Schindlert listáznák

Mindenki fel van háborodva a csúnya eltés (eltebétékás) hökösök csúnya listázásán, melyben a szép reményű gólyatáborosok zsidó pofáját, illetve a csajok dughatósági faktorát szedik excel-táblázatba. De nem értem, mi ez a csodálkozás. A hökös, a hazai felsőoktatásban legalább is, a törtető bunkó szinonímája volt az elmúlt huszonévben.

 A hökös ugyanis nagyhangú, formátlan jellemű, tahó, magának, valamint rokonainak, barátainak és üzletfeleinek osztja az ösztöndíjat meg a kollégiumi helyeket, bulikat szervez tisztes haszonért és büdös a szája neki. A hökös felnőtt korában minisztériumi főosztályvezető helyettesként listázza a jó seggű titkárnőket, meg a haverjait veszi fel fénymásoló-kezelőnek havi nettó kétszázért (amivel az ember ugye könnyen viccel). Hökösnek lenni világnézet és életforma, kietlen hazánkat meg egy ideje már eluralta a hökösök irányította államapparátus, ami olyan is. Drága, de cserébe alig működik, valamint büdös a szája.

Szóval nem kell csodálkozni az eltés bunkókon, pláne, hogy a Jobbik immár komplett generációi kötődnek hozzájuk, a Szörnypárt kialakulásának története pl. elég jól lekövethető volt a BTK (korábbi) épületeinek fiúvécéiben, a falfirka formátumú politikai nyilatkozatok rendszerré szerveződésén keresztül. És ezek a véglények elvileg gyerekeket taníthatnának, meg tudományt művelhetnének, legalább is erről lesz papírjuk, mert lesz, efelől ne legyen kétségünk. Lehet, hogy ennél az is jobb, ha valami állami cég felügyelő-bizottságában nem csinálnak semmit, de még jobb, ha kimennek Londonba egy mekdonálcba éhen halni, a futballhuligán oktatáspolitikus kolléga szíves közlése szerint. Vagy csak egyszerűen menjenek a fenébe.

A retorika művészete - vagy valami, annak hiányában

Az alábbi szöveg Pocakos Tábornok méltán megütközést keltett Ópusztaszeri (tényleg, mitől is Ó? ) beszéde részletének hiteles, azaz guglis fordítása, pontosabban oda-vissza fordítása, a különösen giccses és szánalmas turulizé avatása alkalmából elkövetett röhejes öblögetés, röhejesebbé tétele. Alkalma pedig, hogy ma délelőtt épp a gépi fordításokról s hasonló témákról volt egy remek film a Spektrumon (nem is az MTV-n, elvégre nincs benne se püspök, se viktor , se operett), ott épp Kispál-szövegekkel játszott a Lévai (a Balázs) meg a Lovasi (a Lovasi, született András), de ez se semmi. A kiemelt részek összeolvasása már-már nostradamusi magasságokba emeli az amúgy vacak szöveget (az eredetit), melyet a dadaista félrefordítások csak viccesebbé tesznek, de elviselhetőbbé aligha.

„A prototípus a magyarok Turul archetípus. Születési idő, mint a nyelv és a történelem. A prototípus a vér és bukása otthon. Azóta a magyar és a világ jövünk, a hét törzs szövetségben a vérben a Szent István alapította a kormány hadsereg el fogja veszíteni a mohácsi csata, a Turul, amelyben ma élünk, meghalt, majd a kapott jelképe a magyar nemzeti identitás.
Azok, akik belépnek a politikai vezetés, hogy képes legyen olvasni a jeleket. A kormány célja, hogy olvassa el a jeleket. Azok, akik irányítják, tudja, hogy idő áll rendelkezésre. Jelzi, ha ez a munka, és ha van ideje a hallgatásnak. Beszélek ma napján St. Michael. Michael a gazdasági év során. Szerint a régi szokás a pásztorok a megadott számú jószágról rájuk bízott. Mi azt mondja, hogy a Szent György-nap, amikor mindenki tudja húzni egy pásztor, de abban az esetben, Szent Mihály, a fellendülés csak a napon a pap, aki a hatalom. A politikusok és a rendszergazdák egyaránt elismerik a pásztori népek rábízottakkal.”

Az eredetire keressen rá, aki mazochista, ennél jobbat úgysem talál. De tényleg, mint egy betépett indián főnök a washingtoni kongresszusban, amikor magasztos akar lenni,pedig csak nem beszélni nyelv, vérben.
De legalább Szent György nap alkalmából mindenki meghúzhat egy pásztort, ha  már a Főnök megígérte.

Betegség, szabadság...

E kettő kell nekem, na jó inkább csak a második. Mert a héten itthon punnyadok légcsőhuruttal, ez olyasvalami amitől az ember köhög és nem szmog. Én marha meg múlt héten azt fejtegettem valakinek a munkahelyemen, hogy minek előre ledolgozni az ebédszüneteket (minek ledolgozni egyáltalán???), mert mi van, ha mondjuk jövő héten ledönt az influenza, és be se jövök? Hát ez bejött, legfeljebb nem influenza, de a láz-takony-elesettség háromszög adott.

Plusz azt hiszem nyűgös beteg vagyok, nyilván az idegeire megyek a környezetemnek, csekély vigasz, hogy ebbe a saját idegeim is beleértendők (hogy azok miért tartoznak a környezetemhez, abba most nem menjünk bele, nyűgös vagyok, mondom).
És mivel minden rosszban van valami jó (bár hogy pl. egy tökönrúgásban mi a jó, azt nehéz elképzelni), így igyekszem számba venni a jókat:
- nem kell dolgozni
- valamint nem kell dolgozni
- a munkahely hanyagolásáról már nem is szólva

Hát, nagyjából ennyi, egyébként rémes...

Viszont vicces volt, hogy épp egy éve épp ez volt a bajom, úgyhogy a körzeti orvos ctrl+c/ctrl+v technikával írta fel a szereket...

Az világ romlásának egy médiás aspektusárul

A délutános műszakok túlélésének immár többször megénekelt eszköze a rádió. De mivel a közpártszolgálati csatorna agresszívan búsongó magyarkodása (nekik Trianon fáj, meg hogy már többször is nem pont Orbán Viktor lett a miniszterelnök – „eemútnyócéév” ugyebár) vicces ugyan, csak hót unalmas, naszóval ma (majdnem) végigszenvedtem az országos kereskedelmi csatorna kínálatát. Mert ugye csak egy van, a konkurencia torkát elegánsan elvágatták a nagyméltóságú médiatanáccsal, vagy hatóssággal, vagy szent inkvizícióval, gadnóz.

A műsor tömören: igen nagyon, elképesztő mértékben ótvar szemétdomb, közepesen érdektelen hírek szakítják meg a tök egyforma zenék áradatát, meg fejhangú kretének (ún. „műsorvezetők” ) sikoltoznak eksztatikusan ezeréves altesti poénokon, de akkor már inkább a slágerek… (Leszámítva azt az apróságot, hogy ha még egyszer végig kell hallgatnom Teló Misi „Ajjaj szőrcsipogó” című örökbecsűjét, akkor baltás ámokfutást rendezek a 23-as buszon vagy beállok trappista szerzetesnek, ahol némasági fogadalmat kell tenni, meg lehet sajtot csinálni, legalább is így hallottam.)

A derék Klasszefem (egy kolléga szíves közlése szerint F.szkefe) zenei kínálata amúgy nagyjából három Best Of cédében merül ki, gondolom bejön az aznapi zenei felelős, rádugja a telefonját aa gépre amin adást szerkeszt, aztán mehet a random lejátszás, ami húsz-huszonöt szám esetén állandó ismétlésekhez vezet. Még jó, hogy a következő héten más az ügyeletes és ő nem pont azt a Lédi Gyagya számot tárolja a telefonján, mint a kolléga, hanem egy másikat.

És a legjobb: este jön a Tsiszár Yenő (a fanszőrzet arcon viselésének hazai apostola) és olyanokat mond, hogy nézzünk fel a csatorna weblapjára (nem, nem, soha!), mert ott egy remek társaság van, aki(!) folyamatosan csetel meg lájkol! Aztarohadt… ezek nyilván azok akik a reklám szerint jó arcok és emelt dijakkal csetelnek, illetve akik régebben a bulizz saját mobilon! kampány célcsoportja voltak, és a mellékneveket is becézik, ami tényleg szupcsi.

Meg ilyeneket mond a Jenoe, hogy mindenki mesélje el milyen napja volt, a skála az „ingyenkávét adott az ótómata” sztoriktól a „kiraboltak, lelépett a csajom és meghalt a nagyapám”mini-horrorig terjed, a derék stúdiólakót persze az első típus érdekli, a másodikhoz már embernek kellene látszania/hallatszania, az meg neki nem zsánere.

Szóval e remek rádió azt a produkciót nyújtja amit két tizenöt éves, kicsit bunkó és rettenetesen rossz ízlésű csávó dobna össze egyikük szobájában pizza, meg az ágy alatt dugdosott sör társaságában. Csak ők a maguk szórakoztatására csinálnák, nem komoly gázsiért és nagy pénzekkel játszva, mint a rádió gyanús létformái.

Idő, járás, körte, tök

Hihetetlen volt a mai időjárás, egyáltalán, hogy járt az idő. A tél például nyilván elment valami melegebb helyre, a tavasz meg beugrott helyettesíteni (haveri alapon, számla nélkül, megoldják okosba'), de a tél nyilván nemsoká  visszatér Hawairól vagy Hajdúszoboszlóról, és lesz még   hideg, lesz még lágy kenyér meg fogaknak csikorgatása. (Valamint a sír, hol nemzet süllyed el, annak mindig lennie kell, süllyedésnek.)

De addig is tavasz január végén, aminek örül mindenki, úgymint: kutyák, madarak, nyugdíjasok. A növények nem annyira, ők hosszú távon becsapva érzik magukat, hogy rügyezés meg minden, de minek ha úgyis lefagy az egész februárban, na ja, a medvék sem élveznék ha ilyenkor költögetné őket valaki. (Meg a mormoták sem.) A költővel szólva: "Minek, minek két félteke, ha lefagy a medve fél töke?"

Pedig az idő már maradhatna ilyen, nekem nem kell a hókásására hulló ónos eső (Oh no, seső?), a jég, a latyak meg a csíz a csupasz körtefán, az csak karácsonykor áll jól, de mi már a húsvétra vetjük fényes tekintetünket, meg gusztus huszadikára.
De sajnos viszonossági alapon lesz még tél , mondjuk áprilisban, amikor a tavasz ugrana el valahová síelni kicsit, és addig a tél helyettesíti, mielőtt indulna Ausztráliába ausztrálikokat szívatni, mi meg nézzük a fagyott virágokat a körtefán. Meg a csízt. Vagy csízet?

Posztmodern tévé

A délutános műszak okán a tévéműsornak egészen speciális szeleteivel találkozom, úgymint a délelőtti (ismétlés  jelleggel leadott) vígjátékok und rajzfilmek, meg a késő esti nyúzós-belezős (rosszabb esetben misztikus szósszal leöntött) vérontások.

Meg a Hisztori Csanel, ahol kizárólag bunkó, tetovált és rendszerint túlsúlyos kaliforniai vagy Las Vegasi ószeresek alkudnak ócska műanyag akciófigurákra meg Lincoln gyilkosának lepréselt, keretezett fanszőrzetére. Ha nem ők vannak a nevezett csatornán, akkor nácik, a történelmi jelleg ezzel ki is merül. Ebben amúgy rokon a másik hasonló adóval, a Műholdonát Hisztorival, annyi különbséggel, hogy ott vagy Tony Robinson ásatja fel devoni meg kenti farmerek veteményesét, vagy nácik vannak. Nyilván mert a második világháború már igen jól dokumentált mozgóképekkel, úgyhogy tetszőleges témában, pillanatok alatt lehet összevágni egy háromnegyed órát archív felvételekről, meg valaki gyorsan felmondja a narrátorszöveget, de forgatni azt nem kell.

Nos innen jött az ötlet, hogy a délelőtti és késő esti műsorsávokból is lehetne valami új minőséget alkotni, csak megfelelően kell keverni a műfajokat. Igen szórakoztató lehet a délelőtti családi horror (Eszem a Szíved Szálloda), a szerelmes X-akták vagy egyszerűen Tony Robinson, amint egy nagy retket próbál zálogba tenni Las Vegasban. (Esetleg Monk a flúgos utazó ószeres megszerzi Göbbels derékszíját egy rég lezárt pasadenai raktárból, de mivel nem tudja kinyomozni, hogy passzol-e Homer Simpson derékméretéhez (valószínűleg), egy speciális kommandó segítségével próbálja visszajuttatni Berchtesgadenbe, de mindenki odaveszik és a sötétség erői elszabadulnak, lemészárolva egy kisvárosi sütőtök fesztivál összes résztevevőjét, akik nem vettek részt a jelmezes felvonuláson.)

Szülinapok, számrendszerek és egyéb sz....

Az az érdekes eset van, hogy holnapután leszek harminckilenc éves. Ez egyébként azért érdekes, mert ilyen még sosem történt velem,már amennyire fel tudom idézni, a kilencvenes évek második felére csak hézagosan emlékszem, de ilyen baljóslatú szám biztos nem volt benne. (Mert ugye eleve háromszor tizenhárom, meg a Nagy Háború utáni Másik Nagy Háború is akkor tört ki a német Chaplin-imitátor miatt, aki osztrák volt, még jó, hogy a Queen-nek is van egy ’39 című dala, kár hogy úgy kezdődik: „In the year of thirty-nine…” Bár ettől még egy szülinapi nóta is lehetne, de nem az, tényleg háborús.)

Meg nyilván a az említett szám azt jelenti, hogy belépek a negyvenedikbe, de az mondjuk nem ráz meg, és valószínűleg jövőre sem fog, hogy betöltöm. Nem rázott meg a harmincadik sem, legfeljebb az, hogy bár épp szombatra esett végig kellet dolgoznom, azt hiszem az aktuális születésnapot természetesnek tekintem, mivel az is. Az meg hogy épp a kerek születésnapoktól kellene kibukni csak a tízes számrendszer miatt van, ha pl. még tizenkettest használnánk, akkor, harminchat meg negyvennyolc évesen mondogatnánk, hogy „ baszki belekezdtem a negyedik/ötödik tucatba, de durva…”, aztán lemennénk a boltba hogy vegyünk egy tucat tojást, meg fél font babot.

Úgyhogy innentől mondjuk a negyvenharmadik születésnapomon fogok az öregedésről óbégatni („most már biztos, hogy sohasem tanulok meg dudálni, nem leszek vadászpilóta, elpocsékoltam az életem etc.”), mert csak. de addig még van négy évek, ami pont egy harmad tucat, ha már.

p.s. Az említett Queen-dal szövege amúgy:

In the year of thirty-nine
Assembled here the volunteers
In the days when lands were few
Here the ship sailed out into the blue and sunny morn
The sweetest sight ever seen
And the night followed day
And the story tellers say
That the score brave souls inside
For many a lonely day
Sailed across the milky seas
Ne'er looked back, never feared, never cried

Don't you hear my call
Though you're many years away
Don't you hear me calling you
Write your letters in the sand
For the day I take your hand
In the land that our grandchildren knew

In the year of thirty-nine
Came a ship in from the blue
The volunteers came home that day
And they bring good news
Of a world so newly born
Though their hearts so heavily weigh
For the earth is old and grey
Little darlin', we'll away
But my love this cannot be
Oh so many years have gone
Though I'm older but a year
Your mother's eyes from your eyes cry to me

Don't you hear my call
Though you're many years away
Don't you hear me calling you
Write your letters in the sand
For the day I'll take your hand
In the land that our grandchildren knew

Don't you hear my call
Though you're many years away
Don't you hear me calling you
All your letters in the sand
Cannot heal me like your hand

A dolgok állása - felemelkedés/félelemkeltés

Aszongya a drága orbánúr (foglalkozását tekintve vezér és kancellár), hogy ez az év, a felemelkedés éve lesz, neki(k) nyilván. De ez persze csak a klasszikus orwelli duplagondol, vagyis ha sokat ismételget valamit ami a valóság nyilvánvaló ellentéte, a végén maga is elhiszi, miközben tudja, hogy nettó baromság. Meg olyat is szólt, hogy a kormány a választópolgárokkal együtt micsoda sikereket ért el. Nos, én mint választópolgár ezt kikérem magamnak, velem ez a k.rva tehetségtelen, ám mohó és agresszív bagázs semmit nem ért el közösen, az a csoda, hogy áldásos tevékenységük ellenére még megvagyok.

De én nyilván egy destruktív elem lennék, a gyilkosok pártján állok (mert rühellem bayert - csupa kisbetűvel), meg nem gondolom nemzeti együttműködésnek köztem meg a kamion között, ha az utóbbi elgázol, akkor se a pirosfehérzöldre van festve a lökhárító.

A felemelkedés meg a 'hiszem ha látom' kategória, no de ez is olyannak néz ki, mint amikor százezernyi nyomorgó, árokparton kolbászoló közmunkással javítják a foglalkoztatási statisztikát, és örül a fejük, hogy ők aztán megcsinálták, lám nőtt a foglalkoztatás. (Mivel pedig újévi fogadalmam, hogy igyekszem nem trágár lenni e helyen:) Lókuki a popójukba, ez nem foglalkoztatás, ezt a világ civilizált részén rabszolgaságnak hívják, és rég be van tiltva. (Egy Tarantino nevű liberálbolsevik kriptokommunista épp az új filmjében kritizálja a rabszolgatartást, de nem összevont szemöldökkel szigorúan, hanem a kiontott belek és a nevetségessé tétel elegyes felszabadultságával. Na ez az ami fideszkádéenpés bigottoknak már soha nem jön össze. Aki meg nem bigott csupor, hanem viszonylag normális, az már rég skizofrén lett (a dolgok és a szavak különbsége ugye), de legalább gyomorfekélye van, mondjuk meg is érdemli.)

Felemelkedés meg akkor lesz, ha a Pocakos Tábornok elhúz a vérbe, hisz jól belegondolva épp ő az aki bő tíz éve mérgezi halálra a hazai politikai diskurzust (" a haza nem lehet ellenzékben" - nem baszki, de te igen, és az is egy normális szerep egy demokráciában, csak te rég nem azt akarsz), és aki szerint a politikai ellenfél az maga a patás ördög. Aztán csodálkozik ha néhány radikális lefasisztázza (ellenzéki politikus nem, az csak egy soha nem dokumentált jobbos mítosz), pedig ő nem az. Bolsevik inkább.

Uff, én beszéltem, legközelebb inkább valami kulturális izé...