This is not a beginning of a beautiful friendship...

Karol Nawrocki lengyel elnök nem hajlandó találkozni a Felcsútok Géniuszával, a köztársasági elnökkel meg még igen. De Súlytalan Tamás elnök és zugügyvéd egy színtelen-szagtalan semmittevő, és ha már épp felélesztenék a V4-et, azaz a visegrádi négyek című, regionális, láthatósági együttműködési kamut (nem annak indult, de az lett), és ennek keretében találkoznak az elnökök, hát legyen. Eredetileg lett volna egy Nawrocki-Zorbán a fotósoknak kínosan együttvigyorgás is, de miután a mi nagy vezérünk elment Moszkvába üzletelni és talpat nyalni, a vele eddig még úgy-ahogy szolidáris lengyel elnöknek is elege lett belőle. És ezt közölte is a nyilvánossággal.

Pedig milyen szépen indult, istenem, milyen szépen! Hisz a felcsútista udvari emberek már jó ideje vért hánynak Donald Tusk lengyel miniszterelnöktől,  így mikor KN idén nyáron befutott elnöknek,  a Jog és Igazságosság (PiS) párt független jelöltjeként, az összes hazai, kormányhitű propagandista extázisba esett a örömtől, hogy fú micsoda erős szövetségese lesz innentől az ő vezénylő tábornokuknak, a Történelem Főutcáján persze. Még Mandíner-díjat is kapott a Párt kis csatlósaitól a minap!

A jobbos-nacionálpopulista PiS egyébként a Kaczyński ikrek projektje volt, illetve még mindig Jaroslaw a a guru arrafelé (Lech meg halott, mióta 2010-ben az oroszországi Szmolenszk mellett földbe állt vele az elnöki különgép), és hát nem azok a tőről metszett liberális demokraták. Nawrocki persze nem egy keményvonalas arc, ezért is volt független jelölt, de jobbra húz, az nyilvánvaló. Viszont a felcsúti döbrögi csak maga felé húz, neki nincsenek elvei, ha egy kommunista párt élén lehetne jövőre négyharmadot szerezni, már javában a Lenin-összest bújná. Úgyhogy a lengyel államfő kösz, de nem kér belőle, mint ahogy a legtöbb európai vezető sem, egyszerűen kínos, mikor a mi zsebnapóleonunk ott dudorodik valaki mellett egy sajtótájékoztatón meg PR-fotón. Hát most nem fog.

newyorker.com

A lengyel, a magyar, a szlovák meg a cseh elnökök meg majd jól elreprezentálgatnak egymással, mondjuk a miénk nem is ért máshoz, Tamás bácsinak semmi jelentősége nincs itthon, nemzetközileg meg a semminél is kevesebb. Ő már a nyugdíjas éveit tengeti a Sándor-palotában, és borsófőzeléket ábrázoló festményeket meg szobrokat gyűjt ingvasalás közben, legalább is közéleti megnyilvánulása alapján valahogy így képzelem. A lengyel elnök ellenben még csak 42 éves, ehhez mérten aktív, és még véleménye is van a világ állásáról, amilyen egy túlmozgásos hebrencs, a nagypapatestű hatvanas politikai hiénákhoz képest.

És mivel történelmileg a lengyelek joggal rühellik a mindenkori ruszkikat, ha a pártvezér kancellár már megint a háborús bűnös Putyinhooz megy pitizni, akkor egyúttal menjen a picsába is! - valami ilyesmi az ennél persze diplomatikusabban megfogalmazott lengyel narratíva.

p.s. A Zorigón persze erről mit sem tudnak, náluk a legfrissebb nawrockis hír az, hogy "A lengyel elnök bírálja az Európai Bíróság azonos neműek házasságáról szóló döntését, de a kormány engedelmeskedni fog“ Azaz magyar-lengyel két jó barát, együtt utálják a buzilobbit, a többi nem számít, avagy ez van, ebből kell várat építeni, ne azt nézzük már, hogy ki kit néz levegőnek!

A másik énem rajongó?

„Köszönjük, Nyíregyháza! Csodás órákat tölthettünk együtt! Szabó Zsófival együtt köszönünk mindent a remek közönségnek, és színpadi szereplőinknek: Attraction, Radics Gigi, Curtis, Sárközy Lajos, Csisztu Zsuzsa, Muri Enikő, Szabó Dénes, Ókovács Szilveszter, Giró-Szász András, Tarczy Gyula, Nyerges Attila, Gulyás Gergely és Orbán Viktor” - írta a az én fészbuk izémre is Rákay Fülöp Khálmán, nyilván hogy direkt elszúrja a szombat estémet.

Nem elég, hogy a kamionommal beleborultam az árokba, valahol Oslo környékén, így nem szállítottam le egy hókotrót (amit fizethetek ki), de akkor még ez is! Most vagy az van, hogy van valaki, akit ugyanúgy hívnak, mint engem (sőt  tudom, több ilyen is van) és azok mind nagyon fideszesek, úgyhogy darab-darab alapon engem is zaklatnak az undorító propagandájukkal ezek a Rákay-alakú szararcok; vagy talán van egy lehasadt személyiségem, aki - mikor azt hiszem, hogy alszom - vérben forgó szemekkel und aggyal rajong Ártunk és Ormányunk fasiszta rezsimjéért. Ez mondjuk némileg magyarázná, hogy miért vagyok mindig iszonyú kialvatlan, függetlenül attól, mikor kelek a lefekvéshez képest korán.

Úgyhogy bár kurvára nem érdekel, de tudom, hogy „Jövő szombaton délelőtt, 11 órakor Kecskeméten folytatjuk az országjárást, a DPK Háborúellenes Gyűlésével.“ Azt persze még nem tudom, hogy a háborús ellengyűlés az most valami védett márkanév, hogy nagybetűssé tulajdonnevesedett? De jövő szombaton úgyanúgy háborúellenes Forma-2 sprintfutamot fogok nézni, mint tegnap, 

„Aki békét akar, velünk tart!” - üzente nekem  Kálmán Filip valahonnan Rákáról. Márpedig ez a formális logika szerint azt jelenti, hogy mivel nem tartok velük, nagyon nem, nem is akarok békét, tehát háborút akarok. Nem tűzszünetet, háborút, bár a tűzszünet se béke. Jó, ezt eddig is tudtam, de innentől gyanús, hogy a Forma-2 sem annyira háborúellenes, ha már egy ilyen mint én is nézi. Miképpen nem háborúellenes a sajtos pirítós, a labradori kutya, a citromos tea, meg a közeli park, hisz ezeket is kedvelem, miközben a fenti neveket bottal se piszkálnám, pedig egy részéről azt se tudom, ki a fene egyáltalán? De aki egy ilyen kampánygyűlésen pózol, az általam is ismert takonygerincűekkel, az számomra perszóna non grátisz, ha nem is végleg, de aktuálisan feltétlenül.

Ilyen egy előítéletes szemétláda vagyok.

Kerekek, nagyon sokáig kerekek

Ma van Woody Allen kilencvenedik születésnapja. Fene tudja, szerintem az sok, nyolcvanötnél egy héttel sem néztem fiatalabbnak, de idősebbnek sem, szóval szubjektíve 2020 körül állhatott le nálam az idő, azóta sztázisban vagyok, nem csoda ha csodálkozom, hogy lehet már megint mindjárt december. (A Debrecent még csak-csak érteném, de az van júliusban is.)

Ugyanakkor az eredetileg Allen Stewart Konigsberg nevű alak egyes források szerint mégis inkább december elsején született, gondolom a az éjfél gyermeke ő is, mint Salman Rushdie (csak neki nem ezen múlt az állampolgársága), és attól függően, hogy a szülésznőnek vagy az ügyeletes orvosnak járt-e jobban órája, ő vagy novemberi, vagy decemberi, legalább is így képzelem. De mindegy is, csillagjegyét tekintve egy nyilas(!), ami azért komoly teljesítmény egy brooklyni zsidótól.

Csinált egy csomó filmet, hogy nézni is tereh, az én kedvencem talán a Zelig, az Annie Hall, meg A rádió aranykora. Ja, és az újabbak közül a Füles. (Ugye nemrég halt meg Diane Keaton, a  tényleg  igazi Annie Hall, mert eredeti családneve Hall volt, miközben a Diane egyik becézése épp az Annie.)

Meg eléggé kedveltem az írásait is, bár egy ideje már nem olvastam tőle semmit, de a minap az Aldiban meg a buszon, meg közben a postán pont a Lelki jelenségek vizsgálatát hallgattam hangoskönyv-alakban. Abból is azt a filozófiai esszét, melynek egyik fontos következtetése szerint nem azon kell gondolkodni, hogy létezik-e valami a tudatunkon kívül, illetve ha igen, miért van valami egyáltalán, ahelyett hogy a Semmi lenne. Mert a lét- is ismeretelméletet igazából tökéletesen összefoglalja bármely tetszőlegesen banális mondat is.

Vagyis a kartéziánus állítás, miszerint „gondolkodom, tehát vagyok”, inkább úgy kéne, hogy hangozzék: „Nini, ott megy Edna egy szaxofonnal!”

És még pár idézet:

„…ha Shakespeare műveit Marlowe írta, akkor ki írta Marlowe műveit? Erre a kérdésre a választ abból a tényből merítjük, hogy Shakespeare egy Anne Hathaway nevű nő férje volt. Ez tény. Az új elmélet szerint azonban Marlowe volt Anne Hathaway férje, ami viszont igen nagy szomorúsággal töltötte el Shakespeare-t, ugyanis nem eresztették be a házba.“

(Irodalomóra haladóknak.)

"A következő néhány évben egyre jobban összemelegedtünk Scott-tal [Fitzgerald], és a legtöbb barátunk úgy vélte, hogy az utolsó regényének a főhősét rólam mintázta, és hogy én meg az életemet az ő előző regényéről, és az lett a vége, hogy egy kitalált szereplő beperelt.“

(Emlék a húszas évekből)

"Szeretni annyi mint szenvedni. Ha nem akarunk szenvedni, nem szabad szeretni. De akkor attól szenvedünk, hogy nem szeretünk. Tehát: szeretni annyi mint szenvedni, nem szeretni annyi mint szenvedni, szenvedni annyi mint szenvedni. Boldognak lenni annyi mint szeretni, tehát boldognak lenni annyi mint szenvedni, de a szenvedés boldogtalanná tesz, vagyis a boldogtalansághoz szeretni kell, vagy szeretni kell szenvedni, vagy szenvedni a túl sok boldogságtól.“

"Az hagyján, hogy nincs Isten, de próbálj meg vasárnap vízvezeték-szerelőt találni!“

reddit.com

p.s. És érdekes, de több más híres embernek is van ma kerek születésnapja (már ha WA-nek egyáltalán). Billy Idol (William Michael Albert Broad) másodlagos frissességű popikon kereken hetven, Ben Stiller majdnem elviselhető színész meg hatvan. Tényleg, mikor lettek ezek ennyire vének? És én ? Hisz akkor én is elmúltam már..., sőt, nemsoká már annyi leszek, hogy! Lehet, hogy nem is öt éve fagyott be az időérzékelésem?

A visszahívott nemrepülés

A WisszÉr  diszkont légitársaság tegnap bejelentette, hogy utasaiknak járatmódosításokra kell számítaniuk, ugyanis szoftverhiba miatt hívták vissza az Airbus gépeiket. Na persze nem úgy, hogy akkor most az összeset vissza kell vinni a gyárba egy kis utólagos kalapálásra, csak az A320/321-eseken szoftvert kell frissíteni, esetleg hardvert is, ha már az se elég kemény, vagyis túl szoft.

Egyébként se olyan egyszerű egy repülőt visszahívni. Képzeljük el, hogy épp repül, csak mert szokása az neki, erre szólnak, hogy azonnal szálljon le vissza, mert kicsit még szerelni kell. (Mondjuk én jártam így egy barcelonai járattal, de az Boeing volt.) A pilóta kérdezi, hogy de mégis, milyen bajra derült fény? Mire a válasz az, hogy a leszállítórendszernek kaput, plusz a kerekeket se lehet majd kiengedni, ezért kell leszállni. Vagy becsapódni. De ez nem reális opció, úgyhogy inkább fel se szállnak.

(Érdekesség, hogy a kerekeket hivatalosan „futóműnek hívják, pedig a.) nem futnak sehova, max gurulnak, és b.) nem művek, teljesen igaziak. Ontológiai és főleg episztemológiai szempontból ez persze mindegy, legalább is mióta a világ maga is csupán illúzió. Előtte, mikor a dolgok még igaziak voltak, a repülőgépek  nem voltak még feltalálva, legfeljebb illúzióként léteztek egyesek fejében, hogy aztán azok is legyenek, mikor tényleg.)

Az egész szoft hardverhiba meg úgy derült napvilágra, hogy egy fapados diszkontjárat a Mexikói-öböl felett hirtelen és magától, vízre akart szállni, erre elkezdték az összes, több mint 12 ezer ilyen típusú gépet vegzálni. (A WisszÉrnél ezt állítólag lezavarták egy éjszaka alatt, mikor a repülők nem repülnek, szóval álmukban...)

Ez kicsit olyan, mikor az amúgy békés városban hosszú kihagyás után történik egy különös kegyetlenséggel emberölés, és a rendőrség hirtelen felindulásból, véletlenszerűen razziázni kezd mindenhol, illegális gyilkosságok után kutatva. Mert ha gyorsan és átfogóan kutatnak, még egy gyilkosságot sem lehet olyan könnyen eldugni, lehúzni a vécén, vagy menet közben kivágni az autó ablakán, mint egy sikkasztást vagy nyolc napon túli becsületsértést.

Viszont jobb bele sem gondolni, miféle szoftverhibák lehetnek akkor magyar vonatoknál, különös tekintettel az intercityk vécéire, ott például biztos nagyon frissíteni kéne valamit. A hardverhibákat ismerjük, azok többségét a „Le- és Szétrohadás“ terminus technicussal szokták leírni, amit jellemzően dialektikus gányolással kezelnek a szakemberek. Azaz problémamegoldásként problémákat generálnak, a javítás látszatával, mint mikor fehér festékkel kenik le a síneket, hátha nem melegednek annyira a nyári kánikulában, hisz jobban visszaverik a Napot! Ez analóg a „közutak kátyúzása“ nevű aszfalt patchwork-kel, amitől sok lyuk helyett sok dudor lesz az úton, ami sokkal kellemesebben ráz, legalább is így képzelem.

Szóval tisztán felebaráti szeretetből, mások miatt remélem, hogy az Erbuszok (igazából baszok, de ilyen nem írok le, csak most) esetében ennél alaposabb volt a hozzáállás. Mert addig én nem ülök újra repülőre!

Nem mintha ez egy aktuális aggódnivaló lenne.

pinterest.com

Látszani kell, ennyi az egész!

Vezető „hír“ a Zorigó címlapján még tegnap délben

"Orbán Viktor megérkezett Moszkvába – így vonult a konvoja – videó“ 

Avagy: A Felcsútok Géniusza kiterebélyesedett Moszkvába, ahogy szokott, és a névtelen propagandisták ettől annyira extázisba estek, hogy a konvoja vonulását(!!!) is hírként tálalták, videóval bazmeg!

Amivel nyilván azt akarták üzenni, hogy az ő vezérlő csillagdiktátoruk akkora világpolitikai tényező, hogy egyszerre nyal be Trampli Donáldnak és Vlagyimir Vlagyimirovics Diktátorovnak, akik ettől nagy kegyes fogadják is, mint hűséges csatlósukat. A felcsúti fejében ezek szerint megfér két dudás egy csárdában, de talán négy is, ha a másik kettő az ő kétrarcúsága.

Szerintem épp azért, mert nálunk pár hónap múlva választások lesznek bekövetkezve, amitől egy ideje már durvul a a kampány, és a Dagadtnak nincs nagyobb vágya, mint egy kora tavaszi budapesti „békecsúcs“, a két hiéna részvételével, mert ebben látja győzelme zálogát. Számára ez lenne a jolly jokerbe áztatott  lottóötös a bingón! 

Amúgy nincs neki baja a háborúval, egy kicsi se, immár évek óta ken rá minden szart, amit ő és emberei termeltek az orrunk alá, és hát 22-ben is háborús hisztivel tudott magabiztosan nyerni. És nincs kétség, a remélt békecsúcson béke ugyan nem lesz, legfeljebb kölcsönös zsarolás (könnyen lehet, hogy az ukránok teljes negligálásával), de hézagmentesen illik a felcsútista szekta Háborús Rettegtető Revüjébe (by Karmelita Varieté), azaz annyira szól a békéről, mint egy tányér tökfőzelék, vagy a tárgyas ragozás.

Cirkuszt és kenyeret a népnek, ez lenne a cirkusz, a kenyér meg, hááát...

Persze a cirkusz fontos. Nekik. Az efféle cirkusz az szakszerűen az általam már többször emlegetett reprezentatív nyilvánosság, mikor a hatalom megmutatja önnön nagyságát (erejét, gazdagságát, mindentudását és kíméletlenségét) a népnek, annak meg annyi dolga, hogy leboruljon előtte, visszapofázás nincs. Ehhez képest lenne kétirányú, deliberatív a polgári nyilvánosság, ami nálunk az állammal összefüggésben már nincs, pofátlan hazudozás, terelés, elkenés meg titkosítás van, elvégre mi köze az állam polgárainak ahhoz, mit csinálnak az állam vezetői.

Így azt látjuk csak, ahogy  vonul a konvoj a Kreml vagy a Fehér Ház felé, meg ahogy a találkozók nyilvános részén zászló, zászló, nagymosoly, vaku, vaku (de még mindig  rosszul integetnek) - vakulj paraszt, micsoda dúsan aranyozott stukkók közt villog rosszul szabott öltönyében a mi bölcs vezérünk, már amikor nem a vizek felett lebeg.

p.s. Magán a tárgyaláson aztán szokásos olajozás, gázozás ment, ha már a főnök elintézte (khmm...) Tramplinál a másodlagos szankciók alóli mentességgel. (Nem mellékesen az egy év moratóriumot mindenki megkapta, hogy ne hetek alatt kelljen átállítani országok komplett ellátásrendszerét.)

Plusz Vérontovics Diktátorov elvtárs örömmle konstatálta, hogy a magyar pártvezér és kancellár álláspontja "kiegyensúlyozott" Ukrajna kérdésében. Vagyis Zelenszkijjel, mint a sátáni háttérhatalom hóhérával teleplakátolni az országot, az maga a kiegyensúlyozottság. Mondjuk lehet, a ruszkiknak nyalni, az ukránokat rugdalni az középértéken nulla, vagyis a magyar kormány nem is csinál semmit. Nos, ez  eddig is gyanús volt, hogy a kormányzás egyenlő az ócska propagandával, de jó, hogy ez már Moszkvából is látszik.

Egy kerékvágásban

Mindegy, mi történik a nagypolitikában, mekkorát zuhan felfelé a forint a vuvuzelához képest, mennyire párductestűek az amerikai drgodíler válogatott kispadosai, vagy épp hová tűnt Damon Hill, a nap híre/ képe szerintem ez:

index.hu

Szóval hogy volt egy autós sofőr, aki kerékbilincselt lelt egy őszi reggelen, és lekapta volt a kereket serényen, feltette a helyére a pótkereket, és problem solved, ahogy a művelt német mondja, aki tud angolul.

Nem tudom, a büntetés drágább-e, amit ezzel persze nem úszott meg, vagy egy kerék, de a megoldás szellemes, szinte elegáns, és felettébb szórakoztató. Mondjuk láttam én már biciklitárolóhoz láncolt első kereket, ami mögül viszont ellopták a komplett bringát, de ez itt annak, ha nem is az inverze, de legalább robinhúdi leágazása, amennyiben a tulaj visszalopta autóját a hatóságtól. 

Rutinos biciklisek persze  a vázat szokták odaláncolni a bármihez, mert két kerék egy tolvajnak már nem akkor a biznisz, plusz a hátsót leszedni eleve macerás a lánc meg a váltó miatt , de elővigyázatos tulajok viszik magukkal azt a a bizonyos első kereket, hogy egy lefűrészelt lánc/lakat ellenére se legyen könnyű eltekerni vele, és pláne feltűnésmentesen.

Ezt tizenéve lőttem még valahol Londonban, és már korábban illusztráltam vele valami hasonlót, de nagyon ide  illik. (Persze jobban belegondolva lehet, hogy ellopták az első kereket, mert valakinek pont az hiányzott. Ja nem, ott van a másik mellett. Akkor kevésbé értem...)

saját.én

Digitális inzultáció

„Elindult a chatcsatornánk, ahol első kézből értesülhettek a polgári oldal legfontosabb híreiről, a DPK alapítóinak személyes meglátásairól és exkluzív háttérinformációkról, kulisszatitkokról a DPK világából. Többszáz kör, többezer tag, számtalan értékes gondolat - egyenesen a messenger fiókodba! 

Csatlakozz, hogy ne maradj le semmiről!“

Napok óta folyton ez landol a fészbukos izémben, hírfolyamomban(?), annyira nem használom a felületet már jó ideje, hogy nem értem miért? A fészbuk nyilván nem olvassa a blogomat, ez esetben tudná, hogy kár belém a felcsútista propaganda, utoljára akkor szavaztam a fideszre, hogy soha az életben. Áme erre a mostani félkatonai utódpártjára már szívesen leadnék egy ellenszavazatot .

Tényleg, a választásokon miért nincs dislike gomb? Avagy mi lenne, ha mindenkinek lenne a fülke magányában egy „támogatom, naná“ meg egy „húzzon a picsába!“ szavazata. Ha már eleve úgy van, hogy az emberek nem párthű lakossági többsége, ha elmegy szavazni, valami/valaki ellen szavaz, azaz protestál. Én legalább is mindig így tettem, nem találták még fel azt a pártot, ami mellé odaállnék, de a galaxisnak ebben a félreeső sarkában ez a jövőben sem várható. És én mint egyfős minta tökéletesen elég vagyok magamnak, mint szociológusnak, hogy messzemenően következtessek belőlem.

Esetleg ha az Analóg Proli Galerik keresnének meg, de a digitális klubkörös harcosok? Nemár! (Ez nem ér!)

Viszont szánalomra méltóan izzadságszagú, ahogy erőltetik ezt a  „polgári oldal“-dolgot, mikor ők épp egy rendesen vezérelvű, szektariánus nyájat akarnak a főnök mögé gereblyézni, hogy együtt és boldogan meneteljenek Nihilbe. (Ajánlott irodalom Jókaitól A jövő század regénye, különös tekintettel a regénybeli Oroszország történéseit tárgyaló fejezetekre.)

Azért persze vannak polgárok a Párt környékén és hatalomtechnikai elitjében, csak épp nem szó citoyen, hanem burgeois (igen, burzsoá) értelmében. Azaz csak gazdaságilag polgárok (már amelyik nem stróman, vagy nem csak milliós órákat közbeszerez valaki más jachtján), kulturálisan nem, hisz ahhoz hiányzik belőlük a szellemi-intellektuális autonómia minimuma. Nem feltétlen műveletlen bunkók, csak épp szolgalelkűek, az meg nagyon nem polgári sajátosság. Inkább olyan hűbéresi, de hát ez itt körülöttünk egy konszolidálódni képtelen neofeudális önkényuralom. Ja, nem is okoskodok tovább.

Viszont vicces, hogy „többszáz kör, több ezer tag“ - ha jól értem akkor ez átlagban körönként néhány tagot jelent, például hogy Dópmen, a nője, az anyukája, meg a postás, aki egyszer se csenget, csak az ajtó előtt mormog valamit a sok kibaszott levélről.

Meg hát a számtalan érdekes gondolat, ami egyenesen a fiókomban landolhat! (Mi? A fióknak írják? Be-e vannak tiltva?) 

Szóval nem a Központ egyenpropi-üzeneteit tolják, én ezt higgyem el, most komolyan? Pedig az állampárt üzenetei egyszerűre pároltak, hogy hézagmentesen felmondom bármikor, az összes lehetséges szórenddel: Brüsszel, háború,, ukránok, bábkormány, adóemelés, sorkatonaság, atomvillanás jobbról, zászlónak tisztelegj! Már Soros sincs baszki, beleolvadt Brüsszelbe.

Én soha, de tényleg soha nem hallottam egyetlen megafonos patrióta klubharcost egy fél centivel is eltérni központi brossúrától, tartalmilag egyformák, egyformán igénytelen, primitív, személyeskedő, hazug blablát tolnak, különbség csak abban van a jól fizetett nagyarcú harcosok közt, hogy ki tud tenyérbemászóbban aljasabb lenni. (Magam jó vagyok a jelzőhalmozásban, ha lehetek ilyen szerénytelen.) Ez egyfajta verseny náluk, de ez engem legfeljebb csak mint egy freak-showt érdekel, és úgy is csak kis adagban.

Ahány éves vagyok, már biztos nem fogok megtanulni japánul, vagy skót dudán játszani, és nem leszek már vadakat terelő juhász, de digitális vezérkultusz-polgár se, az kurvaélet. 

Átlagosan

Ez a mai péntek is csak egy átlagos szerda, a horoszkópom szerint ma vízöntő vagyok, ha nem eszek halakat, tegnap eleve elfelejtettem teát főzni, most hajnalban meg már minek? Mire kihűl annyira, hogy iható legyen, már fel leszek ébredve, mint az ijedt aludttej, a fülzúgásra amúgy sem jó, kint meg esik.

Ilyenkor görgetem a híreket, amik vagy arról szólnak, hogy leégett, összeomlott, belehalt, vagy csak úgy általában arról, hogy az ember a legrohadékabb állat, mondhatni a rohadékság emelte ki a természetből, hogy azzal is rohadék lehessen visszamenőleg. Ja, tudom, annak nincs hírértéke, hogy dr. Özvegyné Lajos tegnap megsütötte a tökéletes lángost, pedig Ukrajnában égig ér a korrupció, akármennyi sajtot is reszelt rá.

Minden esetre a májkroszftos böngésző megint elém tolta, hogy horoszkópilag ma fog megtalálni a szerelem,  de csak ha szingli vagyok, mert ha nem, úgyis lepattintom a jelöltet azonnal, avagy nem lesz időm beleszeretni. (Vagyis: nincs szerelem első látásra, csak hányadikra van.) Nos, szingli az vagyok, és ha akar valami a szerelem, nyomja meg a kaputelefont, ha nem  babonás (13-as kód!) mert én ma legfeljebb anyámékhoz megyek át kajáért, és azon a rövid úton nem biztos hogy elér. Amúgy se kapna a tökfőzelékemből.

Ha viszont arra céloz a csillagok állása, hogy ma megszerelem a nappali ajtaját, akkor elbaszta, mert az megvolt tegnap, de nem éltem meg különösebben érzelmes pillanatként, hogy visszacsavaroztam a helyére egy fúrógéppel. Lehet, hogy katartikusabb lett volna puszta kézzel csinálni, mint paraszti őseink a teheneket, de már így is kijött a herpeszem, nem kell még erőlködni is.

De ha mégis az ámori kupidónyilai értelmében akar eltalálni a szerelem, akkor szólok, hogy a rövid barna hajú szemüveges bölcsészcsajok az eseteim,  bár egyik exem sem volt pont ilyen, talán azért. Vagy akár rámküldheti Carey Mulligant, aki szőke, nem szemüveges és színész, de az nehezebb ügy lesz, mert házas, én meg nem akarok még egyszer részleges válóok lenni. Viszont legalább el se venném, csak kihasználnám. Tényleg, mondtam már, hogy az emberek generálisan rohadék egy népség?

A sárgaság, mint átívelő motívum

Ma ebéd után levittem sétálni a szemetet. Eredetileg csak a kukákig akartam haladni vele, de aztán sétáltam vele egyet a környéken, és csak a lakásomtól egy saroknyira vettem észre, hogy még mindig tojáshéjakkal és széttépett villanyszámlákkal járom a vidéket. (Lakótelepet persze, épp egy hatsávos főútvonal mentén, de sokak szerint minden, ami nem Pest-Buda az vidék, miként ami nem tengerpart, az mind Balaton.)

Nem voltam szórakozott, nem jobban, mint bármikor máshol, nem azon merengtem hogy min is szoktam merengeni, ha már nem hoztam valami hangoskönyvet a telefonon, épp csak megláttam gyerekkorom egy darabját, rögtön a ház előtti buszmegállóban. Lefotózni nem fényképeztem le, mert ugye a telefon az otthoni könyvespolcon maradt (utcai könyvespolcom meg eleve nincs) , de nagyjából így festett, csak másik háttérrel:

vezess.hu

Jól megnézve, pont ez volt az, bár a rendszámát nem figyeltem, de ugyanúgy Kaposvár volt ráírva egy ugyanilyen buszra, és van már annyira muzeális darab (úgy a hetvenes évek talán második feléből származhat) hogy egy ekkora városban ne legyen belőle kettő. Meg a festés, a kialakítás, minden ugyanaz.

Egészen kis (csekély, elhanyagolható, fejletlen) koromban voltak még "faros" (köznevesült) ikaruszok is, ilyen helyközi (magyarul: távolsági) buszokként, de leginkább már ezek a volános lélekrázók, szigorúan sárgában. És szarbarna műbőr ülésekkel (bocs, ezt nem tudom máshogy leírni), mire iskolába menetem, gyakorlatilag ez lett A Busz. (Ezért hívtuk simán ikarusznak az összes buszt, csak voltak jelzős típusok is, hogy nyugati ikarusz, meg csehszlovák ikarusz...)

És többféle ikarusz közül egyszer egy ilyennek akartam utazni nagyon, de persze nem jött össze, a távoli Pusztaszabolcs felé évente ha egyszer vonatoztam, mikor pesti átszállással  látogattunk kiskunsági rokonokat:

Hu. Pédia Wiktória, pontorg

Utólag sokan dicsérik, hogy milyen jó  kis buszok voltak ezek, marha modern dizájnnal (ja, ötven évvel ezelőtt), de én már gyerekként is randa dobozoknak láttam ezeket (ezért is volt érdekes a sínen menő változat), és megkönnyebbültem, mikor kezdtek végre kikopni a forgalomból, és valami komfortosabbal lehetett menni négy és fél órát a szombathelyi főiskoláig. Egy ezzel:

flickr.com

De igazából ez tetszett mindig ism ez megvolt nekem műanyagból is. Mint anyagában sárga:

Hu. Pédia Wiktória, pontorg

Nos, így vittem le a szemet ma, gondolom elég ingerszegény lehetett a délelőtt (na ja, cikkeket írtam), meg csípős zöldségcurryt ettem rizzsel, aminek persze semmi jelentősége, leszámítva hogy erősen sárgás volt az is. De a világháború még mindig nem tört ki, a hajóvontáknak meg nincs is kedvük találkozni addig.

Díjak tőlük maguknak

Oké, mindjárt nem foglalkozom többet a Mandinerrel egy darabig, de tegnap még díjátadót is tartottak a hazai sajtóetika valóságfüggetlen jellembajnokai. Idén először, és meglehetős csinnadrattával adták a át a róluk elnevezett díjat tőlük, a szívüknek kedves kormányhitű barátaiknak. Ez sok szót mondjuk nem érdemel, szekértáborokon belül a klántagok rendszeresen hátbaveregetik egymást díjakkal, de a szórakoztató-faktora azért számottevő. Pedig nagy kétsége nem lehetett senkinek, hogy jelöltjeik közül kiket fog majd jól megszavazni az olvasók közepesen népes tábora.

Amúgy az összes díjat a Felcsútok Géniusza nyerte, mert jóformán minden személyében kidíjazott tüntetett alak, az ő részleges kiterjesztése. A Bohárember (az év véleményformálója), meg a Nógrádi Gyugyó bácsi, mint „elemző“ nem bírnak önálló közéleti perszónával, nekik nem véleményük, nézőpontjuk, ne adj isten világképük van, hanem jobb-rosszabb leckefelmondási képességük. De legalább megbízhatóak, amit a Párt mondani akar az ő szájukkal, az ki is jön onnan, nagyjából precízen, bár bizonytalan meggyőző erővel. Persze lehet, hogy az ő dolguk eleve csak a kemény mag folyamatos egybehergelése, e tekintetben valóban megérdemlik a az akolbéli megbecsülést, máshonnan úgysem számíthatnak ilyesmire szegénykék.

Az egyetlen kivétel talán Bájerzsót, aki a mandis törzsolvasó-szavazók szerint Azév Új Ságírója, ő részben még saját jogán egy aljas nyalonc, ő még a tehetségét és a műveltségét adta fel a felcsútista fröcsögéssel, de neki még elhiszem, hogy nem érdekből, hanem szívből az a megvetendő alak, akivé leküzdötte magát.

És nem, szegény Kupa Tivadar (szül. Kapu Tibor) két és feledik magyar zűrhajós (mint az év „közéleti személyisége“ - mivan???) is csak a főnök kiterjesztése, mert ha ő nem dönt úgy, hogy megér az országnak pár tízmilliárdot, hogy kicsit felférjen a pasi az űrállomásra, akkor neki még mindig a Star Wars lenne a nagy űrkaland. Ezért azóta is hálásan köröz a minielnök körül, nem látványosan, de megcselekszi, amit megkövetel a Dagadt gravitációs ereje.

A legmókásabb (más nézőpontból a legszánalmasabb) persze az, hogy az év kulturális személyisége Kovács Akosh modorosh-konczervatív Dalszerző Úr, akiről nemrég egy közpénzel bőségesen kitömött PR-filmet is betoltak a hazai mozikba, mérsékelt sikerrel. (Csak hogy érezzük a súlyát: a művészúr filmes portréjára kicsit több, mint 16 ezren vettek jegyet, az év leglátogatottabb magyar filmjére, a Futni mentem címűre meg 735 ezren. Khmm..)

Ámde ebben a kulturális személyiség éve kategóriában jelölt volt még Krasznahorkai László is (úgy tűnik, még a mandineres vastagbőrűeknek sem volt képük kihagyni az idei irodalmi Nobel-díjast), de gondolom megkönnyebbültek, hogy az olvasói kommentszekció, azért tudta a dolgát, sőt, tette is!

Nnna, ennyi erre a hónapra erről a csodálatos propagandaszemétről, asszem egy kicsit túladagoltam magam vele. Pedig szusival szerettem volna, csak azt nem tudok ingyen letölteni.

A szőke uszítás és a háborús kvótanemi-szervek

Mandínerül teljesen más a világ, ez mondjuk nem újdonság, a kormányhitű propaganda-heccelde vagy nem tud szöveget értelmezni, vagy nem is akar, vagy tud, de ahhoz képest eszében sincs.

A minap tegnap például levezették, hogy az észt Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője „csúcsra járatta a háborús uszítást“. Az a véresszájú némber ugyanis azt mondta:

„...az a felfogás, mely szerint Ukrajna vesztésre áll, teljes mértékben téves, ha ugyanis Oroszország katonailag le tudná győzni Ukrajnát, már megtette volna”. Nettó uszítás, hát nem? Én már mennék is háborúba tőle, nem megy valaki arra, aki el is vinne? A benzinpénzbe nem tudok beszállni, de szórakoztató háborúpárti dumát tolnék Kijevig, aztán ha kapok végre fegyvert az ukrán náciktól, viszonzásul később lelövöm majd bármelyik idegesítő szomszéd  kutyáját, akár többször is.

Persze nem mindenki érti, hogy a több háború a jobb háború, vannak afféle „békepártiak“ is, akik Ártunk és Ormányunk főleg, meg akik szeretik őket nagy államférfiaknak látni. Ilyen békét akaró, békepárti, nagyon békésen jámbor arcok a Mandi kommentelői is, akiket nem téveszt meg a brüsszeli háborús hiénák hazug dumája. Mert ők a béke, és csakis a béke pártján állnak. Például így:

„Kaja Kallas egy igazi szőke. Csonthülye. Ugyanolyan háborús bűnös, mint Ursula von der Leyen és Zelensky. Ki kell vinni Amerikába, és halálra itélni, mielőbb!“

„Kaja Kallas, szélsőségesen oroszgyűlölő kvótapicsa.

Totál alkalmatlan bárminémű külpolitikára a retek ribanca.

Azért baszták be az észt nőstényt az EB-be, hogy tüzelje az ukránnácik háborúját.“

„Buta mint a fasz! Kvóta picsa!¡!!!“  (a szerk. megjegyzése: Most akkor melyik?)

Jó, hát ezek ilyenek, nem lehet mindenki pont Móhandász Karamcsand Gandhi stílusában békepárti, ők meg amúgy sem indiaiak, hanem a keresztény Európa védelmezői, akik alapos műveltségüket és tájékozottságukat felebaráti szeretettel itatták át. Ebből jön ez a jámbor és emelkedett stílus, avagy tartalomhoz a forma, ahol a mennyiség nem csap át minőségbe, de verbális agresszióra azért még telik.

propastop.org

Tilcsuk be a művészetet, úgyis csak ideges lesz tőle Miniszterúr!

Az oktatásért és egészségügyért felelős, e tekintetben külön tárca nélküli rendőrminiszter szíve (és pártállami rutinjai) szerint már korlátozná a „kábítószerek“ „bizonyos művekben“ való megjelenését is. Fasza. Azt mondjuk nem részletezte, hogy mire gondol, szerintem főleg a mindenféle felettébb liberálbolsevik lakótelepi repperekre, meg kiöregedő raggásokra („A raszta szív, a raszta szív... érjük, örökké dobog, na nem már!), de én a helyében nem állnék meg itt. A mindenféle szórakozóhelyi razziák után le lehetne csapni kommandósan a könyvesboltokra és könyvtárakra is, elvégre könnyen lehet, hogy árulnak/tartanak Hunter S, Thompsont (whisky-kokain) vagy William Burroughs-t (heroin, crack, fű, bármi), utóbbi például írt egy egész könyvet Narkós (Junkie) címmel, hát álljon meg már a fáklyásmenet! További razziázható, sajnos még egyelőre cenzúrázatlanok: Samuel Taylor Coleridge (ópium), Aldous Huxley (meszkalin, LSD), Jack Kerouac (amfetamin), Edgar Allan Poe (ópium), Philip K. Dick (LSD), és akkor hol vagyunk még a végétől...

Viszont talán maradhat a francia szimbolista költészetet egy része(vö. Baudelaire: Rúgjatok be! - ő ópiumot csak állítólag használt), meg Dylan Thomas, elvégre az égetett szeszekkel bebaszás az európai kultúra szerves része, plusz nálunk a Dagadt szerint a pálinka eleve alapélelmiszer. Ady Endrének mondjuk a napi pár liter bor volt az, és ehhez képest volt képe szifiliszben meghalni, ebből is látszik, hogy nem volt rendes magyar ember, legalább is a kereszénykonzerv hazaffyasságiság szerint.

De a sok nem (csak) piás drogost le kellene állítani, írjanak verseket a hasisos látomásaikról, de persze csak otthon a négy fal között, egy amszterdami külvárosban. Akkor minket nem fognak zavarni, sőt, kaphatnának állami ösztöndíjat is a hanyatló Nyugat fokozottabb hanyatlásának előmozdításáért. 

Ezüst tisztikereszt csápokkal és a főbrokival ezért még nem járna, de ha valami emigráns magyar művész lehányná a holland királyi családot úgy en bloc, vagy a Magna Cartát a British Library-ben, akkor már talán, de ahhoz kell még sok zászló-zászló-szív, és menczertamási videók permanens lájkolása. Ez utóbbit lehet a lehányás előtt is abszolválni, úgy könnyeb lesz, hisz logikailag egyszerűen így áll össze.

A fentebb említett szerzők könyveit meg természetesen le kell fóliázni, szigorúan kétszáz méternél messzebb az iskolai templomoktól és a Párt irodáitól. Kortárs szerzőket, különös tekintettel a trágárkodó hiphop-repperekre, személyükben is le lehetne fóliázni okulásul a proliknak,  egy kedvesen pozitív, kulturális autodafé keretében a bármelyik főtéren. (Gyerekkórus, néptáncegyüttes opcionális, pártszerű választókerületi elnök, plébánosi áldással viszont kötelező.)

Menekülj, amíg nem késő!

Némi hezitálás után megnéztem A menekülő ember idei verzióját, a nem tudom miért. Igazából az 1987-es, Arnold Schwarzenegger-féle se tetszett, még a tizenéves önmagamnak sem, egy tucat akciófilmnek láttam (pedig akkoriban még nem rühelltem ennyire a műfajt),  amihez egy színészt sem bírtak keríteni főszereplőnek. (Herr Schwarz soha egy pillanatig nem volt színész, ő nem játszott a vásznon, csak látszott, de ez elég volt egy hollywoodi karrierhez. Hogy Kalifornia kormányzójaként milyen volt, azt tudja a fene, nekem csak a teknősöm kaliforniai származású, de őt nem érdekli a politika.)

Ezzel a mostani változattal meg azért mertem megpróbálkozni végül, mert az az Edgar Wright rendezte, aki a Vaskabátok (valójában: Hot Fuzz) meg a Világvége című remek darabokat is, és vártam azt a jellegzetes hangulatot, az elengedhetetlen suttyó és sötét humorral. De itt nem volt ilyen.

Ebben a filmben nincs irónia, se szarkazmus, egyáltalán humor se nagyon, csak vacak akciófilmes drámázás. (Mert van olyan, hogy külön akciófilmes drámázás. Például:  A hősnek elrabolják megerőszakolni a feleségét/lányát/kutyáját, ő meg csakis értük szétkapja a fél várost/országot/galaxist, tömeghalállal körítve a szeret nevében elkövetett erőszakos önmegvalósítását. Ilyenkor eleinte minden nagyon gromek, boldogan él, míg meg nem hal valaki, és akkor nagyon keményen néz el a távolba, majd előveszi a szekrény mélyéről a gépkarabélyt, meg a terroristabelező kését. A tarthatatlan fennforgás így gyors vérbenforgásba fordul, ez maga az akciódrámaiság veleje.)

Az pedig csak most esett le, hogy a cucc egy Stephen King-regényből adaptálódott. Nem olvastam, és két ócska filmes verzió elszenvedése után nem is fogom. King írt már néhány zseniális könyvet (a kedvenc a Rémkoppantók, avagy The Tommyknockers), meg egy csomó szart, és sosem éreztem vágyat, hogy az összeset kipróbáljam.

Szóval ez a film csak kicsit több, mint a régebbi, de nem jobb. Az a társadalomkritika, ami 87-ben még lehetett újszerű (a média csak használja az embert, kicsontozza, de szó szerint, kizárólag a profitért; a társadalom meg disztópikusan vergődik az erőszakos und elnyomó hatalom markában), na az ma már csak unalomig koptatott közhely. Hiába teszi Wright a hangsúlyt az elnyomásra, meg hogy mi lesz, ha föl-fölkel sok éhes proletár, a témához semmit az égvilágon nem tud hozzátenni. Korrekt iparosmunka az egész, mondanám, de nem teszem, egy jó iparosban ennél több a kreativitás. Egyesek szerint A menekülő ember aktuális verziója „a kilátástalan néplélekről mesél, amely számára még az anarchia is vonzóbb az elnyomó rendszernél“, de én nem így látom. Én bárcsak ne láttam volna ezt. Merthát:

- Lapos közhelygyűjtemény, akciófilmben előadva, brrr...

- Unalmas főhős, akinek drukkolni se lehet. (Ki hitte volna, hogy valaki lefelé megugorja az osztrák termnitátor antiszínészségét?)

- Nincs dráma, nincs tét, hiába próbálnak valami könnyfacsaró háttérsztorit tákolni az alkotók. A beteg gyerek mellől (fú ember, gyószerre kell a pénz!) csak a háromlábú, öreg hűséges kutyát hiányoltam a történet giccs-szálából.

Összességében ennél a műalkotásnál egy reggeli hasmenés is több izgalmat tartogat, egy hazai trash-reality-ben több az (igaz, nem szándékos, csak látens) társadalomkritika, és a 42-es buszon hitelesebb figurák ülnek egy átlag szerda délelőtt.

A látványvilága az mondjuk nagyobbrészt rendben van, csak épp már rég (kerek 130 évvel) túl vagyunk Auguste és Louis Lumière első nyilvános vetítésein, a látvány maga ma már semmire nem elég.

16 éven felülieknek nem ajánlott! Alattiaknak se...

Aki kiásta a Selyemutat

Még mindig Szent András hava van, egyesek szerint népileg ez az enyészet hava, amiben van valami, mert tegnapelőtt is sikerült megáznom egy másodlagos havas esőben. Az olyan, hogy a két nappal korábban leesett hó ráfagyva dermedt a fákok ágaira (asszem ez a fák többesszáma, mint a vakondokok), aztán gyenge 2-3 fok plusztól már olvadt is lefele, de szó szerint. (Olyan ez a gravitáció, hogy nem is hagyja felfelé olvadni a hót.) Így a környéken, ahol lakótelephez képest sok nagy fa van, gyakorlatilag nem lehetett úgy közlekedni hogy ne csöpögjön a nyakamba valami lé, időnként megfűszerezve egy nagyobb marék még mindig hóval.

De ilyen ez a popszakma, mikor egy hónap múlva lesz karácsony második napja van (köszönt és minden jót kíván két gerle és egy csíz a csupasz körtefán), de addig is ma van, amikor Stein Aurél 163. születésnapja. 

Ő azért fontos részemről, mert jelentős keletkutató volt, és ennek kapcsán a Brit Birodalom alattvalójaként régészkedett Közép-Ázsiában, volt több indiai egyetem tanára, szóval személyében összeért a saját anglomániám és India iránti érdeklődésem. Steint amúgy lovagi Szőrré csinálta az ötödik George nevű györgykirály (azaz megkapta a Brit Birodalom Rendjének „lovagparancsnoki“ azaz Knight Commander fokozatát), ami az egykori pesti zsidó gyerektől azért elég szép teljesítmény, Meg hogy már akkoriban is osztogattak lovagságot régészeknek és egyéb tudós népeknek, nem kellett érte tábornokként népirtani Ázsiában, elég volt régi templomokat ásni, persze igen szakszerűen.

És nagy érdeklődésemben ő volt az egyik szerző, akit nagy lendülettel olvastam úgy 2007-8 körül, mikor 1908 után végre újra megjelent magyarul a Homokba ​temetett városok (Régészeti és földrajzi utazás Indiából Kelet-Turkesztánba 1900–1901-ben), mert az első két kiadás nem volt meg a helyi könyvtárban. (Und ha meglett volna, nyilván akkor se kölcsönözhetőként.) De addigra már olvastam a kicsivel korábban kijött életrajzát.

(Mellékszál, de az első kedvenc keletkutató szerzőm - már túl Lőrincz L. Lászlón, de tőle a sci-fiket meg a krimiket olvastam főleg - Alexandre David Neel volt, az ő könyveit, mint pl. a Mágusok közt Tibetben, vagy az Utam Lhászába címűt már a kilencvenes években, meg az ezredforduló környékén kiadták nálunk is.)

(Pest, 1862. november 26. – Kabul, 1943. október 19.)

index.hu

p.s. A csízes-körtefás angol mondóka tizenkettedik, összefoglaló jellegű versszaka, amiben már mindenki van, nem csak a csíz, de egy hónap múlva aktuális, mint évente egyszer:

On the twelfth day of Christmas, my true love sent to me

Twelve drummers drumming

Eleven pipers piping

Ten lords a-leaping

Nine ladies dancing

Eight maids a-milking

Seven swans a-swimming

Six geese a-laying

Five golden rings

Four calling birds

Three french hens

Two turtle doves and

A partridge in a pear tree

Jó, hát elég óvodás, de gondolom eredetileg is nekik szánták.

A sátáni cápalátogatás margójára

Brian Hugh Warner valamikor sokára jövőre megint a budapesti fűvárosban koncetrezik zenekari együttesével. Persze nem a saját nevén, úgy nem mer, hanem Marilyn Mansonak hívatja magát. És középszar populáris rock-félét játszik, de inkább arra koncentrál, hogy egyszerre legyen perverz androgün űrlény, és sátánista terrorista pederaszta. (Na jó, asszem az utóbbi nem áll fenn, a faszi nem meleg, ő a fiatal fiúk helyett a dögös lányokat szereti. Megkötözni például.)

Nekem meg eszembe jutott (mert rosszindulatú egy rohadék vagyok), hogy mekkora hiszti lesz majd a szájkeresztény szekértáborban ettől mifelénk. És kicsit utánaolvasva, remek híreket találtam a múlt ködébe vesző 2009-ből, mikor a nevezett pokolfajzat még Sopronban, a VOLT fesztiválon rontotta meg az ifjúságot a színpadról:

"A Győri Egyházmegye soproni és Sopron környéki templomokra kifüggesztett plakátokon tiltakozik a Marilyn Manson amerikai sátánista zenekar soproni fellépése ellen. Sajnálattal és őszinte megrökönyödéssel vettük tudomásul, hogy többszöri jelzésünk ellenére Sopron megyei jogú városban megvalósulhat egy köztudomásúan keresztényellenes zenekar fellépése, jóllehet ez alkalmat ad a keresztények elleni gyűlöletkeltésre és az egyház, valamint szentségei gyalázására“

Mondjuk a szentséggyalázást azért részletesebben kifejthették volna, nem mintha lett volna jelentősége, csak érdekel. De ahogy annak idején TGM is leírta, egy szabad társadalomban szabad a vallást is gyalázni, bármelyiket. Meg ugyanúgy szabad ezt felháborodva visszautasítania bárkinek, aki érintettnek érzi magát. (De ezt már említettem, valamikor nagyon máskor.)

Viszont MM egy korábbi pesti koncertje alkalmából  a Keresztény Közéleti Akadémia, illetve Szikora Róbert szervezett imádságot és szentmisét. Meg böjtöt, gondolom nem ettek véreshurkát azon a héten, mert az túl sátánista. (Egyébként mindenki nyugodtan fogyaszthatja, feltéve hogy otthon, a négy fal között csinálja.)

Pedig akkoriban még nem volt tele sajtó bulvárabb fele Brian szexuális zaklatási ügyeivel, egyszerűen csak később került fókuszba a téma, elvégre még Amerikában sem abból lesz nagy ügy, ami fontos (márpedig az ilyesmi az), hanem ami divatba jön médiailag. De mióta felkapott lett, már rég elévült ügyek is címlapra kerülnek, így az övé is, pedig épp 2009-10 körül csinálhatott csúnya dolgokat több nővel is. Ám januárban az illetékes ügyészek bejelentették, hogy nem emelnek vádat Manson ellen, miután hosszú ideig tartó nyomozás folyt ellene szexuális zaklatás és családon belüli erőszak vádja miatt. Mondjuk ez első pontban épp az elévülés lett a vádat nem emelés oka.

Összességében tényleg nagy seggfej lehet a faszi, mondjuk sosem állította magáról hogy normális lenne, és gondosan ügyelt rá, hogy ne lehessen szétszálazni, a sok provokatív gesztusa közül mit gondol komolyan, és mi az, ami csak póz, arccal a címlapsztorik felé.

Minden esetre várom, hogy például a Kádéenpé (s külön Semjén Zsót) miféle harcias nyilatkozatokat fog majd sajtótájékoztatni. Kár, hogy a koncert jövőre csak nyár közepén lesz, így a kampányban már nemigen kerülhet elő a sátánista zenész, aki nyilván kommunista is egyben, de ha esetleg bukik végre ez a kormány, akkor ellenzékből teleordibálhatják majd a sajtót, a júliusi kánikula uborkaszezonjában is. De ha még mindig kormányon rohadnak, akkor szerintem csak valami megfáradt mezei képviselőt fognak ráereszteni a témára, aki majd az azonnali kérdések órájában kőkemény lagymatagsággal felkérdezi a kormányt, hogy „Meddig tűrjük még...?“

Csak szólok, bármeddig, ez egy ilyen hely, ettől vannak ők az állam, túl régóta már.

Ez mondjuk zeneileg, sőt vizuálisan is nekem 

rendben van, a többit meg elengedem.

Éjfél előtt félúton

„Áprilisig már nem írják át a választási szabályokat, ígéri az igazságügyi államtitkár“ -olvasom a hávégén, és érteni vélem. A nem írják át azt jelenti, hogy de azért gondolkodnak róla. Ne azt figyeljük amit hazudnak, hanem azt amit tesznek velünk. Ártunk és ormányunk szándékolt stiklijei ugyanis általában két dologból derülnek ki már előre:

1.) Hevesen tagadnak mindent, sőt be is akarják tiltani - ilyenkor már tuti hogy pont arra készülnek. Mindegy, hogy  magánnyugdíj-pénzek lenyúlásáról, a független sajtó hatósági vegzálásáról vagy a Pride betiltásáról van-e szó.

2.) Az aktuális politikai ellenfeleket pont azzal vádolják nagy löttyös indulattal hisztizve, amit a a háttérben már épp törvénykeznek össze, és már csak a semmilyen Zsolt bácsira várnak, hogy éjfél előtt két perccel benyújtsa. (Itt mindenki dúdolja el magában az Iron Maiden Two Minutes To Midnight című slágerének gitárszólóját.)

Na, ebből az egyik már meg is van, tagadják teljes erővel, de nem miniszteri vagy minielnöki szinten, szóval komolyan gondolkoznak valami belenyúláson, és nem akarják hogy a Döbrögire égjen rá a dolog, pedig remekül elvonná a figyelmet Hatvanpusztáról. (Zászló, zászló, szív.) Hogy aztán lesz-e még egy kis választókerület-átrajzolás (nem valószínű) vagy lejjebb viszik-e listás bejutási küszöböt (mert speciel ők most egy jó kis szaftos weimarizálódásban érdekeltek), azt majd meglátjuk, de hogy vadul ötletelnek, az tuti.

És ha nyernek, esélyes hogy a az állampolgárok (keményen drogozó kisemberek, lakónépesség, választók) rovására, de az állam előnyére változtatnak az adószabályokon. Egyrészt mert az állam ők vannak, másrészt mert szarul áll az eklézsia, azaz a költségvetés. Úgyhogy a tiszapártos „adóemeléssel“ kampányolnak, mert régi módszerük nekik beszaratni az istenadta népet (háború, érted paraszt, HÁ-BO-RÚ!), hogy ahhoz képest ők legyenek a megmentők. nincs ez máshogy aza dóval sem: Mikor jövőre, egy esetleges győzelem után megszorítanak jól, még mindig lehet majd azzal jönni, hogy Gizi néni, akkor most képzelje mi lenne itt, ha Brüsszel nyer a választáson!

Így lesz a Haza megmentőjéből, a keresztény Európa védőbástya-támadósorából a kisebbik rossz, bár pont ezt nem szeretném meglátni.

Interplanetáris eljövetel

Tényleg, egy hónap múlva becsapódik a karácsony, én ezt leginkább csak abból veszem észre, hogy különösen igénytelen filmcsatornákon hallmarkos meg német karácsonyi filmek mennek, jóformán 0-24-ben, a reklámokban meg gyerekhangon nyávognak üzletláncok, karácsonyi blekfrájdéjról.

Asszem ilyenkor kell felgyújtani az adventi koszorút, bár az nem világos, hogy elég egyet valamikor, vagy minden vasárnap egy külön darabot? Az elsőről minden esetre lemaradtam, ami jó, mert talán kettő porosodik itthon a szekrényben, ehhez esetleg hozzá tudok még csapni egy halottak napjáról megmaradt mécsest, kicsit temetői a hangulata, de végül is a később krisztusi foglalkozású Jézust is kivégezték, igaz csak hónapokkal a születése után, húsvétkor, de legalább minden évben más napon.

Nyilván évek óta nem értem ezt az adventet (a pünkösdöt sem, ideológiailag nem vagyok elég képzett), de az internet szerint az a jelentése, hogy "eljövetel", a latin adventus Domini kifejezésből, ami az "Úr eljövetele". Idáig értem is, de nekem egyszer egy katolikus teológus ismerősöm azt mondta, hogy az Úr mindig itt van, és mindig nagy Ú, hogy ne csak sima megszólításnak tűnjön.

De ha midig itt van, miért kell eljönnie? Minden évben. De ha mindig külön kell jönnie, akkor mikor megy el? Avagy mikor is van az „Úr elmenetele“? Az lehet a húsvét előtti keresztrefeszítős péntek, de ha az Úr azúr... izé, Jézus, akkor évente csak átlag három és fél hónapokat van itt? És akkor mit csinál a fennmaradó időben?

Gondolom ha csak egy isten van, akkor más bolygókra is kell mennie (vagy a fiának), igazából mázlisták vagyunk, mert lehet hogy a Tatuinon csak évi fél napot tölt (úgy is néz ki az a hely, láttam a tévében), egy utolsó vacsora, aztán már robbantja is fel őket a Halálcsillag.

Persze az is érdekes, hogy vajon minden bolygón a helyiek alakjában jelenik meg? Mert akkor időnként csáprágói és ízelt lábai vannak, meg valami vudura emlékeztető szertartás keretében áldja meg vérrel a harcosok fegyvereit, máshol meg egy befüvezett négykarú hippi, aki úgy hívatja magát a Betlegeusi Kaotikus Gyülevészet híveivel, hogy az Úr Jah.

Legalább is így tűnik logikusnak.

Ennek megfelelően persze minden bolygón máskor van karácsony, és a Tatuinon nyilván csak advent van, azaz a várakozás ideje, mert jön Azúr, de rögtön utána a világvége, minden rohadt évben! Mondjuk nem is értem, azt miért várják annyira, tényleg szar lehet nekik, ha mégis. Meg annak a Jézusnak is stresszes lehet fél nap alatt letolni egy komplett Messiás-projektet, prezentációval, közönségtalálkozóval, dedikálással, mindennel együtt. Ott biztos nincs ilyen Mikulás-alakú előzenekara. De a Haloween az hetekig tart, kell az idő a MindenSzentségtelenségre.

Ezért is van náluk világvége-tűzözön évente.

Gyertek ide, itt válsághelyzetek vészesek!

A Felcsútok Géniusza exkluzív karácsonyi videójában azzal csábítja Magyarországra a turistákat, hogy itt aztán nincsenek migránsok. Ami nyilván azt jelenti, hogy mindenki aki itt van, az mindig is itt volt, már az ősei is itt voltak, a szíriuszos-táltosos paradigma szerint legalább húszezer éve. Más itt nincs. Például én sem vagyok, nagyjából a dészszüleim szintjén már senki sem volt magyar, migránsok voltak mind, mondjuk jobbára az osztrák-magyar monarchia más részeiből, de azon  kívülről is. Úgyhogy én egy többedik generációs migráns vagyok, nem is beszélve arról, hogy turistaként számtalan alkalommal elhagytam már az országot, de mindig visszamigráltam. (Nem tudom ez számít-e, Anglia, Spanyolország, Dánia vagy a görögbe menés, de a horvát tengerparton nyaralás tuti nem, azt a főminiszter is űzi. Gondolom azért küldi a prolikat a Balatonra, mert egyrészt az az övék  már, másrészt meg nem zavarják a dalmáciai vitorláson szalonnázását.)

A két indiai villanyszerelő, akikkel a minap találkoztam, szintén nem migránsok, alig két éve laknak és dolgoznak itt, ők egyszerűen dolgos turisták, járnak a helyi fürdőbe sokat, meg kirándulnak, és ha látnak egy látnak az erdőben egy füstölgő trafóházat, gyorsan megszerelik, aztán túráznak tovább.

Szóval mondjuk, hogy a turista nem migráns, pontosabban csak olyan rövid időre az, hogy az nem számít, illetve ha eleget turistáskodik, bármeddig maradhat. (Hétfőtől péntekig akkugyár, hétvégén meg múzeumlátogatás, Hévíz, buszos városnézés.)

Viszont ez az újabb turisták idecsábítása, ez kicsit döcögősnek tűnik. Mert a kampányvideóban nem egyszerűen azzal érvel a Dagadt (nevében a fészbukját csináló Fanni), hogy mi napi egymillió eurós büntetést fizetünk az uniónak (mert magasról teszünk a közös idegenrendészeti szabályokra), de cserébe itt aztán nincsenek migránsok, bazmeg!

Vagyis, ha jól értem, Kormány Viktor orbánfő (propagandacsapata) arra büszke, hogy nem tartja be az európai jogot, kurva sok pénzt szór el arra, hogy ne is kelljen neki, és ettől kéne vonzónak lennie Agyarországnak? Meg hogy itt is rohadt drága minden, de az emberek gyertyafényél mennek az éjféli misére (de az összes ám, keresztény ország, valamint isa por es homu vogymuk!), de előtte karácsonyi dalokat röhögnek szét a kandalló előtt, és itt béke van, a szomszédban van háború. Úgyhogy hülye nyugat-európai turisták, jöjjetek csak ide, nálunk csak háborús vészhelyzet van, évek óta! (És nem mellesleg, lassan tíz éve "tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet" is van, hivatalosan, és lesz is jövő tavaszig még biztosan! Csak migránsok nincsenek?) 

Komolyan mondom, ha például olasz  lennék, már venném is a jegyet a VisszÉrnél, csak ide. Mert ettől aztán boldog lenne a karácsonyom, pont ahogy a magyar admirális-generális fővezér kívánja.

p.s. Ezt talán már írtam, de evolúcióbiológusok szerint a homo sapiens sapiens Afrikából származik, azaz Európában (is) mindenki migránshátterű, csak kellő történelmi távlatból kell szemlélni a dolgot magát.

A forradalom nem a tévében lesz...

... legalább is ez az egyik kulcsmondat a bizonytalan identitású földalatti mozgalom kódszövegeiben. Az Egyik csata a másik után című Paul Thomas Anderson-filmnek - már túl a magánéleti megzuhanásokon - a legjobb része kétségkívül az, amikor a szereplők már annyira megszokják a nonstop küzdeni valamiértet, hogy lassan a kávészünet is haditanácsnak minősül. Mert Amerikában háború van, érdekcsoportok, eszmék és társadalmi rétegek vívnak egymással folytonos, jobbára összeesküvés-elméletekbe torkolló csatákat. Az összeesküvés-elméletek viszont ölnek, feltéve ha komolyan gondolják őket, mint itt az illegális bevándorlókat mentő  latino (und illegál)  akciócsoport, vagy a posztmodern, s corporate-hangulatú Ku-Klux-Klánként működő, kőgazdag náci seggfejekből álló Karácsonyi Kalandorok.

A főszereplő, álnevén Bob (Leo DiCaprio) az előbbinek volt afféle robbantási szakértője, ami fontos pozíció egy kvázi-terrorista sejtnél, amely persze hogy forradalmárként definiálja magát. Ott jött össze gyermeke, Charlene anyjával, akivel viszont nem lesznek egy család, mert a csaj megy a következő csatába, és nem mellesleg bizarr, talán az imádkozó sáskánál divatos násztáncot jár az őket üldöző karótnyelt katonatiszttel, Lockjaw-val (Sean Penn), bár a fejét nem harapja le. Mondjuk nem is sáskajellemű, viszont egyesek szerint egy patkány.

A fő történetszálban/ idősíkon Bob (igazából Pat, nem mintha számítana) és a már kamasz lánya még mindig bujkálnak a mindenki elől, de annyira, hogy a pasi maga elől is bujkál, főleg fű és pia segítségével, így nem igazán neveli a lányát, mint inkább gyakran van egy légtérben vele. Mondjuk a lány nevelné őt, de nem hagyja, plusz mikor konspiráltan találkoznia kellene a régi elvtárs-bajtársakkal, úgy be van állva, hogy nem is emlékszik a titkos találkahelyre.

Charlene anyja meg annyira fékezett habzásúan elvhű, hogy Lockjaw besúgója lesz, amennyiben valami alku keretében eltünteti őt a tanúvédelem, miközben bajtársait levadásszák. (És erős a gyanú, hogy, igazából Lockjaw a lány biológiai apja, elvégre már tizenhat évvel korábban is egy kúrásért cserébe hagyta  futni Pat/Bob csaját.)

Szóval mindenki gyanús, aki nem gyanús, ellenség lapulhat a telefonfülke mögött is, de legalább a érzelmi és rokoni viszonyok is zavarosak. És csak ekkor indul, úgy háromnegyed óra múltán az igazi cselekmény. De ebbe nem megyek bele, mert ez a film legalább annyira jó mint amennyire hosszú, ezt meg kell nézni. Van benne sok menekülés, konspiráció, árulás, forradalmi apácák, agyhalott milíciák, jó dumák, ócska akciók, még ócskább (közel)jövőkép és nagyon sötét humor. 

(Pl. Hogyan is likvidálnak egy fekával háló tagot a rohadt gazdagon árja felsőbbrendűek? Igen, elgázosítással, aztán jöhet a krematórium, mintha nem a 2020-as években lennénk, Ámerikában. Benicio Del Toro meg egy karatemester, és hitelesen csinálja, tényleg valami hiba van a Mátrixban.)

És mivel ez egy szürrealista ám mégis életszagú darab, explicit happy end ugyan nincs benne, de valami szomorkásan bizakodó feloldás talán, ám addig is sok a vér, a veríték és a könny, mintha maga Winston Churchill ígérte volna be. A permanens, de a háttérben zajló polgárháború az alap, minden egyéni vágy és sérelem csak ennek keretében értelmeződik, általában ezt hívják paranoiának, kivéve ha az embert tényleg üldözik.

p.s. Nem lennék meglepve, ha Sean Penn-t megkínálnák egy Oszkár-jelüléssel, bár van neki már kettő, szóval tőlem adhatják olyannak is, akinek még egy se van.

Dögöljön meg a szomszéd fűje mindig zöldebb is!

Az van, hogy a Dagadt ki nem állhatja az aktuális (egyben korábbi) lengyel miniszterelnököt, Donald Tusk-ot, ellenben a hozzá képest ellenzéki köztársasági elnök, Karol Nawrocki az első oszlopban szerepel a szeretem-gyűlölöm listáján. (Szerintem mindenkit el tud helyezni ezen, elvégre akit nem kedvel vagy nem utál, az számára nincs is.) Ami biztos okoz néha álmatlan kognitív disszonanciákat neki, elvégre a lengyel elnök szerepel az oroszok körözési  listáján, mert korábban ő bontatta le a szovjet emlékműveket.

És akkor most azzal jön ez a Nawrocki, hogy az ukránoknak nem kellene elfogadni Trampli Donáld aljas kis „béketervét“, ami egyoldalú  diktátum lenne, ráadásul arra sincs garancia, hogy a ruszkik betartanának egy bármilyen megállapodást. Már harminc éve sem tartották be, azóta még négyet-ötöt szintén nem, és ezek csak az Ukrajnával kapcsolatos nemzetközi szerződések. Ennyi erővel aláírhatnának egy szaros vécépapírt is, az is érne annyit, mint az összes többi, a diplomáciai papírgyárból.

Meg hát az is van, hogy ez a „békediktátum“ ez ismerős kifejezés kell hogy legyen a Felcsútok Géniuszának is, mert mióta felfedezte magában a kurvára nagyon nemzeti, jobboldali konzervatív populista népvezért, azóta naponta többször is fáj neki Trianon. Illetve kell hogy fájjon, ez a minimumkövetelmény arrafelé. Márpedig az ukránok saját trianonja lenne a Trampli-féle terv, ami ráadásul nemigen motiválná az oroszokat, hogy megálljanak, hisz ha ennyire bejött a háborús bűnökkel díszített katonai agresszió, akkor menni kell tovább. Ha egy üzlet beindul...

Mondjuk anno H. Adolf is így gondolkodott, be is kebelezte fél Európát, mielőtt kibelezték a birodalmát, rossz vége lett tőle, de nem csak neki. Úgyhogy valami pánszláv Anschluss-ba nem kéne beleszaladni. De mindez a hazai, tájjellegű döbröginket nem érdekli, ő nem néz távolabb a jövő évi választásnál, meg az aktuális fodbalkudarcoknál (látna tovább is, de nem néz), és egyébként is, ha nekünk volt Trianonunk, csak hadd legyen a mocskos ukránoknak is, a történelem mellékutcájában. Ez így igazságtalan, amit ők is megérdemelnek!

Dalok a második emeletről

Én az elsőn lakom. Lakok. De Roy Andersson svéd filmes biztos a másodikon, és onnan énekelte a címben jelzett című moziját, ami tényleg formabontó egy darab. Konkrét története nincs, elvégre a világ, amit elénk tár erősen szétesőben, így a Dalok... is szkeccsek laza, asszociatív egymásutánja, sok jelenet simán felcserélhető lenne egy másikkal, nem tűnne fel annak a koherenciának a hiánya, ami eleve benne se volt. E tekintetben már megelőlegezi a rendező egy későbbi darabját, az Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről című veretes opuszt.

A kis szürreális életképek összekötő eleme itt Kalle, a bútorkereskedő (aki felgyújtja a boltját nagy nekikeseredésében), valahogy ő tűnik fel több történet-szilánk oldalvizén is. De kap egy kis teret a fia, aki addig ír verseket, míg beleőrül; a kétbalkezes bűvész, aki tényleg nekiáll kettéfűrészelni egy nézőt; a csődbe ment kegytárgy-díler, amint épp szemétbe dobja a feszületeket; a vén hülye tábornok, aki a karlendítéssel reagál a vezérkar születésnapi üdvözletére, és mindeközben a részvényárak zuhanása miatt a zombikként vonuló tüntetők, hangosan jajgatva korbácsolják egymást az utcákon. Ahol valamiért folyton dugó van, pedig senki nem megy komolyabban sehová. De van még egyházilag asszisztált emberáldozat, meg a legutóbbi világháborúból itt felejtett kísértet is. 

Repetitív, rideg-nyavajgós-bukolikus a cucc, de hát milyen is lenne egy abszurd szkeccsfilm, ami tényleg pár perces, egymáshoz csak lazán, vagy egyáltalán nem kapcsolódó párpercek összessége. Értelmezni meg bárhogy lehet, mindent elbír, különböző kommentekben egyaránt felbukkan, hogy ez igaz egzisztenciális dráma, az Élet abszurditásának görbe tükrében, vagy a végletesen elidegenedett posztmodern társadalom kritikája, miközben van olyan is, aki szerint ez csak „intellektuális faszverés“.

Szerintem egyébként a középső lehet a jó megfejtés, miszerint az ezredfordulóra, mikor a film készült, már éppen összerogyni látszott az addigi skandináv, ezen belül svéd jóléti modell, és sokaknak lett napi élménye az anyagi-egzisztenciális vészhelyzet. Valami bűzlött Dániában, meg máshol is a skandináv vidéken, és az akkor már egy ideje csak reklámfilmesként (magasan) jegyzett Andersson erre reflektál.

A fil képi világa hidegen szürkésbarna, nagy kopár terek, harminc éve ugyanúgy egyformán barátságtalan lakásbelsők, ezekkel a háttérben meg nem szép (azaz mindennapi) emberek minimalista párbeszédeket mantráznak egymással - úgyhogy a Dalok a második emeltről úgy kisrealista, hogy közben teljesen komolyan abszurd (szóval nem a monthy pythoni értelemben), a filmnyelve meg leginkább valami posztposzt expresszionista, már ha van értelme egyáltalán ennek a jelzőnek. És kicsit szimbolista is, ha már úgyis mindent belelátok. A felvázolt helyzetek az egyéni kis életvilágok szintjén tragikusak, de itt az északi félteke északibb felén már a tragédiák is ridegen banálisak, semmi latinos temperamentum, csak a részvétlenül lemészárolt jövők.

És az egész mindezzel együtt - jobb pillanataiban - rém szórakoztató, na meg hordozza azt vigaszt, hogy mi saját kis életünk azért nem ennyire szar. Bár közelebbről nézve, lehet hogy szarabb. Kivéve ha igaz az ötvenedik perc közepén bennem megfogalmazódott hipotézis, hogy a szereplők nagy része valójában halott. Elvégre túl sokan viselnek egyfajta hullasminket, és amit látunk, az csak részben a negyed századdal ezelőtti Svédország, de legalább ennyire a Purgatórium is, ami egyúttal megmagyarázná a teljesen élhetetlen környezetet. (És jut eszembe, gyakorlatilag csak azok mutatnak valódi, és néha egy kicsit pozitív érzelmeket, akiknek nem olyan az arca, minta egy temetkezési vállalkozó sminkelte volna ki őket, valami olcsó viasszal.)

Nem pártszerű, amilyen párti vagyok

A minap becsöngetett hozzám két felcsútista aktivista, hogy ellenzem-e a háborút. mondtam nem, én sziklaszilárd háborúpárti vagyok, szerintem a több háború a jó háború. Márpedig én jó háborút akarok, vagyis többet. kifejezetten zavar, hogy nem viszik el a fiatalokat katonának meghalni, részemről a vérüket ontanám Ukrajnáért, valamint London után Brüsszel a kedvenc városom. Úgy néztek rám, mintha legalább is lehánytam volna őket, pedig csak verbális-szimbolikusan, amiért megsértődni lehet rám, de megvetni nem érdemes.

Ellenben legalább nem kaptam a Bors nevű bulvárszemét csodálatos und ingyenes különszámából, ami csakis azzal foglalkozik, hogy a Dunatisza Párt hogy sodorná háborúba a minket, de azonnal, és parancsra, amitől az igaz magyar hazaffyaknak rettegni nemzeti minimum, aki nem fosik ritmusra, az a rendes hazai polgárháború helyett azt a másikat hazaárulja támogatni!

De legalább szemlézték mások, a jobbnál jobb, őszintébbnél őszintébb címsorokat:

- Az európai vezetők elkötelezték magukat a háború mellett

- 12 705 atombomba fenyegeti a világot

- Mark Rutte: Készen állunk a nukleáris fegyverek bevetésére

- Hamarosan sorozzák a horvát fiatalokat

- Ruszin-Szendi: Ha kell, mindenkit berántunk

- Pataky Attila: Nem akarom, hogy halálkultuszban nőjenek fel

- Németh Kristóf: Borzongok a háborús hírektől

- Tóth Szabi: Féltem a gyerekemet

- Gregor Bernadett: Ez minden anya rémálma

szabolcs24.hu

Basszus, ezt a halálkultuszt, ez tisztára el is felejtettem mondani a lépcsőházban kampányoló narancsgerilláknak. Pedig őszintén hiányzik már valami jó kis halálkultusz, elvégre a halál nagy misztérium, alapvető ösztön és az orromat is tisztíccsa. (A halottaknak is eldugul néha az orruk? Lehet, csak nem érdekli már őket.)

Mindegy, majd legközelebb, nyilván lesznek még ilyen becsöngető arcok a következő hónapokban is, ha már a jelek szerint lekerültem a Kubatov-listáról. (Mert egy darabig elkerültek, pedig pont láttam jönni az egyendzsekis pártsegédmunkásokat, de elég volt egyszer közölni velük, hogy bocs, én sátánista-anarchista vagyok, és rühellem a vezérüket, még a sóskafőzeléknél is jobban. Nálam az nagy szó!)

Csúcs ez az érzés, csak kinek?

Két cím a délelőtti Zorigó címlapjáról, de csak mert még mindig nincs itthon kávé, alacsony vérnyomás ellen:

„Botrány: Zelenszkij nemet mondott a budapesti békecsúcsra!“

„Házhoz megy a pofonért: Zelenszkij megszólalt a béketerv kapcsán – ez nem fog Trumpnak tetszeni“

Nemet mondott a mocsadék ukrán a náci a Galaktikus Méretű Világtörténelmi Budapesti Békecsúcsra? Hát ember az ilyen? Nyilván nem, különben alázatos hódolatát ajánlva járulna a ruszki diktátor, a jenki pszichopata és a hatalomba beleháborodott magyar despota elé. 

Elvégre a Trampli „béketerve“ nem tárgyalásokat kezdeményez az agresszor és a megtámadott fél között, hanem azt, hogy az ukránok adják meg magukat, legyen az oroszoké minden, amit épp most megszállva tartanak - és ez nem elég, kapjon a neoszovjet birodalom még néhány olyan területet, amit fegyverekkel nem tudtak elfoglalni. mintegy borravalóként, gondolom. Hogy figyu Vologya, nem kell még egy-két megye? Már csak azért, hogy a következő pár évben még ne indíts háború, Donáld kacsának köll a Békenóbel-díj, hogy boldogan éljen, míg meg nem hal.

Na igen, olyan még van, hogy egy háborús ország - mintegy elismerve a vereségét - átadja az ellenség által már jó ideje megszáll területeket, de:

1.) Ez nem „béketárgyalás“ lenne, hanem sima kapituláció,

2.) amit nem indokol a jelenlegi helyzet, hisz az oroszok sok mindent elértek ebben a háborúban eddig (rengeteg halott, komplett városok szarrá rakétázása, népírtás, civil célpontok támadása, és elszabadult diktatúra otthon), de győzni speciel nem győztek, rohadtul nem.

3.) De még egy legyőzött fél sem ad át önként plusz járásokat, hogy vigyétek még ezt is, nekünk már úgyse kell!

Szóval ha Zelenszkij belemenne ebbe, az részéről nettó hazaárulás lenne, ennek megfelelően annyit mondott, hogy hajlandó tárgyalni a javaslatról. Nem elfogadni, azaz feltétel nélkül kapitulálni, hanem tárgyalni. De azt se Budapesten, mert az nem semleges helyszín, hisz nálunk a Párt meg az ő kormánya már a látszatra se ad jó ideje, olyan mélyen van a felcsúti az orosz diktátor végbelében, hogy onnan már rég nem látja a világot. Nem rosszul  látja, egyáltalán nem látja. Morális gátlásai meg ugye talán sose voltak, érékek helyett csupasz érdekek, csak a szokásos üzletmenet.

És akkor a hazai kormányhitű  média háborog, hogy „...Trump új béketerve nem tetszik az európai háborúpárti elitnek és az ukránoknak“, pedig mi tudjuk, hogy a hülye hajú Narcisszusz egy zseni, megírta a Fészbuk a Mandíneren, vagy hol. És egy korszakos zsenivel az ember nem vitatkozik, hanem fürdőzik bölcsességének éteri fényében. Nyilván másnak is ez jut eszébe Trampli tatáról, aki egyszerre szép, okos, és végtelenül becsületes, egy guru, de komolyan.

Nem lehetetlen persze, hogy a Dagadt kampányzati okokból csak összehoz valami Trampli-Vologya kézfogást a pesti Duna-parttal a háttérben, de az ukránok nélkül az nem „békecsúcs“ lesz, csak sima reklámcsúcs, a reprezentatív hatalmi nyilvánosság habosítása. De azért lehet egyáltalán esélye, mert Putyinnak kell az EU-ba beépített embere, és egy másik miniszterelnök már nem lenne az, Tramplinak meg kell az a kurva Nobel-díj, de nagyon, és ha ezért háborús bűnös diktátorokat kell barátságosan hátba veregetnie, akkor úgy. (Kim Dzsongun Szeretett Vezető elvtárs-pajtás like this.)

Szóval Zelenszkijnek az lett volna a botrány, ha igent mond a pest-budai csúcsbékére. És nem mellesleg, ha az amerikaiaknak van köze az orosz-ukrán háborúhoz, onnan az óceánon túlról (és van, ők egy globális hatalom), akkor az Ukrajnát támogató EU-nak nincs? Esetleg nem kellene egy ilyen csúcstámadó találkozóra meghívin mondjuk valami vezetőt onnan? (Bár nem hiszem, hogy például Kaja Kallas, korábbi észt miniszterelnök, és az unió jelenlegi külügyi főképviselője fogna-e kezet a posztszovjet, ex-kágébés Putyinnal...)

mercurynews.com

A problémák önreflexív strukturálatlansága

Tegnap reggel esett az első hó. Nem leesett, csak esett, mert nem sok maradt belőle. Előbb átment esőbe, aztán havas esőbe, aztán valami barna trutymóba, amivé a lehullott falevelek rohadtak össze bárhol a környéken. Még szerencse, hogy nem is akartam menni sehová, lassan két napja szédülök, biztos a fronthatások, a kevés alvás vagy simán csak a karma miatt. Ez a karma amúgy két-három hetente beüt már évek óta, és a régebbi fejsérülés miatt még ma is néha túlélőtúra elmenni a sarki boltba. Nem panaszképpen, mondom, csak de. Viszont addig se költök, még tojást se ki.

Ilyenkor embereket csak az ablakból látok, meg néha a tévéből, de ott meg túl sokszor gyepálnak robotok dínókat és viszont, meg úgynevezett „híradókban“ tornádók dőlnek a sínekre az autópályán, ahol épp családon belüli erőszakot helyszínelnek bankrablók. (Valamint Brüsszel, de ez már show-t se érdemel.) Ezzel szemben az én jutyúbomon folyton elemzők szakértik a hazai politikát, meg önkéntes megmondóemberek influenszelik, mert már rég kiismert az a mocsok algoritmus. Mondjuk ehhez képest lassan már izgalmasnak tűnik, ha odakint esik, pláne ha hózik, én meg karamellás palacsintát égetek oda idebent.

Meg van időm hülyeségeket olvasgatni a neten. És ahogy itt is többször felemlegettem már, minden héten gyakran szembejön valami ótvaros baromság, hogy az intelligencia három, öt, egy, valamennyi jele, valamint hogy milyeneket csinálnak az intelligens emberek, akkor is, ha nem akarnak annak látszani. Ezek nyilván afféle ömbizalompunpák (by Uj Péter), hogy az egyszeri csökevényes olvasó jól érezze magát tőle: „Nézd már, kurva intelligens vagyok, hisz van macskám, mindenhonnan elkések, és kanállal eszem a nokedlit!"

Én általában nem vagyok intelligens, még az ilyen egófelszopó „cikkek“ szerint sem, de ez ma megváltozott: kiderült valami szokásosan indexes bulvárkontentből, hogy "Mindössze az emberek 30%-a beszél magában – és ez annak a jele, hogy kiemelkedően intelligens vagy.“ (Jó, hát kissé zavaros, hogy én lennék intelligens attól, hogy a többi ember háromtizede mit csinál?)

Persze szerintem ez annak a jele is lehet, hogy skizoid vagy és/vagy magányos, mint én, de esetemben természetesen ez az intelligencia megnyilvánulása. Például gyakran beszélek magamban írásközi szünetekben, mikor fel-alá viharzok a lakásban, és fogalmazgatom a legütősebb következő bekezdést. Állítólag Jókai is ezt csinálta a balatonparti sétáin (hogy otthon már csak leírni kelljen az aktuális fejezetet), csak én nem írok olyan hosszasan unalmas szövegeket, mint ő, és inkább erőltetetten vicceskedő vagyok, mintsem dagályos.

A cikk szerint "A magaddal folytatott beszélgetés ugyanis nem a zavartság vagy a szétszórtság jele, hanem az egyik legkomplexebb önszabályozási és gondolkodási folyamat. A kutatók szerint a magában beszélő ember valójában hangosan strukturálja a gondolatait, irányítja figyelmét, gyorsabban old meg problémákat és mélyebb önreflexióra képes.“ Húha, mintha rám öntötték volna a hájjal kenegetést, mert például  ilyen komplex képzavart se tud akárki csak úgy összerakni!

Egy apró gond van: Szerintem nem elég hangosan beszélek magamban, így túl gyakran a szabad asszociációk strukturálják a gondolataimat, ami mondjuk a konyhában sokszor vezet egészen furcsa ételekhez, bár a problémamegoldáshoz így is eljutok, amennyiben megeszem ahogy van. Legfeljebb többet nem rakok curryt a csokipudingba. Mert ugye van önreflexióm is, főleg mióta nem szedek rá semmit...

Jut eszembe, hajnalban megint havazott. Sőt, azóta is: