Megint délutáni műszak

A délutános műszak jobb mint az éjszakai, mert ahogy egyre inkább ősz van nagyjából ugyanolyan sötét és hideg, de legalább az ember a saját ágyában tölti az éjszakát, és  nem kényszerül feleslegesen hülye csevegéseket folytatni fékezhetetlen agyvelejű, ám erősen műveltséghiányos kollégákkal. Vagyis nyugi van, plusz az éjszaka alvással telik, no meg többet is fizetnek érte.

Persze a hülyék ez esetben sem mindig kivédhetők. A legutóbbi ilyen délutános alkalommal bejön a műhelybe egy pali, akit asszem még sohasem láttam, és decens pálinkaszagot árasztva beszélgetést kezdeményez, emígyen:

-          Micsinál ez a gép itten, aminél tecsinász valamit?

-          Méri a sorkapcsok villamos szilárdságát, hogy kellően szigeteltek-e.

-          Jaaa,….. ezek sorkapcsok?

-          Aha, mi itt a sorkapocs-műhelyben ilyeneket gyártunk.

-          Ja, és ez meg csomagolja őket….

-          Nem, ez bemér, mint mondtam. Én csomagolom.

-          Melyik géppel?

-          Kézzel. Azzal rakom be őket a dobozba.

-          Akkor micsinál a gép???

-          Három kilovoltos egyenárammal kivégzi az ilyen véglényeket mint te, aztán halálfejet fest a szemgolyójukra és hívja a szemeteseket, mert a hullaszállítók csak emberi maradványokért jönnek ki !!! – kellett volna válaszolnom, de nem. 

Helyette kezdtem elölről, de a második kört már nem futottuk végig, mert a szomszéd műhelyből lecsószag kezdett terjengeni (vagyis vagy kedd volt, vagy csütörtök, mert a többi szalonna- és/vagy kolbásznap) és az illető fejtegetéseim végét meg sem várva indult meg arra. Nyilván már marta a gyomrát a sav.

Vojázs, vojázs

Az utazás értelme, hogy az ember máshol legyen, mint általában ennek nyomán úgynevezett „élményekre” tegyen szert, de hát végül is ez a dolga a fantáziánknak is, csak fantáziálás közben nem kell idegen vécéket használni, nyelveken szólni és nem hagyják/lopják el a csomagjainkat. meg olcsóbb is. Az új élményekért tehát nem érdemes utazni, különösen a könyvnyomtatás a tévé meg az interháló feltalálása óta.

Az utazás valódi értelem –az elhanyagolható arányú felfedezésen túl- visszamenni valahová, járt utat a járatlanért el nem hagyni, harminc évig járni ugyanabba a tóparti üdülőbe, mindig ugyanabba a londoni hotelben szállni meg, és huszadszor is ellenőrizni, hogy változatlanul jó-e a pizza pont abban az étteremben. E szempontból teljesen helyénvaló mondjuk Nizzában mekdonáldos hamburgert enni, meg a görög nyaralásra is Borsodit meg túró rudit pakolni a hűtőtáskába, a rántott parizeres zsemle mellé. Helyénvaló, de felesleges, mert mindez itthon egyszerűbben intézhető. Szóval minimális kockázatot vállalnunk kell, de ha megvan a megfelelő, hely/áru/időtöltés ragaszkodjunk hozzá. Legyen törzskocsmánk Zágrábban, kedvenc utcazenészünk Londonban, használjuk mindig ugyanazt a három nyilvános vécét Amszterdamban.

 Így az utazás ellenére is megmaradhat az otthonosság érzete, de közben  eltölthet minket az a jó érzés, hogy szomszédaink, főnökünk, kevésbé kedvelt rokonaink és üzletfeleink több tíz, száz esetleg ezer tengeri mérföldre vannak tőlünk. Miközben mi mégis otthon vagyunk.

 (Azt hiszem erről szól a modern tengerhajózás is: aki hajózik az nem megy valahová csak körutazik, menni amúgy repülővel lenne érdemes, a hajó pedig egy nagy szálloda-pláza-kaszinó-sportcentrum kombó, ahol bármit megtalálhatunk amit otthon, és még azzal sem kell szembesülnünk, hogy végül is egy hajón vagyunk. Nincsenek sirályok, meg sós tengerszag, úszni is  hajó medencéjébe járunk – egyszóval ez lenne a tökéletes posztmodern utazás, egy utazás ami nem is az.)

Ahogy a klasszikus mondás tartja: a kávéház azért jó, mert az ember nincs otthon, de még sincs friss levegőn.

Para

Túlóra, éjszakai műszak,lábfájás, trükkös lopás, baltás gyilkos, kurucinfo – sűrű volt az elmúlt hét, csak az a furcsa, hogy a Füredi csomópontban nem volt számottevő baleset, mert arról nem szoktam lemaradni. (Mondjuk láttam egy furcsán álló lámpaoszlopot, szóval lehet, hogy mégis lemaradtam.)

Mostantól viszont mondhatjuk, hogy jövő hónapban megyünk Londonba, nem pedig majd valamikor ősszel, bár a hőmérőt nézve, az ősz még várat magára. Pedig most kellene menni, már a paralimpia sem zavarna, pláne hogy épp ma reggel olvasom: Alex (szül: Alessandro) Zanardi, egykori F-1 pilóta, meg kétszeres ChampCar bajnok, meg WTCC futamgyőztes ezúttal a kézzel hajtott triciklik tizenvalahány kilométeres versenyén lett limpiai bajnok, 45 évesen, láb nélkül. Nem mellesleg, autóversenyzői karrierje utolsó éveit is így abszolválta, és nem a korára gondolok, hisz ő sem lehet örökké negyvenöt.

Ezzel szemben én harmincnyolc évesen már a hatodikra is nehezen mászom fel, ha rossz a lift, meg jelentőséget tulajdonítok az Agresszív Kismalac (bár miniszterelnökünket mostanában elnézve már inkább Nagymalac – határozottan törekszik szúmózó súlya elérésére) aktuális böfögésének. Pedig az ő nagyképűséggel párosított agresszív alkalmatlansága csak kevesebb, mint tízmillió ember életét keseríti meg (mert ugye a Fidesz-közelieknek ez nyilván maga az instant kánaán), míg Zanardi tehetséggel spékelt kitartása ennél sokkal többnek aranyozza be a napját, plusz a példa nyilvánvaló ereje, ugyebár. Hit, remény és ne használj szereket!

Éjszakai repülés

Most három napig, vagyis szombat reggelig éjszakás vagyok, ráadásul tizenkét órában, azaz este hattól reggel hatig. És hogy igazán szép legyen, tök egyedül, szóval egésznek van egy ilyen Stalker-fílingje, mikor ma reggel először találkoztam emberekkel szinte megijedtem Plusz éjfél után a fáradság meg az ingerszegénység okán már hallucinálok is, például Kövér László szigorú tekintetét érzem a sarokból, meg egy meghatározatlan állagú csütörtök üldöz, mondják is a gépek, hogy csütörtök.

Ráadásul az előttem járók mindig akkora kuplerájt hagynak rám, hogy órákig tart, míg az általam elvárt szintre hozom a rendet, pedig tényleg nem vagyok túl finnyás e tekintetben. Nap közben meg nemigen megy az alvás, így most, a második éjszakán még durvább lehet a helyzet. Ha megjöttek az ufók, majd szólok.

Lógok a szeren - avagy reménytelenül szerelem a gépet

Tegnap végre ismét délutános voltam, és maradok a héten, sőt ahogy a dolgok most állnak, a jövő héten is. Ami egyfelől jó, mert viszlát korán kelés, másfelől kissé rémes, mert helló problémák. A derék német (legyünk pontosak: NDK-s) gépek gyakorlatilag roncsok, úgyhogy ha délután négy után döglik be valamelyik (illetve majdnem az összes), már nincs kitől segítséget kérni, aztán csak jön a szerlem-szerelem-szerelem elektromechanikus romantikája, amitől egyre frusztráltabb vagyok. Mer’ én a bölcsészkaron szereztem a diplomám, a hibaelhárításnál így kisebb mértékben a tapasztalat, de főleg a megérzés vezet, meglepően sok, de a lepusztult roncsokhoz képest mégis kevés sikerrel. Így munka helyett jön a permanens szenvedés, meg cetliket írok a délelőttös műszaknak, de az ottani csávó sem nagy spíler, a másik meg mindent nagy adag ragasztóval javít. Pedig szerintem fel kéne robbantani az egészet.

Régebben még lehetett nyugodtan dolgozgatni, vagy a serény munka benyomását kelteni különösebb stressz nélkül, de mára az a teljesen igazságtalan helyzet, hogy negyven fokban sincs nyugta az embernek, egy szeméttelep közepén küzd roncsokkal fülig olajosan, a tévében meg a McLaren új üzemét mutatják (fehér, pormentes, ultramodern), direkt csak hogy idegesítsenek.

A tényleges munka persze nem halad, egyre nagyobb a lemaradásunk, így lehet, hogy a jövő hét is délutános (ez nem lenne rossz) vagy éjszakás 8ez már inkább), én mindenesetre újra intenzív álláskeresésbe kezdtem, egyelőre a borítékolható nulla eredménnyel. Márpedig (ha becsődölünk) én közmunkás nem leszek, nem fogok éhbérért kapálni valami kormánypárti albroki málnásában, inkább mosogatok Lándönben. Felkészül Barszelóna.

Énekszó és tánc köszöncse

Gusztus huszadikán három dolog ünnepelődik: Szentisten István (az első asszem), az Alapkotmánytörvény meg az új kenyér, bár ez utóbbi szerencsére más napokon is van. Meg ünnepeljük a tűzijátékot, vagy az a kenyeret, mer ahhoz is kell tűz, de ez még nem egészen világos.

Nálunk gusztus huszadikán a jányok (a jányok, a jányok angyalok…) ilyenkor ünneplőbe öltözve mennek a teszkóba, ahol meglocsolják az István nevű pénztárosokat, illetve bárkit, akinek van István nevű közvetlen hozzátartozója. Ez után a biztonsági őrök díszmenetben bazmegelve kísérik ki őket durván. Ám miután a teszkó újabban zárva van gusztus huszadikán (mer’ nem tiszteli a hagyományokat) az egész átkerül tizenkilencedikére, vagy egy másik hónapba, hisz az érintett pénztárosokat májusban is Istvánnak hívják, legalább is nagy részben.

De az esti program évek óta ugyanaz: a teszkó mögött fellép Demjénrózsi meg Republikcipő meg a Somogy táncegyüttesből aki ráér, közben a játszótér sarkán besörözött tizenhat évesek hánynak, aztán tűzijáték. A tűzijáték közben autóriasztók random koncertje a menekülő kutyák balettjének aláfestéseként, meg a tűzijáték irányába szaladó családok, akiknél nyilván nincs otthon óra.

Falun persze nincs mindig tűzijáték meg teszkó, de az Istvánokat ott is meglocsolják, főleg a torkukat, hogy el ne duguljon. A vallásosak misére mennek, a nem annyira vallásosak a kocsmába, az egyáltalán nem vallásosak meg otthon isznak, pláne ha megjöttek a vallásosak a miséről, és van kivel inni. Meg nagy, durva, zsíros húsokat is esznek kis savanyúsággal, meg az új kenyérrel, ha már egyszer.

Szabadság, Béláim!

Na ez az, amikor a fagyi visszanyal: annak idején Maris találta ki a Bélát (merugye BéLaci), most meg rá kell jönnöm, hogy egyre több Béla jön szemben, ha nem is mind ember. Hisz jövő héten szabadságon leszek, munkatársaim szerint hosszú szabadságon, mer' egy egész hétig tart. (A rövid szabadság amúgy a hosszú hétvége, csak hogy nyelvileg zavaros legyen.)
És ezen a hihetetlenül hosszú szabadságon ellátogatok Bélavárra, majd Alsóbélatelepre (Ami igazából Balatonfenyves, de a vasúti megálló mégis e néven adódik, miközben majdnem Fonyód.) Innen már csak Bélapátfalva hiányozna, bár gyanús, hogy ott nem Béla pátjától (az mi is?), hanem az apát beléről lehet szó, az meg egyáltalán nem érdekel. Meg rémlik, hogy van/volt arra valami cementgyár, csak lusta vagyok utánanézni (ami így a gép előtt ülve, Gugli után X-ben jelentős lustaságra vall), de az is csak egy egész kicsit érdekelne. Például milyen a szendvics a gyári büfében, jó-e a közlekedés, miből van a cement, ilyenek...

p.s. Bélapátfalván a cement stimmel (mégis megnéztem) de van nótaverseny is! A pát meg a jól hasadó ásványok jelzője, pl. mészpát, földpát, bélapát.

Vótermelon

A minap hallom, hogy a gonosz meg a haveri üzletláncok sem adhatják 99 forint alatt a dinnyét, a görögöt, a kapitalizmus meg a szabadverseny nagyobb dicsőségéére. Aztán kiderült, hogy lehet annál olcsóbb is, tegnap a sarki CBA-ábécében 79-ért vettem a dinnye kilóját. Vagyis: a cébéá-ábécé nincs benne a kartellben, vagy benne van csak nem úgy (ez esetben meg hülye a teszkó és a többiek), vagy a görög dinnye tényleg drágább, de ez ugyebár magyar. 
Egyébként semmi gond, én mint fogyasztó olcsón szeretek venni bazi nagy görög lagzit dinnyét, csak közben szánalmas, államtitkárnak álcázott egysejtűek ne lökjék a győzelmi jelentéseket, hogy hú de megvédték a dinnyetermelőket. Mert kitől is? Tőlem?

p.s. Az Agresszív Kismalac szerint én félázsiai vagyok (veletek együtt felebarátaim, vagy egészen barátságtalan ismerőseim), de igazából egészen ázsiai is szívesen lennék. Magam részéről India északi részét választanám, mondjuk a Himalája lábánál valahol, csak legyen jó zöldséges curry, meg értsem az angoljukat.

Állatfarm

Az Agresszív Kismalac (fogyatkozó számú rajongóinak: Miniszterelnök Úr, röviden Múúú…) már megint konzultált, illetve futott néhány ócska propagandakört, amit annak nevez, és sajnos valószínű, hogy annak is hisz. Mer’ ha én megkérdezem haverjaimat, közeli rokonaimat, és pláne a (nem létező) hűbéreseimet, hogy: „ Ugye jófej vagyok, meg bírtok, meg velem vagytok, he?”, az nem konzultáció, hanem udvari kihallgatás, egy Fülig Jimmy szerinti körhallásos szerkli. Mert Agresszív Kismalac elmegy a néphez, tegeződik is vele („Helló nép! – Helló király!”) meg pölö a fidesz ifjúsági szervezetéhez, és konzultál velük, mintha amúgy nem lennének beszélő viszonyban. Már látom a Macskafogó parafrázist:

-          Saaafranek! Ki most a fidelitász?

-          Girhes Joe, uram.

-          Szúrjuk ki a szemét valamivel!

-          De uram, nyolcvanhat éves, teljesen vak!

-          Hülye!

-          Tudom uram, azért vállalta…

És akkor AK ilyeneket szól, hogy eleve a tandíj ellensége, mindig is az volt, nála nem lesz tandíj, van persze költségtérítés (több mint a tandíj lett volna), meg szűkített állami finanszírozás, meg röghöz kötés, és a plafon mégsem szakad le. De gondolom a fidelitásznál jó erős a plafon, az kell hogy legyen. Különösen mikor a fideszes képvselő fia, meg szobatársai úgy záróvizsgáznak a smittpáli hangulatú téefen, hogy a dékán az utolsó órákban nyúl bele a tanulmányi rendszerbe, és igazol nekik krediteket…. (Abszurdisztán – Hátasztán: 1- 1  -a poén eredetileg Uj Péteré)

Ami azonban tényleg ijesztő: OVi láthatóan elhiszi a sok sületlenséget, amit beszél, nem zavarja az, hogy helytől és időtől függően bármikor ellentmond önmagának, hogy alternatív valóságban él, ahol az, hogy kizsarolták a megtakarításainkat, az nyudíjvédelem, a brutális a költségtérítés az nem tandíj, a terhek emelkedése az adócsökkentés.

Mert ez tényleg Orwell: először volt az újbeszél (newspeak) aztán itt a duplagondol (double-think), azaz a derék fideszkádéenpés papucsállatkák amúgy tudják, hogy hülyeséget beszélnek, de nem gondolják, a pártszerűség felülír bennük sok mindent. (Tényleg, egy kínzó kérdés: most akkor Keletázsiával vagy Eurázsiával állunk e héten háborúban? Csak mert utaznék az Egyes Leszállópályára (régebben Anglia), és érdekelne Nagy Testvér véleménye). Szóval pártunk és kormányunk vezetőinek nyilván elgurult a gyógyszere, mert különben nem gondolnák a szimpla bunkóságot bátorságnak, a műveletlenséget ízlésnek, no meg a talpnyalást alklamasságnak. Ha már George Orwell szükségszerűen szóba került: az Állatfarmon élünk, egyre közelebb 1984-hez. De nem fogjuk elérni, no pasaran meg minden. Mert az aktuális főnök soha sem lehet Kim Dzsong Viktor, hála a netnek, a történelmi tapasztalatoknak, a polgári öntudatnak, meg a Magasságosnak, aki (Hasek szép megfogalmazásának megfelelően), nem egy tábornok a mi táborunkban. Hiába hivatkoznak rá állandóan, Ő csak kiröhögi a hipokritákat.

               

I have survived

A szombat úgy túlélhető, ha tízkor lelép az ember, de akkor minek is megy be, minek cseszik szét a  jól megérdemelt hétvégéjét? A válasz: mert nálunk a kapitalizmus sem racionális: sejtések, megfelelni-vágyások, megúszás-kísérletek, olcsó középvezetői menedzser-tanfolyamok, lapítások és stresszre fogyasztott féldecik szabályozzák az amúgy totálisan kiszolgáltatott munkavállaló napi- avagy hetirendjét. Mert a rendelés/kapacitás hányadost nyilván csak Drakula gróf számolná vérszívás-egyenértéken, meg a diör munkahelyem, ahol kötelező túlóra meg szombati műszak áll szemben a nálam többet kereső diák(???) munkások álmatag semmittevésével, de valakiknek legalább jó.
Azaz a régi, szocialistának csúfolt államkapitalista katyvasz megy tovább (derék viktorunk szerint jó is ez így), mindegy mit csinálsz, csak termelj, termelj vagy meghalsz (melósul: meghalol), úgyis a termelékenység a lényeg, az ember a leggyorsabban cserélhető alkatrész. És valóban, egy pneumatikus munkahenger látványosan többet számít annál, mint akinek lelke van, mert bár mindkettő cserélhető, de az egyik drága, a másik meg mit sem ér. Nekik.
A Füredi csomópontban borús az ég, de rohadt meleg van. Az egyetlen vigasztaló gondolat, hogy a felhők felett mindig süt a nap, kék az ég és nagy a hideg (bár odalent kapitalizmus van), de egy fapados jeggyel sok minden elérhető. (Az igazgató bácsinak sietős:  piramis gyorsan épül, rabszolgák gyorsan jajgatnak.Barátjuk a szódagép.)

Szombati szívás

Már megint dolgoznom kell szombaton ( a kizsákmányoló kapitalisták nem elégszenek meg a hét közbeni túlórákkal), de én szombatra akkor is vastag könyvet, meg sok hallgatnivalót, meg valami ragacsos édességet viszek, és csak épp annyit teszek a munka frontján, amennyit feltétlenül muszáj. Aztán tényleg betérek ortodox zsidónak, és ha sabbatkor munkára akarnak kényszeríteni, beperelem az egész bagázst.
Amúgy mindenki azt nyomja, hogy "legalább keresel egy kis pluszpénzt!", azaz lefordítva, két-három szombati műszak révén a reménytelenből a megalázó kategóriába javul a havi fizetésem. Márpedig ennyit nem ér az, hogy lemondjak a szombati későn  kelésről meg a reggeli sajtos pirítósról, szigorúan újságolvasás (hétvégi melléklet!) közben fogyasztva.
Nem azért küzdöttek az elvtársak annyit valahol máshol, régebben, a negyven órás munkahétért, hogy az ötvenöt legyen. Kommunista sejtet is alapítok, ortodox zsidó kommunista sejtet, és én leszek a neonácik álma, az ideális áldozat. Mondjuk nem lesz nagy változás...

Szinopszisok

A fideszes (izé, független) kultúrakárkik már igazán kiírhatnák a Mátyás királyról szóló film pályázatát, ha jól rémlik már az előző kormányzásuk alatt is tervezték. Én mindenesetre összedobtam néhány szinopszist:

1.       Klasszikus-patetikus:

Mátyás király (Colin Firth), angol király (a külföldi forgalmazási lehetőségekre tekintettel) vágtat fakó lován, majd jő Montgomery a közeli vár ura (Morgan Freeman), és együtt indulnak a Szentföld (kisebb költségvetés esetén Írország, még kisebbnél Albertfalva) felszabadítására. Út közben kapják a hírt, hogy a királyné, azaz Beatrix, merényletben elhalálozott, esetleg a Mátrixba távozott. A király hősiesen szomorú, majd férfiasan melankolikus bosszúvágytól valamint hazaszeretettől fűtve lekaszabolja a szenteket (vagy akik a Szentföldön laknak; opcionálisan természetesen az íreket vagy albertfalvárokat). A keserédes-fényes győzelemi mámorában (vö. korongrészegen) beleszeret az alantas származású ám aktuálisan álomszép Alliterációba, kiről később kiderül, hogy titkos bourbon hercegnő a grófi oldalágról, esetleg kultikus kelta druidák leszármazottja (végül is mindegy, csak Liv Tyler játssza), és folyton köd gomolyog körülötte, de szigorúan csak csípőmagasságig.

Halálhörgés, siralom naplemente, folyópart, Mátyás közben folyton nagyon igazságos, meg néha álruhát ölt, mint titkos transzvesztita, de csak igen kifinomult, cizelláltan reneszánsz módon.

2.       Antiutópista-posztapokaliptikus:

A tatárok és törökök atomfegyverei által felperzselt pusztán (korábban Dunántúli Középhegység) száguld szilaj, félig ló, félig kiborg csataménjén Hunyadi Matyi, a Ludas-klán feje (Nemcsák Károly), hogy megostromolja majd kifossza a trónját bitorló B. Döbröghy Alfonz titkos sivatagi pirosarany-finomítóját.

A gonosz főúr (itt: nem pincér!) ráküldi Matyira messze földön rettegett (közelebbi földeken még inkább) bérgyilkosát, Pogyebrád  Katalin Beatrixet (Oroszlán Szonja vagy Frajt Edit), ám gyilkos és leendő áldozat között lassan szerelemmé érik a pusztán munkakapcsolatnak induló viszony, ölés helyett ölelés, gyilok helyett gyerek etc. Illetve van gyilok is, mert Beatrix a románc beteljesedése előtt véresen leszámolja a Ludas-klán nagy részét (erőszakos halált hal Boka, Nemecsek, Tudor, Vidor, John , Paul, George, Ringo, Bob és Hapci), ezért új dinasztiát alapítanak, és beszállnak a vashulladék és nehézvíz üzletbe. B. Döbröghy is eghal, mikor egyik vállról indítható harci ménje megzavarodik, és véletlenül zabnak nézi.

Matyi időnként igazságos, és néha úgy kivetkőzik magából, hogy ettől senki sem ismeri fel.

3.       Vicces-dekadens:

Matty, a királyi család fekete báránya (Charlie Sheen) iszonyúan másnaposan ébred kastélyában. Fogalma sincs mit csinált előző nap 3-tól 5-ig, de rémlik, hogy valami fekete-fehér filmet nézett, és meglepetten veszi észre, hogy kényszeresen Darvas Iván modorában beszél.

Később elmegy egy bárba, hogy megszabaduljon Beatrix (vagy Bernadett?) nevű újdonsült felesége látványától, aki a plasztikai sebész orvosi műhibájának áldozatává vált, vagyis mellimplantátumait az ajkaiba ültették be, és fordítva. A bárban felszed két álruhás erkölcsrendészt, majd az óvadék lefizetése helyett hagyja, hogy száműzzék egy faluba, ahol csak ronda nők és deli legények laknak. Mivel a homoszexualitás nem opció számára, és a kokainja is elfogy, öngyilkosságot kísérel meg egy konzervnyitóval, de a saját csuklója helyett csak egy marhamájkrém tetejét vágja fel vele.

Matty egy bunkó, aki mindig igazságtalan, álruhaként pedig mindig ugyanazt a térdnadrágot és bowling-inget viseli, ami így nem igazán hatékony.

4.       Pornografikus - Matthias Rex a szexgép

Matykó, a csillagszemű sudár paraszt, medencetisztítónak álcázva behatol a gonosz Fakk Anál kéj-várkastélyába és mindenkit irgalmatlanul megdönget. A cselédlányokat, a szakácsnőket, a lovászfiúkat, a lovakat, mindenkit. 

E tekintetben teljesen igazságosan oszt ki mindenkit, bár álruhát azt egyáltalán nem visel.