Szekszuálisan feszegeti a testét

Ja, néztem már életemben pornót, többször, mint ahányszor füveztem (pedig az utóbbit háromszor is!), de valójában sosem érdekelt, mi zajlik a szereplők lelkében. A pornó a testről szól, ott az ember az ösztönszintű rezgésszámot felvevő darab hús (bár azért a szakmabeliek szerint inkább unalmas és gépies az egész, ezért valójában tudatosan kell űzni), akár a befogadói oldalról is. A lélek meg kit érdekel?

De most megnéztem az 1000 férfi 12 óra alatt - a Bonnie Blue-sztori című dokumentumdarabot, főleg mert ezt a luvnyát még a teljesen felületes hírfogyasztás során sem lehetett kikerülni a közelmúltban (a címben foglalt vállalása okán), meg hát szűk ötven perc az egész, annyi belefér, míg lejár a mosógép.

Bonnie Blue igazából Tia Billinger, nem is értem minek neki “művésznév” (hisz nem művész, mert van ugyan olyan provokatőr aki az, de nem korántsem minden provokatőr) pornós (oké, Ónlifenszes) azonosítónak. Ha már eleve nem mondjuk Judy Smith, annak tényleg indokolt valami hangzatosabb név, például hogy Tia Billinger.

Hősünk angol, és arról híres, hogy mindenféle iskolai szünetekben csoportosan szexelt kanos diákokkal, és ebből gyártott tartalmakat, aztán azt állította, hogy 2025. január 11-én 12 óra alatt 1057 férfival létesített szexuális kapcsolatot. (Én emlékszem rá, hol voltam 2001. szeptember 11-én, de hogy ezen a tavalyi jeles napon mit csináltam, arról gőzöm sincs. Az biztos, hogy nem létesítettem szekszuális kapcsolatot, már csak azért sem, mert szombatra esett, az meg pihenőnap akkor is, ha az ember nem zsidó.)

És a dokuban ezt a jeles, bár sokak által kétségbe vont eseményt meséli el, hisz ő a narrátora is a cuccnak, meg látjuk az előzményeket, a kúrásmaratonra készülést. (1600 óvszer, 20 tubus síkosító, egy balfasz operatőt meg egy nyálas kis sztájliszt - minden ami a nézői ellenszenvhez kell.) A kétségbe vonásról meg annyit, hogy ja, nehéz elképzelni, fizikailag hogy jön ez össze, meg ugye a logisztika… Utánaszámolva ugyanis kiderül, hogy egy dugásra így pontosan 40,87 juthatott volna, úgy hogy nem volt kaja-, pisi- vagy cigiszünet, és minden kan a robbanásveszélyig élesre töltve érkezett. Zárt alakzatban a többiekkel, hisz ahogy az egyik kihúzta, már ugrania kellet a másiknak. Esetleg egyszerre több bejáratot használtak, akkor több mint másfél perci is ügyködhettek darabonként, de úgy még nehezebb elképzelni a 12 órás műszakot, megszakítás nélkül. Szóval kamunak gondoltam az egészet, míg meg nem néztem a kicsit sem Oscar-gyanús filmet.

És miután megnéztem, még mindig annak gondolom. („Az egyetlen szabály, hogy popsiba ne!“ - itt el is hasal az előző felvetés. Pláne mert „az orál nem számít.“) A csaj akar lenni a pornó Sex Pistols-a (mi más), hisz a Pistolst is úgy adták el annak idején, mint őszinte, kőkemény rocker-lázadókat, pedig a popkultúra talán első, egy menedzser által castingolt fiúbandája volt. De a provokáció, a botrány, és az általa generált figyelem volt a lényeg. Bonnie aki Tia, szintén ebben utazik, de azt én meg elég hamar eluntam.

Például mert valami furcsa a főszereplő-műtárgy (mármint a műegész tárgya, alanya, és jelzős szerkezete) narrációjában is, mikor valahogy úgy próbálta keretezni azt, hogy a testéből egy csoportos (sőt, tömeges) szexjátékot csinál, mintha az az önrendelkezés szélsőséges, de szép példája lenne. Szerintem meg egy frászt. Egy ilyen hazug, figyelemhajhász “kihívásnak” annyi volt az üzenete, hogy “Én a testem vagyok, a testem meg arra való, hogy megdugják, minden más csak mellébeszélés.” Miközben csak a a felháborodás-marketingre (rage-baiting) játszik, hogy annyira hihetetlen, és hihetetlenül prosztó, amit csinál (vagy amit eljátszik, hogy csinál), hogy kattintások formájában árad majd felé az eképpen monetizálható gyűlölet, avagy végletesen megosztónak kell lenni, attól dagad a kebel und a bankszámla.

Csakhogy ebben önmagában nincs semmi érdekes, így működik a pornóipar, aha. Azt se nézem, mikor valaki felmegy a Mount Everestre, mert a fotelből unalmas, az meg pont nem érdekel, milyen belülről megélni (Ha érdekelne, kipróbálnám magam.). Egyébként is, elmesélni, hogy mekkora érzés a csúcstámadásra ébredni olyan, mit Excel-táblába rendezni egy szimfóniát, szóval Blue néninek is elhiszem, hogy szeret szekszelni, de unom, ha mesél róla. És irritál, mikor azzal dicsekszik, hány millió fontot ónlizik össze a fanoktól, mert semmilyen irányból nem vagyok érintett. Sztorinak meg húsz percig érdekes, aztán jön még fél óra “lapozzunkmár”-érzés.

Ahogy az állandó, határozottan nem filmművész-alakú operatőre mondja, Bonnie egy üzletasszony. Na igen, üzleti podcastokat sem hallgatok, az végképp nem az én világom, ahogy szerencsére az övé sem. Persze virágozzék minden virág, valahol máshol. 

99% rosszindulatú toporzékolás

A jelenlegi ellenzéki főpárt „politikája“ nagyrészt abból áll, hogy naponta többször felháborodnak, de annyira, hogy a Hold utcából is látsszon! Az elmúlt években folyamatosan nyomták az akkori ellenzékkel kapcsolatban a „mindenszarizmus“ vádját, hogy ezeknek a hazaáruló mocskoknak még a cukor is keserű. De mióta a hazaáruló idegen ügynökök a kormány, azóta tényleg minden szar. Ez szerintük nem a véleményük (nekik olyan nincs, pártszerű álláspontjuk van, a vélemény feltételezné a tájékozottság és az önállóság minimumát), hanem ez tény, amire folyamatosan fel kell hívni a fészbukemberek és a hírtévéemberek figyelmét, sőt ha mázlijuk van, a hávégé meg a telex, meg ezek is lehozzák majd a baromságaikat. És lehozzák. 

A hét slágere ebben a műfajban egyértelműen Takács P. felcsútista mameluk színpadias morális pánikja, miszerint a LMBTQ(WZNCV)-lobbi már az alsósokra hajt, hogy műttessék át magukat meleg buzivá, pokémonná vagy akár négerré, a lényeg, hogy lehessenek bármik.

Csak mert egy civil alapítvány gyerekkel társasjátékozott egy iskolában, ami arról szólt, hogy le kéne bontani már egy csomó nemi sztereotípiát. Olyan fundamentálisan alapvető (kereszténykonzerv-polgári) elveket, mint hogy a tűzoltó az férfi, a rózsaszín pólós fazon meg nő. Igazából csak azt akarták játékosan tudatosítani alsósokban, hogy nem kell ragaszkodni minden történelmileg úgy alakult helyzethez, amikben gyanús, ha apu marad otthon a gyerekkel és anyu meg egy cégnél vezérigazgató, ha Géza vegán de Anett kick-box edző, vagy ha nem leszel rendes ember, ha nem mész egyetemre, mert jobban szeretsz bokrokat metszeni a parkban. 

Erre a felforgató programra ugrott rá főleg Takács valakiket biztos képviselő parlamenter, hogy ez itt kérem buzipropaganda, akárki meglássa, a „lehetsz bármi“ sátánian posztmodern gondolata alapjaiban rombolja szét az Apaférfi-Anyanő paradigma szilárd talapzatának konzervatív aljzatát, vagy mit. A gyökérzetét, hogy jöjjön az anarchia, a káosz, vagy akár mindkettő, ha már az első kifejezés valódi jelentését úgysem ismerik. (Az az „uralomnélküliség“ lenne, de ők csak uralomban, főleg uralkodásban tudják elképzelni a az emberi viszonyokat.) 

Szóval TP szerint a genderpropaganda mocskos keze máris betette a lábát az iskolákba. És „ideológiai képzést“(!) folytat, nyilván ördögi kacajjal kísérve, miközben a háttérben felsír egy drámai vonósnégyes. Ő csak tudhatja milyen az ideológiai eligazítás, mondanám, de nem teszem, Takács elvtárs pártistállójában (ezt hívják úgy is, hogy „politikai közösség“, csak úgy röhejes) nincsenek ideológiák, az ő hamis tudatuk (azaz ideológiájuk) az, hogy nincsenek értékeik, csak érdekeik, ez meg legfeljebb valami meta-.ideológia lehet, annak ideológiája, hogy nincs ideológiájuk. (És akkor most egy hétig nem írom le többször, hogy ideo…) 

Fel kéne még háborodni azon is hogy hideg van, amit direkt azért csinál a magyartisza-kormány, hogy a magyar emberek fázzanak vagy fizessenek sokat, mert mióta a sárga földig eltörölték a rezsicsökkentést, direkt arra várnak, hogy mindenki költse minden fillérjét rezsire. Persze nekik. És hogy az emberek ne erre figyeljenek, direkt úgy intézik, hogy nyerje a Fradi, hogy trópusi vihar meg árvíz legyen Rodoszon (lássuk jól, ott mennyivel rosszabb), és hogy fecsútista jellemeket politikai fogollyá mártírozzanak, mintha legalább is kenőpénzt loptak volna! Közben meg öt fok van reggel, és ezzel semmit sem kezd a kormány!

 

refresher.hu

Szabályozott szifilisz

Azt olvastam látni, hogy napra pontosan 120 éve „törvényesítették“ Magyarországon a prostitúciót. Valójában persze nem valamiféle elismerésről volt szó, inkább csak szabályozták (reglementálták), azaz nyilvántartásba vették a szexmunkás csajokat (mert egyértelmű volt, hogy a prosti az nő, az ügyfél az férni, az apa meg tudja fene ki, minden más felállás eleve törvénysértő volt), lehetőleg bordélyokba terelték őket, és kötelezővé tették számunkra a rendszeres orvosi ellenőrzést. 

Hát ja, az volt a szifilisz nagy divatkorszaka (Ady Endre is abba halt meg bele, a tüdőtágulat, az ócska keringés meg a pia mellett persze), főleg azt akarták megfékezni. Mondjuk azzal addig se volt baj, ha a pasik kurváznak, nem véletlenül emlegették már egy ideje a „legősibb mesterségként“ a pénzért dugást, a baj az volt, hogy utána hazavitték azt, amiért külön nem is fizettek. És ha a házibarát házikabátban rámászott a ház asszonyára, már vitte is tovább a trippert (más néven kankót vagy gonorrhoeát) az ő bé nejének, aki persze szende egy teremtés volt, és tényleg csak nagyon ritkán a postással, meg azzal a snájdig fiúval a hentesboltból, de vele is nagyon diszkréten. (Azaz néha dugtak, de sosem vacsoráztak együtt.)

 A köznépegészségügyi megfontolások mellett persze fontos volt az adóbevétel is, a szakmai műintézmények ugyanúgy adóztak, mint bármelyik másik, azaz egy kávé- meg egy bordélyház közt az adóhatóság szemében nem volt semmi különbség. A „kéjnők“ azért ezen felül még perkáltak a kötelező orvosi vizsgálatért, akár hetente többször is, és pénzbe került a nyilvántartásba vételük. Mondhatni a kurválkodás volt a kor dohányterméke, amikre mindenféle jövedéki cuccot vetettek ki, hisz egészségtelen, ami aztán részben ment valami kórházi alapba. (Na igen, a dohányzásról még nem gondolták, hogy olyan nagyon problémás lenne, tüdőbajokra néha ajánlották is, hiszen a füst tisztítja a légutakat!) 

Egyébként ezen alkalomból lehetne reglementálni a füvezést is, pontosabban a mainál némileg szofisztikáltabban (mert most annyi, hogy "a fű nagyon rossz, ezért tilos, értem?"), mert én ugyan nem használom, de nem is bírom bűnözőnek nézni azt az egyetemistát, éjjeliőrt vagy vadakat terelő juhászt aki meg de.

p.s. Ma van az élelmezési világnap, meg az érzéstelenítés világnapja is, én mindkettőt ünneplem, amennyiben ma is szem, valamint kifelé egy érzéketlen tuskó vagyok. És a kettő nyilván összefügg, mert ha az ember eszik, nem marad éhes, vagyis az élelmezés éhségérzéstelenítést okoz. (Ilyen alapon az amerikaiaknak a szesztilalom bevezetésének évfordulóján, azaz január 16-án kellene tartaniuk a függetlenség napját, mert a szesz függőséget okoz, a tiltása meg csak bosszúságot. Ja, és a maffia konjuktúráját…)

A lángmű emlékforradalma

Volt az előző rezsimnek egy sajátos kattanása a pesti kossuth-térrel kapcsolatban (már túl a kretén „nemzetfőtere“-mantrán), hogy annak valamiért pont az 1944-es állapotát kell visszaállítani. Merugye 45-ben jöttek a kommenisták. (Akik addig is voltak, a hatalmat Rákosiék meg 1948-ban vették át, dehát 45-ben ugye a felszabadító Vörös hadsereg szabadult el. És annál mennyivel éterien jobb is volt '44, mikor a német megszállást élvezhette a nép, meg miniszterelnök lett Szálasi F. nyilasvezérből (október közepén, éppen holnapi évfordulóval), szóval nem értem, hogy akkor miért nem mondjuk 1938?) 

De nagy löttyös indulatból elkövetett agyontérkövezést nem úszhatta meg egyetlen rendes főtér se (inkluzíve a miénk itt, a délnyugati végeken), plusz a nerista dölyfösök végre eltakaríthattak a környékről olyan szobrokat, amik nekik nem tetszettek. Nem esztétikai szempontból, csak ugye kormányzás helyett szerettek identitáspolitikai hisztiket művelni, így aztán : 

- József Attila helyére gróf Andrássy Gyula lovas(!) szobrának másolata(!) került. 

- Nagy Imre szobrát csak a Jászai Mari térig száműzték, de Vértanúk teréről, minta pont ő nem lett volna az…

- Károlyi Mihálynak viszont Siófokig kellett szobornia, pedig ő gróf volt, ami elvileg tetszhetett is volna a bársonyszmokingos-vadászkastélyos parvenüknek. Ja nem, ő földet osztott, a saját nagybirtokával kezdve, ami pont az ellentéte volt mondjuk a lázárjánosi közműködésnek. 

Mindezek mellett pedig - és ez az egész bejegyzés apropója - a nagy felújítós, 44-es visszaállítós hevületben elvitették a „A forradalom lángja” című emlékművet, ami 1996 óta volt ott emlék. Az volt az eredeti duma, hogy persze majd jól visszateszik, aztán (a zindex vonatkozó cikke szerint) Mécs Imre egy kőfeldolgozó telepen találta meg, hát istenem, nagyon hasonlított a parlament előtti térre, összekeverte a daruskocsis bácsi. Mécs Imre amúgy is SZDSZ-es volt, és csak másodsorban ötvenhatos forradalmár/elítélt, vagyis a például Kövér L. elvtárs szerint a Sátánt szolgálta. (Különben miért mászkált volna leendő sírkövek között, ah nem leendő holt lelkekre vadászott?) 

És egy ideje megy már egy online petíció, hogy ha már nincs NER, akár lehetnénk egy normális hely is, ahol visszateszik a helyére ezt az emlékművet. Nem mellesleg - bár erről tudtommal nem petíciózik épp senki - eltakaríthatnák a szomszédos Szabadság térről azt a „német megszállási emlékmű“ néven futó szimbolikus környezetszennyezést, ami egyszerre vérprofi, giccses, hazug és szar. Pontosabban az utóbbi a korábbiakból következik. De azt se lerombolni kéne, van olyan találmány már, hogy szoborpark, a sok lenin-alakú marxengelsz közt biztos elférne, és népegészségügyi szempontból is hasznos lenne, ha kevesebben kapnának tőle agyfaszt.

 

epiteszforum.hu

Üzen

A Dagadt Brüsszelből üzent, a Új Szovjetunió kommunista fővárosából, nem is értettem elsőre, minek ment oda? Aztán látám, hogy „patrióta csúcs“ van, azaz ülésezik a nacionalista internacionálé végrehajtó bizottsága, ahol a fontos ember, ha már sehol máshol nem az. 

De ha már ott van, üzenni köll haza a hazaffyaknak, hogy neki Brüsszelben is Agyarország az első, most is ott van értünk! Hát, értem ne legyen, tök felesleges ott lennie, miattam ne fáradjon, a híveinek meg úgyis totál mindegy, hogy pálinkafesztiválon, fodbalmeccsen vagy pártkongresszuson van értük, a lényeg hogy van valahol, nagyon értük, főleg mindig.

(Hallottam is valami rajongónénitől a HarcFM-en vagy hol, hogy a felcsúti mindent tud előre, utólag meg érti is a dolgok világát, és neki milyen jól esett, mikor a Bájersó-műsorban belemagyarázta a nénibe az igazságot arról, hogy a kommunista világösszeesküvés éppen gazdaságilag teszi tönkre hazánkat (kapitalisták képében, de ez nyilván képzavar), és ez maga a gyarmatosítás. Amitől akkor nem is kell annyira nagyon tartani, hisz a kommunisták olyan hülyék, hogy előbb tönkretszenek egy országot, és csak aztán gyarmatosítják, gondolom szeretnék, hogy onnantól az ő fejük főhessen a gazdasági válságösszeomlás miatt. Ilyenek ezek a komcsik, ennyire fogalmatlanok. De tőlük kéne rettegni, jól!) 

Vicces amúgy, mikor a felcsútista szekta épp gyűlöli a túlmozgásos minielnököt, hogy amit művel az csak Fészbuk-kormányzás (tényleg, a Fészbukot nem az a Cukker nevű kormányozza?), és közben lelkesen osztja a volt minielnök Fészbuk-posztját. A Fészbukon. Aki amúgy még mindig pártelnök, a papíron második legerősebb párté, de a komplett politikai működése kimerül abban, hogy Fannika időnként kitesz a nevében egy egymondatos posztot egy előnytelen fotóval, amiben például tüntetésre hívja a rajongóit, de mindig olyanra, ahova ő maga nem megy el. 

Én ezt a mostani főminisztert sem kedvelem túlzottan, de az elődjéhez képest mégis pozitív a mérlege (egyelőre) , meg ő legalább beleáll ügyekbe, jelen van a történéseknél, amire a Dagadt pártvezér és kancellár korában sem volt képes. (Nem, a hótiszta gumicsizmában fotózkodás, háttérben az árvízzel, az nem beleállás, az csak látszás, megúszás jelleggel.)

Mikor kormányon volt a kis hűbéreseivel, akkor is a propaganda-kommunikáció helyettesítette a kormányzást, ellenzékben meg már eleve nem akar semmi mást, csak kiadni a harci jelszavakat, azt' majd meglátja, mi jön ki belőlük. Már túl a primitív, önzőség-alapú rosszindulaton.

De miért nem Türkmenisztánba megy ki hazaüzenni? Brüsszel, úgy is mint Ukrajna fővárosa, az ellenségünk, ott nem lehet rendes, elvtársisa légkörben patriótázni… (Jó, lehet hogy Meloni vagy Le Pen oda nem menne szívesen, ők ehhez már - minden széljobbos beütésükkel együtt is - túl nyugat-európaiak.)

p.s. Le kéne állnom a zorbánista "hírekkel", mert jobban belegondolva az nem hír, hogy még mindig ugyanazokat a sötét ostobaságokat eregeti a nyilvánosságba bele, amik már a kampányban sem jöttek be, de ez a rémesre öregedett fazon már nem tud leszállni a dilivonatról, amit legyártatott magának. Sérelmünkre. Valójában már unom annyira, mint Tramplit, csak afféle bűnös élvezet időnként fel- és aláháborodni rajta.

economist.com (via 444)

Nyomás

Jók azok az egészségügyileg edukálni próbáló cikkek, hogy például hogyan mérjük a vérnyomásunkat? Magam eddig tévedésben éltem, azt hittem, hogy venni kell egy nyomásmérőt a vérhez, kibontani, tenni bele elemet, aztán mérni. Így ezek lennének a fő lépések . yilván nem biciklizés, tortaevés vagy súlyos testi sétés közben mérek, de alapvetően nem olyan bonyolult, hogy ne a bokámra tegyem fel azt az izét, aminek nyilván van valami szakszerű neve. Annyi biztos, hogy felfújódik. 

De lehet, hogy vérnyomást mérni bonyolultabb, minden esetre nem árt egy saját módszer, ami igen megbízható. Bár nem túl érvényes, de így megy ez a tudományban, a megbízható módszerek kevésbé érvényesek, az érvényesek meg nem annyira megbízhatóak. (Na jó, a társadalomtudományokban van ez, ott biztosan.) Szóval: 

1. Igyunk meg egy kávét, és szívjunk el hozzá egy unikumot, hogy egyessúlyba legyen a kettő hatása. (De kerüljük a füvet, mert attól rögtön elmegy a kedvünk a vérnyomásméréstől, annyi jobb ötletünk lesz hirtelen.)

2. Olvassunk gazdasági híreket, azokból úgysem értünk túl sokat, de megnyugtatóan hat, hogy még mindig van Dzsídípí, bármi is legyen az. Valamint nézhetjük kissé a falat is, de csak ha nem virágmintás a tapéta, mert nekünk akkor már úgyis mindegy.

3. Nézzünk ki az ablakon. Ha előbb látunk meg egy madarat, mint egy embert, akkor jó a vérnyomásunk (mindegy is mennyire, normális is kész), ha fordítva akkor rossz, ez esetben igyunk egy alkoholmentes sört (fontos, hogy citromos legyen, az finomabb), és ismételjük meg a mérést. Igazából addig ismételjük, míg nem lesz jó a mért érték, azaz célszerű késő este vagy hajnalban mérni, akkor jellemzően több a madár mint az ember a ház előtt az utcán, tehát nyugodtak lehetünk, hogy jó a vérnyomásunk. (Az autók nem számítanak, így értelemszerűen az autókban ülő emberek sem! Már ha ül bennük.) 

A madárjós-módszerben az a jó, hogy nem kell bele elem, előbb-utóbb mindig jó értéket ad, és az fontos, mert az egészség egy fontos érték. (Hogy vannak-e egyáltalán nem fontos értékek, arról kultúrfilozófusok szoktak vitatkozni, jellemzően pont unikumok után. Mert egyesek szerint a fontosság az maga az érték...) 

A bulvarizálódó sajtómédia ilyen edukatív cuccai meg főleg arra jók, hogy túlaggódjuk magunkat, ugyanis hamar kiderülhet, hogy mindent rosszul csinálunk. Rosszul mosunk hajat, mérgező kajákat vásárolunk (amik kizárólag állományjavítóból, ízfokozóból és hozzáadott cukrból állnak), nem ismerjük ki az embereket (önismeretünk sincs, csak nézünk hülyén a tükörbe, hogy ez ki?), nagyon nem trendi mód öltözünk, túl későn tesszük le a telefont, nem veszünk mosogatógépet, agyonöntözzük a szobanövényeket, horkolunk és kanállal esszük a pörköltet. Undorító és alkalmatlan lények vagyunk, na.

Ehhez képest nem teljesen világos, hogy mitől olyan fontos a vérnyomásunk. Hát nem eleve mindegy?

A kiváló fogoly

Pontosabban fogolyok. Mert a Kádéenpé nem adja fel az önkény elleni lázadás harcát, csatába küldi az imakommandót, azaz  “fogolykiváltó ima“ néven akcióznak pénteken a Belvárosi Templom altemplomába. Igaz földalatti mozgalom ők, az altemplomban szervezik a nemzethy ellenállást ideológiai alapon, gondolom igen sikeresen majd a fogolykiváltásért, és a fogolyok ettől kiválnak majd jól. 

Nem tudom, ők voltak-e akik eljárták az esőtáncot, minden esetre esett vége értékelhető mennyiségű esőt, de biztos ők voltak, hisz láthatóan az ország sorskérdéseinek megoldására használják a spirituális energiákat. Én a helyükben valahogy belekeverném még a Föld pilisi szívcsakráját is. Oké, ez a szívcsakra ez nem annyira keresztény, de ha a néhai keresztény kormány keresztény kultuszminisztere (Allah növessze hosszúra a szakállát!) tudott támogatni álősmagyarkodó táltoskodásokat is, akkor egy kis keleti csakramasszázs is belefér, pláne mert a magyarok is onnan jöttek ős, ha már keleten kél a nap. (Ha majd nyugaton kél, mi is gallok leszünk vagy britonok, ez a kérdés, választhatunk!) 

„A hit erőt ad, az összetartozás reményt ad, az imádság pedig összeköt bennünket akkor is, amikor a hatalom ártatlanokat hurcol meg és szándékosan gyűlöletet kelt.“ - ájtatoskodnak a politikus foglalkozású szájkeresztények. (Jut eszembe, Iványi Gáborékért imádkoztak, valamiféle ökumené jegyében, he?) Egyelőre csak prejudikálnak, egy vallási kontextusban persze természetes deduktív logika mentén: ha valaki keresztény(nek mondja magát) az jó ember, egy jó ember nem követ el bűnt (hiszen jó), tehát ártatlan. Márpedig aki fideszkádéenpés az definitíve keresztény, tehát ártatlan. (Aki nem fideszkádéenpés az meg vagy hülye, vagy direkt gonoszul hazát áruló.) 

Egyszerűt az egyszerűeknek, ez a logikájuk, így nem kell belegondolni abba, hogy tényleg mindent annyira kurva jól csináltak a kormányzat kényelméből, mint ahogy azt szeretik hirdetni maradék híveik körében? Hogy ők csak a nemzetért? (Ami persze egy egyetemes, azaz „katolikus“ módon vallásos bárki esetében eleve zavaros egy képlet, hisz neki minimum az emberiségért kéne cselekednie, javarészt felülemelkedve a nemzet, törzs, klán, ideológia keretrendszerén. Vagy Albert Schweitzer teológus és orvos egy kretén volt, mert Afrikába ment négereket gyógyítani? Persze ő Nobel-békedíjat is kapott, és a hazai, Trump-rajngó „jobboldal“ számára, mivel nem Donáld kacsának adják mindig, az már eleve vörös posztó.) 

Egyébként meg azért imádkoznak, amiért/akiért csak akarnak, esetleg figyelmükbe ajánlanám az államháztartási hiányt, a PISA-tesztek eredményeit, vagy hogy túl kevés a szakorvos, igazából bárhol. Hátha ezek fontosabban annál, hogy néhány komisszár és korrupció-generátor előzetesben ül, gondolom nem oktalanul.

 

Rég volt már ma

Állítólag ma van a hastingsi csata évfordulója, azért állítólag, mert többen állítják, de több mint ezer éve volt… vagy nem, kicsit kevesebb, mint ezer éve, mert 1066-ban, gondolom Krisztus időszámítása után, mert ha előtte, akkor már az ókori görögrómaiak is benne voltak, de rém unalmas, ha egy történelem mindig így kezdődik. 

A csata azért lényeges, mert ekkor volt, hogy a normannok épp elfoglalásban voltak Anglia viszonylatában, és Hódító Vilmos normandiai herceg még pont nem volt hódító (legfeljebb a királylányoknál), de ettől a győzelemtől az lett, így eposzi jelzőjével azóta is jól megkülönböztethető egyéb arisztokrata udvari Vilmosoktól, mint például az a gyorsan kopaszodó zsúrfiú, aki legközelebb király lesz arrafelé. 

Ahogy ilyen csataalakú sorsdöntéseknél lenni szok, Harold király, angol király vágtatott fakó lován, de a végére halálra nyilazták, ami csak egy fokkal dicsőbb, mint patakba fulladni, vagy megalázó módon lóért könyörögni a harcolás perifériáján. Viszont legalább nem kellett sokat gondolkodni azon, ki legyen a következő király, mert az immár Hódító Vilmost még az év karácsonyán megkoronázták a Westminsterben, és onnantól az udvarban inkább franciául beszéltek (aztán az óangollal keveredve lett belőle egy még nem mai, de már angol angol), meg elkezdtek normann stílusú templomokat építeni mindenfelé, amik ma már a „nagyon angol“ kategóriába tartoznak, a bástyaszerű, szögletes tornyaikkal. (Na igen, ezek erődítményként is hasznosíthatóak voltak, ha úgy hozta az aktuális trónviszály, vallás- vagy polgárháború.) 

Részlet egy talán nem sokkal későbbi dokumentumfilmből,

A bayeux-i kárpit címűből. (mult-kor.hu)

És ahogy az amerikaiak, ha nagyon ősi családnak akarnak tűnni a jöttment szomszédok szemében, a Mayflower vitorláson (1620-ban) érkező első angol puritánokig vezetik vissza családfájukat, a nagybritánoknál némileg divat a normann hódításig tenni ugyanezt. És mivel a kettő között van bő hatszáv év különbség, és Mayflowerről sem marad olyan sok adat, Hódító Vilmosig gyakorlatilag bárki visszavezetheti magát, még a királyt sem kell szemen nyilaznia hozzá, mint anno II. Haroldot. 

p.s. Fun fact, de a csatát nem annyira Hastings, hanem a mai Battle (azaz Csata) város közelében vívták, bár Vilmos valószínűleg Hastings mellett szállt partra hódítani, Battle még nem is volt mai formájában, így biztos nem gondolkodtak túl sokat később, hogy is kéne elnevezni.

Lázas vagy lázadó?

Lázasnak lenni érdekes érzés, nyilván nem annyira, mint lázadónak csak az utóbbi bonyolultabb, mert az embernek ki kell lőnie a Halálcsillagot, de ha csak mellékszereplő, valószínűleg még előtte meghal lenni.

A láz ellenben, ha mondjuk nem szombat-, hanem kedd esti, egész kellemes, már túl azon hogy rém kényelmetlen. A fejem kétszer akkorának érződik, ez jól illik a végtagfájdalmakhoz, a fülem zúg, de a világ valami szivacsszerű izé másik oldalán reked, ami jó, ki akar mindig benne lenni a világban? 

Ilyenkor rendszerint Folytassa-filmeket akarok nézni, de nem a korai fekete-fehéreket, a lényeg hogy egyszerű legyen min aktuálisan én magam, ne kelljen rajta hangosan röhögni (mert attól köhögök), és n legyen benne semmilyen erkölcsi tanulás, mert azt lázasan ki nem állhatom. (Máskor jöhet, esetleg egy egy szolid katarzis is, de bőgni nem akarok, ami erre játszik azt eleve kihagyom. Elvégre nem vagyok lány, bár korábban ismertem néhányat. Köztük volt olyan, aki tudott bőgni filmeken, ráadásul szokott is…) 

Rájöttem egyébként, hogy a láz nem egy testhőmérséklet, hanem egy szubjektív megélés. Mivel eleve nem működik lázmérő, csak az érzetből tudok kiindulni, meg abból, hogy beszunyálok olvasás közben a fotelban, aztán fél óra múlva zselésen fejnehézen ébredek. Ez láz, ismerem jól, kicsit olyan, mintha az ember egyszerre lenne még kissé részeg, és már kezdődő másnapos, csak itt nincs emléke sem az eufóriának, ez a békés beletörődés tompasága. Hogy ja, menni akartam boltba meg postára, meg anyámékhoz, de ma főleg sorozatokat fogok nézni, szigorúan antologikusakat, mert ha belealszom egy-egy részben, majd visszaveszem a fonalat a következőben. 

Tömök magamba majd vitaminokat (nem igaz, már el is kezdtem), mert bízom a placebo-hatásban, másban nem is érdemes, gondolóm utólag már nem segít a mindenféle betűvel jelölt dolog, meg tünetileg lázcsillapítót, hátha használ a két golflabdára is a torkomban. 

Gyerekkoromban szerettem így beteg lenni, semmi iskola, sok könyv, és ágyba kapom a kaját, mondjuk ezek most is megvannak. Elvégre nem megyek iskolába, csak azért se, még mindig sók könyv van itthon (sőt több, mint gyerekkoromban), és a főzök valamit megehetem az ágyban. Lehet hogy az ilyen átmeneti betegség lényege a gyerekségbe regresszálás? Avagy a láz gyerekké tesz, ha csak átmenetileg és részlegesen is?

Nem valószínű, kipróbáltam esete, és unom Dumas nagyregényeit, immár szeretem a spenótot, de nem várom a karácsonyt meg az őszi osztálykirándulást. És nem vagyok szerelmes a Krisztába, pedig negyven éve, te jó ég… (Aztán végül mégis Ágiba lettem.) 

Amúgy nem lennék újra gyerek, semmiképp, akkor már megint rohadt sók idő lenne vissza idáig, hogy ugyanúgy, ráadásul újra ne tartsak sehol, már ha nem számítom a bármiből való kiábrándulás derűs nyugalmát. Persze lehet, hogy simán csak lázas vagyok még, de ugye mérni nem tudom, érezni meg kis híján szeretem (olyan,mint egy belső szauna, vírusoknak), és hát addig is történik valami.

fészbuk.pont.kom

A felesleges türkölés

A naponta szekrényből kieső csontvázak gyűjteményének újabb érdekes darabja, hogy a neofeudális választási autokráciáját építgető Dagadt mintegy bő 400 milliárd (csak hogy érezzük a súlyát: négyezermillió) forintocskát tolt bele a Türk Államok Szövetségébe, amihez máig sem tudjuk, mi a fasz közünk volt egyáltalán? (Ja, jön ilyenkor a kurultájtos ősmagyarkodás, de a mai magyarok elsöprő többségének annyi köze van néprokonságilag a sztyeppei nomádokhoz, mint Asterixhez, a gallhoz, vagy Erika vikinghez. Ettől még lehet turulkázni a tájban, ha valakinek ez a hobbija, de legyen már kormányzati politika belőle.) 

A türkölő tanácsnak még nagyköveti rangban működő képviselője is van Pest-Budán, egy tőről metszett türk, bizonyos Hendrich Balázs, akik magyar ugyan, de tudatában biztosan lovasnomád, így joggal képviselheti őket Európában, mondjuk a magyar állam pénzén. (Ez egyébként nem rossz irány, ha tökösebbek a NER-es elvtársak, lehetett volna a pesti amerikai nagykövet is magyar, mondjuk St.Királyi Szalamandra, neki a férje, a Szalay Bobó amúgy is volt korábban, preminiszter korszakában londoni nagykövet, meglett volna nagy családon belül maradás. És Szandi biztos nem pofázott volna bele szuverén belügyeinkbe a szuterénből, neki aztán nem diktált volna Washington! Ennyit megért volna, hogy cserébe mi fizetjük neki a rezidenciát, a sofőrt meg a kertészt.) 

Kedvenc tételem a képviselet projektjeiből a „tündérkert jurtával“ ami jól hangzik, persze főleg egy mesekönyvben, közép-ázsiai posztszovjet diktátorok viszonylatában inkább tartanék tőle. Ugyebár Orwellnél a Szeretet Minisztérium kínzással foglalkozik, képzelem mit művelhetett mondjuk egy Türkménbasi (azaz Saparmurat Niyazov) egy tündérkertnek hívott helyen. Szado-mazo orgiákat tudnék odaképzelni… A naprózsa virágágyba, rögtön a csodaszarvas-installáció mellé. Ezek amúgy tényleg vannak lenni, hozzájuk képest egy sima jurta már igazából felesleges is. 

Van persze honlapja is a „Türk Államok Szervezete Magyarországi Képviseleti Irodájának“, (turcicstates.hu, de elsőre nem tudtam, hogy kell kiolvasni) ahol olyan fontos dolgokról lehet tájékozódni, mint hogy „Magyar részvétel a First International Islamic Civilization Forumon Üzbegisztánban“. Mit mondjak, ez kurva fontos lehetett, mi mint az iszlám civilizáció (tűrt) türk képviselői jelen kell hogy legyünk ilyen fontos fórumokon, ahol a világ sorsa dől el nagyon. És fontos az is, hogy „Baku adott otthont a TÁSZ Vezető Nemzeti Analitikai Központjainak 2. Nemzetközi Konferenciájának“. Ja, meg a „Hülye Maga, Hogy Mindent Nagybetűvel Kezd 1. Workshopjának is. Egyébként ezek a „nemzeti analitikai központok“, ezek akkor ilyen dzsémszbondos cuccok? Mert úgy hangzanak.

Amúgy az egésznek láthatóan nincs semmi értelme, talán csak arra volt jó az egész, hogy a pártvezér és kancellár nemzetközi tényezőnek érezhesse magát akkor is, ha az európai szövetségeseink már nem szívesen állnak szóba vele. De ez sem jött be. 

Hiszen még arról sem hallottunk, hogy a Felcsútok Géniusza megkapta volna valamelyik posztszovjet ugrabugrától a Nagy Valagrendet Lánccal, biztos már nem volt ideje elmenni a jurtás tündérkertbe partizni. (Oké, ez még tőlem is prosztó, de nem bírtam kihagyni.)

Esetleg majd a Jobbhíján Népvezér miniszterelnöknek is felajánlkozhatnak a türkök, hogy lenne egy tanácsuk, de nem biztos, hogy ezt a mostani rezsimfő hallgat majd rájuk, mert nincs rá semmi különösebb oka. Pláne ha vége az érdekalapú külpolitikának, márpedig ez az aktuális deklaráció.

Súlytalan, de egyszer vicces

A Fackham Hall című tavalyi brit vígjáték igazából nekünk egy Csengetett Mylord? parafrázis, a nagybritánoknak mondjuk nem, ők arra a sorozatra - szerencséjükre - már nemigen emlékeznek, de nálunk végtelenítve megy mindig valamelyik csatornán. (Arrefelé lehet mondjuk a Downtown Abbey csupaszpisztolyos változata…) Mert Anglia van, ez esetben 1931-ben, benne kretén arisztokraták és ütődött szolgák, lopás, átverés, talpnyalás és genetikai belterjesség, szóval pont azok, amiket amúgy utálunk, de épp ezért vígjátéki keretben igencsak fogyaszthatók.

Szóval itt nem Meldrum-ház van, hanem a címbeli Fackham Hall (szellemtelenül elvulgarizált fordításban a Bazmegsonka-kastély, csak első magánhangzót kell e-helyett á-nak ejteni hozzá), ami már generációk óta a Davenport család tulajdona, és nem is igen csinálnak semmit azon kívül, hogy van egy kastélyuk. Viszont válság van, a szőrlordnak (már) nincs (törvényes) fiúgyereke, így a jól bevált módon az egyik lányt gyorsan hozzá kell adni egy unokatestvéréhez, hogy a családon belül maradjon a kúria, és ne legyenek a tagok munkanélküliek. Ha már eddig főállásban kastélylakók voltak, de pénzért dolgozni azt nem akarnak. (És ha kilakoltatják őket a családi a fészekből, a végén még - Ó, egek! - London belvárosában kellene élniük.)

Valójában egy romsitcom az egész, amennyiben a kényszerházzasságra kiszemelt lány a helyi trágyakereskedőbe szerelmes, a másik meg szintén nem akar a lófejű unkatesóhoz menni, de a végére kiderül, hogy a csavargó, akihez viszont igen, szintén unokatesó, csak balkézről, és félvállról véve elfelejtve. Van még féltékeny házvezetőnő, meg gyilkosságnak látszó balesetnek látszó gyilkosság, de a történet másodlagos, ez itt klasszikus slapstick-comedy meg tényleg a Csupasz pisztoly fárasztó de röhejes aurája.

Ennyi az egész, mondhatni semmi különös, a lényeg az, hogy a műegész gátlástalanul halmozza a vizuális poénokat, a néha kínos szóvicceket és a nagyon hagyományos, seggreesős helyzetkomikumot, fanyar angol humort mixelve amerikai börleszkkel. Itt mindenki hülye, csak annyi különbség van a karakterek közt, hogy némelyiknek legalább érzelmi intelligenciája van, akinek meg nincs, azt el lehetne ültetni a dáliák közé a kerteben, még neki sem tűnne fel.

A színészek rendben vannak, semmi megrázó, de Damian Lewis, Tom Feltonl, Ben Radcliffe és Thomasin McKenzie nem a legrosszabb nevek a szakmában, és lehoozzák a kötelezőt. Az egész film egy elegáns miliőben elkövetett, nagyjából felhőtlen baromkodás, nem igazán emlékezetes, de nem is unalmas, amolyan borús szombat délutánokra való felhőtlenség. (Én mondjuk egy váratlanul naposra forduló délután néztem, de akkor már lusta voltam az időjárással jobban komplementer belezős horrort keresni.)

A kerülés-ellenesség értelmetlensége

Baljóslatú a mai nap, hiszen péntek tizenharmadika van, csak az óraátállítás miatt ez idén keddre esik.

Ennek megfelelően ma van a Nemzetközi Bukás Napja (International Day for Failure), aminek az a lényege, hogy az emberek szembenézzenek a hibáikkal, és kerüljék a kudarckerülést. Pedig szerintem a kudarc rossz, azaz a kudarcot elkerülni jó, a kerülést elkerülni viszont kudarc. (Egyszerű: mínusz egyszer mínusz egy az egyszeregy.) 

Ehhez képest ez az ősi ünnep, ami az internetes web szerint 2010-ben indult valami finn egyetemről, arról szólna, hogy az arcok osszák meg kudarctörténeteiket belátva, hogy ezek nem végpontok, hanem a tanulás és a siker felé vezető út fontos lépései. Na, ilyen egységsugarú motivációs tréner-dumát nem ritkán hallani, a múltkor arról értekezett valami drogügyi forma, hogy a leszokáshoz el kell ismerni, hogy drogot fogyasztunk, itt kezdődik minden. Pedig igazából ott kezdődik, hogy drogot fogyasztunk, különben nincs mit elismerni, illetve minek? A sikeres leszokás a sikeres függőséggel kezdődik, na ja. 

A sikerek meg a kudarcainkhoz képest (is) lesznek azok, elvégre ha az ember elsőre átmegy mondjuk egy nyelvvizsgán, az fontos, de kisebb siker, de ha negyedjére, az már nagy, főleg a korábbi pofára esések fénytörésének viszonylatában. De ettől még baromság, hogy a pofára esések a sikerhez vezető út fontos lépései, a nem pofáraesős lépések vezetnek ugyanis bárhová. És egyébként is, honnan tudjuk, hogy három pofára esés után a negyedik sikeres lépés nem a szakadékba visz? 

Úgyhogy gondolhatjuk azt is, a sikereink párnázzák ki érzékeny lelkünket, hogy ha jön a bukás, majd legyen mire emlékezni, hogy volt már jobb is, tehát nem szükségszerű, hogy innentől mindig szar legyen. Ez a tapasztalati optimizmus. De lehet az ember hurrápesszimista is, miszerint bármilyen helyzetben elgondolhatjuk, hogy ez már a gödör alja, ennél rosszabb már nem lehet, mi meg még mindig itt vagyunk. A gödörben, de nem szórnak ránk földet, és elsőre ez is valami. Jobb ugyan nem lesz, de szerencsére rosszabb sem.

A világ relatív, az ember humanoid, az élet értelme meg maximum egy falvédőre hímezhető betétdal refrénje. Szóval a kudarcok nem fontosak, a sikerek sem, a fontosság meg főleg nem fontos azt csak úgy érezzük. Egyébként elkötelezett kudarckerülő vagyok, azaz ez nem az én napom, nem is viszem le a szemetet!

Jelszavaik valának (Very Flag!)

Van életjel a konzervpolgári proletár oldalon a Digitálköri Polgártáboron túl is, alig egy héttel később máris! Október 23. idusán ugyan nem lesz Békamenet, elvégre derűre háború van még mindig, és eddig is tök hiába meneteltek béke a felcsútisták, nem lett, de lesz nagy „zászlómenet“ helyette. A szervezők szerint a menetelés különlegessége „az 1848 méter hosszú magyar nemzeti zászló lesz, amelyhez a menet utolsó szakaszán egy hatalmas székely zászló társul“. Remek, csak nem tudom lesz-e annyi ember, akik majd két kilométer hosszan elnyúlva zászlóznak szép sorban, bár ha két méterenként egy hazafit számolunk, a mindét oldalon, az csak úgy kétezer népben-nemzetben gondolkodó patrióta, annyi meg az utóbbi hónapokban is összejött, bár csak az izmosabbnak számító tüntetéseken, mint a Sándor-palota előttin. (Aztán volt ahol úgy százötven arcot sikerült összerántani, de abból húsz a sajtót tudósította…) 

Persze a nagyon hosszú zászlót fel is lehet tekerni (jobban, mint a száz lót, amire javítani akart a szoftver), ami praktikus, mert azt hatan-nyolcan is elviszik a vállukon, mint egy szőnyeg alakú koporsót (hol sírjaik domborulnak), plusz könnyebb vele bekanyarodni a sarkon, meg visszavinni a kölcsönzőbe. 

És szigorúan magyar nemzeti alapon jelszavaik lennének valák: „No war, no gender, no migration - Isten, haza, család.”

Amiből a tájékozatlan szuverenista, aki szuverén módon nem tud angolul, mert annyira nemzeti, azt a téves következtetést vonhatja le, hogy angolul az Isten az Nowar, a haza nogender, a család meg nomigration. És majd csodálkozik, mikor egy londoni fapados hétvégén elmegy templomba (mert elmegy ott is!), és nem tudja ki az a God, akihez imádkoznak. A plébános? Pedig eddig úgy volt, hogy angolul minden fontos szó no-val kezdődik, szóval a papok arrafelé sem túl fontosak. 

Én viszont beszélek tudni angolt, kicsit, így van értelmesebb megfejtésem is: „No migration, No war“ - ez szerintem annyit jelent, hogy „A nem vándorlás nem vár!“ Azaz vándorolni kell most rögtön, különben háború lesz!

Hogy mi az a gender azt nem tudom, azt hiszem nekem nincs olyanom, nem töltöttem le, bár egyszer, bő harminc éve már ki kellett töltenem valami nyomtatványt Calais és Dover közt a kompon, és a nagybritán bevándorlási kivándorlásiak már akkor is azt kérdezték, hogy mi a genderem. (Volt olyan kérdés is, hogy „Sex?“, beírtam hogy yes, de nem lett. Pedig a csajommal mentem turistáskodni, csak egy háromágyas szobát kapunk inkluzíve egy harmadik lakóval…)

Viszont természetes, hogy no gender, mert ha eddig megvoltam nélküle (nem iratkoztam fel rá, nem rendeltem belőle, sosem akartam olyat hordani, akkor se ha divatos), akkor nyilván semmi szükség rá, a gender is csak olyan mint az okoshűtő, a lapostévé, az operett, a fagyasztott túrótorta vagy téligumi a szomorú trópusokon.Azaz nem egyszerűen felesleges, de biztos idegesítő is!

 

Egy a tábor, hány a zászló

Annak idején, a felcsútista mintademokrácia végvonaglása kapcsán a Dagadt meghirdette (az Arcra Eső Harcosok klubja után) a Digitálpolgári Köröket, amik fene se tudja mire lettek volna jók, de nem lettek semmire, kivéve hogy körön kívülről remekül lehetett röhögni rajtuk. (Volt abban valami szánalmas báj, ahogy a digitális nyugdíjasoknak sportcsarnokokban tartottak szigorúan offline eligazításokat, egy-egy fapados pártkongresszus hangulatában.) 

De a DéPéKák feltámadni látszanak tetszhalott poraikból, amennyiben lesz nekik (részükre, számukra, vonatkozásukban) egy tábor, de megfelelő közpénz jellegét éppen elvesztő összegek nélkül fizetős alapon. Eleve hatezer a beugró a maratoni kétnapos összetartásra (diákkedvezménnyel, bár milyen tábor az, ahol két nap az élet?), de lehet „támogatói“ jegyet is venni akár százezerért, szállás nincs, de Felcsúthysta Lezsák bácsinál van kedvezmény rá, ha már Lakiteleken (Lakitelken?) ő a hely szelleme, mint egy hungarikus canterville-i kísértet. (Ha már a választáson alulmaradt bukni.) 

Mert az egy tábort gy a zászlót ezen a hétvégén táborozzák a lakiteleki Hungarikum Ligetben . Márpedig egy ilyen nevű helynek olyan aurája lehet, mint egy MLM-termékbemutatóba oltott törzsi gyűlésnek (egy jó MLM-partit eleve törzsi gyűlésnek képzelek), egy jó evőkanálnyi pártaktíva-életérzéssel, ahol a választási vereség meg az újkommunista diktatúra feletti borongás nem opcionális kiegészítő, hanem zsigeri igényből felfakadó, bevezető talajgyakorlat. Legalább is is így lenne logikus. 

Amúgy nagyon jók a témák:

- Szarban van a „jobboldali média“.

- Hogyan szálljunk szembe öltönyben az önkénnyel?

- Újkommunisták terrorizálják a Roham Házát (vagy rohamozzák a terrorét, tudja fene a sorrendet).

- Dajcstamás még mindig okos, lehet kérdezni is, csak ne angolul. 

Aztán baromsütés ökröknek, cigányzene cédéről, alapfokú SMS-IMÉL író-olvasó találkozó tanfolyam… Ez utóbbitól lesz digitális az egész, csupán csak ettől, pláne ha a végén tényleg zenekarnak néhány cigányt, és az se cédéről megy, mert ennyire nem kell digitálisnak lenni, a diktatúrával szembeni lázadás lényege épp a fontolva haladás önellentmondása. Nem angolul, analógul.

tiktok

Főleg hétfő, de nem túl sok változás

Mivel ma hétfő van, minden jel szerint vasárnap lehetett tegnap. Ezt onnan tudom, hogy Egyforma Nagydíj volt unalmasan, meg már megint a fiókomban landolt posta a heti horrorszkópról, nem tudok leiratkozni róla. Pontosabban tudok, csak nem sikerül. (Ennél már csak az a feleslegesebb, hogy heti sok linket kapok különféle tudományos cikkekhez, amik vagy hivatkoznak valami ősrégi hasonlómra, vagy érdekelhetnek, de egyik sem érdekel, már elég régen nem vagyok tudományos ahhoz, hogy valamiféle előző életként tekintsek rá.) 

Nade, untam magam, megnéztem hogy állnak a csillagok a miért, valamint nekem, és olvasom is, hogy „rákheti horoszkóp“, persze csak mert fejben rosszul tagolom, így nem érdekel, egy rákhetet inkább kihagynék, egyébként is vízöntő vagyok, de annyira, hogy a múltkor el is csúsztam a konyhában a vizes járólapon. Szerintem így fogok egyszer meghalni is, feltéve ha a háztartási balesetet nem előzi be majd egy szívroham. Vagy attól taknyolok el, de mindegy is, ezt nem mostanában látom jönni, még számtalan rezignált napom van hátra hosszú évekig, plusz egy komplett könyvespolc. 

Ráadásul a kéretlen csillagjóslat szerint a fejem épp tele van ötletekkel (van itthon mák, kipróbálom levesnek), és ezen a héten különösen erős késztetést érzek majd arra, hogy valami újba kezdjek (mondom, mákleves), valamit megváltoztassak, kimozduljak a komfortzónámból. (Ez meglesz, máris máshol tartom a kedvenc fémpoharamat, ami vagy tíz évig volt mindig pont ugyanott a konyhapulton.) Ugyanakkor nyugtalanságot okoz majd a változás (ja, valami máris birizgál belülről, szerintem sértetten áll a pohár a polcon). De mindegy, a hét eleje a kísérletezésé lehet, és a jóslat szerint nem csak új módszerek és új megközelítések, de új emberek is kerülhetnek az életembe, és ez majd jól felpezsdíti a mindennapjaimat. 

Na, ezt inkább ne. Nagy munkám van abban, hogy kellően rezignáltan sztoikus legyek, új emberek pezsdítsék fel valaki más mindennapjait, mer bár képes vagyok a magam számára is meglepő mód szociábilisan viselkedni, de az alapbeállításom már az elidegenedett városi remetéé. És különben is, most találtam új helyet a poharamnak, és kezdtem komolyabban kortárs ázsiai irodalmat olvasni, egyelőre még ezekkel a változásokkal kell megküzdenem, a többi dolog még maradjon folyni a megszokott medrében, pláne mert egy új szobanövényem is van.

Szóval változások majd esetleg a jövő héttől, például az időjárásra tekintettel már fontolgatom, hogy átállok a napközbeni zokniviselésre, de semmit nem szabad elkapkodni, az elkapkodás az élet sója, de rendes mikrohedonisták mindenben az élet édességét hajszolják inkább. A lassú víz kiélvezi a partot mosást.

Távozz tőlem sziszt!

A félrehallás klasszikus műfaj, olyan mint a gyerekszáj, csak ellenkező irányba, hogy nem mondjuk a hülyeséget, de belehalljuk bármibe. Ami szerintem azt jelzi, hogy az agyunk egy hátul bujkáló beépített ügynöke mondani is akarja, de a felettes énünk visszazavarja a balettba ugrálni. Így csak hallás útján vagyunk hülyék, mert valahogy azért kell.

Kedvenc félrehallásom máig is Szárnyati Géza (malacra), ahogy talán Halász Judit énekelte a napköziben lemezről, amit csak később hívtunk bakelitnak, és azóta is nézünk bután, hogy mi az a vinil? De ez nem félrehallás, ez félretudás, ami viszont nem tévedés, csak egyfajta konszenzus arról, ami nem úgy van. Úgy tudni valamit (rosszul) ahogy mindenki más is, az nem tévedés, csak sima kis kollektív pszichózis.

De mostanában napokig birizgált egy reklám, amiben valami okos sütőt vagy mit hirdet a valamelyik nagyon cég, én meg néztem magam elé hülyén, hogy mi a frász az a tészta sziszt? (Taste Assist, és erre hallás után jöttem rá, igaz sokadjára, de ez van, ha a reklámnarrátor dél-kelenföldi kiejtéssel angol.)

Viszont ha valakinek egy digitálisan pötyögtethető sütőtől kell segítség, hogy legyen valami íze a bárminek, annak inkább egy-két tuti telefonszám kell, hogy rendeljen magának kaját. Nekem meg nem kellene reklámszövegekre figyelnem fél füllel se, bár a tévé a civilizációs háttérzaj, csak hogy ne legyen csönd. A múltkor találtam a jutyúbon valami városi háttér(fehér)zajt, tíz óra hosszan, hogy arra milyen jól lehet aludni, ha valaki eleve  városi zajokhoz szocializálódott. Részemről mondjuk két főútvonal kereszteződésében lakom, szóval a szolid duruzsolásba úgyis beleordítana egy-egy mentő az éjszaka közepén. A reklámoktól meg ugye hülyén nézek, miközben egy erdőben megőrülnék a csendtől (meg hogy jönnek a vérrókák), szerintem egy regényben kéne laknom, de olyanban, ahol kevés a tájleírás és lassú a cselekmény. És a tészta főleg mákos vagy paradicsomos (szigorúan külön), de semmiképp sem félrehallott. 

Egy sziszt!

emag.hu

No bel, yes cry

Trampli Donáld Vénember mindig tesz róla, hogy vele legyen tele sajtó, úgyhogy előadta rendes évi besértődését a Nobel-békedíj meg nem kapása miatt. Oké, az elmúlt egy évben pont indított egy újabb háborút, de a rohadék nóbelesek szarba sem veszik, hogy közben legalább hármet meg nem. Avagy az egyenlege abszolút pozitív, a békegalamb hozzá képest náci fejvadász, de a norvégok ezt nem értik.

Ja igen, tavaly el kellett neki magyarázni, hogy hiába rág be a svéd királyi akadémiára, speciel a békedíjat azt a norvégok adják, akik oszlóban vannak. Ott is adják át oda. Ekkor a norvégoktól gerjedt fel, és számonkérte az ottani miniszterelnököt, hogy micsoda államfő ő, ahol ilyenek történhetnek, hogy nem neki ítélik adni a díjat. A neki.

Erre a norvég minielnök közölte, hogy nem a kormány dönt, hanem egy, a parlament által választott bizottság, valamint bár lehet, hogy az amerikai USA esetében az állam- meg  a kormányfő az ugyanaz, de Norvégia speciel királyság, tavaly még V. Harald volt trónon (ő azóta már néhai, úgyhogy a fia, VIII. Haakon uralgik királyilag), ezért a sárgafejű pszichopatával csak félig kollégák. Ami gondolom pont egy féllel több a vállalhatónál, dehát sokan vannak ezzel így, mindenféle főállamemberek szerte a világon. Aki meg nem, azaz bírja Donáld tatát, az vagy posztszovjet diktátor, vagy nyugati posztneonácii, vagy simán csak nagyon hülye, de főleg az utóbbi két kategória amúgy is gyakran átfedi egymást. (Azaz normális ember semmilyen jelzővel relativizált módon sem náci.)

Trampli persze idén emelte a tétet, hisz a bunkóság csak akkor az igazi, ha az ember egyre bunkóbb, különben egy idő után már nem üti át a lesajnáló félmosolyok ingerküszöb-üvegplafonját. Úgyhogy ennek megfelelően mára már „kitörölhetetlen szégyenfolt“ Norvégián, hogy megint nem neki (ezek szerint tavaly még kitörölhető volt, vagy lett volna), talán el kéne vennie a Dániához tartozó Grönlandot Norvégiától is! Csak hogy érezzék a súlyát a norvég halszagúak.

És a tét emeléséhez tartozik, hogy az USA (aki az állam ő van), szankciókat vezet be a Nemzetközi Büntetőbírósággal szemben, ha már az illetékes bizottságnak volt képe egyik volt bírójuknak (a dél-afrikai Navi Pillay-nak) adni a nóbeli békét.

Hogy ezek a „szankciók“ mik lesznek, azt nem tudom, gondolom a jenkik majd nem szállítanak olajat, whiskyt meg felsőbbrendűség-tudatot, és nem forgatnak náluk szuperhősős tucatfilmeket. Aztán lesz majd ott fogaknak hullatása és könnyeknek csikorgatása, de akkor más késő lesz, kellett nekik bírókat alkalmazni egy bíróságon, mikor oda is rendes ingatlanbefektetőket kellene tenni, azok ugyan nem tesznek semmit egy Nobel-díjért, de sokkal jobban vágynak rá, mint más, rendes emberek! Donáld kacsa csak tudja. (Tényleg, aki sárga, folyton hápog, és elveszetten de öntudatosan totyog fel-alá a világban, az valóban Donáld.)

After

Hazafelé tartottam késő hajnalban kora reggel (nem mulatság, férfimunka volt, miszerint éjszakai meló), mikor a helyi teszkó mellett vidám, üvegező társaságra lettem figyelmes. Vala. Nem vetkőzős üvegpörgettek, hanem üres üvegeket váltottak vissza, nem igazán józanul, de legalább vidám felszabadultsággal. 

Mikor még fiatal voltam és kellett a pénz, voltam néha hajnalig tartó házibuliban, de olyanban soha, ami reggel négykor csoportos üvegvisszaváltással végződött volna. Az ilyesmi akkoriban, a múlt század végén egyszerűen nem volt téma, vagy simán csak nem voltak még azok a szintetikus drogok, amit mi vodka-naranccsal oldottunk meg. Aminek pedig több volt az üresüveg-hozama, mint ezeknek a mai, poszt-posztmodern társas delíriumoknak.

Ráadásul nem értettem, mi olyan sürgős, mert reggel négy körül a komplett teszkóból csak az üvegvisszaváltó automata volt nyitva, de zárva volt a sarki kisbolt is, legközelebbi éjjelnappalit meg a távolabbi Spár körül lehetett aki keres találni.

A munka utáni kocsmázást értem, bár igazán sosem műveltem, a szabadságkor délben kelést is, de a buli utáni üvegvisszaváltás valami ezoterikus parajelenség. Akinek buli után ez az afterparty, mit csinál más helyzetekben? Szex után takarít és átnézi a közüzemi számlákat? Nyaraláskor a strandról visszafelé még megkapálja a szálloda előtti virágágyásokat? Vagy dobtáras géppisztollyal jön ki a múzeumból, csak mert látott egy 56-os témájú kiállítást? (Aztán leveri a vörös keresztet egy arra járó mentőautóról, csak mert csillag nem volt a közelben...)

Mondjuk gyakran nem értem a világot, de egyre gyanúsabb, hogy nincs is mit érteni rajta. Mint az ingyenes nyilvános vécé mellett a bokor alá hugyozó hajléktalanon. Jó, az mondjuk a megszokás, azt igazából értjük.

A közmédia-toporzék

Volt az az eset, hogy a miniszterelnök kikérte magának, hogy az állami (mégnem köz-)média a Kisváros című sorozat ismétlését adta, mikor ő épp sajtótájékoztatott. Mert szerinte az állami média előrendű feladata a róla tudósítás, hisz ő a főminiszter, közéjük is lövethetne, nagy kegyelmében. 

Szó se róla, a Kisváros szar sorozat, szánalmas egy vacak, de a minielnök meg maga a politikai reality, aki élőben közvetíti a reggeli kávéját is, beszól Manyi néninek a fészbukon, és sajtótájékoztató címén másfél órás kioktatásokat tart bármilyen témában, szóval így is többet kapunk belőle az egészségesnél.

És ugye a választások után az volt a mondás, hogy az M1 mint 0-24 hírcsatorna felesleges, drága és lapos kormánypropaganda csupán, és ezért fújj. Most meg „Magyar szerint a 160 milliárd forintból működő közmédiának fontosabb lenne a kormány sajtótájékoztatóját közvetítenie, mint a sorozatot adnia. Hozzátette, hogy „semmi nem áll távolabb tőle, mint hogy beleszóljon a közmédia szerkesztésébe...“ (via 444) Biztos toppantott is hozzá.

Mert éppen beleszól, méghozzá egy sértődős nárcisztikus módján, úgy tűnik, ebben a kis geopolitikai realitásban ez benne van a mindenkori ormányfő munkaköri leírásában, csak míg a Dagadt sértődöttségében évtizedes viszonylatban ignorálta a sajtó egy részét, a rózsadombi népvezér szélsőségesen közléskényszeres, és rájön a verbális toporzékolás, ha nem érez magán kellő figyelmet. Ha nem hallgatják eléggé, hangosabban kiabál. Így aztán a „közjogi méltóság“ jelzős szerkezetből lassan csak a jelző marad, hogy közjogi.

Amúgy persze, az állami tévé menjen el a kormánytájékoztató sajtokra, de azért ettől még az ilyesmi egy unalmas, kényszerű működés, főleg ha eleve nem a HírTV analogonjának szánják a majdan közmédiává újuló államit. 

Ettől még a Kisváros-alakú mozgóképszemétre sincs szükség, az egy nettó szellemikörnyezetszennyzés,mint volt előképe, az Angyalbőrben-borzalom, ami még az utózmánynál is kínosabb volt, már akkor is, de ma már nem bűnös élvezetnek, hanem emberiség elleni bűntettnek minősül.

MP meg hagyja abba a zorbánosodást, tudjuk honnan jön, de ne nézzen hátra, mert nem sóbálvánnyá válik, simán csak egy bálvánnyá (kolbásztöltő aszcendenssel), az meg a politikában annyira kell, mint papucs orrára a pamutbojt. (Olyat szerintem igazából nem látott még senki - csak hallott róla Pom-Pom meséiből - vagyis nyilván teljesen felesleges, már túl az nevetségességén. Egy miniszterelnök meg lehet szimpatikus, lehet utálatos, lehet szürkén unalmas is, de nevetséges az nem lehet, mert ott a vége a történetének. Az még rosszabb, mintha simán csak kicsinyes lenne, az még lehet olyan emberien esendő.)

nyugat.hu

Nem ismerni, utálni!

Néha még hallgatom a Paláver című politikai hergelést a hírtévé rádiójában, unalom ellen jó, délutáni kávé mellé sok, de röhögni azt rendszerint lehet rajta.

A heti kedvencem, talán csütörtökről, a néni, aki ki volt akadva az idei irodalmi Nobel-díjon. Is. Hisz ki vot ő már akadva tavaly, mikor ugye a Kraszanhorkai, aki tisztára besározta Magyarország jó hírét a Sátántangóval. Mintha itt szegénység lenne meg nyomor, miközben a Döbgrögi doktorminiszterelnök úr (minta miniszterelnökségből lehetne doktorálni, miközben a felcsúti semmiből sem, csak jogot végzett) hatalmi uralma alatt épült szépült a sok tiszta udvar, rendes ház. De Brüsszelben bezzeg erre a mocskolódásra vevők!

És a műsorvezetőnek nevezett visszhangkamra nem szól közbe, hogy egyrészt a Nobelt azt Stockholmban osztja az ottani Királyi Akadémia (bár kétségtelenül Brüsszelben is van király, ha már Belgium is monarchia), másrészt meg a Sátántangó 1985-ös keltezésű, szóval ha valamiről, akkr a Kádár-rendszerről fest sötét képet. Meg persze generálisan a lelki szegényekről, akik igenis boldogtalanok, de elképzelhető, hogy a néni pont Kádár elvtárs iránt érez nosztalgiát. (Sőt, ezért bálványozza a Dagadtat is, aki megfelelő szögből nézve Kádár folytatása más eszközökkel.) 

De aznap épp az a csávó unta magát a műsorvezetői székben, aki attól laza és fiatalos, hogy fordítva hordja a bézbólsapkát és - mivel rosszindulatú vagyok - simán kinézem belőle, hogy egy sort sem olvasott Krasznahorkaitól, de a Tarr Béla-féle Sátántangó filmet sem látta, az mondjuk majdnem nyolc óra, és nincs benn egy autós üldözés se, szóval megértem, ha  harmadik órában feladta.

Az idei irodalmi Nobelt meg Anne Carson kanadai íróköltőnő kapta, akit mondjuk a tramplista-magás jobbszélen már rég kötelező utálni, hisz nem tiszteli a nagy mítoszokat (dekonstruál a némber, mindig dekonstruál!), például a magyarul is megjelent verses regényében (Vörös önéletrajza) a görög mitológia vörös szörnyét, Gérüónt egy lelki sérült, homokos kamaszfiúként ábrázolja, a jelenben. Ennyi kábé elég is, hogy széljobb rajongóiból előbújjon az alanyi inkvizítor. Olvasni nem kell egy-egy szerzőt ahhoz, hogy gyűlölni lehessen, elég olvasni róla, és meg is van a napi, kulturálisnak felfesthető hergelődés. 

Jut eszembe, én például anno olvastam Wass Albertet (Adjátok vissza a hegyeimet! - egy hipernacionalista vergődés a háború utánról), és alsó-középkategóriásnak találtam. Nem bűn rossz, nem utálnivaló, de sablonos és indokolatlan mértékben pátoszba pácolt. Hát ez van, ha az ember olvas valamit, és végigbírja, akkor már nem lehet igazán szívből gyűlölni a szerzőt, csak mert az a pártbrossúra. Gyűlölni az ismeretlen sokkal könnyebb, kényelmesebb, valamint takarékosabb. Három az egyben.