Kultúrtáj

„Az ún szinházbajárást csak a komcsi szakszervezetek sorolták a kultúrához.“

(kormányhitű kommentelő a Mandineren)

Az ún. kultúra toleráns egy állat, még az egészen hülyéknek is jut belőle a maguk szintjén. Elvégre a kultúra az valóban nem színjázbajárás, prelúdium és fúga, csak a folyamat, ahogy létezünk a világban. Úgy általában. Mert ha nem vagyunk Maugli, a természet nem olyan lágy ölén, nem üvöltjük a farkasokkal a holdat, azaz emberként létezünk, akkor rendelkezünk az emberi kultúrával, legalább is tisztában vagyunk azzal, hogy van valami szimbolikus rend, amihez aztán legfeljebb nem alkalmazkodunk.

Mert például nem vagyunk komcsi szakszervezet. Komcsi szakszervezetnek lenni amúgy is szar lehet, az ember olyankor rosszul szabott öltönyökben fontoskodik, olcsó cigarettát szív, és magabiztosságát jobbára abból meríti, hogy buta, mint a sár. Jut eszembe, ez utóbbi kitétel elég jól írja le a fent idézett kommentelőt is. Aki persze nem komcsi, magát nyilván népben-nemzetben gondolkodó(?) jobboldalinak tartja, pedig a bármilyen oldalisághoz is kell egy minimális műveltség. Ő igazából bolsevik (azaz magát a tényleges, valamint a morális többséghez soroló), mint annyian ebben az országban, ami persze érthető, minél butább valaki, annál inkább nincs tisztában azzal, mennyi mindent nem tud. És innentől lehet magabiztosnak lenni. A következő lépcsőben meg arrogánsnak, hogy aztán kioktathasson másokat. Elvégre anno Csurka elvtárs is megmondta, hogy a szakértelem bolsevik trükk. Plusz - teszem hozzá - gátolja a tisztánlátást.

Színházba járni meg nem kell, már harminc éve is létezett a Kurva sok dráma, darabonként maximum négy mondatban című kötet, szóval minek órákat pazarolni arra, hogy Romeró meg Juliett a végén úgyis meghalnak a picsába.

Amúgy az idézet abból a kommentfolyamból van, ami a hír alatt hömpölygött, miszerint a Kösságelnökasszony felköszöntötte Kern Andrást a 75. születésnapja alkalmából. Mer ugye hogy merte, a rohadt komcsi zsidót csak úgy felköszönteni? És egyáltalán, kiafaszom az a Kern, mit tett le az asztalra azon kívül, amit?

Boldogtalanok a lelki szegények

Tegnap exkluzív, egyszemélyes, letöltés általi megtekintést szerveztem magamnak A sziget szellemei (eredetiben: The Banshees of Inisherin) című filmre, amit már rég vártam, azt' mégis meglepett, mikor láttam jönni. Merthogy ez Martin McDonagh negyedik filmje, és az előző (a Három óriásplakát Ebbing határában) már öt éve volt. de hát ilyen ez a popszakma, a faszi igazából drámaíró, méghozzá az egyik legjelentősebb a kortársak közül, de néha ír forgatókönyvet, és olyankor leginkább meg is rendezi, elvégre mégis csak ő tudja a legjobban, mire a frászra gondolhatott a költő? (Először az In Bruges esetében volt így vele, aztán jött a Hét pszichopata meg az óriásplakátos, és most itt van ez a torokszorító kamraizé. Amúgy anno - talán '90-ben - Tom Stoppard is végül maga vitte filmre a Rosencrantz és Guildenstern halott című darabját, amit valamiért mégis előbb láttam színházban mint moziban, szóval nem egyedülálló, hogy sikeres színpadi szerzők elcsábulnak.)

McDonagh amúgy csinált két fura gengszterfilmet és egy darab személyes bosszútörténetet, mindegyik tele volt drámaisággal, és éjfekete humorral, szóval pont nekünk valók voltak, amennyiben igaz, hogy sírva vigad a magyar. Na ez itt nincs, pontosabban csak nyomokban, esetleg a humor időnként annyira fekete, hogy már nem is lászik. (B-verzió: a neten rendelt tartalék humorérzékem ócska kínai hamisítvány.)

Mert itt az van, mintha az író-rendező nem eleve filmet csinált volna, hanem valamelyik színpadi művét vitte filmre, ami egyébként valószínű, mert úgy harminc éve volt neki egy soha nem publikált, de gyanúsan majdnem ugyanilyen című, nagyjából befejezetlen darabja.

Szóval ez itt egy kamradráma, nagyjából négy figura köré építve. (Mellékszál: mind a négy színészt jelölték oszkárra értük.) 1923 van, tavasz, az ír szigeten épp zajlik a polgárháború, a parttól nem messze lévő kis szigeten meg (jobbára) lélektani hadviselést folytat egymás ellen az ott lakó maroknyi troll, ilyen tehénpásztor-kocsmáros-alkesz rendőr-falu bolondja felállásban. Javarészt rosszkedvűek, magányosak, lepukkantak, isznak mintha nem lenne holnap, életcéljuk pedig maximum az, hogy holnap is így legyen. no meg hogy legyen friss pletyka rendszeresen, de lehetőleg a gonosz fajtából ám!

Padraic (Colin Farrell) meg Colm (Brendan Gleeson) közvetlenül a film kezdete előtt még barátok voltak (aztán jött a kameraláz, gondolom), de mi már csak azt látjuk, hogy utóbbi nem áll szóba az előbbivel, mert egyszerűen ráunt a valóban kissé egyszerű szerzetre, aki két órán keresztül képes mesélni arról, hogy előző nap miket talált kedvenc szamara szarában. (Pedig gőze sincs az alliterációról.) Márpedig Colm már öreg, nincs neki erre ideje, lassan kitölti életét, hogy várja a halált. Ameddig viszont sok gondolkodnivalója akad, plusz meg kell még írnia a Nyekergések Hegedűre Op. Akárhány című, népzenei ihletésű... népzenéjét. Elvégre ő nép. Szóval elhajtja a másikat, és innen indulna film története, ha lenne neki. Na jó van, csak nincs benne  gyilkosság (legfeljebb ön), autós üldözés és titkosügynökök, csak lecsúszottság, céltalanság, családon belüli erőszak, levágott ujjak és egy halott szamár. Hát, így leírva azért elég jellegzetes McDonagh, és tényleg az, de tényleg a színpadi értelemben. (A film kompletten elférne színházban is, szerintem fog is.)

Nem mesélném el a cselekményt, vagy hogy mire fut ki (a mire nem), mert érdemes megnézni. Ugyan az oszkár-díjnak nem sok értelme van már manapság, de a kilenc jelölés azért jelez némi pozitív kritikai visszhangot, én minden esetre oda vagyok érte. Csak a következőre ne kelljen már öt évet várni...

p.s. Eredetileg a Sztálin halála című, 2017-es angol-francia agymenésről (szakszerűen: szatíra, csak hogy alliterálhassak én is) akartam írni, csak becsapott a fenti műegész, szóval arról majd legközelebb, ha kihevertem 1923-at, jöhet 1953.

Korai (ma van a holnap)

Van abban valami megindító, mikor mosogatás közben az ember belehány a mosogatóba. No nem mintha jól esne, csak muszáj, ha már volt olyan lusta, hogy a reggeli maradékait nem takarította el azonnal. De hát ilyen ha a rádióban esik, egy meghatározatlan állagú hétfő kezdődik épp, a hasmenés meg aznapra már kipipálva.

Előnye ugyanakkor a helyzetnek, hogy a lehányt kávésbögrét és tányért rögtön el lehet mosni újra, még folyik a víz a csapból, még mosogatószeres a szivacs, még nyílnak a völgyben a kerti virágok. (Ja, nem.) 

De már hó takará el a buszmegállót, a tél dere megüté fejemet, még szerencse hogy nem érdekel, mióta van visszérkrémem és megkedveltem a darabolós horrort, csak megvárom hogy jobban legyek.

Az emberi szervezet remekül megtervezett mérleghinta, ha fejben épp lent vagyok, de nagyon, legalább nem fáj a lábam, amennyiben viszont magzati pózban nem alszok egész éjjel a gyomorgörcstől, akkor többször is felröhögök valami gagyi vígjátékon, de akkor is, ha fáj. Az ideális persze, ha a hinta megáll középen, ez van most, kényes az egyensúly, a magafajta vénembereknél nehéz megtartani.

De már két napja nem hánytam a mosogatóba, viszont vad médiafogyasztásban vagyok, de annyira, hogy a végén még ide is fogok írni régebben, pedig tegnapelőtt még az volt, hogy á dehogy. (Mondjuk az is, hogy soha se mondd, hogy soha többé.)

Hát ja, ingadozom mint a középparaszt, de ez nálam nem bizonytalanság, hanem létállapot, egy hullámvasúton lakom, azt' csodálkozom ha indokolatlanul gyakran van hányingerem.

Közben meg reménytelenül grafomán vagyok, úgy tűnik nem tudok nem írni. Legközelebb majd kései szerelmi költészetemmel jelentkezem, csak előbb még meg kell alkotnom a korait. 

(Ami szép lesz, főleg hogy a lehányt bögrétől indultam.)

49

Ma van a születésnapom, de legalább nem érdekel. Momentán semmi ünnepelivalót nem találok magamban, az életem évek óta egy szigorúan monoton kudarctörténet. Úgyhogy már az se zavar, hogy a mai nappal belépek az ötvenedikbe (gyengébbek kedvéért 49 lettem),amúgymeg ha mindenki annyi idős amennyinek érzi magát, akkor én 110. Pláne mert harmadik napja rajta van valami fosós-hányós frásznyavaja, két egymás utáni éjszakán nem tudtam aludni, jóformán egy percet sem, úgyhogy nem vagyok humromnál sem, pedig ma már egyszer felröhögtem valami vígjátékon. De a röhögéstől meg éreztem közeledi a hányingert, úgyhogy átkapcsoltam valami nácis dokumentumfilmre. Na, azon nem lehet röhögni.

A blogot nem tudom, írom-e tovább, most esélyes hogy nem, meghagyom itt archívumnak, azt' ha véletlenül lesz mondanivalóm a világ állásáról, esetleg ha eret vágok az irodalmi vénámon, majd megírom. Nincs kizárva, hogy akár holnap, de az se, hogy egy hónap múlva. Never say never again.

Szezon

Az enyhe időnek köszönhetően kezdődik a pollenszezon, persze köszöni neki a fene, én ma délelőtt már percekig bírtam tüsszögni, megállíthatatlanul. Pedig a pollenszezon, az valami olyasmi volt, mint mondjuk a baseball-szezon, vagyis rohadtul nem érdekelt, nem voltam érintett benne, nem is néztem. Most meg tüsszögök, a torkom köszörülöm, és egyre gyanúsabb, hogy nem megfáztam, a hanem a pollen a mégis.

Pár éve még azt hittem, csak az emberi hülyeségre vagyok allergiás, az ma már hidegen hagy, de a szezonok egyre kevésbé, pedig a színházi szezon például érdekelne, csak arra nem telik, a pollen meg ingyen van. Persze lehetne mondjuk mogyoróallergiám is, úgysem eszek mogyorót, de mondjuk egy laktóz-intolerancia megviselne, miután ma még bármikor megeszem a két hete lejárt joghurtot. (Elvégre a joghurt az romlott tej, nem?)

És bár nem vagyok rájuk allergiás, de utálom az erős napfényt, a rovarokat en bloc, a kalácsban a mazsolát, az objektív idealista filozófiát, valamint a rádiós popzenét. Az ananászt a pizzán, a sorbanállást bárhol, a focit, a Jóbarátokat, a repülést, a nyarat, az öltönyöket. És egyikre sem tudnak felírni gyógyszert, az időnkénti tüsszögéssel meg jól elvagyok.

Elveszíti jellegét

Péntek tizenharmadika van, ami annak az emléknapja, hogy már majdnem két hételtelt a hónapból, ami pont péntekre esik. Jobbára az egész hónap, kivéve mikor nem. Ma geopolitikailag jelentős események történtek (és hol van még az este!), például meghalt Elvi (a Prézli) egyszem lánya, a felcsúti meg megint basztatta kissé az EU-t a szokásos reggeli rádiós igehirdetésében. Jó, hát állítólag valahol van háború van, de  király beszéde meg a királylány halála azért mégiscsak fontosabb, háború már van egy ideje, még el is tart egy darabig, ott egy péntek tizenharmadika nem számít jeles napnak, csak szarnak, mint az összes többi.

de az tényleg durva, ahogy az örökös minielnök a saját aljasságából farag erényt a hívei előtt, miszerint Brüsszel már megint valami ritka nagy szemétségre készül. Tényleg, soha nem Unió vagy EU, csak Brüsszel, így legalább a megfogalmazásból már tudható, hogy Ártunk és Ormányunk valamely tagja épp valami ordas nagy demagógiát készül elővezetni, a "Minket Mindig Báncsanak"-paradigma jegyében.

Most épp az van, hogy a eus brüsszel felfüggesztené az Erasmus-programra szánt pénzeket, mire a karmelita döbrögi benyögi, de nem hagyjuk magunkat, akkor majd fizet a magyar állam. Ha nem ült volna biztos toporzékolt volna egy kicsit, ha már a második dackorszakát éli. pedig csak nem kellett volna magánalapítványokba kiszervezni egyetemeket, aztán beültetni a kuratóriumokba fideszes minisztereket. Mert ugye egyetemi autonómia.

Nekik persze igenis ezt kellett tenniük, mert alapítványi kuratóriumok alá került vagyon onnantól elveszti közpénz jellegét. De most épp neki áll feljebb,  a felcsúti talán az utóbbi hónapok legirritálóbb interjúját performálta ma, amikor kifejtette, hogy ez a Brüsszel ez már annyira gonosz, hogy bár az ő (nyilván hősies) szabadságharcával van baja, a gyerekeinken áll bosszút.  A gyerekeinken. Bosszút!

Oké hogy fazonnak már rég elmenetk otthonról, politika helyett nettó hatalomtechnikát művel, de ilyen szövegeket csak egészen gusztustalan diktátorok szoktak előadni. Lisa Marie Presley meg erre meghal. Véletlen?

p.s. Tényleg, hogy hívnák a fideszes vezetők énekegyüttesét? Diktátorok. Bocs.

Cápasó

És akkor szembe jön az élet, miszerint egy reklám az Ertéel Márnemklub műsoráról, hogy Cápák között - Üzelti Show. Ja télleg, az üzlet az egy cápasó, de a fene gondolta volna, hogy pont egy valóvilágos, Nagy Testvért játszó médiamulti áll elő egy ilyen kapitalizmus-kritikával. Mert tudjuk, hogy a rendszer lényege "az erősebb kutya baszik" paradigma, erről szól minden egész és féldiktatúra (like ours), meg az eredetileg Adam Smith-féle láthatatlan kéz (aka piac), de ritkán szokták ennyire nyíltan bevállalni.

Hogy az üzlet az cápás műsor, és még örülj annak, ha csak megbasznak, de nem esznek meg közben (vagy utána, mint sáskáéknál). Arról hogy egyformán emberek vagyunk, örök lelkek, felebaráti szeretet, szolidaritás, empátia, nos, erről szó se essék. Haszon, produktivitás mindenek felett, emberek helyett már rég humánerőforrások vagyunk egy poszthumán gépezet karmai között, ahol a sorsunkról döntők is csak eldobható alkatrészek, de legalább mind egyformán vagyunk egyéniségek.

Vettem a merészséget, és belenéztem ebbe a "műsorba". Hát, a hányinger enyhe kifejezés arra, ahogy elő van vezetve. Középbuta, középgazdag, középsikeres üzletemberasszonyok próbálnak okosnak látszani, náluk szánalmasabb alakok kapcsán, nagyjából sikertelenül.

Sörhasú, rosszul öltözött, fogalmazni nem tudó "befektetők" bírálják el, ahogy mondjuk  a középkorú háziasszony előáll a forradalmi pizzásdobozzal. Előbbik a cápák, utóbbi nemtomki. De ahogy nerisztánban nincs kapitalizmus a szó klasszikus (mondjuk marxi) értelmében, merhogy neofeudalizmus vagyon (főispánok a vármegyék élén, you know), úgy ezek a ki tudja honnan begyűjtött bizniszmenek legalább remekül reprezentálják azt a kupac trágyát, amit mifelénk gazdaságnak hívnak. Mondjuk olyanok is, fejre, kommunikációra, kisugárzásra egyaránt.

És ahogy megnéztem párszor negyedórát ebből a mentális-kulturális hulladékból, rájöttem az általuk reprezentálni óhajtott rendszer lényegére: troll-kapitalizmus.

Azaz nem egyszerűen ki akarnak zsákmányolni, de még ki is oktatnának közben, hogy mi a fontos, mi az értékes, mi legyen neked is az. Okosnak hiszik magukat a szocipata törtetők, és kioktatják azokat, akik - amúgy indokolatlanul - ezekre a gonosz manókra akarnak hasonlítani. Oké, persze nem igazán, csak szeretnék, ha bankszámlájuk hasonítana azokéra, de minek? Önmegvalósítás, mi?

A bankszámlám nem én vagyok, bassza meg!

Falig ér a falikép

A régenmindenjobbvolt idején az úgy volt, hogy festményeket főleg múzeumokból loptak, jellemzően a keretből kivágva, és rosszabb esetben ezek után a keretet vitték el. Mert a képtolvajok nem voltak feltétlenül képzett művészettörténészek is egyben, és ház nekik az a szép, cirádás arany keret jobban tetszett, mint a kövér pucér nő a fűben, meg egyébként is ki a fasz az a Rubens? (Mellékszál, de ezzel analóg, hogy találtam én már egy teszkós szatyornyi bélyeget lomtalanításkor, mert az újrahasznosító kollégának megtetszett a kirakott albumok aranyozott (mű)bőrkötése, de a sok hülye bélyeget azt már nem akarta cipelni, hisz az több deka, de nem adnak érte semmit a MÉH-telepen.)

Viszont freskók valahogy sose loptak, a Leonárdó utolsó vacsorája is megvan még annak a római kolostornak a falán. Mondjuk nem tudom, a képen melyik Leonárdó, talán a középső szakállas fazon. Igaz, nem elég ősz, de ez biztos egy fiatalkori önarckép, persze akkor meg azt nem értem, hogy miért ez az utolsó vacsorája, mikor nyilván tök sokáig élt még, de hát a művészi szabadság az olyan, hogy maga esik bele. Minden esetre a falra hányt festmény az jellegénél fogva nehezen lopható, szóval a freskók alapvetően biztonságban vannak.

Ehhez képest nem értem, hogy a méltán híres és ismeretlen Banksy faliképeit, avagy graffitijét hogy viharba lehet ellopni? Pedig párszor előfordult mostanában, legutóbb épp Ukrajnában egy szétlőtt ház falára kent/fújt alkotását, amiért akár tizenkét évet is kaphat az elkövető. Mármint nem Banksy, őt legfeljebb illegális graffiti, azaz rongálás miatt lehete csesztetni, de ugye máig is csak sejtések vannak, hogy ki a fene ő, meg hát lássuk be, egy szétágyúzott házon már nincs sok rongálni való. (Az igazi street art ez esetben az orosz tüzérség számlájára írható.) 

Azaz az kaphat tucat év kótert, aki elvitte. De hogyan? Freskókat nem lehet leszedni, legfeljebb vakolattal együtt, de egyben?

A megfejtés szerintem az, hogy ez nem freskó, hanem szekkó, azaz nem a még nedves vakolatra festették, hanem szárazra. Úgy biztos kevésbé lopásálló. Miszerint Banksynek, meg rajongóinak az a pechje, hogy a művészkedés előtt nem zuhogott pár napig, mert akkor freskó lenne, és - akár egy Leonárdó vagy Mikel Andzseló - még ott lenne évszázadokig. Vagy a következő bombatalálatig legalább.

444.hu

Valami nagy nagy tüzet kéne nyitni. Ja, nem.

Vlagyimir Vlagyimirovics Pszichopatov  másfél napos tűzszünetet rendel el, hogy a harcoló emberanyag (állomány, humánerőforrás, de semmiképp sem emberszámba vett sokaság) elmehessen karácsonyi misére, az ortodox karácsony alkalmából. A nem ortodox karácsonyra mondjuk magasról szart, pontosabban annak alkalmából épp ukrán civil célpontokat lövetett rakétákkal, de most szólt neki Kirill, a pravoszláv keresztapa, hogy de azért mégis, Jézus születése, a szeretet ünnepe, most egy napig ne lőjünk szét egy kórházat se. Milyen szép már ez, hát nem?

Mondjuk hogy a rommá lőtt városok határában lövészárkozó oroszok hol találnak valami rendes templomot az áhítathoz, az elmélyüléshez, meg krisztusi szeretet megéléséhez, az jó kérdés, lehet hogy az egésszel csak valami szégyenlős visszavonulásnak próbálnak megágyazni. Vagy simán csak képmutató faszok, és talán az utóbbi a valószínűbb.

Mert a háború az mocskos, véres és halálos, a rettegésen meg a nettó szenvedésen túl nem sokat kínál a katonáknak (és a civilek nagy részének), és ezen az sem változtat, ha valami félrészeg pópa tömjénfüstölőt lóbál a képükbe, akkor meg pláne nem, ha közben a felebaráti szeretetről hadovál. Azt talán már nem merné megtenni, de hát a keresztény egyházak mindig jók voltak abban, hogy háborús fennforgások esetén találjanak ideológiát az öldökléshez. Hasek írta a Svejkben, hogy a dúsan aranyozott egyház tábori papjai, miközben megáldották a fegyvereket, mindig úgy beszéltek az istenről, mintha valami generális lenne az ő oldalukon, (Vagy egy másik hivatkozás, gondolom ismerős: "És hajítsd el a szent kézigránátot a te ellenséged felé, ki - mivel nem kedves szívemnek - megdöglend." Ja, Monthy Python)

És igen, vannak azok a legendák, főleg az első világháborúból, hogy karácsonykor hallgattak a fegyverek, állítólag van benne valami, de ma, a média korában már biztos nem képzelhetjük el a rövidke fegyverszünetet valami ilyesmi érzelmeskedő slágernek:

Katasztrófaturizmus

Állítólag a Fehér zaj című egészen új film megosztja az embereket. Hát nem tudom, engem nem osztott meg, még egyben vagyok, ha nem is jó passzban, viszont ez kifejezetten tetszett. Mondjuk nem olvastam az alapjául szolgáló regényt (ami valamikor a nyolcvanas években íródott), de rém aktuális lehet ma is, pedig a hírek szerint igen posztmodern, amin meg már túl vagyunk asszem.

Igazából csak az egyik főszereplő, Adam Driver miatt néztem meg, akinek elmúlt évekbeli színészi elkövetései nyomán már megbocsátottam a ritka ócska Star Wars utózmány-trilógiát, mert kiderült hogy jó színész, csak ne kelljen eszelős tekintettel hisztiznie. Ő a tipikus kisvárosi fazon, és hogy épp buszsofőr, seriffhelyettes vagy a helyi főiskola tanára, az mindegy is, mindegyiket jól hozza.

Itt most az utóbbiról van szó, hősünk ugyanis a főiskolán tanít haladó nácizmust, Hitler-képzést, ahogy ő hívja, miközben egy kukkot sem tud németül, és innentől már látszik, hogy abszurd lesz a cucc, fekete humorral felütve, és tényleg.

Mert közben egy láthatóan totál diszfunkcionális család feje, a feleségével mindkettejüknek ez a negyedik házassága, van egy közös gyerek, meg három másik a korábbiakból, és este arról dumálnak az ágyban, hogy ki akar előbb meghalni, ha már a gyerekek kirepültek. Hát, igazából nem tudják, hogy haláltól vagy az egyedül maradástól féljenek-e jobban.

filmsor.hu

És ekkor persze jön a menetrendszerű katasztrófa, valami vonatbaleset nyomán elszabaduló mérgező gáz formájában, ők meg karanténba vonulnak (na, innen az aktualitás), fater elkezd összeesküvés-elméleteket gyártani, aztán menekülnek kissé az ebben a filmben emblematikus kombival. (Itt hangzik el az egyik tételmondat a kisebbik lánytól, aki azért figyeli, hogy a többi autóban nevetnek vagy komorak az emberek, hogy tudja, mennyire kell félnie.)

Aztán egy órányi katasztrófafilm után vége a kalandosabb résznek, és jóformán a sötét humornak is, visszatérhetünk a család működésképtelenségének kitárgyaláshoz. Ami azért gyorsan unalmassá válik, így már a végére az sem igazán érdekelt, anyu miféle gyógyszereket töm magába a miért, apu meg milyen halálos betegségétől fél épp. Kissé öncélú drámázgatásba fulladna a film, ha a színészek nem vinnék a hátukon (ja, anyu szerepében Greta Gerwig, aki azért rendezőnek jobb, mint színésznek),  de a tanulságnak szánt konklúzió azért kellemesen abszurd. Miszerint ha megszabadulsz a félelemtől, immunis leszel a halálra. Már ha jól értettem, amire azért semmi garancia.

De legalább a végére visszatér az abszurd, ami fontos a realitásérzék megőrzéséhez, ha már egy kifordult világban élned, s halnod kell.

Transzbűnháború

Majd' mindenhol nagyot ment a hír, hogy Ámerikában (asszemmisszi szipiben) most először végezhetnek ki egy transzneműt. De könyörgöm, ebben mi a hír? Ott még egypár államban van halálbüntetés, minek következtében úgy húsz-huszonöt év halálsor után kivégeznek embereket. Lehet hogy nemrég végeztek ki először valakit, aki félig eszkimó, félig sziú indián volt, de csak néha hordott a bakancsa alatt női fehérneműt, szóval az nem volt különösebb hír. De ha transznemű, akkor rögtön az, nyilván a rohamosan terjedő transzneműbűnözés okán, amitől oly látványosan retteg az itthoni, felcsútista söpredék.

Pedig ennek mondjuk egy gyilkossági ügy szempontjából semmi, de az égvilágon semmi jelentősége. Nincs ilyen- vagy olyanbűnözés, csak bűnözés van, mert ha lenne mondjuk a hazai nácik által időnként felemlegetett cigánybűnözés, akkor lenne magyarbűnözés, vidékibűnözés vagy cipőfelsőrészkészítő-bűnözés is, bár ez utóbbi nyilván társadalmi léptékben elhanyagolható.

Annak persze lehet értelem, hogy milyen társadalmi helyzetek ágyaznak meg annak, hogy valaki bűnöző legyen, például a nyomor és a kilátástalanság, a gengszerfilmek vezérlete szocializáció, vagy a politikai hatalom könnyeben teszi bűnözővé az embert, mint a buddhista szerzetesség. Hogy aztán valaki ellop egy fél disznót az ólból (az egészet nem bírja eltolni biciklin), vagy ellop egy fél gazdasági ágazatot, és két megyét (bocs, vármegyét), az már csak a gallér színét határozza meg, azaz hogy fehér-e az a gallérosbűnözés. De etnicizálni, vagy bármilyen egyéb kissebséggel azonosítani súlyos szellemi leárnyékoltságra vall.

Egyébként is tart a harmadik világháború, amely nemsokára kitör, szóval nekem aztán mindegy, az emberi butaságot legtöbbször csak az emberi rosszindulat múlja felül, ami baj, mert ha valaki okos és gonosz, a az legszarabb kombináció. Akkor már legyen hozzá inkább ostoba.

Becsapódás

Rémisztő jóslat: Belecsapódik a Napba a Föld! - ezetet írja a legszarabb magyar hírportál, címlapon. Hú de be vagyok én rezelve ezen, elvégre pont a múlt héten vettem tartós tejet. Meg is ittam mind a hír hatására, úgyhogy most nem tudom mitől fosok jobban. Még szerencse, hogy nem olvasok bele a cikkeknek nevezett izéikbe, így aztán nem kell szembesülnöm vele, hogy ez pár milliárd év múlva várható, már ha egyáltalán.

Én már gyerekként úgy gondoltam, hogy nem akarok gyereket, mert úgyis elpusztul a Föld. Oké, a milliárdról annyit tudtam, hogy sok, de azt észrevettem, hogy egy év gyorsan elmúlik. Úgy lettem nyolcéves, hogy szinte fel se tűnt. Plusz ugye úgyis ledobják az atomot. Aztán jött a kémiaóra, ahol meg olyanokat mondtak, hogy de mindannyian atomokból vagyunk. Csoda hogy vártam a közeli világvégét?

A baj az, hogy azóta is atomokból vagyok, és ezt egyre inkább érzem magamon. A lábamat alkotó atomok egy része például visszerekké állt össze. A központi idegrendszeremet alkotó atomok meg pánikrohammá.

Nem lehetne feltölteni a tudatom valami felhőbe, hogy csak okos legyek?

A befejezésen gondolkodom

Ja, ez egy elég jó film címe, de most azont töprengek, hogy ennyi volt a blog. Nem az első eset, de lehet hgy az utolsó, a grafománia csak egy pontig érdekes, viszont szerintem mostanában már egyáltalán nem voltam vicces, elég szellemes vagy olvasmányos, csak egy nyavajgó faszi, aki meg kit érdekel?

Törölni nem fogom az elmúlt több mint tizenegy évet (a kis híján két és fél ezer (tejóég!) posztot), néha még olvasom magam, hisz ki tudja, mit írtam mondjuk nyolc éve ilyenkor. Hát, a minőség elegyes, főleg mióta háttal is kezdünk mondatot.

A Költői Én nem mindig én voltam, de egyre inkább főleg, ahogy görbíteni próbálom a nyelvet az amúgy szánalmas, de némileg élvezhető.

És mivel az egyetlen visszejelzés arról, hogy érdekel-e ez bárkit is, a látogtószám (naponta csinálok egy rendes színháznyi telt házat, ami nem sok, de például az egyetemi előadásaimra soem jártak ennyien), valaki kommenteljen már ide, írjam-e tovább, vagy tényleg érdemes az enyivoltban gondolkodni.

Oké, írhat ímélt is. Vagy dísztáviratot.

Sötétség délben

Az volt ma. Lesz holnap. Gondolom. Merthogy a délelőttös műszak szépségének keretében, nem láttam az ablakon át, hogy nem kelt fel a nap. Lett valami taknyos, sötét izé, de a belső neonfény mellett úgy tűnt, kint még sötét van.

Hazafelé meg esett, de nagyon, ronggyá áztam, a buszmegálló felé begörcsölt a lábam, élni még annyiban van kedvem, hogy végre alhatok egy jót.

Négy őra múlt, kint már este van, de a közvilágítás még nem világít, pedig a Sötétség délben valójában egy Arthur Koestler-regény. De most nem olvasom újra, épp elég nekem ez a világnak nevezett izé, a nyomasztáshoz nem vágyom szakirodalomra. (Jó, most volt meg hangöskönyvebn újra Szolzsenyicintől a Ivan Gyeniszovics egy napja, és jellemző, hogy már majdnem lelkesítőnek találtam. Magamhoz képrest.)

Dühös

Olyanokat olvasok mindenhol, hogy Magyarország vétózott az Ukrajnának folyósítandó uniós hitel ügyében. Pedig ez nem igaz. A felcsúti döbrögi udvartartása vétózott, Agyarország nevében, ami persze rém kellemetlen az agyaroknak, de én már hadd ne számoljam közéjük magamat. (Not in my name, sosem szavaztam rájuk, a pártvezér és kancellár nem nekem miniszterelnök, hanem sérelmemre.)

És bár mindig azt hisszük, hogy ennél aztán már nincs lejjebb, igazából már rég tudjuk, hogy de,  mindig tudnak egy fokkal önzőbben bunkók lenni, nem csak itthon, de világszerte. Amitől persze a szekta tagjai már világpolitikai tényezőnek látják az ártányos főminisztert, ami akár igaz is lehet, csak épp annyiban kell árnyalni, hogy a faszi egyre inkább a Kim Dzsongun-i értelemben nemzetközi spíler, mínusz atomfegyver-program, és hülye frizura, bár a testalkati hasonulás adott.

Én már azt se hittem volna, hogy keresztbe fekszenek a finn és svéd NATO-csatlakozásnak, pontosabban tudtam, csak nem sejtettem. Ez tipikusan a pávatáncnak nevezett, Moszkva felé való gusztustalan seggrázás következménye, elvégre belföldi használatra egy nap alatt átnyomnak bármilyen törvényt a tévesen képviselőknek nevezett szavazógépeikkel, de egy nemzetközileg is fontos und sürgős ügyet még napirendre sem veszenek, hisz akkor mikor szavaznának az Aranybulla Évéről?

A felcsútok géniusza gyakorlatilag egy politikai gengszter, amennyiben zsarolásban utazik a nemzetközi vizeken, és megfélemlítésben itthon (lásd tanárok), természetesen arccal a Család bankszámlája felé. A vétó esetükben ugyanis eddig mindig a zsarolást, az unió alapelveinek cinikus semmibevételét jelentette, miközben folyton a magyar érdekekre hivatkoznak. Hisztisen toporzékolva, bár hogy közben mi zajlik egy-egy lélektelen szociopata agyában, azt tudja a franc. (Ja, nincs lelkük a szó hagyományos értelmében, nekik egójuk van, de akkora, hogy lassan már az űrből is látszik.)

A magyar érdekekre amúgy szarnak magasról, ők agyarok és az Agyarság érdekeit képviselik, miközben hatalmas ívben kerülik el a racionalitás látszatát is. Az összes kibaszott újbeszél szövegükre jellemző, hogy nyomokban sem tartalmaz logikát, amit  mondanak annak nincs külső referenciája (saját magukra hivatkoznak), nincs időbelisége (tök mindegy, mit mondtak tegnap), nincs kontextusa (a tőmondatos "üzenetek" el sem bírnák), a fogalmakat kisajátítják, és aztán egyetlen helyes jelentést aggatnak rájuk (migráns, liberális, nemzeti), és egyáltalán, nem egyszerűen építenek maguknak egy alternatív (és nem mellesleg virtuáis) valóságot, hanem elvárják, hogy onnantól mindenki abban lakjon.

Hát, részemről kösz nem, de a felmenőiteket főleg a prostitúció kontextusában emlegetem majd, basszátok meg.

Csúszásgátlástalanság

Azt kárálta a minap az undorító néni a buszmegállóban, hogy minek söprik el, meg pláne szedik össze a lehullott leveleket a járdáról, hát kit zavar az? Engem mondjuk mától nagyon. Eddig csak annyi volt a gond, hogy a lakásban random helyeken találtam leveleket, gondolom a cipőtalpamon hoztam be őket (őket? halott növényi alkatrészek...), de nem érdekeltek, nem vagyok botanikus, a környékbeli fákból is csak a kidobott műfenyőt ismerem. Ma viszont végigcuppogtam a környéket egy erre alkalmatlan félcipőben, és a közeli templom előtt még el is csúsztam. Ami persze ironikus, hogy épp ott esek térdre, mert bár nem vagyok római kaotikus, de a jobb térdem konkrétan püspöklila kissé, úgyhogy kenegetem. Szóval kenetteljes is, miközben gőzöm sincs a fekete nadálytő kenőcs teológiai jelentőségéről.

A cuppogás és csúszkálás pedig pont azért van, mert vagy senkinek sem dolga eltakarítani a leveleket a járdáról, vagy akinek mégis, az magasról tesz rá. És pár esős nap elég ahhoz, hogy a cucc valami barnás-nyálkás felületté álljon össze, ami aztán csuppog és cúszik, bónuszként pedig megkülönböztethetetlen a lakótelepi generál kutyaszartól, amibe aztán gyanútlanul és halkan belelépek, vagy nem olyan halkan beletérdelek. És aztán hazaérvén, a lépcsőházban már hiába vizsgálom a cipőtalpam, a barna trutymó az barna trutymó, nem tudom hogy sár, növényi rohadék vagy szar (abban sem vagyok biztos, hogy számítana a különbség), szagról nyilván meg lehetne különböztetni, de nekem évek óta nincs szaglásom, a szembe jövő szomszéd csajt meg mégsem kérhetem meg arra, hogy szagolja meg a cipőmet. Így aztán lerúgom a lábbelit az ajtó előtt, kézben viszem át a lakáson, és kivágom az erkélyre, biztos ami biztos.

Majd ha rászáradt, cipővel a kezemen fogok nagyokat (de korántsem lelkesen) tapsolni az erkélyen, csak hogy röhögjenek a járókelők, de addig is a térdemmel foglalkozom, ám továbbra sem hiszek az égi jelekben.

Ezek meg itt nem a mi környékünk, csak a példa kedvéért:

              

Ilyennek képzeljük..                                           az ilyet. 

Összehúzódás

Aszonta valami államtitkár-alakú seggfej, hogy hát ugye vészhelyzet van, a háztartásoknak is össze kell húzniuk magukat, húzzák már össze magukat a hajléktalanellátó intézmények is. Jó nekik a kevesebb négyzetméter, kevesebb ember, gondolom fűteni sem kell olyan nagyon, elvégre még így is melegebb lesz bent mint kint. Hisz közismert, hogy a hajléktalanszállók régóta a felelőtlen pénzszórás fészkeinek melegágyai, ahol a sok luxushajléktalannak egyszerűen annyira jó dolga van, hogy igazából már nem is akar lakni, hisz pont így szeret élősködni a keményen drogozó kisemberek vérén és verítékén és taknyán. Ja, az utóbbi nem, azt megoldja saját erőből is. Szóval megy a rongyrázás a hajléktalan-hotelekben, meg klubokban, sokszor mondjuk szó szerint.

Ezzel szemben gondolom, hogy a szokás szerint egy téeszelnök stílusában megnyilvánuló kormányzati kiafasz (már a neve sem érdekes, de tényleg, ezeknek csak impakt-faktoruk van, ami úgy jön ki, hogy hány felügyelőbizottságban vesznek fel mennyi indokolatlan fizetést, és ehhez mérten mekkora a korrupciós együtthatójuk) már rég összébb húzta magát, például ádvent (ezt így mondják arrafelé) becsapódásának alkalmából lemondott egyhavi fizetéséről valami jótékonysági szervezet javára. Csak is így lehet, különben honnan ez a nagy löttyös, más szemében a szálkát hozzáállás?

De ha már a hajléktalanokon (és persze a hajléktalanoknak is) spórolni kell, lenne még néhány ötletem. A kutyamenhelyeken az erősebb kutyákkal etessék fel a gyengébbeket, elvégre lehet nem természetes kiválasztódás is, így spórolhatnak a kaján, a kórházakban meg az orvos végzettségű betegek műthetnének is, ha már jobban vannak.

Valamint a fűtetlen, vagy alig fűtött lakásokban fázó nyugdíjasokat vezényeljék ki a legközelebbi stadion-építkezésre, majd a mozgástól átmelegszenek, plusz az idő is jobban telik. A munka amúgy is szabaddá tesz, nem?

spiegel.de

Villámkérdés

„Orbán fogadta a fenyőjét az országnak felajánló házaspárt, és adott cserébe egy másikat“ Országot? Mert akkor szerzek gyorsan egy fenyőt.

p.s. Most ilyen rövid vagyok. A prüsszeli szankciók miatt.

Mi kulás?

Mindjárt jön a Mikulás, a kérdés csak az, hogy honnan. Hogy miért, az nem kérdés, ijedt gyerekeket akar zaklatni plázákban, meg szankciós szaloncukorral dobálózni. De a származása kétséges, a finn lappok például leginkább maguknak követelik, pedig oda is csak úgy érkezett a valahonnanból. Vej Ling mester tantásai szerint a mikulás az eredetileg Aghia Csang volt, a középkori nagy szent láma, a története pedig a következő:

Csang mester véletlenül részegen halt meg, miután kicsit iszonyúan berúgott Szörnyenló rinpócse gyászszertartásásán. (Örömében, mert utálta az elhunytat, és a buddhistáknál nem kötelező mindenkit szeretni.). Amikor viszont arccal előre landolt a jakitatóban, senki nem húzta ki, azt hitték ez valami misztikus gyakorlat, így Csang ittasan eltévedt a bardóban, a köztes létben (kétszer is rosszfelé fordult fel), és a Himalája helyett a skót felföldön született újjá, mint egy vándor birkaherélő segédje.

Mivel korábban eléggé önmegvalósított személy volt, csak két fokozatra egy B-kategóriás megvilágosodástól, érezte hogy nincs jó helyen, úgyhogy északkeletnek indult. Hát, Lappföldig jutott, ott már elég hideg volt, bár a kurva nagy hegyek még mindig hiányoztak, de megállt, mivel hirtelen felindulásból megnősült, beszállta a jávorszarvas-üzletbe, és rászokott a dán vajas kekszre, amit akkor persze még viking vajas keksznek hívtak, és birkabőrben párolva sütötték. 

Alapvetően jól érezte magát, bár időnként nagyobb kirándulásokat tett, hogy valahogy visszajusson a karmájához, de mindig  Európában kötött ki, ami meg annyira nem volt Tibet, hogy akkor már inkább rendre visszament északra. De a helyeik elkezdték valami fura csodatevő figurának látni, pedig csak keleties módon részegeskedett, amennyiben a késelés utáni asztalra borulva alvás helyett inkább vörös fejjel, nagy vidáman csajokat és gyerekeket kergetett a fogadók udvarain. Nem ajándékot akart adni, bántani akarta őket, mint egy rendes helybéli, csak ugye a sok vajas keksztől már kövér volt, úgyhogy nemigen érte utol őket.

A néphagyomány aztán kissé tovább színezte az alakját, pedig két-három újjászületés után újra tibeti tulku lett, manapság pedig sales-es egy maláj papírgyárban, bár még mindig buddhista, csak épp a maga módján. Azaz sztreccsnadrágos csajoknak tart jógaórákat, különös tekintettel a hajlításokra.

A keresztényeket mindez persze már nem érdekli, ők rég rácsavartak a néphitre valami közel-keleti püspököt, aki állítólag szintén hátrányos helyzetű gyerekeket zaklatott ablakon át,. Pedig az eredti ugye Tibeti volt korábban, sőt később is.

Egyébként történelmileg mindenki tibeti, kivéve a görög rómaiakat, ők csak unokatestvéri ágon. Ezért ők főleg olaszokban reinkarnálódnak, meg argentinokban, de az utóbbi igazából rendszerhiba a szamszárában. Ami a Mikulás szempontjából persze lényegtelen irrelevancia, nála a decemberi zaklatásturné üzlet- és sorsszerű. Volt valaha.

Tudatos

Mostanában annyira környezettudatos vagyok! Folyamatosan tudok a környezetemről, érdekes módon még akkor is, mikor a környezet épp tudomást sem vesz rólam. Néha persze elbambulok, de olyankor befelé figyelek nyilván, szóval öntudatos vagyok, és állítólag az is fontos, öntudatlanul viszonylag nehéz bevásárolni, jó buszra szállni vagy pizzát sütni, szóval nem lehet mindig mindenki teljesen környezettudatos.

De attól még figyelek a környezetre, nem védem, nem azt mondom, de figyelek rá. Például szelektíven gyűjtöm a műanyag zacskókat (nem dobom ki azokat, gyűjtöm!), aztán más zacskókat tartok bennük, mert ugye üres zacskókat felhalmozni a szekrényben az hülyeség, plusz akkora az ökológiai lábnyoma, hogy elpirul tőle a széndioxid-kibocsátás. Néha - véletlenül - lenyelem a fogkrémet, ami a környezetnek jó, mert a nem a lefolyóba kerül a sok vegyszer, amit előtte már amúgy is a mindenféle baktériumokkal szennyezett szánkba vettünk, és bár nem vagyok érintett a szekszoldalakon tárgyalt "lenyelni, vagy nem lenyelni?" kérdésben, de tapasztalataim szerint, egy kis fogkrémtől nem lesz sok bajunk. (Én gyerekkoromban direkt ettem az egyik márkát, fene tudja már hogy hívták, de rózsaszín volt, és jobb híján tutti-frutti ízű.)

Sőt spórolok a papírral is, nincs nyomtatóm, kifogyott az utolsó tollam, és egy teljes hónapig használok egy buszbérletet. Elvégre nem vagyok sznob, hogy kétnaponta újat vegyek. Vécére leginkább a melóhelyen megyek, így csökken a lakásom szennyvíz-kibocsátása, a cégnek meg már úgyis mindegy, a mosogatószerem újratöltős, bár nem sokat mosogatok, hisz a helyett hogy mindenféle vegyszereket eregessek a csatornába, megvehetek mindent kis műanyag dobozokba, amiket aztán elmosok, és a többi dobozt tartom bennük, meg néha zacskókat. Mert ennyire figyelek rá, hogy a gyerekeimnek is maradjon valami a Földből. Izé... a gyerekeiteknek. De ha eddig nem volt gyerek, most már inkább ne is legyen, mert bolygó még biztos lesz alatta, mire hetven lesz, valamennyire talán élhető is, de nyugdíja az például már nem lesz, esetleg egy hűtősdoboza egy híd alatt. Ami viszont rém környezetszennyező.