43

Ennyi éves lettem ma, illetve leszek úgy félóra múlva. A 43 az szerintem egy kicsit sok. Az olyan mint 43 korsó sör, 43 fekvőtámasz, 43 tükörtojás, 43 óra alvás nélkül, az én koromban már nehezen viselem ezeket, ha nem érem meg a nyolcvanat (márpedig nem valószínű), kevesebb mint 37 évem van hártra, ami keresztrejtvényhez sok, önmegvalósítani kevés, új barátokat meg már nehezen szerez egy ilyen vénember.

Egyesek szerint negyven felett kezdődik az élet, de én őszülök, kopaszodom és romlik a szemem (épp ma jöttem rá, hogy a távolbalátó mellett kellene egy  olvasószemüveg is), no meg a túlsúlyom is egyre inkább velem marad, bár ha az élet úgy kezdődik, hogy nincs fogunk, ahhoz azért közeledek.

És ez még csak a középkorúság, de mit fogok én itt panaszkodni tíz év múlva, te jó ég...

No Limpia!

Végre lehet népszavazásra gyűjteni olimpiaügyben, ami remek bár én nem szavazhatok majd, de függetlenül az esetleges szavazás eredményétől az jó lesz, ha egyáltalán lehet szavazni. Nincs kétség, hogy ártunk és ormányunk mindent bevet majd ez esetben a saját álláspontja mellet (pénz nem számít, pláne ha a mi pénzünk), bociszeműre ternírozott sportolók ábrándoznak majd minden felületeten a hazai pálya felemelőségéről (a hazai pályán gyorsabban futnak, fényesebb és selymesebb lesz tőle a szőrük), az ellenzőkről pedig pillanatok alatt kimutatják, hogy a nemzetközi szabadkőmüves összeesküvés ügynökei, akik még a sportot is gyűlölik, mert az iskolban egyszer hanyatt estek a távolugráskor és egyedül nekik lett mínusz harminc centi az ereményük.

Pedig a propaganda ez esetben tényleg felesleges, az olimpiának ugyanis nincs semmi értelme. Nem csak annak hogy mi rendezzük meg (annak pláne nem, a magyar lopási faktor ismeretében főleg a mészárosésmészáros káefté járna jól vele meg a pancsó aréna akadémia, már ha ez két különböző), hanem általában sincs értelme az egésznek.

Vannak a kitenyésztett ún. „élsportolók“ akik abból élnek hogy gyorsan futnak vagy messze, vagy dolgokat dobálnak, esetleg lövöldöznek, és ez a tevékenység alapesetben rajtuk és családjukon kívül a kutyát sem érdekli, nagyjából négyévente kíváncsi rájuk a közönség, de akkor is csak azért, hogy lehessen egy jót őrjöngeni szigorúan nemzeti alapon. Éremtáblázat, előzzük a románokat, hurrá. De ettől még a lakosság nagy része nem kezd el futni gyorsan vagy messze, dolgokat csak veszekedés alkalmával dobál, lövöldözni meg szsrencsére szintén nem szokott, de az ún. „élsportból“ azért páran megélnek, közpénzből naná.

Mert van az a sport ami látványosság, és ekként eladható, azt lehet professzionálisan csinálni, amire meg nincs közönségkereslet, azt mindenki csinálja hobbiból, és se kérek állami támogatást a bélyeggyűjteményemhez meg nem töltöm a fél életem filatéliai edzőtáborokban, igaz nem is akarok ebből megélni.

Vagyis legyen profi sport ott, ahol ezt a közönség megfizeti, meg legyen tömegsport mindenkinek elérhetően közpénzből, de ne keverjék a szezont a fazonnal. Ne hazudják hogy az olimpián a részvétel a fontos, mikor mindenki az aranyért doppingol, meg hogy a nemzetek nagy összejövetele, mikor mindenki a törzsi totemeit hordozza körbe, meg hog az egész valami szép és éteri dolog, miközben a világ legkorruptabb szervezete rendezi meg, multicégek szponzorpénzeivel, és annyiért adja el a közvetítési jogokat, hogy abból több holdraszállás is kijönne.

gigaom.com

Szóval az olimpia egy nagy negédes hazugság, legitimálja az amúgy felesleges élsportot, ráadásul a rendezőknek sem ige éri meg, nem csoda hogy Boston vagy Hamburg (miként Róma) végül is sikítva menekült ki a pályázatból. Nekünk is ezt kellene tenni, mert ha másnak nem éri meg, nekünk biztos nem, hisz eleve négyszeres áron menne minden (lásd úszó vb - ott kábé a négyszeresénél tart a költésgvetés az tervekhez képest), aminek a felét ellponák, és bár egy Kongó-vasút építésnél nem lehet elleget lopni (írta volt Rejtő), de szerintem meg de. 

Lőrinc barát és a felcsúti haverja már így is elég zsírosra hízott, ha ez máshol sok év börtönt ér, nálunk ne érjen már olimpiát.

Gyógyhitel

Aszongya a tévében a reklámanyuka, hogy egy jó kis provident-kölcsönnel milyen kisimult tud így lenni januárban (miközben fürdőruhában pancsol a wellnesben), mert hát mindenkire ráfér a pihenés az ünnepi hajtás után.

Miközben mondjuk november magasságában minden anyuka, apuka, meleg szingli, a hét törpe és a Mókus őrs is arról ábrándozik, hogy jön a karácsonyi szünet, lehet kicsit lazítani (ez mondjuk buszsoförőkre, mentőápolókra és hasonszőrüekre nem vonatkozik), ilyenkor meg jönnek az „ünnepi hajtással“, ami szerintem értelmetlen, esetleg a szilveszteri ügetőverseny kontextusában jelenthet valamit.

Mert a két hét szabadság alatt én is takarítottam eleget, meg főztem is dolgokaat karácsonyra (sőt, jobban belegondolva sütöttem is), de alapvetően pihenésként éltem meg, nem valami végtelenített háztartási maratonként. Aki  meg igen, az nagyjából magára vessen, akinek az ünnep az teljesítménytúra, túlélőverseny és ketrecharc egyben az valamit nagyon nem ért világból, de valamit nagyon megérez a fogyasztói társadalomnak nevezett valóságsóból.

Mert az ünnep az olyan, hogy nem dolgozunk, kábé az ószövetségi idők óta ez különbözteti meg a hétköznaptól, meg hogy ebből adódóan nem kell korán kelni, és a függöny is hatásos fegyver a  koszos ablak ellen. Az ünnepre lehet készülni, akár ablaktisztítással is, de amikor eljön már csak dőljünk hátra, mint az ortodox zsidók, hogy ha bejön a sabbat már nem dolgoznak, még csak nem is főznek, mindent el lehet rendezni előre.

Igaz ez esetben  kurva drága provindentes kölcsönt is sokkal nehezebb rásózni bárkire, meg amúgy sem világos, mitől is lenne egy kölcsön pihentető az ünnepi hajtás után. De még egy áruhiteltől sem érezzük magunkat kisimultabbnak, a személyi kölcsöntől sem lesz rugalmasabb a bőrünk, az alacsony THM pedig nem orvosolja a prosztatat-problémákat, az adósság még senkinek sem gyógyította meg a gyomorhurutját.

Bármit is  mond a reklámnéni a tévében, ő igazából nem kölcsönt vesz fel, hanem pénzért hazudik.

The Naked Truth

A szentendrei uszodában (már a neve is kínos: Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont) kedden és pénteken csak pucéran szórakozhatnak a wellnesrészleg szigorúan tizennégy év feletti vendégei legalább is délután négy után - írja az mno.hu. 

Én egyfelől nem értem, hogy ez miért hír, az emberi társadalmak nagy részében, történelmük nagy része alatt nagyjából ez volt a normális, ha fürödtek egyáltalán azt nem ruhában tették, sőt kifejezetten értelmetlen lett volna koszos ruhában tisztálkodni, hacsak nem vonták össze a fürdést a mosással egyetlen műveletté. (Mint valami westernvígjátékban - a címe semmiképp nem fog eszembe jutni - ahol a szőrös és fogatlan segédcowboy a kádban ülve, szivarral a szájában, vigyorogva szappanozza a retkes gönceit, amiket persze nem vett le, hisz ha húsz évig elvolt bennük, minek variálni?)

Másfelől viszont nagyjából a viktoriánus kor óta valahogy mégis rászoktunk a fürdőruhákra, amik ugyan egyre kisebbek lettek az elmúllt száz évben, de nem tűntek el. És mivel én is egy ateista, ám  morálisan erősen viktoriánus csládban nőttem fel, eszembe sem jutna meztelenül szaunázni, és nem csak azért, hogy ne tegyem ki látványomnak a többieket, de jobbára nem is óhajtanám a többiek hasonló látványt. (Bár ha Lucy Liu ülne a szaunában, talán lazítanék az álláspontomon.)

Ja, és mi a helyzet a fanszőrzettel, az mehet, de csak ha ápolt?

A szentendrei esetben persze a belénk nevelt prüdérián túl azt találják aggályosnak, akik találják, hogy a pucéran wellnesező felnőttektől pár  méterre, az uszodában úsznak a gyerekek, és mi lesz ha az összekötő folyosón meztelen emberekbe futnak bele fürdőruhás kiskamaszok? Vagy meztelen tizenöt évesekbe, hisz tizennégy felett már benevezhet bárki a kötelezően fürdőruhátlan pancsolásra? A fürdő vezetése is maszatol, hogy hát ennek kicsi az esélye, a két rész külön van, tehát érzik, hogy valami másoknak nem tetsző azért lehet itt.

Vagyis részben valami fordított pedoflia áll az aggodalmak mögött (gyerekek ne lásssanak pucér felnőtteket, bár akkor a háborúkat is húzzuk ki az általános iskolai törikönyvekből, ráérnek tizennégy felett, a középiskolában szembesülni a meztelen igazsággal), ami aztán nem fordítottá válhat, részben meg a félig fellazult viktorianizmus, hogy lehet meztelenkedni, de csak a négy fal meg egymás között, egy folyosón lengő farok már az Armageddon előjele.

De ha ez utóbbi a szempont, akkor pusztán a fürdőruha alapján elkövetett elkülönítés szerintem kevés. Mert mi lenne ha egy csomó pucér fideszes (mert pucér kádéenpés biztos nem lenne) egy adag pucér gyurcsányistával kerülne egy élménymedencébe, és akkor aztán lehetne  találgatni, hogy ki kinek a mijével  csalánt ugyebár, már ha a wellnesben lenne csalán, bár reuma ellen kifejezetten jó.

Sőt mi lenne, ha máshol is lenne elkülönítés, bizonyos időszakokban csak vegánok (esetleg vegetariánusok) látogathatnák az uszodabüfét, hogy olyankor ne kelljen mindenféle rántotthúsos zsemlékkel szembesülniük, meg azzal a sokkal, ahogy azokat mások barbár módon a szájukba tömik.

Amivel csak azt akarom mondani, hogy ha vannak fürdőruhamentes napok, akkor be kell vállani, hogy a fürdőruhás úszokkal fededten elsődleges nemi jellegek jöhetnek szembe a folyosón, de ha ez gond, akkor hagyni kell az egészet a fenébe. Az nem megy, hogy egyfelől kötelezővé tesszük  meztelenséget, másfelől meg mindehogy igyekszünk ellleplezni azt. Ez így már túlzottan hasonlít arra, amit felénk politikának hívnak, vagy csak nyilvánosságnak. Awellnesezők meg amúgy is törölközőben flangálnak, vagy ha nincs kéznél, felveszik a budiajtót.

És én meg ilyen jól megúsztam ezt a szöveget anélkül, hogy leírtam volna a fasz szót. Fenébe...

Kenyérharc

Reggel van a rádióban esik, tejjel kifli ha megyek a boltba - illetve tejjel pogácsa, illetve tejjel rozskenyér lett végül, de erről nem én tehetek hanem a Nénikommandó vs. Pistabácsi dogfight, ami után végül mégsem aakartam pogácsát venni reggelire.

Mert az úgy van, hogy reggel, mikor kitolják a frissen sült sajtos pogit ami kedvező áron gőzölög, veszek belőle, még akkor is meleg mikor hazaérek vele, ami hihetetlen versenyelőny minden más péksüteménnyel szemben. Ám vannak a Nénik, a környék legkeményebb bandája, akik monopolizálni akarják a piacot, a maguk rézéről lenyúlnák az árut mások elől, ebben legfeljebb Pistabácsi képes megakadályozni őket, aki egyszemélyes szuperhíró, bottal és rikácsolással dolgozik, és valószínűleg van valajol egy garázsa, teli szikkadt pogácsával. (Ezek persze nem az igazi neve, azt eleve nem tudom, de nem is akarom, én nem folyok bele a fél-alvilág vagy al-félvilág vagy amilyük van sötét ügyeibe.)

Ma reggel épp tanúja voltam, ahogy az egyik Néni (nevezzük Mancikának, más úgysem nevezi sehogy) már teljes testtel fedezi a pogácsás pultot, bevásárlókocsival blokkol, ekkor jön Pistabácsi, bottal csinál helyet magának, míg Mancika reménytelenül próbálja szétváálasztani a harci műanyag zacskót, ő egy papírzacskóba kezdi lapátolni a készletet, közben meg egyre izgatottabban nyáladzik a maradékra. Ezt Mancika nem érzékeli, némi elégtétellel rak el ő is egy adag pogácsát, miután gondosan végigtapogatja az összeset, közben visszatámadásként rátolja Pistabácsi veséjére a bevásárlókocsit, majd üldözőbe veszi a menekülő ellenséget az akciós lekvárok irányába.

Én nézem a megmaradt három szomorú sajtospogit, pont ennyit akartam venni, de inkább maradok a szeletelt és csomagolt(!) rozskenyérnél, szeretem azt is, és bezacskózva legalább biztos nem vált harci tereppé, tehát nem kell eleve szenessé pirítanom ahhoz, hogy meg merjem enni.

Holnap korábban megyek, egyszer én is lehetek győztes.

Hétheted

Je suis civil szervezet - mondanám ha tudnék franciául vagy ha simán csak modoros lennék anélkül, hogy tudnék franciául. Nem tudok persze, nem is mondok ilyet.

Pedig mondhatnék, elvégre tényleg ciil szervezet vagyok. Ebből  szervezet az egyszerűbb, könnyen belátható hogy van vesém, májam, gyomrom és egy csomó egyéb szervem, melyből hagyományosan pörköltöt főz  magyar, mozgok, beszélek, szén-dioxidot lélegzek ki, jövöra majd fotoszintetizálok is, ha meglesz hozzá a diplomám.

A civilség sem bonyolult persze, naná hogy civil vagyok, elvégre nem vagyok katona, tűzoltó vagy vadakat terekő juhász, sőt színész sem (mert valamiért mindig ilyeeneket mondanak közepesen ismert színészek, hogy nem, a párom nem szakmabeli, ő civil), egyszóval civil szervezet vagyyok, a háttérhatalom szolgálatában álló hím organizmus, így aztán engem is támad a kormány, személyemben mintegy, nyilván ezért vagyok náthás is.

Elítélem a rezsicsökkentést (most pláne, piaci alapon olcsóbb lenne az energia a hatóságilag megszabott árnál), nekem nem fáj Trianon, minden hónapban várom a csekket Sorostól (csak nem jön, ha meg igen, akkor nekem kellene fizetni) és titokban Hitler-bajuszt rajzolok a fideszkádéenpés plakátokra, kivéve ha nő van rajta, akkor dalísat. Alávaló egy szemétláda vagyok, na.

Ehhez képest igen meglepődtem, mikor ma értesültem róla, hogy megszűnik a heti hetes. Mert hát gondolta a fene, hogy eddig bírta, ez az a műsor ami már tíz éve is szánalmas volt, de most hogy megszűnik, belenéztem egy-két közelmúltbeli adásba, és határozottan állítom, hogy szánalmasból borzalmasba ment át, eljutott a hajdúsztívi mélységekbe, szó szerint, hisz a róla elnevezett hajdúsztív is benne ripacskodott, sérelmünkre. Meg az a para-kovács aki régen olyan jókat írt, mára meg tényleg ő lett a szegény ember hajós andrása, bár már nem tudom ez utóbbit ki mondta.

Viszont nem baj hogy vége, nekem pláne nem, én úgy nyolc évvel ezelőttre tettem volna az idejét, ha fegyvert szegeznek a homlokomnak egy kvízműsorban, plusz van másik, már párszor belenztem a hírtévés hetihetesbe amit szabadfogásnak hívnak, és legalább szórakoztató. Ott ugyanis nem az van hogy fajkasháziteddi elmeséli hogyan találkozott az albán királlyal Bayeruthban (ejtsd: baajajjth) a többiek meg alszanak, amúgy mindig mindenki egyetért mindenkivel, hanem hogy a puzsér nevű felháborodásügyi népbiztos önfeledten üvöltözik egy gójmotorossal, aminek határozottan nagyobb a szórkoztató-faktora. Abból persze, hogy nem csak azonos véleményűeket ültetnek össze, lesz az egésznek valami sajátos autodfé-hangulata, de hát az ilyesfajta méciacirkuszokok helyettesítik (legalább is részben) a nyilvános kivégzéseket, és hát még mindig jobb ezt a verbális iszapbirkózást nézni, mint mondjuk egy tetszőleges politikai nagygyűlést, vagy a békemenet élő közvetítést, mely unalmában leonyid brezsnyes temetésével vetekedhet, pedig azt még bírtuk is, mert aznap nem volt tanítás...

A hetihetesről meg azt olvastam, hogy eddig pont 108 vendége volt összesen, és bár még lesz pár adás idén, szerintem itt kellene abbahagyni, a 108  legtöbb hindu szerint szent szám, és mit ilyen szerencsét hoz. Úgyhogy én mint civil szervezet és a háttérhatalom fizetetlen ügynöke ezúttal sem fogok tiltakozni, persze van az a pénz.

Korán kellés

A délutános műszak előnye, hogy addig alhatom ameddig csak akarok, de ma hajnali hétkor keltem, mert időpontom van orvoshoz, kilencre, persze a város másik felére, de legalább használható busz sincs, én meg egyre kevésbé látok ki a takonyból.
Persze akkora hős vagyok, hogy elvonszolom odáig földi maradványaim, bár a tükörből egy elég ijesztő zombi néz visza, valahol félúton  Freddie Krueger és Kibédy Ervin között, utóbbira a hangom is kezd hasonlítani. Közben meg nem lehetek igazán beteg mert borul a munkarend, úgyhogy vitaminokkal meg kamillateával tartom karban magam, a kamilla amúgy is univerzális szer, kellő töménységben valószínűleg a leprát is gyógyitja.
Én meg csak kissé meg vagyok fázva.

Az ördög maga

A reggeli kukoricapehely mellé már nem kellett a kávé, jött ez a remek hvg-cikk, amitől felébredt bennem a szociológus, és erős bazmegelésbe kezdett.

Van ugye ez a századvég nevű (amúgy szépemlékű de hányingerkeltő jelenű) alkalmazott „tudományos“ műhely, mely az utóbbi években addott nekünk (hisz közpénzből készült) egy adag kamutanulmányt milliárdokért meg egy géfodorgábort, a társadalomtudományok Gollamját, és kábé ennyi, nem mintha ennyiből nem lehetne már épp elegem.

És persze rendszeresen szállítanak ilyen „közvéleménykutatásokat“, amik már nem is akarják a szakmaiság látszatát kelteni, szimpla benyalások a kormánynak, plusz hivatkozási alapok a rezsiszilárdi kirohanásokhoz, bár rezsiszilárd maga pont képtelen egy összetett mondat megfogalmazására, mármint olyanéra, aminek van valami közel koherens tartalma.

Jelen „vizsgálatukkal“ kimutatták hogy a magyar emberek (régebben keményen dolgozó kisemberek, még régebben polgárok) 61%-ának negatív véleménye van Soros Györgyről, míg csak 14%-a kedveli.

Egy ilyen eredmény nyilvánvalóan egetverő baromság, hisz a magyar zemberek elsöprő többsége számára Soros egy mesebeli figura, jellemzően félúton a hétfejű sárkány és a gonosz mostoha között, ennyi erővel Voldemort nagyúrról is kérdezhettek volna, bár róla azóta kiderült hogy fideszes képviselő. Nekem például nincs véleményem róla úgy általában, azt láttam/látom hogy az emúlt évtizedekben mi mindent tett az alapítványa Magyarországon és nekem az tetszik, meg fontosnak gondolom, de például fogalmam sincs róla milyen üzletember, ott mennyire etikuan viselkedik vagy mondjuk milyen a magánéletében, igaz ez utóbbi nem is érdekel. Vagyis nincs az a közvéleménykutatásnak álcázott ócska kormánypropaganda ami belőlem ki tudna sajtolni egy általánosított véleményt róla, mert olyanom nincs.

Pedig az őszinte, tálib elszántsággal gyűlölködő orbán-szekta tagjaival ellentétben én legalább olvastam egy könyvét (a nyitott társadalomról amúgy, de az orbán-tálibok számára ez olyan mint egy középkori inkvizítornak a sátánizmus), avagy összességében a véleményem inkább pozitív lenne.

De a szektatagoknak Soros csak egy név, egy fénykép szobájuk falán, egy szimbóluma annak amit gyűlölni akarnak íly módon nekik nem véleményük van róla csak zsigeri reakciójuk, ők csak egy feketemisén bírják elképzelni, amint áldozati csecsemők vérét issza sátáni kacajjal kísérve. (Hogy ivás közben hogy kacag azt ne részletezzük, ettől sátáni.)

A nem szektatagok meg csak annyit érzékelnek hogy bazi régen megy már ez a sorosozás, és ugye nem zörög a paraszt, estébé. Annyit tudnak róla hogyvan és szidni szokták, tehát biztos valami nincs rendben benne, pláne mert gazdag, hisz akkor biztos van pár mocskos részlet a múltjában, így megy ez.

Az már csak hab a tortán, hogy a századvéges pubik a sugalmazó kérdéseikből azt a következtetést is levonták, hogy a magyarok elutasítják a „soft power“ gyakorlatát, mintha néhány társadalomtudóson és habonyárpádon kívül bárkinek is lenne gőze nemhogy e fogalom jelentéséről, de egyáltalán a létezéséről.

Persze lehet hogy nekik van igazuk, a magyar emberek kivétel nélkül közéletileg tájékozott, politikailag tudatos, ízlésükben fradista öntudatos dolgozók, a Párt elképzelésének és iránymutatásának megfelelően, és egyöntetűen elutasítják a nemzetközi imperializmus aknamunkáját, egyúttal kiállnak Pártunk és Kormányunk, egyszersmind a pártvezér és kancellár határozott, nemzeti- keresztyén politikája mellett, szeretve és támogatva azt.

Ez esetben viszont én emigrálok, vagy illegalitásba vonulok. Bár gyanús, hogy mégis a századvéges társadalomkutatókkal van a gond.

Hullajó: hózik

Eszembe jutott ma, hogy egyre régebben volt a karácsony, nekem meg még mindig megvan a karácsonyfa (mind a három), miközben a kuka mellett gyűlnek a kidobott fenyők. Vagy fenyvek? Mindegy, ezek itt fémből és műanyag-hulladékból lettek Kínában, úgyhogy maradhatnának bármeddig,  mert végül is karácsonyfát bámulni jó, sokkal jobb mint a porszívózás, mert szebbek mint a rezsicsökkentés és a direktmarkeing együttvéve.

Ezzel együtt úgy hánytam meg magamban, hogy még egy hétig maradhatnak, avagy jövő hét végén szétkapom őket, egyfelől mert négy héttel karácsony után ez már indokolt, másfelől meg jön a születésnapom, ami már egy másik ünnepkör, más népszokásokkal. (A legfontosabb népszokás ez ügyben egyébként a puncstorta.) Nade karácsonyfa: nyilván vannak számosan akiknél egész évben van, mert kedvelik ezt a legitim giccset, és hát én is így vagyok vele, de mégis furának érezném nyáron a obdzsektet, kell az a tizenegy hónap mikor nincs, hogy ha jön a korán sötétedés, latyakban átkozódás und a bejgli, akkor kell a hangulathoz, meg lehet várni. Apropó, ma ettem meg az utolsó két szelet bejglit, ez is jelzi a következő ünnepkör közeledtét.

Ugyanakkor ma esett, pontosabban most is esik a tél első hava (vagy hója? mindegy, amelyik zik-zik), azt meg a legjobb az ablakból bámulni a karácsonyfa mellől. Plusz van még szaloncukor is, már nem sok, de csak a hangulatért.

Szombatti Zenne Gyedike

A péntek tizenharmadika egyesek szerint valami régi babona, mondjuk a Jézus-történetből vagy a templomos lovagoktól, a valóság ezzel szemben az, hogy a péntek tizenharmadikát az 1960-as években találta ki a SzíJáJé, hogy több kokakólát adhasson el az ájbíem, mert a dezinformációk szerint a fokhagymás biblia és a szenteltvízbe áztatott ezüst pisztolygolyó mellett a kokakóla véd meg a legjobban a péntek tizenharmadikától. Vagyis kellett valami jó ürügy, hogy az úri közönség betojhasson, közvetlenül fogyasztásra ösztönzött állapotba kerülhessen.

Ha ugyanis nem készülünk fel rendesen, szörnyű dolgok eshetnek meg velünk, persze csak a SzíJáJé szerint: összecseréljük a pirosarany tubusát a technokoléval (így nem tudjuk majd szétszedni  szendvicset, hogy kidobjuk belőle a fonnyadt salátát); a lift a második emelet helyett Hajdúszoboszlóra visz minket; a telefonunkon váratlanul hellokittys háttérkép és csengőhang jelenik meg, amit képtelenség törölni; egy közeli munkatársunkról kiderül hogy vámpír, de nem a szexi bredpittes, hanem az alkonyatos, kókadt tinédzseres változatból; esetleg eljön a világvége, de valamiért csak a mi utcánkba, és oda is busszal.

Ez persze tényleg csak ócska ijesztegetés, a péntek tizenharmadika pont olyan nap mint a többi, csak jobb mint a hétfőtől-csütörtökig tizenharmadika, hisz jön a hétvége. Így aztán ma sem érhet minket semmi különösebb balszerencse (a szokásos balszerencse persze működik, business as usual), különösen ha felkelés után kokakókát köpünk hátra háromszor a bal vállunk fölött, és kerüljük a fekete macskákat, ők meg a bármilyen színű kutyákat. Hisz nem vagyunk babonásak, a 13-as buszra is csak azért nem szállunk, mert pont ma tényleg nincs arra dolgunk.

(Használ még az Akidam Rahnezit Ketnép mágikus formula ismételgetése, pláne mert ez amúgy babonaság ellen is jó!)

Vegyes, vágatlan

Visszakapcsolok író módba, az utóbbi időben blogírás helyett podcasteket hallgattam, de semmi para, olyat nem akarok csinálni, megijedek a saját hangomtól is (fura, mint mindenkiek a sajátja, de az enyém idegesítő is), viszont nem akartam magamról írni, nem is volt mit, kellett a fenének az egotrip.

Mivel délutános vagyok, kissé amúgy is átrendeződött a napi programom, délelőtt bambulok, délután dolgozok, éjjel alszom. Meg néha veszek zsömlét, de csak ha lehet kapni.

A délutános műszak egyébként már nem jön be annyira, az jó hogy nem órára kelek, hanem arra hogy ideje kivonszolni földi maradványaim a vécére, de utána a délelőtt hülyén telik. Máskor az ember felkel, elrohan dolgozni, avagy először letudja a napi melót, és aztán pihenhet. Most viszont órákat töltök még itthon ébren, olvasok (néha írok) tévézek, bélyegezek (nem úgy, tényleg gyűjtő vagyok), de félsszemmel mindig az órát lesem, hogy akkor még van három órám indulásig, még két órám, még fél órám, még kibaszott tíz perc de már kabátban ülök... Nem véletlen, hogy gyakorlatilag senki sem szeretné előre tudni a halála időpontját (pont elég a tudat, hogy nekem már a B-oldal megy), ki akar húsz évig visszaszámolni?

És pont ez van a délutános melóval is, az egész délelőtt egy visszaszámlálás, mértékkel lazulás szolid óra-frásszal. Este meg álmos leszek hamar, pedig talán az lenne a matek, hogy délben kelek, egy után indulok otthonról, de hajnali ötkor fekszem le, és meglenne a munka/szabadidő dinamika optimuma (már megint hogy beszélek?), kutya már nincs sajnos, a leghülyébb időrendet is megengedhetném magamnak.

És akkor ugorgyunk, tényleg nem kell az egotrip, mert az elmúlt kép napban (némi kihagyás után) elkezdtem politikai híreket fogyasztani (kifogytam a stand-up comedy mp3-akból), és persze percek kérdése volt, hogy valamin felbaszódjon bennem az ideg, bocs, ez az egyik kedvenc prosztó trágárságom, a másik hogy szókimondó módon főfaszoknak nevezek főfaszokat, szóval jön szembe rezsiszilárd a fideszes vágóhídról, és egy latin szerető meg Einstein szerelemgyerekére emlékeztető módon azt mondja, hogy ők csak kiszorítanák már az ilyen emberi jogi szervezeteket mint a tasz vagy a Helsinki Bizottság, a végén még kiderítik, hol épülnek majd a koncentrációs táborok. Az meg ugye kell a fenének, már lepapírozták hozzá a közbeszerzést is. De ez tényleg undorító, politika off.

Mert én itt közben (este tizenegykor, csak a jegyzőkönyv kedvéért) meleg vacsorát állítok elő, és épp sütőport keretem. Egy bontott sütőport (bontatlan van még húsz zacskó), mert egy adag elég több adag lepényhez, de a múltkor kilenc forint volt darabja a teszkóban, vettem húszat, kevesebbet kínosnak éreztem volna, ez így másfél évre elég, csak közben ne jöjjön hozzám a TEK, hogy mik is azok a kis tasakok fehér porral a rumaroma mögött?

De hasonlóan vagyok a zsemlemorzsával is, egy ideje nem dobok ki száraz zsemlét, kicsit szárítom még, ledarálom és megy egy jól zárható üvegbe. Üvegekbe... Ha valakinek kell, tudok küldeni, kis skótkockás bizbaszt ne teszek az üvegbe, de nálam valahogy nem fogy. Nincs szívem kidobni a szikkadó kiflit, takarékos vagyok de lusta is, így aztán megveszem a spárban a panírozott-fagyasztott karfiolt, de zsemlemorzsára tényleg nem  költök.

Rezsicsökkentés, hogy végleg rapszodikus legyek mára...

Spór

Kezdhetek spórolni. Petra ma 29 éves, viszont a kerek szülinapokra jár az angliai út ajándéknak. Mikor 20 volt, ezt kapta tőlem, mikor én negyven szintén. Szóval jövőre én jövök, de az utána következő alkalmat nem  siettettném, az nekem lesz az ötvenedik, de az bármiből sok, plusz hol van az még, lehet eső, lehet hó, valaki feltalálhatja a hallhatatlanságot vagy jönnek a dalekek és kiirtanak mindenkit, nekem mindkettő jó ötlet nem megöregedni....

Menteget

Bocsánat a hallgatásért, de a bejglikóma plusz szaloncukor-attak ellustít, meg a túlóra. És ehhez jön hozzá, hogy holnap lapzárta, én meg semmi érdemlegeset nem bírok összehozni a zsivány egyesről, leszámítva, hogy A halál ötven órája jobb háborús film, ez meg a legjobb sztárvórz a Dzsedi óta...

Ja és a Zsiványt azt a Corvinban láttam, mert a két ünnep között (emberek! miafaszom az ünnep a sziveszterben??? Komolyan!!!) voltunk Pesten, én meg utólag szégyellem magam, hogy nem hívtam a Marist, de jófej akartam lenni, gondoltam elég terhes már, de bánom, nálam fittebb és vidámabb posztot rakott ki, mindegy már, jövőre két goodfoodot kap, vagy nyolcat, sok teával....Jóváteszem, na.

A fénykard-analógia

Lebegő hangszóróval menőzik az LG - olvasom, de már az indexes cikkben is felmerül, hogy minek is lebeg az a hangszóró. És valóban, egy hangszóró ne lebegjen, üljön csenben a fenekén, vagy amijén ülni szokott és szórja a hangot, a lebegés olyan plusz szolgálttatás ami  sokat fogyaszt, elegalább felesleges. A lebegő hangszóró is épp olyan rosszul tűri ha leöntik sörrel a házibulin, vagy mulatós zenét bőgetnek rajta, mint a hagyományos megülős darabok, ráadásul el sem tud lebegni  célterületre, csak a bázisa felett egyensúlyoz pár centivel a mágnesein. Ezekkel a paraméterekkel egyetlen helyre lenne megfelelő: a Star Wars-ba.

Mert a Star Wars univerzumában a technológiai fejlesztések elsődleges célja, hogy piszok jól nézzenek ki a fegyverek, űrhajók és robotok, ha már a humanoidok fura göncökben járnak hülye frizurákkal.

A fénykardnak például semmi értelme, ha technológiailag képesek lennénk építeni valamit, ami ennyire hatékonyan és szigorúan kontrollált módon adja le a koncentrált energiát, akkor nem kardozni akarnánk vele, ami kábé olyan mintha egy csúcskategóriás mesterlövészpuskát arra használnánk, hogy beverjük vele a mások képét.

Egy rendes galaktikus birodalomban a robotoknak lenne normális beszédszintetizátoruk és nem a füttyögésüket kellen nekünk értelmezni, az artikulált beszédre képtelen vukik nem vezetnének űrhajót egy szál töltényövben, egy csillagrombolónak meg nem a legsebezhetőbb részén lenne a hajóhóhídja. (Ja, és minden szédító magasság fölött átívelő híd elég széles lenne, és lenne korlátja.)

De a racionalitás itt mit sem számít, biztos nagyon szexi a rohamosztagosok tökvédős páncélja, ehhez képest kit érdekel, hogy láthatóan nem véd semmitől, kis sem lehet látni belőle, de leglább megkülönböztetni sem lehet a közvitézeket.

(És bár téynleg a lebegő hangszórótól indultam, a Star Wars-párhuzam meg csak kósza ötlet volt, de most akkor sem bírom ki némi társadalomtörténeti intermezzo nélkül: Nem csoda, hogy kártyavárként omlik össze a Köztársaság, és elég hamar kifingik a Birodalom, hisz abban a messzi-messzi galaxisban nem létezik normális társadalmi emlékezet, legfeljebb valami konfúz legendagyártás, a hetedik részben Han Solonak kell bizonygatnia, hogy voltak jedik meg az egész hóbelevanc, pedig ötvennemsok évvel vagyunk a régi köztársaság bukása után. Mintha ma valaki nem hinné el, hogy ötvenhárom éve volt egy Kennedy nevű amerikai elnök, akit leőttek. Hiszen élnek még számosn, kik nnk idején látták is a tévében.

Ehhez képest ebben a galaktikus társadalomban senki nem tud semmit, bár ez nem csoda, még internet sincs, ócska zizegős hologrammokkal kommunikálnak, csoda hogy egyáltalán működik az egész.)

pinterest.com

Szóval a lebegő hangszóró az a lézerkard, van neki hasznos funkciója de nem ezért létezik, verekedni lehetne egy vascsővel is, csak az nem lenne elég stílusos, ha már beleket ontunk ki, tegyük csúcstechnológiával, a klasszikusok diszkóritmusban is megérdemelnek egy vicces hangszórót, a hangminőség ez esetben úgysem számít.

Értelme annyi mint egy ultrahangos krumplihámozónak, de valaki azt gondolja hogy ez nagyon kúl, mint mondjuk egy Sancho Panza (vagyhogyhívják) Aréna döbrögiék falujában, a „menő de minek“ kategória dobogósa. Én minden esetre egy borsó-falrahányót kérek születésnapomra. Vagy egy szónikus csavarhúzót.

Halvajárók

Láttam nemrég egy ábrát, talán a Bors őrmester borítója volt átrajzolva, azoknak a híressségeknek a képével, akik idén haltak meg. Most már látható, hogy aki csinálta az elkapkodta kissé, hisz nincs vége az évnek amíg vége nincs, addig pedig még többeknek vége lehet, most épp George Michael-ről fordult át Carrie Fisherre a morbid mortalitás-számláló, de ki tudja hol áll meg.

Egy évvel ezelőtt a hetven körüliek kezdtek elhullani a hírnévvel és az egyéb tudatmódosítókkal vívott küzdelmeik zárásaként, de a mostani híres halottak már (majdnem) egy generációval fiatalabbak, úgy tűnik a világ e tekintetben is gyorsul. (Bár Iggy Pop még mindig velünk van, hatvankilenc évesen alig néz ki négyezernek, ő annyira komolyan vette a politoxikomániát mint életformát és küldetést, hogy még időben mumifikálta magát, akárcsak Keith Richards a Rolling Stones-ból, aki hetven felett is jól van, amíg kétévente kaphat új májat.)

Amikor a rockzene még lázadás volt az „élj gyorsan, halj meg fiatalon“ szlogen jegyében égették két végén és középen a gyertyát a híresek és még nem gazdagok (máig húzódó jelentős hagyomány a 27-esek klubja, hisz Jimmy Hendrix, Jim Morrison, Janos Joplin is ennyi idősen halt meg, miként egy másik korszakban Kurt Cobain vagy nemrég Amy Winehouse), igazából az kellene hogy legyen a furcsa - Magyarországon is - mikor hetvenéves nagyapák nyűvik a húrokat a színpadon. Valahogy a többség számára elég sokáig az tűnt természetesnek, ahogy James Dean felcsavarta a sportocsiját egy fára, vagy Sid Vicious túltolta heroint, jóval a mágikus 27-es előtt, hát istenem, ilyenek ezek a bohém fiúk, legalább nem fogják a legendájukat aprópénzre váltani mint Zsír-Elvis Las Vegasban.

De ennek vége, a hetvenes nagypapák még piacképesek, leginkább a velük öregedő, ritkuló ám egyre pénzesebb rajongótáboruk okán, sőt az igazán nagyok (mondjuk Bowie) nem hogy nem rombolták le saját legendájukat, de egyenesen galaktikussá növesztették, így aztán lassan - és itt van a kutya lényege eltemetve - kezdtünk hinni a halhatatlanságukban. 

Na ehhez képest meglepő und döbbenetes egy-egy sztár halálhíre, pedig az általuk fogyasztott szerekhez képest sokszor az is csoda hogy idáig kitartottak. Most van soron az a generáció, amely anno gyorsan élt de nem halt meg fiatalon, ám bármeddig azért ők sem tolhatják a biciklit, úgyhogy a fiatalkori bűnbeesések és azok későbbi folytatásai függvényében lassan lelépnek.

Vagyis nem 2016 volt minden eddigit alulmúlóan ócska év, egyszerűen csak a rock and roll életforma túlélőinek jár le lassan a B-oldal is. (Akik még tudják, mi a "B-oldal".)

Lakhatási entrópia

Az elmúlt héten komoly sikerélményekben volt részem mikor többször is úgy éreztem, hogy már majdnem rend van a lakásban, sőt realtív tiszztaság is, és néhány utolsó simítással már közel alkalmas lesz akár az emberi életre. Ebben szerepe lehett annak is, hogy ócska egy idő volt, sötét és ködös, meg olyan hideg, hogy ahhoz képest a medve oroszlánszagú barlangja is barátságos fészeknek tűnhetett, így aztán elégedett voltam a casaval, nem érzékeltem a növekvő lakhatási entrópiát. Kisebb szépséghibáktól elltekintve már majdnem mint a tévében, már ha a tévében épp a lerohadó lakótelepekról megy valami doku.

De ha a kisüt a nap és besüt, rögtön látszik az összes, ablaktisztításkor elsumákolt részlet, miközben több kilónyi por szálldos a levegőben, és kiderül hogy az is kosz, amit napok óta a szőnyeg mintájának nézek.

Kérem szépen tél van, lehetne megint egy kicsit szomorkásabb, némileg szürkébb idő, amikor egyfelől indokolt lenne itthon maradni, másfelől meg nem frusztrál tovább a dolgok elkoszolódásának és/vagy szétesésének látványa, a sötétbe dugnám a fejem, ha nem látom a port nem fáj (ha látom akkkor se, viszont idegesít).

Ugyanis rá kellet jönnöm, hogy a takarítás nem azért van, hogy tisztaság legyen meg rend, hanem hogy ne omoljon a fejünkre tárgyi környezetünk, valamint ne haljunk meg egzotikus betegségekben két héten belül, miuátn ránk támadt a hűtőben felejtett lencsefőzelék, ami nemcsak hogy él egy ideje, de biológiai hadviselésre készül ellenem.

És mikor  nagy nehezen letakarítom a hűtőt, kézmosás közben tűnik fel, hogy fel kéne mosni a fürdőszobát, mikor megyek a felmosóért paranormális koszfoltokat észelek a falon, letörlöm őket de észreveszem hogy megérett a kidobásra a szivacs, ám tele a szemetes (a ház előtt is), ami annyiban nem baj, hogy kifogyott a szemetszsák, elmegyek venni, aztán állok a lakás közepén és gőzöm nincs, hogy mi a fenét is kartam eredetileg, hol indult a lavina. De  legalább elfelejtettem kenyeret venni, ha már a sarki boltban voltam. Mondjuk elég sok a morzsa a konyhában mindenfelé, de rendet kellen rakni a szekrényben, ahova benyúlok a porszívóért...

És ennek sosincs vége, a legjobb lenne talán felköltözni egy fára, ott nem koszolódik a tapéta, nem ujjnyomos az ablak, nem vízköves a mosogató, és nincsenek rohadt reklámok, ahol kretén háziasszonyok vigyorogva takarítanak kurva drága szerekkel egy agyműtő-tisztaságú vizesblokkot, azok üdvözült tekintetével, akiknek tényleg csak egy kis felületi vízkő rontotta el eddig a nirvánáját. És bár tudom, hogy a reklámok mind hazudnak, és feltehetően a Buckingham-palotában is van valahol egy csöpögő csap, egy büdi vécékefe vagy egy ottfelejtett pókháló, de nekem akaratlanul is a reklámvalóság lett a referencia.

És mivel a reklám örök és megváltozhatatlan, legyen inkább szürkület, akkor nem baszkurálna a lekiismeret a lecsöpögtetett tűzhely miatt, amit letöröltem, de biztos nem elég alaposan, hisz alantas és bűnös lelkek vagyunk mind, a pokolban fogják hipózni halhatatlan lelkünket az alvilági démonok, akik marketingesnek tanultak eredetileg.

MárNemGyerek-korom lexebb dalai (1.)

A My Chemical Romance nem is igen lehett volna gyerekkorom lexebb dalainak szerzője/előadója, már a helyi egyetemen tanítottam, mikor találkoztam a cuccaikkal, avagy az első három lemezükkel (azt hiszem egyébként összesen négy lett), aztán egy jó időre meg is feledkeztem róluk. Pár éve meg fel is oszlott a banda, bár gondlom nem emiatt.

A napokban viszont belefutottam egy cikkbe, hogy mik azok a karácsonyi-dal feldolgozások, melyeket érdemes kerülni, és volt egy tőlük is, amit nem hog kerülni érdemes, de egyenesen csak az ő feldolgozásukban lehet egyáltalán elviselni. Mert ellentétben a cikk alapállításával, a karácsonyi dalok egytől-egyik undorítóak, kizárólag cinikus-punkos, torzított gitáros, rekedten sikoltozós változatban lehet elviselni őket, és még ahhoz is kellhet valami tudatmódosító. Az ilyen feldolgozást összehozni nem könnyű feladat, egyszer volt egy Twisted Siser albumom, ahol kizárólag karácsonyi hányadékokat darálnak rockosan, de azok még ennek ellenére is szarok. (Viszont a fentebb belinkelt cikkben a Sex Pistols valami isteni, nem véletlen hogy Sting szerint a Pistols nélkül az egész rockzene olyan lenne mint Roy Orbison munkássága, mely esetben - és ezt már én teszem hozzá - atombombával kellene letörölni a föld színéről.)

Nade. A My Chemical Romance-nek már a neve is állat, egy Irvine Welsh-regényre utal amúgy, a zenéjük is elég jó, a külsőségek pedig kifejezetten szórakoztatóak, pedig ezt a vásári emós, kertvárosi világfájdalmas, posztapokaliptikus posztpunk posztrock posztmiafrászt eleve rühellnem kellene, aztán mégse teszem. Talán mert van öniróniájuk, és tudnak dalokat írni, néha tényleg Misfits, néha meg a Queen jut eszembe róluk, sőt jobb pillanataimban felfedezni vélem az Iron Maiden-hatást is, miközben az ilyen Green Day-féle pop-punkot inkább nem hallom ki belőle, ha nem muszáj.

Vannak olyan zenék, amikre remekül lehet vezetni egy hosszú úton (tipikusan ilyen a ZZ Top vagy a Status Quo - utóbbi gitárosa Rick Parfitt pár napja halt meg), meg olyanok anikre pompásan lehet kibambulni egy vonat ablakából, a MCR egyértelműen ebbe a kategóriába tartozik (mint David Bowie vagy az R.E.M.). És mivel nem vezetek autót (céget, pártot vagy népszerűségi listát sem, pedig ezekhez is kell hogy legyen megfelelő zene), most mindjárt töltök le tőlük pár számot, holnap után úgyis hosszabban vonatozok.

Ezt a két szép és érzelmes slágert biztos, melyekre remekül lehet elandalodni mondjuk Dombóvár és Sárbogárd között, bár az első talán Százhalombatta őrjítően romantikus olajfinomítójának tájképéhez illik a legjobban. Meglátjuk, na.

Ja és még valami: angol zenekarokat rendszeresen gondoltam amerikainak (Dire Straits pl.), de MCR az első ahol ez fordítva történt, nagyon tudtam hogy britek (és sejetettem, hgy skótok), errre kiderült hogy New Jersey-ből valók, ahonnan Jayés Néma Bob, csak ők másképp szórakoztatóak.

Sírfairat

Jártam ma a temetőben (pontosabban egy temetőben, de gondolom a többiben is ez az ábra), ahol megdöbbentően sok karácsonyfát láttam a sírokon. Voltak már tavaly is, de most tényleg nagyon szembetűnőek, én meg nem tudom mit gondoljak róluk, de asszem inkább nem tetszik.

Egyfelől a karácsony mégis csak a születés (pogány eredetiben az újjászületés) ünnepe, amit temmetőben csak az egészen elszánt panteisták ünnepelhetnek, dicsőítve a földanyát, amiért a porladó csontokból szépen nyírott bukszusok nőnek, de a többiek temetőbe legfeljebb szezonális hangulatú koszorúkat visznek, miként kereszteket, azaz római kivégzőeszközöket sem állítunk karácsonykor, kivéve ha már az egészen hülye Rosszabbik párthoz züllött a világnézetünk.

Önmagában persze nincs sok baj a sírokra applikált karácsonyfákkal, legfeljebb hogy nem illenek oda és meglehetősen idétlenek a szél kócolta díszeikkel, egy kiadós eső után pedig úgy nézhetnek ki mint valami részeg bálkirálynő, aki az imént esett pofára a főbejárat előtti pocsolyába.

Viszont láttam olyan fát is egy különösen puccos síron, ami alatt ajándékok, avagy ajándéknak látszó dobozok is voltak. Nem tudom, volt-e bennük valami, de el bírom képzelni hogy igen, mert a fán határozottan igazi szaloncukrok és nem olcsó üvegdíszek lógtak, de azért remélem hogy a Mitsubishi Pajerót nem temették a bácsi mellé, hisz azt a hagyományok értelmében előbb le kellett volna nyilazni, esetleg viking módra a tengeren felgyújtani.

A tendencia viszont aggasztó: mi lesz ha jövőre megjelennek a zenélős-seggrázós, teleshopos mikulások is a sírokon, mozgásérzékelővel, hogy garantáltan infarktusközeli állapotba hozzák az arra járókat (mint a rossz viccben, visszafelé legalább már nem kell buszjegy), meg nagy gőzölgő lábasok halászlével. Elhunyt szeretteiket elengedni nem tudók egy idő után már ott is főzik meg, a sírra meg tesznek egy esőálló tévét , ahol örökmécses jelleggel megy végtelenítve a Reszkesetek  betörők, mert ha huszonöt éve nem volt karácsony nélküle, akkor  a túlvilágon is Joe Pesci pofára esése kell hogy jelezze az ünnep beköszöntét.

nem olyan, nem ott

Én minden esetre csak egy mécsest gyújtottam, szerintem az pont elég, egy seggrázós mikulást pedig itthon is nekifutásból hajítanék ki az ablakon, ez esetben a környezetszennyezésel sem törődve.

Frissítés: Na, ehhez képest minden zenélő karácsonyfa szerény és visszafogott, sőt szegényes, ebben a szerb faluban egyes kripták nagyobbak (és kommfortosabbak!!!) mint a kevésbé szerencsések lakóházai. Viszlát spiritualitás, helló kivagyiság!

Technotoast

Legendás műszaki érzékemnek köszönhetően kicsit több mint két nap alatt sikerült megszerelnem a kenyérpirítót, a dolog nyitja az volt, hgy egy csavarhúzóval megpiszkáltam egy beragadt gombot, amitől az kiragadt (vagy mi is lenne a beragadt ellentéte) és újból működik a cucc, azaz pirít és néha éget is, de az nyilván az én hibám.

És jó hogy működik, mert nem szertnék újat venni, egyfelől ugye a pénz, másfelől meg már a mostaninál sem értem, minek egy kenyérpirítóra gomb, sőt gombok, eddig minden modellnél elég volt egy tekerős potméter, hogy kicsit melegítse csak át a kenyeret vagy dolgozza át ipari szénné (tapasztalatok szerint a legtöbb pirító a végletek embere, izé gépe, nem alkuszik, nem ismer középutat, nem ejt túszokat).

Ha viszont újat vennék, az valószínűleg már érintőképernyős lenne, wi-fi kapcsolataon át rendelne vajat ha kifogy, USB-ről is működne és csak egyesével csomagolt, egyedi vastagságú és méretű spéci kenyérszeletekkel lehetne használni, amik kurva drágák lennének. Lehetne persze Kínából rendelni utángyártott kenyeret, de arra nem vállalna a gyártó garanciát, és hosszú távon korrodálná a fűtőszálakat a hamis kenyérből kipárolgó E-százvalahány. És nem a hagyományos módon pirítaná a kenyeret, hanem beszkennelné, újrakódolná, és a píritott verziót 3D-nyomtatóval állítaná elő.
Aztán kiderülne, hogy a legújabb modell nem csak digitális, de rákot is okoz, igaz azt még analóg módon, és akkora lesz tőleaz ember ökológiai lábnyoma mint King Kongé, pedig ő turistacsoportokat reggelizik.

Úghogy ha a mostani kenyérpirító mégis bedöglik veszek inkább egy botot, és arra tűzve tartom a szeleteket a tűz fölé, mint eg igazi szamuráj, vagy jakuza vagy hogy hívják ezeket a kemény, férfias módon pirító fickókat, akik aztán vaj nélkül, de gésákkal eszik.

Botot persze az IKEÁban veszek, állítólag pont akciósak a szabadtartásban termesztett, natúr nyírfabotok (a fákat elaltatták kivágás előtt), bluetooth-csatakozással és koromgátló bevonattal.
Vagy mégis pirítót veszek, de akkor  ilyet:

oddee.com

Javított kiadás

Meghekkelte egy tördelő(?) a felcsútival készült interjút, a Fejér Megyei Hírlapban, ami szép hazafias gesztus, hisz Az Ember Aki Még Sohasem Hazudott most, ha szándékával ellentétesen is, de egy kicsit tényleg nem, ez nyilván azért van, mert nyomtatott a szöveg, így nem igaz rá az aforizma, miszerint onnan lehet tudni hogy hazudik, hogy mozog a szája. Az ismeretlne katona némileg javította a szöveget, elvégre Alfelcsút is Fejér megyében van, az ottani dolgos, mondhatni keményen dolgozó kisemberek is ezt olvassák, már  ha valamit egáltalán, hisz lássuk be, a keményen dolgozó kisember ócska frazeológia, igazából azt jelenti hogy provinciális tahó, a magyar redneck. (Pontosabban így értik nemzetes uramék, hogy a brit munkáspártban - ahol legutóbb intenzíven használták -mit értettek alatta, azt csak isten tudja, meg talán Ed Miliband, de ő meg már minek.)

Minden esetre a javított szövegben olyankat mond a felcsúti, amiket egyébként csak gondolni mer, de a gondos utólagos szerkesztés explicitté tette (valaki pofozzon fel a következő idegen szónál, nem tudom  mi van velem, biztos termminus technicusokkal álmodtam), azaz:

- kikértük az emberek véleményét, bár nem érdekelt minket;

- a kórházi hullák száma is folyamatosan emelkedik;

- a korrupciós vád teljesen megszokottá vált, mi is használjuk, valamint

- minél többen találjanak vissza a karácsony pogány értelméhez.

Ha már a címben Eszterházyt idéztem, kétségtelen hogy az eredetileg kinyomtatni szándékozott szöveg hát kapott fogni egy vajszínű árnyalatot.

És a legjobb komment, úgy is mint történelmi reminiszcencia (oké, felpofozom magam, ha máshogy nem megy): 

"A nyomda dolgozóit mindenesetre letartóztattuk. Malomtulajdonos kulákok szeretői voltak.“

Szerencsére még ott tartunk, hogy ez vicces.

És tényleg: a hekkelés az nem az amikor olajban tocsogó halat eszünk a strandon? Fürdőgatyában?