2015. március 14., szombat

p.s.

A tegnapi péntek tizenharmadika úgyszólván észrevétlenül zúgott el felettem, miként a holnapi nemzeti ünnep is pont így fog, a jeles napoknak mostanában nincs semmi súlyuk, számomra legalábbis. A karácsony, húsvét meg hasonlók teljesen formális-ajándékvásárlós körök, tényleg csak az a jó bennük, hogy legalább nem kell dolgozni, a gusztus huszadika-féle állami ünnepek meg mérhetetlenül hidegen hagynak. Mondjuk nincs is bennük semmi, ami alapot vagy lehetőséget adna bármiféle személyes kötődésre, márpedig (és itt jön ki belőlem a szociológus) egy ilyen szétszabdalt, atomizálódott társadalomban igazán csak az mozdítja meg az embert, amihez naki személy szerint köze van, a közösség (ilyen nemzet, meg nép, meg keményen dogozó kisemberek) makroszinten legfeljebb virtuális, nevében él a nemzet, ami igazából csak pont annyira van, mint mint volt mondjuk a munkásosztály. Hasonló helyzet, hasonló kódok, egymásra hajazó, amúgy partikuláris érdekek, de ez nem csinál közösséget sok emberből, ahhoz kellenének közös élmények, azoknak a nagyjábl közös értelmezései, meg az ebből fakadó közös identitás.

De nálunk csak szekértáborok vannak, eszmék, emberek fanatikus rajongói, néhány érdekvezérelt dörzsölt arc meg a közömbös többség, aki nem is vágyik rá, hogy köze legyen mindahhoz, ami körülötte történik És nem, ez nem valamiféle elitellenes, apolitikus dac, illetve az is, de mélyebben talán arról szól, hogy igazából mind szigetek vagyunk, csak a közeli, látótávolságban lévő szigetekhez van némi közünk, a távolabbi szigetem, meg netán kontinensek meg nem tartoznak ránk. Március 15 így például annak esemény, alkalom ünnep, mifene, aki ott volt, nem a múlt előtti században persze, csak mondjuk a nyolcvanas években, futott a rendőrök elől. Rajtuk kívül meg van egy pár fanatikus történész, néhány, a kapuzárási pánik elől huszárosdiba menekülő pocakos-bajszos pasas, meg az az aktuális kemény mag, amely nem megemlékezni akar a forradalomról (bármelyikről), hanem újrajátszani azt, mindig az aktuális ellenség (törökök, labancok, habsburgok, nácik, kommenisták, melegek, EU, IMF, CBA) ellen. Vagy épp egy női csontvázról akarják bebizonyítani, ahogy az bizony Petőfié. Nyilván Petőfi Sárára vagy Arankára gondolnak, forradalmian.

Én azonban egyik csoportba sem tartozom, nekem a márciusi ifjak sosem imponáltak, az egész ünnep leginkább unalmas (mert közhelyes és béna) iskolai ünnepségeket jelentett, meg hogy óvodában vízfestékkel csináltunk hurkapálcára applikált papírkokárdát. Aztán letűztük a Petőfi szobor elé, ami eső esetén, vagyis gyakran, konkrétan egy szeméttelepre hajazó körítéssel állt büszkén. Forradalmian. Kokárdát meg azta nem hordok, mióta választási reklámeszközzé tették, még 2002-ben, ha ők a nemzet, ami (aki?) nem lehet ellenzékben, akkor én átiratkozom piréznek, most már tényleg.

Korunk őse

Délelőtt, a szokásos bélyeggyűjtemény-rendezgetés közben szokásosan háttértévézve beleszaladtam az utóbbi idők legbizarrabb műsorába. Kábé húsz percig bírtam, ahogy egy beszélő fej (valami öltönyös középvállalkozó-féle, a közepesen ízléstelenül berendezett irodájába, az íróasztala előtt ülve) vagy húsz percen át, egyetlen újságírói kérdés nélkül monologizált a világ dolgairól.

Ilyeneket mondott, hogy ezek a mai fiatalok állandóan csak a telefonjukat nyomkodják meg drogoznak, a helyett hogy olvasnának, a villamoson meg mindenki csak letörten néz maga elé ahelyett hogy mosolyognának egymásra. Meg hogy ma mindenkinek csak jogai vannak, a kötelességekre meg szarnak az emberek, dolgozni senki sem akar, de a pénz az kéne, meg hogy a lelki meg a szellemi dolgokkal is foglalkozni kell, mert azt ma hanyagolják az emberek, azért drogoznak meg anyagiasak. Meg az ördögi okostelefonok újfent...

Sablon szöveg, jól belőhető az a középkorú, középbuta generáció, aki őszülő halánték okán ellenállhatatlan késztetést érez, hogy megmondja a frankót, you know, az élet a világmindenség meg minden, junó. Tartlmilag meg a sztenderd jobbos szöveg az értékek meg a kultúra hanyatlásáról, én meg már unom mantrázni, hogy a kultúra  nem tud hanyatlani kérem, ahogy fejlődni sem, az csak változni. (Merthogy nincs egy kultúrák feletti vagy közötti meta-kultúránk, amiből meg lehetne mondani, hogy akkor egy konkrét kultúra akkor hogy is áll fejlődésileg, ez a fogalom ebben a kontextusban szimplán értelmezhetetlen.)

De az tényleg érdekes kérdés, hogy ha valaki felépít mondjuk egy sikeres szappantartó-gyártó vállalkozást, ötven-száz alkalmazottal akár, miért gondolja magát gyakorta egy prófétába ojtott tótumfaktumnak, a törzs bölcsének, aki ül lapra szerelt wigwamjában a cserepes fikusz tövében, és olyanokat szól, hogy keményen dolgozni, meg hogy lelki tartalom. Meg ezek a mai fiatalok, avagy bezzeg az én időmben... Pedig, mint azt a politika, tetszőleges munkahely vagy tévéműsor mutatja, akinek isten pénzt adott, meg lokális sikert, annak nem mindig adott hozzá észt is. De az ilyen wannabe megmondóembereken legalább jót lehet röhögni.

2015. március 12., csütörtök

Idus

Közeleg március tizenötödike, ami ünnep, és eléggé el nem ítélhető módon vasárnapra esik a rohadék. Ilyenkor két dolgot ünnepelünk, illetve hármat. Először is megölték Cézárt (a Július hónapról nevezettet, furcsa mód márciusban), másodszor Petőfi megírta a Talpra Magyar! című nemzeti dalt (Cseh Tamással közösen, ha jól emlékszem), harmadszor meg a Felcsúti Ramszesz ilyenkor szokott tömeges statisztáknak szónokolni a Nemzeti Lépcső Múzeumból, napidíjért. Mármint a statisztáknak, kivéve ha diákok, akkor elég csak kirendelni őket, plusz ebédköltség.

Idén is remek ünnep várható, lesznek például sablonos szónoklatok kormánypárti politikusoktól, lapos ünnepi beszédek kormánypárti politikusoktól, a kormánypárti politikusok által puffogtatott üres frázisokról már nem is szólva. Puffogtatnának persze ellenzéki politikusok is, de a kormány már huszonszáz évre előre lefoglalt minden alkalmas közterületet minden lehetséges nemzeti ünnepre. Így aztán az ellenzék gyújtó hangú gyűlésen kelhetne ki a kormány ellen, mondjuk Mária mennybemenetelének ünnepén a nagytétényi vasúti átjárónál, de ennek hatékonysága, valljuk be csekély lenne. Mármint társadalmi láthatóságilag, illetve szempontjából. (Mondjuk legalább közel van az RTL Klub központja, más úgyse tenné be a híradójába.)

De ha unjuk a politikát, és a család sem dob meg pár millióval, hogy Májámiban vegyünk házat vagy Lózan Cseleszben, akkor kiránduljunk, rossz idő esetén rántsunk ki valamit otthon a konyhában, és/vagy indítsunk netes szavazást, hogy melyik Petőfi-szobor hasonlít a leginkább Batman-re. (A szombathelyi amúgy, az egykori (?) megyei művközpont előtt, különösen esti megvilágításban.)

Ja, és feltétlenül kerüljük Brutus nevű rokonainkat és ismerőseinket, valamint mindenkit, akinek ilyen nevű kutyája volt, van, vagy tervezi.

2015. március 10., kedd

Njúl & Tolyás

Közeleg a húsvét. ez abból látszik, hogy az emberek húst vesznek a hentesnél, meg mindenhol feltűnnek a csokinyulak, a csokitojások, a csokibárányok, meg a konyakosmeggy-jellegű csoki locsolkodók, jellemzően csoki lámpaoszlopba kapaszkodva. Egyelőre inkább a boltok akciós szórólapjain találhatók a fura csokik, de ott már igen sokféle. Én ma láttam egy csokitojást (illetve csak a képét) Toy Toy felirattal, és nem értem. Először is szerintem úgy kellene írni, hogy Toi Toi (ejtsd: toátoá), másodszor meg nem hiszem, hogy szeretném látni, miféle meglepetés is lehet benne. (Szagos gyurma, nyilván. És ha már húsvéti, nyilván a nyulak teszik bele, már látom is magam előtt, ahogy az édesipari kombinátban a futószalag mellett gugolnak sorban nyulak, erősen koncentrálnak, hogy beletaláljanak a fél tojásokba, szemük összeszűkül, bundájukon a kicsapódó kakaóvaj szürkés bevonatot képez, de ez élvezeti értéküket mitől is befolyásolná?)

Ám az ilyen kilengésektől eltekintve, a húsvéti csokitojás-, csokinyúl- és szájszag-ellátás egyneletesnek és minőségileg megfelelőnek ígérkezik. Ezt megerősítette Brókerné Zsuzsa, a Nemzeti Édesipari- És Belügyminisztérium Üreges Élelmiszerekért Felelős Főosztályának helyettes alosztályvezetője is, mai keltezésű sajtóközleményében. Mint a közlemény írja: isa por es chomu vogmuk.... vagyis csokibirkából még nem takarították be az előirányzott menyiséget, de nyúlból és tojásból jól állunk, hála az optimálisan csapadékos időjárásnak, ami segítette kikelni az elvetett nyúlbogyókat. Így aztán a Húsvét igazán emelkedett ünnepnek ígérkezik, mind lelki-spirituális értelemben, mind a GDP-hez viszonyítva.

Egyesek, különösen az ún. blogszíntéren, meg az interneten (már ha ez két különböző dolog, majd utána kell nézni, hogy is van ez szabályozva) olyanokat írogatnak felelőtlenül, hogy ez az egész ünnep erről a Jézus nevű anarcho-szindikalista hippiről szól, esetleg körülötte forog. Ezt azonban Nyerges-Vontató Lajos az Nemzeti Édesipari- És Belügyminisztérium kádéenpés parlamenti szakállamtitkára (esetleg szakállam titkára) határozottan cáfolta, közleménye szerint a Húsvét igen is a csokiról szól (H. vasárnap) meg a házipálinkáról (H. hétfő), meg a csokisonkáról... izé, a háziról. Vegáknak a házias füstölt brokkoliról, jó fokhagymásan.

Hogy a pünkösd az micsoda, avagy miről is szól, kvázi mit üzen nekünk effektíve, főként nemzetgazdasági és nemzetstratégiai szempontból, arról az államtitkár széleskörű társadalmi egeztetést folytat tudatalattija démonaival. Az eredményről a Magyar Közlönyben értesít minket, miniszteri rendelet formájában, kedden. Nem most kedden, jövő kedden, vagy máskor.

2015. március 7., szombat

Nyálverseny

Mostanában a csapból is az Ejróvízijós Dalfesztivál Szongkonteszt folyik, közszolgálatilag és kereskedelmileg egyaránt, amúgy teljesen értelmetlenül. Mert nevezett dalverseny egy nettó ökörség, panírozott marhaság háyingerkeltésig túlcukrozott majonézzel leöntve, ócska, öt perc után törlődő popszámokkal telezsúfolt NDK-s zenés ajándékkosár. Kábé ötven éve lehetett még korszerű és innovatív, a kortárs popkultúrához már akkor sem volt túl sok köze, de mára egy fura zárvány lett, betépett egyetemisták primér humorforrása, amit hét közben, józanul valószínűleg bottal sem piszkálnának meg.

Ám ahhoz képest, hogy az Ejró Vízijó az a félresikerült gyerek, akinek csontot kötnek a nyakába, hogy legalább a kutya játsszon vele, nálunk kulturáltabb országokban is komoly energiákat fektet bele  média, még a közszolgálati is. Ilyen (mármint közszolgálati) nálunk momentán nincs, de legalább az állami párttévé/rádió halálosan komolyan veszi az egészet. Náluk, ez a máshol azért inkább poénra vett flitteres nyáladzás nemzeti sorskérdéssé stilizálódik, harctérré, ahol a magyarok hősies kiállása... izé... kiállhat a megmutatkozás mellet illetve lehetőségével. A sír, hol nemzet süllyed el, estébé.

Ennek megfelelően mindenfelé zselézett médiaipari zsúrfickók meg a Megafaxtor XXVII.-ból hamar kiesett wannabe-sztár nőcik értekeznek arról, hogy az aktuális, és aktuálisan kretén művésznevű hazai győztesnek milyen esélyei vannak, illetve fikáznak-e majd minket az izraeliek, a szervek meg a pomogácsok, azért amit.

Én egyébként nem hallotta a győztes dalt, a többiből részleteket, de csak a rádióban munka közben, ott is ezt az izét nyomták napi rendszerességgel, de az a tíz, hmm... „szerzemény“ amibe belehallgathattam, egy kalap szar volt kérem. Úgy értem, egy-egy külön kalap szar, mindegyik. Jellemzően rossz, affektáló kiejtéssel előadott angol nyelvű színtelen-szagtalan popvackok voltak, tizenkettő egy tucat jellegű műanyag alapokkal, és annyira közhelyes szövegekkel, hogy fal adja a másikat. Szeretlek bébi, békét a világnak, vágyom vissza a gyerekkorba, messze még az otthon, fenetudja mi még, komolyan fájt hallgatni, még félperces részletek formájában is.

Ez az egész amúgy leginkább olyan mint egy különösen prosztó szépségverseny, csillámló díszletek mögött a nagy büdös semmi, operettország kétdimenziós reménységei, még jó, hogy legalább fürdőruhás bevonulást nem rendeznek. De itt is mindenkiből csöpög a filantrópia, mindenki világbékét akar, meg mosolyt az emberek arcán. Hát, az részemről lenne is, ha mondjuk Bécsben a döntő alkalmából lenne az Évszázad Áramszünete, vagy a helyszín mellett törne el egy fő szennyvízvezeték, az érdemtelen résztvevők meg bokáig állnának abban, aminek a műsoruk színvonalát gondoljuk.

Igen, én pont ilyen gonsz und rosszindulatú alak vagyok, mondjuk szerintem már a musical mint műfaj is az emberiség ellenes bűnök kategóriájába tartozik. (Kivéve a gyevi bíró, meg a  Rocky Horror Picture Show, az már annyira beteg, hogy már jó.)

2015. március 5., csütörtök

Földrajz kezdőknek

Hallgatom a rádiót általános rossz szokásom szerint (de ha unalmas a munka valami hang tényleg kell hogy szóljon, meg el kell nyomni a követelődző hangokat a fejemben, így nem futok ámokot), jobb mint a kávé, a vérnyomásomat ez is felhozza, de nem kell bele fémpénzeket dobálni. Ma éppen azt hallottam a pártszolgálatin valami vitaműsorban (ahol egy kormánypárti képviselő meg egy kormánypártibb műsorvezető üvölgött egy LMP-sel, de ez mellékszál), ahogy a naná, kádéenpés egyszerű lélek aszongya, a miniszterelnököt meglátogatta Dzsordzsa elnöke is.

Ezen kicsit fennakadtam, az illetékes amerikai államnak szerintem kormányzója van, sőt a kormányzó (bizonyos Nathan Deal) szerint is, de aztán rájöttem, hogy az egyujjas agyú Grúziára gondol. Dehát ezeknél a kormánypártiaknál már nem lehet tudni, én még leragadtam ott, Grúziát fonetikusan »georgia« formátumban ejtik mostanában, ez a dzsordzsa viszont, ez valami új, nagyon innovatív, csak semmivel sem kisebb baromság, mint a másik vezrió. Gondolom ez után jöhet majd például  Esztónia, ahol a dolgos esztonok élnek már évszázadok óta, ápolják az eszton nyelvet és kultórát, néha meg átlátogatnak Latvijába, a latvokok földjére, köménypálinkáért meg pácolt heringért, meg röhögni a latvokok hülye nyelvén, főleg ahogy ejtik.

Viszont remek lenne, ha a kádéenpés balfék mondjuk tényleg az USA-beli Georgiába akarna utazni, de az utazási irodában ugyanígy nem tudnák, hogy Grúzia magyarul Grúzia, a fazon meg nagyot nézne, ha Atlanta helyett Tbilisziben rakná le a repülő. Mondjuk nem biztos, hogy észrevenné, elvégre kokakólát valszeg ott s lehet kapni, az meg nem tűnik fel egyből, hogy de nem ott gyártják 1884 óta.

Aztán a műsorvezető is mondott valamit, talán bevándorlás ügyben, hogy tenni kéne valamit tenni az EU-nek, mert illegális bevándorlókkal tömött kamionok mennek Anglia felé, a Csalagút alatt. Szinte látom már az illegál kamiont, az elején fúrópajzs, hátul a szír menekültek, a vezetőfülkében meg egy maffiózó vakond, ultrahangos szemüvegben, a nyugati jóléti rendszert bomlasztva ádázul. Mondjuk lehet, hogy muszáj alatta menni, mert az automata helyesírás ellenőrző szerint nincs olyan, hogy Csalagút.

(És az épületes műsor után, ami talán a külpolitikáról szólt, vagy nem, jött egy reklám közszolgálatilag: Csocsósztori! Hamarosan a mozikban! - no comment...)

2015. március 3., kedd

Tudományos fantasztikus

Olvasom az imént hogy egy fazon az ELTE politológia szakán sci-fi és politika témában indított kurzust, ahol Star Trek, a Star Wars meg az Éhezők viadala kapcsán magyarázza a politika természetét a történelmileg kissé műveletlen, de a popkultúrában teljesen otthonos hallgatóknak.

Ez első látásra érdekes lehet, de ha elegondolunk egyáltalán nem az. Az említett háromból a SW meg  HG (Hunger Games) egy sima elnyomó diktatúra, szervezettebb vagy spontánabb lázadókkal, az ST meg valami rózsaszín és valószínűtlen utópia, ahol mindenki nagyon egyenlő, egyformán hülye ruhába jár, de legalább pénz sincs. Szóval míg a Star Wars birodalma valami olyasmi, mint amit Hitler képzelhetett el különösen nedves álmaiban, addig a Star Trek valami bolygóközi kommunizmus, maga a történelem vége, még szerencse, hogy vannak benne gonosz idegenek (cardassiaiak, meg eleinte a vikingesen szakadt klingonok), így ha történelem már nincs is, de történetet még össze lehet kalapálni a pizsamás felderítők köré. (Ez így persze kicsit igazságtalan, a Deep Space Nine elég jó sorozat volt, csak ott meg a misztikus vonalat tolták túl...)

Ám ezek a kitalált univerzumok, és pont mert kitaláltak, a faék egyszerűségével működnek, a Tsillagháború például nem bonyolultabb mint egy alig emlékezetes spagettiwestern, fekete kalapos rossz, fehér kalapos jó, kék-zöld fénykard jó, piros fénykard rossz. Nincs átmenet, nincs megtérés, legfeljebb megváltás van (mert ugye eljön Luke, a Fiú és kicsit unortodox módon az Atyát váltja meg, meg ugye a galaxis en bloc), a Star Trekben meg, azon kívül, hogy van valami Űr-ENSZ ( a Föderáció) meg a lator államok, hatalmi működésről nem sokat tudunk meg, ezt elemezni egy egész szemeszteren át komoly kihívás lehet.

Vagyis lehet, hogy a mai diákok jobban ismerik Palpatine szenátort, mint Mussolinit, de akkor meg mit keresnek egy egyetem társadalomtudományi karán. (Nekem csak a helyi egyetemről vannak oktató tapasztalataim, mi diákjaink sem voltak minden esetben a történelmi vagy irodalmi műveltség bajnokai, de legalább nem is szociológusnak vagy politológusnak készültek, illetve néhányan igen, mondjuk belőlük lett is.) Ezzel együtt izgalmas is lehet egy ilyen téma, de akkor lehetne mondjuk Philip K Dick vagy Iain M. Banks regényeit elemezni, mindegy, a lényeg, hogy anevük közepén legyen egy betű. Meg pont, utána. Mondjuk a hallgatóknak nagy valószínűséggel ők pont annyira lennének ismerősek, mint Catullus vagy Alekszej Tolsztoj, ráadásul Banks bazi vastag regényeket írt, zseniálisan amúgy, de az átlag egyetemista életmódba nemigen férne bele pl. három , egyenként hatszáz oldalas szöveg elolvasása, egy félév alatt. (Én csak tudom, kilenc évig voltam hallgató, igaz, két különböző helyen.)

Elemezzék mondjuk az 1984-et, mondjuk abból nem a politika, hanem a csak a totális diktatúra természete derül ki, az viszont tű pontosan. Ráadásul egy jó film is készült belőle, ha valaki van annyira hülye , hogy kihagyja a regényt magát.

2015. március 1., vasárnap

Sikereink

Olvasom a Heti Válasz honlapján, hogy „Fölényes magyar siker született Ausztriában“, mármint a sí ob-n vagyis országos bajnokságon. A magyar országos bajnokságon. Ezt a kreténséget persze nem lehet magyarázni, de azért megpróbálom.

Az első eset az, hogy az ügyeletes szerkesztő csak annyit fogott fel a hírből, hogy Ausztriában volt valami síverseny, ahol magyarok nyertek meg minden számot. Hogy hó, meg pályák hiányában a magyar bajnokságot már ki tudja mióta az osztrákoknál rendezik, az neki nem esett le, hiába nem vagyunk egy síző nemzet, egy „jobboldali-konzervatív“ lap újságírója meg ugye a focit szereti meg a vadászatot, ambíciója sportügyekben odáig terjed, hogy egyszer együtt szotyizhasson a tudjuk kivel a VIP-páholyban, vagy ártatlan fácánokat lőhessen halomra a maffia alvezérével.

A második lehetőség, hogy a szerkesztő egyszerűen geci (ha már így divatba jött e szó mainapság), és arra utal ironikusan, hogy mindkét győztes versenyző, Miklós Edit és Samsal Dalibor nemrég honosított állampolgár. A cím beírásakor nyilván csippentett is kicsit a szemével, huncutul, hogy értitek uge feleim, „magyar“ siker, haha.

A harmadik változat pedig az, amit amúgy a Cinken olvastam egy kommentben, hogy tudniillik a derék sajtómunkás az ob rövidítést egyszerűen osztrák bajnokságként oldotta fel. Majd dagadni kezdett a honfiúi/honleányi kebel, hogy lám, magyar versenyzők hazai pályán verték rommá a labancok versenyzőit, Dávid legyőzte Góliátot, Luke Skywalker kilőtte a Halálcsillagot, a felcsúti Ramszesz meg elhajtotta az ájemefet.

Persze lehetne még ilyen címeket kitalálni, hogy pl. az Ascotti derbi első három helyén lovak végeztek, melyeken egy-egy ember ült (a páros, melyben a zsoké vitte hátán a lovat, csúfosan leszerepelt), a négykerekű autók fölényes győzelmet arattak a Monte Carlo-ralin, vagy a legtöbb Oscar-díjat filmesek nyerték. A választásokat meg az a párt nyeri, amelyik legtöbb szavazatot kapja és F-el kezdődik a neve. (Felkészül: Femeszpé, Felempé, Fobbik)

2015. február 28., szombat

Receptek

Láttam ma a könyvesbolt kirakatában (mert ugye nem megyek be: se pénzem új könyvre, se helyem hová tehetném, mert mindenhol könyv van itthon, plusz az én ízlésemnek egy kicsit sok volt a bor, a társasjáték, meg a könyvszerű színes izé) egy szép piros kötetet, Coca Kóla logóval, és azzal a megejtő címmel, hogy: A szakácskönyv.

Na már most két lehetőség van, az első a valószínűbb. Vagyis hogy kólával készült ételeket tartalmaz, na jó, nem magukat az ételeket, csak a leírásokat, miként is kell csinálni. Például a kólában pácolt bélszínt, a tárkonyos kólalevest, a kólás-mustáros öntetet vagy a kólás hurkát. Esetleg a csilis kólát, a rántott kólát (rizzsel, tartáral), netán a pirított kólát hagymával. Fontos persze, hogy Coca Kóla legyen, a Pepszi ezekhez a receptekhez ellenjavallt, ugyanis nem illik össze a tárkonnyal meg a fokhagymával, sőt a Pepszit be sem lehet habarni rendesen, mert rögtön kicsapódik benne a tejföl, és gusztustalan kólás túró lesz belőle. (Mellékszál, de kólából nem érdemes belsőséggel készülő ételeket főzni, a kóla az ugyanis egyfajta emésztőnedv, zselés trutymóvá oldódik benne a pacal vagy a májkrém, bár ezek fagyasztással fagylaltként hasznosíthatók, de ez esetben mondjuk a májat kis vaníliával, a pacalt fahéjjal érdemes felütni, így mindenképp illatosabb lesz a hányásunk, később.)

Ennek a szakácskönyv értelmezésnek unalmasabb alváltozata, hogy kólához passzoló ételeket tartalmaz (izé.. a leírásaikat), ekkor viszont csak a hamburger, hot-dog, sült krumpli receptjeire számíthatunk, esetleg a popcornra (úgy is mint pattogatott kukori), persze lehet, hogy valakinek ezekhez is szakácskönyv kell. Mert mondjuk pontos instrukciók nélkül a virslibe gyömöszölné a kiflit, két húspogácsa közé tenne egy zsemlét, a popcornt a fritőzben készítené, a krumplit meg a mikróban, de legalább a sült kukoricát úsztatná el kecsappal, annak már úgyis mindegy.

És a második alapeset az lenne, hogy a szakácskönyvben magának a Coca Kólának a receptje lenne. ez eddig nagy titok volt, de igazából a kólagyárosok sem bírják már magukban tartani meg unnak is már kólát gyártani, kólát, kólát, mindig csak azt a rohadt kólát, szabadulnának már az egésztől, hogy végre megvalósíthassák régi vágyukat és átállítsák a gyártósorokat krémes péksüteményekre. Kólát meg mindenki főzzön magának otthon, innentől legális, aki megveszi pár ezer forintért a könyvet, megkapja a licenszet is. Bónuszként pedig a pontos technológiáját annak, hogy kell a kólából pálinkát desztillálni, hogy jó legyen, vagyis menjen a hot-doghoz és ne vakuljon meg tőle a család.

Hogy melyik verzió a helyes azt nem tudom, bár nem is nagyon érdekel, hamdog hotburgert nem eszem, kruplit tudok sütni, a kóla receptje meg nem érdekel. Bár ha lenne ilyen könyv Dr. Pepperel...

2015. február 25., szerda

Workshop

-Ide a tizenötös kell vagy a rövid?
- A tizenötös a rövid.

***

- Ez lenne mára a munka...
- Aha, és mit fogunk csinálni?

***

- Van háromfeles rugós, belsőmenetes, szelepvezérelt, fúvókás bizgentyűtők?
- Ööö, én ebből csak a létigét meg a határozott névelőt értettem...

***

-És ezt a ragasztót mire használjátok?
- Ragasztunk vele.
- Jó, de mit?
- Nem tudom, én nem szoktam.

***

- Mikor lesz már vége a munkaidőnek?
- Másfél óra múlva.
- És az hánykor lesz?

***

- Ez hatos?
- Nem, ez négyes.
- Mi a különbség?
- Egy harmad.

Artes liberales

Hallgatom a minap a rádióban, hogy a bölcsszet az igen is tudomány, és nagyon fontos, meg hogy hülyeség az, hogy csak mérnökökre, meg fizikusokra van a szükség a munkaerőpiacon. Ez nyilván igaz, a gáz az, hogy ezt külön műsorban kell a szánkba rágni, mikor minden
 valamairavaló kultúrállamban evidencia. Pont mint az, hogy nem köpünk a szőnyegre, nem hányunk az akváriumba és nem vágunk szalonnát a könyvtári könyveken. De van mostanában ez a kormányzati izé... szellemi blitzkrieg, hogy mindig van aktuális ellenség, néhány állandóval a háttérben. Vagyis voltak korábban az oroszok, a bankok, a rokkantnyugdíjasok, a kereskedelmi tévék, vannak a menekültek éppen, lesznek majd a bélyeggyűjtők, az MTK-drukkerek vagy a tejallergiások. Én mondjuk egy liberális bélyeggyűjtő vagyok, sőt a második diplomám a bölcsészkaron szereztem, de csak adminisztratíve, a szociológia ugyanis nem bölcsészet-, hanem társadalomtudomány, már ha valakit is érdekel a különbség. (Engem nem igen.)

A magam részéről egyébként a Gesamkunstwerk Narodnaja College-ba jártam Radzsasztánban (nem az indiai, hanem a kanadai Radzsasztánban, a csóró végén), ami, mint nevéből is látszik egy igen nemzetközi intézmény, iszonyúan liberális, halmozottan multikuti, aztán mégsem lett belőlem transznemű feminista drogdíler, sőt pár évig méd a diplomámat is használni tudtam (Amit persze az ELTE-n szereztem, két sör között.) Az persze kétséges, ment-e a világ előrébb attól hogy a helyi egytemen egymás után butítottam szociológiával az évfolyamokat, de rosszabb hely talán nem lett, még egyik volt hallgatómból sem lett öngyilkos merénylő vagy kormánypárti politkus, amennyire tudom. Persze még lehet, de bölcsész kurzusok alapvetően segítenek kivédeni az ilyenféle kisiklásokat. (Kivéve mikor nem, a Rosszabbik nevű szélsődemagóg párt is a pesti bölcsészkarról indult, igaz későb nettó nácikkal is erősítettek.)

Vagyis a mérnökök csinálják a hardvert, de a tartalomhoz kellenek a bölcsészek, Gutenberg is hülyén nézett volna maga elé a nyomdagépe mellett, ha nincs Biblia, hogy oké, akkor most nyomtassuk ki a sarki pék árlistáját meg III. Oroszlánszagú Leó legújabb rendeletét, de ezért kár volt az egész felhajtás... Hogy a Biblia? Hmm, igen azt már érdemes lenne nyomtatásban terjeszteni.

És ma már ott tartunk, hogy egy pékségnek is dizájn kell, honap, egy jó szlogen, a vásárló igények reális felmérése, marketing meg márka-építés, ez meg tényleg csupa bölcsész / alkalmazott társadalomtudományi meló, ami önmagában lehet, hogy többe van mint a kemence meg az ÁNTSZ-engedély, de ugyanúgy megkerülhetetlen. Posztindusztriális, fogyasztói társadalom de (öncáfoló kijelentés következik!) nem akarok itt terminus technicusokkal dobálózni. Uff, azért sikerült. Erre is jó a bölcsészdiploma. Meg lehet rajta vágni sajtot.

2015. február 23., hétfő

Hordozók

Ma jöttem rá, a cédéimet rendezgetve, hogy dehát nem is hallgatok cédéket jó ideje már, valójában zenét sem hallgatok direktben jó ideje már, ha meg néha mégis azt a TeCső nevű dolgon, ami az információs szupersztrádán egy népszerű lehajtó, vagy csomópont, tudja fene, a metafora még under construction.

És erről eszembe jutott, hogy, a másik szobába meg van egy halom kazettám (csomó műsoros! - mondjuk rejtélyes okból egymás mellé csúszott a Motorhead-koncertalbum meg a Viktoriánus zenélő dobozok című kiadvány, nyilván mert mindkettő angol valahol), de azokat meg végképp nem tartom számon, bár asszem a cédélejátszós izémben még van hely
kazettáknak is. De magnókazettát pont úgy nem hallgatok, mint ahogy nem nézek VHS-kazettákat (sőt, ha már itt tartunk DVD-t se nagyon), úgyhogy komplett gyűjteményporosodik a polcon (szerintem nem csak nálam), várják a következő retróhullámot, amikor menő lesz újra a walkman szivacsos fejhallgatóval, meg a márványkoptatott farmer. Akkor újra Bundesliga-frizurát hordunk majd, várjuk az osztálybulit a társutas lányosztállyal, tizenöt évesek leszünk újra (na jó, akkor kábé már háromszor vagy négyszer tizenöt) és arról álmodozonk, hogy egyszer majd mi leszünk a Sztív Herisz az Ájronmédenből. (Ő amúgy már a négyszer tizenötös kategória.)

De egy jelentős nosztalgia-mészárlás nélkül csak porosodik tovább a sok gyűjtemény, ami esélyes, hisz most sem látok féltégla-mobilokat (a mostaniak inkább járólapok, ha már az építőiparnál tartunk), sőt a gramofonlemezek sem mennek valami jól manapság, így kétséges , meghallgatom-e még valaha a Dead Kennedys-kazettámat, amit persze azóta megvettem cédén valami kemény két fontért, és a kazettához hasonlóan porosodik, csak másik polcon. És persze adódik a kérdés, hogy mégis min archiválja az ember a kedvenceit, hog majd a 2030-as nagy retróláz idején is meghallgathassa. (Ez persze álkérdés, majd lehívjuk a felhőből vagy abból ami akkor lesz és valahogy majd hívják.)

Egyszóval a Gutenberg-galaxis halott és élvezi, az ember ne zenét gyűjtsön, hanem bélyeget, az bármikor le tudja játszani a szemével, meg olvasson könyvet, ágyban párnák közt, elalvás előtt, én is azt teszem mindjárt. Aztán majd sértődött magnókazettákról álmodom...

2015. február 22., vasárnap

Lakossági betelefonáló X

Hát kérem szépen, a megélhetési bemenekülő vándorlók igenis veszéjt jelentenek a Magyar Kárpáthaza kultúrális egyszínűségére, nekünk kérem a szürke egyetlen árnyalata kell, de az pirosfehér-zöldben.

Merugye a megélhetésiek érkeznek a zöldhatáron a Keleti Pájaudvarra, és zaklatják a Rogán Vuitton Urat aki épp ott sajtótájékoztat, a nemzeti megmaradásért aggódva, mikorfonokkal. Ez meg minket zavar, minket becsületes Magyarokat akik Népben és Nemzetben gondolkodnak, valamint szalonnát reggeliznek mintegy. Abáltat. Megugye poltikusaink és Vezetőink éjt nappallá téve, valamint arcuk verejtékével dolgoznak meg nyaralnak a Papagáj... izé, Kanári Szigeteken, ahol értünk barnulnak le koktélokkkal kéem szépen.

És akkor jönnek ezek a koszovói csecsemők, és hozák az anyjukat is, biztos terroristák, és ha eléggé elárasztanak minket, másnap már karikaturistákra lövöldöznek a belvárosban. Mer ne feledjük, ez az egész onnan indult, vigyázó szemeteket Párizsra ugye, mint nagy költőnk Petófi Béla mondta száz éve. Ott is ilyen megélhetésiek terrorizátak sérelmükre, pedg töbedik generációsok voltak, de ugye attól haigy vakainek már az apja is ott született, attól az még lehet élősködő bevándorló, kérem szépen.

Legalább hetedíziglen kell kérem itten születni, hogy ne legen az ember bevándorló, ez nálunk mondjuk megvan, van itt majd tízmillió szittya, csak azt a pár liberálbolsevik bevándorlót kéne kikúrni innen a búsba, lehetőleg máma még. Bocsánat, elragadtattam magam, de ha ezekre az élősködő megélhetésiekre gondolok, mindig felbaszódik bennem az ideg, és ilyenkor Bajer Zsoltot olvasok, az lehiggaszt, mármint idegi alapon.

Naszóval, szerintem a Kormánynak meg a Miniszterelnök Urnak teljesen igaza van, ez ittem ma a legnagyobb probléma, elvére mi lettünk a megélhetéseiek uj célországa vándorlásilag be, ugy értem. Mert itten van a Magyar Csoda (Szarvas), minket irigyel az egész Ejrópa, szóval szerintem nemcsak a koszóviai tenoristákra kell figyelni, szerinte,nemsokára jönnek a osztrákok meg a németek is, ha már ők a hanyatló nyugat. Meg a Franciák, őket iszorítják majd a arabok ugyis. Mi meg egy nagy menekülttábor leszünk, ahol ejróval kall fizetni, még belegondolni is szörnyü.

Hát csak ennyit akartam, én szóltam, ne mondják, hogy nem szóltam, mert de, épp az előbb.
Hajrá Agyarország, hajrá Mogyorók!

2015. február 17., kedd

Londonban, sejj van számos...

Hülye turista, főleg ha magyar. Mert az valóban döbbenetes volt, hogy a hotelben egy magyar társaság (tényleg magyarokkal a szokásos szállónkban eddig még nem is találkoztunk, pedig évek óta) a reggelinél nekiállt zsávolyos asztalkendőből szalonnát bicskázni, avagy kalbászt meg májkrémet kenni a hotelbeli zsemlére, sőt a zsemlén kívül mást nem is ettek a kontinentális reggeli kínálatából. De hazai instant kávéhoz kértek forró vizet, meg ettek mellé zsírpapírból szalonnát, miközben furán nézték a kukoricapelyhemet. Csak ugye minek jönnek le reggelizni, a dunsztosüvegbe eltett libazsírt megehetnék a szobájukban is. Ezek után bele sem gondolok mit csinálhattak Londonban. (Fikázták a Tower Bridge-t, hogy bazmeg, a Lánchíd azért sokkal királyabb, aztán a Hyde parkban egy padon ülve nosztalgiáztak a Balatonfőkajári nyaralás képein. Meg vettek bigbenes alsógatyát, pirosbuszos pénztárcát, mert az aaaaanyira angol.)

Meg Londonban (is) látható ilyen őrségváltás, aminek az a lényege, hogy az ember szarrá fagy egy tömegben, miközben letapossák a lábát és olaszul üvöltöznek körülötte színes dzsekis emberek. És akkor jön a katonazenekar, ami a világ legócskább munkahelye lehet. Mert ugye az ember mégis csak a szórakoztató iparban dolgozik, de katonai a fegyelem, üvöltenek veled, ha nem elég fényesre pucoltad a cipőt, menetelés közben kell zenélni, és a végén még meg sem tapsolnak, fújás, díszlépés és húzás vissza a laktanyába. Egy színésznek legalább van taps, meghajlás, meg lazulás a büfébe, rajongói levelek, miegymás. Itt meg senki nem ír elalélt hangú levelet a negyedik sorban balról a második nagykabátos, kucsmás trombitásnak, akink amúgy is csak az orrát látta, messziről...

(További impressziók hamarost...)

Műsorszünet volt

Ahogy nézem, pont egy hónapja nem írtam ide, de most igen. Közben elutaztam és meghalt a nagymamám, eltemettük, beteg voltam,szóval semmi kedvem nem volt írni. Mert talán túl személyes lett volna, de azt én itt nem csinálom, illetve csak komédiázós felhangokkal, de a halálban kevés vicces dolog van, ebben a halálban meg csak tragikus volt, a részletek mellőzésével...

De most már folytatom  mindennapjaim, avagy lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér! Persze nem egyszerre, az gusztustalan.

2015. január 17., szombat

Vej Ling újabb tanításai

Vej Ling sohasem mosta a ruháit,ez lemondása része volt, így aztán koszos volt a végletekig, mégsem dongták körül a szúnyogok, már ha a szúnyogok donganak egyáltalán.
Egy szerzetes egy ízben megkérdezte, mi is a titka.
- Mond Mester, talán áldozatokkal, varázsigékkel éred el, hogy soha sem csípnek a szúnyogok? Vagy esetleg jakszart égetsz és annak a füstje tartja távol őket?
- Te ostoba, nem égetek én jakszart, csak meditálok, ez pont elég.
A szerzetes, aki tényleg ostoba volt, onnantól kezdve folytonosan a jakszaron meditált, meg is halt hamar.

---

Egy időben nagyon elszaporodtak a macskák Manamana kolostora környékén, tele volt velük minden bokor és egyéb helyek, ahol épp nem volt bokor, és ez igen zavarta a szerzeteseket. Egyik nap, mikor két jóllakott és ragadós macskát halásztak ki a vajasbödönökből, Vej Ling apát elé járultak.
- Mi tegyünk Mester, a macskák elárasztanak minket!
- Titeket??? - kérdezet Vej Ling - szerintem csak a kolostort. Az meg csak kő meg tégla. Az nem ti vagytok. Én sem vagyok a mesteretek, nem jobban, mint a macskák. Minden élőlény egyenlő. Most pedig menjetek, és heréljétek ki az összes kandúrt. Mert bár a lélek egy, de a kés nálatok van, talán nem véletlenül.
A szerzetesek erre megvilágosodtak.

---

Egyszer egy bőkezű kereskedő nagy adag aranyat adományozott a kolostornak. A szerzetesek kérdezték Vej Linget, mire is használják a nagylelkű adományt.
- Rakjátok le a pincébe, a sózott jakhús mellé. Az arany állítólag távol tartja a hegyi patkányokat. Így megmarad a jakhús, és lesz mit ennünk. Az aranyat úgysem tudjuk megenni.
- De az aranyért vehetnénk sokkal több húst, és nem kellene a patkányok miatt aggódni! - vetette közbe egy szerzetes.
- Hmmm.... - gondolkodott el Vej Ling - az már nem lenne ugyanaz.

2015. január 13., kedd

A tökéletes cím

Épp most olvastam a cink.hu-n, hogyaszongya:

"Birkaszaron füstölt bálnaheréből főztek sört Izlandon.",

Ez tényleg a tökéletes cím, ütős ám informatív, a cikk már nem is érdekel utána, elvégre a címnél jobb már nem lehet semmiképp. Hozzátenni ehhez, vagy elvenni belőle már nem tud soha, senki sem.

Azért várjuk még a "Jakhányással festik ki a konyhát Nepálban" vagy a "Birkagyomorral töltött vastagbéllel dudálnak Glasgow-ban" típusú híreket, esetleg a "Cserkészkolbászba töltöttek cserkészeket"-jellegű horrort. Valamint kaki, pisi, fing, fütyi, punci, remélem nem hagytam ki semmi hírértékűt.

2015. január 10., szombat

Képzés bammeg

Aszongyák, hogy a gyerekem, ha lenne, menjen inkább szakmunkásnak,mert abban van a jövő, nem az ilyen diplomahalmozásban. Szerintem meg lenne a felcsúti ramszesz traktoros, de sokkal jobban jártunk volna, például nem akarná megmondani (Rákosi elvtárs stílusában), mi legyen  egy kölyökből, aki hipotetikus, pedig megmondaná a senkiházi, ha hagynánk. De nincs köze hozzá.

2015. január 8., csütörtök

A biznisz az biznisz (valakiknek)

Hát, ami ma itt kormányzás címén zajlik, az bayerzsolton kívül mindenkinek kapkodó ötletelésnek tűnhet, masszív pénzlenyúlási szándékkal körítve. Útdíj, piaadó, Putyinnal smúzolás, ez az egész csak arról szól, hogy Kormány Viktor orbánfőnek tényleg semmi programja nincs, azon kívül hogy legyenek stadionok, meg államilag támogatott disznóhizlaldája az amúgy is disznószerű polgármester havernak. Meg hatalom, meg pénz, meg hatalom, meg pénz és így tovább, elvégre a pénzből hatalom lesz és viszont, kéz a kézben járnak, mint két izé, ami kéz a kézben jár.

De ez a Paks2 dolog ez elég világosnak tűnik,épp mert mindent igyekeznek eltitkolni róla, de tényleg a Kennedy-gyilkosság aktáit nem titkosították oly alaposan és olyan hosszú időre, mint a ruszkikkal kötött szerződést. Vagyis is kérem lopni fognak, haveri cégek és politikusok strómanjai, nagy tételben, sérelmünkre, hogy egy nem tisztázott szükségességű, veszélyes hulladékot termelő erőmű épüljön, harminc évre felvett gigahitelből. Nyilván a stadionépítéseken nem sikerült még eleget lopni, az csak amolyan bemelegítés volt, tökvakarós bambulás a kezdőkörben, de a fiúk majd igazán az energiafronton köpnek a markukba. (Mint Rejtőtől tudjuk, egy Kongó-vasút építésénél nem lehet eleget lopni.)

Viszont nem kellene itt megállni, lehetne még néhány nagyberuházás, ahol jutna megrendelés a felcsúti gázszerelőnek, meg a magát médiamágnásnak képzelő hibbant gyárosnak egyaránt. Felépíthetnénk végig a határ mentén a Kínai Nagy Fal mását, persze mai formában, azaz kőből készülne, de digitális lenne,és afalnál megállna az internet, ami így már csak hazai intranet lenne, pontosabban Nemzeti Hálóközi Adattovábbítási Hatóság. Pallosjoggal persze. Vagy belevághatnánk a magyar űrprogramba, magyar űrállomással és Mars-expedícióval, műholdas pálinkafőzdével, és persze fizetős orbitális elkerülő pályákkal. Vagy építsék meg rögtön a Halálcsillagot, Kövér doktor már amúgy is Darth Vader szerepére gyúr (csak még nem tud távfojtogatni, bár titokban nyilván szeretne),és istenem, ott mennyit lehetne bugázni...

2015. január 1., csütörtök

New Year, Same Shit

Jelentem tegnap óta semmi sem változott a világban, az új év az kérem csak naptári esemény, a valóságban semmi sem történik, azon kívül, hogy ünnepélyesen kidobom a tavalyi (tegnapi) asztali naptárat, meg megfogadom, hogy most már tényleg lefogyok, tényleg csak ezt a néhány bonbont még...

Meg holnapra várom a saját magamnak feladott képeslapomat, mert szilveszter alkalmából feladtam egyet,  "Magyar Posta" feliratú bélyeggel, ezt pont tegnap tehetem meg utoljára (mostantól csak a Magyarország feliratú bélyegeket fogadják el), szóval mint lelkes gyűjtő, csináltam magamnak egy amolyan "utolsó napi" levlapot, 2014 dec. 31-i pecséttel.

Ezen kívül jelentős változást nem érzékelek, a herpeszem javul, a kormány a helyén van és ormányoz (vagy az ormány kormányoz, vagy az ármány....), egy hónap múlva megint Londonban leszek, és egyszer tényleg kéne már egy one way ticket.  Akkor az új évben nem csak ugyanaz a xar lenne, mint most. Privátim és társadalmi szinten egyaránt.

2014. december 30., kedd

Sz*ros száj

Azt gondoltam, idén nem írok már politikai témájú semmit, de hát házhoz jön a lófasz, a téma az utcán lever, ésatöbbi.
Olvasom ma este békés levesszürcsölgetés közepette (tudom, én vagyok a hülye, kell nekem vacsora közben olvasgatnom, pláne ilyet), hogy a szigetvári polgármester hálálkodó levelet írt a Kormánynak (csoda, hogy csak a kezdőbetű nagy, bár helyesírásilag az is gáz), valahogy így:

„Magyarország egy van, annak Kormánya egy van. Aki itt él, dolgozik annak kötelessége megfelelni a vele szemben támasztott követelményeknek. Ahhoz, hogy ez a megfelelés gördülékeny és elfogadható legyen meg kell lenni a megfelelő kapcsolatoknak, mind a Kormány felé, mind a választópolgárok felé. Jelen esetben kormányunk gesztust gyakorolt Szigetvár Város Önkormányzata felé, melyet akkor lát biztonságosan, ha a megfelelő személyek is jelen vannak az önkormányzat épületében. Mi, a város jelenlegi irányítói nem csak most, hanem egészen 2019-ig meg szeretnénk, meg akarunk, és meg is fogunk felelni a Kormányunknak. Nekünk jelen esetben semmi más dolgunk nincs, mint meghálálni azt a gesztust, amit a város kapott, meghálálni pedig tisztességes munkával, költséghatékony és költségcsökkentő gazdálkodással lehet.“ (forrás:index.hu)

Na, ettől tényleg kiakadtam. Adva van egy polgármester, aki nem a sajátjait, a saját választóit akarja képviselni, csak nyal a kormánynak (ami ugye köznév, tehát kisbetű), költséget csökkentene, de ide a rozsdás bökőt, hogy nem magán meg a haverokon kezdi. Plusz nem tud értelmes magyar mondatokat megfogalmazni. Asszem Hofi mondta, hogy aki segget nyal, annak szaros lesz a szája, onnantól meg hogy beszéljen értelmesen (vö. biztonságosan látja  a kormány az önkorit, ha megfelelő személyek az épületben.... jajj!), íme! No more comment.

World War IV.

Már zajlik a negyedik világháború, mondja a morcos, bajszos házelnök házmester, ez nyilván azt jelenti hogy én meg átaludtam a harmadikat, vagy hazug, kommunista történelemkönyvekből tanulta. Vagy úgy jártam, mint Ozzy Osbourne, aki nem emlékszik a nyolcvanas évekre, nekem is kiesett valahogy a harmadik világháború. Vagy esetleg - és ez a legvalószínűbb megfejtés -  az is csak a bajszos fejében játszódott le, akkor meg nem csoda, hogy nem tudok róla, elvégre nem vagyok gondolatolvasó, de ha az lennék is, kövér lászló gondolatai lennének az utolsók, amikre kíváncsi lennék.

Az idei év amúgy is az összeesküvés-elméletek szezonja volt a a kormányzati kommunikációban (tényleg, a kormányzatnak lassan már csak kommunikációja van, azt gondolják kormányzásnak, no meg a haveri zsebek tömését), ennyi ürgebőrbe vart, CIA-féle, tuggyukkik által támogatott, külföldről pénzelt, belülről bomlasztó támadás még nem érte ezt a lángoktól ölelt kis geopolitikai realitást, mint idén. És mindez csak azért, mert a felcsúti ramszesz három választást is nyert a saját maga írta szabályok szerint és gyakorlatilag harminc évre eladta az országot az oroszoknak. (Csak hogy kerek legyen: pont huszonöt évvel azután, hogy saját és hívei emlékei szerint hazazavarta őket.)

De ezt ugye a nemzetközi pénzügyi körök, meg a Bilderberg-csoport (már ha a kettő nem ugyanaz) nem hagyhatják, mer a végén a fijjug még bebizonyítják, hogy sokkal jobban tudnak nem-kapitalizmust csinálni, mit amazok kapitalizmus, akkor meg a Róccsildok meg Bilgéccek mehetnek híd alá, égő hordó fölött melengetni pénzszerzésben elkarvalyosodott mocskos kezeiket. Szóval ezeknek már nincs más választásuk, végső kétségbeesésükben mindent bevetnek a szeretett vezír megbuktatásáért, csúnya cikkeket íratnak a Nyújorktájmzba, meg több száz dühös nyugdíjast és egyetemistát vezényelnek az utcára, pénzért, kézvezérléssel.

De mi ezt nem hagyjuk, már készül az országvédelmi akcióterv (újabb közbevetés: Pancser kormányunknak eleve nincs programja, nem is szándékoztak ilyet írni, ha gáz van gyorsan bejelentenek egy akciótervet, mely amúgy annyiból áll, hogy bejelentik.), az majd jól odabasz a gaz külföldnek meg a belső ellenségnek, mi meg maradhatunk végre magunkban (Vlagyimir Vlagyimiroviccsal), nyereg alatt hátrafelé nyilazva, ha már előre semmi sincs. Pedig kár ellenséget keresni, ahol ilyen kormány van, külön ellenségre már nincs szükség.

2014. december 17., szerda

Kutyadék

A kutyadék a legújabb műszó, amit kitaláltam (talán a potyadék mintájára, tudja a fene), ez az a feketés, trutymó-jellegű elszíneződés, amit a kutya állít elő a szőnyegre, úgy értem a szőnyeg sérelmére. Mert ha épp nem vagyok itthon, Dudli a büdi rendszeresen a szőnyegen fogyasztja az ebédjét, illetve néha az enyémet is, ha épp lopós üzemmódba kapcsol. Ez eleve kosszal és kutyanyállal jár, pláne ha utólag még nyalogatja is kicsit a tetthelyet, így aztán a kölcsönös vonzások elvének megfelelően újabb kosz rakódhat rá.

Tényleg, a kutyanyál és a por, meg bármilyen cipőtalpon behordott kosz - esetleg némi kutyaszőrrel körítve - kitisztíthatatlan elegyet képez, a legmenőbb, legdrágább, aktív molekulás vagy milyenes szőnyegtisztító is esélytelen ellene. Legegyszerűbb újabb réteg szőnyeggel letakarni, ez egészen addig folytatható, míg a szőnyeghalomtól még épp látjuk a tévét,ekkor költözünk ki a konyhába,és nézzük az ottani tévét. Feltéve ha nincsenek benne kutyák egyáltalán, bár gyanús, hogy ilyen tévét nem is árulnak egyáltalán.

A kutyadék egyébként ágyak és fotelek előtt képződik elsősorban, ennek okát a tudomány még nem ismeri (nem is meri), brit tudósok jelenleg is kutyatták kutatják, épp labrador-tesztek fázisában járnak, szóval van remény.

2014. december 5., péntek

Börtönbe a Mikulással!

Nem értem én a Mikulást kérem, sőt kifejezetten gyanús nekem. Először is ugye ott a hosszú ősz szakáll, amiből arra lehet következtetni, hogy vagy ZZ Top-ból lógott meg egy váratlan pillanatban (nyilván unta már a négyakkordos gitározást meg a rekedt kántálást), vagy még rosszabb, és mondjuk a Pokol Angyalait erősítette, és ezért hord mindig hosszú ujjú ruhát, hogy takarja a bandatetoválásokat.

Ugyanakkor a hivatalos életrajz szerint pap, sőt püspök, ami még nagyobb gáz, mert mire gondolhat az átlagember, ha arról hall, hogy van egy piros orrú (alkoholista), túlsúlyos idős pap, aki nagyon szereti a gyerekeket, annyira, hogy csokit meg cukorkát osztogat nekik. meg az ölébe és ülteti őket. Na? Bizony, a Mikulás pedofil! (És akkor ezt a virgácsos-elfenekelős szexuális féist még szóba sem hozzuk, illetve most igen.)

Ráadásul a pereputtya is, finoman szólva, kétséges elemekből áll. Ott van mindjárt a Télapó, meg a köztük lévő teljesen tisztázatlan viszony, melyre több elmélet is született, mértékadó tudományos körökben:

1. A Télapó a Mikulás avatárja, mert a Mikulás karácsonykor annyi tojáslikőrt nyakal, hogy már nincs ereje újra bevetésre indulni, így a másolatát küldi el. Ez egyébként is hagyomány, lásd a csokimikulások esetét, az öregnek az a kattanása, hogy egyszerűen mindenhol jelen szeretne lenni valamilyen formában, a csokimikulás ebben a kontextusban bálvány és/vagy totem, elfogysztása pedig az úrvacsora parafrázisa.

2. A Télapó a Mikulás csicskája, igazából már a kis csizmácskákba is ő tömköd mindenfélét. A történet röviden az, hogy egy tetemes kártyadósság miatt Vaszilij Arkagyijevics Paprikov murmanszki gázszerelő a Mikulás tulajdonába került, azóta ő szerzi be az édességet, a vodkát meg ő melózza végig a decembert, az év többi részében pedig virgácsot farag, meg a szaloncukor-papír végeit vagossa be kis körömollóval, minimálbérért persze.

3. A Télapó a Mikulás törvénytelen gyereke, innen a hasonlóság, esetleg elhallgatott féltestvér, vagy egymás klónjai (vö. avatár-elmélet), vagy simán mindkettőt a szijájé csinálta junó, élő szövet a fémvázon aztán ne csodálkozunk, hogy egyszer csak büntetni kezd,  golyószóróval, nem virgáccsal.

4. A Mikulás a kokakóla ügynöke, a Télapó meg a cégnél termékmenedzser, a Mikulás meg nyal neki, direkt úgy öltözik mint ő, pont úgy nem borotválkozik mint ő, és pont úgy beleőszült a stresszbe, meg elhízott a stresszoldó nassolástól, mint a főnöke. Utálja is rendesen a Mikulás a Télapót, ezért hoz ő hamarabb ajándékot, hogy jobb fejnek tűnjön. De mivel csak beosztott, kevesebbre telik, ő csak csokit, a főnök meg persze legót virít, naná kokakólával. (Attól ragad a legó, jól!)

5. Nincs is Télapó, az is a Mikulás, csak ezzel az olcsó trükkel két fizetést tud felvenni, ami a fűtésszámlát és a decemberi benzin/kerozin költséget (hiszékeny gyerekek kedvéért: rénszarvas-abrak költséget) figyelembe véve, legalább is érthető.

De mindegy is, az biztos, hogy a Mikulásnak vaj van a fején. (Nem is megy a napra, a legrövidebb napokon büntet, meg akkor is éjjel, nyilván a biztosra megy szóval valószínűleg vámpír is egyben, ha az eddigi bűnlastrom nem lett volna elég.) Szóval mondom feleim, lássátok szümütükkel, ne egyetek  mikuláscsomagokból, mert a Mikulás egy ex-badatag, alkoholista pedofil vámpír püspök, aki a kokakólának ügynököl, rabszolgát tart (esetleg ő az) és nem vennénk tőle használt autót. Mert hát ez a mérce, az északi sarkon is...

2014. december 2., kedd

Szobrászat alapfokon

Igazi hazai történet, hogy a csertői polgármester a hivatala udvarán álló (15 millió forint értékű) szobrot egyszerűen feldaraboltatta, majd eladta ócskavasnak. Később azzal védekezett, hogy egyfelől nem tudta, hogy nevezett műtárgy értékes, másfelől meg tök jól jött a pénz az önkorinak, és igazán nemes célokra költötték a százötven kiló bronzért kapott pénzt.

Még szerencse, hogy a nyomozók nem így látták, úgyhogy jöhet a vádemelés, de sajnos csak itt ez esetben. Mert mondjuk az illetékes államtitkár egyfelől nem hajlandó megmondani mennyibe kerül a főminiszter hivatalát a Várba költöztetni (rohadt sokba nyilván, mennyi bronzot lehetne venni ezért), másfelől a költözés mindenki örömére történik, szerinte legalább is.

Mondjuk szerintem is, el is határoztam, hogy mást már nem is kérek karácsonyra, akkora az öröm az én szívemben, hogy a tokás főminiszter ezentúl fizikai értelemben is lenézheti az ő népét, ez tényleg szívmelengető érzés nekem is, egyébként jelzem, hogy januárban meg születésnapom lesz, arra egy birkame... békemenetet kérnék, bayerzsolttal átkötve ha lehet, de az sem baj, ha őt kötik át az ápolók egy tradicionális ruhadarabbal.
És ha valaki hülyének nézne, azzal közölhetem, hogy kérem én nem tudtam, hogy ez egy balfék und agresszív kormány, én kérem a Kossuth rádióból meg a Magyar Nemzetből tájékozódom, szerintem minden szép és jó, mindennel meg vagyok elégedve, egyébként sem vagyok politológus (ahogy az emlegetett polgármester sem esztéta vagy művészettörténész, miként az idézett államtitkár sem építész vagy költöztető, hanem alanyi költő és verbális önégető), és egyébként is olyan jó hallani a sok jó hírt, olyan jó érezni, hogy a kiválasztott nemzet tagja vagyok (és szomorú, hogy a világ többi része még vonakodik elismerni ezt a ténybeli faktumot), és igenis örülök, hogy az adómból új hivatala lesz a miniszerek elnökének. Meg stadionja. Elvégre annyit dolgozik az a derék ember, álló nap csak az jár a fejében, azon eszi magát, hogy hogyen védjen meg engem a mindenféle ármányoktól, hogy nekem jobb legyen azért.

És szolidaritok (vagy hogy kell ragzani) a csertő polgármesterrel is, elvégre minek is az a sok mindenféle szobor, elég ha minden faluban vagy egy szentistvános-milleniumos műkő obelix, meg egy trianonos-székelyzászlós asterix kopjafa, azzal ki van fejezve a nemzeti érzés,  jó napot. Nem kell de művészkedés kérem, ilyen gyerekek játékmozdonnyal, meg pláne nem kell aszbar... abszart... abszkart vagy milyen szobormű, ami csak két haság meg meg egy ferde tojás, hát ki érti azt. A jó szobor az olyan, hogy érthető, rá van írva mi az, hogy most német megszállás, vagy nem nem soha vagy ötödik hugó, és akkor tudjuk. Vagy ha már ezt nem legalább írják rá, mondjuk a hátuljára, vagy tegyenek rá egy táblát, pl. hogy „eztet itt Tőkeházi Jabba, Munkácsy- és Táncsics díjas népi fafaragó szoborta, értéke 34 millió buznyák“, és akkor mindenki tudná. És akkor az ilyen Henri Múr szobrokat, amiken nem is mindig látszik, hogy pont szobor, nem adnának el kilóra sírkőnek, meg mindeféle félkarú nők is mutogathatnák a csúnyájukat, mert ha művészet akkor szabad. Ami meg ugye drága, az már biztos művészet. Azt nem adják el ócskavasnak/tűzifának.

Ilyen egyszerűen el lehetne igazodni az esztétikai kérdésekben is, egyszeri polgármestereknek pont úgy, mint gyümölcskertész államtitkároknak, mindenki örömére.

2014. november 30., vasárnap

Lájv

Most már mindenhol belefutok egy hirdetésbe, amiről nem tudom mia fene lehet, de legalább nincs is kedvem megtudni. Valami kreténhajú, diszkópatkány kinézetű fickó néz magabiztosan maga elé, és annyi van odaírva, hogy Havasi, meg az is hogy szimfonik lájv só.
Szóval zenebohóc lehet a cukorfalat, de hogy hegedül, zongorázik (a lábával citerázik), vagy csak időnként „Szimfonik!“ felíratű táblákat tart fel (mit tette ezt a suszterlóri a pémobilban, csak rokkal), meg a tökét vakarja.

De mindez mindegy is, azigazi gáz ez a lájv só. Ilyen a szekszbárokban van, ahol egy drogos szerncsétlen kefél egy kiélt prostit unottan a közönség előtt, de ha egy zenakar fellép, akkor az (nem csak magyarul) koncert néven ismert közösségi aktivitás. Szóval a lájv aréna só mlegetése, egy enyhén stricikinézetű palival kombinálva hát... másféle reminiszcenciákat kelt, mint mondjuk egy Dvorák-szimfónia. De ha már aréna, azért el lehet képzelni az milyen műsor lenne, ha mondjuk kéttucat kiélt prostit gyaknának futószalagon a Royal Albert Hallban, miközben a szmokingosközönség időnként udvarisan tapsol.

2014. november 29., szombat

Éntévé

Tisztelt médiahatósági bizottsági kuratórium! Mellékeljük a tervezett új tévécsatornánk elképzelésének rövidre tömörített változatát a tartalmi elemek belsőségeire koncentrálva, melyek megmutatják, hogy milyen komoly szakmailag alátámasztott koncepcióra támaszkodva kívánjuk beindítani új projektünket, a ZiZiTV csatornát. És kérelmezzük az internetes műholdas frekvenciakábel vagy mi odaítélését cégünknek, a SuperMegaProSat 2000 kft. Bt.-nek, úgy nagyjából 10-20 évre, vagy tovább, ha lehet.

Már készülőben az új stúdió felszereléssel a Meghökkent Gandalf utcai gyártóbázisunkon, ahol CGI-zett 3D-s digitális tartalmakat fogunk előállítani 4G-technológiával, HD-minőségben. Kívánságra újabb betűszavakat is beilleszthetünk a műszaki leírásba! (Pl. CCTV, HDD, BLT,  BBQ, STB.)
A tartalomról. Műsoraink tartalmasak lesznek. És családbarátak (családbarátok?) meg a nemzeti kultúrát korszerű formai világgal közvetítőek a mának szólóan napjaink audiovizuális nyelvén a nemzetnek. Lenne közszolgálati tartalomszolgáltatás is, az objektivitás maximális látszatának permanens megőrzése mellett, de semmiképp sem helyette. És hogy konkrét műsorblokkra sávosítsuk a tartalmi elemek portfólióját:

- Lesz híradó, ezt egy az egyben átvennénk valakitől, akik olcsón adják, mi így a hírtévére gondolunk, az szerintünk tetszenene a méltóságos hatóágnak is, pártatlanul. Esetleg csinálnánk saját gyártásban sztárhíradót sztárokról nem sztároknak, ezt ilyen Blikk és Jutyúb-alapú szerkesztéssel érnénk el egy laptopon, így nem kell kimenni a jó meleg stúdióból a faszomgeci hidegbe.

- Lesznek kifejezetten családi műsorok, itt olyan régebbi produkciókra gondoltunk, amiket olcsón lehet megvenni, mondjuk a Rém rendes család (ennek már a címéből is látszik, hogy nagyon családbarát, értékközpontú humanitást sugárzó lehet), a Családi kör (még fel kell venni a kapcsolatot a producerre, valami Arany János, de nem válaszol az íméljeinkre) meg a családi kiszerelésű vaníliajégkrém.

- Aztán lennének sorozatok is, többféle sokszínű többféleség változatossága jegyében széles spektrumon, szóval lenne helyszínelős, üldözős,lövöldözős, romantikus, vámpíros meg dugós, illetve ezek kombinációi (dugós-lövöldözős, romantikus-helyszínelős, lövöldözős-vámpíros stb.), ahogy kijön a költségvetésből meg a reklámbevételekből.

- Mert lenne reklám is, nem sok, hogy ne riasszuk el a nézőket, a teljes műsoridő 65-70 százalékánál nem is tervezzük többre az arányát, legalább is eleinte. Lenne közte sok teleshop is, ezt részben bevállalnán saját gyártásban is, kamera van, stúdió van, csodaserpenyő van, mag van remek szoftverünk, ami Katikából a titkárnőből lelkes tömeget csinál. Digitálisan!

- Ehhez kapcsolódóan lennének főzős műsorok, ahol celeb hírességek, mint a Totya, Lulu és Viku meg Gázóraleolvaó Józsi főznének egymás konhájában ilyen rántott borsólevest meg buggyantott dobostortát, aztán lefilmezzük ahogy hánynak. A borsót a falra, lehetőleg.

- Mivel a pornót durván adóztatják ebben az országban, ezért éjszaka mi is inkább akváriumot adnánk, persze olyat, ahol a halak szekszelnek, ha meg ezt is megadóztatják akkor régi Fásy-mulató ismétléseket, ahol a háttérben halak szekszelnek.

- És lennének ilyen ezoterikus jósolós műsorok is, azok húde megdobják majd a bevételt. Olyan nemzetközileg is ismeretlen sztárokat szerződtetünk, mint Doktor Artemisz a tisztánlátó, Frakk Mester a tisztánszagló, Maya Gold (ő régebben pornózott, de most alkimista, karmikus alapon), meg Grahovácz Lajos lóbélből jósló mágikus cigányasszony.

A nézettséget tekintében, vagy a tekintettséget nézve nagy terveink vannak, kezdetben 1-2 nézővel számolunk, naponta és összese. Ez ugyan elsőre kevésnek tűnik, de épp itt van a dinamikus növekedés lehetősége, mert ha később mondjuk már tízen néznek minket, az minimum ötszáz, de lehet, hogy ezerszázalékos növekedés. Dinamikusan! És a határ csillagos ég, mind emberileg, mind szakmailag egyaránt.

Atomot nekünk!

A tolna megyei Tolnán tiltakoznak a helyiek az ellen, hogy néhány árva gyerek odaköltözzön, nevelüszőkkel, lakóotthonba, az egyébként méltatlan körülményeket biztosító és zsúfolt megyei intézet helyett. Vagyis a derék helyi tahók azért tiltakoznak, nehogy az árváknak egy kicsit jobb életük, netalán több esélyük legyen az életben. Merthogy ide ilyen gyerekek ne jöjjenek, ez kérem egy békés település vigyék ezeket máshová. (Hát én meg abba a szarfészekbe nem költöznék semmi pénzért, ahol ilyen sűrűségben laknak bunkók, beleértve a képviselő testületet is, akik szintén, és helyzetükből adódóan hivatalosan kérik, hogy ne hozzák ezeket, persze csak „a gyerekek érdekében“, hogy szakadna rájuk a plafon, lehetőleg máma még.)

Hogy mi az oka a nagy löttyös felháborodásnak azt sejtjük. Az intézetis gyerek ugye eleve fiatalkorú bűnöző, meg cigány, meg szipuzik és kurválkodik felváltva. ha meg csak még nyolc éves, akkor még nagyobb baj hogy ezeket csinálja! Ja, hogy nem csinálja? Majd fogja kérem, és megrontja a mi ártatlan gyerekeinket, akiklegfeljebb részegen motoroznak, de nagyon rendes gyerekek amúgy, két pofonból mindig értenek.

Meg hát van az az általános elv (nem csak nálunk), amit angolul úgy hívnak, hogy not in my backyard, vagyis legyen lakóotthon, menekültábor, szemétégető, fogyatékosok intézete, csak ne nálunk kérem, mink egy békés falu vagyunk. A gond csak az, hogy minden egyes településen létezik a helyi lakosoknak az az önző mód bunkó csoportja, aki elég hangosan kiabál, és nem lát ki a saját vörös fejéből, így atán az árvákat, fogyatékosokat meg a háztartási hulladékot ki kellene lőni a Holdba.

Illetve inkább a Marsra, mert a végén még az lesz, hogy egy szép nyári éjszakán kimegy a bunkó a ház elé/kinéz az ablakán, meglátja a Holdat és felbaszódik benne az ideg, hogy baszki ott meg az a sok nyomoronc lakik, nekem meg ezt kell bámulnom, mikor romantikusan csöcsörészném a szomszéd Marikát???

Aztán elkezd aláírásokat gyűjteni helyben, meg csatlakozik az „Atomot a Holdnak/Nuke the Moon“ fészbuk-csoporthoz, plusz betelefonál a Lánchíd-rádióba, és akkor kap csak élő adásban agyvérzést, mikor már amúgy is a parlament előtt van a holdmegtisztítási kormánybiztos fegyverkezési programja.

Ünnep ellés

Kész, vége visszavonhatatlanul beköszöntött a karácsony. különben minek lenne  gyakorlatilag a legkisebb üzletben is egy-egy durván ízléstelen karácsonyfa (némelyik zenél is, pontosabban kvarcórahangon cincogja a dzsigölbellzt), a munkahelyen is karácsonyi dekorációt helyeztek ki, és ami a legbiztosabb jel: a kokakóla is elkezdte nyomni az adekvát reklámjait. Mert az még oké, hogy pár héttel korában már hangolni akar a kereskedelem, de legalább a nyavalyás karácsonyfákkal megvárhatnák a nyavalyás decembert, de nem, november végére már a sarki pék is LED-es műfenyőt applikál a pultra, pedig oda nem azért jár az ember, hanem a kifli illatáért.

Emlékszem, gyerekkoromban meg voltam lepődve, hogy a boltban is van karácsonyfa, hisz a karácsonyfa az volt, amit otthon díszítettünk, és szigorúan csak 24-én. A bolti ráadásul zöld szőrös partvisnyél volt, mondjuk gazi szaloncukorral, de azokból meg nem lehetett csórni, mert ott ült mellette a nagydarab pénztárosnő, én meg ötévesen attól féltem, na. De ha jól rémlik, azért nagyjából csak két héttel az ünnep előtt rakták ki, már csak azért is, mert mikuláskor volt bolti mikulás, de ahhoz meg nem illik a karácsonyfa, az egy másik ünnep, én mondjuk máig sem igazán értem miért. Akkor most a Mikulás meg a Télapó az ugyanaz, vagy csak rokonok, esetleg munkatársak, netalán konkurensek? (Mert ha az utóbbi, én a Télapót választottam volna habozás nélkül, ő ugyanis legót hozott meg távirányítós kamiont, a Mikulás meg csak csokit, ami azért, valljuk be őszintén, nem egy súlycsoport ajándékilag.)

És az jó volt, hogy december elején is még csak vártuk a karácsonyt, szemben azzal, hogy ma már novemberben is térdig gázolunk benne. (Mert persze marhaság, hogy régen miden jobb volt, legfeljebb gyereknek lenni volt jobb, mint stresszelt középkorú felnőttnek, a legtöbb dolog sokkal vacakabb volt, de a karácsony az nem.) Talán kellene még néhány ünnep, hogy ne kelljen rögtön a karácsonyt várni, amint beköszönt az ősz. A briteknek van még közben halloween meg Guy Fawkes night, meg emlékezés napja, nekünk meg október 23, ami minden csak nem népünnepély, halottak napja (legtöbbünknek mindenszentek nélkül), meg a zavaros identitású mikulásolás, mint kvázi-előkarácsony, ami amúgy ne értünk. Szóval így novemberben lehetne valami jó kis ünnep, mittomén az Avarbanfetrengés Éjszakája, sütőtökkel meg mézes sütikkel, vagy a Nagy Lampion Nap, mint afféle fényünep a korán sötétedés negatív hatásai ellen.
Őseinknek egy népi kultúrában persze voltak ilyenjeik, a komplett Advent meg a Luca-nap és hasonlók, de mi modern városiak már elvesztettük ezeket (egy maroknyi hívő ill. néprajzos hagyományőrző kivételével), nekünk maradt a Szombati Teszkózás Mekivel újkeletű rituáléja. (Esetleg Ikeázás Húsgombóccal Vasárnap, sunday bloody sunday...)

Cost of the koszt

Étteremből előfizetéses ebédet rendelni kényelmes dolog, pláne ha az embernek munka után legfeljebb egy sajtos szendvics elkészítésére lenne ereje, de az meg már három nap után unalmas, sőt néha már első nap is, figyelembe véve a közeli bolt negatívba hajló sajtkínálatát. (Távolabbi boltba meg csak ritkán megyek, meló után én már főleg csak a fotelomba vágyom, meg a fürdőkádba, úgyhogy marad az ami itt van a sarkon. Ott meg a kockasajt a csúcsgasztronómia, meg a másfél kilós trapistatömb.)

Szóval főzőcskézés helyett adott az éthordós kiszállítás, amivel csak az a baj, hogy ugyanaz a két tucat étel cirkulál a menüben, no meg a tömeges étkeztetés racionalitása, minek nyomán:

- Kétféle alapleves van: az áttetsző sárgás, répadarabokkal, meg a pirospaprikás zsíros, répadarabokkal. Ünnepnap, ha valami hagymaleves vagy spárgakrém adódik, ez nyilván akkor fordul elő, ha akciósan tudnak szerezni ilyen levesport, ötvenkilós, műanyaghordós kiszerelésben. (Ez a amúgy nem vicc, már láttam ilyet.) Ha nem, marad az évtizedes alaplé, amiből mindig hagynak annyit, hogy a következő levesnek megágyazzon, így aztán sosem fogy el, B-tervnek meg ugye ott a pirospaprika meg a krumpli. A húszkilós zacskós fagyasztott répakockák mellett természetesen. ha meg elvétik a rendelést, és  répa-kukorica kombót hoz a szállító, akkor pirospaprika helyett paradicsomkonzerv megy a kondérba, és máris mexikói zöldségleves néven lehet futtatni. Gyümölcsleves nincs, ne is tessék érdeklődni. (Egyszer mondjuk volt sárgaborsó-krémleves, de arról az étlap tanulmányozása nyomán kiderült, hogy főzelék.)

- A főétel az általában valami döglött állat-darab, aminek a kutyám örül, én meg feldobom a köretet, valami szósszal, meg a hűtőben fellelhető falafellel, süt zöldséggel, ilyesmivel. A köret amúgy vagy főtt krumpli, vagy rizs. Ha krumpli, akkor a levesben is van belőle, ha rizs akkor az édességben, ha meg tészta, akkor a levesben is van belőle, tészta lesz a másik főétel, de valami édesség is lehet belőle. Ha előző nap szerepel a választhatók között pörkölt, másnap tuti lesz brassói és/vagy hortobágyi palacsinta, így csak egyszer kell megfőzni, ha meg mondjuk gombás rizs volt szerdán, akkor gombadarabok feltűnnek a csütörtöki zöldséglevesben is.

- Desszert nincs, de általában az egyik választható főfogás édes,ma pl. almás pite, amit viszont tényleg jól csinálnak, ma biztos egy cukrász főz, és nem egy főzász cukr. Jó még az aranygaluska, a többiről meg annyit lehet elmondani hogy...hát édes.

Ezzel együtt persze még mindig sokkal jobb, mintha nyolc óra gyár után nem ehetnék valami meleget, csak ha előtte egy órát állok a konyhában, a főzés amúgy is hétvégére való szabadidős kikapcsolódás, pont úgy mit a bélyeggyűjtemény rendezgetése, ahhoz idő kell és elmélyülés, nem lehet csak úgy, egy rohanós hétköznap délután kanadai bélyegeket áztatni, vagy szusit készíteni. Meg klasszikusokat olvasni sem, ezekre van a hétvége kitalálva, meg arra, hogy akár egészen hatig - fél hétig alhassak. Mert kipihenten, már főzni is tudok, hétköznap meg marad az éttermi kiszálítás. Ami nem is olyan rossz ám, a börtönkoszt biztos rosszabb lehet nála. Miként egy atomtámadás is.

2014. november 28., péntek

Katonadolog

Olvasom, milyen nagy a kormányzati elszánás, hogy most akkor aztán korszerűsítik végre a hadsereget, és ettől olyan korszerű lesz, hogy csak na, mi leszünk a NATO (ejtsd: nátó) élcsapata, az ugye franciásan avantgarde, bár egyelőre úgy néz ki ezen belül mi a dadaizmust vállaltuk be.

Mert vett kies hazánk, meg annak golyófejű, általános pártkáder honvédelmi hadügyminisztere néhány kivénhedt orosz (pontosabban még szovjet, annál rosszabb nekünk) helikoptert, durva drágán, hogy hátha jó lesz valamire, pedig nem. Kicsit olyanok ezek, mint a gyárban bizonyos gépek, melyek úgy németek hogy még az NDK-ban készültek, nem is jók már szinte semmire, de legalább lehet fontoskodó/elgondolkodó arccal álldogálni mellettük.

Meg vannak ugye Gripenek (magyarosan ejtve: gripppen), ezek tök jók csak minek, kicsit drágábbak lettek, mert fontos volt, hogy lehessen őket a levegőben utántölteni. Sörrel meg ropival nyilván, mert üzemanyaggal egy akkora légtérben, mint a miénk (és szomszédos szövetségeseinké) teljesen felesleges, meg nem létező tankergépről elég nehéz kerozint leszívni. De ha egyszer majd minimális repülési időn tengődő pilótáinknak kell megvédeniük a világbékét a nemzetközi terrorizmus/háttérhatalom/lófejű úfók ellen valahol a Csendes Atlanti Ósön felett, akkor de jól jön majd, hogy tudnak felvenni extra ropit meg müzliszeletet, menet közben is. Persze ha a harmadik opcióra készülünk, vegyünk egyből csillagrombolót, az nekem amúgy is régi mániám. (Egyébként ezt a menet közben tankolást bevezethetnék máshol is, szinte már látom, ahogy Lewis Hamiltont egy tartálykocsi üldözi a monzai célegyenesben, mondjuk egy pont olyan mint Spielberg Párbaj című hidegrázásában.)

Mg hát amíg a hadsereg nagyrészt nem katonákból áll, hanem bajszos, suk-sükölő, izzadt hónaljú íróasztali levélnehezékekből, akik „állomány“-nak hívják az embereket, nos addig nem is negyvenéves szovjet haditechnika a legnagyobb gond arrafelé. Emlékszem, annak idején, 98-ban, valami méltán  elfeledett kisgazda lett a hadvédelmi honügyminiszter, kirakatta a képét a laktanyákban, hogy megiserjék, ha arra jár, mert előtte volt eset, hogy nem hitték el, hogy ő az. Persze ha valaki téeszjogász kinézetű téeszjogász, akkor ezen nem lehet csodálkozni. Ráadásul ma is pont itt tartunk a hadsereggel, lehet, hogy be kéne szántani az egészet, a helyét beszórni vegetával majd kis párolt hagymával nagy lángon.... (ja nem, ez egy recept).

Szóval szerintem fizessünk egy kicsivel több pénzt a nátónak, és ez az egész védelem dolog legyen innentől az ő gondjuk, mi meg mehetünk végre meccsre, ha már ott az a sok szép új stadion. Vagy fizessünk egy kicsit többet özv. Tarhonya Béláné Irénkének a Ló u. 3. nótafájának, és majd jól elveri partvisnyéllel a gaz ellent, ha rontása tör ránk zúgó viharnak. Ráadásul Irénke hónaljszagban is hozza a magyar haderő sztenderdjét, csak épp a csapásmérő képessége jelentősebb.

2014. november 26., szerda

Ízek

Értem én, hogy a csokigyárak nem csak csokit akarnak eladni, hanem életérzést, de a ma (esetleg máma) vásárolt milkaizé kiverte a biztosítékot. (Mondjuk úgy kell nekem, a túlsúllyal, amim van, minek veszek csokit egyáltalán...). Mert egyfelől tényleg fura, hogy sós kekszes tejcsokit gyártson valaki, az mondjuk nem olyan fura, hogy én nem veszem észre, hogy sós kekszes, de az, hogy lényegében ízlik is, na a az elég meglepő.

Javasolnám innentől a csípős-savanyú dobostortát (esetleg a csípős-savanyú dobsotortás csokit), a majonézes trüffelt és a vaníliás hotdogot, kakaós-fokhagymás bundás kenyeret meg a kokainos-fogkrémes túrókrémet, borsos almával. Lehet, hogy nem mindegyik lenne finom, de izgalmasak lennének az biztos, márpedig az izgalom a lényeg, attól alszik meg a tej a' ember szájában,vagy ébred fel, kinél hogy.

Valamint ha az ember a főzés közben összekeveri a római köményt a fahéjjal, mert őrülve ugyanúgy néznek ki, nátha okán meg szaglássza a fene (kinek hiányzik, hogy bele is tüsszentsek?), érdekes krumplis fogásra tehet szert, tényleg,a fahéjas hagymára csak az csipetnyi petrezselyem hiányzott, hogy ne csak úgy nézzen ki, mint a hányás, de egy idő után olyan illata (izé... szaga) is legyen. Az ízét meg tudja a fene, a hányást sem kóstoljuk meg utólag, ha már úgy jártunk.

Na, ehhez képest a sós keksz tejcsokival nem is gáz. Csak a  tudat...

2014. november 19., szerda

Nem bátor, csak vak

A honvédelmi miniszter, aki nyilván alapszinten sem tud latinul (pedig asszem jogász) Communitates Fortissimae címet adományozott néhány vasi falunak, köztük a felejthetetlen nevű Pornóapátinak, amivel azt akarta mondani, hogy ők (?) a leghűségesebb falvak. Csakhogy ugye a fortissima azt jelenti hogy legerősebb, a leghűségesebb pedig fidelissima, ezt egy fideszes izének (ilyen politikusnak látszódni akaró izének) legalább értenie kéne, vagy hozzá. Hamár.

De persze honnan is tudjon Hende minimál latinul, honnan is sejtené a felcsúti ramszesz, hogy milyen ma Európa etc. Bocs, ez megint politika, de kulturálisnak indult, én sem szólítok fel cunnilingvatióra senkit akit utálok, úgysem érti hogy az seggnyalás (vagy más külső nemi szerveké), bár lehet, hogy gyakorolja, de nem zargatom latinnal. Ha már kulturáltak vagyunk. Ha viszont kúltúráltak, akkor bármi lehet, még az is, hogy a fegyverünkhöz kapunk a kultúra szó hallatán, mint a dicső elődök,vagy legalább is azok, akiket a dicsőnek tekintett elődök dicsőnek tekintettek. (Mert félreértés ne essék, itt a nácikról van szó, akik számára nyilván a fortissima volt a fontosabb, aki az erő azé a dicsőség, ugyebár....)

És innentől megint nem politika, csak kultúra. Egy kormánynak legyenek normális emberei, akik normális döntéseket hoznak, normálisan indokolva, úgy,hogy nem alázzák meg azokat a közösségeket, melyeknek épp kedvezni akarnak. Mert aki azt is nevetségessé teszi, akit épp kitüntetni , az szimplán bunkó. Lásd a nevezett minisztert. Mert a viccbéli cigány lovával ellentétben ő nem bátor, hanem vak, úgy megy a falnak....

2014. november 18., kedd

És unom az internetet is

Az egészet, ahogy van, tokkal-vonóval. Mer' ugye mi van a hálóközi kommunikációs információs szupersztrádán? (Ezt de szerettem volna már leírni....) Hát kérem semmi, Áder János pucér fenekét tojással dobálják meg egy mangalicatelep borító-fotósorozatán, érdektelen majdnem-ismerősök rohadt unalmas cicafotókat nyomatnak a fácsén, valamint ismeretlen robotok pénisznövelőt és csodagombát akarnak eladni nekem, vírussal.

A baj az, hogy a hálón kívüli élet is szánalmas, tejbevonó-jellegű mikulásfigurákat akarnak rám sózni műanyag üveggömbök alatt, miközben a karácsonyi hangulat sikoltva menekül tőlem, legalább is egyelőre, mert ugye karácsonyig még túl sok műszak a gyárban, még túl meleg van a télikabáthoz, de legalább már kurva korán sötétedik, nem mintha ez nagy élmény lenne.

A karácsonyban amúgy is az a legjobb, hogy lehet várni, olyan ez mint a szilveszteri kabaré, vagyis a tavalyi mindig jobb volt, mert mikor bekövetkezik, mindennapi és szánalmas, mint igazából bármi közelről, ami távolról csillogó vagy annak reméljük. (Mint gyerekként bámulni a repülőket, sőt repülni is - igazi álomvilág, aztán felnőttként menni a fapadossal, egy bunkókkal teli zsúfolt gépen, a büdösben, de legalább kialvatlanul -és már csak azt várjuk, mikor találják fel végre a teleportot.)

Hát, a karácsony is ilyen, idén igyekszem majd a lehető legkisebb felhajtást csinálni, egyfelől nincs rá igény, másfelől most tényleg pihennék inkább, olvasás, bélyeggyűjtemény-rendezgetés, plusz az öreg kutya sétáltatása épp elég lesz, fiatal kutya mondjuk nincs is kéznél, szerencsére. Vagyis a karácsonyi szünetet úgy képzelem mostan magamnak el jól, mint a hétköznapokat, csak nem kell dolgozni, meg olvashatok sokat, meg mondjuk kamionozhatok szerte ejrópában, virtualice. (Téynleg, Virtu Alice létező személy, vagy csak valaki Csodaországból?)

És minimalizálom majd az internethasználatot, egyszerűen nem bírom már ezt a rettentő redundanciát, hogy közösségi oldal vagy hírportál, mindig egy gigantikus szemétkupacból kell kiguberálnom azt a pár morzsát, ami érdekelne. Az lesz majd az igazi pihenés. Ami persze nem jelenti azt, hogy magam ne tennék hozzá időnként eme kupachoz. De csak mert jól esik. Úgyhogy nemsoká írok valamit Iain M. Banks-ről, hátha nem érdekel senkit.

2014. november 12., szerda

Meguntam a politikát

Érdekes, ha az ember egy hétig külföldön van (és ott nem netezik), annyira kiesik a hazai közéltből, hogy utána már nem is érdekli. Én is így voltam vele, mondjuk Lutonban már rámentem a - korlátozott idejű - ingyen wifire, de ki sem használtam, nem érdekeltek kedvenc hírportáljaim sem.
És azóta is az a helyzet, hogy kábé félóra alatt végigpörgetek négyet-ötöt, de a hírfüggőség elmúlt, inkább letölthető hangos- meg e-könyvekre vadászok, meg nézegetek képeket régi buszokról, esetleg receptek. (De nem, a macskás videók meg a lobogó fülű, bociszemű kutyákat ábrázoló fotók sem érdekelnek továbbra sem, ilyeneket legfeljebb vásár- és ünnepnapokon vagyok hajlandó nézegetni, maximum tíz perc terjedelemben, nettó.)

De  szintén nem érdekel a kormány ostobasággal párosult aljassága, az ellenzék balfaszsága, sőt hetek óta rádiót sem hallgatok, már a fideszes harcinéniken sincs kedvem röhögni. Ez már nyilván kóros, de még egy vidaildikózásba csomagolt simicskázás norvégalapos kontextusának lázárjánosi értelmezése sem éri el az ingerküszöbömet, akkor se, ha napi két sajtótájékoztatót tartanak róla, pro és kontra.

Majd írok recepteket.... (Ja, meg január legvégén megyünk megint Londonba, az érdekes lesz.)

Persze ha holnap megint felböfögök valami politikai témát az nem az én hibám, azt a politikai osztály cseszi el. Ekkor hirtelen felindulásból bejelölöm ismerősnek Elsimon Lászlót az iwiwen! Valamint netadó!

2014. október 31., péntek

Repülarepüla

A repülés az most nem is volt olyan rossz, az elsőbbségi beszálással sokkal kisimultabban várja az ember az indulást, persze a hülye vizzer rányomtathatná végre azt a nyavajás ülésszámot a beszállókártyára, de nem, szeretik futtani az utasokat. Mi meg nem szeretünk futni inkább fizetünk. Amúgy visszafelé sem volt már busz  a terminál épületéig, most már ekkor is a szimpatikus, amerikai börtönfilmeket idéző rácsos folyosón kellett beslatyogni az útlevél-ellenőrzésig. Az utasok nyilván ezt is igen megkedvelték, különösen, hogy a biztonsági őrök nem verik meg az utasokat, legalább is egyelőre. Persze lehet, hogy legközelebb ezért is pótdíjat kell fizetni, mint a Macskafogóban, vagyis szolid felárért nem kapunk két hatalmas pofont és /vagy nem ugrálnak a rakodómunkások a csomagjainkon.

Ami viszont idegesítő volt, az a visszúton előtem ülő nőszemély, aki felszállás után jól hátradöntötte a székét. Az oké hogy ezt lehet, csak nem illik (köpködni is lehet, csak gusttustalan), a fapadosok ugyanis nem azért fapadosok, mert fa a pad (az ülés az bőrbevonatú, nyilván nem luxus miatt, csak könyebb takarítani), hanem, többek között, mert sok ülést zsúfolnak be, így minimális a lábtér. Egy hátradöntött ülés gyakorlatilag vákumcsomagolt felvágottat (na jó, a biztonsági övre tekintettel: kötözött sonkát) csinál egy magamfajta testalkatú állampolgárból. Úgyhogy lehet, mégis szerezni kellene abból a kis műanyag eszközből, amivel ki lehet ékelni az előtted lévő ülést, aztán ártatlan bociszemekkel nézni az egyre idegesebb tahót, aki szeretné szétpaszírozni a térdeidet, és nem érti, miért nem megy neki.

Valamint kiderült, hogy már egyáltalán nem éri meg a lutoni reptéren vásárolni. A boltok választéka egyre vacakabb, de legalább jól megemelték az árakat. A reptéri beszerzésnek eddig az volt az értelme, hogy addig sem kellett cipelni az ajándékba (főleg persze magamnak ajándékba, elvégre jóban vagyunk!) szánt biszbaszokat, plusz a a dutyfree-s szatyrot a léginénik sem tekintették extra kézipogyásznak. Eddig. De most már félpercenként hívják fel becses figyelmünket, hogy egy (one, ein, uno, jedan) kézipoggyászt vihetsz fel a fedélzetre, a duty freeben meg nincs is az tea, amit pont valakinek akartál hozni, ami meg van, az horror áron (tényleg ez jó név lenne: Horror Áron - tisztára, mint valami karhatalmista tömegoszlató), úgyhogy legközelébb a reptéren tényleg csak szendvicset meg üdítőt veszek. Az csak kicsivel drágább mint a városban, és ezért a különbségért nem éri meg majonézel összekenni a frissen beszerzett bélyegeimet.

2014. október 30., csütörtök

Lándön-vegyes

Na most, én kérem arra jutottam, hogy semmi kedvem bármiféle rendszerességgel írni az idei londoni kóválygásról (erre amúgy is ott a jobbik felem), úgyhogy csak címszavakban emékezem meg, ötletszerűen, de legalább az ábécé-sorrend, időrend vagy épp az elemi logika nagyívű mellőzésével. Tehát:

A kaják

A Pizza Expresst eddig is bírtuk, a kocsmai fish&chips eddig mindenhol jó választás volt (a nyolc harangról nevezett fulhami bejzliben is), tavaly óta meg van kedvenc török éttermünk is, ott idén megint hú de jót ettem.Meg végre a kedvenc indiai éttermünkben is, ami úgy volt kedvenc, hogy még sosem jártunk benne. Ám a többféle sabjival, rizzsel, lepényekkel és dhallal súlyosbított zöldség-curry meggyőzött, hogy tényleg ez a kedvenc indiai éttermem. Meg azt a némileg részeg/beszívott helyi menő csávót is, aki a kirakaton át lelkesedett kissé, a mondjuk tényleg látványos vacsoramenüm láttán.
Vagyis a helyzet az, hogy éttermeket már nem kell keresni arrafelé, megvannak a fix helyek, a többi negyvenkétezer ki nem próbált faloda meg hajtson a maradék turistákra, a Masalában amúgy is megígértem (az értékelő kérdőívükön) hogy legközlebb is náluk vacsorázunk, és egy úriember szava szent, de még az enyém is ér valamit.

Hírességek

Petra szúrta ki, hogy Catherine Tate épp kávét (vagy mit) vesz egy kávézóban/éttremben vagy hol, én meg a buszról kiszúrtam a zebránál álldogáló, amúgy elképesztően slampos (szerinte nyilván művészien laza) Stephen Fry-t. Plusz a lutoni reptéren valaki rámköszönt, hogy „Helló tanár úr!“, szóval lokális hírességnek én is jó voltam, ha csak egy pillanatra is.

A Mázlista

No, ez a Petra lészen. Mert ugye szerdán megyünk Brightonba, sétálunk jól a kötelező turista-célpont felé, ami a móló (ami egy víz fölé telepített vidámpark amúgy), és látjuk ezeket a viccesnek tételezett nyerőgépeket, némelyikből marék aprót lehet nyerni, némelyekből meg plüssállatokat halászni. Illetve lehetne, de nyilván arra megy ki a játék, hogy ne lehessen. Néztem is, ahogy egy párocska már utolsó fémpénzeit vadássza az összes lehetséges zsebéből, egy utolsó utáni utáni próbálkozásra, hátha lesz a csajnak cuki plüssállat, mikor szívem csücske odalép az általuk nyúzott géphez, és bedobja a szükséges 30 pennyt. Magamban kissé elnéző mosollyal néztem, végül is igazán apró a harminc pé, egy egészen kicsi csokit sem adnak érte, nem baj ha benyeli a markolós(mer ugye nem félkarú) rabló, sőt készítetem elő még harmincat, legyen még egy kísérlet, ha párom ettől szórakozik jól...
Ám ő elsőre, egy határozott mozdulattal kikapta a kinézett pandát, a párocska furán nézett, én meg vinnyogva röhögtem, hogy ilyen nincs is.
És másnap meg két ötfontost is talált, csak úgy, a járdán/lépcsőn... (Meg a panda után egy húszpennyst, amitől az extra nagyszemű manga-panda egyből csak tíz pébe fájt, ami nincs negyven forint sem aktuális árfolyamon.)

Who the fuck is Milly Johnson?

Ez tényleg kérdés. Kellett volna vennem ettől a nőszemélytől könyvet, de nem ment. Amit Erika felírt (kettőt, két popsláger címűt) nem leltem, pedig lelkiismeretesen bementem minden könyvesboltba, ami utamba került, de csak a teázó a sarkon címűt leltem, meg valamit, aminek nem emlékszem a címére, de benne volt hogy görl. Bíztam a Piccadiyn lévő megaméretű könyvesboltban, de ott a nevezett szerzőtől még mutatóban sem volt semmi, ám legalább vettem bíbíszís főzős újságot Marisnak, ha már ő is rendelt valamit. (Mondjuk én bírom a bíbíszít, de főzve nem biztos hogy tetszene, persze lehet, hogy az újságban mégsem a bíbíszít főzik, hanem ő (?) főz, de akkor meg minek az újság, nem lehetne rendelni inkább a kajából, feltéve hogy nem égette oda? A bíbíszí.)
Perta meg vett a interhálón dedikált könyvet, amit el sem olvas, mert angolul van, de legalább meg sem kapta, úgyhogy mehettünk reklamálni a helyi boltba, ha már arra járunk. Pontosabban én reklamáltam, mert családilag engem tartanak kommunikácóképesnek angolul, el is társalogtam az eladóval az időjárásról, tényleg igaz, ha a helyiek kínosnak érzik a csöndet, rutinból elkezdik szidni az időjárást, és máris van öt percnyi téma... (Én mondjuk közöltem, hogy épp nem esik, ergo jó idő van, különösen annak fényében, hogy mindeközben mi volt itthon.)

Brighton

Brighton remek hely, olyan mintha Pécsnek tényleg mediterrán hangulata lenne és valaki áttolná a délangol tengerpartra, majd meglocsolná jó sok esővel a tévétornyot meg belesöntené a tengerbe mólónak. Jut eszembe, a móló az tényleg jó arrafelé, klasszikus (avagy retro, esetleg vintage) vidámpark a viharos víz fölött, úgyhogy ha a legvalószínűbb forgatókönyv szerint összeszakad az ember alatt a régi hullámvasút, a szörnyethalás mellett a vízbe fulladás is reális opció lehet.
Ami meg nemvidámpark a mólón az játékterem, plüssállathalászattal és aprópénz-izélő automatákkal. Az utóbbi azt elenti, hogy sok apró megy egyelőre-hátra mozgó tálcán, a hülyék meg próbálják leverni újabb aprókkal, nyilván mindenki látott már ilyet, de remélem más sem tudja a nevét. Ja, meg volt pachinko is, mondjuk egy-kettő csak, de annak legalább tudom a nevét, de cserébe nem tudom mit csinál a mivel, mert nekem csak annyi van meg belőle, hogy egy Pogues szám címe valamint egy játék, amit már láttam távolról, a tévében. (Utánanézni meg szokás szerint lusta vagyok.)
Ráadásul Brightonban több napra való látnivaló van egy kényelmesen körbesétálható környéken, mint a helyi múzeum, a Rojál Pavilon (szerencsére rojálbébi nélkül), az egyfontos bolt, a kilencvenkilenc pennys bolt, vagy épp a méltán népszerű kilencvennyolcpennys bolt.
Meg vannak bélyegboltok is, legalább kettő, ami pont kettővel több, mint itthon.
A mólóra visszatérve: az meg angolul ugye pier, az meg mejdnem Pierre, ami legalább is gyanús, mert...

 A franciák

Idén valahogy mindenhol franciául beszéltek körülöttünk, a buszon, a boltban a reptéri vécé szomszéd fülkéjében, sőt az olaszul vagy spanyolul beszélőkről is gyakran derüt ki, hogy igazából franciák, csak elsőre hallottam félre. Ha viszont önmagában Londonban ilyen nagy a francia-koncentráció mi lehet a helyzet az egész Egybesült Kirájságban? Avagy: tessék mondani, maradt valaki Franciaországban is? Csak hogy vigyázzon  a házra, meg locsolja a fokhagymát. Borral.

Bélyegek

London mellett Brightonba is találtnk ugye bélyegoltok(at), úgyhogy komoly mennyiséggel értem haza, még bele sem dolgoztam az egészet a gyűjteméybe, pedig ma direkt korábban keltem. Van az egésznek egy ilyen svéd gyerekvers hangulata, hogy apám hozott egy kiló bélyeget és azóta nem is gyűjtöm már, blabla, de az az igazság, én bírom a kilóra vett bélyeget is. Napokig lehet válogatni, be lehet mindent teríteni még töredékes sorozatokkal, és hetekkel később is bélyegek kerülnek elő a legváratlanabb helyekről, mint a hűtő teteje vagy a buszbérletem.
És igen jól mutatnak a polcon a nagyalakú albumok, mondjuk kellet is nekik külön polcot venni. (Ez az, amikor a bélyeggyűjtés egy szint után a Praktikerben folytatódik.) Az aktuális album, jelenleg a 10-es számú, pedig ugye még nincs tele, ezért az aktuális, így aztán kell beszerezni sok bélget, hogy megteljen. Pontosan persze nem kiszámítható, mikor lesz tele, így aztán kell az új album a kimaradó daraboknak et cetera...

Boltok

Én egy átlagos hónapban összesen annyit nem tartózkodom különböző üzletekben, mint ilyenkor pár nap alatt, könyves-, teás- ajándék- és bélygboltok eőételként, de a főfogás a Tesco - Sainsbury«s -M&S Bermuda-háromszöge, ahol összesen órákra el lehet veszni, íránytű nélkül, de legalább több évi hideg élelemmel.
Mert a szendvicseknél ellenőrizni kell, hogy nincs-e benne majonéz (illetve, hogy van-e benne elég), van-e bizonyos típusú tea (nincs, nem volt, nem lesz, nem van), ráilleik-e egy homályos leírás valamelyik teára, van-e karamellás nápolyi (nincs, miért is lenne, ha mi keressük) valamint milyen poharas tészta van (ugyanolyan, mint mindig).
Plusz van még a drogéria (nem ám úgy általában, hanem konkrétan Boots, ami evidens, mert gyakorlatilag minden sarkon van egy belőlük), a Birodalmi Bőr fedőnevű szappan elsődleges forrása, egyúttal másodagos szendvicsbeszerzési-pont, és a világ legdrágább csapvizeinek lelőhelye. (Tényleg, az ember csak utólag csap a homlokára, hogy másfél font az mégis közel hatszáz forint, ami kissé erős fél liter buborékmentes nem ásványvízért, ami viszont legalább hűtött, kell is az az októberi végi őszben. Viszont a flakonját ezek után ki sem dobom, elvégre csapvízzel én is meg tudom tölteni a hotelben, a kupakja meg este jó káddugónak, amitől még ennyi év után is irózni látszik a hotel személyzete. Persze lehet hogy raknak ők dugót a fürdőszobába, csak mindig pont az előttünk lévő vendég lopja el, mert ilyet nem kapni otthon, Franciaországban...)

Porcelánok, üvegek, stukkók

Nos, korábban már az Apsley House sem volt semmi, vagy a parlementi termek csicsája, de idén is sikerült beleszaladni néhány főúri lakba itt-ott, elsőként mindjárt a Wallace Collection címűbe, ami után konkrétan mérgezést kaptam az aranyozott barokk kandallópárkányoktól, a francia porcelánoktól meg a németalföldi csendéletektől. (A kristálycsillároktól nem, azokat még mindig bírom, nagy, fejjel lefelé fellőgatott üveg karácsonyfák, csak ne vigyék túlzásba az aranyozást a fémrészeken.)
Hirtelen elbizonytalanodtam, hol is láttam az a rengeteg csendéletet, melyeken kivétel nélkül lábuknál fogva fellógatott döglött nyulak voltak, vigyorgó kutyákkal és opcionális, ám feltétlenül döglött fácánokkal. Esetleg egy kis tök gyümölcsel az állatok mellé, aranyozott keretben, kevéssé ismert flamand mesterektől.
És ha mindez nem lenne elég, egy csomó mindent meg lehetett vásárolni a múzeumi ajándékboltokban, fröccsöntött-kicsinyített formában, jellemzően mágnessel a hátukon, hogy le ne essen a hűtőajtóról. Amúgy festmények melett lehetne mást is hűtőmágnesként újrafogalmazni,aranyozott barokk kandallópárkányokat például, hisz milyen ironikusan poszt-posztmodern gesztus lenne egy kandallópárkány a hűtőn.

Hát, egyelőre ennyi, ha eszembe jut valami, még úgyis megírom, és ezt mindenki nyugodtan veheti fenyegetésnek.

2014. október 26., vasárnap

Szólásszabadság-adó?

No, megjöttem Lándönből, és látom, hogy internetadót akarnak a seggfejek, akik pár éve még az istenadta népet védték volna a szabadság ilyenforma korlátozása ellen, most meg bevezeteik. Hiába no, a felcsúti ramszesz, mint már bevallotta, nem a diktatúrát utálta, csak azt, hogy nem ő a diktátor. Márpedig ha az akar lenni, a minimum, hogy a lehető legnagyobb mértékben korlátozni kell az államfüggetlen kommunikációt. Ceterum censeo: Rohadjon meg Orbán Viktor, lehetőleg máma még! (Inkuzíve Putyin elvtárs; én tényleg egy skandináv típusú demokráciában szeretnék élni, brit díszlettekel ha lehet.) Rovásírjon aki akar, de nekem ne legyen kötelező, junó, boldogasszonyanyámozzon aki akar, ha engem hagynak harekisnázni. Virágozzunk mind sokfelé, mint lándönben szoktak, amiről már épp írok, coming soon...

2014. október 17., péntek

Elmúlt negyven év

Nem meglepetés e költemény. Aszongya a főpárti főminiszter az ő tokája fölött a szájával neki, hogy a cél a teljes foglalkoztatottság, meg célozgat rá, hogy ezentúl egyáltalán nem lesz segély, ha nem találsz munkát megdöglesz, vagy mész közmunkára, ha nem jut közmunka megint csak megdöglesz.

Ez a „segély helyett munkát“ populista lózung persze úgy baromság, ahogy van. Mert:

- A munanélküli ellátás nem segély a hatalom kegyelméből, hanem társadalombiztosítási elem. Amikor ugyanis az ember dolgozik, a fizetése egy részét épp ilyen célra szedi el az állam, nem véletlen, hogy ha valakinek még sohasem volt munkahelye nem is jár neki ilyen címen pénz. Vagyi, munkanélküliként épp azért jára támogatás, mert korábban mi is befizettünk abba a kasszába, amiből az akkori munkanéklülieket támogatták.

- A közmunka nem munka, hanem modern röghöz kötés, kvázi-rabszolgaság. Mert kötelező elfogadni, akár van köze hozzá az mbernek, akár nem, ráadásul a helyi kiskirályok amolyan kegyként osztogatják, illetve népnevelő/fegyelmező eszköznek tekintik. (Jellemző, hogy nem is a szociális kormányzathoz tartozik, hanem a belügyhöz, a rendőrminiztériumhoz.) Plusz egy napi nyolc, heti negyvenórás munkáért járna (a létminimumot amúgy el sem érő) minimálbér, de a közmunáért ezt sem adják meg. A közmunka ráadásul sokszor értelmetlen, és jóval drágább, mintha a bérét odaadnák segélyként - milliárdok mennek el arra, hogy fásult emberek úgy tegynek, minta csikkeket söpörnének össze a buszmegállókban, vagy leszedjék a meggyet a jegyző kertjében.)

- Teljes foglalkozatotság márpedig nincs. Nem volt, nem lesz, nem van. Olyan ugyanis elméletileg sem fordul elő, hogy adott pillanatban, adott területen pontosan fedje egymást a munkaerő-kereslet és kínálat, hogy mindenki aki épp keres, találjon valamit, ami megfelel, mindkét félnek. A gyakorlatban a teljes foglalkoztatottság mondjuk 2-3%-os munkanélküliséget jelent, ennyi puffer mindig van a rendszerben, és ekkora aktuális munkanélküliség bőven finanszírozható, menedzselhető is.

- Teljes foglalkoztatottságot utoljára a Kádár-rendszer tűzött ki célul, eredménye pedig a kapunk belüli munkanélküliség lett. Azaz mindeniknek volt állása, de nem mindenkinek volt munkája, asok zabhegyezőtől meg döglődött ia az egész állami ipar, kereskedelem, közigazgatás meg minden.

De hát mai uraink, ezek a piros-fehér-zölddel pántlikázott neobolsevikok valószínűleg épp oda, a Kádár-rendszerbe vágnak vissza, ők akkor volt gyerekek meg ifjak, érthető hát a nosztalgia, plusz az a rendszer is kényelmes állóvíz volt, igazából leválthatatlannak látszott. És fontos hangsúlyozni, hogy csak látszott. A főpárti főorbán is észre fogja majd venni, hog elmúltak a hetvenes évek és nem jönnek újra el, de addig hallgathatjuk ostoba mantráit, háttérben pártunk und kormányunk félrészeg zümmögőkórusával. Csak épp minél tovább dünnyögik maguk elé a kisdobosok/uttörők/orbánisták hat-tizenkét pontját (rezsicsökkentés, szabdságharc, keleti nyitás, teljes foglalkoztatotság etc. - fú, már én is de unom), annál durvább lesz a másnap.

A főorbánnak meg szólhatna valaki, hogy nem negyven évvel ezelőtt vagunk, ő sem tizenegy éves rövidnadrágos hülegyerek, szóval tessék már nomálisan kormányozni, a pálinkaszagú böfögések helyett.

A zebránál tolakodó néni

Hát, ez igazán új jelenség. Eddig ugye volt a néni, aki eléd áll a postán, mert nyugdíjas és siet, és egyébként is csak tizenöt csekk van nála, meg a lottóját adná fel, plusz a visszajáróért kér kaparós sorsjegyet, nem fáraósat hanem dinnyéset, komolyan olyan mintha LSD-bélyeget akarna, és lenne saját kódnyelve a pult mögötti dealerével.
Meg van a néni, aki eléd áll a buszmegállóban, először kicsit inog a padka szélén, aztán letámasztja a gurulós szatyrát a lábadra, és feszülten figyel, hogy biztosan ő szálhasson fel elsőnek a buszra, ami onnan indul, csuklós, és kábé hatan várunk rá a megállóban. Ennek gyakori alváltozata, hogy beáll a busz, a néninek gyanús, hogy nem is erre várt, ezért (miután a gurulós szatyorral gondosan eltorlszolja az ajtót) kedélyesen kiabálni kezd a sofőrrel, hogy ez a busz megáll-e a Lótetű köznél, illetve ha nem, akkor melyik igen. És az honnan indul? És az a másik megáll-e ottan, illetve messze van még onnan a Lidli, vagy az Aldi vagy a melyik van közelebb?

De ma találkoztam az abszolút nénivel ha lehet ilyet mondani, aki a címben jelzett módon tolakodott előre a zebránál! Mert neki fontos, hogy ha zöld lesz, ő lépjen le elsőnek, ez nyilván valami háziverseny lehet a szomszéd Arankával(akinek már húsz éve gyakorlatilag a „szomszéd“ a vezetékneve, előtte Konyhás Arankának hívták, mert főzőnéni volt a Gríz és Pelenka Művek üzemi étkezdéjében), hét végén összesítik, ki volt többször első a zöldnél, főútvonal duplán számít!

Esetleg siet. Esemest kapott, hogy a teszkóban most tolja ki a szakember a friss kenyeret, még meleg, a Fülzsír utcaiak meg már lesben állnak a halaspult mögött, nyilván eistandra készülnek, de ezt ő, a Vakondturha 23/b nótafája és önkéntes szomszédfigyelője ugye nem hagyhatja. A teszkó az ő területükhöz tartozik, a Fülzsír utcaiak járjanak csak a CBA-ba, az az ő oldalukon van. Durva, mikor a bandaháború elszabadul, jobb időben ott lenni, és megmutatni, ki a keményebb.

Az is lehet persze, hogy egyszerűen csak buszmegállónak nézte a zebrát, bár ehhez túl céltudatosan robogott tova, miután határozottan félrelökött két babakocsis anyukát, meg a postást. De elképzelhető, hogy egyszerűen csak haza akart érni a postás előtt, és az ilyen versenyben fontos a jó rajt.

2014. október 14., kedd

Királyság

Már jó sok éve volt, mikor röhögtem a „bulizz saját mobilon“ felütésű reklámon, ahol a telefon nem kommunikációs eszköz, hanem életstílus, laza fiatalos partyarcok fitalosan trendien fiatalos divatkiegészítője és státuszjelzője volt. Ami eleve egy baromság, hisz a szalagos magnó vagy a wurlitzer sem attól lett szimbólum, hogy egy viszonylag új technikai eszköznek számított, hanem attól a tartalomtól, melyet közvetített. Ha például a nagyi Polkás Dzsoni Csak polkázz! című felvételét nyúzta rajta naphosszat, akkor már hatvankettőben, New Jersey-ben sem volt menő. Pláne nem király, az ugye Elvisz volt, a Prézli.

A buta, maj egyre okosabb telefonok sem menők, részei a mindennapoknak, ahogy a kanál is, arra mondjuk nem csodálkozunk rá naponta, hogy hú de kúl, de ez csak azért van mert kicsit régebben találták fel, mint az érintőképernyőt. A tévét meg jóval későb a kanálnál, nem is akkora szám, nem lehet felvágni vele, hogy „nekünk van ám otthon tévénk, bebebeeee...“ Amúgy lassan már valami bazinagy plazmasárkánnyal sem lehet.

Ugyanakkor a tévét és a telefont is el kell adni valahogy, és ennek két módja van: egyfelől csicsás szarokat gyártanak, amik másfél év után tönkremennek, és vehetsz újat, másfelől az újban mindig van valami új, többnyire tökéletesen felsleges funkció, ergo menőbb. (Az új funkció amúgy a régiben is lehett volna, csak nem tették bele, mert jövőre is el kell adni valakinek az új bizbaszt.)

És persze itt a régi jó trükk, nem árut kell eladni, hanem életérzést, ez a kokakóla óta mindeniknek alaprecept. Így aztán lehet nyomni, hogy mekkora „királyság“, ha tudod hol buliznak épp a haverok. Mert ugye ezt tudnod kell feltétlenül,  ha már a haverjaid, bár kérdés, hogy akkor miért nélküled buliznak, illetve ha már igen, miért nem tudod eleve? De ez ugye csak hülye okoskodás, nem laza jófejség, a lényeg az, hogy szabadnak érezd magad attól, hogy állandóan tudatd mi van veled, hol vagy, pedig gyerekkorodban valószínűleg épp azt utáltad a legjobban, amikor az őseid  indenáron tudni akarták, hol vagy, kivel vagy és mit csinálsz éppen? Akkor ez ketrecnek tűnt, ma meg a többség vígan besétál, és királyságának teljes tudatában magára zárja a rácsot. Aztán meg pszichiátriai ellátásra szorul, ha otthon hagyja a mobilját, vagy egész délelőtt nem jön be a fészbuk. (Én meg simán itthon hagyom a szigorúan buta telefonom, és csak este tűnik fel, ha telefonálni akarok.)

De tényleg, milyen az a reklámban megidézett „totális királyság“? Abszolút monarchia? (Isten óvja a királynőt és az ő fasiszta rezsimjét!) Proletárdiktatúra? Vagy a Nemzeti Együttműködés Rendszere? Ennyire egy mobilcégnek sem kell nyalnia a hatalomnak, legalább is máma még...

Egészen ség az ügy

Szokás sokat és hangosan panaszkodni az egészségügyre, nyilván joggal, mert makroszinten minden mutató azt támasztja alá, hogy nagy a gebasz, de mikroszinten mintha működne a rendszer. Mondom én, a nagyon-nagyon korlátozott tapasztalataim alapján.

Mert az elmúlt hetekben (igazából lassan hónapokban) többször voltam nagyszüleimmel a kórházban, és meglepően flottul ment minden. (Ja igen, ez itt kisvárosban csak "a" kórház", nem kell hozzátenni, hogy Kaposi Szarkóma Mór, még jó, hisz milyen hülyén hangzik a városunk neves szülöttéről elnevezett szar kóma.) Nem halt be az informatikai rendszerük, készségesek voltak az adminisztrátorok meg az ápolók, jófejek az orvosok, semmi stresszelés meg ingerült odamondogatás, sőt, az embereket kifejezetten emberként kezelték, nem pedig tárgyként/ügyfélkódként/esetszámként.

És ez lenne a normális persze, hogy az orvos az emberrel is foglalkozon, ne csak a fülzsírjával vagy a szaruhártyájával, hisz minden szaruhártya mögött egy személyiség van, sőt a szem a lélek tükre, a tükör által meg ugye homályosan... na jó, abbahagyom, mielőtt rám szakad a közhelyplafon. Szóval a sok politikusi szólam meg a munkáslevelezők sirámaival ellentétben az egészségügyet valószínűleg nem megmenteni kell, csak hagyni normálisan működni. Ahogy nézem itt nálunk az infrastruktúra már nagyjából rendben van, még személyzet is akad, de ezt a maradékot már nem kellene elüldözni.

Erről jut eszembe, Moldova írt valami ilyesmit anno, hogy a hetvenes évekre a vasútnál csak a hülyék és a mániákusok maradtak. Elmondása szerint ez a kitétel a vasutasokat nem nagyon zavarta, legfeljebb megkérdezték egymástól, hogy te melyik vagy? És ez az a helyzet, ami semmilyen szervezetnek nem tesz jót, kórházi vonaton vonalon is itt kellene változtatni, mert személyes lelkesedésre nem lehet hosszú távon alapozni Ettől még kelemes csalódásban volt részem, bár lehet hogy a helyi szemészet/kardiológia csak hűs oázis a reménytelenség forró sivatagában... (Esküszöm, még egy ilyen mondat és felíratok magamnak valami fogalmazásgátlót, közhely és giccs ellen. Ha már egészségügy...)

2014. október 13., hétfő

Indián nyár

Az azért elég abszurd, hogy október közepén (jó, majdnem közepén) kellemesen enyhe nyári idő van. Mármint nyárinak enyhe, július-augusztusban épp ilyet szeretnék, de októberben nekem legyen csak tizenöt fok, félig felhős-félig napos idő, meg kora reggel könnyű köd lebegjen az őszi avar felett. Amely avar, nem mellesleg, költőien aranylik valamint színekben játszik, meg amit még az ilyesmi csinálni szok.

Mert ilyekor lehet viselni kényelmes pulóvereket, a nélkül, hogy a hátamon csorogna a víz, lehet inni fura izű teákat, meg kritikusan méregetni a sütőtököket a zöldségesnél, mert sült tököt csak tökéletes darabokból érdemes készíteni, a sütőben megsütve őket, mert igazából ettől lesz a sütőből sült, hogy sütjük. Gondolom így már világos.

Meg ilyenkor lehet menni Londonba. Idén tényleg nem tudom melyikünk van jobban besózva, én általában az indulás előttig flegma vagyok, aztán meg nincs kedvem idegen ágyban aludni, de idén valahogy mennék már, igazából hetek óta. Valószínűleg annyira egyhangú az életem az utóbbi időben, hogy igazán rám fér már valami környzetváltozás, lehetőleg egy másik időzónában. Emberszagot akarok a londoni metrón, öltönyös indiaiakat akarok látni a vonaton, ahogy papírpoharas kávéval nyomkodják a Blackberryt, labdakergető labradorokat akarok látni reggel a Hyde parkban, szusit akarok vacsorázni a hotelszobában, meg currys tésztát,  (meg falafelt, cheescake-et, tojásos szendvicset, jamaicai gyöbéres üdítőt, cidert, kínai rizssütit, meg félliteres tescós tejet, aminek a kupakja jó lesz majd káddugónak is... - jó, mondjuk ezeket nem egyszerre.)

De egy hét múlva már még mindig itthon leszek, viszont a nagy gurulós bőrönd mellett aggódom, hogy mit felejtettem ki, valamint hogy, jesszus, de tele van ez már megint, hogy fér majd bele a sok cucc visszafelé? Remélhetőleg addigra már sem itt, sem ott nem lesz melegebb tizenöt foknál (celsiusban, a ennyi faranheit már igen kellemetlen lenne, kelvin-fok esetén meg várhatnánk míg a jövő orvostudománya rájön, hogy lehet kiolvasztani és feléleszteni a fagyasztott embereket, és megelőzni a fogkövet), nem kell majd a bőröndbe csomagolni a pulcsit és/vagy a dzsekit, főleg visszafelé fontos, hogy magunkon vigyük, mert kell a hely a teásdobozoknak, a karamellás nápolyinak, meg a toronyórának, lánccal of course. Én mondjuk szokás szerint bélyegeket veszek majd, az meg jól elfér a kézipoggyászban is, a beszállókártyák mellett. (Mely utóbbiak egyébként tényleg beszállnak, csak nem maguktól, vinni kell őket, ami a nevük alapján azért csalódás.)

Egyszóval jó lehet még ez az október, csak az időjárás meg Indra elvtárs odafenn nézzen már rá végre a naptárra, és viselkedjen az évszaknak megfelelően. (Az amúgy igen vicces, hogy a legtöbb ember egyébként a naptár és nem az időjárás szerint öltözködik, ennyi kabátot meg sálat a járókelőkön én huszonöt fokban még nem láttam. Nyilván amolyan polgári engedetlenség keretében, öntudatosan kiállnak a globális felmelegedés ellen. Vagy mellet, amnnyiben szeretik, ha melegük van.)