A kiváló fogoly

Pontosabban fogolyok. Mert a Kádéenpé nem adja fel az önkény elleni lázadás harcát, csatába küldi az imakommandót, azaz  “fogolykiváltó ima“ néven akcióznak pénteken a Belvárosi Templom altemplomába. Igaz földalatti mozgalom ők, az altemplomban szervezik a nemzethy ellenállást ideológiai alapon, gondolom igen sikeresen majd a fogolykiváltásért, és a fogolyok ettől kiválnak majd jól. 

Nem tudom, ők voltak-e akik eljárták az esőtáncot, minden esetre esett vége értékelhető mennyiségű esőt, de biztos ők voltak, hisz láthatóan az ország sorskérdéseinek megoldására használják a spirituális energiákat. Én a helyükben valahogy belekeverném még a Föld pilisi szívcsakráját is. Oké, ez a szívcsakra ez nem annyira keresztény, de ha a néhai keresztény kormány keresztény kultuszminisztere (Allah növessze hosszúra a szakállát!) tudott támogatni álősmagyarkodó táltoskodásokat is, akkor egy kis keleti csakramasszázs is belefér, pláne mert a magyarok is onnan jöttek ős, ha már keleten kél a nap. (Ha majd nyugaton kél, mi is gallok leszünk vagy britonok, ez a kérdés, választhatunk!) 

„A hit erőt ad, az összetartozás reményt ad, az imádság pedig összeköt bennünket akkor is, amikor a hatalom ártatlanokat hurcol meg és szándékosan gyűlöletet kelt.“ - ájtatoskodnak a politikus foglalkozású szájkeresztények. (Jut eszembe, Iványi Gáborékért imádkoztak, valamiféle ökumené jegyében, he?) Egyelőre csak prejudikálnak, egy vallási kontextusban persze természetes deduktív logika mentén: ha valaki keresztény(nek mondja magát) az jó ember, egy jó ember nem követ el bűnt (hiszen jó), tehát ártatlan. Márpedig aki fideszkádéenpés az definitíve keresztény, tehát ártatlan. (Aki nem fideszkádéenpés az meg vagy hülye, vagy direkt gonoszul hazát áruló.) 

Egyszerűt az egyszerűeknek, ez a logikájuk, így nem kell belegondolni abba, hogy tényleg mindent annyira kurva jól csináltak a kormányzat kényelméből, mint ahogy azt szeretik hirdetni maradék híveik körében? Hogy ők csak a nemzetért? (Ami persze egy egyetemes, azaz „katolikus“ módon vallásos bárki esetében eleve zavaros egy képlet, hisz neki minimum az emberiségért kéne cselekednie, javarészt felülemelkedve a nemzet, törzs, klán, ideológia keretrendszerén. Vagy Albert Schweitzer teológus és orvos egy kretén volt, mert Afrikába ment négereket gyógyítani? Persze ő Nobel-békedíjat is kapott, és a hazai, Trump-rajngó „jobboldal“ számára, mivel nem Donáld kacsának adják mindig, az már eleve vörös posztó.) 

Egyébként meg azért imádkoznak, amiért/akiért csak akarnak, esetleg figyelmükbe ajánlanám az államháztartási hiányt, a PISA-tesztek eredményeit, vagy hogy túl kevés a szakorvos, igazából bárhol. Hátha ezek fontosabban annál, hogy néhány komisszár és korrupció-generátor előzetesben ül, gondolom nem oktalanul.

 

Rég volt már ma

Állítólag ma van a hastingsi csata évfordulója, azért állítólag, mert többen állítják, de több mint ezer éve volt… vagy nem, kicsit kevesebb, mint ezer éve, mert 1066-ban, gondolom Krisztus időszámítása után, mert ha előtte, akkor már az ókori görögrómaiak is benne voltak, de rém unalmas, ha egy történelem mindig így kezdődik. 

A csata azért lényeges, mert ekkor volt, hogy a normannok épp elfoglalásban voltak Anglia viszonylatában, és Hódító Vilmos normandiai herceg még pont nem volt hódító (legfeljebb a királylányoknál), de ettől a győzelemtől az lett, így eposzi jelzőjével azóta is jól megkülönböztethető egyéb arisztokrata udvari Vilmosoktól, mint például az a gyorsan kopaszodó zsúrfiú, aki legközelebb király lesz arrafelé. 

Ahogy ilyen csataalakú sorsdöntéseknél lenni szok, Harold király, angol király vágtatott fakó lován, de a végére halálra nyilazták, ami csak egy fokkal dicsőbb, mint patakba fulladni, vagy megalázó módon lóért könyörögni a harcolás perifériáján. Viszont legalább nem kellett sokat gondolkodni azon, ki legyen a következő király, mert az immár Hódító Vilmost még az év karácsonyán megkoronázták a Westminsterben, és onnantól az udvarban inkább franciául beszéltek (aztán az óangollal keveredve lett belőle egy még nem mai, de már angol angol), meg elkezdtek normann stílusú templomokat építeni mindenfelé, amik ma már a „nagyon angol“ kategóriába tartoznak, a bástyaszerű, szögletes tornyaikkal. (Na igen, ezek erődítményként is hasznosíthatóak voltak, ha úgy hozta az aktuális trónviszály, vallás- vagy polgárháború.) 

Részlet egy talán nem sokkal későbbi dokumentumfilmből,

A bayeux-i kárpit címűből. (mult-kor.hu)

És ahogy az amerikaiak, ha nagyon ősi családnak akarnak tűnni a jöttment szomszédok szemében, a Mayflower vitorláson (1620-ban) érkező első angol puritánokig vezetik vissza családfájukat, a nagybritánoknál némileg divat a normann hódításig tenni ugyanezt. És mivel a kettő között van bő hatszáv év különbség, és Mayflowerről sem marad olyan sok adat, Hódító Vilmosig gyakorlatilag bárki visszavezetheti magát, még a királyt sem kell szemen nyilaznia hozzá, mint anno II. Haroldot. 

p.s. Fun fact, de a csatát nem annyira Hastings, hanem a mai Battle (azaz Csata) város közelében vívták, bár Vilmos valószínűleg Hastings mellett szállt partra hódítani, Battle még nem is volt mai formájában, így biztos nem gondolkodtak túl sokat később, hogy is kéne elnevezni.

Lázas vagy lázadó?

Lázasnak lenni érdekes érzés, nyilván nem annyira, mint lázadónak csak az utóbbi bonyolultabb, mert az embernek ki kell lőnie a Halálcsillagot, de ha csak mellékszereplő, valószínűleg még előtte meghal lenni.

A láz ellenben, ha mondjuk nem szombat-, hanem kedd esti, egész kellemes, már túl azon hogy rém kényelmetlen. A fejem kétszer akkorának érződik, ez jól illik a végtagfájdalmakhoz, a fülem zúg, de a világ valami szivacsszerű izé másik oldalán reked, ami jó, ki akar mindig benne lenni a világban? 

Ilyenkor rendszerint Folytassa-filmeket akarok nézni, de nem a korai fekete-fehéreket, a lényeg hogy egyszerű legyen min aktuálisan én magam, ne kelljen rajta hangosan röhögni (mert attól köhögök), és n legyen benne semmilyen erkölcsi tanulás, mert azt lázasan ki nem állhatom. (Máskor jöhet, esetleg egy egy szolid katarzis is, de bőgni nem akarok, ami erre játszik azt eleve kihagyom. Elvégre nem vagyok lány, bár korábban ismertem néhányat. Köztük volt olyan, aki tudott bőgni filmeken, ráadásul szokott is…) 

Rájöttem egyébként, hogy a láz nem egy testhőmérséklet, hanem egy szubjektív megélés. Mivel eleve nem működik lázmérő, csak az érzetből tudok kiindulni, meg abból, hogy beszunyálok olvasás közben a fotelban, aztán fél óra múlva zselésen fejnehézen ébredek. Ez láz, ismerem jól, kicsit olyan, mintha az ember egyszerre lenne még kissé részeg, és már kezdődő másnapos, csak itt nincs emléke sem az eufóriának, ez a békés beletörődés tompasága. Hogy ja, menni akartam boltba meg postára, meg anyámékhoz, de ma főleg sorozatokat fogok nézni, szigorúan antologikusakat, mert ha belealszom egy-egy részben, majd visszaveszem a fonalat a következőben. 

Tömök magamba majd vitaminokat (nem igaz, már el is kezdtem), mert bízom a placebo-hatásban, másban nem is érdemes, gondolóm utólag már nem segít a mindenféle betűvel jelölt dolog, meg tünetileg lázcsillapítót, hátha használ a két golflabdára is a torkomban. 

Gyerekkoromban szerettem így beteg lenni, semmi iskola, sok könyv, és ágyba kapom a kaját, mondjuk ezek most is megvannak. Elvégre nem megyek iskolába, csak azért se, még mindig sók könyv van itthon (sőt több, mint gyerekkoromban), és a főzök valamit megehetem az ágyban. Lehet hogy az ilyen átmeneti betegség lényege a gyerekségbe regresszálás? Avagy a láz gyerekké tesz, ha csak átmenetileg és részlegesen is?

Nem valószínű, kipróbáltam esete, és unom Dumas nagyregényeit, immár szeretem a spenótot, de nem várom a karácsonyt meg az őszi osztálykirándulást. És nem vagyok szerelmes a Krisztába, pedig negyven éve, te jó ég… (Aztán végül mégis Ágiba lettem.) 

Amúgy nem lennék újra gyerek, semmiképp, akkor már megint rohadt sók idő lenne vissza idáig, hogy ugyanúgy, ráadásul újra ne tartsak sehol, már ha nem számítom a bármiből való kiábrándulás derűs nyugalmát. Persze lehet, hogy simán csak lázas vagyok még, de ugye mérni nem tudom, érezni meg kis híján szeretem (olyan,mint egy belső szauna, vírusoknak), és hát addig is történik valami.

fészbuk.pont.kom

A felesleges türkölés

A naponta szekrényből kieső csontvázak gyűjteményének újabb érdekes darabja, hogy a neofeudális választási autokráciáját építgető Dagadt mintegy bő 400 milliárd (csak hogy érezzük a súlyát: négyezermillió) forintocskát tolt bele a Türk Államok Szövetségébe, amihez máig sem tudjuk, mi a fasz közünk volt egyáltalán? (Ja, jön ilyenkor a kurultájtos ősmagyarkodás, de a mai magyarok elsöprő többségének annyi köze van néprokonságilag a sztyeppei nomádokhoz, mint Asterixhez, a gallhoz, vagy Erika vikinghez. Ettől még lehet turulkázni a tájban, ha valakinek ez a hobbija, de legyen már kormányzati politika belőle.) 

A türkölő tanácsnak még nagyköveti rangban működő képviselője is van Pest-Budán, egy tőről metszett türk, bizonyos Hendrich Balázs, akik magyar ugyan, de tudatában biztosan lovasnomád, így joggal képviselheti őket Európában, mondjuk a magyar állam pénzén. (Ez egyébként nem rossz irány, ha tökösebbek a NER-es elvtársak, lehetett volna a pesti amerikai nagykövet is magyar, mondjuk St.Királyi Szalamandra, neki a férje, a Szalay Bobó amúgy is volt korábban, preminiszter korszakában londoni nagykövet, meglett volna nagy családon belül maradás. És Szandi biztos nem pofázott volna bele szuverén belügyeinkbe a szuterénből, neki aztán nem diktált volna Washington! Ennyit megért volna, hogy cserébe mi fizetjük neki a rezidenciát, a sofőrt meg a kertészt.) 

Kedvenc tételem a képviselet projektjeiből a „tündérkert jurtával“ ami jól hangzik, persze főleg egy mesekönyvben, közép-ázsiai posztszovjet diktátorok viszonylatában inkább tartanék tőle. Ugyebár Orwellnél a Szeretet Minisztérium kínzással foglalkozik, képzelem mit művelhetett mondjuk egy Türkménbasi (azaz Saparmurat Niyazov) egy tündérkertnek hívott helyen. Szado-mazo orgiákat tudnék odaképzelni… A naprózsa virágágyba, rögtön a csodaszarvas-installáció mellé. Ezek amúgy tényleg vannak lenni, hozzájuk képest egy sima jurta már igazából felesleges is. 

Van persze honlapja is a „Türk Államok Szervezete Magyarországi Képviseleti Irodájának“, (turcicstates.hu, de elsőre nem tudtam, hogy kell kiolvasni) ahol olyan fontos dolgokról lehet tájékozódni, mint hogy „Magyar részvétel a First International Islamic Civilization Forumon Üzbegisztánban“. Mit mondjak, ez kurva fontos lehetett, mi mint az iszlám civilizáció (tűrt) türk képviselői jelen kell hogy legyünk ilyen fontos fórumokon, ahol a világ sorsa dől el nagyon. És fontos az is, hogy „Baku adott otthont a TÁSZ Vezető Nemzeti Analitikai Központjainak 2. Nemzetközi Konferenciájának“. Ja, meg a „Hülye Maga, Hogy Mindent Nagybetűvel Kezd 1. Workshopjának is. Egyébként ezek a „nemzeti analitikai központok“, ezek akkor ilyen dzsémszbondos cuccok? Mert úgy hangzanak.

Amúgy az egésznek láthatóan nincs semmi értelme, talán csak arra volt jó az egész, hogy a pártvezér és kancellár nemzetközi tényezőnek érezhesse magát akkor is, ha az európai szövetségeseink már nem szívesen állnak szóba vele. De ez sem jött be. 

Hiszen még arról sem hallottunk, hogy a Felcsútok Géniusza megkapta volna valamelyik posztszovjet ugrabugrától a Nagy Valagrendet Lánccal, biztos már nem volt ideje elmenni a jurtás tündérkertbe partizni. (Oké, ez még tőlem is prosztó, de nem bírtam kihagyni.)

Esetleg majd a Jobbhíján Népvezér miniszterelnöknek is felajánlkozhatnak a türkök, hogy lenne egy tanácsuk, de nem biztos, hogy ezt a mostani rezsimfő hallgat majd rájuk, mert nincs rá semmi különösebb oka. Pláne ha vége az érdekalapú külpolitikának, márpedig ez az aktuális deklaráció.

Súlytalan, de egyszer vicces

A Fackham Hall című tavalyi brit vígjáték igazából nekünk egy Csengetett Mylord? parafrázis, a nagybritánoknak mondjuk nem, ők arra a sorozatra - szerencséjükre - már nemigen emlékeznek, de nálunk végtelenítve megy mindig valamelyik csatornán. (Arrefelé lehet mondjuk a Downtown Abbey csupaszpisztolyos változata…) Mert Anglia van, ez esetben 1931-ben, benne kretén arisztokraták és ütődött szolgák, lopás, átverés, talpnyalás és genetikai belterjesség, szóval pont azok, amiket amúgy utálunk, de épp ezért vígjátéki keretben igencsak fogyaszthatók.

Szóval itt nem Meldrum-ház van, hanem a címbeli Fackham Hall (szellemtelenül elvulgarizált fordításban a Bazmegsonka-kastély, csak első magánhangzót kell e-helyett á-nak ejteni hozzá), ami már generációk óta a Davenport család tulajdona, és nem is igen csinálnak semmit azon kívül, hogy van egy kastélyuk. Viszont válság van, a szőrlordnak (már) nincs (törvényes) fiúgyereke, így a jól bevált módon az egyik lányt gyorsan hozzá kell adni egy unokatestvéréhez, hogy a családon belül maradjon a kúria, és ne legyenek a tagok munkanélküliek. Ha már eddig főállásban kastélylakók voltak, de pénzért dolgozni azt nem akarnak. (És ha kilakoltatják őket a családi a fészekből, a végén még - Ó, egek! - London belvárosában kellene élniük.)

Valójában egy romsitcom az egész, amennyiben a kényszerházzasságra kiszemelt lány a helyi trágyakereskedőbe szerelmes, a másik meg szintén nem akar a lófejű unkatesóhoz menni, de a végére kiderül, hogy a csavargó, akihez viszont igen, szintén unokatesó, csak balkézről, és félvállról véve elfelejtve. Van még féltékeny házvezetőnő, meg gyilkosságnak látszó balesetnek látszó gyilkosság, de a történet másodlagos, ez itt klasszikus slapstick-comedy meg tényleg a Csupasz pisztoly fárasztó de röhejes aurája.

Ennyi az egész, mondhatni semmi különös, a lényeg az, hogy a műegész gátlástalanul halmozza a vizuális poénokat, a néha kínos szóvicceket és a nagyon hagyományos, seggreesős helyzetkomikumot, fanyar angol humort mixelve amerikai börleszkkel. Itt mindenki hülye, csak annyi különbség van a karakterek közt, hogy némelyiknek legalább érzelmi intelligenciája van, akinek meg nincs, azt el lehetne ültetni a dáliák közé a kerteben, még neki sem tűnne fel.

A színészek rendben vannak, semmi megrázó, de Damian Lewis, Tom Feltonl, Ben Radcliffe és Thomasin McKenzie nem a legrosszabb nevek a szakmában, és lehoozzák a kötelezőt. Az egész film egy elegáns miliőben elkövetett, nagyjából felhőtlen baromkodás, nem igazán emlékezetes, de nem is unalmas, amolyan borús szombat délutánokra való felhőtlenség. (Én mondjuk egy váratlanul naposra forduló délután néztem, de akkor már lusta voltam az időjárással jobban komplementer belezős horrort keresni.)

A kerülés-ellenesség értelmetlensége

Baljóslatú a mai nap, hiszen péntek tizenharmadika van, csak az óraátállítás miatt ez idén keddre esik.

Ennek megfelelően ma van a Nemzetközi Bukás Napja (International Day for Failure), aminek az a lényege, hogy az emberek szembenézzenek a hibáikkal, és kerüljék a kudarckerülést. Pedig szerintem a kudarc rossz, azaz a kudarcot elkerülni jó, a kerülést elkerülni viszont kudarc. (Egyszerű: mínusz egyszer mínusz egy az egyszeregy.) 

Ehhez képest ez az ősi ünnep, ami az internetes web szerint 2010-ben indult valami finn egyetemről, arról szólna, hogy az arcok osszák meg kudarctörténeteiket belátva, hogy ezek nem végpontok, hanem a tanulás és a siker felé vezető út fontos lépései. Na, ilyen egységsugarú motivációs tréner-dumát nem ritkán hallani, a múltkor arról értekezett valami drogügyi forma, hogy a leszokáshoz el kell ismerni, hogy drogot fogyasztunk, itt kezdődik minden. Pedig igazából ott kezdődik, hogy drogot fogyasztunk, különben nincs mit elismerni, illetve minek? A sikeres leszokás a sikeres függőséggel kezdődik, na ja. 

A sikerek meg a kudarcainkhoz képest (is) lesznek azok, elvégre ha az ember elsőre átmegy mondjuk egy nyelvvizsgán, az fontos, de kisebb siker, de ha negyedjére, az már nagy, főleg a korábbi pofára esések fénytörésének viszonylatában. De ettől még baromság, hogy a pofára esések a sikerhez vezető út fontos lépései, a nem pofáraesős lépések vezetnek ugyanis bárhová. És egyébként is, honnan tudjuk, hogy három pofára esés után a negyedik sikeres lépés nem a szakadékba visz? 

Úgyhogy gondolhatjuk azt is, a sikereink párnázzák ki érzékeny lelkünket, hogy ha jön a bukás, majd legyen mire emlékezni, hogy volt már jobb is, tehát nem szükségszerű, hogy innentől mindig szar legyen. Ez a tapasztalati optimizmus. De lehet az ember hurrápesszimista is, miszerint bármilyen helyzetben elgondolhatjuk, hogy ez már a gödör alja, ennél rosszabb már nem lehet, mi meg még mindig itt vagyunk. A gödörben, de nem szórnak ránk földet, és elsőre ez is valami. Jobb ugyan nem lesz, de szerencsére rosszabb sem.

A világ relatív, az ember humanoid, az élet értelme meg maximum egy falvédőre hímezhető betétdal refrénje. Szóval a kudarcok nem fontosak, a sikerek sem, a fontosság meg főleg nem fontos azt csak úgy érezzük. Egyébként elkötelezett kudarckerülő vagyok, azaz ez nem az én napom, nem is viszem le a szemetet!

Jelszavaik valának (Very Flag!)

Van életjel a konzervpolgári proletár oldalon a Digitálköri Polgártáboron túl is, alig egy héttel később máris! Október 23. idusán ugyan nem lesz Békamenet, elvégre derűre háború van még mindig, és eddig is tök hiába meneteltek béke a felcsútisták, nem lett, de lesz nagy „zászlómenet“ helyette. A szervezők szerint a menetelés különlegessége „az 1848 méter hosszú magyar nemzeti zászló lesz, amelyhez a menet utolsó szakaszán egy hatalmas székely zászló társul“. Remek, csak nem tudom lesz-e annyi ember, akik majd két kilométer hosszan elnyúlva zászlóznak szép sorban, bár ha két méterenként egy hazafit számolunk, a mindét oldalon, az csak úgy kétezer népben-nemzetben gondolkodó patrióta, annyi meg az utóbbi hónapokban is összejött, bár csak az izmosabbnak számító tüntetéseken, mint a Sándor-palota előttin. (Aztán volt ahol úgy százötven arcot sikerült összerántani, de abból húsz a sajtót tudósította…) 

Persze a nagyon hosszú zászlót fel is lehet tekerni (jobban, mint a száz lót, amire javítani akart a szoftver), ami praktikus, mert azt hatan-nyolcan is elviszik a vállukon, mint egy szőnyeg alakú koporsót (hol sírjaik domborulnak), plusz könnyebb vele bekanyarodni a sarkon, meg visszavinni a kölcsönzőbe. 

És szigorúan magyar nemzeti alapon jelszavaik lennének valák: „No war, no gender, no migration - Isten, haza, család.”

Amiből a tájékozatlan szuverenista, aki szuverén módon nem tud angolul, mert annyira nemzeti, azt a téves következtetést vonhatja le, hogy angolul az Isten az Nowar, a haza nogender, a család meg nomigration. És majd csodálkozik, mikor egy londoni fapados hétvégén elmegy templomba (mert elmegy ott is!), és nem tudja ki az a God, akihez imádkoznak. A plébános? Pedig eddig úgy volt, hogy angolul minden fontos szó no-val kezdődik, szóval a papok arrafelé sem túl fontosak. 

Én viszont beszélek tudni angolt, kicsit, így van értelmesebb megfejtésem is: „No migration, No war“ - ez szerintem annyit jelent, hogy „A nem vándorlás nem vár!“ Azaz vándorolni kell most rögtön, különben háború lesz!

Hogy mi az a gender azt nem tudom, azt hiszem nekem nincs olyanom, nem töltöttem le, bár egyszer, bő harminc éve már ki kellett töltenem valami nyomtatványt Calais és Dover közt a kompon, és a nagybritán bevándorlási kivándorlásiak már akkor is azt kérdezték, hogy mi a genderem. (Volt olyan kérdés is, hogy „Sex?“, beírtam hogy yes, de nem lett. Pedig a csajommal mentem turistáskodni, csak egy háromágyas szobát kapunk inkluzíve egy harmadik lakóval…)

Viszont természetes, hogy no gender, mert ha eddig megvoltam nélküle (nem iratkoztam fel rá, nem rendeltem belőle, sosem akartam olyat hordani, akkor se ha divatos), akkor nyilván semmi szükség rá, a gender is csak olyan mint az okoshűtő, a lapostévé, az operett, a fagyasztott túrótorta vagy téligumi a szomorú trópusokon.Azaz nem egyszerűen felesleges, de biztos idegesítő is!

 

Egy a tábor, hány a zászló

Annak idején, a felcsútista mintademokrácia végvonaglása kapcsán a Dagadt meghirdette (az Arcra Eső Harcosok klubja után) a Digitálpolgári Köröket, amik fene se tudja mire lettek volna jók, de nem lettek semmire, kivéve hogy körön kívülről remekül lehetett röhögni rajtuk. (Volt abban valami szánalmas báj, ahogy a digitális nyugdíjasoknak sportcsarnokokban tartottak szigorúan offline eligazításokat, egy-egy fapados pártkongresszus hangulatában.) 

De a DéPéKák feltámadni látszanak tetszhalott poraikból, amennyiben lesz nekik (részükre, számukra, vonatkozásukban) egy tábor, de megfelelő közpénz jellegét éppen elvesztő összegek nélkül fizetős alapon. Eleve hatezer a beugró a maratoni kétnapos összetartásra (diákkedvezménnyel, bár milyen tábor az, ahol két nap az élet?), de lehet „támogatói“ jegyet is venni akár százezerért, szállás nincs, de Felcsúthysta Lezsák bácsinál van kedvezmény rá, ha már Lakiteleken (Lakitelken?) ő a hely szelleme, mint egy hungarikus canterville-i kísértet. (Ha már a választáson alulmaradt bukni.) 

Mert az egy tábort gy a zászlót ezen a hétvégén táborozzák a lakiteleki Hungarikum Ligetben . Márpedig egy ilyen nevű helynek olyan aurája lehet, mint egy MLM-termékbemutatóba oltott törzsi gyűlésnek (egy jó MLM-partit eleve törzsi gyűlésnek képzelek), egy jó evőkanálnyi pártaktíva-életérzéssel, ahol a választási vereség meg az újkommunista diktatúra feletti borongás nem opcionális kiegészítő, hanem zsigeri igényből felfakadó, bevezető talajgyakorlat. Legalább is is így lenne logikus. 

Amúgy nagyon jók a témák:

- Szarban van a „jobboldali média“.

- Hogyan szálljunk szembe öltönyben az önkénnyel?

- Újkommunisták terrorizálják a Roham Házát (vagy rohamozzák a terrorét, tudja fene a sorrendet).

- Dajcstamás még mindig okos, lehet kérdezni is, csak ne angolul. 

Aztán baromsütés ökröknek, cigányzene cédéről, alapfokú SMS-IMÉL író-olvasó találkozó tanfolyam… Ez utóbbitól lesz digitális az egész, csupán csak ettől, pláne ha a végén tényleg zenekarnak néhány cigányt, és az se cédéről megy, mert ennyire nem kell digitálisnak lenni, a diktatúrával szembeni lázadás lényege épp a fontolva haladás önellentmondása. Nem angolul, analógul.

tiktok

Főleg hétfő, de nem túl sok változás

Mivel ma hétfő van, minden jel szerint vasárnap lehetett tegnap. Ezt onnan tudom, hogy Egyforma Nagydíj volt unalmasan, meg már megint a fiókomban landolt posta a heti horrorszkópról, nem tudok leiratkozni róla. Pontosabban tudok, csak nem sikerül. (Ennél már csak az a feleslegesebb, hogy heti sok linket kapok különféle tudományos cikkekhez, amik vagy hivatkoznak valami ősrégi hasonlómra, vagy érdekelhetnek, de egyik sem érdekel, már elég régen nem vagyok tudományos ahhoz, hogy valamiféle előző életként tekintsek rá.) 

Nade, untam magam, megnéztem hogy állnak a csillagok a miért, valamint nekem, és olvasom is, hogy „rákheti horoszkóp“, persze csak mert fejben rosszul tagolom, így nem érdekel, egy rákhetet inkább kihagynék, egyébként is vízöntő vagyok, de annyira, hogy a múltkor el is csúsztam a konyhában a vizes járólapon. Szerintem így fogok egyszer meghalni is, feltéve ha a háztartási balesetet nem előzi be majd egy szívroham. Vagy attól taknyolok el, de mindegy is, ezt nem mostanában látom jönni, még számtalan rezignált napom van hátra hosszú évekig, plusz egy komplett könyvespolc. 

Ráadásul a kéretlen csillagjóslat szerint a fejem épp tele van ötletekkel (van itthon mák, kipróbálom levesnek), és ezen a héten különösen erős késztetést érzek majd arra, hogy valami újba kezdjek (mondom, mákleves), valamit megváltoztassak, kimozduljak a komfortzónámból. (Ez meglesz, máris máshol tartom a kedvenc fémpoharamat, ami vagy tíz évig volt mindig pont ugyanott a konyhapulton.) Ugyanakkor nyugtalanságot okoz majd a változás (ja, valami máris birizgál belülről, szerintem sértetten áll a pohár a polcon). De mindegy, a hét eleje a kísérletezésé lehet, és a jóslat szerint nem csak új módszerek és új megközelítések, de új emberek is kerülhetnek az életembe, és ez majd jól felpezsdíti a mindennapjaimat. 

Na, ezt inkább ne. Nagy munkám van abban, hogy kellően rezignáltan sztoikus legyek, új emberek pezsdítsék fel valaki más mindennapjait, mer bár képes vagyok a magam számára is meglepő mód szociábilisan viselkedni, de az alapbeállításom már az elidegenedett városi remetéé. És különben is, most találtam új helyet a poharamnak, és kezdtem komolyabban kortárs ázsiai irodalmat olvasni, egyelőre még ezekkel a változásokkal kell megküzdenem, a többi dolog még maradjon folyni a megszokott medrében, pláne mert egy új szobanövényem is van.

Szóval változások majd esetleg a jövő héttől, például az időjárásra tekintettel már fontolgatom, hogy átállok a napközbeni zokniviselésre, de semmit nem szabad elkapkodni, az elkapkodás az élet sója, de rendes mikrohedonisták mindenben az élet édességét hajszolják inkább. A lassú víz kiélvezi a partot mosást.

Távozz tőlem sziszt!

A félrehallás klasszikus műfaj, olyan mint a gyerekszáj, csak ellenkező irányba, hogy nem mondjuk a hülyeséget, de belehalljuk bármibe. Ami szerintem azt jelzi, hogy az agyunk egy hátul bujkáló beépített ügynöke mondani is akarja, de a felettes énünk visszazavarja a balettba ugrálni. Így csak hallás útján vagyunk hülyék, mert valahogy azért kell.

Kedvenc félrehallásom máig is Szárnyati Géza (malacra), ahogy talán Halász Judit énekelte a napköziben lemezről, amit csak később hívtunk bakelitnak, és azóta is nézünk bután, hogy mi az a vinil? De ez nem félrehallás, ez félretudás, ami viszont nem tévedés, csak egyfajta konszenzus arról, ami nem úgy van. Úgy tudni valamit (rosszul) ahogy mindenki más is, az nem tévedés, csak sima kis kollektív pszichózis.

De mostanában napokig birizgált egy reklám, amiben valami okos sütőt vagy mit hirdet a valamelyik nagyon cég, én meg néztem magam elé hülyén, hogy mi a frász az a tészta sziszt? (Taste Assist, és erre hallás után jöttem rá, igaz sokadjára, de ez van, ha a reklámnarrátor dél-kelenföldi kiejtéssel angol.)

Viszont ha valakinek egy digitálisan pötyögtethető sütőtől kell segítség, hogy legyen valami íze a bárminek, annak inkább egy-két tuti telefonszám kell, hogy rendeljen magának kaját. Nekem meg nem kellene reklámszövegekre figyelnem fél füllel se, bár a tévé a civilizációs háttérzaj, csak hogy ne legyen csönd. A múltkor találtam a jutyúbon valami városi háttér(fehér)zajt, tíz óra hosszan, hogy arra milyen jól lehet aludni, ha valaki eleve  városi zajokhoz szocializálódott. Részemről mondjuk két főútvonal kereszteződésében lakom, szóval a szolid duruzsolásba úgyis beleordítana egy-egy mentő az éjszaka közepén. A reklámoktól meg ugye hülyén nézek, miközben egy erdőben megőrülnék a csendtől (meg hogy jönnek a vérrókák), szerintem egy regényben kéne laknom, de olyanban, ahol kevés a tájleírás és lassú a cselekmény. És a tészta főleg mákos vagy paradicsomos (szigorúan külön), de semmiképp sem félrehallott. 

Egy sziszt!

emag.hu

No bel, yes cry

Trampli Donáld Vénember mindig tesz róla, hogy vele legyen tele sajtó, úgyhogy előadta rendes évi besértődését a Nobel-békedíj meg nem kapása miatt. Oké, az elmúlt egy évben pont indított egy újabb háborút, de a rohadék nóbelesek szarba sem veszik, hogy közben legalább hármet meg nem. Avagy az egyenlege abszolút pozitív, a békegalamb hozzá képest náci fejvadász, de a norvégok ezt nem értik.

Ja igen, tavaly el kellett neki magyarázni, hogy hiába rág be a svéd királyi akadémiára, speciel a békedíjat azt a norvégok adják, akik oszlóban vannak. Ott is adják át oda. Ekkor a norvégoktól gerjedt fel, és számonkérte az ottani miniszterelnököt, hogy micsoda államfő ő, ahol ilyenek történhetnek, hogy nem neki ítélik adni a díjat. A neki.

Erre a norvég minielnök közölte, hogy nem a kormány dönt, hanem egy, a parlament által választott bizottság, valamint bár lehet, hogy az amerikai USA esetében az állam- meg  a kormányfő az ugyanaz, de Norvégia speciel királyság, tavaly még V. Harald volt trónon (ő azóta már néhai, úgyhogy a fia, VIII. Haakon uralgik királyilag), ezért a sárgafejű pszichopatával csak félig kollégák. Ami gondolom pont egy féllel több a vállalhatónál, dehát sokan vannak ezzel így, mindenféle főállamemberek szerte a világon. Aki meg nem, azaz bírja Donáld tatát, az vagy posztszovjet diktátor, vagy nyugati posztneonácii, vagy simán csak nagyon hülye, de főleg az utóbbi két kategória amúgy is gyakran átfedi egymást. (Azaz normális ember semmilyen jelzővel relativizált módon sem náci.)

Trampli persze idén emelte a tétet, hisz a bunkóság csak akkor az igazi, ha az ember egyre bunkóbb, különben egy idő után már nem üti át a lesajnáló félmosolyok ingerküszöb-üvegplafonját. Úgyhogy ennek megfelelően mára már „kitörölhetetlen szégyenfolt“ Norvégián, hogy megint nem neki (ezek szerint tavaly még kitörölhető volt, vagy lett volna), talán el kéne vennie a Dániához tartozó Grönlandot Norvégiától is! Csak hogy érezzék a súlyát a norvég halszagúak.

És a tét emeléséhez tartozik, hogy az USA (aki az állam ő van), szankciókat vezet be a Nemzetközi Büntetőbírósággal szemben, ha már az illetékes bizottságnak volt képe egyik volt bírójuknak (a dél-afrikai Navi Pillay-nak) adni a nóbeli békét.

Hogy ezek a „szankciók“ mik lesznek, azt nem tudom, gondolom a jenkik majd nem szállítanak olajat, whiskyt meg felsőbbrendűség-tudatot, és nem forgatnak náluk szuperhősős tucatfilmeket. Aztán lesz majd ott fogaknak hullatása és könnyeknek csikorgatása, de akkor más késő lesz, kellett nekik bírókat alkalmazni egy bíróságon, mikor oda is rendes ingatlanbefektetőket kellene tenni, azok ugyan nem tesznek semmit egy Nobel-díjért, de sokkal jobban vágynak rá, mint más, rendes emberek! Donáld kacsa csak tudja. (Tényleg, aki sárga, folyton hápog, és elveszetten de öntudatosan totyog fel-alá a világban, az valóban Donáld.)

After

Hazafelé tartottam késő hajnalban kora reggel (nem mulatság, férfimunka volt, miszerint éjszakai meló), mikor a helyi teszkó mellett vidám, üvegező társaságra lettem figyelmes. Vala. Nem vetkőzős üvegpörgettek, hanem üres üvegeket váltottak vissza, nem igazán józanul, de legalább vidám felszabadultsággal. 

Mikor még fiatal voltam és kellett a pénz, voltam néha hajnalig tartó házibuliban, de olyanban soha, ami reggel négykor csoportos üvegvisszaváltással végződött volna. Az ilyesmi akkoriban, a múlt század végén egyszerűen nem volt téma, vagy simán csak nem voltak még azok a szintetikus drogok, amit mi vodka-naranccsal oldottunk meg. Aminek pedig több volt az üresüveg-hozama, mint ezeknek a mai, poszt-posztmodern társas delíriumoknak.

Ráadásul nem értettem, mi olyan sürgős, mert reggel négy körül a komplett teszkóból csak az üvegvisszaváltó automata volt nyitva, de zárva volt a sarki kisbolt is, legközelebbi éjjelnappalit meg a távolabbi Spár körül lehetett aki keres találni.

A munka utáni kocsmázást értem, bár igazán sosem műveltem, a szabadságkor délben kelést is, de a buli utáni üvegvisszaváltás valami ezoterikus parajelenség. Akinek buli után ez az afterparty, mit csinál más helyzetekben? Szex után takarít és átnézi a közüzemi számlákat? Nyaraláskor a strandról visszafelé még megkapálja a szálloda előtti virágágyásokat? Vagy dobtáras géppisztollyal jön ki a múzeumból, csak mert látott egy 56-os témájú kiállítást? (Aztán leveri a vörös keresztet egy arra járó mentőautóról, csak mert csillag nem volt a közelben...)

Mondjuk gyakran nem értem a világot, de egyre gyanúsabb, hogy nincs is mit érteni rajta. Mint az ingyenes nyilvános vécé mellett a bokor alá hugyozó hajléktalanon. Jó, az mondjuk a megszokás, azt igazából értjük.

A közmédia-toporzék

Volt az az eset, hogy a miniszterelnök kikérte magának, hogy az állami (mégnem köz-)média a Kisváros című sorozat ismétlését adta, mikor ő épp sajtótájékoztatott. Mert szerinte az állami média előrendű feladata a róla tudósítás, hisz ő a főminiszter, közéjük is lövethetne, nagy kegyelmében. 

Szó se róla, a Kisváros szar sorozat, szánalmas egy vacak, de a minielnök meg maga a politikai reality, aki élőben közvetíti a reggeli kávéját is, beszól Manyi néninek a fészbukon, és sajtótájékoztató címén másfél órás kioktatásokat tart bármilyen témában, szóval így is többet kapunk belőle az egészségesnél.

És ugye a választások után az volt a mondás, hogy az M1 mint 0-24 hírcsatorna felesleges, drága és lapos kormánypropaganda csupán, és ezért fújj. Most meg „Magyar szerint a 160 milliárd forintból működő közmédiának fontosabb lenne a kormány sajtótájékoztatóját közvetítenie, mint a sorozatot adnia. Hozzátette, hogy „semmi nem áll távolabb tőle, mint hogy beleszóljon a közmédia szerkesztésébe...“ (via 444) Biztos toppantott is hozzá.

Mert éppen beleszól, méghozzá egy sértődős nárcisztikus módján, úgy tűnik, ebben a kis geopolitikai realitásban ez benne van a mindenkori ormányfő munkaköri leírásában, csak míg a Dagadt sértődöttségében évtizedes viszonylatban ignorálta a sajtó egy részét, a rózsadombi népvezér szélsőségesen közléskényszeres, és rájön a verbális toporzékolás, ha nem érez magán kellő figyelmet. Ha nem hallgatják eléggé, hangosabban kiabál. Így aztán a „közjogi méltóság“ jelzős szerkezetből lassan csak a jelző marad, hogy közjogi.

Amúgy persze, az állami tévé menjen el a kormánytájékoztató sajtokra, de azért ettől még az ilyesmi egy unalmas, kényszerű működés, főleg ha eleve nem a HírTV analogonjának szánják a majdan közmédiává újuló államit. 

Ettől még a Kisváros-alakú mozgóképszemétre sincs szükség, az egy nettó szellemikörnyezetszennyzés,mint volt előképe, az Angyalbőrben-borzalom, ami még az utózmánynál is kínosabb volt, már akkor is, de ma már nem bűnös élvezetnek, hanem emberiség elleni bűntettnek minősül.

MP meg hagyja abba a zorbánosodást, tudjuk honnan jön, de ne nézzen hátra, mert nem sóbálvánnyá válik, simán csak egy bálvánnyá (kolbásztöltő aszcendenssel), az meg a politikában annyira kell, mint papucs orrára a pamutbojt. (Olyat szerintem igazából nem látott még senki - csak hallott róla Pom-Pom meséiből - vagyis nyilván teljesen felesleges, már túl az nevetségességén. Egy miniszterelnök meg lehet szimpatikus, lehet utálatos, lehet szürkén unalmas is, de nevetséges az nem lehet, mert ott a vége a történetének. Az még rosszabb, mintha simán csak kicsinyes lenne, az még lehet olyan emberien esendő.)

nyugat.hu

Nem ismerni, utálni!

Néha még hallgatom a Paláver című politikai hergelést a hírtévé rádiójában, unalom ellen jó, délutáni kávé mellé sok, de röhögni azt rendszerint lehet rajta.

A heti kedvencem, talán csütörtökről, a néni, aki ki volt akadva az idei irodalmi Nobel-díjon. Is. Hisz ki vot ő már akadva tavaly, mikor ugye a Kraszanhorkai, aki tisztára besározta Magyarország jó hírét a Sátántangóval. Mintha itt szegénység lenne meg nyomor, miközben a Döbgrögi doktorminiszterelnök úr (minta miniszterelnökségből lehetne doktorálni, miközben a felcsúti semmiből sem, csak jogot végzett) hatalmi uralma alatt épült szépült a sok tiszta udvar, rendes ház. De Brüsszelben bezzeg erre a mocskolódásra vevők!

És a műsorvezetőnek nevezett visszhangkamra nem szól közbe, hogy egyrészt a Nobelt azt Stockholmban osztja az ottani Királyi Akadémia (bár kétségtelenül Brüsszelben is van király, ha már Belgium is monarchia), másrészt meg a Sátántangó 1985-ös keltezésű, szóval ha valamiről, akkr a Kádár-rendszerről fest sötét képet. Meg persze generálisan a lelki szegényekről, akik igenis boldogtalanok, de elképzelhető, hogy a néni pont Kádár elvtárs iránt érez nosztalgiát. (Sőt, ezért bálványozza a Dagadtat is, aki megfelelő szögből nézve Kádár folytatása más eszközökkel.) 

De aznap épp az a csávó unta magát a műsorvezetői székben, aki attól laza és fiatalos, hogy fordítva hordja a bézbólsapkát és - mivel rosszindulatú vagyok - simán kinézem belőle, hogy egy sort sem olvasott Krasznahorkaitól, de a Tarr Béla-féle Sátántangó filmet sem látta, az mondjuk majdnem nyolc óra, és nincs benn egy autós üldözés se, szóval megértem, ha  harmadik órában feladta.

Az idei irodalmi Nobelt meg Anne Carson kanadai íróköltőnő kapta, akit mondjuk a tramplista-magás jobbszélen már rég kötelező utálni, hisz nem tiszteli a nagy mítoszokat (dekonstruál a némber, mindig dekonstruál!), például a magyarul is megjelent verses regényében (Vörös önéletrajza) a görög mitológia vörös szörnyét, Gérüónt egy lelki sérült, homokos kamaszfiúként ábrázolja, a jelenben. Ennyi kábé elég is, hogy széljobb rajongóiból előbújjon az alanyi inkvizítor. Olvasni nem kell egy-egy szerzőt ahhoz, hogy gyűlölni lehessen, elég olvasni róla, és meg is van a napi, kulturálisnak felfesthető hergelődés. 

Jut eszembe, én például anno olvastam Wass Albertet (Adjátok vissza a hegyeimet! - egy hipernacionalista vergődés a háború utánról), és alsó-középkategóriásnak találtam. Nem bűn rossz, nem utálnivaló, de sablonos és indokolatlan mértékben pátoszba pácolt. Hát ez van, ha az ember olvas valamit, és végigbírja, akkor már nem lehet igazán szívből gyűlölni a szerzőt, csak mert az a pártbrossúra. Gyűlölni az ismeretlen sokkal könnyebb, kényelmesebb, valamint takarékosabb. Három az egyben.

A statuálás a lényeg!

„A Pentagon élőben közvetítené a 13 amerikai katonát meggyilkoló volt őrnagy kivégzését“ - írja az újságnet inter, nekem meg az az halvány érzésem, hogy ez tiszta középkor. Mert attól, hogy az illető 13 fegyvertelen katonát ölt meg egy bázison, még 2009-ben, és akár megérdemli a halált, még ellenzem a halálbüntetést, szigorú elvi alapon. egyszerűen semmilyen államnak nincs joga élet és halál dolgában döntenie. (Szabályozott eutanázia jesz, kivégzés nó, valami ilyesmi.) 

Persze az államok szarnak bele, hisz mikor például Putyin elvtárs háborút indít, százezreket küld a halálba egy mozdulattal, mert az állam ott ő van, amit ő fingik az maga a passzátszél. Szóval az államok ölnek ja, szóval, tettel, mulasztással (kórházi fertőzések, hogy mást nem mondjak), de az, hogy egy kivégzést szeretnének tramplista adminisztráció pöcsfejei médialátványossággá tenni, az azért szintlépés. Lefelé.

Mert a középkorban voltak nyilvános kivégzések, mikor még nem volt tévé, néha arra téved egy vádorszínész-bagázs, de a tuti látványosság, a korabeli reality az a kivégzés volt, esetleg a nyilvános korbácsolás, vagy kalodában kilógatás, de igazi nagy tétje az akasztásos máglyahalálnak volt, lefejezéssel.

Mert a cirkusztkenyeret-paradigmából ez volt a cirkusz, járulékos nyereségként pedig a példát statuálás, hogy lássák a parasztok hogy járhatnak. 

Hogy ebben a pentagoni őrületben mi a rendszer, az viszont nem látszik. Gondolom a kivégzőosztag, mert egy méreginjekciós kivégzésben nincs sok látnivaló, nade a falhoz állítás és sortűz kombója, az már kattintásos nézettséget generál, sokat. Hogy pont a hadügyminisztérium miért hajt nézettségre, az megint csak érthetetlen, talán arról van szó, hogy a populista demagógok mint Trampli Donáld (meg nálunk az immár bukott Vezénylő Tábornok) látványkonyhaként üzemeltetik a politikai helyetti hatalomgyárukat, valóban annak mentén, hogy több cirkusz kell, ha kevesebb a kenyér. Vagy drágább.

Pete Hegseth védelmi miniszter mondja: „Gondoskodni fogunk arról, hogy az emberek megnézhessék, hogy nyilvános legyen. Az embereknek meg kell érteniük, hogy az ilyen tetteknek súlyos következményeik vannak”

Na igen, ez az indok, a statuálás a lényeg, akit kiszavaznak a villából azt komposztálják, de nem elég, ha megírja az újság, ezt láttatni kell az istenadta néppel, hogy érezze az élet (a halál) súlyát.

Pete Hegseth egy fasz.

instagram

p.s. Még egy hír szintén a 444-ről, a no comment kategóriából: Szokatlan nevű jelölt nyert polgármester-választást a perui Queropalcában: Hitler Mussolini Simeon Flores.

Szikrázás

Aszongya Tarjányi Péter, aki arról ismert hogy kopasz és biztonságpolitikai, hogy részéről tart október 23-tól, mert csak egy szikra kell, és lobban a láng. Nos, a szikához szárazság is kell, mert szakadó esőben hiába van a szikra, nem lobban a láng. Persze aszály van értem, de mostanában egyre hülyébben nézzek az efféle metaforákra, mert a a valóság meg metaforák néha tartalmhoz a formák, amennyiben szinte bárhol elég egy tényleges szikra egy valódi tűzvészhez, így a fejemben már összemosódnak a közéleti felindulások és az erdőtüzek, pedig a tömeg viselkedése már Gustave LeBon szerint sem pont olyan, mint valami természeti jelenség, ha már az emberiség nagyjából kicivilizálta magát a természetből.(Le Bon még a 19. század végén arról írt A tömegek lélektana (Psychologie des Foules) című nagyívűjében,  hogy a tömeg nem egyszerűen egyének sokasága, hanem egy új, önálló entitás, amely gyökeresen eltér az őt alkotó egyénektől. Na egy erdőtűzben a tűz, az viszont pont olyan, mint a táboortűz a szalonnasütéshez, a mennyiség ez esetben csak a fejünkben csaphat át minőségbe, a fizikai kémia szerint nemigen.)

Nade, a kérdés az, hogy október 23-án, pont két hét múlva, lesz-e március idusa, ami mindenképp egy jeles alkalom, mert olyankor vagy forradalom van a mi utcánkban, vagy husznhárom késszúrással legyilkolnak egy diktátort, vagy ez a kettő összeér. Nos az első nem esélyes, az erre az ötéves tervre eső fölkeforradalom tavasszal megvolt. Diktatúra meg még akkor sincs, ha erről kiabál minden elanyátlanodott korábbi rendszerszolga. (Ami nem jelenti azt, hogy nem lehet, az embernek társas lényként levés egyik szépsége, hogy diktatúra bármikor lehet, pont mint feudális anarchia vagy általános apátia is, az ember csak hiszi magáról hogy racionális, miközben akkora ösztönlény mint az allat. Igazából pont annyira. Sokaknak gyakran gyanús, hogy a komplett civilizáció csak egy vékony máz az emberi állaton, az ökoszféra kizsákmányoló csúcsragadozóján.)

Tarjányi egy zindexes pótkasztban arról beszél, hogy ahogy Franciaországban, úgy nálunk is lehetnek zavargások, bár a társadalmi feszültségek önmagukban még nem feltétlenül vezetnek oda. Ahhoz az is kell, hogy a politikai propaganda tovább élezze a meglévő ellentéteket.

Nos, szerintem meg az van, hogy a propaganda lassan negyed százada élezi, csak élezi azokat a fránya ellentéteket, aztán valahogy sosem szedik fel radikálisok az EU-s pénzből lerakott térköveket, nem borul lángba az ország, néhány autó esetleg, de az is húsz éve volt már. (E tekintetben nagyon nem vagyunk franciák, ellenben más szempontból sem!)

És persze ez a másik hivatkozási alap, hogy a hatosra végződő években rossz a csillagok állása, esetleg olyankor van kerek évfordulója 56-nak, és ha magát jobboldalnak képzelő populisták pont ellenzékben cseszik fel magukat, akkor harciasak lesznek, de csak a szövegek szintjén. A Dagadt is mindig buzdította a híveit, hogy menjenek el tüntetésekre, ő meg elment külföldre megnézni, ahogy emberek szaladgálnak egy labda után a füvön, ő ennyiben küzdött az önkény ellen. ("Fogjuk meg, és vigyétek!") 

2006 tényleg húsz éve volt, ami történelmileg semmi, egyénileg meg történelem.

Ettől még bármikor lehet balhé, de kisebb az esélye, mint hogy nem, igazából ha tavaly ilyenkor (meg idén márc. 15-én) nem tört ki a polgárháború, akkor meglepő lenne, hogy de majd most nagyon. Amúgy személy szerint nem zavarna, kétszáz kilométer innen Pest-Buda, mire ideér a lázadás, már vége is van, a Halálcsillagot be sem kell majd vetni.

Háborús vegaság

Érdekes történelmi érdekesség (valamint történelmi), hogy 1944-ban e napon Magyarországon, egy kormányrendelet tiltott meg a vendéglőknek a húsételek felszolgálását. Az mondjuk nem világos főzni lehetett-e ilyesmit, csak felszolgálni nem, de gondolom a kettő együtt jár, ritka az olyan étterem, ahol a személyzet csak magának főz. 

Először tényleg az jutott eszembe, hogy ez valami vegetáriánus akció volt, elvégre az ország már épp német megszállás alatt állt (és csak napokkal Szálasi miniszterelnöksége előtt), Hitler pedig nem csak antialkoholista volt, de vegetáriánus is, és ugye rendes totális diktatúrában a diktátor szeszélyei is totálisak, makroszinten is. (Lásd közelmúlt, fodbal, Felcsút, de ezt most nem nyitom újra.)

Egyébként többször emlegettem már valami rég látott tévéfilmet (aminek máig nem tudom a címét), ahol egy őrült egy városban veszi át a hatalmat, egy kis vega egyesületből indulva, és épít ki virtigli náci rezsimet. Ahol a mocskos húsevőket agyonverik az utcán. (És asszem az a slusszpoén, hogy a faszit a végén meglincseli a fellázadt forradalmi tömeg, amivel ő meg igen elégedett, lelke kilehelése közben, hiszen eleve csak öngyilkos akart lenni, de látványos módon!)

Na, 44-ben nálunk nem erről volt szó, egyszerűen háborús időkben szokásosnak mondható  élelmiszerhiány volt, ami felnyomta az árakat, ezért volt a korlátozás. De e mellett azért a 

korlátozás alól mentesültek a III. és IV. osztályú vendéglők, hogy azért ne hergeljék túl az ideáltipikus éhes proletárt, de ezekben is csak bizonyos ételeket, mondjuk gulyást lehetett felszolgálni. És nem kellett kiírni az étlapra, hogy a jegesember döglött lovából készült.

És mivel háború volt, a szesztilalom senkinek eszébe sem jutott, gondolom pia sem volt túl sok, de az a kevés kellett a harci szellem romjainak fenntartásához...

p.s. Véletlenül megláttam, hogy ma van Gerjén névnap is. Csak nem tudom elképzelni. („Hello, my name is Gerjén. Ordas Gerjén. I don"t know, hogy fiú vagyok-e vagy lány?“ - egyébként fiú, nem mintha számítana...)

Csak az éhes proletár miatt, aki a lógulyást.

Egyébként a totális diktatúráknak sincsenek

egyformán jó slágereik...

A vezérigaztó

Fú, enberek, a Bandi lesz a Zindex vezérigazgatója. A Hont Bandi. Nyilván kellet neki ez a falat kenyér, mostanában nem várható, hogy az egyszemélyes médiakáeftéje a százezer forintos saját bevétele mellé megint kapjon ötszázmilliós „támogatást“. Plusz Hont elvtárs volt már minden, vezérigazgató talán még nem, de az jellemző, hogy a HVG-től az Átlátszón át vezetett az útja a felcsútista progandistaságig, bár majdnem későn szállt fel a süllyedő hajóra. (Csak mejdnem, tekintettel a félmilliárdra ugyebár, az azért nem jött volna össze üres üvegekből.)

A Zindexet meg, bár nem zorigósította az előző rezsim, de alapvetően ugyanolyan propagandaeszköznek kezdte használni, hátha valakinek nem esik le, hogy kábé annyira független a portál, mint amennyire nemzeti nagyvállalkozó Lőrinc barát.

A népi mondás szerint összenő ami a zsák foltja és a  kabáthoz a gomb, vagyis addig jár a korsó a kútra, míg vezérigazgató nem lesz belőle. Még jó hogy nem főszerkesztő. Bár tudja fene, arrafelé mekkora a szerkesztői szabadságfok, és mennyiben kell a vezérizgató személyében megtestesülő tulajadonosi akaratnak megfelelni. 

Minden esetre Murányi András lemondása a felelős szerkesztői posztról azt jelzi, hogy akkora szabadság ott nincs, neki sem sikerült megváltania ezt a régebben szebb napokat látott médiaszörnyet, ami most már tényleg valaki kardjába dőlhetne, nem lenne kár érte. (Jó, hát Zorigó is van még, a teljes feleslegesség aurájában, de azt szerintem egy-két AI írja, mellékállásban, egy kis plusz áramért, de lelkesedés nélkül.)

Hont elvtárs meg már megint hazatalált, kár hogy közben teljesen elvesztette a közéleti- avagy médiaperszónáját, és lett belőle valami nyilvánosságban csúszómászó. pedig régebben szerettem a számait, persze a koncertlemezei akkor is szarok voltak.

reddit.com

Macska az úton, már túl van a dolgon...

Találtam az ebéd utáni séta alkalmából egy döglött macskát. Azt rögtön láttam hogy teljesen macska, de hogy mennyire döglött, azt csak akkor, mikor észleltem, hogy holmi rovarok eszik a szemét. Egy élő macska biztos nem hagyná az ilyesmit.

Úgyhogy kikerestem az illetékes telefonszámot, ahol azt mondták még nem jelentette senki, ami furcsa mert két lépcsőház közt a járda mellet volt döglött a néhai, plusz egy nyitott földszinti(!) konyhaablak alatt, ahonnan üvöltött kifelé a pörköltszag meg a lakossági lakodalmas technó. (Na jó főleg az utóbbi, hisz szaglásom az nincs, de ehhez a zenéhez csak valami zsírban úszó pörköltet tudok elképzelni. Tarhonyával. Pedig a tarhonyával képzelés az nekem nehéz, mert ritkán eszek olyat.)

No meg azért is indokolt a pörköltszag (átizzadt atlétatrikó aszcendenssel), mert egyrészt ez amolyan közhelye a lakótelepi szociográfiáknak, másrészt pedig valaminek csak el kell nyomnia a döglöttmacska-szagot, ami szintén biztos volt, hisz a korábbi állat maradéka már kezdett levet ereszteni.

A legvalószínűbb persze, hogy az emberek egyszerűen leszarják, ki vagy mi vagy mitől döglött meg az ablakuk alatt (nem szó szerint persze, bár ki tudja), mert az ő házuk az ó váruk (meg negyven másik emberé a lépcsőházban), ami azon kívül történik, nekik ahhoz nincs közük. Elidegenedés, ja.

A modern nyugati kultúra az ugyanis olyan, hogy a lakónépesség nagy részéétől nyugodtan megerőszakolhatnak, megölhetnek bárkit a ház előtt az utcán, hiszen az eleve Másvalaki Problémája (nem minket ölnek épp), nem akarunk belekeveredni (kinek hiányzik az a sok rendőrségi macera, meg a végén rajtam állnak bosszút a megölős bűnözők), és egyébként is, az ott közterület, egy csomó másik embernek is arra nyílik az ablaka, hívja fel a zsarukat valaki más! És akkor már megint ott vagyunk a másvalaki problémája-mentségnél.

Asszem kicsiben valami ilyesmi Cirmi a Hulla esete is, tetézve azzal, hogy már úgyis döglött, innentől tényleg mindek foglalkozni vele. Délutánra esőt jelez elő az időjárás, az majd belemossa a kuka melletti csatornalefolyóba, ott majd megeszik a patkányok nekik.

Így megy ez

p.s. Amúgy a döglött macska az álomfejtésben és a népnemzeti hiedelmekben leggyakrabban egy lezárult életszakaszt, elvesztett illúziót vagy egy megoldandó belső válságot szimbolizál. És csak most jött?

cinyau.hu

Ne fuss az életedért!

Jók ezek az egészséges életmódot népszerűsítő cikkek, mint hogy „ Hetven felett is lehet futni – csak el kell felejteni, hogyan futottunk harmincévesen“. Na ja, én már el is felejtettem. Pontosabban csak nem futottam harminc évesen sem, legfeljebb a busz után, bár alapvetően fatalista vagyok, avagy ha le kell késnem a buszt, akkor lekésem, ha ez a sorsom mit hadakozzak ellene, pláne futva? (És nem mellesleg épp félúton vagyok a harmincas meg a hetvenes éveim között, ilyenkor minek szaladgáljak, meg ugye merre? Főleg mert minden statisztikai valószínűség szerint eleve nem leszek hetvenpár éves, akkorra már csak legfeljebb csak valami halvány emlék néhány ismerősöm fejében. Ha csak nem leszek statisztikai hibahatár, ami szép szerep, hálátlan bár de szükségszerű.)

Az egészséges életmód alapja amúgy is az egészségtudatosság, ami meg ott kezdődik, hogy nem veszek tudomást a betegségeimről. Illetve két esetben veszek csak tudomást, ha érdekemben áll vagy ha nem tudok felkelni az ágyból/ kimenni a lakásból. Olyankor muszáj, de jelen pillanatban épp ott tartok, hogy gyakorlatilag a hipochondria az egyetlen betegség, amiben nem szenvedek. 

Annak egyébként jellemzően gyerekkori traumák állnak a hátterében, márpedig én elég régen voltam gyerek, így mára már rég csak a felnőttkori traumáim baszkurálnak belülről, ilyen pszichoszomatikusan.

Ja, és a futástól fájna a térdem, a gyaloglástól meg fájnak a lúdtalpaim, de gyalogolni ettől még jól tudok, és sokat is.  (Ez az a fordított eset, mikor a minőség csap át mennyiségbe, azaz ha jól esik a menés, akkor sokáig tudom csinálni. Mondjuk sokmindennel van így az ember...)

És egyáltalán, ahová odaérek futva, odaérek gyalogolva is, nem kell mindig az a nagy rohanás, eddig még egy bolt sem ment el a helyéről, mert nem siettem eléggé, és úgy döntött hogy várjon rám a fene. Az egészség meg abszolút nem olyan, hogy csak úgy kutyafuttában...

Egy ideális világban persze az ember eleve nem megy semerre, mert nincs miért, szerintem többen is tapasztalták már, hogy elmennek dolgozni, a teszkóba vagy nyaralni, aztán hosszabb-rövidebb idő után, de a végén mindig megint otthon vannak. Mert nem tudunk végleg máshol maradni, de akkor minek megyünk egyáltalán valahová, arra a (kozmikus léptékkel mérve) elhanyagolhatóan kis időre. 

Szóval nem futok, nem fogok futni, és nem értem azokat, akik futnak. Mert inkább ne menjenek sehová, de ha mégis induljanak el időben, már rég feltalálták az órát, a tömegközlekedésről nem is beszélve.

Az egészséges életmód első szabálya tehát a már Szent Benedek szerzetesi regulájában is megfogalmazott elv, a stabilitas loci (helyben maradás, helyhez kötöttség), ami legkönnyebben persze akkor tudunk követni, ha legközelebb növényként reinkarnálódunk. Pontosabban követni épp akkor semmit, de pont ez a lényeg.

Az életmódi egészség további komponenseiről (kudarckerülés, alvászavar, párolt brokkolki) majd később értekezem, most megyek vért hányni, persze szigorúan csak a méregtelenítés miatt, hisz este hat után egyáltalán nem iszok pálinkát amfetaminra, mert tudatos vagyok.