Láncfűrészjárás

Régi megfigyelésem, hogy egyesek a naptár után öltözködnek, nyáron akkor is papucsban és rövidnadrágban mennek a boltba, ha kint 15 fok van, mert bent ellenben légkondi! A februári 20 fokos előtavaszban meg télikabát sálsapkával, elvégre tél van.

De sajnos már a naptár sem a régi, mert a szeptember akkor már ősz vagy még későnyár? Különös tekintettel a klímaváltozásra, miközben a sarki boltban ugyanaz a klíma. Mert a smucig multi nem vesz másikat, akkor sem, ha már büdöset fúj bacilusokkal. 80 forint az akciós kefír bazmeg, ennyiért ne akarjon már rendes klímát a paraszt! De legalább értem, hogy az Általános Nénik fele miért hord még mindig maszkot az aldilidliben. (Én ugye nem érzek szagokat nekem mindegy ha büdöset fúj a szerkezet, a bacilusokhoz meg hozzászoktam. Amennyiben rögtön ledönt a lábamról pár napra bármilyen mikrobakter-izé.)

Nade. Nem elég, hogy nem tudjuk, épp milyen évszak van, ez most ilyen határeset, de mivel már nincs nyári idő, megjelentek az utcán a nyakig gombolt kollégák, hogy fúde hideg van (ja, a negyven fok árnyékbanhoz képest), az óvatosabbak délelőtt tízkor már egy (még összecsukott) ernyőt lóbálnak, mert délutánra esőt jósolnak, és hátha nem érnek addig haza a postáról. Nagykabátban persze, mert a negyven foknak épp a fele jön csak össze, ellenben ősz van. Vagy azért.

Néha tényleg én érzem magam hülyének - és ja, ez visszatérő témám - hogy a hőmérő szerint öltözöm. Ez olyan túl racionális, már-már tudományoskodó hozzáállás, hogy kinézek, 13 fok veszek pulóvert. Húsz fok, nem veszek. Persze, persze, ez így nyilván túl egyszerű nincs benne semmi karmikus horoszkóp, biztonsági mentés (azaz nagykabát, hátha hirtelen mínusz fokok lesznek, az időjárás elvégre kiszámíthatatlan), vagy szimpla tufaság, de részemről életem egy részében racionális vagyok, a maradékban meg bánatos, de nincs láncfűrészem, így utóbbival nem tudok mit kezdeni. A Fekvehányás utcában amúgy senkinek sincs láncfűrésze, egyrészt mer túl sok sör árába fájna, másfelől semmi értelme, egy lakótelepen elég jó, hogy van sok növényzet (van), egy kivágott fával meg úgysem lehet fűteni a radiátort. A flex viszont olyan falusias...

Minden esetre napon közel húsz fokban rohadjon rá másra a fekete kapucnis pulóver (ha már az enyém úgysem Motorhead-es, pedig kéne), van hosszú ujjú pólóm is, amiben úgy festek, mint egy megfeketedett dinnye, de legalább nem kell benne emberekkel beszélnem. Általa.

Jogalap

Kiment a Márnemannyira Nemzeti Nyomozó Iroda a rendületlenül (ám lendületlenül) nagyon-nagyon nemzeti Alapjogokért Központ háttércégéhez. Mondanám, hogy az ÁVH, de azt a címkét már megkapta a Vagyonnal Mindentcsináló Hivatal, ami még nem is működik, de már tiszta ÁVH, gondolom már gyakorolják a vesék leverését árammal és nagy fekete autókkal. (A Dagadt már ki se mondja a nevét, csak ávéházik (meg a hulla hózik), csak hogy minden maradék hívének a szektában bevésődjön.)

Megvan, akkor az MNNI legyen Gestapó, persze csak Gest anyó nem perel a fater névhasználati jogaiért.

Pedig remek hely volt ez az Alapjogokért Központ, már a neve is vicces, mert alapjogokkal ők egyáltalán nem foglalkoztak, csak tojtak rájuk. Hiszen felcsútista propagandát toltak, és nem holmi „kutatásoknak“ álcázva, hanem bele az arcunkba. A jeles szervezeti intézmény vezetője például humorosnak szánt videókat tett ki, ahogy egy tál narancs mögül bazsajogja a jobb sorsra érdemes kamerába, hogy hú de kurva nagyot fog bukni a Tisza, úgy éljen a mrázágostoni módszertan! Mondjuk utólag már tényleg lehet röhögni ezeken a videókon, miközben az emberben azért felhorgad tőlük egy vasvillás Tiborc panasza. Szigorúan nem cz-vel.

A nyomozók ki- és rászállásának az volt a Jogalapja a Központtal szemben, hogy 

a háttércége, a valamilyen káefté havonta 3,5 millió forintot meghaladó delláért foglalkoztatott egy  külföldi volt tisztségviselőt, miközben az minimális munkát végzett csak. De legalább nemzetközi elfogatóparancs van érvényben szerénytelen személyével kapcsolatban, úgy több mint gyanús, hogy az illető Marcin Romanowski, korábbi lengyel igazságügyminiszter-helyettes. Az ottani Völner Pál, ha valakinek ismerős még e név. Ezt a faszit bújtatta a Ártunk és Ormányunk, de már lelépett (a választások után, naná), pedig még menedékjogot is kapott. Ami fura, mert a lengyelek EU és NATO szövetségeseink, szóval nem lehet mondani, hogy egy alávaló diktatúra lenne, ahonnan menekültként kel bújtatni körözött bűnözőket.

Diktatúrákkal ugye az előző kormány nem állt szóba, a kommunista párt uralta Kína például példaszerű demokrácia, és a putyuni oroszhonban sem esnek ki ellenzékiek ablakokon. És egyik helyen sem tiltanak be ellenzéki pártokat! Bezzeg Lengyelországban le merték váltani egy választáson az ottani kereszténykonzerv pártot.

Jut eszembe, magam is szívesen vállalnék egy külföldi fedőcégnél aligmelót havi három és fél milláért, csak az a feltételem, hogy hómofiszban legyen a távmunka, maximum havi kétszer.

Ha valaki tud ilyet, küldje el faxon az ímélcímemre. Vagy simán dísztáviratban.

Álmok áldatlan álmodója

Az alváshiánynál lehet hogy rosszabb, ha az ember relatíve eleget alszik, de olyanokat álmodik, hogy teljesen stresszesen ébred, rosszabbul, mintha simán csak álmos lenne. 

Múlt éjjel először Indiában voltam, de valami bizarr hindu szektánál, akik még ki is tüntettek egy regényért, amire nem emlékeztem (már álmomban sem), de egy őrült embereket műtött át furcsa módon egyiptomi istenekké, ilyen Anubisszá mag hasonlókká. (Szinkretizmus, yeah!) Te jó ég, egy freudista pszichoanalitikus miket nyammogna ettől a tudatalattimon, pedig valószínűleg csak sok horror-thrillert néztem a nyáron. Mert az éjszaka második felében egy rothadó fókahullákkal és belezett macskákkal tarkított Zombieland-világban menekültem valami biztonságos város felé a csajommal. Nagyjából üres városokban. Ami a döglött állatokat leszámítva már tényleg a Zombieland talán második része. Vagy az első? Tudja fene, de most biztos nem nézem újra.

Eddig azok voltak a legdurvább álmok, hogy vizsgáznom kell az egyetemen, miközben be se jártam arra a kurzusra, vagy érettségizni valamiből, amit nem is tanultam egyáltalán, esetleg hogy egy új munkahelyen nem tudom mi lenne a dolgom, így egyre stresszeltebben próbálok hasznosnak látszani.

Bezzeg arról nem álmodok, hogy valahol Monterey környékén (Kaliforniában) ilyen kedves csavargókkal lazulok (akik igazi rejtőjenői figurák), pedig nemrég olvastam újra John Steinbeck ott játszódó könyveit (Kedves csirkefogók, Kék öböl, Szelem csütörtök). Biztos mert a filmek jobban hatnak, abban meg a lélektani kamaradrámákat kedvelem, meg a durva horrort, meg a kifinomultabb sci-fit, de nyilván a horror tapos az emberbe leginkább, édesbús szerelmi drámákkal ritkábban álmodok, pláne ha az elmúlt időszakban a film az főleg horror volt, a könyv meg huszadik századi, jellemzően angolszász szépirodalom. És a tudatalattimban a horror nyert.

Vannak, akik azt állítják, hogy képesek tudatosan álmodni, azaz tudják, hogy álmodnak, és valamennyire képesek irányítani az álmot. Nekem csak annyi van meg ebből, hogy felébredek, a másik oldalamra fordulok, és megy tovább ugyanaz a film, de akkor már sejtem, hogy ez csak egy film a fejem hátuljából. De ez el bír halványulni néha, és akkor hideg verítékkel tarkítva ébredek, és minimum egy óra, mire múlik a szorongás.

Nem tudom, most akkor egy ideig mondjuk Bridget Jones-t, Folytassa-filmeket meg hasonlókat kéne filmnéznem, miközben már Guy Ritchie vagy Danny Boyle is felejtős?

A Folytassa mindenféle széria mondjuk tényleg veszélytelen, annál habkönnyebbet el se nagyon bírok képzelni.

És ez tényleg volt, Hongkongban, mint Kowloon City 

(worldtravelog.net)

p.s. Jó, most egy időre lehasadok a saját magamról, már én is unom kicsit, mást meg nyilván nem érdekel, de a jegyzőkönyv kedvéért elmegy, ha már a blog az afféle napló. Majd jó szokásom szerint felháborodom a politikán, meg a környéken lakó hülyéken...

p.p.s. Ha valahol feltűnően hiányoznak az o-betűk, az azért van, mert beragad az a billentyű a latpn. Majd kitalálám remekül, miként lehet nélküle írni.

Minden szava?

Lassan tényleg nem értem, hogy lehet valakinek az a munkája, hogy butaságokat ír. Nem aljasságból, csupán a profitért, és nem is aljas dolgokat, csak ostobácska hazugságokat. Ilyen az összes horoszkóp a „női lapokban“, a tuti palacsintareceptek vagy hogy „ a világ legnagyobb törpéje magasugró akar lenni“.

Nem tudom, mennyire ártalmatlan hülyeségek ezek, de ha valaki kidobja mondjuk az akváriumot rögtön egy herendi váza után, mert rosszat tesznek a csí-jének, vagy a Kisnaccsád Magazin horoszkópja alapján randizik, az hülye. Hogy eleve hülye volt-e vagy a médiahülyeségektől hülyült el, az persze kérdés, de nem fontos, mert nem kell hülyeségeket írni, és kész.

Ez az egész meg onnan jön, hogy folyamatosan ilyen szarokat tolnak a képembe tahó algoritmusok. Vagy horrorszkópot, vagy valami siprituálisnak hívott ezo-izét, mintha lenne bármi értelme. De az én hülyeségem meg abban áll, hogy érdekel az emberi butaság, ezért gyakran kattintok is. Most arról volt szó, melyikm korban és hol élhettem egy előző életemben. (Mikor úgy tavaly ilyenkor szembe jött valami hasonló baromság, arról is megemlékeztem, de a kettő nem konvergál, gondolom az ezo-sipiri szcéna tavaly őszi állását már meghaladták a látomások...)

„Kattints a galériára, és olvasd el a leírást. Meg fogsz lepődni, mennyire igaz minden szava!“

Erre ezt írja, csak nekem és nyilván mindenkinek aki bármely hónap 24-én született:

„A római provincia világában élhettél, egy kisebb város tanítójaként, orvosaként vagy kézműveseként. Kiegyensúlyozott, praktikus és bölcs ember vagy. Szereted a stabilitást, a rendszereket, és azt, ha van értelme a dolgoknak. A múltadból a becsületesség és a hasznosság érzése maradt meg.“

Nagyon nem talált, de nagyon nem. És tényleg, az ókor óta akkor nem is éltem a huszadik századig? Ráadásul ez inkább arra a Jézus nevű alakra emlékeztet, akire viszont én nem. Római provincia, tanító és szakmájára nézve ács. Meg csodarabbi. Ámde igen valószínűtlen, hogy december 25-én született, vagy 24-én késő este. A hivatalosan hagyományos szülinap ugyan 25. de valószínű hogy inkább tavasszal vagy ősszel, Krisztus előtt 4-ben. Megelőzte magát, ami tényleg különleges, mintha én 1970-ben születtem volna, de ugyanannyi idős lennél, mint most tényleg. Misztikus, felettébb misztikus.

És mivel a mifelénk igazából december 24-én  esszük le magunkat családilag, aki ezt a hülyeséget az ujjából szopta, még arra sem ügyelt, hogy 25-ére írja ezt. (De megnéztem a huszonötödikét is, és rájöttem, hogy Jézus kelta volt. Vagy nem, szerintem az ókori keltáknál kevés volt a rabbi, vagy csak a zsidó lobbi ármánykodása az egész. Nehéz  a múltba látni, a jövő meg még nincs is, azzal nincs dolgunk.)

Na, ez elég vallásos, lélekvándorlás-alapon.

Katonavezénylési megoldások

Katonákat vezényelhetnek az állami épületek őrzésére, hogy több rendőr járőrözhessen - írja a HVG, hát tudja fene. Itt a közelben van egy laktanya, és mikor legutóbb arra jártam, egy civil biztonsági cég feketeruhásai őrizték a kapukat. Szóval hogyha nem telik katonákra a laktanyák őrzéséhez, akkor honnan lesz ember a minisztériumok elé?

Ráadásul a katonák ugye békeidőben nem sokat csinálhatnak egy városi terepen, legfeljebb szépen menetelhetnek, elvágólag és csillogó tekintette, minden más a gyakorlótérre tartozik. Ha meg valakik ledobják az atomot, akkor mindegy is, ki vigyáz a romokra.

Valahogy ebben az országban rendszeres, hogy emberek mást csinálnak, mint amit kellene. A covid-járvány idején szemészeket küldtek a járványosztályra, egy filozófus kollégám egyszer etikettet tanított, mert valaki összekeverte az etikával, arról a srácról nem is beszélve, aki mérlegképes könyvelőként kristálycukrot csomagolt minimálbérért.

Vagy megvannak a kórházakat igazgató rendőrök? 

(Plusz szerintem van ebben az országban egy csomó kretén, aki azt hiszi, ha jogászdiplomát szerez, már mindenhez is ért. Pedig ismertem többet, aki tök hülye volt a szociológiához meg a társadalomkutatáshoz, de e témákban is osztotta az észt. Pedig nem is voltak politikusok, akik néha leszállnak a pócsjánosi szintre, aki vízvezeték-szerelőből lett a Jászságban helyi Döbrögi, és innentől kezdve ő is értett a bármihez. A hatalom korrumpál, illetve elkurvásít.)

Ám a mai kedvenc hírem az, hogy V. Mihály, Rákoscsaba (XVII. kerület) fideszes önkormányzati képviselője kiakadt azon, hogy egy iskola kerítését színesre festették. És nem ám egy színnel, hanem többel, tisztára szívárványos hatást kelt a dolog. Ami a szegény hülye képviselő szerint  „félreérthetetlenül »egyfajta« üzenetet sugall minden nap, minden reggel és délután a szivárványhoz hasonló kerítés látványa az érkező gyermekek és szüleik számára”.

Vagyis ettől tuti megbuzulnak, nézni is rossz: 

444.hu

Hogy csak a gyerekek, vagy visszamenőleges hatállyal a szüleik is az nem tiszta, de az ugye köztudott hogy a szivárvány látványától homoleszbikus lesz bárki, csak elég sokáig kell a kerítést nézni. Jó, ehhez azért kell egy nem csekély szellemi leárnyékoltság, de hát a Pride-al is az volt a gond, hogy a melegek látványtól bemelegszik a szegény gyerek. Ott sem volt világos, hogy a menetnek hány százalék buzit kell ehhez tartalmazni, hiszen  heterók is vonultak számosan, leginkább szolidaritásból.

Mert ugye mi van, ha egy gyanútlan gyerek teljesen indokolatnaul, épp egy csoportnyi hetero láttán jön rá, hogy ő bizony a saját nemével akar majd dugni? Ha elég nagy lesz hozzá...

Ez tényleg az a kommunikáció, amin csak röhögni lehet. De persze lenne megoldás, nem V. Mihály problémájára, hanem az iskolák szivárványtól megvédésére. Oda is katonákat kellene kivezényelni (sőt, katonaiskolásokat), akik a festékes dobozokkal érkező szülőket elhajtják a fenébe. Esetleg a légierős is be lehetne vetni...

Nyekerg és értetlen

Most akkor nyekeregni fogok a világ állásának azon részéről, ami jutyúb közéleti tartalmait jelenti.

Nagy fogyasztója lennék a politikai tartalmaknak, már tinédzserként is az voltam, persze még nyomtatott sajtóval. Egy ideje meg a jutyúb, csak mostanában inkább idegesítenek csatornák, mint bármikor korábban.

Ma reggel például belenéztem a Magyarország kedvenc reggeli műsora című dologba (Molnár Áron és harcostársai elővezetésében)és csak pár percig bírtam. A röhögcsélés eleve idegesített, és a második vagy harmadik ócska szóviccnél meg lelőttem a cuccot, nekem ez már nagyon óvodás. Bár a szóviccbűnözésben néha én is benne vagyok, de most fáj a hátam és ettől keveset alszom, szóval lehet, hogy ezért kisebb a toleranciám. Jobban belegondolva persze már a múltkor is idegesített.

De akkor belenéztem a Dolgunk van kültéri podcastba (Magyar Dávid meg az a másik szakállas), és igen , lelőttem a néhányadik ócska szóvicc után.

Aztán már bele se néztem a Jólvanezígybe, mert láttam Egri Viktort, aki jó fej, de nekem már túladagolásom van a közéleti prédikációiból, valahogy mindenhol ő jön szembe. Puzsért meg már jó ideje elviselhetetlennek tartom, nem is nézem az Önkényes mérvadót, ha benne van, igaz Horváth Oszkár is inkább indulatos már, mint okos (jó, nyilván csak a megszólalásaiban), azt meg én nem bírom. Nemrég nem bírom de ez egy hosszabb folyamat volt. A nem bírásig eljutás.

Most kérdem én ki a felelős ezért? már túl azon, hogy egy válogatós sznob barom vagyok, aki nosztalgiával gondol vissza az értelmiségi múltjára. De én neveket akarok hallani a sajátomon kívül is, ha már én is nevesítettem, hogy kikből lett elegem éppen.

Vagy eleve ezek azok a nevek?

p.s. Viszont a jutyúbon van sok hangoskönyv meg zene. Tényleg, egyre több zenét hallgatok, pedig egy ideig szinte alig, ritkán avagy esetileg.  Mstanában meg sokat, bár az ízlésem radiklaizálódik, ez épphogy belefér, hiszen majdnem pop:

Hát, fáj

Van az a mondás, hogy ötven fölött ha úgy ébred az ember, hogy nem fáj semmilye, akkor halott. Hát, én minden jel szerint még élek. Mondjuk a hétvégém a hátfájás köré szerveződött, még szerencse, hogy amúgy sem terveztem egyéb programot.

De az furcsa, hogy fáj ha ülök, kicsit fáj ha fekszek, és nem fáj ha állok. De ki bír folyton állni?

És állva nem bírok írni.

Miközben eszembe jutott, hogy Hemingway is állva írt, valami első világháborús sebesülés miatt, az írógépe egy megfelelő magasságra szerelt polcon volt. Ezt Moldova György kubai riportkönyvében olvastam anno, úgyhogy feltettem a laptopot a könyvespolcra, hátha írok egy nagyregényt. Bár ehhez kevés a türelmem, mindig is csodálkoztam, hogy képes valaki ilyen hosszú szövegeken dolgozni, sokáig. (Helló Petra!)

Asszem inkább írok egy szonettet, hátha újra megjön a kedvem a költészethez. Mármint az olvasásához...

A feleslegesség értelmetlen felemlegetésének feleslegessége

Avagy ha az embereknek Lego Star Wars kell, akkor Lego Star Warsot kapnak a pofájukba, különben valaki a fegyveréhez kap, ha meghallja a kultúra szót.

Miszerint újabb indok az emberiség tömeges kipusztulásának indokoltságára.

Mert van annyira sokat emlegetett mitológiája gyerekkoromnak a Star Wars (különös tekintettel a Birodalmi Jedi visszavág a csillagoknak című műalkotásra), hogy egy bizonyos, mondjuk 10 év körül életszakaszomban éppen egy Darh Vader meg egy E.T. figurára vágytam, mondjuk ebből az egyik meg is lett. Nem Vader, naná. 

De akkoriban kezdtem megszeretni a legózást, leginkább azért, mert volt már (karácsonyról születésnapra egyre több) legóm, és bár előbb építettem belőle szélmalmot, mint csillagrombolót, de nem sokkal előbb! (F14-15-ös vadászgépekben is jó voltam, ha lehet ennyire szerénytelen. Amúgy lehetek.)

De az akkor és azóta sem jutott eszembe, hogy a sztárvórszozás meg a legózás az egy univerzumban lenne található, leginkább azért, mert nem. Úgyhogy bár egy-két villanásnyi ideig volt szerencsém SW animációs sorozatokhoz, de a legósat bottal piszkálva se jutott volna eszembe megnézni. A bele.

Erre a minap unalmamban, mintegy véletlen beleléptem, és nem éretettem. (Jó, hát utáltam is, de egy okoskodó senki vagyok, aki könnyen gyűlöli azt, amit nem ért. Ehhez képest csak utálkozom néha, de azt akár izzó gyűlölettel is.)

Mert a Lego-figurák lényege, hogy bénák, iszonyúan bénák. De egy kockákig egyszerüsített, kubista világba beleillenek, ahogy a remek vadászgépeim pilótafülkéibe is. Mert arra vanna kitalálva. 

De az a 3D-animáció, amivel egy ilyen sorozatot, kisfilmet kurva drágán megcsinálnak, az pont nem azért van, hogy egy eleve absztrakt fizikai játékvalóságot modellezzenek vele, hanem hogy a valós(nak érzékelt) valósághoz hasonló színvonalon valamit, amit addig csak elképzelni tudtunk volna. Nade aki halálcsillagosat akart legózni, az legózott magának olyat, otthon a négy fal között, de nem vágyott rá, hogy a tévében/moziban is azt nézze, hogyan rajzoltak a kompjúterükkel nekik valami hülyék Lego-világot, az „igazi“ SW helyére.

Most komolyan, ez attól kellene jó legyen, hogy direkt nem 

rajzolnak Yodának kezet, bár megtehetnék?

Vagyis ha már animáció, akkor legyenek hétfejű sárkányok, élethűen hámló pikkelyekkel, de ne butítsák vissza az egészet néhány szellemes, de primitív játékfiguráig.

Ez olyan mint pont a Háborúzó Csillagokban a fénykard: Van egy mindent lebíró technológiád, és arra használod, hogy a klasszikus vívást is félretéve, össze-vissza csapkodj vele. Ennél az is értelmesebb lenne, hogy van fény-zsebkésed, ami meg is süti a kolbászt, miközben szeleteled vele.

De ha némely diznis-hálivúdi arcoknak be van akadva a Lego, akkor csináljanak igazi legóval egy rendes stop-motion animációt, ahol az egész környezet legóból van megépítve, és egyedileg tervezet lefigurák mozognak benne, na abban lenne kraft. De a Lego Star Wars az olyan, hogy csinálsz magadnak egy fénykardot, és azzal vágod ki papírból a South Park figuráit.  (Aztán beszkenneled, aztán animálod a laptopodon, csak hogy érezd a technológia súlyát.)

Ez úgy értelmetlen, hogy felesleges. Miként azért értelmetlen szólni, hogy értelmetlen, mert felesleges. A közönség vágyja ezt, és ezt kapja, mondjuk meg is érdemli, aki.

(Az egész persze abból a premisszából indul ki, hogy aminek értelme van, az eleve nem lehet felesleges, miközben mikor valaki direkt az értelmetlenre vágyik, akkor az sem az. Vagy valami ilyesmi, utólag nem csoda, hogy középhosszú hezitálás után végül szociológia szakra mentem filozófia helyett. Így filozófialilag nem vagyok képzett, kicsit sznob, de súlyosan alulolvasott.)

Egy kis Lego azért jól jönne...

Sokkoló kergülés, villantás nélkül

A Zindex zorigósodása a rezsimváltás után is megállíthatatlannak tűnik, egy délelőtti főcímlapos főcím főleg:

„ Szoboszlai az évszázad góljával sokkolt, az angol sajtó teljesen megkergült!“

,

Ha ez a Szoboszlói ciciket is villantott volna (nyilván valaki másét), akkor már teljesen a gödör alján üvöltene boldogan a szebb napokat látott portál. És arról értekezne, hogy a Szoborfainak sportmenhez illően formás segge van hozzá. Mint a Milói Dávidnak a michelangelói képtárban!

Nade. Hogy sokkolt, az még oké, de hogy az évszázad gólja??? Magam nem értek a fodbalhoz ami nem érdekel, de úgy sejtem, lesznek még fodbalmérkőzések az évszázad visszalévő, közel háromnegyed részében, és talán nem túl nagy merészség megjövendölni, hogy lesznek még azokon is gólok. Szóval - ahogy az írás mondja - ne ítélj, hogy ne itassanak le előre a medvebőrön! 

Mondjuk még nem olvastam a horoszkópot, hogy lesz-e világvége a hétvége előtt, vagy fordítva (ttőle egévtéh a egévgáliv e-szel), szóval lehet, hogy innentől nem lesz több fodbalmérkőzés egyáltalán, de akkor meg vissza kell nézni rohadt sok régebbit, mert lehet hogy az évezred gólja volt... Már ha a kettő ez esetben nem ugyanaz, de lehet hogy igen, akkor viszont a harmadik évezredé előre is, ne legyünk kicsinyesek! Feltéve, hogy a világvége után (alkalmából) lesz-e még min visszanézni a miket.

Az angol sajtó (szerintem a britre gondolt a költő) meg már rég meg van kergülve, legalább is ez a benyomása az embernek, ha például Daily Mailt-t olvas, amit én nagyon ritkán teszek, mert az az ottani bulvárgödör egyik zászlóshajója, ez meg a nap képzavara. (Úgy néz ki, mint sötétség a mélyből.)

De azért vannak arra decens lapok is, amik nem kergülnek, egy Guardian például csak igen ritkán, de a Zindex meg olyan, hogy magából indul ki tőlünk, és nálunk már nincsenek. Van a bulvármocsok, a félbulvár-szutyok meg szekértábor-alapú drukkermédia, ilyen Times meg hasonlók tán sose voltak. (Vagy igen, nem vagyok egy sajtótörténész, de az elmúlt harmincöt évből legalább huszonötre emlékszem. Akkor nemigen, könnyű is volt a véleménybuborékokban élni, mint ahogy még ma sem olyan nehéz, csak komolyabb elszánást igényel.)

p.s. Ennek semmi köze semmihez, de olvastam, hogy ma van Karl Dönitz német (Harmadik Birodalmi) főtengernagy 135. születésnapja, aki arról is híres (már a főtenegeri nagyságán túl), hogy Hitler öngyilkossága után mintegy három hétig még ő volt a kancellár, Adolf fajtárs utóda. És ehhez képest, a nürnbergi per után kapott gyenge tíz évet (miközben pl. Hess fajtárs élete végéig börtönben rohadt), aztán az 1956-os szabadulása után még 1980-ig elkertészkedett, írt pár könyvet (önéletrajzot naná), mondjuk legalább nem lett ünnepelt sztár, mint Wernher von Braun Amerikában, az Apollo-program kapcsán.

Nem biztos, hogy náci volt, de a nácikat szolgálni pont ugyanolyan bűn, ehhez képest Dönitz is olcsón megúszta azt, hogy Hitler egyik főkutyája volt.

Így megy ez.

Nemlogi kuss

A fidesz utódpártjának parlamenterei (akik ott parlamennek az országgyűlésben) a tökéletes posztmodern politikát tolják, a bármi mehet (anything goes) jegyében, amitől vicces, igazából szánalmas önellentmondásokat csinálnak ki magukból. 

Egy klaszikus szillogizmus keretében ez így néz ki:

1. Nagyobbik premissza , avagy főtétel: Ez a kormány illegtitm, minden döntése illegitim, mert kívül áll az alkotmányosságon. Nem is kell alávetni magunkat (őket magukat) a kormánytöbbség döntéseinek.

2. Kisebbik premissza, miszerint altétel: Ezért tök mindegy mit mond, dönt, ígér a kormányminiszter-elnök, vagy bármelyik tiszás illegitim, nem kell vele foglalkozni.

3. Így aztán mással se foglalkoznak a felcsútista kapuőrök hadállásaikban, csak hogy mit mond a főminiszter-elnökdiktátor, és alvezérei. Mondjuk jobb híján, mert saját elképzeléseik nincsenek az ország sorsát illetően, már túl azon, hogy ukránok, gyarmatosítás, hazaárulás, sorosbrüsszel. Csak ez programnak nemhogy kevés, de egyáltalán nem az.

Na ja, szillogizmusnak ez nem igazán működőképes, mert a kiindulásból nem következik a működésük, az valamiféle alternatíva-állítás lenne, de ahhoz ész és szándék kéne, nem elég pusztán a jól szabott öltönybe csomagolt sértett hisztizés. (Az a kibaszott nép, hát volt pofája kiszavazni őket a hatalomból, a fülkeforradalmár illiberális kánaánistákat! A jótevőiket! Erre most fülke forr a világ...)

Mindez csak a minapi, gyerekvédelmi ügy kapcsán elharapózott adokkapokról jutott eszembe, de eszembe juthatott volna szinte bármiről. Mert kábé ennyire képesek, távol bármiféle józanságtól vagy racionalitástól, mint egy bekúrt kocsmai hőbörgő... nos, hőbörögnek. És közben arról delirálnak, hogy MP és kormány nem is kormányoz, csak kommunikál. 

Merthogy a felcsútisták utolsó hadoszlopának másik kedvenc művelete, hogy centire pontosan felmondják mindazt a sok szemétséget, amit az elmúlt ciklusokban leműveltek, aztán az egészet a jelenlegi rezsimre kenik. (Nem mindig, de nagyrészt indokolatlanul.) Például a Dagadt már hosszú évek óta nem kormányzott egyáltalán mire megbukott, csak világpolitikust játszott itthon, sértődött óvodást külföldön, és nyomatta az egyujjas agyú propagandát, tényleges cselekvések helyett. Most meg ha a kormány tesz valamit bármilyen ügyben, már megy is a szirénázás, hogy de csak azért csinálják, hogy aztán jól kommunikálhassanak róla, vele, általa. Aha, bagoly mondja verébnek, hogy nem is volt taggyűlés a magángépen, és a hajad is már milyen. (Nagyjából ennyire releváns a posztfideszes verbális abúzus.) j

Egyébként nem rossz elv, a klasszikus vasútmozdonyos példa, miszerint több gőzt a kerekekre, és kevesebbet a sípra, ha már eddig fordítva csinálták.

A valóság után futó tahó (Torrente 6.: Az elnöki ügy)

Jut eszembe, eszembe jutott, hogy ha már tegnap érintőlegesen hivatkoztam José Luis Torrente kitalált karakterére, idén kijött egy új Torrente -film, sorrendben a hatodik. És minthogy a múltkor megtaláltam egy videómegosztón, most meg is néztem.

Egyrésztmásrészt: Pont olyan mint az előző öt, ami kellemes komfortérzetet biztosít, és közben sokkal politikusabb, ha már a címszereplő volt rendőr ez alkalommal politikusnak áll. Nyilván a korrupció vonalán megvezetve, mert ő nem csak egy bunkó, de ostoba is, akit könnyű beetetni, de végül persze kimászik a bajból, csak hogy ne legyenek teljesen boldogtalanok a lelki szegények.

Santiago Segura még mindig hézagmentesen hozza a rasszista korrupt taplóállatot („Lassan több itt a kínai, mint az ember!“), aki így tökéletesen alkalmas kortárs politikusnak. És talán itt botlik egyet a koncepció, ugyanis a Trampli Donáld (és megannyi epigonja) viszonylatában José Luis már nem is annyira karikatúra, mint inkább látlelet. Amikor botrányt csinál a tévévitán (és rekordnézettséget), már csak az hiányzik a dumájából, hogy a a bevándorlók megeszik a kutyákat, megeszik a macskákat, megeszik a háziállatainkat! (Cserébe van benne egy paródia-Trump, mintha nem önmaga paródiája lenne a sárgafejű.)

filmek.hu

Aztán csodálkozik, mikor szembe jön vele a politikai korrektség elvárásrendszere, nem érti, nem szereti, de az őt szerződtető kis szélsőjobbos pártnak pont megfelel, mint a nép hangja, akinek ami a szívén és a nadrágjában (meg a whiskyspoharában), az a száján.

És nem tudom mennyire csavar, de hősünk itt az elnökségért indul, mintha Spanyolország nem lenne királyság. Santiagio Segura biztos republikánus... (Néha azért miniszterelnököt mondanak, de máskor államfőt, lehet, hogy csak a szinkron következetlen, vagy ez eredetiben is szándékosan zavaros.)

Mert itt van azért egy nem túl eredeti, de hatásos politikakritika, miszerint a mai arcok annyira a mindennapoktól elszakad egoista úrhatnámok, hogy hozzájuk képest egy prosztó, a külvárosi csehóból kukázott futóbolond a hiteles karakter, az önazonos jelölt. 

Nekem a Torrente a 21. század Olsen bandája, mert az még bájosan bumfordi, nagyon kispolgári burleszk volt, ez meg ugyanaz taknyos, bunkó, trágár és undormányos változatban, pont amennyire már nem vagyunk túl optimisták a világ állást illetően. Még annyira sem, mint 1970-80-as évek Dániájában. Ilyen értelemben Torrente korunk hőse. Korunk hőse ugyanis antihős, vagy mert vagy pitiáner hedonista, vagy magától elszállt kőgazdag tech-guru, de leginkább ennek keveréke (lásd Maszk Élon esetét).

Torrente lehet akár az európai, kései Al Bundy-klón, alkoholista beütéssel, de lehet, hogy ez csak azért jutott eszembe, mert Csuja Imre mindkettejük szinkronja, kábé ugyanazokkal a manírokkal. Gondolom van neki ez a suttyó kisember hangja, ami prímán illik az efféle karakterekhez, és igazából jobban áll a fülemnek, mint Seguro eredeti orgánuma. (Ez a Woody Allen - Kern András eset újrajátszása.)

Rutinból összedobott film ez, de legalább szórakoztató, mint rendesen.

Csak semmi buzuluás, a buzulás az nuku!

Nádasdy Ádámnak  emléktáblát állítand a XIII. lipótvárosi önkormányzás (und Angyalföld), ami szép gesztus, én jelentős részben Nádasdy miatt sajnálom, hogy nem lettem nyelvész. A közelmúltban elhalálozott családja azt akarta, hogy a táblán az szerepeljen: „Tanár, Nyelvész, Költő, Műfordító – Aki sokat tett a melegek méltóságáért”. Na, ez  utóbbi mondat nem került rá, elvégre egy komoly kerületi önkori nem buzizhat:

„Önkormányzatunk általánosságban nem támogatja, hogy az általa állított emléktáblákon a személy származására, nemi identitására vagy vallási hovatartozására utaló szöveg jelenjen meg”

Most akkor képzeljünk el egy Martin Luther King emléktáblát, amire nem írják rá, hogy a fazon fekete volt, hisz a bőrszín nem számít, mindannyian kékek vagyunk, legfeljebb van aki sötétékék, mások meg világoskékek. Mohandász Karamcsand Gandhi (a közismert Mahatma) meg indiai? Ki hitte volna, ezzel a névvel mások Croydonban árulnak metróbérletet meg falafelt, a Chepstow Road környékén.

Merthogy Nádasdy Ádám melegjogi aktivista is volt, de annyira, hogy magára csak mint buzira hivatkozott („Én nem vagyok LMBTQ, csak egyszerű buzi vagyok.”), amivel a maga részéről és eszközeivel hatástalanítani akarta a szó megbélyegző jellegét. Nyelvészként mintegy visszafoglalni. (Jut eszembe: Megvan valakinek a Shop Stop 2. (igazából Clerks2) című mozgóképből az, hogy „küszöbmajom“? Ha nincs, tessék bepótolni, igen jó film.)

Vagyis  a buziság fontos identitásleme volt, olyasmi, amit nyilvánossá is tett, szóval nem kéne eltartott kisujja egyrésztmásrészteznie a helyi ispánoknak.

konyvesmagazin.hu

Aztat írja egy kommenter, hogy „Vèleményem szerint a munkássága az érték nem az irányultsága!“ Ami baromság, egy közéletileg is aktív művésznek a közéleti aktivizmusa is a munkássága része. John Lennon esetében se jutna eszébe senkinek, hogy akkor innentől ne hallgassuk a Working Class Hero című dalát, mert az annyira politikus, ráadásul antikapitalista. (Mondjuk a dagadtéknak ez eszébe juthatna, Lennon az ő agyrémeik szerint egy pre-neokomunista volt, nekik kortársai közül nyilván Ry Orbison jön be. Ami csak azért jutott eszembe, mert már nem emlékszem ki mondta, de ha nincs a punk, meg inkluzíve a Sex Pistols, a rockzene en bloc olyan lenne, mint Roy Orbison. Zakós-nyakkendős érzelmeskedő izé.)

Asszem mára elég ennyi zárójel meg popkulturális utalás (remélem a címbéli Torrente-idézet is ismerős), lassan ihatóvá hűl  a kávém, kint meg kisütött az a rohadék Nap.

Relatív bábszínház

Tegnap délután minden közéleti hír arról szólt, hogy miket szóltak be egymásnak a parlamentben közepesnél kisebb jelentőségű politikusok, meg a kormány (a nép, a demokratikus többség, és a felgyűrt ingujjasok) nevében a főminiszter.

Most épp a gyerekvédelem kapcsán ment a médiának közügyekkel foglalkozást játszás, de hétfő volt, és hétfőn mindig ez a műsor, erre gyúrnak pálinkával és szobabiciklivel egész hétvégén a honatyák-anyák. Hogy épp a Duna vízállása, a gyerekverő pedofilok vagy a EU-támogatások inflációs hatása a téma, az szinte mindegy.

Egyik oldalon elmondják, mennyi rémséges szörnyűség történt az előző rezsim alatt, a másikon meg hogy milyen sokkal mégnagyobb szörnyűségek fognak történni, mindjárt tegnap akár, aztán az egész átvált a Ki a nagyobb bunkó? népies műdalfesztiválba, pedig már az is taszító, amit előtte performálnak.

Én pedig eredetileg egy saját zsírjában sült szociológus vagyok, engem a konkrét döntések érdekelnek, és még inkább azok társadalmi hatásai, az már sokkal kevésbé, hogy a parlamenti bábszínházban hány kanyarral és milyen vérig sértésekkel jutnak el odáig. Mert ahol kétharmad van (ott kétharmad van, mondja a költő aki mindent kétszer mond, kétszer mond), szóval ott bábszínház van főleg az országnak gyűlésében, és nem valódi diskurzus, nagyjából ezt látjuk most is. A politikusok pártfüggetlenül látszani vágyását és ezért nagyot mondani akarását, az aznapi tizenöt perc hírnevükért tekerést. (Mondjuk abban semmi ráció, ha ebben a kretén, ovis versenyben a miniszterelnök diktálja az iramot, ez csak eleinte volt egy kicsit vicces, de már középtávon is fárasztóvá lett.) Ez a sokat emlegetett „abszolút filmszínház“, része, gondolom, ami nekem nem fáj, csak nagy ívben elkerülöm.

Mert egy filmszínházban, ami mozi, az a jó (már ha túllépünk azon, hogy kurva drága a jegy), hogy én döntöm el, bemegyek-e filmet nézni, vagy csak azért járok arra, mert a plázában ingyenes a pisilés.

Részemről az utóbbi.