Passzió

Mel Gibson megcsinálja a Passió 2-t, bár az eredetinek is inkább azt a címet kellett volna adni, hogy Vér és bél (csak hogy legyen egy indokolatlan Kispál-referencia), a második a feltámadással foglalkozik majd, ami vonatkozó szakirodalmat tekintve logikus lépés. Az első film (én végig sem bírtam nézni) látványvilága, dramaturgiája alapján azonban inkább a végítélettel kellene foglalkoznia, az apokalipszis négy lovasa, miazmás, pusztulás minden mennyiségben, eszméletlen mennyiségű vért és fájdalmat lehetne belezsúfolni, omlanának a belek, ropognának egy csontok, pont mint egy vágóhídon, csak emberekkel.

Mondjuk Tarantino vagy Rodriguez jobban meg tudná csinálni, ráadásul ők nem dühöngő antiszemita alkoholisták, nyilván meg tudnák mutatni az utolsó ítélet vicces oldalát is, mikor az apokalipszis négy lovasából az egyik ideges a válása miatt, a másikat piroson áthajtásért üldözi a rendőrség, a harmadik utálja a munkáját mert mindig is virágkötő akart lenni, a negyedik meg szimplán másnapos. Ja, a lovaikat meg eladták menet közben, Gyalog galopp meets Armageddon.

Ehhez képest Gibson nyilván csinál valami feltámadásos-mennybemeneteles giccset, és hogy legyen elég vér, a rómaiak majd a háttérben enerváltan gyilkolásznak, nem szívből, kötelességből csupán. Vagy lesz sok keresztre feszített haldokló, akiknek eszükben sem lesz elénekelni az Always Look on the Bright Side of Life című közismert zsoltárt, pedig a valóságban ez pont így történt, láttam egy angol dokumentumfilmben. Vagy mehetnének nők egy bányában, meztelenül és erőszakosan... de lehet, hogy az nem ott történt vagy akkor.

Igazából arról van szó, hogyy Mel Gibsonnak egyáltalán nem kellene filmeket csinálnia, üldögélhetne csendben a Betty Ford klinika parkjában, ábrándozhatna a régi szép időkről, mikor két üveg whisky meg egy kiadós üvölte zsidózás után a rendőrségi fogdában ébredt, meg amikor játszott abban a filmben, meg abban a másikban, is arról nem is beszélve amiket rendezett, bár a címek pont most nem jutnak eszébe. Szóval Gibsson bácsi menjen nyugdíjba, hagyja a mosott ruhát másra, de amilyen pechünk van, előbb még az arcunka tolja a Passsió folytatását. Passió – A feltámadás. Hogy mennybemenetel lesz-e azt nem tudom, de remélem, mert akkor a harmadik rész tényleg a végítélet leend, remélem a rendezőnek is.

Ja és készül a Függetlenség napja - Feltámadás című izé is. Döntsék már el, ki csinálja meg a sztorit. Fel, támadunk!

Álmok álmodói

Ha én két jegybankelnök lennék támogatnám egymás alapítványaimat, megvenném magamtól a könyvem drágán, hülyén néznénk azokra akik hülyén néznek rám, kirohannánk az ellenem kirohanók ellen, mert tudnánk, hogy nekem van igazam. Egy őrült szembe meg a forgalommal az autópályán, mondják. Egy? Az összes!

Ha a saját magamról elnevezett káeftém lennék én nyerném az összes közbeszerzést, azt is amit mit ki sem írtak, egy messzi-messzi galaxisban én építeném a Halálcsillagot, de legalább is én szállítanám a mosdókagylókat meg a vécékeféket. Tűzoltó leszek s katona, esetleg helyettes államtitkár, veszek egy focicsapatot magamnak stadionnal, vagy nekem lesz monopóliumom a buszközlekedésre egész Eurázsiában (opciós jogokkal a Holdra), álmomban csöngetek picit.

Vagy én lennék egyből a főnök, a Császár a Birodalmi Örvény partján, 1:1-es méretarányú játékvonatom lenne és galdiátorstadion a nappalimban (a nappalim amúgy egy közepes kontinens lenne), és a Niagarával húznám le a vécém mert csak, egy császári szarnak ennyi minimum jár.

Még jó hogy reggel, illetve hajnali négykor csörög az ébresztőóra, pontosabban nem jó, de legalább nem álmodom hülyeségeket. Egzaktul fogalmazva én csak éjszak álmodok hülyeségeket, és akkor sem mindig, nappal meg elég normális vagyok, jövök-megyek, kommunikálok és reagálok mint egy ember, ami párt és állami (egyre inkább: pártállami) fejeseinkről nem mondható el. Ők már rég a saját világukba vonultak vissza, egy olyan alternatív valóságba ahol szárnyal a gazdaság, az emberek egyre jobban élnek, a demokrácia példaértékű (hát istenem, ők a legjobbak, ezért szavaznak mindig rájuk), az állami média meg közszolgálati. Nekik az egész ország egy nagy Felcsút, stadionnal, vonattal meg lőrinc gazdával, a vezír nyilván elhiszi magáról hogy tud a vízen járni (és csak arra kell vigyázni, hogy ezt a Balaton déli partján kívül máshol ne próbálja ki), a muskátlik kékek lesznek az ablakban ha arra jár, csak hogy passzoljanak a nyakkendőjéhez,  és ha akarna, a tekintetével is tudna szalonnát sütni. Csak nem akar, nem olyan nagyzolós ő, az új Star Wars főszerepét is visszautasította, nem hajszolja ő a népszerűséget, szerény mint az oroszlán, bátor mint az ibolya (vagy fordítva), de a népszerűségre, arra nem hajt.

A bevándorlózás  is csak azért megy ezerrel, mert félti az ő népét, ezért üzenget óriásplakátokon, otthon is mindig így kommunikál („Üzenem a családnak, rántotta legyen a reggeli!”), és azért ilyen primitív módon, hogy a legegyszerűbb emberek is megértsék, mert ő mindenkihez lehajol, pedig közéjük is lövethetne, mint Lenin elvtárs.

Ő és rajongói alkotják az ország legnagyobb vallási szektáját, komolyak mint a szcientológusok (csak Xenu helyett most Soros van soron), kemények mint a jezsuiták és pont annyira élnek álomvilágban mint a jehovisták. Egyszer úgyis rájuk szakad a valóság, és fájni fog mint Iluska néninek a csirkebolti áremelés, vagy mint nekem a jobb könyököm  mindig, de lehet hogy ez csak sokára lesz.

A felcsúti rendszere per pillanat szinte leválthatatlan, inkább úgy lesz vége, hogy összeomlik, mint az érett kádárizmus. Amiről utólag kiderült, hogy nem érett, hanem teljesen rohadt. Ez mondjuk a NER nevű rémálomról már most is látszik. Plusz érezzük a szagát, ami nem a kerti liliomé, hanem a trágyáé, amit alá teszünk.

Fodbal

Mindjárt kezdődik a foci EB, avagy labdarúgó európa bajnokság, de a sportágat hívjuk nyugodtan vidékifideszesül fodbalnak, az ezt művelő zselézett fejű csávókat meg fodbalistáknak, csak hogy megkülönböztessük őket a futballistáktól, akik vagy egy vidéki pályán ingyen és lelkesedésből, vagy egy profiligában pénzért, szakmaként csinálják ezt az izét. Mert a magyar fodbalista, ha nem külföldön játszik, akkor úgy profi, hogy állami cégek hirdetésiből jön össze a fizetése, az állam tolja alá a stadiont,  vagyis sokkal inkább állami gondozott, mintsem a szórakoztatóipar sport üzletágában dolgozó szakember.

Mert ez a foci, ez csak látszólag sport, ez show business, hatalmas pénzekkel, csak nálunk nem, nálunk a pártvezér és kancellár személyes hobbija, hatalmas közpénzekkel. Úgyhogy hazai fodbalistáink ehhez mérten sötét alakok, a fodbaledzőkről nem is beszélve, akik egy hatalmas vereség után is látják a fejlődés jeleit, már sejtem  felcsúti honnan szedte politikai kommunikációjának alapjait.

De engem szerencsére sem a futball, sem a fodbal nem érdekel (talán társadalmi hatásait tekintve egy kissé, de úgy még akár a női magazinok is), nem nézem, soha nem játszottam, de legalább nem is értem. Kétszer tizenegy rövidnadrágos alulművelt fazon szaladgál a füvön másfél órán át, egy felfújt golyót kergetve, aztán vagy lesz gól meg akció, vagy nem... Egyesek ebből vallást csinálnak, életük középpontjává teszik, és három fröccs után élet-halál küzdelemnek képzelik a konkurens szurkolótáborral való összecsapást, trójai háborút vizionálnak a Borharapó Sörözőbe, minden péntek és szombat este. Ez csak simán röhejes, a fodbalba tolt állami milliárdok dühítőek, maga a játék pedig nettó unalmas. Ez aztán a remek dolog. Valaki másoknak.

Él ilyen

Rejtélyes óriáslény csontvázára bukkantak a Marson! Ezt írta valami általam eddig nem ismert trashmédia (amúgy a 444.hu szúrta ki, szóval nem magamtól találtam rá, ami legalább is vigasztaló), és mi okunk lenne kételkedni eme fantasztikus felfedezésben. Az kis fehér piszok egyértelműen egy humanoid csontvázának felső része, csak a hülye nem látja, meg Lajos a zöldséges, de ő csak zért nem mert nem tudja mi az a humanoid.

Azt már ugye rég tudjuk, hogy vannak idegen intelligenciák, akik rendszeresen idelátogatnak és embereket rabolnak el, meg szurkálnak tűkkel és tolnak be csöveket a mindenféle testnyílásaikon. Hogy miért azt tudja a fene, ha galaktikusan tudnak utazni igazán feltalálhattak volna már valami rendes bioszkennert, elvégre nálunk is van már CT meg MR meg hasonlók, ezek meg krómozott csövekkel dolgoznak a műtőasztalra szíjazott alanyokon. Ha gonosz lennék azt mondanám, nagyjából az ötvenes évekből ered ez az egész alien-hit (nem UFO, az ugye azonosítatlan repülő tárgy, valami amit látok repülni és nem tudom micsoda, repülő, hőlégballon, a vasorrú bába seprűnyélen vagy aszalt csillagromboló), akkor kábé itt tartott a technológia, így a hívek által mára kanonizált leírásokban marad ez a béna hozzáállás, elvégre akkor még mit sem tudtak a számítógépes képalkotó módszerekről. Mondjuk egy átlag alien-hívő most sem sokat, legfeljebb hogy vannak olyanok.

Az is tudott dolog, hogy az idegenek humanoidok, alacsonyak, szürke bőrűek (ez esetben pucérak, vagy átlátszó ruhát hordanak, de minek, így sem lesznek erotikusabbak egy mosószappannál), nagy fekete szemük van az aránytalanul nagy fejükön, és tök egyformák. Persze lehet hogy ez csak amolyan földi rasszizmus, meg az ebből fakadó észlelés, mint mikor minden kínait egyformának látunk, de legalább ők sem mindig tudnak megkülönböztetni minket. Amúgy mindegy is, hogy nem hordanak ruhát, vagy amit minden rendes ufómagazinban látunk az valami egyen-szkafander, biztos divat-tanácsokért járnak ide. Gondolom volt náluk valami globális Kulturális Forradalom, ahol a helyi Mao Ce-Tung előírta ezt az egyenviseletet, csak már unják. (Persze az kérdés, hogy akkor miért pont a negyvenes években kezdek sűrűbben járni erre, meg miért pont katonai támaszpontok felé, mikor előtte évekig nézhették, ahogy egyenruhás emberek menetelnek, szerte a világon...) Ehhez képest valahogy legtöbbször az Egybesült Államokban bírnak leszállni, pedig semmi sem mutat arra, hogy különösebben szeretnék a baseballt vagy a hot-dogot.

Kérdéses viszont, hogy mi a fenét akarnak tőlünk, mert ha a jelentős bélyeggyűjteményemért, vagy a titkos palacsintatészta-receptemért jöttek, én be nem engedem őket, akár indulhatnak is haza, minden más ügyben meg forduljanak az ENSZ-főtitkárhoz, Soros Györgyhöz vagy egyenesen a Bilderberg-csoporthoz (akik Cion Bölcsei, de ez most messzire vezetne.) A technológiánkon nyilván szánakozva röhögnek, de kulturálisan sem tudunk sokat nyújtani. Bach nekik biztos unalmas, a Bitlisz túl primitív, Májkel Dzsekszont meg úgysem sorolják az emberi fajhoz. Az irodalmunkról gyorsan leszűrhetik hogy néhány alaptéma köré épül: fiú és lány szerelmes, valaki hazafelé megy sok kalanddal, valaki elvágyódik onnan ahol van, illetve valakit megölnek és mások meg kinyomozzák ügyesen. Hát ezért nem érdemes fényéveket utazni. Esetleg a képzőművészet érdekelheti őket, de gondolom az absztrakt expresszionizmust ők sem értik (csekély vigasz, hogy maguk az absztrakt expresszionisták sem értették, mondjuk ez nem is volt céljuk), de hátha bírják a flamand csendéleteket, Turner tengeri viharait vagy a szobrászatban egy-egy jól sikerült műkő Trianon-emlékművet (csakis turullal, turul nélkül egy Trianon-emlékmű félkarú rabló), ha már Michelangelo szobrait túl jól őrzik.

Vagyis adódik a következtetés, hogy maga a bolygó kell nekik, gyarmatosítani akarnak, csak még nem elég jó az éghajlat ezért sorosgyörgyözik össze a globális felmelegedést a háttérhatalom segítségével, megvárják míg kipusztulunk majdnem mind, a maradékot állatkertekbe emberkertekbe rakják, mint  Majmok bolygójában, hogy aztán majd kiflivégeket dobálhassanak nekik, meg bottal piszkálhassák őket. Ez vár ránk, vagy a gyerekeinkre, úgyhogy egy atomháború már nem is olyan rossz opció, legalább a kis szürke gecik sem tudnak majd idejönni lakni. Ha már.

Választék igényeseknek

Most már biztosnak látszik, hogy a következő amerikai elnök vagy egy fejhangon kiabáló vénasszony, vagy egy, a saját vagyonába szerelmes fasisztoid milliárdos lesz, a demokrácia nagyobb dicsőségére nyilván.

Pedig szerintem egyáltalán nincs mit csodálkozni, arrafelé már rég az indulhat az elnöki székért, aki a legtöbb pénzt tudja mozgósítani (mondjuk ez Trumpra pont nem igaz, neki nem kellett támogatásokat gyűjtenie, elég volt összetörni a kisebbik malacperselyét), az igazi verseny a támogatások gyűjtésében van. Nem mintha mifelénk nem erre mennének a dolgok, legfeljebb itt annak az egynek van esélye, akinél a pénz. (Mert akinél a pénz, annál a gazdasági hatalom, a média, meg a foci, bár arról nem tudom micsoda, én vagyok az, aki életében még nem nézett végig egy focimecsset sem, plusz nem focizott, de ezekről majd máskor...)

Plusz a hülye amerikaiak egy jelentős része eleve nem szavaz, egy másik nagy csoport családi alapon szavaz egyik vagy másik pártra, 1863 óta, és akkor még képzeljük el, hogy az Egybesült Államok nem csak Woody Allen meg a Harvard, hanem  a vidéki redneckek meg a déli Biblia-övezet bigottjai is, sötét népségek tenyésznek arrafelé. Tessék csak megnézni a Hazárd megye lordjait és kivonni belőle a vicceskedést, na az usákok egy jelentős része pont ilyen, mintha Stephen King írta volna őket, egy különösen szar másnapon.

www.fullredneck.com 

Szóval nekik nyilván jó móka két ilyen formátlan jelöltből választani, talán Klintonné lenne a jobb megoldás, ócska külügyminiszter volt , de már látott diplomáciai tárgyalást belülről, megtalálja a vaktérképen Afganisztánt és nem téved el a Fehér Házban. Plusz külön mókás, hogy First Lady  helyett mi lesz majd a látványosan öregedő Bill? First Gentleman, valszeg, aztán majd mehet árvaházakat avatni, meg jótékonysági teadélutánokon unatkozni, meg szerklit tartani, ami Fülig Jimmy (nem a Carter) szerint egy ilyen udvari körhallás. Meg integethet sokat, abban legalább van gyakorlata...

www.askideas.com

Válaszd az életet!

Jövőre jön a Trainspotting kettő, és én ennek igen örülök, a film az egyik legnagyobb kedvencem evör, egyszer rég vettel Londonban menő pólót is, amire Renton híres monológja van írva, azóta is irigyli majdnem mindenki. Choose life...

Irvine Welsh amúgy már jó rég, 2002-ben megírta a folytatást Pornó címen, bár szerintem aa filmváltozatnál ezt még Danny Boyle sem meri majd bevállalni, meg hogy néz az ki a mozipénztárnál, amikor hangosan és jól tagoltan kérsz két jegyet a Pornó filmre. A szereplőgárda amúgy ugyanaz, mindenki rábólintott, énmeg alig várom majd, nyilván most most még korai lenne lelkesedni, bár már forgatják.

A film amúgy annyira bejön, hogy kitöltöttem valami netes kvízt is róla, tízből tíz, és még gondolkodnom sem kellett a válaszokon, nem véletlenül láttam tizenhétszer legalább minimum átlagban. Miközben az egész arról szól, hogy lecsúszott skót drogosok csúsznak tovább le, a  film legalább felerészben konkrét videoklipekből áll, félúton van a tragikus és a gusztustalan között, pedig csak fele olyan kegyetlen mint Welsh eredeti regénye. (Mondjuk a Pornó is elég durva, nyilván ez is valami kalóriamentesebb változatban kerül majd vászonra, de ettől még üthet, mint az elődje, hacsak a Trainspotting kult-státuszát nem értékelő tinik, majd azon azon röhögnek, hogy nemá, az Obivan Kenobi! Analóg mellékszál, hogy amikor annak idején a kaposvári színházban, Dürrenmatt Nagy Romulusának a végén bejött Kulka János mit Odoaker germán fővezér, amúgy ballonkabátban, a nézőtér nyugdíjas tagozata egy emberként sóhajtott fel, hogy jé, a Mágenheim doktor... )

Bár Ewan McGregor van annyira jó színész, hogy ez ne legyen gond, bár van az a kolinförszi értelemben vett kolinförsszitisze, hogy nagyjából mindig ugyanazt a figurát játssza, de hát Renton az amúgy is ő, így elég ha magát adja, és nem vigyorog túl sokat hülyén. Nehéz lesz, de nem megoldhatatlan.

P.s. Maris kedvéért, a házi fotóstúdió bemutatja: Kutya Zokniban. (Remélem látszik...)

A zoknigépész

Naná a kutya, akinek nemrég már a halálát jósoltam, de legalább nincs jól. Igazából a durva gyulladáscsökkentők nélkül nem tud lábra állni, azt meg nem szedheti folyamatosan mert kikészíti aszzem a veséjét. Mondjuk volt is rá példa hogy bepisilt, de kulturáltan az előszobai linóleumra, azt pár perc alatt fel lehet mosni. Szóval most tartottunk pár nap szünetet, de azt hiszem délután megyünk az állatorvoshoz (ohne kutya) gyógyszerért, aztán valami csökkentett adagban adagoljuk neki, mert újra rogyadoznak a hátsó lábai. És ha megint nem tud felállni egyáltalán, akkor és ott vége lesz a filmnek, én meg kitolnám ezt még pár hónapig.

De e mellett a másik gond, hogy mikor nem tudott lábra állni, kulturált sebeket rágott tehetetlenségében/fájdalmában mindkét hátsó lábfejére, ezek azok, amiket kezelek meg kötözgetek, de a kötést leszereli gyorsan (nincs az sokszorosan körbetekert leukoplaszt, amit ne bontana le, mire hazaérek a bárhonnan), úgyhogy kapott menő zoknikat, cipőfűző kiegészítőkkel, amik már nem is sebeket, hanem a kötéseket védik. 

Persze ezt is próbálja leszerelni, eleinte ment is neki, de úgy két napja megvan a technika, dupla csomóra kötöm a zoknit rögzítő fűzőt, ennek mondjuk az a hátránya, hogy én is alig tudom kibontani ha kell, de a kutya meg egyáltalán nem.

Hiába, az emberi létformának is vannak előnyei, például a befelé fordítható hüvelykujj, amivel a dupla csomó is megoldható (meg a másodfokú egyenlet, bár akinek megy fejben, annak akár ne is legyen hozzá keze), míg a kutyadék foggal már nem tudja szétszerelni. Azzal csak a csirkeszárnyat, meg a farhátat. Emberek-kutyák: 1-0!

Újbeszél minimál

Hülye egy időjárás van, nyilván Soros György miatt, hisz tudjuk, hogy minden rossznak ő az oka, hiába no, akié a pénz, azé az időjárás, valószínűleg Soros tehet az influenzáról, a terrorizmusról meg netes levélszemétről is, sátáni kacaja felhangzik amikor a világon bárhol elvégeznek egy abortuszt.Üzenjük Brüsszelnek, hogy ők Belgium fővárosa! (Ha már az egyes és többes szám egyeztetése eleve nem megy.) És nem vehetik el az agyarok munkáját. Valamint üzenjük Brüsszelnek, hogy a pártvezér és kancellár csak posztszovjet diktátorokkal szeret barátkozni, tehát küldjék a pénzt és ne pofázzanak ( a Brüsszel), lassan mondjuk, hogy ők is megértsék: dik-tá-to-rok-kal. Na!

A magyar politika, hála a fideszkádéenpé hatalomtechnikusainak (nem politikusok, a politikusok a köz ügyeivel foglalkoznak, ők csak annyiban, amennyiben a köz ügyei magánérdekeikkel érintkeznek) jó másfél évtizede az óvodai homokozók konfliktusainak nyelvét és módszereit alkalmazza,matchboxot evlenni, homokozó lapáttal pofozni, másik várát szétrúgni. Az utóbbi évek érdekes újdonsága, hogy ezt a remek viselkedésmódot most kipakolják az európai politika színterére is, és úgy tűnik őszintén nem értik, másoknak mi ezzel a baja. De hát így jár az a hatalmi elit, aki kizárólag talpnyalókkal veszi körül magát a nem talpnyalókat meg leszámolásútján tesz félre, ’89 decemberében Ceausescu sem értette miért forrong a tömeg palotája erkélye alatt, ő addigra már tényleg elhitte, hogy a nép szereti. Szerintem csak a kivégzőosztag előtt esett le neki, hogy ez itt nem egy rossz álom.

Mert az önmagába zárkózó hatalom mértéktelen hübriszt fejleszt ki, ki sem lát mögüle, és komolyan veszi (ahogy épp ma olvastam Tóta W.-nél, igaz épp az LMP kapcsán), hogy mindenki más hülye, csak ő helikopter. Innentől nincs vita, hisz másnak eleve nem lehet igaza, a nép eleve hülye tőmondatos üzenetek ért csak meg, úgyhogy húsz év múlva annyi lesz a kampányplakátokon, hogy NEMÁ! Esetleg: HÖRR! És mindenki érteni fogja, hogy rájuk kell szavazni, mert majd ők. A valamitől. De attól aztán mindig, illetve bízhatunk.

Az előző választás előtt az volt szlogen (program helyett amúgy), hogy folytatjuk! Az volt a logó, hogy csak a fidesz (szegény hülye kádéenpé ebből is kimaradt, még jó, hogy nem is valódi párt ők), és bármilyen kérdésre annyit válaszoltak, hogy rezsicsökkentés. És nyertek, mint kés a vajban, bár ez képzavar, szóval mint kés a vaj ellen, bár annak nincs is igazi sportértéke, jobban belegondolva. Mondjuk a csakafidesz esetében sem volt, ha írok magamnak egy saját választási törvényt, akkor nem meglepő, hogy nyerek.

És az egyujjas agyú kommunikáció is töretlenül folytatódik, ma minden kritikára az a válasz hogy sorosgyörgy, a felcsúti már a pártállami rádiójában háttérhatalmazik, csurka istván, a népszerű Zsírtáltos legszebb napjait idéző módon. Nem csoda, hogy a vonagábori értelemben vett Rosszabbik most épp néppártosodni akar, ezt a fideszkádéenpét nem lehet már jobbról előzni, aki megpróbálja leesik. Úgyhogy kitette az elökségből a népi nácikat, bevette a technokrata nácikat, de szerencsére a nép többsége ettől még nem vevő rájuk. Bár a fideszkádéenpére igen, és mára már ők is szélsőjobb, csak ők a borostás-farmerdzsekis balos liberalizmusból jönnek nem skinhead-mozgalomból, meg a Trianon-siránkozó alsó-középkategóriás történészhallgatók sajátos szubkultúrájából.

A borostás balos liberálisokat meg nem látom (na jó, egyet a tükörben rendszeresen), nyilván nagy részük Berlinben ösztöndíjas, vagy Londonban mosogat, esetleg fordítva, mindegy, csak ne orbánisztánban érje a hajnal. Lehet hogy nemsoká én is megyek, mondjuk én csak mosogatni, bár ez minőségileg nem sokkal rosszabb a mostani kényszermunkánál.

Világpanoráma

Kirúgták szaniszló ferencet az Echo-tévéből, pedig az elmeroggyant összeesküvés-hívő, de legalább furán beszélő konteó-fundamentalista faszi az egyetlen igazi szórakozás lehetett azon csodás csatornán, melynek átlagos nézettsége 0,2 százalék volt. Azaz egy emberből is csak minden ötödik nézte mostanában, ami szép negatív rekord, az mondjuk még jobb lenne, hogy egy emberből csak minden századik.

Hiába no, a lovasistváni értelemben vett bayerzsolt (az ismert állatozó, fehérjehalmazozó lámpavas-fetisiszta), még szaniszló ferenccel kiegészítve is kevés arra, hogy valami emberi nézettséget össszehozzon, pedig szaniszló bayerral ellentétben legalább féktelenül vicces. Volt.

Ki fog most indokolatlan szüneteket tartnai (miközben derékből finoman behajol), ki fog költői kérdésekkel bombázni ("És a marsi bevándorlók csak jönnek a nagy fejükkel meg a csápjaikkal, csak jönnek mert gyűlölik a keresztényeket, az ő istenük máshol lakik és másik kínai büfébe jár, de meddig tűri ezt Európa, mikor mondanak végre nemet és költöznek át a Titánra, elvégre az is egy hold, csak nem a mi ősi holdunk, ahol őseink csontjait újrahasznosítottuk mert gazdagok voltak proteinban...")

A kamerák között egy rövidebb monológ alatt is váltunk párszor, szaniszló bácsi meg nem mindig a megfelelőbe néz, de mikor igen, akkor szuggesztíven, ahogy csak egy vérbeli eszelős tud, már a szemében is látszik, hogy benne van a lábában a bugi, az agyában meg a neakardtudni. A fekete lyuk kreatív változatban, a zavart vanília a káposztalevesben.

És ez most mind elveszik? Nemá...

(Ja, a cím: keressen rá mindenki a jutyúbon, aki nem látott még ilyet, és sírjon, ennek lesz vége.)

Atomot nekünk?

Nem tudom miez a kattanás a kormánynál az atomerőművel, azt se tudja még senki, húsz év múlva mennyi áramot használunk majd fel (valószínűleg kevesebbet, sokkal több kütyüt már nincs hova dugni, viszont ezek egyre takarékosabbak). De legalább Vlagyimir Vlagyimiroviccsal jóban lehet lenni, ami nem jó, de a felcsútinak hasznos, nekünk meg majd az unokáink is fizetik Paks Kettőt, ami eleve úgy hangzik, mint a helyi fociklub tartalékcsapata. Csak drágább, sokkal, pedig ha valahol tolnak állami pénzt a fociba, az lángoktól ölelt kis hazánk.

De valahogy a legtöbb ember ingerküszöbét nem visz át ez az egész, mit nekünk Csernobil meg Fukusima, mi nem félünk az atomerőművektől és nyereg alatt puhítjuk a házipálinkát. Kivéve persze Ilonka nénit a másodikról, akinek a legkisebb unokája betanított részecskefizikus, és azzal rémítette meg, hogy benne is van atom, sőt igazából teljesen atomból van, ez utóbbiban mondjuk enyhén kételkedik, de rágyújtani már nem mer, nehogy felrobbanjon benne az atom. Mert az rémlik neki, hogy valahol Kínában van egy Hirosimanagaszaki nevű város, ott felrobbant az atom, és azóta is rákos csecsemők születnek rákosan, akik a halott anyjuktól lettek rákosak még a születésük előtt. Vagymi. De a lényeg, hogy az atom rossz, a geotermikus energia meg menő, csak ezt a pártvezér és kancellár nem így látja, ám ő meg egy szakállas farmerdzsekis jófejből lett egy öregedő, széthízott fejű ostoba despota.

Tényleg, a felcsútinak miért nem elég a csúti kisvasút meg a stadion, mitől gerjed pont az atomerőműre? Oppenheimereset játszott gyerekkorában? Valószínűtlen. Inkább arról lehet szó, hogy háromezer milliárd forintos (te jó ég!) beruházásnál iszonyú sokat lehet lopni. Képzeljük el, szolidan csak tíz százalékot nyúlnak le a haveri cégek  (akik persze vissza is csorgatnak belőle a fideszkádéenpés zsebekbe), az a háromszáz milliárd, még mindig elképzelhetetlen egy magamfajta alkalmazottnak. Buszbérletre átszámolva nyilván több ezer évre elég lenne, de nem számolom át.

És akkor még semmi arról, hogy egy darabig együtt működnének a mostani meg az új blokkok, annyi áramot termelve, amennyit nem tudunk hova rakni (az áram nem szén, kurva bonyolult tárolni, nem lehet beborítani egy gödörbe, hogy ha majd kell, veszünk ki belőle...), de legalább majd rendeletileg előírják, hogy mindenki onnan vegyen, kinyírva a megújuló források fejlesztését. Aztán a mostani blokkok leállnak, ezermilliárd lesz csak elbontani őket, meg ki kell találni, a következő százezer évben hova suvasztjuk el a nukleáris hulladékot. De semmi gond, a felcsúti úgy néz ki, hogy százezer év múlva is miniszterelnök akar lenni (én ehhez mondjuk javasolnám a pálinka meg a kalbász fogyasztásának csökkentését), és ugye ő problémát csak akkor érzékel ha már nagy a gáz, és csak akkor akarja megoldani, bár ez rendszerint nem megy neki.

Ő csak egy politikai kommunikációs terméket árul, a világhoz nincs köze, a sajátjáról beszél, ez meg nekünk baromi sok pénzbe kerül. Valaki dobjon már rá egy egy személyre szabott atombombát. Ha már úgy bírja...

Jajj...

Ma kétszer (hajnali négykor meg délután) kötöztem újra a kutyadék lábsebeit (és persze leüvöltöttem a fejét, hogy most már valóban veszek neki ilyen tölcsér formájú gallért, csak hogy szívjon ő is kicsit...), és mikor már nyugi lett volna, kiderült, hogy a WC vízben úszik, szerencsére nem az output oldalon, de a tartályba menő csőből jóformán spriccelt a (szerencsére) tiszta víz.

Most a konyhában és a vécében nincs víz, a fürdőszobában mosogatok, a vécé mellett meg tartok egy vödör vizet (leöntésileg), ám lapulevél helyett van vécépapír, momentán az egyetlen civilizációs vívmány nálunk, de gyanús, hogy a szerelő már nem ér ide ma, mondjuk csak felületesen ígérte...

Reggel van, a rádióban esik

És igen, tejjel kifli, ha megyek a boltba, ez már valami fertőzés lehet, hogy kényszeresen régi Kispál-idézetekkel tűzdelek bármit, mondjuk a Kispállal tűzdelt rakott brokkolit még nem próbáltam, de legalább nincs is benne fantázia.

Most viszont politika, tegnap olyat láttam a neten, ami méltó pokorni elvtárs meg rezsi szilárd ATV-s kirohanásaihoz, a fideszes alfasz itt is menekülőre fogja, márpedig kormánypárti droidot ennyire megszégyenülve menekülni látni nettó élvezet, bearanyozza az ember napját. És az ember még azt sem bánja, hogy itt valami rosszabbik-közeli üzletember alázza porba a halászjánosi értelemben vett halászjánost, ez az a perverz pillanat, mikor a szélsőjobbos csávó is szimpatikusabb a fideszkádéenpés khm... szarkupacnál. (Na, csak leírtam.)

A fideszkádéenpés szóvivőkben mindig az a rém vicces, hogy nem tudnak beszélni, nulla a kompetenciájuk a témában, a sajtótájékoztatókról meg azt hiszik, hogy az olyan, hogy bemennek, elmondják, kimennek, kérdés meg nincs. Aztán valaki kérdez, pláne az érintett, és érzik hogy innen menekülni kell, mert különben jön a verbális autodafé, de persze a menekülés ez esetben beismerés, a közönség nagy örömére magukat alázzák porrá. (A felcsúti ezt jobban tolja, ő eleve nem válaszol kérdésekre, péntek reggelente monologizál kicsit az állami rádió humán mikrofonállványának, megválaszolva a maga által felvetett kérdéseket. Kár, hogy a valóság nevű gyanús izéhez neki másfél évtizede nincs köze.)

Van az az eset, mikor annyira központosított a pártos kommunikáció, hogy mindenki ugyanazt a három mondatot ismételgeti, és amikor ez rendszerszerű lesz, menetrendszerűen jön az elbutulás, az átlag fideszkádéenpés szóvivő először kérdésekre nem akar válaszolni, később már nem is tud, aztán elhagyja a gondolkodást, a végén meg csak úgy marad életben, ha naponta öntözik, mint szobanövényt. De a három mondat akkor is megy, a fidesz sajtóosztály (régi nevén MTI), azért rátölti a  hardverre naponta.

Engem ez igazából szórakoztat, az már  kevésbé hogy épp a hazámat basszák szét ezek a szobanövények (illetve viszik el otthonra, saját használatra), és sajnos úgy tűnik, hogy a cinikus hatalomtechnikusok mellett van az a rezsiszilárd-jellegű alfőfideszes, aki annyira döbbenetesen buta, hogy még hisz is abban a sötét ostobaságban, amit szövegel, és megsértődik, ha valaki hitében meg akarja ingatni. De hát ez van abban az országban, ahol a legnagyobb fanatikus szekta az orbán-hívőké. És szerdán volt Szent Orbán napja, aki indokolatlanul a szőlészek-borászok védőszentje, pedig jelen állás szerint a pálinkafőzőké kellene hogy legyen. Az illiberális pálinkafőzőké persze.

Business as ususal

Az irónia a hülyék menedéke persze, de nekem papírom van róla, nem a menedékről, viszont a héten először nagyjából jól érzem magam. Végre péntek, nagyapám a kórházban ma a helyzethez képest rendben volt, kutyadék meg (megcáfolva minden előrejelzést) úgy sétál meg eszik, mintha lenne holnap.

De nálunk itt a Ló Ede utcában a nyár is csak akkor jön el, ha kormányrendelet utasítja rá, viszont mindennapi kenyerünk kukoricás, csak az éjjel-nappali rablótanyáig kell menni érte, a buszok indokolatlanul bordók, ám a világháború még nem tört ki. Esténként helikoter-méretű izék (dongók, dontnó) akarnak bejutni az ablakon, csak szerencsére annyira buták, hogy nem tudják, merre van a felfele,  mindössze annyit, hogy előbb összevissza, aztán majd csak bent vagyunk valahogy. Így meg a kezem ügyébe eső mobiltöltővel is elveszem a kedvük...

És a hétvége végre jó  lesz arra, hogy áteresszem magamon az érzést, máris kedvem van zenét hallgatni, a Gyilkosok, az Őrület és a Hitetlenség jól hangzik (bár a Killers, a Madness meg a Faithless elég mainstream, de csak azért mert ritkán fordítják le a nevüket, semjénzsolti hangsúlyokkal). Úgyhogy marad a főzés, van még két zacskó rizsem, meg vettem egy új flakon majonézt. És valahol láttam egy fél hagymát...

Nehéz (átmenetileg) egyszemélyes háztartást vezetni, mert mást még meg tudok kérdezni, mit főzzek, de nekem gőzöm sincs, aztán bámulom két napig a paradicsomos spagettit, hogy akkor ebből én most miért főztem egy vödörrel??? Valaki szólhatott volna, hogy elég két tányérral, nem mintha tudnám, ahhoz mennyi száraztészta kell.

Kusza vagyok, de már csak félig elhagyatott, sebeket kötözök a kutyán, aztán leüvöltöm a fejét mert letépi a kötést, és egyenletesen eloszlatja a szönyegen a darabokat, a következőt mondjuk nem is meri lepiszkálni, meg ugye alszik, és álmában legfeljebb csönget egy picit...

A következő buszon, rajta leszek én is!

Napos oldalon áll

 Ahogy utánanéztem a számoknak, a helyi kórház nagyon komoly bővítését (a fél intézményt vadiúj, rendes épületekbe költöztették, plusz kaptak teljesen új felszerelést) 12 milliárdból hozták össze. És kérdezném csendes elkereseredtettséggel, hol van ez ahhoz a háromezer (írjuk ki nagybetűvel: HÁROMEZER) milliárd forinthoz, amit a jó esetben felesleges paksi bővítésre szórnánk el. Amire már súlyos tízmilliárdok mentek, úgy, hogy egyetlen ásónyom sem történt, de a csodásan felújított kórházban meg hiány van tiszta ágyneműből, orvosról, meg képzett ápolóról már nem is szólva. Mondom ezt úgy, hogy nagyapám ott fekszik, reménytelenül, vergődve, rossz látni.

És mikor egy kollegám ilyet kérdez, hogy „Találkoztál-e a Nagy Celluksszal?”, akkor azért elröhögöm magam végre, ugyanis nem találkoztam. Nem is igazán köszönnék egy nagy celluksznak, szerintem ezek olyan önhitt ragasztószalagok, én amúgy is szigszalag-párti lennék. Aok szerények és hatékonyak.

Részemről a politika menjen a fenébe, én mostanában az életet igyekszem túlélni (nem könnyű, de húsz euró plusz áfa áron nem küldök majd semmit), spirituális szinten pedig materilaista leszek, a gurum nem hív majd vissza, de legalább karmikusan nem, amúgy pedig a csajom, ha van, a két lábára áll. (És barackos kert a nyár...)

Háttérhatalom, bálvány, miafene?

Olvasom az interhálón, hogy a magyarművészeti akadémija (szerintem így kell írni, egyéb változatok engem aláznak meg, aki magyar és nem művész, csak bírja) szerint az Oscar- meg a Nobel-díj az valami nemzetközi (aka: internacionalista) összeesküvés, illetve pontosan idézve hamis bálvány. Miért bazmeg, egy igazi bálvány az már jó lenne, kérdeném. Persze, csak nagy tokája van, ostobaságokat beszél és viktor a keresztneve, na őt ugrálják körbe a táltoslovas agyhalottak. Akik művésznek képzelik magukat, pedig csak szánalmasak, szeretik a Ligetet beépíteni szörnyszülött épületekkel, és nyilván a fideszkádéenpére szavaznak majd. A sok hüjéje.

De Kertész Imrét meg kell védeni, egy ilyen kaliberű író igazán nem szorul rá, de ő annyira világszínvonal, hogy a Kudarc című regényt akkor kezdtem újraolvasni, mikor befejeztem, nem bírtam volna abbahagyni. Ilyen pedig egyetlen más íróval sem történt meg, legalább is esetemben. (Azt meg nem hinném, hogy a felcsúti és sleppje egyetlen Kertész-könyvet olvasott volna, lassan azt sem, hogy az utóbbi húsz évben egyetlen könyvet is.)

És a legidegesítőbb, hogy ezek a műveletlen bunkók művelt, ám ízlést nélkülöző hatalommániás bunkókat neveznek ki kulturális tótumfaktumnak, a bunkó vezír legnagyobb örömre és elégedettségére. Még szerencse, hogy a könyvespolcomhoz nem nyúlhatnak. Miként a valódi kultútrtörténeti dolgokhoz sem.

Me First and Gimme Gimmes

Új kedvenc zenekarom van, a címben említett, nyálas világslágereket dolgoznak föl harrcore-punk viszonylatban. Egy Over the Rainbow punk-speed metal értelmezésben egyenesen tökéletes, arról meg nem is szólnék, hogy ne sírj értem ardzsentína, pedig az is majdnem jó

Bocs, hogy nem írok sokat, ötletem volt mára is, de a kórházjárás, meg a vonatkozó dolgok kicsit levesznek belőlem, pedig maga a felcsúti háttérhatalmazott, a szíjjártópéteri értelemben vett szíjjártópéter pedig csak simán hülye volt (ami nem rossz a rogánantali értelemben vett lázárjános szánalmas sorosozásiág), de a kutyadék mintha jobban lenne. És valljuk be. ez fontosabb... (Nagyapámért meg drukkolok, ő is kórházban...)

Dudlikutya

Most jön a nem vidám bejegyzés: haldoklik a kutyám, lehetne árnyaltabban fogalmazni, de  minek, nem tud lábra állni egyáltalán, márpedig ha egy tizenhat éves labradori nem tud lábra állni akkor annyi neki, idáig tolta a biciklit. Most várom az állatorvost, de nem hinném, hogy érdemben tudna tenni valamit, legfeljebb,hogy elaltatja. Gondoltam, hogy még idén eljön ez a pillanat, de nem erre a hétre vártam. Fáj, na.

Update: dudli kapott két napot, hátha használ a gyógyszer, a jelek biztatók, ma esete már fölállt, és sétáltunk is.

Találk

Most esett le, hogy ma van az évfolyam-találkozó (vagymi), merhogy húsz éve diplomáztam a csudálatos szombathelyi főiskolán. Amit amúgy Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolának hívtak akkor, ami nem rossz, állítólag lehetett volna (a nyolcvanas években) Leonyid Brezsnyev Tanárképző Főiskola is, nyilván ’96-ra ez megváltozott volna, de ha véletlenül nem, most dugdoshatnám azt a diplomámat. (A másikkal nincs gond, azért lehúztam még öt évet az ELTE-n, csak azt meg a bölcsészkar állította ki, miközben én meg az ötből négy évig a Szociológiai Intézet hallgatója voltam, csak közben integráltak minket.)

Az évfolyam-találkozó meg olyan, hogy először mentem volna, aztán mégsem, az ötévesen még voltam, de az elmúlt tizenöt évben nem érdekelt a dolog, akkor miért pont most kezdjen, meg nekem a felsőoktatási emlékeim/identitásom az mégis inkább az ELTE, már csak számszakilag is, ha már oda jártam tovább. (A felejthető meg a PhD-kurzus, az csak három év volt, levelező-megalázó tagozaton, de legalább a disszertációmat sem fejeztem be soha, pedig menő lenne doktornak lenni, különösen a villamossági gyár viszonylatában...)

Igazából nem járok semmilyen találkozóra, se általános se középiskolaira, a főiskola is sztornó, de legalább az egykori szociológus évfolyamtársaim jó fejek, tudtommal még senkinek sem jutott eszébe ilyet szervezni, ami dicséretes realitásérzékről tanúskodik. Nem akarok gyerekfotókat nézni (a kis Xavér harmadik lett a kerületi kutyaúszó-versenyen), válási történeteket hallgatni, meg ócska munkahelyi sztorikat (egy időben halbelezésből éltem, de ma már a Ló Ede Művelődési Alközpontban vagyok egy irodában, bár nem tudom pont mit csinálok) olyan emberektől, akikkel nem volt igényem kommunikálni másfél évtizedig.

Majd nyilván tesznek ki a fácséra fotókat, azokat jól megnézem, elég az nekem, nem utazok és nem veszek szuvenírokat, a világ másnak szép. Én meg fel! Támadok!

Mialatt az ég

Miközben azon gondolkodtam, mennyire vacak az életem, rájöttem, mennyire jó.

Először is: a világ azon felső tizedéhez tartozom, aki jól él: nem éhezik, nem akarják megölni, van hol laknia, sőt indokolatlanul sokat mászkál Angliába.

Másodszor: láttam már Super Bowlt nyerni a kedvenc csapatom, a Green Bay Packerst.

Harmadszor: Petra.

A határok

Kevés dolog húz fel jobban, mint egy halálra éheztetett gyerek. Pontosabban semmi, ez az emberi minőség legalja, egy olyan morális pöcegödör, ahonnan már nincs kiút. És mindig van magyarázat, a hatóság nem látta, a szomszédok nem akartak balhét, a szülők meg agresszívan léptek fel.

És tessék mondani, nem lehetne azt csinálni, hogy ha erős a gyanú, megy valaki, akit nem mer pofán verni a szülő, egy erős ember, aki nem agresszív, csak benne van a bugi  lábában? Ez még nem lenne erőszak vagy kényszerítés, csak jogosnak tűnő védelem. Senki nem látott még rendőrt, aki megakadályozza a jogsértést, és nem csak helyszíneli? Pedig alapvetően erre is tartjuk őket, normál esetben nem kellene másfél éves kisgyererkeknek éhen halniuk, mint ez nem először esett  meg...

Én szeretek itt vicces lenni, de most nem ment, bocs, mondom ezt én mint nem szülő, képzelem mi lenne, ha igen... Akkor nyilván vért akarnék inni, és igazam lenne...

Adóbe vallás

Az adóbe (egyesek szerint adobe, de szerintem az valami kompjúteres huncutság) vallás egy érdekes vallás, évente egyszer megyünk templomba miatta, ami feltűnően hasonlít egy postára, csak sokkal többen vannak, és az emberszagot idegeskedéssel kompenzálják.

Én pedig jó szokásomhoz híven idén is az utolsó (jó esetben az utolsó előtti) pillanatra időzítem a vallást, be. Viszont a három alapvető elemből idén kettőt megtaláltam, azaz van ilyen navos nyomtatványom, a munkahelyemtől kapott igazolásom, de hogy a kiadónál mennyit kerestem, arra nincs dokument, szeretném azt hinni, hogy elfelejtettek küldeni, de nagyon tuti, hogy elhagytam/kidobtam/megette a kutya. Szerintem tavaly erre az utóbbira fogtam, úgyhogy idén töredelme voltam a pénzügyessel, és vállaltam, hogy simán rendetlen vagyok, már ha még tt dolgozik a jó fej pénzügyes nő, mert ugye évente egyszer kommunikálok vele. Amikor május 18-19.krnyékén felsikítok, hogy lökje át ímélben azt a két számot, amit be kell írnom, sürge-sürge, no meg bocsi ofkórz.

Valójában mindig is magam csináltam az adóbevallásom, már  fősulis-egyetemi évek alatt is, és innen visszanézve elég meglepő, hogy nem késtem soha, sőt még késő esete sem álltam soha a postán. És csak egyszer hibáztam, mikor nálam az jött ki, hogy visszajár valami nyolcezer forint, erre a hivatal írt egy nagyon hivatalos határozatot, hogy márpedig az inkább nyolcvanezer. Lehetett volna nyolc napon belül fellebbezni (mindig ez a nyolc...), kicsit töprengtem is rajta, aztán gondoltam ők a hivatalos hivatal, nálam jobban ismerik a szabályokat, egyébként is a dalmát tengerpartra vágyom, ők fizetik a hotelt meg az útiköltséget, a költőpénzt már én is tudom állni. (Ebből is látszik, hogy nem mostanában volt.)

És most gyorsan megnézem a frímélt, jött-e valami reakció, ma még az is megfelel, ha nem dobla vissza a mélerdémon, mondván, hogy már nem létezik a cím...

De ez az adóbe nem jó vallás, még szerencse, hogy csak évente egyszer kényszerít rá az állam. Aki persze én vagyok, nem is értem magam.

Máma már nem hasad tovább

Valami egészen valószerűtlenül élek a világban, ma délután aszonta a zöldséges, hogy citrom az nincs, mert minek, de kenyeret azt nála vettem, a zöldségesnél.Ahol citrom nincs. Elképzelném még a vegetáriánus hentest, a kézműves mekdonáldszot meg az ügyfélbarát rájenert, meg a számlaképes prostit. Az utóbbihoz nyilván semmi közöm, az utolsó prosti akivel találkoztam, segített beszállni a taxiba hazafelé, miután elütött egy autó, úristen micsoda történeteim vannak...

De ma már a legkomolyabb sztori az, hogy itthon felejtem a buszbérletem, a  munkahelyemen a lakáskulcssom, és persze húsz éve nem lakom a rálóczi tér környékén. Pedig néha jól esne...

Kényszerek

A kormány „tájékoztató kampányt” indít a „kényszerbetelepítés elleni népszavazásról”. Igen, tájékoztató kampánynak már megint a tőmondatos üzengetést hívják, nem tudjuk kinek, mert címzett az nincs. A ’Brüsszel’ az elég homályos címzés, laknak ott páran, Jean-Claude brüsszeli pék például magára vegye-e vagy sem, kérdéses. És ha azt mondjuk, hogy hát tudjuk, hogy a brüsszeli székhelyű nagy nemzetközi szervezetről van szó, az még simán lehet a NATO (Felcsúton tudják ezt egyáltalán?), hadat üzenni meg plakáton sem kellene. A szövetségeseinknek pláne nem, a magyar kormány eddig is a bunkót játszotta az EU-ban, azt a klubtagot aki évekig kuncsorgott a felvételért, aztán mikor végre tag, berúgja az ajtót, a padlóra köp, lehányja az első szembe jövőt, és mikor az kikéri magának még neki áll feljebb: Maga dumál, ember? Nézzen már magára!

Most épp ez van, ez a kikérjük magunknak. Ha már  megoldás részei nem tudunk lenni, legalább a problémáé leszünk, a felcsútinak szerintem mindegy, amíg itthon hízik a bankszámla, külföldön meg ő van a címlapokon. Elvégre a rossz reklám is reklám, kérdezzék meg Trump Donáldot, a politikai is mosópor, avagy akkor van véged ha már nem beszélnek rólad. (Bástya elvtársat már meg sem akarják ölni? Bástya elvtárs már le van szarva?). Hát most pártunk és kormányunk tesz róla, hogy beszéljenek rólunk, ebben csak az a kínos, hogy ebben a többes számban én is benne vagyok, pedig nem akarok, az én nevemben ne legyen primitív fasiszta a kormány.

Ebből, és csak ebből a szempontból még jól is jöhet a népszavazás, ha elég sokan maradnak otthon, talán máshol is nyilvánvalóvá válik, hogy a köpcös paprikajancsi mögött nincs többség, hiába ugrál, és kiabálja vörös fejjel, hogy „a zemberek, a zemberek”.

És persze nem menjünk el szó nélkül a plakátok finom, szofisztikált szóhasználata mellett, aszongya „kényszerbetelepítés”. Ez rímel arra hogy kényszervallatás, kényszermunka, meg arra, hogy kitelepítés, egyik sem hangzik valami jól, pláne a magyar történelem kontextusában. Más szinte látom, ahogy rosszul öltözött, szomorú tekintetű szíreket rugdalnak le a marhavagonokról Rákosrendezőn morcos csendőrök rendőrök, hogy mocskos arabok, mostantól itt kell élnetek, de aki pofázik az búcsúzóul kaphat egyet a pofájára. És ők fásult, beletörődő tekintettel indulnak el a buszok felé, aztán elnyeli őket az újpalotai lakótelep sivataga, és a Németországban ragadt rokonok egyre ritkábban kapnak tőlük egyre rövidebb leveleket, aztán már az sem... (Újabb kép: piramis gyorsan épül, rabszolgák gyorsan jajgatnak - Karinthy amúgy)

Valami ilyesmi lehet a kényszerbetelepítés, hát  kultúrember tényleg csak ellene szavazhat. De most tényleg: nem akarom, hogy az unokáim nyomasztó emlékkiállításokat nézzenek meg a kényszerbetelepítésekről, sok fekete-fehér fotóval, meg a túlélők döbbenetes beszámolóival a Terror Plázában.

De mivel nincs is olyan, hogy kényszerbetelepítés (kényszerbetegség az van egy rakás a kormányoldalon, effelől nincs kétség), megint csak két dologról lehet szó. Egyfelől kell a kormányzati hiszti, az mindig kell, mert ha hiányzik az aktuális ellenség aki ellen harcolhatnak, a végén még dolgozni kellene, azaz kormányozni, abban meg nincs gyakorlatuk. (Ez mondjuk valóban elég meghökkentő: a rendszerváltás óta a felcsúti volt a legtöbbet miniszterelnök az összes közül, és nyilvánvalóan ő foglalkozott a legkevesebbet a kormányzással, nála Bajnai is rutinosabb a témában.) Másfelől pedig egy ilyen tájékoztató kampány, ha már nem tájékoztat senkit az égvilágon semmiről, remek alkalom újabb pár százmillióval kitömni néhány haver zsebét, kár hogy magát a népszavazást még nem lehet kiszervezni egy magáncégnek, mekkora buli lenne ez a mészárosésmészáros káefté legújabb, erre alapított üzletágának.

Mondjuk őszig sok idő van még, lehet hogy addig ez is eszükbe jut.

Stratégiai hajók

A buszgyártás lesz a magyar ipar zászlóshajója. Ezt bírta mondani a főminiszter. A héten. Múlt héten a fegyvergyártás lett volna a zászlóshajó, ami nem létezik, de ebben nagyjából közös a buszgyártással. Aztán volt már az élelmiszeripar a zászlóshajó, a könnyűipar, szóval inkább a zászlóshajó-gyártás lehetne a magyar ipar új zászlóshajója, csak jó nagy hajókat gyártsunk, hogy férjen rájuk összeszerelt mercédesz, összeszerelő-készletben árult busz, mangalicakolbász, házipálinka meg fehérvári huszárok.

Szólhatna már valaki ezeknek a közgazdasági zseniknek, hogy az iparnak nem kell zászlóshajó, nem 1950-et írunk, a gazdaságot meg meg már rég nem az ipar húzza, bármennyit is fantáziál a felcsúti a koszos kezű, sáros bakancsú munkásokról, mint a jövő zálogairól. (Bár az én fantáziámban ez simán lehetne az ő jövője.)

Űrszondákhoz kellene szoftvert fejlesztenünk, szárazságtűrő növényfajokat, nagy sebességű vasútvonalakat és rákgyógyszereket. Csinálják is ezeket tehetséges emberek, nálunk is, de a fideszkádéenpé nagykutyáinak a technológia csúcsa a busz, azt még pont felfogják ésszel, meg vannak gyerekkori ikaruszos emlékeik, mikor mi láttuk el busszal a fél kágéestét. A buszgyártást pont azért kell hogy zászlóshajó legyen (vagy a hajógyártás zászlósbusz?), amiért kell a felcsúti kisvasút meg a házi pálinkafőzés: a pártvezér és kancellár gyerekkori becsípődései határozzák meg az aktuális irányt.

Az aktuális irányt meg az szabja meg, hogy momentán a békávénak kell százötven új busz a hármas metró felújítása miatt, nosza fejlesszünk fel egy egész iparágat, aztán csak lesz majd megrendelés később is. Mondjuk a lengyelektől, akik most is jobb áron szállítanának jobb feltételekkel, de akkora haverok hogy csak vennének tőlünk drágán, ha már mi is veszünk tőlük... izé, ilyen dolgokat, meg azokat kis bigyókat vodkával. Ja, meg a tehenes karamellát. Na ezért cserébe, ők ne gyártsanak buszt egyáltalán olcsóbban, vegyék a miénket, ha már.

Még szerencse, hogy jövő héten már más lesz a zászlóshajó, ez a kormány igen jó abban, hogy nagy tervekről dumáljon, aztán nagy erőkkel ne csináljon semmit (már a százmilliós tanulmányok megrendelésén túl), de ezeknek ráadásul kényszeresen neveket is ad. Van itt minden, a Széchenyi-tervtől a Darányi-terven át a Szent Kleofás Már Megint Lebuktunk-tervig, ma már valószínűleg egy Szigony utcai csőtörés kijavítása is Pityinger László-terv néven futna.

Viszont lehet találgatni, mi lesz a következő zászlóshajó avagy stratégiai ágazat (ez a kettő ugyanaz, csak néha kerülik a szóismétlést), én a filmiparra és a főzésre tippelek, elvégre ugye az Oszkár-díj az mégis csak Oscardíj, meg van itt ez a Bokűz Dór (ez vagy valamilyen ajtó, vagy görög oszlopfő, majd eldől), ahol főznek és egy most egy magyar nyert, és mások már azon tövig rágták a körmük, ahogy bevásárolnak a versenytálakhoz... Mindegy, ebből a végén még a szíjjártópéteri értelemben vett lázárjános is összerogánantaloz valamit, hogy csak a kormányzat legstratégaibb ütőképeseit említsem.

Esetleg lehetne még a várbaköltözés-ipar, abban nálunk most nagy pénz van, igazi húzóágazat (ez már majdnem stratégiai), bár kétséges, hogy külföldre mennyire eladható, de legyünk optimisták. Lehet, hogy pár év múlva már magyar várbaköltözési szakmérnökök működnek szerte Európában, nem lesz olyan jelentős várbaköltözési projekt, amiben ne lennének benne, a magyar várbaköltözési szaktudás lesz a fő exportcikkünk. Ha meg nem, majd a buszok, házipálinka meghajtással. A lényeg a stratégiai zászló, meg a hajós ágazat.

Antiutópia

Dolgozni annyit tesz, mint túlélni a munkaidőt, kivéve ha az ember szereti a munkáját, de ilyet csak igen elvetemült biztosítási ügynökök mernek mondani. A dolgozó ember (mit ember, néptömegek!) célja tehát minél kevesebb munkával minél több pénzt keresni, illetve megtalálni az optimumot, ahol még nincs hányingere attól, hogy munkába kell indulni, és már keres annyit, hogy nem hal éhen és még kutyája meg hobbija is lehet. Ebből a szempontból a legjobb a fáknak: ők nem indulnak dolgozni, és bár a munkájuk elég unalmas (álldogálás, szélben hajladozás, ilyenek),a megélhetésük úgyszólván semmibe sem kerül, és lehetnek kutyáik, bár szerintem nem örülnek nekik.

Az ember azonban a bűnbeesés által arra kényszerül, hogy homloka verítékével keresse meg a betevőjét (amennyit izzadok már rég gazdagnak kellene lennem, csak mondom, már ha a betevő az pénzt jelent), méghozzá úgy, hogy tőke híján kénytelen áruba bocsátani egyetlen tulajdonát, a munkavégző képességét. Bár ez utóbbit speciel Karl Marx mondta, de mindegy, ő is egy nagyszakállú ingyenélő volt, szóval kolléga, csak kisebb méretekben dolgozott, és persze ő sem tehetett a sok disznóságról amit később a nevében elkövettek.

És persze ez amit ma csinálunk igazi elidegenedett munka, mert ha nem vagyunk egyéni vállalkozók (vagyis igaziak, nem olyan számlaképes bújtatott alkalmazottak, akik után nem akarnak fizetni a tulajok) akkor valaki más cégénél, valaki más eszközeivel állítjuk elő a hasznot valaki másnak, aki nem mi vagyunk, eltekintve a skizofrénia minősített eseteitől, de egy skizofrén meg nyugodtan zsákmányolja ki magát. Ha az államnak dolgozunk, esetleg gondolhatunk arra, hogy az állam legalább mi is vagyunk, de ez meg csak politikai filozófusok szépen hangzó hazugsága, látjuk jól, hogy az állam valahogy mindig ők, szóval életbe lép az alapeset.

És amikor aztán másoknak dolgoztunk  jó sokat, és másoké lett a haszon, abból csak annyit csorgattak vissza nekünk, hogy éhen ne haljunk, akkor mi örülünk, hogy legalább van munkánk, miközben Afrikában éheznek, Amerikában meg verik a négereket.

Az lenne az igazi, ha mindenki olyan munkát végezne, amilyet szeretne. Ekkor a világ egyik fele nem csinálna semmit, a másik fél nagy része a médiában dolgozna (ahogy például a tévécsatornák szaporodnak, nagyjából jutna is hely nekik), az elenyésző maradék meg csillagász, űrhajós, autóversenyző vagy pornószínész lenne, esetleg mindez, ebben a sorrendben. Nyilván pár év alatt kihalnánk, de addig mindenkinek jutna jakuzzi, vödrös vaníliafagyi meg saját naplemente, aztán jönne a következő értelmes földi faj, eltartana pár millió évig, de a bolygó végül is nem siet.

Ha viszont mégsem jó ez a forgatókönyv, akkor maradjon mindenki a nemszeretem munkájánál. Kivéve persze engem, nekem még az ökoszisztéma összeomlásának veszélye nélkül jutna olyan munka, amit szeretnék. (Ez egyébként – és szerintem említettem már – az lenne hogy én ülök a fotelban és könyveket olvasok, néha(!) utazom is, és ezért rengeteg pénzt kapok. Jobban belegondolva, a középkorban például tuti kódexmásoló szerzetes lettem volna, meg kolostori könyvtáros. Olyan jó genyó, mint a Rózsa nevében.)

Mi 30?

Régi és ócska közhely a „régen minden jobb volt”, nem is igaz persze, de ma rájöttem, a pontos jelentése az: „Harminc éve minden jobb volt!”

Mindenhol szembe jön a hülye nyolcvanas évek-nosztalgia, akkor volt csúcson a popzene, akkor a férfiak már nők voltak és viszont (Boy George és Grace Jones megvan még valakinek?), koptatott farmer volt és tapsolós dobgép, no meg az érett, és a sajtokhoz hasonlóan ettől szagos Kádár-rendszer nálunk, jugoszláv nyaralással meg Donald-rágóval. Mit mondjak, az is hülye, akinek ezek hiányoznak.

Pedig ha valakit ’86-ban pofán vert a rendőr, az kérem pofán volt verve rendesen, nem úgy mint ezek a maiak, Korda Györgynek még volt haja, bár már akkor is csak vinnyogott éneklés címén és pont ugyanezeket, a helyi áruházban meg csizmás szovjet tiszteket lehetett látni, ahogy farmert vesznek. Kilóra amúgy, láthatóan annyi volt a kérdés, hogy hány mázsa fér egyszerre egy tankba, mert náluk már aranyárban mérték. Na ez után érezzen a fene nosztalgiát. És a nagyon szubjektív felé kanyarodva: harminc éve én épp tizenkét éves voltam, és bár hozzájutottam életem első Queen-kazettájához, semmi pénzért nem lennék újra kövérkés, szemüveges tizenkét éves. Kövér, szemüveges negyvenkét éves vagyok, csak már sokkal kevésbé lógok ki a korosztályi átlagból, lassan a kopaszodáson is dolgozom. És ahogy a reklám mondja, a hajam még mindig korpásodik, de teszek rá. Sampont.

Ez, hogy mindig nagyjából harminc évnyit nosztalgiázunk vissza (a magyarok ősi hagyománya a lóról hátrafelé nosztalgiázás) valószínűleg a generációváltásokkal függ össze, de így este nyolc felé már hazament belőlem a szociológus (a közelben lakhat, mert néha csak úgy átugrik dumálni), szóval ezen már nem agyalok, meg úgyis igazam van mint néha. De ha újra divatba jön a műbőr kacsatánc műbőr kalapban, a bundesliga-frizura meg a Modern Talking, én fegyveres felkelésre fogok felszólítani, és illegalitásba vonulok Monte Miafas hegyei közé.

Mégsem hagymás rántotta

Egyik munka utáni első hír volt, hogy megkezdődött a BoküzDór (vacakoljon a fene a francia helyesírással): „Ma este vásárolnak a versenytálakhoz.” Basszus, ez most olyan mint a forma-1 esetén az időmérő, vagy ez már a verseny, hogy vásárolnak a tálakhoz, komolyan hiányolom az élő közvetítést („Kovács a brokkoliknál válogat, nagyon megnéz minden darabot és neeeem veeeszi meg,  mit jelent ez majd a versenytálnál, úristen, micsoda izgalmak!”)

Az a gond, hogy nyomorult panelproli vagyok, nagyjából nem érdekel a fine dining, az én tojásos nokedlim az olyan, hogy napokig bírnám enni, oszt’ jónapot. Bármerre jártam eddig, mindenhol alapvető tapasztalat volt, hogy a középkategóriás éttermekben eszméletlen gasztronómiai élményekre lelhet az ember, jók az alapanyagok, odafigyelnek az elkészítésre, a mislencsillagosok meg nem érdekelnek, nyilván ott is akad jó hely meg sznob izé, vadássza őket, akinek kedve van. De mondjuk Londonban a kedvenc libanoni meg indiai étterem, az olyat főz, hogy én neki sem mernék állni.

Az ilyen szakácsversenyek viszont úgy röhejesek, ahogy vannak, nekem anyukám főztje a legjobb, hat darab konfitált répából biztos nem lennék képes választani, abból mondjuk minek is...

De azért várnám a a BokűzDóron, amint a feladvány krumplistészta ecetes paprikával, és jön az ügyeletes csávó, kocsonyásított krumplival ragaszt egy paprikás tésztatornyot, a tetejéről egy almapaprika sóváran nézi a tövében álló tálkát balzsemecetes-jojobás öntettel, körülötte párolt (de nem karamellizált) hagymakarikák. Aztán valaki fültövön vágja a séfet, ő meg elmegy maltert keverni egy időre, hogy gondolkodhasson, később aztán hagymás-paprikás krumplival keveri a tésztát, így legalább a gyerekei is szóba állnak vele, ami mindenkinek jobb.

Emlékszem a rejtői Nagy Levinre, akit időnként lecsuknak, a légióban rendszeresen megverik, és mégis csak a legvégén kap marinírozott halat vörösborban pácolva, kétfelé vágott tojással. Turbigo-módra, ha jól emlékszem

Aztán felébredek, mint mindig, rájövök, hogy ezek a csávók tényleg ilyen formaegyes valakik hülye kötényben, és lehet hogy kell ez nekik, mint a tudománynak az érthetetlen elméleteket fogalmazó Nobel-díjasok. Ők húzzák előre az egészet, és végső soron Rohacsekné tökfőzeléke is attól lesz jobb (nagyon-nagyon hoszú távon), hogy Heston Blumenthal miket kotyvaszt a molekuláris konyhájában. Bár félő, hogy Rohacsekné már nem éli meg az eredmények leszivárgását, engem meg eleve nem érdekel, kevesebb fokhagyma, vékonyabb rántás és rendben leszünk!

Nálatok vannak-e állatok?

Elég nyilvánvaló, hogy az ember szeret szolgálni. Istent, a császárt, a gyerekét, vagy a kutyáját,  mindegy. Ha nem gondoskodhatunk valakiről, rosszul érezzük magunkat. (Biztos mert társas lények vagyunk, vagyis jobban szeretjük, ha valaki fele barát, mintha egészen barátságtalan.) Irma néni a félemeletről például a muskátlik alázatos szolgája, a napirendjét határozza meg mikor van az optimális locsolási idő. A növénytermesztő például már nem szolgál, ő optimalizál, arat, és hasznot realizál, az nem ugyanaz, mikor Manyika megsiratja kedvenc fikuszát. (És igen, a fányi méretű hibiszkuszomat meg simán ki kellene vágni, döglődik ugye, és hatmillió levéltetű is erős érv, csak nincs szívem hozzá. Kerestem a megoldásokat und mentségeket, de már arra sem hivatkozhatom, hogy szép. Randa szegény, egy haldokló  növény, lehet, hogy mégis jön a kíméletlen eutanázia. Növényeknél a kíméletes legalább is hülyén hangzik.)

De a növények mellett itt van Teó a teknős, ő hiperaktív, de szintén szolgálatot igényel: tiszítani a vizét, etetni, kitenni sétálni és Edgar Alan Poe történeteivel szórakoztatni, ha egyik is kimarad szomorú lesz, ami leginkább abból látszik, hogy egyre inkább hasonlít egy normális teknősre.

Meg ugye (itt nagy sóhajt tessenek elképzelni) a kutya...

A kutyát mostanában inkább Mobutunak kellene hívni, mert nagy, fekete és diktátor. (Muszáj idemásolni a hivatkozott afrikai diktátor teljes nevét: Mobutu Sese Seko Nkuku Ngbendu wa Za Banga született Joseph-Désiré Mobutu. A deziré az tényleg vicces.)

Mondom neki tegnap, megyünk esti sétára, de rövidített útvonalon, gazdi rusnyán fáradt, a fürdőkádba vágyik, nem a sarokra szaglászni, de az állat csak kikövetelte magának a bevett utat, nem egyszerre, csak úgy finoman, sarokról sarokra motivált, Petrát ott is kellett felejetenünk egy (tőlünk nézve) későbbi buszmegállóban. Sőt, napok óta ő dönti el mikor megyünk sétálni, olyan nyomás alá helyez, hogy  muszáj lemenni vele, körbeszaglász, aztán mehetünk fel, kis pisi jelölésként, de én meg tényleg ezért húztam cipőt? Meg nagyjából kulturált farmert??? (Ahogy valami avítt katonai anekdotában mondja a bunkó őrmester: köhögje fel, és köpje ki inkább!)

Vannak emberek, akik azt gondolják, nevelik a kutyájukat, de szerintem az ebek meg ott legbelül nagyon röhögnek rajtunk. Már hogy primitív bunkók vagyunk, még a letisztult kutyanyelvet is alig értjük, miközben ők leveszik az egészen kicsi rezdüléseinket is. De legalább megneveltek  minket, egészen normálisan etetjük őket, a lakásaink is majdem jók az igényeiknek, az én kutyadékom meg direkt szeret állatorvoshoz járni. A szurit meg sem érzi, a szagok meg isteniek, nyilván mint ha mi is egyszerre látnánk a fél netet.

Vagyis emberek, az evolúció lehet hogy pont affelé megy, hozzuk össze az ideális életteret a kutyáknak, aztán jönnek ök, de megbecsülnek minket, mint hűséges szolga fajt.

Én szóltam!

p.s. Holnap majd írok a hagymás rántottáról, az lett volna, csak közben sétáltattam a kutyát. Vagy fordítva...

Ellenség a kapuk előtt

Körmenden helyzet van, a migránsok a spájzban, sőt csapatokban mozognak, többen is láttak 3-4 férfit (muszlimnak néztek ki) egyszerre kijönni a teszkóból, a dzsihád hideg lehelete járja át a kisvárost, már egy ablak is betört. Azt ugyan nem tudjuk, ki törte be az ablakot, jártak-e arra dzsihádisták, de nyilván az épp kézilabdázó leendő rendőrlányokat akarták elrabolni/megerőszakolni/megölni, tetszőleges sorrendben, mert ugye ezektől bármi kitelik.

Tényleg meglepő, hogy a helyi nyelvet nem beszélő, idegen környezetbe csöppent emberek nem elófrálnak, hanem egymás társaságában, ha már úgyis együtt sátoroznak. (Mellékszál: Én mindig is szerettem volna egyszer pár napig egyedül lófrálni mondjuk Londonban, de ott eddig nem jött össze. Csak Barcelonában, ahol viszont nem beszéltem a helyi nyelvet, de legalább ők sem tudtak angolul.)

Körmenden viszont annyira komoly volt az ügy, hogy maga a Felcsúti utasította a belügyminisztert (ugye érezzük e megfogalmazás jellegzetesen szovjet ízét), hogy cselekedjenek, úgy látszik mégis csak lehet minden betört ablak mellé, ha rendőrt nem is, de miniszterelnököt állítani, mondjuk én jobban is bírnám, ha az illető inkább ilyen ügyekre állna rá non-stop. Százmilliárdokkal lenne vaskosabb a nép pénztárcája, és sokkal kevésbé stresszes az élete, komolyan  mondom, még egy-két stadiont is megbocsátanánk, mondjuk a felcsútit azt nem.

Viszont a kormány épp 24 milliót csoportosít át Körmendnek, hogy fejlesszék a köztéri kamerarendszert, elvégre a terrorizmus elleni nemzetközi harc frontvonalában állnak, és egy 12 ezres kisváros a legalkalmasabb arra, hogy az ottani nyolcvan-egynéhány  migráns közé beszivárogjon az új Bin-Laden, pedig ennyi erővel, a nyugati határon várhatnák az új Bader-Meinhof Csoportot is, gadnóz.

Az erő legyen velünk

May the force be with you! Május negyedike a nemzetközi Star Wars nap. Nekem különösen. Nem szokásom a saját gondjaimat itt megosztani, illetve csak nagyon moderáltan (a politikai, kulturális meg a kis élet témák jobban vonzanak), de az erő legyen velem, a mai nap az (idézem) „kevert szorongásos és depressziós zavar” elleni küzdelem első hivatalos napja.

Van kezelőorvosom, gyógyszereim, meg programom, amit végig kell csinálni. Mert a depresszió komoly ügy, és persze nem kell a majdnem összeomlásig várni, mint én, és minden hülye, aki nem akar orvoshoz menni, mert oda csak az elmebetegek járnak. Visszatérek, holnaptól majd megint írok, de a mai nap még a pihenésé: Legyetek jók, ha tudtok!

i wanna be seated

Tegnap indokolatlanul Ramones-hangulatba kerültem, ez egy olyan verőfényes gördülő dolog, amihez fekete bőrdzsekis űrlények adják a zenét, tegnap mondjuk annyiban könnyebb volt, hogy legalább sütött a nap, most meg esik. A Ramones egyébként teljesen indokoltan jött képbe, pont negyven éve jelent meg az első lemezük (ezt én amúgy csak később tudtam meg, 1976-ban konkrétan két éves voltam,szerintem a szobatisztaság komolyabb kihívás volt, mint a New York-i punkok kulturális hidrogénbombája), nekem meg legalább  huszonöt éve alapmű a Blitzkrieg Bop, meg a Rockaway Beach.

A Ramonesben az a fantasztikus, hogy ha a papucsállatkák elektromos gitárt vennének, valószínűleg pont ezt a zenét játszanák, hogy pont  milyen drogok hatására azt nem tudom, de ha ilyen nótákat ír tőle az ember, legalizálni kéne. Később persze ők is prostituálódtak kissé, egy minősíthetetlen Stephen King-adaptációhoz is írtak filmzenét (Pet Sematary), ráadásul az aktuális lemezükön volt gitárszóló is, ami példátlan skandallum, még jó hogy a lemeznek az volt a címe, hogy Brain Drain, ami ad a dolognak egy vajszínű árnyalatot.

A Ramones a soha sem változó rockbandák mintaképe (lehetett volna: de ugye a Brain Drain), hirtelen az AC/DC meg a Motorhead jut eszembe, csupa háromakkordos félisten, de ha egy zen koanban sokak szerint benne lehet az élet értelme, akkor három akkord már súlyos túlbeszélésnek tűnhet.

Gabba gabba, hey!

OK, nincs szöveg, csak hangulat van. Holnaptól nem leszek ilyen megúszós, becsszó...

Nacionál Geográfia

Megy a nagy megrökönyödés, hogy a szakközépiskolákban (újracsomagolt nevükön: szakgimnáziumokban – ezek biztos ilyen specializált tornatermek lesznek, legalább is ezt diktálja klasszikus műveltségem) lehet hogy nem is lesz földrajz, a természettudományokból csak azokat tanítják majd, amelyek kellenek az adott szakterülethez. Ami sokak szerint botrányos, biztos így akarja elérni a kormány, hogy az összeszerelőnek kiképzett biorobotok (régi nevükön: munkavállalók) nem tudjanak külföldre emigrálni, hisz ha nem ismerik a földrajzot, azt se tudják majd, merre induljanak.

Én azért ennyit még a kormányzati hatalomtechnikusokból sem nézek ki, először is nincs ennyi eszük, másodszor elvan foglalva a köz beszerzésével, harmadrészt pedig csak ötletszerűen spórolnak. Meg módosítanak, úgy tűnik helyettes államtitkártól felfelé senki sem tud úgy lefeküdni este, hogy aznap ne módosítson valami részletszabályt egy törvényben,  jeles napokon törvénytervezet vagy alkotmánymódosítás benyújtása is ajánlott.

 Most szürke hétköznapok vannak, csak a földrajzot teszik parkolópályára, pünkösdre majd megszüntetik a felső tagozatot (és alsó-szakgimnáziumnak hívják majd), karácsonyra pedig felszámolják a fogászati ellátást, mindenki kap majd TB-alapon egyenprotézist (ami örökölhető lesz), akik meg nem tudják azt sem megfizetni, botmixert húszéves kedvezményes forintalapú hitelre, állami támogatással.

Én pedig mindemellett végképp nem értem, hogy ez földrajzolás miért hír? Jelentem, én 1992-ben érettségiztem, egy műszaki szakközépben és négy év alatt egyáltalán nem tanultam földrajzot. Biológiát is talán egy évig, kémiát kettőig, fizikát meg annyit, amennyi a csövön kifért. Meg mindenféle szakmai tárgyakat, nevüket borítsa a feledés jótékony homálya, nálam már  borítja rég.

Ám ettől még tudom, hogy merre van Afrika (lefelé), hogy Finnország nagyobb és finnebb Angliánál, hogy ha sokáig megyünk keletre egyszer csak nyugaton leszünk (ez lehet a mostani külpolitika rejtett értelme), valamint hogy a Gulag-szigetek nem igazi szigetek, ez csak egy irodalmi metafora Szolzsenyicintől, bármit is hisznek a műveletlen jobbos publicisták. És azt hiszem, ez elég is, művészettörténetet sem tanultam (csak később) mégis tudtam már akkor is, mi a különbség a quattrocento meg a cinquecento között. Pont száz.

Szelektív észlelés

Egy kanadai középiskola kosárlabdacsapatának sztárjáról kiderült, hogy nem 17 éves, hanem 30, ráadásul menekült, egyenesen a festői Dél-Szudánból érkezett Ontarióba. Ez idáig úgy néz ki mint bencsik andrás kéjes álma, egy nyavalyás feka bevándorló, aki jó nagyot hazudott, nyilván terrorista is, aki bombákkal álmodik, vagyis az ideális ellenségkép, azzal a suvickos arcával.

Pedig a kép azért árnyaltabb. Dél-Szudánban pár év óta már a világ talán legkegyetlenebb polgárháborúja zajlik (már ha az ilyesmiben érdemes vagy lehetséges rangsort felállítani), tömény horror, kínzásokkal, gyerekgyilkosságokkal, elevenen elégetésekkel, kannibalizmusra kényszerítéssel.  Az átlagos várható élettartam pedig 42 év, szóval nekem ott már annyi lenne... Csak épp szervezett, ipari jellegű népirtás  nem történt, különböző fegveres csoportok random mód mészárolnak, úgyhogy nemzetközileg nem akar senki beavatkozni, biztos nem elég jelentősek arrafelé a kőolajkészletek.

Azaz innen menekülni elég természetesnek tűnik, legtöbbünk valószínűleg szintén elég meredek dolgokat kamuzna be, csak hogy befogadják valahol a világ boldogabbik felén.

A meglepő inkább az, hogy nem tűnik fel  bevándorlási hivatalnokoknak meg mondjuk az iskolában, hogy a figura majd kétszer annyi idős, mint amennyinek mondja  magát? Ha rosszindulatú lennék (és ugye az vagyok), felvetném, hogy pont egy katolikus iskolában ezt észre kellett volna venni, a r.kat. egyház bizonyos emberei a hírek szerint a fiatalabbakat preferálják, mondhatnám a vezetésnek különösen érzékenynek kellett volna lennie Jonathon Nicola túlkorosságára.

Különböző kommentekben felbukkan, hogy hát  csávó igen fekete, egyszerűen nehezebb megmondani a korát a sápatag kanadaiaknak, és hát lehet, hogy ez csak nettó rasszizmus, de én is ismertem olyan ázsiait, akiről ránézésből nem lehetett volna megmondani, hogy húsz éves vagy negyven. Vagyis arról lehet inkább szó, hogy az észlelésünk rasszista (pontosabban rassz-centrikus), evolúciósan arra vagyunk kondicionálva, hogy a körülöttünk élőket különböztessük meg, a távoli népeket meg nem kell differenciálnunk, egyforma idegenek ők, potenciális ellenségek, satöbbi. Így aztán hajlamosak vagyunk egyformánk látni minden kínait (és japánt meg koreait, akiket persze nem tudunk megkülönböztetni a kínaiaktól), és hülyén nézünk, mikor egy Ázsiából érkezett ismerősünk a fejét csóválja, hogy „ti európaiak olyan rohadt egyformák vagytok”.

Szóval lehet, hogy a derék kanadaiak (ráadásul katolikusok, bár nyilván nem a szó semjénzsolti értelmében, ha már menekülteket is befogadnak) tényleg nem vették észre, bennem például fel sem merül, hogy sejtették  ugyan a  nyilvánvalót, de egy harmincas fickó a tinédzserek között akkora előny a kosárcsapatnak, hogy nem bírták kihagyni. Ha már a helyi középiskola kosárcsapata a városka büszkesége, meg a dobbantó a srácoknak a jobb egyetemek felé, meg ugye a gazdagabb szülők is a sportsikerektől kerülnek adakozó hangulatba...

Vagyis tudja a fene, hogy történt, de a jövőbe én azért vigyáznék nagyon, mert a South Park forgatókönyve szerint az USA ennyiért már simán hajlandó lerohanni Kanadát. Katonai és nem romantikus értelemben.

Borús kilátások

A felcsúti még 15-20 évig politizálni akar. Részemről oké, virágozzék minden virág (száz vasutat, ezret!), de ha lehetne kérni, a miniszterelnök bácsinak tessék inkább Azerbajdzsánban politizálni, úgy tudom úgy is csípi az ottani diktatúrát, jóban van a diktátorral is, talán beveszik alvezérnek. De innen tessék eltűnni mielőbb, mert mi speciel nem szeretjük az azerihez hasonló rendszereket.

Ám szerencsére süt a nap, úgy nyárias az idő, hogy nem kell megrohadni tőle, ezt a pénteket per pillanat még a felcsúti kétoldali hatalommániája sem tudja elrontani, elvégre holnap szombat, nem kell négykor kelnem, egészen ötig lustálkodom majd. Sőt még az sem zaklat fel, hogy Románia nem indulhat az Ejrovíziós Táncdalfesztiválon, így az erdélyi magyarok nem szavazhatnak majd a magyar indulóra, hát ki nem tesz rá magasról? Az egész ejróvíziózás egy súlyos giccsbe folytatott nacionálpop-esztrádműsor a hetvenes évek modorában, de ahogy magunk mögött hagytuk a fekete-fehér tévét meg Richard Nixont vagy a Varsói Szerződét, ezt az énekelgetős rémséget is el kellene felejteni. Különben is, ki vágyna vissza a hetvenes évekbe? Én biztos nem, akkoriban megszülettem, jöttem-mentem, még pont belefértek az óvodai éveim, de nem szeretnék újra óvodás lenni, pedig a Viziló Európa Vesenydal pont oda akar visszazavarni, szellemileg főképp. Vagyis már csak pár tucat másik országot kellene kizárni, és a nemzeti táncdalénekesek legfeljebb egy karaoke-bárban mérhetik majd össze művésze... izé, amijük van, a győztes meg kaphat egy rekesz sört, de csak ha utána visszaviszi az üres üvegeket.

És ha ez is megvan, már csak az olimpiát kellene betiltani, meg elzavarni a vérbe az összes korrupt sportipari maffiózót, és egyfelől kiderülne milyen sok pénz is marad a közös kasszában, ha nem lopják el, másfelől meg hogy mennyi értelmesebb dologra lehet költeni, hogy mennyi felemelőbb esemény lehet, mint az olimpia nevű, „na kié a nagyobb, faszikám?”-típusú nacionalista gyerekiahóra. Csinálhatnánk egy normális Afrikát végre, rendes nemzetközi űrprogramot, esetleg fúziós reaktort és igazi mesterséges intelligenciákat, bár az ekkor bekövetkezhető technológiai szingularitást nem biztos, hogy túléljük. (Mert az MI-k magukat fejlesztik majd úgy, hogy már nem is értjük, előbb-utóbb meg rájönnek, hogy az ember a további fejlődés gátja, és kiirtják, mint a spanyolnáthát.)

De ha lángoktól ölelt kis geopolitikai realitásunkat még 15-20 évig felcsútról akarják kormányozni, és sikerül is, akkor részünkről megette a fene az egészet, mi még ebből a jó kis világvégéből is kimaradunk. Orbánisztánra még Terminátorokat sem küld majd a Skynet, csak magas feszültséget kapcsol az akkorra már körbeérő kerítésre, és röhög a műsoron.

A rászoruló

A nap lúzere egyértelműen a mosógépes fideszes, Vécsey László fekete öves szánalmas, aki a mosógépcsere-programban pályázott, és nyert 45 ezer forintot új mosógépre. Persze úgy emlékszik, hogy nem is tudott róla, a felesége pályázott, és ő is magyar állampolgár ugye, tehát mi is a gond?

Úgyhogy most rajta röhög mindenki, mert igazán jó látni, hogy még a fideszkádéenpé IQ-harcosait, a legendás szijjjártópéteri szintet is lehetséges alulmúlni, pedig ez mind szakmailag, mind emberileg lehetetlennek tűnt eddig. Vécsey honatya azonban újraértelmezte a pitiánerség fogalmát, ő tényleg lehajol az apróért is, hisz a nyomorgó kormánypárti képviselőknek amúgy nem futná új mosógépre, pláne az endékás, levehető tetejűre.

És ez a megnyugtatóbb magyarázat, vagyis hogy hősünk nem tudja beosztani a kosztpénzt, hát istenem van ilyen. De az is lehet, hogy amíg egy kicsit nem néztünk oda, elloptak minden komolyabb dolgot, ami eddig valahogy elkerülte a figyelmüket, és már tényleg csak ez maradt. Vécsey honatya is keresett, keresgélt, van-e még valami lenyúlható valahol, de ne talált semmit, rá elfelejtettek közbeszerzést írni, a neki szervezett földárverésen elnézte a dátumot, kormánymegbízottként meg csak az előre neohungarikumnak minősített buborékmentes szódavíz kifejlesztését felügyelheti, az meg nem nagy biznisz. (Legalább is, míg valakinek le nem esik, hogy csapvizet kell eladni szódásüvegben drágán, ugyan nem veszi majd a kutya sem, de a marketingen meg a hatástanulmányokon milliárdokat lehet akasztani, bónusznak meg néhány tanulmányút Thaiföldre és Ausztráliába.)

Szóval úgy gondolta (igen tudom, a felesége, ő nem is tudott róla, a közös háztartás  még nem feltétlen jelent beszélő viszonyt), hogy legalább ezt a kis pénzt már eltenné végre, úgysem hiányzik az senkinek, akinek egy nyavalyás mosógéphez is támogatás kell, annak úgysincs mit kimosnia, mint az köztudott. Az kérem annyit is ér.

Pedig minden kormánypárti képviselőnek nagyban kéne gondolkodnia, mosógép helyett pályázzon saját Halálcsillagra, mosni nyilván azzal is lehet, ráadásul jár hozzá egy csomó rohamosztagos, ami jól jön kellemetlenkedő újságírók estén, plusz komplett partraszállást bonyolíthatnak a szomszéd horgászkunyhójánál. Menő diktatúrákban minimum a saját hadsereg, saját focicsapat stadionnal, az állások dinasztikus elosztása, plusz különös vonzódás a zsinóros operett-jelmezekhez. Pontosabban ott az ilyesmi főleg a diktátornak jár, a mezei képviselőnek viszont félnie jó lesz, mert a vezér a legkisebb hibáért lecserélheti. E tekintetben Vécsey honatyának lehet aggódni valója, vészesen elvétette  mértéket. Mosógép-támogatás  helyett egy kisebb megyét kellett volna zsebre tennie, akkor már nem röhögnénk rajta íly felhőtlenül, ő meg nem magyarázkodnia a sajtónak, a VIP-páholyból az ilyesmi nem szokás.

I scream

„Május 8-án féláron vehet fagylaltot azokban a cukrászdákban, amelyek csatlakoztak a Magyar Kézműves Fagylalt Napjához” –olvasom és hú de el vagyok én képedve. Fogalmam sincs ugyanis mi a fene az a kézműves fagylalt, gondolom a portugáliai Toszkánában végzett mester kézzel gyúrja a fagylaltot, meg kézzel keveri, sőt a tökeit is kézzel vakarja közben, a rusztikus hangulat végett.

Miközben gyanús, hogy „kézműves” alatt az érti az aktuális marketing, hogy a fagyi nem ötvenkilós zsákokban érkezik, por alakban (csak vizet kell hozzá adni!), hanem nyomokban természetközeli összetevőket is tartalmaz, elkészítése pedig nem csak a betöltés/zöld gomb megnyomása műveletsort jelenti. Úgy képzelem hogy az átlagos, ám kézművesnek eladott fagylalt többféle porból áll, és aldis fagyasztott gyümölcsöt is darálnak bele, mint a viccbeli pacsirtapörköltnél, ahol a cuccot lóhússal keverik fele-fele arányban, azaz egy ló - egy pacsirta. Vagy esetleg van benne igazi tejszín, bár az szerintem már nem is fagyi, az valami csillagközi édesség. Mert a fagyi az gyerekkoromban a kicsit vizes, kicsit jégszilánkos dolog volt, 1,50 magyar forintért, csoki, vanília, puncs, citom csak vásár és ünnepnapokon, de azt amúgy is utáltam. Valamikor alsós koromban, mikor brutális módon három forintra ment fel egy gombóc ára, elhatároztam, ha még ötven fillért emelnek, én többet nem is veszek fagyit, nézzenek hülyének mást. Akkoriban jót röhögtem volna azon , hogy kézműves fagylalt napja, csupa nagybetűvel, egy kézműves fordított nemecsek, pedig nyilván zongorázható különbség van az ipari tucatnyálka meg a minőségi cukros drog között. Úgyhogy ma már csak a ’kézműves’ szón röhögök.

Van kézműves sör és kolbász, kézműves sonka (az nem lábműves lenne inkább?), kézműves málnaszörp és kézműves műkéz is biztos. Várom a kézműves szárazbab, a kézműves fogkefe és a kézműves  flash memória megjelenését, illetve nagy kaland lenne a kézműves felhőkarcoló vagy holdkomp. Kisipar, nagy kaland, és végül is miért ne, ha már úgyis csontig koptatták a kifejezést, ami  így aztán nem jelent semmit. Még a napján sem a fagylalt.