A siker nem annyira ritka titka

Úgy néz ki, sikerült rájönni, mitől lesz sikeres egy könyv vagy egy film - írja a hávégé, és ja, úgy néz ki. Meg úgy, hogy a "kanadai szakemberek" az új brit tudósok, amennyiben nyilvánvaló  dolgokat kutatnak ki sok és jobbára  felesleges munkával.

Mert egyrészt ki a fenét érdekel, mitől lesz sikeres egy könyv vagy egy film,  aki  nem épp  a filmiparból vagy a könyvkiadásból él? Ha az ilyesmit pontosan lehetne tudni, csak ilyen filmeket gyártana mondjuk Hollywood, és ha jobban belegondolunk, a sok-sok szuperhősös-képregényes szar, épp ezért zúdul a mozikba. Mert a producerek, stúdiók már nagyon régen tesztvetítésekkel, fókuszcsoportokkal, meg a közösségi média monitorozásával mérik, hogy mi kell a népnek, de lehetőleg grammra pontosan. És azt öntik elé, legyen az bármilyen moslék, elvégre a filmipar azért ipar, hogy profitot termeljen, lehetőleg galaktikus mértekben.

És  ennek az eredménye, ez az apokaliptikus igénytelenség (armageddonális, mondhatnánk, ha lenne ilyen szó), mert a közönség ízlése sokféle lehet, de ne legyen nyilvánvaló, és ekképp kiszámítható. Kicsit olyan ez, mint mikor mindenféle középkori egyházatyák istenbizonyítékokat gyártottak. Jó ki szellemi játék lehetett, de a lényeg nekik is a hit volt, a személyes bizonyosság, hisz (mint a már itt is beidézett Így látja Roger című John Updike-regényben is), Isten bármi lehet, csak biztos  ne legyen, mert akkor eltűnik a hit. Ennek analógiájára, ha tudjuk, hogy pontosan mit szeretnek az emberek, akkor elveszik az alkotói (azt nem  mondom, hogy művészi, hisz a populáris kultúráról van szó) szabadság maradéka is, meg a felfedezés izgalma a befogadó részéről. (Elvégre ha tudom, hogy pont azt fogom kapni egy étteremben, amit eleve szeretek, akkor minek megyek oda, miért nem eszek inkább otthon?)

Ja, egyébként a kanadai szakemberek több tízezer mű  ámítógépes elemzése nyomán oda lyukadtak ki: "Az eredmények elég egyértelműek voltak: azok a történetek bizonyultak a legsikeresebbnek, ahol többször fordult meg a narratíva, és drámaibb volt az érzelmi hangvétel. „

Fú ez mekkora egy felfedezés: az embereket az érinti meg jobban, ami drámaibb! Ilyenkor jönne a kötelező szöveg, hogy de hát ezt már az ókori görögök is, bazmeg!

Egy könyv, ami nem drámai, az unalmas. (Azaz főleg valami szakkönyv, sok nagyon unalmasat olvastam olyat, fontosak voltak, alapvető jelentőségűek, és kurva unalmasak...) Egy film, ami nem elég drámai, az vagy  valami vizuális prezentáció, hogy nézzed paraszt, milyen trükköket tud már a CGI, vagy simán egy videojáték. (Bár egyesek szerint ez utóbbi még akár lehet is kellően dráma, de erről nincs véleményem.)

Szóval a kanadai kollégák feltalálták a spanyolviaszt. Kár volt, kapható a sarki boltban is!

p.s. És ha valaki elolvassa a fentebb linkelt cikket, kiderül, hogy módszertanilag is gáz az egész, lényegében egy bazi sok adattal dolgozó, de rém felületes tartalomelemzésről van szó: Ja, és van egy esztétika nevű tudomány, ha már az új brit (oké, nemzetközösségi) tudósokat érdekli a téma.

Courtney reggelire

Nem konkrétan persze, eddig még nem ettem embert, legalább is nem rémlik, de miután csütörtök-péntek az nagyjából politikai műsorokkal telik nekem a jutyúbon, de ilyenkor valami zene köll. Plusz mostanában be sem idéztem Courtney Hadwint, aki az egyik, a két új kedvenc Courtney-ból. A másik ugye C. Barnett, aki nem brit ugyan, de ausztrál, és az még pont bocsánatos, de ő valahogy líraibb, és néha negatívabb, ami meg éppen jól jön, ha kint süt az a rohadt Nap.

Úgyhogy ő majd hétfőn, a legtöbb száma valamiért hétfői vagy keddi hangulat, nem mintha magam is érteném, ez mi a fenét jelent. De vannak kifejezetten csütörtöki dalok is, gondolom, csak még nem jöttem rá, azokat kik adják elő.

Ms. Hadwin viszont határozottan péntek és szombat reggeli előadóművész, egy poszt-posztmodern Janis Joplin, aki remélhetőleg azért  nem hal meg majd 27 évesen, ha már még mindig csak húsz múlt. Jut eszembe, ez igazán felháborító. Hogy bírhatott valaki egyáltalán 2004-ben születni? Ez pofátlanség!

Viszont a zenéje jobbára annyira szombat reggeli, hogy nem elég mellé  egy kis hideg zabkása, megyek is főzni egy bazi nagy bögre kávét, az idegrendszeremet is  be kell lökni a produkciója mellé.  Ja, ha a zenei tehetségem alulról karcolja a  nullát, legalább kávéban jó vagyok!

Aztán meg írok majd valami karcos cikket az úgynevezett boldogság-indexek értelmetlenségéről, különös tekintettel a természetközeliség fogalmi ürességére, vagy valami hasonló. A cikkekkel (szemben a blogbejegyzésekkel) az a nagyobb gondom, hogy ott nem tudom szabadon önteni egymásra az ötleteimet, miközben apró darabokra asszociálom magam.

Vak Cina

„Az orvosok feltalálták az öregedés elleni vakcinát“ - és ez egy cím, az egyre szánalmasabb Indexen.

Én meg feltaláltam a krumplihéj elleni vakcinát, késnek hívják. Az éhség elleni vakcinát pedig úgyszólván naponta feltalálom, a minap komoly áttörést értem el krumplival (késsel) és padlizsánnal, de az álmatlanság elleni vakcinával nem sokra megyek. Az biztos, hogy a kávé nemigen válik be. (Pedig ismertem már olyat, aki esete azért kávézott, hogy jól aludjon tőle...)

De ez a vakcina-mánia, bár az aktuális influenzajárvány fényében érthető, azért valahol nagyon mélyen szánalmas. Mert az öregedés például nem betegség. (Ha az, akkor viszont az élet maga egy betegség.) Vannak betegségek, amik vele  járnak, és persze, ki szeretne elhülyülni a végére? De azt nem érzem nagy felfedezésnek, hogy az immunrendszer erősítése lassítja az öregedést, mert valami ilyesmi lenne a „cikk“ lényege. Tényleg? Ez mekkora már!

Jut eszembe, a csillagászok meg rájöttek, hogy tuti léteznek idegen, intelligens létformák. Már rögtön a szomszéd utcában is, amennyiben nem zárt még be az ottani rendelő, iskola vagy könyvtár.  (Mondjuk nálunk mostanában bármelyikre van esély, szinte bármikor. Ez esetben maradnak Gézáék a garázsbolt előtt, de ők csak annyiban intelligensek, hogy javarészt hazatalálnak a nap szélén.)

Egyébként meg közismert, hogy az öregedés ellen a legbiztosabb módszer, ha az ember fiatalon hal meg. Ha ezt elmulasztotta, mint én én, és csaknem összes ismerősöm, akkor majd öregen kell meghalnunk, már ha egyáltalán. Hisz addigra lehet halál elleni vakcina, bár vagy nem akarjuk már, vagy nem lesz rá pénzünk, vagy kiderül, hogy rákot  okoz. Garnélát persze, de azt egy ideje már  nem kedvelem annyira.

p.s. Ja, és  az még mindig érvényes, hogy fapados repülőjáratok helyett öljünk a fotelben a tévé előtt. Az öregedés ellen szart se ér, de kellemesebb.

Ez meg rendes latin ska, csak valamiért úgy szól, mint egy 

bajor sörfesztivál. 

Öregedés ellen szintén nem jó.

A biztonságos ülés a tévé előtt van!

Hova üljünk egy repülőn, hogy biztosan túléljünk egy balesetet? Hülye egy kérdés, fel se keljünk az ágyból! Mert ugye attól, hogy nem ülünk föl a repülőre, még elüthet a hetvenkettes busz, de ha az épp nem jár, akkor a negyvenes. Vagy a kilencvenegyes, és ez csak néhány azok közül, amik itt járnak az erkélyem alatt.

Repülés esetén persze a legbiztonságosabb ülés a reptéri váróban valamelyik hátsó sorban lévő szék, már arra az esetre, ha a barcelonai járat nem bír megállni a terminál épületénél, és benéz a büfébe egy túlárazott sörre. Persze a reptérre még kell jutni, és ahogy a taxisok vezetnek... Ezért jobb, ha el sem indulunk otthonról (ebben én kifejezetten jó vagyok), sőt otthon se keljünk fel valamely stabil bútorról, legyen az ágy, fotel, kanapé, mindegy. Ettől még kaphatunk trombózist, vagy valami koszorúér-izét, de az legalább nem baleset, azért már meg kell dolgozni. Komoly meló egész nap a laptopba bámulni, viszont lehet rajta képeket nézegetni Barcelonáról, szóval még egy ok, hogy ne utazzunk. A reptérre, ahonnan előbb-utóbb úgyis repülni fogunk, kevesen járnak oda pusztán azért, mert színvonalas a vécé.

Az elején linkelt Index-cikkben amúgy hivatkoznak valami kutatásra, amit a londoni University of Greenwich professzora performált, és abban azt mondta, hogy a mai gépek azért már akár 16G erejű becsapódást is kibírnak. Ami elsőre jól hangzik, csak akkor meg az a helyzet, hogy a repülő nagyjából egyben marad, de 16G-től az emberek nagy része meghal  benne. Sokan már 12-től is, pedig nem is tudják, mit jelöl a G. (Ez esetben azt, a normál gravitációhoz képest hányszorosára nő valaminek a súlya, a gyorsulástól vagy lassulástól, melyek itt lényegében ugyanazok.)

Sosem szerettem repülni, hiszen tériszonyom is van, aminek viszont az a kétségtelen előnye, hogy amíg a lezuhanástól féltem, nem volt időm azon aggódni, hogy terroristák robbantják fel a cuccot. Így aztán sohasem próbáltam ki a gyakorlatban az elméletet, miszerint ha meg akarunk úszni egy merényletet, vigyünk mi egy bombát a gépre. (Ezt már egyszer említettem: annak a valószínűsége, hogy bomba van a gépen, mondjuk egy a pártízezerhez, de annak, hogy kettő bomba, az már egy a sok millióhoz.)

Ilyenkor viszont - mármint mikor repülnöm kellett - elgondolkodhattam azon, vajon igaz-e, hogy egy zuhanó gépen nincsenek ateisták? Szerintem vannak, megtérni egy zuhanó  gépen nem olyan egyszerű, másfelől meg ha valaki jó helyre ült (hátra és valamelyik vészkijárat közelébe), lehet, hogy nem is érzi szükségét...

Mondjuk a jövőbe látás is egy lehetséges módszer...

A kitagadás alapjai

Trampli Donáldnak nem tetszik, hogy a beiktatásán félig leengedve maradnak az amerikai zászlók. Merthogy nemrég halt meg Jimmy Carter volt elnök, nem mellesleg száz éves korában, és ilyenkor az a szokás, hogy harminc napig mindenhol félárbócon a zászlók. Ezt most iss elrendelte Bájden Dzsó, a Trampli meg besértődött. de ez van, erről pont nem ő dönt, a beiktatás huszadikán lesz, bőven a 30 napon belül még.

De mivel Donáld egy ócska bunkó, közölte, hogy direkt a demokraták akartak kibaszni vele, és most örülnek, hogy ő szarul érzi magát. Mondjuk legalább implicite elismeri, miszerint maga nem demokrata. Igen persze a demokrata pártra gondol, de én meg nem. Én arra, hogy ő a rossz, aki rosszra gondol.

Biztos Carter is direkt azért élt ilyen sokáig, hogy pont most halhasson meg, és Tramnplinak legyen egy vacak napja, elvégre a néhai elnök is demokrata színekben volt az. A demokraták pedig a mindjárt mármegint elnök szerint a egyszerűen nem szeretik  a hazájukat. mert ilyenek ezek mind!

Nekem meg persze, hogy ismerős ez a retorika, így beszél egy tőről metszett despota, hónapok kérdése, és a demokraták nehogy nem szeretik majd Amerikát, de egyenesen nem is amerikaiak. Elvégre nálunk is szokásban van egy ideje, a kormányhitűek körében, kitagadni a nemzetből azt, aki nem a felcsútista szekta tagja. (Egyszer Bencsik „Bubu" András ment nagyot, mikor valami műsorban benyögte, hogy alig kétmilliómagyar maradt ebben az országban. Azaz  a fidesz utódpártjának szavazói. Ami fasza, én akkor sosem voltam magyar, mint ahogy nem magyar az összes 18 év alatti, hisz ők eleve nem lehetnek kedvenc pártjának szavazói. Ami legalábbi is vicces jövőképet jelent, már ha.)

Ajánlott kifejezések a leendő elnöknek: idegenszívű, hazaáruló, bűnöző, drogos, buzi, de mindenek előtt: migránshátterű! Szívesen...

A nem német német

Ma van Friedrich Dürrenmatt kerek születésnapja. A 104. amiben van egy nulla, és az kerek. Gondolom. Ő úgy volt egy német író, hogy svájci, aminek köszönhetően megúszta a hitlerájt, meg később mondjuk az NDK-t. Amíg nem messze épp egy világháború zajlott, ő egyetemre járt, ahol filozófiát meg németet tanult, bár végül is - ha jól tudom - nem végzett. (Ez rögtön egy közös pont bennünk, nekem sincs diplomám se filozófiában, de németből, bár én - későbbi születésem okán annyival vagyok menőbb, hogy nem is tudok németül! Ő meg író lett ezen a nyelven. Miközben eredetileg festő und grafikus akart lenni.)

Nekem igazán két műve nagy kedvenc az életművéből, egy korai drámája (tragikomédiája) A nagy Romulus, azt a helyi (kaposvári) színházban kábé ötször láttam, plusz egyszer közvetítette a királyi tévé, akkor meglett videón. Ez annyira magával ragadott, hogy a nyolcvanas évek elejéről való tévéjáték változatot is csak vagy tíz évvel később láttam, elvégre Bezerédi Zoltán, mint Romulus császár (és elsősorban tyúktenyésztő), meg Kulka János, mint Odoaker germán fővezér (és ballonkabátos, unott értelmiségi) pont elég volt egy időre. Minek nekem másik feldolgozás?

A nagy Romulus amúgy annyira bejött a szerzőnek, pontosabban annyira nem akart kritikai siker lenni, hogy négyszer vagy ötször dolgozta át, mire már nem.

A másik kedvenc meg egy kései műve, a Zűrvölgy volt, ami egy kisregény a róla elnevezett kötetből. Itt már az eredeti Romulushoz képest negyven évvel később vagyunk, 1989-90-ben. És a szerző 90-ben halt meg, szóval ezek az utolsó írások. Van bennük minden, mint milliomos zsarnokok, bérgyilkosok, vallási  őrültek, a Harmadik Világháború valami égi meg valami földi Isten, és az egész groteszk, meghökkentő, eredeti és számomra rém szórakoztató. 

És valamiért nem nyomasztó, pedig ezt sokan felrótták neki. A nyomasztó a világ maga, nem az irodalom, az már kissé a feloldás része...

Az értelmetlenség és a többszörös jelentések

Az ünnepek alkalmából már hiányoltam a karácsonyfa-sommelier-ket, de mikor délután megnéztem az előző posztban emlegetett izét, először a videómegosztó még elém lökött egy amúgy szimpatikus „süticoach-ot“, hogy sütizzen valami sütést egy konyhában, de arrébb ugrottam, főleg szimbolikusan. (Az ember a fotelből ne ugráljon csak úgy arrébb. Az fájhat.)

De mi ez a sütikócs, mit csinál? Sütiket edz? (Mert nekem van némi mák a szekrényben, feltornázhatná már magát valami pitévé, de legalább mákos kiflivé. Majd ráküldöm a lisztet meg a vajat, bár tudja fene azzal kellene-e kigyúrnia magát.)

Ellenben én a karácsonyfa-sommelier-t viccnek szántam, de ez nem tűnt annak, szóval ha a közeljövőben lesz tortaépítész, szóda-dizájner (több buborékot elvtársak, több buborékot!), csokistatisztikus valamint rántotthúspilóta a választható szakmák között, akkor én tejjel-mézzel folyó szeretnék lenni, nem középiskolás fokon. (Jöhetne még a biostatikus, aki kiszámolja, hogy összedől-e a fa, ha madárka szállik rája, de az már komoly tudomány lenne, nem annyi, hogy húsz deka cukrot hány tojással kell felütni, hogy el ne basszuk.)

Persze mivel a nagybritánoknál a coach az a távolsági busz is egyben, lehet hogy az egész csak annyi, hogy a süticoach az olyan menetrend szerinti, ami sok almás pitét szállít. És mint a Szörnyecskék című film talán második részében elhangzik, annak az íze akkor is ugyanaz, ha valaki véletlenül ráül a buszon. Perre arról már senki nem tölt fel videót a hová.

p.s. Tényleg a süti az meg cookie angolul, de ugye egy kukit edzeni... Egy buszon?

Ami rossz az rossz, pláne ha főleg

Sérelmemre megnéztem tekinteni a Szkeleton Krú című kóbor alakultat legutóbbi epizódját, nem mintha vágytam volna rá, csak. A StarWars ugye gyerekkorom mitológiája, innen a Messzimesszi Galaxis-függőség, képtelen vagyok nem odanézni, pont mi valami szaftosabb pornónál vagy horrornál. Tudom, hogy nem fog jól esni, de ha már láttam pár részt, idegesít, ha nem tudom mi a vége. Nem érdekel, pusztán idegesít.

Jobbára ezért kerülöm a sorozatokat, de erről már nyavalyogtam korábban, úgyhogy most nyavalygok arról, hogy de ez tényleg nagyon rossz. Rosszabb, mint az előző kettő hasonló próbálkozás, pedig az egyikre már nem is emlékszem.

Ez egy gyermeteg törénetecske (csak a cselekmény vékony, és a drámaiság hiányzik), ez egy kibaszott videojáték, aminél a legfőbb elem, hogy Jude Law próbál sármosan nézni, de nem megy neki, akkora ripaccsá öregedett. A fazon kábé Jude Law- t tudja eljátszani, úgy nagyjából, de egyre gyanúsabb, hogy van, hogy lennie kell pár tehetséges fiatal színészenk, aki jobban tudná alakítani őt.

A többiek meg nála egy fokkal videojátékabb karakterebbek. Nem tudom, hogy Disney-nél ki játssza épp végig ezt az izét, de kurva unalmasan csinálja. És itt is lenne valami nagy-nagy rejtély, de számomra ez annyi, hogy kik rakták össze ezt a gányolmányt, és főleg, hogy szereztek rá pénzt? (Ez utóbbi érdekelne, tapasztalataim szerint tudok szart írni, és naná, hogy van az a pénz.)

Na, ez volt az újévi traumám. Meg hogy minek új év egyáltalán, én már a régit is utáltam... Jó, hát épp megint a fejem búbjáig ér bennem a takony, a homlokom meg lassan kettéreped, de ez a sorozat ettől még egy hulladék. Mit hulladék, egy komplett kulturális szemétdomb, és igen nem én vagyok a célcsoport, de sok tökjó filmet láttam már, ami kifejezetten az ifjúságot célozta meg és szerintem is jó volt, mi több élveztem. Elvégre mindenkiben lakik valahogy egy gyerek, bennem egy 7-11 éves lakótelepi srác, akitől épp sorozatosan elveszik az egykori kedvenc történetét. És két rész még hátravan, ha addig nem kapok agyvérzést, arról majd lelkesebben számolok be. Mármint hogy nem kaptam agyvérzést.

Addig is eszem egy kis szaloncukrot, igen kitűnő fajta amennyiben sós vajkaramell, és az a márkája, hogy Őrült Tehén. Gondolom a vaj miatt...

shutterstock.com

p.s. És közben elolvastam, meghallgattam egy-két kritikát, ahol azon lelkesedtek, hogy micsoda jellemfejlődése volt a szereplőknek, és hogy végre! Nos, nem. Jellemfejlődéshez jellem kell, de itt a négy kölyök úgy fest, hogy van a jócsaj, a fura csaj, a feka csávó, meg a kiselefánt. Ezek nem jellemek, ezek maximum sablonok, azok nem fejlődnek, nem természetük nekik. Legfeljebb történnek velük dolgok, meglepő módon.

(Az űrkalózok ellenben gonoszból gonosszá válnak, micsoda íve van a sok látványstatisztának, te jó ég!) A Dzsudló-féle karakter meg tényleg annyit tud jellemfejlődni, hogy egy kissé titokzatos gyanús alakból hat rész alatt egy öregedő strici lesz. 

Mondjuk ezt a jellemfejlődés-mániát se értem, olyanja volt a Rómeó és Júliának is, azt' mire mentek vele?

Mindenki!

Magnus Carlsen a világ jelenlegi legjobb sakkozója. Egyesek szerint minden idők eddigi legjobbja (nyilván hegesztik már azt az MI-t amelyiket a galaxis legjobbjának szánnak), minden esetre nagy formátumú  fickó a maga módján és játékában. Azért ott ötször hagyományos, meg talán hétszeres rapid világbajnoknak lenni, az olyasmi, mint amit kábé Hamilton is maga mögött tudott már az ő korában, autóversenyileg.

És most az volt a hír, hogy otthagyta a nyújorki rapid világbajnokságot, ugyanis basztatták azért, mert farmert viselt. Hogy ugye a dress code az magyarul dresszkód kérem szépen, és mi ez a hippiskedés? Meg is büntették kétszáz valamire (gondolom dollárra), amit ki is fizetett, és mondta, hogy másnapra majd húz másikat. Mire mondták neki, hogy nehogy már ő fingja a passzátszelet, most azonnal  visszamegy a hotelbe,  és  átöltözik! Na, itt elszakad a cérna, szerintem jogosan, és otthagyta az egészet a picsába, mert az tényleg mekkora tahóság, hogy egy ötszörös világbajnokot úgy csicskáztatnak, mint egy nyeretlen óvodást. És ezt most komolyan gondolom, semmi irónia. Mondták hogy ez így nem oké, fizess büntetést, ő fizetett, és  nyugodtan csesztethették (chess-tethették, bocs) volna másnap, ha már megint farmerben. 

De olyat nemár, hogy egy versenyzőt a verseny közepén küldenek haza, átöltözni bazmeg! Csak hogy biztos kiessen a ritmusból, fejben már ne legyen ott, elvégre olyan uncsi, hogy folyton nyer. Lehet hogy pont ez bassza a FIDE (az ilyen nemzeti közi sakkbizottság-szervezet) csőrét, meg hát van nekik pár konfliktusok korábbról is. 

Nade. Azt még értem, hogy valaki nem menjen pucéran, bohócsminkben vagy halnak öltözve egy sakkversenyre, nem mert dresszkód van,  hanem mert tényleg elvonja az ellenfél figyelmét, és az már a csalás kategóriája. Ámde Carlsen így volt felöltözve:

Tényleg egy mocskos hippi, hát  nem? Még inget meg zakót is húzott a bunkója a farmerhez. (Én is pont így szoktam, de én tudom magamról, hogy unitelligens vagyok, és tahó. Nade nem is vagyok világbajnok semmiben.) Egyébként a szervezők helyében még belekötöttem volna abba, hogy a haja is már milyen? Sőt, legyen rá szabály!

Amúgy volt olyan versenyző, akit a cipője miatt büntettek meg... Na, ennél már nincs lejjebb.

Legfeljebb ha valakit azért basztatnak, hogy miféle karcos parkettán áll már!

p.s. Mint az ócska vigjátéki közhely: Ott mindenki hülye? Ott? Mindenki!! (Tényleg, azt is ellenőrzik, hogy a díszvacsorán senki nem eszi-e a húst halkéssel? Az előbbiek fényében azt is kellene.)

Listák, emlékezet, könyvek, filmek

Egyfajta bűnös élvezetnek is lehet tekinteni, biztosan az is, de én szoktam olvasgatni a filmesbulvár-rovatok olyan írásait, hogy 12+1 színész, aki utálta a legemlékezetesebb szerepeit. Az ilyesmire részemről úgy tekintek, hogy filmbuzi vagyok,  papírom is van róla, szóval ezek a marhaságok is beleférnek. Viszont néhány témát hiányolok.

Például: 15 sztár, ki sohasem lett híres, 7 színész akit tévedésből majdnem rosszkor dugtak meg egy forgatáson, esetleg azt, hogy Tudja valaki hány híres színésznő evett már hidegen spagettit kézzel? Ezeknek is lenne annyi értelme, mint bármely más listázásnak, mert a lényeg a listázás.

De mi a fene jó a listázásban? Valószínűleg az, hogy elolvasunk (mintegy kettő-négy perc alatt) egy úgynevezett "cikket" arról, hogy mi az a hat dolog, amit ne együnk, ha karácsonykor van az első  randink, akkor  máris úgy érezhetjük, hogy rögtön hat dologgal többet tudunk, és ennyivel is jobban értjük a világot. Egy  darabig, hisz egy-két óra múlva már  ki a fene emlékszik ezekből bármire is? Viszont ilyesfajta ökörségek szinte korlátlan mennyiségben állnak, úgyhogy jöhet a következő értelmetlen lista, amitől megint egy kicsit, és kis ideig megvan az érzés, hogy kompetensebbek vagyunk a világban. Meg hogy - ha betolunk napi három-négy ilyet - milyen olvasottak is  vagyunk.

Pedig nem, ez is  csak egy érzés, hogy de sokat olvastunk is mostanában. Ez persze így van a szépirodalommal is. Én például igen olvasottnak érzem magam, (elvégre sok-sok könyvet olvastam már, hisz elég öreg vagyok hozzá), ám nem biztos, hogy ha elém kerül egy akár csak tíz évvel ezelőtt fogyasztott  regény, nem biztos hogy fel tudom idézni a történetét vagy a  karaktereket. Ez csak onnan jutott eszembe, hogy egy pakolászás a kezembe kerül Iain M. Banks A száműző című regénye. És annyire emlékeztem belőle, hogy tetszett. De tényleg semmi többre, pedig úgy lenyűgözött, hogy utána egyesével levadásztam és elolvastam  Banks összes többi sci-fijét, meg néhány nem sci-fit is.

Ami lehet hogy nem baj, egy-egy ilyen könyvnél az élmény a lényeg,  nem kell vizsgázni belőle, valahol mélyen meg bennem marad valami, gondolom. Az már  közvetlen tapasztalat, hogy a tudatalattim szinte minden vackot megjegyez. (A minap egy amúgy sosem létezett, ám komplett sci-fi filmet álmodtam végig, nevesített és egyedi szereplőkkel, helyszínekkel, konfliktusokkal, és egy nagy csavarral a végén. Fura volt,  de inkább ijesztő, mármint a tény maga.)

Viszont amikből vizsgázni kellett, ugye főleg szakkönyvekből, azokról ma is pontosan tudom, miről szóltak, például elég pontosan fel tudom mondani Max Weber alapművét A protestáns etika és a kapitalizmus szellemét. Pedig oktatói praxisomban ez nemigen jött elő, utoljára meg huszonéve olvastam, de vizsgatétel volt az egyetemen.

Szóval ha vizsgáznom kellene Julian Barnes Anglia, Anglia című regényéből, vagy abból, hogy ki az a 12 rendező, aki pályája során legalább egyszer részegen lehányt egy statisztát, akkor az is passzív, de bármikor felidézhető tudás lenne. Totál felesleges, de tudás. Mondjuk jobban belegondolva, mára már Weber is felesleges, senkit sem érdekel, hogy ismerem-e az írásait? Úgyhogy most elolvasom a 12+1 sztárpár, akik bevallották: imádták egymást megcsókolni a forgatáson című, érdekesnek tűnő szösszenetet, hátha kikérdezi valaki. De ha igen, akkor legfeljebb délután háromig tegye!

Mivil?

Egyre gyakrabban jön szembe, hogy egy-egy színész vagy valami más, szintén zenész azt nyilatkozza, hogy az ő párja bizony "civil", ehhez képest jól kijönnek. Most épp Kovács Kati, foglalkozására nézve kiöregedett táncdalénekes mondta, hogy neki civil férje van (jut eszembe, ez a "táncdalénekes" is milyen egy molyszagú kifejezés). Miért Kovács művésznő micsoda, katona talán? Vagy vadakat terelő tűzoltó? Elvégre a köznyelvben a nem civil, az leginkább a katona, vagy valami hasonló egyenruhás, aki nem vasutas.

Meg a mostanában meghonosodott közéleti hangrend szerint, a civil az, aki nem politikus, azaz menjen a francba. Pedig a civil az igazából valamiféle polgár lenne (citoyen vagy burzsoá, ez most mindegy is), de mindenképp valami polgári személy, aki nemhogy nem katona, de még csak nem is pap.

Szóval egy táncdalénekes, egy basszusgitáros,  vagy színházban a csoportos szereplő, azok civilek mind. Nem valami sajátos kaszt, vagy rend tagjai, vagy ha igen, akkor a jogtanácsosok, vagy a tetőfedők sem civilek, elvégre olyat tudnak, amit a nagy többség nem, és ráadásul még van pofájuk  csinálni is. 

Én sem vagyok civil, mert szociológus, viszont akkor az ex-párom sem az, hozzám képest sem, mert neki is van ilyen diplomája. És grafomán, mint én.

Szóval ezt a civilizést igazán be kellen már fejezni, mert az égvilágon semmi értelme, viszont irritáló. Nyilvánvaló, hogy a szavaknak nem kell hogy rögzített jelentésük legyen, pláne nem hosszú időtávokon, hiszen a nyelv egy rigid rendszer, hanem egy folyamat, pontosabban egy folyamatosan változó struktúra, viszont ebben a civilezésben van egy olyanfajta gőg, ami nehezen tolerálható. A kivételezettségérzet kissé arrogáns kinyilvánítása. Hogy: "Á igen, de ő csak egy civil..." Na, ennél lekezelőbb mondatot nehéz találni. Mármint azok között, amik nem trágár sértésekkel utalnak a másik szagára, értelmi képességeire vagy szexuális perverzióira.

Mindenki civil, talán csak a katonák és rendőrök nem, pontosabban nem folyton, mert nem hiszem hogy ők a szolgálati szabályzat előírása szerint nyaralnak, dugnak, vagy esnek kétségbe az euróárfolyamtól.

Súlytalan Tamás Semmitmondása

Súlytalan Gábor, vagy Súlyos... nem, Sulykoló Tamás Községi Társaságelnök elmondotta az újévi beszédét Karácsonykor (persze a Karácsonyt itt nem a főpolgármesteri értelemben kell venni) szóval szólt a néphez. Üres, és jobbára ostobácska közhelyet öblögetett a bácsi, akinek ez a beszéde kábé annyira volt emlékezetes, mint egy öt évvel ezelőtti enyhe hasmenés. Ilyen szeressük egymást gyereket sítlusú izé volt, ha jól értettem arról öblögetett rém unalmasan, hogy legyen béke, az országon kívül és belül (minő eredeti gondolat!) meg hogy ne utáljuk a másikat, csak mert nem pont az gondolja a világról, mint mi.

És mondja ezt a Párt kinevezettje (mert az elnököt nem a parlament 135 bátor bio-szavazógépe választja, ők csak bátran végrehajtják a főnök parancsát), azé a pártté, amelynek kommunikációja nagyjából három alapelemből, amelyikből csak az egyik a nagyképű hazudozás. A másik kettő a félelemkeltés, és a nettó gyűlölködés.

Szóval elnök elvtárs, én mint a nép azt válaszolnám magának, hogy egyrészt annyit számít ebben a mostani önkényuralom hatalomipari rendszerében, mint légyszar az ablakon, másrészt mégis csak az, aki szó nélkül nézi az elnyomást, egy nem kegyelmező aláírógép. Vagyis a legjobb az lenne, nekem mint népnek, ha nem a kölcsönkapott palotájából tartana primitív, erkölcsinek látszó munkavédelmi oktatást (ünnepi beszéd? ugyan már!), hanem elhúzna a francba. Alkotmánybírósági elnöknek is semmilyen volt, most sem bír valamilyen lenni, és egyáltalán, ha a köztársaság mostanában csak papíron létezik, minek neki elnök, kurva sok közpénzért?

p.s. dermedt rémülettel veszem magamon észre, hogy lassan (de csak igen lassan!) már  kezd hiányozni Novák Katalin, aki legalább néha már valamilyen volt...

És akkor néztem egy filmet, bár ne tettem volna...

Gondoltam keresek valami jó kis horror/thrillert , mert ebből a műfajból is van olyan, ahol a rosszfiúkat trancsírozzák halálra, nagyon véresen, a néző nagyobb megelégedésére. Ami azért mégis csak jobb mint valami "Mikulás Karácsonyra" hányingerkeltő giccs.

Erre belefutok egy durva izébe, kicsit film, enyhén home-video beütéssel, bár  gondolom ez szándékos. Mert a 2006-os német film egy pár évvel korábbi gyilkosságon alapul, amit a gyilkos kannibál alaposan dokumentált is. Hisz a műalkotás címe Cannibal, és pont arról is szól.

Volt egyszer egy német fószer, bizonyos  Meiwes a neten keresett valakit, akit megölhet és megehet. És talált egy öngyilkosságra készülő valakit, aki direkt szerette volna, hogy megöljék, de úgy, hogy utána meg is eszik. És ez történt.

A film meg ezt meséli el, elég naturalisztikusan, de már majdnem voltam hányni.  Ugyanakkor a múltkor tárgyalt Mártírokhoz képest, ami egy nettó torture porn, csak mondanivalóval, ez szimpla rettenet. Szimplább, mint az. (A kínzáspornó persze nem a szexualitásról szól, az nincs benne, a pornó itt arra utal, hogy mindet megmutat, mint a pornó a szexből, szemben az erotikus filmekkel, amik sejtetnek inkább. Amúgy a legtöbb akciófilm nettó fegyver- és erőszakpornó, pont az előbbi értelemben.) És egyes horrorspecialisták szerint van ebben a filmben is valami transzcendens jelentés, de ha tényleg, akkor nem érdekel.

Hogy valakinek levágják a péniszét, saját kérésére, aztán ketten megpróbálják megsütni és megenni (de túl rágós), az nekem már nem tartalmaz semmi metafizikai üzenetet. Pszichológiait sem, pszichopatológiait talán, mert állítólag néha érdemes szembesülnünk világunk szélsőségeivel. (Mondjuk erre egy jobb példa Robert Merle Mesterségem a halál című regénye, ami azt próbálja megmutatni, milyen lehet belülről egy náci koncentrációs-tábor parancsnok. Na, az is sokkoló.)

Szóval komolyan elgondolkodtam, hogy szemben kései dackorszakommal, mégis csak valami Karácsonyi miafrászt kellene néznem, azt hiszem a horrorban mostanában elmentem a végletekig, ami kell a fenének. De az Igazából szerelem szóba sem jöhet, az fájó emlékeket ébreszt.

Na így kell elképzelni, és ez csak egy finom kis momentum.

A világ télen ilyenkor

Süt az a rohadt nap. Én meg megyek az utcán, és a pofámba bele, és nem látok. Egyébként se látok, immár mindét szemem rossz, pedig közel negyven évig bírtam úgy, hogy  csak az egyik, tehát ha nem volt szemüvegem épp, két szemmel azért jó voltam. De most rendeltem egyet, mert az nem megy, hogy tíz méterre előttem, már minden elég homályos. Még pár nap, és.

Ámde a rohadt nap attól még lassan függőlegesen süt (de lassan, tényleg lassan már nem annyira), és nincs idegesítőbb annál (jesszus, eredetileg egy n-nel írtam, a helyesírás-ellenőrző meg elfogadja, pedig nem vagyok seggfej) szóval hazaérek, és észreveszem, hogy végig a dzsekim zsebébe volt a napszemüvegem.

És mindez csak azért, mert egy télen nem bír rendesen borult idő lenni, még az seb ha havazik, csak de. Viszont a napsütés nem kell, itt a lakásban a teknős élvezi, aztán bevonul a fürdőszoba sötétjébe aludni egyet. Ami felelőtlen magatartás, a részéről, különös tekintettel a politika helyzetre. Bár ez engem sem érdekel épp, pontosabban nincs olyan véleményem, amit ne írtam meg volna tucatszor. (A "basszák  meg magukat" egy opció, csak minek?) Úgyhogy írok valami filmről inkább, mert a monitort még látom. Az közel van, a jövő meg távol, de annyira, hogy a közeljövő is.

A trófeatermék lélektelen tana

Csokit csakis diktatúrából! Ez esetben az Egybesült Arab Emirátusokból, ahol a Dubáj nevű bűzös bűbáj terjeszti a fogyasztói társadalom legrosszabb változatának mételyét. És akkor most van ez a dubajicsoki-mánia, hülye kis divat, business as usual, mindig van valami aktuális marhaság az őrület határán (még nagypapámnak is volt márványkoptatott farmerje a nyolcvanas években), ez is csak egy sok közül. Ennek következtében  a kézműves, luxusdiktatúrabeli izét már hamisítják, csempészik, és jelentősnek mondható a feketepiaca.

Hát igen, a divat sosem racionális, ettől divat, ez valahogy belénk van kódolva, hogy amiből kevés van, messze van, furcsa vagy bármi más miatt drága, azt kívánjuk. Státuszjelzőnek főleg, bár gyanús, hogy a középkorban nem csak azért szerették az uraságok a borsot az ürücombon, mert Indiából kellett hozatni, kurva drágán, de tényleg jobb volt azzal a sült. Na, ehhez képest a divat az önjáró, egy ájfonnak nem kell többet tudnia, vagy kezelhetőbbnek lennie, mint egy bármilyen másik telefonnak, csak legyen rajta a kicseszett almás embléma, mert az menő. (Úgy 2005-06 körül röhögtem nagyon a londoni metrón, hogy minden második embernek fehér zsinór lógott a füléből, aminek a másik vége eltűnt a zsebében. Akkor ez még az ájpod nevű empéhárom-lejátszót jelentette, kivéve például annál a csajnál, akinek a dzsekije alól, a comja mellett lógott ki a fehér zsinór vége, de közben pont úgy bólogatott maga elé, mintha valami zenét hallgatna. És nyilván minden egyfontos bolt tele volt szigorúan fehér fülhallgatókkal, amiket aztán bedughatott az ember bármibe, mármint a fülén túl, a látszás volt a lényeg.)

Nem tudom, a bácsi dubaji-e, de elég 

barna hozzá, és elég gazdagnak tűnik.

(bbc.co.uk)

És ilyesmi most ez a dubaji trutymós mocsoládé is, hogy ritka, ezért értékes, ettől drága, amitől még értékesebb, hisz a kivételezettségét demonstrálhatja vele a fogyasztó humanoid, miszerint ő aztán igencsak a trendek ütőerén tartja az ujját (és nem marad ki semmiből), másrészt elég jól megy neki, hisz fontos und gazdag, akinek ez a trófeatermék is  megvan, gond  nélkül. (Én meg néha alig bírok befejezni egy mondatot...)

Hollandiában 1636-37-ben tört ki a tulipánőrület, mikor a ritkább virághagymákat úgy adták-vették a tulipántőzsdén(!), mint a drágaköveket, egyesek jól meggazdagodtak, miközben mások (vagy ők maguk később) jól tönkrementek, gyakorlatilag összehozták a a világ első modern pénzügyi válságát. Egy kretén divathóbort miatt.

Úgyhogy várom mi jön még, idén karácsony alkalmából máris hiányolom a karácsonyfa-sommelier-ket, akik kiválasztják nekünk az ideális fenyőt, különös tekintettel ízének fás jegyeire, és tippeket adnak, hogy díszítsük fel, illetve hogy milyen bejgli illik pont ahhoz a haldokló örökzöldhöz. Esetleg hogy stílusos-e hüvelygombakrémes szaloncukrot aggatni rá, vagy az csak jövőre lesz majd trendi?

Mordor nem létezik, és ettől olyan ravaszul ártalmas

Nem igazán ismerek a Gyűrűkúra című kvázi-klasszikust, a regényt nagyjából hetven oldal után adtam fel, kétoldali unalom miatt, a filmekből meg egyet untam végig a World Trade Center... izé, a Két toronyot, de azt is csak, mert úgy huszonkét éve Erika elrángatott rá, elvégre ki szeret egyedül moziba menni? Egyébként se bírom a fantasyt, annak semmi értelme, ennek következtében pl. a Harcoló trónokról is csak annyit tudok, hogy van. De ennyit a moziba járásról.

Az egész ugyanis csak azért jutott onnan eszembe, hogy a pártvezér és kancellár megint nagy vizionáriust alakított valami interjúban, ahol megaszonta a az európai globális politika  nagy egyesítő egyenletét: Brüsszel egyenló Mordor! Ez a kettő ugyanaz enberek! Amit most vagy úgy értett, hogy Brüsszel is csak egy kitalált hely, vagy hogy valami kistermetű alaknak, aki mondjuk ő, el kell mennie oda valami ékszerrel, és megvenni lábon az egészet. (Ez lenne az Elfoglalni Brüsszelt művelet, ami persze annyira titkosan konspirált, hogy innen nem is látszik.)

Szerintem az első a helyes megfejtés, Brüsszel ugyanis nincs, azt a Háttérhatalom találta ki önmagára, amolyan fedőnévként, és azóta is fizetett szereplők játszák el ott, hogy ők egy város. Pedig kicseszett nagy Truman-show az egész, mikor például Dajcs Tamás Képviselő Úr nincs teljesen beállva, és nem hallucinálja magától maga köré az egészet, már indulnak is a statiszták, a villamosok, meg a felszakadozó felhőzet.

És ezen a kitalált helyen van az EU meg nem mellesleg a NATO központja, amikbe mi mind bele vagyunk lépve, nyilván szintén konspirációs szándékkal, ami persze annyira nem fedett, hogy a Felcsútok Géniusza elég látványosan bomlasztja belülről mindkettőt.

Ám mivel még pár napig Agyarország - technikailag avagy praktice a Dagadt - az Unió soros elnöke (nagyon szigorúan kis 's'-el), az van, hogy momentán Mordor egyik vezetője ez a patirótai értelemben vett hazaffyságtól duzzadó, de rémesen téeszelnök-tempójú kisgömböc. Ami azért szép teljesítmény, nem az, hogy nem pukkad ki, egyszer majd ki fog, hanem hogy milyen sikeresen épül be az ellenség soraiba, hogy épp a gonosz birodalmát vezeti, legalább is ügyrendi értelemben.

Ravasz, nagyon ravasz, de annyira, hogy én ezt már fel sem érem ésszel, gondolom ezért nem olvasok fantasyt sem. Hisz ne az a baj, hogy hülye nevű emberek lovagolnak benne kardozva, egy  gyerekmese keretrendszerében, hanem hogy az én tudatom ezt már nem fogja át, földhözragadt vagyok, na! És a felcsúti pengeéles geopolitikai elemzése kellett hozzá, hogy erre rájöjjek, mert magamtól ugye már hogy?

Hagyma

Már megint küszöbön a harmadik világháború! Brüsszel miatt persze, a kormányhitű médiában egyrészt minden rossz Brüsszel miatt van, és másrészt is. Valamint évek óta holnap tör ki a harmadik világháború, kivéve ha már kitört, lezajlott vagy csöndben átment a negyedikbe, minek okán már az ötödik zajlik, a terminátor egy meghatározhatatlan állagú folytatásában.

A világháború-számláló töretlen lendülettel pörög, de most már tényleg mondja meg valaki, hogy akkor holnap ledobják-e az atomot, vagy lelövik, vagy amit az atommal csinálni szoktak. Mert ha talán, akkor még veszek tartós tejet, de ha tuti, akkor szerzek valahonnan egy adag heroint. Elvégre a mindmeghalunk-paradigma felülírja "a heroinon kívül mindent ki kell próbálni" elvét, plusz veszek fél kiló lazacot a teknősnek, ne csak mindig szardíniát egyen.

Csak legyen már biztos a dolog, a minap olvastam, hogy ha kitör az atom, már úgy háborúilag, akkor kábé 72 percünk van, hogy élvezzük kicsit az intravénás keménydrogot, ami nem sok, de állítólag száz évnyi élményt sűrít akár pár percbe, vagyis a világháború holnap lesz, de mi csak a 22. században halunk bele, szubjektíve.

Ám ha mégsem lesz  nukleáris tél, amit halottként élvezhetünk majd, csak ez a szokásos sáros-lakótelepi változat, akkor veszek karácsonyi ajándékokat. És senki nem kap tőlem heroinos szaloncukrot, már ha egyáltalán gyártanak ilyet. Amúgy biztos, mindenféle ízűt gyártanak, és még várom a spenótos tökfőzelék ízűt. Majd pirítok hozzá hagymát, de csak óvatosan, mert állítólag a hagyma is atomokból van! (Brüsszelben főleg.)

A robbantott tábornok és a náci ősemberek

Moszkvában felrobbantottak egy orosz tábornokot. Ebben nem a felrobbantás a meglepő, elvégre egy diktatúrában ez gyakran megesik azokkal, akik nem hajlandóak maguktól kiesni a tizenharmadikról, ezért eleve földszinten laknak, másrészt meg egy háborúban álló  országban nem életbiztosítás tábornoknak lenni. Merthgy állítólag az ukrán titikosszolgálat merényelte halálra a pasast, legaláb is az ukránok ezt állítják, de az meglepő, hogy Moszkvában. Ennyi erővel simán lehet, hogy főkatona elvtárs belülről bomlalsztott, a ruszkik meg nem tököltek még egy rögtönítélő  bírósággal sem, nem szokásuk az nekik.

De az vicces, mikor egyes hazai felcsútisták rögtön arról hörögnek, hogy dehát ez... ez... ez terrorizmus! Pedig ez „csak“ háború. De aki az orosz propaganda hatása alatt álló kommentelő, annak ez a terrorizmus maga, a cui prodest non plus ultrája, hogy kiiktatják az ellenség egy tábornokát, messze a front mögött. (Emlészkik valaki A piszkos tizenkettőre? Na, ott pont ezt csinálják, a tizenkét terroristák, hogy rohadnának meg.) Mindeközben pedig ugyanezen propagandafogyasztó szubkultúra (illik ide ez a szó, hogy kultúra alatti, ha általában nem is így használjuk) nem tartja terrorizmusnak, mikor rakéta csapódik egy kijevi gyerekkórházba. (Ami konkrétan háborús bűncselekmény.) Az ugye vagy csak baleset, vagy eleve katonai célpont volt (igazából egy vegyifegyver-üzemet álcáztak kórháznak), vagy az ukránok lőtték magukat, hogy rákenhessék szegény, mélyen humanista Putyin bácsira.

Úgyhogy már fel lettem világosítva, miszerint az ukránok a) primitív ősemberek, b) nácik, c)terroristák, d) zsidók, és e) ebből következően az amerikaiak bábjai. De egytől-egyik ám! Nyilván az ukrán gyerekek és  az össze ottani idősotthon lakói is, mind-mind náci amerikai  ügynök-terroristák. Hiába, nehéz munka ez a világösszeesküvés, pláne ha a Háttérhatalom mellett nem lehet nyíltan kiállni, mert akkor  már nem lenne eléggé háttér. És ehhez képest még késve is fizet, mintha a Soros-hálózat nem lenne elég likvid.

Az összeesküvés nem elmélet, csak a világ állása?

fords.org

Zavar a téridőben, de főleg az időben

„Ötven éve, 1964. december 24-én az akkor még egyetlen csatorna Herendről adott riportfilmet, majd Beethoven IX. szimfóniáját tűzte műsorra. December 25-én a Nagymama, nagymama című Keleti Márton-film került képernyőre (benne Kiss Manyi, Voith Ági, Ráday Imre, Tolnay Klári), illetve Az angyal, Roger Moore-ral. 26-án a tévékészülékkel rendelkezők tévéfilmet láthattak Mikszáth Kálmán írásaiból. Ekkoriban terjedt el egyébként a televíziózás Magyarországon: míg 1962-ben csak 325 ezer tévéelőfizető volt, 1964-ben már 600 ezer.“

Ez tegnap este volt címlap a Zorigón. Nem csak ordenáré amit csinálnak, de mikor véletlenül próbálnak valami normális tartalmat előállítani, akkor kiderül róluk, hogy hülyék. Ötven éve, 1964-ben, mi? És nem adják fel, mert kicsit később: "De ugorjunk tíz évet: mit adott a tévé karácsonykor, negyven évvel ezelőtt? 1974. december 24-én...“

Végül is lehet, hogy simán csak időutazó a szerző (amitől persze még lehet hülye, autót is vezethet mindenféle kretén), esetleg egy alternatív tér-idő kontinuumból írja  a nagyon retrót, de nekem végül is tetszik. Mert bár először arra gyanakodtam, hogy simán csak bekúrtak egy tíz évvel ezelőtti cikket, de elfelejtették átírni a számokat (mert a cikk egyik címkéje az, hogy „advent2024“, de a szövegből már nem ez derül ki), ám rájöttem, hogy ez pont így jó.

Elvégre ha 1974 negyven éve volt, akkor én is csak negyven vagyok, ami pont tíz évvel jobb, mint az ötven. És legalább nem húsz, bár a fene tudja, lehet hogy szívesen lennék újra főiskolás egyetemista, szóval kiegyezném mondjuk a harminccal, 2004 egy elég jó év volt, még 2005 is. Plusz majd szólok anyámnak, hogy csak nemrég múlt hatvan, úgyhogy ne hivatkozzon a korára, innentől  én sem a sajátomra. 

Elvégre egy ilyen komoly internetben, mint a Zorigó, csak jobban tudják! (Csak nem tudják, hogy mit... Mindegy, majd erről is jön valami direktíva a pártközpontból. 1964-ből.)

És akkor valami nekem lényeges, ami nem volt nálunk a tévében, de 1974-ben esett meg, egy nekünk még messzi-messzi galaxisban:

A szév ava

A latteavokádó az év szava a HVG-nél, de nem értek egyet. Először is azt se tudom mi az (nem a szó, az egy vagy több szorosan kapcsolódó morfémából álló, jelentéssel bíró nyelvi egység), másodsorban pedig nem arra szavaztam. Hanem a „Békemisszióra“ az olyan szép, magasztos és egyben aljasul ostoba, mondhatni a Rákosi-diktatúra egyik kedvenc szavának, a békeharcnak folytatása  alig más eszközökkel. Mert az akkori - totálisnak tételezett - diktatúra többek közt annyiban  különbözik a mostani önkényuralomtól, hogy az 1950-es években mindenkinek kötelező volt  békeharcolnia, most viszont a Dagadt egyedül missziózik, arcának verejtékével, és koleszterinjének minden szintjén. Nehéz ám annyit repkedni a világban,  a légierő nemkormánygép business-jetével, az a sok fogadás meg díszvacsora mindenféle gyanús  diktátorok palotáiban, brrr... Még jó  hogy Ő leveszi a vállunkról ennek a missziózásnak a nehéz terhét. A rólunk.

Dehát latteavokádó. Persze azt is a Felcsútok Géniusza dobta be a közbeszédbe, ami szép volt tőle, elvégre bazmegelhetett is volna, a mindenki más anyjának picsájáról nem is beszélve. Ehhez képest ez egy kellemes szó, bár én a tejeskávémba nem kérnék avokádót, a pirítósomra esetleg. Fura párosítások tekintetében részemről megálltam a csilis csokitortánál, már attól is az indokoltnál több időt töltöttem a vécén.

Viszont láttam valami hülye videót, mely szerint az új menőség, a trend, a flow az a zöldhagymás kávé. Mondjuk hogy az mennyire slimfit, azt nem tudom, ha hányat, akkor meglehetősen.

A jövő év szava pedig a „békeköltségvetés“ lesz, hacsak nem a békeavokádó.