Értelmesebb, magyarabb, hülyébb

Láttam már több olyan hirdetés a neten, hogy "ha van számítógéped, ezt a játékot mindenképp ki kell próbálnod", vagy hogy "ha még nincs internet-előfizetésed, van egy remek ajánlatunk", és én ezeket nem értem. Ha nincs gépem meg netem, hogy találkozom a hirdetéssel? Oké, lehet hogy azok a célcsoport, akik kizárólag a telefonjukon neteznek,  ha valahol van ingyen wifi, de ez túl szűk társaság ahhoz megérje rájuk menni. persze lehet, hogy olyan nagymamákra lőnek, akiknek az unokája szokta kinyomtatni az internetet, ők meg kedvet kapnak a monitorba bámuláshoz.

Kicsit olyan ez, mint hogy: "Szokott Ön enni? És szeret is? Akkor nézegessen képeket a szusinkról, ennél szebbet még japán weblapokon sem talál!"

Vagy: "Nincs lába? Vegyen cipőt, most akciós, és garantáljuk hogy élete végéig kitart!"

Esetleg: "Ha Ön analfabéta, mindekképp olvassa el ezt a hirdetést!"

Ehhez képest már sokkal érvényesebb az a régi poén, avagy hirdetés, miszerint: "Ekezetes irogepet vennek." Ma már ez ugye nem probléma, senki nem használ írógépet, a magyar Word-höz magyar karaktereket követelés meg rég teljesült. (A gond csak annyi, hogy én laptopomnak német a billentyűzete... Viszont megvolt a nap kapcsolódó poénja is, tegnap, mikor valami jutyúbos videó alatt olvastam egy kommentet: "En kovetem.". Alatta meg a fordítás magyarra opció, rá is kattintottam, és a gugli lefordította magyarra: En covetem.

Közeleg a világvége, most már biztos.

Viharos

Tegnap láttam az elmúlt évek egyik legszebb trópusi viharát. És nem a tévében, az ablakból. Még mondja valaki, hogy nincs éghajlatváltozás, hisz egyrészt aszály van orrvérzésig, elsivatagosodik az Alföld, a Felöld, és gondolom a kettő között Középfölde is. És mivel néha a Szaharába is esik, nálunk is szakad a felhő le, időnként. Mert a sivatag lényege nem az, hogy csontszáraz, hanem hogy az éves csapadékmennyiség leesik pár nap alatt, azt' annyi.

Nálunk tegnap esett le az éves nagy része, egy másik nagy része pedig talán a múlt hónapban. Oké, jósoltak valami esőt vasárnapra, de arra a fene se számított, hogy hiába mostam ablakot pár napja, mosttt most az időjárás is. Szerencsére csúnyább nem lett, csak ha én mosok ablakot, akkor csíkos lesz, ha az eső, akkor pöttyös. Lehetne persze ebből valami ideológiai ellentétet gyártani, csak minek, a lényeg, hogy a minden porcikájában teljesen átlátszó ablak unalmas, a mintás ellenben... nos, mintás. (Mint a Gilmore Girls valamelyik epizódjában, mikor azt mondja a Luke nevű faszi, hogy nem szereti a csaj fogkrémjét, mert nem jó a színe. Az visszakérdez, hogy miért, milyen a jó színű fogkrém? A válasz: Csíkos! Na, ezért kell szakirodalmat is nézni a tévében.)

Persze az efféle vízözönnel is úgy vagyok szeretem, legalább annyira mint a havazást, feltéve ha a szobából nézhetem. Mert érdekes, látványos, sőt szórakoztató. A tegnapi kedvencem az a nő volt, aki a viharos szélben és tényleg özönvíz esőben kitartott amellett, hogy ő bizony esernyővel védekezik. Igaz, hogy a szél majd kicsavarta a kezéből, de ő rendületlenül kapaszkodott bele. Pedig ilyenkor a legegyszerűbb, egyúttal legkényelmesebb eltenni az ernyőt, mert az ember mindenképp bőrig elázik, ernyővel is, de akkor már praktikusabb nélküle. Esetleg lehet még rá rumot inni, attól az ember a ruhában zuhanyzás szépségét is átélheti, de viszonylag kevesen közlekednek vasárnap délelőtt laposüveggel a táskájukban. Hétfőn esetleg, főleg ha húsvét van, de a boltok zárva, nem tudnak húst venni, így isznak.

Egyszer mikor én is bőrig áztam, de szú szerint, álltam egy buszmegállóban. A mellettem ázó kolléga meg leintett egy taxit, hogy ő nem vár itt tovább a buszra, a taxi megállt, de mikor a sofőr meglátta, hogy a leendő utasnak minimum öt liter vizet lehetne kicsavarni a ruhájából, inkább becsukta az jobb ajtót, és elhajtott. Hogy neki egy fuvardíj nem ér meg egy másnapra száradó üléskárpitot.

A buszsofőrnek ellenben muszáj volt elvinnie minket, bár gondolom az üléskárpittal amúgy sem neki kellett foglalkoznia.

Ennyit röviden az éghajaltváltozásról.

Elmennek a falig

A Faltól falig egy idei koreai (persze dél-koreai, északit még nem láttam) film, valami dráma-thriller, de ahhoz képest banális megfejtéssel, és kicsit zavaros történetvezetéssel. mert ez igazából két film. Van egyrészt a a fiatal irodai aktakukac, akit bedarál a Cég, elhagyja a menyasszonya, viszont vett egy szöuli lakást, amire ráment minden pénze, brutális a hitel törlesztője, és egy fizuból már nem futja olyan luxuscikkekre, mint víz, villany vagy bútorok. Szóval az egyik szál, hogy valami kamikáze-jellegű kriptovalutázással megpróbál kimászni a totális anyagi válságból, nagyjából reménytelenül, folyamatosan az ideösszeomlás szélén egyensúlyozva. A másik szálon meg nem tud aludni, mert folyton mindenféle zajokat hall a szomszédból, miközben az alsó szomszéd (egy immár idegösszeomlott középkorú nő, és bé családja) cetliket ragaszt az ajtajára, hogy ne zajongjon, mert nem tudnak aludni a bunkó kamasz fiai.

Valójában senki sem tudja, honnan a zajlás, mindenki a másik szomszédra mutogat, mint valami paranoid android, akit nem érdekelnek a többiek védekezései, de ezt végül is értjük. Hiszen a huszonemeletes kaptárszerű lakóházhoz képest egy átlag magyar lakótelepi tízemeletes a Buckingham-palota, ráadásul a mi panellakásaink elnöki lakosztályok az ottani odúkhoz képest. Szóval a szereplők helyében én nem csodálkoznék, hogy zajokat hallok, azok ugyanúgy jöhetnek a szomszédból, mint az ember saját fejéből.

Lakhatási válság van, megélhetési krízis, meg a hangok, még szerencse, hogy a végén felrobban az egész a picsába, ez is egyfajta megoldás. Hiszen ha valaki nem örököl egy lakást, akkor életreszóló projekt összehozni egy sajátot, a gond csak annyi, hogy közben rá is megy az ember élete, akkor már nyugodtan berobbanhat a gázvezeték.

Tipikus arcok vannak a filmben, nekünk ismerős figurák, leginkább a bunkó mód agresszív, valamint felettébb korrupt közös képviselő, akinek nálunk a nyilas házmesterek óta nagy hagyománya van. Meg ugye Dél-Korea sok szempontból Nyugat (mint Helsinki a csinibabában), különös tekintettel a céges kizsákmányolásra, a nagyvárosi elidegenedésre, meg a ház előtt dohányzásra. ja, és a korrupcióra, melyből kifolyólag a főszereplőt, Noh Woo-sung-ot megpróbálják megölni (ettől thriller), de hát ez van, elidegenedés plusz bunkóság plusz korrupció, az egyenló súlyos testi sértést okozó gyilkossági kísérlettel.

És végül van valami szánalmasan felemás megfejtés a zajok rejtélyére is. Merthogy az egyik szomszéd az elkövető, aki fedett újságíró, és azt akarja leleplezni, hogy mennyire ócskák ezek a hirtelenjében összegányolt lakótornyok (egy össze is dől a híradóban), az mondjuk nekem nem volt világos, hogy ehhez miért kell a többiek idegeire menni, de én ideológiailag nem vagyok elég képzett. A sosemvolt "lakóközösséget" (hülye egy szó, én is lakótelepi vagyok, és nálunk sincs ilyen) minden esetre sikerül csatatérré változtatnia, de hogy miként lett volna ebből az építési csalások leleplezése, azt tudja fene.

A film egyébként elég jó (a koreaiak jókat csinálnak), bár pont ez a zajos szál teljesen felesleges bele, de a megélhetési dráma az a helyén van, amúgy meg a thriller-részleg is onnan épül fel, csak hogy stílben maradjak. plusz a magány, az elidegenedés, az egzisztenciális válság, az álmatlanság, az nálam is megvan, át tudom élni a sztorit, elvégre én sem ismerem meg a felettem lakót, ha szembe jön az utcán (így nem tudom, jött-e már szembe), sőt itt az emeleten is csak szemben lévőkről tudom kicsodák, a harmadik lakásban lakó néninek még a nevét se...

A fényre derülés záloga a Holdról is látszás

"Magyar Péteren röhög az internet népe, már megint“ - harsogja címlapon a Zorigó szokásosan névtelen betűipari munkása, és ha ő mondja, akkor biztos így van. Én mondjuk az internet népe vagyok, de nem röhögök MP-n, mondjuk mert rohadtul nem érdekel. Feltűnt viszont, milyen szerény a kormányhitű propaganda százlósladikja, ezt pár hónapja még úgy fogalmazták meg, hetente többször is, hogy "felrobbant az internet". Gondolom azóta észrevették, hogy például még ők is működnek, pedig egy internetes portálok, meg azért holmi mandineres-megafonos "mémek" azért a kemény magon kívül senkit nem érdekelnek. No meg nem is viccesek, aminek izzadságszaga van, látszik rajta a szorulásos-vértolulásos erőlködés, azt nehéz szellemesnek érzékelni, meg nevetni rajta, hogy fú, ez aztán jól megaszonta, mármint képileg.

Amúgy meg a kormánypropagandának van mire szerénynek és a szokásosnál visszafogottabnak lennie, elvégre vezet a felcsútista szekta, a jövő évi győzelem már zsebben, és a Dagadt már azt is a pólójára íratta, hogy négyötöddel. Meg ugye a megvilágosító erejű, posványosi világpolitikai és ideológiai eligazítás. Az a Mandiner szerénytelen véleménye szerint egy elsöprő víziló... izé, vízió volt, egy mély és koherens világmagyarázat, MP meg belebukott a saját beszédébe. Mondom, ha ilyen hiteles források mondják én elhiszem. Ez a Magyar ez beszélni se tud, magam például még egy beszédét se hallgattam meg (igaz a pártvezér kancellárét sem, csak elolvasom utólag, miket szövegeltek), mert igaz hoogy neki lehet karizma, de a felcsútinak karizmája van, amivel nem lehet túl nagyot ütni, de az úgyis a Harcosok Nyugdíjasklub dolga. de persze ha kell, a főnök is beleáll, mert álmában utcai harcos lesz (valamint tűzoltó, katona és vadakat terelő juhász). Elvégre szintén a mandineres csávók írták meg, hogy a Miniszter Elnő Kúr "hatalmas jobbegyenes vitt be Magyar Péternek". Ez alatt amúgy azt értették, hogy „A Tisza Párt elnöke köpni-nyelni nem tudott.“, mert a Felcsútok Géniusza szerint jövőre 106 egyéni körzetből minimum nyolcvanat megnyernek majd. Persze csak egyelőre, hisz ha ilyen tempóban nő a népszerűségük, akár 160 körzetben is nyerhetnek, ami már közel 150%-os teljesítmény lenne, ami mondjuk eleve nem idegen tőlük.

Szóval én már nyugodt vagyok, jövő ilyenkor is a mostani kancellár morzsolgatja napjait a karmelita kolostorban (mert puritán, mondhatni szerzetesi alkat ő, meg a kedves családja), Bencsik elvtárs is kisultan, és szerintem kissé bevodkázva nyilatkozta, hogy az a választás már eldől, a Holdról is látszani fog a diadal, a kérdés valójában csak annyi, hogy lesz-e ott valaki, aki majd nézi?

És nem nem bízzák el magukat azért, én mint népben-nemzetben és adósságcsapdában gondolkodó felelő polgár, megyek is a fészbukra, mert meg kell alapítanom a Sarló-Kalapács Digitális Polgári Kört, a miheztartás végett.

A föníciai séma (ja, egy film, naná)

Anatole Zsa-Zsa Korda (igen ilyen hülye neve van Benico del Toro karakteréken) befolyásos üzletember Főníciában, ami nem a történelemkönyvekből ismert geopiltikai realitás, hanem egy kitalált ország. Miután már vagy hatodszor akarják merényletileg meghalasztani, úgy dönt, hogy visszavonul, csak még egy utolsó nagy üzletet kellene összehoznia. Valami komplett régió rehabilitálása lenne a projekt, amiben főépítési-vállalkozna, csak nincs kedve egy újabb merényletet épp hogy túlélni. Így hát egyetlen lányára (Mia Threapleton) hagyná dolgot, meg a céget, (pedig több nőtől van kilenc fia) a bökkenő mindössze annyi, hogy csaj apáca, pontosabban - azt hiszem - novícia, szóval mondjuk annak készül.

Ez a kellően hülye alaphelyzet tipikusnak mondható Wes Anderson életművében, aki tényleg előszeretettel készít nem létező helyek közelmúltjában játszódó, elég groteszk történeteket. Mint mondjuk a Holdfény királyság, a Grand Budapest Hotel vagy a legutóbbi Asteroid city. (No meg a rövidfilmek Roald Dahl fura novelláiból.)

A képi világ a szokásosan elvarázsolt Anderson-féle technicolor-mese, erős retró aszcendenssel. (Miközben a visszaemlékezések meg fekete-fehérek, csak hogy érezzük a múlt súlyát.) A főszereplő például egy meghatározatlan állagú, mondjuk hogy hatvanas években egy DC-3-as magángéppel repül (ahol egy robbantás után szó szerint rúgja ki a pilótát, pontosabban katapultálja, bár a pasas biztos nem Kata). Szóval Korda egy nettó szociopata, gyerekkori traumákkal és elsődleges lelkiismeret nélkül, neki  lánya is csak eszköz, mert az igazi gyereke, a tizenegyedik, a cégbirodalma, azt viszont nem akarja romokban látni, a túlvilágról sem. Ezért van szüksége a csajra, miközben vannak jobban sikerült adoptált fiai is, csak azok még tényleg gyerekek.

Del Toro láthatóan lubickol a szerepben, persze ő a legtöbb szerepében ezt teszi, akkor is ha épp szar az adott karakterben, Mia Threapleton meg pont annyira egy visszafogott és csúnyácska szentfazék, ahogy azt egy zárdából jött lánytól elvárjuk. Hogy aztán menetrend- és meseszerűen összejöjjön egy norvég bogarásszal és magántitkárral (Michael Cera), aki sikeresen kéri meg Jézus addigi menyasszonyának kezét. 

Hármójukon kívül kisebb szerepekben van még látható lenni Bryan Cranston, Tom Hanks, Scarlett Johansson, Bill Murray, Charlotte Gainsbourg, Benedict Cumberbatch vagy Willem Dafoe, szóval tényleg imponáló a stáblista, de hát így jár az ember ha Wes Anderson, hogy hívhat bárki A-kategóriás sztárt, az jön. Mondjuk Tilda Swinton hiányoltam, biztos nem hívta, mert mikor igen, akkor ő is ment.

Maga a film amúgy nem különösebben eredeti, pontosabban Anderson viszonyrendszerében nem az, mert olyan mint a többi filmje. Viszont stílusa annyira egyedi a faszinak, annyira megvan a saját, mással össze nem téveszthető világa, hogy pont ezért nézem a filmjeit, bármit is csinál. Erre várok, erre a világra, úgyhogy nekem ez is bejött, a kissé fanyalgó kritikák ellenére. Ja,  és egy-egy filmjét igazán elmesélni nem lehet, azt látni kell, leírni, hogy milyen is, az olyan mint zokniban fürdeni vagy előételeket megzenésíteni.

A Nyugat alkonya, mint mindig

A pártvezér és kancellár megtartotta rendes évi, posványosi jövőbe látását, de egy árva új gondolattal nem tudott előállni. Röviden: meg kell hódítani az internetet, világháború, a Nyugatnak vége, világháború, nagyhatalmak, világháború, AI, fegyverkezés, világháború, Ukrajna, Brüsszel, világháború. Ja, meg hogy mennyire világszínvonalú a magyar oktatás, kár hogy erről a magyarok sem hallottak még, másokról nem is szólva. Meg mintha a szokásos szuvenír- vagy szuterénvédelem is nagyjából kimarad volna, nem mintha hiányozna, de tényleg egyetlen eredeti gondolata nem volt a Lídör of Jurópnak, a történelem főutcáján, csak mantrázta a szokásos baromságait, úgy is mint aki épp globálisan fingja a geopoltikai passzátszelet.

Itt egy megfáradt öreg zsarnok próbált egyszerre fiatalnak és demokratának látszani, ha már egykor így nevezték el a mostani üzleti-hatalmi hálózatának elődpártját, pedig nem is demokrata. És hát inkább néz ki simlis téeszelnöknek, mint fiatalnak, akinek 2025-re esett le, hogy meg kéne hódítani az internetet, ami állítólag egy számitógépes izé, ahol a háborúpártiak nyomulnak. Valaki szólhatott volna már régebben neki, hogy a net tele van pornóval, akkor egy ideje már online lenne, ha nem is a harcosok értelmében. De legalább a "digitális polgári körök" akkora marhaság, hogy az Arcosok Klubja adja a másikat,  pedig már az is csak a szektás felcsútisták nyugdíjas tagozata.

Jut eszembe, ez a Klub, ez nagyon nem jött be, hiszen a mérsékelt lelkesedéssel tolt fészbukos egyenkommentek ma már senkit nem hatnak meg, akkor sem, ha zászló, szászló, szív. Meg ugye a regényben és a filmben is az a Harcosok Klubja legfőbb szabálya, hogy nem beszélünk a klubról. Márpedig ha tudjuk, hogy ezek a kommentek meg megosztások csicska státuszú agymosottaktól származnak, akiket központilag szervez a Párt, akkor pont nem vesszük komolyan, de legalább is magunkat még egy kicsit.

Amúgy a Dagadt, azon túl, hogy meghódítja az internetes világháló információs szupersztrádáját, már tizenéve nyomja a Nyugat alkonyát, pedig az már a hasoncímű könyv szerzőjének, Oswald Spenglernek se jött be. (De ő német volt, és egy elvesztett első világháború után vizionálta a nyugati civilizáció összeomlását, ennek megfelelően jobb lexikonok, mint irodalmi művet tárgyalják a könyvét, bár nem annak szánta.)

Plusz a rendszerváltás előtt nálunk is ettől volt nem túl hangos, de határozott az oktatás. Egyszer már asszem idéztem, hogy nekem még volt olyan honvédelmi ismeretek tankönyvem középiskolában, ami úgy kezdődött, hogy "A kapitalizmus általános válságának talaján küzd a fennmaradásért". Gondolom a Felcsútok Géniuszának is akkoriban akadt be ez a hanyatló nyugat-paradigma, bár csak a kétezer tízes években dobta elé a tudatalattija. És innen már logikus lépés az Új Szovjetunióról ábrándozó Putyin diktátor  elvtárs körbenyalása, mert addig ugyan úgy tudta, hogy a Keletről jön az olaj, és Nyugatról a szabadság, de aztán megvilágosodott. Hogy a Nyugat hanyatlik, a szabadság meg kell a francnak, ha ember fasza önkényúr is lehet a saját hazájában. Ha már próféta eleve nem...

p.s. Ja, volt kis genderezés is, mert genderezés nélkül a kormánypropaganda csak egy hatalmas féllábú törpe, vagy mi. És egyáltalán, a világ genderezés nélkül nem fejthető meg.

Inszomnia

A napi panaszrovat következik: már megint másfél-két órát aludtam maximum, ettől kába vagyok, fáj a fejem, ásítozom, de nem tudok aludni. Ha egy éjszaka háromszor húz el szirénázó mentő az amúgy nyitott ablak alatt, és négy-öt bunkó bulizó társaság bömbölteti az autójából a büntető mulatós szart (miszerint lakodalmas endlösungot) éjjel kettőkor, akkor az eleve gáz, ehhez jön még a sztenderd szorongásom, azaz eleve nem alszom jól, és akkor még bele is szirénáznak. Erre felébredek, de tudom, hogy aludnom kéne, mert délelőtt mennem kell valahová, vagyis belekezdek még egy kis extra sresszelésbe, hogy aludnok kell, aludnom kell! A stressz meg minden egyéb mellett elenne hat ennek.

Azt talán sokan ismerik, hogy az ember álmatlanul fekszik éjjel, és ránéz az órára, hogy ha most elalszom, még teljes hét órát, de persze nem megy, de ha most még hatot, ötöt, legalább négyet, az istenért, és így tovább. Aztán lesz belőle másfél, úgy reggel felé, de beindul a forgalom (én meg ugye két soksávos főútvonal kereszteződésében lakom), plusz süt a nap, én meg világosban eleve nem.

Ez pedig rém kínos, mert hetente van egy-két ilyen éjszakám, ami után nemigen merem elhagyni a lakást, hogy leájuljak a lépcsőn, viszont rém kínos felhívni anyámat, hogy megint nem megyek át kajáért, de ha már úgyis mennek boltba, kerüljenek egy pár perceset felém a cuccal...

Úgyhogy jövő héten keresek valami szakrendelést, illetve először a háziorvos csajt (hozzám képest tényleg az), mert már összeolvastam mindenfélét, hogy az efféle alváshiány mi minden rémséget okozhat. Vagyis sokszor azért nem tudok aludni, mert rágörcsölök, hogy az alváshiány mi mindent okozhat, ez egy igazi öngerjesztő folyamat, eddig kerültem a bogyókat, de lehet hogy rá leszek szorulva. Arra mondjuk nem lehet inni, ami járulékos nyereség, kognitív és anyagi értelemben is. Mert ha már elég nagy a hipochondriás szorongásom, nem merek ráinni az altatóra, akkor se ha sok dzsanki erre esküszik.

Na, ennyi a ma reggel, majd esetleg még kiakadok kicsit a politikán is, ha már úgyse alszom nap közben...

A csillagok háborognak

Mostanában láttam pár Star Wars tematikájú fan filmet, először még kis híján lelkes voltam, elvégre kitalált világ alternatív történelme még érdekes is lehet. Aztán rájöttem, hogy ez a kitalált világ nem sci-fi, hanem fantasy, oké űr-fantasy, űropera, űrwestern, és erre pont 40 évig tartott rájönnöm addig tudományos-fantasztikus cuccként fogyasztottam, pedig tudományt nyomokban sem tartalmaz.  Már többször kifejtettem, hogy ez mitológia, egy modern mitológia, és némileg gyerekkori , valláspótlék a generációm számára, de sci-fi keretrendszerben.

Viszont egynémely rajongói film, vuilágossá tette, hogy ez fantasy, csak szőrös-büdös, kardozós pasik meg sárkányok helyett űrhajókkal meg Jedi-tanításoknak csúfolt hablattyal, és így már nem is olyan jó az egész. A Gyűrük urát se elolvasni, se megnézni nem bírtam soha, olyan mértékben hagy hidegen az egész, a Trónok harcáról meg tényleg annyit tudok, hogy van olyan.

És akkor elém lökött a Jutyúb egy csomó SW-s rajongói projektek, és kiderült, hogy ezek a lelkes rajongók is abszolút csak fantasynak bírják értelmezni az egészet. Annak még van egy bája, mikor valódi szereplők csapkodják egymást fénykarddal, a kertváros melletti kiserdőben, de ezek a mostanában elszaporodó, AI-generálta videók csak látványosak, de nem eléggé, a sztori jobbára lapos, kiszámítható és vontatott, nem feltétlen ebben a sorrendben.

Még a vállalhatóbban közé tartozik az az eddig  két részes gányolmány, ami arról szól, hogy mi lett volna ha Darth Vader nem a Jedi visszatér végén, hanem már tíz évvel korábban megtér a jó oldalra? Nos, kibékül Kenobival, és együtt szervezik a lázadást, de hogy egyensúly legyen az erőben, cserébe Leia áll át a sötét oldalra. Hát, ez sem túl eredeti, de azért lenne benne kraft, ha nem abból állna a sztori nagy rész, hogy a szereplők bámulnak maguk elé, a különböző helyeken, és nagy viharok dúlnak az ő lelkükben. Komolyan, már csak egy naplementébe ellovagolás hiányzik, , a klasszikus westernekben is rendszerint így kezelik a nagy lelki megpróbáltatásokat.

Plusz egy sisaktalanított Vader, illetve Anakin már nem is olyan ijesztő, csak nem érteni, hogy addig mi a fenéért horda a azt a rémes sisakot. Gondolom mert ijesztő, de egy pszichopata tömeggyilkos valószínűleg anélkül is elég félelmetes lett volna.

És mivel elég sok a zoomolt állókép, valahol érthető, miért kell lelkileg vívódniuk, mert úgy tényleg csak nézni kell a nagy büdös semmibe, a a ködbe vagy a naplementébe. Szóval érthető, de unalmas. És sajnos még így is egy fokkal jobb, mint amit a Disney összehozott utózmánytrilógia címen (ha van előzmény, lehet utózmány is), azaz rengeteg pénzért és munkával egy kupac szemetet.Éws még ezzel sem szabadultunk meg a Skywalker-sagától, ami egy olyan messzi messzi galaxisban játszódik, aminek a sorsa maroknyi emberen múlik, akik főleg rokonok. Nagyon kicsi az a galaxis, ha tágítanák, még lehet belőle valami., csak nem biztos, hogy engem még érdekelne.

p.s. Tényleg, megvolt valakinek a Skeleton Crew című rémesen bárgyú gyereksorozatot? Az volt eddig a mindennél lejjebb.

Heti halottak hajnala

Ja, és megvannak a hét halottai is, bár ne sírjunk előre a medve bőrére, még a hétvége visszavan. Szóval Hulk Osborne és Ozzy Hogan is itthagyta a show-businesst, és az van, hogy nekem egyikük sem fog hiányozni. A Black Sabbath  sosem volt az én zeném, meg ugye a generációs különbség, bár a Deep Purple az bejött, már kamaszként is, bár őket is nagypapának láttam akkor, indokolatlanul persze. Ian Gillan például csak negyvenes volt akkoriban, de nálam majdnem harminc évvel idősebb, azaz vén, mint az országút. Amúgy meg fiatalabb, mint most én. amiből kellemetlen következtetés adódik...

Ozzy ezzel együtt egy nagy fazon volt, ő mondta azt, hogy a nyolcvanas évekre csak hézagosan emlékszik, ami az életformáját tekintve nem meglepő, a politoxikomániáűtól meg tényleg nehéz eltekinteni. Ehhez képest élt hetvenhat évet, persze amíg Keith Richards meg Mick Jagger életben van, mindenki túl hamar megy el.

Hogan kartársat viszont sose értettek, egy szétkokszolt bohóc volt, egy úgynevezett pankrátor, aminek tényleg semmi értelme. Sportnak nem sport, szórakoztatásnak nagyon vásári, valójában ez a nagyon tágan értett "küzdősportok" mulatós zenéje, , ami még cirkusznak is igénytelen. És akkor a heti másik halott ebben volt szupersztár, ami jellemző az amerikai populáris kultúrára, hogy primitív bohóckodással lehet sztárnak lenni. És aztán ezek a pankrátorok elkezdtek elmenni színésznek, pontosabban filmekben szerepelni, mert amit mondjuk az a Dwayne Johnson figura művel, az olyan, hogy rögtön elkapcslok, a ha meglátom egy stáblistán.

Mondjuk Winnie Jones legalább jó filmekben játszik, és nem vágja magát hősies pózokba, ellenben főleg cinikus suttyókat játszik, ami jól áll neki. Jó, ő mondjuk focista volt, ami egyel komolyabb a pankrátornál, meg angol, ami azért mégsem amerikai, ez már két pozitívum. Plusz az ő halálhíre még egy darabig biztos nem jön szembe, és ugye élőnek lenni nem csak jobb, mint halottnak, de sokkal hatékonyabb is. Már maga az, hogy élünk. Amire a halálunk után feltehetően nem lesz lehetőségünk, hacsak nem működik mégis csak a reinkarnáció. Amit egyes rabbik azért vitatnak.

És akkor Black Sabbath helyett ideszúrok egy videót, ami volt már (réges-rég egy messzi-messzi.... ja, ezt nem ide), de ska, meg Jones, aki az elmúlt ffél órában sem halálozott elhunyni.

Egyetlen lapra

OVi aztat szólta az ő szájával (nomen est omen alapon), hogy Ukrajna folyamatosan fenyegeti Magyarországot! Hogy pontosan mivel, az homályban maradt, de hát az oviban sem szokták indokolni az agresszív kismalacok, miért basszák pofon a másikat egy homokozólapátért. Lehet, hogy toppantott is hozzá,  de ez nem jön át a rádiószózata leiratából.

Azért egy tippem lenne. Az ukránok (akik közismerten korruptak és nácik) azzal fenyegetik Agyarosrszágot (a magyart azt nem), hogy ellenállnak az oroszoknak, pedig az új és kiterjesztett Szovjetunió a legjobb szövetségesünk lehetne, nem mintha most ártunk és ormányunk rosszban lenne vele, de lehetnénk határosak is ugyebár, mint anno. Még akkoriban, mikor a pártvezér és kancellár teli szájjal tolta, hogy "Ruszkik haza!", aminek persze nem volt tétje, már hazafelé tartottak.

Látszik hogy a felcsútista agytröszt úgy döntött, mindent egy lapra tesznek fel. Elvégre a gazdasággal nem lehet dicsekedni,  kulturálisan főleg nagyképűségben utazna, a politika meg esetükben mindössze hatalomtechnikai célú kommunikáció. Úgyhogy marad az ukrán kártya, ami nem biztos, hogy be fog jönni, elvégre a kormányhitű kemény magon kívül , nem látszik, hogy elég sokan beszopnák ezt a tényleg ovis propagandát. Sokan pont az ellenkezőjét gondolnák, mint amit a kormánypárt nyomat, sokakat meg nem érdekel Ukrajna, mert járnak boltba, és az ottani árak jelentik az elsődleges stresszfaktort.

Minden esetre őszre különösen durva demagógia várható, verbális erőszak átvonulásával, valamint kétoldali tüntetések, krónikus jelleggel. Érdekes lesz, bár kihagynám, én egy olyan országban élnék szívesebben, ahol komolyan el kell gondolkodnom, ki is a miniszterelnök... Mert az államügyek csak időnként, és korlátozottan tartoznak rám.

p.s. És az orosz elvtársak sem tétlenkednek, egy mai cím a 444-ről: "Kamumagyar, maszkos oroszok szólítják fel az ukrán toborzó irodák megtámadására a kárpátaljai magyarokat"

Wo Is Who?

Mondhatni napról-napra rácsodálkozok, mennyire nem vagyok a bulvárban ideológiailag képzett. Ugyanis folyamatosan jönnek szembe mindenféle rövid eltarthatósági idejű hírességecskék, akikről a fasz se tudja mitől is ismertek, mitől kéne aha-élményt átélnem láttukon. (Pontosabban gyanús hogy de, elég nagy fasznak kell lenni ahhoz, hogy valaki ezeket mind-mind, kívülről-hátulról, mert aki ebben a akulturális álvilágban penge, annak nem sok minden másra juthat ideje a napi herbálon kívül.)

Most direkt kigyűjtöttem néhány nevet, akikről halvány lila gőzöm se, de mind címlapon szerepelnek hírportálokon, úgy hogy a Zorigót még bele se vettem. Szóval semmi Blikk, meg Storykegyed Kismagazin, csak főleg a magát komolyan gondoló Zindex. 

Tehát a hétvége címlaposai, akikről soha nem hallottam, pedig biztos laposak nagyoon:

Széphalmi Juliska, Galambos Boglárka, Dárdai Blanka, T. Danny, Palácsik-Ráthonyi Tímea, Kecskés Enikő, Végvári Janka, Kucsera Gábor, Szolnoki Szabolcs, Zsíros Linda, Ádi és Dorka (ez így csomagban van), Szarvas Andi, Manuel, Bernáth Odett, Molnár Janka Sára, Uroba Patrik, BSW Matyi... na itt abba is hagytam. rémesen művelletlen und valóságidegen egy alak lehetek, hisz tényleg egyikről sem sejtem, mégis ki a frász lehet.

Gondolom ezek az arcok, olyanok lehetnek, mint a zenében a Muzsika TV „mulatós“ „sztárjai“, csak a fene tudja milyen területen. Modellek, sorozatszereplők, reality-mocskok, valakik akiet hírességek dugnak vagy ők dugnak náluk híresebbeket, vagy esetleg olyanok, akik egykor modellek voltak, de ma már csak a drogdílerei azoknak, akik hírességekkel dugnak. Ilyesmiket tudok elképzelni, és mivel nincs időm (sem szándékom, sem idegrendszerem) ahhoz, hogy bármelyiknek is utánanézzek, no meg nem is érdekelnek, egy egészen kicsit sem, ennyiben is hagyom. A világnak ez a része továbbra is nélkülem működik tovább. Szerencsémre.

Sorozatos

Kitöltöttem egy kvízt a Szomszédokról valahol a Zindex egyik aloldalán, tízből tíz naná, ettől kicsit szégyellem magam, de az vígasztal, hogy Dallas-szal vagy Barátok közt-tel ugyanez nem menne. Lenne egy-két találatom, valószínűségi alapon, de soha egyikből sem láttam egy részt, legfeljebb rész-részleteket, mert aki ebben az országban él azóta, mióta én, az nem úszhatta meg. A Szomszédok is a bűnös élvezet kategóriájába tartozott, ha római kaotikus lennék, feltehetően meg is kellett volna gyónnom, de kéthetente fél óra azért még nem a végromlás. (Ennyi azóta is összejön pornóból, és a durván sokszorosa közéleti-politikai tartalmakból, sőt, mostanában indokolatlanul sok időt fordítok Star Wars-os elmélkedésekre, meg fan filmekre, mondjuk furdalna is érte a lelkiismeret, ha lenne rá a kapacitása az egyéb furdalnivalók mellett.)

És minap egy ismerős idézett valamit, aminél nekem érteni kellett volna a poént, de csak néztem hülyén, mire mondta, hogy "Tudod, a Trónok harca!" Ja, ha csak úgy nem, abból speciel egy percet sem láttam, egyszerűen nem érdekel a fantasy. Akkor se ha ilyen szőrös-büdös férfiak kardoznak lovagolva hősiesen benne, de akkor se, ha ezen felül intrikálnak is, a dramaturgia keretrendszere pedig az ölős-baszós paradigma mentén épül fel.

Viszont elgondolkodtam, hogy mi minden nem érdekel még? Nos:

Akciófilmek, sitcomok, a western úgy általában, musicalek, krimik, életrajzi- és sportfilmek, a történelmi darabok nagy része, romkomok, karácsonyi filmek, "családi" filmek - illetve ezeknek tetszőleges kombinációja. (Pl. egy romantikus karácsonyi akció-vígjáték a vadnyugaton, na attól már fontolgatnám, hogy elmegyek világítótorony-őrnek az északi tengerre, mindegy, csak ne emberek a közelben, és ne legyen térerő.)

Én még mindig az agyalós sci-fit, a lélekboncolós kamaradrámát, a bűnfilmeket (ami nem a krimi), a horrort meg ugye a cselekményes pornút, bár ez a műfaj szerintem vagy húsz éve kihalt, úgyhogy már nem követem. Ahogy a Szomszédokat sem, mert az még annál is régebben sincs lenni.

p.s. A Szomszédok kvíz legviccesebb kérdése az volt, hogy "Mi Lenke néni foglalkozása", a helyes válasz pedig az, hogy nyugdíjas bolti eladó. Szóval a sima bolti eladóhoz képest az már egy külön szakma, eddig ezt se tudtam. Valaki szólhatott volna, hogy lehet eleve nyugdíjas valaminek tanulni, a fene se vesződne a munkaerőpiaccal, ha le lehet diplomázni mondjuk nyugdíjas vegyészként is. Mindegy, így jártam, de innentől, ha megkérdezik mi a foglalkozásom, majd jól megmondom, hogy néhai szociológus. Elvégre én még vagyok, de a szociológusságom már néhai.

Egyenruha-fétis, avagy a látszanikell fontossága

Vacak ügy lehet spanyol trónörökösnőnek lenni, én nem is cserélnék vele,, mert a francnak se lenne kedve katonáskodni. Életem kevés sikertörténeteinek egyike, hogy megúsztam a sorkatonaságot, pedig kilenc év nappali tagozatos fősuli meg egyetem után is próbálkozott velem a hadsereg. (Ja, azok is sikertörténetek voltak.) A spanyol trónörökös, valami Leonóra viszont tizenkilenc évesen már túl van egy év haditengerészeten, most jön majd neki egy év légierő, aztán mehet egyetemre is, nagy kegyesen megengedi neki a fater-uralkodó. Valami Fülöp, a hányadik. Tisztára mintha valami előfelvételis lenne a Kádár-rendszerben, oké csajszi, tanulhatsz akár pszichológiát, meg egyéb baromságokat, de először tanulj meg menetelni és lőni, aztán ráérsz a büfé-ruhatár szakra. (Pedig több érintett szerint is a anno a magyar néphadseregben leginkább piálni, lopni és hazudni tanították meg a fiatalokat, ami mondjuk azóta is meglátszik az ország állapotán neki.)

De míg a sorkatonasággal nálunk csak a férfiakat szívatták, ez a Leonóra ugyebár nőből van, de mégis. Arra hivatkozva, hogy egyrészt a Fülöp atya is pont így csinálta, másrészt meg egyszer majd, ha trónra lép (ez amúgy sose értettem, a trónra szerintem ülnek), ő lesz a hadsereg főparancsnoka, úgyhogy kell neki tudni szépen menetelni díszegyenruhában. Jobban belegondolva ez a díszegyenruha lehet amúgy a kulcs. Minden mai, posztfeudális, szánalmas és butácska európai monarchia tagjai fontosnak érzik, hogy mindenféle állami alkalmakkor díszegyenruhába feszöljenek be a nép elé, sok kitüntetéssel, mert az olyan előkelő és röhejes. Jó, az utóbbit nem érzik, de a sznob pózoláson kívül tényleg semmi értelme az egésznek.

Vagy van olyan, aki komolyan gondolja, hogy mikor mondjuk a britek hőn utált Harry hercege Irakban vagy Afganisztánban, vagy valahol arra szolgált, akkor a parancsnoksága alatt álló egységnek nem az volt az egyetlen dolga, hogy rá vigyázzon? Túl elöl állt a trónöröklési sorban ahhoz, hogy valódi veszélynek tegyék ki.

Ez a hadsereges főparancsnokolás is kamu persze, a spanyoloknál is van hadügyminiszter, meg vezérkari főnök, az uralkodó csak a papucs orrán pamutbojt. (Mint a briteknél az anglikán egyház esetén, ahol Canterbury aktuális érseke biztos jót röhög magában néha, hogy a Csárlsz Károly az egyház feje. Meg „a hit védelmezője“, na persze.)

Nálunk például itt van ez a Súlytalan Tamás, aki egy elrabolt köztársaság névleges államfője (álmában csak, amolyan álomfőként, aki néha csenget egy picit), aki korából adódóan biztos volt sorkatona, de ilyen alapon milliók lehetnének főparancsnokok, a súlytalan és jellegtelen bácsi ehhez képest pózolt már egyenruhában. Mondjuk más dolga sincs, de tényleg. Ráadásul az elődje, a Havonta Milliókért Katalin még sorkatona se volt, de ő is parancsnok lehetett a hadsereg felett, a fő szinten. És szigorúan névlegesen. (De azért jót röhögtem volna, ha láthatjuk talpig terepszínűben meg rohamsisakban valami  hadgyakorlaton téblábolni.)

Szóval a spanyol trónörökös esetében sem magyarázza semmi más  katonásdit, mint az efféle díszlet-monarchiák egyenruha-fétise, hisz neki és kollégáinak szerte a kontinensen pusztán annyi a dolga a világban, hogy látszon. Azt meg ilyen zsinóros, sújtásos, vállszalagrendes kiszerelésben lehet a legjobban, ha már nem vetkőzhet a Playboyban. Pedig igény gondolom az utóbbira is lenne...

index.hu

Terminátor rongybabákkal

Nagyjából ezzel a címmel is össze is foglalható a 9 című animációs film. (Aminek igazából csak egy címe van, az hogy: 9. De legalább véletlenül 2009-es keltezésű.) Merthogy egy alternatív múltban, tudja a fene, a huszadik század közepére már ki van pusztulva az emberiség, mert túl hamar épített egy komoly tudós professzor olyan gépet, ami aztán átvette az uralmat. (Ez afféle steampunk skynet, a terminátorai meg valahol a kétlábú birodalmi lépegetők meg a Világok harca tripodjainak keverékei.)

És akkor ebbe a világba ébred bele, már jóval a háború, meg fajunk kihalása után a fentebb megcsodálható izé, akibe a prof eszkábálta lelkének egy részét, hisz ha az emberiségnek vége, akkor részéről az S.O.S., azaz a „mentsétek meg lelkeinket“ úgy értelmezhető, hogy te lelkeddel is... izé, hogy legalább a sajátját mentené. És ennek érdekében csinál bábukat, láthatóan mindenféle maradékból, amit krónikus armageddon idején még talál a laborjában a nagyon tudományos lomjai között, plusz az üres krumpliszsákok tárolására szakosodott gardróbban.

Összesen kilenc ilyen izét eszkábál, mindegyiknek más az egyáltalán nem szuper ereje, változatosan gányolt a külseje, és főhősünk, a Kilences az aki a vezetésben jó, csak a főnök a kissé morcos és paranoid Egyes akar lenni, ha már ő námbör van. Aztán vannak mindenféle akciók, a bábuk némileg fogyatkoznak, és időnként elrabolják őket a gépek, mint a macskacsontváz-vadászrobotállat, meg a Folt a Zsákján rovarszerű csúszómászó, aztán vagy sikerül kiszabadítani őket, vagy meghalnak a bele. Mondjuk annak eleve nem lenne sok értelme, hogy egy házibarkács rongybaba, hogy képes erre, de persze ha van benne egy kis darab lélek, akkor már van minek kihunyni. 

Meg akkor a maguk módján (de csak úgy) élnek, és az élet mindent lebíró akarat, azaz törvényszerű, hogy reménytelen helyzetből is győznek, pláne mert a gépeket is csak egyetlen akarat irányítja (rendes a diktatúra az, kérem), vagyis egy főkapcsolót kell csak lecsapni.

Néhány dolgot mondjuk nem értettem:

- Miért kell a lélekdarabokat ilyen tíz-húsz centis játékokba transzportálni, miért nem rögtön egy minden addiginál bengább csillagrombolóba? Már csak a túlélés miatt is. (A válasz talán az, hogy így könnyebb elbújni, meg a diktátor Főgépnél is ez volt a koncepció, azt' mi lett belőle? Világvége.)

- De ha már bábok, akkor miért van köztük elve öreg, meg gyerek, meg lány? (Nyilván mert, a tudós magát töltögette át beléjük, és neki is van feminin oldala, meg gyermeki énje. Nyilván.)

- A Nagy Háború alkalmából a gépek miért nem találták fel az időgépet, mint egy rendes Terminátor-filmben? (Gondolom mert azzal is csak a múltba lehet utazni, 1985 meg nekik még a jövő, szóval nem tudnának előreugrani megölni Sarah Connort, aki akkor már úgysem lesz, hisz kihaltak az ősei. Szóval 85-öt megvárni sem érdemes...)

- Ha ez a cucc már tizenhat éves, és  a képi világa is ismerős (képekről), akkor miért csak most láttam? pláne ha ennyire értem az egész egy kis részét. (Na, erre nincs válasz, tudja fene.)

Na, ezek terminálnak a terminálra.

A 9 egy sajátos látványvilágú, egészen nyomasztó hangulatú, de kevéssé eredeti darab. Igazából több mint a fele nettó akciófilm, ami viszont élvezhető, mert mikor ennyire nyomorult de vicces figurák akcióznak, annak már van humorfaktora. Mondanivalója viszont nem több, mint bármelyik másik posztapokaliptikus nyomasztásnak, hogy hát fiúk, a civilizációnak annyi, isa por es homu vogymuk, de mi, a maroknyi túlélő majd hátha kezdünk vele valamit. Avagy a világ egy rémesen szar hely, de legalább a miénk. Ezt mondjuk itt ki is mondja Kilences, úgyis mint az új Szent Család feje, elvégre tényleg úgy alakul a túlélési ráta, hogy a találékony vezető, az egy szem csaj, meg a két gyereklelkű...

Amit viszont nem értek, hogy oké, övék a világ, miután legyőzték a csúnya rossz Főgépet, de hogy fogják a Füldet benépesíteni. Úgy értem szaporodás meg ilyenek... Bár tudja fene, lehet hogy majd barkácsolnak gyerekeket meg unokákat, és majd azok is maguknak, amíg vannak a romok alatt ócska játékbabák, szétesett kakukkosórák, no meg krumpliszsákok, addig van alapanyag. meg pótalkatrész.

Foglalkozás, büszkeség, meg a 12 majom

Komoly elszánásom volt, hogy ma már nem írok semmit a Felcsútok Géniusza  ropogósra sült ostobaságairól, de olvastam több helyen is a szokásos péntek reggeli rádiós, világértelmező igehirdetésének tartalmát. Hallgatni az ilyet nem szoktam, van nekem elég bajom, a Kossuth rádió  nem hiányzik közéjük.

Azt látjuk, hogy az állam diszfunkcionális, komplett ágazatok romokban, de ilyenekre nem veszteget szót a Dagadt, ő most épp nagyon büszke Kupa Tivadar űrkapuzására, amivel utazott föl. Ő a mi hősségre okot adó dicsőségünk, vagy főleg az övé, csak szerényen többes szám első személyben beszél magáról, mint minden napkirály. És igen büszke dicsőn hozzá is teszi, hogy: „Valahol azt olvastam, hogy tizenkét olyan nemzet van a világon, aki elmondhatja magáról, hogy embert küldött az űrbe. És ebben a tizenkettőben mi, magyarok is ott vagyunk.“

Hát, a főnök igen régen olvashatott bármit is az űrkutatásról (neki elég, ha büszke rá, tudni nem kell róla semmit, csak nyilatkozni), az a tizenkettő az valamikor a nyolcvanas évek elején volt, most hivatalosan 47-nél tartunk. de csak ha európai módon számolunk, azaz csak a 100 km-nél magasabban elkövetett repüléseket tekintjük űrutazásnak. Az amerikaiak ebben ugyanis megengedőbbek, nálunk már az is űrhajós, aki rongyos 80 km-nél  magasabban szárnyal (de azért ő maga, nem  csak a képzelete), és az ő léptékük szerint így 55 olyan nemzet van, aki. Vagy ami? (Nem tudom, a nemzet személy-e, hisz például a hinduizmusban a folyók is azok, de szerintem még a nemzetnek sincs személyisége. ) Minden esetre lehet, hogy a jenkik simán csak nem tudják rendesen átváltani a mérföldet SI-mértékegységre, meg minek is, ha így nekik van a legtöbb űrhajósrepülésük.

Viszont ha  a pártvezér és kancellár ennyire tájékozott abban, amire egyébként rohadtul nagyon büszke, akkor mennyit hihetünk el mondjuk a gazdaság állapotáról szóló dumáiból? Miközben saját bevallása szerint pénzügyekkel nem foglalkozik. Oké, nőügyekkel sem, az ellenzék meg komplett nem érdekli, úgyhogy azért sok mindennel valóban nem foglalkozik, és ehhez képest nem olvas eleget. 

Mert ugye az a matek, hogy az ország fele nő, minimum a fele ellenzéki, azaz akikkel foglalkozik, azok a kormányhitű férfiak, de az ő gazdasági pénzügyeikkel meg pont nem. Ez mondjuk így lassan ki is adja a Nézzétek Együtt Rohadunk rendszerét. Valamint rávilágít arra, mennyire egyre inkább egy tőről metszett demokrácia leszünk mindjárt, annak bölcsője, az ókori Athén nyomán, már csak a választójoggal kellene babrálni kicsit. Mert Athénban is csak a szabad (nem rabszolga), helyi születésű férfiak vehettek részt a polisz ügyeinek intézésében. Na, ez a mai Agyarországon maximum pár ezer ember, de nekik meg leginkább pénzügyeik vannak, amikkel ugye ő nem...

Amúgy a minap  mondta valahol, hogy ő most már tuti politikusként fog nyugdíjba menni (csak menjen már!), nem vágyik a tudomány vagy az üzlet világába. A tudomány ilyenkor nyilván keservesen felzokog a sarokban, a stómanjai meg röhögnek a magánrepülőn.

Ez minek kellett?

Egy jelentős hibát követtem el félig, ugyanis részben megnéztem az Forma Egyes Filmet, amiben az a csávó játssza a Brad Pittet, aki ő. Nos röviden, a film szar. Senkinek nem ajánlom, két és fél óra tömény semmi, pedig igyekztek tisztára akciófilmesnek megcsinálni az amúgy egyre gyakrabban tök unalmas Egyforma-1 versenyeket, de részemről az akciófilmeket is rühellem.

Az Egyformát még jobbára nézem (na ja, az is tizenkét évesen akadt be, mint a Queen), de már eszembe sincs este tízkor leülni valami Las Vegasi parasztvakításért, vagy hajnalba kelni, csak mert Japában épp időmérnek. Egyébként is leírtam már, hogy a Forma-2 sokkal jobb, nálam már az az 1, a „királykategória“ meg autógyárak és fontoskodó egók cirkuszfesztiválja, de versenynek ritkán jó. (Oké, az utóbbi két futam jó volt, de csak mert össze-vissza esett, így több lett mint egy sima, unalmas vonatozás.)

De a film egy hollywoodi szemét, kurva sok pénzből, iszonyúan nagy látvánnyal habosítoott semmi, valami elcseszett mester-tanítvány történet, ahol az egykori nagy ígéret, a kiégett Pitt bácsi, visszatér a vacak kiscsapathoz, hogy most akkor ő meg az ifjú tehetség a kötelező feka srác (de hát Lewis Hamilton volt az egyik producer) versenyt fognak nyerni, ha piros fene fenét eszik is potyog az égből. Ja, mert így megy ez, egy technikai versenyben, csak akarni kell, és elszántan nézni, és akkor lesz itt akkora győzelem, hogy a Holdig fröccsen a vér. Az elszánt tekintettel nagyon akarás viszont a vécén se jön be, ha az embernek szorulása van, pláne nem egy autóversenyben, úgyhogy gondolom ott is nyögés a vége, bár az aranyér talán megúszható.

B. Pitt bá' hatvan felett annyira hiteles F1-es pilótának, mint

egy villamos targonca a Hattyúk tava főszerepében.

Részemről közel másfél óráig bírtam nézni, ahogy úgynevezett színészek úgynevezett versenyzőket próbálnak alakítani rosszul (jó, ez mondjuk összejött nekik), aztán feladtam. Az F1 című fércmű utolsó egy órája nem érdekelt, a sztori unalmas, a dramaturgia sablonos, a párbeszédek fájdalmasak, a technikai részletek nevetségesek, ha meg autóversenyt akarok látni, megnézek egy igazi futamot, annak van tétje, meg élő, és nincs kötelező happy end, miközben itt csak annyi a fontos, mennyit kaszál a film a mozipénztárakban. Részemről egy fillért se, én a neten láttam, annyit is ér.

p.s. Jut eszembe, a címre a válasz annyi, hogy Amerikában még nem elég népszerű az Egy Forma, de a jogai már egy ideje egy jenki cégnél vannak, ezért megtolták egy mozival, arra ott harapnak a népek. Dosztojevszkijjel ugye hiába írattak volna róla egy regényt, ő nem szereti az autóversenyeket, főleg az elmúlt több, mint száznegyven évben nem, mióta halott. Így lett egy ellaposodó versenysorozatról egy rossz film. Végül is csak tartalomhoz a Forma, ha jobban belegondolok.

A globális megfejtés

Még mindig fennáll a követelésem az univerzummal, a statisztikai eloszlásokkal, a globális háttérhatalommal vagy a teremtővel szemben (a nem kívánt részt ne kívánja!), hogy tiltsák be végre az időjárást. Tőlem akár intézkedhet Baldur is, a nyár és napfény skandináv istene a Valhallából, ő amúgy a megbocsátásé is, szóval elnézi nekem, ha utálom ezért a nyárért. Is.

Két napja még kánikula volt (oké, az én fogalmaim szerint) most kellemesen húsz fok sincs, de ez nem bír így maradni, mert két nap múlva megint harmincvalahány, csak árnyékban! Ezt én nem bírom, pontosabban a meleget nem, nem bírok heti több napban ráolvadni a városi aszfaltra, van valami hely, ahol mindig húsz fok van? Nyilván holmi hegyekbe kéne menni, de mi a Kárpátok és az Alpok közti mélytányér vagyunk, nálunk már az is hegy, ami kétszáz méterre tornyosul a tengerszint fölé, és felmegy rá a tizenötös busz.

Szóval arra gondoltam, hogy a globális kihívásokra nem elég lokális válaszokat adni, globális kell, sőt szoláris. Mármint naprendszer-szintű. Arról van szó, hogy kissé kijjebb kellene tolni a Föld glóbusztekéjének pályáját a Naphoz képest, ami így ne sütne ennyire telibe. Csak bazi nagy hajtóművek kellenének, azokat meg nyilván baráti áron megépíteni az a fura fejű őrült milliárdos, a Maszk, az Elon.

Oké, mondjuk ötszáznegyvenhárom nap lesz egy év, de ez nem gond. Lesz majd tizennyolc hónap. Július és augusztus után, ha már római császárról vannak elnevezve, beiktathatnánk Aureliust és Caligulát, a latinos számok mint a november meg a december mintájára lehetne fiftember és/vagy sziksztóber, de a számozott utcák mintájára lehetne simán csak így jelölni. Római számokkal persze, a plusz hat hónap közt lehetne mondjuk Iv és Vi is, bár ezek pont összekeverhetők lennének.

Ellenben tizennyolc hónapban már nem egy, hanem másfél karácsony lenne évente, a fél persze csak egynaposként, de nyilván azért szentesézéssel együtt. Születésnapot ellenben csak évi egyet tartanánk, így lassabban öregednénk, és lenne egy teljes harmad év, mikor nem kellene senki ismerősnek szülinapi ajándékot venni. Nyilván csak addig, míg fel nem nőnek mondjuk az Aureliusban születettek, akiknek aztán kellene már horoszkópot is gyártani, mint Pikk Ász csillagjegyűeknek.

De túl azon, hogy nem lenne melegünk, legalább nem is unatkoznánk. Oké kihalna pár állat meg növényfaj, és Dánia csatlakozna az Északi-sarkhoz, de az is remek móka lenne, hogy ezzel akkor most mégis mit csináljunk...

p.s. Persze az egész globális klímaváltozást megoldhatná egy komolyabb atomháború is, még a nem közvetlenül sugárszennyezett területeken is lenne évekig tartó nukleáris tél. Ennek kellemetlen mellékhatása, hogy nagyjából kihalnánk mi is, de teljesen biztos nem, az  még a dínóknak sem sikerült, mert itt vannak például leszármazottaik, a madarak. Egyébként meg ha a klímaváltozás miatt nemsoká úgyse lesz több sör meg csoki, eleve nem mindegy?

A dínók is az unalomba haltak bele igazából

(saját. petra)

Falból van a Hold

A téglafal eredetiben csak Brick, amit nem értek, mert az angolul tégla, fal nélkül, de ez meg németül film, így igazából Ziegel lenne, vagy van is lenni, csak a Netflix annyira nemzetközi, hogy nálunk még egy falat is ad hozzá, pedig a Falról (nagybetűvel) pont a németeknek vannak kellemetlen emlékeik, főleg berlini viszonylatban.

Mindegy, ez valami közepesre sikeredett, technopesszimista majdnem sci-fibe oltott thriller, a szabadulószobás túlélési gyakorlat nem igazán túlgondolása. (Az igazi idegborzoló kiindulópont talán az 1997-es A kocka, de abban koimolyabb a feszültség, és látványosan horror.)

Szóval van egy pár, Tim és Olivia, akik egy ideje, holmi magánéleti válság miatt szétmentek, és most próbálnak összemenni, de a pasi még mindig nem elég laza, a csaj meg egy esti pizzázás után már indulna is az újra beszerzett furgonjukkal, mert már Párizsban akar reggelizni. És ugye ők egy német városban vannak, de fene se tudja, Berlinben-e, pedig ugye a fal. De egy éjszakányi autóútra Párizstól, ahová nem mennek, illetve nem rögtön. ellenben mennek a pasi lakására, illetve - gondolom - egykori közös lakásukra, aztán reggel arra ébrednek, hogy be vannak falazva, de nagyon. Az ajtó, az ablakok minden, valami fekete téglákkal, amiken nem fog a rugdosás, a falbontó kalapács vagy a bazmegelés, úgyhogy hamar felmerül a kérdés, hogy ki eszi meg előbb a másikat, mielőtt szomjan hal, persze először azért megpróbálnak kijutni.

És mivel oldalirányba nem megy, az említett kalapáccsal (az sincs meg igazán, mi fenéért tart valaki ilyesmit otthon?) a födémet kezdik bontani maguk alatt, hogy csak néhány szintet kell lefelé haladni, és ott megy a metró, odáig meg csak nem ér le a fal. Jönnek aztán a szomszédok, úgy is mint a betépett pár, a paranoid nagypapa, a pszichopata programozó, meg ilyenek. És együtt próbálnak meg kijutni, nagyjából folyton sikertelenül, mert a fal az ilyen nanoizékből van, és csak okostelefonos alkalmazással bontható, de úgy is csak logikailag. asszem, én ehhez már túl bölcsész vagyok.

A kijutási kísérletekbe szinte minden szereplő belehal, elég unalmas módokon, még jó, hogy nincsenek sokan. A főszereplő pár persze túléli és kijut, hogy elautózzanak a naplemente helyett a felkeltébe. Meg Párizsba, nyilván. Egy városon át, ahol minden házat ilyen fekete falak burkolnak be, mert elszabadult valami titkos védelmi program, ami ezt csinálta, én már vártam is a terminátorokat, de nem jöttek.

Szóval a film nem túl eredeti, néha elég izgalmas, de harmadik kör kütyüzésbae már majdnem belepörgettem. A karakterek nettó klisék, a színészek showra sem érdemesek, az alapötlet jó, de a megvalósítás relatív ötlettelensége már nem. Összességében mégis jól szórakoztam, pedig nem szedtem rá semmit, mondjuk nem is értem magamat

p.s. Ez meg egy darab a berlini falból, bár Londonban:

saját.én

Harcos repülőlázadás

A pártvezér és kancellár beszámolt róla, hogy Brüsszel tönkre akarja tenni a magyar gazdákat. Mert Brüsszel gonosz, mint Hitler és Darth Vader titkos szerelemgyereke, plusz nem veszi észre, hogy ő még mindig egy város, ezért aztán terveket szövöget a magyar gazdák ellen. Nem mintha oka lenne rá, puszta élvezetből teszi ezt a Brüsszel, merugye gonosz, de szerintem ezt már említettem.

Ja igen, és mivel város, nyilván gyűlöli a gazdákat, von haus aus, mert a gazdák nem városiak, sőt kifejezetten ritka, hogy valaki földet műveljen egy nagyvárosban, ha csak nem kertész a Parkőrségnél, de az nem ugyanaz.

„Az ellenállás legradikálisabb formáját javaslom. Lázadás indul!” - írja a Dagadt, de ezen már nem lepődünk meg. Ő folyamatosan háborúzik, minimum huszonöt éve, hisz ő a Haza aki nem lehet ellenzékben, pedig a Sátán szolgái mind ezt szeretnék. Ennek jegyében támogat ő bármit, ami az EU ellen irányul (pedig még tagok vagyunk, vagy valamiből kimaradtam?), most például azt, hogy magyar gazdák trágyát öntöttek az Európai Unió Házához. (Ott lakik a helytartó, vagy ki?) Mert mert szerintük a 2028-34 közti  uniós költségvetési tervezet háttérbe szorítaná a mezőgazdaságot. Az nem teljesen világos, hogy ezt miből okoskodták össze, egyelőre annyi biztos, hogy szerintük.

A trágya meg szerintem szar, szóval a felcsútira igazán nem lehet mondani, hogy nem szarral gurigázik, hiszen de. Ami szép és kulturált szimbóluma mindannak, amivé őt a hatalom züllesztette. És éppen ezért - mármint a züllődés okán - nem reagálom túl ezt a lázadós baromságát, mert egyrészt mondott ez a sunyi alak már mindent, és mindennek az ellenkezőjét is, másrészt pedig neki már egy ideje teljesen elmentek otthonról. A valóságérzékelése lassan egy akváriumi halé, akit persze etetünk (hajajj, de mennyiért!), a véleményére viszont nem adunk, pláne mikor fontos és nemzetközi kérdésekről van szó. Elindult a Lázadás, gondolom lesz ez is akkora truváj mint a repülőrajt, a felemelkedés éve, meg az Arcosok Nevetséges Nyugdíjasklubja. 

Ezek csak parasztok, 

a burzsoázia máshol nyaral.

A lázadás az forradalom?

A tizennyolcadik század végén pont július 14-én tört ki egy jelentős felkelés. Csak nem 1789-ben és Párizsban, hanem 1791-ben Birminghamben. Jó hát fontos a francia forradalom is, ott kezdődik a modern - kulturális - nemzetfogalom kialakulása (párhuzamosan a rendiség visszabontásával), a híres hármas jelző mentén értelmezték sokáig a három nagy politikai ideológiát (miszerint a szabadság a liberálisoknak a legfontosabb, az egyenlőség a szocialistáknak, a testvériség meg a konzervatívoknak), aztán jött Madame Guillotine, a diktatúra, Napóleon, meg valamiféle polgárias jogrend, de hol van mindez ahhoz, hogy Birmingham polgárai egy remek kis vallási pogromot rendeztek. Konkrétan lázadók fő célpontjai a vallási disszidensek voltak , nevezetesen a politikailag és teológiailag vitatott Joseph Priestley, akire rá akarták gyújtani a házát is. A „vallási disszidensek“ amúgy az anglikán egyháztól elszakadó protestánsok voltak, a mocskos rohadékok.

Ja, meg antifrancia alapon is zavarogtak a zavargások résztvevői, megrohamoztak egy hotelt, ahol épp a francia forradalmárokat támogató bált rendeztek, ahol egy csomó francia migráns is előfordulhatott, ami veszélyes! Volt már akkor is. És mikor megírta a helyi újság, hogy hogy július 14-én,  Bastille ostromának második évfordulóján tényleg egy vacsorát tartanak a helyi Royal Hotelben, a franciákat régen és hagyományosan utáló angolok egy részében igencsak felcsesződött az ideg.

A miniszterelnök, bizonyos William Pitt meg nem sietett a felkelő lázadók ellen megvédeni magukat a nem anglikán protestánsoknak, de beszállt a buliba James Watt is, bár gondolom nem gőzgéppel, pedig ő abban volt jó iparmágnás. A korban.

Ám a legviccesebb az volt, hogy a közkönyvtárak könyvvásárlásai is vitatott kérdés lett, szóval mondhatni az is tárgya volt a zavargásoknak. Ez azért unikális, gondolom  lehetett benne valami korrupciós szál, és/vagy túl sok nem államegyházi vallásos irodalmat szerzett be a helyi könyvtár, minden esetre a Nagy Októberi Szocialista... izé, a szintén elég nagy francia forradalom ilyet nem csinált. Minden esetre felfalta gyermekeit, de ez már régi szokása a forradalmaknak.

Bagoly mondja verébnek

Tényleg nincs sok kedvem a Dagadt nárcisztikus hadoválásával foglalkozni, de mivel ebben a geopolitikai realitásban (régebben: ország) élek, néha ez viszi fel a pulzusszámomat. Egy ideális világban persze csak jó filmeket néznék (meg cselekményes pornót) és nem érdekelne egy bomló elme lassú sötétülése, amit közben egyre nagyobb egortipekkel igyekszik kiegyensúlyozni.

Most például a Tisza párt tegnapi törzsi gyűlése kapcsán nem bírt semmi értelmeset mondani, elvégre valami bohócos emoji, meg egy-egy mondat az még nem valamit mondás, legalább is ha az ember pártvezér és kancellár, miszerint miniszterelnök.

De hogy lassan mennyire nincs köze a hazai valósághoz, azt jól jelzi az alábbi idézet a HVG „cikkéből“ (idézőjel kell, azért ne túlozzunk!):

A miniszterelnök úgy véli, a Tiszánál se jelöltek, se szervezet, se párt, közben pedig az övék (mármint Orbánéké) „Európa legnagyobb és legsikeresebb politikai közössége. Cél a ‘22-es választási eredmény”

Hát, hogy a felcsútista szekta egy politikai közösség, azt enyhén kétlem, ahhoz politika is kellene, a nettó hatalomtechnika mellett. Vagy helyett. Plusz a néhai fidesz utódpártja már nem párt, hisz egy akarat lehet csak benne, a vezéré, mindenki más hűbéres, csak van aki egy hajszálnyival autonómabb a többi biorobotnál. 

Ezt ők úgy hívják, hogy egy a tábor, egy a zászló, én meg úgy, hogy nincs visszapofázás, aki nem velük van az ellenség, és a felcsúti először az egykori pártjában csinálta meg az önkényuralmat, hogy aztán azt kiterjessze lehetőleg az egész országra. Nem mellesleg, ennek fontos eleme, hogy nincs már olyan, hogy Párt meg a kormány, ezek már összenőttek egyetlen hálózatos, hatalmi-üzleti vállalkozássá. A parlament meg ugye ócska bábszínház lett, hogy a fasziknak kell valami, gyorsan írhassanak rá jogszabályt. (Törvényt mondjuk már alig, itt régóta rendeleti kormányzás van a mindenféle veszélyhelyzetekre hivatkozva, melyek véletlenül az EU-ban csak nálunk állnak fenn.)

És hát összességében az van, hogy a kormánypártnál sincsenek jelöltek, vagy szervezet, a vezérnek vannak emberei, meg valami hűbéri, neofeudális működésmód. És míg a Tiszából még akár egy igazi párt is lehet (és amennyit látni belőlük, erre mennek, ha nem is elég gyorsan, vagy tudja fene), a néhai fidesznél ennek nem látszik esélye. Ha a Dagadt lelép, a csicskái egymás torkát fogják átvágni, mert hirtelen minden senki megérzi magában a nagy államférfi lehetőségét. Ami egyébként a főnökük is lehetett volna, de elkúrta. Ez nálunk afféle kormányfői hagyomány, úgy látszik.

A hatodik

Éjjel megnéztem a Végső állomás: Vérvonalak című darabot, csak mert ez már a hatodik film, és láttam az előző ötöt. Hogy műfajilag mik ezek az izék, azt tudja fene, mondjuk, hogy horror, és ugye éjjel kettőkor azt kell nézni, ha már az alvás nem megy. Aztán már nem is kell aludni, úgyis csak hülységet álmodna tőle az ember. Bár ezektől a filmektől pont nem álmodnék rosszat, mert bár a szereplők rendre válogatottan kegyetlen halálokat halnak (és ezek mindig fatális balesetek),de az egész annyira túl van tolva, hogy kifejezetten felröhögtem, mikor a bácsira ráesett a lift, és ilyen kupac  piros trutymó lett a szmokingos megjelenéséből, vagy mikor az agyonpircingelt csávót bevonzotta a kórházi MR-gép. Meg a fater szó szerint arcába kapta a fűnyírót, de ilyen ez a popszakma, ezekben a mozikban nagyjából mindenki véres kupacként végzi, bár különböző mértékben és állagban.

Ezek a filmek igazából ugyanazzal a sztorival operálnak minden esetben, bár pont itt azért tettek bele egy kis csavart, de csak hogy aztán pont ugyanaz legyen a vége, mint az össze s többinek: Főszereplők már megkönnyebbülnének, hogy túlélték a halálukat, izé... nem haltak meg, és majd csak jóval később fognak, de akkor kisiklik egy tehervonat, hogy letaroljon egy komplett kisvárosi utcát.

Van abban valami mélyen perverz, ahogy az ember azon szórakozik, hogy a szereplők halálnak halálával, ilyen igazi gore stílben, kizuhannak a sokadikról, elevenen elégnek vagy felszúródnak valami nagyon ghegyes karóra, mint a bogaram a gyűjteményben, de igazából ez csak afféle-rajzfilm-erőszak. A Tom és Jerry egymást darabolásán sem akadtunk ki gyerekkorunkban, na, ez ennek a felnőtt verziója. A Végső állomások esetében nem igazán működik a horror klasszikus pszichológiája (bár őszintén szólva, a fene se tudja mi az, de lehet habosítani olyanokat, hogy az alapvető félelmeinkkel szembesít, amiket így kissé felold, meg ugye hogy a legszebb öröm a kár, mer' emberek, ez se velünk történik), ez tényleg gyalogkakukk meg macska-egér, csak felnőtteknek. Pont mint a pornó, ami ugye dugásd romantika nélkül. A gyerekek viszont még idealisták (jobb esetben), nekik Tom és Jerry kell, meg kis hableány, hogy aztán tizenöt-húsz év alatt elzülljenek, és hívják mindezt felnövésnek.

És igen, jobban belegondolva ehhez a cucchoz is kell egy jó adag cinizmus, ami bár nem az élet súja, de borsának elmegy...

p.s. Ja, és a belinkelt bejegyzésemben még lelkesedtem, hogy megnézem a hatodik részt, de aztán kiderült (hat évvel ezelőtt), hogy nincs is hatodik rész, valami videojátékot gyártottak csak le, de az engem meg mélyen nem érdekel. Idén lett hatodik film (aha, nem is "rész", mert időnként ugyan itt-ott összekötik a független sztrokiat, de ezek azért antológiafilmek), és még mindig szórakoztató.

Feminidő-utazás

A mi korunk (Nuestros tiempos) egy idei mexikói film, ami azért fontos, mert két időutazó pont 2025-be érkezik rácsodálkozni a jövőre. Ja, mert 1966-ból jönnek, amikor még nem járt ember a Holdon, nem volt személyi számítógép, előtte volt a világ a 68-as diáklázadásoknak és szexuális forradalomnak, még létezett a Beatles, de már megölték Kennedyt, a Johnt, mert a Robertet csak később.

Nora és Hector két darab fizikus, nem mellesleg egy darab házaspár, a mehikói állami egyetemen (az egyiken), és bütykölnek egy időgépet, ami olyan, mint a holdkomp, csak nem repül, bár arrébb tud menni a térben is, ha már az időben. Kísérletileg ugranának a távoli jövőbe, mintegy tizenöt percet, a de a rohadék tachionok (amik ráadásul csak elméletileg létező részecskék, de még senki sem beszélt velük) nem áramlanak kellően elvágólag, így aztán 59 évet sikerül előre menekülniük.

Szóval ott vannak 2025-ben, illetve itt, csak Mexikóban, és rácsodálkoznak az okostelefonra, az internetre, a helyi metróra meg az ízesített óvszerekre, idáig vicces a film. Aztán átmegy egy feminista röpiratba, miszerint Noráék még egy patriarchális világból jönnek, és Hector, a férj, aki amúgy is csak másodrendű tudós volt a felesége mögött, rosszul viselő, hogy innentől, ebben az új világban, már az asszony az alfanőstény. (Itt fontos, hogy pont nem érte el őket a hatvanas évek második felének szexuális forradalma. Sőt, Mexikóban még a feminizmus se nagyon, pedig mondjuk a szüfrazsettek azért sokkal régebben voltak.)

Ráadásul Nora egykori diákja azóta nem egyszerűen egy öreg néni, de ő az egyetem aktuális rektora, aki persze segít nekik visszajutni. De mikor összebuherálják a lepukkant időgépüket, ami persze nehéz ügy, mert nincs olyan laptop, amivel az az analóg cucc kompatibilis lenne, szóval mikor kész van végre, Hector egyedül szökik vissza a jól belakott 1966-ba. Nora meg marad, nem pusztán kényszerűségből, de amúgy is maradna, és professzor lesz meg híres tudós. És ehhez képest nem találja fel újra az időgépet, és nem megy a férje után, merthogy ők tényleg két különböző kort képviselnek. 

Az egész film igazából egy hangulatos, de meglehetősen szájbarágós marhaság, egy mellékszereplő van csak a vidéken, aki ilyeneken problémázik, hogy időparadoxon, a többi beavatott tudós meg flegmatikusan szereli az óvilági masinát, és nem érzik magukat a történelem részesének. Vagy egy alternatív történelemének, hisz ha a pasi visszamegy, akkor megváltozik az ő világuk múltja és így a jelene is, igaz ezt nem vehetik észre, mert onnantól az a világ. De A mi korunk tényleg egy társadalmi röpirat, és nem igazi sci-fi, így nem foglalkozik efféle dolgokkal. Őszinte sajnálatomra. Na jó, azért másfél órát megért a vasárnap estémből.

Amiről nem lehet beszélni, arra rákérdezünk

Dogdorminiszterelnő Kúr felhívta a Kupa Tivadart, izé... Kapu Tibort az Internacionalista Űrállomáson. Nem is értem, ő nacionalista-szuvenírvédő, bár igaz, hogy a Zűrállomás meg részben orosz, biztos a Magyar Állami Űrturistának is át kellett mennie a távaudencia idejére az orosz modulba, bár lenézve a Földre neki onnan is csak térkép a táj.

A fene tudja, a nemzet Tiborjának (szar lehet most Nyilasinak lenni) volt-e kedve az egészhez, de hát az állam beletolt harmincöt-negyven milliárdot abba, hogy ott lehessen, az állam meg nálunk főleg a Dagadt, szóval muszáj lehetett megcsókolnia a főkormányzói pecsétgyűrűt.

A pártvezér és kancellár rögtön az elején ki adta az utasítást, miről nem lehet beszélniük (mintha ő utasítana, és nem őt utasítaná a mindenféle űrügynökség, de ez van, az nem lehet a látszat, hogy egy őt utasíthatja bárki), ilyenek voltak a listán, hogy politika, vallás, hadügy, gender, felmelegedés! Még az utóbbit is értem, az űrben kurva hideg van, biztos fáznak odafent, egyszerűen nem illendő a globális felmelegedést emlegetni, pláne hogy mi idelent élvezzük épp a testet-lelket üdítő kánikulát.

Aztán atyailag felhívja KT figyelmét, hogy ugye tudja, milyen különleges helyzetben van, ami eddig nem adatott meg rajta kívül senki másnak, csak „Farkas Berci Bátyámnak“. Na, nekem itt kisült az agyam, a felcsúti előadta egyik nagy mutatványát, a kvaterkázós török basát. Mely szerep lényege, hogy egyszerre tekint le (jó, ez esetben fel, de csak topográfiailag!) a másikra, isteni trónjáról, de közben barátságosan, bár nyilván leereszkedő módon vállon is veregeti. Elvégre ő nem első az egyenlők között, ő azoknak az elsőknek a főnöke. (Falusi PR-turnén ez lenne a „helló röfik“, meg az „emelek(sic!) a nyugdíjon, ha úgy állnak a számok“.)

De a lexebb a vége volt, mikor egy dolgot akart még kérdezni a főni (aki ugye felolvasta az elején a listát, hogy például hadügyi dolgokról ugye kuss legyen), hogy a háború, az látszik-e föntről? Amire az űrfaszi annyit rizsázott, hogy milyen szép a bolygó onnan nézve. Szegény, szegény minielnök, már megint levegőnek nézték, lehet hoogy jövőre betiltja az űrkutatást, elvégre még egy arcvesztés neki már mindegy.

dreamstime.com

Mamiság helyett

Liliana Torres spanyol író-rendezőtől én még eddig nem láttam semmit, hozzánk valahogy nemigen jutottak eljönni a filmjei, de mostantól érdekel a munkássága, mert láttam a tavalyi, amúgy az egyik hazai streaming-szolgáltatónál mostanában bemutatott filmjét. Aminek az a címe, hogy Anyaság (Mamifera), és arról szól, hogy a főszereplő, Lola tudatosan nem lesz anya. Mert valahogy sose látta magát abban a szerepben, most meg már a harmincas évei vége felé jár, és még mindig nem látja, és ez neki pont így kerek. Épp állást kap valami egyetemen, ahol művészetet fog tanítani, boldogan él a pasijával egy kis bérelt lakásban (ja meg van egy kedves öreg kutyája is), és bár annyira nincs benne még a korban, de máris elő tud adni egy banyatankos, kutyasétáltatós nénit is.

Erre teherbe esik ettől meg pánikba, és hirtelen felindulásból, különösebb kegyetlenség nélkül, de máris ott ül egy abortuszklinikán, ahol mondják, hogy oké, de törvényileg jogi kötelesség ilyenkor három napot várni, afféle gondolkodási időképpen. Nagyjából ezt a három napot látjuk, Maria Rodriguez Soto elővezetésében (ezennel felírtam őt is a kedvenc színésznőim listájára, fúde el voltam én képedve tőle), ahogy dilemmázik ugyan, de csak meglesz a végére az angyalcsinálás. Ami lehetne spoiler, de ez esetben tényleg nem a vége a lényeg, hanem az oda vezető út. Mert van az anyja, aki bevallja, hogy ja, sokszor gondolt rá, mi lett volna, ha nincsenek gyerekei, de ez természetes, az egyik barátnő akit nagy nehezen, és felettébb mesterségesen  megtermékenyítettek, erre elvetél, meg a másik barátnő, aki nem akart gyereket, de ha már becsúszott, nincs ellenére. N meg ott van Bruno, a pasi, aki szintén nem akart gyereket, de ha már így alakult, eszébe jut, hogy nem is lenne rossz apának lenni, de azért elmegy a szakításban lévő, lassan excsajával a klinikára, nyilván a "legyünk barátok" paradigma jegyében.

Az egész filmet átlengi valami keserédes hangulat, mert drámának dráma ugyan, de humorba oldva a katarzist is, ami így részben elmarad, de ettől meg az egész elkerüli, hogy egy rémes giccs legyen. Ehelyett (és akkor közhely-riadó!) szép és érzékeny darab (oké, ezt kicsit fáj is így leírni), gyönyörűen fényképezve, életszagú dialógusokkal (oké, így jártam), szóval asszem nemsoká újra megnézem. Már csak a főszereplő mosolya miatt is.

Ja, és mivel szinkronosan láttam, ha nem tudom, hogy spanyol eredetű, én magamtól rá nem jöttem volna. Gondlom szándékosan olyan az egész (a a környezet, a szereplők, az egész miliő), hogy tőlem aztán játszódhatna az egész például Koppenhágában vagy Dublinban is. Ennek európai hangulata, van. gyakorlatilag latinos felhangok nélkül. Ami engem tényleg nem zavar, sőt.  Viszont irigylem kicsit a főszereplő csaj kicsi de kényelmes életét, mindeny nyűgével s nyilaival együtt.

Azt mondta

She Said - merthogy ez egy filmcím persze, és nem árt tudni, milyen nemű mondta amit. Illetve kik, mert ez a három évvel ezelőtti darab arról szól, hogy a New York Times két újságírója (írónője) hogyan tényfeltárta a Harvey Weinstein-féle világraszóló botrányt.

Mint az közismert Weinstein befolyásos producerként hosszú időn keresztül Hollywood legmocskosabb, bár nem egyetlen szexuális ragadozója volt, aki körül komplett hálózat épült ki, felhajtókkal, zsarolókkal, titoktartási szerződésekkel, hallgatási pénzekkel, miazmásokkal. Gyakorlatilag ebből az ügyből nőtt ki a komplett MeToo "mozgalom", minek eredményeképpen nevezett rohadék egy jó ideje már huszonéves börtönbüntetését élvezi.

Ez meg itt egy alapvetően dokumentarista szándékú és modorú film, ami elég szikár stílusban meséli el, hogyan is jutott el a két újságíró, azaz Megan Twohey (Carey Mulligan) és Jodi Kantor (Zoe Kazan) az áldozatok szóra bírásáig, és a bili borításáig, ami azért elég világraszólóra sikerült. A gond annyi az egésszel, hogy meghatározhatatlan eme mozgókép állaga. Hisz nem dokumentumfilm, mert igen jó színészek játszák el dramatizáltan a sztorit, de közben meg elég dokumentarista ahhoz, hogy hagyományos játékfilmes dramaturgiához képest kicsit vékony legyen. Ez  így aztán kevesebb, mint a szokásos "true story" mozik, de ez jól áll neki, kicsit olyan, mint az Interjú a herceggel (Scoop), amiben szintén két nő, Billie Piper és Gillian Anderson leplezi le, ezúttal András herceget, persze hogy szexuális visszaélései kapcsán. Sőt, nem kicsit olyan. Ez mondjuk annyiban más, hogy a második órában a mindenféle interjúk helyett már főleg értekezletek vannak, naná hogy feszült hangulatban, amiket meg egyre gyakrabban oldanak fel romantikus vonósokkal, hogy aztán jogászkodjanak tovább.

És az Azt mondta több mint két óráját sikerül úgy összerakni, hogy egy fél percig se legyen unalmas, New York, London és Los Angeles közt utazunk, miközben párhuzamosan zajlik a tényfeltárás meg a magánélet, de szerencsére utóbbi sincs túlérzelmeskedve. Egyszerűen nem akar hatásvadász lenni a film, a tényleges történet elég erős önmagában is. (Ilyeneket mond Weinstein egyik bizalmasa (ügyvédje?), a némi nemi zaklatások kapcsán, hogy "A kihasználás egy formája jelen lehetett, az aránytalan erődinamika miatt." - Jó, nem?)

Ráadásul a film úgy indul, hogy eredetileg Trampli Donáld után nyomoznak a csajok, a vén hülye fallokrata rasszista nőket gyalázó, tárgyiasító baromságai kapcsán, aztán azt látják, hogy egyszer csak, pontosabban 2016-ban, elnökké választják. Szóval megvan egyfajta válasz a "Mit érdemel az a bűnös...?" kérdésre. Nincsenek is nagy reményeik a Weinstein-ügy kapcsán se, azt' látjuk mégis mi lett belőle. ja, Trampli azóta megint elnök, függetlenül attól, hogy pornószínésznőket fizetett le hallgatásukért, épp a weinsteini módon.

És egy optimista oxfordi kutató szerint meg igazából messze még a világvége. Jó, de minek és mennyire?