Nulla hulla

A globális felmelegedéstől lokálisan olvadnak ki a hullák a Csomolungmán, amit magyarul Mount Everestnek hívunk. Az elmúlt években elhalálozott hegmászók holttesteit lehozták a hegyről, de a régebbi testek mostanság olvadnak ki a gleccserekből, főleg a kínai oldalon, ezért most próbálják eltakarítani őket, még az idei mászószezon kezdete előtt. Nulla hulla a cél, vagy legalább is nulla látható hulla, elvégre ha valaki kurva sok pénzért elmegy odáig, hogy felmásszon, akkor ne jöjjön már szembe Joe 1973-ból, mirelit állapotban, egy gleccserbe fagyva fekve. Már ha fekve lehet egyáltalán szembe jönni.

Nade. Sosem értettem miért megy fel valaki egyáltalán egy hegyre, mikor lent sokkal kellemesebb, ráadásul mikor felér az ember, körbenéz, és látja, hogy nem sok látnivaló van, aztán jöhet is le. Gondolom nem véletlenül nem nyolcezer méter magasan épülnek a nagyvárosok, képzeljünk el mondjuk egy londoni forgalmat und légszennyezést abban a ritka levegőben, tényleg elég élhetetlen hely volna. Plusz vicces lenne a metró, ami magasabban jár a hegybe fúrva bele, mint sok repülőjárat.

A sztenderd válasz persze az, hogy azért kell felmenni a hegyre mert ott van, de ez nekem kevés. Itt van pár percre a teszkó meg az aldi, mégsem ott vásárolok, kábé tizenöt nyakkedőm van a szekrényben, mégsem hordtam egyet sem már évek óta, három fogkefém van de csak az egyiket használom. De hogy azért menjek fel egy hegyre, hogy aztán lejöhessek, az már tényleg értelmetlen, értelmetlenebb mint a harmadik fogkefe.

És ha a hegymászás sport (mondjuk az), akkor se lesz több értelme. Én igazán távol ülök a sportoktól, nem csinálom, nem nézem, nem érdekel, de amíg egy labdajátékban mondjuk látok fantáziát (és oké, szeretek tollaslabdázni), egy futásban vagy épp hegymászásban már nem látom az értelmet. Nyilván megvan az összes érv, hogy de a teljesítmény, a kihívás meg önmagunk legyőzése és az ezzel járó sikerélmény, csak minek. Pláne ha az ember egy gleccserbe fagyott hulla lesz az Everesten, akkor aztán cseszheti a sikerélményt, hisz annyira legyőzte magát, hogy bele is döglött. Megvolt a kihívás, és emberfeletti módon sikerült nem emberré válnia. Én akkor inkább a virágöntözés és ékszerteknős-etetés sportját űzöm, a bélyeggyűjtésről nem is beszélve.

Abba még viszonylag kevesen haltak bele, nehéz is elképzelni, hogyan menne a belehalás a nagyítók, albumok meg kis papírfecnik segítségével, függőségnek meg van olyan jó, mint a hegymászás.

Csak attól nem fáj a lábam, a hullámat meg úgyis elhamvasztják majd anno, úgyhogy az Everestről biztos nem kell majd eltakarítani, tetemem látványa nem zaklatja majd fel a pénzes hegymászó-turistákat.

Ez is valami.

A jobb lábam

Úgy fáj a lábam, mint akinek fáj a lába. A gond annyi, hogy a jobb lábam másfélszer olyan vastag, mint a bal, de legalább tapintásra valami keménygumi-féle. Kulturáltan tudok sántikálni vele, bár Oscarra azért nem jelölnek érte, legalább is is gondolom, nem láttam filmezni senkit mikor mentem a boltba.

Eleve utálok betegnek lenni, pedig vagyok az rendszeresen, (de egy megfázás az elmúlik, lehet számítani rá, hogy napról napra jobb lesz, de ez a lábfájás csak rosszabbodik, egyre rosszabb a body, ha már így kora reggel lehet ennyire ócska szóviccel élnem) ám a lábam mégis csak az a részem, amivel két lábbal a földön ugyebár. Oké, most másféllel, de hát épp ez zavar igencsak. Kenegetem, felpolcolom, igyekszem vigyázni rá, de akármit csinálok, a jobb lábam a rosszabb.

Mindegy, ma is el  kell indulnom dolgozni, nem vagyok szobanövény, hogy majd valaki úgyis megöntöz, majd sokat üldögélek sérelmükre, de legalább fizetnek érte, holnap viszont lesz valami céges buli is, hát tényleg pont ez hiányzik nekem, de az ingyen kaja azért jöhet. Bár bulihangulathoz azért kellene egy használható, jobb láb, mindkét értelemeben.

Aktuális panaszkodásomat ezzel be is fejezném, a következő posztban majd írok valami kulturális-vicceset, vagy kiröhögöm a hazai, politikának nevezett freak-showt.

pont így érzem magam (filmbaratok.hu)

Magnó a fejbe

Gondolom mindenkivel előfordul, hogy valami dal belemászik a fejébe, és egész nap nem megy ki belőle. Az persze kérdés, hogy egy bármelyik dal pontosan hol mászik ki az ember fejéből (én az orra tippelek), mikor végre, de az biztos hogy a fülünkön át megy be. Emlékszem arra a nyárra, amikor a Chumbawamba című magnó nem bírt leállni odabent bennem, főleg az A lábamon alig, alig, alig, mégis elhányok a falig című nettó világsláger (Tubthunping amúgy, de a lényege tényleg a magyarosított cím), ami egész fura módon még ma is csak egy kicsit idegesítő. Pedig egy ilyen koros sláger már annyira az ember agyára bír menni, mikor ezredszerre is lenyomják a torkán, hogy például ha meghallja hogy iminimiszeminimijupasuvaminimi, akkor kedve támad a szervezett bűnözéshez, már csak a fegyveres leszámolás lehetősége miatt is. De a Chumba világszáma mégis csak némi vakarózást okoz, esetleg kisebb kiütéseket, de ma sem támad kedvem maffiózni tőle. Ebben persze benne lehet az is, hogy távolba vesző egyetemista ifjúságom idején sosem hallgattuk józanul, mondjuk kérdés, hogy de akkor mit.

Ellenben, és ez az egész apropója, ma egy Kispál szám nem bírt leállni a fejemben lévő magnóban. (Igen nekem még az van a fejemben, én már fiatal felnőttként vettem életem első cédéjét, a tinédzserkorom az kazettákkal telt el, a késő nyolcvanas és a korai kilencvenes években.) Mer a Kispál az ifjúságom lexebb dalai, ez mondjuk pláne, sérelmünkre:

Ismerős ez a dal rajtam kívül még valakinek? De komolyan...

Vagy ez? A tegnapi magnó a fejembe:

Konteó a konyhakertből

A bayerzsoltként ismert ötös számú párttagkönyv szerint a pénteki, új-zélandi tömegmészárlás is végső soron egy Orbán-ellenes összeesküvés része. Persze nem csak a zorbán ellen esküsznek az összék, hanem gyengíteni akarják a bevándorlásellenes politika erőket, en bloc. 

Merthogy a muszlimok lemészárlása nyilván szimpátiát ébreszt az áldozatok, meg az általuk képviselt csoport iránt. És hát az új-zélandi muszlimok között valószínűleg kevés a maori, talán több az angolszász, de nagyobb felük bevándorló buddhista, aki épp egy Christchurch nevű városban tért át az iszlámra.

Így aztán most mindenki szegény bevándorló muszlimokat félti und sajnálja (a bayer-típusúaknak egyébként az is bevándorlónak számít, akinek már az apja is ott született), és ez meg épp a bevándorlás-ellenes tábort gyengíti. Azaz lehet hogy épp a bevádorlásista sorsok állnak a gyilkosságok mögött, hogy a kedves szélsőjobbos nácibácsikat kényelmetlen helyzetbe hozzák általa.

Azt tudjuk, hogy bayernak rég elmentek otthonról, de hogy lassan csak egy konyhakerti növény szintjén képes csak értelmezni a világot, az még most is meglepő. Ez az összeesküvés-elmélet nemzetközi szinten is dobogós lehet, pláne mikor azt kezdi fejtegetni, hogy a helyszín sem véletlen. Mert ugye egy Christchurch, azaz Krisztus temploma nevű város különösen alkalmas rá, hogy általa a migránssimogatók felmutathassák a keresztény terrorizmus az iszlám terrorizmus ellenpontjaként.

Egyébként, ha jól emlékszem, épp Christchurch volt az a város, melyet a legkomolyabban sújtott egy 2011-es cunami, amit a bayeri logika mentén természetesen a globális felmelegedés hívei (sőt, támogatói) szerveztek, hisz Trumpli elnöktől tudjuk, hogy olyan nincs, de erre ők cunamizálnak egy szökőárat, csak hogy nekik legyen igazuk és ne az igazságnak.

Jelen esetben meg a felcsúti úgy kerül képbe, hogy az ötös párttagkönyv szerint napokon belül belekeverik őt is, nem véletlen, hogy már az egész világsajtó azzal van tele, hogy a merénylő többek közt Magyarországon is járt. Biztos valami titkosszolgálati akció áll az egész történet mögött, bár arra nem tippel melyik titkosszolgálat(ok)é. 

Gondolom a Kingsman nincs benne, ehhez ők túl kifinomultak, meg bayer úgyse látta a filmet, mert minek, hisz nem érti a viccet.

Meg úgy általában a világot sem, és/vagy simán egy barom.

Az értelmezés hatalma

Azt írja az origo egy címében, hogy "A Fidesz nagy fölénnyel nyerte meg a március 15-ét", és "cikk" azzal indokol hogy ők a legtudatosabbak és a leghatékonyabbak a közösségi médiában. (A valóság ezzel szemben az, hogy nekik van pénzük erre szakosodott profikat megfizetni.)

Nade. A cím azért mindenképp röhejes, hiszen a nemzeti ünnepet egy focimeccsnek látja (ezen mondjuk nem lepődök meg, biztos Lőrinc barát cége árulta a forradalmi szotyit), méghozzá olyan focimeccsnek, amit a fészbukon játszanak, az instán meg a többin. Hát, elég érdekes világlátás, hogy egy ünnepet egyáltalán meg kell nyerni, méghozzá lájkokkal és megosztásokkal. Eddig úgy tudtam, hogy az ünnepeket megtartani kell, elvileg egy ünnep épp arról szól, hogy legalább akkor nem akarunk mindenképp meccselni egymással.

Mert akkor ki nyerte a karácsonyt? És hogyan lehet edzeni a húsvétra, és melyik rokon vagy barát nyerte meg a legutóbbi születésnapomat? Az utóbbit gondolom én, egyrészt mert az enyém (ha már az ország, a hatalom és a dicsőség nem), másrészt mert megértem, és ez is teljesítmény.

A "Médianéző Központ" nevű khmm... kormány-nyúlvány (hát, végül is ők szarták, nyilván közpénzből) "mérése" szerint ötszörös a fidesz-fölény a fészbukon, mert a pártok oldalainak március 15-ei interakciói (kedvelés, megosztás, komment) 84 százaléka a fideszé.

Ez akkora baromság, hogy sikoltozik bennem a mélyre temetett szociológus.

Először is: mennyiségi alapon ez értelmezhetetlen, hisz hogy március 15-én épp hány "interakció" van, az önmagában nem mutatja meg, hogy ebből hány kapcsolódik az alkalomhoz. Mert lehet, hogy sokan egy teljesen más témában korábban megjelent posztot kommenteltek vagy osztottak meg, meg vagy épp egymással beszélgettek egy poszt alatt, attól már szinte függetlenül.

Másodszor:a kommentek tartalma és irány is fontos lenne, mert ha egy fideszes bejegyzés alá érkezik például ötszáz komment, de ebből háromszáz lényege az, hogy "a kurva anyátokat", akkor ez egy vesztett meccs, ha már annak akarják tekinteni.

Harmadszor: valójában a kedvelések száma mérhet még talán valamit, csak ott meg nem látjuk a motivációt, egyetlen kattintás még nem mutatja meg a teccikelő felhasználó elkötelezettségét, hogy mást ne mondjak. Azaz nem mindegy hogy felületes és ingatag szimpátiából nyom valaki egy like-ot, vagy mély és aktivitásra ösztönző valódi rajongásból. Pedig ez a meccs eredménye szempontjából korántsem mindegy.

Azaz nem csak az a fontos, ki hány pofont kap és ad, hanem az is hogy mekkorákat. Mint a Blöff című filmben, mikor Brad Pitt bunyózik egy pajtában, és sok kapott pofon után csak egyet üt, de az ellenfele nem kel fel többet. Na, ez az amikor a mennyiség önmagában semmit sem jelent, csak ha átcsap minőségbe, ugyebár. De a fideszes médiagecik csupán a mennyiségre mennek, majd igyekeznek azt beállítani az egyetlen érvényes mércének.

Ez sima önbecsapás, és mint az elején is írtam, az ünnep nem verseny.

Ha az lenne, a vesztesek mi lennénk.

Mozgóképes izék

Igazán nem tudom hogy csinálják ezt a tévécsatornák, de szombat este olyan lejárt szavatosságú vacak filmeket adnak, hogy kiszárad tőle a  cserepes tujám. Mert az asztalról elég jól rálát a tévére, de nem értékeli a Múmia visszatért vagy mondjuk Dzsentlemanus című ócskaságokat. (És még nem is ezek a legelrettentőbb példák - a Múmiánál sokkal szenvedéstelibb lehet a Mamma mia, de ami meg nézhető, azt már láttam.) Még jó, hogy van DVD meg internet, és hagyhatom a fenébe a tévéműsorokat. 

Igaz, a neten viszont főleg közéleti vitaműsorokat nézek, de nyilván perverz vagyok, hisz ezek engem szórakoztatnak. Nem minden alkalommal, de legtöbbször. Ha véletlenül mégsem, akkor jöhetnek a Star Wars-os youtuberek a mindenféle rajongói elméleteikkel, amikkel el lehet menekülni a hazai közélet elől, egy elképzelt univerzumba, mert annak ugyebár nincs valódi tétje, hogy ki lehetett Snoke legfőbb vezér. Viszont a sztárvórz már gyerekkoromban beakadt nekem, nyolcévesen még dzsedi-lovak akartam volt lenni, hisz tényleg menő lehet ha az ember a fotelben ülve, az Erő segítségével szedi elő a vaníliapudingot a hűtőből.

Szóval mennek ezek a videók rendszeresen, de ma véletlenül a tévében is találtam valamit, ami igen csak nézhető. Délután, naná, a főműsoridőbe már csak vackokat lehet beszerkeszteni. Ez pedig a Totál káosz (Big trouble) című remek vígjáték, én filmen tényleg rég röhögtem ennyit. És most láttam először, holott 2002-es, és több kedvenc színészem (na jó, igazából színésznőm) is játszik benne. Afféle lövöldözős-üldözős-félreértéses helyzetkomikumra épül főleg, hihetetlen a tempója, de tényleg végig lehet röhögni. Talán Guy Ritchie filmjeire emlékeztet leginkább, de több a humor és lájtosabb az erőszak. Elkövette Barry Sonnefeld, aki a Men In Black-et is, és akkor már sejthető a stílus.

Legalább annyira ajánlott mint a C-vitamin, ha már a nevetés közismerten gyógyít.

Beteg egy ünnep

Tegnap volt a Nemzetközi Teisfiam Brutus? Nap, de én óvakodtam március idusától. Konkrétan betegeskedéssel töltöttem az időt, miként most is, de mára már jobban vagyok (egy kicsivel), például elmosogattam a tagnapi koszos edényeket, mivel tagnap leginkább csak feküdtem, úgy meg nem csak forradalmat csinálni nehéz, de mosogatni is.Ma is van egy permanens hányinger und szédülés, de nem annyira, étvágy semmi, de legalább köhögök. Ennyit a forradalom és szabadságharc évfordulójáról.

Viszont a hétvégén végre indul a forma-1, ez némileg vigasztaló, elvégre az egyfajta, mondjuk műszaki forradalom, csak pátoszos versek meg szónoklatok nélkül, ám a tömeg meg zászlólobogtatás az speciel stimmel.

És mivel tegnap kimaradtam az itthoni ünnepségekből, a neten sem voltam hajlandó olvasni vagy nézni, csak a főcímekkel találkoztam a különböző portálokon. De az ekkora mintából is világos, hogy ócska politikai hőbörgés volt az egész, a felcsúti megint nem mondott semmi értelmeset (legfeljebb annyit, hogy a Birodalom visszavág), az ellenzék meg ellenzett, de mindenkitől ugyanazokat a lózungokat halljuk évek óta, nekem meg ezek nélkül is pont hányingerem volt.

Legalább az f-1 időmérőn nyert Hamilton, az egykori Brit Birodalom nevében, bár a marcipán csauseszku szerintem nem pont erre gondolt, hisz a britek épp kilépnek abból Birodalomból, ami a kontextus alapján épp az EU (Brüsszel meg Soros). Vagy nem lépnek ki, ezt épp fene sem tudja, de az látszik, hogy a Brexit-népszavazással alaposan lábon lőtték magukat. Most meg nyavalyognak, hogy akkor ezt így most hogy...

Hát, tessenek forradalmat csinálni.

parkocka.hu

Ez is én voltam egykor

http://www.communicatio.hu/doktoriprogramok/kommunikacio/cikkek/bacsvanl/fenomszoc.htm

Keresője

Többedszer jött szembe a "diplomások társkeresője" című, gondolom nem pornó oldal hirdetése, változatos portálokon. Gondolom nem pornó, mert egyrészt ott azért már csak nem megy az ilyesmi, meg a dugáshoz eleve nem elsődleges a diploma. Sőt, általános iskolai végzettséggel, még bőven érettségi előtt is tud az ember csókolózni, nem elsőre persze, de mindegyik nagy élmény.

Viszont egyáltalán nem értem, hogy egy diplomásnak, miért is kellene diplomás társ, pláne efféle szánalmas módon? Hisz az érzelmek állítólag függetlenek a végzettségtől, miként a szobanövény sem sértődik meg, ha rossz hangulatban öntözöm, de akkor sem, ha nem vagyok kertészmérnök.

Asszem nekem diplomás társaim voltak eddig (na jó, néhányan még csak a diploma felé tartottak, akkor amikor) sőt voltan, akinek érettségije sem volt, mikor összejöttünk, középiskolás koromban. Ja, mondjuk akkor nekem sem.

Ajánlom még:
- bélyeggyűjtő, ékszerteknős-tartó, társadalomtudósók társkeresője
- anglomán könyvtárosok társkeresője
- komolyzenerajongó punkok mennyetekafrancbanja (társkeresőt mégse írhatok)
- sötét bunkó vagyok, nemértem a világot, ha te sem írjál...
- anális fészbuk-profilok dugnának a hitelkártyáddal
- diplomás szinglik szeretnének azok maradni...

Fegyveres szőnyegek

Fú de utáltam már gondolatát is, hogy valami közéleti témáról írjak már megint, a helyett, hogy a bolt előtt piáló bácsikon élcelődnék. De. Nem voltam boltban, se benne, se előtte, cikket írtam pénzért már megint (mármint munka után, mert az írás ugye nettó szórakozás, hepi fíling a vellneszben -amúgy majdnem, kivéve ha lapzárta). Viszont a szerény összegért ócska feleseket vásárló szakemberekhez képest a Zalkotmány Bíróság tagjai tizenkét millás terepjárókat kapnak. Na ja, nem vesznek, kapnak nekik ez jár (négykerék-meghajtással), hisz a városban közlekedni csakis terepjáróval lehet. De ha kevesebb mint tíz millió az ára, akkor lenézik az alkotmánybírót, meg köcsögözik, és az sértő, különösen egy alkotmánybírónak, aki lehet hogy bíra. Tudja fene hogy mondják, magam még nem álltam egyik előtt sem, de nem volt ügyvédem sem soha, viszont ismerek egy volt ügyészt, tehát jogilag műveltnek számítok. (Na jó, nem is ismerek, csak ismertem vala egykor, de azóta már többször beszéltünk.)

És akkor, mikor én megmentett pandabébikről akarok olvasni, vagy skóciai politikai feszültségekről, e helyett jönnek az alkotmánybírók terepjárói, pedig nekik biztos nem kell, annyi pénzért én tuti nem taxival járnék, nekem lenne egy taxim sofőrrel. De istenem, a kicsi szívük tizenmillás terepjárólól álmodik nekik, és hát annyit tesznek éjjel-nappal az országért, a nemzetért, a magyarság általános magát szarul érezésért, hogy az a minimum. Ne sajnáljuk tőlük, nekik is biztos kurva sok fontos dolguk van olyan faluvégeken, ahová nem visz aszfaltozott út, kell ahhoz a terepjáró. És egy alkotmánybíró nem mehet holmi Lada Nivával, még lenézik a faluvégi senkik, ahogy a miniszterelenök úrnak is köll a faszán puritán kolostor pár rongyos milliárddért.

Nem is sok, az iparművészeti múzeum ingyér ad hozzá antik szőnyegeket, elvégre a nép az antik szőnyegeket ugye választott képviselőin keresztül gyönyörködheti, már ha átjut a mindenféle fegyveres őrségen.

Ám legalább örül a szívem, hogy a főminiszter szép szőnyegek közt puritán. A Gundelből. Én is így csinálnám, csak rongyrázó faszfej vagyok, és a sarki aldiba  járok, meg a közeli garázsboltba. Fene az arisztokratikus manírjaimat...

Tűrhető péntek

A péntek azért tűrhető, illetve főleg azért, mert péntek. Gyorsabban telik a munkaidő, a szemét melegfront maradt, de már legalább nem most jött mint tegnap (történette volna vala vele, na ja, a magyarban bosszantóan kevés az igeidő, feltételes módok nélkül is), a vércukrom is alig szédül, legfeljebb én néha általa.

A péntek értelme, hogy még kurva messzinek tűnik a hétfő, és tényleg viccesek a közéleti hírek. Mint ma az, hogy a médiatanács (szintén nemecsekernő jelleggel, azaz kisbetűvel) szerint a riposzt nevű Völkischer Beobacter nem hogy nem rúgott bele a hajléktalanokba, de egyenesen a kirekesztésük ellen szólalt fel, valahogy így:

Hát, mondhatnám, hogy álljon ki melletted a riposzt, de ennyire rosszat senki felebarátomnak nem kívánnék, akkor sem ha egészen barátságtalan.

Mert lehet arra gondolni, hogy ők tényleg kiállnak valakik mellett, de a felcsúti geci meg a bajszos szar szerintem nem hajléktalan, csak simán visszaélnek mindannyiunk türelmével, meg ugye nekik mindent szabad. Meg hát a Sándor-palota meg a cseszettül puritán milliárdos kolostor nem is kisebb aluljáró, ezt onnan tudjuk hogy az említetteknek szabad oda bújniuk.  Magánrepülővel mondjuk.

És még jó, hogy a riposzt kiáll mellettük, elvégre a hajléktalanokat bántani tényleg erkölcstelen lenne, márpedig egy keresztén-konzervatív népnemzeti kormányhoz közel álló nyalógéptől mi sem áll távolabb, mint az erkölcs. Izé, annak telensége. Jó látni, hogy a hatalom fenekéből ki sem látszó lap ilyen karakánul kiáll az elesettek mellett, ennyi empátiával és segítőkészséggel viszonyul az egyik legláthatóbb szociális problémához. De hát  migránsokon edzett társadalmi érzékenységük csak a cigánysággal kapcsolatban érzett szolidaritásukhoz mérhető, nem csoda hát, hogy a türelmünkkel visszaélő mindent szabadoknak beszólnak, hisz ezzel is csak a hajléktalanokat védik.

És jajj de jó, hogy ezt a médiatanácsosok is így látják, ahogy nézem csupa jogi doktor, az meg a vidéki gázszerelő mellett a második legjobb szakma. ha már mindenki annyit ér, amennyije van...

Szép ez az ország, maguknak építik.

Részeg orosz

Most jött szembe a 444.hu-n az alant látható két cím, a kulturális sztereotípiák nagyobb dicsőségére:

Hát igen, a részeg oroszok. Hogy minden orosz alapbeállításon részeg azt minimum Jelcin óta sejtjük, csak akkor mi a hír ebben? Sok helyen biztos rossz a vízminőség, a vodka (miszerint vizecske) meg fertőtlenít, megvidámít és az orrukat is tisztíccsa.

Amúgy a fenti hírek fejléce kis híján szellemes, bár Piszkos Alfréd nem hajtott volna neki egy hídnak, kivéve biztosítási  csalás társtettesként való elkövetése alkalmából, Fülig Jamesnek meg nem döftek kést a hátába, bár egy kocsmai verekedés alkalmával az áldozat jelezte, hogy a csapos mesélte, milyen szép kés áll ki a hátából. Egy darab húszcentis kagylóritkaság nyéllel, de azt épp Jimmy felejtette a matrózban. Vagy fedélzetmesterben vagy kiben, nem vagyok jó a hajózásban, én hajón leginkább hányni tudok meg unatkozni, nem feltétlen ebben a sorrendben.

De részeg orosszal magam is találkoztam már, persze a fene tudja, tizenéve volt már Londonban, Prágában, esetleg Barcelonában, de biztos valami jelentős turisztikai célpontnál (Ha nem jelentős turisztikai célpontba utaznék, akkor az Bugyi lenne, vagy Pornóapáti, de Ondód szóba sem jöhet.). De az biztos, hogy a részeg orosz savanyú uborkával itta a vodkát. Vagy vodkával ette a savanyú uborkát, nézőpont kérdése. És nem hajtott neki semmiféle hídnak, és hátbaszúrás nélkül ment ki dohányozni, füvet venni vagy vagy csak felhajtani egy prostit. Akkor valószínűleg Barcelona lehetett, az előbbi három opció az ottani óvárosban állt fenn, mikor Pesten még nem találták fel a bulinegyeded romkocsmákkal.

Bár a romkocsmákban mintha több lenne a részeg angol  részeg orosznál, bár tudja fene, nem járok ilyen helyekre, a legközelebbi romkocsma is nagyjából kétszáz kilométerre van tőlem. És bár a közeli garázsbolt előtt is rendszeresen fogyasztanak a szakik, gondolom nem ugyanaz.

Az azért érdekelne, hogy az a bizonyos 34 éves Vlagyimir milyen szakmában mozog. Mert lehet hogy mondjuk vándorköszörűs, és a hátába csempészve lopta el, cigiszünetnek álcázva a kést. Ha már a csapos, akarom mondani a műtős mesélte, milyen szép kés is van benne...

Rohadt egy hétfő

A hétfőt azt be kellene tiltani már végre, szerintem kezdődjön szerdával a hét, de legyen két-három szombat benne, lehetőleg egymás után. Akkor talán lenne esélyem némi ihletre, mert még mindig azon vergődöm, hogy nem vagyok képes összehozni egy szociálpszichológia cikket. Már ímélben sem merek a főszerkesztő szeme elé kerülni, pedig a klaviatúra sok mindent elbír.Viszont fáradt vagyok mint a nyúl, egy kád forró vízre vágyom meg nagy alvásra, miután az egész napom azzal telt, hogy vártam, mikor telik már le a munkaidő, mikor dobhatom magam hanyatt a fotelban.

És az ilyen nyavalyás hétfőknek nagy negatívuma, hogy kora estére már alig bírom nyitva tartani a szemem, és valószínűleg a legunalmasabb társaság vagyok, aki annyit bír mondani hogy öööö, meg hogy fffffú, és váratlan pillanatokban arra ébred, hogy alszik.

Szegény párom sem tudott mit kezdeni velem, vagy legalább érdemben kommunikálni, még szerencse, hogy az egyik kedvenc komédia-sorozatunk ment a tévében, így legalább a kínos csendbe bele lehetett röhögni olykor. Vagy nem volt kínos a csend, tudja fene, Petra elég hallgatag típus, én vagyok a  nagyszájú, de ha amikor nem, akkor meg pláne feltűnök magamnak.

A rémes hétfőt amúgy kulturálisan lehet túlélni, személyes stratégiám Sosztakovicsot hallgatni, a kamaradarabjaiban is meglepően sok árnyalatot fedezek fel, a tizedik szimfóniája meg tényleg elbűvölő. És ha meglenne a Goldberg-variációk Bachtól, azt raknám be reggel, de nem tudom hova raktam a cédét, a jutyúbon meg nem az igazi, laptopon kamarazenét hallgatni is ócska.

Ezért csak röviden, boldok hédfőt for everyone:

A passzív optimista

Egy hete próbálok zöld ágra vergődni egy pszichológiai ismeretterjesztő cikkel (nem olvasom, írnom kellene), de nem megy. Oké, nem vagyok pszichológus, de itt szociálpszichológiáról lenne szó, abba meg nekem is szabad belekontárkodnom. Legalább is szerintem.

Ez esetben személyiségtípusokról kellene értekezni, szociálpszichológiailag naná, ilyen cselekvéstípusok meg interakciók, meg szerepek meg mifenék, a személyiség fényének tükrében. (Azért erre az utóbbi képzavarra kissé büszke vagyok...)

De a személyiség-tipológiák, az ókori szangvinikus-kolerikus... estébé cuccoktól a modern MLM-ízű szarokig nem sokat érnek. (Kivéve James elméletét, aki szerint vannak finom és durva lelkű emberek. Részéről ezzel le is írta az személyiségtípusokat - szimpatikusan egyszerű, mit ne mondjak.)

Viszont van saját személyiségelméletem is, amit szerintem itt már leírtam, de ismétlés a tudás kétszer, ha meg mégsem, akkor most először:

Szóval szerintem két alapvető dimenzió van: aktivitás és passzivitás, illetve optimizmus és pesszimizmus. Így vannak:

• Aktív optimisták: Ők azok, akik hisznek benne, hogy a dolgok alapvetően jól fognak menni, és tesznek is érte, mondjuk szeretik a vajas pirítóst és vesznek is vajat hozzá. És nem sütik meg az Mp3-lejátszójukat a kenyérpirítóban mint tettem én, még szerencse, hogy a MicroSD kártya még működik belőle. Az aktív optimista ezen felül ambiciózus, ami nem egyenlő a nyomulós gecivel, csak majdnem.
• Passzív optimisták: bízik benne, hogy a dolgok majd valahogy úgyis jól alakulnak, de nem különösebben tesz ezért semmit, és ezt az izét úgy hívja hogy karma, a sors vagy a végzet. Azt' várja a jó végkifejletet, legfeljebb nem ebben az életben. Na, ez lennék én, az igazi passzív optimista, legalább is saját magamat illetően. A "valahogy majd csak lesz" hozzáállása ez, a minimális beavatkozás elve alapján, avagy a világ elműködik nélkülem is, ha meg tőlem kell valami, majd jön és szól.
• Aktív pesszimisták: Nem hisznek a jövőben, abban hogy a világ valaha élhetőbb hely lesz számukra (No Future! - ha valaki még emlékszik a brit punkra), de tesznek is azért, hogy ez így legyen. Drugs and Rock'nRoll (szex nincs, ennyi droggal az már nem megy), anarchia az egybesült kirájságban, Trainspotting forever. (Az öngyilkos terrorista például nem aktív pesszimista, mert felrobbantja magát ugyan, de várja, hogy várja őt a negyven gyönyörű szűz a mennyországban. Szóval ő igazából optimista, csak sajátosan tesz érte.)
• Passzív pesszimisták: Na őket aztán már ki nem szarja le?  Mindegy is...

Mit kezdeni

Állítólag a magyarok nem tudnak mit kezdeni a felhalmozódott vagyonnal. Pontosabban a lakosság, az állam ugyanis szereti lakosságnak hívni polgárait, ha különösen szemét hazugságra készül. És mivel persze hogy vannak olyan vagyonok, aminek a felhalmozódásával én lakosságilag nem tudok mit kezdeni, a mondat akár még igaz is lehetne.

Elvégre tiborcz lőrinc meggazdagodásával tényleg nehezen tudok mit kezdeni, pedig én direkt nem nősültem be a felcsúti vérszerződésben, főleg mert nem akartam. Meg nem is ismertem őket, de ha a karma akarja, lehettem volna Elios Ráhel, mert néha akkora a sötétség, hogy még én is világítanék benne, de nem látszana hogy pasi vagyok.

De ha nem a mészáros foglalkozású Gázos Lőrinc vagyonáról van szó (nehéz hogy ne arról legyen, állítólag övé a legnagyobb és hát khmm... azzal a fejjel, már értem a sikerei okát), akkor csak is a lakosságnak nevezett állampolgári emberek tömegeinek népes csoportja lehet az alany, adóalany főleg. (Most olcsó poén lenne, hogy azért nem tudnak mit kezdeni az emberek a lakossági vagyonokkal, mert adóalanyok, de adóalanynak lenni épp hogy drága poén, szóval mégsem.)

Én például tudnék mit kezdeni a vagyonommal, ha lenne. Mert egy lakótelepi lakás nem vagyon, csak az adóhatóság szempontjából, az a megélhetési kényszer óhatatlan költségekkel kombinálva. Ha ezen túl is lenne vagyonom, tudnám mire költsem. Utazásra, bélyegekre, óhatatlan kiadásokra, még meg is takarítanék. Vagy mégsem, hisz mire vagyona van az embernek, azt már megtette. Na jó, Felcsúton nem mindenki, pedig vicces lenne elképzelni, ahogy lőrinc barát a konyhaasztal viaszosvásznán vág egyet a kolbászból, és azt mondja, hogy a médiaportfólió már elég, de az eredményes gázszereléshez kellene még egy Magyar Nemezt. Ők meg ugye hülyén beszántották, de csak van valahol az asztalfiókban pár száz milla, indíccsuk úlyra, hamár. Az az Idők végzetű lap, meg mehet valahová, de nem a levesbe, mert a levest is el kell adni, de újsággal?

(Itt elképzelek egy monológot: 'A jogok, érted a jogok, aztat kell, aztán majd lesz neki címe vagy mije, fejléce bazmeg. De minálunk vannak a kiadási jogok tökre, amit adunk ki baszod, azt hívhatjuk ahogy akarjuk. Eztet még gézájjék papírozzák le, le legyen nekem papírozva, vagy a főszerkesztő vagy hogy hívják, mehet tőlem talpfát heggeszteni. Zabhegyezőbe tudod, ahogy a mondás tartya.

Nemtom főni szót-e, van evalami foricifetájfronton, kelle újabb csapat neki, de asszem most elég , emnnyünk a minőségre, a Mencseszter Sziti Junájtöd kell, vagy az egyik, ha a mencseszeter vagy a szitijujántöd az kettő. vagy három. De ez lesz a minőségi bevárlás majd, a puskás pancsó-terv izé per nulla. Pont. Akarom mondani nem  per, pont nulla....'

Müzliszelet és neveken szólítás

Ahogy ma jöttem haza a boltból, az aldiból belőle, beszólt nekem egy erősen szőkített autójú nő, hogy mit mászkálok az úton, mikor ő ki akar kanyarodni. Ez épp a bolti üzlet kijáratánál történt, miután kijártam hazafelé, és Alfa Júlia (én a verdája alapján így neveztem el) a járdán parkolt, aztán hirtelen elfogta a ellenállhatatlan kikanyarodási vágy, biztos miattam, mindig is furcsán hatottam a nőkre. (Például többen is szerelmesek lettek belém, ami egész életemben érthetetlennek találtam, de ez más téma.)

Szóval Julis (per julis, ha már letegezett, mondjuk ő nem pont becézve), nehezményezte, hogy ő most akkor hat egész négy tized másodperccel később tud majd kikanyarodni, és ekkora késés az ő műkörmösénél már megengedhetetlen, a végén még törli a kapcsolatukat a fészbukon. Én legalább is így képzeltem, ő csak próbált a nevemen szólítani, de határozottan emlékszem rá, hogy nem Bazmeg Köcsögnek hívnak. (Egyszer ismertem valakit, akit mindenki úgy szólított, hogy Lófasza Seggedbe, de szerintem őt sem ezen a néven anyakönyvezték. Amennyire tudom, a Lófasz családban csak bibliai neveket adnak a gyerekekben, ez amolyan hagyomány.) 

Én közöltem vele, hogy létezik társadalmi munkamegosztás, minimum két értelemben. Egyrészt ha ő a járdán parkol, akkor én az úton viszem a tejet meg a müzliszeletet, másrészt pedig kellenek a világba a bunkók, hogy a normális többségnek legyen kihez képest normálisnak éreznie magát. Valójában persze ez sem ebben az irodalmi-szociológiai tónusban zajlott, de amilyen az adjisten, olyan a nerinyáljmár. Mindenesetre érdekes, hogy ha valaki autóban ül, és az arra valót legrosszindulatúbb feltételezésem szerint nem arca verejtékével, hanem egyéb testnedveivel kereste, máris a világ királyának képzeli magát. Ő állhat a járdára, pont szemben két üres parkolóhellyel, és hülyének nézhet bárkit, hisz csak a maga szintjén képes kommunikálni.

Azt meg, hogy "Kedves hölgyem, az ön relatív szellemi deprivációja és nem szordínós antiszociális attitűdje, érthető ugyan, de nem akceptálható", nos ezt úgysem értette volna.

Tényleg boldogok a lelki szegények.

A maguk fogalmai szerint.

A nap mondata

Pedig még fél tíz sincs. De vagyok olyan tufa, hogy a kései reggeli mellé tévét nézek, ez esetben a diszkoveri csenelt. Ami sokkal inkább a szórakoztatás trash-reality műfaját műveli, mintsem az ismeretterjesztést. Persze a csatorna nevéből nem is következik az ismeretterjesztés, felfedezni meg az emberi hülyeséget is lehet, legfeljebb nem érdemes.

A legjobb műsorok egyike - mármint a sötét ostobaság feltérképezésének mezején - a raktárárveréses zsáner, különös tekintettel a britekre, akik még az amerikaiaknál is sötétebbek és agresszívebbek bírnak lenni, pedig az igazán nehéz. (Ja, és az egyik állandó szereplőt Boudica-nak hívják, amit hát úgy ejtenek hogy 'Budika'. Khmmm...)

Nos, ma reggel pont ebbe a "raktár-háborúk júkéj" sorozatba szaladtam bele (már amennyiben a fotelben ülve lehet szaladni a bele), és ott hallottam meg a nap mondatát. Épp egy olyan raktárat árvereztek, ami tele volt műszaki cuccokkal, amikről ránézésre nehéz volt megmondani, mik is lehetnek, valami hifinek tippelték, talán nem alaptalanul.

És akkor az egyik szőke second hand trader benyögte a nagy mondatot:

„Szerintem ezek még a régi korokból maradhattak fenn, amikor áramról ment a zene és nem mobilról.“

No more comment.

Klím, a változás

Azt olvasom, hogy a klímaváltozás ellen igazából nem úgy lehetne fellépni, hogy az egyéneket próbáljuk rávenni szokásaik megváltoztatására, hisz nagyjából száz cég felel a az egész balhé nagy részéért. Szóval az olyan cikkek amik az alábbiakhoz hasonló okosságokat közölnek Malvinka nénivel a földszint kettőből, nem látják a lényeget.

• Autó helyett használják a tömegközlekedést.
• Hosszabb utakra inkább vonattal menjenek, mint repülővel.
• Kevesebb húst és több zöldséget egyenek.
• Kapcsolják le a lámpát, ha elhagynak egy szobát.
• Zárják el a vizet zuhanyzáskor, amíg besamponozzák a hajukat.

És tényleg, ezek a bölcs tanácsok nekem sem jönnek be.

Először is: nem használok autót, nem tudok vezetni, nem is akarok, nem értem azokat akik a négyütem-hatfokozat fétisre gerjednek. De akarna a fene tömegközlekedni, ha lenne pénze autóra és sofőrre, szigorúan együtt. De én igazából, ha valóban kurva gazdag lennék, buszt vennék magamnak, és amolyan Air Force One stílusban rendezném be. Használnák persze tömegközlekedést is, de a magánvasutamon remek antik gőzmozdonyokkal húzatnám a luxusvonatokat, és gázoltatnám el  a rögbicsapatom rosszul teljesítő játékosait. Vagy inkább mégsem, hisz így csak egy afféle mészároslőrinc lennék, mondjuk galaktikusan jobb ízléssel. Bár az ízlés szerintem pont a klímának tök mindegy. (A klímának a klíma mint légkidiconáló nem tök mindegy, de ez messzire vezetne.)

Másodszor: Mi számít hosszabb útnak? Én már vonatoztam négy órát Siofóktól Kaposvárig (amik mégis csak egy megyében vannak), miközben egy London-Budapest repülőjárat ennél minimum másfél órával rövidebb. Na most, Londonba akkor se mennék vonattal ha nem a MÁV (Megint Állunk Vazze) tempójában működne a dolog. Mert  nálunk amúgy a Pest-Vác vasútvonal menetideje még mindig nagyjából annyi, mint mikor még Petőfi üdvözölte propagandakölteményben az első magyar vasutat.

Harmadszor: A húsevés nem szép dolog, de klímaszempontból azért gáz, mert sok termőterületet visz el a takarmánytermesztés, és mert az állati gázok ugyebár. Állítólag a tehénfing annyi metánt juttat a levegőbe, mint a fél ipar, vagy az egész. Persze nem egy tehén, hanem az összes. Mikor levágják szegényeket már nem finganak tovább (álmukban csöngetnek picit), de akkor meg a húsipar termeli a klímaváltozást. A húsipar amúgy is gusztustalan, nem véletlenül nincs kolbászból a kerítés, minden hülye szólás nagyobb dicsőségére.  Egyébként pedig számos ismerősömnek a tehenekéhez hasonló a metánkibocsátása, csilisbab fogyasztása esetén még több is. És mégsem hasznosítjuk a húsukat  sztéknek, vagy panírban kisütve.

Negyedszer: Először is kapcsoljuk fel a lámpát, ha bemegyünk egy szobába. Sok sérülés elkerülhető így, sok klímakatasztrófához vezető felesleges orvosi ellátás. (Nem láttam még hibrid mentőt, azok mind ilyen négyütemű szarok. És mennyit fogyaszt egy műtő százon?) De ha takarékoskodni akarunk a Föld-gyilkossággal, ne vegyünk égőt a kiégettek helyére, én ezt művelem hónapok óta, de mondjuk én látok a sötétben. Ja nem, csak ismerős vagyok a saját lakásomban, nem megyek neki a hűnek vagy a ruhásszekrénynek, persze csak akkor, ha tudom épp melyik helyiségben vagyok. Az előszobában felejtett felmosóvödör ellen ez persze nem véd. Oda világítás is kell, mert nem elég felmosóvödörnek lenni, annak is kell látszani.

Ötödször: Nem szoktam zuhanyozni. Egy a jelszóm, tartós béke, ezzel is a klímát védem, én kérem fürdők, nagy kád vízben elterülve. Hajat meg eleve nem mosok, mert ha vizes lesz, feltűnően látszik, hol ritkul. Hívhatjuk kopaszodásnak, de mégsem, mert az rímel a baszásra. Amúgy meg nehéz elzárni a vizet, ha a párom rendszeres elszúrja a csapot, hiába mondom neki, hogy csak finoman bánjon vele, de nem teszi. Persze ez még mindig jobb, mintha velem bánna nem finoman.

Gyorsabban tágul az univerzum, mint eddig hittük. És ez engem hol vigasztal?

Koncentráció

Ma belefutottam egy hírbe, amiben arról van szó, hogy egy hét után végre adtak enni annak az iraki családnak, akik a tompai tranzitzónában várakoznak. Hogy elbírálják a menekültkérelmüket.

Azaz nem koncentrációs táborban vannak, nem bűnözők, csak emberek akik - szerintem érthetően - a hátuk mögött hagynák Irakot (de tényleg, volt valaki felénk, mondjuk az elmúlt huszonöt évben, aki Irakba akart menni, és nem inkább onnan el?), ezek a gecik meg szórakoznak velük.

De az igazán kiakasztó számomra azok tömkelege, akik szerint dögöljenek csak meg, elárasztanák az országot, meg tönkretennék a keresztény kultúrát. Ja, mind a négyen.

Mondják ezt azok, akik folyton a kereszténységre hivatkoznak, de valahol a nácizmus körül vélik megtalálni. Felebaráti szeretet vagy Sieg Heil? Választani kéne

Mert a kiszolgáltatottat szívatni,  mindig is remeg dolog a lelkükben náciknak, meg persze bármilyen wannabe diktátornak.

És ne legyenek kétségeink, a felcsúti Ramszesz egy wannabe. De arra törekszik, ne csak az legyen.

Koncentráltan ennyit erről.

Fegyveres szórakozás

Olvasom, hogy egy etiópiai énekes véletlenül lelőttek a saját koncertjén. Mert a közönség lövöldözéssel szórakoztatta magát, ami arrafelé állítólag bevett módja a szabadidő eltöltésének.

A cikkben ráadásul azt is megemlítik, hogy nemrég egy vőlegény alt meg az esküvőjén, mikor az egyik tanú egy kézigránáttal szórakoztatta a barátját.

De azért innen még van hová fejlődni, én például roppant a vadászbombázókat, de egy taktikai atomcsapás is nagy truváj lenne, egy csapásra oldana meg számos politikai problémát.