2026. július 1., szerda

Kapcsolj le minket!

Mikor a napokban a napi középcsúcshőmérséklet volt a főhír-szereplő, a gazdasági és energikus miniszter aszonta, nem kéne annyi áramot locsolni a medencékbe kora esete, mert nem bírja a rendszer.

Erre a felcsútista trollok rögtön körlevelezni kezdtek kiáltványokat, hogy csak azért is mindenki kapcsoljon be mindent, ordító zenére flexeljen a hűtőben (hisz ha nem ordít, a flex mellett ne hallani), a légkondit meg nyitott ablak mellett állítsa jégcsap-fokozatra. Mert ezt követeli a Haza sorsa feletti aggódás, hogy ha kér valamit a hazaáruló kormány multiügyi minisztere, akkor a kurucos hevület rögtön Ugocsa non coronat, aztán majd hogy lehet röhögni a miniszter elvtárs pofákat vágásán, hogy most baj van, vehetünk áramot a nemzetközi tőzsdén, de ilyen gyorsan nem biztos hogy menni fog.

Pontosabban ha a kuruchülyék sikeresen járnak, akkor nem fogják látni, mert akkor áramszünet lesz a mi utcánkban, de övékben is, aztán főzheti az asszony  vasárnapi pörköltet valami büdös, zöldesbarna pépből, mert a mélyhűtő nem félreértelmezett hazaszeretettel működik.

Olyanok ezek a szerencsétlenek, mint a Júdeai Nemzeti Front (vagy melyik) öngyilkos kommandója (nyilván mindenkinek megvan a Brian élete), hogy támadó jelleggel hasbaszúrják magukat, aztán a vezetőjük azt hörgi haldoklás közben, hogy most aztán megmutattuk nekik!
Avagy az agyatlan hazaffyakh a nemzeti front, a kormány a rómaiak, a normalitás meg csöndben beájul a kuka mellett, mint én tegnap majdnem a 42 fokban, midőn vittem le a szemetet, pedig el lett az volna még idefent is kissé.

2026. június 30., kedd

Ritkán

Ma jött csak szembe egy vicces Pride-utánlövés, a Femina című, csajosságegészségügyi index-melléküzemág termeléséből, hogy Jordán Adél „ritkán látott párjával“ volt a melegügyi felvonuláson prájdolni büszkén. Együtt tüncikéztek, na!

Ugyanakkor az van, hogy Jordán művésznő párja Székely Kriszta film- és színházrendező, und egy ideje már a meglehetősen jelentős Katona József Színház igazgatója, tehát nyilván ritkán látott. Az elődje például Máté Gábor volt a színház élén, őt is alig lehetett látni, kivéve mikor játszott, nyilatkozott, rendezett, interjút adott, valamint padlizsánt vett a zöldségesnél a piros hetes villamoson. Székely Kriszta is mindig teljesen láthatatlan a nyilvánosság számára, ha épp nem ad interjút, szólal föl valamilyen ügyben, esetleg alszik vagy vécén van. Ilyen az élet.

Ez meg olyan mintha azt mondanám, hogy szomszédom Ritkánlátott Eszter, akit tényleg ritkán látok (akkor viszont nem ismerem fel), mert kéthetente egyszer hagyom csak el a lakást, akkor is este tíz után, sötétben meg nem tudom elolvasni a névtáblát az ajtaján, ezért van, hogy költőivé hanyatlott fejemben az igazi vezetékneve. vagy szőke vagy barna, vagy valahol a kettő között, de azt határozottan tudom, hogy van haja, valamint a két füle közt hordja a fejét, csak ezt ritkán tudom látva ellenőrizni.
Fel se tudom hívni, mert nem tudom a telefonszámát, pedig szívesen megkínálnám a legújabb baracklekváros rántott spenótommal, amit fokhagymás aranygaluskával tálalok, döglöttpolip-ágyon.

Ezért mondjuk már verne Gyula, aki eleve egy francia gourmand volt. És ritkán látott, de akkor messzire.

www.nobleworkscards.com

Már megint a kommenterek

„Létezik, hogy ez az elmebeteg kommunista ukrán és brüsszeli ügynökkormány 4 évig hatalmon lesz? Mert ez a második Trianon.“
(kommentelő a Mandineren)

Mit lesz, az az hogy lesz, mi ez a liberálbolsi jövőidő kérem? Ez már most a második Trianon, nem az van, hogy új Trianon épül, hanem már omlik is ránk. Négy év alatt simán lesz még kettő, aminek a végére marad hat szittya Őhazákjukos képviselő a Kárpát-Magyar Nagyhaza gyepűjén, darutollas fövegben persze, és mindenki más ukrán kommunista lesz Brüszelből. És buzi! Mondjuk pont ezért halunk ki, hogy buzik leszünk egytől-egyig, átkozottak felmenőink, akik nagy bazmegeléssel köpnek le ránk az égi vadászmezők széléről.

Nagyjából idáig jutok viliágnézetileg, mikor még mindig vagy hat hete nincs itthon kávé, és kommenteket fogyasztok alacsony vérnyomás ellen. Jó, lehet hogy a hőteremburája alatt nem is kell koffeinnel feltolni a pulzusszámom, a Mandiner hamar múlik egy kis visszakézből (mandinerből) Philip K. Dick-olvasástól, most épp újra az esszéinél tartok, a Csúszkáló valóságokból.

Az ő világképe alapvetően hurrápesszimista, hogy a világ egy egészen kitekert, furcsa módon szar hely, de ez nem valami rendszerhiba, ez eleve ilyen, legfeljebb néha elhitetjük magunkkal, hogy van valami értelme a politikának, a gasztronómiának, az építészetnek vagy a kamarazenének.
- Először is baj van a valósággal, márhogy van-e, vagy e nem-e, avagy valóságos-e a valóság, , mármint valójában? Híres tézise szerint „a valóság az, ami akkor sem tűnik el, ha már nem hiszünk benne”. Márpedig az ő regény- meg novellahősei rendre úgy járnak, hogy kicsit nem hisznek benne, és hirtelen valami egészen sivár, és néha ijesztő helyen találják magukat. (Nemrég pont valami ilyesmi jött szembe egy Neil Gaiman-novellában is, csak ott volt annyi remény, hogy azt idegen űrlények csinálták.)
- Ennek megfelelően az ember ritkán az, akinek hiszi magát, az identitásunk szabadon választott, csak kérdés, hogy ki választja nekünk. Én például nemmagyar hazaáruló vagyok, de ezt csak bizonyos sajtótermékek olvasásakor veszem észre, akik kíméletlenül leleplezik tévedéseim.
- Ez persze mindegy is, az ember is csak egy biológiai gép, köztünk meg Dick androidjai közt legfeljebb annyi a különbség, hogy az androidok néha emberségesebbek, hisz az igazi, őszinte gecizmust nem lehet programozni, annak szívből kell jönnie, az meg egy robotnak nincs.
- Így aztán az emberi társadalmak természetes állapota az elnyomás, a diktatúra sem rendszerhiba, mert szívből geci biorobotokkal csak így lehet bánni.

És akkor már az se olyan nagy gáz, hogy kint süt a Nap, ha a valóságok csúszkálnak, az is lehet, hogy mégis csak az a helyes világnézet, mely szerint: „ MP összejátszik az ukrán maffiával! Hitványságának következményeit a lakosságra akarja tolni. Ez a degenerált mini Hitler hamarabb felszámolja magát, mint bárki gondolná... a hazaáruló bolsevik csürhe egy ciklust sem húz ki.... „ 
Amiben nekem új információ, hogy ezek szerint az Ukrán Maffia (szerintem így kéne írni) sem akkora spíler.
Ez még nem a megvilágosodás, de dolgozom rajta, és kávéra gyűjtök.

2026. június 29., hétfő

Sármeleg

Fokozódik a hőségkánikula-kupola fokozódása, a harmadik világháború talán még zajlik, de a negyediket a napelemes jégkocka-készítő gépekért fogják vívni. Addig élünk, mint hal a sivatagban, csendben ráolvadunk az aszfaltra, ami szintén sivatag, de a homokkal ellentétben jobban tartja a hőt, nálam kora reggel is huszonhét fok volt a lakásban, mert a környéken sok az aszfalt a vasbeton ház körül. Számot és vályogot vetek azzal, hogy elmegyek sárembernek, azok valamit nagyon tudnak, és sok minden mást nagyon nem (vagy rosszul), de érdekesen alkalmazkodnak a környezetükhöz.

Sárembernek egyébként a Pápua Új-Guinea különösen isten háta mögötti részein élő Asaro törzset nevezik hívni, akik képeken igen híresek, de amúgy keveseket érdekelnek. Pedig a helyi szájhagyomány szerint a törzs ősei az Asaro folyó mentén menekültek ellenségeik elől (pontosabban rugalmas, taktikai elszakadást hajtottak végre épp) és a sárban fetrengve próbáltak elrejtőzni. Az ellenséges törzs meg a vastag sárréteget látva azt hitte, hogy valami pokoli lények, és akkor ők kezdtek rugalmasan elszakadni az üldözés ideájától. (Jó, ez is csak egy busójárás a pápuáknál, de nálunk is néphagyomány lett belőle!)

Azóta a törzsi jellegű férfiak tagjai a mindenféle rituálék alkalmából vastag, szürke agyagbevonatot követnek el magukra, és ijesztő, kézzel formázott agyagmaszkokat viselnek. Ezzel a démoni megjelenéssel szándékoznak távol tartani a rossz szellemeket és az ellenségeiket, bár gondolom a rossz szellemek is az ellenségeik. Persze egy démoni megjelenésnél tudja a franc.

gopapuanewguinea.com

Nos, szerintem egyszerűen csak túl meleg van ott, ahol törzseznek (törzsülnek) a pörzsölő napon, ezért van az időnkénti sárpakolás, meg a fazekas-kézműves jellegű feji árnyékolás. Lényegében vályogot vetnek magukra, és önmaguk kunyhói lesznek, a gonosz szellemek meg igényesebbek annál, minthogy sárkunyhóban lakjanak (így a törzstagok nem lesznek megszállottak), miközben  jó, mert nem őket süti meg a Nap, hanem a magukra húzott kvázi-falazatot.

Ehhez képest az én fekete(!) bézbólsapkám meg a johnlennonos napszemüvegem smafu, bármit is jeletnsen ez.

p.s. Utánanéztem: a smafu az az osztrák schmafu kifejezésből jön, ami meg  a francia Je m'en fous (ejtsd: zs'manfu) kifejezésből ered. Ennek jelentése a guglif ordító szerint: „Én vagyok a hülye“. Mondjuk ebben a melegben, tűző napon, fekete sapkában, jawohl!

2026. június 28., vasárnap

Kedvencek menetelő temetője

Tegnap volt rohadt nagy névnap igen kicsiben, ahogy egy ismerősömnek írtam, I. Szent Rohadtnagy királyunk emlékére, és engem is így hívnak, bár semmi közöm hozzá, a szentségre se hajtok, ellenben egy névnapnak valóban semmi jelentősége, kábé akkora súlya van, mint egy (szatyor fingnak?) tetszőleges szerda délutánnak.

Ellenben tegnap volt a budapesti Pride Büszkeég Meleg, ebből főleg a büszkeség volt meg, meg a pokoli meleg, nyilván nomen est omen alapon. Meneteltek a patrióta Pat Riot amorf mozgalmi izéi is, nem teljesen világos okokból, nagyjából annyi lehetett, mint a tavalyi Büszke Pride esetében, hogy a kormány húzzon a picsába, lehetőleg már tegnap, csak ez a hazaffyas büszkeség nem volt olyan átütő. A másikon is kevesebben voltak, de most nem akartak a kormányzati betiltás ellen demonstrálni, azt meg tudja fene, ki az a Pat Riot, de nincs szép neve (riot: lázadás, zendülés, zavargás), úgy hogy Patrick (vagy Patricia) helyében nevet változtatnék, lehetne mondjuk Sematary, az legalább egy Ramones szám, egy Stephen King-horror filmváltozatában. De így aztán kulturális.

Én viszont újra rájöttem, miért most volt meglenni a Pride. Mert szombat volt. Ugyanis 1969-ben, június 28-án razziázott fenyegetőleg a New York-i rendőrzés a Greenwich Village negyedben található melegkocsmában, a Stonewall Inn-ben, amitől aztán az öntudatos melegek durván tüntetni kezdtek a homfób amerikai jogrendszer és hivatalok ellen. Na, erre emlékezve rendezik a Pride-okat szerte a mindenfelé ilyentájt. Az évforduló ugyan ma van, de vasárnap nem jó bulizni, ha hétfőn már dolga van az embernek, így lett tegnap szombat.
És persze angolul úgy hangzik az esemény, hogy: Stonewall Riots. Csak hogy kerek legyen.

Tényleg, már megint egy jenki eredetű emlékünnep-nap, mint a munkásmozgalomnak május elseje, ami meg az 1886-os chicagói nagy sztrájkra emlékezik. Ahol olyan felháborító dologért tüntettek is, mint a napi 8 órás munkaidő. A mocskos libsi munkások, akik biztos buzultak is meló helyett, erre kellett nekik a sztrájk, hogy legyen idejük egymással...

És akkor most mondja valaki, hogy nem függ össze mindennel minden. Bár I. Szent Rohadtnagy királyt még nem tudtam elhelyezni a Rendszerben...

Ez feldolgozás, de az eredeti Ramones-klip
valami rém kínos...
A Starcrawlert meg eleve bírom.

2026. június 27., szombat

Alapvetően szeretek listázni...

Avagy miután ma délelőtt a harmadik podcastot minősítettem hallgathatatlanak 8néni elve nem népszokásom, közben csinálhatok valami értelmeset is), elkezdtem fejben összeszedni, hogy mik azok a határokpontok (magyarul red flag-ek), amikor egy-egy kifejezés elhangzásakor kikapcsolom a francba az egészet.

Mert az ostoba, konyhapszichológiai fogalmakkal dobálózást nem tűröm az aurámban (rosszul hat a csí áramlására), plusz őszintén, szívből gyűlölöm a teljesen felesleges, de legalább magyarul ragozott angol szavakat. Miközben anglomán vagyok, plusz teljesen világos, hogy a nyelv folyamatosan bővül jövevényszavakkal, mostanában főleg angolokkal, de ettől még azonnal otthagyom azt a bármilyen online tartalmat, amiben elhangzik mondjuk, hogy „nagyon krájndzs volt a bífelés“ vagy valami hasonló. 

Feltehetően öregszem, és bár régen sem volt jobb semmi semmivel, de a kommunikációs ízlésem nem tűr el egypár dolgot. Mondjuk ha az ember anyagilag és szociálisan is csóró, nagyjából az emlékei maradnak, no meg az ízlése.

Szóval a lista a red flag-kifejezésekről, lehet hogy párat már felháborodtam korábban is:

1. Az első maga a red flag -mint felesleges angolkodás.
2. A narratíva keretezése - mint okoskodó tudóskodás.
3. Z generáció - mert az egész betűkkel generációskodás egy faszság, ennek egyébként minősített esete a GenZ, ami sokan úgy ejtenek, hogy „dzsenzi“ (nem is értettem elsőre), ami kétszeres bűn, hisz a Z az angolu kiejtve „zed“.
4. A kognitív disszonancia - csak mert szegény hülye G. Ottó miatt divatba jött, egyébként meg lásd a 2. pontot.
5. A hájpol - avagy ez meg az egyes pont.
6. A „Nem tudom hogy van ez, de szerintem...“ - egy így kezdett mondat vége már érdektelen.
7. A Georgia - így ejtve, és közben Grúziát értve alatta. Vagy akkor Pozsony mégiscsak Bratislava?
8. A civil - ami sokszor annyit jelent, hogy az illető nem színész vagy zenész (vö. „A párom nem ismert ember, civil“), minta a kultúrcelebek katonák lennének, vagy rendőrök.
9. A tízpontos - nő, film vagy avokádósaláta, ez kényszeres pontozás kínos, és leegyszerűsítő.
10. A tízes listák bármilyen témában - no comment.

+1. A "pótkaszt", mert vannak olyan szerencsétlenek, akik szerint ez vicces. 

Egyetem-begyedem

Este olvastam, hogy visszatér a CEU Budapestre, miközben megmarad a bécsi campus is, ami pont jó így. Még egyetemistaként néha jártam a könyvtárában, bár az ELTE hasonló műintézménye is jó volt, meg tíz percre tőle a Szabó Ervin. De alapvetően érdekelnek az egyetemek, főleg építészetileg, meg a kávéautomaták viszonylatában, plusz remek pisilési lehetőségek, a Műegyetem vécéivel például igen jó tapasztalataim voltak. Hát igen, az egyetemek fontos helyek, ha egy visszatér, az remek hír, bár kétszáz kilométerre lesz tőlem, azaz nem fogok ott kávézni meg vécére menni, attól tartok.

Persze a CEU ugye magyarul a Közép-Európai Egyetem, nem a Dél-Dunántúli, olyan nincs, de ha lenne a pécsit hívnák így.

A hír amúgy a Mandíneren jött szembe, mert időnként odanézek, hogy megfogyva bár de törve mennyire megy még a harcos felcsútista propaganda. Nos, nagyon, bár megfogyva és törve, de a kommentszekcióban nem csalódok soha, igazi vérbunkó nácik küldenek el minden árnyalt véleményt a picsába. Tudom, kipróbáltam párszor. A minap nehezményeztem, hogy azt az alakot, aki bedobott egy pirosfehérzöld drapériát az Erzsébet-hídról a Dunába, talán mégsem kéne hazaárulóként életfogytiglani fegyházra ítélni, de csak miután kiherélték és megfosztották az állampolgárságától. Szerintem ez nem helyes hozzáállás, de erre én lettem a liberálkommunista tetű. Pedig elméleti anarchista vagyok,
de őszintén kedvelem ezt a polgári-konzervatív tempót.

Nade. A CEU kapcsán is elszabadultak az indulatok, a kedvencem ez volt: „Milyen diplomát adott,? Soros  sátán buzidiplomája amit csak a sàtán seregében fogadnak el.“ 
Csak azért idézem ezt ide,, mert tényleg szórakoztató, ugyanakkor egy kissé tanulságos is. Úgy kábé két hónapja indult be igazán ez a sátánozás, a magukat jobboldalinak gondoló fotellázadók egyszerre mentek át egy kollektív DJ Jeszibe, aki azért már tényleg orvosi eset.  De ha egyúttal ő lesz a kaptártudat modellje, akkor nem lehet nem figyelni rá. 

Az van tehát, hogy vannak buzik. A buzik meg sátánisták is, mert egyik isten sem buzi, de a Sátán még a South Park szerint is nagyon az. Na most csak azt kéne tudnom, hogy ha minden buzi sátánista, akkor minden sátánista egyben buzi is, vagy ez inkább olyan, mint a „minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár“?  Azaz van-e minden sátánistának kitinpáncélja, illetve Soros tata buzi-e van? Ezek így fontosak lennének a világ-összeesküvés megértéséhez, főleg mert ismerek egy leszbikus párt, és mi van ha benne vannak?

De inkább nem kérdezem meg a Mandin, ezen a héten már lettem rohadék tetű. Talán majd a jövő héten, arra még van kapacitásom
De ha valaki tud egy jó egyetemet tíz perc sétára tőlem (meleg van, ennyit bírok) az szóljon, mert nincs itthon kávé, de apróm még akad.

larrycuban.wordpress.com

2026. június 26., péntek

Nem tud lejönni a szerről

Időjárás-jelentés: A világháború még nem tört ki!
A Dagadt meg még mindig a Nemzeti Hitvallás nevű dagályos, giccses szövegen pörög, hogy eltávolíttatta a gonosz, gonosz kormány a közhivatalokból. (Jut eszembe, vannak magánhivatalok. Úgy értem egy céges iroda az ugye nem hivatal?)
De a Felcsútok Géniuszának  a választások óta nincs érdemi mondanivalója az ország állapotáról neki, úgyhogy verbális önkielégítést végez, miszerint komcsizik (ha már komcsi mindenki, aki nem ők):
„A kommunista időkben volt utoljára olyan, hogy a hatalom a nemzet egységét és összetartozását szimbolizáló jelképeket háttérbe szorította vagy eltávolította.”

Hogy ez a felcsútista alkotmányhoz tartozó, valóban igen dagályos öblögetés mennyiben fejezi ki a nemzet egységét, az nem kérdés, semennyire. És ez a korábban hatalmi Főpárt identitáspolitizálásának volt része, ha már reálpolitikát nem mindig tudtak kulturált keretek közt folytatni. Jó, én nem vagyon a Nemzet része (még mindig nem fáj Trianon), de az például érdekes, hogy akkor melyik nemzet egységére gondolnak? A kulturális vagy a politikai nemzetére?

Mert a nemzetállam amúgy arról szól, hogy a politikai nemzet egységes, mert mindenki állampolgár, esetünkben sokan olyanok is, akik nem itt élnek, de kulturálisan nagyon  sokféleképp meg lehet élni, hogy az ember magyar, zulu vagy piréz. Én utálom az operettet, a birkapörköltet, a dagályos politikai deklarációkat, de még az augusztus huszadikai tűzijátékot is. De például szeretem a lángost, Kertész Imre könyveit, a Kozmosz zenekart, a Balatonpartot, meg a hatlapos sütit. Nem vagyok nacionalista, azt egyszerűen értelmetlennek érzem ebben a században már, mindig szerettem megérkezni Londonba, és néha lehangoló volt a lepukkant ferihegyi úton befelé taxizni Pest-Budára, de Sopronban vagy Egerben tudnék élni Kaposvár helyett, nem bírom a Bánk bánt, de Radnóti a világ egyik legnagyobb költője valaha. Ám mindez az én ízlésem, és bárki más lehet magyar, akire ebből egyetlen tétel sem igaz, szóval a kulturális értelemben vett nemzetnek nem kell egységet kifejeznie.

Pláne nem egy zakkant, nárcisztikus autokrata pótcselekvésein keresztül.

2026. június 25., csütörtök

U(tolsó é)V

Egyszerűen túl meleg van a politikához. Valójában bármihez túl meleg van, ilyenkor lehet rendesen utálni a nyarat, és akkor mindenhol vagy fodbal jön szembe, vagy a parlamenti verbális pankráció, de engem hagyjanak békén az aranykonvojjal, majd akkor szóljanak, ha letartóztatnak végre valakit, és nem akarok több sulyoktamásos hírt, unom a pofáját, egyelőre nagyon nem érdekel, mi lesz a Karmelita új funkciója, vagy hol lesz a Közlekedési Múzeum.

Nem kéne most valami uborkaszezonnak kezdődnie nagyon? Hogy csak kulturális hírek legyenek, mert ennyire extrám UV-sugárzás esetén be kéne tiltani az egyéb közéletet. Tényleg, ki engedélyezte az ekkora sugárzást. Itt az Ég alatt emberek élnek, de például ma már láttam egy-két madarat akik szédelegve repültek, aztán az erkélyemen landoltak, de mivel tettem ki nekik vizet, kicsit jobb állapotban mentek tovább.

Kulturális hír meg mára annyi akadt, hogy Lovasi A. kispálésaborz foglalkozású zenecsinálóa 2010-es Kossuth-díjából valami vándordíjat csinált, avagy  egy-egy évig mindig más vigyázhat rá, persze csak ha kellően kiérdemli a méltónak levést rá.  Biztos kurva nagy megtiszteltetésnek érezhetik majd, másra nem lesz jó, egy továbbadott Kossuth-díjjal már nem jár pénz, én viszont érzek az egészben valami kis hübriszt, hogy L. András azt gondolja, a díja akkora szám, hogy majd nagyon fognak örülni, akik egy évig nézegethetik majd a polcon, hogy fú, ez nem semmi, ez a Lovasi díja!
Persze lehet, hogy nincs igazam, ám mostanában több beszélgetést is láttam vele, és egyre rosszabbul öregszik, amennyiben valami popzenei orákulumként kezd megnyilvánulni. Most meg a kossuthdíjazás.
Jó, az Ákos nevű udvari zenészhez képest még meg is érdemelte, a vén hülye Nagyferóról meg szó se essen, mert bár tizenévesen bírtam a Beatricét, de ma már nem. Persze lehet, hogy én is rosszul öregszem, sőt, ez majdnem biztos.

Viszont a a Lovasi által Vándor Lajosra átkeresztelt díjat a Lecsó kapta, aki a Leskovics Gábor a Pál Utcai Fiúkból meg a kiscsillagból. És ez rendben van, mert a Beatrice rövid fellángolás volt a nyolcvanas évek végén, de a PUF a komplett tinédzserkoromat átívelte, a Kispállal együtt, természetesen. Volt az a lemezük, a Ha jön az álom, azt rongyosra hallgattam középiskolásként. Pontosabban a középsuli második felében, elvégre 1990-es keltezésű. (Bár emlékeim szerint, holmi demók, meg koncertfelvételek is terjedtek kazettán, már valamivel korábban.)
Na erről van ez is, kicsit nagyon patetikus, de ez valamiért még mindig bejön: