2018. március 30., péntek

Ho-ho-hosszú hétvége

Épp most volt március 15. egy remek négynapos hosszú hétvégével, erre itt a következő, de épp most néztem, hogy május elseje meg kedd, avagy lesz egy harmadik is. Részemről benne lennék, hogy mondjuk minden második hétvége legyen négynapos, persze nekem az évi három karácsony is tetszene. Meg a hat születésnap, mondjuk nem kérnék minden alkalommal jelentős ajándékot, egy-egy Lego Halálcsillag, londoni repülőjegy és/vagy jelentősebb készpénz pont megfelelne.

De most mindjárt itt a húsvét, amikor én ugye nem veszek húst (de a spenótot már beszereztem), viszont családi életet kell élni, ez némi húsevéssel is jár, bár most kicsit bizonytalan, hogy lesz a húsvéti családi ebéd. Anyukám ugyanis tüdőgyulladással dőlt ágynak, ami azért nem két nap alatt múlik el, aggódom is érte, mert minden ünnepet szeretne jelentősen megünnepelni, de ez a húsvét lehet hogy kimarad, ám legyen. Azt hiszem, az ő egészsége fontosabb, mint holmi sülthús.

És akkor bocs, hogy már megint nem voltam vicces, asszem ma írok még, és az vicces lesz, ha valaki igényli...

2018. március 24., szombat

Dilemmák

Vigyázat, megint politikai kontent jön,dehát mindjárt itt a választás, én meg mégis csak szociológus lennék, szóval asszem az átlagnál jobban érdekel. (Persze Petrát is, de azzal együtt hogy ő könyvtáros, mellesleg szintén szociológus, ami sok mindent megmagyaráz.)
Még kissé keresem a pártomat akire listán szavazhatok, asszem elempés választó leszek, nekem szimpatikus a Szél Bernadett, gondolom tényleg ránk férne már egy női miniszterelnök, a briteknek is bejött már (avagy Mrs. Teacher), de az egyéni jelöltet még nem tudom. Orcsipesszel bárkire, bár ha az derül ki hogy a jobbikos a legesélyesebb, akkor  úgy is nehéz lesz, részemről nehezen feledem a magyar gárdát, a pincérmellényes csávókkal. Úgyhogy lehet, hogy marad a MSZP-DK jelöltje, aki amúgy DK-s.

Én, sokakkal ellentétben nem láttam soha patás ördögnek a gyurcsányt, a pártjával sincs bajom, tony blair-t is kedveltem, én úgy vagyok liberális, hogy alapvetően baloldali. Nem érzelmileg, racionálisan. Mert kultúrember nem lehet fideszes (és akkor lehet, hogy most elveszítek egynéhány olvasót), a primitív sorosozás meg migránsozás választási programnak semmi, a kormányzás helyetti harácsolás meg nem politika, csak harácsolás.

És ehhez képest szinte elsikkad, hogy jövő hét végén már húsvét jön, úgyhogy szereznem kell spenótot. Mert húsvétkor én bizony nem veszek sonkát, (bár már nem vagyok ortodox vegetariánus) nem szeretem a nagy darab húsokat, nem szeretem pörköltet (csak ha gomba), én húsvétkor sem veszek húst, spenótot eszem, főtt tojással ha már. Illetve ha anyám főz valamit abból esetleg, de lehetne valami hal, az jó lenne.

Ma is sajtos tészta lesz az ebéd, meg van egy kis brokkoli-krémleves, de ettől még nem tudom kire szavazzak. A brokkoli-krémlevessel senki nem kampányol, pedig nekem bejönne, aki a brokkolit szereti rossz ember nem lehet (vagyis csak ha fideszes, az ab ovo rossz ember), egy brokkolis jobbikost még támogatnám is, de ezek csak orbánoznak. Pedig programot kellene hirdetni, "több brokkolit az iskolákba", "karfiollevest a munkahelyekre", vagy "kifelé a Queen-számokkal a reklámokból", ezek mind érvényes kampányüzenetek lennének, melléjük tudnék állni.

De ezek csak választási matekoznak, pedig brokkolizhatnának is, a durva anyjukat.

2018. március 22., csütörtök

Óvodás tempó

Látom, hogy zorbáviktor elment egy óvodába gyerekeket tapogatni kampányvideós céllal, a szülőket mondjuk nem kérdezték meg, persze ha megkérdezik még akkor sem lett volna jogszerű. De a viktátor meg a család egy ideje már felül áll a jogon. Főleg mióta ők írják magukra.
Pedig ráadásul értelmetlen is egy oviban kampányolni. Egyfelől egy négy- ötéves nem tudja ki az a Soros, mi az a migráns, másfelől ki az a kretén felnőtt aki bedől egy kiskölyköket lapogató politikusnak, minden diktátor kisgyerekekkel meg nagy bajuszú parasztokkal kapmpányos folyton, felénk legalább is.

Mondjuk a mi - kissé már talajvesztett - miniszterelnökünknek csak részeg falusi suttyók jutnak, mikor próbál vegyülni a néppel, dehát nem lehet minden haknira fideszközeli kolbásztöltést szervezni. Meg hát ha annyi az üzenet hogy sorosbrüsszel-migránsok, meg ha mindig egy, de egyetlenegy háborús üzentre fűzik fel azt, amit politika helyett művelnek, akkor nem kell csodálkozni, hogy a részeg kukás lesz az ember fő rajongója.

Ha már a magát jobboldalinak gondoló értelmiség is csak evőpálcikával piszkálja a fideszes főkutyákat (és szójaszószt már nem pazarol rájuk), akkor tényleg csak ezek a lokális alkeszek maradnak, mint feltétlen hívek, dehát összeér, ami összetartozik. Illetve a monds szemléletesebb változata szerin, összefújja a szemetet a szél.
Az óvodásokat ellenben mégis illene kihagyni belőle, ők intellektuálisan és morálisan is előrébb tartanak.

2018. március 20., kedd

Bombéj

Véremet áztatta e föld, indokolatlatnul bírok itt lenni, egyre többször jut eszembe, hogy le kéne lépni. A baj mindösszesen annyi, hogy itt a lakásom, amit kiadni sem igen lehet, tekintettel arra, hogy a plafonig tele van a cuccaimmal (ez főleg könyveket jelent, meg másfél millió személyes tárgyat, amit nyilván nem tudnék magammal vinni), és ezt akkor így most hogy?
Viszont tegnap kaptam egy érdekes telefont. Valami nőszemély beszélt velem angolul, de erős indiai akcentussal, és ajánlott egy munkát Bombay-ben (és határozottan Bombayt mondott Mumbai helyett), de én lepasszoltam, épp a fentiek miatt. Azóta kicsit bánom, lehet, hogy érdemes lett volna - minden nehézség ellenére - megpróbálni, de gyáva bagyok hozzá. Plusz a hideg kiver az indiai akcentustól, a csajból is nagyjából a felét értettem, miközben ő hallhatóan mindent, amit mondtam neki. (És úgy tűnt, beleszámolja, hogy a fura bombayi akcentusa miatt neki mindent kétszer kell mondania, kétszer kell mondania, meg is teszi.)
Ja, amúgy egy társadalomkutatói állás lett volna. Fenébe...

2018. március 16., péntek

Lokális sztárvórz

Elég vacak lett ez március 15., bár csak a tévéből követtem, de a Kétfarkú Békemeneten kívül semmi élvezhető nem volt benne. Azt már megszokhattuk, hogy ilyenkor politikusok mondanak dagályos és unalmas beszédeket, és ezt ünnepnek hívják, de a tegnapi nap mindent alulmúlt.
Oké hogy kampány van, de amit a felcsúti főminiszter előadott, az szörnyű volt. Programjuk mondjuk már négy éve sem volt (az nem program, hogy "folytatjuk"), de mostanra annyi maradt: migránsok, Soros, Brüsszel, meg a nettó fenyegetőzés, hogy ha nyernek majd elégtételt vesznek. De hogy kormányozni hogy szeretnének, milyen terveik lennének, arról egy szó sem.

De komolyan, a Star Warsban is több elképzelése volt Palpatine császárnak, vagy Darth Vadernak, hogy mihez kezdjenek a hatalommal. Darth Orbán ezzel szemben csak végtelenül ostoba riogatásra meg fenyegetőzésre képes, úgy tűnik a semjén-kósa-rezsiszilárd hármassal a háta mögött, lassan hozzájuk hülyült.

Arra meg a kétharmados hatalom birtokában rászoktak, hogy a jogot nem valami betartandó normarendszernek, hanem hatalmi eszköznek kezelik, nem az ország, hanem a saját érdekükben írják át.

De mindegy is, nem nyavalygok tovább, ki kell halásznom a teknőst az ágy alól (mielőtt már megint ott alszik), aztán megnézek egy filmet, majd a hétvégén írok róla, hogy legyen valami kulturális téma is. Mert ugye jajj, de unom a politikát...

2018. március 11., vasárnap

Gyanú

Az a vicc, hogy a saját accountommal szívat a blogger, miszerint a közelmúltban valaki az én jelszavammal gyanús fiókbejelentkezés hajtott végre. Mikor ránézek, látom, hogy október 29-én valaki bejelentkezett az Egyesült Királyságból, egy pont olyan típusú tabletről, mint az enyém, miközben az nyilván én voltam, mint gyanús fiókbejelentkező, magamnak, hamár.

Nemigen értem,miért vagyok gyanús, miért nem érti a gugli, hogy az ember többféle eszközt is használ, és ha gyanús neki valami majd szól, most akkor külön szóljak ha egy másik laptpot használok épp, vagy másik wi-fi hálózatot?
Ennyire azért ne legyünk már paranoidok.


2018. március 9., péntek

Összeszerelő-ország

„De olyan egyetemek meg főiskolák vannak, hogy annyit érnek, mint vászontarisznyán a lakat, némelyik. Avval nem lehet elhelyezkedni, a magasba néző diplomával nem lehet elhelyezkedni. Egyáltalán, semmi ilyen nincs. Hát ne vicceljünk. Ehelyett mondjuk egy tetőfedő mennyivel jobban jön. És attól, mer valaki tetőfedő, még nem hülye. És nem kulturálatlan ember, és így tovább. Hanem végzi a munkáját, méghozzá olyan munkát, amit te komám, nem tudsz elvégezni a professzori székből. Ez a helyzet, és ebből meg lehet élni. Leszoktatták a munkáról az embereket, mások dolgozzanak helyettetek. A Trump most ezt csinálja vissza.”  Olvasom itt.

Hát nem tudom, én már voltam egyetemi adjunktus, meg gyári munkás is, mindkettő vállalható út, de őszintén szólva egy monoton betanított munkába szerintem bele lehet tompulni, láttam rá elég példát. Amikor nekem kellett ilyen csodás munkát végezni (kevés pénzért, of course), én beszélgetős rádióműsorokat, podcasteket meg hangoskönyveket hallgattam, komplett Mikszáth- meg Thomas Mann-regényeket hallgattam végig, amíg sorkapcsokba nyomkodtam a rugót, és így azért el lehetett viselni.

Ám (és ezen csodálkoztam), munkatársaim nagy része csak csöndben szerelt valami mély apátiában, esetleg csöndben kárált arról, hogy ő hogy csinálja a pörköltet, nem igen lehetett arról beszélni velük, mit olvastak, vagy milyen filmet láttak legutóbb, mert semmit.

Avagy a Rezsidisznó menjen a francba. (Ha valaki nem kattintott a linkre: a némethszilárd nevű izé nyilatkozta a nyitó mondatokat.) Azt hiszem egyetlen ország sem ment előrébb még attól, hogy leépítette a felsőoktatást, sőt, szerintem még nem is volt ilyen ország, ez afféle magyar hungarikum, mi szeretnénk összeszerelő-ország lenni, illetve szeretne a franc, a rezsidisznó-szerű fideszes főfaszokon kívül.

Amúgy meg a fideszes senkik (kósalajos, rogántóni sallalalla) mehetnének tetőfedőnek, ha már igény az lenne rá, vagy Bécsbe utcaseprőnek, állítólag koszos, különösen a tizedik kerület...

2018. március 6., kedd

Politik

Na végre sikerült belépnem, ami nagy szám a saját blogomban, úgyhogy legott politizálnék is kicsinyt.
Bő hónap múlva választás, én alapvetően a Rémítő Űrlénypártra szavaznék, de ilyen sajnos nincs, mint ahogy az Eric Cartman Polgári Körbe sem tudtam belépni, valahogy senki sem hozta létre...

Most szólok, hogy határozottan ellenzéki szavazó vogymuk, tehát soros-ügynök, nemzetáruló, és élvezem. Szeretek nagyokat rúgni a keresztény-nemzeti-felcsúti kormányba, mert szerintem megérdemlik.

Már nem tervezek politikai karriert (már nem tervezek semmilyen karriert), kulturális undok tervezek lenni, mindenki vigyázzon velem, mert ezt talán jól fogom csinálni.