Szotyoládé fogyasztása is tilos...

Eztet találtam most a 444.hu-n, és kissé el vagyok képedve tőle, a volt főnökömnek úgy tűnik tényleg agyára ment hogy ő egy rektor, és már dress code is van nála, általa. Nyilván a dinamikus fejlődés helyett, pótcselekvésként.

http://444.hu/2013/10/03/a-kaposvari-egyetemista-lanyok-nem-jarhatnak-poloban/

Én már nem vagyok érdekelt, de azért az túlzás, hogy hétköznapi viseletet is előír, például nem tarthatnék órát pólóban (legfeljebb gallérosban), nem hordhatnék szandált vagy bakancsot, vizsgáztatáskor neg kötelező lenne a sötét öltöny, világos ing (hagyományos!) nayakkendő. Szóval a mostani rabszolgák már akor sem vehetnek fel AC/DC-s vagy Micimackós nyakkendőt, ha az öltönyük sötét, mint a rektor kultúrafelfogása.

De én tovább mennék:
- Parfüm és túl mély dekoltázs is tilos (tényleg, csak a nőknek???), ezért javaslom hogy legyen dresszkód-rendőrség, az indokolatlan parfümhasználattal súlyosbított dekoltázsbűnözés elleni rezsiharc jegyében.
- A Rajz tanszék kijelölt munkatársa felváltva, vetésforgó rendszerben tartasanak színügyeletet, ők lennének hivatottak megállapítani, hogy elég sötét-e az öltöny, elég világos-e az ing, szóval, hogy pl. az acélkék akkor melyik is?
- Lehesen pályázni ruhafestékre, a világos öltönyök sötétítése okán, a legtöbb oktatónak-hallgatónak ugyanis providentes gyorshitel kellene egy most azonnal beszerezendő, jó minőségű, setét öltönyhöz.
(Jut eszembe, fekete zakó sötétkék farmerral már azonnali kirúgáshoz vezet, vagy az illetőt csak nyilvánosan megvesszőzik a portások? És egy szürke antilopcipő akadálya-e mondjuk az adjunktusi kinevezésnek?)
- A hétköznapi viseletet  minden nyilvános helyen legyen kötelező betartani, elvégre a zegyetemi pógár az utcán is az intézményt képviseli, szóval a sarki boltba is csak hosszúnadrágban, ingben, zárt cipőben lehessen lemenni, nyári negyven fokban is, gumicsizma pedig esőben kertészkedés esetén is tilos!
- Az esztétikus megjelenés jegyében ezentúl legyen tilos a sörhas, a hagyományos nyakkendőre lógó toka és harcsabajusz is, szóval Profdoktor Szávai Déescé legyen köteles fél éven belül minimum húsz kilót fogyni és azonnali hatállyal megborotválkozni! Mert hát tényleg hogy néz már ki a sok fess, jól öltözött egyetemista között... (Kicsit rosszabbul mint én anno, legalább nem tűrtem be a pólóm/ingem, hogy a pocak okán ne úgy nézzek ki, mint egy középen megkötött marharépa.)
- Tökmag, szotyola, popkorn fogyasztása, továbbá a csikk piszoárba helyezése úgyszintén, tilos,a  padban pedig csöndben, hátratett kézzel kell ülni. Különben pofoz!

Amúgy meg mindenki nézze meg jól a belinkelt cikk Stanfordos fotóit :)

Hülye angolok, angolhülyék

Néztem épp a Weakest Link-et, és nem hittem a szememnek. Meg a fülemnek sem. Ilyen buta, műveletlen társaságot rég láttam ebben a műsorban, pedig a mezőny általában e tekintetben erős, mindig van néhány szerencsétlen, aki gyorsan kiasik, a többiek kárörvendő mosolyától kísérve. Akikhez képest a futballhuligán-kinézetű termékmenedzser meg a kisvárosi, szappanopera-függő háziasszony is okosnak érezheti magát.

Most viszont az összes aspiráns ebbe a legalja kategóriába tartozott, úgyhogy az utolsó, a fődíjért megküzdő páros az utolsó körben ilyeneket mondott:

"- Melyik európai országra utal a blablabla? (itt pont nem figyeltem, csak a válaszon dermedtem le)
- Párizs!
- Nem, a helyes válasz Németország."

Illetve a másik félagyú arra a kérdésre, hogy milyen néven ismert az izraeli titkosszolgálat, kapásból rávágta, hogy: Al Kaida. És nem szakad rá a plafon, illetve nem szakadt ki a sátáni kacaj a műsorvezetőből. Mert ugye mindez már a döntő. Lenne...
Értem én, hogy vannak akik a sör-foci-videojáték háromszögben élik az életüket (na, a briteknél aztán különösen sokan vannak, plusz a fű ráadásnak), de ők miért jelentkeznek egy alapvetően műveltségi vetélkedőbe? Talán abban bíznak, hogy véletlenül az összes kérdés olyan lesz, hogy "mennyi harmincból tizenhét?" (hat!), pedig ilyen csak néha van, a versenyzők összezavarására.

Plusz a beégésüket látja az összes ismerős, rokon, munkatárs, aki meg véletlenül nem, annak valaki úgyis még aznap belinkeli. De mai indulóink még ezt sem igen fogták föl, a második helyezett (a párizsos) még örült is, hisz döntőbe jutott, és ott ugyan orbitális baromságokat beszélt, de a család azért így is büszke lesz rá. Hiába, ki a kicsit nem becsüli...

Botrány!

Volt a hétvégén ez az ellenzéki izé... pörformansz, ahol az ellenzéki pörformerek ledöntöttek egy hungarocell Orbán szobrot, a fideszes (köz)médiának meg két napja alig akad más politikai témája, úgy fáj ettől az otromba gesztustól a kicsike lelkük nekik. Mert ez az ellenzék alávaló, szemét egy banda, ellentétben a kifinomult jobboldali rajongókkal, akik táblákat tettek ki anno a Kossuth téri lámpaoszlopokra, megnevezve, hogy melyik balos politikust lógatnák fel pont oda, Gyurcsánynak (kinek keresztneve náluk már rég: Takarodj) nyilván három is jutott, mert magas, sunyi és issszonyúan gonosz.
De ez a hungarocell szobor ez már minden határon túlmegy, nem lennék meglepve, ha pár napon belül összehívnák az ENSZ Biztonsági Tanácsát, és kérnék a Kínai Kommunista Párt támogatását is, velük már úgyis jóban vannak.

És mikor a közmédia vitaműsorának kérdezője nem lát tovább a saját ostobaságánál és a pártttagkönyvénél (hiába no, az igazi független újságírót az sem gátolja a kiegyensúlyozottság gyakorlásában, hogy évekig pártszóvivő volt) az kérdezi az ellenzéki franctuggyakitől, hogy akkor most ettől a szobordöntés-paródiától lesz kevesebb munkanélküli meg nagyobb zsömle?

Pedig ilyet eszébe sem jutott kérdezni, pl. annak kapcsán, hogy akkor most a Bayer-Bencsik lábszagú páros nemleszünkgyarmat békemenetes vonulása az Andrássy úton, akkor hogyan is növeli majd a GDP-t? Hát, nyilván sehogy, ahogy vámpírmosolyú Orbáb-bábu (mert amúgy nem szobor, ez tényleg senkinek nem tűnt fel?) autodafé jellegű megalazása sem, de egy politika demonstrációnak talán nem is ez a dolga. Illetve biztosan nem ez, de az egybites agyú (jó-rossz, Orbán -Bajcsányházy, ennyi a világ)szerkesztőnő ezt nem csak hogy nem tudja, de nem is akarja felfogni, a valóság csak megzavarná édes, népbe-nemzetbe merítkező álomvilágát, ahol minden piros-fehér-zöld, és egy Wass Albert idézet van ráhímezve, cifrán.

De hát a néni KDNP-s (ottan vitte a szót), ami egy nagyon népszerű párt, tömegek rajonganak érte, és tömegek lépnek bele, mert ők is olyan szép, művelt, kifinomult, képzett és a keresztényi szerettetől mélyen áthatott férfiak akarnak lenni, mint akik már ott vannak. Hisz ez a keresztény macsók pártja, tehát minimum, hogy az onnan szalajtott médianéni is keménykedni akar, pedig simán csak korlátolt. De a többiekhez hasonlóan valószínűleg nem keresztény (illetve, esetleg csak a szó nem zsidó értelmében), és biztosan nem demokrata. Így marad a Párt, ahhoz mondjuk hű. (És a párt egyre népszerűbb, a legújabb hírek szerint már heten vannak! Miután Hapci és Morgó is belépett...)

p.s. Az megvan amikor néhány radikális tüntető mondjuk Berlinben vagy Koppenhágában, Merkelnek és Obamának öltözve (nagy habszivacs karikatúra-fejekkel) például anális/orális aktust imitál, kifejzev undorát a nagyhatalmi döntések levajazása kapcsán? És ott egy ilyen pillanat lehet érdekes híradós vágókép, de nem szörnyülködik rajta napokig a kormánypárthoz bekötött hipokrita banda.

Családi sport

Nálunk a KVGY-nél  (Keddenként Valamit Gyártunk) a hétvégén lesz családi und sportnap, de én már az összetételt sem értem. Családdal sportolni olyan, mint zokniban fürdeni, megy de minek, plusz kellemetlen (kivéve Petrával, bár nem tud úszni de remek a tóparti sakkozásban és tollasban, meg az otthoni römiben, de ezek nem sportok, ezek szórakozások, ja meg a darts), de én rábólintottam, hogy OK, elmegyek, aztán szó sem esett róla. Meg az eredeti időpont is elmúlt közben, erre kiderül, hogy most lesz, engem meg beneveztek valami akadályversenybe, túrával egybekötve. Meg adnak enni-inni (de nyilván a gulyáságyú-söröshordó vonalon, melyet épp több okból sem preferálok), plusz rámegy a szombat, hogy egy napot kötetlenül azokkal lehessek, akkikel egyébként sem vagyok, főleg persze  azért mert magam vagyok a délutános műszak...
A sport az meg egy tévécsatorna (illetve kettő) ottan megy az amerikaifoci, amit szeretek, de semmi pénzért nem csinálnám, durván erőszakos, de fotelből nézve ideális.

Szóval az előnyök:
- Friss levegő mozgás.
- Kollégákkal haverkodás (amúgy tényleg akad néhány jó fej).
- valamint friss levegő...

Hátrányok:
- Fel kell kelnem korábban, éjfél utáni fekvés után.
- Ki viszi le a kutyát?
- Ki játszik römit Petrával?
- Ki süt sütit?
- Kisütött a nap. (Izzadok, leégek etc., borús időt kérnék, részemről, sérelmükre.)
- Fáj a hátam, reggel papucsban sétáltatok Dudlit, ahhoz nem kell lehajolni.

Egyszóval jóval több a hátrány, de bunkóság lenne lefújni a részvételt, úgyhogy gondolom megyek (hátfájás esetén persze nem, az már tényleg értelmetlen), és ahogy magamat ismerem, tetszeni fog. Mert ugye imádok Londonba menni, de utálom, mikor be kell pakolni a bőröndbe, lesni az órát, hogy öt-négy-három etc. óra múlva már indulni kell, hogy ma éjjel már nem alhatok a saját ágyamban, hogy el kell hagynom az ötven négyzetméteres komfortzónámat...
És (szó szerint) hányingerem van a hajnali keléstől, a gondolattól, hogy jön a reptéri tortúra, várakozás, tülekedés, nyomor, szagok, fáradtság, mittomén.

Aztán megérkezünk, szokásos boltból a szokásos cider-rákosszendvics kombó, szokásos hotel, és első estére kisimulok, de inkább már előbb, az első jó múzeum már helyre rak, szóval, hogy megérte, meg valaki mellettem amúgy is vigyorog mint vadalma, és akkor már eleve nem lehet rossz.

De ezt a sportnapot még meglátom... (Ha szusi lenne ebédre már előre meggyőzne, így még kétesélyes.)

Mű szakok

Na most jött el a pillanat, hogy minden korábbi ígéret ellenére mégiscsak beüssön az éjszakai műszak, szerencsére nem nekem. (Én rendes voltam, megkérdeztem a kollégám, délutánra vagy éjszakára akar-e jönni, azt mondta mindegy, erre én nyugodtan mondhattam, hogy akkor éjszakára.) Mert konzervatív vagyok, maradi und megcsontosodott, éjszaka szeretek az ágyamban aludni, és nem szeretek dolgozni. Olyankor pláne nem.

Meg félek is a sötétben, abból meg elég sok van éjjel. (Kivéve időnként az északi sarkon, de ott meg a jeges medvéktől kell félni. Meg a jeges egyéb állatoktól: jegesposzáta, jegespatkány, jegescincér, ilyenek...) Meg nem bírok nappal rendesen aludni, mert egyrészt nem hagy az eb, másészt túl világos van, amitől nem félek, csak zavar.

Meg utálok vacsoraidőben ebédelni, reggeli újságot délután olvasni, menetiránynak háttal ülni a vonaton, bár ez utóbbinak semmi köze az éjszakához. Sőt olyankor mindegy is, úgyis alszom, kint meg sötét van, párszáz kilóméter metró. Ha viszont dolgozom, azt csak csökkentett hatásfokkal, takarék-lelkesedésen, a tennivalók minimumára szorítkozva bírom elkövetni, az "ennél többet ilyenkor tőlem ne várjanak" szlogen jegyében, persze ez még mindig duplája annak, amire bárki más hajlandó, szóval rejtett sztahanovista vagyok, legalább is ahhoz képest.

De egyelőre úgy tűnik, marad a bejáratott rutin, szerintem jövő héten már nem is kell majd az éjszakás műszak (akkorra ugyanis bevállaltam, mégse tűnjek akkora csupornak), vagy mondjuk majd hétfő-kedden, amitől szerdán lesz egy szabadnapom, az meg ugye a Nemzetközi Mókusnap, szóval lehet, hogy nem rossz deal...

Amúgy a mai szöveg:
"- Van négyes anyád?
  - Nemtom, sose kérdeztem a méretét."

Erzsi....rezsó...., izé rezsi

Hogyan lehetséges az, hogy jövedelmünkhöz képest sokkal többet fizetünk az energiáért, mint Európa azon országaiban, ahol egyébként sokkal többet keresnek? - értetlenkedik a Pocakos Tábornok rendes pénteki pártszlogálati büfögésében.

Hogy miiiiiiii vaaaaan?
Nos, azért fizetünk a jövedelmükhöz képest többet, mert kevesebb a jövedelmünk, az árak meg hasonlóak. Mit nem lehet ezen érteni? (Mint a klasszikus vicc a Kádár -rendszerről: "Miért kicsi a zsemle? - Nem a zsemle kicsi, a pofátok nagy!") De ha ezt a főnök nem érti, akkor eleve alkalmatlan, ha értené, csak játsza a hülyét, akkor is, ha meg ráadásul élvezi , hogy játsza a hülyét (mert úgy tűnik), akkor nem csak alkatmatlan, de veszélyes is. A részletekről tessenek Orwell Györgynél érdeklődni...

Meg persze nem múlik el nap hogy a viktorakirályfideszkádéenpé párt (így hívhatják mostanában) valamelyik droidja ne próbálna új rekordot felállítani "a párt kedvenc (bár értelmetlen) szavának legtöbbszöri indikolatlan (és értelmetlen) használata" kategóriában.
A rezsicsökkentés végrehajtásának lényge, hogy következetesen csökkentjük a rezsit, vagyis a rezsi egyre kisebb lesz, azaz csökken. Mert ettől rezsicsökkentés a rezsicsökkentés. Ha ugyanis a rezsi nem csökken, hanem úgy marad, vagy esetleg nő,az nem rezsicsökkentés, nem nevezhetjük annak, márpedig ez a kormány rezsicsökkentést akar, rezsicsökkentést tervez és rezsicsökkentést is hajt végre, hisz elkötelezte magát a rezsicsökkentés mellett, ezért is ez a kormány a rezsicsökkentés kormánya. Ez a kormány tehát csökkenteni fogja a rezsit. A ree-zsiit-csőő-keen-tii, érted bazmeg?

Az egyébként csak nekem tűnt föl, hogy hősünk egyre inkább úgy néz ki, mint Jabba a Hutt?

Update: Ma nagymamám is kapott köszőlevelet a Mennyenafrancba Miniszterelnöktől, ezek a senkiháziak már csak a kutyánknak nem köszönték meg, pedig tőlünk aztán senki nemírta alá a vécépapírjukat.

A Kék Patkány

Napok óta szaladok bele mindenfelé egy reklámba, ami valami csokoládáfesztivált hirdet, ami lesz valahol (khmm... ennyit a hirdetés hatékonyságáról). De én már ott leragadok, hogy, híres gasztrobloggerek is előadnak ott...

Mert bevallom őszintén, én ezen a főzőcskemánián eléggé röhögök, mert persze magam is negy gasztoizé vagyok otthon, a négy fal között (mint ahogy a fél emberiség, nyilván), de főzni az igazából tök egyszerű, alaplamek plusz kis kreativitás, de felesleges túlragozni. A legjobb étel amúgy a világon a vajas kenyér, pontosabban a friss kenyér a környékbeli pékségből, ami még meleg, mikor hazaérek vele. Aztán vaj. Vagy ugyanez kifliben, arra már vaj sem kell. (A legjobb édesség meg a valóban házi baracklekvár, üvegből kanállal.)

És néha persze jó posírozott lepényhalszem füstifecskés salátaágyon ecetes fügével és sajtos tarhonyával, de rántott karfiolt meg pizzát mondjuk gyakrabban van kedevem enni. Kisssé túllihegik ezt a gasztroizét, könyvek, tematikus csatornák, folyiratok, blogok, mittomén, mert tudom, hogy enni az egyik legfontosabb élvezet-forrásunk, de a szex is az, miközben a komplett médiában már kevesebb a csöcs meg a villantás, mint a pörkölt-süti-saláta háromszög. Ami egyébként nem baj, csak fura.

Képzelünk el egy beszélgetést a közeljövőből, vagy jelenből, gadnóz:
"- Pistike, mi leszel, ha nagy leszel?
- Gasztroblogger! ... Nem is, tévészakács!... izé... Tévéblogger!"

Tisztára mintha ez egy szakma lenne, alaképzettségel az ember gasztrobolgger-képesítést szerez, aztán továbbtanulhat sztár-gasztrobloggernek (ez már majdnem nyelvtörő). És végén olyan híres megasztár lehet, mint Olivér Jakab, Ramzai Gordon vagy méltán körülrajongott Ljudmilla Pirított Ivanovna (a családnak csak Lapcsánka), a verhovenszkiji Guzmij Alekszejevics Trutymov Rollerfék Gyár menzájának főnénije.

Vagy az a patkány...

Rabok voltunk mostanság is...

Elsőre kényelmes helyzetnek tűnhet, ha az embernek az a munkája, hogy gépeket kezeljen, de speciel egxik sem működik. Üzemel viszont a kávéautomata, van kéznél egy jó könyv, és nyugodtan lehet lábat lógatni, hisz dolgoznék én, de, ugye, nem lehet...

A valóság ezzel szemben az, hogy ha nem működik pl. a csomagológép, akkor rengeteg bizbaszt (ilyen villamosipari kis izéket) kézzel kell lecsomagolni, egy olló, rengeteg fólia, meg egy konyhai fóliahegysztő sagítségével. És a rengeteg ez esetben néhány tízezer vackot jelent, tízesével, meg húszasával adagolva, és persze minden zacskót fel is kell címkézni. Ahelyett hogy beleönteném a gépbe, aztán hagynám dolgozni, elvégre automata. Kíváncsi lennék, ha holnap jönnek a német megrendelők nézelődni, megmutatják-e nekik az ipari célra (valamint méretekben) használt konyhai eszközt, mely igazából arra valló, hogy pár zacskó borsót, halat vagy feldarabolt házastársunk máját csomagoljuk be fagyasztás előtt.
Talán nem mutatják meg nekik, a derék fritzek talán elhiszik a szeplőtelen csomagolás csodáját, mikor is az alkatrészek egyszer csak, váratlanul, mondhatnánk hipp-hopp, hőre lágyuló műanyaggal vevődnek körbe, csak úgy spontán, a maguk örömére.

De ez nekem mindegy is, én csak rohadtul unom, és már tényleg  csinálnék egy lassító sztrájkot (például minden zacskót gondosan egyformára vágok, vonalzóval ellenőrizve, mert elvileg a mérete adott, csak senki sem nézni, mert nincs értelme), mert megint az lesz a vége, hogy valaki egy irodában azt gondolja, nem is sürgős a gép javítása, elvégre a cucc így is elkészlül, neeem? De igen, úgyhogy nincs itt semmi látnivaló, tessenek továbbfáradni....

Én meg mint modern rabszolga, csinálom azt, amit már születésem előtt automatizáltak, csak mert másnak nem sűrgős, meg pénzbe kerül. (Mint egy Moldova szatírában, ahol a többdiplomás nő csak papírtépőként tud elhelyezkedni. Erdetileg egy ollót akartak venni, de ő olcsóbb volt.)

Még jó, hogy jövő hónapban London, addig már féllábonis (aligaligalig).

Mindennapi fasizmus (a velünk élő nácik)

Most olvastam valamit, ami igazán kiakasztott. Valami boldogtalan sajtkészítő blog (direkt nem linkelem be, rohadjanak meg) Kertész Imrét kezdte gyalázni, hogy ugye egy aktuális interjúban "holokausztbohócnak" nevezte magát, és lám-lám kibújt a szög a zsákból, rájött ő is, hogy iparszerűen gazdagodott meg mások, meg a saját szenvedéseiből. És a szerző, a szerencsétlen, nem érzi, nem tudja, miről beszél, illetve, hogy Kertész az autentikus beszélő (aki magát kigúnyolhatja, de hogy mások tegyék, azt nem hagyom...), ő meg a pálya széléről szotyizva ordító senki. Mert mi is az, hogy holokauszt-ipar? Mi az hogy üzlet? (Vagyis, ha én kritizálom a katolikus egyházat, az inkvizíció-ipar? Ugye nem, csak történelmi események felemlegetése. Ha Szolzsenyicin írt valamit, az gulág-ipar volt? Ugye nem.) De ha Kertész, egy holokauszt-túlélő erről ír sokat (miért, miről írt volna, hogy sokat lovacskázott hortimiklós térdén, meg szedtek együtt virágot??? a kormányzóúr őfőfaszsága küldte őt a halálba, nem rajta múlt, hogy túlélte...), az már sértő? Felemlegetni, hogy német nácik magyar nácikkal erős együttműködésbe százezereket, százezernyi magyar polgárt küldtek a biztos halálba, szartak rá, hogy idősek, gyerekek, bárkik, csak pusztuljanak, mert nem tetszik a vezetéknevük?
És a direkt nem idézett írás (a förtelmet bárki megtalálja, aki rákeres) szerzője minderre azt mondja, Kertész egy öreg, beteges hazudozó, megélhetési-túlélő, de most jól leleplezte magát, meg az egész holokauszt-ipart. Nem holokauszt-kamut, mert ugye az nincs, áj mín nem kamu, de ezek a szemét túlélők nem csak, hogy túléltek, de véleményt is mernek formálni, és az ugye kevés a kétbites agyúaknak, hogy valaki a saját helyzetével is lehet kritikus. Mert ők nem, valaki vagy rendes zsidó túlélő, vagy szenevelgő művész, aki a második, az nyilván nem is szenvedett, mit dumál itt...

Na ennél a náci alapvetésnél azért álljunk meg egy szóra:

- A holokauszt tény és szégyen, a komplett nyugati kultúra szégyene (igen, a miénk is).

- Minden nagy művész sajátja, hogy élete végén már nem biztos művei értékében. (Csak a középszerű kóklerek hirdetik büszkén, hogy remekműveket alkottak, aztán mennek a jól megérdemelt felejtésbe.)

- Kertész Imre nagy művész, nagy író, akkor is az lett volna, csak a holokausztról ír, de nem csak arról. (Tessék bárkinek elolvasni Az angol lobogót, és rájön, hogy Kertész elképesztően jajjdejó író, rá kell hangolódni nyilván, ez nem a hotsztoriblikk bulvárszar. Meg a 'létező szocializmusról' is megmutat valami fontosat.)

- Kertész Imre arról beszél, hogy kétségei vannak, elég jó író-e? Vagy csak azért lett sikeres, mert átélte, amit átélt, és hosszú kínlódás után meg tudta írni? (Jelentem nem, témától függetlenül jó, szinte mint Thomas Mann, aki bevallottan az első példaképe.)


- Irodalmi Nobel-díjat nem kapnak kóklerek (naná, több, mint tíz éve épp ez fáj az itthoni kóklereknek).

Ceterum censeo: Kertész Imre az egyik kedvenc íróm, plusz egy idős és beteg ember (a Parkinson-kór miatt már írni sem tud),és bármit mond, azt hitelesíti az élete, a művei, meg én is , ha kell. Bár én nem kellek, elég a Sorstalanság, meg a Kaddis.. meg a Gályanapló. Kertészt olvasni nettó szellemi élmény, minden más kit érdekel?

Verseny? Tánc???

Tegnap konkrétan szénné röhögtem magam valami versenytáncos bajnokság tévéközvetítésén, mondjuk nemigen nézek ilyet (vagyis nem), de igen szórakoztató. Mert:

- Adott a tánc, mint egy lehetséges emberi kommunikációs- vagy kifejezésforma, de egy afrikai törzsi rítus, vagy a diszkóban előadott kettőtjobra-kettőtbalra mozgásfora esetén ez lehet spontán, sőt, természetes.

- De a hülye emberek, pláne a nyugati kultúrkörben, mindent a természetellenességig finomítanak, távolítanak a spontaneitástól, így aztán lesz nekünk opera/balett (mer ugye ember úgy nem énekel/mozog magától), techno meg trash metal, meg kereskedelmi tévé...

- Az ún. versenytánc igazán pregnáns példa, mert pl. a jégtáncban (ami szintén szörnyű), legalább van valami nagyívű lendület, meg muszáj kecsesség (mert a korcsolyán még mindig nincs fék), de a versenytánc az kategóriákkal rosszabb.

- Mert az OK, hogy itt is ijesztően kurvásra sminkelt nők szerepelnek, giccses ruhában, vérfagyasztó arckifejezéssel ("Nézz csábosan! - ÖöööŐŐŐÁááá...."), a homokos stricinek öltözetett ijesztő zsúrfiúkkal, de ezek nem zenére siklanak, hanem a zene ürügyén rángatóznak, viccesen, mert egészen váratlan pillanatokban. Amúgy a latin tánc, az szerintük típustól függetlenül seggrázás és csücsörítés, a tangó meg mondjuk olyan, mint ha Hitler meg akara csókolni, de te őt, háát, nem igazán...

Nullánál is kevesebb

Elnézvén a Muzsika/Nóta TV remek műsorát (tényleg, egy ízben már két és fél percig is bírtam) rájöttem hogy az ott zajló döbbenetnek még nincs is precíz leírása, pedig a kortárs kultúr- és társadalomtudomány nem lehet meg a fásyádámizmus (angolosan ádámfasyzmus) leírása nélkül, melyhez azonban a legalapvetőbb tipológiák sem állnak rendelkezésre, miközben pedig magyarok millióinak elsődleges kulturális javait jelentik a csocsesz-bunyóspityu-kacorferi bermuda háromszög produktumai. Fekete lyukak ők, rokonaik, barátaik és üzletfeleik, valamint az általuk képviselt műfaj, elnyelnek minndent Erkeltől Lédi Gyagyáig, de nem jön ki belőlük semmi, csak valami fehér zaj, meg egy automata szöveggenerátor által összehordott hablaty. (Input: babám, rózsám, szeretlek, várokrád, csillag, virág, nyáreste, Output: romantikus sláger)

Egyszóval következzék a Bevezetés egy kísérlet vázlataiba, avagy alapvonalak a mulatós izé (nem, akkor sem zene, az Dvorak, Bartók, a Beatles vagy a Queen) tanulmányozásához:

Célcsoport: Nem feltétlen falusi/kisvárosi, nem feltétlen alulképzett, nem feltétlen idősebb emberek (valamint a sérelmet szintén elszenvedő gerinces háziállatok - (mittomén, lehet, hogy a legyyeknek minegy)). A mulatós közönsége ugyanis nem hülye, nem ízlésficamos, csak neki valahogy ez jutott meg az abált szalonna, ez az értelmezési keret, a fogódzó, melyen keresztül a világ kicsit érthetőbb, és mindenképpen megélhetőbb. És egy városi kocsmában (régebben: presszó, még régebben: Büfé, falatozó) ugyanúgy postásbódimatyi és a duplakávé üvölt avurlitzerből, ahová derék mérnökök dobálják a százasokat.

(Mellékszál, de pl. a Proms-on, a Royal Albert Hallban is annak van a legnagyobb sikere, mikor a királyi szimfonikusok a Star Wars főcímzenjét játszák, csak azt szmokingban illik hallgatni, kisujjunkat elegánsan eltartva a teáscsésze fülétől. Beethoventől meg a közönség nagy részének csak annyi van meg, hogy: TÁDÁDÁDÁMM, TÁDÁDÁDÁMM...)


Műfaji alapszabályok:
- Nincs halál (maximum fenyegetőzünk vele szerelmi bánat esetén, de nem komolyan).

- A szerelem mindent legyőz (vagy nem, ez esetben a bé terv az alkohol+húzdrácigány)

- Bor van, kalbász van, mulatás van (szerelem opcionális, a világ meg amúgy keblünkre ölelve)

- Zenekar nincs (szinti van, retrográdoknál nyakban hordott, ún. "moderntókingos" kivitelben).

- Etnika feszültségek kizárva (cigány magyar dva bratanki - együtt mulat,adott esetben együtt utálja egymást)

- Nyelvezet sajátos (máma rizsával a pörkűt, illetve a romacsávó, sukár, devla etc. szavak random beillesztése)

- Fontos a művésznév (Dzsordzsó, Elvisz, Gadnóz)

-Playback kötelező (a mikrofont csak akkor kapcsold be, mikor épp nem kell énekelned, de mondani kell, hogy: " Helllllló Csirkevár, kezeket a magasba! Gyerünk, gyerünk, hoppá!")

- Nem baj ha túlsúlyos kurvának/stricinek öltözöl a színpadnak csúfolt izzassztókamrában, a közönség lényednek pont e szeletére kíváncsi!


Tematikák:
1. "Az én babám minden este vár reám": Az érzelmes mulatós valójában az alaptípus, a népdalok szerelmi szimbolikájának és a népies műdalok (vö. "magyarnóták") naftalinszagú kliséinek totális lebutítása, a 'kellesz, maraggyá, gyüjj vissza' tematika mentén. E típusnál az előadó majdnem mindig egyes szám első személyben beszél, mint lírai én, minden állapot, esmény és történés az ő érzelmeinek projekciója. Ő az, aki elhagy vagy akit elhagynak, neki felhős az ég vagy neki süt a nap, a másik, a vágy nem titokzatos, hanem épp hogy megnevezett tárgya csak kellék, ürügy az ostoba közhelyek elsütésére.

Zeneileg az olcsó szintetizátorok 'andalgós' üzzemódja az alap és a felépítmény egyben, ez a változat más hangszert nem tűr meg, illetve sírhatna a hegedű is, de hegedülni a mulatós előadók nem tudnak, vagy csak szégyellik, esetleg kellékként használják a hangszert. Miként a hűtlen assszonyt, a mással elmenő csajt, vagy édesanyát, aki mindig hazavár.

Az előadás jellegzetessége a nagy igazságoknál (a szerelem az kell etc.) bevetett apró bólogatások sorozata, beletörődő égrenézés, miközben az énekes karból is dolgozik, a közönségre mutogat, illetve a refrénnél tapsot imitálva jobbkézzel csapkodja a mikrofont, balkezeseknél persze fordítva, vagy az egész fordítva, ezt még kutatni kell. (Mindeközben térdből rugózni opcionális.)

2. "Máma mulatunk, csuhajja!": A lírai én e típusnál hátérbe húzódik, és átadja helyét egy nárcisztikus-hedonisztikus általánosított egónak. Az affektivitás megmarad, de iránya módosul, a megszemélyesített vágy pozícióját átveszi a személytelen levés iránti szenvedély, a mának élés és a jelenben feloldódás atavisztikus élménye. Tekintet nélkül a másnapi anyagi, fizikális, pszichés és szociális állapotra...

E típusra jellemző leginkább az előadóművészek emfatikus dürrögése, az indoklatlan helyekre beszúrt "hoppá!" (dialektusban: "hophopp!"), "namégeccer" illetve "'zketamagsba" hangsorok által. E megnyilvánulások történeti előzményének tekinthető a "subidubi", a "jejeje" és a "gerappa", valamit a "dedududédedududá" amfatíva.

A mulatós mulatóst zeneileg a szokásos, meghitt egyszerűség jellemzi (dobgép, szintin két akkord), az előadók részéről viszont a hitelesség elengedhetetlen feltétele a magasba tartott kéz (tapsolással kombinálva) és a nem elviszi értelemben vett csípőmozgás, a nyugdíjasokra tekintettel.

A szövegek tematikáját itt egyértelműen az alkohol és a férfias összetartás határozza meg: fajsörök, fajborok, fajpálinkák; meg a banda, kétféle értelemben is: az egyik húzza a másik húzatja, bár mindez a színpadon előadva némileg skizofrén helyzetet eredményez.( Húzd rá cigány! - énekli egy cigány aki épp húzza, bár nem hegedűvel hanem a Casio disco3 alprogramjával.)

3. "Egy ilyen lánynak a diszkóban a helye" Húsz-harminc éves ócska slágerek mulatósra butítva, az első két témában is játszhatnak (vö. Máté Péter), de igazi terepük a lendületes popzene, ilyen Száguldás-porcshe-szerelem szinten, meg Jégdupla Viszkivel. A szövegeken nem kell agyalni, azok ilyenkor eleve adottak, a prozódiát ettől még kerékbe lehet törni, elvégre az előadóművészek a crossover jegyében szabadon dekonstruálhatják azt, így is érthető marad, legfeljebb fáj.
Gyakori mozgásforma a kettőt előre, ekttőt hátra kvázi-kacsatánc, súlyosabb esetben heveny léggitározással kísérve. (Valaki vehetne már végre egy légzongorát...)

Persze pár dolog fájóan hiányzik a mulatós tematikából: a kötelező kutya-gyerek kombóból a gyerek még néha-néha, de kutya az szinte egyáltalán nincs. Meg hát, tekinettel a nemzetközi helyzetre,elkelne néhány Wass Albert, Tornay Szeszil mulatós átirat is, mert ez a sok szájmagyar leragad a labanc származású operettek újjrahasznosításánál, és sehol a szentistváni gondolat, meg a gyepű védelme. Ejnye...

Esti mese

Frau Tébláb mindig is bizonytalan volt. Nem így született, a bizonytalanság nem eleve adottsága, talán attól a traumától lett visszahúzódó és döntésképtelen, hogy tinédzserként fültövön hányták egy Metallica koncerten az Enter Sandman alatt. Így aztán, mire eljött az ideje, hogy hozzámenjen Herr Téblábhoz (akit egyébként a pasikbaszniakarnak.com nevű romantikus párkereső oldalon ismert meg), már azt sem tudta, fiú-e vagy lány, a lelkész szokásos kérdésere pedig azt felelte: talán...izé, ja, asszem.

De a házasság sem hozta meg számára a bizonyosságot, például mindvégig gyanította, hogy férjét elrabolták az ufók, és hozták helyette ezt az izét, amit csak bottal piszkált volna meg, de inkább úgy sem. Herr Tébláb ugyanis az említett oldalon közölt fotóján feltűnően hasonlított Mel Gibson ifjúkori önarcképére, az első randin egy sztriptíztáncosnak öltözött férfi prostituáltra, az esküvőn azonban már úgy festett, mint Darth Vader sisak nélkül, viszont szemüvegben. De Frau Tébláb mindezt betudta a legénybúcsú okozta másnaposságnak, arra gondolt, egy anál-animál drogparti után maga sem festene különbül. Igaz, a randin látott prostival későb is összefutott egy kövérnő-bárban, de nem gyanakodott, hogy férje annak idején mást küldött volna maga helyett. Inkább azt feltételezte, hogy van egy ikertestvére, aki nem kokainnal szórja meg a szilvásgombócot és nincs bérlete a kerületi nemibeteg-gondozóba, ezért érthetőek a kis különbségek. És bár nem tudta, hol is szeretne élni, férje munkája (aki vándor csirkenem-megállapító volt) vidékre szólította, így megtelepedtek a bájos Schvleighwunderbaumschergdorfban, egy alig négyszázezer lakosú, Ruhr-védik kis hegyi faluban.

Eredendő bizonytalanságát csak tovább fokozta első (és mint később kiderült, egyben utolsó) gyermekük születése, illetve a tény, hogy sokáig azt hitte hízik (hisz attól nem lehet gyerek, ahhoz minden mértéktartó romantikus regény szerint szerelem kell), így a mazgatnak zabkorpa, reszelt alma és fitneszvideók segítségével kellet volna fejlődnie , ami nemigen sikerült. Születésekor 128 grammot nyomott, kicsit volt súlyosabb, mint egy csomag szeletelt felvágott, de anyja legalább azt sem tudta, hogy akkor most szült, vagy csak komolyabban görcsölt a gyomra. Az orvosok egyöntetűen azt ajánlották, ne próbálja felnevelni újszülöttjét, ez úgyis eleve reménytelen, de csináltathatna belőle mondjuk egy brosst, ízléses arany foglalattal. Hála azonban egy melegszívű inkubátornak, a kis Tébláb (nemére nézve hermafrodita) mégis megmaradt, és néhány év alatt már el is érte egy három hónapos csecsemő fejlettségi szintjét. Tízévesen már óvodába mehetett, és alig volt harminckettő, mikor sikeresen abszolválta az érettségit, ötödik kísérletre.

A gyerek később egyébként pizza-designernek tanult külföldön, a West Eastern Longboroughshire-Warthoglandshire közösségi főiskolán, ahol semmi cum laude fokozattal szabadultak meg tőle, a tanári kar nagy megkönnyebbülésére. (Diplomamunkája a pepperonis mákosbukta volt, így érthető a megkönnyebbülés.)

De Frau Téblábot ekkor már nemigen érdekelte a gyereknevelés, otthon vezette a háztartást (mivel sosem tudta eldönteni, melyik is lenne a neki való állás), és e mellet jellegzetes vidéki hobbiajinak élt, mint mondjuk a borjútenisz, a répaigézés, a biciklilopás vagy a klimax. Aztán egy nap váratlanul meghalt Herr Tébláb, már ha váratlannak számít az ilyesmi hat szívinfratus és két agyvérzés után.

Megöregedvén rájött, hogy lélekben még fiatal, és elhatározta, hogy elmegy újra egy Metallica koncertre, melyet James Hetfild kilencvenedik születésnapja alkalmából rendeztek a Lemon megyei aggok házában. Frau Tébláb izgatottan ült fel a repülőre Frankfurtban, majd még izgatotabban szállt le róla ugyanott, mikor kiderült, hogy nem fér bele az ülésébe. Mert a megelőző években tényleg meghíztott, hiába szedett antibébi tablettát, naponta többször is. Így aztán megnézte a koncertet a TeCső-n, ami kissé pixeles, de legalább nem hányják fültövön az embert. Ebben legalább biztos lehetett.

Handlék

Már megint néztem az egyyik kedvenc sorozatomat a rejtéjes okokból History nevet viselő csatornán, ahol amúgy a történelmi műsorok a legritkábbak. Na, ez sem az, itt két ószeres/guberáló mászkál egészen ócska mellékutakon, és csorgatja a nyálát mnden szemétdomb és bedőlt oldalú csűr láttán, különösen, ha előbbiek egy sáros földút végén találhatók.

Az egészen mulatságos például, mikor az egyik pali előrángat egy bokor alól egy rozsdás vascsövet, és üdvözült képpel közli, hogy ez igazi kincs, hisz a rozsdás vascső valójában egy 1678-as Herli Dévidzon fél kormányvillájának darabja, és bár repedt is, de így is ad érte háromszáz dollárt. Mire a 120 éves, szőrös és mosdatlan, szigorúan sosem mosott kantáros farmert viselő helybéli szemrebbenés nélkül közli, hogy a fémhulladék ára minimum ötszáz, egyfelől mert eredeti, másfelől meg érzelmileg kötődik hozzá, még a dédapja karózott vele paradicsomot. A gubaráló erre közli, hogy maximum négyszáz, de viszi a pali szakadt szalmakalpját is, inkluzíve tetvek.

Meg van a másik típus, akinél plafonig érnek a régi kólareklámok meg antik sörnyitók, viszont pánikrohamot kap már attól is, ha valamelyikre árajánlatot tesznek. Ez a viccesebb változat. Ennél már csak az lenne szórakoztatóbb, ha néha meg is vernék a kincskeresőnek csúfolt ószereseket, bár lehet, hogy ez meg időnként meg is esik velük, csak azt már nem mutatja a tévé.

Vagy mi lenne, ha nem csak régiségeket vennének, illetve nem csak rozsdás vasakat meg repedt porcelánbabákat, hanem bármit. (Mint a Monty Pythonban: " Jó napot, a májáért jöttünk!")Ajánlatot tennének az illető kutyájára, lányára, vagy feljaánlanának egy komolyabb összeget, hogy valamely pénzes vevőjük vadászhasson az illetőre nyílpuskával. Vagy alkudhatnának levágott köröm kilójára, esetleg dusztonsüvegben eltett fülzsíírra, ugyanis egy másik csatornán láttam, hogy vannak, akik pont ilyesmit gyűjtenek. Bár ha egy élet fáradságos munkájával végre összejön az öt literes üveg fülzsír, nem biztos, hogy az illető hajlandó lenne olcsón megválni tőle.

Vagy jöhetnének hozzám is, van egy csomó eladó kacatom. Jutányos áron megszabadulnék például a tusfürdő gyűjteményemtől, mert valami fura okból mindig minden rokon, minden alkalomra és mindenkinek tusfürdőt vesz, pedig én szinte sohasem zuhanyzom (fetrengek a kádban inkább), és gyakorlatilag csak hagyományos szappant használok, néha a borotválkozáshoz is. Úgyhogy a kád széle meg a polc tele van tusfürdős flakonokkal, a legtöbb tele van, és némelyik kifejezetten antik, mondhatni gyűjtői darab.

Van aztán néhány szintén antik papír porzsákom, mert smucigságból mindig kiürítem őket, de az árukból most már vennék néhány újat.

A használtelem-gyűjteményem is tartalmaz érdekes darabokat, több ceruzaelemet ma már nem létező országokban gyártottak (Jugoszlávia, Csehszlovákia stb.), mondjuk nem is működnek.

Plusz rendelkezem több kiló felesleges bélyeggel, hátha valakinek kell, mondjuk egy svéd gyerekvershez (ha valaki még emlékszik rá....). Meg van egy halom érmém, jelentős részt szintén megszűnt országokból és/vagy megszűnt pénznemekből. Német drachma, jugoszláv márka angol frank, meg egytrillió billpengőm, bár ez utóbbit épp nem találom. Vagy vigyék egyszerűen a tapétát a falról, már úgyis koszos és cserére szorul, legalább nem nekem kell levakarni. (De ezért csak tavasszal jöjjenek, ősszel-télen nem tervezek tapétázni.)

Szóval nálam is van sok antik érdekesség, ha nagyon utánanézek még két kiló rozsdás szöget is találhatok (ha már a rozsda a gyűjtögetők gyengéje), bár azt nagyapám gyűjtötte, de szerintem annyira már nem kötődik hozzá.

De a kutya az nem eladó, a teknősre mondjuk elfogadok ajánlatokat.

Közröhej

Na most, csak higgadtan, mert megint politizálás következik, de ekkora bornírtságot tényleg nem lehet szó nélkül hagyni. Van ugyanis ez az Obersovszky nevű tévés mikrofonállvány, aki egyfelől 2005-ben még fel volt háborodva azon, hova züllött a hazai média (na jó, a tévék), aztán jött a rezsimváltás, és jött Smittpál (vagy hogy is írják?), akinek emlékezetes botránya után, és nem sokkal a lemondása előtt, olyan alákérdezős, vazallusi áhítattól csöpögő interjút rittyentett a naná közszolgálatiban, hogy azóta is aa nyelvén érzi Elnökúr prosztatájának aromáját. (Tényleg az megvan, hogy smittpálnak sikerült egy igazi bravúr is: alulmúlta gyurcsányferencet, pedig mindenki arra fogadott, hogy az Őszöd utáni fletónál már nem lehet politikus népszerűtlenebb kies hazánkban. De fletónak még mindig vannak rajongói, mérhető mennyiségben, miközben smittpalin már mindenki röhög, leszámítva néhány, magát valszeg "budai úriasszonynak" definiáló egykori bérszámfejtőn, akik persze nem jönnek rá, hogy valójában OVi-ba szerelmesek, a smitt nevű keszytűsbáb részükről csak projekció tárgya.)

És ez a csodalátos Obersovszky ember, ez a jellembálvány, a bíbíszíi értelemben vett közösségi média gyűrött arcú férfias apostola lesz mostantól az "köz"tévé elsőszámú közéleti műsorának egyetlen műsörvezetője, eltévelyedő szerkesztők pásztora valamint a Párt szeme és füle és szája. És ökle, nyilván. Ők kérdezheti orgazmusig az osztódással szaporodó fideszes szóvivőket a Bjanaigyurcsány Maffiabaloldal-Gárda várható rémtetteiről, hogy fogják majd szűz lányok és kerényiimre vérét venni, hogy a magyar családokat sanyargató tuggyukki cégek érdekében alkalmazzanak fekete mágiát, vagy máglyát, már ahogy írják ezek a gonoszak.

Na bumm, egy okkal több (a tucatnyi eddigi mellé), hogy ne kapcsoljak oda, de a vége megint az, mint az előző posztnak. Ezt már megint az én pénzemből csinálják, pedig szerintem inkább a saját faszukkal kellen verniük a csalánt, a saját nevükben. Csak hogy egy nem dakota, de igen népi mondással zárjak.

A postás néha háromszor csenget

Igen fontos ember lehetek, ez már biztos, kaptam ugyanis levelet a miniszterelnöktől, hármat is! Kapcsolatunk szorosabbá válásának ugyan ellentmond, hogy ebből kettő ugyanaz: megköszöni, hogy támogattuk a rezsicsökkentés valami bélistázós aláírásgyűjtésen,  mármint én és kedves feleségem, lagalábbis őt gyanítom a "Lászlóné" címzés mögött, kár, hogy személyesen még nem találkoztunk. Pedig ugyanaz a címünk a fidesz szerint, de ő biztos mindig délelőttös műszakban dolgozik, így nem találkozunk, hétvégén meg víkendezik, így legalább nem fut össze Petrával. De akkor most ismeretlenül is: Hé asszony! (Bocs, a keresztneved nem tudom, nem közölte a Párt.) Kilenc körül vidd le a kutyát, akkor nekem már nem kell, és így is kibírja reggelig! Előre is köszi!

A másik levélben meg tájékoztat a pocakos tábornok, hogy megszüntették hazánk ellen a túlzott-deficit eljárást. Mert muszáj volt, a mocsok euknak, ott a brüsszeli Straszburgban, nekik. Hát tudod viktor (kisbetűvel, de tegezve, ha már ilyen komoly ismerősök lettünk), ez nem, még egyszer mondom nem az én győzelmem (ez az én vereségem, hogy ilyen pojáca kormány jutott nekem/nekünk), amúgy meg támogasson téged a radai rosseb lendkerekes nagynénikéje! Ja, és a fészbukon se próbálkozz, úgysem jelöllek vissza! Annyira nem vagyunk haverok.

Egyébként nem értem a dolgot, de nyilván valamilyen teljesítménykényszeres valamint lusta fideszes aktivista leste le a postaládáról a nevem (nagyapáméval együtt, ő is kapott amúgy levelet, de az már olvasatlanul dobtam ki, nyolcvanöt éves, nem idegesítem ilyen marhaságokkal), és hát hogy lehet legegyszerűbben gyarapítani a nemigen legális névlistát, hát hogy a férfinevekhez hozzáírunk egy "-né"-t, máris dupla fejpénz jár. El tudom képzelni, hány általános iskolás kissrác lepődhet meg azon, hogy tudtán kívül megházasodott, mint valami rossz indiai filmben, a szülők elintézték a háta mögött, illetve, hogy ezek a srácok milyen lelkesen fognak szavazni bárki másra, amint betöltik a tizennyolcat.

Mert amúgy tele van a net hasonló történetekkel, a legdurvább talán az, hogy egy tizennyolc évvel ezelőtt meghalt csecsemő is kapott köszönőlevelet. Mint immár nagykorú halott, nyilván.
És hogy el ne feledjük: ez a pitiáner kivagyiság (valamint országos közröhej) a mi pénzünkből, a mi adónkból megy, azt mulatják el épp a kegyelmes úrék, akik annyira, de annyira szeretik nyomtatásban látni a saját nagyszerűségüket igazoló sikereket ( a tokás-öltönyös fotóik alatt közvetlenül), hogy simán megér nekik alkalmanként százmilliót. A mi pénzünkből.

Ha már kezdődik a tanév...

A minap (mint mindig) már megint hallottam valamit a rádióban, amin elkezdtem gonolkodni. Mondotta volt ugyanis egy pécsi idegenvezető (vagymi), hogy diákcsoportja válogatja, mennyire fogékonyak az ő, interaktívnak nevezett idegenvezetésére. Nevezetesen a gimnazisták inkább a szakközépiskolások meg kevésbé, az utóbbiakat nemigen érdekli a történelem.

Nos, mint egykori szakközépiskolás és későbbi tanárképzős, meg bölcsészkaron diplomázott szociológus, ezt kikérem magamnak. Mondhatni, a szakközépiskolát lenézni nem kell félnetek jó lesz. Az egykori osztálytársaim között (műszaki szakközép, valami elektronikai izével... tényleg nemtudom, nem csoda hogy másfelé mentem) nyilván felülreprezentáltak a mérnökök, de van jogász meg közgazdász, talán történész is (vagy az épp az előző kettő egyike?), meg ugy én a szociomókus, akit hivatalból und privát szenvedélyből is érdekel a történelem, a képzőművészet, a politika, a cukrászat meg az amerika foci, mint egy embert, na.

Ugyanis egy egyént (bármit is gondolnak korlátolt seggfejek) nem az határoz meg, hogy épp milyen iskolatípusban tanul(t) vagy mi a szakmája, láttam én már József Attila-kötettel mászkáló fizikatanárt, meg kizárólag bulvárlapot olvasó bölcsészt (igen, szakirodalmat sem olvasott az illető, csak lejmolta mások jegyzeteit), szóval ezek az alsó-felső, humán-reál, jobb-rosszabb dichotómiák csak szimpla előítéletek, melyek persze segítenek tájékozódni a bonyolult világban, de eltévedni legalább ennyire.

Mert nincs olyan, hogy munkás (tuggyátok, svájcisapka, szimfi, kisfröccs, hétvégén bütyköli a zsigulit), nincs olyan, hogy értelmiségi (kopaszodó, szakállas-szemüveges okoskodó tojásfej) meg hogy paraszt (cserzett arc nagy bajusszal, hétközben verejték, hétvégén templom ünneplőben, aztán csirkepörkölt). Az a nagy helyzet, hogy nincsenek ilyen naaagy homogén izék (osztályok), rétegek vannak maximum, meg emberek, akik sokfelől szedik össze, anyagi és egyéb értelemben egyránt, akik végül lesznek.

Vagyis a gimnazista nem jobb mint a szakközepes (még akkor sem ha több töriórája van, de nem tud bekötni egy konnektort), miként a szakközepes sem jobb a gimisnél (csak mert tud, forrasztani/esztergálni/palántázni, bár kevesebb a magyar/történelem tanegysége), mert, hogy mi lesz belőlük, azt végül úgyis maguk döntik el, a helyzet adta játéktérben persze.

De ha már ez az egész felmerült bennem, elképzeltem milyen lenne, ha nem csak az ilyen agrár/műszaki/kereskedelmi/gaddnóz vonalon lenne középfokú szakképzés. Lenne mondjuk egy Lugosi Béla Szinművészeti Szakközépiskola, mely a közismereti tárgyak szordínós adagolása mellet, főleg a statisztaképzésra koncentrál. Vagy lehetne egyből Vajna Endre Szakközépiskola is. (Tudom, tudom, András, de az endi az mégis jobban magyarosítható Endrére, meg a két név történelmileg ugyanaz, ráadásul becézve mindkettő Bandi. El Bandi.)

Vagy lehetne, ilyesmi is:


"Magam például a Köldöknéző Parmenidész Filozófiai Szakközépiskolában érettségiztem, szofista tagozaton, sajnos csak négyesre. Mert bár az elméleti vizsgán a jegyem, az tök ötös lett, de a gyakorlatit azt totál megszívtam. Megkaptam azt a tételt, hogy "Dekonstruáld a világot/létezést!", én meg nem tudtam eldönteni, hogy most akkor az ősrobbanással kezdjem, vagy a nagy Manituval. A bizottság meg azt mondta, ez legfeljebb hármas, mert nem voltam elég bizonytalan."

Hülye feliratok

Ma munkába menet megláttam egy táblát egy kerítésen, amire az volt írva, hogy: GumiFaKés Kft. Ebből sejthető, hogy nyilván nem gumit, fát és kést árulnak/gyártanak/tenyésztenek/szállítanak, hisz akkor nyilvánvalóan AszfaltLekvárBoncasztal Kft-nek hívnák őket. De akkor mi is lehet, amit előállítanak és/vagy forgalmaznak? Nekem négy dolog jutott eszembe megfejtésként:

- Gumi fakés: Vagyis ez olyan, hogy a gyerekeknek nem lehet igazi kardot meg kést a kezébe adni, még játékból sem, ezért készítenek nekik fakardot, de az igazán betojt szülők még ezt is túl veszélyesnek találják, ezért vevők arra, ha a fakardot, fakést is inkább gumiból készítik. (Pocionálisan papírból hajtogatják, lásd 'papírkutya', elvégre egy kondor sem oly mogorva, ha teszkós újságból hajtogatják, meg biztosan nem eszi meg a kölköt.

- Gumifa-kés: Gumifák lemészárlására specializált eszköz, nyilván a flóra élővilágában konkurensnek számító acélmagnóliák termése, melyet a gumifák szadizására fejlesztett ki az evolúció vagy a Nagy Manitu. (Esetleg gumifából készített kés, lásd az előző pontot.)

- Gumifuck és Kft: Biztonságos bordélyház, mert a bennlakók mindent óvszerrel csinálnak, valamint cégszerűen, legálisan. Így aztán a kliens biztosnságban érezheti magát a trippertől és a rendőrségtől egyaránt, a tripperes rendőröktől meg pláne.

- KFT: GumiFaKés: az egykor ismert, de mára méltán elfeledett KFT zenekar új lemeze (vö. Red Hot Chili Peppers: BloodSugarSexMagik), melynek dalai arról szólnak, hogy a zenészek szomorúak a városban, de röhögnek rajta és nem találják a borotvájukat, amitől szomorúak, de röhögnek rajta. A záró dalban teáznak, táncolnak és nézik ahogy úszik el a dinnyehéj. Esetleg nyitnak egy bitonságos bordélyt.

Hát, lehet választani, bár a kedvenc cégtáblám még mindig az a sok évvel ezelőtt látott, amire az volt írva: JÁMBOR ÁRNYÉKOLÓK.

p.s. Mai két erős mondat, az egyiket egy kollégám mondta nekem, miszerint:

"Fúú, de rohadt büdös van! Ja, amúgy jó étvágyat!"

A másik a rádióban hangzott el, nem tudom szó szerint idézni, de a manus azt mondta, Benyovszky Móricról szólva, hogy beszét belgául is! (Én meg ismerek valakit, aki perfekt beszél osztrákul, svájciul és brazilul is! Másvalaki pedig tud argentinul, chileiül, peruiul, mehikóiul meg egy csomó nyelven, beleértve a venezuált is...)

Légitársaság-szimulátor

Olvasom, hogy a Sójomervélyz első, bár kissé koros gépe (a csodálatosan tipografált nevű A'lmos Vezér) gyakorlatilag hat órát töltött Ferihegyen (illetve a Franz Liszt International Lufthauptbahnhofon), aztán repült is vissza Angliába, ahol azóta a dinamikus növekedés jegyében dinamikusan parkol, valamint álmodik nagyot (vagy az az anyja, az emese, és ők csak simán álmos?) miközben a társaság emberi itthon liszt (ezúttal nem Ferihegy), ásványvíz, meg szilvalekvár forgalmazásába kezdenek. Repülés helyett.

Hát ez remek. Adott egy légitársaság, másfél géppel (már egy másodikat is kezdetek átfesteni), nulla darab járattal (amúgy slotok és repülési engedélyek nélkül - a legutóbbi repülésre is csak egyszeri engedélyt kaptak), ráadásul egy tádzsik társaság, a Somon Air dizánjával, piros-fehér-zöld farokfestéssel.

 

(A kép forrása az Index, ők meg a Wikipediáról szedték.)

A vicc az, hogy az illető társaság is igyekszik benyalni az államnak, a helyi főkutyának már ők az udvari szállítói, a hatból az egyik gépüket mag valamilyen vezérnek hívják... hát most akkor én vagyok a hülye, vagy ők?

Egyszóval a legújabb hángerijenervéjz még mindig egy kamunak tűnik. Azt mondják, októbertől indulnak a menetrendszerinti járatok, addig chartereznek, miközben charternek nyoma sincs (végül is gépek nélkül nehéz is lenne, mondjuk kisebb csoportokat a vezérigazgató is levihetne a kocsiján a bplgár tengerpartra), egy októberi indulás, meg hülyeség, ahogy van. Mert ugye eleve november elejétől indul a téli menetrend, egy hónapra nincs az a barom, aki ilyet tervezne, de a télire is lehet már foglalni gyakorlatilag bárhol, ők meg csak szeretnének repülni ide meg oda, London, Párizs, Amszterdam, aztán arra ébrednek, hogy a bilibe lóg a kezük. Én például szeretnék egy házat Kensigtonban, meg is tudom mutatni a képét, meg el is mondhatom, hogy jövőre tényleg megveszem, becsszó, csak előbb még gyűjtök pénzt jegyre, hogy elmenjek odáig, meg cipőre, mert a mostaniból kilóg a nagylábujjam. De ha ez meglesz, rögtön megyek a félmillió fonttal házat venni. Plusz hetente megírhatom, hogy a ház ugyan még nincs meg, de tárgyalok róla, a pénzre meg van egy komoly igéretem a Nemmondomeg Kitől.

Az üzleti terv meg titkos, nehogy lenyúlják mások, (mások= vizzer) akikkel viszon eleve nem versenyeznek, mert egész más kategóriába pozicionálják magukat,de akokr meg minek titkolózni? Ha én zöldséget árulok, akkor miért zavar, ha a szomszéd vasbolt tulajdonosa megtudja, honnan és mennyiért veszem a körtét, a karfiolt meg a karalábét, meg az egyéb, nem k betűs dolgokat?

Normális ember még mindig a konkurenciát válaasztja, különösen meert csak konkurencia van, a Falkonhangerijenmég mindig csak egy ködkép. De legalább szilvalekvárt már árulnak, kis varázsgombával az is összehozhatja a repülés élményét.

(És ha mondjuk öt év múlva ők lesznek a legsikeresebb társaság a régióban, majd nézek hülyén, de erre azért tényleg mikroszkopikus az esély. Már mint nem arra, hogy hülyén nézzek...) 

Vénai író

Azt hiszem igen tehetségtelen, vagyis minden igyekezettel együtt maximum középszar író lennék, utoljára nyolc-tíz éves korom környékén jutott eszembe ez a pálya (közvetlenül az után, hogy fájdalommal letettem a mozdonyvezető- illetve a kukás-karierről), azóta csak megélheti céllal írok. vagyis nekem nem ihlet kell csak előleg, illetve mivel ez amúgy nem divat, határidő, miszerint lapzárta. De azt legalább betartom, csak néha alkudom kicsit a cikkek határidejéről, ám kizárólag az udvariassági kereteken - és a nyomdai leadási határidőn - belül.

Pedig tényleg jó lehet írónak lenni, szabadság, alkotás, mifene, ám ugyanakkor elég vacak is, a sok gyötrődés, hogy jó-e amit az ember épp csinál, olvassa-e valaki, teccik-e nékik egyáltalán stb.

Úgyhogy leginkább hülye címekig jutok (szöveg meg nincs mögöttük, miként a kétsoros népdalaimat sem tudom soha befejezni: "Idesanyám süssön nékem gíroszt/papapammpapp tarraram papam....." és nincs tovább, ennyi), egy ilyen ma is adódott, és csak azért szövegeltem idáig, hogy leírhassam remek regénycím ötletem. A szöveg egy drogos, ám szeretnivaló bohém festőről szólna a Trainspotting stílusában, enyhe Douglas Adams-beütésekkel, a jövőben játszódna egy Franciaország cyberpunk-változatára emlékeztető bolygón, de történetet aztat nem tudok kitalálni, viszont a címe az lenne:

"Pasztellal baszd el!" - és iszonyú szellemes lenne meg provokatív, vulgárisan emelkedett, káromkodásból katedrális, ju nó. Valaki megírhatná, mert bár írni nem tudok, olvasónak elsőosztályú vagyok, nagypályás, nehézsúlyú, történelmi.

csupa nagybetűvel?

Azt hallom tegnap esete a rádióban egy váci műgyűjtőtől (esetleg a váci műgyűjtőtől), hogy "Polgármester Barátom", többször is, visszatérően. Nyilván nem nagy kezdőbetűvel mondta, de hallhatóan úgy értette, elvégre ő büszke rá, a hogy a bürgermejszter haverja, és ezt nem árt hangsúlyozni, nyilván jól jöhet még, ahogy jól jöhetett eddig is.

Nekem meg hányingerem van ettől a tempótól, hogy lassan csak az a magyar aki "Magyar!"-nak írja, hogy már a miniszerelenök is Miniszterelnök Úr (nem a megszólításban, már akkor is, ha csak simán emlegetik), nem is beszélve Házelnök Úr Őkegyelmességéről, aki különösen kényes a feudális formaságokra, persze csak akkor, ha a díszszázad épp neki tiszteleg. Ezeknek a főkutyáknak a titulusait lassan majd CSUPA NEGYBETŰVEL kell írni, akkora közjogi méltóságok ők. Ha meg egyszer nyer a mai ellenzék, majd a távozó kormány a távozó kétharmadával gyorsan kőbe véseti, hogy innneől örökre, e legalább négy évre csupa kisbetű jön, sőt a következő min.eln. automatikusan felveszi a nemecsek ernő nevet.

És amúgy a rangkórság mellett ez a hűbérúri fraternizálás, illetve a kettő keverése az igazán idegesítő. ("Misikém, akkor Polgásmeter Úrhoz hozzábaszunk egytrilliót a költségvetési tartalékból, kell neki Stadionra meg Jégcsarnokra, ez Magyar Nemzeti Magyar ügy, kérlekalássan! Alelnökhelyettes Úr is támogatja, meg a Tomikám is.")

Aztán jön az egyes szám első személy ("elintéztem, megmentettem, megoldottam, kiharcoltam - gumicsizmában szalonnáztam"), és már meg is van a Polgármester Barátom Úr, kinek nyilván ez a neve. Vagy nem, nézzen utána a halál...

Hiba a Mátrixban

Ma reggel odajöb hozzám a buszmegállóban egy valószínűtlenül alacsony és valószerűtlenül kövér öreg nő, és nekem szegezi a kérdést:
"Bocsánat, maga nem a Szerelem Jancsi véletlenül?" ("Nem én a Kejfel. Vagy a Paprika." - kellett volna válaszolnom, esetleg azt, hogy "Jee bébi jee, máj ném iz Láv. Dzsoni Láv." vagy végső esetben: "Nem, én a Gyűlölet Karcsi vagyok, vizszerelő és antagonista.")

Lefagytam egy pillantra, motyogtam valamit, és igyekeztem nem röhögni. Mert egy szerlemejancsi az szerintem vagy a farok neve egy dél-tiroli bőrnadrágos pornóban, megengedőbb értelmezésben pedig egy pufók, pucér szárnyas gyerek, hülye íjjal a kezében. Felhőn.

Mivel pedig nem vagyok egy farok (legalább is bízom benne), marad a bé verzió, és bár kövér vagyok, de pucéran nyíllal egy felhőn.... szárnyakkal... hát én inkább a pokol angyala lennék, olyasvalaki aki egy Rodriguez-féle slasherban mészárol túristákat és fűz láncot a heréikből/szemgolyóikból. Ezt viszont kihagynám.

De tényleg, lehet valakinek ilyen neve? (Most jut eszembe, lehetett sima félrehallás, Szeremlei vagy ilyesmi, de akkor min röhögtem volna?) Szóval biztos van ilyen név, ez is csak egy újabb hiba a Mátrixban. (Felkészül: Szerelem Juliska, Szerelem Csütörtök, meg Szitaszita Péntek, aki a polgármester duplán, Robinson oldalán.)

Digitális éden

Aztat harsogják egy ideje a médiákok, órisáplakitilag is nem melleseleg, hogy digitális átállás, és akinek nem nem telik a szettopboksz nevű kegytárgyra, az kaphat ingyen is az állam bácsitól (jut eszembe: az állam mifelénk elev csak bácsi lehet, sosem mutter mondjuk, bár a jó az lenne, ha egyik sem), szóval akinek szociális alapon jár, annak talán jut is.

Én meg azt nem értem, hogy a búbánatosban járna egy kütyü szociális alapon, nem pészméker ez vagy művese, nem tűnik az élet alapvető kellékének, és az emberi méltósághoz is kevés köze látszik lenni.
Lehet persze érvelni azzal, nyilván meg is teszik páran, hogy modern korunkban (atom, inkluzíve űrkorszak) ez is úgy kell, mint a levegő, valamint tudásalapú posztindusztriális társadalom meg információs szupersztráda, de ezekhez pont nincs köze. Mert aki eddig szobaantennával nézte a pártszolgaláti tévéket meg a két kereskedelmi mocskot, az épphogy kimarad mindabból amit webkettő, közösségi média, no meg a valós tájékozódás esélye. Választjat ugyanis kétféle tévés tematika közül:

- Fideszes államtitkári sajtótájékoztató/ régi magyar filmek/ focimeccs/ miseközveteítés,
- vagy Szexfaktor/Éjjel-nappal dagonya/háromfejű borjú/ Anyátok közt.

Hát, egyik sem a tudásalapú, információs társadalom talapzata, hogy kissé demagóg legyek, a derék szociálisan rászoruló választhat a politikai agymosás és a szimpla ízléstelenség között.  Mondjuk ha nekünk is lenne BBC-nk, más lenne a helyzet, annak vételét biztosítani a legszegényebbeknek ilyen szettopbokszokkal még akár vállalható is lehet a köz részéről. De ezt a hazai szemetet az én adómból nem támogassák, akinek meg a tévé a szórakozása, mégis ruházzon be havi egy rugót, hogy valami értelmeset nézhessen. Vagy egyszerűen szántsák be a magyar közmédiát és adjanak BBC-t mindenkinek, szinkronizálva meg feliratozva, ránk férne (és lenne mit, mondjuk egy hír-, egy szórakoztató, meg egy természetfilm/dokumentum csatornát, van mindegyik.)

És persze az egész legviccesebb része: aaki igényelni akar, letöltheti az űrlapot adott helyről. Nyilvánvaló, nem? Akinek a tévéje is szobaantennás, nyilván a neten intézi a dolgait. Szélessávon, wifivel, a tévéje meg azért olyan mert már nem érdekli, nem onnan tájékozódik, mondjuk akkor miért is rászorult, már hogy szociálisan?
Nyugdíjas özvegyeknek meg bonyultabb egy netes/telefonos ügyintézést megszervezni, mint besétálni a tanácsra: pedig pont erre a besétálós/sorbanállós tempóra alapul az egész.

A kutya éve

Rájöttem, hogy a kutyából pont ma három éve csináltam szobakutyát, avagy hazafuvaroztattam a kertből az állatorvossal, aki összevarta szegényt egy durva kutyaközi bunyó után, mit egy arra járó lompos és bozontos kollégával abszolvált.

Azóta a szobatársam, egy kedves öreg labrador, aki láthatóan örül annak, hogy velem/velünk lehet folytonosan, mi meg örülünk neki.

Ha fingik, ha lehányja a szőnyget, akkor is, elvégre mi sem vagyunk jobbak, ő viszont szebb. És valljuk be, őszintébb.

Nyugati égés (a Sopron-Bécs tengely)

Az emberek értelmesebbje északnak indul a kánikulában, fel a hegyekbe, hűs vízű patakok és árnyas fák társaságába. A hülyék meg mennek valami tengerpartra, ahol ugyanolyan rohadt meleg van, vagy még melegebb, viszont minden kétszer annyiba kerül, tömeg van, árnyékot meg pénzért vehet magának az ember, drágán. És a harmadik, a leghülyébb kategória, nos azok lennénk mi, akik a negyven fokban városokat néznek, hosszú buszozásokkal és vonatozásokkal kísérve, ezek között pedig lejárva a lábukat.

Vagyis: Szombathely, Sopron, Bécs, hétfőtől csütörtökig, jelentős részben Petra szépkártyájánk sérelmére, hőgutával, napszúrással és gyomorrontással súlyosbítva. És ennek ellenére jól eset...

(Na jó, mondjuk Szombathely az konkrétan nem esett jól, az enyhe napszúrásra jött az emészthetetlen, de lagalább drága rántott sajt (és tényleg emészthetetlen, pár óra múlva, mikor kihánytam, pont úgy nézett ki mint befelé, a komplett emésztőrendszerem tehetetlennek bizonyult vele szemben), úgyhogy a hétfő délután azzal telt, hogy feküdtem a szállodai szobában, és kerestem a magzati póznak azt a változatát, melyben nincs akkora hányingerem. Perta meg megbarátkozott az Angry Birds-el, mondjuk wi-fi és tévé hiányában muszáj volt neki, ha már könyvet nem hozott. (De hát könyvtáros, nyilván nem visz munkát a szabadságára.)

Sopronban nem voltam húsz plusz éve (tehát utoljára valamikor középiskolás koromban), azóta háromszor cserlődött ki a legtöbb sejtem, szóval új élmény volt. Nos, Sopron szép és élhető városnak tűnik, csak kurva meleg van ott, de ez az évszakokkal változik, legalább is így mesélik a helyiek. Én laknék is ott, de főleg télen, akkor szép lehet és nem ég le az orrom randán, meg van stílenaht, télen a német kultúra is barátságosabb.

És Bécs is szép város, de ott nem élnék, mert mindenki a ronda német nyelvet beszéli (vagy annak török akcentusát), de jó a metró, a piros villamos (csak majdnem minden megállló valamilyen gasse, hogy lehet ezt megjegyezni?), jó a Kultúrtörténeti barokk festménygyűjteménye (én valójában ezért mentem, megkaptam, persze nem konkrétan) és jó a falafel, bár olasz zsemlében adják (törökök, Bécsben - multikulti hejj!), viszont rossz a.... aaaaa.... izé. Megvan! Rossz az, hogy Bécs mégsem London!

És jó az is, hogy egyszer sem zaklattak kalauzok vagy ellenőrök arrafelé, konkrétan több mint tízezer forintot dobtam ki az ablakon vonatjegyre meg bécsi napijegyre, a kutya nem kérte egyszer sem ezeket a fecniket. Meg a normálisabb vonatkon nem csak volt légkondi de működött is, ezt a gyakorlatot a máv is átvehetné.
Mert légkondi nélkül folyamatos folyadékbevitelre volt szülségem, így is alig tartottam a lépést az izzadással. Viszont hiába volt a mindenablakos huzat, az ásványvíz nagyjából negyven fokosra hevült, kábé olyan volt, mint beleinni egy termálfürdő jakuzzijába, ha már buborékosat vettem.

És ha már újra a hőségnél tartunk: állandóan hallom, hogy Pécs milyen issszonyú mediterrán hangulatú hely. Pedig nem, a lakótelepek, a bezárt gyárak, a ronda térburkolat meg a vödörbe ültetett leanderek okán még egy város sem lett mediterrán (Kaposvár sem, itt még giccses bronzszobrok is súlyosbító tényezők). Viszont negyven fokban bármely város az, szóval Sopronnak és Bécsnek egyaránt határozottan mediterrán hangulata volt, Szombathely viszont a pokol előszobája, egyfelől mert nem is olyan jó, hely mint amilyenre főiskolás koromból emlékeztem, másfelől a fentebb emlitettek miatt.

És környezetvédelmi szempontból is rossz a hőség, ketten minimum negyven-ötven üres műanyag palackot termeltünk pár nap alatt, mennyi fát kellet ezért kivágni? (Az őskorban, merthát a műanyag azért főleg kőolaj-alapú. Illetve hány dínónak kellett meghalnia ezért?)

Szóval, amikor nem éreztem magam rosszul, jól éreztem magam, bár arra újra meg újra rácsodálkozom, hogy Petra a világ legbizonytalanabb túristája ("-Döntsük el pénzfeldobással merre menjünk! Fej vagy írás? -Nem tudom..."), a londoni utakat nyilván ezért tervezi meg aprólékosan.

(Ja és voltunk zaherban, oké Sacher, és ott ettünk a róla elnevezett tortából, meg kávéztunk, mert egyszer minden túristának meg kell ezt ejtenie Bécsben, nekem meg eddig mindig kimaradt. Jelentem a torta jó, ám túlárazott, a kávé remek de szintén. Borravalóval húsz eurót hagytunk ott két kis szelet sütiért meg két kávéért. Meg adtak vizet is, ez némileg enyhít a dolgon.)

Posványos

Már megint szólt a háttérben a pártszolgálatos rádió (nem én tekertem oda), és egész élután erről a "Tusványos" nevű izéről volt szó, mintha valami fontos, húdenagy jelentőségű esemény volna, pedig csak egy belterjes fideszes káderkeltető, zenével.

Mert Posványos (amúgy a fürdővel nem rendelkező Tusnádfürdő és Bálványos szellemes összevonásával jött létre az eredeti brand) egy amolyan lazább cserkésztábor benyomását kelti, házipálinkával, Ákos-koncertetel, Orbán-szaggal, meg a fidesz erdélyi kis segítőinek nemzethalált vizionáló, néha hardcore nacionalista szövegelésével.

Meg persze a Főnökével, aki sajna nem Bruce Springsteen, ám aki rendre ottan adja elő a legmeredekebb marhaságait (inkluzíve a nemzetére folyton rárontó baloldalról, meg a haldolkló nyugatról), csak hogy legyen min rágódni a törzsközönségnek, meg a nem törzsnek is.

Egyszóvl tömény pártpolitika az egész (bár a kis segédek rendre a "nemzetpolitika" szóval dobálóznak, ám igazából ők sem gondolnak másra, különösen egy fideszes renezvényen, mely párt eleve a nemzettel szereti azonosítani magát, a Pocakos Tábornok meg a Tuskó Hopkins legalább is gyakran erről röfög, alig burkoltan), kézből etetett határon túli politikusokkal, szobatisztára dresszírozott államtitkárokkal, meg az ún. holdudvarral, melynek legalább tényleg holdvilágképe van, tessék csak megnézni Bayer Zsoltot!

És a közpártrádióban ez megy egész délután. A kulturális magazinban, a napi közéleti vitaműsorban, a hírekben, az amúgy poltikasemleges délutáni magazinban, mindenhol folyamatosan előjön, sőt gyakran eleve onnan jelentkezik az illető műsor. Mintha ez az egész számítana, mintha egy tudományos konferencia, vagy Európa.hírű fesztivál lenne, nem egy a felszínen jobbos-nacionalista beltenyészet, melyhez egy pártsemleges médiumnak legfeljebb a tudósítás szinten lehetne köze.

De nem ez van, a derék rádiós rabszolgák lelkesen lihegnek, nyilván ha eljő végre a hétvége, és a nagyfőnök személyesen böffenti fel ezévi bölcsességét, orgazmust is színlelnek majd élő adásban, igazi azért remélhetőleg nem lesz nekik, illetve nem ettől.

Posvány az egész, na, úgyhogy esetefelé bedugtam a fülhallgatót, és megkeresetem a Bartókot, a szimfonikus költemények sokkal jobbak a szolgálati lihegésénél.

A hét legkínosabb kifejezése

Pedig még csak kedd van, ráadásul a szó már hétfőn megvolt: rojál bébi. És a rojálbébi valóban kínos, még Reza az iráni származású dél-londoni boltos is ügyel rá, hogy rég várt elsőszülöttjének legyen neve, mondjuk mire megszületik, de legalább kicsivel utána. Ehhez képest a rojálbébinek nincs neve csak neme (így leglább biztos nem lesz Samantha vagy Diana) meg mondjuk súlya. Szóval ez a névnélküli rojálbébiség egy leendő uralkodó esetében (bár, ki tudja, lehet hogy addigra a rég megérdemelt módon szétrohad a monarchia) égbekiáltó blama.

Láttam amúgy a tévében, hogy tökkelütött, és nyilván már nem szomjas royalisták, tetőtől-talpig Union Jack-be öltözve ünnepelnek a kórház előtt (ahol azért nyilván halnak is meg emberek napi rendszereséggel, és szülészet kivételével nem jókedvükben mennek oda a páciensek) és éneklik, hogy: "hepibörzdéj rojálbébi", mert ugye nevet nem tudnak a dalocskába illeszteni. Mondjuk némelyik már nem is igen lenne képes.
A rojálbébinek ráadásul a vezetékneve sem biztos, aktuális és reménybeli királyoknál ez arrafelé nem is lényeges, régebben az volt a vezetéknevük hogy Istenkegyelméből aztán jöhetett az Oroszlánszagú Leó, a rojálbébi faterja például a jogsijában Windsor, de ennyi erővel lehetne Foximaxi is, vagy Hohenzollern vagy Kovács.

És nyilván húsz év múlva is lesz jó néhány humorista meg republikánus (és pláne republikánus humorista) aki a jeles (vagy épp botrányos, már ahogy alakul) királyi sarj születsénapján jóízűeket rojálbébizik, és ha elég sokan elég sokat csinálják, bekerül az oxfordi nagyszótárba is (a gugliz meg a mugli meg ilynek analógiájára), hogy "royalbabying", mint a különösen dehonesztáló és alattomos sztenadapokat jelölő kifejezés. Rojálbébizni olyan lesz, mint felemlegetni, hogy az ember ovódás korábban ette a taknyát, későb hangyákat sütött meg nagyítóval, tinédzserként meg részeg nácinak öltözött egy jelmezbálon.

Rojálbébinek lenni persze még mindig jobb perspektíva mint például Linbergh-bébinek, kivéve ha az embert elrabolják majd megölik, mert akkor nem.

A rojálbébi ráadásul úgy hangzik, mint egy James Bond-film pornóverziója, vagy egy full extrás guminő, beépített pohártartóval. Szóval kerülni kellet volna, de nem sikerült, végül is szegény újszülött nem tehet róla.
Vagy igen, hát, ilyen karmát hozott össze előző életében.

Benn vagyunk a vízben

Hála az unalmas ám babrálós munkának, mi közben lehetetlen olvasni, ismét ráfanyalodtam a közpártszolgálati rádióra, és teljes volt a döbbenet. Történt ugyanis hogy elnyertük a nyolc (!) év múlva esedékes vizivilágbajnokság rendezési jogát, és a derék médiákok másról sem tudtak hadoválni egész délután. De hát hogy is tehették volna, mikor a Pocakos Tábornok is ott lengette a tokáját, és főminiszteri súlyávval adott izé... súlyt az eseménynek. Így aztán komplett műsorok maradtak el, volt helyettük rendkívüli Sportvilág, minek vége után kezdődött a szokásos Sportvilág, persze szóról-szóra ugyanaz volt. Nyilatkozott az összes Barcelonába nyomult fideszes farok, a főnök mellett, pártalelnöktől nagyotmondásügyi államtitkárig bezárólag, és ezt pár órán belül hatszor is le kellett adni.

Mert hár micsoda büszekség is ez, dagad a honfiúi sörhas (Orbán szerényen a maga sikerének is tulajdonította, végül is mondhatta volna, hogy ő intézte el az egészet, bár a vizet csak buborékkal szereti, fröccsben), nyakkendős senkik veregetik válon magukat, pedig:

- A szólamokkal ellentétben ez a VB nem a világ harmadik legnagyobb sporteseménye az olilmpia meg a foci vébé (amúgy minden más nyelven: világkupa) után, teccenek emlékezni olyanokra, hogy Formula-1, Tour de France, atlétikai vb, tenisz Grand Slam tornák, ne adj isten Super Bowl, de valszeg egy sima foci eb-t is nagyobb érdeklődés övez. (A vizilabda meg igazából maroknyi országnak fontos csak, azért lehet valamekkora etvasz, mert az egyik épp az USA.)

- Nem, nem várták magyarok milliói lélegzet visszafojtva a döntést (mint az OV állította a helyszínen) a pártmédián kívül még csak vezető hír sem volt sehol az ügy.

- És nem, nem Magyaországnak meg vezetőinek szóló elismerés volt, igazából a három vetélytársból kettő visszalépett, a harmadik Korea meg épp a megelőzőt rendezi (nyilván a biztonság kedvéért pályázatak anno több időpontra is), vagyis egyfős versenyben nyertünk, ezt ünnepli most a pártszolgálati síppal, dobbal, cintányérral, továbbá havaj, dizsi, napszemüveg. Na, ezt pont nem kéne...

Meg az az elérzékenyült hangnem, hogy a miniszterelnök úr személyes munkája meg részvétele mennyit számított meg hogy az úszócsaj milyen jól beszélt angolul (amerikai egyetemi tanulmányok után ez előfordul az emberrel), és hogy huszonkettőből huszonkettő szavazatot kaptunk - mér',  kire szavaztak volna?

És hab a tortán (vagy szar a palacsintában, nézőpont kérdése), hogy többen is felmondták a leckét: a nemzetközi szövetségnek 203 tagországa van, több, mint az ENSZ-nek, és ezek mind minket támogattak, azt mondták a magyarok meg tudják csinálni! (Ezennel átiratkozom szingaléznek...) Mind a 22 ember átlagosan tíz ország polgárai nevében nyilatkozott/szavazott ezek szerint. Mert máshogy nem lehet, hogy a döntést hozók között nem képviselt 180 ország (na jó, azok illetékes sportszövetségeinek) véleményét is pontosan ismerjük.

De az államtitkári agyak máshogy járnak, a fideszes logika nem e vilábról való, úgyhogy, legalább is a lakájmédiában, az egész bagázs a mennybe megy épp. Pedig mehetne inkább a fenébe is.
A közszolgálatinak csúfolt újságírok meg kibújhatnának  végre Orbán fenekéből (tudom, puha és meleg van odabennt), és körülnézhetnének a való világban. Tanulságos lenne.

Alien vs. Józan ész

Van az egyik tévécsatornán egy ilyen "ősi idegenek"-sorozat, ahol mindig ugyanaz a három fószer osztja az észt, hogy ugyanis valamikor régen itt jártak az úfók, és csináltak mindenféléket, csak a hülye régészek nem akarják észrevenni a nyilvánvaló nyomokat.

Az ufók amúgy alapesetben piramisokat építettek, amik vagy leszállóhelyek, vagy csészalj-töltőállomások vagy nemesfém előállító üzemek voltak. (Temetkezni nyilván csak véletlenül temetkezet beléjük pl. a fáraók, hát van ilyen , épp arra jártak, némmá piramis, mondták, aztán gyorsan meghaltak és múmiásan dobozolva belerakatták tetemüket. Ja, de előtte még televésték-telepingálták hieroglifákkal, csak hogy a kései utódok téphessék rajta a hajukat. illetve kapcsán.) És nem jut eszükbe, hogy azért vannak a világon sok helyen piramisok, mert nyilván az a legegyszerűbb és legstabilabb forma, amit tök magasra lehet építeni, mégsem fújja el a szél.

De ha az ufókok nem piramist építettek éppen (vagy sztónhendzset, ez valami kattanás lehetett náluk, hogy szerettek bazi nagy köveket ide-oda cipelni, meg legózni velük) akkor háborúztak, főleg egymással, minket csak kiiirtottak néha, játszották az isteneket, lerakták a nukleáris hulladékokat és génmanipulálták az emberiséget, nem feltétlen ebben sorrendben.

És ezt az egész elképesztő marhaságot azzal támasztják alá, hogy nehogymá egy ókori gyökér olyan precízen tudjon megfaragni egy követ mint mi a spéci lézeres baltáinkkal (pedig intelligenciája, szerszámai épp lehettek hozzá, meg ideje, mert végül is csak annak a kérdése), meg hogy a sok ősi eposz (Gilgames, Mahabharata, Ramajana - no meg a Biblia) tele van űrhajókkal meg atomfegyverekkel, istenek egyenlő földönkívüliek, a vízözön az egy lezuhant űrhajó miatt volt, isten pusztító tüze meg nukleáris baleset.

És az igazán szomorú az, hogy ezek a fickók hót komolyan tudósnak tartják magukat (hisz hipotéziseket megfogalmazni ollllyan tudddományosss ugyebár), közvetetten cáfolnak gyakorlatilag minden vallást, a józan ész nevében, naná. Pedig nem tesznek mást, mint a régi nagy elbeszélések, a nagy és tiszteletreméltó vallási tradíciók helyébe a saját szánalmas kis vallásukat helyezik, főleg hiten és alig tényeken alapuló rendszert eszkábálnak össze, és büszkék rá.

Elvileg persze lehet, hogy igazuk van, akár járhattak is idegenek a Földön régen, meg tegnap is (én kételkedem a szekepszisben - is), beleszólhattak a történelmünkbe, de ez így eddig simán csak izzadságszagú, ilyet bárki tud, minimális agymunkával.


"Nálunk a tempomnak egy tornya van, és az is feltűnően rakétaformájú. Ha a lábban megadott magasságát megszorozzuk pí négyzettel (ami egy nagy állandó ugye) és gyököt vonunk belőle, mekapjuk a Nagy Medve csillagkép és a naprendszerünk átlagos távolságának egytrilliomod részét. Pontosan! Nyilvánvaló, hogy ősi tempomnkat még az ufók építették, aki a Nagy Medvéről jöttek, különösen, mert a szökökút középpontjából nézve Olajban Főtt Szent Jeromos éjszakáján, a torony csúcsa épp a Nagy Medve felé mutat.

A másik érdekesség, hogy odabennt pont annyi padsor van, ahány csillagból az említett csillagkép áll, ráadásul az épület tájolása pontosan kelet-nyugati, vagyis aépítőknek tisztában kellett lenniük az égtájakkal is !!! Ezt nyilván nem tudhatták maguktól, mint ahogy a harangot sem vihették fel egydül a toronyba, akkor még nem is volt lift. de akkor hogy kerültek oda a harangok, és miért pont azon frekvencián szólnak, amely megfelel a kozmikus háttérsugárzás századrésze logaritmusának???

Egyértelmű, hogy az idegenek jelet akartak hagyni a kései utódoknak, hogy majd meglátogasság őket ha elég fejlettek lettek, de a templom építésének a távoli múlt ködébe vesző idején még nem bízhattak abban, hogy feljegyzésik fennmaradnak, ezért magába az épületbe kódolták az információt. Hiába, 1826 negyon régen volt, nekünk már csak a kövekből lehet megfejthető az üzenet."

Keleti nyitás (egy könyvrűl)

A sci-fi egyik legszimpatikusabb (al)műfaja az alternatív történelem, a "mi lett volna ha.." típusú történetek világa, ahol pl. Jézust nem szögezik fel a keresztre és tekintélyes reform-rabbiként éli az életetét, így elmarad a kerszténység nagy része, nem lesz inkvizíció vagy KDNP, a karácsony marad a téli napforduló ünnepe, szigorúan druida alapon.

A másik változat meg leggyakrabban valami olyasmi hogy a nácik nyerik meg a második világháborút (esetleg a harmadikat is), Von Braun nekik csinálja meg az Apolló-programot, és SS-tisztek masíroznak a Holdon. (Ahol persze, köszönhetően az egyhatod gravitációnak, igen viccesen fest a menetelés, meg nagy siegheil-ezéssel kombinállt gyakori karlendítésektől pattognának, mint a gumilabda.)

Az igazi persze, ha a kettő ötvöződik, ha évszázadokon át ível az alternatív történelem, így aztán a jelent is igen bizarr világnak láthatjuk, ahol semmi sem úgy van ahogy, vagy ahogy természetesnek gondolnánk.

Kim Stanley Robinson könyve (A rizs és a só évei) valami ilyesmi, amúgy elsőre kissé rágós olvasmány, én is csak második kísérletre tudtam rendesen belevonódni, jelenleg viszont vécére sem megyek nélküle, még a fele visszavan.

Itt az az alaphelyzet, hogy a 14. században nem Európa lakosságának egyharmadát pusztította ki a fekete halál, hanem gyakorlatilag az egészet. Így aztán kisebb tétovázás után mongolok mag arabok gyarmatosítják a lakatlan kontinens, Amerikát a kínaiak fedezik fel, a közel- és távol-kelet nagyahatalmai között őrlődő kis népek meg a multikulturális Indiában látják az utolső reményt. Pazar egy tabló, nekem mint az ázsiai kultúrák hobbista rajongójának különösen jelentős kulturális ínyencség.

A könyv amúgy lazán összefűzött kisregényekből áll, ahol a főszereplők ugyanazok, különböző korokban és helyszíneken jelennek meg, mindig más testbe reinkarnálódva, és útjaik persze mindig keresztezik egymást, hogy aztán (többnyire erőszakos) haláluk után, a bardóban, avagy a buddhista átmeneti létben beszéljék meg, mit is szúrtak el már megint...

És hab a tortán, hogy hőseink nem is mindig emberek, egyikük például tigrisként születik újjá a mogul uralom Indiájában. (Vérengző ragadozó, de egyébként rendes, érző szív, meg ilyenek.)

És beleolvastam a végébe (van ilyen, a karácsonyi ajándékot is szeretem előre megtudni), ott már Űrhajóznak, majd meglátjuk, hogy jutnak el odáig. Végül is az Út a lényeg, ha már Kelet...

Azok a csodáltos férfiak a repülő masináikkal

A Sólyom Hángerijen Ervéjsz tűnik a hét viccének, vagyis hogy egy három pacák által birtokolt, félmillió forintos tőkéjű káefté lesz majd az új Malév, ráadásul jövő hónaptól, máris. Ilyet valójában csak egy matolcsygyörgy-kaliberű negatív lángész képes kieszelni, és ráadásul hinni benne. Hogy ugyanis majd ők jól benyomulnak prémium kategóriába, de nem úgy mint mások, nemsoká lesz ötven gépük, tengerentúli járataik meg négymilliárd dollárjuk, na bumm legfeljebb a nevüket nem bírják majd kiejteni a prémiumutasok, vagy kik. estleg lefordítják angolra, de az sem jó, a Falcon az az F-16-os, azon meg nyilván a francnak van kedve utazni: kicsi a lábtér, nem fér be a sztyuárdesz, nincs hűtő a pezsgőnek meg filmet sem vetítetnek, a kézipoggyász meg az ejtőernyő. Plusz lenne ez a kellemetlen militáns hangulat, hőkövető rakéták miegyéb.

Szóval marad ez a feritél (csak nem a Feritől), és hiába röhög rajtuk nagyjából mindenki, az egyik fószer bizonygatja, hogy de bizony, olyan üzleti tervük van ám, meg akkora ötleteik, hogy a Lufthansa főnökei már megelőzési céllal nyugtatókkal tömik magukat, és rettegve várják az összeomlást. Etől függetlenül persze van az a pénz, a kérdés csak az, hogy hány stadion egyenlő egy Boeing 747-essel, hány baltás gyilkos a keleti befektetők pénzének egyenértéke, meg hogy sámán-táltos vonalon lehet-e utasszámot növelni.

Amúgy meg merjünk nagyot álmodni, legyen nagy és iszonyúan nemzeti légitársaságunk (ha már valakik nagy repülőkkel kompenzálnák a kicsi micsodájukat és piros-fehér-zöld festéssel lelkük sikító ürességét), és törjünk a csúcsra:

- A flotta álljon mondjuk 450 Boeing 737-esből vagy ugyanennyi A-320-asból, aztán kell még néhány Jumbo (vagy A-380), és négy-öt birodalmi csillagromboló, hisz az interkontinentális járatok után egyből bővíthetnénk az intergalaktikusra. (Ja, és kellene néhány kisebb gép a helyi járatokra, úgy értem a csillagrombolókon belüli közlekedésre. A rombolók amúgy jók lennének a következő vulkánkitörés esetére, ugyanis pl. Európán belül fel sem kellene szállniuk, az orruk ugyanis Ferihegyen lenne, a tatjuk pedig mondjuk Frankfurtban, közvetlen összeköttetés, mi kell még?)
- A bizniszklassz mellett kellene kutyás és macskás szakasz, képzett kutyakozmetikus-sztyuárdeszekkel, a macskáknak meg digitális kaparófával.
-Film helyett legyen színház repülés közben (csak ilyen, hogyismondják... sztendaposokat ne egengdejenek a fedélzetre), dzsakuzzival meg ingyen szpíddel, esetleg LSD-vel, akkor mindenkinek lesz saját mozija.
-Az ülések háttámláján legyen érintőképernyő, Fészbukkal. Meg gugli.
-Az útvonalak legyenek változatosak, a lényeg csak annyi, hogy minden járat Ferihegyről induljon és ott is szálljon le, mert ahol ilyen remek dolgok vannak, mint a Sólyomturul-Emeseálma-Máriaországa Nesönöl Hángerijen Nesönöl Ervéjzerlájn Limited Company Korporésön Kft., onnan egyszerűen értelmetlen elutazni, London megtekinthető a levegőből aztán húzás haza, így ráadásul egyetlen reptérrel megoldható az egész, még stadionra is marad.

Mindeközben Európában...

A miniszterelnök nevű minimiszter elment az Ejrópai Parlamentbe, hogy jól megvédje Magyarisztánt, inkluzíve engem is, pedig becsszó én nem kértem, és én mint nép, illetve zember, már évek óta nem értem, miért beszél a nevemben, baromságokat naná. Pedig amikor a deréj ejrópaiak (politikusilag) kritizálnak, akkor pont azt teszik amit, vagyis kritizálják a kormány bizonyos intézkedéseit (figyelem: még csak nem is a kormányt, a drága jó emberek), és nem, ők nem valami gyanús külső ellenség amely sötétben bújkál, meg már a spájzban van, ők az EU, meg mis azok vagyunk. Ehhez képest Zorbán elvtárs, főkagán és táltos, úgy tesz, mintha harcban állna az EU-val vagyis önmagával, de ha magát már nem számítja oda (Ázsiába húzza a szíve), akkor legalább is velünk, akik meg igen. Tehát a kormányzat butaságát, mohóságát és antidemokratikus tempóját kritizálók nem Magyarországot támadják (jelentkezzen, aki úgy érző ő, mint az ország egy része konkrétan támadva lenne!), hacsak Magyarország nem egyenlő a Fideszkádéenpével, de persze, hogy nem az, ez még viccnek is rossz lenne.

Persze a kormánypárti médiában (beleértve persze "közszolgálatit") mindig akad egy direkt termő szóvivő meg egy vállról indítható házi politológus, aki boldogan csujjogat, hogy "zorbánmevéttejahazát ijjujuj", mert hát érvelni nem tudnak. Egy szóvivőnél ez persze evidens, már ha a szóvivő selmecigabriellai paradigmájából indulunk ki, a politológus (illetve a médiában annak látszó, vagyis annak titulált izé) viszont elvileg érvelhetne is, csak ahhoz kéne egy két szilárd kiindulási pont, mondjuk adatok, meg ilyenek. Mert néha kijön belőlem a szociológus, és nem értem, hogy lehet szakpolitikákról értekezni okoskodó pofákat vágva, ha közben az illetőnek az alapvető számokról sincs fogalma, mondjuk, hogy munkanélküliség, létminimum, oktatással kapcsolatos összehasonlító vizsgálatok gadnóz. Így marad a sok "azt gondolom", "úgy érzem" és "meglátásom szerint", meg rágni a semmit, hogy most akkor hogy kommunikál a ki, mert csak ehhez értenek, hogy hogy kommunikál. Bárki.

És ebben a közegben Viktorviktor azt csinál amit akar, a nyilvánosságot a saját szintjére butította le, ami azért nem semmi, tekintve a szintet. A hárommillió házipálinka, a kizárólag trafikokból álló utcák, a jobbággyá tett pedagógusok, a lázárjánosi értelemben vett "akinek semmije sincs, annyit is ér" bunkóságok országa lettünk, de úgy tűnik itt ezt meg lehet csinálni. Csak azok fránya ejrópaiak szólnak be, azok a klubból, ahol mi is tagok vagyunk.

Pedig a vezér egy hős, egy gumicsizmás Hérakleitosz vagy Héraklész, már amelyik nem volt punnyadt filozófus, és még olyan marhaságokat sem beszél mint anno a kövér rózsadombi kisgazda, hogy tudniillik a bolsevizmus nedvesíti át a gátakat. (Merugye az Eu a hibás.) Tényleg, emlékszünk még a felejthhetetlen Orgyán-Torbán párosra? Akkor még azt hittük ennél nincs lejebb, és tessék! Határ a csillagos... a béka feneke!

A névnap nem habostorta (én dinnye!)

Holnap névnap van (mármint sérelmemre), én meg nem értem az egészet, mit kell azon kényszeresen ünnepelni (torta és borítékok társaságában) hogy volt egyszer egy pacák, aki már rég meghalt, az általam meg nemigen tiszetelt katolikus egyház valamely pápája pedig nagyjából poltikai okokból az égben lakó szentnek nyilvánította a valószínűleg egyáltalán nem szentéletű rablólovag-királyt, akiről pont el vagyok nevezve. (Persze igazából nem is róla, hanem a vér szerinti apámról, aki lehet, hogy már szintén halott, bár ez nem oszt, nem szoroz.)

Értem én, hogy a szentek kultusza fontos volt a középkorban, bár nem mindig spirituális okokból (hatalom und pénz is komolyan játszott), meg hogy a névnek is különös jelentőséget tulajdonított a nép (és mondjuk nem nevezte el Ferencnek a gyerekét, mert vagy lány volt, vagy csak nem akarta senki, hogy szegény legyen és madarakkal beszélgessen), de ahogy nem szoktam húsvétkor locsolkodni meg karácsonykor betlehemezni, nem érdekel a névnap sem. Ja, és egyáltalán nem gazdálkodom, tehát a névnapok abból a szempontból sem játszanak, hogy jelzik, mikor kell vetni, aratani, meg amit még csinálni kell, valamint pl. a Lőrinc nap meg a dinnye összefüggésének sem tulajdonítok jelentőséget, legfeljebb veszek marokkói dinnyét, azok úgyis muszlimok, arra biztos nem jár a nevezett szent belehu...zelni a gyümölcsbe, ami technikailag amúgy nehezen kivitelezhető aktusnak tűnik.

És ha már idáig asszociáltam magam, a hétvégén igazi kertészeti csodára tettem szert: egy gyönyűrüen piros, magokat alig tartalmazó dinnyére, aminek viszont egyáltalán semmilyen íze sincs. Úgyhogy fölkockázom, és megcukrozom mint az epret, úgy már majdnem meg lehet enni, ha már drága volt.

Hőségriadó

Mer' a hőség az olyan párosujjú patás, hogy bepánikol a riadótól, és jól elfut, szűkölve kucorog a sarokban, hogy nemá, ez már túl durva, hogy riadó, meg narancssárga figelmzetetés, inkább elsunnyogok a hátsó ajtón át...

Mert nyilván ennyi értelme lehet egy riadónak (hogyaszongya: ne menj a napra hajnali öt és esete nyolc között, meg igyál hideg szódát, sokat), mert egyébként ki az a búvalbélelt, aki minden ok nélkül a napon grasszál ötven fokban meg csöndben kiszárad, ha nem szólnak neki? Nos, az mászkál a napon, akinek muszáj, dolgozik, vagy oda tart épp, kenyeret/gyógyszert/vécépapírt/heroint kell vennie sürgősen, a gyerekért kell menni az óvodába/iskolába/kerületi nemibeteg-gondozóba, akinek meg ilyen gondja nincs, az lapul otthon az árnyékban, esetleg beköltözik a hűtőjébe. Az egész riadósdinak meg annyi az értelme, hogy a lángosképű, katasztrófaügyi főtábornoknak, meg a gumicsizmás főnökének újabb küldetéseket lehessen teljesíteni, az ő kis beteges és igen virtuális világukban. Kormány Viktorfő személyesen irányíthatja a hőség elleni harcot (és szerezhet újabb életerő-pontokat), aggódó tekintettel nézegetheti a hőmérőt a fészbukon, a rendőrminiszer küldhet esemeseket, hogy "ha meleg van izzadjon!", a főtábornok meg az árvíz és a télügyi megbízatása mellett lehet nyárügyi rendkívüli meghatalmazott miniszerelnelnöki helyettes alpöcs, helyettes államtitkári fizetésért, plusz költségtérítés és állami napszemüveg.

Nem lehetne a derék népet békén hagyni inkább, a hozzáértő meteomókusok megmondják hány fok lesz és várhatóan meddig, milen lrónikus betegségek esetén mire érdemes vigyázni, meg hogy használjunk naptejet, és ennyi. A nép meg izzad (szidja az atomot, merugye a globális felmelegedés is az atom miatt van), és ha télen, meglepő, nem várt fordulatként mégis hideg lesz, következő jégkorszakot vizionál. Addig is perszel a nap, a politikai főkutyák meg a megmentés helyett, a változatosság kedvéért, végezhetnék a munkájukat is, amiért olyan rohadt sok pénzt kapnak, jobbára érdemtelenül. Az irodáikban (otthonaikban, nyaralóikban, autóikban, yachtjaikon) meg úgyis van légkondi, szóval még át sem izzadják az Armanit. Vagy a Hugo Boss-t.

Úr ír (túlír)

Sokak szerint a rossz könyv a hosszú könyv, ami marhaság, de ettől néha még igaz. Feltehetően minden szövegnek van egy optimális terjedelme (egyfelől), meg van a grafomán szerző (másfelől), és persze, hogy legtöbbször a szerző a győztes, elvégre nem a lekvár főzi be a nagymamát. De én, mint olvasó eszem meg, ha már képzavar. És néhány példa, hogy ne csak általánosságban:

A sznobok által lenézett, de vitathatatlanul kvalitásos (und elkötelezett) Stephen King például néha túlírja a szövegeit, néha meg alul, már ha van ilyen kifejezés, de láthatólan akkor érzi elemében magát, ha a kiadó nem mondja meg, mennyi legyen a terjedelem, és szabadon gyárthatja történetei újabb mellékszálait, száz és száz oldallakon át. Kedvencem tőle a Rémkoppantók, ami pont azért jó, mert hosszú, minden apróság és történés el van mesélve, az utolsó mellékszereplő belső motivációi is tisztázottak, az olvasó előtt meg összeáll egy jelentéktelen kisváros ezerszínű világának teljes tablója, a világ kicsiben, de részletesen. Ez az, ha a hosszú jó.

Mert a hosszú szöveg csak akkor jó, ha szövegként is megáll, ha a szöveg nem pusztán hordozója a történetnek, hanem önálló forrása a műélvezetnek (játékosság, megformáltság, rácsodálkozás, ilyenek). Anthony Burgess vagy Salman Rushdie ép azért zseniális, mert élmény olvasni, akkor is ha épp nem sokatmegy előre a sztori. Elvégre nem lóverseny. És néha bőbeszédűek persze, de élvezzük.

És vannak azok a könyvek (épp egy sci-fit olvastam, onnan az egész), amik jók lennének egy 70-80 oldalas kisregénynek, de nem, a szerző, a büszke férfi, avagy az aktuális ösztöndíj megfelelni-vágyója, ötszáz oldalig meg sem áll, mert vaskos kötetet akar. (Meg nagymellű nőt, big mamutot, gyors autót, rohadt nagy barlangot - ez nyilván belénk van kódolva.) Így aztán a derék olvasó, vagyis jómagam, hármasával lapoz, mert a történet vége azért érdekli, mi a nagy rejtély, mi a megfejtése? Meg az első kétszáz oldalba fektetett energia és idő ne vesszen már kárba.

Pedig kárba veszik, az ember vackokat olvas sokáig, várva hogy jobb lesz, pedig dehogy. Ennél már csak az a rosszabb, ha nem a szépirodalom, hanem a tudományossság vizein futunk ilyen zátonyra (na, ez legalább nem képzavar, csak simán dagályos), mert a tudományos, vagy annak látszó szöveg halála sz értelmetlen túlírtság (de szép szó lett ez is), mert haladzsává teszi az egészet.

"A posztodern relativizmus dinamikus költőiségének elemelt, éterien lebegő, mintegy távolról disztingvált diszkurzív logikája implikálja a befogadó divergens hozzállását a textus egészének struktuális (rendszerbe foglalt, lehorgonyzott, egyfajta kötöttség-szabdság játékban pulzáló) ám kritikai-távlságtartó elfogadását, valamint a hatás és interoirizáció kiszámíthatatlanságát, illetve ennek eleve adottságát."

Jó, ezt halandzsát én alkottam, de sok ilyet olvasva megy ez csuklóból, ami szomorú, de mindeni a terjedelemre megy, az ad tekintélyt, meg az után fizetnek honoráriumot, már ha egyáltalán.

A rejtély

Pénteken sikerült az aktuális felhőszakadásban elázni, de annyira, hogy a legtöbb ruhadarabom csak két nappal később kezdte a száradás visszafogott jeleit mutatni. A cipőm vsizont (nyilván az ázott kutya, illetve a szaga mintájára) ázott tornacsuka szagú lett, ami nem meglepő, az viszont igen, hogy úgy is maradt. Nincs az a napon száritás/erkélyen szellőztetés ami segítene rajta, ahogy telt az idő és száradt, exponenciálisan egyre büdösebb lett, most már komolyan elviselhetetlen. A szagára önmagában rá lehet könyökölni, plusz könny szökik tőle az ember szemébe és minden frissen mosott zoknit azonnal és végérvényesen megfertőz.

Többféle magyarázat is adódik erre az anomáliára, a leglényegesebbek az alábbiak:

- Ebben biztos az élien ufók keze (csápja, állába, tapogatója) van, a földi tudomány erre önmagától nem lenne képes, az egész nyilván egy teszt, ahol azt vizsgálják, hogy a pálpusztai sajt véletlen kisiklása-e fajunknak, vagy direkt élvezzük, és veszélyt jelentünk a galaxis kifinomult szaglású lakóira.
- Éjszaka beosont El Bandi (a mehikói cipőmaffia eladója) és elvitte egy körre a cipőmet, direkt bosszúból mert levették a műsorról a sorozatát. 2030-ig mindenki cipőjébe belelép... (Én szóltam!)
- Az eső különösen büdös, sivtagi teveszarral dúsított volt, idefújta a golfáram, a globális felmelegedés miatt a góbi szaharából, aztán meg itt leesett.
- Az Adidas lopásgátlót épít a menőbb modellekbe (és az enyém ilyen, hisz ugye az enyém), ami különleges görénykivonatot tartalmaz, a tolvajok elriasztása (meg későbbi azonosítása) végett, és véletlenül ez aktiválódott. (Mikor ma bejött egy kövér nő a boltba...)
- Büdös a lábam.

Azért a víz azúr

Folyamatosan azt hallom a hírekben, hogy a Pocakos Tábornok (foglalkozására nézve miniszterelnök) személyesen irányítja az árvízi védekezést, nyilván több helyen is egyszerre. Vagyis nemcsak egykori jogász (és fontos itt az egykori jelző, elnézve azt amit ő és kis segédei a joggal művelnek), de tűzoltó, katasztrófavédelmi szakember, vízépítő-mérnök és vadakat terelő juhász is, hisz hogy máshogy tudna irányítani. Operatíve, személyesen.

Vagy inkább csak akadályozza az egészet, ahogy ott nyomul a gáton fontoskodó fejjel, körülötte a sajtó (a közé meg a sajátja, de az lényegében ugyanaz), a slepp (inkuzíve a Szent Nyálát Őrző Kólásdobozokat Gyűjtő franctudjaki) meg a Birodalmi Rohamosztagosok, miszerint testőrség. És az csak az egyik dolog, hogy útban vannak, meg nem a gátra figyel a nép, a polgármester meg a helyi főcsővezető, hanem a kegyelmes úr szavait (iránymutatását!) lesi, meg tafikért lobbizik mellékesen, de miféle hatékonysággal lehet ott dolgozni, ahol a fődespota szól bele mindenbe, fél szemmel őt figyelve, kicsit betojva kellen épp helyt állni.

A miniszterelnöknek ugyanis semmi keresnivalója a terepen, nem ezért fizetjük (na jó, egy-két PR-fotó belefér, de aztán húzzon haza), hordjon csak öltönyt kockás ing helyett, megfizetjük, és gondosokdjon róla, hogy rendszerszinten működjön a védekezés, delegáljon szakembereket a feladatra meg eszközöket és pénzt. Ennyi lenne a dolga és ez nem kevés, de annak semmi értelme, hogy homlokát ráncolja a gáton, hisz úgysem ért ahhoz, ami ott zajlik.

Persze gyanús, hogy azt gondolja, igen is ért hozzá, ért ő mindenhez, elvégre ő a fővarázsló, a kiválasztott, világnak világa, ő fújja a passzátszelet valamint szarja az ibériai viaszt. Árvíz ellen védekezni nélküle nem lehet, az kérem nem is védekezés, de ha ott van a helyszínen (a mobilkommunikáció mag a bazi széles sáv korában, könyörgöm!) akor oda van csapva, ahova köll, a sok hűbéres meg rettegjen csak. Tisztára, mint amikor Darth Vader személyesen érkezik ellenőrizni az új Halálcsillag építését, elvégre neki megvannak a módszerei, hogyan legyen az hatékonyabb. És mindenki lefossa a szép fényes csizmáját, csak épp ettől nem épül gyorsabban a műtárgy. (És hogy mi lett a Halálcsillag meg Darth Vader sorsa, azt ismerjük a történelemből.)

Oké, a Pocakos Tábornok utálja a vizet (mert elenyésző a házipálinka-tartalma, meg focizni sem lehet rajta), de ha már olyan nagy spíler változtassa borrá az egészet. Valaki egyszer már csinált ilyet, és saját bevallása szerint ez az illető a példaképe. Már hogy keresztények definiálja magát, a szájával. A tettei azonban...

Vízvezeték Joe

Elkezdődött a június, gyakorlatilag nyárnak kellene lennie, de nincs, ez az ősz meg lehangoló, víz van kint, víz van a vécében és azon kívül, ahol ereszt a cső, és szarszag van a lépcsőházban (valami dugulás vagy csőtörés okán), de olyan, hogy csípi a szemem. Abba, hogy a kutya érzékeny orra ezt hogyan veszi, már belegondolni sem merek. (Ha csak ezerszer lenne érzékenyebb, pedig többel, képzeljük el nekünk hogy esne egy sztenderd szarszag, ezerrel szorozva. Belehalánk nyilván, lekapcsolna az idegrendszerünk.)

Ilyem reménytelen időben az egyetlen esély, ha az ember elmenkül a valóságtól és sci-fi sorozatokat néz, vagy szombaton kerít egy vízvezeték-szerelőt, ami eleve Rejtő Jenő tollára kívánkozó kaland. És amikor megjön a szaki úgy mutatkozik be nekem, hogy "Csókolom, Vízvezetékszerelők vagyunk!". Most lépjünk túl azon, hogy egy ötvenes, borostás, szétvert fejű ember engem ne csókolomozzon (milyen szép ige!) de mi ez a többesszám? King of Pumpa, Earl of Tömítés és a Csavarkulcs Védelmezője? Mert akor jogos a többes szám első személy, de akkor én is lehetnék uralgó kiráj valahol, mint azt már többször jeleztem.

Ám a pali egydül van, de így sok belőle, a" hádábádádábádádá majd köllmég aakatrész, dabadáhá, számlakő badá nemkő hatezer dababadá" -iskola képviselője, mikor kérdezem mi a gond, aszongya: gumiharang! Nekem ebből semmi nincs meg, egy gumiharang ugyanis nem zeng-bong (vagy amit egy harang csinálni szok), ez valami tőmítés-szigetelés leghet nyilván, de ötezerből megvolt, ami nem rossz, legább nem üvölg a hülye kopasz alsó szomszéd, akinek az agya valószínűleg még mechanikus, és kikoptak a fogaskerekek.
Mert az aló szomszéd (a "szembeszomszéd" ugye egy tűzfal) azt mondja, hogy mi, idézem: "leáztattuk"! Ami minimum azt implikálja, hogy tettünk is érte (értsd: gumiharangot repesztettünk) és mindezt szándékosan (mert gonoszak vagyunk és kárörvendők), pedig mondhatta volna azt is, hogy "leáztunk".

A vicc pedig az, hogy tényleg leáztattam, csak nem őket (pfujj), hanem bélyegeket, de ezt a finom különbséget a kopasz und műveletlen szomszéd már nem érezné, hanem beismerésnek venné, hogy de tényleg.

A borús időből meg felhőszakadás lett, ami ilyenkor legalább is indokolatlan. Vagy sértő.