Hová lesz a mihez vezet?

A legújabban kinevezett brazil kultúraügyi főkutya, bizonyos Mantovani korábban már levezette, hogy a rockzene abortuszhoz vezet. Mert aki rockot hallgat az drogozik, aki drogozik az gumi nélkül dug, ez meg ugye abortuszhoz vezet. Sőt, ha jobban belegondolunk a drog az függőséget okoz, és ha valak épp a drogoktól lesz kanos, akkor rockzene hatására elkövetett drogfüggőség szexfüggőséget okoz az meg abortuszfüggőséget. A betépett rockercsajok egy idő után alig várják már hogy végre megint teherbe essenek, hisz az abortusz is olyan, hogy egy idő után nem tudsz vele leállni, mindig csak a következő alkalom jár a fejedben.

De mivel a fent linkelt cikk is említi, hogy a Mantovani nevű Dante szerint a Metallica meg valami hasonszaősű brazil banda azért kóser, felmerül a kínzó kérdés, hogyan is állunk ezzel kis hazánkban? Akkor lehet hogy a Kárpátia vagy a Zismerős Arcok az nem okoz abortuszt, sőt népszaporulatot eredményez? Gondolom így lehet, de akkor a HétköznaPI CSAlódások hallgatása már önmagában előidézhet egy spontán vetélést, csoda hogy még szabábon vannak ezek a punkok.

Vagy valami hasonló. A lényeg hogy az egyszerű világmagyarázatok absszurd következtetésekhez vezetnek, csak a bennük hívők rendszerint túl hülyék ahhoz, hogy elmenjenek a falig, azaz esélyük legyen rájönni, hogy amit teli szájjal kántálnak az mekkora ordas nagy baromság.

A legviccesebb ebben a műfajban valami vatikáni agyhalott könyve volt (a neve már tényleg nem jut eszembe, de a címe az volt hogy Sátánizmus és rockzene), aki mint nemzetközileg elismert demonológus(!) und ördögűző hatalmas rutinnal ismerte fel az ördög munkálkodását a Beatles munkásságában is. Vagy a lemezborítóikban, fene tudja jutott-e valaha messzebb ennél egy-egy zenekar életművében, elvégre anno egy rendes borítón sokszor ott voltak a dalszövegek is, meg hát eleve az a sátáni grafika (színes! értik, emberek, színes rajzok!), szóval a zenét azért csak nem hallgatta már meg.

És ez a szerencsétlen olasz páter is levezette, hogy micsoda összeesküvése a Gonosznak ez az egész rock, mi meg Judast Priest (kinek a pap, kinek a nomen est omen) konncertalbumot hallgatva, röhögve olvastuk fel egymásnak a legótvarabb részeket. És hát na ja, én sem írok a Római Kaotikus egyház dogmatikájáról, például mert nem ismerem, legfeljebb annyira amennyire a vallásszociológia kapcsán azért muszáj volt. Ám ez valószínűleg még mindig sokkal több, mint amit egy római ördögűző tud a Queen-ről vagy az Iron Maidenről.

Amúg meg nem is értem, miért kell megállni a rockzenénél. Én például erősen aggódnék a mulatós fásyádámizmus miatt is. Hiszen köztudott (ugyebár!), hogy aki ilyet hallgat, az közben házi pálinkát fogyaszt zavaros háziborral, minek hatására előbb kulturális környezetszennyezést követ el éneklése által (ez az úgynevezett "nótázás"), később pedig ennek - előre amúgy jól látható - kudarca okán frusztációját családon belüli erőszakba fojtja. Azaz a multaós zene legenyhébb esetben is nyolc napon belül gyógyulót okoz, hozzátartozó sérelmére. Ez most ugye naugye.

Vagy ott van mondjuk a költészet. Ady Endre állítólag napi öt liter bort ivott, szifiliszt kapott, és egy házas nővel héjanászolt az avaron. Kosztolányi szabadkőműves volt, József Attila öngyilkos lett, Babits Ady özvegyétől szabó Lőrinc titkárnőjéig mindenkivel kavart, Radnóti meg simán hagyta hogy munkaszolgálatra hurcolják és legyilkolják a nácik. Hát, egyik sem egy példaértékű életív, és közben meg tök hülye verseket írtak, olyan szövegekkel, ahogy kérem ember nem is beszél. Mármint normális ember. de ezeknek a költészet devianciát okozott, aztán csodálkoztak, miután korán meghaltak.

És persze vannak crossoverek is, mikor mondjuk egy rockzenekar verset zenésít meg, hát az már maga az Armagedon előjele, a végén az ilyenek még képeket kezdenek festeni, mindenféle krix-kraxokkal, mintha azoknak lenne értelmük. Pedig nincs, vagy ha mégis, csak annyi hogy káoszt hozzanak a világba rá, mert káosz az aztán van rajtuk. Vagy csak sima síkidomok, de olyat meg egy harmadikas is tud.

És az ilyen hibás, de szemet gyönyörködtetően egyszerű levezetések után, az embernek már tényleg kedve támad a fegyveréhez kapni, ha meghallja a kultúra szót.

Fényseb

Reggeli kközben kis híján félrenyeltem a vajas zsemlét, mert a háttértévézésben épp valami ismeretterjeztőnek beáltott tech-propagandafilm ment, ilyen "nem is gondolnák, milyen hatékony krumplipucoló applikációk vannak ma már okosporszívókra is" stílusban. És ekkor jön a tételmondat. 

"A mai részben bebizonyítjuk, hogy az innováció nem ismer határokat!" -jelenti ki kérlelhetetlen ellentmondást nemtűrőséggel valami műsorvezeőnek látszó fényvisszaverő. Mint ha valakinek lenne is kétsége e tekintetben. A technológiai innováció ott kezdődött, mikor botok helyett kövekkel csapták agyon a cuki kis vacsorának valókat őseink, aztán a pattintott kövekről áttértek a csiszoltakra és egyszer csak ember lépett a Holdra. Egy olyan hajóval, aminek a fedélzeti számítógépénél bármelyikünk zsebében komolyabb cucc található, telefon alakúra vágva.

Na igen, jósolják sokan, hogy közeledik a technológiai szingularitás, vagyis az a pont, amikor az egyre meredekebb ívű fejlődés görbéje függőlegesbe megy át. Mert a fejlődés köztudomásúan gyorsul legalább is általában. (Kivévet ugyanis a magyar vasúti menetidőt, a a szövegértés általános szintjét, illetve a pirosarany minőségét, ezek ugyanis csak jobb esetben stagnálnak, de inkább romlanak.) Az emberiség léptékében azonban tény, hogy egyre kevesebb idő telik el az új és újabb, gyakran radikális szintlépést jelentő innovációk között. 

Történt egyszer, hogy az emberek feltalálták a vitorlát, és onnantól nem kellett evezni, és kurva hoszú ideig vitorláztak az első gőzhajóig. Eme évszázadok (valójában ezernél több évről van szó) alatt igazából senkiben fel sem merült, hogy lehet ezt másképp is, aztán mikor már feltlálódott a gőzgép, egy Fulton nevű faszinak eszébe jutott, hogy lehet ezt hajóba is építeni.

A történelem nagy részében azt gondoltaa mindenki, hogy nem lehet a levegőnél nehezebb repülő szerkezetet építeni (aki mégis, azzal elbesszélgetett a Szent Inkvizíció). Oké, a madarak tudnak repülni, de hát ez van, a kis rohadékokat ilyennek teremtette Azúr, és ha azt akarta volna hogy mi is repüljünk, akkor nekünk is lenne szárnyunk, teremtésileg elrendezve. Aztán jött egy Leonardo nevű davinci, akinek más elképzelései voltak erről, éss bár repülni képes cuccot nem épített, de onnantól mindenkinek ott motsszkált a fejében, hogy hátha mégis.

A többi már történelem, a Wright fivérek 1903. december 18-án Kitty Hawk-ban (Észak-Karolina) felszálltak a Flyer-1- el, és több száz métert repültek, tök saját erőből, többször is. Hatvanhat évvel később pedig Neil Armstrongék leszálltal a Holdon. Vagyis Leonardo és Wright fivérek közt eltelt majd ötszáz év, de a rém kezdetleges épphogy repülő meg a holdraszállás között már csak alig hetven. És ez a gyorsulás is gyorsul.

Nekem például huszonegy éve lett először mobilom, az még egy igazi féltégla Nokia volt, amivel lehettt telefonálni meg ööö... telefonálni. Esemest külden az nem, mert analóg hálózaton ment. ma meg...

Amíg régebben pár évszázadonként jött valami világot felforgtó údonság, addig később néhány évtizdenként, aztán néhány évenként (talán itt tartunk ma), de lesz ez még így se. Mert nemsoká havonta kell átrendezni a mindennapjainkat a technológia okán, aztán hetente, naponta és így tovább, míg tényleg követhetetlen lesz az egész. A gépeket és programokat már sem csak emberek fejlesztik, hanem részben gépek és programok, de egy idő után csak ők fogják, gépek terveznek gépket, mesterséges intelligenciák írnak önmaguktól tanuló programokat - na ez lesz a technológiai szingularitás. Egyfajta inverz fekete lyuk, ami kilövi a komplett civilizációnka a fene tudja hova.

(Ha csak közbe ne szól valami idegen faj inváziója, egy brúszvilisz mentesen becsapodó aszteroida, a globális felmelegedés vagy eezek tetszőleges kombinációja.)

Nos ezek fényében olyanokat szólni a tévében, hogy "az innováció nem ismer határokat", ráadásul azzal a teinettel, hogy most mekkora titokba vagyunk mi itt a fotelből beavatva, finoman szólva is maarhaság. Oké, tautológia, de nem akarok itt most terminus technikusokkal dobálózni. (Ezt de rég el akartam már sütni...)

Ennyi erővel mondhatta volna azt is, hogy "a fény sebessségel terjed!", " a világegyetem nem csak széles, de hosszú is" vagy "a történelem már régóta zajlik".

Vannak persze vaalódi tudományos felismerések is, az én tegnap estim például ez: az ékszerteknősök tényleg annyira buták, hogy maguktól nem mindig találnak ki az ágy alól. Ez nekem új (vagy a teknős öregszik), de hogy milyen innováció származik majd belőle, az egyelőre kérdéses.

Aréna keresi párját

Mit tegyek, nem tudok elszakadni az origó viccesen rémesen elképesztő címeitől. Az aktuális győztes: "Az új Puskás Aréna Magyarországra hozza az Aerosmitht".

Szinte látom magam előtt, ahogy Újpuskás Aréna budapesti lakos gondol egyet egy nap, és elindul Napnyugatnak hogy megkeresse az ő kedvenc zenekarát, a a cirkuszi rockzene legjobbjait a tengerentúlról, főleg mielőtt a tagjai meghalnak és/vagy nyudgíjba mennnek, tetszőleges sorrendben. Elvégre Újpusskás nemzetiségére nézve mégis csak aréna, a fajtiszta változat futópálya nélkül, neki ilyen arénarock-bandák valók, nem Bajor Gizi és népi zenakara, a száztagú veresegyházi asszonykórussal.

pinterest.com

Faterja a az öreg Néppuskás Stadion kedvence a Queen volt, de az már nincs, mind nyugdíjas, egy kivételével, de az halott, úgyhogy legyen inkább az Aerosmith, ha már a Rolling Stones múmiáinak ütemezett felújítása botrányos késésben van. Meg egyébként is, a stadionok kora lejárt, ma már arénának lenni igazán treni meg fenszi. Úgyhogy egy olyan bandát kell magába szerveznie, melynek tagjait még nem Darth Vader felszerelése tartja életben, de ha csak majdnem, az még belefér.

Először persze megpróbálja felhívni az Aerosmithet, hogy "háudujudú Miszter Éroszmisz", de nem talál ilyen nevet a telefonkönyben, még az amerikaiban sem, pedig az fent van az interneten is! De ha már internet, megpróbálkozik mindenféle társkereső oldalakkkal is: Újépítésű aréna jó közlekedéssel, korláttozott parkolási lehetőségekkel keresi A-val kezdődő nevű, közepesen megalomán zenekarát, alkalmi kapcsolatra. Metró és drogelvonó a közelben, prostik és felcsúti fellépés megoldható!

Azért kell külön hangsúlyoznia, hogy A-van kezdődjön a zenekar neve, nehogy a Kiss jelentkezzen, mert egyrészt hülyén néznek ki, egyikük zsidó, és bár ők szerénynek gondolják magukat, mások által megalommánnak mondottak.

És ha erre sem jön semmi érdemi reakció (kivéve egy ABBA tribute-zenekartól), végül faxol egyet a munkahelyére, a  Fodbalügyi Minisztériumba (azért nem ímélezik, mert az arrafelé nem szeretik, főleg a Főnök), és akkor végre intézkednek. Kakadu Péter Fodbal- és Külügyminiszter behívatja az amerikai főkövetet a nagykonzulátusról, és diplomáciai jegyzékben rendeli ide az Aerosmitht, három és fél trilliárd gázsival fenyegetve őket. Így aztán jönnek, a kényszer az nagy úr.

Hát ilyen remek forma ez az Újpuskás Aréna, még ezt is el tudja intézni!

Kutyafáj, Át, Tét

A minapi héten beleláttam az utcaképbe egy sokfejű fakutyára hajazót, nem csak mellesleg persze, hanem igenám főleg. Nem ugatta szét a reggeli alkonyatot, még szép, hiszen fából volt öntve egész kicsit, a ház előtti buszmegáló közeli távolságában. Kicsi volt de szép. Szép nagy, ami egy fakutyától mintha ráöntötték volna. Alapvető jelleggel bírom az ilyesmit, hideg van, mint mikor süt a nap, és dolgok jelennek meg a buszok helyet viccesen.

Már egészen nekiörültem a dolognak, mikor kiderült, hogy csak valamiszerű keresztülfejlődés mikoán lett ilyen szerteszét. A kiköpött behatása tényleg fakutyának látszott neki, pedig csak a sarki rókabokor belenyúlványai árnyékolták keresztül a  járdafelület megkopottságát.

Illúzió volt az egész, összefeszítve a mérték alá romlott majonéz tőlem gyakorolt hatása miatt. De a gyomorláz önmagában csak kimagyarázása a megjelenségnek, kellet belelennie valami transzcendensnek is, vagy vissza. Hisz a lényegi előhatódottság nem állhat nekiromlott, álpszeudo pusztánnak. Hívhatjuk Isten neki, ha fölénevezni akarjuk, de az aláélmény mélysége keresztülgondolja az ilyesmit. Mint mikor szex után az ember csak előkérdez, mintha nem lenne még tegnap. Minden egy, általában ritka ha nem feleannyira majonézesen beleromlott, ahogy pedig. Láss, ne csak meg, ez a lényeg, az univerzum ősbe hajló robbanása óta sem lett feljobbítva, legfeljebb még inkább, ha már egyszer... kétszer. Minden ott volt már a leghelyén, ahol sose gondolt. Volna még, de mégse arra.

A többi már csak az összevalóság szétkurválkodása.

Jackson Pollock: Number 8

A papírok útja

Olvasom, hogy a némethszilárd nevű rezsipacal jogerősen, és minden további fel- és oldallebezés  lehetősége nélkül pert vesztett az Eötvös Károly intézettel szemben, mert valótlanul hazudta, hogy mennyi pénzt is kaptak Soros valamelyik alapítványától. Jó hírnevet sértett na, én meg elgondolkodtam, hogy ha mondjuk fizetnie kell (ilyenkor általában szokás), akkor az hogy fog majd kinézni. Amikor bekövetkezik.

Tételezzük fel, hogy fizetnie kell kerek egymilliót. (Fogalmam sincs egyébként, mi a tarifa ilyen esetekben, de ha hasonló, valaki sürgősen gázoljon a becsületével a jó hírnevembe. Ha kevesebb a kártérítés akkor is, és ha nincs már jó hírem egyáltalán akkor is próbálja meg, ha kell én meg is írom neki az engem sértéseket.)

Szóval miből is fizeti ki alanyunk az egy millát? Az első lehetőség, hogy a homloka verejtékével összehazudott, keresztbefölényeskedett képviselői, és azzal össszefüggésben szerzett jövedelmeiből. De az nem megy, nem azért kupogatta össze a svejci bankszámlát, hogy most ilyen hülye liberálkommunista-jakobinus "intézetnek" elébe szórja, mint disznóknak a gyöngyöt.

Tehát jön a közpénz jellegét gyorsan elvesztő megoldás, a lényeg hogy az egész legálba' menjen, minden le legyen papírozva jogilag.

Azt úgy kell, hogy szilárdunk valamely közeli családtagjának káeftéje hirtelen kap egy megbízást valamelyik minisztériumtól, mondjuk tanulmányírásra. Valami közel eső téma kell, például "A pacalpörkölt filo- és ontogenezise, hungarikum szempontból". Mivel itt komoly, nemzetstratégiailag kiemelt beru... izé kutatásról van szó, az ár az legyen mondjuk oldalanként ötszázezer, plusz áfa. És persze minden megkezdett oldal számít!

Így aztán hősünk titkárnője, munkidőben úgy fél óra alatt összeollóz egy oldal plusz pár sor terjedelemben valamit a wikipédiáról és egy szakácskönyvből, az elejére meg odabasz egy értelmetlen Coelho-idézetet és kész is. Persze mindkét (mindhárom) forrást meghivatkozza, nehogy már plágium legyen, aztán mehet is a doksi, imélben a rokon káeftéjéhez, ami a konyhába van bejegyezve. Onnan küldik a minisztérium illetékes államtitkárságára, ahonnan még aznap utalják is az lóvét, és ennyi.

De ha még többet akarnak papírozni (és miért is ne, igazából csak ehhhez értenek), akkor ők, mármint Ildike a káefté, adnak egy megbízási szerződést rezsipacal nertársnak, véletlenül pont egy millió értékben,bár igazából ezzel már felesleges vesződni. 

Hisz az Ildike káefté arra köli a pénzét, amire utasítják hogy szeresse költeni.

canadahun.com

Mikulopus Deiapó

Korábban már e helyütt is problémáztam azon, gondolom lehet hogy véletlenül pont december hatodika kapcsán, hogy akkor most ki is a Mikulás, ki a Télapó, meg mi az ő viszonyuk kettőjük között nekik? Szóval hogy most kollégák, barátok, rokonok vagy csak ugyanannak a meghasadt személyiségnek két aspektusa, ez nekem nagyon zavaros, legalább negyen éve már. Meg hogy jön ide a Jézuska? Ő a Télapó fia? De akkor a Télapó a főisten (ez modnjuk lehet, őt szeretik hosszú ősz szakállal ábrázolni, bár a barokk freskókon általában kevésbé borvirágos az orra), a Mikulás meg mondjuk a Jézuska bátyja, a megváltó1.0, ami a bétaverzió, aki hát nem működött jól. Például nagykorában nem akart felmászni a keresztre, a keresztes katarzis nélkül meg ugye az egész nem  ér semmit, úgyhogy kellet egy update-verzió, ez lett a Jézuska, és bizonyos családokhoz ő viszi az ajándékot, mert az ajándék nekicipelése szobákban felálított haldokló örökzöldek aljának, az amolyan családi kattás a Főnök családjában.

De ezek persze csak spekulációk, ostoba fantazmagóriák, az igazság amire rábukkantam, sokkal máskülönbözőbb, és pont annyira majdnem nem érdekes, csak kicsit nagyon. Az van ugyanis, hogy nem is egy télapó van, hanem igan bizony kurva sok, múlkor láttam egyet a plázában, aztán pár percel később a teszkó előtt, miközben nem előzött be egyetelen rénszarvasmeghajtású szán sem. Jó, mondjuk hülyén is festett vola egy a Berzsenyi utca közepének a szélén, a bicikliúton men mehetett volna, mert az nem elég széles. Ha pedig esetleg repülni próbál, lelövi egy önkéntes rendőr még a Mekdonáldsz felett jól. Annak meg nincs kéménye, hogy beessen rajta úgy emeberileg, mint szakmailag.

Plusz a két Télapó nem is igazán hasonlított egymásra, az egyik kövér volt, a másik meg magas és részeg. Ettől persze lehett volna az egyikük a Mikulás, de mind a kettő télapónak mondta magát, bár lehet hogy egyikük hazudott. Viszont mégis biztos, hogy nem csak egy Télapó van, mert később elhajott mellettem egy autó, amiben két ilyen fazon is ült benne elhaladtukban.

Vagyis: logikailag úgy logikus, hogy lehet, egyikükből csak egy van, de a másikból már több, bár hogy innentől akkor most a Mikulás vagy Télapó lesz kisbetűvel írandó köznév, az akkor még nem volt világos. De hogy valamelyik biztosan, az kurvaisten.

Ám hosszas nyomzással meggugliztam a keresést, és megdöbbentő összefüggésekre lelve bukkantam a tényekre. Az egész ott kezdődik, hogy a Mikulás meg a Télapó az ugyanaz, csak sokan van, szóval innentől mikulások meg télapókok. Na most, a mikulás az ugye a legenda szerint valami püspök volt valahol (állítólag a niceai zsinaton még bunyózott is), szóval afféle agresszív katolikus. Enberek, az egész mőgött a Római Kaotikus Egyház áll! Ők szőnek világösszeesküvést Rómából szerteszét, hogy  mindekiket ajándékokkal terrorizálják, hogy aztán zsarólhatóvá váljanak remekül .Ezt az egészet nyilván a jezsuiták a háttérből, mert ők a legdörzsöltebb zsidók az egész egyházban. És nekik köztudomásúlag van egy szupertitkos szervezetük, amitről senki nem tus, és ők az Opus Dei. Ők annyira titkosak, hogy még a nevüket sem tudjuk, csak néha, és ők amolyan Római Kaotikus világi titkosszolgálati rend, összeesküvésileg. Céljuk a világuralom, amit szenteltvízzel töltött atombombával, pénzügyi imalácncal, és az emberek télapókkal zsarolásával akarnak elérni. De tényleg, komolyan gondolhatja bárki is, hogy a Karácsony nevű globálhisztéria csak úgy magától megképződik annyisok milliárd embernek nekik? A fejükben?

Na meg ott a Húsvét! Az is csak véletlen, hogy megint kellett egy többnapos ünnep, a nyulak kiáradása vagy mi? Pünkösd? Hamvazó kedd délután? Ha így folytatják, lassan minen héten lesz valami ünnep, amivel zsarolhatják a lakóságot társadalmilag. Főleg a médián és a KokaKólán keresztül, meg hát a csokigyárak.

Ja, és ővék a fenyőfamaffia is. Valamint a szaloncukorkartell, sérelmünkre.

A nosztalgia-katasztrófa

Kell nekem origót olvasnom ebéd után, jól lakott óvodásként nem vagyok elég óvatos, és megnyitok minden hülye cikket, mert vagy tényleg érdekel, vagy csak szörnyülködi akaraok. Tekintettel az origo minősíthetetlen, az újságírás legelemibb normáit is magasról leszaró gyakorlatára, főleg persze az utóbi ok játszik be nálam. A politikai verbális verőemberség náluk alapeset (meg hogy az ilyen cikkeket senki sem írja alá), mint ahogy az is, hogy nem sokak áltak ismert szilikoncelebek csöcsvillantós insta-posztjait tegyék be „cikknek“, mert szerintük ha egy ilyen műalkotás mellé írnak egy-két mondatot (leginkább ilyet, hogy: „Dúvad Sylvynek, még két évvel a legutóbbi Bors-címlap után is milyen kurva feszesek a mellei!“), akkor az már cikk.

De a minőség alatti újságírás hősei nálam most szintet léptek egy Tándalfesztiválos szösszenettel. Merthogy - ezt én is csak most tudtam meg - már két éve voltak az ötvenéves tándalfesztivál (még egyszer le nem írom nagybetűvel) dalaiból afféle szimfonikus stadionkoncertek az Arénában. Azt nem írták melyikben, de gondolom az egykori Budapest Sportcsarnok helyére épült UFO-leszállóhelyre gondolnak, elvégre egy jelző nélküli arénázás nem utalhat másra, csak a Nemzeti Főpapplászló Sportarénára. És tényleg.

De jöjjön most a kedvenc idézetem az írásból, pár sorral feljebb be is linkeltem a művet, de ajánlom elolvasásra, szerintem agykárosodást okoz, fogyasztás óta furcsa zajokat hallok az ágy alól, de lehet hogy az csak a teknős. Nade az idézet:

„A kezdeményezés az 50 évvel ezelőtt diadalútjára indult Táncdalfesztiválokra való méltó emlékezést tűzte ki céljául. A telt házas koncertek bizonyítják, hogy valóban hiánypótló kulturális missziót jelentett ezeknek a csodálatos szerzeményeknek az újjáélesztése. Az elmúlt két évben, fél évszázad után újra régi fényükben tündököltek a Fesztivál legnagyobb slágerei. Telt házas koncerteken állva ünnepelt a közönség. Öröm és boldogság sugárzott az arcokról. Elragadtatott kommentek méltatták a show-t. „

Nem mellesleg, ennek a „cikknek“ sincs feltüntetve a szerzője, talán egy kicsit ő is szégyelli. Pedig nagyon kellene.

Mert az 50-es évek termelési riportjainak stílusában fogant nyáladzóan primitív lelkendezés olyan fokú butaságot jelenít meg, ami párját ritkítja.

Hisz mi is volt a táncdalfesztivál? Szánalmas kísérlet arra, hogy a magyar fiatalok és már nem igazán fitalok ne a nyugati szennyet halgassák, hanem a minőségi magyar szórakoztató zenét. Ami korábban nem létezett mert a magyar nóta meg az operett ugyan szándéka szerint szórakoztató zene, szerintem viszont kulturális tömegpusztító fegyver, de a dolgozó tömegek elvoltak vele. Aztán jöttek az olyan dekadens hulladékok mint a Beatles meg a Rolling Stones, később a Queen, az Abba meg a kokakóla mámorban fetrengés, és erre a komcsi kultúrpolitikának már lépnie kellett. A „magyar seggbe magyar lófaszt!“ ősi igazsága jegyében jöttek a Zalatnaycinik a Szécsipálok a Soltészrezsők, hogy ez itt kérem a minőségi zene, ami persze főleg attól minőségi, mert rendszerkomform. Kosztümös kiscsajok meg snájdig, öltönyös pasik énekeltek hihetetlenül bugyuta dalszövegeket a húsz évvel korábbi nyugati zenei trendek stílusában, csak vacakabb hangszereléssel. Semmi generációs lázadás, semmi eredetiség, csak tapicskolás a langyos semmitmondásban.

Most ehhez képest azt írni, hogy ezek csodálatos szerzemények, amik bemutatása kulturális misszió, nos ez nettó baromság. Ezek a dalok szarok voltak már megjelenésükkor is, a közönség meg azért zabálta őket, mert nemigen volt más. Most meg azért teltházas az Aréna, mert van az a fizetőképes idősebb korcsoport, kiknek ez volt a gyerek- meg az ifjúkora, és hát a nosztalgia legalább akkora erő, mint a gravitáció. És legalább annyira egyetemes.

Ezért aztán öröm és boldogság sugárzott az arcokról az állva ünneplés közben. De hát nyilván ezért mentek, hogy sugározhassanak, azok meg akiknek fájdalom és kín sugárzott volna az arcáról, nyilván messze elkerülték a kulturális missziót.

Mert ugye attól, hogy valami az ember gyerekkorát képviseli, még nem lesz feltétlenül jó. Tizenegy-tizenkét évesen sokat hallgattam Dolly Rollt meg Hungáriát, de ma már elborzadok tőlük, nem is hallgatom. Aztán megkaptam az első Queen-kazettám, átmásoltam az első Iron Maident, meghallottam a rádióban az első Ramones-számot (máig sem értem hogy került oda) és hopp, kinyílt a világ. És onnantól ez a magyar popzene igen-igen szánalmasnak tűnt már, amire az ember nem pazarol időt, meg 120 forintos de csak 60 perces Philips kazettát. Ez így volt egészen a nyolcvanas évek legvégégig, amikot felfedetezm magamnak a Kispál és a Borzot, de ők akkor még nagyon undergroundnak számítottak.

De a régi fényükben tündöklő táncdalfesztivál slágerekre mindig is tettem magasról, ami nehéz volt, mert az állami tévében mágrádióban mindig ez jött szembe, átkapcsolni legfeljebb a jugoszláv egyesre lehetett, de ott meg folyton partizánfilmek mentek.

És jut eszembe, nemrég véletlenül belefutottam egy Derrick-epizódba, és rémes volt. A nyolcvanas években még tetszett, de akkor ugye még kicsi voltam, másrészt meg nem volt más, nem volt összehasonlítási alapom.

Azt hittem, ez a jó krimi. Hiába, a zenei ízlésem előbb lett kifinomult, mint a filmes. Azóta persze sokat javult a helyzet.

Helyettes állam

Átírják a vonatkozó törvényt, hogy egy 22 éves joghallgató csajból helyettes államtitkárt csinálhassanak. Hát igen, Magyarisztánban így megy ez, ha Ártunk és Ormányunk valahol épp törvényt szegne, azt a törvény gyorsan átírják, elvégre mi a kurva istenért van kétharmaduk, ha még ezt sem tehetik meg. Megtehetik, tehát így lesz, elvégre nem az államot akarják ők működtetni, pontosabban csak maguknak, a közjó meg csak üljön csödben a sarokban. Így lesz láthatóvá a helyettes államtitkár okán a helyettes állam.

Mikor reggel olvastam a hírt, mármint hogy a csaj lesz az emberminisztériumban az új algóré (az eddigi innentől a fidelitászt vezeti, hát nem tudom, melyik a rosszabb) pont arra gondoltam, hogy az ilyesmihez nem kelle egy rohadt diploma? De, eddig kellet, mostantól majd máshogy lesz, gondolom majd beleírják a normaszövegbe, hogy kell a diploma, de ha valaki jóseggű fideszközeli egyetemista csaj, akkor ezt is el lehet fogadni helyette. A fideszközeliséget azt jól be tudják lőni, az egyetemistaság adott, a jóseggűséget meg majd felügyelheti Borkai nertárs kormánybiztosként, azt a havi félmilliót meg simán megéri egy ilyen fontos poszt.

De azért kicsit zavaró ez a tempó mégis. Mikor én 22 éves voltam, így későőszre már volt diplomám, dehát én csak egy vidéki főiskolára jártam mindössze négy évig, ezért aztán addigra meglehetett. Oké, aztán volt még öt év a fővárosi egyetemen, de talán még az után sem éreztem volna magam alkalmasnak holmi államtitkárkodásra.

Persze kezdő egyetemi oktatóként sem éreztem magam alkalmasnak arra amit csinálok, de azért jól belerázódtam. Úgyhogy lehet hogy ez a nőszemély (Rácz Zsófia amúgy, csak a jegyzőkönyv kedéért) is elkapja majd a fonalat, elvégre az ifjúsági ügyekkel foglalkozik majd, ahhoz meg ért, hisz ifjú. Ezért pontosan tudja, mi kell a mai fitaloknak: fidelitász kell nekik, meg kormányközeli intézet amerikai ösztöndíja, elvégre ezekkel neki is hogy bejött az élet.

Én is lennék valami jó kis vezető állásban, mondjuk igazgatnék egy múzeumot vagy kutatóintézetet, de főszerkesztést is vállalok! Ellenben erre nincs esély, mert aki nálam kevésbé kormányközeli, az már Londonban mosogat. Vagy Liverpoolban mentőápoló, míg én még mindig itthon megyek csődbe. Lehetne már egy hozzám közeli mormány.

Update: közben felnézek az Indexre, és szembejön egy kép, ami a leendő helyettes államtitkár asszony (tényleg, ezt most így kellene írni vagy mondani?) kedves idesapja látható, aki úgy húsz éve még ilyen rémes-nyálas tinipopban és kulturális prosztóságban utazott.Egyik első slágere volt a Zárjon be a gyár című szörnyúség (igen egy slágernek általában szörnyűnek kell lennei a slágeresedéshez), de most jól rebootolható: Zárjon be a gyár/ A lányom államtitkár...lenézően bunkó szöveg lenne, ami még rímel is.

index.hu

Fogalmazásgátlás

A szokásos hónap eleji cikkírással vergődöm épp, az évi tizenkettedik tuti-megmondással, de nagyon vacakul megy. Se kedvem, de ihletem írni, és ahogy nézem a saját szövegem, egyre inkább úgy tűnik mintha most csak a legordítóbb újságíró közhelyekkel és leglaposabb fordulatokkal tudnék operálni, pedig néha már elhittem magamról hogy van saját stílusom.

Amit persze ezekben az írásokban nem élhetek ki teljesen, nem írhatok olyanokat hogy ez a film olyan mint mondjuk egy viszkikólába áztatott pizzaszelet, tenjszínhabbal. Vagyis külön-külön minden hozzávaló oké, de összekeverve már úgy hívjuk hogy moslék. És moslékot enni fizikailag is fáj, nem csak szimplán undorító.

Amúgy Az aszfalt királyai című darabról van szó, aminél sok kritikus már csak találgatja, hány Oscart kap majd. Pedig próbáltam szeretni, mert Matt Damon és Christian Bale tök jó színészek, a film az 1966-os Le Mans-i 24 órás versenyre van kihegyezve, első osztályú a látvány és még a nagy multicégek is megkapják kissé a magukét, de ez egész nekem nem működik. Egyszerűen untam, meg kicsit émelyítően volt már hollywoodi.

És akkor az jutott eszembe, hogy majd hosszaba írok a film hátteréről, a forgatókönyv mögötti valós eseményekről, és akkor kritikusként lehetk kissé szűkszavúbb. Majd leírom, hogy jók voltak a színészek, meg ugye a fasza operatőri munka, és majd udvariasan nem teszem hozzá, hogy de ez így együtt már sok.

De ez így nem egy jó hozzáállás, csak épp kimondatlanul is elvárt, hogy nem afféle kritikát írjak, hanem valami kedvcsinálót, mert ki akarja azt olvasni, hogy a film szar, ne nézd meg? 

Jó mondjuk én, engem érdekelnek a rossz kritikák is, sok időt lehet spórolni bizonyos műegészek meg nem nézésével, egy rossz filmnek kérem igazán kurva rossznak kell lennie, hogy érdekeljen, mert az igazi trash, az már szórakoztató, ellentétben a sablonos iparosmunkákkal.

Amik nem rosszak, csak nem ragadnak magukkal, unatkozni meg nem éri meg rajtuk. És ez esetben még az sincs meg, hogy az ember legalább várja végét, hogy hova fut ez most, hisz előre tudjuk a végét.

Úgyhogy megnézem inkább az új DVD-megjelenéseket, hátha kijött mostanában valami általam tényleg kedvelt, amiről nyugodtabb szívvel tudok írni. Meg pénzért, az is számít.

Csak

David Bowie. Valami fontosat jelent. Igazából nagyon tizenévesen, Katától másoltam egy kazettát tőle. A Ziggy Stardustot. És '95-ben, Peterboroughb-ban vettem egy '72-es koncertfelvételt, Santa Monicaból.. Londonig hallgattam.

Állítólag

Állítólag december van. Avagy lett, hirtelen felindulásból. És ilyenkor már közel van a bekövetkező karácsony, de előtte még a Mikulás büntet ilyen csomagokkal. De szerencsére nem vagyok már gyerek, a középkorúságba is beleöregedtem már, ja és a cukorbetegség okán amúgy is kerülöm a csokit.

De december hatodika mégis számít. Amíg nagyszüleim éltek, jeles napnak számított december hatodika, ekkor volt a házassági évfordulójuk. Most meg kimegyek a közös sírjukhoz. A napjukon.

Klímauzóleum

Végre. Végre áttörést értem el a globális klímamelegedés (felkatasztrófa) ellen, olyan eljárást dolgoztam ki képzeletbeli kollégáimmal, ami véget vet az elsivatagosodásnak, és később talán alapja lehet a visszasivatagosításnak, amit hívhatunk szavannásításnak is.

A lényeg az, hogy a klíma nevű éghajlat felfelé változik melegedve, minekutána az átlaghőmérséklet nő, ott ahol nem csökken, sőt ott átlag felett. Ez a változás rossz, a nem változás pedig dejó. Ez a kályhatüzelésű alap, ahonnan el kell indulni a "minden maradjon mosmá' így" geostatikus egy helyben járása felé, hogy ne kelljen klíma a lakásokba a klíma miatt. Illetve annak a melegedése miatt, ami nem buzulás, hanem sok Celsius-fok szerteszét, és majdnem mindenhol több, mint amennyire igény lenne. (Érdekes tudományos adalék, de a rasszizmusból meg a törzsi háborúkból valahogy sosincs elég, mindig nagyobb a kereslet, mint a kínálat. Pedig azoknak is nagy az ökológiai lábnyomuk, és büdös a zoknijuk is hozzá.)

Sok álmatlan éjszaka és éhgyomorra fogyasztott tinihorror után egyszer csak felderengett előttem a megoldás, ami egyszerű, zseniális és a fejemben lévő hangok is nagyon egyetértettek vele. Mert hát hogy lehet rögzíteni valaminek az állapotát, hogy az sokáig maradjon ilyen, mint amilyen épp akkor most? 

Hát kézenfekvő lenne, hogy be kell tenni egy széfbe, de ez mégsem jó ötlet, mert attól még megromolhat bármi, legyen az sajt, déligyümölcs, szendvics vagy kampányszlogen. Az ásványok állítólag nem romlandóak, de ki tudja, lehet hogy a gyémánt is penészedik, csak nem reklámozzák, mert akkor oda a bazi nagy üzlet. 

A dolgokat ugyanakkor le is lehet fagyasztani, és klimatikusan ez jól hangzik, elvégre épp a melegedés a bajunk, de ha csinálunk valami nagy-nagy hűtőházat, akkor félő hogy túlhűti az egész civilizációt. Mi megfagyunk idelenn a Földön, az űrbe kivezetett felesleges hőtől meg felrobban a Hold. Konkrétan fondüvé robban, hisz sajtból van, de azt meg sokan nem szeretik, nemigen lehetne tömeges támogatókat szerezni mellé.

Az élőlényekkel egyébként sem olyan egyszerű, pláne a komplett éghajlat is összefügg kis mostohatestvérével, az ökoszisztémával. Oda valami ilyen élő dolgokra kifejlesztett módszer kell. Vagyis le kell préselni az egészet! Régen az iskolába préselt mezei virágok meg falevelek is milyen jól bírták a spirálfüzetbe ragasztva, tök sokáig.

De még ennél is jobb megoldás, ha bebalzsamozzuk a klímánkat. Lenin elvtárs is elég régen halott már, oszt' mégis felülről szagolja az ibolyát, mert jól belebalzsamozták a mauzóleumába, így aztán 95 évvel hullává válása után is megtekinthető. Sőt elég jól keres a belépőjegyekből, nemrég varratott új öltönyt magának.

Na, ezt kellene csinálni a klimaikus éghajlattal is, jól bebalzsamozni, aztán be vele egy kozmikus mauzóleumba, és onnantól már jól karbantartható az egész. Nem lesz több üvegházhatás meg a következő jégkorszak is elmarad majd érdeklődés hiányában (a jegyek átcserélhetők napkitörésekre). Ehhez majd kidolgozunk valami algoritmust. Vagy logaritmust? Mindegy, a lényeg, hogy a projekt ritmusos legyen.

Ráadásul a globális balzsamozástól balzsamos lesz a levegő is, ami minden mértékadó nyálas-romantikus regény szerint fasza dolog, de főleg csak tavasszal van. Így viszont lehet bármikor, tavasszal, ősszel, télen vagy akár szerdánként is.

És húzóágazat lesz a balzsamipar, de világbajnokságot azt ne rendezzünk belőle. Csak élvezzük a balzsamozott klímát, és végre eljöhet az annyiszor megóhajtott boldogság.

Autónak kicsi, kutyának nagy

A cím igazából a Puli fantázianevű magyar khmm... autószerűség reklámszolgenje volt, az önkritika és az echte ungarische sírva-vigadás jegyében. Hiszen eme jármű, amit a remek nevű Hódgép gyártott (az igazi, mert a hamisított a Műhód-gép lett volna), egy kétüléses, műanyag karosszériás négykerekű volt, szigorú 5,5 lóerős teljesítménnyel, ami igen is sok, hisz a járgány szédületes 45 km/h-s végsebességel tépte le az ember fejét.

vasarhelyanno.hu

Szerintem ennél ma már vannak izmosabb fűnyírók is, pláne stílusosabbak, ha választanom kellene hogy mivel menjek az Oszkár-nóbeldíj átadására (bár nem tudom ki volt Oscar Nobel), inkább egy kerti traktort választanék, mint ezt a csapágyazott tejesdobozt.

A Puli nem lett egy sikertörténet, kicsivel ment csak jobban mint egy tetszőleges kortárs fociakadémia, ebben annak is szerepe lehetett, hogy a Hódok a Mezővásárhelyi műhelyben napi kettőt tudtak hajtogatni belőle, ami azért nem az a kimondott sorozatgyártás-alapú tömegtermelés. 

De a nyolcvanas évek második felében azért képes volt mosolyt csalni a magamfajta kiskamaszok arcára,az "ilyen nincs és mégis van" sportripoteri paradigma mentén. Csúnyább ám viccesebb volt mint a Trabant, érdekesebb mint a Zsiguli és két kuka közé is be tudott parkolni. Az az egy-két darab, ami a tágabban vett környéken egyáltalán előfordult, de hát ez volt az a népautó a tömegeknek, ami tényleg nem volt elterjedt egyáltalán.

Az ránézésből is látszik, hogy a tervezőnek csak vonalzója volt, a körzőjét biztos elvitte a cica, ezek után nyilván bosszúból nevezte el egy kutyáról a személygépjárművét. De lássuk be, kutyának tényleg nagy, nehézkes lenne pórázon vontatni a parkban,, de legalább nem kell felszedni utána a kutyaszart és hülyének nézik az embert a játszótéri anyukák. Ami nem baj, úgysem lenne közös témánk egy rendes beszélgetéshez. És tényleg, ha van csajmágnes autó, akkor ez annak a reciproka, a MILF-elüldöző. Ha egy nő meglátja a pasit egy ilyen járgányban, soha többé nem jut eszébe az illetővel elkövethető családalapítás megannyi változata, sőt igazából egy sem.

De a Puli azért ma már igazi ritkaság (sőt, harminc éve is az volt), nem is igen lehet kapni a használtautó oldalakon. Ahol egyébként kiderül, hogy ezeket a guruló üléseket hivatalosan mopedautónak hívják bár a fűnyíróautó vagy a kapálógép-autó talán jobban illene a hazai változathoz, tekintettel az égig érő teljesítményére.

Ilyen mikroautókat amúgy a második világháború után kezdtek nagyobb tételben gyyártani szerteszét Európában, a takarékosság jegyében. A legmókásabb talán a Messserschmitt kétüléses háromkerekűje volt, hátul egy robogó motorjával, elöl meg bowdenes fékekkel és kormánnyal. Ez igazából nem volt több, mint egy kerekekre applikált vadászgép-pilótafülke, de legalább volt stílusa. (Az speciel a Messerschmitt vadászgépeknek is volt, csak a poszthitleri időszakban a németeknek tilos volt ilyeneket gyártani, úgyhogy maradtak a kisautók meg a májas hurkák sörrel, mint potenciális exportcikkek.)

alapjarat.hu

És ha a Puli tágas, már-már igazi autó benyomását kelti a Messerschmitthez képest, akkor a Messer is a kényelem netovábbja az alábbi, szigorúan együléses valamihez viszonyítva. Ez lehet a végpont, mint a festészetben a Fehér négyzet fehér alapon, innen lejjebb már csak gyerekkorom együléses, pedálos Moszkvicsa van, de annak a ház előtti járda volt az autópálya. Szóval minden autók vége a Peel P50-es:

unimedia.info

Who are the champions?

Újabb világraszóló magyar sportsiker született, 17 év után először jutott ki mgyar vegyespáros a víz alatti fotós világbajnokságra. És innentől nem értem. Víz alatti fotós világbajnokság? Az milyen lehet?

Én valahogy úgy képzelem, hogy a csapatok (mit csapatok, nemzeti válogatottak!) abban versenyeznek, ki tud minél mélyebben, minél gyorsabban minél messzebre fotózni a víz alatt, és az nyer aki rá tud vakuzni a legmesszebb lévő spongyabob-alakú céltárgyra is, felkavarodott iszap mellett is! Plusz ugye az esztétikai pontszámok, amikkel súlyozzák a mélység-távolság-gyorsaság szorzatának logaritmusát, és akkor már világosan kiderül, ki a fotós világbajnok. A víz alatt, bár pontozni gondolom a parton pontoznak. Vagy a part alatt, a három tarka macska.

Oké, nyilván nem így zajlik a jeles rendezvény, valójában csak igen mérsékelten érdekel, igazából hogy is, az egész csak azért tűnt föl, mert az adott kontextusban furán mutatott a 'világbajnokság' szó. Eddig ugyanis rém komolyan azt gondoltam, hogy a fotózás nem sport, pont annyira nem mint mondjuk a virágöntözés, a tévénézés vagy a generalizált szorongás. Mert ezekben nem értelmes és ezért nem érdemes versenyezni. Nem lehetetlen, csak felesleges und hülyeség.

Világbajnokságot pedig tipikusan versenysportokban szoktak rendezni, ahol van valamilyen mérhető és így összehasonlítható teljesítmény, hogy ki futja le hamarabb a maratont, ki emel fel nehezebb vasakat meg ilyesmik. És igazából még a pontozásos sportágaknál is vanak  közös kritériumok, hogy mondjuk a tornában hány pontot ér egy gyakorlat tökéletesen végrehajtva, és ahhoz képest értékelik a tényleges teljesítményt. Szóval a műugrás, a díjlovaglás meg hasonlók határesetek, de még van értelme valamiféle objektív összemérhetőségről beszélni.

Viszont a szakácsolimpia, a fotós világbajnokság vagy a fafaragó Európa-kupa nagyon szarul hangzik, hívják simán versenynek, ahol deklaráltan szzubjektív ítéletek alapján hirdetnek győztest. Személy szerint utálom a szépségversenyeknek már a koncepcióját is (mindenkinek más tetszik, de az ilyen szépségverseny zsűriknek valahogy mindig a robotra optimalizált rettenet-barbik), de legalább nem hívják magukat bajnokságnak, és a győztesek legfeljebb pünkösdi királynők lesznek, ami röhejes, de nem annyira, mintha világbajnoknak titulálnák őket.

Mert ha már mindenből lehet bajnokságot rendezni, akkor lehetne vécén olvasás világbajnokság, messzehányás világkupa, fejvakarás európa liga vagy pornólimpia. (Ez utóbira azért lehet hogy odakapcsolnék, pusztán szakmai érdeklődésből nyilván.)

És persze ezen elmélkedve pont szembe jön a jutyúbon egy állatszépségversenyes videó (de nem linkelem be, azért nekem is van lekiismeretem), és rájövök, hogy a szépségverseny az állatoknál még nagyobb marhaság, mint a humán verzió. Mert nekem mondjuk tetszenek a labradorok és röhejes rágcsálónak találom a csivavákat, de a szomszéd csaj partvisnyéllel kergetne a lépcsőházban, ha lepatkányoznám az ölebét, mikor épp sétálni viszi lefelé, korrektül elcsomagolva a válltáskájába. Tényleg, csak egy rágcsálófej néz kifelé a Giucci márkájú műbőrből, kissé értetlenül, némileg unottan és feltétlenül bambán.

Ami persze teljes marhaság és aránytévesztés. Egy csivavának tökéletesen megfelelne a teszkós szatyor is, visszafelé elférne még mellette a  liter tej meg a hat zsömle.

Ráadásul úgy már remek fotótéma is lenne. Nem víz- de legalább ízlés alatti. Bajnokesélyes!

nuus.hu

Dr. Éffor Duló

Jeles nap ez a november 23, hisz 1962-ben ekkor indult a BBC-n a Dr. Who című kedvenc sorozatom, pontosabban annak előélete.  Mert a DW-ben volt egy jelentősebb szünet, konkrétan 1989 és 2005 között, én meg csak az új évadokat néztem, mondjuk az első hatot, azóta meg már csak alkalmilag, ha épp belefutok. És ugye ott van még a '62-'89 közötti 26 (!) évad, amire igazából még kíváncsi sem vagyok, megvan néhány kulcsfontosságú és legendássá kanonizált epizód, ennyi elég is.

2005 után viszont lelkesen néztem a cuccot, bár nem rögtön lett kedvenc. Először talán a méltán lenézett RTL Klubon láttam valami szombat kora délutáni műsorsávban, és néztem magam elé, hogy de tényleg mi ez a szar? Nem mellesleg, később pont az a dupla epizód (The Empty Child/ The Doctor Dances) lett az egyik kedvencem, amit akkor nemigen bírtam befogadni, valahogy elkerült a műegész érintése. Ráadásul Ki vagy, Doki?-nak magyarították a címet, amiért én  minimum felfüggesztettet szabnék ki.

Most viszont, ha átnézek a laptop monitorja felett, pont rálátok Christopher Ecclestone (a kilencedik Doktor) nekem dedkiált fotójára, ahol persze véletlenül épp Doktornak van öltözve, egyszer a páromtól kaptam ajndékba karácsonyra vagy születésnapomra, de az is lehet hogy Buddha megvilágosodásának emléknapja alkalmából (ami két nappal van a Mikulás után), igazából nem emlékszem pontosan. A kép mellett van egy TARDIS is a teknős akváriuma alól meg egy Dalek akarna elpusztítani, de én startégiailag nem teszek bele elemet, csak ha játszani akarok vele. A könyvespolcon egy rakás Dr. Who könyv sorakozik, többnyire angolul, de az jó, mert mindig rám fér a nyelvgyakorlás és a Guardian politikai publicisztikáiba azért hamar beleunok. A DVD-s polcon megvan az első négy évad díszdobozos kiadásban (plusz még egy dobozban a speciális epizódik), néhány régi darab és a Torchwood című spin-off első évada, hát igazából azért, mert az volt akciós a teszkóban, valamikor tizenéve.

Szóval nem vagyok hardcore rajongó (eleve nem vagyok az a rajongó-alkat), de ha egy sorozatot kellene megnevezni mint kedvencet, ez lenne az.

A Dr. Who fő erőssége a humora, azaz hogy nem veszi magát túl komolyan, épp csak annyira, hogyha a történetvezetés meg a nézettségi verseny megkívánja, még pont bele lehessen csempészni némi pátoszt und tragikum light-ot. Mert hát nehéz is lenne vérkomolyan venni egy olyan űrpasit (jó, aktuálisan a Doktor épp nővé regenerálódott), aki szabadon utazhat térben és időben,de valahogy túl gyakran köt ki napjaink Angliájában. pont úgy, ahogy az öszes idegen-inváziós filmben is mindig a jenkiket támadják meg főleg, és aztán ők gyakják le az élijeneket elsősorban. De ez brit sci-fi, itt jóformán le sem szarják a Fehér Házat, ha épp nem az egész bolygót fenyegeti a veszély, akkor Londont és környékét, azt kell jól megmenteni, az egymással is ellenséges idegen agresszorok( a Dalekek és a Cybermanek) London újabb keletű üzleti negyedében, a Canary Wharfnál vívják meg a mindent eldöntő csatát. (Jó, a dalekek előtte Manhattanban is akcióznak, de Washington az nem izgatja őket, biztos túl sok Woody Allent néztek az invázióra való felkészülés során.)

destornilladorsonico.com

Igen, a dalekek pont úgy néznek ki, mint valami hatvanas évekbeli bütykös só- és borsszórók, leginkább azért mert azok. Pont a hatvanas évekből, időnként ugyan újratervezték őket is, mint mondjuk a birodalmi rohamosztagosokat, de a ma már elég hülyén ható fazonjuk megmarad. Ők is olyan hagyományosan angolos izék már, mint a piros emeletes buszok, a fekete taxik, a délutáni teázás vagy a kurvásra sminkelt részeg tinilányok.

Ezért sem volt furcsa, mikor a Piccadillyn lévő Waterstones-ban (ami állítólag Európa legnagyobb könyváruháza a maga hat vagy hét szintjével), az egyik emeleten szembetalálja magát az ember egy dalekkal:

Hogy igazából mi is Dr. Who, meg miről is szól, azt itt nem bírnám elmesélni, arra se idő, se energia, se késztetés, ráadásul a Star Trekhez vagy a Star Warshoz hasonlóan akkora univerzummá tágult az évtizedek alatt, hogy eleve reménytelen is lenne. Ám a net tele van tematikus oldalakkal, ez például egy egész jó kis instant össszefoglalója a franchise-nak.

De az évfordulóról e helyütt meg kellet emlékeznem, ha már a blog címét is a sorozattól loptam.

Vagyis hát izé, hülyén hangzik, de ma van a blogom névnapja. Vagy mi...

Eljárási hibák (#shetoo)

A botrány igazából akkor tört ki, amikor kiderült, hogy  Ordenáré Aranka öt danos törzsvásárló és lépcsőházi nótafa szexuálisan zaklatta egyik unokatestvére kanapéját, amikor tévénézés közben magához nyúlt, és mindkét karfa szeme láttára piszkált ki valamit az orrából. Később azzal védekezett, hogy csak az oda beszorult kakaós csigát akarta megigazítani, de ezt senki nem vette már komolyan, hisz köztudott, hogy a kakaós csigát fülön át kell fogyasztani, legfeljebb intravénásan. Orrba tuszkolni olyan fokú perverzió, mintha késsel-villával ennénk a kanalat, ráadásul holdtöltekor és háromhúsz feletti euróárfolyamnál, vagyis eleve kerülendő, úgy emberileg, mint szakmailag.

Az orrba tolt kakaós csiga a az elmúlt hónapok sajtókampánya nyomán már egy ideje a romlottság, az erkölcsi züllés szinonímájává vált, amit minden normális ember mereven elutasított, már csak azon óvodások védelmében is, akik babot, lego-figurát vagy aprópénzt nyomnak fel maguknak nazálisan, ahogy azt honfoglaló őseink is tették.

Aranka a Fekvehányás utcai játszótér rögtönítélő bírósága előtt azzal védekezett, hogy a kakaós csigában ugye optimális esetben kakaó van, az meg a kakaóbab nevű babból készül, tehát ha valaki orrba kúrja magát vele, az nem megtagadja a hagyományokat, csak újraértelmezi. A hagyomány semmibe vétele az lenne, ha fahéjas csigát tuszkolna az inkriminált helyre, hiszen azt rektálisan, azaz végbélen keresztül kell alkalmazni. Vagy ha zöldbabot nyomna fel, hisz a zöldbab azért zöld, mert még nem érett igazi babbá, vagyis zöldbabot tolni bárhová, az súlyos növényi pedofília, amit ő személy szerint igen kedvel, de mélyen elítél.

Ám minden észérv és nyolc napon túl gyógyuló erőszakkal való fenyegetés hiábavaló volt, a környékbeli sörrel lézengőkből és tréningruha-sétáltatókból álló spontán esküdtszék három évre örökre eltiltotta Ordenárét a Texo-diszkont, a TerikénélMindenVan, valamint a Baromfi&Száraztészta nevű boltokban való fennhangú panaszkodástól. Mellékbüntetésként pedig előírták neki, hogy mosson végre fogat, vége a szúnyogszezonnak, nem lehet minden pusztító leheletet a rovarírtásra fogni.

A játszótéri homokozó partján láblógató, alapvetően gyereklegeltetésben utazó, enyhén sütőrum-függő anyukák ezt vittaták, bár nem éltek fellebbezéssel, mert foglalni kellet az árnyékos padot. De onnan azért beszóltak, hogy ez így nem helyes, hisz a harmadik garázsboltot igazából úgy hívják hogy Baromtészta&Szárazfi, oké elírás volt, de ha ez van a cégtáblán, így is kell szerepelnie a szóbeli ítélet rendelkező részében is, különben pofoz.

Aranka kissé idegállapotba került a döntéstől, már fél perce szívta a fordítva meggyújtott cigije füstszűrőjét, mikor észrevette, hogy elakadt vele a lift, valahol a hatodik és a hetedik között. Pedig ő már a harmadikon ki akart szálni (rémlett neki, hogy arrafelé lakik) de elvonta figyelmét a füstszűrő jellegzetes aromája. Így maradt a liftben, a hat és felediken megrekedve, röpke négy és fél órára, majd mikor kiszabadította az önkéntes házmesterként is működő tűzoltó, annyit mondott csak rezignáltan:

"Annak a kurva kanapénak nincs is karfája!"

Út Nirvániába

Most aztán már tényleg vallást kellene alapítanom. Az láthatóan jó pénzt hoz, annál többet csak akkor kaszálhatnék, ha egy fodbalakadémija létrehozását alapítanám meg, de ugye az ember egy bizonyos szint fölött nem megy egy bizonyos szint alá. A fodbalt meg részemről bottal sem, úgyhogy marad a valláskárosultak lenyúlása, mert még sok hiányzik a második Ferrarimhoz. Főleg az első.

De majd kedden ha ráérek, bejegyeztetem a Hipnotikus Űrmókus a Fényből Egyházat, illetve egyelőre a hasonló nevű közhasznú egyesületet, adózási szempontból főleg. Addig is, még a hétvégén kidolgozom a leendő vallási mozgalom teológiáját, amit jól alapvetek az ideológiai vezérfonalon. Mondjuk hogy az Űrmókusok jönnek a Fényből leszületni a Földre rá, hogy hozzák a szeretetenergia csíjét karmikusan, amivel össze lehet hangolni az ember vérnyomását a Világlélek frekvenciájával, de kvantumszinten ám! És ezek az űrmókusok arról ismerhetők fel, hogy csaknem mindenben, de azért mégsem teljesen különböznek a földi mókusoktól, tehát nincs nagy vaskos, szőrös farkuk (ha lenne, pornóznának), egyáltalán nem cukik, javarészt mogyoróallergiájuk van, viszont tényleg szőrösek, és többségük városi parkokban lakik.

Igazi megvilágosodott lények, nem érdekli őket az anyagi világ megannyi hívsága, hogy lakás, meg állás, meg tisztálkodás, bölcs kívülállással szemlélik a zavart embereket, akik mindig vásárolni, takarítani meg nyaralni akarnak, autót, házastársat és hobbit szereznek maguknak, pedig minek. Hiába vesznek kaviáros lazacot, úgyis megeszik nemsoká, ha meg nem, akkor úgyis megromlik, és hiába fürdenek, ha másnap ugyanúgy szétizzadják a műszálas cuccaikat.

Az igazi űrmókusokat ezért többnyire hajéktalannak nézik az emberek, pedig ők örök, igen nagyon lelki hajlékukon élnek, megvetve az anyag múlandó káprázatát, és vacsorát kukázva a meki mögött.

Ennek megfelelően, a tervezett egyházam lelkes (fanatikus, vakbuzgó, szenteskedő, képmutató - magyarul bigott) híveinek az űrmókussá válásra kell törekedniük, elsősorban a keményen dolgozó koldulás és a szigorú lemondások által. El kell távolodniuk ettől a beteg társadalomtól és annak túlpörgetett civilizációjától, mert lássuk be, ez a civilizáció már erősen köhög, reumás a lába és a májfunkcióira sem köthet masnit.

Így aztán a hívek (erre majd kell egy ütős név, mondjuk hogy mókussolók) előbb lalókocsi-parkokba költöznek, később,  a megvilágosodáshoz vezető út magasabb lépcsőfokán már elég a sátor, miközben egykori lakásuk árát átutalják nekem, aztán a végén eggyé válhatak a természettel, a bokrok alatt alvás transzcendenciájában. Hiánybetegségekkel súlyosbított kihűléses haláluk után pedig - kiszabadulva a földi lét nyomorúságos és alig-alig vicces körforgásából - a Nirvánába távozhatnak, ahol nincs semmi csak végtelen béke és unalom, de legalább jó a zene, és nincs bárányhimlő.

jackepic.com

Én pedig a befolyó pénzből szép nagy templomot építek a Hipnotikus Űrmókusok imádatára, valahol egy kellemes éghajlatú tengerparton. Lesz benne bálterem, biliárdasztal, úszómedence szaunával, házimozi és mélygarázs, ahol magam is megvalósíthatom majd, hogyan kell szívós munkával és kitartó aktiv meditációval teljesen megcsömörleni a világi hívságoktól. Követőim természetesen ide majd nem léphetnek be, a vallásgyakorlat a mi szektánknál alapvetően magányos tevékenység lesz, plusz amúgy is a lemondás erényét kell majd gyakorolniuk, az ő útjuk nem a csömör felől közelít a felszabaduláshoz, hanem a skorbut és a csontritkulás irányából. Ami így rendben is van, hisz közismert tétel, hogy bár a cél mindannyiunk számára ugyanaz, az utak különbözőek lehetnek. Egy csúcsa van a hegynek, de több irányból is fel lehet mászni rá. A drogos orgiákon és értelmetlen rongyrázáson alapuló, amúgy szerintem nehezebb út bejárását majd magamra vállalom, elvégre nem meditálhat mindenki egész nap az erdőszélen a napi betevő babkonzervje felett. Kellenek olyan nagy lelkek, akik időt és energiát (pláne pénzt) nem kímélve repülnek Ibizára magángéppel, megküzdeni a helyi koktélokkal és yachtkölcsönzőkkel.

Aztán ha már tényleg eljön a csömör ideje, és el tudok távolodni a piszkos anyagiaktól, lélekben űrmókusként majd jól visszavonulok skóciai kastélyomba, hogy csendes műkincs-orvgazdaként elmélkedjek a világ múlandóságán, és nem mellesleg emelt díjas esemesekben küldjem  Fényt meg az űrmókus-energiát szerteszét a világba, nem személyesen persze, hisz akkor minek etetném a pincében tartott szolgahadat?

És nem lenne semmi dőzsölés, nem lenne például arany vécékefe. Mert egyfelől az enyém az egy aszketikus vallás lesz, másfelől meg ki az az ízlésrokkant barom, aki arany vécékefét tesz a smaragd vécé mellé. Abba nincs semmi spiritualitás. Meg olyan rémes kivagyiságot sugároz, ami biztos nem lesz jellemző rám. Szerénység, mindig mondom hogy a szerénység az, amit igazán nagyra értékelek magamban.

És egy vallásalapítónál ez a minimum. Az alap.

Öl, butít, néha szórakoztat

Ma van a televízió világnapja. Ami kissé becsapós megfogalmazás, mert jó ideje minden nap a televízió világnapja van, ma csak különösen hivatalosan, de nem kirívó módon. Ha már távfűtés van, és az ember nem bámul  tűzbe, kell valami kandalló helyett, nálam is ebben a funkcióban van alkalmazva főleg. Mer bár nem melegít, de nem is kell neki, villódzik a fal mellett, és a tetején, a posztmodern kandallópárkányon jól elfér az óra is, bár a gyertatartó az nem akar megállni rajta, nyilván unja már hogy évek óta tartja ugyanazt a gyertyát, amit én meg nem gyújtok meg. Mert gyertyát két esetben gyújt az ember, karácsonykor meg halottak napján. De előbbi ritkán van (állítólag azért lesz idén is), az utóbbi meg a sírokon a temetőben, szóval marad az áramszünet, de az meg nem volt már rég. Vagy igen, csak éjszaka, mert akkor úgysem veszem észre, még abból sem hogy leolvadt a hűtő, ert a hűtő eleve rossz. (Tényleg, a minap mondta alaki, hogy az epres joghurt az igazából nem kesernyésen savanyú ám, csak nálam.)

Szóval a tévé a vizuálkandalló, a családi tűzhely láthatósági melege, a fény az éjszakában, megosztott első helyen az állólámpával. Nem nézem, csak menjen a háttérben, hogy pont olyan legyen, mintha nem tök egyedül üldögélnék itthon, a tévében legalább emberek jönnek-mennek, meg beszélnek egymással, pont mint kint a gyanús külvilágban. De ezek bent vanak a dobozban, s nem sértődnek meg, ha kimegyek a konyhába palacsintát sütni. Sőt, bele sem esznek, ami jó. A tévében az emberek olyanok mint halak az akváriumba, csak áramot esznek meg digitális antennajelet, de azért meg nem kell elmenni az áramboltba, volt/amper vonalon már tök jól működik a házhozszállítás.

Van amúgy igazi akvárium is, illetve asszem hivatalosan akva-terrárium, mert a teknős ki tud mászni egy szárazabb részre, feltéve hogy előbújik az ágy alól, és vissza tudom pakolni a helyére. Ha viszont már ott van a háziállat, gyakran nézi a tévét, azaz a másik akváriumot, biztos rokon léleknek tekinti Homer Simpsont, mert úgy tűnik az a kedvence. Meg a szardínia, de azt nem sokáig szokta nézegetni.

Jut eszembe, a tévében pont az a remek, hogy nem interaktív, pont elég dögleni előtte, csinálni azt nem kell semmit hozzá, legfeljebb néha elemet cserélni a távirányítóban. Így aztán a tévé révén igazán hatékonyan és teljesen feleslegesen vonhatjuk ki magunkat a világból, juthatunk el a nem-cselekvés buddhista ideájának közelébe. Onnan meg csak ugrás a nirvána, hisz minek újra meg újra megszületni, ha egyszer végleg vége a Dallasnak meg a Jóbarátoknak, amit a világból látni érdemes, azt már több ismétlésben is láttuk, úgyhogy vár a világlélek.

Ugyanakkor a tévé a civilizációs háttérzaj-generátor is egyben, hatékonyan akadályozza meg, hogy csend legyen a lakásban. Ez a veszély mondjuk nem olyan fenyegető, két soksávos út találkozása eleve megbízható zajforrás, pláne hogy útba esünk a mentőknek is a bázisukról a belváros felé haladva.

És talán pont ezért - hisz harmincpár éve élek itt - nem tudok csendben létezni, engem a csend zavar, a városi zaj meg természetes lételemem. Ha falusi rokonokat látogattunk, én főleg a túl nagy csend miatt nem tudtam aludni, plusz sötét is volt, amit a Füredi csomópont díszkivilágításához szokva, szintén nem tudok tolerálni.

Vagyis a tévé megadja a kellő háttérzajt, ami mellett nyugodtan tudok olvasni, írni, de úgy, hogy közben nem zavarnak  meg a saját gondolataim. Írásnál az különösen kínos, a végén még azt írom meg (mondjuk egy cikkben) amit komolyan gondolok. Pedig már az általános iskolai fogalmazásoknál megtanuljuk egy életre, hogy bármit csak azt ne.

És ebben a tréningben nagy segítőnk a tévé, minél több a reklám, a trash-reality, a félagyú sitcom, annál inkább.

Betilt, előír, leszabályoz

Azt mondja nyilatkozva a Lázár nevű márnemminiszter, úgy is mint dohányzásellenes kormányzati fő-fizetésfelvevő, hogy be kellene tiltani a dohányzást az autókban és a társasházakban is. Meg hogy a 2020 után születettek már ne vehessenek dohányterméket egyáltalán.

Nyilván ezek az ötletek úgy baromságok ahogy vannak, csak arra jók, hogy úgy tűnjön, Lázár elvtárs a fizetése felvételén túl is tesz valamit, nem puszta szájkaratéban utazik. Mert nálunk mifelénk alapvető kormányzati tempó, hogy ha nem tudnak és/vagy nem akarnak csinálni egy-egy területtel semmi érdemlegeset, akkor nekiállnak jogalkotni, hisz ez egyfelől a cselekvés látszatát kelthetei a gyanúltlanabb állampolgárokban (vö. lakosság), másfelől pedig ez  sok, diplomája szerint jogász amúgy sem ért máshoz. Szociális problémák, gazdasági bajok, külpolitikai pávatánc, mindegy is, ha bármi nehézség adódik, mindig alkotnak egy dögös kis törvényt vagy kormányrendeletet, mely szerint minden pont úgy fasza, ahogy épp csinálták, pont ezt írja elő a jog is, nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbhaladni! (Ez amúgy akkor is működik, ha valamelyik strómant vagy rokont kell  feltőkésíteni közpénzből, gyorsan módosul a vonatkozó rendelet, és már kezdhetik is lepapírozni az egészet, hogy nehogymá' a brüsszeli eusok beleugassanak a Család ügyeibe.)

Szóval a dohányzás elleni nagy keresztes hadjáratban sem tudnak mást kitalálni, mint ezt a formulát, hogy akkor majd jól betiltjuk ezt, megadóztatjuk azt, leszabályozzuk az egészet, aztán feljelentünk, perelünk, büntetünk, és ha nem jön be, majd meghosszabítjuk Bicskéig, mint a kisvasutat, ami valami figyelmetlenség folytán még mindig nincs beleírva az Alapkotmánytörvényve, vagy hogy hívják éppen. 

Márpedig az a helyzet, hogy az ilyen jogalkotósdi mint megoldási mód tényleg nem működik, a dohányzásnál maradva, láthatjuk, hogy a "nemzeti" dohányboltok rendszere két dologra volt jó. Először is levitte az állami/kormányzati korrupciót a kisvállalkozások, a mindennapok szintjére is, másodsorban pedig létrehozta az éjjel-nappali kocsmák egy új generációját, a helyeket, ahol egészen valószínűtlen időpontokban is lehet vodkát venni. Ezekért tényleg érdemes volt fiúk. Plusz szintet léptek az ukrán cigicsempészek is.

De akkor nézzük csak, mi is a baj a rogánantali értelemben vett lázárjános agymenésével, túl azon, hogy süt belőle a hatalmi gőg és a sötét ostobaság.

1. Autóban dohányozni, már miért is ne lehetne? Abba mondjuk még lenne logika, hogy vezetés közben legyen tilos spanglizni, mint ahogy mobilozni is tilos (illetve asszem csak kihangosítóval lehet), mert az balesetveszélyes. De a javaslat arról szólna, hogy autóban generálisan tilos lenne a bagó, tehát ha én megállok az autópálya-pihenőben egy cigire, és azt a saját autóban szívom el, mert az kényelmesebb, tudok közben rádiót hallgatni plusz kint meg épp szakad az eső, akkor az hadd ne legyen már jogellenes. Oké, fiktív a plda, mert nincs autóm, nem tudok vezetni és nem is dohányzom, de el bírom képzelni a helyzetet.

2. Aztán jön az a része a márnemminiszter ötletelésének, hogy a társasházakban sem. Na mos, az én lakásom, ami az enyém, egy társasházban van, tehát akkor nem gyújthanék rá a saját lakásomban? És tessék mondani, mikor jönnek a közbeszerzésen nyertes családtag cégének alkalmazottai, hogy felszereljék a kamerákat, amiket majd jól figyelhet a családtag és/vagy gyerekkori barát egy másik cége, hogy rágyújtás cselekményének fennforgása esetén Szibériába deportálhassanak bérrabnak?

Igen, tudjuk hogy Ártunk és Ormányunk szeret bepofátlankodni a privát szféránkba, nekik a pofátlanság az alapjáratuk, ahhoz képest tudnak aztán önzők, bosszúállók vagy csak simán és örömmel rosszindulatúak lenni. Eddig már pofátlankodtak egyet a zemberek szekszuális élete körül,  már kijelölték ki a jó magyar, sőt ki a magyar egyáltalán, most jön az aprómunka, miszerint dohányzás, felkészül a hajviselet. Valahol már biztos gyártják a törvényjavaslatot, hogy mik a megengedett hajviseletek, nemenként külön-külön, mint mondjuk Észak-Koreában, ahol ez napi gyakorlat.

Sőt, szerintem meg kellene tiltani, hogy valaki a társasházi lakásában nem tviszt-számra tviszteljen, mint anno a budai Ifiparkban, elvégre hogy néz már az ki, hogy mindenki csak úgy rázza magát össze-vissza, meg Sosztakovics elvtárs szimfóniájára csacsacsázik holmi hosszú hajú huligán, a nappali közepén, pedig ott a Tényeket kell komoly, gondterhelt tekintettel nézni, nem röhögve rajta.

3. És akkor még ott van az a remek ötlet, hogy a 2020 után születettek már ne vehessenek cigit (szivart, pipadohányt, tubákot) egyáltalán. Ez mondjuk a legmeredekebb, ám egyúttal a legsúlytalanabb marhaság, mert eleve 2038-tól számítana bármit is, addig meg ugye becsapódhat végre valami komolyan vehető kisbolygó, megvívhaatjuk aa harmadik világháborút a maradék ivóvízért vagy csak simán felpöröghet a klímaváltozás, és egyik esetben sem az lesz a legnagyobb gondunk, hogy kinek milyen dátum áll a személyiében.

Persze azért vicces lenne, ha a távoli és bizonytalan 2038-ban bemenne két srác egy tarfikba, és az egyiket, aki 2019 decemberében született (vagyis fog majd mindjárt), azt gond nélkül kiszolgálják, de a másikat, aki egy hónappal fiatalabb, bilincsben viszi el a rendőr. A szabadság és egyenlőség nagyobb dicsőségére.

Nem mellesleg, az ilyen tilalmak amúgy sem működnek, sőt tipikusan kontraproduktívak. A húszas években az amerikai szesztilalom is kábé arra volt jó, hogy a csempészetből kurvára megggazdagodott az alvilág, pár év alatt sikerült állami eszközökkel feltőkésíteni a maffiát.

Persze lehet hogy Lázár nertárs is erre játszik, elvégre rendes vadászkastélyokban nem lehet bársonyfüggönyből készült szmokingban villogni mindenféle grófokkal, az előrelépéshez pénz kell, ha már stílus és ízlés nem jutott.

csak hogy értsük (168ora.hu)

Ez az egész dohányzásellenes nekibuzdulás persze nettó porhintés, a cselekvés látszatának keltése, előre megfontolt szándékkal, sérelmünkre. Mert ha komolyan gondolnák, hogy aggódnak az istenadta nép egészségéért, akkor nem itt tartana az egészségügy ahol, nem lehete otthon pálinkát főzni, és egyáltalán, nem nyomatnák a pálinka-marketinget az összes kisvárosi Zsírbansült-fesztiválon. Igazából szarnak ők az egészre, nem is baj, ha a lakosság elpatkol lehetőleg a nyugdíjkorhatár előtt, hisz a nyugdíjas már nem szerel össze mercédeszt, de fizetni azt kell neki.

Vagy csináljanak valamit a prostitúcióval. Írják bele valami törvénybe, hogy ezentúl autóban és társasházi lakásban tilos kurvákat dugni, a pénzért baszás innentől csak a Nemzeti Kuplerájokban legális, de csak ha az ügyfélnek van egy hónapnál nem régebbi AIDS-tesztje (oké, lehet pozitív is, a lényeg hogy tudjuk, hogy állunk), bankkártyával fizet és nem pofozza fel a kurvát, csak ha ő is szeretné. És akkor a szekszmunka terén is megvalósulna csodálatos képességünk, a rend.

Az ilyen jogászkodós ötletroham csak arra jó, hogy a huszonhat kormányzati szóvivő uniszónóban lökhesse a cselekvő kormányról regélő szólamokat, hogy a távolban is meghallja Brüsszel vagy az EU, már amelyikbe' mi is benne vagyunk. Mert azok néha beszólnak nekünk, de ha megnyugtató baromságokat mantrázunk, azzal elvannak egy darabig.

Lázárjánost pont erre tartja a Párt.

Merre tart a hovamész?

Mostanában valahogy állandóan sötétedik. Nem csak délután, amikor már így is elég korai neki, de már délben is csak lámpafénynél tudok olvasni, pedig nézhetnék tévét is a saját fényénél.

Vasárnap mondjuk próbálkoztam a Vidám Vasárnappal, mert rossz kedvem volt és gondoltam hátha, de nem jött be. A hitgyüli szakállasan kopaszodó főlelkésze épp arról értekezett, hogy aki jógázik az ezzel behívja a démonokat (a konyhába meg a nappaliba, de az erkély az foglalt, ott poloskák járőröznek), mert a jóga az olyan démoni. Mellékszál, de a gyülis valláskárosult is azt hiszi, hogy a jóga az az, mikor kényelmesbe öltözött háziasszonyok gimnasztikáznak egy szivacson, pedig ennél messzebb nem is járhatna az igazságtól. A jóga az fejben van, minden más csak eszköz, remekül lehet jógázni kicsavart testhelyzetek nélkül is. Ennyit a vasárnapról.

Mert az igazi hétvége, a valódi nagymise, a nemzetnek szívegyüttdobbanása az kedden volt, mikor a fodbalisták a Velszi Bárdok válogatottjával fodbaloztak, feltehetően Velszben, mert úgy rémlik hogy Kardiff nevű ország nincs. Az nyilván a liberális média aknamunkája, hogy a böcsületes magyar szurkolók, akik utaznének a meccsre rá hogy nézzék, azok ne is Velszbe menjenek, hanem Kardiffba.

De mint azt már tudjuk, a magyar fodbalnemzet, fodbalra van rátervezve teremtésileg, tehát szurkolók odataláltak a Velszi stadionba, hogy a saját szemükkel.

Jó, hát kikapott csapat, és ezt sokan úgy mondják, hogy kikaptunk, de indokolatlan a többes szám első személy, én nem fodbalozom, én maximum römiben tudok kikapni, csak nem szoktam. Na jó, szoktam, csak nem szeretek.

Ám az tényleg idegesítő, hogy tegnap óta már megint csak a fodbal a téma mindenhol, elemzések, értékelések, esszék és glosszák, tárcák és statisztikák záporoznak, pedig az egész annyit ér mint a légyszar az 1936-os naptáron. Most tényleg nem mindegy, hogy néhány felülfizetett, alulművelt seggfej most akkor milyen alkalomból szaladgál majd jövőre valami műgyepen?

Persze kérdés, hogy a velsziek minek fodbaloznak egyáltalán kardiffba, mikor ők rögbizni szeretnek jól, és az megy is nekik, ott még a világbajnoki címért is röbizhetnek akár, hacsak nem verik le őket az újzélandi franciák vagy kik.

saját kép

Az egész Velszi meccselés arra volt jó, hogy miután már majdnem kihevertük a Sancho Puszkász Aréna Stadion Pláza Kólszenter  Multiplex megnyitásának átadását, nehogy lekerüljön a fodbal és annak rémunalma a nyitólapokról. De hát ez van, a magyar név megint szép lesz, a magyar nép meg megérdemel pár napon belül két vereséget, balsors akit régen tép, ugyebár. De a milliárdnyi közpénz előbb-utóbb majd meghozza az eredményeket. Valahol, valakiknek biztosan.

Addig is kérdés, hogy akkor most hova lesz a quo vadis? Mikor lesznek non plus ultra?

WaterCloset

November 19. van ma, ami igen jeles nap, mert ma van a WC világnapja, immár 2001 óta. Hiánypótló egy esemény, hiszen a WC a legtöbbünk számára napi rutin, minden nap a WC napja, kellett hát egy VilágNap is neki. Bele.

Persze vannak olyanok, akiknek gyakran van szorulásuk, evés helett inkább fotoszintetizálnak, vagy egyszerűen csak túl vonzóak a bokrok a kert végében, ott igazán béke van és nagyon természetközeli az élmény. Ők nem biztos, hogy minden nap használják a WC-t, de pont nekik jó eg ilyen  alkalom, egy világnap alkalmából kipróbálhatják, hogy milyen érzés a fajanszon üldögélve merengeni az élet, a világmindenség meg minden dolgain, aztán jó minőségű ivóvízzel öblíteni le cuccot, mint egy király. Aki szintén gyalog jár oda a népi bölcsesség szerint. (Oké, nem mindig, leírások szerint például XIV. Lajos nem állt fel az asztaltól, ha komolyabb dolga akadt a lakomázás közben, intett a szolgáknak, azok meg hozták a biztos aranyozott mobilbudit, és egyszerűen alátolták. Mondjuk a Napkirály fürdeni sem fürdött, ő bízott a parfümök erejében. Ja, és a XIV. helyes kiejtése: tizennegyedik, nem pedig Ksziv, pedig hallottam már ezt a verziót is.)

Szóval kellett már ez a WC világnapja mint egy falat kenyér, bármilyen gusztustalan is e hasonlat. Ám reális, én egyszer még valamilyen iskolás koromban véletlenül rányitottam az iskolai vécében egy osztálytársamra, aki komolyan elfoglalt volt épp, mert szarás közben egy parizeres szendvicset fogyasztott, gondolom az input-output egyensúly biztosítása végett.

Egyébként is érdemes koncentrálni a nagy dolgainkra, mostanában én is csak egy könyvet viszek magammal a legkisebb helyiségbe, és hát volt már olyan hogy... nos, hogy elfogyott a vécépapír, és egy könyv olyankor azért jól jön, a belső borító meg amúgy is kinek hiányzik?

És az is fontos, hogy a vécé legyen a legkisebb helyiség, önmagában, mert ki nem állhatom ha a fürdőszobával egyben van, én nem akarok ott kakálni, ahol fogat is mosok. Az rosszabb lenne, mint a konyhában hányni, a könyvtárban bulit rendezni vagy egy sörözőben értekezni Wittgenstein kései filozófiájáról. Ja nem, az utóbbit többször is csináltam már.

És persze a vécé az a hely, amit állandóan takarítani kell, mert persze irritál a morzsa a szőnyegen (viszont nem zavar a koszos ablak, előbb-utóbb úgyis esni fog, és vagy lemossa, vagy összekoszolja, de egyik esetben sem érdemes pont akkor nekiállni ablakot mosni), a vécén azonban fizikailag rosszul leszek, a feltapadt barnás maradékoktól.

Hú, ez most nagyon személyes lesz, de a jeles nap megköveteli az őszinteséget, tehát az van, hogy én  tegnap reggel évek óta először láttam, mit is produkáltam a csészébe, annyira nem bírom a cuccot, hogy rá se nézek, azonnal lehúzom, és csak fél szemmel pillantok oda, hogy ugye nincs már ott? Nos, tegnap reggel ott volt, csúszott is az ebéd, míg kissé magamhoz tértem.

És van a takaríthatatlan vécé, amit tényleg taktikai atomcsapással kellene eltüntetni. Láttam ilyet egyszer a távoli kilencvenes években a görög-macedón határon, szó szerint bokáig ért benne az anyag, a szagra önmagában rá lehetett könyökölni, de az a két-három millió légy, aki ott lakott, láthatóan élvezte. Mentem volna a bokrok felé, de sajnos túl sokan jártak már úgy mint én, túl sokan mentek már előttem a bokrok felé, úgyhogy végül Szalonikiig hordoztam lelkem súlyos terhét. (A későbbiekben pedig számtalan kamukávét és álcaüdítőt kellett fogyasztanom, hogy használhassam az éttermek, kávézók, bárok vécéit, pláne mert a görög nyilvános vécék nagyrész a gugolós-pottyantós vonalat képviselték, amit én meg nem.

Ebből a szempontból London viszont jó hely, vanak nagyon hangulatos, viktoriánus nyilvános vécék, kár hogy olyan is, amit tényleg Viktória királynő idejében újítottak fel utoljára.

A kultikus státuszú, ultimate mocskos vécé természetesen Skóciában, Edinburgh-ben található, azon belül is a Trainspotting című filmben, ami az egyik nagy kedvencem. Nem ezért:

Ceterum censeo: vécére menni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki benne van én nem ellenzem!

Feláll a himnuszra!

Médiaügyekben már rég nem gondolom, hogy nincs lejjebb, mert mindig van, és tényleg. Most például azt tudhattuk meg a bizarr módon Tényeknek nevezett khm... tévéműsorból (azért azt, hogy híradó, én ennek kapcsán le nem írom), meg persze az origo című völkischer beobachterből, hogy az Index tudósítója meggyalázta a külhoniakat.

És nem ám akárhol vagy akármikor, nem egyszerűen egy romkocsma sarokasztalánál morogta maga elé, hogy "geci külhoniak", nem bizony, ő ennél sokkal súlyosabb módon gyalázott, gondolom nemsokára behívatja a külügy az Inde nagykövetét, sőt az ellenőrzőjébe is beírnak.

Történt ugyanis, hogy a Sancho Puszkasz stádium megnyitómeccsének alkalmából, felvidéki gyerekek meneteltek a pálya szélén, és közben énekelték az Ismerős Arcok nevű neoná... izé nemzetirock-zenekar Nélküled című számát. (Ha valaki nem ismeri, ne halgassa meg, mert szar. Nagyívű, profi és szar.) És ez az indexes újságíró nem állt fel rá! (Sőt, gondolom, nem állt fel neki, a hazaáruló mocsadéknak.) Mert ugye mindenki felállt, pirosfehérzöld sálat tartott a feje fölé, és elmerült a nemzeti összetartozás érzésének édes pörköltszaftjában, ez a firkász meg tüntetőleg (!) ülve marad a VIP-páholyban! A székén!

Pedig mindenki már az általános iskolában megtanulja, hogy fel kell állni ha megszólal a Himnusz, a Szózat vagy a Nélküled, dehát az indexesek nyilván nem jártak iskolába, vagy csak szipuzni meg bandázni. De ez a Miklósi Gábor nevű két lábon járó szégyenfal nem ismeri ezt a nagy nemzeti imánkat, lehet hogy még azt sem tudja, hogy a másik nagy nemzeti dalunkban a Szállj el kismadárban mikor jön a vappvappvasuvapp. 

És ez a véglény nem bírt itt megállni, mikor jogos kérdőre vonás következett, hogy akkor ezt most így hogy, akkor azt mondta hogy nem ismeri a dalt, sose hallotta. Sőt hozzátette, hogy a refrén ismerős volt neki valahonnan, talán a Dzsungel könyvéből.

Na ezen aztán úgy kiakadt a kormányhitű média, hogy a tévesen Tényeknek hívott izében rögtön fő hír lett belőle. És tényleg, a törökök ölik a kurdokat, Hong Kongban lassan polgárháború zajlik, durva mélyrepülésben a magyar GDP-ben is nyakig lévő Mercedes, de ezek mellett legalább olyan fontos hír, hogy egy újságíró nem vágja magát vigyázzba egy középszar zenekar giccses számára. Ez már biztos a nemzethalál maga, ahogy elnézem a kormányhitű médiánál minden hétre kell valami ilyesmi, ennek fényében csoda hogy még megvagyunk itt, e lángoktól ölelt geopolitikai realitásban.

Persze a zünnepélyes megnyitó zünnepélyen volt Soho Party is, ez valami egykori diszkózenekar, vagy hogy kell az ilyet hívni, de azt nem tudom arra felálltak-e, vagy legalább felállt-e valakinek? Elvégre azt olvastam, hogy az ő egyik slágerük(WTF?) a magyar fodbalválogatott nem hivatalos himnusza, vagyis elvileg ez is a "csuhások térdre imához!"-paradigmába tartozik, a felállós ágon. Persze lehet itt is tüntetőleg ülve maradni, de csak addig, míg nem hivatalos himnuszból hivatalos himnusz lesz ( ha már a fodbal magyarhonban államvallás, és neki emelik a legnagyobb és legdurvábban túlárazott templomokat), akkor egy kis üldögélésért simán elvisz majd a rendőr.

Amúgy ha jól látom a külhoniakat a rendezők is legyalázták rendesen. Először is be sem mehettek a pályára, nehogy letapossák a félig műfüvet (a gyep, az a szép zőőd gyep...!), csak a vonalon kívül mászkerolhattak fel s alá, miközben egy állva éneklős össznépi katarzist minimum a kezdőkörből illik előidézni. Ráadásul utána még a felcsúti is fogadta őket, aminél kellemetlenebb szituációt a magam számára nemigen tudnék elképzelni, de ebből is látszik, hogy felcsúti nem olyan fontos mint a gyep, nem kell annyira védeni.

Ebben mondjuk van valami.

Rojál memoriál

András yorki herceg azt interjúzta össze a bíbíszín, hogy neki nem volt kapcsolata azzal a nővel, a közös fényképet a Fotó Shopban vették a paparazzik az udvari fotóstól. Továbbá hogy aztán nem is rendelhetett neki italt, mert ő nem iszik alkoholt, az a harminc-negyven üveg hisky is csak azért van otthon, hogy ha véletlenül beesik valami régi ismerős, meg tudja kínálni, elvégre egy hercegtől elvárják az ilyesmit. No meg nem is izzadhatott meg tánc közben, mert ő olyan különleges betegségben szenved, hog nem tud izzadni egyáltalán, gondolom nyelvet lógatva liheg mint a kutyák, ha belemelegszik az Armaniba.

De a legjobb a nyögvenyelős magyarázkodásból az volt, hogy azért sem lehetett az akkor még fiatalkrú nővel, mert a lányát vitte Wokingba egy Pizza Expressben tartott születésnapi partira. És erre azért emlékszik ilyen pontosan (úgy 18 év távlatából), mert amúgy nem jár ilyen proli helyre, ahol a köznép pizzázik, elvégre ő egy kifinomult úriember, egy királyi herceg bassza meg!

Pedig csak egy zsírfejű sznob semmittevő, aki épp jó helyre született. Én szeretem a Pizza Expresst (de nem Wokingban, Wappingban) ha arra jártunk Petrával (vagy előtte tetszőleges útitársakkal) az mindig az egyik kötelező abrakolási pont (főleg a Baker Street-i), szóval részemről rendben van, hogy ha a születési arisztokrácia kerüli ezeket a helyeket, úgyis csak rontanák a levegőt az ostoba kivagyiságukkal.

Ez az egész "tudom hol voltam tizennyolc éve azon a napon" magyarázkodás már csak azért sem működik, mert a memóriánk egyszerűen nem így van huzalozva. Egy-egy rendkívüli eseménynél még csak-csak (én például tudom hol voltam 2001 szeptember 11-én, délután ötkor - itthon, és a tévében ment az "America under attack"), de nem hiszem, hogy a lány elfuvarozása egy szülinapi buliba afféle holdraszállás lett volna, hogy így beégjen az agyába, vagy ha  mégis, annál rosszabb a brit monarchiának. Ha a trónöröklési sor nyolcadik helyezettje egy Sztálingráddal kombinált Apollo-küldetésnek él meg egy mindennapi helyzetet (miközben nem iszik, nem izzad, de emékszik mint egy gép), az dinasztikusan nem sok jóval kecsegtet, még szerencse, hogy a következő generáció normálisabbnak tűnik, és kerüli a beltenyészetet.

Ja, és még az jutott eszembe, hogy a "nem volt szekszuális kapcsolatom azzal a nővel" típusú duma valahonnan ismerős, volt egyszer régen TE (Trump Előtt) 19-ben egy amerikai elnök, aki ilyeneket mondott. Bandi hercegtől is meg lehetett volna kérdezni, hogy és tessék mondani, szopás azért volt?

András yorki herceg mértékegysége a kilogramm/köbméter, ami köztudottan a sűrűség, hisz vele nem többen vagyunk csak sűrűbben.

Gerinccsapolás - gyerekkorom lexebb dalai

A Spinal Tap igazán furcsa egy zenekar, maga az ontológiai bizonytalanság, mert egyrészt tényleg létezik, valódi emberek zenélnek benne, de közben meg nem is van. Mert  hogy egy amolyan kitalált izé, egy filmbéli  (This Is Spinal Tap) banda, amit aztán tényleg megcsináltak vlakik, és tényleg adtak ki lemezeket. Amolyan paródiazenekarként, amiben a korabeli brit rock-heavy metalt figurázzák ki, nem bántóan, hanem kedvesen és látható élvezettel.

Így aztán a Wikipédiai is zavartan köhécsel, hogy most van a híres áldokumentumfilmben szereplő fiktív zenekar, amely 1964-ben alkult, és kiadott egy csomó lemezt, meg van a 15 évvel később alakult igazi, ami viszont csak hármat. De korrektül fel van sorolva a kitalált és a valós diszkográfia is, külön-külön, mintha mindkettő egyformán létezne, egyforma minőségű referenciával bírna a tények világában.

Ez az egész olyan mint Stanislav Lem egyik remek, szintén nem kissé parodisztikus novellája (a Kiberiáda című kötetében), amit lehet hogy párszáz bejegyzéssel korábban idéztem már, de nem baj. Szóval ebben szerepel a drakonológia, vagyis a sárkánytan tudománya. Az ugye köztudott, hogy sárkányok nem léteznek, de ez nem ennyire egyszerű, mert rengetegféle sárkány nagyon sokféleképpen nem létezik. És ezt sokféle negatív sárkányt tanulmányozni, leírni és rendszerezni kell, erre való a drakonológia.

Egy kitalált zenekarnak (mely többször is feloszlott nemlétezése során) felsorolni az összes soha meg nem jelent lemezét, pontos évszámokkal, nos az valami hasonló művelet. Csak eddig még senkinek nem jutott eszébe sárkányokat összegenetikázni valami laborban, a Spinal Tap-et ellenben megcsinálták, pont mint mikor - nem emlékszem már pontosan - talán Kanadában bejegyezték a Jedi egyházat.

És akkor nekem erről megint egy irodalmi hivatkozás ut eszembe: Kurt Vonnegut Éj anyánk című regényében (egy amerikai náci a Harmadik Birodalomban, aki azért a jenkiknek (is) dolgozik) szerepel az a tételmondat, hogy vigyázz milyen maszkot húzol magadra, mert egy idő után már az lesz az arcod. Ez jelen helyzetben úgy fordítható, hogy vigyázz milyen vallást/zenekart találsz ki, mert egyszer csak valaki megcsinálja. (Tényleg, megnyitotta már valaki Roxfortot in real life?) 

Node, akkor egy klasszikus ST, ami igen jól láthatóan paródia (nem a szó hónaljmirigyi értelmében), de a heavy metaltól olyan messze van, mint tőlem a mértékletesség.

 

A túlzott gesztusok nyilvánvalóvá teszik, hogy ez itt kérem paródia, de ha csak egy kicsit lenne az egész visszafogottabb, már nem lehetnénk oly nagyon biztosak benne. Az összehasonlítás miatt ideszúrok egy Saxon számot is, stílszerűen a Princess of The Night címűt (ha már a ST-től a The Majesty Of Rock volt, elvégre a 'princess' királyi hercegnőt jelöl, szemben a 'dutchess'-el, ami szintén hercegnő, csak nem a királyi családból, de ez tényleg kurva messzire vezetne).

Szóval alant következik a Saxon, egyenesen egy olasz tévéműsorból, és a vicces az, hogy ha nem látnánk a körítést, nem lenne egyértelmű, kik gondolják komolyan, és kik az igazából parodizátorok.

És minden hagyományos besorolás ellenére, innen nézve a Saxon sem az a kiköpött metálbanda, a trú metálarcok kiköpnek rá, mert ez olyan középlangyos, részegen menetelős rock. A metál az ami BIM (Beyond Iron Maiden), odáig maximum rock, a Maiden a határeset, de nem bonyolódom bele. A lényeg hogy a gerincem mindkettőtől ép marad, bár ettől még élvezetesek, Kínosak, de élvezetesek.

p.s. Ha valaki nem értené a címet, a Spinal Tap annyit jelent magyarul hogy gerinccsapolás. Szép név egy zenekarnak, ugye? Várjuk a Mellkasröntgen és a Kolonoszkópia együttesek felbukkanását is.