Mosás

Megy a nagy agylágyulás, hogy a tévesen „közmédiának“ nevezett állami halljakend most épp ideológiailag nem elég képzett, de ez pont jó, viszont lehetne sokkal népművelőbb, az olyan nosztalgikusan huszadik századi. Szerintem meg nyugodtan be lehetne szántani az egészet, a lineáris tévé olyan, mint a nyomtatott újság, hogy néha jó, csak pont nem az a fogyasztásunk alapbeállítása. A hagyományos televíziókészülékezés elég régies, mint a lovaglás, egy hobbinak elmegy, de nem lóval megyünk Sopronból Bécsbe, hanem vonattal.

Ráadásul az állami rádiótévé minden alatti ócska propagandát gyártott hírek címén, hosszú időn át, úgyhogy a valaha volt hitelességének már az emléke is feledésbe merült. Így mára egy nagy és bűzlő hullát kéne életre áramozni, de ez már egy bizonyos Dr. Victor Frankensteinnek sem jött be. Rövid távon érdekes volt egy halottak darabjaiból összetákolt figurával játszadoznia, de már középtávon vérbe fulladt az egész kudarc.

A közéleti tartalmak kapcsán meg az az egyik fő csapás, hogy ne legyen több agymosás közpénzből, hiszen ha valaki magánpénzből agymos, az nyilván sokkal jobb. (Vagy konkrétan etikusabb?) De ezen az alapon ne kapjanak közpénzt egyházak a hitéletükre, ha beteg hajléktalanokat ápolnak arra lehet, de az oltárterítőre meg a prédikációra dobjanak össze a hívek. Szent Tamás összes istenbizonyítékával együtt nem tudom valami abszolút igazságnak venni pl. a római kaotikus tanítást, az is csak egy ideológia (mint az intézményes vallások általában), a szó „hamis tudat“ értelmében. De ez most nem érdekes.

Ellenben fontos, hogy az én adómból főleg ne mossák az én agyamat! Az én adómból mások agyát mossák, ez az elvárásom! Mert ha már olyan ez a mostani világ, hogy agymosásos, azt nem lehet megúszni, a kérdés csak a mikor-kinek-mivel hármassága, meg negyediknek hogy miért ne nekem. Mossák. A bárkik. 

Nos azért, mert nekem igazam van, de aki szerint nekem nincs igazam, az téved, tehát lehet jó irányba agymosni, az én irányomba. Erre megérne némi adóforintokat áldozni, mert a népek mindenféle guruk után mászkálnak, meg templomokba, közbe' meg tisztára nekem van igazam. de annyira, hogy vallást se alapítok, hisz magáért beszélek, szóval agymosást rábíznám arra az államra, ami kilenc és félmilliomod részben pont én vagyok. Az nem kevés ám, egy szubatomi részecske például sokkal kisebb nálam!

Az agymosást egyébként úgy kell csinálni, hogy először beáztatjuk az agyat, lehetőleg citromos vízbe, aztán nem tesszük be a mosógépbe, sőt mosószert se teszünk hozzá, ellenben bepanírozzuk és kirántjuk, majd rizzsel-tartárral tálaljuk egy sörözőben. Aki ilyen fogyaszt az tuti nem fog tévtanokat hirdetni, pláne a jól titkolt világnézetemmel vitatkozni, mert vagy szereti a rántott agyat, és eleve arra koncentrál, vagy nem tudja mi a fenét eszik, és el van foglalva azzal, hogy kitalálja. Később meg azzal, hogy hova hányjon, miután megtudta, de semmiképp nem lesz lehetősége vitatni  bármit, beleértve a napfelkeltét, a szubjektív idealizmust vagy a húsvét hétfő értelmetlenségét. Amikben én általában mind hiszek, de mások agyába még bele kéne mosni.

Légi papírozás

Mint kiderült, még mindig létezik a méltán nem létező emlékezetű Sólyom Airways, ami egy légitársaság-kísérlet volt még 2013-ban, a Malév csődje után. Még egy egész Boeing-737-est is kibérletek, sőt átfestettek, aztán az a vas elrepült Liszfreihegyre, majd vissza az angol lízingcég bázisára, és ennyi volt az egész. Járatuk, így aztán utasuk egy se volt, de pont ettől lett az egész igazi sikertörténet.

Hiszen a cég eddigi, lassan másfél évtizedes fennállása alatt egyetlen panasz sem érkezett utasoktól (ezért jó, ha eleve nincs az a sok fontoskodó barom, aki azt hiszi, a hogy egy repülőjegyért jár neki az emberi elbánás), nem volt egy percnyi késésük sem, miként egyetlen gépük sem zuhant le! Most komolyan, melyik másik légitársaság dicsekedhet hasonló mutatókkal?

Ráadásul minden annyira jól le volt papírozva, hogy a cég még létezik, tavaly költöttek is 150 ezer forintot, amiből látszik, hogy nem szórják pénzt, ami szintén pozitívum. Bevételük mondjuk tavaly sem volt, tehát nem akarnak mások pénzén gazdagodni! 

És bár a papír állítólag éghető, de úgy tűnik sok esetben inkább gránitszilárdságú, ezen az alapon lehet hogy még idén is én nyertem valami általános iskolai szavalóversenyt, legalább is megtaláltam az erre vonatkozó oklevelet. (Meg egy másikat egy EU-s pályázatíró tanfolyamról, mondjuk abból az írás marad, pályázatokkal nem foglalkozom, de legalább a pályázatok se velem.)

Egyébként nemrég nyitottam egy pizzériát, teljesen non-profit alapon a konyhámban, amennyiben magam vagyok az anyagbeszerző, a szakács, a pincér és a vendég, de ezt könnyű lesz bezárni, ha elfogy a konzerv paradicsom, mert egyáltalán nem papíroztam le. Azt se tudom hol van a cégbíróság, gyanús, hogy a Fröccs-öntő Grill és Bár mellett, mert ott van egy hely, ahol lehet kapni hurkapálcát, de számlatömböt is! De még nem mentem be, mert nem szeretek papírozni, plusz a fenének van kedve adót fizetni a brokkolis-égett pizza után, hogy aztán a cégem visszaigényelje magamnak. Valahogy így megy ez, gondolom.

Viszont ha a Sólyom Ervéjz-nek később majd kell catering, azt szívesen vállalom, mondjuk megbízási szerződéssel, nulla darab utas igényeit (akik nem létező gépeken nem repülnek sehová) úgyszólván korlátlan mértékben ki tudom elégíteni, feltéve ha szeretik a nem nápolyi stílusú pidzát, nemparmezán ízű akciós krémsajttal.

A legtakarékosabb gépük, ami csak képernyőn létezett. (hír.ma)

Mi nem lennék, ha nagy vagyok?

Tök jók az olyan cikkek, hogy „Milyen diplomával lehet a legtöbbet keresni?“ Nem tudom, nem olvasom el az efféléket, mert egyrészt ötven fölött nekem már mindegy, nem vágok bele semmi ilyesmibe, másrészt meg közvetlen tapasztalatból tudom, hogy én mivel nem tudok sokat keresni, ha egyáltalán valamit.

A szociológia érdekes, ám a szociológus diploma (szigorúan elméleti tudással a háttérben) Budapesten meg néhány nagy egyetemi városon kívül jobbára hasznavehetetlen, mert pont ilyen végzettségűt nem keresnek már egy ilyen kisebb megyeszékhelyen sem, mint a miénk, azt meg nem hiszik el, hogy még mindig képes lennék beletanulni sok mindenbe. Miközben minden szinten az a duma, hogy az oktatásnak, a bölcsődétől az óvodáig nem ismereteket kell átadnia, hanem képessé kell tennie a tanulással alkalmazkodásra. Fasza, már bő harminc éve is ezt hallottam előadásokon, de ettől még nem változott eléggé a rendszer.

A szociológiáról meg a legtöbben azt se tudják, eszik-e vagy elfutnak előle inni, hogy akkor most van-e halmazállapota vagy inkább egy mentálkulturális zavar? És mikor megkérdezik, mi is lenne az, akkor közlöm, hogy fogalmam sincs, nem tudom, de másfél órában el tudom magyarázni, hogy miért nem. Ez volt annak idején a elsősök kurzusain a szokásos bevezető előadásom Comte-tól meg a pozitivizmustól indulva, Durkheim-en és  Max Weberen át Parsonsig. Hogy itt kérem többféle paradigma van, és mindegyikben valamennyire mást gondolnak mondani arról, mi ez az izé, amit nagyon egy egységes tudományak akarnak látni, jellemzően kívülről. Engem belülről nézve nem zavart ez a széttartóság.

Egyébként azért megnéztem, a legjobban fizető diploma a nem teljesen, de még kis híján pályakezdőknél az általános orvosi, de szorosan mögötte van a pénzügyes-menedzseres, mítingelős cápaképzős is, úgyhogy megnyugodtam, se kedvem, se tehetségem, se kitartásom nem lett volna egyikhez se, bármelyik korszakomban. Vért csak a horrorfilmekben bírok elviselni (de ott hektoliterszám ám!), viszont ha durvábban megvágom az ujjam, már el akarok ájulni, és nem a vérveszteségtől, pusztán a látványtól. A pénzügyekhez meg annyi közöm van, hogy bármilyen kicsi összeget képes vagyok a lehető legrosszabbul elkölteni, ebből szempontból szinte hasznos, hogy nagyobb összeget rég nem láttam már. Ilyen vezető menedzserképességeim meg nincsenek, tudok csapatban dolgozni, csak nem szeretek, vezetőként pedig bizonyos helyzetekben vagy teljesen laissez faire lenne a stílusom, vagy leüvölteném bárki fejét, és nem lenne a kettő közt átmenet. (Mondjuk ilyen vezetőhöz volt már szerencsétlenségem. Akit ha valami nemigen érdekelt, akkor szart bele, ha meg igen, akkor minden részletben csak neki lehetett igaza, de mások véleménye soha nem számított. Na, ilyen lennék menedzsernek, azt hiszem.)

Még mindig az az álommunka, hogy közepes színvonalú, de érdekes könyveket olvasok naphosszat, és ezért teljes ellátást kapok egy erdőszéli házban, hogy pénzzel se kelljen foglalkoznom, és néha elutazom idegesítő nagyvárosokba erőt gyűjtani a pihenéshez. Erről nha írnék is, de csak ha épp rajtam van a kényszeres szófosás...

Mint... néha.

Az időutazatlanság lényege és értelmetlensége

Azt írja az internet, hogy „Egy brit férfi azt állítja, hogy még az 1970-es években egy titkos kormányzati kísérlet részeként több mint kétezer évvel előreutazott az időben. Lewis Walker állítja, 4413-ban találta magát, ahol már egyetlen emberrel sem találkozott, csak robotokkal.“ 

Szerintem hazudik. Először is nincs is időgép, mert ha lenne majd valamikor később, már láttuk volna visszajönni, de majd ha a jövőben fogjuk látni csak, akkor nem is lesz, mert már láttuk volna szintén. Az idő egy paradoxon kérem szépen, ami egy kocka alakú tüskés geometria, és csak annyiban lehet vele utazni, hogy egyszerre létezik a mostban és a jelenben, miközben a Föld kurva gyorsan száguld a Nap körül.

Ráadásul Einstein is megmondta, hogy a téridő az egy dolog, azaz ha valaki utazik az időben, akkor egyszerre a térben is, ha valaki előre tudna menni kétezer évet, akkor kikötne például a Déli Gyűrű-köd (NGC 3132) valamelyik részén, az van kábé kétezer fényévre innen. Mert az időutazás, ha lenne, természetesen fénysebességgel, de minimum emszercénégyzettel terjedne, így egy feltételezett időutazó eleve nem csodálkozna, hogy nem talál már embereket a Hattyú csillagkép környékén.

Az állítólagos Lewis Walker szerint egyébként a negyvenötödik században azért nem lesznek már emberek, mert mindenki rég lementette már magát valami cserélhető robotba, de ez is hülyeség, én láttam terminátoros dokumentumfilmeket, és onnan tudom, hogy ezt pont a gépek nem hagynák. Hogy hülye emberi tudattal mocskolják be őket, akik úgy viszonyulnak az emberekhez, mint mi a számítógépes vírussal fertőzött erszényes patkányokhoz? Kizárt.

De a legkomolyabb érv a faszi időutazása ellen, hogy ki a fene akart volna elmenni 1977 Nagy-Britanniájából valami ködösen kiszámíthatatlan jövőbe? Emberek, én pont akkor, mondjuk Londonban szerettem volna 18-20 éves lenni, erre most is lecserélném ezt a teljes poszt-posztmodern, huszonegyedik századi online katyvaszt. Oké, akkor volt Másodlagos Erzsébet, királynő foglalkozású néni ezüstjubileuma (mondom én, hogy csak második lett!), attól menekülni is lehetett volna, de akkor tört föl a Sex Pistols, a Damned meg a Clash, a Queen meg kiadta a News of the World című klasszikus albumát. Plusz még élt John Lennon, és szerencsére New Yorkban, jó messze Angliától. (Ettől még a Liverpool nyert abban az évben a Premier League-ben, de a fodbal még Lennonhoz képest is elenyészően csekély mértékben érdekel, vagyis egyáltalán nem, azaz nem zavart volna.)

Szóval 77 jó év lett volna nekem ott éppen nagykorúként, de amilyen pechem van, én itt voltam három éves, stílszerűen egy háromkerekű biciklivel, és teljesen nélkülözve egy szegecselt bőrdzsekit.

Mondjuk az időutazás ettől még érdekelne, de csak visszafelé, a jövővel bajlódjanak mások. De húszéves már csak a következő életemben leszek újra, szóval addig még dolgozhatnak rajta a legendás brit tudósok.

Polgári-konzervatív kocsmai hőbörgés

Ritkán tévedek a fészbukra, és akkor sem felcsútista „influenszereket“ olvasok. (Azért az idézőjel, mert nem hiszem, hogy ezek az arcok, a vásárolt lájkokkal komoly tömegek véleményét befolyásolták volna valaha is, de ettől még segítettek komolyan elinflálni kenyéradó pártjuk presztízsét, már amennyit a Dagadt utolsó másfél-két évnyi ámokfutása meghagyott.)

Úgyhogy nekem a 444-en jött szembe, hogy Trombitáló Kristóf, főpárti megmondóarc (a szegénység érdeklődés hiányában elmarad - ja, ennyire szellemesen realista volt ez a nyomorult) kiakadt az előző rezsim pénzzel kitömött, agyban nem nagy vállalkozóira, hogy akkor most,  a bukás után, miért is nem pénzelik tovább a egyujjas agyú posztfideszes hergelést? És nem jut eszébe, hogy éppen a bukás miatt nem. Ellenben elvárná, de mivel sehol a pénz, a korábban hangoztatott elveik ellenére pont oda szarik, ahonnan eddig enni kapott. Amit innen a távolból jó látni, a szag meg nem ér el hozzám, mondjuk eleve nincs szaglásom már pár éve.

Aztat írja mondani a Trombitás Kázmér:

„a polgári Magyarországnak arra nincs ereje és pénze, hogy mandineres kollégák ne maradjanak állás nélkül. szégyelld magad, Mészáros, Tiborcz, etc. mi a f$zomat csináltál a pénzeddel, lumpen g€c1?”

Na most, ha a „polgári magyarország“ szerinte lumpen gecik gyülekezete, akkor én finoman érzek itt valami önellentmondást. És mivel ő aztán tuti nem pénzeli a mandineres kollégákat, kívül helyezi magát ezen a polgári Magyarországon, amelynek kellene, de közben faszozik és gecizik (na ja, e kettő biológiailag is összetartozik), úgyhogy zavar van az erőben. A faszozás akkor most polgári? Az első értelmezés szerint igen, a második szerint meg tudja fene. Hiszen ha ő kívül áll, akkor nem. Vagy valami ilyesmi.

Igen kreatív amúgy Trombita Krisztián, hogy dollár meg euró szimbóleumokkal operál a csúcsa-csúnya szavaknál, mondjuk hogy az a-ból hogy lesz $, az nem teljesen világos. Valamint fájóan hiányolom az angol fontot (pedig van itthon vagy kettő és fél), azzal a jellel, hogy £, remekül leírhatta volna, hogy lófasz. ehhez képest annyi a művészi újítása, hogy nem használ nagybetűket, pedig annyit még belőle is kinézek, hogy amúgy ismeri azokat.

p.s. Van még a fentebb linkelt cikkben egy Levendulai Krisztofer-féle beszólogatás is, de azt hiszem  már így is túl sokat foglalkozom ezekkel a kínosan szánalmas alakokkal.

Feketén, fehéren, olcsóbban!

Találtam egy remek könyvet az egyik polcon, nyilván azért, mert valami teljesen mást kerestem, ami meglett, de a eleve a másik szobába. (Mert az van, hogy a könyvek vagy vannak valahol, vagy mennek valahová, de jellemzően menekülnek előlem. Pedig nem szoktam belefirkálni, aláhízni is igen ritkán.) Szóval ez volt az ügydarab, talán Petra mentette anno a könyvtárból:

A dizájnból is látszik, hogy annyira azért már nem modern az a Közepes-Britannia, amit bemutat, mert bár egész új, 1971-es kiadás, de eredetileg 62-es, vagyis a retróhullámot is előzi vagy húsz évvel. Persze 71 is régen volt, olyankor még én sem éltem, vagy csak nem ebben a testben, esetleg most sem élek, mint ahogy senki se, csak kollektív hallucinációk vagyunk egy hibás Mátrixban. De ennyit a kötet külalakjáról. 

Beleolvastam persze, főleg a tömegkommunikációról szóló rész érdekelt. Érdekes módon a „média“ kifejezés nemigen jött szembe, mondjuk a mass communication sem, biztos mert utóbbiban benne vannak az újságok is, úgyhogy a rádiótévé az korabeliül simán csak broadcasting, magyarul mondjuk műsorszórás. Ami a hatvanas évek elején gyakorlatilag egyet jelentett a BBC-vel (British Broadcasting Corporation ), nem voltak még igazi kereskedelmi adók, helyi rádiók talán. 

A BBC pedig már akkor is reklámmentesen működött, előfizetési díjakból. És megtudtam a könyvből, hogy egy évre alapból 7 font volt a sarc a tévés háztartásoknak, de csak ordinöri televizsön esetén. És hát a szokványos (rendes, átlagos) tévé az fekete-fehér volt, ám aki színes televíziós vevőkészülékkel luxizott, az fizethetett 12 fontot, ami már havi egy! És asszem ezek csak egy tévére vonatkoztak, tehát a gazdag senkiháziaknál felmehetett 36 fontig is akár, a fülé már nem, vagyis ha a vidéki kastélyában valakinek volt egy negyedik tévéje is, azt már ingyen nézte a kertész meg az alfőlovász, persze ők nyilván csak fekete-fehérben.

És a vicc kedvéért utánanéztem, mennyibe fájt a szocialista, népművelés-alapú, szigorúan egycsatornás televíziókészülékezés a magyaroknak, aki akkor még nem voltam, mármint az 1970-es évek legelején. Mert még nem voltam egyáltalán, mint mondottam volt.

Szóval, 20 forint havonta! Ez nem hangzik soknak, de mellé kell tenni, hogy akkoriban egy munkás vagy más alacsonyabb státuszú alkalmazott átlagos fizetése kábé 2200 forint volt, de sok helyen ennél kevesebb )mert az átlagot a nehézipar meg a bányászat húzta felfelé. Vagyis egy cipőfelsőrész-készítő az fizetése nagyjából egy százalékát adta le a Táncdalfesztivál meg a Ki Mit Tud? élvezetéért.

Na most, ugyanekkor egy angol munkás átlag 120-130 fontot keresett egy hónapban, de ha nem volt színes tévéje, csak ordinary, akkor  úgy havi hatvan penny volt a tévéköltsége, ami messze kevesebb egy százaléknál. Maximum egy fél. És ezért két BBC csatornát is nézhetett, szemben a magyar kollégával, aki csak egyet, de az sem volt Bíbíszí-alakú.

Ebből is látszik, mennyire igaza volt a középiskolásoknak szánt Honvédelmi ismeretek című tankönyvnek, aminek bevezetőjében még 1988-ban is azt olvashattam, hogy: „A kapitalizmus általános válságának talaján küzd a fennmaradásért.“ Na ja, ezek a hülye angolok (angolhülyék!) még le se nyúlták rendesen a saját proletariátusukat, szemben a proletárdiktatúrát építőkkel. Tényleg általános válságban lehettek.

Nem kövér, bunkó!

A hétvégi vihar a biliben az volt, hogy Kövér László parlamenti ex-házmester és képviselőidomár nem volt hajlandó kezet fogni a tiszás képviselő hogyishívjákkal (utánanéztem, Kőszegi Krisztiánnal), aki kezet nyújtott neki valami rendezvényen. Gondolom illett volna elfogadni, még egy rangkórós baromnak is, mint KL, elvégre ő a volt a házelnök, a tiszás arc meg a jelenlegi egyik alelnök, szóval kollégák, ha némi időeltolódással is.

De Kövér egy bunkó, és nem most kezdte, ő már lassan harminc éve permanensen bunkó, mondhatni személyiségének alapbeállításához tartozik a harcos mindenki menjen a francba, aki nem ők. Összeesküvés-elméletekben is jó a vén csataló, szerintem nincs az az odaégett grillcsirke a sarki büfében, amiben ne látná meg Soros háttérhatalmának kezét, ahogy épp beteszi a lábát a sütőbe. (Napi képzavar kipipálva.) Valamint helytartóinak ármánykodását, különös tekintettel a miniszterelnökre. (Aki viszont úgy csinál, mintha mindenhol ott lenne és szakértőkkel szakértene, szóval akár a büfébe is bele lehet látni.)

papaigabor.wordpress.com

Kövér Laca tatától egy minimális udvariasságot is elvárni annyi, mint zivatarfront közepén eljárni az esőtáncot, azaz teljesen felesleges. Amúgy is diktatúra van (nem épül, már megvan!), a diktatúra embereivel pedig nem állnak szóba a felcsútisták. (Jut eszembe, milyen lehetett ezeknél a Párton belüli kommunikáció?) Mint ahogy Navra elvtárs sem (lásd a tegnapelőtti posztot), havasi bertalan, mint a Párt sajtóelhárítója pedig ott tart, hogy: „...a Fidesz júliusban Ellenállási nyilatkozatban fogalmazta meg totális szembenállását a Tisza antidemokratikus rendszerével. A Fidesz valamennyi tagjának és minden magyar embernek joga van ahhoz, hogy szabadon kifejezze ellenérzését a tiszás önkényuralmi rendszerrel és képviselőivel szemben.“ Avagy: bunkók vagyunk, primitív törzsi logikában gondoljuk el a világot, így csináltuk harminc éve is, így csináljuk most is! Amúgy mindenki bassza meg a telhódat!

Szép, polgári-konzervatív hozzáállás, de ezen nyekeregtem már korábban, ez a havasi komisszár meg nem ér annyit, hogy megint, ezt is csak a jegyzőkönyv kedvéért.

p.s. Nem mellesleg rájöttem, hogy kövér László én vagyok, csak megfelelően kell használni a kis- és nagybetűket. A László eleve megvan, a túlsúlyom meg ugyan változó, de sajnos régóta konstans, plusz bajuszom is van. Mondjuk szakállal, ez némileg enyhít a dolgon...

Konyhai mifene

Mostanában rendre hideg zsíroskenyeret ebédelek, mert nincs kedvem a meleghez (a meleg zsíroskenyér az talán a serpenyőben sült pirítós), meleg az van kint is elég, a szervezetemen belül már nem igénylem. Így jellemzően a vacsora meleg, olyankor sütök lepényt, mert az egyszerű, olcsó und gyors, és mégis olyan, mintha az ember rendes ételt ene.

Én azt úgy csinálom, hogy először is rábeszélem magam, hogy kimenjek a konyhába, és meggyújtsam a gázt. Ha ez sikerült, az első akadályon már túl is vagyok, mert ha már ég a gáz, muszáj nekiállni. (Nincs gázóra, általánydíj van az egy darab tűzhelyre, szóval mindegy, folyatom-e  a vizet fogmosás közben.) Második körben előveszem a keveréket, ami fimom- és rétesliszt, valamint gríz, abba szórok sót, sőt néha sórók szót, meg bármilyen fűszert, ami a kezem ügyébe akad, aztán felvizezem az egészet, egy sűrűbb palacsintatészta állagig. Mondjuk nem tudom milyen a normál palacsintatészta, de az enyém sűrűbb, ez biztos.

A lényeg a gasztronómiai aranymetszés. Hiszen a lisztkeverék aránya úgy viszonyul a grízhez, mint a rétesliszt a finomliszthez a keveréken belül, ez amúgy véletlenül alakult így de bevált, avagy feltaláltam a lakótelepi konyhai reneszánszt, hisz aranymetszés ilyen ógörög dolog, csak Európában a reneszánsz idején fedezték fel újra.

Aztán a tetejére ráteszek valami krémes állagú tejterméket és fokhagymát. Sok fokhagymát. Ami ilyenkor nyáron igen hasznos, mert csókolózni úgysincs kivel, de lelehelem tőle a legyet az ablaküvegről. Azért persze a konyha sarkában lakó kaszáspóknak is marad valami. (Jellemzően rombolom a pókhálókat, de ezt meghagytam, mert a konyhaablak folyamatosan nyitva van így nyáron, és ott jönnek be a mindenféle rovarok, akiket egyen meg nyugodtan a pók, kínhalál keretében, egy léggyel nem tudok szolidáris lenni. Miközben a poloskákat papírzsepivel fogom meg óvatosan, és kiröptetem az ablakon. Igen, a következetesség sosem volt alapvonásom...)

A lepényre mehet még valami friss zöldség, ha van itthon, ha nincs, akkor csak odaképzelem. A képzeletbeli paradicsomnak ugyan elhanyagolható a vitamintartalma, de az íze sokkal jobb mint az akciós aldisnak.

Mondjuk gondolatban mindennek sokkal jobb íze van, mint ténylegesen, talán le kéne szokni az evésről, mert az evéstől életben marad az ember, az életbe meg előbb-utóbb belehal, persze nem a paradicsom miatt, de ha hívő, még remélheti, hogy oda kerül.

fészbuk.pont.kom

TB, RH, ETC.

A mai egyik születésnaposom Tim Burton a bizarr-gótikus nyomasztásos könnyfacsarások rendezője, aki persze nem csak ilyeneket csinált, de az efféle darabokról ismert, mint a Beetlejuice, az Ollókezű Edward, a Karácsonyi lidércnyomás vagy a Halott mennyasszony.

No meg a Batman visszatér, az egy kezemen meg tudom számolni képregényadaptációk közül, amik tetszenek. (Egy másik a Kingsman, de arról csak utólag tudtam meg, hogy eredetileg regénynek képelték.) Burton kezei közt a szupehősös sztoriból is rémmese lett, igen helyesen amúgy, sérült lelkű főgonoszokkal és lelki sérült szuperhősökkel.

És persze ő csinálta az egyik kedvencemet az Ed Wood-ot is, meg a világ legjobb Ed Wood-paródiáját, Támad a Mars! címmel, plusz bírom még a Nagy hal nagyon nem burtoni világát, az olyan, mintha egy másnapos Wes Anderson rendezte volna.

Viszont valahogy eddig kimaradt a Frankenweenie - Ebcsont beforr című fekete-fehér, kissé sírvaröhögős bábfilmje, pedig igen karmolom az ilyesmit. (Mary és Max, hogy mást ne mondjak), de tegnap bepótoltam. Úgy tizenhárom év késéssel ahhoz képest, hogy először szembe jött, ami viszont Burton esetében igazán indokoltan szerencsés szám.

Nos, ebben a műegészben Victor Frankenstein egy kertvárosi srác, jó tanuló nem sportoló, akinek halálra gázolják a kutyáját, ezért feléleszti a szokásos módon, van sötét esős éjszaka, villámok, lepukkant padlásszoba, nyomasztó vonósok, mert köztudottan ezek kellenek a zombikutyához, aki azért érző szívet takar. (Ez nem a Kedvencek temetője.) Csak időnként újra kell áramozni a konnektorból, mert a ha már nem eszik agyat, legalább töltőre kell tenni. (Mondjuk nem logikus, hogy ha a hálózatról is működik, akkor minek kellettek korábban a villámok. Biztos mert ez egy klasszikus horror rémkedves változata. Azaz mese, tehát a logika álljon a sor végére.)

És mint ahogy az egy Frankenstein-történetben szokás, a rideg külvilág úgysem érti, micsoda innováció az életre áramozás, mint ahogy azt sem, hogy egy darabokból összevart háziállat is csak játszani szeretne. Így aztán a kertvárosi fura fazonok, egyenesen az Ollókezűből bábosítva, persze félnek egy felélesztett zombikutyától, még jó, hogy Victor fura osztálytársai (a tudományos versenyre készülvén) felélesztenek minden mást is a közeli kisállattemetőből. Plusz egy dínó is kerül valahonnan, csak hogy a végén a kutya legyen a megmentő. Akit már megint fel kell éleszteni, de mivel ekkorra ő a helyi hősi halott, nincs külön gond vele. Happy end, nem kötelező, de megnyugtató jelleggel. A villanyszámláról meg szó se essék.

p.s. A másik aktuális születésnapos meg Rob Halford, a Judas Priest énekese, aki pont 75 éves, ez mondjuk meg is látszik rajta, mikor bottal megy fel a színpadra, kopaszon, nagy fehér szakállal és talpig feketében meg ezüstben, mint egy inverz Mikulás, de mikor fent van, még tud úgy sikítani, mint a nyolcvanas években. 

Móricka mindig tudja, hogy ugyanaz a hibás

Ma délelőtt lezuhant a magyar légierő egyik JAS 39-es Gripenje, valahol Szolnok környékén (a pilóta katapultált, túlélte), mint az közismert. (Nekem meg már tényleg kínos, hogy ezt is a miniszterelnök jelenti be személyesen és a fészbukon, ez a Nárcisszusz (igazából Narkisszosz) tényleg nem bír kimaradni semmiből. Így nem fog összejönni az államférfiság a történelem lapjain, csaxólok.)

Valószínűleg valami műszaki hiba volt a baleset oka (ilyen szerkezeteknél ritka az öngyulladás, márpedig ez a jelek szerint égett), ehhez pont nem értek, mint általában a világ 99,9%-hoz, úgyhogy inkább az eset reprezentációja érdekelt, mint rendesen.

Mert a mindenféle tudósítások unalmasak, abban például semmi truváj nincs, hogy egy amatőr videón nagy füst látszik a becsapódás helye felől, de lehozta gyorsan több hírportál is. Miért, mit vártak egy földbe csapódó repülőtől? Szivárványos szappanbuborék-felhőt? De még a propagandalapok se tudtak semmi érdekesen felháborítót összelapátolni, így maradtak a kommentek. Abból is természetesen a mandineresek, ott már vártam a helyi szubkultúra nagy megfejtést, hogy ki is a hibás? (Igen tudom, ez már krónikus, de nem bírom ki.)

Nos tehát, idézetek jönnek, betűhíven:

_________________________________________________________________________

- Ruszin alatt csónak, vadászrepülő, minden tönkre megy.. (válasz:) Akkora segg(+fej) alatt ne csodálkozz

- Hú B+ szétbasznak ezek mindent. Ezeknek semmi se számít, legyen az atomerőmű, légierő, megy a lecsóba minden.

- Ezek tényleg mindent tönkretesznek, mint az unokáim a terepasztalom (sic!)

- Ami eddig a tiszarosok kezébe került, szarrá is ment minden.

- Hazaáruló honvédelmi miniszter mondjon le!

- Nagy a gyanúm, hogy a tapasztalt légiirányítókat sutyiban lecserélték tisszaros hívekre, akik azt sem tudják, merre van előre.

- Nem múlik el nap, hogy ne történne az országban valami eddig soha nem volt még katasztrófa. Szétbasznak ezek mindent és még nekik áll feljebb.

_________________________________________________________________________

Valamit nagyon tudnak ezek a tiszások, a fenébe is, hónapok alatt teszik tönkre a Dunát (na ja, egy Tisza párt...), az atomerőművet, a légierőt, a Gusztus Huszadikát, ezek még a Pilzner Urkvell receptjét is megváltoztatnák, ha nem lenne a cégnél egy iratmegsemmisítő erre az esetre, abban a reklámban...

Hogy a miniszter akkor mondjon-e le az megfontolandó, szerintem nem, ahhoz olyan rendszerszintű hibáknak kellene lennie a baleset hátterében, amit az elmúlt három hónapban kifejezetten ő hozott össze. Persze ha hazaáruló, akkor mondjon, de akkor meg bíróság előtt kell megrángatni, aztán nehéz vasban kitűzni a vár fokára.

A légiirányítókkal együtt természetesen, akik a távolból, egy monitor előtt ülve felgyújtották a hidraulikát (tényleg nem tudni, mi volt pontosan a baj), majd sátáni kacajra fakadtak.

Felvetődött a kommentariátus köreiben az is, hogy dehát a Gripen fel volt fegyverezve, tehát nyilván épp Ukrajnába ment volna a cionista Zelenszkij oldalán háborúba, pedig csak egy rutin riasztás volt. Ami annyit jelent, hogy belép a magyar légtérbe egy repülőgép, amit nem lehet azonosítani, vagy lehet, de nem kommunikál az itteni irányítással, és akkor automatikusan megy fel a készenléti géppár. Hogy megnézzék mi van. Vagy mi az a gép egyáltalán, vagy ha tudható, hogy a Fahpad-OS Erlájnsz charterjárata, akkor miért kussol? Sérülés, eltérítés, vagy nem is az hanem egy taktikai bombázó, igazából mindenre fel kell készülni, ezért vannak a készültségben a vadászok teletankolva és felfegyverezve, igazából 0-24-ben. De aki propagandán szocializálódott, az mindenhol összeesküvést lát, hogy na most viszik háborúba az agyarokat a hazaárulók. (Én is árulnám a hazát, legalább azt a részét ami az enyém, de ki venné meg?)

A legviccesebb persze az volt, hogy valamelyik túlművelt felvetette, eleve nem kellett volna szar svéd vadászgépeket vennie e Gyurcsányéknak. én meg pontosan emlékszem (hisz elég öreg vagyok hozzá), hogy erről bizony maga Kormány Viktor orbánfő döntött még 2001-ben. Ha jól tévedek, pont szeptember tizedikén, egy nappal az amerikai terrortámadások előtt jelentette be, hogy mégsem a jenkiktől veszünk levetett F16-osokat, hanem új, negyedik generációs Gripeneket a Saab-tól.

Amik állítólag tényleg jó gépek, és pont nekünk valók (több feladatra használhatók, egyszerű az üzemeltetésük, ilyenek), de a repülők olyanok, hogy néha lezuhannak. Mert ez nem úgy működik, hogy elromlik a levegőben, és leparkol egy felhőn, várva a mentést. Fent még egy gép sem maradt.

És az efféle hadigépezeteket nagyjából két dologra szánják, pusztításra és pusztulásra, a kettő mellett még - nyugalmi állapotban - elrettentésre. Vagyis egy lezuhanó vadászrepülő csak beteljesíti sorsának küldetését. Nem egy hősi géphalál, de kis pénz, kis foci. (Ehhez képest egy régebbi

reddit.com

A múltba révedés oktalansága

Azért tegnap már komolyan fellélegeztem: a Zorigó tényleg visszatért, nem egyszerű fellángolás volt a néhány legutóbbi fogcsikorgatva szánalmasságuk, amik engem igen szórakoztatnak. Lassan ugyanolyan ökölbe szorult fejjel erőlködnek egy-egy aljas nagyotmondással, mint a választások előtti dicső korszakukban, mikor ők voltak az igeforrás zászlóshajójának zsinórmértéke, azaz aki náluk lejjebb ment, az kilyukadt valahol a Csendes-óceánban.

A legújabb negatív csúcsteljesítményük, avagy intellektuális mélyfúrásuk ez:

„Orbán Anita még a százharmadik napon is a kormány első száz napjáról beszélt, de megint cenzúrázni kellett.“ 

Hát de tényleg, mit képzel ez a némber? Csak múltba révedés van, meg hosszú hétvége, aztán még mindig a három nappal korábban véget ért korszakhatárnál tart a szerencsétlen. Nem mellesleg szégyent hoz a nevére! Nem az Anitára persze, az bárki lehet. (Mellékszál: Igazából bármelyik felcsútista rajongó elnevezheti a fiát a Dagadtról, elvégre az Orbán egy létező férfi keresztnév, meg a Viktor is. Ilyen alapon persze bárkiből lehet mondjuk Buda Örs is. Szabó Buda Örs.)

A cenzúra meg abban áll, hogy kiraktak a fészbukra néhány grafikont, köztük két viccesnek szántat. Az egyik a miniszter és az államtitkárok kávéfogyasztását mutatta, a másik meg az átlagos alvási idejüket. A kormány teljesítményét illusztrálandó. Igen, viccnek nagyon fáradt halványság az ilyesmi, a kommentelők ki is kérték maguknak, erre leszedték, na bumm, amíg nem nyalnak Kreml-beli seggeket, ennyi baki belefér. Pláne ha korrigálnak. Ja igen, nem cenzúra, önmérséklet, de ha ragaszkodunk a kifejezéshez, akkor öncenzúra. Ami a médiánál eleve gáz, de egy diplomáciaügyi minisztériumnak az üzemszerű működéséhez tartozik. (Most képzeljük el, hogy O. Anita egy sajtótájékoztatón teljesen őszintén elmondja, mit gondol Trampli Donáldról, és hogy abból  mi lenne? Napokon belül úszna... aktuálisan inkább kúszna fel egy amerikai atomtengeralattjáró a Dunán. Mondjuk ha rá lehetne kötni a reaktorát a hálózatra, akár maradhatna is...)

De ha már energiaellátás:

„Szintén többen kritizálták Orbán Anitát, hogy mikor kíván a földgáz beszerzésekről is beszélni, hiszen hamarosan itt a tél, erről azonban még viszonylag kevés szó esett. „ Izé, az nem inkább a másik miniszterre tartozik, a rózsadombi Dzsokira? Vagy inkább rá. Oké, a zorigósok megszokták, hogy Kakadu Péter tú in van alapon külgazdasági miniszter is volt, sőt főleg az, és hát a megszokás nagy úr, pláne ha meglátták az Orbán nevet. A nagyúrét.

Egyébként most már olyanokat is leírtak, hogy sokan dicsérték a külügyminisztert, persze őket az érdekelte, hogy kik nem a miért. Érdekes módon korábban sosem szemlézték mondjuk a Kakaduval vagy a Felcsútok Géniuszával kapcsolatos negatív kommenteket, persze az is lehet, hogy simán csak volt a nevezetteknek néhány jól fizetett szósölmédia-kommisszárjuk, így a legdurvább negatív tartalmú komment olyasmi lehetett, hogy „Dogtorminiszteelnokúr ojan fáratt, ugye nem beteg ugye???“ (Tudja fene sose tévedtem egyikük fészbuk-oldalára sem, eleve a fészbukra is ritkán.)

Viszont rájöttem mi az értelme az elsőként beidézett címnek. Ha ugyanis a százharmadik napon már az első száz napon sem kell rugózni, akkor mi a fenéért kellene a hónapokkal ezelőtt véget ért elmúlt tizenhat évnek. Majd egyszer a történészek, talán. De most a jövőbe kell tekinteni, jön a tél, jön a földgáz, de biztos hogy egyszerre?

Túl hamar, túl kanosan, túl minek

Ahogy nézem, kritikus körökben nem váltott ki osztatlan lelkesedést a Csak egy éjszaka című filmes műegész, pedig szerintem tök jó. Persze én egy kiégett, cinikus alak vagyok, mizantróp aszcendenssel, ez meg szerencsére nem egy romantikus komédia, pontosabban nem úgy. Mert romantika a végére azért lesz benne, de nem túltolva (még csak egymás karjába se löki a pizzás csávót meg az éneklős csajt a forgatókönyv, illetve nem akkor és ott), meg van humora, de jobb pillanataiban elég sötét. (Az milyen remek, mikor a leendő párocska első találkozása az, hogy az egyik lehányja a másikat.)

Az alaphelyzet annyi, hogy egy fiktív, részlegesen disztópikus Amerikában tilos a házasságon kívüli (előtti, utáni, helyetti) szex, aki nem a házastársával dug, azt elviszi a rendőr, de legalább megalapozottan bízhat benne, hogy nem kúrják meg a fogdában, csak hogy jobban teljen az idő.

Van viszont évente egyszer(!) tizenkét óra, a Mentesítés Éjszakája, amikor mindenki ott matat és azzal, akivel ahol csak tud, és Owen meg Allie akarnak, csak nincs kivel. (A pasinak van barátnője, akivel végre lefekhetne, de az meg mással bújna ágyba és/vagy asztalra, így elindul kurva gyorsan szerezni valakit, de csak miután kibőgte magát anyunál.)

Az egész film egyetlen agyahagyott rohanás az éjszakában, versenyfutás a nem magányos orgazmusért, ahol a két protagonista időnként találkozik, időnként különválnak útjaik, csak abban biztosak, hogy mire felkel a Nap, ők nem lesznek megdugva egymás által. (És lőn!) Mindketten másokra bíznák az ügykezelést, de nem jön össze, pedig direkt vannak erre ilyenkor dögös-dugós bulik (a'la Bret Easton Ellis). És attól romkom a cucc, hogy a végére naná hogy egymásba zúgnak szeretni, de szex az nem lesz, azt nem kell elkapkodni, hisz a kanos pasinak egy év úgy elröppen, mint egy fél örökkévalóság.

Az ilyesmit eleve nem tudom másnak nézni, mint valami kissé közhelyes, de szórakoztató társadalomkritikának. Hogy elidegenedés van meg ebből fakadó társas magány, ahol a szabad szex is csak a fogyasztói kultúra egy ritkán hozzáférhető jószága, így adott időpontban minden beszélgetés mögött egyetlen kérdés húzódik meg, nem is nagyon becsomagolva. (vö. „- Kérsz egy fagyit? - Meg hát!“) Felszínesség van, üresség, meg a FOMO, a félelem attól hogy kimaradnak valamiből, mint aki elfelejtette a szentestét karácsonykor, vagy akinek az évfolyam jócsaja a tízéves találkozón meséli el, hogy anno belé volt zúgva.

Persze ebben a világban is van szerelem, de az annyira plátói, hogy már-már arisztotelészi, amíg nem feszengenek együtt a násznép meg a pap közé szorítva, addig illegális az altesti nedvek cseréje, bár azt nekem nem derült ki, hogy áll a fikción belüli törvény a pettinggel?

Volt anno egy azóta franchise-zá hízott film A bűn éjszakája (Purge), ahol az volt a felállás, hogy az állam úgy csökkentette a bűnözést, hogy évente egy éjszakára legálissá tette azt. Mindenki megülhette a haragosát, rágyújthatta a házat a párjára, kibelezhette a szomszédot, és megehetett a kutyáját, de csak akkor. 

Na, ez ugyanaz, csak nem részeg sorozatgyilkossá váló lakónépességgel, hanem kanosan pánikoló  alakokkal, akiknek nagyon sürgős, ha már végre lehet, így az egész nem véres, de nem is rózsaszín, csak fakószürke, zöld neonfényekkel.

Nekem bejött.

Egy ideillő kedvenc

p.s. Jövő ilyenkor pont ma lesz kereken hetven éves Stephen Fry angol kulturális jelenség, humorista, színész, író, műsorvezető. Azaz most hatvankilenc, de az szerintem egy szexpóz, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy egy híján hetven. Addig is meg Summer of Sixty-nine.

Fry is, mint a legtöbben, egész kicsi gyereknek született, és csak később nőtt fel, főleg londoni külvárosokban, de nem pont ettől ült három hónapot még épphogy nem nagykorúan, valami hitelkártya-csalás miatt. És mivel innen volt szép nyerni, el is vergődött a Cambridge-i Egyetemre, a többi meg már popkulturális történelem.

Már késő elkezdeni...

„Már logója is van Navracsics Tibor és Ferencz Orsolya kezdeményezésének, a Polgári Demokratáknak“. Hurrá! A lógó fontos, lógó nélkül egy Demokraták szart se érnek, nemhogy Polgárit, a lógó definiál egy identitást, egy korszerű naprakészséget, egyfajta alkalmasságot (látjátok, menő lógónk is van, képzeljétek mi lenne ha pártunk is lenne hozzá!), és még számos izét, amiért áfás számlát állít ki egy laptopon művész alkalmazott grafikus. Egy dizájner.

Ez valami olyasmi, mint mikor az ember tizenhat évesen zenekart alapít, extrém punk-metál underground reggae keretrendszerben, és van már egy baromi jó neve a zenekarnak (Zsákos Dildó!) , van menő logója, de dobfelszerelése vagy dalai még nincsenek, nade valahol csak el kell kezdeni!

Nekik is van már logójuk, rendes skandináv-minimál, közhelyes és semleges, pont amilyennek egy ilyennek lennie kell. De mi a frászra utal? Egy új pártra? Navra elvtárs-pajtás szerint nem, ez csak amolyan társadalmi kezdeményezés mozgalom... kezdeményezés, de valójában a későbbi pártok így szoktak kezdődni. Ám NT művelt jogász és politológus, tudja, hogy a hagyományos pártok ideje lassan lejár(t), a fidesz utódpártja az egyik utolsó ilyen, úgy is járt, meg esetleg az Ő Hazájuk, a dicsőséges hat százalékával. Hozzájuk képest meg a Tisza nem is párt, csak valami akció-népfront, aminek hivatalosan van egy pártja, csak hogy elindulhassanak nyerni a választásokon.

Úgyhogy nem csoda, hogy a konzervatív, népben már nem, csak nemzetben gondolkodó, polgáriaskodó Fantasztikus Kettes (a Tibor meg az Orsolya) nem mer olyanokat kiröppenteni az ő fogaiknak kerítésén, hogy „párt“, mert egyrészt tudja fene működne-e, másrészt meg nyilván nem tiszta még, hogy akkor ők most ellenségek lennének-é a némethbalázsi értelemben vett, nagybetűs Párt számára, vagy taktikai szövetségesek?

Meghát vannak itt hitelességi problémák is, tisztelt bíróság!

Navracsicsot felületesen ismertem még a múlt században, akkor nagyon nem volt polgári konzervatív. Én nyamvadt főiskolás voltam Szombathelyen, ő tanársegéd a pesti közgázon, meg óraadó nálunk, a szociológia und politikatudományi tanszéken.  És jártam az anarchizmus órájára, de mikor kérdezte, hogy mikor vizsgázom/adom le a házidolgozatot (fene se emlékszik már melyik volt), mondtam hogy nem vettem fel a tárgyat, csak végigültem, mert érdekelt. De legalább ittunk is együtt párszor. Persze akkoriban még az a borostás, bakancsos-farmerdzsekis fazon volt. (Amúgy a kurzusa később még jól jött, mikor évekkel később az ELTE szociológián írtam szakdolgozatot, ami arról szólt, hogy anarchizmus, posztmodern meg az új társadalmi mozgalmak.)

Amivel csak azt akartam mondani, hogy a Navracsics jó fej volt egykor, de 16 év nersevik tempó teljesen lerombolt bennem minden esetleges illúziót vele kapcsolatban. A minap majdnem végigszenvedtem egy interjúját, amiben folyton azon ájtatoskodott, hogy mennyire fontos a párbeszéd, csak épp a Magyar Péterrel nem állna szóba semmiképp, mert csúnyákat mond a politikai ellenfeleire. Basszus, ez az alak hol élt az elmúlt években? Amikor pl. MP-t mindenek is elmondták, nagyjából a buzi-drogos-pszichopata-feleségverő-alkesz-ukránügynök vonalon. Aki annyira háborúpárti, hogy választási győzelmes esetén atomvillanás jobbról, cárbomba az Operaházra, főbelőtt magyar hadifoglyok, miazmás. És akkor ez az polgári felcsútista most eltartott kisujjal nem áll szóba a miniszterelnökkel(!), szigorúan a párbeszéd jegyében. Mondjuk legalább ebben konzekvens, bő másfél évtizedig nem álltak ők szóba senkivel, miért is pont most kezdenék el? Hatvan fölé érve már nem változnak, úgyhogy menjenek inkább a fenébe, az mindenkinek jobb lenne.

Polgári? Talán. (A szó burzsoá értelmében, a citoyen már erősen kérdéses.) Demokrata? Nemár!

Az a híres, aki közügy

A  világ az, ami a médiában megképződik, elvégre a dolgok nem csak úgy vannak, hanem számunkra vannak, a dolgok a fejünkben léteznek. A fejünkben meg jelentős részben az létezik, amit látunk olvasni, hallunk kommentelni, avagy a média maga az üzenet. Marshall McLuhan híres mondása azt jelenti, hogy egy hír vagy információ tartalma kevésbé fontos, mint maga az eszköz, amelyen keresztül eljut hozzánk. Azaz nem attól lesz valami hír hogy fontos, hanem hogy egy hírportálon olvassuk. (Az se baj, ha a szerzőt úgy hívják, hogy Munkatársunktól, a felület legitimálja a cuccot, mint A tanú híres mondatában, hogy „Ez egy komoly, névtelen feljelentés volt... géppel írva!“ A telexes index az origóban ma az írógép.)

Ennek megfelelően a Egyforma-1 hírei közt is igazi gyöngyszemeket lehet találni, csak néhány cím az elmúlt napokból, keretes szerkezetben:

- Szerelmesek és boldogok, Lewis Hamilton és Kim Kardashian új fotókat osztott meg

- George Russell eljegyezte szerelmét: 320 milliós gyűrűvel lepte meg a szexi bombázót – képek

- Antonelli, Hamilton, Russell: így nyaralnak az F1 legnagyobb sztárjai

- Jön a Ferrari-baba? Charles Leclerc feleségéről beszédes fotók készültek

- Lewis Hamiltont az öltözködése miatt támadják, Kim Kardashian is szóba került

Ezek pont annyira érdekesek, mint hogy milyen új aerodinamikai csomaggal készült a McLaren-Skoda csapat a síugró világkupára, miközben az egyszeri néző csak azt akarja látni, hogyan törnek rommá autók tömegbalesetekben, a többi csupán unalmas körözés. De kell a bulvár is az unalmas körözés ellen, meg hát ha a világ a médiában van, akkor a világ úgy hatvan százalékban celebekből és sajtónyilvános vörös szőnyegekből áll. Definitíve a celeb amúgy az az ismert ember, akinek a magánügyei közügyek, de az teljesen mindegy, van-e mögötte valami tényleg elismerendő teljesítmény, vagy csak elég sokat verte vissza a fényt a nyilvánosságban ahhoz, hogy híres legyen.

Az Egyforma-1 versenyző pilótái (az aszfaltcsíkon!) legalább csináltak már valami értékelhetőt, ha csak annyit is, hogy nagyon drága autókat tudnak nagyon gyorsan vezetni sokáig úgy, hogy egyébként nem mennek sehova. de tényleg, sok versenyt láttam már, és a végén mindig pont ugyanoda érnek vissza, de addig is nagyon sietnek, a minek is? És ezek az arcok mára már tényleg ilyen terráriumban tenyésztett sportgépek, de egy átlag fodbalistánál például feltűnően értelmesebbek, szóval ha majd nem versenyeznek, majd érteni is fognak valamihez.

Addig is meg ha unalmas a körözés, szexi csajokkal jachtoznak, az is megér egy-egy címlapot, és a valóság nevű médiareprezentáció máris egy fokkal jobb hely lett. Még nekünk is a lakótelepen, mert csak egy valóság van, mi pedig a széléről nézünk befelé.

A világ alapvetően egy szappanopera, ahol mi vagyunk a háttérben homályosan  tacskót sétáltató néni, maximum, a Hamilton meg a nemszőke herceg piros lovon.

Az öncélú önreflexió

Hallgattam valami podcastot egy darabig, nem szándékosan, csak feldobta az algoritmus a lejátszási listába, én meg mosogattam. Abben pedig két alsópolcos sztendapos arc beszélegetett valami hihetetlenül unalmasan, de legalább igen érdektelen témákról.

Mert mikor humoristák arról beszélgetnek egymással(!), hogy hogyan kell humoristáskodni, meg hogy a kinek melyik poénja tetszett nekik, még 1823-ban, abban nincs semmi vicces. De még csak nem is érdekes. Ha például rántott padlizsánt eszek, rendszeresen nem érdekel, mennyit kellett öntözni az ágyást, vagy milyen komposztot használtak hozzá, egy padlizsán vagy jó vagy nem, a többi nem rám tartozik. (Jó, hát az esetleg tartozhatna rám is, milyen növényvédő szereket spricceltek rá, de igazából az is mindegy. A  foszforsav-észtereknek vagy a neonikotinoidoknak úgysem érzem az ízét, élelmiszeripari laborom speciel nincs itthon - már zaciba vágtam - és amúgy is, ha jó az íze megeszem. Két soksávos főútvonal kereszteződésében lakom, ennél szarabb levegő a környéken nincs, és akkor aggódjak egy padlizsánon is?)

Ennek megfelelően nem hallgatok olyasmit, hogy mitől biopadlizsán a nagyipari cukkini, mint ahogy az se ráz meg, mikor két vízvezetékszerelő a különböző márkájú tömítéseket rangsorolja. A magukat néha indokolatlanul viccesnek gondoló, ám főállású humoristák beszéljék meg egy kocsmában a szakmai fogásaikat („Viccesnek kell lenni ez a fő. Meg hogy röhögjenek bazmeg.“), de engem nem érdekel egy efféle diskurzus. A pornónál még van némi húzása a „behind the scenes“ történeteknek, bár gondolom a fogyasztók nagy részét ez sem érdekli, az igazán érdekes szakmák képviselői (kémek, diktátorok, terroristák, ufók) meg nemigen beszélik meg a nyilvánosság előtt, hogy mikor kit vagy mit kell majd megbombázni, elrabolni, megszállni, megvesztegetni és a végén sóval behinteni.

Ezekkel a sztendapos arcokkal úgy általában az a baj, hogy (nagyon kevés kivételtől eltekintve) éppen csak annyira érdekesek, amennyire a színpadon, már ha egyáltalán, mert van aki már ott is kínos. Ami meg esetleg érdekes bennük, azt amúgy is belehímezik az előadásaikba, nyilván túltolva mindent, de ettől néha csaknem viccesek lesznek. A többi meg néma csend, ha jól csinálják...

Kukakormányzás

Jó hír az alacsony vérnyomásomnak, hogy a Zorigó lassan feltápászkodik, és kezd visszatalálni régi, szánalmasan aljas önmagához. Persze még csak az első lépéseknél tart, már hónapok óta nem akar kitörni a negyedik világháború a jövő héten, ahogy korábban, és nekem ez azért hiányzik. Illetve alig ukránoznak. Viszont lehet végre basztatni a kormányt is a főváros mellett, így ezen a csapáson indulnak neki.

Ma reggel az fogadott a címlapjuk, hogy „A „flakonozók” teleszemetelik Budapestet, a kormány pedig nem lép semmit - Felborított kukák, szétszórt szemét és vidékről érkező palackgyűjtők: egyre látványosabb problémát okoz a flakonozás Budapesten.“ 

Tehát van egy budapesti probléma, a budapesti szemétkezeléssel kapcsolatban, erre a a rohadék kormány nem tesz semmit! Biztos az van, hogy ennek a kormánynak is ellensége Pest-Buda (tényleg ez a helyes sorrend, az erőviszonyok szempontjából), az előzőnek is ez volt, a főváros egy Ugocsa, amelyik non coronat, tehát abcúg Pest, akármit is jelentsen ez. Csak korábban valahogy nem volt igény, úgy zorigóilag, hogy akkor a kormány csapjon már oda, pedig volt itt akkora rendeleti kormányzás, hogy a másik fal adta, de az meg főleg arra ment rá, hogy még kevesebb pénzt az önkormányzatoknak...

Ja, és ezt az egész flakon-sörösdoboz maffiát is az előző rezsim találta ki, mert az istenadta nép hülye és/vagy lusta a szelektív szemeteléshez, legyen hát betétdíjas a cucc. Ami nem hülyeség, de az már nem jutott az illetékes tekintetesek eszébe, hogy a „magyar polgár“ azért jelzős szerkezet, mert adott helyzetben szarik az ötven forintokra, és kidobja a francba a göngyöleget, mert így mulat egy magyar úr! És akkor jön Géza bá a kisnyugdíjas homlessz (tényleg van ilyen), és rendes napi kukázásának szortimentjét flakonokkal bővíti. Aztán néznek hülyén, hogy szemetes a kukák környéke, pedig virágba kellene borulniuk, vagy mi.

Gróf Kukafej éppen darthvaderezik

(theguardian.com)

A legszebb a rendszerben meg az, hogy a kukázó nyomoronc ráadásul meg ius bírságolható, elvégre lop. Ugyanis a múltkor valami hivatali főfasz előadta, hogy a kukába dobott flakon már a szemétszállító cég (az a MOHU vagy mi a frász) tulajdona, tehát aki bármit kiszed a kukából, az lop. Szerinem meg  kurva anyjukat. Bocs, ezt nem lehet finomabban. A szegénységet kriminalizálni a legaljasabb húzások egyike, amit egy állam elkövethet a polgárai ellen. Ez igazából egyfajta polgárháború más eszközökkel.

És ezzel a kormány illetékesei valóban kezdhetnének valamit, de az nem úgy van, hogy akkor a Lövölde téren szétszórt szemét a kormány tehetetlenségét bizonyítja. Miközben az előző mondjuk hogy szociálpolitikájáról azért mond valamit, kicsiben és lokálisan.

Derevolúció

„XIV. Leó pápa szerint a világnak nincs szüksége az emberiséget leértékelő mesterséges intelligenciára“ - írja valahol az internet. Szerintem meg Leó papa hülyeséget beszél.

Méghozzá azért, mert azt gondolom, van olyan, hogy technológiai evolúció. Azaz az eszközök, a tudások és rendszerek folyamatosan fejlődnek, egymásra épülnek az új ötletek, és az egésznek van egy olyan önmozgása, ami már nem egyszerűen az emberi szükségletek függvénye. 

A régivágású (többen közt pápai) gondolat még az, hogy ha az embereknek már nagyon kell valami, előbb-utóbb feltalálják a dolgot, ami pont arra jó. Például nem tűnik nagyon hatékonynak, hogy egész közel kell menni a kardfogú vadkecskéhez, hogy aztán egy kővel gyorsan agyonverjék, mert a kecske előbb elfut, vagy megelőző jelleggel támad, erre okos hordatagok feltalálják a kőhegyű dárdát, amivel biztonságos távolságból és lesből lehet ölni. Előbb a szükséglet, aztán a megoldás.

Ezzel szemben ma már az van, hogy előbb jön a technikai innováció, aztán jövünk rá, hogy nekünk erre de nagyon szükségünk van. Például a kilencvenes évek közepén még tök jól elvolt mindenki mobiltelefon nélkül (ja, és internet nélkül), és harminc évvel ezelőtt is volt élet, ráadásul nem is kőkorszaki. A mobil tipikusan státusszimbólumnak indult, szerintem úgy 98 környékén én is azért vettem egyet, mert volt rá pénzem, és nagyon menő, egyúttal hihetetlenül korszerű dolognak tűnt. Valójában nem volt rá szükségem (keveseknek volt, ezért eleve csak kevesen birtokolták, amíg kellően drága volt), de jó érzés volt, hogy van. Szükségem akkor kezdett lenni rá, mikor már egyre többeknek volt, és nem féltek használni, amitől egyre több múlt azon, hogy minél folyamatosabban elérhető legyek. Ma meg már nélkülözhetetlenebb, mint a lúdtalpbetét, mert némi lábfájás belefér, de hogy elérhetetlen legyek, az sokkal kevésbé. Csak mert valakiknek egyszer valahol eszébe jutott, hogy meg lehetne oldani technikailag az autóból telefonálást is, anélkül, hogy harminc kilométer drótot kellen folyton magunk után húzni, az embereknek (ez esetben: fogyasztóknak) meg eszükbe jutott, hogy ők mindig is az autóból akartak telefonálni. Aztán az utcáról, a metróból, a nyilvános vécéből és az erdő széléről is, mert csak.

happyhealthyandprosperous.com

Olyan ez, mint hogy kezdetben a bányászok tolták a csilléket síneken, aztán a bányalovak húzták. Aztán a lovak húztak lóvasutat a városokban is, míg valakinek eszébe nem jutott a gőzmozdony (a gőzgép már megvolt), amivel már városok között is lehetett mindenféle dolgokat szállítani. Ha jól tévedek Manchester és Liverpool volt az egyik első ilyen város-páros, mert az egyikben sok nagyipar volt, a másikban meg kikötő. (Időrendben amúgy a Stockton, Darlington és Shildon közötti vonal volt az első, 1825-ben! George Stephenson tervezte, csak úgy mint az öt évvel későbbi manchesterit.)  

És akkoriban elég sokan aggódtak, hogy a gőzvontatású vonatok akár negyven-ötven kilométer per órával is száguldhatnak, és kérdéses, hogy az emberi szervezet egyáltalán kibírja-e ezt a csillagközi tempót? Vagy ha kibírja egyszer-kétszer, nem okoz-e a száguldás maradandó szervi elváltozásokat?

Amivel  csak azt akarom mondani, hogy mindig, minden korban voltak, akik aggódtak a technológia bizonyos újdonságai miatt, aztán nem lett igazuk. (Bezzeg a második ipari forradalom idején nem aggódtak a füstokádó gyárkémények miatt, pedig kellett volna...) A vasútra pedig nem szükségük volt az embereknek (a nagy gazdasági szereplőknek kellett), hanem szükségük lett, miután kiderült, hogy szén meg búza mellett az emberek fuvarozása is elég jó ötlet.

Ennek analógiájára a világnak nem szüksége volt a mesterséges intelligenciára, hanem elég gyorsan szüksége lett. Mert ha van egy új eszköz, igen hamar rájövünk, az hol lehet számunkra hasznos (élvezetes, támogató), és ez is az emberi leleményességhez tartozik, nem csak annak a bizonyos eszköznek a kitalálása/megalkotása.

Vagyis a a technikai civilizáció az olyan, hogy az emberek rendszeresen előállnak mindenféle új dologgal, és van amire ráharap a közönség, mert jó neki valamire, van ami meg hamar kiszelektálódik, mert felesleges, vagy túl gyorsan túllép rajta a fejlődés. (Tudja még valaki mi volt az a WAP?) Ez maga az evolúció, csak nem véletlenszerű mutációk, hanem mindenféle széttartó, és össze-vissza egymásra épülő fejlesztéseknek kell túlélniük egy fogyasztói társadalomban. Vagy valami ilyesmi...

Az meg tényleg vicces hogy Pápa papa szerint az MI leértékeli az emberiséget. Merthogy emberek csinálták. Akkor az autó leértékeli a lovaskocsit? Sőt, ha már pápázok, az ember mint teremtmény (és mint elég önmozgásos fajta) akkor leértékeli az ő istenét, mint teremtőt? Egyáltalán, leértékel-e bárkit az, hogy létrehoz valami újat? Igen tudom, atombomba meg ilyenek (bár anélkül hol lennének ma az erőművek?), de ettől ez egy kínzó kérdés, na.