Uborka Lajos aznap reggel kissé másnaposan ébredt. Rémlett neki, hogy előző este, a meccsnézés után még lement a Cicó bárba, ott valami halványkék koktélt rendelt félliteres korsóban, kis esernyővel persze, meg később táncolt az esseni illetőségű Kreator zenekar Pleasure To Kill című lemezére, de onnantól csak sötétség van, meg néma csend. Meg valami furcsa szájszag, félúton a pirított mókus és a frissen falra hányt borsó között, enyhe kókuszos jegyekkel.
Mindegy is - gondolta Lajos - a lényeg, hogy végre szerda van, majd beszólok a céghez, hogy oldják meg nélkülem, ha már én vagyok a stróman, nehogy már mindennap be kelljen mennem. Vagy be kelljen menjek? - nem, nem, ez olyan székelyesen hangzik, én meg úgyis Horvátba járok nyaralni októberben néha, utószezon, csevapi, travarica, szopornyica, miazmás.
Itt elgondolkodott egy kissé, milyen cégnek is az ügyvezető igazgatója, esetleg vezérigazgatója ő, halványan derengett, hogy gyártanak valamit ilyen emberek valaki másoknak, akinek megint mások viszik el terhelt autókkal. Nagy csarnokban gyártják a dolgokat, (ja, megvan, úgy hívják amit gyártanak, hogy: termék)meg vannak gépek is, de igazság szerint sosem járt az igazgatott gyárban, pontosabban csak az irodaházig jutott. Oda viszont lelkiismeretesen bejárt, minden második kedden, aláírni az aláírni valókat, meg kipakolni a minibárt. Meg ott látott képeket emberekről, akik dolgoznak. A gyárában.
De mivel épp bejött a szerda az ablakon, a jól végzett munka nyugalmával és közepesen erős hányingerrel feküdt vissza hanyatló párnái közé, hogy ágyban párnák közt vészelje át a Balta a fejbe című tréfás vetélkedő ismétléséig hátralévő másfél órát.Ez oly annyira sikerült, hogy mire újból felébredt, más az utolsó megcsonkított holtestét húzták ki a stúdióból, így egy zacskós bloody maryvel vigasztalódott, amit előrelátóan bekészített az ágy melletti hányóvödör mellé. Aztán - ha már belejött a paradicsomos ízekbe - rendelt magának egy pizzát, szamarasat, sok csilivel és extra szőrös füllel. Míg ezen rágódott, megfordult a fejében, hogy ezek ott a pizzériában csalnak, megint nyúlfület tettek a tésztára, de hát mit várjon az ember egy belvárosi pizzériától, honnan szereznének azok rendes, zsenge szamarat, pláne márciusban. Az persze már túlzás, hogy a mozzarella meg madártejből készül, bár az enyhít a dolgon, hogy legalább fürjtejről van szó, nem mondjuk galambról. Az gusztustalan.
A hevenyészett ebéd után kikászálódott az ágyból, csoszogva kicipelte az ágyneműt a fürdőszobába, majd a kádba hányva (mindkét értelemben), tessék-lássék módon felgyújtotta az egészet. Bár ezen a gyűrött napon valahogy nem okozott igazi örömöt a lángoló párnahuzat, meg is jegyezte magának, hogy délután a Ligetben esetleg felgyújthatna még valamit (fát, bokrot, kukát), elvégre egy rendes piromán-orgazmus neki is jár néhanap.
E gondolatban megnyugodva megborotválkozott, fogat mosott és felvette legjobb színjátszós öltönyét, készen arra, hogy szembenézzen a délutáni üzleti megbeszéléssel , melyre Pöcsi Úr várta a Nyugati aluljáróban, a metrókijárattól jobbra. (Lajos korábban még sosem találkozott Pöcsi Úrral sokszor, megbeszélték, hogy majd a szagról, meg a „Vijetnámi Veterán vagyok, kécer is halálos sebet kaptam“ ismeri meg.) Pöcsi amúgy kolléga volt, mint a Szupermegatrade 2000 Kft. többségi tulajdonosa, de csak nemrég kezdte az ipart, még nem telt neki olyan menő szoba-konyhára, mint Uborka igazgatónak, így aztán a csikkszedő-bizniszben is voltak még érdekeltségei.
Mikor Lajos odaért a Nyugatihoz, bement egy „Keleti Gyors Gyros Büfé-Falatozó“ nevű helyre, és vásárolt egy mokaszinos frapuccsnót tojáshabbal a Szupermegatrade 2000 Kft. automatájából műanyag kanállal, zsebre vágta a kávét, és megkereste Pöcsi Urat. Pár perc alatt elintézték a formaságokat, bevásárolták magukat a másik cégébe 25% plusz egy szavazat erejéig, aláírták az adócsalási nyomtatványokat, és Lajos m ár indult is a Ligetbe gyújtogatni, ahol nagyszerű. A Klauzál tér magasságában gyanús lett neki, hogy nem erre van a liget, de aztán a Bicskázóban megivott három unicumos fantát (gépi fantát, gépi unicummal, felgyújtott egy villanyoszlopra szerelt narancssárga szemetest, és az égő műanyag aromájától úgy érezte, hogy végül is egész jó kis nap lett ez a mai.
A délután hátralévő rész vásárolgatással telt. Vett néhány francia krémest, egy kis orosz hússalátát, egy lefóliázott bécsis zsömlét, és európai értelemben vett strómannak érezte magát, szórakozottan rugdalta az európai értelemben fehérré száradt kutyaszart, és még fütyörészett is valamit az Ájron Médentől, csak mert romantikus hangulatba került. Felmerült benne, hogy esetleg ma este is lemehetne a Cicó bárba, ugyan leszbi-este van, de legalább nem kell strapálnia magát, kanti alapon (szép az, ami érdek nélkül tetszik) stírölheti a csajokat, miközben koncentrálhat az ivásra, meg a lenémított meccsközvetítésre. Aztán hazafelé vesz majd egy csalamádés hamburgert Fejszálnál, de csak otthon eszi meg hidegen, a hűtőajtónk dőlve, már csak a szokás kedvéért.
Ahogy a hűvösödő márciusi estén hazafelé ballagott a villamoson, belső zsebében egy kis savanyúsággal, arra gondolt, az élet lényegében majdnem szép, ő is hasznos tagja a társadalomnak (miközben szép) és a jövő horizontja beláthatatlan magasságokba ível. Különben is, mindjárt itt a karácsony.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése