Cost of the koszt

Étteremből előfizetéses ebédet rendelni kényelmes dolog, pláne ha az embernek munka után legfeljebb egy sajtos szendvics elkészítésére lenne ereje, de az meg már három nap után unalmas, sőt néha már első nap is, figyelembe véve a közeli bolt negatívba hajló sajtkínálatát. (Távolabbi boltba meg csak ritkán megyek, meló után én már főleg csak a fotelomba vágyom, meg a fürdőkádba, úgyhogy marad az ami itt van a sarkon. Ott meg a kockasajt a csúcsgasztronómia, meg a másfél kilós trapistatömb.)

Szóval főzőcskézés helyett adott az éthordós kiszállítás, amivel csak az a baj, hogy ugyanaz a két tucat étel cirkulál a menüben, no meg a tömeges étkeztetés racionalitása, minek nyomán:

- Kétféle alapleves van: az áttetsző sárgás, répadarabokkal, meg a pirospaprikás zsíros, répadarabokkal. Ünnepnap, ha valami hagymaleves vagy spárgakrém adódik, ez nyilván akkor fordul elő, ha akciósan tudnak szerezni ilyen levesport, ötvenkilós, műanyaghordós kiszerelésben. (Ez a amúgy nem vicc, már láttam ilyet.) Ha nem, marad az évtizedes alaplé, amiből mindig hagynak annyit, hogy a következő levesnek megágyazzon, így aztán sosem fogy el, B-tervnek meg ugye ott a pirospaprika meg a krumpli. A húszkilós zacskós fagyasztott répakockák mellett természetesen. ha meg elvétik a rendelést, és  répa-kukorica kombót hoz a szállító, akkor pirospaprika helyett paradicsomkonzerv megy a kondérba, és máris mexikói zöldségleves néven lehet futtatni. Gyümölcsleves nincs, ne is tessék érdeklődni. (Egyszer mondjuk volt sárgaborsó-krémleves, de arról az étlap tanulmányozása nyomán kiderült, hogy főzelék.)

- A főétel az általában valami döglött állat-darab, aminek a kutyám örül, én meg feldobom a köretet, valami szósszal, meg a hűtőben fellelhető falafellel, süt zöldséggel, ilyesmivel. A köret amúgy vagy főtt krumpli, vagy rizs. Ha krumpli, akkor a levesben is van belőle, ha rizs akkor az édességben, ha meg tészta, akkor a levesben is van belőle, tészta lesz a másik főétel, de valami édesség is lehet belőle. Ha előző nap szerepel a választhatók között pörkölt, másnap tuti lesz brassói és/vagy hortobágyi palacsinta, így csak egyszer kell megfőzni, ha meg mondjuk gombás rizs volt szerdán, akkor gombadarabok feltűnnek a csütörtöki zöldséglevesben is.

- Desszert nincs, de általában az egyik választható főfogás édes,ma pl. almás pite, amit viszont tényleg jól csinálnak, ma biztos egy cukrász főz, és nem egy főzász cukr. Jó még az aranygaluska, a többiről meg annyit lehet elmondani hogy...hát édes.

Ezzel együtt persze még mindig sokkal jobb, mintha nyolc óra gyár után nem ehetnék valami meleget, csak ha előtte egy órát állok a konyhában, a főzés amúgy is hétvégére való szabadidős kikapcsolódás, pont úgy mit a bélyeggyűjtemény rendezgetése, ahhoz idő kell és elmélyülés, nem lehet csak úgy, egy rohanós hétköznap délután kanadai bélyegeket áztatni, vagy szusit készíteni. Meg klasszikusokat olvasni sem, ezekre van a hétvége kitalálva, meg arra, hogy akár egészen hatig - fél hétig alhassak. Mert kipihenten, már főzni is tudok, hétköznap meg marad az éttermi kiszálítás. Ami nem is olyan rossz ám, a börtönkoszt biztos rosszabb lehet nála. Miként egy atomtámadás is.

Katonadolog

Olvasom, milyen nagy a kormányzati elszánás, hogy most akkor aztán korszerűsítik végre a hadsereget, és ettől olyan korszerű lesz, hogy csak na, mi leszünk a NATO (ejtsd: nátó) élcsapata, az ugye franciásan avantgarde, bár egyelőre úgy néz ki ezen belül mi a dadaizmust vállaltuk be.

Mert vett kies hazánk, meg annak golyófejű, általános pártkáder honvédelmi hadügyminisztere néhány kivénhedt orosz (pontosabban még szovjet, annál rosszabb nekünk) helikoptert, durva drágán, hogy hátha jó lesz valamire, pedig nem. Kicsit olyanok ezek, mint a gyárban bizonyos gépek, melyek úgy németek hogy még az NDK-ban készültek, nem is jók már szinte semmire, de legalább lehet fontoskodó/elgondolkodó arccal álldogálni mellettük.

Meg vannak ugye Gripenek (magyarosan ejtve: gripppen), ezek tök jók csak minek, kicsit drágábbak lettek, mert fontos volt, hogy lehessen őket a levegőben utántölteni. Sörrel meg ropival nyilván, mert üzemanyaggal egy akkora légtérben, mint a miénk (és szomszédos szövetségeseinké) teljesen felesleges, meg nem létező tankergépről elég nehéz kerozint leszívni. De ha egyszer majd minimális repülési időn tengődő pilótáinknak kell megvédeniük a világbékét a nemzetközi terrorizmus/háttérhatalom/lófejű úfók ellen valahol a Csendes Atlanti Ósön felett, akkor de jól jön majd, hogy tudnak felvenni extra ropit meg müzliszeletet, menet közben is. Persze ha a harmadik opcióra készülünk, vegyünk egyből csillagrombolót, az nekem amúgy is régi mániám. (Egyébként ezt a menet közben tankolást bevezethetnék máshol is, szinte már látom, ahogy Lewis Hamiltont egy tartálykocsi üldözi a monzai célegyenesben, mondjuk egy pont olyan mint Spielberg Párbaj című hidegrázásában.)

Mg hát amíg a hadsereg nagyrészt nem katonákból áll, hanem bajszos, suk-sükölő, izzadt hónaljú íróasztali levélnehezékekből, akik „állomány“-nak hívják az embereket, nos addig nem is negyvenéves szovjet haditechnika a legnagyobb gond arrafelé. Emlékszem, annak idején, 98-ban, valami méltán  elfeledett kisgazda lett a hadvédelmi honügyminiszter, kirakatta a képét a laktanyákban, hogy megiserjék, ha arra jár, mert előtte volt eset, hogy nem hitték el, hogy ő az. Persze ha valaki téeszjogász kinézetű téeszjogász, akkor ezen nem lehet csodálkozni. Ráadásul ma is pont itt tartunk a hadsereggel, lehet, hogy be kéne szántani az egészet, a helyét beszórni vegetával majd kis párolt hagymával nagy lángon.... (ja nem, ez egy recept).

Szóval szerintem fizessünk egy kicsivel több pénzt a nátónak, és ez az egész védelem dolog legyen innentől az ő gondjuk, mi meg mehetünk végre meccsre, ha már ott az a sok szép új stadion. Vagy fizessünk egy kicsit többet özv. Tarhonya Béláné Irénkének a Ló u. 3. nótafájának, és majd jól elveri partvisnyéllel a gaz ellent, ha rontása tör ránk zúgó viharnak. Ráadásul Irénke hónaljszagban is hozza a magyar haderő sztenderdjét, csak épp a csapásmérő képessége jelentősebb.

Ízek

Értem én, hogy a csokigyárak nem csak csokit akarnak eladni, hanem életérzést, de a ma (esetleg máma) vásárolt milkaizé kiverte a biztosítékot. (Mondjuk úgy kell nekem, a túlsúllyal, amim van, minek veszek csokit egyáltalán...). Mert egyfelől tényleg fura, hogy sós kekszes tejcsokit gyártson valaki, az mondjuk nem olyan fura, hogy én nem veszem észre, hogy sós kekszes, de az, hogy lényegében ízlik is, na a az elég meglepő.

Javasolnám innentől a csípős-savanyú dobostortát (esetleg a csípős-savanyú dobsotortás csokit), a majonézes trüffelt és a vaníliás hotdogot, kakaós-fokhagymás bundás kenyeret meg a kokainos-fogkrémes túrókrémet, borsos almával. Lehet, hogy nem mindegyik lenne finom, de izgalmasak lennének az biztos, márpedig az izgalom a lényeg, attól alszik meg a tej a' ember szájában,vagy ébred fel, kinél hogy.

Valamint ha az ember a főzés közben összekeveri a római köményt a fahéjjal, mert őrülve ugyanúgy néznek ki, nátha okán meg szaglássza a fene (kinek hiányzik, hogy bele is tüsszentsek?), érdekes krumplis fogásra tehet szert, tényleg,a fahéjas hagymára csak az csipetnyi petrezselyem hiányzott, hogy ne csak úgy nézzen ki, mint a hányás, de egy idő után olyan illata (izé... szaga) is legyen. Az ízét meg tudja a fene, a hányást sem kóstoljuk meg utólag, ha már úgy jártunk.

Na, ehhez képest a sós keksz tejcsokival nem is gáz. Csak a  tudat...

Nem bátor, csak vak

A honvédelmi miniszter, aki nyilván alapszinten sem tud latinul (pedig asszem jogász) Communitates Fortissimae címet adományozott néhány vasi falunak, köztük a felejthetetlen nevű Pornóapátinak, amivel azt akarta mondani, hogy ők (?) a leghűségesebb falvak. Csakhogy ugye a fortissima azt jelenti hogy legerősebb, a leghűségesebb pedig fidelissima, ezt egy fideszes izének (ilyen politikusnak látszódni akaró izének) legalább értenie kéne, vagy hozzá. Hamár.

De persze honnan is tudjon Hende minimál latinul, honnan is sejtené a felcsúti ramszesz, hogy milyen ma Európa etc. Bocs, ez megint politika, de kulturálisnak indult, én sem szólítok fel cunnilingvatióra senkit akit utálok, úgysem érti hogy az seggnyalás (vagy más külső nemi szerveké), bár lehet, hogy gyakorolja, de nem zargatom latinnal. Ha már kulturáltak vagyunk. Ha viszont kúltúráltak, akkor bármi lehet, még az is, hogy a fegyverünkhöz kapunk a kultúra szó hallatán, mint a dicső elődök,vagy legalább is azok, akiket a dicsőnek tekintett elődök dicsőnek tekintettek. (Mert félreértés ne essék, itt a nácikról van szó, akik számára nyilván a fortissima volt a fontosabb, aki az erő azé a dicsőség, ugyebár....)

És innentől megint nem politika, csak kultúra. Egy kormánynak legyenek normális emberei, akik normális döntéseket hoznak, normálisan indokolva, úgy,hogy nem alázzák meg azokat a közösségeket, melyeknek épp kedvezni akarnak. Mert aki azt is nevetségessé teszi, akit épp kitüntetni , az szimplán bunkó. Lásd a nevezett minisztert. Mert a viccbéli cigány lovával ellentétben ő nem bátor, hanem vak, úgy megy a falnak....

És unom az internetet is

Az egészet, ahogy van, tokkal-vonóval. Mer' ugye mi van a hálóközi kommunikációs információs szupersztrádán? (Ezt de szerettem volna már leírni....) Hát kérem semmi, Áder János pucér fenekét tojással dobálják meg egy mangalicatelep borító-fotósorozatán, érdektelen majdnem-ismerősök rohadt unalmas cicafotókat nyomatnak a fácsén, valamint ismeretlen robotok pénisznövelőt és csodagombát akarnak eladni nekem, vírussal.

A baj az, hogy a hálón kívüli élet is szánalmas, tejbevonó-jellegű mikulásfigurákat akarnak rám sózni műanyag üveggömbök alatt, miközben a karácsonyi hangulat sikoltva menekül tőlem, legalább is egyelőre, mert ugye karácsonyig még túl sok műszak a gyárban, még túl meleg van a télikabáthoz, de legalább már kurva korán sötétedik, nem mintha ez nagy élmény lenne.

A karácsonyban amúgy is az a legjobb, hogy lehet várni, olyan ez mint a szilveszteri kabaré, vagyis a tavalyi mindig jobb volt, mert mikor bekövetkezik, mindennapi és szánalmas, mint igazából bármi közelről, ami távolról csillogó vagy annak reméljük. (Mint gyerekként bámulni a repülőket, sőt repülni is - igazi álomvilág, aztán felnőttként menni a fapadossal, egy bunkókkal teli zsúfolt gépen, a büdösben, de legalább kialvatlanul -és már csak azt várjuk, mikor találják fel végre a teleportot.)

Hát, a karácsony is ilyen, idén igyekszem majd a lehető legkisebb felhajtást csinálni, egyfelől nincs rá igény, másfelől most tényleg pihennék inkább, olvasás, bélyeggyűjtemény-rendezgetés, plusz az öreg kutya sétáltatása épp elég lesz, fiatal kutya mondjuk nincs is kéznél, szerencsére. Vagyis a karácsonyi szünetet úgy képzelem mostan magamnak el jól, mint a hétköznapokat, csak nem kell dolgozni, meg olvashatok sokat, meg mondjuk kamionozhatok szerte ejrópában, virtualice. (Téynleg, Virtu Alice létező személy, vagy csak valaki Csodaországból?)

És minimalizálom majd az internethasználatot, egyszerűen nem bírom már ezt a rettentő redundanciát, hogy közösségi oldal vagy hírportál, mindig egy gigantikus szemétkupacból kell kiguberálnom azt a pár morzsát, ami érdekelne. Az lesz majd az igazi pihenés. Ami persze nem jelenti azt, hogy magam ne tennék hozzá időnként eme kupachoz. De csak mert jól esik. Úgyhogy nemsoká írok valamit Iain M. Banks-ről, hátha nem érdekel senkit.

Meguntam a politikát

Érdekes, ha az ember egy hétig külföldön van (és ott nem netezik), annyira kiesik a hazai közéltből, hogy utána már nem is érdekli. Én is így voltam vele, mondjuk Lutonban már rámentem a - korlátozott idejű - ingyen wifire, de ki sem használtam, nem érdekeltek kedvenc hírportáljaim sem.
És azóta is az a helyzet, hogy kábé félóra alatt végigpörgetek négyet-ötöt, de a hírfüggőség elmúlt, inkább letölthető hangos- meg e-könyvekre vadászok, meg nézegetek képeket régi buszokról, esetleg receptek. (De nem, a macskás videók meg a lobogó fülű, bociszemű kutyákat ábrázoló fotók sem érdekelnek továbbra sem, ilyeneket legfeljebb vásár- és ünnepnapokon vagyok hajlandó nézegetni, maximum tíz perc terjedelemben, nettó.)

De  szintén nem érdekel a kormány ostobasággal párosult aljassága, az ellenzék balfaszsága, sőt hetek óta rádiót sem hallgatok, már a fideszes harcinéniken sincs kedvem röhögni. Ez már nyilván kóros, de még egy vidaildikózásba csomagolt simicskázás norvégalapos kontextusának lázárjánosi értelmezése sem éri el az ingerküszöbömet, akkor se, ha napi két sajtótájékoztatót tartanak róla, pro és kontra.

Majd írok recepteket.... (Ja, meg január legvégén megyünk megint Londonba, az érdekes lesz.)

Persze ha holnap megint felböfögök valami politikai témát az nem az én hibám, azt a politikai osztály cseszi el. Ekkor hirtelen felindulásból bejelölöm ismerősnek Elsimon Lászlót az iwiwen! Valamint netadó!

Repülarepüla

A repülés az most nem is volt olyan rossz, az elsőbbségi beszálással sokkal kisimultabban várja az ember az indulást, persze a hülye vizzer rányomtathatná végre azt a nyavajás ülésszámot a beszállókártyára, de nem, szeretik futtani az utasokat. Mi meg nem szeretünk futni inkább fizetünk. Amúgy visszafelé sem volt már busz  a terminál épületéig, most már ekkor is a szimpatikus, amerikai börtönfilmeket idéző rácsos folyosón kellett beslatyogni az útlevél-ellenőrzésig. Az utasok nyilván ezt is igen megkedvelték, különösen, hogy a biztonsági őrök nem verik meg az utasokat, legalább is egyelőre. Persze lehet, hogy legközelebb ezért is pótdíjat kell fizetni, mint a Macskafogóban, vagyis szolid felárért nem kapunk két hatalmas pofont és /vagy nem ugrálnak a rakodómunkások a csomagjainkon.

Ami viszont idegesítő volt, az a visszúton előtem ülő nőszemély, aki felszállás után jól hátradöntötte a székét. Az oké hogy ezt lehet, csak nem illik (köpködni is lehet, csak gusttustalan), a fapadosok ugyanis nem azért fapadosok, mert fa a pad (az ülés az bőrbevonatú, nyilván nem luxus miatt, csak könyebb takarítani), hanem, többek között, mert sok ülést zsúfolnak be, így minimális a lábtér. Egy hátradöntött ülés gyakorlatilag vákumcsomagolt felvágottat (na jó, a biztonsági övre tekintettel: kötözött sonkát) csinál egy magamfajta testalkatú állampolgárból. Úgyhogy lehet, mégis szerezni kellene abból a kis műanyag eszközből, amivel ki lehet ékelni az előtted lévő ülést, aztán ártatlan bociszemekkel nézni az egyre idegesebb tahót, aki szeretné szétpaszírozni a térdeidet, és nem érti, miért nem megy neki.

Valamint kiderült, hogy már egyáltalán nem éri meg a lutoni reptéren vásárolni. A boltok választéka egyre vacakabb, de legalább jól megemelték az árakat. A reptéri beszerzésnek eddig az volt az értelme, hogy addig sem kellett cipelni az ajándékba (főleg persze magamnak ajándékba, elvégre jóban vagyunk!) szánt biszbaszokat, plusz a a dutyfree-s szatyrot a léginénik sem tekintették extra kézipogyásznak. Eddig. De most már félpercenként hívják fel becses figyelmünket, hogy egy (one, ein, uno, jedan) kézipoggyászt vihetsz fel a fedélzetre, a duty freeben meg nincs is az tea, amit pont valakinek akartál hozni, ami meg van, az horror áron (tényleg ez jó név lenne: Horror Áron - tisztára, mint valami karhatalmista tömegoszlató), úgyhogy legközelébb a reptéren tényleg csak szendvicset meg üdítőt veszek. Az csak kicsivel drágább mint a városban, és ezért a különbségért nem éri meg majonézel összekenni a frissen beszerzett bélyegeimet.

Lándön-vegyes

Na most, én kérem arra jutottam, hogy semmi kedvem bármiféle rendszerességgel írni az idei londoni kóválygásról (erre amúgy is ott a jobbik felem), úgyhogy csak címszavakban emékezem meg, ötletszerűen, de legalább az ábécé-sorrend, időrend vagy épp az elemi logika nagyívű mellőzésével. Tehát:

A kaják

A Pizza Expresst eddig is bírtuk, a kocsmai fish&chips eddig mindenhol jó választás volt (a nyolc harangról nevezett fulhami bejzliben is), tavaly óta meg van kedvenc török éttermünk is, ott idén megint hú de jót ettem.Meg végre a kedvenc indiai éttermünkben is, ami úgy volt kedvenc, hogy még sosem jártunk benne. Ám a többféle sabjival, rizzsel, lepényekkel és dhallal súlyosbított zöldség-curry meggyőzött, hogy tényleg ez a kedvenc indiai éttermem. Meg azt a némileg részeg/beszívott helyi menő csávót is, aki a kirakaton át lelkesedett kissé, a mondjuk tényleg látványos vacsoramenüm láttán.
Vagyis a helyzet az, hogy éttermeket már nem kell keresni arrafelé, megvannak a fix helyek, a többi negyvenkétezer ki nem próbált faloda meg hajtson a maradék turistákra, a Masalában amúgy is megígértem (az értékelő kérdőívükön) hogy legközlebb is náluk vacsorázunk, és egy úriember szava szent, de még az enyém is ér valamit.

Hírességek

Petra szúrta ki, hogy Catherine Tate épp kávét (vagy mit) vesz egy kávézóban/éttremben vagy hol, én meg a buszról kiszúrtam a zebránál álldogáló, amúgy elképesztően slampos (szerinte nyilván művészien laza) Stephen Fry-t. Plusz a lutoni reptéren valaki rámköszönt, hogy „Helló tanár úr!“, szóval lokális hírességnek én is jó voltam, ha csak egy pillanatra is.

A Mázlista

No, ez a Petra lészen. Mert ugye szerdán megyünk Brightonba, sétálunk jól a kötelező turista-célpont felé, ami a móló (ami egy víz fölé telepített vidámpark amúgy), és látjuk ezeket a viccesnek tételezett nyerőgépeket, némelyikből marék aprót lehet nyerni, némelyekből meg plüssállatokat halászni. Illetve lehetne, de nyilván arra megy ki a játék, hogy ne lehessen. Néztem is, ahogy egy párocska már utolsó fémpénzeit vadássza az összes lehetséges zsebéből, egy utolsó utáni utáni próbálkozásra, hátha lesz a csajnak cuki plüssállat, mikor szívem csücske odalép az általuk nyúzott géphez, és bedobja a szükséges 30 pennyt. Magamban kissé elnéző mosollyal néztem, végül is igazán apró a harminc pé, egy egészen kicsi csokit sem adnak érte, nem baj ha benyeli a markolós(mer ugye nem félkarú) rabló, sőt készítetem elő még harmincat, legyen még egy kísérlet, ha párom ettől szórakozik jól...
Ám ő elsőre, egy határozott mozdulattal kikapta a kinézett pandát, a párocska furán nézett, én meg vinnyogva röhögtem, hogy ilyen nincs is.
És másnap meg két ötfontost is talált, csak úgy, a járdán/lépcsőn... (Meg a panda után egy húszpennyst, amitől az extra nagyszemű manga-panda egyből csak tíz pébe fájt, ami nincs negyven forint sem aktuális árfolyamon.)

Who the fuck is Milly Johnson?

Ez tényleg kérdés. Kellett volna vennem ettől a nőszemélytől könyvet, de nem ment. Amit Erika felírt (kettőt, két popsláger címűt) nem leltem, pedig lelkiismeretesen bementem minden könyvesboltba, ami utamba került, de csak a teázó a sarkon címűt leltem, meg valamit, aminek nem emlékszem a címére, de benne volt hogy görl. Bíztam a Piccadiyn lévő megaméretű könyvesboltban, de ott a nevezett szerzőtől még mutatóban sem volt semmi, ám legalább vettem bíbíszís főzős újságot Marisnak, ha már ő is rendelt valamit. (Mondjuk én bírom a bíbíszít, de főzve nem biztos hogy tetszene, persze lehet, hogy az újságban mégsem a bíbíszít főzik, hanem ő (?) főz, de akkor meg minek az újság, nem lehetne rendelni inkább a kajából, feltéve hogy nem égette oda? A bíbíszí.)
Perta meg vett a interhálón dedikált könyvet, amit el sem olvas, mert angolul van, de legalább meg sem kapta, úgyhogy mehettünk reklamálni a helyi boltba, ha már arra járunk. Pontosabban én reklamáltam, mert családilag engem tartanak kommunikácóképesnek angolul, el is társalogtam az eladóval az időjárásról, tényleg igaz, ha a helyiek kínosnak érzik a csöndet, rutinból elkezdik szidni az időjárást, és máris van öt percnyi téma... (Én mondjuk közöltem, hogy épp nem esik, ergo jó idő van, különösen annak fényében, hogy mindeközben mi volt itthon.)

Brighton

Brighton remek hely, olyan mintha Pécsnek tényleg mediterrán hangulata lenne és valaki áttolná a délangol tengerpartra, majd meglocsolná jó sok esővel a tévétornyot meg belesöntené a tengerbe mólónak. Jut eszembe, a móló az tényleg jó arrafelé, klasszikus (avagy retro, esetleg vintage) vidámpark a viharos víz fölött, úgyhogy ha a legvalószínűbb forgatókönyv szerint összeszakad az ember alatt a régi hullámvasút, a szörnyethalás mellett a vízbe fulladás is reális opció lehet.
Ami meg nemvidámpark a mólón az játékterem, plüssállathalászattal és aprópénz-izélő automatákkal. Az utóbbi azt elenti, hogy sok apró megy egyelőre-hátra mozgó tálcán, a hülyék meg próbálják leverni újabb aprókkal, nyilván mindenki látott már ilyet, de remélem más sem tudja a nevét. Ja, meg volt pachinko is, mondjuk egy-kettő csak, de annak legalább tudom a nevét, de cserébe nem tudom mit csinál a mivel, mert nekem csak annyi van meg belőle, hogy egy Pogues szám címe valamint egy játék, amit már láttam távolról, a tévében. (Utánanézni meg szokás szerint lusta vagyok.)
Ráadásul Brightonban több napra való látnivaló van egy kényelmesen körbesétálható környéken, mint a helyi múzeum, a Rojál Pavilon (szerencsére rojálbébi nélkül), az egyfontos bolt, a kilencvenkilenc pennys bolt, vagy épp a méltán népszerű kilencvennyolcpennys bolt.
Meg vannak bélyegboltok is, legalább kettő, ami pont kettővel több, mint itthon.
A mólóra visszatérve: az meg angolul ugye pier, az meg mejdnem Pierre, ami legalább is gyanús, mert...

 A franciák

Idén valahogy mindenhol franciául beszéltek körülöttünk, a buszon, a boltban a reptéri vécé szomszéd fülkéjében, sőt az olaszul vagy spanyolul beszélőkről is gyakran derüt ki, hogy igazából franciák, csak elsőre hallottam félre. Ha viszont önmagában Londonban ilyen nagy a francia-koncentráció mi lehet a helyzet az egész Egybesült Kirájságban? Avagy: tessék mondani, maradt valaki Franciaországban is? Csak hogy vigyázzon  a házra, meg locsolja a fokhagymát. Borral.

Bélyegek

London mellett Brightonba is találtnk ugye bélyegoltok(at), úgyhogy komoly mennyiséggel értem haza, még bele sem dolgoztam az egészet a gyűjteméybe, pedig ma direkt korábban keltem. Van az egésznek egy ilyen svéd gyerekvers hangulata, hogy apám hozott egy kiló bélyeget és azóta nem is gyűjtöm már, blabla, de az az igazság, én bírom a kilóra vett bélyeget is. Napokig lehet válogatni, be lehet mindent teríteni még töredékes sorozatokkal, és hetekkel később is bélyegek kerülnek elő a legváratlanabb helyekről, mint a hűtő teteje vagy a buszbérletem.
És igen jól mutatnak a polcon a nagyalakú albumok, mondjuk kellet is nekik külön polcot venni. (Ez az, amikor a bélyeggyűjtés egy szint után a Praktikerben folytatódik.) Az aktuális album, jelenleg a 10-es számú, pedig ugye még nincs tele, ezért az aktuális, így aztán kell beszerezni sok bélget, hogy megteljen. Pontosan persze nem kiszámítható, mikor lesz tele, így aztán kell az új album a kimaradó daraboknak et cetera...

Boltok

Én egy átlagos hónapban összesen annyit nem tartózkodom különböző üzletekben, mint ilyenkor pár nap alatt, könyves-, teás- ajándék- és bélygboltok eőételként, de a főfogás a Tesco - Sainsbury«s -M&S Bermuda-háromszöge, ahol összesen órákra el lehet veszni, íránytű nélkül, de legalább több évi hideg élelemmel.
Mert a szendvicseknél ellenőrizni kell, hogy nincs-e benne majonéz (illetve, hogy van-e benne elég), van-e bizonyos típusú tea (nincs, nem volt, nem lesz, nem van), ráilleik-e egy homályos leírás valamelyik teára, van-e karamellás nápolyi (nincs, miért is lenne, ha mi keressük) valamint milyen poharas tészta van (ugyanolyan, mint mindig).
Plusz van még a drogéria (nem ám úgy általában, hanem konkrétan Boots, ami evidens, mert gyakorlatilag minden sarkon van egy belőlük), a Birodalmi Bőr fedőnevű szappan elsődleges forrása, egyúttal másodagos szendvicsbeszerzési-pont, és a világ legdrágább csapvizeinek lelőhelye. (Tényleg, az ember csak utólag csap a homlokára, hogy másfél font az mégis közel hatszáz forint, ami kissé erős fél liter buborékmentes nem ásványvízért, ami viszont legalább hűtött, kell is az az októberi végi őszben. Viszont a flakonját ezek után ki sem dobom, elvégre csapvízzel én is meg tudom tölteni a hotelben, a kupakja meg este jó káddugónak, amitől még ennyi év után is irózni látszik a hotel személyzete. Persze lehet hogy raknak ők dugót a fürdőszobába, csak mindig pont az előttünk lévő vendég lopja el, mert ilyet nem kapni otthon, Franciaországban...)

Porcelánok, üvegek, stukkók

Nos, korábban már az Apsley House sem volt semmi, vagy a parlementi termek csicsája, de idén is sikerült beleszaladni néhány főúri lakba itt-ott, elsőként mindjárt a Wallace Collection címűbe, ami után konkrétan mérgezést kaptam az aranyozott barokk kandallópárkányoktól, a francia porcelánoktól meg a németalföldi csendéletektől. (A kristálycsillároktól nem, azokat még mindig bírom, nagy, fejjel lefelé fellőgatott üveg karácsonyfák, csak ne vigyék túlzásba az aranyozást a fémrészeken.)
Hirtelen elbizonytalanodtam, hol is láttam az a rengeteg csendéletet, melyeken kivétel nélkül lábuknál fogva fellógatott döglött nyulak voltak, vigyorgó kutyákkal és opcionális, ám feltétlenül döglött fácánokkal. Esetleg egy kis tök gyümölcsel az állatok mellé, aranyozott keretben, kevéssé ismert flamand mesterektől.
És ha mindez nem lenne elég, egy csomó mindent meg lehetett vásárolni a múzeumi ajándékboltokban, fröccsöntött-kicsinyített formában, jellemzően mágnessel a hátukon, hogy le ne essen a hűtőajtóról. Amúgy festmények melett lehetne mást is hűtőmágnesként újrafogalmazni,aranyozott barokk kandallópárkányokat például, hisz milyen ironikusan poszt-posztmodern gesztus lenne egy kandallópárkány a hűtőn.

Hát, egyelőre ennyi, ha eszembe jut valami, még úgyis megírom, és ezt mindenki nyugodtan veheti fenyegetésnek.

Szólásszabadság-adó?

No, megjöttem Lándönből, és látom, hogy internetadót akarnak a seggfejek, akik pár éve még az istenadta népet védték volna a szabadság ilyenforma korlátozása ellen, most meg bevezeteik. Hiába no, a felcsúti ramszesz, mint már bevallotta, nem a diktatúrát utálta, csak azt, hogy nem ő a diktátor. Márpedig ha az akar lenni, a minimum, hogy a lehető legnagyobb mértékben korlátozni kell az államfüggetlen kommunikációt. Ceterum censeo: Rohadjon meg Orbán Viktor, lehetőleg máma még! (Inkuzíve Putyin elvtárs; én tényleg egy skandináv típusú demokráciában szeretnék élni, brit díszlettekel ha lehet.) Rovásírjon aki akar, de nekem ne legyen kötelező, junó, boldogasszonyanyámozzon aki akar, ha engem hagynak harekisnázni. Virágozzunk mind sokfelé, mint lándönben szoktak, amiről már épp írok, coming soon...

Elmúlt negyven év

Nem meglepetés e költemény. Aszongya a főpárti főminiszter az ő tokája fölött a szájával neki, hogy a cél a teljes foglalkoztatottság, meg célozgat rá, hogy ezentúl egyáltalán nem lesz segély, ha nem találsz munkát megdöglesz, vagy mész közmunkára, ha nem jut közmunka megint csak megdöglesz.

Ez a „segély helyett munkát“ populista lózung persze úgy baromság, ahogy van. Mert:

- A munanélküli ellátás nem segély a hatalom kegyelméből, hanem társadalombiztosítási elem. Amikor ugyanis az ember dolgozik, a fizetése egy részét épp ilyen célra szedi el az állam, nem véletlen, hogy ha valakinek még sohasem volt munkahelye nem is jár neki ilyen címen pénz. Vagyi, munkanélküliként épp azért jára támogatás, mert korábban mi is befizettünk abba a kasszába, amiből az akkori munkanéklülieket támogatták.

- A közmunka nem munka, hanem modern röghöz kötés, kvázi-rabszolgaság. Mert kötelező elfogadni, akár van köze hozzá az mbernek, akár nem, ráadásul a helyi kiskirályok amolyan kegyként osztogatják, illetve népnevelő/fegyelmező eszköznek tekintik. (Jellemző, hogy nem is a szociális kormányzathoz tartozik, hanem a belügyhöz, a rendőrminiztériumhoz.) Plusz egy napi nyolc, heti negyvenórás munkáért járna (a létminimumot amúgy el sem érő) minimálbér, de a közmunáért ezt sem adják meg. A közmunka ráadásul sokszor értelmetlen, és jóval drágább, mintha a bérét odaadnák segélyként - milliárdok mennek el arra, hogy fásult emberek úgy tegynek, minta csikkeket söpörnének össze a buszmegállókban, vagy leszedjék a meggyet a jegyző kertjében.)

- Teljes foglalkozatotság márpedig nincs. Nem volt, nem lesz, nem van. Olyan ugyanis elméletileg sem fordul elő, hogy adott pillanatban, adott területen pontosan fedje egymást a munkaerő-kereslet és kínálat, hogy mindenki aki épp keres, találjon valamit, ami megfelel, mindkét félnek. A gyakorlatban a teljes foglalkoztatottság mondjuk 2-3%-os munkanélküliséget jelent, ennyi puffer mindig van a rendszerben, és ekkora aktuális munkanélküliség bőven finanszírozható, menedzselhető is.

- Teljes foglalkoztatottságot utoljára a Kádár-rendszer tűzött ki célul, eredménye pedig a kapunk belüli munkanélküliség lett. Azaz mindeniknek volt állása, de nem mindenkinek volt munkája, asok zabhegyezőtől meg döglődött ia az egész állami ipar, kereskedelem, közigazgatás meg minden.

De hát mai uraink, ezek a piros-fehér-zölddel pántlikázott neobolsevikok valószínűleg épp oda, a Kádár-rendszerbe vágnak vissza, ők akkor volt gyerekek meg ifjak, érthető hát a nosztalgia, plusz az a rendszer is kényelmes állóvíz volt, igazából leválthatatlannak látszott. És fontos hangsúlyozni, hogy csak látszott. A főpárti főorbán is észre fogja majd venni, hog elmúltak a hetvenes évek és nem jönnek újra el, de addig hallgathatjuk ostoba mantráit, háttérben pártunk und kormányunk félrészeg zümmögőkórusával. Csak épp minél tovább dünnyögik maguk elé a kisdobosok/uttörők/orbánisták hat-tizenkét pontját (rezsicsökkentés, szabdságharc, keleti nyitás, teljes foglalkoztatotság etc. - fú, már én is de unom), annál durvább lesz a másnap.

A főorbánnak meg szólhatna valaki, hogy nem negyven évvel ezelőtt vagunk, ő sem tizenegy éves rövidnadrágos hülegyerek, szóval tessék már nomálisan kormányozni, a pálinkaszagú böfögések helyett.

A zebránál tolakodó néni

Hát, ez igazán új jelenség. Eddig ugye volt a néni, aki eléd áll a postán, mert nyugdíjas és siet, és egyébként is csak tizenöt csekk van nála, meg a lottóját adná fel, plusz a visszajáróért kér kaparós sorsjegyet, nem fáraósat hanem dinnyéset, komolyan olyan mintha LSD-bélyeget akarna, és lenne saját kódnyelve a pult mögötti dealerével.
Meg van a néni, aki eléd áll a buszmegállóban, először kicsit inog a padka szélén, aztán letámasztja a gurulós szatyrát a lábadra, és feszülten figyel, hogy biztosan ő szálhasson fel elsőnek a buszra, ami onnan indul, csuklós, és kábé hatan várunk rá a megállóban. Ennek gyakori alváltozata, hogy beáll a busz, a néninek gyanús, hogy nem is erre várt, ezért (miután a gurulós szatyorral gondosan eltorlszolja az ajtót) kedélyesen kiabálni kezd a sofőrrel, hogy ez a busz megáll-e a Lótetű köznél, illetve ha nem, akkor melyik igen. És az honnan indul? És az a másik megáll-e ottan, illetve messze van még onnan a Lidli, vagy az Aldi vagy a melyik van közelebb?

De ma találkoztam az abszolút nénivel ha lehet ilyet mondani, aki a címben jelzett módon tolakodott előre a zebránál! Mert neki fontos, hogy ha zöld lesz, ő lépjen le elsőnek, ez nyilván valami háziverseny lehet a szomszéd Arankával(akinek már húsz éve gyakorlatilag a „szomszéd“ a vezetékneve, előtte Konyhás Arankának hívták, mert főzőnéni volt a Gríz és Pelenka Művek üzemi étkezdéjében), hét végén összesítik, ki volt többször első a zöldnél, főútvonal duplán számít!

Esetleg siet. Esemest kapott, hogy a teszkóban most tolja ki a szakember a friss kenyeret, még meleg, a Fülzsír utcaiak meg már lesben állnak a halaspult mögött, nyilván eistandra készülnek, de ezt ő, a Vakondturha 23/b nótafája és önkéntes szomszédfigyelője ugye nem hagyhatja. A teszkó az ő területükhöz tartozik, a Fülzsír utcaiak járjanak csak a CBA-ba, az az ő oldalukon van. Durva, mikor a bandaháború elszabadul, jobb időben ott lenni, és megmutatni, ki a keményebb.

Az is lehet persze, hogy egyszerűen csak buszmegállónak nézte a zebrát, bár ehhez túl céltudatosan robogott tova, miután határozottan félrelökött két babakocsis anyukát, meg a postást. De elképzelhető, hogy egyszerűen csak haza akart érni a postás előtt, és az ilyen versenyben fontos a jó rajt.

Királyság

Már jó sok éve volt, mikor röhögtem a „bulizz saját mobilon“ felütésű reklámon, ahol a telefon nem kommunikációs eszköz, hanem életstílus, laza fiatalos partyarcok fitalosan trendien fiatalos divatkiegészítője és státuszjelzője volt. Ami eleve egy baromság, hisz a szalagos magnó vagy a wurlitzer sem attól lett szimbólum, hogy egy viszonylag új technikai eszköznek számított, hanem attól a tartalomtól, melyet közvetített. Ha például a nagyi Polkás Dzsoni Csak polkázz! című felvételét nyúzta rajta naphosszat, akkor már hatvankettőben, New Jersey-ben sem volt menő. Pláne nem király, az ugye Elvisz volt, a Prézli.

A buta, maj egyre okosabb telefonok sem menők, részei a mindennapoknak, ahogy a kanál is, arra mondjuk nem csodálkozunk rá naponta, hogy hú de kúl, de ez csak azért van mert kicsit régebben találták fel, mint az érintőképernyőt. A tévét meg jóval későb a kanálnál, nem is akkora szám, nem lehet felvágni vele, hogy „nekünk van ám otthon tévénk, bebebeeee...“ Amúgy lassan már valami bazinagy plazmasárkánnyal sem lehet.

Ugyanakkor a tévét és a telefont is el kell adni valahogy, és ennek két módja van: egyfelől csicsás szarokat gyártanak, amik másfél év után tönkremennek, és vehetsz újat, másfelől az újban mindig van valami új, többnyire tökéletesen felsleges funkció, ergo menőbb. (Az új funkció amúgy a régiben is lehett volna, csak nem tették bele, mert jövőre is el kell adni valakinek az új bizbaszt.)

És persze itt a régi jó trükk, nem árut kell eladni, hanem életérzést, ez a kokakóla óta mindeniknek alaprecept. Így aztán lehet nyomni, hogy mekkora „királyság“, ha tudod hol buliznak épp a haverok. Mert ugye ezt tudnod kell feltétlenül,  ha már a haverjaid, bár kérdés, hogy akkor miért nélküled buliznak, illetve ha már igen, miért nem tudod eleve? De ez ugye csak hülye okoskodás, nem laza jófejség, a lényeg az, hogy szabadnak érezd magad attól, hogy állandóan tudatd mi van veled, hol vagy, pedig gyerekkorodban valószínűleg épp azt utáltad a legjobban, amikor az őseid  indenáron tudni akarták, hol vagy, kivel vagy és mit csinálsz éppen? Akkor ez ketrecnek tűnt, ma meg a többség vígan besétál, és királyságának teljes tudatában magára zárja a rácsot. Aztán meg pszichiátriai ellátásra szorul, ha otthon hagyja a mobilját, vagy egész délelőtt nem jön be a fészbuk. (Én meg simán itthon hagyom a szigorúan buta telefonom, és csak este tűnik fel, ha telefonálni akarok.)

De tényleg, milyen az a reklámban megidézett „totális királyság“? Abszolút monarchia? (Isten óvja a királynőt és az ő fasiszta rezsimjét!) Proletárdiktatúra? Vagy a Nemzeti Együttműködés Rendszere? Ennyire egy mobilcégnek sem kell nyalnia a hatalomnak, legalább is máma még...

Egészen ség az ügy

Szokás sokat és hangosan panaszkodni az egészségügyre, nyilván joggal, mert makroszinten minden mutató azt támasztja alá, hogy nagy a gebasz, de mikroszinten mintha működne a rendszer. Mondom én, a nagyon-nagyon korlátozott tapasztalataim alapján.

Mert az elmúlt hetekben (igazából lassan hónapokban) többször voltam nagyszüleimmel a kórházban, és meglepően flottul ment minden. (Ja igen, ez itt kisvárosban csak "a" kórház", nem kell hozzátenni, hogy Kaposi Szarkóma Mór, még jó, hisz milyen hülyén hangzik a városunk neves szülöttéről elnevezett szar kóma.) Nem halt be az informatikai rendszerük, készségesek voltak az adminisztrátorok meg az ápolók, jófejek az orvosok, semmi stresszelés meg ingerült odamondogatás, sőt, az embereket kifejezetten emberként kezelték, nem pedig tárgyként/ügyfélkódként/esetszámként.

És ez lenne a normális persze, hogy az orvos az emberrel is foglalkozon, ne csak a fülzsírjával vagy a szaruhártyájával, hisz minden szaruhártya mögött egy személyiség van, sőt a szem a lélek tükre, a tükör által meg ugye homályosan... na jó, abbahagyom, mielőtt rám szakad a közhelyplafon. Szóval a sok politikusi szólam meg a munkáslevelezők sirámaival ellentétben az egészségügyet valószínűleg nem megmenteni kell, csak hagyni normálisan működni. Ahogy nézem itt nálunk az infrastruktúra már nagyjából rendben van, még személyzet is akad, de ezt a maradékot már nem kellene elüldözni.

Erről jut eszembe, Moldova írt valami ilyesmit anno, hogy a hetvenes évekre a vasútnál csak a hülyék és a mániákusok maradtak. Elmondása szerint ez a kitétel a vasutasokat nem nagyon zavarta, legfeljebb megkérdezték egymástól, hogy te melyik vagy? És ez az a helyzet, ami semmilyen szervezetnek nem tesz jót, kórházi vonaton vonalon is itt kellene változtatni, mert személyes lelkesedésre nem lehet hosszú távon alapozni Ettől még kelemes csalódásban volt részem, bár lehet hogy a helyi szemészet/kardiológia csak hűs oázis a reménytelenség forró sivatagában... (Esküszöm, még egy ilyen mondat és felíratok magamnak valami fogalmazásgátlót, közhely és giccs ellen. Ha már egészségügy...)

Indián nyár

Az azért elég abszurd, hogy október közepén (jó, majdnem közepén) kellemesen enyhe nyári idő van. Mármint nyárinak enyhe, július-augusztusban épp ilyet szeretnék, de októberben nekem legyen csak tizenöt fok, félig felhős-félig napos idő, meg kora reggel könnyű köd lebegjen az őszi avar felett. Amely avar, nem mellesleg, költőien aranylik valamint színekben játszik, meg amit még az ilyesmi csinálni szok.

Mert ilyekor lehet viselni kényelmes pulóvereket, a nélkül, hogy a hátamon csorogna a víz, lehet inni fura izű teákat, meg kritikusan méregetni a sütőtököket a zöldségesnél, mert sült tököt csak tökéletes darabokból érdemes készíteni, a sütőben megsütve őket, mert igazából ettől lesz a sütőből sült, hogy sütjük. Gondolom így már világos.

Meg ilyenkor lehet menni Londonba. Idén tényleg nem tudom melyikünk van jobban besózva, én általában az indulás előttig flegma vagyok, aztán meg nincs kedvem idegen ágyban aludni, de idén valahogy mennék már, igazából hetek óta. Valószínűleg annyira egyhangú az életem az utóbbi időben, hogy igazán rám fér már valami környzetváltozás, lehetőleg egy másik időzónában. Emberszagot akarok a londoni metrón, öltönyös indiaiakat akarok látni a vonaton, ahogy papírpoharas kávéval nyomkodják a Blackberryt, labdakergető labradorokat akarok látni reggel a Hyde parkban, szusit akarok vacsorázni a hotelszobában, meg currys tésztát,  (meg falafelt, cheescake-et, tojásos szendvicset, jamaicai gyöbéres üdítőt, cidert, kínai rizssütit, meg félliteres tescós tejet, aminek a kupakja jó lesz majd káddugónak is... - jó, mondjuk ezeket nem egyszerre.)

De egy hét múlva már még mindig itthon leszek, viszont a nagy gurulós bőrönd mellett aggódom, hogy mit felejtettem ki, valamint hogy, jesszus, de tele van ez már megint, hogy fér majd bele a sok cucc visszafelé? Remélhetőleg addigra már sem itt, sem ott nem lesz melegebb tizenöt foknál (celsiusban, a ennyi faranheit már igen kellemetlen lenne, kelvin-fok esetén meg várhatnánk míg a jövő orvostudománya rájön, hogy lehet kiolvasztani és feléleszteni a fagyasztott embereket, és megelőzni a fogkövet), nem kell majd a bőröndbe csomagolni a pulcsit és/vagy a dzsekit, főleg visszafelé fontos, hogy magunkon vigyük, mert kell a hely a teásdobozoknak, a karamellás nápolyinak, meg a toronyórának, lánccal of course. Én mondjuk szokás szerint bélyegeket veszek majd, az meg jól elfér a kézipoggyászban is, a beszállókártyák mellett. (Mely utóbbiak egyébként tényleg beszállnak, csak nem maguktól, vinni kell őket, ami a nevük alapján azért csalódás.)

Egyszóval jó lehet még ez az október, csak az időjárás meg Indra elvtárs odafenn nézzen már rá végre a naptárra, és viselkedjen az évszaknak megfelelően. (Az amúgy igen vicces, hogy a legtöbb ember egyébként a naptár és nem az időjárás szerint öltözködik, ennyi kabátot meg sálat a járókelőkön én huszonöt fokban még nem láttam. Nyilván amolyan polgári engedetlenség keretében, öntudatosan kiállnak a globális felmelegedés ellen. Vagy mellet, amnnyiben szeretik, ha melegük van.)

Önkormentesség

Hallgattam ma a pártszolgálati rádióban a Vasárnapi Újság című népnemzeti giccs elejét, nem mazochizmusból, csak unalom ellen, kutyasétáltatás közben.
A műsorvezető úgy vezette fel a mai adagot, hogy mivel önkori választások vannak esedékeskedni a mámai napon, ezért ma arról beszélnek majd, milyen fantasztikus dolog ha kormányzunk ön, ez a demokrácia csúcsa, valamint non plus ajaxa egszersmind. És ezt ők példákon fogják bemutatni!

Ez után jött egy tudósítás valami kis pilisi faluból, ahol két néni önként vállata, hogy beszedi az egyházi adót az beteg plébános helyett, összefogással felújították kápolnát, egy pasi meg kimentette az önkétes tűzóltók égő garázsából a motorizált fecskendőt. De speciel az önkormányzatiságról egy szó sem esett, bár ha tovább bírom hallgatni, nyilván még megtudhatom, milyen fasza kiflit sütött a helyi pék, mielőtt elütötte egy traktor.

A műsor szerkesztői - nyilván szándékosan - összekeverik az önkormányzatiságot az önkéntességgel, hisz akik ennyire hű vazallusai a Felcsútinak, azok számára evidens, hogy önkormnyzat nincs is! Az kérem a központi kormányzat meghosszabított keze, valamint izéje, amivel a csalánt verik. (Ennek érekében a Főpárt egyébként meg is fenyegetett minden magyar települést, ha fejlesztési pénzt akarnak, a nekik kedves jelöltre húzzák az ixet. Mert ugye ők szépek, okosak, alkalmasak, meg kell nekik a pénz és a pozíció, egyébként is a Marika, a Lajos nővére tudják, unokaöccse is köztük van.)

Az önkormányzat túl sokszor jelenti azt, hogy helyi hűbéreseinkenek is kell valami, akik aztán a feudális logika mentén, maguk is igyekeznek lokális hűbérurakká válni. Vagyis sok polgármeseter amolyan döbrögi-féle, ő mondja meg ki hal éhen hamar és ki később, utóbbiaknak ugyanis juttathat közmunkát (amiért a létminimum felét fizetik), néha a saját gyümölcsösében vagy fatelepén. Hisz helyben ő a nagy almatermesztő és a főpárti faszállító.

Egy VÚ-típusú, végtelenül szervilis műsorban erről nyilván nem beszélnének, meg ugye az egyszerűvidéki-dolgosfalusi nép nem is akar erről hallani. (Tényleg, mutasson már valaki egy egyszerű vidéket, lehetőleg olyat, ahol csak falvak vannak, és mindenki dolgos, de nem bonyolult városi módon, hanem olyan egyszerűen.) A pénz és hatalom kérdéseibe ne lásson, és főleg ne dumáljon bele minden jöttment (rezsicsökkentés és kussojá! értve vagyok?), a nép az csak járjon misére meg hímzőkörbe, meg rezsifórumra nyilván. De ezzel a hozzáállással nincs miről tudósítani az önkormányzatok kapcsán, maradnak a nénik, meg a plebános úr...

Emeletek elmélete

Ép most futottam bele ebbe a cikkbe: http://cink.hu/a-jovo-temetojet-lathatjatok-1644324475 és igen remek ötlet, vagy igen bizarr, nézőpont kérdése, de hát nyilvánvaló, hogy mivel egyre régebben vagyunk egyre többen a Földön, egyre többen vannak a halottak is.

A briteknél márpedig nem lehet a sírhelyeket újrahsznosítani, elvégre mi van, ha a keresztényeknek van igazuk, jön a feltámadás, a halotak maradékainak meg hűlt helyük, szóval mindenki marad ahová temették, és nem teszik ki mondjuk 25 év múlva, hogy más is fekhessen ott egy kicsit. Így azonban megtelnek a temetők, újaknak meg nem feltétlenül jut hely (hisz parkolni meg strichelni is kell valahol, hogy csak két fontos közterületi aktivitást említsek), marad a "négy koporsó egymáson" módszer, ami az emeletes buszok hazájában nem is olyan meglepő gondolat. (Ez persze azt is jelenti, hogy az egymásra temetettek egy esetleges feltámadáskor kénytelenek lennének fordított sorrendben támadni fel, vagyis a később meghaltaknak egy kicsit több jutna az örökkévalóságból, már ha az örökkévalóság vonatkozásában egyáltalán van értelme néhány percen/órán (tényleg, ez meddig is tarthat?) vacakolni.

De a buszok, a lakótelepi házak meg a temetők után máshol is lehetne a vertikális terjeszkedéssel spórolni. A kórházakban pl. lehetnének emeletes ágyak, az iskolákban emeletes padok, az alsó és a felsőházat is egymásra tolhatnák a parlamentben, ha már így hívják őket (igaz, csak magyarul), sőt a high church - low church anglikán kettőssége is implikálná az emeletes templomokat, a legtöbben úgyis elég nagy a belmagaság. Az emeletes metró nyilván nekezebb ügy, de az emeletes járda műszakilag egyszerűbb, ráadásul az ember már két sarokkal korábban felmehetne az első emeletre, így mikor célhoz ér, nem kellene lépcsőznie. De a csúcs az emeletes lift lenne, ami egyszerre két szinten áll meg, sőt egy ötemeletes épületnél lehet ötemeletes lift, így annak meg sem kellene mozdulnia, rengeteg energiát spórolva ezzel. Mindenki ott szállna be, ahová menni akar, és rögtön ki is szállhatna, így ez a lift klauztrofóbiásoknak is remek lenne.

És persze működne mindez horizontálisan is, lenne mondjuk Kaposvártól Dombóvárig érő személyvonat, ahol egyszerűen csak az első kocsiba kell átsétálnunk, vagy egy Szántódtól Tihanyig érő komp, nulla fogyasztással. Vagy egy kurva hosszú, Budapest-London kifutópálya, egy kétszáz kilométeres repülővel , így aztán elég lenne napi egy járat, amit az összes légitársaság közösen üzemeltetne, és az is utahatnának rajta, akik félnek a repüléstől.

A temetőkre visszatérve: a britek meg inkább hamvasszanak, amúgy is írva van, hogy porból leszünk porrá, csak így kicsit gyorsabban, ami viszont helytakarékos. A családokat például össze is lehet önteni, így egymás közelében maradhatunk addig, míg az Úr szétválogat minket, elvégre egy mindenhatónak ez igazán nem lehet gond. A probléma csak az, hogy ez is legalább annyira bizarr, mint a sok koporsó egymás tetején, sőt, belegondolva talán még inkább az. Még szerencse, hogy a léleknek csak időlegesen van köze a testhez, és ha lelép, ez utóbbi már tényleg csak egy adag szerves anyag, a miél benne, az már leginkább csak bakteriális szinten. Szóval a derék britek nézenek csak Indiára, nekik ez a temetősdi egyáltalán nem gond, bár a világot sem pont úgy látják, mint a legtöbb nyugati

A múlt folytonosan változik (csak a jövő biztos)

A jobboldali médiumok rendszeres fogyasztója vagyok, főleg a hardcore fidesz-nyalást kedvelem, egyszerűen felhőtlenül röhögök azon, ahogy Magyarország legnagyobb szektájának tagjai azonnal és gondolkodás nélkül képesek felülírni tetszőlegs korábbi véleményüket, ha a Főnök ilyen irányban böffent valamit. Ez olyan igazi Orwell-paródia, az 1984 tragikomikus feldolgozása. Mert ugye a regényben egyik hétről a másikra már nem is Eurázsiával, hanem Keletázsiával állunk háborúban, de onnantól mindenki úgy tudja, hogy mindig is Keletázsiával álltunk háborúban

Itthon meg mindenki úgy tudta, hogy Putyin egy volt KGB-s, posztkomcsi diktátor, Gyurcsány meg hazaáruló, mert leáll vele holmi gázvezetékekről tárgyalni, most meg a fidesz-fanok úgy tudják, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics a legnagyobb barátunk, és  Főtábornok mindig is vele akart gázvezetékezni, sőt atomerőművet is csak a ruszkik tudnak nekünk építeni. (Az amerikaikat ugyanis utájuk, valójában mindig is utáltuk, cserben hagytak minket 56-ban, a franciák meg ugye megcsinálták sérelmümkre Trianont - azt amúgy tényleg ők csinálták, hisz az egy kisebb kastély Versailles-ban - egyszóval egyik sem építhet atmerőművet nálunk, nem is tudnak olyat, sőt soha nem is tudtak, pont.)

Plusz ugye a luxusbaloldal limuzinszocialistái, a szijjártópéteri definicó szerint, kaviárt szabálva szívják a vérünket, vagy vért zabálva a kaviárunkat, de a derék (népben-nemetben gondolkodó, keleti nyitó, polgári-keresztény értékrendet felvállaló) rezsiharcosok százmilliós vagyongyarapodásai teljesen rendben vannak, elvégre egy miniszter vagy polgármester nem lakhat egy vacak sorházban, sőt nem lakhat pusztán egy házban, kell neki néhány, ez persze sokba kerül, meg ugye a rezsi (bár azon speciel elég nagyot nyerhet), meg ugye a család is kidolgozza a belét érte, de ők hősiesen meghozzák ezt az áldozatot, hogy a zemberek vezetőiként méltóak legyenek a kétharmados bizalomra. Az meg ugye saját uszoda nélkül nemigen megy

De mostanában a „jobboldali“ (nem konzervatív, hanem nacinalista-bolsevik-populista) politikusok, meg rajongóik, már nem csak sokat akarnak maguknak, hanem igazából mindent. Egyre többször merül fel ugyanis a gondolat, hogy ellenzék nem is kellene, vagyis hogy van pofájuk egyáltalán lenni? Hisz megvan már a tökéletes Isteni Mester, a stadionépítő, nemzetegysítő szabadságharcos, aki csak évszázadonként egy születik, lassan kész a tökéletes rendszer, ezek meg csak áskálódnak meg rombolnak, a kakán is csomót keresnek, meg sírnak, hogy nem lophatnak, illetve, hogy nem ők. Innen aztán már logikus, hogy a fideszes néni egy rádióműsorban háborodik fel azon, hogy egy ellenzéki polgármesterjelölt az utcán kampányol.

És tényleg, hogy jön ő ehhez? Egyáltalán, micsoda pofátlanság már, hogy egyáltalán van ellenzék, és még a választásokon is elindulnak, a helyett, hogy csendben meghúznák magukat, és örülnének, hogy nem lógnak a lámpavason. De ezek elindulnak,és van pofájuk kampányolni, mintha legalább is demokrácia lenne, pedig csak egy igazság van, ezért csak egy párt kel, aki ezt képviseli, azt annyi.
De legalább a lelkes kormánypárti demokraták arról is büszkén beszámolnak, hogy ők bizony letépkedik az elenzékiek plakátjait, ne rondítson már bele a sunyi képük a közterületekbe, meg begyűjtik az ellenzéki szórólapokat és kidobják vagy eltüzelik őket nagy tételben, a műsorvezető meg lekesen ecseteli, melyik szórólap ég jobban. És ezen az egészen felhőtlenül jól szórakoznak. Hát, csak gratulálni tudok ehhez a mélyen demokrata mentalitáshoz, de mióta a plurális demokrácia nagyobb dicsőségére teleplakátolták az országot azal, hogy „csak a fidesz!“ (ami persze egyenes következménye volt annak az axiómának, hogy ők a haza, az meg nem lehet elenzékben), nagyon mást nem is lehet várni tőlük.

Úgyhogy vasárnap elmegyek szavazni (against all odds) ésszavazok bárkire, aki nem a főpárt jelöltje,nem azért mert húde támogatom a jelenlegi balfaszellenzéket, csak kifejezném ellenérzéseimet. Plusz esetleg rajzolok egy pöcsöt a főpárti jelölt(ek) neve mellé, azt hiszem ettől még nem lesz érvénytelen a szavazat. Ennek még utánanézek, de szerintem működik, hisz ugye virágot a virágnak...

Októberfeszt

Végre jó az idő, azaz 15-16 fok, borús-ködös, és bár sokan utálják, nekem kész felüdülés a nyári kánikulák után. Persze sokan panaszkodnak, hogy nem is volt igazi nyár,pedig szerintem még sok is volt belőle, pocsékba megy minden nap, mikor ronggyá izzadom magam, és napi három pólót fogyasztok, azintenzív folyadék-kiválastásból kifolyólag. A nyáron néha már azt hittem klimaxos vagyok, megjöttek a hőhullámok, aztán mégsem. (Volt amúgy három, lábon kihordott infarktusom is, orr-rákom ami azóta elmúlt, és legaláb kétszer akart megmérgezni a CIA/KGB/Moszad, romlott sajttal.) De végre itt az október, egyik kedvenc hónapom, mikor kiderül végre, hogy volt hőhullám, csak épp külsőleg, ahogy eltűnik a párás meleg, és jön a megnyugtató nyálkás őszi hűs, mindjárt jobban vagyok, sőt a kedvem is jobb.

Ennek persze ára van, elsősorban a nátha, amit viszont jól tudok kezelni kamillateával, vitaminokkal, meg azal, hogy igyekszem nem tudomást venni róla, hátha a bacilusok is sértődősek. És mikor átesem végre a rendes, ütemezett őszi náthán felhőtlenül élvezhetem a felhős időt, plusz nemsokára lehet megint színes őszi leveleket fényképezni, ami jó az idegeknek, meg székrekedés ellen is. (Mert ugye sokat kell mászkálni a városban fel s alá, igazán színes leveleket keresve.)

A kutya is egészen feléledt, a meleget ő sem tolerálja jól, tűző napon sétálni talpig fekete (néhol már erősen őszülő) bundában csak akkor jó, ha egyébként a hőmérséklet nem megy a lélektani határnak számító tizenöt fok fölé.

Plusz ősszelehet hordani szekrényszagú pulóvereket, melyekből tavaszra persze kizellőzik a szekrényszag, így mehetnek is vissza a szekrénybe a következő októberig, meg lehet inni furcsa teákat, állítólag kifejezetten a hűvös időre konstruált ízekben. Az eddigi legbizarrabb a szilvás-vaníliás volt, ehhez képest a citrusos-csipkebogyós-fahéjas szokásosak már kifejezetten unalmasnak hatnak, de érdeklődéssel várom a málnás-fehérborsos, az epres-puncsos-mustáros vagy a korianderes-mentás-currys teákat, esetleg kipróbálom még a kakaót Erős Pistával.

Viszont nem tudok mit kezdeni a szekrényben található citromos sörökkel, az kifejezetten nyári ital, mit legyen vele ilyenkor? Melegítve ugye túlzottan hányásízű, tavaszig ugyan eláll, de nagyon poros lesz, úgyhogy mégis inkább megiszom, patogtott kukori mellé, a tévé előtt, ahogy azt kell.

Miért nem bírom a sztendaposokat?

Mert nem humorosak. Már eleve az elnevezés is taszító, ez magyarosítoott angol, rémes ragozott szerkezetekbe foglava. („Mentem falunapra sztendapolni. A műselyemgyár céges buliján nyomtam egy sztendapot. Ő is egy ismert sztendapos“
Aztán ott vannak a magukat humorosnak gondoló sztendaposok, akik nem viccesek, vagy csak nagyon kocsmai, nagyon maligánfokos szinten, de ez meg az a fajta humor, ami másnap már fáj, és szégyelljük, hogy egyáltalá röhögtünk rajta.

:A magyar mezőny egyébként majdnem egyenletesen szörnyű (kivétel. Kőhalmi, Bödőcs, azt ennyi), mondjuk pl.az angol is elég egyenetlen (legalább is ahogy a BBC-n látom), de arányaiban mégis több a jó előadó, akinek van karaktere, sztorijai, plusz még színpadképes is.

Ezzel szemben az átlag magyar sztendapos eleve fapados kiadás. Legrosszabb esetben ő maga is jót röhög a viccein, ha szerencséje van nem csak ő, de ha véletlenül nem magát szórakoztatja, akkor sem bízik a közönségben. Vagyis igyekszik eleve orientálni őket, emfatikus gajdolással jelzi mi következik:
- Most poén jön: „Figyejjé, figyejjé má!“
- Most poén volt: „ Hallod?? Ilyet???“
- Most poén van: „Hát mondom, ez nagyon durva!“
- Lesz még nagyobb poén mindjárt: „Várjávárjá!“

És ha mindez nem elég, el lehet eljteni néhány diszkréten félig lenyelt bazdmegeg, kurvaanyát, seggpicsafaszt, azon az úri közönség mindig önfeledten röhög. Lehet aztán még pálócosan beszényi ál-sálgótárjáni kiejtéssel, ez egyúttal cigányvicceknél is működik, kiegészítve a „tezsvérem, more, devlá“ kifejezések random használatával.

És tényleg ennyi a forma, ennél több stílusbravúrt nem várhatunk, de legalább a tartalmi elemek is szánalmasak. A legfontosabb témák (sok évadnyi ún. kabaré végighallgatása után):

- Nagyon részeg voltam valahol a múltkor/ valaki más volt nagyon viccesen részeg, valahol a múltkor.
- Voltam buliba, ahol nagyon részeg voltam, másokkal.
- Disznót vágtak tahó falusiak részegen, esetleg hülye városiakkal.
- Elutaztam valahová külföldre, de semmilyen nyelvet nem beszélek (a magyart is alig) és nagyon vicces volt, ahogy a helyiek hülyén néztek. Meg el is tévedtem.
- Gyerekem született, sokat szarik és megeszi a kutyakaját is.
- Én is sokat szarok, múltkor beragadtam a vécébe otthon/a plázában/ a repülőn, még papír sem volt!
- Iskolába ment a gyerek, nekem meg a harmadikos matek sem megy, ez vicces.
- Híres vagyok, megismernek az utcán, mióta vagyok a tévében/rádióban.
- Minden celeb hülye, a kertévék műsora szar, nem nézem, de mindent tudok róluk.
- Karácsonykor felgyújtottam a fát, húsvétkor a nyulat, a kettő között meg vicces prosztatavizsgálatokra jártam...

Újgazdagodom

Töredelmesen be kell vallanom, hogy én  indokolatlanul sokat gazdagodtam az elmúlt négy évben, nekem ráadásul családi kölcsön se kellett hozzá, én simán egy tisztességtelen ám pitiáner alak vagyok, még külügyminiszternek is jó lennék.

Először is, három éven belül már másodszor vettem akciós laptopot a teszkóban, mert a helyett, hogy becsületesen kapálnám pitymalattól napnyugtáig a cserepes virágokat, ilyen „számítógépek“ előtt rohadok sokat, a kozmopolita intereten is lógok, ami a bűn előszobája, pláne, ha az ember nem jár vasárnapi misére, mint ahogy én se.
Van egy hatalmas, tövbb, mint ötven néygzetméteres lakásom, fűthető (!) fürdőszobával (benne kád!) - na ez konkrétan családi ajándék volt anno, de azóta tényleg mindent magam loptam össze.

Összeharcsoltam egy bélyeggyűjteményt, luushobbiként egzotikus hűllőket (na jó, hüllőt, egy ékszerteknőst) tartok, és évente egyszer luxusutazok Angliába. (Bőrülésben terpeszkedem a repülőn, hetijeggyel flancolok a metrón, a Hyde park mellett egy exkluzív olcsó hotelben szállok meg és többször is étteremben étkezek, a londoni árak mellett! Meg vásárolok is dolgokat!)
Karácsonykor különösen jellemző rám a hivalkodó rongyrázás, három (!) műfenyőm is van, ráadásul mindháromra jut a díszekből is, plusz legalább kétféle szaloncukrot veszek. Meg zseléset! És a díszekből még így is kimarad néhány, annyit halmoztam fel az évek allatt, féktelen mohóságomban.

De legalább nincs ízlésem, szürke nadrághoz húzok barna zoknit, leopárdmintás luxuspléddel takarom le az ágyamat, ami nagyon prosztón mutat a levélmintás szőnyeghez képest, régen kedveltem Fábry Sándort (bár ma már undorodom tőle), és kanálal eszem a tarhonyát.

Viszont buta is vagyok, valamint agresszívan műveletlen, de annyira, hogy azt se tudom, hogy lehet pont agresszívan műveletlennek lenni. Ostobaságom viszont önhittséggel párosul, szívesen oktatok ki bárki bunkót, aki nem tudja, hogy Törökország fővárosa Isztambul (Konstantiné meg Nápoly) vagy hogy Nelson admirális Napóleont győzte le a Waterloo pályudvaron, ahogy az ABBA nevű novég zenekar is megénekelte.

Így aztán nem csoda, hogy azt sem tudom mennyi pénz van a bankszámlámon, néha előfordul, hogy hatjegyű számokat kellene megjegyezni, az meg ugye kinek menne, mondjuk egy Ejnstejnen kívűl, de úgy hallottam, ő már meghalt. Ettől persze szeretem, ha van pénz a számlámom sok, úgyhogy eladó a lakásom, 167 millióért elvihető, kis felújításra szorul, de a konyhába még be lehet suvasztani egy zuhanyfülkét, ha valakinek kevés az egy fürdőszoba.
Plusz ugyanitt államtikkári állást is vállalok, ott most úgyis van üresedés.

Próféciám

Már megint beefutottam néhány igen kretén ezoterikus oldalba, és rájöttem, hogy ilyen szinkretista baromságokat én is tudok. (A Föld amúgy lapos. Vagy üreges. Vagy mindkettő, bár akkor már elég hülyén néz ki.)

A Hold belépett a Mars házába, de nem törölt lábat, ezért a közeljövőben nagy esők és áradások várhatók. Ezek negtív hatását azzal lehet enyhíteni, ha naponta háromszor fogyasztunk kefírrel elkevert, porrá tört ametisztet, a „kurvára megúsz ommm“ mantra tízszeri recitálása mellett.

Segíthet még, ha a feng shui elveinek figyelembe vételével  az oldalára állítjuk ágyunkat, és úgy alszunk benne legalább kétszer három éjszakán át, de legalább holdtötéig. Fontos, hogy az ágy vége ne a tévé felé nézzen, mert ez az ún. „villanyszámla érkezik“ pozíció, ami jelentősen rontja esélyeinket a pénzenergia vitalizálására. Ez ellen piramissal lehet védekezni. Aludjuk egy piramisban, ha nincs, építsük magunknak, ha nincs hol, építsünk plédből a nappaliban, ha a család tiltakozása miatt az sem megy, meditáljunk piramist ábrázoló képeket nézve.

Lehívhatunk még angyali ufóenergiákat is fehér mágiával, ez esetben a kozmikus rezgések pozitív felharmonikusai vízállóvá teszik házunkat, kutyánkat valamint a szemgolyónkat, így a nagy áradás idején is valódi tisztánlátóként érzékelhetjük a Földanya szeretet-üzeneteit. Ez egyébként karmikusan is igen hasznos, megkímél minket attól, hogy vízbe fulladva tükörpontyként reinkarnálódjunk, és megegyen minket a kutyánk,vagy esetleg elveszítsük a kapcsoltatot a Világszellemmel, azÚr Jah spirituális aspektusával.

Ha sikeresen túléljük az őszi felhőszakadásokat, magasabb tudati síkra emelkedhetünk, megvalósítva félisteni természetünket, mely lelkünk kiterjedését jóval fizikai testünkön túl is meghosszabbítja, egész a Szíriuszig, mely mint köztudott, minden bölcsesség eredendő forrása. A megvilágosodott repülő csészealjak is onnan jönnek mind, igaz van aki átszállással.

Lelkünk kiteljesedésével párhuzamosan anyagi képességeink is megváltoznak, puszán gondolati úton képesek vagyunk távol tartani az ártó szellemeket, a gázóra-leolvasót és Jehova Tanúit. Utóbbiak amúgy is a hamis Út követői, akik nem ismerik fel a szamszára valóságát, hisz ők nem kapták meg a kristálykoponyák univerzális sugárzását, ami pedig a felszabadulás előfeltétele karmikusan, ahogy azt banánlevelekre leírták hatvanhúszezer évvel ezelőtt indiai buddhista csillagász-papok, kung-fu jelekkel.

Akik azonban elmerülnek a Fényben, elérik az evilági tökéletességet és betölti őket a Szent Szellem, így aztán amikor a Hold egy kedvezőtlen pillnatban a Plútó házába lép, szarnak rá magasról.

Vej Ling tanításai

Vej Ling egy délután a kolostor kertjében sétált egy fiatal szerzetessel, amikor hirtelen meglátott egy színes pillangót a fűben.
- Látod milyen szép ez a pillangó? - kérdezte Vej Ling a szerzetest - Pedig milyen egy randa szőrös hernyó volt korábban, most pedig, hogy ráléptem milyen gusztustalan sárga lé folyik belőle? Tisztára büdös lett tőle a sarum.
- De miért kellett eltaposni?- kérdezte a szerzetes.
Vej Ling erre jól pofán vágta. A szerzetes hirtelen megvilágosodott.

***

Vej Ling egszer elutazott Gung Bao kolostorba, hogy az ott élő híres lámával megfoltoztassa rizsfőző lábosát, egyúttal húsz év után újra megfürödjön a szent Lapsang Souchong forrás vizében. Hogy húsz év után fürödjön egyáltalán.
Mikor megérkezett a kolostorba meglepődve látta, hogy a szent forrás elapadt. Így aztán rögvest visszafordult, mert egy büdös és retkes szerzetesnek nagyon megfelel a lyukas rizsfőző lábas is.

***

Vej Ling híresen kényes volt szépen hímzett papucsaira, így a személyes szolgálatára rendelt novíciusnak mindig különös gondot kellet fordtania a papucsok tisztán tartására, valamint arra, hogy finom szantálfüsttel illatosítsa őket.
Egy alkalommal azonban elfogyott a szantál, így  novícius rózsaoljat öntött izzó faszénre, és így füstölte át a papucsokat.
- Nagyon ötletes, nagyon ötletes - mondta ere Vej Ling, majd feddőleg eltörte a tanítvány térdkalácsát egy mángorlóval, a homlokát és a nyakát peig kakukkfűvel dörzsölte be, elrettentésül a többiek számára.
- Köszönöm Mester - köszönte meg a tanítást a novícius, majd pár hét múlva meghalt seblázban, és mosónőként született újjá Radzsasztánban.
- Így megy ez - mondta az esetről Vej Ling. A szerzetesek hálásak voltak a tanításért.

***

Manamana kolostorában, melynek Vej Ling egy időben az apátja volt, rendszeresen kísértettek a Tan előtti időkből ismert démonok. Az apát kinevezésekor fogadalmat tett, hogy addig nem vesz magához tisztított vajat, míg meg nem tisztítja a démonoktól a kolostort.
Vej Ling már három éve száraz lepényeket evett reggelire, üres teával, mikor megelégelte a böjtöt, és egy reggel vajas teát ivott, és fűszeres vajat kent a lepényére. A szerzetesek értetlenül nézték a két pofára zabáló apátot.
- Mester, vajat eszel, pedig a démonok még a múlt éjjel is gyötörték Darjeeling testvért. Miért teszed ezt?
- Untam már a száraz lepényeket, meg ugye a gyomorsavam... - mondta elgondolkozva Vej Ling - Egyébként is, igyon ezentúl üres teát Darjeeling testvér, mondjuk, hogy most ő jön.
A szerzetesek tisztelettel hajoltak meg apátjuk bölcsessége előtt. És cellájukban tettek félre vajat későbbre.

***

Egy alkalommal egy vándor varázsló érkezett Manamanába, és különböző varázsfőzeteket készített a szerzetesek nyavajáira. Felkereste az apátot is, és érdeklődött, hogy neki milyen problémái vannak.
- Fáj a derekam és beteg a kedvenc kecském - válaszolta Vej Ling.
A varázsló készített is egy főzetet a fájós derékra kalucsnis útifűből, rettegő pitypangból és friss jakhányásból, melybe tett még majorannát, kurkumát és egy csipetnyi vadborsot is.
Vej Ling beleszagolt a főzetbe majd elégedetten bólintott.
Később jóízűen fogyasztotta el a frissen sült kecskehúst (a kecskét le kellet már vágni, nagyon beteg volt), melyet egy újszerű páclével készítettek. Volt benne kalucsnis útifű, rettegő pitypang, majoranna, kurkuma, vadbors, és valami furcsán ismerős, de nem meghatározható összetevő is.
- Höhh - böffentett elégedetetten Vej Ling, és letörölt a szája sarkából egy darab répát.

Üzenet a' elnöknek

Hát kérem szépen, először is. Mitet ugrál itten ez az Obama (aki ráadásul barack is, meg Husszein) Orbán Viktor Miniszterelnök Urunk ellen? Egy ilyen néger? Hát ki ez, hogy csak itten beszól a Fideszkádéenpé Kormánynak. Eztet ki választotta meg egyáltalanán?

Mer ugye az van, hogy Miniszterelnök Urunk egy Világraszóló Politikus, és Magyar! És ez fáj az ilyen Obamákoknak, mert ők a cipőfűzője megkötéséig sem érhetnek föl a derekáig se, azért irigyek rá, meg gyalázzák. Miközben amerika meg ártatlan palesztin gyerekek vérét bombázza Izraelben a Háttérhatalom utasítására a bankárokkal!!! Ez az igazság, eztet ki kell mondani végre, hogy a Zobama az csak egy báb a Háttérhatalom Bilderberg Csoport kezében, akik ellen Orbán Kormányfő Úr szabadságharcot folytat a bankokkal,fő fegyvere meg a rezsicsökkentés amivel kinyitotta a kaput a Magyarság előtt, hogy azok, izé mink, haldhassanakunk a Jóisten fényében előre.

Csak vanna ezek a nemzetközi bolsevik kommunisták,  bomlasztanak meg áskálódnak, meg terrorizálják a békés magyarokat ilyen buzivonulásokkal meg devizahitelekkel, ezeket direkt rá kényszerítik az Igaz Magyarokra, hogy ne legyenek Igaz Magyarok, hanem legyenek inkább buzi adósrabszolgák, kiszolgáltatva a Háttérhatalomnak.
De mink eztet nem haggyuk!!! Mink kiállunk Orbán Urunk mellett a Birkameneten is mindég, az Obama Husszein meg jobban teszi ha vigyáz magára, mert ha a Derék Magyar emberek a markukba köpnek, akkor jajj lesz nekije. Megkapja a kokit meg a sallert, meg szétrúgjuk a fekete fenekit nekije, a fehér házban is! Szóval csak huzza meg magát gyorsan. Meg alaposan.

Mer ha a világ a Jóisten Kalapja, akkor ugye mink vagyunk a bokréta rajta, nem a zsidók, azok csak áskálódnak Háttérhatalomban, illetve vele. Ez így van, eztet el kellfogadni. Mink vagyunk a Szüzanya országa neki felajánlva, Viktorunk monta, hogy Szent Jobb Első István Királyunk pont Felcsúton ajánlotta, állítólag pont a szakrális Pancsó Aréna közelében legfeljebb.

Még a Géfodor Ur is megmondta, hogy az Obama gyenge meg irigy, azér szól be, de ne tegye, mer mink ténleg megutálljuk, akkor meg rossz alesz neki, meg a nem alszik rendesen a Ovális Fehér Házi irodájában neki. Pláne ha odemegyünk civilösszefogva Birkamenetelni az ablaka alá, na akkor má késő lesz így esedekelni meg minden, akkór már foshat.
Szóval szerintem csak kérjen bocsánatot Orbánurtól, meg tanuljon tőle szerényen rezsicsökkenteni, különben betilcsuk a véreshurka ekszportyát, meg a pálinkájét, azt nézhetnek majd a hülye amerikaiak, hogy nem lesz nekik egy rendes disznótorosuk se! Én szótam!

Munka vs. utazás

Végre péntek és végre túl vagyok az elmúlt két napon, mikor is délelőtt tíztől este tízig dolgoztam (a lelkem a vállalatot illeti meg!), és meglehetősen jól bírtam, csak most vagyok fáradt, mint szíjártópéter egy azerbajdzsáni túra után. Legfeljebb én nem a bizniszkalsszon lazítok, hanem itthon a fotelban, meg csak egy fürdőszobám van, de úgysem tudnék két kádban heverni egyszerre.

Viszont jó eséllyel közeleg a délelőtti műszak, melynek előnye, hogy az embernek legalább lehet magánélete, viszont hajnalban kell kelni, olyankor meg nekem hányingerem van, fejfájásom, négy körül pont a leghülyébb álmaim közepén ébreszt a telefon és egy maghatározhatatlan álagú csütörtök üldöz. De legalább kettőkor le lehet lépni, és fél háromkor már a kutyával indulunk neki a sétának.

Ezért hát én leginkább mondjuk tíztől kettőig szeretnék dolgozni, maximum heti három napon (hétfő-szerda-péntek jó lesz) a mostani fizetés alig néhányszorosáért, de ha a fizetés marad, én benne vagyok pusztán a munkaidő-csökkentésben is. Velem lehet tárgyalni. (Mondjuk néha hétfőn lenyomnák egy ilyen tagnapihoz hasonló tizenkét órás kéjhömpölyt, azt' meg is lenne a heti munkaidő, én meg mehetnék valahová pihenni, ahol.)

Amúgy alig több, mint három hét múlva London, most kezdek besózódni, ez az a fázis, amikor van kedvem utazni. Aztán az indulás előtti napon már befelé nyafogok, hogy most alhatok utoljára a saját ágyamba, meg jön a bőröndrángatós vasútállomásos-repülőteres tortúra, és igazából maradnék itthon, egy kicsit még dolgozni is bemegyek, ha nagyon muszáj.... Aztán itt rájövök, hogy dehogy is, dolgozzon a fene, akkor jöjjön inkább a vizzzer és az ő faszista rezsimje, hajnali kelés van ott is, de utána a gépen visszaalhatok kicsinykét, a végén meg Londonba érkezünk, ami a villamossági gyár és a 23-as busz viszonylatában nem igazán mondható el...
(Városnézésre utazni meg ugye azért jó, mert az ember nincs otthon, de mégsincs a természetben.)

Névmágia

Van ez a jelen pártunk és ormányunk által preferált marhaság, hogy bármilyen projektbe kezdenek, annak azzonnal valami rég halott, ismert vagy inkább a „franctuggyaki“ kategóriába tartozó fickóról kell elnevezni. (És soha, de soha sem nőről, hogy is nézne ki az már egy olyan ormány részéről mely kizárólag buta tekintetű, magabiztos, sötét öltönyös férfiakból áll.)

Így aztán a mezei (valamint falusi és városi) állampolgárnak esélye sincs kiigazodni a sok Kukori Béla Terv meg Hüllyeffy Aladár Tasziló Program között, hisz ki az a kretén, aki fejből tudná, hogy például Kukori Béla jelentős megújítója volt a csirkenem-megállapítás módszertanának, a kiegyezés után, Hüllyeffy pedig parkettáncos és ünnepelt strici volt a két világháború közötti Hódmezővásárhely bohém éjszakai életében.

Pedig a sok hangzatos elnevezés jellemző módon csak arra szolgál, hogy elleplezze a nagy büdös semmit, a tényt, hogy a minisztériumi laptopokon pornót néző közhivatalnokok és fideszközeli unokaöccsök a semmiért kapnak nagy pénzt, pontosabban nem a semmiért, hanem azért, mert egyrészt ők unokaöccsök, másrészt ha nem azok, hallgatnak róla, hogy a többiek de mégis, és más oka nincs alkalmazásuknak. Plusz az aktuális szóvivődroid a „kérdezni nem lehet“ típusú, ún. „sajtótájékoztatón“ nagy hangon jelenthesse be, hogy épp most indul a köztéri vécék reorganizációját (micsoda szó!) célzó Hugyos Józsi Toalettügyi Cselekvési Terv, az ellenzék meg szarja össze magát, plusz elmúlt nyolc év!

A terv keretében aztán feláll az Állami Nemzeti Köztoalett Illemhely-kezelő Holding Zrt., igazgatótanáccsal, felügyelőbizottsággal (rögtön mennyi remek álláslehetőség, költségtérítéssel, ahogy azt kell), operatív programokkal és közbeszerzés nélküli megbízásos pályázatokkal (melyeket valami furcsa véletlennek köszönhetően mindig a Közgép nyer meg, esetleg Mészáros Lőrinc valamelyik cége), hárommilliárdos induló költségkerettel, melyet aztán átcsoportosításokkal rendre duplázni lehet, ha kell még néhány Audi vagy Miami tanulmányút.

A pénz nagyrész persze nem vécéfelújításra megy el, pláne nem új vécék építésére, hisz a kiképzőőrmesterek régi mondása szerint, akire rájön a szükség, az krákogja fel és köpje ki. Viszont a működési költségek (irodaház, autóflotta, tanulmányutak, meg rengeteg, haveroktól megrendelt, max. másfél oldalas tanulmány, darabja húsz milláért), meg az imázs- és tájékozatató kampányok („Használj vécékefét! - Kibróbáltam, a papír jobb!“) tévében, rádióban és óriáslakátokon elviszik a keret 99%-át, a maradékból meg kifestenek három budiajtót és vesznek néhány csomag piszoár-tablettát, melyet kisorsonak a közvécék között. Ha addig vakai haza nem viszi mind.

De hát így működött ez már minden Nevesített Projekt ősapja, az első Kormány orbán első Széchenyi-terve idején is, amikor többet költöttek óráasplakátokra a Lajosnál meg nemvállakozó amatőr színészekkel forgatott tévéreklámokra, mint tényleges vállalkozások tényleges támogatására.
Mára ez annyt fejlődött, hogy sok ilyen program tényleg csak kommunikatíve létezik. Attól van, hogy nevet adtak neki, márpedig aminek neve van az tényleg van, legalább is a fejekben. Névmágia és szájkarate, tú in van.

Kutyavilág

Ma reggel séta közben (mármint kutyasétáltatás közben) már megint nekem szegezte egy félagyú másik kutyás (kinek nem a kutája volt félagyú) az obligát kérdést Dudlira bőkve: "Kislány?"

Nem, nem kislány, de már a kérdést sem értem. Mert egy rövid szőrű kutya esetében egy pillantással felmérhető a neme, a labrador meg nem puli. Plusz ha már kérdezi, kérdezheté azt is, hogy, szuka-e vagy esetleg hogy nősténynek tetszik-e lenni a vonatkozó ebnek, akin egyébként jelentősen látszik már hajlott kora. De erre a "kislányozásra" csak egyetlen oda illő választ adhatnék: Nem, nem kislány, hanem NÉNI, bazmeg!

De udvarias vagyok, mértéktartó stílusú, ráadásul rohadék mód náthás, úgyhogy csak annyit nyögtem, hogy ja. A kutyafáját.

Ha csak így nem...

„Azt csak tudták, hogy a Békemenet Fidesz-rendezvény!“

Mondta a Heti Válasz újságírója egy nem jelentős zenésznek, interjúból kifolyólag, bár legalább őszintén. Eddig az volt a hivatalos vonal, hogy a „békemenet“ de kurvára civil, teljesen civil, semmi köze a pártpolitikához. Erre jön a kormánypárti Heti Szabadnép, és kicsusszan az őszinteség.... (Baleset volt, tudjuk.)

A függetlenség napja

Pár napja úgy nézett ki, hogy Skócia mégis csak elszakad az Egybesült Sirályságtól, ma meg úgy néz ki, hogy mégse, de  a meccs már egy ideje kéesélyes.

Pedig innen nézve nem is kérdés a kérdés, mert oké, van skót nacionalizmus is (bár ami a hazai nacionalistáinknak a az ún. "nemzeti rock", az nekik az ausztrál Mel Gibson, meg a francia Christopher Lambert ilyen amerikai filmekben), bírják a haggist meg a viszkit kockás lepedőkbe csavarva, de ennek az elszakadásnak azért finoman szólva is csekély racionalitása.

Mert ugye a független Skócia nem lenne eleve EU-tag, kezdhetné előlör a cstlaakozási tárgyalásokat (hisz kezdenie kellene valamit UK háttér nélkül), mondjuk nem is biztos, hogy felvennék, kellene gyorsan saját pénz (mert az agol fontot elveszítik), meg át kellene vállalniuk a GDP-arányos államadósság-részt is, anélkül, hogy lennének uniós támogtások, hogy a remélt tengeri olajlelőhelyek mennyit hozhatnak, az meg erősen kétséges.

Plusz tényleg fura lenne, hogyha egyszer csak határállomásokat telepítenének Anglia és Skócia közé, hisz ez lenne az EU egyik külső határa, mondjuk egy nem-schengeni ország felé, de azért lenne útlevél- és vámvizsgálat, meg kölcsönös vegzálás a két ország egymást immár nem igen kedvelő hivatalnokai részéről.

Vagyis érthető, hogy hosszú ideig masszívan vezetett a különválást elutasítók tábora, és tényleg csak egy mindent elsöprő populista kampány tudta szorossá tenni a versenyt. De sértetségből, karriervágyból meg lenületes ködképekből még sohasem született működőképes függetlenség. Elvére a skót öntudattól (ahogy a baszktól, a bretontól vagy a katalántól) még nem lesz több munkahely, jobb infrstruktúra, nemzeti zászlókat lehet lobogtatni, de megenni nem lehet őket. Vagy igen, csak nem elég táplálóak. Tényleg nem értem, afüggetlenségpárti skótoknak miért nem elég a jelenleginél több autonómia, a királynőt meg utálhatják nyugodtan magukban.

Van amúgy skót parlament, skót kormány, skót fociválogtott valamint skót juhász már most is, és ebbe a föderalista irányba lehetne menni tovább nyugodtan.

Persze az is lehet, hogy az egész nem más, mint egy félresikerült zsarolás. Elég lenne a nagyob autonómi a királyság védőszárnya alatt, de hogy ezt elérjék, valami nagyoban kellett mondani. Hangosan kövtelték a függetlenséget, hogy aztán London majd agon több pénzt meg jogkört, de elszabadult a populista hajóágyú, és most már nincs más lehetőség, mint kapaszkodni bele.
(Az mondjuk vicces lenne, ha leválnának, aztán keresnének valami Stewart-házi leszármazottat királynak, ha meg nem akdna meghívnák a trónra Mel Gibsont, ő amúgy is  régi, elkötelezett fogasztója nemzeti italuknak.)

Magyar szájba magyar lóf.... répát!

Kedvenc, korábban elkötelezetten kormánypárti rádióműsorom már nem is annyira kormánypárti, már amennyiben eddig a kritikátlan seggnyalás, és a mást gondolók bomlott agyú gazembernek nevezése jelentette a kormánypártiságot. De hát ez van, a Lánchíd Konyakról elnevezett rádió a Simicska-féle (hírtévés, magyarnemzetes) konzorcium része, a főnök meg ugye épp kisebb cicaharcban van a felcsúti ramszesszal. (Vagyis vitorlázik, gondolkodik majd médiumaiban kritizál, még nem a Keresztapát magát, de az alvezéreinek ágyába már elküldte a verbális-vizuális lófejet, várkertbazározás, fácánvadászatozás, és hasonló finom utalások formájában.)

Persze azért a betelefonáló droidok még tartják az eredeti, bayerzsoltos, kerényiimrés, és nemritkán alig lájtosan náci vonalat, gyakorlatilag napok óta zsidóznak. Meg valamelyik nap volt az a hithű, mélymagyar, aki közölte, hogy ő ezentúl csak olyan élelmiszereket fogyaszt, melyeket teljes eglszében Magyarországon (ez neki persze Nagy-Magyarországot jelenti) termeltek, állítottak elő. Ugye ruhára vagy mobiltelefonra, meg bármilyen átlag használati tárgyra nem mer ilyen fogadalmakat tenni, mert mehet vissza a jurtába kecskét nyúzni fakéssel, de gondolta az élelmiszereknél azért ez még belefér. És nyilván működhet is, de megnézném ahogy a magyar termesztésű teába magyar citromot tesz, vagy hazai ültetvényről származó kávét iszik, és mivel a kakaó sem magyar sikernövény, ugrik az összes csoki meg a legtöbb sütemény. A rizseshús is jó eséllyel (bár rizst még néha termelnek is nálunk, de elenyésző), az összes tengeri hal (igen, a hekk is, az csak lefejezve-panírozva balatoni hal), déligyümölcs, de alma sem lez ezentúl egész évben, üdítők és sörök jelentős része, és bizony a pilótakekesz is, az is lengyel, mint Cadbury.

Egyszóval meg lehetne csinálni, de könyörgöm, minek? Mindenki csak azt egye, ami saját geopolitikai realitásában megtem? Mert akkor sajnálattal közlöm a húsevőkel, hogy a magyar kolbász csak háznál készül magyar disznóból, a húsüzemi gyakorlatilag soha. Még jó, hogy ez engem nem érint, nem eszem kolbászt, és nem vagyok ostoba link hangmagyar, leglábbis eddig még nem éreztem mgamon ilyen tüneteket. Még a Lánchíd hatására sem, viszont jót röhögök rajtuk.

Hazai tempó

Azt olvasom több helyen is, hogy a MÁV új, nagyon menőnek beharangzott IC-kocsijai nem mentek át a minőségellenőrzésen, mert többek között nem felel meg az akadálymentesítés EU-s követelményeinek. Azt most hagyjuk is, hogy ami nálunk a csúcsmodern, minőségi vasúti kocsi, az mondjuk Angliában a sztenderd, mindennapi közlekedés eszköze, dehát az angoloknak ugye könnyű, ők találták fel a vasutat. Az viszont már nagyon is ránk jellemző, észak-balkáni tempó, hogy a máv meglepetten közli,nem érti mi is a baj, ők eleve nem is számoltak kerekesszékesekkel. Ja, ha csak úgy nem...

Amúgy is riasztó az a gyakorlat, hogy az államnak egyfelől vannak törvényei, másfelől épp az állam szervek és vállaltok azok, melyek magasról tesznek ezekre. Kellene ugye akadálymentesíteni, de a magasságos közhivatalok ezt vagy megteszik vagy nem, ha igen akkor is többéves késéssel, és láttam már olyat, hogy a meglévő lépcsőre úgy 40-45 fokos szögben felfektettek két rozsdás aslemezt párhuzamosan, oszt' jónapot. A sok hüle roki meg lógos kismama meg örüljön bazmeg, most már bejuthat ügyet intézni. Egyébként is intézze online, van ám nálunk olyan e-közigazgatás mint az állat, igaz hogy átláthatatlan, lassú és a magyarra alig hasonlító bürokrata nyelvet használ, de leglább személyesen lehet csak regisztálni, nyilván a magasságos főhivatal lépcsők tetején trónoló megszentelt irodáiban. (Sorszámot húzzon! Lakcímkártya, eboltási igazolvány, papírzsepi van magánál?)

De a magasságos vasúti főszervezési hivatali főigazgatóság mindezt egyszerűen és őszintén intézi, ők kérem eleve nem is számoltak vele, nem gondoltak arra. Mondjuk elve milyen vasúttársaság az, ahol rendszeresen autóvásárlásra költenek egy halom pénzt, de leglább tudjuk, a derék vasúti főfarkak miért nem látak vonatot még működésben. Mert ugye ők autóval (adott szint fölött sofőrrel) járnak, mozdonnyal meg vasúti kocsival pedig csak a vörös szönyeg mellett találkoznak, amikor sajtónyilvánosan kell átvágni valami szalagot. Utána beszéd (a kormáy csodálatos eredményeinek bemutatása), pezsgő, kaviáros szendvics (az újságíroknak sajtos pogi), aztán gyorsan vissza az Audiba, elvégre csak a senkik járnak vonattal.

Ki szereti a diktátorokat?

Ma épp úgy alakult, hogy egy csomó, a hitleri Németországgal kapcsolatos dukomntumfilmet láttam, inkluzíve sok eredeti Hitler-beszéd. És igazán elcsodálkoztam. Mert anno még töri érettségin azt húztam, hogy "A nácik hatalomra jutása Németországban", de az, hogy ez az Adolf milyen nyilvánvalóan közveszélyes figura volt akkor csakelvont elméletlehetett.

Hitler ugyanis beszédeiben/alatt egy nyilvánvalóan paranoid, kissé skizoid személyiséget prezentál (merthogy néha ő maga a németország, ő az oszták), egzaláltan üvöltözik és hadonász, egy hisztis fasz in concreto. Ebben mi vonzót látott milliónyi német??? OK,értem én, hogy elvesztett világháború, weimari köztársaság csődje, meg gazdasági világválság (ebből adódóan: nyomor, éhhalál, jobb esetben is létbizonytalanság), de akkor is. Ha baj van, bízzuk egy labilis személyiségű ragadozóra az államot? Mint az ókori rómaiak, hogy szarban a haza, köll egy diktátor, az majd rendet vág, oszt jónapot? De mi lesz, ha a diktátor nem akar menni, sőt világuralomra vágyik?

Azt hiszem a mai németek, nyilván már nem érintetként, csak a folytonosság okán, a gázkamrák és deportálások embertelensége után, azt szégyellik leginkább, hogy náluk jött létre az a társadalom, ahogy egy Hitler lehetett valaki, ahol milliók tapsoltak, és százezrek szolgálták-imádták a Führert, hogy képesek voltak rá...

És akkor -bár nyilván minden áthallást visszautasítok vállalok - tessenek gondolni Vitéz Kőbányai Lovastengerészre, Rákosi Pajtásra, vagy putyin pincsijére, született Orbán Viktorra. Mert a vitákat ő sem vállalja régóta, inkáb nacionalista és nemigen demokrata, de nem is nacionalista, csak populista, amibe meg belefér a bolsevik tempó, Leninelvtárs módra, meg a szánalmas zsidózás, illetve annak korlátlan eltűrése is. De én nem fogom szégyellni magam e seggfej miatt később sem, én soha nem szavaztam rá, és korlátozott lehetőségeimmel sikoltozom is, a baj csak az, hogy egy ország  merül a szarba, egyre mélyebbre, a kövér  miniszterelnök miatt, aki meg egyre jobb kedvvel pálinkázik, és szarik ránk. Pont azt, amibe egyre mélyebbre süllyedünk.

Vagyis: orbán nem hitler, manapság nem is lehet az, de egy mussolinivel mintha lassan bepróbálkoza. Pedig elmehetne inkább a francba is.

Frissítés

Nagyjából rám jött a sírva röhögés, mikor tegnap esete a munkából hazatérvén, ezzel a cikkel szembesültem:
http://444.hu/2014/09/05/oscar-dijas-szinesz-es-rendezo-az-obudai-polgarmester-jeloltek-kozott/
A néni vagy nagyon ügyes marketinges vagy gyakorló (mondjuk nem köz- inkább önveszélyes) elmebeteg, aki nem létező iskolákban szerzettnem létező doktori fokozatot, de minek is, mikor ott van neki a 22 Oscar-díja, köztük a Rómeó és Júlia meg a Bárányok hallgatnak főszerepéért. Ilyen sikersorozattal nem is tudom miért akar óbudai polgármester lenni (olyan programmal, hogy: ÚT Fejujítás! meg LAKÁS ÉPÍTÉS!), miko segíthetne George W. Bushnak is terrorizmus eleni hacban, ha már Oscar-díjat is kapott tőle.

De ennek htására megvilágosodtam. Én is írok egy új, minden szempontból fissített önéletrajzot, a végül meg nem szereztett PhD helyett meg egyszerűen csak kiírom a nevem elé a két betűt, nem is értem a sok hülyének ez hogy nem jut eszébe. (Mondjuk a Bajor Imrét kezelő rákgyógyító csodadoktornak eszébe jutott, pedig mégcsak nem is orvos.)
Szóval:

Dr. BéLa, BsC, MA, DLA
újságíró, szociológus, műfordító, titkos belső egyetemi tamársegéd, a National Geographic Society tagja (nézőként és egykori előfizetőként), a Brit Birodalom Lovagja Rend Titkos Birtokosa, a hit védelmezője.
Született: 1974. Pécs.
Iskolái:
- Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola (elektromérnöki szakon, jeles oklevéllel)
- Leonyid Brezsnyev Tanárképző Pedagógiai Főiskola (művelődésszervező-szociológia-kommunikáció-földrajz-biológia szakon, teológiai szakiránnyal, summa cum laude)
- A Cambridge-i Trinity College hallgatója az ELTE képzésének keretében, filozófiai-teozófiai-geológiai kurzusokban, fénymásolt tanúsítvánnyal ("Az órákat részben látogtta")
- Eötvös Loránd Tdományegetem szocilógia szak, "Spartacus-Vén Pipás Szakkolléigum", jó eredménnyel
- Great Tétényi Road College, büfé-kisbolt szak, jeles eredménnyel.
- Vitéz Lófej Kázmér Szabadegyetem, doktori képzés, PhD summa cum mindenféle minősítéssel fokozott.

Munkahelyek/referenciák: CIA, FBI, KGB, FTC, MTA, MTI, FIAT, BMW, CBA, MG, IBM, NASA, BP, HSBC, RBS, M&M's, TFL, UPC, IBS, KE-PFK, DM, DRWHO, NYPD, YMCA

Szakmai tapasztalatai: nagyjelentőségű nemzetközi kutatások vezetése a NASA, az MIT és a BVSC szervezésében, tagság a Nobel-díj bizottságban, egyetemi oktatás Kaposváron és Pécsett, számos különböző tanteremben, a KVGY sorkapocs-műhelyének vezető munkatársa, számos lap állandó külső és nem számlaképes szerzője, a Politeista Monetáris Egyház presbitériumának titkára valamint a Darth Vader Lovagrend alapító nagymestere, birodalmi fősárkány.

Képességim: szeretnék egy fitalo, dinamikus csapatban dolgozni, erősségeim a terhelhetőség (20kg-ig), a jó kommunikációs készség (angolul is magas szinten tudok, én már értem amit mondok), a másokkal való jó együttműködés (tudok önállóan dolgozni), boldogulok a kíhívásokkal és szép vagyok. (Mások által szépnek mondott.)

És indulnék polgármesternek is. Programom: több munkahelyet, kevesebb szökőkutat! Meg ingyen sört!

Hüje levél

A mi körzetünk képviselőjének, (neve nem jut eszembe, asszem valami Pál). Helyben.

Tisztelt kedves Képviselő Úr!

Kérem szépen, én azt szeretném megírni a tisztelt Főpárti képviselő úrnak, hogy én kérem szépen tönkre lettem téve az elmúlt 84 évben. Illetve nyolc meg négy évben. Mert engem még a Gyurcsányiék tettek tönkre először a Bajnai kormányzása alatt, kérem tisztelettel, aztán a Főpárti Orbán úrék még tönkrébb a róla elnvezett kormányzása alatt.

Az úgy kezdődött, hogy még kilencszázhetvennyolcban végeztem kutyavidítás szakon a Nehézipari Állattenyéztési Egytemen, szumma kum laude (nem a zenekar!), évtizedekig ténykedtem a szakmában, mások átal sikeresnek mondott módon, kérem tisztelettel, a rendszerváltás után még Írországban is voltam, szetter-továbbkpzésen. De! Ezek a Gyurcsiányék engem leépítetek kérem, azt mondták, hogy a kutyavidítás nem is igazi szakma, az egészet csak arra találták ki a Kádárék, hog az egészen hülye kádergyerekeknek is lehessen diplomát szerezni nekik. Pedig apám nem is volt káder, hanem függetlenitett párttitkár, saját irodával, meg téeszelnök haverokkal kérem. (Jó, én mondjuk kicsit tényleg hülye voltam, de ezt akkor udvariasan úgy hívták, hogy gyermekien idealista.)

Szóval azt mondták, hogy nincs is szükség kutyavidítókra, különösen  a közszférában nem, ahol én dolgoztam, mint függetlenítet kutyavidító a Polgármester Úr labradorja mellett, címzetes főtanácsosi státuszban. De ugye lapátra kerültem kérem szépen, mert engem, meg az egész régi szakembergárdát lecserélték néhány gumicsirkére. Digitálisra!

Így aztán munkanélküli lettem. Alkalmilag próbálkoztam ugyan a szervezett bűnözéssel, de nem bírom a vért kérem szépen (ezért is nem mentem orvosnak, pedig hívtak nagyon ám!), meg voltam narancsot szedni a egy délspanyol ültetvényen, csak ott meg az volt a baj, hogy a fizetés egy részét természetben, konkrétan verésben kaptuk, az meg ugye nem valami nagy biznisz.

Úgyhogy hazajöttem kérem, és alig három év menhely után végre találtam munkát, igaz nem a szakmámban, a kutyavidítást azt teljesen elsorvasztotta az elmúltnyolcév, ma már teljesen szlovák meg lengyel importra szorulunk. Ezért először kovácsotvas tetoválásokat készítettem egy kisiparos műhelyében, de aztán kimentek a divatból, átálltunk a gyárilag koptatot-lehányt farmerekre, de ahhoz meg nem volt gyomrom, mert ugye nekem kellett lehányni őket, illetve azokat kérem szépen.
Jelenleg a Laminált Felvágottak Kft-nél dolgozom mint szexuális zaklató, de nem látok benne perspektívát, különösen mióta egyre nagyobb az igény a szado-mazóra a húsüzemi munkásnők körében.

És hát az van, hogy a jelenlegi, Kormány Viktor orbánfő úr által vezetett rendszer sem talált még meg magának, pedig nagyon bíztam kérem, hogy majd végre, de nem, pedig én Gyurcsóki-rendszer ülözött áldozata vagyok, mint fentebb is írtam kérem szépen.

Szóval az lenne a kérésem tisztelt Képviselő Úr kérem szépen, hogy tessenek nekem valami önkormányzati állást vagy képviselői állást találni, hogy újra kihasználhassam képességeim kihasználásának lehetőségeit, a Nemzet és  Párt szolgálatában, bár a sorrend felcserélhető. Kutya nem akadály!

Köszönetes üdvözlettel előre is: Weisz Bubó, Ló u. 23/b.

Asszociatív Oszkár

Olvasom a mai újságban, hogy átadták a "motorok Oscar-díját, és már harmadszor ugyanaz a gyártó nyert, ott is volt a képe egy ilyen utóba való motornak, leglább is asszem abba való. Ez idáig rendben is lenne, de mi ez az álladó oszkározás, hogy lassan már minden díj Oscar? Tudjuk, hogy van pornó Oscar, meg szakács Oscar, feltehetően műköröm-építő Oscar is, de akkor már ne álljuk meg itt. A Nobel-díj lehetne a tudományos Oscar, a Fomula-1 Oscar értelemszerűen a világbajnoki cím (miként az olimpia a sportolók Oscar-gálája), a Miss Universe a szépség Oscar, a Mekiben meg állandóan a hónap dolgozója lenne Hamburger Oszkár, kár hogy a neve alapján inkább tűnik emigráns kommunista mozgalmárnak az, 1920-as évekből.

Mert persze bármi lehet bárminek a bármilye. A Deseda a kaposváriak Balatonja, a Balaton a magyarok tengere, a Földközi-tenge a mediterrán népek óceánja, az óceán az meg az Atlanti, az Indiai meg a Kuka. (Vagy a Vidor?) Itt jut eszembe egy Kőhalmi-poén, miszerint ha a Balaton a magyar tenger, akkor a sajtos-tejfölös lángos a magyar pizza, a tehén gyümölcseivel.

Valamint Cardiff a szegény ember Londonja, az ELTE a magyar Harvard, az iszlám az arabok kereszténysége, a busz a fapados taxi (a taxi a fapados limuzin, a limuzin a fapados magángép, amagángép meg a fapados űrturizmus), az Ablak-Zsiráf a buták Pallas Nagylexikona, Orbán a magyar Putyin, Putyin korunk Nagy Pétere (vagy Rettegett Ivánja), Nagy Péter az orosz Napóleon, a Napóleon meg egy konyak, mely egykor a munkásosztály itala volt, és az választott képviselői útján fogyasztotta.
Az asszociációkban az a szép, hogy nem kell közéjük szoros logikai kapocs,valamint végtelenek, ahol a párhuzamosok találkoznak...

Hüje koponyák

Nézem épp a Műholdonát Hisztori csatornát, mert még ez az egyik lenézhetőbb, de már itt is kristálykoponyáznak, amit nem szeretek, ha ufóznak is, mint a másik Hisztori Csenelen, én tényleg elkapcsolok a Muzsika TV-re, kulturális öngyilkossági szándékkal, vagyis fontolgatva.

Pedig az imént még épp a háborús farm című sorozat ment, ahol pár történész beköltözik egy tanyára, és úgy él, ahogy az angol parasztok a második vilgháború alatt, vagyis rosszul, műpulykával és stikában főzött zugpálinkával. (Ezek a fazonok amúgy voltak már viktoriánus patikusok, meg Vidor Tudor-korabeli szintén parasztok is, és akkor is igazán szórakoztató volt, ahogy városi értelmiségiek hígtrágyát kevernek egy ócska hordóban, favillával.)

A kristálykoponyás műsor amúgy leginkább azt dokumentálja, honnan jön ez az ősi idegenes-világvégevárós szubkultúra kattanása a nevezett koponyák iránt, de közben passzentosan felmondják az összes okkult baromságot, gondolván talán, hogy így a hívőknek is bejön a műsoruk. De engem meg rohadtul nem érdekel, hogyan nem találta meg valami nőszemély a maga kristálykoponyáját, illetve miért hazudozott róla évtizedekig úgy, hogy a végén már maga is elhitte az egészet. Ennyi erővel arról is lehetne félfikciós dokumentumfilmet forgatni, hogyan nem készültek el a nácik a várva várt csodafegyverükkel, nélkülözve az ufóval repkedő szürke idegenek segítségét, akikkel nem találkoztak egyáltalán, vagy mi lett volna ha a Titanic egy jéghegy ghelyett mégis inkábbb a Buckingham-palotával ütközik össze. Csak az már nem tudományos ismeretterjesztés lenne, hanem sima sci.fi.

És egyáltalánÍ: mi a fenének kell egy kristálynak koponya? Mert például nincs is gerince, ami tartaná.

Gusztus húsz

Augusztus huszadikán én kérem azt ünneplem, hogy nem kell dolgozni. Sokadszorra. Mert ugye az államalapítás a viktor fényében egyre rosszabb ötletnek tűnik, az új kenyér az nálam tegnapi (mert ünnepnap a kenyérbolt is zárva), az alapkotmánytörvényre meg szót sem vesztegetnék, szarból van az nem gránitból, mondom néktek felebarátaim és egészen barátságtalanok.

De akkor mire jó a gusztus huszadika? Tegnap, szokás szerint, hallgatván az Lánchíd Rádijót, egyetlen hozzászóló sem akadt ’kedvenc’ műsoromban, aki megemlékezett volna arról, hogy ma ő igazán ünnepi hangulatban körmenetelne, szentjobbolna, esetleg újkenyrelene, vagy hogy is kell ezt ragzani. Ők biza kertészimréztek, azaz indulattól elfúló hangon gyaláztak egy világklasszis írót, akitől egy sort sem olvastak, sőt gyanús, hogy húsz éve egy sort sem olvastak senkitől, aki nem fideszes lapnál publicista. Bayerzsoltos alapon viszont nehéz megérteni a világot, a bogárlászlói értelemben vett szívcsakrás szívsebész útmutatásai leginkább a káoszba vezetnek, képzelem milyen vacak érzés lehet egy fidesz-hívőnek (hisz ma ők a legnagyobb vallási szekta kis hazánkban) mondjuk Londonba menni, és látnia, hogy hát bizony, működik a liberális demokrácia, sőt jobban, mit nálunk az autokrácia, bármit is vartyog a Főnök, nagy pálinkás lendületében.

Most viszont gusztus huszadikán az igaz Orbán-hitűek is elbizonytalanodnak kicsit, mert valahogy egy állami ünnep nem eléggé forradalmi, a zsírfejű sem szolgál új harci jelszavakkal, tűzijáték meg már Kádár alatt is volt, igaz a mostani vezér is egyre kevésbé különbözik Csermanek elvtárstól, szóval pörkölt-kisfröccs-tűzijáték az  megvan, ahogy megvolt ’hetvenkilencben is, mínusz vízi- és légiparádé. (Modjuk jövőre lesz Redbullerrész, ha balazuhan valaki a Dunána, vizimentés is!)

Vagyis ma főleg azt ünnepeljük, hogy valakik, valahol szentistvánoznak (nem vagyok katolikus, teszek a szentjeikre), újkenyereznek, mi meg tévét nézünk jól, ünnepi ismétlésekkel.

Álomutazás

Már sokszor megírtam, micsoda gyötrelem mostanság az utazás, merthogy szeretek ott lenni valahol, ami nem itt van, de rühellem a folyamatot minek eredményeképp oda jutok, vagyis utálok buszozni, hajózni, majdnem utálok vonatozni (az azért néha jó) és nagyon utálok repülni, ez utóbbit a tériszony meg a reptéri vegzálás miatt főleg.

Úgyhogy szét kellene bontani az utazást jó, vagyis átélendő, és nem jó, azaz kihagyható részekre. Lenne egyfelől a tervezgetés und ábrándozás, nem lenne viszont csomagolás meg maga az utazás, a szó fizikai értelmében. Mert a közlekedés helyett teleportot használnánk, az olyan, hogy belépek egy fülkébe itt a sarkon, és kilépek egy másikból egy londoni sarkon. Így aztán tényleg felesleges csomagolni, ha kell valami, egyszerűen hazateleportálok fogkeféért vagy szemüvegtörlőért, sőt nem kellene szállodát sem fizetni, bár nyilván megérné mégis, hisz az utazás lényege az, hogy nem vagyunk otthon, azaz más ágyában alszunk és más vécéjét használjuk. De ettől még kényelmes, hogy Madridban is ehetünk itthoni sajtos rólót, ha megkívánjuk.

Ráadásul nem kell megkérni senkit, hogy öntözze a virágokat meg sétáltassa a kutyát, csak jól kell szervezni a kinti programot, hogy sétaidőben épp egy teleport közelében legyünk. Sőt, így még mosni is lehetne Londonból, ha lejár a gép tíz percre hazaugrunk. Szóval a fizikusok találják már fel végre a teleportot, a sok hülye részecskegyorsítás helyett (elvégre mire megyek én azzal, ha egy részecske marha gyors?), ja, és legyen olcsó is, mondjuk működjön fémhúszassal, és akkor már akár élhetünk is máshol, anélkül, hogy elköltöznénk onnan, ahol most. („Van egy jó kis kamarakoncert Bécsben, úgy egy óra múlva, nem ugrunk el, szívem?”)

Mondjuk az utazás mint olyan ebben az esetben értelmét vesztené, üres fogalommá válna, így belegondolva egyre gyanúsabb, hogy az élményhez hozzátartozik a késő vonat meg a reptéri gyűrődés is. Igaz, hogy negatív előjellel, de akkor is így kerek.

Magyar Ázkodás

Olvasom, hogy a Nemzeti Színház nézőszáma jelentősen csökkent az új igazgató első teljes évadában, vagyis közel egy harmaddal. Amit persze siettek azzal magyarázni, hogy több előadás technikai okok miatt elmaradt, így aztán eleve nem is hozhatták a nézőszámot. Azt mondjuk nem tették hozzá, hogy a „technikai ok” az volt, hogy nem jött össze elég néző, negyed házzal meg nem akarták blamálni magukat, hisz ha egy színház ugye nagyon nemzeti módon értékőrzően értékteremtő, akkor oda áramlanak az emberek, ők meg táblás házak előtt őriznek értéket magas művészi és emberi színvonalon.

De hát a nézők egy jelentős része minden akció meg direktmarketing ellenére nem éri fel a Nemzeti magas művészi színvonalát, vagy épp magasról tesz rá, Nagygömböc az igazgató (valamint mifelénk Rektorhelyettes Úr is) és sleppje erre nagyjából meg azt böffenti fel, hogy de több az előadás (na ja, hisz több a vendégelőadás, amit ugye nem ők csináltak), meg volt fesztivál külföldi előadásokkal is, miközben Alföldi idejében csak magyar játszottak náluk. (Amúgy képzeljük el, milyen hörgés lett volna a Kerényi-féle kreténjobb részéről, ha Alföldi külföldi (vagy Külföldi alföldi???) előadásokat hív meg, hogy itt kérem meg lett gyalázva a Magyar Nemzeti Magyar Szentélye a Magyar Nemzeti Színjátszásnak, itt kérem már angolul meg franciául vartyognak a színpadon, ez már maga a nemzethalál, sőt Nemzet Halál, egyébként és monnyon le, és buzi, mert csak.)

E szánalmas magyarázkodás (esetleg népnemzetiül Magyarázkodás – ha már a helyesírás teljes mellőzésével minden nagybetű ami magyar) helyett mondhatták volna az is, hogy:

      a.)    Igen, tényleg kevesebb a néző, de ezek viszont minőségi nézők, rendes illiberális keresztény/keresztyén, népben-nemzetben gondolkodó nézők, legalább három gyerekkel, ők a jövő, ők fognak majd sok gyereket hozni a nemzetibe, és lesz majd itt hatalmas nézőszám, húsz év múlva.

      b.)    Nem a nézőszám kicsi, a pofátok nagy!

      c.)     Az csak a norvég buzilobbi sötétben lopakodó rémhírterjesztése, hogy a kevés néző miatt maradtak el előadások, a valóság ezzel szemben az, hogy épp a túl sok néző miatt, egyszerűen nem volt szívük visszautasítani a sok jegyért síró árvát, ezért inkább meg sem tartották az aznap estit, hogy senki ne érezze kirekesztve magát.

     d.)    Csak!