2026. június 28., vasárnap

Kedvencek menetelő temetője

Tegnap volt rohadt nagy névnap igen kicsiben, ahogy egy ismerősömnek írtam, I. Szent Rohadtnagy királyunk emlékére, és engem is így hívnak, bár semmi közöm hozzá, a szentségre se hajtok, ellenben egy névnapnak valóban semmi jelentősége, kábé akkora súlya van, mint egy (szatyor fingnak?) tetszőleges szerda délutánnak.

Ellenben tegnap volt a budapesti Pride Büszkeég Meleg, ebből főleg a büszkeség volt meg, meg a pokoli meleg, nyilván nomen est omen alapon. Meneteltek a patrióta Pat Riot amorf mozgalmi izéi is, nem teljesen világos okokból, nagyjából annyi lehetett, mint a tavalyi Büszke Pride esetében, hogy a kormány húzzon a picsába, lehetőleg már tegnap, csak ez a hazaffyas büszkeség nem volt olyan átütő. A másikon is kevesebben voltak, de most nem akartak a kormányzati betiltás ellen demonstrálni, azt meg tudja fene, ki az a Pat Riot, de nincs szép neve (riot: lázadás, zendülés, zavargás), úgy hogy Patrick (vagy Patricia) helyében nevet változtatnék, lehetne mondjuk Sematary, az legalább egy Ramones szám, egy Stephen King-horror filmváltozatában. De így aztán kulturális.

Én viszont újra rájöttem, miért most volt meglenni a Pride. Mert szombat volt. Ugyanis 1969-ben, június 28-án razziázott fenyegetőleg a New York-i rendőrzés a Greenwich Village negyedben található melegkocsmában, a Stonewall Inn-ben, amitől aztán az öntudatos melegek durván tüntetni kezdtek a homfób amerikai jogrendszer és hivatalok ellen. Na, erre emlékezve rendezik a Pride-okat szerte a mindenfelé ilyentájt. Az évforduló ugyan ma van, de vasárnap nem jó bulizni, ha hétfőn már dolga van az embernek, így lett tegnap szombat.
És persze angolul úgy hangzik az esemény, hogy: Stonewall Riots. Csak hogy kerek legyen.

Tényleg, már megint egy jenki eredetű emlékünnep-nap, mint a munkásmozgalomnak május elseje, ami meg az 1886-os chicagói nagy sztrájkra emlékezik. Ahol olyan felháborító dologért tüntettek is, mint a napi 8 órás munkaidő. A mocskos libsi munkások, akik biztos buzultak is meló helyett, erre kellett nekik a sztrájk, hogy legyen idejük egymással...

És akkor most mondja valaki, hogy nem függ össze mindennel minden. Bár I. Szent Rohadtnagy királyt még nem tudtam elhelyezni a Rendszerben...

Ez feldolgozás, de az eredeti Ramones-klip
valami rém kínos...
A Starcrawlert meg eleve bírom.

2026. június 27., szombat

Alapvetően szeretek listázni...

Avagy miután ma délelőtt a harmadik podcastot minősítettem hallgathatatlanak 8néni elve nem népszokásom, közben csinálhatok valami értelmeset is), elkezdtem fejben összeszedni, hogy mik azok a határokpontok (magyarul red flag-ek), amikor egy-egy kifejezés elhangzásakor kikapcsolom a francba az egészet.

Mert az ostoba, konyhapszichológiai fogalmakkal dobálózást nem tűröm az aurámban (rosszul hat a csí áramlására), plusz őszintén, szívből gyűlölöm a teljesen felesleges, de legalább magyarul ragozott angol szavakat. Miközben anglomán vagyok, plusz teljesen világos, hogy a nyelv folyamatosan bővül jövevényszavakkal, mostanában főleg angolokkal, de ettől még azonnal otthagyom azt a bármilyen online tartalmat, amiben elhangzik mondjuk, hogy „nagyon krájndzs volt a bífelés“ vagy valami hasonló. 

Feltehetően öregszem, és bár régen sem volt jobb semmi semmivel, de a kommunikációs ízlésem nem tűr el egypár dolgot. Mondjuk ha az ember anyagilag és szociálisan is csóró, nagyjából az emlékei maradnak, no meg az ízlése.

Szóval a lista a red flag-kifejezésekről, lehet hogy párat már felháborodtam korábban is:

1. Az első maga a red flag -mint felesleges angolkodás.
2. A narratíva keretezése - mint okoskodó tudóskodás.
3. Z generáció - mert az egész betűkkel generációskodás egy faszság, ennek egyébként minősített esete a GenZ, ami sokan úgy ejtenek, hogy „dzsenzi“ (nem is értettem elsőre), ami kétszeres bűn, hisz a Z az angolu kiejtve „zed“.
4. A kognitív disszonancia - csak mert szegény hülye G. Ottó miatt divatba jött, egyébként meg lásd a 2. pontot.
5. A hájpol - avagy ez meg az egyes pont.
6. A „Nem tudom hogy van ez, de szerintem...“ - egy így kezdett mondat vége már érdektelen.
7. A Georgia - így ejtve, és közben Grúziát értve alatta. Vagy akkor Pozsony mégiscsak Bratislava?
8. A civil - ami sokszor annyit jelent, hogy az illető nem színész vagy zenész (vö. „A párom nem ismert ember, civil“), minta a kultúrcelebek katonák lennének, vagy rendőrök.
9. A tízpontos - nő, film vagy avokádósaláta, ez kényszeres pontozás kínos, és leegyszerűsítő.
10. A tízes listák bármilyen témában - no comment.

+1. A "pótkaszt", mert vannak olyan szerencsétlenek, akik szerint ez vicces. 

Egyetem-begyedem

Este olvastam, hogy visszatér a CEU Budapestre, miközben megmarad a bécsi campus is, ami pont jó így. Még egyetemistaként néha jártam a könyvtárában, bár az ELTE hasonló műintézménye is jó volt, meg tíz percre tőle a Szabó Ervin. De alapvetően érdekelnek az egyetemek, főleg építészetileg, meg a kávéautomaták viszonylatában, plusz remek pisilési lehetőségek, a Műegyetem vécéivel például igen jó tapasztalataim voltak. Hát igen, az egyetemek fontos helyek, ha egy visszatér, az remek hír, bár kétszáz kilométerre lesz tőlem, azaz nem fogok ott kávézni meg vécére menni, attól tartok.

Persze a CEU ugye magyarul a Közép-Európai Egyetem, nem a Dél-Dunántúli, olyan nincs, de ha lenne a pécsit hívnák így.

A hír amúgy a Mandíneren jött szembe, mert időnként odanézek, hogy megfogyva bár de törve mennyire megy még a harcos felcsútista propaganda. Nos, nagyon, bár megfogyva és törve, de a kommentszekcióban nem csalódok soha, igazi vérbunkó nácik küldenek el minden árnyalt véleményt a picsába. Tudom, kipróbáltam párszor. A minap nehezményeztem, hogy azt az alakot, aki bedobott egy pirosfehérzöld drapériát az Erzsébet-hídról a Dunába, talán mégsem kéne hazaárulóként életfogytiglani fegyházra ítélni, de csak miután kiherélték és megfosztották az állampolgárságától. Szerintem ez nem helyes hozzáállás, de erre én lettem a liberálkommunista tetű. Pedig elméleti anarchista vagyok,
de őszintén kedvelem ezt a polgári-konzervatív tempót.

Nade. A CEU kapcsán is elszabadultak az indulatok, a kedvencem ez volt: „Milyen diplomát adott,? Soros  sátán buzidiplomája amit csak a sàtán seregében fogadnak el.“ 
Csak azért idézem ezt ide,, mert tényleg szórakoztató, ugyanakkor egy kissé tanulságos is. Úgy kábé két hónapja indult be igazán ez a sátánozás, a magukat jobboldalinak gondoló fotellázadók egyszerre mentek át egy kollektív DJ Jeszibe, aki azért már tényleg orvosi eset.  De ha egyúttal ő lesz a kaptártudat modellje, akkor nem lehet nem figyelni rá. 

Az van tehát, hogy vannak buzik. A buzik meg sátánisták is, mert egyik isten sem buzi, de a Sátán még a South Park szerint is nagyon az. Na most csak azt kéne tudnom, hogy ha minden buzi sátánista, akkor minden sátánista egyben buzi is, vagy ez inkább olyan, mint a „minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár“?  Azaz van-e minden sátánistának kitinpáncélja, illetve Soros tata buzi-e van? Ezek így fontosak lennének a világ-összeesküvés megértéséhez, főleg mert ismerek egy leszbikus párt, és mi van ha benne vannak?

De inkább nem kérdezem meg a Mandin, ezen a héten már lettem rohadék tetű. Talán majd a jövő héten, arra még van kapacitásom
De ha valaki tud egy jó egyetemet tíz perc sétára tőlem (meleg van, ennyit bírok) az szóljon, mert nincs itthon kávé, de apróm még akad.

larrycuban.wordpress.com

2026. június 26., péntek

Nem tud lejönni a szerről

Időjárás-jelentés: A világháború még nem tört ki!
A Dagadt meg még mindig a Nemzeti Hitvallás nevű dagályos, giccses szövegen pörög, hogy eltávolíttatta a gonosz, gonosz kormány a közhivatalokból. (Jut eszembe, vannak magánhivatalok. Úgy értem egy céges iroda az ugye nem hivatal?)
De a Felcsútok Géniuszának  a választások óta nincs érdemi mondanivalója az ország állapotáról neki, úgyhogy verbális önkielégítést végez, miszerint komcsizik (ha már komcsi mindenki, aki nem ők):
„A kommunista időkben volt utoljára olyan, hogy a hatalom a nemzet egységét és összetartozását szimbolizáló jelképeket háttérbe szorította vagy eltávolította.”

Hogy ez a felcsútista alkotmányhoz tartozó, valóban igen dagályos öblögetés mennyiben fejezi ki a nemzet egységét, az nem kérdés, semennyire. És ez a korábban hatalmi Főpárt identitáspolitizálásának volt része, ha már reálpolitikát nem mindig tudtak kulturált keretek közt folytatni. Jó, én nem vagyon a Nemzet része (még mindig nem fáj Trianon), de az például érdekes, hogy akkor melyik nemzet egységére gondolnak? A kulturális vagy a politikai nemzetére?

Mert a nemzetállam amúgy arról szól, hogy a politikai nemzet egységes, mert mindenki állampolgár, esetünkben sokan olyanok is, akik nem itt élnek, de kulturálisan nagyon  sokféleképp meg lehet élni, hogy az ember magyar, zulu vagy piréz. Én utálom az operettet, a birkapörköltet, a dagályos politikai deklarációkat, de még az augusztus huszadikai tűzijátékot is. De például szeretem a lángost, Kertész Imre könyveit, a Kozmosz zenekart, a Balatonpartot, meg a hatlapos sütit. Nem vagyok nacionalista, azt egyszerűen értelmetlennek érzem ebben a században már, mindig szerettem megérkezni Londonba, és néha lehangoló volt a lepukkant ferihegyi úton befelé taxizni Pest-Budára, de Sopronban vagy Egerben tudnék élni Kaposvár helyett, nem bírom a Bánk bánt, de Radnóti a világ egyik legnagyobb költője valaha. Ám mindez az én ízlésem, és bárki más lehet magyar, akire ebből egyetlen tétel sem igaz, szóval a kulturális értelemben vett nemzetnek nem kell egységet kifejeznie.

Pláne nem egy zakkant, nárcisztikus autokrata pótcselekvésein keresztül.

2026. június 25., csütörtök

U(tolsó é)V

Egyszerűen túl meleg van a politikához. Valójában bármihez túl meleg van, ilyenkor lehet rendesen utálni a nyarat, és akkor mindenhol vagy fodbal jön szembe, vagy a parlamenti verbális pankráció, de engem hagyjanak békén az aranykonvojjal, majd akkor szóljanak, ha letartóztatnak végre valakit, és nem akarok több sulyoktamásos hírt, unom a pofáját, egyelőre nagyon nem érdekel, mi lesz a Karmelita új funkciója, vagy hol lesz a Közlekedési Múzeum.

Nem kéne most valami uborkaszezonnak kezdődnie nagyon? Hogy csak kulturális hírek legyenek, mert ennyire extrám UV-sugárzás esetén be kéne tiltani az egyéb közéletet. Tényleg, ki engedélyezte az ekkora sugárzást. Itt az Ég alatt emberek élnek, de például ma már láttam egy-két madarat akik szédelegve repültek, aztán az erkélyemen landoltak, de mivel tettem ki nekik vizet, kicsit jobb állapotban mentek tovább.

Kulturális hír meg mára annyi akadt, hogy Lovasi A. kispálésaborz foglalkozású zenecsinálóa 2010-es Kossuth-díjából valami vándordíjat csinált, avagy  egy-egy évig mindig más vigyázhat rá, persze csak ha kellően kiérdemli a méltónak levést rá.  Biztos kurva nagy megtiszteltetésnek érezhetik majd, másra nem lesz jó, egy továbbadott Kossuth-díjjal már nem jár pénz, én viszont érzek az egészben valami kis hübriszt, hogy L. András azt gondolja, a díja akkora szám, hogy majd nagyon fognak örülni, akik egy évig nézegethetik majd a polcon, hogy fú, ez nem semmi, ez a Lovasi díja!
Persze lehet, hogy nincs igazam, ám mostanában több beszélgetést is láttam vele, és egyre rosszabbul öregszik, amennyiben valami popzenei orákulumként kezd megnyilvánulni. Most meg a kossuthdíjazás.
Jó, az Ákos nevű udvari zenészhez képest még meg is érdemelte, a vén hülye Nagyferóról meg szó se essen, mert bár tizenévesen bírtam a Beatricét, de ma már nem. Persze lehet, hogy én is rosszul öregszem, sőt, ez majdnem biztos.

Viszont a a Lovasi által Vándor Lajosra átkeresztelt díjat a Lecsó kapta, aki a Leskovics Gábor a Pál Utcai Fiúkból meg a kiscsillagból. És ez rendben van, mert a Beatrice rövid fellángolás volt a nyolcvanas évek végén, de a PUF a komplett tinédzserkoromat átívelte, a Kispállal együtt, természetesen. Volt az a lemezük, a Ha jön az álom, azt rongyosra hallgattam középiskolásként. Pontosabban a középsuli második felében, elvégre 1990-es keltezésű. (Bár emlékeim szerint, holmi demók, meg koncertfelvételek is terjedtek kazettán, már valamivel korábban.)
Na erről van ez is, kicsit nagyon patetikus, de ez valamiért még mindig bejön:

2026. június 21., vasárnap

Íráskényszer, jobb híján

Állítólag ma van az év leghosszabb napja. Tudja fene, eddig még mindegyik huszonnégy órás volt, ami persze kevés, sosem tudom rendesen beosztani a mániákus írás/takarítás meg az intenzív semmittevés fázisait. Mert van az a helyzet, hogy nagy nehezen nekiállok írni, és akkor meg nem tudom abbahagyni. Még akkor sem, ha igazából unalomból írok, mert ugyan abból kiindulva pont nem lehet, de a kerülőút egyszerű: írok az unalomról! 

Pontosabban az unalom pszichológiájáról egy afféle okoskodó, tudományos ismereterjesztő cikket. Ismeret terjeszteni meg azért jó, mert először utána kell olvasnom, aztán gondolkodnom kell, aztán szövegbe kell alkotni az eredményt, pontosan tudva, hogy mikor másnap reggel újraolvasom, utálni fogom. Ha tetszik, az még rosszabb, elsőre nem lehet jót írni (ezért ilyen egyenetlenül vackok a blogbejegyzéseim is), de ha nagyon nem tetszik, akkor már megint egy tehetségtelen, felületes baromarc vagyok, ki itt okoskodni próbál. Jó, hát a doktori disszertációm is lendületesen ám, örökre félbemaradt, de a tudományt kilóra (amperre, karakterre, idézettségre) mérik, a tudományos ismeretterjesztés meg nem tudomány, tehát azt még éppen csinálhatom jól is. 

Rémlik, hogy egyszer valakivel beszélgettem valami tábortűznél, és némi professzori házipálinka után kikértem magamnak, hogy szociológus lennék. Asszem jogosan,  a szociológus az, aki csinálja azt a tudományt, én meg csak beszélek meg írok róla (és csinálja más, vö. "Fogjuk meg, és vigyétek!"). 
És bár az ismeretterjesztés-alakú cikkeim szociálpszichológiai sorozatnak indultak (úgy tíz éve), de mostanra már pofátlanul belepofázok nettó pszichológiai témákba (mióta rájöttem, hogy nekem is van pszichém, és gyanús lett, hogy mások is így vannak ezzel), no meg mindenféle kultúrtörténeti-szociológiai elhajlásaim vannak. pontosabban visszahajlásaim, hisz elvileg épp ezekhez kellene értenek, a többféle felsőoktatási intézmény szerint, ahová jártam.  (Bulizni főleg, meg kocsmázni, de néha pakolászás közben szembe jönnek a diplomám. Jó porosan.

Unalmas , mi? Megyek is vissza írni, ilyeneket, hogy "A kortárs pszichológia nézőpontjából az unalom nem egyszerűen „üres idő”, hanem annak a jelzése, hogy az ember aktuális mentális szükségletei és a környezete adta lehetőségek  között valamilyen eltérés van. " Unalmas, mi?



p.s. A leghosszabb nappali világosság napja amúgy rémes, világosban nem tudok aludni, tehát túl sokat vagyok ébren, kettesben magammal, plusz olyan rohadt meleg van, hogy ráolvadok az aszfaltra, miközben leviszem a szemetet. Kérem vissza az őszt, de hónapok múlva, holnaptól!

A Sértett Hős, aki nem van

Súlytalan Tamás kösságelnőkúr igen nagy védője a demokráciának, félti a jogállamot a kormány kétharmados parlamenti túlhatalmától, immár kicsit több, mint két hónapja. Előtte nem voltak kétségei, hogy az istenadta nép pont arra hatalmazta fel a Dagadtat, amit csinált, és ugye a kétharmad az a tiszteletre méltó többségi akarat megnyilvánulása. Tehát aláírt bármit, amit elé tettek, és nem szólalt meg egyszer sem, mikor meg kellett volna. A szatyorfingozás nem számít, ott csak a saját sértettségéből szólalt fel, szigorúan magáért, bár próbált valamit maszatolni a közbeszéd rémes állapotáról, nyilván két báyerzsóti mocskosrohadék-szaremberezés között, mert akkor még Zsót vót a fő igeforrás.

Úgyhogy nem igazán hiteles Súlytalan tata, mikor ilyenek mond egy interjúban, hogy „Magyar még Orbánnál is szemtelenebbül él vissza hatalmas parlamenti többségével, én védem meg a demokratikus normákat“

Amiből két dolog következik:
1. Ezek szerint szerinte is visszaélt a felcsúti a parlamenti többségével. És tessék mondani, fel tetszett szólalni a bácsi emiatt, vagy kussolni tetszett a palotából?
2. Ő még mindig csak a saját, minimális munkával, de kurva nagy luxussal járó pozícióját védi. Valahogy nehezen hihető, hogy ő mindig is demokráciát védte (lásd 1. pont), az egész jogállamozást csak akkor vette szájára, mikor a jogot épp ellene fordítaná a hatalmas parlamenti többség. melyből az következik, hogy ez a senkiházi nem képvisel senkit, saját magán kívül, mert (utánanéztem!) Senkiháza nevű település nem is létezik egyáltalán! Szóval még az ottaniakat sem, mert bár vannak még rajta kívül senkiháziak, de nem egy helyen laknak, szellemi közösséget meg nem alkotnak, ahhoz szellem is kéne.

Ez a szerencsétlen most hősiesen áldozati pózba vágja magát (na ja, ez a néhai kormánypárt legújabb hatalomtechnikája), pedig nem áldozat, hanem tettestárs, és nem hős, hanem egy szánalmas, pitiáner alak, aki pont emiatt lett az aki, a Főnök kesztyűbábja. Most meg következő főminiszter nem kér alázatos szolgálataiból, és ettől neki rossz, és kénytelen jogvédő demokratát játszani. Csak ez a ruha nagyon szarul áll rajta, hagyni kéne a fenébe. 

2 óra 17 perc az életemből (A testrablók áradása)

Kijött Hollywood élő legendájának új filmje, amit régebben még nagyon várt az úri közönség, de erről én is csak tegnapelőtt hallottam, akkora volt a hír nem verés körülötte. A leleplezés napja annyi újdonságértékkel bír, mint egy tetszőleges Népszabadság-szám 1986-ból, mondjuk a technológiai kütyüket leszámítva készülhetett volna akkor is.

Steven Spielberg csinált jó filmeket, és nagyon sok pénzt hozó filmipari tákolmányokat, ez itt az utóbbi kategória, ami arról szól, hogy minden szinte igaz volt minden ufós agyrém az elmúlt hetvenpár évben, de most aztán lebukik lepleződni a történelem legnagyobb összeesküvése Mózes óta. (A prófétához ugyanis nem beszélt egy égő csipkebokorból egy tűzálló isten, csak sok volt a csipkebor, de a világvallás azért összejött.)
Ez itt pedig a műfaj állatorvosi lova, benne van minden, de nem áll össze semmivé.

Anamnézis: Űrlényes-összeesküvéses, kicsit zagyva, kicsit logikátlan, krónikusan drámának szánt, ám akut felületes pszichologizálásba torkolló műegész, felidézi a rendező korábbi mániáit (mínusz dínók), de a szétesés jeleit mutatja, amivel viszont jól harmonizál davincsikódos képi világa és erőltetett zenéje. Az alkotás egyértelműen a műfaji végelgyengülés jeleit mutatja, mint a kényszeres ragaszkodás a klisékhez, a papírízű párbeszédek, és a Nagy Megfejtés meg nem fejtése.
Diagnózis: Spielberg rosszul öregedett, legalább is mint művész, ezt szerintem a reggeli kávé mellett találta ki, aztán a vécén ülve, telefonon át rendezte meg. 
Konklúzió: Elpazaroltak egy halom pénzt egy teljesen érdektelen filmre, és persze egy csomó jó színészt, akik addig is csinálhattak volna valami értelmeset is.
Lényegében egy M. Night Shyamalan filmet láttam, a rendező sikerületlen korszakából, mert azért ennél tudott ő jobban is. Steven Spielbergtől viszont már nem is vártam többet, a negyedik Indiana Jones-filmmel szerintem leadta a szerelést, A leleplezés napja mondjuk nem rosszabb annál, de pont olyan rossz, azaz nagyon.
Terápia: Nincs, ez menthetetlen, mentegetni lehet, de megnézni nem érdemes.


A történeten nincs mit elmesélni, ezerszer lerágott, majd elásott, aztán újra kiásott és megint megrágott csont ez: Van a Kormány meg a Szíjájé (mert mindig Amerikában vagyunk, ha ufózás a tét), meg a még szíjájébb Szíjájé, amiről nem is hallottunk, plusz a gonosz Nagyonnagy Nemhivatalos Korporésön, és ezek már rég kutatják az ufókat, főleg kínzás formájában. Meg van a küldetéses hacker csávó, aki a napfényre lapátolná az igazság állott lószarát, és ezért üldözve van nagyon, és főleg fekete autókkal, amik mindig konvojban, mielőtt nem kérdeznek, de lőnek. (Meg vannak hirtelen felindulásból parafenomének, akik rendszerint fenyegetően romantikus zenére azok, és akiknek találkozmiuk kell. Ha már együtt rabolták el őket a zűrlények, nagyon barátságosan amúgy.) Üldözéses akciófilm, konyhafilozófiai lelkizés, valláskárosult figurák, és szenvtelen gyilkológépek, csak hogy a végén ne tudjunk meg semmi súlyosat. Jóval kevesebbet annál, ami már megvolt néhány tonna ponyvaregényben meg filmben. 

Intellektuális akar lenni, de nagyon, ám minden spontaneitás nélkül, így legfeljebb intellektualizáló lesz. Vagyis egy butácska, összeesküvés-elméletes, ufóinváziós, krimithriller-scifi, alapjában egy képregényes-szuperhősös szar (X-akták beütéssel), amit ,megpróbálnak felpozicionálni valami egszisztenciáls drámává, csak ez a mutatvány nem sikerül.  Az kínos kvázivallásos-maszlaggal együtt sem. A film üres, mint a hámozott lufi, a cselekménye kiszámítható (hisz a dramaturgia régi klisékből áll össze), a karakterek kétdimenziósak, egyedül talán Emily Blunt tud valami igazi életet vinni a sajátjába. (Ha Petra itt lenne, most akarná - persze csak szimbolikusan - átharapni a torkomat, mert főösszeesküvő az I. (Nagy) Kolinförsz maga, csak semmi értelme. Persze neki tetszett a film, asszem.)

És mindezzel együtt ez nem rossz film. Ez semmilyen, néhány villanást leszámítva nem látom indokoltnak a létezését, márpedig a művészet az olyan, hogy lehet jó, de lehet rossz, az is valamilyen, a halála viszont a semmilyenség, az, hogy egyszerűen felesleges volt megcsinálni az adott alkotást.
De tart a hétvége, keresek valamit, amiről írhatok jót is, mert tudok én indulat helyett lelkesedésből is, csak legyen miről.

2026. június 20., szombat

A nép hangja azúr?

Szánalmas, ahogy a hőbörgősajtó harcosai úgy próbálnak cikkeknek látszó szófosásokat gyártani, hogy eleve megvan az ítéletük egyes jelenségekről, és ahhoz keresenek megerősítést, mindenféle kommentekben, Jutyúb-videók meg blogbejegyzések alatt. Aztán lehet hőbörögni. ha a gazdi épp kormányon van akkor ellenzék aknamunkáján, ha viszont vezérlő csillaguk belső emigrációban eszi az ellenzéki lét keserű kenyerét (csípős szalonnakolbásszal), akkor a kormány hazaáruló-állagú diktatúráján. (Alapelv: ha nem a főnökük a Főnök, akkor diktatúra van, ellenkező esetben meg tejjel-mézzel folynánk a Kánaánba bele, ha ugye nem lenne az ellenakna-munka.)

Most például a Busapest Pride kapcsán buzizik az immár ellenzéki sajtó alja. „Ez nem progresszív, hanem agresszív szenny! Borzalom, ami most folyik az országban” - idéznek empatikusan valami blog alól a Zorigón, persze ez így még nem elég „kurucos“, a mandineres védvonalon keményebbek mennek: „Ez kell nekünk, hogy ilyen ocsmány rángatózó férgek felvonuljanak! Remélem, hogy Majom Petike is felvonul, Kamu Gerivel együtt! „ 

Hivatkozz a névtelen kommentelőre, Ő a nép kibaszott hangja! (Az Úr hangja azúr!)
Oké, kicsit részeg, felettébb ostoba, műveltsége erősen hiányos, indulata számottevő, helyesírása meg szóra sem érdemes, és nem valamit gyűlöl, hanem szeret gyűlölni, de ezek szerint - az efféle médiákok szerint - megtestesíti a magyar, pontosabban az agyar néplelket. A népléleknek az esszenciális lénygének a kivonatolt párlatát, vagy valami hasonlót. Hangsúly a párlaton van, az okoz efféle írásban vért hányást.

Értem én, hogy a közbeszédnek nevezett kurvaanyázás ma már hangsúlyosan a közösségi médiában zajlik történni, de volt abban valami alapvetően vérlázító, mikor a közszolgálatinak csúfolt állami pártmédia is kommentekből csinált „hírt“, mondván hogy a Nép szava Isten szava, és a félhülye, egészen bekarmolt indulathuszárok is nép, ez ugye kétségtelen. Az embereknek elegük van a rákosista tiszás diktatúrából, ez világosan látszik a hozzászólásokból, csak nem szabad például a HVG oldalára tévedni...

82 éve meleg, de lehet, hogy ez csak egy
fázis, amin keresztülmegy...
(boredpanda.com)

p.s. Persze a melegbuzik felvonulására mintegy válaszként lesz majd Családi Büszkeség Menete is, bár az egyelőre nem látszik, hogy lehet-e külön családilag is büszkének lenni, illetve mehet-e majd olyan is menetelni, aki úgy családos, hogy közben nem hetero? Minden esetre a Szentháromság térről indulnak, konkrétan is szimbolikusan, amennyiben egy a jelszó: Isten, Család, Hazamenet! Zászló, zászló, szív, de komolyan, az a jó, hogy mindenki menetelhet, és tehesse is, egészen addig, míg nem akar SS-egyenruhában menetelni, azt komoly jogállamokban is durván tiltják. Nálunk meg... fene tudja, a „hagyományőrzésbe“ eddig sok minden belefért, bár lehet hogy nem baj, ha egy náciról látszik, hogy náci.

Menekült amíg nem késő

Gondolom szinte senkinek sincs meg, hogy ma van a menekültek világnapja, nekem is teljesen véletlenül jött szembe valami hír mellékvágányán. Gondoltam utánanézek, ha már ráérek, de msokat nem lehet tudni róla, legfeljebb annyit, hogy az ENSZ rendelte el, és annak a menekültügyi főbiztosa minden évben kiválaszt egy jelmondatot! Ettől nyilván rögtön sokkal jobb lesz annak a pár millió embernek, akik épp menekülnek a valahova, leginkább valami más elől, máshonnan. Dehát ez van, a világnapokat jellemzően jelmondatok, pódiumbeszélgetések, google-logók, ritkábban falunap-alakú demonstrációk (sör, vattacukor, free tibet!) képzik meg.

Jelmondatot tudnék idézni én is, csak elég hosszú, mert Szögyal Rinpócse napi szösszenetei néha rövidek, de néha nagyon nem. A mai például így kezdődik az elejével: „ amikor tisztán felismered, hogy a tudatállapotod a mesteredé, attól kezdve te és mesetered soha többé nem váltok el egymástól...“ És így tovább, nagyon bölcsen a semmibe. Nem hiszem, hogy a menekültek kapcsán ez bármire is jó lenne, bár pont a tibeti buddhizmus követői lehetnének érzékenyek e kérdésben, hiszen a Dalai Láma is az, immár 67 éve menekült. El Tibetből Indiába, ahol ma is rezidens. 
Szögyal Rinpocsét ugyanakkor szexuális és fizikai bántalmazással, valamint jótékonysági források elsikkasztásával vádolták még életében, szinte biztosan nem alaptalanul, szóval nem olyan nagy baj, hogy nem osztogat már napi elmélkednivalókat. De vissza a világnaphoz.

Pédia Wiktória eztet írja róla: „A menekültek világnapja (június 20.) a világ menekült embereinek életét és vívmányait ünnepli meg és egyben a helyzetükre is felhívja a figyelmet.“
Ebből a figyelemfelhívást értem, de azt nagyon nem, hogy mik a menekült emberek vívmányai? Legtöbbször az, hogy még élnek, de akkor tényleg nagyon szar hely lehet ez a bolygó, ha már azt vívmánynak tekintjük, hogy nem döglünk meg idő előtt, csak mert éhínség van, búbópestis vagy valami közeli hadúrnak vérontani támad kedve.

A menekülteket felénk amúgy is csak migránsnak hívják, ami hosszú évek kemény agymosása révén egy neutrális szakkifejezésből szitokszóvá vált, és eképp elfoglalta helyét, a cigány, a paraszt vagy a buzi mellett. Pláne mert a migráns idegen szó, akire használjuk az is idegen, kivéve, ha véletlenül eszünkbe jut, hogy a Tibi a szomszédból, aki pár éve már Hannoverben fejleszt szoftvert, az is migráns. Innen nézve e-migráns.
Mondjuk jelszónak nem lenne rossz, hogy az emigráns is migráns, legalább magunkat sajnáljuk kicsit, hogy mennyi kitűnő Kovács doki rendel már szerte Európában, miközben itt, a helyi kórházban egy szemész az ügyeletes a sürgősségin.

Mondjuk innen nézve is szar dolog ez migráns-izé...

2026. június 19., péntek

Gittrágás zavaróan másképp

Néha mostanában belnézek a Videóbíróság című jutyúbus műsorba, amitben az Egri Viktor nevű néhai sportriporter, aktuális politikai megmondóinfluenszer, meg a Somogyi Zoltán kolléga (szociológus, oda járt ahova én, időben is némi átfedéssel, sőt ugyanarra a doktori képzésre is, ehhez képest nem ismerem) vitat meg nagy egyetértésben (igen, ők így vitatnak meg bármit) aktuálpolitikai beszólásokat und megmondásokat.

A műsor maga fura, nem is bírom mindig - főleg a formátum miatt. Mert ül a két faszi egy stúdióban, fodbalbírónak(!) öltözve, mintha a videobíróknak is kellene egyenruha, kívülről meg időnként bekiabál egy hang, hogy akkor a néhai orbánista államtikár parlamenti viszontválasza az most gól volt, vagy les miatt nem-e mégsem? Nem tudom miért kell erőltetni ezt a fodbalos izét, gondolom nem akartak a huszonszázadik politikai podcast lenni ahol két beszélő fej... nos, beszél. Így viszont két beszélő fej jelmezben beszél, de minden más szempontból ugyanúgy, ez a fodbalos keretezés meg kurva erőltetett, tehát kínos.

Kettejük közül az Egri nekem már kicsit sok, némileg mintha belezakkant volna az elmúltitzenhatévbe, annyira vonalas, hogy akkor se mindig bírom, ha épp én is pont arra nézek, és nagyjából onnan, mint ő. Én kérem egy rendes anarchista vagyok, azaz nem dogmatikus, mert a dogmák mindig az uralom eszközei.
A Somogyi  meg a konzervatív módon szakszerű tudományoskodást hozza még itt is, ennek megfelelően különösen hülyén néz ki fodbalbírónak öltözve. (Ja, eszembe jutott még egy közös pont, itt Kaposváron lakva határozottan somogyinak érezhetném magam, bár pont megyei identitásom nincs, legalább is eddig nem vettem észre ilyet. Például fel se tűnik, ha már Tolnában jár a vonat, vagy Baranyában, pedig utóbbi lenne a szülőföldem...)

Eleinte nem is bírtan nézni a produkciójukat, de a néhány utóbbit  már végighallgattam (nem néztem, annyira nem vagyok önbántalmazó, semmilyen podcastot nem nézek, csak hallgatok), mert annyit mindenesetre még nálam is elértek, hogy tényleg nem a szokásosan unalmas gittrágás, ami egy magamfajta hír- és közéletfüggőnek időnként elmegy, de jobb ha inkább nem jön.

Az utolsók

Minden forrás szerint állítólag ma van az évfordulója annak, hogy „az utolsó megszálló szovjet katona“ elhagyta Magyarországot, 1991-ben. Jól emlékszem arra a napra, szerda volt, már elkezdődött a nyári szünet (ami szakközepesként nekem szakmai gyakorlatnak nevezett semmittevéssel indult), rántott karfiol ettem ebédre, és esta valamit néztem a tévében. Persze tudja fene, mindezt csak gyanítom, de pár dolog azért biztos.

Például hogy nem pont egy darab utolós katona hagyott el minket haza, hanem egy adag utolsó katonákok. Akik viszont nem voltak már megszállók, legfeljebb a néhai megszállók maradékai, egy maroknyi egyenruhás rakodó, akik vonatra pakolták a felszerelés ittfelejtett részét, és közben már tuti nem volt idejük megszállni is, legfeljebb este a laktanyában.

1991-ben amúgy épp szétesett a Szovjetunió, hivatalosan december 26-án szűnt meg (előrehozott karácsonyi ajándékként, hisz az ortodox karácsony január 6-án szentestézik, és az ünnep maga hetedikén csapódik be), de azon a nyáron már haldoklott, augusztusra a balti államok már kinyilvánították a függetlenségüket, meg se várva a formális véget. Szóval kilencvenegy nyarán már nemigen voltak megszállók, akkor se, ha például Észtországból 94-ben ment ki az utolsó Vörös Hadsereg.

De mára már annyira szabadok vagyunk, hogy ma van Imodzsen és Imogén névnap is, ami 1991-ben még teljesen elképzelhetetlen lett volna. Eredetiben persze Imogen, és eléggé angol női név, ami egyébként teljesen kitalált, csak az menti, hogy maga Shakespeare találta ki, egy kevéssé ismert darabja, a Cymbeline egy szereplőjének neveként. (És közben megkérdeztem Pédia Wiktóriát, aki szerint a kelta, „lány” jelentésű inghean szóból ered.) De ennyit mára a szovjet hadseregről.