Смущающий (avagy Moszkva víz alatt)

Elsüllyedt az oroszok Fekete-tengeri flottájának zászlóshajója, a Moszkva rakétacirkáló. Mondjuk nem tudom, hogy milyen is egy rakétacirkáló, de gyanús, hogy nem a cirkálórakéta fordítottja, mert akkor nem tudna úszni a vízen, bár süllyedni nyilván akkor is, gyorsan és hatékonyan.

Az orosz hadügyminisztérium (arrafelé is "honvédelminek" hívják amúgy, ami jelen helyzeten több, mint tragikomikus) persze nem beszél arról, hogy vélhetőleg az ukránok lőtték ki, aztán már nem sikerült sérülten bevontatni valami biztonságos kikötőbe. Mert a hírek szerint felrobban a lőszerraktár rajta. Benne. 

És hát egyébként is, ukránok mint tudjuk nincsenek is egyáltalán, azok oroszok, csak ferde indentitással, így aztán nem is lőhetnek ki semmit, legalább is, mint ukránok. Ukránokok, vagy hogy van ennek a nem létező etnikumnak a többes száma. (vö. Vakondokok?)

Már az is revelatív erejű, hogy Moszkvában beismerik a róluk elnevezett hajó süllyedését, én igazából azt vártam, hogy jön egy közlemény, mely szerint a hajó nem elsüllyedt, hanem "taktikai merülést" hajtott végre, minek eredményeképp innentől tengeralattjáró. Ami pont ott fog állomásozni, ahol most van, mert az egy stratégiailag fontos halkonzerv-gyártól alig kétszáz kilométerre van, és hát védeni kell az utánpótlási szardíniák vonalait.

Ebben a szcenárióban Kakadu Péter magyar külügy- és teremfoci-ügyi miniszter is kiléphetett volna a nemzetközi porondra (már megint sérelmünkre), és például javasolhatta volna Lavrov orosz milliárdosnak (mellesleg külügyminiszter), hogy nevezzék át a hadigépjárművet. Hisz a víz alatt már nem hajó, mert a hajó az definitíve a vízen úszik, ám ha a víz úszik fölötte, akkor már kétséges a státusza. Szóval  a jó hazai gyakorlatot átvéve, nevezzék át a Moszkva cirkálót Széll Kálmán tengeralattjáróvá.

p.s. Amúgy a hajó úgy járt, mint a Gyalog galoppban a hülye király vára. Az elő ugye elsüllyedt a mocsárban, építtetett egy másodikat, az is elsüllyedt, de nem adta fel, építtetett egy harmadikat is, az leégett, összedőlt, aztán süllyedt el.

Ez leégett, összedőlt, de nem volt hova süllyednie...

(erdekesvilag.hu)

p.p.s. És persze maga a "tengeralattjáró" kifejezés is marhaság, hisz nem a tenger alatt jár, mint egy alagútfúró, hanem a tengerben. Jut eszembe...

Zabszám, vetés

Az ideális reggeli nagypénteken (kiscsütörtökön, szutykos szerdán, kiborult kedden vagy mondjuk közepes szombaton) az vegyes gabonapehely (búza, rozs, zab) natúr joghurttal, csipetnyi sóval, fél vödör teával, hozzá némi gyümölcs, és - a reggelre való tekintettel - darabolós metál helyett mondjuk Motorhead, ami üdít, frissít és kellően dinamikusan letargikus hangulatba ringat.

A "Zabpehelyhez szól a nóta" rovatunk mai darabja amúgy az érettségimre emlékeztet, ami (te jóságos ég!) harminc éve volt. A magyar írásbelin azt a témát választottam (és ez tényleg azóta se megy ki a fejemből), hogy "A számvetés mint lelki helyzet, és versformáló erő Arany János kései költészetében". Máig nem tudom mit bírtam én erről oldalakon át összehazudozni, de ötöst kaptam, szóval biztos nem csak én nem értettem.

Ez meg itt a számvetés Ian Fraser Kilmister kései költészetéből, de annyira kései, hogy tényleg az utolsó lemez, a Black Magic egyik dala 2015-ből, mely év végén a dalnok el is halálozott hunyni. Érdemei elismerésétől függetlenül.

Ezeknek sohasem elég?

Most olvastam, hogy az NMHH (Nemzeti Média és Hazugságügyi Hatóság) nem hosszabbítja meg a Tilos Rádió frekvencia-engedélyét, leginkább azért, mert csak. Nyilván össze lehet jogászkodni néhány mondvacsinált indokot, de azokat aztán bármikor, bárki ellen (vagy épp érdekében), akinek pont nem tetszik a pofja, illetve az, hogy járatja. Pártunk és kormányunk (no meg személyesen a pártvezér és kancellár) egyszerűen nem tűr el semmilyen hangot a sajátján kívül, gondolom már évtizede bassza a csőrüket, hogy az internetet nem tudják betiltani tokkal-vonóval, hogy aztán csináljanak Nemzeti Digitális Hálózatot, a haveroknak adott koncessziókkal, egységes arculattal, és sötétített üveggel, elvégre kedves nertársak, nincs itt semmi látnivaló.

Aki nincs velünk, az nincs! - ez a szlogenjük és egyúttal programjuk már jó ideje. Kinyírták a Népszabadságot, elfoglalták az origót, aztán az indexet, ki akarták nyírni a Klubrádiót (ők még elvegetálnak a neten, mikroadományokból), most meg kinézték maguknak a legfüggetlenebb rádiót, a Tilost. Ezeknek semmi sem elég, bassza meg? Nem nyughatnak, amíg egyáltalán létezik független médium ebben a kicseszett országban? 

Nem, tényleg nem, hisz a fentebbi alapvetésükből következik, hogy aki nincs velük, de még mindig van, azt el kell tüntetni. Ilyenkor jönnek  médiahatósági komisszár nertársak (csupa kormánypárti delegált, a sok bátor ember), és találnak valami hibát az amúgy tök fölösleges adatszolgáltatásban. (Emlékszik még valaki, hogy a Klubrádiónál anno az volt a formai hiba, hogy nem írták alá és pecsételték le a pályázatukban a lapok üres hátoldalát?) Aztán előhalásznak valami hónapokkal korábbi esetet, ahol élő adásban becsúszik egy bazmeg vagy valami hasonló, és máris lehet bírságolni, hogy ilyen időpontban nem szabad ilyenek mondani (különben az óvónéni pofoz), és különben is, nem szóltak előre, hogy hát magasabb lenne a korhatár-besorolás. (Mellékesen: üdv a nyolcvanas években!)

De a Hatósági Médiahazugság Ügy, vagy mi a frász, valahogy mindig a média színes és sokszínű (ám szigorúan monoton módon szürkülő) palettájáról valahogy mindig a nem kormányhitű orgánumokat találja meg. Ez most vagy fatális véletlen, és akkor ez van a, a Sors (avagy Fátum) ellen még a C-vitamin se jó, pedig az aztán tényleg mindenre, vagy a  kormányhitű, állam által kitartott rádiók és egyebek egyszerűen nem hibáznak, ők birtokolják a tehetséget, a mértéktartást, a Jedi-erőt, sőt még Bájer Zsótot is, szóval tökéletes minden, amit csak tesznek. A hatóságiak meg nem, nem vadásznak az ellenzéki/független médiára.

Elvégre: "Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk." - hazudta egy alkalommal, nagy nyilvánosság előtt a felcsútok géniusza, ám egy másik alkalommal, nyilván gyógyszerek vagy pálinka hatása alatt, de azt is mondta, hogy ne arra figyeljünk, amit mond, hanem amit tesz. Azt meg pontosan látjuk. Ügyes kis szociopata a főnök, kiváló érzékű hatalomtechnikus, és remek ritmusban bassza szét maga körül a világot, csak mert nem érti, de legalább igénye sincs rá. Meg hát valaki ellen mindig háborúzni kell, különben a végén még értelmes, sőt fontos dolgokkal kellene foglalkozni.

Testképzavar-testvérek

Az elmúlt napok egyik legviccesebb képe az alábbi, pontosabban az lenne, ha a nemzetközi helyzet nem fokozódna a tragédiáig, nap mint nap. Tanulságai azért vannak:

index.hu

A képen ugye két fura alak van, akikben közös, hogy láthatóan képtelenek elfogadni az öregedést. Törpe diktátor, szétbotoxolt fejjel (tényleg, lassan már úgy néz ki, a búrája, mint valami túlkelesztett fánk), meg elhízott egykori "harcművész" (faszt, a harc nem lehet művészet, ezt mindig kikérem magamnak), aki a "zsírfejre hajfestéket" módszerrel próbálja letagadni, hogy már hetven éves. Pont mint a másik, csak annak nem maradt elég haja az egy-másfél kilónyi szénfekete festék elhorodozásához.

Vlagyimir Vlagyimirovicsban és Steven Segalban közös még, hogy mindketten orosz állampolgárok, a főpárt tagjai, és egymás kölcsönös rajongói, mondjuk meg is érdemlik egymást, pontosabban a másik felemelő és inspiratív társaságánál nem érdemelnek többet. Kétségtelenül Putyin a súlyosabb esett, de nyilván neki vannak a komolyabb kisebbrendűségi komplexusai, sokan vannak így ezzel, bár többségükből ettől még nem lesz háborús bűnös pszichopata. De a komplexusok hatalommal párosítva szinte menetrendszerűen kitermelik a diktátorokat, a diktátorok meg szeretnek háborúzni, hisz ha kicsi a pöcsük (akár csak szimbolikusan is), megtoldják egy tüzérdandárral, és máris jobban esik a kurvázás előtti vodka.

Segal ezzel szemben csak hihetetlenül ótvar filmeket csinált, és nem, sosem volt színész, a mereven bambulás, aztán verekedés kombója még nem éri el a színészet minimumát. Öregkorára meg végleg megzakkant, egy posztszovjet diktátor feltétlen rajongója lett, és ehhez képest a röhejes hajfestéke csak hab a torkán. (Illetve festék, hisz a szakállára is jutott belőle.)

Szóval ez a fotó igazi telitalálat, rokon lelkek ha találkoznak, a törpe, meg a melák, akik csak az erőből értenek, hisz egyikük sem beszél más nyelvet. És még sokan vannak ezzel így, ami elég szar ügy, a világ állására nézve.

Erdei törzs

Azaz finnül Korpiklaani, ami egy majdnem harminc éve létező folk-metál zenekar, már ha a a kategóriának van egyáltalán bármi értelme. Mer' ugye azt valahogy úgy képzeli a magamfajta panelpatkány, hogy serény fejrázás közepette torzított gitárra csujjogatni, de az ilyesmi elképzeléséhez is kell némi elrugaszkodottság. Erre ezek a finnek nagyjából pont ezt művelik, jelentékeny vodkagőzben pácolódva, tulajdonképpen pont úgy, mint ahogy mondjuk a Kaurismaki fivérek filmjei alapján anno elképzeltük a finneket. (Miszerint az átlag finn elhízott vagy anorexiás, munkanélküli, és jobbára sötét háttér előtt részeg.)

Szóval a banda maga a nagy skandináv közhelygyűjtemény finn alfejezete, ők még a rénszarvasdaráló, neopogány, kvázi-sátánista black metal vonalnál is skandinávabbak, a vérben hörgést meg nagyobbrészt ráhagyják a norvégokra.

A zene, mondjuk úgy, dögös, a tematika némileg egysíkú (iszunk, hányunk, belefekszünk), de hát úgyse értünk finnül, hiába rokon nyelv. (Amatőr sumerológusok kedvéért: nem, tényleg nem vagyunk rokonok a finnekkel, a nyelveink azok. Ami azért jelentős különbség.) A gugli fordítója szerint például a következő szám egy vidám segélykiáltás (ja, ilyen is van) a másnaposság árokpartjáról, kiszáradt száj, lelépett ivócimborák, sikoltozó kancsó(?), már megint egyedül kezdődő szerda meg péntek. Szerencsére a csütörtök az pont kimarad a szövegből, így remek lehet a mai reggelre, az ébresztő-borzasztó vonalon:

A másik dal meg a szélesebb közönség kedvéért angolul van, így egy magamfajta egyszerű lélek is értheti, na nem mintha lenne mit érteni rajta. Ugye a lírai Én első blikkre egy komoly fazon, egy igazi férfi, akinek tervei vannak, de aztán kiderül, hogy terv nagyjából annyi, hogy piáljon, amennyit csak bír. Van viszont egy inter- vagy multikulturális vonal is benne, amikor az olasz grappát, meg a német lágert élteti, bár remélem hogy nem azokra a német lágerekre utal... Az efféle kétségekre amúgy a rajzfilmelt klip elég határozottan válaszol, mikor is hősünk részegen, ám felettébb büszkén (hja, ezek gyakran együtt járnak) belegyalogol egy tóba, ami sörrel van tele. Valamilyen állapotú sörrel, ha mázlija van, a lé körülötte sör, ahogy befelé megy, ha nincs, akkor ahogy kifelé jön. Oké, nehéz lehet egy komplett tómedret telehugyozni, de az íreken kívül ezt leginkább a finnekből nézném ki, legalább is a nyugati kultúrkörben.

Út a feleslegességbe

Én aztán tényleg bírom a horrort, jó látni, hogy legalább a filmekben vannak szerencsétlenek, akiknek nyilvánvalóan szarabb nálam, de hosszú idő után beleszaladtam egybe, amit nem bírtam végignézni. Ez volt  tavalyi keltezésű Hazafelé a sötétben (Coming Home in the Dark), egy ilyen túszejtős, bosszúállós, családkiirtós csekély kis semmiség.

És alapvetően két bajom volt vele. Az első, hogy rémesen sematikus, egy faék komplexitású történetet mesél el kiszámítható fordulatokkal, a másik meg hogy az erőszak sokszor anyira öncélú benne, hogy az már fáj. Oké, horrort azért néz az ember, hogy fájjon (a a horror a filmek csilije, ami ha nem égeti szét az ember fél fejét, fenét se ér), de azért az öncélú erőszakot csak az egészen perverz lelkek bírják, akik közé - ezek szerint - nem tartozom. Nem zavar, ha folyik vér, és halálsikolyok közepette ontják a beleket, de ennek legyen meg a dramaturgiai szerepe, legyen egy elbeszélés része, ami valahonnan visz valahová. Itt azonban a történet egy sablonos kiindulópontból tart a semmibe. Az előző hasonlattal élve, csilit valamihez eszik az ember, aki csak úgy önmagában, hogy aztán kifelé is csípjen, az nem ínyenc, csak sima mazochista és menjen terápiába. Márpedig itt a csilit csak úgy tömik a szánkba, nincs hozzá paradicsomos -fokhagymás penne, vagy legalább ócska konzervbab.

cinematicrandomness.com

A sztori annyi, hogy van egy unszimpatikus, őszülő halántékú pasi, aki régen valami javítóintézetben/ átnevelő táborban volt kezdő pedagóg, és bár maga nem terrorizálta a bentlakókat, de nem is pattogott azon, hogy a többiek meg de. Aztán évtizedekkel később, egy családi kirándulás alkalmából, véletlenül(?) összefut az egyik egykori, immár felnőtté ferdült pszichopatával, és kezdődhet is a családirtás. A sátáninak szánt elkövető, szóváltásba keveredés helyett, (úgy a tizedik percben) szétlövi a pasi két kamasz fiának a fejét, az asszonyt lecsapja, aztán a férjével együtt bepakolják őket a kocsiba, és jöhet a menekülési kísérletekkel csipkézett, kínzásos road-movie. Melynek keretében kiirtásra kerül egy komplett tinédzserbanda (talán egy túlélővel a főkönyv pozitív rovatában), egy benzinkutas, miközben a feleség szökés közben feltehetően öngyilkos lesz. A végére majdnem mindenki meghal, a sátáni alak is, az egykori pedagógot meg a másik pszichopata otthagyja valahol a francba, nagyjából szintén elhalálozás-közeli állapotba. És elmegy, és ennyi, hogy ő már unja ezt az egészet.

film-book.com

Na most ez bosszúfilmnek semmilyen, hisz eleve csak véletlenül találkoznak, az erkölcsi tanulság... ja, az nincs, ha csak nem számít annak, hogy a végén úgyis mind megdöglünk, a maximum amit ki tudunk hozni az életnek nevezett, nemi úton terjedő betegségből, hogy legalább ne fájjon nagyon. De tanulságnak azért ez elég vékony, és ezt is csak én próbálom belelátni, hogy ne tűnjön annyira elpazarolt időnek az a másfél óra.

Horrornak simán csak szar, nem gondoljuk, hogy különösebben sokan érnek majd el a stáblistáig, és így is lesz, a gyilkolászás nem váratlanul pattan elő a sötétből, pontosan kiszámítható, hogy most valakinek mindjárt pépesre verik a fejét egy tűzoltópalackkal, vagy hogy pszichobácsi nem sokáig fogja használatlanul lóbálni a puskáját.

A szereplők kétdimenziós, papírból kivágott figurák, a dialógusokat előre fel tudjuk mondani, a képek semmitmondóak, beszélő fejek vs. szenvedő fejek, plusz kopár táj, egy turista igényességével fényképezve.

Atmoszférája mondjuk mindettől függetlenül van a cuccnak, ez tényleg úgy tud fájni, mint egy jó horror esetében, csak itt nincs mögöttese, úgy meg minek?

A Pu-program

Vlagyimir Vlagyimirovics bejelentette, hogy az oroszok folytatják a holdprogramjukat. Amit a fene tudja már mikor hagytak a fenébe, szóval inkább kezdenek egy újat, bár ennek a pszichopatának minden csak folytatás. A mai Oroszország a cári birodalom folytatása, ő maga a KGB folytatása, Ukrajna lerohanása meg a titkosszolgálati baszakodás folytatása más eszközökkel. (Nem, nem a diplomáciáé, ahhoz ő nem ért, csak a hatalmi taktikázáshoz, ami meg nem ugyanaz.)

Amúgy mielőtt be lett jelentve a vonatkozó űrprogram folytatásának foganatba helyezésére irányuló szándék, neonácizott még kicsit, hogy ők most a épp a neonácikok ellen harcolva védik a nem nyugati, de legalább a fasz se tudja milyen kultúrát. És csak eme kötelező kör után űrkutatásozott egyet, ha már náluk épp az űrkutatás napja van pont, vagy mi. Persze adott pillanatban épp a Zűrkutatás lenne a helyes kifejezés, vagy talán mégsem, elvégre pont a zűröket nem akarják kutatni, vagy mások által kutatva hagyni, már amennyiben a tömegsírokat a "zűr" kifejezéssel eufemizáljuk.

De hát az orosz diktátor mindig versenyezni, és főleg harcolni akar, és lassan feltűnik neki, hogy a jenkik újra a saját lábukra állnak a saját (részben magán-) programjaikkal, a kínaiak űrállomást építenek, az indiaiak meg holdszondákat, nekik meg van a Szojuz "űrhajójuk", amit ugyan folyamatosan fejlesztgettek, de mégis csak több, mint ötven éves(!) konstrukció, 1971-ben vitt először embert az első változata. Szóval most már ideje lenne újítaniuk, ha már akkor a nagy hatalom ők.

Mondjuk érdemes lenne összeállniuk a kínaiakkal, ők is tartanak már ott, mint az oroszok, plusz lassan a pekingi elvtársak az utolsók, akik nem csak szóba állnak a cárral, de még együttműködni is hajlandók vele. Majd Moszkvából jön a pénz egy része, meg a múzeumi technológia, a közös fejlesztésű űrhajót meg hívhatják majd úgy, hogy Pu Thin. Kínaiul meg lehetne egy kicsit csalni, és Pu Ji névre keresztelni, mert ugye ő volt az utolsó kínai császár (uralkodói nevén Hszüan T'ung), és hátha a Kínai Kommunista Pártban is van némi nosztalgia a császárkor iránt. Oké, ez valamiféle kognitív disszonancia lenne, de hát az orosz posztkommunista elvtársaknál is jól megfér egy más mellett a Romanov- mag a Sztálin-kultusz.

Na mindegy, ennél távolabb már nem fogom asszociálni magam a Hold-kutatástól. A katyini mészárlás majd a génsebészet legújabb híreiről fog eszembe jutni.

Kutyatejjel

Azt olvastam a valahol, hogy kutyakávézó nyílik Londonban. Állítólag csak egy napra, az uralkodó néni születésnapja alakalmából, a kedvenc kutyafajtájának, ami a korgó, vagy mi. De szerintem ez akkor is túlzás.

Egyfelől ugye a néni elég régóta öreg már, szóval a születése napjáról már nagyon lekéstek, azaz ennyi év után én már hagynám a fenébe. Másfelől meg igen hülyén hangzik, meg állatkínzásnak, hogy kutyákból főznek kávét, ha csak egy napig is. Persze lehet, hogy nem állatkínzás, mert gondolom halott kutyákból főzik, szóval nekik addigra már mindegy, bár a kávé íze elég szar lehet. Kiindulva abból, hogy az ázott kutyát könnyebb utolérni, mint elfutni a szaga elől, a pörkölt változat se lehet kutya, illetve hát pont az, égettszőr-aszcendenssel.

Persze lehet, hogy a kutyák kávéznak majd, a gazdikat meg kikötik bejárat elé addig. Bár a fene tudja, nekem volt már kutyám, és ja, nem csak a húsféléket kedvelte, mondjuk a krumplis pogácsámat is többször lopta el, de a kávémra egyszer sem ment rá. De az is igaz, ő nem ilyen morgi vagy milyen fajtájú volt, hanem főleg labrador. De az angoloknál ezt sosem lehet tudni, mikor először ettem arra fih&chips-et az is tiszta csalódás volt, mert nem csipszet adtak, csak sima sült krumplit. A hozzá fogyasztott angol sör meg ír volt, skót whiskyvel. 

Maguktól nem tudnak ezek semmit, szerintem kávét sem termelnek, szóval végül is nem csoda, hogy a kutyákkal kísérleteznek, csak nehogy a végén úgy hívják az új italt, hogy hot dog. (Amúgy meg próbálhatnának kávét főzni inkább babkonzervből is, abból úgyis rohadt sok van nekik, annyi a trükk, hogy a paradicsomos szószt azért pörkölés előtt érdemes lenne lemosni róla, bár ki tudja...)

p.s. És akkor nyilván a kutyakávé tejjel lenne a dog latte, miszerint kutyatej?

kutyatej (Euphorbia) - hu.wikipedia.org

De facto hős a győztes

A szovjet orosz távirat iroda (mit csináljak, ugyanúgy hívják még mindig, szóval hogy TASZSZ) közleménye szerint, minden oroszok diktátora gratulált a magyar pártvezér és kancellárnak, annak alkalmából, hogy a haza (azaz a felcsúti) fényes győzelmet aratott a nemzetközi imperialista háttérhatalommal szemben, valamint, hogy még mindig be tudja préselni magát a tavaly őszi zakójába.

De valami azért nem stimmelt ezzel a szöveggel:

„Az orosz elnök V. V. Putyin gratuláló táviratot küldött Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek abból az alkalomból, hogy a párt által vezetett koalíció győzött a magyarországi államfőválasztáson“

Nyilvánvaló ugye, hogy nálunk egyelőre nem a Párt van, hanem sok párt, melyek közül az egyik nyert. És hát nem államfőválasztáson, bár az kétségtelenül közös a magyar meg az orosz hatalmi berendezkedésben immár, hogy a miniszterelnök meg az államfő, az nem két külön poszt, csak az egyik  másik a kesztyűsbábja. Mondjuk oroszhonban ez ellenirányú, Moszkvában az elnök bábja a kormányfő, de volt már ott is fordítva ez, mikor Putyin épp a kormány éléről bábozott a névleg elnök Medvegyevvel. (Tényleg, tudja valaki egyáltalán, hogy hívják az aktuális orosz miniszterelnököt? - Mihail Vlagyimirovics Misusztyinnak, de persze ezt nekem is úgy kellett kiguglizni a webes internet világhálójáról.)

Szóval annyira nem tévedett a Kreml sajtóhadosztálya, mert de jure van itt szép, sokszínű demokrácia, hatalommegosztás,  miazmás, de facto viszont egy, csak egy párt van talpon a vidéken, a felcsúti meg az államfő is. Valamint ő a Nagy Stadionépítő, a Béketeremtő, a Helikopterről Menekülteket Megtekintő, a Disznóvágáson Pálinkázás Hellóröfik érdemkeresztjének többszörös kitüntetettje, és nyilván nemsoká küldik neki a Hős Anya kitüntetést is, ha majd újra teljes erőből keletről fúj a szél. Tévedésből, de azért megtartja, nehogy megsértődjenek az elvtársak, akik terhesnek nézték...

Béketeremtés a főnök fészbukján.

Üldözés- és sértődésdinamika

Mindig elámulok azon, hogy egyes kormányhitű, úgynevezett "művészek" (jobbára inkább differens minőségű médiacelebek) hogy meg bírnak sértődni azon, ha valaki beszól nekik, és a nem az explicit rajongó pozíciójából. És akkor rögtön azzal jönnek, hogy őket itt most azér' báncsák, mer' fideszesek. Meg keresztények. Meg fidesztények, vagy hogy kell az ilyesmit mondani...

Pedig például a Tóth Gabi nevű főállású celebet (akit hívnak néha sztárnak is, de akkor most soroljunk fel három nagy slágert tőle...) nem azért szokták bírálni (celebül ez a folyton bántás), mert fideszes, hanem mert ócska popzenét tol, giccses körítéssel, mondhatni a rossz ízlés egyik nagykövete ő. Hogy közben menyire mélyen és őszintén keresztény, az meg gondolom nem csak engem nem érdekel, de szinte senkit. A baj az vele, hogy a hitelessége nulla, egyszer ő a széttetovált lázadó rocker, aztán a diszkókirálynő, aztán a népnemzeti matyóbaba, szinte átmenetek nélkül, de legalább mindig indokolatlanul. 

Az ilyen fajta radikális metamorfózisok nem sokaknak állnak jól, nekem hirtelen csak David Bowie átváltozásai jutnak eszembe, de ő művész volt, és annak is egy zseni, tőle tényleg bármi hiteles volt. Ha nem is önazonos, hisz ezek szerepek voltak, de annak is kezelte őket, a közönségével együtt. Gabika viszont hót komolyan veszi magát, aztán duzzog, ha őt mások meg nem.

Persze TG csak egy példa, Ákos Dalszerző Úr, vagy Pataky Ufó Attila is rendszeresen érzi magát megtámadva, csak mert határtalan és kiolthatatlan rajongást érez a Felcsútok Géniusza iránt, és igazi hitvallóként ki is áll a nagyszínpadra a főnök mellé. Kinyitja neki szívét, valamint bankszámláját, persze utóbbi fontosságát azért nem hangsúlyozza, az csak a piszkos anyagiakról szól, és úriember ugye százmillió alatt nem számolgatja az aprót.

Csak azt nem értem, hogy közbe miért csinálnak folyton úgy, mintha őket üldöznék ebben az országban. A hatalom ölében ülve lázadnak a ki tudja mi ellen, Kossuth-díjjal a kandallópárkányon is állandóan rájuk leselkedő ellenséget figyelik, aki ellen persze permanens szabadságharcot kell vívniuk.

Bár igazából értem. Ez a paranoia maga a hatalmi működés alapeleme, Magyarország (legalább is a pártvezér és kancellár retorikája szerint) legalább húsz éve háborúban áll, bár az ellenség évadonként változik. Ma már alig sorosoznak, az IMF szóba sem kerül, ma buzizás van, háborúba vivő baloldal, meg Brüsszel, mint a konkrét Mordor, a Gonosz fészke, az elmúlt évtized egyetlen konstans ellensége. Amelyik minket folton üldöz, mintegy rontásunkra törve.

És hát régebbi és frissebben kormányhitűvé megvilágosodott celebek, pont ezt veszik át. A demokráciától odáig fajultunk, hogy ma már fideszesnek lenni alapvetően azt jelenti, fel kell adni az önálló gondolkodást, és boci szemekkel öblögetni az aktuális brossúrát. (Legfeljebb majd később egy másikat, ha kiderül, hogy jövő héttől mindig is Keletázsiával álltunk háborúban.) Jó, nem mondom,  nálunk dékásnak vagy mihazánkosnak lenni is alapvetően hitkérdés, de ezek még sehol sincsenek döbrögiékhez képest, mondjuk még nem is volt annyi idejük és pénzük rá, szóval sok jót sehonnan ne várjunk...

A kötészet appja?

A költészet napja alkalmából belenéztem az Exatlon című kirívóan szar tévéműsorba. Azt persze hogy ez ekkora kupac trágya, eddig nem tudtam, csak sejtettem, a hónapok óta rám zúduló előzetesek okán, de most hősiesen megtekintettem egy részt. (Időnként egyébként úgy írták a címét, hogy Xatlon, ez most vagy szándékos műjófejkedés, vagy simán csak elxurták, mint Dobrev Feri az előválasztást.)

Hát az élmény szörnyű volt. Ez ugye hivatalosan valami üvöltözős-rohangálós, hason csúszós sorverseny, egyszerű ám kigyúrtabb testű lelkeknek, akik már az általánosban is főleg tesiből voltak jók, ott bármikor lefutották a másodfokú egyenlet megoldóképletét. Közben pedig a szikár múmiává aszalódott Palik Laci bácsi eksztatikusan kiabált, bár jobbára feleslegesen, én félidőnél már lenémítottam ilyenkor az egészet a picsába.

Meg aztán kiderült, hogy ez sem több, mint egy tizenkettő egy tucat trash-reality, csak itt a szereplők nem a "villában" isznak és dugnak naphosszat, és küldik el egymást a francba, jobbára egymás háta mögött, hanem itt egy végtelenített tesiróra zajlik. Ami után, egymás háta mögött küldik el egymást a jó büdös francba (na ja, addigra már leizzadnak), miközben nagyon büszkék arra, hogy ők micsoda teljesítményekre képesek. Hát igen, a villalakók is büszkék voltak, hogy mit tesznek le az asztalra (a lehányt farkukat/csöcseiket főleg), de őszintén szólva, ez a trópusi rohangálás semmivel sem tiszteletreméltóbb teljesítmény annál. Kitartás, akaraterő meg minden, hogy oda ne rohanjak! (Nem fogok, semmiképp sem.) 

Használhatnák valami normálisra is azt a kurva nagy állóképességüket, azon kívül hogy egy primitív tévéműsorban mutogatják magukat, és bulvárlapok címoldalán sértődnek meg. Mondjuk építsenek házat rászorulóknak, vannak ilyen remek szervezetek, a kigyúrt csávók és combos csajok ott is leizzadhatnának a csákányozásban, vagy szekerceforgatásban, és hasznuk is lenne azon túl, hogy látszanak a tizenöt perc hírnevük alatt.

Amúgy akinek ez a műsor szórakoztató, az menjen vissza kissé az iskolába, és fejezze be a nyolc osztályt, hátha kedve támad, mittomén megnézni egy filmet, amiben nincs autós üldözés lövöldözéssel...

De ha már tényleg a költészet napja van, és nincs kedvem József Attilához, azért ideszúrok egy rövidke szösszenetet az egyik kedvenc költőmtől. Mert ugyan csak kevés költőt szeretek, de azokat is utálom. (Indokolatlan Füst Milán-parafrázis.)

Allen Ginsberg: Burroughs művéről

(On Burroughs' Work)

Eörsi István fordítása

A módszer tiszta hús legyen

s ne szimbólumok szósza,

látomások és börtönrácsok

ahogy valóban láthatók.

Börtönrácsok és látomások

pompás leírásban

szabatosan ábrázolják

Alcatrazt és a Rózsát.

A pucér löncs nekünk nem furcsaság,

esszük a valóság-szendvicseket.

De saláták az allegóriák.

Ne titkold őrületed.

(San Jose, 1954)

Szabad-e?

Pont tizenöt éve halt meg Kurt Vonnegut író, aki amúgy idén lenne száz éves, de nem lesz. Legalább is így nyilatkozott, vagyis hogy másfél évtizednyi halottnak levés után, az embernek már nincs igazán kedve százévesnek lenni. Meg egyébként is, ha valaki német névvel, és született amerikaiként esik német hadifogságba, azon már kellően átgyalogolt a történelem ahhoz, hogy már inkább csak a lapjain szeretne szerepelni, ami amúgy sikerült is, az irodalomtörténet tekintetében, viszonylatában, illetve nézőpontjából mindenképp.

"Visszatekintve, irodalmi nemzedékem tagjairól szólva talán az a legdöbbenetesebb, hogy az égvilágon bármit mondhattunk, félelem nélkül és büntetlenül. Amerikai utódaink ezt talán hihetetlennek tartják majd, mint ahogy ma is annak tartja a legtöbb idegen, hogy egy nemzet olyasmit írjon elő törvényként, ami inkább úgy hangzik, mint egy álom, éspedig:

'A Kongresszus nem korlátoz törvényileg vallási felekezetet, nem tiltja vallásuk szabad gyakorlását, nem korlátozza a sajtó szabadságát, sem az emberek szabad gyülekezési jogát, sem azt, hogy sérelme esetén bárki jogorvoslatért fordulhasson a kormányhoz.'

Ilyen törvény hatálya alatt hogyan nevelheti egy nemzet tisztességes légkörben a gyermekeit? Sehogy - sem régen, sem most. A törvényt tehát hamarosan vissza fogják vonni, a gyermekek érdekében.

És épp ez idő szerint az én könyveimet, Bernard Malamud és James Dickey és Joseph Heller és sok más elsőrendű hazafi könyveivel együtt, rendszeresen kihajítják az iskolai könyvtárakból az iskolaszékek tagjai, akik valamennyien azt mondják, hogy nem olvasták ugyan a könyveket, de megbízható forrásból tudják, hogy ártalmasak a gyermekekre nézve."

(Kurt Vonnegut: Virágvasárnap, 17. old.)

Csak nekem tűnik úgy, hogy ez az idézet, évtizedekkel ezelőttről (und egy másik kontinensről és kultúrából) itt és most is aktuális?

No igen, Vonnegut egy öntörvényű, cinikus humanista volt. Nem várt sokat a világtól, tapasztalatai okán nem is várhatott, gúnyos, sokszor maróan szarkasztikus módon állított pellengérre sok mindent, ami nem tetszett neki, de közben valahol mindig számított a jóra. Mondjuk nem teljesen alaptalanul, de persze ettől még manapság a cinizmus a realizmus, a kételkedés a tudás, hisz a kérdés az állítás. Vagy valami ilyesmi...

ectopolis.hu

Unalmas vasárnap délután, hüllővel

Igazán nem értem, miért nem most van húsvét vasárnap, pedig tisztára vasárnap van, rügyeznek a madarak, énekelnek a fák, a nap meg besüt az ablakon. Amitől persze látszik, mennyire koszos már, de ha tegnapelőtt nekiállok tisztítót ablakolni, akkor a tegnapi eső ráviharzik, és kezdhettem volna újra majd. Így meg csak koszos. De megvárom, hogy holnap esik-e talán, és ennek függvényében fogom bánni, hogy miért is nem mostam le végre.

A teknős élvezi a napot, ő mondjuk mindent élvez, ami fényes, meleg vagy hal, szóval neki könnyű örömet szerezni. De hát a hüllők nem bonyolult lelkek, hanem egyszerűek. Teó például a Spongyabobot szokta nézni, ha ott felejtem a tévét, a dán művészfilmek elől meg az ágy alá vonul emigrációba.

De most is napozik az erkélyajtó előtt, ami persze egy nagy ablak, csak könnyen ki lehet rajta menni, a nélkül, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedjünk. A konyhaablakon például nehezebb kimenni, viszont ha sikerül, életveszélyes sérüléseket lehet szenvedni, bár ahogy én érzem magam, nekem biztos nem. Azok a sérülések már semmilyen életre nem lennének veszélyesek, akkor már. A teknős viszont lassan kimehet az erkélyre, már sok éve nem fér ki alul a résen, viszont láthatóan hobbija a napfényes forgalomszámlálás. Ami húsvétkor nem lenne neki nagy élvezet, hiába néz az erkély két soksávos főút kereszteződésére, egy átlag vasárnap sincs nagy forgalom, húsvétkor pedig csak-egy két részeges baleset, de azokat túl könnyű megszámolni.

Tényleg, a húsvét az valami olyan, amit gyerekkoromban nem vártam annyira, mint a karácsonyt, de azért eléggé, azóta meg nem várok egy ünnepet sem, ünnep az, ha nem kell kényszeresen ünnepelni, szép az ami érdek nélkül tetszik, a felhők felett mindig süt a kozmikus háttérsugárzás,  Gloria meg este fan.

A teknősnek ebből a szempontból könnyebb, neki minden nap nap, ha van hal, lehet mászkálni meg néha napozni, nincs alapvető baja a világgal.

Ettől még lehet, hogy holnap lesz húsvét hétfő, elvégre a tér-idő kontinuum kiszámít...ható, csak nem nekem sem.

Elítéli, mi?

A Felcsútok Géniusza elítéli a bucsai tömegmészárlást. Nájsz, ez igen, ez már a határozott kiállás, kár hogy a főni nem a saját szájával ítél el, hanem a szóvivőnek nevezett talpnyalóján keresztül. Havasi nertárs állít ilyeneket, de sajtótájékoztatásnak szánt közhely-felböfögésében sem vélem megtalálni az értelemet.

Mert hát van olyan emberformájú, aki nem ítél el egy tömegmészárlást? Állított ezzel valamit a szövegíró? Rohadtul nem. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy szerintünk Hitler rossz ember volt. Közepes festő, de rohadt tömeggyilkos, pszichopata állat.

Na innen pont ez hiányzik. Hogy ugyanis elítéljük a mészárlást (és akkor mi van? - el van ítélve, ez egy szimbolikus gesztus), de nem ítéljük el a felelőst. A szóvivő, akinek a száján keresztül elvileg a pártvezér és kancellár beszél, nem nevezi nevén, hogy akkor most Vlagyimir Vlagyimirovics, vagy Hófehérke és a Hét Törpe a felelős, esetleg a náci ukránok direkt magukat lövik hasba, csak hogy rossz hírét keltsék a pompás orosz diktatúrának. (Navalnij is direkt deportálta magát az aktuális gulágra, ugyanezért.)

Aszongya a felcsúti döbrögi, az ő másik szájával, hogy "ki kell vizsgálni". Na ja, de mi lesz ha kivizsgálják, aztán mehet ő is a hágai bíróságra, mondjuk csak a tanúk padjára, hogy akkor most a pszichohaver tényleg egy kibaszott tömeggyilkos?

Amúgy az, efelől ma már nemigen lehet kétség. És itt nem a rákay kálmán -féle fizetett hisztiről, meg annak indokolatlan trágárságáról van szó (lásd az előző poszt), hanem halottak százairól, ezreiről.

Úgyhogy most indokoltnak érzem: Menjenek ezek a kurva anyjukba!

bbc.com

A nertárs kifinomult ízlése

Már megint egy parádés címbe botlottam, a szokásos heti, "borzongjunk az origón" felfedezőtúrám során. Ugyanis a címoldalon szembe jött az alábbi:

RÁKAY PHILIP: AZ EXKOMCSI-SZÉLSŐLIBERÓ ÉRTELMISÉGI PÖCEGÖDÖR LEGALJÁRÓL FELSIKKANTOTT CSÁKI JUDIT NÉNI IS

Namost, rákay kálmán (filipezze az anyukája, ha nem szégyelli), itt már a címben a keresztény-konzervatív, mélyen polgári mentalitás egy olyan szép példáját nyújtja, hogy arra még a Csöcsös Tocsogó Bár és Grill (a közismert polgári szalon) törzsközönsége is elismerően csettint, hogy igen, így kell ezt! Ez annyira ízléses, kifinomult és komoly szellemi hátteret mutató megfogalmazás, olyan mértéktartó, másokat tisztelő polgári attitűdöt villant, hogy Armani öltöny legyen a talpán, aki nem feszül rá büszkén, kálmánunk fess alakjára.

Mert kálmánéknál drága öltönyben, Merci terepjáróban és Rolex órában mérik a polgáriságot, meg a konzervativizmust, kár hogy Csáki Judit színikritikusnak és nem mellesleg egyetemi tanárnak valószínűleg a kisujjában is több van, mint ami kálmán fejében valaha volt. Mondjuk nincs is Rolexe, de gondolom nem is vágyik rá.

Amúgy lehetne ez egyfajta jókívánság:  Gyalázzon téged a rákay kálmán! Akkor már biztos, hogy jó fej vagy...

p.s. Igen rákay nertárs csupa kisbetű, nemecsekernői jelleggel. Meg egyáltalán: ezek a kifinomult főpolgárok, mi viharért nem bírják leírni, hogy "liberális"? Liberóznak, libernyákolnak, ami annyira kisstílű, hogy arra nincsenek szavak. Én sem hívom a konzervatívokat (akikből alig van nálunk) mondjuk "konzerveknek". Ennyi mindenkinek jár, az, akit meg amúgy százmilliókkal töm ki az állam, a liberálisok adójából is, az legyen már minimálisan kulturált. 

TikTok a kertben

Na jó, igazából  Titkok a kertben, de néha nem bírok ellenállni a különösen szánalmas szóvicceknek. Pláne mert a HBO négyrészes minisorozatának már az első epizódjának első feléből kiderül, hogy a titok az két elásott hulla. Ami hát innentől nem titok, hanem tény.

A hullák pedig a Susan nevű, nem kicsit megzakkant nő szülei, akiket a férjével, Chris-szel tettek el láb alól, valamint six feet under, még úgy tizenöt évvel korábban, az akkori házuk kertjében. És azóta is menekülnek, meg hazudoznak a rokonságnak, hogy hol is van fater meg mutter. 

Épp Franciaországban élnek, illetve főleg nyomorognak egy lepukkant lakásban, a kifizetetlen gáz- és mindenféle számlák árnyékában, a pasi nem kap munkát, mert igazából nem tud elég jól franciául, a nő meg eleve alkalmatlan lenne ilyesmire. Ő egy álomvilágot rakott össze magának, főleg régi westernfilmek kliséiből, miközben inkább egy középkorú, kispolgári Bonnie és Clyde ők. Nyomorultak, de szinte szimpatikusak, a nő menekül a valóság elől, a pasi próbál megbirkózni vele (mondjuk nagyjából sikertelenül), de hamar kiderül, hogy ki a főnök. Cherchez la femme - ha már a franciáknál egzisztálnak.

És akkor egyszer csak lebuknak, annyira nincs pénzük ugyanis, hogy Chris felhívja a nevelőanyját, nagyjából elmondja mi az ábra és pénzt kér. Tabitha mama meg két kapura játszik, mert egyrészt küld pénzt, másrészt meg felhívja az angol rendőrséget. (A három londoni zsaru igazán szórakoztató karakter.)

filmsor.hu

Szóval a sorozat valamiféle krimi, ráadásul igaz történet alapján (a házaspár jelenleg is 25 éves börtönbüntetését élvezi) de nagyon messze megy a hagyományos krimi kliséitől. Egyfelől az elején még az van kiírva, hogy "ez egy igaz történet", aztán eltűnik a true szócska, és marad, hogy "ez egy történet". Mert a páros a mai napig ártatlannak vallja magát, hogy hát ez baleset volt, ők csak a testelásásban bűnösök, de az meg egy rendes gengszter-rap klipnek is elengedhetetlen dramaturgiai eleme, szóval nem akkora ügy, pláne másfél évtized távlatából.

A sorozat amúgy folyamatosan játszik azzal, hogy ez egy valós fikció, az első rész elején már rögtön halljuk, hogy "csapó, eső indul", és tényleg. Aztán a szereplők időnként belebeszélnek a kamerába, kinézve a képből, meg konkrétan látjuk, ahogy díszletek közt zajlik a cselekmény.

Az egész atmoszférája amúgy pazar, mint ahogy a két főszereplő is. Susant ugyanis Olivia Colman adja, Christ meg David Thewlis. És persze az egészet miattuk néztem meg, amúgy jogosan, de a többiek is jók, meg az egész úgy egyben. Dráma, komédia, mifene, bírom mikor műfajilag besorolhatatlan a cucc.

hbomax.com

... csak mert saját véleménye van

Elég megdöbbentő hír volt, hogy Nigériában 24 év börtönre ítéltek valakit, azért mert ateista. Hivatalosan "blaszfémia" volt a vád, ami ugye elsődlegesen  istenkáromlást jelent. Na most,az ateizmus nem istenkáromlás, sőt valójában az ateizmus is hit kérdése, mert vannak akik pont abban hisznek, hogy nincs isten. De persze ahogy a vallások tanai sem bizonyíthatóak, úgy az ateizmus sem, ezért mondom az is egy hit, csak épp valami/valaki nemlétezésébe vetett hit. Az igazi kételkedő az agnosztikus, aki szerint nem lehet tudni, úgyhogy nem foglal állást sem valamiféle isten léte vagy nemléte kérdésében.

És ennek a nigériai faszinak még viszonylag szerencséje volt, mert ha az ateizmusa mellett, még mondott volna valami sértőt Mohamedről, akkor most a kivégzését várhatná. Mert hogy arrafelé a saria, a muszlim teológia (persze abból is többféle van) erkölcsi parancsolataiból levezetett jog van érvényben, ami egy kellemesen középkori, eretnekégetős hangulatú rendszer. Csak arrafelé az akasztás meg a megkövezés a divatos kivégzési mód.

De az innen, Európából nézve elfogadhatatlan, hogy valakit akár ki is végezhetnek, csak mert más a vallási álláspontja. Ja, itt is volt ilyen, épp a már emlegetett eretnekégetések idején. Felénk elvileg magánügy a vallás (meg persze politikai fegyver), és hát a Szent Inkvizíció is nagyjából a 13-15. század magasságában működött. (Bár érdekes adalék, hogy a hírhedt spanyol inkvizíció 1833-ig létezett, bár a 19. századra már csak valami egyházi cenzúrahivatal maradt belőle.) De Európa nagy részében a reneszánsz azért eltüntette azt a gondolatot, hogy vallási alapon végezzenek embereket. Bár I. Mária angol királynő, a híre "Bloody Mary" komoly vallásüldözést folytatott a protestánsok ellen a 16. század közepén, ehhez képest nálunk Pázmány Péter a 17. század elején már a hitvitázás szó- és írásbeli változatait alkalmazta.

Szóval az inkvizíció a mi kultúránkban elég régen volt már, de Nigériában működik egy nagyjából annak megfelelő vallási rendőrség, ma is. Egyébként nem csak ott. Ami szolidan annyit jelenet, hogy sok muszlim országban, még elmaradt  felvilágosodás, illetve annak az ottani megfelelője. És ez az, ami miatt a nyugaton is megjelenő, radikális muszlim hitszónokok és szektavezérek veszélyesek, mert ők középkori módon gondolkodnak, és középkori módon szeretnék átrendezni maguk körül a világot.Mert van, ahol tényleg ez még az államrezon, és akkor miért ne lehetne felénk is.

Számomra Nigéria rémes egy hely lehet (mondjuk Szaud-Arábiával együtt), mert ahol nem szabad a gondolat, ott nem lehet szabadon élni, de akkor meg minek?

p.s.Nálunk talán valamikor a 90-es években háborgott az akkori kádéenpé, hogy ezek a liberálisok, ezek vallásgyalázók, mire TGM írt egy cikket, hogy ja kérem, egy szabad országban szabad vallást gyalázni is, meg persze szabad azt másik félnek kikérni magának. De kötelezővé tenni nem lehet világnézeteket. Egy szabad országban.

Az igazság bajnokai

Ja, ez is egy filmcím, egy dán (és részben talán svéd darab) film címe. Ahol az Igazság bajnokai valójában egy fedőszervként motoros bandaként működő, de alapvetően drogban, gyilkosságokban és főleg emberkereskedelemben utazó feketegalléros bűnözők betéti társasága. Akik kinyírják egyik kiugrott tagjukat, de nem szimplán lelövik, hanem szerveznek egy merényletet a vonat ellen, amelyen utazik, hogy az egészet egy vasúti balesetnek tekintse a hatóság. Annak is tekinti, csak épp az egyik túlélő, egy nagyjából Őrült Tudósnak (pontosabban az Őrült Tudós egy árnyalatnyival normálisabb haverjának) kinéző faszi, a megszállott statisztikus meg adatelemző ezt máshogy gondolja. Nyilván helyesen.

,

Úgyhogy megkeresi annak a nőnek a családját, akinek átadta a helyét a vonaton, és aki így helyette halt meg, hogy előadja az elméletét. A nő férje, illetve ekkor már özvegye viszont épp e tragédia miatt repült vissza (talán)Irakból Dániába, szóval egy poszttraumatikus mindenféle kiégettségben szenvedő fazon (na ő Mads Mikkelsen, aki itt sem tud hibázni), és mivel a rendőrség nem nagyon akar foglalkozni velük (bizonyítékokat meg nem mutathatnak nekik, azokat azért nem teljese legálisan szerezték) saját kezükbe veszik az ügyet.

És akkor innentől két szálon fut a cucc, van egy apa-lánya magánéleti dráma, meg egy látványos bosszúpornó, ahol Markus az ex-katona, meg három durván félnótás, de legalább újdonsült haverja főleg géppisztolyos érveléssel küldi a pokolra a bandatagokat. Na jó, az elsőnek még puszta kézzel tekeri ki a nyakát hősünk, de onnantól inkább a gyorstüzelő fegyverekre bízzák a privát igazságszolgáltatást.

port.hu

És ami fura, a ködös-sötét utcákon zajló leszámolást időnként vicces epizódok kísérek. Nyilván főleg azért mert a Markust segítő három muskétásból kettő konkrétan klinikai-pszichiátriai eset, a harmadik mg egy lelkileg megtört, de legalább mozgássérült fura fazon. Az ex-katona lánya is sérült, na ja, nemrég halt meg mellette az anyja, a pasija viszont egy folyton pszichologizáló, love-peace vonalon működő neohippi, úgyhogy nem csoda, ha Markus néha behúz valamelyiknek.

Amúgy még hepiend is akad, de egy akkora mészárlás után, amit az előző jelenetben performálnak. minimum egy hangulatos szentestézéssel kell zárni.

Szóval ez a film néha lélektani dráma, néha sorstragédia, néha akciófilm, néha meg fekete komédia - ezt így Martin McDonagh tudja hasonlóan keverni, mondjuk a Három óriásplakát Ebbing határában című remekében.  Lehet hogy az a titok, hogy ő és Anders Thomas Jensen is előbb voltak írók, aztán lettek rendezők, avagy ki más tudná jobban megrendezni a forgatókönyveiket, mint ők maguk. Olyankor nem kell azon töprengeni, hogy mire gondolhatott a költő? Ja, és bosszúfilmnek meg kis híján Oldboy-minőségű. A cím meg azért szellemes, mert hőseink úgy lesznek az igazság bajnokai, hogy kinyírják az Igazság bajnokait, csak hogy látható legyen, hova lesz a nomen est omen.

A becsapódások hiányzó újszerűsége

Érdekes videó jelent meg  a 444-en (eredetileg a twitteren), amiben az látszik, hogy bombák csapódnak London ikonikus épületeibe. Csak hogy a nagybritánok érezzék a gondoskodást, hogy az ukránok rájuk is gondolnak, milyen lenne ha most épp őket bombáznák. Mondjuk a második világháborúban bombázták a várost eleget, ezt a tweet közreadója is elismeri, de talán épp ezért nincs ezen már mit magyarázni. Ráadásul a britek akkor annak a Szovjetuniónak voltak szövetségesei, amelynek Ukrajna is része volt. Legfeljebb nem wolt még twitter.

Meg hát azóta már - hollywoodi filmekben főleg - már annyiszor láttuk fölrobbanni a Fehér Házat, meg nézhettük meg ahogy romba dől Manhattan (miközben ráborul egy repülőgép-anyahajó is), meg ugye az a sok kurva üstökös, hogy azokhoz a képekhez képest ezek nem igazán felzaklató képek.

Mondjuk az epikus pillanat, mikor fölrobban a parlament óratornya (ezt sokan tévesen, ám közkeletű módon Big Ben néven emlegetik), de az igazán sokkoló képeket azért mégis innen a szomszédból kapjuk. Ezek persze Vlagyimir Vlagyimirovics Pszichopatov elvtárs szerint ugyanolyan filmtrükkök, mint mikor atomtámadás éri mondjuk Los Angelest. Hisz ott ez csak kulturális értelemben képzelhető el, úgy mondjuk rendszeresen, de 9/11-re azért még mindenki emlékszik, aki elmúlt huszonöt, és nem drogozik túl sokat.

Ez már nem érdemel többet...

A választás előtt már nem volt kedvem politikáról írni, azóta meg nincs mit. A magyar politika most már biztosan egy civilizációs fekete lyuk, korrupt tolvajokkal, és  rájuk szavazó agyhalottakkal, meg nyilván a teljesen eltorzított választási meg hatalmi rendszerrel. Pusztuljon az egész, a kurva életbe! (És akkor már volt pár napom lenyugodni...)