Rizsa

Balatonfüred a vitorlázás fellegvára és alapköve. Legalább is ezt hallottam egy úgynevezett műsorvezetőtől, aki nyilván a média oszlopa és sziklaorma egyszerre, miként Vettel is az autóversenyzés Niki Laudája, valamint ha fényt látsz az alagút végén az vagy a szembejövő vonat vagy a világítótorony.

Egyszerűen rémes az a butasággal elegyes modorosság, ami csak úgy dől (vö. árad, ránk zúdul, ömlik) a médiából, mi több, médiacunamiból, különös tekintettel az internet információs szupersztrádájára, meg a szörfölőkre, vagy mi. A szerencsétlen médiaipari betanított munkás szerkesztett anyagokban is olyanokat mond, hogy "ez a városnak a főtere itt", vagy "a baleset miatti elterelés miatt a forgalmat elterelik", élőben meg bejelentkezik a Deák tér Ferencről. És a nyelvtani sutaságok előétele után jön főfogásnak a sok kulturális epicentrum, elsődleges prioritás, emberi humánum meg missziós küldetés. Desszertnek ott a startup, az innovatív, a decentralizált, a strukturális, a preferált, a viszonyrendszer, az erőtér, az integritás és megannyi gyönyörű, okoskodó semmitmondás, tetszőleges logikai szerkezetbe foglalva, a jelentés erős zárójelbe tételével. (Példamondat: A sratupkultúrában prioritás az innovatív viszonyrendszerek preferálása. vagy: Az innováció a decentralizált viszonyrendszerek erőterében hat az állami szervek integritására. Aki ezekbe még be tudja illeszteni az ügyfélbarát, akadálymentesített vagy digitális szavakat is, az kap egy kockacukrot.)

Ráadásul Mostanában sok beszélgetős műsorba futottam bele mindenfelé, és már feláll a hátamon a szőr, mikor előjön, a Hogy érintett ez téged emberileg? kérdés, vagy valamely permutációja. Hát kérem, engem állat mivoltomban érint meg bármi, esetleg eltárgyiasított létmódomban, de hogy pont emberileg hogy érint valami, az tényleg kérdésre érdemes téma, legalább is ha az ember erszényes patkány, vagy székláb. Ha viszont ember, akkor a macskája hasmenése vagy a rezsicsökkentés is emberileg érinti, másképp ugyanis nem is tudja. (Mellékszál, de e szerint az emberi, az valami rejtélyes, megfoghatatlan szubsztancia, pedig egy frászt, minden jól látható sajátosságunk is mélyen emberi.)

Aztán van az a beszélgetőpartner, aki nem lelkizni próbál, vagy nem csak azt, hanem elsősorban mélységes hódolatát és csodálatát fejezi ki interjúalanya felé: "És akkor még nem is szóltunk arról, hogy e fantasztikus szakmai karrier mellet másfél csodálatos gyereket is felneveltél két Nobel-díj átvétele között..." Ez a típus kérdeni nem kérdez, hogy jönne ő ahhoz, inkább csak alázatosan végszavaz a nagy embernek, aki akkora félisten, hogy még a kutyája is illatosat kakál, pusztán, hogy kedveskedjen a gazdinak. Egy ilyen embert nem szabad kérdésekkel zaklatni, ha akar valamit, majd elmondja.

Ennek ellentéte a zaklató változat, aki általában nagyképű is, a szó havashenriki értelmében bunkó seggfej, nem egyszerűen nem tudja az alany nevét/foglalkozását, de nem is érdekli. (Alváltozata az, akit az alany semmilyen viszonyrendszerben, nem érdekel, kizárólag a saját hangját szeretné hallani, a beszélgetés csak ürügy a monológjához. Lásd fábry, csupa kisbetűvel.) Kérdései agresszívak, de legalább  lényegtelenek ("És az igaz, hogy egyetemista korában csúnyán beszélt a tengerimalacával? Mert ezt beszélik!"), a lényeges kérdésekhez ugyanis kellene némi felkészültség, de úgy meg az egész olyan szakmázós lenne, nem az az igazi gecizés, amit úgy kajálnak a nézők, hallgatók. És el kell ismerni, tényleg ez még a legszórakoztatóbb opció, elvégre ki akarna egy josibarátba ojtott szilinórát nézni öt percnél tovább? Pláne valami Baba-mama Ridkül Sztárporték-jellegű izében.

Úgyhogy megyek is vissza olvasni, most küzdök egy (nem vicc) nyelvészeti sci-fivel, ahol a főhős nem részt vett egy hasonlatban, hanem maga a hasonlat (hogy a gestaltban-e, az még nem világos előttem...), így aztán kábé hatvan oldal után még esélyes, hogy hagyom a francba. Száz után már semmiképp, akkor már futok a pénzem után...