Ma van Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics halálnapja, az ötvenegyedik, miközben a jövő hónapban lesz kereken 120 éves. Csak ugye már nem érhette majd meg. Róla ilyenkor meg kell emlékeznem, ha már a legkomolyabb komolyzenei kattanásaim egyike, és tényleg úgy nézett ki, mint egy tűzoltóparancsnok papi pályára készülő legkisebb fia.
Pap nem lett belőle, mondjuk harcos ateista sem, és folytonos macska-egér játékot folytatott a sztálini diktatúrával. Állítólag a saját (németes átírású) monogramját zenei hangsorként beleírta több művébe is, ezt persze én nem tudom, nekem olyan a zenei hallásom mint hintalónak az Epsom Derbin.
Ezzel együtt nem mindenben volt igaza, például az a mondása, hogy „a zene lehet keserű és kétségbeesett, de nem lehet cinikus”, na az nem igaz. A zene lehet cinikus, persze ő nem hallott rendes punkot, bár 1975-ben halt meg elhunyni. Ma ilyenkor. Márpedig a a Ramones például addigra már volt, meg Iggy Pop is, igaz nem a Szovjetunióban. A Sex Pistols meg addig még Angliában sem...
Ezzel együtt Sosztakovics zenéje népszerű feldolgozás-alap, kár hogy a nagyarcú, ám közepes gitárosok általában a Waltz No. 2-t szeretik epikusan torzítva elnyekeregni, dehát ez olyan, mint hogy az emberek egy jelentős részének annyi van meg Beethoven-től, hogy Dadada-damm, dadada-damm.... (Az Örömóda már nem, az biztos Mozart, Brüsszelből.)
Mindjárt nemsoká kiderül, ki lesz az új köztársasági elnök, a végén még az is kiderül, mikortól lesz megint igazi köztársaság. (Egyesek szerint már van is, szerintem még várunk rá, mint a bécsi gyorsra.) Ám jobban belegondolva, engem már nem érdekel a kérdés, már megint valami unalmas jogász lesz, azokban meg semmi rakendroll. pedig az pont beleférne abba, hogy az elnöknek amúgy nincs hatalma, ő csak reprezentálj az államot, azt meg lehetne vagány módon is.
És nem, nem kell megtestesítenie semmiféle nemzeti egységet, tekintettel arra, hogy az nincs, de legyen a többség számára vállalható arc, ennyi pont elég. Mondjuk épp ezért szoktak valami unalmas-lojális alakot odaültetni a palotába, Sándorilag, csak ez az előző zugügyvédénél sem jött be. Most meg a HVG olvasó szerint Baka András a legvalószínűbb név, aki már megint egy nyugdíjas jogászprofesszor, mintha ebben rohadt országban nem lenne más, csak jogászkodó jogászok meg fantáziavilágokban élő közgazdászok, és belőlük állna a komplett közélet. És egyáltalán, nem lehetne valaki mégis csak 60 év alatt? Miért kell mindig főleg hetvenes arcokban gondolkodni, akik de ha mégsem, akkor középkorú nők legyenek, mintha legalább is lennéne valami kretén életkori nemi kvóta.
Az elnök szerintem ne legyen jogász, tényleg legyen valami nagyjából politikán túli civil. Mert lehet ugyan azt emlegetni, hogy neki fontos feladata, hogy akkor aláírja-e az adott törvényt, vagy nem írja alá visszaküldeni, hogy aztán aláírja muszájból, de a jogi pepecselésre egy komplett profi stáb áll a rendelkezésére. Szalagot megnyitni, emlékművet átvágni, díjakat felavatni, és konferenciákat megnyitni meg tudna magától is, gyakorlatilag bárki, aki nincs épp betépve, bár az is vicces lenne.
Jut eszembe, az én jelöltem John Lennon lenne, de ő állítólag egy ideje már halottként tölti az idejét, úgyhogy akkor legyen tényleg ő, csak negyven volt, mikor lelőtték meghalni, tehát nem öreg, már régóta nem, ellenben nagyon rakendroll. Észak-Koreában is Kim Ir Szen az örökös elnök, pedig ő is 32 éve halott, csak ő egyáltalán nem rakendroll...
Özvegy Katikáné Géza főállású mizantróp volt, mondhatni lakótelepi viszonylatban. Korábban csak a szomszédjait utálta, néha a szomszéd lépcsőházból is, de volt az a kánikulával kombinált közpolitikai villanyszámla-nemfizetés, amitől en bloc az emberiséget kezdte eltolni magától. Nem gyűlölte az embereket (e tekintetben nem is volt igazi mizantróp), csak nehezen viselte őket a környezetében. Egy lakótelepen ugyanakkor nehezen megoldható az erdei remeteség, pedig Géza számára az ideális létforma egy erdei kunyhó lett volna sok könyvvel, babkonzervvel és fatüzelésű internettel. Ő már inkább csak figyelte volna a társadalmat und civilizációt, mintsem részt vett volna benne. Ilyen japánul hikikomorinak hívott életformára gondolt, csak nem városban.
Aztán egy nap a sarki bolt előtt találkozott egy szádhuval, legalább is így képzelte a szádhukat, hogy kissé toprongyosak, elburjánzó szakállal és izzó tekintettel. Az illető Akciós Bier márkájú sörre gyűjtött, amiből látszott, hogy inkább hindu, mint buddhista, mert az igazi buddhista misztikusok úgy szokták, hogy megisznak sok bort, aztán felmennek a hegyre megvilágosodni. A hindu szent őrültek meg a városok utcáin bolyonganak, hogy csak van a közelben egy szent folyó, és akkor mondhatják, hogy ők itt most pont zarándokok.
A szádhu a bolt előtt szintén főállású mizantróp volt, amennyiben megvetette az emberiség nagy részét. Az emberiség nagy része ugyanis nem adott neki aprót, de soha, tehát nem is voltak érdekesek egy olyan szemlélődő számára, aki a Spar előtt ülve nézi az embereket, de nincs köztük. Géza ugyan adott neki aprót, és kissé beszélgetett is vele, de rájött, hogy két mizantróp közös témája hamar kimerül abban, hogy mindenki más hülye. A másik is.
A mizantrópok közössége olyan, mint a magányosok társasköre, az anonim hírességek önsorsrontó csoportja vagy egy Nacionalista Internacionálé, azaz létével öncáfoló, egyfajta Önző Altruisták Egyesülete.
Bár Géza pont nem volt önző, mondjuk altruista sem, ő elidegenedett volt, aki boldogan élt míg meg nem halt, kivéve mikor boldogtalanul életben maradt.
Akár a bölcsik és az ovik is zárva tarthatnak a meleg miatt, írja az újság internet, és baszki, pedig most gondolkodtam, hogy beiratkoznék. Gondoltam újrakezdem a szocializációmat (hátha másodikra jobban sikerül), de persze nem a születéssel meg a csecsemőkorral, nem akarok a világ másik végén egy szegény családban magam alá kakálni naponta többször, az óvoda ugyanakkor már egy vállalható verzió. De az általános meg a középiskolát azt kihagynám, szerintem így ötven fölött nem is nagyon várnák el tőlem, szóval legóznék óvodásként, aztán tőlem jöhet újra az egyetem, az elmúlt huszonöt évben biztos sokat ment előre a tudomány.
De a zárva tartó gyerekmegőrzők persze a meleg miatt tartanak majd lehet, hogy talán zárva (a lehetőség minden esetre nyitva van előttük), mert a bármelyik aktuális kormány hülyén néz maga elé, hogy jé nyáron meleg van, meg éghajlatváltozás. (Brit tudosók szerint amúgy az van télen is, csak nem látszik jól a fűtésszámlától.)
Tényleg, emlékszik még valaki Greta Thunberg-re? (Akinek az egyik másik keresztneve Tintin, ami szerintem kínosan menő.) Ő úgy 7-8 évvel ezelőtt, tizenöt évesen tűnt fel, csak azóta volt Covid, ami elsodorta a klímaszorongást, aztán több háborúk, amik meg a járványszorongást, most jön újra a klíma (pláne annak, akinek nincs klímája), de Greta (valamint Tintin) azóta a közel-keleti helyzettel foglalkozik. Miközben Eleonora is, ennyire ráérnek a svvédek a jóléttől.
Szerintem egyébként a komplett országot nyugodtan be lehetne zárni egy hétre, van még itthon kaja bőven, a számlákkal igazán lehet várni egy ekkora vészhelyzetben, aludni meg jobbára csak hajnalban tudok, amikor ki lehetne mozdulni, később már szívdobogásom lesz a melegtől, meg a két erős kávétól, miközben itt is az van, hogy egy orvos ismerős szerint alapvetően normális, ha az embernek dobog a szíve. Akkor is ha nem pont a Hazáért.
Könnyen lehet, hogy nem értem már ezt a kortárs világot, hogy klíma, meg dobogás meg háborúk, itt körülöttem a rendszerváltás meg egyelőre a régi rendszer eszközeivel dolgozik, kezdhetnénk többen is elölről. Az oviban.
Meleg van aszály és szárazság, már ha az utóbbi kettő nem ugyanaz, pedig az valószínű. Nermsoká leáll a paksi erőmű, ami atomból van, bár egyelőre egy halászlevet még meg lehet főzni rajta. A helyi halott halakon amúgy sem kell sokat főzni már, azt elintézi a Duna meg az erőmű hűtóvize.
De a kedvencem az a legfrissebb jobbos konteó, hogy majd jól nem indul újra az atom, mert az oroszok nem szállítanak majd uránt (az majdnem olyan , mint az ukrán, csak sugárzóbb személyiség, ezért a ruszkik megtartják maguknak Urániát. Mert a Dagadt vesztett a választáson, ettől meg Vlagyimir Vlagyimirovics idegebe jött a dácsájában Szocsiban, mintha nem tenne magasról bármelyik "szövetségesére", ha azt nem tudja már a maga céljaira használni.
Amúgy Paks azért áll le - és ez a kettes számú agymenés, nyilván a hőségtől - mert az osztrákok megtartják a Duna vizét maguknak, ha már felőlük folyik belénk. Izé, folyna. De ők akarnak vizezni belőle, nekünk meg nem jut.
Persze ha a legújabb, elég harmadvonalbeli arcokból mozgolódó felcsútista mozgalom még tart néhány nem túl nagygyűléses tüntetést, akkor r9vid időn belül újabb remek összeesküvés-elméletekkel gazdagodhatunk. Pedig már ezektől is fáj a fejem. Viszont legalább takarékoskodom az árammal, kizárólag a laptoppal fűtök csak, meg a tévével, de a telefont már töltöm, csak ha lemerül.
1909-ben ezen a napon Orville Wright rekordot állít fel, mikor közel egy és negyed órát tartózkodik a levegőben egyhuzamban repülő gépezetével. Az marha sok volt, hiszen a motoros repülőgépes repülés történetét 1903. december 17-től számoljuk, mikor Orville tesója Wilbur 59-es teljes másodpercig repült, összesen 279 métert. És ezen a lélegzetelállító távon kormányozni is tudta gépet. Szép egyenesen repült! Na, ehhez képest nagy szám az egy és negyed órás repülés.
Persze én azóta is utálok repülni, mikor körülbelül 1823-ban leérettségiztem, még nem voltak repülők, csak lovas kocsik, lovas buszok lovas rollerek. Utóbbiak persze csak a gazdagoknak, mert az olyan kicsi lovak kurva drágák voltak. Nehéz volt őket ilyen kicsire csinálni.
Később lettek repülőgépek, először pegazusokkal, ilyen szárnyas lovakkal kísérleteztek, de aztán Wright-fivérek mondták, hogy robbanómotor kell hozzá. Mintha bárki is fel akarna robbanni, pláne a levegőben! Aztán persze sugárhajtásúak lettek a repülők, és az jó volt, mert a sugár az tiszta, és sokfelé van belőle, mint a Napban meg a vízcsapban, meg a körben. (Annak még átmérője is van.)
Nekem meg tériszonyom van, sose értettem emberek miért akarnak vékony fémcsövekben nagyon magasan lenni, ehhez képest megtettem jó párszor, csak nem élveztem. Nekem a repülőgépek esztétikailag érdekesek, amennyiben jól néznek ki, bár utaztam ronda repülőn is. De igazából számomra a vonat az érdekes. A lóvasút persze.
Egész unalmasan lement a mai Forma-1-es Egyforma a Hungaroringen, legalább is a negyven évvel ezelőttit sokkal jobban élveztem. Pedig az olyan marha régen volt, hogy még fekete-fehér, én meg tizenkettő egy tucat, de ezek a mostani, versenyzőnek csúfolt sportgépek meg a túlspilázott autóik már egyre kevésbé kötnek le.
Jellemző, hogy megvártam a befutót, aztán kikapcsoltam az egészet a francba, nem érdekelt a pezsgőlocsolás, és még kevésbé a tévés szakértők nagyarcú gumiválasztásozása. Az már verseny közben is idegesített.
Meg volt félretéve egy podcast, azt meg akartam hallgatni.
Ehhez képest a Zorigo Egyformaügyi Melléküzemága szerint egész hétvégén dráma dráma hátán volt (ezt mondjuk vizuálisan nehéz elképzelni, illetve elég perverz), de még azt is megemlítették, hogy ott volt a Sátán Földi Helytartója, Rákosi reinkarnációja, avagy a jelenlegi miniszterelnök. Aki kijelentette, hogy igen, egy ilyen sötét diktatúrában is lehet efféle versenyeket rendezni, sőt itt lehet igazán, mert aki nem elég lelkesen lelkesedik, azt bilincsben vezetteti el a lemondott legfőbb ügyész. Valamint rohadt meleg van, de sör elég hideg a VIP-páholyban, ahol az új csajával urizál éppen.
Szóval semmi különös, business as usual, a világháború ezen a héten már nem tör ki, bár Amerikában a keleti parton még csak ebédidő van...
Imádom az úgynevezett „életmódcikkeket“ a sajtó médiájában, főleg ha nagyon nem az én életmódomról van szó, és nézek hülyén, hogy de ezt most így tényleg hogy? Most a hávégén jött szembe egy ilyen, hogy „A vasárnapi sütizés nyomában – hogyan lett életünk része a krémes, a mignon és a Dobos-torta?“
„Gyerekkorom vasárnapjai elválaszthatatlanul összefonódtak a sütizéssel vagy a fagyizással.“ -kezdődik mindjárt az írás. És tessék mondani, ezzel rajtam kívül mindenki más így volt? A sütifagyi nálam nem fonódott a vasárnappal, a fagyi a nyári szünettel, a süti meg a családi születésnévnapokkal, a karácsonnyal és egyéb húsvétokkal. Meg a Béke Sörözővel, ahová általános iskolásként jártam. Persze ebédelni, előfizetéses alapon, mert szar volt az iskolai menza (erre a sötét nyolcvanas években biztos volt valami párthatározat, hogy ócska kaját főzzenek rosszul) és rendszerint a drágább menüt ettem, amihez volt desszert.
Nekem egyébként sem a krémes sem a dobos-torta nem lett életem része, a mignon az igen, de azok akkoriban kis barna kockák voltak, nem kis sárga egyszemű kretének. Gyümölcstorta, túrótorta, és a cukrászati maradékok újrahasznosításának csúcsa, a puncskocka/torta. Meg a kókuszgolyó. De valójában egyik sem volt konstans része az életemnek, csak ha már sütik, akkor ezek, de nem túl gyakran.
A boroskóla, a franciasaláta, vagy a bolognai(nak nevezett) spagetti sokkal részebb volt az életemnek neki, ma a garantáltan szinte naponta fogyasztott cucc meg a kávé és a zabpehely natúr joghurttal. Ma is ezt reggeliztem. És ha édességre vágyom, több édesítővel iszom a kávét, jut eszembe, ki kéne találni már valami saját kávés sütit...
Az említett cikkben az is vicces, hogy az élet nagy kérdésének festi le az egészet:
- Kevés dolog sűrít magába ennyi mindent, mint egy szelet sütemény.
- Miért lett a cukrászdába járás kulturális kérdés?
Például Dosztojevszkij bármelyik írása több dolgot sűrít magába, mint egy szelet sütemény, sőt szerintem még ez a kis blog is. Mi a frásznak kell misztifikálni vagy kultúrfilozófiai szintre emelni az édességet. A Forrest Gump című giccsben is milyen giccses, hogy FG anyukája mindig azt mondta, az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Anyuka nem volt egy különösebben nagy szellem, nem is kerestem ki a pontos idézetet. Ja, meg lusta is vagyok, und gonosz.
A cukrászdába járás meg lehet kulturális kérdés, de a vécére járás is az. Mint a szandál zoknival, a vallásosság, a szappanoperák vagy a buszon köpködés. Vagyis azzal, hogy kulturális kérdés, pont nem mondott semmit a szerző. Ami nekem tetszik, mert imádom a lényegtelen témákat.
És ami hab a tortán (ha már), ez a cikk a hávégé fizetős részében van, mintha legalább is fontos lenne, vagy annyira érdekes. Jó, nekem kicsit az, mármint érdekes, csak nem látok a paywall mögé, ezért frusztrált vagyok. És gonosz.
Aszonta a Felcsútok Géniusza a rendes évi posványosi összetartáson, hogy nem lehetünk Európa banánköztársasága. Na most van egy jó hírem, azok voltunk mostanáig, bár nem hiszem, hogy kárhozottak ősapáink.
De igen, lehetünk még banánköztársaság, egy kétharmados parlamenti többségben ez bele van kódolva, de nem muszáj élesíteni.
A Dagadt rendszere meglehetősen banánköztársaság-alakú volt, ehhez képest most ő akar lenni a jogállamiság védője, miközben a parlamentbe sem mert beülni. A jogállamról meg Varga Judit exminiszter azt mondta, hogy olyan nincs is, az csak egy frázis a mindennapi nyelvhasználatban, de jogi definíciója nincs is.
Pedig de. A jogállam olyan állam, ahol joguralom. A közhatalom alá van rendelve a jognak, az állam saját magára is kötelezőnek tekinti a törvényeket (és mindenki másra is), miközben védi az emberek alapvető jogait.
tvtropes.com
A főnök egyéként a szokásosan unalmas öblögetését adta elő, a Haza sorsa feletti aggódás keretrendszerében. (A demokráciának befellegzett, a kereszténység és a családoknak szintén, effélék.) Meg a nagy megfejtéseit arról, hogy az élet, a világmindenség, meg minden. Az egyik kedvencem az volt, hogy „Ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni.“ Szerintem meg úgy van, és biztos tévedek, hogy ha a jövőről beszélünk, akkor van valami megértésünk róla, akár csak annyi, hogy kiszámíthatatlan. De azt meg lehet érteni, a jövő kaotikus mert még nem történt meg, a jövő kvantumállapotban van, és egyes rabbik szerint minden tettünk és döntésünk elindít egy alternatív idővonalat, egyenesen bele a multiverzumba. Szóval melyik jövőről van szó?
És miközben az exfőminiszter beszédéről olvastam (nem vagyok hajlandó meghallgati, azon csak felcseszném magam, elég az átirat), rögtön mellette ott volt valami életmódcikk, hogy „Még mindig fáj a szakítás?“ Ja, hat éve, de ezen már elröhögtem magam, hogy múltam van már csak, ilyen sírva vigadás jelleggel. Az olyan magyaros, és lehet hogy ezért kínzom magam rendszeresen felcsútista tartalmakka.
A hét fő eseménye, hogy még mindig nincs köztársasági elnök, mondjuk jobban belegondolva nem is hiányzik. Egy jó arc persze jó lenne, de a magyar politika rendszer miniszterelnöki irányba súlyosan fejnehéz. Azaz egy színtelen-szagtalan átlátszó figurának teljesen felesleges a Sándor-palotából elnökölnie. Tényleg kéne egy másol már tekintélyt szerzett arc, de az öreg jogászokból már elég volt.
Polgár Juditra még a Dagadt is azt mondta, hogy nem rossz ötlet, de az Ő Hazájukos trollok azért elég hamar meggyőzhették arról, hogy ez neki nem kell. Viszont kérdés, hogy de akkor ki legyen. Gondolom nincs olyan bárki, akit az egész ország képes tisztelni, mindig lesz sikoltozás, hogy ez az "Ő Emberük" bárkik is legyenek azok az Ők. Nyilván mindig a Másik, ha már nagy hagyománya van nálunk a negatív csoportidentitásnak, azaz hogy mi attól vagyunk Mi, hogy nem vagyunk Azok.
Valójában azon is el lehetne gondolkodni, hogy kell-e egyáltalán elnök a köztársaságnak, ami ráadásul most elég ramaty állapotban van, mert társaságnak társaság ugyan, de nem közös. Az amerikai usákban sincs külön elnök meg miniszterelnök, a fehér házi pszichopata állam és kormányfő, aki épp azt hiszi, hogy neki ettől mindet szabad, ha de ha nem elmebeteget választanak, akkor remekül elműködik a rendszer. Ettől persze nálunk még nem biztos, hogy beválna, de egy rendes (azaz nem a mostani) Alkotmánybíróság azért képezhetne kellő ellensúlyt. Ha már nem vagyunk egy nagy és szövetségi állam, egy ellensúly egyből kiesik. Az a szörnyű helyzet, hogy összesen vagyunk úgy kilenc és fél millióan, ami nem sokkal több, mint New York vagy London lakossága, de valamivel kevesebb, mintha Londonnál hozzácsapnánk a közvetlen agglomerációt. (New Yorknál tudja a fene, bár Manhattant és a már a szomszéd államban lévő Jersey Cityt kábé csak a Hudsn folyó választja el.)
Szóval nálunk az ország összlakossága egy nagyvárosé, és hülyén hangzik, de az egészet majdnem úgy kellene irányítani, mint egy városállamot. Például van összesen úgy 3200 önkormányzat, most képzeljük el ezt Londonra vetítve... Vannak területi különbségek, erre tekintettel kell lenni, de pl. a megyék helyett lehetne csak az öt régió, a megyei önkormányzatok amúgy is jobbára funkciótlanok.
De a régiók kaphatnának erős jogosítványokat, és ha lenne közvetlen elnökválasztás, ez akkora legitimitást adna, hogy ahhoz komolyabb jogosítványok is járnának, mondjuk a kormányhoz képesti ellensúlyozáshoz.
Vagy hagyhatjuk a fenébe az egészet, vívjunk meg egy rendes polgárháború, ha már a választási kampány is az volt, fékezett habzással persze.
