Csak a Gond van bármivel

Van ez a közkeletű angol rövidítés, a csomó másik között, hogy FOMO, azaz Fear Of Missing Out, a félelem attól, hogy kimaradunk valamiből. Tipikus poszt-posztmodern, FWP (First World Problem), hogy annyit lógunk a neten olyan folyamatosan, hogy fontosnak kezdjük érezni a megannyi lényegtelen szarságot, amiből aztán már nem akarunk kimaradni, ha már az életünkből úgyis.

Rutinszerűen görgetem lefelé a híroldalakat, a vállalhatót és az ócska propagandistát egyaránt (és hogy melyik melyik, azt nyilván én mondom meg magamnak, elvégre jóban vagyunk néha), ami lefelé tartva stílszerűen egyre több olyan „hírességet“ (magyarul. celeb) tartalmaz, akikről nem hogy nem tudom kicsodák, de mélységesen nem is érdekel. Hogy a floridai Barbie-hamisító maffia feje melyik körömlakk- és hajfesték-influenszer csajra féltékeny, az tipikus SEP (Someone Else's Problem - másvalaki problémája), nem érdekel, nem érint, és alapvetően nem is zavar, csak kikerülöm, mint kutyaszart a járdán.

Mostanában azonban FOMO helyett egyre inkább FOGI van bennem, ez pedig a Fear Of Getting Involved, vagyis a félelem attól, hogy belevonódom valamibe, amibe nem akarok. (Mondjuk ezt a betűszót most találtam ki, de az biztos, hogy ez is csak egyfajta FOS, ami meg Fear Of Something) ezért van, hogy rohadt ritkán nézek sorozatokat, mert az első két rész után még érdekelni kezd, mi lesz az egész vége a harmadik évad nyolcadik epizódjában, mikor mind meghalnak majd.

És rá kellett jönnöm, hogy nem csak azért nem olvasok bele ezekbe a „hírekbe“, mert nem érdekelnek, de kifejezetten tartok tőle, hogy esetleg érdekelni kezdenek, nyilván nem azért, mert fontosak, hanem csak mert kényszeres vagyok.

Példamondat(ok): „Új álompár születik? Kendall Jenner és Jacob Elordi egymásba habarodtak a Coachellán“.

Na, az hogy a Coachella mi, azt még pontosan tudom, mert vagy egy zenei-művészeti popfesztivál, vagy egy Ella nevű tréner, aki aztán vagy edző, vagy pénzért árul sikerrecepteket MLM-alapon,  ugyanakkor az álompár egyik tagjáról sem sejtem, ki a frász lehet. De nem érzem, hogy ettől hiányosabb lenne az életvilágom, viszont szeretném, ha így maradna, mert amitől tartok az a Gond!

Ez nagybetűs Gond (eredetiben: Sorge) Marin Heideggernél valahogy az emberi létezés alapstruktúráját jelenti, ami összeköti a múltunkat a jövőnkkel, mert az ember az olyan, hogy gondoskodik a saját világáról (előre tekint, és hátrafelé számot vet), egyfajta részvétel, mint a dolgokkal való gondoskodás (Besorgen) és a másokkal való törődés (Fürsorge) egysége. Vagy valami ilyesmi, Heideggert sosem értettem igazán, a magam részéről inkább Wittgenstein-es voltam mindig is.

De az biztos, hogy szerintem az ideális élet nekem az, mikor egy lakókocsiban élek a város szélén, és nem kell törődnöm azzal, elfelejtettem-e befizetni a villanyszámlát, mikor kell adatot egyeztetni az internet-szolgáltatónál, lejárt-e a személyim, ellenben sokat olvasok, és valaki teljesen önzetlenül sok pénzt fizet nekem ezért.

Komolyan nem értem, hogy lehet úgy élni, hogy az embernek például autója meg nyaralója van, és folyton azon kell pörögnie, hogy olajszint, téligumi, műszaki vizsga, tankolni kéne az autómosóban, miközben Zamárdiban sem gereblyézi össze magát az avar a a ház mögött, aminek vagy befizette a helyi adóját, vagy már tavaly sem.

Arról van szó, hogy egyszerűen nem akarok túl sok dologgal foglalkozni, így is alig van időm a sok felesleges izére, amit viszont élvezek. A hasznos és aprólékos dolgok viszont fárasztanak, kivéve ha valamelyik mániámról van szó, mint a bélyegek, amik nem hasznosak ugyan, de felettébb aprólékosan lehet velük naphosszat babrálni. De bármikor félretehetők, nem csönget be miattuk a végrehajtó vagy a házmester,  már ha a kettő nem ugyanaz. Szóval tartok tőle, hogy időnként belevonódom dolgokba, pedig a dolgok alapvetően arra valók, hogy szemléljük őket, de csak ha érdekelnek.

Napi epeömlés, avagy a fegyverükhöz kapnak-e, ha meghallják a kultúra szót?

Van ez a szép kifejezés, hogy „véleménybuborék“, de angolul ugyanezt a jelenséget jobban hívják, ott „echo chamber“, azaz visszhangkamra,  egy olyan kommunikációs és pszichés mellékvágányra menés, ahol az egységsugarú rajongó kizárólag a sajátjához hasonló véleményekkel találkozik, a nyilvánosságnak abban a vékony szeletében, amihez egyáltalán hozzáfér. (Többek közt, mert máshoz nem is akar hozzáférni, kinek hiányzik az a sok egyfelől-másfelől?) Ez megerősíti őt világképében, ami így egyre inkább hiedelemrendszerré válik, mert alapja a hit, és bár baromság ahogy van, de van benne egyfajta kitekert rendszer. Amúgy minden rendes összeesküvés-elmélet pont így épül fel, hogy logikus(nak látszó módon) levezethető, vannak benne (egyoldalúan válogatott) tények, csak épp az egész egyben egy ordas nagy kamu.

Ám a hitet ez nem zavarja meg, a hívő hinni akar abban, hogy ő a jó (igaz, helyes, gazdaságos, napfényes) oldalon áll, elvégre kinek kell a kognitív disszonancia, pláne mert egy ronda idegen szó is, olyan belvárosiasan bölcsészkedő. A hívő, főleg ha igazi, hardcore szektás, nem hagyja magát zavartatni a tényektől, hisz tények nincsenek is egyáltalán, csak nagy elbeszélések a világról. Amikből az övé helyes, a többiek meg hazudnak, mert vagy hülyék vagy gonoszok, vagy mindkettők.

Így aztán jönnek is a konteók a közélet nagy elbeszéléseivel kapcsolatban is, hogy például:

„Hétfő óta mondom, hogy ipari méretű csalás történt!

Az eredmény STIMMEL, csakhogy a Fidesz NYERT!

Kedves Németh Balázs!

Erről NYILVÁN a Fidesz IS TUD!

Azaz!

MI EZ A KUSSOLÁS A RÉSZÜKRŐL??????????

MI FOLYIK ITT?????

Vannak tippjeim ahogy gondolom másoknak is, csak itt a libsik miatt nem írja le az ember.“

Igen már megint Mandinert olvastam, éhgyomorra, de már a kávé után, és már megint nem érdekeltek a cikkeik, én a kommentszekcióért járok oda, az ehhez hasonló állatorvosi lovakért. Hogy az illető Fotelharcosok Klubja-tag miért tart a liberálisoktól a Mandin, az mondjuk nem teljesen világos, de van az a közkeletű narratíva (basszus, már megint leírtam a Szót...), hogy ha a fidesz utódpártja nyerésben van, akkor hazafi, de ha nem, akkor gyanúsan befeküdt a zsidó világösszeesküvésnek, mondhatni szándékosan vesztett, mikor hagyta csalni a kitudja tuggyukkiket? Nem látom én már át ezt az egészet, arról lehet szó talán, hogy ha veszít a Párt, akit eddig tűzzel-vassal védett, akkor nem ő tett rossz lóra (a visszhangkamrája sokszorosan felerősíti, hogy kurvára igaza van), inkább a Párton belüli árulók puccsolták meg az egészet. Kognitív disszonancia feloldva, jöhet a kulturált érvelés.

Főleg akkor, ha valaki felveti, esetleg mégsem volt csalás, nem volt árulás, egyszerűen a többségnek elege lett a rezsimből. De mivel ilyesmi abban a zárt világban nem fordulhat elő, egy másik kolléga ugyanabból a kamrából rögtön megérveli, miért nem igaz, hogy nem is volt csalás:

„Takarodj a redvás kurva anyádba, te globalista hazaáruló eszdéeszes takonygerincű kazár csicskaszar. Jól fizet a soros, hogy van időd bennünket, hazaszerető patrióta magyarokat köpködni?? Miért nem a redvás globalista tetü fajtád oldalain kommentelsz, te hazaáruló szar??

(...)

Gusztustalan hazaáruló férgek vagytok. Hányingerem van tőletek. „

Kemény mint a kád széle, de legalább nem lehet rá érdemben reagálni, így egy újabb győzelem kipipálva, hiszen a hányingerre már nincs mivel tromfolni, legfeljebb azzal, hogy másnak meg agyvérzése van ettől, de akkor ugye pont nem fog kommenteket írni az intenzívről. 

Küldetés teljesítve, szorgos népünk győzni fog! Egy Patrióta mindig békés, eleve csak visszaköp.

pinterest.com

Erőszakosan szuicid (Egy önharcos klubtag felemelő elbukása)

Dr. Szájhar Mónika nem készült léleksebésznek, egyszerű, kétkezi öngyilkos szeretett volna lenni, mint az anyja, aki már az óvodában felkötötte magát a mászókára. Így aztán nem is szült gyereket, Mónika mindig csodálkozott azon, hogy lehet akkor ő? Az apja szerint egyenesen az Erőből született, univerzálisan, azaz az anyja nem volt az anyja, csak lett volna, ha nem talál rá időben hivatására, az önakasztásra, így valójában mindenki az anyja, többszörösen is, hiszen a Láma dalai is megmondják, hogy mind rokonok vagyunk a reinkarnáció miatt, és mindannyian több ezerszer voltunk már egymás anyja.

Az apja amúgy a Kisnaccsád Magazin archívumának halálozási rovatában talált rá a muterre, és rögtön tudta, ha ez az ötéves kiscsaj felnőtt volna valaha, ő lett volna a gyereke anyja (és lehet, hogy lesz még, úgy nagyjából a 23. században, mert akkor keresztezi legközelebb a Halley-üstökös a Mars házának képletét, a Jupiter felől kicsit balra), így aztán ő is lett, szellemi síkon, az meg csak puszta véletlen, hogy Gertrúdra, a Félig Teli borbár pultosára és kidobónőjére hasonlít.

Mónika hagyta, hogy a szomszédukban működő bálnafeldolgozó üzemi pszichiátere lebeszélje a mászókáról, pedig erősen élt benne a majdnem anyja sorsszerűsége, de ötéves korára már kiment a divatból a karma, egy csúszdára felkötni magát meg rém kínos lett volna. Plusz ennyi idősen lehetetlen volt rendes fegyverhez jutnia, a vizipisztoly nem igazán vált be, és bár egyszer a vonat alá feküdt, de az átment felette. Így lett végül jogász, bár kis híján mégse, mert az egyetemen szembesült vele, hogy nincs is nálunk halálbüntetés, azaz egész rohadt jog legizgalmasabb része hiányzik! Pedig már eltervezte, hogy egy állami hóhér lesz a férje, aki rajta gyakorol majd. De az álmok főleg arra valók, hogy azok is maradjanak, ez annyira régi mondás lehetett a Szájhar családban, hogy konkrétan már senkitől sem lehetett hallani. 

Mónika a diploma után kis híján Mónira változtatta a nevét, miszerint őt ne becézgesse senki a Főügyészségen, ahova kávézni járt, de egy kollégája szólt, hogy esetében a Móni lenne a becézés, amilyen hülye egy nyelv ez a finnugor.

Egyébként egy ügyvédi irodába ment volna dolgozni, de ott bojtárt akartak belőle csinálni, márpedig esze ágában sem volt párosujjú patásokkal foglalkozni, mint a disznó vagy a lúd, így jogtanácsos lett a maffiánál, a Ciccolovato-klán Pénzmosási és Fegyvercsempészeti Főigazgatóságán. A szervezett bűnözés hamar elvarázsolta, annyi erőszakot, mint akkoriban, még sosem látott, pedig többször is megnézte a Tengerparti szerelmek hálójában című romantikus westernt, amiből már húsz perc is kínzásnak számított, legalább is a Genfi Egyezmény szerint.

Élvezte, ahogy a fiúk ólmosbottal verik véresre egymást, mikor nem tudják eldönteni, ki üljön legközelebb a zenegéphez a fedőtevékenységként működtetett bárjukban. Az efféle, nyolc napon túl gyógyuló cívódások felidézték benne elfojtott szuicid hajlamainak emlékét, és immár nosztalgikusan gondolt arra szemét vonatra, ami nem fejezte le, pedig közvetlenül utána még nagyon bántotta az dolog. Mert ugye ha az élet szar, és a végén meghalunk, akkor minek várunk addig? Innen nézve már az egész leszámolós-pénzbehajtós-kivégzős bandaháborút igazi jóemberkedésnek látta, mert aki fiatalon meghal bele, az egyrészt nem él hosszan szarul, másrészt meg addig is legalább mozgalmasan tölti a hátralévő időt. Mindenkinek így kéne élnie, aztán halnia, és a világ sokkal boldogabb hely lenne -ez valódi életfilozófiává érett benne.

És pont eme gondolat mentén helyezkedett el később egy lelkisegély-vonalnál, először csak hétvégente, aztán már 7/24-ben mobilról bármikor, nem emelt díjasan, hogy igenis rábeszélje az embereket az erőszakos, lehetőleg fájdalmas halálra (hisz ha előtte fáj, még klasszabb meghalni végre), de ha az nem ment, akkor legalább az egyik felére, vagyis az erőszakra.  Ezt rendszerint azért nem mondta  el a klienseinek, de maga a közvetett öngyilkosság eszközének tartotta a másokba fegyveresen belekötést, aminél a leghatékonyabb a rendőrökbe, a szervezett bűnözőkbe, vagy e kettő metszetébe való belekötés volt, ízléstől függően lebuzizással, anyádismegvoltozással, illetve kibelezlekezéssel feldobva.

Egy lelkisegélyes kollégája (civilben sírásó és pálinka-sommelier) meg is jegyezte, hogy Mónika tisztára olyan, mint akit nem is anya szült, erre mondta hogy dehogynem, csak nem úgy, hanem az óvodás túlvilágról manifesztálta őt a kis Lujza (vagy Gréta, a faterja már nem emlékezett a névre, csak a halálhírre). Az Erőből, ami a testek közötti kölcsönhatás mértékét jellemző fizikai mennyiség, amely megváltoztatja a testek mozgásállapotát vagy alakját, bár hogy ő maga hogy jött ki ebből az nem volt tiszta. De mindegy is, az Erő a mindent átható vektormennyiség, és ez olyan szakszerűan hangzott még az apja szájából is, hogy biztosan tudományosan igaz! Valami Newton (biztos Olivia Newton-John) törvénybe is foglalta azt, márpedig ő mint jogi diplomás izé... nos, jogász, sokat adott a törvényekre, még ha néha tett is rájuk.

Miután annyira sikeres lett a lelkisegély-szakmában, hogy a hozzá fordulóknak már több mint kétharmada  nyolc napon belül halálozott el, kezdett magára valódi léleksebészként tekinteni, akit nem zavar, ha fröccsen a vér, vagy mélyre kell a vágni, a lényeg a trancsírozás. Buddhistábban ez úgy hangzott (kényesebb kliensek esetén), hogy a lényeg az Út maga, a megérkezés már csak véres hab a torkán.

Igazából persze a megérkezéseket szerette a legjobban, és csak évekkel később tűnt fel neki, hogy annyira élvezi a halálba dumálni a többieket, hogy közben maga teljesen elfelejtett öngyilkosnak lenni. Ott ált, negyvenhét évesen, idegesítően élve, és átérezte önfeláldozásának súlyát. De ez van - gondolta - a küldetés az küldetés, ha én halnék meg, az a sok jóravaló ember lehet hogy nem, ezzel a rémes gondolattal viszont nem lehet élni. Izé... halni.

Ilyen az, mikor a kígyó a saját farkába harap, de annyira, hogy a végére lenyeli saját magát.

Jelentésnáciság

Néztem valami beszélgetést valamelyik tévében, ahol a műsorvezető, kérdező, interjúkészítő épp vitázott és személyeskedett, és azt mondta, hogy ő ezt jobban tudja, mert már 1823 óta „riporter“. Nekem meg tele van a tököm hócipője azzal, hogy minden tévés beszélő fej riporterezi saját magát, pedig a riporter az kicsit magyarosabb kifejezéssel: tudósító. Az meg olyan, hogy kimegy a stúdióból. Aztán forgat egy anyagot (úgynevezett tudósítást), vagy bejelentkezik élőben onnan, ahol árvíz van, háború vagy járványhelyzet, vagy csak az Oszkár-gálára vonulnak be semmirekellő celebek, akik nagyon örülnek maguknak.  És ha mázlija van, tud közben egy-két interjút is összecsapni. Mondjuk a víznek árjával.

De aki a stúdióra sminkelt fejével alákérdez, cseszeget, esetleg semmibe vesz valaki vele szemben ülőt, az nem riporter, mivel az interjú nem riport, akkor se, ha amúgy minőségi munka. Más műfaj a kettő. („Adtam egy riportot“ - mondja a fogalmatlan, aki csak kérdésekre válaszolt. Brrr...) És ha valaki már a múlt században is sajtóvonalon bomlasztott, akkor tudhatná ezt, mert különben azt kell mondanom, elvesztegetett évtizedek voltak azok. (Mint nekem, aki harminc éve nem tud tökéletes palancsintát sütni, csak olyat, ami még épp ehető, vagy akinek középiskola óta nem sikerült megkedvelnie Ibsent, a jazzt, a bármivel töltött halat, a porszívózást vagy a rántott Mars-szeletet. Ja, meg a fodbalt.)

Biztos a korral jár, de mostanában kezdek „nyelvtannáci“ lenni, és már ezt a kifejezést is idézőjelek közé teszem, mert fogalmakat keverni nem a szűkebben vett nyelvtan kérdése, nincs köze a ragozáshoz, a tárgyesethez, a többes számhoz, ez szemantikai, avagy jelentéstani probléma, tehát inkább „jelentésnáci“ lennék. Nem az aki nácikat jelent (fel), nem ismerek személyesen nácikat, valahogy kerülnek, biztos mert nem egy kő alatt lakunk, hanem az a kötözködő alak, aki szereti jelentésüknek megfelelően használni a szavakat, már csak az érthetőség kedvéért is. Meg túl sok német társadalomtudóst olvasott, a németek olyan elvágólagosan definiálnak mindent, az utolsó igekötőig.

Egyébként ha elvesztik a szavak a jelentésüket, és ez nem egy organikus változás, akkor jellemzően elveszik a jelentésüket, gyakran a hatalmasok, akiknek érdekük a bármiféle kretén újbeszél, mint a „Nemzeti együttműködés“ vagy a „békepártiság“ esetében. De ilyen „az Éjjel-Nappal Dugunk sztárja“, pedig csak párszor tűnt fel valami minden alatti takonyban, vagy a „mém“ kizárólag mint hülye kép vicceskedő szövegel. Na, ez utóbbiért mondjuk kár volt egy teljes könyvet írnia Richard Dawkins-nak (Az önző gén, 1976), ahol még utánzással terjedő, önreprodukáló kulturális mintázatokról volt szó, mint a gondolatok, divatok, slágerek vagy szlengek, ha már a nyelvnél tartok.

(Az megvan, hogy például a pszichiátria nem is ismer olyat, hogy szociopátia? A szociopata is csak egyfajta pszichopata, aki antiszociális, ezért lelkiismeretlenül átgázol másokon, de az ilyet szociopatának igazából csak a sajtó hívja. Meg én, de a jelentésnáciság lényege pont az, hogy egy szó jelent-e valamit, és ha nem, akkor mit, azt majd én mondom meg!)

Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár, egy tudósításban lehet interjú is, de egy interjú önmagában nem lesz tudósítás. Valamint egy fecske nem csinál nyarat, de több fecske már legalább is jelzi annak közeledtét, mikor leszarja az ember fejét. (Fontos természettudományos kérdés amúgy, hogy mi az a fehér rész a madárszarban? Nos, az is madárszar, mint ezt korábban már biztos kifejtettem.)

És akkor valami nagyon más. ezt még hétfő reggel kellett volna ideszúrnom, de tudtomon kívül csütörtököt mondtam magamnak, azért jó lesz ez ma is, talán nem először:

A hétköz eljövendő mindennapisága

Oké, én már akkor hallgattam a hírtévés-rádiós Paláver című betelefonálós munkáslevelező-rovatot, mikor ott mindenki nagyon el volt alélva attól, hogy ez itt minden világok legjobbika, a vezénylő tábornokuk parancsnoksága alatt. De mióta megbukott a főnök, a korábbinál is szürreálisabb az egész, számomra tehát bűnösebb élvezet. (És tényleg, az a kifejezés hogy nem jutott eszembe az elmúlt években, hogy „parancsnoksága alatt“? Pedig milyen jól írja le az elmúlt bő másfél évtizedet.)

A nevezett műsorban egyébként az az érdekes, hogy a betelefonáló, „fusztlált“ rajongók nem azon lamentálnak nagy búsan, hogy mégis hol baszta el Ártunk és Ormányunk, hanem hogy előttünk az Armageddon, az Utolsó Napokat éljük, ők tényleg csatlakoztak már a Sehova Tanúi egyházhoz.

Ha pedig hibást keresnek, akkor ott vannak a Tiszára szavazó nyugdíjasok, akik felvették a tizenharmadik, meg a tizenhárom és egynegyedik havi nyugdíjukat, aztán a választófülkében hátba szúrták a Dagadtat, a tollal nyilván, az ő kezükben nekik. Meg ugye ott vannak a fiatalok. Azok nem igazi szavazók, azokat csak megvezették az interneten vagy hol, és tessék mondani, akkor ez így érvényes? Amúgy a szüleik is hibásak bennük, azok is ilyen örömükben utcán üvöltözősek. És a kedvenc idézet tegnapról:

„És hol vannak az értelmiségek? (...) Egyáltalán, nem is értem ezeket az értelmiségeket. Ezt tanulták az egyetemeken? Meg a jogon? Ez a banda egy csőcselék, össze-vissza hazudozik, csak Brüsszelnek akar megfelelni. Amikor már mindent elvontak, akkor magához tér ez az értelmiség???“ - háborog a néni, aki ott se volt, mikor mások az egyetemeken...

Nos, én mint néhai értelmiség valóban csőcseléknek érzem magam, lumpenpanel-proletárnak, egy élő fába is csomót kereső alaknak, aki még korsóval jár a kútra, de megtörten. És szerintem magamhoz vagyok térve, például nem látom messiásnak a leendő pártfőtitkár-miniszterelnököt, igazából aggódom, mennyire bír majd ellenállni a túlhatalom csábításának, hiszem a hatalom eleve eltorzítja a jellemet, a korlátlan hatalom meg korlátlan mértékben. Valójában abban lehet bízni, hogy az arc van annyira populista, hogy nem megy szembe a nemrég kifejezett egyértelmű népakarattal, de ha szembe megy, az a nép már újra megtanult utcára menni. MP úgy hivatkozik magára, hogy The Man, ami nem kis egomániát jelez, de legyen, szerény és introvertált embereknek nem való a politikusi szerep.

Rájuk szavaztam ja, de ha bénák lesznek, hazudósak, zsarnokoskodók, lopósak, nepotisták, korruptak illetve lehozzák ezek bármelyik kombinációját, csúnyákat fogok gondolni róluk, amiket majd ide is írok. Nem vagyok rajongója egyetlen párnak sem, eszméim túl elvontak a napi földharcot vívó hatalomtechnikusokhoz képest, szavazatom jobbára pragmatikus (a kisebbik rossz, ugyebár), de jó volt bukni látni ezeket a felcsútista rohadékokat, ez kétségtelen.

Kampányüzemmód OFF (igyekszem kevesebb direktben politikai izét idetolni), jönnek a dolgos vagy dologtalan hétköznapok, de a hangsúly azon van, hogy hétköz! Meg hogy vagy.

p.s. Attól meg kissé letört vagyok, mikor sírós hangú nyugdíjasok telefonálnak be, hogy mi lesz most, ha nem lesz ez a "draga, tündéri kormány" (sic!) csak mert a sátáni ellenzék elcsalta a választást. amit a kormány rendezett meg, mint végrehajtó hatalom. Nagy az isten állatkerteje, de nekünk a látógatóknak kellene lennünk benne...

Forgó köpönyegek és lelkiismeret-relativizálás

Az elmúlt két napban, elkezdek a felcsútista megmondóemberek (képviselők, propagandisták, katonaság, népség, csőcselék) járni a Partizánba, pedig eddig a hazaárulózástól sem idegenkedve lenézték, összebrüsszel-gyurcsánozták aztat a médiákot, de most akkorát vettek vissza az arcukból, hogy már alig látszanak. Pócsjános, a Párt egyik legirrítatívabb pöcse is elkezdte előadni az intellektuális úriembert, az egyrészt-másrészt világában élő empatát, minta nem ő lett volna az egyik legszánalmasabb bunkó a rezsim kampányában, akinek tényleg az volt az egyetlen relatív előnye, hogy nem volt expilcit mód agresszív, csak egy ostoba, éjsötét farok, ami persze kurvaanyázás nélkül is komolyan ember alatti teljesítmény.

Szerinte amúgy a sok nem rájuk szavazó volt a „fusztlált“ (ez olyami lehet, mint a futszál, csak kosárlabdával focizzák), mert a Párt mindent jól elrendezett, főleg magának persze, de aki nem csatlakozott haszonélvezni, az ne picsogjon. Mindekinek lehetősége volt rendszerlakájjá válni, még a tehetség sem volt feltétel, meg a tudás, meg ilyen belvárosi szarok, szóval esélyegyenlőség volt, akárki megláthassa! Aki nem élt vele, az meg rászavazott a kreténre, aki azért lett politikus, mert elhagyta a felesége, de gyáva volt ráállni a heroinra. Így aztán hiába lett „olcsóbb a benzin ára“ (ez egy igazi alsópolcos felcsútizmus, hogy lement az ár ára), elbukták a győzelmet, azaz nem vesztettek, hanem elbukták a győzelmet, ezt így kell pártszerűen mondani, mivel a győzelem a zsebükbe volt már, a fél országgal együtt. Az ezüst is szépen csillog, ha van belőle pár kiló egy svájci trezorban.

A választás azon ment el a beszélő fejek szerint, hogy az emberek, különösen szegény buta fiatalok, unták a zsarnokságot, gondolták kipróbálnának valami mást, pedig a kommentelők szerint nem unták őket, hanem utálták, ami azért nem csak stílusbeli különbség. Mikor a deákdániel alakú sokat látott szakértő is elment gyónni, az is úgy volt vele, hogy a kormányzás kurva jó volt, csak ő volt naiv, mert elhitte mikor azt skandálta neki a másik kitartott kolléga, hogy a „kutatásai“ alapján tényleg toronymagasan vezetett a felcsútista szekta. Az összes választópolgár szempontjából alig hatvan százalék volt a támogatottság, de a biztos választók körében már száztíz, és hát abban az adatban meg lehetett bízni. Hiszen ha kicsit felül is mérték, hát istenem, de ha húsz százalékot tévedtek, az még mindig kilencven. Esetleg százharminc! Szóval optimisták voltak, főleg ezért osztották az észt  lenéző-kioktató vonalon, hogy mindenki hülye, csak ők a helikopterek, mert nekik olyan módszertanuk van, hogy attól éjjel kettőkor is felkel a Nap.

Furcsák ezek a figurák, hirtelen mindegyik olyan közlékeny lesz, és nem, soha sem volt egyik sem pártszolgálatos karaktergyilkos, csak hittek a Rendszerben (na ja, az Eszmében nem hihettek, azt nem főztek a karmelita menzán a virsli mellé), és rossz volt a módszertanuk. De röpke pár hónap alatt majd jól kielemzik, mi volt a baj, mibe is buktak bele. Pedig egyszerű: Arrogáns, lopós, hatalommániás faszok voltak mostanáig, bár erről nem tehetnek ősapáik, de ha lehet, unokáik se boruljanak le, hol sírjaik domborulnak majd. Ha már évtizedek viszonylatában játsszák a „Térdre magyar!“ című népies műdalt az istenadta népnek. Ezen azért olyan sok elemeznivaló nincs, nem kell zsarnokságot építgetni, azt meg is vagyunk azzal a lelkiismerettel.

Bonyolult állat a tehén, de én jó pénzért megfejtem!

Udvari szappanoperatőrök

„Ezért nem kedvelte soha egymást Katalin hercegné és Eugénia hercegnő, az első perctől fogva kerülik egymást“  És valami perverz algoritmus szerint ez engem érdekel. Pedig dehogy, bár tudom ki az a Katalin hercegné, elvégre nem egy kő alatt élek (ami az első emeleten nehezebb is lenne, a fene se cipel fel ide egy akkorát), de ki a tosz lehet Eugénia? Ha az Eugén az a Jenő külföldiül, akkor az Eugénia az magyarul szerintem Jenőné

Oké, a nagybritán királyi család az a szappanopera, amit nem nézek. főleg mert nem nézek szappanoperát egyáltalán, meg rühellem a posztmodernben a monarchiát, a királyokhercegek-grófok húzzanak a vérbe, de kényszeres vagyok, és idegesít, ha valamiről nem tudom mi az, akkor sem ha ab ovo nem érdekel eleve. Szóval Eugénia az Andrew nevű andrás-márnemherceg lánya, aki még hercegnő, mert úgy tűnik, ezekben a feudális maradványokban a cím öröklődik, de a címtől megfosztás nem, persze a feudalizmusban a nepotizmus nem rendszerhiba, hanem maga a rendszer. Persze ők ezt dinasztiának hívják, ilyen királyi háznak, ami nagy szerénység, tekintettel a házak helyetti palotákra.

Az persze nem világos, hogy engem mitől érdekelne, hogy abban a brit szappanoperában, a tizenhatezer-négyszáznyolcvankettedik epizódban épp hogy van egymással a két  herceg? A né meg a nő. Bírom a kis- meg a nagy Britanniát, de nem a hülye monarchiájuk miatt, hanem annak ellenére. 

Az lehetett a baj, hogy néhányszor a közelmúltban is beleolvastam a Daily Mail-be (Rejtő Jenőül, bocs Eugénul: Dájli májli), és azóta valahol egy mesterségesen algoritmikus gimnasztika... izé, intelligencia azt hiszi, hogy engem érdekel az a bulvárszemét. Pedig csak néha épp az kerül elém egy téma kapcsán, és előbb kattintok, aztán gondolkodok, e tekintetben tipikus birobot-alapú felhasználó vagyok, szerencsére nem mindig, sőt gyakran se.

Szóval a hercegné rühelli a férje unokatesóját, akivel egy iskolába jártak, de nagyon más a jellemük személyisége, "mejhöz lyó egésséget, és hasolló lyókat kívánok“ (Göre Gábor, biró úr! - olvasson mindenki Gárdonyit). Részemről nézek valami más mozit,  egy horoor mindig elszórakoztat, mert abban csak akkor tűnnek fel hercegnőnék, ha gyorsan le is mészárolják őket, kibelezés által.

p.s. Ezekből valamelyik a Jenőné hercegnő, talán a kék,  a másik a tesója, aki Beatrice, de már a Nagy Feró elvtárs-pajtás nélkül:

de.toonpool.com

Csal, ás, telefonál

Toroczkai László, az Ő Hazájuk pártelnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy ezennel kijelenti, hogy ők ma megóvják a választásokat, mert nem volt biztosítva az esélyegyenlőség. éspedig azért nem volt biztosítva az esélyegyenlőség.

Merthogy szerinte nem volt tiszta a kampány, a Hatalmi Főpárt visszaélt a hatalmával, és Magyar Péterből a Fészbuk csinált miniszterelnököt, egyenesen maga a Cukkerberger! Jó, hát tolta a kampányt, járta az országot, nade a Fészbuk nélkül ugye mise történt volna, nem ilyen sátánista emberáldozat, hogy ebből miniszterelnök lesz.

Őt, mármint a Torót, ellenben direkt akadályozta a Fészbuk, ki volt adva a Háttérhatalomtól, hogy minden áron meg kell őt gátolni az akadályozásban, és pont emiatt ő az egyetlen európai politikus, akinek sem Fészbuk-, sem Installagramm-oldala nem lehet, miattuk. Ezért megóvja a választást, és ha a magyar bíróságok nem ismerik el a nyilvánvaló, szósöl-média alapú csalást, akkor elmegy akár a kelet-alabamai járási bíróságig is! (Állítólag ott született a Cukkerberger egyik unokatestvérének korábbi barátnője, akivel már szakított  az anális szex tekintetében fennálló kibékíthetetlen nézetkülönbségekre hivatkozva.)

De a kedvencem az a bácsi volt („nagyon-nagyon fideszes vagyok!“), aki szintén bejelentette a hírtévé betelefonálós műsorában a választási csalást.

Merugye: Tízmillióan vagyunk, a választási részvétel 78% felett volt, de ha ő összeadja a mindenkire is leadott szavazatokat, nem jön ki a hétmillió-nyolcszázezer, vagyis az ukránok Brüsszelből csaltak, ahogy az várhatóan tudható volt, mert nem jön ki sehogy a hétmillió-nyolcszázezer. Jó, hát eleve nem vagyunk tízmillióan, valamivel kilenc és fél fölött áll a demográfiai számláló, de abba már benne vannak mind akik nem szavazhatnak (mondjuk 18 év alatt az összes bárki), azaz van kábé  nyolc milla, aki a listára szavazhatott (ebben benne van az összes levélszavazat, halott erélyi meg vajdasági arcoktól is), egyéni körzetekben meg úgy 7,3. Millió.

Persze lehet, hogy a betelefonáló nagyonbácsi fideszes módra várta volna el a csecsemőktől a Dagadtékra szavazást, de nem hogy ők nem húzták be az ikszet, de a közeli óvodából a Nyuszi csoport se ment szórólapozni a háború ellen! Szerintem már itt elkezdte a csaláscsinálást a Brüsszel Volodimir.

(Amúgy ez a méltán elviselhetetlen Paláver című műsor volt, kávé helyett megint, ahol mostanában elkezdtek betelefonálgatni a nagyon nem felcsútista hallgatók is, amitől változatos műsorvezetők jönnek idegbe folyton, hogy de kérem ez egy jobboldali műsor, telefonálgasson maga a jó édes... Klubrádiójába, na!)

A könyv moly, nem mackósajt

Az emberiségnek elhányt rongyain

Komor betűkkel, mint a téli éj,

Leírva áll a rettentő tanulság:

"Hogy míg nyomorra milliók születnek,

Néhány ezernek jutna üdv a földön,

Ha istenésszel, angyal érzelemmel

Használni tudnák éltök napjait."

Ma van könyvtárosok világnapja, egyúttal Esterházy Péter születésnapja, aki viszont könyveket írt, de a kettőnek nincs köze egymáshoz, állítólag az is lehet könyvtáros, aki nem írt egy könyvet se. de aki igen, annak meg nem kötelező. Amúgy érintett vagyok a témában, elvégre anyámnak is van könyvtáros diplomája, Petra az exem meg most is könyváros (sőt könyvet is írt már, de ha jól emlékszem nem egy Esterházyt), részemről pedig tanítottam leendő könyvtárosokat. Szociológiára az igaz, de ettől még van közöm a dologhoz, például életemben már többször voltam könyvtárban. Jó, hát kevesebbszer, mint mondjuk vécén, de szerintem a vérbeli, fajtajellegű könyvtárosok is így vannak néha ezzel, persze az még tudományosan nem tisztázott, hogy minek számít ha az ember a könyvtár vécéjét használja?

A könyvek természetesen fontosak, lehet például port törölgetni róluk, okosabbnak látszani általuk, alátámasztani a billegő asztal lábát velük, és többek szerint el is lehet olvasni őket, csak akkor elveszítik az a varázsos rejtélyességüket, hogy nem tudjuk miről is szólnak. Kedvenc könyvem amúgy a „hosszú, de nincsenek benne képek“, valamint az „okos csak én nem értem“ típusú, lehetőleg szép kötésben. Előbbieken jól lehet elaludni, utóbbiak meg a már említett okosnak látszásban segtenek. Van egy pár könyvem a könyvekről (attól a McLuhantól például, a Gutenberg-galaxis) de az már nagyon meta, metább mint mikor a bélyegen vannak bélyegek, vagy a mackósajt címkéjén a mackó egy mackósajtot nézeget, aminek a címkéjén egy mackó egy mackósajtot, ami a ... Rohadék fraktálok!

És ha a könyvek fontosak, akkor a könyvtárak is, volt például az az óvilági költő Vörös Marty (McFly?), aki megírta versben a Gondolatait a könyvtárban, vagyis ha nem lett volna könyvtár, nem lettek volna gondolatai, ami rossz lett volna a magyar kultúrának, főleg művészileg.

De lehet, hogy mindeme fontosságok ellenére a könyvtárosok egyre kevésbé fontosak, a jövő könyvtárát én úgy képzelem, hogy az ember tudatalattiját beszkenneli egy mesterséges intelligencia, aztán rátölti a homloklebenyére a neki való könyvet, kivéve ha aza pornó, mert akkor külön pénzt is kér érte.

Amúgy az említett Vörös nevű arc nem is volt olyan nagy véleménnyel a könyvekről, rongynak nevezte azokat, úgyhogy képzelem, mit gondolt a könyvtárról. A könyvtárban. Biztos neki is volt egy könyvtáros csaja, aki mittudomén, megcsalta, vagy simán csak nem sütötte át rendesen a karácsonyi gesztenyés pulykát.

A kultúra néha jelentéktelen apróságokon áll vagy bukik.

Elsivatagoskodásaitokért!

Pálinkás szilvesztert mindenkinek!

Az van, hogy nagy a baj az országban, legalább is felénk, a Kárpát-medencében. Egyrészt ugye van az, amit maga Attila a hun kommentelt a prosti srácokra, miszerint: „Második Trianon! Magyarország ma végleg elveszett! Jaj annak a népnek, amikor a legalja kerül fölülre. Egy pszichopata lesz a miniszterelnök és külföldről ideejtőernyőztetett ügynökök lesznek a miniszterek. Ezt a csapást nem tudjuk már kiheverni! Saját halálos ítéletét írta alá ma a többség, amikor gyűlöletből szavazott és senkiházi bitangokat ültetett a nyakunkra."

De ez még hagyján, Trianon-túlélésben történelmileg jók vagyunk, mondjuk nem is lehetne nem történelmileg, de ennél sokkal nagyobb bajok vannak. Például ma egész délelőtt nem tudtam vizet inni, kora reggeltől valami barna lé folyt a csapból. A úgyhogy megittam a hűtőből a tegnapi kávé maradékát (mint iható, direkt barna levet), az egy darab alkoholmentes citromos Gössert, meg kifacsartam a maradékot a teáskannából. Néha szokott lenni egy-két flakon víz a hűtőben, de most nem volt, nincs olyan meleg, hogy indokolt legyen hűteni, úgyhogy. Igazi túlélő üzzemódban engedtem egy kis forró vizet, csak az nem igazán ivásra való, úgyhogy felforraltam, aztán kurva sokat vártam, hogy ihatóra hűljön. Nem szobahőmérsékletre, addig simán szomjan haltam volna, úgyhogy tea lett abból, is, de nyárson sült kukakcot nem főztem hozzá, kaja az bőven van itthon.

Hallottam, hogy klímaváltozás van, és ettől elsivatagosodunk, de gondoltam ez rám nem számít vonatkozni, elvégre nincs is klímám, ehhez képest szomjaztam egy lakótelep, valamint a huszonegyedik század közepén. Utoljára kisgyerekként csináltam a nappaliban plédekből beduin sátrat, de most megpróbálom megint, mert mi lesz ha jön valami özönvizes eső (minden eső vizes, de nem minden eső özön!), és beázik a lakás. Van persze még három emelet felettem, de ha beázós típusú a ház, akkor előbb-utóbb átázik a víz azon a pár emeleten, és én jövök!

Meg szerelek napelemet a hűtőre, és ha nem lesz áram, előveszem a nagy UV-lámát, bedugom egy konnektorba, és azzal világítom majd a napelemet, ami meg hajtja a hűtőt. Lehetne próbálkozni szélkerékkel is, de nem én fújom a passzátszelet (csak a spanyol viaszt találtam fel, már többször is), a geotermikus energiához meg le kéne fúrni mélyre, de szerintem az nem tetszene az alattam lakónak...

Kutat azért próbálok majd fúrni, van egy akkus fúróm, ami csavart is húz, szóval biztos jó lesz kútra is. Kúthoz.

A Második Trianon az Első Sivatag a környéken!

A rosszul öregedés állatorvosi zebrái

És akkor még mindig némi közélet, ahol a tegnap fényében a politika az apropó, a téma annak sajátos médiareprezentációja, a következmény pedig a kárörvendő röhögés. Avagy rosszul öregedő címek a kormányhitű sajtóból, amik jobbára nem egyszerűen megjósolták a Tisza választási vereségét, de azt gyakran és egyenesen tényként közölték. Szemelvények a mögöttünk lévő hetekből, nagyjából időrendben, egészen a tegnapi vasárnap délutánig:

- A Békemenet után tovább nőtt a Fidesz–KDNP előnye (magyarhirlap.hu)

- Bizonyíték érkezett Magyar Péter választási vereségére (Magyar Nemzet)

- Fura kampány: a tiszás szavazókért is a kormány küzd, mert nem hajlandók a saját érdekeiket fölismerni (Mandiner)

- Kiszámolták, mennyi lehet az annyi: ekkora fölénye lesz a Fidesznek az új parlamentben (Mandiner)

- Kampányhajrá: Nőtt a Fidesz lélektani előnye (magyarhirlap.hu)

- Narancssárga lesz az ország: a szakértő szerint Orbán Viktor újraválasztása reális és esélyes (Mandiner)

- A Nézőpont kutatása szerint: Fidesz-többség marad a következő országgyűlésben is (prostisrácok)

- Schiffer András szerint a Tiszánál beárazhatták a vereséget, de ennek komoly veszélye van Magyarországra nézve (Mandiner)

- A Nézőpont Intézet szerint hatvanhat választókerületben várható Fidesz-győzelem (magyarhirlap.hu)

- A Fidesznek áll a zászló (Mandiner)

- J.D. Vance az Indexnek: Ezért nyeri meg Orbán Viktor a választást vasárnap (Index)

- JD Vance jött, látott – és eldöntötte a valóságok Magyarországon zajló csatáját (Mandiner)

- Itt vannak a legfrissebb számok! Magyar Péter ezt nem teszi ki az ablakba (Zorigó)

- Orbán Viktor Rónai Egonnál: Győzni fogunk! (VIDEÓ) (Mandiner)

- Stabilan őrzi előnyét a Fidesz a legfrissebb amerikai felmérés szerint  (Zorigó)

- Az amerikai intézet mérése szerint a Fidesznél az előny (Index)

- Orbán Viktor: Azt hiszem, hogy a vártnál nagyobb arányú győzelmet fogunk aratni (Zorigó)

- Orbán Viktor kampánya letarolja a netet – komoly előnybe kerülhetnek (Zorigó)

- A balliberális The Guardian az unásig ismételt paneleket puffogtatva vizionálja a magyar kormány bukását (Mandiner)

- Orbán Viktor a budai várban: Mindenhol győzni fogunk (Index)

- Donald Trump kutatója szerint a Fidesznek kedvez a rekordmagas részvétel (Index)

- Deák Dániel: A Medián is a Fidesz előnyét mérte + videó (Magyar Nemzet)

- Kubatov Gábor: Jól nézünk ki, de most még meg kell nyomni! (Zorigó)

- Orbán Viktor: Azért jöttem, hogy győzzek! + videó (Magyar Nemzet)

- „Nem maradt más hátra: győzzünk újra!” – Orbán Viktor így üzent a magyaroknak (Mandiner)

- 15 órakor 66,01 százalék: a magas részvétel a Fidesznek kedvezhet a szakértők szerint (Mandiner)

- Itt az Alapjogokért Központ friss mérése: Fidesz-előny! (Zorigó, vasárnap este nyolckor)

- Itt a legújabb felmérés: Nyitott politikai versenyt és kormánypárti előnyt hozott a választás hete (ugyanaz a Mandineren)

Persze az egész az év elején még onnan indult, a magyarhirlap.ponthu cikke szerint, hogy: Nézőpont: 61 százalékos Fidesz-többség!

Jellemző, hogy ahogy közeledett a tegnapi nap, úgy lettek magabiztosból egyre inkább reménybe kapaszkodók a kormányhitű propaganda kis iparosai, akik már egymásra hivatkozva veregették egymás hátát, hogy meglesz ez ember, az nem lehet, hogy ne legyen meg!

Bonus track, már nem emlékszem mikorról: 

 - Itt a "zöld demokrácia": az orbáni győzelmet a német kormány ne ismerje le! (Mármint hogy egy német zöldpárti politikus ezt javasolja a német kormánynak. - A szerző F. Fanni a prostisrácokon, aki jól leismeri a magyar nyelvet, nagy nemzeti oldaliságában. Vagy ki. Oké, elütés, de legalább magukat olvashatnák néha. Viszont ahogy most kinéz, a németeknek nem lesz gondja leismerni a zorbáni győzelmet, a nem lesz mit jegyében. Le.)

A sok áthúzása ugyanannak a két szónak meg azért van, mert nem szeretem ennyiszer emlegetni az egyelőre még pártvezér és kancellárt, szóval ez nem névmágia, sokkal inkább dekonstrukció. Jacques Derrida néhai francia filozófus Grammatológia című művében használja ezt a megoldást, például akkor, ha bizonyos szavak a hagyományos metafizika fogalmai, amelyeket nem tud teljesen elkerülni, de amelyeket már nem tekint érvényesnek. Az áthúzás ugyanakkor jelzi, hogy a szót csak azért használjuk, mert nincs jobb kifejezésünk, de a törlés mutatja, hogy az nem írja le pontosan a valóságot. A szó érvényes és érvénytelen egyszerre, áthúzott, de olvasható.

Így vagyok ezzel a Felcsútok Géniuszával, hogy pusztán a neve nem írja le a közéleti perszónáját, avagy a szerepéhez épített személyiséget, de ha szó szerint idézgetek a kézből etetett médiájából, akkor ott lesz a név, ami nem adja vissza azt a hatalomba beleszédült, akarnok aljasságot, ami megképzi OV nyilvános énjét.

p.s. Jut eszembe, mikor is volt a mohácsi csatavész? Igen, 1526-ban, pontosan 500 évvel ezelőtt, márpedig a Dagadt is megszakértette a posványosi pártösszetartáson, hogy ilyen 500 éves ciklusok vannak, csak ő előre nézett, így nem látta hátra a vesztét. Azért elmehetne jósdát nyitni, mondjuk madárbélből jövőt mondva, közben megalakíthatná a Sehova Tanúi Egyházat, még mindig sok tízezer hittérítő ugrana a kútba, ha azt kérné. Mondjuk kinézem belőle, hogy azt kérné, szóval menjen inkább a fenébe, most épp  sok oka van rá.

p.p.s. Utólag néztem, hogy szövegszerkesztőben még áthúzottak itt már nem lettek azok, de korrigáltam, csak hogy értelme is legyen a hozzá fűzött magyarázatnak.

Szánalmas reanimációs próbálkozás

Jajj nekem, belenéztem az újraélesztett Heti hetesbe, már akkor már akkor is rég szar volt, mikor végre abbahagyták (pedig jól indult, csak túlélte magát), most viszont már egy igazi médiazombi, taszító. fájdalmas és agyatlan. Oké, az első feléig bírtam csak, de kérem ez a Sas-kabaré legrosszabb hagyományait visszahozó, szellemtelen faviccekkel, meg műmájerkedéssel operáló izé, csak nem jön be Sasjózsi Bácsi műszálas  szűrben, fokossal, előadni egy Hacsek és Sajót, valami másik kabarépatkánnyal, hogy az egész egy kínrímes nótázásba fulladjon.

Az baj az ilyen médiaszeméttel, hogy van egy jó kiinduló ötlet/formátum, az sikeres lesz jól, aztán addig tolják, míg valami vállalhatatlan mélyre nem süllyed az egész. Egyre laposabbak a poénok, egyre unalmasabbak a szereplők karakterei a sok önismétlés miatt, és egyre kevesebb ötlet van arra, hogy merre is lehetne továbvinni az egészet. Így szoktak dicstelenül kimúlni sitcomok, mint a Jóbarátok vagy az Agymenők, hogy túlélik magukat, és tényleg zombiként botladoznak, míg a nézettség be nem zuhan egy kritikus szint alá, és akkor Sheldon Cooper kurva gyorsan kap egy Nobel-díjat, mintha az nem lenne rohadt szánalmas slusszpoénnak.

Nálunk túlélet magát a Szomszédok, ahol még a kilencvenes évek második felében is komplett Kádár-rendszer működött, egyesek szerint túlélte magát az Anyátok közt, de abból szerencsére egy percet se, és hát a Heti Hetes, ami kimúlás előtt jóval már modoros volt, fárasztó és kínos, afféle szekunder szégyent okozó.

Erre most Ertéel elővette, és pont ott folytatódik ahol végre nagy nehezen abbahagyták. modoros, nem vicces (de nagyon lapos), és tényleg viszonylag hamar döntöttem úgy, hogy nekem ez fáj, viszont nem vagyok mazochista, szóval viszlát, a jutyúb tele van jó tartalmakkal, az Ertéel Tévékettőre eddig is csak akkor kapcsoltam, ha néha volt egy-egy jó film, ami megfelelt háttértévézésnek, persze a jó filmek definitíve máshol vannak, ahol nem kell közbe prosztatamosófogkrémbetét-reklámokat nézni, mekis kuponokkal és frissítő, sörös bútoráruházakkal...

Talán velük kéne próbálkozni egy ellenzéki poénkodós műsorral, hátha... ráérnek majd nemsoká:

hirnavigator.hu

Mire gondolt a ki a költő?

Magam is leadtam a szavazásomat még az ebéd előtti választáson, de csalódtam. Nem is volt semmilyen forradalmi hangulat, csak egy idős házaspár kérdezgette egymást a szomszéd szavazófülkében, hogy akkor most melyik a fidesz? Szegények nem tudták, hogy olyan már nincs, a Hatalmi Főpárt csak annak utódpártja, amennyiben nem fiatalok, de csúnyán öregedtek, és utólag a fene se tudja, mikor és mennyire voltak demokraták, ha ilyen  fasza kis önkényuralmat tapicskoltak össze maguknak.

Én tényleg a Hazafias Népfrontra akartam szavazni, mert már tinédzserként, a rendszerváltás környékén is különösen undorító féregnek láttam Pozsgay elvtársat. A Jenőt... nem, Gézát, fene se tudja, ja megvan: Imrét. Erre kiderült, hogy már tíz éve halott! De gondolom a Népfront még megvan, nemrég is tele volt a város a hirdetéseikkel, hogy Brüsszel húszezreseket küld Ukrajnának (igen, forintot, annyira jó pénz az!), és az ukránok abból csinálnak tankokat ellenünk. Nem a húszezresek árából, magukból a húszezresekből! Meg azt is láttam a tévében az interneten, hogy a szeretet meg az összefogás az ami mi vagyunk főleg, nekünk kell összefogni a Párttal, a néppel egy az utunk alapon. Azt meg mindenki eldöntheti, hogy ő inkább a Párt vagy inkább a nép (nem egyformán fizet a két állás, bár mindkettő elég stresszes), de a lényeg a hadjárat a brüsszeli infláció meg a ukrán kémek ellen, az mos a front, a népfront. Meg pártfront nyilván, bár ezt így nem hallottam a mostani pozsgaytól sem.

Úgyhogy másra szavaztam, de nem mondom meg kire, mert az is olyan, mint az anonim alkoholisták, hogy helló, Laci vagyok, de máshoz nincs köze senkinek, amúgy meg ők is ittak már életükben eleget. Ilyen titkos a választás is, úgyhogy csak annyit mondhatok (különben elvisz a TEK), hogy arra szavaztam, amiről egy folyó is el van nevezve, mert bár nem bízom bennük olyan nagyon, de látni akarom az Állami Főpártot bukni, kivéve persze, ha ők a népfront mégis, mert akkor utólag letagadom, hogy nem szavaztam rájuk, én kérem mindig is Keletázsiával álltam háborúban Óceánia oldalán, csak nem gondoltam.

p.s. Amúgy van valami a levegőben (gondolom chemtrail-eznek a háttérből hatalmak) mert egy vasárnap délelőtt maximum miséről jövő nénik vannak az utcán, most viszont nagy a nyüzsi ellenben, az egyik közeli általános iskolában meg (van vagy négy a közelben), ahol szavazni lehettem, még felismertem a folyósón a költők képeit, hogy jé, költők, persze az már nem ment, melyik ki, de ugye mostanában már csak pár évente járok általános iskolába.

Hiúságok vására nap

Fura ez a vasárnap reggel. Egyfelől nyolc órát aludtam, ami nagyon régen nem fordult elő velem, plusz unatkozom, mert olvasni fáradt vagyok (ha hét óránál hosszabban alszom, zombivá pihenem magam), nem találok semmi jó filmet, a tévé (ami praktikusan inkább a jutyúb) meg nézhetetlen, választási műsorok vannak, ahol az megy, hogy még nincsenek részvételi adatok, de  ha lesznek, majd beszélünk róluk, addig szakértőink elmondják, hogy mit várnak  a mai naptól egyrészt-másrészt alapon, a négy évvel ezelőtti elmúlt nyolc évhez képest hogyan értékelik a kampányt, különös tekintettel a politikusok kommunikációs teljesítményére a hangsúlyos témák narratív keretezésének szempontjából (kié volt a quo vadis, a mozgósítás dinamizálásában?), illetve valaki hozzon már egy kibaszott kávét...

Nem egy dinamikus hétvégi aktív pihenés, az biztos, egy választásban maga a választás a legunalmasabb. Hiszen még semmi érvényeset nem lehet mondani arról, amit majd késő este kezdhetünk sejteni, miközben a fél ország arra vár, hogy lássa összeomlani a másik tábor vezérét, mikor szembe jön vele a valóság, hogy kurvára nem akarja őt a többség. (Hogy aztán az összeomlás lendületével kezdhessen választásicsalásozni, az mindig jó sebtapasz a nyílt törésre. Apropó, összeomlás, a valahonnan származó közhely szerint a légvárak tudnak a legsúlyosabban leomlani.)

Nemsokára az ország közéletileg minimálisan érdeklődő populációjának egyik fele eufórikus állapotba kerül,  a másik meg csalódott lesz és dühös, függetlenül az eredménytől, na az már érdekes lesz, azt már várja a bennem lakó szociálpszichológus. Aki talán ír belőle egy cikket is. Addig meg keresek Salman Rushdie-t olvasok, de csak miután főztem egy kávét, amit persze nem kellene, ha nem alszom túl sokat.

Hogy a túl sok pihenéstől vagyok élőhalott az persze elég ellentmondásos, mondhatni zombivalens, de legalábbrímel a körülöttem elterülő világra.

Menj, asszony!

Na kérem, az úgy volt tisztelt bíróság, hogy Mary Shelley indokolatlanul volt halott sokáig, hiszen még nem tudta megírni a Frankestein folytatását, a fércelt alak poszthalott csajáról. De mivel az újraélesztés az van, de a feltámadás az nincs (bár itt sarkon is van egy temploma a szektának, ami ebben hisz, de szerintük is csak egy arc támadt fel evör, esetleg egyet még feltámasztott, de ennyi), szóval nem tudott feltámadni, csak olyan szellemként megszállni egy nőt, valamikor 1936-ban, csak nem a Berlini olimpián, hanem Chicagóban, hogy az hátha majd közzéteszi publikálni a sztorit. De ez olyan gengszteres csaj volt, és mikor a szellemi megszálló beleszállt, leszédült a lépcsőn bele, halálosan persze, alig kellet lökni rajta egy nagyot.

És akkor kiderült, hogy a Frankenstein, a Doktor Viktor szörnye is pont a környéken lakik, mindenki úgy ismeri, hogy „Frank“, tényleg nem értem miért, és akkor a halott csajból csinált neki mennyasszonyt egy másik doki, az újraélesztésben profi. És legalább nő, ha már Mary is, sőt már az anyja is feminista volt, ami akkoriban nagy szónak hangzott számítani. A felújra élesztett csaj nem emlékszik ki volt még az előző halála előtt, úgyhogy marad neki Frank dumája, hogy ők jegyesek, vesznek is jegyet New Yorkba, előtte kicsit megölnek pár formát, moziba mennek zombifilmet nézni, meg ilyenek. A művelődés fontos!

Valahogy így kezdődik Maggie Gyllenhaal idén bemutatott rendezése, a Mennyasszony! című szórakoztató műfaji katyvasz, ami nem igazán rémfilm, nem kalandregény, nem is retró sci-fi, nem gengszterfilm, nem feminista kiáltvány, szerencsére nem pszichodráma, csak mindez együtt, valami látomásos költészeti posztmodern, laza dumákkal, elemelt környezettel, időnként dagályosan dumáló karakterekkel. Na ja, Mary Wollstonecraft Shelley a tizenkilencedik század romantikus költészetében élt, a férje, Percy Bysshe Shelley is romantikusan költött, a haverjuk meg a George Byron szintén költő volt (és Lord of Newstead is!), szóval ez esetben nem fáj, ha a szereplők sírversekben beszélnek.

A páros a film nagyobbik felében menekül, mert nyomukban a rendőrség, és a maffia is, akiknek alapesetben egymást kellene üldözniük, de Frank és a Mennyasszony (aki nem Penelope, csak az) nem tudnak nem feltűnőek lenni, ami két városban flangáló hulla esetében eleve nehéz is lenne. Plusz gyilkolásznak is, de csak szükségből, néha kifejezetten önvédelem okán, ezzel együtt párosuknak van egy Mickey és Mallory Knox-hangulata a Született gyilkosokból, miközben a steampunk art deco környezet, és főleg Ida/Mary/Penelope avagy a Mennyaszony újrainduló tudata, és féktelen személyisége gyakran lehetne Bella Baxter is a Szegény párákból. Erőszakos aszcendenssel.

A film egésze nem kicsit kaotikus, de két elveszett lélek egy széteső világban mégis milyen sztorit hozzon össze? A főszereplők amúgy nagyot mennek, Christian Bale mint Frank tök jó, Anette Benning, a doki is egy eltalált karakter, de az egész leginkább Jessie Buckley jutalomjátéka. Mintha nem lett volna elég jutalom, hogy nemrég megkapta az Oszkár-díjat is, a filmért, amit nem láttam még.

A vége lehetne happy ending (nem, nem abban az értelemben) lehet hogy az is, de a fene tudja mekkora boldogság, ha az ember már minimum kétszer meghalt, de még mindig járkál. Nekem minden esetre bejött a film, persze nagyjából bírtam az aktuális,  Guillermo del Toro-féle feldolgozást, meg annak idején Kenneth Branagh verzióját is. Ugyanakkor a Frankenstein mennyasszonya című 1935-ös izét végig se néztem. De ez a lázálom, ez nekem való, magasan van az ingerküszöböm, ha már frankensteinezik valaki, akkor tolja túl rendesen!

Sértegetéskultúra

A Trampli tata, nagy béketeremtése keretében indított legutóbbi, iráni háborúja alkalmából bejelentette ki, hogy ha nem ő finghatja a passzátszelet a közel-keleten (nekik persze közép, a közel az mi vagyunk, Kelet-Európa), akkor  „egy egész civilizáció pusztul el, és soha többé nem támad fel”. Márhogy a perzsák vissza lesznek bombázva az újkőkorba, csak hogy eljöjjön végre a béke, és az olcsóbb olaj kora.

Ez meg valahogy nem tetszett Geroge Clooney-nak (szül Klúni György, elvégre valahol mindenki magyar), aminek hangot is adott, mondván, hogy egy komplett civilizációt kiirtással fenyegetni már háborús bűncselekmény. Ami kábé igaz, ebben a poszt-posztmodern világban, ahol a média már nem maga az üzenet, de maga a tett, avagy a tettek mezeje. Erre a Fehér Ház valami szóvivő-félesége annyit bírt visszasértegetni (érdemi reakció híján), hogy Clooney meg szar filmekben játszott, és akkor az is háborús bűn.

Tehát: ha valaki egy ostoba csinovnyik szerint nem elég jó színész, mindegy hány Oszkár-díja van, az pont ugyanolyan, mint háborút indítani, ahol civilek (ja, gyerekek is) halnak meg, miközben lassan térdre rogy a még mindig túlzottan olajalapú világgazdaság. Ez pont két egyforma súlyú dolog, nyilván.

Én néha szar cikkeket írok (persze főleg remek darabokat), azokat emberek el is olvassák, de még nem csapott le ráma TEK, pedig a többek szerint (plusz szerintem) nem kielégítő kulturális teljesítmény, az bűncselekmény. Aha, és az milyen politikai kommunikációs teljesítmény, hogy ugyan semmi érve nincs a fehérházi senkiházinak, de azért nyilatkoznia kell, érvek híján pusztán sértegetve? Ilyenkor hallgatni kell, elvégre mit számít a hatalmi mámorba szédült sárgafejű pszichopatának, hogy egy színész mit mond, asszem épp Olaszországban? De Elnő Kúrnak akkora az egója, hogy külön bálterem szükséges hozzá, és minden jogos kritikát sötét bunkó módjára kell kis segédein keresztül ignorálnia.

Ez a nárcisztikus fasz nemhogy a csend erejét nem ismeri, de gyakorlatilag semmit a világból, amit nem lehet aranyszínűre festeni, vagy nem őt ábrázolja...

p.s Holnap lesz a savazás napja, egyesek ezt választásnak is hívják, mert lehet választani, hogy savazunk-e vagy nem-e inkább? E? Úgyhogy mindenki menjen és savazzon a Hazafias Népfrontra, de ha nem indul az utcájában (a miénkben érthetetlen módon nem), akkor válassza savazni a Munka Érdemrendjével Kétszeresen Kitüntetett, Turulban Született Hős Anyák Koalícióját (MÉKKTSzHA), magam is azt teszem, mert jelenleg a hazai politikában a női princípium főleg kurvázásban merül ki, de nekem arra nincs pénzem. (Adóm egy százalékát meg valami kutyamenhelynek adnám, ha fizenék adót, de már kutyám sincs.)