A harctalan háttér hívása

A bukott minielnök mostanában mintha nem lenne arcoskodó harcos, Bézikli Sztrítfájter elvtárs-pajtás már a parlementi országgyűlésbe sem ül be mandátumilag. Bár ahogy épp átpofozná zsugorított frakcióját, szelleme azért ott párolog majd a maradék ötvenegy bátorak bio-szavazógép működésében. De a Dagadt most inkább a Pártot építi a háttérben, mert az a fontos, nekem ellenben gyanús, hogy csak akkor nagy az arca, ha övé a többség, ő fejben már kurva régen örökös vezér és kancellár, ellenzéki nem bír lenni.

Kivéve persze, ha az ellenzék ellenzékét játszhatja el, azt nagy kedvvel csinálta az elmúlt tizenhat évben, végig ő volt a néha sértődött, néha dühös, főleg cinikus-lekezelő bunkó, aki persze csak a Haza Sorsa feletti aggodalmában ilyen, ha már egy ostromlott várat kell gyakorlatilag ellenzékből kormányoznia. Kétharmados többséggel, ja. 

Na, ez a mutatvány szánalmas volt, egy kicsit is kívülről nézve, és bármennyire is Európa vezetőjének festette fel szerénytelen személyét a pártállami propaganda megannyi vezérszurkolója, sosem volt az, az uniós vezetők egy idő után már bottal sem piszkálták a küllők közé, ha már. 

De most, hogy tényleg az ellenzék vezére lehetne, és megpróbálhatna valódi harcokat vívni, egy buddhista szerzetes szerénységével, valamint egy fáradt öregember szomorú tekintetével nem áll be az első vonalba.

Mert ő csak a kitalált ellenségekkel tud már vívni, kis fakardocskája erre a predesztinálja, meg a szájkaratéra, ami egy valódi kihívással szemben eleve kevés, plusz a puffadt egója sem engedi meg, hogy egy kétharmaddal szemben súlytalan ellenzék oldaláról hadakozzon. Egy akkora formátumú galaktikus vezér, hát hogy? Ő harcot csak azzal az ellenséggel vív, akit magának talál ki, mint az IMF, Brüsszel, az ukrán ügynökök, meg a bármilyen értelemben vett Háttérhatalom. Persze harcolt ő már a migránsok, az ügyvédek, a Shell meg az Erste bank ellen is, kijelölte ellenségnek a bírókat, az újságírókat, vagy bárkit, aki nem ő volt éppen.

De mikor az ellenfél nem képzelt és/vagy túl nagyra rajzolt, hanem tényleg túl nagy, nos akkor a rettenthetetlen utcai (h)arcos hátralép, majd intézze az parlamenti hadakozást a Geri, aki kormányon is helyette volt pofozógép, népies-kocsmaian szólva: A Vezér továbbra is az ő faszával tervezi verni a csalánt.

atlatszo.hu

Katasztrofális emlékezet

Mai születésnaposunk a csernobili katasztrófa, ami épp 40 éves, és ha isten nem is, de radioaktív izotópok felezési ideje úgy akarja, azon környék egyes részei még néhány ezer évig nem lesznek emberi lakhatásra ajánlottak. Ami nem nagy baj, részemről nem jósolok még pár ezer évet az emberiségnek, gondolom mire érdemes lesz odaköltözni, Pripjaty szellemvárosa helyén már az intelligens mókuscickányok építik fel kora bronzkori civilizációjukat. (És azért pont ők, mert az állatok közül az ő testtömeghez viszonyított agytömegük a legnagyobb, mint az közismert.)

Mondanom sem kell, hogy Csernobil természetesen Ukrajnában van, ami akkor persze még a nagy Szovjetunió része volt, de ezek az ukránok már akkor is rosszban sántikáltak (tényleg, lehet a jóban sántikálni?), nyilván atomfegyvert fejlesztettek titokban az oroszok ellen, csak egy fegyverkísérlet - mint elszabadult hajóágyú - rosszul sült el. Jó, hát voltak akkoriban atomfegyverek Ukrajnában, jó sokan, hiszen a Nyugattal akartak háborúzni velük a szovjetek, de azoknak Moszkvában voltak az indítókódjai. Valahol a Kreml-ben, de túl sok vodkát ivott az illetékes ellentábornagy, mikor jól eldugta őket, ám szerencséjére a harmadik világháború nem tört ki. (Akkoriban, azóta havonta többször is.)

Mi meg itthon ettük a sok friss, enyhén radioaktív zöldséget, mert az akkor Ártunk és Ormányunk nem akart feleslegesen pánikot kelteni, épp elég volt neki, hogy arra a nyárra várták az imeprialista Queen zenekari együttest a mégnempuskás Népstadionba (egy kurva durva tél után, az eleve elégedetlen lakónépesség további hergelésére), a Gorbacsov nevű szovjet pártfőtitkár elvtárs olyanokat kezdett mondani, hogy több nyitottság meg párbeszéd kéne még a kommunizmus döglődő építéséhez is (miközben szót sem vesztegetett Kádár elvtárs krumplileves-paradigmájára), és vészesen közeledett 1956n kerek évfordulója. Talán a harmincadik, már nem emlékszek pontosan, csak tizenkét éves voltam. De megkaptam életem első műsoros Queen meg Iron Maiden kazettáit, bár utólag belegondolva ennek nem sok köze lehetett a Csernobili atomerőmű-balesethez.

És az volt az a tavasz, mikor megtanultam azt a kifejezést, hogy „Geiger–Müller-számláló“, amiről ma sem tudom, hogyan működik, azaz pontosan mit mér a mivel, de azt igen, hogy kattog ha baj van (több filmen is láttam), és akciósan már harmincezerért is lehet rendelni a neten. És mindez egy ukrajnai erőmű miatt! 

Most mondja valaki, hogy az atomtechnológia nem viszi előrébb a világot.

A hívatlan kulturális szakadék

Mi van akkor, ha az ember egy kurd Iránból, de már oszlóban van, illetve Oslóban érzi otthon magát. Akam ilyen arc, irodalomtanár egy norvég iskolában, ahol a diákok egy része szőke és szeplős, egy része meg hidzsábot visel, de nem ez a gond, hanem hogy az ifjúság túl amerikamániás, nekik már a norvég kultúra is óvilági, semmi vikingek, kurva nagy Ragnarökk van a fejekben.

Ámde A nagybácsi (Onkel Jens) című film nem erről szól, bár a kulturális szakadék alapmotívuma neki. Megérkezik ugyanis Akam társbérletébe Ahmed bácsi, akit Jensnek kell szólítani, ennyiben alkalmazkodik az oszlóban levéshez, hogy akkor most maradna pár napig. És ahogy ez a „váratlan und hívatlan vendég“ tematikájú vígjátékoknál lenni szok, a tata rövid úton otthonosan berendezkedik, csak hogy szítsa kicsit az addig nemigen létező feszültségeket a lakóingatlan, illetve Akam bontakozó párkapcsolata vonatkozásában. Mert a csávó összejön egy csajjal (szőke és kissé szeplős természetesen), aki a bevándorlási hivatalba jár be dolgozni, és a pasi eleinte azért cserkészi körbe, mert gyanítja, a nagybácsi hajlamai és szándékai szerint nem rokonlátogatni jött, hanem illegálisan bevándorolni.

Ám mivel a film egy dramedy, azért a tradicionálisan közel-keleti Jens meg a nyugatos Akam súrlódási hordoznak magukban humort, feszültséget és szekunder szégyent egyaránt.  Mert Akam nem is meri tradicionális kurd kaját, de az angolul is csak rosszul makogó tatának norvégul mondja a repülőteret, miközben talán kurd nyelven kommunikálna. 

A fekete humorhoz tartozik, hogy a fejletten felvilágosult skandináviában mindenki igen toleráns, Akammal nyilván, mert ő nyakig van a helyi kultúrában, és elméletben a bácsikájával is, csak két nap után már megfojtanák egy kanál vízben a viráglelkű hippik. Mert már elméletben befogadó toleránsnak lenni, és más egy arab bazár hangulatát a bérlakásba behurcoló fazonnal már rövidebb távon is egy légteret szívni.

Ahmed bácsi, aki Jens, amúgy egy karikatúra, ahogy a többiek is, mert bár eleinte mindenki súlyosan mindennapi, hozzák az elvárásokat, de valami érdemi társadalom- és kultúrkritika csak úgy állhat elő, ha Brwa Vahabpour író-rendező túlrajzolja a karaktereket. Ami egyébként is a dramedy alapszerkezetéhez tartozik. (Vahabpour meg természetesen iráni-kurd gyökerű, már-már norvég, ez mondjuk a film alapján is nyilvánvaló.)

A nagybácsi amúgy nem túl eredeti, láttuk már párszor hogy a kéretlenül beköltöző nagyjából rokon/ismerős és a kulturális különbségek hova vezetnek, de pont kurd-norvég relációban még nem, szóval másfél órát megért a cucc. Ami kapcsán rájöttem, hogy nem akarok oszlóban lenni, nem tetszett a város, túl északi az én nem mediterrán lelkemnek is, York napsütése helyett valami éles északi fény sterilizálja  hangulatot. Persze lehet, hogy ez csak maga a művészi távolságtartás, finomutalásféleképen.

Félforduló

Tudja valaki, hogy ma mekkora jeles nap van lenni? Ma van az Alaptörvény Napja, mert 2011-ben (Z-generációsoknak: Húsz-tizenegyben) ezen a napon nyomta át erőből a felcsútista frackció százharmincvalahány bátorakja az addigi alkotmány helyett. És olyan gránitszilárdságúan, hogy azóta mindössze tizenötször módosították, még jó, hogy csak szilárd volt, de nem kőbe vésett, már ha a kettő nem ugyanaz. Volt anno kötelezpően Alaptörvény Asztala is az önkormányzatoknál, annak igazolásául, hogy az akkori (és egyben eddigi) hatalomnak se arányérzéke, se ízlése, de korszerűsége nincs, a pártállami nosztalgia meg piros-fehér-zöld szalaggal átkötve is büdös.

De az asztal mködtetni kellett:

„Zirc is biztosítja polgárai számára az Alaptörvény megrendelésének lehetőségét. Az Alaptörvény Asztala létrehozását és működtetését az önkormányzat, azon belül pedig a jegyző biztosítja. „  (zirc.blog.hu)

Módosítások persze most aztán főleg várhatók, igaz az új rezsim nem is igér mást, szemben az eddigivel, akinek főpártfarkai 2010 (húsztíz) után azt szajkózták, hogy nem, nem akarnak ők dehogy is alkotmányos változásokat. Nem is módosítgatták a régit, az tény, csináltak maguknak egy újat, és abban nyúlkáltak aztán, napi érdekeik mentén. („Ez az én bulim, itt én sikítok!“)

Félő azonban, hogy ma utoljára ünnepelhetjük az Alaptörvény Napját, mert jövő ilyenkor vagy világháború lesz, vagy brüsszelista diktatúra, vagy ukrán gyarmat leszünk, vagy mindezeknek valamilyen sajátos kombinációja lesz a sír, hol nemzet süllyed el.

Persze tudja fene, eddig hogy ünnepelte a Magyarság e jeles napot, már túl azon, hogy ünneplőbe öltözött lélekkel, felemelő méltóságteljességegel, és magasról szarva rá... De szombat van, tavasz és változékony idő, úgyhogy érdemes ki-, el-, és lehasználni.

p.s. Portugáliában meg ehhez képest A szabadság napja (Dia da Liberdade) van, tekintettel, az 1974-es, vértelen „szegfűs forradalomra” (Revolução dos Cravos), ami véget vetett a csaknem öt évtizedes Salazar-Caetano diktatúrának. Mi meg legfeljebb ünnepélyesen lehányhatjuk az Alaptörvény Asztalát, már ha egyáltalán van ez a baromság még bárhol is.

Hát ja, kinek mit intézett a kormánya.

A hiány és a fenyegetés máshonnan

Én már teljesen el vagyok képedve idelent. Olvasnám a reggeli kávé helyetti politikai uszítást a Zorigón, csak mert megszoktam, kávét meg ebéd után iszom, meg este hatkor, ha már tízig dolgozom, napi hármat viszont soknak éreznék, szóval az induláskor eleve alacsony várnyomásomat azzal tuningolnám, ezen a héten mikor lesz a világháború? Vagy legalább pár ukrán terrorista hátizsákos bombákkal Brüsszelből, baszki!

De nem. Béke van, csönd és halál, mondjuk legalább a halál, az még megvan, de második hete már nem a háború a vezető halálok, hanem bármi más, a lényeg hogy mind megdöglünk, csak másképp. „Milliók szedik naponta, most kiderült, hogy szívelégtelenséget okozhat. Gyanús összefüggésekre figyelmeztetnek a kutatók“"

 „Benézett a NASA szondája a Jupiter felhői alá; amit ott látott, az maga az iszonyat“ - azaz már a sztratoszférán túl is belehalunk a Naprendszerbe, nem mintha bárki is szeretett volna a Jupiteren lakni. Mert az egy gázóriás, gázon járni-kelni, gazdálkodni és internetezni meg elég nehéz, pláne mert kurva nagy a gravitáció (ezt nem is értem, az a gáz az könnyű, nem?), és ha az ember nagyon lapos, az nagyon nem jó, legalább is többek mindennapi tapasztalatai szerint. (Gondolom, mert ugye senki nem mesélt még arról, milyen az élet, miután az ember fejére esett egy felhőkarcoló, a szuperhősös-marveles dokumentumfilmek meg szerintem nem hitelesek.)

Szóval a márnemkormányhitű sajtómédia láthatóan zavarban van, az állami tévé néhány fronton még harcol "A Dagadtnak előbb-utóbb úgyis igaza lesz!"-paradigma mentén, a Hírtévé a helyén van, már fikázzák a még meg sem alakult kormányt (tényleg, nekik szólt valaki hogy egyelőre a führerük az ügyvezető minielnök?), de a Zorigó fókuszt vesztett, már bögyös macák sincsenek a címlapon, nyilván mert azt is Ártunk és Ormányunk intézte eddig. De ezek az újak, ezek nem fogják intézni a vadítóan nagy  mellű  ketrecharcosokról szóló publicisztikákat, ezek buzik, ráadásul a szó szekszuális értelmében talán. Úgyhogy nem tudom nem utánlövésnek értelmezni az egyetlen értelmezhetően csöcsös-segges kontentet, miszerint Rihanna szexi tangában villogtatja a fenekét. Amitől persze szokás szerint felrobbant az internet, de nyilván csak kicsit, mert nálam most is van, persze én nagy vonalakban is csak annyit tudok a Rihannáról, hogy valamitől híres. Meg benne van a nevében, hogy Anna, de ri(h)bancos aszcendenssel, ami legalább is magyarázza a tangás villogtatást.

Nekem eddig is gyanús volt, hogy a komplett szerkesztőségük három-öt emberből, meg egy full extrás AI-előfizetésből áll, de utóbbi biztos drága, és már spórolnak a szűkösebb időkre, sőt egy ideje eddzenek rá. Hónapok óta találkozom olyan "hírekkel", hogy mondjuk lezuhant egy grönlandi utasszállító gép Indiában, tizenhét halott, ebből nyolc meg is sebesült, aztán kiderül, hogy mindez 1987-ben történt, Bangladesben, csak régi volt a térképük.

De a leendő kormány már elkövetett bűnei miatt ezentúl a magyarnemzetet kell olvasnom, esetleg a Mandinert, ha már a Prosti Srácokra még most sem visz rá a lélek. Pedig alapbeállításon lelketlen vagyok.

warandpeas.com

Virtuál nemmegy

Tegnap délelőtt tizenpercet vártam egy nemlétező buszra. Tizenperc sétára a lakásomtól, csak fájt a lában. A fejem és a hangulatom, de azoktól még tudok gyalogolni, egy fájó hangulattól legfeljebb bandukolva megyek, de konokon előre.

Az úgy volt, hogy megnéztem az internetes világhálón a menetrendet, az meg aztat mondta, hogy tíz nulla-nullakor indul egy hetvenkettes a végállomásról. De vagy egy tízes indult hetven-nulla-kettőkor (csak nem tudom, az mikor van, iskolás korom óta nem kellet hetvenes számrendszerben pontos időt mondanom), vagy tényleg egy hetvenkettes, csak eltévedt. Mióta emberek vezetik a buszokat, előfordul az ilyen, és is tévedtem már el buszon, pedig nem is vezettem.

Némi reménytelen, szédült álldogálás után megnéztem a buszmegállós táblát, mert a nagyon digitális kijelző kuka volt, mint a tényleges alatta, de azon nem volt ilyen busz. Ettől még vártam azért kicsit, mert régi volt már az a tábla, és felettébb koszos, gondoltam rég frissítették, ellenben az online menetrenddel. De nem, igaza volt, ahogy végül sétáltam haza, egy busz sem húzott el mellettem, csak pár kamion, de azok se arra mentek.

Minden internet hazudik!

Vagy ha mégsem, akkor az van, hogy az a busz, amivel jöttem volna haza, az csak az interneten közlekedik, vagyis annyira virtuális, mint az én kamionjaim abban a játékban. A héten épp egy lánctalpas markolót szállítok valahová Skandináviába, csak mostanában nincs időm haladni vele, mert leköt a munka, pedig ha az a bazi nagy gép igazi lenne, a fene se dolgozna, eladnám kicsit áron alul gyorsan, és a megélhetésem egy darabig biztosított lenne az árából.

De ahogy az online busz nem hoz haza, úgy hiába lépek le a virtuális szállítmánnyal, nem tudom elsózni a közeli second hand boltban.

Az unalmas alakok kívánalma

„Az ukrán külügyminiszter és Orbán Anita már kapcsolatba léptek egymással“ - ezet olvasom, ezúttal a Telexen, és nem értem, mi közöm nekem bárki magánéletéhez. A ruszki külügyminiszter egy öreg ogre, játsszon inkább a dácsájában a pápa unokáival, de az sem érdekel, nem kell tudósítani róla.

Nekem ne frissítsék a kapcsolati státuszukat, nem vagyok a követőjük a fészbukos instagram szósöl médiájában sem.

Amúgy meg én is kapcsolatban állok a szomszéd csajjal, mindig köszönünk egymásnak, mikor háromhetente véletlenül összefutunk a lépcsőházban, diplomáciailag rendben vagyunk, legalább is még nem üzent hadat egyszer sem, igaz Kijevet se löveti a főnöke, aki nem tudom hol dolgozik. 

Géz, a Száraztészta Is Kapható csirkebolt előtti pad rezidense szerint egyébként is az volt  a baj az elmúló kormánnyal, hogy a miniszterek vagy stricinek vagy baszatlan kurvának néztek ki a tévén át, egyikről se az jutott az ember eszébe, hogy biztos milyen jókat focizik a gyerekeivel vasárnaponként az állatkertben. De szerintem meg ez nem is dolga egy politikai miniszternek, engem például nem érdekelnek a Dagadt unokái, de minden karácsonyi húsvétkor a fészbukos nyáladzásaikkal van tele a média, még a szeriőzebb része is, feltéve hogy a szeriőz nem egy sértés...

Valójában egy olyan országban lenne jó élni, ahol a néni a piacon hirtelen azt se tudja, ki a miniszterelnök, mert az valami öltönyös hivatalnok, aki menedzserként működteti az államgépezet rá eső részét, de közben nem népvezér, bulvárhős vagy rocksztár, csak papucs orrán pamutbojt. Persze a hollandoknak, belgáknak, svédeknek, dánoknak könnyű, arrafelé királyság van, viccesen barokkos vonulgatások, aranyozott hintők, meg félrelépő koronahercegek, azzal el is van a bulvármédia, a kormányfő az lehet egy unalmas alak is, egy szürke zakós hivatalnok. (Amúgy a háborúig az volt Lavrov elvtárs is, csak azóta vetette bele magát a nemzetközi háborús bűnös szakmába.)

Vagyis az lenne a megoldás, hogy nálunk se a fáklyaként menetelő, képzavaros beszédeket gesztikuláló, karizmatikus vezérek legyenek a főhatalom arcai, hogy vissza kell hozni a királyságot. A Sándor -palota szerintem elég lenne rezidenciának, egy király ne legyen annyira nagycsaládos, hogy ne férjen bele, de legyen sok hobbija, ami kapcsán le lehet majd paparazzizni, ahogy bebaszva sárkányt ereget a Normafánál, vagy ezüstkanalat lop a Gundelből, miközben a gyerekeivel a Puskás stadionarénában kosárlabdázik a műfüvön, mint a sportág megújítója. Vagy nyaranta belefulladhatna a Balatonba is. ha botrányhős kell, válasszunk dinasztikus uralkodót, a beltenyészet opcionális!

És akkor nem ez az új néptribun lenne a miniszterelnök, aki azért igencsak nárcisztikus alaknak néz ki (pont mint több elődje is, a felcsúti meg a gyurcsányi), hanem valami szociológus-közgazdász, aki vezetett már legalább egy nagy céget és/vagy várost.

De ez nem megy, nálunk a politikai osztály tényleg vagy strici, aki annyira túltolta a szexet, hogy néha már maga is unja, vagy még nagyon is éhes rá, és sohasem elég neki annyi, amennyi jut belőle. Miközben egy hivatalnok-típusú főpolitikus az olya, hogy kilenctől délig tárgyal, egytől ötig akták, közben megnyit valamit, esete jótékony díszvacsora, és minden szerdán és szombaton megkívánja a párját, de a hivatali laptopján nem néz pornót titkosított vonalon.

Erre még várni kell, kettő, három, hat generációt, a fene tudja.

Helyette

Tegnap azt írta a HVG, hogy „Felére esett vissza a „háború” szó említése a közmédiában a választások után“. Pedig erről szólt az egész felcsútista kampány, hogy nem kell választási program, nem kellenek szakpolitikák, nem kellenek nemzetközi kapcsolatok (elég ha néhány pszichopata wannabe-diktátor a barátjának nevezi a felcsútit), úgyhogy az üzenet annyi volt, hogy háború, Brüsszel, háború, háború, ukránok, háború, Brüsszel, Brüsszel, háború, háború, háború. 

Erre most már nincs is elég háború, ami felháborító, elképesztő, és veszélyes! Úgyhogy egy kis gyors kármentés: Derűre is háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború!!! Csak hogy ne essünk ki a gyakorlatból.

Nna, ha ezzel megvolnák (megvolnék?) beleolvasván a Zorigóba (igazából zorigókba, hisz az egymásra hivatkozó, eképp egymást klónozó médiákok nyugodtan köznevesülhetnek zorigókként) látám, hogy nem csak a köznek nevezett állami médiában vettek vissza a háborúzásból. Most nem fenyegetnek, próbálnak gunyorosak lenni, nyilván mert az a recept, hogy ha az ijesztegetés nem jött be, nevetségessé kell tenni a még mindig ellenségnek tekintett azóta győztest. A rettegtetés persze nem nélkülözhető, csak egy időre elküldték nyaralni Látenciába, ami egy igen szép sunyi ország. (Lehet, hogy sunny is, de lényege, hogy csak a takarásból látszik ki picit.)

Úgyhogy mindenki, aki nem ők, az innentől nem veszélyes ellenség, hanem szánalmas senkiházi, ennek megfelelően:

- „Zelenszkijt porig alázták és még ő trombitálta világgá“

- „Indulhat a találgatás: Magyar Péter hazudik vagy Zelenszkij?“

- „Rendkívüli olajblokád: Orbán Viktornak ismét igaza lett“

- „Brüsszelben örülnek a magyar választások kimenetelének, Ukrajna ügyei újra napirendrenden“

Nade kérem, hol vannak az ukrán kémek, a hrivnyává guruló, aranyrúd alakú dollárok, az energiaháború Ukrajnával? Most kell megtudnom, hogy tök hiába voltam beszarva hónapokig az ukrán fenyegetéstől? Ne már, ez nem ér most porolhatom le a klímaszorongásomat, vagy vehetem elő a bármelyik másik szorongásos neurózisomat a fiókból, mikor már olyan jól megszoktam hogy háború lesz, főleg az ukránok sátáni elnöke miatt? Aki ezek szerint nem tudjuk, hogy nevet-e  a végén, de nekünk most nevetni kéne rajta.

Szorongok inkább azon, hogy mennyire rohadt bonyolult ez a világ, ha az ember gyáva keményen drogozni vagy erdei remetének lenni.

Maradjunk inkább az eddigi hangulatban:

De, igenis öntsék ki!

A valami pimasz véletlen folytán még mindig Magyar Nemzet címen megjelenő pártlap publicistája azon borong (s ont monoton bút, konokon és fájón), hogy a Főpárt pofára esése után mi lesz most a hazai magyar fodballal? A nemzetivel.

Mert ugye eddig állam bácsi tömte pénzzel kormány bácsi akaratából, ha már egy volt a Párt a kormány meg az állam, a Dagadt meg a fodbalt szereti, nem a dzsesszt vagy a skandináv krimiket. Most meg az van látszani jönni, hogy „ A következő idényre az MLSZ-nek nincs aláírt szerződése a tévéközvetítési jogok értékesítéséről, lejár továbbá és a levegőben lóg a Szerencsejáték Zrt.-vel legutóbb már csak egy évre megkötött szponzori szerződés is.“ Egek ura, hát mi készül itt? (Mi készül itt, mi kéészüüll iiitt??? - zúgja halk elkeseredettséggel a háttérben egy Vidnyánszky rendzte kórus...)

A fodbal magyar hungarikum, ez evidens közhely, így mondhatni az alapvető  emberi humánum minimumának kérdése a kicseszett sok pénz öntése bele. Hiszen ha eddig öntötték, akkor most már azért is önteni kell, hogy ne vesszen oda az eddigi öntés. Ez kábé olyan, mint mikor valaki folyton veszít a ruletten, ezért csak azért is egyre nagyobb zsetonokat tesz a kék hetvennyolcasra, mert ha ennyiszer nem jött ki, akkor most már biztosan ki fog. (Ez egyrészt „a szerencsejátékos tévedése“ nevű valószínűségszámítási klasszikus, hiszen minden pörgetés független esemény, nem befolyásolják a korábbiak, másrészt pedig alapvető fogalmatlanság, amennyiben a ruletten nincs kék, hacsak bele nem írják az alkotmányba visszamenőlegesen.)

Szerintem a profi fodbal egyáltalán ne kapjon állami pénzt, éljen meg a piacon, szponzori meg reklámbevételekből, de ne az állam szponzorálja, még a cégein keresztül se. A Chelsea vagy az Arsenal se attól menő, mert a nagybritán állam pénzeli, az ottani szerencsejátékos állami cég például kifejezetten kultúrára meg humanitárius dolgokra költi a lottóbevételeket. (Úgy az ezredforduló környékén például abból újult meg a British Museum.)

Nem igazán értem, hogy a szerző hasonlatában miért a hazai fodbal a gyerek, akik kiöntenének a fürdővízzel együtt, ha ugyanis a gyerek már felnőtt, és egy mohó dögként tapicskol a langyos vízbe, hogy neki ez jár, akkor öntsék ki nyugodtan a picsába, hogy élj meg innentől magadtól.

Jó, hát a fodbal mellett a propagandacelebeknek meg a magyarnemzet alakú médiákoknak is nehezebb lesz, de egyúttal érdekes kísérlet is, hogy milyen az élet a kitartottságon túl. Szar, nyilvánvalóan, de szabadabb.

hu.pinterest.com

Döbbenetes!

Aztat írta az internet, hogy a repülő gépeken a légiutas-kísérőn nem azért köszöngetnek a beszálló utasoknak, mert udvariasak. Valójában mindegy, hogy udvarias-e egy kísérő utas, elég ha hihetően játssza el, kávé-szendvics-műmosoly bőven elég, ha tud szakszerűen  újraéleszteni a vészkijáratokon át. 

Valójában azért köszöngetnek az ajtóban vérfagyasztó mosoly-utánzattal, hogy csekkolják az utazóközönségek, ki az aki túl részek, túl pszichopata, vagy túl bombának látszó tárgy van rajta pulóver helyett.

Menőbb utasok kísérői (magyarul stewrdess) röntgenszemet is viselnek, diagnosztikai alkalmazással, ígyy azt is látják, ki fog várhatóan szívrohamot kapni Frankfurt magasságában, és ki ivott novicsokos teát a moszkvai átszálláskor. Mert ezek mind biztonsági kockázatok, ugyanis ha valaki meghal útközben, tök macerás kidobni a hullát (hiszen ki akar egy tetemmel egy szűk légtérben utazni még másfél-két órát), mert elég nagy a nyomáskülönbség a repülő meg a kint között, szóval ajtót nyitogatni egyszerre kurva nehéz, és felettébb veszélyes. Ráadásul a hulla el sem ég a légkörben, mint a nemzetközi űrállomásról kidobott fagyott kaka, így ráeshet valakire, és nagyjából senkinek nem azt írja egy napon se a reggeli horoszkópos hírlevele, hogy ma egy elhunyt fog a fejedre esni, vigyél ernyőt!

Szóval a légisteward-essek az utolsó védelmi vonalak, részben önző okokból is mert, nem akarnak ittaskísérők lenni, már túl a hulladobáláson.

Viszont rájöttem, hogy a itt a városban, a tájjellegű buszsofőröknek is ezért kell mutogatni a bérletet! Valójában nem érdekli őket, a múltkor előttem felszállt egy arc egy eboltási igazolvánnyal. Jó, hát hasonlított is a kutyája fényképére, de tényleg nem fontos, hogy fizetett-e az ember a buszozásért, minden tömegközlekedés eleve veszteséges (mondjuk a limuzinszakma nem, de nem is tömeges), így senki nem akar takarítási pluszköltségeket, csak mert Géza lehányja a buszt, belefekszik aludni, és álmában forgolódva szét is keni.

Persze itt egyszerűbb, mint egy repülőn, hisz mire Géza belefullad a hányásába, azt már rég az árokparton teszi, a lényeg csak annyi, hogy ne legyen túl belvárosi a járat. A viszonylat desztináció.

A Hegy-frakció gerillái

A Magyar Hang szerint a Kádéenpé nevű „párt“ (ami ugye a felcsútista-népuralmista összetartás klerikális tagozata csupán) pánikban van, mind a hat tagjával és nyolcfős elnökségével együtt (amúgy tudja fene, de valahogy így képzelem a szervezetüket), mert kisebb lesz a frakciójuk, mintha egyáltalán kijárna nekik. Mert a Dagadt azt mondta, hogy neki nem azok kellenek a parlamentbe, akik listán bejutottak, úgyhogy mindenki szépen meg lesz kérve egy pofánverés által, hogy önként, de nem dalolva mondjon le (aki „dalol“, azt megbosszulják), hogy a lista hátsóbb helyezettjei legyenek majd a bukott vezér mindhalálig fegyverhordozói, maximum négy évre.

De nem ez a poén, ez csak a vergődés részükről, mert még hisznek a szeretet az összefogás és a nemzeti megmaradás erejében, de a lap azt is tudni véli, hogy válságtanácskozott is a párt (s külön Semjén Zsolt), és azt döntötték, hogy a katolikus egyházat maguk mögé állítva próbálnak ellentartani a Felcsútok Géniuszának. Mondjuk ezt rögtön nem értem, Semmilyen Zsót már réges-rég deklarálta, hogy ők a Római Kaotikus egyház lándzsahegye (nyilván mert az egyház egy támadó alakulat, persze szigorúan krisztusi alapon), márpedig ha ők a hegy, akkor az eklézsia eleve mögöttük van. És nem támadja őket hátba, mert ők a lándzsa- vagy dárdahegy, amivel támadhatna.

Viszont most nem a mindjárt eljövendő új kormányzatnak akarnak ellentartanai, hanem ez eddigi vezénylő csillaguknak, akit az egekbe magasztaltak, de hát egy világnézeti, álkeresztény párttól miért várná el bárki az elvi alapúságot?

Ugyanakkor a Kádéenpé tagság-vezetősége azzal győzködi a katolikus papokat, hogy az elkövetkező években a plébániák köré kell megszervezni „az ellenállás kis szigeteit”. Aha, egyház és állam szétválasztása? Hát, plébániai gerillapartizánokkal az nehéz lesz, nem mintha az egyház eddig távol tartotta volna magát a nyílt politikai propagandától, de azt hittem, most hogy már nem várhatnak extra koncot a hatalomnak nyalástól, inkább eltartott kisujjal hátralépnek egyet, vissza a dúsan aranyozott barokk díszleteik közé. Aztán akkor merészkednek a közéletbe, ha tényleg van valami rendes humanitárius projektjük (ha már a Vatikán szerint igenis van társadalmi küldetésük, csak épp nem a hatalmi politika terepén), és esélyük, hogy ne a Kádéenpé lándzsanyele legyenek.

De ezen rohadt sokat kell majd dolgozniuk.

p.s. Jut eszembe, ezeknek a harcosoknak elvileg nyolc-kilenc fős frakciójuk lesz, azaz nagyobb, mint az Ő Hazájuk fasisztoidjainak, ami azért vicc, hisz nincs mérhető támogatottságuk, szemben a mégis csak hat százalék fölé futott másikakkal.

A Bikában szülött veszélyes

Ma Bika csillagjegy van, bármit is jelentsen ez, nekem Buszjegyem van, de a gugli szerint ez fontos a mai kedd szempontjából, hogy holnap is Bika lesz-e azt nem tudom, mióta nem olvasok horoszpókokat vízöntő sem vagyok igazán, visszaszoktam a teára. Ami vízből van, de teából is, és ettől már máshogy hívjuk! (Hülye egy nyelv az emberi. A Bikában szülöttekre (WTF???) jellemző a józan ész és az anyagi biztonságra való törekvés. Nos, a törekvés rám is jellemző, nem olyan nagyon-nagyon, de biztos ezért nem is vagyok sikeres benne. Persze az anyagi biztonság meg a józan ész valószínűleg feltételezi egymást, de hogy az ok-okozati viszony visszafelé is működik-e, azt nem tudom. Praktikusan ez annyit jelentene, hogy a józan ész hiányában szegény lesz az ember, a csóróságba meg bele elmeroggyan, ellenben aki eleve hülye volt, az még lehet gazdag, meg amerikai elnök, aki viszont deprivált, az eleve nem lehet okos, mert ha az lenne, lenne rá pénze! Legalább is valahogy így képzelem, de az előző mondat szerint nem lehetek hozzá elég józan. Ész.

livenation.hu

Ellenben ma van James Newell Osterberg Jr. születésnapja, aki az Iggy Pop mozgalmi néven ismert, pont mint John Lennon, aki eredetileg Lenin volt, aki meg eredetileg Uljanov. Pop bácsi igazából Rock, de azt kisajátította valami pankrátorból lett kínos akciófilm-bohóc (az akciófilmek túlnyomó többsége eleve kínos), és mint zenei művész ivott, drogozott, balhézott eleget, de ezeket később (és nyilván időben) abbahagyta, különben nem ma lenne egy híján nyolcvan. Jesszus, van olyan, aki 1947-ben született, és nem történelemkönyv a lapjain? (Mondjuk ha megcseréljük az utolsó két számot, csak mert az olyan orwelli művelet (1948-ban írta az 1984-et) kijön a 74, ami már az én születési évem, mondjuk érzem is magamon a fosszilizálódás jeleit.)

Iggy anatómiai rejtély, egyesek szerint az a titka, hogy még idejekorán, úgy az ötvenes éveiben mumifikálta magát, és azóta sokkal lassabban romlik, pedig nem is tartják üveg alatt temperálva, a British Museum óegyiptomi részlegén.

Ezt a komoly, kézzel írt, névtelen összeesküvés-elméletet erősíti az is, hogy az alábbi, 1986-os felvételen még teljesen máshogy néz ki, és nem azért, mert fele enyyi idős volt, hanem mert akkoriban még nem formaldehid folyt az ereiben, és nem nitroglicerinnel itta a reggeli kávéját.

A dísztelen polgártalan

Pityinger Szánalmas László igen igen beledőlt a keserűségbe, mivel az ő szeretett Nyolcadik Józsefkerület Városában a tiszás Bódis Kriszta lett a választás egyéni győztese. Erre a Dopeman néven futó P.Sz. László, úgy is mint egy digitális-kínos polgári kör alapítója aztat ejtette ki az ő száján, hogy „Visszaadom a díszpolgárságomat, bazmeg.“ Amivel többek szerint az a gond, hogy nem is díszpolgára a kerületnek. Mondjuk nem is polgár, legalább is a szó citoyen (a közösségért felelősséget vállaló, öntudatos állampolgár) értelmében, hogy burzsoának mennyire burzsoá, azt meg tudja a fene, de a NER azért jól fizethetett a közelmúltban.

A művészneve és az egyik legnagyobb slágere ugyanakkor magáért beszél, hiszen a dopeman az amerikai szlengben simán drogárust jelent (a nagy, teljesen széthorváthlacizott "drogellenes" kormányháború kellős közepette), a néhai slágerének meg az a címe és refrénje, hogy "Megyünk lopni!" Amihez innen is gratulálunk, a lopás egy elterjed életmód-variáns és egyben rendszerszint pártprogram (volt, mondhatjuk egyelőre), drogozni viszont szerintem nem szokott, elég nagy barom ő szerek nélkül is, a türhőséget megoldja a szervezet belső erőforrásokból.

Bódis Kriszta ellenben író, pszichológus, dokumentumfilmes, és a már 15 éve vezeti a Van Helyed Alapítványt, ami hátrányos helyzetű gyerekek oktatásával, felzárkóztatásával és integrációjával foglalkozik Ózdon és környékén. Ez valami olyasmi, amint a Nép Egyszerű Dópmenje sose csinált, eljátszotta a lakótelepi gengszterreppert, a spontán népvezért és a prosztó buddhista panellámát egyaránt, időnként váltogatva a szerepeket, de a világ az nem ment tőle előrébb, egy fél centit sem.

És akkor ez az alak van kiakadva, hogy egy rendes ember nyert Józsefvárosban (tényleg, egy időben én is laktam ott, asszem bírtam), aztán kurva gyorsan kioszt magának egy díszpolgári címet, csak hogy bazmegelve fenyegetőzhessen a visszaadásával. Hát, gondolom pánik van most a városházán, hogy mi lesz így velük, de én bízom benne, hogy a kerület vezetői azért majd túlteszik magukat a sokkon, és szép csendben elengedik a szélbe Pityinger nertárs-pajtást. 

Jut eszembe, volt ő már egyszer régen "alternatív köztársasági elnök" is, de a Szatyor Fing minőséget csak mára érte el igazán.

A Puzsér instája.pontkom

Néhai fiatal sráckoromból

Pont ma harmincnégy éve volt a londoni Wembley Stadionban (a régiben, ami még nem egy űrkikötőre hasonlított) a Freddie Mercury-emlékkoncert, amit néha ma is újranézek, valamint megvan VHS-en, DVD-n és interneten, de vágyom rá gramofonlemezen is.

Valójában ez volt az utolsó Queen-koncert is egyben, ahol az első részben mindneféle gyüttment zenekarok, ilyen Metallica, meg Guns'N'Roses, meg David Bowie, aki nem volt zenekar, de vitt magával egyet, meg csomó másik nagyon híres zenélő zenélt, volt aki Queen-feldolgozásokat (is). Aztán a második részben a maradék Queen, azaz a banda háromnegyede sztárvendég vendégénekesekkel (pl. George Michael, Seal, Paul Young, Annie Lennox, Lisa Stansfield, David Bowie, Robert Plant, Axl Rose) saját számaikat játszotta. 

Ezzel lett vége, John Deacon a basszusgitáros nem sokkal később be is jelentette, hogy részéről ennyi volt, azt meg hogy Brian May és Roger Taylor még mindig nyomul Queen néven, épp nem tudom kikkel kiegészülve, azt én már nem számolom a zenekar történetéhez. Az csak két öreg fószer projektje, akik nem bírnak meglenni némi reflektorfény nélkül, így elinflálják a saját, amúgy jelentős életművük által megtámasztott renoméjukat. Szánalmas.

De az a kilencvenkettes koncert még felemelő volt, akkora finálé, hogy tényleg ott kellett volna abbahagyni, és csinálni szólólemezeket, vagy akár egy másik bandát. Brian May mindig is a világ egyik legjobb rockgitárosa volt, egyszer láttam élőben is a szólólemezével turnézni, ahol Cozy Powell (Balck Sabbath, Raibow) dobolt, és Roger Glover (Deep Purple) basszusozott, ilyeneket csinálhatott volna még. (Amúgy előtte is volt már egy EP-e Brian May & Friend címkével, a Starfleet project, ahol Eddie Van Halen társaságában örömzenélt kissé.)

Igazából csak azt nem értem, hogy az egész galaktikus-stadionos nagyfelhajtást miért pont Adolf Hitler születésnapjára időzítették? Itt természetesen nem Adolf Lu Hitler Marak indiai politikusra gondolok, bár az ő születésnapja is április 20. (Véletlen? Nyilván nem.)