2026. április 30., csütörtök

Megújult

„A Fidesz megújult parlamenti frakciója a normalitást fogja képviselni az Országgyűlésben, konstruktív ellenzéki szerepre és az egész ország érdekeit szolgáló munkára készül”
Ja, eddig nem egy kibaszott zsarnokságot építgettek maguknak és kis barátaiknak, ők voltak a normálisak, az istenadta nép meg  a komplett hülye, hogy komplett hülyékre szavazott, nyilván csak mert a nép nagyobbik fele őszintén und tiszta szívből meggyűlölte a Dagadt rezsimjét. 

A fidesz utódpártjának frakciója („Kétharmadot kérek! - Egynegyed lett, maradhat?“) megújult, vigye el más a parlamentben a balhét. E tekintetben különösen szánalmas a vízilabdakapus frakcióba szuszakolása, valami mandineres kommentelő ugyanis megjegyezte, hogy egy olimpiai bajnokot csak nem mer támadni a kormánypárt? Mér, mer fideszes? Mert húzatja még a kamarazenekarral a gyorsan elmerülő Titanicon? A mindenféle arcok simán beárazzák magukat ezzel, persze képviselőnek lenni fasza, mentelmi jog, havi több milla, fontoskodás (pontosabban fontoskodás-tudat, láttuk mire megy egy ellenzék a kétharmaddal szemben), a valakinek látszás élménye, de ennyi.

És persze igen konstruktívak lesznek, szigorúan szakmai alapon fogják majd kritizálni a kormányt, és simán megszavaznak bármit, ami szerintük is jó ötlet. Én ezt úgy elhiszem, mint Makó Jeruzsálemtől, bármit is jelentsen ez. (Gondolom inkább azt, hogy majd ha piros cigánygyerekek potyognak a hóba az égből.) Az ország érdekeiről meg régóta csak a saját érdekeik jutnak eszükbe, meg hogy mit kell majd hazudni erről hazaffyass módon.

Pedig egy jó darabig tolhatják majd a szopórollert, a pártjuk évekig élt (meg) az „elmúltnyolcévezésből“, mi lesz itt az elmúlt tizenhattal? Például  - a lassan végre hivatalosan is néhai  - Ártunk és Ormányunk kedvenc fegyelmező jellegű hivatalával? A szuterén... szuvenír... mindegy is Itásvédelmi Hivatallal? Nos, erre a láczitamás is aztat mondta, hogy „a szuverenitás védelme és így a Hivatal is a kezdetektől támadás alatt állt”. Sértődött nagyon a Tamás, hozzátéve azért, hogy „a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntethető és felszámolható“. Jawohl, fel is lesz számolva, mint sóval behintett emlékű sóhivatal, ha már adja magát a nomen est omen.

Felkészül az „Alapjogokért Központ“ ami a fasz se tudja mire volt jó, már túl azon hogy pár súlyosan kretén alak nagy fizetést kapott onnan, sérelmünkre . 
És igen a ceterum censeo az, hogy ha az új kormányzat hasonló „intézményeket“ csinál magának, én azokat is el fogom küldeni a kékeszöld, búbánatos francba. (Jó, azt akartam írni, hogy a picsába, csak nem akarok trágár lenni,  mint általában, ezért nem írok le ilyeneket...)

2026. április 29., szerda

Mikor a mikro is

Azt olvastam, hogy az emberi tényező még a Föld forgását is befolyásolja megváltoztatni, mert a kínaiak építettek egy akkora gátat víztározóval, hogy attól 0,06 mikromásodperccel hosszabb lett egy nap. Ami alapból nem sok, én egy-egy szarabb napot ennél sokkal hosszabban szoktam túl hosszúnak érezni, de ha mégis a hinduknak van igaza, és halhatatlan az örökkévaló lelkünk (jó, hát halandó nem lehet, ha örökké, ugye), csak a testeket cserélgetjük tumorok és káros szenvedélyek függvényében egyre gyakrabban, akkor ilyen század-mikromásodpercek igenis számítanak!

Pár millió év alatt percekkel hosszabbodik meg a százezernyi életünk, és mindig egy picit messzebb van a születésnap, pedig új ájfont kértünk a Jézuskától húsvétra, és tovább tart míg ideér vele a Mikulás. Csak mert a szülinapunk késik. Mikormásodperceket, baszki!
Márpedig ebben a felgyorsült világban, ahol AI nevű mesterséges nagy nyelvi intelligencia tizedmásodpercek alatt ír meg egy doktori disszertációt, ez elfogadhatatlan késlekedés. (Jut eszembe, ha ma írnám a doktori disszertációmat, nem maradna félbe, mint anno, legfeljebb benne felejtenék olyan mondatokat, hogy „Ha gondolod, ezt összefoglalom egy táblázatban is, és hozok konkrét példákat“.

Szóval a kínaiak bontsák visszale a gátat, a fenének kellenek hosszabb napok, mert attól még pont abban a tempóban öregszünk, mint eddig, csak naptárilag rosszabbul fest majd a sokadik a négyzeten a köbön következő életeink.
A vizet meg küldjék el a sivatagba, állítólag azok eléggé elsivatagosodott vidékek. Mondjuk a Szaharába, ott is észrevehető lenne tizenhat millió uszodányi víz, és na bumm, legfeljebb nem lesz több légiós-vicces regény Tuskó Hopkins meg Senki Alfonz részvételével, de azokat Rejtő már úgyis megírta, a kínaiak meg úgyse értenék.

A gátakkal csak baj van.

instagram.com

2026. április 28., kedd

Semmi

Mostanában, mikor napjainkban filmeket vadászok megtekintési szándékkal, egyre hülyébb „filmleírások“ jönnek elém. Ami alapján nagyon nem akarom megnézni az adott ügydarabot, sőt nem is értem, miért csinál bárki efféle érdektelen mozgóképeket. A mai kedvencem, amit nyilván nem néztem megtekinteni, ez volt:

„Miután felfedezett egy tervet, amely szerint lopott marhákat akarnak átszállítani a semmi közepén, egy elszánt és magányos rendőr lesz az egyetlen, aki a veszélyes marhatolvaj-banda és a határ felé vezető szabad út között áll.“

Izgalmas, kreatív és eredeti, valamint izgalmas. De most komolyan, kedve támad bárkinek is megnézni egy filmet, eme leírás alapján? Jó, én nem igazán bírom a westernt, de ez egy kortárs történet lenne, rendes huszonegyedik századi marhatolvaj-bandával, csak nem értem, hogy akkor miért nem valami mobilalkalmazással lopnak online marhaságokat a tolvajbandák? Meg ugye evidens, hogy a rendőrseriff magányosan küzd, mint Rambo a hegyek közt, és nem a felhőből tölti le a poszttraumás stresszt, dehát végül is a modernitás egyik szociális következménye az elidegenedés. Csak épp egy ideje már a poszt-posztmodern van (aminek lényege, hogy senki nem tudja pontosan, mi a frász lehet), be vagyunk kötve mindenhová többszörösen, de marhatolvaj-ellenes hatósági arc még rendesen egyedül harcol.

Persze mit is tehetne? Hiszen a bűnözői körök a semmi közepén szállítanának marhákat, a semminek pedig a lényege, hogy nincs, így persze közepe se lehet, viszont ha valaki azon át akar szállítani, akkor tényleg felesleges lenne egy századnyi efbíájos kommandóst bevetni, mert bár a Semmi ellen hadakozni igen spirituális küldetés, csak teljesen felesleges. A Semmi előbb-utóbb úgyis mindent felzabál. A Semmi a fekete lyukakat is elnyelő Még Feketébb lyuk, gondolom.

Tehát a magányos hősnek kell belelovagolnia a naplementébe összkerékhajtású terepjárójával, mert a Semmi egzisztenciális űrje ellen úgyis hiába minden segítség, mindenki küzdjön meg maga a saját semmilyenségével. Ja, és kerülje a marhahúst, az karmikusan igen rosszat tesz.

(Na, azért az is jó valamire, ha az ember direkt nem akar megnézni egy filmet, és meg is teszi (a nemmegnézést), elkerült filmekből is jöhet a konyhai lételméleti filozófia-pótlék.)

A legnagyobb hazafi

Van az a szép eset politikailag, hogy a felcsútisták a maguk részéről a Kakadu leköszönő külminisztert akarják parlamenti alelnöknek, az új többség viszont nem akarja, nem is fogja megszavazni, mondván, hogy tessenek a békepártiak valami vállalható alakot jelölni. Ez amúgy normális reakció, ez a kretén lehetőleg ne legyen semmilyen tényező a következő pár évtizedben (bár félő, hogy még lesz), de a Felcsútok Géniusza kiállt kis hűbérese mellett, hiszen az saját nevelése, túl régóta öntözi, metszegeti és gyomlálja ahhoz, hogy csak úgy hagyja nem alelnöknek lenni. Olyat szólt a vezér, hogy:

„...ez méltatlan, Magyarország legsikeresebb külügyminiszteréről van szó, aki a legnagyobb hazafi, és akik kritizálják, közelebb vannak ahhoz, amit hazaárulásnak nevezünk.”

Aha, Kakadu Péter kurva nagy hazafi. Na jó, ebből a nagy meg a hazafi nem igaz, a többi stimmel. És igen sikeres, már ha az volt a cél a működtetésével, hogy elszigetelődjünk a szövetségeseinktől, ellenben jóban legyünk mindenféle gyanús, jellemzően posztszovjet önkényuralmakkal. (Na igen, ahol zsarnokság van, illetve ahol zsarnokságra törekszik a hatalom, ott zsarnokokkal haverkodnak.)

A Dagadt meg még mindig a lóg a szeren, hazaárulózik a marhája, pedig épp nemrég küldték el a francba a választók, a komplett neofeudális rendszerével együtt. De fejben azért kezd szétesni, hiszen ha a Kakadu-kritikusok közelebb vannak ahhoz, amit hazaárulásnak nevezünk, akkor bennem felmerül a kérdés, hogy mihez képest? Mi máshoz lehetnének inkább közelebb?

Gondolom a hazavásárláshoz, hisz ha valakik nem árulják a hazát, akkor nyilván veszik. Ez mondjuk hézagmentesen passzol a bukott rezsimre, ők gyakorlatilag felvásárolni igyekeztek a azt a geopolitikai realitást, amire rendszerint Hazaként hivatkoztak. Azért kellett kitömni az embereiket pénzel, hogy „nemzeti“ maradjon a vagyon, nemzeti jachtokon igyanak nemzeti koktélokat a nemzeti Földközi-tengeren a nemzeti oligarchák, miután nemzeti közbeszerzéseken túlárazott nemzeti megrendelésekből szerzett pénzüket Kajmán-szigeteki bankszámlákra utalták. Szigorúan nemzeti alapon persze.

De aki nem nemzeti módon oldali, az nem is része a nemzetnek, ergo nem akarja felvásárolni az országot, hogy komplett megyéket üzemeltessen a cégcsoportja részeként, tehát nyilván árulja a hazát. Mert a közpolitika helyett űzött hatalomtechnika nem képes máshogy értelmezni a világot, csakis az adás-vétel, nyereség-veszteség keretrendszerében. Aki nem vesz az árul, aki nem termel profitot, az veszteséges, a szemlélődés hülyeség, ami nem mérhető pénzben (hatalomban) az nincs is. 
Ja, és félek, ennek nem lesz egyhamar vége, bárki is ne költözzön be a Karmelitába.

papaigabor.wordpress.com

Nyavalygás

Tegnap estére olyan rosszul lettem, amilyenre rég, az igeragzás egyeztetése is alig megy még. Nem tudom, hogy lázas voltam-e, mert ha annak érzem magam, rendszerint nem vagyok az, de most, tizenkét ágyban töltött óra után már nem nagyon szarul vagyok, csak eléggé. Fáj a fejem, szédülök és igazán remek lesz bemenni dolgozni délután. Pedig bemegyek, legfeljebb lelépek hamar, mert a szombati menet eleve elmaradt, tegnap délelőtt kaptam a telefont, hogy majd csak mától menjek, erre nem jelenthetem be, hogy bocs, én meg pont most lettem beteg, ezt nem hinné el senki. 

De hátha jól leszek, még több órám van jól lenni, ha meg nem, legalább látják rajtam, empirikus tapasztalatilag, hogy valóban rosszul festek. Persze van az az opció is, hogy mégiscsak telefonálok, hogy ma ne várjanak, csak félő, hogy akkor már holnap se fognak. Rohadt egy kapitalizmus van, nekem meg megélhetési kényszerem, mert a kurva villanyszámla még mindig nem fizeti be saját magát, hiába van már okosóra, okostelefon, okosporszívó, a számlák buták, ugyanakkor követelődzőek. 

....És miközben én itt írtam, csörgött a telefon a mobilomon, hogy a héten már nem kell menni, valami beszállító nem szállít be eléggé, a jövő hétre meg van egy optimista talán. Na, ezzel per pillanat kint vagyok a vízből, nem kell elhurcolni magam a tetthelyre, de a villanyszámla kérdése lógva marad, mondjuk az májusi eset lesz, a május pedig messze még, mondhatni több nap, ami ha nem is galaktikus távlat, de legalább is interplanetáris. Feltéve, ha az ember nem tervez egy hétnél tovább előre, mint én, rendszerint.

2026. április 27., hétfő

Nekem te ne hivatkozz!

Nekem most lett elegem a politikai hírekbe belekúrt, indokolatlan popkulturális utalásokból! Tőlem ne várja el senki, hogy ismerjem a kicseszett Herripottert, nem vagyok célcsoportja annak a mesekönyv-sorozatnak, nem érdekelnek a morális aspektusának tanításai, és bár vannak ismerőseim, akik élnek-halnak érte, én nem ismerem, de nem is akarom. 
Ez csak azért releváns most, mert reggel azzal a címmel jött szembe a 444, hogy:
„A CÖF-ös Fricz Tamás muglikhoz hasonlította az állampolgárokat, a kérdés már csak az, hogy kik a halálfalók és kik álltak az imperius-átok hatása alatt“.

Na ezt ne, not in my backyard - mondaná a művelt francia, aki tud angolul és nem szégyelli. Fricz elvtárs egy szektás hülye, arra hivatkozik amire akar (biztos utólag azért megszólítaná az ifjúságot, ami szerinte generálisan herripotter-szpotter), de engem (részemről) idegesít, mikor általam (részemről) nem túl nagyra becsült popikonok vonatkozásaival fiataloskodik egy interwebes netportál. Lehet, hogy herripotter egy kulturális világítótorony, amit nem lehet nem látni, de én tényleg vakon vagyok vele kapcsolatban (részéről), és nem fáj, csak ne tolják az arcomba.

Nyilván azért nem becsülöm nagyra  a varázslóiskolás univerzumvilágot, mert nem is ismerem, hisz ha ismerném odalennék érte, mert az a helyzet, hogy bár tényleg nem olvastam, ám az első két filmet végigtoltam, és untam, valamint kínosnak éreztem. Ez rosszabb volt mint a gyűrűkúra. Azt elkezdtem olvasni, csak hamar letettem (de ezt meg már leírtam itt is korábban), az első két filmet, mert valamiért ezekből is azokat láttam, simán csak untam, nem voltak kínosak, csak rém érdektelenek.

Az efféle mesevilágok hidegen hagynak, hidegen hagytak mindig is, de például kiskamaszként faltam a Dumas-regényeket, csak azokban pont az volt a kraft, hogy a tényleges történelem köré szőttek kitalált történeteket. (Mint a Három testőr folytatásában, a Húsz év múlva című műegészben, ahol épp lefejezik I. Károly angol királyt, a középkorú D'Artagnan meg a haverjaival a vesztőhely alatt bujkál, de nem tudja megmenteni a Stuart-házi szarházit...)

És jobban belegondolva, nemrajongóvá öregedtem, ma már szemmel (bár a Holdról még nem) láthatóan nem bírok rajongani semmiért, tele van a lakás Dr. Who-s cuccokkal, időnként ma is hallgatok Queent, de igazi, elszánt rajongás már nincs bennem. Egy kötözködő alak lettem, aki belenéz mondjuk a Herripotterbe (belenézett, mikor még muszáj volt), de nem látja meg benne a mások rajongásának titokzatos tárgyát. Úgyhogy csak puffog egyet a reggeli zabpehely und kávé után, mikor ilyesmikkel zaklatja az általa fogyasztott médiák.

Neeem... (jutyúb.pont.kom)

Démoni dobozoltság

 Napos vasárnap délutánokon horrort kell nézni, így jött elő a Lee Cronin: A múmia című dolog. De már a címe is átvágás, ez a Lee Cronin egyáltalán nem múmiásan dobozolt ókori egyiptomi, vagy inka, vagy még inkább, hanem az író-rendező, aki nem akarta összekevertetni a filmjét azzal a másik múmiással. Ahol a Frankestein csinál a múmiából drakulát, a farkasemberrel, vagy valami hasonló...

Mindegy, ebben a darabban egy kiscsajt dobozolnak múmiásan, de nem hal meg, csak megszállatják valami démonnal, aztán nyolc év múlva meglesz, és hazamehet Egyiptomból Új-Mexikóba, hogy fizikailag oké, csak elmenetek neki otthonról, de otthon talán visszatér belé a hálni járó lélek.

És mivel ez egy horror, egy frászt jön rendbe minden szép lassan, démonilag megszállott múmiából újra családtaggá válni nem sima poszttraumás stressz-szindrómával jár. Ami már önmagában is gáz, de egy szakofágba zárva lenni (évekig?) talán rosszabb mint megjárni mondjuk az iráni frontot. Úgyhogy Katie, először csak jól megszaggatja a rokonai lelkét, de csak hogy aztán a testük következzen.  Azt mondjuk végig nem érteni, hogy miért nem kérik valami szakember segítségét, az orvosoktól az ördögűzőkig, miért nem ütik ki a csajt valami féllegálisan durva droggal, vagy ilyesmi, például elküldhetnék a Mátrixba is, ahol a terápiás jelleggel virágos réten futkározhatna, míg boldogan élhet meg nem halva.

Egy rendes horror az tipikusan zárt helyeken játszódik, egy lepukkan űrhajón, egy romos házban a világ végén, vagy egy pincében, ahová csak verni meg erőszakolni járnak le a tettestársak, szóval nincs menekülés. De ez a múmiamozi, eleve minimum két kontinensen játszódik (tényleg Új-Mexikóban meg Egyiptomban közös pont a sivatag, de teljesen más autókban teljesen más zenék üvöltenek bennük), nincs világvége, emberek mindenhol, a család meg vergődik mint hal a parton, a már nem olyan kiscsajban meg egyre erősebben dolgozik a démon. Aki ősi, na ja, az ipari forradalom óta már nem gyártanak igaz, kézműves, tartós démonokat, de ez még a régi iskola képviseletében zabál lelkeket (is), főleg a gazdatest öccse meg húga viszonylatában, utóbbival még egy vidám hullaagyalázást is rendeznek.

Aztán a végére többen meghalnak, akik nem, azok egy része is inkább ott tartana már, de a vége farami fura happy end mégis, Katie jól halad a démonmentességgel, mert Ősi D-t a faterba költöztetik át, aztán sós kútba teszik, onnan is kiveszik, de a végére már őszintén kezdtem elveszíteni az érdeklődésemet az egész sztori iránt. Ebből a cuccból két óra túl sok, egy rendes vágó minimum húsz percet lecsapott volna még belőle, csak hogy a főszereplő ne egyedül vagdossa magát.

Amúgy ez a műegész nem is olyan rossz, mert bár próbál nyomasztó lenni, és van is egy efféle atmoszférája, és van benne nyomozós szál is, amit ráadásul nem intéz el valami ködös-misztikus természetfelettivel (csak részben), de lehetett volna sokkal eredetibb is. Az élve szarkofágolt lány sztorijából ki lehetett volna hozni egy erős drámai szálat is, persze csak kevés lélektannal, mert a lélek helyére itt ugye egy démont csomagoltak, és a démonológia csak egy szánalmas egyházi baromság. Azt meg dicséretes módon nem is erőltetik az alkotók. Üdítő viszont a gátlástalan és zsigeri vérengzés, a kifejezetten perverz humor, és a család szentségének, meg a szülői szeretet mindenek felettiségének kaján dekonstrukciója. 

Szóval nem fogok rosszat álmodni tőle (az megvolt a múltkor, mikor azt álmodtam, hogy nem tudok aludni), de simán belefér az „egyszer elmegy“ kategóriába, amilyen igénytelen egy alak vagyok.

De mi a mú van Miával? (Avagy miért nincs Katie kibelezve fáslizás előtt, a démonnak a veséje is kell a megkísértésekhez?)

2026. április 26., vasárnap

Elszabadult

Azt olvastam az internetes sajtóújságban, hogy a Trampli elleni lövöldözés után „elszabadult a káosz“ a hotelben, ahol. Őszintén szólva pont a Trampli személye körüli lövöldözés nem érdekel, így járnak a nárcisztikus, diktátorhajlamú seggfejek, hogy más seggfejeknek meg viszketni kezd az ujjuk a ravaszon tőlük.

De az érdekes, ahogy a média fújja a passzátszelet, mintha érdekes lenne, hogy az elnök meg is botlott a rugalmas elszakadás (avagy menekülés) közben, de a hős biztonságiak hősiesen felsegítették, elvégre a felsegítésre esküdtek föl, meg hogy mindig lesz lájtkóla az ovális irodában. Ha mondjuk legalább meglövik a sárga bohócot, akkor érdekes lenne egy-egy apró részlet, de abban semmi hír sincs, hogy még az előételnek felszolgált salátáig sem jutottak el. Pedig megírták, csak hogy képben legyen az istenadta nép.

Viszont ha ez mégis csak számít, akkor mi a francért nem tudjuk, hogy Waldorf- vagy Cézár-saláta nem került-e akkor megevésre? És ezért ki a felelős, de legalább odadták utólag a washingtoni Hilton éhező szegényeinek?

Kedvencem persze a Zindex címadása, mely szerint „... a lövöldözés után elszabadult a káosz“. Aha, a káosz elszabadult. De hát a káosz alapvető jelentése, hogy teljes zűrzavar, fejetlenség, összevisszaság vagy egyesek szerint rendezetlenség.  (Bár  a rendezetlenség az szerintem tudósul entrópia, mondjuk az is csak egy görög eredetű szó, szóval nekem mindegy, néha magyarul is csak hézagosan nem akarok terminus technicusokkal dobálózni.)
Vagyis csak annyi az észrevételem, hogy a káosz nem tud már külön elszabadulni, a káosz maga az elszabadulás. Ez olyan, hogy a Nap nem tud saját fényében napozni, Heidegger szerint a lét nem létezik, valamint ha a kígyó a saját farkába harap, és fokozatosan megeszi magát, akkor eltűnik, tehát utólag már sosem volt saját farka amibe haraphatott volna. Vagy valami ilyesmi.

Nos, röviden ennyit a Trampli körüli magányosfarkas-alapú lövöldözés közpolitikai jelentőségéről.

reddit.pont.kom

A harctalan háttér hívása

A bukott minielnök mostanában mintha nem lenne arcoskodó harcos, Bézikli Sztrítfájter elvtárs-pajtás már a parlementi országgyűlésbe sem ül be mandátumilag. Bár ahogy épp átpofozná zsugorított frakcióját, szelleme azért ott párolog majd a maradék ötvenegy bátorak bio-szavazógép működésében. De a Dagadt most inkább a Pártot építi a háttérben, mert az a fontos, nekem ellenben gyanús, hogy csak akkor nagy az arca, ha övé a többség, ő fejben már kurva régen örökös vezér és kancellár, ellenzéki nem bír lenni.

Kivéve persze, ha az ellenzék ellenzékét játszhatja el, azt nagy kedvvel csinálta az elmúlt tizenhat évben, végig ő volt a néha sértődött, néha dühös, főleg cinikus-lekezelő bunkó, aki persze csak a Haza Sorsa feletti aggodalmában ilyen, ha már egy ostromlott várat kell gyakorlatilag ellenzékből kormányoznia. Kétharmados többséggel, ja. 

Na, ez a mutatvány szánalmas volt, egy kicsit is kívülről nézve, és bármennyire is Európa vezetőjének festette fel szerénytelen személyét a pártállami propaganda megannyi vezérszurkolója, sosem volt az, az uniós vezetők egy idő után már bottal sem piszkálták a küllők közé, ha már. 
De most, hogy tényleg az ellenzék vezére lehetne, és megpróbálhatna valódi harcokat vívni, egy buddhista szerzetes szerénységével, valamint egy fáradt öregember szomorú tekintetével nem áll be az első vonalba.

Mert ő csak a kitalált ellenségekkel tud már vívni, kis fakardocskája erre a predesztinálja, meg a szájkaratéra, ami egy valódi kihívással szemben eleve kevés, plusz a puffadt egója sem engedi meg, hogy egy kétharmaddal szemben súlytalan ellenzék oldaláról hadakozzon. Egy akkora formátumú galaktikus vezér, hát hogy? Ő harcot csak azzal az ellenséggel vív, akit magának talál ki, mint az IMF, Brüsszel, az ukrán ügynökök, meg a bármilyen értelemben vett Háttérhatalom. Persze harcolt ő már a migránsok, az ügyvédek, a Shell meg az Erste bank ellen is, kijelölte ellenségnek a bírókat, az újságírókat, vagy bárkit, aki nem ő volt éppen.
De mikor az ellenfél nem képzelt és/vagy túl nagyra rajzolt, hanem tényleg túl nagy, nos akkor a rettenthetetlen utcai (h)arcos hátralép, majd intézze az parlamenti hadakozást a Geri, aki kormányon is helyette volt pofozógép, népies-kocsmaian szólva: A Vezér továbbra is az ő faszával tervezi verni a csalánt.

atlatszo.hu

Katasztrofális emlékezet

Mai születésnaposunk a csernobili katasztrófa, ami épp 40 éves, és ha isten nem is, de radioaktív izotópok felezési ideje úgy akarja, azon környék egyes részei még néhány ezer évig nem lesznek emberi lakhatásra ajánlottak. Ami nem nagy baj, részemről nem jósolok még pár ezer évet az emberiségnek, gondolom mire érdemes lesz odaköltözni, Pripjaty szellemvárosa helyén már az intelligens mókuscickányok építik fel kora bronzkori civilizációjukat. (És azért pont ők, mert az állatok közül az ő testtömeghez viszonyított agytömegük a legnagyobb, mint az közismert.)

Mondanom sem kell, hogy Csernobil természetesen Ukrajnában van, ami akkor persze még a nagy Szovjetunió része volt, de ezek az ukránok már akkor is rosszban sántikáltak (tényleg, lehet a jóban sántikálni?), nyilván atomfegyvert fejlesztettek titokban az oroszok ellen, csak egy fegyverkísérlet - mint elszabadult hajóágyú - rosszul sült el. Jó, hát voltak akkoriban atomfegyverek Ukrajnában, jó sokan, hiszen a Nyugattal akartak háborúzni velük a szovjetek, de azoknak Moszkvában voltak az indítókódjai. Valahol a Kreml-ben, de túl sok vodkát ivott az illetékes ellentábornagy, mikor jól eldugta őket, ám szerencséjére a harmadik világháború nem tört ki. (Akkoriban, azóta havonta többször is.)

Mi meg itthon ettük a sok friss, enyhén radioaktív zöldséget, mert az akkor Ártunk és Ormányunk nem akart feleslegesen pánikot kelteni, épp elég volt neki, hogy arra a nyárra várták az imeprialista Queen zenekari együttest a mégnempuskás Népstadionba (egy kurva durva tél után, az eleve elégedetlen lakónépesség további hergelésére), a Gorbacsov nevű szovjet pártfőtitkár elvtárs olyanokat kezdett mondani, hogy több nyitottság meg párbeszéd kéne még a kommunizmus döglődő építéséhez is (miközben szót sem vesztegetett Kádár elvtárs krumplileves-paradigmájára), és vészesen közeledett 1956n kerek évfordulója. Talán a harmincadik, már nem emlékszek pontosan, csak tizenkét éves voltam. De megkaptam életem első műsoros Queen meg Iron Maiden kazettáit, bár utólag belegondolva ennek nem sok köze lehetett a Csernobili atomerőmű-balesethez.
És az volt az a tavasz, mikor megtanultam azt a kifejezést, hogy „Geiger–Müller-számláló“, amiről ma sem tudom, hogyan működik, azaz pontosan mit mér a mivel, de azt igen, hogy kattog ha baj van (több filmen is láttam), és akciósan már harmincezerért is lehet rendelni a neten. És mindez egy ukrajnai erőmű miatt! 
Most mondja valaki, hogy az atomtechnológia nem viszi előrébb a világot.

2026. április 25., szombat

A hívatlan kulturális szakadék

Mi van akkor, ha az ember egy kurd Iránból, de már oszlóban van, illetve Oslóban érzi otthon magát. Akam ilyen arc, irodalomtanár egy norvég iskolában, ahol a diákok egy része szőke és szeplős, egy része meg hidzsábot visel, de nem ez a gond, hanem hogy az ifjúság túl amerikamániás, nekik már a norvég kultúra is óvilági, semmi vikingek, kurva nagy Ragnarökk van a fejekben.

Ámde A nagybácsi (Onkel Jens) című film nem erről szól, bár a kulturális szakadék alapmotívuma neki. Megérkezik ugyanis Akam társbérletébe Ahmed bácsi, akit Jensnek kell szólítani, ennyiben alkalmazkodik az oszlóban levéshez, hogy akkor most maradna pár napig. És ahogy ez a „váratlan und hívatlan vendég“ tematikájú vígjátékoknál lenni szok, a tata rövid úton otthonosan berendezkedik, csak hogy szítsa kicsit az addig nemigen létező feszültségeket a lakóingatlan, illetve Akam bontakozó párkapcsolata vonatkozásában. Mert a csávó összejön egy csajjal (szőke és kissé szeplős természetesen), aki a bevándorlási hivatalba jár be dolgozni, és a pasi eleinte azért cserkészi körbe, mert gyanítja, a nagybácsi hajlamai és szándékai szerint nem rokonlátogatni jött, hanem illegálisan bevándorolni.

Ám mivel a film egy dramedy, azért a tradicionálisan közel-keleti Jens meg a nyugatos Akam súrlódási hordoznak magukban humort, feszültséget és szekunder szégyent egyaránt.  Mert Akam nem is meri tradicionális kurd kaját, de az angolul is csak rosszul makogó tatának norvégul mondja a repülőteret, miközben talán kurd nyelven kommunikálna. 

A fekete humorhoz tartozik, hogy a fejletten felvilágosult skandináviában mindenki igen toleráns, Akammal nyilván, mert ő nyakig van a helyi kultúrában, és elméletben a bácsikájával is, csak két nap után már megfojtanák egy kanál vízben a viráglelkű hippik. Mert már elméletben befogadó toleránsnak lenni, és más egy arab bazár hangulatát a bérlakásba behurcoló fazonnal már rövidebb távon is egy légteret szívni.



Ahmed bácsi, aki Jens, amúgy egy karikatúra, ahogy a többiek is, mert bár eleinte mindenki súlyosan mindennapi, hozzák az elvárásokat, de valami érdemi társadalom- és kultúrkritika csak úgy állhat elő, ha Brwa Vahabpour író-rendező túlrajzolja a karaktereket. Ami egyébként is a dramedy alapszerkezetéhez tartozik. (Vahabpour meg természetesen iráni-kurd gyökerű, már-már norvég, ez mondjuk a film alapján is nyilvánvaló.)

A nagybácsi amúgy nem túl eredeti, láttuk már párszor hogy a kéretlenül beköltöző nagyjából rokon/ismerős és a kulturális különbségek hova vezetnek, de pont kurd-norvég relációban még nem, szóval másfél órát megért a cucc. Ami kapcsán rájöttem, hogy nem akarok oszlóban lenni, nem tetszett a város, túl északi az én nem mediterrán lelkemnek is, York napsütése helyett valami éles északi fény sterilizálja  hangulatot. Persze lehet, hogy ez csak maga a művészi távolságtartás, finomutalásféleképen.

Félforduló

Tudja valaki, hogy ma mekkora jeles nap van lenni? Ma van az Alaptörvény Napja, mert 2011-ben (Z-generációsoknak: Húsz-tizenegyben) ezen a napon nyomta át erőből a felcsútista frackció százharmincvalahány bátorakja az addigi alkotmány helyett. És olyan gránitszilárdságúan, hogy azóta mindössze tizenötször módosították, még jó, hogy csak szilárd volt, de nem kőbe vésett, már ha a kettő nem ugyanaz. Volt anno kötelezpően Alaptörvény Asztala is az önkormányzatoknál, annak igazolásául, hogy az akkori (és egyben eddigi) hatalomnak se arányérzéke, se ízlése, de korszerűsége nincs, a pártállami nosztalgia meg piros-fehér-zöld szalaggal átkötve is büdös.
De az asztal mködtetni kellett:

„Zirc is biztosítja polgárai számára az Alaptörvény megrendelésének lehetőségét. Az Alaptörvény Asztala létrehozását és működtetését az önkormányzat, azon belül pedig a jegyző biztosítja. „  (zirc.blog.hu)

Módosítások persze most aztán főleg várhatók, igaz az új rezsim nem is igér mást, szemben az eddigivel, akinek főpártfarkai 2010 (húsztíz) után azt szajkózták, hogy nem, nem akarnak ők dehogy is alkotmányos változásokat. Nem is módosítgatták a régit, az tény, csináltak maguknak egy újat, és abban nyúlkáltak aztán, napi érdekeik mentén. („Ez az én bulim, itt én sikítok!“)

Félő azonban, hogy ma utoljára ünnepelhetjük az Alaptörvény Napját, mert jövő ilyenkor vagy világháború lesz, vagy brüsszelista diktatúra, vagy ukrán gyarmat leszünk, vagy mindezeknek valamilyen sajátos kombinációja lesz a sír, hol nemzet süllyed el.
Persze tudja fene, eddig hogy ünnepelte a Magyarság e jeles napot, már túl azon, hogy ünneplőbe öltözött lélekkel, felemelő méltóságteljességegel, és magasról szarva rá... De szombat van, tavasz és változékony idő, úgyhogy érdemes ki-, el-, és lehasználni.

p.s. Portugáliában meg ehhez képest A szabadság napja (Dia da Liberdade) van, tekintettel, az 1974-es, vértelen „szegfűs forradalomra” (Revolução dos Cravos), ami véget vetett a csaknem öt évtizedes Salazar-Caetano diktatúrának. Mi meg legfeljebb ünnepélyesen lehányhatjuk az Alaptörvény Asztalát, már ha egyáltalán van ez a baromság még bárhol is.
Hát ja, kinek mit intézett a kormánya.

2026. április 24., péntek

A hiány és a fenyegetés máshonnan

Én már teljesen el vagyok képedve idelent. Olvasnám a reggeli kávé helyetti politikai uszítást a Zorigón, csak mert megszoktam, kávét meg ebéd után iszom, meg este hatkor, ha már tízig dolgozom, napi hármat viszont soknak éreznék, szóval az induláskor eleve alacsony várnyomásomat azzal tuningolnám, ezen a héten mikor lesz a világháború? Vagy legalább pár ukrán terrorista hátizsákos bombákkal Brüsszelből, baszki!

De nem. Béke van, csönd és halál, mondjuk legalább a halál, az még megvan, de második hete már nem a háború a vezető halálok, hanem bármi más, a lényeg hogy mind megdöglünk, csak másképp. „Milliók szedik naponta, most kiderült, hogy szívelégtelenséget okozhat. Gyanús összefüggésekre figyelmeztetnek a kutatók“"

 „Benézett a NASA szondája a Jupiter felhői alá; amit ott látott, az maga az iszonyat“ - azaz már a sztratoszférán túl is belehalunk a Naprendszerbe, nem mintha bárki is szeretett volna a Jupiteren lakni. Mert az egy gázóriás, gázon járni-kelni, gazdálkodni és internetezni meg elég nehéz, pláne mert kurva nagy a gravitáció (ezt nem is értem, az a gáz az könnyű, nem?), és ha az ember nagyon lapos, az nagyon nem jó, legalább is többek mindennapi tapasztalatai szerint. (Gondolom, mert ugye senki nem mesélt még arról, milyen az élet, miután az ember fejére esett egy felhőkarcoló, a szuperhősös-marveles dokumentumfilmek meg szerintem nem hitelesek.)

Szóval a márnemkormányhitű sajtómédia láthatóan zavarban van, az állami tévé néhány fronton még harcol "A Dagadtnak előbb-utóbb úgyis igaza lesz!"-paradigma mentén, a Hírtévé a helyén van, már fikázzák a még meg sem alakult kormányt (tényleg, nekik szólt valaki hogy egyelőre a führerük az ügyvezető minielnök?), de a Zorigó fókuszt vesztett, már bögyös macák sincsenek a címlapon, nyilván mert azt is Ártunk és Ormányunk intézte eddig. De ezek az újak, ezek nem fogják intézni a vadítóan nagy  mellű  ketrecharcosokról szóló publicisztikákat, ezek buzik, ráadásul a szó szekszuális értelmében talán. Úgyhogy nem tudom nem utánlövésnek értelmezni az egyetlen értelmezhetően csöcsös-segges kontentet, miszerint Rihanna szexi tangában villogtatja a fenekét. Amitől persze szokás szerint felrobbant az internet, de nyilván csak kicsit, mert nálam most is van, persze én nagy vonalakban is csak annyit tudok a Rihannáról, hogy valamitől híres. Meg benne van a nevében, hogy Anna, de ri(h)bancos aszcendenssel, ami legalább is magyarázza a tangás villogtatást.

Nekem eddig is gyanús volt, hogy a komplett szerkesztőségük három-öt emberből, meg egy full extrás AI-előfizetésből áll, de utóbbi biztos drága, és már spórolnak a szűkösebb időkre, sőt egy ideje eddzenek rá. Hónapok óta találkozom olyan "hírekkel", hogy mondjuk lezuhant egy grönlandi utasszállító gép Indiában, tizenhét halott, ebből nyolc meg is sebesült, aztán kiderül, hogy mindez 1987-ben történt, Bangladesben, csak régi volt a térképük.
De a leendő kormány már elkövetett bűnei miatt ezentúl a magyarnemzetet kell olvasnom, esetleg a Mandinert, ha már a Prosti Srácokra még most sem visz rá a lélek. Pedig alapbeállításon lelketlen vagyok.

warandpeas.com

Virtuál nemmegy

Tegnap délelőtt tizenpercet vártam egy nemlétező buszra. Tizenperc sétára a lakásomtól, csak fájt a lában. A fejem és a hangulatom, de azoktól még tudok gyalogolni, egy fájó hangulattól legfeljebb bandukolva megyek, de konokon előre.

Az úgy volt, hogy megnéztem az internetes világhálón a menetrendet, az meg aztat mondta, hogy tíz nulla-nullakor indul egy hetvenkettes a végállomásról. De vagy egy tízes indult hetven-nulla-kettőkor (csak nem tudom, az mikor van, iskolás korom óta nem kellet hetvenes számrendszerben pontos időt mondanom), vagy tényleg egy hetvenkettes, csak eltévedt. Mióta emberek vezetik a buszokat, előfordul az ilyen, és is tévedtem már el buszon, pedig nem is vezettem.

Némi reménytelen, szédült álldogálás után megnéztem a buszmegállós táblát, mert a nagyon digitális kijelző kuka volt, mint a tényleges alatta, de azon nem volt ilyen busz. Ettől még vártam azért kicsit, mert régi volt már az a tábla, és felettébb koszos, gondoltam rég frissítették, ellenben az online menetrenddel. De nem, igaza volt, ahogy végül sétáltam haza, egy busz sem húzott el mellettem, csak pár kamion, de azok se arra mentek.
Minden internet hazudik!
Vagy ha mégsem, akkor az van, hogy az a busz, amivel jöttem volna haza, az csak az interneten közlekedik, vagyis annyira virtuális, mint az én kamionjaim abban a játékban. A héten épp egy lánctalpas markolót szállítok valahová Skandináviába, csak mostanában nincs időm haladni vele, mert leköt a munka, pedig ha az a bazi nagy gép igazi lenne, a fene se dolgozna, eladnám kicsit áron alul gyorsan, és a megélhetésem egy darabig biztosított lenne az árából.

De ahogy az online busz nem hoz haza, úgy hiába lépek le a virtuális szállítmánnyal, nem tudom elsózni a közeli second hand boltban.

2026. április 23., csütörtök

Az unalmas alakok kívánalma

„Az ukrán külügyminiszter és Orbán Anita már kapcsolatba léptek egymással“ - ezet olvasom, ezúttal a Telexen, és nem értem, mi közöm nekem bárki magánéletéhez. A ruszki külügyminiszter egy öreg ogre, játsszon inkább a dácsájában a pápa unokáival, de az sem érdekel, nem kell tudósítani róla.
Nekem ne frissítsék a kapcsolati státuszukat, nem vagyok a követőjük a fészbukos instagram szósöl médiájában sem.

Amúgy meg én is kapcsolatban állok a szomszéd csajjal, mindig köszönünk egymásnak, mikor háromhetente véletlenül összefutunk a lépcsőházban, diplomáciailag rendben vagyunk, legalább is még nem üzent hadat egyszer sem, igaz Kijevet se löveti a főnöke, aki nem tudom hol dolgozik. 

Géz, a Száraztészta Is Kapható csirkebolt előtti pad rezidense szerint egyébként is az volt  a baj az elmúló kormánnyal, hogy a miniszterek vagy stricinek vagy baszatlan kurvának néztek ki a tévén át, egyikről se az jutott az ember eszébe, hogy biztos milyen jókat focizik a gyerekeivel vasárnaponként az állatkertben. De szerintem meg ez nem is dolga egy politikai miniszternek, engem például nem érdekelnek a Dagadt unokái, de minden karácsonyi húsvétkor a fészbukos nyáladzásaikkal van tele a média, még a szeriőzebb része is, feltéve hogy a szeriőz nem egy sértés...

Valójában egy olyan országban lenne jó élni, ahol a néni a piacon hirtelen azt se tudja, ki a miniszterelnök, mert az valami öltönyös hivatalnok, aki menedzserként működteti az államgépezet rá eső részét, de közben nem népvezér, bulvárhős vagy rocksztár, csak papucs orrán pamutbojt. Persze a hollandoknak, belgáknak, svédeknek, dánoknak könnyű, arrafelé királyság van, viccesen barokkos vonulgatások, aranyozott hintők, meg félrelépő koronahercegek, azzal el is van a bulvármédia, a kormányfő az lehet egy unalmas alak is, egy szürke zakós hivatalnok. (Amúgy a háborúig az volt Lavrov elvtárs is, csak azóta vetette bele magát a nemzetközi háborús bűnös szakmába.)

Vagyis az lenne a megoldás, hogy nálunk se a fáklyaként menetelő, képzavaros beszédeket gesztikuláló, karizmatikus vezérek legyenek a főhatalom arcai, hogy vissza kell hozni a királyságot. A Sándor -palota szerintem elég lenne rezidenciának, egy király ne legyen annyira nagycsaládos, hogy ne férjen bele, de legyen sok hobbija, ami kapcsán le lehet majd paparazzizni, ahogy bebaszva sárkányt ereget a Normafánál, vagy ezüstkanalat lop a Gundelből, miközben a gyerekeivel a Puskás stadionarénában kosárlabdázik a műfüvön, mint a sportág megújítója. Vagy nyaranta belefulladhatna a Balatonba is. ha botrányhős kell, válasszunk dinasztikus uralkodót, a beltenyészet opcionális!

És akkor nem ez az új néptribun lenne a miniszterelnök, aki azért igencsak nárcisztikus alaknak néz ki (pont mint több elődje is, a felcsúti meg a gyurcsányi), hanem valami szociológus-közgazdász, aki vezetett már legalább egy nagy céget és/vagy várost.
De ez nem megy, nálunk a politikai osztály tényleg vagy strici, aki annyira túltolta a szexet, hogy néha már maga is unja, vagy még nagyon is éhes rá, és sohasem elég neki annyi, amennyi jut belőle. Miközben egy hivatalnok-típusú főpolitikus az olya, hogy kilenctől délig tárgyal, egytől ötig akták, közben megnyit valamit, esete jótékony díszvacsora, és minden szerdán és szombaton megkívánja a párját, de a hivatali laptopján nem néz pornót titkosított vonalon.
Erre még várni kell, kettő, három, hat generációt, a fene tudja.

Helyette

Tegnap azt írta a HVG, hogy „Felére esett vissza a „háború” szó említése a közmédiában a választások után“. Pedig erről szólt az egész felcsútista kampány, hogy nem kell választási program, nem kellenek szakpolitikák, nem kellenek nemzetközi kapcsolatok (elég ha néhány pszichopata wannabe-diktátor a barátjának nevezi a felcsútit), úgyhogy az üzenet annyi volt, hogy háború, Brüsszel, háború, háború, ukránok, háború, Brüsszel, Brüsszel, háború, háború, háború. 

Erre most már nincs is elég háború, ami felháborító, elképesztő, és veszélyes! Úgyhogy egy kis gyors kármentés: Derűre is háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború, háború!!! Csak hogy ne essünk ki a gyakorlatból.

Nna, ha ezzel megvolnák (megvolnék?) beleolvasván a Zorigóba (igazából zorigókba, hisz az egymásra hivatkozó, eképp egymást klónozó médiákok nyugodtan köznevesülhetnek zorigókként) látám, hogy nem csak a köznek nevezett állami médiában vettek vissza a háborúzásból. Most nem fenyegetnek, próbálnak gunyorosak lenni, nyilván mert az a recept, hogy ha az ijesztegetés nem jött be, nevetségessé kell tenni a még mindig ellenségnek tekintett azóta győztest. A rettegtetés persze nem nélkülözhető, csak egy időre elküldték nyaralni Látenciába, ami egy igen szép sunyi ország. (Lehet, hogy sunny is, de lényege, hogy csak a takarásból látszik ki picit.)

Úgyhogy mindenki, aki nem ők, az innentől nem veszélyes ellenség, hanem szánalmas senkiházi, ennek megfelelően:
- „Zelenszkijt porig alázták és még ő trombitálta világgá“
- „Indulhat a találgatás: Magyar Péter hazudik vagy Zelenszkij?“
- „Rendkívüli olajblokád: Orbán Viktornak ismét igaza lett“
- „Brüsszelben örülnek a magyar választások kimenetelének, Ukrajna ügyei újra napirendrenden“

Nade kérem, hol vannak az ukrán kémek, a hrivnyává guruló, aranyrúd alakú dollárok, az energiaháború Ukrajnával? Most kell megtudnom, hogy tök hiába voltam beszarva hónapokig az ukrán fenyegetéstől? Ne már, ez nem ér most porolhatom le a klímaszorongásomat, vagy vehetem elő a bármelyik másik szorongásos neurózisomat a fiókból, mikor már olyan jól megszoktam hogy háború lesz, főleg az ukránok sátáni elnöke miatt? Aki ezek szerint nem tudjuk, hogy nevet-e  a végén, de nekünk most nevetni kéne rajta.
Szorongok inkább azon, hogy mennyire rohadt bonyolult ez a világ, ha az ember gyáva keményen drogozni vagy erdei remetének lenni.

Maradjunk inkább az eddigi hangulatban:

2026. április 22., szerda

De, igenis öntsék ki!

A valami pimasz véletlen folytán még mindig Magyar Nemzet címen megjelenő pártlap publicistája azon borong (s ont monoton bút, konokon és fájón), hogy a Főpárt pofára esése után mi lesz most a hazai magyar fodballal? A nemzetivel.

Mert ugye eddig állam bácsi tömte pénzzel kormány bácsi akaratából, ha már egy volt a Párt a kormány meg az állam, a Dagadt meg a fodbalt szereti, nem a dzsesszt vagy a skandináv krimiket. Most meg az van látszani jönni, hogy „ A következő idényre az MLSZ-nek nincs aláírt szerződése a tévéközvetítési jogok értékesítéséről, lejár továbbá és a levegőben lóg a Szerencsejáték Zrt.-vel legutóbb már csak egy évre megkötött szponzori szerződés is.“ Egek ura, hát mi készül itt? (Mi készül itt, mi kéészüüll iiitt??? - zúgja halk elkeseredettséggel a háttérben egy Vidnyánszky rendzte kórus...)

A fodbal magyar hungarikum, ez evidens közhely, így mondhatni az alapvető  emberi humánum minimumának kérdése a kicseszett sok pénz öntése bele. Hiszen ha eddig öntötték, akkor most már azért is önteni kell, hogy ne vesszen oda az eddigi öntés. Ez kábé olyan, mint mikor valaki folyton veszít a ruletten, ezért csak azért is egyre nagyobb zsetonokat tesz a kék hetvennyolcasra, mert ha ennyiszer nem jött ki, akkor most már biztosan ki fog. (Ez egyrészt „a szerencsejátékos tévedése“ nevű valószínűségszámítási klasszikus, hiszen minden pörgetés független esemény, nem befolyásolják a korábbiak, másrészt pedig alapvető fogalmatlanság, amennyiben a ruletten nincs kék, hacsak bele nem írják az alkotmányba visszamenőlegesen.)

Szerintem a profi fodbal egyáltalán ne kapjon állami pénzt, éljen meg a piacon, szponzori meg reklámbevételekből, de ne az állam szponzorálja, még a cégein keresztül se. A Chelsea vagy az Arsenal se attól menő, mert a nagybritán állam pénzeli, az ottani szerencsejátékos állami cég például kifejezetten kultúrára meg humanitárius dolgokra költi a lottóbevételeket. (Úgy az ezredforduló környékén például abból újult meg a British Museum.)

Nem igazán értem, hogy a szerző hasonlatában miért a hazai fodbal a gyerek, akik kiöntenének a fürdővízzel együtt, ha ugyanis a gyerek már felnőtt, és egy mohó dögként tapicskol a langyos vízbe, hogy neki ez jár, akkor öntsék ki nyugodtan a picsába, hogy élj meg innentől magadtól.

Jó, hát a fodbal mellett a propagandacelebeknek meg a magyarnemzet alakú médiákoknak is nehezebb lesz, de egyúttal érdekes kísérlet is, hogy milyen az élet a kitartottságon túl. Szar, nyilvánvalóan, de szabadabb.

hu.pinterest.com

Döbbenetes!

Aztat írta az internet, hogy a repülő gépeken a légiutas-kísérőn nem azért köszöngetnek a beszálló utasoknak, mert udvariasak. Valójában mindegy, hogy udvarias-e egy kísérő utas, elég ha hihetően játssza el, kávé-szendvics-műmosoly bőven elég, ha tud szakszerűen  újraéleszteni a vészkijáratokon át. 

Valójában azért köszöngetnek az ajtóban vérfagyasztó mosoly-utánzattal, hogy csekkolják az utazóközönségek, ki az aki túl részek, túl pszichopata, vagy túl bombának látszó tárgy van rajta pulóver helyett.
Menőbb utasok kísérői (magyarul stewrdess) röntgenszemet is viselnek, diagnosztikai alkalmazással, ígyy azt is látják, ki fog várhatóan szívrohamot kapni Frankfurt magasságában, és ki ivott novicsokos teát a moszkvai átszálláskor. Mert ezek mind biztonsági kockázatok, ugyanis ha valaki meghal útközben, tök macerás kidobni a hullát (hiszen ki akar egy tetemmel egy szűk légtérben utazni még másfél-két órát), mert elég nagy a nyomáskülönbség a repülő meg a kint között, szóval ajtót nyitogatni egyszerre kurva nehéz, és felettébb veszélyes. Ráadásul a hulla el sem ég a légkörben, mint a nemzetközi űrállomásról kidobott fagyott kaka, így ráeshet valakire, és nagyjából senkinek nem azt írja egy napon se a reggeli horoszkópos hírlevele, hogy ma egy elhunyt fog a fejedre esni, vigyél ernyőt!

Szóval a légisteward-essek az utolsó védelmi vonalak, részben önző okokból is mert, nem akarnak ittaskísérők lenni, már túl a hulladobáláson.

Viszont rájöttem, hogy a itt a városban, a tájjellegű buszsofőröknek is ezért kell mutogatni a bérletet! Valójában nem érdekli őket, a múltkor előttem felszállt egy arc egy eboltási igazolvánnyal. Jó, hát hasonlított is a kutyája fényképére, de tényleg nem fontos, hogy fizetett-e az ember a buszozásért, minden tömegközlekedés eleve veszteséges (mondjuk a limuzinszakma nem, de nem is tömeges), így senki nem akar takarítási pluszköltségeket, csak mert Géza lehányja a buszt, belefekszik aludni, és álmában forgolódva szét is keni.
Persze itt egyszerűbb, mint egy repülőn, hisz mire Géza belefullad a hányásába, azt már rég az árokparton teszi, a lényeg csak annyi, hogy ne legyen túl belvárosi a járat. A viszonylat desztináció.

2026. április 21., kedd

A Hegy-frakció gerillái

A Magyar Hang szerint a Kádéenpé nevű „párt“ (ami ugye a felcsútista-népuralmista összetartás klerikális tagozata csupán) pánikban van, mind a hat tagjával és nyolcfős elnökségével együtt (amúgy tudja fene, de valahogy így képzelem a szervezetüket), mert kisebb lesz a frakciójuk, mintha egyáltalán kijárna nekik. Mert a Dagadt azt mondta, hogy neki nem azok kellenek a parlamentbe, akik listán bejutottak, úgyhogy mindenki szépen meg lesz kérve egy pofánverés által, hogy önként, de nem dalolva mondjon le (aki „dalol“, azt megbosszulják), hogy a lista hátsóbb helyezettjei legyenek majd a bukott vezér mindhalálig fegyverhordozói, maximum négy évre.

De nem ez a poén, ez csak a vergődés részükről, mert még hisznek a szeretet az összefogás és a nemzeti megmaradás erejében, de a lap azt is tudni véli, hogy válságtanácskozott is a párt (s külön Semjén Zsolt), és azt döntötték, hogy a katolikus egyházat maguk mögé állítva próbálnak ellentartani a Felcsútok Géniuszának. Mondjuk ezt rögtön nem értem, Semmilyen Zsót már réges-rég deklarálta, hogy ők a Római Kaotikus egyház lándzsahegye (nyilván mert az egyház egy támadó alakulat, persze szigorúan krisztusi alapon), márpedig ha ők a hegy, akkor az eklézsia eleve mögöttük van. És nem támadja őket hátba, mert ők a lándzsa- vagy dárdahegy, amivel támadhatna.
Viszont most nem a mindjárt eljövendő új kormányzatnak akarnak ellentartanai, hanem ez eddigi vezénylő csillaguknak, akit az egekbe magasztaltak, de hát egy világnézeti, álkeresztény párttól miért várná el bárki az elvi alapúságot?

Ugyanakkor a Kádéenpé tagság-vezetősége azzal győzködi a katolikus papokat, hogy az elkövetkező években a plébániák köré kell megszervezni „az ellenállás kis szigeteit”. Aha, egyház és állam szétválasztása? Hát, plébániai gerillapartizánokkal az nehéz lesz, nem mintha az egyház eddig távol tartotta volna magát a nyílt politikai propagandától, de azt hittem, most hogy már nem várhatnak extra koncot a hatalomnak nyalástól, inkább eltartott kisujjal hátralépnek egyet, vissza a dúsan aranyozott barokk díszleteik közé. Aztán akkor merészkednek a közéletbe, ha tényleg van valami rendes humanitárius projektjük (ha már a Vatikán szerint igenis van társadalmi küldetésük, csak épp nem a hatalmi politika terepén), és esélyük, hogy ne a Kádéenpé lándzsanyele legyenek.
De ezen rohadt sokat kell majd dolgozniuk.

p.s. Jut eszembe, ezeknek a harcosoknak elvileg nyolc-kilenc fős frakciójuk lesz, azaz nagyobb, mint az Ő Hazájuk fasisztoidjainak, ami azért vicc, hisz nincs mérhető támogatottságuk, szemben a mégis csak hat százalék fölé futott másikakkal.

A Bikában szülött veszélyes

Ma Bika csillagjegy van, bármit is jelentsen ez, nekem Buszjegyem van, de a gugli szerint ez fontos a mai kedd szempontjából, hogy holnap is Bika lesz-e azt nem tudom, mióta nem olvasok horoszpókokat vízöntő sem vagyok igazán, visszaszoktam a teára. Ami vízből van, de teából is, és ettől már máshogy hívjuk! (Hülye egy nyelv az emberi. A Bikában szülöttekre (WTF???) jellemző a józan ész és az anyagi biztonságra való törekvés. Nos, a törekvés rám is jellemző, nem olyan nagyon-nagyon, de biztos ezért nem is vagyok sikeres benne. Persze az anyagi biztonság meg a józan ész valószínűleg feltételezi egymást, de hogy az ok-okozati viszony visszafelé is működik-e, azt nem tudom. Praktikusan ez annyit jelentene, hogy a józan ész hiányában szegény lesz az ember, a csóróságba meg bele elmeroggyan, ellenben aki eleve hülye volt, az még lehet gazdag, meg amerikai elnök, aki viszont deprivált, az eleve nem lehet okos, mert ha az lenne, lenne rá pénze! Legalább is valahogy így képzelem, de az előző mondat szerint nem lehetek hozzá elég józan. Ész.

livenation.hu

Ellenben ma van James Newell Osterberg Jr. születésnapja, aki az Iggy Pop mozgalmi néven ismert, pont mint John Lennon, aki eredetileg Lenin volt, aki meg eredetileg Uljanov. Pop bácsi igazából Rock, de azt kisajátította valami pankrátorból lett kínos akciófilm-bohóc (az akciófilmek túlnyomó többsége eleve kínos), és mint zenei művész ivott, drogozott, balhézott eleget, de ezeket később (és nyilván időben) abbahagyta, különben nem ma lenne egy híján nyolcvan. Jesszus, van olyan, aki 1947-ben született, és nem történelemkönyv a lapjain? (Mondjuk ha megcseréljük az utolsó két számot, csak mert az olyan orwelli művelet (1948-ban írta az 1984-et) kijön a 74, ami már az én születési évem, mondjuk érzem is magamon a fosszilizálódás jeleit.)

Iggy anatómiai rejtély, egyesek szerint az a titka, hogy még idejekorán, úgy az ötvenes éveiben mumifikálta magát, és azóta sokkal lassabban romlik, pedig nem is tartják üveg alatt temperálva, a British Museum óegyiptomi részlegén.
Ezt a komoly, kézzel írt, névtelen összeesküvés-elméletet erősíti az is, hogy az alábbi, 1986-os felvételen még teljesen máshogy néz ki, és nem azért, mert fele enyyi idős volt, hanem mert akkoriban még nem formaldehid folyt az ereiben, és nem nitroglicerinnel itta a reggeli kávéját.

2026. április 20., hétfő

A dísztelen polgártalan

Pityinger Szánalmas László igen igen beledőlt a keserűségbe, mivel az ő szeretett Nyolcadik Józsefkerület Városában a tiszás Bódis Kriszta lett a választás egyéni győztese. Erre a Dopeman néven futó P.Sz. László, úgy is mint egy digitális-kínos polgári kör alapítója aztat ejtette ki az ő száján, hogy „Visszaadom a díszpolgárságomat, bazmeg.“ Amivel többek szerint az a gond, hogy nem is díszpolgára a kerületnek. Mondjuk nem is polgár, legalább is a szó citoyen (a közösségért felelősséget vállaló, öntudatos állampolgár) értelmében, hogy burzsoának mennyire burzsoá, azt meg tudja a fene, de a NER azért jól fizethetett a közelmúltban.

A művészneve és az egyik legnagyobb slágere ugyanakkor magáért beszél, hiszen a dopeman az amerikai szlengben simán drogárust jelent (a nagy, teljesen széthorváthlacizott "drogellenes" kormányháború kellős közepette), a néhai slágerének meg az a címe és refrénje, hogy "Megyünk lopni!" Amihez innen is gratulálunk, a lopás egy elterjed életmód-variáns és egyben rendszerszint pártprogram (volt, mondhatjuk egyelőre), drogozni viszont szerintem nem szokott, elég nagy barom ő szerek nélkül is, a türhőséget megoldja a szervezet belső erőforrásokból.

Bódis Kriszta ellenben író, pszichológus, dokumentumfilmes, és a már 15 éve vezeti a Van Helyed Alapítványt, ami hátrányos helyzetű gyerekek oktatásával, felzárkóztatásával és integrációjával foglalkozik Ózdon és környékén. Ez valami olyasmi, amint a Nép Egyszerű Dópmenje sose csinált, eljátszotta a lakótelepi gengszterreppert, a spontán népvezért és a prosztó buddhista panellámát egyaránt, időnként váltogatva a szerepeket, de a világ az nem ment tőle előrébb, egy fél centit sem.

És akkor ez az alak van kiakadva, hogy egy rendes ember nyert Józsefvárosban (tényleg, egy időben én is laktam ott, asszem bírtam), aztán kurva gyorsan kioszt magának egy díszpolgári címet, csak hogy bazmegelve fenyegetőzhessen a visszaadásával. Hát, gondolom pánik van most a városházán, hogy mi lesz így velük, de én bízom benne, hogy a kerület vezetői azért majd túlteszik magukat a sokkon, és szép csendben elengedik a szélbe Pityinger nertárs-pajtást. 
Jut eszembe, volt ő már egyszer régen "alternatív köztársasági elnök" is, de a Szatyor Fing minőséget csak mára érte el igazán.

A Puzsér instája.pontkom

Néhai fiatal sráckoromból

Pont ma harmincnégy éve volt a londoni Wembley Stadionban (a régiben, ami még nem egy űrkikötőre hasonlított) a Freddie Mercury-emlékkoncert, amit néha ma is újranézek, valamint megvan VHS-en, DVD-n és interneten, de vágyom rá gramofonlemezen is.
Valójában ez volt az utolsó Queen-koncert is egyben, ahol az első részben mindneféle gyüttment zenekarok, ilyen Metallica, meg Guns'N'Roses, meg David Bowie, aki nem volt zenekar, de vitt magával egyet, meg csomó másik nagyon híres zenélő zenélt, volt aki Queen-feldolgozásokat (is). Aztán a második részben a maradék Queen, azaz a banda háromnegyede sztárvendég vendégénekesekkel (pl. George Michael, Seal, Paul Young, Annie Lennox, Lisa Stansfield, David Bowie, Robert Plant, Axl Rose) saját számaikat játszotta. 

Ezzel lett vége, John Deacon a basszusgitáros nem sokkal később be is jelentette, hogy részéről ennyi volt, azt meg hogy Brian May és Roger Taylor még mindig nyomul Queen néven, épp nem tudom kikkel kiegészülve, azt én már nem számolom a zenekar történetéhez. Az csak két öreg fószer projektje, akik nem bírnak meglenni némi reflektorfény nélkül, így elinflálják a saját, amúgy jelentős életművük által megtámasztott renoméjukat. Szánalmas.

De az a kilencvenkettes koncert még felemelő volt, akkora finálé, hogy tényleg ott kellett volna abbahagyni, és csinálni szólólemezeket, vagy akár egy másik bandát. Brian May mindig is a világ egyik legjobb rockgitárosa volt, egyszer láttam élőben is a szólólemezével turnézni, ahol Cozy Powell (Balck Sabbath, Raibow) dobolt, és Roger Glover (Deep Purple) basszusozott, ilyeneket csinálhatott volna még. (Amúgy előtte is volt már egy EP-e Brian May & Friend címkével, a Starfleet project, ahol Eddie Van Halen társaságában örömzenélt kissé.)

Igazából csak azt nem értem, hogy az egész galaktikus-stadionos nagyfelhajtást miért pont Adolf Hitler születésnapjára időzítették? Itt természetesen nem Adolf Lu Hitler Marak indiai politikusra gondolok, bár az ő születésnapja is április 20. (Véletlen? Nyilván nem.)



2026. április 19., vasárnap

A Bálvány, az imádás meg a karma

Dídzsé Jeszi (állítólag Zsolt) interjút adott a hajdúpéter-alakú abszurd médiaviccnek, nagyjából egy óra hosszat, de senkinek nem ajánlom a megtekintését. A faszi teljesen kész van már, a vallási őrület és a vezérrajongás mentén próbálja hajlítani a valóságot, de az meg épp egy hete jött szembe vele, és lám, neki is feleakkora lett az arca tőle. Hajdúval ketten pont úgy néztek ki, mint kér hirtelen megörgedett óvodás, akiket egyenesen a homokozólapát mellől küldenek épp nyugdíjba.

Amúgy a szokásos bullshit volt a disputa lényege, Putyin-felszopás, a leendő kormányzat lekicsinylése, még egy kis Putyin-kényeztetés, de a gaz független média sem méltatta sokra ezeket, ők is rendre az utolsó részt emelték ki, amiben az ennél sokkal rosszabb sorsra érdemes, 54 éves középső csoportos megfejtette a felcsútista választási vereség mélyebb, spirituális gyökerét.

E szerint amikor a Dagadt Indiában tuktukozott a Tik-Tokon, meglátogatta valamelyik hindu istenség templomát, és ottani szokás szerint ajándékot is vitt. Ezzel tudtán kívül bálványimádást követett el, „...és kaput nyitott a szellemvilág felé, a gonosz szellemek felé, ami ezáltal beengedte őket az ő életébe, és hiába volt ő Isten kiválasztottja Magyarország irányítására, és kapott egy óriási lehetőséget, és isten tényleg a tenyerén hordozta, ott ő beengedett...“
Vagyis Ártunk és Ormányunk azért esett pofára a választásokon, mert karma! Ja nem, az ilyen hindu izé, akkor gondviselés! Vagy gond-nem-viselés, miszerint isten a tenyerén hordozta a pártvezér és kancellárt, de féltékeny lett mittudomén Ganésára vagy Rámára, és levette róla a kezét. Nyilván a másikat, mert az egyikben hordozta, persze a fene tudja egy mindenható entitásnak hány keze van (kétszer végtelen, nyilván), speciel a hinduknál nem ritka a négy vagy hat, a lényeg a páros szám, a szimmetria miatt.

Ja, és fontos adalék, hogy az Ószövetség Istene büntette a vezért, aki ezek szerint nem ugyanaz, mint az a másik szövetségi alak, és kétségtelenül ő a féltékenyebb? Egy az isten, de szövetségenként? Ehhez képest a hinduk egy jelentős része inkább monoteista, amennyiben szerintük is egy isten van csak, aki - mivel mindenható - végtelen sok alakban képes megjelenni, akár egyszerre is. Innentől meg Ráma ugyanaz, mint az ószövetségi arc, és lényegében mindegy, hol és melyik templomban faragnak neki képmást, konkrétan vagy csak szimbolikusan.

Persze Dídzsé nertárs spirituálisa olyan magasan áll, hogy én csak elképedve nézem idelentről, ahogy épp bálványimádásban marasztalja el imádott bálványát.

p.s. Erre mi az első komment a jutyúbon az alatta? Nos: „Ha Isten velünk, ki ellenünk! Erős vár a mi Istenünk! „ Ebből amúgy két dolog is következik:
1.) A néni, aki írta, protestáns, ezen belül valószínűleg evangélikus, de azok mintha nem szoktak volna túl sokat sátánozni, inkább a római kaotikusok, ahová Jeszi faszi önbevallja magát sorolni. Én egyébként sem állnék le lelkesedni egy ekkora hülyének, valójában minden teológiai megfontolástól függetlenül.
2.) Még mindig ott tartunk, mint az Osztrák-Magyar Monarchia az első világháborúban, legalább is Jaroslav Hasek szerint, aki a Svejkben arról ír, hogy a mindenféle tábori lelkészek úgy beszélnek az istenükről, mintha az valami tábornok lenne az ő hadseregükben. Így aztán ki ellenük, leszámítva persze a józan észt.

Utánlövés

A nagy kérdés az, hogy jó lesz-e egy prosztó, altestileg fixált vígjáték attól, hogy beveszik Sacha Baron Cohent? Aki mégis csak a műfaj királya, mert jobb napjain akkorát tud csavarni az egészen, hogy időnként már-már intellektuális lesz, miközben görbe tükröt tart a társadalmi-kulturális bla-bla-bla...

Nos, nem lesz jó, néha Cohen is túltolja a saját filmjeiben a kaki-pisi-fing vonalat, nem ritkán öncélúan, csak mert élvezi  a közönség megbotránkozását, ha meg csak plakátarcnak kell, akkor mindegy is, hogy ott van-e, vagy helyette lemegy sajtért a sarki teszkóba.

A film, amit elszenvedtem délután angolul a Balls Up címre hallgat, ahol a balls nem a labdák, hanem golyók, avagy a herék megnevezése, mert egy kretén feltalál egy óvszert, ami a heréket is takarja, is innen jön a szekunderszégyen-teljes magyar  cím: Bele a tököm! (Jó, ezt még egyszer nem írom le.) El is kéne adni a forradalmiatlan cuccot, jön a marketingesnek tök (khm...) hiteltelen Mark Whalberg, és megdumálják a brazil fene tudja kiket miniszteriálisan, hogy legyen a cégük az óvszerével az ottani fodbal világkupa-bajnokság egyik főszponzora.

De szerencsére innentől leszakadunk a herékről (úgy nagyjából) és jön a fodbal, meg egy sajnálatos eset egy meccsen, ami után fél Brazília a főszereplő páros vérét akarja inni, és akkor az egész átmegy valami üldözüs-menekülős akció-vígjátékba. Amiről nem tud nem eszembe jutni a már emlegetett Mr. Cohen überaltesti de rém szórakoztató filmje, az Agyas és agyatlan, abban is véletlenül pont fodbal-vb van, de előtte még Mark Strong heréi (meg több vödör elefántsperma, és dugulásig szart klotyó, ahogy az egy Cambridge-ben diplomázott művésztől elvárható), és ez itt valójában annak a filmnek a fogyatékos kisöccse. Csak nincsenek benne terroristák világösszeesküvés-üzemmódban, de vannak dühös brazil szurkolók akik meg akarják ölni az az Azonosulhatatlan Párost, mert a favelákban nem tudják, hogy a fodbal nem ér ennyit, mert akinek nincs semmije, az legalább gólt akar látni az argentinok ellen. (A kokainbáró Cohen meg nem, ő bulizni akar és drogot csempésztetni, csak hogy újra előkerüljön az óvszer-téma, ha már kokainkereskedőnek tanult az egyetemen, Mississipiben.)


Taplónak tapló, de nincs benne semmi áttételes kultúrkritika, mondjuk nem is csoda, az egyik Farelly fivér a rendezőként elkövető, a Peter, aki olyan korszakos remekműveket alkotott, mint a Dumb és Dumber, vagy a Dub és Dumber kettyó, esetleg a Movie 43
Úgyhogy ez a műegész is olyan, hogy nem fáj, ha beleszalad az ember egy napos hétvégi délutánon, de nem  marad belőle egy másodpernyi emlék sem pár nappal későbbre, a kulturális seb, amit okoz, nyolc napon belül gyógyul. Akár többször is, bár normális ember ezt nem akarja még egyszer, mert bár egy újszülöttnek minden vicc új, de csak neki.

p.s. Oké, azért az nem olyan rossz, mikor a bekokainozott aligátor szívrohamot kap futás közben... No meg Borat bírná ezt az arcot:

Életveszélyben lehet a népszerű fájdalomcsillapító

Napok óta nem olvasok Zorigót, na jó eddig se olvastam, csak néztem, olvasni már hosszú évek óta nincs mit rajta, ahogy már nemrég is összeesküvés-elmélkedtem, szerintem a „cikkeik“ egy számottevő részét mesterséges unintelligenciával íratják, ha már úgysincs szerzője jóformán egyiknek se.
Most viszont kíváncsi lettem, egy héttel az Armageddon után eljátsszák-e Kamaszukát a Kincs, ami nincs című gagyi filmklasszikusból? A japán katonát, aki valahol 1980 környékén még egyedül harcolja a második világháborút a kis szigeten, ahol anno még a törzsfőnökasszonyt is megdugta.

Nos, nem nagyon küzdenek már, rutinból, levezető jelleggel van még kis magyarpéterezés, de semmi nem elég döbbenetes, elképesztő, ezveszélyes!, vagy drámai a címlaphoz, mondhatni a Zorigó rezignáltan brekeg tovább, nem a lendület csak az évtizedes rutin viszi már. Nincs már „háborúba viszik a fiainkat“ sikoltozás, fura mód eltűntek az ukrán kémek, a századosok és oknyomozó újságírók is csak három hétig voltak sátánian hazaáruló közellensége, mára már hirtelen felindulásból sem érdekesek.
Így aztán a mai, vasárnap reggeli főcímek megoszlása  a következő:

- Súlyos figyelmeztetés: egy gyakori hiánybetegség növelheti az Alzheimer-kór kockázatát
- Hihetetlen! Elvitték az Ötöslottó rekordösszegű főnyereményét
- Ősi titokra derült fény: elveszett világ rejtőzött az Északi-tenger mélyén
- Életveszélyben lehet Lukasenko - megrázó hír érkezett
- A népszerű fájdalomcsillapítók más gyógyszerrel keveredve halálos méreggé válnak
- Veszélybe került Palvin Barbi élete – a férje fegyvert rántott
- A véletlen felfedezés, amely örökre megváltoztatta a pszichiátriát

És akkor két tiszapérteres magyarhír, csak hogy az olvasók érezzék azért az élet súlyát, egyúttal jelzéséként, hogy Balatonfüreden azért vannak még harcoló hírtévés egységek:

- Magyar Péter szakértői már a megszorításokat készítik elő?
- Tiszás fizikai inzultus a HírTV stábja ellen: elfajult a helyzet Balatonfüreden

A bombasztikus címekről persze nem bírnak leszokni, súlyos, hihetetlen, életveszélyes, halálos, pont mint egy tévékettes híradó, ahol az első negyed óra garantáltan az, hogy megölte, halálra gázolta, lezuhant, valamint leégett, összedőlt és csak aztán süllyedt el...
Azt hiszem ilyenkor, a vesztes háború után (hisz a kampányt annak élték (éltették?) meg) népszerű fájdalomcsillapító a bulvár-katasztrófaturizmus, hogy örülj paraszt, te még élsz, épp sört reggelizel parizerrel, míg másokat a villájukban halálosan fenyegetnek, meghalnak egy karambolban vagy épp nyernek a lottón, és igen, ez utóbbi veled is megeshet! valamint ufók, fénylények és ősi titkok, bármi, csak ne kellejen még mindig azon nyekeregni, hol kúrta el  zsarnok, nem kicsit, nagyon.
Az erre való zorigós médiarekació meg annyi, hogy semmit előre, kettőt hátra.

Mert valahogy még mindig nem érnek címlapot filmkritikák, nagyinterjúk, helyszíni tudósítások, saját készítésű videók, ilynek ugyanis láthatóan nincsenek, úgyhogy marad az üres, unalmas (mert üres) bulvár formagyakorlatok szigorúan monoton sora, csak engem például még mindig nem érdekel, hogy ki a frász az a Palvin Barbi, és főleg nem, hogy rántotta fegyverét a mire a kedves férje.

2026. április 18., szombat

A böhömök alkonya

Vidnyánszky Attila bement az ATV-be, ahova a Dagadt is többször, innentől az egy vállalható terep kis segédeinek, bár ha így haladunk, lesz még a Partizánban is, az a legújabb gyóntatófülke kognitívan disszonáns felcsútistáknak. 
És előadta a maga ceterum censeóját, miszerint „Én úgy gondolom, hogy azok az erők munkálkodnak most is, akik 1965-ben felrobbantották a Nemzetit”. Mert ilyenek ezek az erők mind! És hogy mégis kicsodák? Bárkik, akik nem ők, mert akik nem ők azok senkik, ezért csak rombolni tudnak, meg amúgy szeretnek is, hisz az olyan melengetően sátáni.

Vidnyánszky Böhömke most csalódott, de utólag is egy hős, aki „ellenszélben“ költötte a bármennyi állami pénzt, ja hogy a színházi szakma egy jelentős szelete utálta? Á, azok csak irigyek voltak művészi nagyságára, de mindenek előtt féktelen függetlenségére, amivel bátran kiállt az önkényuralom mellett. Mert udvari kultúrpápának lenni nem szégyen, csak szemfülesség, ha a hatalom pénzzel és pozícióval traktál, fogadd el nyugodtan, nyalj ben neki a meleg sza..., mindegy, a kritikusaidra meg sértődj meg, csak így maradhatsz igazán autonóm. Az igazi lázadó művész az ellen lázad, amit a hatalom mond neki, de Böhömke  a fene se tudja mi ellen lázad, már túl az jó ízlésen, meg az elemi szolidaritáson.

Tényleg, megvan még valakinek az a békamenetes-margitszigetes dadaista performansz, amit ez a színházi istenkirály rendezőként leművelt? Elrettentő!


Hát, arról nagyjából konszenzus van, hogy egykor egy jó rendező volt, kissé sziruposan látomásos, de kétségtelenül kreatív, aztán nem is olyan lassan belerohadt a hatalom ölébe, ami meg jellemzően nem használ a művészi minőségnek. Polgárpukkasztóból egy pukkancs lett, Lúdas Matyiból Döbrögi, szabad alkotóból a rezsim kápója, mikor mint szar, elvált a májtól. (Na, másodikra csak megjött az sz-betűs.)

És ma ott tart, mondjuk az SZFE szétkúrása kapcsán, hogy:
„- A módszer nem lehetett volna más?
- De, de, de. Lehetett volna más, de nem volt fogadókészség a másik oldalon.“
Hiába no, mindig az a fránya másik oldal a hibás. Biztos mert nem elég keresztényi, hiszen ha kap egy kurva nagy pofont, nem tartja oda a másik orcáját is, mert nincs benne fogadókészség. 
Aha, az életben mindig minden területen van (mert kell hogy legyen) egyik oldal és másik oldal, ha ezek a böhömkék nem tudnak oldalazni, elveszítik tájokozódóképességüket a létezésben. Egy a szekér, egy a tábor, a világ fekete vagy fehér, a szürkéket észre sem veszik.

Valamint megtudtuk ettől a jelentős jellembajnoktól, hogy ma is Marx és Engels felelős például a trágár beszédért, de én ezen a ponton feladtam... 

Nyilván nem vagyok az oldalán, tehát csak a másikon lehetek, és jobban belegondolva egyszer tényleg vittem virágot Marx sírjára a Highgate temetőbe, amilyen egy tömeggyilkos bolsevik vagyok, enyhe trockista elhajlással, mióta olvastam Marx gazdasági-filozófiai kéziratait, még 1844-ből. De nem vagyok trágár, bazmeg!


p.s. Jut eszembe, tegnap írtam egy szösszenetet a lelépő  kaszinóminiszter kapcsán, most meg ez a Böhömke, de ha lehet, nem tervezek sorozatot az efféle arcokról. (Ha nem lehet nem tervezni, esetleg írok még párat.) Csak valahogy naponta jönnek ki a fényre ezek a rezsimszolga figurák, akik előadják, hogy ők nem helyezkedő csinovnyikok, hanem komolyan mindig is hittek a szeretet és az összefogás erejében, a polgári-keresztény népben-nemzetben gondolkodást úgyszólván már az anyatejjel is, és ugyan voltak hibák, néhány kolléga elvtársnál, de ők nem hibáztak, úgyhogy ne öntsük ki már a fürdővizes gyerekkel együtt őket is! Annyi nyalnivaló hátsó adódhat egy új rezsimnél is, különben is, a kisnyilasoknak is meg lett bocsátva.  Ez azért irritáló, na.

Hófekete és a hétfejű dimenzió

Pont a múltkor írtam valami lekicsinylőt a Daily Mail című brit bulvárizéről, erre kiderül, hogy már-már tudományos szaklap, aminek az a kritériuma, hogy nem értem, és ez zavar. Ez a két tényező már definiálja a tudományt, esetleg az áltudományt, de ha nem értem, nem tudom melyikről van szó. Tudósnak igen alsópolcos voltam, akkor is, mikor még próbálkozta vele.

Erre most a Dájli Májli a leiratkozhatatlan hírlevelében zaklat egy cikkel, hogy talán szlovák tudósok előálltak egy elmélettel, miszerint az az univerzum, amiben lakunk, igazából hét dimenziós. Eddig négy volt, miszerint fel, le, előre meg hátra, meg az idő (ám az csak előre, meg oldalt halad), de van még három, csak épp azt nem érzékeljük, nem tudjuk elképzelni, de az valószínű, hogy egymásba csavarodnak, mikor elpárolognak a fekete lyukak, és csak a csavarodás marad belőlük. Mert a csavarodásban van a vitamin... izé, az információ, ami a kvantumfizikai szerint nem tud eltűnni, hiszen az anyag meg az energia (amik ugyanazok, lényegileg) is csak információk, és a mindenféle törvények szerint megmaradnak, avagy egymásba alakulnak, így információ sem vész el, legfeljebb átalakul. 

Ha tehát a fekete lyukak annyira összezuhannak a traumától, hogy elfogyott egykori belőlük a hidrogén, hogy aztán semmi nem jut ki belőlük, de később lassan mégis elpárolognak, akkor hova lesz az információ, amit elnyeltek? Nos, belecsavarodik a negyediktől a hetedikig tartó dimenziókba, és lehet, hogy ettől már nincs is a mi univerzumukban, legalább is nincs elérhetősége, se egy telefonszám, se egy ímélcím, ami egy információtól azért elég váratlan húzás.

De ha ez van, akkor a különböző univerzumok információkat cserélnek, ez viszont már maga a kommunikáció, csak szavak vagy vicces emojik helyett sötét anyaggal. Ugyanis a sötét anyag (ami arról ismert, hogy nem látjuk, de ki tudjuk számolni)  egy másik univerzum fekete lyukaiból is kialakulhat. E tekintetben nem is akkora baj, hogy nem látjuk, elvégre ki kíváncsi egy fekete lyukból kicsavarodó sötét anyagra? Mindenki foglalkozzon csak a sajátjával! És ne panaszkodjon, hogy a gondolatkísérletekkel dolgozó, elméleti természettudomány unalmas! Hiszen tök érthetetlen, de nagyon okosnak hangzik, már-már költészet. Egyszer ismertem egy matematikust, aki szerint a matek eleve művészet, csak sajnos az iskolában nem az ének- vagy a rajz-, hanem a technikatanárok tanítják, pedig egy differenciálegyenlet nem madáretető, hanem vonósnégyes.

Hát ja, a világ bonyolult. Nekem például régi kínzó kérdésem, hogy ha összesen négy alapíz van, azaz édes, sós, keserű és savanyú (az „unamit“ én nem számolom), akkor mi a mentolos? Na?
(Abból a párhuzamos univerzumból csavarodhatott ide, ahol viszont nem ismerik a savanyút, mert az náluk a csípős, meg a kékeszöld keveréke...)

2026. április 17., péntek

Tartalékoshelyettes márnemkatona

Szalay Bob ügyvezető honhadügyvédelmi miniszter is kénytelen lesz újra egyszerű, kaszinókoncesszió-birtokossá válni, de legalább nem kell többet katonásdit játszania. Szarul állt neki amúgy, ahogy eljátszotta a Horthy-rendszerből ittfelejtett dzsentrit, aki a vitézi címre hajt bocskaiban, és azzal pózol, miszerint ő akkora katonadinasztiából származik, hogy már a nagymamája is huszártiszt volt! Vagy lefeküdt egy huszártisztte, vagy látott már huszártisztet, mindegy is, senki nem tehet a felmenőiről, de épp ezért nem is kell azt gondolnia, hogy a hivatásrendek  genetikusan öröklődnek. Hiszen jellemzően nem azért lesz valaki mondjuk katolikus pap, mert már az apja is az volt, sőt a nagyapja is!

Szalay elvtárs azonban igazi katonásdit játszó kretén, aki a róla szóló wikipédia oldal szerint Magyarország 17. legbefolyásosabb embere! Pontosabban volt a múlt hét végéig, és szerintem főleg szerinte, tuti hogy a többi nárcisztikus baromhoz hasonlóan vagy közvetlenül ő írta magáról a wiki-oldalt, vagy személyesen felügyelte, ahogy valamelyik szolgálója felszopja őt benne. Általa.

Ilyen családi bekötöttségekkel áll elő, hogy például „Anyai nagyanyjának fivére Némethy Bertalan (1911–2002) magyar lovastiszt, díjugrató és kiképző tréner, a modern kori lovaglás egyik legkiemelkedőbb egyénisége, egyben az amerikai lovassport megreformálója volt.“ Innen már egyenesen következik hogy Kristóf Bob Rovniczky, a maga agrárfőiskolai diplomájával volt már londoni nagykövet (az egy nagyon mezőgazdasági terület, a Hyde Park például kurva nagy és teli van növénnyel), fegyvergyáros, kaszinós, és ugye hadvédelmi honügyminiszter is. Minek alkalmából lett belőle tartalékos őrnagy, ami mindenképp szerénységre vall, hiszen Novák ex-kösságelnökasszony férje pár hét alatt az alezredesig vitte papíron, a tartalékos zászlóaljban persze. 

Most meg az a hír, hogy Bob állítólag lemondott a tartalékosságáról, ami vagy azt jelenti, hogy utóvéd-jellegű gerillaharcra rendezkedik be a frontvonalban, vagy inkább mégis azt, hogy vett egy tök jó lakást Dubajban, és onnan nehéz tartalékolni a magyar hadseregbe. Pedig tevékenysége főleg sajtótájékoztatókban merült ki (Kérdezni tilos, a kérdezőket titkosítjuk komposztálás előtt!), ezt tolhatná bárhonnan, ahol szép a naplemente háttérnek.

De így legalább nem küldheti majd a fura nevű utóda, a Ruszin-Rémusz Romulusz megdögleni Donbaszba, pedig azt ígérte be mindenkinek a felcsútista szekta, de most Donbasz rábaszott, nem megy oda ez a genetikusan is nyalka, lovassport-megreformáló leszármazott! 

papaigabor.wordpress.com