2016. május 6., péntek

Ellenség a kapuk előtt

Körmenden helyzet van, a migránsok a spájzban, sőt csapatokban mozognak, többen is láttak 3-4 férfit (muszlimnak néztek ki) egyszerre kijönni a teszkóból, a dzsihád hideg lehelete járja át a kisvárost, már egy ablak is betört. Azt ugyan nem tudjuk, ki törte be az ablakot, jártak-e arra dzsihádisták, de nyilván az épp kézilabdázó leendő rendőrlányokat akarták elrabolni/megerőszakolni/megölni, tetszőleges sorrendben, mert ugye ezektől bármi kitelik.

Tényleg meglepő, hogy a helyi nyelvet nem beszélő, idegen környezetbe csöppent emberek nem elófrálnak, hanem egymás társaságában, ha már úgyis együtt sátoroznak. (Mellékszál: Én mindig is szerettem volna egyszer pár napig egyedül lófrálni mondjuk Londonban, de ott eddig nem jött össze. Csak Barcelonában, ahol viszont nem beszéltem a helyi nyelvet, de legalább ők sem tudtak angolul.)

Körmenden viszont annyira komoly volt az ügy, hogy maga a Felcsúti utasította a belügyminisztert (ugye érezzük e megfogalmazás jellegzetesen szovjet ízét), hogy cselekedjenek, úgy látszik mégis csak lehet minden betört ablak mellé, ha rendőrt nem is, de miniszterelnököt állítani, mondjuk én jobban is bírnám, ha az illető inkább ilyen ügyekre állna rá non-stop. Százmilliárdokkal lenne vaskosabb a nép pénztárcája, és sokkal kevésbé stresszes az élete, komolyan  mondom, még egy-két stadiont is megbocsátanánk, mondjuk a felcsútit azt nem.


Viszont a kormány épp 24 milliót csoportosít át Körmendnek, hogy fejlesszék a köztéri kamerarendszert, elvégre a terrorizmus elleni nemzetközi harc frontvonalában állnak, és egy 12 ezres kisváros a legalkalmasabb arra, hogy az ottani nyolcvan-egynéhány  migráns közé beszivárogjon az új Bin-Laden, pedig ennyi erővel, a nyugati határon várhatnák az új Bader-Meinhof Csoportot is, gadnóz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése