2023. október 10., kedd

Újratöltve, már megint

Olyat szólt Mahmúd az-Zahar, a Hamasz vezetője, hogy „A mi törvényeink lesznek érvényben az egész bolygón, nem lesznek többé zsidók.“ Mi meg azt hittük, hogy ilyet nem fogunk már hallani, erről a tripről lejött az emberiség a holokauszt után. H. Adolf, pszichopata foglalkozású véreskezű meg a végén magát is leöngyilkolta, és ezzel vége lett a rémálom nagyobbik hányadának, jó hogy elmúltak a negyvenes évek, és nem jönnek újra el. Pontosabban eljönnek, húsz év múlva megint negyvenes évek lesz, csak bíztunk benne hogy nem olyan

Ehhez képest már itt, a húszas években van nekünk Vlagyimir Vlagyimirovics, Oroszország anyácska poszt-kágébés zabigyereke, a talibán Afganisztánban, az iráni ajatollahok, az összes kicseszett, középkori mentalitású, szupergazdag olajemírség (köztük a dubajozásnak hívott gazdagságpornó feltalálói), Észak-Korea, a durván elhízott, eszkimó transzlánynak  maszkírozott, alkoholista diktátorával, meg - egyéb terrorszervezetek mellett - itt van nekünk a Hamasz. (Jobban belegondolva, az elmúlt két évtizedben összesen két szubhumán tömeggyilkost sikerült levenni a tábláról, Szaddám Husszeint, meg Oszama Bin-Ladent, legfeljebb még hozzácsaphatjuk Kadhafi elvtársat, de a többség még ezen a bolygón rontja a levegőt.)

A Hamasz meg (az Iszlám Dzsihád nevű rossztékonysági szervezettel karöltve, és iráni támogatással) most épp rakétázza Izraelt, egy zenei fesztivált(!) ért támadásnak már több mint 260 halottja van (összesen úgy ezeregyszáz), és a vezér szerint ez csak a kezdet, ő a zsidóságot akarja eltörölni a Föld színéről, nyilván azért, mert már csak ők állnak az útjában annak, hogy az egész bolygón saria legyen, amiről egészen nedves álmaiban ábrándozik Mahmúd bácsi. 

És ehhez képest érdekes szál, hogy maga az „iszlám“ szó annyit jelent: „Isten akaratában való megbékélés, megnyugvás”, rövideb béke. („A magasságos Allah ezzel fogja fogadni szolgáit: Az ő köszöntésük azon a napon, amelyen találkoznak vele: Békesség!“) 
A Korán pedig Ábrahámot (Ibráhím), Mózest (Múszá) és Jézust (Íszá) egyaránt prófétának ismeri el. A dzsihád meg nem elsősorban az, hogy legyilkolunk minden hitetlent, a szó eredeti értelme szerint ugyanis a szent harcot elsősorban magukkal és magukban kell megvívniuk a muszlimoknak, hogy jobb emberek és komolyabb hívők legyenek. 

Na, innen jutnak el az iszlamista terroristák, a maguk kifacsart logikájával a bombamerényletekig, hogy aztán Izrael már megint hadiállapotban találja magát. Ahogy az elmúlt 75 évben túl gyakran is, jut eszembe, nem értem miért nem május 14-én kezdték a hamaszosok az aktuális gyilkolászást. Hisz az jeles nap (tényleg, az öcsém születésnapja), 75 évvel ezelőtt ezen a napon jött létre az izraeli állam, nyilván részben az ottani palesztinok sérelmére. De a lakosság nagy része azért fiatalabb hetvenötnél, miként az őket rakétával támadóké is, szóval nem lenne ideje már abbahagyni?

chathamhouse.org

De, ideje lenne, viszont amíg ilyen az-Zahar jellegű barmok szabadon szaladgálnak, addig ez nem fog menni, talán annyi reménykednivaló van a dologban, hogy ma már nem lehet megcsinálni egy Holokauszt 2.0-át, legalább is bízunk benne. Definitíve azonban már háború van, már megint, ott is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése