A Kommentariánus Gárda (LMBTQ+CtrlC+CtrlV)

Nem tudok lejönni a mandineres kommentekről sem, mindig újra meg újra elképeszt az a szellemi fekete lyuk, ami ott támad, valamint fel, bármi kapcsán, ami az átlag kocsmanáci idegrendszerét felpiszkálja jelleggel.

Most például arra a tárgyilagos, elfogulatlan „cikkre“ mentem rá, miszerint „ Elkezdődött a Pride-fesztivál Budapesten, három hétig tart majd – azonnal a nemváltásért szólaltak fel“. Nyilván el se olvastam, szerintem fejből fel tudom mondani a felháborodásukat, amikor kreálnak maguknak valami ellenséget (óvodásokat nemileg átműteni némileg akaró drag queen-eket), aztán kommentekben kurvaanyázva jól megküzdenek velük. Nem ezt hívják valami általam nem nézett sportban árnyékbokszolásnak?

Minden esetre sokat elárul a mentális állapotáról ennek sok, népben-nemzetben gondolkodó, jobboldali-konzervatív, keresztény magyarnak, ahogy reagálnak valami alapvetően marginális és (részben ettől is) ártalmatlan dologra. (Na jó, persze hogy nem konzervatívok, a kereszténység meg abban merül ki részükről, hogy szemet szemért, de nem szólt neki senki, hogy az az Ószövetség még, nem az evangéliumok.)

Avagy afféle freak-show jelleggel, betűhíven, kontrolcé-kontrolvé alapon, addig se én írok:

- "...a király meztelen”  Az még csak hagyján! Az igazi szörnyűség az, hogy büszkék nagyjából mind meztelenül vonulgatnak, és vonaglanak, minden egyes utcai szeánszukon! 

- Aberrált, beteg, perverz állatok. (mert nem emberek)

- Liberálisokkal egyféleképpen lehet tárgyalni. Fegyverrel a kézben. 

- Szodomita férgek, pokolravaló deviáns, abberált nyomorultak!

- A csúcsra-járatot magyarellenesség megnyílvánulása a provokatív Pride megrendezése, a totális liberális fertő, a lélek mérgező liberális métely, eszement eseményei között...

- Aberrált szerencsétlenek, az iskolák közelébe ne merjetek menni, a gyerekeink fiúk, és lányok, és ez így is marad, hiába erőlködik egy erőszakos torz lelkű kisebbség! 

- Jut eszembe, kell egy szervezett ellenállás, tojás, rohadt gyümölcs stb... Összes zászlót leszedni, több millióan rühelljük ezt a magamutogatást, fel kell lépni ellene 

- Hát, azért 3 hét, az rohadt sok ebből a buzipropagandából. Elkerülni is nehezebb. A filmekbe úgy teszik be a buzitartalmakat, hogy nincs feltűntetve, hogy homoszexuális tartalom.

- Száradjon le a pöcse minden buzinak aki a rendezvényeken részt vesz.Akinek meg repedés van a lába között annak gyógyuljon be egészen ha ez neki az ünnep.

- Erre szavazott a 3,3 millió tisza-szavazó. Gratulálok nekik.

- Na tiszaszarok irány a pride felvonulás egy szál semmiben, ezt is ti szavaztátok meg.

Összegzés: A buzik mind meztelenül vonaglanak az utcán, nagy perverz nyomorukban, és erre szavazott mindenki, aki nem a felcsútistákra, szóval lőni kéne rájuk. Valami nagy-nagy tüzet kéne nyitni? 

Boldogtalanok a lelki szegények, ez van.

Valaki vigyen már nekik egy kakaót, az jót tesz az idegeknek.

brandiamaraskyy.com

A prófétálás haszna és bizonytalansága

Állítólag 632-ben pont június nyolcadikán halt meg Muhammad ibn ʿAbd Allāh, rövidebben ismerten Mohamed, próféta foglalkozású vallásalapító, kábé 62 évesen. Ezek persze bizonytalan adatok, 632 marha régen volt már, egész pontosan... 1394 éve. (Hirtelen nem találtam a telefonon a számológépet.) Mi speciel arra sem emlékszünk, mit ettünk ebédre mondjuk tavaly ilyenkor, persze nem is vagyunk próféták, de ettől még az ilyen dátumokban - ha már vallásilag fontos - inkább hinni kell, mint komolyan venni. A múltkor magam is csodálkozva jöttem rá, hogy Jézus sem karácsonykor született, ezt onnan gondolom, hogy egyetlen betlehemi fényképen sincs karácsonyfa!

A próféta egyébként(a görög prophétész szóból) olyan alak, akihez közvetlenül szól valamelyik isten, aki persze gyakran prófétánként más és más néven mutatkozik be, de hát egy istennek tetszőlegesen sok sportkocsija, szexpartnere, tengerparti villája és neve lehet. Persze ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor a próféta az, aki azt állítja, hogy szólt hozzá az isten, és ezt el is hiszik neki. Függetlenül attól, hogy van-e isten, és szól-e az illetőhöz, vagy az csak a saját fejében nyikorgó hangokat hallja kinyilatkoztatásnak, ha elhiszik a többiek, hogy ő itt most az Úr Hangja (vagy annak közvetítője), próféta lesz belőle, ha nem, ápolt egy csendes és biztonságos intézetben. (Régebben esetleg a falu bolondja, aki a templom egerével játszik.)

Nyilván nem minden próféta alapít vallást, de minden vallásalapító próféta (nem minden rovar bogár), a prófétálás az olyan, hogy egy lehet egy már meglévő vallási rendszer keretein belül is űzni, csak úgy unalmasabb, és kevesebb dicsőítést kap az ember. Márpedig a dicsőítés az fontos! Mohamed e tekintetben nem járt rosszul, egy írástudatalan, sivatagi vándorkereskedőhöz (későbbi katonai-politikai törzsi vezetőhöz) képest széles körben emlegetik tisztelettel manapság is a hívei, bár az iszlámon belül a siíták igazából Mohamed vejét (és nem mellesleg unkatestvérét...), Alit ismerik el főfő kalifának, és az ő fiú utódait isteni felhatalmazású imámoknak. De hát nem lehet az ember próféta a saját házában, vagy legfeljebb az egyik dudás, ha egy csárdában lakik.

Minden esetre, mivel nem vagyok muszlim, ám az egyik kedvenc könyvem Salman Rushdie Sátáni versek című opusza (amiért ugye pont a siíták akarták kinyírni), nekem az ő olvasta tetszik, ami bár irodalmi fikció, de pszichológiailag igen hiteles, és olyan nyelven beszél, ami miatt eleve Rushdie az egyik kedvenc íróm. (Legutóbb egy kórházi tartózkodás alkalmával olvastam újra, ott különösen jól jött ez a meseszerű távolságtartás, ami a szerző sajátja.)

Tárgyal, állapodik, megnormalizál

Úgy néz ki, a magyar miniszterelnök (aki zavarba ejtő módon nagybetűvel Magyar) azért nemsoká tényleg találkozik az ukrán elnökkel. Most éppen arról szólnak a hírek, hogy ez nem holnap lesz (állítólag tényleg volt egy hétfői forgatókönyv is), de valamikor biztos.

Aminek ideje is van, mert a Dagadt csak annyira volt képes, hogy Zelenszkij arcát, afféle mumusként, óriásplakátokra rémisztgesse, meg elfúló hangon kiabálja, hogy Ukrajna az ellenségünk. (Ezért - mivel konkrét háborús uszítás .- egyszer tényleg felelnie kellene. Ezért is.) És innen kell most normalizálni a kapcsolatokat, ami úgy tűnik, menni fog, bár Magyar Ukrajnával kapcsolatos affinitása azért nem egyértelmű. De a külügyminiszterek már egyeztettek, az ukránok hajlanak a kisebbségi jogokat komolyan venni, mi meg nem leszünk bot a küllők között, mint a Felcsútok Géniusza volt, úgyhogy lassan kezdődhet az ukrán EU-csatlakozási tárgyalások első, bevezető köre. 

És nem, nem kell azon nyekeregni, hogy fú, rohadék ukránok mindjárt belépnek, és elviszik előlünk az uniós támogatásokat. Nekünk is bő tíz évbe telt a csatlakozás, pedig nem volt háború, és kábé konszolidáltan zajlott le egy rendszerváltás. (Sajnos a konszolidált az egyúttal korruptat is jelentett, nem csak gazdasági értelemben.) Szóval mire Ukrajna EU-tag lesz, én már egy vénember, valahol a hatvanas éveim közepén, Magyarország meg uolérte Ausztria 2010-es életszínvonalát...

Azért a diplomácia nem olyan nehéz úgy, pont elég, ha az ember nem tekinti eleve ellenségnek a másikat, és a tárgyalások alkalmával nem szarik az asztalra. Ha ehhez jön egy minimális kompromisszumkészség, már kész is a cucc, lehet értelmes megállapodásokat összehozni. És az se nagy ügy, hogy volt ugye a Kakadu Péter korábbi külminiszter, aki egy bunkó volt (van lenni, gondolom most is), egy arrogáns, nagyképű, kioktató farok, mert azt Kijevben (Brüsszelben, Berlinben, Londonban, Párizsban) is tudják, hogy az új emberek ilyenkor új esélyt jelentenek a normális viszonyokra. Vagyis jön a tabula rasa tiszta lapja, amire például majd azt is fel lehet írni, hogy innentől nem egy-egy hatalommániás közhülye fejében gomolygó köd fogja meghatározni a balsorski régentépek nemzetközi kapcsolatait, hanem úgybevezett intézmények, és megállapodások, akár kormányokon átívelő stabilitással.

Szóval ha kibékülünk végre Ukrajnával meg az unióval, nem kell feltétlenül új ellenséget keresni. Persze, csak a móka kedvéért hadat üzenhetünk mondjuk Ausztriának, úgyse NATO-tagok, nem tudnak visszaütni, mi meg visszavehetjük Burgerlandot, csak hülyén nézzük majd, hogy az nem a Burger King disneyland-alakú, húspogácsás vidámparkja. De az is nagy nemzeti felébredés lesz majd.

Piszkosul

Kitöltöttem egy zorigós kvízt, de csak azért, mert ez volt a címe: „Piszkosul nehéz kvíz – ha sikerül a 7/7, eldobjuk az agyunk!“.

Donhatjátok srácok, 7/7, csak épp nem volt nehéz, piszkosul biztos nem. A hidegháborúról szólt, és ilyen piszkosul kérdések voltak benne, hogy melyik országban volt az 1968-as prágai tavasz? Vagy ki kellett találni, hogy glasznoszty meg a peresztrojka az Mihail Gorbacsov nevéhez köthető, a „vasfüggöny“ metaforája meg Churchill fultoni beszédéből való. Nekem ezek evidenciák, de egyrészt tizenéves korom óta figyelem a politikát (csinálni sose volt kedvem), másrészt elég öreg vagyok ahhoz, hogy például Gorbacsovra már emlékezzek, azt a korszakot kiskamaszként már átéltem. A többi meg történelem, a kubai rakétaválsággal együtt, de azt meg szerettem tanulni is. 

Nem a dátumokat, csatákat, királyokat, forradalmakat bírtam benne, hanem az összefüggéseket. Hogy mondjuk az első világháború nem azért tört ki, mert „lelőtték a Ferdinándot Szarajevóban“, hanem mert a porosz-francia háború után létrejött egységes Németország (mint császárság), lemaradt a gyarmatosításokról, és újdonsült nagyhatalomként újra akarta osztani az efféle érdekeltségeket. Az ilyenekhez képest csak egy szimpla adat, hogy mikor volt a skagerraki tengeri csata (110 éve, 1916 májusában), de ez valahogy megragadt bennem, menne egy tesztben is. (Illetve ahogy Tuskó Hopkins mondotta volt a Három testőr Afrikában című irodalmi klasszikusban: „Én ezt trapézon is tudom.“)

Csak annyi lenne a kérésem, hogy a zorigósok, akik szerint egy közepesen emelt szintű töriérettségis kérdéssor már a történelmi műveltség hovatovábbjának hogyodanerohanjakja, hogy az agyukat ne felém dobják, mert kissé fáj a lábam, és nehéz lenne félreugranom előle. Mert amúgy pont az ő agyuk kell a fenének.

helsinkifigyelo.blog.hu

Az ember a Csirkegyárból

Már többször beszúrtam ide egy-egy számot a Sleaford Mods nevű angol duótól, mert eléggé elképedtem tőlük, mikor véletlenül kidobta egy számukat az algoritmus. Vegy épp bedobta, tudja fene, nekem azóta is rendszeresen megy odabent egy-kér jellegzetes fordulatuk. Ilyen rendes, munkásosztálybeli, elektronikus-alapú, lakossági érzületű poszt-punk izét szövegelnek erősen minimalista zenére (hangszerük egy laptop), pontosabban szövegel Jason Williamson, úgy is mint tárgyas ragozású alanyi költő. (A másik faszi - és ennek utána kellet néznem - Andrew Fearn is mókás alak, mert a koncerteken ő annyit csinál, hogy megnyomja a hangszerén az Enter gombot, aztán átszellemülten bólogat.

Williamsont egyébként úgy képzeltem, mint aki sört reggelizik és rakott zöldbabot ebédel, miközben egész kicsi postásokat sérteget, és a dílerétől veszi a lottószelvényt, amitől később turkálóból kell öltözködnie. Erre belefutottam ebbe az évekkel ezelőtti kis dokuba, amit persze eddig cseszett feldobni a Jutyúb, ahol kiderült, hogy egész normális arc (a maga karcos határai között), és van apja, sőt felesége, bár a díler és a sör is stimmelt, előbbi inkább már múlt időben.. És az egészből az jött le, hogy a proletár Anglia kicsit szürke, kicsi kopott, elég esős, de a szókimondástól kifejezetten kellemes is lehet, olyan otthonos valami. Csak tudni kell fekete báránynak lenni hozzá.

Nem is dumálom túl, itten van a dolog, a többi dologgal meg tele van a TeCső.

p.s. Nem mellesleg Robinzon és Seherezádé névnapja is ma van lenni, nem tudom ki lehet az az űrlény, aki errefelé Seherezádénak hívja a lányát, az ilyen biztos képest embert is ölni, állva aludni a buszon, vagy cukorral enni a káposztás tésztát, csak mert fáj neki Trianon.

Unalmas híres

Napi médianyavalygás következik: Unalmas az M1 híradó! Ez veszélyes, döbbenetes valamint elképesztő, ezt mindenképp szeretném leszögezni, nyomatékosítani, valamint hangsúlyozni, már rögtön az elején. Hogy aztán rohadt messziről kezdjem. 

Az úgy volt, tisztelt bíróság, hogy még 1993-ban nyaraltam egy hétig Monacóban (ami igazából Monte-Carlo, ha már városhercegség-állam), Erikával meg egy halom babkonzervvel. Fiatal voltam, még húsz éves se, és kellett a pénz, de nem volt, úgyhogy diákszálló és konzerv. Viszont így legalább van egyetlen(!) forma-1-es pálya, ahol fizikailag is voltam, sőt végig is sétáltam, ha már városi, és igazából végig lehet járdázni mellette. Azóta meg különösen érdekesek a forma 1-es versenyhétvégék, nagyon nem egyformák a többivel, így megnézek mindent, amit máskor eszembe se jutna. Ez most odáig fajult fokozódni, hogy tegnap még a forma-3 időmérőjét is lekövettem élőben, meg a mai sprintfutamot, de láttam egy fél forma egyes szabadedzést is, csak mert jó nézni, ahogy csúf de menő versenyautók köröznek egy kivagyiságáról híres, gazdagok és szépek városában, ha már én egyik se vagyok. (De még csak város se!)

És ma ebéd előtt nem úsztam meg a szokásos „hírek egy perceben“ izét a közvetítésbe ékelve, ami korábban  egy mozgóképes nettó terrortámadás volt, most meg nem.  Az elmúlt közel  két és fél év permanens kampányában egy percbe annyi egymondatos kormányzati uszítást préseltek be, hogy az bámulatos volt, és igen komoly fejlődés Orwell 1984-éhez képest. Ott ugyanis még Két Perc Gyűlölet volt, itt meg háromszor akkora adagot toltak le, fele idő alatt.

De mindegy, gondoltam, ez mégis csak Monacóban, előre megfontolt szándékkal elkövetett személygépjármű-versengés, ami érzelmileg is fontos, így a híreket mentálisan kibírom. Erre jött a nagy semmi.

Nemzeti parkok, veteránautók, fiataloknak szóló ösztöndíjak, és hogy Japánban fentarthatóbb üzemanyagforrásokat keresnek a légiközlekedéshez. Semmi politika, semmi Brüsszel, semmi háború, semmi Dagadt. Unalmas szar az egész, az az igazság, mert bár biztos informatív, de ugyanakkor érdektelen. Nyilván magasan van az ingerküszöböm, egy jó kis háborúpárti, diktarúrázós tiszázás nélkül már megint kávét kell innom ebéd után, pedig fogytán van, a vérnyomásom meg lement a pincébe. (Pontosabban levittem a szemetet, akkor még megvolt, de nem jött vissza velem az elsőre.)

Kérem vissza a régi jó izzó gyűlöletet, amit annyira túl tudtak tolni, hogy az már szórakoztató volt (csak nem kellett belegondolni abba, hogy ez a kulturális trágyadomb hányszáz milliárdból bűzlik messzire), szerintem bunkó mód aljasnak lenni lehet olcsón is, privátban, mint ahogy a Dagadt kedvenc „igeforrása“, a Vadhajtások kocsmanáci hörgése sem egy évi hat luxusjacht árából készül. 

És milyen szépeket írt tegnap is: „Gyere le te faszszopó hazaáruló, szétbasszuk a fejedet!!! Videón ahogy Magyar Péter hergeli a tömeget!“ (Ez egy cím!) Igeforrás, ja. Elvégre a baszni és a fasszopni is korrekt magyar infinitívusz, avagy főnévi igenév. Mondjuk rögtön e mellet a remek írás mellett élő tudósítás a csíksomlyói búcsúról, gondolom a kiegyensúlyozottság jegyében.

És és erre kattintottam, csak mert a tévesen közmédiának csúfolt, a közelmúltig pártszolgálatos tévé szerkesztőinek tele van a gatyája, és kitömött baglyokkal riogatnak atomhalál helyett, aminek előjátékaként muszlim migránsok vágják majd el megerőszakolt nők torkát. Aztán jön csak a gombafelhő. De az igeforrás minden verbális agressziójával együtt is inkább csak szánalmas, mintsem dühítő, ebből így nem lesz vérnyomás.

Mindegy, megnézem a forma-2 sprintfutamát is, meg az egyes időmérőt, a fontoskodó kommentároktól azért néha még fel tud bennem csesződni az ideg. Nem akar egyik sem óvodásokat átműteni, de az önfényezésük és bennfenteskedésük azért eléri egy középhatótávolságú fideszes képviselőjelölt szintjét, és az is valami.

Egykor és máskor

Bírom az olyan tájékoztató jellegű címeket, mint ami szembe jött tegnap a Porton, miszerint: „Botrányos: 13 éves színésznővel forgattak félmeztelen jelenetet, most megszólalt a rendező“. 

A rendező maga a nagy Wim Wenders, a film a Téves mozdulat, a dátum pedig 1975... Avagy most botrányos, hogy 51 évvel ezelőtt mit meg nem engedtek maguknak úgynevezett filmművészek. Jó, az egésznek az az apropója, hogy az illető színésznő Nastassja Kinski, aki már évek óta ki akarta vetetni azt a jelenetet (mondjuk nem értem, hogy miért nem már negyven éve?), de Wenders csak most jelentette be, hogy mindenhonnan leveteti a komplett filmet, és bocsánatot kért. Túl későn, mondhatni, annyi esze lehetett volna, hogy ezt első szóra megteszi, de ebben az ügyben mindenki sokáig ráért, a hülye Port meg most látja meg az ügyben a clickbait-lehetőséget. 

Pont mint a Zorigó, ahol simán megírják, lehet hogy nemsoká lemond a miniszterelnök, aztán kiderül, hogy a  brit, vagy hogy hatalmas légikatasztrófa történt, 120 halottal, ja igen, 1984-ben, Kuala Lumpurban.

Tetszenek tudni, hogy Amerikában nemrég még rabszolgaság volt? Egészen 1865-ig, na de 161 év történelmi léptékben szinte semmi, emlékezete eleven, mint nálunk 1848-nak, ami régebben is volt pár perccel.

Mondjuk pont ezért indokolt, még 51 év után is bocsánatot kérni, mert bár akkoriban mások voltak a normák, de az emlékezet az már csak olyan, hogy a jelenből néz vissza, a jelen elvárásaival. (Jeles András se csinálhatná ma meg úgy az Angyali üdvözletet, mint 1984-ben, pucér gyerekekkel az Édenkertben.)

A jelenből nézve a híres athéni demokrácia sem volt demokrácia, csak a szót örököltük meg. De a népgyűlésben nem szavazhattak a nők, a rabszolgák, a nem athéni születésűek, de azok sem, akiknek az egyik szülője nem volt athéni születésű. Avagy a népfelség egy férfklub kiváltsága volt, bizonyos hibátlan pedigréjű férfiaké, ezt ma senki nem nevezné demokráciának. (De pl. a nagybritánoknál is  csak 1928-tól van szigorúan vett demokrácia, az Equal Franchise Act bevezetésétől szavazhattak a nők a férfiakkal egyenlő jogokkal. Amúgy 1918-tól már szavazhattak, csak épp 30 év felett, megfelelő vagyon vagy diploma birtokában...)

Szóval ha az emlékezetünk a jelenből indul, mert nem tud máshonnan, természetes, hogy a múlt folyton változik, mondhatni már a múlt sem a régi, így lesznek hősökből gazemberek, felszabadítókból megszállók, lázadó söpredékből forradalmárok.

És mindeközben nem feltétlenül érvényes a múlton számon kérni a jelen elvárásait, oké Churchill például egy rasszista disznó volt, mint általában kora arisztokratái, de hát nem lehetett tekintettel az eljövendő korok egész másfajta értékrendjére. Az egyetemes értékek köre meg rohadt szűk, főleg néhány egyszerű tabu mentén írható le. Ilyen például a vérfertőzés, az úgy tűnik, kortól és kultúrától függetlenül mindenhol tilalom alatt állt, de az emberevés már nem egy általános tabu, azt több helyen is űzték, pont mint a rabszolgaságot, a gyerekházasságot, a társaságban szarást, vagy a halálra kínzást. Ezek ma már nem férnek bele a nyugati kultúrába, de régebben természetes részei voltak. (Csak egy példa: Az ókori rómaiak egymás mellett üldögéltek egy soklyukú, hosszú márványlapon, és kakálás közben az időjárásra meg a magas adókra panaszkova kedélyesen beszélgettek. Én meg telefont se viszek magammal, esetleg valami olvasnivalót...)

divany.hu

Amivel csak azt akarom mondani, hogy valaki ötven éve még nyugodtan lefilmezhetett félmeztelen tinilányokat művészi jelleggel, de már húsz éve rájöhetett volna, hogy ez utólag  már nem olyan jó ötlet.

A hülyén bulvárkodó portáloknál meg befejezhetnék végre a kattintásvadász címadásokat, mert ugyan könnyű, csak kissé szánalmasan aljas.

Azért, ha már filmek, én is tudok egyet:

Döbbenetes: szekszualizáltan alulöltözött 12 éves kislányt mutogat a perverz amerikai rendező! 

Marin Scorsese: Taxisofőr (Jodie Foster)

A nagy semmi üzenése

Tegnap a Dagadt is nemzetileg összetartozott, minden maradék hívével, hiszen mindenki mást - több részletben - már rég kitagadott a nemzetből. Huszonéve volt ő már a Haza, aztán a Nemzet, aki így megmondhatja, ki tartozik hozzá, illetve nem lehet ellenzékben, kivéve mikor mégis, de akkor is csak jogilag, ő lélekben az összes felcsútista örökös pártvezér és kancellárja.

Az utolsó töltényig harcoló propaganda lelkesedett is, milyen kurva fontos üzenetet küldött a Főnök (Ezt mindenkinek látnia kell!) a trianonozás oldalfarvizén. Ilyeneket, hogy „Az a nemzet ma már többre képes, mint hogy minden évben megemlékezzen a vele történt igazságtalan szörnyűségről, képes arra is, hogy minden évben újra és újra kinyilvánítsa határtalan élni akarását és összetartozását.”

Hát, tudja fene, szerintem ebben maximum annyi a fontos, hogy ennek a döbröginek még a bukása után sincs semmi érdemi mondanivalója semmiről, eldurrant egy-két elcseszetten üres közhelyet, aminek a jelentősége... nos az tényleg a lepkefingé a tornádóban. 

Jobban belegondolva, lehet hogy ez tényleg fontos is lehetne, ám ahhoz valami új információt kéne tartalmaznia, de az hogy nincs az égvilágon semmi értelmes mondanivalója a  világ, és pláne az ország érdemi dolgairól, azt évek óta tudjuk. Hisz az elmúlt években nem kormányzott csak kommunikált, de persze a kommunikációjában sem volt semmi párbeszéd-jellegű, egyujjas agyú propagandát tolt, nagyjából ezzel fedve el, hogy nem csinál semmi közérdekűt. És ez sokáig elég volt a hatalom megtartásához, más meg nem számított.

Így aztán tőle sem számíthatunk semmi többre, ami nagy szerencse az országra nézve, mert láthatóan elfogyott az igény az efféle, elsőre jól hangzó semmitmondásokra: „Csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs.”

Ilyeneket bárki tud kormányzás helyett: 

- „Ha rántottát akarsz sütni, fel kell törnöd a tojást!“

- „Minden lépés azzal kezdődik, hogy az embernek van lába.“

- „Ahol fát vágnak, ott vágva van a fa.“

Így megy ez.

Környészetvédelem

Ma van a környezetvédelmi világnap, ami nem tudom mennyire kiterjedt dolog, mert ezzel párhuzamosan épp mától (úgy egy hétig) a Vénusz és a Jupiter látványos együttállása is megfigyelhető lesz között a nyugati égbolton. Gondolom sötétedés után, nappal még nem láttam bolygóegyüttállásokat jönni. Persze máskor se nagyon, miközben ezek a naprendszerünk bolygói, és mint ilyenek a tágabb környezetünkhöz tartoznak, csak nem szólt nekik senki, hogy akkor rájuk érvényes-e a világnapozás. 

Szerintem én nem fogok megfigyelni, leginkább azért, mert a két bolygó elég alacsonyan tartózkodik az égbolton (de azért nem fognak ránk esni), viszont együttállásuk tettenéréséhez főleg tiszta, kitakarásmentes nyugati látóhatár szükséges. Ami nekem nincs, a házunk nyugati fala tűzfal, arra nincs ablak, ha meg lemegyek kitűnően megfigyelhetem a tőlünk nyugatra, és vagy nyolc sávnyi útnyira fekvő két lépcsőház együttállását. Plusz a fényszennyezés ugye. Még jó hogy nincs célirányos távcsövem (semmilyen sincs), így nem fogok bosszankodni azon, hogy bár nem félnék használni, csak nem lenne semmi értelme.

Egyébként régi kérdés, hogy akkor a környezetvédelem meg a természetvédelem az ugyanaz, közeli vagy távoli rokonok, esetleg két külön sáv az autópályán, amik nagyából ugyanarra mennek?

Nos, a természetvédelem a természetet védi, ilyen állatokat, növényeket, szerintem még érdekesebb köveket is, a környezetvédelem meg a mi környezetünket, hogy az embereknek legyen kényelmes és lakható a bolygó, lehetőleg úgy, hogy közben nem basszuk szét a természetet. Mert ugyan építettünk magunknak civilizációt, de ettől még a testünk biológiából van, és úgy is reagál. A különbség a civilizált ember, meg egy ostoba növény között annyi, hogy ha jön a savas eső, mi bemegyünk a házakba, a növények meg beledöglenek, de növények nélkül megdöglünk mi magunk is, és akkor tök felesleges lesz a sok ház, szóval már csak ezért sem érdemes savasat esni. (Azt állítólag hosszabb távon a házak se bírják olyan jól.)

Amúgy az én környezetem például ez az ötvenpár négyzetméter, ahol épp vagyok, ennek a lakásnak magam lennék az uralkodó félistene, úgyhogy mindig duplán zárva van az ajtó, nehogy be tudjanak jönni a betörők, egészen kicsi postások, Jehova tanúi, vagy egy-egy eltévedt gázóra-leolvasó, aki nem tud róla, hogy a lakótelep ezen részén nincsenek gázórák. Olvasnivaló persze akad, de szerintem neki ezért úgysem fizetnének a vízműveknél. Ahol nem dolgozik.

Plusz csukva tartom az erkély ajtó-ablakokat is, mert onnan nagy repülő bogarak tudnak bejönni. Nem tudom mit keresnek ezek ekkora városi szmogban, de láthatóan undórítóra mutálódtak tőle mára, persze nekem minden rovar undorító, ők az a része a természetnek, amit ugyan nem pusztítok, de nem is védek!

És nem csak ma, máskor se nem, leginkább főleg!

Kinek fáj-e?

Már órák óta jöttem-mentem a mai napban, mikor valami nemzethy portálon szembejött, hogy ma van a Trianoni Összetartozás Emlékgyász Napja. Vagy mi a frász. A történelmi évfordulót azt még értem, csak nem érdekel, ez legyen a magyarok gondja. Hiszen a széljobbos definíció szerint az a magyar, akinek fáj Trianon (nem a palota, gondolom, a szimbóleum, amit képvisel jelezni), nekem meg nem fáj, tehát nem lenni magyar. Csak a nyelvem, az állampolgárságom meg a születési és lakóhelyem nevezhető annak, de ezek nem tesznek magyarrá, ahhoz ma sírnom kéne, hogy jajj, százhat éve egy elbukott világháború után elégtételt vettek felmenőinken a győztesek. De ez engem érzelmileg nem ráz meg, én a jelen Európáját látom, ahol már pont egyre kevesebb a határ, a kulturális különbségek számomra érdekesek, és nem utálnivalók, bennem már sosem volt meg a törzsi logika.

Az Ő Hazájuk neofasisztái meg úgy utálják az EU-t, hogy közben kurvára fáj nekik Trianon (még mindig nem a versailles-i Nagy-Trianon épület), ez viszont erős kognitív disszonancia. Minimum azóta, hogy Szlovákia, Románia, Ausztria, Szlovénia és Horvátország is uniós tag, és ha jól tévedek, mindegyik tagja a schengeni övezetnek is, avagy a határok viszonylatukban immár csak a térképeken... (Ukrajnával meg most állapodott meg az új miniszterelnök, Szerbiával meg jóban volt az előző, bár ott egy ocsmányan autokratikus rezsim lézeng most is.)

delhir.info

De tényleg, akinek nyilvánosan és politikailag fáj a Párizs környéki békeszerződés (asszem mára elég a trianonozásból), annak fáj a világosi fegyverletétel, a mohácsi csata vagy a komplett török hódoltság is? Vagy olyan messzire már nem lát, mert szellemi horizontján a Horthy-rendszer revizionista hőbörgése a vezérlő csillag? Gondolom naná, az őhazájukos meg mandineres-prostisrácos arcoktól már ez a hátrafelé nyilazós, tasolylemezesen ősmagyarkodó szubkultúra is idegen, ők maximum zsinóros mentéhez húznak árpádsávos föveget, kivéve, ha egy ideje már a alt-right jenki seggfejekért rajonganak, a Trampli Donáld kíséretéből. (Mint a fél- vagy már egészen bolond Jeszi bácsi, az ötvenes örök tinédzser, aki talpig csillagos-sávos lobogóban szokott megjelenni, tramplis bézbólsapkában.)

A trianonozás amúgy szerintem vallási rítus. Hiszen minden rendes vallás a múltba néz, a jövő csak valami ködös izé, üdvösség, nirvána valami, de azon a hídon majd akkor kell átmenni, ha odaérünk. Addig is rendszeresen, visszatérő jelleggel emlékeznek Jézus kereszthalálára, Visnu valemlyik avatárjának tetteire vagy arra, hogy Mózes egy égő bokorral beszélgetett. A mai magyar széljobbank sincs sok mondanivalója a jelenről (leszámítva a migránsozva buzizást, de arra egyre kisebb a kereslet), így marad a múltba révedés, az ilyen arcok, ha lesznek még, kétszáz év múlva is gyászba borulnak majd június negyedikén. 

Persze arra is lesz esély, hogy ide látogató, ufós idegenek fognak majd szomorkodni, hogy jé, volt itt valami egész pöpec kis civilizáció, de úgy tűnik, nemrég kicsinálták magukat...

p.s. Pédia Wiktória: „A nemzeti összetartozás napja – a 2010. évi XLV. törvénybe foglalt hivatalos nevén: Nemzeti Összetartozás Napja – az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap Magyarországon, melyet 2010. május 31-én 302 igen, 55 nem és 12 tartózkodó szavazat mellett iktatott törvénybe az Országgyűlés. Az erről szóló Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről címet viselő törvényjavaslatot Kövér László (Fidesz) és Semjén Zsolt (KDNP) kezdeményezte.“ No comment, az előterjesztő tanúságtevők önmagukért kommentelnek.

delhir.info

Harmadosztályú gombapörkölés

Van az a gomba, ami mutáns ösztönlényt csinál az emberből, ahogy átveszi az irányítást az idegrendszere felett, és ez a gomba aztán ki is nyírja a zombivá tett gazdatestet. Plusz ki se lehet rántani rendesen, úgyhogy vonatkozásában nem érdemes a rizzsel meg a tartárral vesződni.

Az ilyen gombák persze főleg filmekben vannak, valamint az űrből, az itteni unalmas, földi gombák vagy csak fura hallucinációkat okoznak, vagy kinyírnak egyből. Vagy csiperkék és vargányák. A Dermesztő kór (Cold Storage) is ilyen film, hogy mikor még '79-ben vége lett a Skylab űrállomásnak, nem égett szét az egész a légkörben, hanem egy tartály konkrétan Ausztráliában zuhant le. De csak hogy sok évvel később kinyírjon egy adag helybélit, persze csak az után, hogy átvette az agyuk feletti irányítást. (Ez egyébként nem szokatlan helyzet, csak a helyiek ezt addig házi főzésű, pikánsan metilalkoholos whisky-vel intézték, gondolom.)

Jönnek emberek járványügyi szkafanderben, már mindenki halálian hulla, úgyhogy atomot nekik alapon felégetik az egész környéket, ami nem különösebben feltűnő az amúgy is sivatagos tájban. de a biztonság kedvéért eltesznek egy kis adag  gombát, valami názaefbíájos-szíjájés föld alatti hűtőházban. És akkor jön a jelen. 

A jelenben már ilyen bérelhető raktárak vannak a föld alatti  földalatti felszíni részében, a hűtőkamra elketyeg magában odalent, az új biznisz alkalmazottai nem is tudnak róla, de mikor már nem ketyeg tovább, jön a gomba, és megba... fertőz bárkit, aki arra jár.

Igen, ilyen eredeti felütése van a műegésznek, már alaphelyzet is B-kategóriás, és innen sikerül az alkotóknak kissé lejjebb küzdeni a színvonalat.

Van benne két raktárházi alkalmazott, éjszakai műszakban, a nagydumás bunkó, meg az érzelmileg megviselt jócsaj (tényleg, ilyet se láttam még korábban), akik aztán a túlélésért küzdhetnek jól, miközben random feltűnő mellékszereplők hullanak el, akik csakis azért jönnek éjszaka a raktárba, hogy meghaljanak. Esetleg mert bűnözők, és nem fényes nappal hordanák el az ott tárolt lopott holmit.

Ebből az egészből lehetett volna egy Haláli hullák hajnala, de nem lett, pedig sci-fihorror-vígjátéknak pozicionálták, csak épp a horrorfaktor halvány benne (bár ötven éve még imádták volna a műfaj kedvelői, de nem 1976 van), a humora egyel laposabb a szükségesnél, a cselekménye meg kiszámítható. (Jó, ez utóbbi a zsáner sajátja, a legtöbb témában tényleg nem lehet újat mondani, ez mondjuk indokolná, hogy akkor ne is csináljanak ilyen filmeket.)

Itt csak begombázott zombik vannak, akiknek hamar lerobban a fél fejük,  a másik fele meg ugye önmagában nem tudja biztosítani a többi rész túlélését, de legalább nem tart három óráig ez az indokolatlan mozgókép.

A film egyetlen pozitívuma (már túl azon, hogy a 89 éves Vanessa Redgrave is feltűnik benne), hogy legalább fröccsen a vér és a velő (főleg az agy), meg hogy kreatív módok terjeszti magát a gombaszörny. Oké, azt eddig is sejtettem, hogy a szájba hányás hatékony módja a cseppfertőzésnek, de itt már-már vicces is.

Esetleg szódával elmegy még Liam Neeson is, aki itt az öregedő főügynök vagy mi, és ahhoz képest kell közvetlen akcióban részt vennie, hogy fáj a háta. Plusz jó ideje le se szarta a sereg, aminek dolgozott, pedig néha akár kétévente is szólt, hogy baj lehet...

Összességében nem annyira rossz az egész, csak túl sok benne a kihagyott lehetőség, és túl sablonos, bár e kettő nyilván összefügg. Amúgy senkinek nem ajánlott, nettó időpazarlás.

Aranykór

A zorigós "újságíró" Természetes Unintelligencia a közéleti uszítás és a csöcsös kontentek helyett egyre nagyobb hangsúlyt helyez a  betegségekkel való riogatásra és a vallási misztikumra, a végén még újra lesz értelmezhető gasztrorovatuk is... (Hát igen, a Zorigó még mindig a szörnyülködve röhögés reflexét váltja ki belőlem, és egy ilyen esős reggelen, mint a mai, az ilyesmi alapvető lelki gyakorlatom.)

Na, az van szerintük, hogy „Évezredes titokra derült fény: itt lehetett a bibliai Édenkert“! Szokás szerint persze ezt se értem, én például régóta tudom, hol van az Édenkert, pont ott ahol a Halálcsillag, a három testőr vagy a Kultúra galaktikus metacivilizációja (vö, Iain M. Banks). Azaz a képzeletünkben, aztán onnan kerül könyvekbe, filmekbe, festményekre.

Van ugyanis az embereknek ez a „régen minden jobb volt“ mentalitása, mindig elképzelünk magunknak valami aranykort, és mindig ahhoz a jelenhez képest, amit aktuálisan igen rémesnek érzékelünk, de h egyszer már volt jó, akkor az nem eleve lehetetlen, tehát lehet megint minden nagyon fasza. (De ezt egyszer már leírtam, gondolom szerintem.) Az Édenkert pedig maga az esszenciális aranykor, aminek véget vetett az engedetlenség meg az önzés, mondjuk hülye egy isten lehet, aki tudásvággyal teremti az embert, aztán eltiltja a tudástól, majd kibassza az édeni világból, csak mert besértődött, mikor az ember pont úgy viselkedett, amilyenre programozta...

De vannak ezek az önjelölt régész „bibliakutatók“ , akik szó szerint vesznek mindent, amit egy ókori sivatagi törzs emberei, a maguk szűk horizontjáról látva a világot, összemeséltek maguknak, és meg akarják találni Noé bárkáját, a Frigyládát meg az Édent, mert azoknak nyilván lenniük kell (vagy kellett) valahol. Földrajzilag! Az meg fel sem merül, hogy a mindenféle szent szövegek alapvetően szimbolikus beszédek, de ha komolyan is vesszük őket, nem lehet, hogy például az Éden nem a Földön van? Hanem ez csak az a bolygó, ahova a sértődékeny teremtője száműzte az emberiséget?

Ellenben ha a komoly „brit tudósok“ kitalálják, hogy hol volt az Édenkert az egykori Mezopotámiában, akkor mi van? Ha már nincs ott, nem érdekes, ha igen, az minimum feltűnt volna sokaknak, esetleg annyi a törekvés értelme, hogy ha ott volt, adott GPS-koordináták mentén, esetleg lehetne ott megint. De ahhoz nem térképészkedve régészkedni kell a híveknek, hanem buzgón imádkozni, hogy jöjjön el a mennyek országa, az se baj, ha ezúttal nem csak a Közel-Keletre...

Tényleg, az Éden és a Menny milyen relációban állnak egymással? Tesók, unokatesók, vagy az előbbi az utóbbi kivetülése, előzetese, fülszövege? Ez egy nyilvánvalóan érdekes kérdés, de például egy elsöprő ám reménytelen szerelemhez képest kábé annyira fontos, mint az, hogy hány angyal tud egyszerre táncolni egy tű fokán? A középkori teológus egyházatyák ugyanis ilyeneken gondolkodtak, mondjuk ők pont próbálták magukat távol tartani az elsöprő szerelemtől, legalább is jobb esetben.

Nekem meg a Zorigótol kéne magam, de a bűnös élvezet lényege a a második szó.

A hívatlan hivatal vége

Minden szuvenír veszélyben a szuterénben, megszűnik a Szuveníritásvédelmi Hivatal, pedig már majdnem hatóság lett, csak vesztett a gazdi, így mehet a levesbe, ami egy sóhivatal esetében jogos, a sótlan leves nem jó. (És ha már beszántják a sárga földig az egészet, legalább nem kell behinteni sóval a helyét, ami pedig igen költséghatékony megoldás.)

Ez az a hivatal, ami szó legrosszabb értelmében vett bürokráciát testesítette meg, miszerint létezésének egyetlen oka önmaga volt, hiszen nem csinált az égvilágon semmit, de azt kurva sok pénzért. Ennek az izének pusztán léteznie kellett, hogy jelenléte fenyegetést jelentsen a civil szervezetek meg a kormányfüggetlen nyilvánosság számára. Nem teljesen igaz, hogy ők lettek volna a Dagadt szimbolikus bunkósbotja (csak simán bunkók voltak, de botot még nem kaptak a kezükbe), elvégre nem volt semmi konkrét jogkörük. Inkább az van, hogy ők voltak a pisztoly a színpadon, ami majd egyszer biztos elsül, de közben törölték az előadást, úgyhogy immár biztosan mégsem.

A lánczitamás-alakú agresszív palotaszolga most persze felettébb aggódik, na ja, egy többmilliós fizetés mindenkinek hiányozna, de természetesen ő főleg a Haza sorsa felett borong:

„...a magyar demokratikus folyamatokba történő külföldi beavatkozás létező valóság” - persze, ettől voltak az elmúlt rezsim utolsó éveiben még egyáltalán demokratikus folyamatok, hogy például az EU pályázatokon át támogatta azokat a civil szervezeteket, amiket Ártunk és Ormányunk ki akart nyírni, meg néha nyíltan a fővezér lábára lépett, csak hogy az érezze a törődést.

Valamint „...a  Hivatal működése veszélyforrást jelentett mindazok számára, akik Magyarországot nem szuverén államként, a magyarokat nem önrendelkező nemzetként kezelik”. 

Na most az van, hogy amikor egy ország (állam, törzs, szakkör) belép egy nemzetközi szervezetbe, mint az EU meg a NATO, akkor elve lemond szuverenitása egy részéről, cserébe azokért az előnyökért, amit a tagság jelent. A szuverenitás nem önérték, lehet szuverén módon éhen halni („Nekem senki ne hozzon kaját, és egy büszkén független hülye vagyok!“), vagy szuverén módon átharapni egymás torkát, mikor mondjuk egy szuverén állam szarik a nemzetközi jogra, és megbombázza a szomszédját, népírtás jelleggel.

Valójában egyetlen állam sem szuverén 100%-ban, mindenki függ a nemzetközi környezetétől, a különbség sokszor inkább csak abban áll, hogy maga mond-e le szuverenitása egy pontosan körülhatárolt részéről, vagy pisztolyt nyomnak a fejéhez, hogy olyan szép kis ország ez, kár ha valami szörnyűség történne vele.

Márpedig a pártvezér és kancellár, meg a felcsútista különítmény pont ezt tette, a zsarnoki hatalomgyakorlással, azaz a több mint fél ország semmibevételével, a választási rendszer szétbuherálásával, a legaljasabb, szar propagandával, a rendszerszintű korrupcióval, no meg a Putyin elvtársnak való mélyen benyalással. 

Láczi nertárs borongása annyiban tehát indokolt volt, hogy a magyarokat valóban nem önrendelkező nemzetként kezelte, csak épp a saját kormánya. De ez a Szuterén Sóhivatalt nem zavarta, hisz ha már a Kreml sem veszélyeztette az önrendelkezésünket, akkor ugye semmi.

A másodlagos himnusz

Jut eszembe, mára is jutott egy születésnap, méghozzá Edward Elgar brit zeneszerzőé (1857-1934), aki azt a híres indulót írta, hogy Táá-rárárá-ráramm, és ami azóta a britek kettes számú, avagy tartalék himnusza. Jó, igazából Pomp and Circumstance March a címe, és az is ismeri, aki nem, annyira slágerré mémesült, szerintem nem csak a nagybritánok körében. De náluk annyira, hogy később szöveget is írtak hozzá, hogy a tárárázáson kívül lehessen énekelni  is, úgyhogy ismert úgy is, mint Land of Hope and Glory, azaz a remény és dicsőség földje. Ilyen beethoveni, örömódai magasságokban kell elképzelni a cuccot, ha már a zeneszerzőt a huszadik század beköszönte alkalmából teljesen elragadta a világbirodalmi hangulat. (És ugye annak szétesését már nem érte meg.)

Amúgy a briteknek persze könnyű, mikor ez a második himnuszuk íródott tényleg a fél világ urai voltak (és csak kissé félvilágiak), így nem kellett beletenni semmi elnyújtott óbégatást a balsorsról, ami régen tép... (Igen, én nem kedvelem a magyar himnuszt, egy rendes himnusz az olyan felemelő induló, a miénk meg egy  sírva panaszkodás, meg esdeklés a sírnál, hol nemzet süllyed el. Lehetne már írni valami vidámabban, mint a Mézga család főcímzenéje.)

Minden esetre Elgar munkásságában nekem a kedvencem nem az említett darab, hanem az The Apostles (Apostolok) című oratórium, meg az első szimfóniája, gondolom azért, mert ezek már több mint harminc éve megvoltak műsoros kazettán, közvetlenül a CD-korszakom előtt. Meg Walton szinté első, Portsmouth-szimfóniája, de azt nem Elgar írta. Hanem úgy 1925 körül WilliamWalton, aki amúgy operát is!

Ugye hogy ismerős?

Önkirályi önfényezés

Trampli Donáld kacsa megállíthatatlan, leginkább a parttalan egoizmusban, amennyiben mindent magáról nevezne el. A Telex cikke szerint van már róla elnevezett repülőtér, stadion, egyetem, csatahajó-osztály és nemsoká biztos lesz happy meal-menü is, de az még kétséges, hogy rajta lehet-e a feje a az usákok 250. évfordulójára kijövő 250 dolláros bankjegyen, azzal a csodálatos hajával. (Utóbbi a saját közlése.)

Az Amerikai Usában ugyanis nem lehet élő ember pofája a pénzeken, az ottaniak nem nagybritánok (sőt, épp a tőlük való függetlenedés fog kereken évfordulni mindjárt), ahol mindig az uralgó uralkodó van a pénzeken. (Tényleg, mennyi Bözsi nénis és hány Károlyos van épp forgalomban arrafelé, mi az aktuális arány?) Trampli ellenben szereti azt képzelni, hogy ő király, pápa és vadászpilóta egyben, aki koronával a fején bombázza szarral az ellene tüntetőket.

euronews.com

De annak nem sok esélye van, hogy ebbe a Kongresszus belemegy, az ilyesmi önfényezés a republikánusok egy részének is visszataszító, persze lehet még az a pénz... Sőt lesz is, némi fenyegetőzéssel összhisztizve, ahogy azt bármi más kapcsán is elő szokta adni ez a korszakos államférfi. (Ja, egy sötét korszak is korszak, azt is csinálnia kell valami erre alkalmas pszichopatának.)

Trampli amúgy vesztegetésben igen jó, ez volt az úgynevezett „üzleti sikereinek“ is a lényege. (Az idézőjel meg azért indokolt, mert hozzáértők szerint, ha simán csak valami konzervatív portfólióba fektettet volna a papától örökölt vagyont, és nem áll neki üzletelni, ma több pénze lenne. De üzletelt vadul, párszor kis híján csődbe is ment, ezért kellett vesztegetnie. Az még mindig olcsóbb volt, mint jól csinálni.) Vesztegetés jelleggel meg például úgy osztogatja az elnöki kegyelmet, mint a cukorkát Halloweenkor, gondolom főleg a róla mintázott cukorkákat.

Igazán vehetne már magának valami szegény és nagyon kicsi afrikai országot, és akkor ott lehetne király, a világot mint olyat meg békén hagyná. Persze lehet, hogy csak egy törzsfőnökségre futná neki, de biztos beérné vele, ha ahhoz is járna valami arany korona, meg dobálhatná szarral a törzs varázslóját.

p.s. Pedig milyen szép lenne, hogy I. Donáld, Isten kegyelméből Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának más birodalmainak és területeinek királynője, a Nemzetközösség feje, a hit védelmezője. Ja nem, ezek a II. Bözsi néni titulusai voltak...