2019. július 31., szerda

A dolgok állása

Este belenéztem a tükörbe, de csak a fürdőszobát láttam, mert engem már nem hajlandó mutatni. Közben egy meghatározatlan állagú csütörtök üldöz már alig fél óra múlva, a teknős meg emigrált Floridába, mert itthon nem találom. Ehetem meg én a szardíniát, az állítólag nagyon egészséges, de csak ha feldolgozás előtt legalább húsz percig kiabáltak vele. Nagyon durván.

De legalább írtam sokat, tudományos ismeretterjesztő cikket, filmkritikát, könyvrecenziót, bevásárlólistát és névtelen feljelentést. Úgy érte, egy komoly, hiteles névtelen feljelentést.
Nem merek benézni az ágy alá mert tele van nagyon poros dobozokkal, rég elveszett papucsokkal, morzsával, és lehet hogy ott van a teknős, várja a floridai chartert. Ami egy repülő csésze lesz (az alja az 51-es körzetben van, jó időben hamutartónak használják, rossz időben beállnak alá az eső elől.) De tegnap már porszívóztam, és azt nem lehet mindennap, mert elkopik a szőnyeg, és akkor  csak a zoknimorzsák maradnak.

Amúgy is világvége-szezon van, a múlt héten volt két részleges és egy teljes világvége, de az utóbbi azóta elmúlt. Borogatás kell rá, ennyi. A következő még megvárja a hétvégi Magyar Nagydíjat, mert egy rozsdásodó Skoda 120-as képében jön majd el, de a Ferrarik mellett kisebbrendűségi komplexusa lenne. Addig is Yorkshire-ben várható lokális világvége, állítólag fogytán a sör.

Valami motoszkál az ágy alatt, most vagy felébredt a teknős, vagy megjött a charter repülő csésze, vagy mindkettő, és a teknős nem találja a beszállókártyáját. De én majd ráolvasással leüvöltöm a fejét, és úgy már a floridai ufóknak sem fog kelleni.
Rohadunk a forradalomba, csak előbb még venni kell tartóstejet, mert már megint villámlik, a fikusz meg fél, és behúzza a sötétítő függönyt. A teknős meg pont előkerülőben van, szadíniaszagot érezhet, azt meg szereti.
Biztos a hasonlatosság okán, elvégre a páncéljába csomagolva ő már élő korában is félig konzerv. De nem megyek a konyhába, ott most sötét van, és nem tudom hogy működik-e a tévé.

Képtalálat a következőre: „világvége”
hvg.hu

Közönséges közösségi

Az minden rendes összeesküvés-elméletben alapvetőnek számít, hogy a Facebook a gyíkemberek által mozgatott háttérhatalom világösszeesküvésének egyik alapeleme, Cukkerberg nettó gonoszságból mossa át vele az agyunkat, ő egy zsidó és gyíkember. Bár a kettő általában ugyanaz, vagy legalább is jól korrelál egymással. Meg ugye ki akar pusztítani minket, de csak miután elszedte az adatainkat, a pénzünket és a titkos sütireceptjeinket.
És az ilyesmit általában a gyíkember, laposföld és egyéb hívők fejtik ki a saját Facebook-csoportjukban, ebből is látszik milyen ravasz ez a Cukorhegyi zsidó, úgy csinál mintha nem is lenne a Háttérhatalom egyik főembere (gyíkja?), csak hagyja hogy ezek jól leleplezzék őt, a többiek meg jól kiröhögjék a leleplezőket a helyesírásuk és döbbenetes műveletlenségük miatt. (Na ja, az ilyen csoportokban mindenki az Élet Iskolájában lett elektromérnök, atomfizikus vagy infektológus, ezért csak a két szemüknek hisznek, nem holmi félrevezető tudományos tanulmányoknak.)

Cukkerberg persze csak látszólag tűri el az ilyen csoportokat, igazából rájuk küldi a chemtrailt, úgyhogy nehéz eldönteni, hogy mondjuk laposföldesek eleve ilyen hülyék voltak, vagy csak mérgezett kondenzcsíkokat húztak föléjük sokszor, és ettől hülyültek el. Vagy hülyültek el még jobban, hogy aztán már senki ne vegye komolyan őket, azért. Mert ilyen ravasz ez a háttérzsidó-hatalom.

Ám a fészbuk szerencsére nem csak hülye konteósokat tartalmaz (nem csak nyomokban), de sima hülyéket, égő szemű prófétákat, cinikus barmokat, meg teljesen érdektelen midennapi embereket is. Valamint ízfokozót, állományjavítót és nitrites pácsót. Ebből nyilván a konteósok a legszórakoztatóbbak, de rögtön utánuk jönnek a sima hülyék, pláne ha fel vannak ütve egy kis ízfokozóval.
A sima hülyék általában hülye kérdéseikre keresnek választ. Kell-e bélyeg az ímélre? Miért van az, hogy mindig kemény a tojás, pedig már egy órája főzik? A hatos busz ugyanarra jár, mint a hatos villamos?
A sima hülyék e mellett oravecznóra-idézeteket küldözgetnek egymásnak, hogy áradjon a szeretetenergia, meg vicces képeket, hogy a röhögésenergia se ragadjon beléjük.
Meg persze csajozni-pasizni akarnak. De azzal is hülyén próbálkoznak, mint mai találatom szerzője:

Előnézet

2019. július 30., kedd

Személyes személytelen

Már megint szociálpszichológia cikket kell írnom, és már megint szenvedek vele. Ezúttal a személypercepcióról alkotom a nagy művet, na jó a személyészlelésről, csak a percepció sokkal nagyon tudományosabbnak hangzik, no meg ha felváltva használom a kettőt, kevésbé feltűnő a szóismétlés. Pedig.

A személypercepció lényege tehát, hogy észleljük a személyeket a közelünkben vagy a távolunkban, de ebben az észlelésben már eleve értelmezés is van. A lepukkant alkesz, a gyúrós hülyegyerek, a plázacica vagy a rogánantali értelemben szíjjártópéter olyan kategóriák, amiket eleve ráhúzunk a másikra, csak hogy tudjuk hova tenni, hogy mivel kínálhatjuk meg, milyen módon kommunikálhatunk vele, illetve hogy kiélezett helyzetben visszaüt-e? Előítéletekkel dolgozunk, na ja, de az előítélet nem mindig rossz, segít például viszonyulni a másikhoz, tájékozódni a szociális térben, így nem kell mindenkivel egy félnapos életút-interjút készítenünk, meg beköltözni hozzá egy hosszú hétvégére, csak hogy a jövőben szakszerűen tudjunk vele kávézni. Meg hát ha látunk egy bakancsos-kopasz neonácit menetelni, ne akarjunk vele Wittgenstein nyelvfilozófiájáról beszélgetni, különös tekintettel A bizonyosságról kési meglátásai vagy Thomas Kuhn paradigma-elmélete mentén. Biztos nem reprezentatívak a tapasztalataim, de én még nem láttam neonáci filozófust. Neonáci egykori filozófust már igen, kopasz filozófust úgyszintén (Michel Foucault), de bakancsot egyik sem viselt, vagy csak otthon a négy fal között.

De a téma talán nem ér meg tízezer leütést, úgyhogy majd elmélkedek a kulturális szignálokról, meg arról, hogy sokszor a másikat nem is tekintjük személynek, mert számunkra nem az, csak a buszt vezető fickó, vagy a másik fickó aki a felszólítást hozza az adóhatóságtól, de ők csak egy gépezet alkatrészei, nem kell individumként tekinteni rájuk, mert hogy nem is keveredünk érdemi interakcióba velük. Miközben mi magunk is fogaskerekek vagyunk a gépezetben, grafomán szerszámok, z ókori Róma rabszolgáira használt "beszélő szerszám" mintájára.

2019. július 29., hétfő

Isten, M.

Ha elégedetlen vagyok a világ állásával, elnézek a mindmeghalunk.com-ra, amit már itt is reklámoztam, hisz igazán felhőtlen szórakozást nyújt a sok ufóhívő, laposföldes, chemtrailes agyhalott, plusz az ember végre igazán okosnak érezheti magát, széles néptömegekhez képest. Plusz remekül kifigurázza mindezeket, én rég röhögtem olyan jókat, mint Mariann, a blog storylinere írásain.

És igen, én sem értem, hogyha az ufókok (akikről biztosan lehet tudni hogy vagy a gyíkemberek, vagy nem), akik képesek átrepülni a galaxist, miért piszmognak mindenféle háttérhatalmi jellegű beszivárgással, meg világméretű összeesküvésekkel, mikor a Függetlenség napja című dokumentumfilm is világosan bemutatja, hogy az idegen hódítók tömegpusztító fegyverekkel dolgoznak. Mi sem szoktunk barna bundában beszivárogni a medvék közé, van puskánk, jobb esetben altatólövedékkel. Plusz mint az M. is megjegyzi, mindenféle űrlények kurva sok lakatlan bolygót találhatnak, de biztos jobban szeretik saját kezűleg kiirtani a lakosságot, biztos, ami biztos.

De ma belefutottam valamibe, amit muszáj itt is megosztanom. Ez itt a végső, megcáfolhatatlan és mindent eldöntő bizonyíték Isten létére:


Vagy lehet hogy Istenek létezésére, bár egy mindenható Istenből csak egy lehet, hisz ha van mondjuk kettő, már nem lennének mindenhatók, pontosabban csak egymás rovására, vagyis tömöre: nem, mégsem.
Plusz a Krisztus Harcosa néven publikáló kortárs próféta kinyilatkoztatásában egyes számban szerepel Isten, és ugye az ilyen erejű kinyolatkoztatásokkal az ember nem vitatkozik, minek is. (Az viszont meglepő, Krisztus nem megváltó, hanem egy szám, 2017. Mint az harcos hősünk e-mail címéből is látszik. És idén is 2017 még Krisztus, vagy ez évenként változik?)
De a lényeg ugye maga a bizonyíték, miszerint a víz pont 100 celsiuson forr és nullánál fagy meg. Mi ez ha nem isteni elrendezés, hogy pont száz ugye? Mondjuk a Fahrenheitben számoló hülye jenkik akkor ezek szerint istentelenek, mert náluk a víz forráspontja 212 Fahrenheit, míg a hülye, megtévesztett tudósoknál meg 373.15 Kelvin-fok.

A vas olvadáspontja például 1538 Celsius-fok, és mi is történt 1538-ban? Hát akkor köttetett meg a váradi-béke, amiben Szapolyai János és I. Ferdinánd végre megegyezett, hogy akkor mindketten királyok lehetnek, méghozzá úgy, hogy kettéosztják az országot, ami aztán a jóval idősebb János halála után, majd Ferdinánd uralma alatt egyesülhet újra. Aztán persze nem tartották be, és lett belőle Buda ostroma és török kézre kerülése. És történt mindez a vas olvadáspontjának évében, miközben indiai asztrológusok már jóval korábban megmondták, hogy a modern világ az ellenségeskedések vaskora lesz, ami nálunk pont a váradi békével kezdődött. Véletlen?

Egyébként 1538-ban épp az Indiai-óceánon tört ki a török-portugál háború, amit akkor még nem stadionban rendezték, de legalább a foci sem volt még feltalálva. VIII. Henrik meg Angliában feloszlatta a kolostorokat, szóval tényleg ott kezdődött az istentelen vaskor az angolszászoknál is, ami  Fahrenheitben számoló amerikaiknál teljesedett ki, ne, am véletlenül ők találták fel a Szíjájét, az atombombát meg a Kennedy gyilkosságot.

Meg felhazudtak az égre egy kamu holdutazás,  helyett hogy Istenhez imádkoztak volna, aki volt olyan rendes, hogy pont száz fokra állította be a forráspontot. Egy Anders Celsius nevű svéd csillagásznak meg annyi köze volt hozzá, hogy az Úr őt választotta Forráspont Prófétájának, valamint a Hit és a Tízes Számrendszer védelmezőjének. És ez pont így történt.

Hálóközi függőség

Ja, és az elmúlt napokban azért nem írtam, mert nem volt netem, de tegnap délután jött egy pasas a Digitől, valamit bindzsizett a kábelekkel, meg nyomkodta a laptopom, és pár perc alatt már volt is interháló.
Ami remek, mert két nap net nélkül visszalökött a sötét modernitásba, ahol már van tévé, de nem kapom meg az íméljeim, de mivel kényszeresen nyomkodom a laptopom, kénytelen voltam játszani, valami windows-ba integrált autóversenyben a negyedik szintig jutottam, és a mahjonban is új rekord lett.

Tényleg elszoktunk már az internet előtti világtól, de én már pont elég idős vagyok ahhoz, hogy emlékezzem milyen volt nem meg mobil nélkül létezni, és úgy rémlik azért megvoltunk valahogy. De úgy bő húsz éve az egyetemi koleszban már állandóan a hálózaton lógtunk, mondjuk főleg pornót töltöttünk el, már akkor is a hálózat nagyjából fele pornóval volt tele. És hát igény is volt rá, akkoriban voltam túl egy aktuálisan végzetes szakításon, úgyhogy meztelen csajt látni csak a monitoron volt esélyem.

Meg csináltam egy freemailes címet, ami így huszonhárom év után is működik, nem lehet megszabadulni tőle, mert kellhet még a címlista, meg sok régebbi ismerős egyszerűen csak ezt ismeri. Szóval a hálózat azért tényleg képes gúzsba kötni az embert, tapasztalnom kellett, hogy ez is egy újabb függőség a listámon. Pedig amikor tavasszal tíz napot voltam kórházban, észre kellett vennem, hogy vastag könyvek olvasásával is jól elmegy az idő, teljesen net nélkül. Persze ott nem volt választásom.

Hordozható szarókuckó

A hangzatos nevű és mindenképp hiánypótló találmányra az indexen találtam rá, naná hogy épp ebéd közben. A feltalálói egyébként túrázóknak meg fesztiválozóknak ajánlják, és tényleg nincs is vonzóbb látvány, mint az aktuális Nagyszínpad előtt szarni készülő kolléga, amint a fejére húz egy ilyen készséget:

ezgif.com-crop.gif
index.hu

De legalább a színe stílusos, jól illik majd a keletkező szagokhoz, pusz egyértelműen jelzi, hogy éppen miben ügyködik a használója. Az mondjuk kérdés, hogy utána hova rakja az illető szerény alkotását, gondolom zacskóba kell kakálni, aztán kidobni, de úgy rémlik, az ilyesmit nem lehet a kommunális hulladékba dobni. Szóval vagy hazaviszi és otthon húzza le a vécén, de akkor meg az otthoni szemetesben landol a szaros zacskó- azt talán mégsem kell lehúzni.

Közben meg Ivanka Trump elnöki lány azt twittelte a Csipogóra, hogy gratulált Boris Johnsonnak hogy ő lett Egyesült Kingston miniszterelnöke. Ami úgy jutott eszembe az előző hír kapcsán, hogy ott volt mellette, meg hát Bárisz Dzsonzon nem a kedvencem, egy populista barom, de mostanában úgy tűni ezeknek van szezonja. Minden esetre a United Kingston jópofa elírás (pont mint a fatertől nemrég a Prince of Whales), de mindenki tudja, hogy az nem Kingston, hanem Kingmsan. Én is tudom, láttam mind a két dokumentumfilmet, többször is.

2019. július 23., kedd

Kisszerűségland

Szokásosan ócska kis affér, hogy csampa zsolt (csupa kisbetűvel) fideszes helyettes alfőfasz, aki politikilag a vívószövetség elnöke épp, megkérte (felszólította?) a nemzetközi szövetség elnökét, hogy nehogymá' Szabó Bence adjon át érmeket az eredményhirdetésen, ahol amúgy a magyar kardcsapat egy ezüsttel érintett. Hogy miért, az nem nagy rejtély, elvégre ők már felkérték Áder Aláírógépet (szül: János), és hát ugye a bajszos szar egy közjogi méltóság, aki nagyon jól tud hülyén nézni, bajszos, meg népben-nemzetben gondolkodva horgászik, a Szabó az meg csak szaros két olimpiai bajnoki címet tud felmutatni. Vivásban, a szemét, aztán itt meg parádézna holmi vívó világbajnokságon, mikor a Elnökúrnak is kell a píár, ha már amúgy sem csinál semmit kurva sok pénzért, de azt is rosszul.

Csampazsolt amúgy az ideáltipikus fideszes. Fene tudja kit képvisel, huszonhat évesen érettségizett, aztán valami kis fősulin diplomázott úgy harminc felett büfé-megalázás szakon, majd a Zrínyin csinált egy rendesebb diplomát, de akkor már parlamenti képviselő volt, szóval azért gondolom nem szakadt bele. De a víváshoz aztán rohadtul semmi köze sincs, amire lassan mondhatjuk, hogy megszokott, nálunk fideszes képviselők szoktak sportszövetségek elnökei lenni, nehogymár holmi gizda sportoló dumáljon bele a fontos kérdésekbe. Mert a fontos kérdések az olyanok, hogy pl. milyen mártással adják a lazacos körömpörköltet a verseny utáni fogadáson, meg hogy gumival kell-e megdugni Lilikét a píárost a különgépen, mikor megyünk Dubajba konferenciázni. És főleg, hogy mennyit lehet lopni egy-egy világversenyen, ezen a pesti vívó VB-n gondolom túl kevest, ezért is a hiszti. Ezek a sport fontos kérdései, nem az hogy akkor most hány tussal a melyik páston...

Budapest, 2019. július 21.
Áder János köztársasági elnök, valamint Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád és Decsi Tamás (b-j), az ezüstérmes magyar válogatott tagjai a vívó-világbajnokság férfi kard csapatversenyének eredményhirdetésén a budapesti BOK Csarnokban 2019. július 21-én.
MTI/Illyés Tibor
MTI/Illyés Tibor

Azt viszont nem értem, hogy ha a bajszos átad egy érmet, mi a faszért kell hozzá katonai díszkíséret? Fél egyedül, vagy mivan? Azt nekem ne mondja senki, hogy ez a dolog ünnepélyességét fokozza, egy sportversenyen nekem ne legyen  díszszázad, a végén még díszsortűz is lesz, ami persze tömören fejezné ki orbánisztán lényegét, de nemzetközi szinten talán kár dicsekedni vele.

És hát Szabó elmondta, hogy jelenleg olyan elnöke van a magyar vívásnak, akinek nincs sportolói múltja, nem beszél idegen nyelven, de beszól a nemzetközi szövetségnek (nyilván tolmáccsal, hogy máshogy), ő minden esetre indul a következő tisztújításon. Oké, nehéz ügy lesz, elvégre csampa elvtárs egyetlen fellelhető foglalkozása az hogy politikus, és ez is pontatlan. Mert a precíz meghatározás az, hogy fideszes, főállásban, és az sajnos mindent elmond róla. Ahogy a tettei is.

2019. július 22., hétfő

Vegánfasizmus

Nagyon divat lenn manapság a vegánság, azaz hogy az ember ne csak húst ne egyen, hanem semmilyen állati eredetű cuccot ne fogyaszon. Tojást nyilván, de tejet, sajtot vagy mézet se, az utóbbi amúgy is a méhek hányása, szóval ha már nekik sem kell akkor nekünk minek.
És vegánnak lenni nem csak egyszerűen divat, de lassan elvárás, afféle morális minimum a nem vegán többség felé, mert ott tartunk, hogy a hardcore növényfetisiszták szerint nem csak akkor vagy mocskos gyilkos, ha rántott csirkét ebédelsz, de már ott elbaszod a karmád, amikor pár órával korábban kefírt reggelizel. Hiába no, nem lehet félig gonosznak lenni.

Viszont vannak aggasztó kérdések. Például hogy akkor most a gombák minek számítanak? Ha már nem növények de nem is állatok? Gondolom gombát enni akkor a szürke zónába tartozik, meg kell majd kérdezni róla a Földanyát, hogy a szeretetcsatornázásával üzenje meg már, mi legyen az teszkóban vett akciós csiperkével.

Meg hát az van, hogy mi lesz a papucsállatkákkal mag a hasonlókkal. Asszem elég nehéz úgy megenni egy almát, brokkolit vagy  meginni egy pohár vizet, hogy az ne legyen tele mindenféle mikró organizmusokkal. (Ezek ilyen nagyon kicsi konyhai melegítőeszközök, csak nem Samsung egy sem, hanem Organizmus.) Na most ezek állatok-e? Oké, a papucsállatka az nem az csak állatka, de egy hithű és eltökélt vegán szerintem állatkákat sem fogyaszthat, akkor sem ha előtte imádkozik a Világszellemhez, bocsánatért esedezve. (Ez persze csak akkor ér valamit, ha egy szivárvány alatt teszi, és közben baracklevárt ken az elsődleges nemi jellegére, áldozati ajándék gyanánt.)

Szóval az igazi, ideáltipikus vegán az fényevő, de tényleg csak fényt fogyaszt, mert abban biztos nincs semmi állati eredetű. Na jó, a szentjánosbogarakat azért el kell kerülnie, mert az ő fényük már tréfli. Ezen kívül ehet még ásványokat is, de csak gondosan válogatott, tisztított ásványokat, illetve feldolgozott fémet, de csak akkor ha az öntödében és/vagy kovácsműhelyben senki nem fogyasztott fasírtot a gyertyatartó elkészítése előtt. De ha nem szereti a fémes ízt, próbálkozzon a mostanában agyonreklámozott vegán samponok és tusfürdők fogyasztásával, vagy készítsen otthon, igazán házias csőben sült lábszagot.
Levegőt venni  viszont szigorúan tilos egy igazi vegánnak, mert statisztikák szerint életünk során rengeteg apró rovart nyelünk be, mikor levegőt veszünk. A sejtszintű anyagcserét tessék szeretetenergiával megoldani!

Képtalálat a következőre: „vegán vicces”
vilagevo.hu (The White Moose Café, Facebook)

2019. július 20., szombat

Butaka Talin

Szili Katalin olyat szólt, hogy most, 30 évvel a rendszerváltás után végre eljutottunk oda, hogy az egész nemzet együtt gondolkodik, együtt dobog a szíve. (Na ja, meg együtt táncol a barackfa körül, miközben talpai összeérnek, ha valaki emlékszik még eme épületes baromságra.)
Ez az együtt dobogó szív, ez valami régi beakadása minden tényleges vagy wannabe diktatúrának, a királyokgercegekgrófok, a vezéréskancellárok, a pártfőtitkárok valamint az elnökminiszterek valahogy mindig ezt emlegetik, és abban szeretnek gyönyörködni, ahogy az istenadta nép (diákság, katonaság valamit a tömeges dolgozók) alakzatban menetelnek, együtt. A tribün előttre pedig rendelnek egy spontán kialakuló üdvrivalgást.
És nevezik mindezt demokráciának, amit ők úgy értenek, ha többséget szereztek egy választáson (mindegy is hogy, bárhogy) akkor onnantól az van amit ők mondanak, mindenki másnak kuss. Pontosabban mindenki másnak kötelező együtt dobbani velük. (Mellékszálnak tűnik, de a demokrácia az a többség uralma, a kisebbség véleményének és jogainak tiszteletben tartása mellett.)

Mivel azonban mindig vannak, akiknek a szíve nem az aktuális állampárt hűbéreseiével együtt dobban, ezért egyszerűbb ha őket nem tekintik a nemzet részének. Ők a hazaárulók , a magyargyűlőlők, az idegenszívűek, és a probléma meg van oldva. Mert a maradéknak már együtt dobban végre. (Tegnap este olvastam, hogy meghalt Heller Ágnes, és amit mondjuk a ProstiSrácok kommentszekciójában tapasztaltam, az még az én gyomromnak is sok volt. A halottgyalázás enyhe kifejezés a "megdöglött végre a büdös kurva"-szintű hozzászólások sorára, melyeket nyilván egytől-egyig a polgári-konzervatív értékrend, meg a keresztény felebaráti szeretet generált. Nekik gondolom már együtt dobbant a szívük.)

Szóval az a nagy helyzet, hogy egyáltalán nem kell alakzatban menetelnük, szimbolikusan sem, ahhoz hogy egy nemzet legyünk, legalább is, mióta a modern nemzetfogalom kialakult. És akkor most a kétperces társadalomtörténet: 
A nemzet (natio) eredetileg, a rendi társadalmakban pusztán a kiváltságosokat, jobbára a nemességet jelentette. Azaz egy francia arisztokrata nem gondolta, hogy egy halmazba tartozik a francia paraszttal, ő a német meg a spanyol arisztokratákkal alkotott egy brancsot. Aztán a francia forradalom felszámolta a rendiséget, és kellett valami, ami mégis összetartja a társadalmat. És ez lett  kulturális értelemben vett nemzet, amit a közös nyelv, szokások és egyebek tartanak egyben, függetlenül a születéstől és/vagy anyagi helyzettől. És ebből a kulturálisból lett aztán a politikai nemzetfogalom, mikor a 19. században kezdtek kialakulni a nemzetállamok, azzal a gondolattal, hogy jó ötlet a nemzet és az állam határait összekapcsolni. (Olasz és német egység, miegyéb.)

Na most, Szili Katalin szerint tehát a nemzet nem kulturális hanem mégis csak rendi fogalom, a nemzet azok együttese, akik egyformán gondolkodnak. E logika szerint ma kis hazánkban minimum három nemzet él: az orbánmagyarok, a nemorbánmagyarok, és aleszaromazegészet magyarok. Pedig csak egy nemzet van, és abban sokféleképp gondolkodó emberek, eltérő szívritmussal, de gondolom ez így természetes. Szili meg nem így gondolja, pedig az ő szíve is dbogottmár sokféleképp, népben-nemzetben gondolkodóan kereszténydemokrata Katalinunk ugyanis szocialista házelnök volt, és maga a sátáni Fletó jelölte köztársasági elnöknek. De mivel belőle mégsem lett törvényaláíró gép, ezért megsértődött, és rájött hogy az ő szíve a jobb oldalon dobog, bármit is mondjanak a komcsi anatómusok.

Hogy is írná hősünk a nevét angolosan? Katalin Silly. Tudom, tudom, névvel nem illik viccelni, de nem is tilos. Ha már ennyire nomen est omen a helyzet.

p.s. És ha már ilyen gonosz vagyok, nem bírom ki, hogy ne szabjak a helyzetre egy régi viccet. 
Katalin (úgy is mint miniszterelnöki megbízott) azt mondja Viktornak: "Figyelj, játszunk bújócskát. Ha megtalálsz megdughatsz, ha nem, ott leszek az ajtó mögött!"

2019. július 19., péntek

Vízbevágó kérdés

Reggel lekcogtam a sarki garázsboltba, némi tejet vételezni, meg halat a teknősnek, és hát ekkora beszerzés miatt még a három perc sétára lévő Aliba se nem megyek, hisz a másik irányba három perc a garázsbolt. Ahol nem kell bolyongani a pocok között sokat, mert ez szó szerint egy garázs volt előző életében, és nincs sor a pénztárnál legfeljebb valaki épp áll előttem. A bolt előtt a szokásos-bácsi-kontinges, kezükben az elmaradhatatlan féldecis üveg ízesített ipari sebbenzin (a "kutyaparkoló" feliratú villanyoszlop-kampóhoz lehorgonyzott spániel opcionális), bent a boltban viszont maga Szottyadtné Ordenáré Aranka kárál, mint mindig. Ő valószínűleg eleve boltban lakik, a tejhűtő és az édességek közé beékelve, mert bámikor is járok arra, majdnem biztos hogy ott találom, Számára afféle klasszikus értelemben vett agóra lehet a bolt, a köz- és magánélet, a kultúra és a világpolitikai aktuális kérdései ugyanúgy tematizálódnak, mint Szomszéd Irénke lépcsőház előtti dohányzása vagy a Jóbarátok közt Rosszban aktuális epizódja. Mert neki végül is mindegy (és e tekintetben modellértékű), hogy mi a téma, Orbán, Gyurcsány, a kínai bolt, a tévéműsor, mert alapvetően mindenki menjen az anyjába, még az időjárás is, bár hogy annak ki lehet az anyja? Talán az a különösen roszindulatú isten, akit szintén gyakran emleget, jobbára negatív értelemben.


Úgy tűnik, Aranka mostanában a természettudományokba ásta bele magát, mert tegnap épp arról értekezett (amíg egyenként (!) lemérette a krumplit, hogy elég egyformák-e, különben nem egyszerre főnek meg rendesen), szóval arról hintette az igét, hogy felénk valami baj van a vízzel. Mert az odáig még oké, hogy átlátszó, de közben semmi íze sincs. Hát kérem, régen azért normális íze volt a csapvíznek, de ennek most olyan semmilyen.
Elmélete szerint ez a mágnesesség miatt lehet, mert mindig a mágnesességgel van a baj, ha valami nem működik rendesen, meg az atommal. De atom az felénk nincs (az nyilván a pakis víz ízét rontja el), monjuk jobb is, mert az atommal azzal csak baj van, ide ne hozzák. Meg ilyen nagy csöveket ásnak le épp mindenhova a a lakótelepen, ezek láthatóan új csövek, biztos ezektől jön a mágnesesség.

Kábé itt tartott az akadémiai székfoglalójában, mikor az eladó csaj végre megkérdezte tőlem, hogy mégis mit szeretnék? Hogy Szottyadtné végre befogja a száját, mondtam volna ha őszinte vagyok és nem kerülöm a konfliktusokat, de így csak egy szardíniakonzervet kértem meg egy másfeles tejet. Plusz megkísértett a gondolat, hogy veszek ásványvizet is, de rájöttem az hülyeség.

Nekem semmi bajom a csapvízzel, leszámítva hogy ilyenkor a hidegvizes csapból is kézmeleg folyik, de már rég feltalálták a hűtőt, vettünk mi is, úgyhogy ez a gond áthidalhatónak látszik.
Esetleg megpróbálom megmágnesezni, csak nem tudom hogy azt balról-jobbra lenne-e érdemes, vagy fordítva. Ez ugye attól, függ a Háttérhatalom milyen irányba mágnesezett, elvégre azt kellene semlegesíteni. Hátha mégis az Arankáknak van igazuk...

2019. július 18., csütörtök

Műhold

Láttam a Jutyúbon egy igen érdekes videót, két derék agyhalott beszélgetését arról, hogy a Hold mesterséges építmény. Itt a link, de én ezt be nem szúrom ide a maga valójában, az ember életében még egy blog esetében is vannak határok  Az elméletét fejtegető bácsi először arról delirál, hogy a Hold üreges, mert mikor az Apollo-12 eszállt, egy óráig úgy rezgett alatta a talaj, mint egy harang. Amikor viszont az Apollo-13 szállt le, akkor már három óra negyven percen át rezgett. És innentől már nehéz komolyan venni bármit is mond, hisz az Apollo-13 le sem szállt a Holdon, örültek hogy egyáltalán élve hazajutottak. Ez aztán tényleg köztudott, de ha valaki már nem olvas utána, legalább a Tom Hanks-filmet megnézhette volna.
Megtudhatjuk továbbá hogy a Hold régebbi mint a Föld. Naná, de ezt már én is megírtam, a Hold az igazából a Halálcsillag, amit réges-régen építettek, és egy messzi-messzi galaxisból vontatták ide sérelmünkre, csak közben tök vízköves lett, így ma már nehezebben felismerhető.

Aztán az egész szövegelés átmegy valami ezo-spirituális öblögetésbe, hogy a Beavatottak meg az univerzumot benépesítő emberek és magasabb szintű lények, meg hogy a földi életünk egy nagy emberkísérlet. A "műsorvezető" amúgy igazán ínyenceknek való témákat feszeget a többi adásban is, hogy megérkezett a megváltó, elkerülhetők-e a próféciák, és hogy emberiség miféle  Ez a VNTV nevű csatorna felhőtlen szórakozást kínál a maga mélysötét, ám okoskodó ostobaságával, vagy agyvérzés-közeli állapotba sodorja az embert, vérmérséklettől függően. Szóval csak óvatosan kattintson bárki.

Mert ennyi hülyeséget már tényleg nehéz hova tenni. (Ahogy az egyik kommentelő megfogalmazta: Ilyen az, ha apu meg anyu testvérek.) Hisz mindenki tudja, hogy sajtból van a Hold. Egyrészt Demjén Rozália munkásságából, másrészt meg az Egér a Marson című dokumentum-sorozatból. Az egér ugyanis a Holdon volt, csak ezt le akarja tagadni a Háttérhatalom.

És persze a kalsszikus vicc: Mi  az ami a Föld körül kering és nagy foga van? Műhód!

Fap Ad

A hvg.hu-n olvasom, hogy Felcsút miniszterelnöke (gondolom  nem az egész országé, akkor az egész ország kicsit másképp festene) fapados járattal jött haza a minap Milánóból, lazán vegyülve a nép közé. Hogy mit csinált Milánóban azt nem tudni, de lehet találgatni, hogy vajon múzeumban volt-e vagy focimeccsen. Mindenesetre ez a "nép egyszerű gyermeke" imidzs ez rendszeresen előjön nála, amikor meccsen szotyizik (igaz ot a VIP-páholyban), amikor kockás flanelinghez húz szöszmöszös zakót, pálikát iszik a kolbászra vagy csak simán randán elhízik - ezek mind-mind a a nép jellemzői, leszámítva a VIP-páholyt. Meg a magángépeket, melyeket ugye a plebsz választott képviselőin keresztül fogyaszt. Valamint azok rokonain, barátain és üzletfelein keresztül. 

És persze felmerült a kérdés, hogy de ez akkor most hogy? A felcsúti ramszesz hirtelen megtért a puritanizmushoz, hatott rá a súlyos milliárdokért átépített új munkahelye és a Gundel-menza megkapó, mondhatni szerzetesi egyszerűsége, és rájött, hogy a csapatszállítónak vásárolt Airbusokkal mégsem neki kellene repkednie, a hűbéresei magángépeivel meg pláne nem.
Vagy az egész csak egy sima PR-akció, hisz az ő píárosai elég jól (értsd: gátlástalanul) használják a közösségi médiát, és pontosan tudták, hogy egy reptéri váróban megjelenő zorbán kellő szenzáció lesz, és úgyis mindenkinél van legalább két kütyü, amivel lefényképezheti. Aztán kiposztolhatja, aztán mások megoszthatják, aztán rácsaphat a sajtó, és máris virálisan terjed a hír a miniszterelnök foglalkozású cégvezető megkapó mindennapiságáról. (Mondjuk ez még mindig egy fokkal jobb, mint mikor besurranó tolvajként kukkolt Törőcsik Mari ablakán be, még jó hogy ott volt egy profi fotós, aki tetten érte.)

De a legjobb, hogy a hvg kormánypárti kommentelői a lap szemére vetik, hogy nekik aztán tényleg semmi sem jó. Mert ha magángépen repül, akkor az a baj, ha meg fapadoson, akkor az. Pedig tényleg mindkettő baj. Az első mert az sima korrupció, a második meg sima képmutatás. Hisz az mindeni számára világos, hogy nem szorul rá a Vizzer szolgáltatására, amúgy pont annyira nem, mint egy-egy NER-oligarcha magánrepülőjéra vagy yachjára sem.
Ráadásul két lányával utazott, no testőrség, írja a képet is beküldő utastárs. Ami nyilván kizárt, én kíváncsi vagyok, vajon hány, épp turistaútjáról hazatérő utas volt amúgy a TEK alkalmazottja. Tizenöt? Húsz? Ennél kevesebb "személybiztosító" nélkül nem szokott, szerintem sokszor nem is mer elindulni.
Az oké, hogy Milánóba csak pafados repülőjárat van (Wiiz és Ryanair), tehát ha nem akar sokat ülni a mikorobuszban akkor azzal megy. De. Ettől még nem kell eljátszania az álruha-mentes Mátyás királyt, telik neki priority boardingra, meg felvállalhatja a testőreit is, egy állam- és/vagy kormányfőnél ez normális ügymenet.
De ez így, nos ez csak ócska parasztvakítás volt.


Napenergia Fivér, Holdplazma Nővér

A Magyarság a világegyetem legősibb intelligenciája (Magyar=MagAgy), a transzcendens fény-energia beavatott szintű legmagasabb közvetítője. Mert az energiaszintek olyanok, hogy a kvantumrezgések ellenállást hoznak létre, igy csak fénysebesség alatt képes terjedni a tudati gondolat neurális mezőiben. Viszont a transzcendes fény-energia fény, a fénysebesség pontosan tizenhat és félszeresével halad, és a MagAgyak pont ezt a rezgésszintet képesek észlelni és spirituálisan kiközvetíteni az alacsonyabb energiaszintek intelligens lényei, növényei és ásványai számára. Az állatoknak azoknak nem, azok megrekedtek pont két szint között, ezért van hogy kvarckristályok például okosabbak például a macskáknál, csak nem látszik rajtuk, mert egy helyben állnak, és nem tudnak nyávogni.

Na most, ez az égi fény-energia itt a Föld létsíkján csak a Magyarság által képes terjedni, vagyis nekünk köszönhető, hogy egyáltalán van értékelhető élet a bolygón, meg annyi sok ásvány. Mert az intergalaktikus idővonalon megjelenő magenergia csak úgy nem csapódhat be a Földre rá, mert akkor olyan erősen elpusztítana mindent. Először is a Holdra irányul, onnan verődik visszale a Földre, hogy a MagAgyak felfogassák és terjeszthessék szerteszét. És azért nem rögtön a Földre jön, mert mára már túl kevesen vagyunk, így csak annyit bírunk feldolgozni, ami a Holdról verődik le, vissza. De a Magyarságnak akkor is ez a küldetése, minden bolygón, hogy ezt az energiát elossza, ezért van pont a Pilisben a Föld Szívcsakrája épp. Más bolygókon máshol van, de érdekes hogy mindenhol van Pilis (Philis, Peeless stb.) nevű hely, mert ez a név Univerzumot átható mantraként közvetíti a pozitív rezgéseket, világokon át.

Kapcsolódó kép
karpatinfo.net

A Hold meg azért világít, mert mag-energia egy része elnyelődik benne hideg plazmaként (ezért hideg a fénye, és éjszaka látható, mikor hidegebb van), és nem azért mert visszaverni a Nap fényét. Amúgy a Nap is csak ebből a transzcendens energiából dolgozik, viszont ő közvetlenül képes azt feldolgozni, mert a Nap intelligens lény, csak nem azon a síkon ahogy mi észleljük. Mi csak azt látjuk hogy hidrogén-hélium fúzió (Mag-fúzió), de a finom szintű spirituális rezgéseinek a kisugárzását már nem tudjuk felfogni, kivéve az első szintű beavatott MagAgyakat. Róluk az alacsonyabb szintű kívülállók azt gondolják, hogy szeretnek napozni, pedig Nap-rítus mély, meditatív formáját gyakorolják, közvetlen kapcsolatba lépve a Nap intelligenciájával.
És utasításokkal látva el Őt, hisz mint az elején írtam a MagAgyak, azaz a Magyarok a legősibb és a legmagasabb szintű intelligencia képviselői az egész világegyetem univerzumában. Vagyis egy igazán magas szinten beavatott Magyar képes felfelé küldeni a villámokat, és ezel lekapcsolni a napot, ami ugye nem valami távoli dolog, hanem egy Intelligens plazmagömb sugárzással, pont a fejünk felett.
De csak nappal, éjszaka Ő is aludni megy.

2019. július 17., szerda

Punk Are Dead

Órák alatt nagyot ment a neten a fotó, amin Járóka Lívia, foglalkozására nézve fideszes bőrdzsekijének háta látható. JL-t amúgy épp az Európai Parlament alelnökévé választották nemrég, tehát vicces lenne punknak lennie, pláne a felcsúti értelemben vett kereszténydemokrácia zászlaja alatt.

2019-07-17T090325Z 72176765 RC1AF5ED2640 RTRMADP 3 EUROPE-POLITI
index.hu

Először nem értettem, mire gondolhatott a költő, hisz a híres jelsző eredetiben mégis csak úgy hangzik, hogy Punks Not Dead, azaz punkok többes számban nem halottak benne. Tehát lehet hogy már csak egy punk nem halott, és ő épp az EP plenáris ülésére érkezik, de ez ugye épp a fentebb említett pártállása miatt nehezen elképzelhető. A második magyarázat az indokolatlannak tűnő egyes számra, hogy az lehet többes is (mint a Jedi esetében), illetve hogy a punk mint kulturális jelenség nem halott, de erre meg azt kell mondanunk, hogy de. 

A rockfesztiválokon porban fekve kannásborozó, kék hajú csávók nem punkok, csak szánalmasak, nekik az ilyesmi nem lázadás, legfeljebb menekülés. Sőt, már a Sex Pistols sem volt punk, csupán az első castingolt fiúzenekar, amit a menedzserük, bizonyos Malcolm McLaren rakott össze, igaz ő még aluljárókból meg hippibutikokból szedte össze a zenélni kevéssé tudó leendő sztárjait. (Talán a The Clash meg a Dead Kennedys voltak igazi punkok, és bár sok tag még él ezekből a zenekarokból, a bandák maguk rég halottak.)

Az egyes szám tehát értelmetlen, hacsak Járóka nem ismeri azt az egy punkot.
Viszont. Mi a rák az a DEOD? Direkt bepötyögtem a goggle-fordítóba, ami walesi nyelvű szóként azonosította, és egyúttal közölte, hogy magyar jelentése: deod. Na, ezzel sem lettünk sokkal beljebb. Jobban megnézve persze a feliratot, látszik hogy az ismeretlen művész (esetleg az alelnök asszony maga?) pirossal egy A betűt applikált a fehér O betűbe, ami innentől akkor egy fehér kör. Ami ugye egy anarchista szimbólum, mint az közismert:

Képtalálat a következőre: „anarchist symbols”

És igen a punkok gyakran hivatkoztak az anarchizmusra, bár nem hiszem különösebben ismerték volna mondjuk Proudhon, Bakunyin vagy Kropotkin eszméit és munkásságát, illetve az anarchizmus helyét és szerepét nyugati politikai eszmetörténetben. Viszont szívesen mázolták a bőrdzsekijük hátára a körbe zárt A-t, finomutalásféleképpen.
Bár gyanús, hogy itt még erről sincs szó, egyszerűen csak a naiv művész elírta a feliratot (ez amúgy az egyes számban nem halott punkot is megmagyarázná), és utólag korrigált, de addigra már ismeretlen helyre pakolta el a fehér festéket, vagy simán csak elszívta egy zacskóban. Ezért pirossal próbálta menteni a helyzetet, felemás sikerrel. Mert hát beszipuzva még odabiggyesztette a szlogen alá a love szót is, teljesen értelmetlenül, ráadásul egy piros nyíl társaságában, mintha a nem halott punk és a szeretet között ok-okozati összefüggés lenne. Pedig ha van is kauzalitás, az  pont fordított, elvégre a punkoktól mi sem állt távolabb, minta hippik Love&Peace idealizmusa. A nem halott punkok nem szeretik a szeretetet,  halott punkoknak viszont már mindegy. Tehát a nem halottból nem következhet a szeretet.
JL bőrdzsekije összességében egy naiv de sikerületlen posztmodern gesztus, bár néhány képviselőtársa legalább jót röhöghetett rajta, gondolom én.
Ennyi volt a ma esti műelemzés, és most halgassunk egy kis zenét:


p.s. Utólag eszembe jutott, hogy esetleg Alelnök Asszony a kép készültekor nem is tudott róla, mi van a hátára írva. Mittudomén, elszunyókált egy kávézóban, kissé az asztalra dőlve, és valaki mókás kedvében ezt alkotta kedvenc és igen drága bőrdzsekije hátára. vagyis lehet, hogy Járóka Líviát szimplán meghekkelték. 
(Vagy mégsem, mert jobban megnézve a képet, a bal karján is van valami szöveg, azt meg csak észrevette volna.)

Újra öltem

Most már hivatalosan is halottnak nyilvánítom a cserepes tuját, ami az asztalon áll a nappaliban. Szerintem már rég nincs életben, de amíg nem teljesen sára/barna (naná, zöld helyett) addig joga van az öntözéshez, meg a tápoldathoz. De ez most teljesen megdöglött, mint a két elődje is, amire több magyaráztom is van:

- A tuják nem bírják a lakásom klímáját (pedig a nagyobbik szobában van a teknős akváriuma is, fűtéssel, szóval az szerintem párásít eleget a levegőn), de a kiszáradás ellen ezt a darabot rendszeresen permeteztem is vízzel, ám ugyanúgy kiszáradt mint az elődei.

- Túl sok vagy túl kevés a fény nekik, de az összes többi (három) szobanövényem remekül elvan, elvégre télen telibe kapják a napot, nyáron meg árnyékosabb, de még egyik sem panaszkodott. Mondjuk egy kutyán, de még  teknősön is látszik, ha éhesek, ha mászálni akarnak, ha hagyjuk őket békén, vagy ha betegek. De a növényeken csak az utóbbi látszik (hülyén is nézne ki egy sétáló fikusz), és jobbára az is későn. Persze ez a mostani tuja rekordot döntött, tavaly ősztől próbált túlélni nálam, a többiek két hónapnál nem húzták tovább.

- Karmikusan az a végzetem, hogy bizonyos növényfajtákkal nem jövök ki. Hiába próbáltam általánosban babot csíráztatni környezetismeret órára, nem kelt ki, lehet hogy az volt a baj, nem énekeltem neki. Vagy igen, tudja fene, a nyolcvanas évekre csak hézagosan emlékszem, mint Ozzy Osbourne. De például a fa méretű, plafonig érő hibiszkuszt azt nem én nyírtam ki, hanem  levéltetvek, akik (amik!, rohadjanak meg) ellen hosszú, és nem minden pillanatában reménytelen küzdelmet folytattam. Hogy aztán veszítsek, mint a vízkő, a kutyaszőr, meg az erkélyre szaró madarak ellen. (Oké, hogy pontosabb legyek: az erkélykorlátra szaró madarak ellen.)

Képtalálat a következőre: „elsárgult tuja”
az enyém most jobbról a második fázis, vagy az első (hobbikert.hu)

Viszont kérdés, hogy mire jó egy halott tuja. Temetése például biztos nem lesz, komposztálni nem fogom, már nincs hova. Esetleg le lehetne fújni lakkal, aztán ha megszáradt valami zöld makettfestékkel, és akkor lenne egy olyan műnövényem (a műfenyők mellett), ami egykor még élt is. Ez lenne a mumifikálás szobanövényi változata, ahogy azt csinálták az ókori egyiptomiak a piramidálisan dobozolt fáraóikkal, vagy a szovjetek Lenin elvtárssal, csak itt nem kellene kihúzni a delikvens agyát egy kampóval, az orron át. Kampót még szereznék, de ennek az izének itt se orra, és akkor gondolom agya sem. Vagyis a kettő nyilván összefügg, akinek orra van, annak van agya is, hisz mi másra lenne jó az orr, mint hogy azon keresztül húzzuk ki az agyat. (Az enyém már jobbára csak erre jó, mert szaglásom a koponyasérülésem óta gyakorlatilag nincs, úgyhogy az orrom az, ami időnként még nőnek pattanások, ami így középkorúan legalább is indokolatlan.)
Szóvalesetleg mumifikálom izét (ja, neve nincs, annyira nem vagyok zizi, hogy a növényeknek neved adja, tanúm rá Fülöp a filodendron.) 

Jobbak lennének persze a virtuális növények, egy lézeres valamilyen projektor nyomná a képét az asztalra 5D-be. Az 5D amúgy nemtom milyen, de most a 3 meg a 4 a mnő, éa azoknál nekem menőbb kell Az ilyen növények öntözés nélkül is mindig kurva jól mutatnának, nem kellene őket átültetni, este meg csak kéne kapcsolni a projektort. Vagy ha elutazunk, moziba megyünk, kórházba kerülünk vagy csúnyán néz ránk a pizzafutár. Hisz akkor minek a szobanövény?
Amúgy jó dolog, eljáttszuk, hogy még van közünk a természethez a panelben is, és nem csak a fészbukon posztolunk letöltött erdei tájakat, nemcsak elpusztulunk, távol a biológiai önmagunktól. Hisz nekünk vizipálmánk van, pincsink, fura latin nevű halaink, és akkor a velünk élő legyekről, meg az erkély felől támadó poloskákról (még mindig nem tudni, honnan jönnek) nem is szóltunk, pedig az ölésben velük kapcsolatban erősek vagyunk.
Például eszembe se jutna posztot írni egy lecsapott poloska miatt.Fenébe...

2019. július 16., kedd

Gyerekkorom lexebb dalai (valahány)

A Stormwich egy német metálbanda volt, írtam majdnem, de ahogy utánanéztem, még mindig megvannak, bár csak az énekesük az eredeti már. A Wikipédia szerint "kultikus metálzenekar", de ez ugye a magyar szócikkből van, és nekem legalább is gyanús, hogy igazából csak nálunk voltak legendásak, a Stormwitch Magyarországon volt világhírű. Meg esetleg a németeknél, ha már azok.
Tematikusan amúgy kicsit a Manowarra hajaztak, ilyen középkori meg mitológiai témákat énekelgettek meg a közönség sérelmére, de  némelykor megmosolyogtató szövegek ellenére a zenéjük az ütött.

És mivel felénk nagy sztárok voltak, sokat koncerteztek Magyarországon, már a nyolcvanas években is (igazából '79-ben alakultak), sőt még Kaposvárra is eljutottak, úgyhogy tinédzserként volt alkalmam végigugrálni egy koncertjüket. És jobban élveztem mint a Metallicát meg az AC/DC-t együttvéve a Népstadionban. Valami ilyesmiről volt szó:


Na ez kábé a Twisted Sisterre emlékeztet, csak ezek nem vicces amerikai fickók voltak, hanem hót komoly metálarcok a némileg zordabb Germániából, ettől aztán az egész valahogy sokkal himikusabb. De nem akkora pózolás mint a Manowar, bár én a koncertjüket pont egy Manowar-pólóban tomboltam végig. De hát az ember 14-15 évesen már sejtette a tematikus rokonságot a két kamarazenekar munkássága között, de a Stormwitchre határozottan lelkesebben lehetett ugrálni. Amint ugye Csajkovszkijra vagy Handelre nem lehet, de mióta fotelből szeretek zenét hallgatni, az utóbbiak is bejönnek.

Amikor egyébként nem az amcsi hajmetál bandákra hasonlítottak akkor tényleg tiszta Manowar voltak, csak a színpadon szegecselt bőrruhás motoros banditák helyett sokszor inkább 18.századi német kisnemeseknek öltöztek, ami persze elég fura ha az embernek egy basszusgitár van a nyakában, vagy egy Yamaha dobfelszerelés mögött ül. Természetesen lázadó kisnemeseknek, akik épp most dezertáltal mondjuk az 1740-es porosz-osztrák háborúból. és meg sem álltak hozzánkig. Izé, nálunkig, a magyar szók  ragzása bonyolultas...

Képtalálat a következőre: „stormwitch”
rockbook.hu

Ubork a Szezon, Ali a Gátor

Tényleg remekül idióta hírek jönnek szembe ma, pedig még csak 444-ig jutottam az internet webes világhálóján. Olvasom például, hogy hamis nyelvvizsgával akart diplomát szerezni Pécsen valami sportoló fazon, akit csak olimpikonként emlegetnek. (Ami nyilván azt jelenti,hogy járt már olimpián bár lehet hogy csak nézőként, esetleg hot-dogot árult, ez az olimpikonozás meg az ellenség megtévesztésére van. Hisz ezzel a strattal még lehet belőle akár helyettes-államtitkár is.)

Maga a belinkelt hír nyúlfarknyi amúgy, az illető nevét sem írják le benne, de a kommentfolyam alatta az priceless. Mert rögtön egymásnak feszül az a vélemény, hogy aki egy elcseszett középfokú nyelvvizsgát sem bír letenni a diplomáig, annak minek egyáltalán diploma, azzal, hogy az adott szakmai kvalitások nem feltétlenül függnek a nyelvvizsga lététől, és hát nem minden diplomás munkakörben elengedhetetlen a nyelvtudás.

És persze mindként nézőpont igaz, dialektikus ez a dolog, hogy játsszam itt az értelmiségit. nekem például kellet nyelvet tudnom, legalább valamennyire, egy külföldi konferencián viszonylag kevesen beszélnek magyarul, főleg mert dánok meg írek, és náluk nem tanítanak magyart a közoktatásban, a rohadékok. Meg általában tudósnak lenni (na jó én az pont nem voltam soha, mondjuk úgy hogy tudománnyal foglalkoztam...) nem lehet valami világnyelv, na ja, angol nélkül, de a szociológiában speciel a német sem jön rosszul Kár hogy én viszont mindig is rosszul voltam a német nyelvtől. De ennyit a tudományról.
Viszont alegtöbb tanár meg orvos remekül végigtolhatja a biciklit különösebb nyelvtudás nélkül (az orvosi majdnem-latin szerintem nem számít annak), hacsak nem Manchesterben akarja tolni egy darabig, de egy mérnök már nehezen boldogul csak magyarul, egy szint fölött biztosan.

Ellenben és de, azonban az államilag elismert középfokú nyelvvizsga nem azt bizonyítja, hog a tulajdonosa képes használni az adott nyelvet, csupán azt, hogy képes letenni a vizsgát. Úgyhogy ha az a cél, hogy az emberek nem eleve államilag betanított munkásnak szánt része beszéljen legalább egy nyelvet (ja, például a magyart, sokaknak az is nehézséget okoz), ahhoz rendes, minőségi oktatás kell, nem pusztán követelmények, ezen a poroszos szaront túl kellene már lépni.

Mert akkor az lesz, hogy a derék betanított segédmérnök kimegy mondjuk Alabamába és bedrogzza a helyi aligátorokat. Cak mert nem érti a helyi rendőrség közleményét, ami arról szól, hogy a lakosság legyen olyan szíves, és ne húzza a vécén a kokaint meg a metanfetamint. Egyrészt mert rohadt drágák, szóval az ilyen rendőröktől beijedős akció nettó pazarlás, másrészt meg a cucc bekerül a csatornába, onnan a folyóba, ott meg betépnek az aligátorok. Hogy ez miért baj, az nem igazán világos, biztos jót buliznak ilyenkor, és addig sem esznek kirándulókat, később meg a dílerek megbízható vevőköre lehet belőlük, persze azzal nem lennének népszerűek, hogy pénz híjján a kiránulók meg nem evésével fizetnének. Szóval a környezettudatos díler inkább betolja az anyagot ha jön a yard, vagy simán feladja magát.

Elvégre ne hiába dolgozzanak már azok a kolumbiai kokaincsempészek. Az alábbi képen látható bácsi se jókedvében tolta be a parókája alá a fél kilós zacsit:

A man poses with and without a wig covering a drug package after being arrested at Barcelona airport
theguardian.com

Az persze érthetetlen, miből gondolta, hogy ezzel a fejjel nem fog feltűnni a reptéri biztonságiaknak. Vagy milyen lehetett, amikor kihalászta a csomagot a kézipoggyászából, és kimment a mosdóba felszerelnia parókája alá. És jött vissza.
A  megfejtés talán az lehet, hogy hősünk nem csak szállította de fogyasztotta is a kokót, márpedig az ilyen szerek használata nem csak boldoggá, hanem magabiztossá is teszi az embert. Egészen a rendőrségi fogdáig.

Pfú, és ez még csak a 444 szezonális híruborkája volt, most megyek és ránézek az Indexre is.

2019. július 15., hétfő

Rekordülés

Olvasom (itt), hogy egy belga hibbant 116 órát ült egy vécén, és hogy ez világrekord. Először arra gondoltam, hogy ekkora szorulást produkálni tényleg elismerésre méltó teljesítmény, de kiderült hogy felöltözve trónolt egy kávéház közepén. Ott mondjuk tényleg elég fura is lett volna szarnia, de ha már ennyi felesleges ideje volt, megdönthetett volna még néhány rekordot. Például, hogy közben ő gondolt a világon a leghosszabban a sörre, vagy hogy ő tudott a legeszelősebben nézni a kávéház vendégeire.

Értelmetlen rekordokat persze ki lehet találni, csak minek. Mert attól senkinek nem lesz jobb, hogy ővé a világ legízléstelenebb strandpapucsa, ő unatkozott a legjobban a nyaralása alatt vagy a legtöbbször próbálta meg elolvasni a Háború és békét, sikertelenül. Az ilyesmi még csak a tizenöt perc hírnevet sem hozza meg, maximum ötöt. Sőt, az ilyen rekorderek környezetének sem lesz semmivel sem jobb, nem megy általuk előrébb a világ, sokszor még egy jót sem lehet röhögni rajtuk.

A vécén ülő sportoló meg ennyi idő alatt írhatott volna egy hosszabb verset, sőt megtanulhatott volna egy másikat. Beljebb lenne vele.

2019. július 13., szombat

Loncelona

Azt olvasom a 444-en, hogy egyes előrejelzések szerint 2050-re Stockholmnak lesz olyan éghajlata, mint most Budapesté, London meg a jelenlegi Barcelonára fog hasonlítani. Nem építészetileg, csak klímában. Mondjuk London is akarjon barcelonára hajazni kinézetben, mert például a Szent Pál katedrális rém hülyén nézne ki a Sagrada Familia stílusában, a barcelonai metró szar, nem kellene utánozni, ahogy a lenyúlós éttermeket sem.

Persze lenne benne vicces is, én mikor több mint tíz éve arra jártam, januárban érett a narancs a fákon és egy szál pólóban lehetett sétálni, de Londonban nem azt várjuk, hogy érjen a narancs, hanem hogy a sör a hordóban, meg az elhatározás, hogy épp hova is menjünk enni, kiállítást megtekinteni vagy dugóba ragadni egy piros emeletes busszal. Plusz a cikk szerint a városnak majd úgy kell vizet vásárolnia máshonnan, hogy működőképes legyen, a katalán fővárosban már épp ezt teszik. Hiába na, lassan a víz lesz az, ami eddig jobbára az olaj volt, az erőforrás, ami csővezetéken kell szállítani oda, ahon nem elég van belőle. De azért reméljük az óriási tankerhajók nem fognak vizet szállítani, mert egyfelől az egész klímakasztratrófában vastagon benne vannak ezek a hajók a szén-dioxid kibocsátásukkal, másfelől meg tényleg hogy néz már kiegy hajó, ami az óceánon vizet szállít, sokat.

De ha Stockholm lesz az új budapest, akkor ki lesz arra akkoriban a Tarlós? Oké, addig még lehet húsz éve az ottani Demszkynek, szóval a helyzet addigra majd kiforrja magát. Érdekesek lesznek a harminc év múlva esedékes svéd romkocsmák, lehet belőlük igazi skandinavisztikum (vagy hogy is mondanák), a Saab, a pácolt hering meg a svéd gyerekversek mellett. Meg nils holgerson mellett, de az akkori stokcholmi pesten a helyieknek inkább az angol bulituristákkal kell majd megküzdeniük, akik oda menekülnek sztriptízbárban berúgni, a mediterrán Dél-Angliából.

Amúgy mostanában amúgy sem tervezek Londonba menni (illetve terveznék én, de erre nincs pénzem, meg voltam ott kábé huszötször, mondjuk épp ettől áll közel hozzám), nekem marad provinciális kis városom, a ronda köztéri szobrokkal és a vacak munkalehetőségekkel. Ez afféle modern röghöz kötés, hisz itt a lakásom, most máshol is fizetni egyet az kicsit sok lenne (annyit nem fizetnek sehol), de ezt meg kiadni nem lehet, mert a padlótól a plafonig tele van a cuccaimmal, az elmúlt minimum harminc év hordalékaival. És nincs akkora bőröndöm, amibe befér a könyvtáram, a bélyeggyűjteményem, a CD und DVD-kollekció, a teknős akváriuma, a makettjeim és a még több könyv.
De ez csak mellékszál, onnan jutott eszembe, hogy hogy a derék brit munkásosztály majd jól Skóciába tömörül össze, elvégre ott nem kell rögtön kiizzadni a sört, ami ugye tiszta pazarlás. Legalább azért fűteni is kevesebbet kell, bár az angoloknak amúgy sem szokásuk ez nekik, ők bírják a hideget, meg hozzá a nem dupla ablakot...

2019. július 5., péntek

És kopasz

Ma belefutottam egy igazán vicces tényszerűségbe (itt), vagy sírnivalóba, már ha komolyan van gondolva a dolog neki. Merthogy az egyik herceghalmi polgármester-jelölt (gondolom azért van több) bedobta az ultimate kampányszlogeneket. Miszerint ha ő nyer, a templomtornyot megemelik tíz méterrel hogy messziről is látható legyen, vagy hogy "Újra felállítanánk a helyi polgárőrséget, megbízható, kigyúrt, kopasz fiatalokból."

Nekem ez utóbbi a kedvencem. Hisz köztudomású, hogy a kigyúrt, kopasz fiatalok egyfelől megbízhatóak (nem véletlenül vannak tele az újságok kigyúrt, kopasz bébiszittereket kereső hirdetésekkel), másfelől meg küldetésüknek tekintik a polgárok védelmét, azaz polgárőrséget csakis belőlük, vagy inkább az anarchia!

Az viszont nem tiszta, hogy akkor a kigyúrt, kopasz középkorúak már alkalmatlanok polgárőrnek, vagy alkalmasak lennének, csak kellenek a francnak. Illetve az állítás csak fiatalokról szól, hogy fiúk vagy lányok legyenek-e, arról nem. Mert mi van, ha Herceghalmon több kigyúrt, kopasz lány is jelentkezik polgárőrnek? Felveszik-é őket, vagy sem. Avagy ha a jelentkezők egy része kigyúrt, kopasz lány, a pohár félig tele van-e, vagy-e nem. Félig. E?

És persze remek az a gondolat is, hogy csak magyar együttesek zenéje, vagy magyar népzene szólhat majd a herceghalmi szabadtéri rendezvényeken, a többit csak hangszigetelt zárt épületben lehet előadni. Tehát ha valaki egy Mozart-menüettet játszana el a falunap színpadán, azt elvezetik-e a kigyúrt, kopasz lányok? Hisz Mozart osztrák volt, vagyis labanc, tehát az ő zenéjét játszó kamarazenekart valószínüleg meg is verik majd a kigyúrtak. Nagyon kopaszon.
Vagy: Zoránt lehet majd játszani hangszigetelés nélkül? Elvégre ő szerb. És nem rovásírással énekel.

2019. július 4., csütörtök

Nagykorúság

Július negyedike van, a Függetlenség Napja, amikor azt ünnepeljük hogy Bill Pullman elnök-vezérigazgató irányításával az emberiség legyőzte a gonosz földönkívülieket. (És ezen a napon született Tom Cruise egy ismert dokumentumfilm szerint, Ron Kovic néven.) De ez legyen az amerikaiak ünnepe, ők győztek a galaktikus függetlenségi háborúban. Én meg amúgy sem vagyok független, függő vagyok egy csomó mindentől, ráadásul egyáltalán nincs tizenhárom tengerentúli gyarmatom, szóval nem érzem magam érintettnek.

Viszont rájöttem hogy mindjárt itt a július hetedike, ami viszont nekem fontos, mert 2001-ben ekkor volt az egyetemi diplomaosztóm, azaz három nap múlva nagykorú lesz a szociológusságom. Már ha van ilyen szó, szerintem nincs. De mindegy is, tizennyolc év az nagy idő, 2001-ben ilyenkor még álltak az ikertornyok és a csak a CICA (ejtsd: szíjászíjészáji vagy valahogy) kiképzett ügynökei tudták, ki az a Bin Laden. Nálunk még Mádl Ferenc volt a köztársasági elnök, a miniszterelnök meg... ja, az ugyanaz mint a mostani, csak kisebb súlycsoportban indult, a fentebb emlegetett Tom Cruise és Nicole Kidman még épp házasok voltak, én meg már akkor se sejtettem, mi vár rám a jövőben. (Maradjunk annyiban, hogy rövid távon az optimista, hosszabb távon a pesszimista verzió jött be.) És persze az ember akkoriban azt érezte, hogy még van jövője, de huszonévesen már nagyon emósnak kellett lenni az ellenkezőjéhez. (Tényleg, emlékszik még valaki az emósokra?) Aztán ahogy öregszünk, a lehetőségek egyre inkább zárulnak be, marad a kényszerpálya-tudat, meg hogy már a B-oldal forog. (Ténleg YouTube után X-ben, érti még valaki, mi az a B-oldal?)

Úgyhogy lehet, hogy a tizennyolcadik évforduló alkalmából ideje lenne leérettségiznie a diplomámnak, mert az ilyesmi azért egg diplomától elvárható. És jut eszembe, a fősulis diplomám már 23 éves, szóval neki meg rég egyetemi fokozatnak kellene lenne. De nem, mind a kettő csak lapul a könyvespolcon, és duzzogva porosodik.

2019. július 3., szerda

Cannesi kula

Mindenfelé az interháló tippeket lehet olvasni, hogy mit lehet tenni a hőség ellen és mit nem érdemes. A vicces az, hogy egyes oldalakon ugyanazokat a fogásokat javasolják, amelyet más oldalakon nagyon nem. Tehát  a biztos tipp, ha kombináljuk a különböző, egymásnak jobbára ellentmondó tanácsokat, és nem teszünk semmit. Abból nem lehet baj, kivéve hogy meghalunk, úgyhogy enni meg inni azért érdemes, főleg az árnyékban, ahol le lehet égni. Ezért használjunk naptejet, kurva sokat, elvégre jobb attól bőrrákot kapni, mint közvetlenül a Naptól. Hisz a Nap ingyen van, puszta szívjóságból megy át hidrogénből héliumba, de az ilyen könyöradomány kinek kell. Az igazi úriember az szeret költeni, sokat, még naptejre is, és ha már meg kell halni, akkor azt tegyük stílusosan, ne úgy mint a parasztok, hogy csak úgy hőgutát kapnak a bányatónál. Hőgutát azt a Bahamákon kell kapni, koktélozás közben.

És igazából ez az, amit nem értek. Ha itthon rohadt meleg van, aki csak teheti elutazik mondjuk Görögországba, messze délre, ahol még sokkal rodatabban melegebb van, meg bazi nagy bogarak. Miközben a szofisztikált megoldás mégis az lenne, ha északnak mennének, az indiai maharadzsák is a himalájában nyaraltak, persze nem a hegycsúcsokon, hanem a lankákon, ahol már kellemes az idő. A angol királynő is mindig északra megy, a skóciai Balmoral-kastélyba, mert ott elviselhetőbb a nyári kánikula, mint a déli Londonban. Pedig mehetne mondjuk a Szaharába is, abba talán az lenne a jó, hogy az otthoni hőség, már nem is tűne olyan vészesnek utána.

(Szerintem már említettem, de témába vág ezért ideszúrom, hogy régóta röhögök a kánikula kifejezésen. Mert a káni, az szerintem kutya, avagy Canis Lupus Familiaris, a kula meg hát ugye az ami kijön a kutyából. És nem, nem az ugatás. Azaz a kánikula az magyarul kutyaszar, de külön írva is értelmes, azaz hogy kutyául szar. Biztos vannak akik bírják, de én is inkább a Himálaja lejtőit választanám, bár Skócia elől sem ugranék félre. Mondjuk egy komplett ország elől nehéz is lenne, ki tud akkorát ugrani?
A kánikula szó másik megfejtése pedig ugye a címben olvasható. Az nyilván egy ritka ócska film, azon a bizonyos híres fesztiválon.)

Szóval hőség helyett inkább hóság, egy nagy téli havazás sokkal jobb mint ez az izé, amitől leolvad az agyam, leég a pofámról a bőr (naptejjel is), a vércukrom meg emigrál Kanadába vagy valahová, de az biztos hogy nemigen tartózkodik az általam elvárt helyén.

p.s. A kánikula amúgy tényleg a kutyákból ered, az ókori rómaiak a Szíriuszt hívták Canicula-nak, azaz Kiskutyának, és ez a nyár közepén jelent meg éjszkai égbolton.

Képtalálat a következőre: „kánikula vicces”
nyultam.com

2019. július 2., kedd

Agyamramenők

Bár sokak kedvence, be kell valljam én rohadtul unom az Agymenőket, hál istennek végre vég,e így már csak alig húsz-huszonöt évig fogják ismételni. Aztán jön egy új generáció, amelynek ez annyira retró lesz, hogy újból divatba jön. Hisz a Jóbarátoktól sem tudtunk megszabadulni máig sem, de a Rém rendes család negyvenharmadik ismétlése is vonz még nézőket.

Pedig minden ilyen sorozattal az a gond, hogy túltolták őket, senki nem akart egy sikeres formátumtól megválni, így aztán a tizenvalahányadik évadra csak másodlagos frissességű poénok maradtak, elfáradtak a szériák.
De a Zagymenők már eredetileg is idegesítő volt, akkora sztereotípiákkal dolgozott, mint ide a Hold. A buta szőke jócsaj, a kretén tudósok, akiken legtöbbször épp az intelligenciájuk nem látszott, az idegeítő másik szőke csaj meg néhány paírmasé figura, akinek csak személyiséget felejtettek el adni a sorozat írói. Egy ilyen (oké valójában klasszikus sitcom) felállás képes vicces lenni, csak nem tizenévek keresztül.

Ehhez képest a minap hallottam egy podcastban, ahogy a szereplőkhöz hasonló kockák vagy másfél óráig siratták az utolsó epizód után, hogy fog majd nekik hiányozni és hogy az életük része volt. Na ja, de az volt gyerekkori bárányhimlő, az egyetemen berúgás meg a képcsöves tévé, de utólag egyik sem hiányzik nekik olyan nagyon. Pont mintha az eggyel korábbi századfordulón azon keseregtek volna művelt úriemberek, hogy kár hogy feltalálták az autót, mert büdös benzinfüstöt eregetnek, bezzeg az a jó kis lószarszag...

És hát a Nagy Bumm-elmélettel (ez volna ugye a Zagymenők eredeti címe) is az a baja a becsületes kreacionistának, hogy ha büdös füstöt nem is eredeget, de túl elektronikus (galaktikus, kvantumszintű meg fekete lyukas-eseményhorizontos) pedig ugye Isten hat nap alatt teremtette a templomi tömjénfüstöt, oszt' jónapot.

2019. július 1., hétfő

Soros csempészhajója

Azért a saját problémáim mellet is van, amin fel tudom húzni magam. De odáig, hogy már nem vagyok hajlandó moderálni magam, azaz öncenzúra kilőve, az origó nevű szennylap összes munkatársa meg menjen, és másszon vissza a fára.

Mert egy aktuális hír, hogy egy 31 éves német nőt letartóztattak Olaszországban, mert olyan hajó kapitány, amely a Földközi-tengeren, valami ócska tutajon hánykolódó menekültek életét mentette meg. Azaz engedély nélkül, de kikötött Lampedusán, mertaz élet azelső, a migránsozó olasz politikusok meg a másodikak.
Én biztos szélsőséges vagyok, de szerintem ez a bolygó, amink van, ez mindenkié, és ha valaki nem Líbiában képzeli el az életét, akkor joga van hozzá. A klasszikus liberalizmus (mondjuk John Stuart Mill) arra jutott, hogy az egyén választási szabadsága mások szabadságának határáig terjed. Azaz mindeninek szabad mindent, amivel nem sért másokat, amivel azok szabadságát nem korlátozza.
És igen, épp ezért van létjogosultsága a Pride-nak is, hisz az, hogy valakik nyilvánosan vállalják nem-heteroszexuális identitásukat, vagy csak szolidárisak velük, azok nem akarják kötelezővé tenni a melegséget, csak elvárják hogy e sajátosságuk miatt ne akarják őket neonácik megverni. Mert az is vállalható helyzet és identitás.

És amíg az észak-afrikai menekültek nem akarnak sariát meg kalifátust (és nem, csak az egészen szélsőséges seggfejek akarnak, de hülyék minden csoportban akadnak, mi sem szeretnénk hogy a magyarokat a sósavazni akaró nemzetiszín bácsikákról ítéljék meg), addig inkább csak az a kérdés, mennyire képesek a nyugat-európai társadalmak integráni, egyáltalán befogadni ezeket az embereket. Mikortól korlátozza az ő szabadságukat a menekülthullám. (És akkor még a keresztényi szeretetet szóba sem hoztam, pedig az olaszok ugye olyan katolikusok, mint a római pápa, csak kicsit másképp.)

De az origó "Soros csempészhajója" címbéli felütése (és direkt nem linkelem be, menjenek a francba) azért tényleg mindennek a legalja. Mondom ezt én, mint Soros bértollnoka, legalább is szerintük. Hisz aki nincs velük, az Soros, az egyujjas agyú gondolkodás ennél többet nem visel el.

Képtalálat a következőre: „john stuart mill”
amazon.com