Az elmúlt két napban újraolvastam egy regényt, amit valamikor régebben kaptam, szerintem Petrától, és már megint tetszett, igazából ma már jobban magamra ismerek a főhősében, mint mikor először kevésbé. A szerzője egy pont korombéli, ismert francia író, aki viszont nem azonos az ugyanilyen nevű britekkel, azaz egy zenésszel, egy krikettjátékossal, egy botanikussal és egy szintén íróval. Már csak azért sem, mert közülük ketten már six feet iunder. De íme két részlet, még az elejéből:
"...Antoine úgy döntött, hogy magára húzza a hülyeség szemfedőjét. Túl sokszor volt már alkalma megállapítani, hogy az emberek leginkább a jól hangzó és ügyesen előadott ostobaságokat tekintik az intelligencia jelének, s így e szó jelentése annyira eltorzult, hogy immár jobb butának lenni, mint megmaradni megrögzött intellektuelnek."
"Ivott egy korty teát, nyújtózkodott egyet, és miközben a kezével beletűrt kissé zsíros hajába, arra gondolt, hogy be kellene ugrani a sarki Champion szupermarketbe sampont lopni. Antoine-ba nem szorult semmi tolvajhajlam, csak azt emelte el, amire szüksége volt..."
(Martin Page: Elhülyülésem története)
Az ész bajjal jár, mint az kevesek által köztudott, leginkább azért, mert a többség buta minta sár. Ám mivel többségnek lenni határozottan jobb, mint kisebbségnek (és minél igazságtalanabbul működik a társadalom, annál inkább) így a fentebb idézett regény főhőse is a címben jelzett elhatározásra jut. Mert az írás, a teázás közben a dolgok állásán merengés, meg a kényszer szülte bolti lopás azért nem elégíti ki igazán, nem látja bennük a társadalmi sikeresség feltételeit. Hogy mások által is sikeresnek és jófejnek mondott alak legyen belőle. (Amúgy könyvekre sincs pénze, úgyhogy azokat is úgy lopja össze, és mivel nem profi tolvaj, laponként, hogy aztán otthon összefűzze a zsákmányt. Antoine igazi ragadozó, csak épp a bölcsész/értelmiségi vonalon, vagyis nem az.)
Először a legkézenfekvőbb módszerrel, az alkoholizmussal próbálkozik, mert vonzó számára a részegek jól megfigyelhető ösztönössége, és az alkoholizmust valódi szociális előrelépésnek látja. Hisz egy alkesznál legalább jól látható, mi a probléma, és megvannak a hozzárendelt társas rutinok is, amiktől kevésbé lenne kívülálló. Úgyhogy előveszi a szakirodalmat a világ italairól, szorgosan jegyzetel, és előkészül, nagyjából hiába. Mert mivel semmilyen piás rutinja sincs, egy fél pohár sörtől kidől, és a detoxban végzi,.
Ahol viszont megismerkedik az öngyilkossági kísérletezők világával. Úgyhogy elmegy egy öngyilkossági tanfolyamra, de az sem igazán jön, be, így végül az egykori gyerekorvosa által felírt antidepresszánsoktól kezd el a remélt módon szellemileg leépülni. Még egy McDonald's-ba is elmegy, ami előző éltében véletlenül sem fordulhatott volna elő, de immár a kólát is megkóstolja, nem is beszélve a gyanúsan sült krumpliról. Aztán játéktermezik, ami már a barátaiból is őszinte riadalmat vált ki, bár őt ez nem érdekli, mint ahogy nagyjából semmilyen aggodalma sem, amit a megelőző huszonöt év depressziójával magára szedett.
A végén már, egy régi ismerős révén a pénzvilágban, konkrétan egy tőzsdei cégnél találja magát, és a maga módján be is illeszkedik, bár brókerként jelentős fogyatékossága, hogy nem szereti a kávét. Viszont jómódú lesz, ami szintén szokatlan állapot számára, csak hosszabb távon nehezen elviselhető. Részbe mert magányos, márpedig ami lúzerként természetes, az sikeres yuppie-ként már fogyatékosság, úgyhogy bepróbálkozik egy társkereső irodával, de ott meg az a baj, hogy minden erőfeszítése ellenére, még mindig van személyisége. Az meg ott pont hátrány. De azért a végére csak felszedi őt egy lökött csaj, miután megmentették a barátai, csak hogy visszatérhessen végre a jól belakott, szorongásos kis életébe.
Nagyjából ennyi a történet íve, ami zsebrevágható méretben is belefér 180 oldalba., aminek a fele meg okoskodó leírás (Konkrét Bölcsész Blabla), kissé fárasztó, de még épp a tűréshatáron belül, a másik fele viszont kirívóan szellemes párbeszéd. Na, ez utóbbiakért volt érdemes, sok év után újra elővenni, persze sérelmemre. Mert ismerős, túlozottan is ismerős.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése