Mi lennék, ha nagy lennék? (A normailtás alternatívája)

Én egy jogász/politológus végzettségű, észak dunántúli kisvárosból származó egykori Fidelitasos helyettes-államtitkár szeretnék lenni, családi káeftével a háttérben, vagyonbevallásomban egy használt skodával meg egy fél lakótelepi lakással, nejem (szintén jogász, a koleszból ismerem) nevén a budai villa, a merdzsó meg a saját káefté. Állami autó mellé utazási költségtérítést vennék fel, plusz kellene az ingyen tömegközlekedésre jogosító kártya is. Műkörmös unkahúgom sikerrel pályázna egytrillió hektár állami föld bérlésére, öcsém lenne a Nagy Állami Zrt. vezérigazgatója, néha meghívnának a VIP-páholyba a (naná!) a Videoton meccsen, a csapat amúgy húsz évre előre megnyerné a bajnokságot, így azt már le sem kellene játszani, koncentrálhatna a BL-pótselejtezőjére.

De elkalandoztam: a lényeg, hogy magas lennék és sudár,  szép lennék és okos, és tag három állami cég felügyelőbizottságában is, az egyiknek a nevét is tudnám, a címét már nem. És lennék a médiahatóságban is, hogy az ilyen médiák ne ugráljanak, meg ne mondjanak rosszakat rólam, mer az már hogy néz ki, hogy egy ilyen magas rangú, fontos, kifinomult, képzett és választékos modorú személyt… ööö…. baszogatnak?

Hurrá nem nyaralunk!

Visszavonhatatlanul kezdődik a nyár, egyre több madár üvölt a fákon és egyre több a hajnalban részegen balhézó tinédzser az utcán. Pedig még el sem kezdődött az az iskolaszünet, de nyilván aki okosan osztotta be az igazolatlan-hiányzás keretét, az az utolsó két hétben már be sem jár, így ráér bulizni, ordítozni meg buszmegállóban hányni.

De az eljövendő nyárban nem ez a legidegesítőbb, hanem:

-          Nagy részében dolgozni kell, pedig én ehhez életem eddigi részében nemigen szoktam hozzá (ehhez képet tavaly nyáron elég könnyedén vettem).

-          Túl meleg van, vagy nincs elég meleg, vagy esik, vagy miért nem esik már, a lényeg, hogy a nyári időjárás mindig pocsék, jó idő csak ősszel meg tavasszal tud lenni. Meg télen, ha nagy a hó, ami kényelmetlen, de legalább nincs kánikula.

-          Azon kell gondolkodni hová menjünk nyaralni, vagy azon sajnálkozni, hogy idén sem tudunk nyaralni menni. Pedig nyaralni nem jó, az csak hülye nyugati szokás, hogy a nyári hőség elől elmegyünk délre, ahol még nagyobb a hőség, ott látványosan unatkozunk (és bosszankodunk a kaja- és sörárakon),napszúrást és egzotikus fertőzéseket kapunk, három nap után honvágyunk van, és mindezt pihenésnek nevezzük. Kultúrnépek ilyenkor északra vonulnak hűsölni, mondjuk a hegyekbe, a gazdag indiaiak például évszázadok óta a Himalája lankáira járnak nyaralni az agyforraló időszakban. Vagyis nyaraljunk Izlandon, de minimum a Magas-Tátrában.

-          Sokkal többen izzadják magukat büdösre, mint ahányan ennek tudatában vannak, így az emberi érintkezések mellett az egyszerű bevásárlás vagy buszon utazás is komoly kihívássá válik, arról nem is beszélve, hogy folyamatosan hallgathatjuk a „dekurvamelegvan, asztarohattéletbedekibaszottnagyahőség” mantrát, a lakosság azon kilencven százalékától, mely a nyilvános terekben a panaszkodást tekinti a verbális  kommunikáció egyetlen lehetséges módjának. (Vö: „akkoraadrágasáhogyrohadjonmegazorbán”, „azssidócigánybuziktehetnekmindenrű”, „akláriegyordaskurvamegmontaménrégdeahüjefijamnemhalgatrámértedeztmargitkám” etc.) Az ilyen mantrázás hangerővel és testszaggal párosítva valószínűleg még magát Mohandász Karamcsand Ghandit is kihozná a béketűrésből. A Mahatma amúgy ellenezte az erőszakot, de sosem utazott júliusi délutánon a 10-es buszon.

 

Összegezve: legyen április elejétől október végéig tavasz, november elejétől március végéig ősz, a maradék időben meg már lehet bármi.

London mindig újra (-tervezés)

Már megint a lándöni leendőségünket tervezgetjük, nincs is ennél jobb móka, de komolyan. Hol, mikor, mi elérhető, mit érdemes nézni, mit halasztunk a következőre, mindig lehet valami újdonságot találni. Hampton Court és Greenwich összehozható-é, és ha nem, hogyan? Már megint tetszik...
És innentől nem is érdekel a hazai (szánalmas) politika, inkluzíve a Kedves Vezető baromságai, mert épp arról van szó, milyen kilépni a házi mocsárból, hisz ki a frász tudja kicsoda Mr. Orbánkövérszájer, ott, ahol már doktorsmittet sem ismerték, nagy szerencséjükre. Turistának lenni márpedig jó, egyre jobb. Uff, én szóltam...

Kiáradás

Háromnapos ünnep van, most nyilván a természet leány ölén kellene feküdni, vagy ha ez nem, az erkélyen a kutya mellett, de úgy van meleg, hogy közben nincsen jó idő. A Szent Lélek/Szellem/Pétervár ettől még nyilván kiárad, bár ez az esőre álló nyilván neki(?) sem a kedvence, elég a saját kiáradás, minek a vízé is, ugye.

Amúgy a pünkösd változatlanul rejtély, szerintem néhány keresztény misztikuson kívül, már ha vannak ilyenek, a hívők tömegei nem értik igazán, nem véletlen, hogy a népszokásoknak (pl. pünkösdi király választása, aki némely helyen egy évig ingyen iszik a kocsmában) nem látszik sok köze lenni a spirituális tartalomhoz, legfeljebb annyiban, hogy a buli előtt vagy után mise van. Főleg előtte, utána már nemigen érdemes. Meg lehet zarándokolni, ami ugye kocsival/vonattal nem akkora kihívás, de a végén mise van.

Nekem meg, nemkatolikus nemkereszténynek marad az extra munkaszüneti nap, de az is jó. Úgyhogy azt hiszem ki  is megyek Krinsna-völgybe holnap jól, ha már vallási okokból nem dolgozom.

p.s. A szentlélek az a hindu/vaisnava felfogásban nagyjából paramatma, azaz felsőlélek, vagyis a minden élőlényben meglévő isteni „darabka”, kiterjedés. Ezt legalább értem.

Határidők

Még mindig majdnem bajban vagyok a határidőkkel. Csak majdnem, mert az utolsó pillanatra minden elkészül. Így vagyok havonta leadandó cikkeimmel is (a mondás szerint az amatőrnek ihlet kell, a profinak előleg - nos, nekem inkább határidő, azaz lapzárta), meg most épp az adóbevallásommal. Miután kiderült, hogy a hónapokkal ezelőtt postázott igazolásaimat rég megette a kutya (nyugodtan fogjuk rá), ma beszereztem újra mindet, ehhez képest maga a kitöltés fél óra alatt megvolt, inkluzíve borítéknyalás. Még nem az ígért söralátét, bár ha a sör kis hordóban van...

Viszont már megint dolgozom szombaton, de a következő után saját szakszervezetet alapítok és sztrájkba kezdek vagy egyszerűen nekiállok géprombolni. Az utóbbit mondjuk csak akkor, ha nevezett gépek addig szét nem esnek maguktól, amire persze van esély.
Persze lehet, hogy még mindig komfortosabb a kissé slampos műhelyben gályázni, mint Erikának a skót határ mellett, a fertőtlenítő-fasisztákkal.Mi nyilván ősemberek vagyunk, mosogatógépünk sincs, bár a tejedobozt néha elmosom...

Nemzeti veteményes

Az imént – nagyjából véletlenül – belenéztem a parlamenti közvetítésbe, ahol Mostantól Legalább Is Formálisan Főméltóságú Áder János szónokolt éppen, a helyzethez illő röhejes kenetteljességgel. Olyan ordas lózungokat öblögetett a nemzeti érdekről, meg a haza szolgálatáról, hogy átlagos plafon már rég leszakadt volna, de a parlamenti ülésterem mennyezete nyilván jó erős, meg hozzászokott brutális semmitmondáshoz. Hosszan nem időztem persze, mert egyfelől máshol a Top Gear ismétlése ment paralel (ami sokkal érdekesebb), másfelől a politikusi beszédek fogyasztása közismerten több egységnyi agysejtet pusztít el, mint egy hordó amontillado. Csak nem annyira élvezetes.

Az viszont feltűnt, hogy Áder határozottan úgy néz ki, mint egy kovászos uborka (csak nem csöpög), és úgy is beszél, mint aki szomorú beletörődéssel várja, hogy megegyék a pörkölt mellé. Ez a mosolytalan fej újdonság a hazai politikatörténetben, elődei csak sima zöldségek voltak. Göncz Árpád mondjuk egy joviális patiszon, Mádl Ferenc egy szikkadtabb petrezselyemgyökér, Sólyom László zöld/erős paprika, Scmitt Pál pedig egy fonnyadásnak induló póréhagyma. De egyik sem volt eltéve ecetes lében.

Szóval mostantól egy savanyúság testesíti meg egységemet a nemzettel, pedig én egy desszertet szerettem volna, de milyen is lehet egy máglyarakás-jellegű államfő? (Talán, mint doktor Kövér, asszem ő például szívesen rakatna máglyákat…)

Pszeudo-London hétvége

A hosszú hétvégén abszolváltunk egy kétnapos pesti rándulást (ki), ha már Londonba amúgy is csak az O- és Paralimpia után megyünk, valamikor októberben, vagy máskor. Ezzel együtt megint sikerült összehozni az ottani hangulatot:

-          Voltunk múzeumokba meg ettünk kínait meg pizzát, vacsorára meg vettünk poharas tésztát, szusit meg flapjack-et. Meg ittunk Dáktörpeppört… Ez így egy az egyben a lándöni stíl minálunk.

-          Amúgy kimentünk ferihegyre, beszálltunk a gépbe (csak épp a repülős emlékparkban kiállított Tu-154-esbe), aztán kiszálltunk és a kétszázas busszal kulturáltan behaladtunk a városba.

-          A városi turisták szokásos „ha vécét látsz, használd!” elve itt is maximálisan működött, meg volt lábfájás is, mely szintén a flasztertúrák kelléke.

Amúgy Pest kezd londonosodni, gyakorlatilag minden ki van írva angolul és a frekventált helyeken több a külföldi mint a magyar, ez persze már így van egy ideje, de a Big Bus Tours feliratú, denagyon ismerős festésű emeletes busz (legalább is nekem) újdonság, pláne ha jobbkormányos is

Ha pedig London megnyilvánul Budapesten, akkor érdekes topográfiai felfedezések adódnak. Mert ha mondjuk a Szent István bazilika a Szent Pál, akkor a Lánchíd a Millenium Bridge és a Nemzeti Galéria nem a National Gallery, hanem a Tate Modern. De ha a Lánchíd mégis inkább a Tower Bridge (bár régebbi nála, de legalább egy évszázad), akkor az Akadémia a Tower. És ha a Hősök tere a Trafalgar (a nagy fallikus oszlop okán), akkor a Szépművészeti a National Gallery, de ha a városliget a Hyde Park, akkor a Dózsa György út az Oxford Street, ami ugye már elég bizarr… Abba is hagyom.

WC-n sírni

Tegnap reggel arra ébredtünk (ébredénk?), hogy folyik valami a vécében, szerencsére nem büdös, ám sötét színű, adva volt tehát a rejtély. Egyfelől, hogy mi folyik a honnan, másfelől, hogy most akkor én hova tegyem a mit?

Így aztán mikor befutottam a R.Kat.Ált. Isk.ésGim. etc. könyvtárába, rögtön mentem a férfivécébe, meg a nőibe is, kezet mosni, mert szappan a férfiben nem volt (találtatott?). Ma reggel pedig kutyasétáltatás után mentem a teszkóba ugyanazt csinálni, mint a kutya a bokor alá, csak a teszkó vécéjében (akkor még, fél hét felé) nem voltak hajléktalanok. 

Aztán mentem a megyei könyvtárba is, ahol szintén nem volt szappan, és valószínűleg szép lassan felfedeztem volna a város összes potyán használható illetlen helyét, de az előbb megjöttek a tegnap reggel riasztott vízvezeték-szerelők. Egyikük egy nagy csavarkulccsal meghúzott egy nagy anyát (nem egy nagyanyát - hiába kar kijavítani a word), aszonta kész is, pénzt nem kért, és a kollégával távozott. Vagyis finoman szólva sem volt nagy gáz, de nekem ezért kellett ma reggel is a teszkóba menni. Még jó, hogy magában az áruházban nem is jártam…