Erforsz van?

A kormány (vagy az állam, vagy a párt, lényegében mindegy is, mindegyiknek ugyanaz a wannabe-diktátor dirigál) megint vett egy repülőgépet, ezúttal egy igazi luxust kínáló business-jetet, persze nem magának, hanem a honvédségnek. Elvégre a Hungarian Air Force légiszállító-kapacitásának úgy kellett a gazdag üzletembereknek magángépének tervezett Dassault Falcon 7X mint egy falat kaviáros lazac, szarvasgomba ágyon.

Eddig ugye vettek a csődbe ment Air Berlin készletéből két A319-es utasszállítót, amivel főleg a főnök és kísérete repül, mert teherszállításra mondjuk amúgy is alkalmatlan a modell, de persze egyik sem kormánygép, nálunk olyan nincs. Hiszen a miniszterelnök igen puritán ember, bicskával eszi az újságpapírba csomagolt szalonnát, nem szórja a pénzt fitneszbérletre, mindenféle okoskodó könyvekre és ha a meccsen be is ül a VIP-páholyba, ott is csak szotyolázik a hasonlóan puritán milliárdosokkal.

cyberpress.hu

Izraelbe meg Montenegróba is csak azért ment az Airbussal, mert egyrészt a légierő épp amúgy sem akart csapatokat, utánpótlást vagy akciós kínai művirágokat szállítani vele Afganisztánba, másrészt meg a katonai vezetők könnybe lábadt szemmel kérlelték, és nem volt szíve a visszautasítással a lelkükbe taposni nekik. Mert ilyen rendes ember.

Csak az igazmondás, az nem megy mindig. Mert simán mondhatták volna azt kormánykörökből, hogy igen, a légierőnek veszünk gépeket, de ezek többfunkciósak lesznek, és például kormánydelegációkat is szállítanak majd. Mert ez egyszerűbb és olcsóbb, mint menetrendszerű jártokra foglalni sok jegyet.

Bár ez sem lett volna igaz, mert egyszerűbbnek ugyan egyszerűbb, de nem olcsóbb, a Népszava derítette ki, hogy az izraeli út fejenként 250 ezerbe, a montenegrói 140 ezerbe fájt, és ennél bármelyik foglalási oldalon vagy utazási irodában találhattak volna kedvezőbbet.

Úgyhogy inkább arról lehet szó, hogy a felcsúti szeret reprezentálni, élvezi mikor egy Hungarian Air Force (One?) feliratú gépből szállhat ki valahol külföldön, mutatva hogy ő jelentős és fontos vezető, akinek komoly hatalma van, sőt a heréi is rég leszálltak.

Jellemző, hogy az autokratikus hajlamú vezetők mindig kedvelik az ilyen külsőségeket, egy nagy különgéppel érkezni számukra presztízskérdés. Az persze más kérdés, hogy egy kis luxusgéppel mit is akarnak mutatni a külvilág felé, mert ha ilyenből száll ki az ember, akkor nem politikai vezetőnek látszik, inkább valami multicég elnök-vezérigazgatójának.

Persze ez sem áll messze a valóságtól.

Mo, kuss!

Pár napja nem tudok napirendre térni a hír fölött, miszerint egy német pasas rendőrt hívott, mert egy bébimókus (!) zaklatta. Zaklatta! Mondjuk elég nehéz elképzelni, hogy egy még csak nem is felnőtt mókus hogy tud zaklatni egy deviszont felnőtt férfit, ráadásul olyan durván, hogy miatta a rendőrséget is riasztani kell. Ha az eset precedensértékű lesz, innentől mentőt hívnak majd az étvágytalan aranyhörcsögökhöz, a tűzoltókat ha az éxerteknős nem akar kijönni az ágy alól (ez nálam gyakori gond) és főleg a rendőrséget, ha egy vérengző cinege agresszívan bámul minket az erkélykorlátról.

youtube.com

Persze nem ismerjük a részleteket, csak annyit, hogy a támadó vadállat kifáradt és elaludt mire a yard a helyszínre ért, nyilván szerencsére, mert nem hiszem, hogy a rend őreinek lenne kidolgozott forgatókönyve a kiskorú vérmókusokkal szembeni intézkedésre, az meg eleve kockázatos, ha egy alulképzett fegyveres improvizál.

Amúgy nem ártana egy ilyen protokoll, ideje végre gátat szabni az állatbűnözésnek. Kezdhetnék például a rovarbűnözésssel, mert az, hogy üdülőhelyek környékén nyaranta "szúnyogirtást" végeznek (értsd: csapvizet permeteznek repülőről rohadt drágán gátlástalan lángossütők) egyáltalán nem elég, a szúnyogokra, csótányokra, ágyi poloskákra és lódarazsakra minimum pisztollyal, géppisztollyal kell lőni, esetleg szóba jöhet még a lángszóró, egy teljesen kiégett lakásban már sokkal kevesebb a csótány. Például a lakók sincsenek már ott.

A mókusok, borzok, csüngőhasú kacsacsőrű emlősök már komolyabb beavatkozást igényelnek, röviden: atomot nekik! A taktikai bombázást persze már nem a rendőrség, hanem a hadsereg intézné, ha legközelebb valaki a bébimókus-terror áldozatává válik, érdemes eleve a légierőt hívni. Persze ha lebombáztatjuk a minket zaklató mókust, könnyen magunk is otthagyhatjuk a fogunkat  (és belső szerveinket), dehát ahol fát vágnak ott ugye hullik a forgács. Meg dől a fa, mert áldozat nélkül nincs siker, vagyis ha a mókusbombázás közben elhalálozunk (városunk és az agglomeráció legtöbb lakójával együtt) akkor egyfelől nemes ügyért áldoztuk életünk, másfelől meg biztosak lehetünk benne, hogy mókus többet minket már nem zaklathat. Hisz nincs már mókus, és mi sem vagyunk, a szakemberek ezt hívják kettős biztosításnak.

dumpaday.com

Mondjuk az is lehetséges kimenetel, hogy hagyjuk a fenébe az egészet, attól hogy egy zakkant német becsinál egy bébimókustól, még nem kell morális pániknak kitörnie a komplett nyugati civilizációban.  Ráadásul az a gyanúm, az állatok már régebben itt voltak mint az ember, ehhez képest nem is zaklatnak minket olyan sokat, csak az észlelésünk torzít. Mert eleve azt az állatot vesszük észre, aki valahogy belefolyik a szupermarket-tévé-mikrosütő háromszög által behatárolt életünkbe, mert berepül az ablakon, megcsíp a strandon, megdézsmálja a  veteményest vagy simán csak a kutyánk. És a kutyát leszámítva a többivel negatív kontextusban találkozunk, miközben fel sem tűnik, hogy hány millió szúnyog nem csíp meg minket, mennyi sok mosómedve nem dézsmálja meg a szemetesünket, és bár lehet hogy berepül az ablakon egy darázs, de a környék összes többi darazsa elkerül minket, bár igaz, hogy ettől még nem csinál mézet.

Egyszóval a bébimókusra rendőrt hívó német egy kretén, már így is túl sokat foglalkoztam az esetével, pedig igazából annyira érdekel mint a sportlövészet, a sajtkészítés vagy a füredi Anna-bál, azaz öt percen túl semennyire.

Röhejes first world problem.

Képzett beteg

Az utóbbi időben rájöttem, hogy az egyik legjobb időtöltés betegnek lenni. Ha az embernek épp nincs semmi fájdalma, nem kell odafigyelnie arra hogy mit mikor kell bevennie, meg mit kellene elkerülnie, és nem fedezhet fel magán újabb halálos betegségekre utaló tüneteket, akkor hajlamos unatkozni. És olyankor vastag könyveket kell olvasni, meg a bélyeggyűjteménnyel babrálni, esetleg takarítani, bár a porszívózás korántsem olyan szórakoztató, mint amilyennek eleve nem is gondolnánk.

Nekem például már két napja nem fáj a fejem, biztos felszívódott a homloklebenyi bevérzés, pont mire rájöttem, hogy reklámozhatnám agyvérzésként is, ami azért jó, mert ahhoz képest mindenki simán zseninek nézhetne. De hogy ne unatkozzak az egészségesség illúziójában elmerülve, úgy fájnak a lábaim, hogy fáj leülni/lefeküdni, de legalább felkelni is, valami izomgörcs-féle nem akar távozni tőlem sántán. Így aztán jöhetnek a tabletták ásványi vitaminokkal meg a különböző kenőcsök gyógynövényekkel és olajipari melléktermékekkel, mondjuk használnak is, de szerintem  fő hatóanyaguk a placebó. Mert jellemzően annyira elméleti ember vagyok, hogy a gyakorlatban nem sokat teszek magamért, miközben plasztikus elképzeléseim vannak arról, mit is tehetnék. Ha tehát beveszek egy vitamint, vagy a fájós részeket bekenem valamivel, akkor már jobban leszek, akkor is ha a gyógykence helyett a teszkó gazdaságos margarint vettem elő, nem mert figyelmetlen vagyok, csak egyfelől tapasztalatlan, másfelől meg ennyire azért nem érdekel az egész. Még a végén jól leszek, és kezdhetem a nagytakarítást, pedig az szigorúan vasárnap délelőtti program, most meg még csak szombat van.

Ezzel együtt fennáll a veszélye, hogy holnapra tényleg jól leszek (a gyógykenőcs gyanúsan fogyott az elmúlt napokban, miközben a margarin mennyisége változatlan), úgyhogy holnapra terápiás nagytakarítás várható, ha már a múlt vasárnapot még kórházban lustálkodtam végig. Jut eszembe, kórház: ott igazán nehéz betegnek lenni, mert a többiekhez képest az ember az egészség szobrának érzi magát. Mi például napokig hárman voltunk a négyágyas kórteremben, és a másik két pasi lábra sem tudott állni, tőlem kértek segítséget, ha a nővér tizenöt centivel arrébb rakta a poharukat, mert onnantól nem volt esélyük elérni.

Szóval a hipochondria igazi terepe mégis csak az amikor az ember otthon van, jobbára egyedül, ott garantáltan ő a legbetegebb, és nincs ott semmiféle hülye orvos, hogy eloszlassa szorongásait, nyugodtan lehet gondozni betegségtudatunk és lappangó félelmeink tüskés, ám garantáltan virágmentes rózsabokrát.  

És az unalom is elkerül, míg várjuk a postán rendelt gyógyító energiát a norvég sámántól Bukarestből, meg a rontáslevételt amit állítólag a hálózaton át küld az elektromos művek.

Sporttalanság

Azt mondják sokan, hogy a sport fontos része az emberi életnek. Hát, kétségtelen, hogy a sport emberi dolog, a természetben nincs olyan hülye állat, aki csak azért futkározna meg cipelne nehéz dolgokat mert. Nincs olyan róka, borz vagy lappangó mókus, aki csak azért strapálná magát, hogy kaja, társ vagy menedék helyett csak izomlázra tegyen szert, amit aztán még élveznie is illene.

Az ember ezzel szemben egy zakkant állat, képes élvezni a fizikai megerőltetést, és ennyiben lehet értelme a sport nevű izének is. Főleg akkor - és a magam részéről csak ezt bírom értékelni benne - ha valami játék keretében leszünk izzadtak és büdösek, az izomláz méltányos ár lehet egy jó kosármeccsért vagy a délutánon átívelő tollasozásért. Valahogy úgy, mint mikor az ember méltósággal (vagy csak szimpla beletörődéssel) viseli a másnaposságot, mert az a tegnap esti buli azért tényleg megérte, ott volt az összes jó  csaj/pasi, de Bunyós Pityu szerencsére nem ért oda, hála a dugónak az M0-n.

A sport mint emberi tevékenység ott kezd unszimpatikus lenni, amikor verseny lesz belőle, márpedig előbb-utóbb mindig az lesz belőle. Mert onnantól már nem játék, hanem vérre (pontra, gólra, presztízsre) menő küzdelem, az önbecsülés egyik meghatározó eleme. Aztán persze jön a profi sport (élsport), ahol már  megélhetés is attól függ, mennyire képes a sportoló kemény munkaként kezelni azt, ami eredetileg felszabadult játék volt. Ráadásul az élsportolókat afféle modern hősöknek próbálják eladni, mintha bármi hősies lenne abban, hogy valaki rohadt gyorsan ússza le a kétszáz hátat, és ezért minden más értelmes tevékenységet félretol.

Talán idéztem már itt is Kurt Vonnegutot, aki a Bajnokok reggelije című könyvében, Rabo Karabekian az absztrakt festő szájába adja véleményét a jelenségről. Karabekiant meghívják egy kisvárosi művészeti fesztiválra, és a helyiek lelkesen mesélnek neki a városka büszkeségéről, az  olimpiai ezüstérmes úszólányról, akit a szülei már kisgyerekkorától kezdve minden reggel és délután  vittek edzésre a közeli uszodába. Mire a festő annyit kérdez: "Milyen ember az, aki csónakmotort csinál a lányából?"

Igazából sokkal jobban tisztelek egy közepes tehetségű orvost vagy mérnököt, mint egy világklasszis futót vagy kajakozót, mert általuk még mehet előrébb a világ, de egy középtávfutó nem, vagy csak hihetetlen sok áttételen keresztül lökdösi előrébb ezt nagy zavaros izét, amit az egyszerűség kedvéért emberi civilizációnak hívunk. (Egy focista vagy kosaras legalább szórakoztató látványosságot, valami modern cirkuszt csinál, bár ha a begőzölt agyú, fanatikus drukkerekre gondolunk - akiknek élete a fradi,a kispest vagy a nagypest, esetleg a balmazújvárosi szénhidrogénbányász - azért itt is vannak gondok.)

funnysporterinfo.blogspot.com

A folyton szivarozó és konyakot vedelő Winston Churchill arra a kérdésre, hogy mi a hosszú élet titka, azt válaszolta: No sport! És egyúttal élő bizonyítéka volt annak, hogy vannak akiknél pont ez működik.

Kortárs szemét

Nem tudom (bár lehet, hogy nem is érdekel) mikor fagy be nagyjából végérvényesen az ember ízlése. De valamikor befagy az biztos, és egy idő után már nem vagyunk vevők a tömegkultúra aktuális vasziszdaszaira. Én például nézegetem különböző portálokon a Sziget idei fellépőiről szóló cikkek címeit, de az azokban szereplő nevek egyike sem mond nekem semmit, így aztán a cikkeket magukat persze már meg sem nyitom. Mert ha eleve gőzöm sincs arról, ki a franc az a Rihanna, Kendrick Lamar vagy Stormzy, és ráadásul nem is érdekel, akkor minden róluk szóló információ csak fehér zaj számomra, annyi közöm van hozzájuk mint a svéd focihoz, vagy az operabálhoz.

Nekem van a Queen, David Bowie, a Pogues, az Iron Maiden meg a Ramones (és megannyi név a naptárban), egy csomó a hetvenes-nyolcvanas évekből szalajtott fazon, akikről a mai tinédzserek egy jelentős része pont úgy nem tudja, kik (voltak), mint én Rihannáról, akit akkor sem ismernék fel, ha mellém ülne a kilences buszon. Gondolom ez természetes jelenség, ahogy öregszünk (na jó, fokozottabban felnőttek leszünk) egyre kisebb igényünk van új dolgokat felfedezni (popkulturálisan legalább is), meg egyre nagyobb bennünk a nosztalgia. Negyven felett már csak e miatt is a tizen- és huszonévesen hallgatott zenéket vesszük elő, a Kispál és a Borz például eszembe juttatja azt a koncertjüket annak a szakmunkásképzőnek a tornatermében, ahol először hallottam őket élőben, meg ott volt az a lány is, és mindez valamikor 1990-91 környékén amikor még nagykorú sem voltam. (A mostani párom meg még óvodás sem.)

Szóval mindez remekül megágyaz a "bezzeg az én időmben" hőbörgésnek, mert hajlamosak vagyunk (gondolom nem csak én) a jelen popzenéjét alapvetően vacaknak, igénytelennek, sorozatgyártott kulturális szemétnek tekinteni, mert hát hol vannak ezek a maiak Bowie-hoz vagy az ELP-hez képest. Azok még tudtak zenét írni, igazi zenét, nem ezt a tuc-tuc marhaságot, ők még úgy voltak népszerűek, hogy igényesek maradtak önmagukkal szemben.

Na ez az a hozzáállás ami tök értelmetlen, mert az, hogy mondjuk én már öreg vagyok és megcsontosodott az ízlésem, még nem jelenti azt, hogy minden más szar. A korral, meg a beszűküléssel nem jutunk automatikusan a bölcsek kövéhez, továbbra sem mi fingjuk a passzátszelet. Ráadásul szabadság van, a mai popsztárokat nem kell eleve utálni, ha nem érdekelnek, simán megtehetem, hogy nem hallgatom őket, amúgy ezt is teszem.

És ezért aztán nem megyek a Szigetre (pénzem sem lenne rá, de ha igen, akkor se), nem sok ismerős nevet láttam a fellépők között, viszont a kánikulában elkövetett csoportos züllés sem vonz már egy ideje. Utoljára pont húsz éve voltam kint, és már legalább tizenöt éve nem hiányzik egyáltalán. Szerencsére.

Lokális felmelegedés

Lassan már mindenki a melegre panaszkodik, hogy micsoda dolog július végén meg augusztus elején a harminc-egynéhány fok, elvégre csak nyár van, hogy mer meleg is lenni. Ilyenkor jön elő a kánikula kifejezés laikus ám népszerű értelmezése, vagyis hogy a canis az kutya (canis lupus familiaris), a kula az tudjuk mi, tehát a kánikula magyarul kutyaszar, pont annyira is kedveljük.

Viszont ha már a nyarat nem lehet betiltani (pedig tavasszal biztos pont erre szavaztak az emberek), valamit tenni kell a kánikula ellen. A szomszédaim például hangos és eléggé összefüggéstelen kurvaanyázással védekeznek a meleg ellen, bár szerintem a káromkodás hűsítő hatása elhanyagolható. Én ventilátort használok, meg nagyon hideg vizet iszom (ha már légkondira nincs pénzem), no meg izzadok mint egy vágóállat, és végső soron túl lehet élni ezt az időt is, bár a hideget nyilván könnyebb.

Mert ha hideg van, legfeljebb melegebben öltözik az ember, de a melegben már nem lehet egy szintnél jobban levetkőzni, legalább is ha le akarjuk vinni a szemetet, vagy dolgunk van a közeli postán. Mert a nudizmus mifelénk csak jól elkerített tóparti strandokon tolerált, de városi környezetben megszólnak érte a polgártársak, meg elvisz a rendőr, és szerintem a fogdán sincs légkondi, szóval sokat nem nyerhetünk vele.

A kánikula ellen a legjobb megoldást egyébként úgy hívják hogy ősz, októberben már biztos nem kell a harmincöt fokkal küzdenünk, vagy ha mégis, akkor elvétettük a bolygót, de legalább is a kontinenst. És az is érdekes, hogy ilyenkor mindenki a globális felmelegedéssel jön (miközben mondjuk Ausztráliában épp tél van, szóval mitől lenne globális?), amikor meg jönnek a téli mínuszok, ugyanazok a megmondóemberek értetlenkednek, hogy ugyan már, hol van itt globális felmelegedés, mikor az erkélyen felejtett üvegbe is belefagyott a sör. Ők valószínűleg hiányoztak az iskolából, amikor az évszakokat tanították.

Viszont ha akkora probléma ez az egész, gyűjtsenek aláírást, hogy a kormány jogilag tiltsa be a globális felmelegedést (legalább lokálisan), kétharmaddal ez sem lehet gond, és még stadiont sem kell építeni hozzá.

Hospitalizáció

Pont egy hete írtam utoljára, azon egyszerű okból, hogy az azóta eltelt időt kórházban töltöttem. Történt ugyanis, hogy kedd reggel szokásos egészségügyi sétámra indultam, szokás szerint reggeli előtt, és valószínűleg míg én az Arany tér felé járkáltam, a vércukrom lement a pincébe. Csak annyit észleltem, hogy egyik másodpercről a másikra nagyon durván megszédültem, a következő emlékem már az, hogy fekszem egy mentőautóban. Nyilván elájultam az utcán, valaki meg hívta a mentőket.

A kórházban meg azt mondták, van egy hajszálrepedés a koponyámon, meg bevérzés a homloklebenynél, hát így jár aki lefejeli a flasztert, mint én tettem biztosan. Úgyhogy eleve azzal indítottak, hogy pár napig bent tartanának megfigyelésre, ebből lett az, hogy kedd reggel indultam sétálni, és végül a következő hétfő délutánján értem haza. Műtét szerencsére nem volt, állítólag 90%-os eséllyel egy ilyen vérömleny felszívódik magától, a repedt koponya meg összeforr, ha békén hagyják, úgyhogy most nem töröm a fejem semmin...

A kórház amúgy kellemes meglepetés volt, több napot utoljára negyven éve töltöttem ilyen helyen, mikor négyévesen kivették  mandulám. Ha az embernek van olvasni- nézni- meg hallgatnivalója, egész el lehet viselni, takarít helyettem más, főz és mosogat helyettem más, én meg csak fekszem naphosszat, meg állítgatom a légkondit. Még a kórházi kajával sem volt bajom, leszámítva, hogy a leves jobbára meleg víz zöldségekkel (gondolom tekintettel akarnak lenni mindenki ízlésére és érzékenységére), de a főételek rendben voltak, én általában megettem mindent.

Azért persze jobb itthon lenni, különösen miután ma reggel fél nyolckor közölték, hogy ma végre hazamehetek, és fél négy magasságában már el is indulhattam. Elvégre egy másfél oldalas, szabvány szövegű zárójelentést megírni tényleg nyolc órába telhet, főleg ha az illetékes orvosnak eszébe sem jut az egész, miközben azon töpreng, pizzát rendeljen-e ebédre vagy kínait.

De végre újra itthon, és mostanában nem megyek sétálni, a bevásárlást majd a sarki kisboltbaan intézem, bár ott nincs teszkós tej, de az egyféle trappista amit árulnak, az finom.

Kamupipőke

Néha szoktam origót olvasni, de csak néha, mert alapvetően rendben van a vérnyomásom, nincs mit emelni rajta. Kár hogy ritkán jutok túl a címlapon, és ha igen akkor is jobbára a gasztro rovat felé, mert a közéleti "híreik" pont hírként értelmezhetetlenek. Pontosabban a (leginkább a bátran névtelennek maradó) szerző általában már eleve a saját értelmezését tálalja hírként, főleg a "Mocskos migránsok megvető pillantásokkal illették a téligumival bicikliző hamburgi háziassszonyt" -típusú, címlapot érő bejegyzéseknél.

Ma is olyanokat olvastam azon a bizonyos címlapon, hogy hatalmas siker volt a tusványosi diáktábor, miközben ők például kizárólag fideszes államtitkárokat, helyettes államtitkárokat, helyettes alállamtitkárokat és minisztériumi alfőosztályvezető-helyetteseket ábrázoltak és szólaltattak meg és ábrázoltak, festői hegyek és kevésbé festői részeg tizenhét évesek háttere előtt. (Még szerencse, hogy részeg tizenhét évesek tényleg bulizni mentek oda, és taktikusan kerülték azokat, akik öltönyben fontoskodtak a sátraik közelében.

A migránsozás amúgy változatlanul alapvető origós tempó, szerintük Macron kedvenc minisztere azért akar párizsi főpolgármester lenni, mert migráns, még jó hogy több tucat migránst tartóztattak le a krétai repülőtéren, valamint van remek videó arról, hogy szállnak partra a migránsok egy spanyol nudista strandon. És ez csak egy délután termése, akkora a migránsügyi felbuzgás, hogy néha még sorosozni is elfelejtenek, pedig Soros náluk már nem egy ember, hanem eposzi jelző, amit egyéb eposzi jelzők (pl. Nőverő Juhász Péter) kiegészítésére használnak (Sorosista Összefogósdis Szél Bernadett), ha ez így megy tovább, cikkeket már nem kell írnia a portál Anonymusainak. Kellő mennyiségű eposzi jelzővel már eleve elmondják, amit az illetőről meg akartak írni.

Jó reggelt, hazudta Kovács László.

És mikor túl vannak a politikán, jöhet a hardcore bulvár, a félmeztelen celebtől Rózsa György rúdtáncos lányáig, az egész olyan mint valami baromfi-szaküzlet, azaz mellek és combok, combok és mellek, esetleg mellékes hírként hogy valaki válik, gyereke született vagy jógázás közben véletlenül megtanult tojást rakni. Vagyis origo-címlapra úgy lehet kerülni (feltéve, hogy az ember nem fideszes államtitkár vagy migráns) ha valaki bikiniben pózol, mert a portál szerkesztői láthatóan a fészbuk-tvitter-tinder háromszögben nézelődnek a nem közéleti hírek után. A tuti címlap persze az, ha egy arab származású fideszes államtitkár pózol bikiniben, aztán belerúdtáncol a naplementébe, miközben arról nyilatkozik, hogy a válása óta mennyit fogyott, mert egyedül nem tud körömpörköltet főzni. (Egyébként is rájött, hogy a köröm a disznónak az a része, amivel a disznószarban tapicskol, a kolbász meg abba bélbe van töltve, amelyen a vonatkozó disznószar korábban áthaladt.)

A bulvár egyik alapszabálya szerint kutyával és nővel szinte bármit el lehet adni, itt láthatóan az előbbin van a hangsúly, bár ezektől az egyen-luvnyáktól nekem ugyan nem támad kedvem akciós kölcsönt, új autót vagy nálam okosabb telefont venni, de még százas papírzsebkendőt sem. Még szerencse, hogy pénzem sincs ezekre.

De most mennem kell uralkodni magamon.

SzaRule

Lőrinc barát legújabb vállalkozásától épp el van ájulva a kormánypárti média, hogy micsoda remek dolog egy nemzethy sportszermárka. 

A 2rule egyébként igen szánalmas szóvicc, mert az angolos írásmód ellenére a turul csak magyarul poén, ebből így nem lesz nemzetközi karrier, másfelől meg az angolban ha valami kettő, az már többes szám - 2rules, csak így már magyarul sem szellemes, hisz nem jelent semmit - avagy a márkanév egy erőltetett szóvicc, rossz helyesírással.

Meg hát az sem világos, hogy egy Törökországban meg Kínában gyártatott sportszermárka miért is kell annyira a nemzetnek, hogy előbb van megrendelésük egyes kluboktól, mint mondjuk weblapjuk, vagy épp konkrét termékeik. Ehhez én ideológiailag nem vagyok elég képzett, nem látom át, miért is félkarú óriás a nemzet saját sportszermárka nélkül, és miért fontos hogy ezt a bizonyos márkát egy volt gázszerelő gyárthassa. Mert a "saját" márka az nem a miénk, az lőrinc baráté, biztos fájt már a kicsi szíve érte, elvégre miféle gázszerelő az, akinek csak egy falusi polgármesterség jut, egy komplett média-portfólió és nyomorult pár milliárdos vagyon, de focimezt azt nem gyártathat. Pedig hősünk legendásan sportos alkat, többször is látták már a a saját csapata saját stadionjának VIP-páholyában pörköltet enni, melegítőben, fitten és sportosan. (Egyébként meg kellene erősíteni a nemzeti sajtgyártást is, botrány hogy a sarki kisboltban lengyel trappista van, miközben a mozzarella meg eleve idegen a magyar néplélektől. Valamint kellene még nemzeti rágóipar, nemzeti teknőstenyésztés, nemzeti bukósisak-gyártás meg nemzeti galéria - ja, az már van...)

És ha már van saját csapata (valamint Nyuszi rokonainak, barátainak és üzletfeleinek is), akkor nehogy már a halódó nyugatot, ezen belül is a migránssimogató németeket tömjük pénzel holmi Puma meg Adidas felszerelések vásárlásával, épp elég a sok migráns focista, akiket drága pénzért szerződtetünk. Ahogy a népi mondás tartja: magyar seggbe magyar lófaszt, luxemburgi vendégjátékosra legalább magyar mezt (mezet?).

Pedig az igazi akkor lenne, ha legalább a fociválogatottunk bőgatyában, rámás csizmában és pörgekalapban játszana, ehhez a szereléshez ráadásul jár a karikás ostor is, ami biztos erősítené a védelmet is, egy hátvéd ostorral mindig hatékonyabban működhet.

Amúgy vicces volt, hogy a tegnapi forma-1 magyar nagydíjon, miközben egy népdalénekesnő elénekelte a himnuszt (na jó, az elejét), a háttérben pont ilyen bőgatyás, néptáncos kinézetű atyafiak tartották a magyar zászló XXXL-es kiadását. Mintha a népviseletnek (illetve a népies műdal mintájára: népies műviseletnek) bármi köze lenne egy autóversenyhez. A csikósgulyásnak öltözött kanászok olyan tájidegenek voltak a Hungaroringen (milyen szép, ősi magyar név, ugye?), mint szkinhedek egy bármicvón, legfeljebb itt senkin nem fenyegetett a veszély, hogy megverik.

De azt nem ártana időnként eltalálni, hogy a nemzetinek gondolt hagyományokat hol érdemes és hol röhejes elővezetni, mert különben legközelebb már szürkemarhákat is végigterelnek a mogyoródi pályán, aztán a csúszós tehénlepény miatt kell beküldeni a biztonsági autót, a Metallica-koncerten meg pusztarákosi botolóst járnak az indokolatlan háttértáncosok.

És az SzaRule nézne ki.

Biowellness Naturale

Gwyneth Paltrow egykor színésznő volt, közepesen tehetséges hollywoodí barbi, de mégis filmekben játszott. most meg már inkább csak üzletasszony, akinek a cége felesleges ám rohadt drága cuccokat árul, meg végtelenül ostoba életmódtanácsokat ad - írja a 444.hu.

Azon már önmagában röhögni kell, hogy szerinte a nőknek mi mindent kell a vaginájukba dugdosniuk a jobb szexualitás vagy az enyhébb menstruációs görcsök miatt (a legjobb talán a csekély 15 ezer dolláros arany műbráner), de vannak ezeknél egetverőbb hülyeségek is. Az egyik ilyen hogy a méhcsípéstől szebb lesz a bőrünk, meg hogy a napozástól nem kell félni, elvégre a napfény természetes, és ami természetes az automatikusan jó, nem árthet nekünk.

A fitnessz-velnessz önjelölt guruinak legkomolyabb tévedése ez, hogy ami természetes az jó. Ennyi erővel ugyanis költözzünk egy működő vulkán tövébe, elvégre a vulkánkitörés is természetes. (Miként a villámcsapás, a meteorit-becsapódás, a fekete himlő és a medvetámadás is.) A forró láva és a vulkáni hamu ráadásul rövid úton megszüntet minden bőrbetegséget, mondjuk a bőrünkkel együtt, de hát az egészségért áldozatokat is kell hozni.

Persze láttam én már vegán biovizet is palackozva, ami mégis csak megnyugtató, hogy egyfelől nincs benne hús, de tejtermék sem (pedig egy víznél ezek ugye alapvetőek), másfelől hogy nem  műanyag, nem egy vízgyárban hegesztették össze hidrogénből és oxigénből alulfizetett kínai munkások, hanem csak úgy lett magától, egy bioforrásban. Hogy aztán természetes eredetű bio-műanyag palackba töltsék a környezet-tudatosság nagyobb dicsőségére.

Észre kellene venni, hogy az ember már nem természetes, nem az erdőn vadászik meg gyűjti a gombát, hanem városokban él, a teszkóban lesi az akciókat és mindenféle virtuális valóságokban meg identitásokban éli ki magát. Vagy az internet is természetes?

Theának

Nos, az van hogy vagy háromszor írtam hozzászólást Thea posztjához, de valahogy nem látom. Lehet hogy ő igen, és akkor ez itt felesleges, de ha ő sem látja, akkor most.

Nagyon jó érzés volt, hogy valakinek hiányzok, van az a kivagyiság, mikor az ember elvárná a világtól, hogy tetsszen neki. Érdemtelenül persze, de mégis. És akkor kiderül, hogy van néhány ember a világban, akiknek (személyes ismeretség nélkül is) fontos lehetek. Ez igazán remek. Külön köszönet Theának.

Zebra

Paul McCartney átment egy zebrán. Ez akkora hír volt, hogy címlapon hozták a világlapok, elvégre McCartney nem szokott csak úgy átmenni zebrákon, ő minimum helikopterrel jár, vagy építenek neki egy hidat az út fölött.

Ez alkalommal azonban az Abbey road híres zebráján ment át, amin a hasonló című Beatles-album borítóján is átmennek, akkor még négyen. Most Sir Paul egyedül volt, viszont kordonok mögött sikoltozó rajongókkal a háttérben. Ami érdekes, mert ezen a bizonyos zebrán magam is mentem már át (ha jól emlékszem az ellenkező irányba, lehet hogy ez volt a baj), mégsem sikoltozott senki, néhány japán turista fotózta csak egymást. Ők meg nem sikoltoztak mikor megláttak, nyilván nem olvasták a remek szociálpszichológia cikkeimet.

Gondolom az a baj, hogy még nem szerepeltem lemezborítón, így a japánoknak nem lehettem ismerős, bár valamelyik Dragon Ball sorozatban láttam egyszer egy fazont, aki határozottan rám hasonlít, különösen mióta megszaladt a kezemben a hajnyíró. Vagyis tegnap óta.

Meg az is baj lehet, hogy viszonylag ritkán megyek át zebrákon, a közeli kisboltba menet például mindig átszabálytalankodom magam a nem-zebrán, mert a fene fog kerülni, viszont a két közlekedési lámpa között van olyan időszak, amikor az autóknak mindkét irányban piros, avagy nem jön senki.

Így aztán nem sok lehetőségem van gyakorolni, hogy kell szakszerűen átmenni egy zebrán (plusz még rosszul integetek), nyilván csak ezen múlik miért nem vagyok híres, és miért nem sikoltoznak ha meglátnak. De félek, ez már így is marad.

Megtöröm a csöndet

Volt az a gondolatom, hogy a fenének kell már ez a blog (kiafenének nem), törlöm az egészet a manóba, aztán mégse, leginkább azért mert nem jöttem rá hogy kell. Reménytelenül csak júzer vagyok, az ilyenekhez nálunk Petra ért, én a rossz szóviccekben és a meredek hasonlatokban vagyok jó. Csakhogy túl sok jó ötletem támadt, amiből persze most egy sem jut eszembe, ha agyonütnek sem, még szerencse, hogy van az interháló, ott mindig akad nyersanyag.

A mai nap híre az volt, hogy a csodás és méltán utált Rájener (már megint) el akart menni a Kanári szigetekre az utasok csomagjai nélkül, mondván hogy túl nehéz a gép. Elvégre a Cinege-szigetek kurva messze vannak, és sok tonna kerozin kell hozzá, hogy oda jussanak, nagyon sok. Így aztán a kedves, illetve innentől kedvetlen utasok bőröndjeit kivágták a csomagtérből azzal, hogy holnap, de legkésőbb holnapután utánuk küldik a Papagáj-szigetekre. (Ami azért vicces mert a közismerten fillérbaszó Rájener így egy adag utast valójában két géppel fuvaroz, amitől a vezérigazgató nyilván infarktust kap.)

Pedig lennének megoldások:

- Repüljenek közelebb, minek a Kanári-szigetekre menni, leszállhatnak rögtön a Balaton-parton is, ha még megvan Sármellék.

- Tankoljanak menet közben, valahol csak le lehet szállni egy negyedórás boxkiállásra.

- Induljanak eleve mondjuk Barcelonából, onnan már nincs olyan messze, az utasoknak persze kicsit drágább lesz a reptéri taxi.

- Szerezzenek egy olyan gépet, ami el bír menni odáig gond nélkül, akkor is ha a japán szumóválogatottat kell vinni a kihajtogatható edzőtermükkel együtt.

- Vigyenek kevesebb utast.

Az ideális megoldás persze az lenne, ha nem vinnének utasokat egyáltalán, a nem létező utasnak csomagja sincs. Sőt a nem létező utasnak repülőgép sem kell, ez aztán igazi költségcsökkentés. Sőt, egyáltalán nem kellenek repülőgépek, így fenntartási költségek sincsenek. (Nekem már van egy ilyen légitársaságom, még neve sincs, hogy ne kelljen feleslegesen dolgozni vele.)

Az ideális fapados társaság nem más mint egy online jegyértékesítési rendszer, ami mindenféle, extra pénzért vásárolható plusz szolgáltatásokat kínál, elvégre igazából abban van a pénz.

De repülő az nem kell azzal csak a gond van. A Rájener persze még nem nagyon messze van ettől a tökéletességtől.

Pozitívabb poszt

Nu, befejeztem a szociálpszichológia cikket (és gondolkodom a trágárság témán, bár erről kéne egyeztetnem a főszerkesztővel is), majdnem jó lett. Ha teljesen jó lett volna aggódnék, a tökéletesség az égi szférák sajátja, itt a földön a majdnem a jó, az igen jó.

Tessék a politikára gondolni, vagy Lewis Hamiltonra, a jó az, ami nem tökéletes. Magam ebből iskolát csinálhatnék, én vagyok a majdnem tehetséges csávó, az egykori nagy ígéret, a mégis mi lett belőle, az azért ugye még feláll innen is.

Van az a pillanat, mikor az ember összecsúszik, kicsit félni kezd a kókuszos szappantól, és a sarki, lakótelepi garázsboltba is csak akkor mer bemenni, ha az a kedvesebb mosolyú eladócsaj van épp. Mert pár zsömlét meg egy liter tejet kérni kihívás, ki ne billentsen a relatív egyensúlyból.

És akkor most én nem akarok egy depi-naplót írni (bár kedvem az lenne rá), de túl sok jó punkzene van a neten. Szóval ilyeneket nézek, just for fun:

Negatív poszt

Oké, régen írtam, de magam alá gyűrtek a gondok, annyira voltam (lettem volna) vicces, mint egy kissé büdösödő mosogatószivacs, vagyis asszem nem nagyon. Magam legalábbis most dobtam ki egyet, a szag okán.

A világ továbbra is egy szar hely, én meg akarok halni (negyven-ötven év múlva, de ez most mellékes), a környezetem meg annyira abszurd bír lenni, hogy ahhoz én már, szerény eszközeimmel ugye...

A depresszió nem játék, ezt lassan, de legalább a saját példámon tanulom meg, feltápászkodóban vagyok, de még nem a régi, hozzám képest a sarki hajléktalan egy boldog ember, bár ő mindig részeg, így könnyű röhögni a világon.

Én meg épp szociálpszichológia cikket írok (nem egyedi eset, régebbi rossz szokásom ez már nekem), küzdök a témákkal, a propaganda/manipulációt végül is félretoltam, maradt a személypercepció, az legalább megy nagyjából séróból.

De egyszer írnék már valamit, úgy szociálpszichológiailag a trágárságról, a faszba bazmeg.

Kéklámpások

Régen még azt gondoltuk, kék villogóval a rendőrök, a mentők meg a tűzoltók járnak, nekik vannak ilyen sajátos mintájú autóik, amik előnye, hogy eleve kitűnnek a többi közül, így például a közeledő rendőrautók elől még időben el lehet futni.

Ma már viszont boldog-boldogtalan kék lámpával villog, a közterület-fenntartóktól az adóhivatalig, ráadásul az autóik festése is eléggé hasonló. Én például a minap épp szabálytalanul haladtam át az úton, két zebra között, mert mindkettő messze esett volna, meg amúgy is van egy időbeli rés amikor a két kereszteződés közt nincsenek autók, mert mindkét felől pirosat kapnak, keresztutca meg nincs. Mondjuk a kanyarodósávból még érkezhet egy-egy kanyarodó.

Szóval épp nyugodtan szabálytalankodok át, mikor jobbra nézve érzékelek egy közeledő rendőrautót. Fejben másodpercek alatt átrendeztem a havi költségvetést, hogy ezek engem tuti meg fognak bírságolni. De ennél komolyabb következményt nem terveztem, úgyhogy még gyorsan át szaladtam előtte, el ne üssön. (Elméletem szerint ha már muszáj, egy mentőautó üsse el az embert, ott eleve közel a segítség. Engem amúgy eddig egyszer ütött el autó, de nem mentő volt.)

Viszont az illető személygépjármű (ha már rendőr, alkalmazkodjunk a stílushoz) rezzenéstelen arccal kék villogóval haladt el mellettem, én meg megcsodálhattam az oldalán a feliratot: Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Pedig teljesen rendőrautónak nézett ki, csak közelről látszottak a finom különbségek, a vajszínű árnyalat, ami messziről nem tűnik fel:

Na ugye. A képek amúgy a policecars.hu oldalról származnak, mert ezek szerint vannak olyanok, akik a rendőrautókra gerjednek, a kéklámpa-fetisiszták, de hát minden szubkultúrának megvannak a maga kis körei a neten, rozsdás mozdonyokért és különösen hülyén kinéző zsebkutyákért is sokan lelkesednek, a pornóban meg eleve sokkal több versenyszám van, mint az olimpián.

Az persze nem igazán világos, mi a fenének kell az adóellenőröknek, vámosoknak, csatornatisztítóknak vagy a gázműveknek kék villogós autó? Ha például gáz van, nem a gázműveket hívjuk, hanem a mentőket meg a tűzoltókat, az ilyen megtévesztő festéseknek (mint az alsó képen) igazából annyi értelmük van, hogy a frászt hozzák az állam polgáraira, nem mert muszáj, csak mert szórakoztató. Hadd szarja csak össze magát sok hülye, amíg fél az állami hivataloktól, nagy baj nem lehet, legalább is nekik.

Viszont ma reggel láttam valamit, amit már magam sem hittem (sajnos nem tudtam lefényképezni), egy piros lámpánál állt egy az fentiekhez kísértetiesen hasonló autó, és az volt az oldalára írva hogy: KÉMÉNYSEPRŐ!

Úgyhogy ez úton javaslom a pizza futárok kék lámpával való ellátását, elvégre nem sok rosszabb dolog van. mint egy kihűlt négysajtos pizza, gumiszerű réteggé dermedt sajtokkal.

Zsúr-völgy

A hétvégén van a Vál-völgyi Zsúr, az alcsúti Sziget fesztivál, ami kicsit sárga, kicsit savanyú, rohadtul naftalinszagú, de legalább az övék, az igai magyar narancs. Fellép a Boney M, az Apostol, Szandi mag a Bikini, csak hogy a legnagyobb headlinereket említsem, hisz ebből is látszik, hogy ez a fesztivál, izé... zsúr mennyire szekszi, fenszi és trendi. Pont annyira és úgy, ahogy ezt ártunk és ormányunk vezetőitől elvárjuk, remélem lesz hurkakolbász meg pálinka is, meg valamelyik duplatokás elvtárs főz valami nagyon zsírosat bográcsban. Például pálinkát...

Bár Alcsút nem Felcsút, így stadion meg az akadémija nem jut neki, de mégis csak a Kisvasút (igazából csupa nagybetűvel kellene írni, de sajnos nem vagyok eléggé nemzeti gondolkodású, migránsellenes kereszténydemokrata) jár arra, meg amúgy is régi harcostárs. Így aztán az arborétumban düböröghet a Boniem, elvégre egy jó kis boniemezésre nincs is remekebb hel egy arborétumnál, ha én rózsa volnék (vagy mittomén, százéves  bükkfa), biztos nagyon karmolnám a Boniemet meg a Bikinit, csak a bikini ne a boniemeken legyen, mert azt tiltja a nemzetközi jog számos, tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos tétele.

A magát egyébként gasztronómiai fesztiválnak pozicionáló izé számos támogatóval rendelkezi, ott van például a Mészáros és Mészáros Káefté, a Mészáros és Mészáros Káefté valamint a Mészáros és Mészáros Káefté, nem is beszélve a Mészáros és Mészáros Káeftéről, amely igen komolyan szponzorálja az eseményt. Némelyik Mészáros és Mészáros Káeftének persze más a neve, de mi tudjuk amit a tudjukkik is, ahogy a Párt lassan maga az állam, úgy Lőrinc barát lassan maga a magyar gazdaság, az EU-s támogatásokat elnézve, tényleg maga a kis magyar hatalmi abszurd, a 444.hu szúrta ki, hogy itt vannak a legerősebb színpad-nevek. Mert ugye egy ilyen fesztiválon a színpadoknak nevük van, nem tematika (világzene, metál, mulatós, családon belüli erőszak), inkább a szponzorok nyomán. Így aztán itt van Hungarikum Alkusz Kápolna Színpad és Takarék Csoport Völgy Színpad. További javaslatok: Pancsó Aréna Makovecz Színpad, Elveszítette Közpénz Jellegét Színpad, esetleg Keleti Nyitás Bartainak Baltás Gyilkos Önképzőköre Színpad. Ez utóbbira meghívhatnának valami rendes zenekart is, én a Sodomra gondoltam, ha már a német diszkó jelen van, ne tessék diszkriminálni a német trash metált sem. Az is nagyon családbarát, és a fideszes nyugdjasoknak is biztos tetszene. Oké, nem elsőre, dehát több embertől hallottam, hogy ők brokkolit vagy spárgát is csak a rendszerváltás után ettek először, addig nemige volt, azóta viszont megszerették, avagy sohasem késő. És a Sodom van olyan jó, mint a brokkoli, csak másképp, főleg mikor Peter Griffin kedvenc dalát játsszák:

Igazi arborétumba való muzsika, csak hozzá kell képzelni a fákat, bokrokat, virágokat meg a háttérben körhintázó kisgyerekeket, őstermelőket és kézműves söröket gyártó kézműveseket. A backstage-ben egy sörhasra gyúró, izzadt alpolgármester készíti a banános lecsót krokodilszárnnyal, csupa helyi alapanyagokból a dédi receptje alapján. (Bár ma már nem lehet rendes krokodilszárnyat kapni, csak ilyen tápos vackot, de ha jól elsózzuk, senki sem veszi észre.)

A rendezvény egyébként ingyenes, sőt az opcionális trópusi viharért sem kell külön fizetni, a szélviharral kombinált zivatar ugyanúgy grátisz mint a V-Tech koncert, ráadásul élvezetesebb is. A Kisvasút meg sűrített menetrendben jár, egyelőre még nem Bicskéig, de jövőre már biztos, sőt terveben van az Alcsútdoboz-Budapest-Tokió járat is.

Rétori szónoklatok

Ne kérték fel kormány viktor orbánfőt, hogy beszédet mondjon az Európai Néppárt épp most zajló találkozóján. Tavaly még felkérték, de azóta vagy jobb az ízlésük, vagy magasabb a vérnyomásuk, és nincs szükségük a népies mű-közmondásokra, a koherensnek hangzó, de zavaros, csak a pillanatot uralni akaró dumára, erre az egész, sörhassal pávatáncoló produkcióra. A felcsúti ugyanis tizenéve nem vitatkozik, csak kinyilatkoztat, egyre egyszerűbb marhaságokat, ma már a kiscsoport szintjén kommunikál, rég volt már, mikor még a tizenkét éves gyerekek szókészletével dolgoztak a beszédírói, a mából nézve akkor még akadémiai székfoglalókat tartott a pártvezér és kancellár.

Nem csoda hogy a néppárti fontos emberek ebből nem kérnek, mert nincs az a talpraesett tolmács, aki a faék egyszerűségű szövegeket valami vállalható politikai programbeszéddé tudja torzítani, hogy a főnök olyasvalakinek látsszon, mint aki legalább nyomokban államférfit tartalmaz. Mert nem tartalmaz, ez nyilvánvaló. Működőképes, sőt igen sikeres hatalomtechnikus, a szó klasszikus értelmében vett demagóg, de egyre rosszabb kommunikátor. Ami nem csoda, hisz ha valaki soha semmilyen vitába nem áll bele, hősiesen elbújik a kritikus kérdések elől, és derék, mikrofonállványként működő alakoknak osztja az észt (illetve valamit a helyett), akkor gyorsan megkopnak egykor jól látható retorikai képességei is. A beszédei meg egyenesen szörnyűek, tartalmilag a 38. számú Italbolt tanszékvezető pultmenti filozófusának, Ramaty Lajosnak (ejtsd: ramati, különben Lajos pofoz) hatfröccsös elmélkedéseire emlékeztetnek. (Hat fröccs után még szárnyal a szó, de már szabad  a gondolat, e fölött viszont már akad a nyelv, tehát a hat fröccs az optimum, ha az ember lelkesítő beszédet akar mondani a népnek, illetve annak a résznének aki nem a bejárat előtt cigizik.)

Hogy a felcsúti mit iszik a nyilvános beszédei előtt, tudja a fene (mondjuk pálinkakedvelőnek mutatja magát), de az a rekedt kiabálás, amit időnként előad, az tovább ront az egészen. Vagy nem, ha abból a szempontból nézzük, hogy legalább passzol a tartalomhoz a forma, a kocsmai szintre butított szöveghez adekvátnak tűnik a rekedt kiabálás. Ha már a mindenféle számú italboltok közönségéhez beszél, jó eltanulni a stílust, bár hadonászásban szerintem még határozottan gyenge. És ha alámegy a kiscsoportos nyelvhasználatnak is, akkor rekedten ordibálva fog gügyögni kurva sok magyar zászló előtt a színpadon, ami legalább szórakoztató lesz.

Akkor majd felkérik újra, hogy mondjon beszédet a néppárti dzsemborin, mert az európai értelemben vett konzervatívok is szeretnek röhögni.

Labradolog

Egy argentin labrador három napig bámulta egy buszmegálló kék falát, minden nyilvánvaló ok nélkül, számomra ez volt a tegnapi nap híre. Az eb időnként tartott kisebb szüneteket (hát persze, azért vannak biológiai szükségletek, evés-ivás, pis-kaki, galambok-macskák), de három napig tényleg a kék fal közelről való bambulása kötötte le energiáit, ráadásul még csak nem is kóbor kutya, a gazdi egyszerűen a vonatkozó buszmegálló közelében lakik.

kutyasweb.hu

Senki nem érti persze, mit nézett ilyen eltökélten, és ilyen hosszan, mert a fal valóban ingerszegény néznivalónak tűnik, amire elég lenne egy pillantás is. De az biztos, hogy bármi volt is, három nap alatt kinézte belőle, aztán lehetett visszamenni intézkedni a postás-macska vonalra.

Lehet hogy egyszerűen arra várt, tegye már ki valaki a buszmenetrendet, mert neki randija lenne egy német juhásszal a szomszéd városban, de nem tudja a pontos útvonalat, meg messze is van. De három nap elég volt arra, hogy rájöjjön, egy nő nem ér ennyit (feltéve, hogy heteroszexuális kankutyáról van szó, de most az elmélet kedvéért legyen), a postás meg jön menetrend nélkül is.
Netán ő egy ábrándozó típus, egy igazi égre néző kutya, csak nem túl okos, így elvétette a néznivalót, elvégre kék-kék, darab-darab, sőt a megálló kékje még jobb is mert állandó, és nagyon kék, szemben az éggel, ami sokszor tele van mindenféle hülye felhőkkel, miközben gyakran szürke.
Vagy elképzelhető, hogy egyszerűen csak megpróbálkozott a zen-buddhizmussal, egy maratoni meditációs gyakorlat keretében, ahol a megnyugtató kék színű kitartó bámulása által igyekezett feloldódni a nem-én élményében, vagy a nem-valamijében, amilyen a kutyáknak van. De a megvilágosodás vagy elmaradt, vagy beteljesedett (ez bizonyos zen-buddhisták szerint amúgy is mindegy mert ugyanaz, sőt ennek belátása már maga a megvilágosodás fontos lépcsőfoka), lehetett indulni haza.

Elterjed vélemények szerint a kutyák alapvetően két dolgot csinálnak, azaz vagy rágnak valamit, vagy mennek valahova, de ez a példa is bizonyítja, hogy ez nem igaz. Én is évekig éltem együtt egy labradorral (na jó, keverékkel, de ezt csak komolyabb szakértők bírták megállapítani róla, akikkel pont nem találkoztunk), és ő mondjuk igen erős volt a bambulásban, ha kifeküdt az erkélyre, órákig képes volt félálomban a lenti forgalmat szemlélni, gondoltam is, hogy kereshetne valami pénzt vele, mint forgalomszámláló. Vagy lehetne macskamegfigyelő is, macskákat sasolni (izé... kutyulni) amúgy érdekesebb, mint egy csupasz falat.

Az argentin kutyadék is betanulhatta volna a menetrendet, és ha már úgyis ott van, némi jutalomfalatért lehetett volna utastájékoztató, persze csak a nyelvi problémák leküzdése után, mert morgással, ugatással és némi nyáladzással viszonylag nehéz kommunikálni, mikor megy a következő busz Santa Akárhová, és pláne hogy át kell-e szállni, a hol.

Világcápa végevihar

Épp a minap értekeztem arról, hogy az ismeretterjesztő tévécsatornáknak felesleges ufós, összeesküvés-elméletes, szellemkastélyos témákat elővezetniük, a hülyeségre ott vannak a zs-kategóriás filmek, meg a teljesen érdektelen zsebcsatornák, amik ezeket elénk is vezetik, nagyobb épülésünkre. És íme, pont szembejött egy ilyen remek alkotás, ide is másolom a port.hu-ról a tartalmi összefoglalóját, önmagáért beszél (mi meg segítségért kiáltunk):

„Chad Turner (Craig Sheffer) és csapata egy titkos kormánykísérletet biztosít, ahol az Avanti cég tudósai egy, a világvége elkerülését célzó, speciális chip kifejlesztésén dolgoznak. Ám a labort támadás éri, és hogy megmentsék a chipet, Chad testébe injektálják, így a férfi az Avanti legféltettebb kincsévé válik. Chadet Berlinbe kísérnék, hogy a G-20-as csúcs keretében bemutassák a chipet, de a gépet egy világuralomra törő terrorszervezet támadja meg. Az akció során Chad megszökik, de jól tudja, hogy mostantól sehol nem lehet biztonságban.“

(A jelszó: Világvége 1.)

Az mondjuk nem igazán világos, hogy ez a műalkotás egy első rész és egy másodikkal is büntetnek (vagy szándékoznak) az alkotók, esetleg simán az a jelszó, hogy "világvége egy". (Oké, közben meggugliztam, még harmadik részt is összehoztak belőle, szeretném hinni, hogy nem a nagy sikerre  való tekintettel.)

Mindenesetre én fél óráig bírtam ezt az agyrohasztást, ennél több időm és türelmem nincs a hülyeségekre, akkor már inkább a Cápavihar (Sharkando) című mindenalatti műegész. Abban tornádók kapnak fel több ezer (!) cápát, és rakják le őket lakott területeken,  meg a hegyek között, meg nyilván Óz birodalmában. És a cápák ott csúnyán bántják az embereket, mert a cápa ugye olyan állat, amelyik elpusztul ha nem úszik, de a szárazföldön remekül boldogul. Mondjuk pont mint az ember, meg általában a szárazföldi állatok, beleértve ezek szerint a cápát is.

mozi24.hu

De míg a viharos cápák legalább kicsit viccesek (bár nehezen eldönthető, hogy min is röhögünk, mondjuk leginkább kínunkban), a világvége egyes jelszó, vagy mi, még csak trash-filmként sem vicces, röhögni meg szörnyülködni leginkább a fentebb idézett ajánlón lehet. A világvégét megakadályozó chip csak egy egészen retardált, elég részeg és kirívóan tehetségtelen forgatókönyvíró fejében képződhet meg, és pont ennek megfelelően szánalmas. Vicces akkor lenne ha több chip is létezne, ez esetben ugye többes szám, vagyis chips, és máris van értelme, hogy kerül a főhős testébe. Orálisan, aztán kezdődhet a versenyfutás, hogy még időben kimentsék a világvégét megakadályozó sültkrumplit a kemény csávó acélos emésztőrendszeréből. Különben szar lesz mindenkinek...

Pre-vakáció

Mindjárt vége a tanévnek, úgy tűnik az utolsó két hétben már nem megy vérre az iskola, biztos mindenkit lezártak már matekból, akit meg nem, annak már mindegy. Hogy egyébként nem nagyon mennek már rá a tanításra, azt abból a nagyon nem reprezentatív saját tapasztalatból szűrtem le, hogy szerte a környéken iskolások vonulnak az utcán, elvileg tanítási időben. Ha hordában teszik, elcsigázott tekintetű tornatanároknak látszó terelőpásztorok kíséretében az még érthető, meleg van, a suliban nincs légkondi, amúgy is mindjárt vége az egésznek. Ilyenkor se tanítani, se tanulni (na jó, tanulást imitálni) nincs kedve senkinek, így kiterelik a beiskolázott emberanyagot (humánerőforrást, állományt, mocskos kis szarháziakat) a szabadba, ahol még melegebb van, és biztos nincs légkondi. Esetleg valami múzeumba, skanzenba, munkatáborba, gyalog, busszal, léghajóval, mindegy csak érjenek el már végre a jövő hét végére.

Ennek megfelelően a környékbeli iskolák előtt mindenhol bérelhető buszok parkoltak reggel nyolc előtt. Az iskolák nyilván a legolcsóbbat keresik, ennyi harmincplusz éves, német feliratos, Setra márkájú buszt rég láttam egyszerre, kedvencem az én volt általános iskolám előtt várakozó volt, ami ma is büszkén hirdeti, hogy a linzi focicsapat szállítására hivatott, a nagy győzelmek felé vezető úton.

Hogy egy csomó felsőst hova hivatott szállítani azt nem tudom, de remélem valami közeli célpontra és nem Linzbe, mert a rozsdafoltok meg a sofőr aggódó tekintete alapján már akár a sarkon is lerobbanhatott a derék, enyhén roncstelepérett jármű. Persze erre is lehet B-terv, miszerint a nebulók (ez milyen hülye egy szó már...) megtekintik a sarki second hand boltot (kedvezményes rongyszőnyeg vásár!), isznak egy fröccsöt a Vakegér presszó és szendvicsbárban, illetve a társadalmi felelősségvállalásra nevelés jegyében szedhetnek szemetet a bokrok alól, de csak ha nem keltik fel a buszmegállóban alvó hajléktalant.

Egyébként nekem úgy rémlik, hogy bezzegazénidőmben csak az utolsó pár napot lógtuk el a suliban, nem az utolsó pár hetet, de mivel a tanév de facto május végén fejeződik be, lassan majd május közepétől kezdődik a intézményes semmittevés. Ami persze nem biztos hogy nagy baj lenne, a mai magyar iskola akkor használ többet ha épp nem próbál oktatni, csak megmarad nettó gyerekmegőrzőnek. Így a gyerekeket nem hülyítik valami negyven éve lejárt tanterv szerint, katonás rendben, meg a kölykök sem csak úgy az utcán csellengenek, ahol vehetnének akár drogot is. Így csak az iskolában kapható drogokhoz jutnak hozzá, meg szem előtt is vannak.

Ám úgy tűnik, ez a gyerekmegőrző-funkció sem mindig működik, egyes fiatalkorúak egyszerűen nem hagyják magukat leadni a ruhatárba. Tele van a város nyilvánvalóan tankötelezettekkel fényes délelőtt, amit nem értek. Mert láthatóan nem épp mennek valahonnan valahová, csak ülnek a parkban, plázában, kávézóban flegmán dohányozva, nem abban a hangulatban, mintha épp egy váratlanul jött lyukasórájuk lenne. Egy ekkor városban el se férne ennyi lyukasóra.

Vagyis inkább csak készülnek a felnőtt életre, mert a belvárosban felnőttek (és láthatóan nem nyugdíjasok) is tömegek korzóznak (azaz szintén nem mennek valahová) tetszőleges hétköznap délelőtt, márpedig ennyi délutános műszak sem férne el egy ekkora városban. Vagy csak simán lehet, hogy nálunk, a helyi lokalitásban már megvalósult a poszt-posztmodern társadalom, robotok dolgoznak a legtöbb helyen, hogy a korábbi munkásosztály már ne csak választott képviselőin keresztül fogyassza népi italát, a francia konyakot.

Erre mondjuk lehet készülni az iskolába nem járással, kár hogy a sötét nyolcvanas években, bár ugyanolyan marhaságokat tanítottak mint most, de hetekkel hosszabban, sérelmemre főleg.

p.s. Belegondolva a címbe, lehet hogy egybe kellene írni, prevakációnak, aztán mindenki gondolkodhatna egy darabig, hogy az mi is, és hogy kell egyáltalán prevakálni. Meg hogy fáj-e, ki lehet-e mosni és mennyibe is kerül?

Rokonok tányérokon

Ma egy családi ebédet szenvedtem egy jó hírnévnek örvendő helyi étteremben, annak alkalmából, hogy rövid látogatást tettek felénk egyébként ritkán látott rokonok, egyenesen Amerikából, illetve egyenesen Írországból, közvetlenül persze Pestről (izé, Budáról, gondolom). Az ebédet egyébként azért elszenvedtem, mert ma reggel meglehetősen koponyarepesztő fogfájásra ébredtem, és ez még akkor is tartott mikor odaértem a tetthelyre, de mire kihozták a kaját, szerencsére beütött a fájdalomcsillapító, így enni azért ehettem már, viszonylag zavartalanul.

Ami fontos is volt tekintettel arra, hogy a vonatkozó étterem olyan árakkal dolgozik, amiket én magamtól ki nem fizetnék, akkor sem ha telne rá (nem telik, most épp nem), így aztán felelőtlen pazarlás nem megenni az elém rakott cucccot. (A egy ezresért mért nagyobb palackos, amúgy teljesen mindennapi márkájú ásványvizet is megittam, mondjuk azt azért is mert szomjas volta.)

Amit viszont elém raktak az jó volt (rántott vargánya sütőtökös rizottóval, mert a húst ugye passzoltam), nem felejthetetlenül fantasztikus, de jó, és irdatlan adag, nyilván a mennyiséggel próbálták valahogy indokolttá tenni az árat. Ez még nem a fine dining, mert bár itt is négyzetméteres tányérokon szolgálnak fel, viszont ezeket rendesen tele  is pakolják, ha leszámítjuk az indokolatlanul sok díszítést (amiket én persze megeszek), akkor is irdatlanok az adagok.

Amúgy asszem mindenkinek ízlett amit rendelt , a számla szerintem ijesztő volt, de nem én fizettem, én valószínűleg akkor is inkább lángost ennék valami kínai raguval, ha sokkal több pénzem lenne, mint. Az nem világos, hogy a kínai büfébe rendelném-e a lángost a piacról, vagy fordítva, de gondolom inkább fordítva, a kínai büfék szoktak kiszállítani, lángososnál ilyenről még nem hallottam. Pedig igény az lenne rá, ha csak az enyém is. (Esetleg úgy kéne hívni hogy Hángérijen Pidza, és máris hozná a robogós futár, bizonyos összeg feletti rendelés esetén ajándék hosszúlépéssel.)

Szóval jó hely az itt meg nem nevezett étterem (egy fillért se kaptam tőlük, de valami kis desszertet sem, úgyhogy no reklám), de legközelebb akkor eszem ott, ha környezetemben valakinek jelentősebb, sürgősen elköltendő pénze adódik. Mint ahogy így volt ez korábban is.

Nácik, ufók, szellemek

Tudom hogy nem kellene, mégis rendre meglepődöm azon, hogy az úgynevezett ismeretterjesztő tévécsatornák hétvégére valami mássá változnak. Persze hét közben is vannak zálogházas, raktár-árveréses meg ház- vagy autófelújítós műsorok, de olyankor van ismeretterjesztés is. Már azon kívül hogy hány font egy használt (és csak félig szétrohadt)Mini Morris, hogyan üvöltöznek kidagadó nyaki erekkel középnyugati bunkók egy különösen kívánatos fűnyíró-szállítmány felett, meg hány dollárért nem veszi meg a zálogos fickó az állítólag John Lennon által összehányt cintányért.

Szóval mennek ezek hétköznap is, de van egy kis csillagászat, biológia, komolyan vehető történelem ( a kevésbé komolyan vehetőről majd később), kis földrajz meg műszaki izék, bár ez utóbbiakról csak annyit tudok van délelőttös meg délutános műszak, de itt inkább gépeket szerelnek össze, vagy szednek szét emberek szerszámokkal. (Tényleg ezeknek a műsoroknak lehetne az összefoglaló címe, hogy "Emberek Szerszámokkal", ha már nem valósult meg az afro-amerikai Muppet-show, a "Niggerek Bábokkal". A poén egyébként Chris Rock szájából hangzik el a Jay és Néma Bob visszavág című műalkotásban. Ennyit az indokolatlan Kevin Smith referenciáról.)

Hétvégén viszont jönnek a címben jelzett nácik, ufók és szellemek, paranormális izék, rejtélyes gyilkosságok meg hogy Hitler impotens volt-e vagy csak kicsit, illetve gyarmatosította-e volna a holdat, ha van rá ideje. Nyilván azt gondolják az ilyen diszkoveri nécsör hisztöri lörning csatornák szerkesztői, hogy ahogy hétvégén iskolába sem kell menni, a csillagászat meg a biológia órákat is szüneteltetni lehet a csenelen, ilyenkor jöjjön a szórakoztatás, azaz az infotaintment kifejezésből nyugodtan kimaradhat az information, elég az entertaintment, azaz a szórakoztatás. Márpedig az egyértelmű, hogy szórakoztatni valami ismeretterjesztésnek álcázott dolog kapcsán alapvetően nácikkal, földönkívüliekkel meg szexel lehet, bár a szex eleve csak esete tizenegy körül jöhet szóba, és akkor sincs sehol mondjuk egy fetisisztákról szóló doku, a legszendébb netes pornóhoz képest sem. Vagyis a szex felejtős, a többi kategória viszont összevonható, bár ebben sem diszkoveri-jellegű adók az úttörők. Mert náci szellemeket, náci ufókat, ufószellemeket már láttunk számtalan zs-kategóriás filmben, sőt azokban az alkotói képzelet még szabadabban szárnyalhat, úgyhogy jöhet a kannibalizmus, az ördögűzés und fekete mágia, a kínzókamrák és az elevenen eltemetés meg hasonló ínyencségek. 

Amiből persze látszik, hogy az ismeretterjesztő csatornák valami lájtos horrorral próbálnak szórakoztatni, rejtélyes gyilkosságokkal meg kísértetjárta házakkal meg titkos náci hátborzongatásokkal, csak nem érdemes.

Mert ha valaki összeesküvés-elméletekkel, sorozatgyilkosokkal vagy épp szentek által elkövetett csodákkal óhajtja szórakoztatni magát, az remek darabokra lelhet az említett zs-kategória izgalmas világában, de ha finnyás hozzá, nézzen Indiana Jones-filmeket, meg Davicsikódót meg Ördögűzőt, vagy bármit. (Az én személyes kedvencem a Hellboy, ebben van másik dimenzióból jött ördögi poronty, Raszputyin mint afféle sötét mágus, no meg nácik, zombi formában is a kihagyhatatlan titko bázison világmegmenető - naná - jenki tudósok és titkosügynökök mellett. Amúgy ha jól rémlik ilyesmik vannak a Marvel-filmek néven emlegetett képregényizékben is, de azokat én nem nézem, nekem annál drágább az időm, hogy ilyesmire pazaroljam.)

És erről jut eszembe, az emlegetett csatornáknak pont a magamfajta nézőkre kellene tekintettel lennie, akiket kurvára nem érdekelnek a szuperhősök (ufók, szellemek, konteók), de bármikor elbambulnak egy órácskát azon, hogyan épül föl egy repülőgép, vagy milyen az élet a Nílus mentén, esetleg milyen volt.

De most megyek, mert valahol már megy az aktuális nácis műsor, miközben máshol meg épp anyahajót építenek...

Mindjárt nyár egy ideje már

Igazán unom magamat is, mikor az időjárásról nyafogok, de ez már tényleg tűrhetetlen. Például hová lett a tavasz? A primavera az manapság legfeljebb egy ásványvíz vagy egy saláta, de egy salátától nem lesz nem harmincnyolc fok árnyékban délutánra, a harmincnyolc fokos ásványvizet meg felénk termálnak hívják, és fürdünk benne. (Ami így belegondolva elég bizarr, hogy az ember egy termálfürdőben egy csomó másik emberről leázó cuccok között ázik, ennél már csak a természetes tavak bizarrabbak, ahol még ugye a halak, kagylók, algák és döglött mindenféle állatok is áznak velünk.)

Ámde. Most kellene Skóciába (Észak-Skóciába) vagy norvég fjordokhoz költöznöm, a mai hőguta már szinte ijesztő volt, pláne hogy hazafelé a buszon a sofőr be sem kapcsolta a légkondit. Gondolom spórol a a hűtéssel, és a hűvöset inkább hazaviszi, elvégre neki kisgyerekei vannak, mi meg kibírjuk azt a tizenöt-húsz percet, a velem szemben ülő néni konkrétan egy bazi nagy japán legyezővel dolgozott. Még nekem is jutott egy kis légáram, ami nem légkondi, de a semminél több. 

Adtunk a szarnak gy pofont, mondta erre mindig nagyapám, illetve szerintem sokszor kakit mondott, mert illedelmes úriember volt (ennek következtében néha fenékfejnek nevezett különösen surmó embereket, persze röhögött is a modoroskodásán).

Viszont a május végi káni kula (ez ugye kutyaszar, mint már szerintem kifejtettem korábban, elvégre canes, canis az ugye kutya latinul, a kula meg kula, magyarszlengül) alkalmatlanná tesz egy csomó dologra. Például takarítani kéne, kipucolni az akváriumot, de kicsit még csúsztatom eme kötelességeket, mert ülve, minimális fizikai erőfeszítés mellett is átizzadom a fotelt. Sőt, rosszabb pillanataimban már úgy érzem, a talpam is izzad, bár ez anatómiailag kétséges.

De holnap már június, lehet nyár hivatalosan is, csak elég gyakran forduljon elő az előrejelzésekben a "hidegfront", a "hűvös, északi légtömegek" és végső esetben a "zápor, zivatar" kifejezések.

A lehetetlen pasas

Ma délelőtt álltam a buszmegállóban, már kezdett kurva meleg lenni, és épp nem volt hova bújni a tűző nap elől, mert a megálló teteje az esőtől véd ugyan, de a rohadt nap az szemből süt, mindenféle hülye égtájak miatt. (Pedig kelhetne nyugaton is, pláne akkor, ha nekem délelőtt van dolgomra mehetnékem, pont abból a megállóból.)

Szóval állok a megállóban, érzem ahogy egyre inkább veszik ki belőlem a talán sosem volt zen-buddhista, mikor észreveszem a mellettem álló pasas, aki a világ legvalószínűtlenebb szakállával (konkrétan a füléből burjánzott elő) talpig farmerdzsekiben meg valami bakancsban rendületlenül főtt a napon. Nagyjából olyan vörös fejjel, amilyen csak egy kezdő észak-német turistának lehet a Balaton parton, első nap.

Mikor én odaértem, már ott állhatott egy ideje, és  még nekem is várnom kellett vagy tíz percet, szóval a fazon negyedórát biztos aszalta magát a busztársaság bioszoláriumában,  mire megjött az illetékes járat. Felszálltam, gyorsan hálát adtam az Úrnak, amiért a sofőr nem mazochista és működteti a légkondit (mondjuk majdnem fáztam), láttam felszállni a pasast is, aki rögtön a megállóból való kihaladás után már nyomta is meg a leszállásjelzőt. Le is szállt a következő basz-sztopnál (a félreértésekre való utalásféleképpen: ez olyan hely ahol megállnak a baszok, inkább angolul), ami nagyjából három-öt perc sétára volt attól, ahol felszálltunk. Három-öt perc sétányira árnyékban!

De hősünk, aki láthatóan nem volt sem mozgássérült, sem részeg, akkurátusan helyet foglalt a járművön, mintegy 90 másodpercre (amiben volt egy piros lámpa fele is), aztán leszállt, és elindult visszafelé. Idáig bírtam követni, de mivel a kiindulóponton azt mutatta a digitális kijelző, hogy a következő busz tíz perc múlva jön, jogos volt azt gondolni, még azt is el akarja érni. Ugyanott. Hogy aztán megint csak egy megálló erejéig is, azt már nem tudhatom,  de hipotézisem lehetnek.

Mondjuk a fickó kényszeres, és a Füredi csomópont- Teszkó/Meki vonalon szeret csak utazni, de ott sokszor, mint az a rendes nacionalista, aki nagyon bírja a Himnuszt, de csak az első versszakát tudja, de azt sokszor egymás után, akár. Vagy összehasonlító buszológiai kutatásokat végez, azt vizsgálja mennyire más az utazási élmény a járatszám, meg a sofőrök függvényében. (A buszok maguk itt nem számítanak, azok tök egyformák nálunk, egyszerre vették az összeset, persze lehet hogy a csuklós busz más impressziókat ad, mint a csuklótlan. Izé... csuklatlan, nemcsulkó vagy hogy hívják.)

A talpig farmer und bakancs kombó meg nyilván a légkondi tesztelésére kell. Persze lehet, hogy csak simán nem volt kedve gyalogolni, viszont mikor leszállt a teszkónál, rájött, hogy otthon hagyta a pénztárcáját/ bevásárlólistáját. Mint én a múltkor, amikor egy szupermarkecban finoman figyelmeztetett a pénztáros, hogy a praktikeres törzsvársárlói kártyámmal itt nemigen tudok fizetni. (Pedig színre passzolt a másikkal.)

Ezzel együtt is, én gyalog járok a teszkóba, mert közel van, a buszmegállóban állás az egyik általam legjobban gyűlölt tevékenység, plusz a teszkó felé három-öt közlekedési lámpa van, a spár ellenben lámpanetesen megközelíthető, hasonló távon.  Meg mondjuk farmerdzsekit sem hordok, huszonöt fokban, tűzőnapon...

Meghökkentő mese

Valószínűleg rekorder a török márk nevű csupa kisbetűvel, mivel 32 évesen még mindig a szegedi egyetem hallgatói önkormányzatát vezeti, kis kihagyással 11 éve. A csávó amúgy 2003 óta egyetemista, és ez a tizenöt év még nekem is sok lett volna, a magam részéről beértem kilenccel.

Kétségtelen, hogy az egyetemi világban nem rossz HÖK-tagnak, pláne elnöknek lenni, ahogy én láttam mezei hallgatóként a fontoskodás, buliszervezés és a lógás az ilyen gittegyletek fő tevékenysége, érdekképviseletet, vagy legalább annak szándékát csak nyomokban tartalmaznak. Ennek megfelelően nem ritkán közutálat tárgyai, pont mint a fura mód "politikai elitnek" nevezett társaság. Hisz a politikusokat is generálisan utálja a magyar ugar, valahogy mégis szavaznak rájuk az emberek, nyilván hogy akkor pár évig megint legyen kit szidni.

Márpedig az egyetemi önkormányzatok nem véletlenül működnek ezzel a logikával, igen sokszor szimpla politikusneveldék, ahol még a nagybetűs életbe kilépés előtt meg lehet tanulni a fontoskodást, lenyúlást, levegőnek nézést, vagyis azokat a skilleket, amik nélkülözhetetlenek a sikeres közéleti szerepléshez. És bár Erzsébet-utalványt rendszerint még nem tudnak osztogatni, de a cirkuszt és kenyeret vonalon azért mozoghatnak, gólyabál, ingyensör, örökélet, miazmás.

A szegedi arc amúgy azt mondja, majd a biológia megoldja a dolgot, negyvenévesen már ő sem lesz elnök, hisz ki látott már olyat (talán mi fogunk, nyolc év múlva...), amúgy lehet hogy politikai pályára lép (ki gondolta volna...), hisz nyilvánvaló, hogy ő már az igazi munkaerő-piacon nem akarja áruba bocstani képességeit, meg tizenöt évnyi egyetemistáskodás elég erős érv a mellett, hogy úgysem ért semmihez. Mert ha értene bármihez a helyi pocsolyában való hatalomtechnikai lavírozáson kívül, már több lehetne egy furcsa esetnél, nálunk Abszurdisztánban.

Fürdős krumpli

A nap hírét a a 444.hu-n találtam, már a cím is olyan szép, hogy egyben kell idemásolni: "Egy angol férfi 5 napig tolta a hallucinogén drogokat, végül a rendőrök fogták el, amikor épp melltartóban, krumplival töltötte fel a szállodai fürdőkádat." Azzal érvelt, amivel a viccbéli pasas, aki arra a kérdésre, hogy miért ugrott be meztelenül egy rózsabokorba, annyit válaszolt, hogy pillanatnyilag jó ötletnek tűnt. Avagy adott helyzetben ez látszott a helyes lépésnek.

Nem tudom miket és milyen kombinációban szedhetett be a fickó, de biztos hogy én nem kérek belőle. Mert ki tudja a melltartó meg a krumpli előtt meddig beszélgetett a függönnyel, aki szerint a kádat csakis répával érdemes telerakni, de vécétartályban lakó vízikobold végül ímélben rábeszélte a burgonyára, hisz az népszerűbb és  kevésbé nyúltáp-jellegű, bár a színe kétségtelenül a répának menőbb. James Johnson nevű ápoltunk végül  koboldra hallgatott, aki eleve jobban ismeri a szállodai fürdőszobákat, lévén helyi lakos, ellentétben a függönnyel aki csak másodkézből, a zuhanyfüggöny rokonán át tájékozódik.

Persze lehet, hogy hősünk simán csak megéhezett, mert a szintetikus drogokban viszonylag kevés a kalória meg a vitamin, és ha több napig azokon él valaki, a végén már enne valami laktatót. A krumpli meg pont jó erre, szóval el bírom képzelni, hogy simán csak meg akart főzni egy zsák krumpli egyszerre, ehhez pedig a fürdőkád látszott a megfelelő méretű edénynek. Vízforraló minden rendes hotelszobában akad, és ha nem jönnek  zsaruk, valószínűleg még leugrott volna öt kiló vajért, meg egy karton tejért is, a kádnyi krumplipüréhez.

Viszont az nem tiszta, hogy is került oda a rendőrség. Esetleg a portás hívta ki őket, mert feltűnt neki, hogy ez zavart pasas látható ok nélkül veszekszik egy zsák krumplival, amely láthatóan nem szeretne beszállni a liftbe. Hogy már ekkor is melltartót viselt-e fontos kérdés lehet, mert egy krumpliszsákkal beszélgető pasast nézhetünk drogosnak, de egy a pólója felett női melltartót (tényleg ez miért fontos részlet, lenne férfimelltartó is?) viselő burgonya-fetisiszta már nyilván közveszélyes őrült, az ilyet meg jobb elkerülni, észre sem venni.

Amúgy laktam én már több olyan hotelben, ahol a pakisztáni portástól akár az előcsarnokot is kirámolhattam volna, a kötelezőnek tűnő félórás várakoztatás letelte előtt bármely esetben levegőnek nézett volna, illetve nézett is. A fősulis meg egyetemi koleszélményeimről nem is beszélve, de ezekről talán majd később, bár az ügyek persze rég elévültek. (Nem törvényekbe ütköztek amúgy csak a házirendekbe, no meg a portások, a nem pakisztáni Terike nénik és Gézukák ízlésébe és sajátos erkölcsi elveibe.)

Metál

Ha választani kellene mi leszek, ha nagy leszek (nem életkorra, testmagasságra vagy súlyra, asszem mindegyik megvolt), illetve ha nagy leszek legközelebb, mikor reinkarnálódom, leginkább menő metálbanda szeretnék lenni, esetleg ír punkzenekar, a lényeg hogy többen legyek. Mert még Queen-rajongó koromban sem tudtam eldönteni ki lennék a bandában (és ez ár több mint 30 éves történet, azt hiszem még mindig Queen-rajongó vagyok, és nem a kalapos, hülyekosztümös nyanyára gondolok) ki lennék a zenekarból, én a zenekar lettem volna legszívesebben, menedzserrel, hangmérnökkel és vendégzenészekkel együtt.

Tehát ha lehet kérni, avagy a lélekvándorlás mégis kívánságműsor (bár ezt a legtöbb vallás tagadja, már ha van náluk olyan egyáltalán), én osztódnék, kollektív tudat lennék közös identitással, és jókat vitatkoznék magammal. Különösen ha menő metálbanda lehetnék, a sok összeveszés, kibékülés, feloszlás és összeállás önmagában elszórakoztatna. Összevesznék más részeimmel a művészeti kérdéseken, a csajokon, meg hogy ki fizeti a drogot kinek, aztán lenne egy békülős album, régi felvételekből összevágott videoklipekkel, merthogy azért nem akkora a béke.

Viszont soha, de soha nem indulnék az Ejró Vízijós Dalfeszten, és pláne nem hívnám magunkat "metál" bandának, mert az őszinte kőkemény metál, az nem ugrálós rágógumi-rock, de legalább szintén hasonlóan szar. Az őszinte kőkemény metál (vagy rock, esetleg bevallottan  tegnapi kifli) nem fogyasztásra való, csak valami félreértett önmegvalósítás kudarcos életű szakmunkásképzősök életében, de semmiképp sem valódi kulturális teljesítmény.

Az valami ilyesmi, nem őszinte, elég kemény, nameg... (Kvín...)

Nyilván egy  a középkorúságba beleöregedő fazon vagyok, nekem még az ájronméden, meg az e helyütt is többször beidézett thrash-bandák, de ez van, nekem egy DJ Akárki már nem imponál. Pont mint mikor boldogult nagyszüleim szerint jó volt az operett meg a magyar nóta, csak én éreztem magamat úgy tőlük, mint akinek a fogát húzzák a végbelén át, minimum.

Lehet hogy mire öreg leszek, és iszonyú tapasztalat, lesz már kedvenc didzsém, akinek a puttyogásán nosztalgiázok (bár sok esélyt nem adnék neki), de akkora mindegy lesz, mert a mindenkori "maifiatalok" sosem lesznek a bezzegazénidőmben.

Az időjár ás!

Én már nem hiszek a meteorológusoknak sem. Eddig csak a politikusoknak, internet-szolgáltatóknak,  biztosítási ügynököknek és pincéreknek nem hittem, de mostantól az időjósok is ebbe a csoportba tartoznak. Akik vagy tényleg csak jósok, vagy az időjárás annyira össze-vissza jár, hogy szinte lehetetlen előre jelezni. Nekem mindegy, de ma rám rohadt a vastag farmer, feleslegesen cipeltem a nagyobbik ernyőm, és  a kényelmes vászon tornacsuka helyett valami vízállót vettem fel, ha már közeleg a viharos eső, vagy esős vihar, vagy ami épp közeleg.

És még az is lehet, hogy épp közelgett, csak épp nem ért ide, mondjuk az előrejelzés megbízhatóságáról sokat elmondhatott volna, hogy a megfelelő (és eddig azért alapvetően megbízhatónak talált) applikáció még az aktuális hőmérsékletet sem találta el, azaz nem csak az nem derült ki belőle, hány fok lesz a nap folyamán többször, de az sem, hogy pont akkor mennyi van.

Napközben ránéztem, és épp azt jelezte, hogy borús idő van, tizenhét fok, és enyhén esik, miközben az ablakon kinézve szikrázó napsütést láttam, a sarki utcai hőmérő meg harminc fokot mutatott. Ez nyilván a globális felmelegedés aknamunkája volt, még nem világos hogy tudjuk-e kiknek az érdekében, de az esernyőkészítők deportálását elő lehetne készíteni. Meg a baptista fogorvosokét, ők ugyan nem utaznak időjárásban, de egy rendes forradalom/ pogrom/ autodafé a normál eljárás szerint is a baptista fogorvosok begyűjtésével kezdődik. (Ez amúgy egy Moldova-poén, de nem lelek hozzá linket, ám ha valaki tud gondolatolvasni, az kibányászhatja a fejemből, mert ha jól emlékszem az Abortusz-szigetek című könyvből van.)

Holnapra amúgy meleget és napsütést jósol nekem a gép, egész késő délutánig, szóval most erősen gyanús, hogy tényleg érdemes ernyővel készülni, esetleg esőkabáttal. Ha már ennyire nem jön be a jóslás bármi megeshet, lehet hogy simán maradok a pénzfeldobásnál.

Végső elhülyülés

A magát valami furcsa tudatmódosító hatására még mindig "közszolgálatinak" minősítő M1 tévécsatorna újra, és ismételten bebizonyítja, hogy nem leehet róla paródiát csinálni, megoldja azt házon belül is. Avagy mindig van lejjebb, akkor is ha már-már kételkednénk benne.

Most épp egy német viccoldal álhírével sikerült gerjeszteni a morális pánikot (abban a maroknyi emberben, aki még nézi, sőt hitelesnek tekinti Párt Hivatalos Pánik Tévéjét), mert a derék rémhírterjesztők halálos komolysággal mondták be, hogy Essen városát bizony Fastenre nevezik át a Ramdán idejére, mert essen az ugye kajálás, a fasten meg azt is jelenti hogy böjt. És a német viccoldal szerint a polgármester tekintettel akart lenni a migráncsoló muzulmán terrorista mohamedánok vallási érzelmeinek megnyilvánuló sajátosságaira...

Ja, és fentebb linkelt 444.hu-poszt kommentszekciójában láttam a legjobb illusztrációt, egy Giovanni nevű hozzászólótól:

A magyar sajtószolgálatos keretlegények (leányok, transzneműek, rokonok, barátok, üzletfelek) meg rábuktak a nyilvánvalóan vicces álhírre, hogy íme, a haldokló nyugat már teljesen iszlamizálódik, a németek a migránsolók csicskái, még csak azt nem tették hozzá, hogy már csak Putyinban bízhatunk. Bár lehet hogy Vlagyimir Vlagyimirovics Őfaszkalapsága (Bödőcs T. megfogalmazása) titkárságán már fogalmazza valami negyedosztályú tintanyaló a megfelelő álhírt, egyenesen az M1 elmeroggyant szerkesztőinek címezve. (Mondjuk hogy "egy pravoszláv ördögűző sikeresen kigyógyított az iszlámból egy arabot, aki azóta vezeklésképp borscsot főz a Szlovnij-Kamenegyevói kolostor messze földön ismeretlen sztárecének".)

Vagy simán átvehetné az M1 a hírcsárda nevű méltán rosszhírű viccoldal stábját, ilyen színvonalú rémisztgetést ők is csinálhatnának. Csak az olcsóbb lenne, meg szórakoztatóbb, hisz ha már az én adómból megy ez a szánalmas izé, legalább röhöghessek rajta. Ez is egyfajta nemzeti minimum.

De ha már Essen szóba került, egy kis ízelítő a város egyik legjelentősebb kulturális produktumából. Én bírom, és igen, volt már, bár nem pont ez:

Hétfőn is hétvége

Változatlanul nem tudok mit kezdeni a pünkösd nevű királysággal (vagy mi is ez), még mindig annyi van meg az egészből, hogy lett egy extra munkaszüneti nap, így a vasárnapi takarítást is nyugodt lélekkel toltam át mára. De különösebb ünnepi hangulatot a környéken sem tapasztalok, pedig itt a sarkon van egy  katolikus templom, ahol pünkösd vasárnap alkalmából sem volt különösebb nyüzsgés, sőt akkora sem mint egy átlag vasárnap. Amiből arra következtetek, hogy a római katolikusok (meg a helyiek is) mérsékelten értik a pünkösd teológiai und gyakorlati jelentőségét, viszont a római katolikusok (meg a milánóiak, meg a helyiek) is kihasználják a hosszú hétvégét, meg az egész jó időt, és lelépnek a Balatonra. Ahol aztán vagy elmennek a balatonfőkajári templomba spirituális stand up comedy-re, vagy csak tervezik, de a helyi Szent Kereszt templomot raktáráruháznak, esetleg az önkéntes tűzoltók bázisának nézik, nem indokolatlanul. (Egy tűzoltóság mellett nem is feltűnő a harangtorony, egyfelől hogy legyen mit félreverni ha akció van, másfelől a tüzet is meg kell valahonnan figyelni. A bejárat melletti feszület meg simán magyarázható a tűzoltók közismert transzcendentális érdeklődésével, például mindig átköpnek a bal válluk felett, ha szilveszterkor kéményseprőt látnak, lóhere alakú anyajeggyel a tarkóján.)

Meg persze lehetne pünkösdi népszokásokat is gyakorolni, de mivel a népszokás az amit a nép szok, ez manapság a hosszú  hétvége előtti nagybevásárlás, meg wellness-hétvége all inclusive, akármit jelentsen ez utóbbi a  a szállodai fürdőköpeny ellopásán kívül.

Az igazi pünkösdi népszokások amúgy nem állnak távol a kortárs néplélektől, hisz alapvetően a bulizás-ivás-csajozás háromszögben helyezkedtek el, különös tekintettel a pünkösdi királyság intézményére. Mert a kiválasztott legény hivatalos volt minden lakodalomba, keresztelőre, meg a csíksomlyói búcsúra is, bár az útiköltséget rendszerint inkább természetben elitta egy lakodalomban vagy keresztelőn. Esetleg simán a kocsmában, ahol amúgy is ingyen ihatott (a többiek fizették a fogyasztását utólag), míg el nem vitte az alkoholmérgezés. 

Felénk is vannak népszokások, ahogy a reggel is tapasztaltam, az indokolatlanul korai kutyasétáltatás egyik, tényleg nem értem, miért kell a lokális néniknek reggel ötkor lerángatni a félálomban kóválygó spánieleket, hisz attól, hogy ők rossz alvók, a kutyák még pihenhetnének. A nénik meg menjenek addig mondjuk az éjjel-nappaliba tubusos grízes tésztáért.

Ja, és népszokás még a kora reggel féldecis szilvát iszogatni az éjjel-nappali előtt, nagyobb számban mint egy átlag hétfőn, mert ha már nincs munkanap, nem csak a rokkantnyugdíjasok meg a hajléktalanok vesznek részt a programban, de az aktív szobafestő-mázolók is. Egyébként érdekes adalék, hogy a kora reggeli kisbolt előtt töményezők valahogy mindig szobafestő-mázolónak vannak öltözve, esetleg hidegburkolónak, nem mintha meg tudnám különböztetni a különböző céhek viseletét.

De a szentlélek kiáradását valahogy még mindig nem érzem, de van egy adag zöldborsófőzelék a hűtőben, hátha az hozza el a lelki ébredést. És mivel ünnepi ebéd lesz, rántott cukkinit is sütök hozzá.