Van számos ucca...

Persze megint semmi kedvem időrendben, vagy bármi, ezért próbálom tematikusan, vagymi. Azaz London 2017, part one. (A two az majd holnap, éjjel egykor szálltunk le, alig látok ki a fejemből.)

1. Turisták

A turisták azok Londonban definitíve franciák, ha mégsem akkor spanyolok vagy német tinédzserek.  De inkább franciák, sőt főleg. (Tényleg, Párizsban maradt valaki?) A pont most nem tudom hányadik legnagyobb magyar városban magyarokkal nemigen találkozni, még turista-alakzatban sem, amikor egyszer összefutottam egy adaggal (és tényleg ez az egzotikum, a magyar turista más magyar turistákkal találkozik), azt mondták helyinek gondoltak. Mire visszakérdeztem, hogy miért, slampos vagyok és enyhén büdös? Mint egy igazi londoni az angolszász eresztésből. (Bár lehet hogy tényleg slampos voltam, alapvetően az vagyok, plusz este volt, addigra meg már ragadós a metrószag.)

De a legjobb turisták azok voltak, akik direkt készültek szelfibotjaikkal, hogy akkor majd most ők, háttérben a Big Ben, de a bigben helyett egy szépen kivitelezett állványzatot fotózhattak, valami rendes rakétakilövőre hajazót, ami ennyi erővel lehetett volna Bajkonurban vagy Cape Canaveralben is. Csak mondjuk ott nincs Temze.

2. Hajléktalanok

Az elmúlt években gyakorlatilag csak egyféle hajléktalant lehetett látni a belvárosban: aki Big Issue-t árult.

Most viszont majd minden sarkon fekszik valaki rongyokba tekerve, minden metrókijáratra jut egy koldus (ahová meg nem, ott fiatal muszlim radikálisok kiabálnak valamit a a kalifátusról, bár ezt nem lehet érteni, mert a dzsihádistáknak nem telik jó minőségű ordibátorra. Viszont legalább a homelesseket nem zargatja senki, arrafelé nem rendőri ügyként kezelik.

3. Éttermek

A libanoni meg az indiai hely az most is rendben volt, de feltűnt, hogy akkora adagokat adnak, hogy alig lehet megenni, ráadásul a pincérek sehol sem beszélnek angolul. Vagy valami angolra hasonlító etnikus vakert nyomnak (ez még a jobbik eset), vagy ha benszülöttek, simán cockney-t. Márpedig én nem tudok kákniul, az nem angol, csak ugyanaz a nyelvcsalád, de "ájszajuszővókanondökraket" (vagy valami hasonló) típusú szövegekkel nem tudok mit kezdeni. (Márpedig Kingsman-helyszín úriszabóságban valahogy az utolsó szóig minden érthető volt számomra, és kellemesen elcsevegtem, mert a csaj ott angolul beszélt, nem a Rigó-utcai, hanem az Oxfordi értelemben.)

De  legjobb persze még mindig a szusi lájt kólával, esete a hotelszobában fogyasztva.

4. Deepcut

A vicces nevű hely valahol Farnborough közelében van (vagy csak nekem vicces? mindegy, a Farnborough biztos), és el kellett oda vonatozni/buszozni, mert Petra Kinngsman-függő, és az ikonikus templomi mészárlást persze nem Kentuckyban forgatták, hanem itt, legalább is a nagy részét.

Amúgy sem Farnboroughban sem Deepcutban nincs az égvilágon semmi érdekes, előbbi helyen láttam egy remek irodaházat, utóbbiban pedig ebédeltem angol reggelit, az autószerelő műhely melletti kávézóban, ami láthatólag a település szociális és részben gazdasági központja. A környék viszont remek, kicsit a Keeping Up Appearances hangultában, csak itt a nénik  nem virágos kosztümben nyomulnak, hanem farmerban és banyatankkal, és nyilván nem ezüstakanállal eszik a babkonzervet.

To be continued: 148-as busz, Portobello Road, kutyák, hülye ruhák, és a lutoni reptér mint egy szelet Kelet-Európa.

De majd csak holnap, most megyek aludni végre.

Mosmér?

Nna, most mindjárt indulok. Este Pest, reggel már London. De utálok repülni.
Tessék most belegondolni, hogy épp zöldborsólevest fogyasztok, a tévében a Szimpszon Család (vagy hogy írják) magam meg aludnék egyet jól megérdemeltként délután. De nem utazni kell.
Ha túléltem, szólok.
Én szóltam.

Thrash

Most, hogy már megint nyakig ülök az éjszakázásban (és sajnálatomra nem a mulató/kaszinó, hanem a munkahely-paradigma mentén - tizenhat tonnát rax, junó),, kezdem értékelni a pörgősebb időszakokat. Mert az már mégis csak botrány, hogy én rengeteg kávéval készülök az éjszakai menetre, és ehhez képest unatkozom mint egy könyvtáros, vagy minta párom, aki könyvtáros, és szerinte unalmas a munkája. Jelentem, most már értem.

Kétóránként kell megejtenem mindenféle minőségügyi ellenőrzéseket, de félgőz/félház esetén ez maximum 30-40 perc, a maradék másfél órában meg német thrash metalt hallgatok jobb híján, meg mert szeretem, illetve nem merek letölteni a munkahelyi gépre (azon át) semmit, miközben a munkatársam lazán feldolgozza a mulatós friss felhozatalát.

Ennyi erővel én is töltögethetnék le valami ilyesmit:

És akkor tőlem lehet a Bájer Münkhen, meg a Folxvágen, én a németeknek mindent megbocsájtok (Hitleren kívül), de az ország, ahol ezek a remek zenék teremnek (nicht nájundnájcih lufbalon) eleve nem lehet olyan rossz, kár hogy húsz éve nem jártam arra, de aki anglomán, az nem száll át Frankfurtban sem.

Paranoid

Valamelyik kádéenpés agyhalott szerint a "Soros-terv" a Sátán legvégső támadása, és ezt a marhaságot az országgyűlésben tette közkinccsé, a parlamentarizmus és paranoid skizofrénia nagyobb dicsőségére. Nyilván a józan ész ellen indított támadást a Sátán, és megtalálta a leggyengébb láncszemet, a kádéenpét, hisz náluk messzebb kevesen állnak a kereszténységtől.

Amúgy a derék agyhalott energiaügyi államtitkár szerint a gonosz ellen a legjobb fegyver a rózsafüzér (és ezt majd Soros György is megtapasztalhatja, vagyis akkor ő lenne a Sátán a Wall Streetről) bár a legtöbb akciófilmben a gyorstüzelő fegyvereket részesítik előnybe. Persze lehet hogy Rambo is hatékonyabb lehetett volna egy szolgálati rózsafüzérrel, de ő valamiért gránátvetővel harcolt a gonosz ellen, igaz nem is volt olyan kifinomult entellektüel, mint egy valódi kádéenpés államtitkár. Aki csak igen elvetemült rosszakarói szerint nem okosabb, mint egy drága öltönybe csomagolt zsák krumpli.

Ha viszont az ilyen apokaliptikus teológiai megközelítések válnak meghatározóvá a kormánypárton belül, akkor készülhetünk arra, hogy  pártvezér és kancellár lassan bevezeti a Szent Inkvizíciót is, lesznek nyilvános autodafék, boszorkányperek, esetleg elküldjük a még le nem zuhant Gripneket a Szentföld visszafoglalására.

Lassan tényleg szükség lenne  a politikai pszichiátria nevű új diszciplínára, hátha ki tudnák szűrni a nettó vallási őrülteket a paranoid téveszméikkel, biztos van már gyógyszer az ilyesmire is.

És valószínűleg a felcsúti is érdekes eset lenne, a mai parlamenti stand-up comedyjéből úgy tűnik ő egy szociopata, szado-mazo fantáziákkal. Ez utóbbi onnan jutott eszembe, hogy vonagábor rosszabbik elnököt bénának nevezte, akinek  nyakán póráz van, annak vége meg a Gazdi kezében. Na most, nemrég láttam újra a Ponyvaregényt, abban konkrétan van egy Béna nevű mellékszereplő (talpig fekete latexben) és neki igenis póráz van a nyakán. Biztos ez lappang a felcsúti tudatalattijában is, ami azért sok mindent megmagyaráz.

Lakodalmas

Kaptam egy érdekes levelet, illetve nem én, hanem nem tudom ki. Illetve nem is levelet, csak valami küldeményt borítékban.

Az úgy volt, hogy a postaládámban volt egy boríték, precízen az én címemmel (emelet, ajtó, minden stimmelt), de egy tök ismeretlen név, amilyen a lépcsőházban sincs, de a szomszédban sem. És a rejtélyes idegen nem lehetett az előző lakó sem, mert olyan nem volt, ez a lakás a családunké (nagyszüleimé) volt, mióta ház megépült, így aztán nem tudtam mit kezdjek a borítékkal. Az egyértelmű volt hogy a luxemburgi bélyeget lebugázom róla (áztatás helyett mondjuk gőzölés által), de mi legyen a benne levő levéllel, elvégre levéltitok is van még a világon, kivéve ha az ember ímélt ír, mert azt simán olvashatja az orosz hírszerzés is.

Viszont fény felé tartva kiderült, hogy nincs is benne levél, csak valami kis kerek izé, úgyhogy felbontottam, hátha nem levélbomba. És nem az volt tényleg, egy hűtőmágnes volt benne, meg egy nyomtatott egyencetli "Kedves családunk/barátaink" megszólítással. És ebben egy párocska arra figyelmeztette családjait/barátait, hogy jövő nyáron házasodnak, itt és itt, ekkor és ekkor. A hűtőmágnesen ugyanez van írva, a cetlire meg az, hogy akkor most kedves családbarát tegye ki a  hűtőre, és akkor nem felejti el, hogy jövö nyáron mikor és hova kell vinni a nászajándékot, amire viszont ideje elkezdeni gyűjteni, mert különben mi a viharnak küldenek emlékeztetőt már idén ősszel?

A párocska nyilván toronyórát szeretne lánccal, jacuzzis alfa rómeót, meg egyiptomi nászutat Májámi Bícsen (ha még most neikállnak a család barátai, jövő nyárra ott is felhúzhatnak néhány piramist, múmiásan dobozolt egyiptomiakkal, a parton légkondis napernyőkkel), szóval jobb ha a kedves rokonság tudja, miért veszi fel a következő bedőlő hitelét.

Ez a fajta esküvői hiénázás amúgy teljesen összefér a kapitalizmus szellemével, de az esküvők körüli felhajtást mondjuk nem értem. Hülye ruhák, húsz éve  (talán nem véletenül) nem látott rokonok, kínos feszengés, a társaság egyik  fele eleve nem ismeri a másikat (jó esetben a szülőket meg a házasulandók néhány közös barátját leszámítva), így a násznép gyorsan két frakcióra szakad, a határokat meg majd csak az alkohol oldja fel, de akkor már minek.

Egy ilyen lakodalmi esküvő egyrészt felesleges, másrészt kurva sokba kerül, akkor már inkább költse az ember egyiptomi nászútra Májámi Bícsen, é akkor nem kell igen hülyén néznie maga elé pár nappal később, hogy akkor most mégis mi a túrót kezdjenek tizenkét szett kristálypohárral, közös életük kezdetének megalapozásaként. (Igen tudom, van már online kívánságlista is, és akkor az ember nem kap nyolc kenyérpirítót, de az meg annyira direkt lejmolás, hogy ennyi erővel egyszerűbb behaladni a kinézett rokon lakóingatlanába, és elhozni a plazmatévéjét.)

Vagyis házasodni kizárólag két tanú, és maximum négy családtag jelenlétében leszek hajlandó valaha (az egyik lehet a tanú, így egyszerűbb), akiket aztán meg lehet hívni egy ebédre egy jó étterembe, de lakodalom az nem lesz. Akkor sem ha véletlenül házasodnék. Nászajándékot elfogadok, számlaszám mellékelve.

A lakodalom a proletariátus operabálja, olyan is.

Boldog lyukból bolond szél fúj

Állítólag az ember 44 éves korában a legboldogtalanabb. Nekem ez már nincs olyan messze, úgyhogy izgatottan várom a boldogtalanságot, milyen lehet a legboldogtalanabbnak lenni, főleg az eddigi boldogtalanságokhoz képest. Asszem boldog leszek attól, ha nem leszek sokkal boldogtalanabb mint most, ráadásul azzal a derűs gondolattal működhetem, hogy ez itt a gödör mélye, innentől már csak felfelé vezet az út, és a fény az alagút végén még nem a szembe jövő vonat.

Az persze érdekes, hogy mivel is lehet mérni a boldogtalanságot. Erre a belinkelt cikkből sem derül fény, csak annyit tudhatunk hogy a bevett kvalitatív és kvantitatív társadalomtudományi módszerekkel dolgoznak, ami ugye semmit nem mond el és legfeljebb annyira izgalmas mint egy vesekő. Az viszont kiderül, hogy sok éve már mindig a dánok bizonyulnak a legboldogabbnak, nyilván sokat fejlődtek a Hamlet nevű trónörökösük óta, aki azért nem volt az a kifejezetten mosolyalbumba való csávó.

Viszont az is hamar leesik, hogy bár persze fontos a gazdasági helyzet (a pénz nem boldogít, de a hiánya határozottan boldogtalanná tesz) meg a szociális háló (Nyuszi rokonai, barátai és üzletfelei), de mindeközben a dánok tömik magukba a legtöbb antidepresszánst, gyakorlatilag úgy eszik mint a cukorkát, és lássuk be, egy betépett társadalom joggal érezheti magát boldognak, ha egyszer az.

Erre lehet azt mondani, hogy de ez csak kémiai boldogság, de hát az igazinak gondolt boldogság is az, legfeljebb ott az idegrendszer állítja elő a megfelelő vegyületeket és nem a gyógyszeripar. A gyógyszeripar persze számos munkalehetőséget is teremt, relatíve jól fizet, így aztán az érintetteknek még több okuk van a boldogságra, pláne ha dánok.

A saját boldogságunkat pedig úgy tudjuk maximalizálni, ha még 44 éves korunk előtt dánok leszünk, (vagy ha ez ne megy legalább Dániába költözünk), addig is sok barátot gyűjtünk nem elsősorban a fészbukon, két pofára tömjük az antidepresszánsokat, és nagyon koncentrálunk arra, hogy minél előbb kisimult ötvenesek legyünk. Mert az ötvenesek és hatvanasok boldogabbak a negyveneseknél, előre tehát az öregedés útján, legyünk betépett nyugdíjasok. (Nehogy már a nyúl vigye apuskát!)

Vagy simán patkoljunk el huszonévesen, még boldogságindexünk csúcsán valamilyen különösen ocsmány betegségben, és nem illan el a korral a boldogságunk. Én erről pont úgy lekéstem, mint arról hogy dán legyek (bár szeretem a sajtot és az Olsen-banda filmeket), így aztán majd jövőre kiderül, milyen a legboldogtalanabb életkorban lenni. Ha egy fokkal jobb mint az általános iskolában, már nem lehet akkora gáz.

Kis vidéki

Azt olvasom, hogy Budapest szenved leginkább az őszi poloska-inváziótól. Na, megint ez a vízfejű budapest-központúság, mintha én itt vidéken, nem szenvednék eléggé. Pedig de. Hetek óta szellőztetni sem merek, mert jönnek a zöld izék lábakkal, meg repülnek, meg egyáltalán.

Az is érdekes, ahogy pestről nézve minden vidék, ami mondjuk Budaörs után jön az M7-esen, vagy más hasonló után másik autópályán, gadnóz, nem autózom, miközben én egy városi, lakótelepi csávó vagyok, két főútvonal kereszteződésében lakom, és az erkélyem a szemben lévő tízemeletesre néz, meg az rendes esti autóbalesetre. A közeli teszkóban vásárolok (néha), kerülöm a közeli mekdoneldszet (majdnem mindig), százhúz tévécsatornát váltogatva bambulok a laptomomba, van két diplomám, az évi rendes nyaralást Londonban ejtem meg ősszel, és bár inkább bölcsész lennék, az elektronikai iparba ténykedek épp. De bizonyos kontextusokban én vagyok a "vidéki". 

Márpedig a vidéki, bizonyos nagykörúton belüli szubkultúrákban (és igen, tudom hogy ez is előítélet, meg túláltalánosítás, de én is így működök) az valami melegítőnadrágos, bajszos, falusi suttyó, aki műveletlen ugyan, de legalább ne is lát túl a falu határán. Az, hogy a vidék (ami nálunk tényleg egyenlő azzal hogy Magyarország mínusz Budapest) az eleve nem csak falu, hanem egy csomó város is, városias kultúrával, plusz hogy a falu az nem egyenlő azzal, hogy lepusztultság plusz disznószag, az bizonyos nézőpontból nem releváns. Van a főváros, a többi vidék, pont. A pesti egyetemi évek alatt rengetegszer találkoztam ezzel a mentalitással, mintha a földrajzi koordináták eleve determinálnák az embert. (Részben persze igen, a Rózsadombra születni nem pont ugyanaz a helyzet, mint egy borsodi faluvégre, a rosszabbikra, de biztosan nem születési/lakóhely szerint érdemes értékelni, pláne ha összemossuk közben Szegedet egy baranyai zsákfaluval mondjuk.)

Ráadásul pestinek lenni még mindig túl tág keret, lehet például utálni a sznob budaiakat, de egy Belváros - Józsefváros különbség is meghatározó lehet, és a végén persze itt is eljutunk oda, hogy a Lófasz utcaiak utálják a Citromhányás utcaiakat, be se mennek ugyanabba a kocsmába, és máris előállt egy rendes alvég-felvég konfliktus, mint bármelyik modellértékű faluban.

Mert igazból minden nagyváros az valójában rengeteg kis falu (most jöjjek elő megint  Londonnal? mert az aztán tényleg!), így aztán mindenki vidéki, lakóhelytől függetlenül, avagy kifordítva mindenki rózsaszín.

Csak a pestieket jobban szívatják a poloskák, ami azért történelmileg és társadalmilag is érthető, sőt némiképp igazságos.

Mukásság

Reggel fél hatkor , mikor a legsúlyosabb arcok jönnek szembe a buszon az MP3 lejátszóba menekülök, a sehallselát-projekt a legjobb opció, mert az már tényleg tragikus, mikor rendes családanyák már a munkába menet is csak a munkáról tudnak beszélni, mintha nem az töltené ki a következő tizenkét órájukat valami gép mellett egy kellemetlen gyárban. Az ilyen fixációt legfeljebb a japánoktól szoktuk meg, arrafelé már szabadságra sem mennek az emberek, nehogy cserbenhagyják a cégüket. (Már nem a saját cégüket, hanem valami mikiegeres-alsógatyás, viszkivedelő pedofil jakuzáét, kinek ők derék - és főleg lojális - bérrabszolgaként dolgoznak, mint a Valamilyen Korporésön megbecsült le sem szart alkalmazottai.)

De tényleg milyen már az, mikor valakinek alig van élete a munkáján kívül, mikor az a viszonyítási alap mindenhez, mikor a munka határozza meg az emberi kapcsolatait valakinek, mikor az élet az a gyár vagy a hivatal vagy a bármi, meg hazafelé a bolt, mert be is kell vásárolni, meg tévében a barátokközt ha vén még olyan...

Én ellenben tényleg csak pénzért dolgozom, csak annyit, amennyit muszáj, mert én alapvetően emmittevő szeretnék lenni, ahhoz értek is, van benne gyakorlatom és a motivációs faktor is hibátlan. Már csak az kellene hogy valaki fizessen érte, és esküszöm hogy tényleg nem ülök buszra többet reggel fél hatkor, legfeljebb csak hazafelé.

Nem szeretnék munkanélküliséget, de munkásságot sem, valaki hagyhatna már rám egy nagyobb vagyont, nem dolgoznék többé, de vennék még egy új fikuszt,mert a mostani szerintem magányos, ellenék az öntözésükkel, meg néha mosogatnék is, plusz rengeteget dolgoznék,  bélyeggyűjteményem fejlesztésén. Meg kiraknék ilyen sokezer darabos puzzle-okat, persze csak ha nem fizetne érte senki mert egyfelől onnantól munka lenne, másfelől meg ha lenne rá pénzem, nyilván nem szorulnék rá a fizetésre. És ez igen szép lenne, elvégre Kant szerint szép az ami érdek nélkül tetszik, és számomra a rengeteg felesleges tevékenység pont ilyen, főleg ha nem kell időre meg pénzért csinálni, illetve csak akkor. Mert ha mégsem szakad a nyakamba hirtelen egy nagyobb vagyon, marad az érdekből dolgozás, ami logikusan nem szép, és amit a reggel buszozó családanyák sem szeretnek, meg sem szoktak, legfeljebb beletörődtek.

Amúgy brit tudósok nemrég arra jutottak, hogy tíz emberből négy, az hat.

A nap hírei

Lemondott a botka nevű szocialista izé, nem tudjuk miről, mert azon kívül, hogy ő lett volna egy zuhanórepülésben lévő párt miniszterelnök-jelöltje, meg óriásplakát arca, nem volt miről lemondania. Arról meg minek, úgysem lett volna sosem miniszterelnök (szerencsénkre), ha mondjuk  a polgármeterségéről mond le az még talán hír, de ez csak a szokásos politika bulvár, ügynöközés/árulózás, sértődöttség.

Miközben Las Vegasban tömegmészárlást rendez egy nyugdíjas, de csak ötven igazolt halott után lesz belőle vezető hír a hazai portálokon, addig is botkázunk vadul, szanyitibor böffent egy vodkaszagút arról hogy a másik összeszarta magát, mi pedig ezt az óvodás, kai-pisi-fing típusú kommunikációt a legnagyobb természetességgel tekintjük politikának, és csak ezt.

Nálunk egy népszavazás is a kaki-pisi vonalon kampányolódik, a hazudzás és az ijesztgetés mellett, és amikor mindezt a négyzetre emelik (elköltött pénzben is), akkor elnevezik "nemzeti" "konzultációnak".

Pedig a politika valami olyasmi ami most épp Katalóniában történik, ahol valódi kérdések mentén, valódi érdekek és érzelmek feszülnek egymásnak, kár hogy rohamrendőrökkel, ám sok hülye megélhetési politikus mellett ott van valami népi elhatározás is. Nálunk meg a népakarat annyi, hogy mindenki menjen a francba, és nem merjék emelni a sajtos pogi meg a tokaszalonna árát. Akkor béke lesz, ellenkező esetben viszont rengeteg fröccsöt fogunk inni, és hangosan szidjuk majd mindenki kurva anyját  sarki kocsmában, elvégre ilyen az igazi forradalmi hangulat, közvetlenül a gyötrő másnaposság előtt.

És ebben a közegben tényleg az a politika, hogy melyik jobbikos buzi, melyik kádéenpés kokainozik, meg ki az elempés ügynök az emeszpében, vagy a bíbíszíben vagy valamelyik másik betűszóban.

Amikor meg egy eszement embereket gyilkol laszvegaszban, abban az a hír, hogy "sokkoló videót", vér és bél, pánik, de szerencsére jó messze tőlünk.

Még jó hogy a botka nem a laszvegaszban polgármester, most arról is mondhatna le, sérelmünkre.

Semmise

Megint egész este a Me First adn the Gimme Gimmes feldolgozásait hallgattam, bizonyos dalokat amúgy is csak rock/punk/reggae vátozatban vagyok hajlandó elviselni, de ezek a csávók pont ezt nyújtják, és hát nincs is jobb egy tizenkét órás éjszakai műszak, meg pár ra alvás után, mint a Karma Chameleon-t hallgatni igen sok torzított gitárral, meg amúgy punk módra elővezetve, az úri közönség fokozottabb szórakoztatása végett.

De ma belebotlottam ifjúkorom egyik leggyűlöltebb számának húde szerethető feldolgozásába. Sinead O'Connor Semmise Nem Hasonlítható Hozzádse Nem (Nothing Compares 2 You)című nyavajgásáról van szó, ami kábé arról volt híres, hogy kopasz az énekesnő (pedig nem is Ionesco írta), meg nagyon szomorú a klipben, ahol nagyjából ő látszik, meg ő is főleg.

De ez itt, ez odabasz odateszi magát emberek. (Amúgy a végkimerülés határán már lehetek én is trágár, elvégre stílusértéke van, meg jólesik.)

Zözzef Ogás

A zösszefogás a jövőre nemsokára választásokon igen fontos lenne, mer' különben marad a felcsúti ramszesz, a sörhasával meg a globális paranoiájával (miszerint mindenki hülye csak ő a helikopter, ezért aztán üldözi a soros globális Soros-hálózat hatalma), márpedig nála még a bárki is jobb lenne. Feltéve ha a bárki nem volt szkinhed, nem ült pedofíliáért és nem ölt meg senki, ez esetben a felcsúti a kisebbik rossz, de csak ebben az esetben.

Most viszont ott tarunk, hogy az ellenzéknek kábé annyi esélye van, mint egy fikusznak a kutyaszépségversenyen, és ez nem csak a pártvezér és kancellár hibája, mert ugyan ő személyesen szabta át a választási törvényt a virsli ujjaival saját magára, ami nem lehetett egyszerű, tekintettel szalonnára borozó, és eképp egyre piknikusabb alkatára.

De mellette azért az ellenzék is tett arról, hogy nagyjából annyira higgyük el neki(k), hogy az ország - inkluzíve mi magunk - sorsának jobbítását akarják, mint az ezotévés jósnak, hogy pont most küldi a pénzenergiát, hisz azt láttuk hogy nagy dumáik vannak meg jó öltönyeik, de a szemükben valahogy nem látjuk lobogni a hazáért tenni akarás eszelős tüzét.

A szomorú heylzet az, hogy a legtöbb ellenzéki "politikus" elsősorban a nárcisztikus exhibicionizmusát akarja kiélni médiafelületeken (mert naná, hogy tetszik magának, de pont ezért meg kell mutatnia elbűvölő önmagát a köznek is), másfelől szeretne valami jó állást legalább pár évre. Ilyenkor a legjobb parlamenti képviselőnek lenni, de megteszi valami felügyelőbizottsági állás is, elvégre ha muszáj, az ember elnyomorog havi félmillióból is (plusz költségtérítés!), aztán majd leget építkezni a a kétezerharmincvalahányas választásra, addigra csak elviszi a sok fideszkádéenpés pálinkázó, pörköltzabáló tokanövesztőt az infarktus, aki meg marad az a kósalajos esetleg, de őt egy alacsonyabb evolúciós szinten álló ázalékállatka is lenyomja egy miniszterelnök-jelölti vitában.

Nekem viszont nincs ennyi időm várni, én a felcsútitól nem kihalásos alapon szeretnék megszabadulni, hanem lehetőleg a demokratikus választás, meg bírósági főtárgyalás segítségével, ahol például igen jól mutatna rogán gyepűvezető bajtárs meg lőrinc barát társaságában.

Lassan tényleg úgy vagyok vele, mint Churchill Sztálinnal, miszerint hogy ő Hitler ellen még az ördöggel is hajlandó összefogni, miközben saját konfliktusaikat nem sokkal később hidegháború néven kezdték lejátszani, de abból nem lett harmadik világháború, mert azzal minden fél tisztában volt, hogy azt a harmadikat atomfegyverekkel játszanák le ugyan, ám a negyediket már kövekkel és botokkal. Az meg senkinek sem hiányzott.

Most viszont még hidegháború sem várható a korábbi szövetségesek között, jó eséllyel az utolsó pillanatban sem vennék észre, mennyire esélytelenek, valahol olvastam egy szellemes kommentet, miszerint ezek a zuhanó repülőn is nekiállnának ejtőernyőt keresni, esetleg valami online pilóta-tanfolyamot, még gyorsan,hátha mégis. Miszerint esetleg talán. Elvégre egy zuhanó repülőn nincsenek ateisták.

Szóval a fecsúti keresztapát is le kellene sakkozni a tábláról, bár az ördöggel itt nem biztos, hogy össze kéne fogni, már amennyiben az ördög a Rosszabbik nevű párt, mert ott mondjuk van volt szkinhed, meg "pistának jó lesz", meg magyar gárda. (Tényleg, a pillanat, amikor usztics mátyás egykori színész végleg és visszavonhatatlanul ostoba seggfejnek mutatta magát a nyilvánosság előtt büszkén, pincérmellényben és piros-fehér csíkos terítővel a nyakában, az jobb volt mint a legnézhetőbb Angyalbőrben epizód, pedig abban meztelen nő is volt, meg Bodrogi Gyula.)

Szóval tessenek kedves ellenzékiek valami olyan szövetséget összefogni, amire esélyesként szavazhatok, mert ha marad ez a mostani baromfiudvar, én kénytelen leszek faszt rajzolni a szavazólapra, vastag piros filccel, csak hogy kicsit én is a népfelség részének érezhessem magam.

Tizenhat tonnát rax

Az a legjobb, mikor az éjszakás műszak még tizenkét órás is, éjfél körül kis híján horkolva borulok az asztalra, gyűlölök mindenkit aki épp az ágyában alszik, és reménytelennek látszik, hogy kibírom reggelig ájulás nélkül. Aztán valahogy csak elmegy az idő, szokás szerint fél hétre (mire hazaérek) átesek a holtponton, és nem arccal zuhanok az ágyba, hanem itt írogatok, kicsit fáradtan, de még nem igazán álmosan.

És elvileg az lenne a terv, hogy ma is bemegyek hatra, de majd meghányom magamban délután, ha elég gyűröttnek érzem magam, pihengethetek akár este nyolcig is, ráérek majd utána készülődni, de ha megyek be kell szereznek valami ennivalót is, mert amikor a múltkor itthon hagytam a bekészített lecsót, kénytelen voltam sósmogyorót vételezni vacsorára az automatából, némi tejeskávéval, de a ropi meg a mogyoró valahogy nem tűnik valódi főétkezésnek, bár a túléléshez nagyjából elég. Elvégre nem vagont rakodok, hanem nagyjából excel-táblákat töltögetek ki meg mindenféle alkatrészek QR-kódjait csipogom le kézi készülékkel,félúton egy raktáros meg egy pénztáros között, illetve csiptetős mappával fontoskodom szerteszét.

És amikor végre hazaérek, benyomok egy nagy tányér natúr kukoricapelyhet tejjel (ha nincs itthon tej, nekem jó szárazon is, de boltba nem megyek), vicces kutyás videókat bambulok a neten, miközben megállapítom, hogy a vicces kutyás videók egy jelentős része sima pornó lenne, ha kutyák helyett emberek szerepelnének benne, de hát a szexelő kabócákat sem tekintjük pornográfiának, bár emlősök esetén azért már karcolja a határokat nyilvános dugás. Ez persze mellékszál.

Most viszont tényleg úgy érzem magam mint a dalbeli tizenhat tonnát rakó Ésmennyi Abér (milyen hülye név lenne, tényleg), úgyhogy vízszintesbe helyezem magam, az ágyból amúgy is pont rálátni egy alvó ékszerteknősre, csak úgy motivációképpen...

Mér' én?

Megint rohadt éjszakás műszak, megint rohadtul nem aludtam nap közben, soroljam még mi a rohadt???

Négy hét múlva sem lesz sok alvás, csak akkor megyek a reptérre, hogy kialvatlan lehessek Londonban, odáig meg valahogy túlélek, morgolódva főleg.

Ilyenkor nincs az a kormánypolitikus, aki felhúzhatna, elég a magam baja, az éjszakázás eleve magányos műfaj, hozzám képest mindenki rosszkor pörög meg alszik, én meg akkor bírnék a legnagyobbat szunyálni, mikor pont indulnom kell...

Francba...

Akolmeleg

A "nemzeti" "közszolgálati" egyetem egy hallgatójára nagyjából négyszer annyi közpénz jut, mint egy átlagos hallgatóra máshol. Márpedig az egyetemek tele vannak költséges képzésekkel, mert mondjuk orvos, vadászpilóta, agrármérnök de még informatikus is sok pénzért lesz valaki, mondjuk a bölcsészek meg társadalomtudósok talán a kivételek, ott a közvélekedés szerint elég egy tábla meg egy kréta, bár aki ilyet közvélekedik, az nyilván nem hallott még a régészekről például.

Egyébként ezt a marhaságot annyira véli a köz, hogy mikor én voltam egyetemista, öt évig nem tudtam hogy néz ki az épület amibe naponta járok, mert a Szociológiai  Intézetet egy markáns cölöp állványzattal támasztották körbe, elhasználva rá egy kisebb erdőt (na ennyit az olcsóságról), úghogy csak képekről tippelhettünk, milyen is a hely kívülről, meg megnézhettük évekkel később, mikor az Andrássyról nevezett szegény iskolanővérek német nyelvű egyetem költözött oda, akkor hirtelen lett pénz a felújítására. Addig is érdekes élmény volt a nagyelőadónak használt bálteremben ülni, ahol  barokkos nagy tükrök meg a kristálycsillár mellett a linóleumpadló meg a kopott iskolai padok adták a kontrasztot, vagy talán nem is olyan nagyon, mert az egésznek volt egy sajátos fílingje, nevezetesen egy főúri palotáé, amit a bombatámadás meg a hadikórháznak használás után  részeg kőművesek meg tetőfdők gányoltak össze úgy, ahogy. Nem csoda hogy össze akart dőlni.

Nade. Azzal együtt, hogy a bölcsészcsinálás sem olcsó, tényleg jellemző, hogy a pártvezér és kancellár pont egy ilyen katonai-rendőri egyetemet lájkol milliárdokkal, mint ahogy az is logikus, hogy minden állami tisztviselőt (kiket ma már naná hogy nem köztisztviselőknek, hanem kormánytisztviselőknek hívnak, csak hogy mindenkinek világos legyen, hogy a köz helyett kit is szolgálnak) itt kell képezni, elvégre a jó állami hivatalnok az amolyan kormánykatona, fegyelmezett zsoldos, és öltönyben is vigyázban áll. De nem kötelességből, szívből csupán, a fegyelmezett hivatalnoknak merevedése/nedves bugyija lesz bárki társaságában helyettes államtitkártól felfele, az önállósága pedig alatta marad az irodájában vegetáló fikuszétól, mert az legalább valahogy jelzi, ha fény és/vagy vízhiánya van.

És az ilyen derék és lojális alattvalókat, meg parancsra ugró tányérsapkásokat képző egyetem minden pénzt megér (nekik), elvégre a főnök láthatóan szeret egyenruhás sorfal előtt vonulgatni, meg az ottani rektor társaságában még ő is okosnak érezheti magát, szóval ez a pártszolgálati egyetem egy olyan remek szemétdomb, ahol megbízhatóan ő lehet a kiskakas, neki arra van az akolmeleg. Ott aztán garantáltan kuss van és heves bólogatás, ami azért kell az ember önbizalmának, hisz nem lehet mindennap fideszes frakcióülés, hol ugyanez a hangulat, csak szolgálati audikkal katonazenekar helyett.

Akiből nem lesz rendőr, katona vagy vadakat terelő kormánytisztviselő, az még mindig lehet bakancsos, olajos kezű munkás (legalább is a felcsúti így képzeli a munkásokat, és nem mondjuk teszkós árufeltöltőnek), őt ugyan munkaalapú társadalmilag hagyják az út szélén, de a közmédia meg arra van, hogy ennek ellenkezőjét elmagyarázza, pontosabban elmagyarázza benne a sok kormánytisztviselő, aki már idegi alapon fideszes. Na pont ez ér meg nekünk minden fillért, meg annak az átlag négyszeresét is.

A nemzetközi helyzet fokozódik

Ma nem dolgozom. Elsősorban szeptember 20. tiszteletére, hisz jeles nap ez is, 1187-ben Szaladin e napon kezdi meg Jeruzsálem ostromát, 1870-ben ekkor ért véget a porosz-francia háború,1929-ben levetítik az első hangosfilmet Budapesten és 1990-ben ekkor ratifikálják Németország újraegyesítését. Valamint - elképzelhető, de nem biztos - Büdös Lajos konyhafőnök egy szeptember huszadikán találta fel a felöntött pörköltalapra épülő gulyáslevest, a BKV-nál is pont ezen a napon vezették be az izzadsággenerátor kék nejloninget, és ilyentájt lehetett, hogy valakik (elég sokan), valahol a harmicas évek elején Németországban a homlokukra csaptak, hogy "Tökös gyerek ez az Adolf, asszem rá szavazok..."

Valójában persze minden világtörténelmi párhuzam ellenére azért itthon csépelem a billenytűzetet, mert valami cseh beszállító nem szállította be a beszállítanivaló alkatrészt, így a kizsákmányolt proletariátus ma délelőtt nem termel autóipari biszbaszt, minek következtében nekem meg nincs mit minőségellenőriznem, avagy mindenki marad otthon, majd később ledolgozzunk.

És hát a ledolgozás az remek dolog, jövő hétre már eleve három tizenkét órás mókázást tervezek öt napra, mit mondjak, alig várom, nincs is jobb mint tizenkét óra a légkondiszárította neonfényben, nagyrészt egy monitor előtt, demost tényleg elviszem a tabletem, hogy szabad perceimben olvashassak vagy halgathassak valamit, mielőtt bedugnám a fejem a lézerhgesztőbe.

De igazából az van, hogy muszáj, mert valahol mínusz tizenóránál járok (mint amúgy elég sokan), és az nem használ az ember fizetésének, ha újabb mínuszokat hoz össze, önhibájám kívül, mert a csehek nem szállítanak. Persze mit is várhat az ember egy olyan népségtől, amelynek az országát Bohémiának hívják, Hrabalt meg az iható sört adták a világnak. Hát tudnak az ilyen bohémek rendes érintkezőket gyártani, pláne határidőre? Na ugye.

Szerintem rendeljünk inkább sört tőlük, meg knédlit, legfeljebb majd nem autóipari izéket gyártunk, hanem ételkiszállítást vállalunk, minden adag szószos knédlihez (sörrel) ajándék savanyúkáposzta jár, azt beszállíthatom én is, tele vele  a hűtőm és nem fogy az elvárt tempóban.

És akkor a munkanélküliség nem kérdés többé, csak távoli lehetőség. Így az érlelődő lokális proletárforradalom is elnapolható, egy időre.

Gonoszt birizgálni

Délelőtt elhaladtam a megyei könytárba, kivettek egy csomó sci-fit, meg a kiárusításban vettem társadalomtudományi alapművet is (elvégre lelkem mélyén még mindig egy értelmiségi sznob vagyok), Petrának összegumiztam néhány filmplakátot, aztán indultam haza. A buszmegállóban viszont azt írta ki a kijelző, hogy két perc múlva jön valami, ami elvisz hazáig, úgyhogy megvártam, elvégre az újra csöpögni kezdő esőben nem tűnt jó ötletnek a plakátokkal a hónom alatt hazáig sétálni. (Mellékszál, de mi a vihar az a „hón“, csak azt tudom mi az ami alatta van... Vagy hogy hol...)

Nade a buszon olyannal találkoztam, hogy ha origos „újságíró“ lennék, azonnal színes-szagos riportot kerekítenék belőle, mert feltűntek minden kormánypárti hecclap kedvencei, a migránsozó nyugdíjasok. (Akiknél ma csak a jobbikosoktól rettegő nyugdíjasok a népszerűbbek.) Volt ott minden,  ugyanis szerintük a határainkon szakadt hordák állomásoznak, csa arra várva hogy áttörhessék a kerítést, egyébként is, az egyik néni látta a rádióban, hogy valaki halotta, hogy ezeknek kilencven százaléke nem tud sem írni, sem... ööö... olvasni, legalábbis így írta a tévé. (Innentől lehet sejteni, hogy a néni a tévéjét még 1978-ban a magyaregyre kapcsolta, és azóta sem néz mást, arról meg nem halott, hogy hamvas lánysága óta több rádió is van a Kossuthon kívül. Az internet meg nyilván valami soros-izé, ahol pornó van meg bombareceptek, meg zsidó propaganda...)

catoonmovement.com

És persze ártunk és ormányunk „kampányai“ után nem csoda hogy itt tartunk, de az aszalt fejű fogatlan bácsi a muslincamintás zakójában, meg a gurulós szatyorhoz rögzített lángvörös bongyorhajú néni (tényleg, miért van minden néninek bongyorhaja, illetve miért gondolják, hogy a célkavörös az felettéb természetes?) olyan precizitással mondták fel a fideszkádéenpé egyujjas agyú üzeneteit, mintha tényleg lenne bármiféle tudásuk vagy kicsit is megalapozott vélményük a kérdésről.

Pedig ők csak abban a virtuális világban hisznek, amit a média eléjük pakol, nincsenek már referenciáik a dolgok állásáról, illetve azt hiszik, hogy a média maga a referencia, amit kinyomtatnak az újságban meg bemondanak a tévében az úgy van és kész, nincs mit nézelődni tessenek továbbhaladni. Ami persze már 1978-ban sem volt igaz, sőt pont annyira nem volt igaz mint ma, de ha évtizedekig elvoltak a hülye propaganda alernatív valóságával, akkor most ebben érzik magukat otthon, az a jó, ha jön a pártvezér és kancellár, kijelöli az ellenséget, meghirdeti a harcot, aztán lehet szurkolni mint egy focimeccsen, és lehet fröcsögve hőbörögni a buszon, pont mint mikor a fradiemtéká meg a vasas a téma a honvéd-szurkolóknál.

Pedig mndenki tudhatná hogy kormányviktor orbánfő és csatolt részei a valóság ellenében beszélnek, megállíccsák brüsszellet, a sörös-tervet meg a migrációt, bár ez utóbbit eddig nemigen sikerült, hisz ahhoz túl sok magyar él Berliben, Londonban vagy bárhol Európában. Ha már itthon Európa legaláb is zárójelbe került az oroszokhoz, azeriekhez és hasonló valóban félázsiai diktatúrákhoz képest.

De a buszon idáig nem jutnak el, pedig viszolgag hosszú az útvonala, ráadásul a 13-as járat. Balsors akit régen tép...

És innen a cím, ha valakinek nem esett volna le:

Oltási marhaság

Azt olvastam a 444.hu-n, hogy Esztergáylhorvátiban helyi rendeletet hoztak arról, hogy menekült csak akkor nyaralhat náluk, ha bemutatja az oltási könyvét. (Most elegánsan ugorjuk túl azon, hogy tegye fel a kezét akinek egyáltalán van bemutatható oltási könyve, nálunk csak a kutyának volt ilyen.) Alkotmányellenes persze az egész, de jellemző, nálunk is a sarki kisbolt eladói elsősorban a nemzetközi iszlamista hálózat terrorfenyegetésétől rettegnek, és csak másodsorban attól hogy lehányja őket egy lokális részeg, vagy a kassza tartalmát követeli egy betépett tinédzser, egy tűzőgéppel fenyegetődzve.

Szerintem ugyanakkor a frász sem akar eszergályhorvátiban nyaralni, valamint helyi képviselőtestület ezt a marhasgot megszavazó tagjai hülye faszok, nemtől függetlenül, de ez legyen az ő bajuk, ha már úgysem akar ott nyaralni senki. (Az egész amúgy abból indult, hogy egy osztrák orvosnőnek van ott egy parasztháza, amit felajánlott erre a célra a Migration Aid-nek, mely mint tudjuk egyszerre dolgozik a Sátánnak és Sorosnak, már ha a kettő nem ugyanaz, hisz mindkettőnek S-el kezdődik a neve, és biztos nem véletlenül ugyanannyi betű.)

Azonban a derék helyi bunkók helyében én nem állnék meg itt, betiltanám a bűnözést (vagy az már be van?), a fenyőillatot, a vaníliapudingot, de elvárnám a faluba érkezőtől az ápolt arcszőrzetet, a téligumi-szettet valamint a legalább alapfokú szlovén nyelvvizsgát, ezeknek is van annyi értelme mint oltási könyvet követelni. És tényleg, a fogorvosi leleteket csak úgy el lehessen sumákolni?

Egyszerűbb lenne ha hadat üzennének az Egybesült Államoknak, vagy az Ejrópai Unijónak, bár az nem teljesen világos, hogy ott pontosan kit is kellen felhívni egy ilyen ügyben, így ha tényleg tenni akarnak valamit, rohanjanak le egy másik zalai falut, és csatoljanak el tőlük legalább egy félszigetet, ha kell rendeletileg. Ha már így belejöttek.

Helyette

Fél délután írtam valamit, amit egy rendszerhiba eltörölt. És már senki sem tudja meg milyen vicceset/ lényeglátót / okosat írtam volna, valami politikai sorosozós ostobaság kapcsán, de innentől állíthatom, hogy állati jót.

Ámde órákkal később már a francot sem érdekli, hogy valaki szerint Kezdődik a Soros-Terv, pont most, pont itt, csak nekünk, én már inkább aludnék egy jót, elvégre négykor kelek, hajnalban naná.

Márpedig négykor kelni egyetlen esetben indokolt: ha az ember űrhajós, és feltétlenül nem akarja lekésni a Discoveryt, vagy az Apolló Kurvsokat. Minden más esetben csak a kapitalista kizákmányoláson alapuló kapitalista kizsákmányolás lehet az indok, vagy ha az ember csaja anniyra mánikákus, hogy négykor már kizavarja a reptérre, mert olyan nincs, hogy ő pár órával később érjen Londonba.

A második eset persze igazán tolerálható. (Pláne ha hagynak aludni a gépen.)

Húde

Hú de nem írtam semmit már napok óta, főképp azért mert éjszakázom, de nem egy mulatóban, hanem amunkahelemen, így aztán nap közben aludni próbálok, elég reménytelenül amúgy, ez a nappal aludni nem az én műfajom,  mikor fél hét körül hazaérek már két órája túl vagyok az aktuális holtponton, aztán zizegek fel salá, mint most.

De persze az is lehet, hogy az észak-koreaiak sugároznak be atommal direkt, szerintem a teknősöm lehet a beépített ügynökük, bár az nem világos, mit is akarnak tőlem, de végül is stratégiailag fontos akkumlátor-izéket gyártunk a BMW-nek, és meg már igazi ipari titkok tudója vagyok. Például hogy a nagyon ergonomikusnak kinéző gurulós irodai széken is fáj az ember háta, vagy hogy az étkezőben a jobb oldali mikóban érdemes mikrózni, és kifejezetten  jó a kávéautoamta, hallani ahogy tényleg frissen őröl.

De most aztán tényleg megyek aludni, mert a tegnapi három-négy óra alvás után büntetés volt az éjszaka, ha viszont most vagy soha van (márpedig nyilván), akkor vagy alszom végre egy jót, vagy éjjel simán összeesem, és a sürgősségin kezdem a szombatot. Kár hogy kisütött a rohadt nap, bár ahogy mélán elnézek balra, látom hogy van nekem sötétítő függönyöm is. Tudam persze eddig is, csak nem sejtettem, elvégre elég hogy felraktam azt a függönyt, még észre is vegyem?

Nu, jóéjt, úgy is mint kellmes délelőttöt.

Mindjárt nemsoká

Kellemesen huszonkevés fok van, az ég ízlésesen borús, bár a fák levelei még bosszantóan zöldek, de végre jön valamiféle ősz, ami nekem a kedvenc évszakom, amikor veszélytelenül hordhatok kockás zakót, merenghetek z elmúláson, és be lehetek sózva, hogy mindjárt London.

Mert az egy igen szimpatikus gondolat, hogy jövő hónapban már mehetek Londonba, és ha Petra intéz valami szállodát, még hajléktalankodni sem kell (mert ha pl. én veszek repülőjegyet, akkor tuti elnézem az időpontot, és hajnalig ázunk az Oxford Streeten, mert reggel nyolckor indul a gép este nyolc helyett), amúgy én maradnék a szokásos hotelnél, de nyitott vagyok újabb pakisztáni portásokkal megismerkedni.

Az viszont vicces, hogy már nem múzeumokkal meg holmi kulturális látnivalókkal tervezünk, hanem az a fő kérdés, mikor melyik étterembe/pubba menjünk (libanoni, indiai, fish&chips a Black Prince-ben, cornish pasty a Waterloonál és talán valami pizza a Pizza Expressnél, mert csak, jó a pizzájuk, állati jó). Vagyis öregszünk reménytelenül (Petra mindjárt harminc, bár időnként elkérik a személyijét ha egy sört akar venni), megyünk persze a National Gallerybe, meg kell nézni vigyáznak-e még a kedvenc Turner-festményeimre, színház most nem lesz, de mozi esetleg, viszont valóban sülthalba, falafelbe meg paneer subjiba fektetjük a pénzünk, de hát az is hülye aki Londonban nem kajál jókat, a város gyakoraltilag erre van optimailzálva. Meg a szitáló esőre, ami sokkal, de sokkal szimpatikusabb az agyforraló napsütésnél. Tegnap láttam egy útifilmet Dorsetről, ahol általában borult az ég, gyakran esik, és igazán sok a köd, asszem imádnám.