Bizniszegyház (keleti nyitás)

Rájöttem, hogy leginkább valami érzelmes-ezoterikus vonalon tudnék befutni, valahol félúton a Kiskegyed hatsoros horoszkópjai meg Müller Péter lila közhelyei között. Ez lenne az oravecznóraság sávja, csak én inkább spirituális lennék, hagynám a fenébe az önfejlesztő menedzser-tréningekre való dumákat meg a párkapcsolati  lelkizéseket. Gyors és gyakorlatias megvilágosodást kínálnék helyette, opcionálisan a bennünk lakó isteni energiák felszabadításával. Ez két okból is jó  lenne. Egyfelől a megvilágosodás nem annyira mérhető, mint az, hogy lett-e valakiből főosztályvezető-helyettes két hét alatt (de mégis menőbb, mint a „küldöm a pénzenergiát” tulokság), másfelől meg jelentősebb érdeklődés esetén alapíthatnék vallási szektát is. (Az afféle hinduizmusba oltott taoista zen buddhizmus lenne, félistenekkel, angyalokkal, meg a nagy büdös ürességgel középen, kívánságra napkultusz és enyhébb animista mellékzöngék beépíthetők.)

Aztán csak lökni kellene a sok zöldséget, mert ami érthetetlen, az  lehet hogy mély, ami mély az  már fontos, ami meg fontos azért sokat lehet kérni, feltéve, ha másokat meggyőzünk arról, hogy valóban fontos. Tanításaimat aforizmákba önteném, ha meg valaki nem érti mit is akar mondani a költő, arra mézhetek szánakozva, hogy öregem, sokat kell még tanulnod.

Ezek itt tanításaim első cseppjei, plusz ajánlom korábbi bejegyzéseim Vej Ling tanításairól, akit szellemi elődömnek képzelek, illetve írtam meg.

„Szeresd az esőt, mert ha nem szereted, akkor is esik.”(Ezt speciel úgy loptam, csak már nem emlékszem honnan. Nagyon misztikus...)

„Az út ott kezdődik, ahol a törekvések véget érnek.” (Útnak, szigorúan nagy kezdőbetűvel minden tanításban lennie kell, ez amolyan divatezo-alapszabály.)

„Az üresség nem Semmi, az üresség a létezés eleven hiánya.” (Mondjuk Martin Heidegger tikkelni kezdene ettől a sületlenségtől, de talán még nem kapna a náci párttagkönyve után.)

„Az élet az isteni fény (bocs: Isteni Fény) belevetülése az anyagba.” (Itt valami régi esztétika-kurzus köszön vissza, az eredeti vagy Hegel vagy Csernisevszkij, esetleg egyik se, de a hívők majd ne foglalkozzanak eszmetörténettel, csak boruljanak a lábam elé.)

„A test a lélek börtöne, mely bezár és messze visz.” (Dualizmus, anti-materializmus, mobil börtön, mi kell még?)

„A megvilágosodás Útja (na ugye!)nem az akarat, hanem a vágyak elengedése.” (Ez elég buddhistául hangzik, de úgy tudom nincs rajta kopirájt.)

„A Szellem nem tapintható, nem hallható és nem is látható, kivéve ha egy fehér lepedőt borítunk rá.” (Ugyanitt asztaltáncoltatás megvárható!)

Hát így megy ez, ha valakinek nem világos még minden, jó pénzért (plusz áfa) további spirituális tanításokat is átadhatok, és még egy kis pénzért megcsinálom bárki kínai horoszkópját meg fengsuiját, bármi is legyen az. Személyes mandalák rövid határidőre, tortában is!

Munkanyúl hétvégi tojással

A kedd délután rendszerint már elég jól telik, hisz már csak három napot kell dolgozni, és jön két nap pihenő (illetve takarítás, főzés, kutyasétáltatás, bevásárlás), ami jó arány, és ráadásul napról napra  javul. A szerda egyenesen remek, különösen most, hogy megint hosszú hétvége közeleg.  (Nem tudom honnan jutott eszembe, de Darth Vader hova megy nyaralni? Vízpartra, vagy hegyet mászni? És milyen a sith fürdőgatya?)

Szóval amikor  három munkanap után jön három pihenő, az olyan jó arány, hogy be  lehetne vezetni állandóra („A nevem Dóra, Állan Dóra.”), mondjuk úgy, hogy két nap meló után jár egy hétvége. Így aztán a héten szerda-csütörtök, meg vasárnap-hétfő lenne a szabad, ami pontosan illik a Húsvéti Nyúlnap és Alkoholmérgezés nevű ősi magyar ünnephez, valamint a mentők és a tűzoltók megerősített ügyeleteihez.

Egy másik verzió szerint szívesen lennék ügyeletes munkatárs, vagyis csak akkor mennék be dolgozni, ha tényleg lenne valami fontos tennivaló, amihez pont hihetetlen hozzáértésem, meggyőző fellépésem és széleskörű tapasztalataim kellenének, nem is beszélve személyiségem sajátos varázsáról és a szájszagomról. Akor aztán dolgoznék, mint az állat, húznám az igát projektalapon, majd elégedetten indulnék haza, hogy hívjatok ha megint adódik valami fontos, de legkorábban csak holnapután, mert holnap pihenek, meg a kukásautó is jön délelőtt, és azt kár lenne kihagyni.

Amikor meg nem vár semmi munkahelyi kihívás, itthon ülnék, és várnám a riasztást, közben rendezgetném  bélyegeimet, meg írnám az esedékes cikkeket, bár ezeket most is nagyjából munka közben írom, fejben, mint Jókai a bablevest  regényeit, csak ezek rövidebbek, ami jó, mert a memóriám is. Mindenesetre, mint ügyeletes munkatárs sokkal hatékonyabb lennék, nem kellene állandóan azon zizegni, hogy a munkaidő végéig legyen mit csinálnom, mert ha valaminek még nekiállok, tutira fél órával a vége előtt fogy el a tennivaló, de akkor meg már hogy kezdjek valami újba?

A legjobb persze a jól fizetett nemdolgozás lenne, hétnapos hétvégékkel, néha pihenésképp eg kis munkával, de csak kevéssel, hogy meg ne unjam, és pláne meg ne ártson. Csak sajnos mostanában egyetlen vállalható (azaz európai) monarchiában sincs dinasztikus üresedés, a lottó főnyereményéhez meg nagyon nagy szerencse szükséges. Akkora, hogy még találnom is kellene valahol (utcán, buszon, boltban, állatorvosi váróban) egy telitalálatos szelvényt, mert venni ugye nem veszek, ha a szerencse engem pécéz ki magának, akkor dolgozzon is meg értem.

És akkor minden nap lehetne Tojásos Nyúlnap a Feltámadáshoz címzett fogadóban nevű ünnep, kivé mikor Lopjunk Szaloncukrot Örökzöldekről Napok vannak, akkor a nyúl helyett a Santa Mikulásfather Christmas jön Gyedmarózból, vagy valami ilyesmi. De a többi a nyúlé.

Indokolatlan hivatkozásként pedig itt a legjobb locsolóvers evör (másoknak, én ugye csak virágot locsolok, mint ezt nemrég kifejtettem), humoros, trágár, végtelenül prosztó, vagyis ideális az elidegenedett panelproliknak, falusi suttyóknak, zsíros deszkásoknak, kemping bringásoknak, szóval. „Van nekem egy locsolóm/ De nincs kölni benne/ Hogyha elővenném most/ De nagy botrány lenne.”

Ebben a szellemben most megyek is nagyon szégyellni magam.

Életidegen

Nem értem, mi ez a nagy kiakadás a TV2 körül, különösen ami a hírműsorát illeti, a világ legcinikusabb címét viselő „Tényeket”. Eddig bulvármoslék volt, az „elütötte, leszúrta, kirabolta, felrobbant, fókabébik születtek” tematika mentén, most meg politikai moslék a „bukott baloldal, új népvándorlás, miből él?, a magyar reformok működnek” tengelyen. Márpedig a kétféle moslékban közös, hogy egyaránt moslékízűek, aki eddig az elsőt fogyasztotta, az jó eséllyel nagykanállal esik neki a másodiknak is, aki meg nagyjából tíz éve már rá sem nézett a csatornára (meg a konkurenciára, mint én), annak teljesen mindegy

Részemről mindkét nagy kereskedelmi csatornával azt a csinál bárki, amit csak akar, nekem aztán nem fáj, és a legkisebb mértékben sem érdekel, hogy most éppen mitől bűzlik fejétől a hal. Persze mindig vannak olyanok (ha épp szorul a hurok, maguk a tévétársaságok), akik az aktuális balhékat rendre a sajtószabadság, meg a közéleti fair play szemszögéből akarják értelmezni, innen jön az, hogy bárki képben lehet az RTL-TV2 arcvonal ügyeiben, aki nem is nézi őket. Velük van tele a sajtó, the media is the message, ugyebár.

Viszont ha valaki tényleg a fenti tévékből óhajt tájékozódni a világ dolgairól, akkor pont megérdemli hogy manipulálják, átverjék valamint hülyének nézzék, tetszőleges sorrendben. Az ilyen nézőknél még a politikai szekértáborok elkötelezett hívei is tűrhetőbbek, akik ugyan csak a saját, eleve adott véleményüket előemésztő/visszaböfögő médiumokra kíváncsiak, de legalább van valami elképzelésük a világról, ha dogmatikus is.

A kereskedelmi híradó (tényleg, milyen hülye egy kifejezés, ha belegondolok, a „kereskedelmi híradó” az igazából a reklám lenne, némi piaci körképpel meg tőzsdei jelentésekkel körberakva) nem igazi hírműsor, csak amolyan infotainment, szórakoztatás, időtöltés, annak a száraz, meleg érzése, hogy mi azért mégis csak képben vagyunk a világ dolgaival kapcsolatban, bár a Times helyett csak a Donald-rágóhoz csomagolt mini-képregényt olvassuk. De az legalább érthető, nincs benne időközi választás, GDP meg egészségügyi reform, a karambol az karambol, egy összetört autót nem kell zselézett hajú vezető elemzőkkel elmagyaráztatni. Amúgy a fókabébiket sem.

Vagyis a demokrácia állapotát nem sokban befolyásolja az, hogy a hatalom épp melyik kereskedelmi médiumot igyekszik maga elé térdeltetni, ocsmány maffiatempó persze, de aki eddig is komolyan vett mondjuk egy Tényeket, annak úgy kell, vele sem többen vagyunk, csak sűrűbben, hogy megint ideszúrjam a tömegdemokrácia-kritika klasszikus mondatát.

Négy kerék

Szoktam látni egy különösen rémes autót a városban gyakran (valamint a szemeimmel, de ez most nem tartozik ide), konkrétan egy Ford Mustangot, nagyjából a legutóbbi változatot, bár az autókhoz csak annyit értek, amennyit a Top Gear-ből sikerült összeszedni. (Díszdobozos DVD-válogatásom is van, így már azt is tudom, hogy egy Mini Morrist le lehet küldeni a síugrósáncon, csak nem érdemes.)

Úgyhogy mit sem tudok a Mustang teljesítményéről, hogy hány hengeres motor van benne, meg milyen a váltója, én pusztán esztétikai szempontból tudom értékelni. Onnan nézve meg szimplán ronda. Olyan mint egy tank, amit tévedésből sportos izomautónak fényeztek, és eléggé el nem ítélhető módon kiengedtek az utakra. Pedig először fel kellet volna robbantani, aztán a roncsokból újra összehegeszteni, a tetejére szerelni egy harci helikopterről elemelt gépágyút, és máris alkalmas lenne arra, hogy sivatagos környezetben használjuk törzsi villongásokra, a nagy atomháború után. De így, pre-madmax állapotában simán csak kínos.

                                (gazmegfek.hu) 

A Mustang az autók kigyúrt, kopasz verőembere, félkilós aranylánccal a nyakában, maximum négyszázas szókincscsel. Ha politikus-analógiát keresünk, ő lenne Harrach Péter szétkokózott pankrátor ikertestvére, vagy Kövér László motorizált tudatalattija. Egyszerűen nincs olyan szituáció, melyben ez a kocsi menő lenne, pláne elegáns, ez a prosztóság acélba és benzinbe álmodott emlékműve, és mint ilyen, már az előtt elmond mindent a tulajdonsáról, mielőtt az kiszállna. Musztángossal kultúrember nem fog kezet,nem megy vele moziba, nem jelöli vissza a fészbukon, egyáltalán: nem megy közel hozzá és nem parkol mellé, nehogy a elviselhetőnél jobban összemusztángozódjon. A Ford Mustang tehát nem menő, de legalább kínos. Egyfelől, mert még az igazán gyökér alakok se akarnak feltétlenül gyökér alakoknak látszani (akik igen, azoknak már vannak hatásos gyógyszerek), másfelől meg a gatyája is rámegy az embernek, az meg kinek hiányzik? Persze lehet, hogy a Mustang öltöztet, de könyörgöm, minek is?

Szoktam látni a környéken egy kamiont, aminek a szélvédője mögött a következő felirattal: „Tütütűűű, elütök mindenkit a gecibe!” Na, a Mustangra ezt már nem kell kiírni, esetében elég a kisugárzás.

(Mellékszál, de egy hírportál egyszer megírta, hogy a szóban forgó autó a Rosszabbik nevű náculás egyik helyi képviselőjének tulajdona, aki ezek szerint a háttérhatalmi összeesküvő, imperialista világcsendőr USA gyártmányával közlekedik, meg parkol tilosban. Pedig egy rosszabikos politikusnak a jelen geopolitikai helyzetben legalább is Lada Nivával kellene járnia, különben Vlagyimir Vlagyimirovics összevonja a szemöldökét, és nem lesz több rubel.)

Formátlan Egy

Kezdődik a Forma-1 szezon (tudom Formula-1, de magyarosan ez így ragadt be), én meg persze itt ülök reggel hatkor, hogy nézzem élőben az ausztrál nagydíjat, de minek? Megszokásból nyilván, mer amúgy elég érdektelen az egész, évek óta már.

A lényeg annyi, hogy nagyon gazdag, jobbára máshoz sem értő emberek, egészen valószínűtlen „autókat” vezetnek körbe egy pályán elég gyorsan, és mindig az nyer, akinek a csapata abban az évben%években szokott, miközben az utolsó helyek is eleve foglaltak. A  gazdag sofőrök (akik manapság már gyerekkoruktól arra készülnek, hogy hülye autókat vezessenek körbe nagyon gyorsan, aztán tinédzserként már főállású gyorsan vezetők, így aztán elég kevés köztük a  szellemóriás) elsődlegesen persze reklámfelületként hasznosulnak, kozmetikumok, luxusórák és egyéb playboy-életérzés kiegészítők arcai, versenyzői overallban meg két lábon járó hirdetőoszlopok.

Kár, hogy verseny az már  nem igazán van (a balesetekből lesznek az események), a lapok rendszerint előre leosztottak, az egész sorozat egyfelől a nagy autógyárak presztízsharca, másfelől meg adrenalinfüggő milliárdosok játszótere, ők azok, akik mögött ott egy saját globális konszern, kastély, yacht kipipálva, vesznek hát egy versenycsapatot, jobb az mint a matchbox. Ezek lesznek az ún. kiscsapatok, nekik a részvétel a fontos, meg közben persze meg lehet marketingelni  a céget is, nyilván mindenki egy fura autón látható felirat alapján választ energiaitalt, acélszerkezet-beszállítót, vagy ingatlanfejlesztőt a távol-keleti befektetéseihez. No meg jól mutat a céges rendezvényeken a svédasztal fölé belógatott saját(!) Forma-1-es autó.

A gond csak annyi, hogy a fapados nézőnek mindez nem igazán számít, én nem veszek rolexet, a redbullnak az ízét is utálom, a távol-keleten meg csak akkor vennék ingatlant, ha kijönne az itthoni panellakás árából, de ehhez valami olyan durva válsághelyzet kellene, aminek eredményét a Mad Max filmekben tekinthetjük meg. Viszont akkor már a fenének se lenne kedve költözni.

A fapados néző izgalmas versenyt akar látni, mert ez ilyen ősi dolog, hogy szeretjük a küzdelmet (fotelből nézni), és mivel igen kulturáltak vagyunk, olyan küzdelmet, ahol azért nem folyik vér, vagy legalább is nem az üzemszerű működés részeként. Ennek jegyében én egy ideje átszoktam az amerikai focira, az egy elég rendes, szofisztikált gladiátorjáték, háború fehér vonlak között, rendesen bekamerázva.

Ennek ellenére így évad elején mindig adok egy esélyt a Forma-1-nek is (bár a túraautó, meg az alacsonyabb formaautós kategóriák sokkal izgalmasabbak), pláne mert őszig nincs NFL, de nyár közepére rendszerint már annyira unom, hogy belealszom egy-egy kerékcserébe, és a fülszőröm növekedésének nyomon követése is több adrenalint szabadít el bennem. A végén meg már meg sem nézem egyáltalán, egy japán futamra mondjuk már fel sem kelek, vagy ha igen, mégis inkább Spongya Bob kalandjait nézem meg. Az is kihívás, csak másképp.

Mitől félnek ezek?

Hallgatva a felcsúti március 15. alkalmából előadott szinte náci beszédét, tényleg a fenti kérdés a legkínzóbb. Az már régóta világos, hogy ő a maga részéről nagyjából komolyan gondolja azt a sok szennyes hazugságot, ami a száján ömlik ki, és a hatalmon meg a pénzen kívül nem érdekli semmi és senki. De e kettőből is főleg a hatalom,  az az ő kemény drogja, amiről egy csöndes intézetben kellene leszoktatni, barátságos de határozott ápolók társaságában. A felcsúti személyiségét feloldotta a hatalmi mámor, pont úgy mint egy heroinistáét a cucc, ami maradt belőle, az meg csak ennyire képes: vinnyogva gyűlölni, meg magával rántani lelkes de ostoba törzsrajongóit, az ország legnagyobb destruktív szektájának kemény magját.

Az viszont legalább is gyanús, hogy ha valaki folyamatosan emelve a tétet fújja a harci kürtöt, miközben ellenfeleit ellenségnek láttatja, és újabban dehumanizálja, az belül igencsak retteg valamitől. A bukástól nyilván, mert bár minden erőfeszítése arra irányul, hogy bebetonozza hatalmát, annyira talán még emlékszik a történelemből, hogy sziklaszilárdnak gondolt rezsimek is napok latt képesek összeomlani, ha elég nagy lesz az elégedetlenség.

És nyilván azt gondolja, hogy -  legalább is rövid távon – kiút lehet az ellenfelek totális démonizálása/lenézése/kigúnyolása, és ehhez remekül használható az a számos lakájmédia, amit egyre terebélyesedő ülepe alá gyűrt már eddig is. Az állami média betanított munkásait (plusz EchoTV, TV2, Karc FM, Magyar Idők, Magyar Hírlap, 888.hu, Fenetuggya Mimég) már instruálni sem kell, hézagmentesen illeszkednek be az egyre inkább az ötvenes éveket idéző pártpropaganda világába, itt a cenzúra már eleve öncenzúra, a gép forog, az alkotó pihen.

(Nem mellesleg, a minap Bajomi Lázár Péterrel halottam egy rádióinterjút, ahol azt mondta, hogy ma Magyarországon nincs sajtószabadság, mert nincs információszabadság, gyakorlatilag azt titkosít a hatalom, amit akar; és nincs demokrácia, mert nincs sajtószabadság. Ez ugyanis egy olyan logikai lánc, ahol ez egyes elemek feltételezik az előttük lévőt. Megfontolandó érvelés.)

A (párt)vezér és kancellár meg egészen ijesztő beszédeket mond. Március 15-én például sok mindenről hadovált, de az 1848-as forradalomról például egy szót sem, az csak hivatkozási alap volt, bár gyanús, hogy Petőfi ma talán nem fideszes lenne. Vagy kádéenpés, bár ez utóbbi már viccnek is durva. Volt viszont Európa pusztulása, világ-összeesküvésből kifolyólag, új népvándorlás által (a migránsokat persze úgy küldik, a tudjuk kik), meg a kíméletlen harc meghirdetése a belső ellenség ellen (természetesen, mint minden cezaromán zsebdiktátornak neki is az értelmiséggel van komoly baja, mert nem bírja a kritikát, meg egyáltalán: hogy mer valaki okosabb lenni nála?), meg beszélt még össze-vissza magyargyűlöletről (bár van ilyen, ő például kétségtelenül egy  magyar, aki gyűlöl), emberjogi falkákról meg hasonlókról.

Vagyis semmi pozitív jövőkép, meg nagy tervek, csak a gaz ellen ekézése rogyásig, még jó hogy nem mondta, hogy „csapataink harcban állnak”. Én személy szerint hiányoltam a rezsicsökkentést (egy jó kis rezsicsökkentésezést), hogy legyen valami előre mutató elem is beszédben, no meg erre gerjednek az orbán-szentképekkel vonuló hardcore fideszes nénik. De semmi maradt a nettó harciasság, a köpcös kiskakas, aki tudja, hogy ez itt az ő szemétdombja, ő itt azt kukorékol, amit csak akar, a nyomdafesték meg azt bírja el, amire ő azt mondja, hogy. Más persze már nem kukorékolhat akármit, a varangyozó minisztériumi főtanácsost például rögtön kirúgták, bár én nem aggódom érte, majd legfeljebb csinálnak belőle miniszteri biztos, dupla fizetésért.

Mert magukat tényleg nem hagyják az út szélén.

Húsvéti készülődés (helyett)

Egy pálcikára szerelt nyúlfigurát valaki belebökött az egyik szobanövény földjébe, úgyhogy a dekoráció letudva. Anyám készít ünnepi ebédet, én majd főzők ünnepi teát (ez hagyományos tea, csak fennkölt arckifejezéssel lógatom a filtereket), plusz lesz nagyon ünnepélyes porszívózás (ez is olyan, mint a hétköznapi porszívózás, csak más lelkiállapotban), és időjárástól függően vidám tavaszi ablaktisztítás.

Persze a húsvét is majdnem mint a karácsony, nem értem miért több napos, a húsvéthétfő az már nekem másodlagos frissességű, az már a „tegnap volt húsvét” hangulata, ráadásul második napja vannak zárva a boltok, és mi van pont elfogy a vécépapír? Vagy a kecsap.

Viszont húsvétkor legalább nem beszélnek köpcös politikusok hülyeségeket a tévémben, persze lehet, hogy másokéban igen, de azt én nem látom. Viszont vannak Bud Spencer-Terence Hill filmek, nem néztem a műsort, de gyerekkorom óta elképzelhetetlen komolyabb ünnep C. Pedersoli és M. Girotti munkásságának felelevenítése nélkül, mint ahogy  Reszkessetek betörők nélkül már simán elmaradna a karácsony is.

Szerencsére a locsolkodás az teljesen elmarad, igazából évtizedek óta, gyerekkoromban még próbálkozott a család, de aztán sikerült megszabadulni e rendkívül kínos pszeudo-rituálétól. Hisz én igazi panelproli vagyok, lakótelepen nőttem fel, és azóta is telepen lakom, tőlem a néprajzosok által favorizált paraszti kultúra teljesen idegen, miért is kellene nekem bármiféle szokást átvennem belőle. (Mellesleg ezért utáltam nagyon az iskolai énekórákat – azon túl, hogy nincs hangom, de legalább hallásom sem – meg az abban foglalt népdalokat, amik világához szintén nem volt közöm, én a Queen-t szerettem, meg az Iron Maiden-t.)

A saját népszokásink mások voltak. Húsvétkor volt barka, meg csokinyúl, meg legó, május elsején a majálisban kaptam kókuszos édességet meg playmobil figurát,  és nem ültem fel a körhintára, hogy lent maradjon a kókuszos cucc, karácsonykor, 24-én délután meg mentünk moziba. Fontos népszokás volt még a lakótelepen biciklivel száguldozás, a fagyisnál sorbanállás valamint a metálbandák kazettáinak másolása. Később lógás a parkban csajokkal, vagy csajokról ábrándozva, osztálykiránduláson átlógni a csajokhoz, moziba menni, szigorúan haverokkal, mert a csajok nem bírták az űrhajókat meg a nindzsákat. Viszont soha nem mentünk szántani, meg a fonóba, legközelebbi élményünk a falusi létről a Tüskevár tévéváltozata volt, de az meg nagyon nem volt vonzó, a fene se akart volna Zenthe Ferenccel lovaskocsizni valami mocsár szélén. Meg aratni.

Így aztán a húsvét lényege maradt a csokinyúl, csokibirka, csokicsirke meg csoki simán, csokialakúan, meg valami játék, meg  hosszú hétvége, naptári helyzettől függően a tavaszi szünettel összekötve. Na jó, volt tojásfestés is, főleg piros viszonylatban (ez lehetett a gyorsjáratú tojás), ez leginkább akkor jött jól, mikor húsvét vasárnap pont április negyedikére esett. Már ha ez a dátum még mond valakinek valamit...

Megint egy nap

Kezd tényleg tavasz lenni, lassan kivirágoznak a fák meg a bokrok, a levegőben balzsamos kutyaszarszag száll, a fákon meg boldogan üvöltenek a hülye madarak. Egyre később sötétedik, sőt reggel már majdnem világos van mire beérek a melóba, a sötétség csak a fejekben ül meg, de ott rendületlenül.

Nemsoká húsvét, de én nem veszek húst, nem vétek, csak színtelen piros tojásokat festek majd eszmei tartalommal, valamint nyulakra gondolok, és népszokásként meglocsolom a szobanövényeket. Közben várom a karácsonyt, hosszú méla lesben, és még mindig nem ejtek túszokat.

Változatlanul nem vagyok allergiás, jól alszom, bár álmomban terrorista migránsok lopják el épp a kultúrámat, de amíg nem erőszakolnak meg és  nem viszik el a kispárnám, tőlem azt csinálnak amit akarnak, de a cipőt azt vegyék le, délután porszívóztam.

Csokinyulak bámulnak agresszívan a boltban nagy fejes salátákat, de hiába, azok a szomszéd részlegen vanak és nem akarnak átjönni, a tavaszi kefír viszont pontosan olyan, mint a téli volt, pedig lehetne más is. A szomszéd borsókonzervje mindig zöldebb, de ennek is vége lesz egyszer, addig jár a borsó az útra míg el nem ütik.

A tavasz alkalmából egyre több, kizárólag keresztnévvel rendelkező ember ír nekem ímélt, kár hogy főleg fantasztikus befektetéseket, pénisznövelő csodaszert meg egzotikus utazásokat tukmálnak rám, pedig én hangversenyzongorára vágyom, pohártartóval.

Az offline postaládában csomó egyenlegértesítő meg elszámolás, ez sem szórakoztató, de legalább van közte olyan, amit ebben  formában csak ma, csak én, és nem még háromezer bosszankodó idegen. Tavasz van újra, kezdetnek nem rossz.

Levelet kaptam lájf!

Nagyon galaktikus

Kellet nekem a minap konteókkal foglalkozni, ma beleszaladtam egy igazi nehézsúlyú őrültbe, szerencsére nem személyesen. Az történt, hogy letöltögettem pár beszélgetős műsort a Tilosról, úgyhogy ma munka közben majdnem két órán át hallgattam egy magát „jövőkutatónak” tituláló szuggesztív futóbolondot. Eleinte szórakoztató volt, nem mondom, de egy óra után azért kezdett halálosan fárasztó, később idegesítő lenni, még jó hogy reggel nem ittam kávét.

Világképének lényege – ha jól vettem ki – hogy van valami Galaktikus Tanács, akik ilyen helytartó-féléket (konkrétan szupervájzorokat!) küldenek a galaxis egyes szektoraiba, és ők a főnökök. A mi naprendszerünknek (esetleg néhány másikkal közösen, ezt nem értettem pontosan) szintén van egy galaktikus felügyelője, aki (esetleg területi képviselője) a Holdon lakik, onnan sasol minket, vagy a Marson, de ez megint kissé zavaros volt, mert lehet, hogy a Marson egy orosz kolónia van. Vagy náci.

De a lényeg, hogy 2012-ben nem a világvége jön (oké, nyilván egy régi műsor lehetett, vagy a csávó időutazó), csak korszakváltás, akkor váltották majd le (vagy mi itt a helyes igeidő) a szupervájzort, hogy rendben fiam, te elcseszted, most próbáljunk ki (majd régebben) valaki mást.

És az igazán döbbenetes az volt, hogy a műsorvezetők és a betelefonáló hallgatók is adták alá a lovat, ő meg nyomta a sok marhaságot, a kvatumpszichológiától (!) odáig, hogy az idő reciproka a frekvencia. És egy, csak egy legény volt talpon a vidéken, aki betelefonált, hogy bocs srácok, de ez az egész egy bullshit, és meg vagyok döbbenve. (Az tetszett, hogy tényleg azt mondta ’bullshit’, mert ha a magyaros változatban lószart mond, akkor biztos megfeddik, angolul meg nyugodtan lehet durvát mondani.) És mikor azért valaki óvatosan rákérdezett az őrültnél, hogy ezt a sok mindent mégis honnan szedi, magabiztosan közölte, hogy ezek kérem tények. és hogy miért nem hallottunk még róla eddig, illetve hol vannak a bizonyítékok? Egyszerű: a kormányok nem akarnak pánikot, ezért mindent elhallgatnak az emberek elől, meg egyébként is titkos szerződés köti a világ vezetőit, emit még Eisenhower elnökként kötött a földönkívüliekkel. És innentől sakk-matt, vita kizárva, a fickó meg tolta tovább a hülyeséget.

De a végét nem vártam meg, a lejátszómon rajta volt a Piszkos Fred a kapitány is, és az úgy szórakoztató, hogy közben nem a tetőablakon megy ki a vérnyomásom.

Óvakodj március idusától!

Vicces, ahogy az összes valamirevaló hírportál úgy tudósít a március 15. alkalmából celebrált ünnepségekről (pontosabban a pesti ünnepségekről, a fővároson kívüli világ csak ritkán érdekes), mint valami különösen prosztó fradiemtékáról, ahol a folyamatosan frissülő hírek szinte csak arról szólnak, mit kiabálnak a tüntetők, hogyan férgezik egymást a birkamenetesekkel. Amolyan köztéri (és mérsékelten közéleti, talán hívjuk inkább közérzetinek) pankrációként jelenik meg az egész, ami mögött már nem látszik az ünnep.

És az azért nem látszik mert igazából nincs is, mert már rég kiölte belőle az ünnepélyesség csíráját is legalább három dolog:

Először is a sablonos, döglesztően unalmas iskolai ünnepségek, meg a papírmasé Petőfi kép (alul traktor, felül békegalamb) a szürke tankönyvekben. Március 15. alkalmából sorakozó a tornateremben fehér ing, (esetemben még) úttörőnyakkendő, az igazgató bácsi beszédében idéz az MSZMP XIII. kongresszusának iránymutatásaiból, összekötve a márciusi ifjakkal meg a 12 ponttal, ami ugye náluk is, meg hát az úttörőknél is, a folytonosság jegyében. Jellemző az alanti kép forrásának, az Origo cikkének címe: „A tanárok a Nemzeti dallal untatják a feszengő diákokat”.

Másodszor a rettenetesen taszító megnyilvánulások a hivatásos politika részéről, az elmúlt huszon évben is. Kormánytól függetlenül nem volt az a miniszterelnök, miniszter, helyettes államtitkár vagy járási pártvezető, aki ne fedezte fel volna saját szekértáborát, mint 1848 egyetlen hiteles jelenkori képviselőjét, szemben az ország (sőt Nemzet) esküdt ellenségeivel, akik Bécs helyett most más szekerét nyalják (vagy talpát tolják), legyen az Washington, Brüsszel , Kuala Lumpur vagy egyéb furcsa mód megszemélyesített város.

Harmadszor pedig az utóbbi tizen évben (egész pontosan 2002-től, az orbáni frusztráció origójától) kialakult állóháború, ahol tetszőleges nemzeti ünnep jó alkalom a vérmesebb (mondjuk ki, az orbánt kvázi-vallásosan imádó) tömegeknek egy jó kis balhéra, utci erődemonstrációra, ami mindig össze is jön, tekintettel arra, hogy az ellenoldal sem mindig hófehér, legfeljebb a szürkének egy elviselhetőbb árnyalata.

(444.hu)

Így aztán joggal érezheti úgy az ember, hogy neki aztán mi köze ehhez az egészhez, a kötelezően ledarált ünnepi panelek már a könyökén jönnek ki, a felcsúti ramszesszel ellentétben a normális többséggel tartva többség nem érzi szükségét semmiféle szabadságharcnak, köpködni meg nincs kedve, pláne nem esőben, mikor otthon meg jó meleg van és hatvankét tévécsatorna, melynek nagy részén pont nem politikusok öblögetnek a forradalomról. Az „állami ünnepség” amúgy is valami olyan rágós és száraz izé, amit se kiköpni, se lenyelni nem tudunk, jobb hát, ha a szánkba sem vesszük.

Élvezzük inkább a szabadnapot, az időjárás is remek, vagy legalább is nagyon angol.

Konspirációs teória X.

Az internet (régebben: információs szupersztráda),izgalmas, színes, unalmas, taszító, de mindenek előtt végtelenül pornográf. És nem csak abban az értelemben, hogy  emberek nemi és egyéb szervei érnek össze változatos módokon, testnedvek cseréjével kísérve, hanem az élet minden területe pornográffá válik a hálón.

Van politikai pornó (tetszőleges kormánypárti vagy ellenzéki sajtótájékoztató – fickós macsók beszólnak jól egymásnak) sőt ezen belül van politikai gruppen is (Birkamenet!), van fegyverpornó, hírnév-pornó, kajapornó, mind arról szól, hogy itt most aztán kendőzetlenül, és nem mellesleg teljesen öncélúan megmutatunk mindent.

Amikor azonban az ember már unja ezeket a témákat, néha jól esik elkalandozni a konteó-pornó irányába, hisz egy napos szombat délelőtt mi sem lehet szórakoztatóbb, mint öntudatos agyhalottak összeesküvés-elméleteit olvasgatni. Ahogy a konteó-szcénát elnézem, a chemtrail már kifutóban van, igazából egyre nehezebb komolyan venni hogy repülőről permeteznek minket mérgekkel, különösen mióta a fapadosok révén a repülés túl sokak számára lett közeli élmény, nem pedig valami távoli izé, mint korábban. (A buszokról vagy a traktorokról épp ezért sosem terjedtek ilyen elméletek, legalább is én nem találkoztam velük, még a Köpködő Büfé és Falatozóban sem, pedig ha valahol, akkor ott.)

A  gyíkemberek viszont élnek és virulnak, legalább is kezelésre szoruló embertársaink fejében (Most majdnem azt írtam, hogy felebarátaink, Pedig Rejtővel szólva, ők nem felebarátok hanem egészen barátságtalanok. Hiába no, a paranoia antiszociálissá tesz.) Ők a dinoszauruszok közvetlen leszármazottai, képesek átváltozni, úgyhogy köztünk járnak, és a háttérből ők írányítják a világot. A kínzó kérdés pedig itt az, hogy akkor most a gyíkemberek zsidók-e (vagy szabadkőművesek, már ha feltesszük, hogy a zsidók nem eleve szabadkőművesek mind, hanem mondjuk egy részük szabadsuszter), vagy több párhuzamos Háttérhatalom is létezik? De akkor valaki mondja már meg melyik az igazi, hogy akkor most Cion Bölcsei a gyíkemberek csicskái-e vagy fordítva?

Persze lehet, hogy ez az egész igazából mindegy is, úgyis jön a technológiai szingularitás, ami már az Aranybullából is levezethető (vagyis a magyarok nyakig benne lesznek buliban), és akkor szabadgyík zsidóember kőművesek helyét átveszik az ellenőrizhetetlen mesterséges intelligenciák, akik persze éreznek majd némi nosztalgiát (meg ellenállhatatlan gyilkolási vágyat) az emberrel kapcsolatban, úgyhogy a terminátorokat is ember formájúra építik, már ha Schwarzeneggert még az ember-alakúak közé lehet sorolni. A technológiai szingularits tehát véget vet az emberi történelemnek, és maradnak a gépek, meg az amit a Mátrix című tudományos ismeretterjesztő filmben láttunk.

De ha mégsem ez a forgatókönyv jön be, akkor majd a szellemvilág avatkozik közbe az asztrálsíkról (ez eg olyan sík, ami síklás közbe asztrál is valamit), no meg a kicsi szürke/zöld/csíkos idegenek, vagy a fénylények, nekem még nem világos, hogy akkor ők szellemek vagy földönkívüliek, esetleg földönkívüliek szellemei akik a Földön ragadtak, mert hiába stoppoltak a Vogon építész-flottának. (Az idegenek egyébként már Hitler egyik tudósának is segítettek repülő csészaljat építeni, ami meglepő. Hitler ugyanis köztudottan gyíkember volt, vagyis vagy jól titkolta, vagy a gyíkemberek és a fényufók is összejátszanak, ez esetben olyan méretű összeesküvésről van szó, amellyel szemben nem tehetünk semmit, úgyhogy a legjobb ha bemászunk az asztal alá, miután fejünkre illesztettük a gondosan hajtogatott alufólia sapkánkat. Innentől nekünk már semmi dolgunk a rettegésen kívül, a dolgokat meg intézik a mások, valahol.

És az is lehet, hogy mindez mégis csak sületlenség, és a világot valójában egy Kohn Teó nevű zsidó zöldséges irányítja, a hülye elméleteivel, amiken jókat röhög magában.

Not in my name!

Március tizenötödikén a Nagy Októberi Szocialista  Forradalom novemberi évfordulójára emlékezünk, legalább is ez az érzése az embernek, ha a kormányzati főkutyák szövegeit hallgatja. Mintha valahol az 1970-es években járunk, de időnként már felsejlik a horizonton az ötvenes évek szelleme is. Például mikor a fideszkádéenpés polgármesterek jönnek össze egy jó kis Szabad Nép-félórára, illetve a korszellemnek, valamint pártunk és kormányunk agit.-prop. direktíváinak megfelelően egy kis migránsozásra, szolid autodafé  jelleggel.

Az ilyen demgógiaügyi összetartás úgy néz ki, hogy rohadt sok zászló elé kis szónoki emelvényt tesznek, és ennél váltják egymást a polgármesterek, akik egyenként felmondják a kötelező panelszöveget. Azaz apokaliptikus víziókkal indítanak (terroristák ezrei özönlik el megerőszakolt nőinket tereinken), némi gyurcsányozós átkötéssel („a bevándorlók pártjára áll/állt/álltak/állnak fogni!”) rárepülnek a kormány végtelen bölcsességének és heroizmusának témájára, learatva ezzel a méltán megérdemelt tapsot a többiektől. Bár itt kell megjegyeznem, hogy ezen azért még lenne mit csiszolni, a taps nem ütemes vastaps, és nem felállva abszolválják (bár én el tudom képzelni, hogy ebben a közegben van akinek ettől áll fel), szóval éberség elvtársak, éberség mindenek felett!

A legfontosabb, hogy egy értelmes mondat se hagyja el a felszólalók száját, csak ostobaságot szabad mondani, különben összezavarodik a Birkamenet, ők nem szoktak a racionális érveléshez, tán fel sem ismernék. Úgyhogy csak lökni kell azt a szöveget, hogy már hatmillió polgármester csatlakozott, akik tizenegycsillió embert képviselnek, és ezek mind mögöttük állnak. Na persze, ha nálunk fideszkádéenpés a polgármester, és marhaságokat beszél, azt az én nevemben mondja? Avagy azt én mondom (mi mindannyian mondjuk) az ő szájával?

Mondanám, hogy ennél nincs lejjebb, de ilyet már rég nem merek mondani, már csak demográfiai okokból sem. Köztudott ugyanis, hogy bolygónkon az értelem mennyisége állandó, csak a népesség növekszik.

Tülkölők

"Ha elpusztul a tulok/Szarvából lesz a tülök/De ha én elpüsztülök/Belőlem nem lesz tulok"

(Ló Szerafin)

A tavasz legvisszataszítóbb szereplői közé tartoznak a Tülkölők. Ők azok, akik minden szombaton igyekeznek pokollá tenni a délutánjaimat, amint esküvői menetnek álcázva, gusztustalan zöld meg lila zakóikban, felpántlikázott visszapillantó tükörrel meg antennával megállnak az erkélyem alatt, és csak nyomják a dudát, mintha valaki fizetne érte. (Már régebben is háborogtam azon, hogy nekik egyszeri, alkalom egy-egy esküvő, de nekem minden szombaton öt-hat menet agyahagyott tülkölését kell végighallgatnom, pedig lenne jobb dolgom is, de írni, olvasni vagy tévézni pont nem lehet a tülköléstől, a vérnyomásom meg rendben van, nem szükséges feljebb tornázni.

A tülkölők egyébként sajátos állatfej. Ők azok akik szilveszterkor délután kettőtől reggel hatig egyfolytában petárdáznak, akik kis híján megölnek egy-egy járókelőt, mikor a karácsonyfájuk maradékát oda sem nézve basszák ki az ablakon, ők azok akik húsvétkor bamba tekintettel dülöngélnek a sarkon, mert alkoholjuk már csak nyomokban tartalmaz vért, így fogalmuk sincs hol lakik az a nőrokon, akinek a neve per pillanat nem jut eszükbe, de feltétlen meg kell locsolni, mert csak. Sőt, a tülkölők szavaznak a fideszkádéenpére, ők állnak meg indokolatlanul a mozgássérült-parkolóban, a tülkölőknek alacsony az IQ-juk, zsíros a hajuk és büdös a szájuk.

Törvényt kellene hozni rendeletileg jogszabályban a tülkölők ellen, ki kell üldözni a tülkölőket az országból, le kell zárni előttük a határokat, ha már egyszer végre nem lesznek itt tülkölők, soha többé ne is legyenek. Magyarország nem lesz a tülkölők paradicsoma. Bár ma még az.

Nembíszí

Aszongya a kormányközeli (ah, micsoda eufemizmus, pontosabban: az orbán alfeléből ki sem látó) Nézőpont intézet (és micsoda nézőpont az!, már csak az előbbiek értelmében is), hogy a köztévé állami tévé sokkal jobb mint a híre. Ez mondjuk nem teljesítmény, a híre ugyanis nagyon-nagyon rossz, ha annál sokkal jobb a minősége, azt csak annyit jelent, hogy simán rossz. Sportértéke annak lenne ha jó lenne, és nem kapva el bárkit a sírva röhögés, mikor az ottani pojácák komoly képpel a BBC-s sztenderdeket emlegetik.

Ám a nézőpont intézet (csupa kisbetűvel as well) szerint a kormányfideszes kádéenpébeütésű pártpropaganda (egyúttal haveri médiavállalkozók kifizetőhelye) valójában kiegyensúlyozott hírszolgáltatás. Hát, nem tudom, a nézőpontos csávók mit szednek, de nekem is kell belőle, igazán rám férne már, hogy én is  Csodaországban éljek: Persze lehet hogy ők nem gyógyfüvekkel, hanem sok pénzzel módosítják a tudatukat, de egye fene, abból is jöhet nekem, mert bár a pénz nem boldogít, de a humorérzéket határozottan növeli.

Sőt, a az állami tévé nem csak kiegyensúlyozott, de hihetetlenül profi, informatív, és a szórakoztató műsorai egenesen fenomenálisak, vetélkedők, útifilmek, gasztroizék, tóksók, sómenek, tókmenek, mensók.... meg ilyenek hihetetlenül színes kavalkádja. Egy komolyan elgondolkodtató szellemes, kacagtató kéjhömpöly az egész, magasan veri az összes kereskedelmi meg tematikus csatornát, olyan magasan, hogy csak igen kevesen tudják kellően értékelni. Ezért nézik csak kevesen, ez a szellemi-intellektuális elit audiovizuális csemegéje, de pártunk és kormányunk azon van, hogy lassan a széles néptömegeket is felemelje erre a kulturális nívóra. Addig is marad az a maroknyi néző, akinek telik varázsgombára. Vagy csak elhagyta a távirnyítót. és már nem tud felállni a fotelből.

Talányos fegyver

Számomra a nap híre egyértelműen az volt, egy a szabad fegyvertartásért nyomuló amerikai aktivista nőt a saját négyéves fia lőtt hátba az autójában, miután megtalálta anyja töltött negyvenötösét a padlón. Ez a tipikus esete annak, amikor a fagyi visszanyal, bár a teljesen hülye anyuka kis híján belehalt a mókába (elmesélése szerint a gyereke imád célba lőni, vagyis nem okozott neki gondot használni a pisztolyt), ha nem jár arra a seriffhelyettes, simán elvérzett volna.

brianmcl.com

Amúgy nekem semmi bajom a fegyvermániásokkal, mindenki ott hülye, ahol tud, aki meg nagyon hülye az haljon meg, vele úgyis csak sűrűbben vagyunk, nem többen. Ha valaki csak attól érzi magát nagynak, erősnek, no meg szépnek, hogy töltött stukkerral jár, az az ő problémája, de ha gazdagnak is akarja érezni magát és mondjuk egy benzinkutat rabol ki, az már a miénk is. Pont úgy, mint mikor nem képes felmérni helyzeteket, és a legkisebb para esetén már a ravaszon az ujja (aztán lelő egy szerencsétlen a metróban, aki csak a pontos időt akarja megkérdezni), vagy mikor töltött pisztolyt hagy a gyerek keze ügyében. Hiszen senki sem garantálhatja, hogy a gyerek nem lő le valaki mást (is), és ez onnantól nem holmi családi baleset, az ilyen kreténeket ki kell vonni a forgalomból, és el kell venni a kedvüket a lövöldözősditől.

Olyat csak a gyerekeknek szabad játszani, színes műanyag játékfegyverekkel, kovbojos vagy űrkalózos kontextusban, amíg meg nem unják, aztán már legózhatnak nyugodtan (már ha sikerül apu kezéből kicsavarni a legót), és rájöhetnek, hogy építeni, az mennyivel jobb. Mert a fegyverek alapvető tulajdonsága, hogy rombolásra valók, nem jók semmi másra, hiába a sok kulturális lerakódás. Hogy például micsoda technikai-kézműves műremekek, milyen esztétikusak meg férfiasak (ami t a „férfias” jelzővel ékesítünk föl, az jellemzően nem esztétikus, hanem bumfordi, szőrös és büdös, mondom én a bumfordi és szőrős, aki azért fürdik), sőt milyen remek sporteszközök. Miközben annak semmi értelme, hogy emberek céltáblára lövöldöznek, legfeljebb ha őket szórakoztatja (mint engem a darts, egyszer vettem magamnak egy elektronikus táblát), de persze annak sincs semmi értelme, hogy rövidnadrágos hülyék egy levegővel töltött bőrgolyót kergetnek a füvön, mások meg fizetnek érte, hogy s. Az csak olyan labda-pornó, miként a sportlövészet a fegyverpornó, pontosabban a fegyver-erotikus film, mert nincs igazi akció, meg nincs valódi tétje.

De ha a sportértéket meg a kultúrtörténetet lehántjuk róla, a lőfegyver az gyilkolásra való, minden más felhasználása csak pótcselekvés, maszturbáció ravaszra, csőre és lövedékre. Aki tehát komolyan és elszántam kiáll a szabad lőfegyvertartás, mint alapvető állampolgári jog mellett, az a gyilkolás szabadsága mellet is kiáll. Azaz rohadjon meg a neve  napján. A pórul járt anyuka meg talán átértékeli magában azt, amit eddig. Oly vehemensen.

Vészhelyzet III/9.

Olvasom, hogy tömeges bevándorlás miatti válsághelyzetet, vagy valami hasonló természeti katasztrófát hirdetett pártunk és kormányunk az egész országra. Így ránk is, bár ma még nem láttam egy bevándorlót sem, de képzelem az osztrák határ mentén hogy röhöghetnek, hogy bevándorlók? Egy ide???

Mikor fél öt után jöttem hazafelé a buszon, senki nem nézett ki tömeges bevándorlónak, sőt azt hiszem összesen nem jöttek annyian, ami miatt egyáltalán törvényes lehetőség lenne a kihirdetés, de hát pártunk és kormányunk már annyira nagyvonalú, hogy a saját maga által tákolt törvények kerítésén is bármikor átlép, vagy legalább oldalba hugyozza. Persze lehet, hogy a „tömeges” itt azt jelenti, nagyon nagydarab bevándorlók jöttek, így bár számszerűleg még nincsenek elegen a veszélyhelyzethez, de tömegben már megvan a kritikus.

Én mindenesetre leszaladtam a boltba, és vettem számos babkonzerveket, vészhelyzetre jó az ilyesmi, meg nagy adag cukormentes kólát, hogy ha már baj van, legalább kólamámorban fetrenghessek a légópincében. Élő migránsot amúgy még nem láttam (oké, halottat sem, azokról amúgy is csak jókat mondhatnék), de úgy képzelem őket, hogy Sandokan a Mad Max-ben öngyilkos merénylőket toboroz (magyar hangja Újréti László), aztán felégetik a hortobágyi kilenclyukú hidat meg felrobbantják Matuska Szilvesztert Biatorbágynál, aztán tömegesen erőszakolják meg a nőket Pesten és Budán (Óbudán nem, épp nem jár a HÉV), majd továbbmennek Németországba, de csak ha itt már elfogyott a sör.

Úgyhogy szerintem is azonnal be kell vetni a hadsereget, a rendőrséget, a tűzoltóságot, a koronaőröket és a cserkészeket, a vészhelyzet az nem vicc, én már láttam olyat, mikor a szárszói strandbüfében kifogyott a csapolt sör, mit mondjak, pokoli volt. Még jó hogy jégkrémből több mint fél órányi tartalék volt, így a lázadás végül is elmaradt.

A vészhelyzetben az is jó, a migránsolók medmexelésén kívül, hogy jön Klúni György, aki a valamilyen doki, meg az a dögös nővérke, aki nem doki, és majd ilyeneket kiabálnak mindenfelé, hogy "intubálni!" meg "szaturáció!", mert a Vészhelyzetben azt szokták, és jó nézni. Plusz hőn utált szomszédomnak van egy terepjárója,  remélem már összeírták, ideje rekvirálni. Ugyanott használt gáztűzhely eladó!

Az emberarcú fideszes

Aki nincs is. Időnként felmerül egy-egy név, hogy mondjuk Pokorni  vagy Navracsics, de ezek az alakok sem mentek soha szembe a főtáltos diktálta mainstreammel, viszont a részleges ellentmondás okán is parkolópályára kerültek, hadd lássák a szijjártópéteri értelemben vett szíjjártópéterek, a vonalas vezérhűségnek nincs alternatívája.

Most épp Balogh Emberminiszter Zoltán próbált emberarcú fideszesnek látszani, pedig csak egy fideszarcú ember ő is. Mert ugye csak külföldön, egy német liberális alapítvány szűkkörű  rendezvényén merte bírálni a kerítést, meg azt megelőző undorító plakátkampányt, itthon és akkor lapult mint szar a fűben, egy rossz szava nem volt, lelkészi hivatása és egyháza nagyobb dicsőségére. Nyilván érzi ő is, hogy a jézusi attitűdtől nagyon messze került, követve kurzuskeresztény ám jövedelemérzékeny elvtársait, meg eszébe jutott, hogy egyszer azért ők is bukhatnak (és akkor az nagy bukás  lesz), jól jön majd akkor egy ilyen hivatkozás. Hogy ő megmondta már rég, még a hatalom csúcsán, és igen, hát kussolt eléggé, de parancsra tette, belül meg a sírt az ő  lelke neki.

Közben persze B.E.Z. pont olyan képmutató fasz, mint az összes fideszkádéenpés hatalomfüggő véglény, a felcsúti kesztyűsbábja, aki kizárólag orbán miatt és által létezik a hatalom csúcsai közelében, és azért csak a közelében, mert azt a legjobb indulattal sem feltételezhetjük, hogy a a fajsúlyos döntéseket tényleg maga hozza. (Meg persze azt sem gondoljuk, hogy értene az oktatáshoz, pláne az egészségügyhöz, pedig mindkettő hozzá  tartozik.)

Forrás: magankozugy.blog.hu

Vagyis elég álságos, hogy most elegánsan, eltartott kisujjal kritizálja a kormányt, melynek tagja, ha tényleg ez lett volna a véleménye, nyugodtan lemondhatott volna, rendes demokráciákban ez így szokás. És akkor az érintett megőrizheti az arcát, vagyis a hitelességét. Lehet hogy egykor Balogh lelkésznek is volt ilyen, de ma már csak egy bohócmaszk van az arca helyén, amiből időnként fura hangok szűrődnek ki, csak ez már senkit sem érdekel. Úgy beszél, hogy már rég nem mond semmit, ő csak a felszín, lépjünk tovább.

Majdnem zöld

Tegnap kutyasétáltatás közben láttam (mert mikor is látna az ember dolgokat, ha nem kutyasétáltatás közben, például kutyaszart, más kutyákat, néha macskát), szóval láttam, hogy egy pasi leparkol  az autójával a szelektív gyűjtő mellé, és egy nagy kartondobozból hajigálja be az üres üvegeket a nagy zöld izébe. (Nyilván nagy buli volt szombat este, vagy nem csak egymaga volt igen-igen szomjas.)

Ám miután végzett az igazán környezettudatos szelektálással, a nagy kartondobozt egyszerűen lecseszte a földre, majd elégedetten elhajtott, miközben csak össze kellett volna hajtania, egyet lépni jobbra, és bedobni a kék izébe, ahová a papírt, jobb körökben.

És ez annyira jellegzetes viselkedésmód. Kidobom az üveget az üveggyűjtőbe, én már megtettem a magamét, tegyen más is a környezetért, mondjuk azzal, hogy eltakarítja utánam a papírdobozt.

Ez nagyjából olyan, mint mikor valaki organikus termesztésű fair-trade kávét iszik műanyag pohárból, amit aztán bevág a sínek közé (ilyet azért Angliában láttam párszor), vagy oda-vissza egy órát autózik a városi terepjárójával a környezetbarát pelenkáért. Az ő lelke nyugodt, pont , mint mikor heti három konditerem látogatással letudja az egészséges-élet projektet, így már belefér neki a minden esti vodka-narancs, az agyoncukrozott müzliszeletet meg két pofára tömi, mert hát az egészséges. Magvak, még magvak meg ilyen kis izék, mi lenne ennél jobb?

Meg persze mikor a Műkörömipari Könnyűszerkezetes Főiskola hallgatói önkormányzata rendez pezsgős-hányós félmaratont, ahol az édes kis nyuszik megmentéséért futnak, bár hogy a nem veszélyeztetett mezei nyulaknak ettől mi és hogyan lesz jobb az nem világos. De a lényeg a szándék ugyebár, és annyira felemelő, ha valaki a környezetért fut. Vagy hány...

Mindeközben pedig az igazi környezettudatosság – sajnálatos módon -  az lenne, ha megpróbálnánk őseink életmódjához közelíteni, nem úgy élni csak közelíteni, de ehhez minimum parasztnak kéne lennünk, falun, vályogházban.  Az meglehetősen környezettudatos élet volt, biomódszerek, maximális újrahasznosítás, mifene. Csakhogy ez már nem járható út a széles néptömegek számára, úgyhogy nekünk maradnak az ilyen városi pótcselekvések, meg hogy nem égetjük feleslegesen a villanyt, bár én tanultam elektronikát is anno, és tudom, hogy a villany nem éghető.

Ádár K.János

Amúgy a Narancs szúrta ki az Operaház műsorfüzetében, hogy október 23-án a szokásos ünnepi díszelőadás egy ősbemutató lesz (egy „történelmi áttűnés” – bár szerintem ilyen műfaj nincs, és nem is valószínű, hogy most teremtik meg), szerzője pedig maga Ákos, nemzeti popikon, az ízléstelenség pápája, hajzselé védelmezője.

Jó, mondjuk ez a gárda tényleg őt érdemli, az ő „művészete” van a felcsúti meg a kövér kulturális nívóján, Erkel ugye unalmas, Beethovent érthetetlen, ráadásul rohadt migránsbarát német, több zeneszerzőt meg nem ismernek a felcsúti VIP-páholyban. Esetleg Benkő László jöhetett volna szóba, csak az operának nincs füstgépe.

Gondolom a büfében lesz szotyi is (zörgésmentes csomagolásban nyilván, ezt majd egy külsős cég ellenőrzi tízmillióért, közbeszerzés  nélkül), a páholyokban meg vödör, ahová köpni lehet a héjat. Már látom ahogy a felcsúti laza félmosollyal bólogat a zene ritmusára, alant a fidelitász táncikál, aztán katartikus finálé, könnyek, taps, standing ovation. Akosh pedig máris megkereste a Telekomtól kiesett pénzt, a világ rendje helyreállt, függöny. A köztársasági elnök (hátha megint Ádár Jánosnak írják az állami tévében) gratulál, majd barátilag egy köteg húszezrest is a művész zsebébe gyűr mint borravalót (ha már nekik húzza), nem kötelességből, szívből csupán.

Az meg csak hab a torkán, hogy zenés kamaradráma Kádár  János utolsó  beszédét dolgozza fel, nyilván az alapanyaghoz méltó magas művészi színvonalon. Ez mondjuk valószínű...

Update: Az Operaház máris visszatáncol, hogy túl korán tették ki a honlapra, meg nem i új zenemű, csak néhány régebbi Ákos-dalt használnának, de még nincs szerződés bla-bla-bla... A lényeg persze marad Kádár-beszéd, történelmi áttűnés, Ákos. Csak túl koárn derült ki, így már előzetesen túl sokáig lesz nekik kínos.

Demográfia másképp

Olvasom az Index tudósításában, hogy megrendezték a III. Nemzeti Népesedési Konferenciát. Ez idáig még nem hangzik rémesen, bár gyanús, hogy a népesedési helyzet nem konferenciáktól szokott változni. (Sőt mint korábbi tudományos mókus azt sejtem, egy konferenciától igazából semmi sem változhat túl sokat, bár a svédasztal mindig vonzó, és néha Unicum is jár hozzá.)

Ez a konferencia azonban több szempontból is érdekes. Először is hogy egyértelműen jobbikos bűz lengi körül, ezt onnan lehet tudni hogy egy jobbikos főkopasz is hosszan szónokolt, aztán meg egy másik nemkopasz jobbikos értekezett arról, hogy a migráció hosszú távú célja a fehér faj kiirtása (és akkor még mindig van aki azt gondolja, hogy ezek nem neonácik, csak aranyos nemzeti nyuszifülek?), meg jött Nick Griffin a a number one brit főnáci, és nácult egy jót, de hát nem tud mást adni mi lényege.

És persze az egész helyszíne a „Hazatérés Temploma” nevű református irodaház volt (szocreál pártiroda stílus, Horthy-szoborral, csak hogy stílben maradjanak), ami a hazai szélsőjobb epicentruma minimum idősebb Hegedűs püspök rossz emlékű regnálása óta. Ma meg ott működik a fia (Rekesszétekkiőket Lóránt), meg annak jobbikos képviselő felesége, szóval valami régóta bűzlik a Szabadság téren. Én csak azt nem értem, de mondjuk lassan húsz éve, hogy egy Krisztus-követő (vagy magát annak definiáló) egyház hogy túri meg a nácikat, nem a hívek között (azzal  nem tehetne sokat), de a lelkészeknél? Szóval, amíg hagyják, a saját berkeikben a náculást, addig cseppet sem lehetnek hitelesek, és akkor még meg sem emlékeztünk Baloghember Miniszterúrról, aki szintén innen jött, és felcsúti ülepéig jutott, nagy hitbuzgalmában.

A népesedési konferencia meg nagyjából arra jutott, hogy több gyereket kell szülni. Fehér, magyar, keresztény gyereket persze, arab, néger. cigány az nem köll, ha csak ők maradnának inkább haljunk ki mind. Gratulálok innen is, ez a felismerés hiányzott már rég az emberiségnek, bár nekem lenne alternatív javaslatom. A népességfogyás úgy is megállítható, ha kevesebben halnak meg, sokan meg nem halnak meg egyáltalán. Én szívesen lennék a „Sose Halunk Meg” mozgalom emblematikus vezéralakja, az elsők egyike, akik tényleg nem halnak meg. Addig is szerveznék erről egy konferenciát (lesz svédasztal is!), a református egyház meg adhatna hozzá helyszínt (de Horthy-szobor menteset, ha kérhetném), ha a nácik elférnek, akkor azzal is megbékülhetnek, hogy elmarad a feltámadás egy rész, hisz ha nem halunk  meg, csak régebben meghaltaknak lesz rá szükségük, azaz csökken a kereslet szolgáltatásaik iránt. De a fehér faj ennyit megér, ugyebár.

G-nap

Jajj nekem, most néztem meg az Agyas és agyatlan (valaki lökje mál a földle nagyon dulván azt farokfejet, aki ezeket a magyar címeket adja), khm... a The Brothers Grimsby című mozgóképet, ami a maga módján tökéletes film, már amennyiben tényleg visítva röhögtünk rajta. de hát van az mennyiségű elefántsperma, meg indokolatlan férfisegg, ami már vicces, ráadásul még csak szégyellni sem kell magunkat elvégre maga a nagy Sacha Baron Cohen (Ali G, Borat, Bruno) a fő elkövető. Mint társ-forgatókönyvíró, producer és főszereplő egy személyben.

Ha a Fröccs Öntő Bár és Grill törzsközönsége látná ezt a filmet, biztos a kedvence lenne, ennyi részeg, kövér, izzad és  félmeztelen kocsmatölteléket ritkán látni egyszerre a vásznon, élükön a fentiek mellett még halszagú Johnny Vegas-szal. Igazi karikatúrái ők a suttyó, külvárosi focihuligánoknak („Hé, náluk már az is ratyinak számít, aki dezodort használ!”), Cohen meg szokása szerint lubickol az taplóság újabb rétegeinek ábrázolásában, bár azt Borattal valószínűleg már a végletekig vitte, ettől még persze próbálkozhat:

No meg ez az a film, aminek az égvilágon semmi mondanivalója sincs a világról, ez itt már a paródia paródiája, ha mondjuk a Kingsman egy kémfilm-paródia, akkor ez meg a Kingsman vicces világának paródiája, itt már nem elegáns úriemberek meg lakótelepi suttyók vannak. Csak suttyók, félúton a tüdőrák meg a májzsugor között, akik borotválják a gyerekük fejét, hogy behazudhassák leukémiásnak a segélyért (heti  65 font!), de valahogy telik nekik Chilébe repülőjegyre, meg belépőre a foci VB döntőjére, persze ez a film végén, és addigra már sejtjük, hogy ez az egész nem is komoly. Bár ez már korábban is gyanús lehet a nézőnek, például a mikor két hősünk egy elefánt méhében bújik el üldözőik elől, csak kiderül, hogy az illető elefánt a csorda kurvája, úgyhogy több hím is alaposan megcsinálja. Mert nincs is jobb, mint mikor egy titkosügynököt telibekap egy vödörnyi sperma, a filmművészet ilyenkor diszkréten elfordul, de a néző.., a néző az fetrengve röhög.

Ebben csak annyi a trükk, hogy a trágárság meg a kaki-pisi-fing humor kis adagban taszító, hogy hasson, a végletekig el kell túlozni, durván túl kell adagolni, így elsőre elsöprően vicces. Persze ez egy idő után elmúlik, de az első élmény frenetikus. Cohen amúgy egy zseni, erős altesti fixációkkal, tipikusan ő az aki káromkodásból épít katedrálist. (Mondjuk ez film csak egy mellékhajó.)

p.s. Egy idézet Mogácstól, valamelyik stand-upjában láttam, ide illik:

„Hugó a víziló / Töke vagy két akó / Tele van gecivel / Kérsz egy decivel?”

És közben végig kibírtam, hogy a G-nap (G ez esetben nem Grimsby), emlékére ne hozzam szóba a felcsútit... vagyis...affene!

Én-reality

Újabb összeesküvést fedeztem fel az elméletemben, ami van nekem. Az már régebben feltűnt (még a legutóbb Londonban), hogy ugyanaz a nagyjából harminc Toyota Prius követ folyamatosan, de most már egyre valószínűbb, hogy valami Truman-show jellegű átverésben élek. Mert:

-          Ma már zsinórban harmadszor fordult elő, hogy az esti kutyasétáltatásból hazafelé odaértünk a zebrához, a szemköztinél épp akkor lett zöld, és ugyanazok az arcok jöttek szembe. Egy munkásnadrágos, postásdzsekis csöves különösen jellegzetes figura, de mellette is van három-négy felismerhető arc, és  három napból háromszor mindig ugyanazok! Mindig pont akkor lesz zöld, mikor a sarokra érünk, és mindig ugyanazok a formák menetelnek által az úton. Nyilván valaki figyel minket, és mindig időben indítja a statisztákat.

-       Bizonyos tévécsatornák időnként váratlanul eltűnnek, hog aztán újra felbukkanjanak, és már többnél megfigyeltem, hogy csak bizonyos napok bizonyos műsorsávjában nem láthatók. Erre három magyarázatom van: vagy akkor küldözgetik ezeken a sávokon a szolgálati üzeneteket a szerkesztők, vagy van ott műsor, csak nekem nem szabad látnom, esetleg pont arra nem számítanak, hogy akkor én odakapcsolok, hisz csak azokon a csatornákon megy valódi adás, amiket tényleg nézek is. Miként a helyi díszlet-könyvtárban is csak azokban a könyvekben van betű, amiket kiveszek, vagy legalább is beléjük lapozok, a többi nyilván csak csomó üres lap, hisz a kazánfűtésről szólókat tejesen felesleges ténylegesen kinyomtatni.

-        Meglepő módon tűnnek el, vagy tűnnek fel ismerősök az életemben. Mondjuk Orsi nyilván átszerződött a konkurens reality-hez, Ágit meg egy epizódszerepre visszaírták.

-          Most már azt is értem miért alszom mindig a repülőn (vonaton, buszon, dromedáron). Arról van szó, hogy nem is repül (robog, halad, bandukol), csak engem egy időre kiütni, amíg a díszletmunkások átrendezik a környezetet. Szóval nem is voltam Londonba (Velencében, Barcelonában, Athénban, Pornóapátiban), sőt igazából azt sem tudom, most hol vagyok.

És hogy hol a kamera ami éppen vesz. Illetve azt igen, én hülye most jövök rá, mi az a kis kör alakú izé a laptop képernyőjének felső szegélyén. Az, ami mellet a kis kék LED világít...

Nem kommunista szombat

Szombaton dolgozni embertelen, hisz egy átlag héten szombat az egyetlen nap, amikor nem kelek korán, és fenn maradhatok sokáig, hogy a mormotaszőr-gyűjteményemet rendezgessem. A péntek e tekintetben kiesik, mert bár lefekhetnék későn, úgyis kidőlök korán, tekintettel a hajnali négyes kelésre. Vasárnap meg nyilván korán kell lefeküdni, vagyis eleve egy csonka nap. A szombati munka azonban azt jelenti, hogy szombaton még korán kelek, vasárnap meg már fekhetek le hamar.

És nem, ezért nem kárpótol a  következő négynapos hétvége, én szívesen bemennék 14-én dolgozni a mostani szombatért cserébe, pláne abban a tudatban, hogy másnap megint szünnap. De mostanában a mindenkori kormánynak mániája lett ez a munkanap-áthelyezési baromság, márpedig kikérem agamnak, hogy a kormány dönti el, hogy osszam be a szabad napjaimat. Nálam a szombat délelőtt a mormotaszőr-gyűjtemény rendezgetésének ideje, meg mormotás weboldalak látogatásáé, esetleg némi extra szunyálásé, elvégre a mormoták, valljuk be, elég unalmasak.

 Esetleg könyvtárba megyek, de csak akkor, ha már nem tudok online tovább hosszabbítani, de sci-fi polcuk egyre unalmasabb, nem az én olvasási sebességem szerint frissítik a tartalmát.

Sőt kezdeményezem a négynapos munkahetet, én inkább dolgoznék napi tíz órát hétfőtől csütörtökig. Hogy aztán a fentiekhez hasonlóan panaszkodhassak,  ha valami mocsadék kormányrendelet miatt be kell mennem pénteken is, holott az nem normális, hogy az ember négy napnál többet dolgozzon egy héten....

Tudományteremtés

Ha már egyetemeink olyan sok pénzt hajlandóak fizetni tanulmányokért, gondoltam magam is írok egyet húszmillióért, és elsózom mindjárt itt Kaposváron, ha már van Állattudományi Kar. Az ötletem az, hogy meg kellene alapítani az állat-ember hibridek tanszékét, kaput nyitva ezzel egy forradalmian új tudományterület kialakulásához, de mindenek előtt a rég megérdemelt meggazdagodásomhoz persze.

Az állat-ember hibridek kutatása olyan lenne mint Stanislaw Lemnél a drakonológia, azaz sárkánytan, melynek kiindulópontja (elvégre tudományról van szó), hogy sárkányok nem léteznek. Itt azonban nem lehet megállni, hisz nagyon sokféle sárkány nem létezik, nagyon sokféle módon, vagyis akad bőven tanulmányozni való.

Szóval (nettó) húsz milláért maximum negyven oldal terjedelemben kidolgoznám az alapkoncepciót megalapozó vázlatok kivonatát, hogy mit is kell kutatni egy ilyen leendő tanszéken, mi is lenne a téma. Tisztáznám hogy a Minotaurusz, a kentaurok és sellők lehetnek a kutatás tárgyai. Határesetet jelentenek a farkasemberek, viszont határozottan nem fér bele a kutatási koncepcióba a nagyon állat csávók vizsgálata.

Alapkérdéseket kellene tisztázni elsőnek, hogyan táplálkoznak a hibridek, ürülékük is hibrid-e (mondjuk a kentauré félig lótrágya, félig emberi kaka?), tudnak-e szaporodni egymással, ha igen hogyan (tekintettel mondjuk a sellők haltesti problémáira) illetve:

-          Vannak-e női kentaurok, vagy csak kenta urak?

-          Vannak-e férfi sellők, és ha igen mért nem láttuk őket a rajzfilmekben?

-          Ha egy kentaur felcsinál egy sellőt, az akkor is ikrával szaporodik? (illetve: Az ikrából egy halfarokban végződő, emberi felsőtestű, ló mellső lábú izé kel, ki. Ami csak a vízben él vagy esetleg kétéltű?)

Egyéb, nem a szexualitással és emésztéssel kapcsolatos kérdések vizsgálata csak később jöhet, hisz úgyis mindenkit csak ez a kettő érdekel. De további részletekkel csak akkor szolgálok, ha a húszmillió első fele már a számlámon pihen. Addig csak a homókkal foglalkozom, mert én is homó vagyok. Sapiens!

Me, Myself and I

Nos hát, a fészbuk-helyettesítő funkció jegyében beteszek ide pár képet (jajj nekem) magamról, nem szelfik, Petra csinálta őket, csak ma nosztalgikus hangulatban vagyok, és Londonba vágyok. És ha már a blog amolyan személyes napló, miszerint nyilvános emlékkönyv, ezennel emléket állítok magamnak is, egész pontosan a pár hónappal ezelőtti önmagamnak, mert csak a 2015 őszi képekből válogattam, hátha találok még pár vállalhatót. Hát, emberek, ennyit sikerült. Önimádat még mindig a minimumon, csak van ahol mondjuk emberformájú vagyok...

Hát, így végignézve ezeket a relatíve tűrhető képeket, és látva  kutyás posztot, sajnos egyértelműen Dudli a szebb és fotogénebb, úgyhogy maradok annyiban, ez most a saját emlékkönyvembe kellett.
Én kérek elnézést...

Oszkár fia

Oszkár-díjat kapott a Saul fia, remek jobboldali portálokon meg már özönlenek a kommentek, hogy háromszáz zsidó adott díjat a háromszáz egyediknek és hasonlók, azaz várható módon beindult a imrekertészezés, kultúránk nagyobb dicsőségére.

Nekem személy szerint hányingerem van ettől, mert bár az Oszkár-díjat (feleleges modorosság Oscar-nak írni, hisz nem így hívják, hanem hogy Academy Award) nem tartom túl sokra, de ettől még súlya van. (Mellesleg: egy tökéletes világban annak lenne súlya, amire én rábólintok, hisz az én ízlésem príma és megkérdőjelezhetetlen, valamint lelövetném azt, aki ezzel nem ért egyet, avagy béke lesz és egyetértés, különben pofoz.)

Ám visszatérve az Oszkárra (ami nehéz, mert adott fáradtsági szinten már magam vagyok a kedvenc saját témám) az is vicces, hogy jó pát tudósításból ki sem derült, kik nyertek még, vagy csak valami alárendelt mellékmondatban...

Nem mintha én nagyon izgatott lettem volna, bár reggel fél ötkor, munkába nemet előtt ránéztem a netre, de semmi, háromkor hazaérvén meg előbb néztem meg egy kávés blogot meg töltögettem egy sci-fi podcastról, és csak aztán jutott eszembe utánanézni az Oszkár-ügynek. A zsidózó seggfejeken viszont jól szórakozom. Nekik nem savanyú a szőlő, hanem keserű, de asszem pont ezt érdemlik.

Egyre mélyebbre

Most az a nagy bulvármédia hír, hogy a TV2 (tényleg milyen jó név, annak idején már eleve pozicionálták magukat a nézettségi versenyben) kirúgta Vujity Trvtkót, mert valami másik csatornához tartozó bulvársenkit szívatott élő  adásban. Szerencsére nem nézem a TV2-t meg RTLklubbot sem, és ez nem ilyen értelmiségi finnyáskodás meg bizonyosságtétel, csak van más jobb néznivaló, azonban nyilván értesülök róla, mi zajlik az említett csatornákon, mert a napi internethasználat meg hírportál-olvasgatás mellett ez nem megúszható.

Plusz évekkel ezelőtt még néha néztem reggel Mokkát, ahol nyomult VT, meg promotálták a könyveit ezerrel („Tizenkét pokoli történet”,  „Még tizenkét pokoli történet”,  „Újabb pokoli történetek”,  „A  pokolba! Történetek!” – vagy hasonlók, mittomén), és az egyik legszánalmasabb bulvárféregnek bizonyult a fazon, távol, nagyon távol a valódi (pláne tényfeltáró) újságírástól, bár folyamatosan annak egyik hőseként igyekezett bemutatni magát. Pedig csak vér és bél, nyomor és szenvedés szenzációhajhász bemutatására futotta, miközben magát is (családjával együtt) bulvárcelebbé pozicionálta. Elképzelem, ahogy drámaként mutatja be a reggeli székletét is: „És akkor most csak önöknek bemutatjuk a leplezetlen igazságot! Felkavaró képek következnek, egyenesen a vécémből, melyet feleségemmel, az az egykori válogatott kosárlabdázóval osztok meg, bár ő most nincs ott. Csak erős idegzetűeknek!”

Innen nézve persze furcsa, miért pont most rúgják ki, mikor mindkét nagy kereskedelmi tévé egyre mélyebben megy a trash műfajaiba, ahogy pörgetem a programjaikat az látszik, hogy értékelhető filmek már nincsenek, valódi hírek talán soha nem is voltak, van a ordibálós-faszpörgetős ál-reality, meg a bálás szappanopera, az is ismétlésként. VT ebbe teljesen beleillik, bár lehet, hogy stratégiailag mégsem, a következő öt éves terv szerint a csatorna még mélyebbre akar ásni a kulturális pöcegödörben. Ehhez meg ugye a herevasaltató senki kell.

(OK, én szégyellem magam, hogy ilyeneket tudok, de ehhez tényleg elég az index...)

Aztán ha már a herevasaltató sem hoz elég nézettséget, esetleg jönnek a nyilvános kivégzések, Endi Vajna majd elintézi, hogy legyen újra halálbüntetés, rendes audafék. No meg a Szent Inkvizíció, korábbi nevén filmalap.

Az Egyes Számú Háziállat

Jut eszembe, ha már nincs nekem fészbuk, valahová mégis csak ki kell rakni indokolatlan cicás kutyás képeket, mondjuk vicces feliratok nélkül, no meg a saját kutyáról, ami azért mentő körülmény. Meg szülinapja volt valamikor a hónapban, hogy pontosan mikor azt sajnos nem tudom, de tény, Dudlikutya 16 éves, amit már át sem merek számolni emberi életkorra. Kicsit rozoga már persze, de ha jó az idő, még ugrál mint egy kölyök. Eleinte, hisz nyilván hamar fárad.

Hiába no, öreg autó szívatóval indul, bár az öreglányt inkább a hólyagja löki be. Meg a környékbeli összepisilt pázsitok szag-híradója.

Ja, a kettes számú háziállat Teó az ékszerteknős, a többi számon meg per pillanat pár ezer levéltetű osztozik, de már dolgozom a problémán...

Kvittek

Azt mondta a felcsúti egy német lapinterjúban (jellemző, hogy a legnagyobb bulvárlapnak ad interjút), hogy nincs elszámolni valónk a németekkel, ahogy igen magyarosan fogalmazott, kvittek vagyunk.

Ám ő ma itt a miniszterelnök. Vezér és kancellár you know, úgy értem persze hogy pártvezér, a német szál zavar csak be annak, aki rosszra gondol, szerintem orbán egyáltalán ne hajaz Hitlerre, testalkat, fogyasztási szokások és mentalitás tekintetébenn inkább egy öltönyös Mussolini, aki a Ducéval szemben a nyilvánosság előtt is tud késsel-villával enni, bár nem mindig szeret. Ám ha ő a kancellár és többes számot használ, akkor a nevemben is beszél, amikor azt mondja, hogy kvittek vagyunk.

Hát nem, én határozottan nem vagyok kvitt. És nem csak egy felcsútival szemben, de a németekkel szemben sem. Mert mit adtak a németek a világnak? Egy ronda nyelvet, dagályos operákat, szenvelgő szépirodalmat, gusztustalan kolbászokat, két világháborút, trabantot, a Scootert meg Merkel nénit, hát ezért kár volt kamerádok. Ennél még a franciák is messzebb jutottak, mert ugyan megeszik a csigát és a még a britek sem akarták a Csalagutat, mert átmegy a fokhagymaszag, de: szép nyelv, nagy kultúra, sajt, konyak, Alain Prost, filmes új hullám, ’68, Peugeot és Citroen, amik nem a világ legjobb autói de nagyon menők, gondoljunk az Opelra, huhhh... Ja és a perverz tizenedik Lajosoknak legalább volt stílusa, és most képzeljünk melléjük egy porosz fejedelmet vagy Vilmos császárt, hát főlovásznak talán elmentek volna mellettük.

Úgyhogy én  németekkel nem vagyok kvitt, amúgy sem tudom mit is jelent ez, de a lényeg, hogy semmi közös bennem meg meg bennük, sörből is az angolt kedvelem (fociból meg egyáltalán semmit, ahol labdát lábbal rúgnak az nekem derogál, vagy mit csinál), ám a németeknek ez úttal igazuk van a felcsútival szemben, amikor megrökönyödnek, hogy ki ez a paprikajancsi és mit ugrál már megint?

Kvitt esetleg akkor lehetek a németekkel, ha jól seggbe rúgják a felcsútit, rászorítva valahogy, próbáljon meg emberként, és nem hatalommániás pszichopataként viselkedni, tanuljon meg olyan szavakat, hogy szolidaritás (de a fogalom terjedelmével és konnotációival együtt persze), meg hogy van az „én”-en kívül is személyes névmás a szótárban. Igaz akkor már ő nem lesz kvitt, de ez meg ugye nem az én problémám.

Álmodozni azért szabad...