Melyik miért is nem?

Komolyan rámjön a sikongató lábrázás, ha ilyen címekkel találkozom, mint ez: „Íme az 5 legjobb intellektuális film, amin még napok múlva is gondolkodni fogsz“. 

Tudja fene, nem érdekel, hogy egy film mennyire intellektuális, eleve nem tudom hova tenni ezt a jelzőt, ebben a kontextusban, az nem baj, ha kicsit még gondolkodom rajta, de az pont lehet a drámaisága, a dramturgiai csavarok vagy a nem mindennapi karakterek miatt. Intellektuálisan meg borzoljon fel valami súlyos szakirodalom, mozgóképes esetben egy rendesen az agyamba taposó dokumentumfilm, a játékfilm az legyen zsigeri dráma, főleg érzelmi atomcsapás, aztán ráérünk intellektualizálni. Má ha van ilyen ige egyáltalán... (Még mindig nincs macskám és rendetlen íróasztalom, szóval nem igazán vagyok intelligens a vonatkozó bulváréletmódkodás szerint.)

Viszont az Port cikke szerinti öt filmet sem tudom hova tenni, egyiken sem gondolkodtam napok múlva is. Se.

- A remény rabjait őszintén szólva untam, már a könyvben sem volt elég intekllektuális (vagy csak nekem volt magas az okossága), Stephen King ennél sokkal jobbakat is írt, de soha nem az elmélkedés volt az erőssége, hanem a hihetetlenül plasztikus leírások, az atmoszféra, meg többdimenziós karakterek. Akik ha okoskodni kezdenek, egyből átmennek a saját paródiájukba, nyilván  szerzői szándéknak megfelelően. (Min a Rémkoppantókban Jim Gardener, a részeges költő, aki főleg piásan szeret okoskodni, de annak meg rendszerint sírás lesz a vége.) Szóval a film nekem lassú, kissé lapos, és nem értem, mitől lett ilyen galkatikus kultstátusza?

- A Good Will Hunting egy nyálas, nem kicsit szájbarágós tanmese, ennél giccsesebb már csak a Holt költők társasága bírt lenni, valamiért Robin Williams mindkettőben benne volt, jó, mondjuk a Halászkirály legendájában is, ami viszont súlyos, és emlékezetes.

- A Vissza a jövőbe nem rossz, bár számomra a harmadik rész nézhetetlen, a második a legjobb, na de az, hogy mindenféle rajongók hosszan képesek agyalni az időparadoxonokon, még nem teszi „intellektuálissá“, ennyi erővel az a Terminátor is az. Jó, kicsit tényleg.  Amúgy ha már ez kell, akkor a 12 majom inkább. (És jut eszembe, az is egy Terry Gilliam-film, mint a Halászkirály is.)

- A Forrest Gump megint csak egy felvéstörténeti tanmese (vagy felnövésetlenségi, örökgyerek-roadmovie), de a valóságtól annyira elemelt, hogy tényleg mese, aminek nincs igazi referenciája az életünkre, mondjuk nem is várjuk el. De mi a frásztól intellektuális? A rengeteg popkulturális utalástól? Mert ha, akkor megyek és ledoktorálok a Britney Spears-dalszövegek kozmológiai ismeretelméletéből.

- Az Eredet meg nemtom milyen, nem bírtam végignézni, főleg mert nem érdekel, hogy a rendező álmodja a lepkét, a lepke a szereplőket, vagy a szereplők a rendezőt, mi meg a filmet. Az ilyesmi nem egyszerűen hidegen hagy, de minősített esetben még idegesít is, pont mint szinte bármelyik akciófilm, a porcukor a káposztás tésztán vagy a háborúval házaló békeharcos.

De ha már mindenképp ki akarok izzadni magamból néhány intellektuális filmet (akar a fene, legfeljebb a címüket), akkor ilyen lehet Az őslakó, A Stalker meg a Solaris Andrej Tarkovszkijtól (és jut eszembe, bármely könyv Stanislaw Lem-től), és ha már sci-fi, akkor az Ex Machina. Kábé.

Stalker. (Igen nagyon intel-aktuális, bármikor.)

Megbízhatóan érvénytelen

Már alig figyelek a politikai közvéleménykutatásokra, egyrészt mert a mérés nem csak a kvantummechanikában számít beavatkozásnak is, másrészt meg a fene se ismeri az egyes cégek módszertanát, anélkül meg tudja fene, hogy az eredményeik merre billennek: inkább megbízhatóak, vagy inkább érvényesek. (Mert ez egy ilyen libikóka, de itt már írtam róla.)

Nemrég viszont Mrázá Gaszton Sámuel, a sajátos Nézőpont mindenügyi vezetője, elmesélte, hogy náluk azért vezet folyton és nagy fölénnyel a fidesz utódpártja, mert ha valaki nem mondja meg kire szavazna, hogy tudja-e hogy kire szavazna, illetve hogy elmenne-e egyáltalán szavazni a nem tudja még kire, nos, azt is besorolják valami pártzászló alá, elvégre nekik vannak nagyon ravasz, kerülőutas kérdéseik, amikkel lebuktatják, a rohadt kis nemválaszolót.

Gondolom ilyenekről lehet szó, hogy ha valaki vallásos, fontos neki a család, és a nyolcvanas években járt a pesti jogi karra, akkor tuti felcsútista, elvégre konzervatív, tehát jobboldali. (Még tutibb ha a fiát orbánviktornak nevezi el, ezt legálisan megteheti, hiszen az Orbán is egy adható keresztnév, azaz Szabó Géza fia lehet Szabó Orbán Viktor akár, de ha lány, még át lehet műttetni az óvodai ballagása előtt. Ez esetben a nemi tranzíciónak Jobbszélső a csillagjegye, patrióta aszcendenssel, szóval genderes a téma, de semmi buzulás!)

Ezzel a megközelítéssel azért van pár baj:

- Az első annyi, hogy a nem tudja/ nem válaszol válasz az pont annyit jelent, hogy mi sem tudjuk. És mivel én még azt sem tudom, mik lehetnek azok a csodafegyver-alakú, kerülőutas kérdések, nem tudom a Párt folyamatos és jelentős vezetésének kommunikálást másnak tekinteni, mint sok pénzért seggnyalásnak. És alig púderezett propagandának, amit nyilván egyfajta önbeteljesítő jóslatnak szánnak.

- Mert (és másodikként) az efféle „mérési eredmények“ nem igazán tartoznak a klasszikus kutatásmódszertan eszközkészletébe, lehet persze ilyet csinálni (meg érvelni az érvényessége mellett), csak akkor az illető cég nem közvéleménykutatóként működik, hanem mondjuk kormányzati jósdaként. A Nézőpont meg pont az.

- Már csak azért is, és ez lenne a harmadik gondom, mert ha a ravaszkodós mellékérdezésekkel be is tudják lőni a válaszadók mondjuk, hogy politikai értékrendjét (amilye sokaknak eleve nincs is, csak valami konfúz információgomolygásuk a világ dolgairól), azt nem lehet ráhúzni egy-egy pártra. Azaz arra, hogy akkor most az illető rájuk fog szavazni, ha egyáltalán fog bárkire is.

Mert tegyük fel, hogy valakit besorolnak konzervatívnak. Ettől lenne felcsútista szavazó? Miközben az illető szekta három dolog biztosan nem: nem jobboldali, nem konzervatív és nem keresztény. Ja, és nem polgári, de ez innentől már természetes. Az állami Párt jó ideje már nem bír semmiféle ideológiával, elvégre a populizmus nem eszme vagy értékrend, csak natúr hatalomtechnikai hozzáállás. Mikor megnézik, mi érdekli az embereket, és egyes kérdésekben mik a legelterjedtebb vélemények, majd elkezdik teli szájjal azokat óbégatni, legalább is adott a héten/hónapban. Mert ha következő időszakban fordul a szélirány, akkor utólag is mindig is homlokegyenest az ellenkezőjét képviselték. (Régebben a Dagadt is mondta, hogy az olaj keletről jön, de szabadság mindig nyugatról, most meg az EU-val háborúzik, főleg vidéki sportcsarnokokban, törzsi gyűléseken szónokolva.)

Vagyis Nézőpont elvtárséknak akár helyes is lehet a választókkal kapcsolatos percepciójuk, ám ha a pártokkal kapcsolatos nem az, mehet a kukába az egész „kutatásuk“. Márpedig ha komolyan azt gondolják, hogy a tiszapárt baloldali, a posztfidesz meg konzervatív, akkor csak egy alternatív valóságról mesélnek. Ami szánalmas, röhejes vagy dühítő, időjárási frontoktól függően.

Ezzel nyilván maguk is tisztában vannak, de van az a pénz meg befolyással fontoskodás, amiért a tudomány meg a szakmaiság le van szarva. 

Ezért meséljenek másnak, bennem még van valahol egy kissé eltemetett szociológus.

Napi jelentőség

A kedd igazán nagyon spirituális nap, erre figyelmeztetett valaki a fészbukon, kellett nekem minek mentem oda, de erre a hétre letudva a közösségi (magyarul: szósöl) média. Miután az ismeretlen szektatag közölte, hogy isten szeret engem, nem tudtam, hogy melyik, mert bár minden monoteista vallás arról beszél, hogy csak egy isten van, de mindegyikükét máshogy hívják, máshogy néz ki ábrázolva (ha egyáltalán), és mást tart bűnnek meg jóságnak. 

A sokféle egyisten egyik megnyilvánulása nyilván Tyr (vagy Tiw) a vikingek norvég hadistene, akinek a nevéből állítólag az angolul kedd, vagyis a Tuesday származik, innen már lehet sejteni melyik nap rendel. Valamiért a kedd nem kellett másnak, mert ugye a keresztények istene vasárnap ügyeletes, a zsidóké szombaton, a muszlimoké pénteken, a buddhistáknak meg nincs, ezért ők csütörtököt mondanak. Ami a hinduknál főleg Visnué, de neki a jó a szerda (Budhvar) is, mert a védikus asztrológiában az  a Merkúr bolygó napja, annak uralkodó istensége pedig maga Visnu. Valamelyik, mert legalább három Visnu-formát ismer a hagyomány (Káranodakasájí-Visnu, Garbhodakasájí-Visnu, Ksírodakasájí-Visnu), úgyhogy tudnak 0-24-ben, három műszakban is uralkodni. De ha mind beteg, Ganésa veszi át a szerdát. (A hét többi napján egyébként a visnuk inkább mint a tudás és értelem forrásai működnek, de szerdán főleg nem, ezért vagyok olyankor annyira tufa.)

Ja, és a hétfő a germánoknál Luna, azaz a Hold istenségének napja, ebben legalább nem vesznek össze a hindukkal, mert náluk Csandra, aki gyanúsan ugyanaz. Ateistáknál meg természetesen Garfield macska a hétfő ügyeletese, csak utálja.

Ez a kedd meg amúgy a Marshoz kapcsolódik, ezért van ilyenkor egy hadisten szolgálatban, és többek szerint ilyenkor különösen hasznos lehet edzeni meg harcművészelni. Na, menjenek a fenébe! 

Játszik még az új projektek indítása, az akadályok leküzdése, és a nehéz beszélgetések. Ezt mondjuk már nem értem, pedig csak holnap leszek tompa, de nekem egy átlagos pénteken, egy mindennapi beszélgetés is akadályleküzdés lehet, főleg ha valami idegennel kell beszélnem, pláne ha telefonon. Ugyanis három dologtól félek igazán: a nagytestű ragadozóktól, a magasságtól, és az ügyfélszolgálatoktól. De majd csütörtökön meglátogatok egyet, és ez az az új projekt, amire már ma el kell kezdenem készülni. Mert az ügyintézés elszántságot, acélos jellemet, és türelmet egyaránt igényel, nekem meg rendszerint egyszerre csak egy megy ezekből.

Azért próbálok optimista maradni, mert utána a péntek már ilyen:

Belterjes rajzolt nyögvenyelés

Tegnap esete megnéztem a Nerdő című, szándéka szerint szatirikusan animációs sorozat első részét, de némi szekunder szégyenen kívül túl sok mindent nem tudott kiváltani belőlem. Már túl azon, hogy a negyed órás tejedelme ellenére öt perc untam, mint  anno az egyetemen a demográfia előadásokat, pedig azokat tényleg nagyon untam.

Az egész elején ott volt a Szélsőközép logója, avagy a Puzsér-buborékon belül kellett elgondolni az egészet, ami sok jóval nem bíztatott. 

Mert mostanában az Önkényes mérvadó című, egykor szebb napokat hallot néhai rádióműsor, jelenlegi jutyúb-tartalom is jobbára csak akkor fogyaszható ha 1.) nincs benne a Puzsér az ő felületes üvöltözésével, és 2.) nem valami lelkizős-nemzedékezős témát érdektelenkednek szét, hogy például babonásabbak-e az Y-generációs szinglik, mint a kisvárosi hentesek?

Előtételeim lettek tőlük, na. Ezzel együtt érdekelt, mint bírnak kihozni az álatalam nemigen ismert alkotók a rendszerkritikus-vicces rajzfilm műfajából?

Nos semmit. Közhelyek szájbarágása zajlik, kínos jópofáskodás, de szigorúan humormentesen, tényleg kínos nézni. Az animáció még rendben lenne, ez egy ilyen műfaj, de tartalmilag nagyon nem lesz belőle magyar South Park, pedig nekem már egyre gyakrabban az is túl lapos, és inkább csak a rutin viszi, mint a valódi lendület.

Nade egy első rész azért még lehetne eredeti, szellemes vagy legalább szórakozató, de a Nerdő már a startnál fáradt, mint egy nyugdíjba készülő víziló, és pont annyira érdekes nézni.

Az erőben...

Ez főleg azért kínos, mert az embernek mégis csak olyan referenciái vannak, mint Dr. Bubó vagy a Macskafogó, és értem én, hogy ez azokhoz képest egy sufnituningolós kisvállalkozás, de ott van például a Különös történések a Szondi utcában, ami egy igazi no budget animáció, és vicces, és eredeti, és odavág. (És egy arc áll mögötte, bizonyos Roznár Levente, csak a jegyzőkönyv kedvéért.) 

Nos, ez a nerdőzés sajnos a közelébe se ér, de legalább rémesen belterjes, azokat a kurva unalmas kliséket vezeti elő egy gimis fiúöltöző humorfaktorával, amik a buborékjukon belül a belépő szintű közhelyek, de hátha van, aki annyira újszülött, hogy neki egy csomó vicc még új. Én nem tartozom közéjük, ergo nem vagyok célcsoport, és így el sem talált, illetve sajnos csak negatív értelemben. (Meg az is milyen már, hogy még csak előzetes létezik az első részhez, de már árulják a merchandising-szarokat...)

Lehet, hogy az egészből mindezek ellenére lesz még énekes halott, de nagy reményeket nem fűzök hozzá. 

Mint mondjuk nagyjából semmihez, avagy éljen az apatikus hurrápesszimizmus, és pusztuljon a mindegy is mi.

...és mindeközben a Szondi utában.

p.s. Ha valaki nincs képben, a gugli AI-alapú áttekintése szerint: „A "Nerdő" animációs sorozat a [magyar közéletet egy fiktív erdei közösségbe vetítve, ironikus állatmeséken és szekértábor-logikán keresztül mutatja be a mély megosztottságot és ismerethiányt. A falkavezérekre és ellentétekre építő széria ijesztően hű tükröt tart a valós társadalmi viszonyoknak „ 

Amúgy, egy rész után, egy nagy fenét!

Persze az AI nyilván az elkövetők valamelyik felületéről szedte ezt az önfényező  megfogalmazást, mert ez már megint egészen olyan, mint mikor valami híresség magáról ír wikipédia-oldalt.

A petíció az, amit igazán szeretek bennük...

Ártunk és Ormányunk intenzív támadásban védekezik, agresszívan butul, valamint főleg. Az új wunderwaffe a Petíció Bármiről, a lényeg, hogy szemben a Nemzeti Inzultációkkal, itt már álkérdésekre adandó, sugalmazott álválaszok se legyenek, csak írd alá, hogy  a tiszapárt jobb híján népvezére a Sátán földi helytartójának szolgája (aki egy Brüsszel nevű patásördög), de véleményed az ne legyen. Azt majd ad neked a Párt.

Volt már a „Küldjük el a kurva anyjába az EU-t, aminek a tagjai vagyunk“ (avagy küldjük magunkat) nevű petíció, most meg van az, hogy Tisza tönkretenné a magyar sportot, pedig az akkora sikerágazat, hogy még Nyékládházáról is látszik, ahogy a fodbalválogatott megint nem lesz ott a világkupán. És mivel a potens ellenzék a bankárok világából van jönni, nyilván a finanszírozást csesznék szét, csak hogy a sok nemzeti érzelmű közbeszerzés-vámpír ne utalhassa az adója egy jelentékeny részét a felcsúti fodbalakadémijának, miközbe' szerez. Ez veszélyes! (Valamint elképesztő, döbbenetes, drámai és/vagy undorító, még nem olvastam utána, melyik is a mai brossúra a kormányhitű médiában.)

Minden esetre a Párt oldalvizén híres sportmunkások is petícióznak, még olimpiai bajnokok is. Ami nekem aztán a teljesen hidegen hagyás alapesete, mert nem tisztelem az olimpiai bajnokokat. Sosem értettem, miért jó az, ha valaki nagyon gyorsan tud úszni egy medencében, és rámegy a fél élete, inkulzíve a gyerekkora arra, hogy  csónakmotort csináljanak belőle. Ha szereti is, az némileg menti a dolgot, de egy jó matektanár biztos többet tesz hozzá a világhoz, mint egy gyorsan úszó, vagy a labdát a füvön hatékonyan kergető celeb.

(Asszem Popper Péter valamelyik könyvében volt az a példabeszéd, valami ismerősét idézve, hogy az illető nem tiszteli a szenteket, mert elvonulnak a világtól, és úgy azért könnyű. Egy bordélyház közepén tessék szentnek lenni, abban már van kraft!)

Az is vicces, mikor egykori főállású élsportmunkások az egészséges életmódra hivatkoznak. Egyrészt mert annál az életmódnál, ami által olimpiai világbajnok lesz valaki, csak a durva szerhasználati módok egészségtelenebbek, másrészt meg a hazai egészségügy jelenlegi helyzetében pont nem olimpiázással kellene kezdeni a népegészségügyet. (pláne azoknak, akik az érmeik okán VIP ellátást kapnak, mondjuk a Honvéd kórházban.)

A TAO fedőnevű adócsalást pedig tényleg újra kell gondolni, de nagyon durván, mert az mégis hogy van már, hogy Lőrinc barát a galaktikus bevételei utáni adó egy részét eleve nem a költségvetésbe fizeti be, hanem annak a fodbalalapítványnak, aminek ő a kuratóriumi elnöke, és így ő dönt arról, mire is költsék. Fasza kis rendszer, a pénzmosoda jelleggel saját zsebben turkálóknak. 

Védik is, görcsösen visítva, mondjuk visítani nem is szokás ellazultan.

Kilencedik

Ma van Christopher Eccleston születésnapja, a hatvankettedik, avagy épp egy tízessel idősebb nálam, viszont sokkal jobb színész, ami én eleve nem vagyok. Viszont ő, a Guardian szerint, az 52. születésnapját egy válás meg a konstans depresszió miatt a pszichiátrián töltötte, na ezt én megúsztam, szóval ebben jobban állok, ha semmi másban nem is. Illetve tuti én vagyok a jobb szociológus, magyarul az is egy sz-betűs előadóművészeti ág, legalább is ahogy én műveltem.

Eccleston amúgy a Kilencedik Doktor (kiafene?), máig a kedvencem, nyilván azért mert azt az évadot láttam először, amiben ő szerepelt, és máig az egyetlen sorozatfüggőségemet köszönhetem neki. 

De az egyik főszereplő volt Danny Boyle első filmjében, a Sekély sírhant című klasszikusban, és eljátszotta John Lennont is valamelyik DVD-men.

Pédia Wiktória szerint egész fiatalon született 1964 egy munkásosztálybeli szegletében, később a családja Alsó-Középosztályba költözött, így aztán nem az élet iskolájában tanult meg színészkedni, bár amilyen feje van néha, nem is igen árulhatna drogot a sarki kisbolt előtt, mert már a gyanús nézéséért bevinné a yard egy kis motozásra.

Amúgy saját bevallása szerint sem egy költői hősszerelmes alkat, inkább egy darabos proli, ehhez képest játszott azért sokmindent, még hollywoodi szuperhősös vackokban is kurválkodott - és ez esetben ő fogalmazott így. De nem baj, nem volt már fiatal és kellett a pénz.

Van tőle egy nekem dedikált fotó is a könyvespolcon, még a negyvenedik születésnapomra kaptam Petrától, most már tényleg meg kéne szerezni a könyvét is...

Évértéktelenség

Tegnap tartott úgynevezett „évértékelőt“ a Felcsútok Géniusza, amiben csak a tavalyi évet, meg a kormányzat teljesítményét nem értékelte, de harciasan buzdított helyette. Harciasan és szánalmas mód unalmasan. Hiszen az égvilágon semmi újat sem tud már mondani, most is csak előkukorékolta, hogy Brüsszel, Ukrajna, háború, Tisza, azt' annyi, lehet menni haza, lelkesen.

Viszont volt az egésznek egy őrült falunap-hangulata, ahol véletlenül egybeépítették a körhintát a céllövöldével, amiben egyúttal kolbászt is sütöttek rántott pálinkával, de a körhintás szaktárs észre sem vette, mert ő már a tavalyi falunapon berúgott, és azóta csak napról-napra rátölt. A közönség meg szintén régi fogyasztó, nekik mindegy, hogy a körhintán hánynak, vagy a körhintára, a lényeg hogy legyen benne vattacukor. Azt meg szállitja a helyi földesúr, sok krumplival.

Mondjuk a Hitgyülben ezt jobban csinálják, persze ott a válogatott közönség vezérimádása régebbi hagyomány, de azért  a felcsúti is dübörgő, bár kicsit instabil léptekkel zárkózik föl Rákosi elvtárs-pajtás mögé, az olyan mondataival, hogy: „A Shell, az Erste és Brüsszel háborús szövetséget alkot, ők a halál vámszedői, a háború kutyái” (Ja, és a MOL mi? Békepárti extraprofit-generátor? Mert az extraprofit az ugye fújj!)

Szóval ez a halálvámszedőzés, ez mondjuk új volt, nem tartalmilag, csak aljasság-faktorában, de ebben sincs semmi meglepő, a téeszelnök-döbrögi hibridünk műfaji kalandozásai közepette eljutott a Dankó rádiós nótázástól a death metálig, csak sajnos még mindig károg, a torokból hörgés helyett. A károgós death metál meg nevetséges. 

Mert szánalmas.

És ebből ő már nem fog kijönni, ha még évekig a nyakunkon marad akkor se, a szánalmasság ugyanis a tudomány jelen állása szerint, nárcisztikus, saját világukba zárkózó alakoknál nem gyógyítható. Aki nevetségessé válik, az már úgy is marad erre az életre. Bármit is kiabál hangosan.

Mind meghalnak, csak nem éltek boldogan

A Mimi, a sötétség hercege, bár néhol horrornak próbálják eladni, egy vérfagyasztó dráma. Na jó, a végére szó szerint az. 

A címszereplő srác árva, plusz deformált a lába, nem a rím miatt, csak hogy a kokainos szemétládák e miatt is terrorizálhassák. Amúgy egy nápolyi pizzériában csinál nápolyi pizzákat, és szenved el zaklatásokat, mikor beesik egy vámpírsminkes, gótikus kiscsaj, bizonyos Carmilla, aki eredetileg a bandával lóg, de később kiderül, hogy nem pont szabad akaratából. 

Így aztán Mimivel, aki neve ellenére hímnemű, elszöknek, pontosabban ki a világból belőle. A lány fixa ideája, hogy ő Drakula leszármazottja, innen sejthető, hogy mentálisan nem teljesen ép, de a csávó szerelmes lesz belé nyilván, meg amúgy sincs vesztenivalója. És folyton hallucinál, vagy ábrándozik, vagy valami ilyesmi, ez a nézőnek sem teljesen tiszta, gondolom szándékosan. (Szóval a film egy része feltehetően Mimi fejében játszódik. Ami szép teljesítmény Brando De Sica rendezőtől, aki a neorealizmus talán leghíresebb alakjának, Vittorio De Sicának az unokája...)

Így mikor a csaj eltűnik, a srác összeomlik, és megpróbálja megtalálni, miközben nem mellesleg vérbe fojtja két fő zaklatóját. Aztán meglesz Camilla, aki igazából egy tizenöt éves kamasz, anyakönyvileg Renata, és disszociatív személyiség, de mióta szedi a gyógyszereit, már nemigen jön elő a vámpír-énje. Pláne ha nem drogozzák be az igazából fogvatartói. Miközben Miminek meg pont csak az maradt, a vámpírkodás meg a bosszú angyalát játszás. Kibékíthetetlen ellentét, mondanák a főtárgyaláson, hisz kettejük újbóli találkozásának nyilván sírás lesz a vége.

Ebben a filmben a vér tényleg csak drámai segédeszköz, a halál pedig szükségszerű, hisz a történet fő szála az, hogy a fagyi előbb-utóbb valamiképp visszanyal. Nem lehet valakit büntetlenül folyton megalázni, mert egyszer csak kitör, mint az Etna, vagy egy elszabadult hajóágyú.

Mimi szabad lesz a maga módján, de túl nagy árat kell fizetnie érte. És nem csak neki. Mert míg egy klasszikus bosszúfilmben (lásd Oldboy) főleg a rosszak szívják meg, itt hullik bárki, mert az élet, a sors vagy a karma nem dramaturg, hogy válogasson a szereplők között, csak a szikár szükségszerűségek működtetik.

A Mimi, a sötétség hercege egy szabadulás- és elbukástörténet, ahol a főhősnek nincs, de nem is lehet jó megfejtése az életre. 

Igazi szombat délutáni kis nyomasztás volt, nehogy jó napom legyen, mondjuk minek is?

Persze drámának egész minőségi, csak kicsit túlrajzolt.

Kecske krumplival

Mostanában minden reggel kávézom, feltéve hogy van itthon kávé, meg maradt még a tegnapból egy kis reggel. Elvégre egy délelőtti kávé, bár nem értelmetlen, de már felesleges, ha tízkor még életben vagyok, akkor jó eséllyel megérem a délutánt saját erőből is, koffeinmentes kávé meg nincs itthon, hogy csak az ízéért.

És talán nem is lenne jó. A cukormentes csokoládé például szar, ízre is, nem csak kinézetre, az alkoholmentes sör jó lenne,  de van egy kellemetlen mellékíze, a kávémentes napközben meg természetes, hacsak el nem alszom sorbanállás közben a postán. De ott meg nem kapni főtt kávét, de még olyan bélyeget se, amit érdemes lenne nyalni. 

A kávét állítólag a kecskéknek köszönhetjük, akik valahol a mai Etiópiában lelegelték valami cserje gyümölcsét, és beálltak tőle ugrálni, pontosabban a bogyók magjától. (Hiszen a kávébab nem bab, nem hüvelyes, a történetben legfeljebb a nősténykecskék azok, de persze a bakok is ugráltak.) Úgyhogy az etiópok porrá tört kávémagot kevertek el kecskezsírral, és ették fáradtság ellen.

Ennek ellenére az emberek sok helyen még egy jó darabig azt gondolták, hogy mérgező, a 18. században III. Gusztáv svéd uralgó király például meg volt győződve róla, hogy  kávé veszélyes és beteggé tesz. Ennek bizonyítására rendelt el egy ikerkísérletet: egy elítélt ikerpár közül (biztos együtt csináltak valami balhét) az egyiknek naponta kávét, a másiknak pedig teát kellett innia, és várták, hogy ki hal meg bele előbb. Egyébként a kávés arc bírta tovább, persze nem biztos, hogy pont attól, de a vicces az, hogy mindketten túlélték az őket megfigyelő királyi orvost. (Ja igen, egyes források szerint eleve halálraítéltek voltak, azokon meg nem volt gáz emberkísérletezni. Így aztán ha nem is boldogan éltek, míg bele nem haltak, de éltek, ami önmagában is jelentős részsiker volt tekinthető.)

Jut eszembe, a krumpli nevű burgonyaféléről is sokáig hitték az európaiak, hogy mérgez, igazából a virágáért termesztették, mint dísznövényt, és nyilván nagyon éhesnek kellett lennie valakinek, aki először megzabálta a gumóját. És nem halt bele, csak később egy kocsmai késelésbe, pedig akkoriban még nem főztek a krumpliból vodkát, de késelni a mézsörtől is remekül lehetett.

Persze lehet, hogy egy kalandvágyó kecske volt a tettes, akit hamarosan le is vágtak, mert beleevett a virágágyásba. Úgyhogy feltálalták, akkor még nem sült krumplival, hacsak benne nem maradt egy kevés.

Vágy, kettősség és a tökéletlenség unalma

Ezen a hidegfronttal dúsított szombaton, unott médiafogyasztásom közepette nem tudok megszabadulni a Valentin Bálint nevű romai kaotikus szent emléknapjától. Mondjuk jellemző, hogy nevezett Valentinus (amúgy 3. századi pap und vértanú) egyszerre a szerelmesek, a lelkibetegek és az epilepsziások védőszentje. Amiből logikusan következik, hogy a szerelem nem sötét verem, hanem nyavajatörés (ez lenne az epilepszia régi, népies elnevezése), valamint lelki baj, persze néha már az is baj, hogy az embernek van lelke, legalább is ha a régi görögöknek igazuk volt, azaz a lélek egyik alapfunkciója a vágyak hordozása. (Mellékvágányi tanulság: legyünk buddhisták, azok eleve a vágynélküliséget célozzák meg.)

De ha már Római Valentin névnapja van, a hírek közt kikerülhetetlen, hogy a Nagy Ő végre megtalálta a hozzá illő betűtípust, legalább is a forgatókönyvírói szerint. Az aktuális „párkeresős“ műsor ugyanis egy scripted reality, azaz meg van az írva, fel van az véve jó előre, de ettől még Mancika néni lerágja a körmét, hogy a Buci néven megosztó személyiségű, öregedő ripacs most akkor fog-e pornózni, vagy inkább romantikusan pénzéhes? Azaz kit választ jobban? És én ezt ennyire tudom, pedig a műsorból tényleg egy percet sem, de kinyitom laptopot, és rám dől minden mocsok, például azt se tudom, hogy honnan tudom, hogy Buci-e van az illető celeb?

Viszont az ilyen húspiac-jellegű trash-műsrok mintha arról szólnának, hogy  az aljamédia még mindig valahol a középkori nőképnél tart, azaz nem tudja eldönteni, hogy a Nő mint olyan, akkor most inkább Szűz Mária, az éteri tisztaság szimbóleuma, vagy Éva a bűnbe vivő, az Édenből kiűzetés társtettes felbujtója? Lehet, hogy nem is akarja eldönteni, mert bár a törzsközönségük nagy része eleve képtelen három dimenzióban gondolkodni, de a kettősségekben azért még érzi a dinamikát.

De azzal már tényleg hagyjanak békén mindenféle bulvárportálok, hogy mit árul el rólam a Valentin-napi programom a kapcsolatommal kapcsolatban? Nos, porszívóztam, olvastam, megetettem a teknőst, sétáltam, írtam, és megint olvastam kicsit, meg néztem egy bérgyilkosos dél-koreai drámát, ez szerintem mindent elmond. Még önmagában az is, mit olvastam: Anthony Quinton: A tökéletlenség politikája. Az angol konzervatív gondolkodás vallásos és szekuláris tradíciója Hookertől Oakeshottig. Érzelmesen hangzik, nem?

(Oké, tényleg nem ünnepeltem soha ilyen marhaságokat, akkor se ha volt kivel, legfeljebb az alkalomra tekintettel aznap nem olvastam Schopenhauert, nem mintha gyakran előfordult volna ilyesmi, a jellegtelen jeles napokon kívül is.)

Sértődéskommunikáció

A posztmodern politikai kommunikáció lényege, hogy a közszereplő hatalomtechnikus lehetőleg ne mondjon semmi konkrétat, de azt sértődötten/felháborodottan tegye, mindegy, csak ne látszon gyengének, ne magyarázkodjon és semmiképp se vállaljon felelősséget.

A fő kommunikációs fegyver, a nehéztüzérség így a beszólás-kussolás kombó. Vagyis mondanak valami befogomperelni a kurvaanyját, aztán az összes további kérdésre az a válasz, hogy dehát már válaszoltunk, azt válaszoltuk hogy befoglakperelni rohadék, he? 

(- Polgármester úr, hogy van az, hogy a családja lakik az uniós pénzből épült vendégházban? - Mivan, buzi vagy? Feljelentelek!)

Ehhez képest már uncsi a karaktergyilkolás: „Mélyül a botrány: ukrán bűnbarlangban tarthatott privát bulit Magyar Péter, mielőtt a drogos buliba ment“. Gondolom az ukrán bűnbarlang Brüsszelben volt, nem is értem miért kellett hazajönnie, arrafelé jó kis drogos bulik vannak, ukrán drogokkal persze. Bűnbarlangokban főleg. 

Persze nehéz annak, akinek barlangokba kell bűnözni járnia, igazi államférfiak Bangokba járnak dubajozni, vagy egy yachtra a Central Parkba, a bűnözés egy bizonyos szint felett már elbírja a napfényre derülést, és onnantól nem az al- hanem felvilág része. A lopás, lenyúlás, kisajátítás mint hatalmi jelvények működnek, hogy lám, mi ezt is megtehetjük. 

És ennek a nem-erkölcsi csúcsra járatásnak a magasságából már lehet kioktató módon fölényeskedni, és fenyegetőzni egy lendületeset, valamint bármely érdemi kérdésre boldog karácsonyt kívánni, gyakorlatilag évszaktól függetlenül. Sőt, az ilyesmi tavasszal-nyáron a legjobb, hadd érezze csak a paraszt a cinizmust, mint a megvetés kifejezését.

A tények természetesen nem érdekesek, aki tényekkel kommunikál az egy lúzer, az igazi hatalmi önkényúr saját valóságot épít, aztán beleköltözik, mint Trampli Donáld elvtárs, aki már egy repülőteret meg egy pályaudvart is szeretne a nevére venni, olyan jó véleménnyel van magáról. 

Most  olvastam a HVG-n, hogy "Sokatmondó adat a magyar kiskereskedelemről: 4 év alatt 44 százalékkal többet költöttünk el, de csak 2 százalékkal több terméket vásároltunk.“  Ez ugye egy tény, de a Párt beszélő fejeinek interpretációjában már csak vélemény, amivel szembe állítható az övék, miszerint szuverenitás! Hogy a kettőnek nincs semmi köze egymáshoz, az ugyancsak egy vélemény, szerintük van, mert a szuverén magyarok jobban élnek, mint az elnyomott németek vagy hollandok (a szuvenír boldogságot okoz), és különben sem szabad mindent ilyen anyagias módon szemlélni, elvégre szeretet meg spiritualitás is van a világon, azok fontosabbak holmi százalékoknál!

Ők ebben hisznek, aki meg ezt kétségbe vonja, annak nem nyilatkoznak jól, majd a bíróságon sem találkoznak, mert igazi államférfi nem megy oda, csak az ügyvédje ügyvédjét küldi el.

Meg bárkit a picsába.

Döngölt

Olyan gyorsuló tempóban durvulva kurvul a kampány, hogy a felcsútista helyi erőknek muszáj már mindent átadni felavatni valamint fejlődés sikerének zálogaként előkommunikálni, azt is amit szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban inkább szégyelnének. 

Oké, ez a "szerencsésebb történelmi fejlődés" egy nettó baromság, de divatos, közhelyszintű baromság, miközben a történelem nem írható le fejlődésként, legfeljebb a civilizáció anyagi része, de tekintettel a környezetszennyezés-éghajlatváltozás-túlnépesedés Bermuda-háromszögére, ez se áll biztos lábakon. (Plusz a komplett ismert történelemben ugyanolyan elánnal háborúztuk mindig is, a "fejlődés" itt annyi lenne, hogy mára már sokkal hatékonyabban tudunk tömeggyilkosságokat kivitelezni. Hagyjuk is ezt a feljődéssel gyanúsítást...)

Ennek fényében lehet, hogy nem is olyan rossz, ha a a civilizáció nem halad akkora nagy rohamléptekben, és igazából van mit ünnepelni azon, hogy Sátoraljaújhelyen átadtak egy döngölt földes parkolót. (Hiába, aki eddig a sátor tetején aludt, annak a sátor alja új hely - én kérek elnézést.) Ez gondolom igen környezetbarát, bár nem feltétlen bio, ellenben kiemelkedően költséghatékony, mert a képen úgy látszik, mintha valami lebontott ház/házak helyén terítették volna el a sittet. Akarom  mondani, döngölték szerteszét, vagy hogy kell az ilyet csinálni.

hvg.hu

És ha már ilyen példaértékűen rusztikus, a néplélekből fakadó módon lehet majd parkolni a valahol, az a minimum, hogy zászlóval, vicces narancsszín dobogóval, meg a fidesz utódpártjának képviselőjelöltjével kell átadni, bár a lelkes tömeget én kicsit keveslem. Mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt,  mert kevesen vannak és láthatóan unják az egészet, de bele kell állni még egy ilyen, többek által szánalmasnak mondott akcióba is.

Amúgy meg volt ennél szánalmasabb is. Láttam már olyat, hogy a Párt egy polgármestere átadott mintegy húsz-huszonöt méternyi bicikliutat, hát istenem, tizenöt millióból ennyi jött ki, még az önkoris választás előtt. De az is szép emlék, mikor hét darab felcsútista helyi erő adott át egy földutat, valahol Tokaj környékén, nyilván támogatni akarták egymást, hogy egyikük se röhögje el magát szégyenében.

"Gulyás Gergely szerint ez a földút a fejlődés szimbóluma."

(alfahir.hu)

Hát igen, érdekes szimbólumai vannak felénk a fejlődésnek, amúgy az Újhelyi Sátor alá is ezzel a dumával tolták be a parkolót. Dehát vannak országok akiknek űrprogramjuk van, nekünk egy állami űrturistánk volt nemrég, cserébe viszont igazi földút-nagyhatalom vagyunk, egy csomó közép-afrikai irigy ránk nagyon, nekik még erre se telik, csak úgy vágnak a át a szavannán a vakvilágba. Meg ugye az antilopok.

Hogy Anti lop-e  nálunk, azt persze nem tudhatjuk, de erősen valószínű, viszont a földútban meg a parkolóban az a jó, hogy azokat nehéz ellopni, azokat döngölni kell. A döngölést persze el lehet lopni, regionális vagy akár országos szinten is, koncesszió kérdése az egész.

Totál

Valami klubrádiós műsorban mondta azt a Tímár nevű Ágnes (aki amúgy a kedvenc rádiós műsorvezetőm), valami teljesen mellékes témaként, egy alárendelő mellékmondatban, hogy ja, egy zenekarban nincs demokrácia. Én meg vagyok olyan zakkant, hogy pont egy ilyen apróság ragad meg a tudatfelettimben, hogy mivan? Zenekarilag nem vagyok tapasztalt, ellenben tudok egy csomó más helyet is, ahol nincs demokrácia. 

Ilyen

- a laktanya,

- a börtön, 

- a kolostor, 

- a kórház,

- a színház, 

- no meg az iskola.

Valójában nehéz olyan területet mondani intézményes-társas viszonyainkban, ahol demokrácia lenne, abban a modern liberális értelemben, hogy a többség uralma a kisebbség jogainak/érdekeinek figyelembe vételével. Életünket hatalmi viszonyok szervezik, a hatalom meg szeret parancsokkal dolgozni, mert az egyszerűbb, hatékonyabb és amúgy is bizsergető érzés másokat ugráltatni, néha csak úgy. (És persze mindig ott az ideológia, hogy dehát a parancsolgatás, a drill nélkül anarchia lenne, pedig az anarchia nem káosz, csak az uralommentes társadalom utópiája, de ezt szerintem leírtam már itt is...)

A fentebb felsorolt helyek meg eleve totális intézmények, amik nem egyszerűen egy részleges engedelmességre tartanak igényt, de lehetőségeik szerint az életünk minél nagyobb szeletét szabályoznák. Egy kórházban egy kolostorban meg egy börtönben pl. közös, hogy huszonnégy órás a felügyelet, megmondják, mikor aludjunk, mikor keljünk, mikor együnk, és általában is mit csináljunk.

Ehhez képest az iskola (meg egy munkahely) csak napi X órában csinálja ezt, de ezt csinálja.

És igen, az életünk az ilyen totális intézmények nélkül is tele van kényszerekkel, például enni kell meg aludni, meg napról napra próbálni nem meghalni (ez utóbbi különösen fontos a túlélés szempontjából), de nagyon nem mindegy, hogy ezen kényszerek közt mennyi a szabad akarat, vagy mennyire mondják meg, hogy mikor mehetünk vécére, vagy mit ehetünk a hogyan.

Már Thomas Hobbes óta tudjuk, hogy állam (nála: főhatalom) azért kell, hogy ne harapjuk át egymás torkát, a relatív biztonság miatt mondunk le szabadságunk egy jelentős részéről, de ennek nem kellene feltétlenül önkényhez vezetnie, márpedig rendszerint oda vezet már a kelleténél egy egészen kicsivel több hatalom is. Ami attól a pillanattól nem eszköz, hanem maga a cél, az acélos ragaszkodás hozzá pedig már következmény. 

Nem vagyok egy antropológiai optimista, az ember - természeti lényként - a legrohadékabb állat, ezért is tudott a komplett ökoszisztéma csúcsragadozója lenni.

Irodalmi szakkérdéseim

Mindig van itt kéznél néhány igen tudományos könyv a házikönyvtáramból, nem mintha okosnak akarnék látszani általuk, hisz a kutya se látja (pláne mióta nincs kutyám), csak néha kedvem van valamiféle mindenféle szakirodalmat olvasni, néha meg kell, és ideális esetben a kettő keresztezi is egymást. Ideális esetek persze csak elméletben léteznek, ha mondjuk a kozmológiáról van kedvem olvasni, tuti épp a feminizmus történetéről kellene írnom valamit, ha meg főznék egy jó spagettit, nincs itthon tészta, csak gríz meg almaecet, de abból sehogy se jön ki egy bolognai. (Most például a műkincsrestaurálás dilemmáiról van itt mellettem egy könyv, meg egy esszékötet a brit politikatörténetről, és naná, hogy az egyéni és kollektív jövőképek dimenzióról kéne írnom, két múltfókuszú könyv társaságában. Jó, van itt a kupacban egy válogatás Philip K. Dick non-fiction írásaiból, az még jól jöhet, de a polcon sincs semmi hasznos, úgyhogy marad a net. Ja, és nincs itthon spagetti se, kint esik, tényleg rémes egy hely ez létezés.)

„Szép az, ami érdek nélkül tetszik“ - mondta egy Immanuel Kant nevű arc, aki állítólag többek által jelentősnek mondott híres filozófus volt, míg meg nem halt. Nos, akkor a szakirodalmak nem szépek, akkor se ha tetszenek, mert nem érdek nélkül olvasok a társas tehetetlenségről vagy a kognitív disszonancia redukciójáról, csak ilyesmikről szokok írni, és régi tapasztalat, hogy írás előtt érdemes olvasni is. Vagyis az írás az olvasás megtanulásával kezdődik, de ott még nem érdemes abbahagyni. Ezt is olvastam valahol...

De mi van azokkal a könyvekkel, amik annyira természettudományos témájúak, hogy nem muszáj olvasnom őket, így érdekem sem fűződik hozzájuk, ám érdekelnek. Nem tetszenek, nem tudom esztétikailag értékelni őket, de érdekelnek. (Bár van egy kedvenc Carl Sagan-könyvem, Az éden sárkányai - Tűnődések az emberi intelligencia evolúciójáról, az szép is, egy másik meg az Antropológia az ember halála után, annak már a címe is nettó költészet.), De akkor az érdeklődés az már érdek, vagy nem igazán, mert a „lődés“ egy visszafogott fosztóképző? 

És akkor: Szakiordalom-e valami régi felfedező útleírása, amit gyakran fogyasztottam kvázi-szépirodalomként, főleg akkor, mikor nem vert ki a víz attól, ha valaki bármilyen szövegkörnyezetben leírja, hogy „kvázi-“.

Talán az, de akkor National Geographic egy csomó sorozata is játékfilm, csak afféle „true story“ alapon, azaz annyira trú, hogy teljesen, viszont nincs benne Nicholas Cage, pedig ő bármikor mindenben. És akkor még egy újabb kínzó kérdés, hogy mentálisan sérült-e, aki szereti olvasgatni a telefonkönyvet? Ilyet eddig csak egészen ócska vígjátékokban láttam, de ki tudja, lehet, hogy azok is titkos dokumentumfilmek, mint az ufósok, csak utóbbiak rém egyhangúak.

Tényleg, ha szép az. ami érdek nélkül tetszik, akkor milyen az, amit érdek nélkül unalmas, de nem csúnya? Kék?

A mai napra rendelt stílszerű vérontás

Volt egyszer látva valami norvég horror-thriller cucc, a 2006-os Hideg préda (Fritt vilt), ami annyira sablonos volt, mint ide a Hold, azt' mégis kihoztak belőle valami egész jót. A sablon tényleg annyi, hogy maroknyi vegyes fiatal a hegyek között túráz, egyikük eltöri a lábát, és míg segítséget tudnak hívni, behúzódnak valami harminc éve elhagyott kis hegyi szállóba. Ahol természetesen egy pszichopata gyilkos lakik a pincében, és akkor jön a kamrahorror, mészárlós aszcendenssel, míg csak a vagány csaj éli túl, mindenki más érdekes mód belehal a gyilkosságokba, beleértve a gyilkost is, ha már a hegyek közt egy turistánál is alapfelszerelés a jégcsákány. Mondom, semmi különös, ez a sztori a „Hogyan írjuk horror-forgatókönyvet 1.“ kurzus első felében előjön, jó eséllyel A nyolcadik Alien az utas című klasszikussal illusztrálva, mert az is ugyanez, csak valami idegen bolygó helyett most a Ragyogás behavazott hotelje a zárt térben sorozatgyilkolás helyszíne.

Ehhez képest jó kis film volt, biztos mert volt egy tényleg nyomasztó atmoszférája, és bár nyilván az elején lehetett tudni, hogy ha csak egy maradhat, az Jannicke (azaz Ingrid Bolsø Berdal) lesz, aki a vagány lány, és úgy szép hogy semmi barbis nincs benne. Mert ha lesz folytatás, abban nyilván benne kell lennie.

És hát lett folytatás, két évvel később, én meg csak most láttam, mondjuk sosem kerestem, hogy létezik-e egyáltalán, igazából meg is feledkeztem róla.

De ez a folytatás legalább tényleg az, ott veszi fel a történet fonalát, ahol az első letette,  a főcsaj szereplőre rátalál valaki végre, kórházba viszik, ott a rendőrök először nem hisznek neki, de aztán a tetthelyen meglesznek a hullák, ízlésesen jéggé fagyva, amiből már adódik is a második film alapkonfliktusa. Hogy ugyanis a gyilkos aki biztos pszichopata, nem biztos hogy teljesen halott (és nem is élvezi, mint Drakula), csak kómába hibernálódott, szóval egy meleg fürdő, egy bernáthegynyi rum, meg néhány sebtapasz, és újra a régi. Nincs Oslóban még, mert Jötunheimben van, ami már a skandináv mitológiában is  a kő- és jégóriások otthona, bár azt hiszem nincs benne helyi kórház, mint ebben a mai, hegyek közti nemzeti parkban.

Fel is éled/élesztik, és erősebb meg gyilkosabban pszichopatább mint valaha (ja, ez van ha nem elég, hogy az ember gyilkos, de még le is gyilkolják - ez egy kisvárosi irodalomtanárból is kihozná az állatot), plusz a több szereplő egyenlő több hullával, a kórházi környezet meg szinte sikít a fokozottabb brutalitásért. Így van benne valami nagyon sötéten parodisztikus, amit részemről bírok. Például remekül kinyírják a szerelmi szálat, ami már épp bontakozna a mamakedvence fiatal rendőr, meg a nyúzott de helyes ápolónő között, elvégre elvágott torokkal már nehéz randizni, de akár csak randira hívni is bárkit.

És persze a végén megint csak az első helyszínen, a jégbe fagyott hotel alatti pincebarlangban kötünk ki, csak hogy legyen valami magyarázat a gyilkos ölési kényszerére is, ami közben egy rendőr fejt meg, egy csomó régi újságkivágásból, mi másból?.

Még mindig remek az operatőri munka (ebben az európai filmesek mérföldekkel előzik Hollywoodot), még mindig nyomasztó a hangulat, és nincs egészségtelenül túlhúzva az egész, másfél óra alatt túl is lehet esni rajta, hogy még beférjen egy Hupikék törpikék, persze csak ha van már belőle horrorváltozat, mint mondjuk a Micimackóból. 

Nos, ez nem egy korszakos remekmű, még a saját műfajában sem, de egy eredeti darab, ami kicsit végre túllép a az első film szokásos slasher-kliséin, ráadásul úgy, hogy nem akar mindenáron valami nagyon természetfeletti hőbörgést beleerőltetni.

Négyes alá, leülhet.

p.s. Kiderült, hogy van egy harmadik film is, ami az első kettő utólagos előzménye, majd meglátom, hogy meglátom-e, alapvetően bírom az előzményeket,  de utánaolvastam, és abban egy fogyatékos gyereket addig vernek és  börtönöznek a pincébe a kedves szülők, hogy a későbbi sorozatgyilkost kel ki belőle. Háát...

Sörista önkényuralmi

Vérnyomásnövelő céllal kanyarodva egyet a Mandiner (agy)halálközeli élményei felé, találtam egy hírt, mely szerint a Heineken némileg leépít Európában, kirúgnak irodistákat is, és bezárnak több sörözőt. Minek a mandis kommentelők igen örültek vala, elvégre „Ez a kommunizmust reklámozó sör, nem kár érte. Már régen be kellett volna tiltani tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt.“

Remélem legalább tényleg boldogok a lelki szegények, mondjuk miért is ne, ha már ennyi elég nekik, hogy a a kommunizmust reklámozó sört gyártó cég leépít. És valljuk be őszintétlenül, a kommunizmust reklámozni nem szép dolog, bár maga az utópikus eszme nem egy Mein Kampf-szintű őrület,  tényleges  kommunizmus meg talán sosem volt a történelemben. Bár egy-két 16-17. századi jezsuita közösség, vagy az izraeli kibucok azért hajaztak rá, ám valódi kommunista társadalmak még annyira sem voltak, mint ideális demokráciák. Mert minden demokráciának vannak fogyatékosságai, a beleszólás, a részvétel, a nyilvánosság, a jogegyenlőség mellett fennmaradó esélyegyenlőtlenség, vagy akár - ha már választások jönnek - a szavazategyenlőség terén, de a kommunizmus tényleg csak csak elmélet maradt. (És a komcsi társadalom nem léte mellett nem volt komcsi állam sem, ami persze érthető, hisz a vonatkozó utópiában már nem is lenne állam egyáltalán.) Amit nálunk jobb híján „létező szocializmusnak“ hívtak, az politikailag egy diktatúra volt, gazdaságilag meg államkapitalizmus. De ennél nyilván érdekesebb a sör, bár egyetemi tapasztalataim alapján ez visszafelé is működik, azaz sörtől meg érdekesebb a társadalom- és politikaelmélet is.

Szóval, a kommunista Heineken azért kommunista, mert logójukban van egy közismert vörös csillag is. Ami példátlanul nyílt példája a kommunistaságuknak, hiszen ők már 1889-től használják az ötágút, míg a rohadék kommenisták csak nagyjából az 1917-es orosz forradalom után/nyomán kezdték. Vagyis a Heineken kommunistább Leninnél is, hiszen előbb kezdett vöröscsillagozni! (És ahogy az előző posztban is előjött, a hinduk nácik, mert már az ókorban is használták a horogkeresztet. Vagy antinácik, mert az övék néha fordított...)

De az egységsugarú mandineres kommentelőt nem zavarják a tények, ő a kis nacionál-populista post-truth buborékjában fújja a passzátszelet, úgyhogy simán közli, hogy az 1917-es, (Nagy Októberi Szocialista) forradalmat Marx szervezte Németországból, hogy megbuktassa a cári rendszert. Ehhez a valóság utáni tényhez képest jelentéktelen apróság, hogy Marx 1883-ban halt meg. Londonban, ahol akkor már harmincpár éve élt, és onnan szervezte Németországból a Leninszentpétergrádi lázadást a forradalomba. Konkrétan a Highgate temetőből. Ja, és Marx keresztneve Engels volt, mint az közismert.

De most, több mint száz évvel később, végre megszorításokra kényszerül egy sörgyártó multicég, úgy is mint a kommunizmus utolsó böfögésének lehelete.

toonpool.com

Vitorlába fogott égtájak

Kellett nekem egyszer viccből rákattintani kétszer valami ostoba horoszkópra, azóta dobálja elém az algoritmus, be vagyok hálózva tisztára tőle! (De a Tiszaparti tiszapártnak, meg a fidesz utódpártjának is megvan a telefonszámom, pedig egyiknek se adtam meg soha, de a DK-nak sem, pedig néha még a Klára is ír kampányesemest. Szerintem ezek egymás között adják-veszik az ilyesmit,  a Háttérhatalom közvetítésével nagyon.)

Nade, a mai horroszkópom szerint: „Csütörtökön a jegyedben járó Nap a legjobb fényszöget kapja a Nyilas Holdtól. Ez mutatja, hogy ma gyakorlatilag bármit elérhetsz, amit kitűzöl magad elé. Fogd be a vitorládba a kedvező szeleket!“

Nos, nem járok jegyben a Nappal, olyasmi csak lányokkal fordult elő, de szigorúan és végül is házasságmentesen, valamint a Nap igazán békén hagyhatna már a rohadt fényszögeivel, mert ha süt, ilyentájt még a pofámba teszi, ahogy épp írni próbálok a fotelban a laptopon. Plusz a telibe tűző naptól nem hallom a tévés háttérzajt, pedig az fontos, egyszerűen nem tudok koncentrálni, ha csend van. 

Azaz a legjobb fényszög a borult idő. Szemerkélő esővel mondjuk, mint tegnap dél körül, mikor mentem a boltba, ami előtt két nyolcvan pluszos néni épp a kormányt szidta, gondolom ők pont a fényszögeket hiányolták, hogy ilyen nyugdíjak mellett nekik már telik rá. De ennyit a Napról.

A Hold viszont egyáltalán nem nyilas, egyetlen hungarista sem ápol semmiféle Hold-kultuszt, bár Indiában vannak akik Csandrát, a Hold félistenét tisztelik, hogy jó legyen a termés miatta, és szvasztika is egy hindu napszimbólum (ami szerintők sem hold), csak később lett belőle horogkeresztény jelkép, de az a másik irányba áll, és nem közvetlen rokona a nyilaskeresztény emblémának.

Így aztán frászt se jelez azzal kapcsolatban, hogy elérhetek bármit, a Nyilas keresztje egyébként is az égtáj mind a négy irányába mutat (északra, délre, jobbra, meg le), azaz bármerre megyek dönteni, szerinte valami majd csak lesz, ami lehet akár a bármi is. Semmitmondás az egész.

Minden esetre nemsoká le akarom vinni a szemetet, de mivel korán még sötét van, a közvilágítás meg néhol inkább köz, mint világítás, ahhoz azért megvárok legalább egy-két fényszöget, aztán kitűzöm magam elé a kukát, kezemben a szemeteszacskóval. És el fogom érni, legfeljebb megfagyok a visszaúton, mint Scott kapitány, aki észak felé indult a Déli-sarkról, el is tévedt jól, mert köztudott, hogy a Déli-sarkról felfelé kell menni hosszan, és csak aztán északnak. (Egyébként is volt az a Kispál-dalszöveg, hogy „akik élnek azok délnek mennek, akik haldokolnak északnak“, és ugye Scott északnak ment...)

De ennyit a vitorlába fogott szelekről.

A sértődésszolgáltatás igazsága, és a vád mint ítélet

Kakadu Péter gazdaságügyi külminiszter idegebe jött, mert a független sajtó kérdezni merészelte arról, hogy is van ez a gazdasági csdasikernek eladott akkugyáras sztori, jelenleg épp gödi viszonylatban. Avagy hogy mérgezték a munkásaikat, a környezetet, a környékbelieket, és minden jel szerint erről a kormány,  meg a Kakadu akkugyárasító nertárs tudott, csak szart rá, mert nem érte meg nekik botrányt csinálni. Se gazdaságilag, elvégre valakik tuti jól kerestek ezzel az aktuálisan és nálunk döglődő iparággal, politikailag meg főleg nem, hisz két hónap múlva választás, ahol élethalál lesz a tét, legalább is ebbe hergelődik bele az ország közéletileg még úgy-ahogy aktív fele.

Az meg, hogy az idegbe jött kükümminiszter miként reagált a felkérdezésre, az mesekönyvbe illő. (Valami Grimm-mesébe persze, azok nettó horrorsztorik.) Először is kikérte magának, hogy őt meg se kérdezte a Telex, mielőtt kitette a témába vágó cikket, és akkor ugye most ne kérdezzék, ez a vonat elment köcsögök! A szépséghiba itt annyi csupán, hogy de, kérdezték, ki is rakták az ímélt, de ez Kakadut nem zavarta, mert ezek az egészen államférfiak érdemi válasz híján mindig elő tudják hízni a mindent vivő lapot: Be fogom perelni magukat, majd a bíróságon találkozunk!

Ennek látszólag semmi értelme, a bíróság majd eltökörészik kissé hónapokig az üggyel, aztán lesz valami himihumi ítélet, első fokon, ami pont a közvéleményt már egy kicsit sem fogja érdekelni.

De pont ez a lényeg. Mert amíg nincs bírósági verdikt, addig teli szájjal lehet üvölteni, hogy ez a Brüsszel zsoldjában álló szennymédia hogy hazudik napi huszonhat órában (minimum!), döntés a választásokig úgysem lesz, könnyen lehet, hogy el sem indul addig egy bármilyen eljárás, így bizonyítani senkinek nem kell semmit (egyik oldalon sem). Ennek megfelelően a média hazugságára azt fogják bizonyítékként prezentálni, hogy lám-lám, Miniszter elvtárs beperelte a Telexet. Értik emberek, be-pe-rel-te! Márpedig nem hörög a paraszt, ha a szél nem bántja, mivel be vannak perelve, nyilván vaj van a fülük mögött, amivel most ki kell menni a napra, és az egész a nyakukba folyik, mert ilyenek ezek mind! A beperelés ebben a kontextusban olyan, mint A tanúban, hogy elnézést Virág elvtárs, ez nem a vallomás, ez már az ítélet. Ha a pétergazdasági miniszter és rendkívül meghatalmazott orosz nagykövet perrel fenyeget, azzal egyúttal ítéletet is mond  a független sajtó aljasságáról.

Quod erat demonstrandum, avagy ezt kellett bizonyítani: akit megvádolnak valamivel, azt nem véletlenül, miként a hírhedt Szőlő utcában is, a bentlakó fiatalkorúak nem elítéltek voltak, többségükben csak vádlottak, vagy azok se, de aki vádlott az bűnös, hát nem? De, ez sokak fejében így áll össze, elég emberében ahhoz, hogy megérje bíróságosat játszani a kormányférfiaknak, ha már a komplett jogrendszert und igazságszolgáltatást a saját hatalmi játszmáik terepasztalaként kezelik. De ők nem komplettek persze.

Elátkozott napok jönnek

Rémes lesz ennek a hétnek a vége, talán rémesebb, mint maga a hét. Először is péntek tizenharmadikával kezdődik, ami eleve borzasztó, annál már csak egy csütörtök 13 lenne rosszabb, már ha hinnénk a félremagyarázásoknak. Azok szerint ugyanis azért péntek, mert Jézus kereszthalála, és azért 13, mert annyian voltak előző este az utolsó vacsorán, ami egy híres Leonardo da Vinci freskó. Amit többször is leloptak az illetékes milánói kolostor faláról, és annál is többször igényelték vissza utána az áfát. Szóval ha ez a vacsorás dolog lenne a szerencsétlenség forrása, akkor csütörtök 13-tól kéne rettegni.

De a valóság ezzel szemben az, hogy a tizenhárom azért szerencsétlen, mert eredetileg ennyien voltak a hét törpe, de Hófehérke már hatot megfőzött ragunak, mire a hetediknek végre lehetősége volt elmondani, hogy ők nem vicces háziállatok, csak egy hormonzavaros, genetikailag tré beltenyészet, de rendes arcok amúgy. És hogy ennyi borssal már nem jó a törperagu, ellenben egy kis fokhagymát tehetne bele. Ha már Puki, Kuki, Töki és a többiek a bográcsban végezték, legalább egy kis fokhagymát megérdemelnének, no meg zsályát, de csak csipetnyit.

Mondjuk a kamu Jézus-sztori legalább ennyiben igaz, hogy egy vacsora a központi dráma benne.

Amúgy nem tudni, a Hófehérke-afférkor péntek volt-e aznap, igazából még nem volt feltalálva a mai értelemben vett naptár, így rendszerint csütörtököt mondtak, de annyiban nem téved az ostoba néphagyomány, hogy hat törpének tényleg az volt az utolsó vacsorája, egyúttal az első is, immár főfogásként.

Összegezve: péntek helyett csütörtök tizenharmadikától kell tartani, esetleg csütörtök hatodikától is, tekintettel a hat aradi törpe vértanúra.

És mikor végre a péntek vége eljön, máris itt a Valentin-nap, ami az apokrif egyház kalendáriumában Valentin Bálint Béla emléknapja, aki a cipőfelsőrész-készítők védőszentje is lehetne, ha hordott volna cipőt. De mikor elvégezte az istentagadás szakot a jogi karon, fogadalmat tett, hogy onnantól élete végéig papucsban fog járni, és mindig lesz rajta zokni! Mert a csupasz lábfej utálatos Isten szemében, már ha létezik, ha meg nem, a lábgomba az. Így aztán télen-nyáron papucsban járt, legfeljebb télen nem hagyta el a lakását, hisz az istentagadás amúgy is tipikus távmunkás állás, pizzát, sört és kokaint meg lehet házhoz rendelni. (Mondjuk a legendárium szerint nyáron se nagyon ment sehová, mert akkor meg túl meleg volt, ellenben ősszel és tavasszal gyakran esett, ráadásul alig harmincéves korára elszakadt a bal lábas fogadalmi papucsa.)

Magam nem ünnepeltem soha a valeninnapot, minimum 1993 óta. Előtte is csak egyszer, 1992-ben, bár csak közben jöttem rá, hogy épp azt teszem.

Aznap volt a középiskolai szalagavatóm, átmentem a középfokú szóbeli angol nyelvvizsgán, és összejöttem Erikával, igazából már másodszor, de ezúttal tartósan, és ő mondta, hogy valentinnap. Nagyon romantikus volt. De később asszem már nem volt ennek igazi jelentősége, másokkal meg még annyi se, ami jelentős megkönnyebbülés volt, mert engem se érdekelt, de legalább el se várták tőlem.

És akkor ezekről a szörnyűségekről (mint a csütörtök, a péntek meg a szombat) már nem is kell írnom a héten, mindenkinek kellemes húsvéti májusfaállítást, és bokáig érő fület kívánnék, ha lenne értelme, vagy legalább egy egész kicsit érdekelne.