Vadászcharisztikus világállás

Fú emberek, nagy gondban van a Haza, s külön Semjénzsolt! Mert az idén esedékes vadászati kiállítás helyszínének elkészülte csúszásba van kerülve, pedig Ártunk és Ormányunk már 55 ezer millió forintot beletakarékoskodott a Hungexpo felújításába, a puritán kormányzás nevében nyilván. Mert ez világ lesz. Mármint a kiállítás, világkiállítási expónak van reklámozva, egymillió látogató beígérése mellett, legalább is az elismert plágiumteológus, minielnök-helyettes víziói szerint.

A hvg.hu vonatkozó cikkében nem mellékesen említik, hogy eredetileg párszáz milliót szántak volna Különsemjén hobbijára (elvégre ő a kádéenpé elnöke, és tagságának jelentős része), de hát istenem, kissé felmentek a költségek. Márpedig a járványhelyzet elleni harcos kiállás jegyében érkező egymillió fegyverbuzi turistának nem okozhatunk csalódást, pláne a végleges kipusztulásunk előtt közvetlenül. (Mert képzeljük el, ennyi ember hányféle vírusmutációt importálhatna öntestével, valóságos vírus-nagyhatalommá téve kis hazánkat. Arra a kis időre.)

Persze a kakán is csomót keresők jöhetnek ilyen populista marhaságokkal, hogy a digitális oktatás meg az egészségügy viszonya az (eddig) 55 milliárdhoz, de nem kell hallgatni rájuk. Góg és Demagóg fiai ők,  rendes keresztény-konzervatív, népben-nemzetben gondolkodó hűbérúr nem figyel az efféle libernyák vernyákolásra. (Tényleg, ha a libernyák a liberális sértő változata, akkor mi lehet a konzervatívé? Konzerv?)

Mert hozzálehet tenni azt is, hogy a kiállítási területen meg lehet majd rendezni az LII. Eucharisztikus Internacionálét is, ami a római kaotikusoknak lehet fontos, az oltáriszentség-imádás elmélyítésének perspektívájából. (Nem tudom, ez a gyakorlatban mit jelent, ezt is csak olvastam róla,  a képeken meg annyi látszik, hogy sok ember tömegesedik nagy tereken, meg főpapok vonulnak aranykötésben, mint akik tévedésből ritka kódexnek öltöztek a jelmezbálon. És igen, szerintem a legtöbb vallási viselete mára már csak jelmez, beleértve a bizánci rítusú pópák másfél kilós aranykeresztjeit, a krisnás lányok szárijait, meg a Woodstockban ragadt hippinek öltözött, buddhista auramasszőrök tetszőleges outfitjeit. De ez mellékszál volt.)

Viszont egy ilyen EU Charisztikus Kongresszus szintén remek alkalom lehet a kórokozó-cserére, mert per pillanat senki se merné biztosra mondani, hogy ősszel már nem lesz helyzet. És lehet hogy el se jön a pápa, ami legalább egy haladó hagyomány, hisz évszázadok alatt rengeteg pápa iszonyú sokszor nem járt erre, az a néhány alkalom, amikor meg véletlenül igen, az elhanyagolható, a statisztikai hibahatáron belüli eset. Persze gondolom ezzel a legtöbb országban így van, ahol szemmel is látható mennyiségű katolikus él, azaz hogy pápameghívásban sokkal erősebbek, mint pápalátogatásban.

Minden esetre biztos nem vesznek kárba a milliárdok, egy ilyen Hobbiból Állatgyilkolási Világkiállítás területén sok-sok oltópontot lehet majd csinálni, persze csak ha oltári szents... szerencsénk lesz, és lesz még oltandó alany, oltóanyag, és Dunának, Oltnak egy a hangja.

Hogy addigra nem loptak el mindent, egy Kajmán-szigeteki számlára.

p.s. A 'vadász' az egyébként is a boroskóla, mely számomra a leendő értelmiség itala volt, midőn azt fogyasztottam előadások előtt, után, és helyett, de ma már egyik összetevőjét sem fogyasztom. Na jó, karácsonykor ittam kólát, de csak mert megkínáltak.

Az pokol az ugyanez

„Nem sokkal azután, hogy megöltem magam, munkát találtam a Kamikaze pizzériában.“

Mivel egyre közelebb érzem magam ahhoz, hogy a tizenöt-húsz percnyi film után bevágott tíz perc reklámoktól dühöngő pszichopatává változzak, inkább online fogyasztok bármit. Politikai vitaműsorokat és „ki süt szuicid cukorbetegeknek való tortát, hat és fél perc alatt“ típusú konteszteket egyaránt, zenei videókat meg nyilván, hisz nálam a „Magyar Sláger TV“ , a Muzsika meg a Nóta csatornák vannak, meg a VH1, ott viszont állandóan egy zöld hajú, hormonzavaros csaj ugrál egy plázában, valami prüntyögésre...

Úgyhogy ma délelőtt is kerestem valamit, ami szórakoztat, ne adj isten elgondolkodtat, de semmiképp sem tapos belém (azt megteszi a nagybetűs Élet)esetleg írhatok róla kritikát, mert muszáj lehajolni minden honoráriumért.

De még a jelentős videómegosztókon is nehéz találni bármit, ami megfelelne, azaz fogamra (szememre? esetleg szemfogamra...) való, még nem láttam, és előreláthatólag nem nyomom ki húsz perc után, falra hányt borsót bazmegelve.

Így aztán rákeresetem arra, hogy a „a világ legrosszabb filmjei“, hogy azok között garantáltan találok valami szórakoztatót, bár írni róluk, legalább is úgy, hogy ezért fizessen a kiadó, esélytelen. A szoba illetve a Kilences terv az űrből című opuszokat korábban már végigrémültem, így nekiálltam a Katasztrófafilm című nomen est omen-nek. Hát ja, a kirívóan szar filmek akkor tudnak szórakoztatóak lenni, ha nem szándékosan szarok, ha az alkotók valami nagy-nagy ugrásra készülve landolnak a szakadék mélyén. Ez viszont eleve a trash kategóriába nevezett a bulvárcelebes-fingós vicceivel, így nem mókásan ócska lett, csak simán egy - a borzasztó izzadtságszagon túl - jellegtelen jelentéktelenség. Úgy hogy húsz perc után jött a bazmegelés, aztán leállít, töröl, kukát ürít, hogy legközelebb még véletlenül se...

Komolyan elgondolkodtam a Botrányos pompomlányok című kamaradrámán, miszerint lélektani horroron, illetve a Csuklónyiszálók (sic!) névre hallgató tinivígjátékon, ahol a leírás szerint valami öngyilkos csávó kerül pokolra, de aztán a második mellett döntöttem. Elvégre nevetni jöttem Cézárt, és csak aztán temetni.

mafab.hu

A film amúgy nem is rossz, mert bár nem egy Fellini, de speciel az ő filmjeit sosem kedveltem igazán. A sztori igen vidám. Főszereplő srác, bizonyos Zia szerelmi bánatában szétfolyatja vérét a fürdőszobában, de nem kárhozik el rögtön, hanem csak a pokol előszobájába kerül. A fürdőszobából, khm... 

De ott minden majdnem pont olyan, mint itt, illetve minden egy kicsivel rosszabb - panaszkodik hősünk, aki nyilván még sosem járt rendes, harmadik világbeli nyomornegyedben, menekülttáborban vagy a Népszínház utcában. Azokhoz képest nem is rossz a filmbéli pre-kárhozat, van sör, pizza és szplínes nyavajgás. (És akkor az erkölcsi tanulság numero uno: Ne legyél öngyilkos, mert érdemben azzal sem változtatsz semmin! Ráadásul a pokol előszobája, ami feltűnően amerikai külváros-alakú, csupa öngyilkossal van tele, szóval a társaság ott is nyomasztó.) 

És a srác nem is érzi valami jól magát, még mindig hiányzik a csaja, meglepő módon depressziós lesz a purgatóriumban, sőt már az öngyilkosságról beszél. Nála ez nyilván valami cirkuláris izé, és azt tényleg megnéztem volna, hogy akkor hova kerül, illetve milyen pizzériába mosogathat papírdobozokat.

De nem, e helyett már megint majdnem szerelmes lesz, félhülye hasonszőrűekkel haverkodik, és a többiekkel ródmúvizik egyet a túlvilágon, ami feltűnően még mindig a Júeszéj, legalább is annak középnyugati hátsó udvara. (Tényleg, az ufók is mindig a Fehér Ház szétlövésével kezdik, hisz minden Amerikában van, történik és pusztul el, legalább is ami szerintük számít. Komolyan el bírom képzelni, hogy vannak számosan olyanok, akik szerint nem hogy Ausztrália vagy Európa nem létezik, de a kanadaiakat is csak a South Park készítői találták ki, tanulságul.)

Viszont megjelenik Tom Waits mint útitárs (aki a kutyáját keresi, ha már az életének nem volt értelme), és túinvan alapon segít keresni Zia csaját, mert a hírek azért arrafelé is terjednek, és a csávó megtudja, hogy az exe szintén öngyilkos lett, tehát valahol ott lófrál ő is.

Igen ez ennyire vidám film, miközben műfajilag legtöbbször "romantikus drámának" szokták besorolni. pedig nem romantikus, drámát csak nyomokban tartalmaz, inkább afféle keserédes rinyálás arról, hogy úgyis mindegy. Néha humoros, néha szirupos, nem elviselhetetlenül, csak pont annyra, hogy fájjon, de kivárjuk a végét. 

(A zenék nagyon jók, azt viszont nem tudom elnézni, hogy a főszereplő szinkronhangja Steiner Kristóf médiahernyó, aki valójában a meleg, vegán Gangsztazoli, az affektáló műmájer, akinél azonnal átkapcsolok, kikapcsolok vagy menekülök.)

Egyszerűnek kéne lenni

De nem venni pulykakast Debrecenben. Csak úgy simán lenni, instant nirvánában, ahol nem zavarnak a beteljesületlen álmok, a teljesíthetetlen elvárások, az elcseszett esélyek. Mint aki egész nap annak örül, hogy a villamos sárga, a spagetti sokkal hosszabb, mint amilyen széles, és különben is, milyen szépen csillognak a tócsák a sáros járdán. (És nem gondolkodni azon, hogy a tócsa az tulajdonképpen egy krumplis étel, vagy egy költőző madár-e inkább.)

Nem kellene persze papucsállatka-szintre butulni, a Peter Griffin-paradigma kerülendő, de jó lenne úgy látni a világot, hogy mondjuk milyen remek dolog az udvari kútból húzni a vizet, mert egyfelől nem cseszeget a szolgáltató sárga csekkel, közben pedig megvan a napi edzés is, ráadásul a friss levegőn.

Nem kellene célt vagy értelmet keresni az életben, csak derűsen tudomásul venni, hogy kozmikus véletlen vagyunk csupán egy nagy, hideg és rémesen üres univerzumban, aztán beállni buddhista szerzetesnek, és botrányt csinálni a jakvajas tea miatt. Hiszen nem számít a botrány, nyugodtan ki lehet mondani, hogy a jakvaj avas, a tea kihűlt, és a főapátnak büdös a szája. Mert változik ettől a világ? Nem.

A híres pillangó hatás is csak arról szól, hogy egy lepke megbillenti szárnyát Tokióban, amitől hatezer-háromszáz lépésen át Londonban belilul a Temze, de ettől mondjuk az Oort-felhő valamelyik üstökösmagján élő szilícium-alapú létformáknak egy kicsivel sem lesz rosszabb napjuk. Pedig az Oort-felhő galaktikus léptékben nagyon közel van, tulajdonképpen itt, a mi naprendszerünk előszobájában.

De az ottaniakat érdekli, hogy milyen színű a villamos, hogy isszuk a teát, vagy hogy a relatív elégedettség mentén definiáljuk-e a boldogságot? Na ugye.

Ezért kell egyszerűnek lenni, hogy ne röhögjenek rajtunk a távolról repülő ufók, akik már tudják, hogy annyira porszemek csupán a Valószínűségi Univerzum véletlen-alapú létezésében,  hogy hozzájuk képest a a sötét anyag szájában is világít a negró. Egyszerűen tojnunk kell az egészre, az álmok képzavaraival együtt.

Persze nem is látszunk...

Csirip el

Trampli Donáld az Egybesült Állatok Grill és Bár kirúgott ügyvezetője már ott tart, hogy ha kidobta őt a Twitter, majd csinál magának másikat. Ja, ezt ismerjük,  a magyar net is vagy két hete röhög/szörnyülködik a HunDub nevű keresztény-nemzeti fészbuk-próbálkozáson (kivéve a lelkes, kormányhitű egybiteseket), pedig a felcsútit - emlékeim szerint - még egyszer sem baszta ki az említett platform. De jobb félni, mint megijedni, jobb megelőzni, mint utolérni a sánta kutyát. Vagy valami hasonló. Addig járni korsóval a kútra, míg a legjobb védekezés a támogatásba maga esni bele, ilyenek, lényeg hogy többekben keltse dakota közmondás benyomását.

Mert Trampli számára a Twitter volt az internet, szerintem a fészbukját biztos pont úgy valami vastagon pénzelt alkalmazott viszi, mint nálunk a főnökét, mondjuk meglepő is lenne, ha tudna három mondatnál hosszabb szövegeket önállóan fogalmazni. 

Mert azzal annyi gond van: egyes szám - többes szám, alany és állítmány egyeztetése, központozás meg ilyenek, ja és gondolni is kell valamit írás előtt. Ez utóbbi - a vonatkozó közmegegyezés szerint - előfeltétele a szövegalkotásnak, persze a jelen kommentkultúrája számtalan ellenpéldával szolgál, sokaknak megy már az automatikus gépelés, melynek csúcsa, mikor valaki kizárólag emojikkal kommunikál: szmájli, szmájli, hüvelykujj, szívecske, vigyor, szívecske. Ehhez képest már byroni magasságú költészet a „sunáznám“, az „elsőőő!“ vagy a „kár érte, szerettem a zenéjét“.

Szóval a valaha volt legjobb elnöki első ciklus performálójának a csipogás volt az adekvát médium, de szerencsére még van hova fejleszteni a csatornát. Hiszen a csipogáshoz, miszerint lényegtelen dolgokról  (töred)ékesen előadott nyafogáshoz képest a picsogás jelenti a szintet lépést. És T. Donáld ebben különösen jó, némelyik harcias üzenetén szinte látjuk, ahogy gépelés közben haragosan toppant is egyet. Ökölbe szorult arccal, ahogy azt annyiszor előadta már nyilvános, önmagából hülyét csinálásai közben.

Úgyhogy az alternatív, párhuzamos Twitter lehetne a Beeper. Mert bár fogalmam sincs róla, mi is lehet a „picsog“ angol megfelelője (oké, magyarul is kissé mesterkélt, de legalább majdnem szellemes), a gugli fordító szerint viszont beeps. (Kis szépséghiba, hogy a picsogot cebuano nyelvű szónak detektálja. A cebuano amúgy a maláj-polinéz nyelvek közé tartozik, és a Fülöp-szigetek középső és déli részén beszélik, pontosabban picsogják, ha már.)

Amúgy a trampista őrület szédületes, szakadékba szaladós szertelenségét én nem korlátoznám holmi netes platformok újragyártására. Mivel Trampli láthatóan nem tervezi még a nyugdíjba vonulást (ha csak kedves, de határozott ápolók rá nem beszélik), felszabaduló idejét fordíthatná olyan nagyívű programok megvalósítására, mint a republikánus-konföderalista űrprogram beindítása, ezúttal valódi holdraszállással, ha már annak idején csak belehazudták az egészet az űrversenybe. Vagy kísérletezhetne a Francba a Franciákkal márkájú turbóamerikai majonéz kifejlesztésével (ez kőolajból, krumpliból és marhatojásból készülne), a fehér, alsó osztálybeli óvodások lőfegyver-érzékenyítésével, vagy simán csak felvételizhetne a Háttérhatalom Egyház birodalmi fővarázsló képzésére. Oké, a birodalmi fővarázsló az a Ku-Klux-Klán környékén létező beosztás, szóval lehet helyette vezető sámán, avagy Chief Shaman. Szar vakkal, ha élhetek egy elnöki szintű ócska szóviccel.

Végül is nagyjából ekként értelmezte az elnöki szerepét is, amennyiben a politikát nyelvtanilag hendikepes ráolvasások mantrázásának értelmezte. 

metro.co.uk

Csúfak, piszkosak és gonoszak

Igen a leírás bárkire ráhúzható, akire csak akarjuk (vö. „alkoholista az, aki annyit iszik mint mi, csak nem szeretjük“), de ez esetben egy olasz film címe (eredetiben: Brutti sporchi e cattivi), amely majdnem olyan régi, mint szerénytelen személyem. De csak majdnem, mert ez a darab 1976-ban készült, én meg kicsit korábban.

Ettore Scola rendezte, akire talán Pasolini volt  legnagyobb hatással, csak épp ő vígjátékot csinált a római nyomornegyed fura figurái köré. Viszont, mint valami komoly neo-neorealista, jóformán egyetlen színészt alkalmazott csak, Nino Manfredit a főszerepre, mindenki más autentikus proli, miként a helyszínek is.

És igen, ebből nagyon más nem jöhetett ki, mint egy pre-kusturicai ereszdelahajam, antiromantikus burleszk a sárba és szegénységbe ragadt alsó tízezerről millióról, háttérben egy dél-europid favella (angolos műveltségűeknek: slum). Persze lehetne hozzánk közelebb is, néha várjuk már, hogy Páger Antal elkezdjen arról énekelni, a Villa Negra nem apácazárda, és nyugodtan átugorhassuk az indokolatlan musical-betétet, de nem. Marad a túlzó talján gesztusokkal felpántlikázott alulnézeti abszurd, szórakoztató és népfelvilágosító jelleggel.

Giacinto a családfő ugyanis maga  a prosztó keresztapa, aki egy munkahelyi baleset miatti kártérítés okán az aktuális gettómilliomos, de esze ágában sincs a családjára költeni  a dellát. Ellenben viszont hazacipel egy kövér kurvát, aki aztán a rokonsággal folytatott állóháborúban afféle fegyverhordozója is lesz, miközben időnként lövöldöz a  famíliára, időnként meg rájuk gyújtja a maga tákolta kalyibát. A kettő között pedig beviszik a rendőrök, de a pénze akkor is biztonságban van, pedig kevéssé szeretett szerettei nagytakarításnak álcázva túrják fel a casa-t.

Szóval az egész egy humán trágyadombon játszódik, ahol tényleg mindenki meglehetősen csúnya, szükségszerűen piszkos, és pont annyira gonosz, amennyire az kell a túléléshez, no meg ahhoz, hogy ha helyzet van, ő üssön először. (Rendőrségi kihallgatások esetén előadott változatban: először vissza.) De ezzel együtt sem lesznek karikatúrák a szereplőkből, Scola jó arányérzékkel megoldja, hogy megmaradjanak embernek, hús-vér alakoknak, minden értelemben.

És hát semmiképp nem gonoszak a szó filozófiai-teológiai értelmében, pontosabban legfeljebb annyira, mint a farkas, mikor szétcincál egy nyulat, mert ők tényleg abban a helyzetben vannak, ahol főleg csak túlélés van, ahonnan már nincs hova bukni, ahol már a posztmodern relativizmus nélkül is minden mehet (anything goes - ez amúgy épp a hetvenes évek második feléből származó jelmondat).

És pont ezért lehet a helyzetükből viccet csinálni, hisz az már régi közhelye a nyugati kultúrának, hogy a kilátástalanságot legfeljebb a humor oldhatja fel, azaz teheti elviselhetőbbé. 

A jó a rossz és a csúfban is piszkos volt mindenki, némelyek gonoszak is, de az a modell csak a vadnyugaton működött. Rómában a XX. században már nem, úgyhogy a film nem is erőlködik erkölcsi tanulsággal, hanem - tényleg mint a realizmus emblematikus darabjai - egyszerűen csak bemutat. A hatalomnak is, hogy tessék, így fest a nyomor egy görbe tükörben nézve

Ez nem fekete komédia, nem is dráma, ugyanakkor határozott társadalomkritika, de nem a harcias fajtából. Amolyan látlelet, bármit is jelentsen ez.

Mosókonyha-esztétika, csupasz seggel és villanykörtével, Piedone meg Nápolyban maradt:

Vessünk véget a dél hazugságának!

"Mit ér, mit ér két félteke

 ha lóg az ember féltöke."

(Kosztolányi Deziré)

Régóta bassza a csőrömet ez az Ausztrália-hazugság. Mindenhol azt a marhaságot terjesztik (na, kik?), hogy létezik egy ilyen nevű kontinens, ami ráadásul egy ország is egyben, hát ez mekkora hülyeség már!

Először is: az ország meg a kontinens az rohadtul nem ugyanaz, ezt mindenki tudja, aki kapott már hármast földrajzból. Még Amerika sem foglalja el az egész kontinenset, ahol van, mert északról ott pofátlankodik Kanada, ahol nem amerikaiak laknak, meg délről Brazília, Uruparagváj, Sargentína, Májámi, Tekszasz és hasonlók, ahol nem is beszélnek angolul. Csak az angoltanárok, akik amúgy szintén benne vannak az Ausztrália-összeesküvésben. Meg az ausztriaiak, akik próbálnak egy nagy testvért hazudni maguknak, ha már  Monarcia-projekt önnön trianonjába dőlt.

De nézzük először a tényeket.

1. Ausztrália állítólag az úgynevezett "déli féltekén" van. Ami eleve hülyeség, mindenki tudja, hogy a két félteke az a Keletei meg a Nyugati, amik Greenwichben különülnek el egymástól, és tényleg, én láttam is a vonalat, a mellékelt ábrán

. (Persze itt a londoni Greenwichről van szó, nem hasonló nevű new yorki vilidzsről, ami meg nem is falu, csak a Háttérhatalom akarja annak beállítani, meg a Village Voice, amíg be nem zárták szüntetni.)

A déli félteke az egyszerűen nincs, mert a Föld ugyan nem lapos, mint az ostoba, megvezetett laposföldesek hirdetik,  de nem is kerek, hanem félgömb. Az alja lapos, mi meg a tetején vagyunk. Az alja az egyébként olajból meg dinoszaurusz-csontokból van szerkesztve, fölül meg az óceánok, a szárazföldekkel. A szárazföld az, mikor a félgömb rücskösebb részei kilógnak a vízből. (És persze az olaj az valójában nem kőolaj, mert valami vagy kő vagy olaj, már a halmazállapotuk sem ugyanaz. Az olaj az kurva rég kidőlt növényekből, meg növényevő dínókból van, és nincs benne kő, de még csak sóder sem.)

És ha nincs déli félgömb, akkor nincs északi sem hiszen ezek csak egymáshoz képest tudnak valamelyikek lenni, márpedig déli nem lehet, mert onnan leesnének az emberek, meg a dolgok. Dél-Amerika az csak Észak-Amerika alsó (nem déli!) része, Csíle például egy mexikói határfolyó, csak az ottani halászokkal elhitették, hogy ők egy ország.

Afrika az félig van, de az "egynelítő"-től lefelé már nincs, igazából sokkal kisebb, mint amekkorának rajzolják, és minden irányból a Földközi-tengerrel határos.

2. Ausztrália viszont nincs. Azt csak a brit imperialisták hazudták rá a térképekre, mert annak idején (a tizenvalahányadik és tizensokadik század között) igen zsúfoltak lettek a brit börtönök, ezért inkább kivégezték a rabokat kötél általi lefejezésre, aztán azt mondták, hogy csak elvitték őket messze. Csak hogy a rokonok meg a többi rabok nehogy lázadás útjára tereljék a vitás kérdéseket, mert az akkori királyok és nők már úgy megszokták a Bákhinghem-palotát, hogy nem volt kedvük Emigrációba utazniuk nyaralni.

Így aztán a Királyi Csillagászati Micsodában a királyi csillagászok kitalálták a adéli féltekét. Könnyű volt nekik, ők az ablakból ráláttak a Keletire meg a Nyugatira, és ugyan a Déli pályaudvart sosem tapasztalták (nem is hittek Buda létezésében), de volt hozzá fantáziájuk.

És hát egy nem létező féltekére már oda lehet hazudni egy komplett kontinenst is. (Kiszivárgott hírek szerint, eredetileg több országot is akartak, de a terv vázlatban maradt, azt mondát, legyen egy ország az egész, beszéljenek ott angolul, nem kell ezzel annyit tökölni. A szintén kitalált Új-Zéland csak azért menekült meg, mert Lord Seeland, az Admiralitás tizenhatodik lordja - állítólag szándékosan - ráhamuzott a szivarjával, bosszúból, mert a Birodalmi Bajusz-szépségversenyen elért középdöntős helyezéséért csak Bokaszalag-renddel tüntették ki. Pedig térdszalagot szeretett volna, de azt elvitte előle valami udvari ortopédsebész.

3. És ha nincs Ausztrália, nincsenek ausztrálok sem, ők javarészt színészek, akiket szerepen kívül fejjel lefelé lógva tárolnak egy hollywoodi trezorban, csak hogy szokják a figurájukat. És vannak köztük olyanok, akik színészeket játszanak (ez már nagyon meta), mint Melanie Gison (csak a nyilvánosság számára férfi) vagy Kájli Mónika. Egyébként bárki utánanézhet a lakcímüknek, ezek mind Lózan Cseleszbe vannak bejelentve, mondjuk Szidnibe nehéz is lenne.

És akkor még pár adalék a végére, ha valakinek lennének még kétségei a "déli kontinens" nemlétezésének létezésével kapcsolatban:

- Az állítólagos Melbourne-i meg Szidni (Szidnii?) olimpiákat valójában Manchesterben és Sheffildben rendezték, nem véletlen a kezdőbetűk azonossága!

- A kacsacsőrű emlőst és a kengurut brit tudósok génmanipulálták össze,  kacsa-vakond, illetve szöcske-mókus-vadászkopó hibridekként, mert ilyen hülye állatokat az evolúció magától nem teremtett volna.

- Az "ausztrál" rögbiválogatott valójában átoperált japánokból áll, akiknek elegük lett belőle, hogy bézbólban mindig kiverik őket az amerikai kubaiak. Mint látható, Britanniában a nép dohányosabb fele sem hisz igazán Ausztráliában, szerintük Wales akkor már inkább létezik. Ezért nyerhet rögbiben is, mert jobban bírják a sört, az esős időt, meg Edvárd király, angol királyt, főleg bárdokkal.

Ezt a bizonyítékot is én fotóztam...

p.s. Már épp befejeztem e fenti gondolatmenetet, mikor csak úgy viccből, rákerestem a guglin arra, hogy "Ausztrália nincs is". Erre kiderült, hogy a van a földtekén (az északin, naná) olyan futóbolond, aki ezt a konteót komolyan tolja. Illetve tolta a fácsén, de per pillanat már nem érhető el az oldala. Szólt a Holló: sohamár?

Tűz a vízzel

A Firewater fura egy zenekar, a mindenáron műfaji keretekben (legfeljebb azok között) gondolkodó kritikusok nemigen tudják hova tenni, úgyhogy ilyeneket mondanak rá, hogy "world punk". Ami persze csak annyit jelent, hogy fogalmuk sincs, mi ez a kicsit arab, kicsit indiai, kicsit klezmer, kicsit ska motívumokkal tűzdelt, nem igazán populáris , de  nem is rockzene, tele világfájdalommal meg valami régi-régi lázadás rezignált emlékével. 

Nagyjából huszonöt éve hozzák zavarba a közízlést, pontosabban főleg Tod Ashley a zenekar alapító-főtáltosa, ügyvezető igazgatója és executive producere.

Ez lenne itt fentebb az egyik jelentős, bizonyos nehezen meghatározható körökben viszonylag ismertnek számító daluk. (Hát ja, azt mégsem írhatom hogy slágerük, tegye fel a kezét, aki hallotta már korábban. Na ugye.) A szám mondanivalója szerint az élet szar és reménytelen, de legalább a végén meghalunk. Nem igazán apokaliptikus a szöveg, hősiességet nyomokban sem tartalmaz, nyomort viszont nem csak lelkiekben. 

Igazán pozitív kis dal így péntek reggelre, legalább is abban az értelemben, hogy ehhez képest a krémsajtos pirítósom már maga a mennyei gyönyörök kertje, főleg ha van hozzá tejeskávé is. (Így jobban belegondolva persze, jobbára csak nekem, egy durván laktózérzékenynek ez a pokol előszobája lehet, de a sürgősségié mindenképp. )

És természetesen a zenekar nem csak az utca árnyékos oldaláról tud dallamos melódiákat borongani, itt egy vidám, már-már mókás dal a háromlábú kutyáról. 

(Na igen, a háromlábú eb az nagyjából a lírai én pszichotikus oldala, de ha találok tőlük valami vidám polkát, vagy mulatós szintipopot, majd biztos nem szólok róla.)

Az előrehozott múlt idő szent győzelme

Az origónál majd' egy napot gondolkodtak rajta, hogyan is tálalják a tegnapi washingtoni történéseket, ahol a kormányhitű narratíva szerint ugye a tiszta tekintetű, kicsit sem bomlott agyú hazafiak fejezték ki polgári elégedetlenségüket a demokrácia állapotával kapcsolatban. De mivel nem csak a post-truth, hanem a post-TV korszaknak is hajnalodik manapság, nem találtak elfoglalható tévészékházat, hogy a YouTube hol lehet helyileg, azt meg eleve nem tudták. Így hát maradt a törvényhozás, ott épp volt úgyis egy csomó tévé meg sajtó, már ha a kettő nem ugyanaz.

És a tüntetőkből magukat forradalmárrá ivó/hergelő tramplistákat mára végre megfelelő értelmezési keretbe helyzete kis hazánk legszánalmasabb "hírportálja". Aszonták:

„A botrányos novemberi választást követően totális káoszt hozott Joe Biden elnöksége"

Azaz tettek rögtön két erős állítást: a novemberi választás botrányos volt, és az elnököt jelenleg (ki tudja mióta) Joe Bidennek hívják.

Az első egyszerű eset, analóg azzal, mikor a takonyrészeg választópolgár felszáll az éjszakai buszra, alaposan lehányja a mellette állót, és mikor az méltatlankodni kezd még le is hordja, hogy "Mit dumál ember? Hát nézzen már magára!" 

A novemberi választás ugyanis egyáltalán nem volt botrányos, botrányt kizárólag az elnök emberei, és elsősorban maga Trampli Donáld próbált gerjeszteni. Például akkor, mikor már előre bejelentette, hogy itt kérem súlyos csalások lesznek, de valahogy nem ejtett szót arról, hogy ő, mint a törvények őre, tervezne bármit is tenni a sátáni demokraták pokoli terve ellen. Aztán még a választás estéjén, mikor sok milliónyi szavazatot még össze sem számoltak, bejelentette, hogy elsöprő győzelmet aratott, és ezt azóta annyiszor elmondta, hogy szerinte már csak ettől is igaz. 

Tegnap ilyeneket twittelt - amíg le nem tiltották a picsába - hogy „Ilyen dolgok és események történnek akkor, amikor egy szent, földcsuszamlásszerű választási győzelemtől ennyire dicstelen és gonosz módon megfosztják a nagyszerű hazafiakat, akikkel olyan sok időn át rosszul és tisztességtelenül bántak”

Azért én a helyében pápa SMS-ét megvártam volna, a nem létező győzelem spontán szentté avatása előtt.  De arról is delirált egy kicsinyt, hogy sosem volt még ilyen fantasztikus első ciklus az elnökség történetében, bár kétlem hogy a jó Donáld fejből fel tudná sorolni az elődeit.

Szóval a botrány nem a választáson volt, hanem utána, és forrása a világ leghülyehajúbb politikai vezetője volt, gyakorlatilag egy személyben. (A hülyehajúsági listán Kim Dzsongun a második, Borisz Dzsonzon meg  bronzérmes, főleg mióta hajléktalan-stílusban tolja.)

De érdekes az is a dialektikus-orbánista portál megfogalmazásában, hogy Biden elnöksége káoszt hozott. Így, múlt időben. 

Szóval vagy volt már neki elnöksége korábban is, álnéven és parókában, ez esetben ő volt Bill Clinton, vagy George W. Bush, mert nagyjából velük egy generáció, vagy valahol máshol volt már elnök, ahová káoszt vitt. Vagy hozott?

Esetleg az origó szövegtermelő betanított munkásai feltalálták az időgépet, bár ez nem valószínű, a tévesen újságírásnak nevezett ténykedésük alapján már az is kész csoda, hogy a kis- és nagybetűket meg tudják különböztetni egymástól, majdnem mindig. (Ez ügyben tényleg megszólalhatna valami vatikáni illetékes.)

Vagy simán csak a wishful-thinking, azaz a vágykiteljesítő gondolkodás típusos esetével van dolgunk, mert az origós furkók igen szeretnék, ha Biden elnöksége káoszba fulladna, de annyira, hogy a nagy akarásnak az igeidők összekeverése lett a vége. 

Pedig délelőtt még szép és magasztos híreik is voltak, például az, hogy "Vízkeresztkor megszentelték Orbán Viktor irodáját - videó"

Amit én nyilván nem tettem meg, mert egy magamfajta hinduszimpatizáns pogány nyilván méltatlan az ilyesmire, illetve tartottam tőle, ha belenéznek, kénköves kárhozatot majd vakcina helyett, vagy Katolikus Dzsihád Evriver Mozgalom ímélben kiátkoz a fészbukról. Mondjuk nem zavarna, de félnék tőle.

"Francba, sose nyerek már választást..." (popsugar.com)

Foglaltház-foglalók

Trampli Donáld (foglalkozását tekintve Mégkéthétig Elnök) hívei tüntetésből fakadó hirtelen behatolás által jutottak be a washingtoni Capitoliumba. Elég gyorsan ment nekik, mert a képviselőknek és szenátoroknak évekig kell építgetniük a politikai karrierjüket, mire bejutnak oda, rengetegszer kell mosolygós gyerekekkel fényképezkedniük, meg korrupciós bevételeket csatornázniuk, hogy képviselőként szenátorhassanak.

A tüntetők meg simán csak áttörték a rendőrkordont, oszt' bementek, hogy tiltakozzanak a Bájden nevű csaló megválasztásának jóváhagyása, vagy helybenhagyásának megóvása, esetleg helybenválasztása megjósítása miatt. Izé, érdekében. (Az ilyesmit az ügyvédek szokták tudni, tisztelt bíróság, nekünk csak az a lényeg, hogy ne kapjuk letöltendőt, kapjunk viszont sört.)

bbc.com/news

Amerika kommentátorok ezt a demokrácia elleni támadásként értelmezhetik, de mi innen,  tizenéves rutinnal tudjuk, hogy csak a túrórudi-automatákat  keresik. Meg kint hideg van, és fáztak, úgyhogy bementek, de ha az előcsarnok nem elég fűtött, akkor majd raknak kis tüzeket is, ha már véletlenül van valakinél egy kis benzin, rumosüvegben, szakszerűen lezárva egy ronggyal.

Úgyhogy a Fel Csútért! Alalpítvány és Internesönel Akadémija igazán küldhetne nekik túrórudit, hogy azzal már ne kelljen külön fáradniuk. Kakadu miniszterúr most vett valami bazi nagy, igen diplomáciai jellegű szállítógépet (jó hát a Vizzernek, de ők nemzetiszín légitársaság - valamelyik nemzeté biztos), abba igen sok szovjet eredetű édesség fér, ami majd jól meg sem romlik, amilyen kurva hideg van ezeknek az utazómagasságán. (De hogy van a túrórudi angolul? Cottage cheese, the red nose reindeer?)

Benzint szerintem nem kell küldeni nekik, ezek a jenkik már annyi olajat hiénáztak össze a Közel-Keleten, háborús cselekmények által, hogy már ők is exportálnak olyat, a szegényebb sorsú gyarmatokra, illetve baráti diktatúráknak. Meg jeget az eszkimó medvéknek, akik korábban jegesmedvék voltak csak, elolvadt alóluk.

Szóval mi innen drukkolunk Donáld elnökúrnak, és rendíthetetlen híveinek, régen nagyon szerettük a rágóját, és most is nagyon drukkoltunk, hogy semmiképp se nyerjen. Nem hiába, ezt jó látni.

poptarisznya.hu

Stan és Ollie

A komikusokról szóló, életrajzi  igényű filmeknek az a legnagyobb hibájuk, ha viccesek próbálnak lenni. Ennél nagyobb hibát csak akkor lehet velük elkövetni, ha mindenáron a síró-szenvedő embert akarják megmutatni a bohócsmink mögött, mert mi van ha az illető komikus (komikusok) simán csak unalmas/ ellenszenves/ részlegesen kiábrándító alak(ok) volt(ak)?

A Chaplinről szóló életrajzi filmet például sikerült durva unalomba fullasztani, pedig CC élete is volt majdnem olyan érdekes, mint a jobb filmjei, de ez a '92-es moziból nem nagyon jött át, a kötelező díjak támasztotta elváráshoz képest meg pláne nem.

Nos, a BBC 2018-as Stan&Ollie című darabja szerencsére nem ilyen. Inkább afféle svédasztal, mert vannak benne poénok, személyes válságok és drámák, de ha épp nem találjuk annyira érdekesnek a sztorit, még mindig elviszi a hátán az egészet a két címszereplő (John C. Reilly és Steve Coogan), az ötvenes évek Angliájának milliméterre pontosan rekonstruált miliője, legrosszabb esetben meg a vidéki angol táj panorámája. Ja, és a vonatbelsők, bár azok lehet hogy csak nekem lényegesek...

Mert a történet igazából ott kezdődik, hogy a legendás komikus páros a második világháború után (konkrétan 1953-ban) elindul egy angliai színházi turnéra, mert már nem fiatalok, egy elmúlt világban voltak sikeresek, ám kell a pénz. (Amúgy nálunk eléggé el nem ítélhető módon Stanley Laurel (szül. Jefferson) és Oliver Hardy Stan és Pan néven ismertek, pedig a pan az lábas. Vagy serpenyő...)

A páros 1956-ban. (reddit.com)

És mivel nincsenek a legjobb passzban, sem anyagilag sem fizikailag muszáj legalább viccesnek lenniük, akkor is ha épp nincs közönség a közelben, így aztán Laurel (aki főállásban törött kekszeket ragaszt össze, legalább is a társa szerint), Londonba érve egy fél vasúti kocsi füle hallatára lelkesedik, hogy "Nézd, az Eiffel-torony!" Az ablakból meg a Tower Bridge látszik, szóval a tornyos poén jobban ül angolul.

Pedig van bennük keserűség, sértettség bőven, de a film nem teszi meg azt a szívességet, hogy valami könnyfakasztó drámát panírozzon a foszladozó barátságuk köré. Mindig akkor jön egy finom poén, amikor túl komorrá válna a hangnem, és akkor szúr oda egy cinikus menedzser vagy némi keringési elégtelenség, amikor már mennénk ki a konyhába teáért. És ez nem is rossz stratégia: ha már hőseink így élik túl a mindennapjaikat, a néző is így éli túl ezt a bő másfél órát.

No meg az se baj, hogy nem beszéli túl a témát (öregedés, merengés az egykori dicsőségen, megfelelési kényszer, a lét elviselhetetlen véget nem érése etc.), Richard Attenborough Chaplin életrajza is ott bukik el nálam, hogy minimum háromnegyed órával hosszabb a szükségesnél.

A Stan&Ollie viszont lekötött, csak a teknős aludt el rajta, igaz ő látványosan, a szőnyeg közepén,de szerintem nem látta a híres páros egyetlen klasszikus burleszkjét sem, szóval nála ez érthető.

L' appozok

Könyvet. Nem alkalmazásokat letöltögetve nyomkodok dolgokat, pláne mert tegnap kaptam egy könyvet. Egy nagyjából 400 oldalas regényt, amit Petra írt, és most már létezik kinyomtatva, összefűzve is, magánkiadásban, de akkor is egy egész könyv. Én meg elgondolkodtam rajta, hogy ez az, amire tuti nem lennék képes. 

És igen, nem válnék be űrhaajósnak, vájárnak, agysebésznek vagy biztosítási ügynöknek sem, de ezekre sohase vágytam. Írni viszont írok, jó ideje már, akkor is, ha nem számolom bele a kínosan szar kamaszkori verseket, de azok olyanok mint a pattanások, hogy előjönnek, ha jönniük kell, és nem tehetsz ellenük semmit.

Ám nekem még a novella is túl hosszú, túl kötött forma, miközben lehet, hogy tartalmilag is problémáim lennének. Néha az a szörnyű gyanúm, hogy nincs is olyan történet, amit szeretnék elmesélni, sőt egyyáltalán nincs olyan mondanivaló a világról (és legalább némelyeknek), amit muszáj lenne elmondanom, avagy kiírni magamból.

Úgyhogy csak a nettó grafomániám miatt szövegelek itt is, meg mert szeretek okoskodni. 

Az okoskodás az amúgy olyan, hogy az ember okosnak akar látszani, majdnem függgetlenül attól, hogy legfeljebb a társasház adott emeletén lehet ő a legkomolyabb intellektus, és tévesen azt gondolja, hogy ezt parttalan szövegeléssel érheti el. Hogy a mennyiség hátha tényleg átcsap minőségbe, mert a minőség a Zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete című regény szerint nem állapot, nem a dolgok tulajdonsága, hanem történés - na, ez a tipikus, raklapról akciós, ál-intellektuális okoskodás.

De ebben nem is vagyok rossz, ha lehetek ennyire szerénytelen (és lehetek, mint szerkesztőm, megengedem nekem), plusz szeretem össze-vissza asszociálni magam. Nem egy témán belül, inkább csak egy-egy téma ürügyén, és ez is egy lényeges ok, ami miatt képtelen lennék hosszabb prózát írni. Mert rohadt lusta vagyok, ráadásul én unnám meg először a saját szövegem, ami egy szerzőnél nem kifejezetten előny. Alsó-Literatúra helyett én Közép-Zsurnáliában érzem otthon magam, és utóbbival még némi pénzt is keresek.

De Petra regényének azért neki fogok eseni, bár már olvastam. Nem ezt a végleges változatot, hanem a fene tudja hánnyal ezelőttit, nagyjából az írás folyamatával párhuzamosan. Úgyhogy nem rágom majd le a körmöm, hogy mi a vége (sad, but true), de tényleg érdekel, mivé alakult végül a szöveg.

Ez a címe! (ankert.hu)

A repülő disznó, és más történetek

Ma nyolcvan éves Mijazaki Hajao japán rajzfilmes (rendező, forgatókönyvíró, producer, vágó - szerintem a kávét és ő főzi a stábnak), akinek a munkásságával vagy húsz éve nem tudok mit kezdeni. Ismertem  pár alakot, akik szerint Mijazaki korszakos világklasszis, akkora művész, hogy a leendő szobra el sem fog férni a talapzatán, de számomra azért nehezen fogyasztható.

Eleve nem bírom japán animéket, néha jól esik szörnyülködni  a felőlem nézve primitív párbeszédeken,  a szürreális képi világon, meg a történetek infantilizmusán, de hát ezek a cuccok ne nekem készülnek, teszem hozzá: szerencsére.

indiewire.com

Nyilvánvaló, hogy az idős mester azért nem a Dragonball-színvonalon alkot, meg az is, hogy a filmjeit gyerekeknek csinálja, de azért jó, hogy gyerekként én mégis inkább a Kukori és kotkodát, meg a Macskafogót néztem.

Nekem akkoriban ( a sötét nyolcvanas évek első felében) már a Vuk is sok volt,  egy szombat délutánon én szórakozni akartam, nem nyálas-könnyes erkölcsi tanulságokat interiorizálni. Gondoltam már akkor is, hogy az emberek, állatok , sőt a növények is előbb-utóbb meghalnak, néha erőszakosan, de tíz-tizenegy évesen konkrétabb probléma volt, hogy folyton iskolába kell járni, ahol aztán egy sem akar észrevenni a három lányból, akikbe igyekeztem szerelmesnek lenni.

Meg volt az Idő urai című magyar-francia koprodukció (a legmijazakisabb európai darab, amihez volt szerencsém), az már egyenesen ijesztőnek tűnt, mert ott aztán tényleg a létezés sötét reménytelensége lett mozgóképre szomorkodva. Hogy hát van remény, de csak sebtapaszként a világ szörnyűségére.

Mijazaki filmjei ehhez képest tök korrektek, van bennük humor, kikacsintás a nyugati kultúrára, és ahhoz képest, hogy gyerekfilmnek készülnek, egy csomó, csak felnőttek számára érthető utalás, hogy azt nem mondjam, szimbóleum. Például meglepően központi elem bennük a repülés, csak az általam látottak közül ilyen A vándorló palota, vagy a Laputa - Az égi palota, nem is szólva  Porco Rosso - A mesterpilóta című darabról.

Utóbbiban véletlenül nincs palota, de van benne egy repülő disznó, akinek a neve (Porco Rosso: Vörös Disznó) is egyértelműen Manfred von Richthofen-re, az első világháború híres német vadászpilótájára utal, őt nevezték Vörös Bárónak. Egyébként disznónk is ember volt régebben, és pilótáskodott az első világháborúban, aztán megátkozásból kifolyólag lett (azért félig ember) haszonállat, aki a háború végeztével a Földközi- és Adriai-tengerkörnyékén vadászik kalózokra, fejpénzért cserébe.

Van tehát a sztorinak valami nagyon is konkrét időbeli és földrajzi meghatározottsága, de egy pillanatig sem érezzük, hogy bármilyen módon is közünk lenne a világához, ez nem mágikus realizmus, ez simán csak mágikus, afféle mesevilág. Pedig épp ez az a filmje a rendezőnek, amit kifejezetten felnőtteknek készített, nem véletlen, hogy számomra is ez volt a leginkább fogyasztható.

De Mijazaki munkáihoz mindig kell egy sajátos hangulat, amikor az ember pont valami kissé szürreálba hajló, enyhén keserédes, morális alapelveket gyakran a szánkba rágó mesére vágyik, amely hangulat nálam viszont ritka. De ma reggel pont a repülő disznóval keltem, biztos ez a ködös-nyúlós, reménytelen januári szürkeség hozta ki belőlem a tizenkét évest.

Úgyhogy boldog születésnapot a mesternek, és mindenkinek, aki ma ünnepli. (Két ilyen személyt is ismerek, akikről - egyelőre még - nem emlékezik meg a wikipédia.)

A betegség drágaságának fenyegetése

Olyat nyilatkozott a Magyar Orvosok Szakszervezetének az alelnöke, hogy a hvg.hu még épp meglévő kommentszekciójában ritkán tapasztalható egységességgel indult be a kurvaanyázás. Azt mondotta volt a néni, hogy aki nem oltatja be magát a koronavírus ellen, és  a fertőzés miatt intenzívre kerül, azzal fizettessék ki annak a költségét. Kicsit sem gonoszul hozzátette, hogy pár hét az intenzíven, 14-21 milliócskába fájhat, hogy ennek árnyékában majd rohanjanak az emberek beoltatni magukat.

Hát igen, ez a sötét ostobaságnak egy olyan minősége, hogy én is hülyén nézek tőle magam elé, pedig szellemi sötétségben elég edzett vagyok. Mert ugye:

- Ha valaki hárommillió-nyolcszáznegyvenkétezredik az oltási listán, és talán novemberben kap majd valami fincsi kis kínai vakcinát, de van annyira felelőtlen baromállat, hogy már júniusban megbetegszik, és lélegeztetőgépre kerül, akkor tényleg megérdemli, hogy élete hátralévő részét adósrabszolgaságban stresszelje végig. A mocskos szemét állat. Élhetetlen parazita, aki még azt sem tudja megszervezni magának, hogy csak pár héttel az oltás  után köhögjön rá valaki a buszon.

- Az ember nem azért fizeti az egészségügyi hozzájárulást, hogy azért kapjon is valami normális ellátást, nem is értem, hogy komoly, felnőtt emberek is beveszik a maszlagot, miszerint az egészségbiztosítás azt jelenti, hogy folyamatosan fizetsz, akkor is ha semmi bajod, és nem veszel igénybe semmit az egészségügyből, és cserébe, ha bajod van, akkor meg segítenek, mert hát ez: biztosítás. Micsoda egy marhaság már ez, hát hol vagyunk enberek, Svédországba'?

- Egy tizenöt-húsz milliós számla pedig egy középkorú, átlag magyarnak azt jelenti, hogy soha a büdös életben nem tudja majd visszafizetni, hanem az lesz, hogy havonta leemeli a számlájáról a végrehajtó azt a pénzt, amivel törleszti a kamatokat, de a tartozása a nagyjából meglesz akkor is, mikor ő már hat láb mélyen... De ez is valami, legalább elmondhatják róla, hogy lám, milliókat hagyott az utódaira. Tartozásban, de akkor is.

És hogy hol van itt a társadalmi szolidaritás? A béka segge alatt nyilván, ez kérem maga lenne az unortodox szolidaritás, a "fizess, hogy fizethess" modellje, ahol el sem látnak majd, ha nem fizetted rendesen a TB-t, de aztán azért még számláznak is kissé. Agyarország jobban teljesít!

orult.hu

És akkor még néhány kínzó kérdés:

- Alelnök asszony melyik országban él, és magától beszél hülyeségeket, vagy felsőbb elvárásra?

- Hallott már valaki korábban is a Magyar Orvosok Szakszervezetéről? (Mert ők nem az orvosi kamara, hanem valami, jobbára láthatatlan érdekképviselet, mint azt hiperminimalista honlapjuk is bizonyítja. Amúgy lehet, hogy azért kell ilyen baromságokkal összenyilatkozni a sajtót, hogy legalább azt a tetves tíz percnyi hírnevet bezsebelhessék.)

-Tessék mondani, akkor a dohányosokkal is kifizettetik a tüdőátültetésüket?

- A részegen gyorshajtókkal a beleset után, hogy visszavarrták a fejüket a balesetin?

- És egyáltalán: fenyegetőzés helyett nem lenne egyszerűbb kötelezővé tenni az oltást? (Mint pl.  a csecsemők kötelező oltásait, vagy a régebben a tüdőszűrést.)

- Ki ölte meg Laura Palmert?

- Mit dugdosnak az 51-es körzetben?

- És mégis mozog a Föld, ha lapos?

Alsó-felsőoktatás, a szentségtelen végeken

Valami furcsa beakadás miatt még mindig elolvasom az egykori munkahelyemről szóló híreket, ami persze igazából már nem is létezik. Ha valakinek nem lenne meg, ez a néhai Kaposvári Egyetem (élt húsz évet, tavalyig, ebből nyolcban én is benne voltam), ami ma már Szenitsten, izé... Szent István Egyetem része, valami "kaposvári campus", vagy mi a tök. Ami arra utal, hogy állnak még az épületek, valamiféle oktatás is folyik ottan, de egy csomó szak, meg posztrgrad képzés, amiken tanította, már évek óta nincs meg. És ezzel együtt persze komplett tanszékek is  'lomtár ürítése' parancsra kattintottak, ami meg marad, az valahol a kínos és szánalmas között ingadozik. Egy olyan helyen, ahol tizenéve még nagy tervekkel álltak neki, hogy valami komolyabban vehető felsőoktatást csináljanak, azt' ez a vergődés lett belőle.

És hogy szép kerek legyen a sztori, az átpofozott István egyetemet (nekem egy iskola ne legyen szent, már akkor szégyellem magam, mikor a St. Trinian's poénjain röhögök) áttolják alapítványi fenntartásba, hogy elveszítse közpénz jellegét. És a kuratórium elnöke is egy ízig-vérig felsőoktatási szakember lesz, miszerint Csányi Sándor, aki nem a színész, hanem a magát szarrá privatizáló pénzeszsák. Zsebében egy komplett cégbirodalom, ótépével, borászattal, mifenével, már tényleg csak egy egyetem hiányzott a portfóliójából. 

Gondoltam is ha nyernék pár milliárdot a lottón, én is vennék magamnak egy college-ot Camebridge-ben. Mindegy melyiket, amelyik épp eladó, csak ne legyen benne  a nevében, hogy szent. Mondjuk a Trinity jöhet, mert magyarul ugyan szentháromság, de angolul nélkülözi az előtagot.

Azért remélem VIP-páholy van benne, dzsakuzzival. (en.wikipedia.org)

Azért  a kurvatóriumba jut két akadémikus is, de hogy gátat vessenek a parttalan tudóskodásnak, betolják még Lézer Jánost, a fideszkádéenpé Emberarcú Dzsentri Tagozatának fővadászát is, nehogy már csak arról szóljon az egyetem, hogy kell állatokat tenyészteni, mikor a levadászásuk is fontos. E tekintetben hiányolom Semmilyen Zsolt (haveroknak csak DJ Szentfazék) semmitmondásért felelős miniszterelnök-helyettest, illetve értetlenül állok a tény előtt, hogy a MOL már senkit sem delegál? Hiszen egy remek emberük már ott asszisztál a színművészeti ágazat kinyírásánál, nem igaz, hogy az agráriumhoz nem találnak kompetens embert. Bioetanol, valami?

Az általuk felügyelt alapítvány által működtetett intézmény amúgy jövő hónaptól már nem is lesz szent, mert úgy fogják hívni, hogy Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. Jó, mi? De tényleg, mennyit kell inni ahhoz, hogy valami nagyon magasan lévő íróasztal mögött, valakinek ez a baromság kússzon elő a fejéből? Vagy hosszabb távon be akarják darálni az orvosi karokat is, esetleg arról akarnak nagy ívű képzéseket indítani, milyen a nagybetűs Élet?

Mert utóbbi esetben lenne pár ötletem: "kinek menyije van, annyit is ér" alapon (ugye megvan még LJ halhatatlan mondata?) kisemmiző-magalázó alapszakot lehetne indítani azoknak, akiknél a háztartásban az egy főre eső jövedelem nem éri el a mindenkori helyettes-államtitkári fizetést, nettóban. Ezzel párhuzamosan pedig cinizmus-hedonizmus Ba/BSc képzést azoknak, akiket gyerekkorukban arany halkéssel kergettek a mahagóni ebédlőasztal körül, ha nem akarták megenni a beluga-kaviárt.

Előbbieknek nem lenne mesterképzés, ők három év megalázás után próbálkozzanak csak a sokadlagos munkaerő-piacon (a tehetségesebbek a szervezett bűnözés területén építhetnek startupot), az utóbbiak pedig mehetnének tovább a Képmutató Kivagyiság master degree felé, ami után jutányos áron vásárolhatnának maguknak PhD-fokozatot, egy Nebraskába bejegyzett, ám a Kanári-szigeteken adózó online tudományosképző intézetnél.

És akkor ezt az agrárképzés-mizériát el is engedhetnék, hiszen az macerás, korán kell kelni hozzá, meg hát a lószar is, ugyebár...

De ha valakinek nem igénye a magas szintű Élettudomány, itt nálunk még mindig lehet óvóbácsi vagy tanítónéni, esetleg színész, bár ki tudja, még meddig.

Köztársaság? Király!

Azt interjúzta bele a párthű, lokális sajtóba a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés fideszes elnöke, hogy az EU-ban sem mindenki olyan fejlett demokrácia, mint lángoktól ölelt kis hazánk, elvégre egy csomó helyen királyság van, az emberileg és szakmailag egyaránt fejlettebb köztársaság helyett. És a derék főispán (Vagy az a kormánymegbízott? Akkor alispán.) odáig hergeli magában az alanyi politológust, hogy Belgiumot, Svédországot vagy Spanyolországot simán lefeudalizmusozza. Említi még Hollandiát és Dániát is, mint elmaradott kis csicskákat, akik még midig ilyen királyok meg királynők előtt hajlonganak, a primitív gyökerek. 

És tényleg, mit adtak Európának például a dánok? Andersen meséin, a vajas kekszen, az Olsen-banda filmeken. Soren Kierkegaard filozófiáján, Niels Bohr fizikai felfedezésein, Lars von Trier filmjein, a medvecukron, a fénysebesség első mérésén vagy Lars Urlich-on, a Metallica dobosán kívül? Semmit, a kis buzik.  Még Hamlet dán királyfi sztoriját is Shakespeare-nek kellett drámásítani, a dánok annyira nem színpadképesek. A hollandok meg füveznek.

Szóval a fideszes közhülye számára egyszerű a képlet: a királyság az feudalizmus, a köztársaság az demokrácia, négy láb jó, két láb rossz, le is megy kutyába, intellektuálisan mindenképp. Pedig Svédországnál vagy Dániánál eminensebb demokráciát nehéz találni, nálunk meg úgy van kvázi-feudalizmus, hogy egy üresfejű hobbihorgász elnökli a Sándor-palotát. Aki annyira nemkirály, hogy abban sem vagyok biztos, ő dönti el reggelente, hány cukorral issza a kávéját. (Apropó, miért lakik palotában egy köztársasági elnök, he?)

De hát mi vagyunk az az ország, ahol az ilyen Mosott-Győrsoproni fogalmatlan alakokból lehet középkategóriás közéleti aktatologató. Úgyhogy bizonyos szempontból jobb lenne nekünk valami törzsi berendezkedés, ott legalább az efféle okosságok terjesztőit fel lehetett pofozni a tábortűz körül. Vagy legalább ráküldeni a varázslót valami ütős kis átokkal.

Én ezt még tűrném egy darabig...

 A Twisted Sister leghíresebb slágere (máris pontosítok: egyetlen slágere) a We're Not Gonna Take It, amit az is ismer, aki nem ismeri, az is hallotta pár tucatszor, aki a TS-ről sem hallott, egyszerűen a modern popkultúra olyan alapköve, mint a, kokakóla, a Playboy, a Jóbarátok, a Mars szelet, az online zaklatás vagy a bézbólsapkába hányás, szóval életünk egy pontján tuti belefutunk. Legkésőbb.

Enne megfelelően van hatmillió-háromszázezer feldolgozása, na jó ez költői túlzás, de az szikár tény, hogy a jutyúbon az 55 milliót közelíti az eredeti (1984-es) videoklip megtekintése. Nem mondom, hogy Dee Snider, az énekes, híresebb lenne mint Jézus (mert az köztudottan Lennon volt), de bizonyos szubkultúrákban kétségtelenül népszerűbb, bár ahhoz sokat kell inni vagy szívni valami karcosabbat.

És nemrég jött szembe az alábbi feldolgozás, ami kicsit már idejétmúlt a dalolászó redneck télapóval, de nekem kétségtelenül kedvem támadt tőle bagót rágni, aztán köpni egy hegyeset, és lepuffantani valami erdei patás állatot, az illegális szeszfőzde mögötti kiserdőben... Pedig ha jól rémlik, eddigi életemben legfeljebb képen láttam vadászpuskát, bagót meg még úgy sem, mondjuk azon - gondolom - nincs is sok látnivaló ezért nem csinálnak róla stock-fotókat dögivel.

p.s. Azért rákerestem, így fest egy adag bagó, hát tényleg nem olyan látványos, mint egy Michelangelo által megformázott kacsatánc, carrarai márványból.

origo.hu

"Elvtárs bácsi, emeljen fel!"

Nem szokásom az ötvenes évek első felének magyar filmjeit nézegetni, sablonos szarok nagyjából, de vagyok úgy vele néha, mint legszánalmasabb mulatóssal, hogy egyfajta freak-shownak kifejezetten szórakoztató. Az olyan kirakati darabok mint a Civil a pályán, az Állami áruház vagy a ma délután megtekintett Ifjú szívvel, mind egy rémes kor rommá ideologizált szájbarágásai, egy sosem létezett világ dokumentumai, ahol a hős sztahanovista munkás alul traktor. fölül békegalamb. Mindig azon jár az agya, hogy lehetne 200 helyett 210 százalékra teljesíteni a tervet (a száz százalék az olyan kapitalista-imperialista csökevény), és munka utáni pihenésként várja a szocialista békeharc, a kartársakkal a DISZ-alapszervezetben. Igazán remek néznivaló, persze csak ritkán és kis adagban.

Ebben az 1953-as,  rákosista rémálomban például az alanyi költő kissrác is esztergályosnak tanul (jó, hát annyiban költő, hogy szar csasztuskákat rímfarag), valami olyan iskolában, ahol mindenki egyenruhában jár, tanárok, diákok mindenki, és ahol egyformán fontos helyt állni a tanteremben és a műhelyben. A műhely hangsúlyos, de könyvjutalom csak azoknak jár, akik számtanból is hasítanak. Ám Soós Imre karaktere nem szereti a könyveket, ő csak a műhelyben jó, és ebből származik a nagy konfliktus, az igazából csak mellékszál, hogy közben szerelmes is lesz.

Mert az esztergályos-tanoncok  falura mennek toborozni a "vasas szakmára", és azt a közelmúlt Magyar Gárdájának mintájára, egyenruhás alakzatban vonulással vélik leghatékonyabban megvalósíthatónak. Csak ők nem nácik, hanem kommunisták, és nem hordanak piros-fehér csíkos asztalkendőt a nyakukban, viszont büntető jelleggel énekelnek. De a tűzrőlpattant kolhozparaszt leány pont erre gerjed, plusz bejön neki SI karaktere, úgyhogy miután a városban szerelembe esik az iskolai tanműhellyel is, minden vágya, hogy vasas ipari tanuló lehessen. Nyilván nem olvasott még Dickenst, és ideológiailag sem elég képzett, még Engels A munkásosztály helyzete Angliában című alapművét sem ismeri, így nem tűnik fel neki a hasonlóság, a tizenkilencedik századi Manchester meg Sztálinváros között.

A lyány azonban bénácska a nagyipari környezetben, pedig az osztálya vezet a munkaversenyben, SI (itt: János) meg még mindig nem egy elmebajnok, ő csak a film végére kapja össze magát, mert a hepiendbe csomagolt erkölcsi tanulság épp úgy elkerülhetetlen egy ilyen filmben, mint diplomaosztós bulin a lehányt cipő. (Persze nem mindenki magának hányja le, hisz azért vannak a jóbarátok...)

És természetesen ebbe is a filmben is vannak, akik alkalomadtán simán lehánynák a szocialista munkaverseny leendő hőseit. Ők a "jampecek", a bomlasztó nyugat szellemiségével megfertőzött osztályidegenek, akik csak azért nem fetrengenek kokakóla-mámorban minden második kedden, mert még nem ittak olyat. De őket aztán jól kizárják az iskolai DISZ-alapszervezetből. (Ja, a DISZ az a Dolgozó Ifjúság Szövetsége volt, ami persze abban a korban, és abban az iskolai környezetben egy oximoron, hisz az lett volna még a rendszerváltás környékén is, mikor szakközepesként a tanműhelyeben sok mindent csináltunk, de dolgozást, azt szinte soha.)

Ez a film is annyira minősíthetetlenül ostoba, hogy ettől már szórakoztató, különösen az én generációmnak. Mert gyerekként még láthattam a késő Kádár-kort, így nem egy marslakó kívülállásával nézem, másfelől viszont '53-ban még az anyám sem élt, szóval nem is gázol belém a sztori. 

A színészek között még később jelentős művésznek tekintettek is vannak, de itt a komplett szereplőgárdát ripacskodásra szerződtették, és meg is dolgoznak a gázsiukért. És van akinek nem is nagy erőfeszítés a ripacséria, Latabár Kálmán például pont ugyanolyan szánalmas bohóc, mint volt az eggyel korábbi rendszer butácska komédiáiban is. Az ő cirkuszi gesztusai jól újrahasznosíthatóak voltak a munkás-paraszt, dialektikusan materlista, fülig összeideologizált filmtermelés számára is, mondhatni ő volt a rendszerfüggetlen ízléstelenség első hadoszlopa. Ez esetbe a békeharcban (igen, még egy oximoron), amiből van itt akkora, hogy a végére kő kövön nem marad, hogy egy klasszikus viccet idézzek. Brrr...

Igen, ez ennyire hihetetlenül mocsadék.

KV, lapszemle

Ilyenek jönnek szembe a reggeli kávé mellé, hogy "Több száz halott madár hever Róma utcáin a tűzijátékozás miatt". De mi ebben a hír? Több ezer halott madár hever Róma tányérjain bármelyik nap, tűzijátéktól függetlenül.

Lapozok. "Leszakította egy férfi fejét egy szilveszteri játékrakéta Franciaországban". He? Valaki biztos madárnak nézte, bár a hír arról már nem szól, hogy az áldozat hevert-e tányéron később, vagy akkora volt a fejetlenség, hogy... A sör ital, a rakéta nem játék.

De hátha történt valami a világban. "Húsz éve halt meg a Király, aki soha ne uralkodott - Zámbó Jimmy emlékezete". Ja nem, mégsem.

Mindegy, együnk valamit. "A járvány hatására vált szűk körű családi programmá a disznóvágás". Aranka mindig is disznónak tartotta Gézát. A családi újévi italozás előzetes letartóztatásba torkollott. 

Inkább megnézem, mi van itthon. "Tippek, hogyan csináljuk helyet a hűtőben" Ne vásároljunk.

Valami maradék édesség kellene a tejeskávéhoz. "Bemutatjuk a cuki japán desszertet, ami százakat juttat kórházba szilveszter éjszkáján" Elment az étvágyam. Pedig lenne még majdnem egy egész évem.

Valami szabadidős program? "Ilyen pasit keress, ha tuti orgazmusra vágysz!" Kösz, de izé... kihagyom.

Valami remény? "Jó dolgok is történtek 2020-ban, csak főleg nem az emberekkel." Gondoltam. (Izé, tudtam, csak nem sejtettem.)

Ceterum censeo: Civilizációnk megérett a pusztulásra. (És ahogy látom, a folyamat már beindult.)

Jojo Nyuszi

Létezhet-e olyan, hogy 'háborús vígjáték'? Lehetnek-e viccesek a nácik? A válasz mindkettőre az, hogy hát persze, csak minek? Aki látta már a Halló, halló! című egykori brit sitcom legalább pár epizódját, az érzi, hogy aha, egyszer lehet röhögni azon hogy a gestapósok hülyék, az ellenállók kretének és csak egyszer mondják el, hogy a bukott Madonna, nagy didikkel, de ebben a zsánerben azért sokkal több nincs. Mert drámaiságot nyomokban sem tartalmaz, nem is dolga neki, de még a hasonszőrű Csengetett Mylord? is vetemedik némi társadalomkritikára, pedig azt sem a Marx-Engels szerzőpáros írta.

Taika Waititi, a Jojo Nyuszi című tavalyi film forgatókönyvírója, rendezője és imaginárius Hitlere azonban lapot húzott Christine Leunens 2004-es, amúgy egyáltalán nem vicces regényére, és a háborús drámából csinált egy jobbára szórakoztató dramedyt. (Amiért, nem mellesleg, meg is kapta a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját.)

Adott a főszereplő kissrác, a tízéves Jojo (igazából Johannes), aki épp most lép be a Hitlerjugendbe (pontosabban annak Deutsche Jungvolk nevű leányvállalatába), és igen lelkes, kizárólag náci jelmondatokban gondolkodik, és arról beszél a hendikepes haverjának, hogyan fog majd zsidókat ölni, de  kiképzésen egy nyulat sem bír bántani, innen a beceneve. Viszont majdnem felrobbantja magát egy kézigránáttal, így jobb híján kézbesítőnek meg plakátragasztónak használják, de a lényeg, hogy hordhat egyenruhát meg kést, ha összefutna egy zsidóval. 

És van neki egy képzeletbeli barátja, aki maga Hitler, de mivel képzeletbeli, inkább csak külsőségeiben hasonlít a führerre, amúgy inkább egy infantilis táncos-komikus, de Chaplin (A diktátor, 1940) szarkazmusa nélkül. És egy nap rájön, hogy az anyja, a kifelé pedáns náci, egy zsidó kamaszlányt rejteget a házuk emeletén, a fal mögött, és innentől jönne a feljődésregény. De az csak kis adagokban érkezik, mert még egy tízéves nácinál sem működik a hirtelen megtérés, igazából csak azért nem árulja be a lányt a Gestaponál, mert a rejtegetés miatt őket is elvinnék, nyilván nem egy szanatóriumba.

Meg hát szerelmes is lesz a csajba, így hát egyre inkább ezért, és nem mint elkötelezett hitlerista hazudozik neki össze-vissza, miközben azért nehezen dolgozza fel, hogy a lány inkább csak kvázi-öccseként tekint rá. És erre még Hitler is öngyilkos lesz, ez már igazán sok egy súlyosan elhülyített gyereknek is, még szerencse, hogy közben vége a háborúnak, és a festői kisvárosba is megérkeznek a szövetséges csapatok. Mondjuk anyu addigra már egy nyilvános akasztás áldozatává válik, szóval a hepiendet ez esetben is megússzuk.

Mert a Jojo Nyuszi úgy vicces, hogy közben tényleg drámai, mert hiába egy csetlő-botló alkesz Sam Rockwell  szürreális kiképzőtisztje, hiába hozza jól a félamatőr, ám lelkes szerepjátékos anyukát Scarlett Johansson, folyamatosan ott van mögöttük a pusztítás sötét árnyéka. Zsidók hullái lógnak a főtéren, amputált sebesültek próbálnak rehabilitálódni a lepukkant gyógyfürdőben, és a bujkáló zsidó lány vőlegényéről is kiderül, hogy nem az ellenállásban harcol, hanem már tavaly elvitte a TBC.

variety.com

Az egész film végig a komor drámaiság és a groteszk humor között egyensúlyozik, meglehetős sikerrel, ez maximálisan az "ilyen nincs, de mégis van" kategóriája. Nem nyálas egy pillanatra sem (mint mondjuk Az élet szép), és kissé didaktikus ugyan, de nem szájbarágósan, viszont felszabadultan bátor,a téma érzékenysége ellenére.

Persze Waititinek Új-Zélandról könnyebb távolságot tartania az európai történelem szörnyűségeitől, ráadásul ő az, akinek nem csak hogy szabad viccelnie szinte bármivel, de egyenesen el is várjuk tőle.

Az egykori bohóc önnön farvizén

Én marha belehallgattam egy indexes podcastba (ami eleve úgy kezdődik, hogy ez itt a megújult index - na ja, ismerjük a fényes történetet), ahol Galla Miklós, egykor relatítve népszerű közbohóc adott számot elmeállapota válságos helyzetéről, és személyisége szétesésének aktuális fázisáról. Annyi gyorsan lejött, hogy a pasas már nem vicces, simán csak szánalmas, de annyira, hogy én érzem magam kínosan, miközben hallgatom. Mert arról beszél, hogy direkt a neten rendelt magának fellépő alsógatyát (mert abban lép fel), de olyat, amin van egy kis ablak a fanszőrzetének, mert azt ő szereti mutogatni.

Oké, ez nem újdonság, több helyen is olvastam aggódó és/vagy értetlenkedő kommentárokat, de betudtam annak az egészet, hogy GM már messze nem olyan népszerű, mint amilyennek egykor gondolta magát (azaz nem igazán kíváncsi rá ma már senki), és most ezen az úton próbál felkapaszkodni a bulvármocskok címoldalára. Hátha összejön belőle egy meghívás valami fingós-hasraesős vetélkedőbe, vagy legalább jelentkezik egy szuszpenzor-szponzor, aki állja a pszichiáterét meg a gyógyszereit.

De ebből a beszélgetésből az jött le, hogy a fazon komolyan gondolja, neki már elmenetek otthonról, vagy egyenese ő maga küldte emigrációba énje szocializált felének nagy részét, hogy a maradék - még a végső szétesés előtt - habosítson magának némi közfigyelmet. Mérsékelt sikerrel. 

Így aztán jött a paradigmaváltás, és ezzel együtt a gyógyszerre piáló, transzvesztita mutogatós bácsi imidzse, bizonyítva, hogy hatvan fölött sem késő megaláznia magát az embernek:

borsonline.hu

Mert zenésznek sosem volt jelentős - anno valami velőtrázóan gagyi űr-szintipop nyervogással próbált berobbanni a rothadó kádárizmus kulturális életébe, és azóta sem szakadt el a kínos-szánalmas, erőltetett poénokkal megtűzdelt ovis prüntyögéstől. Humoristának meg olyan volt amilyen, hozta a csúnyácska, kissé fogyatékos fapofa karakterét, a fene sem tudja, mennyire belülről, de hosszabb távon ez is unalmassá vált. De az nyilvánvaló, hogy magát  a mai napig jelentős, űberkreatív és hiperautóm, kortárs alkotó- und előadóművésznek látja, önnön nagyszerűségébe megingathatatlanul hisz, és hülyén néz a világra, amely már nem vele, legfeljebb rajta nevet, már ha egyáltalán. (Belegondolni is rossz, de lehet, hogy Andy Kaufman is ilyen sorsra juttatta volna magát, ha nem viszi el a rák, 35 éves korában.)

Ezt szakszerűen elbenkődánielesedésnek hívhatjuk, mert Galla láthatóan igen hasonló kóreset, mint az egykori lantművész. Aki kifordult korszakában már szó szerint olyanokat nyilatkozott, hogy azért szeretne hadügyminiszter lenni, mer a katonák nem tudnak rendesen faszt verni, de ő majd megtanítaná nekik.

Vagyis a mellőzöttség érzése, az "én nagy művész vagyok" bevésődésével együtt mindkettejüknél egyenesen vezetett az indokolatlan és ízléstelen exhibicionizmusig. (Gondolván hogy az egykori hírnév plusz a gátlástalan magamutogatás, egyenlő siker, pénz, blikk, bors, vacsoracsata - elvégre így működik a Celebipari Bulvárművek.)

Benkő meztelenül gitározott, Galla bácsi meg arról delirál, hogy ha vége a járványhelyzetnek, akkor végre majd sztendapolhat pucéran, ami régi vágya neki, bár hogy a maradék közönségének is az lenne, hát az erősen kérdéses. De ő majd élvezni fogja, hisz végre nem csak fanszőrzetet villanthat a fanoknak, de azt is ami mögötte van..

Akinek meg ez nem  tetszik, az bekaphatja.

A jelen a múltból.

Boldog új évet kívánok! - hazudta Kovács László. Na jó, ez egy parafrázis, valami nagyon régi UP-publicisztikából, de sok más névvel, és tetszőleges köszönéssel/jókívánsággal is működik. Mert a kutya halad az ugató karavánnal, a közéleti politika szereplői meg csak akkor hazudnak, ha kinyitják a szájukat, de akkor megbízhatóan.

És pont ettől nem érdekes az egész, de az igen, hogy hol tart ma a világ (már majdnem azt írtam, hogy 'hol tartunk' - de a világ meg én, az két széttartó történet), ahhoz képest, ahogy pár évtizede elképzeltük. Hogy hol kellene tartania. Ha már épp ma kezdődik az új évtized, hisz 2020 az előző utolsó éve volt, pont úgy, ahogy az ezredfordulót is 2000, azaz az évezred utolsó évnek szilveszterén kellett volna ünnepelni. De addigra az bolygó emberi lakóságának 99%-a ezt letudta már egy évvel korábban, a maradék egy százalék meg azt sem tudta, mi az hogy szilveszter, évezred, pezsgő vagy disznótoros. Vagy csak tojt rá magasról.

Én viszont pontosan emlékszem, hogy gyerekkoromban egy filmben, ami 1997-ben játszódott, már repülő autók voltak, ehhez képest ma is gyalog megyek a boltba, a postára meg a buszmegállóba, ahová indokolatlanul kerekes buszok érkeznek rendszeresen. És nincs légdeszka sem, meg automata cipőfűző...

Jules Verne a tévé feltalálását a 25. századra várta, ám ma már kérdéses, hogy addigra lesz-e a fogalma bárkinek, hogy mi az a TV, ami nem paprika? 

De mondjuk ötven éve, az első Holdutazások idején 2020-ra már Mars-expedíciókat vártak, ahová majd az állandó holdbázisokról indulnak hiperhajtóművel (bármi is legyen az) felszerelt, hagyományos főzőedény alakú űrhajók. Hogy aztán mi a fenét kerestek volna a Marson, az sosem volt világos, de oda már rég el kellet volna mennie pár embernek, mert csak.

És elmaradt az Itélet Napja is, a Skynet nem vette át a hatalmat, persze lehet hogy igen csak nem látszik, mer a Terminátor forgatókönyve helyett a Mátrixé jött be, és most mindannyian egy tartályban lebegünk. Az enyém például egy kétszobás lakótelepi lakásnak látszik. Jut eszembe, melyik online játékban lehet krediteket gyűjteni, amikkel becserélhetem ingatlanomat egy lakókocsira? Mert igazából ott laknék, sőt egy csigaházban, csak utóbbiba nem férek bele, a méretemben meg nagyon hülyén festene.

Valamint nincsenek lázadó robotok, csak olyanok, amik autókarosszériákat hegesztenek össze, meg gonosz algoritmusok, amik pornóhirdetésekkel és kormányinfókkal árasztják el a kommentfelületeket, de annyi humorérzékük sincs, hogy legalább néha keverjék a kettőt.

De legalább, ha eljön az Antikrisztus (Fordítottallah, Inverzbuddha vagy a Lezuhant Spagettiszörny, vallástól függően), nem fogjuk észrevenni, mert épp egy macskás videó alatt keveredünk vérre menő vitába arról, hogy Orcsány vagy Gyurbán-e a nagyobb sperma, illetve melyikünk anyja prostituált, életvitelszerűen. Az Antikrisztus meg regisztráljon és lépjen be, ha akar valamit, de ne csodálkozzon ha anál-animál aktusra, vagy autofellációra szólítják fel, visszatérő jelleggel.

Viszont jó hír, hogy Nostradamus a világvégét (avagy az utolsó ítéletet) 7074-re tette, szóval mindenki nyugodtan vehet még tartós tejet, lakáshitelt, sírhelyet és téligumit jövőre, de de kiégett reaktor-fűtőelemekkel már senki ne akarja működtetni a kandallóját, azok nem bomlanak le csekély ötezer év alatt. Kisugárzásuknak csak töredékét használhatná ki, nagyjából 235 ezer évnyi sugárbetegség és korai halál menne pocsékba, úgyhogy nem is érdemes belefogni.