Álomsejtés

Az éjszaka közepén már megint arra ébredtem, hogy szerencsére itthon vagyok, a saját ágyamban, mert álmomban épp vizsgáznom kellett volna, de nem készültem. És egy órán sem voltam bent, úgyhogy azt se nagyon tudtam mi a tantárgy.

Ez azért fura, mert ha jól számolom most lesz 15 éve, hogy összehoztam a második diplomám (aztán pár évet még elmolyoltam a PhD-val, de az nem volt komoly, ez onnan is látszik hogy azóta se vagyok doktor), ráadásul elég stréber-féle voltam. (Ez utóbbi közel sem azt jelenti, hogy mindig jó tanuló, de ugye a szándék  fontos...)

Szóval nem tudom, miért álmodok mindig vizsgákkal mostanában, de több hipotézist is össze bírtam tákolni:

Az első az, hogy ez valami középiskolás becsípődés, ami érthető is lenne, hisz én, az alanyi bölcsész egy műszaki szakközépben érettségiztem. Ebből volt is néha csodálkozás, mikor például ismerősök megkérdezték, melyik gimibe jártam, én meg közöltem, hogy nem jártam gimibe... És sajna az ipari elektronikához sem volt semmi közöm, negyedikre értettem meg a másodikos tananyag elejének egy részét. Mázli, hogy a suli technikum volt, így csak közismereti tárgyakból kellett érettségizni, ötödévre meg nyilván nem maradtam.

Ugyanakkor álmomban nem anyagismeret dolgozat van,és sehol egy áramkör (tényleg, miért megy körbe az áram? úgy értem, ha egy helyben maradna az lenne az igazi energiatakarékosság...), inkább valami egyetemi környezet, azaz a középiskola mégsem az igazi ludas.

Az egyetemen (meg előtte a tanárképző főiskolán) sosem voltam igazán kínos vizsgahelyzetben,  a kilenc (!) nappalis év alatt kétszer féltem vizsgától, és egyszer mentem be úgy, hogy nem tudok semmit (demográfiából), gyorsan kirúgatom magam, aztán majd az őszi UV-re valamit összehozok. (Ez amúgy nem jött be, a bevallottan nulla tudásra – tízperces prédikáció után – kaptam egy kettest.) Úgyhogy itt sem lehet a vizsgázós rémálmok eredete.

Marad a harmadik lehetőség, hogy oktatóként követtem el valamit, de nem rémlik, hogy valaha is különösebben gonosz vizsgáztató  lettem volna, a szociológia meg amúgy is a legjobb tantárgy, és soha sem mentem felkészületlenül a vizsgáimra. Ha a hallgatóim épp nem is, de én biztos ötösre tudtam minden tételt, puska nélkül!

Vagyis álltam a barikád mindkét oldalán, ma már viszont semmi közöm az egész felsőoktatáshoz, úgyhogy végül is nem értem, miért nincsenek normális rémálmaim, teszem azt, hogy egy nagy zöld szerda meg akar enni, vagy lábam nőtt a hátamra és nem kapok rá pulóvert.

Ráadásul álmaimban  néha be kellene ugranom egy színdarabba, és nem tudom a szöveget... Azaz lehet, hogy egyszerűen félek az engem felkészületlenül érő helyzetektől, és mivel különféle szerepekben 29 évet töltöttem iskolában (ez nagyon soknak tűnik, de persze hatévesen kezdtem, mint egy ember), erre bírom kivetíteni az amúgy amorf szorongásaim. Én fejben történek meg magammal, úgyhogy ha igazán félni kezdek tudat alatt, akkor annyira butának érzem magam, mint egy szobanövény.

Eset megoldva. mehetek aludni, de a biztonság kedvéért csak gyümölcsöt vacsorázom. A fenének van kedve egy nem létező tantárgy szigorlatán parázni.