Az unalmas alakok kívánalma

„Az ukrán külügyminiszter és Orbán Anita már kapcsolatba léptek egymással“ - ezet olvasom, ezúttal a Telexen, és nem értem, mi közöm nekem bárki magánéletéhez. A ruszki külügyminiszter egy öreg ogre, játsszon inkább a dácsájában a pápa unokáival, de az sem érdekel, nem kell tudósítani róla.

Nekem ne frissítsék a kapcsolati státuszukat, nem vagyok a követőjük a fészbukos instagram szósöl médiájában sem.

Amúgy meg én is kapcsolatban állok a szomszéd csajjal, mindig köszönünk egymásnak, mikor háromhetente véletlenül összefutunk a lépcsőházban, diplomáciailag rendben vagyunk, legalább is még nem üzent hadat egyszer sem, igaz Kijevet se löveti a főnöke, aki nem tudom hol dolgozik. 

Géz, a Száraztészta Is Kapható csirkebolt előtti pad rezidense szerint egyébként is az volt  a baj az elmúló kormánnyal, hogy a miniszterek vagy stricinek vagy baszatlan kurvának néztek ki a tévén át, egyikről se az jutott az ember eszébe, hogy biztos milyen jókat focizik a gyerekeivel vasárnaponként az állatkertben. De szerintem meg ez nem is dolga egy politikai miniszternek, engem például nem érdekelnek a Dagadt unokái, de minden karácsonyi húsvétkor a fészbukos nyáladzásaikkal van tele a média, még a szeriőzebb része is, feltéve hogy a szeriőz nem egy sértés...

Valójában egy olyan országban lenne jó élni, ahol a néni a piacon hirtelen azt se tudja, ki a miniszterelnök, mert az valami öltönyös hivatalnok, aki menedzserként működteti az államgépezet rá eső részét, de közben nem népvezér, bulvárhős vagy rocksztár, csak papucs orrán pamutbojt. Persze a hollandoknak, belgáknak, svédeknek, dánoknak könnyű, arrafelé királyság van, viccesen barokkos vonulgatások, aranyozott hintők, meg félrelépő koronahercegek, azzal el is van a bulvármédia, a kormányfő az lehet egy unalmas alak is, egy szürke zakós hivatalnok. (Amúgy a háborúig az volt Lavrov elvtárs is, csak azóta vetette bele magát a nemzetközi háborús bűnös szakmába.)

Vagyis az lenne a megoldás, hogy nálunk se a fáklyaként menetelő, képzavaros beszédeket gesztikuláló, karizmatikus vezérek legyenek a főhatalom arcai, hogy vissza kell hozni a királyságot. A Sándor -palota szerintem elég lenne rezidenciának, egy király ne legyen annyira nagycsaládos, hogy ne férjen bele, de legyen sok hobbija, ami kapcsán le lehet majd paparazzizni, ahogy bebaszva sárkányt ereget a Normafánál, vagy ezüstkanalat lop a Gundelből, miközben a gyerekeivel a Puskás stadionarénában kosárlabdázik a műfüvön, mint a sportág megújítója. Vagy nyaranta belefulladhatna a Balatonba is. ha botrányhős kell, válasszunk dinasztikus uralkodót, a beltenyészet opcionális!

És akkor nem ez az új néptribun lenne a miniszterelnök, aki azért igencsak nárcisztikus alaknak néz ki (pont mint több elődje is, a felcsúti meg a gyurcsányi), hanem valami szociológus-közgazdász, aki vezetett már legalább egy nagy céget és/vagy várost.

De ez nem megy, nálunk a politikai osztály tényleg vagy strici, aki annyira túltolta a szexet, hogy néha már maga is unja, vagy még nagyon is éhes rá, és sohasem elég neki annyi, amennyi jut belőle. Miközben egy hivatalnok-típusú főpolitikus az olya, hogy kilenctől délig tárgyal, egytől ötig akták, közben megnyit valamit, esete jótékony díszvacsora, és minden szerdán és szombaton megkívánja a párját, de a hivatali laptopján nem néz pornót titkosított vonalon.

Erre még várni kell, kettő, három, hat generációt, a fene tudja.

Helyette

Tegnap azt írta a HVG, hogy „Felére esett vissza a „háború” szó említése a közmédiában a választások után“. Pedig erről szólt az egész felcsútista kampány, hogy nem kell választási program, nem kellenek szakpolitikák, nem kellenek nemzetközi kapcsolatok (elég ha néhány pszichopata wannabe-diktátor a barátjának nevezi a felcsútit), úgyhogy az üzenet annyi volt, hogy háború, Brüsszel, háború, háború, ukránok, háború, Brüsszel, Brüsszel, háború, háború, háború. 

Erre most már nincs is elég háború, ami felháborító, elképesztő, és veszélyes! Úgyhogy egy kis gyors kármentés: Derűre is háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború!!! Csak hogy ne essünk ki a gyakorlatból.

Nna, ha ezzel megvolnák (megvolnék?) beleolvasván a Zorigóba (igazából zorigókba, hisz az egymásra hivatkozó, eképp egymást klónozó médiákok nyugodtan köznevesülhetnek zorigókként) látám, hogy nem csak a köznek nevezett állami médiában vettek vissza a háborúzásból. Most nem fenyegetnek, próbálnak gunyorosak lenni, nyilván mert az a recept, hogy ha az ijesztegetés nem jött be, nevetségessé kell tenni a még mindig ellenségnek tekintett azóta győztest. A rettegtetés persze nem nélkülözhető, csak egy időre elküldték nyaralni Látenciába, ami egy igen szép sunyi ország. (Lehet, hogy sunny is, de lényege, hogy csak a takarásból látszik ki picit.)

Úgyhogy mindenki, aki nem ők, az innentől nem veszélyes ellenség, hanem szánalmas senkiházi, ennek megfelelően:

- „Zelenszkijt porig alázták és még ő trombitálta világgá“

- „Indulhat a találgatás: Magyar Péter hazudik vagy Zelenszkij?“

- „Rendkívüli olajblokád: Orbán Viktornak ismét igaza lett“

- „Brüsszelben örülnek a magyar választások kimenetelének, Ukrajna ügyei újra napirendrenden“

Nade kérem, hol vannak az ukrán kémek, a hrivnyává guruló, aranyrúd alakú dollárok, az energiaháború Ukrajnával? Most kell megtudnom, hogy tök hiába voltam beszarva hónapokig az ukrán fenyegetéstől? Ne már, ez nem ér most porolhatom le a klímaszorongásomat, vagy vehetem elő a bármelyik másik szorongásos neurózisomat a fiókból, mikor már olyan jól megszoktam hogy háború lesz, főleg az ukránok sátáni elnöke miatt? Aki ezek szerint nem tudjuk, hogy nevet-e  a végén, de nekünk most nevetni kéne rajta.

Szorongok inkább azon, hogy mennyire rohadt bonyolult ez a világ, ha az ember gyáva keményen drogozni vagy erdei remetének lenni.

Maradjunk inkább az eddigi hangulatban:

De, igenis öntsék ki!

A valami pimasz véletlen folytán még mindig Magyar Nemzet címen megjelenő pártlap publicistája azon borong (s ont monoton bút, konokon és fájón), hogy a Főpárt pofára esése után mi lesz most a hazai magyar fodballal? A nemzetivel.

Mert ugye eddig állam bácsi tömte pénzzel kormány bácsi akaratából, ha már egy volt a Párt a kormány meg az állam, a Dagadt meg a fodbalt szereti, nem a dzsesszt vagy a skandináv krimiket. Most meg az van látszani jönni, hogy „ A következő idényre az MLSZ-nek nincs aláírt szerződése a tévéközvetítési jogok értékesítéséről, lejár továbbá és a levegőben lóg a Szerencsejáték Zrt.-vel legutóbb már csak egy évre megkötött szponzori szerződés is.“ Egek ura, hát mi készül itt? (Mi készül itt, mi kéészüüll iiitt??? - zúgja halk elkeseredettséggel a háttérben egy Vidnyánszky rendzte kórus...)

A fodbal magyar hungarikum, ez evidens közhely, így mondhatni az alapvető  emberi humánum minimumának kérdése a kicseszett sok pénz öntése bele. Hiszen ha eddig öntötték, akkor most már azért is önteni kell, hogy ne vesszen oda az eddigi öntés. Ez kábé olyan, mint mikor valaki folyton veszít a ruletten, ezért csak azért is egyre nagyobb zsetonokat tesz a kék hetvennyolcasra, mert ha ennyiszer nem jött ki, akkor most már biztosan ki fog. (Ez egyrészt „a szerencsejátékos tévedése“ nevű valószínűségszámítási klasszikus, hiszen minden pörgetés független esemény, nem befolyásolják a korábbiak, másrészt pedig alapvető fogalmatlanság, amennyiben a ruletten nincs kék, hacsak bele nem írják az alkotmányba visszamenőlegesen.)

Szerintem a profi fodbal egyáltalán ne kapjon állami pénzt, éljen meg a piacon, szponzori meg reklámbevételekből, de ne az állam szponzorálja, még a cégein keresztül se. A Chelsea vagy az Arsenal se attól menő, mert a nagybritán állam pénzeli, az ottani szerencsejátékos állami cég például kifejezetten kultúrára meg humanitárius dolgokra költi a lottóbevételeket. (Úgy az ezredforduló környékén például abból újult meg a British Museum.)

Nem igazán értem, hogy a szerző hasonlatában miért a hazai fodbal a gyerek, akik kiöntenének a fürdővízzel együtt, ha ugyanis a gyerek már felnőtt, és egy mohó dögként tapicskol a langyos vízbe, hogy neki ez jár, akkor öntsék ki nyugodtan a picsába, hogy élj meg innentől magadtól.

Jó, hát a fodbal mellett a propagandacelebeknek meg a magyarnemzet alakú médiákoknak is nehezebb lesz, de egyúttal érdekes kísérlet is, hogy milyen az élet a kitartottságon túl. Szar, nyilvánvalóan, de szabadabb.

hu.pinterest.com

Döbbenetes!

Aztat írta az internet, hogy a repülő gépeken a légiutas-kísérőn nem azért köszöngetnek a beszálló utasoknak, mert udvariasak. Valójában mindegy, hogy udvarias-e egy kísérő utas, elég ha hihetően játssza el, kávé-szendvics-műmosoly bőven elég, ha tud szakszerűen  újraéleszteni a vészkijáratokon át. 

Valójában azért köszöngetnek az ajtóban vérfagyasztó mosoly-utánzattal, hogy csekkolják az utazóközönségek, ki az aki túl részek, túl pszichopata, vagy túl bombának látszó tárgy van rajta pulóver helyett.

Menőbb utasok kísérői (magyarul stewrdess) röntgenszemet is viselnek, diagnosztikai alkalmazással, ígyy azt is látják, ki fog várhatóan szívrohamot kapni Frankfurt magasságában, és ki ivott novicsokos teát a moszkvai átszálláskor. Mert ezek mind biztonsági kockázatok, ugyanis ha valaki meghal útközben, tök macerás kidobni a hullát (hiszen ki akar egy tetemmel egy szűk légtérben utazni még másfél-két órát), mert elég nagy a nyomáskülönbség a repülő meg a kint között, szóval ajtót nyitogatni egyszerre kurva nehéz, és felettébb veszélyes. Ráadásul a hulla el sem ég a légkörben, mint a nemzetközi űrállomásról kidobott fagyott kaka, így ráeshet valakire, és nagyjából senkinek nem azt írja egy napon se a reggeli horoszkópos hírlevele, hogy ma egy elhunyt fog a fejedre esni, vigyél ernyőt!

Szóval a légisteward-essek az utolsó védelmi vonalak, részben önző okokból is mert, nem akarnak ittaskísérők lenni, már túl a hulladobáláson.

Viszont rájöttem, hogy a itt a városban, a tájjellegű buszsofőröknek is ezért kell mutogatni a bérletet! Valójában nem érdekli őket, a múltkor előttem felszállt egy arc egy eboltási igazolvánnyal. Jó, hát hasonlított is a kutyája fényképére, de tényleg nem fontos, hogy fizetett-e az ember a buszozásért, minden tömegközlekedés eleve veszteséges (mondjuk a limuzinszakma nem, de nem is tömeges), így senki nem akar takarítási pluszköltségeket, csak mert Géza lehányja a buszt, belefekszik aludni, és álmában forgolódva szét is keni.

Persze itt egyszerűbb, mint egy repülőn, hisz mire Géza belefullad a hányásába, azt már rég az árokparton teszi, a lényeg csak annyi, hogy ne legyen túl belvárosi a járat. A viszonylat desztináció.

A Hegy-frakció gerillái

A Magyar Hang szerint a Kádéenpé nevű „párt“ (ami ugye a felcsútista-népuralmista összetartás klerikális tagozata csupán) pánikban van, mind a hat tagjával és nyolcfős elnökségével együtt (amúgy tudja fene, de valahogy így képzelem a szervezetüket), mert kisebb lesz a frakciójuk, mintha egyáltalán kijárna nekik. Mert a Dagadt azt mondta, hogy neki nem azok kellenek a parlamentbe, akik listán bejutottak, úgyhogy mindenki szépen meg lesz kérve egy pofánverés által, hogy önként, de nem dalolva mondjon le (aki „dalol“, azt megbosszulják), hogy a lista hátsóbb helyezettjei legyenek majd a bukott vezér mindhalálig fegyverhordozói, maximum négy évre.

De nem ez a poén, ez csak a vergődés részükről, mert még hisznek a szeretet az összefogás és a nemzeti megmaradás erejében, de a lap azt is tudni véli, hogy válságtanácskozott is a párt (s külön Semjén Zsolt), és azt döntötték, hogy a katolikus egyházat maguk mögé állítva próbálnak ellentartani a Felcsútok Géniuszának. Mondjuk ezt rögtön nem értem, Semmilyen Zsót már réges-rég deklarálta, hogy ők a Római Kaotikus egyház lándzsahegye (nyilván mert az egyház egy támadó alakulat, persze szigorúan krisztusi alapon), márpedig ha ők a hegy, akkor az eklézsia eleve mögöttük van. És nem támadja őket hátba, mert ők a lándzsa- vagy dárdahegy, amivel támadhatna.

Viszont most nem a mindjárt eljövendő új kormányzatnak akarnak ellentartanai, hanem ez eddigi vezénylő csillaguknak, akit az egekbe magasztaltak, de hát egy világnézeti, álkeresztény párttól miért várná el bárki az elvi alapúságot?

Ugyanakkor a Kádéenpé tagság-vezetősége azzal győzködi a katolikus papokat, hogy az elkövetkező években a plébániák köré kell megszervezni „az ellenállás kis szigeteit”. Aha, egyház és állam szétválasztása? Hát, plébániai gerillapartizánokkal az nehéz lesz, nem mintha az egyház eddig távol tartotta volna magát a nyílt politikai propagandától, de azt hittem, most hogy már nem várhatnak extra koncot a hatalomnak nyalástól, inkább eltartott kisujjal hátralépnek egyet, vissza a dúsan aranyozott barokk díszleteik közé. Aztán akkor merészkednek a közéletbe, ha tényleg van valami rendes humanitárius projektjük (ha már a Vatikán szerint igenis van társadalmi küldetésük, csak épp nem a hatalmi politika terepén), és esélyük, hogy ne a Kádéenpé lándzsanyele legyenek.

De ezen rohadt sokat kell majd dolgozniuk.

p.s. Jut eszembe, ezeknek a harcosoknak elvileg nyolc-kilenc fős frakciójuk lesz, azaz nagyobb, mint az Ő Hazájuk fasisztoidjainak, ami azért vicc, hisz nincs mérhető támogatottságuk, szemben a mégis csak hat százalék fölé futott másikakkal.

A Bikában szülött veszélyes

Ma Bika csillagjegy van, bármit is jelentsen ez, nekem Buszjegyem van, de a gugli szerint ez fontos a mai kedd szempontjából, hogy holnap is Bika lesz-e azt nem tudom, mióta nem olvasok horoszpókokat vízöntő sem vagyok igazán, visszaszoktam a teára. Ami vízből van, de teából is, és ettől már máshogy hívjuk! (Hülye egy nyelv az emberi. A Bikában szülöttekre (WTF???) jellemző a józan ész és az anyagi biztonságra való törekvés. Nos, a törekvés rám is jellemző, nem olyan nagyon-nagyon, de biztos ezért nem is vagyok sikeres benne. Persze az anyagi biztonság meg a józan ész valószínűleg feltételezi egymást, de hogy az ok-okozati viszony visszafelé is működik-e, azt nem tudom. Praktikusan ez annyit jelentene, hogy a józan ész hiányában szegény lesz az ember, a csóróságba meg bele elmeroggyan, ellenben aki eleve hülye volt, az még lehet gazdag, meg amerikai elnök, aki viszont deprivált, az eleve nem lehet okos, mert ha az lenne, lenne rá pénze! Legalább is valahogy így képzelem, de az előző mondat szerint nem lehetek hozzá elég józan. Ész.

livenation.hu

Ellenben ma van James Newell Osterberg Jr. születésnapja, aki az Iggy Pop mozgalmi néven ismert, pont mint John Lennon, aki eredetileg Lenin volt, aki meg eredetileg Uljanov. Pop bácsi igazából Rock, de azt kisajátította valami pankrátorból lett kínos akciófilm-bohóc (az akciófilmek túlnyomó többsége eleve kínos), és mint zenei művész ivott, drogozott, balhézott eleget, de ezeket később (és nyilván időben) abbahagyta, különben nem ma lenne egy híján nyolcvan. Jesszus, van olyan, aki 1947-ben született, és nem történelemkönyv a lapjain? (Mondjuk ha megcseréljük az utolsó két számot, csak mert az olyan orwelli művelet (1948-ban írta az 1984-et) kijön a 74, ami már az én születési évem, mondjuk érzem is magamon a fosszilizálódás jeleit.)

Iggy anatómiai rejtély, egyesek szerint az a titka, hogy még idejekorán, úgy az ötvenes éveiben mumifikálta magát, és azóta sokkal lassabban romlik, pedig nem is tartják üveg alatt temperálva, a British Museum óegyiptomi részlegén.

Ezt a komoly, kézzel írt, névtelen összeesküvés-elméletet erősíti az is, hogy az alábbi, 1986-os felvételen még teljesen máshogy néz ki, és nem azért, mert fele enyyi idős volt, hanem mert akkoriban még nem formaldehid folyt az ereiben, és nem nitroglicerinnel itta a reggeli kávéját.

A dísztelen polgártalan

Pityinger Szánalmas László igen igen beledőlt a keserűségbe, mivel az ő szeretett Nyolcadik Józsefkerület Városában a tiszás Bódis Kriszta lett a választás egyéni győztese. Erre a Dopeman néven futó P.Sz. László, úgy is mint egy digitális-kínos polgári kör alapítója aztat ejtette ki az ő száján, hogy „Visszaadom a díszpolgárságomat, bazmeg.“ Amivel többek szerint az a gond, hogy nem is díszpolgára a kerületnek. Mondjuk nem is polgár, legalább is a szó citoyen (a közösségért felelősséget vállaló, öntudatos állampolgár) értelmében, hogy burzsoának mennyire burzsoá, azt meg tudja a fene, de a NER azért jól fizethetett a közelmúltban.

A művészneve és az egyik legnagyobb slágere ugyanakkor magáért beszél, hiszen a dopeman az amerikai szlengben simán drogárust jelent (a nagy, teljesen széthorváthlacizott "drogellenes" kormányháború kellős közepette), a néhai slágerének meg az a címe és refrénje, hogy "Megyünk lopni!" Amihez innen is gratulálunk, a lopás egy elterjed életmód-variáns és egyben rendszerszint pártprogram (volt, mondhatjuk egyelőre), drogozni viszont szerintem nem szokott, elég nagy barom ő szerek nélkül is, a türhőséget megoldja a szervezet belső erőforrásokból.

Bódis Kriszta ellenben író, pszichológus, dokumentumfilmes, és a már 15 éve vezeti a Van Helyed Alapítványt, ami hátrányos helyzetű gyerekek oktatásával, felzárkóztatásával és integrációjával foglalkozik Ózdon és környékén. Ez valami olyasmi, amint a Nép Egyszerű Dópmenje sose csinált, eljátszotta a lakótelepi gengszterreppert, a spontán népvezért és a prosztó buddhista panellámát egyaránt, időnként váltogatva a szerepeket, de a világ az nem ment tőle előrébb, egy fél centit sem.

És akkor ez az alak van kiakadva, hogy egy rendes ember nyert Józsefvárosban (tényleg, egy időben én is laktam ott, asszem bírtam), aztán kurva gyorsan kioszt magának egy díszpolgári címet, csak hogy bazmegelve fenyegetőzhessen a visszaadásával. Hát, gondolom pánik van most a városházán, hogy mi lesz így velük, de én bízom benne, hogy a kerület vezetői azért majd túlteszik magukat a sokkon, és szép csendben elengedik a szélbe Pityinger nertárs-pajtást. 

Jut eszembe, volt ő már egyszer régen "alternatív köztársasági elnök" is, de a Szatyor Fing minőséget csak mára érte el igazán.

A Puzsér instája.pontkom

Néhai fiatal sráckoromból

Pont ma harmincnégy éve volt a londoni Wembley Stadionban (a régiben, ami még nem egy űrkikötőre hasonlított) a Freddie Mercury-emlékkoncert, amit néha ma is újranézek, valamint megvan VHS-en, DVD-n és interneten, de vágyom rá gramofonlemezen is.

Valójában ez volt az utolsó Queen-koncert is egyben, ahol az első részben mindneféle gyüttment zenekarok, ilyen Metallica, meg Guns'N'Roses, meg David Bowie, aki nem volt zenekar, de vitt magával egyet, meg csomó másik nagyon híres zenélő zenélt, volt aki Queen-feldolgozásokat (is). Aztán a második részben a maradék Queen, azaz a banda háromnegyede sztárvendég vendégénekesekkel (pl. George Michael, Seal, Paul Young, Annie Lennox, Lisa Stansfield, David Bowie, Robert Plant, Axl Rose) saját számaikat játszotta. 

Ezzel lett vége, John Deacon a basszusgitáros nem sokkal később be is jelentette, hogy részéről ennyi volt, azt meg hogy Brian May és Roger Taylor még mindig nyomul Queen néven, épp nem tudom kikkel kiegészülve, azt én már nem számolom a zenekar történetéhez. Az csak két öreg fószer projektje, akik nem bírnak meglenni némi reflektorfény nélkül, így elinflálják a saját, amúgy jelentős életművük által megtámasztott renoméjukat. Szánalmas.

De az a kilencvenkettes koncert még felemelő volt, akkora finálé, hogy tényleg ott kellett volna abbahagyni, és csinálni szólólemezeket, vagy akár egy másik bandát. Brian May mindig is a világ egyik legjobb rockgitárosa volt, egyszer láttam élőben is a szólólemezével turnézni, ahol Cozy Powell (Balck Sabbath, Raibow) dobolt, és Roger Glover (Deep Purple) basszusozott, ilyeneket csinálhatott volna még. (Amúgy előtte is volt már egy EP-e Brian May & Friend címkével, a Starfleet project, ahol Eddie Van Halen társaságában örömzenélt kissé.)

Igazából csak azt nem értem, hogy az egész galaktikus-stadionos nagyfelhajtást miért pont Adolf Hitler születésnapjára időzítették? Itt természetesen nem Adolf Lu Hitler Marak indiai politikusra gondolok, bár az ő születésnapja is április 20. (Véletlen? Nyilván nem.)

A Bálvány, az imádás meg a karma

Dídzsé Jeszi (állítólag Zsolt) interjút adott a hajdúpéter-alakú abszurd médiaviccnek, nagyjából egy óra hosszat, de senkinek nem ajánlom a megtekintését. A faszi teljesen kész van már, a vallási őrület és a vezérrajongás mentén próbálja hajlítani a valóságot, de az meg épp egy hete jött szembe vele, és lám, neki is feleakkora lett az arca tőle. Hajdúval ketten pont úgy néztek ki, mint kér hirtelen megörgedett óvodás, akiket egyenesen a homokozólapát mellől küldenek épp nyugdíjba.

Amúgy a szokásos bullshit volt a disputa lényege, Putyin-felszopás, a leendő kormányzat lekicsinylése, még egy kis Putyin-kényeztetés, de a gaz független média sem méltatta sokra ezeket, ők is rendre az utolsó részt emelték ki, amiben az ennél sokkal rosszabb sorsra érdemes, 54 éves középső csoportos megfejtette a felcsútista választási vereség mélyebb, spirituális gyökerét.

E szerint amikor a Dagadt Indiában tuktukozott a Tik-Tokon, meglátogatta valamelyik hindu istenség templomát, és ottani szokás szerint ajándékot is vitt. Ezzel tudtán kívül bálványimádást követett el, „...és kaput nyitott a szellemvilág felé, a gonosz szellemek felé, ami ezáltal beengedte őket az ő életébe, és hiába volt ő Isten kiválasztottja Magyarország irányítására, és kapott egy óriási lehetőséget, és isten tényleg a tenyerén hordozta, ott ő beengedett...“

Vagyis Ártunk és Ormányunk azért esett pofára a választásokon, mert karma! Ja nem, az ilyen hindu izé, akkor gondviselés! Vagy gond-nem-viselés, miszerint isten a tenyerén hordozta a pártvezér és kancellárt, de féltékeny lett mittudomén Ganésára vagy Rámára, és levette róla a kezét. Nyilván a másikat, mert az egyikben hordozta, persze a fene tudja egy mindenható entitásnak hány keze van (kétszer végtelen, nyilván), speciel a hinduknál nem ritka a négy vagy hat, a lényeg a páros szám, a szimmetria miatt.

Ja, és fontos adalék, hogy az Ószövetség Istene büntette a vezért, aki ezek szerint nem ugyanaz, mint az a másik szövetségi alak, és kétségtelenül ő a féltékenyebb? Egy az isten, de szövetségenként? Ehhez képest a hinduk egy jelentős része inkább monoteista, amennyiben szerintük is egy isten van csak, aki - mivel mindenható - végtelen sok alakban képes megjelenni, akár egyszerre is. Innentől meg Ráma ugyanaz, mint az ószövetségi arc, és lényegében mindegy, hol és melyik templomban faragnak neki képmást, konkrétan vagy csak szimbolikusan.

Persze Dídzsé nertárs spirituálisa olyan magasan áll, hogy én csak elképedve nézem idelentről, ahogy épp bálványimádásban marasztalja el imádott bálványát.

p.s. Erre mi az első komment a jutyúbon az alatta? Nos: „Ha Isten velünk, ki ellenünk! Erős vár a mi Istenünk! „ Ebből amúgy két dolog is következik:

1.) A néni, aki írta, protestáns, ezen belül valószínűleg evangélikus, de azok mintha nem szoktak volna túl sokat sátánozni, inkább a római kaotikusok, ahová Jeszi faszi önbevallja magát sorolni. Én egyébként sem állnék le lelkesedni egy ekkora hülyének, valójában minden teológiai megfontolástól függetlenül.

2.) Még mindig ott tartunk, mint az Osztrák-Magyar Monarchia az első világháborúban, legalább is Jaroslav Hasek szerint, aki a Svejkben arról ír, hogy a mindenféle tábori lelkészek úgy beszélnek az istenükről, mintha az valami tábornok lenne az ő hadseregükben. Így aztán ki ellenük, leszámítva persze a józan észt.

Utánlövés

A nagy kérdés az, hogy jó lesz-e egy prosztó, altestileg fixált vígjáték attól, hogy beveszik Sacha Baron Cohent? Aki mégis csak a műfaj királya, mert jobb napjain akkorát tud csavarni az egészen, hogy időnként már-már intellektuális lesz, miközben görbe tükröt tart a társadalmi-kulturális bla-bla-bla...

Nos, nem lesz jó, néha Cohen is túltolja a saját filmjeiben a kaki-pisi-fing vonalat, nem ritkán öncélúan, csak mert élvezi  a közönség megbotránkozását, ha meg csak plakátarcnak kell, akkor mindegy is, hogy ott van-e, vagy helyette lemegy sajtért a sarki teszkóba.

A film, amit elszenvedtem délután angolul a Balls Up címre hallgat, ahol a balls nem a labdák, hanem golyók, avagy a herék megnevezése, mert egy kretén feltalál egy óvszert, ami a heréket is takarja, is innen jön a szekunderszégyen-teljes magyar  cím: Bele a tököm! (Jó, ezt még egyszer nem írom le.) El is kéne adni a forradalmiatlan cuccot, jön a marketingesnek tök (khm...) hiteltelen Mark Whalberg, és megdumálják a brazil fene tudja kiket miniszteriálisan, hogy legyen a cégük az óvszerével az ottani fodbal világkupa-bajnokság egyik főszponzora.

De szerencsére innentől leszakadunk a herékről (úgy nagyjából) és jön a fodbal, meg egy sajnálatos eset egy meccsen, ami után fél Brazília a főszereplő páros vérét akarja inni, és akkor az egész átmegy valami üldözüs-menekülős akció-vígjátékba. Amiről nem tud nem eszembe jutni a már emlegetett Mr. Cohen überaltesti de rém szórakoztató filmje, az Agyas és agyatlan, abban is véletlenül pont fodbal-vb van, de előtte még Mark Strong heréi (meg több vödör elefántsperma, és dugulásig szart klotyó, ahogy az egy Cambridge-ben diplomázott művésztől elvárható), és ez itt valójában annak a filmnek a fogyatékos kisöccse. Csak nincsenek benne terroristák világösszeesküvés-üzemmódban, de vannak dühös brazil szurkolók akik meg akarják ölni az az Azonosulhatatlan Párost, mert a favelákban nem tudják, hogy a fodbal nem ér ennyit, mert akinek nincs semmije, az legalább gólt akar látni az argentinok ellen. (A kokainbáró Cohen meg nem, ő bulizni akar és drogot csempésztetni, csak hogy újra előkerüljön az óvszer-téma, ha már kokainkereskedőnek tanult az egyetemen, Mississipiben.)

Taplónak tapló, de nincs benne semmi áttételes kultúrkritika, mondjuk nem is csoda, az egyik Farelly fivér a rendezőként elkövető, a Peter, aki olyan korszakos remekműveket alkotott, mint a Dumb és Dumber, vagy a Dub és Dumber kettyó, esetleg a Movie 43. 

Úgyhogy ez a műegész is olyan, hogy nem fáj, ha beleszalad az ember egy napos hétvégi délutánon, de nem  marad belőle egy másodpernyi emlék sem pár nappal későbbre, a kulturális seb, amit okoz, nyolc napon belül gyógyul. Akár többször is, bár normális ember ezt nem akarja még egyszer, mert bár egy újszülöttnek minden vicc új, de csak neki.

p.s. Oké, azért az nem olyan rossz, mikor a bekokainozott aligátor szívrohamot kap futás közben... No meg Borat bírná ezt az arcot:

Életveszélyben lehet a népszerű fájdalomcsillapító

Napok óta nem olvasok Zorigót, na jó eddig se olvastam, csak néztem, olvasni már hosszú évek óta nincs mit rajta, ahogy már nemrég is összeesküvés-elmélkedtem, szerintem a „cikkeik“ egy számottevő részét mesterséges unintelligenciával íratják, ha már úgysincs szerzője jóformán egyiknek se.

Most viszont kíváncsi lettem, egy héttel az Armageddon után eljátsszák-e Kamaszukát a Kincs, ami nincs című gagyi filmklasszikusból? A japán katonát, aki valahol 1980 környékén még egyedül harcolja a második világháborút a kis szigeten, ahol anno még a törzsfőnökasszonyt is megdugta.

Nos, nem nagyon küzdenek már, rutinból, levezető jelleggel van még kis magyarpéterezés, de semmi nem elég döbbenetes, elképesztő, ezveszélyes!, vagy drámai a címlaphoz, mondhatni a Zorigó rezignáltan brekeg tovább, nem a lendület csak az évtizedes rutin viszi már. Nincs már „háborúba viszik a fiainkat“ sikoltozás, fura mód eltűntek az ukrán kémek, a századosok és oknyomozó újságírók is csak három hétig voltak sátánian hazaáruló közellensége, mára már hirtelen felindulásból sem érdekesek.

Így aztán a mai, vasárnap reggeli főcímek megoszlása  a következő:

- Súlyos figyelmeztetés: egy gyakori hiánybetegség növelheti az Alzheimer-kór kockázatát

- Hihetetlen! Elvitték az Ötöslottó rekordösszegű főnyereményét

- Ősi titokra derült fény: elveszett világ rejtőzött az Északi-tenger mélyén

- Életveszélyben lehet Lukasenko - megrázó hír érkezett

- A népszerű fájdalomcsillapítók más gyógyszerrel keveredve halálos méreggé válnak

- Veszélybe került Palvin Barbi élete – a férje fegyvert rántott

- A véletlen felfedezés, amely örökre megváltoztatta a pszichiátriát

És akkor két tiszapérteres magyarhír, csak hogy az olvasók érezzék azért az élet súlyát, egyúttal jelzéséként, hogy Balatonfüreden azért vannak még harcoló hírtévés egységek:

- Magyar Péter szakértői már a megszorításokat készítik elő?

- Tiszás fizikai inzultus a HírTV stábja ellen: elfajult a helyzet Balatonfüreden

A bombasztikus címekről persze nem bírnak leszokni, súlyos, hihetetlen, életveszélyes, halálos, pont mint egy tévékettes híradó, ahol az első negyed óra garantáltan az, hogy megölte, halálra gázolta, lezuhant, valamint leégett, összedőlt és csak aztán süllyedt el...

Azt hiszem ilyenkor, a vesztes háború után (hisz a kampányt annak élték (éltették?) meg) népszerű fájdalomcsillapító a bulvár-katasztrófaturizmus, hogy örülj paraszt, te még élsz, épp sört reggelizel parizerrel, míg másokat a villájukban halálosan fenyegetnek, meghalnak egy karambolban vagy épp nyernek a lottón, és igen, ez utóbbi veled is megeshet! valamint ufók, fénylények és ősi titkok, bármi, csak ne kellejen még mindig azon nyekeregni, hol kúrta el  zsarnok, nem kicsit, nagyon.

Az erre való zorigós médiarekació meg annyi, hogy semmit előre, kettőt hátra.

Mert valahogy még mindig nem érnek címlapot filmkritikák, nagyinterjúk, helyszíni tudósítások, saját készítésű videók, ilynek ugyanis láthatóan nincsenek, úgyhogy marad az üres, unalmas (mert üres) bulvár formagyakorlatok szigorúan monoton sora, csak engem például még mindig nem érdekel, hogy ki a frász az a Palvin Barbi, és főleg nem, hogy rántotta fegyverét a mire a kedves férje.

A böhömök alkonya

Vidnyánszky Attila bement az ATV-be, ahova a Dagadt is többször, innentől az egy vállalható terep kis segédeinek, bár ha így haladunk, lesz még a Partizánban is, az a legújabb gyóntatófülke kognitívan disszonáns felcsútistáknak. 

És előadta a maga ceterum censeóját, miszerint „Én úgy gondolom, hogy azok az erők munkálkodnak most is, akik 1965-ben felrobbantották a Nemzetit”. Mert ilyenek ezek az erők mind! És hogy mégis kicsodák? Bárkik, akik nem ők, mert akik nem ők azok senkik, ezért csak rombolni tudnak, meg amúgy szeretnek is, hisz az olyan melengetően sátáni.

Vidnyánszky Böhömke most csalódott, de utólag is egy hős, aki „ellenszélben“ költötte a bármennyi állami pénzt, ja hogy a színházi szakma egy jelentős szelete utálta? Á, azok csak irigyek voltak művészi nagyságára, de mindenek előtt féktelen függetlenségére, amivel bátran kiállt az önkényuralom mellett. Mert udvari kultúrpápának lenni nem szégyen, csak szemfülesség, ha a hatalom pénzzel és pozícióval traktál, fogadd el nyugodtan, nyalj ben neki a meleg sza..., mindegy, a kritikusaidra meg sértődj meg, csak így maradhatsz igazán autonóm. Az igazi lázadó művész az ellen lázad, amit a hatalom mond neki, de Böhömke  a fene se tudja mi ellen lázad, már túl az jó ízlésen, meg az elemi szolidaritáson.

Tényleg, megvan még valakinek az a békamenetes-margitszigetes dadaista performansz, amit ez a színházi istenkirály rendezőként leművelt? Elrettentő!

Hát, arról nagyjából konszenzus van, hogy egykor egy jó rendező volt, kissé sziruposan látomásos, de kétségtelenül kreatív, aztán nem is olyan lassan belerohadt a hatalom ölébe, ami meg jellemzően nem használ a művészi minőségnek. Polgárpukkasztóból egy pukkancs lett, Lúdas Matyiból Döbrögi, szabad alkotóból a rezsim kápója, mikor mint szar, elvált a májtól. (Na, másodikra csak megjött az sz-betűs.)

És ma ott tart, mondjuk az SZFE szétkúrása kapcsán, hogy:

„- A módszer nem lehetett volna más?

- De, de, de. Lehetett volna más, de nem volt fogadókészség a másik oldalon.“

Hiába no, mindig az a fránya másik oldal a hibás. Biztos mert nem elég keresztényi, hiszen ha kap egy kurva nagy pofont, nem tartja oda a másik orcáját is, mert nincs benne fogadókészség. 

Aha, az életben mindig minden területen van (mert kell hogy legyen) egyik oldal és másik oldal, ha ezek a böhömkék nem tudnak oldalazni, elveszítik tájokozódóképességüket a létezésben. Egy a szekér, egy a tábor, a világ fekete vagy fehér, a szürkéket észre sem veszik.

Valamint megtudtuk ettől a jelentős jellembajnoktól, hogy ma is Marx és Engels felelős például a trágár beszédért, de én ezen a ponton feladtam... 

Nyilván nem vagyok az oldalán, tehát csak a másikon lehetek, és jobban belegondolva egyszer tényleg vittem virágot Marx sírjára a Highgate temetőbe, amilyen egy tömeggyilkos bolsevik vagyok, enyhe trockista elhajlással, mióta olvastam Marx gazdasági-filozófiai kéziratait, még 1844-ből. De nem vagyok trágár, bazmeg!

p.s. Jut eszembe, tegnap írtam egy szösszenetet a lelépő  kaszinóminiszter kapcsán, most meg ez a Böhömke, de ha lehet, nem tervezek sorozatot az efféle arcokról. (Ha nem lehet nem tervezni, esetleg írok még párat.) Csak valahogy naponta jönnek ki a fényre ezek a rezsimszolga figurák, akik előadják, hogy ők nem helyezkedő csinovnyikok, hanem komolyan mindig is hittek a szeretet és az összefogás erejében, a polgári-keresztény népben-nemzetben gondolkodást úgyszólván már az anyatejjel is, és ugyan voltak hibák, néhány kolléga elvtársnál, de ők nem hibáztak, úgyhogy ne öntsük ki már a fürdővizes gyerekkel együtt őket is! Annyi nyalnivaló hátsó adódhat egy új rezsimnél is, különben is, a kisnyilasoknak is meg lett bocsátva.  Ez azért irritáló, na.

Hófekete és a hétfejű dimenzió

Pont a múltkor írtam valami lekicsinylőt a Daily Mail című brit bulvárizéről, erre kiderül, hogy már-már tudományos szaklap, aminek az a kritériuma, hogy nem értem, és ez zavar. Ez a két tényező már definiálja a tudományt, esetleg az áltudományt, de ha nem értem, nem tudom melyikről van szó. Tudósnak igen alsópolcos voltam, akkor is, mikor még próbálkozta vele.

Erre most a Dájli Májli a leiratkozhatatlan hírlevelében zaklat egy cikkel, hogy talán szlovák tudósok előálltak egy elmélettel, miszerint az az univerzum, amiben lakunk, igazából hét dimenziós. Eddig négy volt, miszerint fel, le, előre meg hátra, meg az idő (ám az csak előre, meg oldalt halad), de van még három, csak épp azt nem érzékeljük, nem tudjuk elképzelni, de az valószínű, hogy egymásba csavarodnak, mikor elpárolognak a fekete lyukak, és csak a csavarodás marad belőlük. Mert a csavarodásban van a vitamin... izé, az információ, ami a kvantumfizikai szerint nem tud eltűnni, hiszen az anyag meg az energia (amik ugyanazok, lényegileg) is csak információk, és a mindenféle törvények szerint megmaradnak, avagy egymásba alakulnak, így információ sem vész el, legfeljebb átalakul. 

Ha tehát a fekete lyukak annyira összezuhannak a traumától, hogy elfogyott egykori belőlük a hidrogén, hogy aztán semmi nem jut ki belőlük, de később lassan mégis elpárolognak, akkor hova lesz az információ, amit elnyeltek? Nos, belecsavarodik a negyediktől a hetedikig tartó dimenziókba, és lehet, hogy ettől már nincs is a mi univerzumukban, legalább is nincs elérhetősége, se egy telefonszám, se egy ímélcím, ami egy információtól azért elég váratlan húzás.

De ha ez van, akkor a különböző univerzumok információkat cserélnek, ez viszont már maga a kommunikáció, csak szavak vagy vicces emojik helyett sötét anyaggal. Ugyanis a sötét anyag (ami arról ismert, hogy nem látjuk, de ki tudjuk számolni)  egy másik univerzum fekete lyukaiból is kialakulhat. E tekintetben nem is akkora baj, hogy nem látjuk, elvégre ki kíváncsi egy fekete lyukból kicsavarodó sötét anyagra? Mindenki foglalkozzon csak a sajátjával! És ne panaszkodjon, hogy a gondolatkísérletekkel dolgozó, elméleti természettudomány unalmas! Hiszen tök érthetetlen, de nagyon okosnak hangzik, már-már költészet. Egyszer ismertem egy matematikust, aki szerint a matek eleve művészet, csak sajnos az iskolában nem az ének- vagy a rajz-, hanem a technikatanárok tanítják, pedig egy differenciálegyenlet nem madáretető, hanem vonósnégyes.

Hát ja, a világ bonyolult. Nekem például régi kínzó kérdésem, hogy ha összesen négy alapíz van, azaz édes, sós, keserű és savanyú (az „unamit“ én nem számolom), akkor mi a mentolos? Na?

(Abból a párhuzamos univerzumból csavarodhatott ide, ahol viszont nem ismerik a savanyút, mert az náluk a csípős, meg a kékeszöld keveréke...)

Tartalékoshelyettes márnemkatona

Szalay Bob ügyvezető honhadügyvédelmi miniszter is kénytelen lesz újra egyszerű, kaszinókoncesszió-birtokossá válni, de legalább nem kell többet katonásdit játszania. Szarul állt neki amúgy, ahogy eljátszotta a Horthy-rendszerből ittfelejtett dzsentrit, aki a vitézi címre hajt bocskaiban, és azzal pózol, miszerint ő akkora katonadinasztiából származik, hogy már a nagymamája is huszártiszt volt! Vagy lefeküdt egy huszártisztte, vagy látott már huszártisztet, mindegy is, senki nem tehet a felmenőiről, de épp ezért nem is kell azt gondolnia, hogy a hivatásrendek  genetikusan öröklődnek. Hiszen jellemzően nem azért lesz valaki mondjuk katolikus pap, mert már az apja is az volt, sőt a nagyapja is!

Szalay elvtárs azonban igazi katonásdit játszó kretén, aki a róla szóló wikipédia oldal szerint Magyarország 17. legbefolyásosabb embere! Pontosabban volt a múlt hét végéig, és szerintem főleg szerinte, tuti hogy a többi nárcisztikus baromhoz hasonlóan vagy közvetlenül ő írta magáról a wiki-oldalt, vagy személyesen felügyelte, ahogy valamelyik szolgálója felszopja őt benne. Általa.

Ilyen családi bekötöttségekkel áll elő, hogy például „Anyai nagyanyjának fivére Némethy Bertalan (1911–2002) magyar lovastiszt, díjugrató és kiképző tréner, a modern kori lovaglás egyik legkiemelkedőbb egyénisége, egyben az amerikai lovassport megreformálója volt.“ Innen már egyenesen következik hogy Kristóf Bob Rovniczky, a maga agrárfőiskolai diplomájával volt már londoni nagykövet (az egy nagyon mezőgazdasági terület, a Hyde Park például kurva nagy és teli van növénnyel), fegyvergyáros, kaszinós, és ugye hadvédelmi honügyminiszter is. Minek alkalmából lett belőle tartalékos őrnagy, ami mindenképp szerénységre vall, hiszen Novák ex-kösságelnökasszony férje pár hét alatt az alezredesig vitte papíron, a tartalékos zászlóaljban persze. 

Most meg az a hír, hogy Bob állítólag lemondott a tartalékosságáról, ami vagy azt jelenti, hogy utóvéd-jellegű gerillaharcra rendezkedik be a frontvonalban, vagy inkább mégis azt, hogy vett egy tök jó lakást Dubajban, és onnan nehéz tartalékolni a magyar hadseregbe. Pedig tevékenysége főleg sajtótájékoztatókban merült ki (Kérdezni tilos, a kérdezőket titkosítjuk komposztálás előtt!), ezt tolhatná bárhonnan, ahol szép a naplemente háttérnek.

De így legalább nem küldheti majd a fura nevű utóda, a Ruszin-Rémusz Romulusz megdögleni Donbaszba, pedig azt ígérte be mindenkinek a felcsútista szekta, de most Donbasz rábaszott, nem megy oda ez a genetikusan is nyalka, lovassport-megreformáló leszármazott! 

papaigabor.wordpress.com

Csak a Gond van bármivel

Van ez a közkeletű angol rövidítés, a csomó másik között, hogy FOMO, azaz Fear Of Missing Out, a félelem attól, hogy kimaradunk valamiből. Tipikus poszt-posztmodern, FWP (First World Problem), hogy annyit lógunk a neten olyan folyamatosan, hogy fontosnak kezdjük érezni a megannyi lényegtelen szarságot, amiből aztán már nem akarunk kimaradni, ha már az életünkből úgyis.

Rutinszerűen görgetem lefelé a híroldalakat, a vállalhatót és az ócska propagandistát egyaránt (és hogy melyik melyik, azt nyilván én mondom meg magamnak, elvégre jóban vagyunk néha), ami lefelé tartva stílszerűen egyre több olyan „hírességet“ (magyarul. celeb) tartalmaz, akikről nem hogy nem tudom kicsodák, de mélységesen nem is érdekel. Hogy a floridai Barbie-hamisító maffia feje melyik körömlakk- és hajfesték-influenszer csajra féltékeny, az tipikus SEP (Someone Else's Problem - másvalaki problémája), nem érdekel, nem érint, és alapvetően nem is zavar, csak kikerülöm, mint kutyaszart a járdán.

Mostanában azonban FOMO helyett egyre inkább FOGI van bennem, ez pedig a Fear Of Getting Involved, vagyis a félelem attól, hogy belevonódom valamibe, amibe nem akarok. (Mondjuk ezt a betűszót most találtam ki, de az biztos, hogy ez is csak egyfajta FOS, ami meg Fear Of Something) ezért van, hogy rohadt ritkán nézek sorozatokat, mert az első két rész után még érdekelni kezd, mi lesz az egész vége a harmadik évad nyolcadik epizódjában, mikor mind meghalnak majd.

És rá kellett jönnöm, hogy nem csak azért nem olvasok bele ezekbe a „hírekbe“, mert nem érdekelnek, de kifejezetten tartok tőle, hogy esetleg érdekelni kezdenek, nyilván nem azért, mert fontosak, hanem csak mert kényszeres vagyok.

Példamondat(ok): „Új álompár születik? Kendall Jenner és Jacob Elordi egymásba habarodtak a Coachellán“.

Na, az hogy a Coachella mi, azt még pontosan tudom, mert vagy egy zenei-művészeti popfesztivál, vagy egy Ella nevű tréner, aki aztán vagy edző, vagy pénzért árul sikerrecepteket MLM-alapon,  ugyanakkor az álompár egyik tagjáról sem sejtem, ki a frász lehet. De nem érzem, hogy ettől hiányosabb lenne az életvilágom, viszont szeretném, ha így maradna, mert amitől tartok az a Gond!

Ez nagybetűs Gond (eredetiben: Sorge) Marin Heideggernél valahogy az emberi létezés alapstruktúráját jelenti, ami összeköti a múltunkat a jövőnkkel, mert az ember az olyan, hogy gondoskodik a saját világáról (előre tekint, és hátrafelé számot vet), egyfajta részvétel, mint a dolgokkal való gondoskodás (Besorgen) és a másokkal való törődés (Fürsorge) egysége. Vagy valami ilyesmi, Heideggert sosem értettem igazán, a magam részéről inkább Wittgenstein-es voltam mindig is.

De az biztos, hogy szerintem az ideális élet nekem az, mikor egy lakókocsiban élek a város szélén, és nem kell törődnöm azzal, elfelejtettem-e befizetni a villanyszámlát, mikor kell adatot egyeztetni az internet-szolgáltatónál, lejárt-e a személyim, ellenben sokat olvasok, és valaki teljesen önzetlenül sok pénzt fizet nekem ezért.

Komolyan nem értem, hogy lehet úgy élni, hogy az embernek például autója meg nyaralója van, és folyton azon kell pörögnie, hogy olajszint, téligumi, műszaki vizsga, tankolni kéne az autómosóban, miközben Zamárdiban sem gereblyézi össze magát az avar a a ház mögött, aminek vagy befizette a helyi adóját, vagy már tavaly sem.

Arról van szó, hogy egyszerűen nem akarok túl sok dologgal foglalkozni, így is alig van időm a sok felesleges izére, amit viszont élvezek. A hasznos és aprólékos dolgok viszont fárasztanak, kivéve ha valamelyik mániámról van szó, mint a bélyegek, amik nem hasznosak ugyan, de felettébb aprólékosan lehet velük naphosszat babrálni. De bármikor félretehetők, nem csönget be miattuk a végrehajtó vagy a házmester,  már ha a kettő nem ugyanaz. Szóval tartok tőle, hogy időnként belevonódom dolgokba, pedig a dolgok alapvetően arra valók, hogy szemléljük őket, de csak ha érdekelnek.