Jereváni rádió újratöltve

Még mindig habzik az az ellenzék által görcsösen tolt fekete kampány, hogy egy alsósoknak tartott foglalkozás maga a „genderpropaganda“ (bármit is jelentsen ez, ha már a társadalmi nemek léte tény, nincs mit reklámozni rajta), mert olyanokat tudnak ott meg a szekszuálisan éretlen gyerekek, hogy egy lányból is lehet majd tűzoltó, nem csak virágbolti szakácsnő bazmeg! Botrány, valamint ez veszélyes! 

Az egész nyilván szót sem érdemelne már megint, ha nem lenne meg a hűséges, szellemileg eléggé leárnyékolt és bármitől rettegni kész felcsútista köménymag, aki aztán a közösségi médiában, meg a hagyományosban is osztja… ha nem is az észt, de a morális pánik alapú politikai marketinget Miszerint világvége jön átműtött gyerekek és gyarmatosító pénzügyi atomvilágháború képében, már amelyik előbb lesz veszélyesebb. 

A hagyományos hírtévérádiós médiának meg persze még mindig a azok a nyugdíjasok jutnak, akik számára nincs az a DPK-tábor, amitől tömegesen kezdenék érteni az online világot, de a betelefonálós műsorok még ismerős terepet jelentenek, az a safe space nekik. Bár ettől a kifejezéstől egy szenior kádéenpés rögtön Szent Apage Satanashoz kezd imádkozni, nagy félelmében neki, hogy távozzon sántán az a Gender. 

És ott elő lehet adni, hogy a szekszuális buzipropaganda már az óvodákban tombol zajlani, ami persze olyan, mint a viccbeli jereváni rádió, hogy nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem Volgákat, hanem Moszkvicsokat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Ehhez képest pedig szintlépés, mikor Néni néni azt delirálja, hogy náluk a városban, de összes környező falvakban is már mindenhol tüntetnek az emberek ez ellen, ő csak tudja, ért az óvodapedagógiához, mert hetvenháromtól hetvennyolcig egy nagyvárosi óvodában takarított, csak később elcsábította az elektronikai ipar, és onnantól a tévégyárban porszívózott irodákat. De ott se tűrte elfogadhatatlannak, hogy tönkrevágják a magyar gyerekeket, akik csak normálisan akarnak óvodába járniuk. Erre meg szoknyát adnak a fiúkra, meg kirúzsozzák őket! (Azok akik odamennek bugyiba meg kifestve érzékenyíteni, bizony.) 

És nem az van, hogy nem tüntetnek tömegesen a fel- és nekiháborodott tömegek, csak épp azt nagyon nyakonfont… azaz körmetekert módon teszik, amennyiben a véleményüket kőkeményen megtartják maguknak, de az ettől az csak még erősebb lesz! Nehéz dió az ilyesmi, kemény ügy, de aztán bele lehet telefonálni a rádiótévébe, és az már önmagában egy több falura kiterjedő tüntetés, amennyiben sokkal többen hallják, mintha az ívoda és oskola előtt táblákkal ugye. (Az ívoda az a kocsma, persze olyan, ahol málaszőr is van a kicsiknek.) 

p.s. És ugyanezen az Egyfelé Tartó Vélemények piacán zelenszkijeznek is ezerrel, hogy ide ne tolja a pofáját az ukrán náci (aki zsidó is, meg véreskezű tömeggyilkos!), mert 56-ban az ukránok verték le a forradalmat. Most meg az oroszokra támadtak rá, akiknek semmi közük 56-hoz, az teljesen a második ukrán front volt, még 44-ben, és ez így van, bármit hazudik a sajtókormány! Ja, és egy másik Bácsi néni szerint eleve ne jöjjön az ukrán elnök a huszadik évfordulóra. Vagyis egyesek fejében már 2006 volt a forradalom, az igaz 56. Én meg itt élek, a fenébe is. 

p.p.s. Közben meg én hülye belenéztem a jutyúbon a tegnapi kiváló fogolykiváltó imakommandóba, ahol egy eddig ismeretlen entitáshoz, bizonyos „Fogolykiváltó Miasszonyunkhoz“ imádkozott O. Zoltán hírhedten plebános atya, én meg akkora pogány eretnek vagyok, hogy hangosan felröhögtem. De ő csinált hülyét magából, az egyházából, a követőiből, megérdemli(k) a röhögést, meg én is néha.

Festők és fürdők és népszokások

Ma van a magyar festészet napja, és azért mert Szent Lukács névnapja van, ilyenkor tortát fest neki a felesége, Szentné Grósz Rebeka, mert a férje a festők védőszentje. (Az nem fura, hogy valakinek a vezetékneve is Szent, meg a foglalkozása is?) 

Ez a Lukács egyébként ugyanaz, aki evangéliumot is írt az apostolok cselekedeteiről, igen kanonikusan, később lenyelte egy bálna, de Jézus feltámasztotta Illés szekerére, és ezért már az Újszövetségben lett társszerző. Egyesek szerint orvos volt, de ez nem valószínű, mert az orvoslást az köztudottan a magyar Semmleweis Egyetem Ignác találta fel, sokkal később, részben nálunk. Egy kórházban, de Lukács idején csak ispotályok voltak, amik a kórházak béta-verziói. 

Persze ez a festővédőszentség is problémás, mert nálunk fürdő van elnevezve róla, meg a Tankcsapda zenekari együttes basszusgitárosa, de a régi paraszti kultúrában népszerű volt a “lukácsolás” is, mikor a legények diszkószámokat küldtek a rádióban a lyányoknak, akiknek ha ez bejött, jobbra húzták a tisztaszoba ablakában a muskátlit. És ha ezen felül másnap esett is, karácsonykor egybekeltek valaki mással, hogy végre szeretőként tarthassák a tetszetősebb legényt. (Akire így nem kellett főzni, elkerülve a felesleges veszekedéseket, egyúttal megtartva azokat a férj keretrendszerében.) 

Lukácsné balra húz. AbsolutelyFabulous.

(artwow.co)

Magyar festőket amúgy nem ismerek, nálunk a városban csak Rippl-Rónainak van egy szobra, ami itt született, de a piktor maga Párizsban élt sokat, mondjuk nem is csoda, az itteni villája tisztára olyan, mint egy múzeum (láttam, voltam benne), ott meg kinek lenne kedve sokat lakni? 

Viszont valószínűleg magyar volt az egyik kedvencem, Kandinszkij, mert ha orosz lett volna, cirill betűvel lenne írva, de tt az sz az c, szóval zavaros a dolog, nem csoda, ha egyszerűbb volt neki magyarul festeni absztraktot. (J.W.M. Turner viszont angol volt, neki is szeretem a festészetét, láttam egy róla szóló filmben! De a magyar festészet napján ő nem érdekes, bár nem értem, hogy ha Sz. Lukács katolikus szent, akkor miért nem az egyetemes festészetet védi szentül?) 

p.s. Valamint ma születtek még régebben Jean, Calud, Van és Damme belga színész-műsortvezetők, érdekes mód mind egy napon. Mindegy...

A horror vakui

Maga az eredeti kifejezés (horror vacui) csak annyit jelent, hogy irtózás az ürességtől, de k-val már Para-Kovács Imrétől loptam, akinek az ilyen című kötete itt van valamelyik polcon. De most nem lesz szó róla. 

Csak mert a horrorfilmekről lesz szó (na jó, olvastam elég Stephen Kinget régebben, de fiatal voltam, kellet a pénz, csak kiderült, hogy nem fizet érte senki), amiket nézek, viszonylag rendszeresen, és időnként már nem először próbálom megfejteni, hogy mi a fenéért jó ez nekem? (Ismerek olyanokat, akik pénzért se néznének ilyesmit, és őszintén nem értik, hogy mások még pénzt is adnak érte, persze nem nekik. Lehet, hogy ezért nem nézik az esztétikailag igényes, lélekemelően kibelezős slasher-eket.) 

- Az első az adrenalinfüggő. Na, az nem vagyok. Az adrenalint nem szeretem, még fűszeres paradicsomszósszal sem (pedig abból egy horrorban van bőven, persze kevés fűszerrel, minek az), esetleg kis parmezánnal, de ha lenne itthon, inkább egy müzlistálnyi szerotoninra szórnám. De ha frászt kapunk az adrenalin mellett beüt a dopamin is, aztán jót meccselnek egymással, de én meg nem tudom, hogy szeretem-e úgy magában a dopamint, vagy csak kis tejjel, sok cukorral? Ugyanakkor hozzáértők szerint a félelem hatására oxitocin (azaz kötődésért felelős hormon) is felszabadulhat, ami közelebb hozza egymáshoz az együtt rettegő szerencsétleneket. Pedig szerintem a félés az magányos tevékenység, ha együtt félünk, csak még jobban belehergeljük egymást, és minden hülye thrilleben az a „nagy csavar“, hogy pont a haverod a pszichopata sorozatkéselő, aki egy fontos dramaturgiai ponton el akar ásni a kert végébe... 

- A második típusú horrornéző a saját határait feszegető, aki nem bírja, de kihívásnak tekinti, ha már hegyet mászni lusta (min én, és nekem pluszban durva tériszonyom is van), a száraz november még arrébb van (bár a briteknél pont Sober October történik sokakkal), a szellemcsilitől meg gyomorvérzéssel kerül a sürgősségire. De a horror az fotelből, bármikor, és orvosi felügyelet nélkül is. Nos, ez sem az én utam, én asszem a harmadik kategória vagyok lenni. 

Az emberi százlábú

- A harmadik ugyanis azért nézni, mert eleve egy szorongással terhelt alak, aki végre belevetítheti valamibe a generalizált lelki nyomorúságát. Kicsit az is a sztori része, hogy ahhoz képest, hogy valakit épp élve ledarálnak a filmen, itt a képernyő másik oldalán egy egész barátságos világ van. Miközben az, akit ledarálnak, lehetett egy unszimpatikus tucatkarakter, aki meg is érdemli, elvégre nekem nem csak azért jobb mint neki, mert nem vagyok egy kitalált karakter, hanem mert nálam az erkölcsi jellemfölény, a jóemberség-kredit vagy mi. E tekintetben a bosszúhorror az igazi, mikor kifejezetten mocskos geciket végez ki valaki, térdig járva a vérben. Az finom. (Mint a Becky című 2020-as műalkotásban, ahol egy tinilány az amúgy sem szimpatikus ripacsot, Kevin Jamest nyírja ki, aki ez esetben bónuszként egy bomlott személyiségű neonáci is.) 

Az a gyanűm, ezt a Beckyt, ezt újranézem, mert megint verőfényes napsütéssel terhelt szombat délután van, ezt valahogy ki kell egyensúlyoznom. Ha már ez is funkciója egy-egy filmnek, és mivel már nem vagyok lázas-náthás, és nem esik a borult idő, egy időre elhagyhatom a Folytassa-filmeket...

A Zolimpia meg a Para

Mert ugye lássátok feleim szümütükkel, hogy hogy ha Limpiát rendezünk, akkor rögtön kettőt, mert Para is van belőle, még szerencse, hogy nem rendezünk. Mert a karácsonyi főpolgárjenő igen lelkes, hogy a Limpia az fasza, az infra struktúrája az szinte kész (sok felesleges stadion van a „mégnemrohad“ stádiumban, bár tíz év múlva már simán ott lehet), hogy közlekedni néha rémálom a fűvárosban, hogy a szálláshelyek olyanok amilyenek az mindegy is, a húgyszagú aluljáró is hungarikum, azt jónapot!

A kormány meg nem mond se hidegmeleget, se húshalat, mert populisták ők is, egyre gyanúsabb, hogy nekik is a nem publikus közvélemény-kutatások a GPS, de már felmerült, hogy legfeljebb népsavazás lesz, döntsön az istenadta, az istenit! Pest-Budán. 

Ez utóbbi viszont nettó baromság. Mert a költségét bárhol máshol is egy egész ország viselné, nálunk meg különösen, elvégre egész Hunpannónia összesen annyi lakossal bír, mint Tokió, Johannesburg vagy épp Kairó. Kínában meg egy közepes nagyváros mérete ez, innen nézve nem is meglepő, hogy a felcsútista rezsim is próbálta úgy kormányozni, pontosabban kézivezérelni az országot, mint egy városállamot, mindent központosítva. 

Szóval ha a nép szavazzon, szavazzon az egész, mert a két Limpia egyáltalán nem fővárosi belügy, ez nem az a kérdés, hogy lehessen-e este tíz után kedvezményesen hányni a villamosmegállókban, az speciel nekem mindegy innen, kétszáz kilométerrel arrébbról, ahol még villamos sincs. (Bár igényem az lenne rá.) Ráadásul már olyan ötletek keringenek a semmiben, hogy a szörfversenyeket azokat Portugáliában rendezték, szóval nekik is kéne ott, legalább helyileg referálniuk, akarnak-e a tengerpartjukra budapesti olimpiát? (Asszem csatakrészeg, legénybúcsúzó nagybritán focihuligánok így is jutnak nekik, ők meg egyúttal gondoskodnak a romkocsmákról is.) 

Ugyanakkor egy népszavazás sem biztos, hogy egyértelmű véleményét tükrözi a köznek. Mert ha mondjuk 55% támogatná is a világ legkorrupcióval terheltebb szpartakiádját, mikozben meg 45% nem, akkor azt nehéz lenne komoly társadalmi támogatottságnak eladni. Ami meg feltétel, de egy szoros eredmény csak megosztottságot jelezhet. Egy pillanatfelvétel keretében, azaz napok alatt fordulhat épp ellenkezőjére egy ilyen eredmény. 

Így jártak a britek a Brexittel, tíz évvel ezelőtt, nem kéne ebbe olyan nagyon beleállni. Igazából agyni kéne a fenébe az egész olimpiás rémálmot, ez a limpiásdi amúgy is lassan olyan, mint a huszadik század valami nagy, ragacsos, kissé más büdös maradéka, amivel senki nem tud mit kezdeni (a hagyomány az hagyomány, értem?), úgyhogy a tehetetlensége még viszi előre. De nem nemes küzdelem van, hanem doppinggal terhelt gladiátorkodás, nemzeti megfeszülés („Több aranyunk van már félidőben, mint ahány fizikai Nobel-díjasa Dániának összesen!“) és a végtelen pénz okozta gáttalan korrupció. 

Az olimpiákok jelmondata volt vala eddig: „Citius, Altius, Fortius - Communiter”, azaz„Gyorsabban, magasabbra, erősebben - együtt”. Valahogy hozzá kéne még tenni, hogy “kukába!”

Már megint ez a Birodalmi Látványterv...

(hvg.hu)

Mikor a mikro

Mikor jobbára csak a vicc kedvéért, de feltűnő rendszerességgel nézegetem, minek van épp aznap évfordulója, rendre az jön szembe, hogy 1432-ben Féfülű Harold legyőzte Büdösszájú Edward csapatait a mezőelméleti csatában, lezárva ezzel a Tizenhétéves háborút, és egyben véget vetve a Tufa-dinasztia további férfiági öröklésének. (Onnantól kezdve lett a neve Félfülű a Kiherélő.) 

Ha véletlenül kiderül, hogy mondjuk Albert Camus irodalmi Nobel-díjat kapott aznap (pontosabban mint ahogy éppen ma, 1957-ben), az már üdítő változatosság, de ezek jellemzően csak újkori, sőt későújkori fejlemények. De előtte a kora középkortól hosszan sorolnak a mára már tök érdektelen uralkodók, akik sok száz éve nem létező fejedelemségekért indultak csatába (vagy küldték csak az embereiket), csak hogy ennek számunkra tuti ne legyen az égvilágon semmi jelentősége. 

Európa sokszáz évnyi történelméből kábé annyi maradt mára az úri közönségnek, hogy királyok, csaták, királyok, csaták, királyok, csaták, forradalmak. És ha a kettő sajátosan találkozik: trónviszályok! (Amikben királyok und csaták, esetleg rohannak a forradalomba…) Pedig a mikrotörténelem sokkal érdekesebb, mit ettek, hol aludtak, hova kakáltak az ablakon ki, a királyokhercegek-grófoktól a középig a mindenkik, azaz milyen is volt az élet egy középkori városban, és miért is kurva jó, hogy már rég elmúlt? 

Az úgynevezett „történelemórákon“ ehhez képest csatázó királyok és forradalmi lázadások vannak, már az is valami, ha érintőlegesen előjön, hogy jé, Firenzében valaki véletlenül feltalálta a reneszánszt! (Addig nézegetett egy törött görög vázát, míg el nem kezdett aranymetszéses timpanonokkal álmodni. Ami többek közt egy ütőhangszer, de egyes homlokzatok főleg alakja is.) 

És ahogy terjedt a Gutenberg-galaxis (hisz az univerzum tágul, a galaxisok meg távolodnak a miénktől), egyre több nyomot hagytak maguk után azok is, akik nem voltak királyok, összeesküvők, forradalmi lánglelkek, hírhedt eretnekek vagy hajóval véletlenül valamit felfedezők. Így ma már annak is évfordulója lehet, hogy 1923-ban, nyolc szalagmunkás kirobbantotta a mérsékelten híres Masnigyári Sztrájkot, a bulgáriai Plovdivban, mert sokallották, hogy a heti hat munkanapból hatszor nincs gyuvecs a menzán. Pedig az a szerb vendégmunkásoknak is a kedvence!

Nade most már ezeket is számon tarthatjuk, ami igen helyes, és számomra kellően relativizálja annak fontosságát, hogy 1923-ban III. Borisz volt a bolgár cár… 

p.s. Jut eszembe, ma van Kimi Raikkonen 47. születésnapja. Ő volt a második finn - Mika Hakkinen után - akinek személyesen kiszurkoltam egy F1-es világbajnoki címet, igaz Hakkinennek kettőt is. Egymás után!

 

Szekszuálisan feszegeti a testét

Ja, néztem már életemben pornót, többször, mint ahányszor füveztem (pedig az utóbbit háromszor is!), de valójában sosem érdekelt, mi zajlik a szereplők lelkében. A pornó a testről szól, ott az ember az ösztönszintű rezgésszámot felvevő darab hús (bár azért a szakmabeliek szerint inkább unalmas és gépies az egész, ezért valójában tudatosan kell űzni), akár a befogadói oldalról is. A lélek meg kit érdekel?

De most megnéztem az 1000 férfi 12 óra alatt - a Bonnie Blue-sztori című dokumentumdarabot, főleg mert ezt a luvnyát még a teljesen felületes hírfogyasztás során sem lehetett kikerülni a közelmúltban (a címben foglalt vállalása okán), meg hát szűk ötven perc az egész, annyi belefér, míg lejár a mosógép.

Bonnie Blue igazából Tia Billinger, nem is értem minek neki “művésznév” (hisz nem művész, mert van ugyan olyan provokatőr aki az, de nem korántsem minden provokatőr) pornós (oké, Ónlifenszes) azonosítónak. Ha már eleve nem mondjuk Judy Smith, annak tényleg indokolt valami hangzatosabb név, például hogy Tia Billinger.

Hősünk angol, és arról híres, hogy mindenféle iskolai szünetekben csoportosan szexelt kanos diákokkal, és ebből gyártott tartalmakat, aztán azt állította, hogy 2025. január 11-én 12 óra alatt 1057 férfival létesített szexuális kapcsolatot. (Én emlékszem rá, hol voltam 2001. szeptember 11-én, de hogy ezen a tavalyi jeles napon mit csináltam, arról gőzöm sincs. Az biztos, hogy nem létesítettem szekszuális kapcsolatot, már csak azért sem, mert szombatra esett, az meg pihenőnap akkor is, ha az ember nem zsidó.)

És a dokuban ezt a jeles, bár sokak által kétségbe vont eseményt meséli el, hisz ő a narrátora is a cuccnak, meg látjuk az előzményeket, a kúrásmaratonra készülést. (1600 óvszer, 20 tubus síkosító, egy balfasz operatőt meg egy nyálas kis sztájliszt - minden ami a nézői ellenszenvhez kell.) A kétségbe vonásról meg annyit, hogy ja, nehéz elképzelni, fizikailag hogy jön ez össze, meg ugye a logisztika… Utánaszámolva ugyanis kiderül, hogy egy dugásra így pontosan 40,87 juthatott volna, úgy hogy nem volt kaja-, pisi- vagy cigiszünet, és minden kan a robbanásveszélyig élesre töltve érkezett. Zárt alakzatban a többiekkel, hisz ahogy az egyik kihúzta, már ugrania kellet a másiknak. Esetleg egyszerre több bejáratot használtak, akkor több mint másfél perci is ügyködhettek darabonként, de úgy még nehezebb elképzelni a 12 órás műszakot, megszakítás nélkül. Szóval kamunak gondoltam az egészet, míg meg nem néztem a kicsit sem Oscar-gyanús filmet.

És miután megnéztem, még mindig annak gondolom. („Az egyetlen szabály, hogy popsiba ne!“ - itt el is hasal az előző felvetés. Pláne mert „az orál nem számít.“) A csaj akar lenni a pornó Sex Pistols-a (mi más), hisz a Pistolst is úgy adták el annak idején, mint őszinte, kőkemény rocker-lázadókat, pedig a popkultúra talán első, egy menedzser által castingolt fiúbandája volt. De a provokáció, a botrány, és az általa generált figyelem volt a lényeg. Bonnie aki Tia, szintén ebben utazik, de azt én meg elég hamar eluntam.

Például mert valami furcsa a főszereplő-műtárgy (mármint a műegész tárgya, alanya, és jelzős szerkezete) narrációjában is, mikor valahogy úgy próbálta keretezni azt, hogy a testéből egy csoportos (sőt, tömeges) szexjátékot csinál, mintha az az önrendelkezés szélsőséges, de szép példája lenne. Szerintem meg egy frászt. Egy ilyen hazug, figyelemhajhász “kihívásnak” annyi volt az üzenete, hogy “Én a testem vagyok, a testem meg arra való, hogy megdugják, minden más csak mellébeszélés.” Miközben csak a a felháborodás-marketingre (rage-baiting) játszik, hogy annyira hihetetlen, és hihetetlenül prosztó, amit csinál (vagy amit eljátszik, hogy csinál), hogy kattintások formájában árad majd felé az eképpen monetizálható gyűlölet, avagy végletesen megosztónak kell lenni, attól dagad a kebel und a bankszámla.

Csakhogy ebben önmagában nincs semmi érdekes, így működik a pornóipar, aha. Azt se nézem, mikor valaki felmegy a Mount Everestre, mert a fotelből unalmas, az meg pont nem érdekel, milyen belülről megélni (Ha érdekelne, kipróbálnám magam.). Egyébként is, elmesélni, hogy mekkora érzés a csúcstámadásra ébredni olyan, mit Excel-táblába rendezni egy szimfóniát, szóval Blue néninek is elhiszem, hogy szeret szekszelni, de unom, ha mesél róla. És irritál, mikor azzal dicsekszik, hány millió fontot ónlizik össze a fanoktól, mert semmilyen irányból nem vagyok érintett. Sztorinak meg húsz percig érdekes, aztán jön még fél óra “lapozzunkmár”-érzés.

Ahogy az állandó, határozottan nem filmművész-alakú operatőre mondja, Bonnie egy üzletasszony. Na igen, üzleti podcastokat sem hallgatok, az végképp nem az én világom, ahogy szerencsére az övé sem. Persze virágozzék minden virág, valahol máshol. 

99% rosszindulatú toporzékolás

A jelenlegi ellenzéki főpárt „politikája“ nagyrészt abból áll, hogy naponta többször felháborodnak, de annyira, hogy a Hold utcából is látsszon! Az elmúlt években folyamatosan nyomták az akkori ellenzékkel kapcsolatban a „mindenszarizmus“ vádját, hogy ezeknek a hazaáruló mocskoknak még a cukor is keserű. De mióta a hazaáruló idegen ügynökök a kormány, azóta tényleg minden szar. Ez szerintük nem a véleményük (nekik olyan nincs, pártszerű álláspontjuk van, a vélemény feltételezné a tájékozottság és az önállóság minimumát), hanem ez tény, amire folyamatosan fel kell hívni a fészbukemberek és a hírtévéemberek figyelmét, sőt ha mázlijuk van, a hávégé meg a telex, meg ezek is lehozzák majd a baromságaikat. És lehozzák. 

A hét slágere ebben a műfajban egyértelműen Takács P. felcsútista mameluk színpadias morális pánikja, miszerint a LMBTQ(WZNCV)-lobbi már az alsósokra hajt, hogy műttessék át magukat meleg buzivá, pokémonná vagy akár négerré, a lényeg, hogy lehessenek bármik.

Csak mert egy civil alapítvány gyerekkel társasjátékozott egy iskolában, ami arról szólt, hogy le kéne bontani már egy csomó nemi sztereotípiát. Olyan fundamentálisan alapvető (kereszténykonzerv-polgári) elveket, mint hogy a tűzoltó az férfi, a rózsaszín pólós fazon meg nő. Igazából csak azt akarták játékosan tudatosítani alsósokban, hogy nem kell ragaszkodni minden történelmileg úgy alakult helyzethez, amikben gyanús, ha apu marad otthon a gyerekkel és anyu meg egy cégnél vezérigazgató, ha Géza vegán de Anett kick-box edző, vagy ha nem leszel rendes ember, ha nem mész egyetemre, mert jobban szeretsz bokrokat metszeni a parkban. 

Erre a felforgató programra ugrott rá főleg Takács valakiket biztos képviselő parlamenter, hogy ez itt kérem buzipropaganda, akárki meglássa, a „lehetsz bármi“ sátánian posztmodern gondolata alapjaiban rombolja szét az Apaférfi-Anyanő paradigma szilárd talapzatának konzervatív aljzatát, vagy mit. A gyökérzetét, hogy jöjjön az anarchia, a káosz, vagy akár mindkettő, ha már az első kifejezés valódi jelentését úgysem ismerik. (Az az „uralomnélküliség“ lenne, de ők csak uralomban, főleg uralkodásban tudják elképzelni a az emberi viszonyokat.) 

Szóval TP szerint a genderpropaganda mocskos keze máris betette a lábát az iskolákba. És „ideológiai képzést“(!) folytat, nyilván ördögi kacajjal kísérve, miközben a háttérben felsír egy drámai vonósnégyes. Ő csak tudhatja milyen az ideológiai eligazítás, mondanám, de nem teszem, Takács elvtárs pártistállójában (ezt hívják úgy is, hogy „politikai közösség“, csak úgy röhejes) nincsenek ideológiák, az ő hamis tudatuk (azaz ideológiájuk) az, hogy nincsenek értékeik, csak érdekeik, ez meg legfeljebb valami meta-.ideológia lehet, annak ideológiája, hogy nincs ideológiájuk. (És akkor most egy hétig nem írom le többször, hogy ideo…) 

Fel kéne még háborodni azon is hogy hideg van, amit direkt azért csinál a magyartisza-kormány, hogy a magyar emberek fázzanak vagy fizessenek sokat, mert mióta a sárga földig eltörölték a rezsicsökkentést, direkt arra várnak, hogy mindenki költse minden fillérjét rezsire. Persze nekik. És hogy az emberek ne erre figyeljenek, direkt úgy intézik, hogy nyerje a Fradi, hogy trópusi vihar meg árvíz legyen Rodoszon (lássuk jól, ott mennyivel rosszabb), és hogy fecsútista jellemeket politikai fogollyá mártírozzanak, mintha legalább is kenőpénzt loptak volna! Közben meg öt fok van reggel, és ezzel semmit sem kezd a kormány!

 

refresher.hu

Szabályozott szifilisz

Azt olvastam látni, hogy napra pontosan 120 éve „törvényesítették“ Magyarországon a prostitúciót. Valójában persze nem valamiféle elismerésről volt szó, inkább csak szabályozták (reglementálták), azaz nyilvántartásba vették a szexmunkás csajokat (mert egyértelmű volt, hogy a prosti az nő, az ügyfél az férni, az apa meg tudja fene ki, minden más felállás eleve törvénysértő volt), lehetőleg bordélyokba terelték őket, és kötelezővé tették számunkra a rendszeres orvosi ellenőrzést. 

Hát ja, az volt a szifilisz nagy divatkorszaka (Ady Endre is abba halt meg bele, a tüdőtágulat, az ócska keringés meg a pia mellett persze), főleg azt akarták megfékezni. Mondjuk azzal addig se volt baj, ha a pasik kurváznak, nem véletlenül emlegették már egy ideje a „legősibb mesterségként“ a pénzért dugást, a baj az volt, hogy utána hazavitték azt, amiért külön nem is fizettek. És ha a házibarát házikabátban rámászott a ház asszonyára, már vitte is tovább a trippert (más néven kankót vagy gonorrhoeát) az ő bé nejének, aki persze szende egy teremtés volt, és tényleg csak nagyon ritkán a postással, meg azzal a snájdig fiúval a hentesboltból, de vele is nagyon diszkréten. (Azaz néha dugtak, de sosem vacsoráztak együtt.)

 A köznépegészségügyi megfontolások mellett persze fontos volt az adóbevétel is, a szakmai műintézmények ugyanúgy adóztak, mint bármelyik másik, azaz egy kávé- meg egy bordélyház közt az adóhatóság szemében nem volt semmi különbség. A „kéjnők“ azért ezen felül még perkáltak a kötelező orvosi vizsgálatért, akár hetente többször is, és pénzbe került a nyilvántartásba vételük. Mondhatni a kurválkodás volt a kor dohányterméke, amikre mindenféle jövedéki cuccot vetettek ki, hisz egészségtelen, ami aztán részben ment valami kórházi alapba. (Na igen, a dohányzásról még nem gondolták, hogy olyan nagyon problémás lenne, tüdőbajokra néha ajánlották is, hiszen a füst tisztítja a légutakat!) 

Egyébként ezen alkalomból lehetne reglementálni a füvezést is, pontosabban a mainál némileg szofisztikáltabban (mert most annyi, hogy "a fű nagyon rossz, ezért tilos, értem?"), mert én ugyan nem használom, de nem is bírom bűnözőnek nézni azt az egyetemistát, éjjeliőrt vagy vadakat terelő juhászt aki meg de.

p.s. Ma van az élelmezési világnap, meg az érzéstelenítés világnapja is, én mindkettőt ünneplem, amennyiben ma is szem, valamint kifelé egy érzéketlen tuskó vagyok. És a kettő nyilván összefügg, mert ha az ember eszik, nem marad éhes, vagyis az élelmezés éhségérzéstelenítést okoz. (Ilyen alapon az amerikaiaknak a szesztilalom bevezetésének évfordulóján, azaz január 16-án kellene tartaniuk a függetlenség napját, mert a szesz függőséget okoz, a tiltása meg csak bosszúságot. Ja, és a maffia konjuktúráját…)

A lángmű emlékforradalma

Volt az előző rezsimnek egy sajátos kattanása a pesti kossuth-térrel kapcsolatban (már túl a kretén „nemzetfőtere“-mantrán), hogy annak valamiért pont az 1944-es állapotát kell visszaállítani. Merugye 45-ben jöttek a kommenisták. (Akik addig is voltak, a hatalmat Rákosiék meg 1948-ban vették át, dehát 45-ben ugye a felszabadító Vörös hadsereg szabadult el. És annál mennyivel éterien jobb is volt '44, mikor a német megszállást élvezhette a nép, meg miniszterelnök lett Szálasi F. nyilasvezérből (október közepén, éppen holnapi évfordulóval), szóval nem értem, hogy akkor miért nem mondjuk 1938?) 

De nagy löttyös indulatból elkövetett agyontérkövezést nem úszhatta meg egyetlen rendes főtér se (inkluzíve a miénk itt, a délnyugati végeken), plusz a nerista dölyfösök végre eltakaríthattak a környékről olyan szobrokat, amik nekik nem tetszettek. Nem esztétikai szempontból, csak ugye kormányzás helyett szerettek identitáspolitikai hisztiket művelni, így aztán : 

- József Attila helyére gróf Andrássy Gyula lovas(!) szobrának másolata(!) került. 

- Nagy Imre szobrát csak a Jászai Mari térig száműzték, de Vértanúk teréről, minta pont ő nem lett volna az…

- Károlyi Mihálynak viszont Siófokig kellett szobornia, pedig ő gróf volt, ami elvileg tetszhetett is volna a bársonyszmokingos-vadászkastélyos parvenüknek. Ja nem, ő földet osztott, a saját nagybirtokával kezdve, ami pont az ellentéte volt mondjuk a lázárjánosi közműködésnek. 

Mindezek mellett pedig - és ez az egész bejegyzés apropója - a nagy felújítós, 44-es visszaállítós hevületben elvitették a „A forradalom lángja” című emlékművet, ami 1996 óta volt ott emlék. Az volt az eredeti duma, hogy persze majd jól visszateszik, aztán (a zindex vonatkozó cikke szerint) Mécs Imre egy kőfeldolgozó telepen találta meg, hát istenem, nagyon hasonlított a parlament előtti térre, összekeverte a daruskocsis bácsi. Mécs Imre amúgy is SZDSZ-es volt, és csak másodsorban ötvenhatos forradalmár/elítélt, vagyis a például Kövér L. elvtárs szerint a Sátánt szolgálta. (Különben miért mászkált volna leendő sírkövek között, ah nem leendő holt lelkekre vadászott?) 

És egy ideje megy már egy online petíció, hogy ha már nincs NER, akár lehetnénk egy normális hely is, ahol visszateszik a helyére ezt az emlékművet. Nem mellesleg - bár erről tudtommal nem petíciózik épp senki - eltakaríthatnák a szomszédos Szabadság térről azt a „német megszállási emlékmű“ néven futó szimbolikus környezetszennyezést, ami egyszerre vérprofi, giccses, hazug és szar. Pontosabban az utóbbi a korábbiakból következik. De azt se lerombolni kéne, van olyan találmány már, hogy szoborpark, a sok lenin-alakú marxengelsz közt biztos elférne, és népegészségügyi szempontból is hasznos lenne, ha kevesebben kapnának tőle agyfaszt.

 

epiteszforum.hu

Üzen

A Dagadt Brüsszelből üzent, a Új Szovjetunió kommunista fővárosából, nem is értettem elsőre, minek ment oda? Aztán látám, hogy „patrióta csúcs“ van, azaz ülésezik a nacionalista internacionálé végrehajtó bizottsága, ahol a fontos ember, ha már sehol máshol nem az. 

De ha már ott van, üzenni köll haza a hazaffyaknak, hogy neki Brüsszelben is Agyarország az első, most is ott van értünk! Hát, értem ne legyen, tök felesleges ott lennie, miattam ne fáradjon, a híveinek meg úgyis totál mindegy, hogy pálinkafesztiválon, fodbalmeccsen vagy pártkongresszuson van értük, a lényeg hogy van valahol, nagyon értük, főleg mindig.

(Hallottam is valami rajongónénitől a HarcFM-en vagy hol, hogy a felcsúti mindent tud előre, utólag meg érti is a dolgok világát, és neki milyen jól esett, mikor a Bájersó-műsorban belemagyarázta a nénibe az igazságot arról, hogy a kommunista világösszeesküvés éppen gazdaságilag teszi tönkre hazánkat (kapitalisták képében, de ez nyilván képzavar), és ez maga a gyarmatosítás. Amitől akkor nem is kell annyira nagyon tartani, hisz a kommunisták olyan hülyék, hogy előbb tönkretszenek egy országot, és csak aztán gyarmatosítják, gondolom szeretnék, hogy onnantól az ő fejük főhessen a gazdasági válságösszeomlás miatt. Ilyenek ezek a komcsik, ennyire fogalmatlanok. De tőlük kéne rettegni, jól!) 

Vicces amúgy, mikor a felcsútista szekta épp gyűlöli a túlmozgásos minielnököt, hogy amit művel az csak Fészbuk-kormányzás (tényleg, a Fészbukot nem az a Cukker nevű kormányozza?), és közben lelkesen osztja a volt minielnök Fészbuk-posztját. A Fészbukon. Aki amúgy még mindig pártelnök, a papíron második legerősebb párté, de a komplett politikai működése kimerül abban, hogy Fannika időnként kitesz a nevében egy egymondatos posztot egy előnytelen fotóval, amiben például tüntetésre hívja a rajongóit, de mindig olyanra, ahova ő maga nem megy el. 

Én ezt a mostani főminisztert sem kedvelem túlzottan, de az elődjéhez képest mégis pozitív a mérlege (egyelőre) , meg ő legalább beleáll ügyekbe, jelen van a történéseknél, amire a Dagadt pártvezér és kancellár korában sem volt képes. (Nem, a hótiszta gumicsizmában fotózkodás, háttérben az árvízzel, az nem beleállás, az csak látszás, megúszás jelleggel.)

Mikor kormányon volt a kis hűbéreseivel, akkor is a propaganda-kommunikáció helyettesítette a kormányzást, ellenzékben meg már eleve nem akar semmi mást, csak kiadni a harci jelszavakat, azt' majd meglátja, mi jön ki belőlük. Már túl a primitív, önzőség-alapú rosszindulaton.

De miért nem Türkmenisztánba megy ki hazaüzenni? Brüsszel, úgy is mint Ukrajna fővárosa, az ellenségünk, ott nem lehet rendes, elvtársisa légkörben patriótázni… (Jó, lehet hogy Meloni vagy Le Pen oda nem menne szívesen, ők ehhez már - minden széljobbos beütésükkel együtt is - túl nyugat-európaiak.)

p.s. Le kéne állnom a zorbánista "hírekkel", mert jobban belegondolva az nem hír, hogy még mindig ugyanazokat a sötét ostobaságokat eregeti a nyilvánosságba bele, amik már a kampányban sem jöttek be, de ez a rémesre öregedett fazon már nem tud leszállni a dilivonatról, amit legyártatott magának. Sérelmünkre. Valójában már unom annyira, mint Tramplit, csak afféle bűnös élvezet időnként fel- és aláháborodni rajta.

economist.com (via 444)

Nyomás

Jók azok az egészségügyileg edukálni próbáló cikkek, hogy például hogyan mérjük a vérnyomásunkat? Magam eddig tévedésben éltem, azt hittem, hogy venni kell egy nyomásmérőt a vérhez, kibontani, tenni bele elemet, aztán mérni. Így ezek lennének a fő lépések . yilván nem biciklizés, tortaevés vagy súlyos testi sétés közben mérek, de alapvetően nem olyan bonyolult, hogy ne a bokámra tegyem fel azt az izét, aminek nyilván van valami szakszerű neve. Annyi biztos, hogy felfújódik. 

De lehet, hogy vérnyomást mérni bonyolultabb, minden esetre nem árt egy saját módszer, ami igen megbízható. Bár nem túl érvényes, de így megy ez a tudományban, a megbízható módszerek kevésbé érvényesek, az érvényesek meg nem annyira megbízhatóak. (Na jó, a társadalomtudományokban van ez, ott biztosan.) Szóval: 

1. Igyunk meg egy kávét, és szívjunk el hozzá egy unikumot, hogy egyessúlyba legyen a kettő hatása. (De kerüljük a füvet, mert attól rögtön elmegy a kedvünk a vérnyomásméréstől, annyi jobb ötletünk lesz hirtelen.)

2. Olvassunk gazdasági híreket, azokból úgysem értünk túl sokat, de megnyugtatóan hat, hogy még mindig van Dzsídípí, bármi is legyen az. Valamint nézhetjük kissé a falat is, de csak ha nem virágmintás a tapéta, mert nekünk akkor már úgyis mindegy.

3. Nézzünk ki az ablakon. Ha előbb látunk meg egy madarat, mint egy embert, akkor jó a vérnyomásunk (mindegy is mennyire, normális is kész), ha fordítva akkor rossz, ez esetben igyunk egy alkoholmentes sört (fontos, hogy citromos legyen, az finomabb), és ismételjük meg a mérést. Igazából addig ismételjük, míg nem lesz jó a mért érték, azaz célszerű késő este vagy hajnalban mérni, akkor jellemzően több a madár mint az ember a ház előtt az utcán, tehát nyugodtak lehetünk, hogy jó a vérnyomásunk. (Az autók nem számítanak, így értelemszerűen az autókban ülő emberek sem! Már ha ül bennük.) 

A madárjós-módszerben az a jó, hogy nem kell bele elem, előbb-utóbb mindig jó értéket ad, és az fontos, mert az egészség egy fontos érték. (Hogy vannak-e egyáltalán nem fontos értékek, arról kultúrfilozófusok szoktak vitatkozni, jellemzően pont unikumok után. Mert egyesek szerint a fontosság az maga az érték...) 

A bulvarizálódó sajtómédia ilyen edukatív cuccai meg főleg arra jók, hogy túlaggódjuk magunkat, ugyanis hamar kiderülhet, hogy mindent rosszul csinálunk. Rosszul mosunk hajat, mérgező kajákat vásárolunk (amik kizárólag állományjavítóból, ízfokozóból és hozzáadott cukrból állnak), nem ismerjük ki az embereket (önismeretünk sincs, csak nézünk hülyén a tükörbe, hogy ez ki?), nagyon nem trendi mód öltözünk, túl későn tesszük le a telefont, nem veszünk mosogatógépet, agyonöntözzük a szobanövényeket, horkolunk és kanállal esszük a pörköltet. Undorító és alkalmatlan lények vagyunk, na.

Ehhez képest nem teljesen világos, hogy mitől olyan fontos a vérnyomásunk. Hát nem eleve mindegy?

A kiváló fogoly

Pontosabban fogolyok. Mert a Kádéenpé nem adja fel az önkény elleni lázadás harcát, csatába küldi az imakommandót, azaz  “fogolykiváltó ima“ néven akcióznak pénteken a Belvárosi Templom altemplomába. Igaz földalatti mozgalom ők, az altemplomban szervezik a nemzethy ellenállást ideológiai alapon, gondolom igen sikeresen majd a fogolykiváltásért, és a fogolyok ettől kiválnak majd jól. 

Nem tudom, ők voltak-e akik eljárták az esőtáncot, minden esetre esett vége értékelhető mennyiségű esőt, de biztos ők voltak, hisz láthatóan az ország sorskérdéseinek megoldására használják a spirituális energiákat. Én a helyükben valahogy belekeverném még a Föld pilisi szívcsakráját is. Oké, ez a szívcsakra ez nem annyira keresztény, de ha a néhai keresztény kormány keresztény kultuszminisztere (Allah növessze hosszúra a szakállát!) tudott támogatni álősmagyarkodó táltoskodásokat is, akkor egy kis keleti csakramasszázs is belefér, pláne mert a magyarok is onnan jöttek ős, ha már keleten kél a nap. (Ha majd nyugaton kél, mi is gallok leszünk vagy britonok, ez a kérdés, választhatunk!) 

„A hit erőt ad, az összetartozás reményt ad, az imádság pedig összeköt bennünket akkor is, amikor a hatalom ártatlanokat hurcol meg és szándékosan gyűlöletet kelt.“ - ájtatoskodnak a politikus foglalkozású szájkeresztények. (Jut eszembe, Iványi Gáborékért imádkoztak, valamiféle ökumené jegyében, he?) Egyelőre csak prejudikálnak, egy vallási kontextusban persze természetes deduktív logika mentén: ha valaki keresztény(nek mondja magát) az jó ember, egy jó ember nem követ el bűnt (hiszen jó), tehát ártatlan. Márpedig aki fideszkádéenpés az definitíve keresztény, tehát ártatlan. (Aki nem fideszkádéenpés az meg vagy hülye, vagy direkt gonoszul hazát áruló.) 

Egyszerűt az egyszerűeknek, ez a logikájuk, így nem kell belegondolni abba, hogy tényleg mindent annyira kurva jól csináltak a kormányzat kényelméből, mint ahogy azt szeretik hirdetni maradék híveik körében? Hogy ők csak a nemzetért? (Ami persze egy egyetemes, azaz „katolikus“ módon vallásos bárki esetében eleve zavaros egy képlet, hisz neki minimum az emberiségért kéne cselekednie, javarészt felülemelkedve a nemzet, törzs, klán, ideológia keretrendszerén. Vagy Albert Schweitzer teológus és orvos egy kretén volt, mert Afrikába ment négereket gyógyítani? Persze ő Nobel-békedíjat is kapott, és a hazai, Trump-rajngó „jobboldal“ számára, mivel nem Donáld kacsának adják mindig, az már eleve vörös posztó.) 

Egyébként meg azért imádkoznak, amiért/akiért csak akarnak, esetleg figyelmükbe ajánlanám az államháztartási hiányt, a PISA-tesztek eredményeit, vagy hogy túl kevés a szakorvos, igazából bárhol. Hátha ezek fontosabban annál, hogy néhány komisszár és korrupció-generátor előzetesben ül, gondolom nem oktalanul.

 

Rég volt már ma

Állítólag ma van a hastingsi csata évfordulója, azért állítólag, mert többen állítják, de több mint ezer éve volt… vagy nem, kicsit kevesebb, mint ezer éve, mert 1066-ban, gondolom Krisztus időszámítása után, mert ha előtte, akkor már az ókori görögrómaiak is benne voltak, de rém unalmas, ha egy történelem mindig így kezdődik. 

A csata azért lényeges, mert ekkor volt, hogy a normannok épp elfoglalásban voltak Anglia viszonylatában, és Hódító Vilmos normandiai herceg még pont nem volt hódító (legfeljebb a királylányoknál), de ettől a győzelemtől az lett, így eposzi jelzőjével azóta is jól megkülönböztethető egyéb arisztokrata udvari Vilmosoktól, mint például az a gyorsan kopaszodó zsúrfiú, aki legközelebb király lesz arrafelé. 

Ahogy ilyen csataalakú sorsdöntéseknél lenni szok, Harold király, angol király vágtatott fakó lován, de a végére halálra nyilazták, ami csak egy fokkal dicsőbb, mint patakba fulladni, vagy megalázó módon lóért könyörögni a harcolás perifériáján. Viszont legalább nem kellett sokat gondolkodni azon, ki legyen a következő király, mert az immár Hódító Vilmost még az év karácsonyán megkoronázták a Westminsterben, és onnantól az udvarban inkább franciául beszéltek (aztán az óangollal keveredve lett belőle egy még nem mai, de már angol angol), meg elkezdtek normann stílusú templomokat építeni mindenfelé, amik ma már a „nagyon angol“ kategóriába tartoznak, a bástyaszerű, szögletes tornyaikkal. (Na igen, ezek erődítményként is hasznosíthatóak voltak, ha úgy hozta az aktuális trónviszály, vallás- vagy polgárháború.) 

Részlet egy talán nem sokkal későbbi dokumentumfilmből,

A bayeux-i kárpit címűből. (mult-kor.hu)

És ahogy az amerikaiak, ha nagyon ősi családnak akarnak tűnni a jöttment szomszédok szemében, a Mayflower vitorláson (1620-ban) érkező első angol puritánokig vezetik vissza családfájukat, a nagybritánoknál némileg divat a normann hódításig tenni ugyanezt. És mivel a kettő között van bő hatszáv év különbség, és Mayflowerről sem marad olyan sok adat, Hódító Vilmosig gyakorlatilag bárki visszavezetheti magát, még a királyt sem kell szemen nyilaznia hozzá, mint anno II. Haroldot. 

p.s. Fun fact, de a csatát nem annyira Hastings, hanem a mai Battle (azaz Csata) város közelében vívták, bár Vilmos valószínűleg Hastings mellett szállt partra hódítani, Battle még nem is volt mai formájában, így biztos nem gondolkodtak túl sokat később, hogy is kéne elnevezni.

Lázas vagy lázadó?

Lázasnak lenni érdekes érzés, nyilván nem annyira, mint lázadónak csak az utóbbi bonyolultabb, mert az embernek ki kell lőnie a Halálcsillagot, de ha csak mellékszereplő, valószínűleg még előtte meghal lenni.

A láz ellenben, ha mondjuk nem szombat-, hanem kedd esti, egész kellemes, már túl azon hogy rém kényelmetlen. A fejem kétszer akkorának érződik, ez jól illik a végtagfájdalmakhoz, a fülem zúg, de a világ valami szivacsszerű izé másik oldalán reked, ami jó, ki akar mindig benne lenni a világban? 

Ilyenkor rendszerint Folytassa-filmeket akarok nézni, de nem a korai fekete-fehéreket, a lényeg hogy egyszerű legyen min aktuálisan én magam, ne kelljen rajta hangosan röhögni (mert attól köhögök), és n legyen benne semmilyen erkölcsi tanulás, mert azt lázasan ki nem állhatom. (Máskor jöhet, esetleg egy egy szolid katarzis is, de bőgni nem akarok, ami erre játszik azt eleve kihagyom. Elvégre nem vagyok lány, bár korábban ismertem néhányat. Köztük volt olyan, aki tudott bőgni filmeken, ráadásul szokott is…) 

Rájöttem egyébként, hogy a láz nem egy testhőmérséklet, hanem egy szubjektív megélés. Mivel eleve nem működik lázmérő, csak az érzetből tudok kiindulni, meg abból, hogy beszunyálok olvasás közben a fotelban, aztán fél óra múlva zselésen fejnehézen ébredek. Ez láz, ismerem jól, kicsit olyan, mintha az ember egyszerre lenne még kissé részeg, és már kezdődő másnapos, csak itt nincs emléke sem az eufóriának, ez a békés beletörődés tompasága. Hogy ja, menni akartam boltba meg postára, meg anyámékhoz, de ma főleg sorozatokat fogok nézni, szigorúan antologikusakat, mert ha belealszom egy-egy részben, majd visszaveszem a fonalat a következőben. 

Tömök magamba majd vitaminokat (nem igaz, már el is kezdtem), mert bízom a placebo-hatásban, másban nem is érdemes, gondolóm utólag már nem segít a mindenféle betűvel jelölt dolog, meg tünetileg lázcsillapítót, hátha használ a két golflabdára is a torkomban. 

Gyerekkoromban szerettem így beteg lenni, semmi iskola, sok könyv, és ágyba kapom a kaját, mondjuk ezek most is megvannak. Elvégre nem megyek iskolába, csak azért se, még mindig sók könyv van itthon (sőt több, mint gyerekkoromban), és a főzök valamit megehetem az ágyban. Lehet hogy az ilyen átmeneti betegség lényege a gyerekségbe regresszálás? Avagy a láz gyerekké tesz, ha csak átmenetileg és részlegesen is?

Nem valószínű, kipróbáltam esete, és unom Dumas nagyregényeit, immár szeretem a spenótot, de nem várom a karácsonyt meg az őszi osztálykirándulást. És nem vagyok szerelmes a Krisztába, pedig negyven éve, te jó ég… (Aztán végül mégis Ágiba lettem.) 

Amúgy nem lennék újra gyerek, semmiképp, akkor már megint rohadt sók idő lenne vissza idáig, hogy ugyanúgy, ráadásul újra ne tartsak sehol, már ha nem számítom a bármiből való kiábrándulás derűs nyugalmát. Persze lehet, hogy simán csak lázas vagyok még, de ugye mérni nem tudom, érezni meg kis híján szeretem (olyan,mint egy belső szauna, vírusoknak), és hát addig is történik valami.

fészbuk.pont.kom

A felesleges türkölés

A naponta szekrényből kieső csontvázak gyűjteményének újabb érdekes darabja, hogy a neofeudális választási autokráciáját építgető Dagadt mintegy bő 400 milliárd (csak hogy érezzük a súlyát: négyezermillió) forintocskát tolt bele a Türk Államok Szövetségébe, amihez máig sem tudjuk, mi a fasz közünk volt egyáltalán? (Ja, jön ilyenkor a kurultájtos ősmagyarkodás, de a mai magyarok elsöprő többségének annyi köze van néprokonságilag a sztyeppei nomádokhoz, mint Asterixhez, a gallhoz, vagy Erika vikinghez. Ettől még lehet turulkázni a tájban, ha valakinek ez a hobbija, de legyen már kormányzati politika belőle.) 

A türkölő tanácsnak még nagyköveti rangban működő képviselője is van Pest-Budán, egy tőről metszett türk, bizonyos Hendrich Balázs, akik magyar ugyan, de tudatában biztosan lovasnomád, így joggal képviselheti őket Európában, mondjuk a magyar állam pénzén. (Ez egyébként nem rossz irány, ha tökösebbek a NER-es elvtársak, lehetett volna a pesti amerikai nagykövet is magyar, mondjuk St.Királyi Szalamandra, neki a férje, a Szalay Bobó amúgy is volt korábban, preminiszter korszakában londoni nagykövet, meglett volna nagy családon belül maradás. És Szandi biztos nem pofázott volna bele szuverén belügyeinkbe a szuterénből, neki aztán nem diktált volna Washington! Ennyit megért volna, hogy cserébe mi fizetjük neki a rezidenciát, a sofőrt meg a kertészt.) 

Kedvenc tételem a képviselet projektjeiből a „tündérkert jurtával“ ami jól hangzik, persze főleg egy mesekönyvben, közép-ázsiai posztszovjet diktátorok viszonylatában inkább tartanék tőle. Ugyebár Orwellnél a Szeretet Minisztérium kínzással foglalkozik, képzelem mit művelhetett mondjuk egy Türkménbasi (azaz Saparmurat Niyazov) egy tündérkertnek hívott helyen. Szado-mazo orgiákat tudnék odaképzelni… A naprózsa virágágyba, rögtön a csodaszarvas-installáció mellé. Ezek amúgy tényleg vannak lenni, hozzájuk képest egy sima jurta már igazából felesleges is. 

Van persze honlapja is a „Türk Államok Szervezete Magyarországi Képviseleti Irodájának“, (turcicstates.hu, de elsőre nem tudtam, hogy kell kiolvasni) ahol olyan fontos dolgokról lehet tájékozódni, mint hogy „Magyar részvétel a First International Islamic Civilization Forumon Üzbegisztánban“. Mit mondjak, ez kurva fontos lehetett, mi mint az iszlám civilizáció (tűrt) türk képviselői jelen kell hogy legyünk ilyen fontos fórumokon, ahol a világ sorsa dől el nagyon. És fontos az is, hogy „Baku adott otthont a TÁSZ Vezető Nemzeti Analitikai Központjainak 2. Nemzetközi Konferenciájának“. Ja, meg a „Hülye Maga, Hogy Mindent Nagybetűvel Kezd 1. Workshopjának is. Egyébként ezek a „nemzeti analitikai központok“, ezek akkor ilyen dzsémszbondos cuccok? Mert úgy hangzanak.

Amúgy az egésznek láthatóan nincs semmi értelme, talán csak arra volt jó az egész, hogy a pártvezér és kancellár nemzetközi tényezőnek érezhesse magát akkor is, ha az európai szövetségeseink már nem szívesen állnak szóba vele. De ez sem jött be. 

Hiszen még arról sem hallottunk, hogy a Felcsútok Géniusza megkapta volna valamelyik posztszovjet ugrabugrától a Nagy Valagrendet Lánccal, biztos már nem volt ideje elmenni a jurtás tündérkertbe partizni. (Oké, ez még tőlem is prosztó, de nem bírtam kihagyni.)

Esetleg majd a Jobbhíján Népvezér miniszterelnöknek is felajánlkozhatnak a türkök, hogy lenne egy tanácsuk, de nem biztos, hogy ezt a mostani rezsimfő hallgat majd rájuk, mert nincs rá semmi különösebb oka. Pláne ha vége az érdekalapú külpolitikának, márpedig ez az aktuális deklaráció.

Súlytalan, de egyszer vicces

A Fackham Hall című tavalyi brit vígjáték igazából nekünk egy Csengetett Mylord? parafrázis, a nagybritánoknak mondjuk nem, ők arra a sorozatra - szerencséjükre - már nemigen emlékeznek, de nálunk végtelenítve megy mindig valamelyik csatornán. (Arrefelé lehet mondjuk a Downtown Abbey csupaszpisztolyos változata…) Mert Anglia van, ez esetben 1931-ben, benne kretén arisztokraták és ütődött szolgák, lopás, átverés, talpnyalás és genetikai belterjesség, szóval pont azok, amiket amúgy utálunk, de épp ezért vígjátéki keretben igencsak fogyaszthatók.

Szóval itt nem Meldrum-ház van, hanem a címbeli Fackham Hall (szellemtelenül elvulgarizált fordításban a Bazmegsonka-kastély, csak első magánhangzót kell e-helyett á-nak ejteni hozzá), ami már generációk óta a Davenport család tulajdona, és nem is igen csinálnak semmit azon kívül, hogy van egy kastélyuk. Viszont válság van, a szőrlordnak (már) nincs (törvényes) fiúgyereke, így a jól bevált módon az egyik lányt gyorsan hozzá kell adni egy unokatestvéréhez, hogy a családon belül maradjon a kúria, és ne legyenek a tagok munkanélküliek. Ha már eddig főállásban kastélylakók voltak, de pénzért dolgozni azt nem akarnak. (És ha kilakoltatják őket a családi a fészekből, a végén még - Ó, egek! - London belvárosában kellene élniük.)

Valójában egy romsitcom az egész, amennyiben a kényszerházzasságra kiszemelt lány a helyi trágyakereskedőbe szerelmes, a másik meg szintén nem akar a lófejű unkatesóhoz menni, de a végére kiderül, hogy a csavargó, akihez viszont igen, szintén unokatesó, csak balkézről, és félvállról véve elfelejtve. Van még féltékeny házvezetőnő, meg gyilkosságnak látszó balesetnek látszó gyilkosság, de a történet másodlagos, ez itt klasszikus slapstick-comedy meg tényleg a Csupasz pisztoly fárasztó de röhejes aurája.

Ennyi az egész, mondhatni semmi különös, a lényeg az, hogy a műegész gátlástalanul halmozza a vizuális poénokat, a néha kínos szóvicceket és a nagyon hagyományos, seggreesős helyzetkomikumot, fanyar angol humort mixelve amerikai börleszkkel. Itt mindenki hülye, csak annyi különbség van a karakterek közt, hogy némelyiknek legalább érzelmi intelligenciája van, akinek meg nincs, azt el lehetne ültetni a dáliák közé a kerteben, még neki sem tűnne fel.

A színészek rendben vannak, semmi megrázó, de Damian Lewis, Tom Feltonl, Ben Radcliffe és Thomasin McKenzie nem a legrosszabb nevek a szakmában, és lehoozzák a kötelezőt. Az egész film egy elegáns miliőben elkövetett, nagyjából felhőtlen baromkodás, nem igazán emlékezetes, de nem is unalmas, amolyan borús szombat délutánokra való felhőtlenség. (Én mondjuk egy váratlanul naposra forduló délután néztem, de akkor már lusta voltam az időjárással jobban komplementer belezős horrort keresni.)

A kerülés-ellenesség értelmetlensége

Baljóslatú a mai nap, hiszen péntek tizenharmadika van, csak az óraátállítás miatt ez idén keddre esik.

Ennek megfelelően ma van a Nemzetközi Bukás Napja (International Day for Failure), aminek az a lényege, hogy az emberek szembenézzenek a hibáikkal, és kerüljék a kudarckerülést. Pedig szerintem a kudarc rossz, azaz a kudarcot elkerülni jó, a kerülést elkerülni viszont kudarc. (Egyszerű: mínusz egyszer mínusz egy az egyszeregy.) 

Ehhez képest ez az ősi ünnep, ami az internetes web szerint 2010-ben indult valami finn egyetemről, arról szólna, hogy az arcok osszák meg kudarctörténeteiket belátva, hogy ezek nem végpontok, hanem a tanulás és a siker felé vezető út fontos lépései. Na, ilyen egységsugarú motivációs tréner-dumát nem ritkán hallani, a múltkor arról értekezett valami drogügyi forma, hogy a leszokáshoz el kell ismerni, hogy drogot fogyasztunk, itt kezdődik minden. Pedig igazából ott kezdődik, hogy drogot fogyasztunk, különben nincs mit elismerni, illetve minek? A sikeres leszokás a sikeres függőséggel kezdődik, na ja. 

A sikerek meg a kudarcainkhoz képest (is) lesznek azok, elvégre ha az ember elsőre átmegy mondjuk egy nyelvvizsgán, az fontos, de kisebb siker, de ha negyedjére, az már nagy, főleg a korábbi pofára esések fénytörésének viszonylatában. De ettől még baromság, hogy a pofára esések a sikerhez vezető út fontos lépései, a nem pofáraesős lépések vezetnek ugyanis bárhová. És egyébként is, honnan tudjuk, hogy három pofára esés után a negyedik sikeres lépés nem a szakadékba visz? 

Úgyhogy gondolhatjuk azt is, a sikereink párnázzák ki érzékeny lelkünket, hogy ha jön a bukás, majd legyen mire emlékezni, hogy volt már jobb is, tehát nem szükségszerű, hogy innentől mindig szar legyen. Ez a tapasztalati optimizmus. De lehet az ember hurrápesszimista is, miszerint bármilyen helyzetben elgondolhatjuk, hogy ez már a gödör alja, ennél rosszabb már nem lehet, mi meg még mindig itt vagyunk. A gödörben, de nem szórnak ránk földet, és elsőre ez is valami. Jobb ugyan nem lesz, de szerencsére rosszabb sem.

A világ relatív, az ember humanoid, az élet értelme meg maximum egy falvédőre hímezhető betétdal refrénje. Szóval a kudarcok nem fontosak, a sikerek sem, a fontosság meg főleg nem fontos azt csak úgy érezzük. Egyébként elkötelezett kudarckerülő vagyok, azaz ez nem az én napom, nem is viszem le a szemetet!

Jelszavaik valának (Very Flag!)

Van életjel a konzervpolgári proletár oldalon a Digitálköri Polgártáboron túl is, alig egy héttel később máris! Október 23. idusán ugyan nem lesz Békamenet, elvégre derűre háború van még mindig, és eddig is tök hiába meneteltek béke a felcsútisták, nem lett, de lesz nagy „zászlómenet“ helyette. A szervezők szerint a menetelés különlegessége „az 1848 méter hosszú magyar nemzeti zászló lesz, amelyhez a menet utolsó szakaszán egy hatalmas székely zászló társul“. Remek, csak nem tudom lesz-e annyi ember, akik majd két kilométer hosszan elnyúlva zászlóznak szép sorban, bár ha két méterenként egy hazafit számolunk, a mindét oldalon, az csak úgy kétezer népben-nemzetben gondolkodó patrióta, annyi meg az utóbbi hónapokban is összejött, bár csak az izmosabbnak számító tüntetéseken, mint a Sándor-palota előttin. (Aztán volt ahol úgy százötven arcot sikerült összerántani, de abból húsz a sajtót tudósította…) 

Persze a nagyon hosszú zászlót fel is lehet tekerni (jobban, mint a száz lót, amire javítani akart a szoftver), ami praktikus, mert azt hatan-nyolcan is elviszik a vállukon, mint egy szőnyeg alakú koporsót (hol sírjaik domborulnak), plusz könnyebb vele bekanyarodni a sarkon, meg visszavinni a kölcsönzőbe. 

És szigorúan magyar nemzeti alapon jelszavaik lennének valák: „No war, no gender, no migration - Isten, haza, család.”

Amiből a tájékozatlan szuverenista, aki szuverén módon nem tud angolul, mert annyira nemzeti, azt a téves következtetést vonhatja le, hogy angolul az Isten az Nowar, a haza nogender, a család meg nomigration. És majd csodálkozik, mikor egy londoni fapados hétvégén elmegy templomba (mert elmegy ott is!), és nem tudja ki az a God, akihez imádkoznak. A plébános? Pedig eddig úgy volt, hogy angolul minden fontos szó no-val kezdődik, szóval a papok arrafelé sem túl fontosak. 

Én viszont beszélek tudni angolt, kicsit, így van értelmesebb megfejtésem is: „No migration, No war“ - ez szerintem annyit jelent, hogy „A nem vándorlás nem vár!“ Azaz vándorolni kell most rögtön, különben háború lesz!

Hogy mi az a gender azt nem tudom, azt hiszem nekem nincs olyanom, nem töltöttem le, bár egyszer, bő harminc éve már ki kellett töltenem valami nyomtatványt Calais és Dover közt a kompon, és a nagybritán bevándorlási kivándorlásiak már akkor is azt kérdezték, hogy mi a genderem. (Volt olyan kérdés is, hogy „Sex?“, beírtam hogy yes, de nem lett. Pedig a csajommal mentem turistáskodni, csak egy háromágyas szobát kapunk inkluzíve egy harmadik lakóval…)

Viszont természetes, hogy no gender, mert ha eddig megvoltam nélküle (nem iratkoztam fel rá, nem rendeltem belőle, sosem akartam olyat hordani, akkor se ha divatos), akkor nyilván semmi szükség rá, a gender is csak olyan mint az okoshűtő, a lapostévé, az operett, a fagyasztott túrótorta vagy téligumi a szomorú trópusokon.Azaz nem egyszerűen felesleges, de biztos idegesítő is!

 

Egy a tábor, hány a zászló

Annak idején, a felcsútista mintademokrácia végvonaglása kapcsán a Dagadt meghirdette (az Arcra Eső Harcosok klubja után) a Digitálpolgári Köröket, amik fene se tudja mire lettek volna jók, de nem lettek semmire, kivéve hogy körön kívülről remekül lehetett röhögni rajtuk. (Volt abban valami szánalmas báj, ahogy a digitális nyugdíjasoknak sportcsarnokokban tartottak szigorúan offline eligazításokat, egy-egy fapados pártkongresszus hangulatában.) 

De a DéPéKák feltámadni látszanak tetszhalott poraikból, amennyiben lesz nekik (részükre, számukra, vonatkozásukban) egy tábor, de megfelelő közpénz jellegét éppen elvesztő összegek nélkül fizetős alapon. Eleve hatezer a beugró a maratoni kétnapos összetartásra (diákkedvezménnyel, bár milyen tábor az, ahol két nap az élet?), de lehet „támogatói“ jegyet is venni akár százezerért, szállás nincs, de Felcsúthysta Lezsák bácsinál van kedvezmény rá, ha már Lakiteleken (Lakitelken?) ő a hely szelleme, mint egy hungarikus canterville-i kísértet. (Ha már a választáson alulmaradt bukni.) 

Mert az egy tábort gy a zászlót ezen a hétvégén táborozzák a lakiteleki Hungarikum Ligetben . Márpedig egy ilyen nevű helynek olyan aurája lehet, mint egy MLM-termékbemutatóba oltott törzsi gyűlésnek (egy jó MLM-partit eleve törzsi gyűlésnek képzelek), egy jó evőkanálnyi pártaktíva-életérzéssel, ahol a választási vereség meg az újkommunista diktatúra feletti borongás nem opcionális kiegészítő, hanem zsigeri igényből felfakadó, bevezető talajgyakorlat. Legalább is is így lenne logikus. 

Amúgy nagyon jók a témák:

- Szarban van a „jobboldali média“.

- Hogyan szálljunk szembe öltönyben az önkénnyel?

- Újkommunisták terrorizálják a Roham Házát (vagy rohamozzák a terrorét, tudja fene a sorrendet).

- Dajcstamás még mindig okos, lehet kérdezni is, csak ne angolul. 

Aztán baromsütés ökröknek, cigányzene cédéről, alapfokú SMS-IMÉL író-olvasó találkozó tanfolyam… Ez utóbbitól lesz digitális az egész, csupán csak ettől, pláne ha a végén tényleg zenekarnak néhány cigányt, és az se cédéről megy, mert ennyire nem kell digitálisnak lenni, a diktatúrával szembeni lázadás lényege épp a fontolva haladás önellentmondása. Nem angolul, analógul.

tiktok

Főleg hétfő, de nem túl sok változás

Mivel ma hétfő van, minden jel szerint vasárnap lehetett tegnap. Ezt onnan tudom, hogy Egyforma Nagydíj volt unalmasan, meg már megint a fiókomban landolt posta a heti horrorszkópról, nem tudok leiratkozni róla. Pontosabban tudok, csak nem sikerül. (Ennél már csak az a feleslegesebb, hogy heti sok linket kapok különféle tudományos cikkekhez, amik vagy hivatkoznak valami ősrégi hasonlómra, vagy érdekelhetnek, de egyik sem érdekel, már elég régen nem vagyok tudományos ahhoz, hogy valamiféle előző életként tekintsek rá.) 

Nade, untam magam, megnéztem hogy állnak a csillagok a miért, valamint nekem, és olvasom is, hogy „rákheti horoszkóp“, persze csak mert fejben rosszul tagolom, így nem érdekel, egy rákhetet inkább kihagynék, egyébként is vízöntő vagyok, de annyira, hogy a múltkor el is csúsztam a konyhában a vizes járólapon. Szerintem így fogok egyszer meghalni is, feltéve ha a háztartási balesetet nem előzi be majd egy szívroham. Vagy attól taknyolok el, de mindegy is, ezt nem mostanában látom jönni, még számtalan rezignált napom van hátra hosszú évekig, plusz egy komplett könyvespolc. 

Ráadásul a kéretlen csillagjóslat szerint a fejem épp tele van ötletekkel (van itthon mák, kipróbálom levesnek), és ezen a héten különösen erős késztetést érzek majd arra, hogy valami újba kezdjek (mondom, mákleves), valamit megváltoztassak, kimozduljak a komfortzónámból. (Ez meglesz, máris máshol tartom a kedvenc fémpoharamat, ami vagy tíz évig volt mindig pont ugyanott a konyhapulton.) Ugyanakkor nyugtalanságot okoz majd a változás (ja, valami máris birizgál belülről, szerintem sértetten áll a pohár a polcon). De mindegy, a hét eleje a kísérletezésé lehet, és a jóslat szerint nem csak új módszerek és új megközelítések, de új emberek is kerülhetnek az életembe, és ez majd jól felpezsdíti a mindennapjaimat. 

Na, ezt inkább ne. Nagy munkám van abban, hogy kellően rezignáltan sztoikus legyek, új emberek pezsdítsék fel valaki más mindennapjait, mer bár képes vagyok a magam számára is meglepő mód szociábilisan viselkedni, de az alapbeállításom már az elidegenedett városi remetéé. És különben is, most találtam új helyet a poharamnak, és kezdtem komolyabban kortárs ázsiai irodalmat olvasni, egyelőre még ezekkel a változásokkal kell megküzdenem, a többi dolog még maradjon folyni a megszokott medrében, pláne mert egy új szobanövényem is van.

Szóval változások majd esetleg a jövő héttől, például az időjárásra tekintettel már fontolgatom, hogy átállok a napközbeni zokniviselésre, de semmit nem szabad elkapkodni, az elkapkodás az élet sója, de rendes mikrohedonisták mindenben az élet édességét hajszolják inkább. A lassú víz kiélvezi a partot mosást.