De ki a frász az a Csillag Tibor?

Szerintem én vagyok. Vagy az álnevem vagyok, tudja fene, minden esetre két napja landolt egy értesítés a postaládámban, hogy tisztelt Csillag Tibor, magának önnek ajánlott küldeménye jött érkezni, de nem vette át, úgyhogy majd a közeli postán. És az én címem van rajta, miközben eddig úgy tudtam, hogy a saját lakásomban csak én lakok élni, de engem teljesen máshogy hívnak.

Ami szép az egészben, hogy a helyi rendőrkapitányság levelezne Tiborral ha itthon lenne (jut eszembe, én péntek délelőtt teljesen itthon voltam, de postás az nem csöngetett be, csak rutinból nyomtatott egy értesítést a postaládába bele), de aki nem lakik itt, az elég ritkán van itthon. Valahol nyilván otthon van (mint Tamási Áronnál, hogy azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne), de az a valahol az máshol. Kivéve persze, ha időközben nevet változtattam, nyilván konspiratív céllal, és Tiborként raboltam bankot, amitől most azon a néven keres a rendőrség. 

Tényleg, a múltkor, úgy pár hónapja, a szembeszomszédnál csöngetett egy rendőr, de senki nem volt otthon, úgyhogy nálam csöngetett, ismerek-e valakit, aki ottan lakik? És mondott egy ismeretlen nevet, miközben azt véletlenül pont tudom, kik laknak a szemben lévő lakásban.

Vagyis lehet, hogy egyszerűen népszerű a lépcsőházunk, központi fekvés, rossz levegőminőség de jó közlekedés, azaz időnként egy itteni címet ad meg kamuból valaki, elvégre ha a felettem lévő lakásban lehet egyszerre tizennégy káefté székhelye, akkor az már komoly potenciált jelez.

És van még egy megfejtésem. Régebben már kerestek nálam valami Viktóriát is, akinek állítólag az én címem az övé. Nos, lehet, hogy Tibor az ő pasija, bár ez engem nem zavar, míg nekem küldik ki mondjuk a telefonszámláját.

Minden esetre tipródom, hogy elmenjek-e a postára szólni, hogy hé emberek, szar került a palacsintába, lesznek szívesek visszaküldeni a nagyalakú hivatalos iratot a rendőröknek. kivéve persze, ha mondjuk kártérítést fizetnének, bizonyos összeg felet ugyanis hajlandó vagyok nevet változtatni. Már persze akkor, ha eddig még nem tettem meg, csak nem emlékszem rá.

Sekély e kéj

A miniszterelnök politikailag őrjöng, ezt maga a Felcsútista Párt kommunikációs bertalanja jelentette ki, tehát biztos pont így van. Szerintem meg majdnem rendben. Hiszen egy főminiszter hogyan máshogy őrjönghetne, mint politikailag? Szekszuálisan? Az nem tartozik rám, annál az is súlyosabb, ha csal a kártyán, mert akkor csalhat máshol is. De ha az elfenekelős szexet kedveli, az a Haza Srsa szempontjából mindegy.

Toró Laca, a Mi Gatyánk nácipárt elnök-vezérigazgatója szerint  ugyanakkor: „A probléma az, hogy Magyar Péter számára fontosabb a beteges kéj, amit mások megalázása, kigúnyolása okoz neki, mint a haza érdeke.“ Hát ja, már megint a szado-mazónál tartunk, mert rendes horogkeresztény, népben-nemzetben gondolkodó patrióta csakis misszionárius pózban dug (az lenne a betegessel szemben az egészséges kéj), bár az is igaz, hogy közben csak nagy H-val írja le kimondani, hogy Haza. (Ami - mint tudjuk - nem lehet ellenzékben, ők viszont igen, szóval akkor kétséges, hogy ők-e a Haza-e?)

MP valóban túlmozgásos, nárcisztikus alak, de legalább nem beszél folyton nettó baromságokat, mint az elődje (ukránok, soros, Brüsszel, ukránok), a múltkor végigszenvedtem egy sajtótájékoztatóját, és ott tényeket sorolt adatokkal, és konkrét intézkedéseket őrjöngött kéjesen, a rohadék.

Amúgy meg az van, hogy ha kussolna egy tényleges vészhelyzeteben, akkor menne a felcsútista mantra, hogy a lapít a mocsok, meg sunnyog, ha viszont megszólal (és megszólal, mindig megszólal, akkor is ha nem kéne), akkor az politikai őrjöngés. 

Mondjuk abban tényleg van valami, hogy megalázza az ellenzéket, mert a duma mellett próbál csinálni is valamit, és nem csak a hívei előtt ordibál, hogy a tuggyukkik Ukrajnába akarják vinni a magyarok pénzét, csak hogy mind meghalhassunk egy jó kis atomvillanásban, akár már tegnap. A Dagadt és sleppje az utóbbi pár évben már egyáltalán nem kormányzott, csakis propagandát kommunikált helyette (és gazdagodott, felettébb gazdagodott), ehhez képest lehet megalázó, hogy a mostani arc konkrét ügyekben intézkedik. De most tényleg, hogy van pofája ehhez? Biztos csak azért csinálja, hogy a Felcsútok Géniusza jól meg legyen alázva, és pálinkába fojtsa magát.

fészbuk.pont.kom

Gumiszörnyek a Tölgyfa utcából

Na, az van, hogy engem anno már a Jurassic Park sem érdekelt, sose néztem végig, egyszer majdnem a harmadik részt. A dínózásos láz nekem teljesen kimaradt, mondjuk majdnem húsz éves voltam mikor bemutatták, így a szauruszok nem érdekeltek, a csajok, a főiskola, a bulik meg igen, plusz filmekből a fekete komédiák. Már akkor is.

Ehhez képest végigbírtam Az Oak Street vége című új izét, másfél óra belefért úgy, hogy majdnem egy fekete komédia. Dínókkal naná, csak azok nem egy messzi szigeten tenyésznek kalandpark jelleggel, hanem egy amerikai kertvárosban grasszálnak ragadozni. (Sosem egy angol faluban vagy egy német vasútállomáson, az ufók mindig Amerikába mennek, a dínók is, meg szuperhősök is arrafelé képregények.)

Itt az az ábra, hogy valami féreglyukak okán időnként hirtelen a szauruszok valamelyik kora valósul meg a kertvárosban, dinók kergetnek embereket, időnként meg is eszik őket, és nyilván van egy helyi család, aki szembeszáll. Nem feltétlen azért, mert szeretnek marha nagy hüllőkre lövöldözni (az a Jurassic Másik Film), csak válságban a házasságuk, így aztán a magát feltörekvőnek gondoló írónő meg a rejtőzködő munkanélküli, átmenetileg főleg pizzafutár férje (und két idegesítő kamasz) afféle csoportdinamikai családterápia keretében menti meg a környéket. Ám mivel ez tényleg egy sci-fi (is), azért van benne csavar, időugrás, és rendes hollywoodi happy end.

Faék egyszerű az egész, kicsit vicces, kicsit szánalmas, kicsit kedvelhető (kicsit nem értem miért néztem végig). Az értetlenkedő szomszédoknak, akik nem értik hogy baj van, hisz ez egy jó környék, nos nekik leeszi a fejét valami gyorsan szaladó ragadozó. Aki azonban egy bejárati ajtót már nem bír betörni, nyilván mert a jurától a kréta korig sem bírták feltalálni a csákányt.

Mondjuk színészfronton lehetett volna eredetibb a darab, Anne Hathaway nem olyan jó színésznő, mint amilyen fura feje lett az évek alatt (teszkós Julia Roberts, vagy ilyesmi), Ewan McGregor meg unalmasra használta azt az egyféle mosolyát, úgyhogy itt eleinte kisgatyát visel a bézbólütőhöz, úgy védi az amerikai életformát. Ahhoz képest, hogy skót.

Nos igen, a dinoszauruszok nem tisztelik az amerikai életformát, de ezt eddig is tudtuk, csak ennyire nem sejtettük.

A film amúgy inkább látványos, mint okos, van benne egy kevés Haláli hullák hajnala, csak nyilván sokkal többe került az effektek miatt, ennyi vicces, animált gumidínó nem lehetett olcsó, csak közepesen. 

Ahol láttam a műalkotást (nem egy moziban) a közepén egyszer csak oroszra váltott a nyelv, de onnantól meg úgyis csak sikoltozás volt, szaladás, meg vér, veríték és könyvek, plusz később meglett az angol hangsáv. Nem mintha a szöveg addigra számított volna.

Az öthúszas misztérium

Csaknem minden reggel majdnem öt óra húszkor ébredek, gyakorlatilag függetlenül attól mikor aludtam el. Mint a minap, mikor úgy három körül, de az öthúsz az hibátlanul megvolt, én meg kivoltam egész nap, mert negyven fokban kialvatlannak is lenni duplaplusznemjó.

Ha mázlim van valami ködös félálomba még visszaalhatok, de az tényleg csak félálom, mert ugyan álmodok valami marhaságot, de közben azt is hallom, ha elmegy az ablak alatt egy mentő. Márpedig elmegy. De ha valakik hangosan beszélgetnek a lépcsőház előtt, azt is bele tudja kombinálni a tudatalattim. Márpedig beszélgetnek, már kora reggel, amikor még biztos nem működik a hallásuk, ezért kell üvöltve megbeszélni, hogy kinek a kislányából mekkora kurva lesz, hacsak nem kezdenek el időben drogozni.

Még sosem néztem ki ilyenkor az ablakon, szóval lehet hogy kísértetek, akik direkt nem hagynak aludni, mert előző életemben miattam lettek árufeltöltők a csavargyárban, pedig hajnalonként pékek lettek volna ugyanott. Mondjuk ezzel kisebb probléma, hogy nem hiszek a kísértetekben, mert olyanok csak filmekben vannak meg a Teszkóban, de mindkét helyen elég gonoszak. Csak idáig már nem jönnek el, a filmekből különösen nem.  És ha jönnének is... úgysem hiszek bennük.

Úgyhogy mégis inkább a biológiai órámmal van valami megakadás, a cirkadián-ritmusom valószínűleg kétperces Ramones-számokat ketyeg. Meg ugye a hormonok, brit tudósok szerint azokkal is van valami ilyenkor, plusz nem vagyok elég lusta, a semmittevésben például igen aktívan tudok részt venni. Főleg egyedül, elvégre a saját semmittevésemben én vagyok a legjobb. Ellenben ha aludni próbálok, akkor is komolyan nekifekszem a semmittevésnek, amiből meg gyakran az jön, hogy fel kell kelnem, mert eszembe jut valami, amit meg kell írnom.

Hogy ez rendszerint miért reggel öt húszkor történik, és miért nem délután öt húszkor, azt még mindig nem értem, de lehet hogy rossz féltekére születtem. Elvégre valahol a Föld glóbusztekéjének túlfelén pont akkor van délután öt húsz, mikor itt reggel. 

És tényleg, a baj mindössze annyi, hogy Magyarországhoz képest a Föld túloldalán (azaz az antipódusán) nem szárazföld, hanem a Csendes-óceán egy nyílt területe van, Új-Zélandtól délnyugatra. Én meg rendszertanilag emlős vagyok ugyan, de nem cetféle, szóval az óceán nem valódi opció. Persze a cetek is alszanak, de mivel a vízben,  és tudatosan kell lélegezniük, úgy alszanak, hogy agyuknak egyszerre csak az egyik felét engedik pihenni, míg a másik fele éber marad, hogy irányítsa az úszást, és a felszínre hozza őket levegőért.

Valójában lehet, hogy úgy alszom, mint a cetek, csak rossz szárazföldre születtem. Márhogy egyáltalán a szárazföldre.

Szünet

Uborkaszünet van. Izé... szezon. De a szünet jobban hangzik, a hazai közéletben annyira nem történik semmi, a mostanában szokásossá vált unalmas habzás mellett vagy helyett, hogy már megint unom a híreket. 

A paksi fenékküszöbb majdnem lekapcsolása a hőkupola alatti vízhiányban parlamenti üzengetéseket generált a fészbukon, csak ez kábé annyira érdekes, mint egy telefonkönyv fülszövege.

Részemről már a jutyúbon is csak hangoskönyveket fogyasztok, miközben online puzzle-dolgokat rakosgatok, és minden másnap leolvad az agyam, az meg nem hír, hogy a Dagadt épp Szerbiában pálinkázik, vagy a minielnök nem tud kijönni a Duracell-nyuszi üzemmódból, valamint hogy az Ő Hazájuk nevű nácik még mindig nácik...

Engem per pillanat egy hidegfronttal kombinált alkotmányozás sem tudna felgerjeszteni a politika iránt, az elmúlt hónapok szigorúan monoton, egysíkú darálása taszít, a közéleti sajtó meg még tárgyánál, a politikánál is unalmasabb.

Máskor lehet kicsit háborogni a mandineres hülyéken, de már az ottani, magukat tévesen jobboldalinak definiáló felcsútisták is szikkadt baromságokat mantráznak csak egyre kókadtabban, sehol az a harci tűz, ami ugyan polgári izéket vagy kereszténységet maximum csak nyomokban tartalmazott, de legalább valamilyen volt. 

Filmeket kéne nézni, de egy ilyen hőtágulásos uborkaszünetben már nincs meg a toleranciám mindenféle hollywoodi vacakhoz. pedig azokon is milyen jól lehet háborogni időnként...

Akarat és érzet

Vannak egészen buta algoritmusok. Sőt, igazából főleg olyanok vannak. A Jutyúb például azt hiszi, hogy engem érdekel, ha mindenféle gyanús indiai guruk épp nagyon hülyék egy reptéren, vagy két pofára zabálnak valami rizses cuccot. Pedig efféle videóra talán egyszer kattintottam, de onnantól megállíthatatlan az áradat. (Jó, mondjuk a japán lányegyütteseket néha magamtól is megnézem, de ebben meg van valami - közepesen jó értelemben vett - állatkerties rácsodálkozás, hogy jé zsiráf, meg jé japán ska-punk, dadogós csajokkal!)

Meg az ilyen hírgyűjtő algoritmusok is fenemód buták, gyakorlatilag minden hétvégén több példányban és változatban is megkapom a következő heti horoszkópomat, pedig a lottószámokat szeretném inkább. Mert mit segít az rajtam, hogy „Az Oroszlán jegyébe lépő Merkúr és a kibontakozó energiák miatt érdemes odafigyelni a kommunikációra, az önvizsgálatra és a váratlan helyzetekre az előttünk álló napokban“? He?

Jó, hát biztos az van, hogy ha a Merkúr nem orosz, akkor szarhatunk a kommunikációra, hisz minek olyankor egyáltalán bárkivel a bármiről? Ahhoz kérem kibontakozó energiák kellenek, rejtett energiákkal még önvizsgálni sem érdemes, mert úgysem tudunk mit kezdeni a váratlan helyzetekkel. És egyébként is, egy rendes embernek kizárólag várt helyzetekből áll az élete, ami ugyan kissé autisztikus, de kényelmes pozíció.

Persze én általában erre az egész bulvármocsokra szoktam újra meg újra rácsodálkozni, mint az aranyhal, aki azért ússza körbe tizedszer is az akváriumot, mert az előző kilencből maximum egy félre emlékszik. Így persze meglep, hogy az bárhol is hír, ha egy korábbi olimpiai bajnok vízilabdázó a kisfiával ment egy focimeccsre. Nyilván mert ha a lányával megy, az nem hír, ha a feleségével, akkor meg az a hír, hogy a nőnek milyen látványosan jó lábai vannak.

Én hülyén meg a logikát keresem, de az itt nincs, ez a bulvármédia ez akarat és érzet, nem mintha tudnám, mit értek ez alatt, de ilyesminek érzem, meg dobozos kólának üveges rummal.

(Valami olyasmi lehet a bulvárszerkesztő természetes unintelligenciájában, hogy hír abból lesz amiből akarom, posztmodern van bazmeg, bármi mehet, ezen nem agyalni kell, hanem együtt rezegni a néplélek... izé, rezgéseivel.)

p.s. Az egyik horroszkópom szerint egyébként az egyediségem ezen a héten különösen ragyog, és mások is felfigyelnek a szokatlan gondolataimra. Jaj ne, már megint?

(De legalább a magánéletemről indokolatlanul állítják a csillagbolygó-együttállások, hogy egy kicsit a fejem és a szívem viaskodik egymással, mert ugyan efféle szerveim valóban vannak, de magánéletem az nincs.)

A bosszú hidegen tálalva is unalmas

Na, megvan hogy az lesz a Kösságelnök Úr, (sok.pont.nulla) akiről megmondtam, hogy majd megmondom, hogy megmondtam. A francba is, nem lehetett volna nem egy unalmas öreg jogászbácsit választani, de tényleg? Nem volt még elég ilyen? Mindegy, róla legalább majd nem sokat kell írni, ha kétszer olyan karizmatikus lesz, mint az elődje, akkor is maximum harmadannyira, hogy érdekeljen a Batka Endre, vagy ki.

Kicsit még visít a nempolgári álkeresztény ellenzék, de ez is szinte érdektelen, ilyeneket olvasok, hogy: 

„A KDNP szerint Baka András bosszút akar állni a Fideszen“ (Megj.: Safranek! Ki most a Kádéenpé???)

Persze az irány alapvetően jó, amit a kádéenpés káder lekommuninkál. Merthogy bosszút állni akar? Azt ugye azokon szoktak, akik igen-igen, khm... meglehetősen, nos... gecik voltak valakivel. A bosszú az olyan, hogy előtte sérelem kell, bele kell gázolni a másikba, szóval akkor ezt most vehetem egyfajta közvetett beismerésnek?  (Szemetek voltunk, de most sírunk, mert pofán ver az élet...)

Amúgy arra hivatkozott ez a politikai keresztény jellembajnok (R. Bence frakcióvezető és képmutató) hogy Súlytalan Tamás bátyját erőszakosan váltották le a Sándor-palotából ki. Mint annak idején a Bakát a Legfelsőbb Kúriáról. És akkor most ő így lesz elnök nekik is? Hát micsoda dolog már!

Na most az erőszakos leváltás az nem az, hogy a parlament megválasztotta, aztán a parlament leváltotta, hát istenem, ez a parlament már nem pont ugyanaz. Erőszakosan a venezuelai elnököt távolíttatta el Trampli Donáld,  az konkrét emberrablás volt.

Még szerencse, hogy az Egybesült Államokban nagyon nagy a demokrácia, ezért az ott belefért, nálunk viszont diktatúra van máris, így a parlament maga Terror Eszköze, gondolom minden idők Békemente készül elsöpörni rögvest, két és fél millióan a Kossuth téren. Csak legyen kicsit jobb idő, meg kezdődjön el az iskola, mert addig ki vigyázna a gyerekre? Az önkényuralom elsöprése az nem olyan, hogy csak úgy el lehet kapkodni az elhamarkodását, meg Lajos néniéknek is haza kell érnie a Balatonról, de most épp festenek...

És a Dagadt is őszre ígérte a forró őszt, hogy akkor majd a Felcsút  legyőzi a Vasast, csak legyen hozzá wifi, meg durva gazdasági válság.

valami régi a fészbukról

Csak semmi waltz, cinikusak vagyunk!

Ma van Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics halálnapja, az ötvenegyedik, miközben a jövő hónapban lesz kereken 120 éves. Csak ugye már nem érhette majd meg. Róla ilyenkor meg kell emlékeznem, ha már a legkomolyabb komolyzenei kattanásaim egyike, és tényleg úgy nézett ki, mint egy tűzoltóparancsnok papi pályára készülő legkisebb fia.

Pap nem lett belőle, mondjuk harcos ateista sem, és folytonos macska-egér játékot folytatott a sztálini diktatúrával. Állítólag a saját (németes átírású) monogramját zenei hangsorként beleírta több művébe is, ezt persze én nem tudom, nekem olyan a zenei hallásom mint hintalónak az Epsom Derbin.

Ezzel együtt nem mindenben volt igaza, például az a mondása, hogy „a zene lehet keserű és kétségbeesett, de nem lehet cinikus”, na az nem igaz. A zene lehet cinikus, persze ő nem hallott rendes punkot, bár 1975-ben halt meg elhunyni. Ma ilyenkor. Márpedig a a Ramones például addigra már volt, meg Iggy Pop is, igaz nem a Szovjetunióban. A Sex Pistols meg addig még Angliában sem...

Ezzel együtt Sosztakovics zenéje népszerű feldolgozás-alap, kár hogy a nagyarcú, ám közepes gitárosok általában a Waltz No. 2-t szeretik epikusan torzítva elnyekeregni, dehát ez olyan, mint hogy az emberek egy jelentős részének annyi van meg Beethoven-től, hogy Dadada-damm, dadada-damm.... (Az Örömóda már nem, az biztos Mozart, Brüsszelből.)

Na, ez legalább nem az.

A Megtestesítő

Mindjárt nemsoká kiderül, ki lesz az új köztársasági elnök, a végén még az is kiderül, mikortól lesz megint igazi köztársaság. (Egyesek szerint már van is, szerintem még várunk rá, mint a bécsi gyorsra.) Ám jobban belegondolva, engem már nem érdekel a kérdés, már megint valami unalmas jogász lesz, azokban meg semmi rakendroll. pedig az pont beleférne abba, hogy az elnöknek amúgy nincs hatalma, ő csak reprezentálj az államot, azt meg lehetne vagány módon is. 

És nem, nem kell megtestesítenie semmiféle nemzeti egységet, tekintettel arra, hogy az nincs, de legyen a többség számára vállalható arc, ennyi pont elég. Mondjuk épp ezért szoktak valami unalmas-lojális alakot odaültetni a palotába, Sándorilag, csak ez az előző zugügyvédénél sem jött be. Most meg a HVG olvasó szerint Baka András a legvalószínűbb név, aki már megint egy nyugdíjas jogászprofesszor, mintha ebben rohadt országban nem lenne más, csak jogászkodó jogászok meg fantáziavilágokban élő közgazdászok, és belőlük állna a komplett közélet. És egyáltalán, nem lehetne valaki mégis csak 60 év alatt? Miért kell mindig főleg hetvenes arcokban gondolkodni, akik de ha mégsem, akkor középkorú nők legyenek, mintha legalább is lennéne valami kretén életkori nemi kvóta.

Az elnök szerintem ne legyen jogász, tényleg legyen valami nagyjából politikán túli civil. Mert lehet ugyan azt emlegetni, hogy neki fontos feladata, hogy akkor aláírja-e az adott törvényt, vagy nem írja alá visszaküldeni, hogy aztán aláírja muszájból, de a jogi pepecselésre egy komplett profi stáb áll a rendelkezésére. Szalagot megnyitni, emlékművet átvágni, díjakat felavatni, és konferenciákat megnyitni meg tudna magától is, gyakorlatilag bárki, aki nincs épp betépve, bár az is vicces lenne.

Jut eszembe, az én jelöltem John Lennon lenne, de ő állítólag egy ideje már halottként tölti az idejét, úgyhogy akkor legyen tényleg ő, csak negyven volt, mikor lelőtték meghalni, tehát nem öreg, már régóta nem, ellenben nagyon rakendroll. Észak-Koreában is Kim Ir Szen az örökös elnök, pedig ő is 32 éve halott, csak ő egyáltalán nem rakendroll...

Esetleg ő:

Az öncáfolók társasága

Özvegy Katikáné Géza főállású mizantróp volt, mondhatni lakótelepi viszonylatban. Korábban csak a szomszédjait utálta, néha a szomszéd lépcsőházból is, de volt az a kánikulával kombinált közpolitikai villanyszámla-nemfizetés, amitől en bloc az emberiséget kezdte eltolni magától. Nem gyűlölte az embereket (e tekintetben nem is volt igazi mizantróp), csak nehezen viselte őket a környezetében. Egy lakótelepen ugyanakkor nehezen megoldható az erdei remeteség, pedig Géza számára az ideális létforma egy erdei kunyhó lett volna sok könyvvel, babkonzervvel és fatüzelésű internettel. Ő már inkább csak figyelte volna a társadalmat und civilizációt, mintsem részt vett volna benne. Ilyen japánul hikikomorinak hívott életformára gondolt, csak nem városban.

Aztán egy nap a sarki bolt előtt találkozott egy szádhuval, legalább is így képzelte a szádhukat, hogy kissé toprongyosak, elburjánzó szakállal és izzó tekintettel. Az illető Akciós Bier márkájú sörre gyűjtött, amiből látszott, hogy inkább hindu, mint buddhista, mert az igazi buddhista misztikusok úgy szokták, hogy megisznak sok bort, aztán felmennek a hegyre megvilágosodni. A hindu szent őrültek meg a városok utcáin bolyonganak, hogy csak van a közelben egy szent folyó, és akkor mondhatják, hogy ők itt most pont zarándokok.

A szádhu a bolt előtt szintén főállású mizantróp volt, amennyiben megvetette az emberiség nagy részét. Az emberiség nagy része ugyanis nem adott neki aprót, de soha, tehát nem is voltak érdekesek egy olyan szemlélődő számára, aki a Spar előtt ülve nézi az embereket, de nincs köztük. Géza ugyan adott neki aprót, és kissé beszélgetett is vele, de rájött, hogy két mizantróp közös témája hamar kimerül abban, hogy mindenki más hülye. A másik is. 

A mizantrópok közössége olyan, mint a magányosok társasköre, az anonim hírességek önsorsrontó csoportja vagy egy Nacionalista Internacionálé, azaz létével öncáfoló, egyfajta Önző Altruisták Egyesülete. 

Bár Géza pont nem volt önző, mondjuk altruista sem, ő elidegenedett volt, aki boldogan élt míg meg nem halt, kivéve mikor boldogtalanul életben maradt.

Kissé elölről hátha

Akár a bölcsik és az ovik is zárva tarthatnak a meleg miatt, írja az újság internet, és baszki, pedig most gondolkodtam, hogy beiratkoznék. Gondoltam újrakezdem a szocializációmat (hátha másodikra jobban sikerül), de persze nem a születéssel meg a csecsemőkorral, nem akarok a világ másik végén egy szegény családban magam alá kakálni naponta többször, az óvoda ugyanakkor már egy vállalható verzió. De az általános meg a középiskolát azt kihagynám, szerintem így ötven fölött nem is nagyon várnák el tőlem, szóval legóznék óvodásként, aztán tőlem jöhet újra az egyetem, az elmúlt huszonöt évben biztos sokat ment előre a tudomány.

De a zárva tartó gyerekmegőrzők persze a meleg miatt tartanak majd lehet, hogy talán zárva (a lehetőség minden esetre nyitva van előttük), mert a bármelyik aktuális kormány hülyén néz maga elé, hogy jé nyáron meleg van, meg éghajlatváltozás. (Brit tudosók szerint amúgy az van télen is, csak nem látszik jól a fűtésszámlától.)

Tényleg, emlékszik még valaki Greta Thunberg-re? (Akinek az egyik másik keresztneve Tintin, ami szerintem kínosan menő.) Ő úgy 7-8 évvel ezelőtt, tizenöt évesen tűnt fel, csak azóta volt Covid, ami elsodorta a klímaszorongást, aztán több háborúk, amik meg a járványszorongást, most jön újra a klíma (pláne annak, akinek nincs klímája), de Greta (valamint Tintin) azóta a közel-keleti helyzettel foglalkozik. Miközben Eleonora is, ennyire ráérnek a svvédek a jóléttől.

Szerintem egyébként a komplett országot nyugodtan be lehetne zárni egy hétre, van még itthon kaja bőven, a számlákkal igazán lehet várni egy ekkora vészhelyzetben, aludni meg jobbára csak hajnalban tudok, amikor ki lehetne mozdulni, később már szívdobogásom lesz a melegtől, meg a két erős kávétól, miközben itt is az van, hogy egy orvos ismerős szerint alapvetően normális, ha az embernek dobog a szíve. Akkor is ha nem pont a Hazáért.

Könnyen lehet, hogy nem értem már ezt a kortárs világot, hogy klíma, meg dobogás meg háborúk, itt körülöttem a rendszerváltás meg egyelőre a régi rendszer eszközeivel dolgozik, kezdhetnénk többen is elölről. Az oviban.

Műerő

Meleg van aszály és szárazság, már ha az utóbbi kettő nem ugyanaz, pedig az valószínű. Nermsoká leáll a paksi erőmű, ami atomból van, bár egyelőre  egy halászlevet még meg lehet főzni rajta. A helyi halott halakon amúgy sem kell sokat főzni már, azt elintézi a Duna meg az erőmű hűtóvize.

De a kedvencem az a legfrissebb jobbos konteó, hogy majd jól nem indul újra az atom, mert az oroszok nem  szállítanak majd  uránt (az majdnem olyan , mint az ukrán, csak sugárzóbb személyiség, ezért a ruszkik megtartják maguknak Urániát. Mert a Dagadt vesztett a választáson, ettől meg Vlagyimir Vlagyimirovics idegebe jött a dácsájában Szocsiban, mintha nem tenne magasról bármelyik "szövetségesére", ha azt nem tudja már a maga céljaira használni.

Amúgy Paks azért áll le - és ez a kettes számú agymenés, nyilván a hőségtől - mert az osztrákok megtartják a Duna vizét maguknak, ha már felőlük folyik belénk. Izé, folyna. De ők akarnak vizezni belőle, nekünk meg nem jut.

Persze ha a legújabb, elég harmadvonalbeli arcokból mozgolódó felcsútista mozgalom még tart néhány nem túl nagygyűléses tüntetést, akkor r9vid időn belül újabb remek összeesküvés-elméletekkel gazdagodhatunk. Pedig már ezektől is fáj a fejem. Viszont legalább takarékoskodom az árammal, kizárólag a laptoppal fűtök csak, meg a tévével, de a telefont már töltöm, csak ha lemerül.

Tudatos vagyok, na.

Ám atomi szinten erőtlen.

A repülés nem ló

1909-ben ezen a napon Orville Wright rekordot állít fel, mikor közel egy és negyed órát tartózkodik a levegőben egyhuzamban repülő gépezetével. Az marha sok volt, hiszen a motoros repülőgépes repülés történetét 1903. december 17-től számoljuk, mikor Orville tesója Wilbur 59-es teljes másodpercig repült, összesen 279 métert. És ezen a lélegzetelállító távon kormányozni is tudta gépet. Szép egyenesen repült! Na, ehhez képest nagy szám az egy és negyed órás repülés.

Persze én azóta is utálok repülni, mikor körülbelül 1823-ban leérettségiztem, még nem voltak repülők, csak lovas kocsik, lovas buszok lovas rollerek. Utóbbiak persze csak a gazdagoknak, mert az olyan kicsi lovak kurva drágák voltak. Nehéz volt őket ilyen kicsire csinálni.

Később lettek repülőgépek, először pegazusokkal, ilyen szárnyas lovakkal kísérleteztek, de aztán Wright-fivérek mondták, hogy robbanómotor kell hozzá. Mintha bárki is fel akarna robbanni, pláne a levegőben! Aztán persze sugárhajtásúak lettek a repülők, és az jó volt, mert a sugár az tiszta, és sokfelé van belőle, mint a Napban meg a vízcsapban, meg a körben. (Annak még átmérője is van.)

Nekem meg tériszonyom van, sose értettem emberek miért akarnak vékony fémcsövekben nagyon magasan lenni, ehhez képest megtettem jó párszor, csak nem élveztem. Nekem a repülőgépek esztétikailag érdekesek, amennyiben jól néznek ki, bár utaztam ronda repülőn is. De igazából számomra a vonat az érdekes. A lóvasút persze.

Uncsi

Egész unalmasan lement a mai Forma-1-es Egyforma a Hungaroringen, legalább is a negyven évvel ezelőttit sokkal jobban élveztem. Pedig az olyan marha régen volt, hogy még fekete-fehér, én meg tizenkettő egy tucat, de ezek a mostani, versenyzőnek csúfolt sportgépek meg a túlspilázott autóik már egyre kevésbé kötnek le. 

Jellemző, hogy megvártam a befutót, aztán kikapcsoltam az egészet a francba, nem érdekelt a pezsgőlocsolás, és még kevésbé a tévés szakértők nagyarcú gumiválasztásozása. Az már verseny közben is idegesített.

Meg volt félretéve egy podcast, azt meg akartam hallgatni.

Ehhez képest a Zorigo Egyformaügyi Melléküzemága szerint egész hétvégén dráma dráma hátán volt (ezt mondjuk vizuálisan nehéz elképzelni, illetve elég perverz), de még azt is megemlítették, hogy ott volt a Sátán Földi Helytartója, Rákosi reinkarnációja, avagy a jelenlegi miniszterelnök. Aki kijelentette, hogy igen, egy ilyen sötét diktatúrában is lehet efféle versenyeket rendezni, sőt itt lehet igazán, mert aki nem elég lelkesen lelkesedik, azt bilincsben vezetteti el a lemondott legfőbb ügyész. Valamint rohadt meleg van, de sör elég hideg a VIP-páholyban, ahol az új csajával urizál éppen.

Szóval semmi különös, business as usual, a világháború ezen a héten már nem tör ki, bár Amerikában a keleti parton még csak ebédidő van...

dráma hátán... (jutyúb.pont.kom)

Keserédes

Imádom az úgynevezett „életmódcikkeket“ a sajtó médiájában, főleg ha nagyon nem az én életmódomról van szó, és nézek hülyén, hogy de ezt most így tényleg hogy? Most a hávégén jött szembe egy ilyen, hogy „A vasárnapi sütizés nyomában – hogyan lett életünk része a krémes, a mignon és a Dobos-torta?“

„Gyerekkorom vasárnapjai elválaszthatatlanul összefonódtak a sütizéssel vagy a fagyizással.“ -kezdődik mindjárt az írás. És tessék mondani, ezzel rajtam kívül mindenki más így volt? A sütifagyi nálam nem fonódott a vasárnappal, a fagyi a nyári szünettel, a süti meg a családi születésnévnapokkal, a karácsonnyal és egyéb húsvétokkal. Meg a Béke Sörözővel, ahová általános iskolásként jártam. Persze ebédelni, előfizetéses alapon, mert szar volt az iskolai menza (erre a sötét nyolcvanas években biztos volt valami párthatározat, hogy ócska kaját főzzenek rosszul) és rendszerint a drágább menüt ettem, amihez volt desszert.

Nekem egyébként sem a krémes sem a dobos-torta nem lett életem része, a mignon az igen, de azok akkoriban kis barna kockák voltak, nem kis sárga egyszemű kretének. Gyümölcstorta, túrótorta, és a cukrászati maradékok újrahasznosításának csúcsa, a puncskocka/torta. Meg a kókuszgolyó. De valójában egyik sem volt konstans része az életemnek, csak ha már sütik, akkor ezek, de nem túl gyakran. 

A boroskóla, a franciasaláta, vagy a bolognai(nak nevezett) spagetti sokkal részebb volt az életemnek neki, ma a garantáltan szinte naponta fogyasztott cucc meg a kávé és a zabpehely natúr joghurttal. Ma is ezt reggeliztem. És ha édességre vágyom, több édesítővel iszom a kávét, jut eszembe, ki kéne találni már valami saját kávés sütit...

Az említett cikkben az is vicces, hogy az élet nagy kérdésének festi le az egészet:

- Kevés dolog sűrít magába ennyi mindent, mint egy szelet sütemény.

- Miért lett a cukrászdába járás kulturális kérdés?

Például Dosztojevszkij bármelyik írása több dolgot sűrít magába, mint egy szelet sütemény, sőt szerintem még ez a kis blog is. Mi a frásznak kell misztifikálni vagy kultúrfilozófiai szintre emelni az édességet. A Forrest Gump című giccsben is milyen giccses, hogy FG anyukája mindig azt mondta, az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Anyuka nem volt egy különösebben nagy szellem, nem is kerestem ki a pontos idézetet. Ja, meg lusta is vagyok, und gonosz.

A cukrászdába járás meg lehet kulturális kérdés, de a vécére járás is az. Mint a szandál zoknival, a vallásosság, a szappanoperák vagy a buszon köpködés. Vagyis azzal, hogy kulturális kérdés, pont nem mondott semmit a szerző. Ami nekem tetszik, mert imádom a lényegtelen témákat.

És ami hab a tortán (ha már), ez a cikk a hávégé fizetős részében van, mintha legalább is fontos lenne, vagy annyira érdekes. Jó, nekem kicsit az, mármint érdekes, csak nem látok a paywall mögé, ezért frusztrált vagyok. És gonosz.

Jogállam vs. banánköztársaság

Aszonta a Felcsútok Géniusza a rendes évi posványosi összetartáson, hogy nem lehetünk Európa banánköztársasága. Na most van egy jó hírem, azok voltunk mostanáig, bár nem hiszem, hogy kárhozottak ősapáink.

De igen, lehetünk még banánköztársaság, egy kétharmados parlamenti többségben ez bele van kódolva, de nem muszáj élesíteni.

A Dagadt rendszere meglehetősen banánköztársaság-alakú volt, ehhez képest most ő akar lenni a jogállamiság védője, miközben a parlamentbe sem mert beülni. A jogállamról meg Varga Judit exminiszter azt mondta, hogy olyan nincs is, az csak egy frázis a mindennapi nyelvhasználatban, de jogi definíciója nincs is.

Pedig de. A jogállam olyan állam, ahol joguralom. A közhatalom alá van rendelve a jognak, az állam saját magára is kötelezőnek tekinti a törvényeket (és mindenki másra is), miközben védi az emberek alapvető jogait. 

tvtropes.com

A főnök egyéként a szokásosan unalmas öblögetését adta elő, a Haza sorsa feletti aggódás keretrendszerében. (A demokráciának befellegzett, a kereszténység és a családoknak szintén, effélék.) Meg a nagy megfejtéseit arról, hogy az élet, a világmindenség, meg minden. Az egyik kedvencem az volt, hogy  „Ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni.“ Szerintem meg úgy van, és biztos tévedek, hogy ha a jövőről beszélünk, akkor van valami megértésünk róla, akár csak annyi, hogy kiszámíthatatlan. De azt meg lehet érteni, a jövő kaotikus mert még nem történt meg, a jövő kvantumállapotban van, és egyes rabbik szerint minden tettünk és döntésünk elindít egy alternatív idővonalat, egyenesen bele a multiverzumba. Szóval melyik jövőről van szó?

És miközben az exfőminiszter beszédéről olvastam (nem vagyok hajlandó meghallgati, azon csak felcseszném magam, elég az átirat), rögtön mellette ott volt valami életmódcikk, hogy „Még mindig fáj a szakítás?“ Ja, hat éve, de ezen már elröhögtem magam, hogy múltam van már csak, ilyen sírva vigadás jelleggel. Az olyan magyaros, és lehet hogy ezért kínzom magam rendszeresen felcsútista tartalmakka.

Még mindig nem tudjuk ki, de lassan már azt sem, minek?

A hét fő eseménye, hogy még mindig nincs köztársasági elnök, mondjuk jobban belegondolva nem is hiányzik. Egy jó arc persze jó lenne, de a magyar politika rendszer miniszterelnöki irányba súlyosan fejnehéz. Azaz egy színtelen-szagtalan átlátszó figurának teljesen felesleges a Sándor-palotából elnökölnie. Tényleg kéne egy másol már tekintélyt szerzett arc, de az öreg jogászokból már elég volt.

Polgár Juditra még a Dagadt is azt mondta, hogy nem rossz ötlet, de az Ő Hazájukos trollok azért elég hamar meggyőzhették arról, hogy ez neki nem kell. Viszont kérdés, hogy de akkor ki legyen. Gondolom nincs olyan bárki, akit az egész ország képes tisztelni, mindig lesz sikoltozás, hogy ez az "Ő Emberük" bárkik is legyenek azok az Ők. Nyilván mindig a Másik, ha már nagy hagyománya van nálunk a negatív csoportidentitásnak, azaz hogy mi attól vagyunk Mi, hogy nem vagyunk Azok.

Valójában azon is el lehetne  gondolkodni, hogy kell-e egyáltalán elnök a köztársaságnak, ami ráadásul most elég ramaty állapotban van, mert társaságnak társaság ugyan, de nem közös. Az amerikai usákban sincs külön elnök meg miniszterelnök, a fehér házi pszichopata állam és kormányfő, aki épp azt hiszi, hogy neki ettől mindet szabad, ha de ha nem elmebeteget választanak, akkor remekül elműködik a rendszer. Ettől persze nálunk még nem biztos, hogy beválna, de egy rendes (azaz nem a mostani) Alkotmánybíróság azért képezhetne kellő ellensúlyt. Ha már nem vagyunk egy nagy és szövetségi állam, egy ellensúly egyből kiesik. Az a szörnyű helyzet, hogy összesen vagyunk úgy kilenc és fél millióan, ami nem sokkal több, mint New York vagy London lakossága, de valamivel kevesebb, mintha Londonnál hozzácsapnánk  a közvetlen agglomerációt. (New Yorknál tudja a fene, bár Manhattant és a már a szomszéd államban lévő Jersey Cityt kábé csak a Hudsn folyó választja el.)

Szóval nálunk az ország összlakossága egy nagyvárosé, és hülyén hangzik, de az egészet majdnem úgy kellene irányítani, mint egy városállamot. Például van összesen úgy 3200 önkormányzat, most képzeljük el ezt Londonra vetítve... Vannak területi különbségek, erre tekintettel kell lenni, de pl. a megyék helyett lehetne csak az öt régió, a megyei önkormányzatok amúgy is jobbára funkciótlanok.

De a régiók kaphatnának erős jogosítványokat, és ha lenne közvetlen elnökválasztás, ez akkora legitimitást adna, hogy ahhoz komolyabb jogosítványok is járnának, mondjuk a kormányhoz képesti ellensúlyozáshoz.

Vagy hagyhatjuk a fenébe az egészet, vívjunk meg egy rendes polgárháború, ha már a választási kampány is az volt, fékezett habzással persze.

Akkor a ki?

Van most ez a nyekergés, hogy akkor a Súlytalan Tamás bátyja kunyhója után leszen-é köztársasági elnök a Polgár Judit? Szerintem lehetne, csak hogy már az elején.

Ugyanis:

- A kösságelnök nálunkfelé nem birtokolja a hatalmat, csak arcot ad az államnak, márpedig a Judit jó arc lenne erre.

- Nem jogász, róják fel neki rögtön, mintha egy ceremoniális államfőnek annak kellene lennie. Egy frászt! A Sándor nevű palotában azért van egy komplett jogi stáb, hogy legyen efféle szakértelem is az elnöki döntések mögött. Miközben azoknak alapvetően morális természetűnek kell lenniük. Az elnöki létmód und működés vagy morális, vagy menjen a francba, mint az előző két felcsútista arc.

- Göncz Árpád például remek elnök volt (és nem ér, hogy jogászdiplomával, azt még 1944-ben szerezte, képzeljük el, mennyire volt releváns...), de ő fordította a kedvenc John Updike regényemet (Így látja Roger - Roger's Version), meg pl. Vonneguttól a Halálnál is rosszabb című sorvezetőmet. A Gyűrűk ura nem ér, azt nem szerettem soha.

Hogy valaki a pártpolitika fölött áll? Vagy kívül? Tök jó.

Még nem tudni mit reagál a megszólított, a mandineres kommentelői már zsidóznak ezerrel, azért annak kicsit örülnék, ha pofán vágná őket az élet. Ez részemről gonoszkodás, ám a legszebb öröm a kár, ugyebár. És nem, egy Polgár Judit kaliberű valaki nem ezért lenne jó, hanem úgy általában, nekünk.

A Bukás

Mától van az, hogy tegnaptól nincs már demokrácia Magyarországban (-országon?), mert Súlytalan Tamás aláírta! Az alapkotmánytörvény módosítását, amitől pont ő mostantól már nem az aki tegnap volt, nem azért persze, mert közben talált magának egy nyilvános személyiséget végre, csak mostantól más  lesz a névjegykártyáján (nyugdíjas?) és nem hívják meg már több királyi temtésre és négy esküvőre.

Aszongya ez a kitűnő jellemférfi, hogy: „A köztársasági elnöki intézmény a végrehajtó hatalom és a politika kiszolgáltatottjává válik, közjogi szerepe elhalványul, alapfunkciója megszűnik.“ Csak mondom, már megszűnt. Ő volt az egyik, aki ezt megtestesítette, de hát van az az eset, mikor valakinek csak akkor tűnik fel, hogy a fagyi hideg, ha visszanyal.

A választásokon még volt demokrácia, de mikor a demokratikusan megválasztott többség azt teszi amit megígért, akkor az már nem fér bele Mindjártnem elnök úrnak, aki ezek szerint a személyében maga a demokrácia, amennyiben csak akkor szólal fel a kétharmad túlhatalma ellen, ha:

1. Az már nem az a kétharmad, ami őt feltette arra a polcra, ahol már lekvárnak képzelte magát. (Aki érti, érti.)

2. És a kétharmados döntést nem csak mindenféle parasztokat érint, hanem őt magát is, nagy felkentségében.

Innentől szerintem tök rendben van, ha elhúz a francba. Tehette volna elegánsabban is, illetve pont ő nem, ebben alakban épp annyi elegancia van, mint méltóság. És épp egy felcsútista rezsim kellett ahhoz, hogy ennyire magasra emelkedjen, hisz jelszavuk munka és béke, de mindenek előtt: kontraszelekció! A lojális talpnyalók diadala az állam felett. (Tényleg, van nem lojális talpnyaló, vagy a lojalitás fogalma a talpnyalást már eleve tartalmazza?)

Én amúgy is forradalmi anarchista lennék, ha nem fájna gyakran a fejem meg a lábam (közvetlen akciókban ezért nem vehetek részt), de így a fotelből is tetszik, hogy a korábbi zugügyvéd immár egykori elnök is egy személyben. Bukása egy rezsim bukásának szimbóleuma, csak tessék innentől valami jobbat építeni helyette. Ami mindjárt azzal kezdődik, hogy ki nézheti le majd a népet és a bűnös fővárost a Sándor-palotából, az ideiglenesnél hosszabb távon?

papaigabor.wordpress.com

A köznek vetít

„Hét évre 7,03 millió eurót, vagyis több mint 2,7 milliárd forintot fizet az MTVA a Tour de France és néhány másik kerékpárverseny közvetítéséért licencdíjként, noha a versenyt, mint eddig is, párhuzamosan az Eurosport is adja“ - írja a 24.hu. Remek. 

Én szoktam nézni a Tourt, pontosabban rendszeresen leháttértévézem (mint mondjuk a londoni maratont), közben kitűnően lehet mást csinálni, de úgy, hogy egészen benn vagyok a többhetes sztoriban. A Tur, miként a többi nagy körverseny, valójában szappanopera, leosztott szerepekkel, drámai fordulatokkal, kiszámítható eredményekkel, változatosnak gondolt, de évadról-évadra ismétlődő helyszínekkel. Barátok közt a hegyekben meg a síkságokon, francia borvidék-hangulatokkal, ám valódi antagonisták nélkül. Avagy az ilyesmi a családbarát sorozat, néha gyakran doppingolnak ugyan, de nem küldenek egymásra bérgyilkosokat, és bár a Champs-Élysées-n isznak és vezetnek egyszerre (amennyiben hagyományosan pezsgőznek a befutó közben), de legalább nem énekelnek playback-ről sanzonokat és Offenbach-operetteket, szóval kiskorúak is nézhetik.

Nyilván ez vezette a Magyar Királyi Állami Tévét is, még az előző rezsim alatt, mikor licitáltak a közvetítési jogokra, amik közben már kis hazánk viszonylatában is másnál voltak. vagyis feleslegesen kiszórtak pár milliárd közpénzt, amiben semmi sem különös, business as usual, az egész állam média erre volt optimalizálva, hogy kurva sokat költsenek teljesen feleslegesen.

Pontosabban nem teljesen. Ugyanis az állami párttévét a háttérből a Várhegyi Attila nevű felcsútista, egykori erős ember bábozta jól, és most, hogy sok pénzért évekre övék is a Tour, már ment is a fiacskája a franciákhoz, élőben közvetíteni, ha már a vérében van az utazó riporterség, amire már csak a helyszanen kell egy kis bordói maligénfokot tölteni, hogy jó legyen az ingyenbuli.

Mit is csinálnak a kicsodák? Azt.

(cyclingweekly.com)

Szerintem megvehetnék a Forma-1 közvetítési jogait is. Jó, hát az már eleve az övék, de meg kéne kérdezni a jogtulajdonost (valami amerikai cég, a Liberty Media), hogy nem fogadnának-e el egy kis pulszpénzt, például a rádiós közvetítési jogokért, vagy hogy írhassanak róla képriportot a Zuglói Tükör Pluszba. Hátha lehetne költeni még egy párszáz milliót, az jobban megadná a rangját egésznek, hiszen ott egy Sir Hamilton meg egy pár másik arc versenyez, igen híresen!

Én például igen szívesen kimennék Silverstone-ba, mert ugyan megvolt már az idei brit nagydíj, de sosem lehet elég alaposan korán kezdeni a felkészülést a jövő évire! Máris lehetne tudósítani a felkészülésről, elvégre jegyet is lehet már rendelni a 2027-es futamra, gondolom first minute-alapon olcsóbb is lenne, ha már most megvenné nekem a tévé. Légkondis VIP-páholy kéne, mert nem bírom a tömeget, a zajt és az erős fényt, plusz egy ilyen belépő nagyon drága, ezért ha kedvezményes, igen sokat lehetne spórolni vele. Elvégre én nem pazarolnám a közpénzet, na.

Ő még most csak tizenhat

Bedobta MP, hogy mi lenne, ha ezentúl 16 év lenne a választási korhatár? Tudja fene, de a jelenlegi civilizációs tendenciák mentén van abban valami, hogy az emberek ma már sokkal tovább vén hülyék, mint még tudatlan gyerekek, bár azt nem merném mondani, hogy a nyolcvan felettiek ne szavazhassanak (mint a bíborosok a pápázós enklávén), mert embere válogatja, de ennyi erővel persze az alsó korhatárnak sincs értelme. Mert lehet, hogy az emberek nagy átlagban tizennyolc éves korukra már nagyjából-egészében felnőttek, de pont átlagembert nem látott még soha senki. Úgyhogy másokkal kapcsolatban nincs véleményem, de én például nyugodtan szavazhattam volna.

Hát igen. Tizenhat évesen még jóképű voltam, okos és a világra nyitott, még azt a szakközépiskolát is jól viseltem, amit később biztos nem bírtam volna ki, érdeklődtem a világ iránt, irodalom, történelem, politika, ilyenek, dehát 1990 volt, rendszerváltás, miazmás. De nem baj, hogy nem volt szavazati jogom, ugyanis utólag szinte biztos, hogy a Fideszre szavaztam volna. Ami akkor egy radikálisan liberális párt volt, baloldali beütéssel, nem ez a populista fasiszta csürhe, mint mára, ellenben kilencvennégyben (immár a szociológia felé tendáló főiskolásként) eszem ágába sem volt rájuk voksolni, így lett a Szadesz, jobb híján. 

Mert akkoriban már kezdtek fideszesből szimpla orbánistává vedleni, a felcsúti pedig azt szúrta ki, hogy a jobboldalon van üresedés, úgyhogy világnézetet váltott pillanatok alatt. Pontosabban nem volt neki világnézete, hatalomvágya volt már akkor is, kurva nagy hatalomvágya, és nemigen érdekelte, hogy annak eléréséhez milyen jelszavakat kell a zászlajára tűznie. Ha vegetáriánus feminista jelszavakkal lehetett volna nyerni, akkor egy vágóhíd előtt tüntetett volna szegény kismalacok képeivel, és egy Hős Anya kitüntetéssel a farmerdzsekijén.

Igazából lehetne valami cenzus, hogy mégse szavazhasson minden barom, de egy demokráciában az életkorin kívül nemigen bírtak még kitalálni jobbat. Volt egykor vagyoni és/vagy jövedelmi cenzus, hogy aki bizonyos métékű adónál többet fizet, az szólhasson bele az állam ügyeibe, mint finanszírozó, de az csak kapitalista tempó, erős demokráciahiánnyal. Mondjuk műveltségi elvárás lehetne. Azt persze jobb híján iskolai végzettséggel lehet opreacionalizálni, hogy mondjuk akinek nincs meg a nyolc általános, azt kösz nem kérjük, választónak vagy választhatónak (a kettő alapvetően együtt jár ugye), persze ha így vágjuk a fát, arra hullik a forgács, hogy van, aki hat elemivel egy értelmes arc, és vannak a diplomás hülyék a skála másik végén. Ha már egyszer az iskola még mindig inkább leképezi a társadalmi egyenlőtlenségeket, mintsem csökkentené...

Szóval maradjon csak az életkori küszöb, de hogy felvetett alacsonyabb korhatár (ami egyébként több EU-s országban is létezik már) értelme gondolat-e, ahhoz én már elmúltam háromszor tizenhat is. Persze ha ettől lenne három szavazatom, támogatnám. Mondjuk lehet, hogy így is, ideológiailag elég képzett vagyok hozzá, de empirikus kutatási adatokat nem láttam a témával kapcsolatban. Nyilván mert eddig nem is kerestem, de majd hátha.

Devil Ead

Mivel teljes erőből nyár van, én meg szarul vagyok a forróságtől, kerestem valami sötét horrort, ami egyfelől kifejezi lelkem elégedetlenségét, másfelől nincs benne nyakig ér a hálidéj, sőt az se baj, ha halidéj keretében mészárolnak benne darabokra felső-középosztálybeli, elkényeztetett senkiket.

Egy videomegosztón erre szembe jött a Gonosz halott: Égj! című műalkotás, bele is kezdtem, hogy nekem már tényleg mindegy, egy vígjátékon épp felhúznám magam, egy rendes szerzői filmen bealudnék (egész nap álmos vagyok, de egy hete már), egy vastag regénynek meg most értem a végére (Salman Rushdie: A tizenegyedik óra), és az eléggé lenyomott, szóval az kell most, hogy pusztuljon minden főszereplő, de nagyon kegyetlen módon.

Na, a filmet a közepéig bírtam, nem értettem belőle egy kukkot se, de (részben nyilván ezért) egy oltári nagy kamunak tűnt. Utánaolvastam, és kiderült, hogy ez egy komplett Gonosz Halott-univerzum (magyarul franchise), és a mostani már a hatodik film, az első meg valahonnan a sötét nyolcvanas évekből származik. 

Úgyhogy logikusan újrakezdtem a negyedikkel akkor, a simán csak Gonosz halottal, mert azzal élesztették újra a gonosz halottat hollywoodooban, még 2013-ban plusz van benne Jane Levy, aki nem egy falrengetően tehetséges színművész, de jó volt egy drámában (A Little Prayer), látszott a Vaksötétben, és régebben bírtam a Suburgatory cmű komédiasorozatban. 

Na itt ő a sérült csaj a sérült bátyjával egy sérült családból, ahol családon belüli heroinfüggőség és mellékbüntetésként érzelmi elhidegülés van. Erre a testvérek három baráttal az erdőbe mennek megtalálni önmagukat. A hülyék. Pedig tudhatnák, hogy egy ilyen filmben a magányos erdei kunyhó csoportos elhalálozásra való, az lényegében mindegy is, hogy egy pszichopata sorozat-láncfűrészes, vagy egy véletlenül (ám nyilván sorsszerűen!) megidézett démon belez-e inkább ki bárkit? Az utóbbi persze, hiszen a régi kultúrák (ilyen sumérok, egyiptomiak, inkák)  véres kultuszok keretében voltak démonikusak, és ennyit hagytak maguk után civilizációsan, nem is értjük, hogy van még emberiség egyáltalán, ezzel a terhes örökséggel.

Úgyhogy Mia (Jane) elvonási tünetek közepette menekül főleg a megidézett démon elől, ami vagy van, vagy csak a fejében, de nincs abban a helyzetben, hogy ezt eldönthesse. Persze a démoni megszállottság lényege az efféle vérben tocsogások esetében az, hogy a démon mindenkit fejben száll meg, egy megszállott nagylábujjal például nem lehetne komolyabb mészárlásokat kivitelezni. Vagy legalább is bonyolult lenne.

Aki viszont meg van szállva (és nem a Wehrmacht vagy a Vörös Hadsereg által) az onnantól vért hány, harap, lő és felgyújt dolgokat, aztán a démon megy tovább másokra, mert bizonyos számú embert meg kell szállnia egy-egy műszak alatt, ez nyilván benne van a munkaköri leírásában.

Az egész cucc egy nagy klisé-halmaz, nagyjából az elején lehet tudni, hogy a főcsaj - sok-sok kínlódás után, de - túléli, a többiek meghalnak bele, és addig is lesz sok rohadó tetem, öncsonkítás, égési sérülés, sőt élve eltemetés, és ezeket szépen sorban fel is mondja a film. Ami láthatóan egy cseppet sem törekedett eredetiségre, ez amolyan popcorn-horror, a belezés safe space-e, az ember pontosan tudja, mikor mehet ki pisilni, mert úgyse történik semmi, és mikor tolja félre a chipset, mert az egyik szereplő mindjárt a másik szájába fog hányni. Biztonsági horror, ez lehetne a szubzsánere a Gonosz halottnak. És ettől kissé unalmas, mert a horror az legyen felzaklató, és az se baj, ha kellően csavaros a sztorija. Na, ennek nem.

Amúgy ez volt a legjobb horror, amit a héten láttam. Sablonos volt (kiszámítható, vérben tocsogós, de erős atmoszférájú), viszont mást a műfajból nem fogyasztottam. Gondolom nem véletlenül.

Sikoltozás, vér, belezés, sikoltozás

Popikon

Ma ünnepelné a halálnapját Nico, azaz Christa Päffgen énekesnő, az egykori Velvet Underground-ból, ha bárki ünnepelne egyáltalán ilyet, pláne ha ha már évtizedek óta halott. Ő spciel 1988-ban hunyt el halni, ötven évesen, aminél már én is több vagyok most, és nagyjából elfeledve. Bár állítólag addig sem volt az nagyon barátságos und kedvelhető arc, Lou Reed például eleinte utálta, de később azért jóban lettek, gyereket meg Alain Delon csinált neki, miközben Andy Warhol egyengette a karrierjét, és magát játszotta Fellini Édes élet című klasszikusában. Az első lemezére pedig javarészt Bob Dylan írta a dalokat, aki akkor még nm volt persze irodalmi Nobel-díjas, de már meglehetősen jó név a popszakmában.

Ez így elég sűrűnek tűnik, ő volt a tipikus hatvanas évekbeli csaj, aki mintegy véletlenül csöppen bele New York (meg London, meg Párizs) avantgárdjába, valahonnan az akkor még elég periferikus Berlinből, és előbb világhírű lesz, aztán botrányhős és végül mellőzött. közben meg változó fellásban, de szex és drog és rakendroll. (Végül is úgy halt meg, hogy egy ibizai nyaraláson elindult éjjel még egy kis füvet szerezni, de eltaknyolt a biciklivel, beverte a fejét, és mire a helyi kórházban észrevették hogy agyvérzése lett az eséstől, már teljesen meg volt halva. Amúgy napszúrásnak nézték.)

De talán Nico volt az (egyik) első, aki az azóta már jól bejáratott divatmodell-színésznő-énekesnő Bermuda-háromszögben veszett el, de aztán hamar rutin lett, hogy aki jól néz ki a címlapon, az látszon filmekben is, és ha egy fokkal jobb hangja van, mint Sancho Panza szamarának, be kell próbálkozni egy lemezzel is.

A hangja mondjuk közepes volt, dalszerzőnek jelentéktelen, ám pont jókor tudott a legjobb helyeken lenni, így aztán jelenségnek világraszóló volt, ha nem is ő írta a hatvanas-hetvenes évek popkulturális történetét. (Nekem egy időben nagyon bejött a Velvet Underground, meg Nico első lemeze a Chelsea Girl, de később már jobban elvártam a torzított gitárt, a vonósok hanyagolását, meg hogy egy zenére igenis lehessen bekarmolva és boldogan menetelni valami vízparton...)

Hirdetni káros ám felesleges

Azt üvölti a pofámba valami zöld kretén egy Jutyúb videó kellős közepének elején, hogy „Legó Lionel messzi!“ Mivan? Ha lenne közel egy legó Lionel, az nekem jobb lenne? Azt se tudom ki az a Lionel, akire vonatkozik, bár gyanús, hogy nem Legó a családneve.

Mondjuk a képen egy kissé mutáns alakú humanoid van legóból, biztos elfogyott a gyárban a legóemberke öntőforma, így kockákból csinálnak egy nagyobb gólemet. (Miközben az igaz Gólem azért nem olyan messzi, legfejlebb időben, mert azt a 16. században csinálta Löw rabbi, de Prágában, ami mégiscsak Európának ez a fele...)

„Góljackpot!“ - kiabál egy másik banner, ezt se értem, nagyjából egy gól alakú héjában sült krumplinak tudom elképzelni (vö. jacket potato), rövidítve. És mivel 30 milliót ér, csinálok mindjárt is, csak elfogyott a krumpli, majd töltök le párat a burgonya.org-ról, az biztos organikusan bio. (A kisbetűs részben persze ott van, hogy a harminc milla az nyereményalap, ami biztos nem a nyeremény, különben nem kellene összetett szóba foglalni.)

Minden jel szerint még nem ért véget a füvönszaladós láblabda-bajnokság, de ha lehet arra fogadni, hogy egyszer majd fog, arra tennék egy komolyabb tétet. Van egy babkonzervem, egy alig használt SD-kártyám és egy József Attila-összes kötetem, 1964-ből, a szerző audiokommentárjával, csak nem tudom ezekre mit fizetne a ki.

Tudatosan nem kattintok semmilyen fodbalhírre, de akkor is elém lök az MSN valami cikket, hogy: Spanyolország-Argentína vb-döntő: itt van minden, amit a vasárnapi élő közvetítésről tudni kell! (Igen tudom, minek használok májkroszoftos böngészőt is, mint egy ősember?) 

Pedig én már így is többet tudok, mint amennyi érdekel, például azt hogy kik játszanak majd. (Tényleg, ez nem spoiler? Ez ér? Mekkora lenne már, ha a fodbaldrukkolók csak a kezdéskor tudnák meg, kik játszanak, abban aztán lenne izgalom. Nekik.)

Akit érdekel az ilyesmi annak nyilván nem hír, hogy mikor játszák a döntőt magyar idő szerint hajnali kettőkor Májámiban, én is pontosan tudom, hogy ezen a hétvégén lesz Forma-1 (meg kettő-három) valahol a... azon a pályán, ott! (Megnéztem utána, a Belga nevű helyen lesz, a nagydíjon, pont a tévében.)

Hogy aztán a fodbalista spanyolok nyertek-e Argentínában, azt majd úgyis megkapom hirdetésben reklámozva, nyilván csak a statisztika kedvéért, hogy mekkora nagy is nálam a fodbalhírek elérése, sérelmemre. Krumplit azért majd töltök le, csak kéne hozzá egy 3D-nyomtató.

A régi jó penészes

Valami egészen meglepő tartalomba szaladtam bele a reggeli mellett. Van még olyan, hogy Gondola! Ami ma a Mandiner meg a néha ProstiSrácok volt, azaz a vérjobbos, magát tévesen konzervatívnak meghatározó harci kürt, még valamikor a kétezres években az volt  gondola.hu, amiről a fene gondolta, hogy valami kő alatt még mindig elvegetál. Ja, penészes, vagy mohával borított, a lényeg hogy van valami nyirkos-árnyékos benőttsége, ez nem a posztmodern felcsútista propaganda-gecizmus, ebből még Csurka Pista bácsi, a legendás Zsírtáltos tokája rezeg vissza:

„Hungarofóbia izzik a vármegye szó kiiktatása mögött - A Rákosi-korszakot hozta vissza az a hatalmi garnitúra, mely kiradírozza hivatalos nyelvünkből a vármegye szót. A szó betiltása a diktatúra eszköze volt. A Rákosi-rendszer megbukott.“

„A kiegyezés pártiak győztek április 12-én - Sok elemző írás született már az április 12-i Fidesz vereségről, de most az idő távlatában úgy látszik, a szabadságpártiak és a kiegyezés hívei csaptak össze.“

„A Pride napján két ellentüntetés is volt Budapesten. Két civil tüntetés, ami azonban megdobogtatta a magyarok szívét, különösen az Elizabeth - Magyar Valóság jobboldali influenszer Facebook oldaláról kiinduló.“ 

(Ez különösen tetszett, hogy valaki akkora magyar, hogy egyből Elizabeth, nyilván árpádházi szent Elizabeth nyomán. Mondjuk ettől még le lehet Bözsizni, ha úgy állnak a számok. De lehet hogy csak simán az a KFT-szám az érvényes referencia, miszerint: „Buta lány vagy Elizabet, óóó, de szép a hajad./ A nyakamról majd ledörzsölöm, óóó, a rúzsodat./A beszéd nem a te asztalod, de a csípőd bomba jó,/ Nem is tudom mit tegyek, ilyenkor mi a jó.“)

„Június 21-én apák napját üljük. Nemes globális ünnep. Arra hívja fel a figyelmet, hogy az egészséges gyermekek fölneveléséhez az anyai mellett az apai szerep is nélkülözhetetlen.“

„Tóta W. Árpádnak nem szóltak, hogy a harcos ateizmus megbukott, túlhaladt rajta a modernitás bolondos kereke. Mára más téveszmék, más valláspótlékok divatosak, Feuerbach, Nietzsche és Freud beszorult a bölcsészkari szemináriumokba.“

„ A primitív tiszás narratíva köszönőviszonyban sincs a valósággal“

Ilyenek mennek jönni, ízlésesen díszítve olyan madárszaros politikai Trabant kombik megnyilvánulásaival, mint Surján László (ő még tényleg megvan, pedig már kilencvenes években is erősen dohosnak tűnt a komplett világképe), Semjénzsót, vagy a szebb napokat már régen látott Navracsics Tibó.

Ha jól veszem ki, ez a Gondola ez most a Kádéenpé nevű nem létező párt brossúrája, úgyhogy nekik is fáj, április 12, ami ugye a magyar nemzet Trianonja (Elizabeth közlése), és még mindig nem veszik észre, a hogy a Kádéenpé az nem van lenni, az csak a fidesz utódpártjának klerikális tagozata. Pártok ugyanis szoktak indulni választásokon, a semjénista vadászklub ezt évtizedek óta nem teszi, amennyiben az 1998(!)-as választáson volt jelen utoljára, mint önálló párt. de legalább a tagság könnyen és gyorsan meg tudja választani magát elnökségnek is...

Könyvsznobizmus

Vannak azok a nem tudják mit csináljanak jó dolgukban alakok, akik valahogy mégsem érzik, hogy mások tisztelnék őket. Ilyenkor többféle megoldás adódik, el kell játszani sokkal gazdagabbat, mint amilyenek, és Maseratival csapatni a Riviérán (vigyázva, hogy a kölcsönzött autó nehogy megkarcolja a madárszar), de el lehet játszani a kifinomult ízlésű, művelt seggfejet is, aki mindenkit lenéz az Parnasszusról. (Az egy olyan hegy, ahol a Pegazus nevű szárnyas ló fakasztotta a költészet forrását, pedig csak zabot keresett, a költészet annyira nem érdekelte. Nem egy Olümposz, de hegynek hegy.)

A nem létező műveltséggel csapatókat hívjuk sznoboknak. De ezeknek is két alfaja van:

- A pénzes proli, aki csak eljátszani akarja a műveltet, de az intézményes kultúra mint olyan, kurvára nem érdekli (esetleg inkább a kurvák érdeklik őt kurvára), csak úgy csinál.

- És van a kissebrendűségi komplexusos, akit zavar, hogy egy műveletlen tahó, és ezt igyekszik kompenzálni azzal, hogy operabérletet vesz és hősiesen végigunatkozza, míg a kövér nő végre meghal a színpadon, miközben még énekel.

Az első típusú sznob semmire nem jó, bár jól keresnek rajta az aranyozott gipszstukkó-készítők, a második viszont hasznos, mert bár nem feltétlen birtokolja az autonóm kultúrát, de legalább beszáll a finanszírozásába. Sznobok nélkül nem lenne a galériák, operaházak vagy független filmek egy jelentős része.

Ehhez képest, mikor azt olvasom, hogy Berlinben egy félig vicces, ám félig komoly vállalkozást alapítottak arra, hogy nem olvasó sznobok számára olvasottnak tűnővé tegyék a könyveiket, akkor némi hezitálás után arra jutok, hogy ez projekt a második típusú, azaz hasznos sznobéria körébe tartozik.

Mert ugyan egy külön csapat, némi pénzért de olvasásmentesen gyűrögeti és kávézza le a könyveket, sőt firkál is bele, de azokat a köteteket azért a megrendelő sznobnak előbb meg is kell vennie, amivel máris finanszírozza a könyvkiadást. És amíg nem darálja le a nyomtatványait, ártani nem árt, legfeljebb a közvetlen környezetének, akiket átver, de aki ilyen alakokkal barátkozik, és észre sem veszi, hogy egy fogalmatlan alak, annak úgy kell.

A nem hasznos sznobok pedig nem vesznek könyveket, mert ők nem az olvasást bábozzák el, hanem a könyvvásárlást is! Nekik ilyenek vannak a polcaikon: 

         

                                originalbooks.net                                                          pinterest.com

Ettől nyilván pokolra fognak kerülni, de pontosan a Dante által leírt pokolra, ahol aztán egy fél örökkévalóságig az Isteni színjátékot kell majd olvasniuk, középkori olaszul. Az örökkévalóság második félidejében meg Aki nem ír elég jót, annak meg két majommal kell egy írógépet csépelni egész addig, míg véletlenül meg nem írják a Shakespeare-összest újra. 

Egy fél örökkévalóság természetesen erre is elég, mert a matekórai emlékeim szerint végtelen fele is végtelen.

A rangkórság minek kell?

„Megindokolta a Belügyminisztérium, miért ugrott Szabó Bence három hét alatt három rendfokozatot“  -ezt írja az internet.

Sz. Bence volt és/vagy mármegint rendőr még százados volt a választások előtt a Nemzeti Nyomozó nyomozóknál, és ő volt az egyik, aki borította a bilit, hogy a Dagadték őket (is) pártpolitikai célokra ugráltatták, amennyiben a Tiszára kellet rádolgozniuk, de nem a folyóra.

És ez a fazon most már a belügyben miniszteriális kabinetfőnök, és ezredes is egyben, mert miért is ne?

Hát hiszen „ ...a Belügyminisztériumban a főosztályvezetői beosztáshoz rendszeresített rendfokozat az alezredes és az ezredes a hivatásos állomány szolgálati jogviszonyáról szóló törvény, valamint egy 2015-ös BM-rendelet előírása szerint”

Aha, ez a szabály ez van, mintha nem ők írnák épp a szabályokat át, vissza és fúde. Ellenben ha nem akarnak valakit három hét alatt ezredessé kreálni századosból (közben van ugye az őrnagy meg az alezredes), akkor lehetne olyat is húzni, hogy nem rögtön főosztályvezető lesz az arc, aki népszerű ugyan, de pont az államigazgatásban még nem volt középvezető.

Annak idején joggal háborgott mindenki, hogy Novák kösságelnökasszony férje belépett tartalékos katonának, aztán pár hét alatt alezredesig karrierte magát, nyilván nem függetlenül a felesége állástól. És ha akkor ez nagyon gáz volt, márpedig az volt, akkor ez is az.

De van egy egészen eretnek felvetésem: Nem lehetne valaki simán csak osztály- vagy főosztályvezető a belügyben mindenféle főtiszti rangok nélkül is? Például mert nem egy zászlóalj élén vezényel lovasrohamot, pusztán egy hivatalnok egy irodában. Biztos igen fontos hivatalnok, de az is lehet az ember arany csillagok nélkül, sőt azok nélkül főleg!

Én akkor viszont báró akarok lenni (mint Porthos a Három testőrből), a nemesi oklevelet és egy kisebb kastélyt nyugodtan küldjék az ímél címemre, de ne a frímélesre, hanem a másikra. A grófi címre tudok várni karácsonyig.

Hosszabb távú karriertervemben még szerepel, hogy Wellington hercege legyek, asszem az a cím most épp foglalt, de a kilencedik herceg, bizonyos Charles Wellesley amúgy spanyol, belga és portugál hercegi címeket is birtokol, szóval neki nem fog annyira hiányozni, Nekem viszont járna vele egy előkelő londoni ingatlan, azzal be is érném, az Új-Zéland fővárosáról elnevezett bélszínt már nem is kérem hozzá... (Bár egyesek szerint a hercegi cím a Somersetben található Wellingtonról van hívva, a tésztában sült húsról meg nem tudom, de az nem is kell.)

Hagyományos labdázás

Ha lenne isten, én hinnék benne, ha érdekelne a fodbal az angoloknak szurkolnék, meg az Arsenalnak (arsenaliaknak?), de agnosztikus vagyok, ellenben biztos abban, hogy a fodbal nem érdekel, ezért úgy jártam tegnapi meccsel, mint Uj Péter a kosárlabdával, hogy nem nézi már, csak a statisztikákat olvassa.

Arra én sem vetemedtem, hogy életemben először megnézzek egy fodbalmeccset, utoljára 1986-ban próbáltam meg pont egy vébédöntőt, de eluntam hamar (arra azért emlékszem, hogy az egyik csapat nyert), ellenben ha már az angolok játszottak, elolvastam a statisztikákat. 

Na jó, csak egyet, a végeredményt, de ez is eggyel több volt, mint a mostani labdakergetős világfesztivál bármelyik másik egymásnak szaladása esetén. Voltak ott csapatok, aztán egy idő után egyre kevesebben lettek, mintha ettől lenne izgalmas az egész, pedig én, mint a Forma-2 és 3 lelkes nézője pontosan tudom, hogy a verseny akkor izgalmas, ha tülekedés van, mikor már elhúznak hárman-négyen, egymástól is fél percre autózva, akkor ki lehet menni kávét csinálni, a kommentátor úgyis kiabál majd, ha történik valami fontos drámai baleset.

kulturáltan szurkolók

Amúgy azt olvastam, immár ma reggel, hogy az angolok, akik nem a britek, mert a skótok meg a velsziek külön válogatottak (2Rule Britannia!), szóval hogy nem nyertek, ami igen helyes, mert hagyománytisztelő egy bagázs az, még a bekarmolt punkok is hagyományosan hugyoznak a kuka mellé, márpedig a statisztikák szerint az angol fodbalisták pont hatvan éve voltak világbajnokok, először és utoljára. Vagyis náluk az ilyesmi nem hagyomány, ők találták fel a fodbalt, ez szerintük elég szép teljesítmény, innentől játszák győzelemre mások!

Így ez a tegnapi mindenképp kielégítő eredmény, hiszen nekem mindegy, jót szaladgáltak a fiúk, ráadásul friss levegőn, senki nem kapott szívrohamot, és egyáltalán, ennyi milliós dollárban/fontban fizetések mellett nem tök mindegy, hogy ki nyer? Amúgy az angoloknak krikettben kell jónak lenni, ott kisebb a konkurencia, igaz főleg az ausztrálok nyernek (még a nők között is!), ha meg nem, akkor India... Krikettet se nézek, de most először olvastam róla statisztikákat, ha már ötös voltam belőle az egyetemen.

p.s. Kakadu Péter exkülminiszter innentől kínai autókat árul, gondolom  magánrepülőzés keretében, a lényeg, hogy legyen a fedélzeten elég mogyorós csoki, mert ha azzal repülhet magán, árulna ő bármit, pelenkát, biztosítást, hamis gyémántot, hazát, tényleg bármit. A Dagadt szerint persze ez fantasztikus nemzetközi karrier, mármint egy diktatúra cégének dolgozni, dehát eddig is azt csinálta Peti elvtárs... Kár, hogy már nem érdekel, elvégre ma tojásos nokedlit főzök ebédre, valami durván fokhagymás salátával, és azzal nem lehelem tele a postát meg a sarki boltot, ahol udvariasan tegnap voltam.

Már nem játékos, még nem néző

A legfontosabb közéleti hír a magyar interneten, hogy a Dagadt meccset nézett Dallasban (asszem), fodbalmeccset persze, a kosárlabda a taknyos ki vegánoknak való, a röplabda meg eleve buzis, rendes férfiállat fodbalt néz két disznóvágás közt, szotyipálinkával!

Persze elvileg mindegy lenne, mi a hobbija  a márnemminiszter-elnökúrnak (doktor is, kis d-vel, mert nem tudományos, csak mezei jogász), de most valahogy úgy állnak a csillagok, hogy nem mindegy. (Mióta a Hold belépett a Mars házába, és lehányta az előszobaszőnyeget, rosszak a fényszögek aszcendensei, ha az ember egy Halak, de valami Vízöntő kiönti ugye a fürdővizével.)

Szóval: 

- Nem mindegy bárkinek, mert több csillió közforintot baszott el a hobbijára ez a kretén, pedig lehetett volna hobbija az olvasás vagy a kamarazene is - azokra szerintem nem is lehetett volna ennyit elszórni, annyira szubkultúrák mára már.

. És nem mindegy a híveinek, hogy egyfelől végveszélyben a Haza, meg a Demokrácia, amit csak pár hete írnak nagybetűvel a felcsútisták,  a Führer is diktatúrát vizionál jól, aztán elmegy egy másik kontinensre meccset nézni, mutatva, hogy azért a francia fodbalisták bénázása jobban felcseszi, mint a az idén nyári, hőkupolával súlyosbított Rákosi-rendszer. Azokkal mondjuk nem is tudna mit kezdeni, Súlytalan Tamás bátyja meg annyira érdekli, mint a vágásra szánt disznó fejfájása.

Egyébként ez rendületlenül (és persze lendületlenül) a "fogjuk meg, és vigyétek" mentalitás, szerinte neki az a jó, ha a Kösságelnökúr minél tovább vergődik, mielőtt kivágják macskát szarni (fú, erről a képről azért le kéne jönnöm), másra úgyse jó, de kicsit lehet még diktatúrázni, neki is, aki bár szeretett volna, de nem lett diktátor (nem komp lett), pedig már csak egy kicsi hiányzott hozzá.

Minden esetre az itthoni közéleti habzást ő most messziről, páholyból nézi, bár ahogy a láttam, a stadionban már nem jutott neki VIP-hely, talán majd a döntőben, ahol biztos ott lesz néhai barátja, Trampli Bá, aki majd nem tudja, hogy a Dagadt a takarítószemélyzethez tartozik-e vagy valami miniszter a kormányában, minden esetre több tanácsadója szerint lehet, hogy látta már valahol korábban, esetleg a tévében.

Szar lehet, ha az ember kiskakas szeret lenni a szemétdombon, de itthon azt elhordták alóla, máshol meg sose volt olyanja, csak néha odaengedték a nagykakasok, nagyjából csak kicsit látszani. De játszani, az már másik pálya...

A Bírságolás 'N' Apja

Tudta valaki, hogy ma van a bíróságok napja Magyarországon? Én például azt se tudom honnan tudom, leszámítva hogy internet, de legalább nem is fontos. Jobban belegondolva életemben nem jártam bíróságon, sem mint vádlott, sem mint büfés, még egy ilyen épületben sem. 

Legalább is Magyarországon, mert egyszer régen voltam a korábbi döblingi elmegyógyintézetben, nem ápoltként, csak mint turista, mert anno ott élt meghalni gróf Széchelyi István, akinek agyára ment a forradalom, amit sajnálatára nem ő csinált a rendi gyűlésben. És az egykori tébolyda Döblingben (Bécs 19. kerületében) akkoriban már kerületi bíróság volt, ám ez csak helyben derült ki, mert volt egy darab egyenruhás őr a folyosón, de nem volt nála kényszerzubbony.

A bíróságok napja nem egy régi ünnep, állítólag 2000 óta van csak, így még nem alakultak ki népszokások, mint a bíróságfa-díszítés, ügyészek tojással dobálása (ez persze csak egy termékenység-rítus lenne), vagy a bírságolásűzés, amikor legények parkolási büntetőcédulákat égetnek a kiválasztott lány apjának garázsa előtt. Ilyenek hiányában viszont nem tűnik igazi ünnepnek, persze nagybetűvel írva, hogy Bíróságok Napja már kis híján, csak nem elég pirosbetűs. És hol marad a Bíróságok Tortája. a becsokizott puncsolás ízű nem piskóta?

Minden esetre a bíróságok napján adja át a Kúriának nevezett legfelsőbb bíróság legfelsőbb elnöke a Juhász Andor-díjakat bíráknak és igazságügyi másoknak, kiemelkedő  tevékenységük és példamutató életpályájuk(!) elismeréseként, Juhász Andornak, a Magyar Királyi Kúria elnökének emlékére. Pedig király sincs már...

Ja, ez ennyire unalmas egy semmilyenség, az állami szerveknél „példamutató életpályának“ jellemzően a szervilizmus számít, kinek mennyi szolgalelkűsége van, annyit is ér, úgyhogy magam ma nem ünneplek. semmi közöm a bíróságokhoz, bár egyszer ismertem egy lányt, aki később ügyész lett, de már elmúlt neki. Viszont ha nem lesz túl rohadt meleg, sétálok egyet helyette, ha igen, itthon írok, csak hogy teljen az idő és ellóghassam holnapig a takarítást.

Egyszerre írni és élni nehéz

A Sidney Hall eltűnése egy 2017-es film, ami valahogy csak most jött szembe, és eléggé belém taposott. Pedig nem egy remekmű, érezni benne a szándékolt hatásvadászatot, de azért rendes egy dráma, van súlya, tragikuma, meg ettől van benne szépség, mert az még az ennyire cinikus barmoknak is kell néha, mint én. 

Van benn egy címszereplő (Logan Lerman) meg a csaja, későbbi felesége Melody (Elle Fanning), a srác író, de már egy ideje nem ír semmit a nyilvánosságnak, csövesként csövezik hamis papírokkal, míg aztán egy másik író megtalálja, hogy írna róla egy regényt. Erre Sidney azt mondja, hogy róla nem érdemes, írjon egy másik fazonról, bizonyos Francis Bishop-ról, aki pont előle nyerte el anno a Pulitzer-díjat. És akkor kiderül, hogy a másik pont maga Bishop.

Valahogy így indul a film, legalább is részben, mert rögtön az elején kapunk egy-egy szeletet három különböző idősíkból, amiket aztán végig váltogatnak, de ez kicsit sem zavaró, a sztori elég könnyen követhető, de persze csak a végére áll össze teljesen, ahogy az lenni szokott.

Én meg nem mesélem el, mert hátha valaki még nem látta, mint én eddig, de van benne családon belüli bántalmazás, külvárosi képmutatás mögötti titkok, függőség, öngyilkosság, párkapcsolati furcsaságok, menekülés, kivonulás és a művészi szabadság meg felelősség feletti borongós elmélkedés. És mindez tényleg összeáll egy képpé, amit érdemes napfényes nyári délutánon nézni, mert elég lehangoló, miközben valami furcsa mód mégis magasztos, de gondolom az ilyesmik már a nagy ógörög tragédiák óta képesek együtt járni.

Sidney úgy veszik el a saját életében, mint sokan mások is, csak ő a még elég fiatalon elkövetett két sikeres regényt, amitől híres is lett, hogy aztán hajléktalanként időről-időre feltűnjön könyvtárakban, és a kilopott könyveit felgyújtsa egy-egy közeli kukában. Mert az írás neki nem a siker eszköze, hanem kényszer és egyfajta terápia, és nem is tud mit kezdeni mások rajongásával, azzal meg pláne nem, ha valaki a barátja tragédiájáról szóló könyvét útmutatónak használja az élethez. Jó vagy rosszfelé indulva, mindegy is. Épp elég baj neki, hogy ő is ezekben a könyvekben él, pedig nagyon nem szeretne már.

De tényleg nem megyek bele a cselekménybe. A három idősík nyitva hagyott történeteinek végét amúgy is elmondja Sidney a kórházi ágyán... Happy end kizárva, ez a darab nem mágikusan realista csak költőien kegyetlen. 

Néha meg pont ez kell.