A reggeli-balesetek

Van az az eset, mikor felkelek reggel. Ez úgyszólván naponta megesik velem, de gondolom mások is vannak így ezzel. Olyankor vagy éhes vagyok, vagy nem, vagy nem tudom, reggele válogatja, de az biztos, hogy én az első emeleten vagyok, a vércukrom a pincében, a vérnyomásom meg átment a szomszédba kávézni. És bár éhes általában nem vagyok, valamit enni kell, hogy ne szédüljek bele a vécébe, vagy a reggeli hírekbe.

De zombi-üzemmódban azért az ember vét hibákat, amiből furcsa reggelifélék jönnek ki, egy magamfajta pasinál biztos, azt nem tudom, a nők hogy vannak ezekkel:

1. Rostos kávé

Ez úgy van, hogy nem használok kávéfőzőt, törökösen csinálom az egyszerűt, miszerint kávé, víz, forralás, azt kész is. kiöntöm egy bögrébe, és mire ihatóra hűl, zacc le is ülepszik (ülepedik?) az aljára, a levet meg le lehet inni róla. De ha nagyon zombi vagyok, meg is keverem ivás előtt, úgyhogy jelentős lesz a szárazanyag tartalma, lehet kicsit ropogtatni az őrleményt, de olyankor már mindegy is, legalább érzem tőle az élet súlyát.

2. Szenes pirítós

Ezen nincs mit magyarázni, beteszem a kenyeret a pirító helyett a szendvicssütőbe (ez fontos, mert a pirítót lehet időzíteni, a másikat nem), és benne felejtem, míg egyenletesen feketére nem sül. Ilyenkor félreteszem, hogy grillezni vagy fűteni még jó lesz, de rájövök, hogy előbbit nem szoktam, utóbbi meg bonyolult, miután itt a lakótelepen távfűtés van. Azért már dolgozom rajta gondolkodni, hogyan lehetne szénnel fűteni a radiátort...

3. Pezsgő zabpehely

A zabpelyhet mindig sósan eszem, kefírrel vagy natúr joghurttal, és pontosan két csipet só kell egy tál pehelyhez. Kivéve, ha van itthon szódabikarbóna/sütőpor, egy hasonló kis üvegben mint a só, mert akkor mehet bele az, csak nem értem, hogy miért olyan ízetlen (íztelen?), és miért buborékos a kefír?

4. Vitaminos kávé

Ha nem rostos a kávé, még lehet vitaminos, mikor a multipezsgő vitamintablettát rossz bögrébe dobom, és mivel nem pazarolok, megiszom ahogy van, elvégre a heroinon kívül mindent ki kell próbálni egyszer.

Az ilyesmik fényében a legbiztonságosabb reggeli természetesen az esti maradék, azt jó eséllyel ébren készítettem, vagy ha ragaszkodunk a frisshez, akkor a frissen kent vajas kenyér, margarinnal persze, mert ahhoz, hogy a vaj kenhető legyen reggel, ki kéne venni a hűtőből, mikor az ember éjszaka kimegy pisilni. Ha nem megy ki, csak pisil, akkor nem is érdemel többet az aldis margarinnál.

A kamu gyanú és az államtalan férfi

Van ugye ez a kampányválasztási kémügy, amiből nekem az jön le, hogy az aktuális állampárt, már csak az államot leuraló pártok bevett szokása szerint is, ráküldte az egyik titkosszolgálatot a politikai ellenfelére, de elbaszta. Én persze rosszindulatú vagyok, és nem teszem magamévá a Felcsútok Géniuszának egyszavas megfejtését (kiterjesztett változatban: „Ukránok bazmeg, ukránok!“), minden esetre jellemző, hogy:

1.) Agyarország kis ország, de három és fél titkosszolgálata azért neki is van (kémkedős és kémelhárítós civil, egy összevont katonai, meg lehallgatós-megfigyelős bedolgozó szerv), és abból az Alapkotmányvédelmi AVH-t simán beveti a Kormány a Párt érdekében, miért is ne, ha már az állam ők vannak.

2.) De mivel annyira még nem vagyunk Türkmenisztán, hogy a szolgálatok önállóan nyomozhassanak, így ráküldik a másik, kisbetűs pártra a rendőrséget, valami kitalált gyanúval. Ez esetben pedofilozik egyet a műveleti bárki, azt jól el lehet majd adni a kiszivárogtatáskor, de nem jön be, mert az illetékes rendőr nem hülye (ellentétben a titkos szolgákkal, akik hülyék, hisz nyíltan szolgái a főpárt vezérének), és leesik neki, hogy miről lenne szó. Próbál tenni valamit, nem megy, kitálal, nagyon helyesen amúgy, mert innentől már csak a nyilvánosság ereje segíthet, már amennyi még van belőle.

Erre a pártvezér és kancellár természetesen besértődik, és a régi rutinnal döbrögizik egyet saját kis meghitt állami médiájában, meg a hűbéreseinél, hogy ez rendőr egy balek, egy kretén, de legalább leárulózását ráhagyja a maffiaügyi verőember-miniszterére. Annak a vén baromnak már úgyis mindegy alapon.

A lebalekozott, immár csak egykori rendőrtiszt meg azt mondja, hogy felelős államférfiak nem feltétlenül engedhetnék meg maguknak ezt a stílust. Amiben teljesen igaza van, csak ki mondta, hogy a Dagadt egy államférfi? Mondjuk felelősnek felelős sok mindenért, még azért is,  hogy ennyire messzire került az államférfiságtól, és lett belőle ez a rikácsolva toporzékoló kiborult önkényúr. Férfinak meg persze férfi, ugyanis annyi nőiesség van benne, mint egy betöréses rablásban, de soha eszében sem volt az államért (azaz mindenkiért) ténykedni, inkább csak ő  akart lenni az állam. Ez egy darabig működni látszott, de most meg látványosan csúszik ki alóla/belőle az állam, és marad egy nyugdíjas korú durcás óvodás, meg az ő vágykiteljesítő kiabálása. Vége van, igazából a jövő heti választás eredményétől függetlenül, innen már nem tud a korlátozott normalitás határain belül sem visszajönni. A kérdés igazából csak az, hogy milyen hosszú lesz a hatalmi agóniája, kap-e még haladékot a berlini bunker végjátékáig.

Ez egyfelől mindegy is, másfelől nagyon nem, így is elbasztunk 16 évet erre a szörnyszülött önkényuralomra.

p.s. Amúgy jellemző, hogy a dagadték semmiből nem tanulnak, minek is, eleve mindent jobban tudnak, szerintük. Volt az a tiszás „adóterv“, amivel buktak, mert ma már nem beszél róla senki, most van a tiszás „energiaterv“ (egyben Brüsszel titkos terve, naná), ami egy az egyben ugyanaz, még csak nem is lilában, és ennyivel a választások előtt ettől az aktuális kamutól mégis mit várnak? Bedobtak egy hazugságot, nem jött be, erre hazudnak mást, hiszen igazat mondani nem lehet, ahhoz túl szarul áll minden. Talán kéne még kicsit színpadról rikácsolni, hátha az esetleg szimpatikusabbá teszi Döbrögit, hogy jé, ő a béke embere, a stratégiai nyugalom maga, a biztos választás nincs benne semmi fasisztoid...

Én meg álmomban villamos voltam, és felszálltam magamra a Blahán.

Menni és meghalni

A hosszú menetelés egy klausztrofób kamaradráma, ami ez esetben nagy nyílt tereken játszódik, csak egy nagyon kicsi világba zárva. Úgy saccra az 1960-as évek Amerikájában járunk, valami alternatív történelemben, ahol egy polgárháború(?) nyomán már összeomlott a demokrácia. katona diktatúra van, feltehetően, mert igazából semmi magyarázatot nem kap a  gyanútlan néző, hogy mi ez a félreeső vidéki utakon zajló, szisztematikus mészárlás.

Arról van ugyanis szó, hogy minden évben van egy Nagy Menetelés, mikor minden államból egy-egy fiatal pasi elindul menetelni, de csak egy élheti túl, és övé a jutalom, a mindent vivő lap, plusz még kérhet is valami bármit, feltéve, ha nem akarja megdönteni a Rendszert, ami így ránézésre talán militáns feudális anarchia. Vagyis nincs kontextusa az egésznek, csak néhány egyszerű szabály (mint a Platform című szociohorrorban), miszerint egyfojtába menni kell, pisilni sem lehet megállni, és nem lehet egy bizonyos sebesség alá menni. Aki lelassul vagy megáll, azt a harmadik hibánál fejbe lövik, míg csak egy marad. Így aztán vannak a menetelők, egy-két páncélautó, meg az Őrnagy, a főnéni bácsiban a Száll a kakukk fészkéről című klasszikusból (ő egyébként a Mark Hamill nevű lukeskywalker), meg a nyomorult sorsok, hisz mindenki azért jelentkezik erre a szervezett öngyilkosságra, mert amúgy is szar az ő meg a családja élete, de ha véletlenül túléli, mindez megváltozhat.

Ja, az egész némileg Az éhezők viadalára emlékeztet (bár azt nem láttam, olvasásában meg másfél kötetig jutottam, ott untam el végleg), viszont az irodalmi alapanyag régebbi, valami korai Stephen King szövegből filmesedett. 

Nem lehetett egy drága darab, kevés a szereplő, díszlet szinte nincs, kiégett roncsok és legelők közt menetel a menet, a kamera sem hagyja el az utat, egy pillanatra sem, így hiába a végtelenbe tartó horizont, be vagyunk zárva egy nagyon kis szelet térbe, ahol közelről kell látni meghalni azt, aki már nem bír vagy nem akar menni. Ráadásul mindenki csupa férfi, egyetlen női karakter tűnik fel az elején, az egyik srác anyja.

Minden kamaradráma akkor működik, ha a karakterek hitelesek, ez itt hibátlanul megvan, a színészekre sincs különösebb panaszom, bár az elején elhullók, mint ilyen esetekben szinte mindig, utólag már nehezen megkülönböztethető  nagyon mellékszereplők, de a két srác, aki a végére a marad (na ja, a fekete meg a fehér), és akik addigra testvérien haverok lesznek, ők emlékezetesek.

És bár a rezsim ellen nem lehet lázadni (bármi is legyen az alapja), de kicsiben mégis, az utolsó túlélő azért megcselekszi, amit megkövetel a haza, pontosabban ez esetben a barátság, mert haza már nincs, csak valami disztópikus rémálom a helyén.

„Felemelő“ egy film, na, még jó hogy odakint kis híján újra tavasz lett, mikor néztem...

Relatív semmi, sok csokival

A zamerikaiaknak van egy Zorion zűrhajója, ami az Artemisz Valahány küldetés keretében elrepül a Holdig (sőt, a Nyúlon túlra!), de nem száll le, csak kipróbálják, hogy sok évtized múltán milyen érzés odáig menni, és egyáltalán nem szállni le. Ilyet csinált pár Apolló is a hatvanas években, az 1860-asokban, ha jól emlékszem, kicsi voltam akkoriban, szóval hogy elmentek a Holdig, már az Apolló Nyolc is, de csak a Tizenegy szállt le alig. (Talán a Kilencest láttam egyszer egy múzeumba kiállítva, Londonban persze, kicsinek és felettébb kényelmetlennek tűnt.)

Szerintem ez meg pazarlás. Ha már elmennek a Holdig, le is szállhatnának, mittudomén, kis piknik, barbekjús hot-dog, pár szelfi, ilyenek. De ezt még az apollós küldetések se csinálták, például az egyiknél vittek holdautót, de nem drifteltek vele, meg túl hamar indultak is vissza, pedig a Hold messzebb van mint Májámi, kicsit maradhattak volna.

De ezek a mostaniak, ezek le se szállnak. Mintha elmennék a moziba, megnézném, hogy milyen filmet néznék meg, aztán ennyi infóval hazajönnék, hogy jót sétáltam moziba, és végre tudom, mit nem láttam. Ilyennel utoljára bő harminc éve találkoztam, mikor Calais meg Dover között a kompon bármelyik irányba utaztak olyanok, akik eleve le se szálltak, csak vámmentes viszkit és parfümöt akartak venni a hajó boltjaiban, meg másfél kilós csokikat, annyit bőven megért az egyfontos kedvezményes jegy. Autót se vittek hozzá.

Szóval az most a kérdés bennem, hogy akkor a NASA üzemeltet-e Dutyi Frí shoppot, vagy ha nem, mit lehet ott kapni, amiért megéri ennyit repülni? Teszem hozzá, az űrben, ami ugye azt a helyet jelöli a térben, ahol nincs semmi, szóval oda utazni önmagában fura lenne (az egész űrkutatás az, mert akkor a semmit kutatják), de ha közben sokkal olcsóbb lesz tőle a másfél kilós Toblerone, akkor van benne ráció.

Jobban belegondolva, te jó ég, mennyi csokit, parfümöt meg viszkit lehetne begyűjteni egy intergalaktikus utazással! Az általános relativitáselméletből kiindulva, a fénysebességet megközelítve szinte végtelenül sokat (el se férne a Földön, persze lenne sok bolygó pakolni), viszonylag rövid idő alatt, ami innen nézve (én nem mennék, az tuti), tovább kitartana, mint amennyi hidrogén még arra vár a Napban, hogy átmenjen héliumba.

Hát, lehet hogy nem is akkora marhaság ez az űrkutatás, még augusztusban is csokinyulat ehetnénk tőle!

dreamstime.com

Április, majális, juniális

Április elseje állítólag a bolondok napja, merthogy a legelterjedtebb magyarázat szerint a 16. századi naptárreform idején az újév kezdete áprilisról január elsejére tolódott, de ezt sokan nem vették észre, és ezért ők váltak a tréfák célpontjává. Miközben szerintem csak annyi az egész, hogy akik áprilisban is megünnepelték a szilveszteri újévet, azok egyel többször rúghattak be társadalmilag tolerált módon, akik viszont komolyan vették az új naptárat, azok irigységből gúnyolódtak, ráadásul tök józanul.

De a mai nap viccelődni legalább annyira kínos, mint húsvét hétfőn piálni, szenteste a White Christmas-t hallgatni, Gusztus Huszadikán kimenni a tűzijátékra, vagy a Felcsútnak szurkolni. Vagy késsel-villával enni a pörköltet nokeldival, reggelire.

És ezen a napon született Puskás Ferenc az aranycsapat és a telefonközpont feltalálója, William Harvey a vérkeringést felfedező angol bajszos fickó, és Mifune Tosiró japán színész, a torokból eszelősen nézés mestere.

Valamint 1979-ben ma kiáltották ki az Iráni Iszlám Köztársaságot, persze az már akkor sem volt vicces, és azóta sem volt az, egy fél percre sem.

Úgyhogy a nap hártalévő részében magam is a közállapotokon fogok borongani, amik szépen keretezik majd privát szorongásaimat és lételméleti bizonytalankodásom kétségbeesését.

p.s. Jut eszembe, ha május elsején majális van, akkor mi van ma? Április? De az lenne egyébként is, körhinta meg vattacukor nélkül, biztos azért nem is látok ilyesmit az ablakból, meg azért, mert két hatsávos főút kereszteződésében máskor is ritka az ilyesmi.

Én az értő, ám egyszerű lélek

Őszintén nem értem, mi a baja a kakán is csomót keresőknek Kakadu Péter miniszter elvtárssal. Hogy jóban a ruszki kollégával? Dehát diplomácia emberek, diplomácia! Az egy kifinomult művészet, egy éterien kulturált dolog, mert grammra ki kell mérni ám, hogy hány percenként küldi el Miniszter Úr a picsába a komplett EU-t, és hogy akkor most délelőtt vagy délután kell-e benyalni a moszkvai békepártiaknak, a Kremlben benne.

Mi parasztok nyilván nem értünk a diplomáciához, nincs olajkereskedő cégünk, pedig egy laptop meg egy hajléktalan személyije kellene csak hozzá, de nem vagyunk képesek összehozni, szóval honnan is látnánk hogyan a Nagyobb Összefüggéseket? Vagy például: Van nekünk titkosszolgálatunk, saját használatra? Na ugye! Akinek viszont van, mint Kakadu elvtársnak, az olyanokat tud, hogy na. Dolgokat tud. Neki tudása van meg érdekei, ennyi elég, az értékek viszont csak azoknak a bölcsészeknek valók, akik sosem jártak még Dubajban kurvázni, mert annyit is érnek.

Én se értem persze, de kellő alázattal nem értve vagyok szerény magamra, mert nemhogy Dubajban nem kurváztam még, de máshol se, pedig egy darabig laktam Pesten a Rákóczi tér környékén is, mikor még kurvák is voltak arra, meg jó volt a lángos a csarnokban.  Szóval én elhiszem, hogy Kakadu meg Lavrov igazi barátok, esténként messengeren vodkáznak együtt, és sosem mond el neki semmi fontosat uniós ügyekről, csak rendszeresen érdeklődik, hogy vannak Szergej unokái, csak mert figyelmes, és aggódékony, hátha megint náthás a kis Ljudmilla.

És mikor Péter beszél, azt én áhítattal hallgatom, mert olyan okos a szemüvegében, ami nekem sose sikerülne, az én szemüvegem sokkal kevésbé tesz okossá. Akciós volt, na.

Viszont szeretem hallgatni Putyin elvtárs beszédeit is, ha van egy a Jutyúbon már nézem is, sőt le is töltöm! Oké, hát oroszból egy alapfokú nyelvvizsgán is elhasalnék, de nem nulla ponttal! Például ismerem a cirill betűket, ami fontos ha az ember orosz szövegeket hallgat, mert az oroszok cirilii betűkkel beszélnek, mi meg latinokkal vagyunk finnugrók, mármint nyelvileg.

Szóval egy szót sem értek abból, amiket Vlagyimir Vlagyimirovics mond, de az nem baj, annál inkább át tudom érezni! Olyan karizma sugárzik ki belőle, hogy mindig ha beszippant az aurája, kedvem támad lopni egy dácsát Szocsiba, és szamovár-hirdetéseket kezdek nézegetni a Temun. És kedvem támad lerohanni a szomszéd utcát, ahol az a sok suzukis köcsög lakik az opeljeikkel!

Érdekes egyébként, hogy többször is olvastam Dosztojevszkijt, összesen már oldalakat az elmúlt években, és azt valahogy értem, pedig cirill betűk sincsenek benne. És ennek ellenére értem, mármint hogy ismerem azokat a betűket! Biztos van bennem valami orosz. Mondjuk apai ágon szerbek a felmenőim, ami meg a balkáni orosz szerintem, szóval érzem magamban a szálat.

Ezért is tudom megérteni Kakadu Peti minisztert, az ő mélyorosz lelkével, igazából tényleg azt nem értem, miért jár ennyit Budapestre?

Emléknap

Mindjárt jön a húsvét, ami izidóriai Szent Húsvét emléknapja, aki a Kanonikus Egyház vértanúja lett, mikor 1828-ban kis híján leköpte Júdea római helytartóját, de a pretoriánus gárda egy őrmesetere már két nappal korábban, megelőző jelleggel felpofozta. Ennek emlékére szoktunk ilyenkor sonkát enni tormával és csokinyúllal, bár egyháztörténészek szerint a vértanú nem is szerette a csokinyulat, ő a csokimikulást szerette, de az tavasszal nem terem. A csokitojás pedig eleve későbbi találmány, valójában 1952-ben, a nagy írországi tojáshiány idején kezdete el egy dublini csirketenyésztő kényszerűségből és csokiból csinálni a tojást. Később őt is felpofozták az elégedetlen vevők, akiknek szarszínű és fura ízű lett a hagymás rántottája, de belőle nem lett szent, mert eleve nem volt kanonikus, csak agnosztikus, bár arról meg azt gondolta, hogy az valami felső légúti krónikus betegség. Ugyanis sokat köhögött, főleg az aznapi második doboz cigije után.

A húsvéti locsolkodás méltán kihalófélben lévő hagyománya pedig a felpofozás szimbolikus megjelenítése, hiszen az ünnepnek ki kell válnia a mindennapokból, így Húsvét emléknapján nem pofozzák a nőket, az olyan hétköznapi rutin.  Ugyanakkor a népszokásokat mindig is erősen befolyásolták a babonák, ha például Húsvét vasárnapja péntek tizenharmadikára esett volna, elhalasztották az egészet a következő holdtölte előtti keddre.

Az izidóriai Szent Húsvét ünnepe előtti két hétben böjtölni illik, legalább napi négy órát, olyankor tilos a folyami rák, a vaníliasodó és a krumplis tészta fogyasztása, valamint az anális szex. Tévézmi ilyenkor is szabad, de csak a Spektrumot és a National Geographicot, olvasni bármit szabad, feltéve ha nem értjük, csak hogy érezzük a lemondás súlyát.

Az ünnep maga ugyanakkor igazi dőzsölés, különösen a hétfő, mikorra a szent már kiheverte a pofozást, és egy vödör tejszínhabbal vigasztalódott. Ennek emlékére kell ilyenkor főtt tojással etetni a nyulakat, és főtt nyúlsonkával magunkat. És ha valakinek van otthon konzerv csokimikulása, nyugodtan bontsa ki, a csokinyulak hálásak lesznek érte...

Átáll

Van ez az óraátállítás hajnalban volt, én nem állítottam át semmit, ami nem állítja át magát, abból mostantól hozzáadok egy plusz órát, ezt csinálom már reggel óta, de itt szemben a könyvespolcon még mindig csak egy darab óra van, pedig úgy hét óta már többször adtam hozzá. Legalább öt órának kéne már ott lennie.

De én legalább tudtam róla, a MÁV rendszere meg nem, ma reggel azt mutatta a komplett online menetrend, hogy gyakorlatilag az összes vonat késik, minimum egy órát. Legalább is a 444 szerint, de én nem értettem, hogy ők miért nem értik. Ha ugyanis van egy vonat, ami például minden nap reggel hatkor indul, akkor ma úgy volt pontos, ha éppen huszonhárom órával a tegnapi után lendült mozgásba. Viszont ha a rendszer nem vette figyelembe az átállást, akkor a vonatok nem késtek, hanem egy órával korábban indultak. Szerinte. Szerintem így helyes, vagy csak túl régen volt az az ötös matekszigorlat?

Tehát az online MÁV szerint minden vonat úgy nem volt pontos, hogy korai, de kettőt mégis zölddel jelölt, azaz ott meg valakit pofán kellene vágni, mert ezek szerint az a két vonat egy órát késett. Bár gyanús, hogy az egyik Aradról indult, ahol talán egy órával több van, szóval azért volt pontos, de a másik teljesen Dunántúlon belülinek tűnik, azaz csak azok jártak vele jól, akik szintén nem állítottak órát. Át. A többiek lekésték.

Ha jól értem a problémát, de fene tudja, kicsit keveset aludtam. Mert a rohadék Forma-1 is egy órával hamarabb lett Japánból (a tegnapi időszámításhoz képest), ráadásul unalmas volt, mint a margarinos kenyér reggelire, kávé nélkül.

Kordokumentum

Csak a jegyzőkönyv kedvéért: az Úr Jah 2026. évének Böjtmás havának 28. napján, estefelé, ezek a Zorigó címlapján a legfontosabb hírek, mintegy az úri közönség okulásául, és manipulálásának szándékábul:

A tiszás informatikus bevallotta: külföldi titkosszolgálatok szervezhették be, egy későbbi akcióra készíthették fel

A tiszás informatikus előbb volt ukrán, mint tiszás

Magyar Péter óriási bajban: felvételen a tiszás kém vallomása -  Videó

Súlyos következményei lehetek az új tiszás botránynak

Hollywoodi kémtörténeteket megszégyenítő ügy: súlyos következményei lehetnek a Tisza-botránynak

Orbán Viktor Pécelen is lenyomta Magyar Pétert – itt a bizonyíték

Orbán Viktor péceli látogatása minden várakozást felülmúlt, hatalmas volt a tömeg – galéria

Besült a lejáratókampány: hallgat a baloldali sajtó a tiszás ügynökbotrányról

Összeomlott a baloldali média kampány

Ha ezt a fotót Magyar Péter meglátja, rosszul lesz – ez a baja a tiszásoknak

„Az ukránok támadták a Barátság vezetéket” –  tiszás informatikus vallomása igazolja a kormány állítását

Rugdosás a szeretet nevében? – elszabadultak az indulatok

Ugyan nem foglalkoztam volna politikával, így szombat este, de ez nem is politika, legalább is nem az eredeti, arisztotelészi értelemben. Ezeknek a címeknek, és a mögöttük álló névtelen „cikkeknek“ ugyanis nincs közük a közügyekhez (vagy úgy általában a valósághoz), ezek legfeljebb a Max Weber-féle politikadefiníció szerint politikaiak. Weber ugyanis tömören úgy definiálta a cuccot, hogy a politika a hatalomért folytatott harc. Pont. Ezek meg itt a Nemfiatal Nemdemokraták Vezérpártjának harci eszközei. Nem kézigránátok persze, legfeljebb egy-egy darab szar, amivel épp a majmok dobálják az állatkert gyanútlan látogatóit a rácsokon túlról, akik vérmérséklettől függően vagy röhögnek az egészen, vagy lefagynak a döbbenettől, vagy felbaszódik bennük az ideg. Én még nem döntöttem el, úgyhogy marad a legyintés, hogy így megy ez itt, az észak-balkáni Hátasztánban. 

Tényleg csak a jegyzőkönyv kedvéért...

A Már Megint Lett Lejjebb-paradigma

Az Agyar Miniszterelnöknek már teljesen elmentek otthonról. Magyar miniszterelnök meg ugye egy jó ideje nincs már, a Felcsútoknak van örökös vezére, de a kormányfői poszt per pillanat betöltetlen, mert a pártvezér és kancellár annyira magasról szarik az ország fontos ügyeire. Csak annyi bír kijönni a száján, hogy Ukrajna, háború, Ukrajna, Brüsszel, Ukrajna, Ukrajna. Lényegében ez lenne neki választási program helyett.

Némi mazochizmustól hajtva elolvastam miket beszélt tegnap Győrben (meghallgatni már rég nem bírom), és az döbbenetes volt. Egykor lehetett még valami sármja, de ahogy teltek az évtizedek, az a rikácsoló, gonosz arcú kövér öregember lett belőle, aki ma már egy az egyben úgy beszél, mintha Mussolini adná elő Putyin kedvenc propagandapaneljait.

Hogy ugyanis: „Erre fütyüljetek ott hátul, kedves tiszások, erre fütyüljetek. Az ukránok szekerét toljátok és nem a magyarok mellett álltok. Ukránbarát kormányt akartok, és el akarjátok vinni a magyarok pénzét Ukrajnába. Ez az igazság, ha már eljöttek, akkor mondjuk meg nekik. Az ukránok szekerét toljátok, és nem a magyarok mellett álltok!”

Ez itta náci/fasiszta beszéd maga, mikor a Vezér kijelöli az ellenéget, ez lenne ugye Ukrajna, aztán a fél országot kitagadja a nemzetből, mondván, hogy ők az ellenséggel vannak. Faék egyszerűségű aljas gonoszság ez, nincs már benne semmi eufemizálás, a karmelita kolostor hatalomba beleőrült házmestere immár harcban áll Magyarországgal, nyilván Agyarország nevében.

Oké, eddig is folyton háborús metaforákban tudott csak beszélni, az ő kibaszott nagy békepártiságában, de ahogy durvul/kurvul a kampánya, úgy dobja el az államférfi amúgy is hiteltelen maszkját az álmaiban diktátor. És akkor a náci beszéd, a titkosszolgálatok bevetése, az intézményesített választási csalás csak ennek következménye. pedig megmondta rég: neki a rendszerváltás előtt nem is a diktatúrával volt baja, csak azokkal, akik vezették. Mert az nem ő volt. Akkor.

Na mindegy, ennek most így egy borús szombat délelőtt ki kellett jönnie, ha már ma reggel nem ittam kávét. A koffein már ne tolja feljebb a pulzusom.

Az Üdvözlégy Mária-projekt

A mai nap rádobtam két és fél órát az életemből  A Hail Mary-küldetés (Project Hail Mary) című sci-fire, ami egy kicsit a két évvel ezelőtti, Adam Sandler által meglepő mód nem elripacskodott Az űrhajós című opuszra emlékeztetett, legalább is úgy emlékszem. Mind a kettőben meg kellett menteni az emberiséget, legalább is ebben a maiban tuti, és volt bennük űrpók, akivel a magányos űrhajós haverkodott. Bár lehet, hogy Sandler karaktere csak képzelte az egészet, de itt a Rocky nevű űrpók, aki tényleg úgy festett mint egy ízeltlábú mérnök homokkőből, szóval ő nagyon valódi volt. Még a filmen kívül is, mert állítólag leginkább bábokkal oldották meg CGI helyett.

A film amúgy Andy Weir 2021-es regényéből készült, ő írta a A marsi című, általam igen kedvelt könyvet, amiből a közepesen unalmas Mentőexpedíciót mozizta össze az öreg és közepesen kiégett Ridley Scott. A Hail Mary-küldetés is jó könyv volt, a szokásosan rengeteg apró tudományos-technikai részlettel (mint afféle igazi hard sci-fi), pörgős humorral, ami a filmben is megvan, csak intellektuálisan gyengébb az alapanyagnál.

Itt a Ryan nevű goslingot kúrja fel az űrbe a nagy emberiségmentő nemzetközi internacionálé, nagyjából akarata ellenére, miután az eredeti legénység egy munkahelyi balesetben felrobban. Pontosabban őt pakoltatja be bekómálva a zűrhajóba a Nagy Űr Ügynökség kissé rideg modorú, de érző szívű vezetője (őt Sandra Hüller adja a szokásos enervált lendülettel, de neki elég látszania a vásznon ahhoz, hogy hatásosat alakítson).

Szóval az van, hogy vannak ilyen mitugrász mikorbák az űrből, akik csillagokat esznek, és feltűnik a tudósoknak, hogy a mi Napunknak is nekiálltak, és már túl vannak az előételen, amennyiben halványodik a fénye. Harminc év múlva meg majdnem mindenki halott lesz, aki nem tanul meg vízen és homokon élni, mármint táplálékként. Úgyhogy el kell expedíciózni a Tau Cetihez, mert annak nem halványodik a fénye, hátha ott a megoldás, ha már majdnem tudunk fénysebességgel utazni a a napevő kis rohadékok hajtóanyagként hasznosításával. Által.

Ott meg már egy ideje héderel az űrpók, aki saját expedíciója egyetlen túlélője, elvégre nekik valahol az Epszilon Eridani környékén ugyanez a bajuk, és akkor együtt megoldják, túl is élik, bár Gosling elvtárs már nem jön haza, de elküldi a fontos tudnivalókat meg mintákat, és megy kőpókokat tanítani relativitáselméletre. Mert azok addig úgy utaztak fényéveket, hogy nem hallottak Einstein-ről.

Szóval hepiend, érzelmek, könnyfakasztás és folytonos poénkodás az egész, a látvány jó, a zene jó, a színészek jók,  a pók jó, az egész tényleg egy finom epres marhaszelet fokhagymás vaníliapudinggal, talán ezért is ettem ebédre lángost üresen...

Az egész talán mégis inkább a dramaturgiai ugrálástól jó, hisz a főszereplő az elején nem csak arra nem emlékszik hol van és hogy került oda, de arra sem, hogy ki a fene ő? Aztán szép lassan, flashback-ekből áll össze a sztori eleje, így mindig bír újat mondani.  A baj csak az, hogy ha ez a film egy torta, akkor a regény egy komplett cukrászda, ahol a kávé is jó.

Korea ártalmas, értem?

„Egy fideszes képviselő egy hangfelvételen arról beszél, hogy a bátonyterenyei akkuüzem egyértelműen ártalmas az egészségre“ (444.hu)

Hát persze, de ezt ki nem tudta eddig, leszámítva a fideszes utódpárt képviselőit? Nem csupán arról van szó, hogy az akkugyárak egészségtelenek, de maguk az akkumlátorok is! Múltkor mikor bepaníroztam és kirántottam egyet, tisztára rosszul lettem tőle. Pontosabban rosszul lettem volna, de meg se bírtam enni az egészet, csak a panírt, de annak is volt egy érdekes mellékíze.

Nem mellesleg minden ipari üzem ártalmas az egészségre, fizikailag és mentálisan egyaránt, az ember biológiailag még mindig ugyanaz, aki a természetben vadászott és gyűjtögetett, ehhez képest egy gyártósor, hát nem a természetes közege. Mint ahogy a városi civilizáció nagy része sem, mert bár az ember a legalkalmazkodóképesebb állat, de mikor este éjfélig bámulok a laptopba, aztán nem tudok aludni, abban már van valami civilizációs ártalom. 

Egyébként a belinkelt cikkben arról beszél a képviselő, hogy az új akkugyártás az nem veszélyes, csak a szétszerelő-üzemműködése, amiből persze az is látszik, hogy nem elég kormányhitűnek lenni, hülyének is kell látszani hozzá. A használt akksi a világon mindenhol veszélyes hulladék, nyilván azért, mert a gyártása során még teli van vitaminnal és fontos ásványi anyagokkal (azokkal mondjuk tényleg), csak aztán megromlik, és mire kidobjuk szétszerelni, már a hirosimai Nagaszakira ledobott bombával egyenértékű.

Amúgy a bátonyterenyei gyár is egy koreai cégé, ami nem a Samsung, de gyanús, hogy ezek a gyárak túl gyakran koreaiak. szerintem szólni kéne az ENSZ-nek, hogy tiltsák be Dél-Koreát (na jó, akkor  már északot is) elvégre nekem már van Samsung tévém meg LG porszívóm, anyámnak egy Hyundai autója, szóval mi Koreával már megvagyunk, annyira nem fog hiányozni. Illetve a koreai filmek egy kicsit, de a kedvenc rendezőim szerintem máshol is meg tudják csinálni a filmjeiket, bár akkor már nem lesznek olyan szimpatikusan eszelősek.

Az ázsiai konyhákból meg egyébként is az indiait preferálom.