Nem minden rovar bogár, de minden rovar fújj

Hatalmas rovarok lepték el a magyar városokat - írja az internet című sajtóújság, és tényleg, én is találkoztam már néhánnyal, sajnos a lakásban. Ezeket nagyjából mindenki molylepkének nézi (én is), pedig ezek bagolylepkék. Nem mintha nem lenne mindegy, de a bagolynak legalább van értelme, a moly meg nem jelent semmit, legfeljebb annyit hogy moly. meg az én vagyok itten, a könyvmoly. Pont hu.

Viszont ezek a rovarok az erkélyemen parádéznak (márpedig a parádét az aktuális brossúra szerint be kell tiltani), a minap betévedt egy a konyhába, aztán belehalt a  csipkefüggönybe, gabalyodás által. pedig nem öltem volna meg gyilkolni, nem szokásom az nekem, én a poloskákat is csak kidobom az ablakon, de abba nem halnak bele, mert tudnak repülni. Szóval ennyiben fejlettebbek az orosz ellenzékieknél, azoknak elég kiesni a harmadikról, és máris alulról szagolják a ház előtt őrködő titkosszolgát.

A bagolylepkék egyébként nem hatalmasok, csak egy hangyához képest, hatalmas akkor lenne egy ilyen jószág, ha legalább tíz-tizenöt centis lenne, akkor befosnék tőlük egy lábon kihordott szívinfarktus kellős közepén (mintegy ráadásként), mert amúgy elég randák, én meg eleve undorodom  inden rovartól. Attól is amelyik bogár. Most képzeljük el az alábbit arasznyi méretben! Hát nem szép? Még szép, hogy nem.

infostart.hu

Egyébként nem értem ezt a nagy pánikhangulatot, elvégre tudomásul kell venni, hogy egy olyan ökoszisztéma részei vagyunk, ami nem csak abból áll, hogy fák, bokrok, emberek, kutyák, autók és elektromos rollerek. Meg az ezt keretező flaszter és látszóbeton. Közkeletű mondás, hogy ha kitör végre az atomháború, a csótányok lesznek a Föld urai, mert ők a legalaposabb túlélők. Mondjuk nehéz is őket írtani, mert mikor az egykori pesti albérletemben megjelentek, az egy több hónapos, és jobbára reménytelen küzdelem volt, úgyhogy szerintem is elsőrangú túlélők.  Csak én egy idő után már inkább valamelyik ismerősnél aludtam volna, mert hiába volt az ágy a galérián, egy csótánynak szerintem az nem akadály. Sok csótánynak pedig még kevésbé.

Szóval nincs mese, rovarfób vagyok, erősen rovarfób, tényleg be kéne tiltanom az erkélyen rendezett parádéjukat, de ahhoz ki kellene menni az erkélyre, de míg ott vannak a rovátkolt barmok, én aztán nem! A teknőst ma kiküldtem, de akkor nem repkedtek erre, ő meg hamar be akart jönni, mert melege volt. Ja igen, már csak ezért sem megyek az erkélyre, ott ilyenkor minimum ötven fok van.

p.s. Talán az általánosban volt a biológia szertárban rovargyűjtemény, amit különösen taszítónak találtam, mert nem hogy főleg bogaram voltak benne, de hullák!

Kollektív pszichózis

Nagyon úgy néz ki, legalább is valami külügyi államtitkár azt nyilatkozta Londonban, hogy ezt a szabadsajtó ellenes önkénytörvényt lehet hogy végleg félreteszik, mert nagy viták vannak a Pártban. Na ja, meg sok önálló gondolkodó. Inkább a népszerűségük bezuhanása van, ettől törésvonalak az elvtársak között, mert egyik sem akar bukni. Bukjon a  másik, elvégre nekik nem értékeik vannak csak érdekeik.

Pedig a Dagadt már komolyan az őrület jeleit mutatja, mikor olyanokról delirál, hogy majd a fiainkat jól elviszik a háborúba, aztán koporsóban jönnek haza, a leprával meg a szifilisszel együtt, ha már egyszer Ukrajnából jön a kampányszagú világvége. Közben meg „Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa”, ami kissé világvége-ellenesnek hangzik.

De legalább az ellenzék csupa pszichopatából áll mint ez a Magyar Puzsér, meg a Róbert Péter, ja nekem se különösebben szimpatikus egyik se, de a felcsúti pártvezér és kancellárnál bárkit jobban tolerálnék. Sőt tolerálok is, mert az a hatalmi őrület, ami a nagyfőnökből és kis segédeiből sugárzik, az már régen túl van minden elfogadható viselkedésen.

Úgyhogy inkább keresek valami jó filmet, és írok arról, a tévesen "magyar közéletnek" nevezett hideg polgárháborús elmebajon már nemigen van mit kommentálni. Ennek ellenére nyilván megteszem ezentúl is, mert nem bírom ki, ennek ellenére egyre nagyobb az esélye annak, hogy itt még vagy tíz évig nem lesz meghatározó a normalitás. Ami izgalmas helyzet. Lenne, ha közben nem lenne iszonyú lehangoló.

Győztes oldalon áll

Még egy háború látszik kibontakozni a világban, csak hogy érezzük az élet sóját (súlyát?), Izrael támadta meg Iránt, ami várható volt, avagy tudtuk, csak nem sejtettük. Az aktuális arab-izraeli konfliktusok is 1948-ig, Izrael állam létrejöttéig nyúlnak vissza, úgyhogy a zsidóké az egyetlen ismert állam, ami eddigi teljes történelmében gyakorlatilag folyamatosan hadiállapotban állt. (Mellékszál, de az Iránnal fennálló konfliktus nem szorosan „arab-izraeli“, mert az irániak túlnyomórészt perzsák, de hát ők is egy „iszlám köztársaság“, úgyhogy e tekintetben mindegy is.)

Mostanában meg lehetett tudni, hogy Irán komolyan támogatja a Hamaszt, a palesztinok khm... terrorszervezet-jellegű, de Gázában legitim kiterjedését (miközben meg Izraelt konkrét háborús bűnökkel vádolt arcok vezetik, szóval itt az isten se tud igazságot tenni, legfeljebb ha tényleg létezik), Netanjahuék meg ezt előbb-utóbb katonailag fogják sérelmezni. Most megtették, erre Irán válaszcsap, és efféle ide-oda csapkodást hívja a szakirodalom háborúnak. (Amihez újabban már nem kellenek ilyen óvilági marhaságok, hogy „hadüzenet“, ezt Vlagyimir Valgyimirovics se táviratozta át Kijevbe 2022-ben. Bezzeg Magyarország igazán lovagias volt az utolsó háborújában, mikor is 1941-ben hadat üzent az USA-nak, az ismert eredménnyel. Erről van egy közkeletű vicc, de majd a végén szúrom ide.)

Tehát a nemzetközi helyzet fokozódik, az élet egy lapos torta, ami minket szeletel, én meg beleolvastam a kormányhitű sajtóba, hogy ennek a konfliktusnak a kapcsán mégis miért lelkesednek, illetve milyen alapon dicsérik fel a Dagadtat. Nem csalódtam, a Mandiner címlapja ezzel a címmel indít: 

„Izrael csapása Iránra: Orbán Viktor a győztes oldalon áll!“ (Áthúzás tőlem.)

Ja, a pártvezér és kancellár mindig a győztes oldalon áll, hisz saját világ- és konfliktusértelmezése szerint, minden meccs addig tart, míg ő nem győz. De ha mondjuk Trampli győz Amerikában, akkor is ő győz, vagy a sárgafejű véres bohóc neki, ez már csak retorikai kekeckedés.

Azt mondjuk nem merik leírni, hogy a jó oldalon áll, gondolom minimum két okból. Egyfelől a magyar széljobb (melynek vezérhajója már jó ideje a felcsútista szekta) tradicionálisan antiszemita, és az, hogy a Főnök jóban van Netanjahuval, erős kognitív disszonanciát okoz nekik, idegi alapon.  Másfelől meg ugye öndefiníciója szerint akkora kurva nagy békepárti ő, hogy igazából egy háborúban egyik oldalra se kellene, vagy szabadna állnia. (Mondhatni ölni tudna egy Béke Nobel-díjért!) Így most az van, hogy egyfelől béke, béke, csakis a béke, másfelől meg Harcosok Klubja, és haverkodés háborús bűnösökkel, szóval a mandineres propagandaipari szakmunkásoknak el kellett dönteniük, hogy mi lesz a narratíva? Már ha nem kapták meg időben a karmelitából a brossúrát. És azt találták ki, hogy álljon a győztes oldalon, mert a győzelem az mégiscsak jó.

Ezzel mindössze annyi a gond, hogy ez a konfliktus még épp hogy csak elkezdődött, ki tudja mennyire eszkalálódik, illetve ha majd egyszer valahogy lecsendesül (mert véget érni nem fog ez már a büdös életben), lehet-e majd egyáltalán győztest hirdetni. (Sokak szerint egy modern háborúnak már csak vesztesi lehetnek, csak van aki nagyobbat veszít, és van aki kisebbet.)

A Mandiner viszont már kihirdette Izraelt, persze tudja fene, ha később a dagadték összevesznek velük, lehet hogy utólag mindig is ellenük voltak, avagy tegnap óta mindig is Keletázsiával álltunk háborúban Eurázsia helyett. Csak hogy legyen megint egy utalás Orwell 1984-éből, ha már újra egyre aktuálisabb ez a regény. A tudatlanság erő elvtársak, a párthűség meg még erőbb!

p.s Szóval a vicc, ahol a magyar nagykövet bemegy a washingtoni külügyminisztériumba, 1941-ben és átadja a hadüzenetet, majd ez a beszélgetés zajlik le közte, és az amerikai illetékes közt:

- Mi az Önök államformája?

- Királyság.

- És ki a királyuk?

- Nincs királyunk, hanem kormányzónk van.

- Ki a kormányzó?

- Vitéz Horthy Miklós tengernagy.

- És van Önöknek tengerük?

- Az nincs.

- Értem. Van az USA-val szemben területi követelésük?

- Nincs.

- Van valamilyen országgal szemben területi követelésük?

- Igen. Ausztriával, Csehszlovákiával, Romániával...

- Értem. És azokkal szemben is hadat viselnek?

- Nem, ők a szövetségeseink. 

A sablonosság forrása

Megnéztem az új Guy Ritchie-filmet, csak mert ez az új film Guy Ritchie-től, pedig várható volt, hogy a szokásos alkotói hullámvasútban most a lefelé sikítás jön. Mert a múltkori, A piszkos hadviselés minisztériuma elég jó lett (szigorúan szerintem főleg),  tehát a ritmus azt diktálja, hogy most valami megúszóst kellett jönni látnom.

És tényleg. Az ifjúság forrása egy dizni-kompatibilis Indiana Jones (jó, az eredeti is az, úgy nagyjából),  csak ez már 21. századian akciófilmes, sokkal pazarabb látvánnyal, meg kicsit több mint két órába belesűríti az összes Indiana Jones filmet. Van itt helyszínként Bangkok, London, Bécs, Egyiptom, vannak földön, víz alatt, a levegőben, már tényleg csak az hiányzott, hogy elmenjenek a Holdra, elvégre ott még vannak náci bázisok, és egy rendes indianás filmbe kellenek nácik.

És a főszereplő itt is egy régész, aki már csak volt, mert azóta profi műkincstolvaj, aki amolyan etikus hekker, mert - ha jól értettem - ő a végén visszaadja a cuccot a nagy múzeumoknak, a megtalálónak járó díjért, és szerinte ez egy win-win szituáció. A világutazó szélhámoskodás (ez nem „szélhámozás“ lenne helyesen?) amúgy családi vállalkozásban megy, a főférfi visszarángatja a bizniszbe válófélben lévő, múzeumi kurátor lánytestvérét is (meg annak a kölykét, muszájból) , aki a londoni National Galleryben kúrál, ahh... És Natalie Portman játssza, ő az egyetlen akit felismertem a főbb szereplők közül. A nem annyi főbbek közül meg a Tucccsit, a sztenlit.

És hogy mire is hajtanak, az nem nagy meglepetés, már ellövik a címben. Meg a végére kiderül, hogy az ifjúság forrása geci aljas egy hely, mert úgy fiatalít meg, hogy elszívja az életet abból, akit a legjobban szeretsz. (spoiler: A színtelen-szagtalan főgonosz magát szereti legjobban, így bele is döglik a forrásba, és múmiává aszalódik, ami adekvát, tekintettel arra, hogy a forrás a gízai nagy piramis alatt van. Azon a környéken már a náciknak is leolvadt az arca, mikor kinyitották a Frigyládát, mint az közismert.)

A film amúgy tényleg megúszós, annyi eredetiség van benne, mint bármelyik ócska sitcom tizedik évadában, Indiana Jones (A fene sem emlékszik a nevére, valamilyen Luke, nem színész a szerep, a művésznek a keresztneve sincs meg, talán John. John Walaki.) itt kicsit James Bondot is játszik, meg annak a paródiáját, mert rengeteg monyója van, röptében megdugná a főrivális csajt is, már amikor az nem akarja épp megölni.

Igazából Ritchie annyira túltolta a sablonosságot, hogy az már kissé szórakoztató, legalább is tegnap nekem teljesen bejött egy késő esti filmnek. Mikor már nem bírnék mit kezdeni Tarkovszkijjal, csak bambulnék valami látványosat, ami úgy szórakoztat, hogy közben nyugodtan bele is alhatok, nem veszítek vele sokat. Valójában a kamaradrámába keretezett szenvedéstörténeteket szeretem nézni (van abban valami felemelő, ha másoknak is rossz), de épp ezért azokat álmosan soha. Olyankor kell egy ilyen kreatív vizuális rágógumi, ami - mint általában egy rágógumi - nem jó semmire, nem laksz jól tőle, de addig is csinálsz valamit, amíg nem csinálsz semmit.

Meleg nemmagyarság

Azt olvastam a kormányhitű sajtómédiában, hogy a Fradiváros FTC fodbalvédője megvalósította minden magyar álmát. Mert a csávó ecuadori, az országa meg kiválogatta magát (vele együtt) a Fodbalvilág Bajnokságára. Beselejtezték magukat, és akkor ez lenne minden magyar álma. 

Basszus, én már megint nem vagyok magyar, nemhogy a legnagyobb álmom nem volt soha, hogy Ecuador kijusson a bajnokvilágságra, de még az se, hogy Agyarország. Már megint a pártvezér és kancellár hobbija lett a magyarságteljesítmény farokméregetése? Az már szart se ér, hogy még mindig tudom kívülről a Walesi bárdokat, és szeretem a nokedlit pörköltszafttal? 

Tudom, biztos az a baj, hogy de a szaftos nokedlit nálam azért előzi a bolognai spagetti, a szusi, meg a karfiol pakora szedercsatnival, szóval globalista egy rohadék lehetek, bár ez magamnak ritkán tűnik fel.

De legalább nem vagyok melegbuzi, illetve homo sapie... szexuális. Bár nyilván határeset lehetek, mert máig szeretem a Queent, és gyakran hallgatom mostanában is. Márpedig köztudott, hogy a homobuziság kulturális fejlődés útján terjed, ezért is kell betiltani a Prájdot. Márpedig Freddie Mercury éneklése nyilvánvalóan egy fertőző gócpont, csak az elmúlt pár évben többször megbuzultam már tőle, szerencsére másnapra ez mindig elmúlt. De a brüsszelita, szélsőbalos magyartalanságom az sajnos maradandó, illetve dehogy sajnos, ha már Hazaáruló a csillagjegyem (Vízöntő-Hazaáruló, hogy pontosabb legyek, esetleg Vízhaza-Áruöntő) akkor igazából örülök neki, csak ez se mindig tűnik fel.

Ja, a Prájdot azért is tiltották be a Dagadt szerint (így, múlt időben, ez már eldöntött dolog), mert az nem holmi polgári véleménynyilvánítás, csak egyszerűen egy parádé, arra meg semmi szükség, a szólásszabadság meg a gyülekezési jog az nem játék, az nem arra való, hogy az után parádézzanak emberek. Ez szerintem is nagyon így van igaznak lenni, ezért egyúttal javaslom betiltani a Szent Jobb Körmenetet, a  Forma-1-es pilótaparádékat, valamint a busójárást. Utóbbi amúgy is ijesztő lehet a gyermekek lelki fejlődésére, mikor bepálinkázott férfiak rémes maszkokban csujjogatnak hangosan, fényes nappal az utcán! Csinálják ezentúl otthon a négy fal között, vagy lovakkal a versenypályán!

Arra is biztos van valami közbe szerzés kiírva.

Akinek elmentek otthonról a démoni erők

„A gonosz erők itt vannak velünk, és van egy szellemvilág, ami nagyon is befolyásolni próbálja nemcsak a közéletet, de az egyes embert is. Ennek egy nagyon jelentős manifesztációja a kultúrharc is” 

(J.Zs. közhülye a Partizánban)

Most kicsit csúnyán fogok beszélni, azaz írni, vagyis fogalmazni, mikor Jeszenszky Zsoltot le fogom faszfejezni. (Nem lefejezni, szimbolikusan se, csak lefa... mindegy.) Illetve már meg is tettem, de indokoltan, mert hát ő az. Ami engem nem zavarna, ha otthon a négy fal között lenne orbitális faszfej (de tekintettel agresszív, vallásosnak beállított elmebajára, írhatom azt is, hogy oltári nagy FF), viszont az már nem járja, hogy mindezt nagy nyilvánosság előtt, folytatólagosan, és újabban a saját apja sérelmére teszi. Valaki állítsa már be a gyógyszereit, vagy tiltsa el az egyéb szerektől!

Mert ugye az van, hogy még a hónap legelején valami nemszázas háborodott alak egy kalapáccsal verte fejbe Jeszenszky Géza egykori külügyminisztert, és kis híján meg is ölte. Mire az ifjabb Jeszenszky közölte, hogy hát ja, erre lehetett számítani, hisz az apja évek óta a Sátánt szolgálja. (Ő meg a Dagadtat és fasiszta rezsimjét, csak e mellett még egy bunkó is.) Normális ember így nyilván nem beszél, pláne nem nyilvánosan, publicisztikákban meg jutyúbos interjúkban lesátánozva a faterját. Aki szerinte maga hívta be a démoni erőket az életébe, amik aztán végezni akartak vele.

DJ Jeszi ellenben krisztusi faszi, ő az angyali ufóenergiát karmikusan hívja le. A dílerét meg fel, hogy „...figyu haver, nem tudom mivel ütötted fel a múltkori kokómat, de azóta tisztára megvilágosodásom van tőle. Mondjuk erekcióm meg nincs, de Látó lettem baszki, igazi Látó! Fateromat se akarta kinyírni senki, a forma csak le akarta verni kalapáccsal a szarvait, mert ezt mondta neki a fejében a karma!“ Legalább is valahogy így képzelem, ennek mondjuk lenne, ha értelme nem is, de magyarázó ereje.

Ez kérem egy komoly, de egyelőre még diagnosztizálatlan téveszme, bennem meg felhorgad a kérdés, hogy de akkor a Vezér szektás követői közül vajon hányan vannak, akik igazából nem is a pártvezér és kancellárt követik, hanem a hangokat a fejükben? Már ha ténylegesen van különbség a kettő között... (Téveszme-1 vs. Téveszme-2?)

redbubble.com

Akad-é milyen?

Én végleg nem értem már tényleg, mi van ezekkel a tudósokkal? Főleg a biológusokkal. Tudóskodnak, tudóskodnak? Akadémikust játszanak akadémikusok? Na nehogy már! Ezek a sztálino-bolsevista szakbarbárok azt hiszik, hogy értik a világot, a Teremtés nagy művét, a mélyebb összefüggéseket, pedig nem ér szart se a tudásuk, egy igazi kormányhitű propagandistához képest, akiben a Hit munkál.

Ehhez képest a "Tudományos" "Akadémia" biológusainak volt képük kiadni valami nyilatkozatot vagy mit, hogy amit az Alaptörvénybe jogalkotott a Párt, az nem is úgy van, mert az ember nem csak férfi lehet vagy nő. Még jó, hogy abba ne kötöttek bele ezek a senkiháziak, hogy a mi volt a teremtés sorrendje, mondjuk ezt végül bele se vették az Alapkotmányba, csak mer' rendesek, és tekintettel vannak a hitetlen pogány gyaurokra is, őket majd egy másik törvényben ítélik kötél általi hittanórákra. 

A világ akarat és képzet, a tények menjenek a francba, a tudomány meg kussoljon laposan, mikor a 135 bátorak felcsútista komisszárból a Világszellem prófétál. Interszexualitás, transzszexualitás, mindenféle hülye nevű szindrómák meg genetika, ja persze. ahogy azt Móricka elképzeli, csak mert akadémikus. Nehogy már a nyúl vigye a spanyolviaszt! Vagy a vadász fingja a passzátpuskát...

Még szerencse, hogy ezeket a judeosztálinista akadémikuskákat taccsra tette az igazi sajtó. Vagy helyre, mindegy is. Mert írva vagyon, hogy valami isten a saját képmására férfinak és nőnek, fellebbezésnek helye nincs. Az ember vagy férfi, vagy nő,. aki ebbe a két kategóriába nem fér bele, az logikusan nem ember! Lehet állat, gomba vagy tárgy, de bármelyik is, feltétlenöl liberális. Mint a Mandiner egyik mélyen szántó kommentelője (tényleg, a "mélyen szántó" az egy nagy paraszt?) briliáns logikával és felettébb tudományosan kifejtette:

„A probléma mögött az áll, hogy a liberalizmus  szerint a Föld túlnépesedett a 8 milliárd lakos miatt, és ezért feljogosítva érzi magát ahhoz hogy különböző IMPOTENS dolgokat találjon  ki azért hogy ne szaporodjon az ember.

Leegyszerűsítve a liberális életmód áll abortuszból, impotens genderből, impotens LMBTQ-ból, és impotens homoszexualitásból, és kábítószerből.“

Világos beszéd, méltó az Arcosok Klubjához, ezek után nyilván kétség nem marad szárazon.

Aaannyira retró!

Fú enberek! Ki derült, hogy a Mesterséges AI is jó valamire, már túl azon, hogy ír nekem vázlatott egy-egy cikkhez, verset bárki stílusában, vagy a lusta egyetemistáknak komplett szemináriumi dolgozatot, kétes magyarsággal. (Nekem nem írt anno, mert még nem volt fel találva, mikor meg tanítottam, a hallgatóim még simán csak letöltötték a gúgölből a cuccot, csak én meg rájöttem, mert én már rátaláltam a gúgölre.)

Nade most. Tegnap egész este két dologgal foglalkoztam. Egyrészt görcsölt a gyomrom, ami nem volt nagy élmény, bár előtte az olajban úszó, durván fokhagymás padlizsán az igen, másrészt meg kamu Star Wars videókat néztem, amit AI Intelligenciával generáltak nézni, mindenféle stílusokban. A legnépszerűbbek, ahogy láttam, az 1950-es éveket idéző, szuperszínes technicolorral, nagy mellekkel, meg viccesen gagyi díszletekkel operáló darabok voltak, de az én kedvencem az lett, amelyik az 1930-as évek stílusában, erősen art deco látványhatásaal működött. Avagy hogy nézett volna ki a messzi-messzi galaxis fekete-fehérben, kábé Fritz Lang modorában, és sajnos csak alig több, mint másfél percben.

Na, pont erre jó az MI (vagy AI, vagy IA - amennyiben olaszul mesterséges, vagyis Intelligenza Artificiale, esetleg ИИ,  ami oroszul a Искусственный Интеллект), szóval egész esete lehet bámulni ezeket a videókat, és muszáj is, mert ki tudja, mikor nő túl rajtunk a mesterséges, és dönt úgy, hogy Terminátort már nem vicces retróban fogalmazza újra, hanem a valóságban.  Ja, és ha a bélcsavarodás amúgy sem hagyja aludni a lírai Én-t.

Szpészfák

Nemsoká most már tényleg biztosan megy megint magyar űrhajós a Nemzetközi Orbitális Keringő Izére, (rövidítve ISS, de az valami közel-keleti terrorszervezetnek hangzik), eddig alig néhányszor halasztották el a felkilövést (vagy kifel, tudja fene, a lövés biztos), mert erős a szél, szarul áll a dollár árfolyama, vagy Elon Musk egy hete végleg megőrült, és a NASA most az ő cégével, a Space X-el szervezné ezt a dolgot. Úgyhogy még mindig Simonyi az utolsó magyar az űrben, Amerikából, a Csárli, csak ő nem a jég duplaviszkivel, hanem informatikából gazdag.

Nem igazán értettem soha, miért kell felmenni Föld körüli pályára, az annyira nem a mélyűr, hogy nagyon nem. Az ISS  400-420 km magasságban kering (az még magasság, vagy már távolság?), ez kicsivel kevesebb mint egy Kaposvár-Debrecen út vonattal, bár gondolom gyorsabban oda lehet érni, ha már rakétával mennek. Viszont innen Debrecenbe nem kell szkafander, és lehet nyugodtan olvasni a vonaton, illetve lehetne, már ha egyáltalán lenne bármi dolgom Debrecenben. Egyelőre decemberben sincs, de oda meg időgép nem kell, csak némi türelem, nem mintha várnám.

Viszont rakéta. Már egyszer minimum idéztem a témában Kurt Vonnegutot, aki még 1972-ben publikált egy novellát, The Big Space Fuck címen (A nagy űrbebaszás), amiben egy saját korábbi megjegyzésére reflektált, még a hatvanas évekből, talán az Apollo-11 kapcsán.

Ás hát igen, a rakéta az mindig egy fallikus szimbóleum, ez van, de legalább a légkörön túli űrnek határozottan nincs vaginaalakja. (Már a Renault-emblémának se olyan nagyon...) Viszont kicsit sosem értettem, minek kell folyton embereket az űrbe kúrni, mikor még messze se mennek, egy Holdutazás az még csak-csak, vagy majd a Mars, de keringeni egy műhold is tud, meg méréseket végezni, még szerencse, hogy nem sok gőzöm van az űrkutatáshoz. Biztos valami olyasmi ez is, mint a hegymászás, hogy ott a hegy, felkell rá menni, csak mert ott van. Vagy ilyen lehetett a hajózás anno, hogy ott tenger, mi itt vagyunk a partján, nézzük már meg, van-e egyáltalán másik partja, ha elindulunk így egyenesen.

De én nem vagyok egy felfedező típus, valójában a Teszkóig se megyek el, mert van egy Aldi a sarkon, és utazni is úgy szerettem régebben, hogy sokszor visszajártam ugyanoda. És a korral már ez is megkopik, úgyhogy az űr meg én az kettő (jó, magamban érzek néha némi vákuumot), a  minap kis híján megnéztem egy újabb Star Trek-filmet, de tíz perc utánn rájöttem, hogy már a felvezetése se érdekel.

Viszont hallottam valahol valami hirdetést, hogy a tévesen "közmédiának" nevezett állami propagandacsatornák, majd élőben közvetítik jól a felkilövést, de nem csak a tévében, a rádióban is. Képzelem azt a feszült, izgalomtól átitatott közvetítést, hogy kedves hallgatóink, egy kurva nagy rakéta ágaskodik az égnek, állítólag alig másfél óra, és füstölni fog az alja, aztán lángcsóvázni és huss... 

A husst majd egyenesen kapcsoljuk, az űrkilövő központállványról, aztán egyperces hírek a brüsszeli migránshordákról, és máris jövünk vissza a lottószámokkal!

Legalábbis így képzelem. A tévében meg kis ablakban mutatják majd a sarokban, ahogy megy fölfelé a kilőtt űrizé, és közben a nagy képen egy motorolaj-reklám,  aztán majd megrázó migránsos felvételek. Texasból.

p.s. Ja tényleg... És az űrszörnyek? Azokkal már senki sem foglalkozik félni?

Nem értem az elemzést, csak szeretem

Én ezt már nem értem, ezt a világot. Akkor most nem leszünk elég szuterének ahhoz, hogy átlátható legyen, melyik külföldről támogatott maffiának kell huszonötszörös pénzért kussolnia az ukrán médiában? Vagy miről is szólt az a remek söralátét, ami benyújtottak, hogy a 135 bátorak majd megszavazza? Volt valami, hogy elveszik az egy százalékot azoktól, akik feketék lesznek a listán, de csak ha a Hivatal szerint is kaptak öt dollárt egy floridai nyugdíjastól, visszamenőlegesen.

De ez a törvényes remekmű, amit őszre halasztottak jogalkotni, ez nyilván csak nekem zavaros, egy Parlamenti Képviselő, pláne ha keresztényfelcsútista biztos érti, hisz benyújtja, nem is kérdez, de megszavazza, mert valami furcsa okból mindig pont az a véleménye, amit a Nagyon Főnök utasításba parancsol. Ez már a magasabb politika, a haladó szint, mondhatni a politika művészete, tudománya, vallása és megszavazóshow-ja, én ehhez kevés vagyok. Nem is indultam soha semmilyen választáson, bár egyszer majdnem voltam lakógyűlésen (pont akkor értem haza a boltból), és többször is kis híján szavaztam a választásokon, csak nem tudtam milyen számra kell küldeni az SMS-t. Szóval ideológiailag nem vagyok elég képeztt, hogy értsem a magasabb szempontokat, én letudnám, a Háttérhatlommal, azt' annyi.

Valaki föl is vetette, hogy le kéne már állni az összeesküvés-elméletekkel, mert vannak elméletek, ez kétségtelen (például, hogy a kacsacsőrű emlős azért néz ki olyan hülyén, mert két lap összeragadt a Teremtés Könyvében), meg vannak összeesküvések is, csak azok mögött nem elmélet van, hanem érdek. Ez amúgy biztos jelent valamit, de az illető azt is hozzátette, hogy ilyen összeesküvés-elméletekkel nem lehet értelmezni a közpolitikát, és bár magam nem vagyok a haladó szinten a témában, de annyi leesett, hogy a "közpolitika" az értelmetlen. Mert ugye van-e magánpolitika-e? Na ugye!

Úgyhogy nálam népszokás hallgatni a mindenféle alakú politikai elemzőket (elvégre én nép vagyok, aki szokott szokni), akik elmagyarázzák, hogy egyrészt a másrészt is számít, ugyanakkor pedig elsősorban a lényegre kell koncentrálni, leginkább fókuszálva. Mert a folyamatok egyértelműen irányba mutatnak, a trendek pedig tendenciák mentén alakulnak, de senki nem képes ma megmondani, hogy mi lesz tegnap, főleg mióta már a múlt sem a régi. De a mintázatok alakzatokba rendeződnek, ez elég világos, 

Egyértelmű beszéd, de én ehhez képest még mindig nem értem, hogy akkor hogyan fogják védeni az átlátható szuveníreket? És egyáltalán, kell-e egyáltalán? Úgy értem, egy hógömb, vagy egy üvegdelfin a könyvespolcon, az tényleg ennyire fontos, hogy teljesen szét kell elemezni? Mondjuk hógömböt már törtem össze véletlenül, szóval lehet. Biztos az volt a gond, hogy akkoriban nem néztem olvasni elég politikai közelemzéseket.

A szépség halott, legalább is előbb-utóbb

Megnéztem a minap a Maria című mozgóképet, ami Maria Callas (szül. Kalász Mária) operahírű világénekesnő életének utolsó pár napjáról szól. Magány, indokolt nosztalgia, gyógyszerfüggőség, hallucinált érdeklődők, szóval lehangoló egy darab, de közben meg kiderül belőle, hogy Angelina Jolie egy színésznő. Úgy értem nem csak egy mások által szexinek mondott celeb-bébi, tud ő művészi lenni, ha akar, bár eddig nem túl gyakran akart.

Minden esetre a film egy trilógia záródarabja, Pablo Larraín chilei rendező elkövetésében, aki korábban már csinált filmet Diana hercegné meg Jackie Kennedy (ez esetben inkább Onassis) élete végéről is, úgyhogy most (tavaly) elvileg Callassal zárult a „nők akik mindjárt meghalnak“ sorozata. (Jut eszembe, azzal a bizonyos Onassis-szal még Callasnak is volt afférja, nyilván csak azért, hogy később legyen ezzel keretes szerkezete a trilógiának.)

De hogy mindez miért érdekes a nagyérdeműnek, már túl azon, hogy a híres emberek híresen halnak meg, ha nem is mindig különlegesen, de a haláluk az hír (azt a hét- meg a nyolcszentségit neki!), nos ezzel kapcsolatban többféle hipotézisem is akad:

- A halál minden esetben érdekes, mert félünk tőle, tehát. A hírességek halála meg érdekesség a négyzeten, hogy jé, ezek is szoktak ilyet? (Én ötévesen el sem tudtam képezlni hogy cuki kislányok a nagycsoportban pont olyan barnát és büdöset kakálnak, mint mi, fiúk. Az lehetetlennek tűnt, bár nem volt ötletem hogy akkor mit termelnek helyette, leginkább arra jutottam, hogy semmit. A lányok olyat nem csinálnak...)

- Legszebb öröm a kár. Avagy dögöljön meg a szomszéd fűje mindig zöldebb is! Izé... tehene? Az mondjuk pont füvet eszik legelni. De szóval ha  már fényesebb jómódban telt az élete a mocsadéknak, akkor legalább lássuk kimúlni, csak hogy meglegyen az egyensúly illúziója a világban.

- És az előbbi általánosítása, miszerint a bálványok imádásánál csak a bálványok ledöntését bírjuk jobban. A szépség az igazság átcsillogása az anyagon, mondta egy Kant nevű német, állítólag filozófus, vagy mi,  de a szépség valójában az idealizálás kultuszának végterméke. Van valami, ami nekünk szerintünk nincs is, vagy nem elég, így miközben a szépség halálával együttérzünk, azért van bennünk egy kis elégtétel is. Hogy lám, őt is eléri a vég, a gazdagok  és híresek és szépek is mulandók. És nem sokkal a halála után már a szépség is rémesen fest. Vagy mutat.

Egyesek szerint van ennél egyszerűbb megfejtés is, azaz hogy vannak akik rajonganak ezekért a sztárokért, a rajongás meg olyan, hogy kis híján már szeretik őket (ha már a kutya se, szegénykéket), az meg a gyászmunka része a rajongott arc elvesztése után, hogy megnézi filmen az utolsó napjait.

Nem tudom, én sosem gyászoltam egyetlen hírességet sem, mondjuk rajongó se nagyon voltam. Az egyetlen kivétel a Queen volt, de Freddie Mercury halálát is csak sajnáltam, hogy akkor nem lesz több olyan zseniális album, mint az utolsó, az Innuendo. De Mercury szerintem egy rémes, nárcisztikus alak lehetett, legalább is ilyen volt a nyilvános perszónája, azon meg nem volt mit szeretnem. Ettől persze megnéznék egy filmet az utolsó hónapjairól, de csak a lehetséges dokumentumértéke miatt...

Dokumentumérték. Hogyhogy ez eddig nem jutott eszembe?

A pánikba esés szétesés

Aszongya a pártvezér és kancellár a Védelmi Operatörzstanács vagy minek az ülése után, hogy "Az amerikai béketörekvések ellenére Ukrajna nem kifelé, hanem befelé megy a háborúba". Ja igen, az amerikai béketörekvések minden kedden délután, és rendszerint csütörtökönként egész nap igen erősek, a többi napon Trampli Donáld vagy golfozik, vagy később elhalasztott vámokat emel.

Ezért van az, hogy a brüsszeli bürokraták a háború folytatása mellet dönthettek, hiszen ha a sárgafejű amerikai elnök nem ér rá, mert megjött az új kifestőkönyve, de nem éri el az illetékes tanácsadóját, aki tudja, melyik szín a bíbor, akkor a brüsszeli bürokraták összeülnek valahol Amszterdamban (konspiratíve, meg ott jobb a fű), és eldöntik, hogy nekik háború kell, valamint a több háború a jobb háború, és akkor ez már el is van döntve, elvégre nem azért bürokraták, hogy sokat szarozzanak, lepapírozzák és kész. Ennyi lenne egyetlen túlbővített mondatban a kortárs világpolitika, legalább is úgy képzelem ennyi lehet a világ egyik legtészelenök-alakúbb miniszterelnökének a fejében, aki már tényleg nem lát ki a saját téveszméi mögül, még szerencse, hogy nem is szeretne.

Úgyhogy azt is mondotta volt a Dagadt, hogy mi is befelé megyünk a háborúba. Részemről ezt se értem, eddig úgy tudtam, hogy háborúban állunk Brüsszellel, de most akkor vele megyünk befelé a másik háborúba? Ez ilyen mexikói felállás lesz, hogy vagyunk mi, vannak az ukránok meg van Brüsszel, és akkor mindenki pisztolyt tart a másik fejéhez? De akkor hol vannak az oroszok? Ja, velünk, együtt dübörgünk, mint az elefánt meg a kisegér. Izé, nagyegér, igen nagy egér. De ugye legalább Brüsszelt már kiutasítottuk Belgiumba, és nem valahol Szolnok és Kecskemét között van még mindig?

Amiket mostanában a felcsúti összehadovál, az őrület és nincs benne rendszer. De ilyen ez, a pánikban már őrület nélkül sincs rendszer, rajta meg ehhez képest hatalmasodik el mindkettő.

Bájosan rémes

Na, kellett nekem panaszkodnom, hogy hetek óta nem jött szembe semmi kulturális tartalom, ami igazán pofánvert volna. Erre ma délelőtt, odakint verőfényes napsütés, én meg idebent egy gyomorforgatóan durva testhorrort nézek, csak mert aktuális bemutató, nekem meg írnom kell valamiről, ha már hónap eleje van. Meg is írtam a kritikát A csúf mostohatestvér című nekidurvulásról, de nem nyilván nem szúrhatom ide, mert mindjárt már nem enyém a szerzői jog, a filmet meg nem moziban láttam, hanem valami videomegosztón. Ja, jut eszembe, utóbbi miatt nyugodtan, csakhogy tényleg pénzért írtam, és ha az ember már eladta a tehenét, nem tisztességes utólag még megfejni. vagy mi.

Úgyhogy saját szavaim helyett most csak saját szavaimmal: ez egy förtelmes, nézniisrossz, gusztustalanul remek film, ahol soha senki nem rántja félre a kamerát, mikor vésővel esnek a főszereplő orrának, vagy simán csak lemetéli a lábujjait. Mert ez itt a Hamupipőke kifordított változata, ahol a főszereplő Elvira,  a nem annyira gonosz, mint inkább akarnok und monomániás mostohanővér, aki nagyon akar magának egy herceget, pont azt amelyik meg a Pipőkét nézi ki magának a hamuból. Sült pogácsaként, vagy hogy kell ezt népmeseileg megaszondani.

Ennek érdekében pedig kész egyfajta Hiperbarbivá plasztikáztatni magát, szerte széjjel, szanaszét a teljes testfelelületén, mondjuk mérsékelt sikerrel. De ha valami nem sikerül, akkor jön a következő fúrás-faragás-szeletelés, aztán hátha. Mert van a fejében egy ilyen kis baszakodás, hogy mégis miként kell kinéznie egy hercegnének, elvégre a külső számít mindenek felett, mondjuk esetében nyilván azért, mert belül kissé üres, ettől butácska, de hívhatjuk naivnak is. Pedig áldozat, a mesebeli szépségipar áldozata.

Apropó mesebeli: a látvány csaknem tökéletes, gyakorlatilag a világ összes mesefilmjéből és operettjéből összeollózott, csakhogy tényleg ne tudjuk, hol és mikor játszódik, gondolom, hogy elég általános legyen a tanulság. Hogy az mi, azt nem tudom, szerintem valami olyasmi, hogy a szépség belülről fakad, de aki belül üres, annak már mindegy, abból a plasztikai sebészek se tudnak világszép királykisasszonyt fotosoppolni, legfeljebb egy kanapé fülé akasztható a gótikus festményt.

Miközben a főszereplő csaj elég helyes, csak nem hiszi el magáról (mert ugye egy üresfejű naiva), és mkivel nincs önbizalma, bármire képes. Miközben Pipőke meg egy elég autonóm arc, autonómabb, mint az eredeti mesében, ahol azért lányos zavarában elhagyja a cipőjét, meg mire hazaér tökre tökszagú haja. Vagy egér. De legalább ott se kavar törpékkel a bányából.

Amúgy a kritikát valahogy úgy kezdtem, hogy gyerekkorunk meséi közül túl sok a horror, különösen, ha a Grimm-testvérek az elkövetők. (Mondjuk ők nem is kimondottan gyerekmesének szánták a rémtörténeteiket,  mint ezt itt, vagy a Piroska farkát.) Úgyhogy ez a műegész se csinál mást, mint viktoriánus hangulatú  mesedíszletek közt, de komolyan veszi az alaptörténetet, mondhatni egyfajta dramaturgiai realizmus keretrendszerében, és akkor az lesz belőle ami, egy testhorror. (David Cronenberg filmjei megvannak valakinek?) Amit nézni rossz, csak nemigen lehet nem nézni. Olyan ez mint a rendes dél-indiai csatni, ami olyan csípős, hogy nem lehet megenni, de olyan édes, hogy nem lehet abbahagyni.

Mindegy, gyomor- helyett enyhe lélekrontásom van tőle, megyek is rosszat álmodni.