A búsuló lyuhászok kora

Kisnemzeti sérelmeink vannak a kormáyhitű médiában mindig. A „báncsák a magyart"-paradigma egyik alrendszere a „hanyagolják/elhallgatják/lebecsülik a magyart“, elvégre ezek is mind bántások, bántó célzattal, valamint tekintetében.

És ez a bántós attitűd különösen monoton bút ont, konokon és fájón, ha a Vezér zsenialitását, vagy a magyar fodbal történelmi léptékű fantasztikusságát vonja kétsége a világ sajnálatosan nemmagyar többsége. (És ráadásul a kettő összefügg, a főnöki zsenialitás különösen a fodbal kapcsán fénylik fel, ezt se látja a nemmagyar, persze csak mert elvakítja a fényesség.)

Szóval a napi zorigós búsongás:

"Szoboszlai helyett megint Szalah volt a téma a Liverpool győzelme után“ A szoboszlai emberről sejtem, hogy fodbalista, magam csak telefonreklámban láttam eddig játszani, de ott is hamburgert promotált, az a Szalah meg nem tudom, ki a frász lehet (talán el kéne olvasnom a cikket?), de olyan migránsos stcichje van, szóval biztos egy ürgebőrbe varrt imperialista ügynök ott a Májmedencében (asszem így mondják magyarul, hogy Liver pool).

A lényeg, hogy májék nyertek a medencében (most akkor fodbal vagy vízilabda?), nyilván a magyar kapus zsenialitásának következtében, de ezt Brüsszel miatt a nagybritánok is elhallgatják.

De én utánaolvastam, el: A Szalah nevű (aki Mohamed is, innentől nincs kérdés) kiborult a múltkor, biztos hisztizett, mert hazai pályán kikapott a Sporing Alkaida, és akkor most nem arról van szó, sajtótájékoztatóilag, hogy milyen állati jó volt a magyar, hanem a Mohamedről.

Ez van ha az Egyesült Nagybritán Angol Királyság annyira iszlamizált már, mint éppen. Így már nem csak a brüsszeli nyugattal állunk háborúban, hanem a moha medekkel is, kivéve persze a Türk Tanácsban, meg ha a főnök Isztanbulban fotózkodika török Joszif Viszarionovics Ankara elnökkel...

p.s. De ha már indokolatlanul beidéztem Paul Verlaine-t, én, aki alapvetően nem is szeretem a verseket, pontosabban nem különösebben, de életem egy rövid mellékvágányán még magyar szakos is voltam egy kicsit, most csak azért is ideszűrom az Őszi chanson-t, Tóth Árpád verziójábn. Ha már papíron tálvan... izé, húrja zsong:

Ősz húrja zsong,

Jajong, busong

A tájon,

S ont monoton

Bút konokon

És fájón.

 

S én csüggeteg,

Halvány beteg,

Míg éjfél

Kong, csak sirok,

S elém a sok

Tűnt kéj kél.

 

Óh, múlni már,

Ősz! hullni már

Eresszél!

Mint holt avart,

Mit felkavart

A rossz szél...

Köd előttem

A köd mostanában konstans része a reggeleknek, ami jó. Ugyan van az a Stephen King-regény, amiben a ködből a szörnyek jönnek elő, de az hülyeség, a szörnyek az űrből jönnek főleg, de ha nem, akkor valami erdélyi várkastélyból, ahol meg nem köd van, vagy nem elsősorban, hanem sötét. 

A köd simán csak hangulatos, ápol s eltakar, elvégre kinek hiányzik reggel hétkor a negyvenkettes busz látványa a csúcsforgalomban. Abban nincs semmi esztétikai izé, nem okoz katarzist, nem mulattat, de még csak az élet nagy dolgairól sem gondolkodtat el. Mondjuk nem is látszik, hiszen köd van.

A köd alapvetően buddhista dolog, maga a megtestesült (nekiködösült?) meditatív struccpolitika, nem sok mindent látsz a külvilágból, így már nem is vágysz rá annyira, házon belül még minden a helyén van, éles és konkrét, de az ablakon túli létezés elmosódott, nyálkás és minek? 

Befelé kell élni, ez a köd tanítása, minden nagy Mester ezt mondja Keleten, és csak a bunkó nyugatiak teszik hozzá, hogy persze, mert kifelé csak koszlott viskók vannak, szemét és kutyaszar az utcán. Hiszen ez van nálunk is, csak rosszfelé kell menni a lakótelepről, de  kutyaszarért meg szemétért gyakran el sem kell indulni, házhoz jön az ilyesmi, mint a sarki pizzériából a margherita, azaz hidegen és kiábrándító minőségben.

De ködben a sarokig se látni el, ilyenkor hálásnak kell lenni ezért, mert előbb-utóbb úgyis kisüt az a kurva Nap, és fény derül(?) arra, hogy még mindig minden ugyanolyan.

saját.én

p.s. Valahogy ideillik Szögyal Rinpocse napi gondolata, persze nem a mai napi, ezt éppen december 24-re javasolt, de nálunk már volt a Mikulás, szóval inentől releváns:

„élt a századfordulón egy nagy tibeti mester

egy himalájai leonardo da vinci  akit miphamnak hívtak

mesélték hogy feltalálta az órát  az ágyút és a repülőgépet

de amint elkészültek a találmányai

valamennyit szétrombolta

mondván

hogy 

ezek csak további zűrzavart okoznának“

(Szögyal Rinpocse: Napról-napra, Cartaphilus Könyvkiadó, 2007.)

A propaganda tompított pofára esése

Most kora este, ahogy ránéztem az internetes világháló magyar csücskére, mindenhol vezető hír volt a Szőlő utcai szégyen-saga aktuális epizódja. Hogy az előző, már előzeteseben ülő rohadék után lemondott a helyette megbízott rohadék is, még mielőtt a rendőrség megszállta az egész javítóintézetet. Mondjuk ez sokat már nem ér, amennyiben a lemondással menteni próbálta magát Rohadék-Valamilyen Károly elkövető, mert közben Juhász Péter (aki egyúttal nem Pál, mint a rohadék 1.0) kitett néhány tanulságos felvételt, amin jól láthatóan megy át agresszív szubhumánba az izgatott igazgató. Azóta valszeg ő is a rendőrségi fogda kényelmét élvezi, mert három fő nagykorút tegnap bevitt a yard.

Most jönne az, hogy az inkompetens rendőrség, már megint csak akkor jut el a tettekig, mikor már ezzel a rettenetes üggyel van tele a sajtó, hisz eddig csak nyomoztak-nyomozgattak, de valahogy nem volt sürgős odasózni a Rohadék-klánnak. Meg hogy a Dagadt szerint minden oké, a zsaruk végül is végezték a dolgukat, hát ha tíz-tizenöt év késéssel, akkor annyival, hamar munka ritkán jó (ritka munka jó, ha mar).

De ezt ragozzák már elegen, és persze teljesen jogosan, viszont érdekes az egész sztori médiareprezentációja a kormányhitű médiában. A méltán minden alatti Mandineren nem leltem nyomát a címoldalon, rákeresve meg kidobta a belügyminisztérium közleményét, az eggyel régebbi cikk egy nagyferós volt október legvégéről. Tök jó, erre is számítottam.

A Zorigónál se címlapos a cucc, de ők írtak egy cikknek látszó semmitmondást, viszont érdekes volt az illusztráció, amin néhány TEK-es, avagy terrorelhárító pózol egy páncélautó előtt. Tavaly decemberben a szekszárdi belvárosban, reklámcéllal. Merthogy a legendásan szakszerű portál szerint "A TEK emberei megszállták a Szőlő utcai intézetet, több szálon folyik a nyomozás".

Mondjuk a nemzeti nyomozóirodás arcokat lehetett látni (máshol) a fotókon, meg készenléti rendőrök, de szerintem a TEK kormányzati szerv, és nem része a rendőrségnek. 

origo.hu

Szóval a híresen anonim origósok nem strapálták magukat, ugyanakkor fontosnak érezték, hogy lássuk mi, buta parasztok: Ártunk és Ormányunk a helyzet magaslatán, ha oda kell baszni, ők kíméletlenül!

De ez sem vezető hír, ezt is úgy kell előtúrni az olvasónak, de ha mondjuk eleve a mandinerről jön, azt se tudja, mi után kéne túrnia. Az információs buborék az komoly dolog kérem, az úgy szép színes, hogy közben acélkemény, és nem, véletlenül sem szivárványos, mint holmi más buborékok.

Mindez az után, hogy hetekig (hónapokig) nyomták, hogy "Szőlő utcai Álhírbotrány!" Jó, hát az álhírekről ők gondoskodnak, botrány meg van nélkülük is. Meg velük, de nem általuk, a Zorigó már botrányosnak lenni is szar.

p.s. Persze nem indokolatlan ez a fenti kép, mert utánanéztem, Szekszárdon is van Szőlő utca, sőt Szőlőhegy utca és Szőlő köz is! Plusz a város nevében is benne van, hogy szeksz, és milyen ügyben is robbant ki újra a nyomozás? 

(Bodrogi Gyula nevében meg szerepel a drog, őt be fogják tiltani ezért, a róla elnevezett folyóval együtt.)

A négy ütem: állít, cáfol, tagad, ködösít

Fú emberek, most igazodjon ki minden legény a talpán, hogy akkor micsinált a kicsoda, akinek mit nem ígért valamit-e, az azt se tudja mit beszél?

Merthogy Dagadték ugye performáltak egy washingtoni osztálykirándulást, a kis inasaikkal, kampánycélból, Különös Kulturális Kegyetlenséggel.  (Ez az igazi KKK, nem a lángoló keresztekkel nyomuló Klán. A Kluxku, vagy hogy hívják...) És mondá utána a karmelita téeszelnök, hogy örökre nuku a jenkik másodlagos szankcióinak, valamint olyan pénzügyi mentőcsónak... izé, védőpajzs is lesz, hogy a fal adja a másikat.

pontokba szedett megállapodás, szerződés, vagy legalább egy aláírt söralátét sem volt, de minek is, ha két, saját hatalmába szerelmes despota kezet fog, az már majdnem annyit ér, mint lepkefing a szélben. (Tényleg, minek is papír, Putyin elvtárs is aláírt már sok mindent, amivel aztán kitörölhette a világ, pontosabban csak kitörölhette volna, de a világnak úgy általában nincs egy konkrét feneke. Az ilyen nemzetközi szerződéseket meg nagyon vastag papírra írják rá, majd alá.)

Erre nem sokkal az amerikai szelfi--hétvége után azt nyilatkozta Rubio, az ottani külügyminiszter, hogy az a szankciómentesség csak egy évre szól, mint amúgy bárki másnak is, aki kéri, mert idő átállni az olajjal vele, beszerzésileg. (De náluk Kakadu Péter miniszterúr jobban tudta, hogy dehogy, a kolléga azt se tudja merre beszél félre...)

Most meg maga Trampli Donáld közli, saját szájával, hogy pénzügyi védőpajzs sincs, tervben sem, bár igény az lenne rá a mi döbröginktől. A Politico vonatkozó cikkének már a címe is az, hogy "Trump tagadja, hogy Argentína-stílusú mentőcsomagot ígért volna Orbán Viktornak.“ és a cikkben hivatkozott interjúban azt mondta a narancssárga fejű, hogy „Nem, nem ígértem neki, de ő mindenképpen kérte”. 

Aztán meg nem nyögte ki, hogy de megadja-e később, csak kormolt mint szokott, hogy felcsúti milyen remek vezető (elvégre benyalt neki a meleg béltartalomig, közismerten ez a jó vezetők ismérve, a szuveréneké), meg hogy nem enged be senkit az ő országába.

Ezzel kapcsolatban azért adódik két mellékes kérdés:

- Övé az ország, a hatalom és a dicsőség? (Mellékkérdés: És  ha igen, ő még mindig kereszténynek festi fel magát?) Az biztos hogy az országot saját tulajdonaként kezeli, a másik kettőre meg ebből adódóan igényt tart.

- Azt még értem, hogy a döbrögit beengedték, a saját országába, de mi van sok nyalonccal a különgépén, Azoké nem az ország, és volt képük 24 óránál hosszabb időre elhagyni, aztán mégis visszaengedték őket? Mert ez esetben Trampli tata téved. Pedig egyébként olyan széleslátókörűen művelt und tájékozott, úgyhogy kár érte, mert rémes plakátarc, de a szégyen a futásnál hasznosabb.

A Felcsútok Géniusza mostanában úgy van vele, hogy már kora reggel hazudik, mikor bemegy a hivatalába, és jó reggelt kíván a közvetlenül neki dolgozó munkásarisztokráknak. Mert ahogy lejön a karaktere, állandósult média-magamutogatásaiban, pont leszarja, milyen reggele, napja, estéje lesz nekik, van néhány értékesebb bábu ja a sakktáblán (de azok is a csak bábuk), és mindenki más paraszt, akik örüljenek, ha lép velük néha.

Utána jön az aktuális digitális-analóg polgári podcastkör-stadionturné, és már olajazottan ködösíti a prolik elé (elénk) az alternatív valóságot, amiben mindenki hülye, csak ő a dörzsölt hőslovag, aki alul traktor, felül békegalamb.

Ebben a világban egyébként Trampli egy zseni, annyit is ér.

Green Peace?

Olvastam, hogy a fekete olajbogyó az esetek 99 százalékában kamu, mert igazából zöld csak be van festve. Mert a fekete az érett, de leszedik már éretlenül (intermezzo: „- Édesapám, mi az ott, a fán? - Kék szilva. - De ha kék, akkor miért piros? - Hát mert még zöld!“), viszont a fekete drágább, ami nem csoda, hisz elég babra munka lehet egyenként feketére ecsetelni, meg ugye az anyagköltség...

Ha veszek olajbogyót, mindig zöldet, mert csak arra van pénzem, ha van egyáltalán, meg más színű nincs is az Akciós Sör nevű garázsboltban. (Igazából az is csoda, hogy egyáltalán van olajbogyó.) Olivaolajra sincs pénzem, az idejét se tudom már, mikor sütöttem ki egy jó kis mentolos étcsokit fokhagymás olivában. A magam részéről  a vaníliapudingon kívül mindent használt dízelolajban sütök, mert az annyira olcsó, hogy ingyen lopom a szomszéd skodájából. Minden prímán megsül benne, annyi csak a trükk, hogy először le kell égetni rendesen, hogy kiégjen belőle minden káros anyag, de benne maradjon az ásványi vitamin, és máris ki lehet benne rántani a tojást. Ha fánkot sütök, teszek bele egy kis mézes folyékony szappant is, attól nem szív fel a tészta túl sok olajat, mert a szappan eleve zsíroldó, meg az illata is jobb lesz tőle.

Nem mellesleg, azt tudtam magamtól is, hogy „a zöld és a fekete bogyó nem a növény két változata, mint a szőlőnél, hanem ugyanannak a termésnek az éretlen és érett verziója“, de az csak nemrég derült ki, hogy a zöldborsó is éretlen sárgaborsó.

Gondolom mindennél így megy ez, úgyhogy többet nem veszek zöldalmát, de a brokkolin még gondolkodom, mert oké, hogy akkor az csak éretlen karfiol, de szeretem. És innen nézve már azt is értem, miért szeretem jobban a sárgadinnyét, mint a kívül zöldet, és miért nem veszek zöld paradicsomot, hisz tudja fene, hogy piros lesz-e, vagy nem sárga?

Zöldpártra meg sohasem szavaztam, viszont érdeklődéssel várom a fejleményeket, például hogy mi is lenne a spenót, ha egyszer hagynák beérni? És milyen a zöld kukorica vagy répa? (A zöldhagymát azt tudom, ahhoz nem kellenek a brit tudósok, zöld krumplival meg már találkoztam, az szar...)

Sosem késő felnőni

De igen, tapasztalati tény, hogy néha már mindegy. Persze harminc alatt még lehet ilyeneket mondogatni, elvégre ha valaki 21-22 évesen áll meg a személyiségfejlődésben (mint én, azóta is csodálkozom az épp aktuális koromon), 28 évesen mondjuk még léphet előre kettőt, bár előtte háromszor kimaradt a dobásból.

Mert a Sosem késő felnőni (Late Bloomers) című tavalyelőtti film főszereplője Louise (Karen Gillan), aki pont 28, valamint egy szétszórt művészlélek, és egy szakítás után éppen az expasija háza előtt részeg. Aztán egy kínos baleset után combnyaktöréssel kerül kórházba, a fizikoterápián meg egy csomó öregasszony közé, elvégre rendesen ők szoktak combnyaktörni. És az egyikük egy lengyel néne, Antonia, aki nem beszél  angolul, viszont kell mellé egy segítő, Louise-nak meg egy meló. És már indul is a szokásos összecsiszolódós felnövéstörténet, ami ugye sosem késő. (Mondjuk Ms. Gillan itt kábé 36, de skót, így simán feltagadhat két-három évet, és még mindig cuki marad, de ez főleg az arcberendezése miatt van, meg amiket művel vele.)

Műfajilag a cucc mondjuk hogy dramedy, bár igazából egy szomorkás vígjáték, olyan marha nagy dráma nincs benne. Az egész így nagyjából közepes, ez igaz a minőségére, meg a műfajára is, hisz humorral felütött középfajú drámaféleség, ami kellemes, nem fáj, de nem is tapos bele az emberbe neki.

Karen miatt viszont abszolút nézhető, a szeleburdi, kissé autisztikusan morcos karaktert remekül hozza, és mintha élvezné is. (Biztos ilyen otthon is, egy macerás nap után.) Állítólag a Galaxis őrzőiből kellene rá emlékezni,  de az egy képregényfilm (bár az egy egyetlen olyan, amit nagyjából megnéztem, főleg a második részt), ahol ráadásul a művésznő (maszkja) tök kopasz és teljesen kék, úgyhogy maradok a Dr. Who-nál, mert abban évekig volt Amy Pond bőrében eléggé önmaga, mármint külsőleg is.

Azt viszont tudja fene, milyen volt a lengyel nénit játszó lengyel színésznő, aki értelemszerűen lengyelül beszélt, és nemigen akadt hozzá felirat, vagy csak én botlottam bele rossz helyen  műegészbe.

Az egész film olyan, mintha blues-zenészek játszanának indie-popot, és valaki ezt áttenné egy forgatókönyvbe. Ha már Louise úgyis szintén zenész.

Jelenések kora

Valahol olvastam a minap, hogy „már a középkorban is láttak ufókat"! Hát persze, sőt ha láttak valami ilyesmit, az csakis ufó lehetett. Tekintettel a tényre, a hogy a repülőgép még nem volt feltalálva. Márpedig az UFO az ugye magyarul ART (Unidentified Flying Object avagy Azonosítatlan Repülő Tárgy -és mennyivel menőbb a magyar rövidítés), márpedig ha egy középkori ember valami tárgyat látott repülni, azaz nem egy madarat, akkor azt bizony nem tudta azonosítani. Minden ami az égen szállt, és tárgy volt, az egyúttal azonosítatlan is volt. (Természetesen voltak azonosított repülő  tárgyak is, csak nem a fenti magasban, hanem mondjuk fejmagasságban, mikor a bepiálva hazaérkező férj felé repült valami nélkülözhető konyhai eszköz. Ezt mondjuk a sértett - akkor és ott - nem mindig tudta azonosítani, de az elkövető feltétlenül.)

Szóval ha az égen száll föléjük valami, a középkoriak legfeljebb csodára gyanakodhattak, vagy a tegnap esti varázsgomba-pörköltre, bár a lakosság nagy része nemigen volt képben a hallucinogénekkel kapcsolatban. Tekintetében. 

A csoda viszont reális opció lehetett, arról rendszeresen beszélt a helyi pap a templomban, a nép meg nem hívú volt, hisz ez a mágikus világkép volt a világ, nem hit kérdése, hanem axiomatikus értelmezési keret.

Ha ufót látott valaki, akkor jó eséllyel csodát látott (meg Illés szekerét, két icce bor után Jónás próféta repülabálnáját, de ha hindu volt akkor egy vimánát, a félistenek flottájából), ha meg egy idegen létformát, akkor vagy angyalt, vagy démont, attól függően mennyire fosta össze magát a találkozástól, illetve milyen értelemben.

És manapság azért sokkal több az ufóészlelés, mert már nem hiszünk a csodákban. De a mindenféle űrlények létéhez azért a Drake-formula alapján mégiscsak rendelünk valamiféle statisztikai valószínűséget, még a Fermi-paradoxon ellenére is. (Azaz: nagy az esélye annak, hogy rajtunk kívül is vannak értelmes fajok számosan, akár ebben a galaxisban is, miközben persze kurva kicsi az esélye annak, hogy bármelyikkel is összefussunk. De legalább nem nulla, így nem elképzelhetetlen.)

Van az a közhely, hogy bármilyen, kellően fejlett technológia működése csodának tűnhet egy még nem elég fejlett civilizáció számára, mint a tévé a kalandozó magyaroknak. És ha valaki a középkorban egy különös fehér alakot látott suhanni az erdőben, az neki egy angyal volt, vagy maga Szűz Mária, egy 19. századinak már inkább egy kísértet, ma meg lehet már egy űrlény is. Vagy birodalmi rohamosztagos a lebegő motorján...

Percepció kérdése az egész elvtársak, a világ a fejünkben van, az érzékeink csak az alapanyagot szállítják a nagy belső világépítéshez, ha már az ember az az állat, amelyik nem tudja nem értelmezni mindazt, amit körülötte lévőnek érzékel.

amazon.com

Intellektuális útravaló a hétre

Tegnap a Zorigó nagyon előzékenyen öt pontban összefoglalta nekem, hogy a kövér téeszelnök miket állított a hétvégi kampány-igehirdetésében a világ állásának dolgairól, különös tekintettel a semmitmondás erejére.

1.A Tisza szar, értem???

"a Tisza Pártban baloldaliként azt gondolják: az az örvendetes, ha a gazdaság helyett a politikusok döntenek a közös pénzek elosztásáról, és ehhez minél több pénzt akarnak beszedni az emberektől“ -mondja a 27%-os áfa országában a miniszterelnök, aki nem foglalkozik gazdasági kérdésekkel. De minden pénzt is ő oszt el, értem?

2. Brüsszel pimasz és szemtelen 

A rohadék. Erről nem is szólt több kinyilatkoztatást, azok ott aljasul gonoszok, ez tény, aki ezt vitatja az gonoszul aljas. Pont. (Az érvelés, vagy legalább az érvekkel próbálkozás a gyengeség jele és következménye, 2 in 1!)

3. Háború, háború, béke (tervek)

A háborúnak egyszer vége lesz, legkésőbb 1983-ig, ő már erre készül, hogy a kormánya mire, azt a franc se tudja, de a kormánya az úgyis ő, ezért beszél egyes szám első személyben, nem azért, mert nem kedveli a királyi többest. Kedveli.

A háború utáni ellenes tervek (elvégre háborúellen gyűltek épp) annyiból állnak, hogy:

- „Hatalmas üzleti delegáció megy napokon belül Moszkvába tárgyalni.” 

- „Már egyezkedem Amerikával a háború utáni gazdasági együttműködésről.“

Béke? Ugyan már, a pénz a lényeg baszod, a haszon!

4. Történelmi súlyú lesz a 2026-os választás 

Lásd az előző posztomat. A háború előtti utolsó, így a 30-as lesz az első háborús, és ha jól csinálják a felek, az utolsó  a következő párszáz évre. Egyszer majdnem láttam a Mad Max-et, és abban nincs választás egyáltalán. 

5. A gyermekvédelem mennyiségi kérdés

És szólt a Felcsútok Géniusza az ő szájával neki: míg 2010 előtt mindössze 80 pedofil ült börtönben, 2010 óta már 700 elítélt kapott felelősségre vonást.

Ám ennek van egy másik irányú interpretációja is: ebben a rezsimben jelentősen nőtt a bűnözés, a pedofilok száma például 875%-al! (Jó, ez csúsztatás, mert lehet, hogy csak a rendőrség lett sokkal kurva jobb, de én azért erre nem építenék légvárat. Mert simán benne van, hogy így az after-Kaleta korszakban mindenki bátrabban pedofil...)

Na, ezek voltak a Decemberi Tézisek, tényleg hiányoztak már, mint ablakos tótnak a hanyattesés, innentől a megvilágosodás már biztosan jövőre marad.

Lényegi egyetértés

Elon Musk feloszlatná az EU-t, Medvegyev egyetért vele. Jó páros ez a két alak, a ketaminos meg a vodkás. Az egyik volt már a világ leggazdagabb embere is, a másik meg Oroszország elnöke, igaz utóbbi csak azért, mert Putyin elvtárs elfelejtett időben alkotmánymódosítani, hogy zsinórban akárhányszor lehessen elnök-generális. (Ez azóta megoldva.) Így egy ciklusra lett Medve gyevi bíró, míg a főnöke a miniszterelnöki székből diktátorkodott. De mondom, ennek vége, Medveember ma már „Az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese“, ami jó pozíció, mert láthatóan rengeteget ihat, plusz a sajtóban beszélheti ki egyre jobban elhatalmasodó pszichopátiáit, ami ugyan nem egy szokványos terápiás módszer, de legalább rajta sem segít.

Élon Maszk egyébként azért oszlatna EU-t, mert az unió120 millió eurós bírságot szabott ki a közösségi médiaplatformjára, az X-re (a néhai Twitterre), úgyhogy most kicsit durcás és felettébb hisztis, meg biztos a dílere is porcukorral ütötte fel a reggel búgatóporát.

De hát így kell ezt, bizonyos szint felett muszáj bizonyos szint alá menni. Ha engem megbüntetnének a buszon, hogy nincs jegyem (bérletem van, csak sajnos májusi), én is javasolnám a helyi buszközlekedés megszüntetését, és az illetékesek figyelmébe ajánlanám, hogy fontolják meg, nem kéne általában is betiltani a buszokat? (Rögtön az elektromos rollerek után. Egyszersmind tiltsák be a lifteket is, a mi lépcsőházunkba úgysincs, a lépcsőzés meg jót tesz az őszi-tavaszi fáradtságnak, és elősegíti a fülzúgást.)

De ezt a feloszlatásos dumát karmolta Medve is, mondjuk egy darab egyszavas kommenttel, miszerint "Exactly“, ami szép tőle, hisz ezek szerint délután háromkor még csak annyira részeg, hogy azért képes egy angol szót helyesen leírni. Mert hat óra felé rendszerint már atomot dobna Londonra meg Berlinre, mert az előbbi ugye Amerika fővárosa, az utóbbi meg sokadgenerációs világháborús reflex.

A bizonytalanság - szavazat!

A 2026-os lesz a háború előtti utolsó választás - szólt a döbrögi orákulum Kecskeméten. Itt végre felmerül, a kérdés, holt a francban van Döbrög? Nos, a digitális helységnévtár szerint Nagyatádon, itt Somogy megyében, időnként Döbrögpuszta, de semmiképp sem Kecskemét, Al- vagy Felcsút,  de innen szép nyerni, azaz elvinni a döbrögiséget szerteszét, az úgynevezett „országjárás“ keretében. Ami valójában egy termékbemutatós sportcsarnok-turné, rövid, velős, de kurva drága. (Az mondjuk fura, hogy az egészet nem a fidesz utódpártjának logója alatt performálják, hanem a döbrögi aktuális téeszelnök fazonja maga a brand, és hívják mindezt Háborúellenes Gyűlésnek, immár nem csak a kormányhitű médiában nagy kezdőbetűkkel. Hogy van ez? A Párt már lejáratta magát, de a főnök még eladható, pláne ha harcias békegalambot játszik? Erre gondolhat a kampánystáb...)

Mondjuk ez a békegalambság is érdekes koncepció, hisz egy árva szó el nem hangzik arról, hogy is lenne béke a főleg mitől, leszámítva a nem túl finom utalgatást, hogy az ukránok tegyék le a fegyvert az orosz diktátor előtt, a Felcsútok Géniusza is megtette, és lám milyen jól áll neki! De ez nem béke lenne, hanem olaj a tűzre, ez esetben a ruszkik birodalmi törekvéseire.

Így aztán a békeharc lényege - túl az orwelli duplagondolra való kondicionáláson - a háborúval való folyamatos fenyegetés. Hogy csak én védhetlek meg titeket az atomvillanástól és az azt követő nukleáris téltől, és ha nem rám szavaztok, meg lesztek halva mind, de nagyon nemsokára ám!

És az is a taktika része (stratégia nincs, az újbeszél meg a duplagondol része az, hogy hetente át lehet állni egy teljesen másik oldalra), a sok paraszt ne tudja, mikor várható a tömeges háborús pusztulás, maradjon csak bizonytalanságban, folyamatos stresszben, és ettől vágyja az erőskezű vezért.

Hiszen neki kell nyernie jövőre, mert aztán háború lesz, de  mi csak akkor maradhatunk ki, ha a Dagadt türemkedik majd ki a minielnöki bársonyszékből, minden más esetben csak sír marad, hol nemzet süllyed el. Ez amúgy gyakori technikája a különböző fokozatú despotáknak, mint ahogy az is, hogy a rajongók ne nagyon tudjanak semmit az ellenségről, mert az mindig sötétben bujkáló ellenfülke-forradalmár, összeáruló hazaesküvő, nem ismeritek, de ne is akarjátok! (Már megint Orwell és az 1984, miszerint: „A tudatlanság - Erő!“ Hát, a felcsútistáknak főleg az lehet: "Szörnyű a Tisza adócsomagja! – Hányszor olvasta? – Egyszer sem.“ -ez a Népszavások hétvégi kecskeméti vieóriportjából van. No more coment...)

Először azt gondoltam, hogy eldönthetnék végre, mikor is akar az EU háborút indítani Putyinisztán ellen, mert a Zorigó egy komoly, géppel írt névtelen feljelentésben megírta már, hogy 2028-ban. Erre a felcsúti bejelenti, hogy 2030-ban. Most ez is olyan, mint hogy minden évben pont tíz év múlva fogjuk utolérni Nyugat-Európát? (Pedig egy fenét fogjuk valaha is, száz év múlva is pont annyi kilométerre lesz tőlünk, mint most!)

De nem, a lényeg éppen az, hogy ne tudja az istenadta nép, mert bizonytalansággal félelmet kelteni a legolcsóbb és legaljasabb fogás, avagy nagyon is illik Ártunk és Ormányunk általánosan dögletes karakteréhez.

Bulvárkardiológia és programozott babkonzerv

Most azt dobta elém a májkroszoftos böngésző bulvár.02 verziója, hogy valami gyanúsan AI-generált „kardiológus“ szerint, mire kell vigyázni negyven felett. Nos, ez rám nem vonatkozik, én már ötven felett vagyok, a negyvenes éveimben meg nem figyeltem ezekre, mégis lábon kihordtam hetente két-három szívrohamot, de fél órán belül mindegyik elmúlt. 

Egyébként a piára, a cigire, az alvásra meg a "mérgező barátokra“ kell figyelni, illetve figyeljenek rá a negyvenesek! Ebből a mérgező barátokat nem értem, eddig mégy egyet se kóstoltam meg, nem szívtam el, mondjuk a lányok közül volt, akivel lefeküdtem, de abból se lett semmi. Mára meg minden még meglévő barátom nagyon messze lakik, ritkán és online meg egyik sem tűnik mérgezőnek, az meg talán a korral jár, hogy új barátok nincsenek. Nagyon régen nem dohányzom már, legújabban nem is iszok, este kilenc után kidőlök, mint féldisznó az ólban (pedig egészen disznó vagyok, hisz fontos a pozitív önértékelés), főleg mert szeretek hajnalban kelni. Szóval a szívemnek kardiológiailag nem lehet nagy baja, azt« mégis fáj néha, persze ez gondolom afféle szicho...pszomatikus, vagy mi.

Ilyen kurva érzelmek birizgálják az embert néha, de valahogy sosem a boldogság paradigmáján belül, de akkor meg mégis mire jók egyáltalán? Kedv, remények, Lillák? Francba, Csokonait sem kellett volna olvasni, csakis nihilista, cinikus, lehetőleg drogos angolszász és/vagy orosz írókat, azok vannak a komfortzónámon belül.

Elvégre valakikhez képest kiegyensúlyozottnak kell éreznem magam. Plusz a kedvenceim kivétel nélkül halottak, szóval egy bizonyos nézőpontból máris én nyertem!

Ez a pasi viszont nem fog meghalni, hisz nem is él, a guglis AI szerint is egy AI-t használó művészeti projekt, avagy kísérlet terméke, "aki" persze reagál a kommentekre. Például hogy várja az AI rajongóit, nem csak nyamvadt embereket, akiket nem egy laborban programoztak.

Elképzelem milyen lett volna a Gorillaz, ha már a kilencvenes évek végén meglett volna ez a technológia. Vacakabb, nyilván...

Államsértődés

A kampány lassan olyan, mint a Forma 1, vannak a versenyhétvégék, mint ez is, ahol a két nagy szekértábor (a Felcsútista Véd- és Dacszövetség Struccpolitikai Harci Dandárja, meg a Bárkik Csak Ne  Ők Mármegint Amorf Koalíció) igyekszik mérhető bajnoki pontokat gyűjteni az ellenfék rovására. Először a Dagat küldi el Kecskemétről a béke üzenetét, mintegy kétpercenként kijelölve, hogy kik ellen kell harcolni (a Zorigó szerint valamire készül, szerintem meg rég megtette már a mindent), a másik oldalon meg a jobb híján népvezér mondja el nyolcvanötödszörre ugyanazt.

De legalább a kampány durvul, a hét egyik botránya az egészségügyi minisztérium hiányában sajnos csak államtitkár, ex-korházigazgató harci droid nevéhez fűződik, aki bazmegolva küldte melegebb éghajlatra a fűtetlen kórházi ügyeletért reklamáló apát. Oké, ezért minden kulturált helyen selyemzsinór jár, de mi büszkén nem vagyunk az, viszont a állam titkárának pont ezért nincs joga sértődötten toporzékolni.

Mert az van, hogy ezek az alakok csináltak maguknak egy végtelenül centralizált rendszert, csak mert uralkodni kényelmesebb, mint felelősen vezetni, és amúgy is, a „nincs visszapofázás“ kultúrája olyan száraz, meleg érzés - nekik. 

Ám ha egy falusi iskola is csak úgy tud fénymásolópapírt rendelni, vagy megcsináltatni egy kitört ablakot, hogy ahhoz a tankerülettől kell engedély, három példányban, aláírással, pecséttel, elveszítve és megtalálva, kétszer iktatva, a pince sarkába eldugva majd megfeledkezve róla, nos akkor mindneről, de tényleg mindenről a központ tehet. Hiába nyomják a kormányhitű kommentelők, hogy de hát az államtitkár dolga megcsinálni a fűtést? Ő rontotta el? Nem és nem, de mivel mindenben a tényleges működés szintje felett döntenek, kegyelmes uramék a feudális bukéjú parancsuralommal magukra húztak jóformán minden felelősséget is. Ha övék a döntés, őket lehet és kell is basztatni a hibákért. 

Úgyhogy nem megsértődni kell, hanem csendben elhúzni a francba.

Akkor is a ha a Felcsútok Géniusza folyamatos háborús pszichózisban abszolválja a maga sértődéskultúráját, nagy békevágyában neki. 15-16 év alatt a gyakorlatilag teljhatalom elkényelmesíti, elhájasítja a rendszert, és a vezetői meg a haszonélvezői egyfajta természeti törvénynek tekintik már, hogy a hatalom az övék, ez szükségszerű és megváltoztathatatlan! És ebből  adódóan csak ellenséget látnak ott, ahol valaki valami mást mond, mit amit hallani szeretnének. Kivagyi bunkók, na!

Néha a vukik is úgy vannak vele...

Pont az előző posztban emlegettem fel, hogy USA emberiség ellenes bűnei közt mindenképp ott szerepel a glam-rock, erre szembejött egy videó. AI-generált darab persze, mondanám, hogy biztos egy másik AI csinálta, de ezeknek a bazi nagy nyelvi modelleknek szerintem nincs valódi humora. Márpedig a humor az olyan, hogy vagy természetes, vagy nem van. A mesterséges humor olyan lehet, mint a tervezett spontaneitás, vagy az előre kiszámolt véletlen.

Ma a klip nyilván rémes, nyúlós-nyálasan röhejes, kínos és ezért szekunder szégyent is okozhatna, ha nem lenne paródia. Egy ilyen borzasztó rockhimnusz paródiája. Mert a paródia azt csinálja, hogy fogja a kutyakakát, beteszi a nutellás üvegbe, és várja, hogy valaki megkóstolja. Abban a kontextusban (izé, üvegben) is büdös, de közben már aljasul vicces is, hisz az ember meg olyan, hogy neki a legszebb öröm a kár. Akár.

Itt tényleg minden egyben van: szar zene, rémes, ám széndéka szerint bombasztikus látvány, röhejes pózolások, vagyis a nagy része annak, amiért már tinédzserként is utáltam a Poisont vagy a Kisst. (Miközben bírtam Billy Idolt vagy a Manowart, pedig ők is szánni valóan röhejesek voltak, de az ember tizenöt évesen még az ízléstelenségében is önkényesen csapongó.)

És az egész meglehetősen szórakoztató, nem bűnös élvezet, mert ki lehet röhögni általa a gagyit, a metálos Csubakka meg Vader meg olyanok, mintha egy Judas Priest-színpadképből szöktek volna meg, csak a Dzsúdásznak gyengébb pillanataiban is sokkal jobb volt a zenéje.

de így szombat délelőtt jó ez nekem, ha már nem jött a Mikulás, mondjuk szokása szerint nem.

Donáld Kacsa megint hülye

Trampli elnök-admirális-generális szerint az európai civilizáció halálra van ítélve, mert a migránsok szérkapják, mint bohóc a biciklijét, ezért az ő szövetségesei (egyben az USA szövetségesei, hisz a nemzet egy vele) a patrióta-nacionalista pártok. Kár hogy ez kettős jelző jellemzően a fasisztoid alakultokat jelöli (akik néha illiberálisnak nevezik magukat), mint a francia Nemzeti Párt (régebben még Front), a német AfD, meg a hazai Fidesz mostani utódpártja. Ők nem nácik, csak nem áll tőlük távol a fasiszta alapú korporatív államkép, az önkényuralomhoz való vonzódás meg a szuverenitásnak felfestett, sértődött bezárkózás. (Nálunk is azért van folyton besértődve a Dagadt, mert ő egy fasza kis istencsászárságot szeretne magának, de Magyarország szövetségesei, akik már nem az ő szövetségesei, folyton csesztetik, mert bár kormányozni nem szok tudni, de annyira antidemokrata, hogy a Holdról is látszik. A megoldás a szuverenitásról való hisztis visítozás, ami persze egy egyszavas mondatban is összefoglalható: Közöd?)

És Tramplival közös a Miközödhozzáköcsög-mantrán kívül, hogy ha már külső ellenséget kell találni mindenáron (mert idebent minden a miénk, mi meg mindent jól csinálunk), akkor tök jók erre a migránsok. Igazából mindkét típusos migráns, mert aki idejön az gyanús idegen (miközben gyanús, hogy pont ide nem jön szinte senki), aki meg innen emigrál az hazaáruló. Meg hülye, hiszen ez a legjobb hely evör, ahogy a költő mondta: Ha a világ kalap Isten fején, akkor Agyarország a fülzsír Isten fülében.

De a jenkiknek is van baja ezzel a nagy bevándorló-ellenességgel. Mert ha minden, akár másod- vagy többedgenerációs migránst ki lehet kúrni az országból, jellemzően dél felé, akkor  a nagyon amerikai fehér keresztény középosztály is elhúzhat, jellemzően kelet felé. Írországba, Hollandiába, Német- meg Lengyelországba. Mondjuk jobban belegondolva, ez nem is olyan rossz ötlet, persze nem az íreknek, hollandoknak meg a többieknek. (A feketék majd maradhatnak, az ő őseik nem bevándorlók voltak, hanem árucikkek...)

theweek.com

És Donáld Kacsának van egy másik, ideáltipikusan magasztos célja is, miszerint hogy „Amerika továbbra is az emberiség történelmének legnagyobb és legsikeresebb nemzete maradjon”.

- Csak szólok: nem ők a legnagyobb nemzet. Tessék csak megszámolni az indiaiakat meg a kínaiakat. (USA: kb. 350 millió lakos, India: 1460 millió, Kína: 1416 millió.) Nemzetnek itt persze egy-egy ország lakosságát hívom, mint Trampli is, hisz etnikailag elég sokféle mind a három.

- Azon meg, hogy melyik a legsikeresebb, hosszan el lehet vitatkozni. (Mint Douglas Adams-nél, hogy az emberek azt hiszik, ők a legintelligensebb létforma a földön, mert feltalálták a benzinmotort, az atombombát, meg a szappanoperákat, a delfinek viszont tudják, hogy ők azok, pont mert nem szabadítottak ilyesmiket a világra.)

Ha háborúban mérjük a sikereket, nagyjából oké (csak felejtsük el Vietnámot, Afganisztánt, nagyjából Irakot és a saját polgárháborújukat), de ha civilizációs und kulturális eredményekben, akkor félre kell tolni a rabszolgaságot, a faji előítéleteket, a birodalmi arroganciát, Hollywood elmúlt évtizedeit, a gyorséttermeket, a szar és szegregáló oktatást, a megfizethetetlen egészségügyet, a glam-rockot, a Gates - Zuckerberg - Jobs tengelyt, és nem mellesleg Tramplit magát...

És mi van, ha a siker mondjuk nem is ilyesmiket jelent, ismerek olyat, akinek élete sikere a megvilágosodás lenne, és kurvára nem érdekes, hogy egy luxus magángépen, vagy a 47-es busz állóhelyén éri majd, ha végre beüt.

Félreértett rendelések

Az elmúlt két napban egész nap szürkület volt, avagy fel sem kelt a Nap, naphosszat. (Állítólag a Nap nem is „kel fel“, csak aláforog a Föld a sugarai fényének, de ez szerintem hülyeség. A Föld nem forog, mert lapos, és akkor folyton szédülnék... De így csak majdnem folyton szédülök, szóval inkább a Nap körülöttünk, és attól.) Verőfényben horrort kell nézni, havas eső idején nyárias vígjátékot, ilyenkor meg fekete komédiát, bár azt bármikor lehet.

A pék nem egy mai darab, mert 2007-es, de legalább brit, és annyira kisvárosi, hogy tisztára falusias. (A nagybritánoknak van az a fura szokásuk, hogy minden koszlott falu valamilyen town, persze az amerikai westernekben meg ha 28-an laknak egy kupacban a prérin, az már city.)

Van benne egy kiégett bérgyilkos, Milo (Damian Lewis), aki nem leli már örömét a bérgyilkolásban, ki akar szállni, de a megbízói nem pont ezt akarják, úgyhogy lelép a térképről. A kisvárosi faluba, ami nyilván tele van fura ám önazonos fazonokkal, és akkor azt hiszik róla, hogy ő az új pék. Igen, nem túl eredeti felütés, és csak közepesen vicces, mikor tényleg próbál valami kenyérre legalább nyomokban emlékeztető dolgot összehozni próbaképp a konyhájában, de aztán a helyzetkomikus helyzetekből kihozza az író-rendező (Gareth Lewis) a maximális... nos, komikumot.

Belterjes helyi közösség, mindenki gyanús, aki nem gyanús, az új pék meg eleve gyanús a halboltos kis segédjének, ő kiszúrja, hogy bérgyilkos, csak túl sokat füvezik ahhoz, hogy elsőre bárki is komolyan vegye. Aztán már a komplett helyi kanbuli azon tanakodik, hogy Milónak kit kell majd megölnie. És innentől fordul abszurdba az egész, mert többeknek is van ötlete, hogy személy szerint ők kit öletnének meg, ha már úgyis bérgyilkos a szomszédjuk. A rettegett Pék, akinek biztosan ez a mozgalmi neve.

Ehhez képest kezd el kissé égett kenyereket sütni, meg beleszeretni a helyi állatorvosba, és ahogy a helyi erők leszervezik nekik az első randit, az fergeteges. (A csaj nem mellesleg Kate Ashfield, akiről nem tudtam, honnan ismerős, de később leesett, hogy ő volt az Aláli Ullák Ajnala (plusz három Há) című zombizós minőségi vicceskedésben is. Csak ott még a Simon Pegg volt a pasija.)

Szóval a főszereplőnek megtetszik a pékezés, a nő is adott, úgyhogy marad, csak előbb még le kell számolni a múlt maradékával. A vége meg várhatóan egy negédesekdő happy end, ennél szarkasztikusabbat vártam, de el lehet nézni a kisfaluváros lakóinak hirtelen színeváltozását is, mert a szeretet mindent legyőz (kivéve az enyhe hányingert), és egyébként sem angolok, hanem velsziek jól.

Az elején még azt hittem, elmegy az egész valami Guy Ritchie-irányba, de aztán inkább a Hot Fuzz, magyarul Vaskabátok(?) című Edgar Wright-filmre emlékeztet, csak itt nincs nincs vérig menő erőszak, és ennek megfelelően érzelmesebb is. De a humor feketesége az stimmel. (Igazából senkit sem az zavar, hogy egy bérgyilkos költözött a faluba, hanem hogy tortarendelésnek érti a gyilkossági megbízásaikat...)

A kukázó-konkurencia

Minden jel arra mutat, hogy a mosómedvék lassan háziasítják magukat, főleg mert kényelmesebb kukákból kajálni, mint erdőn-mezőn vadászni bogyókra, meg rovarokra-csigákra. Némelyik csiga ugyanis még a gombáknál is gyorsabban képes menekülni! A kukák meg nem mennek sehová, de egy mindenevő állatnak kész svédasztalok (svédtartályok?), persze főleg a hanyatló nyugaton, ahol máig döbbenetes mennyiségű, amúgy ehető kaja landol a szemétben. (Nálunk biztos kevesebb, hisz dolgos népünk takarékos, no meg a szárnyaló gazdaság növekedésével párhuzamosan nő a kukázók száma is, itt a környéken már erős a konkurenciaharc Ibolyáék, Feriék meg Győzőék között a fél pár cipőkért és szárazkenyérért, mondjuk nem is látott mosómedvét még senki a Fekvehányás utca környékén!)

A háziasodás persze hosszú folyamat, a linkelt Telex-cikk is behozza a kutyákok példáját, akik úgy 15-30 ezer éve lettek háziállatok, és a fene tudja meddig tartott azzá válniuk, de nem biztos hogy az emberiség egy tömeges önkihalás nélkül ki tudná várni a házikedvenc mosómedvék korát, Ami lehet hogy nem is baj, aki látta a Galaxis őrzőit (az egyetlen nézhető marveles vackot), az tudja, hogy sunyi és erőszakos lények, pláne ha fegyverük is van, bár a filmbéli mosómedve végig tagadja, hogy az lenne. Nyilván valami fajok közti erotika termékeként tekint magára.

444.hu

Most véletlenül nem a méltán legendás „brit tudósok“, hanem amerikai kutatók jöttek rá, hogy a városok környékén, vagy egyenesen a városokban csövező állatok (laknak-e nálatok?) külsőleg is változni látszanak, például megfigyelhető náluk egy 3,56 százalékos pofarövidülés az átlagos a vidéki mosómedvékhez képest. Plusz az átlagos vidéki mosómedvék kantáros nadrágot hordanak, isznak, és tehénszar-szagúak.

A pofájukkal meg nem az a gond, hogy milyen hosszú, hanem hogy milyen nagy!

De az egész spontán háziasodásból azért következik egy súlyos megállapítás. Ha ugyanis a mosómedvék már attól változnak (külsejükben és viselkedésükben), hogy az emberek közelében élnek, akkor az emberi létforma eleve fertőző! És akkor mi mindenféle mutáns vírusoktól félünk, pedig egyre gyanúsabb, hogy mi vagyunk a mutáns vírus az élővilág egészéhet képest. 

Ezért nem válaszolnak az ufók sem jönni, mert csak mi vagyunk intelligensek a környező galaxisokban, mert az intelligencia is csak egy fatális, de nagyon ritka mutáció.

A sarki kurtiszán

Már megint bulvárhíreket fogyasztottam g kávé helyett, vérnyomás kipipálva vala! És ehhez nem kellett direkt keresni, a régen (egyre régebben) szebb napokat látott Zindex, úgy is mint Zorigó 2.0 Light, címlapon tolja a trasht. Persze csak a címlap alján, azért Light, mint a néhai fehér Marlboro, a címlap felső  része kell arra, hogy az ellenzék ellenzéke lehessenek, de csöcsök nincsenek. Még.

„Hűha - Hoppá! Dokumentumfilm készül Curtisről – itt vannak a részletek“

Kurva nagy hűhahoppá van, de tényleg. (Alig várom a részleteket is, azokban rejlik az ördög.) Elvégre Kurtisz akkora nagy művész, olyan megkerülhetetlen közéleti aktor és influvéleményenszer-vezér, hogy minimum dokumentumfilm kell róla, de azért ne vessük el rögtön, hogy hamarosan bronzba szoborja majd egy meg nem értett keramikus és vízvezeték-szerelő.

Így érthető, hogy 120 milliós állami támogatással készül a nyilván korszakos jelentőségű dokumentumfilm (3D is lesz, remélem), hisz mi másra is lehetne költeni ezt a pénzt, ha nem erre? És kell is erre költeni, a végén még utcára mennek a digitális polgári körök, analóg módon persze, hogy a kedvenc popipari megélhetési bűnözőjükről még egy rohadt filmet is magánpénzből kell fizetnie annak, aki szerint ez megéri? Hát hol élünk?

Kurtiszról persze fél éve még egy harci digitális nyugdíjas sem hallott, volt ugyan fellépni az a felsőtaknyosi falunapon, de a közönség addigra már be volt rúgva, így annyi maradt meg belőle, hogy a volt az a napszemüveges bunkó plébekkről. (Vagy lehet, hogy csak videoüzenetben, utólag is  homályos az egész...)

120 milla persze nem nagy pénz. Mert van akinek úgy nem nagy, hogy elképzelhetetlenül óriási, és van akinek csak apró, parkolásra meg kávéra. Időarányosan Lőrinc barát kábé ennyit keres, miközben Blikket olvasgat a vécén ülve. De arra pont jó, hogy visítanak tőle a libsik, meg értetlenül kérdezzék, hogy ez a Kurtisz, ez ki a fasz? Pedig a válasz egyszerű, pont az.

M.A.S.H.

„Ez a hadsereg. Senki sem tudja a legjobbat kihozni magából.“ 

Tegnap este nem hirtelen felindulásból, de hosszú idő után újranéztem a M.A.S.H. című Robert Altman filmet, mert nagyon bírtam, sőt a belőle készült későbbi sorozatot is. A film amúgy 1970-es keltezésű, ami annyi régen volt, hogy akkoriban még én sem!

A cím láthatóan egy rövidítés, aminek feloldása Mobile Army Surgical Hospital (ez magyarul Mozgó Frontsebészet lesz), és ez is helyszín, valahol a koreai háborúban, az 1950-es évek elején (mikor még anyámék se).

Sok a sebesült, sok a meló, az orvosok meg valahogy úgy élik túl, mint Joseph Heller A 22-es csapdája című klasszikusának bombázótisztjei: szolgálaton kívül isznak, csajoznak, golfoznak az aknamező mellett, a fafejű parancsnokokat szívatják, hisz elve gyűlölik a háborút (Fú, pedig de nagyon libsik, szóval nekik ott és akkor is rohadtul háborúpártinak kellene lenniük, vagy nem?), utálnak ott lenni, de közben a hippokratészi esküt is komolyan veszik, azaz vágnak, varrnak, szeletelnek mint a gép, csak közben nem szenvednek poszt-traumás stressztől, mert épp nyakig ülnek a traumában a traumatológián (ami egy sátor), lelkizni csak ritkán van idejük.

Az egész film egy nettó háború- (és hadsereg)ellenes kiáltvány, féktelen humorral előadva, mert a két főszereplő frontsebész (Donald Sutherland és Elliott Gould) pofán röhögi az egész rémséget, más használható túlélési stratégiájuk nem lévén. Persze nem fizikailag kell túlélniük, harcokat nem is látunk, viszont komoly kihívás nekik mentálisan egyben maradni. Vannak a kockásan vonalas arcok, akik az „Uram, igen Uram!“ paradigma jegyében fingani is csak elvágólag, közvetlen parancsra tudnak, meg Sólyomszemék, a maguk lazaságával és abszurd poénjaival ("Istenem, úgy nézel ki, mint egy beöntés!"), és nyilván még így is ők a normálisabbak. Jó, hát egy őrült világban gyakran a hülyének kinézők képviselik a normalitást, a mihez képest kérdése az egész.

Egyébként a film készítése is egy őrület volt, Sutheklandék lefagytak, mikor megkapták a kereken nyolc oldalas forgatókönyvet, no meg elmesélésük szerint Altman a forgatás alatt végig be volt szívva, így végigimprovizálták az egészet. És mindeközben a stúdió (asszem a Fox) főnökei be voltak tojva, hogy nehogy valaki az akkor már zaljó vietnami háborúba lássa bele a cselekményt...

Mert mire elkészült egy igazán belemenős háborúellenes szatíra az előzőről, már zajlott is a következő háború. 

Így megy ez.

Űrszörny-filozófia és hatalom

Ma van Thomas Hobbes angol filozófus halálának évfordulója, nem kerek, mert 1679-ben halt, de most nem tudom kiszámolni, hogy az 346 éve volt, mert fejben csak számológéppel menne.

Hobbes élete nem volt túl érdekes, szokványos sztori a 16-17. századból, apja segédpap volt, aki viszont olvasni sem nagyon tudott, mert bár megtanult még régen, de később ezt elitta. A fiatal Tommy ehhez képest egész Oxfordig jutott, persze gyalog, de legalább nem csak turistaként, mint én.

Filozófusnak jelentős lett, azóta is emlegetik híres könyvét, a Leviatánt, ami persze a kor szokásainak megfelelően sokkal hosszabb című volt:  Leviatán, vagy az egyházi és világi állam anyaga, formája és hatalma (eredetiben: Leviathan or The Matter, Forme and Power of a Common-Wealth Ecclesiasticall and Civil) Ez már majdnem a Daniel Defoe-féle Robinson szintje, csak az későbbi, úgyhogy volt ideje fejlődnie a terjedelmes címadás technikájának. (Szerintem idéztem már, de ezt nem lehet elégszer, szóval a Robinson teljes címe: Robinson Crusoe yorki tengerész élete és különös, meglepő kalandjai: Aki huszonnyolc éven át teljesen egyedül élt egy lakatlan szigeten, Amerika partjához s a nagy Oroonoque folyó torkolatának közelében; miután partra vetődött egy hajótörés után, amelynek során rajta kívül mindenki odaveszett. Annak elbeszélésével, hogy végül milyen különös módon szabadították meg őt a kalózok. Szerzette önmaga.)

A Leviatán meg eredtileg egy nagy bibliai űrszörny volt, aki A Birodalom visszavágban majdnem megette a Millenium Falcont, de Hobbes művében még megelégedett azzal, hogy az emberek főlé terjeszkedő állam metaforája legyen.

A szerző ugyanis azt gondolta, hogy az ember, természetes állapotában egy agresszív ösztönlény, aki egy félig lerágott zergecsontért bármikor kibelezi a másikat, de akkor is, ha amúgy zergeallergiás, mert legalább megelőzi azt, hogy később a másik belezze halálra őt. (Azaz magától az emberi élet "magányos, szegényes, csúnya, állatias és rövid".)

Ezért kell az állam, a főhatalom, hogy megvédjen mindenkit a szomszédok általi kibelezéstől, de kibelezze azt, aki mégis csak belez. Nem túl bonyolult gondolat, tényleg csak annyi van mögötte, hogy ember embernek farkasa (azaz a farkasember farkasembernek embere, de csak ha már átváltoztak), és az állam a szükséges rossz, aki elveszi a szabadságunk egy jelentős szeletét. És onnantól nem szabad csak úgy ölni, lopni, csalni, az utcán szarni - de ezeket az államnak persze szabad, sőt, csak neki, így lehetnek hadseregek, adók, levajazott közbeszerzések, és a buszmegálló melletti bokor alá szaró kiskamasz. (Bocs, ez viszonylag friss élmény. Nyilván erről is a hatalom tehet, mert tényleg nincsenek a környéken nyilvános vécék. Közbicikli dokkolóállomások vannak, háborús óriásplakátok is, meg két kaotikus templom, de a közvécékre tojnak a városházán.)

Szóval Hobbes. Nos, nyilván a történelmi tapasztalatok miatt volt egy alapvető antropológiai pesszimista (mások szerint realista), és amit az emberiség azóta is művel történelem címén, az utólag is őt igazolja.

Egy elvadultabb hipotézisem szerint mindez csak a történelemkönyvek miatt van. Mert az iskolákból is ismerős kötetekben a történelem az a csaták-háborúk-királyok-forradalmak négyszögében értelmezhető csak, és ha nincs elég népírtás, apartheid, forradalmi terror, tömegsír, trónviszály, hősi emlékmű és mártír, akkor nem lenne mit írni a tankönyvekbe. Most komolyan, az kit érdekelne, hogy mit ettek, hányszor szexeltek, miben haltak meg és főleg, hogy hova jártak vécére, mondjuk a koraújkori Európa különböző népei? Egy-egy jó csata, százéves háború, lefejezett király, az már valami, azon talán még a történelemtanár sem alszik el.

De erről persze Thomas Hobbes nem tehet, ő már a háborúk legfeleslegesebbikét, a vallásháborút is kihagyta volna a nagy emberi képletből, mert „..szabadságunkban áll, hogy azt tegyük, amit akarunk, (...) de az sohasem, hogy azt akarjuk, amit akarunk.“ Ami én most úgy értek, hogy az akarás nem szabad, de akarni lehet, azaz szabad is. Vagy mi.

existentialcomics.com

Fél Európa

Minden ellenkező híreszteléssel szemben Kakadu Péter magyar külgazdasági belügyminiszter igen is fajsúlyos szereplője a nemzetközipolitikának, és nem csak köhög mint bolha. Most például egy nagyon komoly feljelentést figyelmeztetést tett a magas szintű diplomácia legfontosabb csatornáján, a Fészbukon.

Szerinte ugyanis egyértelmű, hogy Brüsszel háborús irányba lökdösné Európát, ezért meg kell védeni a NATO négy évvel ezelőtti döntését, miszerint a szövetség nem válik a konfliktus részévé. (Nem mellékszál: Már az, a része neki, azaz miért is csatlakozott nemrég Svédország meg a Finalandia vodka hazája a NATO-hoz? Követeli-e a ruszki diktátor, hogy a NATO zsugorodjon vissza az 1995-ös méretére?)

Európa meg olyan, hogy nem, inkább nem akar háborúzni. De a kormányhitű média már címlapozza is, hogy „Veszélyben Európa! Szijjártó Péter drámai figyelmeztetést tett közzé“. Hátha az az Európa nem nézi a fészbukot, mert Zorigót biztosan olvas, elvégre ott a sok hergelés, rettegtetés, felszopás és csöcsök, minden kontinens ilyet akar a reggeli kávéja mellé.

Kakadu narratívája szerint Európa brüsszeli fele háborúba akarja vinni az egész kontinenst, azaz Agyarország nagyobb, mint eddig gondoltuk, hisz - mint az köztudott - csak mi nem akarunk háborút. Azaz mi vagyunk Európa fele! (A jobbik fele. Tessék csak ránézni a térképre!) És tényleg, egyik főispános vármegyénkben sincs Brüsszel nevű település, ami legalább is biztató...

p.s. Magyarország persze kisebb Agyarországnál, fél kontinens helyett csak ez a kábé 93 ezer négyzetkiló, de a lakossága legalább dinamikusan csökken. A némileg megtépázott hitelességű KSH szerint is kilenc és fél milliónál kevesebben vagyunk már csak, a poszt-trianonos stressz szindrómánkkal együtt is.

papaigabor.wordpress.com