A reggeli-balesetek

Van az az eset, mikor felkelek reggel. Ez úgyszólván naponta megesik velem, de gondolom mások is vannak így ezzel. Olyankor vagy éhes vagyok, vagy nem, vagy nem tudom, reggele válogatja, de az biztos, hogy én az első emeleten vagyok, a vércukrom a pincében, a vérnyomásom meg átment a szomszédba kávézni. És bár éhes általában nem vagyok, valamit enni kell, hogy ne szédüljek bele a vécébe, vagy a reggeli hírekbe.

De zombi-üzemmódban azért az ember vét hibákat, amiből furcsa reggelifélék jönnek ki, egy magamfajta pasinál biztos, azt nem tudom, a nők hogy vannak ezekkel:

1. Rostos kávé

Ez úgy van, hogy nem használok kávéfőzőt, törökösen csinálom az egyszerűt, miszerint kávé, víz, forralás, azt kész is. kiöntöm egy bögrébe, és mire ihatóra hűl, zacc le is ülepszik (ülepedik?) az aljára, a levet meg le lehet inni róla. De ha nagyon zombi vagyok, meg is keverem ivás előtt, úgyhogy jelentős lesz a szárazanyag tartalma, lehet kicsit ropogtatni az őrleményt, de olyankor már mindegy is, legalább érzem tőle az élet súlyát.

2. Szenes pirítós

Ezen nincs mit magyarázni, beteszem a kenyeret a pirító helyett a szendvicssütőbe (ez fontos, mert a pirítót lehet időzíteni, a másikat nem), és benne felejtem, míg egyenletesen feketére nem sül. Ilyenkor félreteszem, hogy grillezni vagy fűteni még jó lesz, de rájövök, hogy előbbit nem szoktam, utóbbi meg bonyolult, miután itt a lakótelepen távfűtés van. Azért már dolgozom rajta gondolkodni, hogyan lehetne szénnel fűteni a radiátort...

3. Pezsgő zabpehely

A zabpelyhet mindig sósan eszem, kefírrel vagy natúr joghurttal, és pontosan két csipet só kell egy tál pehelyhez. Kivéve, ha van itthon szódabikarbóna/sütőpor, egy hasonló kis üvegben mint a só, mert akkor mehet bele az, csak nem értem, hogy miért olyan ízetlen (íztelen?), és miért buborékos a kefír?

4. Vitaminos kávé

Ha nem rostos a kávé, még lehet vitaminos, mikor a multipezsgő vitamintablettát rossz bögrébe dobom, és mivel nem pazarolok, megiszom ahogy van, elvégre a heroinon kívül mindent ki kell próbálni egyszer.

Az ilyesmik fényében a legbiztonságosabb reggeli természetesen az esti maradék, azt jó eséllyel ébren készítettem, vagy ha ragaszkodunk a frisshez, akkor a frissen kent vajas kenyér, margarinnal persze, mert ahhoz, hogy a vaj kenhető legyen reggel, ki kéne venni a hűtőből, mikor az ember éjszaka kimegy pisilni. Ha nem megy ki, csak pisil, akkor nem is érdemel többet az aldis margarinnál.

A kamu gyanú és az államtalan férfi

Van ugye ez a kampányválasztási kémügy, amiből nekem az jön le, hogy az aktuális állampárt, már csak az államot leuraló pártok bevett szokása szerint is, ráküldte az egyik titkosszolgálatot a politikai ellenfelére, de elbaszta. Én persze rosszindulatú vagyok, és nem teszem magamévá a Felcsútok Géniuszának egyszavas megfejtését (kiterjesztett változatban: „Ukránok bazmeg, ukránok!“), minden esetre jellemző, hogy:

1.) Agyarország kis ország, de három és fél titkosszolgálata azért neki is van (kémkedős és kémelhárítós civil, egy összevont katonai, meg lehallgatós-megfigyelős bedolgozó szerv), és abból az Alapkotmányvédelmi AVH-t simán beveti a Kormány a Párt érdekében, miért is ne, ha már az állam ők vannak.

2.) De mivel annyira még nem vagyunk Türkmenisztán, hogy a szolgálatok önállóan nyomozhassanak, így ráküldik a másik, kisbetűs pártra a rendőrséget, valami kitalált gyanúval. Ez esetben pedofilozik egyet a műveleti bárki, azt jól el lehet majd adni a kiszivárogtatáskor, de nem jön be, mert az illetékes rendőr nem hülye (ellentétben a titkos szolgákkal, akik hülyék, hisz nyíltan szolgái a főpárt vezérének), és leesik neki, hogy miről lenne szó. Próbál tenni valamit, nem megy, kitálal, nagyon helyesen amúgy, mert innentől már csak a nyilvánosság ereje segíthet, már amennyi még van belőle.

Erre a pártvezér és kancellár természetesen besértődik, és a régi rutinnal döbrögizik egyet saját kis meghitt állami médiájában, meg a hűbéreseinél, hogy ez rendőr egy balek, egy kretén, de legalább leárulózását ráhagyja a maffiaügyi verőember-miniszterére. Annak a vén baromnak már úgyis mindegy alapon.

A lebalekozott, immár csak egykori rendőrtiszt meg azt mondja, hogy felelős államférfiak nem feltétlenül engedhetnék meg maguknak ezt a stílust. Amiben teljesen igaza van, csak ki mondta, hogy a Dagadt egy államférfi? Mondjuk felelősnek felelős sok mindenért, még azért is,  hogy ennyire messzire került az államférfiságtól, és lett belőle ez a rikácsolva toporzékoló kiborult önkényúr. Férfinak meg persze férfi, ugyanis annyi nőiesség van benne, mint egy betöréses rablásban, de soha eszében sem volt az államért (azaz mindenkiért) ténykedni, inkább csak ő  akart lenni az állam. Ez egy darabig működni látszott, de most meg látványosan csúszik ki alóla/belőle az állam, és marad egy nyugdíjas korú durcás óvodás, meg az ő vágykiteljesítő kiabálása. Vége van, igazából a jövő heti választás eredményétől függetlenül, innen már nem tud a korlátozott normalitás határain belül sem visszajönni. A kérdés igazából csak az, hogy milyen hosszú lesz a hatalmi agóniája, kap-e még haladékot a berlini bunker végjátékáig.

Ez egyfelől mindegy is, másfelől nagyon nem, így is elbasztunk 16 évet erre a szörnyszülött önkényuralomra.

p.s. Amúgy jellemző, hogy a dagadték semmiből nem tanulnak, minek is, eleve mindent jobban tudnak, szerintük. Volt az a tiszás „adóterv“, amivel buktak, mert ma már nem beszél róla senki, most van a tiszás „energiaterv“ (egyben Brüsszel titkos terve, naná), ami egy az egyben ugyanaz, még csak nem is lilában, és ennyivel a választások előtt ettől az aktuális kamutól mégis mit várnak? Bedobtak egy hazugságot, nem jött be, erre hazudnak mást, hiszen igazat mondani nem lehet, ahhoz túl szarul áll minden. Talán kéne még kicsit színpadról rikácsolni, hátha az esetleg szimpatikusabbá teszi Döbrögit, hogy jé, ő a béke embere, a stratégiai nyugalom maga, a biztos választás nincs benne semmi fasisztoid...

Én meg álmomban villamos voltam, és felszálltam magamra a Blahán.

Menni és meghalni

A hosszú menetelés egy klausztrofób kamaradráma, ami ez esetben nagy nyílt tereken játszódik, csak egy nagyon kicsi világba zárva. Úgy saccra az 1960-as évek Amerikájában járunk, valami alternatív történelemben, ahol egy polgárháború(?) nyomán már összeomlott a demokrácia. katona diktatúra van, feltehetően, mert igazából semmi magyarázatot nem kap a  gyanútlan néző, hogy mi ez a félreeső vidéki utakon zajló, szisztematikus mészárlás.

Arról van ugyanis szó, hogy minden évben van egy Nagy Menetelés, mikor minden államból egy-egy fiatal pasi elindul menetelni, de csak egy élheti túl, és övé a jutalom, a mindent vivő lap, plusz még kérhet is valami bármit, feltéve, ha nem akarja megdönteni a Rendszert, ami így ránézésre talán militáns feudális anarchia. Vagyis nincs kontextusa az egésznek, csak néhány egyszerű szabály (mint a Platform című szociohorrorban), miszerint egyfojtába menni kell, pisilni sem lehet megállni, és nem lehet egy bizonyos sebesség alá menni. Aki lelassul vagy megáll, azt a harmadik hibánál fejbe lövik, míg csak egy marad. Így aztán vannak a menetelők, egy-két páncélautó, meg az Őrnagy, a főnéni bácsiban a Száll a kakukk fészkéről című klasszikusból (ő egyébként a Mark Hamill nevű lukeskywalker), meg a nyomorult sorsok, hisz mindenki azért jelentkezik erre a szervezett öngyilkosságra, mert amúgy is szar az ő meg a családja élete, de ha véletlenül túléli, mindez megváltozhat.

Ja, az egész némileg Az éhezők viadalára emlékeztet (bár azt nem láttam, olvasásában meg másfél kötetig jutottam, ott untam el végleg), viszont az irodalmi alapanyag régebbi, valami korai Stephen King szövegből filmesedett. 

Nem lehetett egy drága darab, kevés a szereplő, díszlet szinte nincs, kiégett roncsok és legelők közt menetel a menet, a kamera sem hagyja el az utat, egy pillanatra sem, így hiába a végtelenbe tartó horizont, be vagyunk zárva egy nagyon kis szelet térbe, ahol közelről kell látni meghalni azt, aki már nem bír vagy nem akar menni. Ráadásul mindenki csupa férfi, egyetlen női karakter tűnik fel az elején, az egyik srác anyja.

Minden kamaradráma akkor működik, ha a karakterek hitelesek, ez itt hibátlanul megvan, a színészekre sincs különösebb panaszom, bár az elején elhullók, mint ilyen esetekben szinte mindig, utólag már nehezen megkülönböztethető  nagyon mellékszereplők, de a két srác, aki a végére a marad (na ja, a fekete meg a fehér), és akik addigra testvérien haverok lesznek, ők emlékezetesek.

És bár a rezsim ellen nem lehet lázadni (bármi is legyen az alapja), de kicsiben mégis, az utolsó túlélő azért megcselekszi, amit megkövetel a haza, pontosabban ez esetben a barátság, mert haza már nincs, csak valami disztópikus rémálom a helyén.

„Felemelő“ egy film, na, még jó hogy odakint kis híján újra tavasz lett, mikor néztem...

Relatív semmi, sok csokival

A zamerikaiaknak van egy Zorion zűrhajója, ami az Artemisz Valahány küldetés keretében elrepül a Holdig (sőt, a Nyúlon túlra!), de nem száll le, csak kipróbálják, hogy sok évtized múltán milyen érzés odáig menni, és egyáltalán nem szállni le. Ilyet csinált pár Apolló is a hatvanas években, az 1860-asokban, ha jól emlékszem, kicsi voltam akkoriban, szóval hogy elmentek a Holdig, már az Apolló Nyolc is, de csak a Tizenegy szállt le alig. (Talán a Kilencest láttam egyszer egy múzeumba kiállítva, Londonban persze, kicsinek és felettébb kényelmetlennek tűnt.)

Szerintem ez meg pazarlás. Ha már elmennek a Holdig, le is szállhatnának, mittudomén, kis piknik, barbekjús hot-dog, pár szelfi, ilyenek. De ezt még az apollós küldetések se csinálták, például az egyiknél vittek holdautót, de nem drifteltek vele, meg túl hamar indultak is vissza, pedig a Hold messzebb van mint Májámi, kicsit maradhattak volna.

De ezek a mostaniak, ezek le se szállnak. Mintha elmennék a moziba, megnézném, hogy milyen filmet néznék meg, aztán ennyi infóval hazajönnék, hogy jót sétáltam moziba, és végre tudom, mit nem láttam. Ilyennel utoljára bő harminc éve találkoztam, mikor Calais meg Dover között a kompon bármelyik irányba utaztak olyanok, akik eleve le se szálltak, csak vámmentes viszkit és parfümöt akartak venni a hajó boltjaiban, meg másfél kilós csokikat, annyit bőven megért az egyfontos kedvezményes jegy. Autót se vittek hozzá.

Szóval az most a kérdés bennem, hogy akkor a NASA üzemeltet-e Dutyi Frí shoppot, vagy ha nem, mit lehet ott kapni, amiért megéri ennyit repülni? Teszem hozzá, az űrben, ami ugye azt a helyet jelöli a térben, ahol nincs semmi, szóval oda utazni önmagában fura lenne (az egész űrkutatás az, mert akkor a semmit kutatják), de ha közben sokkal olcsóbb lesz tőle a másfél kilós Toblerone, akkor van benne ráció.

Jobban belegondolva, te jó ég, mennyi csokit, parfümöt meg viszkit lehetne begyűjteni egy intergalaktikus utazással! Az általános relativitáselméletből kiindulva, a fénysebességet megközelítve szinte végtelenül sokat (el se férne a Földön, persze lenne sok bolygó pakolni), viszonylag rövid idő alatt, ami innen nézve (én nem mennék, az tuti), tovább kitartana, mint amennyi hidrogén még arra vár a Napban, hogy átmenjen héliumba.

Hát, lehet hogy nem is akkora marhaság ez az űrkutatás, még augusztusban is csokinyulat ehetnénk tőle!

dreamstime.com

Április, majális, juniális

Április elseje állítólag a bolondok napja, merthogy a legelterjedtebb magyarázat szerint a 16. századi naptárreform idején az újév kezdete áprilisról január elsejére tolódott, de ezt sokan nem vették észre, és ezért ők váltak a tréfák célpontjává. Miközben szerintem csak annyi az egész, hogy akik áprilisban is megünnepelték a szilveszteri újévet, azok egyel többször rúghattak be társadalmilag tolerált módon, akik viszont komolyan vették az új naptárat, azok irigységből gúnyolódtak, ráadásul tök józanul.

De a mai nap viccelődni legalább annyira kínos, mint húsvét hétfőn piálni, szenteste a White Christmas-t hallgatni, Gusztus Huszadikán kimenni a tűzijátékra, vagy a Felcsútnak szurkolni. Vagy késsel-villával enni a pörköltet nokeldival, reggelire.

És ezen a napon született Puskás Ferenc az aranycsapat és a telefonközpont feltalálója, William Harvey a vérkeringést felfedező angol bajszos fickó, és Mifune Tosiró japán színész, a torokból eszelősen nézés mestere.

Valamint 1979-ben ma kiáltották ki az Iráni Iszlám Köztársaságot, persze az már akkor sem volt vicces, és azóta sem volt az, egy fél percre sem.

Úgyhogy a nap hártalévő részében magam is a közállapotokon fogok borongani, amik szépen keretezik majd privát szorongásaimat és lételméleti bizonytalankodásom kétségbeesését.

p.s. Jut eszembe, ha május elsején majális van, akkor mi van ma? Április? De az lenne egyébként is, körhinta meg vattacukor nélkül, biztos azért nem is látok ilyesmit az ablakból, meg azért, mert két hatsávos főút kereszteződésében máskor is ritka az ilyesmi.