Karas Mónika a csendes közpénz-szivattyúk egyik prototípusa, most például úgy kap nagyjából 41 milla lelépési pénzt, hogy valójában nem tett érte semmit. Pontosabban nyilván azért jár neki egy keményen drogozó kisember sokévi fizetése, mert nem csinált semmit, egy szalmaszálat sem tett keresztbe a kormányhitű médianyomulás előtt, igazi sóhivatalként működtetve az általa vezetett médiahatóságot.
Tette ezt eddig kábé havi négymillióért, mostantól viszont egy évig nem dolgozhat a médiában, ezért jár neki a 40+ millácska, nehogy már éhezzen szegény addig is, meg a családja ugye... Hogy egy párszolgálatos végrehajtó-droid munkáján mi a fasz ér havi négy milliót az teljesen elképzelhetetlen, viszont látható, hisz pont ennyi adóforintot tömünk a zsebébe jó ideje már.
Mostantól meg egy nem kicsit többet. Mert Mónika nertársnő jó nertársnő, megbízható káder, úgyhogy nem hagyják az út szélén, lesz belőle ÁSZ-alelnök, szintén kicsit több, mint havi négy milláért, szóval nem kell azt az egy évet szaros 41 millióból túlélni. Hát ja, ha már volt olyan rendes, és már idén ősszel lemondott (miközben a mandátuma jövő nyáron járt volna le), így aztán még a - bizonytalan kimenetelű - tavaszi választások előtt jöhet egy következő fideszes nertárs, naná hogy kilenc évre kinevezve.
Nehogymá egy esetleges új színű kormány bele akarjon pofázni a médiadolgokba! Ha normális médiát, sőt, normális közmédiát akarnak, alkotmányozzanak egyet maguknak, de addig is marad a kományhitű dagadék, és a szellemiség, amire sajnos a goebbelsi a legpasszentosabb jelző.
Én már megint nem értem a világot, vagy csak nincs közöm hozzá, a fene tudja, de eléggé elcsodálkoztam az alábbi mondaton, amit egy index-melléküzemág cikkében olvastam:
"Ha azt mondjuk, Mostantól, valószínűleg nincs ma Magyarországon olyan ember, akinek ne jutna eszébe az utóbbi évek legsikeresebb magyar dala, Rácz Gergő és Orsovai Reni megcsalásról és megbocsátásról szóló slágere."
Akkor én most szólok, hogy de, van ma a Magyarországon olyan ember, akinek arról a szóról, hogy 'mostantól' nem jut eszébe semmiféle sláger, akkor sem ha az elmúlt évek legnagyobbika. Fingom sincs róla mi ez a dal, sosem halottam, sőt, sosem hallottam róla, mint ahogy a Gergőről és Reniről sem, és ezzel együtt sem hiányoztak eddig az életemből. Nem mondom, hogy nélkülük is folytonos teljesség-élményben léteztem, de az egészen biztos, hogy velük sem léteztem volna.
A linkelt írásban arra hivatkoznak, hogy denagyon kurvasok megtekintése van a jutyúbon, ám ettől még nem fog mindenki pont magyar popipari termékeket fogyasztani, a jutyúbon sem. Magam például sohasem teszek ilyet, a magyar popzene mint olyan hagy hidegen, de nagyon, és igazából a külföldi is. (Mert a ska, punk, metál és hasonlók, amiket hallgatok, jellemzően rétegzenék, tehát műfajilag lehet akár egyfajta pop is - amennyiben nem klasszikus zene vagy jazz - , de definitíve biztos nem, mert nem annyira népszerű egyik sem.)
Az lehet, hogy a cikk szerzője ül maga kicsi, és egyre átlátszatlanabb falú kulturális buborékjában, és amit ő sokszor fogyaszt, meg haverjai is, az biztos nagyon népszerű, és ha ő ismeri, akkor nyilván ismeri mindenki. Pedig tuti nem csak nekem nem jut eszembe semmilyen dalocska a mostantól hallatán, de Kovács Eperke középső csoportosnak vagy Tiltott Izabella kenyérgyári takarítónőnek sem. Mondhatni széles néprétegeknek nincs gőzük az említett műegészről, szóval nem enyhe túlzás ez a nincs ma Magyarországon olyan ember kitétel.
Az emberek egy nem elhanyagolható százaléka ennél alapvetőbb dolgokat sem ismer, például hogy a Föld lapos, a magyar trikolór az a zöld-fehér-piros, a nőstény kutya az a macska vagy ugyan jártak emberek a Holdon, csak nem azon. Szóval nem fogom magam kívülállónak és/vagy műveletlennek érezni, mert sosem halottam egy tucatpop darabot, nem tudom ki a lótüdő az a Reni, ráadásul nem is érdekel. Egyelőre hiszek abban, hogy az én buborékomból még így is szélesebb a kilátás, és nem kell, hogy minden szar érdekeljen.
Nem nézek realityket, nem olvasok bulvárlapokat, kerülöm a közmédiát és teljes lehetetlenség velem fociról beszélgetni, de ettől még élhetek teljes életet. Na ja, nem élek, de nem ezért...
Kis híján az lett a poszt címe, hogy "No comment", mindenki fejtse meg, mi ez a pipacsos kitűző, de gondolom azért elég sokan tudják, ha nem is sejtik. Ketten biztosan, na jó hárman, mert az ember az anglománia belépő szintjén találkozik vele, hisz ilyentájt, október végén - november elején nincs olyan brit celeb, politikus, médiamókus, aki ne viselné feltűnően, miközben persze az utcán is szembejön, a legtöbb járókelő (és néhány járatlan-keletlen) hajtókájára tűzve. (Itt persze gondban vannak, akiknek nincs hajtókájuk, sőt azt sem tudják, az igazából mi is, de tapasztalatok szerint egy zippzáras mellzseb is remek elhelyezési opció, azt legalább az is eltalálja, aki egy hajtókát akkor se ismerne meg, ha mellé ülne a buszon.)
Ja, a pipacs... Szóval ez a Rememberence Day, magyarul az Emlékezés Napja emlékeztetője, jellemzően több napig, sőt hétig, ami pont ma van. A nagybritánok ilyenkor a háborús áldozatokra emlékeznek, meg a veteránokat sztárolják, mert bár eredetileg az első világháború abbafejezésére révedtek vissza a segítségével de azóta volt már pár háború, újabb áldozatok, újabb veteránok (akik közül jó páran még megvannak), szóval az emlékezés utolsó viszonyítási pontja ma már Irak meg Afganisztán, miközben a Nagy Háborúról sem feledkeznek meg. (Arrafelé ez az első világháború neve, nyilván mikor kitalálták, még nem sejtették, hogy lesz második is.)
2014-ben például, a Nagy Első kitörésének századik évfordulóján (tényleg, miért kitörés? a háború nem vulkán, miként a medve nem játék), annyi szál kerámiapipacsot tűztek le a Tower köré, ahány brit katona meghalt (nem elesett, meghalt, aki elesik, az még felkelhet és leporolhatja magát) a háborúban, márpedig ők valamivel több mint 900 ezren voltak. Ennyi pipacs egyszerre azért elég gyomorbavágóan fest, mint egy rendes vértó, az amúgy is rossz emlékekkel terhelt erőd körül. A várárokban...
saját.én
Az emlékezés napja eredetileg egyébként a fegyverszünet napja volt, de biztos rájöttek, hogy nem a fegyverszünetre kell emlékezni kétperces csendekkel, vagy nem a csak arra (az több év öldöklés után lényegben egy pozitív fejlemény), hanem arra, ami előtte történt, meg akikkel.
Én azért alapvetően irigylem a nagybritánokat, hogy nekik vannak még ilyen napjaik, meg (a Brit Légió nevű, 1919-ben létrehozott, a veteránokat segítő szervezet által divatba hozott) pipacsos kitűzőjük, miközben nálunk már a kokárdát sem tudod félszeg feszengés nélkül kitűzni, mióta a felcsúti döbrögi kampányeszközt csinált belőle, majd' húsz éve. (Emlékszik még valaki arra, hogy a fideszdroidok 2002-ben az áprilisi választásokig hordták a kokárdát, ami onnantól azt jelentette, amivel nem lett volna szabad összekenni, ezt az amúgy tényleg klassz szimbólumot.)
Szóval ünnepelni meg emlékezni tudni kell, ez nekünk itt, szánalmas kis geopolitikai realitásunkban nemigen megy, csak meg kell nézni, hogy fulladt az állampárt részéről nettó Gyurcsányozásba a komplett október 23, mondjuk nem meglepő módon, a forradalomra láthatóan szarnak magasról, hacsak nem lehet valami aljadék kampánycéllal sárba rántani. Az emlékezést, melynek nálunk nincs külön napja, de hát ezzel a kollektív memóriával, ami nekünk van, nem is csoda.
A egyik munkahelyi vécében találtam tegnap egy épületes feliratot, miszerint figyelmeztető táblát, a "hé, paraszt!" stílus szép példájaként. Az van, hogy a vécét egy padlóba épített gombbal lehet lehúzni, a tábla pedig arra inti sok bunkót (jelenlévők persze mindig kivételek), hogy a padlóra szerelt gombot, lábbal illessék, pontosabban lábban "működtessék" a vécét. (Mellékszál, de egy vécén mit lehet működtetni? Szerintem csak pont annyit, hogy lehúzzuk, a többibe meg szarunk bele.)
És elgondolkodtam, mivel lehetne még megnyomni a padlógombot, ha nem a lábunkkal? Kézzel? Elvileg nem kizárt, de a vécében négykézláb közlekedés inkább éjszakai bárokra jellemző, ahol mondjuk logikus lehet, hogy a térdelve hányás után az ügyfélkör kézzel működtet. De persze megnyomhatunk egy ilyen gombot az orrunkkal, a könyökünkkel, vagy akár rá is ülhetünk, hajlékonyság és kalandkeresés kérdése az egész azon a mágikus másfél négyzetméteren.
Meg egyáltalán, mit gondolnak a munkaadók, az átlag alkalmazott mit csinál a vécében? Munkaközi szüntet tart, ez nyilvánvaló. De az esetek többségében ezzel együtt is inkább a szükség viszi oda, mint a rekreációs igény, szóval kitol, kiereszt, kipufog, lehúz. Esetleg felfrissíti magát, szintén tegnap értem tetten egy kollégát, amint a légfrissítővel dezodorál, biztos beszólt neki valaki, hogy büdös, de hát ez csak egy sima vészhelyzeti forgatókönyv, talán nem fogják kiírni, hogy a jázminos vackot a levegőbe szíveskedjenek, ne a hónuk alá. (Úgysem tudja senki, mi a fene az a hón.)
Az ilyen táblák nyilván a súlyosan fogyatékosaknak készülnek, és majdnem biztos, hogy valaki egyszer már megpróbálta nem a lábával lehúzódásra bírni a fajanszot, ezért kellett kiírni. Mint az amerikai usákoknál, ahol a perek elkerülése, pontosabban megelőzése okán mindenre ráírnak minden hülyeséget, ami legalább egyszer már előfordult. Így aztán a rágóra ráírják, hogy fogyasztás előtt kibontandó, a mikróra, hogy háziállatok szárítására nem alkalmas, és a láncfűrészre, hogy senki ne próbálja a fűrészt kézzel, vagy külső nem szerveivel megállítani...
Tényleg, a vécét le lehet húzni külső nemi szerveinkkel?
Navracsics exminiszter, ex EU-biztos, exjófej kérdőre vonta a tapolcai mozi igazgatóját, hogy miért nem játsszák az Elkúrtukat. Hogy miért kúrták ki a hihetetlenül sikeres, ugyanakkor magas művészi színvonalú produkciót a műsorból? Mer a nép az inkább Dzsémszbondot akar nézni, vagy Dűnét? Nemá! Ártunk és Ormányunk nem azért kampányol éjt nappallá téve, magát dicsérve (és egyúttal rámutatva az ellenzék sátáni természetére), hogy holmi kisvárosi mozik bojkottálják permanens kampányát!
A Bűn Fészke Tapolkán...(tapolcaimedia.hu)
Pedig sokáig Navracsics nertárs volt az emberarcú fideszes. Nos, az arcát elnézve, azért nyomot hagyott rajta a NER, meg attól hogy valaki emberarcú, még nem kell autonóm személyiségnek lennie, illetve simán el tudja veszíteni eme tulajdonságát.
Kár hogy én sok szempontból vagyok ex-, de exminiszter, miniszterelnökök ex-diáktársa (az egykori, és nem túl közeliek közül talán a tanszékvezető a maximum) nem, úgyhogy nem tudom megmondani mi menjen a moziba be (hé, Rozika te!), még szerencse, hogy nem is érdekel. Moziban évekkel ezelőtt voltam utoljára, én a letöltés-átmásolás-lapostévé háromszögben fogyasztok mozgóképeket.
Ebben a minőségemben persze jó lenne megszabni, mit tölthetek le, sőt jó lenne megszabni, mi legyen a tévében.
Amúgy is mániákusan szokok írni, írnék (-nák?) én egy tévéújságot is, pláne mert más úgysem teszi meg helyettem. Tényleg, van még olyan, hogy tévéújság? Ilyen papírra vagy mire nyomtatva? Ha lenne, úgy festene, mint már régebben is az amerikai filmekben, ahol vaskosabb könyveket lobogtattak ebben a szerepben, elvégre párszáz csatorna, meg ugye a reklámok, plusz még egy kis reklám, és akkor még a keresztrejtvény, úristen a keresztrejtvénynek is bele kell férnie.
Na ilyet írjon a Navracsics, ne moziigazgatókat zaklasson ostoba levelekkel. Persze aztán a tévécsatornák szabadságában állna, magasról tenni az egészre, mert attól, hogy valaki politikus, még nem kellene magát mindenben kompetensnek gondolnia, a gyufagyártástól a tömegközlekedésen át a biokertészetig. Vagy a moziműsorig.
p.s. Én egyébként - rá kell jönnöm -szoktam írni tévéújságot, igaz csak egy példányban és magamnak, midőn egy-egy napfényes, esős novemberi tavaszi reggelen kijegyzetelem a port.hu-t, hogy mit ne felejtsek el megnézni, amit valszeg persze le is tölthetnék, de egyszerűbb, ha a képembe tolja a tévé. Régimódi vagyok na, az online műsorújságot is papírra jegyzetelem ki, tollal, pont mint egy ősember, aki most mászott le a... barlangból.
p.p.s. A fentebb linkelt 444-cikk kommentjei között valaki felveti, a benzinárral kapcsolatban nem ragadja levélírásra a morális felháborodás? (Már látom is magam előtt: "Tisztelt Világpiac!...)
A kormány előírja, hogy innentől az államilag támogatott falusi kisboltoknak is kötelező látványelemekkel kell reklámozniuk a rezsim nagylelkűségét (melynek forrása persze főleg a gonosz, brüsszeli EU), mert aki nem lép egyszerre, fizetheti vissza a rétes árát estére.
Ez valami olyasfajta uniformizálás, mint a tévesen nemzetinek nevezett dohányboltok esetében, melyek koncesszióit persze főleg a kisfideszeseknek osztogatták, ha már nem tolhatnak mindenki alá milliárdos közbeszerzést. (A kisfideszes ebben a kontextusban jellemzően a kisvárosi középfideszes rokona, barátja vagy üzletfele, akinek ki kell szúrni a szemét valamivel, ha már nem ő építhet bicikliutat, tehénfuttatót vagy ájped-feldolgozót tizenhatszoros áron. Pedig anyakönyvileg is úgy hívják, hogy Tizenhatszoros Áron.)
A design jellemzően nagyon kortárs, azaz minden tábla, felirat pirosfehérzöld alapon hasít, a kormány csupa nagybetűvel írt Magyar Falu Programjának logójával ékesített, és egy minimum jó nagy táblán kell reklámozni azt is, hogy ezt bizony a minisztertanács... izé, kormány kegyeskedett a halódó falu döglődő kisboltjához vágni, amolyan hűbérúri gesztusként. Amiért persze jár a reklám, amit majd jól legyárt valami pártközeli vállalkozó, sok pénz plusz áfa, plusz alkotmányos költségért.
444.hu
Én már amúgy azt sem bírom, mikor bazi nagy táblákon hirdetik egy húsz év után végre kifestett iskolai vécé előtt, hogy ez bizony az Unió 123 347 forintos támogatásával valósult meg, mert nincs közöm hozzá, ha rendes az elszámolás akkor örüljenek neki, de nekem attól nem lesz jobb, ha tudom, milyen pénzből ment a buli. Tudhassam persze ha akarom, de ne tolják a képembe, ha nem érdekel, csak ez a megoldás túl polgári lenne itt, Észak-Balkánon.
Amúgy ha a kisboltokat támogatják (amúgy jogosan, hisz az a falu, ahol még bolt sincs igazán élhetetlen, pláne mert a fejletlenségnek ezen a fokán már a busz is alig-alig téved arra), lehetne a falusi kocsmákat, mint közösségi tereket is. De inkább ne tegyék, a fenének sem hiányzik egy Nemzeti Italbolt hálózat, ahol szintén minden trikolór, a vörös csillag miatt nincs Heineken, viszont a falra szerelt, kormánymatricás lapostévén 0-24 megy az Elkúrtuk, két ismétlés között bemutatva a békemenetek legharcosabb pillanatait. Persze ha lenne ilyen, a törzsközönség nagy része inkább a kisbolt előtt fogyasztaná el, a bent megvásárolt sört, más módon támogatva ezzel is a lokális kereskedelmet.
Kínában (legyünk pontosak: a Kínai Népköztársaságban) külön klinikát hoztak létre transznemű gyerekek számára. Ami egy rendes, a Kommunista Párt által irányított diktatúrától legalább is szokatlan, ráadásul az intézmény a mifelénk is közhírhedetté vált Fudan egyetem kebelében képződött meg. Képzelem micsoda agyvérzés-közeli állapotokat idézhet ez elő a karmelita kolostorban, meg a főkormányzó udvartartásában.
Hiszen ez az egész LMBTQ (ahol a T a transznemű, ugyebár) sztori kizárólag a romlott, és ezzel összefüggésben hanyatló Nyugatnak van beakadva, az Ártunk és Ormányunk erős szövetségesének tekintett Kínai Népköztársaságban ilyen nem fordulhat elő! Az nem lehet, hogy miközben nálunk a fideszkádéenpé népszavazást kezdeményez (amiből, minő véletlen, pont a választásokra lehet valami), hogy ne lehessen az óvodásokat nemátalakító műtéteknek alávetni, a szövetséges kínaiak még külön pátyolgatják is a transzóvodás neműeket. Hogy ők, pont ők álljanak neki itt gender-érzékenykedni.
De azért nincs minden veszve, legalább is kommunikációs szempontból. Lehet például az a narratíva, hogy arrafelé az óvodásokat nem más neművé próbálják műteni, hanem simán csak kínaivá, mondjuk ha ujgurok az illető óvodások. (Az ujguroknál eddig ugye átnevelőtáborokkal próbálkoztak, de mire egy gyerek elég nagy lesz ahhoz, hogy rendes kényszermunkára lehessen küldeni, addigra nagyjából már késő.)
Aztán elő lehet húzni azt a szöveget is - tekintve, hogy a vonatkozó klinika inkább a mentális segítségnyújtásban utazik - , hogy lám-lám a kínaiak sem szeretnék, ha átműtenének bárkit, épp ellenkezőleg, a genderőrület szörnyűségeit igyekeznek tompítani, a Párt és Mao elvtárs útmutatásai alapján. Na jó, lehet hogy Mao elvtársat azért nem fogják beleszőni, pedig - mondjuk a kínai "kulturális forradalom" értelmiségellenes agressziója miatt - kedvük az lenne hozzá.
De a lényeg, hogy ha épp Kína meg Putyinisztán a szövetséges, és Brüsszellel állunk háborúban, tehát keleten csinálják jól, Brüsszelben meg az elembétékú rohasztja szét a társadalom szövetét. Tessék csak megkérdezni Szájer nertársat.
Én mindig is kételkedtem a szkepszisben is, azt sem hittem el, amit néha, az ufómagazinokat meg kifejezetten lenéző módon röhögtem ki. De mosmár hiszek az ufókban, de annyira, hogy nagyon. Merugye az UFÓ, annyit jelent, hogy azonosítatlan repülő tárgy, márpedig én a repülő tárgyak nagy részét nem hogy azonosítani nem tudom, de meg se látom, mert nem látok föl olyan magasra. De ha mégis fölnézek, és látom hogy valami repül, ami nem madár, akkor se tudom, hogy az most Fillérbaszó Erlánszj Alsógézatelep-London járata (azért nem Lisztferihegyről szállnak föl, mert a telepi bekötőút olcsóbb, bár az utasoknak kell bepakolniuk a csomagokjaikat), az Alcsútok Géniusza repül valahová egy nemkormánygéppel, vagy simán csak jönnek az élijenek.
Szóval amivel azt akarom mondani, hogy UFÓ-k igenis vannak, és a jövőben is fognak vanni, mert nem várható, hogy én bármikor is bemagoljam a légi menetrendet. Márpedig ha egy repülő tárgyat egyvalaki nem tud beazonosítani, az szubjektíve máris azonosítatlan, legalább is így tanultam a Lepukkant Szent Aranka Traktortermesztési Szakközép filozófia órái által.
Ráadásul nem csak simán azonosítatlan röpködők vannak, de egyenesen csészealjak is. Pontosabban körkörösen, mert a csészealjak azok olyanok, hogy kerekek. Ezeknek a létezésében külön is kételkedtem nem hinni, de aztán reggel kimentem konyhába kávét főzni, és észrevettem, hogy az egyik szekrény felső polca tele van csészékkel, és(!) csészealjakkal! Szóval ezek is vannak, valójában!
Ezt eddig valahogy tényleg nem vettem észre, de hát ez van, biztos azért lehet, mert én alapvetően bögréből iszom a kávét, vagy autómatából. Nyilván mert ezt sugallták nekem az élijenek, hogy ne vegyem észre a fától az erdőt, mikor kiszúrja a szememet.
A Finch tulajdonképpen egy jó film, már ha a világvége rezonál az ember általános életérzésére. Ja, meg azért is, mert Tom Hanks egy jó színész, elvisz a hátán egyedül is egy mozit, amit itt (mint anno a Számkivetett esetében) nem is kerülhet el. Mert bár a cucc per definitionem nem egy monodráma, hisz van benne egy kutya, meg egy nagyjából félkész (eleinte féleszű) robot is, de valójában mégis, mert Hanks karaktere lényegében az egyedüli intelligencia az „egy pasi, meg két kicsi“ felállásban.
De nem baj, elviseli ő ezt, hisz tudós, aki a saját közelgő halálához, meg a már lezajlott világvégéhez is racionálisan viszonyul, plusz van neki a hülye nevű Goodyear kutyája, aki egy hozzá hasonló magánakvalónak pont megfelelő társaság. (A kutya egyébként tényleg ennivaló, de nem konkrét értelemben - akkora világvége nem lehet - de melyik kutya nem az?)
A civilizációt meg amúgy valami napkitörés pusztította romba, mint ahogy az ilyen filmekben ez lenni szok, és lett belőle egy olyan Mars, ahol a sivatag homokjából felhőkarcolók romjai állnak ki bónuszként.
imdb.com
Az alaphelyzet pedig annyi, hogy a Finch névre hallgató Hanks tata haldoklik, de szeretné, ha valaki gondoskodna a kutyájáról, egyéb ismert túlélők hiányában így épít egy robotot, hogy majd az. De még nincs teljesen kész vele, mikor menekülni kell, mert pusztító viharok, afféle lokális armageddonként még a világvége után is vannak, sőt olyankor főleg. Úgyhogy beülnek egy klasszik jenki lakóautóba (amely a helyzetre való tekintettel enyhe Mad Max-beütéssel bír), és menekülős elszelelésbe kezdenek, miközben azért hősünk igyekszik a droidot is tanítgatni.
Amely leginkább úgy néz ki, mint egy fényképezőgép-optikákkal felszerelt, rögbilabda-fejű, a sufniban összeütött barkácsporszívó. Annyira humanoid, mint egy állólámpa és egy mobilvécé szerelemgyereke, sok dróttal szerteszét, ami az ebnek nem biztos, hogy ideális, bár a mobilvécé azért neki is eszébe jut róla.
És akkor csak mennek, csak mennek, csak mennek, néha mélán meg-megállva, de hát az eseti tornádók elől azért ajánlatos menedékbe rejtőzködni, a következő adag menés előtt.
A film látványvilága egyébként tényleg pazar, az egy és két félszereplős kamaradráma is lassan két és fél szereplőssé bővül, ahogy Jeff a robot egyre emberibb lesz (persze nem külsőleg), hogy aztán a végére, várható módon, másfél szereplősre szűköljön. Finchet kulturáltan eltemetik a Golden Gate híd tövében, majd mennek tovább, hátha valahol vannak még túlélők, bár a befejezés azt is megengedi, hogy akkor most következik a robotok evolúciója, a következő lépcsőfok, ahol már az ember a teremtő, és teremtménye népesítik be újra a Földet. Ami akár megnyugtató is lehet, hisz a rosszabbik forgatókönyv szerint utánunk a mutáns csótányok jönnének.
És melankolikus hangulata ellenére azért időnként nevetni is lehet rajta (elvégre ez egy családi film akar lenni), vicces a robot "felnövése", vicces a robot a szőrmegalléros kabátban, és nekem személy szerint vicces, hogy a posztapokaliptikus Saint Louisban is pont olyan bevásárlókosár hever a romok között, amilyen gyerekkoromban volt a sarki ábécében. Vagyis van, ami összeköti a korokat és kontinenseket a globális pusztulás ellenére is. A másik nyilván a macis méz lehet.
Kedvenc origo című vérnyomás-emelő kormányzati hecclapom megint nagyot ment a karácsonyozásban, persze nem az ünnepi, hanem a főpolgármesteri értelemben. Pedig már rég márkízayonganiuk kellene, de hát nem tudják elengedni Karácsonyt sem. (A karácsonyozás és a márkizayozás amúgy a szekunder gyurcsányozás, miközben a dobrevezés a primer.)
Karácsony Gergely ugyanis nem csak alkalmatlan, hanem hazudozik is, de folyton ám, és részben ezért alkalmatlan. Meg béna, szemüveges, valamint a tuggyukki kesztyűsbábja. A kormányhitű hecclap szerint "a bukott főpolgármester minden konfliktus elől hazudozásba menekül".
És itt most hagyjuk is a hazudozásba menekülést, azt az origo névtelen szerzőin kívül senki sem csinálja jobban, az ilyesmi úgyszólván már fel sem tűnik, de ezen a "bukott főpolgármester" kitételen azért fennakadtam.
Fene tudja, lehet hogy én maradtam le valami alapvetően fontos hírről, de eddig úgy tudtam, hogy Karácsony nem bukott meg, sem az iskolában, sem főpolgármesterként, a tegnapi információk szerint még mindig ő vezeti a fővárosot. Persze lehet, hogy a kormányhitűek már megint a holnapi híreket igyekeznek megírni, a wishful thinking jegyében. (Amúgy a nem túl mesteri főpolgár még az ellenzéki előválasztáson se bukott meg, ha nem lép vissza valszeg most ő lenne a miniszterelnök-jelölt. Ettől mondjuk lehet, hogy nemrég csúnyát zakózott a biciklijével, de egy ilyen bukás csak a Tour de France esetében ér címlapot egy hírportálon.)
De ha már. A Felcsútok Géniusza például 2002-ben lett bukott miniszterelnök, 'oszt mégse hívja így senki, még azok sem, akik őszintén és teljes szívükből utálják, mint a szart. A kitartott sajtóipari betanított munkásoknak meg nyilván eszükbe se jut, szeretnének ők a jövő hónapban is sok pénzért, névtelenül aljas baromságokat irkálni, elvégre az olyan kellemes, száraz, meleg érzés, főleg a bankszámla-egyenleg megtekintésekor.
Amúgy vicces, hogy az amúgy eléggé kamu városháza-eladási ügyben már az indexre hivatkoznak, ami a fene tudja mikor fordult elő utoljára. Persze ehhez kellett az index részéről a komplett szerkesztőség távozását is kiprovokáló jobbra át, ami eleinte még szordínósnak tűnt, de egyre jobban origósodik az egyre ócskább szerzőkkel egyre bulvárosabb tartalmat terítő, (hívjuk így) poszt-index. Már várom, mikor jönnek sorban a címlapon a tangában cicit villantó műnők, mert akkor már ez is jó lesz reggeli kávé helyett, nem kell az origo olvasottságát nem szándékolt következményként emelni.
Egykor közismerten ma van a NOSZF, avagy a nagy októberi (novemberi) szocilista forradalom időszaka, évfordulója, emléknapja vagy valamije, ami 1917-ben csapódott be, de hatása azóta is tart. Elég csak megnézni a Lukasenko-féle, kolhozelnök fejű posztszovjet, posztpárttitkár diktátorokat, vagy magát Putyin elvtársat, a KGB fájának érett gyümölcsét.
Na most, ez 104 éve úgy történt, hogy az Uljanovnak született, amúgy Lenin mozgalmi nevű sztálin, az Auróra cirkálóról lövette a Patyomkin páncélost, az egészet pedig egy Eizenstein nevű filmrendező rendezte, a Téli Szalámi Palotánál, ott ahol Szent Péter vár.
Ezt a város később róla nevezték el Retrográdnak, a palotát meg 1754 és 1762 között építette Bartolomeo Francesco Rastrelli olasz építész, bár utóbbinak a forradalom szempontjából nincs az égvilágon semmi jelentősége. Meg azóta amúgy is múzeum, ha már nem lőtték szét egészen, a forradalmi lázadók, mint tették azt például a Halálcsillag esetében. Sőt, azóta Lenin is egy múmiásan balzsamozott múzeum, és sorba kell állni hozzá.Neki.
A NOSZF-ből némi "a forradalom felfalja saját gyermekeit" cicaharc után következett a nagy Szovjetunió, második világháborús, később ideiglenesen hazánkban állomásozó Vörös Hadsereggel, személyi kultusszal, meg változatos tokájú pártfőtitkárokkal, akik haláluk után még hoztak néhány alapvető intézkedést, és csak aztán volt idejük a saját dísztemetésükre, tévéközvetítéssel.
Ma meg itt van a városnak és a világnak (urbi et orbi) Vlagyimir Vlagyimirovics, aki pont a Szovjetunió folytatása más eszközökkel, vagy nem is annyira másokkal. Szocializációja okán szeret ellenzékieket lecsukatni, vonuló tankokat bámulni, szövetségesei rovására is kémkedni, és rendeletileg megszabni, ki fingja azon a héten a passzátszelet, és milyen irányba. Ezek mind-mind a Forradalom vívmányai ám!
szentpetervar.hu
p.s. A cím meg eredetileg egy Moldova György-poén, de nem tudtam nem ideszúrni.
Eloise egy kisvárosi divatbolond tinédzser, akit felvesznek valami londoni művészeti főiskolára, hogy papíron is divattervező lehessen. Örül neki, mint majom a farkának, de a nagyváros azért nem pont az a hely, ahol neki nem könnyű nem kívülállónak maradnia, úgyhogy marad az. A főiskolai koleszból gyakorlatilag kiutálják a kocsmákban bandázó nagyon urbánus csajok, kimenekül egy sohói albérletbe, ami eg nagyon hatvanas évek. Ami neki nem baj, ő amúgy is hatvanas évek bolondja, ha tehetné a hatvanas évek Londonjában élne. (Ami szerintem hülyeség, én a hetvenes években lennék ugyanott húszéves, ehhez képest nyolcvanasoknak is csak hatévesen vágtam neki, és Dél-Anglia helyett a Dél-Dunántúlon.)
Ez valamiképp össze is jön neki, éjjelente ugyanis mindig akkor és ott találja magát, csak épp egy Sandie nevű lány bőrében, aki amolyan feltörekvő, önjelölt díva, aki ehhez képest hátul ugrál a tánckarban, a pasik kihasználják, a jövőképe meg egyre borúsabb. Hogy ez most Eloise egyfajta időutazása, ismétlődő (egyre inkább rém-)álma, sima skizofrénia vagy valami fene tudja miféle tér-idő anomália, az eleinte nem igazán jön össze a nézőnek, még szerencse, hogy igazából nem is érdekes. A freudista megfejtés szerint viszont Sandie úgy Eloise alteregója, hogy valójában az anyja, aki akkoriban volt fiatal, szintén arrafelé.
És akit amúgy szintén ledarált London, öngyilkos is lett az álmai valóra váltása helyett, és Eloise-re se nagyon vár más. Nem tudja már igazán, mi az álom, mi a valóság, mert ahogy Sandie, úgy az ő élete is kezd szétesni, bár őt nem fogják be kurvának.
muveszmozi.hu
Ja, mert Edgar Wright (a Haláli hullák hajnala, Hot Fuzz (le nem írom a hülye magyar címét) vagy a Világvége rendezője) új filmje, az Utolsó éjszaka a Sohóban műfaji (ön)meghatározása szerint egy pszichothriller. És csak egész kicsit vicces, de legalább csavaros, miközben Wright eddig arról volt híres, hogy tettestársaival (pl. Simon Pegg-el és Nick Frost-tal) csináltak már vicces zombifilmet, vicces kisvárosi thrillert és viccesen űrlényinváziós mozit is (ezek alkotják az értelmetlen nevű Cornetto-trilógiát), de ez most igazi zsánerfilmnek készült.
Mondjuk nem az lett, az író-rendező nem tudott kibújni a bőréből, úgyhogy tematikusan az Utolsó éjszaka... egy felnövéstörténet, egy metoo-film,és egy horror keveréke, nyakon öntve nagy adag hatvanas évek nosztalgiával, és nyomokban valami nyomzós krimit is tartalmaz. (A metoo-szál elég egyértelmű, mert Sandie/Eloise hamar rájön, hogy ötven évvel a metoo előtt prostituálódni kell az érvényesüléshez, a szórakoztató- vagy a divatiparban szó szerint is.)
A szereplők jók, a szürke egérből beszőkülő csaj, meg a széttartó szemű másik, Matt Smith (nekem már mindig a Tizenegyedik Doktor, a Kiafenéből) hitelesen hozza a nőket kihasználó, pszichopata stricit, de hát őt a fejszerkezete is pont erre predesztinálja, nem a jófiú-szerepekre, amikkel azért rendre megkínálják.
A látvány, a zenék jobbára nagyon hatvanas évekbeliek, de arrafelé nyilván az az évtized is más volt, mint erre (vö. Kispál és a Borz - jó hogy vége a hatvanas éveknek és nem jön újra el...), bár akik akkor voltak fiatalok, azok biztos Szibéria-külsőn is nosztalgiáznak, hogy bezzeg akkor még milyen jó bálok voltak a kolhozban, a nyár mindkét hetében.
Ebben a filmben is sokszor a nosztalgiát érezzük a legerősebb összetartó szálnak, ami persze fura a hozzám hasonlóan '74-es születésű Edgar Wright-tól, de legalább jól elfelejti a nagy visszarévedés közben, hogy ő igazából egy horrort akart forgatni. Ehhez képest a fene tudja mi lett belőle, de kétségtelenül az elmúlt négy év legjobb játékfilm rendezése tőle, de csak mert a Nyomd bébi, nyomd! épp négy éve készült. Mondjuk az jó szar is volt, szóval lehet hogy még több éve nem csinált ilyen jót, de hogy ez milyen, azt még nem hánytam meg magamban, majd talán ha újra megnézem. Ha talán.
p.s. A cím meg egy utalás a London megöl engem című harminc évvel ezelőtti filmre. Amúgy itt is elhangzik a házinéni szájából, hogy "Ez itt London. Minden szobában halt meg már valaki, minden egyes házban.". De hát ő csak tudja, a házinéni ugyanis maga Sandie,nem mellesleg sorozatgyilkos.
A legvidámabb és egyben legszánalmasabb politikai hír, hogy valahol a Nyírségben összesen tíz politikus adott át mintegy hat kilométer bicikliutat. Volt köztük miniszter, államtitkár, polgármester, a megyei közgyűlés elnöke, ami nem is csoda, hat kilométer bringaút két falu között nyilván a megyén túlmutató, országos jelentőségű esemény. Sőt, akár annál is komolyabb, így aztán személy szerint hiányoltam az ENSZ-főtitkárt, a NATO főparancsnokságról valakit, és Vlagyimir Vlagyimirovics is iderepülhetett volna Moszkvából, mert fájdalmasan régen zárták le a fél fővárost a kedvéért, és a sok csatornafedél is lehegesztetlenül árválkodik szerteszét. (Mondjuk a csatornafedelek terror-ellenes motivációjú lehegesztése a kínai elnöknek is jár, sőt Kínában kurva sok a biciklista, szóval jöhetett volna Hszi Csin-ping is a Nyírgyulaj és Nyírbátor közti, nemzetközileg stratégiai jelentőségű kerékpár-elszállópálya ünnepélyes felavatásának átadására.)
Vagyis szerintem tíz politikus önmagában kevés, kivonulhatott volna például a komplett kormánypárti frakció is, hisz egy rendes avatóünnepséghez közönség is kell, meg díszlövések. (Ja az nem, az a tisztavatás, és bármennyire is lehet harcászati jelentősége egy bicikliútnak, ahhoz évekig kell kiképzést tanulnia, hogy legalább hadnagy lehessen.)
de ha már fegyveres erők, kivezényelhetnék ilyenkor a TEK-et meg a mindenféle készenléti rendőröket, egyrészt hogy önnön testükkel védjék a javarészt nem közismert, de jól kereső politikai celebeket, másrészt hogy motiválják a véletlenül arra járó helybélieket (már akit a polgárjenő, közmunkás jellegéből adódóan, nem vezényelt ki barátilag) a spontán kialakuló üdvrivalgásra.
És persze rendes kampányüzemmódban egy ilyen fontos beruházást nem csak úgy átadnak egyszer csak, például mert elkészült, hanem minimum hatszor avatják föl, szerényen, kilométerenként. aztán a hetedik te magad légy alapon, átadhatják az egészet egyben is, síppal, dobbal, nádihegedűvel.
De hát pont a mostani visszafogottságból látszik, hogy még igazából nem is dübörög a kampány, ez még csak afféle kampányka, kampányocska, nem is költenek rá többet havi párszáz milliónál. Ami nyilván nem maguknak a megépülő és átadandó dolgoknak az ára, csak a mindenáron látszani akarás alkotmányos költsége.
A hajnali kelésnek megvan az a hátránya, hogy az ember (meg még én is) nem képes olvasni, úgyhogy marad a tévé, úgy is mint civilizációs háttérzaj. Ahol meglepően jó komédiasorozatokat lehet látni, amiket a vonatkozó vicces csatornák nem mernek a főműsoridőbe benyomni, mert ott kell a hely az Agymenők sokadszorra már kifejezetten borzalmas ismétlésének, vagy a végtelenített Jóbarátok-körhintának, plusz nyilván elég felnőttes a tartalmuk, fekete a humoruk, a nagy átlagban prosztó nézők meg amúgy sem értik a kulturális utalásaikat.
Ilyen mondjuk a Rick és Morty, a már itt is megénekelt Bojack Horseman vagy Az utolsó ember a földön, amiket én bírok, de a kommentelő hordák rajongótáborokon kívüli, viszont a minőség ellen ádázul hadat viselő többsége még felszínesen sem érti. Csak néz hülyén maga elé, hogy mi akar ez lenni, aztán rossz magyarsággal, és a helyesírás nagyívű mellőzésével beírja mindenhová, hogy "Miez a fos, látam belőle ötpercet, de mek nem bírnám mégegyszer megnézni, nem egy Freinds-szinvonal!"
Ellenben de viszont, hajnaltájt mennek a filmcsatornákon a legrosszabb filmek, azok amelyeknek én már a műfaját is gyűlölöm. Ilyenek a szuperhősös talajmenti ostobaságok (mennek azok persze máskor is, de valamiért hajnali kettőkor is mindig), az akciófilmnek nevezett szarok, és legújabb felfedezésem szerint a sárkányos-kardozós odabaszások. Utóbbiakat valamiért fantasynak nevezik, pedig fantáziátlanok, mint egy fideszes képviselő (bármelyik) tetszőleges ünnepi beszéde, a sztorijukat biztosan óvodások írták, a látványviláguk pedig egy középvacak videojáték színvonalán mozog. De hajnalban nehéz úgy kapcsolgatni, hogy ne valami lángoktól ölelt tűzhányót repkedjenek körbe CGI-sárkányok vagy egyéb mitikus fenevadak, kardozó lovagokkal a hátukon.
Ez a zsáner tényleg annyira minden alatti, hogy ehhez képest még egy akciófilm is műalkotásnak tűnik, pedig azokat is kerülöm, mint pedofil pap a szenteltvizet. Ha meglátom egy filmnél, hogy a három főszereplő Jean, Claude és Van Damme már menekülök is, nem fejvesztve, hanem tudatosan. Ugyanezt a reflexet váltja ki Dwayne Johnson vagy Vin Diesel is, utóbbinak ráadásul már a neve is röhejes, elvégre hogy hívhatnak valakit úgy, hogy Nyerj Gázolajat? (Biztos az olajlobbi áll a háttérben itt is, mint annyiszor mindenfelé...)
De most nézem tovább a kissé zakkant, ám általam talán épp ezért kedvelt egyik, mondjuk hogy fekete komédiát, ami a kritikusok szerint kellemetlen, de vicces:
Ma van a nagybritánoknál a Guy Fawkes-nap, pontosabban az 1605-ös Lőporos-összeesküvés évfordulója. És ez igazából a Bonfire Night, mert miután katolikus összeesküvőknek nem sikerült felrobbantani a Lordok házát, a hálás utókor e nap estéjén tűzijátékozza össze magát, mintha szilveszter lenne nálunk, csak még inkább.
Történt ugyanis akkoriban, hogy I. Jakab király, aki igazából Dzsémsz volt persze, unta már a banán helyett a túlzott vallási türelmet, és gondolta, fenébe a Római Kaotikus egyházzal, ő bizony elüldözi őket jól Ilyesmit állítólag már 1604-ben gondolt, csak a következő évben próbálták őt, az anglikán püspökökkel és egyéb mindenféle lordokkal felrobbantani a Westminster palotával együtt, aminek már akkor is a parlamentet hívták, bár épületileg egy korábbi frissítés volt még.
De lebuktak, volt akik első kézből lőttek le jól, volt akiket elfogtak, és felakasztottak majd felnégyeltek, nem mintha a négyelésnek akkor lett volna már értelme. Kivéve ha a statuálás volt a lényeg, a példáé. És hát köztük volt a nevezett Guy Fawkes, egykori katona, aki utólag az önfeledt robbantgatások, miszerint tűzijátékok reklámarca lett. Aztán meg a netes hackereké, úgy is mint kortárs összeesküvőké (bár lehet, hogy ez magányos műfaj, nem értek hozzá) csak hogy az elmúlt években tömegek ne értsék, mit is jelent, avagy kit is ábrázolna ez a maszk:
theunstablement.com
Fawkes amúgy katonai múltja okán lett a földalatti mozgalom robbantási szakértője, de szó szerint, mert a tervezett merénylet előtti nap a parlament pincéjében fogták el, 36 hordó lőpor társaságában. Az ő sorsa ismert, a hordóké nem annyira, de valamikor biztos lőttek vagy robbantottak a tartalmukkal, hacsak egy részeg tüzér meg nem próbálta megcsapolni valamelyiket, mondjuk némi sör reményében, de ez esetben biztos róla is tűzijátékokkal emlékeznének meg a nagybritánok. Meg lehet, hogy az északírek is.
Plakátragasztóné Sonkás Adél mindig is szeretett volna lenni, de ilyen hülye névvel senki nem hitte el neki, hogy tényleg létezik. A boltban még be tudott vásárolni, hisz a pénztáros nem kérdezte a nevét, ő meg ügyelt rá, hogy készpénzzel fizessen, de például TAJ-számot már hiába kért, az ügyintéző előbb röhögve az asztalra borult, majd a szemöldökével hívta a biztonságiakat, hogy hívják a mentőket, mielőtt Adél dühöngeni kezd.
Pedig - bár nem volt munkahelye, egy-egy állásinterjúra rendszerint már be sem hívták - volt társadalombiztosítása, hisz férje, Plakátragasztó Krisztofer Ramszesz elég jól keresett mint taxisofőr és férfi prostituált, azaz vezető állásban volt saját vállalkozásában, bár gyakran a hátsó ülésen. De a lényeg, hogy tudta fizetni a TB-t mindkettőjüknek, illetve után, mert igazából persze az államnak fizetett. A saját szakállára, illetve állára.
Adél a két gyerekét, Dorisz-Dzsesszikát és Ramóna-Abertinát is Kovács vezetéknével anyakönyveztette, miután megkent egy belügyminisztériumi helyettes államtitkárt. Pontosabban a farkát fűszervajjal, aztán lenyalta, de hát a gyerekekért mindent, és hát abból még senkinek sem lett baja ebben az országban, hogy Kovácsnak hívják, feltéve persze, hogy nem becézték hülye módon Kokónak. (Az egy gorillának jól áll, egy sportolónak már kevésbé, egy kerületi anyakönyvvezető esetén viszont kifejezetten szánalmas. Márpedig Sonkásék egy szem lánya ilyesmi karriert képzelt el a gyerekeinek, már csak a hülye nevek elleni küzdelem jegében is.)
Plakátragasztó korábban amúgy főállású borsó-falrahányó volt (sárgaborsót is vállalt, levest és főzeléket is), a feleségének is innen jött az ötlet, hogy a reklámszakmában helyezkedjen el, persze csak az után, hogy ismert jutyúber és közepesen kedvelt influenszer lett. De hát ezzel a névvel minden reménytelennek tűnt, úgyhogy változtatni kellett.
És innentől úgy hívták, hogy Sonkás-Plakátragasztó Adél. Egy húsipari cég azonnal fel is vette marketingasszisztensnek, hátha van abban valami, hogy hova lesz a nomen est omen?
"Ha vissza szeretné kapni az adóját, itt kell nyilatkoznia" - olvasom, és örülök neki, én speciel szeretném visszakapni az adómat (akár másét is, rajtam nem múlik), kár hogy nem fogom. Vannak ilyen hülye szabályok, hogy az embernek legyen gyereke, s akkor Ártunk és Ormányunk majd a választási kampányra fordulva utal vissza szja-t, biztos puszta véletlenből. Valahogy - ki tudja miért? - mindig a választási években jut eszükbe, hogy bár kétségtelenül szeretik a pénzt, az úgy is kezelik, mint a sajátjukat, de néha vissza kellene csorgatni belőle valamit a keményen drogozó kisembereknek.
De hát nincs gyerekem, nyilván már nem is lesz, az meg a NAV-nak kevés, ha többen is egybehangzóan nyilatkoznak róla, hogy mennyire infantilis vagyok. Plusz amennyi adót idén befizettem, azzal nem lenne sokkal soványabb a nagy közös kassza, de én vehetnék belőle mondjuk egy új használt laptopot, mert ez a mostani már a szétesés útjára lépett. Vagy kezdhetnék valamit a konyhával, a fürdőszobával, vagy simán csak elmehetnék Dubaj... dubaji képeslapokat venni, ez lenne a megfizethető luxus illúziójának árnyképe.
De ha már nem kapok vissza adót, legalább karácsony alkalmából eltekinthetnének attól, hogy az év hátralévő részében ilyesmit fizetnem kelljen, januárban meg úgyis születésnapom van, úgyhogy akkor meg azért, a február meg olyan rövid, hogy arra a kis időre ugyebár...
Felhasadtam a fészbukra, nem mintha érdekelne bármi ami ott és csak ott elérhető, és rögtön kapott egy jelentős pofont az amúgy sem virágos hangulatom. Mert valami hülye algoritmus elém tolt pár régebbi képet, hogy milyen szép emlékeim voltak pont hét évvel ezelőtt. De nekem ez most nagyon nem esett jól.
A kiemelt kép Brightonban készült, és Petra látható rajta, csak hogy emlékeztessen rá, milyen magányos vagyok, és belelökjön valami fura, keserédes nosztalgiába.
Ahova én nem akarok menni, így is indokolatlanul sokat bámulom a régi fotókat, az egykor volt párosunk vizuál-dokumentumait, meg olvasom az exem blogját, amibe lassan három éve nem írt semmit, de a nosztalgiázáshoz nem is szükséges a rendszeres frissítés.
A nosztalgia nettó elvágyódás, önkínzó felhangokkal, szóval meg tudom oldani magamnak is, nem kell, hogy egy fészbuk rakja elém. Rakja inkább máshová.
A múltba révedés előnye, hogy nem kell a jelenen pörögni, hátránya viszont, de ahhoz képest mégis. Folyton.
Mindig minden kultúra el bírt képzelni magának valami egykor volt aranykort, és konkrét népirtásokat lehetett kivitelezni a visszavágyás ürügyén, egyéni szinten ez persze nem ennyire kemény, ennyire látványos.
Az Mostszóljhozzá Sanyi Bár és Grill törzsközönsége például rendszeresen a hatodik sör után sóhajt föl, hogy de hát úgy szerettem azt a lányt, de hova tűnt végleg? Oké, itt vagyok most is, itt voltam mindig is, régebben még volt hajam, bankszámlám és jövőm, de most már csak hiányzik a Gréta, ennyim maradt. A hiány, hogy baszná meg a mindenséget a bármi.
Az Ember a Földről ilyenkor elmereng, melyik másik bolygón lehetne újrakezdeni, van még olyan szeglet, ahol egyszer sem szúrta el? Egyik életében sem?
Hát ja, a stabil létállapot alapja az elszúrás, az a biztos pont, amiben megkapaszkodhat a világvége-hangulat. Különben mi a faszt keresnének mindannyian a Mostszóljhozzá Sanyiban? És miért ez a permanens túlélés?
Néha a Fekvehányás utcában is felkel a Nap, bár pont ott kedve sincs hozzá.
A magyarok majdnem egyharmada szerint az emberek éltek és a dinoszauruszok léteztek együtt a Földön. Egyébként az olaszok vagy a románok egyharmada is így tudja, hallotta vagy simán csak látta a Dzsurasszik Park című dokumentumfilmben, de ez legyen a neolatin nyelvcsalád gondja. Nekünk pont elég, hogy szorgos népünk jelentős százalékban buta, mint a sár, szerintük egy vakcinával csipet ültetnek belénk a háttérhatalmi gyíkemberek, sosem járt ember a Holdon, a cévitamin ezerszeres dózisban gyógyítja a rákot, valamint Afrikában mindenki fekete bőrű, mert arra sokat süt a nap, és ők már genetikailag le vannak égve. Úgyhogy mit számít az a pár tízmillió év, mikor a dínók már nem, az emberek még nem mászkáltak fel-alá a bolygón, hogy aztán a tápláléklánc csúcsára másszanak az erő- vagy az intelligenciafölény okán. Következtében.
De hát épp tegnap idéztem azt a tudományos hipotézist, mely szerint a modern társadalomban élő embereknek kisebb az agya, és azt is be kell látni, hogy mondjuk egy élelmiszer-összeszerelő üzemben, előre megfontolt szándékkal, megélhetési célból elkövetett futószalag melletti zombuláshoz tényleg nem kell túl sokat tudni. Az csak összezavarja az embert, elvégre sajtot szórni a pizzára tökéletesen lehet úgy is, hogy közben kurvára mindegy, mikor haltak ki a mindenféle szauruszok (egyáltalán, mi az a szaurusz? az Ikarusz az megvan, bár sok értelme annak sincs), a vírusokat vagy a baktériumokat írtja-e az antibiotikum, esetleg lapos-e a Föld? Pont elég annyi, hogy a B jelű üzemcsarnok lapos, ami jó, mert nem gurul el a kecskenyuvasztó automata, és nem kell szó szerint futószalagot játszani nyuvasztás közben. Ami technológiailag üdvös, munkavédelmileg kívánatos, a Hold meg ugyan sajtból van, de amíg nem kezdjük bányászni a trappistát, az is csak egy felesleges információ. Csak megzavarja az embert a mindenféléről gondolkodás, és nem bír arra a három mágikus mozdulatra és két nyomógombra koncentrálni, amitől végül sajtos lesz a pizza. Izé, pidza, ez a hejesirás is hüjeség, minek például az ellipszilon, mikor külön nem jelent semmit. Vagy jelöl, ez olyan zavaros...
De ha már itt tartunk: Gravitációs hullámok nincsenek (valójában gravitáció se, mert ha lenne, leesnénk a föld alá), hullámok a tengereken vannak, és néha elég magasak, szóval az se a gravitációt mutatja ki a foga fehérjével.
Amúgy gravitáció már csak azért sem lehet, mert a Föld közismerten, és a mindennapi tapasztalatainkkal összhangban lapos, így az ausztrálok sem lehetnek fejjel lefelé az alján, csak mert valami nemlétező középpont vonzza őket rá. És persze a Hold sem kering a lapos korong körül, az egy kisebb lámpás, ami a Nagy Égi Kötélen leng felette, naponta egyszer oda és vissza. Legalább is így logikus, tehát tudományos, bármit is hazudozzanak az ilyen mindenféle egyetemeken.
Így aztán nem is lehet oda utazni, meg minek is, az Apollo-11 is egy filmstúdióban szállt le, hogy felvegyék a szkafanderben ugrálást a porban, több Apollo meg nem volt, azok mind ugyanazok a felvételek, elvégre az "űr"-ruhában úgysem látszik ki van benne. Alatta.
És ha már fehérjék: azokat tojással meg tejjel visszük be a szervezetbe, kivéve azok, akik fehérjementeset diétáznak, az szervezetük nem tartalmaz fehérjét, kivéve ha napra mennek, olyankor vaj lesz a fejükön, meg D-vitamin, de utóbbi nem a vajban, hanem mellette.
A zokszigént meg a növények termelik tényleg, de nem csak úgy, hanem a vízbűl veszik ki, megrágják, és kifingják a maradékot, mi meg belélegezzük, illetve a növényeket meg is eszük, hogy sok okszigént vigyünk be velük És a zokszigén kell a gondolkodáshoz is, különben nem értenénk a világot. (Vannak persze nagy jógik a Himalájában fent, akik okszigén nélkül is jól el vannak meditálva, fehérjét meg a hóból szerveznek maguknak, de ezt otthon ne próbálja ki senki!)
Einsteinnek tulajdonítják azt a közhellyé koptatott mondást, hogy "A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos. (Two things are infinite, the universe and human stupidity, and I am not yet completely sure about the universe.)" Sorvezetőnek mondjuk megteszi.
A társadalom miatt zsugorodik az emberi agy. Remek cím, valóban inspiratív, vagy mégsem lényeg hogy az én agyam ne zsugorodjon tőle, néha már az a szörnyű gyanúm támad, hogy nagyjából nincs hová.
A linkelt cikk amúgy arról szól, hogy az evolúció során az emberi agy mérete folyton növekedett, testünkhöz képest szinte indokolatlanul nagyra, de úgy háromezer évvel ezelőtt (ami persze evolúciós szempontból egy pillanatnak is kevés, annyi mint légyszar az 1936-os naptáron) zsugorodni kezdett.
Kutatók (akik ez esetben szerencsére nem a hírneves "brit tudósok") szerint ez leginkább a munkamegosztással függ össze, a fokozódó specializáció, a gyártósorok mellett biorobot-lét és közben a társadalom összetettségéből következő csoportszintű gondolkodás egyszerűen nem teszi szükségessé, hogy egyénként, egyesével olyan rém okosak legyünk a nagy agyunkkal.
Nade. Egyrészt az agy mérete önmagában semmit nem mond az okosságunkról (amúgy is jelentős benne a tartalék elem), a háromezer év az mondjuk száz-százötven generáció, vagyis a törzsfejlődésben még nagyjából tényleg semmi, de abban azért van valami svung, hogy a téma tudorai a hangyatársadalmakból vezetik le az emberi idegrendszer változásait. Vélt változásait, hogy egészen pontosak legyünk.
De ezzel együtt nekem tetszik az ötlet, hogy társadalmaink odáig fejlődnek (és itt tényleg indokolt a 'fejlődés' szót használni - szemben mondjuk a kultúrával - , mert nagyobbak és összetettebbek lesznek), hogy tagjaik egyénileg egyre hülyébbé válnak, vagy legalább is korlátozottabb lesz a magas intelligencia esélye.
Persze mondhatjuk azt is - valami furcsa kreacionizmusból kiindulva akár - hogy az intelligencia mennyisége világunkban állandó, csak az emberiség létszáma növekszik folyamatosan. Ugyanannyi agykapacitáson osztozunk egyre többen, így aztán vannak a kevesek, akik megtervezik és megszervezik a nagy rendszerek működését, legyen szó egy államról, egy cégről, egy bűnszervezetben elkövetésről, a többiek meg, mint kis csavarok a gépezetben, végrehajtanak, különösebb agyalás nélkül. A keveseknek meg lehetne alapítani a Kiválasztottak Megaagy Egyháza és Ugyanott Mosógép Eladó szektát (olyan lenne mint mondjuk a Szcientológia, csak MLM-piramisjáték nélkül), a többieknek meg lenne a Vidám Vasárnap vagy valami hasonló valóságsó, csak hogy legyen miről beszélni a összeszerelő, közoktató vagy népetető üzemekbe menet.
Az antiutópiák talán azért kezdenek kimenni a divatból (ellentétben a posztapokaliptikus disztópiákkal), mert valójában már azokban élünk. A tizenkilencedik században még valami szép és fényes jövőben reménykedtek, hogy nem lesz mindig érvényes A munkásosztály helyzet Angliában Engelstől, de aztán kiderült, hogy - ha más eszközökkel is - de igen. Termelni meg szolgáltatni kell, nem folyton gondolkodni, agyalni meg kombinálni. Nna...
Mindezek mellett azért marad egy kínzó kérdés: Tessék mondani, az agyzsugor akkor társadalmat okoz?
A hávégé címlapsztorija szerint "Az árrobbanás odacsaphat Orbán Viktor egójának a választások előtt". Szerintem meg nem. A felcsúti egó ércnél keményebb, a küldetéstudattal álcázott szerzési vágy töretlen, a pártvezér és kancellár - egy régi, talán a b. neje nyelvbotlásából származó bon mot szerint - áll mint a kőszikla, és csak megy előre. A felcsútiak más anyagból vannak faragva, és egyáltalán, látott már valaki szociopatát, akinek az egóját bármi komolyabban megkarcolhatná?
Amúgy az persze tény, hogy elszálltak az energiaárak (amitől minden drágább lesz, a kenyértől a kokainig, mert mindegyiket gyártani, szállítani, raktározni, árulni kell), vagy például hiány van cellulózból, úgyhogy lassan vissza kell szoknunk a falevéllel elkövetett fenéktörléshez, de a karmelita kolostorban mindez nem érdekel senkit. A főnököt is csak abból az egy szempontból, hogy a tartós áremelkedés (leánykori nevén: infláció) mennyi szavazatveszteséget okozhat a fideszkádéenpének, aki ugye ő maga.
De arról szó sincs, hogy ez akár csak kicsit is erodálja az egóját, ahhoz kellene némi racionalitás, esetleg kritikai hajlam, de azoknak ő már rég nincs birtokában, olyan mint a mesebeli gonosz mostoha, akinek a tükröm-tükröm mindig csak azt mondja amit hallani akar, különben apóra amortizálja. Hát ja, rogántónikkal meg semjénzsoltokkal nem lehet racionális diskurzusokba ereszkedni, ő csak a hűbéruruk kívánságteljesítői fái szeretnének lenni. És egyébkéntis, a józan ész meg a szekértelem, az bolsevista trükk, több más mellett ezt is megtanulták a rosszemlékű Csurka Pista bácsitól, a poszt-rendszerváltás méltán közutált zsírtáltosától.
Az esetleg tényleg hosszabban szörnyű helyzet felcsúti megfejtése, a kormányhitű sajtó evidens támogatásával - az lesz, hogy ezentúl nem csak a migránsok, a homokosok meg a soros gyurcsányok ellen kell harcolni, de a világ ellen en bloc, ahol ugye ilyen drágulásoknak eleve meg sem szabadna történnie. De hát jól tudjuk mind, épp a soros gyurcsányok miatt van ez, akik a háttérből előirányítják az EU-t, a WTO-t a NATO-t meg egyéb betűszavakat, úgyhogy a vezérnek nem hogy gyengülne egy tartós gazdasági válságtól "a Nemzet Megmentője" pozíciója, de egyenesen újabb horizontok nyílnak meg e szerep számára.
Néha az a szörnyű gyanúm támad, hogy a mini szterelnöknek egy negyedik világháború lenne az ideális PR-esemény (a harmadik már megvolt, csak nem vettük észre), ott aztán nagyot alakíthatna a rendkívüli helyzetek hős diktátoraként, és egyébként is, a látványos túlsúlyhoz kifejezetten jól áll egy-egy tankhadosztály, miközben a háttérben csendben felsír néhány nehézbombázó.
Egy konkrét háborúval csak annyi lenne a probléma, hogy ott az ellenség javarészt eleve adott, márpedig Ártunk és Ormányunk szeret maga ellenséget kreálni (IMF, csak hogy még egy gyanús betűszó beússzon a képbe), aki ellen aztán hősies elszántsággal veheti fel a harc küzdelmét. De ha egyszer - nyilván kínai támogatással - megérkezik mondjuk a marsi inváziós flotta, vagy a kanadai lovasrendőrség kezd váratlan blitzkriegbe, akkor kevés lesz a szokásos árnyékbokszolás, de az infláció ellen még elmegy, elvégre azzal még senki sem futott össze a lépcsőházban, az kérem valami közgazdaságtani absztrakció. ha a kokain világpiaci ára már nem is...
Haladok hazafelé délelőtt az aktuális ügyfélszlogálatról (nem volt net, de a környék legrémesebb műkörmeivel felszerelt csaj legalább elárulta, hová dugták a titkos biztonsági jelszót), a nap alattomos módon a pofámba süt, madarak rendeznek indokolatlan tavaszi fesztivált a környékbeli fákon, gyerekek hintáznak a homokozóban (vagy homokoznak a hintán?), egy anyuka pedig önfeledten pisil az egyik játszótérmenti bokor árnyékában.
Oké, hát nagyon feszítette már a hólyagja és/vagy a hazaszeretet, de az biztos, hogy egyiknek sem lehet tartósan ellenállni, a környékbeli nyilvános vécék száma pedig erősen konvergál a nullához. (Tíz perc sétára van egy teszkó, én is oda jártam egyszer egy napig, mikor valami csőtörés miatt nem volt víz, és úgy döntöttem, nem gyűjtögetem az anyagot, inkább elviszem a multihoz.)
Nade. Bokor van sűrűbb, van kicsit arrébb is, és a nyilvános pisilésnél nem működik a strucc-taktika. Hogy tudniillik, ha az alany nem lát másokat, attól még látják őt, és talán jobb a pár méterre elhaladó járókelők felé egy félszeg, sajnálkozóan kényszeres mosolyt villantani, mint egy pucér feneket.
Kivéve persze, ha az elkövető direkt nem akar bujkálni, hisz ha félig elbújva guggol az aljnövényzetben (egészen ugye, városi környezetben nem nagyon lehet), az még feltűnőbb/kínosabb, és akkor már jobb inkább nyílt sisakkal (izé, nyílt mással) bevállalni. Akkor legalább nem zavarja meg senki, mert a környezete eleve zavarban van, perturbál, mint egy gravitációsan zavart bolygópálya.
És hát, bár soha nem voltam még kisgyerekes anyuka, sőt mostanában valószínűleg már nem is leszek, de én igyekeznék nem a gyermek szeme előtt villantani, miközben hátra-hátrapillantva még beszélek is hozzá.
Persze én középszintű prűd vagyok (ezüst fokozat, hetes szint, a Ku-Klux-Klánban Birodalmi Varázsló lehetnék ennyivel), a néni meg nyilván vagy exhibicionista, vagy fogyatékos. Vagy épp be volt állva, tudja fene, de ha az első eset áll fenn, igazán csinálhatott volna közben néhány szelfi-videót, hogy még hazafelé feltolja a Tik-Tokra, ha a második, akkor szednie kéne gyógyszereit, a harmadik esetben viszont pont nem kellene szednie semmit. Legalább mielőtt gyereket legeltetni indul, egy messzi-messzi játszótérre... (Apropos, olyan a teszkó mellett is van, és máris egy gonddal kevesebb.)
Aztat olvasom a Zindex címlapján rajta, hogy húde magas a kenyér ára. De azt hogy kenyér, az ők úgy fogalmazzák keresztül, hogy "szilárd sör". Na ja, ha a sör a folyékony kenyér, akkor a kenyér a szilárd sör, ez igen szellemes is lehetne, csak nem az. Izzadságszagú inkább, egy alapvetően informatívnak szánt cikkben minek a poénkodás, szóviccbűnözés, avagy a borsóra hányt fal.
Én azonban nem állnék meg ennyiben, mert például ha "a tej élet, erő, egészség" (emlékszik még valaki erre?), akkor az életerő tejség, ha a tisztaság fél egészség, akkor a kosztól egészen félni kell, vagy ha az élet a legjobb méreg, akkor a mérgezés a legrosszabb halál. (Utóbbi mondjuk biztos nem igaz, szerintem az eleven elégetés vagy a karóba húzás sokkal rosszabb, bár emlékeim szerint még egyiket sem próbáltam.)
A szilárd sör egyébként meg az lehet, mikor nyáron bent felejtjük a fagyasztóban - ahová betettük rakni, hogy gyorsan legyen hidegen hűtött - de azt gondolom elég nehéz szeletelni, nem igazán jó megvajazva, és kiemelkedően hülyén viselkedik a kenyérpirítóban.
De ha minden valamilyen kenyér, ami gabonából készült, akkor mi a whisky? Az is folyékony, de nem sör, berúgunk tőle, miszerint általa, de hamarabb, viszont lepárlással készül, ezért életciklusa egy bizonyos pontján lehet mondjuk a légnemű kenyér. A bor, ami ugye szőlőből (ha nem épp fagyállóból, krumplihéjból vagy őrölt mormotahányásból) készül, lehetne a folyékony gyümölcskenyér, de akkor a mazsolás kalács a szilárd bor.
(Kőhalmi Zoltánnak volt egyszer valami hasonló agymenése, miszerint ha nekünk a Balaton a riviéra, akkor például a sajtos-tejfölös lángos a magyar pizza a tehén gyümölcseivel. Úgyhogy én most abba is hagyom az asszociatív szétesést, nagyon reggel van még nékem ehhez, és lassan ihatóra hűl a kávém is...)
Új dimenzióba váltotta magát a hazai kultúrharc, nem az, amikor közpénzégetés jelleggel tömik ki Ákos Dalszerző Urat és a hasonló kurzusizéket tízmilliókkal, hanem mikor az istenadta nép veszi kezébe a billentyűzetet. Ha már hideg polgárháború rendszeresen a neten forrósodik (hisz a pártvezér és kancellár is kiprédikálta a szónoklatában, hogy az ő csapataik többek között a fészbukkal állnak szabadságharcban), az ImDB lett az új csatatér.
Hisz múlt héten végre mozikba kúszott az elkúrós film, megjelent az ájemdíbín is a lapja, és a haza fényre derül jelleggel legott pontozni kezdték a főleg ellenoldali trollok, lefelé. Nyilván a nélkül, hogy látták volna, hisz már a bemutató napján több, mint tízezer szavazat volt, amennyi nézője a vonatkozó műegészek tuti nem. És a sok szavazat történelmi jelentőségű áttörést hozott, hisz - aktuálisan akkor - az oldal statisztikája szerint ez lett minden idők legrosszabb filmje, a 1-10 pontozásos rendszerben 1,2-es átlaggal.
És hogy ez így nem korrekt, mert pusztán politikai szimpátia alapján minősítgetnek egy filmet? Naná, de itt és mostanában talán jogos ez a fajta politikai proteszt. Egyfelől mert túl sok tere az ilyen véleménynyilvánításnak nincs, másfelől meg meg is érdemli a Kálomista-brancs, elvégre a nyilvánosság meghekkelését pont ők kezdték, mikor már előre hisztiztek azon, hogy a mozik majd biztos nem fogják vetíteni a filmjüket, pedig egy nyilvánvaló remekmű, csak hát ugye gyurcsány. (Arrafelé a lassan már köznevesedő gyurcsány az ultima ratio, a végső érv, hogy ha már tényleg nem tudják mire kenni saját tehetségtelenségüket, bénázásukat vagy primitív arroganciájukat.)
Ez az egész az ájemdíbínek nem jó, de hát aki online, az online által vész, ha beengedik a tömegeket értékelni, akkor azok gyakran tüntetni fognak, valami ellen, valami mellett, vagy legfeljebb valami helyett. A nevezett oldalon így szokott előfordulni, hogy az aktuális szuperhősszar lenyomja mondjuk a Keresztapát, mert a rajongóknak az tízből tízes, ez a fanboy-effektus működik most is az elkúrósnál, csak más motivációval.
(És az igazán szép pillanat az volt, mikor a vadhajtásos Bede felszólította a híveit a fácsén, hogy szálljanak szembe a filmet lepontozó kommunista liberálbuzikkal, és adjanak gyorsan tízeseket. Mire a fékezhetetlen agyvelejű rajongók gyorsan el is kezdték bekommentelni a fészbuk bejegyzés alá, hogy 10, 10, 10... etc. Biglike.)
Az volt a terv a hétvégére, hogy írok. (Igen persze, meg porszívózom, akváriumot pucolok, megetetem a mosógépet, sőt magam is eszek, alszok, levegőt veszek, próbálok fotoszintetizálni, ilyenek.) A régi mondás szerint ehhez az amatőrnek ihlet kell, a profinak előleg, ami esetemben úgy módosul, hogy nekem határidő kell, meg a honorárium, de minél gyorsabban. Elvégre profi vagyok, már nagyjából huszonöt éve írok pénzért, csak mostanában abból kevés van, és minden fillér kell, kurvákra, drogra és lóversenyre. Efféle alapvető szükségletekre. (Valójában villanyszámlára meg hasonlókra.)
Határidő még nincs, az jellemzően hónap eleje, de írni meg hétvégén egyszerűbb, inkább mint hét közben munka után, vagy - mint e héten - dél- és munka előtt, plusz az egy hónapja is bejött, hogy kicsit előbb küldtem a cikkeket, és kicsit előbb jött a mani, ami mondjuk sokra nem volt elég, de arra igen, hogy még mindig nem jött rám a végrehajtó.
Ámde. Szombaton éreztem, hogy nincs kedvem írni, a fejem üres, mint egy választási pártprogram, vagy az a busz, amin hárman utaznak és a következő megállóban hatan szállnak le. (Azaz két embernek fel kell szállnia ahhoz, hogy legalább üres legyen.) Meg is győztem magam, hogy a szombat a pihenésé, majd vasárnap alkotok valamit. Erre vasárnap reggel is úgy keltem, mint aki fogalmazásgátlót vett be előző este, úgyhogy nagylelkűen megengedtem magamnak, hogy majd hétfő délelőtt hagyom előtörni a kreativitásom, elvégre még nincs annyira hónap vége. Meg addigra hátha elő akar törni...
Arra gondoltam, hogy nekiállok kissé írni, de naná, hogy az írás is olyan mint a pia, a puzzle, vagy valamelyik kedvenc írom egy nem túl hosszú regénye, hogy ha az ember nekiáll, nem bírja abbahagyni. De még én sem.
És amilyen kitekert egy lélek vagyok, még élvezem is, úgy érzem, mintha tennék valamit, mintha csinálnék, létrehoznék, befolyásolnék vagy legalább megpiszkálnék valamit, pusztán azzal, hogy szavakat pötyögök be egymás után a gépbe. Pedig dehogy, régi ideája az már az embereknek, hogy dolgok kimondása, leírása az már maga is egy dolog, de hát már a barlanglakók is azt gondolhatták, hogy a falra rajzolt bölény az nem rajz, az maga is bölény, vagy legalább valami bölény-terminál, amin keresztül le lehet vadászni.
De hogy én miket irkálok össze pénzért meg ide, az nincs befolyással a dolgok állására, a világ folyására, jobbára (azaz szinte mindig) mikro- sőt nanoszinten sem.
De valószínűleg épp ez a felszabadító öncélúság teszi, hogy legtöbbször élvezem, és ha már egy függő személyiség vagyok, hát megtalálom benne a viszonylag ártalmatlan függőségem. És igazából tényleg mindegy, hogy megy-e általam előrébb a világ, amíg nekem jól esik és/vagy fizetnek érte.
Illetve dehogy, ha nem esik jól, csak fizetnek érte, akkor nem csinálom majd, amint elmúlik a mostani számlafrász
Létezik-e reinkarnáció? Nem tudom, már több élet óta gondolkodom rajta, de mikor mosónő voltam Radzsasztánban arra jutottam, hogy biztos nincs, mert ekkora kicseszés mégsem történhet meg valakivel, aki alapvetően mégis csak egy rendes ember. Úgy értem nem ölt meg senkit, a szükségesnél sosem hazudott nagyobbakat, és csak egyszer hányt le egy szerzetest, de azt is véletlenül, mert valaki döglött kecskét dobott az utcavégi kútba. Akkor amúgy durva dolgokat hányt le majd mindenki, a szomszéd például a maharadzsa árnyékát a piactéren, ami után sértegetés általi halálra ítélték. De meglepően jól tűrte.
Na, szóval az újjászületés már csak azért is hülyeség, mert a mosónő előtt pont sheriff voltam Oklahomában, gyakorlatilag az egyetlen Lake Vomit megyében, aki nem volt sem korrupt, sem részeges és olvasható volt a kézírása. Oké, hát volt egy sorozatgyilkos, akit nem tudtam elkapni, és lehet, hogy én voltam az, de akkoriban senki sem ismerte még azt a szót, hogy skizofrénia, meg a Dr. Jekyll és Mr. Hyde sem volt túl olvasott, pláne mert a lakosság nagy része eleve nem tudott olvasni. Szóval nem tehettem róla, nem érdemeltem volna meg, hogy aztán Dzsaipur egyik koszlott elővárosában mossam a helyi szőnyegszövők szaros kaupináit annál a bizonyos kútnál. Akkoriban is sokan hánytak sokfelé, de ennyit Lake Vomitról.
Szóval mondom én, a reinkarnáció egy kamu, csak a hülyék hisznek benne, de hát ez van, néha több élet kell hozzá, hogy erre rájöjjünk. Mert ugye nem lehet egy mindenható olyan szarkasztikusan rosszindulatú, hogy ilyenre tervezze a teremtést, vagy ha mégis, akkor nyilván elég kreténnek kellene lennie hozzá, hogy elcsessze az egészet még az elején, és akkor meg azért nem működne. Meg egyáltalán, mi az hogy karma? Hogy az valami természeti törvény? Nemá, a gravitáció, az egy természeti törvény, meg hogy a negyvenkettes busz kési, az is, de hogy utólag kell elszámolnunk a tetteinkkel. Egy másik életben? Ha olyan nagy lenne a világban az isteni rend, miért nem lehetne rögtön rendezni a számlát, hát miféle egy rosszul összecsapott teremtés az, ahol ehhez ennyi idő kell, ahol ennyit kell rugóznod azon, hogy milyen egy mocskos állat voltál, valamikor a múlt században Zambiában?
Nem, nem hiszek én már ebben az egészben, és a következő párszáz évben sem fogok. A karma bekaphatja!
pinterest.at
(a szerk. megj.) A "hányás" az a google fordító szerint, első körben úgy van angolul, hogy "what number"... Incredible.
Felcsút országos hatáskörű döbrögije elöblögette szokásos, dagályos ostobaságait a Birkamenet nevű kormányhitű tüntetés fénypontján, mellyel iránymutatást ugyan nem adott a híveknek, de legalább harci kürtnek is bágyadt volt önismétlése. Brüsszel, migrnás, Soros, Gyurcsány - mindent halottunk már ezerszer, óvodás szintű kampányszlogenekbe fogalmazva (hisz mindig kampány van, tizensok kibaszott éve, minden egyes napon), és belenézve némi online közvetítésbe, ezt még a rajongói is unták már kissé. Ez nem meccs volt, csak valami bágyadt átmozgató edzés, hogy azért be ne rozsdásodjon a gyurcsányozás, meg a Gizi nénik se felejtsék el, hogy Soros.
Az viszont többeknek is feltűnt, hogy az ellenség (mer' ha háborús a retorika, akkor ellenfelek nincsenek is, ellenségek viszont számosan) most már az EU mellett az USA is, nyilván mert a felcsútinak - saját bevallása szerint - nem volt B-terve Prezident Trampli bukása esetére. Úgyhogy most már előre látja, hogy Amerika majd jól beavatkozott a jövő évi választásokba, amitől valami helyettes alfőfasz már most fel volt háborodva, követségi hangot adás mellett.
A pártvezér és kancellár nyilván jós, talán belekből jósol, mint őseink két hátrafelé nyilazás között, gondolom a méltatlanul háttérbe veszett Habony nertárs beleiből, meg azért statisztikákat is rendel heti szinten, közeli kutatócégektől. És biztos az jött ki, hogy z USA elég messze van, elég kevesen követik az ottani politikát közelről, azaz bármit rájuk lehet kenni (pont mint a kádári gulyás-nemkommunizmusban), ráadásul az egybesült államok egy akkora anyahajó, hogy annak hídjáról mi már alig látszunk, arról nem is szólva, hogy úgyis csak igen lassan fordulna ránk, ha akarna. Ha érnénk neki annyit.
Úgyhogy az ellenségek erősorrendben: EU, USA, LMBTQ és csak aztán jön a hazai ellenzék. Nyilván mert nem lehet belőle egy rendes betűszót sem összehozni, annyira béna. Meg gyenge, szánalmas és nevetséges - jelentősége csak akkor és annyiban van, amennyiben a fenti betűszavak háttérhatalmilag állnak mögé, hogy bábozzanak fele, a Felcsúti Fejedelemség sérelmére nyilván. Na ja, a fideszkádéenpé felé természetesnek veszik, hogy a politika nem autonóm szereplői, hanem kesztyűsbábok versengése, hisz náluk ez így szokás, az ő két pártjuk igazából egyetlen személy, mindenki más csak az ő akaratát hajtja végre.
És pont e miatt lehet beszarni a Nyugattól. Mert ott nem kedvelik az autokratákat, a pocakos Napóleon pedig már rég az, az autokrácia lényege pedig annyi, hogy a törvényeket nem azért hoznak,hogy racionálisan szabályozzák a társadalom működéseit, hanem hogy végrehajtsák a Vezér akaratát, parancsait. Jog abból lesz, amit a főnök elképzel, így aztán minden amit tesz jogszerű, akkor is ha kibaszott erkölcstelen. Na ezt nem szeretik az usákokban, részben ezért hajtották el Tramplit is,bár közvetlenül tőlük azért annyira nem tart még az O1Géniusz.
Az viszont jellemző, hogy az itthoni ellenzékéről nagyon keveset beszélt, ami azért jelenthet valamit. Hisz az elmúlt években megszokhattuk, hogy mindig olyan ellenségmenedzsmentet visz, ahol kitalál magának egy falra hányt ördögöt, és aztán jól megvéd minket tőle, lásd "tömeges bevándorlás". A valódi kihívásokról (gazdaság, szociális háló, eü.) viszont rendszerint kussol, úgyhogy minél kevesebbet beszél az ellenzékről, annál valószínűbb, hogy kezd komolyan tartani a jövő tavasztól. Elég a fészbukos reklámköltéseiket megnézni, hogy ömlenek a százmilliók(!) a Stop Mindenki! kampányokra, meg az elkúrt mozifilm ingyenes vetítéseinek promójára...
Az ember punkügyi turkálódásai eredményeképp néha meghökkentően nem meghökkentő zenekarokba botlik, amelyek mostanában valahogy egyre gyakrabban oroszok. Merugye' a punk az nyugaton a hetvenes években ívelt föl, az oroszoknál viszont mostanában, azaz vagy az van, hogy arrafelé most vannak a nyugati hetvenes évek, vagy valami egészen másképp. Inkább az utóbbi második, tekintettel arra, hogy a hetvenes évek brit (meg amerikai) társadalmi-hatalmi belemenései nemigen vethetők össze Vlagyimir Vlagyimirovics durvuló autokráciájával. James Callghan aztán meg Margaret Thatcher is akarnok fafejek voltak, de nem küldték munkatáborba a politikai ellenfeleiket, sőt talán titkos kastélyaik sem voltak, bár tudja fene, ezeknek pont az a lényege, hogy titkosak.
Nade, az oroszoknál sosem volt valódi demokrácia, épp hogy szétesett a szovjet, de máris jöttek az elvtársak a Párt és KGB akolmelegéből, és már Jelcin is jobban bízott a tankok és a kenőpénzek kettősében, mint holmi demokratikus pepecselésben. Ez azóta csak fokozódott, bár a tankok helyett inkább idegmérgekkel, a korrupció helyett meg zsarolással dolgozik Putyinisztán, de a mentalitás konstans, a vodka sok, a medve meg nem játék, mint az köztudott.
De ez persze kedvez a punknak, mint igazi ellenkulturális befeszülésnek, hisz a különbség csak annyi, hogy itt nem a fogyasztói társadalom, meg a hátsókerti középosztálybeliség unalma ellen kell lázadni, hanem egy fokkal nagyobb a tét. Úgyhogy az arrafelé a punk (hip-hop, ska mifene) inkább hardcore beszólás a fennállónak, és csak ez után szórakoztató zene. Mondhatni nyugaton mondjuk az ilyen deszkás pop-punk a mainstream, és a Chumbawamba az üdítő kivétel, arrafelé meg az anarcho- az alapbeállítás, ami egy kvázi-diktatúrában mondjuk nem meglepő.
Úgyhogy ennek fényében érdemes értelmezni mondjuk a Moszkvai Halálbrigád maszkos kaszkadőreit, akik naná hogy politizálnak, de csak mert - öndefiníciójuk szerint is - humanisták, az meg Moszkvában már mag egy politikai kiállás. A zenéjük meg jó, az alanti klipjükről meg nem tudom eldönteni, hogy szánalmas, ironikus, vagy a kettő sajátos keveréke-e, de talán az utóbbi, a csóróság és a csakazértse-mentalitás találkozása egy teherpályaudvar melletti lakótelepen. Pluszpont a valószínűtlenül vállalhatatlan susogós tréningfelsőkért, melyek láttán már mi is a nagybetűs Nyugatnak érezhetjük magunkat. Még én is, egy lakótelepen, mondjuk innen a teherpályaudvar is messze esik, mint Moszkva Jeruzsálemtől.
p.s. Ja, amúgy a banda már 2007 óta rontja a levegőt, oroszul és angolul is dalol, kollaborál hasonszőrű nyugati kompániákkal, és tényleg nem tudni az igazi nevüket, és nyilvános megjelenéseiken sosem veszik le a maszkokat. E tekintetben olyanok, mint a korai Kiss vagy a Daft Punk tagjai, hogy bármikor leugorhatnak egy sört inni a bolt előtt, senki nem fog autogramot kérni tőlük.
