A Bukás

Mától van az, hogy tegnaptól nincs már demokrácia Magyarországban (-országon?), mert Súlytalan Tamás aláírta! Az alapkotmánytörvény módosítását, amitől pont ő mostantól már nem az aki tegnap volt, nem azért persze, mert közben talált magának egy nyilvános személyiséget végre, csak mostantól más  lesz a névjegykártyáján (nyugdíjas?) és nem hívják meg már több királyi temtésre és négy esküvőre.

Aszongya ez a kitűnő jellemférfi, hogy: „A köztársasági elnöki intézmény a végrehajtó hatalom és a politika kiszolgáltatottjává válik, közjogi szerepe elhalványul, alapfunkciója megszűnik.“ Csak mondom, már megszűnt. Ő volt az egyik, aki ezt megtestesítette, de hát van az az eset, mikor valakinek csak akkor tűnik fel, hogy a fagyi hideg, ha visszanyal.

A választásokon még volt demokrácia, de mikor a demokratikusan megválasztott többség azt teszi amit megígért, akkor az már nem fér bele Mindjártnem elnök úrnak, aki ezek szerint a személyében maga a demokrácia, amennyiben csak akkor szólal fel a kétharmad túlhatalma ellen, ha:

1. Az már nem az a kétharmad, ami őt feltette arra a polcra, ahol már lekvárnak képzelte magát. (Aki érti, érti.)

2. És a kétharmados döntést nem csak mindenféle parasztokat érint, hanem őt magát is, nagy felkentségében.

Innentől szerintem tök rendben van, ha elhúz a francba. Tehette volna elegánsabban is, illetve pont ő nem, ebben alakban épp annyi elegancia van, mint méltóság. És épp egy felcsútista rezsim kellett ahhoz, hogy ennyire magasra emelkedjen, hisz jelszavuk munka és béke, de mindenek előtt: kontraszelekció! A lojális talpnyalók diadala az állam felett. (Tényleg, van nem lojális talpnyaló, vagy a lojalitás fogalma a talpnyalást már eleve tartalmazza?)

Én amúgy is forradalmi anarchista lennék, ha nem fájna gyakran a fejem meg a lábam (közvetlen akciókban ezért nem vehetek részt), de így a fotelből is tetszik, hogy a korábbi zugügyvéd immár egykori elnök is egy személyben. Bukása egy rezsim bukásának szimbóleuma, csak tessék innentől valami jobbat építeni helyette. Ami mindjárt azzal kezdődik, hogy ki nézheti le majd a népet és a bűnös fővárost a Sándor-palotából, az ideiglenesnél hosszabb távon?

papaigabor.wordpress.com

A köznek vetít

„Hét évre 7,03 millió eurót, vagyis több mint 2,7 milliárd forintot fizet az MTVA a Tour de France és néhány másik kerékpárverseny közvetítéséért licencdíjként, noha a versenyt, mint eddig is, párhuzamosan az Eurosport is adja“ - írja a 24.hu. Remek. 

Én szoktam nézni a Tourt, pontosabban rendszeresen leháttértévézem (mint mondjuk a londoni maratont), közben kitűnően lehet mást csinálni, de úgy, hogy egészen benn vagyok a többhetes sztoriban. A Tur, miként a többi nagy körverseny, valójában szappanopera, leosztott szerepekkel, drámai fordulatokkal, kiszámítható eredményekkel, változatosnak gondolt, de évadról-évadra ismétlődő helyszínekkel. Barátok közt a hegyekben meg a síkságokon, francia borvidék-hangulatokkal, ám valódi antagonisták nélkül. Avagy az ilyesmi a családbarát sorozat, néha gyakran doppingolnak ugyan, de nem küldenek egymásra bérgyilkosokat, és bár a Champs-Élysées-n isznak és vezetnek egyszerre (amennyiben hagyományosan pezsgőznek a befutó közben), de legalább nem énekelnek playback-ről sanzonokat és Offenbach-operetteket, szóval kiskorúak is nézhetik.

Nyilván ez vezette a Magyar Királyi Állami Tévét is, még az előző rezsim alatt, mikor licitáltak a közvetítési jogokra, amik közben már kis hazánk viszonylatában is másnál voltak. vagyis feleslegesen kiszórtak pár milliárd közpénzt, amiben semmi sem különös, business as usual, az egész állam média erre volt optimalizálva, hogy kurva sokat költsenek teljesen feleslegesen.

Pontosabban nem teljesen. Ugyanis az állami párttévét a háttérből a Várhegyi Attila nevű felcsútista, egykori erős ember bábozta jól, és most, hogy sok pénzért évekre övék is a Tour, már ment is a fiacskája a franciákhoz, élőben közvetíteni, ha már a vérében van az utazó riporterség, amire már csak a helyszanen kell egy kis bordói maligénfokot tölteni, hogy jó legyen az ingyenbuli.

Mit is csinálnak a kicsodák? Azt.

(cyclingweekly.com)

Szerintem megvehetnék a Forma-1 közvetítési jogait is. Jó, hát az már eleve az övék, de meg kéne kérdezni a jogtulajdonost (valami amerikai cég, a Liberty Media), hogy nem fogadnának-e el egy kis pulszpénzt, például a rádiós közvetítési jogokért, vagy hogy írhassanak róla képriportot a Zuglói Tükör Pluszba. Hátha lehetne költeni még egy párszáz milliót, az jobban megadná a rangját egésznek, hiszen ott egy Sir Hamilton meg egy pár másik arc versenyez, igen híresen!

Én például igen szívesen kimennék Silverstone-ba, mert ugyan megvolt már az idei brit nagydíj, de sosem lehet elég alaposan korán kezdeni a felkészülést a jövő évire! Máris lehetne tudósítani a felkészülésről, elvégre jegyet is lehet már rendelni a 2027-es futamra, gondolom first minute-alapon olcsóbb is lenne, ha már most megvenné nekem a tévé. Légkondis VIP-páholy kéne, mert nem bírom a tömeget, a zajt és az erős fényt, plusz egy ilyen belépő nagyon drága, ezért ha kedvezményes, igen sokat lehetne spórolni vele. Elvégre én nem pazarolnám a közpénzet, na.

Ő még most csak tizenhat

Bedobta MP, hogy mi lenne, ha ezentúl 16 év lenne a választási korhatár? Tudja fene, de a jelenlegi civilizációs tendenciák mentén van abban valami, hogy az emberek ma már sokkal tovább vén hülyék, mint még tudatlan gyerekek, bár azt nem merném mondani, hogy a nyolcvan felettiek ne szavazhassanak (mint a bíborosok a pápázós enklávén), mert embere válogatja, de ennyi erővel persze az alsó korhatárnak sincs értelme. Mert lehet, hogy az emberek nagy átlagban tizennyolc éves korukra már nagyjából-egészében felnőttek, de pont átlagembert nem látott még soha senki. Úgyhogy másokkal kapcsolatban nincs véleményem, de én például nyugodtan szavazhattam volna.

Hát igen. Tizenhat évesen még jóképű voltam, okos és a világra nyitott, még azt a szakközépiskolát is jól viseltem, amit később biztos nem bírtam volna ki, érdeklődtem a világ iránt, irodalom, történelem, politika, ilyenek, dehát 1990 volt, rendszerváltás, miazmás. De nem baj, hogy nem volt szavazati jogom, ugyanis utólag szinte biztos, hogy a Fideszre szavaztam volna. Ami akkor egy radikálisan liberális párt volt, baloldali beütéssel, nem ez a populista fasiszta csürhe, mint mára, ellenben kilencvennégyben (immár a szociológia felé tendáló főiskolásként) eszem ágába sem volt rájuk voksolni, így lett a Szadesz, jobb híján. 

Mert akkoriban már kezdtek fideszesből szimpla orbánistává vedleni, a felcsúti pedig azt szúrta ki, hogy a jobboldalon van üresedés, úgyhogy világnézetet váltott pillanatok alatt. Pontosabban nem volt neki világnézete, hatalomvágya volt már akkor is, kurva nagy hatalomvágya, és nemigen érdekelte, hogy annak eléréséhez milyen jelszavakat kell a zászlajára tűznie. Ha vegetáriánus feminista jelszavakkal lehetett volna nyerni, akkor egy vágóhíd előtt tüntetett volna szegény kismalacok képeivel, és egy Hős Anya kitüntetéssel a farmerdzsekijén.

Igazából lehetne valami cenzus, hogy mégse szavazhasson minden barom, de egy demokráciában az életkorin kívül nemigen bírtak még kitalálni jobbat. Volt egykor vagyoni és/vagy jövedelmi cenzus, hogy aki bizonyos métékű adónál többet fizet, az szólhasson bele az állam ügyeibe, mint finanszírozó, de az csak kapitalista tempó, erős demokráciahiánnyal. Mondjuk műveltségi elvárás lehetne. Azt persze jobb híján iskolai végzettséggel lehet opreacionalizálni, hogy mondjuk akinek nincs meg a nyolc általános, azt kösz nem kérjük, választónak vagy választhatónak (a kettő alapvetően együtt jár ugye), persze ha így vágjuk a fát, arra hullik a forgács, hogy van, aki hat elemivel egy értelmes arc, és vannak a diplomás hülyék a skála másik végén. Ha már egyszer az iskola még mindig inkább leképezi a társadalmi egyenlőtlenségeket, mintsem csökkentené...

Szóval maradjon csak az életkori küszöb, de hogy felvetett alacsonyabb korhatár (ami egyébként több EU-s országban is létezik már) értelme gondolat-e, ahhoz én már elmúltam háromszor tizenhat is. Persze ha ettől lenne három szavazatom, támogatnám. Mondjuk lehet, hogy így is, ideológiailag elég képzett vagyok hozzá, de empirikus kutatási adatokat nem láttam a témával kapcsolatban. Nyilván mert eddig nem is kerestem, de majd hátha.

Devil Ead

Mivel teljes erőből nyár van, én meg szarul vagyok a forróságtől, kerestem valami sötét horrort, ami egyfelől kifejezi lelkem elégedetlenségét, másfelől nincs benne nyakig ér a hálidéj, sőt az se baj, ha halidéj keretében mészárolnak benne darabokra felső-középosztálybeli, elkényeztetett senkiket.

Egy videomegosztón erre szembe jött a Gonosz halott: Égj! című műalkotás, bele is kezdtem, hogy nekem már tényleg mindegy, egy vígjátékon épp felhúznám magam, egy rendes szerzői filmen bealudnék (egész nap álmos vagyok, de egy hete már), egy vastag regénynek meg most értem a végére (Salman Rushdie: A tizenegyedik óra), és az eléggé lenyomott, szóval az kell most, hogy pusztuljon minden főszereplő, de nagyon kegyetlen módon.

Na, a filmet a közepéig bírtam, nem értettem belőle egy kukkot se, de (részben nyilván ezért) egy oltári nagy kamunak tűnt. Utánaolvastam, és kiderült, hogy ez egy komplett Gonosz Halott-univerzum (magyarul franchise), és a mostani már a hatodik film, az első meg valahonnan a sötét nyolcvanas évekből származik. 

Úgyhogy logikusan újrakezdtem a negyedikkel akkor, a simán csak Gonosz halottal, mert azzal élesztették újra a gonosz halottat hollywoodooban, még 2013-ban plusz van benne Jane Levy, aki nem egy falrengetően tehetséges színművész, de jó volt egy drámában (A Little Prayer), látszott a Vaksötétben, és régebben bírtam a Suburgatory cmű komédiasorozatban. 

Na itt ő a sérült csaj a sérült bátyjával egy sérült családból, ahol családon belüli heroinfüggőség és mellékbüntetésként érzelmi elhidegülés van. Erre a testvérek három baráttal az erdőbe mennek megtalálni önmagukat. A hülyék. Pedig tudhatnák, hogy egy ilyen filmben a magányos erdei kunyhó csoportos elhalálozásra való, az lényegében mindegy is, hogy egy pszichopata sorozat-láncfűrészes, vagy egy véletlenül (ám nyilván sorsszerűen!) megidézett démon belez-e inkább ki bárkit? Az utóbbi persze, hiszen a régi kultúrák (ilyen sumérok, egyiptomiak, inkák)  véres kultuszok keretében voltak démonikusak, és ennyit hagytak maguk után civilizációsan, nem is értjük, hogy van még emberiség egyáltalán, ezzel a terhes örökséggel.

Úgyhogy Mia (Jane) elvonási tünetek közepette menekül főleg a megidézett démon elől, ami vagy van, vagy csak a fejében, de nincs abban a helyzetben, hogy ezt eldönthesse. Persze a démoni megszállottság lényege az efféle vérben tocsogások esetében az, hogy a démon mindenkit fejben száll meg, egy megszállott nagylábujjal például nem lehetne komolyabb mészárlásokat kivitelezni. Vagy legalább is bonyolult lenne.

Aki viszont meg van szállva (és nem a Wehrmacht vagy a Vörös Hadsereg által) az onnantól vért hány, harap, lő és felgyújt dolgokat, aztán a démon megy tovább másokra, mert bizonyos számú embert meg kell szállnia egy-egy műszak alatt, ez nyilván benne van a munkaköri leírásában.

Az egész cucc egy nagy klisé-halmaz, nagyjából az elején lehet tudni, hogy a főcsaj - sok-sok kínlódás után, de - túléli, a többiek meghalnak bele, és addig is lesz sok rohadó tetem, öncsonkítás, égési sérülés, sőt élve eltemetés, és ezeket szépen sorban fel is mondja a film. Ami láthatóan egy cseppet sem törekedett eredetiségre, ez amolyan popcorn-horror, a belezés safe space-e, az ember pontosan tudja, mikor mehet ki pisilni, mert úgyse történik semmi, és mikor tolja félre a chipset, mert az egyik szereplő mindjárt a másik szájába fog hányni. Biztonsági horror, ez lehetne a szubzsánere a Gonosz halottnak. És ettől kissé unalmas, mert a horror az legyen felzaklató, és az se baj, ha kellően csavaros a sztorija. Na, ennek nem.

Amúgy ez volt a legjobb horror, amit a héten láttam. Sablonos volt (kiszámítható, vérben tocsogós, de erős atmoszférájú), viszont mást a műfajból nem fogyasztottam. Gondolom nem véletlenül.

Sikoltozás, vér, belezés, sikoltozás

Popikon

Ma ünnepelné a halálnapját Nico, azaz Christa Päffgen énekesnő, az egykori Velvet Underground-ból, ha bárki ünnepelne egyáltalán ilyet, pláne ha ha már évtizedek óta halott. Ő spciel 1988-ban hunyt el halni, ötven évesen, aminél már én is több vagyok most, és nagyjából elfeledve. Bár állítólag addig sem volt az nagyon barátságos und kedvelhető arc, Lou Reed például eleinte utálta, de később azért jóban lettek, gyereket meg Alain Delon csinált neki, miközben Andy Warhol egyengette a karrierjét, és magát játszotta Fellini Édes élet című klasszikusában. Az első lemezére pedig javarészt Bob Dylan írta a dalokat, aki akkor még nm volt persze irodalmi Nobel-díjas, de már meglehetősen jó név a popszakmában.

Ez így elég sűrűnek tűnik, ő volt a tipikus hatvanas évekbeli csaj, aki mintegy véletlenül csöppen bele New York (meg London, meg Párizs) avantgárdjába, valahonnan az akkor még elég periferikus Berlinből, és előbb világhírű lesz, aztán botrányhős és végül mellőzött. közben meg változó fellásban, de szex és drog és rakendroll. (Végül is úgy halt meg, hogy egy ibizai nyaraláson elindult éjjel még egy kis füvet szerezni, de eltaknyolt a biciklivel, beverte a fejét, és mire a helyi kórházban észrevették hogy agyvérzése lett az eséstől, már teljesen meg volt halva. Amúgy napszúrásnak nézték.)

De talán Nico volt az (egyik) első, aki az azóta már jól bejáratott divatmodell-színésznő-énekesnő Bermuda-háromszögben veszett el, de aztán hamar rutin lett, hogy aki jól néz ki a címlapon, az látszon filmekben is, és ha egy fokkal jobb hangja van, mint Sancho Panza szamarának, be kell próbálkozni egy lemezzel is.

A hangja mondjuk közepes volt, dalszerzőnek jelentéktelen, ám pont jókor tudott a legjobb helyeken lenni, így aztán jelenségnek világraszóló volt, ha nem is ő írta a hatvanas-hetvenes évek popkulturális történetét. (Nekem egy időben nagyon bejött a Velvet Underground, meg Nico első lemeze a Chelsea Girl, de később már jobban elvártam a torzított gitárt, a vonósok hanyagolását, meg hogy egy zenére igenis lehessen bekarmolva és boldogan menetelni valami vízparton...)

Hirdetni káros ám felesleges

Azt üvölti a pofámba valami zöld kretén egy Jutyúb videó kellős közepének elején, hogy „Legó Lionel messzi!“ Mivan? Ha lenne közel egy legó Lionel, az nekem jobb lenne? Azt se tudom ki az a Lionel, akire vonatkozik, bár gyanús, hogy nem Legó a családneve.

Mondjuk a képen egy kissé mutáns alakú humanoid van legóból, biztos elfogyott a gyárban a legóemberke öntőforma, így kockákból csinálnak egy nagyobb gólemet. (Miközben az igaz Gólem azért nem olyan messzi, legfejlebb időben, mert azt a 16. században csinálta Löw rabbi, de Prágában, ami mégiscsak Európának ez a fele...)

„Góljackpot!“ - kiabál egy másik banner, ezt se értem, nagyjából egy gól alakú héjában sült krumplinak tudom elképzelni (vö. jacket potato), rövidítve. És mivel 30 milliót ér, csinálok mindjárt is, csak elfogyott a krumpli, majd töltök le párat a burgonya.org-ról, az biztos organikusan bio. (A kisbetűs részben persze ott van, hogy a harminc milla az nyereményalap, ami biztos nem a nyeremény, különben nem kellene összetett szóba foglalni.)

Minden jel szerint még nem ért véget a füvönszaladós láblabda-bajnokság, de ha lehet arra fogadni, hogy egyszer majd fog, arra tennék egy komolyabb tétet. Van egy babkonzervem, egy alig használt SD-kártyám és egy József Attila-összes kötetem, 1964-ből, a szerző audiokommentárjával, csak nem tudom ezekre mit fizetne a ki.

Tudatosan nem kattintok semmilyen fodbalhírre, de akkor is elém lök az MSN valami cikket, hogy: Spanyolország-Argentína vb-döntő: itt van minden, amit a vasárnapi élő közvetítésről tudni kell! (Igen tudom, minek használok májkroszoftos böngészőt is, mint egy ősember?) 

Pedig én már így is többet tudok, mint amennyi érdekel, például azt hogy kik játszanak majd. (Tényleg, ez nem spoiler? Ez ér? Mekkora lenne már, ha a fodbaldrukkolók csak a kezdéskor tudnák meg, kik játszanak, abban aztán lenne izgalom. Nekik.)

Akit érdekel az ilyesmi annak nyilván nem hír, hogy mikor játszák a döntőt magyar idő szerint hajnali kettőkor Májámiban, én is pontosan tudom, hogy ezen a hétvégén lesz Forma-1 (meg kettő-három) valahol a... azon a pályán, ott! (Megnéztem utána, a Belga nevű helyen lesz, a nagydíjon, pont a tévében.)

Hogy aztán a fodbalista spanyolok nyertek-e Argentínában, azt majd úgyis megkapom hirdetésben reklámozva, nyilván csak a statisztika kedvéért, hogy mekkora nagy is nálam a fodbalhírek elérése, sérelmemre. Krumplit azért majd töltök le, csak kéne hozzá egy 3D-nyomtató.

A régi jó penészes

Valami egészen meglepő tartalomba szaladtam bele a reggeli mellett. Van még olyan, hogy Gondola! Ami ma a Mandiner meg a néha ProstiSrácok volt, azaz a vérjobbos, magát tévesen konzervatívnak meghatározó harci kürt, még valamikor a kétezres években az volt  gondola.hu, amiről a fene gondolta, hogy valami kő alatt még mindig elvegetál. Ja, penészes, vagy mohával borított, a lényeg hogy van valami nyirkos-árnyékos benőttsége, ez nem a posztmodern felcsútista propaganda-gecizmus, ebből még Csurka Pista bácsi, a legendás Zsírtáltos tokája rezeg vissza:

„Hungarofóbia izzik a vármegye szó kiiktatása mögött - A Rákosi-korszakot hozta vissza az a hatalmi garnitúra, mely kiradírozza hivatalos nyelvünkből a vármegye szót. A szó betiltása a diktatúra eszköze volt. A Rákosi-rendszer megbukott.“

„A kiegyezés pártiak győztek április 12-én - Sok elemző írás született már az április 12-i Fidesz vereségről, de most az idő távlatában úgy látszik, a szabadságpártiak és a kiegyezés hívei csaptak össze.“

„A Pride napján két ellentüntetés is volt Budapesten. Két civil tüntetés, ami azonban megdobogtatta a magyarok szívét, különösen az Elizabeth - Magyar Valóság jobboldali influenszer Facebook oldaláról kiinduló.“ 

(Ez különösen tetszett, hogy valaki akkora magyar, hogy egyből Elizabeth, nyilván árpádházi szent Elizabeth nyomán. Mondjuk ettől még le lehet Bözsizni, ha úgy állnak a számok. De lehet hogy csak simán az a KFT-szám az érvényes referencia, miszerint: „Buta lány vagy Elizabet, óóó, de szép a hajad./ A nyakamról majd ledörzsölöm, óóó, a rúzsodat./A beszéd nem a te asztalod, de a csípőd bomba jó,/ Nem is tudom mit tegyek, ilyenkor mi a jó.“)

„Június 21-én apák napját üljük. Nemes globális ünnep. Arra hívja fel a figyelmet, hogy az egészséges gyermekek fölneveléséhez az anyai mellett az apai szerep is nélkülözhetetlen.“

„Tóta W. Árpádnak nem szóltak, hogy a harcos ateizmus megbukott, túlhaladt rajta a modernitás bolondos kereke. Mára más téveszmék, más valláspótlékok divatosak, Feuerbach, Nietzsche és Freud beszorult a bölcsészkari szemináriumokba.“

„ A primitív tiszás narratíva köszönőviszonyban sincs a valósággal“

Ilyenek mennek jönni, ízlésesen díszítve olyan madárszaros politikai Trabant kombik megnyilvánulásaival, mint Surján László (ő még tényleg megvan, pedig már kilencvenes években is erősen dohosnak tűnt a komplett világképe), Semjénzsót, vagy a szebb napokat már régen látott Navracsics Tibó.

Ha jól veszem ki, ez a Gondola ez most a Kádéenpé nevű nem létező párt brossúrája, úgyhogy nekik is fáj, április 12, ami ugye a magyar nemzet Trianonja (Elizabeth közlése), és még mindig nem veszik észre, a hogy a Kádéenpé az nem van lenni, az csak a fidesz utódpártjának klerikális tagozata. Pártok ugyanis szoktak indulni választásokon, a semjénista vadászklub ezt évtizedek óta nem teszi, amennyiben az 1998(!)-as választáson volt jelen utoljára, mint önálló párt. de legalább a tagság könnyen és gyorsan meg tudja választani magát elnökségnek is...

Könyvsznobizmus

Vannak azok a nem tudják mit csináljanak jó dolgukban alakok, akik valahogy mégsem érzik, hogy mások tisztelnék őket. Ilyenkor többféle megoldás adódik, el kell játszani sokkal gazdagabbat, mint amilyenek, és Maseratival csapatni a Riviérán (vigyázva, hogy a kölcsönzött autó nehogy megkarcolja a madárszar), de el lehet játszani a kifinomult ízlésű, művelt seggfejet is, aki mindenkit lenéz az Parnasszusról. (Az egy olyan hegy, ahol a Pegazus nevű szárnyas ló fakasztotta a költészet forrását, pedig csak zabot keresett, a költészet annyira nem érdekelte. Nem egy Olümposz, de hegynek hegy.)

A nem létező műveltséggel csapatókat hívjuk sznoboknak. De ezeknek is két alfaja van:

- A pénzes proli, aki csak eljátszani akarja a műveltet, de az intézményes kultúra mint olyan, kurvára nem érdekli (esetleg inkább a kurvák érdeklik őt kurvára), csak úgy csinál.

- És van a kissebrendűségi komplexusos, akit zavar, hogy egy műveletlen tahó, és ezt igyekszik kompenzálni azzal, hogy operabérletet vesz és hősiesen végigunatkozza, míg a kövér nő végre meghal a színpadon, miközben még énekel.

Az első típusú sznob semmire nem jó, bár jól keresnek rajta az aranyozott gipszstukkó-készítők, a második viszont hasznos, mert bár nem feltétlen birtokolja az autonóm kultúrát, de legalább beszáll a finanszírozásába. Sznobok nélkül nem lenne a galériák, operaházak vagy független filmek egy jelentős része.

Ehhez képest, mikor azt olvasom, hogy Berlinben egy félig vicces, ám félig komoly vállalkozást alapítottak arra, hogy nem olvasó sznobok számára olvasottnak tűnővé tegyék a könyveiket, akkor némi hezitálás után arra jutok, hogy ez projekt a második típusú, azaz hasznos sznobéria körébe tartozik.

Mert ugyan egy külön csapat, némi pénzért de olvasásmentesen gyűrögeti és kávézza le a könyveket, sőt firkál is bele, de azokat a köteteket azért a megrendelő sznobnak előbb meg is kell vennie, amivel máris finanszírozza a könyvkiadást. És amíg nem darálja le a nyomtatványait, ártani nem árt, legfeljebb a közvetlen környezetének, akiket átver, de aki ilyen alakokkal barátkozik, és észre sem veszi, hogy egy fogalmatlan alak, annak úgy kell.

A nem hasznos sznobok pedig nem vesznek könyveket, mert ők nem az olvasást bábozzák el, hanem a könyvvásárlást is! Nekik ilyenek vannak a polcaikon: 

         

                                originalbooks.net                                                          pinterest.com

Ettől nyilván pokolra fognak kerülni, de pontosan a Dante által leírt pokolra, ahol aztán egy fél örökkévalóságig az Isteni színjátékot kell majd olvasniuk, középkori olaszul. Az örökkévalóság második félidejében meg Aki nem ír elég jót, annak meg két majommal kell egy írógépet csépelni egész addig, míg véletlenül meg nem írják a Shakespeare-összest újra. 

Egy fél örökkévalóság természetesen erre is elég, mert a matekórai emlékeim szerint végtelen fele is végtelen.

A rangkórság minek kell?

„Megindokolta a Belügyminisztérium, miért ugrott Szabó Bence három hét alatt három rendfokozatot“  -ezt írja az internet.

Sz. Bence volt és/vagy mármegint rendőr még százados volt a választások előtt a Nemzeti Nyomozó nyomozóknál, és ő volt az egyik, aki borította a bilit, hogy a Dagadték őket (is) pártpolitikai célokra ugráltatták, amennyiben a Tiszára kellet rádolgozniuk, de nem a folyóra.

És ez a fazon most már a belügyben miniszteriális kabinetfőnök, és ezredes is egyben, mert miért is ne?

Hát hiszen „ ...a Belügyminisztériumban a főosztályvezetői beosztáshoz rendszeresített rendfokozat az alezredes és az ezredes a hivatásos állomány szolgálati jogviszonyáról szóló törvény, valamint egy 2015-ös BM-rendelet előírása szerint”

Aha, ez a szabály ez van, mintha nem ők írnák épp a szabályokat át, vissza és fúde. Ellenben ha nem akarnak valakit három hét alatt ezredessé kreálni századosból (közben van ugye az őrnagy meg az alezredes), akkor lehetne olyat is húzni, hogy nem rögtön főosztályvezető lesz az arc, aki népszerű ugyan, de pont az államigazgatásban még nem volt középvezető.

Annak idején joggal háborgott mindenki, hogy Novák kösságelnökasszony férje belépett tartalékos katonának, aztán pár hét alatt alezredesig karrierte magát, nyilván nem függetlenül a felesége állástól. És ha akkor ez nagyon gáz volt, márpedig az volt, akkor ez is az.

De van egy egészen eretnek felvetésem: Nem lehetne valaki simán csak osztály- vagy főosztályvezető a belügyben mindenféle főtiszti rangok nélkül is? Például mert nem egy zászlóalj élén vezényel lovasrohamot, pusztán egy hivatalnok egy irodában. Biztos igen fontos hivatalnok, de az is lehet az ember arany csillagok nélkül, sőt azok nélkül főleg!

Én akkor viszont báró akarok lenni (mint Porthos a Három testőrből), a nemesi oklevelet és egy kisebb kastélyt nyugodtan küldjék az ímél címemre, de ne a frímélesre, hanem a másikra. A grófi címre tudok várni karácsonyig.

Hosszabb távú karriertervemben még szerepel, hogy Wellington hercege legyek, asszem az a cím most épp foglalt, de a kilencedik herceg, bizonyos Charles Wellesley amúgy spanyol, belga és portugál hercegi címeket is birtokol, szóval neki nem fog annyira hiányozni, Nekem viszont járna vele egy előkelő londoni ingatlan, azzal be is érném, az Új-Zéland fővárosáról elnevezett bélszínt már nem is kérem hozzá... (Bár egyesek szerint a hercegi cím a Somersetben található Wellingtonról van hívva, a tésztában sült húsról meg nem tudom, de az nem is kell.)

Hagyományos labdázás

Ha lenne isten, én hinnék benne, ha érdekelne a fodbal az angoloknak szurkolnék, meg az Arsenalnak (arsenaliaknak?), de agnosztikus vagyok, ellenben biztos abban, hogy a fodbal nem érdekel, ezért úgy jártam tegnapi meccsel, mint Uj Péter a kosárlabdával, hogy nem nézi már, csak a statisztikákat olvassa.

Arra én sem vetemedtem, hogy életemben először megnézzek egy fodbalmeccset, utoljára 1986-ban próbáltam meg pont egy vébédöntőt, de eluntam hamar (arra azért emlékszem, hogy az egyik csapat nyert), ellenben ha már az angolok játszottak, elolvastam a statisztikákat. 

Na jó, csak egyet, a végeredményt, de ez is eggyel több volt, mint a mostani labdakergetős világfesztivál bármelyik másik egymásnak szaladása esetén. Voltak ott csapatok, aztán egy idő után egyre kevesebben lettek, mintha ettől lenne izgalmas az egész, pedig én, mint a Forma-2 és 3 lelkes nézője pontosan tudom, hogy a verseny akkor izgalmas, ha tülekedés van, mikor már elhúznak hárman-négyen, egymástól is fél percre autózva, akkor ki lehet menni kávét csinálni, a kommentátor úgyis kiabál majd, ha történik valami fontos drámai baleset.

kulturáltan szurkolók

Amúgy azt olvastam, immár ma reggel, hogy az angolok, akik nem a britek, mert a skótok meg a velsziek külön válogatottak (2Rule Britannia!), szóval hogy nem nyertek, ami igen helyes, mert hagyománytisztelő egy bagázs az, még a bekarmolt punkok is hagyományosan hugyoznak a kuka mellé, márpedig a statisztikák szerint az angol fodbalisták pont hatvan éve voltak világbajnokok, először és utoljára. Vagyis náluk az ilyesmi nem hagyomány, ők találták fel a fodbalt, ez szerintük elég szép teljesítmény, innentől játszák győzelemre mások!

Így ez a tegnapi mindenképp kielégítő eredmény, hiszen nekem mindegy, jót szaladgáltak a fiúk, ráadásul friss levegőn, senki nem kapott szívrohamot, és egyáltalán, ennyi milliós dollárban/fontban fizetések mellett nem tök mindegy, hogy ki nyer? Amúgy az angoloknak krikettben kell jónak lenni, ott kisebb a konkurencia, igaz főleg az ausztrálok nyernek (még a nők között is!), ha meg nem, akkor India... Krikettet se nézek, de most először olvastam róla statisztikákat, ha már ötös voltam belőle az egyetemen.

p.s. Kakadu Péter exkülminiszter innentől kínai autókat árul, gondolom  magánrepülőzés keretében, a lényeg, hogy legyen a fedélzeten elég mogyorós csoki, mert ha azzal repülhet magán, árulna ő bármit, pelenkát, biztosítást, hamis gyémántot, hazát, tényleg bármit. A Dagadt szerint persze ez fantasztikus nemzetközi karrier, mármint egy diktatúra cégének dolgozni, dehát eddig is azt csinálta Peti elvtárs... Kár, hogy már nem érdekel, elvégre ma tojásos nokedlit főzök ebédre, valami durván fokhagymás salátával, és azzal nem lehelem tele a postát meg a sarki boltot, ahol udvariasan tegnap voltam.

Már nem játékos, még nem néző

A legfontosabb közéleti hír a magyar interneten, hogy a Dagadt meccset nézett Dallasban (asszem), fodbalmeccset persze, a kosárlabda a taknyos ki vegánoknak való, a röplabda meg eleve buzis, rendes férfiállat fodbalt néz két disznóvágás közt, szotyipálinkával!

Persze elvileg mindegy lenne, mi a hobbija  a márnemminiszter-elnökúrnak (doktor is, kis d-vel, mert nem tudományos, csak mezei jogász), de most valahogy úgy állnak a csillagok, hogy nem mindegy. (Mióta a Hold belépett a Mars házába, és lehányta az előszobaszőnyeget, rosszak a fényszögek aszcendensei, ha az ember egy Halak, de valami Vízöntő kiönti ugye a fürdővizével.)

Szóval: 

- Nem mindegy bárkinek, mert több csillió közforintot baszott el a hobbijára ez a kretén, pedig lehetett volna hobbija az olvasás vagy a kamarazene is - azokra szerintem nem is lehetett volna ennyit elszórni, annyira szubkultúrák mára már.

. És nem mindegy a híveinek, hogy egyfelől végveszélyben a Haza, meg a Demokrácia, amit csak pár hete írnak nagybetűvel a felcsútisták,  a Führer is diktatúrát vizionál jól, aztán elmegy egy másik kontinensre meccset nézni, mutatva, hogy azért a francia fodbalisták bénázása jobban felcseszi, mint a az idén nyári, hőkupolával súlyosbított Rákosi-rendszer. Azokkal mondjuk nem is tudna mit kezdeni, Súlytalan Tamás bátyja meg annyira érdekli, mint a vágásra szánt disznó fejfájása.

Egyébként ez rendületlenül (és persze lendületlenül) a "fogjuk meg, és vigyétek" mentalitás, szerinte neki az a jó, ha a Kösságelnökúr minél tovább vergődik, mielőtt kivágják macskát szarni (fú, erről a képről azért le kéne jönnöm), másra úgyse jó, de kicsit lehet még diktatúrázni, neki is, aki bár szeretett volna, de nem lett diktátor (nem komp lett), pedig már csak egy kicsi hiányzott hozzá.

Minden esetre az itthoni közéleti habzást ő most messziről, páholyból nézi, bár ahogy a láttam, a stadionban már nem jutott neki VIP-hely, talán majd a döntőben, ahol biztos ott lesz néhai barátja, Trampli Bá, aki majd nem tudja, hogy a Dagadt a takarítószemélyzethez tartozik-e vagy valami miniszter a kormányában, minden esetre több tanácsadója szerint lehet, hogy látta már valahol korábban, esetleg a tévében.

Szar lehet, ha az ember kiskakas szeret lenni a szemétdombon, de itthon azt elhordták alóla, máshol meg sose volt olyanja, csak néha odaengedték a nagykakasok, nagyjából csak kicsit látszani. De játszani, az már másik pálya...

A Bírságolás 'N' Apja

Tudta valaki, hogy ma van a bíróságok napja Magyarországon? Én például azt se tudom honnan tudom, leszámítva hogy internet, de legalább nem is fontos. Jobban belegondolva életemben nem jártam bíróságon, sem mint vádlott, sem mint büfés, még egy ilyen épületben sem. 

Legalább is Magyarországon, mert egyszer régen voltam a korábbi döblingi elmegyógyintézetben, nem ápoltként, csak mint turista, mert anno ott élt meghalni gróf Széchelyi István, akinek agyára ment a forradalom, amit sajnálatára nem ő csinált a rendi gyűlésben. És az egykori tébolyda Döblingben (Bécs 19. kerületében) akkoriban már kerületi bíróság volt, ám ez csak helyben derült ki, mert volt egy darab egyenruhás őr a folyosón, de nem volt nála kényszerzubbony.

A bíróságok napja nem egy régi ünnep, állítólag 2000 óta van csak, így még nem alakultak ki népszokások, mint a bíróságfa-díszítés, ügyészek tojással dobálása (ez persze csak egy termékenység-rítus lenne), vagy a bírságolásűzés, amikor legények parkolási büntetőcédulákat égetnek a kiválasztott lány apjának garázsa előtt. Ilyenek hiányában viszont nem tűnik igazi ünnepnek, persze nagybetűvel írva, hogy Bíróságok Napja már kis híján, csak nem elég pirosbetűs. És hol marad a Bíróságok Tortája. a becsokizott puncsolás ízű nem piskóta?

Minden esetre a bíróságok napján adja át a Kúriának nevezett legfelsőbb bíróság legfelsőbb elnöke a Juhász Andor-díjakat bíráknak és igazságügyi másoknak, kiemelkedő  tevékenységük és példamutató életpályájuk(!) elismeréseként, Juhász Andornak, a Magyar Királyi Kúria elnökének emlékére. Pedig király sincs már...

Ja, ez ennyire unalmas egy semmilyenség, az állami szerveknél „példamutató életpályának“ jellemzően a szervilizmus számít, kinek mennyi szolgalelkűsége van, annyit is ér, úgyhogy magam ma nem ünneplek. semmi közöm a bíróságokhoz, bár egyszer ismertem egy lányt, aki később ügyész lett, de már elmúlt neki. Viszont ha nem lesz túl rohadt meleg, sétálok egyet helyette, ha igen, itthon írok, csak hogy teljen az idő és ellóghassam holnapig a takarítást.

Egyszerre írni és élni nehéz

A Sidney Hall eltűnése egy 2017-es film, ami valahogy csak most jött szembe, és eléggé belém taposott. Pedig nem egy remekmű, érezni benne a szándékolt hatásvadászatot, de azért rendes egy dráma, van súlya, tragikuma, meg ettől van benne szépség, mert az még az ennyire cinikus barmoknak is kell néha, mint én. 

Van benn egy címszereplő (Logan Lerman) meg a csaja, későbbi felesége Melody (Elle Fanning), a srác író, de már egy ideje nem ír semmit a nyilvánosságnak, csövesként csövezik hamis papírokkal, míg aztán egy másik író megtalálja, hogy írna róla egy regényt. Erre Sidney azt mondja, hogy róla nem érdemes, írjon egy másik fazonról, bizonyos Francis Bishop-ról, aki pont előle nyerte el anno a Pulitzer-díjat. És akkor kiderül, hogy a másik pont maga Bishop.

Valahogy így indul a film, legalább is részben, mert rögtön az elején kapunk egy-egy szeletet három különböző idősíkból, amiket aztán végig váltogatnak, de ez kicsit sem zavaró, a sztori elég könnyen követhető, de persze csak a végére áll össze teljesen, ahogy az lenni szokott.

Én meg nem mesélem el, mert hátha valaki még nem látta, mint én eddig, de van benne családon belüli bántalmazás, külvárosi képmutatás mögötti titkok, függőség, öngyilkosság, párkapcsolati furcsaságok, menekülés, kivonulás és a művészi szabadság meg felelősség feletti borongós elmélkedés. És mindez tényleg összeáll egy képpé, amit érdemes napfényes nyári délutánon nézni, mert elég lehangoló, miközben valami furcsa mód mégis magasztos, de gondolom az ilyesmik már a nagy ógörög tragédiák óta képesek együtt járni.

Sidney úgy veszik el a saját életében, mint sokan mások is, csak ő a még elég fiatalon elkövetett két sikeres regényt, amitől híres is lett, hogy aztán hajléktalanként időről-időre feltűnjön könyvtárakban, és a kilopott könyveit felgyújtsa egy-egy közeli kukában. Mert az írás neki nem a siker eszköze, hanem kényszer és egyfajta terápia, és nem is tud mit kezdeni mások rajongásával, azzal meg pláne nem, ha valaki a barátja tragédiájáról szóló könyvét útmutatónak használja az élethez. Jó vagy rosszfelé indulva, mindegy is. Épp elég baj neki, hogy ő is ezekben a könyvekben él, pedig nagyon nem szeretne már.

De tényleg nem megyek bele a cselekménybe. A három idősík nyitva hagyott történeteinek végét amúgy is elmondja Sidney a kórházi ágyán... Happy end kizárva, ez a darab nem mágikusan realista csak költőien kegyetlen. 

Néha meg pont ez kell.

Történelmi

Ma Párizsban a Bastille elfoglalásával kitört a francia forradalom, a Nagy De Nem Októberi. Illetve 237 évvel ezelőtt, mint az köztudott, de lassan számolok fejben kivonni, meg nem is emlékszek jól, pedig egyszer láttam róla egy könyvet a tévében. Emberek hangosan kardoztak benne, meg fáklyákkal mentek, de csak fekete-fehérben, mert akkoriban még nem volt feltalálva a színestévé-operatőr. 

Arra viszont emlékszem, hogy napra pontosan kétszáz évvel később temették el a Káder-rendszert itthon, a Káder nevű János által (szül. Kádár Csermanek), aki a Szocialista Munka Hősével is kitüntetett volt, még mielőtt meghalt. Hogy a temetés időpontja mennyire volt szimbolikus (ha már a szimbolista költészet is jobbára francia találmány), azt tudja fene, lehet hogy csak a péntek miatt, mert a nemzetközi munkásmozgalom péntek délután már éppen nem a gyárban lóg, de még nem kezdte el (nagyon) a hétvégi ivászatot. (A francia forradalom egyébként kedden tört ki, én csütörtökön születtem, húsvét meg a leggtöbbször vasárnapra esik, így a péntek még szabad is volt.)

És ahogy a forradalom felfalta gyermekeit, főleg a jakobinusok által, úgy a róla elnevezett Kádár-rendszer Csermanek elvtársat, vagy legalább is a magához való eszét, minek következtében már egy hatalmából kiszorított vén hülye maradványait földelték el. Amiket aztán később deréktól felfelé el is loptak. Biztos valami fekete miséhez kellettek, nagyon titkos összeesküvők szerint az ilyesmihez ideálisak a néhai diktátorok csontjai, de csak ha a rumba áztatják őket holdtöltekor! (A maradék rumot ilyenkor meg lehet inni, de ez az elhunytat már nem vigasztalja, mondjuk más sem, tekintettel nem élő állapotára.)

A magyar társadalom egy része a mai napig nosztalgiával tekint a Kádár-korszakra (a legvidámabb gulyáskommunista barakkra), mivel akkor rend volt és létbiztonság, csórók voltunk de nem haltunk éhen, valamint voltak Táncdalfesztiválok is, meg bólogató műanyag kutyák Ötvös Csöpi szolgálati Zsigulijának hátsó ablakában. (És csak a Balaton volt a Riviéra, a Sport szelet a Mars csoki, és a zöld üveges Kőbányai a már majdnem dobozos.)

Mindez persze egy vérbe fojtással indult, de mivel már most, három hónap után találkozom olyanokkal, akik szerint a felcsúti rezsimje nem is volt olyan poshadtan aljas, nem csoda, hogy a kivégzéseket is hamar elengedte az istenadta nép. Nem kis részben a Zsigulik okán.

De legalább a névadó Lenin-díjas hülye nem nyugodott békében, mondjuk az elég szar ügy, hogy nekünk egy sírrongáló kell a történelmi igazság árnyékának elbábozásához is, még szerencse, hogy ellenben képzavarokért még mindig nem megyek a szomszédba. (Nincs is itthon a szomszéd, akit nem ismerek, de nemrég szembe jött egy idegen a lépcsőházban, szóval lehet, hogy mégis. De ez is szimbolikus.)

Már megint miket olvasok?

Ha támad valami heti vihar a magyar politika közepesen kicsi bilijében, rendszerint megnézem, hogyan lóg a bele a felcsútista keménymag kommentszekciójának keze. Azért jók a mandineres (NER-es) kommentek (meg voltak korábban a prosti srácok oldalán is, béka poraikra!), mert nélkülözik a minimális koherenciát is, érvek helyett indulatokkal dolgoznak, az ultima ratio jobb híján a mocskosállat kurvaanyád, de míg idáig jutunk, rendszerint van néhány logikai hajtűkanyar.

Most például az a brossúra, hogy egyrészt ezek itt történelmileg is példátlan diktatúrát építettek fel (így, múlt időben, tehát már kész van, ami szintén világcsúcs), másrészt viszont csak a semmit habosítják, és fél év múlva belebuknak úgyis, egy történelmileg példátlan pofára esés keretében nyilván. Persze mindig mostantól fél év múlva, a lényeg, hogy gyengék mint lepkefing a tornádóban, csak a szájuk nagy.

(Innentől mondjuk érteni vélem az egyre gyakoribb Tanácsköztársaság-párhuzamokat, hiszen az is történelmileg addig nem látott diktatúra volt, és nem is tartott sokáig. Annyira diktatúrtak a kunbélák, hogy nem tudtak nem nemzetközi helyzetbe fokozódni... Még nem teljesen világos, ki most az Antant, és támadnak-e szlovákul a románok, de ami késik, annál visszakérjük a helyjegy árát.)

De van aki ennél is tovább megy, és katonai puccs általi, immár neki tetsző diktatúrát kíván, igen nagy demokrácia-féltésében: „Sulyoknak azonnal ki kellene hirdetnie  a statáriumot hiszen itt a demokratikus rend alapvetö felforgatásárol  van szo - magyarul puccsrol/összeesküvésröĺ - azonnal örizetbe venni a kormanyt es a tisza pärt kepviselöit és a hatalmat ideiglenesen a hadsereg vegye át az uj választásokig.“

Nincs itt semmi összeesküvés-elmélet kérem, itt összeesküvés van (avagy attól, hogy paranoiás vagyok, még lehet, hogy tényleg üldöznek), ezért aztán alkotmánymódosításra letartóztatások és a junta hatalomátvétele az adekvát válasz. Jó, hát annyi kell hozzá, hogy újra mondjuk 1973-ban legyünk, valahol Chilében, vagy ha Pinochet tábornok már túl modern, akkor lehet 1926 Portugáliája, katonai puccsokból jó volt a huszadik századi felhozatal.

Lehet válogatni, szervezhetnének maguknak akár egy Wojciech Jaruzelski tábornokot is, legalább lenne újra olcsó kispolszki, zöld rendszámos változatban lábhajtással, mint Flintstones Limited Edition. Akkor lövetni már lehet hogy nem is kéne.

Ja tényleg, az egész kommentolvasgatás ma abból jött nálam (idegi alapon), hogy lemondott fideszes utódpárt frakcióvezetéséről Gulyás Geri, a méltán népszerűtlen GG, aki már az előző kormány sajtóelhárítójaként is csak annyira volt képes konkrét kérdések kapcsán, hogy ő nem tudja, még nem hallott róla, de ha mégis, akkor nem az ő területe. Így lehetett ezzel a frakcióvezetéssel is, miközben rájött, hogy a Dagadt pofozógépnek tette oda, csak az eredeti terv szerint  nem kapnia kellett volna a pofonokat, hiszen írva vagyon, hogy jobb adni.

Még szerencse, hogy GG lehet azért még morális győztes. Egyszerűen csak „Nem bírta elviselni ezt a kis diktátort játszó szodomita drogos férget!A hazám gennyes aljadékának mélytorkozásától hangos a mandi is.Persze ti is sorra kerültük patkányok, mint mindig a történelem folyamán!“

Na jó, a szodomita nekem új, ha jól értem ez a biblikusnak szánt buzizás maga, annak meg tényleg kötelező eleme a drogozás is, hisz jónaul mindenki hetero, csak van aki a gyógyszerre ivástól nem harcos-hazafias félisten lesz, hanem Village People-rajongó.

Csak halkan és illendően, bazmeg!

Minden esetre elolvastam, milyen illemszabályokat szegek megszokni tutira, valami életmódrovat szerint (tényleg nem tudom, miért olvasok bele ilyenekbe), biztos az a baj, hogy kanállal eszem a gombapörköltet és zoknival a szandált, nem engedem előre a sofőrt a buszon, és zsebre vágom a taknyos papírzsepit (az amerikaiak például undorítónak tartják ezt) a helyett, hogy udvariasan a szék alá ragasztanám egy rágóval.

De a zindexes melléküzemág szerint az illemszabályok gyakorlatilag mind a kommunikációra vonatkoznak, hogy ne vágjunk egymás szavába, ne mutogassunk, ne kiabáljunk, és egyáltalán csak igen kulturáltan, királyi udvarokban szokásos, visszafogott stílben terjesszünk aljas pletykákat arról, hogy a Géza megkúrt egy vízihullát, avagy tartalom helyett a forma elég. De semmi kés-villa szabály, semmi ki alá toljuk a széket vagy hova kísérjük át a nénit, aki nem is akar átmenni az úton?

Illemszabályok csak a kommunikációban vannak tehát, ami logikus, ha cselekvéseink nagy része eleve csak kommunikáció (és most nem kezdek el beszédaktus-elméletezni), aki online létezik mint társas lény, annak tényleg az a fontos szabály, hogy ÍRÁSBAN NE KIABÁLJON! Bazmegelni ér, egy kommentben elkövetett bazmeg csak a (tag)mondat végén levitt hangsúlyt pótolja, szemtől szembe már nem olyan jó, de annál csak az a kínosabb, ha helyette olyanokat mondunk, hogy a manóba is! Ez persze még mindig egy fokkal elfogadhatóbb a rézfán fütyülésnél, ami a modorosság csimborasszójának non plus ultrája. Ja igen, ab ovo ne dobálózzunk indokolatlan konyhalatinnal, mert attól gyorsan elmúlik a sic transit gloria mundi!

És az egyetlen „illemszabály“ ami arról szól hogy ne telefonáljunk ha valakivel épp beszélgetünk, az annyi, hogy ne szemeteljünk! Avagy lehetünk büdösek, lehugyozhatjuk a szomszéd rekettyését, sértegethetjük a kutyánkat, és feltehetjük a lábunkat az ebédlőasztalra, ha közben nem egy virágcserépben nyomjuk el a csikket, alapvetően rendben vagyunk, úgy emberileg, mint szakmailag.

Megyek is, elküldöm a felettem lakót a kurva anyjába, aztán kidobom a gondosan kiöblített kefires poharakat a szelektívbe, és máris pozitív a karmám, legalább is ma délelőttre.

etsy.com

Kicsit sárga, kicsit savanyú

Négy nap híján péntek tizenharmadika van, nem is megyek ma boltba, nem akarok visszadátumozott joghurtot venni kuponra, készpénzért akarok! De arra még várok, hogy utalják a lottónyereményem, elvégre amint lesz rá pénzem, rögtön veszek majd egy lottót, lehet hogy már idén, de az előleget akár most is várom. A várás ingyen van, a joghurt nem, de hát az élet igazságtalan, hiszen joghurtot enni összehasonlíthatatlanul jobb, mint várni rá.

Arra meg például egyáltalán nem érdemes várni, hogy a World Happiness Report, vagyis az oxfordi Jólléti Kutatóközpont (Wellbeing Research Centre) által évente csinált Világboldogság-jelentés szerint mi legyünk a legvilágboldogabb ország a bolygón, valamint szerteszét. Még Oxfordból nézve se, ahol nagyon Anglia van, itt meg nagyon nem, mi ugyanis a balsors akit régen tép népe vagyunk, akik a közhiedelemmel ellentétben még nem bűnhődtük meg a jövendő múltat. Se.

Ellenben a finnek a legboldogabbak, már megint, akik nem igazi rokonaink, csak nyelv, de azok tényleg, a turulhitű hülyék minden hőzöngése ellenében is.

Sosem voltam Finnországban, nekem kábé a kilencvenes évek Aki és Mika Kaurismäki-filmjeiből van meg az életérzés, miszerint a finnek jobbára kövérek, zsíros a hajuk, munkanélküliek és alkoholisták, ami főleg az éghajlatból jön, hogy néha túl sokáig van sötét, néha meg nem eléggé. (És még mondja valaki, hogy nem rokonok...)

Ehhez képest az említett jelentés is arról szól, hogy nem ér fülig a szájuk folyton, inkább csak mernek depisek is lenni, ami hosszabb távon jót tesz a mentális egészségnek, nem stresszelik túl magukat a melóval, ellenben pihennek eleget, sokat vannak fák között meg tóparton és jó az oktatási rendszerük. Ezek meg pont ránk nem jellemzők, mi mindig görcsösen akarunk jobb életet láttatni, mint amilyenünk van, stresszelünk és a stresszre iszunk, kövérek vagyunk és zsíros a hajunk, és leginkább csak a fészbukon hagyjuk el Fekvehányás utca undorítóan otthonos akolmelegét. Vagyis nem szarul vagyunk, csak késében, mondjuk a finnekhez képest.

Így aztán még még harminc-negyven év, és hol sírjaink domborulnak, nemlétező unokáink már egy tóparton dumálják ki a szorongásaikat, vodkamentes naranccsal oldják a szörnyen megterhelő háromnapos munkahét feszültségét, és csak akkor zsírosodik majd a hajuk, ha azon a héten az lesz a trend, és ilyet töltenek le maguknak reggel.

Egy másik változat szerint viszont a maradék ivóvízért vívott negyedik világháború után (egyben az ötödik szünetében) radioaktív mutánsokra vadásznak majd a Kárpát-medencei sivatagban, akiknek finom a húsa ugyan, de tartós fogyasztásától kihullanak az ember fogai. A fülein át.

Addigra persze a pár nap híján péntek tizenharmadika is elmúlik, a jelenből nézve pedig ez is valami, van még két joghurt a hűtőben, és az egyik citromos, már csak a kifogyott zabpelyhet kéne pótolni tarhonyával, ami viszont nincs itthon. Nem is vagyok boldog.

Nemi úton terjedő boldog finnek...