Fenyőfákk

A karácsony szimbóleuma a karácsonyfa a mákos bejgli meg hőn utált rokonok kínos látogatása, de ez esetben koncentráljunk a fára. A karácsonyfa eredetileg egy növény volt, pontosabban egy haldokló örökzöld, melyet a nappaliban helyeztük el, fenyőillata volt és kitakarta a tévé felét. Mára azonban, hála a modern tudománynak, műfenyőkre aggatunk műanyag díszeket, ez legalább olyan tűzveszélyes, de legalább ugyanúgy kitakarja a tévét. A műfenyő-alapú karácsonyfáknak azonban számos alaptípusa van:

1.       Nosztalgikus/retró

A nosztalgikus változat alapja a zöld, szőrös partvisnyél, melyből zöld szőrös drótok állnak ki ritkásan, fenyőre legfeljebb annyiban hasonlít, mint KDNP-s képviselő Jézusra, vagyis mindkettő visszaveri a fényt, de a hasonlóságnak ezzel vége is. Az ilyen „fára” adekvát dísz az agyongyötört ezüst boa, a tavalyról megmaradt kőkemény szaloncukor valamint a szigszalaggal tuningolt égősor, klasszikus, ún. „karácsonyfaégőkkel”, melyeket ma már csak egészen öreg rokonok pincéjéből lehet beszerezni, ha egyáltalán.

Az ilyen fa elsődleges lelőhelye a 80-as évek, azon belül is a sarki ábécé (a pénztár mögött balra), ahová Marika, a boltvezető-helyettes helyezte, hogy az akciós Éva vermuttal meg az éretlen banánnal együtt emelje az ünnepi készülődés fényét.

2.       Nosztalgikus/retró 2.

A másik klasszik változat lehetett akár igazi fa is, sőt főleg az volt (e tekintetben nyilván kakukktojás itt, vagy kakukk-csokimikulás), iskolákban és művelődési házakban volt található, és lényegét a lelkes, ám teljesen béna gyerekek által gányolt díszek adták. Színes papírból kivágott mindenféle biszbaszok, karácsonyi játszóházakban elkövetett festett tobozok, szélsőséges esetben pattogatott kukoricából (ez igazából a popkorn elődje) fűzött izék jellemezték, meg egy két kóbor szaloncukor-papír, melyből rendszerint már díszítés közben kicsórták a zselés cuccot a szerencsések. Az ilyen karácsonyfák sajátossága volt továbbá az átható technokol-szag meg az, hogy már az ünnep előtt (vagyis a téli szünet kezdetekor) kidobták, az egyszerűség kedvéért a díszekkel együtt. elvégre a jövő harmadikosainak is kell hagyni valami feladatot.

3.       Posztmodern/trendi

Lényege hogy eleve ne hasonlítson semmilyen növényre, nehogy megzavarja az urbánus lelkek kifinomult dekadenciáját. Ezért bár jobbára fenyő formájú, a színe lila, piros, esetleg fehér, de láttam már ezüst színű, illetve fekete (!) változatot is, felkészül a kék és az átlátszó, esetleg a csíkos. Az ilyen fára dísz alig kell, néhány gömb meg, pár csiszolt kristály-angyalka és rengeteg fény, LED of course.

Lelőhelye  bármilyen épület ami magas, üveg borítja és nem lehet bent dohányozni (köznapi megfogalmazásban irodaház) valamint drága butikok, ahol valószínűtlenre sminkelt ijesztő luvnyák üveges tekintete is erősíti az összhatást.

(A fehér fával amúgy vigyázni kell, mert lehet, hogy valami neonáci buliba csöppenünk:  White Power - Fehér Karácsony, Télapó árpádsávban, Jézuska a kettős kereszten, fellép Szálasi Ferenc Caramel.)

4.       Plázás

A plázás műfenyő sajátossága hogy sok van belőle, konzervatív összeállítású (zöld-piros-arany, esetleg lila is van benne) és a teljesen egyforma fák végeláthatatlan sorban húzódnak a folyosókon, néha pedig egy félreeső sarokból ijesztenek ránk. Az ilyen fenyőkre az agresszív terjeszkedés jellemző, néha nem csak fa formájúak hanem felkúsznak a falakra  meg az üzletek portálaira is, esetleg a pocokra. Nyilván egy nagy gyárban készítik őket csíkos rongyokba öltözött bangladesi manók a fapados északi sarkon, vagyis a trópusokon.

5.       Otthoni

Na, ez bármilyen lehet, a lényeg a barkácsáruházas, rosszabb esetben kínai boltos műfa, aztán mehet rá a nagyi kopott üveg angyalkája, a ’86-os szavalóversenyen nyert plüss szarvas csengettyűje meg a hiperben frissen beszerzett csillogó izék. Szaloncukor ízlés de főleg pénztárca függvényében, esetleg habkarika, de azt jobb időben megenni, a fán úgysem mutat olyan jól, illetve csak az 1. pontban tárgyalt változat esetén.

Van aztán még az adventi koszorú, bár felhasználói nagy részének valszeg gőze sincs arról, mi is az advent igazából. (Valami izé a Hargitán.) közös sajátosságuk, hogy asztali változaton soha sem gyújtják meg a gyertyákat, (mert minek, meg jó lesz jövőre is, meg hátha füstöl), az ajtóra akasztható változat meg mindig ronda (mivel eleve giccs). Ez utóbbiból a legmenőbb a mozgásérzékelős-énekelős, mert nincs is annál jobb, mint mikor a szeretet ünnepére készülődve lessük az ablaból, hogy kap szívrohamot a postás vagy a gázóra-leolvasó.

Szalonna, cukor

Közeledik a karácsony, jön mint tank és legázol, mi meg görcsösen pórbálunk ünnepélyes hangulatba kerülni, ahogy ugye nem is lehet.

Nálunk karácsonykor mindig sok népszokás van, vagyis sok mindent szoktunk, mint nép. A legfontosabb a műfenyő-porszívózás, a tojáslikőr-fogyasztás, a teszkóban sorban állás, a hülye ajándékokhoz jó képet vágás  és az égési sérülések elszenvedése vacsorafőzés közben. Valamint az idegeskedés, hogy a végén ehető lesz-e a karácsonyi puding, amit teljesen tradicionális recept szerint készítünk, csak barndy helyett whisky, mazsola helyett áfonya, tejszín helyett tej van benne, és feleannyi ideig gőzölődik, mint a recept írja, meg nem is készül el hetekkel az ünnep előtt, bár igaz, hogy néha hetek alatt sem fogy el… De azért igen tradicionális, elvégre így szoktuk készíteni már legalább kétszer.

Meg karácsonykor szokás énekelni is, de azt nem szoktunk, még kihívnák a szomszédok a rendőrséget (illetve ez esetben inkább a csendőrség jönne jól), plusz a kutyát sem kínoznánk, maradna hát a betlehemezés, de ahhoz meg drága a repülőjegy, meg arrafelé most sokat robbantanak a palesztinok. Így marad a munkakerülés és kajálás, a sok hagyományos népi étellel (roston sült halászlé, rántott krumplisaláta, ecetes hal meg szusi, esetleg halas bejgli, bilagit). 

Állítólag a karácsony eredetileg valami vallási ünnep lenne, ekkor ünnepelte a fény győzelmét Jézusmária a druida, aki  a szentföldön született ettől lett Szent Jézus, akit később a rómaiak fára szögeztek, de az húsvétkor volt vagy március 15-én, már nem emlékszem pontosan.  (Lehet hogy március 15. az volt, mikor egy Brútusz nevű teisfiam római megpróbálta leszúrni, hiába ezekkel a rómaiakkal mindig baj van, még szerencse hogy legalább a vízvezetéket feltalálták.) A lényeg, hogy Brútusz krisztus karácsonykor született, de nem tudni pontosan mikor, ezért áll több napból az ünnep, és mindig hétvégére esik (karácsonyvasárnap, karácsonyhétfő). Aztán újévkor meg újjászületett és elment a Holdra az ottani mormonoknak prédikálni, ezt ünnepeljük szilveszterkor, ami nagyon szerencsés nap, kivéve ha péntek tizenharmadikára esik. De idén szerencsére nem.

Meg ilyenkor veszünk ajándékot egymásnak, ami tök fölösleges, elég lenne, ha csak nekem venne ajándékot mindenki, mert ugye jobb kapni mint adni, meg akkor az enyém lenne az összes bélyeg meg karamellás nápolyi, a Krisztus nevű meg úgyis fel van szögezve a fára, ma is láttam hogy még ott van, szóval neki most épp nem kell nápolyi, bélyeg meg pláne nem. (Ő nyilván nem levelezik hagyományos módon, hanem látomásos hangüzenetben nyelveken szól az égő karácsonyfából a prófétáknak, vagy simán csak szkájpol.)

Az ideális karácsonyi ajándék pedig nyilván egy karamellás pudingokkal díszített, rántott hal alakú műfenyőt ábrázoló bélyeg, krumplisalátával. Meg lehet venni csokinyulat mikulásnak csomagolva.

Betonkutya és náci pizza

Tényleg valami hiba lehet a mátrixban, a paranormális jelenségek áthatják mindennapjaimat, például nem látom a logikát a munkabeosztásomban, a könyvtári határidőkben meg abban, hogy miért dühös az, akinek szomorúnak kellene lennie és fordítva.

És persze az apróságok. Megfigyeltem mostanában, hogy a kutya (kutyám, kutyánk)határozottan jobban szeret a flaszteren közlekedni, mint a fűben, ami nem vall rá, meg egyáltalán, nem valami kutyás. Pedig a fűben lehet kutyapisit szaglászni, döglött madarakat tanulmányozni, füvet legelni valamint nyomokat hagyni magunk után. Ennek ellenére az eb csak a fiziológiailag szükséges minimumot tölti a füves részeken (mert jó érzékkel nem kakál a járdára), de a szaglászást is inkább a betonon intézi. Lehet, hogy öregkori  szenilitás, v agy szénanátha, vagy csak túlságosan urbanizálódott az elmúlt két évben. Vagy megszállták az idegenek.

Aztán kutyasétáltatás után pizzát sütöttem(illetve mirelit pizzát tettem a sütőbe, ami azért nem ugyanaz), ahol a szakácsművészet kimerül a doboz kibontásában. De hogy kreatív legyek, szokásommal és fennen hangoztatott hitelveimmel ellentétben kecsapot is csorgattam rá, mert a mirelit pizza azért elbírja, legalább lesz valamilyen (konkrétan kecsap) íze. Szép merőleges csíkokban oszlattam el rajta az anyagot, a vége pedig egy takaros piros horogkereszt lett, négysajtos alapon. Mármost vagy tudattalan náci voltam mindig is, vagy liberális demokrata létemre váratlanul benácultam (mondjuk külföldön mindig eléggé utálom a külföldieket, Londonban például a sok hülye német, de főleg olasz turistát, akik jellemzően üvöltöző és tülekedő, estére részeg középiskolások osztálykirándulásaiban materializálódnak), esetleg és vagyok Hess vagy egy másik főnáci aktuális reinkarnációja. Vagy csak simán egy ősi indiai napszimbólummal szakralizáltam silány ebédem.

Nagy házak

Valami még kimaradt a londoni anomáliákból: a kísértet-Manhattan. Ami valójában persze nem Új Yorkban van, hanem a Canary Wharfnál, ahol az egykori, lepusztult dokkok helyett egy hipermodern (azaz színtelen, szagtalan) üzleti negyed épült, a bankszektor nagyobb dicsőségére.

Az egész tényleg olyan kicsit, mint Manhattan, de munkaidő után, és pláne hétvégén annyi élet sincs benne, mint egy gázolt mormotában. Emberrel gyakorlatilag nem lehet találkozni (ha nagy ritkán mégis, biztos, hogy szintén turista), autók nem járnak a soksávos utakon, néha elsuhan ugyan egy teljesen üres piros emeletes busz, de már az is furcsán hat, hogy sofőr egyáltalán ül benne. Hisz egy kísértetvárosba kísértethajó (illetve busz) illik.

A pázsit azonban manikűrözött, a járda gondosan takarított (sehol a jól megszokott londoni kosz), a kávézókba és üzletekbe nyilván be sem engednék az egyébként nem létező vásárlókat, nehogy összekoszolják a padlót, az eladók meg nyilván a belvárosba járnak be enni meg dohányozni, ha egyáltalán művelnek ilyeneket.

Nyilvánvaló, hogy az egész negyed egy díszlet, hiénaszerű hollywoodi producerek építették, hogy aztán vámpír- meg zombifilmeket forgathassanak benne, ahol Armani öltönyös élőhalottak eszik egymás oszlófélben lévő agyát, a parkokban meg sápadt, emós tinédzserek ássák el félig kiszívott barátnőjüket a szépen nyírt bokrok alá.

Hét közben, mivel nincs forgatás, Armani öltönyös élőhalottak járnak be dolgozni a felhőkarcolókba (amik a helyi időjárásnak köszönhetően tényleg gyakran karcolják az alacsonyan szálló felhőket), ahol kávéznak, árfolyamra spekulálnak, majd gyorsan hazamennek, elvégre senki sem kíváncsi, hogy fest a környék sötétedés után. Hétvégén meg végképp elkerülik az egészet, mert bármikor jöhetnek a filmes zombik, vagy az igaziak, ezt senki sem tudja pontosan, bár gyanús hogy hetente átlag két titkárnőt találnak vérbe fagyva, különböző szendvicsbárok mosdóiban.

Még jó, hogy mi megúsztuk.

Nagy hagymák

Nagyon nagy hagymák. Elképesztő, gigantikus vöröshagymák mindenfelé, ez volt az idei londoni ősz markáns élménye. Mert egy múzeumi konyhabelsőben, vagy egy lakberendezési bolt enteriőrjében épp úgy nagy hagymákkal próbálják életszerűvé (szagúvá?) tenni azt ami mű, mint ahogy a zöldséges is a nagy hagymákat pakolja ki előre, mintegy büszkeségből, cége reklámarcaként.

Meg voltak persze most is ordenáré tinédzserek, de mióta nem lehet piálni a buszon meg a metrón, már kevésbé irritálóak. Legfeljebb hülyék, ugyanis minden második csak jelképes védelmi értékkel bíró vászon tornacsukában mászkál a esős-pocsolyás-sáros időben.

És egyre kevesebben kezdik nyomkodni a telefonjukat, amint leülnek valahová, viszont feltűnően többen olvasnak a metrón valami papíralapút, legfőképp mondjuk Metrót.

És akkor az idei fő anomáliák, avagy hol a hiba a mátrixban?

1.       Eltűnő múzeumok

Lett volna a tea und kávé múzeum, de a megadott címen csak zárt ajtó, egy koszos kuka meg némi rágópapír a járdán, még egy nyavalyás kávéspoharat sem bírt eldobni arrafelé senki, ha már ugye.

Meg lett volna a kínai művészet múzeum valahol az egyetemi főiskolán (UCL), de a megadott címen egy doktori iskola üzemel (azt mondjuk nem néztem meg milyen tudományágban, még jó, hogy nem is érdekelt), belépés csak naggyon tudományos ügyekben, úgyhogy mentünk is tovább, be egy boltba, ahol már minden a karácsonyról szólt. Apropó:

2.       Karácsony ősszel

Október közepén már mindenfelé feltünedeznek a karácsonyi dekorációk, mindenhol ajándékokat akarnak ránk tukmálni, néha még fenyőillat is van. (És csodálkoznak, hogy már december közepére mindenki a pokolba kívánja a karácsonyt,és az emberek   a Csendes éj hallatán tomboló pszichopatákká változva aranyszínű, angyalkás szalagokkal fojtogatják egymást egy drogéria műfenyője alatt.

Pedig nem kellene sietni hisz jön még a Hallooweeen, de arra csak néhány koponya-nyalóka, töklámpás-bonbon meg hatos csomagolású, igen praktikus gumipatkány emlékeztet, de azok is sokszor eldugva a csokimikulások mögé, pedig szerintem egy nagydarab szakállas főszer csokiból sokkal ijesztőbb, mint egy szimpatikus szürke patkány, pláne mert ez utóbbi főzni is tudhat, már ha a hiszünk a vonatkozó rajzfilmnek, de miért ne tennénk?

3.       Tér-idő anomália a Covent Gardennél

Eltűnt az egyik bélyegbolt is (a kettőből, amit eddig a belvárosban leltünk), illetve meglett, csak már nem bélyeget árulnak benne, hanem táskákat, meg ilyen izéket. De ami furcsább, hogy egy óráig bolyongtunk az esőben mire felleltük, még a környéket sem sikerült eltalálni, valójában a szomszéd  kerületből fordultunk  vissza. És ez nem az első eset,  a Covent Garden – kínai negyed – Leicester Square háromszögben huszadszorra is képes vagyok eltévedni. Szerintem a Dalekek keze….izé manipulátora van a dologban.

4.       Hajó, ha nem jó

A Cutty Sark az eléggé rendben volt, bár sokkal puccosabb mint pár éve volt, még mielőtt leégett, de Goolden Hind nevű ladik az tényleg szörnyű. Állítólag ez lett volna Sir Francis Drake hajója, hát, ezen a szűkös bárkán én is morcos lettem volna, és lehet, hogy a frusztrációmat én is kalózkodással vezettem volna le, a királynő meg a magam nagyobb dicsőségére. A középső fedélzeten konkrétan nem lehet felállni, mert nagyjából 130 centi a belmagasság, kabin csak a kapitánynak meg a kormányosnak jutott, a többi alhatott a hajófenékben a patkányok közt, vagy a fedélzeten, hogy leszarják a sirályok. Plusz életveszélyes lépcsők, és annak idején valószínűleg térerő sem volt. Most meg pénzt kérnek érte, hogy felmehess rá, holott jutalmat érdemelnél érte.

5.       Piacok

Nem, mégsem szeretem a piacokat. Pedig ott nyüzsgés van, érdekes áruk, egzotikus hangok és illatok, rusztikus stílus. Pontosabban rohadt nagy tömeg und lökdösődés, büdös kaják és nem kevésbé büdös helybeliek, bokáig ér a szemét, azon parázol, hogy mikor nyúl valaki a hátizsákodba, a nyolcadik giccsárusnál pedig feladod, hogy találsz valami érdekeset. pedig nyilván van az is, csak már nem érdekel. Ráadásul a piacokon (rejtélyes okokból) mindig kell sajtot is árulni, ami csak akkor gáz, ha meleg van vagy esik, ha sok a légy vagy az ember, szóval mindig.

A legjobb egy légkondicionált, illatosított bevásárlóközpont (brit birodalmi stílusban), szolid háttérzenével zárás előtt, elvégre emberekből van elég az utcán is.

És volt Persze Hampton Court, Aspley House, Courtlaud Gallery, és mindenhol sok festmény (tényleg a derék Wellington herceg kunyhója is leginkább egy képtár, csak a körítés puccosabb), ezek jók voltak, így nem sok mondanivalóm akadna róluk. Meg jó volt a Docklands múzeum is, csak végigmenekültük a kiállítást a bolond bácsi elől, aki magában beszélt, illetve ha valakit meglátott akkor neki.

Valamint követeljük a cornish pastyt itthonra is, ha már sushi, Dr. Pepper, cider meg részeg tinédzser amúgy is kapható. Meg lehetne rózsatea is, bár azt Londonban is alig tudtunk szerezni.

Hogy jövőre mi lesz a slágerzöldség és a fő bosszankodás-faktor, azt majd meglátjuk.

Dragonball V

A pocakos vezénylő tábornokot japán rajzfilmekbe kellene elhelyezni, hisz mostanára nagyjából annyira koherens és intelligens megszólalásokkal bír, mint pl. a címben - rosszul - idézett rajzolt izé (nem, nem rajzfilm, mégsem).Mint egy rossz anime szereplő, kicsi, kétdimenziós és tőmondatai foszlányokban sem érthetők, de döbbenten nézzük, hogy ezt így most hogy?

Amit OVi mondani akar, az tökéletesen belefér abba, hogy: "Aaaarrrgghhh, bööörrrrrghhh, turulbaszületett songoku nemzeti pikacsu, hörrr  genetikailag vérfertőzött, bluggy ifjúsátán, küldöm az ufóenergiát a szívcsakrából, az a halálom íííííííjjjjjj annyitisér osztjónapot, lerúgom a fejedet tisztelt hölgyeim és uraim. Mer aaaaakkkor isazvann amitééééén akarokk hörr, nálam van titkos halálos kislábujj teknika, Forrázott Patkány megmutatta, brrrrrr de szétverek én mindenkit, csak mennyen kia tikkelés a bal szememből, aaarrrrghh....."

De jajj nekem, erről az ócska műsorról át sem tudok kapcsolni, röhögni meg már nem megy. küldjük át egy másik rajzfilmből Grabowskyt, vagy Frakkot, előbbi nyilván lekaratézná Ifjú Sátánt utóbbi meg seggbe harapna bárkit, akit öltönyben lát, hivatali autóból kiszállva.