Már megint miket olvasok?

Ha támad valami heti vihar a magyar politika közepesen kicsi bilijében, rendszerint megnézem, hogyan lóg a bele a felcsútista keménymag kommentszekciójának keze. Azért jók a mandineres (NER-es) kommentek (meg voltak korábban a prosti srácok oldalán is, béka poraikra!), mert nélkülözik a minimális koherenciát is, érvek helyett indulatokkal dolgoznak, az ultima ratio jobb híján a mocskosállat kurvaanyád, de míg idáig jutunk, rendszerint van néhány logikai hajtűkanyar.

Most például az a brossúra, hogy egyrészt ezek itt történelmileg is példátlan diktatúrát építettek fel (így, múlt időben, tehát már kész van, ami szintén világcsúcs), másrészt viszont csak a semmit habosítják, és fél év múlva belebuknak úgyis, egy történelmileg példátlan pofára esés keretében nyilván. Persze mindig mostantól fél év múlva, a lényeg, hogy gyengék mint lepkefing a tornádóban, csak a szájuk nagy.

(Innentől mondjuk érteni vélem az egyre gyakoribb Tanácsköztársaság-párhuzamokat, hiszen az is történelmileg addig nem látott diktatúra volt, és nem is tartott sokáig. Annyira diktatúrtak a kunbélák, hogy nem tudtak nem nemzetközi helyzetbe fokozódni... Még nem teljesen világos, ki most az Antant, és támadnak-e szlovákul a románok, de ami késik, annál visszakérjük a helyjegy árát.)

De van aki ennél is tovább megy, és katonai puccs általi, immár neki tetsző diktatúrát kíván, igen nagy demokrácia-féltésében: „Sulyoknak azonnal ki kellene hirdetnie  a statáriumot hiszen itt a demokratikus rend alapvetö felforgatásárol  van szo - magyarul puccsrol/összeesküvésröĺ - azonnal örizetbe venni a kormanyt es a tisza pärt kepviselöit és a hatalmat ideiglenesen a hadsereg vegye át az uj választásokig.“

Nincs itt semmi összeesküvés-elmélet kérem, itt összeesküvés van (avagy attól, hogy paranoiás vagyok, még lehet, hogy tényleg üldöznek), ezért aztán alkotmánymódosításra letartóztatások és a junta hatalomátvétele az adekvát válasz. Jó, hát annyi kell hozzá, hogy újra mondjuk 1973-ban legyünk, valahol Chilében, vagy ha Pinochet tábornok már túl modern, akkor lehet 1926 Portugáliája, katonai puccsokból jó volt a huszadik századi felhozatal.

Lehet válogatni, szervezhetnének maguknak akár egy Wojciech Jaruzelski tábornokot is, legalább lenne újra olcsó kispolszki, zöld rendszámos változatban lábhajtással, mint Flintstones Limited Edition. Akkor lövetni már lehet hogy nem is kéne.

Ja tényleg, az egész kommentolvasgatás ma abból jött nálam (idegi alapon), hogy lemondott fideszes utódpárt frakcióvezetéséről Gulyás Geri, a méltán népszerűtlen GG, aki már az előző kormány sajtóelhárítójaként is csak annyira volt képes konkrét kérdések kapcsán, hogy ő nem tudja, még nem hallott róla, de ha mégis, akkor nem az ő területe. Így lehetett ezzel a frakcióvezetéssel is, miközben rájött, hogy a Dagadt pofozógépnek tette oda, csak az eredeti terv szerint  nem kapnia kellett volna a pofonokat, hiszen írva vagyon, hogy jobb adni.

Még szerencse, hogy GG lehet azért még morális győztes. Egyszerűen csak „Nem bírta elviselni ezt a kis diktátort játszó szodomita drogos férget!A hazám gennyes aljadékának mélytorkozásától hangos a mandi is.Persze ti is sorra kerültük patkányok, mint mindig a történelem folyamán!“

Na jó, a szodomita nekem új, ha jól értem ez a biblikusnak szánt buzizás maga, annak meg tényleg kötelező eleme a drogozás is, hisz jónaul mindenki hetero, csak van aki a gyógyszerre ivástól nem harcos-hazafias félisten lesz, hanem Village People-rajongó.

Csak halkan és illendően, bazmeg!

Minden esetre elolvastam, milyen illemszabályokat szegek megszokni tutira, valami életmódrovat szerint (tényleg nem tudom, miért olvasok bele ilyenekbe), biztos az a baj, hogy kanállal eszem a gombapörköltet és zoknival a szandált, nem engedem előre a sofőrt a buszon, és zsebre vágom a taknyos papírzsepit (az amerikaiak például undorítónak tartják ezt) a helyett, hogy udvariasan a szék alá ragasztanám egy rágóval.

De a zindexes melléküzemág szerint az illemszabályok gyakorlatilag mind a kommunikációra vonatkoznak, hogy ne vágjunk egymás szavába, ne mutogassunk, ne kiabáljunk, és egyáltalán csak igen kulturáltan, királyi udvarokban szokásos, visszafogott stílben terjesszünk aljas pletykákat arról, hogy a Géza megkúrt egy vízihullát, avagy tartalom helyett a forma elég. De semmi kés-villa szabály, semmi ki alá toljuk a széket vagy hova kísérjük át a nénit, aki nem is akar átmenni az úton?

Illemszabályok csak a kommunikációban vannak tehát, ami logikus, ha cselekvéseink nagy része eleve csak kommunikáció (és most nem kezdek el beszédaktus-elméletezni), aki online létezik mint társas lény, annak tényleg az a fontos szabály, hogy ÍRÁSBAN NE KIABÁLJON! Bazmegelni ér, egy kommentben elkövetett bazmeg csak a (tag)mondat végén levitt hangsúlyt pótolja, szemtől szembe már nem olyan jó, de annál csak az a kínosabb, ha helyette olyanokat mondunk, hogy a manóba is! Ez persze még mindig egy fokkal elfogadhatóbb a rézfán fütyülésnél, ami a modorosság csimborasszójának non plus ultrája. Ja igen, ab ovo ne dobálózzunk indokolatlan konyhalatinnal, mert attól gyorsan elmúlik a sic transit gloria mundi!

És az egyetlen „illemszabály“ ami arról szól hogy ne telefonáljunk ha valakivel épp beszélgetünk, az annyi, hogy ne szemeteljünk! Avagy lehetünk büdösek, lehugyozhatjuk a szomszéd rekettyését, sértegethetjük a kutyánkat, és feltehetjük a lábunkat az ebédlőasztalra, ha közben nem egy virágcserépben nyomjuk el a csikket, alapvetően rendben vagyunk, úgy emberileg, mint szakmailag.

Megyek is, elküldöm a felettem lakót a kurva anyjába, aztán kidobom a gondosan kiöblített kefires poharakat a szelektívbe, és máris pozitív a karmám, legalább is ma délelőttre.

etsy.com

Kicsit sárga, kicsit savanyú

Négy nap híján péntek tizenharmadika van, nem is megyek ma boltba, nem akarok visszadátumozott joghurtot venni kuponra, készpénzért akarok! De arra még várok, hogy utalják a lottónyereményem, elvégre amint lesz rá pénzem, rögtön veszek majd egy lottót, lehet hogy már idén, de az előleget akár most is várom. A várás ingyen van, a joghurt nem, de hát az élet igazságtalan, hiszen joghurtot enni összehasonlíthatatlanul jobb, mint várni rá.

Arra meg például egyáltalán nem érdemes várni, hogy a World Happiness Report, vagyis az oxfordi Jólléti Kutatóközpont (Wellbeing Research Centre) által évente csinált Világboldogság-jelentés szerint mi legyünk a legvilágboldogabb ország a bolygón, valamint szerteszét. Még Oxfordból nézve se, ahol nagyon Anglia van, itt meg nagyon nem, mi ugyanis a balsors akit régen tép népe vagyunk, akik a közhiedelemmel ellentétben még nem bűnhődtük meg a jövendő múltat. Se.

Ellenben a finnek a legboldogabbak, már megint, akik nem igazi rokonaink, csak nyelv, de azok tényleg, a turulhitű hülyék minden hőzöngése ellenében is.

Sosem voltam Finnországban, nekem kábé a kilencvenes évek Aki és Mika Kaurismäki-filmjeiből van meg az életérzés, miszerint a finnek jobbára kövérek, zsíros a hajuk, munkanélküliek és alkoholisták, ami főleg az éghajlatból jön, hogy néha túl sokáig van sötét, néha meg nem eléggé. (És még mondja valaki, hogy nem rokonok...)

Ehhez képest az említett jelentés is arról szól, hogy nem ér fülig a szájuk folyton, inkább csak mernek depisek is lenni, ami hosszabb távon jót tesz a mentális egészségnek, nem stresszelik túl magukat a melóval, ellenben pihennek eleget, sokat vannak fák között meg tóparton és jó az oktatási rendszerük. Ezek meg pont ránk nem jellemzők, mi mindig görcsösen akarunk jobb életet láttatni, mint amilyenünk van, stresszelünk és a stresszre iszunk, kövérek vagyunk és zsíros a hajunk, és leginkább csak a fészbukon hagyjuk el Fekvehányás utca undorítóan otthonos akolmelegét. Vagyis nem szarul vagyunk, csak késében, mondjuk a finnekhez képest.

Így aztán még még harminc-negyven év, és hol sírjaink domborulnak, nemlétező unokáink már egy tóparton dumálják ki a szorongásaikat, vodkamentes naranccsal oldják a szörnyen megterhelő háromnapos munkahét feszültségét, és csak akkor zsírosodik majd a hajuk, ha azon a héten az lesz a trend, és ilyet töltenek le maguknak reggel.

Egy másik változat szerint viszont a maradék ivóvízért vívott negyedik világháború után (egyben az ötödik szünetében) radioaktív mutánsokra vadásznak majd a Kárpát-medencei sivatagban, akiknek finom a húsa ugyan, de tartós fogyasztásától kihullanak az ember fogai. A fülein át.

Addigra persze a pár nap híján péntek tizenharmadika is elmúlik, a jelenből nézve pedig ez is valami, van még két joghurt a hűtőben, és az egyik citromos, már csak a kifogyott zabpelyhet kéne pótolni tarhonyával, ami viszont nincs itthon. Nem is vagyok boldog.

Nemi úton terjedő boldog finnek...

Ismeret-erjesztés

Bírom az olyan „tudományos“ „ismeretterjesztő“ cikkeket, amik az égvilágon semmi újat nem mondanak el valami teljesen mindennapi jelenségről, de mintegy rácsodálkoznak, hogy jé, zöld a fű és kék az a ég, legeljetek lóherét! Főleg életmódrovatokban jönnek szembe azon bölcsességek, hogy a rossz és/vagy kevés alvás kihat az egész napunkra, hogy a korral öregszünk vagy hogy a jeges úton érdemes óvatosan vezetni, mert a jég - brit fizikusok szerint - csúszik!

Valami ilyesmin röhögtem nemrég, mikor (naná, a Zorigón) okoskodtak egyet azzal kapcsolatban, hogy az ujjaink különböző hosszúságúak. És évtizedes, megfeszített kutatások után a tudomány arra jutott, hogy: „Az evolúció és a gének együtt alakították ki a kezünket“. 

Tudja fene, szerintem az evolúció a géneken keresztül alakít bármit, márhogy az alkalmasabbak örökítik tovább a génjeiket, de lehet hogy a zorigós névtelen szöveggyártó most hallott először a természetese kiválasztódásról, meg hogy a Darwin nem Nobel keresztneve volt. (Hanem Charles... izé, Alfred.)

Minden esetre jó tudni, hogy az ujjaink nem egyforma hosszúak, bár nekem olyanok is vannak. A két mutatóujjam például elég egyformán hosszú, bár gondolom mások is így vannak ezzel. Ellenben az már a specialitásom, hogy a lábaimon a nagylábujj melletti kettő gyakorlatilag ugyanolyan hosszú (tényleg, a lábujjaknak van külön nevük, hogy gyűrűs meg hasonló?), csak még nem tudom, evolúciósan ez hogyan jönne ki, hiszen ha eddig nem szaporodtam, feltehetően már nem is fogok.

Ámde. „Különleges szerepet tölt be a hüvelykujj is. Bár rövidebb a többi ujjnál, speciális ízülete lehetővé teszi, hogy szinte minden másik ujjhoz hozzáérjen.“

Nahát, most veszem észre, hogy a hüvelykujjam rövidebb a többinél (bár a kisujjam az gyanús!), és nemcsak szinte minden más ujjamhoz hozzá tudom érinteni, de igazából az összeshez, most direkt levettem a cipőt, és kipróbáltam, hogy bizony a nagylábujjamhoz is! Mind a kettőhöz! A többinek meg ugye nincs neve, esetleg valami latin biztosan, de csak olaszul tudok valamennyire, ami neolatin ugyan, de nem ennyire.

Ilyen felfedezéseket természetesen csak akkor tehet az ember, ha folyamatosan tájékozódik a világ dolgairól, nyitott személyiség, és nem fél felnőtt fejjel sem újakat tanulni! Ehhez meg nyilván kell a minőségi szaksajtó, mert ami egyértelműnek látszik, az nem véletlenül látszik annak, fontos a tudományos megalapozás, amit az iskolában kaptunk, az már kevés. 

Hisz egyrészt a világ változik, mindig jönnek az új felfedezések, például lehet, hogy a tudományos matematika mai állása szerint a gyök kettő már nem is irracionális szám (mert megvan a magához való esze), másrészt meg az evidenciákat sem árt időnként átismételni. Hiszen a sok sorozat, vitaminreklám, számlaegyenleg és biztonságos jelszó kiszorít dolgokat a fejünkből. Például tudjuk a telefonunk PIN-kódját, meg hogy csakis a Puffin lekvár ad nekünk erőt, és mindent lebíró akaratot, de közben már nem megy az igeragzás és a birtokos szerkezet (enyém lakás?), meg a fészbukon nézünk utána az excsajunk keresztnevének. (Katalin, az egyik, de többeknek  is...)

p.s. Erre mikor levittem a szemetet, láttam egy furgont, amire az volt írva, hogy Áruforgalmi kereskedelmi káefté. Ezek tényleg fogyatékosoknak dolgoznak, hisz ki hinné, hogy egy kereskedelmi bármi árukat forgalmaz? Aztán elolvastam az apró betűs részt is, hogy víz-meg gázszerelési dolgokat forgalmaznak áru, és ettől már értettem is a mészároslőrinci hozzáállást, hogy nem hívják Aladár és Társa Vízgáz Káeftének, hiszen biztos jó tévét akarnak ők is, jó kulturát... jótévét. Áruforgalmat!

A még csak nem is lopakodó, kollektív elmebaj ereje

Milyen lehet az a diktatúra, amiről nem tudjuk pontosan, hogy milyen? Rémes, nyilván, nem mintha lenne rendes, jó kis diktatúra is, de talán az a legrosszabb, ha nem tudjuk, mit is vár tőlünk a Rendszer, mi a jó válasz, ha beállít két jehovás hittérítő-stílusú neogestapós. Márpedig az Évforduló című tavalyi darabbak ilyesféle a helyzet, mikor egy fiktív, akár jelenidejű Amerikában (hol máshol?) elszabadul a paranoid őrület.

A Jan Komasa lengyel rendező által elkövetett film műfajilag egy családi drámába oltott, disztópikus politikai thriller, ami így nem hangzik valami izgalmasan, pedig rohadtul az. Van egy család, a professzor anyukával, az étteremtulajdonos faterral, meg négy felnőtt gyerekkel, és ők így együtt liberális egy bagázs. Az egyik lány a férjével együtt környezetvédelmi ügyvéd, a másik leszbikus humorista, a harmadik még zoológusnak tanul, az egyetlen fiú meg a szülei házassági évfordulójára beállít egy rémesen karótnyelt csajjal, aki aztán évek szívós munkájával szétveri a családot. De nem közvetlenül, mert közben az egész társadalmat is. Ír ugyanis egy könyvet, a Változás címűt, ami körül egy komplett, fanatikus politikai mozgalom habzik fel, nem is túl lassan, hogy aztán az ennek mentén kibontakozó diktatúra immár családi szinten verje szét az emberi kapcsolatokat.

A sztorit egy-két éves ugrásokkal láthatjuk, mindig valami családi évforduló, születésnap kapcsán vesszük fel a történet fonalát, úgyhogy az önkényuralom pillanatfelvételek sorozataként bontakozik ki előttünk. Egyik alkalommal még csak azon akad ki az anya, hogy újdonsült menye mennyire elidegeníti tőle a fiát, de kettővel később már a Rendszer tényleg hittérítőnek kinéző ügynökei vallatják a közben munkanélkülivé vált idősebb házaspárt, a saját konyhájukba. Merthogy ők Változatlanok, akikre már a környéken is vadásznak a Változás hívei, hiszen az utcában már szinte minden háznál az új rezsim zászlaja leng, nagyjából a megszokottan csillagos-sávos helyett, és lenézően megmosolyogják azt, aki az alkotmányra mer hivatkozni. Aztán már össze is verik, mint a leszbikus lányt, Annát, aki aztán évekig bujkál, mert nincs velük, tehát ellenük van, mint egy rendes diktatúrában azt gondolni szokás...

Az Évforduló nyomasztó egy film, de ettől persze még igen jó, a szokásos nagyívű hasonlóktól eltérően itt tényleg egyetlen családon keresztül meséli el a zsarnokság működését. Mert ahol zsarnokság van, ott a hatalom nem áll meg az ember küszöbénél, nem az van, hogy otthon a négy fal között legalább még szabad lehetsz, mert mindig akad egy-egy agymosott szomszéd, aki csőbombát rak a postaládádba. Ehhez képest csak a díszlet, hogy kijárási tilalom, titkosrendőrség, utcai rohamcsapatok.

Nekem mondjuk hiányzott nagyon, hogy valójában az sem derül ki, mi a frász van abban a könyvben, az új uralom szentírásában, mert ez annyira csak a háttér, hogy nem vesztegetnek rá szót. Közben persze pont ettől lesz olyan gyomorszorítóan nyomasztó az egész, hogy az ellenség láthatatlan, így ha harcolna is valaki, nem tudja mi ellen menjen. Ami látható, az az erőszak és az elnyomás, de a mögöttes ideológia valahol ködbe vész. Akár mint egy rendes diktatúránál, ahol a diktátor és köre már rég nem hisz semmilyen eszmében, csak magában a hatalomban, az uralkodásért uralkodnak, annak a függői. Annyi a finom, ám fontos különbség, hogy ez esetben még valami Nagy Gonosz Cég is van a háttérben, mint a zsarnokság egyik fő technikai kivitelezője, elvégre az ott a disztópikus Amerika, nagy céges csápokkal mindenfelé.

És itt az a csavar, hogy Liz, a rendszer ideológusa, a Változás szerzője egyúttal családtag, legalább is papíron, mert igazából kívülálló. Mintha a Braun családdal ülnénk egy asztalnál, ahová épp beházasodott egy fura alak, bizonyos Adolf Hitler, aki rém udvariasan ugyan, de már a desszert előtt a mocskos zsidók sátáni természetéről indít egy könnyed csevegést.

A családnak az a része, aki nem hal meg (egyből) megy az ottani Gulágra (vagy Guantanmóra, ha már), esélye csak annak van, aki már évek óta konspiratívan ellenálló, mert ő legalább az elnyomó rendszerrel együtt nőtt fel lázadónak.

A műfaji meghatározása alapján eredetileg nem érdekelt ez a cucc (és a nagy politikai szociológiai megfejtéseket tényleg hiányolom belőle, de ez persze az én bajom), most meg ott tartok, hogy mindjárt újranézem, márpedig ez nálam akkora szó, hogy nagy.

p.s. Láttam egy filmnet, talán még tinédzserként, ami most eszembe jutott (leszámítva a címét), abban egy kisvárosba érkezik egy idegen, belép a helyi vegetáriánus klubba, aztán szép lassan átveszi a hatalmat ott, meg a környékes is. És egy idő után esténként már rohamcsapatok vadásznak az utcán a mocskos húsevőkre... A slusszpoén meg emlékeim szerint az volt, hogy a faszi nem is volt igazán egy pszichopata náci, csak látványosan és nyilvánosan akart öngyilkos lenni, azaz arra hajtott, hogy nyírja már ki valaki. Mert akkor bekerül a történelemben, ellenben ha simán csak vonat elé fekszik, a kutya sem fog emlékezni rá. (Tényleg ködösek az emlékeim, és hiába írtam körül, AI elvtárs is csak egy 2005-ös dél-koreai novellát tudott feldobni, mozgóképet nem.)

Hova megy, aki Kosóra?

Az okosórák sötét titkai: egyszerre tehetik tönkre az alvást és a sportot - eztet írja az interneten olvasom. A hávégés cikk szerint „a méregdrága kütyüknek van értelmük, de nem biztos hogy az, amiért megvetted“.  Itt azért máris fellélegeztem, mert van ugyan egy mások által okosnak nevezett órám, de régebben vettem a kínai webről, már akkor is csak háromzer-párszáz forintért, miközben ismerek olyat, aki egy kávézásra többet, miközben ez a dolog biztos nem lett drágább azóta... Mondjuk egyetemre se járt okosodni.

Egyébként is, nem sportolok, gyalogolni szoktam szándékolt mozgásként, meg néha találok fekvőtámaszokat a szőnyegen, ám ez sportnak nevezni azért erős túlzás, aludni meg magamtól is rosszul alszom. (Múltkor hallgattam valami alvássegítő zajt, miszerint a tenger hangját szeles tavaszi időben, de csak arra volt jó, hogy éjjel kettőkor ki kellett mennem pisilni tőle.)

Az okoskodó óra valahol megvan, a múltkor is láttam a tévé mellett unatkozni (ami nem csoda, szerintem is rohadt unalmas a műsor, kivéve mikor a légikatasztrófás sorozat megy a NatGeón), de hordani nem hordom, csak egyszer késő este impulzusmegvásároltam. A kedvenc órám ugyanis annyira buta, hogy teljesen mechanikus. A második kedvenc is.

pinterest.com

Amúgy meg ki az a hülye, aki órával a csuklóján alszik, csak azért, hogy reggel már a kávé előtt azon stresszelhessen, milyen csapnivaló az „alváspontszáma“, pedig addig még elég jól volt? Én speciel zokniban alszom, mert fázósak a lábfejeim, de a zokni nem meséli el, miért zsibbad már megint a jobb lábam is, így aztán mire észrevenném, már el is múlik. Mondjuk aki elég hülye, az lehet hogy épp ezért alszik okosórával, hátha álmában megagykontrollozza. (Trollozza? Eleve nem hangzik jól.)

Az okosóra doboza viszont remekül kiékeli az egyik könyvespolc fal felőli oldalát, ami rá is fér, hisz a polcon tárolt könyvek tartalmazhatnak ugyan okosságokat, de maguk nem okosak, például mert egyáltalán nem digitálisak, nem lehet velük telefonálni rajtuk, nem olvassák fel magukat, és kézzel kell lapozni mindet, tisztára mint a kőkorban! De így legalább hozzájuk képest az okosóra dobozának sem kell butának éreznie magát, pedig nyilván nem sok esze van, mert nem dolga az neki.

Rakétás eltörléskultúra

„Ezer, Irán felé irányított rakéta áll készen, és további ezrek indulnának, ha az iráni kormány beváltaná világszerte hangoztatott fenyegetését, és végezne vagy megpróbálna végezni az Egyesült Államok hivatalban lévő elnökével, jelen esetben velem“

(Trampli Donáld)

Van valami alapvetően közös Súlytalan Tamás és Trampli bácsi között, ugyanis mindkettő főleg csak a saját maga érdekében szólal fel, miközben S. Tamás nem nárcisztikus, csak simán egy senki. Donáld kacsa ellenben komolyan a világtörténelem egyik legnagyobb valamilyének látja magát, bár műveltsége nem terjed ki odáig, hogy pontosan minek is. (Lexebb, legokosabb, legtehetségesebb, legjobbhajú, legbéketeremtőbb, leggazdaságizsenibb, ez naponta többször is változhat, annak fényében, milyen volt reggeli a kávéja, meg hogyan sikerült a vécére menése. Mondjuk ez utóbbiba inkább bele sem gondolok, pedig biztos büszke rá minden nap fél tíz és tíz között, hogy aznap is a legkakaóscsigább-alakút kakálta, és nem is érti, erről miért nem adnak ki ötszáz dolláros ezüst emlékérmet a képével.)

És Trampli egyben a tökéletes Bástya elvtárs is, aki nyilván mindenki meg akar ölni, de ezzel is csak elképesztő fontosságát hangsúlyozzák. A tanú főhülye diktátora, Bástya elvtárs ugye azon van kiakadva, hogy az előzetes ítélethez igazított vádiratban nem szerepel egy rendes ellene szőtt összeesküvés:

Szóval ha a jenki elnököt meggyilkolja az iráni titkosszolgálat, mondjuk a csodálatos hajánál fogva, akkor Irán el lesz törölve a Föld glóbusztekéjéről! A nyugati demokráciákban ugyan nincs olyan, hogy kollektív bűnösség, de nagy idők nagy hátraarcokat kívánnak, és egyébként is, minden arab eleve, definícószinten terrorista! Ja, hogy az irániak nem arabok, hanem perzsák? Nem kell ám bedőlni az efféle trükköknek, éberség elvtársak, éberség! Meg eltörlés a Földről le.

Nem mellesleg, pont az amerikaiak nyírták ki célzott merényletekkel a komplett iráni vezetést, de ezzel se mentek semmire, mert a teokratikus diktatúra kösz szépen, de maradt, csak az előző főnagy-ajatollah helyére a fia lépett, aki állítólag szintén merényletsérült, de már ápolják. Mondjuk ezek után nem kell csodálkozni azon, hogy Donáld is célpont, aki merényletekkel műveli a nemzetközi politikát, az akár merénylet által lehet szemet szemért. Ettől még persze a teheráni rezsimet meg kellett volna buktatni a picsába, de a fehérházi vénember ehhez teljesen hülye, és egyébként sem ér rá folyton politizálni, elvégre a golflabdái nem gurulnak maguktól lyukakba. (Azokat kis segédei gurítják, hogy mire odaér, már bent legyenek...)

Amúgy kétlem, hogy ezt a pszichopapát egy kicsit és érdekelte volna például egy Biden elleni merénylet, legfeljebb hanyagul odavetette volna, hogy így jár aki rossz elnök, aki elcsalta a választás, ahol az amerikaiak elsöprő többsége ugye csakis a Trump-tornyokra szavazott. A „...hivatalban lévő elnökével, jelen esetben velem“ formula csakis rá vonatkozik, hiszen ő örökös elnök volt, van és fog vanni! Azaz ő volt az összes eddigi elnök, így más nem is jöhet utána, mint önmaga. (Egyébként én minimum tízezer rakétát mondtam volna...)

Ez már megint ugyanaz a felháborodás

Úgy voltam vele, hogy ha ez a mostani kormány, amelyikre szavaztam is, elkezd szararcú dolgokat tenni, akkor azt is felhánytorgatom, mert az önbizalomdús, pitiáner gecizmus nemhogy nem áll jól egyetlen kormánynak sem, de kifejezetten rosszul hat úgy általában a demokrácia minőségére is. 

És akkor tegnap eset volt a most aztán úgy vagyok vele pillanat, mikor arról olvastam talán a 24.hu-n, hogy innentől emléktábla hirdeti Rogán Antilop egykori minisztériumán, a mostani szociális- és családügyin, hogy innen irányították a Dagadték primitív propaganda-aljasságait. És ez kérem kurvára gázos, épp olyan hányadék, mint az Alaptörvény Asztala (vagy a "Nemzeti Hitvallás"), a nemzeti konzultációnak hazudott, milliárdokért lehozott agitkák vagy az eset, mikor mikor egy csepeli gimnázium falára O. Viktor „bölcsességeit” és hét pontba szedett alapvetéseit festették fel. (Az tisztára egy Mao Ce-tung hangulatú kimirszeni pillanat volt...)

Én nem erre szavaztam, én pontosan az efféle ócska, önfelmagasztaló, baszogatós pökhendiség ellen szavaztam. Mint ez:

tényleg 24.hu

Oké, ez egy szimbolikus gesztus, de az elmúlt másfél évtizedben éppen azt néztük ökölbe szorult fejjel, hogy Ártunk és Ormányunk magasról tesz megannyi problémára, miközben arról öblöget, hogy tőle, és csakis tőle derül fényre a Haza, a Nemzet valamint hogy méltóság, szerénység, alázat und összefogás. Kormányzás helyett jobbára csak kommunikált, és a szimbolikus térben minden elképesztően jó volt, a való világ meg rohadt le, ahol csak tudott.

A fenét sem érdeklik ezek nagy és üres szavak, de azok önmagukban csak szánalmasak, miközben az efféle üres gesztusok már dühítenek is. Ja, a hatalom erodálja a jellemet, első lépcsőben rögtön annak a szerénység- és visszafogottságipari részlegét, de eredetileg arról volt szó, hogy pont erre nagyon fognak vigyázni, Hát, nem látszik olyan nagyon sikerülni mindez.

A fékek és ellensúlyok közül az elsőt máris ideje lenne használatba venni.

A sajtó lóvasútja

Unalmasságukba beleőszült médiaipari sajtómunkások boronganak azon, hogy nincs már több nyomtatott politikai napilap Agyarországon, ilyen legfeljebb valami Afrikai országban volt lehetni eddig. Mert volt még az utolsó kettő mohikán, miszerint Magyar Nemzet című pártlap, meg a Népszava mint az előző rezsim udvari ellenzéki orgánuma, csak hogy lehessen valamit mutogatni az uniós arcoknak: Íme, sajtószabadság van nálunk,  kurva nagy sajtószabadság!

Nekem speciel egyik se fog hiányozni, az MN viccesen hetilap lesz, a Néptelen Szava meg marad online, de ez van, elrepült felettük az idő vasfoga. A népszavások persze rínak erősen, hogy ők egy 153 éves lap, de igazából csak a név ennyi idős, maga az újság volt már minden a történelem viharaiban. (Mondjuk az MN is volt eleinte polgári-liberális, aztán jobboldali (de náciellenes, még az 1930-as évek végén), később Rákosi-ellenes, aztán a Hazafias Népfront lapja, a rendszerváltás után megint jobbos, aztán kevésbé, hogy dicstelen véget érjen, mint nacionál-felcsútista propagandaizé.)

A ternd pedig az, hogy a nyomtatott lapoknak nagyjából befellegzett, de ezt hívják civilizációs folyamatnak, ami nem feltétlen fejlődés persze, de mindenképp változás. Amin lehet nyekeregni, csak értelmetlen, mert ha az ember dafke az újságosnál vesz lapot, miközben falhoz vágja a laptopját, az csak simán egy olyanféle géprombolás, ami az elmúlt kábé kétszázötven évben sem jött be.

Bezzeg régen! Mikor még szerzetesek vakultak bele abba, hogy harminc évig másolták a kódexeket gyertyafénynél, az volt az igazi! Aztán jött ez a hülye Gutenberg, és szétbaszta a nemes és nagy kultúrát, a sok proli meg egy idő után megtanult olvasni, és csinálta is rendszeresen. Rémes, de komolyan. 

Régen minden más volt, azaz régen minden jobb volt! - valami ilyesmi lenne a nyekergők krédója, hiszen az aranykorba visszavágyók szerint mindig pont az a nagyon szar, ami éppen van, tehát - bár nem logikus - ennél csak jobb lehetett egykor...

Tényleg, sírt valaki azért, mert ezek a mai fiatalok már nem küldenek karácsonyi dísztáviratot, sőt faxolni se szoktak? Pedig azok nagyon korszerűen haladó dolgok voltak ám egykor! Jó, hát annak idején, még a 19.század első felében meg azt hitték, hogy az emberek majd jól belehalnak a vonatozásba, elvégre a szervezetünk nem tud elviselni egy akár 50km/h-s száguldást, így a lovaskocsival utazók öröklik majd a Földet. Ehhez képest nem az lett a nagyvárosi élet legnagyobb problémája, amit akkor gondoltak, hogy ugyanis a huszadik századra mindenhol az első emeletig ér majd a lószar, akkora mértékű lesz a lóalapú városi közlekedés.

Azóta is megvagyunk lovak nélkül, megleszünk papíralapú politikai napilapok nélkül is (az elsöprő többségünk eddig is megvolt), a közeledő afrikai éghajlat meg majd úgyis ideér, de azt majd megírja az internet, legfeljebb kinyomtatjuk magunknak, ha nincs térerje a sávszélességnek. Persze előbb majd beszkenneljük...

dinamoblog.hu

lapcentrum.hu

p.s. Ja, és most olvastam, hogy a „közmédiának“, ami az állami, lesz szóvivője is! Basszus, én eddig azt hittem, ott a sok képernyős, meg mikrofon előtti újságíró mind az, de biztos vannak esetek, mikor nem találnak szavakat, és olyankor viszi őket valaki, aki de igen.

A világ még mindig egy nagyon hülye helynek van lenni.

Nihilville, de minek?

Már megint egy kicseszett nap New York szerte szét. Van az amerikai filmeseknek az a kattanása, hogy ha nem Hollywoodban iparoskodnak arccal a kassza felé, akkor New York van, elvégre az amerikai USA az piros-fehér-kék, avagy maximum három értéket vehet fel kulturálisan. Van a nyugati part, Lózan Cselez meg a háli Vúd (plusz Szanfransziszkó), van a keleti part, a Nyújork-Boszton tengely, a többi meg a középnyugati, középközepi, középbármi érdektelen suttyóság, a white trash, redneck... (és ide kellene valami kék még) világ, lenéző jelleggel. 

És a Tétova nemzedék az „egy nap a Big Almában“ woodyalleni tematikája mentén szokásos, elvégre New York a világ olvasztótégely-fővárosa, ott nem egyszerűen bármi megtörténhet, de minden meg is történik, minden rohadt huszonnégy órában többször is. Ez a 2012-es műegész már a világvége jegyében fogant, ami persze nem jött el, én meg megettem a félretett összes babkonzerveket. 

Nem mellesleg a film eredeti címe Generation Um... ami kábé  Ööö... generáció lenne, hisz nem egy tétova, hanem egy teljesen felesleges nemzedékhez tartoznak a főszereplő nemhősök, akikkel nem többen vagyunk, csak sűrűbben. Ja, posztmodern felnőttség-válság meg a világba vetettség elveszettsége, ilyeneket szoktak öblögetni értelmiséginek látszó tárgyak a zeitgeist korszellemének jegyében , és mindehhez ott van a nagyváros, mint az elidegenedés szimbólumának jelképe.

Sztori ennek megfelelően nem nagyon van, az egszisztencialista önmagába fordulás nehezen tűri az ilyesmit. Van három unszimpatikus arc, a John nevű Keanu Reeves, meg két csaj, akiknek nem emlékszem a nevére, egyfajta baráti nem mindig édes hármasban tengődnek a  metropoliszban, gyakran részegek és életük fő célja, hogy ez így is maradjon. Így aztán a trió egyetlen napját bemutató film maga is szexbe és drogba fullad, de ettől még nem rakendroll, pedig az is egy klasszikus trió lenne.

Felesleges kérdés, hogy lehet-e a műalkotás célja a céltalanság ábrázolása, hiszen persze,  a mű az olyan, hogy szólhat bármiről, de ettől lehet még teljesen felesleges is. Például mert nem érdekes, nincs miért nézni, mindent láttunk már ebből többször, és szerencsésebb esetben azért a való világban nem jött szembe egy betépett csaj, aki azon lamentált, hogy menyi idő alatt bomlana le a telefonja, ha feldugná a seggébe? De sokadszorra tényleg nem hiányzik már a luvnya, aki a másnaposan ül a vécén, és épp nagyon nihilista stílben beszélget valakivel. pedig alapvetően bírom az efféle kilátástalan drámázást, mert ha jól csinálják, nagyon is életszerű.

Ez a film nyilván az ürességet, kiégettséget, sodródást akarja bemutatni, de ezzel a vállalással egy kurva hosszú sor végére állhat, ahol sokkal jobb művek vannak előtte. Ha valaki, mint például engem, vonz ez a téma (rettenetesen kínos modoroskodással: kor- és kórtünet), akkor olvasson inkább valamit Bret Easton Ellis írói munkásságából, mondjuk a Nullánál is kevesebb vagy A vonzás szabályai című darabokat, nekem most épp a Holdpark a kedvencem tőle. (És ha valaki erre gerjed, beleképzelheti valamelyik karakterbe a Keanu bácsit is, nekem nem hiányzott ez a nem igazán korszakos színész.)

Az ember, aki ott se volt

Volt tegnap ez a Stop Önkény! című tüntetés. Nem értem mi bajuk van a felcsútistáknak Önkény Istvánnal, magam többször is láttam rajzfilmen az egyperces novelláit, a Tótékat címűt. Régebben még a Stop Soros! volt műsoron, de úgy tűnik manapság már Önkény a soros. A lényeg ezek szerint a Stop, valamiért tüntetni az olyan liberális ártány (vagy ármány?), polgári-konzervatív forradalmárok csak valami ellen tüntetnek. Mert ami van az úgy jó, az ellen nem kell, ettől konzervatívok, meg hogy pirosfehér-zöldesek.

A tüntetésen szerintem úgy félmillióan voltak (de akár több ezren is), hiszen 2002 óta tudjuk, hogy a majdnem teli Kossuth tér (Pesten, az itteni azért más lépték) az kétmillió ember, és a Sándor Palace előtt is sokan elférnek lenni. Innen a becslésem. De nem volt ott a Dagadt, pedig igen reklámozta a dzsemborit, hogy „arra hívunk minden felelősen gondolkodó magyart, hogy csütörtökön 18 órakor legyen ott a Sándor-palota előtt, és közösen, békésen emeljük fel hangunkat az önkényuralom ellen!” (Jó én felelőtlen vagyok, ebből jön hogy nem gondolkodom, főleg a magyart nem, így nem voltam ott, de olvastam róla képeket.)

Hogy aztán a Felcsútok Géniusza Elvtárs honnan emelte fel a hangját az önkényuralom ellen, az nem teljesen világos, de az elmúlt idők tanúsága szerint tüntetni ő légkondis sportcsarnokokban szeret, de csak ha a muszáj, és van elég falubusznyi közönség tapsolni vas. Ettől még hívta a népet,  a „Fogjuk meg, és vigyétek!“ -paradigma mentén.

Ez nagyjából olyan mintha én azt írnám, hogy „Hé, gyertek át holnap vacsorára! Én ugyan nem leszek itthon, de ha hoztok magatokkal szendvicset, megehetitek a lépcsőházban!“ Ennyire nagyra értékelem a kedves ismerőseimet, hogy találkoznom sem kell velük ahhoz, hogy eszmei támogatásomat elgondoljam feléjük, például lélekben egy volt csajommal épp Koppenhágában sörözök, pedig nem is bírtam a várost, mikor egyszer tényleg arra jártam. (vö. Én szívesen leszek pszichológus, csak emberekkel ne kelljen foglalkoznom.)

A pártvezér és márnem kancellár mára már irtózik a valóban nyilvános szerepléstől, ott mindig van esélye, hogy megjelennek gyanús alakok, akik lehet hogy nem szereti őt, azt pedig rosszul viseli. Egyébként is, fodbalkupa-világbajnokság van, azt nézi tévén, mert úgy tudja a sajtó, hogy még nem a washingtoni New York-ban szotyizik a lelátón, ellenben nemsoká  megy Varsóba, az ottani szintén ellenzéki szélsőjobbal pacsizni. Nacionalista Internacionálé ugyebár.

Persze Varsó közel van, baráti magángéppel leginkább, ellenben a délutáni csúcsforgalomban feljutni a Várba, az valami rémálom, azt már nem vállalhatta. Amúgy is volt Káder elvtárs, akinek a bajuszára is jutott hajfesték, csak nyilvános beszédre alkalmatlan még mindig, lassan negyven év közszereplés után...

p.s. De azért a felcsúti Jutyúb-csatornáján élőben közvetítették, hogy ő speciel nem volt tüntetni, bár írt pár buzdító tiktok-esemest a fészbukra. Nekem meg teljesen új információ, hogy van neki Jutyúb-csatornája egyáltalán, amit nyilván a nyomógombos Nokiájáról frissít. Valahogy így: „Fanni bazmeg, rakjatok már ki valami egymondatos baromságot arra szarra, Berciék meg nyomják a lájkokat vagy miket, most le kell tennem, jön a hosszabbítás...“

Az önkény az mostantól rossz, értem?

„A gyakorlatban a modern élet a hatalom szakadatlan hajszolásából áll egy értelem nélküli univerzumban.“

(Yuval Noah Harari)

Pontosan két hónappja tart a totális diktatúra, az államtisza pártparlament megalakulása óta, elvégre a Haza nem lehet ellenzékben, és ha a Haza nem a Felcsútok Géniuszára szavazott, akkor a haza innentől kisbetű, und hazátlan főleg.

Ezt anno Bencsik Bubu bácsi is elmondta sokszor, hogy másfél millió magyar él az országban kábé összesen, mert ennyi a felcsútista kemény mag, a többi nem magyar, csak annak akar látszani, de Bencsik átlát a szitán! Mondjuk a szitán bárki átlát, aki nem vak, aki meg igen, az máson se, de a hazaffyság az nem a logika, hanem a szív kérdése. (Valamint a májé, ha már a pálinka a nemzeti alapvető élelmiszer.)

És a hazátlan nem pálinkázók, mint ez a magyar miniszterelnök, ez olyanokat mond a Korábbi Kösságelnök Úrra, hogy „csornai Charles Bronson“.  Ami már a felettébb polgári mandinerek szerint is undorító, gúnyolódó, prosztó, tiszteletlen stílus.

Na most az van, hogy (K)Áder János saját magát nevezte csornai csárszbronzonnak, ilyen remek humora volt mindig is, így most kicsit sokkoló megtudni róla, hogy prosztó és undorító alak, aki magával volt tiszteletlen, de mivel elnökként elvileg ő volt személyében a nemzet egysége (megtestesítette emberek, megtestesítette!) ezért az egész nemzetet csárszbronozta le ez a tahó!

Nem mellesleg leginkább azok csárzbronzonozták Kádár... izé, Káder elvtársat, akik bírták, mármint nem őt csak a pártját meg főleg a főnökét, akik nem szerették, azok számára a Bajszos Szar volt a bevett epitheton ornans. Ha már mindent aláírt, amit elé toltak, azaz annyiban volt csak elnök, amennyiben köztársaság voolt az előző rezsimben. Azaz papíron, mi ugye mindent elbír.

Ma meg tüntetni fog a Volt Elnökök Nyugdíjas Egyesülete nevében védvonalazva a korábban neki sándor palota előtt, mert a tekintély, az életmű súlya és a másfél kiló hajfesték kötelez, hisz senki sem harcolhat jobban az önkény ellen, mint aki már alázatosan (de lelkesen!) szolgált egy másikat. Ami vicces, és hát jobb ma egy karikatúra, mint holnap egy diktatúra, pláne ha a tegnapi önkényből végül mégsem bírt az lenni. De szerencsére egy South Park epizód sem, annak szar lett volna. Bajszos.

blikk.hu

Pedig csak egy étolajért mentem

Állok a sorban a pénztár felé, előttem egy alak. Kicsit alaktalan, de így jár az, aki egyszerre négy irányban buggyan ki az utcai ruhaként viselt ujjatlan trikóból, ami elöl pörköltes, hátul szarrá izzadt, a kettő közt meg a legszőrösebb vállak, amiket valaha. Biztos büdös is, ezzel a lakótelepi haute couture megjelenéssel egyszerűen nem lehet nem büdösnek lenni, de nekem nincs szaglásom, úgyhogy tudja a fene. (Lehet, hogy én is büdös vagyok, de valószínűtlen, szagláshiányosan inkább a biztonság kedvéért túltolom a dezodort, de ha az is büdös menthetetlen vagyok, hisz nem érzem. Rendszerint veszek egyet az olcsóbb polcról, aminek tetszik a színe...)

Büdös Alak lelkesen pakol. Doboz söröket egy bazi nagy szatyorból a kosárba, közvetlenül a pénztár futószalagja mellett, aztán mikor kész van, egyesével felpakolja az összeset a kosárból a szalagra, és igen, a végén vissza mind a kosárba, hogy aztán két méterrel arrébb a kosárból a szatyorba. Nyilván kilométerhiánya van, csak utál gyalogolni, ezért pakolásba fojtja mozgásigényét. Aztán csodálkozik, hogy izzad, vagy nem csodálkozik, csak izzad, miközben odabent megy a légkondi, kint meg agyforraló huszonhat fok van, borult idő és mindjárt esik. 

Egyébként pont huszonnégy doboz sört vett, nem számoltam meg, de  a pénztáros csaj sem, csak bemondta, hogy huszonnégy. Az ilyesmit rendszerint elhiszik az aldi boltban, én így vettem a múltkor igen kedvezően öt zsömlét hat áráért, mert nem számoltam meg, de legalább buktam egy százast az üvegvisszaváltó automatánál, mert miután másodszor sem vette be a harmadik flakont, dühösen otthagytam, hogy ez elromlott. Az első kettő ára benne maradt, de három másodperccel később, mikor ez bevillant, már Néni bácsi, a környékszerte ismeretlen nyugalmazott papucsférj próbálta visszaváltani a tejesdobozait. Nem értette miért nem veszi be azokat a gép, hisz eleinte biztos ment, ki van írva a kis képernyőre, hogy eddig száz forint...

Néni bácsi amúgy nem volt büdös, határozottan szappan és kenőmájas szagúnak nézett ki, persze nem egyszerre. 

Igen, ez a speciális képességem az elmúlt években, hogy látom a szagokat, akár szemüveg nélkül is, bár úgy nehezebben. Olyankor viszont kicsit hallom őket, a virágillatnak például madárhangja van, a sörszag úgy szól mint a mosógép, a sütemények ellenben sárgák. Mármint sárgás a hangjukból az a rész, ami látszik is.

És éppen ezért nem bírom, mikor egy Büdös Alak áll előttem, mert látom az izzadságfoltokat, és közben hallom ahogy serceg a bűze, de csak ha nem cseng a fülem a túl nagy UV-sugárzástól.

Szakács, a látványkonyhamalac

Ma reggel az Szakács István nevű agyban nem nagy felcsútista közrajongót rendőrök vegzálták, miszerint házkutatás, aztán bevitték kihallgatni. Na igen, így jár az, aki azzal fenyegetőzik nyilvánosan, hogy ha a pszichopata diktátor-miniszterelnök (admirális-generális) el meri vitetni a bárhová a felcsúti döbrögit, akkor ő azonnal félmillió ember élén megy kiszabadítani bárhonnan, mint Táncsicsot anno. Ez a szerencsétlen egyujjas agyú bejelentkezett a Lázadók Szövetsége nevében a gonosz Galaktikus Birodalom ellen, aztán komcsi diktatúrát kiáltott, mikor megkérdezték hivatalosan is, hogy de ezt mégis hogy gondolta? 

Nyilván nem egy Luke Skywalker a csávó, de nem is egy Che Guevara, például nem nézem ki belőle azt az orvoosi diplomát, ami előbbinek megvolt. Igazából semmilyen diplomát nem nézek ki belőle, bár hozzá hasonló agyhalottakhoz azért volt már szerencsém még oktató koromban, vágtam is ki ilyet szigorlatról.

Szóval nem szimpatikus a vele szembeni rendőri erődemonstráció, valahogy nem polgári, ez a figura nem valami súlyos bűnöző (ha kiderül, hogy de, akkor viszont mikor mennek a nála nagyobb vadakhoz?), csak súlyosan tahó, de szólásszabadság esetén szabad tahónak lenni. Meg a tahókat semmibe venni is, és főleg kiröhögni, hiszen az ilyen harci párthörcsögök attól borulnak ki a legjobban, ha kinevetik az ő igen nagy forradalmi hevületüket. Nekem meg a legszebb öröm a kár.  (Jut eszembe, a felidézett Ernesto Guevara például nem volt nevetséges. Fanatikus volt, és nem mindig egy gentleman, de ő meg is halt az eszméiért, ami okán legalább komolyan vehető történelmi alak. Sz István meg ugye...)

Pottyondi Edina szerint az arc félkegyelmű. Szerintem nem. Maximum negyed. Innentől meg tényleg nincs jó hangulata annak, hogy mentálisan roggyant „influenszerekre“ egyszerre több rendőr csönget rá reggel hétkor, hogy jó reggelt, volt már magánál házkutatás? Nem? Akkor jó hírünk van, hoztunk egyet!

Pláne mert a felcsútista szekta, ami lassan a kemény magig leolvadt már, legújabban épp a mártírpózban véli megtalálni a politikai túlélés esélyét, boldogan és teli torokból üvöltik, hogy a csúnya, csúnya Másikak őket itt báncsák, pedig csak a demokráciát (jogállamot, szólásszabadságot, meg szatyor fingnyi dolgokat) védenek a Védvonalon, mint afféle utolsó akcióhősok a globálkommunista liberálbolsevik áradattal szemben. Kibaszott nagy hősök na, maguktól is, nem kell nekik gyártani hozzá a kereteket. 

És egyáltalán, úgy kellene csinálni, mint egy gőzmozdony esetén, hogy több gőzt a kerekekre, és kevesebbet a sípra. Ez a hülye csak síp, de annak sem leghangosabb.

Törzsi játékok

Anthony Hopkins kitett egy felrobbant az internetet a valahová posztolva, amiben azt írja egy képe alá, hogy ők mind győztesek vannak, erre egy angol válogatottas fodbalmez van rajta viselve. Ettől kaptak agyfaszt a kommentelők, hogy azonnal vegye le Anglia mezét, hiszen ő walesi! (Miközben a kolumbiai származású feleségén mexikói felső látható, de az nem baj, ő eleve ilyen latinó, nem rendes kocsmai angol.)

Vagyis AH-nak nincs joga annak szurkolni, akinek akar, akkor sem ha a walesiek nem vesznek részt a világbajnoki kupán, elvégre a szurkoló az nem csak úgy lesz magától, annak születni kell, mint csigának az autópálya jó oldalára. Van persze szabad akarat is, de azért ne essünk túlzásokba!

Mindig is sejtettem amúgy, hogy a fodbal alapvetően nem sportverseny (annak túl korrupt), nem szórakoztatóipar (annak túl unalmas) hanem identitáspolitika, mégpedig törzsi-vérségi alapon. Blood and Honour, mondhatni, pedig a mániákus fodbalszurkolók közt szerintem még az angoloknál is erősen alulreprezentáltak a náci skinhead-ek, ugyanakkor rendes kispolgári kisvállalkozókból is előjön az utcai harcos néha, ha mindenféle jöttment skótok meg svédek drukkolnak az angoloknak. Nyilván csak azért, mert utálják őket, és ez a Valhhallából is látszik, onnan büntetik a nem fajtiszta szurkolójó válogatottakat. A dánok, meg norvégok, mert a Valhallában az ő halott felmenőik laknak.

Még szerencse, hogy egészen kicsit sem érdekel a fodbal, így aztán egészen vegyesen európai felmenőbben annak nem drukkolok, akiknek csak nem akarok, persze ha valamenyire érdekelne az egész, szerintem én is angoloknak. Ám ez teljesen hipotetikus, nem tudok olyan esetet elképzelni, hogy komoly mentális válság nélkül megússzak egy fodbalmeccs-megtekintést, pláne mert látom magam előtt a riasztó példákat. Mi mindent tesz az ember személyiségével, ha ha holmi labdakergető csapatok korrupció-meghajtású összetűzései révén egyszer csak a késő-paleolitikumban találja magát, ahol létkérdés a másik törzs erőszakos lealázása, a sóval behintés előtt.

Rendes ember szerintem autóversenyt néz, ahol kurva drága járművekben primadonnára hangolt sportgépek kergetik egymást unalmasan, két személyi edzős gyűrés meg gasztroenterológiai konzultáció közt, figyelve a verseny közbeni hidratálásra. (Istenem, mikor még James Hunt másnaposan megivott egy fél doboz cigit, és elszívott egy liter kávét, aztán megnyerte az F1-es világbajokságot... Jól emlékszem rá, két éves voltam.)

valahol.fészbuk

Dö Sztárz

A nap híre még az első kávé előtt kétségtelenül ez:

„Újabb részletek: Széphalmi Juliska elárulta, hogy miért csalta meg Sánta Lacit“

Elvégre a hír olyan információ, aminek újdonságértéke van, márpedig annyira rohadtul fogalmam sincs, kik ezek az alakok, hogy egyáltalán nem is érdekel, tehát nekem róluk minden vicc új. Főleg az újabb részletek, annak fényében, hogy a régebbieket sem tudom, sőt a részletekhez képest még nagy vonalakban sem.

Ja persze, a hírértékhez kellene a relevancia is, azaz hogy valamennyire fontos (is) legyen nekem az infó, de mivel nem empatizálok az ismeretlen, ám sánta Lacival (innen is jobbulást, avagy fuss Forrest, fuss!), ez mégsem hír. Amúgy is, Juliska nyilván Jancsival csalta meg a mozgásában kihívással küzdőt, miután nem sütötte meg őket az orrprotézissel élő boszorkány, pedig beleettek a házába. (Kis közbevetés: Ezért hülyeség mézeskalácsból házat építeni, egyrészt drága, másrészt meg legyen kolbászból a kerítés, és akkor azt eszik, a házat meg békén hagyják.)

Dehát ilyen a bulvár, arra játszik, hogy nem akarsz semmiből kimaradni (dehogynem, részemről a dolgok nagy részéből szívesen), és a magad tájékozatlanságának tekinted, hogy gúzüd sincs Juliskáról, hogy honnan fúj, mint szél. De két Glamour-napok reklám közé kell valami tartalomnak látszó semmi, hogy ahhoz képest látszon valaminek a hirdetés, miszerint abban legalább van információ arról, hogy Glamour-napok lesznek vanni! (Azok mik lehetnek, te jó ég...)

De ezzel a FOMO-alapú (Fear Of Missing Out) bevonódáskényszerrel vigyázni kell, mert az ember nagyon könnyen valami furcsa státuszban találhatja magát, mint valami teljesen lényegtelen szutyok „rajongója“. Például ez is hírnek van eladva, hogy: „Nagy bejelentést tett a TV2 a Dancing with the Starsról, dúlnak-fúlnak a rajongók“. 

Na most, el tud valaki képzelni valaki mást (hát, magát talán mégsem), hogy az illető valami két reklám közé ékelt táncikálós műsor rajongója? Denszigvid Dösztárz poszterek vanna a szobájában tele, álmatlanul forgolódik napokig, hogy mikor jön már a következő Dösztárz, és hogy VV Dodó továbbjut-e már a tangónál, vagy csacsacsáznia is kell, mielőtt elhagyja a Bigvaló Bradörvillát? Vagy az egy másik Denszingvid?

Nem jó az ilyesmire rákattanni, az ember akkor már inkább toljon intravénás keménydrogot (őszinte, kőkemény rock mellé), de ha ahhoz gyáva, még mindig ott van a szusi, a vasútmodellezés, a kocogás vagy az alvás, kis szerencsével egyik kapcsán sem fog találkozni Sántahalmi Juliskával, ami önmagában jelentős  lépés valamiféle életminőség irányába. 

p.s. A "hírben" említettek nyilván valami jelentéktelen műsor "sztárjai", hisz a kertévés szleng szerint,  aki egyszer volt már képernyőn valamiben, onnantól ő a annak a műsornak a sztárja. De addig is boldogok a lelki szegények. jut eszembe, egyikükről már legutóbb se tudtam, ki lehet, úgyhogy szerencsére nem fejlődöm, az én koromban már nem kéne.

És akkor eljött a nap...

Nem, nem kapcsoltam oda, hosszú évek óta nem teszek ilyet, úgyhogy ez is hírportálokon jött szembe, egyszerre az összesen:

Mivel nem nézem, nem tudom biztosan kijelenteni, de könnyel lehet, hogy ez az M1 "hírcsatorna"' elmúlt évtizedének legjobb műsora, legalább is sokan várták már a premierjét, elvégre nálunk történelmileg az adásszüneteknek is volt mindig mérhető nézettsége (plusz nemrég egy fél ország várta hogy mi lesz majd abban az üres szobában a coming soon, de ettől persze még nem kapcsolok oda. Ha már úgyis ennyi a műsor, és ezt közvetítik máshol is...

Minden esetre a sokak által valamiért még mindig "közmédiának" hívott pártszolgálatos propagandagyárral nagyon mást nem lehetett tenni, az ilyenekkel nem beszélgetni kell a jövőről, a terveikről, hanem ki kell ütni egy őket sokkolóval, aztán elküldeni nyaralni egy csendes de jól őrzött szanatóriumba, és közben találni valaki mást, akinek még nem ment agyára a hűbéri alapú szervilizmus.

De persze ettől sem maradok velük, hisz nem is voltam velük, a maradás esetemben az, hogy ezentúl sem nézek feléjük,és egyáltalán, kik azok akikkel nekem lennem kellene?

A "közmédia" pedig optimális esetben nem át- hanem megalakul, újra. Azaz jó ideje nincs már, de talán lehet. Majd meglátják mások.

Csak részben kuka, de részben másé

„Ne a gyerekeken verjék le a bosszút” – Szülők tucatjai aggódnak az MCC jövőjéért

A párbeszédet egy aggódó erdélyi szülő nyílt levele indította el.

Eztet írja a Mandiner, ahol most a maradék betűipari szakmunkások igen aggódnak a az egyre inkább terebélyesedő diktatúra miatt. Magam már napok óta a Rákosi-korszakban érzem magam, hiszen például 1952 júliusában is pont nyár volt, madarak üvöltöztek a fák ágain, a fagyi megfizethetetlenül drága volt, és a Moszkvából atomfegyverekkel fenyegették a világot (addigra már pont volt nekik), szóval egy az egyben az a mocskos kommenista elnyomás volt, mint napjainkban. Mínusz internet.

Így aztán erősen aggódom a Matiász Korvinusz Kollégiumért (tényleg, mi a frásztól MCC, he?), mert abból a gyanúsan értelmiségi műhelyből olyan jó kis janicsárképzőt és kifizetőhelyet varázsoltak a Dagadték, hogy még Amerikából is a csodájára jártak, fejenként alig pár tízezer dollár plusz szállás-útiköltségért. 

Jó, hát fény ettől kissé megkopott, de én még találkoztam olyan korábbi emcécéssel, aki szerint színvonalas volt a cucc, és ha nem is teljesen, de jobbára ideológiamentes. Mostanra mondjuk már nem az, de ettől még nem kell beszántani, ahogy nem is szántják be. Hiszen nem magát a kollégiumot szüntetik meg, csak azt a közhasznúnak hazudott párthasznú vagyonkezelő alapítványt, amibe irdatlan közpénzeket szerveztek ki. Ezt valami olyasmi lehet, hogy ha itt nálunk hirtelen megszűnne a társasház, mint tulajdonosi jogi szerkezet, attól a házat  még nem bontanák le, nem kellene másik kunyhót keresnem, ami nem a negyediken van, ha néha fáj a lábam.

Ettől persze egy Mandiner-alakú vonalas propiportálnak még hisztiznie kell, főleg mert ők is az, MCC tulajdonában vannak lenni, úgyhogy az állam mint alapító nevében az alapítvány felől fellépő kormány belepofázhat a jövőjükbe. Ez persze így volt eddig is, csak az még az a kormány volt, melynek alfelét annyi pénzért nyalták, hogy ettől már élvezték is. Most meg visszanyal a fagyi? Nem, ez még képzavarnak is rémes...

Tetszik amúgy a felháborodás megfogalmazása, bár ez a „leverni a bosszút“ biztos valami erdélyizmus, azért hangzik nekem furán, ha már népnemzeti-jobbos kötelezvényként rögtön megtört szívű erdélyi édesanyákat kell magunk előtt látnunk, akik a távolian szomszédos anyaországba szakad, egyetemista kisgyerekekért aggódnak, akiket nyilván elrabol a koldusmaffia, ha nem lesz nekik már külön vagyonkezelő a kollégiumuk mögött. L, hogy ősztől már szemetet sem viszik majd el, és meghalnak mind kőszáli leprában.

De hát mi más várhattunk? Mint egy láthatóan képben lévő, elemző hajlamú kommentelő tűpontosan megállapította. „A tiszarnak mindent elborító agymosó propagandára van szüksége, a vérkomcsi diktatúrája kiépítéséhez.“ Ehhez amúgy fel tudok ajánlani néhány alapvető szakirodalmat, amik még az ötvenes évekből maradtak a nagyszüleim szekrényében, de ezek szerint újra aktuálisak. Megvan például Sztálintól A leninizmus kérdései, meg A pártmunka fogyatékosságairól s a trockista és egyéb kétkulacsosok felszámolását célzó rendszabályokról című kötet, mindkettő jó állapotú, megsárgult darab, korszerű mondanivalóval.

Minden esetre majd még a jövő héten utánakérdezek, hogy egyébként társasház vagyunk-e még, vagy már szuverén lakások laza konföderációja, mert akkor ennek szellemében viszem le a szemetet. A szomszéd lépcsőház kukájába.

Azért a jelszavak maradhatnak...

(valahol.fészbuk)

Világcsoki Napünnep

Ma van a csokoládé világnapja, és Pédia Wiktória szerint „Ünneplésére a csokoládéfogyasztás jellemző“. Milyen meglepő! De tényleg, a munka ünnepét például munkaszüneti nappal ünnepeljük, a római kaotikus egyházban a nagypéntek az egyetlen nap, mikor nincs mise, a hinduknál szinte minden ünnep böjttel kezdődik, nemzeti ünnepeinken pedig igazi nemzetmegosztó autodafék keretében pártoskodik minden jelentős és teljesen jelentéktelen politikus. Avagy az igazi ünnep- vagy emléknap az olyan, hogy valami nincs, valamit nem csinálunk, vagy sokkal kevésbé. Ezen az alapon pedig a csokoládés világ napján pont nem kéne csokit enni, hanem mondjuk sósperecet üres kávéval, csak hogy érezzük a súlyát, milyen is, mikor az élet kakaót ad, de nem csinálhatunk belőle limonádét... vagy valami ilyesmi, lehet, hogy eredetileg citromos csokival van szólva a mondás.

De azt is megtudtam, hogy „ az étcsokoládé napját január 10-én, a tejcsokoládé napját július 28-án, a fehér csokoládé napját szeptember 22-én és a csokoládéval bevont akármi napját december 16-án“ ünneplik valakik. Azaz a mai alkalom a Csokoládés Ökumené Napja, bár az nem teljesen világos, mikor is volt az egyházszakadás, de az valószínű, hogy tejcsokoládés szekta vált ki az étcsokoládésból, hiszen az nyilván egy későbbi fejlemény, hogy tejet is lehet a cuccba tenni. És akkor hozzájuk képest is elhajlók a fehércsokisták. 

Vagyis: az étcsokis mozgalom az ortodoxiát képviseli, a tejcsokis a belőle kiszakadt református szárny, a fehér csoki követői meg rasszisták, mert szeptember 22-én az Orrszarvúak Világnapja lenne igazából, de ezek nem csak a fehér- , de általában is az emberi felsőbbrendűséget hirdetik, biztos mert még sosem jött nekik szembe egy orrszarvú. Akkor szerényebbek lennének...

A Csokival Bevont Akármi hívei viszont teológiailag szinkretisták, csokizmusnak álcázott üzleti érdekek képviselői, mert nekik mindegy, hogy pálcikás jégkrém vagy fánk, csak legyen mögötte egy multicég, aki fizeti a bevonat-guruk magángépeit.

saját.én (Brighton, 2014)

A csokoládé egyébként 1550 körül jelent meg Európában, állítólag pont ma, de igazából már senki sem emlékszik rá, mert a szemtanúk túl sokat ittak a 16. században, rumot főleg, aminek aztán lett jelentősége  csoki vonatkozásában is. Így eshet meg, hogy feljegyzések szerint a szintén ekkortájt, a taljánoknál megjelent első fagylaltok gyümölcsösek voltak, maximum vaníliásak (a vanília is 1510 után jelenik meg a kontinensen), de ha valaki komolyan veszi a dialektikus csokizmus ideológiáját, az nem csak hiszi, de tudja is, hogy az első fagyi is csokis volt, ez úgyszólván történelmi szükségszerűség. Mert a kakaó a tézis, a tej az antitézis, és e kettő első szintézise csakis a csokifagyi lehetett, jóval a édesipari-forradalommal megjelenő tejcsoki előtt.

Persze a csokifagyi eleinte még a munkásosztály édessége volt, de a modern gyáripar  kialakulása után, a 18. század végére már csak választott képviselőin keresztül fogyaszthatta, és nagyjából az 1800-as évek első negyedétől számítjuk az édesipari szakszervezetek betagozódását a szervezett bűnözésbe („barna galléros korszak“), amikor is a burzsoázia elkezdte kisajátítani a csokit, pusztán saját élvezetére. Azóta is a bonbonok korát éljük, ahol a minőségi trüffel a szűk elit időtöltése, míg az egyszerű embereknek meg kell elégedniük a lila tehenes pótszerekkel, amik egyharmad csokitartalom mellett kétharmadnyi marketingből állnak, de aki nem evett még mást, annak ez a csoki.

Szóval a nemzetvilágözi-nap alkalmából pont ilyeneket nem kell enni, mindenki keressen otthon valami lekvárt, mielőtt még kiderül, hogy teszem azt a ribizlinek is évfordulója van, és azt sem lehet ma enni sajttal.