Dragonball V

A pocakos vezénylő tábornokot japán rajzfilmekbe kellene elhelyezni, hisz mostanára nagyjából annyira koherens és intelligens megszólalásokkal bír, mint pl. a címben - rosszul - idézett rajzolt izé (nem, nem rajzfilm, mégsem).Mint egy rossz anime szereplő, kicsi, kétdimenziós és tőmondatai foszlányokban sem érthetők, de döbbenten nézzük, hogy ezt így most hogy?

Amit OVi mondani akar, az tökéletesen belefér abba, hogy: "Aaaarrrgghhh, bööörrrrrghhh, turulbaszületett songoku nemzeti pikacsu, hörrr  genetikailag vérfertőzött, bluggy ifjúsátán, küldöm az ufóenergiát a szívcsakrából, az a halálom íííííííjjjjjj annyitisér osztjónapot, lerúgom a fejedet tisztelt hölgyeim és uraim. Mer aaaaakkkor isazvann amitééééén akarokk hörr, nálam van titkos halálos kislábujj teknika, Forrázott Patkány megmutatta, brrrrrr de szétverek én mindenkit, csak mennyen kia tikkelés a bal szememből, aaarrrrghh....."

De jajj nekem, erről az ócska műsorról át sem tudok kapcsolni, röhögni meg már nem megy. küldjük át egy másik rajzfilmből Grabowskyt, vagy Frakkot, előbbi nyilván lekaratézná Ifjú Sátánt utóbbi meg seggbe harapna bárkit, akit öltönyben lát, hivatali autóból kiszállva.

Nemzethy Könnytár

Olvasom, hogy Kerényi Imre egykori rendező, jelenlegi kurzusizé (szánalmas, ócska paprikajancsi, hogy finoman fogalmazzak) Nemzeti Könyvtár címen adat ki a mi (adófizetők) 300 milliójából könyvsorozatot, a centrális erőtér hívei és leendő hívei (sic!) számára. Huszonnégy kötet, darabonként tízezres példányszám, szerzők között a számára kihagyhatatlan Tormay Cécile, kiadja az állami Közlönykiadó, szóval a szokásos überfideszes tempó. Ráadásul  a kötetek fele „nyomott áron” a boltokban is kapható lesz, a többit középiskolák, közkönyvtárak és (figyelem!) vezető politikusok és önkormányzati vezetők kapják, ingyen. Egy könyvtárnak még jól is jöhet, bár az egész válallkozás igen gicssszagú. No de a politikai vezetők! Hiába no, havi másfél millából a nyomott árú könyv is drága lehet, pedig mennyire nemzeti, de mennyire iszonyúan elképesztően nemzeti… És persze hogy vágyik rá a helyettes államtitkárok kicsi szíve.

A lista amúgy meglepően elegyes Hermann Ottó a madarakról értekezik, Gundel Károly a vendéglátás művészetéről, de lesz Balaton-környéki kalauz meg Jókaitól is valami, nyilván fikciós próza és a nem bableves díszkötésben. De e sokszínűségtől csak még értelmetlenebbnek és feleslegesebbnek tűnik az egész. Szerintem az lenne a legjobb, ha Kerényi elvtárs az ánuszába helyezné az egyik kötetet. És csak aztán nyitná ki.

Mindenesetre én is ajánlok néhány méltán elfeledett klasszikust:

Ecetes-Reszelt Sylvia: Igen, igen, mindig!

 Trianont dicsőítő alapmű, melyben a két háború között élt, teljesen népszerűtlen szerző egy paralízises házmester érdektelen történetébe ágyazva fejezi ki megkönnyebbülését, amiért elcsatolták végre az a sok, mindenkinek útban lévő hülye hegységet, főleg a Kárpátok vonatkozásában. A Kárpát-medence épp elég a hagyományaira büszke magyarságnak, elvégre ősi fürdőkultúra vagyunk, vízibicikliről hátrafelé nyilazó suttyók... szottyadtak…..izé szittyák leszármazottai.

Erős Pista: A magyar konyha E-számokban

A népszerű birkapásztor és gassztroblogger legelső könyvében olyan örökbecsű recepteket találhatunk, mint a vegetás zsíroskenyér piros arannyal, a rizses marhamájkrém, a túró rudival töltött pulykafarhát és a hortobágyi gundel palacsinta roston. A szerző a kultúrtörténeti utalásokat is bőségesen adagolja, megtudhatjuk például mitől hányt a leggyakrabban II. József, hogyan találta fel egy konyhai műhiba nyomán a káposztás-mákos rétest Dobos József segédje, vagy mi volt Jókai kedvenc ízfokozója a nátrium-glutamát mellett.

Rézz Adolf:  Endlösung a havason

Az igazságtalanul antiszemitának tartott egykori székely lófő, az 1930-as években, berlini emigrációban írta meg ezt az önvallomással felérő önvallomást, melyben hitet tesz hazája és nemzete iránti izzó szeretetéről, valamint a történelmével kapcsolatos döbbenetes műveletlenségéről. Rézz alaptézise, hogy a magyarságot fenyegető legnagyobb veszély a turáni átok széthúzása meg a madárinfulenza, de a kettő igazából ugyanaz, mert mindkettőt a zsidók terjesztik. A zsidókkal persze nem az a baj, hogy zsidók (mert ugye nem antiszemita) hanem hogy élősködők, valamint terjesztenek is mindenfélét, és a pászkát écces csecsemők vérével készítik, legalábbis így mesélik Berlinben, a Birodalmi Fajnemesítő Intézet nagy tekintélyű tudósai. Csupa professzor ám!

Duális-Centrál Béla: Hogyha elindul a vonat… (Budapest pályaudvarai)

Égető kérdésekre válaszol ez az első kiadásban megjelenő alapmű: Tényleg leprás –e a Keleti vécésnénije, vagy csak gyerekkora óta nem fürdik? Miért nincsenek kóbor kutyák a gíroszsütők környékén? Melyik a legrégebben takarított vasúti kocsi, melynek egyik ülésébe még Kosztolányi Dezső égetett lyukat a cigarettájával? Ilyen és ehhez hasonló apró, mondhatni belsőséges titkokkal találkozhat az olvasó a könyv lapjain, mely végigvezet minket a pályaudvarok sajátos mikovilágán, beavatva azok gazdasági (mér’ száz a gépikóla decije?), higiéniai (vécé a mekdonáldcban!), közlekedésszervezési (ha a harmadik vágány után az ötödik jön, akkor az újságosbódé lesz a negyedik, de nem férünk be a bőröndökkel) és városképi (a Nyugatit az Eiffel-iroda tervezte, a Délit Nobelnek kellett volna)kérdéseibe.

Pornolájzoltam magam - egy korábbi post

Vojázs, vojázs

Az utazás értelme, hogy az ember máshol legyen, mint általában ennek nyomán úgynevezett baszott „élményekre” tegyen szert, de hát végül is ez a dolga a fantáziánknak is, csak fantáziálás közben nem kell idegen vécéket izmozni, nyelveken szólni és nem hagyják/lopják el az ánuszszaggató csomagjainkat. meg olcsóbb is. Az faszdörgölõ új élményekért tehát nem érdemes utazni, különösen a könyvnyomtatás a fõfasz tévé meg az interháló feltalálása óta.

Az utazás faszdörgölő valódi értelme –az elhanyagolható arányú felfedezésen túl- visszamenni valahová, járt utat a genny járatlanért el nem hagyni, harminc évig járni ugyanabba a tóparti üdülőbe, mindig ugyanabba baromkodni hotelben szállni meg, és huszadszor is buzizni, hogy változatlanul jó-e a pizza pont abban az étteremben. E szempontból teljesen helyénvaló mondjuk Nizzában mekdonáldos hamburgert enni, meg a görög nyaralásra is Borsodit meg túró rudit pakolni a szar hűtőtáskába, a szopott parizeres zsemle mellé. Helyénvaló, de felesleges, mert mindez itthon egyszerűbben intézhető. Szóval minimális kockázatot vállalnunk kell, de ha megvan a megfelelő, hely/áru/időtöltés ragaszkodjunk hozzá. Legyen csiklódörgölő törzskocsmánk Zágrábban, kedvenc utcazenészünk Londonban, használjuk mindig ugyanazt a kakiszagú három nyilvános vécét Amszterdamban.

 Így az vadvalagú utazás ellenére is megmaradhat az otthonosság érzete, de közben  eltölthet minket az a jó érzés, hogyseggszagú szomszédaink, főnökünk, kevésbé kedvelt rokonaink és üzletfeleink több tíz, száz esetleg ezer tengeri mérföldre vannak tőlünk. Miközben mi mégis otthon vagyunk.

 (Azt hiszem erről szól a csirkebaszó modern tengerhajózás is: aki hajózik az nem megy valahová csak majomkodik, menni amúgy repülővel lenne érdemes, a faszomgeci hajó pedig egy nagy szálloda-pláza-kaszinó-sportcentrum kombó, ahol bármit megtalálhatunk amit otthon baszott, és még azzal sem kell szembesülnünk, hogy végül is egy genny hajón vagyunk. Nincsenek sirályok, meg sós tengerszag, szomorkodni is  hajó medencéjébe járunk – egyszóval ez lenne a tökéletes posztmodern gennyszagú utazás, egy utazás ami nem is az.)

Ahogy a klasszikus mondás tartja: a strici kávéház azért jó, mert az ember nincs otthon, de még sincs friss levegőn.

Azért a kakiszagú nyilvános vécé, az végül is beletalált... Ja, amúgy a cím: "Doktor Baszomalássan Kiafene"
 

Idegen forgalom

Minap olvastam egy prospektust, ahol valami utazási iroda-féle diákoknak és tanároknak kínál mindenféle tematikus városnéző utakat, sokat Londonba is. Közös pont, hogy van benne Tower meg panoptikum, meg vásárlás az Oxford Streeten, meg hogy a busz nem mozoghat (nyilván eggyel kevesebb a sofőr, a pihenőidőt meg be kell tartani). Hogy ez most herripottteres vagy vámpíros témára fűződik föl az már mindegy, legfeljebb A múzeum helyett a B-t írják a programba, meg másik viaszbábuk mellett fényképezkednek.

Nos, ilyeneket én is össze tudok rakni:

1.       Részeges Tinédzser Randalír Víkend – haverok, buli, Scotland Yard

Érkezés a kora esti órákban, a szállás elfoglalása közben és utána is kocsmázás. Kulturális programok: a Tower lehugyozása betépve, közbotrányokozás az Oxford Streeten, az angol ifjúsági szleng tanulmányozása a kerületileg illetékes rendőrőrsön. A busz és a gyanúsítottak ekkor nem mozoghatnak!

Másnap egy viktoriánus detoxikáló megtekintése, majd meglátogatjuk a Madame Touossaou… Tusssoau…. Tüszó panopokitu….pakonikutu… viaszbábu-múzeumot, ahol talán még a kopasz, beszívott Britney Spears-al is összefuthatunk, nem igaziból persze. Este vásárlás az Oxford Streeten, ha előző nap nem lettünk kitiltva onnan. Ha igen, teszkó.

Harmadik nap hazautazás és/vagy kitoloncolás, fakultatív programként tiltott helyen dohányzás a reptéren (azaz a reptéren bárhol), illetve alkohol vásárlása hamis személyivel a duty free shopban.

-          Szállás: London környéki lakókocsiparkban csonka családoknál, higiénia minimális, viszont nem is várják el. (Fürdés hetente egyszer, de az egész út csak három nap, szóval törölközőt nem kell hozni.)

-          Költőpénz:  150 font + lejmolás piára vagy bolti lopás.

-          Várható bírságok: 20-100 font.

(És a Spektrum vonatkozó műsora szerint a kezelhetetlen brit tiniket előbb utóbb elküldik, mondjuk Dél-Afrikába egy nyomorgó ám szigorú erkölcsű családhoz, vagy Amerikába valami keresztény fundamentalista farmerhez, ahol aztán még a fenéktörlés előtt is hálát kell adni az Úrnak a vécépapírért. Rendszerint sírás lesz a vége.)

2.       Hasfelmetszőtől a futballhuligánokig – a brit bűzözés két évszázada

Indulás előtt testüregi motozás és rendőri erőszak elszenvedése Ferihegyen, Londonban ugyanez fordított sorrendben, majd bevándorlási hivatalnokok indokolatlan kérdezősködése. Ismerkedés az angol bürokrácia nyelvhasználatával.

Fakultatív programként az elveszett vagy megdézsmált csomagok bejelentése.

A szállás elfoglalása után látogatás a Fleet Streeten (szvínitodd!) és  Whitechapel környékén (hasfelmetsző!).

Másnap a Clink Prison Museum és a London Dungeon megtekintése, délután séta a Scotland Yard környékén, eset a az Arsenal-Cheelsea futballmeccs megtekintése, a vendégcsapat pólójában a hazai szektorban. Utána kocsmai verekedés, majd a Scotland Yard újbóli megtekintése.

Harmadik nap a Tower megtekintése a „rablólovagok és vesztőhelyek” tematika mentén (Figyelem: már a belépőjegy is rablás!), utána buszozás az Oxford Streetre, a busz nem mozoghat, ezért estig vásárlás, vagy a hajléktalanok zaklatása apróért.

Másnap az óvadék letétele után hazautazás.

Szállást a helyi hatóságok biztosítanak, szükséges költőpénz 4-500 font/nap (vesztegetésre, óvadékra), egyágyas felár: 2 karton cigaretta/nap (Symphonia, Kossuth, Munkás nem jó!)

3.       Big Issue, Small Price – túlélőtúra hajléktalanokkal

Utazás egyénileg vagy nővel. Indulás bárhonnan stoppal vagy blicceléssel, érkezés a szerencse függvényében. Utána a szállás elfoglalása a St. Martin templom tövében, érkezési sorrendben.

A mindennapi programok egytől egyik fakultatívak: kukázás, tarhálás,újságárulás, borosüveg-gyűjtés, bántalmazás elszenvedése részeg tinédzserektől, a British Museum és a National Gallery (vécéjének) meglátogatása.

-          Szállás: minden kényelmet kielégítő, hálózsákkal is felszerelt hűtősdobozokban.

-          Költőpénz: 5 font/hét, igénytelenebbeknek 3.

-          Helyi közlekedés: gyalog, vagy a pályaudvarokon talált, még érvényes Travelcardokkal.

-          Étkezés: Kontinentális vagy angol reggeli, az előző napi papírgyűjtés függvényében.

Vacsorához estére leárazott szendvicsek vásárlása vagy estére leárazot,t de el nem adott szendvicsek megszerzése a bolt mögötti kukából. Ötórai tea a Ritz mellett a padon vagy az Üdvhadseregnél. Ebédre bor.

Megint délutáni műszak

A délutános műszak jobb mint az éjszakai, mert ahogy egyre inkább ősz van nagyjából ugyanolyan sötét és hideg, de legalább az ember a saját ágyában tölti az éjszakát, és  nem kényszerül feleslegesen hülye csevegéseket folytatni fékezhetetlen agyvelejű, ám erősen műveltséghiányos kollégákkal. Vagyis nyugi van, plusz az éjszaka alvással telik, no meg többet is fizetnek érte.

Persze a hülyék ez esetben sem mindig kivédhetők. A legutóbbi ilyen délutános alkalommal bejön a műhelybe egy pali, akit asszem még sohasem láttam, és decens pálinkaszagot árasztva beszélgetést kezdeményez, emígyen:

-          Micsinál ez a gép itten, aminél tecsinász valamit?

-          Méri a sorkapcsok villamos szilárdságát, hogy kellően szigeteltek-e.

-          Jaaa,….. ezek sorkapcsok?

-          Aha, mi itt a sorkapocs-műhelyben ilyeneket gyártunk.

-          Ja, és ez meg csomagolja őket….

-          Nem, ez bemér, mint mondtam. Én csomagolom.

-          Melyik géppel?

-          Kézzel. Azzal rakom be őket a dobozba.

-          Akkor micsinál a gép???

-          Három kilovoltos egyenárammal kivégzi az ilyen véglényeket mint te, aztán halálfejet fest a szemgolyójukra és hívja a szemeteseket, mert a hullaszállítók csak emberi maradványokért jönnek ki !!! – kellett volna válaszolnom, de nem. 

Helyette kezdtem elölről, de a második kört már nem futottuk végig, mert a szomszéd műhelyből lecsószag kezdett terjengeni (vagyis vagy kedd volt, vagy csütörtök, mert a többi szalonna- és/vagy kolbásznap) és az illető fejtegetéseim végét meg sem várva indult meg arra. Nyilván már marta a gyomrát a sav.

Vojázs, vojázs

Az utazás értelme, hogy az ember máshol legyen, mint általában ennek nyomán úgynevezett „élményekre” tegyen szert, de hát végül is ez a dolga a fantáziánknak is, csak fantáziálás közben nem kell idegen vécéket használni, nyelveken szólni és nem hagyják/lopják el a csomagjainkat. meg olcsóbb is. Az új élményekért tehát nem érdemes utazni, különösen a könyvnyomtatás a tévé meg az interháló feltalálása óta.

Az utazás valódi értelem –az elhanyagolható arányú felfedezésen túl- visszamenni valahová, járt utat a járatlanért el nem hagyni, harminc évig járni ugyanabba a tóparti üdülőbe, mindig ugyanabba a londoni hotelben szállni meg, és huszadszor is ellenőrizni, hogy változatlanul jó-e a pizza pont abban az étteremben. E szempontból teljesen helyénvaló mondjuk Nizzában mekdonáldos hamburgert enni, meg a görög nyaralásra is Borsodit meg túró rudit pakolni a hűtőtáskába, a rántott parizeres zsemle mellé. Helyénvaló, de felesleges, mert mindez itthon egyszerűbben intézhető. Szóval minimális kockázatot vállalnunk kell, de ha megvan a megfelelő, hely/áru/időtöltés ragaszkodjunk hozzá. Legyen törzskocsmánk Zágrábban, kedvenc utcazenészünk Londonban, használjuk mindig ugyanazt a három nyilvános vécét Amszterdamban.

 Így az utazás ellenére is megmaradhat az otthonosság érzete, de közben  eltölthet minket az a jó érzés, hogy szomszédaink, főnökünk, kevésbé kedvelt rokonaink és üzletfeleink több tíz, száz esetleg ezer tengeri mérföldre vannak tőlünk. Miközben mi mégis otthon vagyunk.

 (Azt hiszem erről szól a modern tengerhajózás is: aki hajózik az nem megy valahová csak körutazik, menni amúgy repülővel lenne érdemes, a hajó pedig egy nagy szálloda-pláza-kaszinó-sportcentrum kombó, ahol bármit megtalálhatunk amit otthon, és még azzal sem kell szembesülnünk, hogy végül is egy hajón vagyunk. Nincsenek sirályok, meg sós tengerszag, úszni is  hajó medencéjébe járunk – egyszóval ez lenne a tökéletes posztmodern utazás, egy utazás ami nem is az.)

Ahogy a klasszikus mondás tartja: a kávéház azért jó, mert az ember nincs otthon, de még sincs friss levegőn.