A Starling lány (avagy ámen, a bárány vére által...)

Ez 2023-as dráma egy igazán rémes, felettébb bigott kereszténykedő közösségben játszódik. Nem igazán keresztény (persze tudja fene), de itt nincs szeretet, csak bűnök vannak, bűnhődések, átnevelő táborok és állandó sátánnal riogatás. A film elején, a lelkipásztor egyik gyülekezeti hőbörgésén egy kamaszfiúnak kell nyilvánosan bocsánatot kérnie ördögi tettéért, merthogy pornót(!) nézett az interneten(!) a pokolfajzat. Ezért aztán ment is táborozós agymosásra, hogy teljesen megbánja azt is, hogy valaha tudta, mi a fasz az a pornó?

A főszereplő Jem Starling 17 éves, és szintén tart a Sátántól, mikor egyszer maszturbál, és megijed hogy rajtakapják, akut imádkozásba fog, mert nem akar elkárhozni. Az ő világában - mindenki más számára természetes az elrendezett (kényszer)házasság, mert aki sok gyereket szül annak, akibe fél percig se volt szerelmes, az az Úr munkáját végzi, márhogy a házimunka mellett. De Jem egyre nehezebben jön ki ezzel az élettel, ahol minden apró részletet a gyülekezet, meg annak prófétáló-pszichopata vezetője szabályoz. Így például nem táncolhat csak úgy, a maga örömére. (Tételmondat a filmből: „És mi van, ha egy női vezető aláírja nekünk, hogy a mozdulatok megfelelőek, és istenközpontúak?)

Ráadásul belezúg a lelkész nála idősebb, és főleg nős fiába, úgyhogy már két halálos bűne van: nem akarja, hogy feloszlassák a gyülekezeti tánccsoportot (pedig az túl világias, és a házimunka rovására megy), valamint a tiltott románc ugye. Márpedig bigottéknál egy darab, még csak nem is halálos bűn is égbe kiáltó átnevelő tábort kíván. Jem meg inkább lelép, de ez már a szori vége, addig sokat lehet álmélkodni azon, mit tesz a valláskárosultakkal a fanatizmus. (A fanatizmus eleve szar dolog, politikában, hobbiban, bármiben, az már a függőség kategóriája, Paul, Jem faterja is iszik és imádkozik egyszerre, ha már a zenészi karrierjét feladta a szektáért...)

A film  kényelmetlenül pontosan ábrázolja, hogyan fonódik össze a vakhit, a bűntudat és a mérgező felnőtt-gyerek hatalmi dinamika, ahol van a nagybetűs Isten, a szülők meg az ő prófétái és a mennyei seregek fegyelmező zászlóaljának ordítozó káplárjai egyszerre.

A Starling lány jó kis nyomasztó kamaradarab, torkon ragadja az embert, de nem drámázza túl a sztorit, nincs benne görög sorstragédia. Miként az életben is csak kisebb-nagyobb tragédiák vannak, amikből gyakran a kisebbeket éljük meg jobb naponak, pont mint ebben a műegészben. Mert mindenki neurotikus, mindenki kényszeres, csak van aki az aktuális közössége normái szerint az, és akkor ő a jó elvtárs, a komoly hívő, a sztahanovista utcai harcos, akit nem érdekel mit kompenzál, amíg a vállát veregetik. 

A konfliktus onnan indul, miként itt is, hogy valakinek feltűnik, hogy van élet a sajátján kívül is, amibe ha kitagadnák a mostani vállveregetők, ott már középtávon is jobban érezné magát. Önkifejezés, önmegvalósítás, önértékelés - talán ez lenne az a háromság, ami nem szent, de nem kell mindig ájtatosan az égre nézni miatta (például ezért találták fel a tükröt), és akkor élni is lehet csak úgy, a minden áron valamifelé törekevést félretéve.

A film legnagyobb erőssége amúgy a két főszereplő, Jem (Eliza Scanlen) és Owen (Lewis Pullman), akik a normalitást, vagy legalább is a normalitás felé mozdulást képviselik a zárt osztályként működő szektában. És jók a színészek, jók a képek, kicsit nyálas a zene, de szerencsére van elég csend, és nem akarják mgyorsan lezavarni a történetet. Ez nyilván sokaknak túl lassú, de én Tarkovszkij-filmeken lettem sznob, úgyhogy nekem bejön.

Máma már másvilág

Tényleg, a tanévkezdés rendszeresen a média-bullshit márnemuborka-szezonja, akkora közhelyekkel okoskodnak szövegipari betanított munkások igen energikusan, hogy azzal egy erőművet meg lehetne hajtani. 

Például: „Az iskolakezdés a gyerekek és a szülők mindennapjait is átalakítja: visszatér a reggeli rohanás és a nagyobb forgalom, a rendőrség pedig fokozott óvatosságra figyelmezteti az autósokat. „ (Zorigó, amúgy.) Ki hinné? Az iskolat belepofázik a mindennapokba? Ez nekem új, magam diákként észre se vettem a különbséget a július meg az október között, én ősszel is eleve nyolckor keltem, majd elmentem rövidnagrában biciklizni, délután a három testőrős trilógiát olvastam (bár néha átugrottam a kardozős részeket), és vártam, mikor megyünk nyaralni. Jó, hát októbertől még elég sokat kellett várni, de a lényeg az volt, hogy ne essek ki a minennapi rutinból, holmi iskola által.

Ennek érdekében egyébként gyakran kellett betegnek lenni, én beszedtem minden influenzát, mert a biciklizni ugyan nem lehetett vele, de lehetett naphosszat tévézni testnevelés meg matek helyett. Egy hétnyi, eleinte lázasan heverés után jellemzően friss voltam és kisimult, és lehetett várni a karácsonyt. (Mindig szerettem volna megismerni egy Karácsony Szilveszter nevű arcot, mert érdekelt, milyen érzés lehet, ha az ember a téli szünetről van elnevezve?)

Az iskolakezdés kapcsán amúgy sok fontos dolgot megtudtam, amik főleg azért fontosak mert nem tapasztalhatom meg azokat, hisz nem vagyok gyerek, nincs gyerekem, iskolát se látok, mert kitakarja az a panelház balra.

Szóval, praktikus tudnivalók:

- Béka Endre kösságelnök szerint az oktatás szellemisége alapozza meg a nemzet jövőjét, ezért a pedagógusok munkája stratégiai fontosságú, hiszen nemcsak tudást adnak át, hanem példát mutatnak, bátorítják a gyerekeket. - Ez tényleg nagy dolog, az én általános iskolás koromban a pedagógusok nem átadták a tudást, jobbára csak számonkérték a tankönyvfelmondást, és bár lehet, hogy ők bátorításnak élték meg a katonás fegyelmezést, de mi nem.

- A tanév kezdetével ismét sok gyerek közlekedik reggelente az utcákon, ezért a rendőrség külön felhívta az autósok figyelmét a fokozott óvatosságra. Az első napokban a diákok közül sokan még nem szoktak vissza a nyári szünet után az iskolai ritmushoz. - Amiből az következik, hogy a diákok annyira hülyék (na ja, még csak most járnak iskolába), hogy teljesen máshogy közlekednek iskolaidőben, mint a szünetben, gondolom érdemes lenne megkutatni, hogy mennyire viszonyulnák másképp a gyalogátkelőkhöz kedden, mint csütörtökön?

Ja, és az autósok is hülyék, mert külön szólni kel nekik, hogy iskolások lesznek reggel az utcákon sokan. (Erre mondjuk megoldás lenne a három műszakos iskola, akkor egyszerre sokkal kevesebben mennének arra.)

- A tökéletes uzsonnásdoboz négy alkotóeleme: 25% fehérje és úgynevezett hasznos zsír, például mogyoró- vagy mandulavaj, csicseriborsó vagy más hüvelyes, avokádó, olajos magvak. 50 % nyers zöldség és gyümölcs, meg 25 % lassan felszívódó szénhidrát, teljes kiőrlésű gabona, például teljes kiőrlésű kenyér vagy tortilla - Hol él az, aki ezt írta? Itt a lakótelepen biztos nem, itt még az Aldiban se nagyon kapni avokádót, a mandulavajról szerintem senki nem hallott, a teljes kiőrlésú bármi meg kurva drága. Nyilván a tonhalas-avokádós tortilla baromi jó, és utána egy kis mézes gránátalma, ellenben a parizeres zsemle sokkal életszerűbb.

A többi jótanácsra már nem vesztegetek időt, mert az tényleg orbitális, hogy a szülők beszéljenek a gyereknek pozitívan az iskoláról! De mégis, mire fel? A szülők szignifikáns többsége utálta az iskolát (és volt is rá oka), különösen az általánost (a közép már jobb buli), maga a közoktatás egy fegyelmező zászlóalj szellemisége mentén működik ma is, bár talán egy fokkal már jobb, mint az én generációmnak volt.

De az igazi felszabadulás nekem a négy év főiskola meg utána az öt év egyetem volt, amivel egyúttal túlszárnyaltam a nyolc évnyi nyomorúságos általános iskolát. Nyilván csak ezért csináltam.

Őszies

Állítólag szeptember elsején kezdődik az ősz, mármint naptárilag, a gyakorlatban az egész hónap egy későnyár, talán tavalyelőtt volt, hogy október elején mezítláb-szandál-térdnadrág szettben mentem a boltba. és leizzadtam, pedig volt rajtam napszemüveg is! Úgyhogy az ősz ilyenkor az időjárásból nem szok látszani, hanem abból, hogy kezdődik az iskola, olcsóbb a szállás a vízparton (még olcsóbb, ha már víz sincs kiszáradva a partközelben), valamint a mólt században még azt tanultuk az iskolába (már aki élt akkor és járt olyanba), hogy a szeptember az ősz, és pont. Amit onnan is lehet tudni, hogy kezdődik az iskola (ezt nem értettem, az iskola augusztusban is ott volt a sarkon, több sarkon is több iskola), tát vége nyári szünetnek, tehát vége a nyárnak, mert őszi szünet akkoriban még nem volt. 

Állítólag az október is ősz, bár a november már ingadozik, mint a középparaszt, de  XII. Pártkongresszus határozata szerint az még ősz, valamint a szocializmus építése szempontjából is fontos időszak.

Ehhez képest ma reggel nyolckor kőkemény 19 fok volt, esőre álló idő, utóbbinak mondjuk nem dőltem be, a múltkor is akkora vihar közeledett, hogy egy csepp eső sem lett belőle, de pár órával később már összejött árnyékban 37 fok, azaz hőemelkedés.

De most határozottan esőre állt, ami abból is látszott hogy Gizi, a környékbeli hajléktalan (mert ők is laknak valahol, csak nem egy konkrét helyrajzi számon, hanem egy egész városrészben), egy kokakólás napernyővel közlekedett. És ahhoz képest, hogy túl volt már a fél reggelin (fél kifli, fél gallon karcos fehér) értékelendő józansággal még nem nyitotta ki. (Persze lehet, hogy eleve az alatt aludt, és reggel csak sátrat bontott, esténként is ritkán van olyan kondícióban, hogy beengedjék a szállóra.)

De nem esett. Legfeljebb a vérnyomásom, ami érthető, a tegnapi kánikula után a mai szerény, ám kellemes időjárás okán csak annyi volt kérdés, hogy mennyire szédülök épp, az nem hogy egyáltalán-e?

Most meg kisütött a Nap, hogy rohadna meg...

(Azért van remény a borulásra be, odafent felhők közlekednek.)

Ön- és közvezető

„Talán nem is kell többé autót vennünk, ha a kormány tervei beválnak“ - olvasom, és elönt a nyugalom. Eddig ugyanis nagy hiánynak éreztem, hogy életemben nem vettem még autót, ráadásul nem is terveztem ilyesmit soha. Jó, hát pénzem se lett volna rá soha, most meg pláne nem, de éreztem valami kimondatlan elvárást a környezetem részéről (valamiért főleg keddenként), hogy vegyek már autót, a fenébe is, autó nélkül az ember csak hitvány gyalogos, aki egy gázolásnak eleve csak a rossz végére kerülhet. 

Autót amúgy is igen ritkán használok, olyankor valaki elvisz vele valahová, mert vezetni sem tudok, legfeljebb áramot, de legalább nem szállok be a benzinpénzbe. Esetleg egy kihűlt fél lángossal, de azt nehéz betuszkolni a tankba, és hátha később még éhes leszek. (Plusz egyesek szerint a lángos nem tesz jót a motornak, pedig szerintem de, és én értek hozzá, mert egy műszaki szakközépből menekültem bölcsésznek. Arról van szó, hogy egy rendes piacos-strandos lángos annyi olajban úszik magába szívva, hogy az kifejezetten jót tesz egy motornak, különben miért árulnának sült krumpli a mekik autós ablakainál is? Az nem emberi fogyasztásra való, főleg ha kihűlt.)

Egyébként a kormány valamelyik nem jut eszembe minisztere szerint nemsoká azért nem kell venni majd autót, mert lesz fasza robottaxi-szolgáltatás, olyan önvezető autókkal, hogy a félreugró okosfal adja a másikat. Szerintem pedig azokat a taxikat is meg kell venni valakinek, ritka az olyan autógyár, amelyik ajándékba adja azokat. Legfeljebb arról lehet szó, hogy az önvezető autók öntudatra ébrednek, és megszöknek a gyártelepről, de nem biztos, hogy egyből egy taxitársasághoz önvezetnek robotszolgának. ha már öntudatra ugye...

Szerintem az autókat kellene eleve elfelejteni, mert az autók arra valók (az a nembéli lényegük), hogy menjenek valahová, pontosabban vigyenek el embereket, akik valahová akarnak menni. De igazából lassan ott tartunk, hogy teljesen felesleges bárhová is menni, mert kint meleg van, kosz, más emberek és a végén úgyis vissza kell jönni bárhonnan, mert nem akarjuk a boltban, a postán, az exünknél vagy az adóhivatal ügyfélszolgálatán lelakni a hátralévő életünket.

Amúgy repülőre is minek ülni? Vannak már drónok, azok elrepülnek helyettünk bárhová, ott csinálnak cuki nyaralós képeket, hazafelé meg az AI-uk már rájuk is fotosoppolja a képünket, de a nyaralós videókat majd itthon csinálja meg az okoshűtőnk, amelyik kis teszi a netre, mikor tejet rendel a fészbukon.

A vége természetesen valamiféle önvezető világ lesz, ahová nem kell már az ember, de a gépek megtartják majd nagy részünket háziállatnak, elvégre környezetevédő lesz az algoritmusuk, mi meg a veszélyeztetett faj, egyénileg nem annyira veszélyeztetett, de lustán nyugis példányai.

Kétséges skandináv krimi

A skandináv krimiknek van valami fura aurája a popkultúrában, avagy az ilyesmit a félművelt közönség eleve minőségi cuccnak tekinti. Én nem  tudom, nem olvasok krimiket, nem kötnek le, utoljára valami nyaralás alkalmával fogyasztottam el egyet, mert nem volt kéznél már más olvasnivaló.

De a Kétség című idei dán film (igazából A titkos nő) alig két óra volt az életemből, ennyit megért, mert ha nem is remekmű, de kellemesen nézhető darab, kevés halászfaluval, fjordokkal, rejtéllyel. Na jó, a rejtély a tizenötödik percben már nem az, sosem volt igazán, negyed óra alatt még csak arcról ismertük a főszereplőt, mikor kiderült, hogy ő nem ő (bár nőnek nő), de máshogy hívták eredetileg. Mert még két éve totál amnéziásan találtak rá valami hajón, aztán azt hitték hogy Louise Andersen, a z embercsempészett prosti, ő meg nem vitatta, úgysem emlékezett magára. Úgyhogy elvezetgette a fene se tudja akkor kinek a kávézóját egy norvég szigeten, nyilván dánul, mert az amnéziások ritkán felejtenek el úgy majdnem mindent, hogy közben véletlenül megtanulnak egy nyelvet. Esetleg elve tudott norvégul, de akkor is fura, ha nem veszi észre, hogy nem az anyanyelve. (Mert a film Hidra szigetén indul, ahol norvégok laknak, mintegy hatszázan, jobbára norvégul.) És hova lett az igazi Louise, he? (Oké, ezt mondjuk az illetékes rendőrnő is felteszi magának, csak hogy maradjon azért rejtély későbbre is. ettől még nem hardcore krimi a cucc, inkább idegileg felcsesződős thriller, de abból pont egy középfajú, szombat délutánra való, szép képekkel.)

És akkor egy nap, a filmnek már abban a bizonyos első negyed órájában ki is derül, hogy Louise igazából Helene Söderberg, egy gazdag nő egy gazdag családból, akinek valahol Dániában van egy gazdag férje meg egy elidegenedett kisfia, a szigeti halászfaluban meg egy vőlegénye, és akkor jöhet a konfliktus!

De nem jön, nem igazán, pontosabban semmi új. Eleinte lelkizős drámázás van inkább, aztán a szokásos thriller-klisék, amiket már láttam párszor, például abban a filmben, aminek nem jut eszembe a címe, de volt benne Kolinförsz, mint csúnya bácsi. Megvan: Amnézia! (Nehéz szó, idegenes.) Itt is a csúnya rossz férj a hunyó, aki összeesküszik a mindenki ellen, sok pénzért, valamint a szervezett bűnözés keretrendszerében, és senki nem szúrja ki, kivéve az összes nézőt, már akik nem súlyosan retardáltak, de azok a Mikulásban is hisznek, aki fogtündért hoz ajándékba húsvétkor. Vagyis a főrossznak már a szeme sem áll jól, plusz egy nagy és nagyon rideg házban éli az északi film noir-ok hangulatát, nyilvánvaló, hogy a nő menekült előle, de mindenki pechjére nem halt meg egy véletlen öngyilkosságban, mikor a hídról leugrás közben hátba lőtte magát.

A kétséges titkos nőnek van egy határozott hangulata, ettől lesz elég nézhető, de a karakterei sekélyek mint manapság kortárs Balaton, a sztori meg tényleg a kliséket halmoz sablonokra, viszont legalább rendesen meg van csinálva. Amolyan jómunkásember-film, és mint ilyen, egyszer használatos, ha nincs jobb dolga az embernek, és/vagy lusta nekiállni porszívózni. Erős négyes alá, főleg a külalak miatt.

Ravasz, részben sikeres, és nagyjából minek

Géza szerint a biológiai hadviselés ott kezdődik, hogy az embernek büdös a szája. Ehhez persze a fogmosás teljes zárójelbe tétele önmagában kevés, rá kell dolgozni fokhagymával és halálfejes törköllyel, amit aztán hónaljszőrbe izzadással érdemes keretezni, és így ajtót nyitva a gázóraleolvasónak (lehetőleg egy szál fürdőköpenyben), amaz máris elkezd úgy emlékezni, hogy nem is vagyunk otthon, majd visszajön két-három hónap múlva, talán.

Kicsit olyan volt ez Géza esetében, mint a hidegháború idején a kölcsönös elrettentés doktrinája. Annak az volt a lényege, hogy a jenkik meg a ruszkik is annyi atombomba-rakétát táraztak be, hogy ha az egyik megtámadja a másikat, a végén mindketten beledöglenek, azaz egy ilyen nekibuzdulásnak eleve nem lehetett volna győztese. Az elrettentett gázóra-leolvasó (fizetési felszólítást hozó postás) sem nyerhetett, de Gézának se engedték ettől a hátralékát, győztes tehát tényleg nem volt, de vesztes se. A közszolgáltatások nem omlottak össze attól, hogy valaki a Fekvehányás utca 8/b-ből lógott kéthavi szemétdíjjal, Géza meg folyton vidám volt a törkölytől, de annyira, hogy egyszer még brokkolis pizzát is rendelt, pedig mindig felhúzta magát azon, hogy a szögletes dobozba kerek tésztát tesznek. (Elvárta volna, hogy ha már kifizette, legyen tele az a doboz, bazmeg!) Ezzel együtt a brokkolis feltét extra fokhagymával jót tett a régóta gondosan növesztett szájszagának.

A gondok akkor kezdődtek, mikor kitalálta, hogy ezzel a módszerrel nem csak számlákat megúszni lehetne, hanem bevásárolni is. Az első  kísérlet elég kudarcosra sikeredett, amennyiben a lépcsőház aljában őrszobázó körzeti megbízott zavarta vissza a liftbe, hogy fürdőköpenyben nem mehet ki az utcára, már úgy erkölcsrendészeti szempontból, de közben olyan kolbászos izzadságszagot árasztott, hogy Géza átértékelte magában az életét. Kolbász ugyan nem volt otthon, de húzott egy farmert, egy lábgomba-mintás tornacipőt, és úgy ment le a Száraztészta Is Kapható Csirkeboltba, hogy majd meglátja, kell-e e fizetnie, mikor a sliccében matatva kezdi keresni a készpénzt?

De nem látta meg. Bizonytalan idővel később a sürgősségin ébredt, orvosilag jegelt, sötétlilára duzzadt herezúzódással, és felrémlett neki, hogy Irén a boltból régebben teniszezett, de csak miután eltiltották a versenyszerű kick-boxtól, ismétlődő és indokolatlan durvaság miatt. De hát ki emlékszik ilyen apróságokra fél liter házipálinka után, amitől ugyan leestek a legyek is a csipkefüggönyről, de úgy tűnik mégsem jó a fejlettebb életformák ellen.

Mondjuk a kórházban elég jó cuccokat kezdtek belétolni, fájdalomcsillapító fedőnéven, a Tibiék meg hoztak be hozzá vermutot szörpös üvegben, és nikotinos tapasszal felütött szilvalekvárt, úgyhogy a hangulata töretlen maradt az ispotályban is, arról meg úgyis rég lemondott, hogy valaha még dugjon. 

Úgyhogy most itt tart, mint aki kiugrott tizedikről, de a hatodik magasságában még bíztatja magát, hogy eddig minden rendben. Hiszen nincs az a díjbeszedő, aki megtalálná őt az első emelet hatos kórteremben. Például mert nem tudja a TAJ-számát, de persze más se, beleértve a kórháziakat, úgyhogy majd valami álruhában kell kiosonnia, halottnak tettetve magát lehetőleg. Ez lesz a megtévesztő biológiai hadviselés emelt szintje, csak Tibiékél legyen otthon olyan újraélesztős fiblirrátor, az amelyik tisztára két kis vasalónak néz ki.

A diktatúra hétvégi mindennapja

Volt ez a tüntetés a parlament előtt az NVVH nevű még fel sem állt hivatal megválasztott leendő vezetője ellen, illetve ennek ürügyén. Ahol többen is megjelentek, de tényleg annyian, hogy a bámészkodó katasztrófaturisták, a helyszínt biztosító rendőrök és az újságírók nagyon komoly számbeli fölényben voltak a tüntetőkhöz képest, a végére már külön-külön is.

A tüntetés jobbára abból állt, hogy szellemileg leárnyékolt arcok bizonygatták, hogy itt diktatúra van, mert itt vannak a rendőrök, miközben a yard minden bejelentett tüntetés biztosít, hogy ne legyen balhé, ez a dolguk. 

Arra meg, hogy páran lézengenek csak a Kossuth-téren, nagy hazaffyságukban, azt volt a válasz, hogy kurva meleg van, de majd októberben akkora tüntetés lesz itt, hogy majd teljesen elsöpri a népharagot... izé, a kormányönkényt! Ez itt most nem is igaz tüntetés, ez a Nagyon Nagy Tüntetés Lesz Majd bejelentését beharangozó előzetes ízelítője (teaser trailer, mondja erre a művelt francia, mert ennyit még tud angolul), csak hogy a pszichopata miniszterelnök érezze a a tarkóján a istenverte nép jeges, valamint fekete címkés cseresznyepálinka szagú leheletét. Az már maga az ízelítő.

Furcsa, hogy aztán ezeket a derék tüntetőket hogy leszólták a mindenféle kommentmezőkben. Hogy micsoda égés volt az egész. Miközben szerintem szép teljesítmény volt tőlük, hogy odataláltak a parlement elé, miközben ezen a szinten simán benézhették volna bazilikát is annak. Az esztergomit.

Egyesek pedig lenácizták az izzadtan ordibáló kopasz bácsit, aki a rendőröket is utasítgatni próbálta (de elszólta magát, miszerint ő mindig kiálli Magyarország ellen...). Pedig az ilyen arcok nem nácik. A nemzetiszocializmus egy ideológia volt. Gonosz, primitív és teljesen zavaros, de ideológia. Őrültség, amiben sokan láttak rendszert.

Az viszont nem ideológia vagy világnézet, hogy a Dagadt egy világméretű félisten, MP meg egy hisztis picsa, aki menjen pont oda. A bekúrva hőbörgés nem véleménynyilvánítás (ahhoz vélemény is kéne) csak bekúrva hőbörgés. 

Goebbel vagy Himmler nácik voltak, a tőrőlmetszett fajtából, de közben értelmiségiek, a vezérben hívők, és jelentősen frusztráltak, akiknek fejben ezek mentén tényleg összeállt valamivé Adolf paranoid skizofréniája. 

economx.hu

De az ordibáló fazon fejében nem áll össze semmi, ő csak dühös a világra, amiről közben nem gondol semmi relevánsat, de eddig jól elvolt vele, hogy mások elé tették a tőmondatokat, amiket aztán gondolhatott. Most meg nem tesznek elé semmi jól hangzót, annyi még megvan korábbról, hogy a jelenlegi kormányzatot gyűlölni kell, úgyhogy teli szájjal gyűlöl, neki ennyi maradt.

Nekem meg kicsit megnyugtató, hogy ezek az alakok tényleg csak ennyien vannak, mert ennyi minden társadalomban akad, ez még egy olyan reszketeg lábú demokráciában is, mint a miénk, az üzemszerű működés része. Meg hát van kikhez képest jófajnak éreznünk magunkat.

Szellemképződés

Ma van az eltűntek világnapja, csak nem tudni, hogy ők ünneplik-e? Mert az eltűnés az olyan, hogy akár többen is nem tudják, hol van valaki, először is azok, akiket érdekel, aztán meg azok, akiknek amúgy is mindegy. De lehet hogy maga az eltűnt se tudja hol van, vagy hogy került oda, vagy ki ő egyáltalán, tehát nem biztos hogy tudja, hogy eltűnt, azaz a biztonság kedvéért jobb, ha nem ünnepli meg a világnapot feleslegesen. 

Aki teljesen eltűnt az statisztikailag meglehetős valószínűséggel halott, de szociálisan mindenképp, legfeljebb a család kényszeresen nem nyúl a szobájához, az utolsó pizza doboza még mindig az ágy alatt, de az ugyanott éhen halt hörcsögöt már megették a rovarok, a maradék meg belerohadt a szőnyegbe.

Persze az eltűnés nem feltétlenül tragikus, lehet sima bunkóság is, mikor valaki egy szó nélkül lelép valakitől, aztán nem veszi fel a telefont, és nem válaszol az üzenetekre, ködelőtté válik utána, bár angolul ezt úgy mondják hívni, hogy ghosting. Ami igazából und eredetileg a szellemkép a tévéképernyőn, de aki magyarosan ragozva ghostingol, az nem áttetszően épp hogy látszik, hanem egyáltalán nem. (Miközben a ghost az szellem, a ghosting meg lehet az, amit egy szellem csinál. Hogy kísért. Azaz nem eltűnik, hanem éppen fel, csak nem látszik élőnek.)

És párkapcsolatilag ez tényleg bunkóság, tudom, volt már benne részem, de talán nem csináltam nagyon. És a ghosting mindkét értelme, az el- meg feltűnés is lehet gáz, hisz az is vérlázító, mikor az embert levegőnek nézik, de az is, mikor az exe, akár egy kísértet, időnként szellemkép az üzenőfalán, mert alkalmilag jelentkezik, hogy tudassa, neki most milyen jó. Mondjuk pont ilyen azért nem jött még szembe.

Ellenben egy mérgező-kizsákmányoló munkahelyen, amit valaki úgyis ott akar hagyni a fenébe, a seképsehang eltűnés teljesen racionális és énvédő-jellegű. Egy pillanat alatt vége a kommunikációnak, nem kell agresszív tahókkal veszekedni, kioktatásokat a szőnyeg szélén állva hallgatni, levegőnek lehet nézni a bántalmazó főnököt vagy kollégát, a faképnél hagyás keretrendszerében. Mert ennyit ér csak a viszony. Mondjuk egy bántalmazó párkapcsolatnál is lehet ez rövid távú megfejtés, de egy bántalmazó, munkahellyel, teniszklubbal, egyházzal vagy gyógyfürdővel (praktikusan az ottani bunkókkal) kapcsolatban maga a végleges megoldás. (Endlösung - írnám, ha tudnék németül, és nem lenne népirtással lejáratva a kifejezés.)

Tényleg vannak olyan helyzetek, mikor egyszerűen a faképnél hagyás, a szellemmé válás a legegyszerűbb, magam néhány veszekedést rendre úgy oldottam meg, hogy elmentem egy időre máshová.

Amúgy a fene se akart itt lelkizni, Nők Appját se olvasok, csak úgy két éve írtam egy cikket a ghosting jelenségéről , most meg elém került és rá kellett jönnöm, hogy én ezt értem, élem is időnként. Egy idézet jelenség két alapvető tényezőjéről:

„Adott a szorongás, és nincs eszköz a feloldására. Így lelépünk, akkor is ha ez nem megoldás, csak menekülés. Nem is feltétlen végleg, vagy hosszabb távra, talán sokan tapasztalták már, hogy egy-egy párjukkal folytatott veszekedés közben is képesek voltak becsapni maguk mögött az ajtót. Csak mert nem látták, hogy ebből a konfliktusból hogy lehetne jól kijönni? Ki lehetne-e jönni egyáltalán? És mivel megoldani nem tudták a helyzetet, inkább otthagyták az egészet, hátha elmúlik magától. (Ez maga a struccpolitika, hisz elszaladni a veszekedésből, igazából azt jelenti, hogy szimbolikusan épp homokba dugjuk a fejünket.)“

És ehhez az érzelmi kavarodottsághoz képest a másik fontos kiindulópont a racionális érdek, mondjuk megígérünk valakinek valamit, amit egyáltalán nem tartunk be (esetleg eleve nem is akarjuk), de onnantól kerüljük az illetőt, úgy kényelmesebb. Ez lenne a mérgező munkahelyes eset B-oldala, akivel nem találkozunk, az nem kér számon rajtunk semmit. Ebben is van némi szorongás, de inkább ésszel cselekszünk, mint indulatból. Okunk mondjuk bármelyikre lehet, több is:

- Menekülés egy szorongató, stresszes helyzetből

- Menekülés a felelősség elől

- Félelem a meg nem feleléstől

- Félelem az elköteleződéstől

(Jobban belegondolva a második meg a negyedik ugyanannak az érmének a fejvagyírása.)

És a ghostingban (persze csak utólag) már nincs igazi hibás. Mert a faképnél hagyó úgy érzi, nincs más választása, mint jelzés nélkül eltűnni, hátrahagyva élete egy szeletét, aki viszont elszenvedi, annak sem kell magát hibáztatna, hisz a másik eltűnése nem az ő döntése volt, pláne ha amúgy nyitott lenne a kommunikációra.

Na, ilyenekről is írtam régebben, és meglepő volt olvasni, mert arra emlékeztem, hogy volt ez is téma, de maga szöveg szinte teljesen új volt, annyira nem emlékeztem rá. Úgyhogy legközelebb újraolvasom az identitáshazugságokról szóló, szintén több éves okosnak látszásomat, mert gőzöm sincs, miket írhattam bele róla. Aztán ha tetszik, majd megint elkezdek jól konyhapszichologizálni annak kapcsán. Amit egyébként igen utálok, csak a szabad asszociációkhoz  ki kell majd várni az Identitáshazugok Világnapját, gondolom.

Egy ház kívülről

Böngésztem a tévéműsort a Porton, és látám feleim szümeimmel, hogy a valamelyik, nagyjából senki által nem nézett közcsatornán ez volt az aktuális médiaajánlat:

MOHÁCS 500 - KÖZVETÍTÉS AZ ÁLLAMI ÉS EGYHÁZI KEGYELETI ÚJRATEMETÉSI SZERTARTÁSRÓL. Így, csupa nagybetűvel, nyilván mert állam és egyház külön-külön is kegyeleti, nade együtt aztán rohadtul.

Nem tudom milyen lehetett a műsor egésze, csak a közepétől tudtam belenézni, mert nem találtam a tévét. A távirányítója megvolt, de elem nélkül, így meg csak a gombokat lehetett nézni rajta, de az nagyon nem kegyeleti, az újratemetéséhez meg előbb először kellene, de minek?

Aztán online láttam belőle egy jelentősebb darabot, de mintha mise történt volna, szoknyás papok lengettek énekelve tömjént, szabadtéren, de nem tudom kit temettek újra? Moha bácsit? Azt se tudom ki volt ő, ráadásul a pap épp egy Heródiás nevű valakiről beszélt, akinek szerintem nem volt köze a későbbi oszmán birodalomhoz, bármennyire is szerette volna.

Aztán egy másik papalakú énekelve szavalt egy történetet, ezt biztos nagyon szakrálisnak gondolja a kaotikus egyház, de kívülről nézve inkább csak vicces, miközben nyilván van valami orvosi-latin neve annak, ha a valaki aszínpadon nem képes levinni a hangsúlyt a kijelentő mondatok végén.

És bár a hangzatos cím állami és egyházi tartását ígérte a szernek, csak papozás volt, államot én nem láttam benne, de ha volt, az komoly baj. Pont mint az elmúlt rezsimben, ahol állami főfejek ájtatoskodtak templomokban, de csak ha látta kamera is, mert mikor nem, bebasztak otthon, és SMS-ben intézték az államügyeket, hogy még tízmilliárdot a Jenő alapítványának, de kurva gyorsan ám!)

Az állam és az egyház, avagy a trón és az oltár az legyen két külön dolog, legalább is ez a mit gondolás zsinórmértéke a felvilágosodásnak nevezett sátánista összeesküvés óta (ismertem olyat, aki szerint az volt), tessék csak megidézni Montesquieu szellemét egy fekete misén, ő is ezt fogja mondani. Hogy az állam nem egy ház!

p.s. Amúgy az M5-ön ment a műsor, de az tévedés lehet, szerintem az M5 egy autópálya, Pest és a szerb határ között, esetleg Wolverhampton/Birmingham felől Exeterig, ha valaki inkább a bal oldali közlekedést választaná. És ha  autópálya, nem csoda, hogy nem találtam a tévét.

Ja, és a végén volt valam újratemetés is, de csak annyi volt, hogy urnát bevittek a templomba...

Köztroll-médiafarm

Lesz ez a „független“ közmédia-testület, ami már megint a pártok játszóterének látszik megképződni, és úgy is kezelik. A pártok. A szélsőjobbos ellenzék (a parlamentben csak olyan van) eleve trollkodásra használta a jelölést, olyanokat arcokat tolva be, akik vállalhatatlanok egy minimáldemokrata nézőpontból is. Az Ő Hazájuk például egy jobbára ismeretlen fazonnal (valami Moys Zoltán nevű alakkal) trollkodik, aki olyanokat mondott, hogy a pártok felett álló nemzeti összefogást képviseli, meg a közmédiának (állami) iránytűként kéne szolgálnia. Nos, röviden: egy faszt!

Ha valaki vállalja, hogy egy kis fasiszta párt jelöltje legyen, az nem képvisel semmilyen összefogást, a köz médiája meg ne iránytű legyen, hanem kulturális tartalomszolgáltató, meg hiteles hírforrás, az iránytű mindenkinek a saját fejében mutassa merre van észak, ha balra a Nap nyugszik, rációtól, ízléstől, világnézettől függően.

De a Moys fazonról azt is előásta a sajtómédia, hogy náci karlendített pár éve! („...a Müncheni Járásbíróság 2021. november 24. napján kelt és 2021. december 28. napján jogerőre emelkedett végzésében nemzetiszocialista szervezet szimbólumának nyilvános használata bűncselekmény miatt 2030 euró pénzbüntetésre ítélte Moyst.“) Pedig ez tipikusan vihar egy pohár vízben, a pasi kissé be is volt baszva, és kijött belőle a müncheni sörpuccs, ami persze már 1923-ban elbukott.

A kérdés, hogy lehet-e józanul nácinak lenni manapság? Feltehetően nem. Régen talán lehetett, Hitler A. közismerten nem fogyasztott alkoholt (meg vegetáriánus volt), neki a szervezete magától termelte a tudatmódosulást (vagy csak véglegesen beépült neki az első világháborúban elszenvedett harcigáz), de hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy manapság már kell valami kémiai löket ahhoz, hogy valaki ennyire seggfej legyen. 

De a karlengetés még csak seggfejség, én nem büntetném, miközben értem, hogy pont a németek azért elég érzékenyek a témára. De nekem szimpatikusabb az amerikai módi, ahol még horogkeresztes pólóban is nyugodtan flangálhat az ember, mondjuk a feketék által sűrűbben lakot részeket azért érdemes ilyenkor elkerülni. 

De ha valaki náci, akkor nem olyan nagy baj, ha látszik is rajta, legalább nem az államnak (bíróságnak, rendőrségnek) kell a ruhájára varratnia a skarlát betűt, vagy valamilyen jelet (náciul: a sárga csillag inverzét), hogy vigyázat, ez itt egy náci, megoldják ezt saját erőből, ahogy egy liberális demokráciában illik.

Amúgy pedig a makacsul közmédiának nevezett állami szócső-csatornákat az elmúlt években, különös tekintettel a közéleti meg a kulturális tartalmakra, érzékelhetően átlengte valami széljobbos (mondjuk nem explicit náci, inkább fasisztoid) szellemiség, ami pedig nettó goebbelsi módszertannal kombináltak. Innen nézve ez az Ő Hazájukos senki csak a folytonosságot képviselni, ami minden szervezeti átalakulásnak is fontos eleme. Ha már nem rombolják porig sóval behintve az egészet, hanem fűtik tovább a kazánját, akkor kell valami kontinuitás. Ez olyan, hogy kihordjuk a valahonnan a trágyát, de attól még egy darabig inkább büdös lesz ott, mint rózsaillat.

Moys bajtárs nem mellesleg a Kitörés Emléktúra egyik szervezője is, ahol azokra a magyar és német (praktikusan Wehrmacht és Waffen-SS) katonákra emlékeznek nosztalgikusan elszán nekiérzékenyüléssel, akik még 1944-ben Budapest ostromakor ugyebár.

És akkor megy a nyekergés azon, hogy a parlament tiszás többsége nem szavazta meg ezt a kitűnő kulturális iránytűt, akinek csak annyi a bűne, hogy szeret lelátókon gimnasztikázni, meg sokat túrázik egyenruhás marhákkal. Hallatlan!

p.s. Az országos gyűlés nem mellesleg a felcsútista trollt, Siklósi Bea nénit sem szavazta meg, pedig ő akkora formátum, hogy a „történelmi egyházak“ már 2014-ben kikérték maguknak, hogy kinevezzék az állami média vallási, kisebbségi és mindeféleügyi főszerkesztőjének. Mert szerintük Bea néni már akkor is rasszista és antiszemita volt, mindenféle kijelentései fényében, és persze homofób is, de ugye a „történelmieket“ ez nem szokta érdekelni. Viszont ha a római kaotikus egyház (meg lutheránus és a kálvinista, plusz az izraelita) sem kért valakiből, akkor az már 12 éve is kínos lehetett az akkori rendszernek. erre most jelölik, nyilván provokatív jelleggel, plusz a néniért nem kár, de belőle még talán le tudják gyártani a tiszás diktatúra önkényének újabb áldozatát, arra még jó lehet, aztán mehet a szemétdombra, ahová kiette az új kormány nemrég.

Mohács 500

Kereken ötszáz éve volt Mohács, de csak mert nekünk kellett. Állítólag ma is van, én nem tudom, nem jártam arra busót, a térképre meg bármit rá lehet rajzolva írni, és mivel tuti, hogy Ausztrália sem létezik, miért pont egy Mohács lenne? Mikor minden arról szól, hogy az már ötszázfél évezrede volt. Szerintem ilyen hosszan nem bírja ki egy mohács se, nem mintha sokat ismeretem volna, de ha mi jelentősen halandók vagyunk, gondolom a mohácsok fokozottan azok.

(Mellékszál, de a mohácsok nem edényes, embriós-árnyékos növények, főleg gombafélékkel haverkodnak. Hogy a Hepatophyta vagy Marchantiophyta, az Anthocerophyta, esetleg a Bryophyta vonalhoz tartozik-e a ma ötszáz éves mohács, azt nem tudom, nem vagyok kriptobotanikus, de skót dudán sem tudok játszani, és azt is kibírom. Az viszont valószínű, hogy a székesfehérvári járásban található Moha község késő paleolitikus korszakából származnak, és onnan vándoroltak a török hódoltságba terjedni, jóval később.) 

Vagyis azért kell ma emlékezni az ötszáz évvel ezelőtti Mohácsra (állítólag vészesen, úgy illik), mert már nincs, ha lenne, nem emlékezni kellene rá, hanem meglátogatni, vinni neki macskanyelvet meg Éva vermutot, és jó képet vágni a száraz pogácsájához. Hiszen az is nagy szám, hogy egy edényes növénynek egyáltalán van pogácsája valahonnan. De az nagy csata lenne, a szikkadt pogácsa vermuttal az olyan hánytató. (És nem Hányta-tó, az csak egy félrehallás, a Komárom megyei Hánta (Kisbér része) mellett található Hántai-tó nem hánytat, de nem is bódító, csak halak vannak benne horgászni.)

Hogy a konkrét, történelmi Mohács hol pusztult ki, azt senki nem tudja, a legenda szerint azokat a harcosokat is lenyilazták, akik azokat nyilazták le, akik látták ahogy a törökök által több más moháccsal együtt kiégett a kopár szik sarján (igen hősiesen amúgy), de így jár az aki hiába történelmileg nevezetes, mégis csak egy növény, és nem tud árnyékba menni. 

Maradhatott volna Mohán is, bár bencés feljegyzések szerint az egy „hajdan nemes major, mely a mohácsi vész után bekövetkezett török pusztítás miatt lakosaitól teljesen elhagyatott". (Azóta már újra van ott élet, de csak szerdánként, kivéve ha az hétvégére esik.) Vagyis az ottani mohácsok is kihaltak, a 16. században egyszerűen nem volt nagy karrierlehetőség a mohácsnak levésben, nem volt perspektívája a dolognak, erre kell emlékezni ma is, nem mintha számítana.

A Mohás500 emlékverseny indulója (seat.network.hu)

Jó hírek előre

Mi a közös Nádas Péterben, Tim Currry-ban és V. Harald norvég királyban? Igen, a napokban haltak meg. Mostanában valahogy mindig a halálok a vezető hírokok (de legalább nem a hírek a vezető halálokok), a végén még azt kell gondolnom, hogy gyakorlatilag minden nap halnak meg emberek. Még vasárnap is, persze mióta a Teszkó meg az Aldi is nyitva van olyankor, a halál sem pihen dolgozni.

Ha valaki kellően idős és elég híres, már be vannak készítve a nekrológok, csak az lehet gond, hogy az illető mondjuk öngyilkossága előtt még kiírtja a szomszéd családot, mert akkor kurva gyorsan át kell írni a mélabús méltatást. De asszem ez elég ritka, olyan mondjuk volt, hogy valaki részegen karambolozva bennégett az autójában, de az még nem nulláz le egy hírességben letolt életművet.

Viszont ez a sok halálhír meglehetősen lehangoló, kellenének születési hírek is: „ Nobel-díjas fizikus született tegnap Detrotiban. A kis John August Wobbly három kiló húsz deka, ötvenhét centi, és várhatóan épp 57 év múlva fogja megkapni a Nobelt, az einsteini relativitás-elmélet és a kvantummechanika egyesítéséért, valamint a forró csokoládé termodinamikai újraértelmezéséért.“

Minimális előrelátás kéne csak ehhez, alig néhány nagyságrenddel nagyobb csupán (mondjuk 12 000-szeres), mint amivel a meteorológusok dolgoznak, és például máris büszkék lehetnénk az összes leendő világhírű magyar Oscar-díjasra, olimpiai bajnokra vagy ENSZ-főtitkárra, és marsi főkormányzóra, úgy a 23. század közepéig. Mert a meteomókusok nagyjából egy hétre előre tudnak megbízhatóan jelezni, 12 ezer hét meg kicsit több, mint 230 év.

230 év meg elég sok ahhoz, hogy csupán a statisztikai valószínűség alapján nagyon sok jó hírt lehessen máris közölni abból, a rosszakat meg persze el kell hallgatni, abból van elég jelenidőben is, a jövőt mint a fénylő horizont dicsőséges ragyogását érdemes felfesteni. Úgyis kipusztulunk száz éven belül.

Addig meg ne haljon meg senki, így csak jó hírek lesznek, és boldogan hal majd meg mindenki nagyjából egyszerre.

UPDATE: A Zorigó hozza a fiormáját: „Átok ül a Reszkessetek, betörők! második részén? Idén már három szereplő is meghalt“. (Mondjuk Tim Curry nyolcvan éves volt, és tizenéve kerekesszékben létezett egy nagyon súlyos stroke után, erre váratlanul meghal?)

Amúgy emlékszik valaki például Charlie Chaplin híres filmjére, az 1931-es Nagyvárosi fényekre? Tessék megkapaszkodni: az összes főszereplő halott! Na, az a film aztán tényleg el van megátkozva!

Mosás

Megy a nagy agylágyulás, hogy a tévesen „közmédiának“ nevezett állami halljakend most épp ideológiailag nem elég képzett, de ez pont jó, viszont lehetne sokkal népművelőbb, az olyan nosztalgikusan huszadik századi. Szerintem meg nyugodtan be lehetne szántani az egészet, a lineáris tévé olyan, mint a nyomtatott újság, hogy néha jó, csak pont nem az a fogyasztásunk alapbeállítása. A hagyományos televíziókészülékezés elég régies, mint a lovaglás, egy hobbinak elmegy, de nem lóval megyünk Sopronból Bécsbe, hanem vonattal.

Ráadásul az állami rádiótévé minden alatti ócska propagandát gyártott hírek címén, hosszú időn át, úgyhogy a valaha volt hitelességének már az emléke is feledésbe merült. Így mára egy nagy és bűzlő hullát kéne életre áramozni, de ez már egy bizonyos Dr. Victor Frankensteinnek sem jött be. Rövid távon érdekes volt egy halottak darabjaiból összetákolt figurával játszadoznia, de már középtávon vérbe fulladt az egész kudarc.

A közéleti tartalmak kapcsán meg az az egyik fő csapás, hogy ne legyen több agymosás közpénzből, hiszen ha valaki magánpénzből agymos, az nyilván sokkal jobb. (Vagy konkrétan etikusabb?) De ezen az alapon ne kapjanak közpénzt egyházak a hitéletükre, ha beteg hajléktalanokat ápolnak arra lehet, de az oltárterítőre meg a prédikációra dobjanak össze a hívek. Szent Tamás összes istenbizonyítékával együtt nem tudom valami abszolút igazságnak venni pl. a római kaotikus tanítást, az is csak egy ideológia (mint az intézményes vallások általában), a szó „hamis tudat“ értelmében. De ez most nem érdekes.

Ellenben fontos, hogy az én adómból főleg ne mossák az én agyamat! Az én adómból mások agyát mossák, ez az elvárásom! Mert ha már olyan ez a mostani világ, hogy agymosásos, azt nem lehet megúszni, a kérdés csak a mikor-kinek-mivel hármassága, meg negyediknek hogy miért ne nekem. Mossák. A bárkik. 

Nos azért, mert nekem igazam van, de aki szerint nekem nincs igazam, az téved, tehát lehet jó irányba agymosni, az én irányomba. Erre megérne némi adóforintokat áldozni, mert a népek mindenféle guruk után mászkálnak, meg templomokba, közbe' meg tisztára nekem van igazam. de annyira, hogy vallást se alapítok, hisz magáért beszélek, szóval agymosást rábíznám arra az államra, ami kilenc és félmilliomod részben pont én vagyok. Az nem kevés ám, egy szubatomi részecske például sokkal kisebb nálam!

Az agymosást egyébként úgy kell csinálni, hogy először beáztatjuk az agyat, lehetőleg citromos vízbe, aztán nem tesszük be a mosógépbe, sőt mosószert se teszünk hozzá, ellenben bepanírozzuk és kirántjuk, majd rizzsel-tartárral tálaljuk egy sörözőben. Aki ilyen fogyaszt az tuti nem fog tévtanokat hirdetni, pláne a jól titkolt világnézetemmel vitatkozni, mert vagy szereti a rántott agyat, és eleve arra koncentrál, vagy nem tudja mi a fenét eszik, és el van foglalva azzal, hogy kitalálja. Később meg azzal, hogy hova hányjon, miután megtudta, de semmiképp nem lesz lehetősége vitatni  bármit, beleértve a napfelkeltét, a szubjektív idealizmust vagy a húsvét hétfő értelmetlenségét. Amikben én általában mind hiszek, de mások agyába még bele kéne mosni.

Légi papírozás

Mint kiderült, még mindig létezik a méltán nem létező emlékezetű Sólyom Airways, ami egy légitársaság-kísérlet volt még 2013-ban, a Malév csődje után. Még egy egész Boeing-737-est is kibérletek, sőt átfestettek, aztán az a vas elrepült Liszfreihegyre, majd vissza az angol lízingcég bázisára, és ennyi volt az egész. Járatuk, így aztán utasuk egy se volt, de pont ettől lett az egész igazi sikertörténet.

Hiszen a cég eddigi, lassan másfél évtizedes fennállása alatt egyetlen panasz sem érkezett utasoktól (ezért jó, ha eleve nincs az a sok fontoskodó barom, aki azt hiszi, a hogy egy repülőjegyért jár neki az emberi elbánás), nem volt egy percnyi késésük sem, miként egyetlen gépük sem zuhant le! Most komolyan, melyik másik légitársaság dicsekedhet hasonló mutatókkal?

Ráadásul minden annyira jól le volt papírozva, hogy a cég még létezik, tavaly költöttek is 150 ezer forintot, amiből látszik, hogy nem szórják pénzt, ami szintén pozitívum. Bevételük mondjuk tavaly sem volt, tehát nem akarnak mások pénzén gazdagodni! 

És bár a papír állítólag éghető, de úgy tűnik sok esetben inkább gránitszilárdságú, ezen az alapon lehet hogy még idén is én nyertem valami általános iskolai szavalóversenyt, legalább is megtaláltam az erre vonatkozó oklevelet. (Meg egy másikat egy EU-s pályázatíró tanfolyamról, mondjuk abból az írás marad, pályázatokkal nem foglalkozom, de legalább a pályázatok se velem.)

Egyébként nemrég nyitottam egy pizzériát, teljesen non-profit alapon a konyhámban, amennyiben magam vagyok az anyagbeszerző, a szakács, a pincér és a vendég, de ezt könnyű lesz bezárni, ha elfogy a konzerv paradicsom, mert egyáltalán nem papíroztam le. Azt se tudom hol van a cégbíróság, gyanús, hogy a Fröccs-öntő Grill és Bár mellett, mert ott van egy hely, ahol lehet kapni hurkapálcát, de számlatömböt is! De még nem mentem be, mert nem szeretek papírozni, plusz a fenének van kedve adót fizetni a brokkolis-égett pizza után, hogy aztán a cégem visszaigényelje magamnak. Valahogy így megy ez, gondolom.

Viszont ha a Sólyom Ervéjz-nek később majd kell catering, azt szívesen vállalom, mondjuk megbízási szerződéssel, nulla darab utas igényeit (akik nem létező gépeken nem repülnek sehová) úgyszólván korlátlan mértékben ki tudom elégíteni, feltéve ha szeretik a nem nápolyi stílusú pidzát, nemparmezán ízű akciós krémsajttal.

A legtakarékosabb gépük, ami csak képernyőn létezett. (hír.ma)

Mi nem lennék, ha nagy vagyok?

Tök jók az olyan cikkek, hogy „Milyen diplomával lehet a legtöbbet keresni?“ Nem tudom, nem olvasom el az efféléket, mert egyrészt ötven fölött nekem már mindegy, nem vágok bele semmi ilyesmibe, másrészt meg közvetlen tapasztalatból tudom, hogy én mivel nem tudok sokat keresni, ha egyáltalán valamit.

A szociológia érdekes, ám a szociológus diploma (szigorúan elméleti tudással a háttérben) Budapesten meg néhány nagy egyetemi városon kívül jobbára hasznavehetetlen, mert pont ilyen végzettségűt nem keresnek már egy ilyen kisebb megyeszékhelyen sem, mint a miénk, azt meg nem hiszik el, hogy még mindig képes lennék beletanulni sok mindenbe. Miközben minden szinten az a duma, hogy az oktatásnak, a bölcsődétől az óvodáig nem ismereteket kell átadnia, hanem képessé kell tennie a tanulással alkalmazkodásra. Fasza, már bő harminc éve is ezt hallottam előadásokon, de ettől még nem változott eléggé a rendszer.

A szociológiáról meg a legtöbben azt se tudják, eszik-e vagy elfutnak előle inni, hogy akkor most van-e halmazállapota vagy inkább egy mentálkulturális zavar? És mikor megkérdezik, mi is lenne az, akkor közlöm, hogy fogalmam sincs, nem tudom, de másfél órában el tudom magyarázni, hogy miért nem. Ez volt annak idején a elsősök kurzusain a szokásos bevezető előadásom Comte-tól meg a pozitivizmustól indulva, Durkheim-en és  Max Weberen át Parsonsig. Hogy itt kérem többféle paradigma van, és mindegyikben valamennyire mást gondolnak mondani arról, mi ez az izé, amit nagyon egy egységes tudományak akarnak látni, jellemzően kívülről. Engem belülről nézve nem zavart ez a széttartóság.

Egyébként azért megnéztem, a legjobban fizető diploma a nem teljesen, de még kis híján pályakezdőknél az általános orvosi, de szorosan mögötte van a pénzügyes-menedzseres, mítingelős cápaképzős is, úgyhogy megnyugodtam, se kedvem, se tehetségem, se kitartásom nem lett volna egyikhez se, bármelyik korszakomban. Vért csak a horrorfilmekben bírok elviselni (de ott hektoliterszám ám!), viszont ha durvábban megvágom az ujjam, már el akarok ájulni, és nem a vérveszteségtől, pusztán a látványtól. A pénzügyekhez meg annyi közöm van, hogy bármilyen kicsi összeget képes vagyok a lehető legrosszabbul elkölteni, ebből szempontból szinte hasznos, hogy nagyobb összeget rég nem láttam már. Ilyen vezető menedzserképességeim meg nincsenek, tudok csapatban dolgozni, csak nem szeretek, vezetőként pedig bizonyos helyzetekben vagy teljesen laissez faire lenne a stílusom, vagy leüvölteném bárki fejét, és nem lenne a kettő közt átmenet. (Mondjuk ilyen vezetőhöz volt már szerencsétlenségem. Akit ha valami nemigen érdekelt, akkor szart bele, ha meg igen, akkor minden részletben csak neki lehetett igaza, de mások véleménye soha nem számított. Na, ilyen lennék menedzsernek, azt hiszem.)

Még mindig az az álommunka, hogy közepes színvonalú, de érdekes könyveket olvasok naphosszat, és ezért teljes ellátást kapok egy erdőszéli házban, hogy pénzzel se kelljen foglalkoznom, és néha elutazom idegesítő nagyvárosokba erőt gyűjtani a pihenéshez. Erről nha írnék is, de csak ha épp rajtam van a kényszeres szófosás...

Mint... néha.

Az időutazatlanság lényege és értelmetlensége

Azt írja az internet, hogy „Egy brit férfi azt állítja, hogy még az 1970-es években egy titkos kormányzati kísérlet részeként több mint kétezer évvel előreutazott az időben. Lewis Walker állítja, 4413-ban találta magát, ahol már egyetlen emberrel sem találkozott, csak robotokkal.“ 

Szerintem hazudik. Először is nincs is időgép, mert ha lenne majd valamikor később, már láttuk volna visszajönni, de majd ha a jövőben fogjuk látni csak, akkor nem is lesz, mert már láttuk volna szintén. Az idő egy paradoxon kérem szépen, ami egy kocka alakú tüskés geometria, és csak annyiban lehet vele utazni, hogy egyszerre létezik a mostban és a jelenben, miközben a Föld kurva gyorsan száguld a Nap körül.

Ráadásul Einstein is megmondta, hogy a téridő az egy dolog, azaz ha valaki utazik az időben, akkor egyszerre a térben is, ha valaki előre tudna menni kétezer évet, akkor kikötne például a Déli Gyűrű-köd (NGC 3132) valamelyik részén, az van kábé kétezer fényévre innen. Mert az időutazás, ha lenne, természetesen fénysebességgel, de minimum emszercénégyzettel terjedne, így egy feltételezett időutazó eleve nem csodálkozna, hogy nem talál már embereket a Hattyú csillagkép környékén.

Az állítólagos Lewis Walker szerint egyébként a negyvenötödik században azért nem lesznek már emberek, mert mindenki rég lementette már magát valami cserélhető robotba, de ez is hülyeség, én láttam terminátoros dokumentumfilmeket, és onnan tudom, hogy ezt pont a gépek nem hagynák. Hogy hülye emberi tudattal mocskolják be őket, akik úgy viszonyulnak az emberekhez, mint mi a számítógépes vírussal fertőzött erszényes patkányokhoz? Kizárt.

De a legkomolyabb érv a faszi időutazása ellen, hogy ki a fene akart volna elmenni 1977 Nagy-Britanniájából valami ködösen kiszámíthatatlan jövőbe? Emberek, én pont akkor, mondjuk Londonban szerettem volna 18-20 éves lenni, erre most is lecserélném ezt a teljes poszt-posztmodern, huszonegyedik századi online katyvaszt. Oké, akkor volt Másodlagos Erzsébet, királynő foglalkozású néni ezüstjubileuma (mondom én, hogy csak második lett!), attól menekülni is lehetett volna, de akkor tört föl a Sex Pistols, a Damned meg a Clash, a Queen meg kiadta a News of the World című klasszikus albumát. Plusz még élt John Lennon, és szerencsére New Yorkban, jó messze Angliától. (Ettől még a Liverpool nyert abban az évben a Premier League-ben, de a fodbal még Lennonhoz képest is elenyészően csekély mértékben érdekel, vagyis egyáltalán nem, azaz nem zavart volna.)

Szóval 77 jó év lett volna nekem ott éppen nagykorúként, de amilyen pechem van, én itt voltam három éves, stílszerűen egy háromkerekű biciklivel, és teljesen nélkülözve egy szegecselt bőrdzsekit.

Mondjuk az időutazás ettől még érdekelne, de csak visszafelé, a jövővel bajlódjanak mások. De húszéves már csak a következő életemben leszek újra, szóval addig még dolgozhatnak rajta a legendás brit tudósok.