Hálás nyelvek

Ma kiderült - mert  a jegyzőkönyv kedvéért érdemes leszögezni: az interháló und közösségi média korában minden disznóság kiderül egyszer - hogy a CBA vezetői különösen gusztustalan, primitív politikai körlevelükkel próbáltak nyomást gyakorolni a cég alkalmazottaira, hogy menjenek a 23-án abszolvált Birkamenetre. Merthogy posztkommunisták meg liberális gazemberek fenyegetik a multikkal az igaz magyarokat, főleg Szent Dagadó Viktor Főminiszter Urat, aki akkora formátum, hogy lassan a róla mintázott szobra is a Holdig ér.

Ez nyilván balhé, a cébésás baldauf meg lázár (megint indokolt a csupa kisbetű), viszont még csak nem is szégyelli magát egy ilyen tahó munkahelyi trollkodás után, őnekik ez magánvéleményük, meg tulajdonosok is, az alkalmazottaik meg nyilván örülnek az elvi-ideológia útmutatásnak, és lelkesen mentek birkamenetelni, bégetni a sok kicsi bayerzsoltival, mer az jó, plusz az akolmeleg. És amúgy ez nem magánvélemény, privát politikai állásfoglalás, ez kérem ez szimpla seggnyalás, kis hálás gesztus a Gazdi alfelének, hátha leesik még valami. Ami nem az.

Még szerencse, hogy a nevezettek nem vudu-hívők mondjuk, akkor kötelező lenne a holdtöltekor fekete kakas vérében fürdés, illetve nem lenne kötelező, de erősen ajánlanák, ami majdnam ugyanaz. Ez honnan is ismerős? Megvan: akié a föld azé a vallás, akié a bót, azé az alkalmazott, aki igazából a tulajdonosok szemében jobbágy, csak nem így hívják. Legfeljebb egymás közt. Nem is leveleznek fele, csak a falusi bíróval (esetünkben boltvezető), aki majd megmondja a sok parasztnak, hogy mi mennyi merre.

Na ettől a hűbérúri tempótól lesz minden normális embernek hányingere: úgyhogy innentől sokakkal együtt én is bojkottálom a cébéát, a fideszmagyar szarulnemzeti üzletláncot. Azt mondom felebarátaim: ha cébéát láttok, szaladjatok onnan, ahogy a torkotokon kifér!

Könyvajánló - Neil Gaiman-Terry Pratchett: Elveszett próféciák

Megint muszáj megemlékezni, az aktuálisan olvasott könyvről, mert ki ha én nem, ráadásul meg is lepődtem rajta, igaz már nem először. Neil Gaiman-től eddig két könyvet olvastam, az egyik nem tettszett, a másik igen, ez meg eléggé, bár nem egyedül írta, hanem a sokak által magasztalt Terry Pratchett-el közösen, aki viszont nem akkora kedvenc, talán nem véletlenül. A fantasy ugyanis egy olyan irodalmi (filmes stb. ) címke, amitől garantáltam menekülök, ennél jobban már a csak a 'musical' szótól ver ki a víz, az (néhány jelentékeny kivételtől eltekintve) tényleg az emberiség-ellenes bűnök kategóriájába tartozik.

Az Elveszett próféciák viszont egész jó (csak a cím fordítását nem értem, eredetiben ugyanis Good Omens), a fülszöveg szerint a világvége még sosem volt olyan vicces, dehát ezt én nem tudhatom, világvégét még csak tévében láttam, és az néha elég vicces, bár egyszer megnézném Tarantino rendezésében is.

És akkor egy rövid részlet (ahol egy angyal meg egy démon beszélget, régi kollégák amúgy):
"- Figyelj - mondta Crowley elkeseredetten - hány zeneszerzőt tudsz felsorolni a ti oldalatokon, mi? Elsőrangút, úgy értem.
Azirafael meglepettnek tűnt.
-  Hát nézzük csak... - kezdte.
- Kettőt - mondta Crowley - Elgar és Liszt. Ennyi. Az összes többi nálunk van. Beethoven, Brahms, az összes Bach, Mozart és a többiek. El tudsz képzelni egy örökkévalóságot Elgar társaságában?"

"(...) Mit gondolsz mennyi időnk van? - intett Crowley a Bentley felé, aminek fölpattantak az ajtajai.
- A jóslatok eltérnek - mondta Azirafael az utasülésre csusszanva. - Legalább az évszázad végéig, bár már korábban is számíthatunk különös eseményekre. Az utolsó évezred nagy prófétái jobban ügyeltek a versmértékre, mint a pontosságra.
Crowles a slusszkulcsra mutatott, ami magától elfordult.
- Azaz? - mondta.
- Tudod - válaszolta az angyal udvariasan. - 'És a világnak vége lészen, pampa-rampa-rampa négyben.' Vagy kettőben, hétben vagy ilyesmi. A 'hatban'-ra kevés a jó rím, úgyhogy azok jó évek lehetnek."

És milyen év jön mindjárt: "pampa-rampa-tiznenégyben"! Szóval mondom néktek, vegyetek babkonzervet sokat. Különben isa por es homu lösztök.

NOSZF (eratu)

Ma van a Nagy Októberi Szcialista Forradalom novemberi évfordulója, amiko a következő történt: a Patyomkin páncélos matrózai fellázadtak az Auróra cirkálón, mert büdös volt a hús, ezért lőni kezdték a Téli Palotát ősszel, amitől egy sortűz nyomán babakocsi gurult le egy lépcsőn. Valamint őszirózsák.

Az egészet Vlagyimir Iljics Markszengelsz szervezte a háttérben, a párizsi barrikádon, olasz futurista költőkkel (pl. Majakovszkij), és aztán átvették a kettős hatalmat Joszif Viszáronovics Kerenszkijtől a Dumában, ami egy dácsa, az amúri partizánoknál.

A cári családot  (II. Romanovot) később kivégezték Katyinnál, egy másik dácsában, illetve az egyik hercegnőt csak félig, mert később szerepelt egy róla elnevvezett rajzfilmben is. Aztán megalapították a Szovjetoroszország-Úniót, leniiinini úton, azaz Trockijjal, akit később egy mehikói jégcsákánnyal ért sajnálatos baleset, mikor véletlenül hátulról fejbe verte magát. Vele. A fehér bolsevikok meg polgárháborúztak a vörös mensevik kozákokkal a Donnál, de az később csendes lett.
A Csendes-Óóóceánnál meg véget értek a csaták. És mindez egy nap alatt!

Alma a fájától

Olvasom a Zindexen, hogy "Dinasztiák uralják a Pécsi egyetemet", mert pl. a jogi kar dékánja a saját fiát nevezi ki tanszékvezetőnek, meg egyébként is túl sok az apja-fia/lánya, férj-feleség átfedés az oktatók között. Kicsit olyan mint a Ewing család, csak úgy lehetsz valaki a cégénél, ha beleszületsz, esetleg beházasodsz, de ahhoz kell a Keresztapa jóváhagyása is.

Hát, ez nekem elég ismerős oktató koromból, itthon, a nem túl jelentős Kapozsváry Egyetemen is komplett családfákat lehette volna összeállítani a belső telefonkönyv alapján. Hogy adott karon a férj tanszékvezető, a feleség meg a doktori irodát gardírozza, a fater vezető, a fia ugyanott tanársegéd (ilyen több is akadt), szóval a dinasztikus viszonyok szintén adottak voltak.

Mert van ugye az örökké hivatkozott egyetemi autonómia (ami fontos, mert legalább nem az összes vezető pozícióba a miniszter/államtitkár nevezi ki a csókosait), de ez néha a kontroll teljes hiányához vezet. Hisz a magyar egyetemek alapvetően feudális intézménnyek, a hűbéresek bólogatnak uruk és parancsolójuk döntéséhez (és tartják a markukat) a jobbágyoknak meg már eszébe sem jut, hogy mindez máshogy is lehetne. Isten Kegyelméből Dékán Úr/Asszony, vagy bárki döntésképes lény egy adottság, kinevezi a fiát, hát ez van, ez a természetes, pont annyira, mint hogy reggel felkel a nap, a fű többnyyire zöld, a politikusok meg hazudnak.

És mifelénk amúgy is évszázados reflex, hogy minden szentnek a maga almafája felé hajlik a keze. Hogy ne essen messze tőle.

Sajtó mortale

A szokásos munkahelyi program keretében fogyasztott közszolgálatinak hazudott rádiószerűség megint alulmúlta önmagát. Ez önmagában nem érdemelne említést, a derék rádiósok a béka seggét már jó ideje csak felderítő ballonokkal érhetik el, de ma azért sikerült elképeszteniük.

Először is, ez volt az első nap (már abból amit hallottam), mikor csak pozitív hírek voltak, országunk dicső jelene és fényes jövője vetült lelki szemeink elé (merthát rádió, de a kétharmad bármikor bevezetheti a látható rádiót, és hogy ne hívják tévének - az annnyira nem forradalmi - mondjuk Vizuális Kormány Információ lesz a neve, a józan ész, meg e hejjesirás bolsevik ármánykodása ellenére is) miként szeretett vezetőnk, a Tokás Rezsiharcos Kisgömböc is elégedetten szónokol az elé terelt nyájnak, meg szavazásra buzdítja a diaszpóra magyarjait. Hát igen, nyilván Torontóból látják csak igazán jól az ottani magyarok (meg kedvezményesen honosítható házastársaik), mi lenne a jó nekünk, itt.

Egy setétebb árnyalat vetül csak az egész délutáni én kicsi pónim hangulatra, valami Hiller nevű komcsi (állítólag miniszer volt a marhája, meg professzor - na ja, én meg a római-parti pápa), hogy hát szétbarmolták az oktatást, mármint a Viktor meg a Rózsika, hát ember az ilyen? Még jó, hogy a derék hírszerkesztőknek eszükbe sem jutott megkérdezni valami tanárt vagy kutatót, hogy szerinte-e is-e, de nem , ők megkérdezték selmecigabikát az Egyre Ijesztőbben Halfejű Nőt, aki meg kinyögte, igen intellektuálisan, hogy "eeemúúttnyócév".

A hírműsorokban kicsit élvezkedtek még az ellenzék belső konfliktusain, bajaivideóztak egy egész keveset, de az pl. nem lett hír egyáltalán, hogy a vakkomondoros főfaszt végre kibaszták a pártból (a fideszből naná), miután már ő is beismerte, hogy részegen verte párszor a korlátba élete párja fejét, aztán meg vörös fejjel hazudozott. De ez nem hír, végül még megingik a munkavállaló (humánerőforrás) eleddig rendíthetetlen hite Pártunk és Kormányunk csodálatosságában, és nem termel, vagy nem olyan hatékonyan. Így meg ugye mikor hagyjuk már le végre Németországot?

De a délután úgy indult, hogy volt egy félóra David Attenborough-ról, aki kicsit értekezett a közszolgálati  média mibenlétéről, ilyeneket mondott például, hogy a hitelesség a legfontosabb. Ez meg lement a Kossuthon, és nem szakadt rájuk a szerkesztőségi szoba plafonja, miközben buzgón helyeseltek. (Persze lehet, hogy később leszólnak a Párttól, hogy mi volt ez a bíbíszís, imperilaista propaganda?)
Sir David amúgy ért hozzá, eretelileg a BBC nevű rádióhoz jelentkezett, de mondták neki, hogy nincs üresedés, de nem lenne kedve beszállni egy új projektbe? Úgy hívják "televízió", most indul.  (Később meg a BBC2 igazgatója is volt, az MTVA-hoz nyilván nem vennék föl, túl okos, túl független, meg ötletei és elvei is vannak, még 87 évesen is, mikor az itteniek szerint már minimum húsz éve nyugdíjba kellen lennie.)

Tanulság nincs, ennyi mára...

Az nátha gyötrelmeirűl

Folytatva a panaszkodást: az életem egy gyötrelem. Most konkrétan azért, mert köhögök mint egy.... nos, mint egy dolog ami köhög, plusz taknyos vagyok, és kijött a herpeszem. Ez már önmagában elég az összeomláshoz, de ráadásul még dolgozni is kell közben, amitől meg ugye nem lehet. Így aztán extra lassan telnek a nyolc órák, abba már bele sem merek gondolni, milyen lassan fog majd a pénteki tizenkettő.... Brrrrr...

Mindenhol fájok, a fájdalomcsillapítótól viszont izzadok, az ortom rojtos, de a krém, ami állítólag jó rá, nem gyógyítja csak csípi (és nem, ez mégsem annak a jele, hogy használ, ugyanolyan piros és fáj, vagy egy kicsit jobban), és nem tudok aludni.

A nemalvás persze csak részben a nátha következménye, satbil oldalfekvésben már tudok úgy lélegezni, mint Darth Vader, viszont az éjszakai zaj, az egészen rémes. Ugyanis az elmúlt két éjjel nekiálltak a csomópont útfelújításának, ami konkrétan azt jelenti, hogy este tíztől úgy hajnali hatig gyalulják lefelé az aszfaltot. Nappal nyilván nem akarnak nagy fennakadásokat okozni a közlekedésben, így csak elszórt légkalapácsolással múlatják az időt, éjszaka viszont nekiállnak a nagy gépeikkel, komolyan.
Mintha legalább is irodaházak lennének a környéken, meg elhagyott raktárak, nem pedig lakóházak, körbe-körbe, és nyilván a helyi erők nagy része nem pont éjszakai műszakban dolgozik a héten (ha igen, nyilván utat gyalul, szigorúan más ablaka alatt), szóval ilyentájt aludna mondjuk, már csak a munkaerő-újratermelés okán is.

Ráadásul a kutya sem tud aludni, így aztán egész délelőtt csak szédeleg fel-alá a lakásban, és néha véletlenszerűen elalszik valahol. Álmában csönget egy picit.

Az hajnali röptéri gyötrelemrűl

A hajnali gépeket egyre rosszabbul bírom, három után kelni, miközben éjfél körül alszom el (és nem alszom jól, mert folytonosan azon görcsölök, hogy mikor kell kelni - és nem, a horkolás sem azt jelzi, hogy hű de pihentetően alszom), szóval rosszul fizikailag is rosszul vagyok. Fáj a fejem, émelygek, görcsöl a gyomrom, rám sóznak mindenféle hitelkártyát ijesztő fiatalok a reptéren. Tényleg, be kellene tiltani az ilyen lerohanós marketinget, mondjuk reggel nyolc előtt - asszem még öt sem volt mikor valami szitibankos izék azzal nyomultak, hogy legközelebb a viájpí váróban várhatunk, korlátlan kaja meg pia, mintha reggel ötkor, szarul lévén pont erre vágynék. Hát nem, én egy ilyenkor egy ágyra vágyom, kilenc órái kelésre, meg utána sajtos pirítósra kakaóval, arra vágyom.

De e helyett marad a reptér, kvázi-zombi státusz (még csoda hogy a határőr fényképről felismer), meg valami szánalmas alvás-kísérlet, belső ülésen a falnak dőlve, amitől leszállás után kevésbé vagyok álmos, de a fejfájás meg a hányinger az ugyanaz. A csomagra várva szenvedek, a reptéri vonaton kínlódom, aztán valami hideg, szénsavas alkoholos üdítő (miszerint cider) meg majonézes-rákos szendvics révén kezdem visszanyerni emberi formámat, bár a majonéz később még megbosszulja magát.

Igazából másnapra, 9-10 óra alvás után leszek önazonos, így aztán egy átlagos lándöni úton egy nap már ment is a pocsékba, pedig ugye azért kell nekem három órát aludnom, hogy ne menjen. Mert így egy nappal több - nem feltétlen a lelkes városi turistáskodás, csak a kialvatlan rosszullét.

Ez persze régebben jobban ment, de úgy néz ki öregszem, így mindjárt negyven évesen kezdem értékelni a kényelmet, a rendes alvásidőt, a normális reggelit - azokat, mik túl vannak a puszta túlélésen. Ez huszonévesen nyilván máshogy volt, látom is Petrán, aki teljesen udvariatlan módon még mindig huszonéves, hogy bírja a pörgést mint a búgócsiga,  bár ha elfárad, akkor rögtön s nagyon. Ez nyilván ilyen női dolog, vagy nem.

Nekem tehát jó lenne egy délelőtti gép, úgy tíz vagy fél tizenegy körül, de másik felem nem hagyja ezt, inkább engem szenvedni hagy, az neki kevésbé fáj, mint pár órával kevesebb Londonban. Mondjuk évente egyszer én is kibírhatnám (mondhatjuk), de talán lehetne már rohadt ülésszám is a beszállókártyán, kevesebb gyomorideggel, meg a kézipoggyászos futóverseny kiiktatásával talán én is kisimultabban néznék a hülye repülőutak elé. Addig is a vizzer rohadjon meg a neve napján, bár nem tudom  mikor van, a katolikus egyház szerintem még nem kanonizált egy Szent Vizert sem. Szóval rohadjanak meg még máma inkább.

A szitibankosok meg szerencsére nem jelentkeznek, pedig szerintem voltam olyan hülye, hogy az igazi telefonszámomat adtam meg nekik. Fáradt voltam, na.


(p.s. Visszafelé amúgy nem is volt olyan gáz, normális alvás, rendes ebéd meg ilyenek után meglepően jól tűrtem a reptéri tortúrát, a futóverseny is inkább vicces volt, pláne a csaj, a ki előttem futott a kapuhoz, gurulós bőrönddel naná, és csak ott derült ki, hogy neki és az egész femilinek elsőbbségi beszállókártyája volt, indokolatlan többletköltségért. De akkor minek rohant? Sportoló? Vagy csak magyar?)

Rossz hír

Meghalt Lou Reed. Satellites gone.

Rojál krumplik

Hát, az idei Londonban is volt minden, mint a búcsúban (gyors megjegyzés: az idei zöldség a krumpli, a nagy krumpli of course, zöldségesnél, kertészeti múzeumban meglesve, illetve hal mellé a tányéron, sütve), és persze azt is bírom, ami nem tetszik, ami meg tetszik, azt nagyon.

A többit meg kategorizálom, az úri közönség nagyobb örömére (ötórai gabonapálinka, biztonságos széklábak, a belépés ingyenes, a kilépés bizonytalan…). Tehát a dobogósok: 

Hányok/röhögök kategória: 

1. Rojálbébi: Majdnem azt írtam, hogy no comment, de mégsem lehet szó nélkül hagyni ezt a debil módon giccses baromságot, hogy ugyanis rojálbébi evriver, tányéron, bögrén, falinaptáron, lekváron, bilifülön, mert ugye minek is. De van egy csomó könyv/magazin, külön rojálbébis tematikával, márpedig mit lehet írni egy pár hónapos, ráncos, átlag csúnya csecsemőről? Már azon kívül, hogy hány kiló, hány centi, meg hogy megy az input-outpot (hányingerül: szopizás, kaksizás – mintha a szar ettől illatossá válna). Mert ugye a rojálbébinek még nem volt szexbotránya, ittas vezetése, durva válása vagy tiltott fegyverviselése, szóval mivel is lehet megtölteni, egy róla szóló (oké, vékonyka) könyvet? Képekkel nyilván, de az meg minek, egyformán mutat az összesen, csak a mutter van egyre ijesztőbbre sminkelve, egyre röhejesebb (vagyis nagyon rojál) kalapokban.

2. Hülye kiejtés: Ez a londoni tömegközlekedés specialitása, a hülyén ejtett nevek, melyek kissé távol állnak a BBC-sztenderdtől, de legalább nem lehet érteni őket. A gépi néni a busz hangszórójából pl. ilyeneket mond: ’szvók’ (Southwark), ’nofgnics’ (North Greenwich) vagy’mébó’ (Marylebone). Még jó hogy ki is van írva. Ennél egy fokkal rosszabb, mikor a sofőr azt mondja be ’viepolodzsájzdetbrugrengrublien plizaldernoribriienbruentenkju’ (nincs megfejtés). A nagydíjas itt az a félrehallás volt, mikor nem értettem, hogy lehet hétvégén a St.Martin tempomban Rammstein-koncert? (Megfejtés: nem rámstájn, hanem láncstájm…) 

3. Szörnyűék: Ez gyűjtőnév, az aktuális rettenetes családra/házaspárra akik melletünk/mögöttünk ülnek a röpülőn és:

-          Legalább egyik tagnak be nem áll a szája, közvetít mindent és kalauzol (most fordulunk a kifutópályára, most szállunk fel, felszálltunk, némmá apjuk amarra egy híd etc.).

-          Kisgömböcre tömött, lila-sárga hátizsákjaikat nájlonszatyros kiegészítőkkel komplettálják, borosta és hasitasi opcionális.

-          Büdösek, modortalanok, és hadüzenetnek veszik, ha valaki arrébb teszi az egyik szatyrukat, mert útban van: Valamint fokhagymás kolbász szaguk van (nekik és a kézipoggyászuknak), azaz büdösek, de ezt már említettem.

 

+1: A mikrobuszos bácsi a reptéren, aki éjfél körül elkeseredett arccal telefonál valami elveszett utasnak: "Terminál tubi, itt terminál tubi, hol vagy? nó inglis, hol?, terminál tubi."

Riszpekt kategória

 

1. Westminster Palace: avagy a helyi parlament. Eddig valahogy kimaradt, mert igazából csak ritkán látogatható, mert először is ne legyen épp ülésezési szezon, másodszor meg legyen szombat (mert a többi nap emberek dolgoznak arrafelé, viszont a vasárnap az idegenvezetőknek is jár), meg kapjon az ember jegyet megfelelő időpontra. Mert csak kísérővel, csoportosan lehet bemenni, reptéri jellegű biztonsági ellenőrzés után, géppisztolyos, golyóálló mellényes őrök között. És a csoportot tízpercenként megszámolják, megvan-e még a nép, darabra legalábbis.

Ezzel együtt az egész egy nagy élmény, például előtte még sosem voltam a lordok házának üléstermében, miként persze az alsóháziban sem, plusz jó volt az idegenvezetőnk (valamilyen Jeff, félúton a kokós Robert Downey Jr. és David Jason között, szakállal), és még le sem lőttek a marcona őrők. (Akik nyilván a világ legharcosabb marcosai…, izé, akik mindenkit szétharcangolnak a marcokban.)  
Plusz szeretek minden múzeumot, az elsőre unalmasnak tűnő témákat is érdekesen prezentálják, az ember halloweenre öregedő rockernek (vagy prosztó rögbi-szurkolónak) öltözve is olyan izének….nnna…kultúrembernek érezheti magát. 

2. Éttermek/pubok: Még mindig nem lehet hibázni egy pubbal sem, hibátlan a faborítás, az aprómintás szőnyeg, a savanyú sörszag és a frissen készült hal&krumpli. Különbség mindössze abban van, hogy mennyire hangosan üvöltöznek félrészeg angolok az ember fülébe, ez persze részben időpont-függő, péntek esete ugyanis mindenhol félrészeg angolok üvöltöznek, és mindenhol hangosan, ilyenkor vegyünk sört a legközelebbi off-licence boltban (kedves arabok a pult mögött, minimál angollal), és igyuk meg a sarkon, hallgatva a kocsmából kiszűrődő üvöltözést. 
Meg egyszerűek a szabályok:
- rendelés a pultnál
- fizetés előre
- borravaló nincs - és akkor nem kell aggódni, hogy mi van, ha a pultos csaj az üres poharak eltakarítása közben megkérdezi, kérünk-e még? Mert nem kérdezi meg.

3. Közlekedés: Néha a metró is jó, de idén rászoktunk a buszra, főleg azzal közlekedtünk/álltunk a dugóban. A busz jó, mert általában van ülőhely, lehet bambulni a várost (csak a hotel felől valahogy az össze az Oxford Street felé megy, több év után lassan már fejből felmondom az üzletek sorrendjét) és lehet röhögni a sok emberen, akik csak menetelnek az utcán, különlegesnek és egyedinek érezve magukat, miközben mindenki ugyanazt az öt öltözködési stílust variálja, és ugyanaz a háromféle nájlonszatyor van a kezében, büszkén.

Viszont minden időben megjön ( a vonatok gyakorlatilag másodpercre pontosan), minden átszállás flottul megy, és már csak legrégebbi metrókocsiknak van istállószaga, bár ez, ha végleg eltűnik, valószínűleg hiányozni fog.

 

Nemértem kategória

1. Guiness: A világ legindokolatlanabbul körülrajongott söre. Régen ittam utoljára, talán nem véletlenül, most meg véletlenül ismét. Mert csak ráböktem egy ismeretlen ciderre, hogy diszvanplíz, és mikor legközelebb odanéztem, a csaj már javában csapolta a fekete löttyöt. Mint Petra megállapította, az íze olyan, mintha faszénből főzték volna, és tényleg, de hát mint tudjuk, az írek bármit meg tudnak inni. De mi ez a világméretű felhajtás???

 

2. Szusi: Kezdem nem érteni, miért is ekkora felhajtás körülötte. (Bárok, szakboltok, könyvek, tanfolyamok – mindenhol ezekbe botlottam.) Igazából a világ egyik legegyszerűbb étele, mint mondjuk a szendvics vagy a pörkölt. Én évek óta szeretem, meg eszem is, de nem csinálok kultuszt belőle, nem olvasom el a tényleg könyvtárnyi szakirodalmat, és röhögök azon az agg japánon, aki harminc évet szánt az életéből arra, hogy tökéletesítse a rizsfőzési módszerét. Csinálhatott volna valami értelmesebbet is, az élvezetesebb dolgokról nem is beszélve. 

3. Ajándékboltok: Ha egyet láttál, láttad az összeset. Kínai gyártású fröccsöntött bigben, lándönáj, miafakk, vicces pólók (tényleg jó a Marx and (Bud)Spencer, de olyat nem leltünk), rózsaszín gurulós bőröndök és köbméterre mért teddymacik. Műanyag kristályszívek, királynős játék(!) teáskészletek, bitliszes bögrék, juniondzsekkes bármik. Meg ugye a rojálbébi, rojálbébi, rojálbébi…óóóóó.

Mingyálándön

Pár óra múlva indulok a vasúti állomásra, holnap reggel meg megy a repülő gépem Londonba bele. De gond, hogy a kutyát itthon kel hagyni, holap este nyilván azon nyavajgok majd, hogy hiányzik a kutya. De velem lesz Mókus, ez remek. Ha megjöttem majd panaszkodom, meglátjuk a nagy hagymák után, mi is az issue...

Több a zsebemben

Azt olvasom ma több hírportálon is, hogy az "elmútháromévben" nagyjából összesen ezerötszáz milliárd HUF-fal csökkent az állam adóbevétele. Ami egyfelől akár lehet jó is, elvégre ennyivel kevesebbet tudnak nemzetes uramék hmmm... elhuffantani, másfelől persze nem jó, hisz eleve nagyjából az ő meg támogatóik zsebében maradt ez szerény összeg. És még ezen felül nyúlnak a többi felé, kis ragacsos mancsaikkal, malacszemeikben ott ég a mohó vágy, a szájuk meg jár közben, hogy nemzetiérdek, meg rohattmultik meg a stadion az kórház, meg nemzeti a színház... tényleg mi az, ami ezeknek nem kell. (Avagy: van az a bánatos, kifehéredett, bokoralatti kutyaszar, amit nem szeretnének saját kezelésben tudni??? Elvégre még az jó lehet valamire, ha másra nem hát a hazaárulóigenszívűbankpártinarkósbuzibajnaigárdistákat dobálni vele, jól. Úgyhogy lesz itt még állímosítva az említett termék, kis szerencsével a Zalaptörvény szántizenhetedik módósítása is erről fog szólni.)

Ez persze fideszkádéenpéül úgy hangzik a pártszolgálatos médiában (az MTVA jelenti a Magyar Nemzet cikke nyomán, tényleg röhej...), hogy ennyivel több maradt a magyar családoknál. Ja, annál az ötszáznál, a többi meg vagy nem magyar (hanem tuduggyukki, vagy tuggyukkimás), vagy nem maradt nála semmivel sem több, a rezsi.... (nem, most már tényleg le nem írom), szóval a számlablöff megtakarításait pl. nálunk is simán elviszik az élelmiszer-árak feltűnő emelkedései. Hja kérem, ócsóbb az áram, nekünk, a péknek meg drágább, így aztán drágább a kifli, kicsit több százalékkal, mert közben a benzin is drágább, meg a banki ügyintézés, csak ez a villák uszodájából nem tűnik föl. Vagy igen, de kit érdekel, buli van Janikám, akinek nincs semmije az annyit is ér ugyebár, az meg eleve nem jó magyar, akinek tízszázalékos csökkentés nem jelent eleve havi százezer spórolást. Há, mé nem vesz dzsekó... dzseki... na, dzsakuccit az a lúzer. Mennyivel több maradna, a zsebébe, lehet stadión a kertye végibe, csak akarás kell. Meg bőr a pofára, sok... ez ma a siker titka, Peti meg Tóni a megmondhatója.

Az én zsebemben pl. csak taknyos papírzsbkendőből maradt több, mert nem vagyok (elég jó) magyar, vagy csak mert kevesebb az utcai szemetes. (Mellékes, de az új napelems buszmegálókból pont ezt felejtették ki.)

Én megmondtam...

Meg bárki más is. Mert ma már tudjuk, a hogy a Sólyomturul Airizé anékül omlik össze, hogy egyetlen járata felszállt volna. Az egyik ügyvezető lemondott, a másik hirtelen kórházba menekült a sajtó elől, a harmadik meg bárgyú arccal, de már a vesztesek beletőrődésével magyarázza, hogy lehet ebből még valami. Mert ugye ő volt az egyetlen, aki pénzt tolt ebbe az őrületbe (120 milla HUF-ot), és hátha még viszontlátja. Pedig dehogy.

És nem ez lesz az első "légitársaság" (tényleg, lehet két idézőjel is: "légi", "társaság", tagonként sem igazak), ami fel sem száll mielőtt csődbe megy, mert attól, hogy valakinek van légi tapasztalata (uatzott már repülőn, járt már repülőtéren, de legalább látta már valamelyiket képen), töredék pénze, és jól tud hazudni titokzatos befektetőkről, nos attól még nem lesznek járatok, utasok, még haszon sem, illetve ez utóbbi lehet, de csak komoly büntetőjogi tényállások esetén, mint adócsalás, sikkasztás etc.

És lehet azt mondani, hogy csak az engedélyek beszerzése megy a vártnál nehezebben, de könyörgöm, mire adjanak ki engedélyeket? Arra, hogy lefestettek két Angliában parkoló gépet?
És már a néhány felvett munkatársukat sem fizetik ki.

Kiváncsian várom mit izzad ki a jobbos sajtó, ahol már előre örültek a "nemzeti" "légitársaság" "indulásának" - külön-külön. Aztán most néhetik, ahogy pénzes, de balfék szerencsétlen izzadva magyaráz. Valamit amit csak ő ért. Vagy valaki más, aki most röhög markába, elvégre kis pénz is pénz...

Még szerencse, hogy legalább menetrendjük, meg helyfoglalásaik nincsenek, így kevesebbet lophattak, meg mindenki eljut oda, ahová akar, legfeljebb nem a szólijommal. De ha már madár, válasszuk a Millenium Falcont, az is  egy ócskavas, de ha kell, repül.

Szektásodnék

Azt hiszem vallásalapítónak állok, az jobban fizet, mint a villamosfelszerelés-gyártás vagy épp a szociológia. Ott van például a Szicitológia, vagy Szinciotológia... Szcinitoto... mindegy, az a tomkruizos gadnóz amit a Elrobban Huba alapított, és azóta ismilyen sokan jól élnek belőle. Pedig csak hülyeségeket kell beszélniük drágán, plusz fellengzős mód érthetetlenül.

Mert hát L. Rontó Hubert is csak egy középszerű ám szószátyár sci-fi író volt, de szorgalommal és sok droggal végül is látomásos ostobaság-trénerré, és középszerűen öltözködő hajóskaptánnyá képezte magát. Na, valami ilyesmi nekem is menne, kokó nélkül, azt már öreg vagyok elkezdeni, de a szekta, meg a pénz und hatalom, az jöhet.

Én azonban inkább valami Rasztputyin-féle őrült prófétává képezném magam, karizmatikus lennék, de őrült, valamint velejemig, már-már esztétikai módon gonosz. (Az eszelős tekintetet már gyakorlom a tükör előtt, de egy sátánikacaj-vizsgán még simán megbuktatának. De már edzem, sok black-metal lemezzel.)

És megalapítanám mondjuk az Űrvámpír Egyházi Testvériséget (ez ma aszem elég menőn hangzik), egy elit csapatot, mely persze heteken belül uralma alá hajtaná a vilgátot, vagy nem, tagjai mindenesetre követnének egész a máglyáig (már ha a hatalomátvétel nem jön össze), és ugye mint tudjuk, ez a maximum, amit elvárhatunk tőlük.

Addig is hirdetném az igét. tanításaim lényge a következő: (László Űrvámpír az Úrban Evangéliuma, numero 1.1.)

Mindannyiunknak van egy nagyon sötét és elég halhatatlan lelkünk, amiért viszont el kell menni karmikusan a Valhallába, ami egyébként a Plúton van, ami egyébként mégis csak egy bolygó, bármit mondanak is hülye csillagászok. Ott lakik ugyanis a három fővámpír, Odin, Ízisz és Kuka, aki ad nekünk olyan spéci lelket, kivéve, ha mi vagyunk a Bádogember vagy a Madárijessztő, mert akkor nem.

Ez után visszatérünk a földre, rászokunk a vérre meg az elektronikus tánczenére, látunk a sötétben (csak kár hogy főleg bokor alá pisilő részegeket látunk, meg fluoreszkáló galambszart), de a fokhagymás lángos az speciel ugrik. A testünk amúgy halandó marad, csak a lekünk lesz halhatatlan (addig nem az, csak valami temporary file), és időnként keres majd magának új testet, főleg ha karóval átszúrja valaki, akkor mondjuk már muszáj is.

A cserék során egyre jobb testeket kaphatunk, és ha végre elérjük a Siffer Klaudia / Klúni György szintet, testetlen szellemlényekké (esetleg szellemlányokká) válhatunk, és onnantól kinyíluk előttünk az univerzum, mehetünk a Marsra, a Tatuinra vagy egyenesen a Halálcsillagra, távolbólgyilkoló Szent Dart Vader ashramjába. Akkor már az egész csak elhatározás meg az Égi Kreditszámla (jutalompontokkal!) kérdése.

De hogy ez hogyan érhető el, azt nyilván nem mondom el, illetve igen, de előtte tessék küldeni kétmillió-háromszátötvenezer-négyszázhuszonhét angol fontot, ebből már kijeön egy elengás londoni sarokház, meg pár jó autó. És nem ér ufóenergiával küldeni, hanem csak rendes banki átutalással. Vagy kesben, személyesen.

Az fáradtságrul és értelmetlenségrül

Adott nap tizenkét órát dolgozni szar dolog, rosszab, mint egy pártkongresszus majonézes smukkandorral, rosszab, mint egy gyökértömés egy normális fogorvosnál, és csak egy kicsit jobb egy enyhébb közúti balesetnél. De akkor igazán elviselhetetlen, ha nincs is munka, ha azért kell tizenkét órát ott lenni (két év után megtnultam a szakszót: "hosszúzni"),  mert így jött ki a naptárbul, ez itt a mindenmásodikpéntek, csak épp nincs mit csinálni. Mivel egydül vagyok, magányosnak és feleslegesnek érzem magam, nincs kedvem dolgozni, még jó, hogy nincs is mit, ötkor már ásítozom, makogok a telefonba hétkor, és már olvasni sincs kedvem a gépek mellett. Olvasni sincs kevem nekem??? Egy engem??? Ez nyilván a közeli vég jele. Kiflivéget eszem (aztán a közepét, szigorúan belülről kifelé), bárgyú mosollyal hallgatom a hülye kosutrádjót, már ez a vasalbertes, templombajárós, erdélybentőkéslászlós, majifijatalozós, szakrálisturulos ötödrangú kulturális szemétdomb sem akaszt ki, ami egyébként tök jó az alacsony vérnyomásra kávé helyett. De most csak vegetatíve működöm, az unalom lassan öl, de ööö... kurva unalmasan. Meg lassan, bár ezt mondtam már.
És mikor kimegyek vécére, automatikusan viszem a kis vizespalackomat, lerakom a mosdó feletti polcra, végzek, kézmosás, fogom a palackot és indulok vissza. Közben eszembe ju, minek is hoztam? Tudat alatt nyilván vizeletmintát készültem begyűjteni, csak tudnám hogy kinek és miért. De ha valakinek kell, majd legközelebb.

Szotyoládé fogyasztása is tilos...

Eztet találtam most a 444.hu-n, és kissé el vagyok képedve tőle, a volt főnökömnek úgy tűnik tényleg agyára ment hogy ő egy rektor, és már dress code is van nála, általa. Nyilván a dinamikus fejlődés helyett, pótcselekvésként.

http://444.hu/2013/10/03/a-kaposvari-egyetemista-lanyok-nem-jarhatnak-poloban/

Én már nem vagyok érdekelt, de azért az túlzás, hogy hétköznapi viseletet is előír, például nem tarthatnék órát pólóban (legfeljebb gallérosban), nem hordhatnék szandált vagy bakancsot, vizsgáztatáskor neg kötelező lenne a sötét öltöny, világos ing (hagyományos!) nayakkendő. Szóval a mostani rabszolgák már akor sem vehetnek fel AC/DC-s vagy Micimackós nyakkendőt, ha az öltönyük sötét, mint a rektor kultúrafelfogása.

De én tovább mennék:
- Parfüm és túl mély dekoltázs is tilos (tényleg, csak a nőknek???), ezért javaslom hogy legyen dresszkód-rendőrség, az indokolatlan parfümhasználattal súlyosbított dekoltázsbűnözés elleni rezsiharc jegyében.
- A Rajz tanszék kijelölt munkatársa felváltva, vetésforgó rendszerben tartasanak színügyeletet, ők lennének hivatottak megállapítani, hogy elég sötét-e az öltöny, elég világos-e az ing, szóval, hogy pl. az acélkék akkor melyik is?
- Lehesen pályázni ruhafestékre, a világos öltönyök sötétítése okán, a legtöbb oktatónak-hallgatónak ugyanis providentes gyorshitel kellene egy most azonnal beszerezendő, jó minőségű, setét öltönyhöz.
(Jut eszembe, fekete zakó sötétkék farmerral már azonnali kirúgáshoz vezet, vagy az illetőt csak nyilvánosan megvesszőzik a portások? És egy szürke antilopcipő akadálya-e mondjuk az adjunktusi kinevezésnek?)
- A hétköznapi viseletet  minden nyilvános helyen legyen kötelező betartani, elvégre a zegyetemi pógár az utcán is az intézményt képviseli, szóval a sarki boltba is csak hosszúnadrágban, ingben, zárt cipőben lehessen lemenni, nyári negyven fokban is, gumicsizma pedig esőben kertészkedés esetén is tilos!
- Az esztétikus megjelenés jegyében ezentúl legyen tilos a sörhas, a hagyományos nyakkendőre lógó toka és harcsabajusz is, szóval Profdoktor Szávai Déescé legyen köteles fél éven belül minimum húsz kilót fogyni és azonnali hatállyal megborotválkozni! Mert hát tényleg hogy néz már ki a sok fess, jól öltözött egyetemista között... (Kicsit rosszabbul mint én anno, legalább nem tűrtem be a pólóm/ingem, hogy a pocak okán ne úgy nézzek ki, mint egy középen megkötött marharépa.)
- Tökmag, szotyola, popkorn fogyasztása, továbbá a csikk piszoárba helyezése úgyszintén, tilos,a  padban pedig csöndben, hátratett kézzel kell ülni. Különben pofoz!

Amúgy meg mindenki nézze meg jól a belinkelt cikk Stanfordos fotóit :)

Hülye angolok, angolhülyék

Néztem épp a Weakest Link-et, és nem hittem a szememnek. Meg a fülemnek sem. Ilyen buta, műveletlen társaságot rég láttam ebben a műsorban, pedig a mezőny általában e tekintetben erős, mindig van néhány szerencsétlen, aki gyorsan kiasik, a többiek kárörvendő mosolyától kísérve. Akikhez képest a futballhuligán-kinézetű termékmenedzser meg a kisvárosi, szappanopera-függő háziasszony is okosnak érezheti magát.

Most viszont az összes aspiráns ebbe a legalja kategóriába tartozott, úgyhogy az utolsó, a fődíjért megküzdő páros az utolsó körben ilyeneket mondott:

"- Melyik európai országra utal a blablabla? (itt pont nem figyeltem, csak a válaszon dermedtem le)
- Párizs!
- Nem, a helyes válasz Németország."

Illetve a másik félagyú arra a kérdésre, hogy milyen néven ismert az izraeli titkosszolgálat, kapásból rávágta, hogy: Al Kaida. És nem szakad rá a plafon, illetve nem szakadt ki a sátáni kacaj a műsorvezetőből. Mert ugye mindez már a döntő. Lenne...
Értem én, hogy vannak akik a sör-foci-videojáték háromszögben élik az életüket (na, a briteknél aztán különösen sokan vannak, plusz a fű ráadásnak), de ők miért jelentkeznek egy alapvetően műveltségi vetélkedőbe? Talán abban bíznak, hogy véletlenül az összes kérdés olyan lesz, hogy "mennyi harmincból tizenhét?" (hat!), pedig ilyen csak néha van, a versenyzők összezavarására.

Plusz a beégésüket látja az összes ismerős, rokon, munkatárs, aki meg véletlenül nem, annak valaki úgyis még aznap belinkeli. De mai indulóink még ezt sem igen fogták föl, a második helyezett (a párizsos) még örült is, hisz döntőbe jutott, és ott ugyan orbitális baromságokat beszélt, de a család azért így is büszke lesz rá. Hiába, ki a kicsit nem becsüli...

Botrány!

Volt a hétvégén ez az ellenzéki izé... pörformansz, ahol az ellenzéki pörformerek ledöntöttek egy hungarocell Orbán szobrot, a fideszes (köz)médiának meg két napja alig akad más politikai témája, úgy fáj ettől az otromba gesztustól a kicsike lelkük nekik. Mert ez az ellenzék alávaló, szemét egy banda, ellentétben a kifinomult jobboldali rajongókkal, akik táblákat tettek ki anno a Kossuth téri lámpaoszlopokra, megnevezve, hogy melyik balos politikust lógatnák fel pont oda, Gyurcsánynak (kinek keresztneve náluk már rég: Takarodj) nyilván három is jutott, mert magas, sunyi és issszonyúan gonosz.
De ez a hungarocell szobor ez már minden határon túlmegy, nem lennék meglepve, ha pár napon belül összehívnák az ENSZ Biztonsági Tanácsát, és kérnék a Kínai Kommunista Párt támogatását is, velük már úgyis jóban vannak.

És mikor a közmédia vitaműsorának kérdezője nem lát tovább a saját ostobaságánál és a pártttagkönyvénél (hiába no, az igazi független újságírót az sem gátolja a kiegyensúlyozottság gyakorlásában, hogy évekig pártszóvivő volt) az kérdezi az ellenzéki franctuggyakitől, hogy akkor most ettől a szobordöntés-paródiától lesz kevesebb munkanélküli meg nagyobb zsömle?

Pedig ilyet eszébe sem jutott kérdezni, pl. annak kapcsán, hogy akkor most a Bayer-Bencsik lábszagú páros nemleszünkgyarmat békemenetes vonulása az Andrássy úton, akkor hogyan is növeli majd a GDP-t? Hát, nyilván sehogy, ahogy vámpírmosolyú Orbáb-bábu (mert amúgy nem szobor, ez tényleg senkinek nem tűnt fel?) autodafé jellegű megalazása sem, de egy politika demonstrációnak talán nem is ez a dolga. Illetve biztosan nem ez, de az egybites agyú (jó-rossz, Orbán -Bajcsányházy, ennyi a világ)szerkesztőnő ezt nem csak hogy nem tudja, de nem is akarja felfogni, a valóság csak megzavarná édes, népbe-nemzetbe merítkező álomvilágát, ahol minden piros-fehér-zöld, és egy Wass Albert idézet van ráhímezve, cifrán.

De hát a néni KDNP-s (ottan vitte a szót), ami egy nagyon népszerű párt, tömegek rajonganak érte, és tömegek lépnek bele, mert ők is olyan szép, művelt, kifinomult, képzett és a keresztényi szerettetől mélyen áthatott férfiak akarnak lenni, mint akik már ott vannak. Hisz ez a keresztény macsók pártja, tehát minimum, hogy az onnan szalajtott médianéni is keménykedni akar, pedig simán csak korlátolt. De a többiekhez hasonlóan valószínűleg nem keresztény (illetve, esetleg csak a szó nem zsidó értelmében), és biztosan nem demokrata. Így marad a Párt, ahhoz mondjuk hű. (És a párt egyre népszerűbb, a legújabb hírek szerint már heten vannak! Miután Hapci és Morgó is belépett...)

p.s. Az megvan amikor néhány radikális tüntető mondjuk Berlinben vagy Koppenhágában, Merkelnek és Obamának öltözve (nagy habszivacs karikatúra-fejekkel) például anális/orális aktust imitál, kifejzev undorát a nagyhatalmi döntések levajazása kapcsán? És ott egy ilyen pillanat lehet érdekes híradós vágókép, de nem szörnyülködik rajta napokig a kormánypárthoz bekötött hipokrita banda.

Családi sport

Nálunk a KVGY-nél  (Keddenként Valamit Gyártunk) a hétvégén lesz családi und sportnap, de én már az összetételt sem értem. Családdal sportolni olyan, mint zokniban fürdeni, megy de minek, plusz kellemetlen (kivéve Petrával, bár nem tud úszni de remek a tóparti sakkozásban és tollasban, meg az otthoni römiben, de ezek nem sportok, ezek szórakozások, ja meg a darts), de én rábólintottam, hogy OK, elmegyek, aztán szó sem esett róla. Meg az eredeti időpont is elmúlt közben, erre kiderül, hogy most lesz, engem meg beneveztek valami akadályversenybe, túrával egybekötve. Meg adnak enni-inni (de nyilván a gulyáságyú-söröshordó vonalon, melyet épp több okból sem preferálok), plusz rámegy a szombat, hogy egy napot kötetlenül azokkal lehessek, akkikel egyébként sem vagyok, főleg persze  azért mert magam vagyok a délutános műszak...
A sport az meg egy tévécsatorna (illetve kettő) ottan megy az amerikaifoci, amit szeretek, de semmi pénzért nem csinálnám, durván erőszakos, de fotelből nézve ideális.

Szóval az előnyök:
- Friss levegő mozgás.
- Kollégákkal haverkodás (amúgy tényleg akad néhány jó fej).
- valamint friss levegő...

Hátrányok:
- Fel kell kelnem korábban, éjfél utáni fekvés után.
- Ki viszi le a kutyát?
- Ki játszik römit Petrával?
- Ki süt sütit?
- Kisütött a nap. (Izzadok, leégek etc., borús időt kérnék, részemről, sérelmükre.)
- Fáj a hátam, reggel papucsban sétáltatok Dudlit, ahhoz nem kell lehajolni.

Egyszóval jóval több a hátrány, de bunkóság lenne lefújni a részvételt, úgyhogy gondolom megyek (hátfájás esetén persze nem, az már tényleg értelmetlen), és ahogy magamat ismerem, tetszeni fog. Mert ugye imádok Londonba menni, de utálom, mikor be kell pakolni a bőröndbe, lesni az órát, hogy öt-négy-három etc. óra múlva már indulni kell, hogy ma éjjel már nem alhatok a saját ágyamban, hogy el kell hagynom az ötven négyzetméteres komfortzónámat...
És (szó szerint) hányingerem van a hajnali keléstől, a gondolattól, hogy jön a reptéri tortúra, várakozás, tülekedés, nyomor, szagok, fáradtság, mittomén.

Aztán megérkezünk, szokásos boltból a szokásos cider-rákosszendvics kombó, szokásos hotel, és első estére kisimulok, de inkább már előbb, az első jó múzeum már helyre rak, szóval, hogy megérte, meg valaki mellettem amúgy is vigyorog mint vadalma, és akkor már eleve nem lehet rossz.

De ezt a sportnapot még meglátom... (Ha szusi lenne ebédre már előre meggyőzne, így még kétesélyes.)

Mű szakok

Na most jött el a pillanat, hogy minden korábbi ígéret ellenére mégiscsak beüssön az éjszakai műszak, szerencsére nem nekem. (Én rendes voltam, megkérdeztem a kollégám, délutánra vagy éjszakára akar-e jönni, azt mondta mindegy, erre én nyugodtan mondhattam, hogy akkor éjszakára.) Mert konzervatív vagyok, maradi und megcsontosodott, éjszaka szeretek az ágyamban aludni, és nem szeretek dolgozni. Olyankor pláne nem.

Meg félek is a sötétben, abból meg elég sok van éjjel. (Kivéve időnként az északi sarkon, de ott meg a jeges medvéktől kell félni. Meg a jeges egyéb állatoktól: jegesposzáta, jegespatkány, jegescincér, ilyenek...) Meg nem bírok nappal rendesen aludni, mert egyrészt nem hagy az eb, másészt túl világos van, amitől nem félek, csak zavar.

Meg utálok vacsoraidőben ebédelni, reggeli újságot délután olvasni, menetiránynak háttal ülni a vonaton, bár ez utóbbinak semmi köze az éjszakához. Sőt olyankor mindegy is, úgyis alszom, kint meg sötét van, párszáz kilóméter metró. Ha viszont dolgozom, azt csak csökkentett hatásfokkal, takarék-lelkesedésen, a tennivalók minimumára szorítkozva bírom elkövetni, az "ennél többet ilyenkor tőlem ne várjanak" szlogen jegyében, persze ez még mindig duplája annak, amire bárki más hajlandó, szóval rejtett sztahanovista vagyok, legalább is ahhoz képest.

De egyelőre úgy tűnik, marad a bejáratott rutin, szerintem jövő héten már nem is kell majd az éjszakás műszak (akkorra ugyanis bevállaltam, mégse tűnjek akkora csupornak), vagy mondjuk majd hétfő-kedden, amitől szerdán lesz egy szabadnapom, az meg ugye a Nemzetközi Mókusnap, szóval lehet, hogy nem rossz deal...

Amúgy a mai szöveg:
"- Van négyes anyád?
  - Nemtom, sose kérdeztem a méretét."

Erzsi....rezsó...., izé rezsi

Hogyan lehetséges az, hogy jövedelmünkhöz képest sokkal többet fizetünk az energiáért, mint Európa azon országaiban, ahol egyébként sokkal többet keresnek? - értetlenkedik a Pocakos Tábornok rendes pénteki pártszlogálati büfögésében.

Hogy miiiiiiii vaaaaan?
Nos, azért fizetünk a jövedelmükhöz képest többet, mert kevesebb a jövedelmünk, az árak meg hasonlóak. Mit nem lehet ezen érteni? (Mint a klasszikus vicc a Kádár -rendszerről: "Miért kicsi a zsemle? - Nem a zsemle kicsi, a pofátok nagy!") De ha ezt a főnök nem érti, akkor eleve alkalmatlan, ha értené, csak játsza a hülyét, akkor is, ha meg ráadásul élvezi , hogy játsza a hülyét (mert úgy tűnik), akkor nem csak alkatmatlan, de veszélyes is. A részletekről tessenek Orwell Györgynél érdeklődni...

Meg persze nem múlik el nap hogy a viktorakirályfideszkádéenpé párt (így hívhatják mostanában) valamelyik droidja ne próbálna új rekordot felállítani "a párt kedvenc (bár értelmetlen) szavának legtöbbszöri indikolatlan (és értelmetlen) használata" kategóriában.
A rezsicsökkentés végrehajtásának lényge, hogy következetesen csökkentjük a rezsit, vagyis a rezsi egyre kisebb lesz, azaz csökken. Mert ettől rezsicsökkentés a rezsicsökkentés. Ha ugyanis a rezsi nem csökken, hanem úgy marad, vagy esetleg nő,az nem rezsicsökkentés, nem nevezhetjük annak, márpedig ez a kormány rezsicsökkentést akar, rezsicsökkentést tervez és rezsicsökkentést is hajt végre, hisz elkötelezte magát a rezsicsökkentés mellett, ezért is ez a kormány a rezsicsökkentés kormánya. Ez a kormány tehát csökkenteni fogja a rezsit. A ree-zsiit-csőő-keen-tii, érted bazmeg?

Az egyébként csak nekem tűnt föl, hogy hősünk egyre inkább úgy néz ki, mint Jabba a Hutt?

Update: Ma nagymamám is kapott köszőlevelet a Mennyenafrancba Miniszterelnöktől, ezek a senkiháziak már csak a kutyánknak nem köszönték meg, pedig tőlünk aztán senki nemírta alá a vécépapírjukat.

A Kék Patkány

Napok óta szaladok bele mindenfelé egy reklámba, ami valami csokoládáfesztivált hirdet, ami lesz valahol (khmm... ennyit a hirdetés hatékonyságáról). De én már ott leragadok, hogy, híres gasztrobloggerek is előadnak ott...

Mert bevallom őszintén, én ezen a főzőcskemánián eléggé röhögök, mert persze magam is negy gasztoizé vagyok otthon, a négy fal között (mint ahogy a fél emberiség, nyilván), de főzni az igazából tök egyszerű, alaplamek plusz kis kreativitás, de felesleges túlragozni. A legjobb étel amúgy a világon a vajas kenyér, pontosabban a friss kenyér a környékbeli pékségből, ami még meleg, mikor hazaérek vele. Aztán vaj. Vagy ugyanez kifliben, arra már vaj sem kell. (A legjobb édesség meg a valóban házi baracklekvár, üvegből kanállal.)

És néha persze jó posírozott lepényhalszem füstifecskés salátaágyon ecetes fügével és sajtos tarhonyával, de rántott karfiolt meg pizzát mondjuk gyakrabban van kedevem enni. Kisssé túllihegik ezt a gasztroizét, könyvek, tematikus csatornák, folyiratok, blogok, mittomén, mert tudom, hogy enni az egyik legfontosabb élvezet-forrásunk, de a szex is az, miközben a komplett médiában már kevesebb a csöcs meg a villantás, mint a pörkölt-süti-saláta háromszög. Ami egyébként nem baj, csak fura.

Képzelünk el egy beszélgetést a közeljövőből, vagy jelenből, gadnóz:
"- Pistike, mi leszel, ha nagy leszel?
- Gasztroblogger! ... Nem is, tévészakács!... izé... Tévéblogger!"

Tisztára mintha ez egy szakma lenne, alaképzettségel az ember gasztrobolgger-képesítést szerez, aztán továbbtanulhat sztár-gasztrobloggernek (ez már majdnem nyelvtörő). És végén olyan híres megasztár lehet, mint Olivér Jakab, Ramzai Gordon vagy méltán körülrajongott Ljudmilla Pirított Ivanovna (a családnak csak Lapcsánka), a verhovenszkiji Guzmij Alekszejevics Trutymov Rollerfék Gyár menzájának főnénije.

Vagy az a patkány...

Rabok voltunk mostanság is...

Elsőre kényelmes helyzetnek tűnhet, ha az embernek az a munkája, hogy gépeket kezeljen, de speciel egxik sem működik. Üzemel viszont a kávéautomata, van kéznél egy jó könyv, és nyugodtan lehet lábat lógatni, hisz dolgoznék én, de, ugye, nem lehet...

A valóság ezzel szemben az, hogy ha nem működik pl. a csomagológép, akkor rengeteg bizbaszt (ilyen villamosipari kis izéket) kézzel kell lecsomagolni, egy olló, rengeteg fólia, meg egy konyhai fóliahegysztő sagítségével. És a rengeteg ez esetben néhány tízezer vackot jelent, tízesével, meg húszasával adagolva, és persze minden zacskót fel is kell címkézni. Ahelyett hogy beleönteném a gépbe, aztán hagynám dolgozni, elvégre automata. Kíváncsi lennék, ha holnap jönnek a német megrendelők nézelődni, megmutatják-e nekik az ipari célra (valamint méretekben) használt konyhai eszközt, mely igazából arra valló, hogy pár zacskó borsót, halat vagy feldarabolt házastársunk máját csomagoljuk be fagyasztás előtt.
Talán nem mutatják meg nekik, a derék fritzek talán elhiszik a szeplőtelen csomagolás csodáját, mikor is az alkatrészek egyszer csak, váratlanul, mondhatnánk hipp-hopp, hőre lágyuló műanyaggal vevődnek körbe, csak úgy spontán, a maguk örömére.

De ez nekem mindegy is, én csak rohadtul unom, és már tényleg  csinálnék egy lassító sztrájkot (például minden zacskót gondosan egyformára vágok, vonalzóval ellenőrizve, mert elvileg a mérete adott, csak senki sem nézni, mert nincs értelme), mert megint az lesz a vége, hogy valaki egy irodában azt gondolja, nem is sürgős a gép javítása, elvégre a cucc így is elkészlül, neeem? De igen, úgyhogy nincs itt semmi látnivaló, tessenek továbbfáradni....

Én meg mint modern rabszolga, csinálom azt, amit már születésem előtt automatizáltak, csak mert másnak nem sűrgős, meg pénzbe kerül. (Mint egy Moldova szatírában, ahol a többdiplomás nő csak papírtépőként tud elhelyezkedni. Erdetileg egy ollót akartak venni, de ő olcsóbb volt.)

Még jó, hogy jövő hónapban London, addig már féllábonis (aligaligalig).

Mindennapi fasizmus (a velünk élő nácik)

Most olvastam valamit, ami igazán kiakasztott. Valami boldogtalan sajtkészítő blog (direkt nem linkelem be, rohadjanak meg) Kertész Imrét kezdte gyalázni, hogy ugye egy aktuális interjúban "holokausztbohócnak" nevezte magát, és lám-lám kibújt a szög a zsákból, rájött ő is, hogy iparszerűen gazdagodott meg mások, meg a saját szenvedéseiből. És a szerző, a szerencsétlen, nem érzi, nem tudja, miről beszél, illetve, hogy Kertész az autentikus beszélő (aki magát kigúnyolhatja, de hogy mások tegyék, azt nem hagyom...), ő meg a pálya széléről szotyizva ordító senki. Mert mi is az, hogy holokauszt-ipar? Mi az hogy üzlet? (Vagyis, ha én kritizálom a katolikus egyházat, az inkvizíció-ipar? Ugye nem, csak történelmi események felemlegetése. Ha Szolzsenyicin írt valamit, az gulág-ipar volt? Ugye nem.) De ha Kertész, egy holokauszt-túlélő erről ír sokat (miért, miről írt volna, hogy sokat lovacskázott hortimiklós térdén, meg szedtek együtt virágot??? a kormányzóúr őfőfaszsága küldte őt a halálba, nem rajta múlt, hogy túlélte...), az már sértő? Felemlegetni, hogy német nácik magyar nácikkal erős együttműködésbe százezereket, százezernyi magyar polgárt küldtek a biztos halálba, szartak rá, hogy idősek, gyerekek, bárkik, csak pusztuljanak, mert nem tetszik a vezetéknevük?
És a direkt nem idézett írás (a förtelmet bárki megtalálja, aki rákeres) szerzője minderre azt mondja, Kertész egy öreg, beteges hazudozó, megélhetési-túlélő, de most jól leleplezte magát, meg az egész holokauszt-ipart. Nem holokauszt-kamut, mert ugye az nincs, áj mín nem kamu, de ezek a szemét túlélők nem csak, hogy túléltek, de véleményt is mernek formálni, és az ugye kevés a kétbites agyúaknak, hogy valaki a saját helyzetével is lehet kritikus. Mert ők nem, valaki vagy rendes zsidó túlélő, vagy szenevelgő művész, aki a második, az nyilván nem is szenvedett, mit dumál itt...

Na ennél a náci alapvetésnél azért álljunk meg egy szóra:

- A holokauszt tény és szégyen, a komplett nyugati kultúra szégyene (igen, a miénk is).

- Minden nagy művész sajátja, hogy élete végén már nem biztos művei értékében. (Csak a középszerű kóklerek hirdetik büszkén, hogy remekműveket alkottak, aztán mennek a jól megérdemelt felejtésbe.)

- Kertész Imre nagy művész, nagy író, akkor is az lett volna, csak a holokausztról ír, de nem csak arról. (Tessék bárkinek elolvasni Az angol lobogót, és rájön, hogy Kertész elképesztően jajjdejó író, rá kell hangolódni nyilván, ez nem a hotsztoriblikk bulvárszar. Meg a 'létező szocializmusról' is megmutat valami fontosat.)

- Kertész Imre arról beszél, hogy kétségei vannak, elég jó író-e? Vagy csak azért lett sikeres, mert átélte, amit átélt, és hosszú kínlódás után meg tudta írni? (Jelentem nem, témától függetlenül jó, szinte mint Thomas Mann, aki bevallottan az első példaképe.)


- Irodalmi Nobel-díjat nem kapnak kóklerek (naná, több, mint tíz éve épp ez fáj az itthoni kóklereknek).

Ceterum censeo: Kertész Imre az egyik kedvenc íróm, plusz egy idős és beteg ember (a Parkinson-kór miatt már írni sem tud),és bármit mond, azt hitelesíti az élete, a művei, meg én is , ha kell. Bár én nem kellek, elég a Sorstalanság, meg a Kaddis.. meg a Gályanapló. Kertészt olvasni nettó szellemi élmény, minden más kit érdekel?

Verseny? Tánc???

Tegnap konkrétan szénné röhögtem magam valami versenytáncos bajnokság tévéközvetítésén, mondjuk nemigen nézek ilyet (vagyis nem), de igen szórakoztató. Mert:

- Adott a tánc, mint egy lehetséges emberi kommunikációs- vagy kifejezésforma, de egy afrikai törzsi rítus, vagy a diszkóban előadott kettőtjobra-kettőtbalra mozgásfora esetén ez lehet spontán, sőt, természetes.

- De a hülye emberek, pláne a nyugati kultúrkörben, mindent a természetellenességig finomítanak, távolítanak a spontaneitástól, így aztán lesz nekünk opera/balett (mer ugye ember úgy nem énekel/mozog magától), techno meg trash metal, meg kereskedelmi tévé...

- Az ún. versenytánc igazán pregnáns példa, mert pl. a jégtáncban (ami szintén szörnyű), legalább van valami nagyívű lendület, meg muszáj kecsesség (mert a korcsolyán még mindig nincs fék), de a versenytánc az kategóriákkal rosszabb.

- Mert az OK, hogy itt is ijesztően kurvásra sminkelt nők szerepelnek, giccses ruhában, vérfagyasztó arckifejezéssel ("Nézz csábosan! - ÖöööŐŐŐÁááá...."), a homokos stricinek öltözetett ijesztő zsúrfiúkkal, de ezek nem zenére siklanak, hanem a zene ürügyén rángatóznak, viccesen, mert egészen váratlan pillanatokban. Amúgy a latin tánc, az szerintük típustól függetlenül seggrázás és csücsörítés, a tangó meg mondjuk olyan, mint ha Hitler meg akara csókolni, de te őt, háát, nem igazán...

Nullánál is kevesebb

Elnézvén a Muzsika/Nóta TV remek műsorát (tényleg, egy ízben már két és fél percig is bírtam) rájöttem hogy az ott zajló döbbenetnek még nincs is precíz leírása, pedig a kortárs kultúr- és társadalomtudomány nem lehet meg a fásyádámizmus (angolosan ádámfasyzmus) leírása nélkül, melyhez azonban a legalapvetőbb tipológiák sem állnak rendelkezésre, miközben pedig magyarok millióinak elsődleges kulturális javait jelentik a csocsesz-bunyóspityu-kacorferi bermuda háromszög produktumai. Fekete lyukak ők, rokonaik, barátaik és üzletfeleik, valamint az általuk képviselt műfaj, elnyelnek minndent Erkeltől Lédi Gyagyáig, de nem jön ki belőlük semmi, csak valami fehér zaj, meg egy automata szöveggenerátor által összehordott hablaty. (Input: babám, rózsám, szeretlek, várokrád, csillag, virág, nyáreste, Output: romantikus sláger)

Egyszóval következzék a Bevezetés egy kísérlet vázlataiba, avagy alapvonalak a mulatós izé (nem, akkor sem zene, az Dvorak, Bartók, a Beatles vagy a Queen) tanulmányozásához:

Célcsoport: Nem feltétlen falusi/kisvárosi, nem feltétlen alulképzett, nem feltétlen idősebb emberek (valamint a sérelmet szintén elszenvedő gerinces háziállatok - (mittomén, lehet, hogy a legyyeknek minegy)). A mulatós közönsége ugyanis nem hülye, nem ízlésficamos, csak neki valahogy ez jutott meg az abált szalonna, ez az értelmezési keret, a fogódzó, melyen keresztül a világ kicsit érthetőbb, és mindenképpen megélhetőbb. És egy városi kocsmában (régebben: presszó, még régebben: Büfé, falatozó) ugyanúgy postásbódimatyi és a duplakávé üvölt avurlitzerből, ahová derék mérnökök dobálják a százasokat.

(Mellékszál, de pl. a Proms-on, a Royal Albert Hallban is annak van a legnagyobb sikere, mikor a királyi szimfonikusok a Star Wars főcímzenjét játszák, csak azt szmokingban illik hallgatni, kisujjunkat elegánsan eltartva a teáscsésze fülétől. Beethoventől meg a közönség nagy részének csak annyi van meg, hogy: TÁDÁDÁDÁMM, TÁDÁDÁDÁMM...)


Műfaji alapszabályok:
- Nincs halál (maximum fenyegetőzünk vele szerelmi bánat esetén, de nem komolyan).

- A szerelem mindent legyőz (vagy nem, ez esetben a bé terv az alkohol+húzdrácigány)

- Bor van, kalbász van, mulatás van (szerelem opcionális, a világ meg amúgy keblünkre ölelve)

- Zenekar nincs (szinti van, retrográdoknál nyakban hordott, ún. "moderntókingos" kivitelben).

- Etnika feszültségek kizárva (cigány magyar dva bratanki - együtt mulat,adott esetben együtt utálja egymást)

- Nyelvezet sajátos (máma rizsával a pörkűt, illetve a romacsávó, sukár, devla etc. szavak random beillesztése)

- Fontos a művésznév (Dzsordzsó, Elvisz, Gadnóz)

-Playback kötelező (a mikrofont csak akkor kapcsold be, mikor épp nem kell énekelned, de mondani kell, hogy: " Helllllló Csirkevár, kezeket a magasba! Gyerünk, gyerünk, hoppá!")

- Nem baj ha túlsúlyos kurvának/stricinek öltözöl a színpadnak csúfolt izzassztókamrában, a közönség lényednek pont e szeletére kíváncsi!


Tematikák:
1. "Az én babám minden este vár reám": Az érzelmes mulatós valójában az alaptípus, a népdalok szerelmi szimbolikájának és a népies műdalok (vö. "magyarnóták") naftalinszagú kliséinek totális lebutítása, a 'kellesz, maraggyá, gyüjj vissza' tematika mentén. E típusnál az előadó majdnem mindig egyes szám első személyben beszél, mint lírai én, minden állapot, esmény és történés az ő érzelmeinek projekciója. Ő az, aki elhagy vagy akit elhagynak, neki felhős az ég vagy neki süt a nap, a másik, a vágy nem titokzatos, hanem épp hogy megnevezett tárgya csak kellék, ürügy az ostoba közhelyek elsütésére.

Zeneileg az olcsó szintetizátorok 'andalgós' üzzemódja az alap és a felépítmény egyben, ez a változat más hangszert nem tűr meg, illetve sírhatna a hegedű is, de hegedülni a mulatós előadók nem tudnak, vagy csak szégyellik, esetleg kellékként használják a hangszert. Miként a hűtlen assszonyt, a mással elmenő csajt, vagy édesanyát, aki mindig hazavár.

Az előadás jellegzetessége a nagy igazságoknál (a szerelem az kell etc.) bevetett apró bólogatások sorozata, beletörődő égrenézés, miközben az énekes karból is dolgozik, a közönségre mutogat, illetve a refrénnél tapsot imitálva jobbkézzel csapkodja a mikrofont, balkezeseknél persze fordítva, vagy az egész fordítva, ezt még kutatni kell. (Mindeközben térdből rugózni opcionális.)

2. "Máma mulatunk, csuhajja!": A lírai én e típusnál hátérbe húzódik, és átadja helyét egy nárcisztikus-hedonisztikus általánosított egónak. Az affektivitás megmarad, de iránya módosul, a megszemélyesített vágy pozícióját átveszi a személytelen levés iránti szenvedély, a mának élés és a jelenben feloldódás atavisztikus élménye. Tekintet nélkül a másnapi anyagi, fizikális, pszichés és szociális állapotra...

E típusra jellemző leginkább az előadóművészek emfatikus dürrögése, az indoklatlan helyekre beszúrt "hoppá!" (dialektusban: "hophopp!"), "namégeccer" illetve "'zketamagsba" hangsorok által. E megnyilvánulások történeti előzményének tekinthető a "subidubi", a "jejeje" és a "gerappa", valamit a "dedududédedududá" amfatíva.

A mulatós mulatóst zeneileg a szokásos, meghitt egyszerűség jellemzi (dobgép, szintin két akkord), az előadók részéről viszont a hitelesség elengedhetetlen feltétele a magasba tartott kéz (tapsolással kombinálva) és a nem elviszi értelemben vett csípőmozgás, a nyugdíjasokra tekintettel.

A szövegek tematikáját itt egyértelműen az alkohol és a férfias összetartás határozza meg: fajsörök, fajborok, fajpálinkák; meg a banda, kétféle értelemben is: az egyik húzza a másik húzatja, bár mindez a színpadon előadva némileg skizofrén helyzetet eredményez.( Húzd rá cigány! - énekli egy cigány aki épp húzza, bár nem hegedűvel hanem a Casio disco3 alprogramjával.)

3. "Egy ilyen lánynak a diszkóban a helye" Húsz-harminc éves ócska slágerek mulatósra butítva, az első két témában is játszhatnak (vö. Máté Péter), de igazi terepük a lendületes popzene, ilyen Száguldás-porcshe-szerelem szinten, meg Jégdupla Viszkivel. A szövegeken nem kell agyalni, azok ilyenkor eleve adottak, a prozódiát ettől még kerékbe lehet törni, elvégre az előadóművészek a crossover jegyében szabadon dekonstruálhatják azt, így is érthető marad, legfeljebb fáj.
Gyakori mozgásforma a kettőt előre, ekttőt hátra kvázi-kacsatánc, súlyosabb esetben heveny léggitározással kísérve. (Valaki vehetne már végre egy légzongorát...)

Persze pár dolog fájóan hiányzik a mulatós tematikából: a kötelező kutya-gyerek kombóból a gyerek még néha-néha, de kutya az szinte egyáltalán nincs. Meg hát, tekinettel a nemzetközi helyzetre,elkelne néhány Wass Albert, Tornay Szeszil mulatós átirat is, mert ez a sok szájmagyar leragad a labanc származású operettek újjrahasznosításánál, és sehol a szentistváni gondolat, meg a gyepű védelme. Ejnye...

Esti mese

Frau Tébláb mindig is bizonytalan volt. Nem így született, a bizonytalanság nem eleve adottsága, talán attól a traumától lett visszahúzódó és döntésképtelen, hogy tinédzserként fültövön hányták egy Metallica koncerten az Enter Sandman alatt. Így aztán, mire eljött az ideje, hogy hozzámenjen Herr Téblábhoz (akit egyébként a pasikbaszniakarnak.com nevű romantikus párkereső oldalon ismert meg), már azt sem tudta, fiú-e vagy lány, a lelkész szokásos kérdésere pedig azt felelte: talán...izé, ja, asszem.

De a házasság sem hozta meg számára a bizonyosságot, például mindvégig gyanította, hogy férjét elrabolták az ufók, és hozták helyette ezt az izét, amit csak bottal piszkált volna meg, de inkább úgy sem. Herr Tébláb ugyanis az említett oldalon közölt fotóján feltűnően hasonlított Mel Gibson ifjúkori önarcképére, az első randin egy sztriptíztáncosnak öltözött férfi prostituáltra, az esküvőn azonban már úgy festett, mint Darth Vader sisak nélkül, viszont szemüvegben. De Frau Tébláb mindezt betudta a legénybúcsú okozta másnaposságnak, arra gondolt, egy anál-animál drogparti után maga sem festene különbül. Igaz, a randin látott prostival későb is összefutott egy kövérnő-bárban, de nem gyanakodott, hogy férje annak idején mást küldött volna maga helyett. Inkább azt feltételezte, hogy van egy ikertestvére, aki nem kokainnal szórja meg a szilvásgombócot és nincs bérlete a kerületi nemibeteg-gondozóba, ezért érthetőek a kis különbségek. És bár nem tudta, hol is szeretne élni, férje munkája (aki vándor csirkenem-megállapító volt) vidékre szólította, így megtelepedtek a bájos Schvleighwunderbaumschergdorfban, egy alig négyszázezer lakosú, Ruhr-védik kis hegyi faluban.

Eredendő bizonytalanságát csak tovább fokozta első (és mint később kiderült, egyben utolsó) gyermekük születése, illetve a tény, hogy sokáig azt hitte hízik (hisz attól nem lehet gyerek, ahhoz minden mértéktartó romantikus regény szerint szerelem kell), így a mazgatnak zabkorpa, reszelt alma és fitneszvideók segítségével kellet volna fejlődnie , ami nemigen sikerült. Születésekor 128 grammot nyomott, kicsit volt súlyosabb, mint egy csomag szeletelt felvágott, de anyja legalább azt sem tudta, hogy akkor most szült, vagy csak komolyabban görcsölt a gyomra. Az orvosok egyöntetűen azt ajánlották, ne próbálja felnevelni újszülöttjét, ez úgyis eleve reménytelen, de csináltathatna belőle mondjuk egy brosst, ízléses arany foglalattal. Hála azonban egy melegszívű inkubátornak, a kis Tébláb (nemére nézve hermafrodita) mégis megmaradt, és néhány év alatt már el is érte egy három hónapos csecsemő fejlettségi szintjét. Tízévesen már óvodába mehetett, és alig volt harminckettő, mikor sikeresen abszolválta az érettségit, ötödik kísérletre.

A gyerek később egyébként pizza-designernek tanult külföldön, a West Eastern Longboroughshire-Warthoglandshire közösségi főiskolán, ahol semmi cum laude fokozattal szabadultak meg tőle, a tanári kar nagy megkönnyebbülésére. (Diplomamunkája a pepperonis mákosbukta volt, így érthető a megkönnyebbülés.)

De Frau Téblábot ekkor már nemigen érdekelte a gyereknevelés, otthon vezette a háztartást (mivel sosem tudta eldönteni, melyik is lenne a neki való állás), és e mellet jellegzetes vidéki hobbiajinak élt, mint mondjuk a borjútenisz, a répaigézés, a biciklilopás vagy a klimax. Aztán egy nap váratlanul meghalt Herr Tébláb, már ha váratlannak számít az ilyesmi hat szívinfratus és két agyvérzés után.

Megöregedvén rájött, hogy lélekben még fiatal, és elhatározta, hogy elmegy újra egy Metallica koncertre, melyet James Hetfild kilencvenedik születésnapja alkalmából rendeztek a Lemon megyei aggok házában. Frau Tébláb izgatottan ült fel a repülőre Frankfurtban, majd még izgatotabban szállt le róla ugyanott, mikor kiderült, hogy nem fér bele az ülésébe. Mert a megelőző években tényleg meghíztott, hiába szedett antibébi tablettát, naponta többször is. Így aztán megnézte a koncertet a TeCső-n, ami kissé pixeles, de legalább nem hányják fültövön az embert. Ebben legalább biztos lehetett.

Handlék

Már megint néztem az egyyik kedvenc sorozatomat a rejtéjes okokból History nevet viselő csatornán, ahol amúgy a történelmi műsorok a legritkábbak. Na, ez sem az, itt két ószeres/guberáló mászkál egészen ócska mellékutakon, és csorgatja a nyálát mnden szemétdomb és bedőlt oldalú csűr láttán, különösen, ha előbbiek egy sáros földút végén találhatók.

Az egészen mulatságos például, mikor az egyik pali előrángat egy bokor alól egy rozsdás vascsövet, és üdvözült képpel közli, hogy ez igazi kincs, hisz a rozsdás vascső valójában egy 1678-as Herli Dévidzon fél kormányvillájának darabja, és bár repedt is, de így is ad érte háromszáz dollárt. Mire a 120 éves, szőrös és mosdatlan, szigorúan sosem mosott kantáros farmert viselő helybéli szemrebbenés nélkül közli, hogy a fémhulladék ára minimum ötszáz, egyfelől mert eredeti, másfelől meg érzelmileg kötődik hozzá, még a dédapja karózott vele paradicsomot. A gubaráló erre közli, hogy maximum négyszáz, de viszi a pali szakadt szalmakalpját is, inkluzíve tetvek.

Meg van a másik típus, akinél plafonig érnek a régi kólareklámok meg antik sörnyitók, viszont pánikrohamot kap már attól is, ha valamelyikre árajánlatot tesznek. Ez a viccesebb változat. Ennél már csak az lenne szórakoztatóbb, ha néha meg is vernék a kincskeresőnek csúfolt ószereseket, bár lehet, hogy ez meg időnként meg is esik velük, csak azt már nem mutatja a tévé.

Vagy mi lenne, ha nem csak régiségeket vennének, illetve nem csak rozsdás vasakat meg repedt porcelánbabákat, hanem bármit. (Mint a Monty Pythonban: " Jó napot, a májáért jöttünk!")Ajánlatot tennének az illető kutyájára, lányára, vagy feljaánlanának egy komolyabb összeget, hogy valamely pénzes vevőjük vadászhasson az illetőre nyílpuskával. Vagy alkudhatnának levágott köröm kilójára, esetleg dusztonsüvegben eltett fülzsíírra, ugyanis egy másik csatornán láttam, hogy vannak, akik pont ilyesmit gyűjtenek. Bár ha egy élet fáradságos munkájával végre összejön az öt literes üveg fülzsír, nem biztos, hogy az illető hajlandó lenne olcsón megválni tőle.

Vagy jöhetnének hozzám is, van egy csomó eladó kacatom. Jutányos áron megszabadulnék például a tusfürdő gyűjteményemtől, mert valami fura okból mindig minden rokon, minden alkalomra és mindenkinek tusfürdőt vesz, pedig én szinte sohasem zuhanyzom (fetrengek a kádban inkább), és gyakorlatilag csak hagyományos szappant használok, néha a borotválkozáshoz is. Úgyhogy a kád széle meg a polc tele van tusfürdős flakonokkal, a legtöbb tele van, és némelyik kifejezetten antik, mondhatni gyűjtői darab.

Van aztán néhány szintén antik papír porzsákom, mert smucigságból mindig kiürítem őket, de az árukból most már vennék néhány újat.

A használtelem-gyűjteményem is tartalmaz érdekes darabokat, több ceruzaelemet ma már nem létező országokban gyártottak (Jugoszlávia, Csehszlovákia stb.), mondjuk nem is működnek.

Plusz rendelkezem több kiló felesleges bélyeggel, hátha valakinek kell, mondjuk egy svéd gyerekvershez (ha valaki még emlékszik rá....). Meg van egy halom érmém, jelentős részt szintén megszűnt országokból és/vagy megszűnt pénznemekből. Német drachma, jugoszláv márka angol frank, meg egytrillió billpengőm, bár ez utóbbit épp nem találom. Vagy vigyék egyszerűen a tapétát a falról, már úgyis koszos és cserére szorul, legalább nem nekem kell levakarni. (De ezért csak tavasszal jöjjenek, ősszel-télen nem tervezek tapétázni.)

Szóval nálam is van sok antik érdekesség, ha nagyon utánanézek még két kiló rozsdás szöget is találhatok (ha már a rozsda a gyűjtögetők gyengéje), bár azt nagyapám gyűjtötte, de szerintem annyira már nem kötődik hozzá.

De a kutya az nem eladó, a teknősre mondjuk elfogadok ajánlatokat.

Közröhej

Na most, csak higgadtan, mert megint politizálás következik, de ekkora bornírtságot tényleg nem lehet szó nélkül hagyni. Van ugyanis ez az Obersovszky nevű tévés mikrofonállvány, aki egyfelől 2005-ben még fel volt háborodva azon, hova züllött a hazai média (na jó, a tévék), aztán jött a rezsimváltás, és jött Smittpál (vagy hogy is írják?), akinek emlékezetes botránya után, és nem sokkal a lemondása előtt, olyan alákérdezős, vazallusi áhítattól csöpögő interjút rittyentett a naná közszolgálatiban, hogy azóta is aa nyelvén érzi Elnökúr prosztatájának aromáját. (Tényleg az megvan, hogy smittpálnak sikerült egy igazi bravúr is: alulmúlta gyurcsányferencet, pedig mindenki arra fogadott, hogy az Őszöd utáni fletónál már nem lehet politikus népszerűtlenebb kies hazánkban. De fletónak még mindig vannak rajongói, mérhető mennyiségben, miközben smittpalin már mindenki röhög, leszámítva néhány, magát valszeg "budai úriasszonynak" definiáló egykori bérszámfejtőn, akik persze nem jönnek rá, hogy valójában OVi-ba szerelmesek, a smitt nevű keszytűsbáb részükről csak projekció tárgya.)

És ez a csodalátos Obersovszky ember, ez a jellembálvány, a bíbíszíi értelemben vett közösségi média gyűrött arcú férfias apostola lesz mostantól az "köz"tévé elsőszámú közéleti műsorának egyetlen műsörvezetője, eltévelyedő szerkesztők pásztora valamint a Párt szeme és füle és szája. És ökle, nyilván. Ők kérdezheti orgazmusig az osztódással szaporodó fideszes szóvivőket a Bjanaigyurcsány Maffiabaloldal-Gárda várható rémtetteiről, hogy fogják majd szűz lányok és kerényiimre vérét venni, hogy a magyar családokat sanyargató tuggyukki cégek érdekében alkalmazzanak fekete mágiát, vagy máglyát, már ahogy írják ezek a gonoszak.

Na bumm, egy okkal több (a tucatnyi eddigi mellé), hogy ne kapcsoljak oda, de a vége megint az, mint az előző posztnak. Ezt már megint az én pénzemből csinálják, pedig szerintem inkább a saját faszukkal kellen verniük a csalánt, a saját nevükben. Csak hogy egy nem dakota, de igen népi mondással zárjak.

A postás néha háromszor csenget

Igen fontos ember lehetek, ez már biztos, kaptam ugyanis levelet a miniszterelnöktől, hármat is! Kapcsolatunk szorosabbá válásának ugyan ellentmond, hogy ebből kettő ugyanaz: megköszöni, hogy támogattuk a rezsicsökkentés valami bélistázós aláírásgyűjtésen,  mármint én és kedves feleségem, lagalábbis őt gyanítom a "Lászlóné" címzés mögött, kár, hogy személyesen még nem találkoztunk. Pedig ugyanaz a címünk a fidesz szerint, de ő biztos mindig délelőttös műszakban dolgozik, így nem találkozunk, hétvégén meg víkendezik, így legalább nem fut össze Petrával. De akkor most ismeretlenül is: Hé asszony! (Bocs, a keresztneved nem tudom, nem közölte a Párt.) Kilenc körül vidd le a kutyát, akkor nekem már nem kell, és így is kibírja reggelig! Előre is köszi!

A másik levélben meg tájékoztat a pocakos tábornok, hogy megszüntették hazánk ellen a túlzott-deficit eljárást. Mert muszáj volt, a mocsok euknak, ott a brüsszeli Straszburgban, nekik. Hát tudod viktor (kisbetűvel, de tegezve, ha már ilyen komoly ismerősök lettünk), ez nem, még egyszer mondom nem az én győzelmem (ez az én vereségem, hogy ilyen pojáca kormány jutott nekem/nekünk), amúgy meg támogasson téged a radai rosseb lendkerekes nagynénikéje! Ja, és a fészbukon se próbálkozz, úgysem jelöllek vissza! Annyira nem vagyunk haverok.

Egyébként nem értem a dolgot, de nyilván valamilyen teljesítménykényszeres valamint lusta fideszes aktivista leste le a postaládáról a nevem (nagyapáméval együtt, ő is kapott amúgy levelet, de az már olvasatlanul dobtam ki, nyolcvanöt éves, nem idegesítem ilyen marhaságokkal), és hát hogy lehet legegyszerűbben gyarapítani a nemigen legális névlistát, hát hogy a férfinevekhez hozzáírunk egy "-né"-t, máris dupla fejpénz jár. El tudom képzelni, hány általános iskolás kissrác lepődhet meg azon, hogy tudtán kívül megházasodott, mint valami rossz indiai filmben, a szülők elintézték a háta mögött, illetve, hogy ezek a srácok milyen lelkesen fognak szavazni bárki másra, amint betöltik a tizennyolcat.

Mert amúgy tele van a net hasonló történetekkel, a legdurvább talán az, hogy egy tizennyolc évvel ezelőtt meghalt csecsemő is kapott köszönőlevelet. Mint immár nagykorú halott, nyilván.
És hogy el ne feledjük: ez a pitiáner kivagyiság (valamint országos közröhej) a mi pénzünkből, a mi adónkból megy, azt mulatják el épp a kegyelmes úrék, akik annyira, de annyira szeretik nyomtatásban látni a saját nagyszerűségüket igazoló sikereket ( a tokás-öltönyös fotóik alatt közvetlenül), hogy simán megér nekik alkalmanként százmilliót. A mi pénzünkből.

Ha már kezdődik a tanév...

A minap (mint mindig) már megint hallottam valamit a rádióban, amin elkezdtem gonolkodni. Mondotta volt ugyanis egy pécsi idegenvezető (vagymi), hogy diákcsoportja válogatja, mennyire fogékonyak az ő, interaktívnak nevezett idegenvezetésére. Nevezetesen a gimnazisták inkább a szakközépiskolások meg kevésbé, az utóbbiakat nemigen érdekli a történelem.

Nos, mint egykori szakközépiskolás és későbbi tanárképzős, meg bölcsészkaron diplomázott szociológus, ezt kikérem magamnak. Mondhatni, a szakközépiskolát lenézni nem kell félnetek jó lesz. Az egykori osztálytársaim között (műszaki szakközép, valami elektronikai izével... tényleg nemtudom, nem csoda hogy másfelé mentem) nyilván felülreprezentáltak a mérnökök, de van jogász meg közgazdász, talán történész is (vagy az épp az előző kettő egyike?), meg ugy én a szociomókus, akit hivatalból und privát szenvedélyből is érdekel a történelem, a képzőművészet, a politika, a cukrászat meg az amerika foci, mint egy embert, na.

Ugyanis egy egyént (bármit is gondolnak korlátolt seggfejek) nem az határoz meg, hogy épp milyen iskolatípusban tanul(t) vagy mi a szakmája, láttam én már József Attila-kötettel mászkáló fizikatanárt, meg kizárólag bulvárlapot olvasó bölcsészt (igen, szakirodalmat sem olvasott az illető, csak lejmolta mások jegyzeteit), szóval ezek az alsó-felső, humán-reál, jobb-rosszabb dichotómiák csak szimpla előítéletek, melyek persze segítenek tájékozódni a bonyolult világban, de eltévedni legalább ennyire.

Mert nincs olyan, hogy munkás (tuggyátok, svájcisapka, szimfi, kisfröccs, hétvégén bütyköli a zsigulit), nincs olyan, hogy értelmiségi (kopaszodó, szakállas-szemüveges okoskodó tojásfej) meg hogy paraszt (cserzett arc nagy bajusszal, hétközben verejték, hétvégén templom ünneplőben, aztán csirkepörkölt). Az a nagy helyzet, hogy nincsenek ilyen naaagy homogén izék (osztályok), rétegek vannak maximum, meg emberek, akik sokfelől szedik össze, anyagi és egyéb értelemben egyránt, akik végül lesznek.

Vagyis a gimnazista nem jobb mint a szakközepes (még akkor sem ha több töriórája van, de nem tud bekötni egy konnektort), miként a szakközepes sem jobb a gimisnél (csak mert tud, forrasztani/esztergálni/palántázni, bár kevesebb a magyar/történelem tanegysége), mert, hogy mi lesz belőlük, azt végül úgyis maguk döntik el, a helyzet adta játéktérben persze.

De ha már ez az egész felmerült bennem, elképzeltem milyen lenne, ha nem csak az ilyen agrár/műszaki/kereskedelmi/gaddnóz vonalon lenne középfokú szakképzés. Lenne mondjuk egy Lugosi Béla Szinművészeti Szakközépiskola, mely a közismereti tárgyak szordínós adagolása mellet, főleg a statisztaképzésra koncentrál. Vagy lehetne egyből Vajna Endre Szakközépiskola is. (Tudom, tudom, András, de az endi az mégis jobban magyarosítható Endrére, meg a két név történelmileg ugyanaz, ráadásul becézve mindkettő Bandi. El Bandi.)

Vagy lehetne, ilyesmi is:


"Magam például a Köldöknéző Parmenidész Filozófiai Szakközépiskolában érettségiztem, szofista tagozaton, sajnos csak négyesre. Mert bár az elméleti vizsgán a jegyem, az tök ötös lett, de a gyakorlatit azt totál megszívtam. Megkaptam azt a tételt, hogy "Dekonstruáld a világot/létezést!", én meg nem tudtam eldönteni, hogy most akkor az ősrobbanással kezdjem, vagy a nagy Manituval. A bizottság meg azt mondta, ez legfeljebb hármas, mert nem voltam elég bizonytalan."

Hülye feliratok

Ma munkába menet megláttam egy táblát egy kerítésen, amire az volt írva, hogy: GumiFaKés Kft. Ebből sejthető, hogy nyilván nem gumit, fát és kést árulnak/gyártanak/tenyésztenek/szállítanak, hisz akkor nyilvánvalóan AszfaltLekvárBoncasztal Kft-nek hívnák őket. De akkor mi is lehet, amit előállítanak és/vagy forgalmaznak? Nekem négy dolog jutott eszembe megfejtésként:

- Gumi fakés: Vagyis ez olyan, hogy a gyerekeknek nem lehet igazi kardot meg kést a kezébe adni, még játékból sem, ezért készítenek nekik fakardot, de az igazán betojt szülők még ezt is túl veszélyesnek találják, ezért vevők arra, ha a fakardot, fakést is inkább gumiból készítik. (Pocionálisan papírból hajtogatják, lásd 'papírkutya', elvégre egy kondor sem oly mogorva, ha teszkós újságból hajtogatják, meg biztosan nem eszi meg a kölköt.

- Gumifa-kés: Gumifák lemészárlására specializált eszköz, nyilván a flóra élővilágában konkurensnek számító acélmagnóliák termése, melyet a gumifák szadizására fejlesztett ki az evolúció vagy a Nagy Manitu. (Esetleg gumifából készített kés, lásd az előző pontot.)

- Gumifuck és Kft: Biztonságos bordélyház, mert a bennlakók mindent óvszerrel csinálnak, valamint cégszerűen, legálisan. Így aztán a kliens biztosnságban érezheti magát a trippertől és a rendőrségtől egyaránt, a tripperes rendőröktől meg pláne.

- KFT: GumiFaKés: az egykor ismert, de mára méltán elfeledett KFT zenekar új lemeze (vö. Red Hot Chili Peppers: BloodSugarSexMagik), melynek dalai arról szólnak, hogy a zenészek szomorúak a városban, de röhögnek rajta és nem találják a borotvájukat, amitől szomorúak, de röhögnek rajta. A záró dalban teáznak, táncolnak és nézik ahogy úszik el a dinnyehéj. Esetleg nyitnak egy bitonságos bordélyt.

Hát, lehet választani, bár a kedvenc cégtáblám még mindig az a sok évvel ezelőtt látott, amire az volt írva: JÁMBOR ÁRNYÉKOLÓK.

p.s. Mai két erős mondat, az egyiket egy kollégám mondta nekem, miszerint:

"Fúú, de rohadt büdös van! Ja, amúgy jó étvágyat!"

A másik a rádióban hangzott el, nem tudom szó szerint idézni, de a manus azt mondta, Benyovszky Móricról szólva, hogy beszét belgául is! (Én meg ismerek valakit, aki perfekt beszél osztrákul, svájciul és brazilul is! Másvalaki pedig tud argentinul, chileiül, peruiul, mehikóiul meg egy csomó nyelven, beleértve a venezuált is...)

Légitársaság-szimulátor

Olvasom, hogy a Sójomervélyz első, bár kissé koros gépe (a csodálatosan tipografált nevű A'lmos Vezér) gyakorlatilag hat órát töltött Ferihegyen (illetve a Franz Liszt International Lufthauptbahnhofon), aztán repült is vissza Angliába, ahol azóta a dinamikus növekedés jegyében dinamikusan parkol, valamint álmodik nagyot (vagy az az anyja, az emese, és ők csak simán álmos?) miközben a társaság emberi itthon liszt (ezúttal nem Ferihegy), ásványvíz, meg szilvalekvár forgalmazásába kezdenek. Repülés helyett.

Hát ez remek. Adott egy légitársaság, másfél géppel (már egy másodikat is kezdetek átfesteni), nulla darab járattal (amúgy slotok és repülési engedélyek nélkül - a legutóbbi repülésre is csak egyszeri engedélyt kaptak), ráadásul egy tádzsik társaság, a Somon Air dizánjával, piros-fehér-zöld farokfestéssel.

 

(A kép forrása az Index, ők meg a Wikipediáról szedték.)

A vicc az, hogy az illető társaság is igyekszik benyalni az államnak, a helyi főkutyának már ők az udvari szállítói, a hatból az egyik gépüket mag valamilyen vezérnek hívják... hát most akkor én vagyok a hülye, vagy ők?

Egyszóval a legújabb hángerijenervéjz még mindig egy kamunak tűnik. Azt mondják, októbertől indulnak a menetrendszerinti járatok, addig chartereznek, miközben charternek nyoma sincs (végül is gépek nélkül nehéz is lenne, mondjuk kisebb csoportokat a vezérigazgató is levihetne a kocsiján a bplgár tengerpartra), egy októberi indulás, meg hülyeség, ahogy van. Mert ugye eleve november elejétől indul a téli menetrend, egy hónapra nincs az a barom, aki ilyet tervezne, de a télire is lehet már foglalni gyakorlatilag bárhol, ők meg csak szeretnének repülni ide meg oda, London, Párizs, Amszterdam, aztán arra ébrednek, hogy a bilibe lóg a kezük. Én például szeretnék egy házat Kensigtonban, meg is tudom mutatni a képét, meg el is mondhatom, hogy jövőre tényleg megveszem, becsszó, csak előbb még gyűjtök pénzt jegyre, hogy elmenjek odáig, meg cipőre, mert a mostaniból kilóg a nagylábujjam. De ha ez meglesz, rögtön megyek a félmillió fonttal házat venni. Plusz hetente megírhatom, hogy a ház ugyan még nincs meg, de tárgyalok róla, a pénzre meg van egy komoly igéretem a Nemmondomeg Kitől.

Az üzleti terv meg titkos, nehogy lenyúlják mások, (mások= vizzer) akikkel viszon eleve nem versenyeznek, mert egész más kategóriába pozicionálják magukat,de akokr meg minek titkolózni? Ha én zöldséget árulok, akkor miért zavar, ha a szomszéd vasbolt tulajdonosa megtudja, honnan és mennyiért veszem a körtét, a karfiolt meg a karalábét, meg az egyéb, nem k betűs dolgokat?

Normális ember még mindig a konkurenciát válaasztja, különösen meert csak konkurencia van, a Falkonhangerijenmég mindig csak egy ködkép. De legalább szilvalekvárt már árulnak, kis varázsgombával az is összehozhatja a repülés élményét.

(És ha mondjuk öt év múlva ők lesznek a legsikeresebb társaság a régióban, majd nézek hülyén, de erre azért tényleg mikroszkopikus az esély. Már mint nem arra, hogy hülyén nézzek...) 

Vénai író

Azt hiszem igen tehetségtelen, vagyis minden igyekezettel együtt maximum középszar író lennék, utoljára nyolc-tíz éves korom környékén jutott eszembe ez a pálya (közvetlenül az után, hogy fájdalommal letettem a mozdonyvezető- illetve a kukás-karierről), azóta csak megélheti céllal írok. vagyis nekem nem ihlet kell csak előleg, illetve mivel ez amúgy nem divat, határidő, miszerint lapzárta. De azt legalább betartom, csak néha alkudom kicsit a cikkek határidejéről, ám kizárólag az udvariassági kereteken - és a nyomdai leadási határidőn - belül.

Pedig tényleg jó lehet írónak lenni, szabadság, alkotás, mifene, ám ugyanakkor elég vacak is, a sok gyötrődés, hogy jó-e amit az ember épp csinál, olvassa-e valaki, teccik-e nékik egyáltalán stb.

Úgyhogy leginkább hülye címekig jutok (szöveg meg nincs mögöttük, miként a kétsoros népdalaimat sem tudom soha befejezni: "Idesanyám süssön nékem gíroszt/papapammpapp tarraram papam....." és nincs tovább, ennyi), egy ilyen ma is adódott, és csak azért szövegeltem idáig, hogy leírhassam remek regénycím ötletem. A szöveg egy drogos, ám szeretnivaló bohém festőről szólna a Trainspotting stílusában, enyhe Douglas Adams-beütésekkel, a jövőben játszódna egy Franciaország cyberpunk-változatára emlékeztető bolygón, de történetet aztat nem tudok kitalálni, viszont a címe az lenne:

"Pasztellal baszd el!" - és iszonyú szellemes lenne meg provokatív, vulgárisan emelkedett, káromkodásból katedrális, ju nó. Valaki megírhatná, mert bár írni nem tudok, olvasónak elsőosztályú vagyok, nagypályás, nehézsúlyú, történelmi.

csupa nagybetűvel?

Azt hallom tegnap esete a rádióban egy váci műgyűjtőtől (esetleg a váci műgyűjtőtől), hogy "Polgármester Barátom", többször is, visszatérően. Nyilván nem nagy kezdőbetűvel mondta, de hallhatóan úgy értette, elvégre ő büszke rá, a hogy a bürgermejszter haverja, és ezt nem árt hangsúlyozni, nyilván jól jöhet még, ahogy jól jöhetett eddig is.

Nekem meg hányingerem van ettől a tempótól, hogy lassan csak az a magyar aki "Magyar!"-nak írja, hogy már a miniszerelenök is Miniszterelnök Úr (nem a megszólításban, már akkor is, ha csak simán emlegetik), nem is beszélve Házelnök Úr Őkegyelmességéről, aki különösen kényes a feudális formaságokra, persze csak akkor, ha a díszszázad épp neki tiszteleg. Ezeknek a főkutyáknak a titulusait lassan majd CSUPA NEGYBETŰVEL kell írni, akkora közjogi méltóságok ők. Ha meg egyszer nyer a mai ellenzék, majd a távozó kormány a távozó kétharmadával gyorsan kőbe véseti, hogy innneől örökre, e legalább négy évre csupa kisbetű jön, sőt a következő min.eln. automatikusan felveszi a nemecsek ernő nevet.

És amúgy a rangkórság mellett ez a hűbérúri fraternizálás, illetve a kettő keverése az igazán idegesítő. ("Misikém, akkor Polgásmeter Úrhoz hozzábaszunk egytrilliót a költségvetési tartalékból, kell neki Stadionra meg Jégcsarnokra, ez Magyar Nemzeti Magyar ügy, kérlekalássan! Alelnökhelyettes Úr is támogatja, meg a Tomikám is.")

Aztán jön az egyes szám első személy ("elintéztem, megmentettem, megoldottam, kiharcoltam - gumicsizmában szalonnáztam"), és már meg is van a Polgármester Barátom Úr, kinek nyilván ez a neve. Vagy nem, nézzen utána a halál...

Hiba a Mátrixban

Ma reggel odajöb hozzám a buszmegállóban egy valószínűtlenül alacsony és valószerűtlenül kövér öreg nő, és nekem szegezi a kérdést:
"Bocsánat, maga nem a Szerelem Jancsi véletlenül?" ("Nem én a Kejfel. Vagy a Paprika." - kellett volna válaszolnom, esetleg azt, hogy "Jee bébi jee, máj ném iz Láv. Dzsoni Láv." vagy végső esetben: "Nem, én a Gyűlölet Karcsi vagyok, vizszerelő és antagonista.")

Lefagytam egy pillantra, motyogtam valamit, és igyekeztem nem röhögni. Mert egy szerlemejancsi az szerintem vagy a farok neve egy dél-tiroli bőrnadrágos pornóban, megengedőbb értelmezésben pedig egy pufók, pucér szárnyas gyerek, hülye íjjal a kezében. Felhőn.

Mivel pedig nem vagyok egy farok (legalább is bízom benne), marad a bé verzió, és bár kövér vagyok, de pucéran nyíllal egy felhőn.... szárnyakkal... hát én inkább a pokol angyala lennék, olyasvalaki aki egy Rodriguez-féle slasherban mészárol túristákat és fűz láncot a heréikből/szemgolyóikból. Ezt viszont kihagynám.

De tényleg, lehet valakinek ilyen neve? (Most jut eszembe, lehetett sima félrehallás, Szeremlei vagy ilyesmi, de akkor min röhögtem volna?) Szóval biztos van ilyen név, ez is csak egy újabb hiba a Mátrixban. (Felkészül: Szerelem Juliska, Szerelem Csütörtök, meg Szitaszita Péntek, aki a polgármester duplán, Robinson oldalán.)

Digitális éden

Aztat harsogják egy ideje a médiákok, órisáplakitilag is nem melleseleg, hogy digitális átállás, és akinek nem nem telik a szettopboksz nevű kegytárgyra, az kaphat ingyen is az állam bácsitól (jut eszembe: az állam mifelénk elev csak bácsi lehet, sosem mutter mondjuk, bár a jó az lenne, ha egyik sem), szóval akinek szociális alapon jár, annak talán jut is.

Én meg azt nem értem, hogy a búbánatosban járna egy kütyü szociális alapon, nem pészméker ez vagy művese, nem tűnik az élet alapvető kellékének, és az emberi méltósághoz is kevés köze látszik lenni.
Lehet persze érvelni azzal, nyilván meg is teszik páran, hogy modern korunkban (atom, inkluzíve űrkorszak) ez is úgy kell, mint a levegő, valamint tudásalapú posztindusztriális társadalom meg információs szupersztráda, de ezekhez pont nincs köze. Mert aki eddig szobaantennával nézte a pártszolgaláti tévéket meg a két kereskedelmi mocskot, az épphogy kimarad mindabból amit webkettő, közösségi média, no meg a valós tájékozódás esélye. Választjat ugyanis kétféle tévés tematika közül:

- Fideszes államtitkári sajtótájékoztató/ régi magyar filmek/ focimeccs/ miseközveteítés,
- vagy Szexfaktor/Éjjel-nappal dagonya/háromfejű borjú/ Anyátok közt.

Hát, egyik sem a tudásalapú, információs társadalom talapzata, hogy kissé demagóg legyek, a derék szociálisan rászoruló választhat a politikai agymosás és a szimpla ízléstelenség között.  Mondjuk ha nekünk is lenne BBC-nk, más lenne a helyzet, annak vételét biztosítani a legszegényebbeknek ilyen szettopbokszokkal még akár vállalható is lehet a köz részéről. De ezt a hazai szemetet az én adómból nem támogassák, akinek meg a tévé a szórakozása, mégis ruházzon be havi egy rugót, hogy valami értelmeset nézhessen. Vagy egyszerűen szántsák be a magyar közmédiát és adjanak BBC-t mindenkinek, szinkronizálva meg feliratozva, ránk férne (és lenne mit, mondjuk egy hír-, egy szórakoztató, meg egy természetfilm/dokumentum csatornát, van mindegyik.)

És persze az egész legviccesebb része: aaki igényelni akar, letöltheti az űrlapot adott helyről. Nyilvánvaló, nem? Akinek a tévéje is szobaantennás, nyilván a neten intézi a dolgait. Szélessávon, wifivel, a tévéje meg azért olyan mert már nem érdekli, nem onnan tájékozódik, mondjuk akkor miért is rászorult, már hogy szociálisan?
Nyugdíjas özvegyeknek meg bonyultabb egy netes/telefonos ügyintézést megszervezni, mint besétálni a tanácsra: pedig pont erre a besétálós/sorbanállós tempóra alapul az egész.

A kutya éve

Rájöttem, hogy a kutyából pont ma három éve csináltam szobakutyát, avagy hazafuvaroztattam a kertből az állatorvossal, aki összevarta szegényt egy durva kutyaközi bunyó után, mit egy arra járó lompos és bozontos kollégával abszolvált.

Azóta a szobatársam, egy kedves öreg labrador, aki láthatóan örül annak, hogy velem/velünk lehet folytonosan, mi meg örülünk neki.

Ha fingik, ha lehányja a szőnyget, akkor is, elvégre mi sem vagyunk jobbak, ő viszont szebb. És valljuk be, őszintébb.

Nyugati égés (a Sopron-Bécs tengely)

Az emberek értelmesebbje északnak indul a kánikulában, fel a hegyekbe, hűs vízű patakok és árnyas fák társaságába. A hülyék meg mennek valami tengerpartra, ahol ugyanolyan rohadt meleg van, vagy még melegebb, viszont minden kétszer annyiba kerül, tömeg van, árnyékot meg pénzért vehet magának az ember, drágán. És a harmadik, a leghülyébb kategória, nos azok lennénk mi, akik a negyven fokban városokat néznek, hosszú buszozásokkal és vonatozásokkal kísérve, ezek között pedig lejárva a lábukat.

Vagyis: Szombathely, Sopron, Bécs, hétfőtől csütörtökig, jelentős részben Petra szépkártyájánk sérelmére, hőgutával, napszúrással és gyomorrontással súlyosbítva. És ennek ellenére jól eset...

(Na jó, mondjuk Szombathely az konkrétan nem esett jól, az enyhe napszúrásra jött az emészthetetlen, de lagalább drága rántott sajt (és tényleg emészthetetlen, pár óra múlva, mikor kihánytam, pont úgy nézett ki mint befelé, a komplett emésztőrendszerem tehetetlennek bizonyult vele szemben), úgyhogy a hétfő délután azzal telt, hogy feküdtem a szállodai szobában, és kerestem a magzati póznak azt a változatát, melyben nincs akkora hányingerem. Perta meg megbarátkozott az Angry Birds-el, mondjuk wi-fi és tévé hiányában muszáj volt neki, ha már könyvet nem hozott. (De hát könyvtáros, nyilván nem visz munkát a szabadságára.)

Sopronban nem voltam húsz plusz éve (tehát utoljára valamikor középiskolás koromban), azóta háromszor cserlődött ki a legtöbb sejtem, szóval új élmény volt. Nos, Sopron szép és élhető városnak tűnik, csak kurva meleg van ott, de ez az évszakokkal változik, legalább is így mesélik a helyiek. Én laknék is ott, de főleg télen, akkor szép lehet és nem ég le az orrom randán, meg van stílenaht, télen a német kultúra is barátságosabb.

És Bécs is szép város, de ott nem élnék, mert mindenki a ronda német nyelvet beszéli (vagy annak török akcentusát), de jó a metró, a piros villamos (csak majdnem minden megállló valamilyen gasse, hogy lehet ezt megjegyezni?), jó a Kultúrtörténeti barokk festménygyűjteménye (én valójában ezért mentem, megkaptam, persze nem konkrétan) és jó a falafel, bár olasz zsemlében adják (törökök, Bécsben - multikulti hejj!), viszont rossz a.... aaaaa.... izé. Megvan! Rossz az, hogy Bécs mégsem London!

És jó az is, hogy egyszer sem zaklattak kalauzok vagy ellenőrök arrafelé, konkrétan több mint tízezer forintot dobtam ki az ablakon vonatjegyre meg bécsi napijegyre, a kutya nem kérte egyszer sem ezeket a fecniket. Meg a normálisabb vonatkon nem csak volt légkondi de működött is, ezt a gyakorlatot a máv is átvehetné.
Mert légkondi nélkül folyamatos folyadékbevitelre volt szülségem, így is alig tartottam a lépést az izzadással. Viszont hiába volt a mindenablakos huzat, az ásványvíz nagyjából negyven fokosra hevült, kábé olyan volt, mint beleinni egy termálfürdő jakuzzijába, ha már buborékosat vettem.

És ha már újra a hőségnél tartunk: állandóan hallom, hogy Pécs milyen issszonyú mediterrán hangulatú hely. Pedig nem, a lakótelepek, a bezárt gyárak, a ronda térburkolat meg a vödörbe ültetett leanderek okán még egy város sem lett mediterrán (Kaposvár sem, itt még giccses bronzszobrok is súlyosbító tényezők). Viszont negyven fokban bármely város az, szóval Sopronnak és Bécsnek egyaránt határozottan mediterrán hangulata volt, Szombathely viszont a pokol előszobája, egyfelől mert nem is olyan jó, hely mint amilyenre főiskolás koromból emlékeztem, másfelől a fentebb emlitettek miatt.

És környezetvédelmi szempontból is rossz a hőség, ketten minimum negyven-ötven üres műanyag palackot termeltünk pár nap alatt, mennyi fát kellet ezért kivágni? (Az őskorban, merthát a műanyag azért főleg kőolaj-alapú. Illetve hány dínónak kellett meghalnia ezért?)

Szóval, amikor nem éreztem magam rosszul, jól éreztem magam, bár arra újra meg újra rácsodálkozom, hogy Petra a világ legbizonytalanabb túristája ("-Döntsük el pénzfeldobással merre menjünk! Fej vagy írás? -Nem tudom..."), a londoni utakat nyilván ezért tervezi meg aprólékosan.

(Ja és voltunk zaherban, oké Sacher, és ott ettünk a róla elnevezett tortából, meg kávéztunk, mert egyszer minden túristának meg kell ezt ejtenie Bécsben, nekem meg eddig mindig kimaradt. Jelentem a torta jó, ám túlárazott, a kávé remek de szintén. Borravalóval húsz eurót hagytunk ott két kis szelet sütiért meg két kávéért. Meg adtak vizet is, ez némileg enyhít a dolgon.)