A nap híres szülötte

Egy igen jeles személyiség ünnepli ma a születésnapját, akiről nem lehet eléggé megemlékezni.  A többség nyilván a Felcsútok Géniuszára gondol, de én nem, hanem egy nála sokkal fontosabb, a világunkra (és benne a személyes kis világomra)  a döbröginél jóval nagyobb hatást gyakorló férfira. Játszott jó westernekben, csak hogy rendezzen egy megbocsáthatatlanul még jobbat (Unforgiven), és mintegy véget vessen a műfajnak. Egyszer azt nyilatkozta, hogy nyolcvan fölött már nem akar rendezni, színészkedni meg pláne nem, de máig nem bírt leállni. És hát neki köszönhetően kedveltem meg Charlie Parkert, meg azt a fajta jazzt (Bird), munkássága ellenére sem bírom a bokszot, bár már érteni vélem (Million Dollar Baby) vagy például tudom, miféle autó egy Gran Torino. (Amilyen a Sztárszki és Háccsnak volt, olyan.)

Azaz kerek szülinapja van Clint Eastwood-nak, a kilencvenharmadik.

A nyolcvan az új negyven?

Al Pacsínó már megint apa lesz, most épp 83 évesen. Ez biztos szándékos, mert így épp százévesen mehet el a gyerek középiskolai ballagására, és egy kerti partival le lehet majd tudni két jelese eseményt. A bulvárhírben persze azt is megírták hogy a neje nője ő még csak most 29, szóval alig ötvenpár év a korkülönbség, ami több, mint ahány éves vagyok, bármennyire is a hetvenes években születtem. Az 1970-esekben, csak hogy ne legyen félreértés, mert néha 1823-at írok a "születési ideje" rovatba. A szubjektív idő ugyebár, meg hogy mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát, amennyinek nézik, vagy amennyire vissza tud emlékezni addigi mozgalmas életéből.

Al Pacsínó bácsi biztos nem nyolcvankettőnek érzi magát, hála a sok pénznek és az azon megvásárolható orvosi szolgáltatásoknak, meg a Beverly Hills környékén dúló kedvező klímának. meg ugye a gének, bár annak pont nem néztem utána, hogy a nyilván már néhai Fő Pacsínó meddig tolta a biciklit, és mikor nemzette Alt.

Én meg ehhez képest így ötvenhez közeledve gondolom azt, hogy már nem fogok szaporodni, részben az emberiség érdekében, részben meg mert a demográfiai-statisztikai valószínűség szerint ugyan még életben lennék, mire a kölyök érettségizik, de a diplomaosztója alkalmából már 1-2 éve halott. Ehhez képest már sajnálatos, de mellékkörülmény, hogy per pillanat, illetve egy ideje már nincs olyan nőnemű humanoid a bolygón, aki gyereket akarna tőlem. Még jó hogy én sem magamtól, mert egyébként valószínűsíthető, hogy szar apa lennék, avagy csak lettem volna.

Egy filmsztárnak persze nyilván könnyebb, és biztos nem görcsölt sokat a korkülönbségen sem, miközben Al tata esetében az tényleg sok. Nekem 14 év a privát rekordom, persze az én javamra, és eleinte még azt is soknak éreztem, de jártam már nálam idősebb lánnyal is, de ott is talán három év volt a maximum, ráadásul huszonévesen, szóval ma már nem ér, plusz elévült, tisztelt bíróság.

Meg olvastam azt is, hogy a legidősebb pasas, aki apa lett, épp 102 éves volt akkor, gondolom nem a hagyományos módon hozta össze a mókát, valami felpörgető szer mellé biztos kellett lombik is, meg néhány eredménytelen kísérlet. De szerintem ezt a rekordot nem sem lehetetlen megdönteni, csak a modern régészet és géntechnológia kettőséhez kell fordulni. Ha kinyernének valami értékelhető DNS-t, ha nem is egy múmiából, de valami jégbe fagyott ősebb emberből, máris lehetne neki gyereke, hisz mi az a mondjuk húszezer év? A szerelem nem ismer határokat, a tudomány mondjuk igen, de fejlődése jelentős részben abban áll, hogy nagyjából magasról tesz rájuk.

Energia-marketing

„Minőségi energia“ - olvasom egy hirdetésben, és nem értem. Nem vagyok fizikus, de szerintem az energia az egyféle lehet, az anyagi testek egy fizikai tulajdonsága, miszerint változtató-képesség, ami változtathat a dolgokon a világban benne, át-átalakulva. Lehet neki mennyisége, ami Joule-ban mérhető, de minősége? Ez olyan, mintha azt mondanánk, a páros számok jobb minőségűek a páratlanoknál, miközben tök egyforma absztrakció minden szám, legfeljebb az irracionálisakat nehéz elképzelni anélkül, hogy bele ne törne az agyszövetünk.

A reklámozó céges intelligencia nyilván arra gondolt, hogy az akkumlátoraik, a képzeletbeli hidegfúziós reaktoraik vagy a szudáni feketepiacon vett rabszolgáik elsőrendűek, vagyis jól néznek ki, és akár több órás garanciát is vállalnak rájuk. Meghajthatjuk vele a házimozit, a turmixgépet vagy a papírrepülőt, de igény esetén az árammá termelt energia agyonbassza bármelyik, kellően unszimpatikus szomszédunkat is.

És nem csak úgy áramlik az áram, hanem szépen, egyenletesen áramlik, nem tolakodnak az elektronok, mindegyik kivárja a során, mert volt nekik oktatás arról, hogy az energia nem vész el, csak átalakul, valamint hogy az anyag is energia, azaz ők maguk is, csak épp rohadt kicsik, ezért eleve nehezen hiszik el magukról. De sok lúd disznőt főz, sok elektron meg szintén, ha a villanyrezsóba áramlik. Minőségi módon, mert a kulcsszó mindig a minőség, legyen szó omlós disznóról vagy 5.1-es hangrendszerről, vagy mondjuk a bunkó szembeszomszéd füstölgő hullájáról. Dolgozni, energetizálni csak pontosan szépen, ahogy még a csillag sem az égen, elvégre a csillagok ilyen természetesen ősrobbant, elég kócos fúziós (és nagyon nem hideg) reaktorok, mindenféle felhasználóbarát dizájn nélkül. Primitívek, na.

Nem tudom mennyire minőségi,  de energia az van benne.

A Nagy Képernyőmentés

Ami egy idei film. Egy rendes, enyhén barkács-hangúlatú, asszem szándékai szerint is erősen C-kategóriás kis híján mozi, ami a Feltámadás címet viseli. (De angolul nem Resurrection, hanem Resurrected, vagyis Feltámadott, aminek viszont az égvilágon semmi jelentősége, legfeljebb annyi, hogy megkülönböztesse magát egyéb feltámadásos című mozgóképektől.)

A sztori annyi, hogy a római kaotikus egyház rájön, hogy lehet nemrég elhalt kihunytakat halottból élővé csinálni, de nekünk ezt nem mondják el, még a filmesek sem. Egyszerűen érdektelen a film legérdekesebb kérdése, egy fél percet sem vesztegetnek rá. Pedig engem tényleg érdekelt volna, meg az is hogy lehet feltámasztani valakit, akit például ledarált a vonat, elégett egy háztűznézőben vagy véletlenül kénsavas neutronbombával mosott fogat? Vagy csak a kulturáltan leszúrtakon, lelőtteken lehet alkalmazni a Kelj fel és járj!-protokollt? (De nem, mert feltámasztanak néhány építőmunkást, akiket a tizensokadikról lökött le egy már feltámasztott régi-új kolléga.)

Ehhez képest megy a dilemmázás olyanokon, hogy aszongya:

- Csak a rendes keresztényeket támasztják fel, akik nem éltek előtte bűnös életet. Ennek következtében viszont az emberiség 90%-a rohadt gyorsan megkeresztelkedik, megy is a feltámasztás-ipar, meg a bolygó fokozottabb túlnépesedése, hogy a nagyjából halhatatlanság miatt minél élhetetlenebb legyen a Föld glóbusztekéje.

- A főszereplő egy pap, aki régebben ivott, autóbalesetet okozott, amiben meghalt a fia. Ő lett aztán az első feltámasztott (és láthatóan nettó valláskárosult), a fater letette a viszkit és felvette a reverendát (ha már a muter lelécelt tőle), de miután a felélesztett védencei rendre sorozatgyilkolni kezdenek, visszaöltözik kertvárosi rambónak, és magához veszi az üveget.

- Valami nagyon nem stimmel ugyanis a feltámasztások körül, az egyház nyilvánvalóan együtt esküszik össze az FBI-jal, vagy a CIA-val, a lényeg hogy betűszó legyen, ha már az egyház neve nem az. Aztán meg eltussolnak, mert hát mi az a napi néhány tucat tömeggyilkosság, a betérő új hívek tömegeihez képest?

imdb.com

Persze ezek a témák sem lennének rosszak, ha nem egy ennyire olcsó film, bulvárlapok konteó-rovataiból összeollózott forgatókönyvében lennének nem kifejtve, de így engem jobban érdekelt, hogy technikailag mégis hogy csinálják ezt a feltámasztás dolgot. E helyett folyamatosan azt kell bámulni, különböző rendű és rangú szereplők hogyan videocsetelnek, íméleznek és böngésznek, gyakorlatilag a teljes film mindenféle kütyük képernyőinek mutatásából áll, egy bazi nagy screenshot az egész, csak ez mozog.

Viszont az egyik főszereplő, a kerubként (itt valamiféle feltámadásügyi tanácsadó/intéző) működő fiatal hacker csaj, bizonyos Patkány már majdnem olyan mintha hús-vér figura lenne, először pont dugni látjuk, csak mert véletlenül nem ki-, hanem bekapcsolat a laptopja webkameráját. Kár, hogy a végén lelövik, és feltámasztása esélyeiről nem kapunk infót.

Az egésznek valami olyasmi lenne a megfejtése, hogy a feltámasztottak azért gyilkolnak, hogy haljon csak meg mindenki más is, aztán az igazakat majd jól feltámasztja az egyház, a többiért meg eleve nem kár. Ja, végül is tenni kell valamit a már emlegetett túlnépesedés ellen, no meg  hit terjesztéséért, bár utóbbihoz valahogy nem tűnik adekvát eszköznek a családtagok ellen fordított konyhakés. És ezt még piás papunk is így látja, már amíg lát valamit egyáltalán. Azt meg már egy halom ponyvaregényből, tömegfilmből tudjuk, hogy egyházak, de a kaotikus egyház különösen, eleve egy összeesküvő fajta, meg időnként vérszagra gyűl, mint az éji vad, tessenek csak visszanézni a Szent Inkvizíciót a jutyúbon.

Ez az egészen buta műegész mozgóképi minőségét tekintve simán mehetett volna a Hallmarkra, vagy valami hasonló lábvízlangyos csatornára, csak túl sok benne a vér meg a gyilok, ha viszont a kétharmadánál megjöttek volna a kis szürke idegenek, egész jó különszám lett volna az UFO-Magazinnál. Így viszont két szék között padló alá esett. Mivel eleve a padlószintről indult.

Természetes, bürokratikus ingerencia

Agyarországnak immár van Mesterséges Intelligencia (magyarul AI) startégiája, ami úgy kell nekünk, mint egy falat kenyér, tétova tekintetű nyugdíjasok kérdezgették egymástól a teszkóban, már hónapok óta, hogy oké, drága a vaj, de mikor lesz végre mesterséges startégiánk az intelligenciára? He? És most szóltak nekik, hogy már évek óta van, a 2020-30 közti időszakra, és olyan sok szép közhelyet írtak bele, hogy fal adja a puding próbája az evést.

Hisz e tekintetben, illetve vonatkozásában már messze előttünk jár Silicon Valley, de annyira, hogy nálunkfelénk még kifejezetten csak Szilícium-völgynek emlegetik, mert a szilikon a csöcsös plakátlányok a Zorigóról melleiben van, ami meg az ilyen csipekben meg mikoráram-miafaszomokban, az a szilícium. Ezt is mi tudjuk a jól, a világ meg en bloc hülye. És nincs is olyan stratégiájuk, mint a mi stratégiánk (vagy az első jamaicai bobcsapat), mert pont olyan nem is lehet, az hülyén nézne ki ránk.

Nade, a stratégia ami végre meglett igen nagyívű (bár a vaj ettől még luxuscikk marad), hiszen az AI nagy kihívást jelent a munkaerőpiaci szempontok ööö... szempontjából (tekintetében!), de mi szerencsére igazi összeszerelő-ország akarunk lenni, sőt kissé vagyunk is már eléggé, márpedig egy mesterséges izé hiába kurva intelligens, de nem tud megfogni egy csavarkulcsot, nem krákog a halálfejes csersznyepálinkától, és nincs hová húzni rajta az olajos bakancsot, ami a főkancellár szerint az igazi jómunkásember diffenetia specificája.

Ettől még persze a A- vagy MI jól megtolja majd a GDP-t, a GNP-t, a CBA-t és az STB-t, utóbbi különösen fontos, mert ez méri a satöbbiség hazai nettó bruttóját, amit nemzetközileg egyébként ETC-indexnek is neveznek, talán latinul.

Maga a Stratégia  a neszesemmi csimborasszója, bürokratanyelven fogalmazott, általánosságokat és közhelyet puffogtató semmitmondás, aminek a harmadik oldalánál bealszik az ember, pedig lenne még vissza ötvenpár oldalnyi intellektuális mélyrepülés. Ilyenek, hogy:

444.hu

Hát igen, ez kábé annyira konkrét, amennyire egy ilyen stratégia lenni szok, taktikázásból üres zagyvaság, mert akik írták, nyilván  vagy nem értettek hozzá,  vagy igen, csak nem akartak semmi határozottat bevállalni, így marad ez a szokásos kormolás, amiből anno igen sokat láttam, még boldogult egyetemi oktató koromban. (Akkor speciel a még minőségbiztosításnak hívott minőségirányítás felsőoktatási bevezetése kapcsán aludtam bele számos efféle dokumentumba, azokban is annyi volt a konkrétum, mint mackósajtban a brummogás.)  A vérbeli, kőszáli bürokraták sajátja ez a szigorúan monoton túláltalánosítás, no meg a közhelyek mértéktelen használata, főleg hogy e kettő javarészt átfedésben van. A közhelyek genetikusan általánosak, az általánosságok meg a legideálisabb közhely-alapanyagok, úgyhogy ezeket olyan természetességgel termelik a hivatalok, ahogy a kutyák hugyozzák le  lámpaoszlopokat. És nagyjából pont akkora eredménnyel. De legalább életüket és bérüket egy jó folyamatábráért, amibe aztán mindenki azt projektál, amit csak akar, a megrendelők jellemzően értelmet, sokszor mondjuk elég indokolatlanul.

De mindegy is, a következő ilyet már úgyis eleve egy AI-val íratják meg a névleges szerzők, szerény pártízmilliós honoráriumért.

Derűre? H-ború?

Ha a tavasz az új ősz, a negyven az új harminc és a régi az új új, akkor Koszovó az új Ukrajna? Nos, igazából a régi, hisz ott, emlékeim szerint 1999 óta van ez a furcsa állapot, amikor is a szerbek elkezdték irtani a koszovói albánokat, a NATO elkezdte ezért bombázni Szerbiát, aztán az lett, hogy a IFOR meg SFOR után lett egy KFOR is, meg egy független Koszovó. Aminek függetlenségét elismerte a fél világ, nagyjából 2008 (a függetlenség egyoldalú kikiáltása) és 2013 között (inkluzíve a szokásos EU plusz Svájc und Norvégia), a másik fele meg nem, néhányan nem nyilatkoznak, és persze nem nehéz kitalálni, ezek közül hová tartoznak a szerbek. (Akik amúgy nem tudják, hogy viszonyuljanak a kérdéshez, olyan jelentős nagyhatalmak, mint például Ruanda, Uganda, Jamaica, a Zöld-foki Köztársaság, São Tomé és Príncipe, Saint Vincent és a Grenadine-szigetek vagy méltán híres Botswana, ahol ugye az istenek a fejükre estek.)

De akkor, bő tíz éve, nagyjából azért eldőlni látszott az ügy, én se igen követtem azóta, mi történik arrafelé, úgyhogy most nekem is hír volt, hogy a helyi szerbek egy némileg komolyabb lázongást eszközölvén, összecsaptak a KFOR katonákkal. Mi? Hogy ott még mindig vannak ilyen békefenntartók? Pedig ezek szerint vannak, köztük magyarok is, akik mintegy húszfős kontingenssel járultak hozzá a nemzetközi csapatok sebesült-állományához, nyilván nem szívből, kötelességből csupán.

A konfliktus amúgy annak kapcsán robbant ki, hogy  bizonyos településeken (ahol állítólag a szerbek vannak többségben) albán polgármestereket választott az istenadta nép, ráadásul időnként igen csekély szavazataránnyal, mert a sok jelölt között rohadt sokfelé oszlottak meg a szavazatok. Nyilván, hogy nehogy már egy szerb fusson be végül, mondják a szerbek, de a fene se tudja, kinek van itt igaza. Még jó, hogy Szlovákia EU-tag, szóval határozottan a világ pacifikáltabb részéhet tartozik (mínusz Hangeri, mi mintha egyre inkább a hatalmi arroganciával elkövetett látens megfélemlítés mentén lennénk relatíve békések), így nem fenyeget a veszély, hogy a szlovák többség fellázad, mert egy ottani magyar lett az ügyvezető miniszterelnök.

Szerbia viszont már csapatokat mozgósít a koszovói határon, hogy ott ugye nem tartják tiszteletben a kisebbségi (sőt, helyileg többségi) jogokat, a koszovói albánok szerint viszont szerb bandák garázdálkodnak államellenes jelleggel (vagyis: nem focihuligánok, vagy nem csak), egyelőre még egyik fél sem akarja nácítlanítani a másikat (mint tavaly télen Vlagyimir Vlagyimirovics az ukránokat), de kezdik azt a forgatókönyvet játszani. Egyik sem EU vagy NATO tag, mint ahogy a szovjetek aktuális háborújának résztvevői sem, bár talán pont a KFOR jelenléte garantálhat némi biztonságot, hogy nem lesz ebből még egy, az orosz-ukrántól amúgy nem is teljesen független derűre háború. (Pedig messze vannak a kilencvenes évek, mikor az egykori Jugoszlávia esett darabjaira, szétlőtt városok és tömegsírok díszletei között.)

Vagyis esélyes, hogy nem, mégsem Koszovó az új Ukrajna, de mivel Európa ezen végén a politikusok nem hogy nem tanulnak a történelemből, de kurvára nem is akarnak, a közhely szerint arra ítéltetnek (pontosabban arra ítélnek minket), hogy újrajátsszuk a múlt hibáit.

3000

A háromezer az pont a tízszerese a  háromszáznak, ahány kigyúrt, ágyékkötős faszi rohangált spártaiként a vonatkozó filmben, ugyanakkor nem prímszám, nem négyzete semmi természetesnek és a píhez is annyi köze van, hogy szám. Dátumilag messze esik még, szerintem én már nem érem meg (így nem derül ki, hogy igaza van-e a Futurama-nak), forintnak egy szerény bevásárláshoz is kevés, ha ennyi a vérnyomásunk már túl sokszorosan vagyunk halottak, ha ennyi a barátunk, akkor nincs egy se, ammenyiben viszont az IQ-nk, akkor már felrobbant az agyunk, valahol négyéves korunk körül...

Az egésznek persze csak annyi a jelentősége, hogy ránéztem a blog számlálójára, és kiderült, hogy az előző poszt volt a 2999. Szóval ez itt a következő. Háromezer szerintem amúgy túl sok, még ennyi sok év alatt is, nem csoda, hogy időnként abba akarom fejezni a hagyását. Ám az egyedüllét plusz grafomániából ez lesz, hogy ez itt, és bár időnként érdeklem magam, de ez is csak azért alkalom, mert véletlenül pont nem a tizenhatos számrendszerben működünk. (Ha az lenne, ez itt a BB8-ik poszt,  hexadecimálisan. Ami meg pont a viccesnek szánt kis robot a Star Wars újabb folyamából. Véletlen? Az hát. Sajnálatra méltó az egész habverés)

És akkor a szánalmas kis alkalomhoz egy hozzáillő szám:

Belépős semmitmondás

A brit konzervatívok úgy döntöttek, hogy a kongresszusukra csak pénzért engedik be az újságírókat. Még jó hogy arrafelé a pártokra nem vonatkoznak a BBC-normák, hogy a nyilvánosság az első, meg hogy a polgároknak joguk van tudni a mit, ők simán csak kérnek 137 fontot fejenként a szerencsétlen médiaipari szakmunkásoktól, akiket szerencsétlenségük a nyilván kurva unalmas kongresszusukról való tudósításra kényszerít.

Márpedig 137 font az sok. A greenwichi King's Arms pubban (ami a törzshely lett anno, miután bezárt másfél saroknyira tőle a Beachomber Seafood), két ember a feléből megvacsorázhat, főétellel, itallal , kávé/desszerttel (plusz vehetnek két londoni hetijegyet, 1-2 zónásat, ami Greenwichig is jó) és hát mennyivel jobb egy ilyen helyen valaki fontossal enni, mint a konzervatívok kongresszusán lenni. És azon görcsölni, hogy most melyik képmutató, és kissé zavart tekintetű alak szól be magabiztosan valami párttársának, csak mert a ő jobban akar valahol jelölt lenni, úgy négy-hat év múlva, és hogy lehet majd megírni ezt belealvás nélkül.

De a sajtó szerencsére nem partner ebben a játékban, a mértékadó (már ha van még ilyen, talán) média inkább nem képviselteti magát, nagyon helyesen ugyanis azt gondolják, hogy egy az országot irányító, vagy irányítani akaró párt (a brit konzervek most ugye épp az előbbiek, nem mellesleg a történelem első hindu miniszterelnökével a Downing Streeten) egyszerűen nem teheti meg, hogy bármilyen módon is korlátozza a nyilvánosságot. Hisz ha kicsit is komolyan veszik magukat (és hát Boris Johnson ripacskodása, meg Liz Truss rapid összeomlása után ez nehéz, de szükséges), akkor nem tekintik egy afféle drága, de szar cirkusznak a saját összeröffenésüket, és nem szednek belépőt. Oké, pont Johnson és Truss tettek róla, hogy a pártjuk valami bizarr freak-show képét mutassa, de a mostani miniszterelnökük (Mr. Rishi Sunak), úgy is mint korábbi főpénzminiszter-ügyi, eddig pont ez ellen dolgozott.

Na, ez most mehet a kukába, de legalább a drága olvasóknak (hallgatóknak, nézőknek, hallomásból tájékozódóknak) nem kell szembe sülnie. Főként azzal, mennyire öncélú a politikának nevezett hatalomtechnikai játék, szerte a világban (persze sehol sem annyira, mint nálunk, ahol a miénknél öncélúbb, azt már diktatúrának hívják), ami egyfelől jó, mert tényleg kit érdekel már egy pártkongresszus, másfelől meg szintén jó, hátha tanulnak belőle. Közhelyszerű marhaság, hogy az igazi angol gyep azért olyan mert sok eső meg nyírás, négyszáz éven át, a brit demokrácia meg azért stabil,  mert háromszáz-harmincvalahány éve szintén öntözik és nyesegetik, szóval nem kizárt hogy a kormánypártiak is tanulnak az esetből. Arrafelé még ez is előfordulhat, és jaj, de el vagyunk mi képedve ettől minálunkfelénk.

p.s. Amúgy a konzervpárt azzal indokolt, hogy a trollkodókat akarja kizárni ezzel, mintha egy tipikus revolvermédiumnak nem lenne direkt erre félretett malacperselye. Jó, nem pont erre, hanem sajtóperek után fizetendő kártérítésekre, de azokhoz képest 137 font bagatell. A komoly sajtó viszont pont azért nem mehet el, mert ha ebbe nem állnak bele, akkor azzal csak további szivatásokat implikálnak, úgyhogy a konzervpolitikusoknak most azzal kell szembenéznie, hogy róluk majd ősszel (ha addig nem józanodnak ki) csak a legalja média fog tudósítani. Ehhez képest egyszerűbb lett volna, ha szigorúan zárt ajtók mögött kakival dobálják egymást, attól még ugyanúgy majmok maradnak, csak nem látszik annyira.

Egy hagyományos hanyatláspróféta

"A kultúra - egy utolsó fellélegzés a megszűnés előtt." 

(O.S.)

Ma lenne 143 éves Oswald Spengler (18880-1936), aki hivatalosan filozófus volt, szerintem inkább ideológus, a szó nagyjából rosszabbik értelmében. Mert hogy fasiszta volt a faszi, és bár a hitlerájt az nagyon nem bírta, de Mussolinivel határozottan szimpatizált. Fő műve volt A Nyugat alkonya: a világtörténelem morfológiájának körvonalai című, a nacionálpopulisták által azóta is agyonhivatkozott agymenés, aminek annyi a lényege, hogy az emberi civilizációban nincs is haladás. Csak egymás után, időnként egymást átfedve jönnek különböző kultúrkörök, ezek először fel- aztán elvirágoznak, azaz előbb-utóbb mindegyik lehanyatlik a mélysötét fenébe, hogy romjain felemelkedjen a következő.

Szerinte addig (1918-ig, mikor megjelent a cucc) nyolc ilyen „kultúrkörrel“ írható le a komplett emberi történelem (babiloni, egyiptomi, indiai, kínai, mexikói, antik, arab és a nyugati), és most (mármint bő száz évvel ezelőtt) a nyugati kultúra is a hanyatlás állapotába... izé, hanyatlik. és ha majd nemsoká vége lesz, nyilván jöhet valami őfelsége fasiszta rezsimje, amit ő persze csak „konzervatív forradalomnak" nevez, mintha maga a fogalom nem lenne már eleve kissé önellentmondásos. Mert hát a józan paraszti ész szerint valami vagy konzervatív, vagy forradalmi, forradalommal konzervativizmust csinálni legalább is problémás, bár nálunk pont ilyenfajta sületlenségeket nyomat ártunk és ormányunk ideológiai háttérbagázsa. Ha már a nyugat hanyatlik ugye, még szerencse, hogy mi magunk félázsiai népség vagyunk, türk, vagy milyen aszcendenssel...

(Mellékszál: Ez kicsit olyan, mint mikor 1988 őszén, elsős középiskolásként beleolvastam a Honvédelmi ismeretek című tankönyvbe, ami úgy kezdődött, hogy „A kapitalizmus általános válságának talaján küzd a fennmaradásért.“ Na, ez azóta is így van, a válságküzdés mondhatni folyamatos. meg ugye a korabeli mondás: a Nyugat a szakadék szélén áll, de mi egy lépéssel előtte járunk!)

engelsbergideas.com

Érdekes, hogy minden korban felbukkannak olyan, amúgy nagy hírnévre vergődő alakok, akik szerint az aktuális korszak egyben minden világok legrosszabbika, és propagálnak valami, jobbára csak az ő fejükben élő, mindig szigorúan a távoli múltba vesző, egykorvolt Aranykort, ami még paradicsomi állapot volt, a létezés ideális kerete, csak aztán Atlantisszal együtt együtt elsüllyedt a picsába, vagy valami hasonló. Most meg Kali Yuga van, sötét Vaskor, a tudatlanság és szellemi leárnyékoltság hanyatló ideje, és mindjárt itt az utánunk a vízözön, az Armageddon ohne Brúsz Vilisz, az Apokalipszis két és fél lovasa, vagy simán csak az Atomot nekünk!

Hogy meddig hanyatlik még a nyugati világ, és mikor jönnek már a kínaiak (bár ők Spengler szerint ugye már voltak), az afrikaiak (Wakandából, gondolom) vagy a kis szürke, zöld marslakók a Jupiter holdjairól, az legalább is bizonytalan. Elvégre a római birodalom is elhaldokolgatott párszáz évig, és olyan volt mint a szívósabb fajta giliszta, hogy kettévágták, aztán mindkét fele más irányba vonaglott tovább.

Herr Spengler mai hívei persze már naponta kinyilatkoztatják,  hogy most aztán vége, legalább is Európának lőttek, és csak ők tudják, hogyan kell forradalmian visszamaradni a hagyományos tradíciók, vagy tradicionális hagyományok talajgyökerébe kapaszkodva (de lehetőleg online), elvégre a kultúrfölény az ő oldalukon áll, szóval nem szarral gurigáznak, prófétikus TikTok-publikációikban. Nekik a Balaton a Riviéra, a történelem a játszótér, az intézményes vallás a gumiszoba, és Spengler a javított kiadású Nietzsche, ráadásul még náci sem volt, szóval miért is ne?

Fotelforradalmi visszavétel

Az Interrupters rendes ska-punk együttes banda, a Gave You Everything című kamarazenekari opuszukat már beszúrtam ide egyszer, nem olyan rég, most meg három napja vissza-visszatérő jelleggel nem halogatom hallgatni  egy másik dalukat, sérelmemre. A Take Back the Power, avagy Vedd vissza a hatalmat inkább punkabb, mint amennyire ska, úgy emberileg mind szakmailag, avagy a zene meg a duma is rendesen lázadóskodóbb, és kisebb mértékben mozog a lazulós-mulatós vonalon, bár ott is.

A szöveg ráérthető sokféle helyzetre, de mindenképp van valami anarchoid stichje, miszerint vissza kéne a hatalmat venni (miután Debrecenbe kellet menni, pulykakakast venni, gondolom), bár az már művészileg elmosódott marad, hogy mégis kiktől? Felmerül, hogy a tájjellegű, azaz kaliforniai adóhatóságtól, vagy a Szíjájén át a zeneipari multik vezérigazgató-helyetteseiig bárkiktől, csak annyi biztos, hogy tekintetünket a fényesebb jövőre vetve kellene valami lokális forradalom élére (na jó, mondjuk csak első soraiba) állnunk. Például itt a lakótelepen, vagy csak a lépcsőházban, a lényeg hogy forradalmi legyen a hangulatra menetelés. Mert annyira jól szól a garázszenekaros sound, hogy attól aztán már senki nem állíthat félre minket, és főleg bennünket, rólunk már nem is szólva. (Hát, jobban belegondolva, azért egy szörfös utalást lassan hiányolok onnan Kaliforniából, bár amennyire  túláltalánosított a szöveg, az is belefér, hogy csak a szörfös szubkultúrát akarják forradalmasítani. Például hogy innentől öltöny-nyakkendőben szörfözzünk, mert ott az számít igazán látványos lázadásnak, nem a rózsaszín napszemüveg.)

Ám a szomszéd háború négyszázötvenvalahányadik napján nekem leginkább V.V. Diktátorov elvtárs és az ő fasiszta rezsimje  (ami persze faszista is egyben) jut eszembe, de tényleg ezért jó egy ilyen dalszöveg, arra a fajta elnyomásra asszociálhat mindenki, amire csak akar, illetve ami adódik neki, mondjuk geopolitikai érintettsége okán.

Persze nekem a zene jön be, meg az énekesnő Aimee Allen hangja, akinek amúgy a gitáros csávó a férje, a basszer meg a dobos pedig a sógorai, amennyiben a banda pasi állagú tagjai testvérek. Gondolom ha lenne egy húguk, nem is kerestek volna külön énekesnőt, akinek így viszont be kellett házasodnia, hogy családon belül maradjanak a zenekari ügyek. De a dal szempontjából ennek nyilván semmi jelentősége...

Formák a csíkon aszfaltoznak

Néztem a mai F2-es versenyt, csak mert hátha az izgalmasabb, mint a forma egy, ami nomen est omen alapon elég egyforma, hogy van az aktuális nagymenő (csapat und versenyző), aki nyer, és van még 4-5 fazon,  felférhet a dobogóra.  A többiek közben öldöklő küzdelmet vívnak a nyolcadik helyért, de ezeknek már a nevét sem mindig tudom, és biztos hogy fel sem ismerném őket, ha előttem állnának sorban a sarki boltban, csirkefarhátért. 

Ennek persze csak részben oka, hogy egyre felületebben a követem a világbajnoki unalmat, mert azért követem, több évtizedes beidegződéseken nehéz változtatni, viszont farhátért egyáltalán nem állok sorba a Száraztészta Is Kapható Csirkeboltban. Mert túl kicsi hozzá, fizikailag sincs esélye egy rendes, kora délutáni agyvérzést okozó sornak, plusz lassan hét éve nincs már kutya, aki fogyasztotta halott madarak efféle maradványai, magam meg nem vagyok farhát-függő. (Oké, hátfüggő az épp igen, de engem a saját hátam határoz meg negatív értelemben, nem holmi baromfié, miközben a farom rendben van, ha szét nem ülöm.) De ennyit a forma egyről.

A forma kettő viszont elég látványos, mert tisztára F1-es kinézetű (formájú, festésű, szagú és hangulatú) egyszemély-gépjárművek köröznek az aszfaltcsíkon (ez esetben a már általam is megénekelt Monte-Carlo utcáin, az egyetlen pályán, ahol voltam, csak akkor épp városnak hívták), de jól láthatóan szerényebb háttérrel, mert nyilván kevesebb pénzből.

Régebben például még szállító kamionra sem telt néha, és onnan lehet tudni hogy régebben, hogy ma már nem lehetne ráírni egy cigimárkát a bárhová. Azóta nem látni ilyeneket a sztrádapályán, úgy értem autóilag:

youtube.com

Így aztán előfordulhat az, ami a nagy testvérnél nemigen, hogy a kerékcserénél az egyik szerelő nem találja a pótkereket (itt nincs kettő, hogy az egyik leszedi, eldobja, a másik meg már nyomja a kezébe a másikat), az emelős csávó leejti az autó elejét, egy versenyző meg a boxutca helyett a kaszinó parkjába próbál behajtani, csak a biztonságiak nem engedik, mert még csak jövő hónapban lesz huszonegy, és hátha sunyi módon rulettezni akar. Ha már a versenyben a tizenhetedik helyen nem érzi magában a győzelmi esély lehetőségének valószínűségét.

Mez ezek az autók úgy nem forma egyesek, hogy ellenben elég egyformák, mindegyikben ugyanaz a motor és futómű tekeri ugyanazon gumikat, és mindenki annyira akar kitűnve nyerni, hogy rendszerint nagy a tülekedés, szoros a verseny izgalma, vagy mi, és gyakrabban csapkodják falhoz egymást, ritkábban magukat, mint a  Forma NB1-ben. Szóval látványos, de úgy, hogy csak ínyencek tudják megmondani, hogy ez nem F1, mert pofára ugyanolyan, csak rövidebbek a versenytávok (ergo kevesebbet unatkozom nézvén), színesebbek a szponzorok, és nem frusztrál, hogy az aktuálisan nyilatkozó földi pilóta egyáltalán nem ismerős. Hisz egyik sem az, úgyhogy ezt most elkezdtem komolyan követni, aztán ha túl ismerősek, és ebből adódóan unalmasak lesznek a faszik (tényleg, hol van már egy csaj?), akkor átszokok a Forma 3-ra. Ott mondjuk már hozzám képest bő harminccal fiatalabb figurák tekernek (van, aki két versenyhétvége közt érettségizik), akiknek nagyobbik fele nagyjából ismeretlenül tűnik el anélkül, hogy feljebb lépne, de ha őket is unom már, van még néhány kategória lefelé a gokartig. Az mondjuk nem tudom mennyire kötne le, de ha nem túlzottan, még mindig elmehetek sétálni, és a versenyélmény lájtos, mindennapi verziójaként majd gyalogolhatok ideális íveken a közeli park ösvényein, ahol már korábban is csiszoltam a lábalapú kanyartechnikámat.

Műköltőséges kváziligencia

Akárhogy is, de ChaGPT némileg vacak, mert szerinte nincs is olyan, hogy a világ legjobb filmje, mert a filmélmény szubjektív (oké az, de nem bírta volna kiköpni, hogy Aranypolgár például?), nem tudja pontosan, hány verset írt Dylan Thomas, bár az ő stílusában azért elég pofásat költött:

(címet azt nem adott hozzá)

A szélvihar hömpölygött a földek felett,

Vadul kalapált, mint a vihar a hegyeken,

A férfiak arcát szeletelte,

S a természetet ébresztve keltett fel.

A dombok között az eső futott,

Az égboltot tajtékozó viharos felhők énekét

A földek moraja vegyítette össze,

Ahogy a zivatarok tombolva érkeztek.

A folyók dühösen hömpölyögtek,

Szabadjára engedték vizes hatalmukat,

Az árvizek megöntözték az alföldet,

S a földimogyoróval táncoló búzát.

A természet fájdalmától hajladoztak a fák,

Vad szelek kezei által hajtva.

A levelek szertefoszlottak az égben,

Mint a vágyak, amik sosem tartanak sokáig.

Jó, hát kicsit döcögős a ritmus, de remek dadaista képek vannak benne, mint a földimogyoróval táncoló búza, a szeletelt férfiak, vagy a vad szelek kezei. 

Eddig direkt nem próbáltam ki ezt a chatbotot, és most már tényleg gyanús, hogy erősen addiktív a cucc, ez sokkal szórakoztatóbb, mint a google-fordítóval játszani, pedig az is remek móka, mikor egy ismert verset fordíttat le az ember négy-öt nyelven átgázolva, végül visszatérve az eredetihez, hogy na akkor lássuk, mi maradt mondjuk a Himnusz első pár versszakából? Miután megjárta a holland, az urdu, a finn meg a görög nyelvet,  egyikből a másikba bukdácsolva.

De ez a mocsok AI, ez már versel is költeményt (vagy verselményt költ?), és bár az ő Dylan Thomas-avatárja láthatóan nem csak másnapos, hanem épp kedvetlen és nincs igazán ihlete sem, de ahhoz képest nem is rossz.

Viszont a vacakság-faktorhoz tartozik, hogy mikor megkérdeztem „tőle“, mitől bohém egy rapszódia,  a művészetelméleti felböfögéseket még elég szépen összefűzte, de a Queen az eszébe sem jutott. Nagy fekete pont, igen nagy...

DT Non-Digital (walesonline.co.uk)

Karrierúttalan

Azért próbálok valami rendes melót találni magamnak, de vagy az van, hogy ami nekem bejönne, onnan vissza se jeleznek, amit meg csak azért húzok meg, mert már minden mindegy, oda meg felvesznek. Így és ezért, most épp takarítok, pontosabban ...tanék, ha nem lennék táppénzen épp.

Pedig érdekesebb munkákra is keresnek embereket. Kis híján jelentkeztem valami nagyon drogériába parfüm-részlegvezetőnek, de rájöttem két alapvető dologra. Az egyik, hogy valószínűleg nem egy hozzám hasonló, ötven felé közeledő szakállas pasira gondolt, aki a hirdetést megfogalmazta (vagy ha mégis, annál rosszabb), a másik meg hogy nekem nincs szaglásom, és bár biztos nem lehetek benne, de legalább is gyanús, hogy a kereskedelmi iparban, parfüm-vonalon az ilyesmi elvárás. Tapasztalataim azért vannak, életemben legalább kétszer volt már parfümöm (dezodorban utazó proli vagyok ugyanis), és egyszer ittam is parfümöt, de az baleset volt, egy haveri házibuli után, középsúlyos másnaposan konyaknak néztem. Kicsit azért használt, és a leheletem is jó lett tőle.

Keresnek még ablakgyártót is, ahol az ablakgyártási tapasztalat előnyt jelent, de az ablak-beépítői is, amikkel én persze nem rendelkezem. Ablaktisztítási tapasztalatom viszont van, bár a legutóbbi igen erősen negatív (attól vagyok táppénzen), de tériszonyom is, szóval mivel nem biztos, hogy csak gyártani kéne az ablakokat, és maximum  a földszintre beépíteni, nem érzem magamban azt az ellenállhatatlan késztetést, az ablakos X-faktort, mondhatni.

Arra gondoltam, esetleg jelentkezhetnék mesterséges intelligenciának. Hátrányom hogy természetes vagyok, előnyöm viszont, hogy sokkal intelligensebb bármely algoritmus-halmaznál, és bár adatfeldolgozási képességeim nyilván szerényebbek, de legalább csak fele annyi hülyeséget beszélek, mint egy ChatGPT. És a fejlesztésem már nem kerül egy fillérbe se, ennyi idősen egyszerűen fejlődésképtelen vagyok.

Békatáborozás

Ártunk és Ormányunk annyira gigantikus méretekben békepárti, hogy hozzá mérve a Dalai láma egy csecsen hadúr, ehhez képest szinte mellékes szempont, hogy béke alatt ők valamiféle megadást értenek ukrán részről. Hiszen ha az áldozat befekszik az agresszor csizmája alá, akkor az ugyan továbbra is rajta tapos, de onnantól lehet mondani, hogy nem bántásból, csak  másik is erre vágyik. És ez már maga a béke, a szadista kínozza a mazochistát és mindenki élvezi. Legalább is valami ilyesmi hámozható ki a ájtatoskodó kormányzati kinyilatkoztatásokból. A megadás felcsútiul béke, pont. Pedig a csizma talpa alatt lenni nem béke, legfeljebb békaperspektíva.

(Amúgy a szadistás hasonlat nem is reális, mert - a vicc szerint is - az úgy van, hogy a mazochista azt mondja: "Üss! Üss!" Mire a szadista: "Á, neeem...." Kit mivel lehet húzni.)

Most meg az van, hogy a felcsútista hűbéreseknek (ezek praktikusan mezei parlamenti képviselők bio-szavazógépek meg polgármesterek) is be kell állniuk a béketáborba, de nem csak úgy szerényen, csendben, hanem a nagy nyilvánosság előtt hangosan, és a józan ész szempontjából különös kegyetlenséggel. Úgyhogy most szerte a hazában, helyi képviselőtestületek fogadnak el ünnepélyesen  mindenféle, bornírt nyilatkozatokat, hogy ők aztán kurvára nagyon békét akarnak, de azonnal (mintha lepkefingnyit is számítana) közben ezerrel megy a az ellenzék (azaz mindenki, akik nem ők) háborúpártizása, csak hogy lássák a parasztok, ki védi meg őket a háborútól, és ki az, aki elvinné lányaikat dragonyos-fiúnak, gender-alapon nyilván.

És ebben a szimbolikus békekölcsön-jegyzési versenyben elöl jár Szarvas (Very Bad Iron - bocs...) polgárjenője, B. Mihály (igazából Babák a vezetékneve, de egyrészt indokolatlannak érzem a többes számot, másrészt meg nekem nem babám), aki világpolitikai, és kis híján világtörténelmi kontextusba helyezi a szomszédunkban zajló háborút.

„Mindenhol a történelmet eltörlik, meg gender, meg hom, woke-kultúra, meg anyámtyúkja, ami folyik Európában, az katasztrófa. (...) Iszonyúan sajnálom a kárpátaljai magyarokat, az ukránok azok úgy veszekednek, ahogy akarnak az oroszokkal, ez az ő sorsuk és az ő problémájuk. Minket már egyszer beszorítottak ilyen kérdésbe, amikor jobbról a Hitler jött, balról meg az oroszok” (444.hu - és ők is kiszúrták, hogy de Sztálin keletről jött, az meg a térképen jobbra van, Hitler viszont fordítva, persze politikailag akár stimmelhet is.)

Tömör, velős, mondhatni sommás megállapítás, láthatóan egy tapasztalatokkal zsúfolt élet, meg rengeteg sok tanulmányozás és gondolkodás főzete, vagy inkább párlata. Mit lehetne még hozzátenni ehhez? Talán hogy minden út Kómába vezet - mondotta az öreg Kis azután, hogy nemcsak ettünk, ittunk is.

Én nem tudhatom, a polgármester úr mivel módosítja a tudatát, de az biztos, hogy én nem kérek belőle.

Röviden arról, hogy mi is olyan rémesen rossz tulajdonképpen a világban az élettel, a világmindenséggel, meg a mindennel

Jobbára bármi.

Megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért

Bevallom, hogy igazából nem tudom ki az a Kis Grófo, annyit kapirgálok róla, hogy valami mulatós sztár-féle, ami pont elég ahhoz, hogyy kurvára ne érdekeljen se a személye, se a munkásága, az meg hogy a felcsúti Döbrögi személyesen gratulál neki a szülinapján, na az külön rossz pont. Szóval van ez lényegében ismeretlenül is ellenszenves alak (képzelem milyen lehet Közepes vagy épp Közepesnél Valamivel Nagyobb Grófo), akinek viszont hírértéke van még viszonylag normális portáloknál is, jobb esetben a bulvárrovatban. (Miközben azt sem értem, hogy egy szándékai szerint szeriőz médium mi a búbánatért működtet bulvárrovatot. Akkor is, ha nem direktben a csöcsös-segges vonalat nyomják, mint a „kedvencem“.)

És most az a hír a Le Petite Gróforól, hogy mivel nem harminckét éves lett, csak harminc, nem egy kávéházi szegleten lepte meg magát egy verssel, hanem Németh Satya szektájában (avagy a Hitgyüliben) egy jó kis keresztelkedéssel, a feleségével együtt.  És - legalább is a Telex szerint - ilyet írt ki a valahová, hogy:

„Megtérő ima után egy kis idővel eldöntöttük a feleségemmel, hogy vízkeresztség által is újjászületünk, ami a mai nap meg is történt Németh Sándor Úr (lelkész) segítségével! Az Úr előtt is megerősítettük a házasságunkat a feleségemmel” 

Én ezt nem értem, kérem. Mert ha Németh S. az Úr, akkor hol a képletben Isten, avagy kihez is tértek meg ők akkor most? Odáig megvan, hogy az ilyen szektákban minimum prófétának tekintik a főkolompost (aki ezen üzemszerűen baromi jól keres), de az istenítés határozottabban ritka jelenség, és ha jól tévedek, eddig a gyüliben sem volt gyakorlat. De persze egy felcsútilag megtámogatott kisváltósúlyú celebnek már lehet akkora karizmája, hogy belülről bomlasztja fel Satyát az Olimposzra, aki ott nagyon hülyén néz majd Zeuszra, hogy bazmeg, mégis a hülye görögöknek volt igazuk?

De addig még lehetnek szokásosan pünkösdisták, gondolom annyira nem sürgős a megistenítés, pláne mert mindjárt itt a róluk elnevezett ünnepkör. Ami amúgy is munkaszünet.

Napi zűrkutatás

Van ez a kattanásom, hogy időnként (nem minden nap, de majdnem) megnézem kiknek van épp a születésnapjuk, sőt, ha valamiért különösen érdekes valaki, arról még itt is megemlékezem. Na, a mai napra túl sok valaki van, úgyhogy menjen a fenébe John Wayne, Kádár János, Peter Cushing, Bárdy György, Horst Tapper, Miles Davis, Helena Bonham Carter, Matt Stone, Tarlós István és mondjuk Gálvölgyi János épp ne, van neki elég baja, de írni egyikről sem fogok.

Ellenben emlékszem 1980 május 26-ára, gyors fejszámolással hat éves voltam, még nem iskolás de óvodásnak meg épp kihalófélben lévő, viszont aznap kúrták fel a zűrbe a Szojuz-36, űrhajónak kis félmosollyal nevezhető hőálló konzervdobozt, benne Valerij Kubaszov parancsnokkal, meg Farkas Bertalannal, aki vadászpilótából lett űrkonzerv beltartalom. (Akkoriban persze még azt hittem, az a tízemeletesnyi nagy izé az űrhajó, pedig az csak a hordozórakéta, a hajó, pontosabban űrkapszula csak a kis izé a mogyoró van az ő tetején. Meg hatévesen még nem olvastam Kurt Vonnegutot, pedig ő már 58 volt akkor, úgyhogy még fellövésnek hívtam az űrbekúrást, pedig, ahogy a jeles író az egyik Apollo-küldetés startjánál megjegyezte: „It's a tremendous space fuck“.)

                        

Így indul, ennyi marad, mire felér (hu.wikipedia.org)

És mivel akkor az érett Kádár-rendszer (na, csak előjött Kádár mégis, ezek szerint a szülinapján ment az első magyar a föl), amely már bűzlött, mint az érett sajt, összefarkasbercizték az egész országot, nekem is volt FB-s pólóm, Interkozmoszos jelvényem, sőt nagymamám még egy Farkasos dedikálásos könyvet is beszerzett a buliról, ha már egy vidékről származott az aktuális nemzeti hőssel. Meg nagyapámmal együtt mindketten a légierőnek dolgoztak, bár csak egyikük volt katonatiszt.

Ellenben viszont nem igaz, hogy űrhajós akartam lenni, mert egyesek szerint minden kisfiú űrhajós akar lenni, vagy valami egyéb pilóta, esetleg tűzoltó, felfedező vagy vadakat terelő juhász. Ja, ez utóbbi nem. Én, mint szerintem kortársaim nagy része, kukás akartam lenni, és titokban mindig akartam egy rendes, nagy és felettébb műanyag kukásautót játékból, de sose kaptam, később a legóból meg már vadászgépeket építettem, de akkor se pilóta akartam lenni, hanem birodalmi lépegető-vezető és kukás.

Ja, és közben megtaláltam az emlegetett könyvet, a dedikátumot, már ha így mondják konyhalatinul:

Üresfejűek gazdagon és csavarosan

A Veszedelmes vonzalom (hülye egy magyar cím, eredetiben Masquerade, avagy Álarcosbál) egy kis híján nézhetetlen francia film, pedig jó. Csak épp egy olyan világról szól, ami távol van tőlem, és mégsem közel, nagyjából mint ma Kó Jeruzsálemtől, de tegnap, pontosabban úgy harminc éve azért jártam arra, a francia Rivérán, ami már akkor is egy meganagy díszletnek tűnt. Itt meg a szereplők is főleg kellékek, valami átverése-szélhámosos sztoriban, téma a burzsoázia indiszkrét bája, a mögötte lévő üresség, megszórva kis gender-témával, és olyan csavarosra hangszerelve, hogy csak a vége stáblista előtt egy perccel esett le, ki a hunyó, és ki vitte el a jackpotot.

Az egyik főszereplő egy ellenszenves fickó, aki balett-táncos volt, de összetörte magát motorozás közbe, úgyhogy most tengerparti dzsigoló, egy régebben többek által híresnek mondott, de még mindig meglehetősen gazdag filmszínésznő kitartottja, aki meghágja időnként a némbert, de inkább csukott szemmel, hogy ne lássa, mikor annak félrecsúszik  parókája. Aztán belefut egy közepesen, de pont kellő mértékben szociopata, félprofi szélhámos csajba, és együtt terveznek tovább szélhámolni madame Egykorhíres Voltam, valamint egy magát korábban viszkivel mumifikáló, régebben jóképűnek mondott ingatlanügynök sérelmére, de sztori a bíróságon végződik, ha ők ketten pont nem is.

port.hu

Mert az egész filmnek van egy kerettörténete, ami maga a bírósági tárgyalás, elvileg onnan kellene felcsipegetni az infómorzsákat, hogy akkor most épp ki ki ellen áskálódott és ellenben kivel volt, van és fog vanni, valamint hogy ki hazudik őszintébbet a mikor. Na, nekem ez a dramaturgia már túl csavaros, mint valami déeneses kettős spirál, pedig tegnap nem is a fejemre estem, legalább is gondolom, mert azóta is a hátam fáj. De ha jól vettem ki, akkor végül mégis csak a megfelelő szögből kis híján szépnek mondható szélhámosnő jött ki győztesen a nagy kavarásból, csak mire ez kiderül, már kurvára érdektelen az egész.

Hiszen addigra már pont utálja az ember az összes rohadt karaktert, és sokadszorra is felfogja a műegészt indító Sommerset Maugham-idézetet, miszerint a francia Riviéra egy napfényes hely sötét alakoknak. Akik nembéli lényege, hogy igazából nem elsősorban vannak, mint inkább látszanak, lehetőleg gazdagabbnak a hasonlóan senkiházi pénzeszsák szomszédoknál, gondolatuk meg annyi a világról, hogy a jó bankszámla jó borokat eredményez a panorámás terasz asztalára.

Úgyhogy van ebben társadalomkritikai is ha akarom, és mivel a végén a legalsó szintről induló nő nyer (fel burzsoának, proletárok!), a bepalizott pasik meg mennek a börtönbe (az egyik konkrétan, a másik szimbolikusan, de az utóbbi is szörnyű), a társadalomkritikában így van fél kiló gender akciósan, ám elég messze a szüfrazsett-paradigmától.

Jó kis film ez, csak ne kelljen megnéznem még egyszer. (Egyszer még érdemes volt, másodszor meg fizessen érte valaki sokat, hogy elkölthessem ne a Riviérán.)

cineserie.com

Voltam ott

Láttam valami filmes műsort a Diszkáveri Csatorna tudományosan, amiben azt mondták, hogy nem is volt olyan, hogy az Atlantisz. Hogy valami Plató nevű Szóló találta ki Krisztus előtt sokban, de én nem hiszem. Eleve milyen hülye név az hogy Plató, gondolom ezt is csak kitalálták, plusz nincs is olyan, hogy Krisztus előtt, mert azt mindenki tudja, hogy Krisztus után kezdődött az időszámítás egyáltalán, vagy legkésőbb akkor.

Én meg az Irénnel tavaly, mikor már csak kicsit volt kovid, pont Atlantiszon nyaraltunk, félpados repülővel, fapanzióval, valami hotelben, aminek nem lehetett elolvasni a nevét, olyan hülye betűkkel volt írva. Most nem tudom már pontosan, hol volt ez az Atlantisz, valahol Görögbe az biztos (talán Panatinájkosz közelében, annak is rémlik a neve), de a repülőről nem lehetett elolvasni az ilyen településes névtáblákat. És sziget volt, ezt határozottan mondták az ottaniak, bár én nem ellenőriztem, úgy értem nem jártam körbe személyesen, hogy visszaérek e ugyanahhoz  a kikötői pizzériához, ha sokáig megyek a parton.

Azt is hallottam  Diszkáverin, hogy az Atlanti sziget (gondolom ennek a rövidítése a neve) elsüllyedt. Na ez biztos nem igaz, legalább is mára már. Az biztos hogy a víz fölött volt, a hotelbe se csónakkal kellett menni, az erkélyen megszárad a törülköző mindig. Persze lehet, hogy egyszer elsüllyedt a sziget, valamikor régen, mondjuk a hatvanas években (akkor még én nem is éltem), de azóta visszasüllyedt, az tuti. Szóval az lehet a gond, hogy a Diszkáverisek valami régebbi filmekből dolgozhattak, mikor még el volt süllyedve a sziget, és nem nézték eléggé  híreket, hogy de már nincs.

Amúgy az Atlantisz az úgy hangzik, mint valami bacilusos fertőző betegség, biztos ez keveri meg az okosakat, akik mindig könyvekből akarnak még okosabbak lenni, ahelyett hogy vennének akciós csomagot az utazási repülőjegy irodában. Mert akkor látnák a szemükkel saját tapasztalásukat, de most mindenki olyan korban van, hogy internet. Meg könyvtár, bár hogy az van-e még, azt nem tudom, sosem voltam az az odajárós típus.

De most kicsit én is rágugliztam a keresésre, hogy mi is van ezzel, és találtam ezt a térképet. A tudósok szerint a világos helyek mind lehettek Atlantisz, vagyis fogalmuk sincs. Na ennyit arról a fene nagy tudományról.

index.hu

Hááát...

Rém vicces asszem nem tudok lenni, rémes délelőttöm volt, ami fájdalmas délutánban folytatódik, de azért van benne valami alapvetően abszurd, szinte humoros. Hogy ugyanis az embernek balesetet kell szenvednie ahhoz, hogy ne kelljen kórházba mennie. Én például ma reggel, most majdnem azt írtam, hogy ablaktisztítás közben, de valójában ablaktisztítás helyett (már az első ablaknál) leestem a létráról, és kissé összezúztam magam. Minek következtében már gurítottak is át a sürgősségire (a nőgyógyászaton nem voltak rám felkészülve), hiszen ha az embert balesetet éri, akkor a legjobb ha már eleve a kórházban (ha már mindenképp elüt egy autó, legalább mentő legyen), úgyhogy megvizsgáltak, és aszonták alapvetően semmi bajom, azon kívül hogy fáj ha felállok, leülök, megyek valahová, vagy állok valahol. Húzódások és zúzódások, amikkel elég olcsón megúsztam.

Így aztán az üzemorvos elmaradt, de azért volt dolgom ugyanott egy másik orvossal, most pár napig itthon (majd jól megírom az esedékes cikkeimet legalább), aztán újra kórházba kerülök, de annak örülni fogok, mert már nem fáj. Fura egy fordított helyzet ez.

De valami más, mert már unom magamat: Ismét könyvet ír Salman Rushdie, ami jó hír, bár szegény inkább könyvet diktál. Tekintettel arra, hogy fél szemére vak (ez de rosszul jött ki...), az egyik kezére meg béna a tavalyi késes merényletkísérlet óta, de ettől függetlenül még mindig az egyik legnagyobb élő író, és nem kis szerencse kellett hozzá, hogy az lehessen. Mármint élő, még mindig. Az írósága az tehetség dolga.

theguardian.com