Azt üvölti a pofámba valami zöld kretén egy Jutyúb videó kellős közepének elején, hogy „Legó Lionel messzi!“ Mivan? Ha lenne közel egy legó Lionel, az nekem jobb lenne? Azt se tudom ki az a Lionel, akire vonatkozik, bár gyanús, hogy nem Legó a családneve.
Mondjuk a képen egy kissé mutáns alakú humanoid van legóból, biztos elfogyott a gyárban a legóemberke öntőforma, így kockákból csinálnak egy nagyobb gólemet. (Miközben az igaz Gólem azért nem olyan messzi, legfejlebb időben, mert azt a 16. században csinálta Löw rabbi, de Prágában, ami mégiscsak Európának ez a fele...)
„Góljackpot!“ - kiabál egy másik banner, ezt se értem, nagyjából egy gól alakú héjában sült krumplinak tudom elképzelni (vö. jacket potato), rövidítve. És mivel 30 milliót ér, csinálok mindjárt is, csak elfogyott a krumpli, majd töltök le párat a burgonya.org-ról, az biztos organikusan bio. (A kisbetűs részben persze ott van, hogy a harminc milla az nyereményalap, ami biztos nem a nyeremény, különben nem kellene összetett szóba foglalni.)
Minden jel szerint még nem ért véget a füvönszaladós láblabda-bajnokság, de ha lehet arra fogadni, hogy egyszer majd fog, arra tennék egy komolyabb tétet. Van egy babkonzervem, egy alig használt SD-kártyám és egy József Attila-összes kötetem, 1964-ből, a szerző audiokommentárjával, csak nem tudom ezekre mit fizetne a ki.
Tudatosan nem kattintok semmilyen fodbalhírre, de akkor is elém lök az MSN valami cikket, hogy: Spanyolország-Argentína vb-döntő: itt van minden, amit a vasárnapi élő közvetítésről tudni kell! (Igen tudom, minek használok májkroszoftos böngészőt is, mint egy ősember?)
Pedig én már így is többet tudok, mint amennyi érdekel, például azt hogy kik játszanak majd. (Tényleg, ez nem spoiler? Ez ér? Mekkora lenne már, ha a fodbaldrukkolók csak a kezdéskor tudnák meg, kik játszanak, abban aztán lenne izgalom. Nekik.)
Akit érdekel az ilyesmi annak nyilván nem hír, hogy mikor játszák a döntőt magyar idő szerint hajnali kettőkor Májámiban, én is pontosan tudom, hogy ezen a hétvégén lesz Forma-1 (meg kettő-három) valahol a... azon a pályán, ott! (Megnéztem utána, a Belga nevű helyen lesz, a nagydíjon, pont a tévében.)
Hogy aztán a fodbalista spanyolok nyertek-e Argentínában, azt majd úgyis megkapom hirdetésben reklámozva, nyilván csak a statisztika kedvéért, hogy mekkora nagy is nálam a fodbalhírek elérése, sérelmemre. Krumplit azért majd töltök le, csak kéne hozzá egy 3D-nyomtató.
Valami egészen meglepő tartalomba szaladtam bele a reggeli mellett. Van még olyan, hogy Gondola! Ami ma a Mandiner meg a néha ProstiSrácok volt, azaz a vérjobbos, magát tévesen konzervatívnak meghatározó harci kürt, még valamikor a kétezres években az volt gondola.hu, amiről a fene gondolta, hogy valami kő alatt még mindig elvegetál. Ja, penészes, vagy mohával borított, a lényeg hogy van valami nyirkos-árnyékos benőttsége, ez nem a posztmodern felcsútista propaganda-gecizmus, ebből még Csurka Pista bácsi, a legendás Zsírtáltos tokája rezeg vissza:
„Hungarofóbia izzik a vármegye szó kiiktatása mögött - A Rákosi-korszakot hozta vissza az a hatalmi garnitúra, mely kiradírozza hivatalos nyelvünkből a vármegye szót. A szó betiltása a diktatúra eszköze volt. A Rákosi-rendszer megbukott.“
„A kiegyezés pártiak győztek április 12-én - Sok elemző írás született már az április 12-i Fidesz vereségről, de most az idő távlatában úgy látszik, a szabadságpártiak és a kiegyezés hívei csaptak össze.“
„A Pride napján két ellentüntetés is volt Budapesten. Két civil tüntetés, ami azonban megdobogtatta a magyarok szívét, különösen az Elizabeth - Magyar Valóság jobboldali influenszer Facebook oldaláról kiinduló.“
(Ez különösen tetszett, hogy valaki akkora magyar, hogy egyből Elizabeth, nyilván árpádházi szent Elizabeth nyomán. Mondjuk ettől még le lehet Bözsizni, ha úgy állnak a számok. De lehet hogy csak simán az a KFT-szám az érvényes referencia, miszerint: „Buta lány vagy Elizabet, óóó, de szép a hajad./ A nyakamról majd ledörzsölöm, óóó, a rúzsodat./A beszéd nem a te asztalod, de a csípőd bomba jó,/ Nem is tudom mit tegyek, ilyenkor mi a jó.“)
„Június 21-én apák napját üljük. Nemes globális ünnep. Arra hívja fel a figyelmet, hogy az egészséges gyermekek fölneveléséhez az anyai mellett az apai szerep is nélkülözhetetlen.“
„Tóta W. Árpádnak nem szóltak, hogy a harcos ateizmus megbukott, túlhaladt rajta a modernitás bolondos kereke. Mára más téveszmék, más valláspótlékok divatosak, Feuerbach, Nietzsche és Freud beszorult a bölcsészkari szemináriumokba.“
„ A primitív tiszás narratíva köszönőviszonyban sincs a valósággal“
Ilyenek mennek jönni, ízlésesen díszítve olyan madárszaros politikai Trabant kombik megnyilvánulásaival, mint Surján László (ő még tényleg megvan, pedig már kilencvenes években is erősen dohosnak tűnt a komplett világképe), Semjénzsót, vagy a szebb napokat már régen látott Navracsics Tibó.
Ha jól veszem ki, ez a Gondola ez most a Kádéenpé nevű nem létező párt brossúrája, úgyhogy nekik is fáj, április 12, ami ugye a magyar nemzet Trianonja (Elizabeth közlése), és még mindig nem veszik észre, a hogy a Kádéenpé az nem van lenni, az csak a fidesz utódpártjának klerikális tagozata. Pártok ugyanis szoktak indulni választásokon, a semjénista vadászklub ezt évtizedek óta nem teszi, amennyiben az 1998(!)-as választáson volt jelen utoljára, mint önálló párt. de legalább a tagság könnyen és gyorsan meg tudja választani magát elnökségnek is...
Vannak azok a nem tudják mit csináljanak jó dolgukban alakok, akik valahogy mégsem érzik, hogy mások tisztelnék őket. Ilyenkor többféle megoldás adódik, el kell játszani sokkal gazdagabbat, mint amilyenek, és Maseratival csapatni a Riviérán (vigyázva, hogy a kölcsönzött autó nehogy megkarcolja a madárszar), de el lehet játszani a kifinomult ízlésű, művelt seggfejet is, aki mindenkit lenéz az Parnasszusról. (Az egy olyan hegy, ahol a Pegazus nevű szárnyas ló fakasztotta a költészet forrását, pedig csak zabot keresett, a költészet annyira nem érdekelte. Nem egy Olümposz, de hegynek hegy.)
A nem létező műveltséggel csapatókat hívjuk sznoboknak. De ezeknek is két alfaja van:
- A pénzes proli, aki csak eljátszani akarja a műveltet, de az intézményes kultúra mint olyan, kurvára nem érdekli (esetleg inkább a kurvák érdeklik őt kurvára), csak úgy csinál.
- És van a kissebrendűségi komplexusos, akit zavar, hogy egy műveletlen tahó, és ezt igyekszik kompenzálni azzal, hogy operabérletet vesz és hősiesen végigunatkozza, míg a kövér nő végre meghal a színpadon, miközben még énekel.
Az első típusú sznob semmire nem jó, bár jól keresnek rajta az aranyozott gipszstukkó-készítők, a második viszont hasznos, mert bár nem feltétlen birtokolja az autonóm kultúrát, de legalább beszáll a finanszírozásába. Sznobok nélkül nem lenne a galériák, operaházak vagy független filmek egy jelentős része.
Ehhez képest, mikor azt olvasom, hogy Berlinben egy félig vicces, ám félig komoly vállalkozást alapítottak arra, hogy nem olvasó sznobok számára olvasottnak tűnővé tegyék a könyveiket, akkor némi hezitálás után arra jutok, hogy ez projekt a második típusú, azaz hasznos sznobéria körébe tartozik.
Mert ugyan egy külön csapat, némi pénzért de olvasásmentesen gyűrögeti és kávézza le a könyveket, sőt firkál is bele, de azokat a köteteket azért a megrendelő sznobnak előbb meg is kell vennie, amivel máris finanszírozza a könyvkiadást. És amíg nem darálja le a nyomtatványait, ártani nem árt, legfeljebb a közvetlen környezetének, akiket átver, de aki ilyen alakokkal barátkozik, és észre sem veszi, hogy egy fogalmatlan alak, annak úgy kell.
A nem hasznos sznobok pedig nem vesznek könyveket, mert ők nem az olvasást bábozzák el, hanem a könyvvásárlást is! Nekik ilyenek vannak a polcaikon:
originalbooks.net pinterest.com
Ettől nyilván pokolra fognak kerülni, de pontosan a Dante által leírt pokolra, ahol aztán egy fél örökkévalóságig az Isteni színjátékot kell majd olvasniuk, középkori olaszul. Az örökkévalóság második félidejében meg Aki nem ír elég jót, annak meg két majommal kell egy írógépet csépelni egész addig, míg véletlenül meg nem írják a Shakespeare-összest újra.
Egy fél örökkévalóság természetesen erre is elég, mert a matekórai emlékeim szerint végtelen fele is végtelen.
„Megindokolta a Belügyminisztérium, miért ugrott Szabó Bence három hét alatt három rendfokozatot“ -ezt írja az internet.
Sz. Bence volt és/vagy mármegint rendőr még százados volt a választások előtt a Nemzeti Nyomozó nyomozóknál, és ő volt az egyik, aki borította a bilit, hogy a Dagadték őket (is) pártpolitikai célokra ugráltatták, amennyiben a Tiszára kellet rádolgozniuk, de nem a folyóra.
És ez a fazon most már a belügyben miniszteriális kabinetfőnök, és ezredes is egyben, mert miért is ne?
Hát hiszen „ ...a Belügyminisztériumban a főosztályvezetői beosztáshoz rendszeresített rendfokozat az alezredes és az ezredes a hivatásos állomány szolgálati jogviszonyáról szóló törvény, valamint egy 2015-ös BM-rendelet előírása szerint”
Aha, ez a szabály ez van, mintha nem ők írnák épp a szabályokat át, vissza és fúde. Ellenben ha nem akarnak valakit három hét alatt ezredessé kreálni századosból (közben van ugye az őrnagy meg az alezredes), akkor lehetne olyat is húzni, hogy nem rögtön főosztályvezető lesz az arc, aki népszerű ugyan, de pont az államigazgatásban még nem volt középvezető.
Annak idején joggal háborgott mindenki, hogy Novák kösságelnökasszony férje belépett tartalékos katonának, aztán pár hét alatt alezredesig karrierte magát, nyilván nem függetlenül a felesége állástól. És ha akkor ez nagyon gáz volt, márpedig az volt, akkor ez is az.
De van egy egészen eretnek felvetésem: Nem lehetne valaki simán csak osztály- vagy főosztályvezető a belügyben mindenféle főtiszti rangok nélkül is? Például mert nem egy zászlóalj élén vezényel lovasrohamot, pusztán egy hivatalnok egy irodában. Biztos igen fontos hivatalnok, de az is lehet az ember arany csillagok nélkül, sőt azok nélkül főleg!
Én akkor viszont báró akarok lenni (mint Porthos a Három testőrből), a nemesi oklevelet és egy kisebb kastélyt nyugodtan küldjék az ímél címemre, de ne a frímélesre, hanem a másikra. A grófi címre tudok várni karácsonyig.
Hosszabb távú karriertervemben még szerepel, hogy Wellington hercege legyek, asszem az a cím most épp foglalt, de a kilencedik herceg, bizonyos Charles Wellesley amúgy spanyol, belga és portugál hercegi címeket is birtokol, szóval neki nem fog annyira hiányozni, Nekem viszont járna vele egy előkelő londoni ingatlan, azzal be is érném, az Új-Zéland fővárosáról elnevezett bélszínt már nem is kérem hozzá... (Bár egyesek szerint a hercegi cím a Somersetben található Wellingtonról van hívva, a tésztában sült húsról meg nem tudom, de az nem is kell.)
Ha lenne isten, én hinnék benne, ha érdekelne a fodbal az angoloknak szurkolnék, meg az Arsenalnak (arsenaliaknak?), de agnosztikus vagyok, ellenben biztos abban, hogy a fodbal nem érdekel, ezért úgy jártam tegnapi meccsel, mint Uj Péter a kosárlabdával, hogy nem nézi már, csak a statisztikákat olvassa.
Arra én sem vetemedtem, hogy életemben először megnézzek egy fodbalmeccset, utoljára 1986-ban próbáltam meg pont egy vébédöntőt, de eluntam hamar (arra azért emlékszem, hogy az egyik csapat nyert), ellenben ha már az angolok játszottak, elolvastam a statisztikákat.
Na jó, csak egyet, a végeredményt, de ez is eggyel több volt, mint a mostani labdakergetős világfesztivál bármelyik másik egymásnak szaladása esetén. Voltak ott csapatok, aztán egy idő után egyre kevesebben lettek, mintha ettől lenne izgalmas az egész, pedig én, mint a Forma-2 és 3 lelkes nézője pontosan tudom, hogy a verseny akkor izgalmas, ha tülekedés van, mikor már elhúznak hárman-négyen, egymástól is fél percre autózva, akkor ki lehet menni kávét csinálni, a kommentátor úgyis kiabál majd, ha történik valami fontos drámai baleset.
kulturáltan szurkolók
Amúgy azt olvastam, immár ma reggel, hogy az angolok, akik nem a britek, mert a skótok meg a velsziek külön válogatottak (2Rule Britannia!), szóval hogy nem nyertek, ami igen helyes, mert hagyománytisztelő egy bagázs az, még a bekarmolt punkok is hagyományosan hugyoznak a kuka mellé, márpedig a statisztikák szerint az angol fodbalisták pont hatvan éve voltak világbajnokok, először és utoljára. Vagyis náluk az ilyesmi nem hagyomány, ők találták fel a fodbalt, ez szerintük elég szép teljesítmény, innentől játszák győzelemre mások!
Így ez a tegnapi mindenképp kielégítő eredmény, hiszen nekem mindegy, jót szaladgáltak a fiúk, ráadásul friss levegőn, senki nem kapott szívrohamot, és egyáltalán, ennyi milliós dollárban/fontban fizetések mellett nem tök mindegy, hogy ki nyer? Amúgy az angoloknak krikettben kell jónak lenni, ott kisebb a konkurencia, igaz főleg az ausztrálok nyernek (még a nők között is!), ha meg nem, akkor India... Krikettet se nézek, de most először olvastam róla statisztikákat, ha már ötös voltam belőle az egyetemen.
p.s. Kakadu Péter exkülminiszter innentől kínai autókat árul, gondolom magánrepülőzés keretében, a lényeg, hogy legyen a fedélzeten elég mogyorós csoki, mert ha azzal repülhet magán, árulna ő bármit, pelenkát, biztosítást, hamis gyémántot, hazát, tényleg bármit. A Dagadt szerint persze ez fantasztikus nemzetközi karrier, mármint egy diktatúra cégének dolgozni, dehát eddig is azt csinálta Peti elvtárs... Kár, hogy már nem érdekel, elvégre ma tojásos nokedlit főzök ebédre, valami durván fokhagymás salátával, és azzal nem lehelem tele a postát meg a sarki boltot, ahol udvariasan tegnap voltam.
A legfontosabb közéleti hír a magyar interneten, hogy a Dagadt meccset nézett Dallasban (asszem), fodbalmeccset persze, a kosárlabda a taknyos ki vegánoknak való, a röplabda meg eleve buzis, rendes férfiállat fodbalt néz két disznóvágás közt, szotyipálinkával!
Persze elvileg mindegy lenne, mi a hobbija a márnemminiszter-elnökúrnak (doktor is, kis d-vel, mert nem tudományos, csak mezei jogász), de most valahogy úgy állnak a csillagok, hogy nem mindegy. (Mióta a Hold belépett a Mars házába, és lehányta az előszobaszőnyeget, rosszak a fényszögek aszcendensei, ha az ember egy Halak, de valami Vízöntő kiönti ugye a fürdővizével.)
Szóval:
- Nem mindegy bárkinek, mert több csillió közforintot baszott el a hobbijára ez a kretén, pedig lehetett volna hobbija az olvasás vagy a kamarazene is - azokra szerintem nem is lehetett volna ennyit elszórni, annyira szubkultúrák mára már.
. És nem mindegy a híveinek, hogy egyfelől végveszélyben a Haza, meg a Demokrácia, amit csak pár hete írnak nagybetűvel a felcsútisták, a Führer is diktatúrát vizionál jól, aztán elmegy egy másik kontinensre meccset nézni, mutatva, hogy azért a francia fodbalisták bénázása jobban felcseszi, mint a az idén nyári, hőkupolával súlyosbított Rákosi-rendszer. Azokkal mondjuk nem is tudna mit kezdeni, Súlytalan Tamás bátyja meg annyira érdekli, mint a vágásra szánt disznó fejfájása.
Egyébként ez rendületlenül (és persze lendületlenül) a "fogjuk meg, és vigyétek" mentalitás, szerinte neki az a jó, ha a Kösságelnökúr minél tovább vergődik, mielőtt kivágják macskát szarni (fú, erről a képről azért le kéne jönnöm), másra úgyse jó, de kicsit lehet még diktatúrázni, neki is, aki bár szeretett volna, de nem lett diktátor (nem komp lett), pedig már csak egy kicsi hiányzott hozzá.
Minden esetre az itthoni közéleti habzást ő most messziről, páholyból nézi, bár ahogy a láttam, a stadionban már nem jutott neki VIP-hely, talán majd a döntőben, ahol biztos ott lesz néhai barátja, Trampli Bá, aki majd nem tudja, hogy a Dagadt a takarítószemélyzethez tartozik-e vagy valami miniszter a kormányában, minden esetre több tanácsadója szerint lehet, hogy látta már valahol korábban, esetleg a tévében.
Szar lehet, ha az ember kiskakas szeret lenni a szemétdombon, de itthon azt elhordták alóla, máshol meg sose volt olyanja, csak néha odaengedték a nagykakasok, nagyjából csak kicsit látszani. De játszani, az már másik pálya...
Tudta valaki, hogy ma van a bíróságok napja Magyarországon? Én például azt se tudom honnan tudom, leszámítva hogy internet, de legalább nem is fontos. Jobban belegondolva életemben nem jártam bíróságon, sem mint vádlott, sem mint büfés, még egy ilyen épületben sem.
Legalább is Magyarországon, mert egyszer régen voltam a korábbi döblingi elmegyógyintézetben, nem ápoltként, csak mint turista, mert anno ott élt meghalni gróf Széchelyi István, akinek agyára ment a forradalom, amit sajnálatára nem ő csinált a rendi gyűlésben. És az egykori tébolyda Döblingben (Bécs 19. kerületében) akkoriban már kerületi bíróság volt, ám ez csak helyben derült ki, mert volt egy darab egyenruhás őr a folyosón, de nem volt nála kényszerzubbony.
A bíróságok napja nem egy régi ünnep, állítólag 2000 óta van csak, így még nem alakultak ki népszokások, mint a bíróságfa-díszítés, ügyészek tojással dobálása (ez persze csak egy termékenység-rítus lenne), vagy a bírságolásűzés, amikor legények parkolási büntetőcédulákat égetnek a kiválasztott lány apjának garázsa előtt. Ilyenek hiányában viszont nem tűnik igazi ünnepnek, persze nagybetűvel írva, hogy Bíróságok Napja már kis híján, csak nem elég pirosbetűs. És hol marad a Bíróságok Tortája. a becsokizott puncsolás ízű nem piskóta?
Minden esetre a bíróságok napján adja át a Kúriának nevezett legfelsőbb bíróság legfelsőbb elnöke a Juhász Andor-díjakat bíráknak és igazságügyi másoknak, kiemelkedő tevékenységük és példamutató életpályájuk(!) elismeréseként, Juhász Andornak, a Magyar Királyi Kúria elnökének emlékére. Pedig király sincs már...
Ja, ez ennyire unalmas egy semmilyenség, az állami szerveknél „példamutató életpályának“ jellemzően a szervilizmus számít, kinek mennyi szolgalelkűsége van, annyit is ér, úgyhogy magam ma nem ünneplek. semmi közöm a bíróságokhoz, bár egyszer ismertem egy lányt, aki később ügyész lett, de már elmúlt neki. Viszont ha nem lesz túl rohadt meleg, sétálok egyet helyette, ha igen, itthon írok, csak hogy teljen az idő és ellóghassam holnapig a takarítást.
A Sidney Hall eltűnése egy 2017-es film, ami valahogy csak most jött szembe, és eléggé belém taposott. Pedig nem egy remekmű, érezni benne a szándékolt hatásvadászatot, de azért rendes egy dráma, van súlya, tragikuma, meg ettől van benne szépség, mert az még az ennyire cinikus barmoknak is kell néha, mint én.
Van benn egy címszereplő (Logan Lerman) meg a csaja, későbbi felesége Melody (Elle Fanning), a srác író, de már egy ideje nem ír semmit a nyilvánosságnak, csövesként csövezik hamis papírokkal, míg aztán egy másik író megtalálja, hogy írna róla egy regényt. Erre Sidney azt mondja, hogy róla nem érdemes, írjon egy másik fazonról, bizonyos Francis Bishop-ról, aki pont előle nyerte el anno a Pulitzer-díjat. És akkor kiderül, hogy a másik pont maga Bishop.
Valahogy így indul a film, legalább is részben, mert rögtön az elején kapunk egy-egy szeletet három különböző idősíkból, amiket aztán végig váltogatnak, de ez kicsit sem zavaró, a sztori elég könnyen követhető, de persze csak a végére áll össze teljesen, ahogy az lenni szokott.
Én meg nem mesélem el, mert hátha valaki még nem látta, mint én eddig, de van benne családon belüli bántalmazás, külvárosi képmutatás mögötti titkok, függőség, öngyilkosság, párkapcsolati furcsaságok, menekülés, kivonulás és a művészi szabadság meg felelősség feletti borongós elmélkedés. És mindez tényleg összeáll egy képpé, amit érdemes napfényes nyári délutánon nézni, mert elég lehangoló, miközben valami furcsa mód mégis magasztos, de gondolom az ilyesmik már a nagy ógörög tragédiák óta képesek együtt járni.
Sidney úgy veszik el a saját életében, mint sokan mások is, csak ő a még elég fiatalon elkövetett két sikeres regényt, amitől híres is lett, hogy aztán hajléktalanként időről-időre feltűnjön könyvtárakban, és a kilopott könyveit felgyújtsa egy-egy közeli kukában. Mert az írás neki nem a siker eszköze, hanem kényszer és egyfajta terápia, és nem is tud mit kezdeni mások rajongásával, azzal meg pláne nem, ha valaki a barátja tragédiájáról szóló könyvét útmutatónak használja az élethez. Jó vagy rosszfelé indulva, mindegy is. Épp elég baj neki, hogy ő is ezekben a könyvekben él, pedig nagyon nem szeretne már.
De tényleg nem megyek bele a cselekménybe. A három idősík nyitva hagyott történeteinek végét amúgy is elmondja Sidney a kórházi ágyán... Happy end kizárva, ez a darab nem mágikusan realista csak költőien kegyetlen.
Ma Párizsban a Bastille elfoglalásával kitört a francia forradalom, a Nagy De Nem Októberi. Illetve 237 évvel ezelőtt, mint az köztudott, de lassan számolok fejben kivonni, meg nem is emlékszek jól, pedig egyszer láttam róla egy könyvet a tévében. Emberek hangosan kardoztak benne, meg fáklyákkal mentek, de csak fekete-fehérben, mert akkoriban még nem volt feltalálva a színestévé-operatőr.
Arra viszont emlékszem, hogy napra pontosan kétszáz évvel később temették el a Káder-rendszert itthon, a Káder nevű János által (szül. Kádár Csermanek), aki a Szocialista Munka Hősével is kitüntetett volt, még mielőtt meghalt. Hogy a temetés időpontja mennyire volt szimbolikus (ha már a szimbolista költészet is jobbára francia találmány), azt tudja fene, lehet hogy csak a péntek miatt, mert a nemzetközi munkásmozgalom péntek délután már éppen nem a gyárban lóg, de még nem kezdte el (nagyon) a hétvégi ivászatot. (A francia forradalom egyébként kedden tört ki, én csütörtökön születtem, húsvét meg a leggtöbbször vasárnapra esik, így a péntek még szabad is volt.)
És ahogy a forradalom felfalta gyermekeit, főleg a jakobinusok által, úgy a róla elnevezett Kádár-rendszer Csermanek elvtársat, vagy legalább is a magához való eszét, minek következtében már egy hatalmából kiszorított vén hülye maradványait földelték el. Amiket aztán később deréktól felfelé el is loptak. Biztos valami fekete miséhez kellettek, nagyon titkos összeesküvők szerint az ilyesmihez ideálisak a néhai diktátorok csontjai, de csak ha a rumba áztatják őket holdtöltekor! (A maradék rumot ilyenkor meg lehet inni, de ez az elhunytat már nem vigasztalja, mondjuk más sem, tekintettel nem élő állapotára.)
A magyar társadalom egy része a mai napig nosztalgiával tekint a Kádár-korszakra (a legvidámabb gulyáskommunista barakkra), mivel akkor rend volt és létbiztonság, csórók voltunk de nem haltunk éhen, valamint voltak Táncdalfesztiválok is, meg bólogató műanyag kutyák Ötvös Csöpi szolgálati Zsigulijának hátsó ablakában. (És csak a Balaton volt a Riviéra, a Sport szelet a Mars csoki, és a zöld üveges Kőbányai a már majdnem dobozos.)
Mindez persze egy vérbe fojtással indult, de mivel már most, három hónap után találkozom olyanokkal, akik szerint a felcsúti rezsimje nem is volt olyan poshadtan aljas, nem csoda, hogy a kivégzéseket is hamar elengedte az istenadta nép. Nem kis részben a Zsigulik okán.
De legalább a névadó Lenin-díjas hülye nem nyugodott békében, mondjuk az elég szar ügy, hogy nekünk egy sírrongáló kell a történelmi igazság árnyékának elbábozásához is, még szerencse, hogy ellenben képzavarokért még mindig nem megyek a szomszédba. (Nincs is itthon a szomszéd, akit nem ismerek, de nemrég szembe jött egy idegen a lépcsőházban, szóval lehet, hogy mégis. De ez is szimbolikus.)
Ha támad valami heti vihar a magyar politika közepesen kicsi bilijében, rendszerint megnézem, hogyan lóg a bele a felcsútista keménymag kommentszekciójának keze. Azért jók a mandineres (NER-es) kommentek (meg voltak korábban a prosti srácok oldalán is, béka poraikra!), mert nélkülözik a minimális koherenciát is, érvek helyett indulatokkal dolgoznak, az ultima ratio jobb híján a mocskosállat kurvaanyád, de míg idáig jutunk, rendszerint van néhány logikai hajtűkanyar.
Most például az a brossúra, hogy egyrészt ezek itt történelmileg is példátlan diktatúrát építettek fel (így, múlt időben, tehát már kész van, ami szintén világcsúcs), másrészt viszont csak a semmit habosítják, és fél év múlva belebuknak úgyis, egy történelmileg példátlan pofára esés keretében nyilván. Persze mindig mostantól fél év múlva, a lényeg, hogy gyengék mint lepkefing a tornádóban, csak a szájuk nagy.
(Innentől mondjuk érteni vélem az egyre gyakoribb Tanácsköztársaság-párhuzamokat, hiszen az is történelmileg addig nem látott diktatúra volt, és nem is tartott sokáig. Annyira diktatúrtak a kunbélák, hogy nem tudtak nem nemzetközi helyzetbe fokozódni... Még nem teljesen világos, ki most az Antant, és támadnak-e szlovákul a románok, de ami késik, annál visszakérjük a helyjegy árát.)
De van aki ennél is tovább megy, és katonai puccs általi, immár neki tetsző diktatúrát kíván, igen nagy demokrácia-féltésében: „Sulyoknak azonnal ki kellene hirdetnie a statáriumot hiszen itt a demokratikus rend alapvetö felforgatásárol van szo - magyarul puccsrol/összeesküvésröĺ - azonnal örizetbe venni a kormanyt es a tisza pärt kepviselöit és a hatalmat ideiglenesen a hadsereg vegye át az uj választásokig.“
Nincs itt semmi összeesküvés-elmélet kérem, itt összeesküvés van (avagy attól, hogy paranoiás vagyok, még lehet, hogy tényleg üldöznek), ezért aztán alkotmánymódosításra letartóztatások és a junta hatalomátvétele az adekvát válasz. Jó, hát annyi kell hozzá, hogy újra mondjuk 1973-ban legyünk, valahol Chilében, vagy ha Pinochet tábornok már túl modern, akkor lehet 1926 Portugáliája, katonai puccsokból jó volt a huszadik századi felhozatal.
Lehet válogatni, szervezhetnének maguknak akár egy Wojciech Jaruzelski tábornokot is, legalább lenne újra olcsó kispolszki, zöld rendszámos változatban lábhajtással, mint Flintstones Limited Edition. Akkor lövetni már lehet hogy nem is kéne.
Ja tényleg, az egész kommentolvasgatás ma abból jött nálam (idegi alapon), hogy lemondott fideszes utódpárt frakcióvezetéséről Gulyás Geri, a méltán népszerűtlen GG, aki már az előző kormány sajtóelhárítójaként is csak annyira volt képes konkrét kérdések kapcsán, hogy ő nem tudja, még nem hallott róla, de ha mégis, akkor nem az ő területe. Így lehetett ezzel a frakcióvezetéssel is, miközben rájött, hogy a Dagadt pofozógépnek tette oda, csak az eredeti terv szerint nem kapnia kellett volna a pofonokat, hiszen írva vagyon, hogy jobb adni.
Még szerencse, hogy GG lehet azért még morális győztes. Egyszerűen csak „Nem bírta elviselni ezt a kis diktátort játszó szodomita drogos férget!A hazám gennyes aljadékának mélytorkozásától hangos a mandi is.Persze ti is sorra kerültük patkányok, mint mindig a történelem folyamán!“
Na jó, a szodomita nekem új, ha jól értem ez a biblikusnak szánt buzizás maga, annak meg tényleg kötelező eleme a drogozás is, hisz jónaul mindenki hetero, csak van aki a gyógyszerre ivástól nem harcos-hazafias félisten lesz, hanem Village People-rajongó.
Minden esetre elolvastam, milyen illemszabályokat szegek megszokni tutira, valami életmódrovat szerint (tényleg nem tudom, miért olvasok bele ilyenekbe), biztos az a baj, hogy kanállal eszem a gombapörköltet és zoknival a szandált, nem engedem előre a sofőrt a buszon, és zsebre vágom a taknyos papírzsepit (az amerikaiak például undorítónak tartják ezt) a helyett, hogy udvariasan a szék alá ragasztanám egy rágóval.
De a zindexes melléküzemág szerint az illemszabályok gyakorlatilag mind a kommunikációra vonatkoznak, hogy ne vágjunk egymás szavába, ne mutogassunk, ne kiabáljunk, és egyáltalán csak igen kulturáltan, királyi udvarokban szokásos, visszafogott stílben terjesszünk aljas pletykákat arról, hogy a Géza megkúrt egy vízihullát, avagy tartalom helyett a forma elég. De semmi kés-villa szabály, semmi ki alá toljuk a széket vagy hova kísérjük át a nénit, aki nem is akar átmenni az úton?
Illemszabályok csak a kommunikációban vannak tehát, ami logikus, ha cselekvéseink nagy része eleve csak kommunikáció (és most nem kezdek el beszédaktus-elméletezni), aki online létezik mint társas lény, annak tényleg az a fontos szabály, hogy ÍRÁSBAN NE KIABÁLJON! Bazmegelni ér, egy kommentben elkövetett bazmeg csak a (tag)mondat végén levitt hangsúlyt pótolja, szemtől szembe már nem olyan jó, de annál csak az a kínosabb, ha helyette olyanokat mondunk, hogy a manóba is! Ez persze még mindig egy fokkal elfogadhatóbb a rézfán fütyülésnél, ami a modorosság csimborasszójának non plus ultrája. Ja igen, ab ovo ne dobálózzunk indokolatlan konyhalatinnal, mert attól gyorsan elmúlik a sic transit gloria mundi!
És az egyetlen „illemszabály“ ami arról szól hogy ne telefonáljunk ha valakivel épp beszélgetünk, az annyi, hogy ne szemeteljünk! Avagy lehetünk büdösek, lehugyozhatjuk a szomszéd rekettyését, sértegethetjük a kutyánkat, és feltehetjük a lábunkat az ebédlőasztalra, ha közben nem egy virágcserépben nyomjuk el a csikket, alapvetően rendben vagyunk, úgy emberileg, mint szakmailag.
Megyek is, elküldöm a felettem lakót a kurva anyjába, aztán kidobom a gondosan kiöblített kefires poharakat a szelektívbe, és máris pozitív a karmám, legalább is ma délelőttre.
Négy nap híján péntek tizenharmadika van, nem is megyek ma boltba, nem akarok visszadátumozott joghurtot venni kuponra, készpénzért akarok! De arra még várok, hogy utalják a lottónyereményem, elvégre amint lesz rá pénzem, rögtön veszek majd egy lottót, lehet hogy már idén, de az előleget akár most is várom. A várás ingyen van, a joghurt nem, de hát az élet igazságtalan, hiszen joghurtot enni összehasonlíthatatlanul jobb, mint várni rá.
Arra meg például egyáltalán nem érdemes várni, hogy a World Happiness Report, vagyis az oxfordi Jólléti Kutatóközpont (Wellbeing Research Centre) által évente csinált Világboldogság-jelentés szerint mi legyünk a legvilágboldogabb ország a bolygón, valamint szerteszét. Még Oxfordból nézve se, ahol nagyon Anglia van, itt meg nagyon nem, mi ugyanis a balsors akit régen tép népe vagyunk, akik a közhiedelemmel ellentétben még nem bűnhődtük meg a jövendő múltat. Se.
Ellenben a finnek a legboldogabbak, már megint, akik nem igazi rokonaink, csak nyelv, de azok tényleg, a turulhitű hülyék minden hőzöngése ellenében is.
Sosem voltam Finnországban, nekem kábé a kilencvenes évek Aki és Mika Kaurismäki-filmjeiből van meg az életérzés, miszerint a finnek jobbára kövérek, zsíros a hajuk, munkanélküliek és alkoholisták, ami főleg az éghajlatból jön, hogy néha túl sokáig van sötét, néha meg nem eléggé. (És még mondja valaki, hogy nem rokonok...)
Ehhez képest az említett jelentés is arról szól, hogy nem ér fülig a szájuk folyton, inkább csak mernek depisek is lenni, ami hosszabb távon jót tesz a mentális egészségnek, nem stresszelik túl magukat a melóval, ellenben pihennek eleget, sokat vannak fák között meg tóparton és jó az oktatási rendszerük. Ezek meg pont ránk nem jellemzők, mi mindig görcsösen akarunk jobb életet láttatni, mint amilyenünk van, stresszelünk és a stresszre iszunk, kövérek vagyunk és zsíros a hajunk, és leginkább csak a fészbukon hagyjuk el Fekvehányás utca undorítóan otthonos akolmelegét. Vagyis nem szarul vagyunk, csak késében, mondjuk a finnekhez képest.
Így aztán még még harminc-negyven év, és hol sírjaink domborulnak, nemlétező unokáink már egy tóparton dumálják ki a szorongásaikat, vodkamentes naranccsal oldják a szörnyen megterhelő háromnapos munkahét feszültségét, és csak akkor zsírosodik majd a hajuk, ha azon a héten az lesz a trend, és ilyet töltenek le maguknak reggel.
Egy másik változat szerint viszont a maradék ivóvízért vívott negyedik világháború után (egyben az ötödik szünetében) radioaktív mutánsokra vadásznak majd a Kárpát-medencei sivatagban, akiknek finom a húsa ugyan, de tartós fogyasztásától kihullanak az ember fogai. A fülein át.
Addigra persze a pár nap híján péntek tizenharmadika is elmúlik, a jelenből nézve pedig ez is valami, van még két joghurt a hűtőben, és az egyik citromos, már csak a kifogyott zabpelyhet kéne pótolni tarhonyával, ami viszont nincs itthon. Nem is vagyok boldog.
Bírom az olyan „tudományos“ „ismeretterjesztő“ cikkeket, amik az égvilágon semmi újat nem mondanak el valami teljesen mindennapi jelenségről, de mintegy rácsodálkoznak, hogy jé, zöld a fű és kék az a ég, legeljetek lóherét! Főleg életmódrovatokban jönnek szembe azon bölcsességek, hogy a rossz és/vagy kevés alvás kihat az egész napunkra, hogy a korral öregszünk vagy hogy a jeges úton érdemes óvatosan vezetni, mert a jég - brit fizikusok szerint - csúszik!
Valami ilyesmin röhögtem nemrég, mikor (naná, a Zorigón) okoskodtak egyet azzal kapcsolatban, hogy az ujjaink különböző hosszúságúak. És évtizedes, megfeszített kutatások után a tudomány arra jutott, hogy: „Az evolúció és a gének együtt alakították ki a kezünket“.
Tudja fene, szerintem az evolúció a géneken keresztül alakít bármit, márhogy az alkalmasabbak örökítik tovább a génjeiket, de lehet hogy a zorigós névtelen szöveggyártó most hallott először a természetese kiválasztódásról, meg hogy a Darwin nem Nobel keresztneve volt. (Hanem Charles... izé, Alfred.)
Minden esetre jó tudni, hogy az ujjaink nem egyforma hosszúak, bár nekem olyanok is vannak. A két mutatóujjam például elég egyformán hosszú, bár gondolom mások is így vannak ezzel. Ellenben az már a specialitásom, hogy a lábaimon a nagylábujj melletti kettő gyakorlatilag ugyanolyan hosszú (tényleg, a lábujjaknak van külön nevük, hogy gyűrűs meg hasonló?), csak még nem tudom, evolúciósan ez hogyan jönne ki, hiszen ha eddig nem szaporodtam, feltehetően már nem is fogok.
Ámde. „Különleges szerepet tölt be a hüvelykujj is. Bár rövidebb a többi ujjnál, speciális ízülete lehetővé teszi, hogy szinte minden másik ujjhoz hozzáérjen.“
Nahát, most veszem észre, hogy a hüvelykujjam rövidebb a többinél (bár a kisujjam az gyanús!), és nemcsak szinte minden más ujjamhoz hozzá tudom érinteni, de igazából az összeshez, most direkt levettem a cipőt, és kipróbáltam, hogy bizony a nagylábujjamhoz is! Mind a kettőhöz! A többinek meg ugye nincs neve, esetleg valami latin biztosan, de csak olaszul tudok valamennyire, ami neolatin ugyan, de nem ennyire.
Ilyen felfedezéseket természetesen csak akkor tehet az ember, ha folyamatosan tájékozódik a világ dolgairól, nyitott személyiség, és nem fél felnőtt fejjel sem újakat tanulni! Ehhez meg nyilván kell a minőségi szaksajtó, mert ami egyértelműnek látszik, az nem véletlenül látszik annak, fontos a tudományos megalapozás, amit az iskolában kaptunk, az már kevés.
Hisz egyrészt a világ változik, mindig jönnek az új felfedezések, például lehet, hogy a tudományos matematika mai állása szerint a gyök kettő már nem is irracionális szám (mert megvan a magához való esze), másrészt meg az evidenciákat sem árt időnként átismételni. Hiszen a sok sorozat, vitaminreklám, számlaegyenleg és biztonságos jelszó kiszorít dolgokat a fejünkből. Például tudjuk a telefonunk PIN-kódját, meg hogy csakis a Puffin lekvár ad nekünk erőt, és mindent lebíró akaratot, de közben már nem megy az igeragzás és a birtokos szerkezet (enyém lakás?), meg a fészbukon nézünk utána az excsajunk keresztnevének. (Katalin, az egyik, de többeknek is...)
p.s. Erre mikor levittem a szemetet, láttam egy furgont, amire az volt írva, hogy Áruforgalmi kereskedelmi káefté. Ezek tényleg fogyatékosoknak dolgoznak, hisz ki hinné, hogy egy kereskedelmi bármi árukat forgalmaz? Aztán elolvastam az apró betűs részt is, hogy víz-meg gázszerelési dolgokat forgalmaznak áru, és ettől már értettem is a mészároslőrinci hozzáállást, hogy nem hívják Aladár és Társa Vízgáz Káeftének, hiszen biztos jó tévét akarnak ők is, jó kulturát... jótévét. Áruforgalmat!
Milyen lehet az a diktatúra, amiről nem tudjuk pontosan, hogy milyen? Rémes, nyilván, nem mintha lenne rendes, jó kis diktatúra is, de talán az a legrosszabb, ha nem tudjuk, mit is vár tőlünk a Rendszer, mi a jó válasz, ha beállít két jehovás hittérítő-stílusú neogestapós. Márpedig az Évforduló című tavalyi darabbak ilyesféle a helyzet, mikor egy fiktív, akár jelenidejű Amerikában (hol máshol?) elszabadul a paranoid őrület.
A Jan Komasa lengyel rendező által elkövetett film műfajilag egy családi drámába oltott, disztópikus politikai thriller, ami így nem hangzik valami izgalmasan, pedig rohadtul az. Van egy család, a professzor anyukával, az étteremtulajdonos faterral, meg négy felnőtt gyerekkel, és ők így együtt liberális egy bagázs. Az egyik lány a férjével együtt környezetvédelmi ügyvéd, a másik leszbikus humorista, a harmadik még zoológusnak tanul, az egyetlen fiú meg a szülei házassági évfordulójára beállít egy rémesen karótnyelt csajjal, aki aztán évek szívós munkájával szétveri a családot. De nem közvetlenül, mert közben az egész társadalmat is. Ír ugyanis egy könyvet, a Változás címűt, ami körül egy komplett, fanatikus politikai mozgalom habzik fel, nem is túl lassan, hogy aztán az ennek mentén kibontakozó diktatúra immár családi szinten verje szét az emberi kapcsolatokat.
A sztorit egy-két éves ugrásokkal láthatjuk, mindig valami családi évforduló, születésnap kapcsán vesszük fel a történet fonalát, úgyhogy az önkényuralom pillanatfelvételek sorozataként bontakozik ki előttünk. Egyik alkalommal még csak azon akad ki az anya, hogy újdonsült menye mennyire elidegeníti tőle a fiát, de kettővel később már a Rendszer tényleg hittérítőnek kinéző ügynökei vallatják a közben munkanélkülivé vált idősebb házaspárt, a saját konyhájukba. Merthogy ők Változatlanok, akikre már a környéken is vadásznak a Változás hívei, hiszen az utcában már szinte minden háznál az új rezsim zászlaja leng, nagyjából a megszokottan csillagos-sávos helyett, és lenézően megmosolyogják azt, aki az alkotmányra mer hivatkozni. Aztán már össze is verik, mint a leszbikus lányt, Annát, aki aztán évekig bujkál, mert nincs velük, tehát ellenük van, mint egy rendes diktatúrában azt gondolni szokás...
Az Évforduló nyomasztó egy film, de ettől persze még igen jó, a szokásos nagyívű hasonlóktól eltérően itt tényleg egyetlen családon keresztül meséli el a zsarnokság működését. Mert ahol zsarnokság van, ott a hatalom nem áll meg az ember küszöbénél, nem az van, hogy otthon a négy fal között legalább még szabad lehetsz, mert mindig akad egy-egy agymosott szomszéd, aki csőbombát rak a postaládádba. Ehhez képest csak a díszlet, hogy kijárási tilalom, titkosrendőrség, utcai rohamcsapatok.
Nekem mondjuk hiányzott nagyon, hogy valójában az sem derül ki, mi a frász van abban a könyvben, az új uralom szentírásában, mert ez annyira csak a háttér, hogy nem vesztegetnek rá szót. Közben persze pont ettől lesz olyan gyomorszorítóan nyomasztó az egész, hogy az ellenség láthatatlan, így ha harcolna is valaki, nem tudja mi ellen menjen. Ami látható, az az erőszak és az elnyomás, de a mögöttes ideológia valahol ködbe vész. Akár mint egy rendes diktatúránál, ahol a diktátor és köre már rég nem hisz semmilyen eszmében, csak magában a hatalomban, az uralkodásért uralkodnak, annak a függői. Annyi a finom, ám fontos különbség, hogy ez esetben még valami Nagy Gonosz Cég is van a háttérben, mint a zsarnokság egyik fő technikai kivitelezője, elvégre az ott a disztópikus Amerika, nagy céges csápokkal mindenfelé.
És itt az a csavar, hogy Liz, a rendszer ideológusa, a Változás szerzője egyúttal családtag, legalább is papíron, mert igazából kívülálló. Mintha a Braun családdal ülnénk egy asztalnál, ahová épp beházasodott egy fura alak, bizonyos Adolf Hitler, aki rém udvariasan ugyan, de már a desszert előtt a mocskos zsidók sátáni természetéről indít egy könnyed csevegést.
A családnak az a része, aki nem hal meg (egyből) megy az ottani Gulágra (vagy Guantanmóra, ha már), esélye csak annak van, aki már évek óta konspiratívan ellenálló, mert ő legalább az elnyomó rendszerrel együtt nőtt fel lázadónak.
A műfaji meghatározása alapján eredetileg nem érdekelt ez a cucc (és a nagy politikai szociológiai megfejtéseket tényleg hiányolom belőle, de ez persze az én bajom), most meg ott tartok, hogy mindjárt újranézem, márpedig ez nálam akkora szó, hogy nagy.
p.s. Láttam egy filmnet, talán még tinédzserként, ami most eszembe jutott (leszámítva a címét), abban egy kisvárosba érkezik egy idegen, belép a helyi vegetáriánus klubba, aztán szép lassan átveszi a hatalmat ott, meg a környékes is. És egy idő után esténként már rohamcsapatok vadásznak az utcán a mocskos húsevőkre... A slusszpoén meg emlékeim szerint az volt, hogy a faszi nem is volt igazán egy pszichopata náci, csak látványosan és nyilvánosan akart öngyilkos lenni, azaz arra hajtott, hogy nyírja már ki valaki. Mert akkor bekerül a történelemben, ellenben ha simán csak vonat elé fekszik, a kutya sem fog emlékezni rá. (Tényleg ködösek az emlékeim, és hiába írtam körül, AI elvtárs is csak egy 2005-ös dél-koreai novellát tudott feldobni, mozgóképet nem.)
Az okosórák sötét titkai: egyszerre tehetik tönkre az alvást és a sportot - eztet írja az interneten olvasom. A hávégés cikk szerint „a méregdrága kütyüknek van értelmük, de nem biztos hogy az, amiért megvetted“. Itt azért máris fellélegeztem, mert van ugyan egy mások által okosnak nevezett órám, de régebben vettem a kínai webről, már akkor is csak háromzer-párszáz forintért, miközben ismerek olyat, aki egy kávézásra többet, miközben ez a dolog biztos nem lett drágább azóta... Mondjuk egyetemre se járt okosodni.
Egyébként is, nem sportolok, gyalogolni szoktam szándékolt mozgásként, meg néha találok fekvőtámaszokat a szőnyegen, ám ez sportnak nevezni azért erős túlzás, aludni meg magamtól is rosszul alszom. (Múltkor hallgattam valami alvássegítő zajt, miszerint a tenger hangját szeles tavaszi időben, de csak arra volt jó, hogy éjjel kettőkor ki kellett mennem pisilni tőle.)
Az okoskodó óra valahol megvan, a múltkor is láttam a tévé mellett unatkozni (ami nem csoda, szerintem is rohadt unalmas a műsor, kivéve mikor a légikatasztrófás sorozat megy a NatGeón), de hordani nem hordom, csak egyszer késő este impulzusmegvásároltam. A kedvenc órám ugyanis annyira buta, hogy teljesen mechanikus. A második kedvenc is.
pinterest.com
Amúgy meg ki az a hülye, aki órával a csuklóján alszik, csak azért, hogy reggel már a kávé előtt azon stresszelhessen, milyen csapnivaló az „alváspontszáma“, pedig addig még elég jól volt? Én speciel zokniban alszom, mert fázósak a lábfejeim, de a zokni nem meséli el, miért zsibbad már megint a jobb lábam is, így aztán mire észrevenném, már el is múlik. Mondjuk aki elég hülye, az lehet hogy épp ezért alszik okosórával, hátha álmában megagykontrollozza. (Trollozza? Eleve nem hangzik jól.)
Az okosóra doboza viszont remekül kiékeli az egyik könyvespolc fal felőli oldalát, ami rá is fér, hisz a polcon tárolt könyvek tartalmazhatnak ugyan okosságokat, de maguk nem okosak, például mert egyáltalán nem digitálisak, nem lehet velük telefonálni rajtuk, nem olvassák fel magukat, és kézzel kell lapozni mindet, tisztára mint a kőkorban! De így legalább hozzájuk képest az okosóra dobozának sem kell butának éreznie magát, pedig nyilván nem sok esze van, mert nem dolga az neki.
„Ezer, Irán felé irányított rakéta áll készen, és további ezrek indulnának, ha az iráni kormány beváltaná világszerte hangoztatott fenyegetését, és végezne vagy megpróbálna végezni az Egyesült Államok hivatalban lévő elnökével, jelen esetben velem“
(Trampli Donáld)
Van valami alapvetően közös Súlytalan Tamás és Trampli bácsi között, ugyanis mindkettő főleg csak a saját maga érdekében szólal fel, miközben S. Tamás nem nárcisztikus, csak simán egy senki. Donáld kacsa ellenben komolyan a világtörténelem egyik legnagyobb valamilyének látja magát, bár műveltsége nem terjed ki odáig, hogy pontosan minek is. (Lexebb, legokosabb, legtehetségesebb, legjobbhajú, legbéketeremtőbb, leggazdaságizsenibb, ez naponta többször is változhat, annak fényében, milyen volt reggeli a kávéja, meg hogyan sikerült a vécére menése. Mondjuk ez utóbbiba inkább bele sem gondolok, pedig biztos büszke rá minden nap fél tíz és tíz között, hogy aznap is a legkakaóscsigább-alakút kakálta, és nem is érti, erről miért nem adnak ki ötszáz dolláros ezüst emlékérmet a képével.)
És Trampli egyben a tökéletes Bástya elvtárs is, aki nyilván mindenki meg akar ölni, de ezzel is csak elképesztő fontosságát hangsúlyozzák. A tanú főhülye diktátora, Bástya elvtárs ugye azon van kiakadva, hogy az előzetes ítélethez igazított vádiratban nem szerepel egy rendes ellene szőtt összeesküvés:
Szóval ha a jenki elnököt meggyilkolja az iráni titkosszolgálat, mondjuk a csodálatos hajánál fogva, akkor Irán el lesz törölve a Föld glóbusztekéjéről! A nyugati demokráciákban ugyan nincs olyan, hogy kollektív bűnösség, de nagy idők nagy hátraarcokat kívánnak, és egyébként is, minden arab eleve, definícószinten terrorista! Ja, hogy az irániak nem arabok, hanem perzsák? Nem kell ám bedőlni az efféle trükköknek, éberség elvtársak, éberség! Meg eltörlés a Földről le.
Nem mellesleg, pont az amerikaiak nyírták ki célzott merényletekkel a komplett iráni vezetést, de ezzel se mentek semmire, mert a teokratikus diktatúra kösz szépen, de maradt, csak az előző főnagy-ajatollah helyére a fia lépett, aki állítólag szintén merényletsérült, de már ápolják. Mondjuk ezek után nem kell csodálkozni azon, hogy Donáld is célpont, aki merényletekkel műveli a nemzetközi politikát, az akár merénylet által lehet szemet szemért. Ettől még persze a teheráni rezsimet meg kellett volna buktatni a picsába, de a fehérházi vénember ehhez teljesen hülye, és egyébként sem ér rá folyton politizálni, elvégre a golflabdái nem gurulnak maguktól lyukakba. (Azokat kis segédei gurítják, hogy mire odaér, már bent legyenek...)
Amúgy kétlem, hogy ezt a pszichopapát egy kicsit és érdekelte volna például egy Biden elleni merénylet, legfeljebb hanyagul odavetette volna, hogy így jár aki rossz elnök, aki elcsalta a választás, ahol az amerikaiak elsöprő többsége ugye csakis a Trump-tornyokra szavazott. A „...hivatalban lévő elnökével, jelen esetben velem“ formula csakis rá vonatkozik, hiszen ő örökös elnök volt, van és fog vanni! Azaz ő volt az összes eddigi elnök, így más nem is jöhet utána, mint önmaga. (Egyébként én minimum tízezer rakétát mondtam volna...)
Úgy voltam vele, hogy ha ez a mostani kormány, amelyikre szavaztam is, elkezd szararcú dolgokat tenni, akkor azt is felhánytorgatom, mert az önbizalomdús, pitiáner gecizmus nemhogy nem áll jól egyetlen kormánynak sem, de kifejezetten rosszul hat úgy általában a demokrácia minőségére is.
És akkor tegnap eset volt a most aztán úgy vagyok vele pillanat, mikor arról olvastam talán a 24.hu-n, hogy innentől emléktábla hirdeti Rogán Antilop egykori minisztériumán, a mostani szociális- és családügyin, hogy innen irányították a Dagadték primitív propaganda-aljasságait. És ez kérem kurvára gázos, épp olyan hányadék, mint az Alaptörvény Asztala (vagy a "Nemzeti Hitvallás"), a nemzeti konzultációnak hazudott, milliárdokért lehozott agitkák vagy az eset, mikor mikor egy csepeli gimnázium falára O. Viktor „bölcsességeit” és hét pontba szedett alapvetéseit festették fel. (Az tisztára egy Mao Ce-tung hangulatú kimirszeni pillanat volt...)
Én nem erre szavaztam, én pontosan az efféle ócska, önfelmagasztaló, baszogatós pökhendiség ellen szavaztam. Mint ez:
tényleg 24.hu
Oké, ez egy szimbolikus gesztus, de az elmúlt másfél évtizedben éppen azt néztük ökölbe szorult fejjel, hogy Ártunk és Ormányunk magasról tesz megannyi problémára, miközben arról öblöget, hogy tőle, és csakis tőle derül fényre a Haza, a Nemzet valamint hogy méltóság, szerénység, alázat und összefogás. Kormányzás helyett jobbára csak kommunikált, és a szimbolikus térben minden elképesztően jó volt, a való világ meg rohadt le, ahol csak tudott.
A fenét sem érdeklik ezek nagy és üres szavak, de azok önmagukban csak szánalmasak, miközben az efféle üres gesztusok már dühítenek is. Ja, a hatalom erodálja a jellemet, első lépcsőben rögtön annak a szerénység- és visszafogottságipari részlegét, de eredetileg arról volt szó, hogy pont erre nagyon fognak vigyázni, Hát, nem látszik olyan nagyon sikerülni mindez.
A fékek és ellensúlyok közül az elsőt máris ideje lenne használatba venni.
