Kommentek sivataga

 Van az a kissé mazochisztikus kattanásom, hogy súlyosan kormányhitű portálokat is rendszeresen olvasok, amolyan verbális freak-show gyanánt. Meg legalább nem ragadok bele a saját véleménybuborékomba, amire amúgy lenne esély, mert (és gondolom ez azért egyértelmű) elég határozott állásponttal ülök itt a fotelban. Nem csak közéletileg, nekem a kultúrásról is határozott a bizonytalansági együtthatóm, miközben jó vagyok szorongásban, önsajnálatban és ezek időnkénti szarkazmusba oltásában.

És hát a napi vérnyomásemelő-betevőim közt kiemelt helyet foglal el a mandiner.hu, akik kevés saját tartalmat állítanak elő, és az is szar (jobbára máshol megjelent cikkeket kivonatolnak, illetve ipari mennyiségben linkelnek be fészbuk-posztokat), viszont ott még lehet kommentelni. Mert a 444-ről vagy a hvg-ről egy ideje (megint) eltűntek a kommentek, úgyhogy ha az ember bővérű gyalázkodásokat akar olvasni (és miért is ne akarna?), marad a mandiner. A kommentszekciójuk amúgy szánalmas egy szellemi sivatag, nade legalább van mihez képest intellektuálisnak érezni magam.

És a sivatagosságra jellemző, ahogy a magukat (tévesen) jobboldalinak gondoló beleszólók az ellenzékieket minősítik. Egyébként mindenki ellenzéki, aki nem a pártvezér és kancellár, valamint udvartartása feltétlen híve, és ezek az utálatos alakok alapvetően három kategóriába sorolhatók:

- Kommunista: Definíció szerint kommunista mindenki, aki nem kormányhitű (felcsútista, kirakatnacionál összeesküvés-elmélet hívő), mert a szekta-logika szerint ha valaki nem a mi szektánkba van, akkor a másikban (kettőnél nincs is több, nem is kell). És ha nálunk van az egy igazság, akkor a másik ugye szükségszerűen eretnek, kár hogy vége a régi szép időknek, mikor az ilyeneket még meg lehetett kínozni, mielőtt a máglyára küldték őket.

- Liberálnáci: A kifejezés maga egy iszonyatos fogalmi zavar, kábé olyan mint a buddhista pápa, a csokoládépörkölt vagy taxiban a kalauz. Valaki lehet liberális, lehet náci, de a kettő együtt azért már a skizofrénia egy súlyosabb klinikai diagnózisát feltételezi. Mandiner-kommentelőül amúgy a liberálnáci az a kommunista, akit az emberi jogok is érdekelnek, leggyűlöltebb változatában kifejezetten LMBTQ az aszcendense.

- Hazaáruló: Nos, ez már egy problémás kategória. Mert a kommenterek szerint a kommunisták/ liberálnácik hazátlanok, nekik Magyarország nem a hazájuk, csak a lakcímük. Ha viszont hazátlanok, akkor mi fenét árulnak a kinek? Illetve nevezhető-e hazaárulónak, aki másvalaki hazáját árulja? Megannyi kínzó kérdés, még szerencse, hogy nagy löttyös indulat mellé már nem igénylik a racionalitást, vagy akár az elemi formállogikát.

De ezek persze csak az alapkategóriák, melyek tetszőlegesen bővíthető olyan polgári-konzervatív jelzőkkel, minősítésekkel, mint geci, faszfej, szarkupac, kretén, seggnyaló illetve ezek bármilyen lehetséges permutációja. A lényeg, hogy egy bővített, vagy két-három szűk tőmondatnál ne legyen hosszabb a hozzászólás, de a legjobb a két-három szavas, nagyjából a fenti kifejezésekből összeállított. A tökéletes komment, a nyelvi absztrakció csúcsa persze az lenne, ha valaki végre csak annyit írna: Uff! Estleg hogy: Hö!

A számító idő nyomában

Azt írják az újságok a monitoromon, hogy elkezdődött a nyári időszámítás. Hát, ilyesmiről én még nem halottam, az időszámítás az állítólag kétezer-huszonhárom éve kezdődött. Mifelénk, a többség számára. Mert a zsidóknak például nagyjából 5784 éve (az ilyen holdhónapokkal nem tudok számolni, persze én már azt sem értem, hogy miért van mindig máskor a húsvét), a muszlimoknak viszont 1401 éve, persze csak a Gergely-naptárral számolva, mert amúgy ők is holdhónapokkal, meg holdévekkel játszanak, azaz náluk egy év kábé 354 nap. Meg egy fél, nagyjából.

De ezt a nyári időszámítást ezt teljesen nem értem. Mert ugye egyfelől március van, reggel volt vagy három fok, ami kettővel kevesebb, mint amennyi a hűtőmben van, szóval nagyon be kell szívnia annak, aki szerint ez már a nyári idő, így annak kell számítani. Másfelől meg a légitársaságok szerint is ilyenkor kezdődik a nyár, amennyiben a nyári menetrendjük ennek indikátora. 

Viszont kínzó kérdés, hogy akkor a nyári időszámítás (ami mellett biztos van téli, különben simán csak időszámításnak hívnák) akkor most Krisztus Előtti, Krisztus Utáni vagy Krisztus Helyetti? Azaz van köze a hagyományosnak tekintetthez, vagy valami poszt-posztmodern, szekuláris-elidegenedett, népietlen urbánus őrület, mint a gender-elmélet, az influenszerkedés, a pánikbetegség, a koreai popzene vagy az instant tejbegríz, amihez csak tejet meg cukrot kell adni, és kész is. (Szóval hogy csak gríz...)

Ugyanakkor semmi értelme egy olyan "időszámításnak", ami évente kétszer újraindul, mert így folyamatosan i.sz. 1-ben lennénk, így például senki nem tudná, mikor kell választásokat tartani, gyengébb képességű embertársainknak meg mindig egy-egy genetikushoz kellene fordulniuk, ha valahol meg kell adniuk az életkorukat. (A genetikusok meg remélhetőleg még tudnák, hogy elég évig jártak-e egyetemre, csak mert ők számolták a kezükön az időt. És mikor félévente jött a következő időszámítás, mindig felvettek új tárgyakat.)

Azt azonban nem értem, hogy mi ez a sok rinyálás, hogy most egy órával kevesebbet alhattunk. Mert bár nem tudom, mi fán teremhet ez a nyári időszámítás, de annyira nem aggasztott a dolog, hogy ne tudtam volna jól aludni tőle.  (Rosszul aludtam persze, csak nem ezért, nálam ez alapbeállítás.) Szóval aki ettől tudott kevesebbet aludni az hülye, és aggódjon inkább az infláció, a háború vagy a hazai milliárdosok koleszterinszintje miatt, aztán attól ne tudjon aludni!

A garantáltan átállíthatatlan óra

(Salvador Dalí: Az elfolyó idő - wordpress.com)

p.s. A hávégén meg közben épp az az egyik atuális főcím, hogy "És akkor izgulnak a bankoknál, hogy 2023 után ne 2008 jöjjön". Hát igen, ezért nem érdemes baszkurálni az időszámítást, a végén még egy rendes gazdasági válságot is összhozhatunk vele, időutazással kombinálva. Utóbbi mondjuk érdekes lenne.

Most kezdődik hónapok óta

Örömmel konstatálhatjuk, hogy  ezen a héten nagyjából négyszer tört ki a Valahányadik Világháború, de annyira, hogy mégsem. Aki nem tudja mi az a konstatálás, vagy igen, csak maga nem képes rá, az persze simán csak örülhet, úgy nem annyira szakszerű, de falura elmegy. (Egyébként azért valahányadik a VH, mert már nem győzöm követni, hogy a hazai kormányhitű sajtó hány kitörésnél tart, meg hogy a múlt heti világháborúkat bele kell-e még számolni, vagy azoknál már működik az elévülés.) 

Amúgy ha az ember zorigót olvas (mert mazochista, drog hatása alatt elveszti józan ítélőképességét vagy pucér csajokat akar bámulni, csak még nem szólt neki senki, hogy az interneten van pornó is), szóval a legkormányhitűbb, csöcsök-politika-becsületsértés tematikájú portáltól azt is megtudhatja, hogy Franciaország a polgárháború határára sodródott. És ez biztos pont így van, nem gondolom, hogy az oldal  mindig mértékadó, objektív, véleményét minden körülmények közt felvállaló névtelen szerzője hazudna, túlozna, vagy be lett volna baszva, mikor ilyeneket írt.

Úgyhogy nem lennék most francia, pláne az országban, mert azért egy világháború (atomvillanás jobbról!), meg egy polgárháború (Molotov-koktél balról, égve nem keverve) az egyszerre sok lehet. Márpedig Franciaország is a NÁTÓ, szóval nehezen maradhatnának ki, persze lehet hogy jól járnának vele, elvégre ha világ- és polgárháború csúszik egymásra, akkor a kettő metszetében főleg a világpolgároknak kellene harcolniuk, azokból meg nincs is olyan sok arrafelé. A franciák leginkább frankofónok, azaz jóban vannak a saját nemzeti büszkeségükkel, de ha valaki beszélni akar velük, az tanuljon meg franciául, ők aztán nem fognak angolul brekegni teszem azt egy némettel vagy portugállal.

De persze mindegy is nekik, ők is csak a hanyatló Nyugat. Amerikában például már kurva régen polgárháború van, tessék megnézni ezt a véletlenszerűen kiragadott zenés dokumentumfilmet. Tisztán látszik, hogy egy mai jenki nagyvároshoz képest a Mad Max sivatagja tengerparti üdülőhely, bezzeg Moszkvában rend van, csendesen ám büszkén sztálingózik a hó. Nyú Jork viszont már úgy is egy háborús övezet, hogy még le se dobták rájuk az atomot. De majd a most kezdődő világháborúban, ami hónapok óta tart!

Élőhalott

Tagadják a szervezők, hogy élve perzseltek disznót a nyíregyházi böllérfesztiválon - írja a hávégé, csak hogy legyen valami rendes ellenzöld horrorhír is, megnyugtató cáfolattal persze, hogy azért tudjunk aludni éjszaka. Ha már úgyis egy órával rövidebb lesz az éjszaka, nem mintha vasárnap reggel ez egy egész kicsit is érdekelne. (Ősszel volt jó az óraátállítás, akkor ugye úgy reklámozták, hogy egy órával tovább alhatunk. Már aki, nekem egy órával hosszabb volt az éjszakai műszak, kétszer volt hajnali kettő, amiért nem tudtam őszintén lelkesedni...)

Nade, az nem igazán megnyugtató, hogy a böllérek még mindig tagadásban vannak, hisz ha egyszer még életben voltak, mikor disznót perzseltek, akkor ezt igazán be lehetne vallani. Amúgy sem nagyon látott még senki halott böllért perzselni, olyat talán már igen, hogy egy élő böllér perzselt egy halottat, mert annyira be volt baszva, a halottnak meg annyira szőrös volt a háta, hogy igazából neki már mindegy volt. A hullának meg pláne, ha már egyszer leszúrták, a vére már épp hagymával rotyogott a nyári konyha tűzhelyén télen, a disznó meg órák óta a közeli erdőben bujkált, nagy emigrációjában.

Szóval lássuk be, teljesen normális és életszerű élve perzselni a disznót, halottan még a legprofibbaknak sem megy, illetve az már maga lenne egy zombi-apokalipszis indikátora, de zombikus böllérek eleve nem perzselnének semmilyen állatot, ők embert ennének, de nyersen, és főleg agyat, legalább is a vonatkozó dokumentumfilmek szerint.

Plusz nem tagadnának semmit, magasról leszarnák hogy mit szólnak az élők ahhoz, hogy ők milyen állapotban perzselnek vagy nem perzselnek, azok meg örülnének ha el  tudnának menekülni, legalább egy időre. Ezzel persze főleg a disznók járnának jól.

Fosztóképzős privatizálás

Vannak akik eleve alkalmatlanok a párkapcsolatokra, aztán vannak, akik keményen és sokáig dolgoznak rajta, hogy azzá váljanak. Szerintem én az utóbbi vagyok, ha most föllengzősen költői próbálnák lenni (valami női magazin olvasói leveleinek irodalmi színvonalán), akkor azt írnám hogy sebeket adtam, sebeket kaptam, és évek óta csak hegesedem - de ilyen baromságokat még alváshiányos állapotban sem bírok komolyan leírni.

Inkább csak annyi van, hogy szép lassan alkalmatlanná váltam a kapcsolatokra, szerelmes tetszőleges mélységig és kitartással tudok lenni, de hogy elviselhető partnerként működtessem egy páros viszonylat rám eső részét, nos hát ehhez kevésnek érzem magam, biztos azért mert kevés is vagyok, de tényleg elenyésző.

A házasság olyasvalami amit másoknak van, gyereket úgy tizenöt évvel ezelőtt kellett volna csinálni, de ma már nem egyszerűen egy Gregory Corso versben érzem magam (Házasság), hanem messze azon is túl, valahol a szociális senki földjétől is egy kicsit távolabb.

Sőt nem is csak a házasság, lassan már a magánélet is olyasvalami, ami leginkább másoknak van, egy lakótelepen lakni, az kissé olyan, mint egy erdőben, ma például köszöntem a lépcsőházban az egyik szomszéd csajnak, de ha agyoncsapnak se tudnám megmondani, hogy hívják (egyáltalán: milyen nemzetiségű, valami délszláv lehet), vagy hogy hányadikon lakik, leszámítva, hogy minimum a másodikon, mert tovább ment, amíg én lehasadtam az elsőn.

Jobban belegondolva, ezt az egészet nagyvonalúan el lehet intézni azzal, hogy elidegenedés, úgy is mint az urbánus modernitás rákfenéje, és ha mondjuk egy párszáz fős zsákfaluban élnék, ott biztos csajoznék, hacsak nem vállalnám be a falu bolondja pozíciót, a faluszéli remetéét, aki szemeteszsákból applikál magára esőköpenyt.

De hát panelproli vagyok, a szomszédaimat vagy nem ismerem, vagy nincs közös témánk, a fészbuk nekem túl képmutató és túl személytelen, a nyugalmat meg sokszor többre értékelem holmi társasági feszengésnél.

És ebben a hangulatban talált el az alábbi klip, Anouk Teeuwe holland énekesnőtől, aki olyan rémes alkalmakkal tűnt föl mint valamelyik Ejrovíziós Dalfeszt,  de megbocsátjuk neki, mert generációsan az én korosztályom. És közben meg épp e dalban sajnálja, hogy a házasság annyire nem neki való, a pasik amúgy is gyakran megőrülnek, ő meg nem tudja folyton az angyalt játszani. De legalább nem lesz senki felesége, mint ahogy én is rohadtul csodálkoznék, ha valaha bárki férje lenne belőle. Kérem vigyázzanak, a kapcsolat-ablak csukódik, a Nyugati Pályaudvar következik. Vagy a Keleti, már mindegy.

Cancel? Culture!

Törölte a YouTube a Prosti Srácok csatornáját, de tokkal-vonóval, és nem is először. De a valamiért (egyébként tévesen) magukat újságírónak tekintő alakok, akik persze rég nem srácok, hanem jobbára szomorúan középkorúsodó orbanoid szövegipari betanított munkások, szóval ők még mindig nem értik, hogy az álhírek és csúsztatások mentén elkövetett kényszeres kurvaanyázás, az ide vezet. Ameddig a primitív és rém sértő, trágár vicceskedést tekintik a polgári-keresztény-konzervatív forradalmiság (az milyen lehet amúgy?) hovatovábbjának, addig rendszeresen ki lesznek baszva közösségi platformokról, ahol azért vannak betartandó elvek is.

És most, hogy épp harmadszor törlik a csatornájukat, egyikük épp a fészbukon küldi el a jutyúbot a kurva anyjába, nyilván arra számít a félagyú, hogy a jutyúb egyszer csak a fejéhez kap, hogy jé tényleg, a kurva anyámat! A jutyúb közismerten már csak ilyen, egy-egy vaskos sértéstől rendszerint megvilágosodik, alázatosan elnézést kér, és átutal egy kisebb Ferrarit a jeles, népben-nemzetben gondolkodó szerzőknek, fájdalomdíj gyanánt. Már csak azt kéne tudni, hogy ki most a jutyúb, hol lakik, hova kell küldeni neki a használt vécépapírt ízléses borítékban, amolyan polgári módon.

Persze lehet mondani, hogy a már nem srácok csak kiszolgálják a közönségüket, hisz van e lángoktól ölelt geopolitikai realitásban egy nagy adag, szellemileg jelentősen leárnyékolt figura, aki pont a prosti srácok stílusára vevő. Akinek ez sekélyes hangemberkedés maga a bátor, férfias kiállás. Csak egy jellemző komment a fentebb linkelt mandiner-posztból, egy nyilván rajongótól: „Baszd meg a qurwa anyád te libnáci szardarab. Takarodj vissza a gazdád szaros seggébe, te libnáci végbélféreg.“ Csak mert valaki azt merte írni, hogy az orbanoid androidok esetleg nem indokolatlanul lettek törölve, sokat és mélyre menve dolgoztak ők ezen.

Szóval a fene sem sajnálja ezeket a nagyképű, agresszív senkiket, és bár nagyon nem keresztényi a mondás, de a legszebb öröm néha tényleg a káröröm. Még jó hogy nem vagyok keresztény, pláne ha a prosti srácok annak definiálják magukat...

Tsak a lyók halnak meg fijatalon

Ha az alábbi dalnak igaz a fentebb idézett címe, akkor már biztosan rossz vagyok, mert kábé annyira érzem magam fiatalnak, mint egy világháborús emlékmű, miközben kétségtelenül élek. Amennyiben oxigént lélegzek be (na jó, oxigént is), és szén-dioxidot ki, megégetem a szájpadlásom forró teával, nem találom teknőst az ágy alatt sem, szóval életjeleket produkálok. De ha mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát, akkor én hetvennégy, de csak hogy szimmetrikus legyen, ha már abban az évben születtem. 1874-ben nyilván.

Nem is csoda, ha efféle óvilági zenéket hallgatok, különösen ha szinte véletlenül újra az orrom elé került a Me First and the Gimme Gimmes, akikről szinte már meg is feledkeztem, pedig remekül tolják punkosan az egész nyálas slágereket is. Gondolom ezt hívják bulizenének, de olyan régen voltam buliban utoljára (olyan rendes házibuliban), hogy szerintem még kazettás magnót is hallgattunk olyankor. (Ma már nincs működőképes kazettás magnóm, csak kazettáim sokan, amikről így viszont eldönthetetlen, hogy részükről működőképesek-e? Gondolom nem nagyon, elvégre előbb-utóbb le-, fel-, át- vagy szerteszét mágneseződnek a szalagok, meg nyúlnak, töredeznek és indokolatlanul sértődősen reagálnak egy őskori walkman kínzásaira.

A fenti popsláger meg egyébként enyhe csalódás, tényleg rémes, hogy a mindenféle zenész népségek nem bírnak egy-egy eredeti dalcímet kitalálni. Nekem az Only the Good Die Young egy Iron Maiden-szám, erre kaptam valami Billy Joel-feldolgozást az arcomba, bár megengedőbb pillanataimban még vele is hajlamos vagyok kibékülni, bár túl erősnek érzem a popsztár csillagjegye mellett a bárzongorista-aszcendensét. Ahogy hajt a Las Vegas díszpolgára címre. De egye fene, olyan ez mint egy szikárabb csirkeszárny,  azaz feldolgozva egész ehető, fűszerezés kérdése az egész, meg hogy milyen formára préselik.

Józanész-iszony

Valahol a nyírségben uniós pénzből építettek egy lomkorona-sétányt, azzal az apró szépséghibával, hogy közben letarolták a lombkoronát. Sőt a fák törzsét is, nyilván beleépítették azokat a sétányba, ami így aztán úgy néz ki mint egy felüljáró a semmi közepén, ami alatt viszont se út, de vasúti sínek sem vezetnek át. Komolyan, meg kellene hosszabbítani Bicskéig, annyira modellértékűen felesleges baromság lett a végeredmény. És a felcsúti döbrögi kedvenc kivasútjáról tudjuk, hogy azt olyankor Bicskéig kell hosszabbítani, nem baj, ha nem esik útba, sőt annál inkább.

A vonatkozó lombizé-sövényösvénysétány amúgy így fest, amint a semmiből vezet a mindegy hova:

hvg.hu

Most már csak az a kérdés, hogy ez a nagyívű beruházás sima lopás volt, minden képzeletet alulmúló bénázás, vagy az egész annyira zen, hogy azt innen Európából nem is érthetjük. De az én egyszerű tudatommal legfeljebb annyit fogok fel, hogy a helyi menő csávók innentől hugyozhatnak a magasból, bár hogy ez pont miért jó, azt tudja a fene. De a lombok között akkor fognak mászkálni általa, ha az egészet eltolják a háttérben látható fák felé, bár innen nézve sok köszönet abban sem lenne.

Egyébként és nem mellesleg máshol az ilyesmit is meg tudják oldani úgy, hogy fák is legyenek meg magaslati  ösvény is (egyszerre, de tényleg!), ez itt például a londoni Kew Gardens királyi botanikus kertben található:

Láthatóan tényleg a lombkorona szintjén lehet sétálni (bár lomb az pont nincs, asszem még nagyon kora tavasz volt), legalább is azoknak, akiknek nincs tériszonya már egy székre állva is, mint ugye nekem. Én ilyen helyekre fel nem megyek.Mint ahogy nem ülök hullámvasútra, óriáskerékre, drótkötélpályára, és repülőre is csak a szükség hajnali óráján, hogy legalább majd átallhatom a rettegés nagyobbik felét.

És jobban belegondolva - ha valaki tényleg mentes a tériszonytól - ez is elég zen, ha nem is olyan fokon elvont módon, mint Nyírmártonfalva emblematikus büszkesége.

Befektetési tervek

 „Ingyen adná magánkézbe a milliárdokból felújított állami kastélyokat Lázár minisztériuma“ - ez egy cím a telexen, és akkor én most szeretnék jelentkezni. Oké, néha a kétszobás lakótelepi is a fejemre omlik, de egy kastélyban nyomorogni mégis más érzés lehet, miként kastéllyal csajozni majdnem olyan menő, mint egy Rolls-Royce segítségével. Ha úgy tetszik a kastély az Rolls-Royce téglából, barokkosan, vagy a  brit presztízsautó maga a guruló kúria, hogy az embernek legyen lehetősége. Kúrnia.

Fontos persze, hogy ingyen kapjak egy kastélyt, mert megvenni nincs pénzem, adjanak egy kis pénzt vele, hogy legalább félpanzióra fussa, legalább is, míg kétharmadrészt panziót nem csinálok belőle, hogy aztán hátha abból éljek meg onnantól. De mivel talpig becsületes alak vagyok, nem vállalok majd be korrupciós együtthatót, leginkább mert a becsületesség mellett egy mohó und smucig valaki is lennék, szóval kenőpénzt csak elfogadok, de nem adok senkinek.

Vállalok viszont bankarablást és bankalapítást egyaránt, csak valaki állja a számlát, egyáltalán nem értek a pénzügyekhez, ami felénk egyértelműen  a bankszektorra predesztinálja az embert, de ha megmutatja valaki, merre van a tőzsde, vannék ott is részvényeket, meg szójás virslit a büfében, már amelyik jobb befektetésnek látszik majd.

Fedezetnek meg ott lesz a kastélyom, amit addigra gondolom megkapok, és majd kiderül, menyi is mondjuk a dégi Festetics-kastély virsli-egyenértéke. (Azt néztem ki magamnak, gyerekkoromba, mikor még nevelőintézet volt, jártam ott párszor, persze nem mint ápolt s eltakart.) Illetve kiderül majd, hogy van-e árfolyam-különbözet a befektetési célú szójás virsli, meg a sima, megevésre szánt között? Kell hogy legyen, különben minek olyan vastag könyveket teleírni közgazdaságtannal...

A gyengébb igenis szívat

Ez finn-svéd NATO-csatlakozás a hazai politika (most majdnem magyart írtam, de a mostani rezsim nemzetfüggetlen mód hatalommániás) állatorvosi lovának oszló teteme. (Ami ironikus, hisz Oslo pont Norvégia fővárosa.) Mert miközben egy nap alatt tolnak át alapvető törvényeket a tévesen még mindig parlamentnek nevezett kormányzati szavazóautomatán, ezt az egyszerű történetet kábé nyolc hónap alatt még csak napirendre se bírták venni.

Az persze a Holdról is látszik, hogy az EU-t próbálják zsarolni egy NATO üggyel, ha már  svédek és a finnek is uniós tagok, és mostanában már nyíltan Brüsszeleznek is a kérdésben. Ami ravasz, nagyon ravasz, hisz ha valaki a szemükre hány, akkor ártatlan (bár lehányt) tekintettel mondhatják, hogy de hát elvtársak, a NATO központja is Brüsszelben van! Szóval amikor azt mondja valami kormányzati főfasz, hogy Brüsszel, akkor tessék kitalálni, melyik szervezetre is gondol.

Most meg ott tartunk, hogy utolsóként majd megszavazzuk a finnek csatlakozását, a svédekét egyelőre még mindig nem, a haszonleső pitiánerség nagyobb dicsőségére. Nyilván arról van szó, hogy a felcsúti döbrögi nagy haverja, az Erdogan nevű török autokrata egyelőre hallani sem akar a svéd tagságról, így aztán egyrészt nekünk sem kell hova rohanni az ügyben (nem lehet ránk mutogatni, hogy de miattunk), másrészt a török kolléga jóindulata is töretlen.

A felcsúti meg nagyjából szarik rá, hogy mennyire rém kínos az egész, hogy mindkét szövetség perifériájára tolja az országot, sőt a kritikákat támadásnak veszi, és visszatámad. Közben meg az egész sleppje azt harsogja, hogy itt "Magyarországot támadják", miközben csak annak kormányát kritizálják, nem mellesleg a szövetségeseink.

De most láthatóan lubickolnak abban, hogy hozzánk képest gazdagabb, fejlettebb országokat lehet szopatni, akik nem mellesleg a szövetségeseink. Egyelőre az EU-ban.

Házi feladat

Nem iskolai persze, baromi régen nem jártam már iskolába, az utolsó, amibe meg igen az is doktori volt, előtte meg ugye az egyetem, de ilyen helyeken nem adnak házi feladatot, csak simán kibasszák az embert mondjuk demográfia vizsgáról. (Nekem persze még ez sem jött össze, nevezett tantárgyból eleve úgy mentem be, hogy egy betűt nem bírtam megtanulni belőle, annyira elképesztően semmitmondóan unalmas volt, erre negyed órás lelkifröccs után a semmire kaptam egy kettest. A faszinak nyilván semmi kedve nem volt bejönni még egyszer, így mindenkit átengedett.)

Nade. A házi feladat ez esetben szó szerint értendő, miszerint házimunka (homework), ami annyiban hasonlít az iskolai változatra, hogy itt sincs munkamegosztás, de csak mert egyedül élek. Ennek kétségtelen előnye ugyanakkor, hogy én döntöm el mikor elég az annyi, elvárásaim viszont hullámzóak. A már korábban megénekelt lakhatási entrópia különböző szintjeit tartom elfogadhatónak, hangulattól, időjárástól, jóllakottságtól, a tévéműsortól valamint a forint középárfolyamától függően.

Ezen a héten például mánikusan pakolászok, takarítok, és még ezeknél is többet ábrándozok arról, hogy mennyivel többen pakolásznék és takarítanék, ha nem lennék ennyire depresszív-lusta egy dög. De bármennyit is nyüzsgök, a házimunka az természetéből adódóan olyan, hogy nem lehet a végére érni, mindig talál az ember egy poros könyvespolcot, egy mosatlan bögrét, vagy egy szunyókáló teknőst az ágy alatt. És például hiába porszívózok ki most már kétnaponta, rögtön a művelet után indokolatlan szennyeződéseket találok a padlón, úgyhogy a legújabb hipotézisem szerint az ideális eset az, ha ezentúl másfél óránként porszívózok, és naponta ürítem a porszákot. (Egy faszt!)

És istenem, a főzés! El kell mosogatni a főzőedényeket, azokat is amikből eszem (a kettő persze időnként összevonható), aztán a mosogatót is el kell mosni, különben dzsuvás marad, az meg nekem fáj, mert kényszeres vagyok. Ma ráadásul mindezek után még hosszan sikáltak a tűzhelyet, aztán az input-output egyensúly jegyében még vécét is pucoltam, mert ilyen alantas munkákra kényszeríti az embert az a szimpla tény, hogy nem tud fotoszintetizálni, így kénytelen az emésztés gusztustalan műveletére fanyalodni. (Tényleg, belegondolt már valaki, hogy kifordítva Miss Universe is milyen ocsmányul gusztustalan?)

Szóval szélsőségesen kellene élni. Vagy egy kastélyban szolgákkal körülvéve, és akkor szarhatnánk a vécépucolásra, vagy ha nem, hát egy lakókocsiban, ahol eleve nincs is vécé. De ez a langyos lakótelepi középszer, ez rémes.

Szabadságharcos nyugati métely

Volt egyszer már itt Laibach (egyszer biztos), mert hát a szlovén főváros német nevéről nevezett banda elég extravagáns, legalább is a maga nosztalgikus-militáns külsőségeivel. Na jó, a zenéjük is egyből felismerhető, bár ez az alábbi klipben szereplő közönségnél nyilván nem így van. Ugyanis ez esetben Észak-Koreában lépett fel a zenekar, ahol ők nyilván a nyugati métely részét képezték, legalább is odáig. Hisz ha már meghívták őket... (Gondolom nem merész diverzánsakcióval jutottak át a határon, a kulturkampf emblémáját hordozva, és nem csak azért, mert szerintem annak nincs is emblémája.)

Ami viszont vicces, az a kiválasztott elvtársak arca. Most nem tudják, hogy akkor mi is van. Nekik most lelkesedniük kellene, mert Kim Dzsongun vezér elvtárs személyesen hozta el nekik a zenekart, szóval tanácsos lenne lelkesedést mutatni? Vagy épp ellenkezőleg, megvetően kell nézniük, mert ezzel a Laibach-izével akarnak nekik példát statuálni, hogy micsoda egy fertő az a nyugati "kultúra"? Vagy egyszerűen csak próbára teszik a hűségüket, azt mondván, hogy tessék lelkesedni, aki aztán lelkesedik, az este már egy kies munkatáborban hajtja rémálomra a fejét?

Láthatóan fogalmuk sincs, ezért csak bambulnak maguk elé faarccal, igaz van egy elhajló, aki egész kicsit elmosolyodik, meg a másik (nyilván a párttitkár elvtárs) aki befogja a fülét, a színpadon meg előadnak valami szabadságharcos nótát, amit akár rendszerkomform módon is lehet érteni, bár nyilván nem ebben a szellemben írták. Hogy pontosan melyikben, azt persze náluk sosem lehet tudni...

Kapcsolódó hírek

Leállt a komplett londoni metró (bocs földalatti, elvégre London nem Párizsban van). Állítólag azért, mert negyven éve nem emelkedtek ennyire az Egybesült Királyság megélhetési költségei, mint mostanában, a metróvezetők meg földalatti mozgalom keretében mind egy szálig sztrájkba léptek fizetésemelésért.

Pedig dehogy. Arról van szó, hogy Ártunk és Ormányunk olyan hangosan kiabál Brüsszelbe, hogy Londonig elhallatszik, és a londoni földalatti egyszerűen beijedt. Amúgy is ijedős egy rendszer az, elég egy kis füst, csekélyke terrorizmus vagy rosszul ütemezett karbantartás, azt' lefagy az egész a francba. most pedig  felcsúti döbrögi olyan gyújtó hangú (ám közepes minőségű) irodalomórát tartott Kiskőrösön, hogy a brit főváros összeszarta magát. És hát merre viszi a szart a gravitáció? Lefelé, igen, egyenest a metróalagutakba. Persze van ahol a metró a másfeledik emelet magasságában jár felül (pl. a Piccadilly északi szárnyán egy szakaszon biztos) de értelemszerűen ott sem tud járni a járat ha előtte és mögötte áll minden. De főleg a forgalom.

Nálunk meg a forint szarta össze magát, úgyhogy a dollárhoz és az euróhoz képest is beszakadt az árfolyama, bár gyanús, hogy ez a mi megélhetési költségeinknek ez már úgyszólván mindegy. Viszont úgy tűnik,  a budapesti metróra amúgy sem költenek sokat, mert az még vidáman járt. Na jó nem vidáman, de elviselhető hangulatban. Vidámak a villamosok szoktak lenni, csak azok meg Londonban (valami külvárost leszámítva) gyakorlatilag nincsenek.

evamagazin.hu

Közhelyszótár

Holnap lesz március idusa, a Te Is Fiam Brútusz? közismert évfordulója, cézárgyilkosság, mifene. Mi persze nem ezt ünnepeljük, hanem hogy zsírfejű politikusok ordas nagy közhelyeket öblögetnek, mintha ettől lenne egy beszéd ünnepi. Gondolom a Felcsútok géniusza majd kifejezi féktelen békevágyát, és mindenkit szigorú tekintettel küld el a picsába, aki nem pont úgy képzeli a békét ahogy ő, bár a tekintetben vannak kétségeim, hogy elképzeli-e egyáltalán valahogy.  agy inkább csak üres frázisokat öblöget, mert azzal lehet népszerűnek lenni, így aztán naponta elmondja, illetve a hűbéresivel elmondatja, hogy békét akarunk, békét akarunk, az már másodlágos, hogy de mégis hogy a frászban.

Régebben állítólag szerepelt az ilyen beszédekben holmi Kossuth meg Petőfi, sőt Táncsics, de ma mindenki annyira aktuális politikailag, hogy ezekre az alakokra nem feltétlenül jut idő. Kossuthot amúgy sem szereti ez a mostani rezsim. (Emlékszik még valaki arra, hogy kurzusfilm jellegű Hídemberben micsoda kreténnek ábrázolták?)

Én persze nem kínzom magam Döbrögi főminiszter beszédével, csak felidegesíteném magam rajta, miként a Fetón is, majd elolvasok egy tartalmi összefoglalót ezekről, amúgy is iskolás koromtól utálom az ünnepi beszédeket (de az összeset ám!) Kokárdát meg húsz éve nem hordok, mióta a felcsútisták kampányjelvényt csináltak belőle. Amúgy meg csak mérsékelten vannak nemzeti érzelmeim, az ilyen törzsi fogalmakkal csak korlátozott mértékben tudok mit kezdeni.

(Jut eszembe, az őseim assszem kivétel nélkül migráns hátterűek, négy-öt generáció, és már senki nem volt magyar közöttük.)

Szóval holnap ünnepi takarítást rendezek, mert ma még rohadtul fáj a hátam, és így nincs nagy kedvem porszívózni. De holnap majd a haza fényre derül. Legalább is az az ötven négyzetméter, amit birtoklok belőle.

Lázadás

"Fellázadtak az ukránok Zelenszkij ellen, elegük van az elnökből" - hirdeti címlapon a Zorigó, persze a "rendkívüli" rovatban. Na ja, ez az a rovat, ahol rendkívül nagy baromságokat vegyítenek (még csak nem is kreatív módon) ordas nagy hazugságokkal. Náluk többször tört már ki a harmadik világháború az elmúlt egy évben, mint ahányszor én spagettit ettem, pedig nagyon szeretem. De a zorigót nem lehet holmi bolognai tésztával utolérni, az ő propaganda-pszichózisuk az én pasta-függőségemnél is erősebb.

A "fellázadtak az ukránok" amúgy nem azt jelenti, hogy fellázadt az összes ukrán, hanem hogy egy városban állítólag egyre feszültebb a helyzet. Ami mondjuk érthető, bő egy év háború után hol faszba ne lenne feszült a helyzet? És ki írná elő a zorigó szégyenlős, hisz névtelenségbe burkolódzó szerzőinek, hogy a cím és a tartalom legyen összhangban?

Én is leírhatnám például, hogy "Rendkívüli bréking nyúz: Delfint baszott Rogán Antal!" Aztán legfeljebb a cikkben annyiban árnyalnám, hogy valami állatkertben többek füle hallatára azt mondta, hogy bassza meg, az ott egy delfin! Mer' ő olyat addig csak képen látott, meg legfeljebb helikopterről, de testközelből rájött, hogy ezek a tengeri emlősök nagyobbak és izmosabbak nála, és hirtelen nem jutott eszébe, mondott-e valaha bármi rosszat a delfinekről.

Mert hát nehéz dolog ez a kommunikáció, én például nagyon tudok, csak egyre kevésbé szeretek, de majd a legkormányhitűbb zorigó is elsüllyeszti hamar ezt a címet is, mint ahogy az összes rendkívüli címük sem él egy napnál tovább. Szóval a kérdés csak az, hogy a Zelenszkij elleni lázadás hány órát fog tartani, mire kitör a következő harmadik világháború. A névtelen szerzők akkor majd megint elmorzsolnak pár könnycseppet. Hogy kiknek a szemében, az majd kiderül.

hirnavigator.hu

Gyalázat

Azt írja a hávégé, hogy ártunk és ormányunk most bővíteni akarja a közérdekű feljelentések körét, már nem csak korrupciós ügyeket lehet jelenteni a hatóságoknál, de azt is ha valaki például a himnuszt gyalázza, vagy kétségbe vonja hogy az anya férfi, az apa nő. És a vicces (vicces? elkeserítő inkább...) az, hogy bárhol lehet az ilyesmit jelenteni, a jegybanktól az atomenergia hivatalig.

Ami azért tényleg agyrém, mert egyrészt mi közük ezeknek a hivataloknak és egyéb intézményeknek ezen témákhoz, másrészt meg mi a faszért kellene ilyen témákat büntetni? Egy szabad országban szabad gyalázni a vallást, a himnuszt (és ezt másoknak szabad hangosan visszautasítani) vagy természetesnek tekinteni a szivárványcsaládokat. Persze ez itt már nem egy igazán szabad társadalom, látszatdemokrácia, ami lényegét tekintve egy választási autokrácia.

És akkor most gyalázom kicsit a himnuszunkat: szerintem szar, mert lehangoló. Amíg más országoknak valamiféle nemzeti büszkeséget sugárzó himnusza van, addig a miénk olyan hangulatú, hogy arccal fekszünk a sárban, és csendben sirdogálunk. Balsors akit régen tép, ugyebár. Egyébként az is ér, ha a francia himnuszt gyalázom?

De ez a bejelentősdi (igazából feljelentősdi), ez nagyon komcsi tempó, ráadásul azoktól, akik fröcsögve szoktak teli szájjal kommunistázni.Na most, ha a fideszes szomszédok vadgendert termesztenek, nem csak saját fogyasztásra, akkor rájuk is kijön a TEK? Gondolom nem, holló hollónak nem vájja ki a vesét.

Formátlan egy

Nekem csak most esett le, hogy ezen a hétvégén már indul a forma egy, ami - úgy tűnik - végletesen nem érdekel már. Esetleg majd leháttértévézem (milyen szép nyelvi lelemény ez tőlem...), miközben a laptopon meg cselekményes pornót nézek, vagy Kantot olvasok (középút nincs, minek is lenne), elvégre kultúrlény lennék a magam módján. De ez a forma egy ez már annyira távol van a kultúrától, a sporttól, hogy a versenyt mérnökök vívják, és kurvára nem érdekel mikor szakkommentátorok, diffúzorokról értekeznek hosszan, és kicseszett unalmasan. A versengés meg a pályán magán ritka, unalmas vonatozás van jobbára.

Szóval csak a több évtizedes megszokás vihet rá, hogy megnézzek egy-egy versenyt, de ez is olyan, mint egy önmagát túlélt párkapcsolat, hogy tényleg csak a rutin viszi tovább. Egy darabig, de aztán tényleg jön a konkrét kiégés, azt' vége.

Ráadásul én mikor még lelkesen néztem ezeket a versenyeket, akkor a párommal, ma már csak exemmel. A forma egyet még fogyasztottam egy darabig egymagamban, de most már a fenének van kedve hozzá. A mérnöki cirkuszt nézzék a mérnökök, nekik talán mond valamit, én ehhez már túl bölcsész vagyok, és túl öreg, hogy rajongani tudjak úgy igazán bármiért is.

Hadinapló op. 2.

Hát, a támadás nem igazán jött össze. Csak nem tudtuk, hogy háromra és vagy hogy háromra aztán... Így aztán heten néztünk egymásra a lövészárokban, bután, de megkönnyebbültem, hogy ma se leszünk halottak. Hisz van még pár nap meghalni, ilyenkor az is számít.

Nem, nincs jó nap a halálra, legfeljebb alkalmasabb, de az meg a fasznak se kell, de most komolyan, ki akar alkalmas pillanatban meghalni bele?

Tudjuk, hogy az élet a halál felé vezető út, miszerint a megdöglünk egyszer beüt. Csajok laknak pasiknál, és pasik fordítva, de innen nézve nem jelent semmit az egész.

Minden pillanatban várjuk a becsapódást, ami véget vet, már megint megittuk az utolsó, könyvek mögé dugott whiskyt, valami Dalmore volt, szerettük, de gondolkodni kezdtünk tőle.

Miszerint, mivégre vagyunk mi e világban? Vagyunk-e végre? Vagymi?

Még jó, hogy egy lövészárokban nem ilyeneken agyal az ember. Hanem hogy húskonzervvel hogy állunk. Ha a lábam csak kék, de még nem fekete, az még okés? Ha, hétfő van, de csütörtöknek érzem, az rendben van? Ilyenek....

Minden esetre a lövészárok egy hülye szó, egész ritkán lövöldözünk csak ki belőle, amúgy sem lövészek vagyunk. Van itt  klasszika-filológus meg hentes és mészáros, de lövész, az mondjuk pont nincs. Támadni így nehéz. Pláne, mert nem tudjuk kiért harcolunk.

Annyival jobb lenne ez itt, mint valami elképzelt szellemvilág? Folyik a vér és bél, világít a tévé, de most tényleg, ez lenne a jobb? 

Nem látszani kéne bazmeg, hanem győzni!

(Na most hagyom abba.)

Hadinapló op.1.

A világháború elkerülésének egyetlen lehetősége látszott: hívjuk máshogy! Így is lett, úgyhogy magam az Első Majdnem Globális Háború veteránja leszek, ha túlélem, ha nem, akkor viszont a hősi halottja. Még nem látom át, melyik lenne jobb, mert ugye a hősi halottakról dolgokat neveznek el, a veteránok meg tolókocsis alkoholisták lesznek, már ha nem hazudik minden film. A tolókocsi meg pont nem hiányzik.

Ugyanakkor itt a front mögött egy kicsivel, már nem is tűnik olyan rossz ötletnek a hősi halottság, csak az a rohadt életösztön ne baszkurálná folyton az embert. Emlékszem, egy világgal ezelőtt, mikor még jártam egyetemre meg ilyen helyekre csajozni, olvastam valamit a Frajd nevű pszicholélekbúvártól, hogy azért a halálösztön is elég erős. Na, az itt nincs, mikor az ember századának nagy részét a levegőből pépesíti a Luke és Leia repülőgéphordozó vadászbombázó-köteléke, akkor valahogy nem érzi magában azt a kurva nagy halálösztönt. (Amúgy a hordozótól mi kértünk légicsapást, csak nem gondoltuk, hogy külön kell szólni, hogy nem magunkra.)

De mióta állóháborúvá változott körülöttünk a világ, azóta csak a napi rutin robotpilótájával létezünk, nekem például minden nap ugyanakkor jut eszembe zuhanyozni. Zuhany persze nincs, ha lenne sem pazarolnánk rá a a vizet, de az fontos, hogy eszembe jusson, elvégre az elme fegyelme a tisztaság alapja, és hogy minden nap pontban hatkor nem zuhanyozok, az ad némi tartást a fizikai hanyatlásomnak. Ja, mert vitamin sincs, bab van zabbal, esetleg zabos bab, bár Turtletime őrvezetővel tegnap elfeleztünk egy árokban talált leveskockát. Víz nélkül fura volt elrágni, de abban legalább egyetértettünk, hogy az íze... nos, az íze az intenzív.

A hadműveletek egyébként folyamatosan zajlanak, a gond annyi, hogy egy nagyjából kétszáz méteres sávon belül, úgy hat hónapja, ezerkétszáz halott ehhez képest szerintem sok. És ez csak a mi oldalunk, hogy az ellenségből (akik most vagy a lizerinek vagy a rohadárok, nem tudom, nem olvastam mostanában híreket) mennyien vannak a közeli tömegsírban, azt tudja fene, de őszintén szólva ott már nehéz szétválogatni a kezeket a lábaktól, az egyenruhákra meg mi sem fordítunk akkora gondot, hogy megismerjük egymást haló porainkban. Meg akkor már minek?

Minden esetre holnapra várható a mindent elsöprő támadásunk, az ugyan még nem tiszta, hogy így heten hogy fogjuk megcsinálni a tartalék lőszer felével, de Grouppensmith generális üzent a Főhadiszállásról (ez valahol a Bahamákon van), hogy hisz bennünk, szóval már csak a kedvéért is meg kell csinálni a fényes győzelmet, olyan kedvesen agresszív egy pszichopata!

Majd a diadal után írok még, de most át kell kötnöm a lábszárfekélyem, nehogy ezen múljon már.

hu.wikipedia.org

Extrém agresszió

Az Uefa nevű valami fodbalszövetség, több mint egy év után megbüntette az ukrán futsal szövetséget. (Közben meggugliztam rá, a futsal az olyan fodbal, amit terembe játszanak kevesebben, de pont olyan unalmasan.) Méghozzá azért büntettet Uefa (mi lehet a keresztneve? Géza?), mer' a ukránokoknak a drukkereik nekik, azok úgy szurkoltak, mit ad isten, épp egy orosz-ukrán meccsen, hogy azzal sértették az oroszokat. Provokatív, sértő és tiltott éneklést folytattak. (Nyilván ha provokatív, sértő és engedélyezett éneklést folytattak volna, azzal nem lett volna baj.) Ráadásul az orosz szövetségi elnök (nem, nem az) szerint leplezetlen agresszióról volt szó.

Mi meg majdnem egy évig nem tudtuk, pontosan miért is kellett VV Pszichopatának nehézfegyverzettel lerohannia Ukrajnát. De most már napnál világosabb, hogy nem kéne sértő rigmusokat skandálni mindenféle lelátókon, azt' nem lenne ekkora baj, hogy tömegsírok, szarrá bombázott városokkal a háttérben, meg menekültek milliószám. Csak mi ezt innen, a Gonosz Birodalmából (lánykori nevén Európai Unió), avagy a történelem "legembertelenebb zsarnokságából" nem látjuk, mert agyba vagyunk mosva Sorossal.

Szóval a tanulság: legközelebb tessenek majd a drukkerek szurkolói provokatív, sértő és engedélyezett éneklést folytatni, és akkor hátha nem lesz háború. Mert az orosz főkutyák azért mélységesen jogkövetők, szóval ha engedélyezett, a provokációt is lenyelik, akkora kibaszott nagy úriemberek.

Windows 23

Kiesett az ablakon egy orosz katonai tisztviselő. Ami fura, eddig csak cégvezetők és nagytőkések estek ki ablakokon arrafelé, igaz, ők az elmúlt egy évben váratlan sűrűséggel. De hát ez van, az ember bevodkázva, felelőtlenül szellőztet, azt jön a huzat, és már repteti is ki őket a nagy orosz télbe. Persze csak miután hátba lőtték magukat. Hát komolyan, ezeknek a gazdag ruszkiknak nem telik egy nyomorult légkondira? Ha szaunázni akarnak, akkor sem bérelnek űrhajót, hogy belerepüljenek a Napba!

De ez a sorozatos ablakon kiesés, ez már komolyan aggasztó. Lehet, hogy valami járvány, hogy vírusos vagy bakteriális azt tudja fene, de erre bezzeg nem fejleszt vakcinát a Fájzer, pedig egy komolyabb átoltottság után biztos nyugodtabban aludnának az Urálon túli iparmágnások. Persze lehet, hogy Moszkva (az is olyan, mint Brüsszel, nem egy város, hanem egy gonosz akarat) természetes nyájimmunitásra törekszik, és időnként maga nyitogatja az ablakokat, aztán a sarokból figyeli, hogy kiesik-e rajta delikvens, mielőtt begyűjt egy végzetes tüdőgyulladáshoz vezető megfázást.

De ha mindez nem szándékos, és én jóindulatúan gondolom, hogy á dehogy, akkor Vlagyimir Vlagyimirovics Pszichopatov elvtárs igazán betilthatná már az ablakokat a picsába. Elvégre ő mindent és bármit az ő szeretett népéért (és az ukrán nácik ellen), szóval félthetné már kissé az alatta meggazdagodottakat.

Mint nálunk a Felcsútok Géniusza, aki például a tizenkilenc kovid alatt végig hihetetlen elánnal védekezett. Míg mindenki csak így lustult, hogy kijárási tilalom, meg hómofisz, közben ő, csak ő állt egyedül a vártán (bármi is legyen az), így aztán világszinten is az elsők között végeztünk. Na jó, a halálozási arányban, de ha negatív növekedés is növekedés, akkor... A lényeg, hogy megküzdött a vírussal, horkolásgátló lélegeztetőgépek beszerzése és ostoba propaganda által főleg, senki nem esett ki közben ablakon, vagy nem sokan, és egyáltalán: volt elég óriásplakát ahhoz, hogy mi például túléljük, hát nem?

És akkor most mondja bárki, hogy a propaganda nem hatásos. VV Putyin is kirakhatna néhány ezer ablak-elleneset, hátha javulna a helyzet, meg Ukrajnában is NATO-elleneseket, elvégre lehet, hogy csak egy félreértés, miszerint a háborút fegyverekkel vívják.

Ma már más a zeitgeist, mint a lovagkorban, a karmelita döbrögi sem karddal, hanem demagóg uszítással vívja csatáit, persze ő főleg hasban és tokában daliás, úgy meg nehéz is lenne másképp.

God bless you, Mrs. Robinson!

Nna, (háttal ugye nem kezdünk mondatot) megtekintettem nézni végre a Minden jót Leo Grande című filmes mozgóképet, ami háromnegyed részt egy hotelszobában játszódik, összesen két szereplővel (és csak egy harmadiknak jut érdemi szöveg egy rövid jelenetben), szóval kamaraszínházi előadásnak is vékony lenne, de mégis remekül működik filmként. Na ja, a két szereplőből az egyik Emma Thompson, aki miatt megnéztem az egész cuccot, ha ugyanis lefilmeznék ahogy ebédel, én valszeg azt is letölteném.

Itt egy elvileg 55 éves hit- és erkölcsrendészt, akarom mondani tanárt ad (nem mellesleg 63 évesen), akinek két éve meghalt a férje, a felnőtt fiát unja, a lánya meg izgalmas alak, de hülye. No és soha életében nem volt még orgazmusa. Harminc év házasság alatt sem, mindig ugyanaz a póz ugyanolyan időközönként, szóval a szexről annyit tud, hogy az mások nemi életének a része. Vagy mi is...

De némi tipródás után csak vesz magának a neten egy férfiprostit, aki okos, fiatal és szép, meg kibérel egy szobát valami puccos hotelben, és akkor kezdődik a meccs. Nem a lepedőn (ott csak később és részlegesen), hanem verbálisan, ami elég élvezetes párbeszédeket jelent, az önmagában bizonytalan (és ezért nyilván mereven rendmániás) öregedő tanerő, meg a magát kiadni nem akaró (mert magát adott helyzetben egy terméknek, szolgáltatásnak tekintő) selyemfiú között.

Lesz aztán szex is, fokozatosan, néhol megható, néhol humoros lépéseken át, és ahogy pár "randi" alatt egyre inkább elengedi magát Nancy (azaz Susan, jut eszembe: Mrs. Robinson, ha mond ez még valakinek valamit), úgy lesz egyre szabadszájúbb is, annak bizonyítékaképp, hogy ötven fölött is bepótolható, ami addig kimaradt. (Nos, nekem nincs ilyen gondom, én nagyjából életem első negyven évében úgy hatvanat éltem, de mióta a B-oldal forog, csak hányni jár belém a lélek.)

A fenti műegész egy meglepően jól megírt, remekül megszínészkedett kis darab, nem fárasztóan hosszú (azaz nem néznénk már tovább, de nem is nézzük az órát a közepétől), és a két tényleges szereplő remekül elcipeli a hátán az egészet. (Ja, a fickóról gőzöm sincs kicsoda, állítólag mindenféle sorozatokból lehetne ismerős, amiket én nem néztem, nem nézek, és jó eséllyel nem fogni nézni, de itt minden esetre rendben van.)

És akkor végezetül az indokolt Simon&Garfunkel-hivatkozás:

Pitiáner

Reggeli közben nem láttam jönni a nap cikkét. Ami arról van szólva, hogy az egri városfejlesztési cég bűnszervezetben elkövetés törzsfőnöke, alig kinevezése után vett az irodájába egy közel egymilliós kanapét,. Ez már önmagában gáz, mi a fasznak az oda, vagy már kell (oké, lehet), miért ennyiért? De a legszebb az, hogy a faszi hazavitte a cuccot, a céghez meg behozta az otthoni használt kanapéját, mondván, hogy darab-darab, mint az ugyebár közismert.

Mikor meg rákérdez nála az újságíró, hogy akkor ez most hogy, meg hol van a drágán vett új kanapé, akkor azt mondja, hogy majd válaszol, csak előbb jogilag kell tanulmányoznia a kérdést. Én javasolnám még  a közgazdasági, szociálantropológiai és pszichopatológiai tanulmányozásokat is, tudományos vizsgálódások esetén nem a kevesebb a több, hanem a több, legfeljebb egy része már felesleges. Itt például világos, hogy kanapé, amit a bútorboltban vett kinéz valahogy, ami meg az irodájában van, az teljesen máshogy, bár kétségtelen, jogilag mindkettő kanapé, ha esetleg csak ennyi számítana.

Amúgy egyszerre pitiáner, röhejes és gyomorforgató a történet, de jól jelzi a felcsútista hierarchiát. Mert a legnagyobb vadak (mint pénztáros Lőrinc barát, vagy Récsöl saját lábon álló férje) komplett gazdasági ágazatokat tesznek el, meg fél megyéket, egy szinttel lejjebb már csak nyomorult milliárdokat közbe-szereznek. Aztán jönnek a százmilliókkal megdobott holdudvariak, legalul, helyi szinten meg lehajolnak egy drágább szobabútorért is. De most tényleg, egy ilyen Városfejlesztés Címén Lopunk Kft. is fizet annyit a vezetőnek, hogy ne legyen rászorulva. Persze Lölö sincs rászorulva a fél Balatonra, csak tetszik neki, és nem bírja otthagyni, a lopás nem rászorultsági, hanem lehetőség alapon működik. Ha le lehet nyúlni, nyúld le, azé a gyár aki csavaronként hazaviszi, hülye lúzer az irodista, aki boltban veszi a vécépapírt.

Jelszavaink valának haza és alakokoskodás!

Banksy Valentine és az Aggódnivalók

A többé-kevésbé rejtélyes személyazonosságú Banksy is falra hányta a borsó helyett, a maga Valentin-napi üzenetét. Kétirányú családon belüli erőszak, valahol egy kelet-angliai falon, avagy tessék vigyázni a párkapcsolatokkal, mert gyakran sírás lesz a végük, és nem feltétlen a meghatottságtól.

hvg.hu

Tudom, tudom, nem kellene ennyire kiábrándultnak lennem, csak nem megy máshogy, meg egyébként is aggódom a világ állása miatt, innentől a világ végéig. (Ami hol késik már megint?) Olvasom például, hogy Csutiék (asszem ezek nem a felcsútiék) nyaralni mennek, és bár faszom se tudja, ki a rák az a Csuti, de szétvet az ideg, hogy mi lesz ha ezek véletlenül egy akkumulátorgyárba  akarnak nyaralni, hisz .

Úgy hallottam ezek veszélyes helyek, meg környezettel szennyezik a levegő vizeit, ettől aztán velük van tele a sajtó, ami egy átlagos agyatlan (és még mindig ismeretlen, guglizzon rá, akinek két anyja van) celebnek akár vonzó is lehet. D a párkapcsolatának tuti nem tesz jót.

Plusz aggódom, hogy Freddi Merkjuri már tök rég halott, és még mindig, hogy időnként leesik valami nagyobb kínai kémműhold, és mi lesz ha a sarki boltra, hogy nem láttam az idei Super Bowlt, mert nem is érdekelt, hogy a teknős valamit rágcsál az ágy alatt, és hátha valami kábel, hogy vérzik a szakállam és aggasztó módon kecsapszagú, hogy soha nem tanulok már meg portugálul kötélre mászni.

Nehéz az élet na, miközben nekem a boldogság szociálpszichológiájáról kéne cikket írom. Mindegy, megoldom, majd megnézem egymás után hat romantikus vígjáték végét.

Valentájm

Mav van Bálint-nap, azaz újbeszélül Valentin. Sznob újbeszélülmeg Velenentájn.

De nekem egyik sincs, nem vagyok Bálint, nincs párkapcsolatom (úgy nagyjából három éve, ami viszont olyan régen volt, hogy szinte már nem is vágyom rá. De rémlik, hogy harmincegy éve épp ezen a napon volt a középiskolai szalagavatóm. Aznap mentem át szóbeli angol nyelvvizsgán, hogy aztán Erikával végre a bálon (igazából második kísérletre) végre összejöjjünk. Hogy aztán majdnem pontosan négy évik maradjunk együtt, nem zökkentőmentesen, de kitartóan.

Amúgy én akkor hallottam először Valentin-napról, meg hogy az mi, aztán jó sokáig emlékeztem rá, ahogy mára már eszembe se jusson. Csak szembejött valami hírportálon. Ja, meg tévéreklámokban, de a dátumra csak úgy két órája néztem rá ma először.

Áltimét Fájt Valami

Liam Neeson utálja az MMA-t, ami ez esetben nem valami köztestület, miszerint magyar  művészeti akadémia (csak azért is csupa kisbetűvel), hanem Mixed Martial Arts. Vagyis

 kevert harcművészet. Nos én is utálom, ez igazából a kocsmai verekedés nyereségvágból elkövetett leglizálása, és kábé annyira művészet, mint a nehézfiúk közti leszámolás egy súlyosabb börtönben. Aki ezt élvezettel nézi, az járjon el valami önsegítő csoportba, hisz az egész lényege a teljesen indokolatlan brutalitás.

Én már  bokszot sem szeretem, nálunk Kokó Istvánok, meg Erdei Madarak játszották el nagy bajnokot, miközben legfeljebb középszerek voltak bármikor is. És egyáltalán, mikor van három-négy "világszervezet" és mindnek van saját világbajnoka, akkkor most ki is a Jani? (Kokónak meg állatkerti gorillákat szoktak hívni. Meg Kokó Sanelt.)

És hát Mr. Neeson maga is leginkább akcióhősként nem tündökölt mostanában, pontosabban próbálkozott ő, csak szar színész, nagyjából egy figurát tud, de azt egy messzi-messzi galaxisban is.

Én ellenben szép vagyok, okos, rendkívül kifinomult ízlésű, és  végtelenül szerény. Vagy csak egy rosszul öregedő faszi, aki szeret dolgokat utálni, ha már kívül rekedt a hagyományos értelemben vett életen.

És megnézem a Minden jót, Leo Grande című fimet, mert tematikusan passzol hozzám, plusz Emma Thompson az egyik főszereplő, ami önmagában indok a tekintésre. (Bár fél órája töltöm lefelé és most jár 40 százaléknál. Mi van, hirtelen mindenki onnan akar letölteni, ahonnan én szoktam?)

Kultúrtáj

„Az ún szinházbajárást csak a komcsi szakszervezetek sorolták a kultúrához.“

(kormányhitű kommentelő a Mandineren)

Az ún. kultúra toleráns egy állat, még az egészen hülyéknek is jut belőle a maguk szintjén. Elvégre a kultúra az valóban nem színjázbajárás, prelúdium és fúga, csak a folyamat, ahogy létezünk a világban. Úgy általában. Mert ha nem vagyunk Maugli, a természet nem olyan lágy ölén, nem üvöltjük a farkasokkal a holdat, azaz emberként létezünk, akkor rendelkezünk az emberi kultúrával, legalább is tisztában vagyunk azzal, hogy van valami szimbolikus rend, amihez aztán legfeljebb nem alkalmazkodunk.

Mert például nem vagyunk komcsi szakszervezet. Komcsi szakszervezetnek lenni amúgy is szar lehet, az ember olyankor rosszul szabott öltönyökben fontoskodik, olcsó cigarettát szív, és magabiztosságát jobbára abból meríti, hogy buta, mint a sár. Jut eszembe, ez utóbbi kitétel elég jól írja le a fent idézett kommentelőt is. Aki persze nem komcsi, magát nyilván népben-nemzetben gondolkodó(?) jobboldalinak tartja, pedig a bármilyen oldalisághoz is kell egy minimális műveltség. Ő igazából bolsevik (azaz magát a tényleges, valamint a morális többséghez soroló), mint annyian ebben az országban, ami persze érthető, minél butább valaki, annál inkább nincs tisztában azzal, mennyi mindent nem tud. És innentől lehet magabiztosnak lenni. A következő lépcsőben meg arrogánsnak, hogy aztán kioktathasson másokat. Elvégre anno Csurka elvtárs is megmondta, hogy a szakértelem bolsevik trükk. Plusz - teszem hozzá - gátolja a tisztánlátást.

Színházba járni meg nem kell, már harminc éve is létezett a Kurva sok dráma, darabonként maximum négy mondatban című kötet, szóval minek órákat pazarolni arra, hogy Romeró meg Juliett a végén úgyis meghalnak a picsába.

Amúgy az idézet abból a kommentfolyamból van, ami a hír alatt hömpölygött, miszerint a Kösságelnökasszony felköszöntötte Kern Andrást a 75. születésnapja alkalmából. Mer ugye hogy merte, a rohadt komcsi zsidót csak úgy felköszönteni? És egyáltalán, kiafaszom az a Kern, mit tett le az asztalra azon kívül, amit?

Boldogtalanok a lelki szegények

Tegnap exkluzív, egyszemélyes, letöltés általi megtekintést szerveztem magamnak A sziget szellemei (eredetiben: The Banshees of Inisherin) című filmre, amit már rég vártam, azt' mégis meglepett, mikor láttam jönni. Merthogy ez Martin McDonagh negyedik filmje, és az előző (a Három óriásplakát Ebbing határában) már öt éve volt. de hát ilyen ez a popszakma, a faszi igazából drámaíró, méghozzá az egyik legjelentősebb a kortársak közül, de néha ír forgatókönyvet, és olyankor leginkább meg is rendezi, elvégre mégis csak ő tudja a legjobban, mire a frászra gondolhatott a költő? (Először az In Bruges esetében volt így vele, aztán jött a Hét pszichopata meg az óriásplakátos, és most itt van ez a torokszorító kamraizé. Amúgy anno - talán '90-ben - Tom Stoppard is végül maga vitte filmre a Rosencrantz és Guildenstern halott című darabját, amit valamiért mégis előbb láttam színházban mint moziban, szóval nem egyedülálló, hogy sikeres színpadi szerzők elcsábulnak.)

McDonagh amúgy csinált két fura gengszterfilmet és egy darab személyes bosszútörténetet, mindegyik tele volt drámaisággal, és éjfekete humorral, szóval pont nekünk valók voltak, amennyiben igaz, hogy sírva vigad a magyar. Na ez itt nincs, pontosabban csak nyomokban, esetleg a humor időnként annyira fekete, hogy már nem is lászik. (B-verzió: a neten rendelt tartalék humorérzékem ócska kínai hamisítvány.)

Mert itt az van, mintha az író-rendező nem eleve filmet csinált volna, hanem valamelyik színpadi művét vitte filmre, ami egyébként valószínű, mert úgy harminc éve volt neki egy soha nem publikált, de gyanúsan majdnem ugyanilyen című, nagyjából befejezetlen darabja.

Szóval ez itt egy kamradráma, nagyjából négy figura köré építve. (Mellékszál: mind a négy színészt jelölték oszkárra értük.) 1923 van, tavasz, az ír szigeten épp zajlik a polgárháború, a parttól nem messze lévő kis szigeten meg (jobbára) lélektani hadviselést folytat egymás ellen az ott lakó maroknyi troll, ilyen tehénpásztor-kocsmáros-alkesz rendőr-falu bolondja felállásban. Javarészt rosszkedvűek, magányosak, lepukkantak, isznak mintha nem lenne holnap, életcéljuk pedig maximum az, hogy holnap is így legyen. no meg hogy legyen friss pletyka rendszeresen, de lehetőleg a gonosz fajtából ám!

Padraic (Colin Farrell) meg Colm (Brendan Gleeson) közvetlenül a film kezdete előtt még barátok voltak (aztán jött a kameraláz, gondolom), de mi már csak azt látjuk, hogy utóbbi nem áll szóba az előbbivel, mert egyszerűen ráunt a valóban kissé egyszerű szerzetre, aki két órán keresztül képes mesélni arról, hogy előző nap miket talált kedvenc szamara szarában. (Pedig gőze sincs az alliterációról.) Márpedig Colm már öreg, nincs neki erre ideje, lassan kitölti életét, hogy várja a halált. Ameddig viszont sok gondolkodnivalója akad, plusz meg kell még írnia a Nyekergések Hegedűre Op. Akárhány című, népzenei ihletésű... népzenéjét. Elvégre ő nép. Szóval elhajtja a másikat, és innen indulna film története, ha lenne neki. Na jó van, csak nincs benne  gyilkosság (legfeljebb ön), autós üldözés és titkosügynökök, csak lecsúszottság, céltalanság, családon belüli erőszak, levágott ujjak és egy halott szamár. Hát, így leírva azért elég jellegzetes McDonagh, és tényleg az, de tényleg a színpadi értelemben. (A film kompletten elférne színházban is, szerintem fog is.)

Nem mesélném el a cselekményt, vagy hogy mire fut ki (a mire nem), mert érdemes megnézni. Ugyan az oszkár-díjnak nem sok értelme van már manapság, de a kilenc jelölés azért jelez némi pozitív kritikai visszhangot, én minden esetre oda vagyok érte. Csak a következőre ne kelljen már öt évet várni...

p.s. Eredetileg a Sztálin halála című, 2017-es angol-francia agymenésről (szakszerűen: szatíra, csak hogy alliterálhassak én is) akartam írni, csak becsapott a fenti műegész, szóval arról majd legközelebb, ha kihevertem 1923-at, jöhet 1953.

Korai (ma van a holnap)

Van abban valami megindító, mikor mosogatás közben az ember belehány a mosogatóba. No nem mintha jól esne, csak muszáj, ha már volt olyan lusta, hogy a reggeli maradékait nem takarította el azonnal. De hát ilyen ha a rádióban esik, egy meghatározatlan állagú hétfő kezdődik épp, a hasmenés meg aznapra már kipipálva.

Előnye ugyanakkor a helyzetnek, hogy a lehányt kávésbögrét és tányért rögtön el lehet mosni újra, még folyik a víz a csapból, még mosogatószeres a szivacs, még nyílnak a völgyben a kerti virágok. (Ja, nem.) 

De már hó takará el a buszmegállót, a tél dere megüté fejemet, még szerencse hogy nem érdekel, mióta van visszérkrémem és megkedveltem a darabolós horrort, csak megvárom hogy jobban legyek.

Az emberi szervezet remekül megtervezett mérleghinta, ha fejben épp lent vagyok, de nagyon, legalább nem fáj a lábam, amennyiben viszont magzati pózban nem alszok egész éjjel a gyomorgörcstől, akkor többször is felröhögök valami gagyi vígjátékon, de akkor is, ha fáj. Az ideális persze, ha a hinta megáll középen, ez van most, kényes az egyensúly, a magafajta vénembereknél nehéz megtartani.

De már két napja nem hánytam a mosogatóba, viszont vad médiafogyasztásban vagyok, de annyira, hogy a végén még ide is fogok írni régebben, pedig tegnapelőtt még az volt, hogy á dehogy. (Mondjuk az is, hogy soha se mondd, hogy soha többé.)

Hát ja, ingadozom mint a középparaszt, de ez nálam nem bizonytalanság, hanem létállapot, egy hullámvasúton lakom, azt' csodálkozom ha indokolatlanul gyakran van hányingerem.

Közben meg reménytelenül grafomán vagyok, úgy tűnik nem tudok nem írni. Legközelebb majd kései szerelmi költészetemmel jelentkezem, csak előbb még meg kell alkotnom a korait. 

(Ami szép lesz, főleg hogy a lehányt bögrétől indultam.)

49

Ma van a születésnapom, de legalább nem érdekel. Momentán semmi ünnepelivalót nem találok magamban, az életem évek óta egy szigorúan monoton kudarctörténet. Úgyhogy már az se zavar, hogy a mai nappal belépek az ötvenedikbe (gyengébbek kedvéért 49 lettem),amúgymeg ha mindenki annyi idős amennyinek érzi magát, akkor én 110. Pláne mert harmadik napja rajta van valami fosós-hányós frásznyavaja, két egymás utáni éjszakán nem tudtam aludni, jóformán egy percet sem, úgyhogy nem vagyok humromnál sem, pedig ma már egyszer felröhögtem valami vígjátékon. De a röhögéstől meg éreztem közeledi a hányingert, úgyhogy átkapcsoltam valami nácis dokumentumfilmre. Na, azon nem lehet röhögni.

A blogot nem tudom, írom-e tovább, most esélyes hogy nem, meghagyom itt archívumnak, azt' ha véletlenül lesz mondanivalóm a világ állásáról, esetleg ha eret vágok az irodalmi vénámon, majd megírom. Nincs kizárva, hogy akár holnap, de az se, hogy egy hónap múlva. Never say never again.

Szezon

Az enyhe időnek köszönhetően kezdődik a pollenszezon, persze köszöni neki a fene, én ma délelőtt már percekig bírtam tüsszögni, megállíthatatlanul. Pedig a pollenszezon, az valami olyasmi volt, mint mondjuk a baseball-szezon, vagyis rohadtul nem érdekelt, nem voltam érintett benne, nem is néztem. Most meg tüsszögök, a torkom köszörülöm, és egyre gyanúsabb, hogy nem megfáztam, a hanem a pollen a mégis.

Pár éve még azt hittem, csak az emberi hülyeségre vagyok allergiás, az ma már hidegen hagy, de a szezonok egyre kevésbé, pedig a színházi szezon például érdekelne, csak arra nem telik, a pollen meg ingyen van. Persze lehetne mondjuk mogyoróallergiám is, úgysem eszek mogyorót, de mondjuk egy laktóz-intolerancia megviselne, miután ma még bármikor megeszem a két hete lejárt joghurtot. (Elvégre a joghurt az romlott tej, nem?)

És bár nem vagyok rájuk allergiás, de utálom az erős napfényt, a rovarokat en bloc, a kalácsban a mazsolát, az objektív idealista filozófiát, valamint a rádiós popzenét. Az ananászt a pizzán, a sorbanállást bárhol, a focit, a Jóbarátokat, a repülést, a nyarat, az öltönyöket. És egyikre sem tudnak felírni gyógyszert, az időnkénti tüsszögéssel meg jól elvagyok.

Elveszíti jellegét

Péntek tizenharmadika van, ami annak az emléknapja, hogy már majdnem két hételtelt a hónapból, ami pont péntekre esik. Jobbára az egész hónap, kivéve mikor nem. Ma geopolitikailag jelentős események történtek (és hol van még az este!), például meghalt Elvi (a Prézli) egyszem lánya, a felcsúti meg megint basztatta kissé az EU-t a szokásos reggeli rádiós igehirdetésében. Jó, hát állítólag valahol van háború van, de  király beszéde meg a királylány halála azért mégiscsak fontosabb, háború már van egy ideje, még el is tart egy darabig, ott egy péntek tizenharmadika nem számít jeles napnak, csak szarnak, mint az összes többi.

de az tényleg durva, ahogy az örökös minielnök a saját aljasságából farag erényt a hívei előtt, miszerint Brüsszel már megint valami ritka nagy szemétségre készül. Tényleg, soha nem Unió vagy EU, csak Brüsszel, így legalább a megfogalmazásból már tudható, hogy Ártunk és Ormányunk valamely tagja épp valami ordas nagy demagógiát készül elővezetni, a "Minket Mindig Báncsanak"-paradigma jegyében.

Most épp az van, hogy a eus brüsszel felfüggesztené az Erasmus-programra szánt pénzeket, mire a karmelita döbrögi benyögi, de nem hagyjuk magunkat, akkor majd fizet a magyar állam. Ha nem ült volna biztos toporzékolt volna egy kicsit, ha már a második dackorszakát éli. pedig csak nem kellett volna magánalapítványokba kiszervezni egyetemeket, aztán beültetni a kuratóriumokba fideszes minisztereket. Mert ugye egyetemi autonómia.

Nekik persze igenis ezt kellett tenniük, mert alapítványi kuratóriumok alá került vagyon onnantól elveszti közpénz jellegét. De most épp neki áll feljebb,  a felcsúti talán az utóbbi hónapok legirritálóbb interjúját performálta ma, amikor kifejtette, hogy ez a Brüsszel ez már annyira gonosz, hogy bár az ő (nyilván hősies) szabadságharcával van baja, a gyerekeinken áll bosszút.  A gyerekeinken. Bosszút!

Oké hogy fazonnak már rég elmenetk otthonról, politika helyett nettó hatalomtechnikát művel, de ilyen szövegeket csak egészen gusztustalan diktátorok szoktak előadni. Lisa Marie Presley meg erre meghal. Véletlen?

p.s. Tényleg, hogy hívnák a fideszes vezetők énekegyüttesét? Diktátorok. Bocs.

Cápasó

És akkor szembe jön az élet, miszerint egy reklám az Ertéel Márnemklub műsoráról, hogy Cápák között - Üzelti Show. Ja télleg, az üzlet az egy cápasó, de a fene gondolta volna, hogy pont egy valóvilágos, Nagy Testvért játszó médiamulti áll elő egy ilyen kapitalizmus-kritikával. Mert tudjuk, hogy a rendszer lényege "az erősebb kutya baszik" paradigma, erről szól minden egész és féldiktatúra (like ours), meg az eredetileg Adam Smith-féle láthatatlan kéz (aka piac), de ritkán szokták ennyire nyíltan bevállalni.

Hogy az üzlet az cápás műsor, és még örülj annak, ha csak megbasznak, de nem esznek meg közben (vagy utána, mint sáskáéknál). Arról hogy egyformán emberek vagyunk, örök lelkek, felebaráti szeretet, szolidaritás, empátia, nos, erről szó se essék. Haszon, produktivitás mindenek felett, emberek helyett már rég humánerőforrások vagyunk egy poszthumán gépezet karmai között, ahol a sorsunkról döntők is csak eldobható alkatrészek, de legalább mind egyformán vagyunk egyéniségek.

Vettem a merészséget, és belenéztem ebbe a "műsorba". Hát, a hányinger enyhe kifejezés arra, ahogy elő van vezetve. Középbuta, középgazdag, középsikeres üzletemberasszonyok próbálnak okosnak látszani, náluk szánalmasabb alakok kapcsán, nagyjából sikertelenül.

Sörhasú, rosszul öltözött, fogalmazni nem tudó "befektetők" bírálják el, ahogy mondjuk  a középkorú háziasszony előáll a forradalmi pizzásdobozzal. Előbbik a cápák, utóbbi nemtomki. De ahogy nerisztánban nincs kapitalizmus a szó klasszikus (mondjuk marxi) értelmében, merhogy neofeudalizmus vagyon (főispánok a vármegyék élén, you know), úgy ezek a ki tudja honnan begyűjtött bizniszmenek legalább remekül reprezentálják azt a kupac trágyát, amit mifelénk gazdaságnak hívnak. Mondjuk olyanok is, fejre, kommunikációra, kisugárzásra egyaránt.

És ahogy megnéztem párszor negyedórát ebből a mentális-kulturális hulladékból, rájöttem az általuk reprezentálni óhajtott rendszer lényegére: troll-kapitalizmus.

Azaz nem egyszerűen ki akarnak zsákmányolni, de még ki is oktatnának közben, hogy mi a fontos, mi az értékes, mi legyen neked is az. Okosnak hiszik magukat a szocipata törtetők, és kioktatják azokat, akik - amúgy indokolatlanul - ezekre a gonosz manókra akarnak hasonlítani. Oké, persze nem igazán, csak szeretnék, ha bankszámlájuk hasonítana azokéra, de minek? Önmegvalósítás, mi?

A bankszámlám nem én vagyok, bassza meg!

Falig ér a falikép

A régenmindenjobbvolt idején az úgy volt, hogy festményeket főleg múzeumokból loptak, jellemzően a keretből kivágva, és rosszabb esetben ezek után a keretet vitték el. Mert a képtolvajok nem voltak feltétlenül képzett művészettörténészek is egyben, és ház nekik az a szép, cirádás arany keret jobban tetszett, mint a kövér pucér nő a fűben, meg egyébként is ki a fasz az a Rubens? (Mellékszál, de ezzel analóg, hogy találtam én már egy teszkós szatyornyi bélyeget lomtalanításkor, mert az újrahasznosító kollégának megtetszett a kirakott albumok aranyozott (mű)bőrkötése, de a sok hülye bélyeget azt már nem akarta cipelni, hisz az több deka, de nem adnak érte semmit a MÉH-telepen.)

Viszont freskók valahogy sose loptak, a Leonárdó utolsó vacsorája is megvan még annak a római kolostornak a falán. Mondjuk nem tudom, a képen melyik Leonárdó, talán a középső szakállas fazon. Igaz, nem elég ősz, de ez biztos egy fiatalkori önarckép, persze akkor meg azt nem értem, hogy miért ez az utolsó vacsorája, mikor nyilván tök sokáig élt még, de hát a művészi szabadság az olyan, hogy maga esik bele. Minden esetre a falra hányt festmény az jellegénél fogva nehezen lopható, szóval a freskók alapvetően biztonságban vannak.

Ehhez képest nem értem, hogy a méltán híres és ismeretlen Banksy faliképeit, avagy graffitijét hogy viharba lehet ellopni? Pedig párszor előfordult mostanában, legutóbb épp Ukrajnában egy szétlőtt ház falára kent/fújt alkotását, amiért akár tizenkét évet is kaphat az elkövető. Mármint nem Banksy, őt legfeljebb illegális graffiti, azaz rongálás miatt lehete csesztetni, de ugye máig is csak sejtések vannak, hogy ki a fene ő, meg hát lássuk be, egy szétágyúzott házon már nincs sok rongálni való. (Az igazi street art ez esetben az orosz tüzérség számlájára írható.) 

Azaz az kaphat tucat év kótert, aki elvitte. De hogyan? Freskókat nem lehet leszedni, legfeljebb vakolattal együtt, de egyben?

A megfejtés szerintem az, hogy ez nem freskó, hanem szekkó, azaz nem a még nedves vakolatra festették, hanem szárazra. Úgy biztos kevésbé lopásálló. Miszerint Banksynek, meg rajongóinak az a pechje, hogy a művészkedés előtt nem zuhogott pár napig, mert akkor freskó lenne, és - akár egy Leonárdó vagy Mikel Andzseló - még ott lenne évszázadokig. Vagy a következő bombatalálatig legalább.

444.hu

Valami nagy nagy tüzet kéne nyitni. Ja, nem.

Vlagyimir Vlagyimirovics Pszichopatov  másfél napos tűzszünetet rendel el, hogy a harcoló emberanyag (állomány, humánerőforrás, de semmiképp sem emberszámba vett sokaság) elmehessen karácsonyi misére, az ortodox karácsony alkalmából. A nem ortodox karácsonyra mondjuk magasról szart, pontosabban annak alkalmából épp ukrán civil célpontokat lövetett rakétákkal, de most szólt neki Kirill, a pravoszláv keresztapa, hogy de azért mégis, Jézus születése, a szeretet ünnepe, most egy napig ne lőjünk szét egy kórházat se. Milyen szép már ez, hát nem?

Mondjuk hogy a rommá lőtt városok határában lövészárkozó oroszok hol találnak valami rendes templomot az áhítathoz, az elmélyüléshez, meg krisztusi szeretet megéléséhez, az jó kérdés, lehet hogy az egésszel csak valami szégyenlős visszavonulásnak próbálnak megágyazni. Vagy simán csak képmutató faszok, és talán az utóbbi a valószínűbb.

Mert a háború az mocskos, véres és halálos, a rettegésen meg a nettó szenvedésen túl nem sokat kínál a katonáknak (és a civilek nagy részének), és ezen az sem változtat, ha valami félrészeg pópa tömjénfüstölőt lóbál a képükbe, akkor meg pláne nem, ha közben a felebaráti szeretetről hadovál. Azt talán már nem merné megtenni, de hát a keresztény egyházak mindig jók voltak abban, hogy háborús fennforgások esetén találjanak ideológiát az öldökléshez. Hasek írta a Svejkben, hogy a dúsan aranyozott egyház tábori papjai, miközben megáldották a fegyvereket, mindig úgy beszéltek az istenről, mintha valami generális lenne az ő oldalukon, (Vagy egy másik hivatkozás, gondolom ismerős: "És hajítsd el a szent kézigránátot a te ellenséged felé, ki - mivel nem kedves szívemnek - megdöglend." Ja, Monthy Python)

És igen, vannak azok a legendák, főleg az első világháborúból, hogy karácsonykor hallgattak a fegyverek, állítólag van benne valami, de ma, a média korában már biztos nem képzelhetjük el a rövidke fegyverszünetet valami ilyesmi érzelmeskedő slágernek:

Katasztrófaturizmus

Állítólag a Fehér zaj című egészen új film megosztja az embereket. Hát nem tudom, engem nem osztott meg, még egyben vagyok, ha nem is jó passzban, viszont ez kifejezetten tetszett. Mondjuk nem olvastam az alapjául szolgáló regényt (ami valamikor a nyolcvanas években íródott), de rém aktuális lehet ma is, pedig a hírek szerint igen posztmodern, amin meg már túl vagyunk asszem.

Igazából csak az egyik főszereplő, Adam Driver miatt néztem meg, akinek elmúlt évekbeli színészi elkövetései nyomán már megbocsátottam a ritka ócska Star Wars utózmány-trilógiát, mert kiderült hogy jó színész, csak ne kelljen eszelős tekintettel hisztiznie. Ő a tipikus kisvárosi fazon, és hogy épp buszsofőr, seriffhelyettes vagy a helyi főiskola tanára, az mindegy is, mindegyiket jól hozza.

Itt most az utóbbiról van szó, hősünk ugyanis a főiskolán tanít haladó nácizmust, Hitler-képzést, ahogy ő hívja, miközben egy kukkot sem tud németül, és innentől már látszik, hogy abszurd lesz a cucc, fekete humorral felütve, és tényleg.

Mert közben egy láthatóan totál diszfunkcionális család feje, a feleségével mindkettejüknek ez a negyedik házassága, van egy közös gyerek, meg három másik a korábbiakból, és este arról dumálnak az ágyban, hogy ki akar előbb meghalni, ha már a gyerekek kirepültek. Hát, igazából nem tudják, hogy haláltól vagy az egyedül maradástól féljenek-e jobban.

filmsor.hu

És ekkor persze jön a menetrendszerű katasztrófa, valami vonatbaleset nyomán elszabaduló mérgező gáz formájában, ők meg karanténba vonulnak (na, innen az aktualitás), fater elkezd összeesküvés-elméleteket gyártani, aztán menekülnek kissé az ebben a filmben emblematikus kombival. (Itt hangzik el az egyik tételmondat a kisebbik lánytól, aki azért figyeli, hogy a többi autóban nevetnek vagy komorak az emberek, hogy tudja, mennyire kell félnie.)

Aztán egy órányi katasztrófafilm után vége a kalandosabb résznek, és jóformán a sötét humornak is, visszatérhetünk a család működésképtelenségének kitárgyaláshoz. Ami azért gyorsan unalmassá válik, így már a végére az sem igazán érdekelt, anyu miféle gyógyszereket töm magába a miért, apu meg milyen halálos betegségétől fél épp. Kissé öncélú drámázgatásba fulladna a film, ha a színészek nem vinnék a hátukon (ja, anyu szerepében Greta Gerwig, aki azért rendezőnek jobb, mint színésznek),  de a tanulságnak szánt konklúzió azért kellemesen abszurd. Miszerint ha megszabadulsz a félelemtől, immunis leszel a halálra. Már ha jól értettem, amire azért semmi garancia.

De legalább a végére visszatér az abszurd, ami fontos a realitásérzék megőrzéséhez, ha már egy kifordult világban élned, s halnod kell.

Transzbűnháború

Majd' mindenhol nagyot ment a hír, hogy Ámerikában (asszemmisszi szipiben) most először végezhetnek ki egy transzneműt. De könyörgöm, ebben mi a hír? Ott még egypár államban van halálbüntetés, minek következtében úgy húsz-huszonöt év halálsor után kivégeznek embereket. Lehet hogy nemrég végeztek ki először valakit, aki félig eszkimó, félig sziú indián volt, de csak néha hordott a bakancsa alatt női fehérneműt, szóval az nem volt különösebb hír. De ha transznemű, akkor rögtön az, nyilván a rohamosan terjedő transzneműbűnözés okán, amitől oly látványosan retteg az itthoni, felcsútista söpredék.

Pedig ennek mondjuk egy gyilkossági ügy szempontjából semmi, de az égvilágon semmi jelentősége. Nincs ilyen- vagy olyanbűnözés, csak bűnözés van, mert ha lenne mondjuk a hazai nácik által időnként felemlegetett cigánybűnözés, akkor lenne magyarbűnözés, vidékibűnözés vagy cipőfelsőrészkészítő-bűnözés is, bár ez utóbbi nyilván társadalmi léptékben elhanyagolható.

Annak persze lehet értelem, hogy milyen társadalmi helyzetek ágyaznak meg annak, hogy valaki bűnöző legyen, például a nyomor és a kilátástalanság, a gengszerfilmek vezérlete szocializáció, vagy a politikai hatalom könnyeben teszi bűnözővé az embert, mint a buddhista szerzetesség. Hogy aztán valaki ellop egy fél disznót az ólból (az egészet nem bírja eltolni biciklin), vagy ellop egy fél gazdasági ágazatot, és két megyét (bocs, vármegyét), az már csak a gallér színét határozza meg, azaz hogy fehér-e az a gallérosbűnözés. De etnicizálni, vagy bármilyen egyéb kissebséggel azonosítani súlyos szellemi leárnyékoltságra vall.

Egyébként is tart a harmadik világháború, amely nemsokára kitör, szóval nekem aztán mindegy, az emberi butaságot legtöbbször csak az emberi rosszindulat múlja felül, ami baj, mert ha valaki okos és gonosz, a az legszarabb kombináció. Akkor már legyen hozzá inkább ostoba.