Doktor Kiafene?
2026. október 30., péntek
A gazdagság mindig relatív (a szegénység nem)
Az összehasonlítás rossz, értem?
Aszonta Gulyás Martin, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet történésze, hogy Romsics Ignác Jedi egy "elmetrükköt" alkalmaz, amikor Kádár és Zorbán elvtárs-pajtások összehasonlításakor olyanokat állít, hogy Kádár legalább integrálni igyekezett a társadalmat, a Dagadt meg elsősorban megosztani. Amivel nyilván nem állítja azt, hogy a felcsúti a fiumeinél is rosszabb, csak azt, hogy míg az egyiknél (az ötvenhat utáni megtorlások zárultával) az lett a jelszó, hogy aki nincs ellenük az velük van, Zorbánnál aki nem volt velük az ellenük volt, illetve nem is volt, nem vették emberszámba se. (Megvan Kövér elvtárs minapi szösszenete, hogy a mostani kormánypárti képviselőkben és benne annyi a közös, hogy talán a tiszások is emberek? Aztán még egyszerzáteszi, hogy talán...)
Gulyás elvtárs gondolom nem hülye, csak szereti úgy érteni a világot, ahogy azt elvárják tőle, mint a Párt ma is harcoló ügynökétől, aki egy kevés reflektorfényt kapó bevetési egységben szolgál.
A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és levéltárra úgy szoktak hivatkozni, mint "a nemzeti-konzervatív oldal történelemformáló, múltértelmező műhelye", ami elég árulkodó. Ez a nemzetikonzervezés jellemzően azt jelenteti az elmúlt másfél évtized kontextusában, hogy az illető "intézet" afféle felcsútista think tank, és ez a jobbik eset, a rosszabbik az, hogy csak sima propagandagyár valami hangzatos névvel (Lásd. "Alapjogokért Központ"), a még rosszabbik pedig,, hogy egyszerű kifizetőhely, az érdemi tevékenységek nagyvonalú mellőzésével.
Nos, a viccesen RETÖRKI-nek rövidített entitás 2013-ban jött létre, kormánydöntésre, hisz a tudományt a kormány tudja jól mindig, aztán 2021. január 1-jétől lett belőle a Lakiteleken működő Népfőiskola Alapítvány tulajdonában álló Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum Nonprofit Kft. Káefté baszki!
Egyszóval ez egy egyetemi-akadémiai szférán kívüli, hatalmi akarattal létrehozott felcsútista megmondóhely, szóval egy ottani munkatárs azért hülyén néz ki, amint a tudomány felelősségéről papol kenetteljesen. Főleg mikor nyilvánvalóan a pártvezér és már nem kancellárt védi, ami rendszerint nem dolga egy tudósnak, sőt igazából soha. Magánemberként persze mindenki annak a fenekét nyalja ki, akiét csak akarja, de az a Martin elvtárs, ez az "intézet" nevében nyilatkozott, gondolom összehúzott szemöldökkel. Szigorúan, na!
Amúgy pedig a két, saját bevallásuk szerint is rendszert építő nem államférfit, hanem korlátolt autokratát igenis jogos összehasonlítani. Nekem is volt itt már olyan történelmietlen látomásos költészetem, hogy ha annak idején nem omlik magába a Szovjetunió, és nincs nálunk rendszerváltás, O. Viktor Mihály lett volna a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, de csak miután ötvenedik születésnapja alkalmából lemondott a Kommunista Ifjúsági Szövetség vezetői posztjáról. Mert a Dagadt szerintem is a Kádár-rendszer kései folytatása volt más eszközökkel. De úgy járt, hogy egyszer csak olvadni kezdett, mint hóember a napon, és látjuk hol tart most. (A világmegfejtő összeesküvés elméleteknél, az újkommunistázós ávéházásnál, csak érteni ne kelljen ezt a rohadt világot már!)
2026. október 29., csütörtök
Díjeső-jelölés
Van egy jó hírem magamnak: Jelöltek az Oszkár-díjra! Egyenesen főtitkárnak! Filmeket ugyan nem csináltam még (bár valahol van egy londoni videóm, ahol Petra el van képedve egy hadihajón, múzeumi jelleggel), de van kamerám videós, meg SD-kártyám bele, valahol, de ettől még lehetnék Oszkár-díjas, kurva sok filmet láttam már életemben, írtam is róluk (még szakdolgozatot is!), és különösen jól mutatna az Oszkár a polcon, a Szovjet Tudományos Akadémia világtörténelmi sorozata előtt, mert az zöld, és jól állna előtte az arany.
Jó, hát az van, hogy nem pont jelöltek, de szóba kerültem az biztos, hisz én hoztam szóba magam egy ismerősömnek, aki egyfelől szintén látott már filmeket, másfelől járt már Bostonban, ahol az Oszkárt osztják a lózan cselesziek. A Harvardon! És neki nagyon konkrétan az a véleménye, hogy az Oszkár-díj annyit ér, hogy akár én is megkaphatnám!
Szóval értem azokat is, akik lelkesek a felcsúti Döbrögi Enszelnök-jelöltségétől, mert erről ugyan az ENSZ hivatalosan nem tud, nekik nem jelölte senki, azok se akik a nem is akarták, de egyszer már szóba került valahol, és valaki más megírta, aki már látott olyat, aki beszélt azzal, hogy. (Lehet, hogy a Vezért nem jelölte, csak szívecskézte valaki a fészbukon, és ezt értették félre, mert a szeretés az nem ugyanaz. Én is szeretem a mákostésztát, de nem szeretném például polgármesternek, nem is szavaznék rá.)
Mint a kretén viccben, hogy még egyszer szeretnék lefeküdni mondjuk Emma Stone-nal. (“-Miért, egyszer már lefeküdtél? -Nem, de egyszer már szerettem volna.“) És hát mi hiányzik igazán a második Oszkár-díjamhoz? Az első.
p.s. Ja, és ha megkapom majd a díjat, mint Oszkár-főtitkár, levelezőn kérem elküldeni, mert én ugyan fel nem ülök egy repülőre az óceán fölé, mert mi lesz ha belezuhan? Tudok úszni, szeretek is, de nem ennyit! (Bár ha lehetnék Forma-1-es úszóvilágbajnok, abból a pénzből simán felbérelnék valakit, hogy ússza meg helyettem.) A Nóbel se lenne rossz persze, de azt A fizikusoknak adják, én meg bár bírom Dürenmattot, de fizikából csak négyesre érettségiztem, magyarból meg az Anyegint húztam, úgyhogy gondolom nem jelöl szívcskézni senki rá.
Nemalvás-praxis
Bírom az olyan cikkeket, hogy „Mitől ébredsz fel te hülye, mindig hajnali három és négy között?“ Nos, a „hajnali négy“ az nekem kora reggel, a hajnal az más, de tudom magamtól, mitől ébredek fel. Először is mert életvitelszerűen szarul alszom, másodszor meg olyantájt pisilnem kell. Ötven fölött ugyanis megtudja az ember, hogy van prosztatája. Ennek megfelelően fogalmam sincs, a nők miért ébrednek fel reggel háromkor, ha felébrednek egyáltalán, lehet hogy nem is szoktak pisilni… Illetve van, aki szokott, volt már olyan a praxisomba, akinél ez egy igazi főlegprobléma volt, főleg utazáskor, de lehet hogy csak szolidáris volt velem, akinek nagyon.
A másik gond az alvással, hogy néha jól esik, hangsúly azon, hogy néha, mert egyre inkább amolyan kényszerű kötelességnek élem meg, aludni muszáj, különben másnap szédülök a boltban, beájulok a postán és/vagy a napi cselekvéseim nagy része ásítozás, csak épp nem megyek sehová boltba. Mert van itthon minden: kaja, pia, nők, pontosabban kaja.
De az alvás ettől még teljesen felesleges, az arra pazarolt időben csinálhatnék valami értelmeset is, mint az olvasás, a főzés, az unatkozás, meg az idegeskedés azon, hogy a nem tudok aludni. Utóbbit mondjuk művelem is, főleg este az ágyban, aztán kora reggel az ágyban, aztán felkelek unatkozni. Meg idegeskedni, amennyiben közéleti híreket is fogyasztok, mert a rohadék kávé kicseszett lassan hűl ihatóra, a vérnyomásom pedig nem tudja ezt kivárni.
Jobban belegondolva elég gyorsan elmegy egy nap azzal is, hogy túl keveset alszom, amiben biztos van valami paradoxon, csak nem tudom merre, hogy hová tettem, és jó lenne-e megtalálni nekem.
Klubvilágtalan-bajnokság
Van ez a ferencvárosi Fradielnök, aki tisztára kubatov, és megint újraválasztották, tehát elvileg kubathat tovább, ami jó, mert ő a korábbi Hatalmi Főpárt egyik utolsó védvonala a barikád bástyáján, aki még mindig harcol. (Nem a bástya harcol persze. A barikád, a tiéd, az.) Állítólag nem lehet már sokáig elnökvezér a Fradivárosban, mert az egyfelől meg se épült, másfelől meg a diktatúra önkénye hamarost összeférhetetlenné teszi, hogy valaki egyszerre uraljon egy pénzszivattyúzó szórakoztatóipari sportklubot, meg legyen politikailag is felettébb értelmezhető erővonal.
Márpedig Kubató R. Gabov nertárs a Felcsútista Internacionálé Zrt. alelnök-igazgatója, ami eléggé politikai pozíciónak tűnik, ha már a részvénytársaság régóta pártként van bejegyezve. Nem kizárt, hogy ha a Vezért basztatnák effélékkel, káeftévé alakulnának rögvest, mert tartalomhoz a forma. Náluk pedig az eszme a tartalom, ami viszont nincs, így a forma már mindegy. (Mint az autóversenyes Forma-mind1, azt is valami showbusiness-alapú befektetési izé üzemelteti, de szívesen lennének egyház is, ha ettől kevesebbet adózna az osztalékuk.)
Kuba továris (tényleg, milyen szép nomen est omen) persze nem az egyetlen népszerűségipari vállalkozó a "látványsportokban" (amúgy melyik nem látványsport? a fejben rapidsakk?) Dajcs Tamás talán az Emtékánál elnököl, ő ott az ájemdödoajen, jó eséllyel tehát nemsokára már nem lesz az, pedig nálunk szép régi hagyomány, hogy az aktuális, és magának igen nagyon tetsző hatalom szereti az embereit a cirkuszt és kenyeret iparban elhelyezni. Így lettek komplett sportipari klubokból hűbérbirtokok, a Legfőbb Vezető kíséretének tagjai számára. (Mondhatni a kubatovozás igazi státuszjelzővé vált, megbízható indikátora annak, hogy valaki a Belső Párt tagja. Valamint titkos udvari tanácsos, nyíltan tanácstalan, vagy simán csak udvari.)
Ilyen helyeken azok a komisszárok is kicsit fontosnak érezhették magukat, akik már rég nem voltak azok (a dajcstomizmus jegyében), ha monarchia lettünk volna, kaptak volna bárói címet egy kisebb kúriával, így meg kaptak egy klubot egy nagyobb stadionnal, ha már a felcsúti döbrögi mindig is jobban szeretett meccsre járni, mint könyvtárba. (Tényleg, ha mégis az utóbbi lett volna, Corvinákat osztogat? Vagy kiadatja díszkötésben Kövér Leslie Mándoki megzenésített morálfilozófiai esszéit, ajándék bajuszfésűvel?)
2026. október 28., szerda
Érdektelen
Az ünnepszünet-munkabejelentés
"Ekkor döntenek a december 24-i munkaszüneti napról – fontos bejelentést tett a miniszterelnök" - és ez egy hír.
Szerintem meg totál felesleges bejelenti azt, hogy egyszer majd bejelentenek valamit, és nem, nem kell mindent a minielnöknek bejelentenie. Azt főleg nem, hogy majd bejelent. Értem én, hogy a bejelentés a hobbija neki, hazajár a sajtótájékoztatókra, kommentekben él és a beszólás neki a cévitamin, de.
December 24 tipikusan az a nap, ami spontán munkaszünet kurva régen már, senki nem dolgozik, akinek nem muszáj, azaz nem rendőr, ápoló, tűzoltó vagy hasonló még a boltok is - ha nyitva vannak egyáltalán - kora délutánra bezárnak, fatornyos kis megyei jogú városunkban délután négykor már nem járnak a buszok, a nagyon kevés járókelő meg jobbára tortasütis dobozokkal járókel, de a dolgozás az teljes zárójelben.
Vannak ilyen tipikus esetek, mikor az aktuális kormány álproblémákra csinál határozott lépéseket megoldásilag, ezzel is a dinamikusan tettrekész kormányzás látszatát keltve. de attól, hogy ezentúl külön gyártanak majd gyufát a balkezeseknek (by Moldova) vagy munkaszünet lesz a munkaszünet, azzal még nem vagyunk előrébb, csak léptünk egyet oldalt, hogy azért mégis csak haladjunk! (Ez amúgy fontos, ha az út szélén állva jó irányba lépek oldalt, nem üt el a busz, ha meg rossz irányba, akkor megérdemlem.)
Nekem egyébként régóta gyanús, hogy a karácsonyi ünnepkör (ez az, ami Helovín után van, de még a Újévi Mágakoncert klasszikusok diszkóritmusbanja előtt) fénypontja az, ami nincs benne az egyházi naptárakban, azaz a Kétünnepközt. Azok a látens pirosbetűs napok. Mert jó esetben túléltük a karácsonyi stresszt, nem vagyunk annyira másnaposak, mint újévkor leszünk, ugyanakkor nem kell rokonokkal jópofizni, legitim a lakásban punnyadva nem csinálni semmit, és átlagosan főzni sem kell, van a hűtőben elég maradék, mint a rántotthal majonézes csokiöntettel, vagy a káposztás bejgli, mert a dolgok egy idő után azért összekeverednek. (Egyesek szerint az ilyesmit úgy hívják, hogy moslék, mások szerint viszont crossover vagy fúziós konyha.)
Kétünnepköztkor nyugi van, ami egy közhelyesen rohanó világban maga az ünnep, már amennyiben az ünnep nem a sosevolt boldogság demózása, hanem egyszerű kiszakadás a mindennapokból, ami meg paradox mód a mindennapok mindennapi megélése lehet, csak mert van rá idő. Mert egy átlagos hétköznap túl sokaknak nem mindennapi, amennyiben folyton válságkezeljük a válsághelyzeteinket, és ebből a stresszből kiszakadni ünnep.
De ha valahol még egyszer azt olvasom, hogy „énidő“ akkor idegrohamot kapok, mint egy átlagos szerdán bármikor.
A szakértelem bolsevista trükk!
2026. október 27., kedd
Instant mennyei mannapótló
Nem bírtam ki, a reggeli kávé mellé belehallgattam a PaláVerő című kedvenc hírtévérádiós szórakoztató műsoromba már megint. A tegnapiba. Ez az a betelefonálós törzsi gyűlés, ahol szinte csak hetven pluszos Dagadt-rajongók dicsőítik a felcsúti csodacsatárt, és állítják oppozícióba a sátáni minielnökkel, aki nekik per Petike, mert nem csak ördögien gonosz, de egyszerre nevetséges is. (Baszki, ezek Hitleren is röhögtek volna, hisz vega volt, nem piált, és fél herével csinálta végig a történelem legnagyobb népirtását, miközben nem volt zorbánista egyáltalán. Mondjuk elfoglalta Brüsszelt, nem szájkarate formájában, hanem rendesen, tankokkal, ezt talán a javára írnák a Fogolykiváltó Miasszonyunk nevű fura entitáshoz imádkozó bácsinénik.)
A tegnapi litániába meg azért hallgattam bele, mert érdekelt, hogy megy a dicsőítés annak fényében, hogy ők már készpénznek veszik, a Dagadt lesz a következő ENSZ-főtitkár. Persze csak ha elfogadja! De ha nem, az is olyan, mint egy Oszkár-jelölés, ki lehet írni a plakátra a neve alá innentől mindig, és nagy dicsőség ez egy kis hazának. Meg hogy Trampli elnökadmirális-generális őt jelölte személyesen, mert Trampli a világ vezetője, meg az a kínai elnök, az a Piszi Hicsi vagy hogy hívják…
Az egyik nénei már eleve sírva szólt bele a telefonba, a boldogságtól persze, hüppögött kicsit a vezénylő tábornoka isteni küldetésén, hogy őt maga teremtő, és személyesen őt, és csak nekünk, de nem sajátíthatjuk ki, ha enszelnök lesz, az egész világért tehet majd sokat, blablabla.... Na, itt kikapcsoltam. (Egész pontosan ott, hogy valahol a mennyekben Szentisten István királyunk is a Dagadtért imádkozik, ő ezt egy misszionáriustól hallotta, aki rálát a dolgokra, hogy vallásilag mit jelent a Főnök mély hite. Te jó ég...)
És nem azért mert zavart ez az ömlengés (észak-koreai stíl, erős klerikális felhanggal), csak őszintén megsajnáltam Betelefon Nénit A lelki-szellemi nyomor ilyenfajta nyilvános kiteregetését nekem akkor is kínos hallgatni ha önként csinálja. A „műsorvezető“ pasi meg egy igazi propagandista faszfej módjára, még adta is alá a lovat, és amit leművelt a hallgatókkal, arra már tényleg elégedetten csettintett volna Rákosi elvtárs is. (Ha már pont ők divatba hozták az ávéházós rákosizást). Persze Trump helyett Sztálint kellet volna mondania, a jóisten helyett meg marxengelszlenint.
A Kolum buszozás napja
Kolumbusz Kristófot persze nem így hívták, ez a magyaros vernegyulázás terméke, igazi májkárolyizmus, talán Cristoforo Colombo lehetett, tekintettel genovai születésére, de állt spanyol meg portugál szolgálatban is, így a Cristóbal Colón és a Cristóvão Colombo is játszhat, de az amerikaiaknak, akiket felfedezett, meg simán Christopher Columbus. (Aki nem azonos Chris Columbus-szal, aki meg a Reszkető betörők, vagy amit akartok filmet rendezte vászonra...)
Krisztofóró meg azért fontos pont ma, mert állítólag 1492-ben ekkor fedezte fel Amerikát. Na jó, igazából a karibi szigetvilágot, azon belül is a kubai partokat, de ezt senki ne mondja el Trampli Elnő kúrnak, mert szerinte Kolumbusz igenis pont őket (sőt, őt!) fedezte fel, mert eleve őt kereste, ez a sztori, hogy a mai Kubában szállt partra, csak a kommunista világösszeesküvés ármányának... izé, ármánykodása, na!
A nálunk hazai agyament jobbosok nyilván úgy értelmeznék e történelmi esemnényt, hogy azóta is tartó migránshordákat szabadított rá a dicső őslakos indiánokra, akik addig csak egymást gyilkolták békésen, de ezután már inkább őket a gyarmatosítók. (És nem tudták azt felírni egy molinóra, hogy "Nem leszünk gyarmat!", mert nem ismerték a szót. Nem csak magyarul, indiánul se!)
De ha már a nyelvek. Én sokáig nem értetem, hogy ha ez a Cristóvão Colón fedezte fel Amerikát, miért beszélnek az amerikaiak angolul? (Néha franciául, de azok kanadaiak, nem igazi amerikaiak.) Így persze már érthető, hogy kiderült, több amerika van: Amerika, Közép-Amerika, sőt többek szerint Dél-Amerikai is, de a Laposföld-koncepció szerint ez problémás, és ha már Ausztrália sincs, miért lenne mondjuk Brazília? (Mellékszál: ott nem a jogerősen elítélt egykori elnök fia nyert épp választást, hanem a jelenlegi, korábban jogerősen elítélt elnök újra, márpedig ez annyira hülyén hangzik, hogy szerintem ilyen ország tényleg nincs.)
Viszont Columbus ezek szerint nem is járt New York-ban, nem látta a róla szóló mjuzikelt, és egyáltalán semmi köze az ültetvényesek rabszolgatartásához vagy vietnámi háborúhoz. Jó, hát Kuba se lett egy földi paradicsom, úgyhogy Castróékat azért kenjük nyugodtan rá, az az ő hibája, mert ha nem fedezi fel Kubát, valaki más hibája lenne!
Így maradok a japán ska-nál, ez a heti hallgatnivaló programom, ezúttal azért amerikai beütéssel, latin-északközép-amerikaival:
2026. október 26., hétfő
Harcban edzett ostobaság
„Nem rajongok Norvégiáért. Őszintén szólva, Norvégia pocsék. Norvégia valójában egy szarfészek országgá vált.”
Heti Trampli van, aszongya a sárgafejű véres bohóc, hogy Norvégia egy szarfészek ország, elvégre hiszen már megint nem ő kapta a Nobel-békedíjat neki, már megint! Ettől aztán nem látják szívesen a norvég bevándorlókat sem az Amerikai Egybekúrt Államokban. Ez a hülye fasz nem tud lejönni a szerről, pedig a szervezete is termel elég önimádatot, annyira csodálatos ember, valamint zseniális a maga számára, hogy őszintén gyűlöli a világnak azt a részét, amelyik nem borul a lába elé. És hát a világ nagy része pont ezt teszi, illetve nem teszi, mert bár az emberi butaság rövid távon durvább mint a klímaváltozás meg a zsömle ára együtt, az emberiség nagyobbik fele nagyjából normális. Mert ha nem lenne az, kihaltunk volna rég.
De tényleg, képzeljük el azt az ókori világot, ahol minden társadalom birodalom, és pont úgy működik, mint Spárta, ahol a hobbesi „mindenki harca mindenki ellen“ emberembernekfarkasa lenne az alapbeállítás, és jó eséllyel mindenki saruban meg lepedőbe tekerve dárdákkal böködte volna egymást, a Hulljon a Férgese paradigma mentén, a dolgozni már nem elég jól tudó rabszolgákat meg kiszárítás után eltüzelték volna, hogy valami hasznot hozzanak, különben is mit akar már az élettől egy ötvenéves vénember? Amivel azt akarom kihámozni, hogy katonai alapon meg lehet szervezni egy-egy államot (egy időre), de az összeset nem, mert evolúciósan az ember is egy túlélésre optimalizált állat, de annak legalább annyira eszköze az együttműködés, mint a másokkal vívott permanens harc.
Így talán az a természetes, hogy az emberek mindig is háborúztak, időnként vágytak más népek, kasztok, vallások totális kiirtására, de ez sosem jött össze igazán, mert a totális (totálisan hülye, agresszív, elnyomó, önfelszopó) rendszerek vagy magukba omlottak, vagy külső erők tették helyre őket. A Szovjetunió összedőlt, a Harmadik Birodalmat összedöntötték - bár kétséges, meddig húzta volna a hitleráj, a szövetségesek győzelme nélkül is? Talán mint a szovjetek, hogy elpöfögött volna még pár évtizedig a rendszer, aztán bedől az egész, de addig is tömegeket tesz taccsra. (Nem vagyok történész, ez csak amolyan ebéd utáni agymenés lenne.)
És Trampli Donáld azért is kirívóan hülye, sok-sok más tényező mellett, mert folytonos harcban áll a valósággal. Ő a saját fejében gomolygó ködből kiszóló hangoknak hisz, amik azt mondják, hogy rengeteg háborúnak véget vetett már (az első elnöki négy évében ugyebár évtizedekig nem volt háború), amit meg elindított Iránban, azt is csak azért, hogy ettől majd ne törjön ki három másik, szóval pozitív a mérleg. Abban a párhuzamos univerzumban.
Úgyhogy norvégnak lenni valószínűleg összehasonlíthatatlanul jobb dolog, mint Trampli Donáldnak, bár szinte minden jobb, mint Tramplinak lenni. Igazából jó látni, mikor ez az éjsötét bunkó hisztizik, kár hogy egy világhatalom vezetőjét játssza épp.
Egy nem igazán rejtély nem túl nagy, ám sokára megfejtése
"Helyszín: Broad Court, Covent Garden, London, Egyesült Királyság"
Az Őhazájuk-nemzetállam
2026. október 25., vasárnap
Kávépszichológia egyszerűeknek
Az elnyomottak
A bukott államkormány-párt arcai mostanában vagy a „független elemző“ szerepében nem értik még mindig, mit jelent függetlennek lenni, vagy ha vállaltan politikusok voltak korábban, most a mártíriparban próbálnak boldogulni. Mindaz amit ők csináltak másokkal, az akkor a nemzet üdvéért dicsőségelő hazafiság volt, ha viszont a mások csinálják egy velük, az már bizony a legsötétebb diktatúra, ahol ÁVH-s pribékek láncon vezetik a hősöket. Ja, én hülye meg bő hónapja nem ittam egy sört se, így nem tudok menni ezzel az áldozati pózba merevedéssel. Csak hogy legyen benne képzavar is.
A Felcsútok Géniusza ugyanakkor száműzött uralkodót játszik, annak legalább van hagyománya az előképei közt, Horthy tata is jókat teniszezett meg koktélozott Portugáliában, mikor itthon meg a komancs diktatúra rákosizott. Persze ott meg Antonio Salazar volt hortibb Horthynál, szóval safe space volt az neki, és halála előtt még 56-ért is onnan lelkesedett egy keveset.
És mikor megkérdezik a téeszelnök-alakút, hogy miért Párizsban „nyaral“ (kuss, ő ősszel szok nyaralni, azt kész, a nyári vitorláson bebaszás az munkaebéd volt Tóni Fannikáékkal), azt mondja, hogy közöd? Meg hagyják őt élni, mintha nem akart volna főminiszterként folyton belepofázni mondjuk mindenki más hálószobájába, nemzeti identitásába vagy abba, hogy Nagyferó kurva jó-e vagy csak egy jól elhülyült kurva?
Így mikor megfejti a világ nagy összefüggéseit a rajongói előtt, csak hogy azok is egy alternatív valóságban élhessenek mindig, akkor ő az orákulum, a Bölcs Und Szeretett Vezető, de ha mindenféle nem explicit seggnyaló médiákok kérdezik, akkor ő csak egy nyugdíjas nagypapa, akit ne cseszegessenek már a bunkók. De tényleg, kérdésekkel provokálják, mikor ezt korábban sem tűrte.
Persze ez is értelmezhető egyfajta mártírszerep felé mozdulásnak, hogy itten akkora az elnyomás, hogy neki egészen Párizsig kell menekülnie előle, csak hogy aztán ott se hagyják békén. A pribékek, azok.
p.s. Egyébként ha ekkora elnyomás van, várjuk Tiborcz panaszát is, egy királydrámába azt is bele kell bánkbánozni.
Prolista
Már megint közzétették az ország legjobb gimnáziumainak rangsorát, amit nagyon lelkesen nem olvastam el, mert semmilyen szempontból nem érint, érdekel vagy számít. Hiszen sose jártam gimnáziumba, és mégse lett belőlem senki! Ezzel a háttérrel azért dolgozni kellet ezen, keményen sodródva az árral, aztán hülyén körbenézni, hogy nocsak, hol vagyok? Jé, diploma! Nahát.
Na jó, jártam gimnáziumban, talán háromszor-négyszer, ebből volt két buli, egy Kispál-koncert, meg egyszer eltévedtem. (Ugyanígy jártam több angol egyetemre is, pisilni főleg, az oxfordi Christ Church College vécéje például igazán pöpec, oda járnék szívesen itthon is.) Viszont sokszor mentem már el különféle gimnáziumok előtt, ilyesmi még néha ma is előfordul, tényleg adhatna már valamelyik valami papírt, elvégre az is számíthat, hogy harmincpár éve gyakran megyek arra.
Általában persze szeretem a mindenféle listákat, mint „A világ tíz legjobb rossz filmje“, a „Top 5 balatoni étterem, ahol pontyból van a hekk“, vagy „A három legfontosabb dolog, amit meg kell kérdezned a szomszédtól, mielőtt lelököd a lépcsőn“. Az a lényeg, hogy lehetőleg ne legyen semmi gyakorlati értelme az efféléknek, mert hát szép az ami érdek nélkül tetszik, azaz szórakoztat.
Innen nézve érdekelnie kellene a gimis listának, mert az égvilágon semmi jelentősége sincs számomra, de közben unalmas is, és nyilván felesleges, De ha mondjuk 17 éves lennék, lenne relevanciája a dolognak, viszont ebben az életben annyi már nem leszek, a következőben meg nem biztos hogy lesz gimnázium, karmikusan. Így nem olvasok bele. Mint ahogy abba sem, hogy miért titkoljam el a világ elől, hogy kecsappal eszem a szusit, mert eszembe se jutna, wasabival enném ha lenne itthon. Meg szusi is. (Ja, kecsap az van, teszek majd a sült rizsre. A sült rizst én egyébként úgy készítettem, hogy főztem, de elforrt róla a víz… Na, például ezt is csak az Élet Iskolájában lehet saját káron megtanulni!)
2026. október 24., szombat
A nagy unió-ekvivalencia
Tegnap megtudtam komoly megafonos elemzőktől, hogy ma is 1956 van, és nem csak azért, mert totális a diktatúra (az evidens politikai fogolyozásal), de ma is egy unió ellen kell szabadságharcolni. Csak most nem a szovjet-, hanem az európai unió ellen, birodalom, birodalom, egyre megy.
Ehhez a nagyívűhöz képest már tényleg apróság, hogy a Szovjetuniónak nem voltunk része, csak az érdekszférájának, az EU-ban meg tagok vagyunk vagy szabadok (ez volt a kérdés, választottunk), de az EU-ból ki lehet lépni (valaki folyton felsóhajt a Downing Street 10-ben), a szovjetségből meg nem lehetett, ahhoz az egésznek kellet Moszkvából összeomlania.
Persze a felcsútista hardcore slágere az, hogy összeomlik majd ez a mostani unió is magától, és akkor szabadok leszünk egyedül megdögleni, dehát így jár az, akinek a világ mindig a képzelt ellenségek elleni harc, hogy nem együttműködni kell, és megoldani a problémákat, hanem szétbaszni az egészet nekifutásból, az olyan karakteresen kurucos.
És akkor majd jó lesz nekünk majd egyszer, a Magyar (onnantól majd mindig nagybetű, kivéve ha m. péter vezetékneve, akkor a nemecsekernői paradigma lép életbe) megvalósítja végre a hegeli értelemben vett nembeli lényegét és kiteljesedik a Valahová. Ez nem titkos, de misztikus, reálisan utópisztikus, mondta ugyanott a már nem elemző, de igen komoly futóbolond, lakótelepi táltos (műkörmös aszcendenssel).
Mert a magyar az egy nagyon magas létrend, egy északi rassz, ez ugye Emese ősanyánk nevében is benne van… - te jó ég, még szerencse, hogy nem vagyok magyar (vagy nem eléggé, vagy tudja fene), mert kifejezetten nem érzem magam magasan létrendileg, bármit is akarjon jelenteni ez a baromság. De a hunszittya ősmagyarkodás legalább szórakoztat, a szovjetuniózástól meg felcsesződök, miközben igazából mindkettő vicces formája az agyhalálnak, csak nem egyforma mértékben. Közben nyugodtan hátradőlhetek, hogy a felmenőim egyfelől leginkább szerbek, másfelől szlovén, német, lengyel, görög és a fene tudja még mifélék, avagy egyáltalán nincs hunszittya talajgyökerem a vérvonalamban, mint ahogy nagyjából senkinek, nem mintha nem lenne kurvára mindegy.
A tizenkilencedik században megszületett modern, eredendően kulturális nemzetfogalom magasról tett a vérvonalra, a nyelv meg a közös szokások, egyfajta közös emlékezet számított már akkor is, meg azóta is, feltéve ha az ember legalább nagy vonalakban józan, és nem egy kurultájos turulkaként révül a nagyon sámánokkal, ami persze szabadidős programnak remek lehet, de ideológiát gyártani belőle duplaplusz kínos. Und röhejes, de ezt a témát szerintem körbetáncoltam már párszor itt is, csak néha jobb kiírni, mint benntartani, ha már éhgyomorra ittam egy bazi nagy fúde kávét.
Minden eszébe jutott már valakinek
Hallottam valamiféle dalolászást egy általam amúgy nézett sitcomban (The Middle - magyarul többféle kretén címen is futott...), és eszembe jutott, hogy de én ezt már hallottam ebben a formában, sok évvel ezelőtt.
Akkoriban még óvodás volt egy ismerősöm lánya, és a kölyök egy spéci óvodába járt, Waldorf-alapon angolul tanultak gyurmázni, meg hasonlók, és az volt a kedvenc éneklése, hogy Old McDonald had a farm.... (Héjjahéjjahó! - avagy héjjanász a hóban, by Ady Bandi?). És mikor apu épp vallási nevelésben részesítette volna, de a kiscsajnak nem volt hozzá kedve, sebtiben rögtönzött egy másik dalocskát, hogy Volt egyszer egy Oldmekdóneld, úgy hívták, hogy Jézus (Jé-é-zéúes, úgy hívták hogy Jézus! - még jó hogy a szakmájára nézve ács csodarabbi nem elipszilonnal írta a nevét, az igencsak szétverte volna a prozódiát… Egyébként is, magyarul csak az kezdődik elipszilonnal, hogy lyuk, de az meg csúnya szó, nem való ilyen óvodás dicsőítésbe! Ott ez teljesen fujj.)
Erre egyszer csak szembe jött a tévéből ugyanez. Most vagy az van, hogy az illető ismerős egy válságosabb életszakaszában épp sitcomokat fordított (tudja fene, közgazdász amúgy, de én is takarítottam már sebészeti műtőt), vagy igazából mégse, mert a tévében nem volt óldmekdonáldozás. (Doneldezés?) Jézusozni meg sokan szoktak mindenféle helyzetekben (mi több: jézusmáriázni is), ismerek néhány ilyen gyanús alakot, akik templomba járnak, meg van nekik otthon egy kicsi ember felszögezve egy kicsi fára, de a falon, szóval ez nem olyan ritka, mint ahogy magamból indulnék ki.
Az úgy van, hogy az emberek félnek a haláltól, pontosabban attól, hogy a halál maga a végtelen nagy üresség, mint amilyet a Barátok közt hagyott maga után, és a nagy büdös semmiben senki nem akar nem lenni. Úgy általában nem akar nem lenni persze, de de ha valaki a valamiben már épp nincs, akkor még van egy hajszálnyi esélye, hogy később még megint lehet. Addig is meg ott vallás, a képek ópiuma, ahol dús mezőkön unalmasan legelésznek békés ragadozók, mint a jehovás lutraalbumokban. Jó, hát ez se olyan nagyon vonzó, de a totális nemlevéshez képest csaknem vállalható. És ha már vallás, akkor ettől a gyerekeknek is jézusos dalokat kell énekelniük, persze csak ha nem muszlim hinduk, mert akkor egész másokat. Mivel pedig a vallás a leghatásosabb mém (tetszőleges kultúrákban), előbb-utóbb biztos eszébe jut valaki másnak is egy adott dalocska jézusos (krisnás, mohamedes, buddhás, repülő spagettiszörnyes) verziója, azért this is not rocket science. (Magyarul: Nem atomfizika. Ilyen kreatív nyelv ez a magyar…)
Infnatili
Bírom, mikor nagyhangú alakok gyerekezik magukat, jellemzően már túl a középkorúságon, csak hogy demózzák, van még bennük idők szava, nem mindig értik, de látják hallani, mondhatni a valóság ütőerén tartják a reszkető kezüket, igen fiatalosan.
„Én egy egy ilyen falusi gyerek vagyok!“ - telefonálja be az arc egy rádióba,és bár az még pont nem hallatszik rajta, hogy falusi (tájszólásokat megyeszékhelyeken is szok használni a népszokás), de hogy gyerek? Meg kéne kérdezni tőle, hogy “...és mondd te gyerek, anyádéktól mi szépet kaptál a nyolcvanadik születésnapodra, tavalyelőtt? Delíriumot?“
A másik kedvencem, mikor a nyilvánosságban mozgó kisebb alakok szólítanak föl a nyilvánosságban mozgó fontosabb alakokat, hogy növesszenek már tököt! (Néha akkor is, a ha a felszólított nőből van.) Ez még rosszabb mint a magunkat legyerekezés, mert például én, néhai nagyszüleim egykori kertjében még növesztettem tököket, padlizsánt, cukkínit meg patiszont is, de azokat később megettük, ami viszont értelmezhetetlen a közéleti diskurzusban, legalább is nem akarjuk elképzelni. (Pedig a töknövesztésre felszólítással rendszerint azt akarja mondani a költő, hogy legyetek bátorak!)
És a kettő természetesen kombinálható, de a „tökös gyerek“ már tényleg egy vállalhatatlan frazéma, miszerint állandósult szókapcsolat, ami egyrészt naftalinszagúan óvilági, másrészt meg tényleg az jut róla eszembe, hogy „Döntsd a tökét, ne siránkozz!“, csakhogy József Attila ennél többet érdemel.
És mikor már azt hiszem, hogy ezek a hülyeségek szép lassan kikopnak a nyelvből, mindig kiderül, hogy kevéssé szépen, de nagyon-nagyon lassan kopnak, az igazán kínos nyelvi elemek kihalásos alapon válnak csak simán röhejes nyelvemlékké. Elvégre az Ómagyar Mária-siralom is tud ma már viccesen hangzani, pedig anno valaki azt vér komolyan gondolta. A keserűen kínzatást, meg a vos szegekkel veretülést is, csak a 13. századdal már nagyon nem tudunk együtt rezegni.
Úgyhogy akár nemsoká kihal majd a tökös gyerek és nyelvrokonai, persze ez nyelvi divat kérdése is, egyelőre ne igyunk rá medvebőrt!
.png)




.png)


.png)
