Az univerzum inkább egy kávét kérne

Evidens, hogy utálom a szuperhősös filmeket, de van ami már annyira gagyi, hogy ettől szórakoztató. Jó, ilyet eddig talán egyet láttam, a Falsh Gordon című izét a nyolcvanas évekből, aminek ugyan Queen a zenéje, de ettől még egy rémes semmilyenség. Viszont rém vicces, a szőke, kékszemű, jóképűre kigyúrt hős, a bociszemű csajjal az oldalán, meg a nagyon-nagyon galaktikus gonosz császár, aki egy kínai maffiafőnöknek van öltözve.

És volt akkoriban még, tehát a múlt század rémesen nyolcvanas éveiben, a He-Man, ami nem film volt, csak egy Barbie-baba fióknak, naná hogy szőke, kigyúrt, nők kedvence, nem csak a kigyúrt nőké persze. (Csak semmi buzulás, a buzulás az nuku!)

Meg talán volt valami képregény is, amivel találkoztam akkoriban, de németül azóta sem tudok, úgyhogy a fene se tudta miről szólt, nem mintha érdekes lett volna már úgy tanulságilag, a mély mondanivalója mentén, gondolom.

De mára ebből a maszkulin barbiból is legyártottak egy filmet, a rém eredeti Az univerzum védelmezői címmel, ami néhány vizuális effekttől eltekintve készülhetett volna a nyolcvanas években is. Úgyhogy gondoltam belenézek, mert ahogy egyre többet mutat a születésnapi számlálóm, egyre ritkábban ülök föl a retróvonatra (pedig a fordítottját várná az ember), de akkor nagyon. Kíváncsi voltam, mennyire gáz a cucc, pontosabban hogy elég gáz-e ahhoz, hogy szórakoztató legyen?

Nos, nem. Pedig jól indul, a narráció, de egy-két szereplő dumája is tele van ironikus, mi több, szarktasztikus poénokkal („... egy ősrégi fegyver, melyet úgy hívnak: az Erő Kardja. Ja, tudom, de ha egyszer így nevezték el.“), amikkel gyakorlatilag zárójelbe teszik az egész szuperhősködést. Nem direktben nevetségessé (hiszen arccal a pénztárgép felé, ugyebár), de távolságtartással kezelik az efféle bugyutácska műmitológiát, hogy hátha ettől megnézi az is, aki már régebben végezte el az általánost.

Sajnos ez a lendület hamar elvész, és már-már elkomolykodják az egészet, amitől a műegész számomra nézhetetlenné válik, de az utolsó pillantban mindig adnak egy kisebb pofont ennek az egész képregényes nyomorúságnak, aminek mindeközben a részei is. Így hősünk, a másik nagyon bolygó trónörököse hiába rombol le egy fél képregényboltot, a Tajvanban fröccsöntött díszletkardból nem jön belé az Erő.  A ványadt csávónak csak a szülőbolygójáról tudnak izmokat küldeni, hogy alulöltözötten svarceneggerezhessen végre egyet, egy kurva nagy kardot lóbálva. (Ha mást is lóbálna, túl korhatáros lenne az egész.)

Ám nem tud két dudás macska egyszerre egy csárdában egeret fogni, ez a film nem tudja eldönteni, hogy inkább paródia vagy inkább komolyan veszi magát, ez a zárójelbe tétel meg csak zavart okoz, hogy akkor mit is nézünk most, jobb híján?

A látvány, a himinkus, torzított gitárt imitáló, Casio-szintetizátoros zene, a legótvarabb klisékből építkező „történet“, a semmilyen színészi alakítások, no meg az időnként teljesen Flash Gordonos miliő arra predesztinálná, hogy odabasszon egy súlyosat az egész szuperhősös szemétdombnak, de Az univerzum védelmezői rohadtul gyáva ehhez. Az univerzum meg egy lepratelep, ha ilyen alakoknak kell védelmezniük, egy olyan főgonosszal szemben, aki először is nevetséges, másodszor szánalmas, és harmadszor sem félelmetes. (Biztos az a brossúra, hogy minden univerzum olyan démoni főgonoszt kap, amilyet megérdemel, ennek a siralomvölgynek ez a Skeletor nevű röhej jutott, bezzeg annak a messzi-messzi galaxisnak Darth Vader, meg az a Darth Másik. Ja, és a kard az fényből van, lézerfényből, pedig már is megmosolyogtató kissé.)

Oké, nyilván nem én vagyok a célcsoport, de valaki dobjon rá atomot, légyszi!

p.s. Valahol ott hagytam abba a megtekintést, ahol megszólalt a Queen-től a Princess of the Universe, az a Hegylakó zenéje, itt betelt a félig üres pohár. I couldn't take it anymore.

A hatalom, a vezér, meg a lopakodó normalitás

Elém dobta a Jutyúb a „Demokrata Kör“ nevű orbánsirató műsort (powered by MC Bencsik Bubu), ami régebben persze magyarpétergyalázó-orbánnyaló volt, de ebből régi jó, meghitt kettősből mára már csak az első folytonos (MP bolond, de közben rohadt gonosz, és aljasul ravasz ám!), az előző rezsimre meg már két hónap távlatából is édesbús nosztalgiával merengenek vissza.

És persze kőkemény a kormánykritika (rájöttek, hogy ez is egy létező műfaj, csak eddig nem tűnt föl), Bubu bácsi tesója, a másik Bencsik például (szerintem) három pontban foglalta össze a lényeget:

1. Minden hatalmat akar, ezért gyorsan akar egy előrehozott önkoris választást is.

2. A hívei meg egy vezért akarnak, azt is játszik, ettől meg sodródunk a diktatúrába.

3. Az összes képviselő a pártvezér-miniszterelnök saját kezéből kapta a mandátumát, ezek csak klasszikus mamelukok. 

Nos, az elsőről tudja a fene, a politikus már csak egy olyan állatfajta, hogy hatalmat akar, a több hatalom a jobb hatalom neki, a hatalom az a keménydrog, amit egyszerűen nem tud túladagolni, még senki sem halt bele a túl sok hatalomba. Ha csak megmerényelve le nem lőtték, de akkor abba halt bele, hogy nem volt elég paranoid módon agresszív, nem volt elég kemény, kiszelektálta őt a bellum omnium contra omnes szociálevolúciós elve. Az élet harc, a gyengéket megeszik, kábé ez a hatalmi logika sith elmetrükkje.

Hogy Magyar P. kormányfő foglalkozású influenszer minden hatalmat akar-e, azt még meglátjuk, de hogy nem lehet jól kormányozni, ha mondjuk a Köztársasági Elnő kúr, és hirtelen észreveszi, hogy ő a fékek ellensúlya (meg a bot a hüllők között), meg hogy helyben szinte mindenhol ül még egy-egy felcsútista kiskirály, az tény.

És igen az istenadta nép vezért akar, az istenit neki! Mert a nép hülye, mindenféle konyhai falvédő-bölcsességek szólnak arról, hogy az egyén önmagában lehet még okos, meggondolt valamint tájékozott, de a tömeg jellegénél foga egy massza. És ettől buta mint a sár, hogy aztán önfeledt, boldog módon buta-e, vagy épp agresszíven vértolul fejében az indulat, az részben szerencse kérdése, részben meg a vezér akratáé. 

Arról lehet szó, hogy a tömeg manipulálható (sőt, főleg az, a tömeghatás beszippantja és/vagy elsodorja az egyént, vízállásjelentéstől függően), a vezérség egyik lényege, miszerint tartóoszlopa meg a manipuláció képessége, nem feltétlen szándékoltan vagy rosszindulatból, ha mondjuk a vezér  pozitív érzelmek szónokol le emelvényéről, a tömeg kreatív energiákat érezhet felbuzogni magából.

Itt egy kicsit érdemes kitérő jelleggel maxwéberezni egyet. Weber szerint ugyanis a hatalmat birtokló politikust három dolog legitimálhatja, azaz három ideáltípusa van annak, miért is hajlamosak az emberek engedelmeskedni a hatalomnak:

- Az első a hagyomány, hogy mindig is ezek voltak a királyok, akik most, ráadásul eleve úgy kezdődnek, hogy „Isten kegyelméből VI. Oroszlánszagú Leó, Kloákia császára, a Hit Bizományosa, a Partok Őrzője, bla-bla-bla...“ Hogy a hatalom azé akié, az valamiképp a természet rendjéhez tartozik.

- A második a karizma, a személyiség varázsos aurája, mikor azért vetjük alá mahgunkat a vezető akaratának, mert elhisszük, hogy jó vezető, olyan a kisugárzása.

- A harmadik meg a legalitás, hogy vannak törvények, azoknak megfelelően jutott a hatalom birtokába, tehát joga van hozzá. Ha kiderül, hogy nincsenek meg a képességei, az akarata, sőt valami mást csinál, mint amire felhatalmazást kapott, akkor is jogszerű a hatalmaskodása. (Erről per pillanat nem tud nem Súlytalan Tamás eszembe jutni. Hirtelen észrevette a faszi, hogy jé, ő egy jogász, és szinte már  érvel, először a történetében, és persze most is csak maga mellett.)

Magyar Péter kétségtelenül egy karizmatikus vezér, így mint általában az effélék, nem sokat ad a hagyományokra (pláne ha azok nem túl acélosak és még csak nem is régiek), a legalitásához pedig nem fér kétség, de a legitimációja alapja a népakarat, ami meg a karizmájából jön főleg. 

A politika végletekig mediatizált, ennek megfelelően nem tudnak nem a személyiségekre építeni. Régen a király egy arcél volt a pénzérméken, senki nem tudott a személyéhez viszonyulni (ezért maradt a hagyomány, az isteninek tételezett rend), ma meg azt is megtudhatjuk, hogy melyik fodbalcsapatnak szurkol, milyen zenét hallgat, hogy áll rajta az öltöny, és milyen mustárral eszi a virslit. Így mi, a nép, nem tudunk nem a személyiségére reagálni, amitől meg a karizmatikus arcok válnak ki a tömegből, akiknek jellegzetes a kinézete, a beszédmódja, az egész karaktere. 

Ez nem jó vagy rossz, ez egy ilyen helyzet, Trampli Donáld is karizmatikus, de Putyin is az, és innentől persze lehet aggódni, hogy a karizmatikus vezér nem indul-e el a diktátorság rögös, de mámorító útján? Nos, nem feltétlenül. Charles DeGaulle, John Kennedy vagy Margareth Thatcher sem lett diktátor, szóval nem kell Mohandász Karamcsand Gandhi-ig visszamenni, vagy azon lamentálni, hogy Napóleon inkább diktátor volt, vagy másrészt egy polgári állam megerősítője (lásd: Code civil)...

etsy.com

A hármas pont egy baromság, ugyebár az egyéni képviselők (és a frakción belül ők az erős többség) egy előválasztás által lettek jelöltek, nem kellett nekik Hatvanpusztán a Vezér elé járulniuk egyesével, hogy kiválassza őket, mint a fideszeseknek egykor.

Ellenben mindhárom pont viszonylag precízen írja le a bukott rezsim működésének három alappillérét (van még több is persze, mint a korrupció vagy a goebbelsi  propaganda), és jó látni, hogy az úgynevezett „konzervatív“ véleménymondó is látja már mindezt, persze csak utólag, és régi jó szokásuk szerint a másikra vetítve. (Amúgy aki felcsútista volt eddig, az nem konzervatív, az populista-demagóg, jobbos jelmezben.)

De amíg MP nem költözik fel a várba, nem kezd el kizárólag tizenhat testőr gyűrűjében közlekedni, és nem csinál minisztert vagy államtitkárt egy kolhozparasztból, addig mér bízom benne, hogy lesz ez még jobb is, mondjuk az elmúlt évekhez képest nehéz lenne nem jobbnak lennie.

Motoros Lábázta

Látszik, hogy mekkora egy beszűkült, szakbarbár-alakú buboréklakó vagyok, mert miközben minden averzióm ellenére nem tudok lejönni a formaautós sorozatokról, az csak a hétvégén esett le, hogy épp volt egy MotoGP futam Magyarostágon. Sőt, 2023 óta volt, de hozzám vasárnap este jutott el a hír, mikor már lezajlott az idei (mondjuk nem volt túlhirdetve), most meg azt olvasom, hogy jövőre már nem is lesz. Jó, hát nem fog rettenetesen hiányozni, de fura, hogy ennyire nem szóltak róla hírek.

Hallott már valaki a balatonfőkajári(!) Balaton Park pályáról, vagy arról, hogy ott világbajnoki futamokat rendeznek? Volt már valaki Balatonfőkajáron hallani róla? Annak idején azt se értettem, a Ryanair miért Sármellékről repül Londonba, de úgy tűnik a dolgok normális rendje szerint az a projekt is bedöglött hamar. 

Aztán belenéztem az idei balatoni versenybe, és az egész miliőt elég fapadosnak találtam, persze a forma-1 egyformaságához képest, lehet hogy a motorosoknak pont egy kis vadkeleti romantika kell. No meg ha Alfelcsúton lehet egy akkora stadion, amibe a helyi népesség többszörse beférne, akkor az 1300 lakosú B.Főkajár mellet is elfér egy versenypálya. És minden esetre odacsesztek mellé egy négycsillagos hotelt is, mert bár a tópart tele van szálláshelyekkel, de aki nyolcezerért eszik fröccsöntött hamburgert szalvétából a lelátón, annak nyilván nem elég holmi családias panzió, mert fitnesz-vellnesz alapon tervez estére berúgni a minibárból minimum.

mapei.com

Ez az ország vízfejnehéz, itt egy-egy nemzetközi nagyrendezvény akkor él meg, ha Budapesten vagy a környékén van, maximum valamelyik legalább százötvenezres város aurájában. Ebből meg van négy: Debrecen, Szeged, Miskolc és Pécs, azt annyi. gondolom ezért van az, mindenhol ilyen alsópolcos, ám a falunapok lakossági technó-mulatósán azért túlmutató dolgokkal próbálkoznak, hogy szenior közép-európai triatlonkupa, káposztás lángos fesztivál vagy homokhátsági szüreti napok (bort mindenki hozzon magának!).

Ahogy Sármelléken nem élt meg a Balaton Airport, úgy múlik el a Balaton Park gloria mundija, lassan észre lehetne venni, hogy a Balaton csak nekünk a Riviéra, mindenki másnak a Riviéra a Riviéra, még nekem is. Az itthon világszép und világhírű tónak azért nincs olyan nagy vonzereje, mióta - marha régen már - megszűnt az NDK, és a német elvtársak már otthon is tudnak találkozni a másiknémet kartársakkal, plusz kokakóla és matchbox is kapható a közértben.

De a külföldiek nem azért fogják szívükbe rohamozni a Balatont, mert egyszer láttak ott egy motorversenyt, este bebasztak a hotelben, és az a Főkajár is milyen bájosan száz évvel ezelőtti falu, kár ahogy a fene se tudja hogy kéne ejteni a nevét.

Amúgy gőzőm sincs mit kellen tenni, tenni kellene-e valami egyáltalán, mármint turizmusilag, de talán érdemes lenne először is megtartani a tavat tónak. Per pillanat (és ebben benne van az „elmúlttizenhat óév“ vastagon sárosan) egy körbebetonozott, körbekerített lábáztató (hívhatnánk így is: Lábázta tó), a déli parton úszni már reménytelen, az ember elfárad a gyaloglásban, alig látja már a partot, és még mindig csak derékig ér a víz. Már ha van benne, és nem választaj el a vizet a parttól egy kis iszappakolás.

Ehhez képest például máris tök érdektelen, hogy jövőre nem motoroznak a főkajári közelkörzetben...

sonline.hu

Demindenfikáció

Ukrajnában egy ideje az a sérelmi politika, hogy „derusszifikálni“ kell, azaz lehetőleg kitörölni a kultúrából az orosz hatásokat, mintha nem lenne közös történelmük (és így párhuzamosan közös kultúrájuk), mintha nem a Kijevi Nagyfejedelemség lett volna az első jelentős kelet-európai állam, valahol a 9. és a 13. század között. De utólag már minden szar, ami orosz. Ez egyfelől jelen helyzetben érthető, másfelől meg túlreagálás, már ha lehet egyáltalán túlreagálásról beszélni azokkal kapcsolatban, akik épp ötödik éve népírtanak egy szándékoltan totális hódító háború keretrendszerében.

Az azért biztosan a bicikli túltolása, hogy most épp Mihail Bulgakovot akarják kiradírozni az ukrán kultúrtörténetből. Merthogy elvitték a 2007-ben felállított szobrát a szülőháza 8egyben múzeum) mellől. Plusz átnevezik a róla hívott utcákat-tereket, mert a Bulgakov az utólag is putyinista, nem baj hogy 1940 óta halott. És nem baj hogy született kijevi volt, de oroszul beszélt és írt, mondjuk akkoriban a város nagy része oroszul beszélt, sőt egészen a közelmúltig ez volt az alapbeállítás. (Na ja, 1848-ban Pest nagy része meg németül beszélt, bár pár éve már a magyar volt a hivatalos nyelv.) De az ukrán Emlékezetdiktátum Intézeti Hivatal szerint Bulgakov az nagyorosz birodalmi érdekeket képviselte. Ebből jön a poszthumusz putyiunizmusa. Sztálin még nem jött be neki, Putyin már igen, hát istenem, mekkorát képes ideológiailag változni az ember, alig több mint nyolcvan évvel a halála után!

Az emlékezetpolitikai verőemberek biztos nem olvasták A Mester és Margaritát, akkor feltűnt volna nekik, hogy micsoda szarkazmussal állt a faszi az egész szovjet vircsafthoz. A lényeg az, hogy merészelt az anyanyelvén írni, az 1930-as években, ráadásul olyat, hogy csak hatvanas években jelenhetett meg, egyszerűen el kellett hozzá múlnia a sztálinizmusnak, annyira nem volt rendszerkonform a kiterjesztetten nagyorosz szovjet birodalommal.

Mindez ma  nem számít, a fürdővízzel együtt épp öntik ki a gyereket, meg a nagyon felnőtt Bulgakovot, aki annyira birodalmian orosz volt, hogy biztos még Csajkovszkijt is hallgatott a balettban ugrálni!

Ennyi erővel le lehet atomozni, mármint bombailag az egész pesti belvárost, ami nagyjából az Osztrákmagyar Monarchia idején épült, márpedig itt az ideje a deosztrafikálásnak. Rohadék Habsburg elnyomó labancok mind, Ugocsa non coronat, miszerint abcúg, bármit is jelentsen ez. A magyar név megint szép lesz, nem az aktuális minielnök miatt, hanem mert kitöröljük a történelemből a magyar előtti osztrák jelzőt, innentől Magyar Monarchiának kell majd hívni, és aki még egyszer azt mondja a monarchára, hogy Franz Joseph I., azt háromtól öt évig terjedő akasztásos főbelővéssel kell majd büntetni.

Elvégre a szuverenitás az szuveníritás, akárki meglássa, még akkor is, ha a vonatkozó sóhivatalt épp beszántással hinti a kormánytöbbség.

A rendszert megváltoztatni nem kell félnetek jó lesz

Volt némi felcsútista hörgés a körül, hogy Lannert Judit adott egy interjút, az elsőt (stílszerűen egy diákok által alapított platformnak), és abban azt merte mondani, hogy a hat- meg nyolcosztályos gimik rendszerét, és hangsúlyosan a felvételiket, azért újra kellene gondolni. És gombolni.

Mert hogy ezek legfőbb, bár kimondatlan társadalmi funkciója, hogy fenntartsák az elit, meg a felső középrétegek kiváltásgos pozícióját, avagy igazi cherry picking (magyarul kimazsolázás lenne) zajlik a felvételiknél. A szebbek és gazdagabbak gyerekeit gyűjtik össze, akik aztán meglepő módon jobban is teljesítenek, mint a prosztó négyosztályos, kisvárosi gimnáziumok mindenfelől jöttment diákjai. Ez valahogy nem az a fajta esélyegyenlőség, amire (papíron) az oktatási rendszernek törekednie kellene, mert arra már ott vannak a magániskolák és magántanárok,  a különórák, azaz legalább azt állami oktatás kimaradhatna az efféle egyenlőtlenség-tartósításból.

Az oktatási miniszter csak kimondta a nyilvánvalót, azaz hogy a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok nem gyorsabban fejlesztenek, nem igazán jobbak, nem eleve minőségibb az oktatás, amit nyújtanak, csak időben összeválogatják a kiváltságosabb helyzetű gyerekeket, akik családilag jobb pozícióból startolnak.  (Itt Basil Bernstein meg a nyelvi kódok által (is) konzervált társadalmi különbségek jutnak eszembe, de azért az ő híres elméletén kissé már túlszaladt a tudomány, miközben azért alapvetően van benne valami.)

Na és erre mondta Gulyás Gergely (a méltán népszerűtlen GéGé) hogy ez aztán a kommunista tempó, amit szerintem annyit jelent, hogy Lannert miniszter asszony ősszel már lövetni is fog az ötödikes gimnazistákra, mert azok ilyen burzsuj helyekre vannak járatva szülőcsaládilag. Ilyenek ezek a liberális bolsevik tudósok mind! (Tényleg, alig egy hónapja van új kormány, de a Prosti Srácok fősráca a hétvégi sulyoktüntetésen már diktatúrát látott maga körül, hallálistákat meg hasonlókat, én nem tudom ki a dílere, de a helyében keresnék egy másikat.)

Az oktatásban meg nem csak az esélyegyenlőtlenség (konkrét lánykori nevén a szegregáció) az egyetlen gond, a Telexen van egy nagyon jó véleménycikk, hogy mi minden még, úgyhogy azt most nem mondanám fel. De az tényleg lényegi probléma, hogy nálunk a nyolc osztályos általános okán van felső tagozat, aztán a jön a középfok. (Miközben angolszászul a felső az igazából az alsóközép tagozat, a középsuli meg már high school.) Mert ez oda vezetett, hogy hogy hülyék vagyunk, hogy hülyék vagyunk, hogy mindent kétszer mondunk, kétszer mondunk, pontosabban tanulunk, az egyismeretlenes egyenletektől a a Rákóczi-szabadságharcig. Először felső szinten, izé... tagozatban, aztán középfokon. Ráadásul mindent túl korán, már nyekeregtem azon, mekkora baromságnak éreztem már 14-15 évesen is, hogy nekem az Odüsszeiát kellett olvasnom irodalomórára, pedig a sci-fit bírtam, mondjuk Asimovot.

És akkor erre a logikátlanságra jön rá a szegregáció, meg az egész szétkorhadt rendszer alapvető egyenlőtlensége (plusz a tananyag szakbarbár-kompatibilis szerkezete), de ha valaki, ráadásul illetékes miniszterként arról beszél, hogy ez nem igazán jó így, az rögtön a Rákosi-rendszert kívánja vissza, legalább is az újellenzéki narratíva szerint. Pedig pont az előző illetékes miniszter volt egy nyugdíjas rendőrtábornok. Aki szerint a porosz oktatás a jó, ő is ilyenben járt iskolába még az 1820-as években, és lám, milyen kitűnő, mindenhez értő rohadék lett belőle!

Amúgy nyugodtan lehetnének nyolcosztályos gimik, de legyen az mindegyik, mindegy hogy hívjuk, tőlem az első fele maradhat formálisan az általánosban is, csak legyen benne logika. Persze én ehhez nem értek, ugyan évekig tanítottam leendő pedagógusokat (is), de gimnáziumba speciel nem jártam, hülyén is néztek rám sokszor, mikor közöltem, hogy nekem semmi jó élményem nincs a gimnáziumból. Ám ismerőseim nagy része evidensnek vette, hogy aki egyetemre jár vagy ott végzett, az nem jöhetett valami teljesen más profilú, és általánosan is kissé lesajnált szakközépből. Pedig de. Ám önmagában ez a hozzáállás is jól mutatta, hogy a közoktatás egyenlőtlenségei nem egyszerűen a rendszerbe vannak kódolva, hanem ott vannak már a fejekben is, amennyiben természetesnek vettük/vesszük azokat. 

Ja, ez is jelentős részt fejben dől el.

A címet meg tetszőlegesen, és vérmérséklet szerint lehet központozni.

Célzatlan hirdetés

„Ha van számítógéped, ez a játék kihagyhatatlan!“ - tolja a képembe a reklám. Az online reklám, ami úgy kezdődik, hogy „ha van számítógéped...“ Vagyis feltételezik, hogy nincs számítógépem, ezért hirdetnek nekem az interneten, amit a fene tudja hol látok akkor. Mert vagy az van, hogy egy barátom ismerőse reggelente kinyomtatja nekem az internetet, és látván ezt a hirdetést, elhatározom, hogy most aztán veszek már végre egy számítógépet, de lehet, hogy a processzus ennél is bonyolultabb. Miszerint, valaki egy telefonfülkében állva beolvassa a mobiljáról a netet másvalakinek, aki legépeli, kinyomtatja, és úgy faxolja át nekem, aki rájövök hirtelen, hogy baszki, számítógép nélkül kurvára nem lehet számítógépes játékokat játszani, ezek a mai fiatalok már legózni is online legóznak. Plusz az internet körülbelül 62,34%-a pornó (nagyjából), és ahhoz se lehet hozzáférni vonalas telefonnal.

Ennyi erővel lehetne újságokban reklámozni, hogy tanulj meg olvasni, igazán modern találmány az, ha eddig kihagytad, akkor rosszul tetted, egy korszerű ember ma már tud olvasni, legfeljebb nem szokott. Sőt, ez az igazi luxus, hogy megtanulunk olvasni, aztán maximum jutyúb-videókat olvasunk, mert az a még korszerűbb, de annyira, hogy ott már nem is reklámozzák, hogy tanulj meg olvasni. Vannak viszont kifejezett könyves tematikájú csatornák számosan, plusz ezer tonna hangoskönyv, szerintem ez  így teljesen elég nekem is, pláne mióta nem találom a könyvtári olvasójegyem.

Kicsit olyan ez, hogy veszek egy Aston Martint, de jogsim az nincs, viszont a Gézát, a bunkó szomszédot megeszi a sárga földig irigység, midőn látja a lépcsőház előtt parkolni. Mert olyan szép sötétzöld! (Géza amúgy tényleg egy barom, állítólag összehasonlító nyelvészetből doktorált, ehhez képest egyszer magyarázott valamit a  munkájáról, és konkrétan egy rohadt szót sem értettem az egészből. Mi lenne, ha még nyelvész sem lenne? Ugatna vagy esetleg mekegne?)

Jut eszembe, egy Aston tényleg annyira luxus lehet, hogy nekem például egyáltalán nem reklámozzák, gondolom a reklámjaik egyenesen az astonos GPS-ekre mennek, hogy ha már ilyen jól választottál sportos személygépjárművet, vegyél még kettőt, mert valamiből osztalékot is kell fizetni a részvényeseknek.

Amúgy ezt a számítógép-vásárlást, ezt megfontolom, mert akkor be tudnék szállni az internetbe...

information-technology-topics.blogspot.com

Már a B-oldal szól

A nevem Agneta egy idei keltezésű, elviselhető mértékben Netflixes dramedy, nem az életközepi, inkább az élet második félideji válságos újrakezdéséről.

A főszereplő a csaknem ötven éves Agneta Stömberg, valahol Svédországban, akinek élete szürke és unalmas („itt az ideje felkészülni a nyugdíjra... és a halálra“), a gyermekei kirepültek, a férje kapuzárási pánikja ketretrében új hobbikat talált, a munkája meg lélekölő robot, kicsit meg is könnyebbül, mikor végre kirúgják.

És mivel az ő hobbija, hogy imád mindent ami francia (és ehető meg iható, esetleg sétálható), úgy gondolja, elmegy Franciaországba nembébi-szitterkedni, azaz inkább valami idősebb gyerekre vigyázna, esetleg házvezetőnőzne is kissé, a lényeg hogy péntek eseténként elmehessen borbárni. A izé.. borbárban csinálni valami ivást.

És mior talál egy svéd kisfiút, aki a családjával Franciába' él lakni, már utazik is, bár nem tud franciául, de a férje van annyira bunkó, hogy ez lesz egy utolsó lökés a semmibe ugráshoz. A vélelmezett svéd kisfiú azonban egy demenciába hanyatló szottyadt vénember, hisztis és excentrikus, úgyhogy a gyanakvó néző már az elején tudja, hogy ebből mély és emberi barátság lesz, hisz állati nem lehet, ami meg felületes az nem barátság. Ez lenne a drámai kamarahelyzet, az oda vezető út meg a humorforrások sora, kicsit mint a buddy cop - filmeknél, ahol rendszerint két nagyon különböző zsaru csiszolódik össze örök barátokká. Igazából minden ilyen, különböző bolygókról származó arcok összehangolódásáról mesélő film a buddy cop sémája mentén épül, talán a Miss Daisy sofőrje nem teljesen, de nyomokban az is.

Szóval a humr forrása maga az út, de ettől még a két főszereplő viszonya akkor is zűrzavaros, és ettől vicces, mikor már nagyjából kis híján mejdnem kedvelik egymást, és nem csak eltűrik a helyzetet. És mivel ketten együtt vagy százharminc évesek (bár nem egyenlő eloszlásban), valahogy az emlékeiken keresztül tudnak kapcsolódni, mert ahhoz már Agneta is élt eleget, hogy harminc évvel korábbi élmények törjenek föl belőle, vonósokkal alázenélt flashback-ek formjában, pont mint Einar, a pasas esetében is. Ezekben semmi humoros nincs, a humor abból jön, hogy mennyire kontrasztosak a hol tragikus, hol romantikus emlékek, a kopottas jelenhez képest. Na ja, a különbséget ordítani lehetne, de valahogy nem azt teszik, sőt elég hamar eljutnak a nevetésig is, ami legalább is megnyugtató egy nyálasságfóbiás néző számára.

Talán mert lassan felfogják, hogy a semmilyennek tetsző életük nem kudarc volt, mert bár hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a mások élete mindig szebb, jobb, hatékonyabb és a vaníliaillatúbb mint a miénk, de azok a mások is büdöset kakálnak, miközben régi traumákat és beteljesületlen álmokat cipelnek magukkal, és ha nem is feltétlen ránk, de valakire biztosan ők is irigyek.

Az ilyen filmekre szokták bevett fordulattal azt írni lusta kritikusok, hogy „szép és érzékeny darab, keserédes humorral“, de én pont az efféléket nem akarom látni. A nevem Agneta jó film, de egy vajszínű árnyalattal szebb és érzékenyebb, mint amit karmolnék, én egy cinikus barom vagyok, nekem egy fokkal karcosabb humor, és minimum hatvan százalékkal kevesebb sanzon kéne bele, és akkor bírnám igazán. Így egy egyszer nézős, érzékenyen túlszépített, vagy túlérzékenyen szép műegész, aminek látom az értékeit, csak azok nem mindig érdekelnek.

Mindegy, azért nem volt elvesztegetett két óra a rászánás.

A Kommentariánus Gárda (LMBTQ+CtrlC+CtrlV)

Nem tudok lejönni a mandineres kommentekről sem, mindig újra meg újra elképeszt az a szellemi fekete lyuk, ami ott támad, valamint fel, bármi kapcsán, ami az átlag kocsmanáci idegrendszerét felpiszkálja jelleggel.

Most például arra a tárgyilagos, elfogulatlan „cikkre“ mentem rá, miszerint „ Elkezdődött a Pride-fesztivál Budapesten, három hétig tart majd – azonnal a nemváltásért szólaltak fel“. Nyilván el se olvastam, szerintem fejből fel tudom mondani a felháborodásukat, amikor kreálnak maguknak valami ellenséget (óvodásokat nemileg átműteni némileg akaró drag queen-eket), aztán kommentekben kurvaanyázva jól megküzdenek velük. Nem ezt hívják valami általam nem nézett sportban árnyékbokszolásnak?

Minden esetre sokat elárul a mentális állapotáról ennek sok, népben-nemzetben gondolkodó, jobboldali-konzervatív, keresztény magyarnak, ahogy reagálnak valami alapvetően marginális és (részben ettől is) ártalmatlan dologra. (Na jó, persze hogy nem konzervatívok, a kereszténység meg abban merül ki részükről, hogy szemet szemért, de nem szólt neki senki, hogy az az Ószövetség még, nem az evangéliumok.)

Avagy afféle freak-show jelleggel, betűhíven, kontrolcé-kontrolvé alapon, addig se én írok:

- "...a király meztelen”  Az még csak hagyján! Az igazi szörnyűség az, hogy büszkék nagyjából mind meztelenül vonulgatnak, és vonaglanak, minden egyes utcai szeánszukon! 

- Aberrált, beteg, perverz állatok. (mert nem emberek)

- Liberálisokkal egyféleképpen lehet tárgyalni. Fegyverrel a kézben. 

- Szodomita férgek, pokolravaló deviáns, abberált nyomorultak!

- A csúcsra-járatot magyarellenesség megnyílvánulása a provokatív Pride megrendezése, a totális liberális fertő, a lélek mérgező liberális métely, eszement eseményei között...

- Aberrált szerencsétlenek, az iskolák közelébe ne merjetek menni, a gyerekeink fiúk, és lányok, és ez így is marad, hiába erőlködik egy erőszakos torz lelkű kisebbség! 

- Jut eszembe, kell egy szervezett ellenállás, tojás, rohadt gyümölcs stb... Összes zászlót leszedni, több millióan rühelljük ezt a magamutogatást, fel kell lépni ellene 

- Hát, azért 3 hét, az rohadt sok ebből a buzipropagandából. Elkerülni is nehezebb. A filmekbe úgy teszik be a buzitartalmakat, hogy nincs feltűntetve, hogy homoszexuális tartalom.

- Száradjon le a pöcse minden buzinak aki a rendezvényeken részt vesz.Akinek meg repedés van a lába között annak gyógyuljon be egészen ha ez neki az ünnep.

- Erre szavazott a 3,3 millió tisza-szavazó. Gratulálok nekik.

- Na tiszaszarok irány a pride felvonulás egy szál semmiben, ezt is ti szavaztátok meg.

Összegzés: A buzik mind meztelenül vonaglanak az utcán, nagy perverz nyomorukban, és erre szavazott mindenki, aki nem a felcsútistákra, szóval lőni kéne rájuk. Valami nagy-nagy tüzet kéne nyitni? 

Boldogtalanok a lelki szegények, ez van.

Valaki vigyen már nekik egy kakaót, az jót tesz az idegeknek.

brandiamaraskyy.com

A prófétálás haszna és bizonytalansága

Állítólag 632-ben pont június nyolcadikán halt meg Muhammad ibn ʿAbd Allāh, rövidebben ismerten Mohamed, próféta foglalkozású vallásalapító, kábé 62 évesen. Ezek persze bizonytalan adatok, 632 marha régen volt már, egész pontosan... 1394 éve. (Hirtelen nem találtam a telefonon a számológépet.) Mi speciel arra sem emlékszünk, mit ettünk ebédre mondjuk tavaly ilyenkor, persze nem is vagyunk próféták, de ettől még az ilyen dátumokban - ha már vallásilag fontos - inkább hinni kell, mint komolyan venni. A múltkor magam is csodálkozva jöttem rá, hogy Jézus sem karácsonykor született, ezt onnan gondolom, hogy egyetlen betlehemi fényképen sincs karácsonyfa!

A próféta egyébként(a görög prophétész szóból) olyan alak, akihez közvetlenül szól valamelyik isten, aki persze gyakran prófétánként más és más néven mutatkozik be, de hát egy istennek tetszőlegesen sok sportkocsija, szexpartnere, tengerparti villája és neve lehet. Persze ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor a próféta az, aki azt állítja, hogy szólt hozzá az isten, és ezt el is hiszik neki. Függetlenül attól, hogy van-e isten, és szól-e az illetőhöz, vagy az csak a saját fejében nyikorgó hangokat hallja kinyilatkoztatásnak, ha elhiszik a többiek, hogy ő itt most az Úr Hangja (vagy annak közvetítője), próféta lesz belőle, ha nem, ápolt egy csendes és biztonságos intézetben. (Régebben esetleg a falu bolondja, aki a templom egerével játszik.)

Nyilván nem minden próféta alapít vallást, de minden vallásalapító próféta (nem minden rovar bogár), a prófétálás az olyan, hogy egy lehet egy már meglévő vallási rendszer keretein belül is űzni, csak úgy unalmasabb, és kevesebb dicsőítést kap az ember. Márpedig a dicsőítés az fontos! Mohamed e tekintetben nem járt rosszul, egy írástudatalan, sivatagi vándorkereskedőhöz (későbbi katonai-politikai törzsi vezetőhöz) képest széles körben emlegetik tisztelettel manapság is a hívei, bár az iszlámon belül a siíták igazából Mohamed vejét (és nem mellesleg unkatestvérét...), Alit ismerik el főfő kalifának, és az ő fiú utódait isteni felhatalmazású imámoknak. De hát nem lehet az ember próféta a saját házában, vagy legfeljebb az egyik dudás, ha egy csárdában lakik.

Minden esetre, mivel nem vagyok muszlim, ám az egyik kedvenc könyvem Salman Rushdie Sátáni versek című opusza (amiért ugye pont a siíták akarták kinyírni), nekem az ő olvasta tetszik, ami bár irodalmi fikció, de pszichológiailag igen hiteles, és olyan nyelven beszél, ami miatt eleve Rushdie az egyik kedvenc íróm. (Legutóbb egy kórházi tartózkodás alkalmával olvastam újra, ott különösen jól jött ez a meseszerű távolságtartás, ami a szerző sajátja.)

Tárgyal, állapodik, megnormalizál

Úgy néz ki, a magyar miniszterelnök (aki zavarba ejtő módon nagybetűvel Magyar) azért nemsoká tényleg találkozik az ukrán elnökkel. Most éppen arról szólnak a hírek, hogy ez nem holnap lesz (állítólag tényleg volt egy hétfői forgatókönyv is), de valamikor biztos.

Aminek ideje is van, mert a Dagadt csak annyira volt képes, hogy Zelenszkij arcát, afféle mumusként, óriásplakátokra rémisztgesse, meg elfúló hangon kiabálja, hogy Ukrajna az ellenségünk. (Ezért - mivel konkrét háborús uszítás .- egyszer tényleg felelnie kellene. Ezért is.) És innen kell most normalizálni a kapcsolatokat, ami úgy tűnik, menni fog, bár Magyar Ukrajnával kapcsolatos affinitása azért nem egyértelmű. De a külügyminiszterek már egyeztettek, az ukránok hajlanak a kisebbségi jogokat komolyan venni, mi meg nem leszünk bot a küllők között, mint a Felcsútok Géniusza volt, úgyhogy lassan kezdődhet az ukrán EU-csatlakozási tárgyalások első, bevezető köre. 

És nem, nem kell azon nyekeregni, hogy fú, rohadék ukránok mindjárt belépnek, és elviszik előlünk az uniós támogatásokat. Nekünk is bő tíz évbe telt a csatlakozás, pedig nem volt háború, és kábé konszolidáltan zajlott le egy rendszerváltás. (Sajnos a konszolidált az egyúttal korruptat is jelentett, nem csak gazdasági értelemben.) Szóval mire Ukrajna EU-tag lesz, én már egy vénember, valahol a hatvanas éveim közepén, Magyarország meg uolérte Ausztria 2010-es életszínvonalát...

Azért a diplomácia nem olyan nehéz úgy, pont elég, ha az ember nem tekinti eleve ellenségnek a másikat, és a tárgyalások alkalmával nem szarik az asztalra. Ha ehhez jön egy minimális kompromisszumkészség, már kész is a cucc, lehet értelmes megállapodásokat összehozni. És az se nagy ügy, hogy volt ugye a Kakadu Péter korábbi külminiszter, aki egy bunkó volt (van lenni, gondolom most is), egy arrogáns, nagyképű, kioktató farok, mert azt Kijevben (Brüsszelben, Berlinben, Londonban, Párizsban) is tudják, hogy az új emberek ilyenkor új esélyt jelentenek a normális viszonyokra. Vagyis jön a tabula rasa tiszta lapja, amire például majd azt is fel lehet írni, hogy innentől nem egy-egy hatalommániás közhülye fejében gomolygó köd fogja meghatározni a balsorski régentépek nemzetközi kapcsolatait, hanem úgybevezett intézmények, és megállapodások, akár kormányokon átívelő stabilitással.

Szóval ha kibékülünk végre Ukrajnával meg az unióval, nem kell feltétlenül új ellenséget keresni. Persze, csak a móka kedvéért hadat üzenhetünk mondjuk Ausztriának, úgyse NATO-tagok, nem tudnak visszaütni, mi meg visszavehetjük Burgerlandot, csak hülyén nézzük majd, hogy az nem a Burger King disneyland-alakú, húspogácsás vidámparkja. De az is nagy nemzeti felébredés lesz majd.

Piszkosul

Kitöltöttem egy zorigós kvízt, de csak azért, mert ez volt a címe: „Piszkosul nehéz kvíz – ha sikerül a 7/7, eldobjuk az agyunk!“.

Donhatjátok srácok, 7/7, csak épp nem volt nehéz, piszkosul biztos nem. A hidegháborúról szólt, és ilyen piszkosul kérdések voltak benne, hogy melyik országban volt az 1968-as prágai tavasz? Vagy ki kellett találni, hogy glasznoszty meg a peresztrojka az Mihail Gorbacsov nevéhez köthető, a „vasfüggöny“ metaforája meg Churchill fultoni beszédéből való. Nekem ezek evidenciák, de egyrészt tizenéves korom óta figyelem a politikát (csinálni sose volt kedvem), másrészt elég öreg vagyok ahhoz, hogy például Gorbacsovra már emlékezzek, azt a korszakot kiskamaszként már átéltem. A többi meg történelem, a kubai rakétaválsággal együtt, de azt meg szerettem tanulni is. 

Nem a dátumokat, csatákat, királyokat, forradalmakat bírtam benne, hanem az összefüggéseket. Hogy mondjuk az első világháború nem azért tört ki, mert „lelőtték a Ferdinándot Szarajevóban“, hanem mert a porosz-francia háború után létrejött egységes Németország (mint császárság), lemaradt a gyarmatosításokról, és újdonsült nagyhatalomként újra akarta osztani az efféle érdekeltségeket. Az ilyenekhez képest csak egy szimpla adat, hogy mikor volt a skagerraki tengeri csata (110 éve, 1916 májusában), de ez valahogy megragadt bennem, menne egy tesztben is. (Illetve ahogy Tuskó Hopkins mondotta volt a Három testőr Afrikában című irodalmi klasszikusban: „Én ezt trapézon is tudom.“)

Csak annyi lenne a kérésem, hogy a zorigósok, akik szerint egy közepesen emelt szintű töriérettségis kérdéssor már a történelmi műveltség hovatovábbjának hogyodanerohanjakja, hogy az agyukat ne felém dobják, mert kissé fáj a lábam, és nehéz lenne félreugranom előle. Mert amúgy pont az ő agyuk kell a fenének.

helsinkifigyelo.blog.hu

Az ember a Csirkegyárból

Már többször beszúrtam ide egy-egy számot a Sleaford Mods nevű angol duótól, mert eléggé elképedtem tőlük, mikor véletlenül kidobta egy számukat az algoritmus. Vegy épp bedobta, tudja fene, nekem azóta is rendszeresen megy odabent egy-kér jellegzetes fordulatuk. Ilyen rendes, munkásosztálybeli, elektronikus-alapú, lakossági érzületű poszt-punk izét szövegelnek erősen minimalista zenére (hangszerük egy laptop), pontosabban szövegel Jason Williamson, úgy is mint tárgyas ragozású alanyi költő. (A másik faszi - és ennek utána kellet néznem - Andrew Fearn is mókás alak, mert a koncerteken ő annyit csinál, hogy megnyomja a hangszerén az Enter gombot, aztán átszellemülten bólogat.

Williamsont egyébként úgy képzeltem, mint aki sört reggelizik és rakott zöldbabot ebédel, miközben egész kicsi postásokat sérteget, és a dílerétől veszi a lottószelvényt, amitől később turkálóból kell öltözködnie. Erre belefutottam ebbe az évekkel ezelőtti kis dokuba, amit persze eddig cseszett feldobni a Jutyúb, ahol kiderült, hogy egész normális arc (a maga karcos határai között), és van apja, sőt felesége, bár a díler és a sör is stimmelt, előbbi inkább már múlt időben.. És az egészből az jött le, hogy a proletár Anglia kicsit szürke, kicsi kopott, elég esős, de a szókimondástól kifejezetten kellemes is lehet, olyan otthonos valami. Csak tudni kell fekete báránynak lenni hozzá.

Nem is dumálom túl, itten van a dolog, a többi dologgal meg tele van a TeCső.

p.s. Nem mellesleg Robinzon és Seherezádé névnapja is ma van lenni, nem tudom ki lehet az az űrlény, aki errefelé Seherezádénak hívja a lányát, az ilyen biztos képest embert is ölni, állva aludni a buszon, vagy cukorral enni a káposztás tésztát, csak mert fáj neki Trianon.

Unalmas híres

Napi médianyavalygás következik: Unalmas az M1 híradó! Ez veszélyes, döbbenetes valamint elképesztő, ezt mindenképp szeretném leszögezni, nyomatékosítani, valamint hangsúlyozni, már rögtön az elején. Hogy aztán rohadt messziről kezdjem. 

Az úgy volt, tisztelt bíróság, hogy még 1993-ban nyaraltam egy hétig Monacóban (ami igazából Monte-Carlo, ha már városhercegség-állam), Erikával meg egy halom babkonzervvel. Fiatal voltam, még húsz éves se, és kellett a pénz, de nem volt, úgyhogy diákszálló és konzerv. Viszont így legalább van egyetlen(!) forma-1-es pálya, ahol fizikailag is voltam, sőt végig is sétáltam, ha már városi, és igazából végig lehet járdázni mellette. Azóta meg különösen érdekesek a forma 1-es versenyhétvégék, nagyon nem egyformák a többivel, így megnézek mindent, amit máskor eszembe se jutna. Ez most odáig fajult fokozódni, hogy tegnap még a forma-3 időmérőjét is lekövettem élőben, meg a mai sprintfutamot, de láttam egy fél forma egyes szabadedzést is, csak mert jó nézni, ahogy csúf de menő versenyautók köröznek egy kivagyiságáról híres, gazdagok és szépek városában, ha már én egyik se vagyok. (De még csak város se!)

És ma ebéd előtt nem úsztam meg a szokásos „hírek egy perceben“ izét a közvetítésbe ékelve, ami korábban  egy mozgóképes nettó terrortámadás volt, most meg nem.  Az elmúlt közel  két és fél év permanens kampányában egy percbe annyi egymondatos kormányzati uszítást préseltek be, hogy az bámulatos volt, és igen komoly fejlődés Orwell 1984-éhez képest. Ott ugyanis még Két Perc Gyűlölet volt, itt meg háromszor akkora adagot toltak le, fele idő alatt.

De mindegy, gondoltam, ez mégis csak Monacóban, előre megfontolt szándékkal elkövetett személygépjármű-versengés, ami érzelmileg is fontos, így a híreket mentálisan kibírom. Erre jött a nagy semmi.

Nemzeti parkok, veteránautók, fiataloknak szóló ösztöndíjak, és hogy Japánban fentarthatóbb üzemanyagforrásokat keresnek a légiközlekedéshez. Semmi politika, semmi Brüsszel, semmi háború, semmi Dagadt. Unalmas szar az egész, az az igazság, mert bár biztos informatív, de ugyanakkor érdektelen. Nyilván magasan van az ingerküszöböm, egy jó kis háborúpárti, diktarúrázós tiszázás nélkül már megint kávét kell innom ebéd után, pedig fogytán van, a vérnyomásom meg lement a pincébe. (Pontosabban levittem a szemetet, akkor még megvolt, de nem jött vissza velem az elsőre.)

Kérem vissza a régi jó izzó gyűlöletet, amit annyira túl tudtak tolni, hogy az már szórakoztató volt (csak nem kellett belegondolni abba, hogy ez a kulturális trágyadomb hányszáz milliárdból bűzlik messzire), szerintem bunkó mód aljasnak lenni lehet olcsón is, privátban, mint ahogy a Dagadt kedvenc „igeforrása“, a Vadhajtások kocsmanáci hörgése sem egy évi hat luxusjacht árából készül. 

És milyen szépeket írt tegnap is: „Gyere le te faszszopó hazaáruló, szétbasszuk a fejedet!!! Videón ahogy Magyar Péter hergeli a tömeget!“ (Ez egy cím!) Igeforrás, ja. Elvégre a baszni és a fasszopni is korrekt magyar infinitívusz, avagy főnévi igenév. Mondjuk rögtön e mellet a remek írás mellett élő tudósítás a csíksomlyói búcsúról, gondolom a kiegyensúlyozottság jegyében.

És és erre kattintottam, csak mert a tévesen közmédiának csúfolt, a közelmúltig pártszolgálatos tévé szerkesztőinek tele van a gatyája, és kitömött baglyokkal riogatnak atomhalál helyett, aminek előjátékaként muszlim migránsok vágják majd el megerőszakolt nők torkát. Aztán jön csak a gombafelhő. De az igeforrás minden verbális agressziójával együtt is inkább csak szánalmas, mintsem dühítő, ebből így nem lesz vérnyomás.

Mindegy, megnézem a forma-2 sprintfutamát is, meg az egyes időmérőt, a fontoskodó kommentároktól azért néha még fel tud bennem csesződni az ideg. Nem akar egyik sem óvodásokat átműteni, de az önfényezésük és bennfenteskedésük azért eléri egy középhatótávolságú fideszes képviselőjelölt szintjét, és az is valami.

Egykor és máskor

Bírom az olyan tájékoztató jellegű címeket, mint ami szembe jött tegnap a Porton, miszerint: „Botrányos: 13 éves színésznővel forgattak félmeztelen jelenetet, most megszólalt a rendező“. 

A rendező maga a nagy Wim Wenders, a film a Téves mozdulat, a dátum pedig 1975... Avagy most botrányos, hogy 51 évvel ezelőtt mit meg nem engedtek maguknak úgynevezett filmművészek. Jó, az egésznek az az apropója, hogy az illető színésznő Nastassja Kinski, aki már évek óta ki akarta vetetni azt a jelenetet (mondjuk nem értem, hogy miért nem már negyven éve?), de Wenders csak most jelentette be, hogy mindenhonnan leveteti a komplett filmet, és bocsánatot kért. Túl későn, mondhatni, annyi esze lehetett volna, hogy ezt első szóra megteszi, de ebben az ügyben mindenki sokáig ráért, a hülye Port meg most látja meg az ügyben a clickbait-lehetőséget. 

Pont mint a Zorigó, ahol simán megírják, lehet hogy nemsoká lemond a miniszterelnök, aztán kiderül, hogy a  brit, vagy hogy hatalmas légikatasztrófa történt, 120 halottal, ja igen, 1984-ben, Kuala Lumpurban.

Tetszenek tudni, hogy Amerikában nemrég még rabszolgaság volt? Egészen 1865-ig, na de 161 év történelmi léptékben szinte semmi, emlékezete eleven, mint nálunk 1848-nak, ami régebben is volt pár perccel.

Mondjuk pont ezért indokolt, még 51 év után is bocsánatot kérni, mert bár akkoriban mások voltak a normák, de az emlékezet az már csak olyan, hogy a jelenből néz vissza, a jelen elvárásaival. (Jeles András se csinálhatná ma meg úgy az Angyali üdvözletet, mint 1984-ben, pucér gyerekekkel az Édenkertben.)

A jelenből nézve a híres athéni demokrácia sem volt demokrácia, csak a szót örököltük meg. De a népgyűlésben nem szavazhattak a nők, a rabszolgák, a nem athéni születésűek, de azok sem, akiknek az egyik szülője nem volt athéni születésű. Avagy a népfelség egy férfklub kiváltsága volt, bizonyos hibátlan pedigréjű férfiaké, ezt ma senki nem nevezné demokráciának. (De pl. a nagybritánoknál is  csak 1928-tól van szigorúan vett demokrácia, az Equal Franchise Act bevezetésétől szavazhattak a nők a férfiakkal egyenlő jogokkal. Amúgy 1918-tól már szavazhattak, csak épp 30 év felett, megfelelő vagyon vagy diploma birtokában...)

Szóval ha az emlékezetünk a jelenből indul, mert nem tud máshonnan, természetes, hogy a múlt folyton változik, mondhatni már a múlt sem a régi, így lesznek hősökből gazemberek, felszabadítókból megszállók, lázadó söpredékből forradalmárok.

És mindeközben nem feltétlenül érvényes a múlton számon kérni a jelen elvárásait, oké Churchill például egy rasszista disznó volt, mint általában kora arisztokratái, de hát nem lehetett tekintettel az eljövendő korok egész másfajta értékrendjére. Az egyetemes értékek köre meg rohadt szűk, főleg néhány egyszerű tabu mentén írható le. Ilyen például a vérfertőzés, az úgy tűnik, kortól és kultúrától függetlenül mindenhol tilalom alatt állt, de az emberevés már nem egy általános tabu, azt több helyen is űzték, pont mint a rabszolgaságot, a gyerekházasságot, a társaságban szarást, vagy a halálra kínzást. Ezek ma már nem férnek bele a nyugati kultúrába, de régebben természetes részei voltak. (Csak egy példa: Az ókori rómaiak egymás mellett üldögéltek egy soklyukú, hosszú márványlapon, és kakálás közben az időjárásra meg a magas adókra panaszkova kedélyesen beszélgettek. Én meg telefont se viszek magammal, esetleg valami olvasnivalót...)

divany.hu

Amivel csak azt akarom mondani, hogy valaki ötven éve még nyugodtan lefilmezhetett félmeztelen tinilányokat művészi jelleggel, de már húsz éve rájöhetett volna, hogy ez utólag  már nem olyan jó ötlet.

A hülyén bulvárkodó portáloknál meg befejezhetnék végre a kattintásvadász címadásokat, mert ugyan könnyű, csak kissé szánalmasan aljas.

Azért, ha már filmek, én is tudok egyet:

Döbbenetes: szekszualizáltan alulöltözött 12 éves kislányt mutogat a perverz amerikai rendező! 

Marin Scorsese: Taxisofőr (Jodie Foster)

A nagy semmi üzenése

Tegnap a Dagadt is nemzetileg összetartozott, minden maradék hívével, hiszen mindenki mást - több részletben - már rég kitagadott a nemzetből. Huszonéve volt ő már a Haza, aztán a Nemzet, aki így megmondhatja, ki tartozik hozzá, illetve nem lehet ellenzékben, kivéve mikor mégis, de akkor is csak jogilag, ő lélekben az összes felcsútista örökös pártvezér és kancellárja.

Az utolsó töltényig harcoló propaganda lelkesedett is, milyen kurva fontos üzenetet küldött a Főnök (Ezt mindenkinek látnia kell!) a trianonozás oldalfarvizén. Ilyeneket, hogy „Az a nemzet ma már többre képes, mint hogy minden évben megemlékezzen a vele történt igazságtalan szörnyűségről, képes arra is, hogy minden évben újra és újra kinyilvánítsa határtalan élni akarását és összetartozását.”

Hát, tudja fene, szerintem ebben maximum annyi a fontos, hogy ennek a döbröginek még a bukása után sincs semmi érdemi mondanivalója semmiről, eldurrant egy-két elcseszetten üres közhelyet, aminek a jelentősége... nos az tényleg a lepkefingé a tornádóban. 

Jobban belegondolva, lehet hogy ez tényleg fontos is lehetne, ám ahhoz valami új információt kéne tartalmaznia, de az hogy nincs az égvilágon semmi értelmes mondanivalója a  világ, és pláne az ország érdemi dolgairól, azt évek óta tudjuk. Hisz az elmúlt években nem kormányzott csak kommunikált, de persze a kommunikációjában sem volt semmi párbeszéd-jellegű, egyujjas agyú propagandát tolt, nagyjából ezzel fedve el, hogy nem csinál semmi közérdekűt. És ez sokáig elég volt a hatalom megtartásához, más meg nem számított.

Így aztán tőle sem számíthatunk semmi többre, ami nagy szerencse az országra nézve, mert láthatóan elfogyott az igény az efféle, elsőre jól hangzó semmitmondásokra: „Csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs.”

Ilyeneket bárki tud kormányzás helyett: 

- „Ha rántottát akarsz sütni, fel kell törnöd a tojást!“

- „Minden lépés azzal kezdődik, hogy az embernek van lába.“

- „Ahol fát vágnak, ott vágva van a fa.“

Így megy ez.

Környészetvédelem

Ma van a környezetvédelmi világnap, ami nem tudom mennyire kiterjedt dolog, mert ezzel párhuzamosan épp mától (úgy egy hétig) a Vénusz és a Jupiter látványos együttállása is megfigyelhető lesz között a nyugati égbolton. Gondolom sötétedés után, nappal még nem láttam bolygóegyüttállásokat jönni. Persze máskor se nagyon, miközben ezek a naprendszerünk bolygói, és mint ilyenek a tágabb környezetünkhöz tartoznak, csak nem szólt nekik senki, hogy akkor rájuk érvényes-e a világnapozás. 

Szerintem én nem fogok megfigyelni, leginkább azért, mert a két bolygó elég alacsonyan tartózkodik az égbolton (de azért nem fognak ránk esni), viszont együttállásuk tettenéréséhez főleg tiszta, kitakarásmentes nyugati látóhatár szükséges. Ami nekem nincs, a házunk nyugati fala tűzfal, arra nincs ablak, ha meg lemegyek kitűnően megfigyelhetem a tőlünk nyugatra, és vagy nyolc sávnyi útnyira fekvő két lépcsőház együttállását. Plusz a fényszennyezés ugye. Még jó hogy nincs célirányos távcsövem (semmilyen sincs), így nem fogok bosszankodni azon, hogy bár nem félnék használni, csak nem lenne semmi értelme.

Egyébként régi kérdés, hogy akkor a környezetvédelem meg a természetvédelem az ugyanaz, közeli vagy távoli rokonok, esetleg két külön sáv az autópályán, amik nagyából ugyanarra mennek?

Nos, a természetvédelem a természetet védi, ilyen állatokat, növényeket, szerintem még érdekesebb köveket is, a környezetvédelem meg a mi környezetünket, hogy az embereknek legyen kényelmes és lakható a bolygó, lehetőleg úgy, hogy közben nem basszuk szét a természetet. Mert ugyan építettünk magunknak civilizációt, de ettől még a testünk biológiából van, és úgy is reagál. A különbség a civilizált ember, meg egy ostoba növény között annyi, hogy ha jön a savas eső, mi bemegyünk a házakba, a növények meg beledöglenek, de növények nélkül megdöglünk mi magunk is, és akkor tök felesleges lesz a sok ház, szóval már csak ezért sem érdemes savasat esni. (Azt állítólag hosszabb távon a házak se bírják olyan jól.)

Amúgy az én környezetem például ez az ötvenpár négyzetméter, ahol épp vagyok, ennek a lakásnak magam lennék az uralkodó félistene, úgyhogy mindig duplán zárva van az ajtó, nehogy be tudjanak jönni a betörők, egészen kicsi postások, Jehova tanúi, vagy egy-egy eltévedt gázóra-leolvasó, aki nem tud róla, hogy a lakótelep ezen részén nincsenek gázórák. Olvasnivaló persze akad, de szerintem neki ezért úgysem fizetnének a vízműveknél. Ahol nem dolgozik.

Plusz csukva tartom az erkély ajtó-ablakokat is, mert onnan nagy repülő bogarak tudnak bejönni. Nem tudom mit keresnek ezek ekkora városi szmogban, de láthatóan undórítóra mutálódtak tőle mára, persze nekem minden rovar undorító, ők az a része a természetnek, amit ugyan nem pusztítok, de nem is védek!

És nem csak ma, máskor se nem, leginkább főleg!