2017. április 5., szerda

Hüje halyó

Alaposan házhoz ment a lófaszért az állami tévé "hírcsatornája", amikor minen gond nélkül lehozták egy cseh napilap április elsejei hírét, miszerint Csehország repülőgép-anyahajót (helyesen amúgy repülőgép-hordozót, hisz egy repülő anyja mégsem lehet egy hajó, nincs az az interracial sex) rendelt Kínától, hatvanmilliárd koronáért. És a híradó visszafordíthatatlan agysorvadásban szenvedő szerkesztőjében fel sem merült, hogy minek egy kétszáz méteres hadihajó egy országnak, aminek  nemhogy tengere nincs, de még hajózható folyója sem sok.

Lehet hogy ifjúkorában ő is olvasta Moldova György Lakinger Béla zsebcirkáló című szatíráját, ahol a kalózrádónak megvásárolt cirkálót a Rákos-patakon üzemelik be, igaz a patak megdrét zsírral kell kikenni hozzá, hogy miután tekintélyes vízkiszorításával... khm kiszorította a vizet, legalább azon lehessen csúsztatni. És mivel derék szerkesztőnk már akkor sem tudta elkülöníteni a képzeletet a valóságtól, nyilván Moldova szövegét isszociográfiai/riporteri munkássága részének tekinetette, és ha pedig lehet cirkáló a Rákos-patakon, akkor egy anyahajó is megoldható a Moldván.

Meg hátha lenne nekünk is új Horthy Miklósunk, elvégre ő még  Monarchiában volt tengerész, sőt a .hadiflotta utolsó parancsnoka, és akkor ugye még a csehek is hozzánk tartoztak. Úgyhogy csak megmondhatnánk ki legyen az új, kezdetben egytagú cseh hadiflotta admirálisa, elvégre mi közelebb vagyunk tengerhez. (Itt persze fontos pont, hogy a horvátokat ne vegyük be a buliba, nekik amúgy is van elég hajójuk meg tengerészük, akik a parton pálinkát főznek a fügéből, szóval nekik egyen elég ennyi.)

Viszont a derék csehek jövő áprilisban bedobhatnák médiakritikailag, hogy csillagrombolót is rendeltek, hátha azt is leadná a magyar állami kacagda, mondjuk sokkal nagyobb hülyét már nem csinálhatnak magukból mint eddig, de egy star wars-hír azért segíthet színesíteni a sorosozással fűszerezett migránsozást, ami pont annyira szórakoztató, mint egy tavalyelőtti asztali naptár.

vastagbor.atlatszo.hu

De szórakoztatásunkra addig is kitalálhatnának maguk hülye álhíreket, nekik már úgyis mindegy, mi meg jól szórakoznák, igazából még az is elképzelhető, hogy az állami tévések családtagjain kívül is nézné valaki a csatornájukat. Ilyenekre gondolok, hogy:

- Trump elnök azt nyilatkozta, közvetíteni óhajt Észak-Korea és Japán konfliktusában, amit biztos meg lehet oldani, elvégre mindkét fél kínai.
- Semjénzsolt bejelentette, hogy nemváltó műtétre készül, mert legbelül egy leszbikus nőnek érzi magát. A műtét után Tiltsák Bea néven folytatja a képviselői munkáját.
- A négy evangelistáról nevezik el a felújítás után a fővárosi fürdőket: Máté, Márk, Lukács és Rudas.

Ezekkel nagyjából Maksa Zoltán szintjére pozicionálnák magukat, ami igen nagy előrelépés lenne a jelenlegi helyzethez képest, amikor felkészültségük a Süni Presszó törzsközönsgének átlagát is csak alulról súrolja, bár Lakli Dezső főállású kortárs és törzsvendég három fröccs után már komolyabb politikai elemzőkészséggel,  jobb humorérzékkel és nagyobb hitelességgel rendelkezik, mint a szőke luvnya, aki szemrebbenés nélkül olvas be egy ekkora marhaságot, mint a cseh anyahajó.
Építtessünk himaláját a Mátrába! 
Magyar holdbázist a Városligetbe!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése