2020. június 28., vasárnap

Halottak is

Tegnap négy zombifilmet is meg megnéztem, illetve hármat, mert a negyedik az már éjfél és éjjel kettő között került sorra, szóval ma, de zombifilmet amúgy is éjjel kell nézni. Igazából persze a vámpírok nem bírják napfényt, de n meg Petrával nem nézhettem zombifilmet, mert eleve elutasította a műfajt, úgyhogy mostanában pótolom a lemaradást.

Az Eleven testek után rászántam magam a Zombieland-re, rögtön a folytatásával együtt (ami nem is akkora késés, mert az utánlövés már 2019-es),  meg a Fido (Hasznos a zombi a háznál) című szintén horror-vígjátékra. 
A Zombiland korrekt lazaság, értelem vagy érdemi tanulság nélkül, de jó színészekkel és nagyfokú kreativitással. Woody Harrelson tapló, Emma Stone dögös-cinikus, Jesse Eisenberg meg mindig olyan mint akitől épp elvették a reggeli bageljét, és ezért bánatában legózott egy picit. Ez az a darab (a folytatással együtt), ami azét élvezetes, mert a stáb is láthatóan élvezte megcsinálni, tapicskolni az általuk kitalált, többszörösen megtekert világ mindennapi abszurditásában.
A másik zombis darab, a fidós már kissé erőltetett, egy sorozatepizódként még jó is lehetett volna, de nem volt benne egy filmnyi ötlet, olyan mintha én a három darab cserepes növényemből akarnék esőerdőt  a nappaliba, szóval már a szándék is röhejes. A film maga kevésbé, bár ez is vígjáték akart lenni, de csak jobb pillanataiban bírt valóban nevettetni, úgy egyharmada meg szimplán kínos.

És akkor jött A holtak nem halnak meg, ami Jim Jarmusch tavalyi filmje. Aki ugyebár a szerzői filmek jim jarmuscha, a kortárs filmművészet középmagasan jegyezett fura klasszikusa, néha azért csinál műfaji filmeket is, például a Szellemkutyát, vagy most ezt itt. És a meg nem haló holtak végső soron egy jó kis mozit hoznak össze, leszámítva, hogy mindvégig rejtély marad, mit is akart kezdeni az író-rendező a zombifilm zsánerével. Akart-e kezdeni valamit egyáltalán?
Lehet hogy nem, mert élet és halál kérdéseiről nem próbál többet  mondani, mint egy Zs-kategóriás tékahorror (vagyis annyit, hogy. aarrrghhh, hrörrrrr...), az atmoszférája ugyanakkor remek (és 99%-ban Twin Peaks-et tartalmaz), a színészeket meg jó nézni. Főleg mikor kiszólnak a filmből ("-Olyan ismerős ez a szám... - Persze, ez a főcímdal..."), jelezve, hogy azért mi se vegyük olyan komolyan ezt az egészet.

A holtak nem halnak meg
port.hu

És persze a kisvárosi lakosság szokásos, üzletileg már jól bejáratott elzombulása itt is meg van magyarázva. Semmi vírus, az már olyan unalmas, hanem az van, hogy túl sokat bányásztak valamit az Antarktiszon, ettől a Föld kibillent az egyensúlyából, nyilván mert amit kibányásztak a sarkon, azt levitték az egyenlítői vidékre, és eltolódott tőle a derékra hízó bolygó súlypontja. Amitől a tengelye is elgörbült, így aztán még este nyolckor sem megy le a nap Twin Peaks... izé, Centerville-ben. Ettől Bill Murray helyi alfőrendőr ideges lesz, pedig láthatóan tombol a nyár, szóval este nyolckor még az én ablakomon is besüt a nap (hiába no, nem vagyok börtönben, mert annak ablakába ugye soha), de ő a nagy feszültségtől rögtön kávézni akar. Fánkkal, mer' ugye rendőr, és Amerikában azok fánkkal, kávéval és erőszakos túlkapásokkal működnek. A rendőrségi fogdában meg közbe elhalálozik a városka köztiszteletben sosem állt, bolond alkesz nénije, ilyenekből amúgy (a filmek tanulsága szerint) minden ottani kisvárosban van legalább egy. Mint ahogy buta seriffhelyettesből, bunkó farmerből és melegszívű pultosnőből is, utóbbi rendszerint középkorú, a gyerek egyedül nevelése opcionális. Nyilván van egy Központi Mellékszereplő-ellátó valahol a hollywoodi tajgán.
Szóval. Néni elhalálozva, Murray rendőr meg befekszik mellé a fogdába, nincs kedve hazamenni, aztán arra ébred, hogy a néni még mindig nem él, de már nem is halott. Később az Adam Driverre hasonlító másik rendőr lefejezi, hisz közismert, hogy fejét veszett zombi már nem veszélyes, viszont remek virágföld-alapanyag.
Adam Driver volt amúgy Kylo Ren Főgonosz az új StarWars trilógiában, biztos onnan tud jól fejeket levágni, bár itt fénykard helyett egy machete jut neki, ami szánalmas ahhoz képest, hogy Tilda Swinton temetkezési vállalkozó szamurájkardal gyógyítja az élőhalottságot. Teljesen halottsággá. Sajnos az ő karaktere -a szamurájozáson kívül - kimerül a furán kinézésben, de ebben nincs semmi extra, ő eleve furán néz ki, akkor is, ha lemegy  boltba tejért. (Mondjuk aki egy Tilda Swintont képes egy közepes alakításra késztetni, az valamit biztosan nagyon tud a filmkészítésről, mint Jarmusch bácsi. Csak ez nem mindig látszik.)

Aztán már felpörögnek az események, melegszívű pultosnő kiiktatva, bár a bunkó farmert (aki az utánozhatatlan Steve Buscemi) csak később táplálkozzák meg a zombikok, de a film második fele már jobbára látványos és eléggé vicces aprítás, az össze jó nevű epizodista a szúró-vágó kézi készülékek rosszabbik oldalán végzi. de hát Danny Glover már amúgy is elég lehasznált, Iggy Popzombin meg nem is kellett dolgoznia a sminkeseknek, csak lefilmezték kora délután, még a reggeli kávéja előtt.

Hétfőn kezdődik a 26. Titanic Filmfesztivál - ArtNews.hu
artnews.hu

De azért vannak gondok a sztorival. A hullák ugyebár a Föld tengelyforgásának kibillenése miatt szenderültek rosszabb létre, de aztán már fertőznek is. Szóval a bányászati földforgás-változás az vírusos? Is? (Tényleg, mi az undead jó magyar fordítása? Halatlan? Nem, az olyan akinél nincs hal... Esetleg halottalan, meghalatlan, poszthaláli prehulla.)
Mit csinál a két rendőri közeg ha végzett a várossal? (A harmadik közbiztonsági, a Mindy nevű szintén zombi lesz, ezért a kolléga szomorúan bár, de lefejezi) Mert ha a zombulás globális, akkor a kardozásnak elevenem érhetnek a végére, a világnak viszont eleve vége, hisz bezárt a lemészárolt személyzetű kávézó, emberek!

És ehhez képest már tényleg röhejes a film végére beszúrt klímapánikos, fogyasztói társadalom -ellenes felszólamlás, ami egy hűtőmágnes (régen: hímzett  konyhai falvédő) bölcsességével és cizelláltságával tolja a képünkbe, hogy kellett neked ájfon, köcsög?
Pedig nekem nincs is, és máris majdnem zombi vagyok. Hörr...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése