Kiáradás

Háromnapos ünnep van, most nyilván a természet leány ölén kellene feküdni, vagy ha ez nem, az erkélyen a kutya mellett, de úgy van meleg, hogy közben nincsen jó idő. A Szent Lélek/Szellem/Pétervár ettől még nyilván kiárad, bár ez az esőre álló nyilván neki(?) sem a kedvence, elég a saját kiáradás, minek a vízé is, ugye.

Amúgy a pünkösd változatlanul rejtély, szerintem néhány keresztény misztikuson kívül, már ha vannak ilyenek, a hívők tömegei nem értik igazán, nem véletlen, hogy a népszokásoknak (pl. pünkösdi király választása, aki némely helyen egy évig ingyen iszik a kocsmában) nem látszik sok köze lenni a spirituális tartalomhoz, legfeljebb annyiban, hogy a buli előtt vagy után mise van. Főleg előtte, utána már nemigen érdemes. Meg lehet zarándokolni, ami ugye kocsival/vonattal nem akkora kihívás, de a végén mise van.

Nekem meg, nemkatolikus nemkereszténynek marad az extra munkaszüneti nap, de az is jó. Úgyhogy azt hiszem ki  is megyek Krinsna-völgybe holnap jól, ha már vallási okokból nem dolgozom.

p.s. A szentlélek az a hindu/vaisnava felfogásban nagyjából paramatma, azaz felsőlélek, vagyis a minden élőlényben meglévő isteni „darabka”, kiterjedés. Ezt legalább értem.

Határidők

Még mindig majdnem bajban vagyok a határidőkkel. Csak majdnem, mert az utolsó pillanatra minden elkészül. Így vagyok havonta leadandó cikkeimmel is (a mondás szerint az amatőrnek ihlet kell, a profinak előleg - nos, nekem inkább határidő, azaz lapzárta), meg most épp az adóbevallásommal. Miután kiderült, hogy a hónapokkal ezelőtt postázott igazolásaimat rég megette a kutya (nyugodtan fogjuk rá), ma beszereztem újra mindet, ehhez képest maga a kitöltés fél óra alatt megvolt, inkluzíve borítéknyalás. Még nem az ígért söralátét, bár ha a sör kis hordóban van...

Viszont már megint dolgozom szombaton, de a következő után saját szakszervezetet alapítok és sztrájkba kezdek vagy egyszerűen nekiállok géprombolni. Az utóbbit mondjuk csak akkor, ha nevezett gépek addig szét nem esnek maguktól, amire persze van esély.
Persze lehet, hogy még mindig komfortosabb a kissé slampos műhelyben gályázni, mint Erikának a skót határ mellett, a fertőtlenítő-fasisztákkal.Mi nyilván ősemberek vagyunk, mosogatógépünk sincs, bár a tejedobozt néha elmosom...

Nemzeti veteményes

Az imént – nagyjából véletlenül – belenéztem a parlamenti közvetítésbe, ahol Mostantól Legalább Is Formálisan Főméltóságú Áder János szónokolt éppen, a helyzethez illő röhejes kenetteljességgel. Olyan ordas lózungokat öblögetett a nemzeti érdekről, meg a haza szolgálatáról, hogy átlagos plafon már rég leszakadt volna, de a parlamenti ülésterem mennyezete nyilván jó erős, meg hozzászokott brutális semmitmondáshoz. Hosszan nem időztem persze, mert egyfelől máshol a Top Gear ismétlése ment paralel (ami sokkal érdekesebb), másfelől a politikusi beszédek fogyasztása közismerten több egységnyi agysejtet pusztít el, mint egy hordó amontillado. Csak nem annyira élvezetes.

Az viszont feltűnt, hogy Áder határozottan úgy néz ki, mint egy kovászos uborka (csak nem csöpög), és úgy is beszél, mint aki szomorú beletörődéssel várja, hogy megegyék a pörkölt mellé. Ez a mosolytalan fej újdonság a hazai politikatörténetben, elődei csak sima zöldségek voltak. Göncz Árpád mondjuk egy joviális patiszon, Mádl Ferenc egy szikkadtabb petrezselyemgyökér, Sólyom László zöld/erős paprika, Scmitt Pál pedig egy fonnyadásnak induló póréhagyma. De egyik sem volt eltéve ecetes lében.

Szóval mostantól egy savanyúság testesíti meg egységemet a nemzettel, pedig én egy desszertet szerettem volna, de milyen is lehet egy máglyarakás-jellegű államfő? (Talán, mint doktor Kövér, asszem ő például szívesen rakatna máglyákat…)

Pszeudo-London hétvége

A hosszú hétvégén abszolváltunk egy kétnapos pesti rándulást (ki), ha már Londonba amúgy is csak az O- és Paralimpia után megyünk, valamikor októberben, vagy máskor. Ezzel együtt megint sikerült összehozni az ottani hangulatot:

-          Voltunk múzeumokba meg ettünk kínait meg pizzát, vacsorára meg vettünk poharas tésztát, szusit meg flapjack-et. Meg ittunk Dáktörpeppört… Ez így egy az egyben a lándöni stíl minálunk.

-          Amúgy kimentünk ferihegyre, beszálltunk a gépbe (csak épp a repülős emlékparkban kiállított Tu-154-esbe), aztán kiszálltunk és a kétszázas busszal kulturáltan behaladtunk a városba.

-          A városi turisták szokásos „ha vécét látsz, használd!” elve itt is maximálisan működött, meg volt lábfájás is, mely szintén a flasztertúrák kelléke.

Amúgy Pest kezd londonosodni, gyakorlatilag minden ki van írva angolul és a frekventált helyeken több a külföldi mint a magyar, ez persze már így van egy ideje, de a Big Bus Tours feliratú, denagyon ismerős festésű emeletes busz (legalább is nekem) újdonság, pláne ha jobbkormányos is

Ha pedig London megnyilvánul Budapesten, akkor érdekes topográfiai felfedezések adódnak. Mert ha mondjuk a Szent István bazilika a Szent Pál, akkor a Lánchíd a Millenium Bridge és a Nemzeti Galéria nem a National Gallery, hanem a Tate Modern. De ha a Lánchíd mégis inkább a Tower Bridge (bár régebbi nála, de legalább egy évszázad), akkor az Akadémia a Tower. És ha a Hősök tere a Trafalgar (a nagy fallikus oszlop okán), akkor a Szépművészeti a National Gallery, de ha a városliget a Hyde Park, akkor a Dózsa György út az Oxford Street, ami ugye már elég bizarr… Abba is hagyom.

WC-n sírni

Tegnap reggel arra ébredtünk (ébredénk?), hogy folyik valami a vécében, szerencsére nem büdös, ám sötét színű, adva volt tehát a rejtély. Egyfelől, hogy mi folyik a honnan, másfelől, hogy most akkor én hova tegyem a mit?

Így aztán mikor befutottam a R.Kat.Ált. Isk.ésGim. etc. könyvtárába, rögtön mentem a férfivécébe, meg a nőibe is, kezet mosni, mert szappan a férfiben nem volt (találtatott?). Ma reggel pedig kutyasétáltatás után mentem a teszkóba ugyanazt csinálni, mint a kutya a bokor alá, csak a teszkó vécéjében (akkor még, fél hét felé) nem voltak hajléktalanok. 

Aztán mentem a megyei könyvtárba is, ahol szintén nem volt szappan, és valószínűleg szép lassan felfedeztem volna a város összes potyán használható illetlen helyét, de az előbb megjöttek a tegnap reggel riasztott vízvezeték-szerelők. Egyikük egy nagy csavarkulccsal meghúzott egy nagy anyát (nem egy nagyanyát - hiába kar kijavítani a word), aszonta kész is, pénzt nem kért, és a kollégával távozott. Vagyis finoman szólva sem volt nagy gáz, de nekem ezért kellett ma reggel is a teszkóba menni. Még jó, hogy magában az áruházban nem is jártam…

Dolgozni csak pontosan, szépen... (sem érdemes)

Most zsinórban négy hétig nem délelőttös műszakban tartózkodtam a munkahelyemen (írhatnám, hogy dolgoztam, de minek), a múlt héten ráadásul éjszakáztam, kellemes, tizenkét órás műszakban, miszerint este hattól reggel hatig. (Az csak a hab a torkán, hogy hétfőn kapásból reggelre mentem, aztán jöhettem haza, hogy este visszamenjek.) Gyakorlatilag a gyárban laktam, csak néha hazajöttem kicsit aludni. Ennek megfelelően teljes életre kellett berendezkednek, hisz a napnyugtát és napkeltét egyaránt a sorkapocs-műhely koszos ablakán át szemléltem egész héten. A legfontosabb elemek a következők.

Táplálkozás

Az éjszakai műszak alapvető tápláléka az ír kávé lenne, hisz a mondás szerint minden alapvető tápanyagot (koffein, cukor, zsír, alkohol) tartalmaz, csak egyfelől tilos, másfelől a kávétól nagyobb dózis esetén fáj a hasam, meg rezeg a fejem, és azt nem szeretem. Úgyhogy energiaital (két doboz, tízkor és kettőkor fogyasztva), óránként egy nagy pohár nagyon hideg szóda (eleinte a szájon át, a vége felé már arcba locsolva – mert a célzás is nehezebb, meg így jobban is frissít), kakaós nápolyi, kakaós csiga, valami szendvics meg hajnaltájt némi gyümölcs

Szórakozás

Ez fontos kérdés, hisz nem csak kakaós csigával él az ember, fel kell szerelkezni a szükséges kultúrforrásokkal, ha már a rádiók hallgathatatlanok. (Tényleg, csak engem idegesít, hogy éjszaka minden kereskedelmi adón valami végtelenített tu-tuc megy? Vagy ez csak dolgozás közben egy rémálom, beszívva pedig az Úr Hangja? )Komoly szorongásom ugyanis, hogy olvasható könyv hiányában mindössze Büdös Lajos Hogy érted azt, hogy félkemény? című verseskötete maradna, mely poémáiban a Mester legemlékezetesebb hasmenéseit örökíti meg, lírai távolságtartással persze. Így aztán viszek egy Vonnegut novelláskötetet, egy vaskosabb válogatást Ráth-Vég István kultúrtörténeti írásaiból, egy zsebformátumú  Bhagavad-Gítát, meg némi Tamási Áront hangoskönyv formájában. Ki tudja, mihez lesz kedvem? Tizenkét órában bármi megeshet, még az is, hogy zenét hallgassak, de azt előrelátóan nem vittem.

Munka

Ez pont úgy ment mint máskor, csak komolyabb ütemezéssel, ilyeneket gondoltam, hogy mondjuk kettőkor szerelek, háromig becsomagolok valamit, és éjfélnél tovább nem nyomkodom a rugókat valami izébe (na jó, sorkapocsba), reggel öt után pedig elkezdek készülődni a hazatérésre. Amúgy az egész olyan patópáli hangulatú, mindenre ráérünk, hol van még a reggel, egyszóval minek annyira rohanni, bármivel is. A bakelit nem szalad el, nem természete  az neki.

Jövő héttől állítólag visszaáll a világ rendje, vagyis a délelőttös műszak, de mikor utoljára erről volt szó, jött az éjszakázás.

Ja, és nyilván több lesz a fizetésem is a pótlékok miatt, de az összeg persze így is a szánalmas-megalázó tengely tetszőleges pontjára várható.

Ünnepi készülődés hangulatban

Idén szerencsére hétvégére esik húsvét, így már hét közben lehet készülődni, sürögni-forogni, bár, hogy a sürgést hogy is kell csinálni, azt nem tudjuk. Mert a húsvét nagy ünnep, ekkor született, (vagy halt meg esetleg támadt fel) a Jézus nevű Krisztus, akit templomokban láthatunk gyakran, felszögezve a falra. Meg a nyúl is ilyenkor tojik, pirosat. (Ami persze nem jelenti azt, hogy tojik a felszögezett Jézusra, csak ünnepli a tavaszt, már amennyire egy nyúltól telik.) Meg ilyenkor a legények felveszik legszebb hétköznapi ruhájukat és meglocsolják a kertet, a torkukat valamint a lányokat, bár őket nem sörrel. Ezért csokinyulat kapnak, vagy nem.

Nálunk húsvét vasárnap mindig ugyanaz a menü, ez már egy tradicionális hagyomány:  trappistasajt-leves disznófüllel, főételnek rántott foxi tejszínes fokhagymával, a desszert meg túrós bejgli barna sörben párolva. Idén igen jónak ígérkezik a foxi, jó zsenge, csak nehéz megborotválni mielőtt levágjuk.

Meg jönnek rokonok is, vagy nem, de a lényeg hogy együtt legyünk. Ja, és festünk tojást, népiesen persze hagymahéjjal meg vegetával, zokniban. Meg festünk sonkát is…

Elhúzott....

Elhúzott, na végre. Persze pont úgy, ahogy volt eddig. Mert, mondta, hogy nem mond le, de másnap lemondott...magából csinált senkit. Méltóságról szó sem essék...