Volt a napokban az a vihar a közéleti biliben, hogy a Puzsér és a Hasonszőrűek zenekar előadta az Önkényes Mérvadó című, egyre unalmasabb sit-down comedy műsorát, és ettől a Rémhírtévé szerkesztőiben eltört valami. Mert hogy a hazaáruló aszcendensű mocsadékok arról értekeztek, hogy akik a Felcsútra szavaztak, azokat ki kéne baszni az országból. Mindez persze irónia volt, szándéka szerint a NER-es propaganda görbe tükrű paródiája, de nyilván egy ilyen beszélgetésből mindig ki lehet vágni három olyan mondatot, amin aztán fel lehet háborítani a törzsközönség kemény magját.
Na most, a puzséri produkció szar volt. Értem én a humort, az iróniát, csak ez rohadtul nem működött, magam tíz-tizenöt percig bírtam, és egyszer sem mosolyodtam el, kínos erőlködésnek éreztem az egészet, szánalmasnak, na. És ezen például lehetett volna háborogni, hogy a neristák paródiája egyszerűen vacak. Azért viszont akár lelkesedhettek is volna a rémhírtévések, hogy az egész igazából a gyorsan szektásodó tiszás keménymag egyfajta gúnyolása volt. Ócska, színvonaltalan, de gúnyolás!
Ehhez képest a felcsútista csatornán:
- Puzsér Róbert szerint akik a Fideszre szavaztak, azoknak nincs maradásuk ebben a hazában:
„Puzsér Róbert műsorában elhangzott az is, hogy addig nem tud a magyar nép egyesülni, ameddig „azokat a mocskokat, akik valaha a Fideszre szavaztak, el nem takarítjuk az országból.“
- Durva szavakkal estek neki a fideszes szavazóknak Puzsérék, most iróniára hivatkoznak:
„Gúnyolódásba kezdett Puzsér Róbert, miután a Hír Tv bemutatta, hogy arról beszéltek az egyik műsorában, hogy el kell takarítani azokat az országból, akik a Fideszre szavaztak. Ez a stílus a nézőknek sem tetszett, úgy azt írták: minősíthetetlen az adás.“
Baszki ezek most vagy tényleg nem értik az iróniát, vagy nem szeretik, vagy nem akarják érteni, nekem mindegy. De jól szórakoztam rajta, jobban mint a vacak szélsőközepes műsoron. Utóbbival meg egyébként az van, hogy ha az embernek nincs mondanivalója és ötlete, akkor nem muszáj műsort csinálni, a Jutyúb tisztára kibírja, ha néha egy-egy kimarad.
Néha én is kényszeresen írok ide, de mostanában már nem, csak ha tényleg van mondanivalóm a világ állásáról, vagy a depresszív szakasz helyett épp a mániásban vagyok közléskényszeres.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése