A vér nyomás!

Keveset aludtam, mert túl korán keltem, ilyenkor egyszerűen túl hamar kel fel a nap, én meg képtelen vagyok világosban aludni. (Na ja, gyakran sötétben is alig.) A reggeli kávém, amit már este elhelyeztem a hűtőben, annyit segített, hogy kevésbé fájt a fejem, de a vérnyomásomra ráfért egy kis ex-ormámypárti sajtó, ez esetben Mandiner, mert azt rég nem olvastam. Zorigózok főleg, ha rémüldözni akarok azon, hogy a maroknyi felcsútista Gulyás Geri milyen keményen beolvasott a minielnöknek, aki nem számított ekkora pofonra, Zelenszkij meg tuti nem normális, és ehhez képest indított háborút a szomszédban, a békés szovjet-orosz birodalom ellen...

Nos, a Mandi sem tud lejönni a szerről (vö. Karinthy: Lógok a szeren), ilyen címekkel áll elő, hogy „Ezt mindenki nyögni fogja: Fájdalmas megszorításokat követelhet Brüsszel az uniós forrásokért cserébe“. 

Tudja fene, Brüsszel szerintem még mindig egy város, de még tíz-tizenöt évig emlegetik ilyen kontextusban, és lassan majd elhiszem, hogy egy sátáni erő, a pokol más néven, avagy Hitler sztálini reinkarnációjának klónja.

De a lényeg annyi lenne, hogy ez a rejtélyes, Brüsszel nevű alak, ez megszorításokat követel (fájdalmasakat persze, tehát mazochisták előnyben), de csak hogy adhasson pénzt! Nem igazán áll össze. Gondolom valami olyasmiről lehet szó, hogy nem kéne az új hatalom régi haverjainak szórni a pénzt, mintha nem lenne holnap államcsőd, és akkor még jól is kijöhetünk az egészből. Hiába no, ilyen gonosz ez a Brüsszel.

Még szerencse, hogy a mandis kommentszekció szerint főleg a tiszás szavazóknak fognak fájni a megszorítások, aki még felcsútista, az már alanyi jogon érzéketlen az ilyesmire, vagy a Kajmán-szigeteken van a számlája, ott kedvező az adózás, szép az éghajlat, és jelentős a táj. Ja, és nincsenek is kajmánok, csak a bőrükből táska, jó áron.

De legalább megtudhattam azt, hogy „Szemfényvesztés, a maffianarratíva építése. Örökké ebből nem lehet megélni. Előbb-utóbb kormányozni is kell.“ Aha, szerintem amúgy már kormányoznak, de én egy nyomorult, drogos kormánypropagandistának érzem magam hetek óta.

A „maffianarratíva“ meg nem hülyeség, egyfajta leírása  annak (a végére már nem is szoftos) zsarnokságnak, amit a Dagadt épített. (Tényleg, ezzel a Vadhajtások-felhajtással már el is ismerte, hogy bírja az explicit nácikat. Olvasson Spenglert, ha már az előző posztom... Ja nem, Spengler intellektuális volt, csak fasiszta, a faszpajtások viszont négyzetre emelt mód primitív.) 

És akkor erről még bekattan az, hogy a fidesz utódpártja közel tizenhat évig elmúltnyolcévezett, de akkor most miért nem jár a tiszásoknak harminckét évnyi elmúlttizenhatévezés? Na jó, harminc... Mi ez a kettős mérce nertársak? Abban az országban, ahol eddig még mindig Kádár népe tartotta hatalomba az előző rezsimet. (Jó ez így leegyszerűsítés, de nekem már szabad, nem vagyok tudós, ami sose voltam, ellenben tényleg olvastam Magyar Bálint kolléga könyvét a maffiaállamról, és ő azért elég alapos volt, elmélet és empíria terén egyaránt.)

Még szerencse, hogy a mandis öregfiúk szerint már a tiszás kommentelőknek is kezd elege lenni M. Péterből. Sőt, mivel már akkora közgyűlölet övezi, hogy csak a második legnépszerűbb politikus per pillanat, már a nevét is le merik írni, pedig a kampányban még ment a nagy névmágia. Elvégre Magyar csak ők lehetnek, főleg a széljobbon, ahol a magyart, ahhoz képest, hogy melléknév, mindig is szerették indokolatlanul nagybetűvel írni.

Na mindegy, ennyi a reggeli kávé melletti szubjektív, aljas és szelektív sajtószemlém, asszem a vérnyomásom kezd a normális tartományba lendülni. És van még egy kávém, csak most már félek használni...

A víziók alkonya

Ma van Oswald Spengler születésnapja, aki ugyanakkor már épp kilencven éve halott. Mondjuk nem hiányzik, mert bár egyesek szeretik „német idealista filozófusnak“ nevezni, de ebből főleg a német az igaz. Merthogy fasiszta volt, Mussolini rajongója, és nyilván protonáci, igazi náci csak azért nem lett, mert már az 1920-as évektől lenézte Hitleréket. neki nem voltak eléggé intellektuálisak, ami kétségtelen, de akkor mit szóljunk hozzá, aki az üvöltöző olasz diktátort közben nagyra tartotta. (Jó a 20-as években volt egy olyan közkeletű elképzelés az európai elit, pontosabban inkább elitisták körében, hogy ez a Benito arc egész jó dolgokat művel Olaszországban, és ez ha jól rémlik még a későbbi VIII. Edward-dal is előfordult. A kiváltságosok valahogy mindig jobban bírták az istenadta népnél azokat, akik ezt a népet szuttyongatták.)

Spengler amúgy leghíresebb műve  A Nyugat alkonya, amivel mondjuk nem lett igaza, bár a mai széljobbosok időnként még szeretnek hivatkozni rá, hogy ugyan száz éve még nem lett vége a nyugatnak, de majd most. így utólag is, mikor a migránshordák erőszakolják meg kecskéinket, vagy valami hasonló, a kínaiak meg csippet ültetnek az agyunkba, de ha kell, akár havonta is, ímélben!

Hát ez van, Francis Yosihiro Fukuyama (aki, mint nevéből is látszik, amerikai) például harmincpár éve jelentette meg híres könyvét, A történelem vége és az utolsó ember címűt, erre a történelem még mindig tart, ráadásul rossz határozottan rossz irányba. Pedig az ötlet az volt, hogy eljött a liberális demokrácia aranykora, mert hát vannak még itt-ott diktatúrák, de azok már nem alternatívák. (Putyin elvtárs doesn«t like this...)

Hogy aztán lesz a civilizációk összecsapása Samuel Huntington elméletének megfelelően, azt tudja fene, egyesek szerint már zajlik, persze egyesek szerint egy ideje már a negyedik világháborút vívjuk a szíriuszi gyíkemberek ellen. 

Az ilyen vizionárius eszmetörténész alakú, wannabe nagy gondolkodók könnyen pofára esnek, de ha még fasiszták is voltak, akkor nem nagy kár értük. Ennyit a nyugat alkonyáról, amúgy is reggel van...

KV II.

Kicsit már nagyon unom az olyan „cikkeket“ a mindenféle portálok bulvárrovatában, hogy például mit árul el a személyiségemről, hogy hogyan iszom a kávét. Nos, én például feketén és bögréből. Fehér bögréből! Akkor most kétszínű vagyok? Valószínűleg persze, pedig csak rendszerint elfelejtek tejet venni, a natúr joghurt meg nem olyan jó a kávéba. A kefír sem, márpedig rendszerint ezek a tejtermékek itthon, bár néha akad valami sajt is a hűtőben, de cheddaros kávésrecepttel még nem találkoztam, feltehetően nem véletlenül.

Amúgy pedig a tejeskávé fehér bögrében még mindig kétszinű, csak kisebb a kétszínűsége, mint ha fekete lenne világoskék bögrében. (Van világoskék bögrém is, csak abban hülyén fest a kávé. Ellenben ha a személyiségemet kell megfejteni, akkor mit jelent, hogy egy ideje gránátalma-teát is iszok? Erőszakosságot? Elvégre a kézigránát-alma egy elég erős kép, ha valaki (ez esetben szó szerint) konyhapszichológiára törekszik.

Pedig attól, hogy szeretem a csípőset nem vagyok szenvedélyes,  a tonik nem okoz bennem keserűséget,  de zavar, ha savanyú a szőlő, az édes élet viszont diabétesszel nehezebb, miközben az étcsoki igazából ehető tonik kakaóból, és ahhoz is jól megy a citrusos bármi. (És nem, a majonézről nem jut eszembe a sperma, a kecsapról a sok legyilkolt paradicsom, a sajtot nem tekintem romlott tejnek,  de a rántott bármiből én a panírt szeretem. Kivéve  a rántott paneer esetében, ami egy sajtféle, és jó rántva...)

Vagyis azt hiszem, nem töltök ki hülye teszteket, tudom magamtól is, hogy a személyiségem átlagos, azaz depresszív vagyok, néha paranoid, neurotikus, de néha jól érzem magam, nagyjából mint egy ember, aki nem érzi magán a megvilágosodást. De a kávé hatását felettébb, ha jókor veszem be napi kettőt.

Szóvicc. (etsy.com)

A népszerűség kicsit még létezik

Azt írja az internet, hogy nem is M. Péter a legnépszerűbb politikus a kormányban (gondolom azért influenszernek még vezet), hanem Orbán Anita. Hát, ezekkel az Orbánokkal már csak így van, pláne ha nők és/vagy szeretnek bepálinkázva nótázni. Az ilyesmi népszerűséget okoz, aztán pedig - a nőségtől és a pálinkától függően menstruációt vagy másnaposságot, a lényeg hogy m-mel kezdődjön.

Pedig én őszintén azt hittem, hogy a legnépszerűbb női politikusnő Szentkirályi Szalamandra, aki felcsútista, akár szép is lehet, gazdag és bunkó, tehát ideális celeb. Erre nem. hanem egy unalmas diplomata, aki valószínűleg még egy beosztottját sem tette egy autó csomagtartójába, egy különösen primitív kampányvideó kedvéért.

Meg kell mondanom és csalódtam a magyar népben, úgy általában is, és különösen abban a részében, ami a közvélemény. (Bár a néhai Pierre Bourdieu vonatkozó elmélete szerint a közvélemény amúgy sem létezik, ami ha így van, még inkább csalódást keltő.) És akkor a közvélemény-kutatókról szó se essék, mióta nem Mázas Ágoston Samu méri, már nem is vezet a Dagadt és kis csapata. 

Kéne már valami rendes közvélemény, amit úgy lehetne kutatni, hogy nekem tetszen a végeredmény, hogy aztán másnak tetszik-e, az majd jól nem fog érdekelni. Utólag azt is letagadom, ha ez számít, hogy évekig tanítottam kutatásmódszertant a helyi egyetemen, ami amúgy finoman sem szólva egy Oxford, a Harvard megyei Cambridge-ből, szóval nem sokat számít.

Egyébként pedig még mindig zavar, hogy a közélet nem tud kijönni a látványpékség-üzemmódból, ami persze sokkal unalmasabb, mint egy lopakodó diktatúra önkényén háborogni. Jó, értem én, hogy akkora poszt-posztmodern már a politikai is, hogy az a fészbukról is látszik, de egyszer már élnék olyan országban, ahol nem tudom kapásból, hogy ki az oktatási vagy a közlekedési miniszter, csak mert egy szürke hivatalnok, akit nem szúrok ki a sarki pékségben, mert simán és unalmasan csak teszi a dolgát. Jó, erre azért lehet esély, de míg forradalmi hevülettel váltanak rendszert, naponta többször a közösségi szósölmédiában, addig ki tudja, hova álljanak a belgák?

Ez veszélyes! És szánalmas!

A Zorigó nem bír visszatalálni igazi, aljas önmagához, megint kávét kellett főznöm ahhoz, hogy a helyére toljam az alacsony vérnyomásom. Mióta Dagadt és Csapata bukta a bármit, főleg csak betegségekről meg gyógyszerekről címlapolnak, esetleg a Föld felé tartó gyanús aszteroidákról, szóval elközeleg a világvége hamarosan, már egy bő hónapja.

Jó, hát csöcsös kontentek még vannak, de azok is szánalmasak. (vö. „Danna Paola igazi domina – a mexikói sztár a kirakott melleivel leural bennünket – szexi galéria“ - nem kattintottam, a nemtomki már a kis képről sem uralt le...)

Van még Trampli Donáld, aki kétnaponta elhozza a békét, ami már itt is van, csak egyelőre még sokan halnak bele.

És vanna a turista-tippek, de szintén a szánalmasság-tengelyen. Megtudhatjuk, melyek Európa legveszélyesebb városai, ilyenek vannak köztük, mint London, Marseille, Milánó vagy Párizs. Ezek azért rém veszélyes helyek, mert gyakran vannak sokan egy helyen, és az ilyen helyeken lehetnek zsebtolvajok! 

Basszus, hol vagyunk már attól, hogy mindenhol no-go zónák vannak lenni, ahol muszlim bevándorló terrorista migránsok erőszakolják meg a rendőrnőket, fényes nappal egy sötét sikátorban esténként. Bedrogozva persze. Erre most a zsebtolvajok?

De ezen a vonalon akkor már lehetne tovább is menni. Nem néztem utána a pontos statisztikáknak, de szinte biztos vagyok benne, hogy például Londonban sokkal több bűncselekmény történik évente, mint Kazincbarcikán. Jó, hát Londonban laknak majdnem kilencmillióan, Kazinczy Barcika meg összesen 23 ezer ember. Persze az is elég kínos, ha egy kis helyen ennyi embert ugyanúgy hívnak, de ettől legalább pláne kisebb a bűnözés, mivel biztos mindenki rokon, ezért legfeljebb kolbászt lopnak egymás kamrájából, meg a hűtőajtó mögött beleisznak a kuzin borába. Londonban ellenben voltak már robbantásos merényletek is, ami a Kazinczyéknál soha nem fordult még elő, bár volt már olyan, aki leégette a pörköltet, mert épp a hűtőajtó mögött...

Avagy a következtetés egyszerű: Ha az ember utazni akar, ne tegye, de ha mégis nagyon akar, menjen Kazincbarcikára, ott sokkal kevesebb a bűncselekmény,  mint Londonban és Párizsban együttvéve, és nincs annyi felesleges, de turistáknak kihagyhatatlan múzeum, minta azokban az indokolatlanul nagy városokban. (Van viszont a vasútállomáson egy egyedülálló Vasúttörténeti Kiállítóterem,  környéken pedig a híres rudabányai Bányászattörténeti Múzeum! De semmi hülye Rembrandt meg egyiptomi szar kofágok, a kofágokról amúgy se tudja senki, mire lehettek jók, a múmiásan dobozolt egyiptomiaknak.)

Egyszer nézhető, de egy bundáskenyér jobban esett volna

Már megint jajjnekem van, megtekintettem a nézését ennek az új Star Wars izének, csak mert hét évesen rákattantam a dologra, és sosem tudtam lejönni a szerről, pedig a filmek egyre szarabbak, a sorozatok kábé, az animációs cuccokból meg az egy darab mozifilmen kívül semmi nem érdekelt soha. 

Amikor ment a nagy feldicsérése a Mandalorian című (mégse írhatom azt, hogy "a The Mandalorian"...) évadokra osztott videojátéknak, már akkor fanyalogtam, mert én hamar meguntam az egészet, az "egy epizód, egy küldetés, egy űrszörny, aztán húzunk a következő pályára" tematika egyszerűen szánalmas. Mert kiszámítható, ezért szigorúan monoton növekvő módon untat, a drámaisága a nullához konvergál, a karaktereit papírból vágták ki, a westernt meg eleve nem bírom, márpedig ez az volt, akkor is, ha akciófilmes elemekkel ütötték föl. Jut eszembe, az akciófilmeket is utálom. Plusz nem volt benne semmi varázslat, attól, hogy menő sisakban, sugárpisztollyal mászkálsz a normandiai tengerparton (vagy valami hasonló helyen), attól az még csak a normandiai tengerpart.

Márpedig az ember a gyerekkori kedvenc műmitológiájától mégis csak varázslatot vár, elbűvölést meg ilyeneket, de a sorozatból mindez hiányzott.

Ebben a bébiyodás új műegészben azért próbálkoznak vele, de a siker maximum fél (az én örömöm meg kár), rosszabb pillanataiban már megint olyan, mintha azt kellene nézni, ahogy valami pizzafaló szoftverfejlesztő levideójátékozza a cselekményt, csak mert nem tud aludni. Márpedig - bár a Jutyúb tele van ilyen "végigjátszós" baromságokkal - soha nem nézném azt két órán át, ahogy valaki játszik. 

Jobb pillanataiban azért a filmbe már-már szorul némi drámaiság, de az alapképlet ugyanaz, amiért a sorozat is gyorsan lehanyatlott, hogy egyik küldetésből következik a másik mellékküldetés, mindig teljesíteni kell egy pályát, aztán lehet menni a következőre.

És nem, nem értem mitől lenne jó a főszereplő Pedro Pascal, aki szerintem csak hangját adja, mert az ikonikus sisakot talán egyszer veszi le, miközben sokan ájulnak be, hogy az arca nélkül is milyen jól hozza a karaktert... A bébiyoda meg nem cuki, hanem irritáló, Sigourney Weaver jó, csak felesleges, Pizza... izé, Jabba a Hutt fia meg minek? (A havas szakadékba zuhanó birodalmi lépegető volt a csúcspont, ami sokat elmond, hogy egy ilyen cuccba mennyire felesleges kvalitásos színészeket alkalmazni.)

Van az a kattanásom, hogy szeretek emberi történeteket látni a filmvászon helyetti laptopomon, de ebben még emberek is alig vannak, az animált űridegeneket meg tartsák meg maguknak. 

Azt hiszem, ezt a komplett Star Wars-frencsájzt a Dizni végre tényleg kivégezte, mert nehéz felfogni, hogy a mi a frászért kell filmet csinálni, ha az alkotóknak láthatóan az égvilágon semmi mondanivalója nincs vele. Pontosabban értem, életeben kell tartanai az "univerzumot" und kell a profit, főleg az kell nagyon, de ennek ettől még nem lesz értelme. 

Igazából persze egy fokkal jobban élveztem az egészet, mint amennyire most utálkozom, de ez az elején említett kattanás miatt van, és amekkora hülye bírok lenni rendszerint, megnézem majd a következő izét is, bármi legyen. Leszámítva, ha folytatják a Skeleton Crew című borzadályt, azt nem tudom megbocsátani, pedig végig se bírtam nézni. Ja tényleg, főleg azért nem...

Nagy Vével

Kocsis Máté szerint gyilkos terror árad, véres erőszakkal üldözik a Fidesz valamennyi szavazóját a választás óta, ezért megalapítják a Védvonalat - ez aztán a hír, magam is ismerek olyanokat, akik a felcsútista szektára és forradalami mozgalomra szavaztak, azóta is vörös terror keretében, véres erőszakkal üldözöm őket. Vagy üldözi egy-egy közös ismerős, hiszen Kocsis elvtársnak nyilván igaza van, ő nem szokott tévedni, márpedig szerinte az összes szavazójukat üldözik. 

Nemtom mi az a Védvonal, gondolom ilyen bunkerek géppuskafészkekkel a határban, hogy ha jön a Harmadik Ukrán Front, akkor legyen hol elég babkonzervet felhalmozni.

De javasolnám a Kárpát-Magyar Nagyhaza Gyepűparancsnokság megalapítását is, széljobbos háborús pszichózishoz az ilyesmi szinte nélkülözhetetlen, legalább is történelmi példák alapján. Hasznos mondjuk nem feltétlen lesz, de attól még kell, a Harcosok Klubja is milyen átütő sikerű frontvonalként tűnt el pillanatok alatt a semmiben. (Jó, nem mintha addig is nagyon valaminek látszott volna...)

A Védvonal (szigorúan Nagy Vével) révén „védelmet kapnak azok, akik bármilyen atrocitást elszenvedtek a politikai véleményük miatt, és akik bármi módon áldozatai lettek a tiszás erőszakhullámnak”. 

Nos igen, ez az erőszakhullám, ez egyenesen elviselhetetlen, én például a minap már ki sem mertem tenni a lábam a lakásból. Persze hasmenésem is volt, és olyankor néha perceim vannak a hátra a legközelebbi vécéig, de ugye mi mástól is lenne az embernek hasmenése, ha nem a brüsszelita liberális diktatúrától? Ami még azt se tudja, hogy én soha nem szavaztam a Dagadt pártjára (pedig 94 óta szavaztam mindig). Hát milyen diktatúra az ilyen? Ja persze, erőszakhullámos...

Pedig eddig azt hittem, itt most egy újhullámos diktatúra jön, én az olyasmit bírom, azaz nem baj ha túllép a punkon, csak ne lépjen túl nagyon, de legyen benne torzított gitár. 

A többi már csak részletkérdés, hogy például K. Máté víziója szerint elégtételt vesznek mindenkiért, meg fogják védeni a polgári oldal méltóságát, és véget vetnek „a liberális terrornak”. Aha, mert ők a polgári oldal, hát istenem, immár nyilas beütéssel, a liberálisok meg arról híresek, hogy a szabadsággal terrorizálnak mindenkit. Nagy mutatvány ám az, nekem például nem menne, de nekem ugye hasmenésem volt. Pár napja.

Kemény, mint a kád jobb széle

Aszonta a bukott főminiszter, a Felcsútok Néhai Géniusza, hoogy neki „napi igeforrás“ a Vadhajtások nevű náci blog. Aha, eddig se hitte el neki a többség, hogy akkora keresztény, mint Makó Jeruzsálemtől (pontosabban valami ilyesmit gondolt róla), de azért ez erős mondat volt. Nem a Biblia a napi „igeforrás“ hanem a bedezsolt alakú arc blogja. Amit ő persze szeret hírportálnak hívni, csak nem az, az emlegetett szerkesztőség nyilvánvalóan ő maga, valamint szerény személye. És bede nem nemonáci, ahogy tévesen titulálják, ő náci. Echte náci, mondhatni. Ha pedig a Dagadt naponta olvassa (amit Hiszia Piszi elvtárs azért vitat), akkor értjük, miért nem fogja át tudata a valóságot.

Jut eszembe, mi lett a „mindig a Dankó rádiót hallgatom“ dumával? A buzizsidózva cigányozó Faszpajtásokkal (bocs, a kulturált többség azért így nevezi) ez hogy fér össze. Basszus, már megint le kell írnom, hogy döbbenetes kognitív disszonancia? Ezt mondjuk Orwell még úgy hívta, hogy duplagondol (duoblethink), mikor az ember a hazugságokat (a sajátjait és/vagy másokét) a maga belső valóságává teszi, azaz jelen esetben tudja, hogy a dankórádiózás nem fér össze a faszpajtáskodással, csak nem gondolja. Mert nem akarja.

A kampányban még a Lázár elvtárs által vérig sértett cigányságnak akart gesztust tenni, ma meg a szélsőjobb szélének, hisz neki nem elvei vannak, hanem érdekei, ez volt a kormányzásának lényege is. Ezért volt, hogy bármikor képes volt ideológiai köpönyeget fordítani, most például látja, hogy a felcsútista kemény mag úgyis kitart mellette, de a szélsőségeseit elveszítheti, ezért most feléjük nácul egy kicsit. Ja, a hatalom, illetve annak mindennél jobban akarása ilyen ócska kis rohadékot csinál az amúgy sem acélos jellemű emberekből.

Csak azt felejti el, hogy bedezsolt a széljobbon is egy lenézett bohóc, a komoly Ő Hazájukos arcok egyszerűen lenézik, úgyhogy most biztos röhögve kérnek egy kávét, miszerint nyugodtan hajthatnak a felcsútista szavazókra, ők itt a veszélyesek, nem a pártvezér és márnem kancellár rájuk. 

Én mondjuk már ittam rá kávét, kettőt. Aztán meglátjuk.

Mjuzik kell?

Főztem spagettit a minap, de nem volt kedvem és fűszerem a bolognai szósszal bajlódni. Azt amúgy is úgy szeretem, ahogy anyám csinálja. Ellenben az üres tészta kiábrándító, úgyhogy rögtönöztem rá valami sárgaborsó-alapú, currys cuccot, és olyan jó lett, hogy felveszem az étlapra. Ez azt jelenti, hogy esetleg még az idén megcsinálom megpróbálni még egyszer.

De itt nem lehet megállni. A spagetti szinte bármivel elmegy, ha lesz kedvem, kísérletezem majd a csokis-tonhalas, a vaníliás káposztás, valamit a narancsos-műfenyős változatokkal is, attól függ mi lesz itthon hozzá, és mit nem fogyaszt a teknős, mert előle nem szoktam elenni dolgokat, kivéve ha a dolgok szardínia.

Az efféle főzés amúgy egy kényszerkreatív tevékenység, mint a maradék borsóleves leturmixolva és liszttel keverve, aztán megsütve lepénynek. Fura mód az is jó lett, mondjuk ha kellően éhes vagyok, bármiben észreveszem a jót, kivéve a szusiban, mert abban bármikor.  E tekintetben a kaja teljesen más mint a zene, az irodalom vagy a politika, azokban vannak olyan jelenségek, amikhez nem találok megfelelő hangulatot/állapotot, mondjuk az indiános regények sosem tetszettek, de jazz-rock is inkább csak irritál, ez utóbbira mondjuk tegnap jöttem rá. (Ezért nem is olvastam/hallgattam ilyesmit, ami innen nézve persze paradoxon: „- Szereted a szusit? - Á, nem. - És ettél már valaha? - Nem, elvégre nem szeretem...“)

És ennek megfelelően mondjuk Szentkirályi Szalamandra felcsútista „politikus“ akkor sem lenne szimpatikus, ha ő lenne az utolsó nő a Földön. Ez ilyen ízléskérdés.

Ízlésről vitatkozni persze lehet, csak nem érdemes, az olyan mint zokniban fürdeni, amit szintén lehet, de minek?

Az ízlés nem relatív, hanem abszolút, mellette viszont szubjektív. Ezért nem vitatható, Hiszen nem racionális, avagy ízlésítéletek mellett nem lehet igazából érvelni, legfeljebb kardoskodni, ami nagyon nem ugyanaz.

És innentől vicces, mikor valaki meg akar győzni arról, hogy a mjuzikel igenis egy értékes műfaj. (Innen jutott eszembe az egész, hogy valaki a minap megpróbálta.) Értékes műfajok sincsenek, egy műfaj nem lehet en bloc értékes, maximum egyes művek, ilyet meg speciel mjuzikelből csak párat tudok, operettből meg egyet sem, a balettban meg ugrálnak.

De akkor legyen meg távoli ismerősöm öröme, íme egy mjuzikel, amit bírok, csak mert elég elszállt:

(Ja, a kaja-vonal meg ott jön be, hogy a Rocky Horror Picture Show főszereplője Tim Curry. Persze nem sárgaborsóval. Ebben itt lent amúgy ő pont nincs is.)

A nem humoros iróniát is lehetne érteni, szándék kérdése az egész

Volt a napokban az a vihar a közéleti biliben, hogy a Puzsér és a Hasonszőrűek zenekar előadta az Önkényes Mérvadó című, egyre unalmasabb sit-down comedy műsorát, és ettől a Rémhírtévé szerkesztőiben eltört valami. Mert hogy a hazaáruló aszcendensű mocsadékok arról értekeztek, hogy akik a Felcsútra szavaztak, azokat ki kéne baszni az országból. Mindez persze irónia volt, szándéka szerint a NER-es propaganda görbe tükrű paródiája, de nyilván egy ilyen beszélgetésből mindig ki lehet vágni három olyan mondatot, amin  aztán fel lehet háborítani a törzsközönség kemény magját.

Na most, a puzséri produkció szar volt. Értem én a humort, az iróniát, csak ez rohadtul nem működött, magam tíz-tizenöt percig bírtam, és egyszer sem mosolyodtam el, kínos erőlködésnek éreztem az egészet, szánalmasnak, na. És ezen például lehetett volna háborogni, hogy a neristák paródiája egyszerűen vacak. Azért viszont akár lelkesedhettek is volna a rémhírtévések, hogy az egész igazából a gyorsan szektásodó tiszás keménymag egyfajta gúnyolása volt. Ócska, színvonaltalan, de gúnyolás!

Ehhez képest a felcsútista csatornán:

- Puzsér Róbert szerint akik a Fideszre szavaztak, azoknak nincs maradásuk ebben a hazában:

„Puzsér Róbert műsorában elhangzott az is, hogy addig nem tud a magyar nép egyesülni, ameddig „azokat a mocskokat, akik valaha a Fideszre szavaztak, el nem takarítjuk az országból.“

- Durva szavakkal estek neki a fideszes szavazóknak Puzsérék, most iróniára hivatkoznak:

„Gúnyolódásba kezdett Puzsér Róbert, miután a Hír Tv bemutatta, hogy arról beszéltek az egyik műsorában, hogy el kell takarítani azokat az országból, akik a Fideszre szavaztak. Ez a stílus a nézőknek sem tetszett, úgy azt írták: minősíthetetlen az adás.“

Baszki ezek most vagy tényleg nem értik az iróniát, vagy nem szeretik, vagy nem akarják érteni, nekem mindegy. De jól szórakoztam rajta, jobban mint a vacak szélsőközepes műsoron. Utóbbival meg egyébként az van, hogy ha az embernek nincs mondanivalója és ötlete, akkor nem muszáj műsort csinálni, a Jutyúb tisztára kibírja, ha néha egy-egy kimarad.

Néha én is kényszeresen írok ide, de mostanában már nem, csak ha tényleg van mondanivalóm a világ állásáról, vagy a depresszív szakasz helyett épp a mániásban vagyok közléskényszeres.

Döntsd a tabut, ne siránkozz!

Na jó, tegnap késő este láttam egy jó filmet, netflixes amúgy, de persze én máshol... Ez pedig   a Kedves kisasszony (Mi querida señorita), ami egy 1971-es spanyol műegész  újragondolása. Valami egészen hülye meghatározás szerint „romantikus dráma“, de arról nem tudom mi lehet, az ilyesmit, mint műfajt, rég Elfújta a szél, számomra legalább is, szerencsémre.

Hetvenegyben azért merész lehetett az eredeti, utólag senki nem is érti, hogyan csúszhatott át a Franco-rezsim cenzúráján, hisz a főszereplője egy interszexuális alak, aki egy darabig nőként él vidéken, mint Adela, varrogat és jóban van a szobalányával, aztán új életet kezd Madridban mint Paulo, és kissé összejön a vonatkozó szolgálóval. 

Ebben az idei változatban Adela (Elisabeth Martínez) már eleve városi lány, de igen konvencionális környezetben. A családi régiségboltban dolgozik, hétvégén meg a római kaotikus vasárnapi iskolában hittanít, szóval az egész miliője konzervatív, mint egy kádéenpés szexboltos, ennek megfelelően, bár a hozzátartozók tudják, amit tudnak, csak nem beszélnek róla, elvégre amiről nem beszélünk, az nincs. Azzal meg nincs probléma, ami nincs, kivéve persze ha pénzről van szó, azzal az a gond, ha nincs. 

Aztán egyszer csak a csajnak is leesik, hogy nem teljesen csaj, ami a nézőnek persze elve gyanús, mert a nőiessége furcsa maszkulinitással keveredik, de egy (nem kicsit megalázó) orvosi vizsgálat szembesíti azzal, miszerint némileg nemileg identitászavaros. És akkor elindul felfedezni magát, és bár nem férfiként él tovább, de nem is nőként, nekem legalább is így jön le a sztori. 

Érdekes, hogy az 1971-es változatban José Luis López Vázquez, az egyik valaha volt leghíresebb spanyol filmszínész adta Adela karakterét, aki nőnek nem volt hiteles, dehát férfi volt, ellenben Elisabeth Martínez valóban interszexuális, szóval neki el is hisszük. Amúgy ő csak részben színésznő, nem hosszú a filmográfiája, talán szoftverfejlesztő vagy valami ilyesmi. És mikor egy interjúban kérdezték, hogy akkor ő most színésznő-e, azt mondta, hogy most már ja, így definiálja magát. És nyilván a színészetre vonatkozott a kérdés, hanem a nőségre.

Szóval ez egy érzékeny dráma egy még mindig érzékeny témáról (mert azt Martínez is elmondja abban az interjúban, hogy egyszerűbb elbújni, és mondjuk adni a meleget, mert azzal már tud mit kezdeni egy normális társadalom), remek képekkel, jó dialógusokkal, meg jó színészekkel. Ilyen nézhető darab, kicsit elgondolkodtató, de a kontextusa érdekesebb, mint maga a sajátos felnövéstörténet.