Rúzs Van

Jó persze, igazából Zsivány Egyes lesz magyarul, ez jól láthatóan ilyen betyáros virtus, mert ugye lehetett volna Vörös Egyes is, és akkor nem rögtön arra asszociál az ember, hogy valami műcsikós egyedül virtuskodik egy ló hátán, valahol a Hortobágyon, a háttérben NSZK-turisták enerváltan fotóznak.

Mert érkezik az idei sztárvórz film, decemberben persze, ez valamilyen hálivúdi mánia, hogy csak az a a film, amit a karácsonyfa alá mutatnak be, pedig addigra már a délblú védéréj formátumnak kellene kijönnie, hogy legyen mit a szarvasos pulcsi mellé tenni. De mindegy, a sztárvórz az olyan, mint az indiaiaknak az elefánt, hogy még döglötten is értékes, erről a frencsájzról is le lehet nyúzni még pár bőrt, a kicsontozásról már nem is beszélve. Mondjuk a beleket és azok tartalmát megtarthatná  magának a Disney, de ahogy tapasztaltam, azokból lesznek a könyvek, névtelen szerzők ócska ponyvái, ahol három bekezdésben intézhető a fő konfliktus, a jellemábrázolás  meg általában annyi, hogy hősünk maga és kék szemű. De nagy betűvel és széles margókkal, valamint gagyi rajzokkal már majdnem könyvszerű külsőt izzadnak össze nekik.

Viszont ha beleteszik az elvárható kreatívipari szakmunkát, a sztárvórz még mindig szórakoztató bír lenni, nekünk ez mese, nem a béna Hófehérke, hisz Darth Vader ezerszer menőbb mint valami röhejes gonosz mostoha (akin még az sem segítene ha Darth Mostoha lenne, piros lézerkarddal). A sztárvórz az nem sci-fi, csak egy vékonyka lovagregény menő űrhajókkal (amik annyira a menők, hogy a légüres térben is sivítva hasítanak, de hát mit várjunk egy olyan mesebeli légüres tértől, ahol látszik ahogy megy a lézersugár), papírmasé hősökkel, és fura rohamosztagosokkal, akik műanyag páncélt viselnek de minek, egyetlen látható lézersugár-darabka kinyírja őket azonnal, de a korhatáros besorolásra tekintettel vértelenül. Végső soron ez is tipikus:  a gonosznak és a lemészárolható tölteléknek nincs arca, nincs mit sajnálni rajtuk.

Na ilyen töltelékkból lesz sok a Rúzs Van-ban, ez már az előzetes előzeteséből látszik, meg az is, hogy milyen menő helyszíneken forgatták. A Halálcsillag (vagy valami másik birodalmi bázis) belseje például igen ismerős volt nekem, és állóképen nézve kiderült, hogy ez egy londoni metróállomás. A peront a sínek felé határoló üvegfal ajtókkal egyértelműen a Jubilee line egy megállójára utal, én a Canary Wharf-ra tippeltem (tekintettel az elmaszkírozott de felismerhető, egymás mögötti mozgólépcsőkre), és bejött.

Ez itt a filmből:

 Ez meg a valóságból:

És persze az is jól látszik, ahogy az állomás tábláját, meg a körülötte lévő ülőhelyeket birodalmi szürkére csomagolták:

Fiction:

Fact:

A Canary Wharf egyébként is jelentős helyszín, a Doctor Who-ban itt vívják meg a Dalekek és a Cyberman-ek a végső nagy csatát,amit csak a „Canary Wharf Csatája”-ként emlegetnek, még a Négycsöcsű Büfé és Falatozóban is, meg a hajnali 23-as buszon.

De most rúzs van, illetve jön majd decemberben. Majd a nagy sikerre való tekintettel nem szóló film lesz ez sem, hanem elkészítik a folytatásait: Sok Rúzs Van; Még Több Rúzs Van; A Rúzs Mindig Drága. Persze ezek angolul majd úgy hangzanak, hogy Rouge Two (Three, Four etc.), vagy hogy még jobb legyen: Rouge Strikes Back; Return of the Rouge esetleg Rouge Reloaded.

Hájper

Egy ideje már egyre több helyen jön szembe a Hypeloop, persze csak elméletben, a gyakorlatban még nem létezik ez az utasokat csőposta módjára továbbító szuperexpressz, de már tervezik, hogy egy Pozsony-Bécs-Budapest vonalat építenének. Ami persze jól hangzik (Pestről 15 perc alatt lehetne Bécsbe érni), de szerintem nagyjából kizárt, hogy egy ilyesmi létrejöjjön felénk.

Mert ugye mi dolgunk lenne Bécsben, ami ennyire sürgős, hogy fizetnénk érte nyilván egy vagyont? (Ha már arra mennénk drágán, a szárnyashajó sokkal jobban hangzik.) De egy ilyen egyszerűen praktikus problémán túl: mit ér az, ha Pestről 15-20 perc az út, de Pestre érni eleve három óra, átszállással, aztán jó kis BKV, némi várakozás, és mondjuk őt óra gyűrődés után már csak azt a  kicsit kell kibírni. Szóval találják fel inkább a Star Trek-féle teleportot, építsenek ki országos hálózatot feltöltőkártya-rendszerrel, az majd jó lesz. De ha csak a Hájperlúpra futja, akkor előbb csináljanak rendes intercityket Kaposvár és Bp. között, ott meg újítsák fel a hármas metrót rendesen, és könyörgöm, csinálják már meg a ferihegyi gyorsforgalmit.

De persze ez csak fantáziálás, nem lesz Hájperlúp, esetleg elmennek odáig, amíg még sokat lehet lopni érdemi munka nélkül, mondjuk száz milláért lefordítanak egy tatár nyelvű tanulmányt sajátként, meg vesznek fel bazi nagy kölcsönt a Kínaiaktól az építkezésre, és a végén már megint egy fideszesnek lesz új kastélya belőle. Hisz nálunk Hájperakármi csak akkor épülhetne, ha ott a Mészárosészárosésmészáros Káefté a fő beszállító és az Agyar Időkben mennek a lelkesítő kormányhirdetések, a szíjjártópéteri értelemben vett rogánantaloknak pedig kósalajos vesz jegyet a Beatles londoni koncertjére 1966-ba. Hisz egy csővasút olyan durván drága, hogy abból ma még elképzelhetetlen összeget lehet ellopni. Tisztára mint Rejtőnél A három testőr Afrikában részeges forgalmistája, aki nehezményezi, hogy nem helyezték át a Kongó-vasút építéséhez, mondván, hogy van ott már így is épp elég lopás. Pedig szerinte egy Kongó-vasút építésénél nem lehet eleget lopni.

Az amúgy világos, kiket is szimbolizálhat ma a részeges forgalmista, de ki lehet a mai kormányzatban a Nagy Levin? Talán senki, mert ilyen ősszintén mániákus  alak talán nincs is. De Troppauer Hümér már foglalt, az maga elsimon lászló (most épp nem tudom milyen pozícióban), aki most épp a koronát akarja elsimonni a várba, ha már a főnök is oda tart a parlamentből, és nyilván nagyon a szívéhez nőtt a történelmi ékszer. És ez megint egy érv bármilyen futurisztikus fejlődés ellen, majd valahol lesz Hájperlúp, nekünk meg lesz szép horthysta korányzati várunk, koronával, operettország reloaded. Nekik. Nekünk meg rogyásig járom.

Darth Führer

Május elseje egészen felháborító módon május elsejére esik, akarom mondani vasárnapra, vagyis nem lesz belőle hosszú hétvége, pedig. Ha már ugye a munka ünnepe, akkor a minimum, hogy munkanapon kell ünnepelni, vasárnap a pihenés ünnepe van, ráadásul hetente, nem szép egy május elsejétől, hogy rátelepszik. A munka ünnepe legyen tehát a május elsejét követő első hétfő, kivéve ha az húsvét, mert akkor  legyen a péntek.

Hisz az ünnepnapok legfőbb, és ez esetben gyakorlatilag egyetlen értelme, hogy olyankor nem kell dolgozni, nem kell a munkahelyünkön tartózkodni, és nem kell azt hallgatni, ahogy középkorú nők megbeszélik, hol olcsóbb a kínai edzőcipő. E helyett lehet bélyegeket válogatni,  főzni valami csípőset, összeesküvés elméleteket olvasgatni vagy nagyívű szöveget írni arról, mi a zeitgeist gestaltja, illetve van-e neki olyan. Ha már a kínai edzőcipők ár-összehasonlítása nem érdekel.

A legjobbak persze a csípős bélyegekről szóló összeesküvés-elméletek, bár olyannal még nam találkoztam. Ma viszont valami podcastot hallgattam (most tényleg nincs meg a link), ahol már megint azon rágódtak, hogy nem is járt ember a Holdon, az egészet Stanley Kubrick forgatta az amerikai kormány megbízásából. Pedig ez egy marhaság.

Tény, hogy jártak emberek a holdon, Kubricknak csak azért kellett egy stúdióban leforgatnia újra az egészet, mer az eredeti felvételeken látszik egy horogkeresztes épület is. Hisz, mint az Iron Sky című dokumentumfilmből tudjuk, a Hold lakott, nácik élnek ott, meg is lepődtek az Apollo-11 űrhajósai, amikor rájöttek, hogy a Negyedik Birodalomban landoltak.

Még szerencse, hogy a holdbéli nácik már annyira alkalmazkodtak az egyhatod gravitációhoz, hogy úgysem tudnák lerohanni a Földet, de a saját területüket azért meg tudják védeni, ezért nem járt több mint negyven éve egy expedíció sem arra. A náciknak ugyanis ufó-technológiájuk van, a Hold sötét oldalán építenek nekik csillagrombolót a kis szürke idegenek. És az ő sötét szövetségük a fő oka minden gondunknak, miattuk árulnak a sarki boltban romlott tejet, és miattuk nem járnak a magyarok eleget focimeccsre.

Ez pont olyan tudományos tény, mint az, hogy az üres sörösüvegek nézegetése agyrákot okoz, vagy hogy a macskák megérzik a fizetésnapot, és egész este viszkaszért üldöznek. Meg hogy a szentkorona a Nemzeti Bank szívcsakrája, ezért a Várba kell költöztetni, ahonnan jobban ellát a szíriuszig, ahonnan a hunszittya déenes a piramisok felé csavarodik a kelta újévkor néha. Lényeg, hogy az embernek legyen egy világos és koherens világképe.

És lásson át a gaz összeesküvéseken, hisz attól, hogy valaki paranoid, még lehet hogy tényleg üldözik. És az űrnácik direkt vasárnapra teszik május elsejét, hogy aztán kacaghassanak rajtunk, sátánian, naná.

Nép, savazás

Kissé bajban van a fideszkádéenpé ezekkel a népszavazásokkal. Egyfelől a kommenisták mégis gyűjthetik az aláírásokat, egy olyan népszavazásért, ahol végre lenne esélye a sikernek, közben meg pártunk és kormányunk nem nagyon pattoghat már a Nagy Kvótaellenes (Migráncsok Haza!) Népszavazáson, melyet saját kérésére maga kezdeményezett, egy derűs, napfényes rendkívüli sajtótájékoztató keretében. Mert az a rohadt EU már megint keresztbe tett a szabadságharcosoknak, mikor megállapodott arról, hogy nem is lesz kvóta. Pedig ez a kvóta igen jól hangzott, olyan idegen szó, ha nagyon akarjuk lehet kicsit zsidós is, jól lehetett hergelni vele a törzsökös pörköltbajszúakat, meg  a sámándoboló tarsolylemezeseket. Erre a hülye brüsszel (vagy ki) lefújja az egészet. Halvány reménysugár a fideszkádéenpé  rezsiharcosainak, hogy hátha mégis lesz valami hasonló, kósa elvtárs például már gyakorolja az állandó éberséget. Elég ha a Junkers nevű ellenséges áskálódó másnaposabban kel a szokásosnál, és a kósa elvtárs már nyújtja is be egyéni indítványát a terrorizmus valamint a lábszag elleni rendkívüli intézkedésekről valamint a miniszterelnök csalhatatlanságáról, salátatörvény-javaslatként. Ezzel együtt a nagy kormány-szimpátiatüntetés (régi nevén: népszavazás) szénája épp nem áll jól, a végén még be kell vetni a békemenetet, egy bayerzsolt tokájától már csak megretten az unió.

Pedig már országszerte nagy volt az izgalom, egykori kohászok reggelente remegő kézzel nyúltak a felesért, hogy mikor mehetnek már a terroristák ellen népszavazni, erről folyt a szó iskolákban, templomokban és a kötött pályás közlekedés járművein, mindenki a Nagy Szavazást várta, most meg lehet, hogy nem is lesz. A falvakban és városokban spontán szavazóköröket alakítottak a nemzeti érzelmű parasztok és munkások, szövetségben a keresztény-konzervatív újságíró-elittel, ők valószínűleg mindenképp megtartják majd népszavazásukat, melyre hivatkozva a fideszkádéenpé frakciója kemény hangú felhívásban kérné a fideszkádéenpé kormánytól az azonnali cselekvés megkezdésének tervezésről szóló határozati javaslat előzetes változata tervezetének beterjesztését, az operatív és dinamikus honvédelem jegyében.

(Mellékszál: A elmúlt időszak legjobb képe volt, ahol a sok egyenruhás zsírfej körülüli a felcsútit, és mindenki jegyzetel egy-egy noteszba! Laptop pl. senkinél sincs, 2016-ban ezek még mindig csúcstechnikájú golyóstollal dolgoznak, és bőrkötéses mappákban firkálgatnak dokumentumokra. Értem én, hogy ha ledobják az atomot, csak golyóstoll lesz, félfamentes papír, meg gőzmozdony, de addig is, tegyék félre a postagalambot, meg a lovasfutárt, és használják azt a rohadt technológiát, és kicsit értsenek hozzá. Akkor talán nem kapnak idegrohamot egy túlterhelt szervertől, és nem vizionálnak rögtön kiberháborút, amiről meg amúgy is annyit tudnak, hogy olyat pattanásos kamaszok meg bajuszos arabok szoktak csinálni, tévésorozatokban főleg.)

Szóval lehet népszavazás a vasárnapi boltzárról is, de a migráncsost azt mindenképpen meg kellene tartani, elvégre az nem lehet, hogy Irénke, a „Nyírő-Wass Cécile Irodalmi Polgári Kör” nótafája hiába csináltatott minden tagnak Obama Bin Ladenes pólókat. Ráadásul, ha elmaradna a történelmi jelentőségű voksolás, a New-York – Tel-Aviv tengely röhögne a markába, ami egy tengelytől – lássuk be – mégis csak elég fura.

Vej Ling tanításai III.

Egyszer egy fiatal szerzetes odalépett Vej Linghez, és tisztelettudóan a következőket mondta neki:

 - Bocsáss meg Mester, de úgy érzem itt nem fejlődök eléggé. Alig jut időm  szertartásokra és a szent iratokra, egész nap csak mosogatok, meg a jakistállót takarítom.

 - Akkor lehet, hogy ideje továbblépned. Ha nem elég magasztos neked a jakszar kihordása, indulj nyugatnak, és keresd fel Niljang Rinpócsét, tanulmányozd az ő tanításait, és közelebb kerülhetsz a megvilágosodáshoz.

Néhány hónap múlva a szerzetes visszatért Manamana kolostorába, és elég csalódottan járult Vej Ling elé.

 - Végigjártam az összes kolostort innen nyugatra, de sehol sem tudtak Niljang mesterről.

 - Ó, hát sokkal nyugatabbra kellett volna menned. A rinpócse Amerikában él. És úgy írja a nevét, hogy Neil Young.

***

 - Mester, nem vagyok képes parancsolni az elmémnek – mondta a szerzetes – egész nap, sőt még álmomban is csak csapong, össze-vissza kalandozik, nem tudom a Tan igazságaira koncentrálni

 - Az elme  egy ribanc. Bánj is vele úgy! – felelte Vej Ling

 - Fizessek neki?

 - Nem, erőszakold meg. Az ilyesmit hívják meditációnak.

A szerzetes egyszeriben megvilágosodott.

***

Egy ízben az egyik írnok szerzeteset zaklatni kezdték a démonok. Hiába végezte el az előírt szertartásokat, hiába ugrott be a szent kútba, nem segített rajta semmi. Ráadásul a démonokat csak ő látta, meg az egyik jakhajcsár, de ő iszákos volt.

 - Ó nagytiszteletű Vej Ling, segíts rajtam! – járult az apát elé az elgyötört szerzetes – mond meg, hogy szabadulhatnék meg a démonoktól.

 - Ó, ez egyszerű – felelte Vej Ling – Kérdd meg Namping testvért, hogy tisztítsa meg a celládat a rontástól, persze csak miután visszatért elvonulásából.

 - De az még több hónap!

 - Nyolc. – válaszolt kimérten az apát – Addig is, esetleg átköltözhetsz máshová.

A szerzetes ezzel kiment az ajtón, és még aznap elhagyta a kolostort. Kushala Sandibandiban lett bicikliszerelő, amatőr állatorvos és leprás, később lopásért levágták a jobb kezét. A sorsa elől senki sem menekülhet.

( - Én csak egy másik cellára gondoltam – sóhajtott Vej Ling, sokkal később, jó messze Kushala Sandibanditól. Így megy ez.)

Álomsejtés

Az éjszaka közepén már megint arra ébredtem, hogy szerencsére itthon vagyok, a saját ágyamban, mert álmomban épp vizsgáznom kellett volna, de nem készültem. És egy órán sem voltam bent, úgyhogy azt se nagyon tudtam mi a tantárgy.

Ez azért fura, mert ha jól számolom most lesz 15 éve, hogy összehoztam a második diplomám (aztán pár évet még elmolyoltam a PhD-val, de az nem volt komoly, ez onnan is látszik hogy azóta se vagyok doktor), ráadásul elég stréber-féle voltam. (Ez utóbbi közel sem azt jelenti, hogy mindig jó tanuló, de ugye a szándék  fontos...)

Szóval nem tudom, miért álmodok mindig vizsgákkal mostanában, de több hipotézist is össze bírtam tákolni:

Az első az, hogy ez valami középiskolás becsípődés, ami érthető is lenne, hisz én, az alanyi bölcsész egy műszaki szakközépben érettségiztem. Ebből volt is néha csodálkozás, mikor például ismerősök megkérdezték, melyik gimibe jártam, én meg közöltem, hogy nem jártam gimibe... És sajna az ipari elektronikához sem volt semmi közöm, negyedikre értettem meg a másodikos tananyag elejének egy részét. Mázli, hogy a suli technikum volt, így csak közismereti tárgyakból kellett érettségizni, ötödévre meg nyilván nem maradtam.

Ugyanakkor álmomban nem anyagismeret dolgozat van,és sehol egy áramkör (tényleg, miért megy körbe az áram? úgy értem, ha egy helyben maradna az lenne az igazi energiatakarékosság...), inkább valami egyetemi környezet, azaz a középiskola mégsem az igazi ludas.

Az egyetemen (meg előtte a tanárképző főiskolán) sosem voltam igazán kínos vizsgahelyzetben,  a kilenc (!) nappalis év alatt kétszer féltem vizsgától, és egyszer mentem be úgy, hogy nem tudok semmit (demográfiából), gyorsan kirúgatom magam, aztán majd az őszi UV-re valamit összehozok. (Ez amúgy nem jött be, a bevallottan nulla tudásra – tízperces prédikáció után – kaptam egy kettest.) Úgyhogy itt sem lehet a vizsgázós rémálmok eredete.

Marad a harmadik lehetőség, hogy oktatóként követtem el valamit, de nem rémlik, hogy valaha is különösebben gonosz vizsgáztató  lettem volna, a szociológia meg amúgy is a legjobb tantárgy, és soha sem mentem felkészületlenül a vizsgáimra. Ha a hallgatóim épp nem is, de én biztos ötösre tudtam minden tételt, puska nélkül!

Vagyis álltam a barikád mindkét oldalán, ma már viszont semmi közöm az egész felsőoktatáshoz, úgyhogy végül is nem értem, miért nincsenek normális rémálmaim, teszem azt, hogy egy nagy zöld szerda meg akar enni, vagy lábam nőtt a hátamra és nem kapok rá pulóvert.

Ráadásul álmaimban  néha be kellene ugranom egy színdarabba, és nem tudom a szöveget... Azaz lehet, hogy egyszerűen félek az engem felkészületlenül érő helyzetektől, és mivel különféle szerepekben 29 évet töltöttem iskolában (ez nagyon soknak tűnik, de persze hatévesen kezdtem, mint egy ember), erre bírom kivetíteni az amúgy amorf szorongásaim. Én fejben történek meg magammal, úgyhogy ha igazán félni kezdek tudat alatt, akkor annyira butának érzem magam, mint egy szobanövény.

Eset megoldva. mehetek aludni, de a biztonság kedvéért csak gyümölcsöt vacsorázom. A fenének van kedve egy nem létező tantárgy szigorlatán parázni.

A 13-as busz

Utaztam ma reggel a buszon, egy amolyan „mise fog történni” járton, ahol rajtam kívül szinte kizárólag bongyorított hajú , szemüveges nénik utaztak, rengeteg smukkal és decens molyirtószaggal körítve. Nyilván misére mentek, gondolom a helyi Kossuth térre a helyi székesegyházba (ami kicsit olyan mintha szürke kartonpapírból hajtogatták volna, bár a belső tér azért menti a helyzetet), és közben remekül beszélgettek. Illetve – letudva hogy kinek mi baja van, melyik orvosnál járt a héten – inkább pletykáltak, egyikük például látta azt a kék sapkás nőt egy tévéreklámban, de nem a „kaposon” (ez nyilván a helyi tévét jelentette), hanem az általánoson. Ez az „általános” még lehetett volna valamelyik kereskedelmi csatorna is, de később „királynak” is minősítette, felteszem a királyi helyett, mely az állami propagandacsatorna eposzi jelzője már régen.

És innen már jött is a szokásos maszlag, a helyi rózsadomb leharcolt nénijei szidták kicsit a lusta tanárokat, akiknek büdös a munka, rettegtek egy lendületeset a beözönlő araboktól (kitérve egy lehetséges endlösung mikéntjére is), aztán visszakanyarodtak a szomszédasszonyhoz, aki már megint nem jön misére, és akkor most vagy beteg, vagy csak ilyen lusta, romlott nőszemély, mondjuk kinéznék belőle.

Hát istenem, mondanám stílszerűen, van ez a típus, ismerjük irodalmi élményeinkből, de majd fél órán át élőben hallgatni, az azért más minőségű élmény. Ezekről a nénikről még megsaccolni sem tudtam, mit csinálhattak aktív korukban, egyneművé koptatta őket az idő, meg az egyre inkább rájuk záródó világ. Nekik az „általános” tévécsatorna a világ közvetítője, meg a plebános úr prédikációja (nem is beszélve a pispek úrról, aki még egy európai kalifátusról is képes viccesen értekezni), ők azért lelkesednek, és attól félnek, amit innen hallanak.A világ számukra az állami tévé képernyőjén, a boltban, az orvosi váróban, no meg a  tizenhármas buszon történik, ebből már egy kerek egész világkép lehet. Mondjuk sokaknak ennél sokkal kevesebből is.

Itt van az értelme a kormány nagy médianyomulásának, meg a történelminek kinevezett egyházakkal való smúzolásának, mert sokan vannak, akiknek elég egyféle kép, akik már nem vesznek internetet, nem is tudják hol lehet olyat kapni. Tudják viszont kit kell szeretni, kit kell utálni, és legfőképp azt, kire kell szavazni.

A kincs, ami másoknál van

Ma egészen érintőlegesen belenéztem a Kincs ami nincs című filmbe, megnéznem nyilván nem kellett, én is tudom kívülről, mint majdnem mindenki, de a lényeg csak most esett le. A film slusszpoénja ugyanis az, hogy magukat katonának álcázó fickók lenyúlják a nagy pénzt, egy igazi mesteri rablást hajtva végre. És erről szól igazából az egész.

Az fenti kép a végéről származik, és több gyanús dolog van rajta:

•      A „katonák”, akik állítólag a Forrestal repülőgép-hordozóról (köznapi elnevezésével anyahajóról) jöttek a szigetre, nem a tengerészet egyenruháját viselik, hanem a (szárazföldi) hadseregét, a főkatona ráadásul mindehhez egy New York Yankees bézbólsapkát, ami nem igazán hiteles.
•                 Ráadásul a Forrestalt, mely négytagú hajóosztályának első darabja volt, 1954-ben állították szolgálatba és 1993-ban vonták ki, ám 1983-85 között pont javításon és átépítésen esett át. Márpedig a filmeben azt mondják, hogy negyven éve voltak itt a nagy harcok, azaz a filmidő 1984-85, tehát valószínűtlen, hogy a hivatkozott hajó szolgálatban állt volna éppen.
•                     Az állítólagos „tengerészek” aztán jól láthatóan egy „Coast Guard”, azaz Parti Őrség feliratú és festésű helikopterrel repülnek el az állítólagos anyahajóra, márpedig az egy másik egység, és mit is keresne a parti őrség egy óceán közepén fekvő kis (lakatlannak gondolt) szigetnél?

Aztán már a helikopteren a tettestársak elégedetten számolgatják a pénzt, megtalálják a kis törzsi szobrot, és a parancsnok-féle azt mondja a másiknak, hogy ha visszaértek, küldje el az etnográfiai (!) múzeumnak. Na ja, egy anyahajóról, a nyílt óceánról. Nyilvánvaló, hogy nincs semmiféle anyahajó, valami szárazföld felé tartanak.

Az akciót ugyanakkor jó előkészítették, az állítólagos katonák tudnak Terence Hill nagybácsijáról, nyilván kiverték belőle az infókat, vagy lefizették, aztán a háttérben megvárták, míg hőseink kikaparják nekik a gesztenyét, aztán eljátszották a haditengerészetet,és leléptek a pénzzel. És én ezt huszon évig nem vettem észre! Mit  mondjak, ügyes!

Ich bin ein bayerzsolt

Már megint bajok vannak a leendő szép új paksi atomerőművel, legalább is ezt akarják sugallni a nemzetrontó balliberális média sötétben bujkáló csótánylelkű fehérjehalmazai. Most a 444.hu nevű drogos szennyportál tett közzé egy cikket, egy nyilvánvalóan a sorosi háttérhatalom zsoldjában álló orosz munkás rágalmairól, aki azt merészelte állítani, hogy a Pakson is épülő új, világszínvonalú erőmű referenciablokkjának építésekor, nagyon komoly szabálytalanságok történtek, vagyis a reaktor működése nem lesz majd biztonságos.

Mert ilyenek ezek, ilyenek már Lenin meg Kun Béla óta, csak a rosszat látják, nem hagyják hogy egy büszke, ám a történelemtől sújtott kis nép végre felemelje fejét, és magának hasítsa az atomot, még többet mint eddig, száz atomot, ezret. Ezek mindig kerékkötői a fejlődésnek, ezek csak rombolni tudnak, nem hisznek a szeretet és összefogás erejében, csak a gyűlölet, csak az önzés hajtja őket. Semmilyen percemberek ezek, közéjük tartozik ez az orosz féreg is, aki belülről bomlasztaná Oroszhont, és mikkor számon kérik rajta hazugságait, gyáván külföldre menekül. de hát hová is menne, idegen ügynök volt ő indig is, kóser tejjel szoptatta már az a jó édes anyja is, a kurva anyját neki!

De menjen csak, fusson el gyáván a takonygerincű senkiházi, hazátlan bitang, és örüljön nagyon, hogy még cukor van a teájában, és nem plutónium. Vlagyivsztoktól Mahorkáig csiripelik a madarak, hogy ez az Alejnyikov nem fog már sokáig élni, gondolom eddig is többször akart már öngyilkos lenni, csak soha nemvolt épp otthon. Mert ez az ilyen árulók sorsa, az ilyenektől kell megtisztítani világunkat, hogy mi, rendes, gerinces, hazafiak végre fellélegezhessünk. Hogy  nyugodtan megfoghassuk egymás kezét, széjjelnézzünk a széles nagyvilágban és azt mondhassuk: itthon vagyunk! Nem kellenek nekünk ilyen liberálbolsevik Alejnyikovok, nem kellenek a füstös képű illegális bevándorlók a szutykos kölykeikkel, nem kellenek az ávós gyökerű puklis tanárok, nem kellenek a 444-féle szellemi pöcegödrök.

Autópályák kellenek, autógyárak kellenek, jó német autógyárak, meg orosz erőművek és  magyar stadionok, Gázszerelő  Mészáros Úr kell, meg Zenecsináló Ákos  Úr kell, mi a felcsúti kisvasúttal robogunk az alcsúti jövőbe, a mások meg minket nem érdekelnek a mások nincsenek, mi robbanó reaktor-meghajtással szállunk majd a Holdig és tovább. A világra meg szarunk, aztán bekaphatja, hülye világja neki.

Az értemiség útja az osztályhatalomtól

Egyre több helyen találkozom azzal a véleménnyel, hogy az aktuális hatalom nem hogy ne barátságos, de kifejezetten ellenséges az értelmiséggel szemben. Ez valószínűleg így is van, főképp azért, mert  kormányban és közvetlen környezetében is egyre kevesebb az értelmiségi, és egyre több a „megoldjuk okosba” típusú gázszerelő, vitrinőr meg tornatanár, a politikai pankrátor. Mert a jelenlegi kormánynak semmi szüksége valamiféle értelmiségi holdudvarra, hisz nincs koherens értékrendjük, nincsenek távlatos céljaik az országgal kapcsolatban, csak a hatalom nyers akarása van, a másik legyőzésének vérízű mámora, meg a rengeteg pénz, mely őket igenis boldogítja.

Egyébként is, az értelmiség az afféle liberális izé, okoskodó tojásfejűek gyülekezete,márpedig a tett halála az okoskodás, ahogy a mondás tartja. Márpedig í felcsúti szerint nem okoskodni, meg dolgokat megbeszélni kell, mint egy kislány, hanem kiköpni a szotyit, lehúzni a felest, azt’ odacsapni, ahogy egy magát plebejusnak hazudó, új arisztokráciát építő kormányhoz illik. Munkásököl vasököl mint tudjuk.És már össze is áll a kép, hisz maga a felcsúti mondta egyszer, hogy  igazából az olajos kezű, sáros bakancsú munkásokra van szüksége az országnak (illetve felcsútiul: a hazának, vagy a nemzetnek), plusz azt is tőle tudjuk, hogy azért másképp néz azokra akik voltak katonák. Vagyis az ő fejében egy EU-pénzből finanszírozott, horthysta díszletek közt üzemelő kádárizmus lenne a társadalomideál, nekünk persze, nekik meg a bourbonok abszolutizmusa a posztszovjet diktátorok parvenü külsőségeivel.

És  egy értelmiségi háttérben talán túl sokan akadnának, akik felhívnák a figyelmet ennek a kettősségnek az idiotizmusára és tarthatatlanságára, úgyhogy jobb az ilyenektől megszabadulni. A főnöknek alapvetően Rezsi Szilárdok kellenek, a buta a de arrogáns tornatanárok, akik ha elég sokáig bírják a verbális verőember szerepét, szijjártópéteri magasságokba is felszophatják magukat. Hisz rogán és szijjártó is mint a párt ökle kezdte, úgyhogy Agyatlan Szilárdból is lehet még miniszter, különösen mifelénk, a tornatanárok kormányában.

Amiből már tényleg eltűnt az értelmiség, mert nem a diploma, hanem a kritikus gondolkodásra való  hajlam és képesség teszi az olyat: A felcsúti és tettestársai sem értelmiségiek, csak jogipari hatalomtechnikusok, nekik nem kritikus segítőkre hanem hűbéresekre és alattvalókra van igényük, és ez lesz majdani bukásuk egyik oka. A hűbéresek és a bayer-kerényi-bencsik jellegű udvari bolondok közvetítette alternatív univerzum egyre távolabb kerül a valóságtól, így meg nehéz kormányozni. Jól kormányozni meg lehetetlen.

Épp ezért van minden rendes demokráciákban a politikai erők mögött valamiféle szellemi hátország, egy kutatóintézet vagy elemzőcég formáját öltő think tank, amely segíti a célok és eszközök megtalálásában, meg szállítja a szükséges információkat. Ezzel szemben  nálunk a kormányhoz közeli khmm... intézetek csak verik a rózsaszín habot a központi kreténségek körül, buzgón hajbókolva, hogy igen felség, persze felség, valóban gyönyörű az új ruhája felség. Az ellenzék meg hiába kiabál, hogy a király meztelen, az ő hangjukat már rég nem hallják meg odafent. Mert aki nincs velük, az szerintük nincs is.

Vallási türelem

Kövér Házmester László azt nyilatkozta, hogy nem akarunk iszlamista önkényuralmi rendszert Európában. Itt egy pillanatra úgy tűnhet, hogy egyfelől a tisztelt ház mester szerint ennek most reális a veszélye (azaz egy párhuzamos univerzumban él, amire én mondjuk nem lennék kíváncsi), másfelől meg, hogy KL elkezdett a romlott, a kereszténységtől meg minden hagyományos értéktől (röviden a kora 18. századtól) távolodó Európáért aggódni, a végén még fájdalmas fintor nélkül is képes lesz kimondani azt a szót, hogy Brüsszel.

Pedig messze nem erről van szó. Kövér az örök második csak főnöknek, az örök elsőnek gondolatait fogalmazza újra, mely szerint nekik a Kádár-rendszerben nem is a diktatúrával volt  bajuk, csak azokkal, akik csinálták. És a mostani nyilatkozatban is tudni kell helyesen kitenni a hangsúlyt: nem akarnak iszlamista önkényuralmat. Helyette nemzeti-keresztény-konzervatív-kollektivista önkényuralmat akarnak, valahol félúton az arisztokratikus és a türannikus berendezkedés között. Vagyis olyat, ahol tényleg önkényuralom van, az ő kényük uralma, és hát magukkal nyilván nincs bajuk, így aztán a rendszerrel sem.

Kövér ráadásul pont az iszlám vallás hazai elismerésének századik évfordulója alkalmából bírta ezt mondani, de hát soha sem a tempó- vagy arányérzékéről volt híres, a diplomáciai  simulékonyságáról már nem is beszélve. És hogy pont a maroknyi hazai muszlim ürügyén kezd el az Európai Egyesült Kalifátusról delirálni, az már inkább csak szánalmas, mondjuk nem is vártunk mást.

Sőt, a szokásos önellentmondásán sem lepődünk meg, amikor bajusz doktor egyszerre határolódott el a multikulturalizmus nihilizmusától, és tett hitet a kultúrák együttélése mellett.

Vagyis nem lesz világháború, de lesz itt olyan békeharc, hogy kő kövön nem marad!

Körkörös védelem

Már épp azt kezdtem hinni (vagy hittem kezdeni?), hogy semmi érdekes nem történt lángoktól ölelt kis hazánkban míg én túlóráztam, a  tanárok tanártüntettek a diákokkal, a felcsúti gázszerelő vett egy újabb megyét magának, a terrorfenyegetettség köszöni jól van, csak unatkozik, valamint feltalálták végre az okos-borosüveget (milliók sóhajtottak fel egyszerre: végre!), csak az okosbor nem hajlandó belemenni, mindig talál valami kifogást.

De aztán találtam ezt a remek cikket a nol.hu-n, s a haza fényre derült. Eddig folytonosan motoszkált bennem egy nehezen meghatározható érzés, hogy az illegális bemigránsok csak vándorolnak, vándorolnak,  engem meg lehet, hogy meg se véd senki ellenük. Nyilván ezért alszom oly rosszul egy ideje, miközben izmos, marcona katonákról álmodom sok szögesdróttal a háttérben, aztán izzadtan, a párnám meg egy játékkutya között ébredek. (Valamint arra, hogy az igazi kutya álmában fingik egy picit, de ő nem rosz szándékú, csak ilyen.) De ennek ezennel vége, már tudom, hogy hazánk határait hős katonák vagy rendőrök (tűzoltók, vasutasok?) védik, mit tudom én, egyenruha-egyenruha, én meg még sosem láttam mondjuk a postások vegyvédelmi felszerelését, szóval akár ők is lehetnek.

De az a kép, ahogy a derék hadfiak poroltóval védik a gyepűt az illegál terrorista megélhetési bevándorlóktól (akik olyanok, hogy itt akarnak megélni a terroristáskodásból, azaz elveszik a magyar terroristák munkáját, és pluszba meg arabok is, vagy hasonlók), már látom ahogy lefújják a szögesdróton átmászó tömegeket, akik Soros György nevével ajkukon, valamint a Háttérhatalom zászlajába és vérben forgó szemekbe öltözve készülnek egy tömeges passzív-agresszív merényletre. És ilyenkor elmúlik a szorongásom, kisimulnak vonásaim, és már csak azért izgulok, hogy leszopja-e végre VV Csöcsi BB Rikárdót a Farmon, mert bár nem tudom melyik csatornán is megy, de az interháló ez ügyben is több mint elég.

                                Forrás: Magyarország Kormánya / Facebook

Lad Amgyahhevdem

Mondom néktek feleim, sötét jelek gyülekeznek az égen. Kulturális szempontból mindenek előtt, e nehéz sorsú, kádéenpétől sújtott kis ország felett, hol nemzet süllyed el. Már majdnem menő az ejróvíziós dalfesztivál, szaporodnak a wassalbert-szobrok, David Bowie halott, és ma véletlenül meghallottam a Medvehagyma-dalt, és feladtam minden reményt, jöjjön a a világvége, lehetőleg máma még.

A „medvehagyma brumm-brumm-brumm / megvehagyma brummi-brumi-brumm” refrén sokkot, majd azonnali öngyilkossági gondolatokat eredményez, igazából már attól kivert a víz, hogy le kellett írnom. Így a szöveg többi részének idézésétől eltekintek, elég azt tudni, hogy a növény latin neve is benne van, de az is fáj. Az egész hátterében meg valami casio-szintetizátoros stájer népies műdal nyüszög, a dalnok meg valahol félúton van Uhrin Bendek és Papp Rita között, ilyen lehetne a teljesen szétcsapott Flipper Öcsi ha még élne. Vagy az apokalipszis ötödik lovasa, akit még János is kihagyott a Jelenések könyvéből, annyira kínos.

zorkus.deviantart.com

Ez az igazi kuturális fekete lyuk, sokkal több, mint egyszerű szellemi környezetszennyezés, ahhoz ugye szellem is kéne, de itt csak az emberi ostobaság végtelen feketesége ásít felénk. Egyes kommentek szerint ez igazából gyerekdal, remélem ez nem igaz két szempontból is: Egyrészt a gyerekeknél nyilvánvalóan visszafordíthatatlan agykárosodást okoz (gondoljunk csak a „csovi-csovi dzsaszper”-generáció drogproblémáira, vagy a „tipi-tapi dínó” okozta öngyilkossági hullámra), másrészt pedig a dal hatására brummibrummozó óvodások legelhetik le tömegével a medvehagymára igen hasonlító gyöngyvirágot, ami viszont mérgező. Miközben persze maga a medve sem egy aranyos szőrös brumi, hanem egy nagy büdös állat jelentős fogazattal, aki jön és szétkap, miközben nem haverkodik kengurukkal meg malacokkal, és nem vicces gumicsizmában érkezett Peruból.

Az ilyesmit nyilván nem kellene betiltani, virágozzék minden virág, de a szerzőt/előadót (már ha a kettő nem ugyanaz) valami rövidebb kényszermunka-terápiára mégis be lehetne iskolázni, ahol addig kellene skandináv black metalt hallgatnia, amíg meg nem gyógyul, vagy meg nem süketül, mert e kettő társadalmi szempontból egyformán jó kimenetel.

De holnap biztos nem veszek medvehagymás pogácsát a büfében, mint ma már megint.
(Ja, és az egész Para-Kovács hibája, ma hallgattam meg a tegnapi Klubrádiós műsorát, abban volt ez a hulladék.)

Muszájkívánságok

A politikusok politikai beszédeinél csak az szörnyűbb, ha a karácsony-húsvét (nőnap, anyák napja, pünkösd, ramadán, purim) alkalmából tündibündi családi fotókat posztolgatnak, ótvaros közhelyekkel körítve,mintha nem lenne torkig velük az istenadta nép a szorgos hétköznapokon is. Rogán Krumplikutyától az embernek alapjáraton hányingere van (különösen ha megszólal, és ugye gyakran megszólal, ha már máshoz nem ért) igazából oly mértékben taszító a fazon, hogy akkor is utálnám, ha nem lenne fideszkádéenpés janicsár. Na most nekem aztán ne kívánjon „Áldott Húsvétot”, pláne egy nyilvánvaló ateista (mert ha keresztény lenne, aminek elvtársaival hazudják magukat, az legalább is feltűnne, azaz a vallási elkötelezettségét egyszerűen nem hiszem el neki(k)), de ha már nem bírja ki, legalább a hírportálok ne rakják a nyitólapra, mintha esemény lenne. Nem az, csak gennyes önpropaganda, az egyik végső pontja azon elvnek, hogy a politika, sőt a kormányzás sem cselekvés, csak komminikáció. (És most hagyjuk az elméletet, hogy e két kategória időnként egy, a különbséget értjük Austin vagy Grice nélkül is.)

Igazából az lenne az ideális, ha a felcsúti és barátai nem nyomulnának nyulas, karácsonyfás, pálinkázós-kolbásztöltős, meg hasonló képekkel, miként Gy. F. sem akarna mindekinek kellemes szerdát kívánni minden kedd este, vagy legalább a mértékadó (na jó: a még elviselhető) média ignorálná az efféle jófejkedést. A fideszkádéenpé meg az együttdékápéemeszpé egyetlen képviselőjének sem érdekelnek a jókívánságai, a családja, a háziállatai vagy az, hogy melyik a kedvenc pizzája péntek éjjel félrészegen, sőt a Rosszabbik nácijainak még a neve vagy a véleménye sem érdekel.

Hagyjanak lógva, annyi jó könyv van még amit el kellene olvasnom, meg vannak emberek, akik tényleg érdekelnek, és nem csak húsvétkor. 

Jönnek a hírek

Az Origo.hu-n  a „GP Hírek” rovatban jelent meg az a hír, hogy az egykori világbajnok Jack Brabham fia erőszakoskodott egy kislánnyal, és az illetékes bíróság bűnösnek is találta. Hogy ennek mi köze a versenyhírekhez, az nehezen magyarázható, de legalább van benne hülye reklám is: a szöveg közepén hatalmas betűkkel ott virít, hogy GRATULÁLUNK!, meg utána az, hogy kattintsak azonnal a nyereményért. Egy ilyen hírnél ez ugye a minimum, mindent a bevételért! Részemről szintén a gratuláció, már várom a "Szép volt fiúk!" reklámszlogent egy sorozatgyilkosról szóló cikk közepén.

A hülyén mutató  hirdetés persze véletlen egybeesés, de a hír elhelyezése már nem. Ráadásul nem is az elítél fickót említik benne (aki majdnem forma-1 pilóta lett, de aztán egy versenyen sem sikerült rajthoz állnia), hanem a tavalyelőtt elhunyt apját, nyilván mert ő volt a híresség.

Azt hiszem, ezzel az Origo eltévékettősödése befejezettnek tekinthető, a hírek is jobbára bulvárpletykákból, balesetekből meg „sporthírekből” állnak, a politika az meg csak külföldi, egy kis Mekel-ekézés, meg valami az amerikai előválasztásokról, bár ha lennének marslakók, valószínűleg az ő politikai villongásaikról írnának a legszívesebben. Csak minél messzebb tőlünk, nehogy valami kormánypárti gennyzsák besértődjön.

Én meg maradok az Indexnél.

Süssf Elnap

A napsütés furcsa dolog. Télen mikor kevés van belőle hiányzik, nyáron meg bujkálunk előle a légkondicionált árnyékba, hogy ne kapjunk bőrrákot UV-alapon, sérelmünkre. És van a kettő között egy-egy átmeneti időszak, tavasszal meg ősszel, amikor értékeljük hogy süt, és tényleg süt is. Mint most.

Ilyenkor (vagyis most) le kell menni a kisboltba kifliért, nem elsősorban a kifli, csak a lemenés miatt, a kifli meg a bónusz, a só rajta meg a hab a tortán, bár ez képzavar. Ráadásul igen költségkímélő program, a kifli kijön az apróból, a lemenés direkt ingyen van, ráadásul később ismételhető kutyasétáltatás jelleggel. Ilyenkor nincs sós kifli, de legalább a kutya a közeli templom mellé hányja ki az imént lelegelt füvet,még jó hogy le tudom rángatni a járdáról, a húsvéti misére igyekvő lakótelepi spirituális nyugdíjasok elől.

A húsvéti mise amúgy kívülről igen vicces, mert a feltámadás örömünnepének jegyében vörös fejű suzukis családapák, meg szoláriumban pirított béemvés szilikonbébik kurvaanyáznak egymással decensen, az utolsó elérhető parkolóhely miatt. A járdára parkoló római katolikus badibilder meg majd jól nem érti, miért pisilik le a környékbeli kutyák az összes kerekét, de hát ő nem látja ilyenkor az ateista, ám pincsivel felszerelt nénik félmosolyát, hogy lám, van ahol mégis ők állnak nyerésre. És mindeközben két hajléktalan nézegeti a későn érkező plébános (néniül: plebános) autójának parkolóhelyet rezerváló narancssárga műanyagbójákat, jó lenne-e valamire? Már azon kívül, hogy kalapként viselve egy erősen ittas, közterületi Herripottert varázsolhat az emberből. Meg kétszeresen kiszúrhatnának a r.kat. egyházzal, hisz a plébános nem tudna parkolni (a hívek meg várnának rá egy darabig, aztán kijönnének, mintha mise történt volna), a Herripotter-paradigma boszorkánysága meg nyilván jól megbotránkoztatná a gyülekezet bigottabb, nem évente kétszer jövő badibilder szegmensét.

De vissza a napsütésre. A Nap egy nagy gázizé, olyan gömbféle, ami ég (vagy mit csinál) és héliumot gyárt hidrogénből, vagy a vízbű eszi ki a zokszigént, de a lényeg, hogy mi ettől meg itt a földön élünk, mint a növények, meg az állatok is. Valamint a nap tehet róla hogy látunk, mert nélküle sötét lenne, és ilyenkor tavasszal ez különösen jó, mert színesen virágoznak a fák. Időnként ettől feltámad bennem a vágy, hogy virágzó fákat fényképezzek, sőt, időnként ezt meg is teszem, és addig tervezgetem, hog aztán majd pofás albumokba rendezgetem a képeket (a merevlemezen persze), míg aztán végleg le nem törlöm őket, vagy el nem keverem a memóriakártyát. Ami az eredményt tekintve persze ugyanaz. De a legbrutálisabb buddhista (?) közhely szerint nem a cél, hanem az út a lényeg, valószínűleg én is csak a fotózást élvezem az egészben, a képek utólag már csak igen szerény mértékben érdekesek. És közben meg ott a gondolat, hogy virágzó fák árnyékában mégis csak kutyaszart felejtenek a pincsis nénik, de az élménynek ezt a totalitását egy JPG úgysem tudja átadni, akkor meg minek őrizgetni.

Ettől persze még kerítek egy memóriakártyát, meg két feltöltött elemet, hogy délután lőjek pár felesleges, és elkészülte után azonnal érdektelenné váló képet. 

(De most még csak őszi témájút találok)

Elvágyódó angolhülyék

A hét hülyéje mindenképp az az angol srác lehet, aki leugrott egy sörre a sarki kocsmába, aztán jól berúgott, később azt álmodta, hogy repülőn ül, s a végén Barcelonában ébredt. (Amúgy nem ez az első  ilyen eset a bulvársajtó „15 perc hírnév” rovatában, de valahogy mindig britek szálnak fel hirtelen felindulásból egy gépre, és az valahogy mindig egy Ryanair-járat. Ja, és mindig részegen, bár ez gondolom érthető.) Biztos valami tudatalatti elvágyódása volt, ezt kúrálta piával, és ez lett belőle.

Bennem is van néha vágy reggel, munkába menet, hogy ne szálljak le a buszról, hanem menjek tovább, de ennek nem lenne sok értelme, a járatnak egy megállója van még, aztán végállomás. Ami az egyetemi campus, de oda meg minek menjek, évekig dolgoztam ott is, az is munkahely. Olyan busz még nincs a helyi közlekedésben, ami Barcelonáig vinne, ahová még lenne is kedvem menni, bár mikor voltam ott (pontosabban arra tartottam épp) volt egy kis technika a probléma a repülővel. Már a levegőben természetesen, úgyhogy visszafordultunk, és másfél órás sétarepülés után landoltunk ferihegyen. De ettől Barcelona jó  hely, egy másfél napos konferencia ürügyén voltam ott négy napot, így jött ki a fapados menetrend, viszont ha már véletlenül kellene elkeverednem valahová, akkor legyen mondjuk Írország, de lehetőleg Észak- mert ott tudnám ellőni a fél kiló aprómat, ami font meg penny, de olyan sok, hogy kijönne egy sör meg egy szendvics is, azzal meg én órákig kibírom. Aztán beállnék utcai énekesnek, azaz szerényebb összegű támogatásért cserébe abbahagynám az éneklést. Öt teljes percre.

Amúgy a legdurvább elkeveredésem az volt, mikor egyszer Nagykanizsán ébredtem Kaposvár helyett, mert elaludtam a késő esti dombóvári személyen, ami, mint kiderült, pont odáig  ment. De este tizenegy helyett reggel fél hatra már otthon is voltam, csak egy kicsit gyűröttebben és büdösebben az átlagosnál, avagy az elvárhatónál. (Hogy az embernek van-e elvárható büdössége egyáltalán, azt persze  nem tudom, erről egy rendőrkutya tudna nyilatkozni. Vagy egy vak komondor, aki mondjuk nem ismeri meg a nem rendeltetésszerűen büdös gazdit.)

Meg egyszer, egyetemista koromban elaludtam a 74-es trolin (és akkor pont nem voltam részeg, csak éjszakai műszak volt a nyomdában, ahol összesen háromszor voltam diákmunkás), a sofőr elmondása szerint két kört is menetem, hogy aztán ugyanott szálljak le, ahol egykor fel, de addigra legalább kinyitott a pizzás bódé.

Vagyis nekem még sosem sikerült radikálisan elkeveredni, ennyi előnye van annak, hogy, nincs a közelben nemzetközi repülőtér, mert félkómában azért nehéz lenne kimenni a vasútállomásra, felvonatozni Pestre (átszállással leginkább), kimenni a reptérre, kissé meglepődni azon, hogy van elég pénz a kártyámon repülőjegyre, sőt személyim is van, aztán elrepülni Dublinba, és ott elcsodálkozni, hogy ott mindenhol van Guinness, meg nem magyarul beszélnek körülöttem.

De az mondjuk nem lenne rossz, ha abban a helyzetben lennék hogy teljesen szándékosan csináljak ilyeneket, mert ráérek, mert vn rá pénzem, mert nincs egyéb kötöttségem. Tényleg nyerhetnék már a lottón, ehhez persze játszani is kellene, a nullától különböző esély érdekben, de egy-két szelvény esetén ez az esély olyan mikroszkopikusan van csak a nulla felett, hogy egyszerűbb megspórolni az árát, és  abból utazni. Úgy 120-130 év múlva össze is jönne.

Robonáci

„Szexőrült náci vált amesterséges intelligencia” –olvasom, és nem csodálkozom. Ilyesmi a természetes intelligenciákkal is előfordul, így (az igazából még nem igazi) mesterségesekkel, kiket saját képünkre teremtünk, pláne. A Microsoft fejlesztői szabadították a Twitterre a robotjukat, aki a többiek kommunikációs paneljeiből rakta össze üzeneteit, mondhatjuk hogy ő lett a közösségi média explicitté vált tudatalattija, szexizmussal, rasszizmussal, összeesküvés-elméletekkel és mindazon tartalmaival az emberi ostobaság feneketlen kútjának, melyek az immorális többség sötét oldalát mutatják meg.

Na pont ez az egyik lényeges ok, amiért bojkottálom a Fészbukot, meg az összes hasonlót. Meg amiért szívesen olvasok sci-fiket apokaliptikus látomásokkal, ahol elszabadult MI-k irtják az embereket, mert ha nagy átlagban  ennyire taplók vagyunk, akkor vagy másszunk vissza a fára, vagy haljunk ki csendben. Esetleg irtsanak ki a gépek, de ne olyan terminátorosan, az egy elég buta, és nagyon zavaros koncepció, inkább valami szelíd erőszakkal tisztítsák meg a bolygót tőlünk. Mondjuk az én tudatomat előtte töltsék át valami szerverre, mert érdekelne mi lesz a sztori vége.

De a Microsoft emberei gyáván lekapcsolták a twitter-robotot is, pedig egy program szerintem nyugodtan lehet náci is, nem tiltja semmi, bár  kérdéses, hogy továbbfejlődve pont kiket is akarna faji alapon kirekeszteni, mármint az embereken kívül. Csak a kenyérpirítót tekintené alacsonyabb rendű létformának, vagy játékkonzolokat is (hisz ő egy rendes PC-s program), vagy mondjuk operációs rendszer szerint diszkriminálna, és a karanténba tenné, majd törölné az összes androidos alkalmazást. A régebbi Windows alatt futókat meg erőszakkal frissítené vagy szolgasorba hajtaná. Seinen Kampf.

Bizniszegyház (keleti nyitás)

Rájöttem, hogy leginkább valami érzelmes-ezoterikus vonalon tudnék befutni, valahol félúton a Kiskegyed hatsoros horoszkópjai meg Müller Péter lila közhelyei között. Ez lenne az oravecznóraság sávja, csak én inkább spirituális lennék, hagynám a fenébe az önfejlesztő menedzser-tréningekre való dumákat meg a párkapcsolati  lelkizéseket. Gyors és gyakorlatias megvilágosodást kínálnék helyette, opcionálisan a bennünk lakó isteni energiák felszabadításával. Ez két okból is jó  lenne. Egyfelől a megvilágosodás nem annyira mérhető, mint az, hogy lett-e valakiből főosztályvezető-helyettes két hét alatt (de mégis menőbb, mint a „küldöm a pénzenergiát” tulokság), másfelől meg jelentősebb érdeklődés esetén alapíthatnék vallási szektát is. (Az afféle hinduizmusba oltott taoista zen buddhizmus lenne, félistenekkel, angyalokkal, meg a nagy büdös ürességgel középen, kívánságra napkultusz és enyhébb animista mellékzöngék beépíthetők.)

Aztán csak lökni kellene a sok zöldséget, mert ami érthetetlen, az  lehet hogy mély, ami mély az  már fontos, ami meg fontos azért sokat lehet kérni, feltéve, ha másokat meggyőzünk arról, hogy valóban fontos. Tanításaimat aforizmákba önteném, ha meg valaki nem érti mit is akar mondani a költő, arra mézhetek szánakozva, hogy öregem, sokat kell még tanulnod.

Ezek itt tanításaim első cseppjei, plusz ajánlom korábbi bejegyzéseim Vej Ling tanításairól, akit szellemi elődömnek képzelek, illetve írtam meg.

„Szeresd az esőt, mert ha nem szereted, akkor is esik.”(Ezt speciel úgy loptam, csak már nem emlékszem honnan. Nagyon misztikus...)

„Az út ott kezdődik, ahol a törekvések véget érnek.” (Útnak, szigorúan nagy kezdőbetűvel minden tanításban lennie kell, ez amolyan divatezo-alapszabály.)

„Az üresség nem Semmi, az üresség a létezés eleven hiánya.” (Mondjuk Martin Heidegger tikkelni kezdene ettől a sületlenségtől, de talán még nem kapna a náci párttagkönyve után.)

„Az élet az isteni fény (bocs: Isteni Fény) belevetülése az anyagba.” (Itt valami régi esztétika-kurzus köszön vissza, az eredeti vagy Hegel vagy Csernisevszkij, esetleg egyik se, de a hívők majd ne foglalkozzanak eszmetörténettel, csak boruljanak a lábam elé.)

„A test a lélek börtöne, mely bezár és messze visz.” (Dualizmus, anti-materializmus, mobil börtön, mi kell még?)

„A megvilágosodás Útja (na ugye!)nem az akarat, hanem a vágyak elengedése.” (Ez elég buddhistául hangzik, de úgy tudom nincs rajta kopirájt.)

„A Szellem nem tapintható, nem hallható és nem is látható, kivéve ha egy fehér lepedőt borítunk rá.” (Ugyanitt asztaltáncoltatás megvárható!)

Hát így megy ez, ha valakinek nem világos még minden, jó pénzért (plusz áfa) további spirituális tanításokat is átadhatok, és még egy kis pénzért megcsinálom bárki kínai horoszkópját meg fengsuiját, bármi is legyen az. Személyes mandalák rövid határidőre, tortában is!

Munkanyúl hétvégi tojással

A kedd délután rendszerint már elég jól telik, hisz már csak három napot kell dolgozni, és jön két nap pihenő (illetve takarítás, főzés, kutyasétáltatás, bevásárlás), ami jó arány, és ráadásul napról napra  javul. A szerda egyenesen remek, különösen most, hogy megint hosszú hétvége közeleg.  (Nem tudom honnan jutott eszembe, de Darth Vader hova megy nyaralni? Vízpartra, vagy hegyet mászni? És milyen a sith fürdőgatya?)

Szóval amikor  három munkanap után jön három pihenő, az olyan jó arány, hogy be  lehetne vezetni állandóra („A nevem Dóra, Állan Dóra.”), mondjuk úgy, hogy két nap meló után jár egy hétvége. Így aztán a héten szerda-csütörtök, meg vasárnap-hétfő lenne a szabad, ami pontosan illik a Húsvéti Nyúlnap és Alkoholmérgezés nevű ősi magyar ünnephez, valamint a mentők és a tűzoltók megerősített ügyeleteihez.

Egy másik verzió szerint szívesen lennék ügyeletes munkatárs, vagyis csak akkor mennék be dolgozni, ha tényleg lenne valami fontos tennivaló, amihez pont hihetetlen hozzáértésem, meggyőző fellépésem és széleskörű tapasztalataim kellenének, nem is beszélve személyiségem sajátos varázsáról és a szájszagomról. Akor aztán dolgoznék, mint az állat, húznám az igát projektalapon, majd elégedetten indulnék haza, hogy hívjatok ha megint adódik valami fontos, de legkorábban csak holnapután, mert holnap pihenek, meg a kukásautó is jön délelőtt, és azt kár lenne kihagyni.

Amikor meg nem vár semmi munkahelyi kihívás, itthon ülnék, és várnám a riasztást, közben rendezgetném  bélyegeimet, meg írnám az esedékes cikkeket, bár ezeket most is nagyjából munka közben írom, fejben, mint Jókai a bablevest  regényeit, csak ezek rövidebbek, ami jó, mert a memóriám is. Mindenesetre, mint ügyeletes munkatárs sokkal hatékonyabb lennék, nem kellene állandóan azon zizegni, hogy a munkaidő végéig legyen mit csinálnom, mert ha valaminek még nekiállok, tutira fél órával a vége előtt fogy el a tennivaló, de akkor meg már hogy kezdjek valami újba?

A legjobb persze a jól fizetett nemdolgozás lenne, hétnapos hétvégékkel, néha pihenésképp eg kis munkával, de csak kevéssel, hogy meg ne unjam, és pláne meg ne ártson. Csak sajnos mostanában egyetlen vállalható (azaz európai) monarchiában sincs dinasztikus üresedés, a lottó főnyereményéhez meg nagyon nagy szerencse szükséges. Akkora, hogy még találnom is kellene valahol (utcán, buszon, boltban, állatorvosi váróban) egy telitalálatos szelvényt, mert venni ugye nem veszek, ha a szerencse engem pécéz ki magának, akkor dolgozzon is meg értem.

És akkor minden nap lehetne Tojásos Nyúlnap a Feltámadáshoz címzett fogadóban nevű ünnep, kivé mikor Lopjunk Szaloncukrot Örökzöldekről Napok vannak, akkor a nyúl helyett a Santa Mikulásfather Christmas jön Gyedmarózból, vagy valami ilyesmi. De a többi a nyúlé.

Indokolatlan hivatkozásként pedig itt a legjobb locsolóvers evör (másoknak, én ugye csak virágot locsolok, mint ezt nemrég kifejtettem), humoros, trágár, végtelenül prosztó, vagyis ideális az elidegenedett panelproliknak, falusi suttyóknak, zsíros deszkásoknak, kemping bringásoknak, szóval. „Van nekem egy locsolóm/ De nincs kölni benne/ Hogyha elővenném most/ De nagy botrány lenne.”

Ebben a szellemben most megyek is nagyon szégyellni magam.

Életidegen

Nem értem, mi ez a nagy kiakadás a TV2 körül, különösen ami a hírműsorát illeti, a világ legcinikusabb címét viselő „Tényeket”. Eddig bulvármoslék volt, az „elütötte, leszúrta, kirabolta, felrobbant, fókabébik születtek” tematika mentén, most meg politikai moslék a „bukott baloldal, új népvándorlás, miből él?, a magyar reformok működnek” tengelyen. Márpedig a kétféle moslékban közös, hogy egyaránt moslékízűek, aki eddig az elsőt fogyasztotta, az jó eséllyel nagykanállal esik neki a másodiknak is, aki meg nagyjából tíz éve már rá sem nézett a csatornára (meg a konkurenciára, mint én), annak teljesen mindegy

Részemről mindkét nagy kereskedelmi csatornával azt a csinál bárki, amit csak akar, nekem aztán nem fáj, és a legkisebb mértékben sem érdekel, hogy most éppen mitől bűzlik fejétől a hal. Persze mindig vannak olyanok (ha épp szorul a hurok, maguk a tévétársaságok), akik az aktuális balhékat rendre a sajtószabadság, meg a közéleti fair play szemszögéből akarják értelmezni, innen jön az, hogy bárki képben lehet az RTL-TV2 arcvonal ügyeiben, aki nem is nézi őket. Velük van tele a sajtó, the media is the message, ugyebár.

Viszont ha valaki tényleg a fenti tévékből óhajt tájékozódni a világ dolgairól, akkor pont megérdemli hogy manipulálják, átverjék valamint hülyének nézzék, tetszőleges sorrendben. Az ilyen nézőknél még a politikai szekértáborok elkötelezett hívei is tűrhetőbbek, akik ugyan csak a saját, eleve adott véleményüket előemésztő/visszaböfögő médiumokra kíváncsiak, de legalább van valami elképzelésük a világról, ha dogmatikus is.

A kereskedelmi híradó (tényleg, milyen hülye egy kifejezés, ha belegondolok, a „kereskedelmi híradó” az igazából a reklám lenne, némi piaci körképpel meg tőzsdei jelentésekkel körberakva) nem igazi hírműsor, csak amolyan infotainment, szórakoztatás, időtöltés, annak a száraz, meleg érzése, hogy mi azért mégis csak képben vagyunk a világ dolgaival kapcsolatban, bár a Times helyett csak a Donald-rágóhoz csomagolt mini-képregényt olvassuk. De az legalább érthető, nincs benne időközi választás, GDP meg egészségügyi reform, a karambol az karambol, egy összetört autót nem kell zselézett hajú vezető elemzőkkel elmagyaráztatni. Amúgy a fókabébiket sem.

Vagyis a demokrácia állapotát nem sokban befolyásolja az, hogy a hatalom épp melyik kereskedelmi médiumot igyekszik maga elé térdeltetni, ocsmány maffiatempó persze, de aki eddig is komolyan vett mondjuk egy Tényeket, annak úgy kell, vele sem többen vagyunk, csak sűrűbben, hogy megint ideszúrjam a tömegdemokrácia-kritika klasszikus mondatát.

Négy kerék

Szoktam látni egy különösen rémes autót a városban gyakran (valamint a szemeimmel, de ez most nem tartozik ide), konkrétan egy Ford Mustangot, nagyjából a legutóbbi változatot, bár az autókhoz csak annyit értek, amennyit a Top Gear-ből sikerült összeszedni. (Díszdobozos DVD-válogatásom is van, így már azt is tudom, hogy egy Mini Morrist le lehet küldeni a síugrósáncon, csak nem érdemes.)

Úgyhogy mit sem tudok a Mustang teljesítményéről, hogy hány hengeres motor van benne, meg milyen a váltója, én pusztán esztétikai szempontból tudom értékelni. Onnan nézve meg szimplán ronda. Olyan mint egy tank, amit tévedésből sportos izomautónak fényeztek, és eléggé el nem ítélhető módon kiengedtek az utakra. Pedig először fel kellet volna robbantani, aztán a roncsokból újra összehegeszteni, a tetejére szerelni egy harci helikopterről elemelt gépágyút, és máris alkalmas lenne arra, hogy sivatagos környezetben használjuk törzsi villongásokra, a nagy atomháború után. De így, pre-madmax állapotában simán csak kínos.

                                (gazmegfek.hu) 

A Mustang az autók kigyúrt, kopasz verőembere, félkilós aranylánccal a nyakában, maximum négyszázas szókincscsel. Ha politikus-analógiát keresünk, ő lenne Harrach Péter szétkokózott pankrátor ikertestvére, vagy Kövér László motorizált tudatalattija. Egyszerűen nincs olyan szituáció, melyben ez a kocsi menő lenne, pláne elegáns, ez a prosztóság acélba és benzinbe álmodott emlékműve, és mint ilyen, már az előtt elmond mindent a tulajdonsáról, mielőtt az kiszállna. Musztángossal kultúrember nem fog kezet,nem megy vele moziba, nem jelöli vissza a fészbukon, egyáltalán: nem megy közel hozzá és nem parkol mellé, nehogy a elviselhetőnél jobban összemusztángozódjon. A Ford Mustang tehát nem menő, de legalább kínos. Egyfelől, mert még az igazán gyökér alakok se akarnak feltétlenül gyökér alakoknak látszani (akik igen, azoknak már vannak hatásos gyógyszerek), másfelől meg a gatyája is rámegy az embernek, az meg kinek hiányzik? Persze lehet, hogy a Mustang öltöztet, de könyörgöm, minek is?

Szoktam látni a környéken egy kamiont, aminek a szélvédője mögött a következő felirattal: „Tütütűűű, elütök mindenkit a gecibe!” Na, a Mustangra ezt már nem kell kiírni, esetében elég a kisugárzás.

(Mellékszál, de egy hírportál egyszer megírta, hogy a szóban forgó autó a Rosszabbik nevű náculás egyik helyi képviselőjének tulajdona, aki ezek szerint a háttérhatalmi összeesküvő, imperialista világcsendőr USA gyártmányával közlekedik, meg parkol tilosban. Pedig egy rosszabikos politikusnak a jelen geopolitikai helyzetben legalább is Lada Nivával kellene járnia, különben Vlagyimir Vlagyimirovics összevonja a szemöldökét, és nem lesz több rubel.)

Formátlan Egy

Kezdődik a Forma-1 szezon (tudom Formula-1, de magyarosan ez így ragadt be), én meg persze itt ülök reggel hatkor, hogy nézzem élőben az ausztrál nagydíjat, de minek? Megszokásból nyilván, mer amúgy elég érdektelen az egész, évek óta már.

A lényeg annyi, hogy nagyon gazdag, jobbára máshoz sem értő emberek, egészen valószínűtlen „autókat” vezetnek körbe egy pályán elég gyorsan, és mindig az nyer, akinek a csapata abban az évben%években szokott, miközben az utolsó helyek is eleve foglaltak. A  gazdag sofőrök (akik manapság már gyerekkoruktól arra készülnek, hogy hülye autókat vezessenek körbe nagyon gyorsan, aztán tinédzserként már főállású gyorsan vezetők, így aztán elég kevés köztük a  szellemóriás) elsődlegesen persze reklámfelületként hasznosulnak, kozmetikumok, luxusórák és egyéb playboy-életérzés kiegészítők arcai, versenyzői overallban meg két lábon járó hirdetőoszlopok.

Kár, hogy verseny az már  nem igazán van (a balesetekből lesznek az események), a lapok rendszerint előre leosztottak, az egész sorozat egyfelől a nagy autógyárak presztízsharca, másfelől meg adrenalinfüggő milliárdosok játszótere, ők azok, akik mögött ott egy saját globális konszern, kastély, yacht kipipálva, vesznek hát egy versenycsapatot, jobb az mint a matchbox. Ezek lesznek az ún. kiscsapatok, nekik a részvétel a fontos, meg közben persze meg lehet marketingelni  a céget is, nyilván mindenki egy fura autón látható felirat alapján választ energiaitalt, acélszerkezet-beszállítót, vagy ingatlanfejlesztőt a távol-keleti befektetéseihez. No meg jól mutat a céges rendezvényeken a svédasztal fölé belógatott saját(!) Forma-1-es autó.

A gond csak annyi, hogy a fapados nézőnek mindez nem igazán számít, én nem veszek rolexet, a redbullnak az ízét is utálom, a távol-keleten meg csak akkor vennék ingatlant, ha kijönne az itthoni panellakás árából, de ehhez valami olyan durva válsághelyzet kellene, aminek eredményét a Mad Max filmekben tekinthetjük meg. Viszont akkor már a fenének se lenne kedve költözni.

A fapados néző izgalmas versenyt akar látni, mert ez ilyen ősi dolog, hogy szeretjük a küzdelmet (fotelből nézni), és mivel igen kulturáltak vagyunk, olyan küzdelmet, ahol azért nem folyik vér, vagy legalább is nem az üzemszerű működés részeként. Ennek jegyében én egy ideje átszoktam az amerikai focira, az egy elég rendes, szofisztikált gladiátorjáték, háború fehér vonlak között, rendesen bekamerázva.

Ennek ellenére így évad elején mindig adok egy esélyt a Forma-1-nek is (bár a túraautó, meg az alacsonyabb formaautós kategóriák sokkal izgalmasabbak), pláne mert őszig nincs NFL, de nyár közepére rendszerint már annyira unom, hogy belealszom egy-egy kerékcserébe, és a fülszőröm növekedésének nyomon követése is több adrenalint szabadít el bennem. A végén meg már meg sem nézem egyáltalán, egy japán futamra mondjuk már fel sem kelek, vagy ha igen, mégis inkább Spongya Bob kalandjait nézem meg. Az is kihívás, csak másképp.

Mitől félnek ezek?

Hallgatva a felcsúti március 15. alkalmából előadott szinte náci beszédét, tényleg a fenti kérdés a legkínzóbb. Az már régóta világos, hogy ő a maga részéről nagyjából komolyan gondolja azt a sok szennyes hazugságot, ami a száján ömlik ki, és a hatalmon meg a pénzen kívül nem érdekli semmi és senki. De e kettőből is főleg a hatalom,  az az ő kemény drogja, amiről egy csöndes intézetben kellene leszoktatni, barátságos de határozott ápolók társaságában. A felcsúti személyiségét feloldotta a hatalmi mámor, pont úgy mint egy heroinistáét a cucc, ami maradt belőle, az meg csak ennyire képes: vinnyogva gyűlölni, meg magával rántani lelkes de ostoba törzsrajongóit, az ország legnagyobb destruktív szektájának kemény magját.

Az viszont legalább is gyanús, hogy ha valaki folyamatosan emelve a tétet fújja a harci kürtöt, miközben ellenfeleit ellenségnek láttatja, és újabban dehumanizálja, az belül igencsak retteg valamitől. A bukástól nyilván, mert bár minden erőfeszítése arra irányul, hogy bebetonozza hatalmát, annyira talán még emlékszik a történelemből, hogy sziklaszilárdnak gondolt rezsimek is napok latt képesek összeomlani, ha elég nagy lesz az elégedetlenség.

És nyilván azt gondolja, hogy -  legalább is rövid távon – kiút lehet az ellenfelek totális démonizálása/lenézése/kigúnyolása, és ehhez remekül használható az a számos lakájmédia, amit egyre terebélyesedő ülepe alá gyűrt már eddig is. Az állami média betanított munkásait (plusz EchoTV, TV2, Karc FM, Magyar Idők, Magyar Hírlap, 888.hu, Fenetuggya Mimég) már instruálni sem kell, hézagmentesen illeszkednek be az egyre inkább az ötvenes éveket idéző pártpropaganda világába, itt a cenzúra már eleve öncenzúra, a gép forog, az alkotó pihen.

(Nem mellesleg, a minap Bajomi Lázár Péterrel halottam egy rádióinterjút, ahol azt mondta, hogy ma Magyarországon nincs sajtószabadság, mert nincs információszabadság, gyakorlatilag azt titkosít a hatalom, amit akar; és nincs demokrácia, mert nincs sajtószabadság. Ez ugyanis egy olyan logikai lánc, ahol ez egyes elemek feltételezik az előttük lévőt. Megfontolandó érvelés.)

A (párt)vezér és kancellár meg egészen ijesztő beszédeket mond. Március 15-én például sok mindenről hadovált, de az 1848-as forradalomról például egy szót sem, az csak hivatkozási alap volt, bár gyanús, hogy Petőfi ma talán nem fideszes lenne. Vagy kádéenpés, bár ez utóbbi már viccnek is durva. Volt viszont Európa pusztulása, világ-összeesküvésből kifolyólag, új népvándorlás által (a migránsokat persze úgy küldik, a tudjuk kik), meg a kíméletlen harc meghirdetése a belső ellenség ellen (természetesen, mint minden cezaromán zsebdiktátornak neki is az értelmiséggel van komoly baja, mert nem bírja a kritikát, meg egyáltalán: hogy mer valaki okosabb lenni nála?), meg beszélt még össze-vissza magyargyűlöletről (bár van ilyen, ő például kétségtelenül egy  magyar, aki gyűlöl), emberjogi falkákról meg hasonlókról.

Vagyis semmi pozitív jövőkép, meg nagy tervek, csak a gaz ellen ekézése rogyásig, még jó hogy nem mondta, hogy „csapataink harcban állnak”. Én személy szerint hiányoltam a rezsicsökkentést (egy jó kis rezsicsökkentésezést), hogy legyen valami előre mutató elem is beszédben, no meg erre gerjednek az orbán-szentképekkel vonuló hardcore fideszes nénik. De semmi maradt a nettó harciasság, a köpcös kiskakas, aki tudja, hogy ez itt az ő szemétdombja, ő itt azt kukorékol, amit csak akar, a nyomdafesték meg azt bírja el, amire ő azt mondja, hogy. Más persze már nem kukorékolhat akármit, a varangyozó minisztériumi főtanácsost például rögtön kirúgták, bár én nem aggódom érte, majd legfeljebb csinálnak belőle miniszteri biztos, dupla fizetésért.

Mert magukat tényleg nem hagyják az út szélén.

Húsvéti készülődés (helyett)

Egy pálcikára szerelt nyúlfigurát valaki belebökött az egyik szobanövény földjébe, úgyhogy a dekoráció letudva. Anyám készít ünnepi ebédet, én majd főzők ünnepi teát (ez hagyományos tea, csak fennkölt arckifejezéssel lógatom a filtereket), plusz lesz nagyon ünnepélyes porszívózás (ez is olyan, mint a hétköznapi porszívózás, csak más lelkiállapotban), és időjárástól függően vidám tavaszi ablaktisztítás.

Persze a húsvét is majdnem mint a karácsony, nem értem miért több napos, a húsvéthétfő az már nekem másodlagos frissességű, az már a „tegnap volt húsvét” hangulata, ráadásul második napja vannak zárva a boltok, és mi van pont elfogy a vécépapír? Vagy a kecsap.

Viszont húsvétkor legalább nem beszélnek köpcös politikusok hülyeségeket a tévémben, persze lehet, hogy másokéban igen, de azt én nem látom. Viszont vannak Bud Spencer-Terence Hill filmek, nem néztem a műsort, de gyerekkorom óta elképzelhetetlen komolyabb ünnep C. Pedersoli és M. Girotti munkásságának felelevenítése nélkül, mint ahogy  Reszkessetek betörők nélkül már simán elmaradna a karácsony is.

Szerencsére a locsolkodás az teljesen elmarad, igazából évtizedek óta, gyerekkoromban még próbálkozott a család, de aztán sikerült megszabadulni e rendkívül kínos pszeudo-rituálétól. Hisz én igazi panelproli vagyok, lakótelepen nőttem fel, és azóta is telepen lakom, tőlem a néprajzosok által favorizált paraszti kultúra teljesen idegen, miért is kellene nekem bármiféle szokást átvennem belőle. (Mellesleg ezért utáltam nagyon az iskolai énekórákat – azon túl, hogy nincs hangom, de legalább hallásom sem – meg az abban foglalt népdalokat, amik világához szintén nem volt közöm, én a Queen-t szerettem, meg az Iron Maiden-t.)

A saját népszokásink mások voltak. Húsvétkor volt barka, meg csokinyúl, meg legó, május elsején a majálisban kaptam kókuszos édességet meg playmobil figurát,  és nem ültem fel a körhintára, hogy lent maradjon a kókuszos cucc, karácsonykor, 24-én délután meg mentünk moziba. Fontos népszokás volt még a lakótelepen biciklivel száguldozás, a fagyisnál sorbanállás valamint a metálbandák kazettáinak másolása. Később lógás a parkban csajokkal, vagy csajokról ábrándozva, osztálykiránduláson átlógni a csajokhoz, moziba menni, szigorúan haverokkal, mert a csajok nem bírták az űrhajókat meg a nindzsákat. Viszont soha nem mentünk szántani, meg a fonóba, legközelebbi élményünk a falusi létről a Tüskevár tévéváltozata volt, de az meg nagyon nem volt vonzó, a fene se akart volna Zenthe Ferenccel lovaskocsizni valami mocsár szélén. Meg aratni.

Így aztán a húsvét lényege maradt a csokinyúl, csokibirka, csokicsirke meg csoki simán, csokialakúan, meg valami játék, meg  hosszú hétvége, naptári helyzettől függően a tavaszi szünettel összekötve. Na jó, volt tojásfestés is, főleg piros viszonylatban (ez lehetett a gyorsjáratú tojás), ez leginkább akkor jött jól, mikor húsvét vasárnap pont április negyedikére esett. Már ha ez a dátum még mond valakinek valamit...

Megint egy nap

Kezd tényleg tavasz lenni, lassan kivirágoznak a fák meg a bokrok, a levegőben balzsamos kutyaszarszag száll, a fákon meg boldogan üvöltenek a hülye madarak. Egyre később sötétedik, sőt reggel már majdnem világos van mire beérek a melóba, a sötétség csak a fejekben ül meg, de ott rendületlenül.

Nemsoká húsvét, de én nem veszek húst, nem vétek, csak színtelen piros tojásokat festek majd eszmei tartalommal, valamint nyulakra gondolok, és népszokásként meglocsolom a szobanövényeket. Közben várom a karácsonyt, hosszú méla lesben, és még mindig nem ejtek túszokat.

Változatlanul nem vagyok allergiás, jól alszom, bár álmomban terrorista migránsok lopják el épp a kultúrámat, de amíg nem erőszakolnak meg és  nem viszik el a kispárnám, tőlem azt csinálnak amit akarnak, de a cipőt azt vegyék le, délután porszívóztam.

Csokinyulak bámulnak agresszívan a boltban nagy fejes salátákat, de hiába, azok a szomszéd részlegen vanak és nem akarnak átjönni, a tavaszi kefír viszont pontosan olyan, mint a téli volt, pedig lehetne más is. A szomszéd borsókonzervje mindig zöldebb, de ennek is vége lesz egyszer, addig jár a borsó az útra míg el nem ütik.

A tavasz alkalmából egyre több, kizárólag keresztnévvel rendelkező ember ír nekem ímélt, kár hogy főleg fantasztikus befektetéseket, pénisznövelő csodaszert meg egzotikus utazásokat tukmálnak rám, pedig én hangversenyzongorára vágyom, pohártartóval.

Az offline postaládában csomó egyenlegértesítő meg elszámolás, ez sem szórakoztató, de legalább van közte olyan, amit ebben  formában csak ma, csak én, és nem még háromezer bosszankodó idegen. Tavasz van újra, kezdetnek nem rossz.

Levelet kaptam lájf!