Nekünk fapad kell

Új terminált építenek ferihegyen a fapadosoknak. Talán lesz benne fapad is, mert az eddigi bádogbódékból az pont hiányzott, de legalább nem volt szögesdrót a  a karám oldalán, ahová egy rácsos folyosón beterelték a népet, a Guantanamo-fíling jegyében, amiért viszont még pénzt sem kértek. Plusz a biztonsági őrök sem verték meg az utasokat, még akkor sem, ha rózsaszín gurulós kézipoggyászuk volt, pedig az már határeset.

Amúgy a tempó tipikusan magyaros. Van egy repülőtér (egy, one, ein, jedan) a fővárosnak, ahová nem vezet rendes út, de legalább vonattal sem lehet kijutni, pontosabban a vonat csak az egyébként nem működö egyes terminálnál áll meg, mert csak arra mennek sínek egyáltalán. A reptéren pedig van egy csomó alig használt airbridge. Ez az a cső, amin keresztül be lehet szállni egy repülőbe, legalább is fejlett nyugaton, nálunk Észak-Balkánon ezek jobbára díszek, mert a fapadosok nem akarnak fizetni érte plusz pénzt, a reptér meg nem adja olcsóbban, úgyhogy a Viszér meg Rájenér utasai guantanamóznak a bádogba, hisz egyeserűbb a fapadosoknak direkt építeni valami igénytelen szart, mint használni azt a kulturáltabb cuccot, ami már úgyis ott van. És most megint azt tervezik, hogy újabb szart építenek, valami alapvetően és szándékoltan igénytelent, az egyes terminál meg rohadjon meg. 

Külföldön valahogy eleve azt az infrastruktúrát használják ami van, és igen, vannak fapados repterek, csak azok nem úgy készülnek, hogy fognak egy már meglévőt, és kicsit lebutítják, és a jó lesz az még a téeszparasztoknak. Egy fapados reptér nem azért fapados, mert direkt törött ablakokkal készül, és precíz tervek alapján nem mossák fel a várót, csak messzebb vannak a belvárosoktól, nincs bennük VIP-részleg (vagy igen) és az üzletek árai nem ötszörösek a városiakhoz képest, csak háromszorosak.

Náluk azonban nem normális a helyzet, mi a lepusztult vasútállomások, a lerohadó buszok és a fapadosított repterek hazája vagyunk, csoda hogy még tömegközlekedik valaki egyáltalán. Sokaknak persze muszáj, elvégre én sem vagyok egy milliárdos, nem fussa nekem huszonöt éves Suzukira, meg elég használt étolaj sem gyűlik fel itthon, hogy legyen mivel tankolni.

De jut eszembe, már feltaláltuk a fapados munkahelyet is: no légkondi, takarítás hetente (oké, ez egy irodánál még elmegy, de én gyárat is láttam már, nem egyet), az étkezőben három mikróból egy működik, esetleg kettő, de akkor a hűtő már nem, a vécé koszos, de lagalább papírt vinni kell (vagy telefonos segítséget kérni a fülkéből, ha későn kapcsolunk), fogas nincs a kabátoknak, de az épület tetszőleges pontján legalább három kamera figyel egyszerre.

Na most, egy ilyen helyről hazafelé tartva túl nagy kultúrsokk lenne egy klimatizált buszállomás működő utastájékoztatással, egy normális menetrend vagy ülőhely a buszon, az ilyen durva dimenzióváltásokat nehezen viseli el az ember ideg- és emésztőrendszere.

Igazából akkor vagyunk önazonosak, ha az egész életvilágunkat fapadosan tudjuk berendezni, ha otthon mállik a tapéta, akkor a pláza minimum ázzon be, ha a főnökünk egy bunkó, akkor a postán ne köszönjön előre a csaj a pult mögött, ha meg tönkremegy a mosógépünk akkor ne legyen közvilágítás se a környéken, hisz ami nem öl meg attól erősebbek leszünk.

Vagy nem, de próbálkozni azért lehet, építsük át az országot fapadossá, akkor a repteret már nem is kellene, mert ki akarna elutazni bárhová? Hisz minden kicsit is működő hely, ahova repülhetnénk, már kívül esne a komfortzónánkon.

(És mivel durvul a kampány, nem tudom nem észrevenni, hogy a poltikai kommunikáció már ultra-fapados. Ha a plakátokon láthatóknál is egyszerűbbek lennének  poltikaiüzenetek, akkor azt kellene nagy betűkkel kiírni hogy: Hööö.... Grrr.... Izé, Na... És tuti ez is hozna szavazókat.)

Buszoz, macskáz, zenéz

Ma valahogy sokat buszoztam, nem volt kedvem gyalogolni, meg minden pillanatban úgy nézett ki hogy mindjárt esik, aztán persze nem. És mivel nincs kedvem megállókban várakozni (mint ahogy sorban állni is utálok, a reklámszünetben átkapcsolom a tévét és a reklámújságokat a vécében használom fel) körbebuszoztam a várost. Mert orvoshoz kellett mennem, és visszafelé nem volt semmi alkalmas járat, úgyhogy kimentem a világ végére, aztán azzal a busszal vissza, hogy ne kelljen fél órát ülnöm a megállóban, és a vasútállomástól egy remek városnéző körjárattal haza is jutottam, még jó hogy egy közlekedési csomópontban lakom.

Azért tíz-tizenöt percet ültem egy megállóban, de legalább volt társaságom, a szemben lévő ház kerítésén kivetődött egy macska, átrobogott az úton felugrott mellém a padra. Aztán gyakorlatilag belemászott a táskámba, próbálgatta a karmait a farmeromon, és megevett egy vaníliás kekszet is. Mondjuk abban nem voltam biztos, hogy egy macska ehet-e ilyet, de legalább ő sem tudta hogy szereti-e, de egy rutinvizsgálatra nem viszek magammal füstölt lazacot, csirkemell-filét, de még egy nyamvadt virslit sem. Mindegy, a vaníliás keksz is bejött neki, de a teából már nem kínáltam meg. A TAJ-kártyát meg gondolom nem szereti, pedig azt orvoshoz rendszerint viszek magammal, rögtön az aggodalmaim mellé csomagolva.

De az kétségtelen, hogy macskázva hamarabb jön a buszm szubjektíve persze, hisz objektíve itthon hagytam az órám, szóval tudja fene.

És buszozni azért is jó, mert annyit láttam ma a városból ahol élek, amennyit hónapok óta sem, és hirtelen kiderült, hogy a garázsbolton, a sarki postán és ház előtti árokásáson túl is van élet, még több utcányira tőlünk is létezik a civilizáció, ahol emberek élnek, nekem legalább is úgy tűnt, bár szóba azért nem álltam velük.

Mikor munkába megyek, látom persze, hogy még megvan a többi városrész, de nem feltétlen hiszek a szememnek, lehet hogy az egész csak valami CGI-s animáció, a busz ablaknak álcázott képernyőin. De egy bizonyos irányban tényleg van még élet, az nem csak kivetítés, ezt bizonyítja a reggel még tiszta pulóveremen található generál megállókosz, no és némi fehér macskaszőr.

Amúgy mindegy is, hogy az ablakból a látvány az valódi vagy sem, én mindenképp afféle moziként nézem, és épp ezért nem mindegy, milyen az aláfestő zene. Ma valami szövegelős rádióműsorban ezt hallottam két menet duma között:

Tudja fene, ez nekem afféle füligérős zene, pedig az eredetije már huszonéve is a könyökömön jött ki, de ez itt kellemesen bollywoodi. (Ami nagy szó, tekintettel a bollywoodi filmek és popkultúra kellemetlenül giccses voltára.)

Az előadó Ananda Shankar, akiről azt érdemes tudni, hogy a nagy Ravi Shankar unokaöccse, zenéjében vegyíti a nyugati és keleti elemeket, ja és húsz éve halott. Szóval elhamarkodottan kezdtem jelen időben fogalmazni az előző mondatot. Mert ha rendes hindu volt, azóta is vígan élhet egy lassan húszéves valaki testében valahol, de persze nem biztos hogy emberként reinkarnálódott. Lehet hogy mostanában épp macska, valahol a környékünkön. Ha legközelebb arra járok, megmutatom neki a zenéjét, hátha rásimer.

Szuperzöld

Vasárnap ingyen vonatozhatnak az autósok, csak a forgalmit kell bemutatniuk, és övék a személyvonatokon a másodosztály. (Amitől persze nem lesz a nem autósoké az elő, pedig így lenne igazságos.) Mondjuk nem minden vasárnap, csak ma, mert ma van az autómentes nap. Ez amolyan környezetvédelmi május elseje akar lenni, ami engem például ne érint, nekem majdnem minden napom autómentes, ne is értem miért nem kapom ingyen a buszbérletem. Hisz nincs autóm, nem tudok és nem is akarok vezetni, így aztán sosem teszem, autóban én maximum utas vagyok, nagy ritkán navigátor, de hát eleve nagy ritkán ülök csak egy autóba bele. (Szerintem volt két olyan évem - talán 2006 és 2007 - amikor többet ültem repülőn mint autóban, vonaton és buszon meg nyilván sokkal többet, de az az alapeset nálam.)

Viszont e jeles napon akkor a kalauzoknak meg mozdonyvezetőknek járna egy ingyen bérautó, elektromos, legfeljebb hibrid persze, szóval ilyen sápadtzöld rendszámos, csak hogy megtapasztalják a belvárosi dugóban kurvaanyázás, a teszkó előtt parkolóhely-keresés örömeit, meg annak élményét, mikor a dzsípíesz felküldi őket egy hónapokkal korábban elbontott felüljáróra.

Kérdéses persze, hogy a vonaton a kalauz, honnan tudja, hogy tényleg autós-e a bliccelő utas? Mert ugye egy forgalmi önmagában semmit sem bizonyít, azon kívül, hogy az illetőnek van forgalmija. Hogy a hozzá tartozó autó hosszú ideje a garázsban rohad, az nincs beleírva, miként az sem amikor mégsem, akkor is csak a sógor vezeti. Neki a fának, ezért is áll sokat a garázsban.
És mi van azokkal, akik céges autóval járnak, mert mondjuk vállalkozók, nekik külön papírt kell vinniük arról, hogy a Szupermegatranszportlogisztik 2000 Kft. az övék, az autó meg a Szupermegatranszportlogisztik 2000 Kft-é, tehát most jogosan vonatoznak ingyen  a Velencei tóra, fontos üzleti ügyben?

Hát csak jobb így, mint autóval... (erdekesvilag.hu)

Akik viszont papírral tudják igazolni, hogy nincs és soha nem is volt autójuk, azok kaphatnának biciklit, de ha van nekik akkor menő futócipőt, mert azzal sokkal könnyebb beszállni a haver autójába, miután a bicikli az utánfutón landolt. Ez így nagyon környezettudatos lenne, hisz ha már megérkezett az ember a Balaton partjára, lerakja az autót, és onnantól csakis biciklivel teker el a strandbüféhez a fáradtolajban sült, argentin születési hekkért. Mit mondjak, ez aztán zöld, szuperzöld!

Szerintem mindenki gyalogoljon ökrösszekérrel, legeljen lóherét és és alapvetően maradjon egynapi járóföldön belül, tök felesleges bárhová is utazni. Mert bár lehet hogy máshol új dolgokkal találkozunk, de az extra tapasztalatok elérhetők tévé, internet, varázsgomba vagy a csapongó  fantázia által is, és igazából bárhová megyünk, bármit is teszünk und tapasztalunk, hosszú távon mind halálra vagyunk ítélve. (Ennek mindennapi lefordítása, a minek takarítsunk úgyis kosz lesz, minek együnk ha nemsoká úgyis éhesek leszünk, minek utazzunk el a Valahová-szigetekre, ha úgyis hazajövünk másfél hét múlva.)

- 0 -

És az autómentes nap alkalmából Szingapúrban formula egyes futamot rendeztek a szingapúriak, villanyfény mellett, mert ők annyira nem zöldek, hogy ne a hülye európaiak napirendjéhez igazítsák a verseny időpontját. Így ott este van, nálunk kellemesen délután, de épp ezért egy fél őserdőnyi széndioxid-kibocsátással kell telibe világítani a pályát, miközben azzal menőznek, hogy de ezt ők megtehetik.
Pedig elektromos rollerekkel kellet volna körözniük a Hemiltonéknak meg Feetteléknek, miután kó-papír-ollóval eldöntötték a rajtsorrendet, persze csak olan rollerekkel amiknek napelemekkel töltötték fel az akkumlátorait. Mondjuk biztos nem bírtak volna ki háromszáz kilométert, de lehetett volna verseny közben tankolni, azaz tölteni is, ami este különösen vicces lett volna. Mondjuk a Mercedes-rollereknek tíz körig bírja az akksija, aztán meg kell várni a reggeli napot és úgy hétfő délutánig tölteni, a Ferrari-rollereknél ugynez kilenc kör, ám egy órával hamarabb töltöttek lesznek, de csak ha nem felhős az ég. És akkor jön valamelyik kis csapat, amely előre feltöltött egy csomó tartalék akksit, így náluk a boxkiállás nem tart tizensok óráig, csak egy könnyű uzsonna és egy frissítő zuhany fér bele a versenyzőnek, míg a szerelők nyugodtan végignézhetik a délutáni szappanopera aktuális epizódját kerékcsere előtt, így is hat-nyolc órát vernek a többiekre.
És az helyzet, hogy a verseny így sem lenne lényegesen unalmasabb, mint amilyen volt ténylegesen, ilyen hagyományos versenyautókkal.
Persze lehet, hogy ez már az autómentes nap hatása, finom eszközökkel próbálják elüldözni a nézőket, hisz nézők nélkül nincs bevétel, bevétel nélkül nem telik ezer lóerős autókra, és egy idő után nyugodtan renzheti az egészet rollerekkel, főleg a maguk szórakoztatására.

Minden vagyunk, szentek leszünk

Van olyan vasárnap reggel, mikor nem is kell kávé ahhoz hogy felébredjek, elég ha szembe jön valami épületes marhaság a neten. Mondjuk hogy egy brit faszi épp arra készül, hogy megigyon egy pohár viszkit, amit viszont a saját korábban amputált, majd mumifikált lábujjával szervíroznak valami yukoni hotel bárjában. Mer' ez náluk hagyomány, a lábujjas viszki igazi kanadaikum, de az még náluk sem volt, hogy valaki saját beáztatott lábujjáról igya le a gabonapálinkát hányás nélkül. (Az illető nagyon hülye brit biztos sokat rágta a körmét gyerekkkorában, ám a lábujjait nehez érte el, de most aztán...)

Ez a hír persze csak szimpla marhaság, a másik viszont emeletes, tortagyertyákkal díszített, nemzetiszín pántlikával átkötött marhaság.

Történt ugyanis, hogy "Hatszáz gyermek imádkozott a nemzetért, vezetőiért a kereszténységért az Országházban". Ami igen fontos, és vilgpolitikailag is kiemelkedő esemény lehetett, elvégre a nemzet sorsa alapvető módon függ attól, hány száz gyerek imádkozik érte, és főleg a vezetőiért.  

Tényleg, e ponton két kínzó kérdés is felmerül. Egy: kik is nemzet vezetői? Mer' az utolsó aaki magát neemzetvezetőnek titulálta az Szálasi Ferenc volt, akit előbb érdemei elismeréséül felakasztottak, később meg diktatúrát nevezett el róla a hálátlan utókor. Mondjuk érte imádkozni rendes dolog, mert ha valaki komolyan és elszánta hisz a pokol létében, az Szálasit nemigen tudja máshová képzelni, szóval ráfér, ha már ott grillezik egy ideje.

És a második kérdés: ha a jelenlegi, tévesen közjogi méltóságnak titulált bajszos és/vagy focikedvelő öltönyösöket értik alatta, akkor minek imádkoznak értük. Tudtommal igen jól megy a soruk, kurvára odavannak maguktól, sőt vissza is, és kedves családjuk sem szűkölködik. Szerénytelenségben sem és mohóságban sem. Mondhatni tejjel-mézzel folynak a kánaán, kábé letojják, mit gondol a kussoltatott többség, és lelkesen játszanak a saját B-középüknek. Imádkozni értük legfeljebb csak esetleges elkárhozásuk okán lehet, de a nemzetnek (és tényleg, itt mosz a kulturális vagy a politikai értelemben vett nemzetről van-e szó?) ettől sokkal jobb nem lesz, gondolom nem is ez a cél.

De ha már gyerekeket imádkoztatnak (istenem, de szép ige!) a templom helyett az országnak gyűlésező házában benne, akkor oda kell egy hivatalból kirendelt államtitkár is, aki speciel (és igen stílszerűen) az egyházi meg a nemzetiségi kapcsolatért felel. Valakinek, nekünk nem gyakran. És nem, nem szól hogy akkor ne csak az egyes számban emlegetett nemzetért imádkozzanak már, végül is vannak itt még nemzetiségek, meg hogy nem feltétlenül csak a római kaotikus egyház mantráival lehet imádni a kozt, mert vanak itt más vallások és Londonban hej van számos egyház.

És mindezt a különösen hiánypótló eseményt a fura nevű Pápai Missziós Művek Szent Gyermekség Műve szervezi, amitől azért kilendül az emberben a bullshit-mérő mutatója.

Te szent ég, mondanám csak hogy stílusban maradjak, de inkább mégsem teszem, mert az ég az nem szent, hanem kék vagy szürke, felhős vagy felhőtlen és néha a csigabiga háza ideki. Abba bele sem szeretnék gondolni, mit is gyárt a Pápai Missziós Művek (missziót mi mást, legjobb minőségben, szerkezetkészre szerelve), különösen a  Szent Gyermekség Művek nevű melléküzemága. Szent gyermekeket? Nemár...

Mert a gyermekség gondolom nem szent, legfeljebb egy életszakasz, így kevéssé valószínű hogy a Művek gyáregységében készülő gyerekek eleve szentek lennének, a tudomány mai állása szerint ez nem genetikai kérdés, szentnek nem lehet születni, az egy életprogram. Lehetséges persze, hogy a gyerekek szülei szentek, így afféle vezetéknévként öröklik a Szent-séget, de ha Pápai Művek gyerekcsináló üzeme tele lenne szentéletű fedezőménekkel, legalább is tudnánk róla, ha már a világ épp fájdalmasan nélkülözi a szenteket, és nyakig ül a bunkóság modernitásában.

Persze az is lehet, hogy a gyermemek attól lesznek szentek hogy imádkoznak a Nemzet Vezetőiért (felkészül az Aranyborjú Zrt. igazgatótanácsa), ráadásul a Szent Korona Szent Jelenlétében, szakrális és karmikus értelemben egyaránt áldásos helyzetben. Kár hogy a Szent Végtagot a bazi likában őrzik Csuhások Térdre Egyház klerikusai, de legalább nem isznak róla viszkit, legalább is őszintén reméljük. Pedig az is kitűnő minőségű, mumifikált és az orrunkat is tisztíccsa, nem úgy mint holmi lefagyott lábujjak.
És hát igen, van mire büszkének lennünk, csak nekünk van nem hivatalosan szentté avatott, de khmm... mondjuk úgy, többek által szentként emlegetett koronánk, ami igazán szép teljesítmény egy köztársaságtól. A hülye briteknek például van saját, viccesen integető monarchiájuk, de a koronájuk az nyomokban sem tartalmaz szentséget, igaz a királynő időnként hordja is, és lehet hogy nem érezné magát komfortosan egy szenttel a fején. Így aztán nem is a parlamentben őrzik, hanem a Towerban, ami meg ugye jóideje múzeum már, mert szerintük mégy alkotmányos monarchiában is ott a helye.

De hogy a gyerekek sérelmére elkövetett  imaláncnak mi is volt a pontos oka, apropója, azt nem tudni. Talán a Szent Kampány? Vagy simán a Szent Hátmer' Csak.

Valahol félig semmi

Immár, avagy innentől kezdve több amerika, pontosabban usákokbeli államban járhatnak a nők félmeztelenül is az utcán. Ami perze jogos, mert ha egy meleg floridai vagy észak-alaszkai napon a férfiak flangálhatnak félmeztelenül (a sörhas és a mellszőrzetbe lógatott kereszt opcionális), akkor a nők miért nem, ha a férfiállatoknak csak a konkrét nemi szerveiket kell eltakarniuk a nyilvános terekben, akkor ez jár a nőknek is, ebbe a jog igazából nem köthet bele. Hogy aztán a többi erogén zónájából ki mennyit pakol ki a nyilvánosság elé, az mindenkinek a saját döntése kell hogy legyen, pláne mert az erogén zónák is egyénenként változnak, azt nehéz lenne joszabályokba tuszkolni, bár néhány börtönös-rendőrös pornóban már nyilván megpróbálták. (És tényleg, ismertem olyan csajt, akinek a talpa is erogén zónaként funkcionált, mégsem vitte el az erkölcsrendészet mikor mezítláb sétált a kavicsos tengerparton. Persze ha mindenkinek és teljesen nyilvánvalóan e kategóriába tartozna a talpa, akkor lehet hogy tilos lenne mezítláb mászkálni, esetleg liberálisabb helyeken engedélyeznék a félmezítlábat, hadd sántikáljon csak a sok szekszmániákusos perverz.)

Persze a fentebb linkelt hírben csak annyi  van, hogy szabad félmeztelenül mászkerolni, de arra nem tér ki, hogy melyik fél lehet meztelen. Szóval kérdéses, hogy az alul semmi mehet-e, vagy ha egy pár egyik tagja teljesen fel van öltözve a másik meg teljesen nem (vagyis nála a sehol semmi), akkor az minek számít, hisz átlagosan mindketten félmeztelenek.

A szabadság határai tehát adottak, csak nem tudjuk pontosan hol húzódnak, teljes értékű alsóruházatnak számít-e a zsinórtanga, mi a helyzet a Borat-féle vállpántos fürdőgatyával, teljes értékűnek tekintik-e a félmeztelenséget sem engedélyező államokban, és mi van ha nők viselik?

highforge.com

Mert ugye az itt látható modell működhet nőknél is, végső soron bele lehet magyarázni, hogy takarja az elvárható minimumot, legfeljebb kényelmetlen, röhejes és randa, de hülyének lenni alanyi jog minden közepesnél fejlettebb demokráciában.

Szóval engem nem zavar ha a nők félmeztelenül mászkálnak az utcán, a parkokban vagy az ügyeletes gyógyszertárban, amíg otthon a négy fal között csinálják...

És nem lógatnak giccses aranykereszteket a melllszőrzetükbe, de ez igazából a pasiknál is civilizációs minimum, hisz lógatni csak pontosan szépen, ahogy a csillag megy az égen..., mint az közismert.

Pornós majdnemhír

Amikor kissé fáradtan (naja, most keltem) és némileg flegmán kattintgatok a neten, belefutok úgynevezett bulvárhírekbe is, többnyire feleslegesen. Mer ha már a kereskedelminek nevezett tévéket nem nézem, a blikksztoriborsot nem fogyasztom, marad a sokak által tévesen "hírportálnak" nézett origo, ahova inkább szörnyülködni, röhögni vagy röhögve szörnyülködni járok, mert van az a kormánypártilag elfogult idiotizmus ami már, átlépve a kritikus tömeget, vicces. És borzalmas.

De a nevezett oldalnak van bulvárszekciója is (oké csak az van neki, a közéleti témákat is csak a németszilárdi szinten képesek kommunikálni), ahol három mondatos, egy képpel és harminckét-negyvenhat reklámmal illusztrált "cikkek" találhatók, nagyjából a "Pokrivtsák Mónika majdnem elejtette a mobiltelefonját" szintű, mára klasszikussá vált szöveg hagyományát követve. Ilyenekre kell gondolni, hogy, hogy "Csirkés Lulu, a kilencvenes években népszerű Reggeltől-estig Eszemfaszom című sorozat egykori sztárja állítólag egy tíz évvel hátramaradt pasival pasizik, de valószínűleg titkolja családja előtt hogy ki a pasi, ezért csak annyit árult el, hogynem szakmabeli, már ha létezik egyáltalán". És ezt ők tényleg hírnek tudják be. Fő fegyverük a releváns információ teljes hiánya, a fürdőruhás, csöcsvillantó fotó és az előre megfontolt szándék nélkül, de különös kegyetlenséggel elkövetett szóismétlés, ami hat sorban - valljuk be -azért teljesítmény. Persze kihányni az ablakon a hatodikról is az, sőt az is lehet hír, ha az elkövető neve mondjuk úgy kezdődik hogy VV.

És akkor ma félálomba jön szembe a hír (úgy kell nekem, miért mentem oda), hogy  egy pornóst halva találtak a lakásában. Van róla csöcsvillantó kép is, ami ez esetben talán indokolt is lehet, elvégre nála ez szakmai ártalom volt. De mi abban a hír hogy meghalt? Én úgy tanultam az iskolában, nyilván pornóesztétika órán, hogy a pornózás nem garantálja a halhatatlanságot, amit az is bizonyít, hog akkor mindenki kamera előtt dugna, amikor csak tetehné. Vagyis a pornósok is halnak, előtte még élnek is, pont úgy mint a nem szakmabeliek.

És az origós sztenderdnek megfelelően az egész "hír" öt sor, amiben háromszor kellett leírni hogy pornós, de ez már nyilvánvalóan nem újságírás, hanem kattintásszám-maximalizálás, keresőoptimalizálás által. Hisz a pornós az egy jó szó, ha elég sűrűn szerepeltetjük, ott lehetünk a gugli találati listájának elején, rögtön a legnézetebb párezer pornóoldal mögött.

De tényleg, ki megy majdnem pucér csajokat vagy dudorodó boxeralsókat nézni pont az origóra, mikor ott a fél internet, ahol tényleg bármit, bárkivel és tetszőleges nézőpontból...

Üzemmód, szavazólepra

Ma estére megyek dolgozni, este hatra (meg holnap és holnapután is) úgyhogy gondoltam fennmaradok reggel hatig, aztán délután egyig-kettőig alszom, és akkor talán nem esem össze az éjjel, vagy nem alszom be mondjuk a vécén, esetleg mondat közben, nem feltétlen egyszerre persze. De ez nem jött be, ötkor már kidőltem, most dél van, én fent vagyok már úgy háromnegyed órája, mert a mobilom persze nem kapcsoltam ki, a vonalast sem, és tizenegy után a mobil nyert, az csörgött először.

Most hívogatnak mindenféle gépinénik hogy bejátszanák nekem valami kormánypárti alfőfasz üzenetét, de öt perccel később már az aktuális kamu "közvéleménykutató" zaklat, hogy szavaznék-e mittomén kire, ha tudnám hogy bevándorláspárti, és ingyen kifliket osztogatna az éhezőknek, Brüsszel nyomására. Igen te barom, sőt, akkor leginkább - mondanám, de csak morcosan kinyomom a francba. Végül is én vagyok a hülye, miért nem kapcsoltam ki a telefont. Elvégre mára már minden kampánycsapat üzzemódba kapcsolt, ami érthető bár, de megbocsáthatatlan.

Viszont keveset aludtam, nekem hét őra a minimum, úgyhogy mondjuk kettő és négy között próbálok pihenni még egy keveset, mert a holnap reggel hat még tényleg kurva messze van, én meg rosszul tűröm  a kialvatlanságot, a vércukrom olyankor leesik, felmegy vagy simán csak a város másik felében tartózkodik, a lényeg hogy nincs a helyén.

És akkor erre beüt a kampány, mintha nekem szándékomban lenne bármelyik párt helyi döbrögijére  is szavazni, én kérem általában is lesújtó véleménnyel vagyok az emberiségről, de azoktól az arcoktól, akik rám bámulnak a plakátokról, külön is elfog az undor. Ilyenkor jön elő belőlem, a nem is olyan rejtett anarchista, aki szerint az állam nem fajunk legnagyobb találmánya, lehet hogy meg kellett volna állni a kerék meg a tűzgyújtás feltalálásánál. (Az állam mellett rossz ötlet volt még a vallásháború, a levespor, a tengeralattjáró, valamint a teleshop és szeletelt kenyér.)

Szóval engem hagyjanak békén a kampánnyal, úgysem lehet egyetlen szót sem komolyan venni abból, amikor egy polgármester-jelölt azt mondja, hogy neki Rágottfüles-alsó az első, miközben a fővárosban bérel lakást, nem kis részben kurvázási céllal.

Nem jó jelölt, aki azzal kampányol, hogy telerakta a várost szökőkúttal, térkővel meg giccses szobrokkal, EU-s pénzből naná, miközben mindent jól túlárazott a sógora unokatestvérének húga, úgy is mint generálkivitelező és okleveles tortadíszítő. 

És nincs a közelben egyetlen rendes anarcho-szindikalista jelölt sem, pedig lehet hogy akkor elmennék szavazni. Mondjuk nem szavaznék rá sem, hisz miféle anarcho-szindikalista az, aki elindul egy választáson? Rossz, nagyon rossz anarcho-szindikalista, és ez még a jobbik eset, vagyis hogy nem áruló, csak buta.

De legalább emennék a választási szavazásra, és rajzolnék a szavazólepra egy... egy epret!

hir.ma

Bullshit-generátor az energiaszinten

Olyan sok ezoterikus/ parapszichológiai/ laposföldes vagy szimplán csak agyahagyott videót néztem mostanában a jutyúbon, hogy lassan én is tudnék csinálni egy ilyet. Mondjuk arcommal vállaltan pofázni egy kamerába azt nem, de írni azt tudok, nem jól, csak szeretek. Ráadásul minden második kedden megvilágosodom, felülemelkedem a földi létsík anyagi kötöttségein és a sok hülye szabályon, nekem ilyenkor már nem muszály különbséget tennem a pontos jé meg az elipszilon között, az csak a földhözragadtaknak való.

És ilyenkor jön a dimenzióváltás, amikor az összes eddigi inkarnációmat egyszerre élem meg, ez mondjuk nem nehéz, mert majdnem mindegyikben a falu bolondjaként végeztem, csak az különbség, hogy néha Uttar Pradesben tiszteltek afféle helyi szentként, máskor meg Shropshire-ben akartak vízbe fojtani, mint démonoktól megszállt birkapásztort. Kár hogy ezekre az inkarnációkra aztán később már nem emlékszem tisztán (mindig túl korán ébreszt fel egy ablakom alatt elhúzó mentő- vagy tűzoltóautó), de legalább van miért újra megvilágosodni a következő második kedden.

Ami egyébként nem feltétele annak, hogy egetverő marhaságokról értekezzek a neten, a lényeg annyi, hogy ne legyen semmi összefüggés a mondanivalómban, és legyen benne sok szakszerűen hangzó szavak, az alany és állítmányok egyeztetése meg nem fontosak. Ha elég sok kvantumszintű dimenziókapu, éteri energia, transzcendens síkon megnyíló szívcsakra, meg világkorszakokat elválasztó pólusváltás van benne és mindezt megfűszerezve azzal, hogy energiaszintek, meg tudatsíkok, akkor senkit nem fognak zavarni a nyelvtani merényletemmel, ezt is betudhattyák a felülemelkedettségemnek, a hejes írásommal eggyütt.

Egyébként óvatosan kell fogyasztani az ilyen videókat, mert bár tudományosan még nem bizonyított, de könnyen elképzelhető, hogy a túlfogyasztás agykárosodásához vezet, elvégre minden, legalább egy kicsit normális idegrendszer igyekszik védekezni az ilyen aljas támadások ellen:

"Az energia-vámpírizmus is hozzá... kapcsolódik az ilyen energia-vámpírizmust támogató állomáshoz, és ez táplálja szimbiózisban vagy parazitózisban, egy ilyen egregor. (a szerk.:WTF???) Az információ hatalma energiával kapcsolódik,  ez karmikus hatás. De vigyázni kell az egyensúllyal, nehogy azért lásson el energiával egy eszmerendszer, hogy még több energiát kapjon az eszmerendszer..."

És így megy ez órákon át, egy magát parapszichológusnak tituláló, lakótelepi vulgár-buddhista nyomja rendületlenül, az agysérültek üdvözült mosolyával az arcán. Ha már a hülyeségei agykárosodáshoz vezethetnek, jogos, hogy ő legyen az első áldozat. És ha jobban belegondolok, a csávó nem para- hanem protopszichológus, hisz a para előtag valamin túlit jelent, ám ő nem túl van a pszichológián, hanem még előtte, ahhoz is sokat kellene tanulnia, hogy legalább látótávolságban legyen tőle. (Már egy jó ideje azt írják a nevem alá a cikkeimnél, hogy szociálpszichológus, és úgy tűnik maga is kezdem komolyan venni, pedig nem kéne, bár az efféle parapszichológusokhoz képest akár lehetnék is.)

Meg vannak az okkultista mágusok, a táltos-sámán-ősmagyar boszorkányság, és a vele párhuzamosan futó angyalos-szűzmáriás-világvégevárós paradigmák között választani képtelen futóbolondok, akik sokszor meglepően jó csajok, értelmesnek tűnő kora harmincasok, egyenest az Elvarázsolt Pláza multiplexéből. Kis Roxfort, csipetnyi klasszikus antiszemitizmus (a népi vallásosság kissé modernizált szókészletével), egy evőkanál Jedi-mítosz, díszítésként kertévés ezoműsorok rontáslevevő formulái, de  fontos itt is az, hogy az egészben ne legyen fellhető összefüggés, de már az elemi logika is kerülendő. Mert ezek az ezocsajok és parafickók nem leírnak és pláne nem magyaráznak dolgokat, hanem kinyilatkoztatnak, főleg látomásos alapon, csak biztos csendesebb környéken laknak mint én, mert nem ébrednek fel a mentőkre, van idejük összeálmodni az ókori egyiptomi istenektől az ufó-angyalokig mindent, egy nagy ragacsos masszává.
Ezt aztán - inkább kevesebb, mint több sikerrel - szavakba öntik, és kirakják a jutyúbra, réveteg tekintetükkel együtt, hogy mind a három rajongójuk örüljön.

Ez például egy ilyen videó "fülszövege" (linket direkt nem szúrok be hozzá, azért nekem is van szívem), és valóban, maga videó, ahol egy betéppetnek és/vagy nagyon álmosnak tűnő csaj monologizál egy órán át, épp ennyire logikus és egymásra épülő, mint az alant látszik. Van itt minden, babilóniai kenyérlángos, szűzmária, művészetekre káros nap és férfi potencia, de úgy egymás mellé pakolva, hogy sokszor egy mondaton belül sem fedezhető fel az elemi logika, de nyomokban sem.

"Térfogatszámítás az idő függvényében, Nap, Hold és Föld bolygó közötti távolság mérése, megváltozott vénuszi és marsi tömeg alkalmazása a megnövekedett populáció szerint. Miért egyezik meg Magyarország szakrális azonosítója a személyi igazolvány király és királynő képletével? Miért nem állhat patriarcha élén Szűz Mária? A militarista társadalmak alapjai, a művészetek rontása a negatív nap káros hatása miatt. Az intuíció és az indukció, mint középkori kínzó eszköz. Mikor potens egy férfi? Az ókeresztény kultúra a Tudor-házban. Kik a médiumok? A katolikus egyház illegitimitása Írországban Lady Jane Grey halála óta. Miért gyalázza Szép Helénát Homérosz? Hogyan kellene vizsgálni a római jogalapot Pannónia földjéről? Mi a különbség a Khan-I-Baál társadalom és a Khan-Naan kenyérlángos királysága között? Hogyan hat a többistenhitűekre (politeistákra) a kard verse a Koránban, mint törvény?"

A sületlenség itt túl enyhe kifejezés, az ilyesmire igazán nincsenek szavak, de ez nem is csoda, hisz maga a látnoki erejű szerző/előadó sem a szavak embere. Vagy mégis, hisz a szavak azok javarészt még mennek neki, a mondatok már néha maguk alá temetik, nagyob szövegegységekben meg nem is akar gondolkodni. Persze lehet, hogy ez pont így jó (vagy lesz, mondjuk száz év múlva), de akkor én használtam eddig rosszul a nyelvet.

De ha az ilyen nettó hülyeségből meg lehetne élnem, esetleg csinálnám is, elvégre szórakoztató egymás mellé dobált random szavakból álintellektuális Coelho-prafrázisokat gyártani, az UFO-Magazin stílusában. Bár nyilván vigyázni kell vele, mert bele lehet hülyülni, mint azt az ebben utazóknál látjuk, de amíg nem viszem túlzásba és jól fizet, van az a pénz amiért korpásodik a hajam. (Na jó, korpásodik az ingyen is, de ezt nem reklámozom, illetve csak pénzért.)

És nem mellesleg, ilyeneket gyártani nem is nagy meló, én is tudok kapásból párat:
"Az üresség megtapasztalása vezet el a belső igazság csendjéhez."
"Az ősi fénybe kódolva ott az üzenet, mely magasabb energiaszintre emeli a Felébredteket."
"Kétmillió éve, a Nemár-Húdefel ősi civilizáció papjai már kvantumrezgésekkel manipulálták az Univerzumot, mielőtt dimenziót váltva elhagyták a Föld létsíkját, és azóta is a nyolcas szintű bolygójukról irányítanak minket, a hormon-háztartásunkon keresztül, karmikusan." (Ez egyébként mindig bejön, ha odaszúrjuk bármi végére, hogy karmikusan, máris felettébb szakszerűnek tűnhetünk.)

Ám ha valaki még ehhez is lusta, annak ott van például a Deepak Chopra-generátor, ami véletlenszerűen állít elő ilyen egy mondatos ostobaságokat, bár ezeknél azért lehet kreatívabbakat is alkotni, hisz a saját kútfő az mégis csak... izé, saját. És persze van egy harmadik lehetőség is:

index.hu

Ellenség a fejünkben

Kövér parlamenti házmester és bajusztulajdonos olyat szólt a kormánytévében az Ötös Párttagkönyvnek, hogy az ellenzék az önkormányzati választásokat igazából egy fasza kis polgárháború kirobbantására használná fel. de nem ám ilyen kulturált európai módon, hogy Molotov-koktélozás, utcakő-dobálás meg a könnygáznak inhalálása, hanem mint a vietnami vietkongok, ők is őserdei gerillaharcra  rendezkednének be. Hogy hirtelen honnan szereznének be egy  komplett őserdőt gerilláskodásuk céljaira, azt kövér elvtárs nem fejtette ki, deleglább elfeledkezett arról is, hogy azt a háborút ott a Vietkong nyerte a jenkikkel szemben . Vagy lehet hogy eszébe jutott, csak nem említette, elvégre feléjük a félelmek, szorongások kezelésének egyik bevett módja az elfojtás, innetől pedig érthetővé válik kövér apó elmeállapotának aggasztó volta is. (A másik módszer a projekció, azaz hogy amitől félnek vagy amit szeretnének megtenni, csak nem merik bevállalni, azt rákenik az ellenfeleikre. Ami túinvan haszonnal jár, hisz saját tehermentesítésük mellet a másikat is démonizálhatják, ellenfélből ellenség lesz, és már nem is kell vele vitatkozni, csak irtani mint a szúnyogokat, you know.)

Ez egyébként egy remek kis technika, hogy ugyanis a nekünk nem tetszőket megvádoljuk mindenféle aljassággal, majd kikérjük magunknak, hogy az ilyenek egyáltalán, meg most akkor ezek hogy, illetve hova lesz a quo vadis? Hiszen mi, mint a lelkekbe látók, pontosan tudjuk, miféle aljas dolgokat gondol és tervez a gaz ellen, és jogunk, sőt kötelességünk erre felhívni az istenadta nép (belső levelezésben: agyatlan birkák) figyelmét.

Mondjuk szerintem a szomszédom egy sötét bunkó, aki legszívesebben falhoz állítaná a balkezeseket (nyilván látens balkezes, csak tagadásban van), és esténként a lakása magányában ártatlan zöldségeket baszik. Hisz abból, ahogy rám néz a lépcsőházban, megalapozottan következtethetek erre, sőt még azt is látom, hogy mikor viszi le a szemetet, a műanyag zacskója tele van karfioltorzsával meg brutálisan csonkolt cukkinik száraival.(Avagy a vén kecske is megnyalná a káposztát, nem is bízzuk rá!) És a zacskót bal kézzel fogja! Véletlen?

Tehát én joggal gondolom róla hogy egy perverz und közveszélyes vegetofil ragadozó, aki ráadásul antibalkézista, kutya kötelességem mindezt kiplakátolni a kaputelefon mellé, valamint a környékbeli boltok bejáratához. Hisz az mégsem lehet, hogy egy ilyen állat nemcsak hogy szabadon garázdálkodhat, de ráadásul még titokban is. És komolyan gondolkodom azon, hogy ráhívom a rendőröket, egy házkutatás biztos érdekes dolgokat hozna felszínre, szerintem a konyhai fiókjai tele vannak késekkel, és gyanús hogy van kalapácsa meg csípőfogója is, belegondolni is borzalmas mi mindenre használhatja ezeket a  középkori kínzóeszközöket.

Oké, nyilván azzal védekezne, hogy csak főzéshez kellenek a kések meg a bárdok, a szerszámok meg természetesek, hisz egyébként villanyszerelő. Vagyis: képes villamosszéket is építeni! Ugye az a gyanús ami gyanús, ami meg nem, az még inkább. És persze az is furcsa, hogy mindig gyalog jár, esetleg néha busszal, nyilván nem tud autót vagy biciklit vezetni, csak áramot, mert ezt gyakorolja sokat, hogy aztán rossz célokra használja a képességét.

Tehát ha jól gondoljuk, hogy mit gondol a másik az ő velejéig romlottságában, de a másik nem gondolja, hogy mi azt gondoljuk hogy tudjuk ő mit gondol, akkor majd jól elárulja, miszerint leleplezi magát, a népi birkák meg felbégethetnek, hogy ezt azért nem gondolták volna róla.

A politikai kommunikációban ezt karaktergyilkosságnak hívják, vagy legalább is annak szándékaként írják le  amit kövér házelnök művel, a lélektanászok a pszichopátiás személyiséget fedezhetik fel az ország házmesterének eszmefuttatásai mögött, a Csöcsös Presszó törzsközönsége szerint meg simán csak faszságokat beszél.

Szent föld

Az aktuálisan zajló választás kampány egyik legviccesebb híre tűnt fel az Indexen, amiből megtudhattuk hogy egy fideszkádéenpés parlamenti képviselő átadott egy földutat, sőt fel is szenteltette! (A hírben amúgy fideszes képviselőt írnak, de nyilvánvaló hogy kádéenpé nevű párt nincs, az csak egy név, hogy legyen egy maréknyi ember, akikkel az orbáni értelemben vett semjénzsolt is "elnökúr kérlekalássan"-nak szólíttathatja magát.)

Igen, értjük hogy kampányban minél több dolgot kell átadni, megnyitni, vagy legalább alapkőletenni, mert nemzetiszínű szalagok szétollózása nélkül a jelöltek és támogatók még a végén kénytelenek lennének a programjukról, terveikről, a közjóval kapcsolatos gondolataikról beszélni, ami nehéz. Mert hát kellene program  a szokásos ostoba közhelyeket túl ("Több pénzt a családoknak! Különösen az enyémnek"), de sosem volt, miként nem van és nem is várható.

De ha nincs átadni való játszótér, tornaterem, bicikliút vagy legalább egy félig kész nyilvános vécé, akkor megfelel bármi, legyen az húsz méternyi autópálya, egy rozsdamentes behajtani tilos tábla vagy akár egy földút. Amit aztán át is adtak rendesen, bár azt nem tudni, miről szólt az avatóbeszéd és voltak-e rossz ízlésű néptáncosnak öltöztetett kiscsajok, vagy egyéb biodíszlet a baráti sajtó fotósainak kedvért.

És hát fel is szentelték. De most komolyan, mennyire kelll valláskárosultnak lennnei annak a papnak, aki odaáll egy ennyire kamu, és mindenek felett röhejes eseményre egy kampányoló félagyú mellé, hogy a porba szakralizálja a földutat, és hát saját magát. Plusz az intézményt amit képvisel, meg az általa hirdetett tanításokat, hisz egy földút-szentelésből valahogy nem az isteni igazság sugárzik, hanem a feudális szervilizmus, de hát az egyházaknak régi rutinjuk van abban, hogyan kell hajbókolni az aktuális döbrögik előtt.  (A római kaotikusoknál meg amúgy is feudalizmus van még mindig, csak a klérus első éjszakához való joga hiányzik. Mondjuk a lehetősége az nem.)

Ráadásul ha a földutat szentelt vízzel hintik meg, abból nem egy jobb földút lesz, csak szentelt sár, már bocsánat. Pedig gondolom a pap bácsi is inkább a Szentföldre vágyna, de neki most csak ennyi jut. A sárral meg remekül lehet dobálózni, bár ha szentelt, akkor már nem illendő.

Úgyhogy végső soron egyszerűbb lenne, ha az ilyen szenteléseket is áttolnák a virtuális térbe, ha már úgyis minden oda tart, így a fideszkádéenpés képviselők meg a velük szövetséges egyházi alkalmazottak intézhetnék online a megélhetési avatásaikat. Mondjuk átadhatnák a képviselő úr fészbuk profilját, a titkárnője bikinis fotójával együtt, az egyház meg lájkolná, ez lenne az amolyan felszentelés. Hát, kicsit savanyú, kicsit sárga, de a mi narancsunk! És azt is át lehet adni, bár szentelés az itt érthető módon nincs:

Sorozatgyilkos

Nem, tényleg nem szeretem a sorozatokat. Úgy általában nem, mert a fenének van kedve még egy függőséghez, márpedig a mostanában elharapódzott sorozatok pont erre játszanak. A nyomozós,  szuperhősös, misztikus izék, az egy kaptafára készített, röhögőgépes szitkomok tényleg csak arra jók, hogy az ember addig se csináljon valami értelmeset. A képernyő előtt remekül lehet zombulni, valamint életünket (főleg a szabadidőnket, és benne társas kapcsolatainkat) az aktuálisan kedvenc huszonhét sorozatunk évadjaihoz igazítani.

És tényleg, új szavakat is tanulunk a sorozatdömping okán, vagy legalább is új értelmezéseket, az 'évad' már csak néhány őslény számára színházi kifejezés, és az évadokat nem tervezik, hanem 'berendelik' a stúdiók meg a netflixált producerek. Hogy aztán a showrunnerek majd jól kitalálják a megaszondásokat meg az évad végi cliffhangereket, persze csak ha az executive-eknek is bejött a pilot.

Ám az angoloskodó nyelhasználaton túl nem sokat mutatnak ezek a sorozatok. Ugyanazokat a popkulturális kliséket hasznosítják újra (meg újra, meg újra), sikeres mozifilmeket váltanak aprópénzre, persze csak átvitt értelemben, mert a cél a kibaszott sok pénz, és ha mégsem jön be, majd nem rendelik az új évadot. Be.

De egy nyomzós-helyszínelős valami az majdnem olyan unalmas mint a Kalambó bármelyik része, irritáló mint Derrick szeme alatt a táskák és röhejes mint Dévid Hasszelhof frizurája bármikor.

A szitkomokon néha ugyan lehet röhögni, de ki franc akarja ugyanazt a pár díszletbelsőt bámulni éveken át, ugyanazokkal a figurákkal, akik ugyan elsőre viccesek, de hamar eljön az a pont amikor az ember egy seldonkúper vagy egy récsöl arcával törölné fel a sarki presszó vécéjének padlóját. elvégre a túltolt poénkodás nem humoros, attl csak simán felbaszódik bennün az ideg. Azaz ha nem akarunk holmi szitkomtól idegállapotba kerülni, ezeket a végtelenített humorkodásokat csak ritkán és kis adagban, esetleg részegen/betépve fogyasszuk, úgy talán nem támad kedvünk nehéz tárgyakat vágni a tévéhez.

A szuperhősös szarok meg kurvára nem érdekelnek, ezek csak nagyon szimpla mesék (egyszerűk az egyszerűeknek), amik tizenkét éven felülieknek nem ajánlottak, én meg ugye huszonkét évesen hagytam abba végleg a személyiségfejlődést. Szóval nekem a szupermen (vándörvumen), betmen, hálk meg a vasember és hasonlók nem imponálnak, szánalmasan ostobának találom őket és a gügyögősen világmegmentő történeteiket.

Persze lehetne jó sorozatokat is készíteni, mindenkit érintő, mindennapi helyzeteinket buddhista sztoicizmussal fedolgozó szériákat. Én például biztos odakapcsolnék a Sajtok című drámasorozatra, ahol tíz-tizenkét részen át szemlélhetnénk, hogy három magányos sajt (Mr. Edami, Ms. Brie és Ömlesztett Haver) hogyan kuksol mozdulatlanul valamint naphosszat egy elromlott hűtőben, kimondatlanul is azon versenyezve, hogy melyikük romlik meg először, és meddig hazudhatják azt maguknak, hogy ők most még csak tovább érnek.

Egy ilyen sajtverseny nem kényszerítené a folytonosan a képernyő elé a nézőt, elég néha belenézni, hogy mondjuk Ms. Brie-n nemes-e még a penész, vagy már szakállasra zöldült. Így aztán sorozatnézés közben számtalan egyéb dolgot csinálhatunk, főzhetünk spagettit, írhatuk blogot, kiporszívózhatunk, sőt levihetjük a kutyát kakálni (ezt nem kevés eufemizmussal sétáltatásnak hívják, de mindenki tudja, végső soron mire is megy ki a dolog, illetve mi jön ki belőle), nem maradunk  le semmilyen váratlan fordulatról. Én amúgy is háttértévézni szeretek, ehhez meg ideális lenne, majdnem mint az egykori Duna tévé egykori akváriuma, vagy aza húzás, mikor egy (talán) amerikai csatorna, amelyik karácsony este pár órán át egy kandallót mutatott, meg benne a tüzet lobogni, némi zenei aláfestéssel. Ez nekem is tetszene, bár azt hiszem nálunk nem jött ki dévédén, pedig maga a háttértévézés non plusz ultrája, hogy oda ne rohanjak.

De ezeket a mostani sorozatokat kerülöm ha lehet, néha jöhet egy kis Doctor Who, és asszem megnézem majd a New Pope címűt, ha már a Young Pope - Az ifjú Pápa jó volt, és szerncsére csak kevés részből, ami igen fogyasztóbarát megközelítés.
De nem fogok ilyen sokévados, sorozatgyártott vackokat 'lemaratonozni' csak hogy megint bevethessek egy új hülye szót. Vagy szavat? Nem mindig megy az újbeszél...

Pandapandúrok

A berlini állatkertben született két óriáspanda, akik ehhez képest elég kicsik, a helyett hogy kihalnának rendesen, ahogy az évtizedekig kinézett. De az állatkertekben néha azért még szaporodnak, hisz nincs az a hülye állatkert, ami egy ekkora cukiságfaktorú fajt szívesen hagyna kihalni, hacsak nem előzőleg gondosan megkínzott mókusok nyers agyvelejével táplálkoznának, de akkor ugye már nem is lennének cukik, a bamba tekintet ehhez önmagában kevés.

ugyszeretlek/majdmegeszlek (blikk.hu)

Még nem lehet tudni hogy fogják hívni a leginkább lyukból kiöntött, ijedt ürgékre emlékeztető pandabocsokat, még nem jött meg a Kínai Kommunista Párt direktívája. Az van ugyanis, hogy a kínai állam (állampárt) már egy ideje a sajátjának nyilvánította a világ összes pandáját, hisz azok csak náluk őshonosak, a világ legtöbb állatkertjébe is ők kölcsönzték a mutogatható pandákat, úgyhogy szerződésben rögzített joguk belepofázni az szaporulat elnevezésébe. Ami kár, mert a németeknél már alulról jövő kezdeményezésként fel is merült a két lehetséges név, miszerint Hong és Kong.  tekintettel az ázsiai világpolitikai helyzetre melyet India és Pakisztán szokásosan feszült viszonya, a thai király hivatalos szeretője és a japán használtbugyi automaták mellett most épp a hongkongi tüntetések, és az azokra adott kínai reakciók formálnak. De ezt a kínai elvtársak nyilván nem fogják hagyni. Hisz ha már nem ők  világ csendőrei (ez a cím még mindig a jenkiké), legalább a pandák terén legyen övék valami bolygószerte érvényesíthető monopólium, hogy ők rúghassák tökön azokat, akik nem úgy pandáznak, ahogy szerintük pandázni kell, sőt érdemes.

Pedig remek lenne ha a később majd ürgéből pandásodó díszállatok a Hong és a Kong neveket viselnék, utóbbi ugyan eredetileg valami mutáns óriásgorilla volt több hollywoodi dokumentumfilmben, de a pandabébi később még lehetne II. King Kong. Különösen mert valami uralkodói vérvonalat csak jelezhetne a neve, ezt mi itt, e lángoktól ölelt geopolitikai realitásban igen jól tudjuk, gondoljunk csak a honfoglaló vezérekre. Miszerint Ond-Kong-Előd-Álmos. (Előd egyébként nem is álmos, hisz résen kell lennie, mert a háttérben már felkészül nagy riválisa Tashuba Töhötöm, vezér és köztiszteletnek örvendő szekszuális ragadozó.)

Ha tehát az esetleges Kong panda neve okán rokona lehetne a New York-ot legyakó gorillakirálynak meg a magyar vezírek egyhetedének, de gondolom épp ez nem tetszik majd a pekingi Központi Pandelnevező Hivatal osztályvezető értekezletének, hisz ők még mindig népi demokráciának gondolják magukat, amiből annyi igaz, hogy ők egy nép, sőt igazából több nép, az ujgurok például mesélhetnének...

Ha az újszülött pandáknak mázlijuk lesz, akkor csak valami olyan béna nevez kapnak, mint Szerencsés Virágszirom vagy Mennyeien Illatos Fing (röviden: Fing), de ha nem, akkor Pofáraesés A Lenini Úton, esetleg Tankokkal A Népi Békéért.

Persze ha csirkék lennének (iszonyúan cuki, halmozottan veszélyeztetett nagy barom fik), akkor adódna a Gung és Bao megoldás, pláne ha a vonatkozó madarak kicit cípőszek.

De pandákra nincs gaztronómiai megoldás, gondolom egy pandának eleve bambuszíze lenne, de ha az ember arra vágyik, egyen közvetlenül bambuszrügyet, az egyszerűbb. (Sőt mindenki, ki szereti mondjuk a marhasztéket, menjen legelni, elvégre a marha is csak fűből van, meg fingásból, elvégre mineni az amit megeszik. Meg amit kiereszt.)

Szerintem egyébként legye a nevük simán csak Frédi és Béni, de ha lányok, akkor Frédina és Béna. Vagy ne...

Zene, szöveg, asszoc.

Ma is valami podcastet hallgattam a buszon, és eszembe jutott egy pár évvel ezelőtti beszélgetés, ami réges-rég történt egy messzi-messzi gyárban. Földrajzilag messzi, nem a Lionel nevű focista értelmében, ez a gyár olyan nagyon messzi van, hogy túl van a Kaposvár áthúzva táblán is, azaz már nem a helyi lokalitás csak majdnem, mondhatni agglomeráció. Szóval ott is épp valami hangoskönyvet vagy ilyesmit hallgattam munka közben (pontosabban épp dolgoztam Thomas Mann A kiválasztott című regénye hallgatása közben), mikor jött egy kolléga, aki jól láthatóan régóta nem agyra gyúrt már, inkább testzsír százalékra. És azt kérdezete, hogy:

- Milyen zenét hallgatol? (sic!)

- Nem zenét, hangoskönyvet - válaszoltam, amivel viszont csak összezavarni sikerült.

-Dehát a könyvet olvasni kell...

- Ezt  speciel hallgatni, ha már valami színészféle volt szíves felolvasni nekünk, ez egyfajta előfőzött, előemésztett, olyan csepűrágott változat, ami jó, ha az embernek épp nincs lehetősége olvasni, ám unatkozna.

- Ja, ja, de melyik zenekar akkor? Ilyen danubiuszrádjós? - a csepűrágás szóba hozása nyilván kissé összezavarta.

- Nem ez tényleg egy regény felolvasva, ezért hívják hangoskönyvnek - ami a kamionsofőrök legjobb barátja a nem cukormentes kóla meg az akciós csipsz mellett, tettem volna még hozzá, de inkább nem. Pedi jól ismerem a témát, magam többször is bejártam már fél Európát kamionnal, mióta letöltöttem a vonatkozó szimulátort. Holnap este például Glasgow-ból viszek rizst Milánóba, hát lassan már értem miért is nem szeretem az olaszos rizottókat, én a helyükben nem Skóciából szereznék be ilyesmit.

De szokás szerint megint messzire asszociáltam magam (pedig már eleve a Kaposvár áthúzva táblán túlról indultam), pedig csak azt akartam megjegyezni, hogy az emberek többsége (na jó, az általam személyesen ismert ember közül gyakorlatilag mindenki) csak zenét fogyaszt a füléből kilógó dróton keresztül, én meg mindent csak azt nem. Verbális típus vagyok, ha hagynak sokat tudok beszélni, és enyhén grafomán vagyok, amik jól jöttek még boldogult tanárúr koromban, de nagyon feleslegesek egyébként. Mert például egy gyárban túl sokan vannak, akik a fácsére is azt írják a végzettségükhöz, hog Az Élet Iskolája, pont így nagybetűvel, és sajnos sokaknak ez a munkahelye is. (Ami azt jelenti főleg, hogy sokat szívatták gyerekként, de most már ő szívat, pont mint a hülye középiskolai gólyatáborokban, ahol a végzősök azt mondják, hogy minket csesztettek elsősként, de ma már végre mi csesztetünk, hisz ez a világ rendje, valamint az ultima ratio, bármi is legyen az.)

De mindegy is, lényeg hogy megyek keresni valami jó podcastet, mert holnap is munka (aztán három nap szünet), de lehet hogy valami hangoskönyvet is töltök. Le.

És leszek majd sokkal kevésbé csapongó is, de most igen nagyon fáradt vagyok, péntek tizenharmadika történt ma velem, a karácsony meg kurva messze van, nem mintha várnám.

Always Look on the Dark Side of Life

Ma Petra áthozta három cédén a régi fényképeimet, London, tengerpart, mindenféle kirándulások témakörben, mert ezek egy jelentős része az előző két laptopon maradt. De szerencsére ő mindent gondosan archivál (nem úgy mint én), úgyhogy most nyakig ülök a nyolc-tiz, sőt tizenévvel ezelőtti képekben, amiken van egy csomó rég nem látott ismerős/barát, meg egy csomó ismerős/barátságos hely, csak hogy lássam, aktuálisan épp nagyon szar az éltem. Nem panaszképpen mondom, ez sima ténymegállapítás. De biztos lesz majd jobb, mondaná valami motivációs pöcsfej, de én maradok inkább hurrápesszimista, mert ahhoz képest, már minden apróságnak tudok örülni.

Lám, máris felfedeztem a pesszimizmus pozitív oldalát, avagy számíts a legrosszabbra és onnantól kicsit örülhetsz, hogy csak elég rossz az aktuális bármi. Ne várd a holnapot vagy a jövő hetet, és sikerként élheted meg hog mégis eljön, várd meg míg tényleg nagyon éhes leszel, és gasztonómia csúcsánk fog tűnni a margarinos kifli.

Már korábban is írtam, hogy én egy passzív optimista vagyok (azvaz bízom benne, hogy majd minden jól alakul, vagy legalább alakul valahogy), de ez néha átfordul aktív pesszimizmusba. Ilyenkor már nem várok semmit a holnaptól, pontosabban csak valami szörnyűt, de minimum félelmeteset, és hogy ne ezzel foglalkozzak nagy világfájdalmamban, elkezdek csinálni valamit, aminek semmi köze a konkrét aggódnivalóimhoz. Takarítok, pakolok, filmeket és könyveket fogyasztok két pofára, sőt leviszem a szemetet, napjában akár kétszer is! És ha ez is megvolt, elkezdek szemét után kutatni, hogy nagy megelégedéssel  dobjak ki egy csomó valóban felesleges lomot, plusz azzal a kellemes érzéssel, hogy az üres flakonok, a lyukas zoknik és a repedt poharak a szemetesben végzik, én meg nem, tehát nem kérdéses ki lesz végül a nap győztese. Amit meg nem dobok ki azt rendszerezem, tanulja csak meg az a sok tárgy hogy ki a főnök. Aki a győztes, ugyebár.

Megpihenve pedig akut nosztalgiázásba kezdek, ehhez van szükségem a régi fényképekre, meg hogy lássam, hova akarok még visszamenni a kivel. ki tudja, a végén még az is előfordulhat, hogy megint lesznek céljaim az életben, már azon kívül, hogy a világ mint olyan hagyjon békén.

És a rég nem látott képek között is van bőven a sötét oldalról, meg egy idillikus, majdnem napos panoráma, maga az igazi turista-közhely, de úgy tűnik, már tizenöt éve is bírtam a sötétedés utáni hangulatokat. Pedig ritkán néztem magamba.

Kifordított beálltvány

Nemrég levélben felhívtam egy barátomat hogy rosszabbulást kívánjak neki, mert már percek óta küzd az egészségével, semmilyen terápia elutasítása sem segít neki, egyszerűen nem tud megbetegedni. Pedig igen is szeretne, mert ha betegség van minden van, a pénz meg csak beszél, betegnek lenni viszont nehéz dolog, nem sikerülhet mindenkinek, a többségnek egyszerűen nem telik egy rendes fertőzésre sem.  A múl télen - egész pontosan tavaly júliusban - volt egy jó időszaka, amikor végre összejött neki egy hasnyálmirigy-gyulladás, de sajnos a fájdalmak sem tartanak örökké, még akkor sem ha csilis lefolyótisztítóval készíti az ember a tejbegrízt.

Betegnek lenni valódi luxus, csak az igazán tehetősek engedhetik meg maguknak, a többiek meg kénytelenek egészségesnek maradni míg meg nem halnak, és C-vitaminnal meg teljes kiőrlésű répalével mérgezni magukat két kocogás között. Akinek viszont sok a pénze, az ágyban fetrenghet naphosszat, miközben tök drága csövek állnak ki belőle, meg külön személyzet figyeli a pulzusát meg a vérnyomását, nagyon menő műszerek kijelzőin.

Szóval alapvető probléma társadalmunkban, hogy a betegségek egyenlőtlenül oszlanak el, nem engedheti magának mindenki a neki tetsző kórt, én például szívesen lennék Tourette-szindrómás, de azt sem tudom hol lehet kapni. Picsába...izé bocsánat, fasz!

És jellemző, hogy nálunk korábban még volt külön egészségügyi minisztérium is, szerencsére azóta már nincs. Nem kell itt állami milliárdokból nyomatni a hülye egészségpropagandát. Mondjuk engem nem zavar, ha valaki egészséges, magam is ismerek egészséges embereket, csak ne reklámozzák ezt a a nyílt utcán, legyenek egészségesek otthon a négy fal között, az nem zavarja meg a betegségtudatos polgárokat hangos önsajnálatukban. Nem kell mindig azon görcsölnünk, hogy ezek az "egészségesek" milyen jól érzik magukat és mennyire egyensúlyba vannak.

Mert valljuk be őszintén, a homeosztázis elve nem egy jó dolog, az nem visz előre sehová, hisz az oda- vagy visszafejlődéshez elengedhetetlen a homeolabilitás. Ezt már tudta egyik fontos ősünk, a homo habilis is. Nomen est omen mondhatni, csak akkor még nem tudták helyesen leírni azt hogy labilis.

Szóval véget kell már vetni ennek a hamis. álságos, a néplélektől teljesen idegen egészség-kultusznak, hisz évezrednyi szenvedés után mi is megérdemeljük már a nekünk járó betegségeket, ne csak a gazdagok kiváltsága legyen az intenzív osztály meg a hatalmas park közepén omladozó elmegyógyintézet. Csináljunk elmegyógyintézetet az egész országból, az omladozás már úgyis adott, küzdjünk az alanyi jogon járó vakbél-gyulladásért, a napi vérvételért és a jó seggű ápolószemélyzetért.

Letölthető, mobilos influenzát mindenkinek!

Követeljük a rosszullét jólétét!

Ma még senkik vagyunk, de holnapra rosszul leszünk!

nyultam.com

Lehetkelkis (a 'hogy' csak volt)

Nos az úgy kezdődött, hogy egyszer régen, valamikor a huszadik század vége felé egy rövid ideig magyar szakos is voltam, később aztán már nem. Mert a nyelvészeti meg irodalmi tanszékekkel csak annyi bajom volt, hogy nagyon nem bírtam azokat, akik ott tanítottak, meg azt sem ahogy. Úgyhogy magyartanár helyett végül szociológussá züllöttem, de azóta azért lettek ennél nagyobb hibáim is. Viszont mikor doktorira jártam (levelező-megalázó tagozaton, mint szinte mindenki), úgy fél év után jöttem rá, hogy az a program amiben én vagyok, az a nyelvtudományi doktori iskolához tartozik, tehát ha a dolgok valami furcsa együttállása miatt mégis befejeztem volna a disszertációmat, akkor nyelvtudományból lettem volna péhádé, legalább is papíron.

És ilyen előzmények után már joggal érezhetem magam okleveles hobbinyelvésznek, pláne mivel oklevelet is bármikor tudok nyomtatni magamnak, pontosabban tudnék, ha lenne nyomtatóm.

Mindez azért érdekes, mert ma is már sokadszor bántotta a fülemet valami ostoba reklám. Biztos ostoba volt, mert fogalmam sincs mi a fenét reklámoztak vele, nekem csak annyi maradt meg, hogy valami gyerek rajzol meg talán szaladgál, és közben egy anyukahangú szinkronszínész ilyeneket mond (nagyjából), hogy "egy nehéz nap azt jelenti, lehet kell kis segítség". És nekem ez a lehetkelkis (kiejtve tényleg így, egy levegővel, egy l-el) karcolja az agykérgem, mert egyszerűen nem passzol a nyelvérzékemmel. Számomra ez valahogy így lenne helyes: "lehet, hogy kell egy kis segítség".

De egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a formula szép lassan kikopik a nyelvünkből. Sőt, igazából már ki is kopott, legalább is a mindennapi nyelvhasználatból, még pár év, és az általam helyesnek vélt fenti megoldás rettenetesen archaikusnak fog hatni, és a tinédzserek majd jól kiröhögnek érte, meg érdekeseket mondanak rám, főleg negatív értelemben. Amit aztán vagy értek, vagy főleg nem, mert már a mai tiniszlenget is csak úgy tudom dekódolni, hogy rendszeresen és elég sok filmes fórumot olvasgatok, ahol erősen jelen van a sok húsz alatti zsigeri filmkritikus. (Írni mondjuk nem írok ezekbe a topikokba, mert egyrészt eleve nem írok sehová kommentet, másrészt meg úgy vagyok a szlengjükkel mint az olasz nyelvvel, hogy érteni még csak-csak, de beszélni vagy írni azt semmiképp.)

Na persze az, hogy a nyelv változik az természetes, ez esetben is normális dolog ez a fajta rövidülés, ráadásul a nincs is olyan, hogy helyes nyelvhasználat. (Valólyában a hejesirás is kitsit felssleges, de gondolom arra azért kell szükség, mer lyogszabájokhoz meg közleménjekhez kell valami standardizálott sztenderd irásmód, hogy 1 értelmü legyen.) A nyelv az pont az és olyan ahogy használják, ahogy az emberek széles körben és spontán beszélnek,nem lehet normatív módon előírni, mi és hogyan kell mondanunk.

A nyelv a sein és nem a sollen kategóriájába tartozik (asszem egy időben túl sok német filozófust ovastam pár hete is), nem lehet megmondani hogy milyen egyen, csak azt hogy milyen, milyenné alakítja épp / az istenadta nép. Hisz a nyevet mindig a beszélők közössége hozza létre és működteti, az a helyes, ahogy az emberek beszélnek, és akkor működik ha megértik egymást. (Ha megvan az esélye, hogy a szükséges mértékben megértsék egymást.) És ez a megértés lehet talán az egyetlen normatív kritérium vele szemben, a többi már csak ízlés kérdése.

Szóval semmi bajom nincs a lehetkellkis segítséggel, hisz normális, hogy változik a nyelv. egyszerűen csak nem szeretem, nem az én nyelvi ízlésem.Nem lettem nyelvtannáci, igényem sem lenne rá, szimplán arról van szó, hogy magabiztosan középkorúvá öregedtem, de annyira, hogy már csak a bolti nénik szólítanak fiatalembernek.

És most, hogy röviden ám teljesen feleslegesen okoskodva felfedeztem a spanyol viaszt, megyek és főzök egy teát. Ilyen hűvös időben lehet jól fog esni. (Brrrr...)

Lökött örökösök

A hétvégén nagyot ment a hír a neten (na jó, az általam főleg olvasott portálokon), miszerint a nyíregyházi színházban pár órával a kezdés előtt lefújták Molnár Ferenc Delila című darabjának kőszínházi bemutatóját. (A jelző azért fontos, mert eltte volt már belőle szabadtéri előadás.) És történt mindez azért, mert  Molnár örökösei nem hajlandóak hozzájárulni semmilyen, nem teljesen szöveghű előadáshoz, ez meg a Mohácsi testvérek munkája volt, akik pont nem arról híresek, hogy mereven ragaszkodnának az eredeti szöveghez. És nem mellesleg épp ettől kurva jó, amit csinálnak.

De a hülye örökösöket mindez nem érdekli, nekik annyi számít, hogy a nagyfater/dédfater (tudja fene) szövegébe holmi rendezők, dramaturgok meg jöttment színészek ne piszkáljanak bele, mert a Nagy Művész szövege szent és sérthetetlen, az kérem kőbe van vésve. Pedig nem, mi kőbe van vésve az mondjuk a tízparancsolat, az a szöveg amiben nem lehet belenyúlni az bármely vallás szent könyve, de kommentelni például azokat is lehet, sokszor a főszöveggel egy kötetben, és nincs rá dokumentált eset hogy szerző-jogtulajdonos például halálra sújtotta volna a  bibliamagyarázókat vagy a Bhagavad-Gita kommentátorait. De szent Pál, Mohamed vagy Sukadeva Goswami örökösei sem reklamáltak.

És hát Molnár Ferenc (nem Karamel) műve a művészet kategóriájába tartozik, és legalább is a nyugati kultúrában a művészet a szabadságterepe, minimum  reneszánsz óta, azaz nem összekeverendő a dogmatikával. (A darabot kortárs mód úraértelemzebetek nem kell félnetek jó esz ha mindenki egyetért én nem ellenzem - avagy: a kortárs színház igen is reflektál, ezért nem az van rá kiírva, hogy "panoptikum".) És a lökött örökösöknek is fel kellene fogniuk, hogy nem ők a szerző, a jogdíjakhoz joguk van, csörögjön csak az ő bankszámlájukon a pénz, de az autonóm műalkotásnak számító színielőadás tartalmába azért már akarjanak beleszólni. Ne gondolják azt, hogy pusztán azért mert egy felmenőjük egyszer régen írt remek dolgokat, nekik itt a mában mérnökként, fogtechnikusként, gázóra-leolvasóként vagy bármiként is, joguk van beleszólni egy most születő műalkotás tartalmába, és végső soron sorsába.

Mert az alapvetően marhaság, hogy az örökösök előre látni akarják a leendő előadás szövegkönyvét (és ellenőrizni, hogy az az utolsó vesszőhibáig szöveghű-e), hisz a színházban nagyon sokszor épp a próbafolyamat során alakul ki a bemutatóra kerülő változat, úgyhogy eleve lehetetlen előre jóvá hagyatni bárkivel. Mg hát ez végső soron cenzúra, ami köztudomásúan rossz, és ha kérhetnénk, nem egy ügyvédi irodában vagy valami helyiérdekű közjegyző előtt dőljön már el, hogy mi kerülhet egy színház színpadára.

A szerző halála után hetven évig jár a jogdíj az örökösöknek, ez rendben is van, de ne járjon már ezzel automatikusan belepofázási jog is. Hisz mint az angolszász liberalizmus klasszikusa John stuart Mill írta, a szabad társadalom lényege az, hogy az egyének szabadsága, mindig más egyének szabadságának határáig terjed, azaz mindent szabad, amivel nem sértjük mások hasonló szabadságát. Vagyis az örökösöknek meg lehet a véleménye az előadásról, ennek hangot is adhatnak nyilvánosan, sőt ha súlyosnak ítélik sérelmeiket, perre is mehetnek, de hogy minden indoklás nélkül ("hát mer' csak!") tapossanak bele két lábbal a színháziak művészi szabadságába, az nagyon nincs rendben.

Molnár Ferenc egyébként 1952-ben halt meg, úgyhogy három év múlva már nyudodtan tapicskolhatnak önnön kisszerűségükben, senkit nem kell majd hogy érdekeljen. (Mint ahogy a Bartók-örökösökkel sem kell már senkinek megvívnia 2015 óta.)

p.s. És Írom mindezt az International Literacy Day alkalmából, ami ma van. A 'literacy' amúgy írástudást jelent, illetve írni-olvasni tudást (a kettő azért jó esetben együtt jár), meg általánosabban műveltséget. Ami ugye általában is remek dolog, csak nem mindig és mindenhol egyformán népszerű.

Doctor.Hu

Sic Transit Gloria Mundi - mondja a művelt latin, vagyis így múlik el Gloria Mundi, ő biztosan egy dél-amerikai tévésztár, akit vicces módon Világ Dicsőségének neveztek el a szülei, míg el nem múlt. És ez az agyonkoptatott, gimnazista-latin mondás azért jutott eszembe, mert elővettem a Dr. Who DVD-diszdobozaim, hogy akkor most nézek egy kis ilyet, és az epizódok fele nem is volt ismerős, mikor a kis füzetkéket nézegettem. (Ez is miféle gügyögés már megint, hogy füzetke, meg nézeget, de tényleg nem túl nagyok, és kevés bennük a szöveg, az olvasgatnivaló, csak hogy kicsinyítőképzőben maradjak.)

Különösen a speciális epizódokkal voltam gondban, a négyből csak egy sztoriját bírtam felidézni, úgyhogy holnap megnézem a többit, bár az nehéz úgy mert nyomkodni kell a lejátszó távirányítóját, és előtte le kell tennem a laptopot, meg holnap Forma-1 is lesz, valamint 2 és 3, de tényleg. Azért majd bepréselem (ebédet úgysem kell főznöm) hisz nekem a Dr. Who munkaköri kötelesség, ha már erről a sorozatról neveztem el a blogomat.

De tényleg érdekes, mennyire ki tud kopni az ember életéből az, amivel nem sokat foglalkozik, ez esetben is az volt, hogy láttam sorakozni a  DVD-dobozokat a polcon, egy másik olcon egy halom DW-s könyvet, velem szemben egy asztali TARDIS, mellette Chris Eccleston (a kilencedik Doktor, ha valaki nem tudná) nekem dedikált fotója, az íróasztal alatt (amin nem írok, a teknős akváriuma van rajta) meg egy távirányítós Dalek, amelyik viccesen tudja azt kiabálni hogy Exterminate!, ha van benne elem. Ha nincs akkor csak nem viccesen tud nem kiabálni.

ez van nekem dedikálva (metro.co.uk)

És ha már így körbe vagyok véve kedvenc sorozatom emblematikus darabjaival, ha minden nap ezeket látom, ezek között létezem, akkor nézni már minek is? Vagy olvasni?

Aztán most egyszer csak kiderült, hogy az  ilyesmi nem szívódik fel  bőrön át, a dévédék dobozának rendszeres megtekintése nem pótolja azok tartalmának képernyő által elkövetett megtekintését, arra bizony időt kell szánni, ha már felmerül az emberben, hogy milyen jó is volt anno ezeket nézni.

És bár a speciális epizódokat holnapra ütemeztem be, azért ma is néztem egy-két nem speciálisat, a repülő furgonnal dugóban ragadó macskákkal, a gyerekekkel, akiknek az arcára nőtt a gázmaszk London bombázása idején, meg a Canary Wharf-i csatát, ahol a dalekek meg a cyberman-ek gyakják le egymást, rivális-inváziós alapon. (Most majdnem azt írtam hogy cybermenek, de az ugye dupla többes szám lenne, valami olyan leiterjakab, mint a bacon szalonna vagy a Beatlesek.)

És Londonban sejj van számos utca, a galaxisban még több, sokfelé lehet utazni az időben, ennek megfelelően a bedobozolt első négy évadból is egy csomó mindent újra kell még néznem, nem is beszélve arról, hogy az akkori két doktor után már volt kettő másik, jelenleg meg a harmadikat koptatják, aki ráadásul nő. Ő a tizenharmadik doktor, a tizennegyedik meg lehetne mondjuk egy transznemű fekete lányanya, az a mosómedve a Galaxis őrzőiből vagy a kék szín egy különösen intelligens árnyalata, csak megfelelő prizmába kell vetíteni a forgatáson.

De előbb a kilencedik és a tizedik doki, meg az útitárs csajok, akiknek valahogy mindig jól áll ha a világ megmentésében kell segédkezniük.

Őket most jól újranézem. Bárcsak a munkával vagy a párkapcsolattal is ilyen egyszerű lenne minden. 

Sakkolózás

"A kedvező politikai" légkör miatt Budapesten rendezhetik a 2024-es sakkolimpiát - olvasom, és  nem is értem, miért nem önt el a feltétlen lelkesedés és a mindent legyűrő várakozás. Nyilván mert szarul sakkozok, ami persze normális, hisz igen ritkán szoktam, nem is nagyon , van kivel meg furcsálltam mindig is, hogy az sakk az hivatalosan is sport. Mint gyakorlott nemsportoló, mindig is azt gondoltam, hogy a sport az olyan, hogy futni/úszni kell benne vagy ugrálni, közben lehet labdákkal is csinálni valamit, esetleg dobálni, lapátolni, kerülgetni, csapkodni dolgokat vagy dolgokkal, de a lényeg, hogy alapvetően az ember saját képességein és felkészültségén múlik, hogy mi is lesz az eredmény.

Na ja, jobban belegondolva, akkor a sakk tényleg sport, mert szemben mondjuk a pókerral vagy az ultival, nincs benne szerencsefaktor. Akkor viszont az motor- meg autóversenyek biztos nem sportok, mert ott a versenyző lehet iszonyúan nagyon jó, ócska járgánnyal nem fog nyerni, az eredmény egy jelentős része egyszerűen nem rajta múlik. (És ha ezt tovább gondoljuk, akkor az élsport nagyobbik része sem sport, mert rettenetesen nagyok a különbségek az egyes versenyzők felkészülési körülményei között. Hisz nagyon nem mindegy, hogy valaki egy full extrás edzőteremben, uszodában vagy hasonlóban készül fel, külön orvosi stáb felügyeli az állapotát, és a világ túlfeléről is megrendelik a dietetikusa által javasolt marinált avokádót,  vagy mindez nincs, és a reménybeli bajnok marmonkannákkal súlyzózik majd a temetőt futja körbe edzés gyanánt, hogy aztán parizeres zsemlét ebédeljen.)

De vissza a sakkra, amit legalább tényleg lehet egy mosókonyhában is gyakorolni, edzőpartner kérdése az egész, de ha van interháló, az se gond. A gond az, hogy ha Magyarország rendezheti majd az a bizonyos limpiát, ami ugyan nem o- hanem sakk, de a lopásfaktor gondolom ugyanolyan nagy lenne.ben

Mert ha 2024-ben itt lesz majd a nagy verseny, akkor a következőkre lehet számítani:

• A kormányfő kinevez egy Sakkolimpiaügyi Miniszterelnöki Megbízottat államtitkári rangban, havi hárommillás fizetéssel.neki persze lesz majd egy szolid, harminc-negyven fő stábja, létrehoz egy Solimpia 2024 Nonprofit Kft-t, hogy azon keresztül adja ki a munkákat, és üzemeltesse az irodákat meg a néhány hivatali autót.
• Weblapot, logót és arculatot valamint főcímdalt azt külsős cégektől rendelnek, hogy pontosan kiktől, azt persze majd Propaganda Antal rogánügyi miniszter mondja meg, csak előbb konzultál rokonaival, üzletfeleivel és szomszédaival.gel.
• Rendeletileg nemzetstratégiailag kiemelt jelentőségűnek nyilvánítják az eseményt, így közbeszerzés nélkül bízhatják meg valmlyik magángéppel rendelkező haver építőipari cégét a Nemzeti Sakkcsarnok (esetleg Sakkaréna) felépítésével, 40-50 milliárdos tervezett, és nagyjából háromszor annyi tényleges költség. Az aréna jellegű csarnok mondjuk 15 ezer nézőt lesz képes befogadni, lesznek benne nagy kivetítők, pár tucat közvetítőállás, VIP-páholy jacuzzival és speciális garnélahűtővel, herendi porcelán győzelmi dobogó, ahonnan a bajnokok locsolhatják majd a pezsgőt, valamint szabályozott hőmérsékletű és páratartalmú öltözők a versenyzőknek. A verseny előtti bemelegítést külön edzőcsarnokban, életnagyságú bábuknak beöltöztetett közmunkásokkal végezhetik, ahol kamerás drónok segítik az állás jobb áttekintését.
• A biztonság érdekében a szurkolói csoportokat külön szektorokba terelik, elkerülendő a tömegverekedést, hisz köztudott, hogy a sakkszurkolók igen vérmes egy népség (jelentős részük nevezhető inkább sakkhuligánnak, sakkultrának), egy-egy váratlan rosálás nyomán könnyen elszabadulhatak az indulatok. A megfelelő biztonsági cég kiválasztása nem lesz gond, addig lesz még választás is,  a leghatékonyabban bevethető kopaszok maja a kampánygyűléseken küzdhetnek meg egymásal a megbízásért. Pár tízmillióból biztos kijön az egész, vagy nem.

Szóval az a tapasztalat, hogy ha ártunk és ormányunk valami nemzetközi sporteseményt rendez, arra eleve többet akar költeni, mint bárki más (a kínaiakat meg az oroszokat leszámítva), aztán ezt a tervezett költségvetést lépi túl annyival, mint ide a Hold. Az meg nekünk annyira hiányzik mint Gázszerelő Lőrincnek még egy luxusjacht, szóval jó is az,  meglennénk nélküle.

A képeket a444.hu linkelt "cikkének" kommentszekciójából csórtam.

Sírhant SC

Azt olvastam az imént minap, hogy a Fiumei úti temetőben futóköröket jelöl ki a Nemzethy Öröksshég Inthézete. Amiben első blikkre nekem az a hír, hogy van ilyen intézet, nyilván égető szükség is van rá, elvégre mivé lenne a nemzet az örökség intézése nélkül. Meg ugye nekik köszönhető, hogy nemsoká legálisan lehet kocogni a temetőben, ahol legalább jó a levegő, csend van és a helyiek se nem basszogassák az embert egészségmegőrzés közben. Hacsak félre nem értik a hulla-hopp kifejezést, de pont ennek elkerülése érdekében én nem engedném be a nagy színes műanyag karikákat a temetőbe, izé, sírkertbe.

És tényleg, a temető meg a sírkert az ugye nem ugyanaz? (Nem, ne legyen!) Vagyis halmaz-részhalmaz viszonyban állnak, miszerint minden sírkert temető, de nem minden temető sírkert, amolyan bogár-rovar módon. Én ezt úgy képzelem, hogy vannak az olyan temetők, mint itt a közelünkben is, amelyekben egymástól harminc centire vannak a sírok, tehát semmi kert- vagy parkjellege nincs, a sírok közötti porból meg csak gaz nő, és vannak a szerencsésebb egyedfejlődésű helyek, amik igazából parkok nagy fákkal, sétautakkal, és közben még emberi maradványokat is rendszeresen ásnak el ott.

Gondolom hogy marhaság, de nekem tetszik ez a temető-sírkert megkülönböztetés, ami ráadásul újabb rendszertani kérdést vet fel. Mert minek számít mondjuk sok templom, például a Westminster-apátság vagy a Szent Pál katedrális, ahol például Nelson admirális, Wellington hercege, Charles Dickens, meg mindenféle számokkal jelölt keresztnevű királyok vannak eltemetve? Lent a kriptában, de néha fent az utcaszinten is, sokszor a padlóba süllyesztve, hogy kényelmesen lehessen sétálni rajtuk...

Nos a templomok, azok talán külön kategóriát képeznek, legalább is amíg ben növi őket dzsungel, viszont remek példái annak, mi mindent lehet megtenni egy temetkezési helyen a nélkül, hogy rögtön kegyeletsértés miatt vinnének a Szent Inkvizíció elé. Mert tuti, hogy sokan fognak majd tiltakozni, hogy micsoda barbár dolog egy sírkertben sportoli, még annál is rosszabb, mint mikor valaki ketchupot tesz a bolognai szószba vagy sprite-tal issza a fehérbort, pedig nem is. A ketchupos bolognai az sokkal rosszabb, szerencsére ilyet sírkertben vagy temetőben nem szolgálnak fel. Altemplomokban sem, ott általában azért minőségi a kaja. 

Mert már itt is megemlékeztem róla, hogy épp a fentebb említett Szent Pál katedrálisban találkoztam először olyan kriptával, ahol melegkonyha is üzemelt, de ez azóta már több templomnál is megvolt, a St. Martin kriptája (naná, Londonban) például kifejezetten népszerű reggelizőhely. Meg jó a shopjuk is.

És hát ehhez képest semmiség néhány futó a Fiumei úton, legalább példát mutatnak a sok lustálkodónak, akik csak fekszenek ott. Addig nem lesz gond, míg be nem engedik a terepbringásokat, a gördeszkásokat vagy a rallycrosst és nem lesznek ott éjszakánként illegális gyorsulási versenyek. ("Hol sírjaink domborulnak/ Unokáink bevadulnak") Elvégre a St. Martin-ban is csak kamarazenei meg kóruskoncertek vannak, de a Rammstein még nem lép föl náluk. (Az csak egy - szintén már emlegetett - félrehallás volt évekkel ezelőtt, aztán kiderült hogy vasárnap nem rámstájn hanem láncstájm koncert esedékes...)

Lebensraum mit sörökkel

Egyre bánatosabban száll a por a Fekvehányás utcában, a környékbeli ebek a póráz végén lévő nénik ellenére is kóbor kutyának érzik magukat, a kisbolt előtt is már csak megszokásból ordibálnak egymással a Lajosok. Közeledik az önkormányzati választás, de az őket nem érdekli, azt szeretnék ha valaki más kormányozna, ők meg foglalkozhatnának tovább az akciós dobozos sörökkel. A helyi képviselő amúgy is csak egy kövér nő a plakátokról, a polgármester meg egy nagy fekete autó, illetve egy nyugdíjas postás külsejű fazon az ingyenes újság össze számának borítóján.

Az utcabeliek élettere amúgy sem a város, csak a lakótelep, illetve annak is csak egy bizonyos szelete. Ahol tényleg minden megvan, két garázsbolt, egy játszótér, egy farhátbolt, sőt az akciórádiuszukon (kétszáz méteren) belül van még két kocsma is, a sarki meg a hosszúkás. Az egyikben iható a sör, a másikban meg olcsó a fröccs, és hát kinek is kellene ennél nagyobb választék? És van gyógyszertár is, bár amit Lajosék szednek azt inkább a kocsmában kapni, meg egy saroknyira van az adóhivatal is, bár ez utóbbi nem sokat számít, ahhoz adót is kellene fizetni, hogy nekik ott dolguk legyen. Dolguk adódjon...

Plusz a kocsma a társas- és magánélet elsődleges helyszíne, a pult előtt barátságok köttetnek, szerelmek szökkenek szárba, de a becsületsértési és válóperekhez is innen lehet tanúkat importálni. Mikor az egyik Lajos épp válófélben volt (később aztán egészen elvált), két másik Lajos és egy indokolatlan Béla valotta a bíróság előtt, hogy Lajosné tényleg minősíthetetlen hangon beszélt Lajos sörfogyasztási szokásairól, sőt arra is célzásokat tett, hogy szívesen megütné pofon. Lajos erre megjegyezte hogy ő igazi dzsentlemen, ő nem ütne vissza, elvégre egy kifinomult ember az ilyenkor rúg, aztán bátran elszalad. Ki is mondták a válást mindkét fél hibájából úgy, hogy a harmadik felet meg sem hallgatták. Mert ugye a Lajos, az titokban, valamint minden kedden és csütörtökön dugta Ordenáré Arankát, de ez tényleg titok volt, így csak a hosszúkás kocsma harminc-negyven törzsvendége tudott róla, de ők nem szóltak senkinek. Egyrészt mert többen pályáztak még a szerdai és pénteki alkalmakra, másrészt meg Aranka hüvelygomba elleni gázsprét hordott a táskájában, és nem félt használni.

De a válás az igazából ritka esemény a környéken, a legtöbb pár csendes beletörődéssel és a felszín alatt izzó gyűlölettel él egymás mellett huszonéve már, hisz ugye ott a gyerek, meg egyikük sem tudna hova költözni a másfél szobából. A gyerek egyébként az vagy Lali, aki egy diszkóban bedobóember (gyanútlan sétálókat lökdös be, és kényszerít kötelező fogyasztásra), vagy Lejlácska, aki influenszer akar lenni az instagrammon, de amíg megtanulja leírni ezeket a szavakat, vegán mosogatónak tanul.

Itt az emberek nagy része úgy csinál, mintha önzetlenségből lenne diplomája, de valójában a Szarokrád Elek Tudatipari Szakiskolába jártak csak, érzelmi zsarolás szakra. Ez a másik titka sok rossz házasságnak, meg az hogy a feszültségeket nem késeléssel, hanem fröccsel vezetik le, elvégre ha valaki nyolcadik emeleti úriembernek született, az ne legyen erőszakos, érje be a teliszájas trágársággal, mint egy igazi lord.

Meg hát tényleg hova is lehetne menni innen? Állítólag a városnak van egy naposabb oldala is, szép nagy házakkal, amik előtt béemvék parkolnak, de az ottaniak is csak pont úgy utálják egymást, ahhoz meg felesleges a béemvé, azt húsz éves Suzukival is lehet csinálni. Ráadásul a helyi nemrózsa de domb felé pont a tizenhármas busz megy a lakótelepről, arra meg egy rendesen képzett babonás telepi fel nem száll, pláne mert bármikor jöhet egy fekete macska is. Akkor már inkább a jól bevált rutin szerinti dugás-veszekedés- sörözés háromszög, elvégre a komfortzóna az nem habostorta, de legalább jól be- és lelakott már.

Mugli csillagok

Nem szeretem a herripottert. Nem olvastam, nem láttam, egy grammnyit sem érdekelt soha, és hát ezért nem szeretem, hisz nehéz azt, mit nem is ismerek. És ráadásul nem ismerem azt, ami nem érdekel, nekem ebből a globális őrületből pont elég volt annyi, amennyi amúgy átszűrődik a médián, az ismerősökön meg úgy általában a popkultúrán. Ez alapján elég jól be tudom lőni, hogy számomra ez a herripotter csak egy gyermeteg mese, tizenhat éven felülieknek nem ajánlott. Én a sci-fit szeretem, azt a tudományos fantasztikumot, ahol tényleg van tudomány is, és nem hülyegyerekek kántálnak röhejes varázsigéket két seprűn lovaglás között. Az ilyen varázslós, boszorkányos, legkisebb királyfis meséket már zsenge gyerekként is gyűlöltem, legalább annyira mint a hercegnős-királylányos, rózsaszín pillecukros hányadékokat.

Ráadásul a herripotterben ott a nettó nácizmus, azon belül is a fajelmélet. Mert valaki vagy születése okán varázsló, és akkor leszarhatja a muglikat, vagy nem az, és akkor le van aszarva. Már ha a varázslók egyáltalán foglalkoznak a nem varázslókkal egy leszarás erejéig is, hisz az ő világuk nemigen érintkezik  miénkkel, gondolom nem véletlenül. Mert a sok hülye mugli még rájönnek, hogy ezek ott Roxfortban a potenciális új SS, és tiltakozni kezdenének a varázsló-háttérhatalom ellen. Jönne először a Mugli Pride Day, kamionokról dübörgő technóval, aztán összetűzések a rendőrséggel és a kerti törpének öltözött vén mágikusokkal, majd egy kiadós polgárháborúval koronáznák meg az über- és untermenschek konfliktusát, várható kimenetellel. (Eleinte várható kimenetellel, mert hát ugye Dávid és Góliát, Leonidasz meg Dobó István nem csak megannyi név a naptárban.)

Hisz nem arról van szó, hogy ha elég sokat gyakorolsz elég szorgalmasan, akkor majd lehet belőled varázsló, mert hát ez is csak egy szakma, hanem erre kérem születni kell. Legyen a véredben elég midiklorián (ja nem, az egy másik mese, csak azt szeretem), és onnantól felsőbbrendű vagy, akármekkora seggfejnek lát a környezeted, akármekkora seggfej vagy is valójában.

Úgyhogy nekem semmi gondom nem lenne azzal, a hírrel, hogy egy amerikai katolikus iskola könyvtárából kitiltották a herripotterköteteket, ha nem lenne hozzá olyan indoklás, melynek hülyeség-faktora a Holdig ér. Mert eme csodás, kortárs klasszikusokat azért kellett levenni a polcról, mert az iskola ördögűző papja(!) szerint  a középfajú meseregényben igen is valóságos varázsigék vannak, és ez nagyon veszélyes! Ebből kiindulva joggal felvethetjük, hogy az írónő biztos sátánista, szabadkőműves vagy csak szimplán gonosz, illetve ezek tetszőleges kombinációja. Ezért aztán direkt igazi, működőképes varázsigéket írt bele a műegészbe, hogy az eredendően ártatlan és felettébb gyanútlan gyerekeket ilyen ravasz módon csábítsa át a sötét oldalra.

Hogy az ördögűző atya honnan tudja, hogy ezek a varázslatok tényleg működnek az érdekes kérdés. Lehet hogy kipróbálta őket, és az egyikkel mondjuk gyíkká változtatta a kémiatanárt (de azóta már elmúlt), esetleg egyik este sokat evett a varázssütiből és aztán álmába megsúgta neki valamelyik kiejthetetlen nevű arkangyal, aki ezek szerint szintén olvasta a regényeket.

De mindegy is hogyan jött rá, a lényeg, hogy végre meg lehet óvni a katolikus iskolásokat az őket fenyegető veszélytől, inentől már csak a közkönyytárakból, a könyvesboltokból meg az internetről kellen kiirtani a herripottert. a legegyszerűbb talán az lenne, ha bezárnánk ezeket a helyeket, és akkor csak a katolikus iskolai könyvtárak maradnának, meg esetleg az internet, de csak ha előtte megveszi az egyház, és minden weblapnak át kell mennie a katoliko-dogmatikus auditáláson.

Dicséretes a gyerekvédő buzgalom, de tényleg, még szerencse hogy például fegyvert meg drogot minden sötétebb sarkon szabadon lehet venni arrafelé, elvégre az mégsem járja, hogy túl jó és mértéken felül tiszta legyen a világunk. Elvégre - mint az előző posztban is jeleztem - még várjuk az apokalipszis lovasait, őket nem lehet csak úgy nyugdíjba küldeni, meg ugye a pap bácsinak is hagyni kellene néhány ördögöt, hogy legyen mit űznie az iskolában.