Lájv

Most már mindenhol belefutok egy hirdetésbe, amiről nem tudom mia fene lehet, de legalább nincs is kedvem megtudni. Valami kreténhajú, diszkópatkány kinézetű fickó néz magabiztosan maga elé, és annyi van odaírva, hogy Havasi, meg az is hogy szimfonik lájv só.
Szóval zenebohóc lehet a cukorfalat, de hogy hegedül, zongorázik (a lábával citerázik), vagy csak időnként „Szimfonik!“ felíratű táblákat tart fel (mit tette ezt a suszterlóri a pémobilban, csak rokkal), meg a tökét vakarja.

De mindez mindegy is, azigazi gáz ez a lájv só. Ilyen a szekszbárokban van, ahol egy drogos szerncsétlen kefél egy kiélt prostit unottan a közönség előtt, de ha egy zenakar fellép, akkor az (nem csak magyarul) koncert néven ismert közösségi aktivitás. Szóval a lájv aréna só mlegetése, egy enyhén stricikinézetű palival kombinálva hát... másféle reminiszcenciákat kelt, mint mondjuk egy Dvorák-szimfónia. De ha már aréna, azért el lehet képzelni az milyen műsor lenne, ha mondjuk kéttucat kiélt prostit gyaknának futószalagon a Royal Albert Hallban, miközben a szmokingosközönség időnként udvarisan tapsol.

Éntévé

Tisztelt médiahatósági bizottsági kuratórium! Mellékeljük a tervezett új tévécsatornánk elképzelésének rövidre tömörített változatát a tartalmi elemek belsőségeire koncentrálva, melyek megmutatják, hogy milyen komoly szakmailag alátámasztott koncepcióra támaszkodva kívánjuk beindítani új projektünket, a ZiZiTV csatornát. És kérelmezzük az internetes műholdas frekvenciakábel vagy mi odaítélését cégünknek, a SuperMegaProSat 2000 kft. Bt.-nek, úgy nagyjából 10-20 évre, vagy tovább, ha lehet.

Már készülőben az új stúdió felszereléssel a Meghökkent Gandalf utcai gyártóbázisunkon, ahol CGI-zett 3D-s digitális tartalmakat fogunk előállítani 4G-technológiával, HD-minőségben. Kívánságra újabb betűszavakat is beilleszthetünk a műszaki leírásba! (Pl. CCTV, HDD, BLT,  BBQ, STB.)
A tartalomról. Műsoraink tartalmasak lesznek. És családbarátak (családbarátok?) meg a nemzeti kultúrát korszerű formai világgal közvetítőek a mának szólóan napjaink audiovizuális nyelvén a nemzetnek. Lenne közszolgálati tartalomszolgáltatás is, az objektivitás maximális látszatának permanens megőrzése mellett, de semmiképp sem helyette. És hogy konkrét műsorblokkra sávosítsuk a tartalmi elemek portfólióját:

- Lesz híradó, ezt egy az egyben átvennénk valakitől, akik olcsón adják, mi így a hírtévére gondolunk, az szerintünk tetszenene a méltóságos hatóágnak is, pártatlanul. Esetleg csinálnánk saját gyártásban sztárhíradót sztárokról nem sztároknak, ezt ilyen Blikk és Jutyúb-alapú szerkesztéssel érnénk el egy laptopon, így nem kell kimenni a jó meleg stúdióból a faszomgeci hidegbe.

- Lesznek kifejezetten családi műsorok, itt olyan régebbi produkciókra gondoltunk, amiket olcsón lehet megvenni, mondjuk a Rém rendes család (ennek már a címéből is látszik, hogy nagyon családbarát, értékközpontú humanitást sugárzó lehet), a Családi kör (még fel kell venni a kapcsolatot a producerre, valami Arany János, de nem válaszol az íméljeinkre) meg a családi kiszerelésű vaníliajégkrém.

- Aztán lennének sorozatok is, többféle sokszínű többféleség változatossága jegyében széles spektrumon, szóval lenne helyszínelős, üldözős,lövöldözős, romantikus, vámpíros meg dugós, illetve ezek kombinációi (dugós-lövöldözős, romantikus-helyszínelős, lövöldözős-vámpíros stb.), ahogy kijön a költségvetésből meg a reklámbevételekből.

- Mert lenne reklám is, nem sok, hogy ne riasszuk el a nézőket, a teljes műsoridő 65-70 százalékánál nem is tervezzük többre az arányát, legalább is eleinte. Lenne közte sok teleshop is, ezt részben bevállalnán saját gyártásban is, kamera van, stúdió van, csodaserpenyő van, mag van remek szoftverünk, ami Katikából a titkárnőből lelkes tömeget csinál. Digitálisan!

- Ehhez kapcsolódóan lennének főzős műsorok, ahol celeb hírességek, mint a Totya, Lulu és Viku meg Gázóraleolvaó Józsi főznének egymás konhájában ilyen rántott borsólevest meg buggyantott dobostortát, aztán lefilmezzük ahogy hánynak. A borsót a falra, lehetőleg.

- Mivel a pornót durván adóztatják ebben az országban, ezért éjszaka mi is inkább akváriumot adnánk, persze olyat, ahol a halak szekszelnek, ha meg ezt is megadóztatják akkor régi Fásy-mulató ismétléseket, ahol a háttérben halak szekszelnek.

- És lennének ilyen ezoterikus jósolós műsorok is, azok húde megdobják majd a bevételt. Olyan nemzetközileg is ismeretlen sztárokat szerződtetünk, mint Doktor Artemisz a tisztánlátó, Frakk Mester a tisztánszagló, Maya Gold (ő régebben pornózott, de most alkimista, karmikus alapon), meg Grahovácz Lajos lóbélből jósló mágikus cigányasszony.

A nézettséget tekintében, vagy a tekintettséget nézve nagy terveink vannak, kezdetben 1-2 nézővel számolunk, naponta és összese. Ez ugyan elsőre kevésnek tűnik, de épp itt van a dinamikus növekedés lehetősége, mert ha később mondjuk már tízen néznek minket, az minimum ötszáz, de lehet, hogy ezerszázalékos növekedés. Dinamikusan! És a határ csillagos ég, mind emberileg, mind szakmailag egyaránt.

Atomot nekünk!

A tolna megyei Tolnán tiltakoznak a helyiek az ellen, hogy néhány árva gyerek odaköltözzön, nevelüszőkkel, lakóotthonba, az egyébként méltatlan körülményeket biztosító és zsúfolt megyei intézet helyett. Vagyis a derék helyi tahók azért tiltakoznak, nehogy az árváknak egy kicsit jobb életük, netalán több esélyük legyen az életben. Merthogy ide ilyen gyerekek ne jöjjenek, ez kérem egy békés település vigyék ezeket máshová. (Hát én meg abba a szarfészekbe nem költöznék semmi pénzért, ahol ilyen sűrűségben laknak bunkók, beleértve a képviselő testületet is, akik szintén, és helyzetükből adódóan hivatalosan kérik, hogy ne hozzák ezeket, persze csak „a gyerekek érdekében“, hogy szakadna rájuk a plafon, lehetőleg máma még.)

Hogy mi az oka a nagy löttyös felháborodásnak azt sejtjük. Az intézetis gyerek ugye eleve fiatalkorú bűnöző, meg cigány, meg szipuzik és kurválkodik felváltva. ha meg csak még nyolc éves, akkor még nagyobb baj hogy ezeket csinálja! Ja, hogy nem csinálja? Majd fogja kérem, és megrontja a mi ártatlan gyerekeinket, akiklegfeljebb részegen motoroznak, de nagyon rendes gyerekek amúgy, két pofonból mindig értenek.

Meg hát van az az általános elv (nem csak nálunk), amit angolul úgy hívnak, hogy not in my backyard, vagyis legyen lakóotthon, menekültábor, szemétégető, fogyatékosok intézete, csak ne nálunk kérem, mink egy békés falu vagyunk. A gond csak az, hogy minden egyes településen létezik a helyi lakosoknak az az önző mód bunkó csoportja, aki elég hangosan kiabál, és nem lát ki a saját vörös fejéből, így atán az árvákat, fogyatékosokat meg a háztartási hulladékot ki kellene lőni a Holdba.

Illetve inkább a Marsra, mert a végén még az lesz, hogy egy szép nyári éjszakán kimegy a bunkó a ház elé/kinéz az ablakán, meglátja a Holdat és felbaszódik benne az ideg, hogy baszki ott meg az a sok nyomoronc lakik, nekem meg ezt kell bámulnom, mikor romantikusan csöcsörészném a szomszéd Marikát???

Aztán elkezd aláírásokat gyűjteni helyben, meg csatlakozik az „Atomot a Holdnak/Nuke the Moon“ fészbuk-csoporthoz, plusz betelefonál a Lánchíd-rádióba, és akkor kap csak élő adásban agyvérzést, mikor már amúgy is a parlament előtt van a holdmegtisztítási kormánybiztos fegyverkezési programja.

Ünnep ellés

Kész, vége visszavonhatatlanul beköszöntött a karácsony. különben minek lenne  gyakorlatilag a legkisebb üzletben is egy-egy durván ízléstelen karácsonyfa (némelyik zenél is, pontosabban kvarcórahangon cincogja a dzsigölbellzt), a munkahelyen is karácsonyi dekorációt helyeztek ki, és ami a legbiztosabb jel: a kokakóla is elkezdte nyomni az adekvát reklámjait. Mert az még oké, hogy pár héttel korában már hangolni akar a kereskedelem, de legalább a nyavalyás karácsonyfákkal megvárhatnák a nyavalyás decembert, de nem, november végére már a sarki pék is LED-es műfenyőt applikál a pultra, pedig oda nem azért jár az ember, hanem a kifli illatáért.

Emlékszem, gyerekkoromban meg voltam lepődve, hogy a boltban is van karácsonyfa, hisz a karácsonyfa az volt, amit otthon díszítettünk, és szigorúan csak 24-én. A bolti ráadásul zöld szőrös partvisnyél volt, mondjuk gazi szaloncukorral, de azokból meg nem lehetett csórni, mert ott ült mellette a nagydarab pénztárosnő, én meg ötévesen attól féltem, na. De ha jól rémlik, azért nagyjából csak két héttel az ünnep előtt rakták ki, már csak azért is, mert mikuláskor volt bolti mikulás, de ahhoz meg nem illik a karácsonyfa, az egy másik ünnep, én mondjuk máig sem igazán értem miért. Akkor most a Mikulás meg a Télapó az ugyanaz, vagy csak rokonok, esetleg munkatársak, netalán konkurensek? (Mert ha az utóbbi, én a Télapót választottam volna habozás nélkül, ő ugyanis legót hozott meg távirányítós kamiont, a Mikulás meg csak csokit, ami azért, valljuk be őszintén, nem egy súlycsoport ajándékilag.)

És az jó volt, hogy december elején is még csak vártuk a karácsonyt, szemben azzal, hogy ma már novemberben is térdig gázolunk benne. (Mert persze marhaság, hogy régen miden jobb volt, legfeljebb gyereknek lenni volt jobb, mint stresszelt középkorú felnőttnek, a legtöbb dolog sokkal vacakabb volt, de a karácsony az nem.) Talán kellene még néhány ünnep, hogy ne kelljen rögtön a karácsonyt várni, amint beköszönt az ősz. A briteknek van még közben halloween meg Guy Fawkes night, meg emlékezés napja, nekünk meg október 23, ami minden csak nem népünnepély, halottak napja (legtöbbünknek mindenszentek nélkül), meg a zavaros identitású mikulásolás, mint kvázi-előkarácsony, ami amúgy ne értünk. Szóval így novemberben lehetne valami jó kis ünnep, mittomén az Avarbanfetrengés Éjszakája, sütőtökkel meg mézes sütikkel, vagy a Nagy Lampion Nap, mint afféle fényünep a korán sötétedés negatív hatásai ellen.
Őseinknek egy népi kultúrában persze voltak ilyenjeik, a komplett Advent meg a Luca-nap és hasonlók, de mi modern városiak már elvesztettük ezeket (egy maroknyi hívő ill. néprajzos hagyományőrző kivételével), nekünk maradt a Szombati Teszkózás Mekivel újkeletű rituáléja. (Esetleg Ikeázás Húsgombóccal Vasárnap, sunday bloody sunday...)

Cost of the koszt

Étteremből előfizetéses ebédet rendelni kényelmes dolog, pláne ha az embernek munka után legfeljebb egy sajtos szendvics elkészítésére lenne ereje, de az meg már három nap után unalmas, sőt néha már első nap is, figyelembe véve a közeli bolt negatívba hajló sajtkínálatát. (Távolabbi boltba meg csak ritkán megyek, meló után én már főleg csak a fotelomba vágyom, meg a fürdőkádba, úgyhogy marad az ami itt van a sarkon. Ott meg a kockasajt a csúcsgasztronómia, meg a másfél kilós trapistatömb.)

Szóval főzőcskézés helyett adott az éthordós kiszállítás, amivel csak az a baj, hogy ugyanaz a két tucat étel cirkulál a menüben, no meg a tömeges étkeztetés racionalitása, minek nyomán:

- Kétféle alapleves van: az áttetsző sárgás, répadarabokkal, meg a pirospaprikás zsíros, répadarabokkal. Ünnepnap, ha valami hagymaleves vagy spárgakrém adódik, ez nyilván akkor fordul elő, ha akciósan tudnak szerezni ilyen levesport, ötvenkilós, műanyaghordós kiszerelésben. (Ez a amúgy nem vicc, már láttam ilyet.) Ha nem, marad az évtizedes alaplé, amiből mindig hagynak annyit, hogy a következő levesnek megágyazzon, így aztán sosem fogy el, B-tervnek meg ugye ott a pirospaprika meg a krumpli. A húszkilós zacskós fagyasztott répakockák mellett természetesen. ha meg elvétik a rendelést, és  répa-kukorica kombót hoz a szállító, akkor pirospaprika helyett paradicsomkonzerv megy a kondérba, és máris mexikói zöldségleves néven lehet futtatni. Gyümölcsleves nincs, ne is tessék érdeklődni. (Egyszer mondjuk volt sárgaborsó-krémleves, de arról az étlap tanulmányozása nyomán kiderült, hogy főzelék.)

- A főétel az általában valami döglött állat-darab, aminek a kutyám örül, én meg feldobom a köretet, valami szósszal, meg a hűtőben fellelhető falafellel, süt zöldséggel, ilyesmivel. A köret amúgy vagy főtt krumpli, vagy rizs. Ha krumpli, akkor a levesben is van belőle, ha rizs akkor az édességben, ha meg tészta, akkor a levesben is van belőle, tészta lesz a másik főétel, de valami édesség is lehet belőle. Ha előző nap szerepel a választhatók között pörkölt, másnap tuti lesz brassói és/vagy hortobágyi palacsinta, így csak egyszer kell megfőzni, ha meg mondjuk gombás rizs volt szerdán, akkor gombadarabok feltűnnek a csütörtöki zöldséglevesben is.

- Desszert nincs, de általában az egyik választható főfogás édes,ma pl. almás pite, amit viszont tényleg jól csinálnak, ma biztos egy cukrász főz, és nem egy főzász cukr. Jó még az aranygaluska, a többiről meg annyit lehet elmondani hogy...hát édes.

Ezzel együtt persze még mindig sokkal jobb, mintha nyolc óra gyár után nem ehetnék valami meleget, csak ha előtte egy órát állok a konyhában, a főzés amúgy is hétvégére való szabadidős kikapcsolódás, pont úgy mit a bélyeggyűjtemény rendezgetése, ahhoz idő kell és elmélyülés, nem lehet csak úgy, egy rohanós hétköznap délután kanadai bélyegeket áztatni, vagy szusit készíteni. Meg klasszikusokat olvasni sem, ezekre van a hétvége kitalálva, meg arra, hogy akár egészen hatig - fél hétig alhassak. Mert kipihenten, már főzni is tudok, hétköznap meg marad az éttermi kiszálítás. Ami nem is olyan rossz ám, a börtönkoszt biztos rosszabb lehet nála. Miként egy atomtámadás is.

Katonadolog

Olvasom, milyen nagy a kormányzati elszánás, hogy most akkor aztán korszerűsítik végre a hadsereget, és ettől olyan korszerű lesz, hogy csak na, mi leszünk a NATO (ejtsd: nátó) élcsapata, az ugye franciásan avantgarde, bár egyelőre úgy néz ki ezen belül mi a dadaizmust vállaltuk be.

Mert vett kies hazánk, meg annak golyófejű, általános pártkáder honvédelmi hadügyminisztere néhány kivénhedt orosz (pontosabban még szovjet, annál rosszabb nekünk) helikoptert, durva drágán, hogy hátha jó lesz valamire, pedig nem. Kicsit olyanok ezek, mint a gyárban bizonyos gépek, melyek úgy németek hogy még az NDK-ban készültek, nem is jók már szinte semmire, de legalább lehet fontoskodó/elgondolkodó arccal álldogálni mellettük.

Meg vannak ugye Gripenek (magyarosan ejtve: gripppen), ezek tök jók csak minek, kicsit drágábbak lettek, mert fontos volt, hogy lehessen őket a levegőben utántölteni. Sörrel meg ropival nyilván, mert üzemanyaggal egy akkora légtérben, mint a miénk (és szomszédos szövetségeseinké) teljesen felesleges, meg nem létező tankergépről elég nehéz kerozint leszívni. De ha egyszer majd minimális repülési időn tengődő pilótáinknak kell megvédeniük a világbékét a nemzetközi terrorizmus/háttérhatalom/lófejű úfók ellen valahol a Csendes Atlanti Ósön felett, akkor de jól jön majd, hogy tudnak felvenni extra ropit meg müzliszeletet, menet közben is. Persze ha a harmadik opcióra készülünk, vegyünk egyből csillagrombolót, az nekem amúgy is régi mániám. (Egyébként ezt a menet közben tankolást bevezethetnék máshol is, szinte már látom, ahogy Lewis Hamiltont egy tartálykocsi üldözi a monzai célegyenesben, mondjuk egy pont olyan mint Spielberg Párbaj című hidegrázásában.)

Mg hát amíg a hadsereg nagyrészt nem katonákból áll, hanem bajszos, suk-sükölő, izzadt hónaljú íróasztali levélnehezékekből, akik „állomány“-nak hívják az embereket, nos addig nem is negyvenéves szovjet haditechnika a legnagyobb gond arrafelé. Emlékszem, annak idején, 98-ban, valami méltán  elfeledett kisgazda lett a hadvédelmi honügyminiszter, kirakatta a képét a laktanyákban, hogy megiserjék, ha arra jár, mert előtte volt eset, hogy nem hitték el, hogy ő az. Persze ha valaki téeszjogász kinézetű téeszjogász, akkor ezen nem lehet csodálkozni. Ráadásul ma is pont itt tartunk a hadsereggel, lehet, hogy be kéne szántani az egészet, a helyét beszórni vegetával majd kis párolt hagymával nagy lángon.... (ja nem, ez egy recept).

Szóval szerintem fizessünk egy kicsivel több pénzt a nátónak, és ez az egész védelem dolog legyen innentől az ő gondjuk, mi meg mehetünk végre meccsre, ha már ott az a sok szép új stadion. Vagy fizessünk egy kicsit többet özv. Tarhonya Béláné Irénkének a Ló u. 3. nótafájának, és majd jól elveri partvisnyéllel a gaz ellent, ha rontása tör ránk zúgó viharnak. Ráadásul Irénke hónaljszagban is hozza a magyar haderő sztenderdjét, csak épp a csapásmérő képessége jelentősebb.

Ízek

Értem én, hogy a csokigyárak nem csak csokit akarnak eladni, hanem életérzést, de a ma (esetleg máma) vásárolt milkaizé kiverte a biztosítékot. (Mondjuk úgy kell nekem, a túlsúllyal, amim van, minek veszek csokit egyáltalán...). Mert egyfelől tényleg fura, hogy sós kekszes tejcsokit gyártson valaki, az mondjuk nem olyan fura, hogy én nem veszem észre, hogy sós kekszes, de az, hogy lényegében ízlik is, na a az elég meglepő.

Javasolnám innentől a csípős-savanyú dobostortát (esetleg a csípős-savanyú dobsotortás csokit), a majonézes trüffelt és a vaníliás hotdogot, kakaós-fokhagymás bundás kenyeret meg a kokainos-fogkrémes túrókrémet, borsos almával. Lehet, hogy nem mindegyik lenne finom, de izgalmasak lennének az biztos, márpedig az izgalom a lényeg, attól alszik meg a tej a' ember szájában,vagy ébred fel, kinél hogy.

Valamint ha az ember a főzés közben összekeveri a római köményt a fahéjjal, mert őrülve ugyanúgy néznek ki, nátha okán meg szaglássza a fene (kinek hiányzik, hogy bele is tüsszentsek?), érdekes krumplis fogásra tehet szert, tényleg,a fahéjas hagymára csak az csipetnyi petrezselyem hiányzott, hogy ne csak úgy nézzen ki, mint a hányás, de egy idő után olyan illata (izé... szaga) is legyen. Az ízét meg tudja a fene, a hányást sem kóstoljuk meg utólag, ha már úgy jártunk.

Na, ehhez képest a sós keksz tejcsokival nem is gáz. Csak a  tudat...

Nem bátor, csak vak

A honvédelmi miniszter, aki nyilván alapszinten sem tud latinul (pedig asszem jogász) Communitates Fortissimae címet adományozott néhány vasi falunak, köztük a felejthetetlen nevű Pornóapátinak, amivel azt akarta mondani, hogy ők (?) a leghűségesebb falvak. Csakhogy ugye a fortissima azt jelenti hogy legerősebb, a leghűségesebb pedig fidelissima, ezt egy fideszes izének (ilyen politikusnak látszódni akaró izének) legalább értenie kéne, vagy hozzá. Hamár.

De persze honnan is tudjon Hende minimál latinul, honnan is sejtené a felcsúti ramszesz, hogy milyen ma Európa etc. Bocs, ez megint politika, de kulturálisnak indult, én sem szólítok fel cunnilingvatióra senkit akit utálok, úgysem érti hogy az seggnyalás (vagy más külső nemi szerveké), bár lehet, hogy gyakorolja, de nem zargatom latinnal. Ha már kulturáltak vagyunk. Ha viszont kúltúráltak, akkor bármi lehet, még az is, hogy a fegyverünkhöz kapunk a kultúra szó hallatán, mint a dicső elődök,vagy legalább is azok, akiket a dicsőnek tekintett elődök dicsőnek tekintettek. (Mert félreértés ne essék, itt a nácikról van szó, akik számára nyilván a fortissima volt a fontosabb, aki az erő azé a dicsőség, ugyebár....)

És innentől megint nem politika, csak kultúra. Egy kormánynak legyenek normális emberei, akik normális döntéseket hoznak, normálisan indokolva, úgy,hogy nem alázzák meg azokat a közösségeket, melyeknek épp kedvezni akarnak. Mert aki azt is nevetségessé teszi, akit épp kitüntetni , az szimplán bunkó. Lásd a nevezett minisztert. Mert a viccbéli cigány lovával ellentétben ő nem bátor, hanem vak, úgy megy a falnak....

És unom az internetet is

Az egészet, ahogy van, tokkal-vonóval. Mer' ugye mi van a hálóközi kommunikációs információs szupersztrádán? (Ezt de szerettem volna már leírni....) Hát kérem semmi, Áder János pucér fenekét tojással dobálják meg egy mangalicatelep borító-fotósorozatán, érdektelen majdnem-ismerősök rohadt unalmas cicafotókat nyomatnak a fácsén, valamint ismeretlen robotok pénisznövelőt és csodagombát akarnak eladni nekem, vírussal.

A baj az, hogy a hálón kívüli élet is szánalmas, tejbevonó-jellegű mikulásfigurákat akarnak rám sózni műanyag üveggömbök alatt, miközben a karácsonyi hangulat sikoltva menekül tőlem, legalább is egyelőre, mert ugye karácsonyig még túl sok műszak a gyárban, még túl meleg van a télikabáthoz, de legalább már kurva korán sötétedik, nem mintha ez nagy élmény lenne.

A karácsonyban amúgy is az a legjobb, hogy lehet várni, olyan ez mint a szilveszteri kabaré, vagyis a tavalyi mindig jobb volt, mert mikor bekövetkezik, mindennapi és szánalmas, mint igazából bármi közelről, ami távolról csillogó vagy annak reméljük. (Mint gyerekként bámulni a repülőket, sőt repülni is - igazi álomvilág, aztán felnőttként menni a fapadossal, egy bunkókkal teli zsúfolt gépen, a büdösben, de legalább kialvatlanul -és már csak azt várjuk, mikor találják fel végre a teleportot.)

Hát, a karácsony is ilyen, idén igyekszem majd a lehető legkisebb felhajtást csinálni, egyfelől nincs rá igény, másfelől most tényleg pihennék inkább, olvasás, bélyeggyűjtemény-rendezgetés, plusz az öreg kutya sétáltatása épp elég lesz, fiatal kutya mondjuk nincs is kéznél, szerencsére. Vagyis a karácsonyi szünetet úgy képzelem mostan magamnak el jól, mint a hétköznapokat, csak nem kell dolgozni, meg olvashatok sokat, meg mondjuk kamionozhatok szerte ejrópában, virtualice. (Téynleg, Virtu Alice létező személy, vagy csak valaki Csodaországból?)

És minimalizálom majd az internethasználatot, egyszerűen nem bírom már ezt a rettentő redundanciát, hogy közösségi oldal vagy hírportál, mindig egy gigantikus szemétkupacból kell kiguberálnom azt a pár morzsát, ami érdekelne. Az lesz majd az igazi pihenés. Ami persze nem jelenti azt, hogy magam ne tennék hozzá időnként eme kupachoz. De csak mert jól esik. Úgyhogy nemsoká írok valamit Iain M. Banks-ről, hátha nem érdekel senkit.

Meguntam a politikát

Érdekes, ha az ember egy hétig külföldön van (és ott nem netezik), annyira kiesik a hazai közéltből, hogy utána már nem is érdekli. Én is így voltam vele, mondjuk Lutonban már rámentem a - korlátozott idejű - ingyen wifire, de ki sem használtam, nem érdekeltek kedvenc hírportáljaim sem.
És azóta is az a helyzet, hogy kábé félóra alatt végigpörgetek négyet-ötöt, de a hírfüggőség elmúlt, inkább letölthető hangos- meg e-könyvekre vadászok, meg nézegetek képeket régi buszokról, esetleg receptek. (De nem, a macskás videók meg a lobogó fülű, bociszemű kutyákat ábrázoló fotók sem érdekelnek továbbra sem, ilyeneket legfeljebb vásár- és ünnepnapokon vagyok hajlandó nézegetni, maximum tíz perc terjedelemben, nettó.)

De  szintén nem érdekel a kormány ostobasággal párosult aljassága, az ellenzék balfaszsága, sőt hetek óta rádiót sem hallgatok, már a fideszes harcinéniken sincs kedvem röhögni. Ez már nyilván kóros, de még egy vidaildikózásba csomagolt simicskázás norvégalapos kontextusának lázárjánosi értelmezése sem éri el az ingerküszöbömet, akkor se, ha napi két sajtótájékoztatót tartanak róla, pro és kontra.

Majd írok recepteket.... (Ja, meg január legvégén megyünk megint Londonba, az érdekes lesz.)

Persze ha holnap megint felböfögök valami politikai témát az nem az én hibám, azt a politikai osztály cseszi el. Ekkor hirtelen felindulásból bejelölöm ismerősnek Elsimon Lászlót az iwiwen! Valamint netadó!

Repülarepüla

A repülés az most nem is volt olyan rossz, az elsőbbségi beszálással sokkal kisimultabban várja az ember az indulást, persze a hülye vizzer rányomtathatná végre azt a nyavajás ülésszámot a beszállókártyára, de nem, szeretik futtani az utasokat. Mi meg nem szeretünk futni inkább fizetünk. Amúgy visszafelé sem volt már busz  a terminál épületéig, most már ekkor is a szimpatikus, amerikai börtönfilmeket idéző rácsos folyosón kellett beslatyogni az útlevél-ellenőrzésig. Az utasok nyilván ezt is igen megkedvelték, különösen, hogy a biztonsági őrök nem verik meg az utasokat, legalább is egyelőre. Persze lehet, hogy legközelebb ezért is pótdíjat kell fizetni, mint a Macskafogóban, vagyis szolid felárért nem kapunk két hatalmas pofont és /vagy nem ugrálnak a rakodómunkások a csomagjainkon.

Ami viszont idegesítő volt, az a visszúton előtem ülő nőszemély, aki felszállás után jól hátradöntötte a székét. Az oké hogy ezt lehet, csak nem illik (köpködni is lehet, csak gusttustalan), a fapadosok ugyanis nem azért fapadosok, mert fa a pad (az ülés az bőrbevonatú, nyilván nem luxus miatt, csak könyebb takarítani), hanem, többek között, mert sok ülést zsúfolnak be, így minimális a lábtér. Egy hátradöntött ülés gyakorlatilag vákumcsomagolt felvágottat (na jó, a biztonsági övre tekintettel: kötözött sonkát) csinál egy magamfajta testalkatú állampolgárból. Úgyhogy lehet, mégis szerezni kellene abból a kis műanyag eszközből, amivel ki lehet ékelni az előtted lévő ülést, aztán ártatlan bociszemekkel nézni az egyre idegesebb tahót, aki szeretné szétpaszírozni a térdeidet, és nem érti, miért nem megy neki.

Valamint kiderült, hogy már egyáltalán nem éri meg a lutoni reptéren vásárolni. A boltok választéka egyre vacakabb, de legalább jól megemelték az árakat. A reptéri beszerzésnek eddig az volt az értelme, hogy addig sem kellett cipelni az ajándékba (főleg persze magamnak ajándékba, elvégre jóban vagyunk!) szánt biszbaszokat, plusz a a dutyfree-s szatyrot a léginénik sem tekintették extra kézipogyásznak. Eddig. De most már félpercenként hívják fel becses figyelmünket, hogy egy (one, ein, uno, jedan) kézipoggyászt vihetsz fel a fedélzetre, a duty freeben meg nincs is az tea, amit pont valakinek akartál hozni, ami meg van, az horror áron (tényleg ez jó név lenne: Horror Áron - tisztára, mint valami karhatalmista tömegoszlató), úgyhogy legközelébb a reptéren tényleg csak szendvicset meg üdítőt veszek. Az csak kicsivel drágább mint a városban, és ezért a különbségért nem éri meg majonézel összekenni a frissen beszerzett bélyegeimet.

Lándön-vegyes

Na most, én kérem arra jutottam, hogy semmi kedvem bármiféle rendszerességgel írni az idei londoni kóválygásról (erre amúgy is ott a jobbik felem), úgyhogy csak címszavakban emékezem meg, ötletszerűen, de legalább az ábécé-sorrend, időrend vagy épp az elemi logika nagyívű mellőzésével. Tehát:

A kaják

A Pizza Expresst eddig is bírtuk, a kocsmai fish&chips eddig mindenhol jó választás volt (a nyolc harangról nevezett fulhami bejzliben is), tavaly óta meg van kedvenc török éttermünk is, ott idén megint hú de jót ettem.Meg végre a kedvenc indiai éttermünkben is, ami úgy volt kedvenc, hogy még sosem jártunk benne. Ám a többféle sabjival, rizzsel, lepényekkel és dhallal súlyosbított zöldség-curry meggyőzött, hogy tényleg ez a kedvenc indiai éttermem. Meg azt a némileg részeg/beszívott helyi menő csávót is, aki a kirakaton át lelkesedett kissé, a mondjuk tényleg látványos vacsoramenüm láttán.
Vagyis a helyzet az, hogy éttermeket már nem kell keresni arrafelé, megvannak a fix helyek, a többi negyvenkétezer ki nem próbált faloda meg hajtson a maradék turistákra, a Masalában amúgy is megígértem (az értékelő kérdőívükön) hogy legközlebb is náluk vacsorázunk, és egy úriember szava szent, de még az enyém is ér valamit.

Hírességek

Petra szúrta ki, hogy Catherine Tate épp kávét (vagy mit) vesz egy kávézóban/éttremben vagy hol, én meg a buszról kiszúrtam a zebránál álldogáló, amúgy elképesztően slampos (szerinte nyilván művészien laza) Stephen Fry-t. Plusz a lutoni reptéren valaki rámköszönt, hogy „Helló tanár úr!“, szóval lokális hírességnek én is jó voltam, ha csak egy pillanatra is.

A Mázlista

No, ez a Petra lészen. Mert ugye szerdán megyünk Brightonba, sétálunk jól a kötelező turista-célpont felé, ami a móló (ami egy víz fölé telepített vidámpark amúgy), és látjuk ezeket a viccesnek tételezett nyerőgépeket, némelyikből marék aprót lehet nyerni, némelyekből meg plüssállatokat halászni. Illetve lehetne, de nyilván arra megy ki a játék, hogy ne lehessen. Néztem is, ahogy egy párocska már utolsó fémpénzeit vadássza az összes lehetséges zsebéből, egy utolsó utáni utáni próbálkozásra, hátha lesz a csajnak cuki plüssállat, mikor szívem csücske odalép az általuk nyúzott géphez, és bedobja a szükséges 30 pennyt. Magamban kissé elnéző mosollyal néztem, végül is igazán apró a harminc pé, egy egészen kicsi csokit sem adnak érte, nem baj ha benyeli a markolós(mer ugye nem félkarú) rabló, sőt készítetem elő még harmincat, legyen még egy kísérlet, ha párom ettől szórakozik jól...
Ám ő elsőre, egy határozott mozdulattal kikapta a kinézett pandát, a párocska furán nézett, én meg vinnyogva röhögtem, hogy ilyen nincs is.
És másnap meg két ötfontost is talált, csak úgy, a járdán/lépcsőn... (Meg a panda után egy húszpennyst, amitől az extra nagyszemű manga-panda egyből csak tíz pébe fájt, ami nincs negyven forint sem aktuális árfolyamon.)

Who the fuck is Milly Johnson?

Ez tényleg kérdés. Kellett volna vennem ettől a nőszemélytől könyvet, de nem ment. Amit Erika felírt (kettőt, két popsláger címűt) nem leltem, pedig lelkiismeretesen bementem minden könyvesboltba, ami utamba került, de csak a teázó a sarkon címűt leltem, meg valamit, aminek nem emlékszem a címére, de benne volt hogy görl. Bíztam a Piccadiyn lévő megaméretű könyvesboltban, de ott a nevezett szerzőtől még mutatóban sem volt semmi, ám legalább vettem bíbíszís főzős újságot Marisnak, ha már ő is rendelt valamit. (Mondjuk én bírom a bíbíszít, de főzve nem biztos hogy tetszene, persze lehet, hogy az újságban mégsem a bíbíszít főzik, hanem ő (?) főz, de akkor meg minek az újság, nem lehetne rendelni inkább a kajából, feltéve hogy nem égette oda? A bíbíszí.)
Perta meg vett a interhálón dedikált könyvet, amit el sem olvas, mert angolul van, de legalább meg sem kapta, úgyhogy mehettünk reklamálni a helyi boltba, ha már arra járunk. Pontosabban én reklamáltam, mert családilag engem tartanak kommunikácóképesnek angolul, el is társalogtam az eladóval az időjárásról, tényleg igaz, ha a helyiek kínosnak érzik a csöndet, rutinból elkezdik szidni az időjárást, és máris van öt percnyi téma... (Én mondjuk közöltem, hogy épp nem esik, ergo jó idő van, különösen annak fényében, hogy mindeközben mi volt itthon.)

Brighton

Brighton remek hely, olyan mintha Pécsnek tényleg mediterrán hangulata lenne és valaki áttolná a délangol tengerpartra, majd meglocsolná jó sok esővel a tévétornyot meg belesöntené a tengerbe mólónak. Jut eszembe, a móló az tényleg jó arrafelé, klasszikus (avagy retro, esetleg vintage) vidámpark a viharos víz fölött, úgyhogy ha a legvalószínűbb forgatókönyv szerint összeszakad az ember alatt a régi hullámvasút, a szörnyethalás mellett a vízbe fulladás is reális opció lehet.
Ami meg nemvidámpark a mólón az játékterem, plüssállathalászattal és aprópénz-izélő automatákkal. Az utóbbi azt elenti, hogy sok apró megy egyelőre-hátra mozgó tálcán, a hülyék meg próbálják leverni újabb aprókkal, nyilván mindenki látott már ilyet, de remélem más sem tudja a nevét. Ja, meg volt pachinko is, mondjuk egy-kettő csak, de annak legalább tudom a nevét, de cserébe nem tudom mit csinál a mivel, mert nekem csak annyi van meg belőle, hogy egy Pogues szám címe valamint egy játék, amit már láttam távolról, a tévében. (Utánanézni meg szokás szerint lusta vagyok.)
Ráadásul Brightonban több napra való látnivaló van egy kényelmesen körbesétálható környéken, mint a helyi múzeum, a Rojál Pavilon (szerencsére rojálbébi nélkül), az egyfontos bolt, a kilencvenkilenc pennys bolt, vagy épp a méltán népszerű kilencvennyolcpennys bolt.
Meg vannak bélyegboltok is, legalább kettő, ami pont kettővel több, mint itthon.
A mólóra visszatérve: az meg angolul ugye pier, az meg mejdnem Pierre, ami legalább is gyanús, mert...

 A franciák

Idén valahogy mindenhol franciául beszéltek körülöttünk, a buszon, a boltban a reptéri vécé szomszéd fülkéjében, sőt az olaszul vagy spanyolul beszélőkről is gyakran derüt ki, hogy igazából franciák, csak elsőre hallottam félre. Ha viszont önmagában Londonban ilyen nagy a francia-koncentráció mi lehet a helyzet az egész Egybesült Kirájságban? Avagy: tessék mondani, maradt valaki Franciaországban is? Csak hogy vigyázzon  a házra, meg locsolja a fokhagymát. Borral.

Bélyegek

London mellett Brightonba is találtnk ugye bélyegoltok(at), úgyhogy komoly mennyiséggel értem haza, még bele sem dolgoztam az egészet a gyűjteméybe, pedig ma direkt korábban keltem. Van az egésznek egy ilyen svéd gyerekvers hangulata, hogy apám hozott egy kiló bélyeget és azóta nem is gyűjtöm már, blabla, de az az igazság, én bírom a kilóra vett bélyeget is. Napokig lehet válogatni, be lehet mindent teríteni még töredékes sorozatokkal, és hetekkel később is bélyegek kerülnek elő a legváratlanabb helyekről, mint a hűtő teteje vagy a buszbérletem.
És igen jól mutatnak a polcon a nagyalakú albumok, mondjuk kellet is nekik külön polcot venni. (Ez az, amikor a bélyeggyűjtés egy szint után a Praktikerben folytatódik.) Az aktuális album, jelenleg a 10-es számú, pedig ugye még nincs tele, ezért az aktuális, így aztán kell beszerezni sok bélget, hogy megteljen. Pontosan persze nem kiszámítható, mikor lesz tele, így aztán kell az új album a kimaradó daraboknak et cetera...

Boltok

Én egy átlagos hónapban összesen annyit nem tartózkodom különböző üzletekben, mint ilyenkor pár nap alatt, könyves-, teás- ajándék- és bélygboltok eőételként, de a főfogás a Tesco - Sainsbury«s -M&S Bermuda-háromszöge, ahol összesen órákra el lehet veszni, íránytű nélkül, de legalább több évi hideg élelemmel.
Mert a szendvicseknél ellenőrizni kell, hogy nincs-e benne majonéz (illetve, hogy van-e benne elég), van-e bizonyos típusú tea (nincs, nem volt, nem lesz, nem van), ráilleik-e egy homályos leírás valamelyik teára, van-e karamellás nápolyi (nincs, miért is lenne, ha mi keressük) valamint milyen poharas tészta van (ugyanolyan, mint mindig).
Plusz van még a drogéria (nem ám úgy általában, hanem konkrétan Boots, ami evidens, mert gyakorlatilag minden sarkon van egy belőlük), a Birodalmi Bőr fedőnevű szappan elsődleges forrása, egyúttal másodagos szendvicsbeszerzési-pont, és a világ legdrágább csapvizeinek lelőhelye. (Tényleg, az ember csak utólag csap a homlokára, hogy másfél font az mégis közel hatszáz forint, ami kissé erős fél liter buborékmentes nem ásványvízért, ami viszont legalább hűtött, kell is az az októberi végi őszben. Viszont a flakonját ezek után ki sem dobom, elvégre csapvízzel én is meg tudom tölteni a hotelben, a kupakja meg este jó káddugónak, amitől még ennyi év után is irózni látszik a hotel személyzete. Persze lehet hogy raknak ők dugót a fürdőszobába, csak mindig pont az előttünk lévő vendég lopja el, mert ilyet nem kapni otthon, Franciaországban...)

Porcelánok, üvegek, stukkók

Nos, korábban már az Apsley House sem volt semmi, vagy a parlementi termek csicsája, de idén is sikerült beleszaladni néhány főúri lakba itt-ott, elsőként mindjárt a Wallace Collection címűbe, ami után konkrétan mérgezést kaptam az aranyozott barokk kandallópárkányoktól, a francia porcelánoktól meg a németalföldi csendéletektől. (A kristálycsillároktól nem, azokat még mindig bírom, nagy, fejjel lefelé fellőgatott üveg karácsonyfák, csak ne vigyék túlzásba az aranyozást a fémrészeken.)
Hirtelen elbizonytalanodtam, hol is láttam az a rengeteg csendéletet, melyeken kivétel nélkül lábuknál fogva fellógatott döglött nyulak voltak, vigyorgó kutyákkal és opcionális, ám feltétlenül döglött fácánokkal. Esetleg egy kis tök gyümölcsel az állatok mellé, aranyozott keretben, kevéssé ismert flamand mesterektől.
És ha mindez nem lenne elég, egy csomó mindent meg lehetett vásárolni a múzeumi ajándékboltokban, fröccsöntött-kicsinyített formában, jellemzően mágnessel a hátukon, hogy le ne essen a hűtőajtóról. Amúgy festmények melett lehetne mást is hűtőmágnesként újrafogalmazni,aranyozott barokk kandallópárkányokat például, hisz milyen ironikusan poszt-posztmodern gesztus lenne egy kandallópárkány a hűtőn.

Hát, egyelőre ennyi, ha eszembe jut valami, még úgyis megírom, és ezt mindenki nyugodtan veheti fenyegetésnek.

Szólásszabadság-adó?

No, megjöttem Lándönből, és látom, hogy internetadót akarnak a seggfejek, akik pár éve még az istenadta népet védték volna a szabadság ilyenforma korlátozása ellen, most meg bevezeteik. Hiába no, a felcsúti ramszesz, mint már bevallotta, nem a diktatúrát utálta, csak azt, hogy nem ő a diktátor. Márpedig ha az akar lenni, a minimum, hogy a lehető legnagyobb mértékben korlátozni kell az államfüggetlen kommunikációt. Ceterum censeo: Rohadjon meg Orbán Viktor, lehetőleg máma még! (Inkuzíve Putyin elvtárs; én tényleg egy skandináv típusú demokráciában szeretnék élni, brit díszlettekel ha lehet.) Rovásírjon aki akar, de nekem ne legyen kötelező, junó, boldogasszonyanyámozzon aki akar, ha engem hagynak harekisnázni. Virágozzunk mind sokfelé, mint lándönben szoktak, amiről már épp írok, coming soon...

Elmúlt negyven év

Nem meglepetés e költemény. Aszongya a főpárti főminiszter az ő tokája fölött a szájával neki, hogy a cél a teljes foglalkoztatottság, meg célozgat rá, hogy ezentúl egyáltalán nem lesz segély, ha nem találsz munkát megdöglesz, vagy mész közmunkára, ha nem jut közmunka megint csak megdöglesz.

Ez a „segély helyett munkát“ populista lózung persze úgy baromság, ahogy van. Mert:

- A munanélküli ellátás nem segély a hatalom kegyelméből, hanem társadalombiztosítási elem. Amikor ugyanis az ember dolgozik, a fizetése egy részét épp ilyen célra szedi el az állam, nem véletlen, hogy ha valakinek még sohasem volt munkahelye nem is jár neki ilyen címen pénz. Vagyi, munkanélküliként épp azért jára támogatás, mert korábban mi is befizettünk abba a kasszába, amiből az akkori munkanéklülieket támogatták.

- A közmunka nem munka, hanem modern röghöz kötés, kvázi-rabszolgaság. Mert kötelező elfogadni, akár van köze hozzá az mbernek, akár nem, ráadásul a helyi kiskirályok amolyan kegyként osztogatják, illetve népnevelő/fegyelmező eszköznek tekintik. (Jellemző, hogy nem is a szociális kormányzathoz tartozik, hanem a belügyhöz, a rendőrminiztériumhoz.) Plusz egy napi nyolc, heti negyvenórás munkáért járna (a létminimumot amúgy el sem érő) minimálbér, de a közmunáért ezt sem adják meg. A közmunka ráadásul sokszor értelmetlen, és jóval drágább, mintha a bérét odaadnák segélyként - milliárdok mennek el arra, hogy fásult emberek úgy tegynek, minta csikkeket söpörnének össze a buszmegállókban, vagy leszedjék a meggyet a jegyző kertjében.)

- Teljes foglalkozatotság márpedig nincs. Nem volt, nem lesz, nem van. Olyan ugyanis elméletileg sem fordul elő, hogy adott pillanatban, adott területen pontosan fedje egymást a munkaerő-kereslet és kínálat, hogy mindenki aki épp keres, találjon valamit, ami megfelel, mindkét félnek. A gyakorlatban a teljes foglalkoztatottság mondjuk 2-3%-os munkanélküliséget jelent, ennyi puffer mindig van a rendszerben, és ekkora aktuális munkanélküliség bőven finanszírozható, menedzselhető is.

- Teljes foglalkoztatottságot utoljára a Kádár-rendszer tűzött ki célul, eredménye pedig a kapunk belüli munkanélküliség lett. Azaz mindeniknek volt állása, de nem mindenkinek volt munkája, asok zabhegyezőtől meg döglődött ia az egész állami ipar, kereskedelem, közigazgatás meg minden.

De hát mai uraink, ezek a piros-fehér-zölddel pántlikázott neobolsevikok valószínűleg épp oda, a Kádár-rendszerbe vágnak vissza, ők akkor volt gyerekek meg ifjak, érthető hát a nosztalgia, plusz az a rendszer is kényelmes állóvíz volt, igazából leválthatatlannak látszott. És fontos hangsúlyozni, hogy csak látszott. A főpárti főorbán is észre fogja majd venni, hog elmúltak a hetvenes évek és nem jönnek újra el, de addig hallgathatjuk ostoba mantráit, háttérben pártunk und kormányunk félrészeg zümmögőkórusával. Csak épp minél tovább dünnyögik maguk elé a kisdobosok/uttörők/orbánisták hat-tizenkét pontját (rezsicsökkentés, szabdságharc, keleti nyitás, teljes foglalkoztatotság etc. - fú, már én is de unom), annál durvább lesz a másnap.

A főorbánnak meg szólhatna valaki, hogy nem negyven évvel ezelőtt vagunk, ő sem tizenegy éves rövidnadrágos hülegyerek, szóval tessék már nomálisan kormányozni, a pálinkaszagú böfögések helyett.

A zebránál tolakodó néni

Hát, ez igazán új jelenség. Eddig ugye volt a néni, aki eléd áll a postán, mert nyugdíjas és siet, és egyébként is csak tizenöt csekk van nála, meg a lottóját adná fel, plusz a visszajáróért kér kaparós sorsjegyet, nem fáraósat hanem dinnyéset, komolyan olyan mintha LSD-bélyeget akarna, és lenne saját kódnyelve a pult mögötti dealerével.
Meg van a néni, aki eléd áll a buszmegállóban, először kicsit inog a padka szélén, aztán letámasztja a gurulós szatyrát a lábadra, és feszülten figyel, hogy biztosan ő szálhasson fel elsőnek a buszra, ami onnan indul, csuklós, és kábé hatan várunk rá a megállóban. Ennek gyakori alváltozata, hogy beáll a busz, a néninek gyanús, hogy nem is erre várt, ezért (miután a gurulós szatyorral gondosan eltorlszolja az ajtót) kedélyesen kiabálni kezd a sofőrrel, hogy ez a busz megáll-e a Lótetű köznél, illetve ha nem, akkor melyik igen. És az honnan indul? És az a másik megáll-e ottan, illetve messze van még onnan a Lidli, vagy az Aldi vagy a melyik van közelebb?

De ma találkoztam az abszolút nénivel ha lehet ilyet mondani, aki a címben jelzett módon tolakodott előre a zebránál! Mert neki fontos, hogy ha zöld lesz, ő lépjen le elsőnek, ez nyilván valami háziverseny lehet a szomszéd Arankával(akinek már húsz éve gyakorlatilag a „szomszéd“ a vezetékneve, előtte Konyhás Arankának hívták, mert főzőnéni volt a Gríz és Pelenka Művek üzemi étkezdéjében), hét végén összesítik, ki volt többször első a zöldnél, főútvonal duplán számít!

Esetleg siet. Esemest kapott, hogy a teszkóban most tolja ki a szakember a friss kenyeret, még meleg, a Fülzsír utcaiak meg már lesben állnak a halaspult mögött, nyilván eistandra készülnek, de ezt ő, a Vakondturha 23/b nótafája és önkéntes szomszédfigyelője ugye nem hagyhatja. A teszkó az ő területükhöz tartozik, a Fülzsír utcaiak járjanak csak a CBA-ba, az az ő oldalukon van. Durva, mikor a bandaháború elszabadul, jobb időben ott lenni, és megmutatni, ki a keményebb.

Az is lehet persze, hogy egyszerűen csak buszmegállónak nézte a zebrát, bár ehhez túl céltudatosan robogott tova, miután határozottan félrelökött két babakocsis anyukát, meg a postást. De elképzelhető, hogy egyszerűen csak haza akart érni a postás előtt, és az ilyen versenyben fontos a jó rajt.

Királyság

Már jó sok éve volt, mikor röhögtem a „bulizz saját mobilon“ felütésű reklámon, ahol a telefon nem kommunikációs eszköz, hanem életstílus, laza fiatalos partyarcok fitalosan trendien fiatalos divatkiegészítője és státuszjelzője volt. Ami eleve egy baromság, hisz a szalagos magnó vagy a wurlitzer sem attól lett szimbólum, hogy egy viszonylag új technikai eszköznek számított, hanem attól a tartalomtól, melyet közvetített. Ha például a nagyi Polkás Dzsoni Csak polkázz! című felvételét nyúzta rajta naphosszat, akkor már hatvankettőben, New Jersey-ben sem volt menő. Pláne nem király, az ugye Elvisz volt, a Prézli.

A buta, maj egyre okosabb telefonok sem menők, részei a mindennapoknak, ahogy a kanál is, arra mondjuk nem csodálkozunk rá naponta, hogy hú de kúl, de ez csak azért van mert kicsit régebben találták fel, mint az érintőképernyőt. A tévét meg jóval későb a kanálnál, nem is akkora szám, nem lehet felvágni vele, hogy „nekünk van ám otthon tévénk, bebebeeee...“ Amúgy lassan már valami bazinagy plazmasárkánnyal sem lehet.

Ugyanakkor a tévét és a telefont is el kell adni valahogy, és ennek két módja van: egyfelől csicsás szarokat gyártanak, amik másfél év után tönkremennek, és vehetsz újat, másfelől az újban mindig van valami új, többnyire tökéletesen felsleges funkció, ergo menőbb. (Az új funkció amúgy a régiben is lehett volna, csak nem tették bele, mert jövőre is el kell adni valakinek az új bizbaszt.)

És persze itt a régi jó trükk, nem árut kell eladni, hanem életérzést, ez a kokakóla óta mindeniknek alaprecept. Így aztán lehet nyomni, hogy mekkora „királyság“, ha tudod hol buliznak épp a haverok. Mert ugye ezt tudnod kell feltétlenül,  ha már a haverjaid, bár kérdés, hogy akkor miért nélküled buliznak, illetve ha már igen, miért nem tudod eleve? De ez ugye csak hülye okoskodás, nem laza jófejség, a lényeg az, hogy szabadnak érezd magad attól, hogy állandóan tudatd mi van veled, hol vagy, pedig gyerekkorodban valószínűleg épp azt utáltad a legjobban, amikor az őseid  indenáron tudni akarták, hol vagy, kivel vagy és mit csinálsz éppen? Akkor ez ketrecnek tűnt, ma meg a többség vígan besétál, és királyságának teljes tudatában magára zárja a rácsot. Aztán meg pszichiátriai ellátásra szorul, ha otthon hagyja a mobilját, vagy egész délelőtt nem jön be a fészbuk. (Én meg simán itthon hagyom a szigorúan buta telefonom, és csak este tűnik fel, ha telefonálni akarok.)

De tényleg, milyen az a reklámban megidézett „totális királyság“? Abszolút monarchia? (Isten óvja a királynőt és az ő fasiszta rezsimjét!) Proletárdiktatúra? Vagy a Nemzeti Együttműködés Rendszere? Ennyire egy mobilcégnek sem kell nyalnia a hatalomnak, legalább is máma még...

Egészen ség az ügy

Szokás sokat és hangosan panaszkodni az egészségügyre, nyilván joggal, mert makroszinten minden mutató azt támasztja alá, hogy nagy a gebasz, de mikroszinten mintha működne a rendszer. Mondom én, a nagyon-nagyon korlátozott tapasztalataim alapján.

Mert az elmúlt hetekben (igazából lassan hónapokban) többször voltam nagyszüleimmel a kórházban, és meglepően flottul ment minden. (Ja igen, ez itt kisvárosban csak "a" kórház", nem kell hozzátenni, hogy Kaposi Szarkóma Mór, még jó, hisz milyen hülyén hangzik a városunk neves szülöttéről elnevezett szar kóma.) Nem halt be az informatikai rendszerük, készségesek voltak az adminisztrátorok meg az ápolók, jófejek az orvosok, semmi stresszelés meg ingerült odamondogatás, sőt, az embereket kifejezetten emberként kezelték, nem pedig tárgyként/ügyfélkódként/esetszámként.

És ez lenne a normális persze, hogy az orvos az emberrel is foglalkozon, ne csak a fülzsírjával vagy a szaruhártyájával, hisz minden szaruhártya mögött egy személyiség van, sőt a szem a lélek tükre, a tükör által meg ugye homályosan... na jó, abbahagyom, mielőtt rám szakad a közhelyplafon. Szóval a sok politikusi szólam meg a munkáslevelezők sirámaival ellentétben az egészségügyet valószínűleg nem megmenteni kell, csak hagyni normálisan működni. Ahogy nézem itt nálunk az infrastruktúra már nagyjából rendben van, még személyzet is akad, de ezt a maradékot már nem kellene elüldözni.

Erről jut eszembe, Moldova írt valami ilyesmit anno, hogy a hetvenes évekre a vasútnál csak a hülyék és a mániákusok maradtak. Elmondása szerint ez a kitétel a vasutasokat nem nagyon zavarta, legfeljebb megkérdezték egymástól, hogy te melyik vagy? És ez az a helyzet, ami semmilyen szervezetnek nem tesz jót, kórházi vonaton vonalon is itt kellene változtatni, mert személyes lelkesedésre nem lehet hosszú távon alapozni Ettől még kelemes csalódásban volt részem, bár lehet hogy a helyi szemészet/kardiológia csak hűs oázis a reménytelenség forró sivatagában... (Esküszöm, még egy ilyen mondat és felíratok magamnak valami fogalmazásgátlót, közhely és giccs ellen. Ha már egészségügy...)

Indián nyár

Az azért elég abszurd, hogy október közepén (jó, majdnem közepén) kellemesen enyhe nyári idő van. Mármint nyárinak enyhe, július-augusztusban épp ilyet szeretnék, de októberben nekem legyen csak tizenöt fok, félig felhős-félig napos idő, meg kora reggel könnyű köd lebegjen az őszi avar felett. Amely avar, nem mellesleg, költőien aranylik valamint színekben játszik, meg amit még az ilyesmi csinálni szok.

Mert ilyekor lehet viselni kényelmes pulóvereket, a nélkül, hogy a hátamon csorogna a víz, lehet inni fura izű teákat, meg kritikusan méregetni a sütőtököket a zöldségesnél, mert sült tököt csak tökéletes darabokból érdemes készíteni, a sütőben megsütve őket, mert igazából ettől lesz a sütőből sült, hogy sütjük. Gondolom így már világos.

Meg ilyenkor lehet menni Londonba. Idén tényleg nem tudom melyikünk van jobban besózva, én általában az indulás előttig flegma vagyok, aztán meg nincs kedvem idegen ágyban aludni, de idén valahogy mennék már, igazából hetek óta. Valószínűleg annyira egyhangú az életem az utóbbi időben, hogy igazán rám fér már valami környzetváltozás, lehetőleg egy másik időzónában. Emberszagot akarok a londoni metrón, öltönyös indiaiakat akarok látni a vonaton, ahogy papírpoharas kávéval nyomkodják a Blackberryt, labdakergető labradorokat akarok látni reggel a Hyde parkban, szusit akarok vacsorázni a hotelszobában, meg currys tésztát,  (meg falafelt, cheescake-et, tojásos szendvicset, jamaicai gyöbéres üdítőt, cidert, kínai rizssütit, meg félliteres tescós tejet, aminek a kupakja jó lesz majd káddugónak is... - jó, mondjuk ezeket nem egyszerre.)

De egy hét múlva már még mindig itthon leszek, viszont a nagy gurulós bőrönd mellett aggódom, hogy mit felejtettem ki, valamint hogy, jesszus, de tele van ez már megint, hogy fér majd bele a sok cucc visszafelé? Remélhetőleg addigra már sem itt, sem ott nem lesz melegebb tizenöt foknál (celsiusban, a ennyi faranheit már igen kellemetlen lenne, kelvin-fok esetén meg várhatnánk míg a jövő orvostudománya rájön, hogy lehet kiolvasztani és feléleszteni a fagyasztott embereket, és megelőzni a fogkövet), nem kell majd a bőröndbe csomagolni a pulcsit és/vagy a dzsekit, főleg visszafelé fontos, hogy magunkon vigyük, mert kell a hely a teásdobozoknak, a karamellás nápolyinak, meg a toronyórának, lánccal of course. Én mondjuk szokás szerint bélyegeket veszek majd, az meg jól elfér a kézipoggyászban is, a beszállókártyák mellett. (Mely utóbbiak egyébként tényleg beszállnak, csak nem maguktól, vinni kell őket, ami a nevük alapján azért csalódás.)

Egyszóval jó lehet még ez az október, csak az időjárás meg Indra elvtárs odafenn nézzen már rá végre a naptárra, és viselkedjen az évszaknak megfelelően. (Az amúgy igen vicces, hogy a legtöbb ember egyébként a naptár és nem az időjárás szerint öltözködik, ennyi kabátot meg sálat a járókelőkön én huszonöt fokban még nem láttam. Nyilván amolyan polgári engedetlenség keretében, öntudatosan kiállnak a globális felmelegedés ellen. Vagy mellet, amnnyiben szeretik, ha melegük van.)

Önkormentesség

Hallgattam ma a pártszolgálati rádióban a Vasárnapi Újság című népnemzeti giccs elejét, nem mazochizmusból, csak unalom ellen, kutyasétáltatás közben.
A műsorvezető úgy vezette fel a mai adagot, hogy mivel önkori választások vannak esedékeskedni a mámai napon, ezért ma arról beszélnek majd, milyen fantasztikus dolog ha kormányzunk ön, ez a demokrácia csúcsa, valamint non plus ajaxa egszersmind. És ezt ők példákon fogják bemutatni!

Ez után jött egy tudósítás valami kis pilisi faluból, ahol két néni önként vállata, hogy beszedi az egyházi adót az beteg plébános helyett, összefogással felújították kápolnát, egy pasi meg kimentette az önkétes tűzóltók égő garázsából a motorizált fecskendőt. De speciel az önkormányzatiságról egy szó sem esett, bár ha tovább bírom hallgatni, nyilván még megtudhatom, milyen fasza kiflit sütött a helyi pék, mielőtt elütötte egy traktor.

A műsor szerkesztői - nyilván szándékosan - összekeverik az önkormányzatiságot az önkéntességgel, hisz akik ennyire hű vazallusai a Felcsútinak, azok számára evidens, hogy önkormnyzat nincs is! Az kérem a központi kormányzat meghosszabított keze, valamint izéje, amivel a csalánt verik. (Ennek érekében a Főpárt egyébként meg is fenyegetett minden magyar települést, ha fejlesztési pénzt akarnak, a nekik kedves jelöltre húzzák az ixet. Mert ugye ők szépek, okosak, alkalmasak, meg kell nekik a pénz és a pozíció, egyébként is a Marika, a Lajos nővére tudják, unokaöccse is köztük van.)

Az önkormányzat túl sokszor jelenti azt, hogy helyi hűbéreseinkenek is kell valami, akik aztán a feudális logika mentén, maguk is igyekeznek lokális hűbérurakká válni. Vagyis sok polgármeseter amolyan döbrögi-féle, ő mondja meg ki hal éhen hamar és ki később, utóbbiaknak ugyanis juttathat közmunkát (amiért a létminimum felét fizetik), néha a saját gyümölcsösében vagy fatelepén. Hisz helyben ő a nagy almatermesztő és a főpárti faszállító.

Egy VÚ-típusú, végtelenül szervilis műsorban erről nyilván nem beszélnének, meg ugye az egyszerűvidéki-dolgosfalusi nép nem is akar erről hallani. (Tényleg, mutasson már valaki egy egyszerű vidéket, lehetőleg olyat, ahol csak falvak vannak, és mindenki dolgos, de nem bonyolult városi módon, hanem olyan egyszerűen.) A pénz és hatalom kérdéseibe ne lásson, és főleg ne dumáljon bele minden jöttment (rezsicsökkentés és kussojá! értve vagyok?), a nép az csak járjon misére meg hímzőkörbe, meg rezsifórumra nyilván. De ezzel a hozzáállással nincs miről tudósítani az önkormányzatok kapcsán, maradnak a nénik, meg a plebános úr...

Emeletek elmélete

Ép most futottam bele ebbe a cikkbe: http://cink.hu/a-jovo-temetojet-lathatjatok-1644324475 és igen remek ötlet, vagy igen bizarr, nézőpont kérdése, de hát nyilvánvaló, hogy mivel egyre régebben vagyunk egyre többen a Földön, egyre többen vannak a halottak is.

A briteknél márpedig nem lehet a sírhelyeket újrahsznosítani, elvégre mi van, ha a keresztényeknek van igazuk, jön a feltámadás, a halotak maradékainak meg hűlt helyük, szóval mindenki marad ahová temették, és nem teszik ki mondjuk 25 év múlva, hogy más is fekhessen ott egy kicsit. Így azonban megtelnek a temetők, újaknak meg nem feltétlenül jut hely (hisz parkolni meg strichelni is kell valahol, hogy csak két fontos közterületi aktivitást említsek), marad a "négy koporsó egymáson" módszer, ami az emeletes buszok hazájában nem is olyan meglepő gondolat. (Ez persze azt is jelenti, hogy az egymásra temetettek egy esetleges feltámadáskor kénytelenek lennének fordított sorrendben támadni fel, vagyis a később meghaltaknak egy kicsit több jutna az örökkévalóságból, már ha az örökkévalóság vonatkozásában egyáltalán van értelme néhány percen/órán (tényleg, ez meddig is tarthat?) vacakolni.

De a buszok, a lakótelepi házak meg a temetők után máshol is lehetne a vertikális terjeszkedéssel spórolni. A kórházakban pl. lehetnének emeletes ágyak, az iskolákban emeletes padok, az alsó és a felsőházat is egymásra tolhatnák a parlamentben, ha már így hívják őket (igaz, csak magyarul), sőt a high church - low church anglikán kettőssége is implikálná az emeletes templomokat, a legtöbben úgyis elég nagy a belmagaság. Az emeletes metró nyilván nekezebb ügy, de az emeletes járda műszakilag egyszerűbb, ráadásul az ember már két sarokkal korábban felmehetne az első emeletre, így mikor célhoz ér, nem kellene lépcsőznie. De a csúcs az emeletes lift lenne, ami egyszerre két szinten áll meg, sőt egy ötemeletes épületnél lehet ötemeletes lift, így annak meg sem kellene mozdulnia, rengeteg energiát spórolva ezzel. Mindenki ott szállna be, ahová menni akar, és rögtön ki is szállhatna, így ez a lift klauztrofóbiásoknak is remek lenne.

És persze működne mindez horizontálisan is, lenne mondjuk Kaposvártól Dombóvárig érő személyvonat, ahol egyszerűen csak az első kocsiba kell átsétálnunk, vagy egy Szántódtól Tihanyig érő komp, nulla fogyasztással. Vagy egy kurva hosszú, Budapest-London kifutópálya, egy kétszáz kilométeres repülővel , így aztán elég lenne napi egy járat, amit az összes légitársaság közösen üzemeltetne, és az is utahatnának rajta, akik félnek a repüléstől.

A temetőkre visszatérve: a britek meg inkább hamvasszanak, amúgy is írva van, hogy porból leszünk porrá, csak így kicsit gyorsabban, ami viszont helytakarékos. A családokat például össze is lehet önteni, így egymás közelében maradhatunk addig, míg az Úr szétválogat minket, elvégre egy mindenhatónak ez igazán nem lehet gond. A probléma csak az, hogy ez is legalább annyira bizarr, mint a sok koporsó egymás tetején, sőt, belegondolva talán még inkább az. Még szerencse, hogy a léleknek csak időlegesen van köze a testhez, és ha lelép, ez utóbbi már tényleg csak egy adag szerves anyag, a miél benne, az már leginkább csak bakteriális szinten. Szóval a derék britek nézenek csak Indiára, nekik ez a temetősdi egyáltalán nem gond, bár a világot sem pont úgy látják, mint a legtöbb nyugati