Nemzeti inzultáció

Már megint nemzetileg inzultálja a lakosságot a fura módon konzultációnak nevezett propagandájával ártunk és ormányunk. A pártvezér és kancellár szerint is nagyon fontos, és iszonyúan demokratikus a módszer, hogy kurva sok milliárdból a sokadik agyhalott kampányukat indítják el, most a családokról. Eredetileg Sorosról akartak konzultálni, de rájöttek, hogy az már volt, meg  migránsok is. (Tényleg az megvan mindenkinek, hogy ma, lángoktól ölelt kis geopolitikai realitásunkban rendületlenül érvényben van a "tömeges bevándorlás okozta veszélyhelyzet", miközben havonta néha tizenöten is be akarnak vándorolni, de gyanús hogy ki sokkal többen...)

Szóval akkor legyenek a családok, elvégre valamire csak ki kell fizetni a tanácsadóknak meg kommunikációs cégeknek azt a százmilliós tételt, ha már a sógorék meg nagyfiaik csajai pont kommunikációs tanácsadó cégeket alapítottak, pont a múlt héten.

Hogy a "konzultációra" elvert pénzt lehetne eleve családtámogatásra költeni, meg hogy a józsibácsi-marinéni tengely helyett szociálpolitikusokat, szociális munkásokat kellene inkább megkérdezni az egészről, az fel sem merült. Hisz az eddigi kérdőíves blöffök is olyan szintű kérdéseket tettek fel, hogy "Ön szerint szőrösek-e a macskák?", "Sós-e a tenger", illetve ha nem csak igen-nem választ vártak, akkor (ezt valamelyik tévében hallottam valakitől), miszerint "Mit szeretne Ön jobban, két pofont vagy egy túrós palacsintát?" (Ha valaki laktózérzékeny az nyilván inkább a két pofont szeretné, az talán kevesebbet árt.)

Merthogy az a kérdés, amire igazából egy értelmes válasz van, az nem kérdés hanem állítás, az a közvéleménykutatás, ahol a válaszadók kilencvenakárhány százaléka ugyanazt a választ adja, az nem kutatás csak ócska propaganda, sugalmazott válaszokkal. Ilyet amúgy én is tudnék, de persze csak rengeteg pénzért. És még téma-ötleteim is lennének, például meg kellene konzultáli hogy melyik a legjobb Star Trek-sorozat, illatos vagy büdös-e a fokhagyma, milyen kolbászból lehet kerítés építeni a határra? Vagy hogy ki nyerte a második világháborút. (Soros meg az EU, nyilván. Ha nem is azonnal.)

Ezek is vannak legalább olyan fontos kérdések, mint amivel inzultálnak minket, és én megcsinálom fele pénzért is, ha már úgysincs kommunikációs tanácsadó cégem.

Krump Lee

A Le Monde írta meg (én meg persze a 24.hu-n olvastam) a Donáld Trámp párizsi látogatása alkalmából, hogy még áprilisban, mikor Washingtonban jártak a balti államok vezetői, ő finoman felelősségre vonta őket a délszláv háborúkért. Nyilvánvalóan összekeverte a Baltikumot a Balkánnal, neki onnan nézve végül is mindegy hogy az Észtország, Lettország, Litvánia trióról van szó, vagy az egykori Jugoszlávia maradékairól, akik véres leszámolásokban döntötték el, hogy is darabolják fel az egykor volt országot.

De annyira véresben, hogy például Szarajevó ostroma 1992 áprilisától közel három és fél éven át tartott, ami egy sajnálatos világrekord, sokkal hosszabb mint mondjuk Sztálingrád szintén maratoni vesszőfutása. És nemrég jelentették be, hogy Bruce Dickinson, az Ájronméden énekese Szarajevó díszpolgára lesz, mert '94-ben, az akkori bandájával elment oda  koncertezni, miközben a szerbek épp lőtték a várost.

De vissza Trumpli elnökhöz. Az amerikai történelem valószínűleg legfélagyúbb elnöke azért körbevehetné magát normális tanácsadókkal (nyilván nem teszi), akik felvilágosítják, hogy a Baltikum nem a Balkán, hogy Budapest nem Bukarest, Fiume ellenben Rijeka, miként Bizánc is Konstantinápoly, amit Isztambulnak hívnak. Arról nem is beszélve, hogy a prezident aktuális felessége amúgy szlovén, és ha nekem lenne például egy afrikai feleségem, nem gondolnám hogy Zaire meg Kongó az két külön ország és nem keverném Szenegált Szingapúrral.

De hát a Fehér Ház aktuális ura láthatóan az inkompetens embereket kedveli maga körül, nyilván klasszikus populista politikusi minta nyomán, azaz nem akar magánál okosabbakat a beosztottai között látni, hátha veszélyesek lehetnek az ő pozíciójára. És ez esetében igazán nagy kihívás, elvégre saját bevallása szerint életben nem olvasott el egy könyvet sem, tehát ha magánál butábbakat akar találni, érdemes az értelmi fogyatékos mókusok bentlakásos intézetében körülnéznie.

Trump Li viszont marad a jól bevált modelljénél, de hát mit várjunk egy olyan embertől, akinek eddigi életében még egy normális fodrászt sem sikerült találnia (vagy ha igen, az évtizedek óta nem mer szólni neki, hogy röhejesen fest), hogy találna akkor alkalmas minisztereket, tanácsadókat vagy bírákat a legfelsőbb bíróságra. Ami azért baj, mert a haján legfeljebb röhögünk, de amit az ameriki politikával művel, az kihat az egész világra, mert például a pápával szemben neki vannak hadosztályai, meg flottája meg légiereje, atomfegyverekkel.

Pont ezért nem tudunk felhőtlenül kacagni Kim Dzsongun hülye séróján sem. Végül is lehetne gy vicces figura egy londoni koreai étteremben, de ő épp egy nyomorgó országot vezet rossszul, és közben atomfegyverekkel fenyegetőzik. Ehhez képest a Baltikum-Balkán problematika már nem is tűnik olyan rémesnek, de mégis sokat elmond az elnök szellemi állapotáról és általános tájékozottságáról.

Csak nehogy rakétákkal akarja lövetni valamelyiket...

malialitman.com

Bizarr bazár

É sem vagyok nagyon oda a két számból összemixelt mashupokért, de ebbe most belefutottam az index mellékszálán, és muszáj közkincsé tennem. A műegész két darabja ugyanis mind esztétikaimind társadalomtörténeti szempontból a lehető legmesszebb van egymástól, mert az egyik a mindenki által ismert Benny Hill show főcímzenéje, a másik meg a sokkal kevesebbek által ismert Slayer egyik világlágere, az Angel of Death. 

Ami azért fura, mert az első ugye egy habkönnyű szórakoztatás, a másik meg Auschwitz témáját dolgozza fel, azon belül is Dr. Mengele munkásságát, innen a cím is hogy A halál angyala. És hát ez ekktő tematikusan egy igen meredek párosítás, bár kétségtelenül jól szól.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=34&v=yzMRytWUEEg

Na, ez lenne a link, a klipet közvetlenül képtelen vagyok belinkelni, pedig itt van megnyitva pont a szomszéd ablakban, ehhez képest a blogger szerint nem található a videó.

De ettől még érdemes megnézni, kissé bizarr,de úgy tűnik, a jutyúb nézettséghez már egyre nagyobbakat kell gurítani, abban a tülekedésben. 

Meg persze én külön is bírom mindkét zeneművet, gyerekkoromban például volt egy Benny Hill-es pénnztárcám (már a fene tudja honnan), ami igen vicces, mivel gyerekként azért pénzem az nemigen volt. De a benihilles tárcában remekül lehetett fuvarozni a közeli trafikban vett Star Wars képeket (akkoriban ezt gyűjtöttük), pontosabban a cserealapnak szánt szelekciót.

A néhai angol komikust ma már nem találom igazán viccesnek, de a Slayert azt most is hallgatom néha, az Angel of Death amúgy is a kedvenc lemezem legjobb száma, leszakad tőle az ember feje.

Még meghallgatnám az Ötödik szimfóniát(asszem egy bernáthegyi írta, akiről több film is készült) mondjuk valami Iron Maidennel. Az kevésbé lenne bizarr.

A nyilvánvaló különbség

Már megint olvasok valami érdekeset, ezúttal 444-en, hogy meghalt egy magyar hajléktalan Bath-ban, és hogy a helyi egyik templom ingyen vállalta a halotti szertartást, meg a helyiek pillanatokon belül összedobtak kábé négy és fél ezer fontot, hogy legyen rendes halotti tora, meg emléktáblája is. Mert bírták a fejét, a humorát a barátságosságát. Hisz a pasi amúgy Big Issue-t árult egy hídnál, de ha már ott volt, takarította is a hidat, sőt feldíszítette virágokkal.

És egyszer (de tényleg, a belinkelt cikkben el lehet olvasni mindezt) kimentett egy folyóba esett lányt, meg az apját, amitől aztán tényleg afféle helyi hős lett, én meg belegondoltam, mi lett volna belőle itthon, hasonló élethelyzetben.

Elvégre migráns volt és hajléktalan, nálunk nem leukémiába halt volna meg egy hospice-házban, hanem simán szarrá verik a helyi polgárok, rendőrök, vagy e két halmaz tetszőleges metszete. De úgy látszik, Angliában még hajléktalannak lenni sem a teljes kilátástalanságot jelenti (ahogy a munkanélküliség, a lányanyaság, a szerfüggőség vagy a büntetett előélet sem), a cikkben látható a kép, ahogy a hidat, ahol főleg feltalálható volt, virágokkal, mécsesekkel meg emlékező üzenetekkel rakták ki a helyiek. Pedig még Dájána hercegnő se nem volt, csak egy kedves pasi, akitől lehetett venni Big Issue-t, meg beszélgetni kicsit, A-ból B-be menet. A vízből mentés már csak hab volt a torkán.

Én igazán nem értem, ez a mentalitás nálunk miért nem működik. A hajléktalanok nagyobbik fele egyáltalán nem koszos-büdös emberi roncs, ahogy azt a fűtött lakásából a többség elképzeli, csak sokkal nehezebb a sorsa mint nekik. Hosszú távon segíteni valószínűleg az állam feladata lenne, rövid távon azonban bárki megteheti. Nekem itt helyben van (inkább volt, rég futottunk össze) két hajléktalan ismerősöm is, akiknek az elmúlt tíz-tizenkét évben rendszertelenül, de segítettem sokszor, ha már megtehettem. (Volt akinek bevásároltam a boltban alapvető élelmiszerekből, volt hogy meghívtam egy ebédre a közeli kínai büfébe, ha már napok óta nem evett meleg ételt, vagy megfeleztem egyikükkel az előre csomagolt szusimat, mert érdekelte milyen lehet, hisz még sosem evett olyat.) Apróságok ezek, viszont fontos az emberi gesztus, ha már alapvetően úgyis érzéketlen zombikként vagyunk képesek viselkedni az elesettekkel.

És  az idézett cikk kommentjei között felmerült, hogy miért nem segítettek neki többet a derék helyiek, ha már a halotti torára ennyit bírtak összeadni. Hogy akkor már az életi tora miért nem ért meg ennyit. Nos ezt nem lehet tudni, még az is benne van, hogy élvezte a relatív szabadságot, amivel a a hajléktalansága jár (miközben a csatolt részként jelentkező abszolút szegénységet nyilván kevésbé), vagy a derék bathi polgároknak is csak odáig terjednek a lehetőségei, jóakarata, vagy csak addig gondolták végig, hogy a hajléktalantól újságot venni, meg barátságosan elbeszélgetni, az pont elég. Tudja fene, de ez a történet mennyivel felemelőbb, mint mikor nálunk a rendőr viszi el parkban alvót, a bíróság elé. (És ezek a mai uraságok nevezik magukat kereszténydemokratának. Kereszténynek? Demokratának? 

És nem szakad rájuk a plafon...

Ja, és van az a fotó, amin hősünk, Kakas István egy helyi rendőrnőt ölelget a kamera előtt, mikor épp átvette a polgármester díját, hősies kiállásáért. Nálunk mit kapna az a rendőrnő, aki egy hajléktalan migránst ölelget, bármilyen alkalomból?

facebook/Big Issue

Kortárs árképzés

Olvastam ma egy érdekes írást arról, hogy mi is határozza meg egy kortárs műalkotás árát. Hát nagyjából a piac, de ebben nincs semmi meglepő, egy absztrakt festmény vagy a cikkben is példaként felhozott Damien Hirst formaldehidben tartósított cápája annyit ér, amennyit valaki fizetni hajlandó érte. Hogy mennyit hajlandóak fizetni, azt persze meghatározhatja, hogy mit mond az illető alkotóról  a kritika, a művészetelmélet, a műkereskedők meg a divat.

standard.hu

De persze már az is elég ősi kérdés, hogy mi a művészet egyáltalán. Régebben egyértelműbb volt az ügy, a szentképek-szobrok azok művészet ami aranyozott keretben lóg egy főúri kastély falán az művészet, amit eme képek tövében zenélnek parókás emberek az is művészet. A többi olcsó népszórakoztatás, vásári popkultúra, de a művészet az valami magasabb rendű. dolog, annak mondanivalója van, meg sokat kell dolgozni rajta hogy ember kibontakoztassa a tehetségét benne.

Erre jön 1917-ben Marcel Duchamp és kiállít egy közönséges piszoárt Forrás címmel, meg a hetvenes években Andy Warhol aki festőként lefest egy Campbell-leveskonzervet, meg Damien Hirst a félbevágott borjúival. Egy száz évvel ezelőtti akadémista művész vagy művészettörnész szerint ez mind ócska blöff, csakhogy most már száz évvel később van.

És hát átértékeltük magunkban, hogy mit is gondolunk művészetnek, amikor valaki egy popcornnal töltött piszoárt állított ki, akkor a kritikusok felsóhajtottak, hogy hú, micsoda hommage, micsoda posztmodern (esetleg poszt-posztmodern, de nem ragozom tovább) gesztus.

Így aztán tényleg annyi marad,hogy a művészet az, amit legalább pár ember hajlandó annak tekinteni, az ára meg annyi, amennyiért elmegy aukción, vagy mondjuk egy balett esetén az, amire beül a közönség. A többi csak amatőr próbálkozás meg öncélú ugrálás, hisz a közönség, azaz a piac dönt.

Meg hát a művészet kontextuális, az alkotás vagy működik egy adott kontextusban vagy nem, a piszoár egy galériában művészi gesztus, egy reptéri vécében meg simán csak büdös.

Ezt például tavaly lőttem a Tate Modernben (de sajnos már nem emlékszem az alkotóra és a címre), és elgondolkodom, vajon mennyit is érhet? Biztos jó sokat. Mikor Kazimir Malevics megfestette a fehér alapon fehér négyzet című klasszikusát, rövid úton megőrült, és hát az ilyesmit meg kell fizetni.

saját.én

Vegaság

Egy ideje már megint nem eszem húst, miközben egy időre felfüggesztettem a korábbi vegaságomat. Akkor sem faltam két pofára az állati tetemdarabokat, nem is vettem magamnak ilyesmit, de ha elém tették, megettem, elvégre ne pazaroljunk, annak az állatnak meg már úgyis mindegy. Megölték volna nélkülem is, miként az a magángép is felszállt volna a felcsúti nélkül, mint az köztudott. (Persze ahogy a művelt angol mondja, pobody's NERfect...)

De rá kellett jönnöm, hogy nem szeretem a húst, egyszerűen nagyon ritkán esik jól, én a rántott zöldséget szeretem, esetleg a gombát, meg a sütőtökös rizottót és hasonlókat. És e mögé nem is kell semmi ideológiát pakolni, ez egyszerűen ízlés kérdése, azzal meg ugye nem lehet vitatkozni. Vagy igen, csak felesleges.

De persze ha kell ideológia (vagy inkább elmélet, mert az ideológia az hamis tudatot jelent), tele van a polcom hindu (vaisnava) meg buddhista szentírásokkal, sőt mostanában épp újraolvasom őket. Hogy ettől tér-e vissza a vegetarianizmus vagy pont fordítva, ha már úgysincs hús, jöhet a Bhagavad Gíta, azt nem tudom, mondjuk nem is igen érdekel.

De az biztos nem baj, hogy ha már az élet úgyis a halál felé való lét (ezt nem én mondtam, hanem Martin Heidegger) akkor a sajátunkig minél kevesebb egyéb halálon gázolunk át karmikusan, de a jósok meg az ufóenergiába vetett hit kerülése is előnyös lehet.

Meg a fogmosás, elvégre a fogkrém sem állatból van, legalább is így hallottam, bár az lehet, hogy állatokon tesztelik a hatásait, mint általában a kozmetikumoknak, még szerencse hogy nem használok rúzst vagy szempillafestéket.

Esetleg ha nagyon kell majd, rászokom a rovarevésre, elvégre úgy képzelem, hogy nekik már olyan szinten nincs tudatuk, hogy igazából biológiai gépek, a természet gépezetének kilós kiszerelésben kapható apró csavarjai. Vagyis élnek, de nem önreflexív módon, azaz inkább csak működnek.

de persze mint azt nemrég kifejtettem undorodom minden rovátkolt baromtól, ami ízelt lábakon közlekedik azt én javarészt látni sem bírom, nemhogy megenni. És ha például sült sáska helyett sáskafasírt lesz, vagy sáskalisztből sült lepény, az alapanyag eredendő ízeltlábúságát akkor sem tudom kiverni a fejemből.

Úgyhogy maradok a zöldségeknél, ha már egyszer egy sárgarépa sokkal szem mint egy sáska, és gyanítom hogy az íze is jobb, ha már sáskát nem ettem, nem is fogok.

Halottak appja

Valahogy mindenki azt hiszi, november elseje halottak napja, pedig másodika, az elseje az mindenszentek, és abban meg egész biztos vagyok hogy nem minden halott szent. Meg szerencsére nem minden szent halott.

Halottak meg akadnak a környezetemben, fizikailag meg egyéb módon is. (Az egyéb mód az olyan, hogy az ember barátai lassan elköltöznek, az ilyen fészbukos posztolgatás útján elkövetett kommunikáció meg nem ugyanaz, mikor az ember Csabával vagy Orsival döglik együtt a kanapén, közös pizzásdobozzal. De mikor eltűnnek, az egyfajta szociális halál, mert ímélben nem lehet együtt dögleni a kanapén.)

És persze - ezt asszem már párszor említettem - én igazából nagyszüleimmel nőttem fel, de ők ketten már csak egy gránit sírkő a közeli temetőben. Meg a kedvenc kutyájuk/kutyánk is, bár ő mindkettejüket túlélte. (Izé, félreérthető vagyok, neki nincs gránit sírköve, csak simán a kedvenc plédjébe tekerve hamvasztották el, de azért ma végigpörgettem a róla készült képeket is.)

Temetőben nem voltam, úgy fáj a hátam, hogy kábé a szemetet még le bírom vinni, de javul, amúgy sem a sírkövek látogatása jelenti az igazi emlékezést. Meg nem is a különféle rituálék, bár azok segítenek, úgyhogy azért itthon én is gyújtottam mécseseket, mert szépek, és segítenek valamiféle meditációt.

A mécses a halottak appja, én meg régi hindu szentírásokat vettem elő épp, azokban írnak fontos dolgokat az ügyben.

sri bhagavan uvaca:

partha naiveha námutra

vindias tasya vidyate

na hi kalydna-krit kascid

durgatim tata gacchati 

A Magasztos Úr így válaszolt: Óh, Prthá fia, a jámbor cselekedeteket végző transzcendentalistát nem éri elmúlás sem ebben, sem a lelki világban. A jótevőt sohasem győzi le a gonosz. 

(Bhagavat Gíta 6.40)

Utaz, ás

Bírom az olyan cikkeket, blogbejegyzéseket, hogy például " Tíz étel, amit kötelező kipróbálni Iránban". Már miért lenne kötelező, eleve a fene sem akar Iránba menni, oda menni, de ha muszáj lenne akkor sem érdekelne semmiféle sült birka vagy kecske, viszont ebben a "kötelező kipróbálni" kitételben azért implicite benn van, hogy kötelező oda menni. Elvégre Franciaország már snassz, az olaszoknál úgyis pizzát ennénk, trendi arcok Japánba mennek, Iránba meg Kirgizisztánba, esetleg dubajoznak, de az már kissé kínos. (A dubajozás annak az egyenesnek a másik vége, ami azzal kezdődik, hogy de a világon a legszebb hely Balatonfőkajár vasútállomása, és minden évben arra gyűjtünk, hogy elutazhassunk oda, egy koszlott személyvonattal.)

Amúgy épp filmkritikát kellene írnom a Bohém rapszódia című, khmm... nem túl remek műről, ami gáz, mert rosszat írni nem akarok, jót meg nehéz, de majd kihozom döntetlenre minden kritikus legvisszataszítóbb fogásával, az "egyrészt-másrészt" megúszósdival. De ezen még tényleg gondolkodnom kell.

Legalább Freddie Mercury is közel-keleti származású volt, Zanzibárban született, Indiában volt gyerek és aztán költöztek Angliába, bár ő a dubajozásból már épp kimaradt, van az úgy, ha fiatalon hal mg az ember.

De azért elszórakoztatnak az utazós blogok, ma például belefutottam egy olyanba, ahol tanácsokat osztogatnak, hogy lehet kijutni a ferihegyi reptérre. Megdöbbentő dolgokra derül fény, például hogy busszal, taxival, vagy saját kocsival parkolva, tényleg a fene sem gondolta volna. Ráadásul az kimaradt, hogy lehet például gyalog is vagy ökrösszekérrel, sőt repülővel is, ha az ember nem Pestről menne arra...

Ehhez magángépeket és/vagy helikoptert meg a megfelelő oligarcháktól lehet igényelni, a lényeg hogy jó csapatnak szurkoljunk.

Hatos szimfoni

Csak mert. Lehet hogy hogy volt már, fene sem néz utána, de én mindig el vagyok képedve ettől.

Hello Wien!

Eztet a hellovínet eztet én nem értem egyáltalán, nem akarok tököt faragni a főzelékből, hülyén öltözni némi csokiért, amit ugye mint gyakorló cukorbeteg hát nem is...

Ehhez képest buta arcú szülők nyilatkoznak a tévében, hogy az oviban is van helló vín buli (vagy halló, de annak sincs sokkal több értelme), ami abból áll, hogy a szülők visznek sütit, a gyerekek meg megeszik. Ezt régebben vasárnap délutánnak hívták, az ovisok meg gondolom nem öltöznek zombi-apokalipszisnek, vagy szekszuális zaklatás pandának.

A Halló Wien az valami interurbán hívás lehet (ha a mobilkorszakban még van értelme ilyesminek), mikor az ember az osztrák fővárost akarja hívni, csak minek. A cseh főváros nekem sokkal szimpatikusabb, csak valamiért nincs Halloprague nevű angolszász ünnep, pedig a megnézném az ijesztőre faragott, kivilágított knédlit, egy vámpirikus söröskorsó mellett.

De ez a helovínezés nálam tényleg érthetetlen, nincs még beágyazva, például nemrég voltam a sarki boltban és egyáltalán nem is lehet kapni nagy sárga tököt, vagy praktikus, hatos kiszerelésű gumipatkányt, ami ilyenkor Angliában már alapvető. De hát az angolok ráérnek, lemészárolt pszichopatának öltözve, nem kicsit részegen mennek a buliba, ahol aztán az akváriumba hánynak, de a hagyomány az hagyomány, az utcasarkon hányni meg nem túl kulturált.

Viszont a helovín így aztán nem sokban különbözik egy átlag szombat estétől, legfeljebb hogy hülye jelmezekben állnak a kocsma előtt az utcán, mert bent nincs hely, meg nem lehet dohányozni, de ezt a tradíciót talán nélkülözhetjük.

Volt viszont a fentebb beidézett Helloween nevű német metálbanda, asszem őket eléggé bírtam, ez például valami, amit akkoriban szerettem. Az akkoriban a sötét nyolcvanas évek végét jelenti, azóta jobb az ízlésem, bár  nosztalgia-faktor is működik, szóval.

A helovín egyetlen mentsége amúgy az, hogy legalább nem Valentin-nap. Legalább.

Népi kanál

A népmesékkel az a bajom, hogy túl messzire van már tőlem a népinek nevezett paraszti kultúra, népdalostól, meséstől, hímzett falvédőstül, egy lakótelepi csávónál meg eleve más hiánybetegségek bírnak összejönni, így a problémák sem közösek. Tőlem mégis azt várja valamiféle magát többségnek gondoló sokaság, hogy identitásom alapvető része legyen valamiféle  subás-furulyázós-legkisebb királyfis kultúrkör, mikor én már kiskamaszként is pankrációt néztem a sky channelen, és mondjuk tizenkét évesen nekem igenis a Transformers volt a népmese, funkcionálisan.

Kinőttem naná, ma is inkább Oscar Wilde-t olvastam angolul, meg némi gazdaságszociológiai szakirodalmat, de a népi kultúra az az aktuális népé, nem a százötven évvel ezelőttié. Ha már nem vágunk disznót a harmadikon, de tudjuk mi a Halloween (bár engem mondjuk nem érdekel), akkor nem megtagadjuk a hagyományokat, csak vannak sajátjaink. Ismerek falusi kamaszokat, akiket érdekelnek a traktorok,a szántás, a lótenyésztés meg a tehenészet, de a bigmeket a mekdonalszban veszik, és nem, nem puhítják nyereg alatt. És hasonszőrű ír kamaszokkal fészbukon kommunikálnak angolul, mert nekik ez a természetes, nem a csűrdöngölés. Nem mintha nem férne össze, de minek.

Néhányszor próbálkoztam a hagyományosnak gondolt népi kultúrával, de nem ment, nem a legkisebb királyfi hanem Luke Skywalker volt a minta, nem a Sejhajj-babám, hanem a Queen, nem  bográcsos pörkölt, hanem egy rendes olasz pizza.

És hát erre jó a multikulti, választhatom úgy a saját világomat, hogy közben eszembe sem jut megkérdőjelezni, hogy mások ilyen hun-szkíta-faszomtudja, nyereg alól hátrafelé nyilazós alakok akarnak lenni, hisz naná hogy csinálják, ha azt bírják.Ha egyikünknek sem kötelező a másik kultúrája, én üdvözlöm a sokféleséget.

De a magyar népmeséket nem kérném, igazából semmilyen népmeséket sem. De ha mondjuk a Trainspotting annak számít, akkor  modern népmesék érdekelnének.

Szemét ügy

Mindenfelé olvasom, hogy mindenfelé gondok vannak a szemétszállítással, illetve az a gond hogy szemétszállítás az nincs. Felénk még van, de talán túl ritkásan, bizonyos időpontokban egy kisebb méretű szemeteszsákot sem tudok belepréselni a Kukába, Szundiba vagy Morgóba már nem is próbálom.

Azaz vagy türelmesen gyűjtöm a szemetet a lakásban, esetleg türelmetlenül, de ez az eredmény szempontjából mindegy is, vagy újrahasznosítok, de igazából a fenének van kedve almacsutkát enni száraz kenyérhéjjal, vagy üres mosószeres flakonba tölteni a maradék sütőolajat. Végül is fizetek azért, hogy elvigyék a szemetemet, nem pakolom soha a kuka mellé, de legalább régi hűtőt vagy szakad fotelt sem helyek ki a közönség nagyobb örömére, csak lomtalanításkor. Igaz arról meg rendre megfeledkezem, de ha nem akkor nem viszek hanem hozok, ha már előtör belőlem a guberáló.

Egyszer például találtam egy teszkós szatyornyi bélyeget, Petrával napokig válogattuk, rendszereztük, egyszer meg teli bélyegalbumot, amiről egy tájékozatlan guberáló már precízen lerángatta a bőrborítást, pedig az volt értékes, ami benne volt, nem abban amibe csomagolták. (Mint a Szilveszteri durranások című filmben ahol Hugh Laurie szól rá a kisfiára, hogy az autóval játssz amit apa húsz fontért vett, és ne a dobozzal, amiben hozták...)

Ja, és van még egy opció a konyhai hulladék eltüntetésére, vagyis hogy lehúzom a vécén. Ez egy krumplihéjnál még működik is, vagy a zöldülő zöldbab-maradéknál, ami persze sárga, ezért is feltűnő ha már zöldül. Asszem itt nincs reverzibilitás, a sárga színű konzerv zöldbabból már sosem lesz zöld, legalább is nem a vállalható módon.

És valami furcsa módon, még mindig bennem bujkál az a gyerekkori kattanás, hogy én kukás akarok lenni. Mondjuk racionálisan nemigen érthető, miért akarnak a kissrácok rendre kukások lenni (a lányok meg valahogy soha), gondolom a nagy autó, érdekes felszereléssel, plusz még villogója is van, és szemben mondjuk a mentőkkel itt kevés tragédiával kell naponta szembesülni. A bulvárhírekkel sugallt világképpel szemben, azért viszonylag ritkán találnak a kukákban halott csecsemőt vagy levágott kezet.

Nyilván nem lettem volna szívesen kukás, ha már (bár mittomén, Londonban egy kellemes kertvárosban belefért volna, azért a pénzért), de tízévesen kifejezetten vágytam a játék kukásautóra, amit sosem kaptam meg, nyilván nem célozgattam rá elég egyértelműen.

De nem baj, majd most rámegyek a kukásautós bélyegekre, ha már úgyis van összefüggés a kettő között. A bélyeg ugyan nem viszi el a szemetet kellő sűrűséggel, de az aktuális albumban azért jól mutat.

Dokument jeszty

Mert hát nekem személy szerint ötvenhat, pont annyit jelent, mint a médiákok szerkesztőinek nekik  sem jut eszükbe túl sok (ma eddig egész nap semmi ötvenhatos műorr a tévékben láthatóan, legfeljebb majd még nyomnak néhány beszédet, pláne ha megszólal a főminiszter felcsúról), hogy ugyanazok a komédiasorozatok és főzős műsorok, mikkel amúgy is háttértévézem.

 De nekem vannak - legalább is nekem - érdekes cuccaim:

Ezek itt a saját szekrényemből, nyilván még nagyszüleim tették félre eme lapokat, asszem ezek által máris nyakig ülök a történelemben, privátim, pedig ahogy épp tegnap megjegyeztem, nem sok közöm van hozzá. De a család az család, nekem meg már amúgy sincs mit eltenni, majd ha az utókor érdeklődik, nézzenek körül a felhőben...

Fejben dől el

Holnap már megint forr a dalom, vagyis a dalom évfordulója forr (bárhogy is kell azt),már megint egy nemzeti ünnep ami nem sokat jelent a többségnek. Vagyis nem azt, amit épp jelenthetne, mert hát igazából nincs közünk már a történelemhez, az valami ami az iskolai tankönyvekben van, küzdjenek meg vele az iskolások. nekünk az számít, ki lesz a forma-1 világbajnoka, honnan lehet a legjobb pizzát rendelni és mikor döglik már végre a hőn utált szomszéd, lehetőleg a neve napja előtt. Az ilyen forradalmak meg arra jók, hogy elhízott politikusok öblögessenek méretes baromságokat, az meg kinek hiányzik, mint nemzeti ünnep. Mindenki csak párhuzamot von a korábbi forradalom hősiessége meg a saját frázisai nagyszerűsége között, elvégre ők az igazi örökösök, a folytatók, a láng őrzői, szemben  többivel, akik a haza ellenségei, akikkel szemben ma is forradalmi módon kell megvédeni az amit.

Mondjuk nem csoda, hogy ez a fajta "ünnep" a francnak sem hiányzik. Ha a forradalom fejben dől el (remélem nem az enyémben, egy forradalom elég nagy dolog, a fejemben meg nincs túl sok hely, mert ilyen agy, meg hasonlók..), akkor logikus hogy örülnek a népek a munkaszünetnek,meg rendelnek pizzát, és a nagy und méltóságteljes megemlékezés helyett megtekintik a Dögös sunák 3 vagy a Pokoli terrorhajsza 2 című filmalkotást, esetleg e kettőt egymás után. Mindkettő igen forradalmi persze, már ami a szarságot illeti, de hát az is valami, ha az ember mer szabad lenni Bergmantól meg Fellinitől, és elmegy az ócskaság legvégső határáig, ehhez ráadásul géppisztoly sem kell.

Az efféle állami ünnepek elég tartalmatlanok az átlagos felhasználók számára, mint ahogy mondjuk 'gusztus huszadika is (elvégre ki érzi magát megszólítva valami nagyon kora középkori király által?), de legalább van tűzijáték, holnap meg az se nem lesz, csak beszédek által elkövetett szellemi környezetszennyezés. És miközben karácsonykor  sem valami fazonra emlékezünk, aki kétezer éve született, hogy később felszögezzék egy fára, hanem lazulás van, kaja-pia meg ajándékok, de legalább van családi program, meg hagyományok, úgy október huszonharmadika is akkor lehetne igazából ünnep, ha lenne tűzijáték vagy legalább valami tradíció mögötte. Mondjuk családi vacsora, jegyre vett parizerből, de ehhez persze idő kell, hagyományokat nem lehet utasításra csinálni, meg talán még van pár évünk a következő jegyrendszerig.

Amúgy tényleg nehéz ráhangolódni az aktuális ünnepre, egyfelől mert nekem, középkorúként semmi személyes közöm hozzá (a politikusi "beszédek" meg ugye eleve a trash kategóriában indulnak), anyám is kétéves volt akkoriban, nagyszüleim, akiknek még voltak emlékeik róla, meg már nem élnek.

Plusz nem érdekelnek igazából a "nemzeti" ünnepek, hogy kultúrák és hatalmak épp  mikor hol estek egymásnak, az nekem másodlagos. Asszem emberiség mégis csak egy van, és az igazán érdekes, hogy állunk a galaxisban? Hogy állunk a teremtő felől nézve, már ha van olyan? Mert ebből a perspektívából belegondolva, oly mélyen lényegtelen akár több száz év emberi konfliktusainak összessége, mint a légyszar az 1936-os naptáron.

Asszem nálam fejben így dől el a dolog.

Osztálytalálkozatlan

És tényleg nem telt új bejegyzésre egy darabig, most is lassan megy, mert igazából fekve gépelek, az meg valahogy nem természetes, mondjuk írógéppel nehezebb lenne. A lúdtoll-ténta kettősről már nem is beszélve.

De remélem, hogy holnap odaérek az (általános iskolás) osztálytalálkozómra, mert megígértem, meg mert tényleg érdekel. Szörnyű belegondolni (á, dehogy), ám harminc éve fejeztem be az általánost, és az általános műveltségem helyett azóta csak specializálódtam. 

Úgy fáj a hátam, hogy ha fel kell kelnem, vagy épp le kell feküdnöm, gyakran a Teremtőt emlegetem, persze negatív értelemben. Ehhez képest ma is kísérleteztem a takarítással, meg is kaptam az érte járót, maradtam volna inkább ágyban benne.

Érdekes amúgy az az osztálytalálkozó műfaj. Eddig fészer voltam valami érettségi találkozó-félén, de általános avagy főiskolai izéken még soha, mondjuk az általánoshoz legalább nem kell kétszáz kilométert utaznom. Tíz perc séta a hely itthonról, és jó a kaja is abban étteremben benne neki, viszont kilókat bírok felszedni a rántott vargányájuktól.

És update: nem is holnap lesz, ma van. De én már este tízkor nem állok neki készülődni, meg elindulni, persze jellemző rám a sztori. Meg a fészbukra, és a hozzá való viszonyomra, hisz hiába nézem a zárt csoportot, meg az ő értesítéseit, bejegyzéseit, én még most sem látom, mikor módosult a holnapi időpont maira. Hát, ennyit rólam...

Mingyá-mingyá

Tényleg mindjárt írok valami relevánsat is, csak még nem tettem ki, amivel próbálkoztam, nem voltam vele elégedett.

Zajlik az élet körülöttem, plusz elkapott valami lázas-takonykóros influenza-szerűség, úgyhogy nehezebben megy az írás...

Commandante

Csak mert szeretem. Guevarat is.

Vej Ling történetei (újratöltve)

Vej Ling egy délután a kolostor kertjében sétált egy fiatal szerzetessel, amikor hirtelen meglátott egy színes pillangót a fűben.
- Látod milyen szép ez a pillangó? - kérdezte Vej Ling a szerzetest - Pedig milyen egy randa szőrös hernyó volt korábban, most pedig, hogy ráléptem milyen gusztustalan sárga lé folyik belőle? Tisztára büdös lett tőle a sarum.
- De miért kellett eltaposni?- kérdezte a szerzetes.
Vej Ling erre jól pofán vágta. A szerzetes hirtelen megvilágosodott.

***

Egy alkalommal idegen nomádok érkeztek Manamana kolostoránk falai tövébe. Letáboroztak pár napra, majd egy reggelen váratlanul megtámadták a szent helyet, beörték a kaput és az udvaron sétáló szerzetesek közül sokat megöltek. Betörték a szentély ajtaját is, ahol az arany szobrokat és ősi iratokat őrizték, benéztek, elégedetten bólintottak, majd ahogy jöttek, úgy távoztak is.
- Mi volt ez? - kérdezék félve és megdöbbenve a szerzetesek. Már akik megmaradtak.
- Jelmezes főpróba - vonta meg a vállát Vej Ling.

***

Vej Ling egyszer elutazott Gung Bao kolostorba, hogy az ott élő híres lámával megfoltoztassa rizsfőző lábosát, egyúttal húsz év után újra megfürödjön a szent Lapsang Souchong forrás vizében. Hogy húsz év után fürödjön egyáltalán.
Mikor megérkezett a kolostorba meglepődve látta, hogy a szent forrás elapadt. Így aztán rögvest visszafordult, mert egy büdös és retkes szerzetesnek nagyon megfelel a lyukas rizsfőző lábas is.

***

A szerzetesek egyik nap épp az esti szertartásra gyülekeztek, amikor hirtelen egetverő vihar csapott le a kolostorra. Az udvaron gyyülekezők percek alatt bőrig áztak, így aztán elindultak vissza a celláik felé, hogy átöltözzenek.
Ám az átjáróban, maga Vej ling apát várta őket, és meglepődve kérdezte:
- Hát hová mentek, mikor most épp tűzszertartást kellen bemutatnotok a szentélyben?
- Vissza a celláinkba, száraz ruháért - válaszolták a szerzetesek.
Vej Ling elégedetlenül csóválta a fejét.
- Ma reggel is láttam a celláitokat, finoman szólva sem hasonlítanak a szentélyre. Eredjetek vissza az oltárhoz, mielőtt kialszik a szent tűz..
- De hát csurom vizesek vagyunk!
- Akkor tényleg nem értem, mi gondotok a tűzzel.

***

Vej Ling híresen kényes volt szépen hímzett papucsaira, így a személyes szolgálatára rendelt novíciusnak mindig különös gondot kellet fordtania a papucsok tisztán tartására, valamint arra, hogy finom szantálfüsttel illatosítsa őket.

Egy alkalommal azonban elfogyott a szantál, így  novícius rózsaoljat öntött izzó faszénre, és így füstölte át a papucsokat.

- Nagyon ötletes, nagyon ötletes - mondta ere Vej Ling, majd feddőleg eltörte a tanítvány térdkalácsát egy mángorlóval, a homlokát és a nyakát peig kakukkfűvel dörzsölte be, elrettentésül a többiek számára.

- Köszönöm Mester - köszönte meg a tanítást a novícius, majd pár hét múlva meghalt seblázban, és mosónőként született újjá Radzsasztánban.

- Így megy ez - mondta az esetről Vej Ling. A szerzetesek hálásak voltak a tanításért.

***

Egyik télen Ragyaverte rinpócse, a méltán ismeretlen hegyi remete Manamana kolostorában töltötte a böjti hónapot, melyet influenzával tett emlékezetesebbé. A böjt alatt persze csak naponta egyszer evett egy keveset, és mindössze három órát aludt, a hónap leteltével mégis kövérebb, vidámabb és kipihentebb volt, mint valaha.

- Hogy csinálod ezt testvér? - kérdezte tőle Vej Ling - Ekkora lemondások és önmegtartóztatás mellett hogy lehetsz ennyire formában?

- A napi egyszeri evés azt jelenti, hogy mindig eszem egyet, ha meglátom  napot, és ez nagy lemondás, mert influenzásan nincs valami nagy étvágya az embernek. Három órát aludni könnyű, ha naponta öt órát meditálhatsz némán, csukott szemmel.

- És mitől vagy ennyire vidám?

- A sok szextől. Szemrevalóak a falubeli lányok, a lelki tanítómesterem meg nem írta bele a szabályaim közé, hogy tilos kefélnem. Szerintem nem is gondolt rá egy remeténél.

Vej Ling arra gondolt, hogy nem is választott rossz pályát.

***

Manamana kolostorában, melynek Vej Ling egy időben az apátja volt, rendszeresen kísértettek a Tan előtti időkből ismert démonok. Az apát kinevezésekor fogadalmat tett, hogy addig nem vesz magához tisztított vajat, míg meg nem tisztítja a démonoktól a kolostort.

Vej Ling már három éve száraz lepényeket evett reggelire, üres teával, mikor megelégelte a böjtöt, és egy reggel vajas teát ivott, és fűszeres vajat kent a lepényére. A szerzetesek értetlenül nézték a két pofára zabáló apátot.

- Mester, vajat eszel, pedig a démonok még a múlt éjjel is gyötörték Darjeeling testvért. Miért teszed ezt?

- Untam már a száraz lepényeket, meg ugye a gyomorsavam... - mondta elgondolkozva Vej Ling - Egyébként is, igyon ezentúl üres teát Darjeeling testvér, mondjuk, hogy most ő jön.

A szerzetesek tisztelettel hajoltak meg apátjuk bölcsessége előtt. És cellájukban tettek félre vajat későbbre.

***

Sokszor látták a környékbeli jakpásztorok, hogy a kolostorba érkező vándor kereskedők a főkapuhoz közeledve egy csomó értékes holmit szórnak ki az út szélére.

- Áldozat az égieknek, hogy sikeres üzleteket köthessünk - magyarázták.

- De akkor miért nem a kolostorban, az oltáron ajánljátok fel ezt a sok mindent? - kérdezték értetlenkedve a parasztok.

- Hát, ha az égiek mégsem jönnek le idáig a cuccokért, mi még mindig felszedhetjük őket, visszafelé jövet.

***

Egy alkalommal egy vándor varázsló érkezett Manamanába, és különböző varázsfőzeteket készített a szerzetesek nyavajáira. Felkereste az apátot is, és érdeklődött, hogy neki milyen problémái vannak.

- Fáj a derekam és beteg a kedvenc kecském - válaszolta Vej Ling.

A varázsló készített is egy főzetet a fájós derékra kalucsnis útifűből, rettegő pitypangból és friss jakhányásból, melybe tett még majorannát, kurkumát és egy csipetnyi vadborsot is.

Vej Ling beleszagolt a főzetbe majd elégedetten bólintott.

Később jóízűen fogyasztotta el a frissen sült kecskehúst (a kecskét le kellet már vágni, nagyon beteg volt), melyet egy újszerű páclével készítettek. Volt benne kalucsnis útifű, rettegő pitypang, majoranna, kurkuma, vadbors, és valami furcsán ismerős, de nem meghatározható összetevő is.

- Höhh - böffentett elégedetetten Vej Ling, és letörölt a szája sarkából egy darab répát.

crowmedia.com

Előterjeszt, és?

Nagykőrös beintett az EU-nak, legalább is az önkormányzata, amelyik "megalapozatlan, kommunista aljamunkának" tartja a Sargentini-jelentést. Nyilván mert megalapozatlan kommunisták írták a megalapozatlan Soros "Fősátán" György ördögi sugalmazására, hisz közismert a kommunisták vonzódása az okkult dolgokhoz, mint a dialektika, a téeszesítés vagy az empiriokriticizmus. Ilyen szellemi háttérrel csakis aljamunkára telik a kommunistáknak, ráadásul a polgári-keresztény Magyarországot feljemunkával nem is tudnák alattomosan támadni, annál az magasabb szinten, haladóbb módon konzervatív. Vagy nem, de ezt egy kommunistának hiába magyaráznák a strasbourgi brüsszeliek.

De a kommunisták nem kommunistázhatnak szabadon, hisz szerencsénkre itt a Nagykőrösi önkormányzati képviselő-testület (esetleg a képkormányzati önviselő-testület), amelyik olyat szól az ő előterjesztésében, hogy abba talán egész Brüsszel beleremeg, de a főtere mindenképp. Elvégre Nagykőrösön van a nemzet szívcsakrája, meg a konzervgyár is, Cegléd és Kecskemét között félúton, vagyis a város nem egy vizesnyolcas, ode kell rá figyelni egész Európának.

Azt hiszem ez a fajta pótcselekvés az, amit "szimbolikus politizálásnak" szoktak hívni okoskodó elemzők, amivel kisvárosi polgármesterek és képviselők szokták hülyének tettetni magukat. Mert nyilván azt gondolják, hogy egy ilyen buta fogalmazványt össze lehet ütni gyorsan, megszavaztatni szintén, és lám az országos médiákokba is be lehet kerülni vele. Pont mint az ismert viccben, mikor az elefánt meg hangya mennek, és  a hangya azt mondja: "Hallod elefánt, hogy dübörgünk?"
Egy kis indokolatlan kommunistázás meg mindig jól jöhet, elvégre kommunista az akit nem szeretünk, meg mi magunk, akik voltunk.

Szkopj le!

Hogy a fenti címből melyik betűt kell kihagyni, hogy értelmes legyen és ne csak egy ócska szóvicc, azt mindenki eldöntheti maga. Én az sz betűt hagynám ki, már csak az esetleges családanyák és kispapok miatt is, előbbiekből tuti van néhány az olvasóim közül, az utóbbiból meg gondolom nemigen. 

De én itt most a macedóniai népszavazás kapcsán  vicceskedek Szkopje, az ottani főváros nevével, ahol arról szavaztak a népek, hogy mi is legyen az ország neve, pontosabban hogy legyen-e Észak-Macedónia? Illetve csak szavaztak volna, az alig több mint egyharmados részvétel nyomán ugyanis érvénytelen az egész, így a görögök továbbra is háboroghatnak azon, hogy a szomszéd országot majdnem úgy hívják mint az ő egyik tartományukat Makedóniát. Ami szerintük abszurd, mert egyrészt ők a makedónok (inkluzíve Nagy Sándor meg a lókedvelő faterja) leszármazottai, másfelől a macedónok cével hátha egyszer maguknak követelik majd Makedóniát kával. 

Sosem lehet tudni, elvégre Richard Branson is bejelentheti még igényét a Virgin-szigetekre, Ausztrália Ausztriára (esetleg fordítva), a manchesteriek meg maguknak követelhetik a Man szigetet és a Chesterfield fociklubbot.

Szóval a görögök félelme nyilván jogos, muszáj megakadályozniuk hogy a Macedón Köztársaság EU meg NATO-tag legyen, hisz köztudott, ezek a szervezetek arról ismertek hogy a tagok területi követelésekkel lépnek fel egymással szemben, néha háborúznak kicsit egymással, csak hogy formában maradjanak. (Ez például Vlagyimir Vlagyimirovicsra egyáltalán nem jellemző, a Krím-félsziget is egyszer csak becsúszott a mellényzsebébe, mikor pont nem nézett oda. Meg az egykori Jugoszlávia, aminek Macedónia is része volt, szintén békében, virágeső és örömujjongás közepette esett darabokra, mint az közismert.)

A macedónok azonban láthatóan tesznek magasról  az egészre, mert hiába szavazott több mint kilencven százalék a változtatásra, végül majd a parlamentnek kell döntenie, még jó hogy dönthet is, bár kérdés, hogy akkor mire föl volt ez az egész népszavazás. Úgyhogy egyelőre náluk a "kopj le!" forgatókönyv érvényesült, már ami az Észak-atlanti Európai Szövetség Uniót illeti.

Szkopje (travelcircle.hu)

Szerintem a macedónok (akik igazából und etnikailag albánok és bolgárok, elegyes vegyesen) nem is karnak csatlakozni. A NATO-hoz még talán, az jól jönne egy következő polgárháborúban (lásd: Koszovó), de az EU az minek, a végén még pénzt adnának fejlesztésekre.

Szerintem amúgy a britek állnak az egész mögött, mint ezt a fenti kép is bizonyítja. Mert ugye látható rajta egy piros emeletes busz, ami több mint árulkodó. Mert ilyen főleg csak a briteknél van máshol, azaz az Egybesült Királyság keze már betette a lábát Macedóniába. És a britek a brexit olajozott menetén és néhányak által látható előnyein felbuzdulva meg akarják kímélni a macedónokat az egésztől. ki sem kell majd lépniük az EU-ból, mert be sem lépnek, vagy mire esetleg mégis, az már szétesik magától is.

És akkor majd lehet még több piros emeletes buszt eladni, lehetőleg olyanokat, amik már a helyes módon közlekednek, a bal oldalon. Mert nehogy már Brüsszelből mondják meg a strasbourgiak, hogy melyik oldalon kell menni, ez a függetlenség sárba tiprása lenne, meg persze a görögök is a jobb oldalon közlekednek, pedig nekik nincs is Nagy Sándorról elvezett autópályájuk. Vagy Kis Gézáról.