Literatura vulgaris

Bobdilen kapcsán megint mindenki az irodalomról beszél, mert a nóbeldííj az nóbeldíj, nincs még egy díj ilyen csak az oszkár, (tényleg Bobdilen mér' nem inkább oszkárdíjat kapott, van akkora színész, mint költő), szóval terítéken az irodalom, játék és muzsika tíz percben. És ilyenkor jönnek a menetrendszerű, csak épp húsz éve lejárt jópofaságok, hogy majd az irodalom visszavág. Irodalmi lépegetőkkel persze, azok hozzák az irodalmi rohamosztagosokat, de ez már valóban kínos.

Az irodalom az lassan olyan nálunk, mint a foci meg a politika, senkit sem érdekel, de mindenki ért hozzá, és ha esemény van mindeni beszél is róla az ő szájával neki. Bobdilen előtt akkor volt főtéma amikor meghalt Eszterházy, akkor is mindenki gyorsan guglizott valami frappáns idézetet (én nem, be kell vallanom sosem szerettem az írásait, nálam Spíró a kedvenc magyar), pólóra nyomta az arcát, déslászlót szaxofonozott bánatában, ironikus hangsúllyal kérte a trappistát a boltban, de a könyvtárba azért nem mászott el egy kötetért, hogy mégis mitől, és miért ennyire, ha már.

Mert az irodalom csak egy eseményorientált, valami kitüntetés, halál vagy náci/komcsi múlt botránya kell ahhoz, hogy áttörje a a villalakók, a migránsok és a rezsicsökkentés falanszterét, de akkor sem mindig sikerül, mert jön egy hatelemis zsírfejű államtitkár és azt mondja hogy a migránsok elveszik a magyarok rezsicsökkentését. Esetleg faszhelikopterezik közben, hogy üzenjen Brüsszelnek, majd elmegy Dubaiba síelni.

És persze ő is azt gondolja, hogy az irodalom az a könyvek, ami könyv az irodalom, havas henrik "Most jövök Párizsból, szar volt a homár, na és?" című keményborítós  könyve az már fajsúlyos, szemben a Sexpír nevű hülyén kinéző angol vékony kis paperback köteteivel, férfiember azt nyilván nem veszi komolyan. És ha bemegy egy könyvesboltba (nem megy be, de ha) azt látja, hogy tényleg igaza van, hisz előre, a kiemelt helyre, rögtön a vicces nyakkendők, plüssállatok és a a könyvesbolt saját márkás(!) borai közé havashenriket raknak meg vujitytvrtkót ("Pokoli rántották - a nutellástól a macskakajásig") meg misztikus tinihorrort. Ez utóbbi olyan, hogy a főszereplők középiskolás vámpírok okostelefonnal, meg szerelmesek, a szerző meg próbál laza és trendi lenni, de azért láthatóan sokat tipródik magában ("a fenébe, még nem bazmegelek elég jól"), így a szöveget egy NASA által fejlesztett titkos szoftver írja, a borítót meg reklámpszichológusok tervezik, álruhában.

Salman Rhusdie, Julian Barnes vagy Dragomán György meg valahol egy hátsó sarokban, illetve nem ők, csak a könyveik, de hiába, akinek nem volt mostanában egy jó kis szexbotránya, nilvános részeg randalírozása vagy legalább hajbeültetése, az írjon misztikus tinihorrort, ha valódi irodalomnak akar látszani. Vagy szakácskönvet.

Időző időzóna

Már megint azzal rémítgetnek, hogy óraátállítás lesz, pedig nemrég találtam meg azt a pontot a tévé tetején, ahonnan nem esik le a rohadt óra, még jó hogy nem lapos tévém van, mert azon csak az első kakukkolásig maradna meg, aztán egyensúlyából kibillenve repülne a búsuló juhász népies műkerámia után.

És mivel művelt vagyok, és lépcsőház szerte híresen intelligens, tudom, hogy az óraátállítás nem azt jelenti, hogy máshová kell tenni a bajor naiv népművészet stílusában fröccsöntött kakukkos órát (alpesi bunker légvédelmi ágyúval és kolbászos bőrnadrággal), hanem csak a mutatókat kell valamerre böködni, amitől azok ugyanabba az irányba mennek tovább (az óramutató járása szerint, azaz balra), csak lassabban vagy gyorsabban, böködése válogatja.

És ettől most épp nyerünk egy órát, csak én nem veszem majd észre, mert hajnali háromkor még alszom, nem tűnik fel hogy most nyertem egy órát kettőig, reggel meg már hiába keresem, hol lehet átvenni a nyeremény órát. Olyan lehet ez, mint a fogtündér, a tejfogad nappal marad egy almában, de ez meg állandó éjszakai műszakos, és bár amerikai filmek szerint egy negyeddollárost hagy a párnád alatt, én ilyet sosem tapasztaltam, bár egy tengerparti nyaraláson egyszer találtam tíz drachmát, az ágy alatt, de ha úgy vesszük az is a párna alatt volt, csak jóval.

De a nyeremény óra az fel sem tűnik, pedig azt olvastam, hogy hetekre kibillenti a lelki egyensúlyunkat, de szerintem ez hülyeség, egy londoni hétvégénél pár nap különbséggel van egy huszonöt meg egy huszonhárom órás napom, és fel sem tűnik, nem a Holdra megyek, ahol már három nap az időeltolódás, de egy órától még nem lesz jetlegem. De ha ekkora gond, állítsuk csak fél órával arrébb a helyi időt, így aztán senki máséval nem egyezne a miénk, mi meg jót röhögnénk, ahogy idegösszeroppanást kapnak a menetrendtervezők, meg a kamionosok búgó hangú dzsípieszei.

Vagy legyen egyenesen nyugati, keleti meg középső időzóna az országon belül, hogy Debrecenben meg Szombathelyen is pont délben legyen a legmagasabban a Nap, és az országon belül utazva is többször kelljen mondjuk tizenhét perccel odébb állítani óráinkat. És így tovább...

A legnagyobb a közös többszörös a végtelen, mint az köztudott.

Porno politicus

Az elmúlt két nap egyértelműen legnagyobb története a pesti pornófurgon, ami japánok üzemeltetnek, egyszerű kétkezi pornósok dugnak benne folyton, miközben (hála az egy irányba átlátható üvegfalaknak) a háttérben gyanútlan járókelők sétálnak, buszra várnak vagy miséről jönnek. esetleg próbálnak benézni, mitől is mozog az egész. És hát a japán pornőfilmesek szerint nincs is annál menőbb mint özv. Lada Béláné érdeklődő tekintete, harminc centire valami Rocky nevű pornósztár farkától, akit (amelyet) épp leszop egy szilikonmellű festett szőke. Esetleg egy festett mellű szilikonszőke, de a lényeg a sok bambuló járókelő, aki nem is tudja, hogy épp egy análpornóban statisztál.

Ez akkora sztori, hogy még az is elmarad mögötte, hogy rogánantal (fedőneve: AntiLop) produkálta minden idők egyik legszánalmasabb sajtótájékoztatóját, amin úgy festett, mint aki egy pár hét alatt tíz évet öregedett, vagy mint akinek patkányméreggel ütötték fel a kokainját, esetleg a japán pornómobilban töltötte az utolsó heteket. A mosott szar kinézete mindenesetre némi elégtétellel tölti el a magamfajta rosszindulatú alakokat, a kárörvendés hiénáit, de tényleg jó látni, ahogy ennek a közpénzhörcsögnek végre egyszer kicsúszik a lába alól a talaj, ahogy neki most rossz saját magának lennie. Nem kétséges, hogy megpróbál még talpra állni, de most földre vitték és rászámoltak, bár gyanús, hogy ezért a Népszabadsággal fizetett a nagyérdemű közönség.

És akkor most ide egy kis vidám zene:

És pont erről jut eszembe, hogy lehetne ska-pornó is, ahol pont ilyen zenére kellene megdolgozniuk egymást a szereplőknek, ott aztán az izzadtság lenne a leggyakoribb testnedv, és a fáradtságtól lihegnének.

És miért ne lehet ilyen, úgyis annyiféle pornó van, miközben a legtöbben nincs is szex, hisz a pornográfia tágabban értve az, amikor valami öncélúan egyetlen dologra fókuszál, sok háborús film például egyszerűen csak fegyver-pornó, Gordon Ramsay meg kaja-pornó, a harcore, mocskos szájú változatból. A magyar kormány működése meg simán csak hatalom-pornó, pőrén az arcunka tolva mindent, van benne szado-mazo (lásd  a meggyötört rogánantalt) meg elélvezés nagytotálban (lásd a vadalmaként vigyorgó lázárjánost a csütörtöki verbális autodaféin).

Itt már sunnyogás sincs, mindent megnézhetünk olyan közelről, ahonnan már csak gusztustalan tud lenni, aki sunnyog az gyenge, itt már telibe mehet anál brutál, az "én ezt is megtehetem" lendületével.

De a hagyományos értelemben vett pornó is nagyon unalmas, csak rövid távon érdekel bárkit, bár egy ismerős ismerőse egyszer igazán őszinte volt egy állásinterjún, vagy csak részeg, vagy épp túl letargikus, de mikor megkérdezték tőle - tájékozódó jelleggel - mi a kedven filmes műfaja, simán benyögte, hogy a cselekményes pornó

Intermezzo: egy másik ismerős meg úgy úszta meg a katonaságot (talán Thomas Mann Egy szélhámos vallomásai, esetleg a Svejk által ihletve), hogy egy átmulatott éjszaka után rém gyűrötten jelent meg a sorozáson, majd a végén, mikor a sorozóbizottság megkérdezte, van-e valami kérdése, előrehajolt, és rekedt, kissé remegő hangon annyit kérdezett: "És mikor kapunk fegyvert?" Kirúgták, naná. (Svejk egyébként hasonló helyzetben kijelentette, hogy semmire sem vágyik jobban mint a császért szolgálni, lehetőleg az első vonalban és alig várja már, mire a katonaorvosok összenéztek, hogy ez hülye. Untauglich, natürlich.)

A magyar politika, meg az a keverés, amit kormányzás helyett művelnek azonban nem cselekményes, senki sem játssza el már, hogy csak pizzát hozott, vagy a medencét akarja megtisztítani, itt egyből durbbele van, előjáték nélkül, a motivációja pedig mindenkinek ugyanaz. Igazából jó lenne, ha e helyett valami erotikus filmre hajaznának, mert az  alap ott is adott, de nem csak azzal foglalkoznak, és az egész sztori tart valahová. Nem csak simán meghágják az embert, mint ezek itt minket, mindannyiunkat.

Életformák

Van abban valami határozott, ahogy a reggeli joghurtom megmozdul a pohárban, és határozottan rám akar támadni, pedig csak tegnap járt le a szavatossága (ami, mint tudjuk, elve túlbiztosított), és hát a joghurt eleve romlott tej, szóval mire föl itt neki megromolni.

Másfelől persze a joghurt, amit veszek, olcsó fajta, így lehet hogy nem tej, hanem ügyesen álcázott kőolajszármazék, mondjuk ez esetben végleg nem értem, mitől romlik meg, ha már a földben elállt pár millió évig az alapanyag, ne a hűtőmben sértődjön már meg attól, hogy egy polcon van a savanyú káposztával, pláne mert az utóbbi tényleg szagmentes dobozban van, vagy vált létformát, én már két nap után sem merem kinyitni. Egy sértődött joghurt mellé tényleg nem hiányzik egy agresszív káposzta, inkább rendelek pizzát, a hűtőt meg csendben eladom, féláron de azzal a feltétellel, hogy fizetés előtt tilos kinyitni.

Mindegy is, már csak a tartós tejben bízom, az hőkezelt, avagy teljesen halott, élőflórás izéket meg vegyen az, aki állatkertet akar, nekem még mindig itt a teknős, az termel elég gázt és guánót, esetleg ráengedem a menekülni készülő szójapástétomra, ha már az is olyan mint egy magyaros focimeccs, alig van belőle vissza egy kevés mikor penészedni kezd,miként mindig az utolsó percben kapunk egy végzetes gólt.

Lehet, hogy valamiféle száraztáp-vegánnak kéne állnom, puffasztott rizst ennék pörkölt tökmaggal, desszertnek meg diót és aszalt dinnyét, akkor semmitől nem kellene félnem, a hűtőtől sem. De a joghurtos részleget elkerülném a szupermarkecben, kávét azt vennék, mert ha az ördög nem alszik, én sem.

Vagy simán egy sivatagban kellene élnem, gyökereken, hogy a gyökérről miért rogánantal jut eszembe nem tudom, nyilván mert  remetelakomba limuzinnal hozatnám a megfelelő minőségű, primőr gyökeret Nevadából, a puritán kormányzás jegyében.

Vagy nem, akkor inkább zaklasson egy joghurt.

Forra Dalom

Nézem a tegnapi "ünnep" képeit videóit, de például a Kossuth téren nem látok semmi emelkedettséget, egy a miniszterelnök, egykori fiatal reménység helyett egy gonosz arcú kövér öregember ordibál a színpadról, ostobaságokat. Hangerővel  nyomul, egy diktátor gesztusaival, távol a tömegtől, távol a valóságtól.

Nem is foglalkoztam sokat az ünneppel, ünnepeljen akit érdekel 56, engem nem, annyi közöm van hozzá, mint a mohácsi vészhez, és ezt most teljes szociológusi komolyságommal mondom. (A kifejtéshez most nincs kedvem, elég annyi, hoy nem ráz fel, nem lelkesít, Kádár Jánost köszönhetjük neki, de őt is minek.)

Így inkább operatív krumplihámozásba kezdtem volna a műveleti területen (konyha), az ebéd iránti igény eszkalálódása alkalmából, mikor rájöttem, hogy a fagyasztott hasábburgonyát viszonylag nehéz hámozni, de legalább felesleges, ezért tömegoszlatásra rendszeresített serpenyőbe helyeztem őket (azokat) sün alakzatban, preventív célzattal (későbbi sütés).

Elvégre ma van a gyurcsánytakarodj tizedik évfordulója (ne ehhez már  van közöm, ez már a én világom), a neonácinak látszó békés tüntetők és az amatőr, de legalább agresszív rendőrök körmérkőzésének cetenáriuma, milleniuma, vagy minek hívják a tizediket. (Asszem centenárium, a millenium az a falcon.)

Mint már észrevételeztem, nálunk is van egy tank a fő utcán, szerintem minden rendes városban van egy tank a fő utcán, nyilván így kívánják emelni az ünnep fényét, elvégre semmi sem melengeti jobban a lelket egy T-34-esnnél. Legfeljebb az a gulág-barak, ami kicsivel arrébb van, meg a sok informatív plakát a lámpaoszlopkon, amiket persze a kutya sem olvas, mert vagy informálódik az ember, és átesik egy padon, vagy nem és elüti egy bringás. (A sétálóutcán száguldozókkal szemben egyébként indokolt lenne a tank, bár szerintem nincs megtöltve.)

De mint ahogy a nemzeti ünnepek általában hidegen hagynak, ez most pláne, ha már volt képe vasárnapra esni (és a vasárnap nem ugrott félre előle, aljas módon persze), és ho van már a nirvána, nem a zenekar persze, az amúgy is túl volt értékelve, pedig nem forradalmi volt, csak betépett.

Munkaszünet helyett

Holnap lesz a holnaplesza évfordulója, valamint forr a dalom és szabadságharc, hogy üzenjük brüsszelnek, csak az egésznek semmi értelme, mi magyarok büszkén szarunk bármilyen évfordulóra, ha hétvégére esik, az ünnep igazi értelme hogy nem kell dolgozni, de most.

Mi lenne ha húsvéthétfő is vasárnapra esne? Nem locsolna senki nyilván, legfeljebb szobanövényt, nem mintha az baj lenne. Vagy szilveszter péntek tizenharmadikára? Mennyi kéményseprőnek kellene lencsefőzeléket ennie rántott fekete macskával sokáig, hogy szerencsés legyen az év, legalább februárig?

Én viszont dolgozom ma is, pénzéhes vagyok na, luxuskiadásaim vannak, mint a villanyszámla, erre harácsolok, este sátáni kacajjal számolom a húszforintosokat, és vasárnap is friss zsemlét reggelizek, mint egy gróf. Mások meg a híd alatt ugye.

Nem is tudom mi lesz velem a következő, négy napos hétvégén, négy napig mit lehet csinálni itthon, lehet-e valamit egyáltalán. Talán főzök, az nagyon kretatívnak tűnik a tévében, csinálok  lilahagymát sóval, meg kézműves túrót zacskóból, teljes kiőrlésű vajjal. Lesz kóla is, a pácoláshoz.

Esténként meg flexelni fogok, mondjuk csak kábé tudom, mit jelent, de a szomszéd is csinálja, minden vasárnap reggel, gondoltam majd bevállalom az estéket, ne legyen már az a süket csönd, a hajnali diszkóbalesetek nem töltik ki hézagmentesen a hétvégéket.

Lehet persze olvasni is, de a könyvek általában vastagok és indokolatlanul kevés bennük a kép, amiben meg van sok, azt már mind a kettőt kiolvastam.

Vagyis nem nagy gáz, hogy a nagy októberi forradalom vasárnap lesz megtartva, így legalább nem gond mit csináljon az ember a felesleges szabadnapján, de fenyegetően közeleg a karácsony, meg a szabadságnak csúfolt munkanélküliség, esetleg, csak hogy ne üljek itthon, elmegyek havat lapátolni. Helsinkibe.

Tank

Október huszonharmadika közeledik, jeles dátum ez, hat nappal később jön anyám születésnapja, gondolom ezért áll egy T-34-es tank a főutcán. Vagy nem, anyám szerintem egy Twingót vezet, tankot nem igen bár a twingója zöld, ha nem is a háborús értelemben.

De jut eszembe, lehet, hogy ez volt az a tank, amit annak idején kiállítottak a cseri parkban, pár légvédelmi ágyú meg egy kibelezett MIG-19-es kíséretében. A tankba be lehetett mászni, sötét volt bent, büdös és bokáig értek a csikkek, ellentétben a vadászgéppel, aminek pilótafülkéjében (pláne miután lelopták a kabintetőt) világos volt. Meg büdös, és bokáig értek a csikkek.

Azon gondolkodtam kissé, ki is jár dohányozni egy tankba, de rájöttem senki, ezt egyszerűen hamutartónak használták a simpsonos galeri tagjai, végül is egy tank akkora, hogy jó eséllyel nem telik meg. Még előtte elvontatják a főutcára ötvenhatos díszletnek, pedig inkább a hetvenes évek tanúja, csikkekkel, pémobillal, kósza dugásokkal együtt, szimatszatyor, kétdekás császárkörte, rettenetes barkók, nagy idők tanúja, naná.

Ötvenhat kapcsán valóban csak ennyire jut energia, lehet díszleteket emelni, de már a múlt sem a régi, ezek a mostani senkik ünnepelnének évek múlva, a millenium is akkor volt, mikorra elkészült a szoborcsoport.

A Vajdahunyad vára mit keres Pesten, én mit keresek ezen a bolygón. Ahol egy kretén lesz az amerikai elnök, miközben tök ráérek. 

Pedig remek diktatúrát vezetnék be, ha rossz napom van, mindig az Operettszínház betiltásáról fantáziálok, legális lenne a fű, és vonalas a telefon, ha valaki hívni akar, várjon meg. De ne tankkal.

No Bel

Olvasom, hogy Dylan kapta az irodalmi nóbelt (állítólag rövid ó, de egy ekkora díjnak nem lehet ilyen rossz hejesírása). A Dylan Thomas egyébként rég megérdemelte már. A Bob. Mondtam is, nem tudtam róla, hogy énekelt, pedig láttam a sírját londonban, egészen a vesztminszterben van, temetve mármint. Költőnek az volt, költött, én is emlékszek pár versére csak most nem jutnak eszembe. 

A világ nem bírja a költőket, mosónő az anyjuk, meghalnak a szabadságért, szifiliszt kapnak meg kevés honoráriumot, nekik térkép e táj, vagy ha nem, el vannak hurcolva, végleg. A maradék költők lakótelepen laknak, közértes élményeiket formálják lírává, érettségi bizottságokban töltik a középkorukat, de legalább egyszer Jesolóban félpanzió.

Nekik kellene a nóbeldíj, a Dylan Thomas bob, az nem szorul rá, elég híres, elég gazdag, igen öreg már, minek neki a sokmillió svéd korona, nem csoda hogy bujkál előle. (Egy svéd koronával ellennék, hordanám meg minden, de sokmillió az olyan, hogy a huszonhármas busz sem tudna bekanyarodni, akkor meg hogy megyek dolgozni?)

Amúgy amíg Salman Rhusdie nem kapja meg a díjat, viccnek tekintem az egészet. (Kurt Vonnegut és John Updike sem kapta meg, Anthony Burgess sem, csak hogy a kedvenc angol nyelvű szerzőimet emlegessem), szóval a svéd akadémikusok vagy igyanak kevesebbet, vagy olvassanak jobbakat, de valaamit tegyenek már.

Nobody

Új sportágam a nobody building, a semmi ötven árnyalata, a senkivé válás  művészete, felszívódás a világlélekben, kilépés a szamszarából káromkodva, önként kőként újjászületni, csak szobor ne legyek, eggyé válni a mindenséggel ha kell doppinggal, a mindenségnél  csak nem kell pohárba pisilni, szerintem a mindenség úgyis tudja mit fogyasztunk.

Avagy én még egyszer nem kérdezek meg eladónak látszó tárgyat az obiban, mikor ragasztót keresve megzavarom meditációját, belépek az aurájába, és megoldhatatlan filozófiai (egyszerre ontológiai és episztemiológiai) kérdés elé állítom: Ragasztó he? Merre? (Beszélem a helyi nyelvet.)

Ő viszont faáruban nyomul, fához meg nem kell ragasztó, meg ő aztán el nem mozdul a faáruk mellől, a kávét is faáruból készíti  reggel. Felvetem, tanító jelleggel, hogy fához való ragasztót keresek, ezért kérdezem őt, bár (mondjuk láttam, hogy feltűnően unatkozik is), de nem hallja, ő már máshol jár, álmában egy fából mennyországban van, minden csupa fáking, meg fák jú nekem, de nem tőle. Még jó.

De tényleg nem lát többé, elméjét elboríotta az üresség akarása, én meg hagyom.

Sőt

Az ősz azért van hogy színek, na de ez a kurva eső, én nem szeretek vizes lenni csak a fürdőben (szoba vagy termál) meg a strandon, lángossal.

Minden amit az őszben szeretek az épp nincs benne (rajta, neki, bele), már az ősz sem a régi, az indián vénasszonyok után jönne a kockás sál a parkban, fényképezővel a sárga-vörös leveleket, de most minden főleg barna, vizes és cuppog. És akkor én most ezeknek mossak ablakot?

Két főútvonal kereszteződésében az eső ablakból sem romantikus, vizes aszfalt, vizes beton, na és? Vizes emberek sáros buszokra várnak, rájönnek, hogy nem létezik vízálló cipő. Sötétben reggelizünk, keserűn a kávét, mire fel cukrozzuk már, rohadt soká lesz még a karácsony, de akkor a legtöbb a sötétség délben.

Halloween nem ijeszt meg, mindenszentek esetleg, de nekünk semmi sem szent, halottak napja, na ja, halott az van bőven, halottból mondhatni jó volt az idei felhozatal, mécsesekkel ünnepeljük a hosszú hétvégét, emlékül.

Csak ne essen.

Dilemmák

Endivajna Felesége tímeának fánkozója úgy viszonyul a rogánantali értelemben vett helikopterezéshez, mint az érvénytelenség az Új Egységhez, vagyis ki nem szarja le? Létünk és működésünk lényege  a leszarás, megkívántam még egy megyét, annyit is érek, enyém. Csajom hatmilliárdot keres alapítványomnál, anyja takarítja íróasztalomat, bankelnöki minimálbérért. Valamiből élni kell, ha én is.

És ott a hacienda, két igazgatósági tagság, három felügyelőbizottság, meg is van a medencefűtés, pornót már csak azért forgatnak ott, mert nézhetem.

Bentlim van sofőrrel (leszarom hogy írják, megtehetem), kaviárt utálom, friss zsemlét eszek vajjal reggelire, zsemle lijonból (mondtam, leszarom), vaj koppenhágából, magángép tiszta veszteség, ha csak a földön áll, pilótát is minek fizetem bazmeg?

Menő a táskám, öltönyöm, tudod mennyibe kerül, hogy ne látsszon mennyibe kerül?

És ne nézzél így, jártam egyetemre, tudod mennyi kontaktot gyűjtöttem ott? Névjegykártyák bazmeg, nem volt nagyon más, faszbuk, ilyenek bazmeg. Kontakt volt, telószám, rilésön, mekiben dumálunk, plakátolás, fidelitász, meg kormányzás, navracsics bazmeg, navracsics.

Most meg holnap jönnek beszerelni a fejtámlafűtést, jön a tél, lefagy a nyakam, megérdemlem, azért lesz kis délafrika, szánsziti junó, ott lazulnak a menők.

Jövőre focicsapatom lesz, nem nagy, összehozok tizenfaszom embert, már jöhet a projekt, stadionépítés, hatos metró, űrkikötő rákospalotán, bármi bazmeg, bármi összejön.

Gyerek megy egyetemre, gondolom okszford, csak el ne kurvuljon, itthon meg a cégcsoport, önkormányzat, jön három közbeszerzés, pálinkafesztivál, kétharmados szavazás, fölavatni a kurva szobrot, szentistván, szentlászló, szenfaszomtuggya, azt se tudom hol áll, ez meg okszford. Nem is tudok angolul bazmeg, hogy ír majd haza?

Szar ez a világ, én mondom, régen bezzeg két pofon aztán, ma meg ezek a táposok, mind. Elmegy okszfordba, másikat nem dughatom, másik dugni akar, száz millát kéne lenyúlni, és tiszta ideg vagyok. Most akkor ezt hogy?

(József Attila parafrázis: Valami nagy-nagy tüzet kéne nyitni!)

Abcúg latinok

Namost, kutya halott, népszabadság úgyszint. Kutyát gyászolom, újságot nem, az csak hiányzik. Próbáltam elvonatkoztatni az ebtől (nem megy, naná nem, de próbálkozni még ér), dolgozom, mint állat, meg egészen valószínűtlen rádióműsorokat hallgatok mp3-ban, ma valami leszbikus műsort a tilosról, annyi maradt meg, hogy gender diszfória, meg faszfóbiás leszbikusok de hiba lennék szociológ, erre nem bírtam figyelni.

Aztán jött valami műsor helyett sok zene. Latin jazz. Aminél én kevés) műfajt utálok jobban (oké, a magyar nótát meg az operettet azt betiltanám), eleve gyűlöletes számomra "latin zene", az elborult, égő szemű flamenco-gitárosoktól a nagyseggű popdívákig. Na ez valami jazz-prünytögéssel az olyan, hogy kedvem lenne lerohanni tőle egy kisebb posztszovjet köztársaságot.

Amúgy mit adtak nekünk a latin országok? Csak úgy a XX. században? Olaszok, spanyolok, portugálok, chileiek, argentinok? Katonai diktatúrákat! Tábornoki ruhás, napszemüveges El Presidenték (jó, a Duce kivétel, ő kövér is volt), szar zene, halálos húsételek. riói karnevál. Menjen a fenébe mind, maradok az angolszász kultúránál.

Napi gyűlölet-perceinket hallották, én értem mindenki érzékenységét csak nem érdekel, és a német kultúrával s jöjjön senki, mert két két világháborúért még nem elég bűnhődés az Oktoberfest. Csak kínos. Francia csigák, ehhh...

(Legközelebb megírom, miért gyűlöljük a svédeket, és az ő tegezős bútorboltjukat. Mindenért amúgy. Vive L'Anarchie!)

2000 - 2016

Meghalt a kutyám. Hiányzik nagyon.

Über alles...

Az elmúlt napokban mást sem hallottam a rádióban, mint a vasárnapi, fasiszta uszításként performált fideszkampány, egyszersmind választási főpróba (ún. „népszavazás”) értelmezéseit, olyan értelmezési verseny alakult ki az értelmezési horizontok diskurzus-mezőiben, hogy a „politikai elemzőnek” nevezett, madárbélből jósoló értelmezők egy hete amfetaminokon élnek, és stúdiókban alszanak. Én meg unom az értelmezéseiket.

Mondjuk a felcsúti kisgömböctől többre számítottam, azt vártam, hogy előáll majd egy ilyen „egyrészt-másrészt” dumával, hogy hát igen, nem lett érvényes, de hát mennyien szavaztak mellettük. Ez is csúsztatás lett volna, hisz pofára estek, de nagyszerű győzelemről szónokolni akkora pofátlanság, hogy ha tiszteletre nem is méltó, de már majdnem imponál. Kár, hogy felcsúti egy praktizáló pszichopata, Döbrögibe oltott Joker a Kárpát-medencei Gothamből, innen nézve mondjuk örüljünk, hogy megúsztuk győzelmi tűzijátékkal, hisz közénk is lövethetett volna.

De legalább már tudom, hogy nem vagyok magyar, hanem hazátlan, valamint hazaáruló (bár utóbbi kettő között azért érzek némi ellentmondást, de hát a jobboldali véleményvezérek is olyanok, hogy nem tudja a bayer, mit csinál a zsolt), ismét kiderült, hogy alig több mint hárommillió magyar van a nyolcmillió választópolgár között, Budapest meg bűnös város, még jó hogy már nem a Demszky van, most menekülhetne páncélvonattal a nemzeti érzelmű motorosok elől.

A nemmagyarnak levés egyébként igen megnyugtató állapot, nem kell utálni a szomszédokat, nem fáj Trianon, elnéző félmosollyal lehet túllépni az ákos-nemcsák károly-endivajna kulturális Bemuda-háromszögön, és  nyugodtan lehet a bélyeggyűjteményemre koncentrálnom, meg a mindennapi hülyeségekre. A nagy nemzeti sorskérdéseken aggódjon más, én rendelek egy pizzát és Olsen-banda filmeket nézek (megvan az összes!), a sírt hol nemzet süllyed el majd mások állják körül.

A mai hülyeség amúgy a juhbőr. Valami rádióműsorban vagy podcasten ütötte meg a fülemet, hogy folyton a juhbőrt emlegetik, hogy az akkor most jó vagy nem , illetve helyes volt-e betiltani, kell-e nekünk egyáltalán a juhbőr, meg máshol hogy vált be. A juhbőr. Aztán félretolva a krumplisalátát kezdem jobban figyelni, és megvilágosodtam. A juhbőr az az Uber, nagyjából angolosan ejtve, csak mi itt a német kultúrkör peremén inkább űbereztünk, a szittyábbak ubereztek, bár kétségtelenül a juhbőrnek van a legtöbb értelme, bár így utólag már mindegy.

Na ez, ez a kérdés sokkal érdekesebb, mint a népsavazás értelmezési versenye, meg a nemzethy hőbörgés, viszont egyáltalán nem fontos. Komolytalan, mint maga az élet.

Gyerekkorom lexebb dalai (2.)

A Carter the Unstopable Sex Machine 1987-ben indult Lambeth-ből, dél-Londonból, és igazából egy duó. A Megállíthatatlan Szexgép két pasi, az egyik énekel és gitározik, a másik gitározik és vokálozik, a dob meg a basszus gépről megy. Ez persze nem szándékosan alakult így, hőseink játszottak valami indie-bandában (Jamie Wednesday, ha jól emlékszem), de aztán egy jótékonysági fellépésen csak ketten jelentek meg, Jim Bob (eredeti nevén Jim Morrison, nem csoda ha nem ezt használta) és Fruitbat, aztán így maradtak.

Érdekes, a távoli kilencvenes években róluk is azt gondoltam (a Napalm Death-hez hasonlóan), hogy amerikaiak, amik ugye nem, és határozottan egy zenekarnak gondoltam őket, úgyhogy elég fura volt, mikor először láttam egy koncertvideójukat, ahol elöl két kretén ugrál, hátul meg nincs dobos. De a zene meg a szöveg kellemesen punkos volt, az a szó hogy indie-rock meg pont nem jelentett semmit nekem, de remekül lehett rá ugrálni bulikban, meg menetelni a parkban, bár a zene ilyenkor csak a fejemben szólt, de legalább is nem valószínű, hogy kihallatszott volna.

A Carter USM-ben az a jó, hogy ők már/még semmilyen generációhoz nem tartoztak, nem ültek semmilyen trenden, igazából divatba sem jöttek soha, de ahhoz meg pont elég népszerűek voltak, hogy hozzám is eljusson a zenéjük, meg olyan menő helyeken lépjenek fel, mint a londoni Brixton Academy. (Ami előtt jajj hányszor elmentem már, de belülről egyszer sem láttam, ehhez mondjuk alkalom kellet volna, meg pénz, meg szemfül, mer szemfülesnek kell lenni, ha az ember jegyet akar szerezni oda valamelyik kedvencére. Meg a valamelyik kedvenc pont akkor játsszon ott, amikor én Londonban vagyok, mert repülőjeggyel megfejelve még akkor sem fizetném ki a belépőt, ha a Beatles lép fel a klónozott John Lennon meg a reinkarnálódott George Harrison részvételével, nekem meg lenne rá pénzem. Egyszerűen túl nagy macera lenne, meg pazarlásnak érezné smucig énem. Pláne most, hogy egyszerre két lilahagymát is vettem, és épp újratervezem a költségvetést.)

De az utóbbi idők leghosszabb zárójele után azért ideszúrok két klasszikust, a művelt közönség épülésére és egyszersmind okulására, művészetpedagógiai célzattal:

Spontán kialakuló ováció, szűnni nem akaró taps, virágeső, függöny.

Karrierterv

A náthám egyik napról a másikra annyit javult, hogy már kifejezetten jól vagyok, ismét bebizonyosodott, hogy betegségre legjobb gyógymód a panaszkodás, legalább is esetemben, a nyilvános panaszkodás meg pláne. Innentől kezdve tudatosabban használom majd terápiás eszköznek, ha minden jól megy, nemsokára már a fogszuvasodást és a lúdtalpat is tudom majd kezelni így, bár azokhoz a sima panaszkodás talán kevés lesz, ott komolyabb siránkozást kell majd bevetni. (Az igazán velőtrázó siránkozás szódabikarbónával kombinálva a rákot és a csúnyaságot is gyógyítja, mint az köztudott.)

Ha beválik, majd lesz saját tévéműsorom is, ahol mint távgyógyító, tisztánlátó és csakratisztító fogok működni 980 HUF/perc plusz áfa, de a sok szélhámossal ellentétben én egy komoly Kajmán-szigeteki cég hátterével, és garanciával rendelek majd, aki bizonyítja, hogy koszos maradt a csakrája vagy nem látok tisztán, az visszakapja a pénzét (mínusz kezelési költség). Akinek meg továbbra is fáj a dereka, az vagy nem koncentrált eléggé, mikor küldtem az ufóenergiát, vagy nem siránkozott elég intenzíven, vagy nem is fáj neki, csak úgy érzi.

És hát magasan képzett is vagyok, nem úgy mint a kóklerek, három diplomám is van, az egyiket például az Olajban Főtt Szent János Nehézipari főiskolán szereztem hímzés-makramé szakon, estin. (A másik kettő ennek hitelesített fénymásolata.) Plusz megnyerően antiszociális a személyiségem, empátiám csak a beteg kutyákra terjed ki, viszont az anyagiakat illetően különösen mohó vagyok, tehát mind emberileg, mind szakmailag kimagaslok a tévés látnokok, jósok és gyógyítók mezőnyéből.

Már csak egy jó művésznév kell, én a Merlinre gondoltam, ha még nem foglalt (szerintem ritka név felénk, eddig még egy Kovács-, Szabó-,  vagy Slézinger Merlinnel sem találkoztam, meg a Hókuszpók azért gagyi lenne), esetleg Merlin Paracelsus, a latin mindig bizalomgerjesztően hat ilyen gyógyítós dolgoknál. Felmerült még, hogy csak valami rejtélyes monogrammal jelöljem magam, az első ötlet az LG volt, de rájöttem, hogy az már foglalt, én is a tévémen láttam, meg a telefonomon. Meg a porszívón... (Jut eszembe: Merlin Elektrolux? Ez olyan romantikus-ipariforradalmas hangzású, bár ezt is egy porszívón láttam, ami viszont már nem működik, sőt ki  is dobtam, tehát mégsem jó a rezgése az aurájának a frekvenciáján, vagy valami ilyesmi.)

És ha van név, eltökéltség meg műsoridő, már csak egy csomó gyertya kell (teamécses nem jó, az amatőröknek való), mindenféle kristály izék meg esetleg egy kígyó, ha az nem lenne olcsón, viszem a teknősöm, az is hüllő és költséghatékony.

Ha bejön a vállalkozás, sokkal több pénzem lesz, mint amennyi most sincs, veszek majd császárzsemlét a sima helyett, meg az új vízórákat is ki tudom majd fizetni. Vizet persze onnantól nem használok majd (legalább is itthon, majd a munkahelyemen zuhanyzok és a teszkóba járok vécére), nem leszek hülye koptatni a drága pénzen beszereltetett szép új mérőórákat. Még elkopnak itt nekem.

Dátha bárbegind

Most úgy lettem náthás, hogy nem is tettem érte semmit, rétegesen öltöztem, sok vitamint vittem be  - a szobába, pezsgőtabletta formátumban. Na jó, ettem gyümölcsöt is sokat, az almára tej például remek elalvás ellen, tíz perccel az ébresztőórát is beelőzve már száguldok a vécé felé. De most nem ez a gond.

Hanem, hogy taknyos vagyok, de nagyon, a takonytól meg ideges leszek és nem kapok levegőt, vagy ideges leszek, mert nem kapok levegőt, de szörcsögve és idegesen már aludni sem tudok rendesen, reggelente nagy erőfeszítés haló poraimat elvonszolni a munkahelyre, és érdekes módon ott már jobban vagyok, mondjuk kapok levegőt. Viszont két eldugult orrlyukkal már nehéz enni, mert hol veszek levegőt, a gyógyszertárban meg nincs intravénás sajtos szendvics, biztos kemény drognak számít és illegális.

És lehet hogy úgy kaptam el valakitől, pedig alapvetően kerülöm az embereket, mert vagy bámulnak, vagy beszélnek a szájukkal, szaguk van vagy hülyén néznek ki, rossz a kedvük, az ízlésük a humoruk, szórólapokat és  kórokozókat terjesztenek, izzadnak és focit néznek a tévében, egyszóval rémes népek mind. De ha már dolgozom, vásárolok, közlekedem és magánéletem is van, kénytelen vagyok emberekkel érintkezni, plusz ugye a kutya, aki elve egy négy lábú baktériumtenyészet, ráadásul mostanában gyanúsan tüsszög.

Ezzel együtt is a párom a gyanúsított, szerinte is tőle kaptam el, úgyhogy most inkább csak ő sétál az ebbel az esőben, ezzel jól előkészítve a szervezetét a visszafertőzésre, elvégre milyen ősz is lenne ez, ha  tetszőleges pillanatban legalább egyikünknek nem nem lenne tele a feje gusztustalan trutymóval.

A népművészet ifjú mesterei

Szerencsére érvénytelen lett a népuszítás, több mint tízmilliárdba fájt ez nekünk, és ugyanott tartunk, mint előtte. A pártvezér és kancellár ugyanis kijelentette, hogy bármi lesz, ők majd alkotnak róla törvényt, na most ezt mindenféle szavazósdi, meg a fent említett milliárdok nélkül is megtehették volna, ergo: szarnak ők a menekültkérdésre, el kellet terelni a figyelmet a szocik boltbezárós népszavazási kezdeményezéséről, arról, hogy kormányzás helyett csak a magánbirodalmaikat építgetik, és ha már így esett. haveri cégeknek lecsorgott pár milliárd, hisz egy, csak egy reklámcég van szerte a világon, a rogán szomszédjáé.

Viszont legalább született egy új népművészeti ág. Eddig volt a fafaragás, a hímzés, a köcsögkészítés meg a nohaborral gajdolás, de most erősen felsorakozott az érvénytelen szavazás. A választási bigottság szerint ugyan törvényellenes lefotózni a szavazólapot, de ez faszság, hisz mindenkinek joga van dokumentálni, sőt közhírré tenni a saját választását, jogellenes csak az lenne, ha máséval tenné. (A választási bigottok szerint egyébként vasárnap felcsúti kisvasutat fényképezni is törvénytelen, meg a Kossuth téren gyülekezni, még jó, hogy a jeles testületet már senki nem veszi komolyan, szóval tiltsák be a napnyugtát is, attól még sötét lesz.)

Az interhálón megjelenő műalkotások a szigorú-fenyítőtől a viccesen át a pornográfig terjednek, magam, ha nem undorodtam volna a szavazókörbe való elfáradástól, az utóbbit választottam volna, mint azt már megírtam. De hát nem mentem, egyébként is folyik az orrom, fáj a torkom, vagy a torkom folyik, mert az orrom már fáj a dörgöléstől, az ember ne legyen párkapcsolatban, mert elkapja az ilyen könnyű lefolyású takonyrohamot, amibe nem hal bele, de aludni vacakul lehet tőle.

De a népsavazás eredménytelensége jól esik kamillateával, a legjobbak meg azok a népművészek, akik kisollóval kivágták az igen és nem köröket tartalmazó részt, hogy akkor ebből csináljon nemet a tisztelt kormánypárti/rosszabbikos szavazatszámláló kolléga. Ezüstérmes a szavazólapból kishajót hajtogatás, és a dobogóra felfért még a lap mellé kisesszét mellékelő versenyző, aki politikai credóját és egyben leendő akadémiai székfoglalójának vázlatát szánta olvasnivalóul a feltehetően unatkozó bizottságnak. Mondjuk valami pornóképet még mellékelhetett volna hozzá, a művészi totalitás jegyében, de majd legközelebb. És egyelőre (szerencsére) nem érkezett hír arról, hogy bárki is beleszart volna a borítékba, amely performansz az akcionalista művészet kontextusában erős gesztusnak számítana, de ezt tényleg nem kívánjuk egyetlen szavazatszámlálónk, még a fideszkádéenpéseknek sem.

Napi konteó

A reggeli kutyaséta (mert reggelente nem sétáltatom, ő sétál én meg várok rá) közben vettem észre egy nagy narancssárga busz a közeli templom mellett parkolni. Ez amúgy normális, a templom mellett régen egy buszmegálló volt, úgyhogy turistabuszok most is használják, hétvégente meg mindenféle ifjúsági focicsapatok várnak ott a buszukra. Ilyen ananászfejű, bazmegeik közé néha szavakat is beszúró, rikító tréningruhás, földre köpködős suttyók, igazán részei már az utcaképnek, az XXL  méretű, kopaszodó és nagyon fülbevalós fociapukákkal együtt.

Ma azonban (mivel nem pont arra sétáltunk) csak a buszt láttam messzebbről, és mivel ma van az általam bojkottált fasisztoid tömeghisztéria (és haveroknak milliárdos üzlet) jelmezes főpróbája, leánykori nevén népszavazás, rögtön valami összeesküvés-elmélet ugrott be. Narancssárga busz, ja értjük, a katolikus templom előtt, na persze, a fideszkádéenpé ötödik hadoszlopa, reggeli mise alatt na kikre várhat, persze tudjuk, viszi majd szavazni a templomos rend Néni Különítményét, körjárat jelleggel.

Aztán visszafelé épp elhúzott mellettem z illető busz, és jól látszott, hogy odabenn ananászfejű suttyók bazmegelnek önfeledten, köpködni gondolom nem köpködtek, arra a legtöbb buszsofőr egyértelmű terrorral reagál.

Az azért jellemző, hogy nekem - ha azért inkább viccből is, de - rögön valami konteó jut eszembe, agyatlanná hiszterizált kis geopolitikai realitásunkban, miszerint ország (is lehetett volna).

De ez az ötödik hadoszlop azért nem alaptalan. A vonatkozó Szent Margit templom (igazi Kádár-rendszerben épült, torony nélküli formátlan hodály, amit azóta körbevett a lakótelep)  homlokzatára régen az volt kiírva, hogy: "Szent Margit könyörögj érettünk!" Ma meg, talán valamikor a kilencvenes évek végétől az, hogy: "Árpádházi Szent Margit könyörögj magyar nemzetedért!"

Vagyis a R.kat. egyháznak már megint nem megy az egyetemesség, azaz a katolicizmus, már megint egy  tizenkilencedik századi nemzet-konstrukciót lelkesedik körbe, mint valami törzsi totemet. Szerintem egy katolikus ne legyen nacionalista, az nálam nem fér össze (mondjuk nem is vagyok katolikus), az a szerencsétlen Margit mag hadd könyörögjön csak mindenkiért, a szentek nekem ne válogassanak.

Gyerekkorom lexebb dalai (1.)

A Napalm Death volt ifjúkorom egyik nagy felfedezése, mert hamvas ártatlanságomban jó darabig azt hittem, hogy a Slayer a világ legkeményebb bandája, aki náluk durvább zenét játszik az nincs is. Pedig van. Erre akkor eszméltem rá, mikor a kezembe került a Napalmhalál egy sokadszorra másolt kazettája, akkor még azt hittem, épp a sok másolástól ilyen zajos, de rá kellett jönnöm, hogy a zaj egy része már  maga a zene, az alkotói szándék manifesztációja.

Valamiért sokáig azt hittem amerikaiak (efféle aljasságot kultúrált európaiakból nem néztem ki, leszámítva a norvégokat), de kiderült hogy Birminghami pasik alapították Birminghamben, nyilván valahol a város karcosabbik felén, asszem arrafelé nem nehéz ilyet találni. Műfajilag egyébként grindcore-nak minősítik őket, bár a kultúra ezen tájain úgy hemzsegnek az ilyen megjelölések, hogy igazából semmi értelmük, meg hát a bandák is változnak (a Voivod valami hasonló zajzenétől jutott el a Pink Floyd pszichedelikusabb oldaláig), a Napalm Death valami anarcho-punknak indult, meg volt hardcore, szerintem meg death metál, ha már a  nevük ugye.

Az ND amúgy mára egy igazi brand, állócsillag egy sajátos szubkultúra komor egén, de a zenészek azok nagy számban jöttek mentek, nem mintha ez különösebben hallatszana a produkción. Mert az olyan, mintha egy gyomorba rúgás után a  belső szerveid a füleiden akarnának távozni, persze csak élőben, lemezről meg a jútyúbról a hatás már egyáltalán nem ilyen elementáris, azok leginkább dallamok, meg egyéb kispolgári szarságok hallgatására alkalmasak.

Barney Greenway az énekes (???) negyvenhét évesen pont úgy néz ki, mint egy pub pultosa, esetleg egy telefonszerelő, de közben nyilván űrlény, mert a hang, amit a zajzenei háttér előtt kiad magából csak erős kételyekkel tekinthető emberinek. A többiek mondjuk rendes metál arcok, egyre nagyobb szőrzettel takarják a ráncokat és terelik el a figyelmet a sörhasról, sikeretlenül amúgy. (Tom Araya a Slayer frontembere a legijesztőbb példa, ő valahol félúton van egy sorozatgyilkos mikulás, meg a gödörből épp kihúzott szaddám husszein között.)

A Napalm Death a az egyik legkövetkezetesebb zenekar a saját műfajában (bennfentesül ezt szcénának hívják, de minek), kiérlelt esztétikai koncepcióját következetesen érvényesíti lemezről lemezre, magas művészi színvonalon, a kortárs kultúra aktuális trendjeitől függetlenül.

Műveik végtelenül kidolgozott, finoman cizellált kis három perces kirohanások, melyek gyengéden, kézenfogva vezetik a hallgatóságot  az erkölcsi tanulság és a valódi katarzis felé, miközben visszafordíthatatlan halláskárosodást okoznak, és letépik az ember fejét. Okulásul!

TudatoSSág

A TEK szeretné, ha az emberek terrortudatosabbak lennének. Basszus, én meg napok óta töprengek mi hiányzik az életemből, hát a terror, naná, szerintem illetlenül keveset gondolok a terrorra mindennapjaimban. Krisna-tudatosnak lenni ugyan sokkal jobb, mint terrortudatosnak, bár nyilván ez utóbbiak is vannak előnyei. Az igazi terrortudatos ember ugyanis a terrorral fekszik, a terrorral kel, napközben meg simán csak terror, ami elengedhetetlen a modern élethez. Mindennapi fegyverünket add meg nekünk, ha.

Munka közben persze nehéz terrortudatosnak maradni, de elég ha azon meditálunk, milyen látványosan és visszavonhatatlanul dőlne romba munkahelyünk, ha valaki végre felrobbantaná, mi biztos távolból néznénk a szánk sarkában bujkáló mosollyal, valaki meg hozna nekünk inni valami hideget. Ez az egyszerű mentális gyakorlat már rövid távon igen eredményes, ha a hozzáképzeljük a büfé rengeteg mérgezett szendvicsét és a a takarítónőként beépült ebolás öngyilkos nyáladzót, máris jól működő terrortudatban töltöttük napunk egy jelentős szeletét.

A terrortudat otthoni fenntartáshoz célszerű a hidegháborús hangulat kialakítása aktuális párkapcsolatunkon belül, esetleges gyermekeink permanens megfélemlítése és megalázása, labradorunk / skót juhászunk / csivavánk harci kutyává való átképzése.

Hallgassunk felzaklató zenéket, nézzünk ferde szemmel szomszédainkra, akár jelentsük fel őket, ha látjuk, ahogy tisztítószereket vásárolnak, hisz biztos bombát akarnak készíteni háztartási sósavból, mosogatószerből és macskatápból.

Ha a munkahelyen és otthon is elértük a kiterjedt paranoia és az alig visszafogott agresszió állapotát, lényegében végeztünk is, mert egy igazán terrortudatos ember nem jár el otthonról olyan veszélyes helyekre, mint egy mozi, egy koncert, egy ambuláns rendelés vagy egy játszótér, hisz a dzsihátista filmkritikusok, orvosok és középső csoportosok köztünk járnak és bármikor lecsaphatnak.

Határ V. Adász

Hiába tiltakozott egy kaposvári nő, hogy nyolc hónapos terhes, berendelték egyhatárvadász-toborzásra, azzal fenyegetve, hogy különben közmunkát sem kaphat. Most mondhatnám, hogy ezeknek tényleg elment az összes maradék eszük („ezek” alatt értve a fideszkádéenpé teljes személyzetét, a felcsútitól az összevont szemöldökű falusi párttitkárig), de ez már évekkel ezelőtt megtörtént, sőt jó ideje az sem kérdés már, hogy van-e ennél lejjebb, mert van, mindig van, a pokol feneketlen, mint azt különféle misztikus szerzőktől tudhatjuk.

Eleve mi ez a határvadász baromság? A határ szerintem megvan, bizonyos szakaszokon még jól is látszik, pontosan hol, csak a szögesdrótot kell figyelni, és rögtön rátalálhatunk. (Valaminek a határára biztosan, a szögesdrót mindig határt jelez, legfeljebb nem az országét, hanem mondjuk a helyi fatelepét, de vadászni arra is lehet, ha már muszáj.)

A határ nem szarvasgomba, nem kell kutyával vagy disznóval vadászni (esetleg mindkettővel, mint a németek – lásd: schweinehund), sőt el sem szalad (mondjuk a gomba sem), ellopni meg kifejezetten nehéz, és ha valaki mégis megpróbálja, azt nem a határmenti kiserdőben kell keresni, hanem a térképészeti intézetben.

Arról lehet szó, hogy a határvadászok igazából a  határon akarnak vadászni, és gyanús, hogy nem vaddisznóra vagy fácánra, hanem emberekre, ebben a kontextusban viszont foglalatosságuk elnevezése kifejezetten rosszul hangzik. A ’határőr’ is egy létező szó, az miért nem volt jó, mondjuk az ’önkéntes’ előtaggal kiegészítve, a félreértések elkerülése végett. (Nyilván mert nem elég harcias, márpedig a pártvezér és kancellár csak a folyamatos harcban érzi jól magát, ennek fényében még relatív szerencse, hogy nem a ’határmenti halálosztagok’ elnevezést találta elég harciasnak a párt központi bizottsága, bár néhány szavazatra ez is számíthatott volna.)

Nem tudom, mennyien tolonganak azért, hogy amatőr határvadászok lehessenek (hogy szükség nincs rájuk, illetve csak a mesterséges hisztéria fenntartásához, az nyilvánvaló), talán nem is érdekel, így is elég lesújtó a véleményem az ország lakosainak mentális állapotáról, ha így megkajálják a kormányzati ostobaságokat. De talán nincsenek sokan, ha már a közmunkásokat és munkanélkülieket is kötelezően vezénylik ki a toborzásokra, az viszont rémes, hogy még ezt a príma önkényuralmi gesztust is elcseszik, mikor a hetvenes évek járási tanácsi előadóinak színvonalán automatizálják a dolgot. Behívnak mindenkit, akit Margitka rágépelt a listára egyszer, azt’ annyi, nem baj ha terhes, vak vagy félkezű. („Nekem kérem csak egy kezem van! – Azt bárki mondhatja, hozzon orvosi igazolást!”)

Az ilyen bakik nevetségessé teszik az egész vadászosdit (vadászkodást?), plusz leleplezik a rendszer eredendő embertelenségét, márpedig pártunk és kormányunk szeretne nagyon kereszténynek látszani (a nemzetinek csúfolt törzsi gondolkodásuk miatt ez mondjuk eleve nehéz), és semmit sem utál jobban, mint ha kiröhögik.

A nyolcadik hónapban járó kismama toborzásra rendelése persze lehet nagyon is végiggondolt lépés, amennyiben arra gondolnak a szervezők, hogy a hazaszeretetre nevelést nem lehet elég korán kezdeni, a patriotizmust az anyatejjel, sőt már a köldökzsinóron keresztül kell a gyerekeknek magukba szívniuk (ennek megfelelően további várandósok vegzálása várható, úgy bürokratikus, mint hazafias alapon). A szolgalelkűséggel együtt.

A Látnok, az Innovátor, az Élmunkás

„Karácsonyig összegyűjtök annyi pénzt, hogy beszállhatok az internetbe!”- mondta a Vágási Ferivé lényegült nemcsák károly pont húsz évvel ezelőtt, a rossz emlékű Szomszédok című népnevelő kéthetenkénti izében. (Ez volt az a sorozat, ahol egy lakótelepi lépcsőházban modellezték a kommunisztikus-jehosvista-falusias idillt, ahol mindenki mindig segít a másiknak, a lakók nagy része alul traktor, felül békegalamb és Etus nagy művésznek számít, valamint minden balesethez Mágenheim doktor száll ki, legalább is a naprendszerünkön belül. Mint egy nagy család...)

 Ez a pármásodperc aztán az utóbbi években igazi netes mém lett, ma meg már a nemcsák is úgy emlékszik,hogy ezt az újfajta technológiát ő vezette be a köztudatba.

Hát, én nem tudom mit szed a művész úr, de nekem is kellene belőle, tök jó lenne úgy emlékeznem, hogy én voltam az első ember a Holdon de csak miután egymagam megnyertem a második világháborút. (Vagy esetleg mégsem, inkább ne legyen von Braun-komplexusom, hisz ő volt az a főnáci aki végül ugyan nem nyerte meg a világháborút, de később a jenkiknek megcsinálta az Apollo-programot, személyében hozva egy kézfogásnyi távolságra egymástól Hitlert és John F. Kennedyt.)

De mondjuk jó lenne emlékezni arra, hogy pont húsz éve nyertem az első forma egyes nagydíjat, és az a sok ember is azért hord szemüveget, mert egyrészt engem utánoz másrészt én ébresztettem őket rá arra, hogy mennyivel jobban látnak vele.

Persze nem lehet nem észre venni, hogy vágási károly (vagy nemcsák feri, a határok bizonytalanok) maga  is bizonytalan, be tud-e szállni az internetbe, nyilván még neki sem tiszta, hol lehet internetet kapni és milyen kiszerelésben, honnan lehet tudni, nem romlott-e, illetve benzinnel vagy gázolajjal megy? Meg szabd-e még a www.hu domain, már ha feri tudta, mi az egyáltalán, és mi lehet a telefonszáma. Mert úgy tűnik, az internetet valami kiterjesztett telefonnak képzeli, és ha nem jön be, még  mindig marad egy sima telefonvonala, amin hazaszólhat ha kocsmázni megy munka után.

Mert feri károly (pontosabban a sorozat írói, gondolom a horváth ádám, meg talán mások, nézzen utána a vak forgalmista) tényleg nem biztos benne, hogy be tud szállni az internetbe, mert lehet hogy az internet már tele van, és nem fér be, vagy csak nem engedik be akik már, esetleg az internet túl nagy, és mégsem fér be a lakótelepi lakásba, akkor se, ha a kempingszékeket összecsukva beteszik az ajtó mögé.

(És lássuk be, az elmúlt húsz évben sokat fejlődött a technika, én is lakótelepi lakásban lakok, és simán befér az internet, sőt a wi-fi is, pedig emlékszem, az régen tényleg marha nagy volt, és ilyen lift nélküli házban alig bírtuk felcipelni a heti adagot.)

De ezek a régi idők voltak (bár nem daliásak),ma már csodákra képes a technika, az internet például teljesen megduplázhatja az embert. Még mindig fent van a StreetView-n, ahogy Petrával állunk egy londoni utcasarkon, és ha virtuálisan megyünk néhány saroknyit, láthatóan ott is állunk. A következő lépés lehetne a halhatatlanság, vagy az időutazás lehetőleg tegnap még,én megvárom, addig már ráérek, vettem egy csomó tartós tejet.

Ünnepi naptár

Tegnap túlóráztam egy kissé, aztán munka után hazaérve ettem egy kis teljes kiőrlésű paprikás  krumplit (még vasárnapról maradt, csak már nem jutott rá kókusz), aztán elindultam halloweenezni. Igen, én is rájöttem egy idő után, hogy nem most van, de én itt, Ká-Európában nőttem fel, honnan tudjam, ráadásul naptár-diszlexiás vagyok. Azért jól mutattam a jelmezemben (gazos foghíjteleknek öltöztem tilosban parkolással), sőt még szereztem is némi csirkenyakat a kutyának meg hód alakú gumicukrot magamnak, a szomszédok annyira meg voltak lepve, hogy inkább adtak valamit.

Ha majd tényleg lesz halloween, esti kutyasétáltatónak öltözök már délután, és veszek sok csokit magamnak, hátha nem találom majd a kulcsom hazafelé, és be kell csöngetnem hozzám. Akkor ijesztek és édesség sokat.

Most viszont kicsit zavarban vagyok, hogy akkor a jövő hónapban lesz-e karácsony, vagy már volt, még tojásfestéket sem vettem, tudom hogy az húsvétra kell, de idén különleges, pirostojás alakú fát tervezek, filoxériásat.

(Karácsonyra egyébként lánctalpas kisvasutat szeretnék, piros mozdonnyal, olyat ami tegnapi újsággal megy, és elfér a nappaliban, hogy télen is vasúthazzak vele.)

Adventet külön nem ünnepelek, az a Hargitán van, legalább is így olvastam egy hangoskönyvben, oda meg nem visz helyi busz a csak arra bérletemmel.

Az ünnepeket egyébként nagyon szeretem, öt különböző vallást vettem fel, hogy minél több legyen belőlük, csak soknak hülye neve van s hétvégére esik, akkor meg minek. És mivel most volt halloween, mindjárt itt a halottak napja, mexikói stílusú házibulira gondoltam tacóval, meg kis cukor csontvázakkal, a hódos gumicukroknak meg leharapom a fejét, hogy stílszerű halott hódokat csináljak belőlük.

Meg lesz még október huszonharmadika, ami nem vallási ünnep, hanem egy utca, de olyankor géppisztolyos emberek fekete-fehérek a tévében, gondoltam egyet majd én is feldíszítek itthon, aztán csinálok huszonharmadika-koktélt, ami huszonháromféle italból hánytat. Meg lesz lyukas zászló is, csak union jack van itthon, de gondolom zászló az is, egyre megy.

És lesz  még szilveszter is, amit azzal ünneplek, hogy nem találom a papírtrombitákat a szekrényben, ez szerencsét hoz az új évre, de csak lencsével. Virsli nem lesz, csak a kutyának, esetleg macskaszalámi, igazi macskából van a kép a csomagolásán. Éjfélkor  tűzijátékra anyázás ébredéskor, másnap Terence Hill – Bud Spencer újévi koncert Pécsről, aztán meg munka, de csak ha vízszintesen kell olvasni a naptárat, felülről lefelé.

Szájkarate, szájkeresztény

„Szerencsére Magyarország rendelkezik egy olyan politikai kultúrával, ahol lehetőség van nyílt és őszinte párbeszédet folytatni minden fontos kérdésről”

„Úgy érzem, az a legfontosabb üzenete (az irgalmasságnak), hogy nyissuk meg a szívünket mások felé, mert az elzárkózó, önmagába fordult ember elveszett”

És ezeket a mondatokat maga a felcsúti Ramszesz mondta az ő szájával, egy katolikus hírportálnak (kiemelt szövegek a 444-ről), ami persze  sok mindent megmagyaráz. A pocakos vezénylő tábornoknak ugyanis szokása (mint Adolf H. kollégának anno), hogy mindenkinek igyekszik azt mondani, amit az hallani akar. Így aztán szavakban az egész ország egyetlen nagy ipari parkba ojtott autópálya-kereszteződés, német autógyárakkal és barokk városközpontokkal, miközben huszáros katonáink szögesdrót kerítésekkel védik Európát mellyel harcban állunk (és azt hisszük Európa Brüsszelben van, valahol a pisilő kisfiú környékén), mint tőről metszett európaiak, akik nem szeretnék ha muszlimok özönlenék el a kontinenst, mert nagyra tartjuk az iszlám kultúrát, mint vérbeli demokraták, akik arab diktatúrákkal szeretnének üzletelni, a keresztényi szeretet jegyében, nem kérve a menekültekből.

Na most vagy az  van, hogy a felcsúti már teljesen szétcsúszott, és ezért beszél össze-vissza, vagy cinikus hatalomtechnikus, aki szándékosan beszél össze-vissza, mert  lényeg a pénz, z meg nálaa van meg a haveroknál, meg a saját lábon álló családtagoknál, és már rég nem érvényes, hogy ne ők nyerjék, a legtöbbet, az új jelszó, hogy ők nyerjenek mindent.

Szerintem amúgy a válasz valahol a kettő között van, V. Iktor már tényleg belehülyült a cezaromániájába, és már rég elhiszi azt a tündérmesét, amit seggnyalói mondanak neki (pont ezért kellett kizárólag seggnyalókkal körülvennie magát, meg hogy ne legyen konkurencia), de annyi realitásérzéke még maradt, hogy a pénzre azért odafigyeljen, hisz szereti ő a pénzt főleg a másokét.

Úgyhogy meglehetősen szánalmas, mikor a nyitottságról meg az irgalmasságról hadovál, nehéz lehetett röhögés nélkül kibírnia az interjú  készítőjének, bár egy katolikus hírportál újságírójából (sajnos) még azt is kinézem, hogy komolyan veszi a sok süket dumát, de ez legyen a katolikusok baja.

A felcsúti viszont a mi bajunk, és hiába kiabálok, hogy de én nem szavaztam rá, a demokrácia az már csak olyan, hogy el kell viselni a populista barmokat, már az ókori Athéban is el kellett, de ott sem lett jó vége.

Csak legalább az a kibaszott népszavazás legyen érvénytelen (és ezzel kapcsolatban tényleg indokolt a felcsavart trágárság), én megteszek mindent érte, azaz a a közelébe sem megyek.  Már csak a keresztényi értékek miatt sem, amikre kegyelmes uramék épp szarnak, magasról.

Urban survivor

Megint belefutottam a tévében valami túlélős műsorba, és még mindig nem értem. Egyfelől mit érdekel engem, hogy kell túlélni a dzsungelben, nem járok én arra, azt sem tudom melyik buszra kellene szállnom, másfelől ha véletlenül eltévedek a boltba menet és egyszer csak dzsungel, velem nem lesz operatőr, hangmérnök meg műholdas telefon. Vagyis úgy biztosan nem tudnék túlélni, mint a fazon a tévében, bár lehet, hogy nála az számít túlélésnek, hogy a három napja sárban cuppogó stábtagok nem verik agyon egy különösen moszkítós de holdfényes éjszakán.

A városi túlélés  szemléltetése szerintem sokkal  hasznosabb lenne. Meg lehetne mutatni, hogy lehet megtalálni az akciós sajtot a teszkóban, hogy lehet kiszúrni már előre az ellenőröket a buszon, melyik kocsmában/kávézóban/pizzériában lehet észrevétlenül beosonni a vécére, vagy milyen technikával lehet fölfelé hamuzni az ablakból, hogy egyszer a felettünk lakó  bunkónak is jusson a fejére.

Foglalkozni kellene a városi élővilággal is. Azt már tudjuk, hogy a levéltetveket a katicabogarak eszik meg, de ha nincs több levéltetű, a katicák meg csesznek továbbállni, kellene valamilyen madár, ami katicát eszik, aztán egy macska, hogy távol tartsa a madarakat, a macska elüldözéséét meg egoldjuk sajt erőből, mert bár Dudlikutya igen öreg, de macskaugrasztásban még elég jó, amúgy meg nem ártalmas rájuk, hisz esélye sincs utolérni őket. (És egyet visszalépve: a katicákat is nyugodtan fel lehet etetni madarakkal, mert nem, nem aranyosak, gusztustalan bogarak, mint az összes többi, csak jó a sajtójuk, de a pöttyös szárnyfedél alatt pont úgy néznek ki mint mondjuk egy csótány, amit már  gyerekkorunkban sem mentettünk volna ki a Balatonból, míg a jól marketingelt hétpettyest naná. Mellékesen a patkány – aki nagyjából pont azóta városlakó mint az ember – is lehetne népszerű, mondjuk a denevérrel együtt, de valamiért a mókusnak hatékonyabb a marketingje.)

És persze kellenének tippek a többi városlakó, ezen belül is az emberek túlélésére, hiszen egyértelmű, hogy velük a legnehezebb. Itt van mindjárt a bicikliúton araszoló kerekesszatyros nénik és a járdán bicikliző nagyarcúak kibékíthetetlen konfliktusa. A nénik igazából mehetnének is a bicikliúton, elvégre egy kétkerekűvel közlekednek, bár ennek nyilvánvalóan nincsenek tudatában, így nem is használják érvként a vitában, így csak annyit mondanak a reklamálóknak, hogy „hámémánemá hámibajavanmagánakhá”, ami azért – valljuk be – argumentációnak meglehetősen vékony.
Ezenközben meg a biciklisek ott is a járdán mennek, ahol mehetnének az úton is nyugodtan, és tényleg nehéz belátni, hogy reggel ötkor, egy nagyjából töküres mellékutcában mi a fenéért kell a buszmegállóban várakozókat kerülgetve kurvaanyázni, mintha legalább is  minden leaszfaltozott felületet nekik  teremtett volna a Jóisten, vagy a Miniszterelnökséget Vezető Miniszter, már amelyik a nagyobb kutya.

Vannak még a kutyasétáltatók, mely species két fajtára bontható: a kutyakakát összeszedőkre és azokra akik úgy tesznek mintha nem vennék észre, hogy kakál a kutya. (Mert mondjuk nem tudják, miért veszik fel a jellegzetes pózt, nem láttak még szart, így fel sem ismerik, esetleg szaglásuk sincs, így a távolba révedve esélytelenek észlelni a vonatkozó műveletet.) Viszont a kutyagumit összeszedőknél is két  csoport figyelhető meg, az egyik (nevezzük feledékeny típusnak) a kutyával együtt sétáltatja a végterméket, nyilván arra gondol, hátha jó lesz még valamire, esetleg később vissza akarja tenni az állatba, vagy csak szeretné, ha kukába kerülés előtt még kicsit világot látna. A normálisabbja persze az első szemetesbe kidobja, már ha az arrafelé lakók (mohó sapiens sapiens) nem lakatolják le a kukát, ez esetben pedagógiai célzattal az edény tetejére helyezi a kis csomagot, ha már a szemetet a Fort Knox-i aranykészlethez hasonlóan óvják az illetéktelenektől.

A kukáknál egyébként találkozhatunk egy másik jellegzetes városi életformával, a kukázóval. Elmúltak már azok az idők, amikor a kukázót szagról és küllemről fel lehetett ismerni, ma már decens nyugdíjasok is hirtelen fékeznek, és elkezdenek túrni, sőt ritkán látni olyan szemetest, amelyben nincs éppen derékig valaki. (Ez a jelenség egyértelműen jelzi a NER sikerét is, újrahasznosításban lassan utolérjük Svájcot, bár életszínvonalban épp ellentétes irányt mutatnak a trendek.)

A túlélés érdekében fontos ismerni mindenféle városi életformát, hisz mindegyikhez máshogy kell  viszonyulni, vészhelyzetben pedig eltérő harcmodorokra lehet szükségünk velük szemben. Fontos például, hogy ha visszük le a szemetet, még véletlenül se öntsük egy épp kukázó polgártárs nyakába a cuccot, ha mégis elvétjük, aprópénzzel vagy visszaváltható üvegekkel védekezhetünk. Sőt, vehetjük őt simán emberszámba, ekkor szinte kizárt az ellentámadás.

Agresszív biciklisek ellen a határozott fellépés ajánlott, előbb-utóbb úgyis megállnak, mert bár nem érdekli őket, hogy a járda csak másodsorban az övék, viszont  biciklivel igazán marha nagyot lehet esni, és ezt azért mégis csak kihagynák.

Érthetetlenül káráló gurulós nénik ellen meg a legjobb a figyelmen kívül hagyás, az ő kommunikációs kódjukat úgysem tudjuk feltörni. És fontos, hogy ne lépjünk kutyaszarba, sőt ne lépjünk kutyára mert  lakótelepi viszonylatban már értelmezhetetlenül kicsi izéket sétáltatnak pórázon, vagyis tényleg nézzünk a lábunk elé, ne együnk a mekiben és ne vitatkozzunk a rendőrrel, így akár évekig is elélhetünk az egyébként barátságtalan városi környezetben.

Befejezetlen mondatok

Olvastam ma egy közepes cikket arról, hogy beköszöntött az "igazságon túli" politika korszaka, amikor egy politikusnak már nem ciki hazudnia, ha lelepleződik olajozottan hazudik tovább, és egyáltalán nem érdekli már a valóság, mint ahogy potenciális választóit sem, ők is csak a saját kis világukban akarnak élni. Trump meg a brexit a példa, meg persze szíjjártópéter, aki úgy lett külügyminiszer, hogy bár alkalmatlan, de sokévnyi rendületlen seggnyalás nálunk kormányzati pozíciót ér, meg gazdag családot, hogy hitelezzen a gyereknek egy 160 milliós házra. 

Pedig szerintem nem történt semmi különös, csak ami a mediatizált tömegdemokrácia logikájából eleve következik, azaz a politika felett is átvette az uralmat a marketing, mindegy mi van, a lényeg az, mit üzenünk, nem pártot, programot vagy kólát adunk el, hanem életérzést, momentán nálunk a félelem érzését, most 20%-al több gyűlölettel, az akció csak másodikáig tart!

Aki meglepődik azon, hogy a politikusok rezzenéstelen arccal hazudnak egyre nagyobbakat, az meg fog lepődni a reklámokon is. A híres vízilabdás fickó is régóta mondogatja a tévében, hogy valami emésztésjavító szer milyen jó, illetve inkább csak hümmög a felesége mellett, és hát nehezen képzelhető el, hogy valaki ilyen ócska belekkel nyert három olimpiát, persze nem kizárt, hogy néha belefosott a medencébe, legfeljebb azt kivágták a víz alatti felvételekből.

Meg vannak azok az autószerelő kinézetű fickók a Sparnál, akik vigyorogva végigtapogatnak minden zsemlét, almát meg állattetem-darabot, de ha az összes beszállítót személyesen ellenőrzik, meg az összes boltot, akkor ebben az évtizedben már biztos nem mehetnek szabadságra, és amikor a harmincötödik gazdánál áll valamelyikük bokáig a disznószarban vagy huszonhetedik napja kel folyamatosan hajnali kettőkor hogy a morcosan másnapos pékeket csesztesse, már nyilván nem vigyorog, csak akkor már nincs ott a kamera.

És a divatosan borostás fickók is üdvözült képpel hasítanak az új koreai autójukban egy teljesen kihalt metropolisz közepén(!) a töküres autópályán, de akkor már nem látjuk őket, mikor a Kerepesi út kátyúiban araszolnak a hétfő reggeli csúcsforgalomban karikás szemekkel, teli szájjal kurvaanyázva, és aznap a negyedik gyanús fickó mossa le a nyilvánvalóan egyre mocskosabb szélvédőjüket. És megfogadják, hogy nem vesznek több Fedél Nélkült.

Amivel csak azt akarom mondani, hogy a reklámok nem is a valóságot mutatják. Plusz nincs Mikulás, húsvéti nyúl viszont van, mármint húsvétkor is van számos nyúl, csak nem tojnak tojást, amit meg igen, azt nem főzzük meg és nem festjük pirosra. 

Ettől persze a reklámok még nem hazudnak, csak nem bontják ki a valóság minden aspektusát, mint ahogy a jedi-lovagokat sem látjuk soha vécére menni, pedig nyilván szoktak, de a rendező megkímél minket mondjuk Obi-van Kenobi hasmenésétől. A politikusok is így vannak ezzel, csak azt mondják el, azt nagyítják fel, ami érdekükben áll, az izzadós, kurvázós, bazmegelős részek meg valahogy kimaradnak a műsorból, kivéve a gyurcsánynál, de ő erről lett híres és sikertelen.

Tehát mikor kövérlászló arról delirál, hogy muszlim terroristák tízmilliói özönlik el Európát (ami ettől megszűnik létezni, nyilván elönti a tenger vagy pont ide csapódik egy meteorit), akkor értelmesen besszél ő, csak már nem halljuk a mondat második felét: "..., de hogy ez mekkora baromság bazmeg!" Mert így már lenne értelme, mint ahogy annak is, hogy "Megvédjük a nyugdíjakat (a többi tolvajtól)" vagy hogy "Üzenjünk Brüsszelnek (a dajcstominak elfogyott a füve, adjatok még neki, addig sem  nyilatkozik!)" esetleg hogy "Tudta? (ezt a plakátot is egy haverom számlázza ki háromszoros áron, nekem is ebből lesz új autóm.")

Ebben a megvilágításban már egész máshogy hangzik az igazságon túli politika fogalma is,  Csak be kell fejezni a félbehagyott mondatokat, és máris közelebb jutunk a valósághoz, mondhatni kontextusba kell helyezni a szövegeket és már nem is látjuk választott vezetőinket (valamint  Nyuszi rokonait, barátait és üzletfeleit) sötét ám mohó gazembereknek, mint egyébként rendszeresen.

Nem hazugság van itt, csak szelektált igazság, kár hogy e kettőt ma már közelről sem lehet megkülönböztetni.

Allokál patrióta poszt

Egyre több olyan cikkel találkozom a mindenfelé szerte, melyek egy-egy város, vagy városrész kevéssé ismert majdnem nevezetességeit veszik számba. Én nem veszem a számba az ilyesmiket, de itt nálunk is akad néhány látnivaló felénk is.

Itt van például a világ egyik legindokolatlanabb városi bicikli rendszere, aminek ha jól tévedek három állomása van összesen, így ha valaki mondjuk a Honvéd utca felénk eső végén lakik és pont a Kossuth téren akad dolga, akkor ideális választás a kölcsönözhető bringa, minden egyéb esetben értelmetlen. Ha például én megyek  könyvtárba, öt perc séta a dokkolóállomásig, öt perc tekerés, és öt  perc séta a tértől a könyvtárig, de tizenöt perc alatt simán elsétálok a könyvtárig ingyen, némi kipufogógáz-belélegzés árán. (Egyébként régi ötletem, hogy a Kaposvár-Dombóvár vasútvonalra kellene egy huszon-akárhány kilométeres személyvonat, itt felszállok a végén, előremegyek az első kocsiba és leszállok Dombóváron, nagyon egészséges, a vonat nem fogyaszt áramot, igazából mozdony sem kell, az utasok meg mondjuk kaphatnak kedvezményt.)

mnnsz.hu

Egyébként soha eddig nem láttam még élő embert ilyen közösségi biciklin tekerni (bár van menő elektromos roller is), de ha arra járok mindig hiányzik egy-két darab. Szóval vagy használják, vagy az önkormányzatnál ki van adva néhány irodai rágcsálónak, hogy adott ütemterv szerin kell pedálozniuk, ez esetben nem csak átvitt értelemben.

Aztán nálunk vannak talán a legszörnyűbb, ebből az évezredből való köztéri szobrok. Élethűnek szánt, az utcaképbe erőltetett bronz giccsek, nálunk az egész belvárost megszórták vele. Persze erős a verseny mondjuk a pesti V. kerülettel (blikket áruló rikkancs, hogy mást ne mondjak), Pécsen egy ilyet öntött le liszttel egy felháborodott  konkurens szobrász, nálunk meg vidáman fotózzák  turisták a szamárkordén ülő Rippl-Rónait, sőt felülnek szamár hátára is, ami ettől már  csillog, a fara meg fakó. (Mellékszál, de hogy kerülnek ide turisták? A Balatont keresték csak eltévedtek?)

hu.wikipedia.org

irodalom.lapunk.hu

A második képen egyébként szintén Rippl-Rónai József (a festő,és nem szoba-) látható, nem messze a szamarastól, Ady Bandi társaságában, amiben csak az a vicces, hogy ezektől nem mesze (két perc sétára) van egy harmadik szobra is, amint nagyon művészien üldögél egy szökőkút közepén, az egy régebbi korszakból van, é egy fokkal kevésbé giccses.

És határozottan úgy tűnik, nálunk is a hülye szobrok, az indokolatlan szökőkutak meg a mérhetetlen mennyiségű térkő jelentette a belváros felújítását, növényeknek csak edényekben jutott hely, kutyáknak meg bronzba öntve, mert  nincs az a hülye eb, aki szívesen sétál egy nyáron túlmelegedő, amúgy szeles kősivatagban. Így már ki sem kellett tiltani őket. Ügyes.

És ha már kősivatag, igazi látványosság az összenőtt lakótelepek sora, a belváros szélétől a város széléig, szerintem legalább a fél város itt lakik (én is), és nem is a legélhetetlenebb környék. Elég reménytelen betonsivatag volt gyerekkoromban, de azóta megnőttek a fák (ó, azok a lakótelepi fuck - írnám ha lapos lenne a humorom, de nem az, csak épp nincs),valahogy színesebbek lettek a házak és sokkal kisebbek a kutyák, de persze nem nálam.

Egy ideig pont erre laktunk, az egykori betonjátszótérhez még volt szerencsém (és horzsolásaim), azóta nincs meg, pedig a szürke beton és a sok por a homokozóból segített elhitetni, hogy én vagyok Luke Skywalker, pedig akkor még meg sem épült a teszkó feliratú csillagromboló a szomszédban.

74nullanulla.hu

Most kevésbé Tatuin-szerű, viszont még mindig csak a szökőkút-térkő kettősben tudtak gondolkodni, de legalább a növényzetet nem betonozták le, mint a kíniak a Nagy Falat, csak mert úgy egyszerűbb.

Van saját, névadó folyónk, a Kapos (vár amúgy nincs, ennyi marad), ami kettészeli a várost (ami nem mellesleg hét dombra épült, mint Róma, esetünkben a világbirodalom kiépülése még mindig várat magára), pont mint Budapestet a Duna vagy Londont a Temze, csak kisebb a lépték. Sokkal kisebb.

kapos.hu

Énnek ellenére néha ki szokott önteni, ami egy folyónak nevezett pataktól szép teljesítmény. (Bár komoly játékos ám, a Sió csatornába ömlik, az a Dunába, az meg a Fekete-tengerbe, de  onnan még egyetlen papírhajós üzenetemre sem válaszoltak, pedig vagy harminc éve elküldtem már  őket. Most akkor vagy nem folyik ezekbe bele, vagy tényleg kurva messze van a Fekete-tenger, ahol esetleg nem értenek magyarul. Vagy a pártállami Népszabadság papírja nem is olyan ellenálló, pedig már az MSZMP XIII. kongresszusa is előírta neki.)

youtube.com

És ami a legjobb, van saját népszavazásra buzdító plakátunk, valami védjük meg Kaposvárt felirattal, képem nincs róla, lusta voltam lefotózni, de mivel a kék meg a sárga a  város színei, már várható volt a megjelenésük. Egyébként nincs rajta semmi látnivaló, címer és szlogen kék alapon, azt annyi. Pedig csinálhatták volna térkőből is, ha  már arra izgul minden helyi politikus, pártoktól és településektől függetlenül, lelkesen és egyöntetűen.

Aztán találtam képet, igazán csalódást keltő, ettől nem megy fel a vérnyomásom, nem kezdek sosem látott emberektől félni és/vagy őket gyűlölni, nem akarok faszt rajzolni a szavazólapra. Faszt se.

Ez a plakát mind vizuális eredetiségében, mind a komplex üzenet bravúrosan érthető megfogalmazásában verhetetlen. Valamit írhattak volna még a szabad pálinkafőzésről is, de nek keressünk a kánkán is csocsót, vagy ahogy mondják.

Évfordulós tigrisliliom

Holnap lesz nálunk nagy céges buli, délben le is állunk a munkával, viszont utána kötelező maradni, ami az álmoskönyv szerint kevéssé használ a bulihangulatnak. Illetve pont annyira, mint a hajnali négyórás kelés, ami után az embernek máshoz sincs kedve, mint az irigy hónaljmirigy haknijára műélvezni (tényleg, mi az a hón és hol van, én még csak az aljával találkoztam), aztán csapatni a mulatósra meg a lakossági technóra hajnalig.

Az apropó egyébként az, hogy 50 éves a cég, amit 1967-ben alapítottak, szóval felhúzós műegér legyek ha értem, ebből hogy jön ki a kerek évforduló, de lehet, hogy holnap ez is kiderül.

És nem szabad elfelejtenem, hogy az egyik kollégámnak megígértem, hogy viszek neki valami sci-fit, az első ötletem az Idő térképe című majdnem sci-fi volt, de rájöttem, hogy ez a könyv nekem csak angolul van meg, amúgy egy spanyol szerzőtől, és Bécsben vettem, vagyis a multikulturalitás illusztrációjának remek, de olvasnivalónak kissé rágós annak, aki nem tud angolul.

Szerintem viszek neki egy Jack McDevitt kötetet, azokat is bírom, Indiana Jones és egy galaktikus Sherlock Holmes keveréke űrhajókkal, és  nincsenek benne cuki kis szőrős állatok, nélkülözi a szerelmi szálat és végére mindig mindenre fény derül, szóval jó. (Ezért utáltam az X-aktákat, arra sem vették a fáradtságot, hogy megoldása legyen a sztoriknak, de ettől nem misztikus lett, csak szar.)

Egy másik kolléga meg elújságolta, hogy most vettek új autót. Tényleg nem értem, hogy két –gyakorlatilag- minimálbérből hogy hozzák ezt össze, mikor én kefírre meg hagymára gyűjtök, és úgy néz ki karácsonyra mindenki vízórát kap tőlem. Pontosabban vízórákra költöm majd az ajándékokra szánt (szánandó, hisz még nem múlt idő, csak így meg olyan szánalmas...) pénzt. Az órák itt lesznek, de bármikor el lehet jönni megnézni őket, ha már december közepéig ki kell cseréltetnem az összeset, mert lejár  a szavatosságuk, de majd aggatok rájuk szaloncukrokat, onnan legalább nem lopja el a kutya. Ez is olyan lesz mint az állatkerti állatok szimbolikus örökbefogadása, majd mindenki kap tőlem egy-egy fényképet az órákról, esetleg mellékelem a régi plombákat, jól hasznosíthatók pl. rovarok ellen, bár eltart egy ideig, míg a kis fémplombával egyenként agyonverjük a nem kívánatos termeszeket vagy levéltetveket.

Szóval a kötelező céges buli (amire nem vehetem fel a Fuck You! feliratú pólómat, mert  már rég nincs meg) és az állandóan levélben zaklató közszolgáltatók nehezítik az életem, miközben nekem holnap már egy szociálpszichológia cikket kellene írnom, vagy legalább is neki kellene állnom, de a fejemben vízórák, kutyagyógyszerek, ugrálóvárak és a hétvégi bevásárlólista gomolyognak, miközben a karácsonyi szünet is kurva messze még.

Pár hete pont erre a hangulatra találtam meg a megfelelő zenét a Tiger Lillies művészetében, ők sajátos egyvelegét képviselik a punk hozzáállásnak és a két világháború közötti berlini kabarék brechti világának. Vagyis három valószínűtlen angol faszi nyekereg egy színpadon, inkább ijesztő, mint érdekes produkcióval, de a végére valahogy mégsem akasztják fel magukat, sőt a hallgatóság sem, ami azért részükről is teljesítmény. Viszont bármelyikükből kinézném, hogy igazából ő volt Hasfelmetsző Jack, csak a végére már azt is megunta, azóta zenébe fojtja.

Szóval a spontán kialakulóban lévő zenei ismeretterjesztés jegyében ideszúrok egy kis opuszt a Tiger Lilliestől, ismét valahonnan a show-business és az underground határterületéről, mely ingoványos, némileg zavarbaejtő, és céges bulikon garantáltan nem játsszák. De ha valaki ismer olyan céget ahol mégis, az szóljon, azonnal megyek oda dolgozni, de csak ha nem kell autót vezetni, arra nem vagyok hajlandó. (És a szakáll marad!)