Ma van kereken a hetvenedik éves születésnapja John Lydon-nak, aki Johnny Rotten néven lett világhírű, mint az egyik első fiúbanda, a Sex Pistols énekese. Ja, punkok voltak, de Malcom McLaren menedzser szedte össze őket, és mivel gyakorlatilag nem értettek semmihez, de a szüleik kispolgári életéhez sem volt kedvük, gondolták miért ne? (Egyébként az ünnepeltnek tavaly volt a hatvankilencedik éves születésnapja, de nem tudom hány éves, nem biztos hogy minden évben megtartotta. lehet simán nyolcvan is, ahogy mostanában néha kinéz...)
A Sex Pistols gyakorlatilag egyetlen lemezt adott ki (Never Mind the Bollocks - kb. Ne foglalkozz a seggfejekkel), meg volt A nagy rakendroll svindli című izé, mittomén zenés film, musical, vagy a róka mégegy bőrének lehúzása, de tizenöt évesen azt is nagyon bírtam.
de tényleg, a minimális zenei tudással, és alapvetően vicces beleszarással előadott minimális "életmű" később tényleg ikonikus lett, főleg miután Sid Vicious basszusgitáros, még gondosan 22. születésnapja előtt kinyírta magát heroinnal, miután pár hónappal korábban talán a barátnőjét is késsel. (És soha nem tanult meg rendesen játszani a hangszerén.) Legendás idők voltak, na!
Rotten aztán megcsinálta a Public Image Ltd. nevű poszt-punk, poszt-rock zenekarát, immár újra a születési nevén szerepelve, és annak a lemezeit néha még ma is hallgatom.
Úgyhogy az alkalom jelességéből most ideszúrok egy dalt onnan, amit korábban már betettem valamikor ide, de most is, mert csak.
Ez az én bulim, itt én sikítok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése